Biztonságpolitika.hu

A kolumbiai konfliktus

A Kolumbiában évtizedek óta dúló konfliktus alapja a társadalmi megosztottság, az illegális drogkereskedelem és a politikai korrupció. A spanyol hódítók és az őslakos kolumbiaiak között a vagyoni eltérés a földtulajdon egyenlőtlen megosztásából fakadóan vált drasztikussá, a drogkereskedelem az 1970-es évek óta virágzik, mert kezdetben a marihuána, később pedig a kokacserje termesztésével mára többszörösen megtérülő üzletté nőtte ki magát, A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek eszkalálták a konzervatív és a liberális oldal közti politikai párharcot, ami a La Violencia (az 1948 és 1958 között dúló kolumbiai polgárháború) néven ismert véres időszakba torkollt. 1958-2012 között 218.094 ember halt meg, országon belül pedig több, mint 6.000.000 ember kényszerült elhagyni a lakhelyét (belső menekültek), akik sorozatosan csatlakoztak az nevű, önvédelmi funkcióval kialakuló gerillacsapatokhoz. A polgárháború után a politikai harc átalakult, és 1964-től Kolumbiai Fegyveres Konfliktus néven ismert, ami a szélsőbaloldali nézeteket képviselő gerillacsoportok (FARC, ELN), a jobboldali katonai jellegű csoportok (AUC, majd 2006-os leszerelését követően a BACRIM csoportok) és a kolumbiai állam háromszögében zajlik.

(a kép forrása: http://www.ecuadortimes.net/wp-content/uploads/2014/05/FARC-ELN-Alto-al-Fuego-Elecciones-Colombia.jpg)

A FARC és az ELN

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (spanyolul: Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia, rövidítés: FARC) és a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (spanyolul: Ejército de Liberación Nacional, rövidítve ELN) két, az 1960-as évek körül létrejött, szélsőbaloldali gerillacsoport, melyek magját képezik a több, mint 50 éve dúló Kolumbiai Fegyveres Konfliktusnak. Mindkét gerillaszervezet a kommunista ideológia égisze alatt szerveződött meg, államellenes tevékenységükhöz az anyagi hátteret zsarolással és emberrablással biztosították. A FARC emellett a területén tevékenykedő drogbárók megadóztatásával, az ELN pedig olajlopással szerzett plusz bevételt.

A két szervezet között fontos különbség, hogy az ELN egy radikális, Marxista-Leninista ideológiát ötvöz a keresztény felszabadítási teológiával, mely a jelenben keresi a társadalmi és gazdasági igazságosságot, így a szervezet anno vallásos megmozdulásokat is magába olvasztott. Komolyan támadja az ország gazdasági infrastruktúráját – főleg az olajvezetékeket és a villamosműveket -, de politikai téren mára elgyengült.

A FARC a La Violencia után a Kolumbiai Kommunista Pártból alakult ki, mint önvédelmi szervezet és felemelkedésükben a bővülő drogpiac segített. Főleg a politikai életben kívánnak érvényesülni, nem pedig a gazdaságban.

A szervezetek az 1990-es évek idején komoly veszteségeket szenvedtek: a FARC a kormány miatt, az ELN pedig a jobboldali paramilitáris szervezetek támadásai miatt gyengült meg.

Béketárgyalások

A békeszerződés aláírása óta az ENSZ kolumbiai missziójának keretében eddig 7000 fegyvert gyűjtöttek be, ez a bejelentések alapján minimum 8000-re fog növekedni a közel jövőben, mely szám nem tartalmazza a rejtett és még be nem jelentett tartalékokat.

Az ELN 2014 májusában kezdett kommunikálni a kolumbiai kormánnyal az esetleges béketárgyalásokról, végül 2016 márciusában jelentették be a hajlandóságot az egyezkedés megkezdésére, amit 2017 február elejéig elhalasztottak. A kormány addig nem volt hajlandó tárgyalni, amíg a szervezet el nem engedett egy kulcsfontosságú politikai foglyot, de amikor 2017. február 2-án Odin Sanchez volt képviselőt elcserélték két fogságban lévő ELN tagért, a nyitó ülést 2017. február 7-re tűzték ki Ecuador fővárosában, Quitoban, amin mindkét fél megjelent.

Az egyezkedés két hónapja zajlik és első fejleménye küszöbön áll: a taposóaknák eltávolításával kapcsolatban várhatóan április 7-én a felek elő tudnak állni egy elfogadható megállapodással, és folyamatosan dolgoznak azon, hogy a fennálló konfliktust a lehető legkisebbre csökkentsék.

.

Los Urabenos (a kép forrása: http://www.insightcrime.org/images/2017/March-2017/17-03-22-Colombia-Choc-Violence.jpg)

Tényleg véget ér a háború?

Kolumbiában a gerillaszervezetek komoly szerepet töltenek be illegális és kizárólagos területi fennhatóságként, valamint a drogkereskedelem irányítóiként. A FARC uralma alól felszabadított területek a 2012-2016-ig tartó béketárgyalások ideje alatt még az ELN foglalta el, hogy betöltse a hatalmi és gazdasági vákuumot, az ELN után pedig nagy valószínűséggel az Észak-Kolumbiát már sakkban tartó, drogkereskedő El Clan del Grofo nevű fegyveres szervezet fog lecsapni. Az El Clan del Golfo mellett egy másik konfliktusforrásról is szót kell ejteni: a FARC leszerelt forradalmárait 26 erre kijelölt zónában telepedítik le, hogy visszatérjenek a rendes polgári élethez, de vajon sikerül-e integrálódniuk? Nem lehet tudni, hogy hányan térnek vissza a bűnöző életmódhoz és csatlakoznak esetleg egy másik fegyveres szervezethez – mondjuk a BACRIM egyik csoportjához -, és az sincs kizárva, hogy a volt FARC-osok nem tagozódnak be senkihez, hanem önálló fegyveres csoportot alakítanak.

A kormány mindenesetre dolgozik a béke megteremtésén, Juan Manuel Santos elnök 2016 végén Nobel békedíjat kapott az eredményes béketárgyalásért.

/Lektorálta: Asqui Jorge Kristóf/

 

Terrorizmus

Az Európai Unió stratégiája az Iszlám Állam felszámolására

Az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett a terrorizmus elleni harcban; ezen cél elérésére az EU Terrorellenes Akcióterveket dolgozott ki. A tervek értelében az EU 300 millió euróval finanszírozza azon programokat, amelyek célja a terrorcselekmények megelőzése. Emellett korlátozni kívánja azon gazdasági forrásokat, amelyeket a terrorista szervezetek potenciálisan felhasználnak. Irakban továbbá pénzzel támogatja az Iszlám Állam uralma alól felszabadított területek biztonsági szektorának stabilizálását és a jogállamiság helyreállítását, Szíriában pedig az anyagi támogatás mellett célul tűzte ki a terrorszervezet teljes felszámolását is.

Szigorított szabályok a terrorizmus megelőzésének érdekében

Az EU a terrorizmus megelőzése érdekében szigorított a terrorizmusról szóló irányelvén. Az új direktívát 2017. március 7-én fogadták el, amelynek értelmében számos, a terrorizmushoz kapcsolódó tevékenység vált büntetendővé: a terrorista tevékenység elkövetésének céljából tett bárminemű utazás az Unió területére és területéről; az ilyen típusú utazások szervezése és elősegítése; a terrorista gondolkodás terjesztését szolgáló képzésen való részvétel; bármilyen gazdasági vagy pénzügyi támogatás biztosítása terrorista csoportoknak. Az irányelv emellett kiszélesíti a terrorizmus áldozatainak jogait, ami tartalmazza az azonnali orvosi és pszichológiai segítséghez való hozzájutást és a kártérítés igénylésének megkönnyítését is.

Biztonság és védelem

A schengeni határ ellenőrzésének új szabályozása

Az Európai Unió március 7-én rendeletet fogadott el a schengeni határellenőrzés szigorításáról, amely az EU külső határait átlépni kívánó személyek adatbázisban történő ellenőrzését jelenti. A ki- és belépés fokozottabb vizsgálatát a rendelet légi, tengeri és szárazföldi határokon egyaránt megköveteli, a segítséget a határőröknek pedig a Schengeni Információs Rendszer (SIS) és az Interpol elveszett és ellopott útiokmányokról vezetett adatbázisa fogja megadni.

Döntés a katonai missziók támogatásáról

Az Európai Tanács március 9-10-i ülésén döntött az EU globális stratégiájának a biztonság és védelem területén történő végrehajtásáról. A kitűzött cél a közös biztonság- és védelempolitika fejlesztése a hatékonyság és a gyorsaság irányába, melynek részeként létrehozzák a Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálatot. Ez a Szolgálat fogja kivitelezni a nem végrehajtási jellegű katonai intézkedéseket és missziókat, valamint szorosan együtt fog működni a polgári területen már létező partnerével, a Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálattal.

Külkapcsolatok

Nukleáris robbanófejek Kalinyigrádban

Az orosz INTERFAX hírügynökségnek adott nyilatkozatában Sigmar Gabriel, német külügyminiszter az európai biztonságot veszélyeztető lépésnek tartja, hogy Oroszország nukleáris töltetek hordozására alkalmas rakétákat tárol állandó jelleggel Kalinyigrádban.

Oroszország 2016 októberében jelentette be, hogy nukleáris robbanófejek hordozására képes Iskander rakétákat, illetve S-400-as rakétavédelmi rendszert telepítettek az orosz enklávé területére.

Az Európai Unió meghosszabbította a szankciókat Ukrajna ellen

„2014. március 18-án az Oroszországi Föderáció jogellenesen annektálta a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopolt” – nyilatkozta ismét az Európai Tanács. Az Oroszország által elfoglalt területekkel szemben az Európai Unió gazdasági és diplomáciai szankciókat vezetett be. A gazdasági szankciót 2017. július 31-ig, az utazási tilalmat szeptember 15-ig, a térségből az EU-ba érkező import tilalmát pedig június 23-ig hosszabbították meg.

Az Európai Unió Tanácsa, az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) továbbra sem ismeri el a jogellenes területfoglalást.

Az Európai Unió intézményeinek vezetői a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján. (A kép forrása: euractiv.com)

Szíria jövője: út a stabilizáció felé?

Az április 5-én Brüsszelben tartandó Szíria-konferenciát megelőzve Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője előterjesztette Szíria jövőjével kapcsolatos javaslatát. Az indítvány értelmében az Unió átfogó, az aknamentesítéstől a választások megszervezéséig kiterjedő szerepet töltene be a háború sújtotta ország újjáélesztésében.

Mogherini kiemelte, hogy az EU már mozgósította az újjáépítésre szánt 9,4 milliárd eurót; 1 milliárdot már elküldtek Szíriába különböző humanitárius missziók támogatására.

Mélyponton az EU-török kapcsolatok

Suleyman Soylu török belügyminiszter, illetve Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter az EU és Törökország között tavaly márciusban megkötött megállapodás egyoldalú felbontásával fenyegette meg az Uniót.  A török felháborodás előzménye, hogy Hollandia és Németország nem engedte meg, hogy Mevlüt Çavuşoğlu a két ország területén, Recep Tayyip Erdoğan elnök alkotmánymódosító népszavazása mellett kampányoljon.

A tavalyi évben megkötött egyezség értelmében jelentősen csökkent az Égei-tengeren keresztül Európába bejutni kívánó menekültek száma.

Európa-politika

Fehér Könyv a Brexit utáni EU-ról

Március 1-jén az Európai Bizottság bemutatta a Brexit utáni Európa lehetséges forgatókönyveit felvázoló Fehér Könyvet. A dokumentum öt lehetséges alternatívát kínál a tagállamok számára:

1. forgatókönyv: Folytatás

Ez a terv az integráció jelenlegi állapotának az elmélyítést jelentené, amely magában foglalná az egységes piac továbbfejlesztését, számos katonai képesség egyesítést, valamint egyfajta közös hang kialakítást a külpolitikában.

2. forgatókörnyv: Csak az egységes piac

Ez az alternatíva kizárólagosan a közös piac elmélyítésre koncentrál, ezzel háttérbe szorít olyan más, az európai integráció szempontjából fontos területeket, mint a védelmi együttműködések továbbfejlesztése.

3. forgatókönyv: Aki többet akar, az többet tesz

Ezen elgondolás szerint a többsebességes Európa koncepciója valósulna meg. Ez megadná a lehetőséget az integrációban elmélyülni kívánó tagállamoknak, hogy gyorsítsák az együttműködésüket olyan területeken, mint a védelem, belső biztonság, adózás és a szociális ügyek.

4. forgatókönyv: Kevesebbet, hatékonyabban

Az integráció bár kevesebb területet fogna át, de nagyobb mennyiségű forrást tudna biztosítani a megmaradt politikák számára. Több forrást nyújtanának az Európai határ és Parti Őrségnek, illetve kialakítanák az Európai Védelmi Uniót.

5. forgatókönyv: Sokkal többet együtt

Ezen alternatíva értelmében a megmaradt huszonhét tagállam az uniós intézményekkel együtt működve, szinte minden közpolitikai területen felgyorsítaná az integráció sebességét.

60 éves a Római Szerződés

Az uniós integrációt elindító, és az EU jogelődjét létrehozó Római Szerződés aláírásának 60-adik évfordulója megünneplése alkalmából Rómában találkoztak az EU-s tagállamok állam- és kormányfői.

A 27 tagállam vezetője elfogadta a Római Nyilatkozatot, amely egyrészt megfogalmazza azokat a problémákat, amelyek a legégetőbbek jelenleg az Unió számára. Másrészt felvázolja azokat a prioritásokat, melyek megvalósításáért a tagállamok és az EU-s intézmények vezetőinek dolgoznia kell.

A nyilatkozat kihívásként határozza meg a regionális konfliktusokat, a terrorizmust, a protekcionizmust és a növekvő szociális egyenlőtlenséget. A deklaráció négy elérendő célt fogalmaz meg: biztonságos és nyugodt Európa, sikeres és fenntartható Európa, szociális Európa és a globális színtéren jobban megjelenő Európa.

2017. március 1.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára együttérzését fejezte ki Szerbia felé a kragujevaci katonai bázison történt robbanás miatt. A balesetben egy ember életét vesztette, huszonöten pedig megsérültek.

A dél-szerbiai Kragujevac városában található Tehnicki Remontni Zavod (TRZ) a Balkán legnagyobb, lőszerek és robbanóeszközök biztonságos megsemmisítésével foglalkozó létesítménye. A 2000-es évek közepéig több mint kétmillió akna került megsemmisítésre az objektumban; a TRZ-t a Szövetség anyagilag támogatja.

2017. március 2.

Jens Stoltenberg ezt követően Genfben és Bernben tett látogatást.  Látogatása során találkozott Didier Burkhalter szövetségi tanácsossal, aki egyben a Szövetségi Külügyminisztérium vezetője, illetve Guy Parmelinnel, aki pedig a Szövetségi Védelmi Minisztérium vezetője.

A vezetők megvitatták a jelenlegi biztonsági kihívásokat, illetve szó esett a NATO és Svájc közötti szorosabb együttműködés kiépítéséről, amelynek kiemelten fontos része lesz a kiberbiztonság kérdésköre.

A főtitkár kiemelte, hogy Svájc mindig is fontos szövetségi partnerország volt és lesz is. Ezen kívül elismerte Svájc feltétlen hozzájárulását a globális béke és biztonság fenntartásában. Stoltenberg azt is hozzátette, hogy az ország rengeteg segítséget adott a NATO számára a demokratikus védelmi intézmények kialakításában; támogatást nyújt a koszovói (KFOR) békefenntartó misszióban; valamint úttörőnek tekinthetjük, a nők béke és biztonságban betöltött szerepének támogatásában. 

2017. március 2-3.

A NATO Katonai Bizottsága kétnapos látogatást tett Grúziában azért, hogy a kaukázusi ország védelmi reformjainak haladását megbeszéljék, különös tekintettel a tartalmas együttműködési csomagra (Substantial NATO-Georgia Package – SNPG). A csomag célja, hogy a Szövetség a grúz védelmi képességeket megerősítse.

A Bizottság meglátogatta a NATO-grúz közös értékelő- és kiképzőközpontot (Joint NATO-Georgia Training and Evaluation Centre), ami az SNPG egyik kulcseleme. A központ többek között harci gyakorlatot biztosít azzal a céllal, hogy a grúz, illetve NATO tag- és partnerállamok hadseregei közötti együttműködés erősödjön.

