Biztonságpolitika.hu

Partnerkapcsolatok

2017. október 1-3.

A Civil Társadalmi Tanácsadó Testület (Civil Society Advisory Panel – CSAP [szerkesztői fordítás]) idén rendezte meg második éves találkozóját Brüsszelben, ahol a nők, a béke és a biztonság tárgyköre volt a középpontban. A legfőbb napirendi pont az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. határozata volt, melynek keretein belül nemrég új cselekvési tervet hoztak létre, amelynek az életbe léptetéséhez a NATO továbbra is számít az együttműködésére és hozzájárulására mind a tagállamok, mind a Testület képviselői részéről.

2017. október 2.

Jens Soltenberg, a NATO főtitkára részt vett Helsinkiben a Hibrid Fenyegetések Elleni Kiválósági Központ megnyitóján. A főtitkár szerint ez a kezdeményezés fontos a biztonságunk szintéjnek növelése érdekében, hiszen ez segíteni fog a modern és komplex fenyegetések megértésében.

A központ létrehozását a finn kormány kezdeményezte, melyben az EU-n és NATO-n kívül még 11 ország vesz részt.

2017. október 2-3.

A NATO Mediterrán Dialógus Politikai Tanácsadó Csoportja ötödik alkalommal, Mauritániában tartott találkozót. Az esemény résztvevői azt vizsgálták, hogy a Mediterrán Dialógus tagjaival milyen a Szövetség együttműködése, illetve azt, hogy hogyan lehetne ezen a kooperáción javítani.

2017. október 12.

Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese a Belgrádi Biztonsági Fórumon a Szövetség és Szerbia közti viszonyról beszélt. Mint mondta, a NATO tiszteli a szerb semlegességet, így nem fognak nyomást gyakorolni a szerbekre partnereik megválogatásában. Azonban azt is kifejtette a főtitkár-helyettes, hogy a NATO és Szerbia együttműködése egy új korszakba lépett, amit a NATO szeretne fejleszteni.

„A NATO egy erős, demokratikus és virágzó Szerbiát akar, mert ez jó a Nyugat-Balkán stabilitásának. És ha a Nyugat-Balkán stabilabb, akkor mindannyian nagyobb biztonságban vagyunk” – fejtette ki Gottemoeller.

2017. október 16.

A hetedik NATO-Ázsia-csendes-óceáni Dialógus ülésén Rose Gottemoeller arról beszélt, hogy milyen fontos a Szövetség számára az ázsia-csendes-óceáni térség. A főtitkár-helyettes kifejtette, hogy habár a NATO elsődlegesen az euroatlanti térségre koncentrál, mégis számít, hogy mi történik az ázsia-csendes-óceáni térségben, hiszen egy ottani konfliktus az egész világnak jelentene kihívást. Ezért az együttműködést a régió országaival szükségesnek, nem pedig  egy luxusnak tartja a főtitkár-helyettes.

2017. október 20.

Jens Stoltenberg bejelentette, hogy a következő NATO-csúcsot 2018. július 11-12-én, Brüsszelben fogják megtartani. A főtitkár nem részletezte a programot, csak annyit mondott, hogy a Szövetség tovább fogja erősíteni a transzatlanti köteléket az adaptáció folytatásával, illetve folytatni fogja a munkát partnereivel a terrorizmus elleni harcban és a szomszédságának stabilan tartásában.

2017. október 26.

Harmadik alkalommal ült össze a NATO-Oroszország Tanács. Az ülés Jens Stoltenberg elnökletével zajlott le, aki később kiemelte, hogy a NATO és Oroszország kapcsolatát illetően a következő három kérdés volt a leglényegesebb: Ukrajna (a minszki jegyzőkönyv betartása), Afganisztán (terroristák általi fenyegetések) és az átláthatóságra és kockázatcsökkentésre való törekvés (légi biztonság a balti régióban, Zapad-2017 orosz-fehérorosz hadgyakorlat). A főtitkár szerint „a Tanács és Oroszország közötti párbeszéd nem egyszerű, de éppen emiatt igazán fontos”.

2017. október 31.

Jens Stoltenberg háromnapos látogatást tett Japánban, aminek a végén elmondott beszédében körvonalazta a Szövetség politikáját az ázsia-csendes-óceáni térséggel szemben. Beszédében a főtitkár kifejtette, hogy egyre több kihívás globális, ezért mindenkinek szerepet kell vállalnia ezek kezelésükben. Kiemelte, hogy Észak-Korea nagy veszélyt jelent a békére és biztonságra, ezért örökre fel kellene hagynia a nukleáris programjával és szüneteltetnie kellene a ballisztikus rakéták fejlesztését.

Műveletek

2017. szeptember 25.

A NATO a továbbiakban is támogatja az iraki védelmi erők képességeinek fejlesztését a 2017 szeptemberében elindított harci járművek karbantartását célzó közös gyakorlatának keretein belül. A program során iraki katonai mérnökök tartottak kiképzést a Taji katonai bázison a szovjet típusú harci járművek karbantartásával foglalkozó mérnököknek. Ezáltal fejleszthették oktatói képességeiket lengyel katonai kiképzők közreműködésével. Hassan Hillel Al-Maliki vezérőrnagy, az iraki Védelmi Minisztérium katonai járművek szervizeléséért felelős igazgatója üdvözölte a NATO-Irak együttműködés ezen új lehetőségét, Pawel Piecyk alezredes, a lengyel kiképzőcsapat parancsnoka megköszönte az iraki hadsereg meleg fogadtatását és az Iszlám Állam elleni Nemzetközi Koalíció konstruktív együttműködését. 2017 januárjától több, más területen is megindult a NATO tanácsadói és támogatói tevékenysége az iraki hadsereg fejlesztésére irányulóan egy központi kiképzőcsapat (NATO Core Team) Bagdadba rendelésével. A fejlesztés kulcsterületei a civil-katonai együttműködés, az improvizált robbanóeszközök (IED) és mentesítésük, illetve a nemzetbiztonsági intézetek reformja.

Idén októberben is megrendezésre kerül az Európai Kiberbiztonsági hónap. Az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2012 óta szervezi meg az eseményt, amelynek célja, hogy felhívja az országok, szervezetek és egyének figyelmét a kiberfenyegetésekre, felszólítson mindenkit az internet tudatos használatára és elősegítse a biztonságos digitális világ kialakítását. Idén is csatlakozott az Europol Számítástechnikai Bűnözés Elleni Európai Központja (EC3), az informatikai ügyeben illetékes ész hatóság, az észtországi CERT és a Tallini Műszaki Egyetem a kiberbiztonsági tudatosság és oktatás előmozdítása érdekében. Az idei kampány kiemelt témái:

– IT a munkahelyen – zsarolóvírusok, adathalászat, mentések, malware (rosszindulatú szoftver);

– IT biztonság otthon – otthoni hálózatok, online csalás és gyermekvédelem;

– Információbiztonsági és adatvédelmi kihívások: EU-s szabályozások végrehajtásának gyakorlati kihívásai;

– Kiberbiztonsági képességek: oktatás, tréning, e-képességek.

Miért fontos ez az esemény?

Az információs társadalom kialakulásával az egyik legfontosabb stratégiai pillérré maga az információ vált. Az információs tér fejlődése és digitalizálódása miatt az elmúlt években a kibertér jelentősége lényegesen megnőtt a mindennapi életben és a harctéren is – megjelent az információs hadszíntér, ahol a cél az információ megszerzése, valamint annak megtartása és felhasználása. Az internet fejlődése és életünkben való jelenléte nem csak megkönnyíti az életünket és előnyünkre válik, hanem rendkívül kiszolgáltatottá is tesz minket. Ennél fogva minden hálózatalapú és információs rendszer biztonsága kulcsfontosságú a társadalom, a gazdaság és az egyén védelmének érdekében. A kibertérben zajló rosszindulatú cselekmények és a kiberbűncselekmények száma az elmúlt tíz évben sokszorosára nőtt, eljött az a korszak, amikor minden országnak nemzetbiztonsági érdeke egy kidolgozott kiberbiztonsági stratégia, amelyet alakítani kell a rohamtempójú technikai fejlődéshez. Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját 2013-ban fogadták el, ami alapvetően egy friss és új jogszabálynak számít, mégis már egy új stratégiáról tárgyalnak – ez várhatóan 2018 végére fog elkészülni.

A katonai védelem mellett egyaránt fontos a társadalom biztonsága. Az elmúlt tíz évben az internetes zaklatások száma közel kétszeresére nőtt – átlagosan a társadalom 27,9 % -a esik áldozatul, ezért is jelenik meg a kampányban a gyermekek védelme az online világban.

2017-ben Magyarország ismét partnere a kampánynak a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetésével és 20 partner együttműködésével. Az Intézet célja, hogy a lehető legtöbb információbiztonsággal foglalkozó céget, szervezetet, oktatási és egyéb intézményt vonja be a kampányba. Októberben számos esemény fog megrendezésre kerülni előadások keretben, melyek feladata a hónap kiemelt témáinak körüljárása. A sorozatot a 2017. október 3-4. között tartott Nemzeti Kiberbiztonsági Konferencia nyitotta meg (CYBERSEC2017.HU). Az idei kampányhoz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is számos különleges programmal kapcsolódott.

A tudatosság nem csak Európában van jelen: az Amerikai Egyesült Államok és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) is kampányol ebben a hónapban, hogy a világot behálózó kiberteret biztonságosabbá tegyék.

 

Egy közel negyven millió fős nép, melynek tagjai főként négy közel-keleti országban élnek, Iránban, Irakban, Szíriában, és Törökországban. Bár a történelemben úgy alakult, hogy a nagyhatalmak által meghúzott határok szétszakították őket, de a kurdok továbbra sem mondanak le arról, hogy maguk döntsenek sorsukról.

Így van ez az Észak-Irakban található kurd autonóm régióban is. Az iraki Kurdisztánban megtartott szeptember 25-i függetlenségi népszavazáson, 72,16 százalékos választási részvétel mellett, a résztvevők 97,73 százaléka szavazott igennel, vagyis arra, hogy a kurd régió, illetve a körülötte a Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) hivatalos határain kívül lévő, az Iszlám Állam elleni harcokban megszerzett, a kurdok által régóta maguknak követelt úgynevezett vitatott hovatartozású területek egy független államot alkossanak.

Több fontos tényező is közrejátszott abban, hogy ezt a szavazást most tartották. Legfőképpen az, hogy az Iszlám Állammal vívott harcokban a kurdok pozíciója megerősödött, az iraki kormányé pedig jelentősen gyengült. A kurdok, és a kurd ügy melletti szimpátia nagyban megnövekedett a világban. Másrészről pedig Maszúd Barzáni, a KRG elnöke így igyekezett megerősíteni a saját helyzetét a november eleji kurd helyi parlamenti és elnökválasztás előtt.

