Biztonságpolitika

A nemzetiszocialista állam felsővezetésének legtalányosabb tagja lehetett a jeges pillantású Heydrich SS-tábornok és birodalmi protektor. Mivel jóval a háború vége előtt ugyebár merénylet áldozata lett, Göringgel ellentétben nem volt alkalma arra, hogy kihallgatói vagy éppen egy tárgyalóterem közönsége előtt magyarázza meg ill. ki a viselt dolgait. Hasonlóan önfelmentő szándékú memoárt sem hagyott hátra, mint pl. Speer. Titkosszolgálati vezetkőként természetesen naplót sem vezetett, mint ahogy Dr. Goebbels tette grafomán módon, és bizalmas barátai sem voltak. De ha tévedünk, és történetesen voltak is, és túl is élték a háborút, abban az esetben jól felfogott érdekük az elhatárolódás volt, nem pedig az igazság felfedése erről a rettegett és nem éppen rokonszenves férfiról, bármi is legyen az.

[...] Bővebben!

A segítséget kérő Pola és a Zara közti üzenetváltást a Vittorio Venetón is vették, ahol Iachino is csak ekkor szerzett tudomást arról, hogy egyik cirkálóját találat érte. Negyed kilenckor Cattaneo is tájékoztatta főparancsnokát a történtekről, egyben kérte, engedélyezze két romboló visszaküldését a Polához, hogy segítsenek a bajba jutott hajón. A zászlóshajó rádiósainak hibájából azonban az üzenet csak tíz perccel később jutott el Iachinóhoz, aki 20.18-kor, már azután, hogy Cattaneo elküldte üzenetét, de még azelőtt, hogy ő ezt megkapta volna, utasította Cattaneót, két cirkálójával és rombolóival forduljon vissza a Pola megsegítésére. Cattaneo felismerte, hogy az üzenetek elkerülték egymást, ezért nem engedelmeskedett azonnal, hanem 20.24-kor ismét rákérdezett, és kérte az előbbi üzenet megerősítését.

Közben Iachino megkapta Cattaneo első üzenetét, ám úgy vélte, két kis romboló kevés lesz ahhoz, hogy segítséget tudjanak nyújtani a Polának. Ezért 20.45-kor ismét megerősítette az 1.Osztag visszafordulását elrendelő parancsát, majd negyedórával később a biztonság kedvéért azt még egyszer leadatta Cattaneónak.

[...] Bővebben!

El kell dönteni, hogy mi a fontos és mi a nem fontos, és persze el kell dönteni, hogy mi mennyire fontos. Ideális esetben a védelmi szféra a szuverén nemzeti létezés - rosszabb esetben az arra irányuló remény - alapvető intézményrendszere. Állapota annak tükre. Következésképp sem szolgalelkűségnek-önfeladásnak, sem öncélnak-kisajátításnak nem a terepe ugye.

Addig is, ha nem vagy képes háborúzni, keresd a békét.

Zord

Abstract

The relationship between attack and defense has long been a central problem in military theory and strategic studies. From Carl von Clausewitz’s claim that defense constitutes the stronger form of war to modern realist analyses of the offense–defense balance, scholars have sought to explain why wars begin, how they evolve, and why they so often persist longer than expected (Clausewitz, 1832/1976; Van Evera, 1998). This article examines the interaction between offensive and defensive forms of warfare through a theoretically grounded and historically informed framework. Drawing on offense–defense theory and the security dilemma, the study analyzes how military technology, doctrine, and political incentives shape strategic behavior (Jervis, 1978; Glaser & Kaufmann, 1998). Using closed historical cases—most notably the First World War and the evolution of military doctrine in the interwar and Cold War periods—the article argues that technological change rarely abolishes the structural advantages of defense (Lieber, 2000). Instead, successive innovations tend to reinforce defensive denial and resilience while preserving political incentives for offensive action. This enduring tension helps explain the prevalence of long wars, miscalculated military strategies, and persistent security dilemmas in international politics (Nilsson, 2012).

1. Introduction
The tension between attack and defense lies at the heart of warfare. Political leaders and military institutions have historically favored offensive action, associating it with initiative, decisiveness, and strategic success (Snyder, 1984; Van Evera, 1998). Defense, by contrast, is often framed as a secondary or reactive posture. Despite this preference, historical experience repeatedly demonstrates that defense is frequently more effective and sustainable than anticipated by those who initiate wars. Conflicts launched with expectations of rapid victory often devolve into prolonged struggles of attrition (Nilsson, 2012).

2. Clausewitz and the Primacy of Defense
Carl von Clausewitz argued that defense is the stronger form of warfare because it benefits from time, terrain, preparation, and moral advantage (Clausewitz, 1832/1976). Defensive forces can exploit interior lines and compel attackers to expend resources under conditions of uncertainty and friction. Clausewitz nevertheless emphasized that defense alone cannot secure political objectives; decision ultimately requires an offensive transition, underscoring the paradox at the heart of war (Posen, 1984).

3. Offense–Defense Theory and the Security Dilemma
Offense–defense theory formalizes the Clausewitzian insight within international relations. It asks whether conquest is easier than defense and how this balance shapes state behavior (Glaser & Kaufmann, 1998). When offense is believed to dominate, states are more likely to adopt aggressive strategies and consider preventive war. When defense is perceived as dominant, restraint and cooperation become more plausible. Misperceptions, however, frequently distort this balance, intensifying the security dilemma (Jervis, 1978; Van Evera, 1998).

4. The First World War: The Failure of the Offensive
The First World War illustrates the catastrophic consequences of misjudging the offense–defense balance. European militaries entered the war with doctrines emphasizing speed and decisive battle, rooted in the ideology of the offensive (Snyder, 1984). Industrial firepower fundamentally shifted advantages toward defense. Trench systems, machine guns, and artillery rendered frontal assaults prohibitively costly, producing prolonged attrition rather than decisive victory (Van Evera, 1998).

5. Doctrine and Technology Between the Wars
The interwar period witnessed divergent responses to defensive dominance. Some militaries sought to restore maneuver through combined arms and concentration, while others invested in deep defensive fortifications. These approaches reflected different interpretations of the same historical lesson: defense had proved dominant, but political and strategic imperatives prevented its full acceptance (Posen, 1984).

6. Nuclear Weapons and Strategic Defense
The nuclear age transformed the offense–defense relationship at the strategic level. Second-strike capability imposed extreme defensive dominance by ensuring that no attack could escape devastating retaliation, producing a condition of deterrent stability (Waltz, 1979). Nuclear weapons thus reinforced defense at the strategic level, even as states preserved offensive capabilities (Lieber, 2000).

7. Why Offensive Beliefs Persist
Offensive doctrines persist because they promise initiative, control, and decisive results. Political incentives reward action over restraint, while military organizations often privilege aggressive concepts. Historical memory highlights rare offensive successes while neglecting numerous failures, reinforcing systematic underestimation of defensive resilience (Fearon, 1995; Snyder, 1984).