A Bizottság elnöke az adminisztratív határvonal (Administrative Boundary Line) megtekintése előtt elmondta, hogy „a NATO támogatja Grúzia területi integritását és szuverenitását a nemzetközileg elismert határain belül és továbbra is felszólítja Oroszországot arra, hogy vonja vissza Dél-Oszétia és Abkhazia régiók függetlenségének elismerését, illetve vonja ki egységeit Grúziából”.

A NATO Katonai Bizottsága Grúziában. (A kép forrása: nato.int)

2017. március 6.

A NATO közleményében ítélte el Észak-Korea legutóbbi ballisztikus rakétakísérletét. „Újból megtörtént, hogy teszteléseikkel közvetlenül szembementek a Biztonsági Tanács kiadott határozatainak, melyek Észak-Korea ballisztikus rakéta programjának megszüntetését követelik.” A határozatok arra is felszólítják a kommunista országot, hogy mondjon le az összes létező tömegpusztító fegyverének birtoklásáról, úgy hogy a folyamat mindent átfogó, ellenőrizhető és megmásíthatatlan legyen. „A legutóbbi tesztelés, melynek során a hivatalos jelentések szerint három rakéta is Japán által ellenőrzött vizeken csapódott be, rendkívül provokatív” – mondta Oana Lungescu, a NATO szóvivője.

Az elmúlt év decemberében a NATO  képviselete találkozott ázsiai regionális partnereivel, Ausztráliával, Japánnal, Új-Zélanddal és Dél-Koreával, hogy együttesen ösztönözzék Észak-Koreát az újbóli provokatív akcióktól való tartózkodásra.

2017. március 6-7.

Petr Pavel, a NATO Katonai Bizottságának elnöke Kairóba látogatott, ahol találkozott az egyiptomi hadsereg vezérkari főnökével, Mahmoud Hegazy tábornokkal. A két tábornok megvitatta a globális biztonsági helyzet kérdéseit és a regionális kihívásokat – különös tekintettel Líbiára, ami Egyiptommal szomszédos állam. Mindemellett arról is szó esett, hogy milyen lehetőségei vannak a kooperáció fokozásának a NATO és Egyiptom között. A Katonai Bizottság elnöke végül elmondta, hogy „az ehhez hasonló találkozók fontosak, mert bővítik ismereteinket a regionális biztonsági kihívásokkal kapcsolatban, miközben lehetőséget adnak arra, hogy a Szövetség [a partnerállamoknak] első kézből fejtse ki aktuális irányvonalát és tevékenységeit”.

2017. március 7-8.

A NATO főtitkár-helyettese, Rose Gottemoeller kétnapos látogatást tett Izlandon. A főtitkár-helyettes először a szigetország külügyminiszterével, Gudlaugur Thor Thordarsonnal beszélgetett a jelenlegi biztonsági helyzetről és Izland hozzájárulásáról a NATO tevékenységeihez. Másnap Gottemoeller az izlandi Parlament Külügyi Bizottságával találkozott, majd a NATO Erőforrások Konferenciáján vett részt. A konferencián arról volt szó, hogy a NATO hogyan tudná a leghatékonyabban felhasználni pénzügyi erőforrásait ahhoz, hogy az új biztonsági környezethez alkalmazkodjon. A főtitkár-helyettes felszólalása közben hangsúlyozta a közös finanszírozás fontosságát, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy együtt erősítsék védelmi képességeiket.

2017. március 8.

„Egy szervezet, társadalom vagy ország csak akkor lehet sikeres, ha mind a férfiak, mind pedig a nők teljes kapacitásuk szerint hasznosulnak” – nyilatkozta Jens Stoltenberg a Nemzetközi Nőnap alkalmából. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a nők és férfiak egyenlő arányú képviselete alapvető védelmi szükséglet, ami elengedhetetlen a társadalom összetartásához, és a NATO haderők béketeremtő-, és békefenntartó tevékenységének sikeressége érdekében is. A NATO vezető tisztségeit eddig soha nem látott arányban töltik be nők, a nők jogai kiemelt fontosságúak a szervezet egységein belül, mind a kiképzés, mind pedig a katonai műveletek során.

Ugyanezen napon Stoltenberg aggodalmát fejezte ki a koszovói hadsereg egyoldaló létrehozása ellen. A fegyveres erők létrehozását ugyanis a Szövetség csak az alkotmány módosításával, illetve a kisebbségek – legfőbbképpen a koszovói szerbek – és Belgrád beleegyezése mellett kívánja támogatni.

2017. március 13.

A NATO főtitkára közzétette éves jelentését, amely bemutatja, hogy tavaly a Szövetség hogyan dolgozott biztonságunk fenntartásáért. A bemutatón a főtitkár többek között az alábbiakkal ismertette röviden, hogy a Szövetség mit ért el a múlt évben.

A NATO Észtországba, Lettországba, Litvániába és Lengyelországba négy multinacionális harccsoportot telepített, melyekhez legalább 17 szövetséges állam fog csapatokkal hozzájárulni. A NATO keleti határainak erősítése mellett a jelentés kiemeli azt is, hogy Oroszországgal is folyamatos volt a párbeszéd, amit jól mutatja azt, hogy a NATO-Oroszország Tanács háromszor is tárgyalt a múlt évben.

A főtitkár szerint a Szövetség a védelmi kiadások tekintetében fordulóponthoz érkezett, ugyanis 2016-ban 23 tagállam növelte védelmi kiadásait. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ennek ellénre jelenleg mindössze 5 tagállam költi a GDP-jének legalább 2%-át védelemre. Stoltenberg viszont optimista, hiszen Románia ebben az évben fogja elérni a 2%-os küszöböt, míg Lettország és Litvánia jövőre. „Az a reális, hogy a tagállamoknak el kellene érniük ezt a célt. Mindenki beleegyezett ebbe a legmagasabb szinten és ezt meg is lehet csinálni” – mondta a főtitkár.

Jens Stoltenberg főtitkár az éves jelentés prezentálásakor. (A kép forrása: nato.int)

2017. március 16-17.

Jens Stoltenberg Dániába látogatott, ahol többek között találkozott II. Margit dán királynővel, Lars Løkke Rasmussen miniszterelnökkel, Anders Samuelsen külügyminiszterrel és Claus Hjort Frederiksen védelmi miniszterrel. A főtitkár és a miniszterelnök beszélgetése során szó volt a NATO új védelmi környezethez való alkalmazkodásáról és az igazságos teherviselésről; illetve a főtitkár megköszönte Dániának a Szövetség iránti elköteleződését. A dánok ugyanis aktív résztvevői a NATO misszióinak és műveleteinek, amit az is bizonyít, hogy jövőre dán csapatok fognak csatlakozni egy Észtországba telepített, britek által vezetett harccsoporthoz.

2017. március 17.

Petr Pavel spanyolországi látogatása során találkozott María Dolores de Cospedal spanyol védelmi miniszterrel, valamint Fernando García Sánchez vezérkari főnökkel. Velük folytatott beszélgetései során szó esett a Szövetség jelenlegi és jövőbeli kihívásairól, a NATO alkalmazkodásáról, a védelmi kiadásokról és képességekről, illetve Spanyolország elköteleződéséről a NATO felé.

„Spanyolország jelentős hozzájárulást tesz a közös biztonságunkért. Akárhol is van jelen a NATO, Spanyolország is ott van. Földön, vízen és levegőben egyaránt” – mondta Petr Pavel.

2017. március 22.

A brüsszeli támadások évfordulóján a nemzetek újra megerősítették elkötelezettségüket az Iszlám Állam felszámolása iránt. Ezen indíttatásból került megrendezésre az Iszlám Állam elleni Nemzetközi Koalíció (Global Coalition to Counter ISIL) külügyminiszteri szintű találkozója az Egyesült Államok Külügyminisztériumában. A konferencia házigazdája Rex Tillerson, az USA külügyminisztere, a résztvevők soraiban üdvözölhette a NATO főtitkárát is.

A találkozó központi témája volt az Iszlám Állam ellen folyó jelenlegi művelete, aminek célja Rakka és Moszul felszabadítása. A főtitkár felszólalásában a NATO közreműködéséről beszélt a terrorizmus elleni harcban, illetve tájékoztatta a Koalíciót, hogy ezen törekvései kulcsszerepet kapnak majd az Észak-atlanti Tanács állam-és kormányfőinek májusi találkozóján.

Mivel az Iszlám Állam ellenes koalíció a Szövetség kollektív támogatását élvezi, a NATO AWACS felderítő repülőgépei segítséget nyújtanak a Koalíció légtérbeli látókörének és radaros lefedettségének növelésében.

2017. március 22-23.

Budapest kitüntetett helyzetbe került, ugyanis a fővárosban rendezték meg a Fiatal Szakemberek Napját és a NATO Transzformációs Szemináriumát, amin a Szövetség jövőjével kapcsolatos témákról vitatkoztak a résztvevők. A fővárosi rendezvényeken kívül Rose Gottemoeller a Külügyi és Külgazdasági Intézetben míg Manfred Nielson, a NATO Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) parancsnokhelyettese a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást.

2017. március 23.

A NATO bejelentette, hogy a következő csúcstalálkozója 2017. május 25-én Brüsszelben kerül megrendezésre. A találkozó több szempontból is különleges lesz, hiszen egyrészt Donald Trump amerikai elnök is a résztvevők között lesz – itt fog először találkozni a NATO tagországok vezetőivel -, másrészt az új NATO-központot (HQ) is felavatják, amelyről 1999-ben hoztak döntést, de csak most készült el. Az új épületre egyrészt a tagországok számának (jelenleg 28) növekedése miatt volt szükség, másrészt az épület korából adódóan (1967 óta működött a NATO központjaként). A találkozó előzetes napirendi pontjai között szerepel a szövetség megerősítésére való törekvés, a védelmi kiadások növelése az egyes tagországokban és a terrorizmus elleni közös harc.

Ugyanezen a napon Jens Stoltenberg Budapestre látogatott, hogy találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel. A két vezető napjaink biztonsági helyzetéről tárgyalt, aminek kapcsán a főtitkár köszönetét fejezte ki Magyarország jelentős hozzájárulásáért a NATO kollektív katonai védelméhez. A Magyar Honvédség katonái ugyanis még ez évben csatlakozni fognak a balti térségben állomásozó keleti egységekhez (NATO’s Forward Presence), ezen felül hazánk az egyik legnagyobb közreműködő partnere a KFOR békefenntartó missziónak Koszovóban. Továbbá az afganisztáni Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) misszióban is szolgálnak a Honvédség hivatásos állományának tagjai. Ezen kiküldetések során a magyar katonák feladata az afgán biztonsági erők kiképzése és támogatása.

A Főtitkár továbbá köszönetet mondott a védelmi kiadásokkal kapcsolatban Orbán Viktornak. Hazánk ugyanis 2014-ben felhagyott a védelmi költségvetést fokozatosan csökkentő politikájával és helyette bevezette a finanszírozás reális, időszakonkénti növelését.

Jens Stoltenberg főtitkár és Orbán Viktor miniszterelnök budapesti találkozója. (A kép forrása: nato.int)

2017. március 24.

Közösen ülésezett az Észak-atlanti Tanács (NAC) és a Politikai és Biztonsági Bizottság (PSC), hogy megvitassák a NATO és az Európai Unió jövőbeli együttműködési lehetőségeit, különös hangsúlyt fektetve a 2016-os varsói csúcson aláírt EU-NATO együttes nyilatkozat életbe léptetésére. A nyilatkozat célja a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés megerősítése, a keleti- és déli irányú biztonsági kihívásokra reagálva.

2017. március 29-én Dr. Kis-Benedek József ny. ezredes, címzetes egyetemi tanár tartott előadást Európa és hazánk biztonsági helyzetéről. Az esemény a Kiss Károly Hadtudományi Klub (MHTT Biztonságpolitikai Szakosztály, a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Nemzetbiztonsági Szakosztály) rendezvénye volt.

Előadása első részében az ezredes úr azokat az eseményeket és tényeket tárta fel, amik az egész európai kontinensre hatást gyakorolnak. Ide sorolta az Amerikai Egyesült Államok politikáját és a NATO-t, az Oroszországi Föderáció gazdasági, politikai és védelmi kapcsolatait a kontinenssel, a Közel-Keleten dúló konfliktusokat, Kína világpolitikai helyzetét, az Afrikában egyre válságosabb helyzetet okozó klímaváltozást, valamint az energiabiztonság és a terrorizmus kérdését.

A következő részben az ezredes úr az Európai Unió kihívásairól beszélt. Ezek között említette a gazdasági stagnálást, az alacsony inflációt, a magas munkanélküliséget, a magas adósságokat, valamint a törékeny bankrendszert és a monetáris unióba nem tartozó országok euro-szkepticizmusát.

Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikája kapcsán az ezredes úr itt kiemelte, hogy az EU elsősorban nem katonai, hanem gazdasági szervezet, ezért a Brexit gazdasági, és nem katonai szempontból jelent problémát. A migrációt is érintette mint az Európai Unió védelmi politikájának egyik kihívását, majd kitért a szervezet külső és belső kockázataira.

Az előadás során Magyarország védelmi helyzetéről is szó esett. Említésre került, hogy hazánk kompország, azaz és nem folytat világos politikát, gazdaságilag pedig gyengül, mert nem hajtott végre gazdasági szerkezetváltást (amit Lengyelország a közelmúltban megtett), a szomszédságpolitika pedig érdekesen alakul. Az ország ugyanis nem rendezi a szomszédos államokkal fennálló vitás viszonyt, ehelyett inkább Új-Zéland, Ausztrália és a Fülöp-szigetek felé nyit. Felmerült a V4 regionális blokk kérdése is: az országok Oroszországhoz fűződő viszonya eltérő, így nincs egyetértés a nagyhatalommal való kommunikáció terén, emellett a szerveződés korántsem áll olyan stabil lábakon, mint a Balti államok, vagy a Benelux államok régiója.

Az ezredes úr szerint az Európai Unió a jövőben átalakulhat, de még nem tudni, hogy Európai Egyesült Államok néven, Nagy-Britannia példáját követve az országok csak szabadkereskedelmi egyezmények hálózataként, esetleg a második világháborút megelőző nemzetállamok halmazaként fog szerepelni.

„A 2016-os év egy átmeneti év volt” – hívta fel a figyelmet az ezredes úr. 2017-ben sok minden fog még eldőlni – a német és francia választások idén kerülnek megrendezésre és eredményük meghatűzhatja az Európai Unió és benne Magyarország jövőjét.

2017. március 22-én került megrendezésre a Szakkollégiumi Esték rendezvénysorozat első előadása a tavaszi félévben, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépülete adott otthont. Az előadó, Vay Bernát Dániel, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tagja, bemutatta az arab-izraeli és azon belül is a palesztin-izraeli kapcsolatok konfliktusforrásait; feltárta azokat a tényezőket, amelyek nehezítik politikai és össztársadalmi szinten a felek közti együttműködést és megbékélést.

Az előadás fő kérdése az volt, hogy mik a lehetőségei a – nemzetközi környezetben népszerű megoldási javaslatként szorgalmazott – kétállami megállapodásnak az izraeli és a palesztin felek közt.

A választ segítő előadás során elsősorban olyan alapfogalmak kerültek kifejtésre mint az állam és annak betöltendő feladatai, részei és kritériumai, továbbá milyen történelmi gyökerei vannak a cionizmusnak és az önálló zsidó állam létének.

Másodsorban azok a szimbolikus és politikai kérdésekre tért ki az előadó, amelyek a mai napig akadályai a felek közti megegyezésnek a konfliktus rendezését illetően. Ezek a területek a határok kérdése, amelyek az arab-izraeli háborúk és azt követő tárgyalásokon többször is változott a huszadik században; a menekültek és az önként távozók visszatérési joga, ami elsősorban az arabokat, illetve palesztinokat érinti, valamint a telepesek növekvő jelenléte a többségében palesztinok által is lakot területeken. Szó esett továbbá Jeruzsálem helyzetéről és hovatartozásának kérdéséről, amely egyben a legkényesebb kérdésként tartanak számon. Ennek oka, hogy mindkét fél kizárólagosan saját fővárosának akarja betudni a zsidó, keresztény és az iszlám világvallások szent helyeként is elismert várost.

Az előadás közbeni kérdések és a végén vita formájában lehetőség nyílt a különböző vélemények ütköztetésére is.