Ez az időzítés tehát nem véletlen, ugyanakkor elképzelhető az is, hogy ez a mostani kedvező történelmi időpontban megtartott szavazás még arra sem lesz elegendő, hogy a kurdok számára egy jobb tárgyalási alapot szolgáltasson az iraki kormánnyal szemben. Bár a kurdok iránti szimpátia nyilvánvaló, de ez nem jelenti azt, hogy konkrét támogatást kapnának több országtól. Gazdaságuk szinte kizárólag a földgázon és kőolajon alapszik, ez rendkívül érzékenyen érintheti őket a későbbiekben.

Az Iszlám Állam előretörése 2014-ben akkora mértékű volt, hogy elválasztotta a kurd területeket nagy részét az iraki kormány által ellenőrzött területektől. Kirkuk városánál a kurdoknak sikerült megállítaniuk az IÁ előretörését, majd az évek során a környező területeket is visszafoglalták, így alakult ki az a helyzet, hogy jelenleg a kurdok olyan területeket is ellenőrzésük alatt tartanak, amik nem tartoznak hivatalosan a kurd régióhoz. Ezeknek a feladása kurd részről nem is várható, ugyanis itt található az iraki olajkészlet közel 40 százaléka, így már érthető, hogy Bagdad miért nem akar ezen országrészekről lemondani. Ráadásul az olaj kitermelése a kurdok által évek óta zajlik, és az ebből származó bevételeket teljes mértékben ők használják fel. Ami problémát jelent kurd szempontból egyrészt az, hogy csakis szárazföld határolja őket, és az egyetlen használt kőolajvezeték a Földközi-tengerig, egészen pontosan a ceyhani energiaszállítási csomópontig Törökországon át vezet. Másrészt pedig ez a típusú önálló, iraki kormánytól független értékesítés nem legális.

Egy héttel a népszavazás előtt állapodtak meg a KRG vezetői az orosz Rosznyefty energiaipari vállalattal egy milliárd dollár értékben egy olyan gázvezeték építéséről Törökország felé, mely a kurd földgázt továbbítaná. A Rosznyefty szóvivője Mihail Leontyev szerint nem fogja befolyásolni a függetlenségi szavazás ezt a megállapodást. Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont már többször is fenyegetőzött azzal, hogy „elzárja a csapot”, vagyis a törökök leállítják azt a kőolajvezetéket ami napi közel fél millió hordónyi kurdok által kitermelt kőolajat szállít. E tekintetben egy iraki Kurdisztánból Törökországba tartó földgázvezeték rövidtávú kiépítésének esélye nulla. Ezt erősíti az is, hogy Erdogan október negyedikei iráni látogatása során kiemelte azt, hogy a két ország közötti kereskedelem értékét a jelenlegi 10 milliárd dollárról 30 milliárd dollárra kellene emelni, a két ország közötti kereskedelem értékét pedig úgy lehet gyorsan megnövelni, ha Törökország jelentősen növeli a gázbehozatalát Iránból.

Az iraki reakciók természetesen nem maradtak el a kurd referendumra. Kezdetben az volt az álláspont, hogy nem hajlandóak tárgyalni a kurdokkal, hiszen ez egy alkotmányellenes referendum, később ez módosult arra, hogy amennyiben a kurdok semmissé nyilvánítják a népszavazás eredményét Bagdad kész a párbeszédre. Ez utóbbi nem történt meg, ezért jöttek a fenyegetések, és a blokád. A bagdadi parlament felhatalmazta az iraki miniszterelnököt arra, hogy az olajban gazdag Kirkukba katonákat küldjön. A másik fél fenyegetése csak retorika, a kurd csapatok továbbra is Kirkukban vannak, és az iraki hadsereget leköti még az Iszlám Állammal való harc, továbbá al-Abádi miniszterelnök is elismerte azt október ötödikén, hogy nem akar egy konfliktust a kurdokkal, fegyveres összecsapást pedig végképp nem.

Marad tehát egyelőre megoldásként a légi blokád a kurd területek ellen, a gazdasági embargó, valamint a törökökkel és az irániakkal közös hadgyakorlatok megtartása.

A KRG törekszik arra, hogy párbeszéd legyen Erbil és Bagdad között, hogy megvitassák a jövőbeli kapcsolatokat.

A nagyobb regionális szereplők reakciói a referendumra

A népszavazás okozta konfliktus előtt Iránnak és Törökországnak is jó kapcsolatai voltak iraki Kurdisztánnal. Törökország érdekelt volt a Kirkuk melletti földgáz és kőolajban, Irán pedig még az 1980-tól 1988-ig tartó, irak-iráni háború alatt alakított ki szorosabb politikai kapcsolatokat az iraki kurdokkal, és ezt az IÁ elleni harcok tovább erősítették. Most azonban, a két szíriai polgárháborúban egymás ellen kvázi proxy háborút folytató, és egymással ellenérdekelt országot összehozta a kurdoktól való félelem.

Irán az iraki kurd régióval közös hátárait lezárta, és támogatja Irak területi egységét, szuverenitását, és problémának tartja az iraki kurdok lépését, főként annak tekintetében, hogy a térségben még mindig vannak nagy csoportokban az IÁ terroristái. Egy héttel a kurd népszavazás után a török vezérkari főnököt Hulusi Akart Teheránban fogadta Haszan Róháni iráni elnök. A közös együttműködés politikai, gazdasági és nemzetközi kapcsolatok terén már eddig is kielégítő volt, ezt tovább is folytatni kívánják, sőt a katonai kapcsolatokat és együttműködést is szeretnék jobban kiépíteni. Ez, hogy a régió két befolyásos és fontos szereplője közös érdekeik mentén összefog szolgálhatja majd Teherán és Ankara szerint, a régió stabilizálását, és az országaikat fenyegető veszélyek eltávolítását. Irán és Törökország veszélyként azt éli meg, hogy az országukban található kurd kisebbség szeparatista törekvései az iraki kurdisztáni népszavazás hatására jelentősen felerősödhetnek. Ez a félelmük nem alaptalan, ugyanis mindkét ország évtizedeken át küzdött a területén lévő központi kormány elleni kurd nacionalista, főként baloldali csoportokkal, ilyen Törökországban a PKK, míg Iránban ilyen volt korábban a Komala, és a PJAK.

Kép forrása: www.reuters.com

Recep Tayyip Erdogan török elnök október negyedikén látogatott el Iránba, ahol találkozott Haszan Róháni iráni elnökkel és Ali Hámeneivel, Irán legfőbb vallási vezetőjével. Az iráni elnök egy közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fogadnak el határváltozásokat a régióban, Erdogan pedig hozzátette, hogy az efféle fejlemények el fogják szigetelni a Kurdisztáni Regionális Kormányzatot, valamint a referendum nem volt legitim, csak Izrael ismerte el, sőt, a Moszad segítette az egész népszavazást. Izraelt beavatkozással Ali Hámenei is megvádolta. A közös vádaskodás nem légből kapott, Izrael érdeke valóban lehet az, hogy egy új demokratikus, és velük szövetséges állam jelenjen meg a térségben, ráadásul ez az új állam valószínűleg gyengítené riválisaikat.

A török és az iráni intézkedések szinte azonosak a referendum után, egyaránt jellemzik őket a határzárak, valamint a légi blokád. A kettő fél közötti két nagy különbség az, hogy a török elnök lebegtet egy esetleges katonai beavatkozást, míg Irán nem, valamint Irán megszakította az iraki kurd területtel az olajkereskedelmét, viszont Törökország még csak fenyegetőzik vele.

Az Egyesült Államok és Kurdisztán

Recep Tayyip Erdogan a kurd szavazás előtt négy nappal az ENSZ közgyűlésére érkezve Donald Trump amerikai elnökkel találkozott New Yorkban. Kiállt Irak területi egysége mellett, és kifejezte aggodalmát a KRG területén élő törökökkel rokon türkmén kisebbség helyzetével kapcsolatban. A két vezető közösen elítélte a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által tartandó referendumot, valamint megegyeztek, hogy folytatják a régió stabilitásának helyreállítását, és legyőzik a terrorizmus minden formáját. Ez az utóbbi gondolat a terrorizmus legyőzéséről már csak azért is igazán érdekes, mert Törökország az Egyesült Államok által fegyverrel támogatott szíriai kurd Népvédelmi Egységeket (YPG) a Törökországban évtizedek óta függetlenségért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik szíriai szervezetének tartja, és a PKK-hoz hasonlóan a YPG-t is terrorszervezetként tartja számon. Természetesen az Egyesült Államok számára Törökország kiváló stratégiai elhelyezkedése, valamint NATO tagsága miatt, a YPG pedig a Szíriai Demokratikus Erőkben (SDF) lévő vezető szerepe, és az Iszlám Állam elleni hatékonysága miatt fontos stratégiai partner.

Az Egyesült Államok álláspontját még augusztusban többször ismertették a kurd vezetéssel. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter augusztus 11-én egy telefonbeszélgetésben kérte Maszúd Barzáni iraki kurd elnököt a referendum elhalasztására, és a problémák tárgyalásos rendezésére. Barzáni válaszában alternatívákat és garanciákat kért az Egyesült Államoktól a KRG lakóinak jövőjére nézve, majd, mivel ez nem történt meg, maradtak a népszavazás megrendezése mellett. Augusztus 22-én pedig az amerikai védelmi miniszter James Mattis  kérte meg Barzánit a függetlenségi népszavazás elhalasztására, azzal az indokkal, hogy nem hiányzik egy újabb kurd-iraki szembenállás, továbbra is az Iszlám Állam legyőzése kell, hogy legyen az elsődleges cél. A kérés azonban ezúttal is sikertelen volt.

Az iraki kurd függetlenségi népszavazást az Egyesült Államok nem ismerte el, Rex Tillerson sürgette az érintetteket a fenyegetőzés abbahagyására, és kiemelte, hogy sem a szavazást, sem az eredményét nem tekintik legitimnek, valamint kiállt egy egységes, szövetségi, demokratikus és virágzó Irak mellett.

Aki közvetíteni akar

Mikor október ötödikén Haider al-Abádi iraki miniszterelnök Franciaországban tárgyalt, Emmanuel Macron francia elnök felajánlotta, hogy közvetít Bagdad és Erbil között a kurd függetlenségi népszavazás kapcsán. A francia államfőt aggasztja a jelenlegi helyzet, épp ezért sürgeti a párbeszéd létrejöttét az iraki kormány és a KRG közt. Macron támogatja Irak területi egységét és stabilitását.

Ez volt al-Abádi első külföldi útja a kurd népszavazást követően, franciaországi látogatása azonban kabinetje szerint csupán a bilaterális kapcsolatok erősítését célozta meg, és nem köthető az iraki Kurdisztánban történtekhez.

