Biztonságpolitika.hu

Partnerkapcsolatok

2017. február 2.

2017. február 2-án Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba látogatott. A főtitkár ott tartózkodása során találkozott az ország vezetőivel, akiknek dicsérte a biztonsági és védelmi szektorban végrehajtott reformjait. Kijelentette továbbá, hogy a tagsági ütemtervet (Membership Action Plan) a NATO kész elindítani, amint az országban található védelmi ingatlanok a szövetségi állam tulajdonába kerülnek.

Később a főtitkár Marina Pendeš boszniai védelmi miniszterrel látogatást tett az ország fegyveres erőinél, akiknek megköszönte a NATO afganisztáni missziójához való hozzájárulásukat. A főtitkár a NATO szarajevói parancsnokságának személyzetével is találkozott; hangsúlyozta, hogy a Szövetség továbbra is elkötelezett a Nyugat-Balkán stabilitásának fenntartásában, és ezért tett erőfeszítéseikért hálás mindenkinek a parancsnokságon.

2017. február 2.

A NATO Támogató és Beszerzési Ügynöksége (NSPA) is részt vett a Podrogicában tartott, és a Montenegró számára létrehozott letéti alap ünnepélyes átadásán. Az eseményen többek között Jens Stoltenberg és Duško Marković montenegrói miniszterelnök is felszólalt.

Az alap célja közel 400 tonna többletlőszer biztonságos és környezetbarát leszerelése és megsemmisítése.  A letéti alap támogatása hozzájárul a montenegrói Védemi Minisztérium munkájához, emellett pedig az ország és a NATO közötti kapcsolatok elmélyítését is segíti.

A megnyitó előzményének tekinthető Stoltenberg január végi látogatása Montenegróban, amely során a montenegrói miniszterelnökkel találkozott. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a NATO tagság az állam szuverenitásának megerősödésével, valamint a nyugat-balkáni biztonság és stabilitás növekedésével fog járni. Montenegró előreláthatólag még 2017. első felében csatlakozik a Szövetséghez.

2017. februrár 3.

Pristinában tett látogatása során Jens Stoltenberg megerősítette a NATO elkötelezettségét Koszovó biztonsága és stabilitása felé; hangsúlyozta a NATO KFOR (Kosovo Force) missziójának fontosságát, valamint a Belgrád és Pristina közötti normalizálódás folytatásának szükségességét.

“Az elmúlt tizennyolc évben a KFOR segítségével Koszovó egy biztonságosabb hellyé vált” – jelentette ki a főtitkár az Isa Mustafa koszovói miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Koszovói látogatása során Stoltenberg többek között Hashim Thaçi elnökkel, valamint az állam területén működő intézmények (EBESZ, EULEX) vezetőivel is találkozott.

2017. február 5.

Jens Stoltenberg február 5-én telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. A beszélgetés során a felek megerősítették a Szövetség fontosságát a nehéz időszakokban. Értékelték a NATO terrorizmus elleni harcát, illetve a tagállamokat is bátorították a minimális védelmi kiadások – a GDP-jük 2%-ának – betartására, illetve növelésére. Szóba került a Kelet-Ukrajnában kirobbant konfliktus; a békés megoldás szüksége és lehetőségei. A felek a NATO-t érintő biztonsági kihívásokban való kooperáció és koordináció folytatásában is megegyeztek. Egyeztettek továbbá egy találkozót késő májusra, ahol Trump a NATO vezetőivel fog tárgyalni.

2017. február 7.

Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes fogadta a NATO parancsnokságán Igor Dodon moldovai elnököt. Gottemoeller köszönetét fejezte ki Chișinău felé a KFOR misszióban nyújtott közreműködésért, ami hasznos gyakorlati tapasztalatot jelentetett a moldovai katonáknak.

A főtitkár-helyettes a NATO és Moldova közötti partnerségi kapcsolatok megerősítését hangsúlyozta; a Szövetség segítségével megerősítik a védelmi szektort, a határőrizetet, valamint a korrupció ellen is erőteljesebben lépnek fel. Ezen célok elérése érdekében idén Chișinăuban új összekötő hivatal létesül, amely – összhangban a moldáv kormány terveivel és az állam alkotmányba foglalt semlegességével – szintén hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez.

2017. február 9.

Gottemoeller főtitkár-helyettes ez alkalommal Volodymyr Groysmant, Ukrajna miniszterelnökét fogadta a NATO parancsnokságán. A témák között elsősorban az állam biztonsági helyzete és a Szövetség Ukrajna felé való elköteleződése szerepelt. Gottemoeller hangsúlyozta, hogy minden NATO szövetséges Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának fenntartása mellett foglal állást, elítélve Oroszország folyamatos destabilizációs kísérletét Kelet-Ukrajnában.

2017. február 10.

2017. február 10-én Brüsszelben, a belga Külügyminisztériumban került megrendezésre a fegyveres konfliktusokba bevont gyermekek kapcsán egy nemzetközi konferencia, amelyen Rose Gottemoeller is felszólalt.

Beszédében hangsúlyozta az ENSZ Biztonsági Tanács 1612. számú (2005) határozatának – amely a gyermekkatonák bevetéséről egy megfigyelő mechanizmust hozott létre – fontosságát, valamint kifejezte a NATO teljes körű támogatását a határozat fokozott érvényesítésével kapcsolatban.

A főtitkár-helyettes szerint az ehhez hasonló konferenciák segíthetnek felhívni a hatóságok figyelmét egy globális és mindenkit érintő problémára, ami fölött szerinte még mindig túl sokszor hunynak szemet a döntéshozók.

A gyermekek védelme a NATO műveletei során először a 2012-es chicagói NATO-csúcstalálkozón került részletesebben is napirendre. Ez volt az a csúcstalálkozó, ahol konkrét intézkedéseket hoztak azzal kapcsolatban, hogy a katonákat milyen módon készítsék fel azokra az esetekre, amikor gyermekekkel szemben tanúsított agresszióval találkoznak. Ennek érdekében fogadtak el egy ún. katonai útmutatót (Military Guidelines on Children and Armed Conflict) a fegyveres konfliktusokba bevont gyermekek helyzetének kezeléséről. A NATO parancsnokai emellett külön is kapnak kiképzést az ilyen helyzetekre való reagálás megfelelő módjairól.

Ezeken kívül 2013-ban a NATO az ENSZ közreműködésével létrehozott egy e-learning tanulási felületet, ahol az ENSZ által legsúlyosabbnak vélt gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről, és az ellenük tehető lépésekről lehet tájékozódni.

2017. február 12.

Február 12-én Észak-Korea egy ballisztikus rakéta tesztet hajtott végre, amellyel megszegte az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is. Az esetet Stoltenberg azonnal elítélte, mert szerinte a rakétatesztek provokációk, melyek aláássák a regionális és a nemzetközi biztonsági helyzetet. „Felszólítom Észak-Koreát, hogy ne növelje tovább a feszültséget, és kezdjen ismét hiteles és értelmes párbeszédbe a nemzetközi közösséggel” – nyilatkozta a főtitkár.

2017. február 15.

Csehország, Németország és Románia védelmi miniszterei megállapodást kötöttek arról, hogy tovább mélyítik védelmi kötelékeiket. Ennek keretében egy cseh és román dandár fog csatlakozni a német vezetésű multinacionális hadosztályhoz, amely közös kiképzéssekel és gyakorlatokkal már ebben az évben elindítja a három szövetséges közötti szorosabb együttműködés lehetőségét.

Az együttműködés a NATO Keretnemzet Koncepciójának (Framework Nation Concept) segítségével jöhetett létre, amely lehetővé teszi, hogy többnemzeti egységekben a kisebb hadseregek képességeiket nagyobb hadseregekkel együttműködve használhassák.

2017. február 15.

A NATO főtitkára James Mattis-szel, az USA védelmi miniszterével közös sajtóközleményében elmondta, hogy a Szövetségnek alkalmazkodnia kell az új biztonsági környezethez. Ezt azonban Európa vagy Észak-Amerika egyedül nem képes megtenni, emiatt szükség van az erős NATO-ra. A főtitkár véleménye szerint ez ezért nagyszerű fejlemény, mert az USA a transzatlanti kötelék mellett nemcsak szavakban, hanem tettekben is elkötelezett. Az Egyesült Államok oldaláról azonban problémaként merült fel, hogy a Szövetség tagállamai között nem arányosan oszlanak meg a védelmi kiadások. Stoltenberg kiemelte, hogy számára e probléma megoldása a legfontosabb, és a friss statisztikák szerint a különbség az USA és a Szövetség többi tagja között a védelmi kiadásokat tekintve egyre kisebb.

2017. február 16.

A kiberfenyegetettség növekedése miatt Finnország és a NATO megegyeztek a kibervédelem területen történő együttműködésük fokozásáról. Ennek köszönhetően a NATO és Finnország is képes lesz jobban megvédeni hálózatait az esetleges támadásoktól. Finnország eddig is közeli kapcsolatokat ápolt a NATO-val; az észak-európai ország NATO Kibervédelmi Gyakorlatán (Cyber Defence Excerise – Cyber Coalition) és az éves Válságkezelési Gyakorlatán (Crisis Management Exercise) évek óta részt vesz.

2017. február 16.

Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Tanács (NAC) védelmi miniszteri ülésén felvázolta, hogy a szövetség növelni kívánja tengeri- és légierejének jelenlétét a Fekete-tengeri régióban. A NATO megerősítette földi és légi pozícióit, a Romániában állomásoztatott többnemzeti dandárral. A főtitkár elárulta a sajtónak, hogy nyolc szövetséges tagállam már elkötelezte magát, hogy a dandárt személyzettel látja el. Öt tagállam pedig vállalta a földi-és légierő gyakorlatoztatását illetve a légtér felügyeletét.

A NAC tanácskozásán azonnali döntés született két további tengerészetet érintő rendelkezésről: első lépésként megnövelik jelenlétüket a Fekete-tengeren fokozott gyakorlatozás céljából. Ennek keretében az egységek helyzetfelismerő képességét fejlesztik, hadgyakorlatokat pedig emelt számban hajtanak végre. Emellett tovább képeznék a NATO (Standing Naval Forces) helyben állomásoztatott haditengerészeti erőinek tengeri koordinációját, arra az esetre, ha más szövetségesekkel kell a jövőben együttműködnie a Fekete-tengeri régióban.

A főtitkár aznapi „NATO védelemének és elrettentő erejének megerősítése” témában tartott sajtókonferenciáján elmondta, hogy parancsnoki javaslatra modernizálják a NATO parancs-végrehajtási struktúráját a megváltozott biztonsági kihívásoknak megfelelően. Azt is kihangsúlyozta, hogy a legfrissebb jelentések szerint, a Litvániában valamint Lengyel- Észt és Lettországban állomásozó négy, többnemzeti zászlóalj a szövetség számításai szerint  júniusra már teljes mértékben bevethető lesz.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta a sajtó előtt, hogy mindezen elrettentő lépéseknek nincs provokatív célja Oroszországgal és más potenciális agresszorral szemben, csupán a tagállamok védelmét igyekszik megerősíteni. A fokozott katonai jelenlét egyértelmű demonstrációja a NATO tagok transzatlanti egységének és elkötelezettségének.

2017. február 17-18.

Jens Stoltenberg részt vett az 53. alkalommal megrendezett müncheni Biztonságpolitikai Konferencián. A főtitkár több vezetővel is tárgyalt a kétnapos program során, többek között az ENSZ új főtitkárával, António Gueterres-szel; Oroszország külügyminiszterével, Szergej Lavrovval és Németország külügyminiszterével, Sigmar Gabriellel. Stoltenberg a konferencia utolsó napján tartott beszédében hangsúlyozta: Európának és Észak-Amerikának szüksége van az erős együttműködésre ezekben a kiszámíthatatlan és zűrzavaros időkben, amelyekben jelenleg élünk.

2017. február 26.

Sajtóközleményében Stoltenberg a macedóniai hatóságok, elsősorban pedig Gjorge Ivanov elnök felé fordult azzal a kéréssel, hogy folytassák a megkezdett reformfolyamatokat.

A közel kétéves politikai válság után 2016. decemberében előrehozott választásokat tartottak a nyugat-balkáni országban. Az eredmények alapján azonban egyik párt sem tudott abszolút többséget szerezni, így az elmúlt hónapokban tovább folytatódott az instabil politikai helyzet. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a NATO továbbra is elkötelezett Macedónia, valamint az állam euroatlanti integrációja felé.

2017. február 27.

Serzh Sargsyan örmény elnököt fogadta a NATO parancsnokságán Stoltenberg főtitkár, ezzel is megköszönve a kaukázusi ország hozzájárulását a Szövetség afganisztáni és koszovói misszióihoz.

Az Örményország és a NATO közötti kapcsolatok erősítése mellett hangsúlyos szerepet kapott a hegyi-karabahi konfliktus, amely az elmúlt időszakban többször is erőszakos fordulatot vett. A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy katonai eszközökkel nem lehet az Örményország és Azerbajdzsán közötti vitát megoldani, így sürgette a partnereket a probléma tárgyalóasztálnál történő mielőbbi békés és konstruktív módon történő rendezésére.

Műveletek

2017. február 5.

Új kiképzési programot indított a NATO Irakban. Ennek során az iraki védelmi erőket a robbanóeszközök elhárítására fogják kiképezni. Az első öthetes kurzuson nagyjából harminc katona vesz részt. Stoltenberg kiemelte, hogy a NATO segítségével az iraki kormányerők hatékonyabban tudják felvenni a harcot az Iszlám Állammal, és könnyebben tudják saját biztonságukat is garantálni. A szövetségesek felszereléssel is ellátják az iraki erőket a képzés részeként. A projekt a NATO civil-katonai együttműködésének részeként működik majd, ennek keretein belül már a szomszédos Jordániában is tartottak hasonló képzést. A program iraki bővítéséről a tavaly júliusi varsói csúcson született döntés.

2017. február 16.

A NATO továbbra is szilárdan elkötelezett az afganisztáni misszó támogatásában – jelentette be február 16-án Jens Stoltenberg főtitkár.

13.000 katona vesz részt – többek közt magyarok is – jelenleg az Eltökélt Támogatás Misszióban (Resolute Support Mission). A katonák részt vesznek az afgán erők kiképzésében, feladataik közé tartozik továbbá a tanácsadás valamint segítségnyújtás is. A kiképzők és az oktatók segítségével lehetővé vált például az Afgán Légierő folyamatos fejlesztése és a pilóták kiképzése is.

A főtitkár hozzátette, hogy a NATO mindig is kulcsfontosságú szerepet játszott a terrorizmus elleni küzdelemben, valamint a háború sújtotta ország stabilizálásában. Azt is kihangsúlyozta, hogy az afganisztáni misszióból levonható tanulság az, hogy még korábban meg kellett volna kezdeni az afgán erők kiképzését, így lehetővé tenni számukra, hogy saját maguk őrködhessenek az országuk biztonsága felett.

2017. február 15.

A NATO nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokságán (Joint Force Command JFC) a védelmi miniszterek egy új, déli regionális központ létesítéséről döntöttek. A Szövetség ezzel kíván reagálni a növekvő közel-keleti és észak-afrikai fenyegetésekre. Jens Stoltenberg az Észak- Atlanti Tanács (NAC) védelmi miniszteri találkozóján elhangzott beszédében utalt arra, hogy a tervezett déli regionális műveleti csomóponton körülbelül 100 fő teljesítene szolgálatot. Feladatuk a potenciális fenyegetések felmérése, valamint a partnerországokkal és szervezetekkel való együttműködés kialakítása. Ezen intézkedések csupán egy részét képezik a tervezett déli műveleteknek, melynek keretében megkezdték a NATO készenléti erejének (NATO Response Force-RF) specializálását a déli régióban esetlegesen végrehajtandó hadműveletekre.

Eközben Nápolyban további tárgyalások folytak az összhaderőnemi hírszerzés, légi ellenőrzési és felderítési rendszer (JISR) repülőgép állományának folytatólagos fejlesztéséről, miután azokat 2035-ben ki kell vonni az AWACS (Airborne Warning and Control System) programjából. A főtitkár ezen információkat azzal egészítette ki, hogy hamarosan, a Szicíliába telepített felderítő drónok segítik majd információhoz a szövetséget a délről érkező kihívásokkal szemben.

2016. február 6-án az önálló magyar katonai térképészet 98. évfordulója alkalmából került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának térképészeti versenye. A vetélkedőn A Biztonságpolitikai Szakkollégum csapata is képviselte magát.

A Team BSZK tagjai: Sánta György, Petróczki Márk, Kovács Georgina, Ilosvai Dániel és Vincze Patrik. Fotó: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára

A verseny során rövid kérdéseket kaptak a résztvevők térképészeti, tereptani és földrajzi témakörben; gyakorlati feladatként GPS-es helymeghatározást kellett végeznie minden csapat egy-egy tagjának. Versenyzőink sokat tanultak a feladványokból, ami a jövő évben tartandó vetélkedőn hasznunkra válhat.