A NATO és Bosznia kapcsolata már a délszláv háborúk során kezdetét vette: a srebenicai mészárlás (1995) és a hozzá hasonló emberiség elleni bűncselekmények az egész világ közvéleményét megérintették, így a konfliktus a nemzetközi téren sem maradhatott szó nélkül: intervenciós céllal, a háború befejezése érdekében az ENSZ felhatalmazta a NATO-t, hogy légicsapásokat mérjen a boszniai szerb állásokra, így 1995. augusztus 30-án megkezdődött a Deliberation Force elnevezésű NATO-hadművelet, melyet szárazföldön az ENSZ Védelmi Haderejének (UNPROFOR) békefenntartó művelete egészített ki. A légierő egészen szeptember 20-ig aktívan tevékenykedett; több mint 3500 bevetés során 1026 bombát dobtak le szerb hadiállásokra, lőszergyárakra és raktárakra, a boszniai szerb légvédelem ellen pedig Tomahawk-rakétákat is bevetettek.

Az intenzív beavatkozás hatására komoly veszteségeket (a 80.000 fős hadsereg 27.000 katonája és mintegy 30.000 civil is életét vesztette) elszenvedő boszniai szerbek szeptember 20-án megkezdték nehézfegyvereik kivonását Szarajevó környékéről, ezzel eleget téve az ENSZ követelményeinek. Nem sokkal ezután, 1995. november 12-én a felek Daytonban ültek tárgyalóasztalhoz, majd a háborút a december 14-én aláírt párizsi béke zárta le. Ez ratifikálta Bosznia-Hercegovina aszimmetrikus föderatív államiságát; létrejött a Bosznia-hercegovinai Föderáció, és a Szerb Köztársaság (Republika Srpska), illetve életre hívta a NATO-vezette békeműveletet, az Implementation Force-t (IFOR).

Forrás: Teresa H. Hawkins – http://www.defenseimagery.mil/; VIRIN: 960712-A-5195H-008

Az IFOR mandátuma 1 évre szólt, az utolsó kontingenst a szintén NATO-fennhatóság alatt álló Stabilizációs Erő (SFOR) elnevezésű béketámogató haderő váltotta. Mindkét misszió beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így a 2004-es isztambuli NATO-csúcsértekezleten bejelentették az SFOR befejezését is, átadva a stafétát az Európai Unió-vezette EUFOR Altheának; feladatai főleg a katonai jelenlét általi stabilitás és béke biztosításában merülnek ki. A boszniai békemissziók érdekessége, hogy kezdetektől magyar támogatást élveznek. Az IFOR során például Pécs központtal hadtáp és logisztikai feladatokat látott el hazánk, ám mindhárom műveletben jelentős számú magyar honvéd is részt vett.

Napjainkban egyre aktuálisabb a boszniai NATO-csatlakozás kérdése; az ország 2006-ban csatlakozott a Békepartnerségi Programhoz (Partnership for Peace), majd 2008-ban a két fél tárgyalásokat kezdett, és Bosznia bejelentette szándékát, miszerint belépne a Szövetségbe.

A NATO-csatlakozáshoz azonban még sok feladat vár az országra. Habár a Szövetség nyitott az új nyugat-balkáni tagok felvételére, ez bizonyos hozzájárulásokkal és kötelezettségekkel jár. Ezek bevezetésének elősegítésére jött létre a Tagsági Akcióterv (MAP), amely az államok kvalitásaihoz szabott tanácsokkal és támogatással igyekszik megteremteni az ideális körülményeket a leendő tagok számára. A Milorad Dodik-vezette Republika Srpska ellenzi, ám a Föderáció vezetése egyértelműen elkötelezett a csatlakozás irányába, de az állam egyelőre nem teljesítette az alapvető kritériumokat. A NATO és a tagállam-aspiráns a következő területeken kell eredményes kooperációt elérjen:

Biztonsági együttműködés

Az együttműködés fontos része, hogy a Szövetség és Bosznia katonai erői között eredményesen fejlődjön a közös munka, főleg a békefenntartás és a kríziskezelés területein, így a boszniai részvétel a közös műveletekben és NATO-hadgyakorlatokon elengedhetetlen fontosságú.

Bosznia-Hercegovina 2009 óta az afganisztáni ISAF művelet keretein belül tiszteket küld az ott állomásozó német és dán kontingensekbe, és jelenleg a szintén afganisztáni Eltökélt Támogatás Misszióban (RSM) is részt vesz. A két fél között továbbá a terrorizmus elleni harc tekintetében is folyamatos az információ áramlása. A Szövetség segítséget nyújt és tanácsokat ad az országnak egy terrorelhárítási szakapparátus kiépítésére.

Forrás: nato.int http://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pictures/2015_06_150623a-mod-bilat-bih/20150623_150623a-004_rdax_775x440.jpg

Biztonság- és védelempolitikai reformok

A biztonság- és védelempolitika reformja kulcsszerepet tölt be az együttműködésben. Maga a NATO, illetve egyes szövetséges tagállamok figyelemre méltó, kiforrott szakvéleménnyel rendelkeznek a szektort illetően, melyből Bosznia-Hercegovina bőségesen meríthet. Az itt fellépő közös munka alapja olyan megfizethető és fenntartható védelmi struktúrák létrehozása, melyek tükrözik az ország biztonsági igényeit, és biztosítják azokat a katonai képességeket, amelyek szükségesek a Szövetséges haderővel való együttműködtetéshez. Kiemelendő továbbá, hogy a térségben mai napig mind a NATO, mind az Európai Unió erői missziót teljesítenek.

Polgári védelem megszervezése

A két fél egy civil védelem kialakításáról szóló együttműködés keretein belül is fellép. Az állam fejleszti a nemzeti polgári védelmét és katasztrófavédelmi képességeit. A Szövetséggel való konzultáció során az ország kiépítette a polgári védelemmel való együttműködéshez szükséges közjogi kereteket, és jelenleg folyamatban van egy polgári információs rendszer létrehozása a katasztrófák megelőzésének, és a katasztrófa elhárításának koordinációja érdekében.

2014 májusában Bosznia a NATO által irányított Euro-atlanti Katasztrófa-reagálási Koordinációs Központ segítségét kérte az országot elöntő pusztító árvíz elhárítása érdekében. A katasztrófaelhárítás során, a NATO-n keresztül több szövetséges- és partnerország küldött segítséget (például helikoptereket, ivóvizet, csónakokat, vagy élelmet); Magyarország is részt vett a humanitárius segítségnyújtásban.

Biztonsággal kapcsolatos tudományos kooperáció

A Tudomány a Békéért és Biztonságért Program (SPS) keretein belül Bosznia-Hercegovina jelenleg egy workshopot vezet, melynek célja, hogy megtalálják a legjobb módszert a kulturális tulajdon védelmére a NATO-vezette műveletekben.

A boszniai tudósok továbbá horvát és ír kollégáikkal egy több éves projekten dolgoznak, melynek célja a tengeri biztonság és a környezeti megfigyelés fejlesztése. Egy közös NATO-ENSZ nyugat-balkáni konfliktuskezelő workshop után a következő cél a tudományos összhang megteremtése, különösen a terület biztonsági kérdéseit illetően.

A csatlakozást nehezítő problémák

Radikális iszlám és terrorizmus

A radikális iszlám közösség toborzói számára a térség igazi aranybánya: a terrorista szervezetek könnyen ki tudják használni az elharapódzó (világszinten vezető helyen álló) fiatalkori munkanélküliséget, illetve a zivataros történelem folyományakénti krónikus politikai bénultságot. Az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet több felhívást is intézett a Balkán számára, elsősorban a bosnyákok megnyerése érdekében, amelyben felszólították a szimpatizánsokat, hogy a dzsihád nevében támadjanak meg minél több „ellenséget” hazájukban, illetve hogy csatlakozzanak a szíriai harcokhoz az Iszlám Állam oldalán.

Forrás: Daily Sabah; https://idsb.tmgrup.com.tr/2015/05/07/645×344/1431029714124.jpg

Kiemelendő még a jelen lévő, sária törvénykezést hirdető dzsihadisták, a vahabiták jelenléte, akik számos központot hoztak létre az állam hegyi területein, és 2011-ben egy merényletet is elkövettek az USA szarajevói nagykövetsége ellen.

A hadsereg etnikai sokszínűsége

A daytoni békeszerződés értelmében mind a Bosznia-hercegovinai Föderáció, mind a Republika Srpska saját hadsereggel rendelkezhetett, így 1995-ben létrejött a bosnyák-horvát hadsereg, és a boszniai szerb katonaság. Ezen probléma megoldása, illetve egy egységes védelmi minisztérium felállítása igen fontos állami feladatnak bizonyult, ami a Védelmi Reform Bizottság (DRF) megalakításával kezdődött 2003-ban. A szervezetnek sikerült felállítania Szarajevóban az egységes Védelmi Minisztériumot 2004-re, majd egységesítették a hadsereg vezetését, illetve összevonták a két haderőt, így 2006-ban létrejöhetett Bosznia-Hercegovina hadereje (Armed Forces of Bosnia-Herzegovina).

Kiemelendő, hogy a védelmi ügyek parancsnoka a háromfős Elnökség, ezáltal a központi állam felelős a védelmi ügyekért. Ennek ellenére Dodik erőteljesen bírálja a hadsereg teljesítményét, továbbá szorgalmazza az ország demilitarizálását a költségvetési teher csökkentése érdekében, így pedig igen nehéz lesz tartani a védelmi kiadásokra NATO-követelményként fordítandó GDP 2%-os sztenderdet.

A daytoni megállapodás elavultsága

Egy etnikailag megosztott állam egységes vezetés alatt is igen nehezen működik, Bosznia azonban asszimetrikus föderatív berendezkedésű, így maga a vezetés is igen széttagolt. A szociáldemokrata SDP volt pártelnöke, Zlatko Lagumdzija, aki a horvátok érdekképviseletét tűzte ki egyik fő céljának, így látja a helyzetet: „Ez már nem a horvátokról szól, itt már egy egész paradigmaváltás szükséges. Ezelőtt a dolgok egyszerűek voltak: a különböző etnikai alapon szerveződő pártok mind a saját „hátsó udvarukat” védték, és emiatt nem volt soha logikusan működő kormányunk.”

Martin Raguž, a Horvát Demokratikus Unió 1990 (HDZ 1990) párt volt elnöke is hasonlóan látja a helyzetet: „Az ország nem funkcionál megfelelően, nem stabil, és nem integrálódik, sem önmagában, sem a NATO, vagy az EU közreműködésével. A daytoni egyezmény elavult, és reformokra van szüksége.”

Milorad Dodik az SRS boszniai szerb párt elnöke is hangot adott a véleményének, az országot uraló jelenlegi politikai irány kapcsán; nyíltan NATO-ellenes politikus 2017 januárjában ismét nekiment a szövetségnek, és a jelenlegi állapotoknak: “az, hogy a NATO a boszniai belügyekbe avatkozik, azt is jelenti, hogy el kell utasítanunk minden úton ezt a szövetséget, ugyanis láthatjuk a jelenlegi helyzetből, hogy irányítanák ők az országot, ha Bosznia-Hercegovina a parancsnokságuk alá tartozna” – hangsúlyozta Dodik.

A reakciókból láthatjuk, hogy szinte minden ellenzéki politikusnak problémája van a daytoni egyezménnyel, ám a politikai elit erős támogatója, ugyanis az ő hatalmukat konzerválja a status quo erőteljes fenntartását szorgalmazó egyezmény.

Összegzés

Ahogy fentebb láthattuk, Boszniára még számos feladat vár a Szövetségbe (illetve az Európai Unióba) való belépésig, ám ami igazán fontos, már sikerült megtennie az első lépéseket az integráció útján. A Föderáció jobbközép, néppárti kormánya láthatóan elkötelezett a csatlakozás iránt, és igyekszik véghezvinni az ehhez szükséges intézkedéseket és reformokat. A következő bosnyák választás 2018-ban lesz, így a NATO remélheti, hogy szintén az integrációpárti jelöltek kerülnek többségbe, így nem kell elveszítenie egy értékes reménybeli szövetségest.

Lektorálta: Németh Ferenc

Amikor a NATO egyik vezető tisztségviselője látogatást tesz a Szövetség egyik tag- vagy partnerállamában, akkor szinte mindig szó esik a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokról, illetve az ezekhez való adaptációs lehetőségekről. A NATO Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) egyik feladata, hogy az alkalmazkodás témakörében kutasson; ennek fontos eleme a NATO Transzformációs Szemináriuma (NTS), amit 2017-ben – a Fiatal Szakemberek Napjával együtt – Budapesten rendeztek meg.

A szeminárium

2017. március 21-én a Fiatal Szakemberek Napjával kezdődött, majd 22-én és 23-án a NATO Transzformációs Szemináriumával folytatódott az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a résztvevők a NATO kihívásairól folytattak vitát. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a megjelentek között megtalálhatjuk Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt; Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest; Denis Merciert, a NATO Transzformációs Parancsnokságának főparancsnokát és Petr Pavelt, a NATO Katonai Bizottságának elnökét. Magyar oldalról pedig Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök vett részt a rendezvénysorozaton.

A honvédelmi miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy országunk érdekelt az erős NATO-ban, amihez az alkalmazkodás elengedhetetlen – éppen ezért Magyarország az adaptációról szóló vitában aktívan részt fog venni. A miniszter szerint az erős NATO-hoz a védelmi kiadások emelése is szükséges, ezért hazánk 2026-ra biztosan el fogja érni a Szövetség által elvárt, GDP-ben mért 2%-os költési arányt. Rose Gottemoeller ezzel egyetértett a nyitóbeszédében, ám hangsúlyozta, hogy „nemcsak többet kell költenünk, hanem jobban is”. Emellett a főtitkár-helyettes kifejtette véleményét, miszerint a NATO sikere a folyamatos alkalmazkodásnak köszönhető.

A megnyitó után a szeminárium programja négy témakör köré épült fel. Az első rész a jövő biztonsági környezetéről szólt, amely során azt vizsgálták a szakértők, hogy a jövőre való felkészülés közben milyen döntéseket szükséges meghozni. Így olyan kérdésekre keresték a választ a résztvevők, mint hogy a helyzeti tudatosságot, a mozgékonyságot és a rugalmasságot hogyan tudja javítani a Szövetség, miközben az új környezethez alkalmazkodik.

A szeminárium második része a Szövetség határain kívülre történő stabilitás-kiterjesztésről szólt. Ennek során a szakértők többek között azt vizsgálták, hogy a NATO hogyan tudja a partnerséget úgy megközelíteni, hogy az növelje a nemzetközi stabilitást vagy hogy a terrorizmus elleni harc a stabilitás kiterjesztése alá tartozik-e, esetleg a NATO alapfeladatai között van-e a helye.

A következő rész arról szólt, hogy a NATO-nak milyen képességekre lehet majd szüksége ahhoz, hogy a biztonságát érő kihívásokat sikeresen elhárítsa és kivédje. A témát bonyolította, hogy a fenntarthatóság és a rugalmasság fenntartása is fontos a szakértők szerint és hogy az Oroszországgal folytatott párbeszéd hatékonysága kérdésessé válhat az elrettentő képességek megerősítésével.

A szeminárium utolsó részében azt vették górcső alá a szakértők, hogy a Szövetség egysége és a tagállamok közti együttműködés hogyan lehet még nagyobb fokú. Ebben kulcsfontosságú a transzatlanti kötelék fenntartása és megerősítése, amely folyamatos erőfeszítést igényel a tagállamoktól. Emellett arról is szó esett, hogy a tisztán érthető politikai célok is létfontosságúak a NATO átalakulása során.

Budapest a reflektorfényben

A fővárosban a szemináriumon kívüli további előadásokra is sor került. A NATO Transzformációs Parancsnokság parancsnokhelyettese, Manfred Nielson a ACT-ről és a a Szövetség kihívásairól beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadást.

A Budapesten megtartott szeminárium és előadássorozat nemcsak presztízst hozott hazánknak, hanem lehetőséget is a NATO vezetőivel való párbeszéd fokozására. Március 21-én a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnokát Benkő Tibor vezérkari főnök fogadta, majd a Katonai Bizottság elnökének csatlakozása után megkoszorúzták a Hősök terén található ismeretlen katona sírját.