Rövid összegzés

Rövid összegzésként elmondható, hogy Izraelen kívül még senki nem támogatta iraki Kurdisztán önállóságát. Törökország és Irán Irakkal együtt a kurd régió elszigetelésére törekszik, és ha azt tekintjük, hogy csak idén Törökország a kurd területtel 5 milliárd dollár értékű kereskedelmet folytatott, akkor valószínűsíthető, hogy egy blokád sikerrel jár, legyengítheti annyira a kurdok helyzetét, hogy sokkal kedvezőbb alkut köt velük a közös jövőről Irak.

Kína néhány éven belül a világ legnagyobb gazdasága lesz, de ereje nem csupán kereskedelmi jellegű. Befektetéseivel behálózza az egész világot, külpolitikája által sikeresen édesget magához újabb és újabb partnereket.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium is képviseltette magát augusztus végén a Tihany Politikaelemző Intézet háromnapos, immár hagyományosan megrendezett szemináriumán Balatonfüreden. Az angol nyelvű konferencián számos külföldi résztvevő megfordult, ez kiváló alkalom a kapcsolatépítésre, látókörünk tágítására. A következőkben ott elhangzott előadásom rövid leirata olvasható.

Kialakulóban a valódi Új Világrend

Ha a világpolitika változásait vizsgáljuk, érdemes felidézni a hidegháborút, az az utáni időszakot, majd az orosz megerősödést, végül ezek felett az újonnan felbukkanó, geopolitikai befolyásra törő államokat. Ezen belül a legszámottevőbbek Kína törekvései.

A 21. századot meghatározó hidegháború során a második világháborúban még szövetséges USA és Szovjetunió először nukleáris arzenálbéli fölényt próbáltak szerezni, majd előtérbe került az űrverseny. Mára tudjuk, hogy ezeknél fontosabb a gazdasági erő és diplomáciai befolyás.

A hidegháború után az USA visszaélt egyeduralkodó szerepével. Emellett nyilvánvaló, hogy egyetlen hatalom nem irányíthatja az egész világot, az oroszok pedig sosem nyugodtak bele, hogy alulmaradjanak. Rajta kívül pedig bejelentkezett a befolyásért Kína, India, Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia vagy épp Törökország.

Úgy gondolom, a jövő geopolitikáját befolyásoló tényezők Kína, az Európai Unió, India, egy Közel-keleti koalíció, Oroszország és az USA lesznek.

Kína stratégiája a hatalomért

Kína dollárpolitikájával számos kis államot megnyert magának befektetéseken keresztül. Egyre nagyobb befolyását Magyarországon is érezhetjük, de néhol ennél is sokkal nagyobb ütemben veti meg lábát. A dollárpolitika lényege, hogy pénzügyi, befektetési segélyekkel elnyeri szövetségesei bizalmát és szimpátiáját.

Megerősödését az is szolgálja, hogy mára környezetvédelmi szempontból kifejezetten pozitív dolgokat lehet mondani Kínáról, de fejleszti a gazdaságot, emelkedik az életszínvonal, erősíti haderejét is.

Kína segélyezési politikája a kölcsönös tiszteletre és olcsó hitelek nyújtására épül. A nyugati hatalmakkal ellentétben nem céljuk a tehetséges fiatalok elszippantása a fejlődő országokból; kifejezetten az a szándék figyelhető meg, hogy egyetemi tanulmányai után mindenáron hazaküldik az óriási számban képzett fekete-afrikai diákokat, hogy felemeljék azok hazáját. Ezzel egy Kína-barát elitet képeznek olyan területekre, amelyek a következő évtizedekben óriási fejlődésen mennek majd keresztül, és ebből legnagyobb pártfogójuk is profitálni fog.

Említésre méltó, hogy Kína évente 50 milliárd dollár fejlesztést hajt végre Afrikában, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Legjelentősebb projektjeik a vasútépítés, kórházépítés, úthálózatfejlesztés, gyárépítés. Megnyitották első külföldi katonai bázisukat is, melynek Dzsibuti ad helyet. 1983-ban mindössze 500 fő afrikai diákot oktattak a kínai egyetemeken, ez a szám mára eléri a 60 ezret. Jelenleg Kína az első számú Afrikán kívüli célpont a tanulni vágyó fekete-afrikai fiataloknak. Nagyvonalú ösztöndíjakkal, és az anyaországokat megnyugtató vízumokkal Kína szó szerint megvásárolja a befolyást a kontinens felett.

Kína a Karib-térségben is igen aktív. Itt azonban nem befolyást vagy üzleti előnyt akar elérni. Támogatásáért cserébe jellemzően azt kéri, hogy a térség államai vonják vissza Tajvan függetlenségének elismerését. A kínai befektetések 2003-2012 között 500%-kal nőttek a régióban.

Európában főleg piacszerzési és technológiai szempontokat szem előtt tartva terjeszti ki üzleti hálóját. Előbbi kategóriába sorolható a Közép-Európában, így Magyarországon is megfigyelhető befolyásnövelés, utóbbiba pedig a Volvo akvizíciója a kínai Geely autógyár által.

Kína nemrégiben hozott létre befektetési alapot, mellyel Közép- és Kelet-Európa 16 országát támogatja, természetesen nem önzetlenül. Az elmúlt 15 évben éppen Magyarország volt befektetéseik első számú célországa a térségben, nálunk több, mint 2 milliárd dollárt költöttek.

Kína céljai

A szociálkapitalista nagyhatalom céljai új piacok szerzése saját termékei számára, szinte gyarmatként használható afrikai államok barátsága, az USA pozícióinak rontása, Európában pedig többek között alternatív üzleti útvonalak kiépítése (például Hamburg kikötőjének helyettesítésére balkáni célpontok szerzése). Kína előre láthatólag még nagyon sokáig nem sodródik katonai konfliktusba. Nyílt és a nyugati világot valóban felháborító agresszió nem jellemzi cselekedeteit, és határozottan kerüli a komoly konfliktusokat a világ többi nagyhatalmával.

Kína dollárpolitikája mindenhol tárt kapukra talál, és külön előnye, hogy sehol sem szól bele a helyi politikába. Így lehet, hogy Afrikában is jó ütemben tudja fejleszteni kapcsolatait, de például Magyarországgal is úgy üzletelnek, hogy közben nem emelnek hangot vélt vagy valós autokrata intézkedések ellen. Mindezek elemzése után úgy gondolom, jelenleg Kínának van a legnagyobb esélye arra, hogy a világ újra rendeződéséből a legkedvezőbben jöjjön ki a nagyhatalmak mezőnyében.

2017. szeptember 29-én került megrendezésre a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, ahol a Biztonságpolitikai Szakkollégium 7 előadóval képviseltette magát.

Könczöl Zsófia az afrikai gyermekkatonaság problémáját mutatta be a hallgatóság számára. Előadását a fogalom definiálási és jogi értelmezési nehézségei bemutatásával kezdte, például, hogy miért okoz problémát a gyermek fogalmát egységesen használni Afrikában és a Nyugati világban egyaránt, illetve, hogy mondjuk a hadijog szempontjából mennyire meríti ki ez az eset a katona definícióját. A következő részben részletesen ismertette, a gyermekkatonaság létezésének és alkalmazásának fizikai, pszichológiai, gazdasági és társadalmi okait. Ezt követően a résztvevők megismerhették a folyamatot, hogy hogyan válik egy gyermekből az elrablásától fogva gyakorlatilag gondolkodás nélkül gyilkoló katona. A folyamat részeként, mondhatni lehetséges pozitív végkimenetelként az úgynevezett DDR-programokról volt szó, amelyek a gyermekkatonák leszerelését és rehabilitálását célozzák. Zsófi az előadását egy ugandai esettanulmánnyal zárta, amelyben az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű szervezet és annak vezetője Joseph Kony „munkásságát” mutatta be, kifejezetten arra vonatkozóan, hogy mindmáig hogyan és milyen feladatokra alkalmazzák a gyermekeket katonai célokra.

Lendvai Tünde a közel-keleti energiabiztonságról tartott előadásában beszélt a geopolitika és az energiabiztonság folyamatos változásairól, a Közel-Keleten megjelenő hatalmi érdekekről, például a kaszpi-tengeri versengés Azerbajdzsán és Türkmenisztán készleteiért, a Katar és az Öböl-államok körül kialakult diplomáciai, gazdasági és geopolitikai krízisről illetve a Szíriai polgárháború energiabiztonsági és geopolitikai aspektusairól.

Szarka Eszter Luca Dél-Amerika regionális biztonságáról tartott előadásában annak a gondolatnak a vonalán indult el, hogy a térség alapvető célja az Amerikai Egyesült Államoktól való függetlenedés. A rövid történelmi felvezetést követően – ami a régió gyarmatosítás miatti viharos lelkületét és szabadságért való harcát magyarázza -, a jelenleg párhuzamosan jelenlévő 10 szervezetet mutatta be, amelyek sora 1969 óta folyamatosan csak nő. Ezek a szervezetek különböző dimenziókban – gazdasági, politikai, védelempolitikai – jöttek létre, de egyértelmű célja mindegyiknek a térség integrációjának elmélyítése és felgyorsítása. Az évtizedes kísérletezés és próbálkozás után 2008-ban létrejött a Dél-Amerikai Nemzetek Uniója (UNASUR), amely az eddigi leghatékonyabb társulásnak bizonyult, hiszen meglepő hatékonysággal adaptál és alkalmaz különböző politikákat, melyek végrehajtásában nem szerepel egy külső nagyhatalom, mint felügyelő. „Állíthatjuk, hogy idővel az UNASUR át fogja venni a Dél-Amerikai régióban azt a szerepet, amit Európában az Európai Unió tölt be, és meg fog tudni valósítani egy több szinten működő integrációt. „

A NATO bővítési irányairól Petróczki Márk, a szakkollégium diákbizottságának szakmai alelnöke tartott előadást. A hidegháborút a nyugati demokráciák nyerték meg – a Szovjetunió és szövetségi rendszere összeomlott. Ezután azonban felmerült, hogy a NATO-nak, ami a hidegháború alatt éppen a Nyugatot védte, van-e szerepe ebben az új világrendben? A válasz hamar jött, 1990-ben Németország a NATO-n belül egyesült. Az új béke viszont nem tűnt stabilnak a szovjet puccs és Jugoszlávia véres felbomlása miatt – a volt szocialista államok pedig elkezdtek a NATO felé közeledni. Az előadás során főként az hangzott el, hogy ezek az államok milyen módon küzdöttek és küzdenek azért, hogy az Észak-Atlanti Szövetség tagjává váljanak, illetve, hogy a NATO és Oroszország erre hogyan reagált.