Ilosvai Dániel készül a GPS-es helymeghatározásra. Fotó: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára

Partnerkapcsolatok

2017. január 2.

A NATO számára a 2017-es év az isztambuli terrortámadásra való emlékezéssel kezdődött; a brüsszeli Parancsnokság előtt található zászlókat csak félárbocra húzták fel.

2017. január 5.

Jens Stoltenberg főtitkár 2017. január 5-én fogadta Tomomi Inada japán védelmi minisztert. A találkozón megerősítették Japán szoros együttműködését a nemzetközi kalózkodás ellen. Ennek alapja a 2014-es NATO-Japán megállapodás a kalózkodás felszámolásáról, humanitárius segítségnyújtásról és katasztrófa elhárításról.

A két vezető továbbá tárgyalt az ázsiai és Csendes-óceáni régió biztonsági helyzetéről. A főtitkár üdvözölte az ország kibervédelmi stratégiáját, beleértve Japán részvételét a NATO kezdeményezésére létrejött Kiber Együttműködés 2016 nevű gyakorlatban (Cyber Coalition 2016).

2017. január 12.

Január 12-én és 13-án rendezték meg 10. alkalommal a  “Snow Meeting” elnevezésű vitafórumot Litvániában, amin részt vett Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese. Ezen a magas szintű vitafórumon főként a 2016-os varsói NATO-csúcson meghozott döntéseket és a NATO-EU együttműködést vették górcső alá a megjelent szakértők és kormánytisztviselők.

A főtitkár-helyettes asszony Litvánia külügyminiszterével, Linas Linkevičiusszel és védelmi miniszterével, Raimundas Karoblisszel folytatott találkozói során megvitatta a NATO keleti megerősítésének megvalósítását. Ezen kívül elismerését fejezte ki, hogy a Litvánia törekszik védelmi kiadásainak növelésére; célja, hogy 2018-ra a GDP 2%-át védelmi kiadásokra fordítsa. Végezetül elismerését fejezte ki, hogy  vendégül látnak egy multinacionális NATO-zászlóaljat Ruklában.

2017. január 13.

A NATO tag- és partnerországok 2015-ös adatainak felhasználásával jelent meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. számú határozatával kapcsolatos második átfogó összegzés. Az értékelés az államok a NATO Gender Bizottságához készült nemzeti jelentései alapján készült el.

Az összefoglaló rámutat arra, hogy a nők nagyobb arányban képviseltetik magukat a fegyveres erők soraiban, mint valaha; ez az arány jelenleg 10,8%, ami 1999 óta a legmagasabb. A nők részvétele a NATO műveleteiben is emelkedett, ez az arány jelenleg 6,4%.

A jelentés szintén hangsúlyozza az egyenlő bánásmód jelentőségét: míg 2015-ben a NATO tagországainak 84,6%-a nyitott pozíciókat nők számára, ez az arány az azt megelőző évben 14%-kal volt alacsonyabb.  A tagországok több mint 65%-nak esetében igaz az, hogy nők és férfiak számára egyenlőek a besorozás feltételei, ami 10%-os emelkedést jelent 2014-hez képest. Az országok jelentései alapján megfigyelhető az is, hogy a szolgálatot teljesítők egyre nagyobb támogatást élveznek abban, hogy összhangba tudják hozni a katonai kötelezettségeiket a családi életükkel.

A jelentés szerint a nők részvételi aránya a Magyar Hadseregben 20,2%, míg a férfiak esetében ez az arány 79,8%. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert a jelentésben szereplő országok közül ez az arány a legmagasabb a nők részvételét illetően! Ezt az is elősegíti, hogy a magyar rendszerben nincsenek érvényben korlátozások a nők besorozását illetően. 2015-ben 185 nő és 1136 férfi szerelt le a Magyar Hadseregtől, a fő okok erre a családi élet és a katonai kötelezettségek inkompatibilitása volt, valamint a relatíve magas elvárásokhoz és felelősségvállaláshoz képesti alacsony fizetés. A Magyar Hadseregben a katonai felszerelés ugyanaz nők és férfiak számára, a harci egyenruhák tekintetében nincs megkülönböztetés, ám a szolgálati egyenruhák különbözőek.

2017. január 16.

2016. december 12-15. között hat katonai-oktatási intézmény szakértőinek részvételével felülvizsgálati konferenciákat vezényeltek le az ukrajnai Továbbfejlesztő Védelmi Oktatási Programjáról (DEEP) Lvivben, Odesszában, Zsitomirban  és Kijevben.

Az ukrajnai Védelmi Oktatást Továbbfejlesztő Program (DEEP) tervezete egy három és fél éves intenzív munkafolyamat során valósul meg, 14 NATO szövetséges ország közreműködésével. A 2016-os év célkitűzése a programtervezet első fázisának befejezése, amely az intézményes- és szervezeti alkalmazkodás megvalósítására irányult a speciális képességek fejlesztésének előtérbe helyezésével. Az idei év során a tantervek NATO-színvonalra való emelése kerül a középpontba.

Az elmúlt évek fejlesztésének köszönhetően az ukrán oktatási struktúra nagyobb hatékonysággal képes új tisztjeinek elméleti és gyakorlati programokat szervezni, valamint komoly nemzetközi tanulmányi célú kapcsolatokat kialakítani jelentős, védelmi oktatást kínáló egyetemekkel és akadémiákkal a NATO tagállamokban.

„Napjaink változásainak kontextusában rendkívül fontos a DEEP programban való részvételünk, amely végső eredményeképpen tisztjeinket egy új oktatási rendszerbe vezeti be, a teljes tanári kar kiképzésének fejlődése, altisztek továbbképzése (NCOs training), tantervi változások, távoktatás és angol nyelvű képzés biztosítása” – jelentette ki Ivan Rusnak az ukrán Védelmi Miniszter első helyettese. „Meg kell változtatnunk a katonai kiképzési rendszerünket úgy, hogy diplomások egységbe való kinevezésüket követően, amilyen hamar csak lehetséges megkezdhessék feladataik ellátását.”

Az ukrán Védelmi Miniszter első helyettese hangsúlyozta a DEEP szakértőinek érkezése okán a program pozitív hatását és Ukrajnában elért sikereit. Megismételte ukrán részről a projekt iránti elkötelezettségüket, hogy megreformálják a katonai kiképzést és egy hosszú távú jövőbeli perspektívával rendelkező professzionális alakulatot hozzanak létre az altiszti állományból.

A tárgyaló felek konzultáltak a 2016-os együttműködés eredményeiről valamint annak lehetséges folytatásáról 2020-ig, ahol szinkronizálnák az átfogó erőfeszítéseket az Ukrán Nemzeti Hadsereg reformját illetőleg.

2017. január 17.

A január 17-én tartott NATO-Grúzia Tanács (NATO-Grúzia Commission, NGC) gyűlése előtt Jens Stoltenberg Grúzia Európa és euroatlanti integrációs miniszterével, Victor Dolidzével és a külügyminiszter-helyettessével, David Donduával folytatott beszélgetése során méltatta Grúzia reformtörekvéseit. Magán az ülésen is dicséretek érték az államot a reformok megvalósításának, illetve a NATO-műveletekhez való hozzájárulásának köszönhetően. Ezután többek között szó esett a tartalmas együttműködési csomag (Substantial NATO-Georgia Package) megvalósításáról is, amely 2014-ben kezdődött el annak érdekében, hogy Grúzia a védelmi képességeinek javításával közelebb kerülhessen a NATO-tagsághoz. Végül a grúz képviselők tájékoztattak az NGC-t a Fekete-tenger és környékének biztonsági helyzetéről, ahol az új kihívások miatt a NATO egyre jobban növeli jelenlétét.

Műveletek

2017. január 5.

2017. január 5-én váltáshoz érkezett a NATO Baltikumi Légirendészeti (BAP) missziója. A misszió négyhónapos vezetése után Franciaország átadta a balti légtér szimbolikus kulcsát Hollandiának a Šiauliai Légibázison tartott hagyományos ceremónia keretein belül. A Holland Királyi Légierő fogja mostantól biztosítani a légteret a három NATO-tag balti állam felett 2017 áprilisának végéig. A ceremóniára rangos civil, katonai és politikus vendégek látogattak el – köztük a Litván Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Mr. Raimunda Karoblis is.

Hollandia már korábban, 2005-ben is vezette a missziót, 2014-ben pedig kiegészítette a küldetést a Lengyelországban található Malbork légibázisról, ami a harmadik, ideiglenes légi támaszpont lett a misszió elősegítésére, a Krím-félsziget erőszakos orosz annektálását követően.

„Jó visszatérni Šiauliaiba 12 év után, hogy végrehajtsuk a légtérvédelmi teendőket a Balti államok biztonsága érdekében” – mondta Gert őrnagy, a Holland Királyi Légierő osztagának parancsnoka. „Örömmel teljesítjük ezt a feladatot a következő négy hónapban, hogy demonstráljuk a NATO egységét.” – tette hozzá.

A most teljesített rotációs ciklussal együtt a Francia Légierő már ötödik alkalommal működött közre a NATO BAP missziójában: háromszor, mint kiegészítő ország, Ämariból (Észtország) tevékenykedve, kétszer pedig vezetőként, Šiauliaiból irányítva az eseményeket.

Isaak Diakité alezredes, a Francia Légierő osztagparancsnoka a vendégekhez intézett beszédében kiemelte a következőket: „Igazán speciális kötelékeket sikerült kiépítenünk Franciaország és Litvánia között ebben a négy hónapban, és remélem, ez folytatódni fog a jövőben is. Köszönjük a támogatásukat és barátságukat.”

Mr. Raimundas Karoblis, a Litván Köztársaság nemzetvédelmi minisztere megköszönte a francia légierőnek a tanúsított elkötelezettséget és szolidaritást. „A litván és egészében a balti lakosok jelenleg és a jövőben is nagyra fogják értékelni a tetteiket. Kérem, tekintsék biztosítottnak, hogy Litvánia ugyanígy maguk mellett fog állni szükség idején.” – mondta a francia kontingensnek.

A holland küldöttséget a következőkkel üdvözölte: „Nagyra értékeljük a teljes NATO-légtér biztonsága és integritása érdekében felajánlott hasznos hozzájárulásukat.”

A holland küldöttséget a Német Légierő fogja kiegészíteni az észtországi Ämari légibázisról közreműködve. A német kontingens már a múlt hónapban ellátta a feladatot, ám a következő 4 hónapban is ők fogják betölteni ezt a szerepkört 2017 áprilisáig.

2017. január 6.

Január 6-án megkezdték az USA által Európába küldött 87 tank és 144 katonai jármű lepakolását a hajókról Németország bremerhaveni kikötőjében. A felszerelés – a hozzájuk tartozó 3500 katonával egyetemben – az amerikai Operation Atlantic Resolve nevű művelethez tartozik, amelynek az a célja, hogy Oroszországot elrettentse a további agressziótól. Ennek érdekében a dandár a NATO keleti határához fog kerülni, ám egyes vélemények szerint ez a lépés csak tovább fogja mélyíteni a feszültséget Moszkvával.

2017. január 16.

„25 év függetlenség: Energia Biztonsági Ügyek Közép-Ázsiában és azon túl” című konferencia került megrendezésre 2016.december 14-15-én Asgabatban. A találkozó a NATO Közép-ázsiai Kapcsolati Irodája, az asgabati Brit Nagykövetség, a türkmenisztáni Külügy Minisztérium és Royal United Services Institute (RUSI) Biztonságra és Védelemre szakosodott intézetének közös szervezésében valósult meg. Rávilágítottak, a régió biztonsági kihívásaira valamint felvázoltak lehetséges együttműködési stratégiákat résztvevő államoknak (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán).

A felszólalók hangsúlyozták, hogy a regionális együttműködés elengedhetetlen az energiahálózatok biztonságának garantálásához. (Ugyanis a világ energia-infrastruktúrája kiemelt katonai célpont az utánpótlás biztosításának szempontjából, ezért ellenőrzésük rendkívül fontos az esetleges terrortámadásokkal szemben.) A szakértők szerint Közép-Ázsiában az olaj-és gázvezetékek közös építése megelőlegezné az államok közti békét és stabilitást.
A NATO részéről megjelent Energia Biztonsági Központ helyettes igazgatója, Col Jean-Marc Bouillet és Arturas Petkus,- a Stratégiai Elemző és Kutató Részleg vezetője-, pedig biztosították a konferencia résztvevőit, hogy az energia szektorban is támogatják a biztonsági és védelmi mechanizmusaiknak fejlesztését. A konferencia sikerétől függően a NATO megerősítheti befolyását és stratégiai pozícióit a térségben Oroszországgal valamint Kínával szemben.

2017. január 26-án megrendezésre került az NKE Hadtudományi és Honvédtiszképző Karán az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia (ITDK), ahová 9 szekcióban 58 pályamű érkezett be.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium tagjai közül Kovács Georgina (konzulense Dr. Hangya Gábor alezredes, az MH CKELMK központ-parancsnokhelyettese) vett részt a konferencián, ahol a február 3-án ismertetett eredmények alapján Alkalmazott Hadtudomány tagozatban II. helyezést ért el.

Ezúton is szeretnénk gratulálni neki, valamint sok sikert kívánunk az április 25-27-én megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákkori Konferencián (OTDK) való megmérettetéshez!

A Felderítők Társasága Egyesület Biztonságpolitikai Klubjának következő rendezvényére 2017. február 16-án (csütörtökön) 17:30-kor kerül sor.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusza (1083 Budapest, Ludovika tér 2.), 222-es számú előadóterem.

A rendezvényen Dr. Jeszenszky Géza nagykövet, volt külügyminiszter, történész, egyetemi tanár tart előadást „Fenyegeti-e Európát egy új 1914 és 1939?” címmel.

Programunkat a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szakosztályával, Biztonságpolitikai Szakosztályával, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiumával együttműködésben skerül megszervezésre.

Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékáról (a várható létszám felmérése és a beléptetés megszervezése érdekében) 2017. február 13-áig értesítse a Társaság elnökét, Dr. Tömösváry Zsigmondot (+36-30/921-1640, e-mail: zsiga07@t-online.hu;), vagy a Tudományos Szekció vezetőjét, Dr. Magyar Istvánt (+36-30/350-2552, e-mail: magyar.istvan@comunique.hu).

A 2017. január 17-20. között megrendezett davosi Világgazdasági Fórum egyik programja volt az a beszélgetés, amelyet a Chatham House igazgatója, Robin Niblett moderált. A felszólalók között volt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára; Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság alelnöke; Rob Wainwright, az Europol igazgatója; Witold Waszczykowski, Lengyelország külügyminisztere és Margaret MacMillan, az Oxford St Antony’s Collegének professzora. A beszélgetés címe sokat elárul a tartalomról: Európa Védelmi Programjának Újradefiniálása.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára rávilágított a tényre, hogy az az intézményi keret, amit az ENSZ, NATO és a Világbank is képvisel, a második világháború zűrzavarában születtek, és ezeknek köszönhetjük a békénket és stabilitásunkat. Így azért, hogy értékeinket megőrizzük, szükséges ezeknek a szervezeteknek alkalmazkodniuk a jelen kihívásaihoz.

A NATO esetében ez azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell az új biztonsági környezethez – ami éppenséggel végbe is megy a főtitkár szerint. Emellett azonban az is fontos, hogy az új környezetben megőrizzék erős transzatlanti kötelékeiket, ugyanis anélkül a transzatlanti együttműködés nem volna életképes. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy Donald Trump, az USA újdonsült elnöke nem nézi jó szemmel a NATO védelmi kiadásainak megoszlását, pontosabban azt, hogy az USA rengeteget költ, míg a többi tagállam a GDP-ben mért 2%-os minimumot sem éri el. Stoltenberg szerint ez a probléma nem fogja romba dönteni a NATO és az USA kapcsolatait, mivel az európai NATO tagállamok is elindultak a védelmi kiadások növelésének útján.

A főtitkár azt is elmondta, hogy a NATO a hidegháború óta a védelmi rendszerét a legnagyobb mértékben erősíti. Ez leginkább a Szövetség keleti határán látható, hiszen Lengyelországba és a Balti országokba több és több katonai erőt telepítettek az elmúlt években. Erre szükség is van, hiszen Oroszország egyre magabiztosabban lép fel a térségben, ami az ukrajnai válságban és a Krím-félsziget annexiójában is kicsúcsosodott. Waszczykowski lengyel külügyminiszter ezzel összefüggésben elmondta, hogy Oroszország magatartása miatt jobban aggódott addig, amíg nem voltak válaszlépések. A varsói NATO-csúcs után azonban már vannak, sőt a NATO-t felruházták az oroszokkal való kapcsolatfelvételre is. Ám ez a párbeszéd a külügyminiszter szerint nem lesz sikeres, mert akármit is ajánlanak Putyinnak, ő el fogja utasítani, mivel szüksége van egy ellenségre a belső stabilitás megőrzése miatt.