Benkő Tibor vezérkari főnök; Petr Pavel, a Katonai Bizottság elnöke és Denis Mercier, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka a koszorúzás után. Fotó: Szabó Lajos, honvédelem.hu

Március 22-én tárgyalóasztalhoz ült a Katonai Bizottság elnöke Simicskó István honvédelmi miniszterrel. A miniszter ismét hangsúlyozta a Szövetség fontosságát és emiatt a folyamatos adaptáció szükségességét. Petr Pavel pedig dicsérte Magyarországot, amiért jelentős haderőfejlesztésbe kezdett, hogy a NATO által elvárt minimum kötelezettségét teljesítse. A miniszter másnap a NATO főtitkárával beszélgetett, aki a bizottság elnökéhez hasonlóan méltatta hazánkat.

A szeminárium utolsó napján Jens Stoltenberg Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Ennek során a két vezető a NATO biztonsági helyzetéről beszélgetett, Orbán Viktor pedig sürgette a balkáni bővítést. Végül a főtitkár megköszönte a miniszterelnöknek hazánk hozzájárulását a Szövetség kollektív védelméhez. Ugyanis amellett, hogy növeljük védelmi kiadásainkat, részt veszünk a Baltikum biztonságának fenntartásában és a NATO koszovói és afganisztáni békefenntartó misszióiban is.

Március 22-én tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Manfred Nielson admirális, az Észak-Atlanti Szövetség Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) parancsnokhelyettese. Az admirális elsősorban a hadviselés átalakuló formáiról és a NATO adaptációs képességeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség egyedülálló katonai együttműködési szervezet, azonban ahhoz, hogy megőrizze képességeit, innovációra van szükség mind az eszközök, mind a humán erőforrások felhasználásának és irányításának terén.

Az előadást Dr. Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredes, egyetemi tanár nyitotta meg, akinek üdvözletére az admirális magyarul köszönte meg az egyetem vezetésének a lehetőséget. Ezt követően a NATO-t érő kihívásokról beszélt és egyben arról, hogy ezekre válaszul hogyan jött létre a Transzformációs Parancsnokság. Kiemelte, hogy a gyorsan változó világban a kihívások sorával kell szembenéznie a szervezetnek, állami és nem állami szereplők felől egyaránt. Képesnek kell lennie gyorsan reagálni a hibrid hadviselésre, válsághelyzetekre, a klímaváltozásból fakadó kihívásokra, valamint olyan fenyegetésekre is fel kell készülnie, amelyek még ma nem léteznek.

Az admirális sok figyelmet fordított a kooperáció és koherencia, valamint a folyamatos innováció szükségességére. Kooperációra van szükség az egyes kormányok, kormányzati intézmények, fegyveres erők és a civil szféra résztvevői között. Az utóbbiak bevonása elmondása szerint azért is kritikus, mert az innováció sok esetben itt történik – elsősorban nem ipari értelemben, hanem a szoftverfejlesztés, a menedzsment, vagy akár az adatelemzés területén. Ezek ma már mind szükségesek a hatékony és gyors műveletek végrehajtásához, ahogyan elengedhetetlen a hi-tech eszközök és a megfelelően képzett kezelőszemélyzet állandó együttműködése is a hagyományos fegyvernemekkel.

Előadásában Nielson admirális továbbá kitért a NATO kapcsolataira más szervezetekkel, elsősorban az EU-val. Az admirális véleménye szerint az EU és a NATO együttműködése különösen előnyös, mivel az utóbbi egy alapvetően katonai, az előbbi egy hagyományosan civil, gazdasági szervezet. Ezáltal rengeteg lehetőséget lát egymás kiegészítésére bizonyos műveletek során, amelyhez egy bizonyos “konzisztens föderatív megközelítésre” van szükség. A többi partneri kapcsolatban megemlítette, hogy azok rengeteg adminisztrációs terhet rónak a Szövetségre, ezért érdemes lenne ezeket egyesével felülvizsgálni.

“Egyetlen szereplő sem képes az összes kihívásra egyedül válaszolni”. A kommunikáció, a kíváncsiság és a bátorság az innováció kulcselemei, és így nélkülözhetetlenek a gyors és hatékony reakcióhoz, legyen szó akár hagyományos, akár újtípusú biztonsági kihívásról, emelte ki előadása végén az admirális.

Újra fellángolt a koszovói hadsereg létrehozásáról szóló vita. Pristina szerint a lépés az ország és a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének növelését, míg Belgrád és a koszovói szerbek szerint a feszültségek további fokozódását jelentené.

„Nincs visszaút. A Koszovói Biztonsági Erők (Kosovo Security Force, KSF) hadsereggé fog átalakulni.” – jelentette ki egy interjúban Hashim Thaçi koszovói elnök, aki március 7-én nyújtotta be a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot.

Koszovói Biztonsági Erők

A 2009-ben létrejött és a teljes műveleti készenlétet (Full Operational Capability) 2014-ben elérő többnemzetiségű biztonsági erő létszáma nagyjából 4500 fő. A könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhások feladata elsősorban a válsághelyzetek kezelése és a civil lakosság védelme. A KSF felállításában és professzionalizálásában a NATO jelentős szerepet vállalt.

A benyújtott törvényjavaslat célja azonban nem egy új katonai struktúra létrehozása, hanem a KSF mandátumának kiegészítése. A módosítással a biztonsági erő feladata lenne az ország szuverenitásának és területi integritásának védelme, valamint jogosulttá válna nehézfegyverek beszerzésére és létszámának növelésére is. Utóbbi által a hadsereg körülbelül ötezer katonából és további háromezer tartalék erőből állna.

A regionális biztonság forog kockán?

Thaçi és a koszovói albánok véleménye szerint a béke és biztonság fenntartása érdekében elengedhetetlen a koszovói hadsereg létrejötte. Továbbá az önálló hadsereg hozzájárulna a vitatott státuszú állam NATO-s integrációjához. Fontos hivatkozási pontot képez Oroszország is, amely Szerbiában fenntartott katonai bázisaival, közös hadgyakorlataival és a Belgrádnak nemrég eladott MiG-29-es vadászgépekkel veszélyezteti a Nyugat-Balkán biztonságát.

A szerb fél szerint azonban a hadsereg jelentősen veszélyeztetné a regionális biztonságot, ugyanis az további felfegyverkezésre ösztönözné a térség államait, elsősorban Szerbiát. A hadsereg létrejöttének éppen emiatt lehet a következménye az orosz katonai befolyás növekedése; Goran Jevtovic katonai szakértő szerint a Belgrád és Moszkva közötti esetleges katonai együttműködés ellensúlyozhatja a megalakuló koszovói hadsereg jelentette védelmi kockázatot, valamint ez Szerbia biztonsági helyzetét is lényegesen megerősítené. A szorosabb együttműködés azonban együtt járna Szerbia 2007-ben deklarált (de az alkotmányban nem rögzített) katonai semlegességének feladásával.

Nemzetközi közösség: támogatás, erős megkötésekkel

A hadsereg létrehozása két úton következhet be; a nemzetközi közösség és Belgrád is az alkotmány módosításával történő hadsereg-létrehozást támogatja. Alkotmánymódosításhoz azonban az ún. „dupla többség” szükséges: a parlament száz albán képviselőjének kétharmada, valamint a húsz kisebbségi képviselő – köztük szerbek – szintén kétharmados támogatása. Ezt a megoldást a szerb képviselők már három évvel ezelőtt, az önálló hadsereg ötletének első felmerülésekor sem támogatták, blokkolva ezzel az alkotmány megváltoztatását és a hadsereg létrejöttét. A másik út, amit Thaçi választott, a KSF mandátumának olyan szintű módosítása és kiegészítése, hogy az a gyakorlatban egy hadsereg feladatainak ellátására legyen képes anélkül, hogy a védelmi erő nevét megváltoztatnák. Ehhez pedig a parlament egyszerű többsége – hatvanegy szavazat – elegendő.

A KSF mandátumának egyoldalú megváltoztatása megosztotta a nemzetközi közösséget is. Greg Delawie, az USA pristinai nagykövete megjegyezte, hogy ugyan támogatják az önálló hadsereg létrejöttét, de azt csak a megfelelő jogi úton – alkotmánymódosítással – és társadalmi konszenzus mellett lehet véghez vinni. A nagykövet véleménye megegyezik Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentésével, aki aggodalmát fejezte ki Pristina egyoldalú lépése miatt. Koszovó két legnagyobb szövetségese emellett támogatásuk csökkentését ígérték abban az esetben, ha az alkotmány megkerülésével alakítják át a KSF-et hadsereggé. A tervezett átalakítást az orosz külügyminisztérium sem tartja megfelelő lépésnek; meggyőződésük szerint az európai és a balkáni biztonságot veszélyeztetné, valamint a koszovói háborút lezáró, és azóta is hatályos ENSZ BT 1244-es határozatával is ellentétes.

(A kép forrása: wikimedia.org)

 

KFOR: A NATO Koszovóban

A NATO égisze alatt létrejött békefenntartó erő a koszovói háború után, az ENSZ BT 1244-es határozatának értelében lát el szolgálatot Koszovó területén. Személyi állománya jelenleg 4600 fő.

A KSF egyoldalú átalakítása azonban nem változtat a tényen, hogy a KFOR-erők továbbra is Koszovóban maradnak és saját mandátumuk szerint – az ország biztonságának fenntartása érdekében – járnak el, a KSF-et pedig jelenlegi feladatköre alapján ismerik el.

A tényt, hogy a hadsereg létrehozása újra napirendre került erősítheti az Egyesült Államok külpolitikájában tapasztalható változás; megfigyelhető, hogy az USA a nagyobb, külföldi jelenléttől fokozatosan visszalép (boots on the ground).

A koszovói hadsereg létrehozásának terve csak tovább rontotta a Belgrád és Pristina közötti feszült viszonyt. Jelenleg ugyanis több területen vita folyik a felek között: Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő kiadatásának ügye vagy az egykori jugoszláv, vagyoni rendezés nélküli ingatlanok állami tulajdonnak való minősítése is megnehezíti a két ország kapcsolatát.

Miért lett volna kedvező Oroszország számára, ha rendeződik a viszonya az Egyesült Államokkal? Milyen erre utaló jelek voltak az amerikai elnökválasztást megelőzően? Mi volt az oka annak, hogy a viszony mégsem rendeződött?

Oroszország számára az Egyesült Államokkal való viszony javulása azért lett volna különösen fontos, mert a szankciók (amiket az Egyesült Államok szabott ki Oroszországra 2014-ben, az ukrajnai eseményekre reagálva) jelentősen rontották az ország gazdasági helyzetét, ami az infláció miatt egyébként is stagnált, és az olajárak csökkenésének következtében 2015-ben még jobban meggyengült. A kapcsolat normalizálódása eredményezhette volna a szankciók feloldását, a Krím hivatalos orosz területként való elismerését, valamint az oroszok azt is elérhették volna, hogy az Egyesült Államok ne támogassa tovább Ukrajna nyugati irányú orientációját és egyúttal vonja meg a védelmi célú támogatásokat, ezzel Oroszország számára kedvező nyomást gyakorolva az országra.

Donald J. Trump az amerikai elnökválasztást megelőző kampányának keretein belül nyilatkozott először az Oroszország és USA közötti lehetséges jövőbeli viszonyokról. Többek között utalt arra is, hogy a szíriai konfliktusra az oroszokkal közösen fog megoldást találni. Emellett a mostanra már megválasztott elnök többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök vezetői képességeivel kapcsolatban. A kampány során Trump arra is utalást tett, hogy az Egyesült Államok csökkentené a NATO-ban betöltött (főleg pénzügyi) szerepét, ami az oroszok számára egyértelműen kedvező fordulat lett volna, hiszen ez a lépés növelte volna a két ország közötti viszony javulásának esélyét. Ezeknek tudatában logikus, hogy Oroszország ténylegesen elkezdett reménykedni a viszony hivatalos úton történő rendezésében, amit egyfajta kiegyezésnek (grand bargain) nevezhetünk. Ennek lényege a globális terrorizmus elleni, az eddigieknél szorosabb együttműködés volt, melynek részeként az oroszok azt várták volna, hogy az Egyesült Államok hivatalosan elismerje a Krím orosz fennhatóságát, feloldja a szankciókat, a szíriai konfliktus rendezésének kapcsán pedig elfogadja az Oroszország által szabott feltételeket.

Itt meg kell említenünk az ukrajnai események kapcsán a 2016 végén kezdődő kisebb mértékű, ukrán és szeparatista állások közötti offenzív előre nyomulást a front több szakaszán is. Ez a jelenség egy változás részeként volt értelmezhető, mivel korábban ukrán oldalról csak védekező lépések voltak megfigyelhetők, ez volt az első offenzív jellegű tevékenység, amivel egyébként az ukránok megszegték a 2015. februári Minszk-II tűzszüneti megállapodást. Ezt az időzítés miatt fontos kiemelni, hiszen ebben az időszakban a Trump adminisztráció még alig kezdte meg működését, az oroszokat pedig lefoglalták a szíriai események. Ami a legfontosabb viszont, hogy orosz oldalról azért sem érkezett semmiféle válaszreakció, mert Moszkva még aktívan reménykedett az Egyesült Államokkal való kiegyezésben, és nem akarta azt kockáztatni az ukrán offenzívára reagált esetleges megtorlással. Annak kapcsán is egyértelmű volt orosz részről az óvatosság, hogy 2016 decemberében Moszkva nem reagált arra, amikor az Egyesült Államok kiutasított 35 orosz diplomatát, és szankciókat szabott ki két orosz hírszerző irodára.

Hogy miért nem jött létre ez a megállapodás annak okát csak találgatják, de maga a tény már biztos. Az első erre utaló jel James Mattis védelmi minszterré válása volt, aki szerint Oroszország agresszív tevékenysége a nemzetközi jogot tekintve sértő és destabilizáló hatású is. Nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben – a két országot kizárólagosan érintő –  katonai együttműködésre nem áll készen, a két ország közötti viszony rendezését viszont – annak érdekében, hogy a mindkettőjüket érintő veszélyekre hatékonyabban tudjanak reagálni –  sürgetőnek ítélte meg. Donald Trump és Vlagyimir Putyin első elnöki telefonbeszélgetése sem úgy alakult, ahogy azt valószínűleg az oroszok várták: a szankciók feloldásáról egy szó sem esett. Ezek mellett az is a viszonnyal kapcsolatos status quo-ra utal, hogy Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel lezajló ellentmondásos telefonbeszélgetése miatt mondott le.

Ezek alapján valószínűtlen, hogy a közeli jövőben beszélhetnénk egy esetleges amerikai-orosz megállapodásról, vagy akár csak a viszony nagymértékű javulásáról. Ennek egyik következményeként az oroszok (a remélt megállapodást immár nem féltve) lépéseket tettek az ukrán előrenyomulás megtorlására, aminek eredménye volt a harcok ismételt kiéleződése 2017 januárjában. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a mindkét országot érintő veszélyek megvitatása érdekében észlelhető hajlandóság az együttműködésre a két ország részéről. Ezt bizonyítja legalábbis az, hogy – a szíriai helyzet megvitatása végett – 2017 februárjában és márciusában is találkozott egymással Joseph Dunford amerikai főparancsnok és Valerij Geraszimov vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. Ennek valószínűsíthető előzménye a március elején bekövetkezett amerikai szárazföldi haderők bevonulása Szíriába, ami eddig példátlan volt, és aggodalmat keltett nem csak az orosz, de a török vezetőség köreiben is.

There are two weeks remaining until the presidential elections in Serbia, which means that the tough part of the campaign is yet to come. The president is elected directly for a five-year term, and can serve a maximum of two terms. According to the Constitution, the election should be held not earlier than 90 days and not later than 60 days before the expiry of the current president’s term in office, which expires on 31 May 2017. On 2 March, the parliament announced that the presidential election will be held on 2 April 2017.

The incumbent president (former SNS leader Tomislav Nikolić) has stated that he would not seek re-election despite being eligible and the fact that earlier he suggested the opposite. It is retrospectively assumed that he actually never wanted to confront Alexandar Vučić and only desired some media coverage. We shall see later on whether it happened in seek of a new political position or because of completely different reasons. One of these could be that the public support of Vučić is certainly more overwhelming than that of Nikolić, whose re-election would not have been granted at all.

The victory of the incumbent Prime Minister Aleksandar Vučić is almost certain. He has a chance to gain absolute majority already in the first round (due on 2 April 2017) as he is said to have the support of 53% of the voters.

Opposition parties failed to conclude an agreement on having a common candidate. As a result, even their most popular candidates, Saša Janković and Vuk Jeremić are unlikely to become the next president of Serbia. It is important to mention Vojislav Šešelj, the head of the ultra-nationalist Radical Party who has only recently been acquitted by the ITCY, where he was tried on nine counts of crimes against humanity and war crimes. Šešelj is expected to attract a sizeable share of votes (about 10 percent).