Halasi Gábor „Kalózkodás és al-Shabaab: Szomália, a kelet-afrikai térség biztonsági kihívása” címmel tartotta meg előadását, a kelet-afrikai térség talán legfontosabb biztonsági kihívását jelentő Szomáliát mutatta be. Előadása során körbejárta az országot érintő kihívások közül például a klánok közötti harcokat, a radikális al-Shaabab felemelkedését, valamint az előadás során kitért az Európai Unió által működtetett Atlanta Misszió felállítására. „Az al-Shabaab mind a mai napig jelen van az országban és birtokolja Szomália középső területeinek egy jelentős részét. A szervezet fennmaradása Szomálián túl folyamatos biztonsági kihívást jelent a szomszédos Kenyának és Etiópiának.”

„Pakisztán – bukott állam vagy Ázsia új „kistigrise”?” címmel Ilosvai Dániel, a szakkollégium diákbizottságának ügyvezető alelnöke tartott előadást, ahol azt a kérdéskört járta körül, hogy miért kerül Pakisztán mindig előkelő helyre a terrorizmust támogató országok között, és sikeres-e a civil vezetés törekvése az ország felvirágoztatására? Az előadás két szempontból közelítette meg a dél-ázsiai ország működését: társadalmi és gazdasági mutatók szerint. Konklúziója, hogy ugyan az utóbbi évtizedben mutatkoztak jelei a fellendülésnek, az ország évtizedes problémáit nem sikerült megoldani, se enyhíteni.

Végül Kovács Georgina, a szakkollégium diákbizottságának elnöke „Winning hearts and minds” – a CIMIC és PSYOPS lehetséges szerepe a felkelés elleni műveletekben” címmel tartotta meg előadását. Bemutatásra kerültek a civil-katonai együttműködési (CIMIC) és a lélektani műveletek (PSYOPS) képességek, valamint a civil környezet, mint a katonai műveletekre hatást gyakorló közeg. Ezután a felkelés elleni műveletek alapjaival ismerkedhettek meg a résztvevők, amelynek alapja az FM 3-24 doktrína volt. Az előadó kifejtette, hogyan lehet ezeket az úgy nevezett „soft képességeket”, a felkelés elleni műveletek indirekt megközelítésében alkalmazni annak érdekében, hogy például a helyi lakosság körében teljes körű támogatottságot érjünk el. Az előadó azt is kihangsúlyozta, hogy a békét csak az fogja tudni elérni, aki nem csak a katonai győzelmet, hanem a győzelem utáni békét is garantálni tudja a lakosságnak.

2017. szeptember 27-én Dr. Kis-Benedek József ny. ezredes, címzetes egyetemi tanár tartott előadást az Iszlám Állam tevékenységéről és annak Európát érő hatásairól. Az esemény a Kiss Károly Hadtudományi Klub (MHTT Biztonságpolitikai Szakosztály, a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Nemzetbiztonsági Szakosztály) rendezvénye volt.

Az előadás különböző nézőpontokból vizsgálta meg magát a szervezetet. Az előadó beszélt az Iszlám Állam (továbbiakban: ISIS) elnevezésének problémájáról, a szervezet veszélyeiről, érdekeltségi területeiről, bevételeiről, a hozzá kapcsolódó más szervezetekről, jelenlegi földrajzi elhelyezkedéséről, végül bemutatta, hogyan hat az ISIS tevékenysége Európára és hogyan kapcsolódnak az európai terrorizmushoz.

Az Iszlám Állam elnevezésével a probléma először is az, hogy a szervezet se nem iszlám, se nem állam, így a helyes hivatkozás a “magát Iszlám Államnak nevező szervezet” kifejezés. A fenyegetés nem magából az iszlám vallásból ered, hanem az ISIS által elkövetett terrorcselekményekből, illetve a szervezethez kötődő radikális iszlamistáktól, felkelőktől, egyéb terrorcsoportoktól.

Az ISIS egyik fő veszélye az, hogy része a globális dzsihád mozgalomnak a Kelet-Mediterrán térségben. A vezető, Abu Bakr al-Bagdadi – korábban az al-Kaida terrorszervezet tagja – 2014-ben Ibrahim kalifa néven vallási vezetőnek kiáltotta ki magát, ami egyszerre egyezik meg a szervezet világkalifátust megvalósítani célzó terrortevékenységeivel és különbözteti meg az ISIS-t például magától az al-Kaida terrorszervezettől. Az eszközei brutálisabbak és könyörtelenebbek. A fenyegetésnek első sorban a Közel-keleti államok vannak kitéve (Szíria, Irak, Jemen) a területi érdekeltség miatt, valamint mindazon országok, akik valamilyen mélyebb kapcsolatot ápolnak a Nyugattal. Bár katonai szempontból jelentősen visszaszorították az ISIS harcosait, az elsődleges vél az, hogy ne legyen képes egyesülni egy régi al-Kaida fronttal pl. Szíriában. Sok szervezetek tett hűségesküt a világkalifátusért való küzdelemre, és ezek a szervezetek a mai napig harcolnak az ISIS hanyatlása után majd üresen maradó vezető pozícióért. 2016-ban 18 szervezet csatlakozott, a Közel-Kelet és Észak-Afrikai területéről 86 ország 27 ezer harcosa fogadott hűséget. Az ISIS emellett megtalálható a Sínai-félszigeten, Afganisztánban és Pakisztánban is.

Forrás: http://www.aljazeera.com/mritems/Images/2017/9/10/cd82c97388674057a47b139c76681fda_7.jpg

Fontos azonban kiemelni, hogy az Iszlám Állam bevételei a 2014-es évhez képest 2017-re harmadára csökkentek, és a térségben is komoly katonai vereséget szenvedtek. Szíriában felszámolták a katonai csapatokat a török határ mellől, Irakban pedig szintén sikereket értek el, mely harcban meghatározó szerepet töltöttek be a kurd fegyveres erők. A Moszul visszafoglalásáért folytatott harcban sokan estek el, azonban a harc folytatódik tovább: a küzdelem befejeztével a következő katonai célpont Hawia és Tal Afar lesz majd. 2017 szeptemberére az ISIS területei Irakban és Szíriában is lecsökkentek, ez főleg az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Ausztrália, és Hollandia koalíciós katonai csapásainak köszönhető. A terrorszervezet fennhatósága alá Szíriában már csak a keletei térség és Deir Az Zor, Irakban pedig az ország nyugati területe és Moszul kis része esik.

Az európai hatás és az európai terrorizmus

Az Europol jelentése szerint alapvetően öt különböző természetű terrorcselekmény létezik: dzsihadista, etnikai nacionalista szeparatista, baloldali és anarchista, jobboldali, illetve tematikus. A 2016-os adatok szerint Európában összesen 142 terrortámadás történt, ennek nagy része szeparatista akció volt. Az ISIS terror hatása Európára legélesebben a menekültek kérdésében mutatkozik meg. Fontos elhatárolni a menekültet a bevándorlótól, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az embercsempészek tevékenységét – az Interpol jelentése szerint az ISIS 173 öngyilkos merénylőt csempészett Európába, ezek a személyek jelenleg körözés alatt állnak. Európa szerte az országokban különböző érzület alakult ki, pl. Franciaországban az évek során a befogadó hangulat mára már védekező mechanizmusba váltott át. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az ISIS nem titkolt célja az európai hálózat kiépítése. Ebben szerepet játszanak a magányos merénylők, akik a DIY (Do It Yourself, azaz “csináld magad”) terrorizmus keretien belül már nem feltétlenül állnak kapcsolatban az anyaszervezetükkel, valamint a kisebb hálózatok, akik összekapcsolódva működnek együtt. A terrortámadások célja a félelemkeltés mellett a gazdasági károk növelése, amelyek ellen a védekezés költséges, ugyanakkor a módszerek között nem találhatunk semmi újat. Az elkövetők között vegyesen találhatunk bevándorlókat és EU állampolgárokat is, akik bevándorló háttérrel rendelkeznek, ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy vannak olyan európai harcosok, akik elhagyták szülőhazájukat és csatlakoztak a szervezethez – ez a szám Franciaországban a legnagyobb 1200 fővel.

Bár a média aránytalanul nagy hangsúlyt fektet az európai terrortámadásokra, a fenyegetés határozottan érinti a kontinenst. Az országok félelme jogos, és ebben szerepet játszik az ISIS propagandája, valamint maga a globális kalifátusért folyó brutális cselekmények.

2017. szeptember 16-án Sir Stuart Peach-et választották meg a NATO Katonai Bizottságának elnöki posztjára, amit 2018-tól kezdődően 3 évig fog betölteni. A jelenlegi elnök, Petr Pavel üdvözölte Peach megválasztását, hisz – mint mondta –, Peach nagy tapasztalattal rendelkezik, ami a Katonai Bizottság vezetésére teljes mértékben alkalmassá teszi.

A Katonai Bizottság a NATO legfelső katonai szerve. Elsődleges feladata, hogy tanácsokkal lássa el a Szövetség politikai szerveit, az Észak-atlanti Tanácsot és a Nukleáris Tervező Csoportot. Emellett irányelveket ad a Szövetséges Műveleti Parancsnokságot (ACO) és a Szövetséges Transzformációs Parancsnokságot (ACT) vezető két stratégiai parancsnoknak. A Bizottság tagjai a tagállamok vezérkari főnökei.

Sir Stuart Peach 1956-ban született Angilában. 1977-ben lépett be brit Királyi Légierőbe, ahol eleinte a felderítésnél szolgált, majd oktató lett. 1994 és 1996 között a németországi brüggeni bázison vezetett egy repülőszázadot. Később a brit légierő és a NATO több műveleténél is vezető beosztású tiszt volt, például 2000-ben a NATO Légi Parancsnoka volt Koszovóban. 2013-tól az Egyesült Királyság vezérkari főnökének helyettese volt 2016-ig, amikor vezérkari főnöknek nevezték ki.

Peach a megválasztása után azt nyilatkozta, alig várja, hogy a NATO számára ilyen fontos időben vegye át a Bizottság vezetését, amikor a Szövetségnek fejlődnie kell az újabb és újabb fenyegetések leküzdése érdekében. „Az elmúlt évet az Egyesült Királyság vezérkari főnökeként töltve úgy érzem, kész vagyok elvállalni ezt a kihívást” – mondta a négycsillagos tábornok.

A Katonai Bizottság elnöke a NATO rangidős tisztje, aki a Szövetség elsőszámú képviselője és szóvivője a katonai ügyekben.  Feladata többek közt a Katonai Bizottság irányítása, üléseinek levezetése, a Bizottság képviselete és a NATO főtitkárának való tanácsadás. A Bizottság elnökét három évre választják meg, aminek feltétele, hogy a jelölt vezérkari főnökként szolgált hazájában.

2001. szeptember 11-én globális szinten megváltozott a terrorizmusról való gondolkodás, és a terrorizmus elleni harc jelentősége, ugyanis a világ más lett 9/11 után. Bebizonyosodott, hogy az Amerikai Egyesült Államok, és a hozzá hasonló demokráciák védtelennek bizonyulnak az aszimmetrikus hadviselés e formájával, hiszen a terroristák pusztán két utasszállító repülőgéppel értek el brutális mértékű pusztítást.[1]

16 év telt el az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás óta. Láthatjuk, hogy napjainkban is legfontosabb napirendi kérdések közé tartozik a globális terrorizmus elleni harc, és vélhetően hosszú évekig fog még helyet foglalni a legfontosabb világpolitikai kérdések között.