A terrorizmus elleni harc is fontos eleme az alkalmazkodásnak, amiben a NATO egyre jobban kiveszi a részét. Ez elsősorban Afganisztánon látszik, ugyanis nem szabad megfeledkezni arról, hogy az közép-ázsiai országba való bevonulás a terrorizmus elleni harc érdekében történt. De az USA vezette Iszlám Állam elleni koalíciónak is segítséget nyújt a Szövetség.

A kibertámadások is egyek az új fenyegetések közül, amit Stoltenberg szerint a NATO is felismert. Ezek a típusú támadások olyannyira veszélyesek lehetnek, mint a fegyveresek, hiszen megbéníthatják az infrastruktúrát, emberi sérülésekhez vezethetnek és a védelmi készültségeket is aláaknázhatják. Emiatt már a kibertámadás is életbe léptetheti a NATO V. cikkelyét, amely alapján egy tagállamot ért támadás esetén a Szövetség összes tagjának úgy kell viselkednie, mintha támadást szenvedtek volna el.

A terrorizmusra visszatérve a főtitkár elmondta, hogy a NATO-ban megvan az akarat arra, hogy a saját területén kívül végezzen bevetéseket (out-of-area operations), de ahhoz, hogy megértsük, ez most miért nem történik meg úgy, mint mondjuk a jugoszláv háborúk alatt, meg kell értenünk a NATO fejlődését. A hidegháború alatt a Szövetség feladata az volt, hogy egy lehetséges támadástól elrettentse a szovjet vezetést. A Szovjetunió bukása után a NATO létének szükségessége sokakban megkérdőjeleződött, aminek a vége az lett, hogy a Szövetség a saját területén kívül is elkezdett műveleteket végrehajtani. A nagy különbség a múlt és a jelen között az, hogy a NATO már arra fekteti a hangsúlyt, hogy a stabilitást helyi erők kiképzésével növelje, mert ezt hosszabb távon kifizetődőbbnek látja, és ebben Mogherini asszony is egyetértett.

A főtitkár végül megemlítette Törökországot, ami stratégiailag fontos, mert a Fekete-tengerhez és Oroszországhoz közel található, valamint Irakot és Szíriát határolja; így a kialakult menekültválságban kulcsszerepet tölt be, ezért fontos a párbeszéd és az együttműködés a törökökkel. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Törökországban kifejezetten nagy a terrorveszély és a közelmúltban egy puccskísérlet is elbukott. A törvénysértőket pedig természetesen meg kell büntetni, azonban a jog alapján, a törökök kihágásai felett pedig nem szabad szemet hunyni, hiszen azzal a NATO alapelveit sértenék, azokat, amikért a Szövetség harcol.

Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy az európai biztonság ügye már több évtizedes kérdés, és ez idő alatt több volt a nehézség ezzel kapcsolatban, mint az eredmény; ezért is nagyszerű teljesítmény az, hogy most többet tudtak tenni az egységes kül- és biztonságpolitikáért, mint az elmúlt egy évtizedben összesen. Példának megemlítette, hogy decemberben az EU tagállamok megegyeztek abban, hogy a NATO-val több mint negyven együttműködést hajtanak végre a jövőben. Ezek a gyakorlatok többek közt hibrid- és kibertámadások elleni védelemmel kapcsolatosak. Az ilyen esetekre a NATO-nak katonai, míg az EU-nak sokkal változatosabb eszközei vannak, amikre szükség is van, hiszen például a terrorizmus elleni harcban a katonai erőn kívül mást is fel kell használni a siker érdekében. Ezzel együtt azt is kifejtette a főképviselő, hogy az EU és NATO összefogása és a múlt szellemeinek lerázása szükséges az új veszélyekkel való sikeres szembeszállás érdekében.

Mogherini nem tudta megmondani, hogy az EU biztonságpolitikai koordinációja egyszerűbb lesz-e az Egyesült Királyság kilépése után. Azt viszont igen, hogy az eddigi tárgyalásokon, amiken kidolgozták például a Globális Stratégiát, az EU mind a 28 tagállama részt vett, és továbbra is az egyhangúság elve alapján fogadtak el mindent. Ez azt jelenti, hogy az eredményeket az Egyesült Királyság hozzájárulásával érték el, aminek az az oka, hogy a briteknek is érdekük Európa kollektív biztonságának fenntartása. Az EU biztonság- és védelempolitikája Mogherini szerint azon területek közé fog tartozni a jövőben, amelyeknél az európai együttműködés kiteljesedhet, így ennek a britek tagsága ennek nem a feltétele.

(Forrás: http://nato.int/cps/en/natohq/opinions_140226.htm?selectedLocale=en)

Az úgynevezett anti-establishment populizmus tagadhatatlanul felemelkedőben van a világ nyugati részén. Vegyük példának Donald Trump „drain the swamp” („mocsárlecsapolás”) választási ígéretét, a Brexitet, vagy az olasz baloldali Öt Csillag Mozgalom és a német jobboldali Alternative für Deutschland (AfD) megerősödését. Ezeket vizsgálva megfigyelhetünk egy, az addigi politikát, és vele együtt a hatalmi elitet és intézményeket elutasító tendencia fokozott megjelenését.

Vitatkozhatunk a kiváltó okokról, habár tisztán látszik, hogy a mozgatórugók jellemzői különböznek Európát és az Amerikai Egyesült Államokat tekintve, sőt, gyakran még Európán belül is. Ami viszont egyértelműen észrevehető, hogy Moszkva vehemensen bátorítja a hullámot, nem csak, mert kihívója az 1945 utáni értékorientált liberális nemzetközi rendnek, de valós biztonsági fenyegetéseket is jelenthet Európára nézve.

Európai uniós törésvonalak

Habár könnyű becsmérelni az Európai Uniót végeláthatatlan procedúrái és „bizánci” politikája miatt, kiemelendő, hogy alapvető eleme a kontinens biztonsági felépítésének. E kifejezett kihívásának része, hogy nem csak „elszenvedője” a populista hullámnak, hanem kiváltó oka is egyben.

A populizmus egyik erős mozgatója egy feltételezett – és nem teljesen igazolatlan – meggyőződés, miszerint a „brüsszeli elit” elkötelezett egy erőltetett politikai egyesítés irányába, figyelmen kívül hagyva az egyes nemzetek szuverenitását, érdekeit és ambícióit. Habár a referendum utáni brit politika fordulatai nem szolgáltatnak túl sok értékes információt (az „a Brexit az Brexit” kijelentést nehezen értelmezhetjük konkrét tervként), az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének lehetősége nagy mértékben súlyosbította a problémát. A leglelkesebb brüsszeli föderalisták számára pedig a leghajthatatlanabb ellenfeleik ön-kizárása azt jelenti, hogy itt az idő a minél gyorsabb, és nagyobb mértékű előrenyomulásra. Azoknak pedig, akik már eddig is szkeptikusak voltak, ez indokot és szabad teret adhat a további „exitek” megfontolására.

 

forrás: The Independent

Ez több mint egy politikai és gazdasági ügy. Ha létezik egyetlen fontos közös nevező a jelenlegi Oroszország által alkalmazott hadviselésről – hívjuk azt hibridnek, non-lineárisnak, vagy aszimmetrikusnak – szóló vitáknak és diskurzusoknak, az mindenképpen az, hogy a 21. század konfliktusai legalább annyira a politika, a moralitás, a gazdaság és a kormányzás terén folynak, mint konkrét hadszíntereken. Amíg a NATO megmarad az elengedhetetlen katonai szövetségnek, az Európai Unió felbecsülhetetlen szereppel bírhat a NATO hatáskörén kívül eső tartományok tekintetében.

Az EU már elkezdte kiterjeszteni biztonsági szerepét, habár az intézkedések végrehajtása egyelőre jelentős mértékben inkább a deklaratív, mint a gyakorlatban is működő fázisában van.

Főleg így, hogy napvilágot látott az Egyesült Királyság tagállamkénti elvesztése– Európa legnagyobb hadügyi költségvetésével együtt – az Európai Uniónak két fontos feladatra kell párhuzamosan fókuszálnia: egyrészt, az úgynevezett non-kinetikus (nem kizárólag fizikai) biztonság kiépítésére, fejlesztve a közös kémelhárítást, illetve a pénzügyi és politikai védelmi intézkedéseket, másrészt, a tagállamok bátorítására, hogy szánják rá a megfelelő mértékű forrást a saját nemzeti hadseregeikre. Ugyanakkor, ha az EU szétesik, esetleg irrelevánssá válik, az önálló államok sokkal kevésbé lesznek hajlandóak kielégítően véghezvinni ezeket a fejlesztéseket.

Középen a NATO

A NATO-nak más jellegű kihívásokkal kell szembenéznie, mint az Európai Uniónak. Habár gyakran „céltáblának” használják a populista politikusok, (például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke) általában kevésbé tűnik úgy, hogy különböző országok a kilépésen gondolkoznak, vagy hogy önmagától feloszlana, összeomlana a szövetség. A viták sokkal inkább aköré csoportosulnak, hogy a reménybeli új tagok, név szerint Svédország és Finnország tényleg csatlakozzanak-e, továbbá az egyes országok hajlandóságáról aziránt, hogy a védelmi költségeiket a GDP 2%-ra növeljék, ami a NATO által kijelölt általános minimum.

Valóban, több jobboldali populista, például a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), vehemens támogatója a szövetségnek. (Lengyelország nem csak, hogy elérte a 2%-ot, elkötelezett aziránt, hogy meg is haladja azt).

Az európai populista-kihívás tehát a NATO tekintetében sokkal inkább a gyakorlati kérdésekben jelentkezik, mint magában a szervezet létében. Vannak olyanok a szövetségben, főleg a mediterrán országok képviselői, akik nagyobb fenyegetést látnak a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezőkben, mint Oroszországban, és megkérdőjelezik a balti légirendészet (BAP misszió) és a keleti határra telepített állások fontosságát is.

Ezek a tagállamok gyakrabban viszont a hangsúlyt inkább az önállóságra helyezik. A Pew Research Centre 2016-os kutatása alapján több európai országban egyértelmű többségben (Görögországban 83%, Olaszországban 67% és Lengyelországban 65%) vannak azok az állampolgárok, akik úgy érzik, más országokat hagyni kell, had oldják meg egyedül saját problémáikat. Nehezen mondható egybeesésnek, hogy a felsorolt három országból kettőben populista kormány regnál, és a felmérések szerint Olaszországban is fej-fej mellett halad az Öt Csillag és a Demokrata Párt.

forrás: Inside EVs

Természetesen még meglátjuk, mi lesz az Amerikai Egyesült Államok fő kihívása. A kampányidőszakban Donald Trump szkeptikusan állt hozzá egy „elavult” NATO-hoz, különösen az USA kötelezettségeit illetően azokkal a tagállamokkal szemben, akik nem járulnak hozzá az általa megfelelőnek ítélt mértékben a saját védelmükhöz, másrészről viszonttöbbször is kifejezte a NATO iránti elkötelezettségét. Ráadásul tevékenységében mindenképpen korlátozza majd a Kongresszus és a kormányapparátus, akik túlnyomórészt támogatóan állnak az Egyesült Államok folytatólagosan pozitív szerepéhez a Szövetségben. Reálisan, a populista fenyegetés az Atlanti-óceán túlpartjáról leginkább a Trump által gyakran tanúsított apátiában keresendő: egy olyan USA-adminisztráció, amely a valódi előnyeit inkább kétoldalú kapcsolatokban látja, minta többoldalú egyezményekben való elköteleződésben.

Reménysugarak

Ahogy a britek épp felfedezik, könnyebb ígérni az elszakadást, mint a gyakorlatban véghezvinni azt. Továbbá, nem minden kampányígéret válik szakpolitikává, főleg ha annak több évtizedes irányát fordítaná vissza. Ha valami, akkor alapvető fontosságú nem engedni a fokozódó tehetetlenségnek. Semmi sem olyan kártékony, mint hagyni a politikai párbeszédet elterelődni arról, hogy a szövetség egyáltalán felbomlásra van-e ítélve, arra, hogy hogyan lehet legegyszerűbben megoldani a kiválást.

Emellett az is megeshet, hogy az új kihívások hosszú távon még kedvezőek is lehetnek. A NATO feladata, hogy kihangsúlyozza értékeit, alapelveit minden tagja számára. Továbbá, az Egyesült Államok adta garancia nélkül, az európai országoknak sokkal komolyabban kell venniük a saját védelmüket. Az Európai Unió GDP-je körülbelül 17 milliárd dollár környékén áll, ami épphogy egy milliárd dollárral kevesebb, mint az Egyesült Államoké. Ennek ellenére a haderő fenntartására és fejlesztésére szánt összegekben nagy különbségek mutatkoznak: az EU összességében 219 milliárd, míg az USA 618.7 milliárd dollárt költ hadseregére.

Ennek ellenére az Unió valószínűlegorvosolni tudja a helyzetet az USA által leépített mértékű támogatások esetén is, ám ez nem teljesen szükségszerű – főleg, ha azzal az Oroszországgal kell foglalkoznia, amelynek hadi költségvetése nagyjából 43 milliárd dollár (nyilván, a párhuzam nem közvetlen, mivel egy autoriter rezsim kevesebb anyagi ráfordítással is több mindenre képes – de ennyivel természetesen nem).

Bármilyen esetben is, a probléma nem a „katonát a katonáért” számolásokban mutatkozik meg. Ahogy fentebb említettem, a modern „non-lineáris” hadviselés legalább annyira lényeges eleme a kormányzás, mint a tűzerő. Többféle módszert használva, a kémkedéstől, a kiberhadviselésen és dezinformáción keresztül a hasznos politikai mozgalmak támogatásáig, Moszkva keresi az EU-ban és a NATO-ban megtalálható törésvonalakat. Sok populista mozgalmat találhatunk a szövetségeseik és eszközeik között, főleg a populizmus által elutasított intézmények, normák és a modern globális rendszer alapvető meg nem értése miatt.

Ha az EU azt a döntést hozza, hogy tovább színleli, hogy a túlélés csak a jobb nyilvános kapcsolatokon, vagy a megduplázott föderalizmuson múlik, akkor egy megkérdőjelezhető jövővel néz szembe. Tehát, könnyen megerősíthetné relevanciáját, ha a tagállamokat inkább abban segítené, hogy felvértezzék magukat a 21. század adta biztonsági kihívásokkal szemben. Ha a helyzetet jól kezelik, hatékony együttműködést és támogatást biztosíthat a tagállamoknak, ahelyett, hogy folyamatosan a brüsszeli perspektívát sulykolja. A folyamat nem csak az európai biztonságot növelné, de a populista politika EU-ellenességének is jóval kevesebb teret adna.

(Forrás: NATO Review – Will the populist wave wash away NATO and the European Union?)

Megfordított rendszerváltás

Törökországot a szomszédos Szíriában dúló polgárháború és a menedéket keresők tömegei, a visszaeső gazdaság és a holtpontra jutó EU-s csatlakozási tárgyalások egyenként is komoly kihívások elé állították. Azonban a kormánypárti erők térnyerése Szíriában, az EU-s csatlakozás meghiúsulása és a július 15-i sikertelen puccskísérlet – az azt követő “boszorkányüldözéssel” együtt – új lehetőségeket nyitott meg a kormányzó Recep Tayyip Erdogan előtt.

A török alkotmánymódosítás

A török parlament illetékes bizottsága 2016. december 30-án fogadta el az ország alkotmányát módosító javaslatot, amely a jelenleg működő parlamentáris rendszert egy centralizált elnöki rendszerré alakítaná át.

A 18 cikkelyből álló alkotmánymódosítás többek között megszüntetné a miniszterelnök és a kabinet intézményét, a feladatait pedig az elnökre ruházná át. Az elnök hatásköreinek kibővítésén túl a módosítás jelentősen csökkentené a parlament szerepét a végrehajtás ellenőrzésében és a törvényalkotásban is. A kabinet tagjainak kinevezése kizárólagos elnöki jogkörré válna, így a parlament elvesztené ellenőrző szerepét a végrehajtás fölött: a módosítás értelmében csak egyhangúan oszlathatná fel magát, miközben az elnök saját hatáskörén belül feloszlathatná a parlamentet, ugyanakkor ebben az esetben elnökválasztást is ki kell írnia.

A javaslatot 2017. január 9-én fogadta el a török nemzetgyűlés, ezt követően két szakaszban tárgyalják és fogadják el az egyes cikkeket. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártnak (AKP) ugyan nincs meg a kellő többsége az új alkotmány elfogadásához, azonban a kidolgozási folyamatba is bevont Nemzeti Mozgalom Párt (MHP) 39 szavazatával ez az akadály is elhárult. Amennyiben mindegyik cikket megszavazzák, Erdogan még a hónap vége előtt kihirdetheti az utolsó legitimációs fázisként szolgáló népszavazást április hónapra.