8. Conclusion
The relationship between attack and defense is characterized by enduring asymmetry. Across historical periods, defense has demonstrated structural advantages, while offense remains politically compelling. This tension explains the persistence of long wars and repeated strategic miscalculations. Understanding the enduring strength of defense is therefore essential for realistic strategy and sustainable security policy in international politics (Clausewitz, 1832/1976; Jervis, 1978; Nilsson, 2012).

References

Clausewitz, C. von. (1976). On war (M. Howard & P. Paret, Trans.). Princeton University Press.
(Original work published 1832)

Fearon, J. D. (1995). Rationalist explanations for war. International Organization, 49(3), 379–414.
https://doi.org/10.1017/S0020818300033324

Glaser, C. L. (1997). The security dilemma revisited. World Politics, 50(1), 171–201.
https://doi.org/10.1017/S0043887100014720

Glaser, C. L., & Kaufmann, C. (1998). What is the offense–defense balance and can we measure it? International Security, 22(4), 44–82.
https://doi.org/10.2307/2539240

Jervis, R. (1978). Cooperation under the security dilemma. World Politics, 30(2), 167–214.
https://doi.org/10.2307/2009958

Levy, J. S. (1984). The offensive/defensive balance of military technology: A theoretical and historical analysis. International Studies Quarterly, 28(2), 219–238.
https://doi.org/10.2307/2600696

Lieber, K. A. (2000). Grasping the technological peace: The offense–defense balance and international security. International Security, 25(1), 71–104.
https://doi.org/10.1162/016228800560390

Nilsson, M. (2012). Offense–defense balance, war duration, and the security dilemma. Journal of Conflict Resolution, 56(3), 467–489.
https://doi.org/10.1177/0022002712438350

Posen, B. R. (1984). The sources of military doctrine: France, Britain, and Germany between the world wars. Cornell University Press.

Snyder, J. (1984). The ideology of the offensive: Military decision making and the disasters of 1914. Cornell University Press.

Van Evera, S. (1998). Offense, defense, and the causes of war. International Security, 22(4), 5–43.
https://doi.org/10.2307/2539239

Waltz, K. N. (1979). Theory of international politics. McGraw‑Hill.

 

A The Relationship Between Attack and Defense in Warfare Theoretical Foundations and Historical Lessons bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Dans les longs couloirs des hôpitaux sénégalais, une révolution silencieuse est en marche. En première ligne, des femmes, médecins, chercheuses ou formatrices, se sacrifient sans bruit pour sauver des vies. Par leur engagement et leur expertise, elles redessinent patiemment, mais sûrement, les contours de la souveraineté sanitaire du pays de la Teranga.

La traite transatlantique est relativement bien documentée et fait beaucoup parler d'elle. En revanche on ne sait très peu de chose de la traite arabo-musulmane qui a duré plus d'un millénaire et qui a concerné quelque 8 à 17 millions d'Africains vendus.

Environmental activists and farmer groups opposed to the construction of the East African Crude Oil Pipeline (EACOP), the world’s longest heated oil pipeline, are mounting a last-ditch legal effort meant to stop its construction in a suit they plan to have filed in London, UK,  believing that it stands a chance to stop the controversial […]

Business Forum: Harnessing Opportunities, Unlocking Growth - March 12th, photo by IDB

By Claudia Escorza
MEXICO CITY, Apr 3 2026 (IPS)

In Asunción, Paraguay last month, finance ministers, central bank presidents, and private sector leaders gathered for the Inter-American Development Bank’s (IDB) Annual Meetings to talk about growth.

In a session titled “Seizing Opportunities, Stimulating Growth” hosted by IDB Invest, the bank’s private sector institution, they discussed how investment and innovation could strengthen agribusiness and food systems across Latin America.

One place to start is clear: the IDB Invest should exclude industrial livestock production from its portfolio. Industrial animal agriculture is a leading driver of deforestation, water pollution, and greenhouse gas emissions in the region.

It puts profits in the hands of a few, while rural and Indigenous communities are left to deal with dirty water, damaged land, and fewer ways to earn a living. Yet at the very session dedicated to agribusiness, livestock was conspicuously absent from the conversation.

If the IDB Invest won’t even acknowledge the problem, it’s obviously not trying to solve it. Public development money shouldn’t be funding an industry that worsens the climate crisis and harms communities.

Equally troubling is the lack of transparency when projects do move forward. When the IDB Invest supports a project, communities have a right to understand its risks, impacts, and benefits. That did not happen, for example, in the case of Pronaca, an Ecuadorian agribusiness company that received a $50 million loan from IDB Invest.

An independent investigation by the Bank’s own accountability mechanism found seven violations of environmental and social safeguards, including failures to disclose critical information and assess the company’s role in the contamination of a local river that the Indigenous Tsáchila community rely on for food and hygiene, and which holds deep spiritual significance within their cosmology.

But key environmental documents were classified as confidential, and meaningful information was never shared. This isn’t just a problem with the IBD’s internal procedures. It can have real impacts on human rights.

Perhaps most importantly, the IDB Invest must ensure the effective participation of affected communities from the very beginning of any project. In the Pronaca case, the investigation found no evidence that nearby Indigenous communities were consulted at all, even though one community is located just a few hundred meters from a facility.

This absence of consultation wasn’t accidental, but instead part of a deep imbalance of power, where decisions are made in boardrooms and imposed on territories without consent. Communities must have a seat at the table, not as an afterthought, but as decision-makers with the ability to shape, or reject, projects that affect their futures. Anything less is incompatible with the IDB Invest’s stated mission to reduce inequality.

This month’s meeting in Paraguay showed that the IDB Group is quite ambitious when it comes to growth in Latin America. However, it would be a mistake for the IDB to believe that growth is the only measure of progress and should be the priority no matter the cost.

Right now, the IDB has the opportunity and the responsibility to pursue a sustainable growth agenda by excluding harmful industries, committing to full transparency, and including the impacted communities at every step of the process. To do that, the IDB must listen to those who were not in the room, and must recognize that economic growth cannot be built on weakened ecosystems and silenced communities.

Claudia Escorza, the Latin America Regional Coordinator for “Stop Financing Factory Farming (S3F) coalition, is based in Mexico City, and advocates sustainable food systems.

IPS UN Bureau

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  

Public Domain. Smoke rises above Tehran, Iran. Source: UN News

By Daniel D. Bradlow
JOHANNESBURG, South Africa, Apr 3 2026 (IPS)

By Easter 2026 it was still not clear when – or how – the war initiated by Israel and the US against Iran would end. But what was already clear was that it would harm Africa in a number of ways.

Firstly, it would adversely affect the global supply and prices of oil and gas, fertilisers and food. Secondly, local currencies would be affected. More than a month after the war had started a number of African currencies had begun to lose value against the US dollar.

Thirdly, interest rates stopped falling and further rate increases were highly likely. Fourth, there will be a decline in access to affordable foreign financing.

How should Africa respond?