A terrortámadást követően, 2001. október 7-én az Egyesült Államok elindította az „Operation Enduring Freedom”[2] azaz a Tartós Szabadság Hadműveletet, amivel célja nem más volt, mint az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni működésének felszámolása, valamint a tálib rezsim térdre kényszerítése.
Eltelt 16 év, azonban az országban továbbra sem sikerült békét teremteni. Az évforduló alkalmából, elemzésemben szeretném bemutatni, a hadműveletben résztvevő szövetséges erők tevékenységét, a tálib és az al-Kaida haderő összetételét, valamint a hadművelet négy szakaszát. Valamint szeretnék szót ejteni az International Security Assistance Force , azaz a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő erőkről, és a Resolute Support Mission, azaz az Eltökélt Támogatás Műveletről. Végezetül pedig néhány gondolatban szeretném bemutatni Afganisztán jelenlegi biztonsági helyzetét, illetve kihívásait.

Fontos említést tenni az afganisztáni fegyveres ellenzéki csoportokról is. Az Északi Szövetség azt követően alakult meg, hogy a tálibok 1996 szeptemberében elfoglalták Kabult. Ennek a soknemzetiségű, sokféle politikai irányultságú szövetségnek egyetlen célja az volt, hogy megdöntsék az afganisztáni tálib uralmat. Jelentős nagyságú fegyveres erővel bírt, amelyek önálló, rugalmas szervezésű harcászati alegységekben testesültek meg. Egy alegység nagyjából 300 lövészkatonából és további 100, nehézfegyvereket kezelő harcosból állt.

A szövetséges erők A hadművelet megtervezése

9/11 után, szeptember 12-én a NATO történelmében elsőnek léptették érvénybe a kollektív védelmet, ami a washingtoni szerződés 5. cikkelye.

A hadművelet megtervezésekor fontos kérdés volt, hogy pontosan mikor indítsák a műveletet. Két lehetséges útvonal rajzolódott ki: kezdjék meg a tevékenységet néhány napon belül, vagy a tevékenységet több hét múlva kezdjék meg. Mindkét opciónak megvoltak az előnyei és a hátrányai is. A minél hamarabbi kezdés mellett szólt, hogy a szemben álló fél nem fejezte még be a védelemre való teljes felkészülést, ez lehetőséget adott volna, hogy az ellenséget meglepetésszerűen érje a támadás. Ellene szólt, hogy a hírszerzési-felderítési adatok pontosítása nem fejeződhetett be. Ebből kifolyólag voltak, akik inkább a másik alternatíva mellett tették le a szavazatukat, mivel a célobjektumok felderítésére és beazonosítására több idő lett volna. Viszont, a támadás készleltetésével a tálib erők felkészülhettek a csapások elhárítására. [1]

Az USA politikai vezetése több politikai célkitűzést támasztott a katonai vezetéssel szemben. Ilyen politikai célkitűzések voltak többek közt, a tálibok politikai-közigazgatási-katonai rendszerének rombolása, az ország általános védelmi képességének csökkentése; az al-Kaida szervezet bázisainak megsemmisítése; a tálib vezetés rákényszerítése a terrorizmus támogatásának megszüntetésére. [2]

DR. JAKUS JÁNOS ALEZREDES, GERENCSÉRNÉ TÓTH KRISZTINA FŐTÖRZSŐRMESTER: i.m., 25-26. oldali táblázat alapján

A tálib és az al-Kaida haderő összetétele

A tálib haderő szervezeti felépítése

A tálibok fegyveres ereje nagyjából 25-30.000 fő körül mozgott, de nagyobb műveletek esetén ez elérte a 40.000 főt is. A tálib haderő könnyű fegyverzettel felszerelt csapatokból tevődött össze, amelyek gyors lefolyású katonai műveletek megvívására nem voltak alkalmasak. A csapatok szállítását legtöbbször polgári felhasználásra szánt kisteherautókkal oldották meg. Viszonylag kis létszámú és tűzerejű harckocsikkal és tüzéralakulatokkal rendelkeztek, melyek nem voltak képesek az összefogott alkalmazásra. A haditechnikai eszközök nagy részét szovjet, kínai és pakisztáni eredetű eszközök alkották. Rendelkeztek nagyjából 2-300 darab üzemképes harckocsival, tüzérségi eszközeik nagy része vontatott lövegekből állt. A harceljárások vonatkozásában a szovjet-afgán háború során a tálibok tökéletesen elsajátították a gerilla harcmodort. Azonban, a kiképzettség hiánya gyakran vezetett a fejlettebb katonai eszközök nem megfelelő alkalmazásához, így nem voltak képesek kihasználni a páncélozott szállító harcjárművek alkalmazásában rejlő lehetőségeket. A tálib erők képességei erősen korlátozottak voltak, nem lehetett összehasonlítani egy korszerű reguláris haderő képességeivel. [1]

1.2.Az al-Kaida ereje, képességei

Afganisztánban már a szovjet beavatkozás idején megjelentek különböző külföldi iszlám fegyveres csoportok. Ezek a csoportok leginkább pakisztáni, arab, csecsen, üzbég és tádzsik fundamentalista fegyveres csoportokból tevődött össze, amelyek jól szervezettek és felszereltek voltak. A legagresszívebb harcosoknak tekintett arab önkéntesek képezték a pakisztániak után a második legnagyobb külföldi fegyveres csoportot. Zömük az al-Kaidához tartozott. A szervezet 3000-6000 fős, páncélozott harcjárművekkel, sorozatvetőkkel, légvédelmi eszközökkel és éjjellátó berendezésekkel is rendelkezett. Bázisaikat többnyire Afganisztánban és Tádzsikisztánban építették ki.[2]

A hadműveletek megkezdése Afganisztánban forrás: www.awesomestories.com

Az amerikai és brit különleges erők (Ranger alakulatok, valamint a Delta Force műveleti csoportjai, valamint a SAS) már a hadműveletek megkezdése előtt tevékenykedtek az országban. Ezeknek a különleges erőknek a tevékenysége elsősorban az al-Kaida terrorszervezet felszámolására és Oszama bin Laden elfogására és megsemmisítésére irányult.

A műveletek lefolyását négy szakaszra tudjuk felosztani.

Az első szakaszban 2001. október 7-én az USA csapásmérő erői megkezdték az afganisztáni célpontok ellen a légicsapásokat. A légicsapásokat B-1, B-2 és B-52-es bombázó repülőgépek vitték végbe.[1] Ez a légicsapás javította az Északi Szövetség hadműveleti lehetőségeit, valamint a tálib erők csoportosításai között az együttműködés megszűnt és védelemre rendezkedtek be. A légi támadó hadművelet feladatai voltak továbbá a teljes légtérellenőrzés biztosítása; a tálib vezetési rendszer megbontása; az afgán fegyveres erők képességeinek korlátozása; az al-Kaida afganisztáni infrastruktúrájának pusztítása. A légicsapások mellett részt vettek a humanitárius katasztrófahelyzet elhárításában is. Az első nap az amerikai repülőgépek 37.500 élelmiszercsomagot dobtak le Afganisztán felett.

A védelem főerőkifejtését négy gyaloghadtesttel és egy páncélos dandárral Mazari-Sarif, Kunduz és Kabul megtartására összpontosították. Az USA által telepített tanácsadók, kiképzők és különleges feladatra felkészített csoportoknak köszönhetően a vezetés hatékonysága fokozódott, javultak a csapatok teljesítménye, amelynek eredményeként a hadműveletek során fontos települések kerültek az Északi Szövetséghez.

A második szakaszban november 8-án sikerült áttörni Mazari-Sarfiban a tálibok védelmét. Elfoglalták a repülőteret, majd november 9-én ellenőrzésük alá vonták a várost is. A Mazari-Sarif elleni támadással egyidőben az Északi Szövetség csaptai Takhar és Kunduz tartományokban támadták a visszamaradt tálib erőket. Ezután az Északi Szövetség tovább folytatta az előrenyomulást egészen Puli-Humri városig, ami Kabul elfoglalásából kulcsfontosságú volt. Végül az amerikai légierő támogatásával az Északi Szövetség november 13-án elfoglalta a fővárost, Kabult.

A harmadik szakasz legfontosabb művelete Kanadhár elfoglalása volt. Ezzel a művelettel lényegében összeomlott a Tálib rendszer. Omar molla és Oszama bin Laden, a Talibán és az al-Kaida terrorszervezet legfontosabb vezetői kíséretükkel elmenekültek. A tálib rezsim az Északi Szövetség és a szövetségi légicsapások sikerei nyomán összeomlott. A tálib haderő súlyos veszteségeket szenvedett, a csapatok zöme demoralizálódott, soraikban tömegessé vált a dezertálás.

Végül, a negyedik szakaszban az amerikai és brit légicsapások, valamint az Északi Szövetség támadó hadműveleteinek sikerei megteremtették a politikai rendezés feltételeit és megállapodtak a nemzetközi békefenntartó erők behívásáról. [2]

Összegzés

Biztonságpolitikai következtetésként levonhatjuk, hogy a terrorizmus elleni küzdelem ekkor öltött először globális méreteket. Egyértelművé vált, hogy a terrorizmus elleni harc a komplexitása miatt nem pusztán katonai, fegyveres beavatkozást igényel, hanem más politikai, gazdasági, rendőri, pénzügyi intézkedéseket is.

A tálib rezsim rezsim megdöntése után felmerült az aggodalom, hogy az afgán biztonsági erők nem tudják egymaguk stabilizálni az országot. 2001. december 20.-án elfogadott 1386-os határozat elrendelte a Nemzetközi Biztonsági és Segítségnyújtó Erők (ISAF) létrehozását és bevetését Kabulban és környékén. Az ISAF és az Afgán Átmeneti Hatóság – az afgán nemzeti kormány elődje – 2002 januárjában fogadta el az ISAF feladatait részletező Katonai-Technikai Megállapodást.[1]

Ebben a műveletben a NATO adatai alapján 26 NATO tagállam vett részt és 14 másik ország. A művelet célja a biztonságos környezet megteremtése és fenntartása volt. Ennek a katonai műveletnek kell biztosítani a feltételeket a civil fejlesztési és újjáépítési tevékenységekhez. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az új kormányzathoz hű hadsereg es rendőrség felállítása, kiképzése továbbá felszerelése is. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtására dolgozták ki végül a Tartomány Újjáépítési Csoport[2] koncepciót, amelyben Magyarország 2006 októberétől, egészen 2013 márciusáig vett részt. Baghlan-tartomány újjáépítésében. [3]

2014 végén véget ért az ISAF mandátuma. Mivel az ország stabilizálódása nem volt közel sem teljes, így 2015. január elsejével megkezdte a tevékenységét az Eltökélt Támogatás Misszió (Resolute Support Mission)[4] az ország terültén. Így a NATO jelenleg egy kiképző- misszió keretein belül van jelen nagyjából 13.000 fős létszámmal. [5] A kiképző-misszió célja, hogy az afgán biztonsági erők saját maguk őrködhessenek az országuk biztonsága felett.