However, if Aleksandar Vučić is forced to enter the second round of elections with only one challenger, he is likely to face an unpleasant situation (even if he is victorious in the end).

As the voters of Vučić’s Serbian Progressive Party (SNS) are more or less disciplined in terms of participating in the elections, opposition candidates hope for a high turnout.

Naturally, the campaign is not free from controversial aff airs. There have been media reports of verbal and physical insulting of journalists and even candidates. An activist of the Progressive Party actually died during delivering posters.

Moreover, Serbia’s Regulatory Body for Electronic Media (REM) banned the airing of an election video for the Serbian Progressive Party which featured its leader overhearing being insulted as a faggot. The video was banned because it violated the Advertising Law, which specifies that “advertising messages must not contain statements or visual presentation which may be considered offensive”. This example (the words used against Vučić in his own video) clearly shows how different these election spots are from the ones we are generally used to.

Whether the results will also be different, we shall see in a couple of weeks’ time.

Hivatalos jelentések szerint március 6-án este 11:34-kor (helyi idő szerint hétfőn 7:34-kor) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) négy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati partján fekvő Tungcsang-zsi (Tongchang ri) katonai kísérleti telepről. Ezek közül három is Japán légvédelmi azonosítási zónáján (Air Defense Identification Zone) belül csapódott bele a tengerbe.

kép forrása: http://38north.org/2016/11/scuder110816/

A vasárnap fellőtt rakéták nagy hasonlóságot mutatnak a 2016. szeptember 5-i három “Scud-ER” (for Extended Range) típusú 12,8 méter magas, közel 9 és fél tonnát nyomó rakétához. Ez a szovjet gyártmányú Scud-B továbbfejlesztett változata, amely gyártási technikájához a kilencvenes években juthatott hozzá Észak-Korea. A Scud-ER nagyjából 1000km-es  hatótávolságra képes eljuttatni a robbanófejet, megnövelt benzin és oxidáló kapacitásnak köszönhetően. Így Phenjan akár stratégiai fontosságú célpontokat is képes elérni, Japán és Dél-Korea területén belül.

Észak-Korea fegyverkezési programja kapcsán a nemzetközi közösség érthető módon aggódva figyeli, hogy az egyes provokatív incidensek miként jelzik a Remetekirályság technológiai fejlődésének előrelépését. Egy-egy új képesség ugyanis komoly kihívást jelenthet a régió stabilitására nézve (ilyen volt például az első, sikeres tengeralattjáró-indítású ballisztikus rakétakilövés 2016 augusztusában). A mostani eset azonban sokkal inkább egy meglevő képesség fejlettségének növekedését jelzi, sem mint új képességek kiépítését. Nathan Hunt (a washingtoni központú Strategic Sentinel vállalat elemzője) szerint a figyelemre méltó eredmény jelen esetben az, hogy sikerült négy rakétát olyan átütőerővel és pontossággal kilőni, hogy köztük három is egészen közel egymáshoz csapódott a tengerbe, holott a korábbi műveleti képességeket tekintve nagy volt rá az esély, hogy 1000km-es röppályájuk alatt sokkal jobban eltávolodjanak egymástól. Az elemző arra is rávilágított, hogy Észak-Korea bemutatta, immár képes az ilyen típusú rakétákat rövid időn belül üzemanyaggal ellátni, mobilizálni és kilőni. Hunt azt is előrevetítette, hogy Phenjan várhatóan további erőfeszítéseket tesz majd a szilárd tüzelésű rakéták kikísérletezésére. Ennek a típusnak a szilárd tüzelőanyag miatt nincs szüksége külső eszközről történő üzemanyaggal való ellátásra, ami megnehezíti az eszközök mozgatásának és elhelyezésének felderítését.

Figyelmeztetés vagy tesztelés?

A kilövést mozgó rakétaindító állványról hajtották végre a kínai határ közeléből, feltehetőleg a Sohae indítóhelyről (Sohae Satellite Launching Station) amely Tungcsang-zsi egyetlen műholdas rakétaindító állomása. Ez azonban kérdéseket vet fel, ugyanis az indítóhelyet általában nagyobb rakéták kilövésénél szokták használni. Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy ez egy korai, álcázott tesztelése az interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) prototípusoknak, csak egy Scud típussal helyettesítve a nagyobb hatótávolságú eszközöket. Ennek oka az lehet, hogy a Scud-ER Észak-Korea legolcsóbban előállítható közepes hatótávolságú ballisztikus rakétája. A rakétakísérletet egy videó felvétel is megörökítette, hiszen a KNDK „szeretett vezére” Kim Dzsong-un is személyesen figyelemmel kísérte az eseményt. A videón látottak megerősítik az előbbi feltételezést, miszerint a kilövés Észak-Korea ICBM programját is segítheti, leginkább az infrastruktúra tesztelésével, tekintve, hogy a Sohae bázis radarjai alkalmasak a rakéták nyomon követésére.

kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/08/national/north-korean-missile-drill-simulated-targeting-iwakuni-base-analysis-shows/

Egy másik megközelítés szerint az a mostani erődemonstráció fő célja nem egy új hadászati képesség világgá kürtölése, hanem inkább egy figyelemfelhívás vagy figyelmeztetés a környező országoknak: Észak-Korea bármikor bevetheti fegyverarzenálját. Ezen álláspont szerint Phenjan Dél-Korea és szövetségese, az Egyesült Államok, közös éves hadgyakorlatára (Foal Eagle), reagált a rakéta kilövéssel. Emellett az Egyesült Államok megkezdte az Észak-Korea ellen kifejlesztett THAAD (Terminal High-Altitude Area Defense) rakéta védelmi rendszer kiépítését a 38. szélességi fok túloldalán, amelyet nem csak a KNDK, de Kína sem nézett jó szemmel. Szöul és Washington tehát egyértelműen kifejezte, hogy képesek és felkészültek a válaszcsapásokra egy háború esetén. Ez azonban nehezen kivitelezhető Japán stratégiai együttműködése nélkül. A felkelő nap országának kikötői, repterei és katonai bázisai kulcsfontosságúak a szövetség részére. Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért első sorban Japánnak címezte Phenjan „kísérleti célú rakéta kilövéseit”.

A Japánban található amerikai támaszpontok fontos elemei a térségben fenntartott amerikai jelenlétnek, így a rakétakilövések iránya egyben a szigetország felé is üzenetértékűnek tekinthető.

kép forrása: https://goo.gl/h51fsD

Kép: Jeffrey Lewis a Center for Nonproliferation Studies munkatársa kiemelte, hogy a március 6-i kilövési szimuláció előtérbe helyezi azt az eshetőséget, hogy Észak-Korea bármikor elérheti a Yamaguchi tartománybeli Iwakuni katonai bázist. A bázison található az Egyesült Államok tengerészgyalogságának reptere (U.S. Marine Corps Air Station)

 

Japán: A fenyegetettség új szintje

A Japán-tenger túlpartján Abe Shinzo, – japán miniszterelnök-, a fenyegetettség új szintjeként jellemezte a két ország kapcsolatában beállt újabb kedvezőtlen fordulatot. A politikus a japán országgyűlés felső házának ülésén határozottan elítélte Észak-Korea újabb kísérletét, mi több „teljességgel tűrhetetlennek”  titulálta azt. Abe beszédében arra figyelmeztetett, hogy Phenjan egyre intenzívebb fejlesztési törekvése, komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár. Japán ezért a jövőben nem csak folytatja az USA-val és Dél-Koreával való együttműködését, de még szorosabbra kívánja fonni közös koordinációjuk szálait amennyiben az béklyóival visszatartja Phenjant a további provokatív fellépéstől. A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy ugyanezen célból bármely más országgal is hajlandó az együttműködésre.

A Scud-ER-ek kilövése után néhány órával a japán Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy a rakéták kb. 1000 km-t tettek meg 260 kilométeres magasságban mielőtt ijesztő közelségben a tengerbe csapódtak, mindössze 300-350km-re Japán kizárólagos gazdasági övezetétől (képen: Exclusive Economic Zone- EEZ) az Akita tartománybeli Oga városától.

Kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/06/national/tokyo-says-north-korea-fired-three-four-missiles-came-japans-eez/#.WMwjzUbhA2y

Habár nem ez volt az első eset, hogy Phenjan rakétakísérletei fontos stratégiai pont felé irányultak, nem lehet nemzetbiztonsági szempontból figyelmen kívül hagyni azt a tényt- mondta egy magas rangú tisztviselő-, hogy a március 6-i négy rakétát és a 2016 szeptemberében kilőtt rakétákat is szimulációs (nem kísérleti) célból indították útnak a Tungcsang-zsi (képen: Donchang-ri) katonai kísérleti telepről, írta a The Japan Times hírportál. Ugyanis a tavaly őszi kísérleti kilövés során három Scud-ER típusú ballisztikus rakéta csapódott a tengerbe – szintén EEZ területen belül- 200-250km-re Okushiri szigetétől.

Diplomáciai válasz:
Észak-Korea sorozatosan szembemegy a nemzetközi egyezményeknek

Japán már március 6-án konkrét diplomáciai lépéseket tett Észak-Korea féken tartására: Tokióban soron kívül összeült a japán Nemzetbiztonsági Tanács, (National Security Council), hogy tárgyaljanak a válaszlépésről. Diplomáciai válaszukban a „legerősebb feltételeket” szabják meg Phenjannak, a pekingi nagykövetségen keresztül, mondta Yoshihide Suga a japán kabinet főtitkára. Suga elmondta, hogy a hasonló lépéseket természetesnek tartja a nemzetközi közösség részéről is, hiszen Kim Dzsong-un sorozatosan figyelmen kívül hagyja az ENSZ határozatokat. Japán az Egyesült Államokkal is párbeszédet kezdeményezett: Donald Trump az Egyesült Államok elnöke biztosította Abe Shinzo-t telefonbeszélgetésükben, hogy „100%-ig kiállnak a szövetségesük mellett” utalva a phenjani sajtó  – a Koreai Központi Hírügynökség (Korean Central News Agency) –  azon kijelentésére, hogy a négy rakéta az „agresszor Egyesült Államok imperialista erői” elleni fellépés.

Az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) is elítélte a kommunista ország provokatív fellépését. „Újból megtörtént, hogy teszteléseikkel közvetlenül szembementek a Biztonsági Tanács sorozatosan kiadott határozatainak, melyek Észak-Korea ballisztikus rakéta programjának megszüntetését követelik.” A határozatok arra is felszólítják a kommunista országot, hogy mondjon le az összes létező tömegpusztító fegyverének birtoklásáról, úgy hogy a folyamat mindent átfogó, ellenőrizhető és megmásíthatatlan legyen. „A legutóbbi tesztelés, melynek során feltehetőleg három rakéta is Japán által ellenőrzött vizeken csapódott be rendkívül provokatív.” mondta Oana Lungescu a NATO szóvivője, március 6-i közleményében.

Lektorálta: Bartók András

Az egyik legfontosabb bilaterális kapcsolat a XXI. században az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között van, ennek alakulása a világgazdaságban szinte mindenre kihat, de leginkább Európa, és azon belül Németország jövőjét határozhatja meg.  Az elmúlt évtizedekben többnyire kiszámítható volt az amerikai és kínai viszony. Viszont Donald Trump elnökké választása miatt azonban igazán kiszámíthatatlanná vált.

Már Trump kampányában elhangzottak Kínát kritizáló vélemények, de a kapcsolat nagymértékű romlása december elején kezdődött azzal, hogy kiderült: Trump beszélt telefonon Caj Jing-vennel (Tsai Ing-wen), a tajvani elnökkel. Az amerikai elnök és a tajvani vezető között közel négy évtizede nem volt hivatalos érintkezés. Ugyanis a Kínai Népköztársasággal Nixon elnöksége alatt elindult a kapcsolat normalizálása, majd 1979-ben Jimmy Carter elnöksége során az Egyesült Államok diplomácia kapcsolatot létesített velük, és elismerte az egy Kína elvet, vagyis azt, hogy egy kínai állam van, és Pekingben található a legitim vezetése.

Tehát Trump lépése nem meglepő módon felingerelte a kínai vezetést. Ezt tovább tetézte azzal, hogy egy televíziós interjúban kijelentette, nem kellene ragaszkodni az egy Kína elvhez, annak elismeréséért cserébe pedig Kínától egy kedvező üzletet szeretne. Az alku tárgya között említette az amerikai termékek kisebb mértékű megadóztatását, a dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés visszaszorítását, az észak-koreai nukleáris program megfékezését Kína által. A kínai válasz ez esetben nem maradt el, az amerikai elnököt egy tájékozatlan gyerekhez hasonlították, és közölték, hogy van, ami nem alku tárgya, az egy Kína elv márpedig ilyen.

Kína Tajvan kapcsán nem várt ki, hanem egyből megszólalt, ez azért volt így, mert a kínai nép szemében Tajvan a kínai egység része. Tajvanban tavaly kormányváltás volt, a kormányzóvá vált Demokratikus Haladó Párt (DPP), azonban visszautasította az egy Kína elvet elfogadó 1992-es konszenzus elismerését. Ez aggodalommal töltötte el Pekinget, mert tartanak attól, hogy az új kormány titkolt szándéka a függetlenség elérése. Amennyiben Tajvan kimondaná függetlenségét Kína erővel visszafoglalná az által ez esetben szakadár tartománynak vélt szigetet. Trump valószínűleg rájött, hogy ez nem alku tárgya, ez egy vörös vonal, vagyis egy olyan kritikus vonal melynek átlépése kemény kínai reakciókat váltana ki.

Idén január elején a Liaoning kínai repülőgép-hordozó a Dél-kínai-tengeren fegyvereket és felszereléseket tesztelt. A tesztelés végeztével, visszatérte során behajózott a Tajvani-szorosba, és áthaladt Tajvan légvédelmi azonosítási zónáján, ezt Tajvan erődemonstrációként értelmezte. Kína lépésére válaszul egy potenciális kínai invázió megfelelő kezelését szimuláló hadgyakorlatot tartott a tajvani hadsereg. Persze az ilyen jellegű gyakorlatok szinte mindennaposak a sziget életében, hiszen a tajvani hadseregnek a kínai invázió elleni védekezés fő feladata, de a hadgyakorlat kezdetének az időzítése egyértelművé tette, hogy ez egy konkrét válaszlépés. A Liaoning már többször áthaladt a Tajvani-szoroson, ám az ilyen tajvani reakciók nem voltak jellemzőek, feltehetőleg Trump bátorítása állhatott a háttérben.

Trump beiktatásán Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) volt tajvani kormányfő vezetésével egy tajvani küldöttség is részt vett. Peking arra figyelmeztette Washingtont, hogy tartsák szem előtt a közös alapvető érdekeket, és törekedjenek a konfrontációmentes együttműködésre.

A beiktatás után közel két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai elnök felvegye a kapcsolatot a kínai elnökkel. Donald Trump levelet küldött Hszi Csin-ping-nek (Xi Jinping), melyben megköszönte a kínai gratulációt az elnökké választásához, és sikerekben gazdag évet kívánt a kínai holdújév ünnepe alkalmából. A levélben kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok és Kína számára egyaránt hasznos konstruktív kapcsolatot fejlesztenek ki.

Február kilencedikén a két elnök végül hosszas beszélgetést folytatott telefonon. Trump kifejezte egyetértését az egy Kína politikával, és számos más kérdést is megvitattak. A telefonbeszélgetés egy pozitív lépésként volt értékelhető a kétoldalú viszony jobbá tételében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kína más álláspontot vegyen fel Észak-Koreával szemben.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Éppen emiatt egyedül csak Kína képes igazán hatni az észak-koreai vezetésre, hogy rakéta és nukleáris kísérleteivel hagyjon fel. Kína első nyomásgyakorlása tavaly tavasszal kezdődött, mikor ideiglenesen felfüggesztették a szomszédjukból érkező szénimportot. 2016 szeptemberében Észak-Koreában kísérleti robbantást hajtottak végre, erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa ősz végén Kína és az Egyesült Államok által közösen kidolgozott szankciókkal válaszolt. A szankciók célja az ország exportból származó bevételeinek jelentős csökkentése volt. Ennek ellenére Kína idén januárban ismét nagyobb mennyiségű szénszállítmányt engedélyezett Észak-Koreából. Trump érvelése tehát ez esetben teljesen helytálló volt, Kína nagyban hozzájárulhatott volna a helyzet megváltozásához a szomszédjára történő nyomásgyakorlással, de ezt nem tette meg. Idén februárban Észak-Korea egy újabb kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával, ez az esemény megváltoztatta az addigi kínai álláspontot. Kína reakciója kemény volt, felfüggesztette év végéig a teljes észak-koreai szénimportját. Az, hogy csak egy ballisztikus rakétakísérlet miatt hozták meg ezt a döntést nem esélyes, Trump szerepe is közrejátszhatott, hiszen így tehettek neki egy igen erőteljes gesztust.  A kínai reakció mögött található még egy fontos tény: Kína tart attól, hogy a rakétakísérletekre válaszul az Egyesült Államok a tervezettnél hamarabb telepíti a nagy hatótávolságú radarok miatt Kína számára fenyegető THAAD rakétavédelmi rendszerét Dél-Koreába. Ez pedig beindíthatna egy újabb fegyverkezési versenyt a térségben.