A javaslatot beterjesztő AKP és annak legnagyobb haszonélvezője, a 2014. óta államelnöki pozícióban lévő Erdogan fő érvei a javaslat mellett az elnök népszerűsége, amely „felruházza a kormányzás jogával”, valamint az ország bizonytalan helyzete és egy „hatékonyabb államigazgatási rendszer” bevezetése, amely a jelenlegi viszonyok között stabilizálni tudja az országot és hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a terrorizmussal szemben. Ezzel szemben az ellenzéki Demokrata Párt (CHP) az elnök túlhatalmát kiemelve, Erdogan egyszemélyi, autoriter uralmának kiteljesedését látja a módosításban, ezért saját módosítást nyújtott be, amely a szociális- és a szabadságjogokra helyezi a hangsúlyt az elnöki hatáskörökkel szemben. Az első parlamenti vita végül verekedésbe torkollott, miután a CHP képviselői élőláncot alkottak az emelvény körül és a kormánypártiak rájuk támadtak.

Erdogan – bár 2014-ben, az első közvetlen elnökválasztáson a szavazatok 51 százalékával szerzett mandátumot az ország irányítására – nem biztos, hogy ezt az arányt egy alkotmánymódosítási kampány után is biztosítani tudja. A júliusi puccskísérletet követően ugyan az AKP az oktatás, a média és a közigazgatás fontos pozícióba is saját kádereit ültette – a több tízezer főt érintő letartóztatási és elbocsátási hullámot követően –, azonban a 2002-es első kormányra kerülése óta az AKP szavazóbázisa folyamatosan apad[1].

A legtöbb kritikát kiváltó passzusok alapján az elnök rendelkezne a fegyveres erők bevetéséről, valamint legfeljebb hat hónapra rendkívüli állapotokat hirdethetne ki, amely alatt a rendeleteit nem korlátoznák sem a hatályos törvények, sem a szabadságjogok alkotmányos minimumai. Miközben a parlament újabb három hónappal tervezi meghosszabbítani a július 20-a óta tartó rendkívüli állapotot, ennek a kontrollnak az elvesztése hatalmi visszaélésekhez vezethet.

A 2002 óta kormányzó AKP-t és személyesen Erdogant is rengeteg vád érte külföldi kormányok és jogvédő szervezetek részéről a demokratikus intézmények kiüresítése és az egyszemélyi uralom kiépítése miatt. Válaszul a párt is bírálta az EU-t és a NATO-t, korábban kijelentve, hogy a nyugati szövetségi rendszerek helyett a Sanghaji Együttműködés Szervezetéhez való csatlakozás nagyobb előnyökkel járna az országnak. Bár az valószínűtlen, hogy erre a 180 fokos fordulatra valóban sor kerül a NATO egyik legfontosabb tagjánál, azonban a közeljövőben a rendezetlen kérdések sora és a táguló szakadék a NATO, az EU és Törökország értékei és érdekei közt a kapcsolatok romlását vetítik előre a transzatlanti szövetségen belül.

[1] Ezalól kivételt képez a 2015 novemberi választás, amelyet a júniusi sikertelensége miatt kellett megismételni. Novemberben az AKP 69-cel több mandátumhoz jutott júniushoz képest, azonban ebben nagy szerepet játszott a kisebb pártok ellen hozott korlátozó intézkedések sora.

 

(A kép forrása: Hürriyet Daily News)

A migrációs válság miatt kifejezetten fontos témává váltak Európában az iszlámmal kapcsolatos kérdések, hiszen az öreg kontinensnek már több évtizede nem tapasztalt biztonsági kihívással kell szembenéznie. Az iszlám jobb megértésének érdekében 2016. november 28-án a Biztonságpolitikai Szakkollégium az ELTE ÁJK Politológia TDK-val közös szervezésben tartotta “Az iszlám Európában – Európa az iszlámban?” című konferenciáját. Négy előadónk – N. Rózsa Erzsébet, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense; Omar Sayfo újságíró és az Utrechti Egyetem kutatója; Sulok Zoltán Szabolcs, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke; Speidl Bianka, a Századvég Alapítvány Migrációkutató Intézetének vezető kutatója – előadását, illetve kerekasztal-beszélgetését Dudlák Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola doktorandusza moderálta.

A konferencia első előadója N. Rózsa Erzsébet volt, akinek előadása a kereszténység és az iszlám kapcsolatának általános bemutatásáról szólt, melyben a két világvallással kapcsolatos fő kérdéseket járta körül. Azonban előadása elején leszögezte, hogy a bevándorlás kérdése csak a mi térségünkben új – tőlünk nyugatra már több évtizede napirenden van.

Elsősorban azt a kérdést jártuk körül az előadóval, hogy az iszlám és a kereszténység inkább vallás vagy civilizáció-e, majd azt, hogy a két vallás milyen módon gyakorol hatást a mindennapi életre, politikára. A bevezető után az iszlám és Európa történelmi kapcsolatait ismertetése következett, amelyek alapján elmondhatjuk, hogy az arabok 8. századi hispániai hódítása óta a muszlimok végig jelen voltak kontinensünkön, de csak a globalizáció hatására jelentek meg nagyobb számban mindenhol. Végezetül szó esett „Eurábia” koncepciójáról, melyről az előadó megállapította, hogy – a kis populáció és a muszlimok szaporodási trendjeinek az európaiakéhoz való idomulásának okán – a közeljövőben nem fog létrejönni.

Második vendégünk, Omar Sayfo az európai muszlim közösségekről tartott előadást, ám már a bevezetőjében leszögezte, hogy egységes iszlám populációról beszélni nem célszerű, hiszen a muszlimok más közösségekből, más módon érkeznek, majd a befogadó ország kultúrája is máshogy hat(ott) rájuk, így nagyon eltérő lehet az identitásuk és a társadalmi szerepük. Természetesen, ha markánsan eltér a muszlimok és a körülöttük élők világszemlélete és életmódja, akkor a muszlim embereket az iszlám mint legkisebb közös többszörös összetartja. Így merült fel az előadás során az a fontos kérdés, hogy az iszlám európai integrációja megbukott-e. A válasz az előadó szerint attól függ, hogy mely közösségeket nézzük meg, mert kollektíve ez nem kijelenthető.

Szó esett a muszlimok identitásáról is. Mint az átlag európaiak, az iszlámot követők is több identitással rendelkeznek, és a Korán se egy kötelező program – állította Omar Sayfo. Azonban azt is megjegyezte, hogy ha az iszlám – legfőképpen a szalafita ága – válik az elsődleges identitássá, az már valóban problémát jelent.

Befejezésképpen Európa sötét jövőjéről hallhatott a közönség – vagy éppen a sötét jövő hiányáról, mivel a muszlimok közül nem mindenki szélsőséges, sőt a szélsőségeseket egyenesen kivetik magukból az iszlám közösségek, amelyek nem egységesek, hanem gyakran egymással riválisok, ami az együttes mobilizációt ellehetetleníti.

Harmadik előadónk, Sulok Zoltán Szabolcs a magyarországi iszlám közösségről tartotta előadását. Kezdetként ismertette, hogy a magyaroknak a muszlimokkal már évezredes kapcsolatuk van, ám a Magyarországon élő közösségek folyton eltűntek, majd ismét megjelentek. Ezért lehetetlen a török kor előttről iszlám tárgyi emléket fellelni az országban.

Sulok úr előadásának számottevő része szólt arról, hogy milyen az iszlám közösség az országban. Ehhez lényeges tudni a muszlimok számát, ami a Magyarországi Muszlimok Egyházának 2010-es becslése alapján nagyjából 32.000 fő, míg a 2011-es népszámlálás szerint csak 5000 muszlim él az országban. Előadónk szerint ennek a nagy különbségnek az az oka, hogy az emberek nem merték magukat muszlimnak vallani. Szociális és társadalmi helyzetüket nézve a magyarországi muszlimok fiatalabbak a magyar átlaghoz képest, férfitöbbséggel rendelkeznek a bevándorlás miatt, ám a vallást több nő veszi fel. A nagy népszaporulat miatt életszínvonaluk alacsony, ám nem gettókban élnek és a társadalomnak is teljes értékű tagjai.

Az előadás vége a muszlimok kihívásainak ismertetésével történt. Eszerint a diszkrimináció és provokáció – főleg a migránsválság óta – komoly problémát jelent, de a szegénységről, a közöségszervezés nehézségeiről, a vallásgyakorlás és vallásos oktatás infrastruktúrájának hiányáról sem szabad megfeledkeznünk.

Utolsó előadónk, Speidl Bianka a muszlim társadalmakban élő nők helyzetéről tartott előadást. A témához nemcsak tanulmányok útján szerzett tudást, hanem többéves muszlimok közt élésével is. Nyugati nőként úgy tapasztalta, hogy egy átlagos muszlim asszony státusza a családjában egyrészt korlátozott, másrészt védett. Ez szerinte azért van így, mert a muszlim társadalmak amellett, hogy erősen paternalisták, különös nőképpel rendelkeznek: az ideális nő szerény és engedelmes, feladata a gyermekszülés. Amennyiben a korlátokat áttöri egy nő, akkor a családja elhidegülése mellett bántalmazhatják, akár meg is ölhetik becsületgyilkosság címén, ugyanis ezt az iszlám jog nem szankcionálja. Előadónk erősen sérelmezte, hogy a becsületgyilkosság mellet a gyermekházasság és a nők diszkriminációja is gyakori a muszlim társadalmakban, amikkel szemben a vallási vezetők  nem szólalnak fel.

Speidl Bianka hangot adott annak is, hogy amíg ő a nyugati nőképpel nem ért egyet, addig az iszlám egyenesen tiltakozik ellene. Sok nő éppen azért tér be az iszlámba, mert elege van a nyugati életstílusból, így az se véletlen, hogy a nők Európában általában jobban ragaszkodnak a testeltakaráshoz, mint a férfiak.

Az prezentációk után megkezdődött a kerekasztal-beszélgetés, amelynek a nyitánya Speidl Bianka előadására való reakciók voltak. Első három előadónk szerint sokkal tarkább a kép annál, amit Speidl asszony lefestett, már-már sztereotipnak jellemezték az elhangzottakat. Ám ezekkel szemben fontos érv volt az, hogy valóban vannak ellenpéldák, de az arányok számítanak.

Ezután Dudlák Tamás moderátor úr kérdezett az előadóktól arról, hogy hogyan reagáltak a már Európában élő muszlim közösségek az újonnan érkező migránsokra; hogy a Magyarországi Muszlimok Egyházának milyen az etnika összetétele, és milyen mértékben van jelen a pártpolitika a szervezetben. Majd a közönség kérdései következtek arról, hogy az iszlám manapság mennyire erőszakos és mennyire nevezhető toleráns, terjeszkedő vallásnak.

2016. november 22-én került sor Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében megvalósult Missziós szerepvállalás – Magyarok konfliktusközelben című konferenciára. Az alkalmon a magyar missziók történetét és jelenét ismerhették meg a jelenlévők, betekintést nyerve nem csupán a missziók működésébe, de a benne szolgáló magyarok mindennapos feladataiba és kihívásaiba.

Bevezető előadásában Kovács Georgina, a Szakkollégium Diákbizottságának operatív alelnöke összefoglalta az 1890-es években kezdődő nemzetközi békemissziók fejlődését és a jelenleg tizenkét helyen szolgáló Magyar Honvédség tevékenységét. A hangsúly a missziók számának változásán és dinamikáján, feladatainak komplexitásán, valamint ezek következményein volt. Nemzetközi szervezetek tagjaként Magyarország csaknem 1000 főt állomásoztat konfliktusövezetekben.

Második előadó Soucz Ferenc százados, a Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ, Termékfejlesztő, -előállító Csoport megbízott parancsnoka volt. A százados úr, aki Afganisztánban, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjában (MH PRT) teljesített szolgálatot, összefoglalta a PRT feladatait, ami a beruházások koordinálásától a helyi érdekcsoportokkal való egyeztetésig rengeteg tevékenységet felölel. Emellett a lakosság bizalmatlanságából és polarizáltságából fakadó kihívásokról és az afganisztáni misszión belüli feladatmegosztásról is szó esett.

Zentai Károly őrnagy, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar gyakorlati oktatójának előadása következett „Katonai megfigyelőként Afrikában” címmel. Az őrnagy úr a vitatott státuszú Nyugat-Szaharában szolgált katonai megfigyelőként. Előadásából szembesültünk a régió és a MINURSO realitásával, a konfliktus alapjaival, valamint a katonai megfigyelők mindennapjaival és a rájuk leselkedő legnagyobb veszélyekkel. Az őrnagy előadásából kiderül, hogy ezek adott esetben nem a fegyveres csoportok, hanem maga a természetes környezet.

A soron következő előadó, Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet koordinátoraként rendszeresen megfordul a Közel-Keleten és a világ más pontjain segélyezési feladatokat ellátva. A katonai misszióktól eltérően polgári személyként főleg a menekültek ellátásával, egészségügyi és megélhetési helyzetével foglalkozik; e programok finanszírozását és végrehajtását irányítja. Az utóbbi évek sikereként nyáron állandó irodát nyitottak az iraki Erbilben, amely újabb lehetőségeket és forrásokat szabadított föl a szervezet számára – ellensúlyozva ezzel az állami és nemzetközi szinten létező bizonytalanságot. Annak ellenére, hogy a Segélyszervezet polgári szervezetként van jelen Irakban és Afganisztánban, együttműködésük nélkülözhetetlen a katonai kontingensekkel. Ezen kooperáció sajátosságairól, valamint a polgári és katonai missziók közötti különbségről kaphatott átfogó képet a hallgatóság.

Ezután következett Szakácsi István alezredes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, Üzembentartási és Ellátási Főnökség kiemelt főtisztjének előadása a balkáni válságkezelésről. Az alezredes úr részletes történelmi áttekintője után a térség etnikai és vallási sokszínűségét hangsúlyozta, amely személyes- és csoportkonfliktusok millióit erősítette az elmúlt századok folyamán. A missziós feladatok bemutatása mellett a háború következményeiről, a sokszor gyenge kormányzati működésről, a virágzó feketepiacról is szó esett; perspektívaként előkerült a térség Európai Unióba történő integrálása, amely, bár már folyamatban van, számos nyugat-balkáni országnak egyelőre csak távoli cél lehet.

Az utolsó előadást Dr. Jobbágy Zoltán alezredes tartotta, aki több általa megjárt misszió közül a ciprusi UNFICYP-ben szerzett tapasztalatairól számolt be. Előadásában az egyes nemzeti alakulatok közötti nézeteltérésekről és együttműködésről, a ciprusi konfliktus helyzetéről, a lakosság hozzáállásáról, valamint a természeti környezet előnyeiről és hátrányairól volt szó. Az alezredes úr előadásában is előbukkant az a motívum, miszerint a missziókban résztvevő egyes nemzetektől függően ciklusonként változik nemcsak az alakulatok együttműködési képessége, hanem a misszió kapacitásai és lehetőségei is.

Az előadók területi változatossága és személyes tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a hallgatóság minél több oldalról megismertesse a magyar missziós tevékenységet múltját és jelenét.

 

The Belgrade Centre for Security Policy, the Belgrade Fund for Political Excellence and the European Movement in Serbia organized  the sixth Belgrade Security Forum that took place between October 12 – 14, 2016 under the working title “Will Democracy Survive the Global Disorder?”

In my experience one of the most memorable panels was the one with Tanja Miščević‚ Head of the Negotiating Team for the Accession to the European Union, Government of Serbia‚ Gordana Čomić‚ Deputy Speaker of the National Assembly of Serbia‚ Pierre Mirel‚ Honorary Director General of the European Commission and Naim Rashiti‚ Executive Director, Balkans Group. They all had the opportunity to elaborate their point of view about Serbia’s EU accession process, which they entirely support but remain somewhat sceptical about certain elements. Tanja Miščević for example stressed that she had thoroughly studied the accession negotiations of several countries, however, neither of them had to face a chapter like their one about the relations with Kosovo. In this aspect nobody knows what to expect neither from Pristina, nor from Brussels as there is no previous practice.

The other extremely interesting panel took place between Aleksandar Vučić‚ Prime Minister of the Republic of Serbia and Edi Rama‚ Prime Minister of the Republic of Albania. Both PMs began in a calm and diplomatic tone, however, the atmosphere became quite tense by the end of the discussion.

Of course, this is partly a consequence of Mr. Rama’s sense of humour: after Mr. Vučić declared that he strongly hopes that German Chancellor Angela Merkel will remain in power, his Albanian counterpart said that he is sure about it and added that he cannot compete with Vučić for the heart of Merkel. When the Serbian PM asked how can he be so sure, Mr. Rama’s response came immediately: ‘Don’t worry, Aleksandar, we will ask you when it comes to elections in Moscow’.