Egyelőre még nem készült tervezet arról, hogy a NATO mikor fog véglegesen kivonulni Afganisztán területéről. A jelenlegi biztonsági környezet alakulása az ország területén nem túl bíztató. Míg, néhány tartományban a tálibok okoznak komoly bonyodalmakat a katonák számára, addig az Iszlám Állam is felütötte fejét a térségben. Így a jelen lévő katonáknak már két komoly problémára kell egyszerre összpontosítaniuk. Az USA komoly lépésekre szánta el magát az elmúlt időszakban, mikor is 2017. április 13-án bevette a „Mother of all bombs” nevezetű GBU-43/B bombát, ami a maga 21.000lb súlyával, a legnagyobb nem nukleáris bombák közé sorolható. A csapás az Iszlám Állam egyik bázisa ellen irányult. [6]

Így, várhatóan a NATO nem fogja magára hagyni Afganisztánt, hogy egyedül küzdjön meg a térség egyre fenyegetőbb kihívásaival.

Források:

[1] U.o. 14. oldal

[2] Rövidítése: PRT (Provancial Reconstruction Team)

[3] SZABÓ LÁSZLÓ: A tartomány újjáépítési csoport, mint a terrorizmus elleni küzdelem közvetett formája, Hadművészet, (forrás: http://uni-nke.hu/downloads/kutatas/folyoiratok/hadtudomanyi_szemle/szamok/2009/2009_2/2009_2_hm_szabo_laszlo_30_35.pdf,) letöltés dátuma: 2017. 03. 10.

[4] Rövidítése: RSM

[5] Resolute Support Mission: NATO, forrás: (http://www.nato.int/cps/en/natohq/topics_113694.htm), letöltés dátuma: 2017. 04.02.

[6] Mother of All Bombs, Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/systems/munitions/moab.htm), letöltés dátuma: 2017. 04. 20.

[1] Operation Enduring Freedom: Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/ops/enduring-freedom-ops.htm) letöltés dátuma: 2017. 03.25.

[2] U.o. 35-45. oldal

[1] U.o. 12-13. oldal

[2] U.o., 15. oldal

[1] DR. JAKUS JÁNOS ALEZREDES, GERENCSÉRNÉ TÓTH KRISZTINA FŐTÖRZSŐRMESTER: A tálib rendszer és az al-kaida terrorszervezet elleni küzdelem Afganisztánban, Egyetemi tansegédlet, Budapest, 2002, 7-8. oldal

[2] U.o. 9-11. oldal

[1] Együtt a biztonságért – A NATO bemutatása, forrás: (http://www.nato.int/nato_static/assets/pdf/pdf_publications/20120118_nato_security_hung.pdf), letöltés dátuma: 2017. 03. 03., 10. oldal

 

 

Észak- Korea ellenségképéről:

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben Észak-Koreának sem áll érdekében a fegyveres konfliktus kirobbantása miért zsarolja a szomszédos államokat tömegpusztító fegyvereinek bevetésével és milyen megfontolásból közvetíti háborús retorikáját a nemzetközi közösség felé? A folyamatos fenyegetés és fenyegetettség érzetének fenntartása („az USA és szövetségesei el akarják pusztítani az országunkat” kommunikálása az állampolgárok felé) a kommunista rezsim stabil belső hatalmának záloga. Az állandó külső fenyegetettség koncepcióját beemelve az állam belső kommunikációs csatornáiba az úgy nevezett biztonságiasítás technikája. Ennek a hatalmi technikának célja, hogy (melyet kevésbé radikális kivitelezésben egyes közigazgatási szektorokban demokratikus államok is alkalmaznak. pl.: energiabiztonság kérdése) ebben az esetben az elnyomó politikai vezetés, például ellenségkép kialakításával tudja meggyőzni a társadalmat a probléma az állam és állampolgárai létét fenyegető mivoltáról. A kormányzati kommunikáció hatására megjelenik a társadalom részéről a rettegés, így az állami főhatalomtól várja majd a védelmet, a probléma megoldását. A politikai vezetés így végrehajthatja esetünkben a nemzeti vagyon GDP arányos 23%-ából nukleáris-és rakéta programját.*

Az állam létét fenyegető probléma elhárításának elsődlegességével a politikai vezetés igazolja radikális igazgatási lépéseit a társadalom felé, ezzel egyúttal megerősítve hatalmi rendszerének fennállását. Ki kell emelni azt a tényt, hogy Észak-Korea részéről a kormányzati hatás a társadalomra több egyszerű dezinformálásnál, a kommunista diktatúrákra jellemző politikai üldöztetés minden megnyilvánulása jelen van az államban.

Észak-Korea kapcsán tehát megfigyelhetjük az ellenségkép kialakításának eszközét a politikai vezetés retorikájában. Az Amerikai Egyesült Államokról és szövetségeseiről (Japán és Dél-Korea) élő ellenségkép két szempont szerint csoportosítható; kialakulása és közösségi ellenségkép típusa szerint. Eredetét tekintve a történelmi múltból táplálkozó ellenségképről beszélhetünk, amely fő alkotóeleme a külső, megszálló hatalomtól való katonai fenyegetettség érzete.

A 13.században a mongolok szállták meg és adóztatták majd a 14.századtól folyamatosan erősödő kínai befolyás eredményeképpen 1637-ben a Csing-dinasztia már névlegesen is függésben tartotta Koreát. 1910-ben a japán gyarmatosító törekvések áldozatává vált a félsziget. Gyarmati státuszából a szovjet hadsereg szabadította fel Korea északi részét, így 1945-ben bevezetésre került a szovjet típusú államrendszer. Az Észak-Koreai Ideiglenes Népi Bizottság élére Kim Ir Szen került, aki szovjet támogatással 1948-ban miniszterelnök, a Koreai Munkapárt elnöke, majd 1972-ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság első elnöke lett.

A koreai nép ellenségképének kialakulása tehát korábbi háborúk, konfliktusok tovább élő emléke, amely a jelenben az Amerikai Egyesült Államok magatartására is ráillik. 1948-as megalakulása óta, az USA-nak nagyhatalmi érdeke az akkor még Szovjetunió (mára Kína) támogatását élvező kommunista Észak- Korea felszámolása. Az 1950-1953-as koreai háborúban már fent állt a két fél között valós háborús konfliktus, (még ha közvetetten is). A fegyverszüneti megállapodást követően is fennmaradó ellenséges viszonyból és előítéletekből eredően jelent meg az USA-ról alkotott közösségi ellenségkép a politikai vezetésben. A közösségi ellenségkép így abszolút jellegű politikai ellenségképpé eszkalálódott, amely alapvetően a katonai és a morális típus jegyeit is magán viseli.

A társadalomban már meglévő félelem és előítélet tovább erősödött az 1950-es és 60-as évektől. Észak-Korea megkezdte a Scud szovjet gyártmányú technológiából kiindulva véghezvinni saját rakétaprogramját. Fejleszteni kezdték a Hwasong, Nodong, Taepodong 1 és 2 rendszereket. Emellett megindult az ország kezdetben békés nukleáris programja akkor még nemzetközi felügyelettel. A katonai ellenségkép tovább erősödött az amerikaiak ellen, amikor az USA beszüntette az 1994-es Keretegyezményben foglalt (Észak-Korea nukleáris tevékenységének ellenőrzéséről szólt) évenkénti 1 millió tonnás nehézolaj energiaszállítmányát, így Phenjan 2003-ban felmondta az Atomsorompó-szerződést. Minden eddigiél erősebb törekvésként jelent meg Phenjan részéről az ICMB és atomfegyver birtoklása, amely technológiák kifejlesztése Kim Dzsong-Un vezetése alatt valósultak meg a sikeres július 4-i és 28-i ICMB teszt során és a hatodik szeptember 3-i kísérleti atomrobbantással, minek eredményeképpen Észak-Korea atomhatalommá vált.

A katonai ellenségkép további erősödésének másik indoka; az USA Dél-Koreával és Japánnal közös hadgyakorlatai. Ebben a pártvezetés a kommunista ideológia szerinti közjó, politikai cél megvalósulásának katonai fenyegetését véli azonosítani. Tehát erre Phenjannak természetesen elrettentő politikával kell reagálnia és „katonai erejének kiegyenlítésére kell törekednie, hogy az USA részéről ne jöhessen szóba többé a katonai intervenció lehetősége”, mondta Kim Dzsong- Un, észak-koreai vezető a Koreai Központi Hírügynökségnek.

Dzsucse ideológia ütközése a nyugati értékrenddel:

A Koreai háborút követően indult meg az orosz és kínai kommunista ideológiai szakítás, melynek következtében a KNDK-ban is végbement a marxista-leninista elvek újradolgozása, amely illeszkedett a félsziget politikai helyzetéhez.

 A dzsucse („önerőnek” szokás fordítani*2) egy autokratikus politikai alapokon nyugvó ideológia, amelyet Kim Ir Szen, Észak-Korea első elnöke hirdetett meg 1955-ben. Ezen eszmerendszeren alapszik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államigazgatási rendszerének vezetéselmélete, amely a Kim család egyeduralmi kormányzásával teljesedett ki. A hivatalos ideológia egyúttal alátámasztja a KNDK 50-es és 60-as évekbeli külpolitikai céljait; mint az önálló, független külpolitika, haderő és hadi technológia (jelenleg ilyenek az önálló fejlesztésű rakétaprogramjai amelyek orosz, kínai, egyiptomi és iráni közreműködéssel indult meg) vagy az önellátó gazdaság megvalósítása a tervutasításos rendszerrel. Kiemelendő, hogy az orosz és kínai gazdasági-technológiai függéstől napjainkra sem sikerült elhatárolódnia az országnak, amely jelenleg a legnagyobb külpolitikai kihívást jelenti számára. A dzsucse egyúttal az állami igazgatás, belső politikai tisztogatásának ideológiai eszköze is lett pl.: az 50-es években a szoros kínai és szovjet elköteleződést támogatók és a Kim-ellenesek csoportja ellen.

Ebből következik, hogy a háborús retorika fenntartása Phenjan részéről egyfelől a politikai rendszeren belülre irányuló stabil hatalom megtartása miatt szükséges. Más szempontból viszont, tömegpusztító fegyvereinek bevetésével való folyamatos fenyegetés, a régió geopolitikai ellenérdekeltségeit kihasználva biztosítja a remetekirályság fennmaradását – hosszú távon pedig egy esetleges diplomáciai megegyezést, amelyben, mint egyenrangú fél vehet részt.