2016 decemberében Kína elfogott egy amerikai tengeralattjáró drónt (UUV), mely ellenőrzéseket végzett a Dél-kínai-tengeren. Donald Trump egyből aggodalmának adott hangot, és megvádolta Kínát a drón ellopásával. A kínai hatóságok végül visszaadták a tengeralattjáró drónt, és helytelenítették Trump megközelítését, ugyanis szerintük nem megfelelő módon kezelte az ügyet, és csak felfújta azt.

Az ehhez hasonló események jelzik azt, hogy bármi konfliktust okozhat Kína és az Egyesült Államok között. Tehát a két ország viszonya a februári pozitív hangvételű üzenetek ellenére még továbbra is rengeteg kockázatot és ellentétet rejt magában.

Trump személye, és stílusa, mint alapvető kockázat

Donald Trumpot kettősség határozza meg. Bár sokan számítottak arra, hogy mire Trump elnök lesz, addigra megváltozik a kommunikációja, ám elnöki beiktatása óta is folyamatosan posztol a Twitteren. Twitter diplomáciája az elnökválasztási kampány alatt már megszokott stílusban történik, mindenki számára érthető, és gyakran nyers módon megmondja, amit gondol, sok esetben nem kis megdöbbenést keltve. Ezzel szinte teljesen szemben áll a február végi kongresszusi beszéde, mely során főként a belpolitikai terveit vázolta fel. A beszédet nem csak a republikánusok, hanem a demokraták egy része is elismerte, sőt még a rendkívül megosztott amerikai közvélemény is pozitívan értékelte.

Trump nem racionális módon áll a konfliktusokhoz. Megpróbálja felmérni a tárgyalópartnerét, megtalálni azt a határt ameddig elmehet, ezt egyes üzenetekre adott reakciókból vonja le, ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint amit az üzleti világban megszokott. Meglátásom szerint kínai oldal ez esetben bölcsen jár el, mert a kivárást választotta, ugyanakkor ez nem tartható fenn csak addig, míg a hazai, kínai közvélemény türelme el nem fogy, ugyanis a kínai nép nem tűri, hogy bárki megalázza őket.

A kereskedelmi háború esélye

Trump már korábban, a kampánya során utalt arra, hogy a korábbi kereskedelmi szerződéseket nem tartja megfelelőnek, és magukat a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat pedig nem fogja betartani.  Ezt a szóbeli ígéretét végül el is kezdte megvalósítani, első munkanapján egy elnöki rendelettel kivonultatta az Egyesült Államokat a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). A TPP-ben 12 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, és Vietnám) alkotott volna szabadkereskedelmi együttműködést. Mint a térképen is jól kivehető az egyezményből kihagyták a csendes-óceáni térség egyik nagy motorját Kínát, ez szándékos volt, ugyanis Barack Obama amerikai és Abe Sinzó japán elnök ezzel az együttműködéssel kívánta ellensúlyozni Kína térségbeli egyre jobban kibontakozó dominanciáját. Trump ha tényleg meg akarta volna Kínát gyengíteni, akkor ezzel megtehette volna, valószínűleg fontosabb volt számára az amerikai munkásoknak tett választási ígérete, vagy esetleg más, általa hatásosabbnak gondolt módbeli elképzelései vannak.

A kép forrása: https://tax.thomsonreuters.com/blog/onesource/tpp-trans-pacific-partnership-overview/

A TPP-ből való kihátrálás egy óriási hibának tűnik eddig. Az USA saját versenyképességét növelte volna, de ehelyett a kínai vízió kezd érvényesülni. A TPP és TTIP ellen a kínai vezetés megtervezte az új selyemút stratégiáját, mely főként nyugatra nyit, Ázsia és Európa országaira koncentrálódik. Kína viszont a tőle keletre található csendes-óceáni államokkal is sikeresen építhet ki kapcsolatokat, például az amerikai cserbenhagyást hangsúlyozva. Eddig úgy tűnik, hogy sikeresen tudja magához vonzani a térség országait. Már felvetődött az az ötlet is, hogy a TPP-t nem szabad annyiban hagyni, csak meg kellene hívni bele olyan nagy országokat, akik kimaradtak, ilyen Kína ás Indonézia.

Milyen elképzelései lehetnek az Egyesült Államok elnökének a multilateralizmus helyett? Minél jobb bilaterális megállapodások, és a multilaterális szerződések erős pozícióból való újratárgyalása az amerikaiak számára kedvezőbb feltételek elérése érdekében. Lesznek országok, melyek tárgyalóasztalhoz fognak ülni, ilyen lehet a feltételezések szerint majd Mexikó, Kína azonban nem Mexikó súlyú ország, kérdés, hogy mit fognak lépni. Ha elutasítják a tárgyalásokat, és az Egyesült Államok számára jobb feltételeket, akkor pedig jöhet a kereskedelmi háború. A kereskedelmi háborúnak egy vesztese lehet, az Egyesült Államok.

Kínát sokan a jüan árfolyamának manipulálásával vádolják. A manipulálás versenyelőnyhöz juttatná Kínát, valutája leértékelésével az exportot támogatná, és Trump elnök szerint további amerikai munkahelyeket venne el. Igaz, hogy tavaly gyengült a jüan a dollárral szemben, de ez a kínai gazdaság növekedésében történő lassulásnak, és a dollár nagyfokú erősödésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a kínai kormányzat beavatkozott volna. Az utóbbi években épp ezzel ellentétes volt a tendencia, a jüan árfolyamát megtámasztani akarták.

Kínát megvádolhatják még azzal is, hogy magasabb importvámokat alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok a kínaiakra. Ebből következik, hogy válaszul az Egyesült Államoknak magasabb importvámot kell kivetni. Ez a lépés érzékenyen érinthetné Kínát, mert jelenleg a kínai gazdaságban egy reformfolyamatot próbálnak meg végrehajtani. Az importvám az Egyesült Államokat szintén megterhelné. Elméletileg védővámok hatására gazdasági ágazatok támadhatnak fel, ám valószínűbb forgatókönyv az, hogy ez nem fog megvalósulni. Amint Kína a védővámok hatására visszább szorul, más ázsiai potenciális beszállítók átvehetik helyét. Mindenkire pedig nem lehet védővámot kivetni. Arról nem is beszélve, hogy az importfüggő nagyobb amerikai kereskedelmi láncoknak ártana az importvám, és fogyasztói áremelkedéshez is vezetne.

A Dél-kínai-tenger térségének gócpontjai

A Dél-kínai-tenger komoly feszültségeknek ad otthont, melyek az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest is felerősödtek. Ennek elsősorban a Dél-kínai-tengerért folytatott küzdelem az oka. Nem csak Kína vágyik erre a földgáz- és kőolajlelőhelyekben gazdag, halászat tekintetében kiváló és stratégiai fontosságú területre, ami egyben a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala is, hanem Tajvan, Brunei, Malajzia, Vietnám, és a Fülöp-szigetek is. A helyzetet csak fokozza az, hogy az Egyesült Államok számos térségbeli országot támogat, nem csak szavakban, hanem az elmúlt években növekedést mutató fegyverexporttal is, ez a térség az egyik ütközőzóna a két nagyhatalom között.

Kína fokozatosan erősíti haditengerészetét, és a Dél-kínai-tenger számos vitatott hovatartozású szigetén több katonai bázist létesített. Ezt a térség többi országa a védelmi kiadásaik növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A konfliktus azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Dél-kínai-tenger térségének többi országa alapvetően nem csak Kínával áll szemben, hanem mint ahogy a térkép is mutatja, vannak múltbéli egymással szembeni sérelmeik is. Ezeket bár látszólag rendezték az ENSZ Tengerjogi Egyezményének (UNCLOS) segítségével, és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által, de a térség együttműködése törékeny. Az ASEAN megosztottá válhat.

A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete jelentős flottát állomásoztat a Csendes-óceánon. Ezt a flottát az utóbbi években bővítették, hogy az erőegyensúly ne tolódjon el Kína javára.

Az amerikai elnök főtanácsadója és vezető stratégája, Steve Bannon szerint Kína egy agresszív terjeszkedő hatalom, és az elkövetkező 10 éven belül háború lesz a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású szigetek és zátonyok miatt. A kínaiak által épített mesterséges szigetek blokádja valóban konfrontációt idézhetne elő.

Steve Bannon: elnöki főtanácsadó, a nemzetbiztonsági tanácsnak tagja. Korábban a Breitbart News amerikai jobboldali híroldal vezérigazgatója. Több évet töltött az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél, innen származik személyes kötődése a Csendes-óceán térségéhez, ugyanis a USS Paul F. Foster nevű rombolón szolgált, a csendes-óceáni flottában.

Bármely konfliktus esetén a térségben nem lenne biztosított a szabad hajózás, ezen a rendkívül fontos a Csendes-óceánt az Indai-óceánnal összekötő tengeren, ahol évente ötezer milliárd dollár értékű árut szállítanak.

Egy kínai amerikai kereskedelmi háború lehetséges hatásai ránk nézve

Nem tudjuk, hogy az Európai Unió hogyan reagálna egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti viszony továbbra is feszültségekkel terhelt, hiába utazott ide az Egyesült Államokból James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter, vagy például Mike Pence alelnök, a Trump által okozott negatív légkört nem sikerült még helyrehozni, továbbra is vannak nézeteltérések, például a védelmi kiadások tekintetében. Ha Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén múlik, Európa nem fog engedni az amerikai követeléseknek, ez pedig további kiszámíthatatlan lépéseket válthat ki Trumpból.

Január végén Trump kereskedelmi főtanácsadója Peter Navarro Kínához hasonló árfolyam manipulálással vádolta meg Németországot. Véleménye szerint az euró azért „durván alulértékelt”, mert ez által Németország versenyelőnyre tesz szert az Egyesült Államokkal, és az Európai Uniós kereskedelmi partnereivel szemben. Kifejtette azt is, hogy Németország a legfőbb akadálya az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrehozandó szabadkereskedelmi térség tervének, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP). Angela Merkel német kancellár azonnal elutasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank független monetáris politikát folytat. Merkel Trumppal ellentétben támogatja az új szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, szerinte az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) mintául szolgálhat a későbbi egyezményekhez.

Peter Navarro a Fehér Ház Nemzeti Kereskedelmi Tanácsának vezetője, Trump kereskedelmi főtanácsadója, radikális nézeteket valló közgazdász. Számos Kínáról szóló könyv szerzője, és dokumentumfilm rendezője. Ő Trump Kína-ellenes vonalának egyik legfőbb képviselője, szerinte az amerikai gyárbezárások, és sokmilliós munkanélküliség Kínának köszönhető. Nem hisz a komparatív előnyök elméletében, véleménye szerint Kína és az Egyesült Államok nem erősíthetik egymást egyszerre, épp ezért bármilyen eszközzel meg kell védeni az Államokat Kínától.

Trump év elején kijelentette, hogy „az Európai Unió csupán eszköz Németország számára”, a német bevándorlási politika pedig egy „katasztrofális hiba” volt. A Bildnek adott nyilatkozatában pedig egy német autókra kivetett 35%-os importvámról beszélt. Az árfolyam manipulálás vádja, és az importvámok kivetésének emlegetése Kínát és Németországot közös csoportba helyezte. A német-amerikai a viszonyokban komoly problémák lehetősége merült fel, Barack Obama előző elnök Németország politikájához viszonyítva van egy jelentős romlás, mondhatnánk azt is, hogy Donald Trump szemében Németország Európa Kínája.

Németország továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal, hatalmas a két ország közötti kereskedelem, a német export legfőbb célállomása az Egyesült Államok. Azonban változó tendenciaként értelmezhető, hogy jelenleg gazdaságilag Kínával épít ki egyre szorosabb kapcsolatot, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kína vált Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé a két ország közötti 170 milliárd eurós külkereskedelmi forgalommal, e tekintetben tehát átvette az Egyesült Államoktól az első helyét. Éppen emiatt Németország érdekelté vált az „egy övezet, egy út” megvalósításában.

Magyarország nyitott gazdaságú ország. Hazánk exporttevékenységét fokozatosan növelni akarja a kormány, és ennek kedvezne a kínai közvetlen kapcsolat erősítése. Közvetett módon mivel Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere, a német-kínai viszony alakulása is meghatározza hazánk külkereskedelmét.

Összegzés

Kína regionális erő, mely kezd kibontakozni. Nem kíván egyelőre csendőr lenni, és valószínűleg nem is fog az emberi jogi alapú intervencionalizmus harcosává válni. Sokkal inkább gazdasági érdekeit fogja képviselni, és megvédeni, valamint a regionális stabilitás fenntartásában lesz érdekelt, a kereskedelmi útvonalai biztonsága miatt. Ilyen például a tengerek biztosítása a kereskedelem folytonosságáért és kőolajimport dependencia miatt, vagy a szárazföldi biztonság a földgázvezetékek és vasúthálózatok miatt. Az „egy övezet, egy út” terv nem csak a kínai gazdaságot, hanem a régiók közötti együttműködést is fellendítené, a gazdasági kapcsolatok mélyülésével a felek a békében lesznek érdekeltek. Kína viszont, hogy képes legyen az új útvonalak biztosítására katonai eszközökkel, valószínűleg továbbra is növelnie kell a védelmi költségvetését, és a mostaninál jóval nagyobb mértékben.

Védelmi szövetségről konkrétan nem beszélhetünk, viszont ha Kína tovább erősödik később az USA térségbeli szövetségesei Kína felé fordulhatnak az Egyesült Államok ellenében, Japán kivételével.

Az Egyesült Államoknak fontosabb Kína, mint, hogy kereskedelmi háború legyen, nem tudja a feldolgozóiparát pillanatok alatt feltámasztani vagy helyrehozni, így tovább fog függni Kínától. Viszont a nyugati technológia addig kell csak Kínának, amíg ki nem fejleszti a sajátját, tehát van egy egyre inkább csökkenő interdependencia.

A kínai tőkebefektetések most kezdenek beérni. A globális hegemóniát gazdaságilag akarja elérni. Washingtoni vélemények szerint Kína egy alternatív világrendet akar létrehozni, ahogy a kínaiak maguk indokolnak, csak egy piaci rés betömése zajlik, szerintük az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) nem az IMF alternatívája. Azonban, az 57 tagállammal alapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz egyre többen akarnak csatlakozni, még olyan országok is, mint például Kanada. Ez a nemzetközi pénzintézet a hivatalos kínai állásponttal ellentétben egyre inkább versenytársává, vagy alternatívájává kezd válni az Egyesült Államokban található pénzintézeteknek.

USA és Kína konfliktus rendkívül káros lenne a világ számára. A kor nagy kihívásaira csak együttműködve tudnának megfelelően reagálni, és helytállni. Mindkét félnek alapvető érdeke kellene, hogy legyen a kapcsolatok tényleges helyreállítása.

2007-ben ötvennyolc ország fogadta el és írta alá a „Párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről” elnevezésű jogi dokumentumot. Mára ezen országok száma 105-re nőtt és folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további csatlakozásra várókkal.
A dokumentum megszületése óta eltelt 10 évben nagyjából 65 ezer gyermeket sikerült demilitarizálni és rehabilitálni. A jubileumi évforduló alkalmából megrendezett találkozón az együttműködés sikerességéről a következőket mondta Anthony Lake, az UNICEF elnöke: „A világ 10 évvel ezelőtt irányelveket hozott a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekkel kapcsolatban és ezekhez az irányelvekhez tetteket is kapcsolt. Tetteket, amelyek ezeknek a gyerekeknek reményt adtak egy jobb életre”.  Majd így folytatta: „De a mai nap nem csak arról szól, hogy a múltba nézzünk és megállapítsuk, hogy mi mindent sikerült véghezvinni, hanem szól a tervekről, arról a munkáról, amit el kell még végezni a háború gyermekeiért.”