Although some Serbian politicians demanded Edi Rama to be declared persona non grata, Vučić, together with Rama, stressed the importance of Serbian-Albanian good neighbourly relations not only during the aforementioned panel but also afterwards. Despite that the panel is likely to be remembered thanks to the jokes, the original message of both PMs should not be forgotten either.

2016. szeptember 13-án a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Nemzetbiztonsági Szakkollégiummal közreműködve, panelbeszélgetést szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az esemény két meghívott előadója volt Dr. Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, illetve Dr. Zsolt Péter egyetemi docens, a Méltányosság – Politikaelemző Központ kutatási igazgatója.

A beszélgetése moderátori szerepét Dr. Németh József Lajos, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tiszteletbeli elnöke vállalta.

A beszélgetést a két meghívott szakértő egy-egy rövid összefoglalóval nyitotta, melyek jól tükrözték a két előadó munkásságából és szakterületéből fakadó eltérő megközelítéseket, amelyek azonban a hallgatóság számára tanulságos módon egészítették ki egymást. A magát főként antropológusként bemutató Dr. Zsolt Péter, a jelenlegi migrációs kérdések és terrorizmus kapcsán inkább a szélesebb spektrumú, politikai kulturális és általánosabb társadalmi reakciókra hívta fel a figyelmet. A hallgatóság számára néhány főbb kérdést fogalmazott meg a migráció és a terrorizmus közötti összefüggésekkel történő foglalkozásra vonatkozóan. Ezekben felvetette annak jelentőségét, hogy milyen arányosság állhat, illetve áll majd fenn a jelenlegi migrációs problémák és a terror-fenyegettség között, milyen módon bizonyosodhatunk meg ennek összefüggésében, illetve az európai társadalmak politikai kultúrájában vajon megfelelő védelmi mechanizmust indítottak-e be az elmúlt évek eseményei.

Dr. Sántha Hanga ezt a megközelítést egészítette ki a migráció és terrorizmus kapcsolatának vizsgálatát érintő közvetlenebb kérdések bemutatásával. Összegzésében hallhattunk a jelenleg Európát érintő terrorfenyegetések két főbb típusáról, az iszlám radikális ideológiájához kötődő, illetve a más típusú ideológiai hátterű – példaként említve a 2011-es norvégiai merénylő szélsőséges nacionalista nézeteit – merényletekről. Megtudhattuk, hogy kutatói szempontból mind a migráció kérdésével kapcsolatban – főbb kérdésekként említve a kibocsátó országok, a migrációt kiváltó okok, illetve a „push and pull” / taszító és vonzó tényezők problémakörét –, illetve a terrorizmus kapcsán is rengeteg szakmai eredmény és kutatá áll rendelkezésre. A két témakör, vagyis a migráció és a terrorizmus közötti összefüggések szakmai kutatása azonban sokkal új keletűbb irány, így egyelőre ezen a területesen sokkal több kérdés vár a szakértőkre. Hasonlóképp, a jelenlegi migrációs helyzet hangsúlyosabbá tette a migráció és a biztonsági kérdések összefüggéseinek kutatását, melynek főbb tematikai irányvonalai egyrészt a menekült helyzet jelentette köz- és nemzetbiztonsági veszélyek feltérképezése, valamint a már itt élő menekültek integrációja során felmerülő radikalizáció jelentette kockázatok vizsgálata.

Az összefoglalókat a hallgatóság kérdéseire adott válaszok, illetve az előadók egymás nézőpontjára adott meglátásai követték. A két előadó esetenként eltérő véleménye és hozzáállása meglepően jól kiegészítette egymást, tekintve hogy Dr. Zsolt Péter reflexiói legtöbbször főleg általánosabb társadalomtudományi megközelítésből merített meglátásokra, Dr. Sántha Hanga válaszai pedig legtöbbször szűkebb fókuszú, a kérdések egy-egy szegmensének közvetlen kutatásával foglalkozó megközelítésre alapoztak. A hallgatóság így egyaránt gazdagodhatott mélyebb társadalomfilozófiai kérdéseket feszegető, gondolatébresztő meglátásokkal, mind pedig a témához kötődő kutatói munka részleteinek megismerésével.

Jelenlegi és egykori tagjainkkal ismerkedhettek meg a felvételizők a Biztonságpolitikai Szakkollégium (BSZK) által szervezett „toBORzó” program során.

A 2016. szeptember 21-én megrendezett eseményen a BSZK iránt érdeklődők betekintést nyerhettek aktív és senior tagjaink által a Szakkollégium életébe. Az informális program keretei között lehetőségük nyílt a felvételi eljárás előtt álló hallgatóknak megismerniük a jelenlegi tagság egy részét, jövőbeli elképzeléseiket, valamint a már végzett egykori tagok karrierútját is.

A rendezvénynek helyt adó Vödör Bárban emellett nekünk, tagoknak is alkalmunk volt megismerni tagjelöltjeink motiváltságát, érdeklődési területeit, egyetem utáni elképzeléseiket, illetve személyiségüket.

Csak bízni tudunk benne, hogy hasznosnak találtátok a beszélgetést és megerősített benneteket a jelentkezésben.

Ha még nem jelentkeztél idei felvételi eljárásunkra, azt ezen a linken szeptember 30-áig megteheted!

A Biztonságpolitikai Szakkollégium szeptember 7-én látogatást tett,  az idén már 24. alkalommal megrendezésre kerülő lengyelországi Nemzetközi Védelmi Ipari Kiállításon (Miedzynarodowy Salon Premysl Obronnego – MSPO) Kielcében. Kelet-Európa legnagyobb védelmi ipari expóján idén 30 ország 609 vállalata állított ki, többek között a Northrop Grumman, a Mercedes, a Lockheed Martin, a Leonardo, az Airbus, a BAE Systems és a Boeing, ezeken kívül részt vett még több izraeli, japán, tajvani, török, valamint ukrán cég is.  Az expó elsődleges célja hogy lehetőséget biztosítson az innovatív védelmi ipari vállalatok számára termékeik megismertetésére és üzleti kapcsolataik építésére, ezért a kiállítók többsége (320) lengyel cég volt. Az eseményt Andrzej Duda lengyel elnök nyitotta meg, de előadást tartott Beata Szydlo miniszterelnök és Antoni Macierewicz védelmi miniszter is.

Az expón a védelmi ipar teljes spektruma képviselte magát, így például bemutatásra kerültek a legújabb fejlesztésű tüzérségi és rádióelektronikai eszközök, kézi- és könnyű lőfegyverek, páncélozott szállítójárművek és helikopterek. Az MSPO 27.000 négyzetméteren elterülő pavilonjaiban találkozni lehetett az egyes cégek regionális képviselőivel, akik az érdeklődöknek részletesen beszámoltak a legújabb fejlesztési irányokról.  Mindemellett lehetőség nyílt találkozni a szakma egyéb képviselőivel is, így újságokkal, könyvkiadókkal, egyetemekkel és kutatóintézetekkel egyaránt. Az expó helyet biztosított a haditechnika mellett a hadtörténelemnek is, emellett bemutatásra kerültek második világháborús eszközök, valamint a szervezők nagy energiát fordítottak  hadtörténelmi események bemutatására. A kiállításon külön részt szenteltek a háborús hősök és veteránok tiszteletére, így a közönség számára lehetőség nyílt a már leszerelt katonákkal találkozni.

#td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item1 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.27.54-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item2 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.29.49-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item3 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.30.38-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item4 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.31.39-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item5 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.32.37-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item6 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.33.21-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item7 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.36.41-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item8 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.37.27-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item9 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.38.37-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item10 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.39.03-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item11 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.39.39-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item12 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.40.19-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item13 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.41.16-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item14 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.42.00-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item15 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.42.40-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item16 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.43.21-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item17 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.44.10-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item18 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.44.38-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item19 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.45.26-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item20 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.45.59-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item21 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.46.17-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item22 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.46.36-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item23 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.47.16-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item24 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.47.34-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } #td_uid_1_57d86871577a3 .td-doubleSlider-2 .td-item25 { background: url(http://biztonsagpolitika.hu/wp-content/uploads/2016/09/2016-09-09-10.48.02-80x60.jpg) 0 0 no-repeat; } XXIV. Nemzetközi Védelmi Ipari Kiállítás, Kielce, Lengyelország 1 of 25

Az MSPO jó lehetőséget adott arra, hogy a katonai vezetők, politikusok és kereskedők egy helyen találkozzanak. A fegyverek hatástalanítva voltak, így mindenkinek alkalma lehetett közelről megszemlélni a legnagyobb kaliberű mesterlövész puskákat, gépágyúkat, rakétavetőket és egyéb kiállított tárgyakat. Széles körű bemutatókat tartottak a haditechnikai eszközök mellett az őrzés védelemhez tartozó cégek termékeiből. Lehetett találkozni a legújabb fejlesztésű kamerarendszrekkel, arcfelismerő programokkal, hőkamerákkal és egyéb érzékelőkkel. Az expón kivonultak a hadkiegészítő ellátmányokat gyártó cégek is, így tábori felszereléseket, egyenruhákat, vegyvédelmi ruhákat, maszkokat, protektorokat és kórházi eszközöket is lehetett látni. A kiállítás fontos része volt a legújabb szoftverek, programok és egyéb elektronikai termékek bemutatása.

It is more than visible that parliamentary elections are coming in Croatia. Although Croatian-Serbian relations tend to decline before each and every elections no matter which country they take place in, the recently used harsh rhetoric from both sides clearly reflects the intention to mobilize voters and gain pubic support.

It would be foolish to think that Serbia actually expected the European Union to at least criticize the Croatian government. However, this does not necessarily mean that Croatia was right and behaved correctly. The usual remark following statements like Milanovic’s ‘miserable people’ during any campaign is that we have to take into consideration that the person in question is ‘only’ the leader of the opposition (and does not represent the Government or the country). Nevertheless, in this case one should not forget how Milanovic spoke about Hungary while he was the incumbent PM of Croatia.

Meanwhile Serbian PM Aleksandar Vucic stated that neither him, nor his government is going to reflect on any accusation arriving from Zagreb. No matter how constructive this looks at first glance, he did so when he met all representatives of the diplomatic corps and heads of foreign missions and institutions in Serbia – with the exception of Croatia. His exclusion does not fit in the good neighborhood policy either.

The announcement of Vucic that he will not attend the Dubrovnik Forum came as no surprise under the abovementioned circumstances. As the crisis was further escalated by the alleged spy case, official meetings of political leaders do not seem likely in the near future, which means that the biggest role and value of these conferences or workshops would be to help them sit at the same table – both literally and metaphorically.

A NATO Stratégiai Kommunikáció Kiválósági Központja 2016. augusztus 30-31. között rendezte meg a „Strategic Communication – Insights from the commercial sector” elnevezésű szakértői szemináriumot. A rendezvényen, amelyen 17 ország képviseletében mintegy 80 fő vett részt, azt célozta meg, hogy a védelmi területen – de különösen a NATO-ban – a fenti területen tevékenykedő civil és katonai szakértők használható megoldásokat és ötleteket merítsenek az üzleti élet szereplőitől. Ennek megfelelően alakították ki a szeminárium programját, amely – az egyes panelek tematikáját alapul véve – az információs környezet megértését, a hallgatóság (audience) meghatározását, a tervezési és stratégiai kérdéseket, az alkalmazást, valamint az értékelés területeit célozta.

(A stratégiai kommunikáció mindazon elveket, módszereket és eszközöket jelenti, amelyek az adott szervezet célkitűzései elérését segítik elő az adott narratíva a kiválasztott vagy nem kívánt hallgatósághoz történő eljuttatásával.)

„Az üzleti élet szereplői a legjobb elbeszélők, legsikeresebb story-tellerek…” – hangsúlyozta megnyitójában Benjamin Heap a központ szakértője, egyúttal a rendezvény felelőse – „…s ez az, amit a kormányzati, védelmi szektor kevésbé jól csinál”.

Hol vagyunk, merre tartunk?

A kommunikáció trendjei kapcsán hangsúlyozták a résztvevők, hogy az elmúlt évtizedek során a „mit, miért, ki, hogyan, mikor” időszakai után jelenleg a „hol” korszakát éljük, amelynek lényege a mobil és közösségi média területein való tevékenység. A következő időszakban azonban még fontosabbak lehetnek az integrációt, a szinergiát és a többcsatornás felméréseket minden lehetséges platformon előtérbe helyező megoldások. A jövő kihívásai között meg kell említeni a komplexitást, a sebességet, az érzelmek fontosságát, a nem-lineáris folyamatokat, illetve azt a tényt, hogy a kommunikációs költségek csökkentésére komoly igény mutatkozik.

Ügyfél és/vagy állampolgár?

A stratégiai kommunikáció értelmezésekor nagyon fontos azt meghatározni, hogy a hallgatóság, célcsoport milyen jellegű attitűdökkel rendelkezik, hogyan látja őket a kommunikációs kampányt kialakító csapat. Nem mindegy ugyanis az, hogy ügyfélről van-e szó, akit alapvetően a gyors, megbízható és olcsó szolgáltatásokhoz, termékekhez való hozzáférés motivál vagy olyan állampolgárról, aki számára a biztonság, a jólét a legfontosabb s ezért hajlandó áldozni is. Mindezek alapvetően meghatározzák az üzenetek, azaz a „narratíva” tartalmát és jellegét. Fontos hangsúlyozni azonban azt is, hogy a határ az ügyfél és az állampolgár között elmosódik, sőt számos átjárás lehetséges, gondoljunk csak arra, hogy az adott állam mit és hogyan szolgáltat a polgárai, mint „ügyfelek” számára (lásd közszolgálat). Az egyéni attitűdök azonban teljesen megváltozhatnak, amikor közösségekről vagy csoportokról beszélünk, s épp ezért a stratégiai kommunikációban erre is ügyelni kell. A fenti helyzetet tovább bonyolítja az, hogy napjainkban céltudatos, határozott és felkészült ügyfelekkel és állampolgárokkal kell boldogulni, emiatt pedig más jellegű és tartalmú odafigyelés szükséges. A résztvevők szerint az üzleti élet kiszámíthatóbb, mint a nemzetközi élet, s míg az előzőben a fő cél az ügyfelek elégedetté és boldoggá tétele, addig az utóbbiban mások a lényegi motivációk.

Gondolkozzunk multidiszplináris és kreatív csapatban!

A résztvevők hangsúlyozták, hogy az eredményes stratégiai kommunikációhoz olyan multidiszciplináris csapat kell, amelyben akár biológusnak, fizikusnak is helye lehet, attól függően, hogy az adott cél és kommunikációs környezet mit követel meg. A közösségi médiában a kreativitás rendkívül fontos, s ezek a képesség mindenki számára adottak lehetnek, viseljen egyenruhát az illető vagy sem. A túl sok módszert felvonultató megoldásokkal azonban csínján kell bánni, hiszen az a csapatmunka rovására mehet.

Komplexitás vs. hozzáférhetőség

Köztudomású, hogy a közösségi médiában a kapcsolati menedzsment nagyon fontosnak tekinthető, azonban számos olyan új módszer jelent meg (például topic modeling), amelyek azt jelzik előre, hogy a dinamikus technológiák előbbre törnek. Ezek növekvő számát és működésüket a rendelkezésre álló vagy további lehetséges alkalmazási dimenziók tovább bonyolítják.  A közösségi média nem csak abból az aspektusból értelmezhető, hogy abban milyen válaszokat találunk, hanem abban is, hogy mire van szükség? E tekintetben pedig arra jutottak a résztvevők, hogy rendkívül egyszerű kérdésekre kell egyértelmű, gyors és hiteles választ adni. Ilyen kérdés például az, hogy „kell-e esernyő, amikor kilépek az utcára”, amelyre olyan bonyolult és számos változót magában foglaló rendszer hivatott válaszolni, mint az időjárás előrejelzés. Mégis az emberek nagy része úgy szeretne erre valódi választ kapni, hogy a kérdést beírja a keresőbe. Mindez pedig a komplexitás és a hozzáférhetőség közötti feszültségre mutat rá. Biztonság(politika)i szempontból vizsgálva a kérdést számos hasonló megközelítéssel találkozhatunk, hiszen az egyértelmű adatokhoz, információkhoz való hozzáférés mikéntje, annak tartalma számos kérdést és szükséges megoldást felvet. De példaként hozható az is, hogy az Iszlám Állam rendkívül egyszerű és brutális „megoldásokat” kínál olyan komplex kérdésekre, mint a vallás vagy az élet értelme.

A szemináriumi életkép. A kép forrása: a szerző felvétele

Tényleg digitálisan viselkedünk?