A dzsucse eszmerendszer alapjai négy fő aspektusa szerint:

• A Koreai Munkás Párt forradalmi világnézetének alapja az önállóság megvalósítása az állam saját erejéből. Célja olyan nemzeti büszkeség és identitástudat inspirálása, mellyel a nemzeti eszme fő jellemzője a párt és a pártvezető iránti teljes elköteleződés és tisztelet legyen.
• A nemzetek történelemformáló ereje jellemzi a modern kori történelem alakulását, nem az osztályharcok elmélete.
• Megjelenik benne az antiglobalizmus filozófiájának átültetése a kommunista ideológiába. Ebben mutatkozik meg az USA morális és politikai típusú ellenségképpé válása.
• Kim Ir Szen halálát követően megjelent szakrális tartalma is: Kim Ir Szen halhatatlan lélekként jelen van és őrködik az állam felett. Iránta vallásias tiszteletet tanúsít a társadalom. Mindez a Kim-család vezetőit övező személyi kultuszban is kiteljesedik.

Az ideológiai ellentét megjelenése a legutóbbi események példáján levezetve:

A dzsucse ideológia utolsó két aspektusa különösen érzékennyé teszi az észak-koreai nemzetközi kommunikációt az USA elnökének egyre harciasabb retorikájára a konfliktus rendezését illetőleg. Donald Trump szeptember 19-én a New York-i ENSZ székházban mondott beszédében egyértelműen megüzente Kim Dzsong-Un („little rocket man”) észak-korai vezetőnek, hogy amennyiben tovább fenyegeti térségbeli szövetségeseit nem marad más választása, mint Észak-Korea teljes megsemmisítése. Trump már korábban is beszélt arról, hogy az USA katonai haderejének „tüzét és dühét” rászabadítja Phenjanra, azonban az ENSZ általános vitájában kiemelte, hogy a nemzetközi szervezet konfliktus megelőző tevékenysége más tagállamok támogatásával karöltve képes békésen rendezni a helyzetet. Ennek ellenére a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Ri Jong Ho, nyilatkozatában elmondta: az elhangzottakat hadüzenetként értékelték. Eközben Phenjanban Kim Dzsong-Un egy saját maga által írt személyes nyilatkozatban (ez az első alkalom, hogy első szám egyes személyben tett közzé nyilatkozatot.) küldte meg válaszát az Egyesült Államok elnökének.

Azonban a tény, miszerint Kim Dzsong-Un egyértelműen ideológiai támadásként is azonosította Donald Trump beszédét, további problémákat vet fel. A dzsucse ideológia egyik sarokpontja a szongun,(songun- „military first policy”) vagyis az a nézőpont, miszerint az ország katonai ereje az elsődleges. Továbbá az a perspektíva, melyben Észak-Korea egy kicsiny ország, ám ennek ellenére képes volt olyan katonai ipart kiépíteni, amellyel szembe tud szállni az őt körülvevő katonai fenyegetéssel és a nagyhatalmi elnyomással. Az állam az őt érő külső impulzusok és az elért belső politikai célok alapján definiálja, ítéli meg saját magát. Az észak-koreaiak ideális állam-képéhez hozzá tartozik az elismertség és a tisztelet a nemzetközi közösség részéről, melyet a pártvezetés álláspontja szerint nem kapnak meg. Rengeteg olyan politikai-ideológiai alapú koncepciós per zajlik és zajlott le az országban külföldiek ellen, ahol a fő vád az állam méltóságának megsértése.

Kép forrása: http://www.bbc.com/news/world-us-canada-41460205

Azért is kifejezetten aggasztó, hogy a népvezér személyes sértésként értékelte a megnyilvánulást, mert ez jelentősen visszaveti a kétoldali tárgyalások megkezdésének lehetősségét. (Például amikor az Elnök egy teljesen informális megnyilvánulásban közölte a közvetlen diplomáciai fórum kialakításával megbízott Rex Tillerson külügyminiszterrel, hogy felesleges a „Little Rocket Man”-el való együttműködésre tett erőfeszítése.) Népvezérként Kim Dzsong-Un testesíti meg az államot és annak becsületét, büszkeségét a személyét érő sértések az észak koreai identitást és a társadalom államhoz fűzött viszonyát alapjaiban becsteleníti meg. Kim-nek meg kell őriznie tekintélyét a pártvezetőség és a társadalom felé, tehát a diplomáciai közeledésnek az USA kezdeményezésével (háborús retorikájának feladásával, “meghátrálással”) kell formailag végbemennie. Ez elé komoly akadályokat gördít Trump elnök erőteljes, ledomináló attitűdje politikai kommunikációjában.

 

Lektorálta: Bartók András

*A szakértők véleménye azonban eltér abban, hogy Észak-Korea esetében a jelenséget valóban csak a biztonságiasítás technikájával lehet-e magyarázni.

*2 A dzsucse koreaiul=주체 kínai jelekkel 主體 vagy主体 „önerőnek” szokás fordítani, szó szerinti fordításai lehetnek „alany”; „önmaga”; „független”, a filozófiai „szubjektum” fogalmának fordítására használják kelet-ázsiai nyelvekben.

2017 szeptember 25-én Asqui Jorge Kristóf, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának harmadéves doktorandusza tartott előadást a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében Kolumbiáról. Az előadó kutatási területe a diplomáciatörténet és Latin-Amerika. A nyár folyamán lehetősége volt az Antioquia-i Egyetem nyári egyetemén részt venni, és rengeteg olyan új információval hazatérni, amit szinte csak helyben szerezhet az ember. Itt azokról a tapasztalatokról van szó, amit maga a kint tartózkodás élménye adott meg, így az előadásán első kézből kaptunk érdekességeket és hasznos információkat is erről a Dél-Amerikai országról.

Az országot nem nevezhetjük nemzetállamnak, és ennek főleg történelmi okai vannak. A spanyol gyarmatosítás után Simón Bolívar arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan lehetnek sikeresek a latin államszerveződések. Kísérletet tett egy Nagy Kolumbia létrehozására, de ez dezintegrálódni kényszerült regionális problémák miatt. Bolívar egy túlsúlyos, hatékony elnöki rendszert akart létrehozni, mert szerinte a túlélés záloga a túlközpontosított állam. Kolumbiában már ekkor megvolt a szeparatista hajlam, amiért a belső konfliktusok hazájának is nevezhetjük. Theodore Roosevelt intervenciós politikája által az amerikaiak igyekeztek beleszólni a belügyekbe és ekkor alakult ki a lakosság amerika-ellenessége.

Escobarról, a már 24 éve halott vezetőről is érdekes dolgokat tudtunk meg, az idejében kiskirályként viselkedett, állami kompetenciákat vett fel és például a szegényeknek házat építettet. Azt az elvet vallotta, hogy a cél szentesíti az eszközt, arra apelláltak, hogy jogállam nem törvényállam és a mai napig ez a gerillák felfogása. Az állam annak idején, a gazdaság fellendítésének érdekében beszállt a drogbizniszbe, ám a hatékonysága nem volt az igazi. Ekkor lett a szociális érzéketlenség gazdasági érdek, mivel nem mindenkit tekintettek ugyanolyan állampolgárnak.

Az első úti élmény, ami rögtön szóba került, az a biztonsági helyzet Kolumbiában. Az legelső pillanattól kezdve, mikor az országba érkezett, komoly ellenőrzésen kellett részt vennie, az egyszerű kérdésektől kezdve a készpénz, értéktárgy, úti cél tárgyköréhez érve és ezenfelül az egyetem befogadó nyilatkozatát is be kellett mutatnia. Ez a procedúra az egyetemen is folytatódott a nyilatkozattal minden nap, ráadásul kifele menet a csomagját is leellenőrizték. Az intézmény területén ezen felül fegyveres őrök is tartózkodtak, mivel régen úgymond megszokott volt, hogy hallgatókat raboltak el. De az elbeszélés alapján teljes mértékben megérte, a multidiszciplináris képzés remek oktatókkal, kommunikatív hallgatósággal és intenzív légkörrel párosul. Érdekességképpen azt is megtudtuk, hogy az oktatók a béketárgyalásokban is részt vettek, mint közigazgatási újjászervezők.

Ezzel szemben a közbiztonság kifogásolható, az emberek egyszerű mindennapjaik keretében találkoznak a prostitúcióval és kábítószerekkel az utcákon. A városban metró is található, ami biztonsági kapukkal rendelkezik és fegyveres őrök biztosítják, pontos és tiszta, de addig is el kell jutni valahogy. Később kiderült, hogy az előadó a város legrosszabb környékén szerzett szállást, a városon belül is hatalmas kettősség figyelhető meg, mert a lakhelyével ellentétben volt a „Babérlevél-kerület”, ahol a jómódú polgárok laktak és utcáin nem jelenik meg ilyen szembetűnően a bűnözés. Ez a kettősség a vidéken látszódik meg még jobban, ahol a régiók egymással szemben állnak, és a területet a kartellek és bűnszervezetek drogtermesztő bázisai és szállító útvonalai szabdalják, és akik közé a földművesek szorultak, mivel Kolumbia a mai napig agrárország: jellemzően ültetvényes gazdálkodással foglalkoznak. A parasztoknak a polgárháborúk miatt a városokba kellett menekülniük, a belső menekültek száma akár milliós is lehet, Medellínben például saját kerületük van, ahol a vidék visszaköszön a graffitikben és ezekben a kerületekben a bűnözési ráta is magas. Más gazdák paramilitáris szervezeteket állítottak fel földjeik védelmére. A paraszti életmódot meg kell érteni, a földkérdés is vezetett a gerillaszervezetek kialakulásához.

Kolumbia vajon bukott állam? A professzorok ezzel nem értettek egyet, rávilágítottak arra, hogy mennyire más világ Kolumbia, ahol az emberek az erőszakban szocializálódtak, az országban kartellek, gerillák és bűnszervezetek uralkodtak, és a demokráciának és a békének más a felfogása, mint például nálunk Európában. A polgárháború például tudatos eszköz, rendszerváltás nélkül hal el és a kolumbiaiak nem kötik össze a háborút a fegyveres konfliktussal, így a békefelfogás is más. A jelenkor vívmányának tekinthető, hogy oktatási keretek között szeretnének a gyerekekbe állampolgári öntudatot nevelni és a békéről kommunikálni velük.

Az előadás tökéletesen rávilágított arra, hogyha kritikus szemmel szeretnénk Kolumbiát vizsgálni, egy teljesen más szemüveget kell felvennünk, hogy ne a vágyott képet, hanem a valóságot lássuk, és ezért az új perspektíváért nagyon hálásak vagyunk az előadónak!