African countries cannot avoid being harmed by the current Gulf war. Nevertheless, based on my work in international economic law and global economic governance, I think there are two lessons that, if followed, can help the continent emerge from the crisis in a better place.

First, governments and societies need to be pragmatic. Their first priority must be to do whatever they can to mitigate the impact of the war, particularly on their most vulnerable citizens. This will require governments to make trade-offs.

Our mission is to share knowledge and inform decisions.

About us

They will have to reallocate budgets to at least maintain the level of imports necessary to meet the society’s basic needs. They will need to convince their creditors to help finance their necessary imports. They will also need to persuade them to be flexible enough that they leave governments with at least some policy space.

Second, states and societies need to identify opportunities within the crisis for actions that over the medium term can help them meet their financing, economic, environmental and social challenges. This requires collaboration between the state and its non-state stakeholders. Business, labour, religious groups, civil society organisations and international organisations all have something to contribute.

Oil price surge is hurting African economies: scholars in Ethiopia, Kenya, Nigeria, Senegal and South Africa take stock

Action in the short run

The focus of Africa’s efforts in the short term must be on minimising the negative effects of the war and on managing the state’s external debts in the most sustainable and effective way.

This is easy to state, but hard to implement. This is particularly the case in the current international environment, in which it is not realistic to expect donor countries and other international sources of finance to be particularly generous.

African countries will need to convince their creditors to acknowledge that this crisis is beyond Africa’s control and that they should not compound the pain that’s being experienced. This will require, at a minimum, that the creditors agree to suspend debt payments for the next year.

Creditors have already accepted the principle that debt payments can be suspended when debt challenges arise from sources beyond the debtor’s control. Many of them have accepted clauses requiring such action under specific conditions in their most recent debt contracts. They also did this during COVID.

Second, African countries, which are already heavily indebted, should challenge their multilateral creditors to accept the consequences of being among the biggest creditors for the continent. This includes the World Bank, the International Monetary Fund and the African Development Bank. By custom these institutions are treated as preferred creditors.

This means that they get paid before all other creditors. Instead of participating in any debt restructurings, they also make new loans to the debtor in crisis. This shifts the debt restructuring burden onto the debtor’s other creditors. It also increases the total amount owed to the multilaterals.

This cannot continue. These institutions need to be more creative in providing Africa to financing. This should include:

• Using their financial resources to guarantee the financial transactions of African countries so that they can reduce their borrowing costs and attract new equity investments.
• More generously supporting innovative debt for development swaps. These involve creditors agreeing with African sovereign debtors to convert a portion of the existing debts into financing for specific local projects, for example in health or education.
• Helping African governments convert their foreign exchange denominated debts into local currency debts at affordable interest rates.

Third, governments should work with the Alliance of African Multilateral Financial Institutions to use these institutions more effectively to finance African development. For example:

• They should require the institutions to only undertake transactions that are consistent with their development mandates. This means no more opaque transactions like the recent one that the African Finance Corporation concluded with Senegal.
• African governments should take the necessary action to activate the African Financial Stability Mechanism that they agreed to establish last year. This would create a useful financial safety net for the continent.

Fourth, African governments must build on the efforts they began last year to become a more effective advocate for African development financing interests at the international level. Among these efforts was the initiative by African ministers of finance to develop common African positions on sovereign debt restructurings. Another was South Africa’s launch of the African Expert Panel that proposed a number of initiatives on African debt and development financing.

In the medium term

African countries should advocate for the IMF to review its governance arrangements so that it becomes more accountable and responsive to developing countries, including African states and societies.

They should also advocate for the IMF to more use its existing resources, including its gold reserves, more creatively to support Africa.

Second, Africa should call for a debate on the preferred creditor status of multilateral financial institutions. This has become particularly relevant because the members of the Alliance of African Multilateral Financial Institutions are claiming that, like all other multilateral financial institutions, they are entitled to this status.

It is not clear that there are good arguments for excluding these institutions from preferred creditor status while protecting the position of the legacy institutions. This suggests that there is a need for some general principles that help determine which institutions should be treated as preferred creditors. These should be acceptable to all multilateral financial institutions and other market participants.

Third, African societies must make every effort to demonstrate that they are taking control of their own development. They should demand that their governments and all other actors in African development finance behave responsibly in regard to the financial, economic, environmental and social aspects of these transactions.

Another medium-term objective should be to limit the illicit financial flows that are so often associated with international trade and investment. This goal would be advanced by the successful conclusion of the current efforts to agree on a UN Framework Convention on International Tax Cooperation.

Prof Daniel D. Bradlow, Professor/Senior Research Fellow, Centre for the Advancement of Scholarship at the University of Pretoria, was Senior Non-Resident Fellow, Global Development Policy Center, Boston University and Professor Emeritus, American University Washington College of Law

Source: Conversation Africa

IPS UN Bureau

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  

AMERIKA EGYESÜLT ÁLLAMOK

Operation Epic Fury – nő a feszültség az új katonai művelet körül

 Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma megerősítette az Operation Epic Fury elnevezésű katonai művelet elindítását, amely elsősorban Irán ellen irányul, és a Közel-Kelet stratégiai fontosságú térségeit érinti. A hadműveletek középpontjában az iráni területek mellett a Perzsa-öböl és különösen a Hormuzi-szoros áll, amely a globális olajszállítás egyik kulcsfontosságú útvonala. A Pentagon közlése szerint az akció célja az iráni katonai és biztonsági infrastruktúra gyengítése, beleértve rakétabázisok, haditengerészeti egységek és egyéb stratégiai létesítmények elleni csapásokat. A művelet több haderőnem összehangolt részvételével zajlik, légierő, haditengerészet és különleges egységek bevonásával. Amerikai tisztviselők szerint a hadjáratot hónapokig készítették elő, és hírszerzési információk alapján indították meg.

A konfliktus a beszámolók szerint február végén kezdődött, és rövid időn belül regionális feszültséggé szélesedett. Egyes források szerint több ezer iráni célpontot értek csapások, ami tovább növeli az eszkaláció kockázatát a térségben. A bejelentést követően nemzetközi és belföldi kritikák is megjelentek. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a művelet könnyen kiszélesedhet, különösen a Perzsa-öböl térségében jelen lévő más államok bevonódásával. Emberi jogi szervezetek átláthatóságot követelnek, és a civil lakosságot érintő következményekre hívják fel a figyelmet.

Az amerikai Kongresszus több tagja részletes tájékoztatást kért a művelet céljairól és jogi alapjáról. A Fehér Ház ugyanakkor hangsúlyozta: az akció az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja, és szükség esetén további lépések is várhatók.

A következő napokban, hetekben várhatóan további részletek derülnek ki az Operation Epic Fury kiterjedéséről, miközben a nemzetközi közösség kiemelt figyelemmel követi a Közel-Kelet egyre feszültebbé váló helyzetét.