A (stratégiai) kommunikáció egyik legfontosabb kutatási területe az emberi viselkedés, s ennek jelentősége az üzleti szféra számára legalább olyan nagy mint az állam számára. Az a tény önmagában is elgondolkoztató, hogy jelenleg több ember fér hozzá mobiltelefonokhoz, mint tiszta, iható vízhez vagy ételhez. A digitális információkhoz való hozzáférés óriási mértéke pedig jelentős hatást gyakorol az emberek viselkedésére, s így azok szinte „digitálisan” viselkednek. Ez pedig igaz a háborúval sújtott övezetekre csakúgy, mint a békében lévő területeken élőkre. (Egy bemutatott példa szerint a Szíriában élő 18-25 év közötti fiatalok 94%-ának van mobiltelefonja, s közülük 92% ezeken keresztül használja az internetet!) A digitális életre való törekvés tehát adott, azonban a fizikai környezetet sem szabad elhanyagolni, ugyanis rendkívül fontos szegmensnek – s egyúttal hallgatóságnak – tekinthetők azok, akik nem láthatók és elérhetetlenek a közösségi platformokon. Hozzájuk pedig el kell menni, fel kell keresni őket, különösen akkor, ha meg akarjuk érteni őket.

Mire koncentráljunk a stratégia alkotásban?

A résztvevők szerint a hagyományos stratégia-alkotó módszerek nem mindig vagy csak részben alkalmazhatók. Az ennek megalkotását célzó erőfeszítések középpontjába leginkább azt kell helyezni, hogy mit, milyen hatást akarunk elérni és azt milyen környezetben akarjuk megvalósítani? A hiányzó eszközöket be lehet szerezni, új alkalmazások is fejleszthetők, összeállítható egy kiváló csapat is, de a kulcsfontosságú momentum az, hogy pontosan tudjuk: az adott hallgatóságot milyen irányba kívánjuk – ha egyáltalán szükséges – elmozdítani. Ebben pedig a pozitív érzelmi megközelítésre kell fektetni a hangsúlyt, de nem szabad lemondanunk az értelemre ható üzenetekről, narratíváról sem.

Milyen nehézségekkel nézünk szembe?

Bár a stratégia-alkotásnál említetteket is ide sorolhatnánk, mégis három további lényeges motívum folyamatosan megjelent a jelenlévők elbeszélései alapján. Az egyik a területen dolgozó egyes szervezeti elemek között sok esetben kialakuló irigység. Miről is van szó? Arról, hogy a marketing, PR, sales területek közötti tevékenység során olyan versenyhelyzet alakulhat ki, amelynek eredményeként az egyik terület jobban pozícionálhatja magát a vezetés szemében, s így nagyobb elismeréshez juthat. Vajon lehetséges-e ugyanez a katonai műveletet végrehajtó szervezeti elemek között, legyen szó akár a felderítéssel, a pszichológiai műveletekkel vagy a katonai közkapcsolatokkal foglalkozókról? Ha azt vesszük alapul, hogy itt is emberek tevékenykednek, akkor a válaszunk igen. Ennél a pontnál jelenik meg azonban a határozott vezetés fontossága. A második nehézség pedig ehhez kötődik, hiszen a vezetés, a legfelsőbb döntéshozók felőli iránymutatás huzamos hiánya a legsúlyosabb probléma, legalábbis a felszólalók véleménye szerint. A tiszta, világos és egyértelmű feladatszabás pedig nem csak a végrehajtásban jelent gondokat, hanem katonai műveletek esetében, akár emberi életekbe is kerülhet. A harmadik nehézséget pedig a rugalmasság hiányában fedezhetjük fel, amely nem csak emberi (vezetői) tényező, hanem sokszor a bürokratizált – a katonai szféra esetében az elöljárók felé irányuló jelentési kötelezettségekről is beszélhetünk – túl sok fékkel és egyensúllyal megterhelt működésről beszélünk.

Mit tegyen a NATO?

Végül, de utolsó sorban szót kell ejteni arról is, hogy az üzleti szféra szereplői szerint a NATO-nak vissza kéne térnie azokhoz a gyökerekhez, időszakokhoz, amikor valóban sikereket ért el. Bár a virtuális dimenzió megjelenése jelentős változásokat eredményezett, mégis a NATO stratégiájának középpontjába a pozitív kommunikációt, a „nyerő sztorit” kéne helyezni. Ezt azonban rendkívül nehéz úgy és akkor megvalósítani, amikor egy rendkívül változó környezetben, hibrid kihívások közepette kell egy hatalmas méretű szervezetnek politikai és katonai sikereket elérnie.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Nemzetbiztonsági Szakkollégium meghívja Önt és a téma iránt érdeklődő ismerőseit a 2016. szeptember 13-án (kedden) 17:00-tól megrendezésre kerülő „Merre tart Európa – Terrorizmus és migráció szakszerűen” című panelbeszélgetésére.

A panelbeszélgetés célja, hogy a 2016-os év legfontosabb, a terrorfenyegetettséggel és migrációval összefüggő eseményeit több nézőpontból bemutassa; azokról többoldalú vitát indítson el. A beszélgetés során hangsúlyos szerepet kapnak azon kérdések, amelyek a jelenlegi európai kül- és biztonságpolitikai vitákat is meghatározzák: a közelmúlt terrorcselekményeit előidéző események, a terrorizmus és migráció vélt és/vagy valós kapcsolata, a menekültválságra adott európai és nemzeti válaszok működőképessége, valamint a várható jövőbeli trendek felvázolása. A panelbeszélgetés során különös hangsúlyt kap Magyarország nemzetközi politikai viszonyokban betöltött helyzete és szerepe is.

A panelbeszélgetés időtartalma körülbelül egy óra, amelyet a közönség kérdései követnek. A beszélgetést moderátor irányítja.

A panelbeszélgetés résztvevői:
– Dr. Sántha Hanga, Migrációkutató Intézet
– Zsolt Péter, Méltányosság – Politikaelemző Központ

A beszélgetést moderálja: Dr. Németh József Lajos, egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Orczy úti Kollégium (1089 Budapest, Orczy út 1.)

Az előadás ingyenes, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi táblázat kitöltésével tehet meg.

 

A tavalyi év eseményeinek hatására a menekültekkel szorosan összefüggő kérdések kiléptek a humanitárius dimenzióból és bekerültek Európa legjelentősebb biztonsági kihívásai közé. E folyamat gyökerei a közel-keleti és afrikai régió fegyveres konfliktusaiból eredeztethetőek, ezek közül is elsősorban a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam tevékenységei járultak leginkább hozzá a 2015-ös menekülthullám kialakulásához.

A szíriai konfliktus és a menekültválság közvetlenül érinti Törökországot, melynek hatására az ország szerepe jelentősen felértékelődött a közelmúltban. A 2015-ös események kialakulásához azonban hosszú út vezetett, ezért a cikk első felében kitérek a török-szír kapcsolatokra, valamint Ankara új külpolitikai irányvonalának főbb jellemzőire és a szomszédos polgárháború következményeire. Ezt követően bemutatom, hogy a szülőföldjükön dúló háború elől elmenekülő kiszolgáltatott emberek hogyan válhatnak az államok közti politikai játszmák eszközévé. Ennek érdekében összefoglalom, hogy a szíriai polgárháború és az ennek hatására jelentkező menekülthullám hogyan alakította Ankara külpolitikáját. Az utóbbi hónapokban zajló események a menekültválság kiújulásához vezethetnek, ezért szükségesek tartottam, hogy a cikkben röviden kitérjek a török puccskísérlet lehetséges hatásaira.

Törökország és Szíria kapcsolatainak alakulása a polgárháború kitöréséig

Szíria és Törökország kapcsolatait a múltban jelentős feszültségek terhelték, melyek gyökerei egészen az első világháborúig és az Oszmán Birodalom felbomlásáig nyúlnak vissza. 1920-ban a birodalom széthullását kísérő események következtében – a mai Szíria és Libanon területén – létrejövő Szíriai Köztársaság és a Musztafa Kemál Atatürk vezetésével megalakuló modern Törökország között hamar komoly ellentétekhez vezetett a határ mentén fekvő Iszkenderun/Alexandretta szandzsák – a mai Hatay tartomány – hovatartozásának kérdése.[1]

A mai Szíria és Libanon területén először egy Damaszkusz központú arab királyság jött létre, ami rövid időn belül francia mandátumterületté vált. Ezen időszak alatt véres konfliktusok zajlottak, melyek közül kiemelkedik a drúz népcsoport 1925-27 közötti felkelése.[2] A fegyveres összecsapásokba torkolló ellentétek kiváltó okai a terület etnikai és vallási heterogenitásában keresendőek, amit Párizs azzal próbált meg kezelni, hogy több állami képződményt hozott létre a mai Szíria területén. Ezek közül az egyik, az 1924-ben létrejövő Szíria Állam volt, melyből végül 1932-1958 között megalakult a Szíriai Köztársaság – ennek az örökösének tartja magát az Aszad ellen harcoló Szabad Szíria Hadsereg. Az időszak egy másik fontos fejleménye volt, hogy – Franciaország döntése nyomán – 1926-ban létrejött a Szíriától független libanoni köztársaság. A francia fennhatóság végét jelentő folyamatban a következő lépés a második világháború eseményeihez kötődik, melynek köszönhetően elsőként Libanon vált függetlenné 1943-ban. Szíria esetében nem volt ilyen gördülékeny az átmenet, amit az is mutat, hogy az ország önállóságának Párizs általi elismerésére végül egészen 1946-ig kellett várni. [3]

A török vezetés mindenáron vissza akarta szerezni a Szíria fennhatósága alá került területet, melyre végül 1939-ben egy vitatott külpolitikai manőver részeként került sor. Mindez hosszú ideig tüske maradt Szíria szemében, mely nagymértékben meghatározta a két ország közötti viszonyt. A kapcsolatokon tovább rontottak a hidegháború évei: Törökország csatlakozott a NATO-hoz, Szíria pedig a Szovjetunió szövetségesévé vált. Az ellentéteket tovább fokozta, hogy az 1980-as években Szíria – nem hivatalosan – támogatást nyújtott az Abdullah Öcalan vezette törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) részére.

Az Öcalannak nyújtott támogatás és a szeparatista kurd mozgalom kapcsán kialakult konfliktus az 1990-es években is tovább folytatódott. Az ellentétek végül annyira kiéleződtek, hogy 1998-ban Ankara katonai beavatkozással fenyegette meg szomszédját. [4]

A kialakult helyzetet végül sikerült diplomáciai úton rendezni, amit a Damaszkusz és Ankara közötti viszony dinamikus javulása követett. Ennek hatására megerősödtek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok – a korábban komoly gondokat jelentő Eufrátesz vízmegosztása körüli kérdéseket is sikerült rendezni –, mellyel párhuzamosan szoros diplomáciai és politikai együttműködés alakult ki a 2000-es években. [5]

Mindez összhangban volt a 2002-ben hatalomra kerülő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) politikai törekvéseivel, amely az Ahmet Davutoğlu professzor – 2009-2014 között török külügyminiszter, majd 2014-2016 között miniszterelnök – által fémjelzett új külpolitikai irányvonalban, az úgynevezett „stratégiai mélység doktrínájában” testesült meg.

A miniszterelnök 2001-ben megjelent Stratégiai mélység című könyvében egyebek mellett hosszasan elemzi Törökország szerepét a hidegháború után létrejövő új geopolitikai realitások tükrében. A szerző arra a következtetésre jutott, hogy az országok szerepét a geostratégiai elhelyezkedés, valamint a történeti múltban gyökerező történelmi-kulturális kapcsolatok, az úgynevezett „történelmi mélység” határozzák meg. Véleménye szerint Törökország mindkét tényezővel rendelkezik, mivel stratégiailag fontos helyen fekszik és a muszlim világot egyesítő oszmán hagyaték örököse. [6]

A bipoláris világrend felbomlását követő új geopolitikai átalakulás szerinte lehetőséget teremtett Törökország számára, hogy adottságait – politikai, katonai és gazdasági erejét –  kihasználva a régió vezető országává váljon. Ennek eléréséhez a szerző szerint elsősorban az érdekérvényesítés puha – diplomáciai, gazdasági, kulturális – eszközeire kell támaszkodni, melyek révén Ankara képes megteremteni az úgynevezett „zéró probléma politikáját” a szomszédos országokkal. Ennek egyik lényeges eleme, hogy Törökország – kihasználva térségbeli pozícióit – közvetítőként lép fel a térségben zajló konfliktusokban, mely lehetővé teszi a szemben álló felek közötti kompromisszum elérését. [7]

Mindez növeli Ankara külpolitikai mozgásterét és regionális presztízsét, amit gazdasági és politikai céljainak szolgálatába tud állítani. Davutoğlu végül a török külpolitika céljait tekintve azt javasolja, hogy igazodva a nemzetközi erőviszonyokhoz kiegyensúlyozott kapcsolatokat kell kiépíteni a szomszédos és szövetséges országokkal, fenntartva az optimális függetlenséget és befolyást.

Ankara új külpolitikai irányvonala és a szíriai polgárháború

Az Ankara külpolitikájára már külügyminiszteri kinevezése előtt is befolyást gyakoroló Davutoğlu hamar felismerte a Szovjetunió összeomlása utáni új geopolitikai viszonyokat, mely megítélése szerint lehetővé tette Törökország regionális pozícióinak megerősítését. E célok megvalósítása során a törökök igyekeztek jó kapcsolatokat kialakítani a szomszédos országokkal, továbbá a konfliktusokban közvetítőként fellépve megpróbálták stabilizálni a környező térséget, amit politikai és gazdasági befolyásuk kiterjesztésére használtak fel.  Mindezt a „zéró probléma politikájának” hívott külpolitikai koncepció fogta össze, melynek keretében Ankara 2010-2011- folyamán, a schengeni övezet mintájára kísérletet tett egy vízummentes övezet létrehozására. A szomszédos országokkal korábban kötött vízummentességi egyezményekre alapozott terv, a kezdeti sikerek ellenére – részben a szíriai polgárháború kitörése miatt – végül kudarccal zárult. Ez a próbálkozás is mutatja, hogy az új külpolitikai doktrína sikerrel egészítette ki a Törökországában ekkor zajló politikai és gazdasági reformokat, melyek egyik legfőbb célja az Európai Unióhoz történő csatlakozás elérése volt.

Összességében tehát Davutoğlu egy olyan liberális elvű – a regionális együttműködésen és a kölcsönös gazdasági függőségen nyugvó – proaktív külpolitikai irányvonalat próbált meg a gyakorlatban megvalósítani, ami igazodik a nemzetközi realitásokhoz. Az új doktrína egyik legfőbb eleme továbbá, hogy az érdekérvényesítés puha eszközeit helyezi előtérbe, melyek elsősorban a regionális béke és biztonság megteremtése érdekében kerülnek alkalmazásra.

A Davutoğlu által meghirdetett külpolitikai irányvonalat komoly kihívás érte az arab tavasz és az ennek következtében kitört szíriai polgárháború során, mely végül véget vetett a két ország közötti dinamikus együttműködésnek. Egyes [8] kutatók szerint a szíriai polgárháborút érintő török külpolitika 3 szakaszra bontható, 1. a konfliktus elején a török vezetés közvetítőként lépett fel és megpróbálta diplomáciai eszközökkel meggyőzni az Aszad-rezsimet, hogy hajtsa végre az ellenzék által követelt reformokat. A válság megoldására tett diplomáciai erőfeszítések nem jártak sikerrel, ezért 2011 szeptemberében a török elnök távozásra szólította fel Aszadot, emellett elismerte  a Szíriai Nemzeti Tanácsot az ellenzék hivatalos képviselőjeként. Mindez a két ország közötti együttműködés végét jelentette, melynek hatására Törökország megszakította diplomáciai kapcsolatait Szíriával. Ezzel kezdetét vette a következő 2. „konfrontációs” szakasz, mely során Ankara – kimerítve az új külpolitikai irányvonal addigi puha eszközeit – közvetett módon beavatkozott az egyik szomszédjában zajló konfliktusba. Ezen időszakban Törökország a szíriai rezsim leváltását célzó törekvések egyik legnagyobb támogatójává vált, melynek keretében több alkalommal is keményebb fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget.

A válság elmélyülésével párhuzamosan kezdtek megmutatkozni annak jelei, hogy a konfrontációra épülő politika nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mivel a meglehetősen heterogén – és sokszor egymással is harcban álló – ellenzéki erők képtelenek elérni kitűzött céljaikat és a szíriai kormány sem omlott össze. A nemzetközi erőfeszítések kudarca és a végtelennek tűnő harcok azt mutatták, hogy a konfliktusnak nem lesz gyors lezárása. Törökország a folyamatos határincidensek ellenére végül nem kockáztatta meg a közvetlen katonai beavatkozást és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi koalíció az ellenzéki erőknek nyújtott széleskörű támogatáson és az Iszlám Állam ellen 2014-ban indított légi műveleteken túl nem fog szárazföldi csapatokat bevetni.  Ezt követően több olyan esemény is történt, ami végül Törökországot egy 3. defenzívebb hozzáállásra kényszerítette, megmutatva a „stratégiai mélységre” és önerőre építő török külpolitikai irányvonal korlátait. Oroszország 2015. szeptemberi közvetlen katonai beavatkozása tovább csökkentette Ankara mozgásterét. Az orosz intervenció – mely megszilárdította Aszad elnök pozícióját – ugyanis egy súlyos incidensbe torkollott, mely során 2015. november 24-én egy török F-16-os vadászgép lelőtte  az orosz légierő Szu-24M típusú vadászbombázóját. Az eset jelentős következményekkel járt, ami végül mélypontra lökte az Ankara és Moszkva közötti kapcsolatokat. Mindez érzékenyen érintette Törökországot, hiszen 2016 elejére egy újabb fontos szomszédjával került konfliktusba, melynek következtében az ország egyfajta nemzetközi elszigeteltségbe került.