Azt pedig, hogy valóban milyen nagy szükség van a további munkálatokra, remekül bizonyítják az alábbi adatok:

• 2013 óta nagyjából 17 ezer gyermeket soroztak be Dél- Szudánban, és több mint tízezret a Közép-afrikai Köztársaságban;
• AZ ENSZ adatai szerint 2016. óta Nigériában és környékén 2000 főre tehető azon besorozott gyermekek száma, akik militarizálása csak a Boko Haram nevű terrorszervezethez köthető;
• A yemeni konfliktus 2015. márciusi eszkalációja óta az ENSZ nyilvántartásba vett kiskorú besorozások száma megközelíti az 1500 főt.

A gyermekek katonai célra való alkalmazása teljességgel ellentmond minden erkölcsi és jogi normának. Ilyen esetekben az alapvető emberi jogok veszélyeztetése vagy figyelmen kívül hagyása történik. Míg a legtöbb ókori kultúrában a gyermek a családfő tulajdonát képezte – akár szabadon kereskedhetett vele -, addig mára egy-két kivételtől eltekintve az összes országban szinte a felnőttekkel azonos jogok illetik meg őket.

A gyermekek jogait az országok belső jogi szinten a 20. század második felében kezdték el szabályozni, addig csak a határokon átívelő problémákkal foglalkoztak, például a gyermekkereskedelem és gyermekprostitúció kérdéseivel. A gyermekkatonaság mint jogi probléma felmerülése, megfogalmazása és dokumentumokba foglalása csak a 20. század harmadik felében kezdődött meg.

A kérdést két szempontból lehet megközelíteni: egyrészt az emberi jogok védelmének szempontjából, másrészt a hadijog alapján.

Az emberi és gyermekjogok megsértése gyakran kapcsolódik fegyveres konfliktushoz. Ebben a tekintetben probléma, hogy habár az emberi jogok védelme nemzetközi és állami szintre is emelkedett, az mégsem érvényesül egyaránt mindenhol. Az, hogy milyen mértékben érvényesül, függ az adott ország társadalmi berendezkedésétől, a fejlettségi szintjétől és a gazdasági helyzetétől. Hadijogi szempontból az egységes megközelítés egyik fő gátját szintén a fogalom tartalmi vizsgálatából lehet levezetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyermekkatona szóban lévő “katona” kifejezést használva valóban tekinthetjük-e őket igazi fegyveres harcosoknak vagy csak fegyverrel felszerelt kiskorúaknak?

(A kép forrása: http://www.voicesofyouth.org)

A jogi felelősségre vonáshoz szükségesek olyan releváns nemzetközi dokumentumok, amelyek alapján egységesen bárki felelősségre vonható, ezek érvényessége azonban az országok ratifikációjához van kötve. Ebből kifolyólag pont azokon a területeken nem tudják alkalmazni őket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még nagyobb probléma azonban az, hogy ezek a nemzetközi dokumentumok nem is azonosan értelmezik és határozzák meg a problémát, hiszen napjainkig nem sikerült egy egységes nemzetközi szabályozást kialakítani arra vonatkozóan, hogy életkorukat és az elvégzendő feladat típusát tekintve mit értünk a gyermekkatona fogalma alatt. Egyes dokumentumok, így a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma (1998) vagy a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (1989) a 15. életévet, amíg például a párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről (2007) vagy az ENSZ BT egyes határozatai a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetről [1261. (1999), 1296. (2000), 1314.(2000), 1379. (2001), 1460. (2003), 1539. (2004), 1612. (2005)], ennél magasabb kort – a 18. életévet – határozzák meg a fegyveres szolgálatban való alkalmazhatóság minimumaként.
Az egységes szabályozás másik gátját a fogalom kiterjesztése jelenti. A legszűkebben értelmezve, azokat a gyerekeket sorolhatjuk ide, akik fegyverüket nyíltan viselik és használják. A következő kategória a katonai táborokban különböző, nem hadászati feladatokat ellátó gyermekeket foglalja magába, míg a harmadik kategória – mely a jogi szabályozás szempontjából a legnehezebben behatárolható – a besorozásra nem kerülő, ám a fegyveres harcokban mégis érintett gyerekek csoportja

Jelenleg a Föld legalább 86 országát érinti a jelenség. A szakirodalom a gyermekkatonák számát évek óta 250-300 ezer főben állapítja meg – ez azonban csak becsült érték, hiszen pontos adatokkal egyik nemzetközi szervezet sem rendelkezik. Ennek legfőbb oka a homályos jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy ki számít gyermekkatonának, valamint az a tény, hogy közülük több ezren szolgálnak illegálisan, ezért a rájuk vonatkozó adatok nincsenek nyilvántartva. Mindemellett ezen gyermekek felkutatása is nagyon nehéz, hiszen a társadalomtól elkülönítve, katonai táborokban élnek, amelyek megközelítése nehéz és életveszélyes. A már leszereltek pedig nem szeretnek a háborús időkre visszaemlékezni, valamint nem merik felvállalni, hiszen félnek a társadalom stigmatizációjától, így inkább letagadják a múltjukat.

Fontos leszögezni azonban, hogy a probléma nem csak a fiúkat érint, mivel a gyermekkatonák 10-30%-a lány – őket leggyakrabban szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítik. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része már 10 éves koruk előtt csatlakozik a hadsereghez. Tehetik ezt önkéntesen – ez főleg akkor jellemző, ha az adott személy szegény, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, esetleg minden családtagja meghalt – vagy cselekedhetnek kényszerítés hatására is. Vannak emellett olyan országok is, ahol kiképzésük az iskolarendszerbe van beépítve. Példaként említhető, hogy Kínában, az Oroszországi Föderációban, Kirgizisztánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Venezuelában a diákok számára kötelező katonai kiképzéseket indítanak. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában, Egyiptomban, Kazahsztánban, Nicaraguában, Peruban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban már az általános iskolai oktatás is egyenruhában folyik és a katonai diszciplínák megismerése, elsajátítása a tananyag szerves részét képzi.  Izraelben a katonáskodás a nők számára is kötelező, már gyerekkoruktól fogva fel vannak készülve egy esetleges katonai szerepvállalásra. Ezeknél az országoknál a militarizálódás a szocializálódás folyamatának a része, így megállapítható, hogy hatalmas különbség van a katonai szolgálatokra kényszerített vagy azt szükségszerűségből elvállaló és a katonaságot önként vállaló gyermekek között.

Van egy ország, amelyben már több évtizede dúl konfliktus. Egy ország, amit az emberek arra használnak, hogy harcoljanak egymás ellen. Ennek ellenére még ebben az időszakban is, az élet megy tovább. A mindennapi életet körülhatárolja a háború, az emberek mégis reménykedve várják az új napot.
Amikor azonban a csata valójában egy szenvedésekkel teli belső harc, akkor nincs békesség sem nappal, sem éjjel.

Dr. Ayesha Ahmad, aki a mentális egészség és a lelki traumák vizsgálatára szakosodott, kutatásai során tanulmányozta a mentális egészség helyzetét Afganisztánban. Cikkében kihangsúlyozta: „Remélhetőleg, ez a cikk elindíthatja a sokatmondó, szenvedésekkel teli történetek megosztását.”

A mentális betegség, egy csendes járványként tombol Afganisztánban. Egy olyan országban, ahol a hagyományok és a hit ily erős mértékű, az emberek számára nehéz az olyan pszichiátriai rendellenességeket megérteni, mint a pszichózis, skizofrénia, vagy akár a depresszió. Ezeket a betegségeket gyakran társítják különböző népi hiedelmekkel, például hogy a személy elátkozott, vagy gyenge hite miatt szenved.
Az elhúzódó konfliktus nyomott hagyott az ország egészségügyi rendszerén is. Súlyos erőforráshiányokkal (mind pénzbeli, mind humán erőforrás) küzdenek, így a különböző mentális betegségek diagnosztizálása és kezelése nem könnyű feladat. Az ország nem rég kezdte el a szükséges fejlesztéseket. Jelenleg egy állami pszichiátriai kórház működik Kabulban, és egy neuro-pszichiátriai kórház Mazar-e Sharif-ban.

2003 és 2005 között végzett országos felmérés eredménye kimutatta, hogy a felnőtt lakosság 16,5%-a szenved valamilyen mentális zavarral. A becslések szerint ez az arány napjainkban sem alacsonyabb, hiszen az erőszak mértéke sem mutat jelentősebb csökkenést az ország területén.

Mark de Rond, néprajzkutató cikkében a „Miért nincs PTSD Afganisztánban?” (PTSD: Poszttraumatikus stressz szindróma), próbált rámutatni arra, hogy az ország lakossága olyan magas mértékben van kitéve traumának, hogy a lakosság nagy részénél jelentkezhetnek a PTSD tünetei. Ez a helyzet még jobban megnehezíti a betegek diagnosztizálását, hiszen így a problémákat akár családon belül sem észlelik időben. De Rond azt is megfogalmazta, hogy az adott kultúrában fellelhető hagyományok, mint például a szóbeli történetmondás, összetartják a kollektív szenvedés narratíváját.

Azonban, a konfliktusok nyomán létrejött, traumatikus történetek elmesélésének eredménye, hogy az új generációs afgánok már „zsigeri” módon tapasztalják a háború borzalmait, és ezzel kialakult egy ún. másodlagos vagy transzgenerációs trauma.

Felmerülhet a kérdés: hogyan lehet az elmúlt 40 év szenvedéseit feledtetni az emberekkel?

Jelenleg a megfelelő egészségügyi infrastruktúra nélkül, sajnos a lehetőségek nem túl kedvezőek. Amíg az ország egészségügyi és gazdasági helyreállítása nem teljes, addig a legtöbb, amit sok esetben tehetnek, hogy nyugtató tablettákkal kezelik a betegeket; ami nyilvánvalóan nem megoldás a pszichiátriai rendellenességek kezelésére.
Szükség van arra, hogy megfizethető kezeléseket és biztonságos helyet biztosítsanak az akut mentális betegségekben szenvedők számára.

Dr. Ahmad véleménye szerint: „Meg kell hallgatnunk ezeknek az embereknek a történeteit. Néhány történetet ki kell emelnünk, amik majd rávilágítanak azokra a borzasztó emberi jogi visszaélésekre, melyek az országon belül zajlanak. Talán, ez reményt és szolidaritást adhat az embereknek.”

Az elmúlt hetekben a Trump-kabinet három magas rangú képviselője is megfordult „tűzoltás” céljából az öreg kontinensen. A sor Rex Tillerson külügyminiszterrel kezdődött, majd James Mattis védelmi miniszterrel és Mike Pence alelnökkel folytatódott. Az üzenet tartalma mindhárom látogatás esetében ugyanaz volt: megnyugtatni az európai partnereket, hogy az elnökválasztási kampányban elhangzottak ellenére nem várható komoly változás a transzatlanti kapcsolatokban.

A békülékeny hangok, amelyek leginkább a Donald Trump vezette Egyesült Államok Európa védelme iránti elkötelezettségét hangsúlyozták, részben csökkentették az Unió és a tagállamok vezetőinek félelmét az új amerikai elnök leendő transzatlanti politikájával szemben. A feszültség csökkentésében kiemelt jelentőségű volt Tillerson-nyilatkozata a G20-ak külügyminisztereinek bonni találkozóján; az amerikai külügyér a minszki megállapodás betartására szólította fel jelenlévő orosz kollégáját, Szergej Lavrovot. Kiemelte továbbá, hogy a jövőben is kiállnak saját és szövetségeseik értékei és érdekei mellett. Tillerson kijelentései, valamint Nikki Haley új amerikai ENSZ-nagykövet megnyilatkozásai az ENSZ BT-n belül tovább csökkentették azokat az európai félelmeket, amelyeket Trump korábbi Oroszországgal és az európai szövetségesek védelmével kapcsolatos kijelentései tápláltak. Ilyen volt többek között a frissen kinevezett nagykövet azon kijelentése, amelyben leszögezte: az Oroszországgal szembeni amerikai szankciók mindaddig fennmaradnak, amíg a Krím-félsziget vissza nem kerül Ukrajnához.

Ettől eltekintve Washington és Brüsszel kapcsolatát Tillerson bonni beszéde után is komoly feszültségek terhelik. Ezek közül kiemelendő az új amerikai elnök azon követelése, hogy az európai NATO szövetségesek tegyenek eleget minél gyorsabban azon kötelezettségüknek, amelynek értelmében a GDP-jük 2%-ra kell növelniük védelmi kiadásaikat. Erre reagált a Müncheni Védelmi Konferenciát megelőzően az Európai Bizottság elnöke, Jean Claude Juncker is: kijelentette, hogy Európa nem fog meghajolni az amerikai követelésekkel szemben. Juncker nyilatkozata felvezetője volt a konferencia egyik fő témájának, miszerint mennyire eltökélt az amerikai kormányzat a NATO védelmi kiadásinak gyors emelése kérdésében. A konferencián résztvevő James Mattis hangsúlyozta ugyan a NATO melletti elkötelezettségét, de megismételte a főparancsnokságon már elhangzott ultimátumát, amelyben a szövetséges államokat a védelmi kiadásaik növelésére intette. Ellenkező esetben a NATO-szövetségeseknek mérsékeltebb amerikai elkötelezettségre kell számítaniuk a védelem területén. Bár a Szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg megjegyezte, hogy a tavalyi évben Kanada és az európai tagállamok 3,8%-kal növelték katonai kiadásaikat, ez nem befolyásolta az amerikai védelmi miniszternek a kérdéshez való hozzáállását. Mattis Brüsszelben és Münchenben is világossá tette az európai partnerek számára, hogy a védelmi kiadások növelésének kérdésében eltökélt az amerikai kormányzat.

A legnagyobb érdeklődést a Trump-adminisztráció Európába látogató tagjai közül az alelnök, Mike Pence kapta. Pence München után Brüsszelben találkozott Jens Stoltenberggel, ezt követően pedig Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean Claude Junckerrel. Pence a Tuskkal tartott közös sajtótájékoztatóján mindent megtett annak érdekében, hogy oldja Trump korábbi Európával kapcsolatos negatív kijelentéseiből származó feszültséget. A közös értékek és történelmi örökség hangsúlyozása mellett az alelnök kiemelte, hogy az új amerikai kormány szeretné szorosabbra fűzni az együttműködést a terrorizmus elleni harcban Washington és Brüsszel között. Kitért arra is, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll az európai nemzetek területi integritásának és szuverenitásának védelme mellett, valamint folytatni kívánják az Unióval való közös nyomásgyakorlást Oroszországgal szemben, annak ukrajnai intervenciója miatt. Az alelnök Brüsszelben elhangzott nyilatkozatai éles kontrasztban állnak Trump korábbi kijelentéseivel, amelyekben a „NATO-t elavultnak” Brüsszelt pedig „elviselhetetlen helynek” nevezte.

Az elmúlt hetek találkozóin elhangzottak jelenleg még nem igazolják vissza a Trump-adminisztráció leendő transzatlanti politikájával kapcsolatos pesszimista jóslatokat. Azok a félelmek, amelyek az Egyesült Államok leendő izolacionista, oroszokkal megalkuvó politikáját vetítették elő, egyenlőre még nem igazolódtak be. Az elmúlt hetekben az Európába látogató amerikai kormánytagok Tillersontól Spence-ig, szinte minden alkalmat és lehetőséget megragadtak, hogy az EU és a NATO melletti szoros amerikai elkötelezettséget hangsúlyozzák. Az amerikai részről elhangzott kijelentések pedig leginkább azt a célt szolgálták, hogy tompítsák Trump korábbi kirohanásainak a hatásait.

Az Indiai Haditengerészet volt zászlóshajója, az INS Viraat március 6-án leszerelésre került – ezzel a haditengerészet aktív állományában egyetlen repülőgép-hordozó fog szolgálni, előreláthatólag 2018 végéig. Bár ez önmagában az erőkivetítési lehetőségek csökkenését jelentheti, az utódjául szánt Vikranttal az építődokkokban, hosszú távon más eredményre számíthatunk. 57 év szolgálati idővel a háta mögött, a Viraat leszerelése szükségesnek mondható, és beleillik az indiai haditengerészet modernizációs terveibe.