Szerző:

Merényi Vivien

 

KANADA

 35 év után először: Kanada is elérte a NATO 2%-os védelmi célját

 1990 óta először érte el a kanadai védelmi költségvetés a NATO által elvárt 2%-os szintet a 2025–2026-os évben. A több mint 63 milliárd dolláros befektetés mérföldkő, hiszen jól reflektálja az állam törekvéseit az ország biztonságának megerősítésére.  Az említett összegből 14 milliárdot szánnak kibervédelemre, illetve a világűrbeli kapacitásokra. A befektetések nem kizárólag a harcképességek fejlesztésére irányulnak; nagy hangsúlyt kap a hírszerzés, a kritikus infrastruktúra, illetve az ipar és innováció is. Kanada Védelmi és Iparfejlesztési Stratégiája nemcsak az ország biztonságát erősíti meg, hanem a gazdaságra is rendkívül pozitív hatással lehet. A befektetésekkel és az új projekteken keresztül 65 ezer új munkahelyet hozhatnak létre, ezzel közel 7,7 milliárd dollárral nőhet az ország GDP-je jövőre.

Erősödő ottawai-canberrai kapcsolatok

 Mark Carney kanadai miniszterelnök március elején tett ausztrál látogatásával erősítette meg a két ország közötti kapcsolatot. Ausztrália csatlakozott a Kanada által létrehozott Kritikus Ásványkincsek Szövetségéhez. Ez azért is kulcsfontosságú, mivel a két országban található a globális lítiumkészletek nagyjából harmada, illetve a globális vastermelés 40%-a, így ezen keresztül akár a Kínától való függés is enyhíthetővé válik a közeljövőben.

Az ásványkincseken kívül, Ausztrália talán a legfontosabb védelmi partnere Kanadának az indo-csendes-óceáni térségben. Ez több aspektusában is megjelenik, például a hírszerzés terén. Azonban az új megállapodások szerint megkezdik a kanadai katonák kiképzését az úgynevezett Arctic Over-The-Horizon radarokon, amellyel hatékonyabbá válik a sarkvidék védelme. További célja a megállapodásnak megkönnyíteni és megerősíteni a védelmi ipari cikkek, innovációk mozgását a két ország között.

Aláírtak továbbá egy egyetértési megállapodást a mesterséges intelligencia biztonságáról (MOU on AI Safety), azzal a céllal, hogy a két ország szakértői támogassák egymás munkáját az MI által okozott fenyegetésekkel kapcsolatban.

Szerző:

Faragó Bulcsú

 

LATIN-AMERIKA

Shield of the Americas – Trump új katonai kezdeményezése a drogkartellek ellen

Március 7-én a floridai Doralban tartott csúcstalálkozón jelentette be Trump elnök a „Shield of the Americas” (Amerika Pajzsa) kezdeményezést, egy Washington által vezérelt katonai és biztonsági koalíciót, melynek célja a transznacionális drogkartellek és szervezett bűnözői hálózatok elleni közös fellépés. Trump beszédében az ISIS-ellenes koalícióhoz hasonlította, hangsúlyozva a katonai erőt a kartellek „megsemmisítésére”.

Az amerikai elnök Miamiban 12 latin-amerikai ország vezetőjével találkozott, többnyire jobboldali és szélsőjobboldali politikusokkal (pl.: Argentína, Paraguay, El Salvador). A csúcstalálkozón nem volt jelen Mexikó, Brazília, és Kolumbia sem. Ez előrevetítheti a koalíció legnagyobb gyengeségét, hiszen a térség legnépesebb, baloldali vezetésű államai nincsenek benne. Mexikó elnöke, Claudia Sheinbaum, például határozottan elutasítja az Egyesült Államok katonai beavatkozását Mexikó területén, „inváziónak” tekinti.

A találkozón tartott munkaebéden mind Mark Rubio külügyminiszter, mind a nemrégiben kinevezett Kristi Noem, az „Amerika Pajzsa” különleges megbízottja kiemelte, hogy az Egyesült Államok prioritását a Nyugati-félteke élvezi, összhangban Washington legújabb Nemzeti Biztonsági Stratégiájával.

A koalíció elsődleges céljának eléréséhez Trump kifejezetten katonai megoldásokat szorgalmaz, amely már március 3-án az amerikai és ecuadori erők által közösen végrehajtott fegyveres, sőt bombázásos műveletek formájában meg is valósult feltételezett drogkereskedők ellen Ecuadorban.

A katonai célok mellett a kezdeményezés másik, kritikus célja a kínai befolyás („rosszindulatú külföldi beavatkozások”) visszaszorítása a térségben. „Nem engedjük meg, hogy ellenséges külföldi befolyás megvesse a lábát ezen a féltékén, beleértve a Panama-csatornát is.” – jelentette ki egyértelműen Trump. Ezzel az „Amerika Pajzsa”a drogellenes harcot egy szélesebb körű, geopolitikai szuverenitási játszmává emeli.

 Szerző:

Rohoska Réka

A Amerika, 2026 Március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az 1980-as évek közepén a lassan kiöregedő Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopterek pótlására - akkoriban szokatlan módon - nyugati irányba indultak meg a tapogatózások. Több forgószárnyas is bemutatkozott Budaörsön és közülük egy amerikai típus, az MD 500-as lett a befutó. A gazdasági helyzet nem tette lehetővé a teljes Kamov flotta cseréjét, és az MD 500-asokból mindössze tizenegy példány repült a Repülőgépes Szolgálat sárga-fekete színeiben. A típussal kapcsolatos élményeket felidézve, folytatjuk beszélgetésünket László Ferenccel.

Mikor tudtad meg, hogy lehetőséged lesz MD 500-assal repülni?

- Éppen valamilyen rekreációs üdülésen voltunk siófokon, amikor kaptunk egy táviratot – mobiltelefon még nem volt – hogy menjünk fel Budaörsre. Laki Zolival mentem fel és a kocsiban végig azon tanakodtunk, hogy vajon kinek mit mondtunk, mert ha felrendelnek, akkor valami történt. Meglepődtünk, mert Budaörsön Nikolits István főigazgató-helyettes fogadott. Akkor láttam először. Tizenketten voltunk és néztük, hogy mi van itt? Nikolits elmondta, hogy jönnek az MD 500-asok. A beszerzésre rábólintott a pártszervezet is, ami hatalmas dolog volt akkoriban, a szocialista táborhoz tartozó Magyarországon. Nagyjából akkora, mint amikor a MÁV-nak beszerezték a svéd Nohab mozdonyokat, vagyis a csoda kategóriába tartozott abban az időben. A pilótákkal szemben két követelmény volt: kétezer óra repült idő és eseménymentesség. Így kerülhettem be a tizenkét fős csoportba. Elmondták, hogy az MD 500-asok pilótaüzemeltetésben lesznek, két pilótával, szerelő nélkül. Átlagfizetést fogunk kapni, hogy ne legyünk korlátozva, hogy egy új géppel kell dolgozni. A Matyikó Feri kért egy kis szünetet. - Gondoljatok bele, egész nap dolgozunk, aztán még gépmosás (az MD 500-ast nem kellett naponta szerelni) és csak utána autózhatunk haza – mondta. A másik nyomós érv az volt, hogy megtudta, hogy azokat a szerelőket, akikkel mi dolgoztunk, ki fogják rúgni vagy hangárba teszik, ami akkoriban egy visszaminősítés volt. Ezt nem akartuk, visszamentünk és azt mondtuk, hogy ragaszkodunk a szerelőkhöz. Ezáltal a műszaki kollégákkal a hagyományos módon dolgoztunk együtt ezen a típuson is. Azután következett az, hogy ki hova kerül. Az egyik MD 500-asnak Pápát jelölték ki, engem is oda tettek volna, ahol egyszer már voltam egy évet. Egy nagyatádi kollégával gondolkodási időt kértünk és huszonnégy órát kaptunk. Hazajöttem, kiterítettem a térképet, és kiszámoltam hogyan járok anyagilag jobban. Abban az évben költöztünk be a családommal Kutasról Kaposvárra, a lakótelepre és én megtapasztaltam, hogy milyen könnyebbség, ha nem kell egy órát utazni naponta. Másnap mondtam, hogy mivel a következő évben jön a többi gép, inkább akkor kezdenék. Belementek azzal, hogy akkor számolnak velem.