Davutoğlu külpolitikai doktrínájának bukása

2010 után az új török külpolitikai doktrína lényeges részét képező „zéró probléma politikája” fokozatosan megbukott, melynek előjelei már a szíriai polgárháború előtt is megmutatkoztak.  Az első jelentősebb irányváltás 2010. május 31-hez fűződik, ekkor ugyanis a gázai övezetbe tartó Mavi Marmara hajó körül kialakult válság miatt Törökország komoly konfliktusba került Izraellel. Ezt követően a Davutoğlu által követett török külpolitikai irányvonalat több kihívás is érte: a Muszlim Testvérek mozgalmának betiltásával és Mohamed Murszi egyiptomi elnök eltávolításával jelentős fordulat következett be, melynek következtében megromlott Kairó és Ankara viszonya. Ezen túlmenően a puha érdekérvényesítés egyik legfontosabb eszközének tartott és a török vezetés által támogatott mérsékelt „muszlim demokrácia” modell terjesztése is zsákutcába jutott. A modellhez fűződő ambíciókra végül az Iszlám Állam 2014-es megerősödése, a szíriai polgárháború következményei és a török-kurd konfliktus kiújulása tett pontot. Egyes szerint ugyanis ezek hatására ugyanis jelentősen csökkent a Törökország által képviselt modell regionális vonzereje. Emellett az Európai Unió felé való közeledés terén is jelentős változások mentek végbe: az elmúlt években ugyanis több kényes politikai kérdés beárnyékolta Ankara és Brüsszel viszonyát. Ezek közé tartozik többek között az ellenzékkel szembeni fellépés, a sajtószabadság vagy az emberi jogok kérdése, így – részben ezeknek köszönhetően – az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamata is lelassult, megakadt.

A külpolitika mellett a kurdokkal közelmúltban kiújuló összecsapások [9] és az ezt követően kibontakozó katonai műveletek, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a Gezi parki tüntetések [10] nyomán megmutatkozó társadalmi problémák is jelezték, hogy Törökország kezd letérni az addig követett pályáról. A kül- és belpolitikai folyamatok tehát azt vetítették előre, hogy a puha eszközökre építő külpolitikai irányvonal zsákutcába került és megbukott. [11] A folyamatot végül Recep Tayyip Erdoğan elnöki kormányzáshoz fűződő ambíciói és a terrorellenes törvényhez való ragaszkodás zárta le, melynek hatására megromlott az Ahmet Davutoğluhoz fűződő viszonya, aki 2016 májusában távozott miniszterelnöki székéből. A cikk következő részében Törökország menekülteket érintő politikájával fogok foglalkozni, majd ezt követően röviden bemutatom, hogy a 2016. július 15-i törökországi puccskísérlet milyen hatásokkal járhat Ankara és Brüsszel kapcsolataira.

A Törökországot érintő migrációs válság néhány jellemzője

Az „arab tavasz” néven elhíresült eseménysorozat átrendezte a Közel-Kelet politikai arculatát, ami jelentősen hozzájárult a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim elleni tüntetések kirobbanásához. Az elégedetlenség hamar komoly összecsapásokba torkollott, melyek végül a mai napig tartó véres szíriai polgárháború kitöréséhez vezettek. Mindez jelentős hatást gyakorolt a régió többi országára, így a határai felé tartó menekültek képében Törökország már a konfliktus kezdetén szembesült a szomszédjában dúló harcok pusztító következményeivel. Erre válaszul Ankara meghirdette a „nyitott kapuk politikáját,” melynek értelmében a török hatóságok lehetővé tették a háború elől menekülők számára a határon történő szabad áthaladást.

A lépés keretében Ankara vállalta, hogy ideiglenes jelleggel védelmet nyújt a menekültek számára. A döntés hátterében részben az új török külpolitikai doktrína áll, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy Törökország térségbeli pozíciójánál fogva proaktív szerepet vállal a regionális és globális konfliktusok kezelésében.

E kapcsán a török külügyminiszter egy 2013-as ankarai konferencián megjegyezte: a humanitárius diplomácia mára Törökország külpolitikájának egyik legfőbb eszközévé vált, melyben kiemelt szerepet kap a menekültek megsegítése és támogatása. [12] Ezen túlmenően az Ankara által meghirdetett „nyitott kapuk politikája” egybeesett az Európai Unió azon törekvésével, mely arra bátorította a Szíriával szomszédos országokat, hogy tartsák nyitva határaikat és nyújtsanak védelmet a menedékkérőknek. Ennek megvalósítása érdekében az EU és a tagállamok konkrét lépéseket is tettek, melynek keretében 2012-ben megközelítőleg 230 millió euró értékű humanitárius és egyéb támogatást nyújtottak az érintett országoknak. [13] A „nyitott kapuk politikájának” fenntartásához tehát Ankara EU-csatlakozáshoz fűződő ambíciói és a Brüsszellel folytatott tárgyalások is nagymértékben hozzájárultak.

A menekültválság kezdetén a törökök önerőből próbáltak meg védelmet nyújtani a hazájukat elhagyni kényszerülő szíriaiak számára. Ezzel egyrészt demonstrálni akarták, hogy a magát feltörekvő középhatalomként pozicionáló ország elég erős politikailag és gazdaságilag ahhoz, hogy külső segítség nélkül megbirkózzon a menekültekkel járó humanitárius kihívásokkal. Ekkor ugyanis Ankara közvetítőként fellépve azzal számolt, hogy diplomáciai eszközökkel sikerül Aszadot meggyőzni és a válságot gyorsan rendezni, így az országba érkező menekültek rövidesen visszatérhetnek Szíriába. A diplomáciai próbálkozások végül 2011 végére zsákutcába jutottak. Az ezt követő időszakban a szíriai ellenzék támogatásától és az Aszad rendszer gyors összeomlásától remélték a megoldást, ám a heterogén és megosztott fegyveres csoportok képtelenek voltak felülkerekedni a szíriai kormánycsapatokon.

Egyes források [14] szerint ekkor már nem csak humanitárius megfontolások indokolták a „nyitott kapuk politikájának” fenntartását, mivel Törökország ezen keresztül is segítette a különböző felkelő csoportokat a kormányerőkkel szemben folytatott harcukban. A konfliktust tehát nem sikerült gyorsan rendezni, ezen túlmenően a menekültek száma folyamatosan emelkedve 2012 végére elérte a 170 ezer főt. [15] A menekülthullám folyamatos erősödése viszont jelentős gazdasági terheket rótt az országra, ezért nem meglepő, hogy a kialakult helyzet kezeléséhez 2012-től fogva Ankara a nemzetközi közösség segítségét kérte.

A felhívás azonban csak részben hozta meg a kívánt hatást, ezért 2014 októberében a török kormány azzal vádolta meg a nemzetközi közösséget, hogy az nem járul hozzá kellő mértékben a menekültválság kezelését célzó erőfeszítésekhez. Ezt alátámasztandó a török kormányhoz közeli források közölték, hogy 2011-2014 között az ország csupán 224 millió dollár külső támogatást kapott, mely eltörpül a közel 3,5 milliárd dollárra rúgó török erőfeszítésekhez képest. Ezen túl 2014-re már komoly problémát jelentett, hogy a migráció kérdése országszerte megosztotta a török lakosságot és jelentős feszültségforrássá vált a menekülttáborok többségének otthont adó déli tartományokban. A helyzetet csak tovább súlyosbította az Iszlám Állam 2014-es megerősödése és előretörése, melyre válaszul a koalíciós erők megindították légi műveleteiket. Az események hatására a válság tovább eszkalálódott, mely tovább növelte a szomszédos országokba irányuló menekülthullámot. A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy a szíriaiak mellett egyre nagyobb számban jelentek meg afganisztáni, iraki és iráni menekültek.

Az egyre szűkülő források miatt az újonnan érkezők ellátása komoly nehézségekbe ütközött, ami jelentősen rontotta a Törökországban tartózkodó menekültek helyzetét. Mindez együtt járt a biztonsági helyzet fokozatos romlásával, ami a jelentős számú civil áldozattal járó határincidensek növekvő számában is éreztette hatását. Az újabb fordulat 2014 őszén következett be, miután az Iszlám Állam harcosai ostrom alá vették a határ menti Kobani városát.  A harcok hatására újabb menekülthullám indult útnak: a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek száma ennek következtében 2014 végére elérte az 1,5 millió főt. További problémához vezetett, hogy a határ mentén megjelent közel 160 ezer szíriai kurd menekült. Helyzetük összekapcsolódott az ISIS ellen harcoló kurd milíciák kérdésével, melyek végül jelentős társadalmi feszültséghez és véres összecsapásokhoz vezettek. Mindez annak az eredménye, hogy Ankara nagyobb fenyegetést látott a város védelmében résztvevő kurd fegyveres csoportokban mint az ISIS-ban. A török-kurd kapcsolatok jelentős történelmi előzményekkel bírnak, melyek kibontása meghaladná e cikk kereteit. A kurd milíciák tevékenységéhez fűződő török hozzáállásról összességében elmondható, hogy Ankara egzisztenciális fenyegetést lát egy Szíria területén esetlegesen létrejövő autonóm kurd régióban. A két fél közötti egyre feszültebbé vált a viszony, amit jól mutatott, hogy a kurdok az ISIS számára nyújtott segítségnyújtással vádolták meg a törököket. Az ellentétek kiéleződése végül a török-kurd konfliktus újabb fellángolásához vezetett 2015-ben.

 Ezen tényezők együttes hatására Ankara 2015 márciusában szakítva korábbi politikájával lezárta legális határátkelőit, továbbá szigorúbb határellenőrzést vezetett be. Ettől kezdve a török hatóságok kizárólag a sürgős orvosi ellátásra szoruló menekülteknek engedélyezték a határ átlépését. A döntés jelentős humanitárius válsághoz vezetett, mivel Oroszország katonai beavatkozásával és az Aleppó városáért folytatott harcok hatására a határ közelében több tízezer menekült torlódott fel. A lépés ennek következtében végül az irreguláris migráció fokozódásával járt, mivel ettől kezdve a menekültek csak az embercsempészek segítségével, illegális módon tudtak átkelni Törökországba. A harcok mellett tehát a menekültek helyzetének fokozatos romlása is hozzájárult végül ahhoz, hogy a menekültválság fokozatosan kiszélesedett, ami ennek következtében túllépett a régió és Törökország keretein. Az események végül az Európát érintő 2015-ös menekülthullám kialakulásával jártak, melynek kezelése érdekében Ankara és Brüsszel intenzív tárgyalásokat folytatott. A cikk következő részében ezek főbb jellemzőit fogom bemutatni.

Az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás létrejötte

Az Európába irányuló 2015-ös menekülthullám kialakulásához a Törökország területén tartózkodó menekültek rendezetlen [16] jogi helyzete [17] mellett az elégtelen integrációs politika és a túlterhelt török menekültügyi rendszer is nagymértékben hozzájárult. Az utóbbit jól mutatja, hogy az országba érkező több mint 2 millió szíriai menekült kevesebb, mint egynegyed része került elhelyezésre a törökországi menekülttáborokban. A többség ennek következtében alkalmi munkát vállalt és az országszerte kialakított ideiglenes szállásokon próbált meg boldogulni.  Az olcsó szíriai munkások megjelenése viszont jelentős társadalmi feszültséghez vezetett, ami összekapcsolódott a helyzettel együtt járó biztonsági és humanitárius kihívásokkal, nagy nehézséget okozva a török hatóságoknak.  Látható tehát, hogy Törökország nem tudott kellő mértékben megbirkózni a menekülthullám jelentette kihívásokkal, melyet tovább súlyosbított a szíriai konfliktus fentebb már említett eszkalálódása és az Iszlám Állam erősödése. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy Törökország – és az egyéb közel-keleti országok – területéről jelentős menekülthullám indult meg Európa irányába.

Mindezt segítette, hogy ekkorra mind a szárazföldön, mind pedig az Égei-tengeren kiépültek a Balkán-félszigetre vezető migrációs útvonalak és csempészhálózatok, amire a környező országok nem tudtak kellő választ adni. A  nyugat-balkáni útvonal és Törökország fontosságát jól jelzi, hogy az előző évben Európába érkező menekültek 80%-a ezen keresztül érkezett, míg a maradék 20% Líbiából indult útnak. A migrációs folyamatokban leginkább érintett felek felismerték, hogy közös összefogás nélkül nem tudják megoldani a helyzetet, ezért annak kezelése érdekében 2015 őszén kiterjedt tárgyalások kezdődtek az Európai Unió és Törökország között. Ankara a menekülthullámot kihasználva igyekezett engedményeket elérni Brüsszeltől: vízummentességet, több forrást és a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását követelve. Ezért cserébe vállalták az Európából kiutasított és a nemzetközi vizeken elfogott illegális migránsok visszafogadását, továbbá ígéretet tettek az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépésre és a szigorúbb határőrizet bevezetésére. A tárgyalások 2016-ban is folytatódtak, melyek márciusban meghozták a várva várt áttörést. A megkötött megállapodással megerősítették a 2015 novemberében kidolgozott cselekvési akcióterv kötelezettségvállalásait. Az Európai Unió ennek értelmében vállalta, hogy 3 milliárd eurós támogatást nyújt Ankarának, felgyorsítja a csatlakozási tárgyalásokat és a vízumliberalizációs menetrendet a felek legkésőbb június végéig végrehajtják. Ezen felül Brüsszel ígéretet tett rá, hogy minden egyes visszaküldött szír migránsért cserébe egy másik szírt telepítenek vissza Törökország területéről az Európai Unióba. Ezért cserébe Törökország teljesíti a vízumliberalizációhoz szükséges kötelezettségeket, együttműködik az embercsempészek elleni fellépésben és meggátolja az Európába irányuló illegális migrációt. A megállapodás végrehajtásának nehézségei  kapcsán sokan aggodalmukat fejezték ki, de a Nyugat-Balkánra nehezedő migrációs nyomás csökkenése mégis bizakodásra ad okot. A tavasz óta történt események azonban némiképp igazolják a szkeptikusokat: Davutoğlu török miniszterelnök leváltása, a szabadságjogok kérdése, valamint a terrorellenes törvény módosításának és a vízummentesség megadásának elmaradása kiélezte Ankara és Brüsszel viszonyát, ami a megállapodás felrúgásával fenyeget. A már addig is feszült helyzetbe villámcsapásként robbant be a 2016. július 15-i török puccskísérlet, mely egyesek szerint Törökország külpolitikájának gyökeres megváltozását és a menekülthullám kiújulását vonhatja maga után.

A 2016. július 15-i török puccskísérlet lehetséges hatásai

A Davutoğlu által fémjelzett külpolitikai irányvonal kudarca után Törökország megkísérelt kitörni nemzetközi elszigeteltségéből és hozzálátott a szomszédos országokkal való kapcsolatainak normalizálásához. Ennek keretei között – az Európai Unióval folytatott tárgyalások mellett – Ankara 2015 decemberében újra felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, majd 2016 júniusában az Oroszországgal megromlott viszony rendezése érdekében a török elnök bocsánatkérő levelet írt Vlagyimir Putyinnak. A megállapodás dacára az Európai Unióval fokozatosan romlott Ankara viszonya, ami Davutoğlu miniszterelnök májusi távozása csak tovább súlyosbított. Mindez jelentős külpolitikai irányváltást vetít előre, egyes elemzők e kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a június végi Brexit népszavazás hatásai letéríthetik Ankarát az Európai Unió irányába történő közeledés 2005 óta követett pályájáról. Ezen véleményt némiképp alátámasztja az orosz-török kapcsolatok gyors rendezése, mely a tervek szerint lehetővé teszi a két ország közötti politikai és gazdasági együttműködés további erősödését. A 2016. július 15-én kitört török puccskísérlet új megvilágításba helyezte a kérdést, ami tovább erősítette Erdoğan hatalmi pozícióját. A török elnök az eseményeket kihasználva hozzákezdett az ellenzék és a kritikus hangok szisztematikus felszámolásához. A félresikerült puccskísérlet nyomán három hónapos szükségállapotot hirdettek, valamint kezdetét vette a köz- és magánszféra valamennyi ágát érintő tisztogatási hullám, mely során eddig több mint 60 ezer katonát, rendőrt, bírót, köztisztviselőt és tanárt tartóztattak le, vagy függesztettek fel állásukból. Ezen túlmenően Erdoğan kilátásba helyezte a halálbüntetés visszaállítását, mely kapcsán az európai vezetők figyelmeztettek rá, hogy ez a lépés Törökország Európai Uniós csatlakozási folyamatának végét fogja jelenteni. Ankara ugyan azt állítja, hogy továbbra is tartja magát a márciusi megállapodáshoz, de sok elemző szerint az utóbbi napok eseményeinek tükrében mindez kérdéses. Ezt a vélekedést alátámasztani látszik a napokban bejelentett újabb török ultimátum is, melyben Erdoğan a megállapodás felmondásával fenyegetőzik, ha a törökök októberig nem kapják meg a vízummentességet. A követelés teljesítésére nem sok realitás mutatkozik, ami kétségessé teszi a törékeny megállapodás fenntarthatóságát, tovább növelve az Ankara és Brüsszel között létrejött szakadékot. A látható trendek ellenére korai lenne még megítélni a puccskísérlet török külpolitikára gyakorolt hosszú távú hatásait, azonban némi nyugtalanságra adhat okot az egyik hírportál azon értesülése, miszerint az utóbbi hetekben megkétszereződött a Görögországba érkező menekültek száma.