Dél-Ázsia óriása, bár kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik, egészen az utóbbi évtizedig nem számított tengeri nagyhatalomnak. 2004-ben azonban az első haditengerészeti doktrínában megjelent az igény az adottságok kihasználására, így az Indiai-óceán kiterjedt katonai ellenőrzésére. Ezekre alapozva a 2009-es, majd a 2015-ös új haditengerészeti stratégiai dokumentumok az ország tengeri érdekszféráját fokozatosan a teljes Indiai-óceánra, valamint nyugatra a Szuezi-csatornán át a Földközi-tengerig, keleten pedig a Dél-kínai-tengeren át a Csendes-óceán közepéig terjesztették ki. Bár Indiának jelenleg nincs képessége arra, hogy a Malaka-szoroson túl is tartósan műveletképes erőkkel jelenjen meg, saját térségében az elindult fejlesztések és a növekvő kiadások révén nem elhanyagolható jelentőségre tett szert.

Ebből is világossá válik, hogy az ázsiai vizeken India elsősorban Kínával verseng, míg az Egyesült Államok – egyrészt a gigantikus képességbeli különbségek miatt, másrészt a közös cél, a Népköztársaság visszaszorítása érdekében – inkább partnerként jelenik meg rövid távon. Hosszú távon a haditengerészet célja a hegemónia megteremtése az Indiai-óceánon, valamint bevetési képesség kiterjesztése annak határain túl, az Atlanti- és a Csendes-óceán medencéiben is. Ennek fedezetére 2004 óta összesen több mint 4300 millió dollárt fektettek a SIPRI adatai szerint új hajók vásárlásába és korszerű fegyverek rendszeresítésébe – ez több mint amennyit egy évben átlagosan fegyverimportra fordítanak, azonban csak töredéke az Egyesült Államok vagy akár Kína hasonló kiadásainak.

Az új repülőgép-hordozó viszont nem az egyetlen lépés a haditengerészet, és alapjában véve a fegyveres erők modernizációjában. A 2015-ös SIPRI jelentés szerint India a világ legnagyobb fegyverbeszállítója – megelőzve Szaúd-Arábiát és Kínát –, és 2016-ban is folytatódni látszik ez a trend. Az őszi BRICS csúcson Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi miniszterelnök megállapodtak 4 új, orosz technológiájú fregattról, amelyből 2 Indiában kerül majd legyártásra. Emellett 5 darab S-400-as rakétarendszer adásvételéről is döntés született, amellyel India fegyveres erői az elsők közt lehetnek, akik birtokolják a csúcskategóriás légvédelmi rakétákat.

Ugyanakkor a 2014-ben elindított „Make in India” kormányzati program keretében Újdelhi már nem csak kész fegyvertípusokat vásárol, hanem komoly energiát és pénzt fektet technológiák megvásárlásába és az országban zajló gyártásba. A már említett tételeken túl 140, orosz technológiájú Kamov-226t helikopter is készül Indiában, valamint legalább 200 könnyű, nyugati gyártmányú vadászrepülőgép sorsa is eldől ebben az évben. A legesélyesebbnek jelenleg az amerikai Lockheed Martin F-16-osa tűnik, de nem kizárható a svéd Saab Gripen E sem. Az előbbi esélyeit növeli, hogy az Egyesült Államok eszközparkjából folyamatosan leépítik, valamit az új adminisztráció – bár protekcionista gazdaságpolitikát folytat –, az ázsiai hatalmi egyensúly fenntartására Indiát tartja a legesélyesebb szereplőnek a jövőben.

Láthatóan, amíg a NATO-ban akadályt jelent a hadikiadások a GDP minimális 2%-án tartása, addig Ázsiában minden évben növekvő számokkal találkozunk. Az INS Viraat leszerelése is megerősíti ezt a trendet: a helyére 2025-ig két új, korszerű repülőgép-hordozót terveznek szolgálatba állítani. Kérdés, hogy mikor áll majd az ország készen rá, hogy kihasználva kiváló elhelyezkedését, hatékonyan felvegye a versenyt riválisával, és betöltse azt a „biztonsági szolgáltató” szerepet az ázsiai vizeken, amelyet a 2015-ös stratégia célként tűzött ki.

Lektorálta: Háda Béla

Csúcstalálkozók és kétoldalú kapcsolatok

2017. február 2.

Az Unió állam- és kormányfőinek máltai csúcstalálkozóját megelőző napon a nyugat által támogatott líbiai miniszterelnök Fayez al-Sarraj tárgyalásokat folytatott Brüsszelben az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével, valamint az EU közös kül-és biztonságpolitikai főképviselőjével.

A sajtókonferencián al-Sarraj kifejtette, hogy Líbia nem kap elég forrást az EU-tól a migrációs probléma kezelésére. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üdvözölte Fayez al-Sarraj líbiai és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök által Rómában megkötött menekültügyi megállapodást. Ennek értelmében a két ország megállapodott arról, hogy közösen veszik fel a harcot az embercsempészet ellen.

A többoldalú találkozó, valamint a bilaterális megállapodás egyfajta felvezetője volt az unió állam- és kormányfőinek Máltán tartott csúcstalálkozójának. A fő témák a Brexit utáni EU, Donald Trump hivatalba lépésének hatása a kontinensre, illetve a Földközi-tenger középső területén áthaladó migráció kérdése volt. A menekülthullám enyhítése reményében az Unió 200 millió eurót ajánlott Tripolinak annak érdekében, hogy Líbia hatékonyabban tudja ellenőrizni határait. Kiemelték, hogy a 2016-os évben csak a Mediterráneum középső szakaszán átvezető útvonalon 181 ezer illegális bevándorló érkezett az Unió területére. A Máltán elfogadott terv értelmében az EU támogatni fogja, felszereli és kiképzi a líbiai parti őrséget annak érdekében, hogy visszaszorítsák az embercsempészetet, és fejlesszék a felkutatási és mentési műveleteket.

A helyzet kezelése érdekében az Unió szorosabban együtt fog működni a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. Eközben az emberi jogi csoportok arra figyelmeztetnek, hogy Líbia nem biztonságos ország a menekültek számára, illetve nem tudja garantálni a visszaküldött személyek menedék jogait.

2017. február 27.

A német Die Zeit beszámolója szerint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke felszólította az unió vezetőit, hogy hozzanak létre befogadó állomásokat Líbiában a menekültek számára. Továbbá kifejtette, hogy egy, a Marshall-segélyhez hasonló tervet kellene kidolgozni Afrika számára annak érdekében, hogy Európa képes legyen megfékezni az kontinensre irányuló migrációt.

Biztonságpolitika

2017. február 16-20.

A Müncheni Biztonsági Konferenciát megelőző napon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében reagált az amerikai elnök azon követelésre, amelyben a védelmi kiadásaik növelést kérte európai szövetségeseitől. Juncker kiemelte, hogy a modern védelempolitika nem szólhat csak a védelmi kiadások növeléséről. A beszédében ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az európaiaknak a védelmi kiadásaikat hatékonyabban kellene felhasználni. Továbbá kitért arra is, hogy az uniós tagállamok kiemelt szerepet töltenek be a fejlesztési és humanitárius segélyezésben. A Biztonsági Konferencián többek között részt vett az Egyesült Államok Védelmi minisztere James Mattis, illetve Mike Pence alelnök is.

München után Pence útja Brüsszelbe vezetett, ahol találkozott Donald Tuskkal és Jean-Claude Junckerrel. Pence a sajtótájékoztatón próbálta enyhíteni az európaiak felmerülő félelmeit Donald Trump elnökségével kapcsolatban; többször kifejtette az Egyesült Államok állhatatos és kitartó elkötelezettségét európai szövetségesei biztonságának garantálására.

Védelempolitika

2017. február 6-9.

Az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján megerősítették a vallettai csúcson elfogadottakat. Ez többek között azt tartalmazzák, hogy az EU a jövőben törekedni fog a líbiai befogadó táborokban ragadt menekültek életkörülményeinek javításán.

Az Európai Parlament kül-és alkotmányügyi bizottsága által elfogadott határozat azt az igényt fogalmazta meg, hogy a lisszaboni szerződés keretében szükséges mélyíteni az együttműködést a közös védelempolitika területén is.

2017. február 28.

A POLITICO egy aktuális cikkében, a nevüket anonimitásban tartó forrásokra hivatkozva kifejti, hogy az Unió nagyobb védelmi együttműködés keretében egy új katonai egység felállítását tervezi. A Katonai Tervezési és Végrehajtási Képesség (MPCC) nevű egység lesz a felelős az EU kiképzési küldetéseiért Szomáliában, Maliban, és a Közép-afrikai Köztársaságban. Az új egységet az Unió tagállamainak vezetői a decemberi csúcstalálkozójukon hagyták jóvá. A végleges részleteket várhatóan a külügyminiszterek márciusi találkozójára dolgozzák ki.

Az MPCC ugyanarra a brüsszeli főparancsnokságra fog épülni, mint az Unió katonai törzse. Az új egység kisebb méretű lesz, és kizárólag a katonai műveletekre fog koncentrálni. Feltehetőleg a finn Esa Pulkkinen tábornok fog az új struktúra élén állni.

Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abbádi február 19-ei nyilatkozatában leszögezte: “a hadsereg ezúttal végleg megszabadítja Moszul lakosságát az Iszlám Állam elnyomása alól”.

A terrorszervezet 2014 júniusában kvázi villámhadjárat keretein belül vonta irányítása alá Irak második legnagyobb városát, Moszult, ezzel egyértelműsítve a további offenzívák irányát az országban. A települést azóta az Iszlám Állam (a továbbiakban: IÁ) iraki fővárosaként, a kalifátus bölcsőjeként tartják számon. 2016 őszére ez a város maradt a dzsihádista szervezet uralma alatt álló utolsó jelentős harcállás Irakban. Most, több mint két évvel a település elfoglalása után lehetőség nyílik a város visszavételére.

Az IÁ hatalma Irakban rohamosan csökkenni látszik. A dzsihádistákkal szemben álló erők hónapok leforgása alatt több nagyvárost is elfoglaltak: Kobane, el-Karjatein, Tikrít és Fallúdzsa is felszabadult a terror alól. A szakértők szerint a szervezet a korábban uralma alatt álló terület több mint felét elveszítette, ezzel pedig képességeket és jelentős bevételi forrásokat is. A legnagyobb probléma számukra azonban nem elsősorban a fizikai területek, hanem a morál csökkenése, hiszen a kalifátus bukásával a harcosok hitüket vesztik.

„A közeljövőben együtt fogjuk megünnepelni az IÁ teljes felszámolását az ország területén”  – mondta Haider al-Abbádi a Moszul-offenzíva megkezdésekor, 2016. október 17-én. A műveletben kezdetben 70-80 ezer katona vett részt. Egyes források szerint az IÁ-nak nagyjából 3500 harcosa tartózkodhatott a város területén, máshol ennek a duplájáról írtak.

Eltelt négy hónap…

A hadművelet megkezdésekor Abbádi azt nyilatkozta, hogy Moszult 2016 végéig sikerül felszabadítani a dzsihádista uralom alól. Optimizmusának adott hangot Barack Obama amerikai elnök is, amikor azt mondta, reméli, hogy még leköszönése előtt sikerül kiűzni a terroristákat a város területéről. A kezdeti reményekkel ellentétben év végére világossá vált, hogy az offenzíva még hónapokig elhúzódhat.

A művelet első részeként a koalíciós erők egy ostromgyűrűt alakítottak ki a városhoz közeli, stratégiai fontosságú települések elfoglalásával. November elejére Nimrúd, illetve Basíka városokat is az irányításuk alá vonták. Míg az iraki kormányerők sikeresen körbezárták Moszult, addig a velük szövetséges síita milíciák a tőle nyugatra fekvő, még a dzsihádisták kezén lévő Tal-Afar irányába indítottak támadást, melynek célja az összeköttetés és utánpótlás elvágása, valamint a Moszul körüli ostromgyűrű szorosabbra vonása volt.  Az iraki erők végül december elején, a művelet megkezdése óta első alkalommal lépték át Moszul határát, és pár nap leforgása alatt sikerült több keleti városnegyedet is elfoglalniuk. Az offenzíva azonban ezen a ponton az IÁ harcosainak ellenállása és a kedvezőtlen időjárás miatt megakadt. A város keleti felének teljes visszaszerzését célzó művelet december 29-én vette kezdetét, melynek előkészületeként a koalíciós erők a Tigris folyón lévő 5 hídból 4-et lebombáztak, ezzel elvágva a menekülési útvonalakat és ellehetetlenítve az utánpótlást a város nyugati és keleti része között. Kelet-Moszult végül január 18-án sikerült végleg visszaszerezni a dzsihádistáktól.

Hogyan tovább?

Nem véletlen, hogy az elkövetkező harcokat az “utca háborúja” néven emlegetik.

A város nyugati felének visszaszerzése várhatóan sokkal nagyobb feladat lesz az iraki erők számára, mint a keleti oldal. Moszul keleti felével szemben, amely nagyobb kiterjedésű ugyan, de ritkábban lakott, a nyugati városrész kisebb, viszont sokkal sűrűbben lakott. Becslések szerint a városban ragadt lakosok száma megközelítheti a 650 000 főt is. További gondot jelent, hogy a harcok alapvetően nem a külvárosban, hanem a település központi részén zajlanak, ez pedig egyfajta “házról-házra” küzdelmet feltételez a civil lakosság között rejtőző dzsihádistákkal szemben. Az iraki erők számára további kihívást jelent, hogy a sűrűn beépített városrészekben az IÁ harcosai robbanószerkezeteket tudnak elrejteni és könnyedén el tudják magukat barikádozni, ezzel még inkább kitéve a lakosokat annak, hogy egy esetleges támadás áldozataivá váljanak. Nem meglepő tehát, hogy a művelet a vártnál lassabban halad. Érezhető az aszimmetria: az IÁ katonái alapvetően más módszereket alkalmaznak (orvlövészek, tűszúrás szerű támadások stb.), mint az iraki reguláris erők. Az iraki hadseregnek február 23-án sikerült elfoglalnia Moszul repterét és a hozzá közeli Ghozlani katonai támaszpontot, jelenleg Nyugat-Moszul belső kerületei, valamint az óváros felé tartanak.

A Nyugat-Moszul elleni műveletek megkezdése óta az IÁ több robbantásos merényletet is végrehajtott Moszulban és más iraki nagyvárosokban, például Fallúdzsában és Bagdadban is. Ezek célja egyrészt figyelemelterelés a sorozatos vereségekről, erődemonstráció, illetve az iraki kormány hatalmának kétségbevonása a már visszaszerzett területeken. Az ilyen jellegű támadásokban csak Bagdadban év eleje óta több mint 100 ember vesztette életét.

Moszul felszabadítása az Iszlám Állam kalifátusának létét fenyegeti, s a korábbiakkal össze nem hasonlítható veszteséget jelent majd a terrorszervezet számára.

Menni vagy maradni?

Biztonságos menekülési útvonalak híján Moszul lakosai komoly döntés előtt állnak: vagy otthon maradnak a támadások kereszttüzében, vagy a kockázatos menekülés választják.

A városban rekedtek nehéz helyzetben vannak, csakúgy ahogyan a várost felszabadító katonák is: a terroristák gyakran rejtőznek lakosok közé, akiket pajzsként használnak, mert tudják, hogy a reguláris erők nem lőhetnek civilekre, minimalizálniuk kell a polgári áldozatok számát. A lakosokkal az IÁ katonái különös kegyetlenséggel bánnak: aki nem engedelmeskedik, vagy az ellenállás legkisebb jeleit mutatja, gondolkodás nélkül kivégzik. Októberben a dzsihádisták 230 embert mészároltak le, negyvenen közülük civilek voltak.

Akik a menekülés mellett döntöttek…

Az ENSZ adatai szerint a városból kitelepítettek száma az offenzíva végére elérheti a 400 000 főt, ez nagyjából a Nyugat-Moszulban élők felét jelenti. Eddig 160 000-en menekültek el otthonukból a hadművelet kezdete óta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint eddig több, mint 20 000 segélycsomag került kiosztásra a menekülttáborokban, ez a mennyiség nagyjából 126 000 embernek elég. A szervezet szerint az otthonukat elhagyni kényszerültek közül a legtöbben szemtanúi voltak valamely családtagjuk, vagy barátaik halálának.