[...] Bővebben!

Japán: Korszakváltás Japánban: Takaichi Sanae győzelme lesz a pacifista alkotmány vége?

Február 8-án a japán Liberális Demokrata Párt (LDP) elsöprő győzelmet aratott az előrehozott parlamenti választásokon Takaichi Sanae, Japán első női miniszterelnöke vezetésével. A japán parlament alsóházában az LDP-nek a 465-ből 316 széket sikerült megszereznie, ami páratlan siker a párt 71 éves történelmében. Koalíciós partnerének, a Nippon Ishin no Kai (Japán Innovációs Párt) nevű formációnak 36 mandátumot sikerült szereznie, így a kormányzó koalíció összesen 352 székkel bír (kb. 75%-os többség).

Ennek köszönhetően a kormányoldal rendelkezik a pacifista alkotmány módosításához szükséges kétharmaddal. Japán a második világháború óta korlátozva van hadereje alkalmazásában: kizárólag önvédelemre alkalmas haderőt tarthat fenn, amely nem rendelkezhet támadó képességekkel. Ez a japán alkotmány 9. cikkelyében van megfogalmazva, amelynek módosításához elengedhetetlen a választásokon megszerzett kétharmados felhatalmazás.

Takaichi számára Tajvan biztonsága nemcsak kulcsfontosságú, hanem saját szavait idézve: „egzisztenciális”. Emiatt a kormány elkötelezett a szigetország védelme mellett. Február végén Japán védelmi minisztere, Shinjiro Koizumi bejelentette, hogy Japán föld-levegő rakétarendszereket telepít Jonaguni-szigetre 2031 márciusáig; a sziget Japán legnyugatibb pontja, és alig 110 kilométerre fekszik Tajvantól.

Vang Ji, Kína külügyminisztere „militarizmussal” vádolta meg Tokiót, és emlékeztette a feleket arra, hogy 84 évvel ezelőtt Japán hasonló retorikával támadta meg az amerikai támaszpontot Pearl Harborban, ezért ironikusnak tartja a két fél jelenlegi szoros együttműködését. A hasonlat ellenére Marco Rubio, az USA külügyminisztere azt nyilatkozta, hogy a japán–amerikai kapcsolatok „új aranykora” kezdődik meg. Peking megtorlásként korlátozásokat vezetett be a ritkaföldfémek exportjára a japán cégek (például a Mitsubishi Heavy Industries) irányába.

Szerző: Lázár Sebastian

 

Tajvan: Kereskedelmi paktum és bizonytalanság: Tajvan „szilícium pajzsa” az amerikai érdekek hálójában

2026 februárjában az Egyesült Államok és Tajvan véglegesítette a Kölcsönös Kereskedelmi Megállapodást (ART), amely elméletileg stabilitást és kiszámíthatóságot hoz a kétoldalú kapcsolatokba. A megállapodás értelmében az USA 15%-ra csökkentette a tajvani árukra kivetett kölcsönös vámtételt, cserébe Tajvan jelentős piacnyitási kötelezettségeket vállalt. Tajpej ígéretet tett több mint 84 milliárd dollár értékű amerikai termék köztük palagáz, kőolaj, repülőgépalkatrészek és energetikai berendezések beszerzésére. Bár a paktum célja a kereskedelmi mérleg kiegyensúlyozása volt, Tajvan kereskedelmi többlete az USA-val szemben 2025-ben rekordmértékűre, 150 milliárd dollárra nőtt. Ez a hatalmas deficit továbbra is súrlódási pont maradhat a Trump-adminisztrációval, amely a kétoldalú hiányt nemzetbiztonsági kockázatként kezeli.

A technológiai fronton Tajvan vállalta, hogy vállalatai (elsősorban a TSMC) 250 milliárd dollárt fektetnek be az amerikai félvezetőgyártásba.  Washington célja, hogy a tajvani chip-ellátási lánc legalább 40%-át az USA-ba telepítse a stratégiai önellátás érdekében. Ez azonban belső feszültséget szül Tajvanon: a politikai vezetés attól tart, hogy az iparág fontosságának csökkenése gyengíti az ország védelmét jelentő „szilícium pajzsot”, ha ugyanis Amerika már nem függ a tajvani chipektől, kisebb motivációja maradhat a sziget megvédésére egy kínai agresszió esetén.

Míg a kereskedelmi kapcsolatok mélyülnek, a közvetlen katonai támogatás terén bizonytalanság jelent meg. A Taipei Times 2026. márciusi jelentése szerint Donald Trump elnök késleltet egy közel 13 milliárd dolláros fegyvereladási csomagot. A halasztás hátterében egy közelgő pekingi csúcstalálkozó áll: az amerikai kormányzat nem akarja provokálni Xi Jinpinget a tárgyalások előtt, aki korábban óva intette Washington anyagi és katonai támogatásától Tajpej felé.

Szerző: Huszár Róbert

 

Észak-Korea: Dinasztikus erősödés és nukleáris fenyegetés: A 9. Pártkongresszus mérlege

Február 25-én ért véget az egy héten át tartó 9. Pártkongresszus, amely minden öt évben kerül megrendezésre. A kongresszus alkalmával több magas rangú katonai és diplomáciai tisztviselőt is leváltottak, köztük a rakétaprogramért felelős vezetőt is, ugyanakkor egyes tisztviselőket pedig magasabb pozíciókba léptettek elő. Kim Yo-jong, Kim Jong-un testvére, aki eddig osztályvezető-helyettes volt, teljes jogú osztályvezetővé nevezték ki. Egy dél-koreai hírügynökség szerint Kim Yo-jong várhatóan a propagandáért felelős osztály vezetését kapja meg, amelynek feladatai közé tartozik a két Korea közötti kapcsolatok, illetve a külső stratégiák felügyelete is.