A török külpolitika lehetséges irányai

A  Davutoğlu által fémjelzett külpolitikai irányvonal korlátai már az arab tavaszt megelőzően is jelentkeztek. A „zéró probléma politikájának”  bukásához végül a régióban zajló politikai átrendeződés, a szomszédos országokban kirobbanó fegyveres konfliktusok és az ennek hatására jelentkező migrációs folyamatok vezettek. Az események hatására Törökország bizonyos értelemben elszigetelődött, melyből az Európai Unióval kötött megállapodás, valamint az Izrael irányába történő újbóli közeledés útján próbált meg kitörni.

Ezzel párhuzamosan jelentős politikai átalakulás ment végbe Törökországban, melyek hatására Davutoğlu török miniszterelnök megbukott. Mindez egy új külpolitikai irányvonalat vetített előre, mely tovább élezte az Ankara és Brüsszel közötti viszonyt. Az irányváltás következő lépéseként Ankara júniusban rendezte kapcsolatait Oroszországgal, melynek előkészületei egészen áprilisig nyúlnak vissza. A következő fordulat a júliusi török puccskísérlethez kötődik, ami jelentősen felgyorsította Erdoğan elnöki rendszer bevezetésére irányuló politikai terveit. Mindez veszélyezteti az Európai Unió és Törökország által megkötött törékeny márciusi megállapodást, mely a menekülthullám kiújulásával járhat a közeljövőben. Az utóbbi hetekben ezért számos újságíró és elemző vállalkozott rá, hogy megjósolja Törökország milyen külpolitikai irányvonalat fog követni a jövőben. Ezek alapján három lehetséges forgatókönyv rajzolódik ki:

1. Ankara visszatér a Brüsszellel és Washingtonnal történő együttműködés útjára és konszolidálódik a helyzet

Ennek lehetőségét mutatja az Európai Unióhoz akkreditált török nagykövet, Selim Yenel augusztus 10-i bejelentése. Ebben a nagykövet hangsúlyozta: az Oroszország felé történő közeledés ellenére továbbra is a NATO és az Európai Unió számít Ankara kulcsfontosságú partnerének. Ennek értelmében jelezte, hogy Törökország továbbra is kitart a Brüsszellel kötött megállapodás mellett, nem fogja bevezetni a halálbüntetést és a terrorellenes törvény módosítására is készen áll.

2. Tovább folytatódnak a tisztogatások, Ankara még szorosabbra fűzi kapcsolatait Oroszországgal, végleg szakítva a nyugati orientációval

A kiterjedt tisztogatások és az elmúlt hetek külpolitikai lépései mind azt mutatják, hogy Ankarában az utóbbi hónapokban folyamatosan változik a politikai helyzet. A puccskísérlet hatására jelentősen megerősödtek Erdoğan pozíciói, amit az általa már régóta tervezett elnöki rendszer bevezetésére használhat fel egyes elemzők szerint. Mindez valószínűleg további autokratikus lépésekkel, a Brüsszellel kötött megállapodás felrúgásával és a halálbüntetés bevezetésével járhat. Ezzel kapcsolatban az Európai Unió vezetői előre jelezték, hogy ezen lépések a csatlakozási folyamatok megszakításához fognak vezetni. Az mindenesetre nem jelent jó előjelet, hogy a nyugatellenes retorika folyamatosan erősödött az elmúlt hetekben. A helyzet odáig fajult, hogy vezető török hírportálok egyenesen az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szolgálatait – és katonai vezetőit – vádolták meg a puccskísérlet előkészítésével. A török elnök emellett ultimátumot adott Washingtonnak: a két ország közötti kapcsolatok fogják bánni, ha nem adják ki Törökországnak a puccskísérlet mögött álló Fethullah Gülen török hitszónokot. Az Egyesült Államok erre válaszul bejelentette, hogy egyelőre nem tartja meggyőzőnek a Gülen ellen felhozott bizonyítékokat. Ebből is látható, hogy a kiadatás ügyében Washington és Ankara egyelőre nem jutott egyezségre, ami tovább élezheti a két ország közötti feszültséget. Egyes vélemények szerint a törökországi politikai helyzet annyira bizonytalanná vált, hogy az Egyesült Államoknak  ki kéne vonnia az incirliki NATO-támaszponton tárolt nukleáris fegyvereit.

A nyugati elemzők aggodalmait Törökország közelmúltbeli külpolitikai lépései is alátámaszthatják. Ezek kapcsán egyesek arra figyelmeztetnek, hogy az orosz és török államfő augusztus 9-i szentpétervári találkozója egy új, Moszkva-Teherán-Ankara közötti tengely létrehozását készítheti elő. Az elképzelésnek lehetnek alapjai, amit az orosz Állami Duma elnökének tanácsadója és a modern Eurázsia-eszme megalkotója, Aleksandr Dugin legutóbb közzétett videója is alátámaszthat. Dugin ebben egy új, Moszkva, Baku, Teherán és Ankara közötti regionális hatalmi szövetség létrehozásának szükségességéről beszél. Az orosz-török találkozó és a kapcsolatok látszólagos javulása ellenére azonban egyelőre korai lenne még egy új orosz-török-iráni szövetségről beszélni. Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter legutóbbi javaslata viszont jól mutatja, hogy valami elkezdődött. Az iráni külügyminiszter ebben azt fejtegeti, hogy a három országnak szorosabbra kellene fűznie együttműködését, melynek keretében közös erővel rendezni lehetne a szíriai konfliktust. Ezen javaslat is mutatja: a színfalak mögött komoly munka folyhat, hiszen e felhívás korábban elképzelhetetlen lett volna.

3. Ankara önálló külpolitikai irányvonala

Egyesek úgy vélik, hogy Törökország mindkét oldallal együtt fog működni és a régióban betöltött szerepére támaszkodva próbálja meg érdekeit érvényesíteni. Ennek megvalósításához Ankara feltehetően egy pragmatikus irányvonalat követve felhasználná a Davutoğlu által megfogalmazott külpolitikai doktrína módosított változatát.

Csak a következő hónapok eseményei fogják végül megmutatni, hogy a török vezetés melyik irányvonal mellett fog dönteni. Mindezt a közeljövőben esetlegesen bekövetkező, egyelőre megjósolhatatlan események és egyéb tényezők is befolyásolhatják.  Beláthatatlan folyamatokkal járna többek között az Erdoğan által gyakran emlegetett második puccskísérlet kirobbanása, a kiterjedt tisztogatások miatt ennek azonban nem sok realitása van. A helyzetet tovább bonyolíthatja a Törökország által augusztus 24-én indított észak-szíriai katonai művelet, mely várhatóan még jobban kiélezi a már eddig is feszült török-kurd kapcsolatokat.

Összességében tehát a július 15-i török puccskísérlet után egy új politikai fordulat zajlik Törökországban, melynek hosszútávú következményei ma még nem láthatóak tisztán. A jelenlegi trendeket nézve reális az esélye annak, hogy a fentebb röviden kifejtett forgatókönyvek egyfajta kombinációja fog megvalósulni a jövőben. Annak valószínűsége ugyanis csekély, hogy Ankara végleg szakítson Washingtonnal és Brüsszellel, így Törökország valószínűleg továbbra is egyensúlyozni fog „nyugat és kelet” között.

Összegzés

Cikkemben röviden bemutattam azt a folyamatot, hogy egy szomszédos országban zajló polgárháború és az ennek nyomán jelentkező menekülthullám miképp tudja alakítani egy jelentős erőforrásokkal rendelkező regionális középhatalom külpolitikáját. A gyenge állami intézményekkel rendelkező államokban kirobbanó konfliktusok fontos tanulsággal szolgálnak arra nézve is, hogy a környező régió stabilitása mindenki számára kulcskérdés, melynek biztosítása közös érdek. Minden ország számára pusztító következményekkel járnak ugyanis a hirtelen kirobbanó és nem megfelelően kezelt válságok, melyek a fellángoló terrorizmus vagy akár a tömeges migráció formájában is éreztetik hatásukat. Minderre jó példa a szíriai polgárháború, melynek kezdetén a török kormány az Aszad-rendszer összeomlásával és a kialakult válság gyors rendezésével számolt, mely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy 2011-ben Ankara befogadta a szíriai menekülteket és meghirdette a „nyitott kapuk politikáját”.

A rossz helyzetfelismerés és a válság további eszkalációja a menekülthullám erősödéséhez vezetett, ami túlterhelte a török ellátórendszert. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a Törökországban tartózkodó menekültek száma mára eléri a 3,1 millió főt. A folyamat végül az európai menekültválságban csúcsosodott ki. Ezzel párhuzamosan a török vezetés felismerte a migrációs folyamatokban rejlő lehetőségeket, amit igyekezett külpolitikai törekvéseinek egyik eszközeként használni. Ennek megfelelően a helyzet megoldását célzó tárgyalások során megpróbált engedményeket kicsikarni Brüsszeltől. Az utóbbi hetek eseményei viszont azt mutatják, hogy a 2016. július 15-i török puccskísérlet egy újabb korszak kezdetét is jelentheti Ankara és Brüsszel bonyolult kapcsolati rendszerében, ami az európai migrációs folyamatokra is jelentős hatást gyakorolhat.

Összességében tehát 2015 egy komoly politikai válságot eredményezett, amely jelentősen megosztotta az Európai Uniós országokat, ennek hatásai azonban korántsem értek még véget. Az előző év során több mint 1,5 millió menekült érkezett Európába, és az előrejelzések szerint további milliók állnak készen az indulásra. Egyes kutatók szerint a fejlődő világ országainak gazdasági nehézségei és fegyveres konfliktusai mellett a jövőbeni migrációs trendeket tovább erősíthetik az – elsősorban Afrikában – zajló demográfiai robbanás és a globális klímaváltozás hatásai. A helyzet súlyos és csak remélni lehet, hogy az európai országok végül megtalálják a közös hangot és képesek lesznek hatékonyan fellépni a kontinens előtt álló kihívásokkal szemben. A török példa jelzi, hogy a migráció még egy erős állam számára is hatalmas kihívást jelent, melynek kezeléséhez nemzetközi összefogásra és átgondolt stratégiára van szükség.

Felhasznált Irodalom

[1] Ferwagner Péter Ákos: Az első szíriai állam históriája: a kérészéletű damaszkuszi Arab Királyság. In: Belvedere Meridionale, 2015, 27. évf. 3. sz. pp. 5–14. www.belvedere-meridionale.hu/wp-content/uploads/2015/osz/01_Ferwagner_2015_03.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 20.)

[2] Sógor Dániel: Egy állam a közösségekből Libanon a két világháború között. In: Első Század, 2008, 7.évf. 1. sz., pp. 273-323. http://epa.oszk.hu/01600/01639/00004/pdf/elsoszazad_2008_1_273-324.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 20.)

[3] Gazdik Gyula: Szíria az „arab tavasz” sodrában. In: Nemzet és Biztonság, 2012, 4. évf. 4. sz., pp. 111-128. http://www.nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=567 (Letöltés ideje: 2016. 08. 22.)

[4] Bihari Anna: Ahmet Davutoğlu és Törökország külpolitikai törekvései a Közel-Keleten. In: Grotius E-könyvtár, 2010, 21. sz. http://www.grotius.hu/doc/pub/DNSPKN/2010_144_bihari_anna_szakdolgozat.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 22.)

[5] Egeresi Zoltán: Békefolyamat Törökországban: útban a történelmi kiegyezés felé? In: MKI-Tanulmányok, T-2013, 11. http://kki.gov.hu/download/4/89/b0000/Tanulmanyok_2013_11_B%C3%A9kefolyamat_T%C3%B6r%C3%B6korsz%C3%A1gb_.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[6] Siposné Kecskeméthy Klára: Stratégiai kérdések, stratégiai válaszok : Recenzió Davutoğlu, Ahmet: Stratégiai mélység, Törökország nemzetközi helyzete című könyvéről. In: Hadtudomány, 26 évf. 93. E. sz., pp. 93-101. http://mhtt.eu/hadtudomany/2016/2016_elektronikus/9_Kecskem%C3%A9thy%20Kl%C3%A1ra.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[7] Balogh István – Egeresi Zoltán – N. Rózsa Erzsébet – Rada Csaba – Szalai Máté: Kapacitások és ambíciók: a török közel-keleti külpolitika alapjai. In: MKI-elemzések, E-2013, 9. http://kki.gov.hu/download/2/69/b0000/Elemzesek_2013_09_Kapacit%C3%A1sok_%C3%A9s_amb%C3%ADci%C3%B3k-_.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[8] Gökalp Aras, N. E., Şahin Mencütek, Z.: The international migration and foreign policy nexus: the case of Syrian refugee crisis and Turkey. In: Migration Letters, 2015, 12. évf. 3. sz. pp. 193-208. http://tplondon.com/journal/index.php/ml/article/viewFile/502/404  (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[9] Pénzváltó Nikolett: Délkelet – Törökország újra lángol. In: SVKK-elemzések, 2016, 8. sz. http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/svkk-elemzesek-2016-8-delkelet-torokorszag-ujra-langol-penzvalto-n.original.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[10] Egeresi Zoltán: Törökországi zavargások. MKI-Tanulmányok, T-2013, 23. kki.gov.hu/download/1/99/b0000/Tanulmanyok_2013_23_Törökországi_zavargások_.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 25.)

[11] N. Rózsa Erzsébet: A török külpolitika irányai. KKI-elemzések, E-2015, 4. http://kki.gov.hu/download/d/ff/d0000/No%204%20R%C3%B3zsa%20t%C3%B6r%C3%B6k.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

[12] Ahmet Davutoğlu: Turkey’s humanitarian diplomacy:objectives, challenges and prospects. In: Nationalities Papers: The Journal of Nationalism and Ethnicity, 2013, 41. évf 6. sz. http://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/00905992.2013.857299 (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

[13] Fargues, Philippe, Fandrich, Christine: The European Responseto the Syrian Refugee CrisisWhat Next? In: MPC Research Report, 2012, 14. http://www.migrationpolicycentre.eu/docs/MPC%202012%2014.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

[14] Marina Eleftheriadou: The dawn of the “refugee-warriors”: rebel recruitment among the Syrian refugee population in Turkey, Jordan and Lebanon. In:  Μiddle East Bulletin, 2015, 27. sz. http://www.academia.edu/12287516/The_dawn_of_the_refugee-warriors_rebel_recruitment_among_the_Syrian_refugee_population_in_Turkey_Jordan_and_Lebanon (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)        

[15] Hoffmann, Sophia, Samuk, Sahizer: Turkish ImmigrationPolitics and the Syrian Refugee Crisis. In: Working Paper Research Division Global Issues, 2016, 1. sz. https://www.swp-berlin.org/fileadmin/contents/products/arbeitspapiere/Working_paper_Hoffmann_Turkish_immigration_policy.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

[16] Kemal Kirişci: Syrian Refugees and Turkey’s Challenges: Going Beyond Hospitality. In: Brookings Institution, 2014. https://www.brookings.edu/wp-content/uploads/2016/06/Syrian-Refugees-and-Turkeys-Challenges-May-14-2014.pdf (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

[17] Euro-Mediterranean Human Rights Network (EMHRN): Syrian Refugees in Turkey: A Status in Limbo. In: EMHRN, 2011. http://www.refworld.org/docid/515010a42.html (Letöltés ideje: 2016. 08. 26.)

A Szakkollégiumi Esték őszi félévének első előadásán Molnár Mónika, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tagja és a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgatója fog prezentációt tartani az orosz dezinformációs kampányokról és propagandáról. Szó lesz arról, hogyan működhet sikeresen a hamis információk széles körű terjesztése, színes példákkal szemléltetve.

Időpont: 2016. 09. 07. – 18.00
Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Orczy úti Kollégium

Az előadás ingyenes, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi táblázat kitöltésével tehet meg.