A kongresszus előtt számos hír jelent meg arról, hogy Kim Jong-un lánya, Kim Ju-ae lesz a következő vezető, akit a kongresszuson fognak megnevezni örökösként, azonban nem történt bejelentés erre vonatkozóan. Sőt, az ország intézményesült patriarchális berendezkedése miatt egyesek kevés esélyt látnak ennek megvalósulására.

Kim Jong-un a kongresszuson az Egyesült Államokkal való viszonyról is beszélt. Kijelentette, hogy amennyiben tiszteletben tartja Észak-Korea jelenlegi nukleáris státuszát és nem tanúsít ellenséges politikát vele szemben, akkor nyitottak a párbeszédre, ez viszont mind Washingtontól függ. Ezzel szemben Dél-Koreát a „legellenségesebbnek” nevezte, erőfesztéseit „megtévesztőnek”, a kezdeményezését a párbeszédre pedig elutasította. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio reagálva az elhangzottakra elmondta, hogy az USA mindig készen áll a párbeszédre.

A Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) szerint Kim Jong-un szorgalmazta az új fegyverrendszerek, illetve olyan interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztését is, amelyek víz alatt is indíthatóak, továbbá szükséges a taktikai nukleáris fegyverek arzenáljának bővítése is. Kim elmondása szerint a nukleáris és rakétaprogram fejlesztése „véglegesen megszilárdította” az ország státuszát.

Szerző: Simonffy-Kiss Anita Alexandra

 

Dél-Korea: Belpolitikai válság és technológiai káosz: Életfogytiglan a volt elnöknek és tőzsdei pánik

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun kijelentette, az észak-koreai Munkáspárt kongresszusán, hogy országa bármikor képes lenne elpusztítani és megsemmisíteni Dél-Koreát, ha fenyegetve érezné magát. Azonban azt is kijelentette, hogy ha Dél-Korea békén hagyja, akkor a délieknek nem kell nukleáris támadástól tartania. Hajlandó az Amerikai Egyesült Államokkal tárgyalni, amennyiben a Fehér Ház elismeri atomhatalomként. Ezzel újra köztudatba hozva a Koreai-félsziget nukleáris fenyegetéséről szóló témát. A dél-koreai kriptovaluta-platform, a Bithumb, véletlenül 44 milliárd dollár értékű bitcoint utalt el az ügyfeleinek, ami fellendítette az eladást a tőzsdén. A Bithumb célja az ügyfeleinek jutalmazása volt, egy promóciós kampány keretein belül. A hibát 35 percen belül kijavították a kereskedés és a kifizetések korlátozásával.
Észak-Koreában akár kivégzés is járhat azért, ha valaki betiltott dél-koreai sorozatot néz. A büntetés főleg a szegényebb rétegeket sújtja. Ez a szélsőséges következmény, akár gyerekeket is érinthet, nem csak felnőtteket.
Egy dél-koreai politikust, Kim Hí-szu-t leváltották miután a demográfiai problémák orvoslására azt a javaslatot tette, hogy fiatal nőket hozzanak be Vietnámból és Srí Lankáról, és adják vidéki férfiakhoz feleségül. A politikus nyilatkozata hatalmas felháborodást váltott ki, így ki kellett zárni a pártból.
Jun Szogjol volt elnököt a szöuli bíróság életfogytiglani börtönre ítélte, miután lázadás vezetésével és hivatalával való visszaéléssel vádolták. Az ügyészség halálbüntetést kért, azonban a volt elnök megúszta letöltendő börtönbüntetéssel.

Szerző: Tekula Dóra

 

Kína: Kína diplomáciai offenzívája: Vízummentesség és óvatos távolságtartás a közel-keleti válságtól

Februárban számos esemény történt a Távol-Kelet térségében, ezek közül ebben a hírfigyelőben a Kínával kapcsolatos hírek fognak a középpontba kerülni. A hónap elején kisebb diplomáciai csörte alakult ki, Kína és Japán között, amikor is Japán lefoglalt egy kínai halászhajót. Ez az incidens még jobban rontotta, az amúgy se túl fényes kínai-japán kapcsolatokat, amelyek az utóbbi időben, mondhatni egyre mélyponton vannak. Az amúgy is különleges kapcsolatot, még a kínai külügyminiszter müncheni biztonsági konferencián tartott beszédébe is fokozza, ahol is éles kritikával bírálta a szigetországot. Kína a hónap folyamán kibővítette a vízummentes rendszerét további két országgal.

2026. február 17-től az Egyesült Királyság és Kanada rendes útlevéllel rendelkező állampolgárai, akár 30 napig is vízum nélkül tartózkodhatnak Kínában. Ez persze nem csak egy szimpla turisztikai döntés, hanem inkább egy kulcsfontosságú gazdasági lépés. A hónap végén, az ázsiai óriás felszólította az Iránban tartózkodó állampolgárait, hogy minél hamarabb hagyják el az országot, hiszen egyre fokozódik a feszültség az USA és Irán között. Ezzel a lépéssel próbálja meg Kína minimalizálni az esetleges jövőbeli veszteségeit, valamint egyúttal a konfliktusból is nyíltan ki szeretne maradni.

Szerző: Fodor Balázs

 

Szerkesztő: Lázár Sebastian

A Távol-Kelet, 2026. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Vittorio Venetóról indított egyik Ro–43-as felderítő hidroplánról 1941 március 28-án reggel 06.35-kor, a saját erőktől 65 km távolságra délkeletre, észrevették Pridham-Wippell kötelékét. Miután az angol hajókon először azt hitték, a repülőgép egyik saját Walrus gépük, egy ideig nem nyitottak rá tüzet. Ez lehetővé tette az olasz gépnek, hogy megközelítse és alaposan megfigyelje az angol hajórajt, s részletes jelentést küldjön Iachinónak az ellenség erejéről, sebességéről, és irányáról. A jelentés kézhezvétele után a tengernagy, aki azt hitte, az észlelt hajók egy konvoj fedezetéhez tartoznak, azonnal utasította az ellenséghez legközelebb eső kötelékét, Sansonetti cirkálóit, növeljék sebességüket 30 csomóra, és közelítsék meg az ellenséget. A Vittorio Venetóval ő is az angolok felé fordult, és csatlakozásra utasította Cattaneo és Legnani cirkálóit is, melyek azonban túl messze voltak északon ahhoz, hogy időben be tudjanak avatkozni az eseményekbe.

Az angol hajókon közben rájöttek, hogy az észlelt repülőgép nem a sajátjuk, hanem egy olasz felderítőgép. Ebből magától értetődően adódott a következtetés, hogy a várt olasz kötelék valahol a közelben van. Hogy az ellenséget megtévessze, Pridham-Wippell háromnegyed hétkor irányt váltott, és az addigi délnyugati irányról délre, majd dél-délnyugatra fordult, miközben sebességét 18-ról 23 csomóra növelte. A főerők 20 csomóval közeledő csatahajói ekkor még mindig 150 mérföld távolságra voltak a Force B cirkálóitól.

[...] Bővebben!

Réélu en début octobre 2025 pour un huitième mandat à la tête de son pays, le Cameroun, Paul Biya "peine" à offrir un nouveau gouvernement, plusieurs fois annoncé et alors même qu'il avait, à l'occasion de son discours de nouvel an, affirmé sa volonté d'agir rapidement pour améliorer les conditions de vie de ses concitoyens camerounais. Cette situation nourrit de nombreux commentaires sur la situation politique camerounaise. Pendant ce temps, les députés, eux, ont adopté le 19 mars, une seconde prolongation de leur mandat jusqu'au 20 décembre 2026, avec pour fait marquant également, l'éviction de Cavaye Yeguie Djibril, qui présidait l'Assemblée nationale depuis plus de trois décennies (54 ans à l'Assemblée, dont 34 ans en tant que président de l'institution, selon Camerounlink.com).

Cinq mois après la réélection extrêmement controversée de Paul Biya pour un huitième mandat, le pays s'enlise dans une paralysie institutionnelle sans précédent, rapportent plusieurs médias, qui affirment également que le président camerounais, âgé de 93 ans, dirige un système politique devenu un véritable « casse-tête » gérontocratique, où « certains ministères sont officiellement dirigés par des hommes politiques morts depuis des années ».

« Si l'exécutif sortant, en place depuis 2019, assure la continuité administrative, les milieux économiques scrutent les signaux d'une prochaine recomposition gouvernementale. En poste depuis janvier 2019, la légitimité de l'équipe gouvernementale en place à engager des réformes d'ampleur est politiquement fragilisée par son statut d'équipe sortante. Les grandes décisions d'orientation, de réallocation budgétaire, de lancement de nouvelles politiques sectorielles, de nominations à des postes stratégiques, tendent à être différées dans l'expectative d'un renouvellement de l'équipe gouvernementale et de ses priorités. (…). Pour les opérateurs économiques étrangers, la distinction entre continuité administrative et renouveau gouvernemental est bien connue. Un gouvernement dont le remplacement est annoncé mais non encore effectué n'est pas en mesure de prendre des engagements politiques de long terme au nom de l'État. Dans un environnement régional où plusieurs pays de la Communauté économique et monétaire de l'Afrique centrale (CEMAC) cherchent à attirer les mêmes flux d'investissements directs étrangers, cette période d'entre-deux peut conduire certains acteurs à adopter une posture attentiste », présente vitrineducameroun.com

En attendant, on assiste à un changement au sommet du Parlement, c'est-à-dire à l'Assemblée nationale et au Sénat. En effet, le perchoir est désormais occupé par Théodore Datouo, 65 ans (86 ans pour son prédécesseur) tandis que Aboubakary Abdoulaye, 64 ans (le sorti est âgé de 92 ans) occupe désormais la tête du Sénat.

Ce qui fait dire à des analystes camerounais, que Paul Biya a trahi sa promesse de rajeunissement faite au peuple camerounais.

Le gouvernement, dont la composition se fait donc désirer par les Camerounais, rompra-t-il avec l'image d'un Cameroun politiquement "pris en otage" par la gerontocratie ?

• Lire aussi : Vœux 2026 de chefs d'État : « Année de l'emploi... » au Sénégal, vivre « la démocratie autrement » au Togo, consolider la « souveraineté » au Mali, l'élan d'un « meilleur à venir » au Cameroun

O.L. Lefaso.net

ICE, ICE, Baby! – Migráció, hatalom, fagyott ideológiák

 

Az Egyesült Államokban a migráció kérdése régóta összefonódik a nemzeti identitás, a biztonság és a hatalom gyakorlásának politikai diskurzusával. Az Immigration and Customs Enforcement (ICE) ügynökség létrejötte az 2001-es terrortámadások utáni átszervezések eredményeként a Homeland Security részeként erősítette a szövetségi kormány migrációs és határbiztonsági képességeit. Az ICE feladata nem csupán az illegális bevándorlás ellenőrzése, hanem a bűnügyi bevándorlási ügyek, a deportációk koordinálása és a munkaügyi ellenőrzések végrehajtása is, amely számos etikai, jogi és politikai vitát generál. Az ügynökség működése a társadalmi diskurzus középpontjába helyezi a hatalom kérdését: ki dönti el, ki maradhat, és milyen eszközökkel történik az ellenőrzés?
Az ICE működése a migrációval kapcsolatos feszültségeket, valamint a különböző ideológiai narratívákat testesíti meg. A szervezet tevékenysége a politikai diskurzusban gyakran váltott ki heves vitákat, különösen a deportációk és a bevándorlók jogainak megsértésével kapcsolatos esetekben. A média és a társadalmi mozgalmak kritikái rámutattak arra, hogy az ICE gyakran mechanikusan, a bürokratikus szabályok mentén működik, figyelmen kívül hagyva az egyéni körülményeket, amely a hatalom „hideg arcát” jeleníti meg. Az ügynökség tevékenysége tehát nemcsak jogi, hanem ideológiai és kulturális kérdésként is értelmezhető: az „ellenőrzés” és a „biztonság” fogalmai összekapcsolódnak a társadalmi normákkal, a politikai stratégiákkal és az identitással.

 

Mi a “jég”?

Az ICE az Egyesült Államok Immigration and Customs Enforcement rövidítése, magyarul leggyakrabban Bevándorlási és Vámellenőrzési Ügynökségként fordítják.

Főbb tudnivalók:

• Létrejötte: 2003-ban a 9/11 terrortámadások utáni Homeland Security átszervezés részeként.
• Fő feladatai:
  1. Illegális bevándorlás felderítése és megakadályozása.
  2. Deportációk végrehajtása.
  3. Határbiztonsági és bevándorlási szabályok betartatása.
  4. Munkaügyi ellenőrzések, bűnügyi bevándorlási ügyek kezelése.
• Szervezeti felépítés:
  – két fő divíziója van –
  1. Enforcement and Removal Operations (ERO): deportációk és elfogások.
  2. Homeland Security Investigations (HSI): bűnügyi nyomozások, beleértve embercsempészetet, csalást, kiberbűnözést.

Az ICE intézményes hatalma és a deportációk mechanizmusa

Az ICE legfontosabb és legismertebb funkciója a deportációk lebonyolítása, amely egyszerre jogi és politikai aktus. Az ügynökség működési protokolljai, a prioritási listák és a kockázatértékelő algoritmusok alapján történő döntéshozatal mechanikus és imperszonális jellege szoros kapcsolatban áll a modern bürokratikus hatalom fogalmával (Lipsky, 1980; Foucault, 1991). A deportációs folyamatok gyakran gyorsított ütemben zajlanak, amely biztosítja az állami kontroll hatékonyságát, de egyben növeli az igazságtalanság és a hibák lehetőségét is, különösen azoknál az egyéneknél, akik menekültstátuszt vagy humanitárius oltalmat igényelnének.
Az ICE hatalmának vizsgálatakor különös figyelmet érdemel az adminisztratív hatalom és a jogi formalizmus összefonódása. Az olyan programok, mint a Secure Communities és a 287(g) partnerség, lehetővé teszik az ICE számára, hogy a helyi rendőrséggel együttműködve az adatbázisok összeolvasztásával gyorsan azonosítsa a migránsokat, ami mind a fizikai, mind a jogi kontroll koncentrációját eredményezi. A deportációk közvetlen hatása a bevándorlók életére, a családok stabilitására és a közösségi kohézióra hosszú távú szociális következményekkel jár, amely a migráció és hatalom közötti kapcsolat komplexitását szemlélteti.

Fagyott ideológiák és politikai diskurzus

Az ICE tevékenységét gyakran jellemzik a „fagyott ideológiák”, amelyek merev politikai és bürokratikus keretek között határozzák meg a döntéshozatalt. Ezek az ideológiák gyakran a „jog és rend” narratívájára építenek, amely a bevándorlást nem csupán gazdasági vagy demográfiai jelenségként, hanem fenyegetésként értelmezi. Ezen fagyott ideológia és a hatalom koncentrációja a migráns közösségek szintjén gyakran bizonytalanságot, félelmet és kirekesztést eredményez, amely egyaránt hat a helyi társadalmi viszonyokra és a politikai döntéshozatalra.
A társadalmi következmények mélyrehatóak: az ICE működése nemcsak az egyének életét, hanem a közösségek szerkezetét is formálja. A marginalizált közösségekben a félelem és bizonytalanság növekedése csökkenti a társadalmi integrációt, fokozza a szegregációt, és gyakran hosszú távú pszichológiai hatásokkal jár, különösen a gyermekekre és a fiatal felnőttekre. A merev konstrukciók és a mechanikus hatalomgyakorlás kombinációja tehát nemcsak jogi és politikai, hanem társadalmi jelenségként is értelmezhető. Mindez hozzájárul a bizalom eróziójához az állami intézményekkel szemben, ami tovább gyengíti a társadalmi összetartást. Az állandó fenyegetettség érzése visszatartja az érintetteket a közéleti részvételtől, az egészségügyi és oktatási szolgáltatások igénybevételétől, valamint a jogérvényesítéstől is – ennek következtében párhuzamos társadalmi terek alakulnak ki, ahol az informális túlélési stratégiák felértékelődnek az állami beavatkozásokkal szemben. A hatalom ilyen módon történő gyakorlása normalizálhatja az embertelen bánásmódot, és fokozatosan eltolhatja a társadalmi normákat az empátia csökkenése felé – így, s ez által az ICE működésének hatásai túlmutatnak a közvetlen intézkedéseken, és a társadalom egészének morális és strukturális állapotára is kihatnak.

Technológia, adatvezérelt kontroll és prediktív algoritmusok

Az ICE modern működésében a technológia kulcsfontosságú szerepet tölt be. A különböző adatbázisok (IDENT, TECS, E-Verify), a biometrikus rendszerek és a prediktív kockázatértékelő algoritmusok lehetővé teszik a gyors azonosítást, a mozgás követését és a deportációs folyamat optimalizálását. A technológiai integráció révén az ICE működése adatvezérelt és bürokratikus hatalomként értelmezhető, amely a döntéshozatalt a digitális információk valós idejű elemzésére alapozza.
A prediktív algoritmusok alkalmazása azonban etikai és törvényhez kapcsolódó vitákat is kivált. Az algoritmusok hibái vagy torzulásai súlyos következményekkel járhatnak, például a helytelen azonosítás, a családok indokolatlan szétválasztása vagy a menekültek státuszának téves kezelése révén. A technológia tehát nemcsak hatékonysági eszköz, hanem komoly üzenetet is hordoz: a digitális kontroll a modern hatalom láthatatlan kiterjesztését jelenti, amely a társadalom egészére kiterjed.

Nemzetközi dimenziók és globális kontextus

Az ICE működése nem pusztán belpolitikai kérdés, hanem nemzetközi jelentőséggel is bír. Az ügynökség deportációs politikái, a határellenőrzés szigorítása és a menedékkérelmek kezelésének gyakorlata gyakran kerül a nemzetközi szervezetek és civil jogvédő csoportok kritikájának középpontjába. A nemzetközi jogi normák – például az ENSZ menekültügyi egyezményei – és a humanitárius elvek ütközhetnek az ICE bürokratikus mechanizmusaival, így az ügynökség működése nem csupán jogi és politikai, hanem normatív–etikai szempontból is problematikussá teszi.
A globális kontextusban az ICE tevékenysége a migrációs válságok kezelésére irányuló nemzetközi párbeszéd részévé válik. A deportációk és az ellenőrzési eljárások gyakorlata befolyásolja az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatait, a szövetséges államokkal való együttműködést, valamint a nemzetközi szervezetekkel folytatott egyeztetéseket. A nemzetközi kritikák rámutatnak arra, hogy az ICE működése szoros kapcsolatban áll a politikai ideológiákkal, a hatalom koncentrációjával és a társadalmi normák formálásával.

Összegzés

Az Immigration and Customs Enforcement az Egyesült Államok modern államhatalmának egyik legfontosabb és leginkább vitatott intézménye. A szervezet működése a migráció, a hatalom és a valóban  “fagyott ideológiák” összefonódásának komplex példája: a deportációk, az adatvezérelt ellenőrzés és a bürokratikus protokollok a jogi és politikai hatalom mechanizmusait testesítik meg, miközben a társadalmi reakciók és a nemzetközi kritika rámutatnak az etikai és humanitárius dilemmákra. Az ICE működése illusztrálja, hogy a modern államhatalom nemcsak fizikai és jogi erő alkalmazásában, hanem adatvezérelt, bürokratikus mechanizmusokban és ideológiai diskurzusokban is megnyilvánul. A migráció szabályozása, a hatalom koncentrációja és a fagyott ideológiák egymásra hatása komplex rendszert alkot, amely formálja az Egyesült Államok társadalmi, politikai és nemzetközi környezetét, valamint hosszú távon befolyásolja a globális migrációs politikák alakulását.

 

 

 

 

A ICE, ICE, Baby! – Migráció, hatalom, fagyott ideológiák bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

The International Trade committee adopted its position on Thursday on two proposals implementing certain tariff aspects of the EU-US Turnberry trade deal.
Committee on International Trade

Source : © European Union, 2026 - EP

Mfor.hu: Gyengült a forint szerdán (3. 18.) kora estére a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama a reggel 8 órakor jegyzett 387,78 forintról 392,04 forintra emelkedett 18 órakor. A svájci frank jegyzése a reggeli 427,58 forintról 431,39 forintra ment fel, míg a dolláré 335,97 forintról 340,55 forintra emelkedett. (MTI)