2017. október 11. 18:00 – Ludovika Főépület V. előadó – Felvételi Infóest

A Biztonságpolitikai Szakkollégium infóestet tart, melynek során a Szakkollégiumba jelentkezők fontos részleteket tudhatnak meg a felvételi folyamat további részeiről. A felvételi információk mellett a Szakkollégium működéséről is szó lesz. Természetesen lehetőségetek lesz feltenni kérdéseiteket a Szakkollégium vezetőinek, tagjainak és segítőinek is.

A Szakkollégium patrónusainak és senior tagságának egy része is jelen lesz az esten, így a jelenlegi tagság mellett további fontos, a Szakkollégium életéhez közel álló személyt lesz lehetőségetek megismerni. Az infóest után pedig lehetőség nyílik arra, hogy közösen beüljünk a mindenki által kedvelt Vödör Bárba!

A Szakkollégiumba október 8-ig lehet jelentkezni, úgyhogy ne habozzatok!

Katonai

Hivatalos Látogatás Magyarországra
2017. szeptember 27. és 29. között Magyarországra látogatott Mikhail Kostarakos tábornok, az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke. Kostarakos tábornok urat Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke hívta meg. A találkozás célja az európai biztonság céljainak és akcióterveinek megbeszélése volt, így az EU Katonai Bizottságának elnöke betekintést nyerhetett a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetébe, regionális együttműködéseibe, missziós szerepvállalásaiba, új tartalékos rendszerébe, mindezek mellett pedig a térség biztonságát szolgáló magyar elképzelésekbe. Kostarakos tábornok úr az értekezlet után úgy nyilatkozott, hogy a vezérezredes úrral folytatott tárgyalás sikeres volt. A tábornok úr a látogatása során előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Európai Unió önvédelmi stratégiájáról, amely előadáson a Biztonságpolitikai Szakkollégium is képviseltette magát.

Új vezető az EUCAP Száhel Mali misszió élén
Philippe Riót, a francia csendőrség magasrangú tisztjét nevezte ki az Európai Unió Politikai és Biztonsági Bizottsága az EU afrikai, Száhel-övezeteben állomásozó Mali missziójának élére. Megbízatása 2017. október 1-én kezdődik. A Száhel Mali misszió egyike azon katonai misszióknak, amelyeket az Európai Unió a Száhel-övezet biztonságának és fejlesztésének érdekében indított. A Száhel Mali misszió célja, hogy mali államban érvényre juttassa az alkotmányosságot és demokratikus rendet, illetve kialakítsa a tartós béke feltételeit. A régióban párhuzamosan még két katonai misszió működik: az EUTM Mali a helybeli fegyveres erők elszámoltathatóvá tételét, az EUCAP Száhel Niger pedig a nigeri szervezett bűnözés és terrorizmus elleni harcot segíti.

Új vezető az EUPOL COPPS misszió élén
Az Európai Unió Politikai és Biztonsági Bizottsága Kauko Altomaat, a finn belügyminisztérium magasrangú tisztjét nevezte ki az EU palesztin területeken folytatott rendőri missziójának élére. Az EUPOL COPPS célja az izraeli-palesztin konfliktus kétoldalú rendezése, valamint a palesztin államépítés. A misszió 2006 januárja óta dolgozik azon, hogy kialakítsa a jövőbeli palesztin állam intézményeit, büntető igazságszolgáltatását és a jogállamiságot. Kauko Altomaa megbízatása 2017. október 1-én kezdődik és 2018. június 30-ig tart.

Kiber- és hibridtámadást elhárító hadművelet próbája
Az Európai Unió 2017. szeptember 28-án indította el gyakorlatát (PACE17) annak a rendszernek, amelynek feladata egy esetleges kiber- vagy hibridtámadás elhárítása. A cél, hogy értékeljék a meglévő rendszer üzemkészségét, valamint egy utólagos elemzőprogram segítségével kiszűrjék azokat a pontokat, amik még fejlesztésre szorulnak. A PACE17 nevű gyakorlat négy kulcsfontosságú területet mérettet meg: helyzeti éberség, támadást elhárító eszközök EU szintű hatékonysága, reakcióidő, gyors és irányított kommunikációs képesség. A gyakorlat október 4-ig tart, utána október 4. és 11. között a NATO futtattja le ugyanezt a próbaelhárítást CMX17 néven. A két gyakorlat az EU és NATO együttműködését is hivatott fejleszteni ilyen típusú támadás esetén.

Szankciók

Szankciók alkalmazása Maliban
A Tanács jogi aktussal ültette át az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2374 (2017) számú határozatát, amely lehetővé teszi a szankciót azon szereplőkkel szemben, akik tevékenyen akadályozzák a Maliban, 2015-ben aláírt békéről és megbékélésről szóló egyezményt. Ilyen cselekménynek számít a békéről szóló egyezményt támadó csapásban való részvétel, védelmi és/vagy nemzetközi erőkkel való szembeszállás, a Maliba küldött humanitárius segélyek célba érésének akadályozása, az emberi jogok megsértése és a gyermekekből álló fegyveres csoportok vagy fegyveres erők bevetése és toborzása. Az érintett személyeket vagy szervezeteket jegyzékbe veszik.

Szankciók Líbiában
A Tanács hat hónappal hosszabbította meg Líbiában kivetett szankcióit, különös tekintettel három személyre, akiket a béke akadályoztatásával vádolnak: Agila Saleh a Képviselőház Helyettes Tanácsának elnöke; Khalifa Ghweil, a nemzetközileg nem elismert Nemzeti Tanács miniszterelnöke és védelmi minisztere; és Nuri Abu Sahmain, a nemzetközileg nem elismert Nemzeti Tanács elnöke. A Tanács a szankciókat Fayez Sarraj kormányának támogatására léptette életbe, mint az egyetlen legitim kormány elismeréseként. Az EU az erőszak alkalmazásától való tartózkodásra szólította fel a térségben tartózkodó katonai erőket, mert nézőpontja szerint csak békés úton lehet rendezni a konfliktust az Észak-afrikai országban.

Szankciók Ukrajnában
A Tanács 2017. szeptember 14-én hat hónappal meghosszabbította az Ukrajnában kivetett szankciókat 2018. március 15-ig. A listán jelenleg 149 személy és 38 szervezet szerepel. Ezzel párhuzamosan egyéb kiegészítő intézkedések is megjelentek: 2018. január 31-ig van érvényben az orosz gazdaság bizonyos ágazatait érintő szankciók, illetve 2018. június 23-án érnek véget a Krím és Szevasztopol jogellenes annektálása miatt életbe lépő korlátozó intézkedések.

Szankciók a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban
A Tanács jogi aktussal beépítette szankcióiba az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2371 (2017) számú határozatát, mely ágazati szankciókat szabályoz a Koreai Nép Demokratikus Köztársasággal szemben. A bevezetett intézkedések főleg az ország fő exportágazataiban rendelnek el teljes tilalmat a szén, vas, vasérc, tengeri élelmiszerek, ólom és ólomérc exportjára. Emellett az uniós országok területén észak-koreai állampolgár nem vállalhat munkát és tiltják az új közös vállalkozások és szövetkezeti egységek létrehozását, vagy már meglévő vállalkozás új beruházással történő kibővítését. Az Unió végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanács minden olyan rendelkezését, amelyet a Koreai nép Demokratikus Köztársaság nukleáris, atomfegyverekhez, ballisztikus rakéták és más tömegpusztító fegyverek programjaira válaszul fogadott el. A szankciólistán, melyen azok neve szerepel akik sértik és felháborító módon semmibe veszik az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendelkezéseit, jelenleg 63 személy és 53 szervezet szerepel.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke 2017. szeptember 3-án úgy nyilatkozott, hogy a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság által végrehajtott nukleáris teszt sérti a nemzetközi jog által lefektetett alapelveket, és megismételte az ENSZ Biztonsági Tanácsának követeléseit, miszerint a fegyvert le kell szerelni. Emellett felszólította az országot, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat rakéta programjáról az Európai Unióval, és az ENSZ Biztonsági Tanácshoz fordult a szankciók megerősítéséért.

2007-ben október 2-át az ENSZ az Erőszakmentesség Nemzetközi Napjának nyilvánította. A dátum nem véletlen, 1869-ben ugyanis ezen a napon született Mahatma Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezetője és az erőszakmentesség filozófiájának és stratégiájának úttörője.

Az ENSZ Közgyűlés 2007. június 15-i A/RES/61/271 határozata szerint a Nemzetközi Nap egy megfelelő alkalom arra, hogy “az erőszakmentességről szóló üzenetet – többek között az oktatás és a lakosság tudatosítása révén – terjessze”. Az határozat megerősíti “az erőszakmentesség elvének egyetemes jelentőségét” és a vágyat “a béke, a tolerancia, a megértés és az erőszakmentesség kultúrájának biztosítására”.

Az ENSZ Közgyűlés elnöke, Miroslav Lajčák október 2-i beszédében kifejtette, hogy a mai világban az erőszak sokak számára választás kérdésévé vált amellett, hogy az erőszak egyúttal a bizonyíték is a pusztításra és a szenvedésre, amelyet ez a választás okoz. Ebből kiindulva szólította fel az ENSZ tagállamait, hogy minél nagyobb erőfeszítéssel próbálják megelőzni a konfliktusokat, a Szervezetet pedig az erőszakmentesség nagyobb fokú népszerűsítésére kérte.

Az elnök szerint „a mediáció az erőszakmentesség egyik leghatékonyabb eszköze. A szembenálló feleket eltéríti a konfliktustól, a kompromisszum irányába.” Véleménye szerint minél tovább tart reagálni egy fejlődő konfrontációra, annál nagyobb az esély arra, hogy előbb utóbb az erőszak lesz a válasz valamelyik résztvevő fél oldaláról.

Mindennél aktuálisabbak az elnök szavai ezen a napon, bizonyítékként elég kiemelni a lőfegyverrel elkövetett támadást, ami egy nappal korábban történt Las Vegasban, több, mint 50 ember életét követelve.

Partnerkapcsolatok

2017. szeptember 5.

Rose Gottemoeller, a NATO helyettes főtitkára a nukleáris non-proliferáció jegyében rendezett Stratégiai Fórumon vett részt a szlovéniai Bled városában. A konferencián jelen voltak az Európai Unió és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselői, illetve az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezetének munkatársai. Gottemoeller az észak-koreai atomkísérletek kapcsán megerősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkár álláspontját abban, hogy a Szövetség is erősen érintett Észak-Korea biztonságot destabilizáló attitűdjében, amely a hatodik nukleáris kísérleti robbantás és az interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésével immár nem regionális, hanem nemzetközi fenyegetést jelent. A helyettes főtitkár leszögezte, hogy a NATO nem ért egyet semmilyen elképzeléssel azzal kapcsolatban, hogy egy alku keretein belül az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlataikat feladják Észak-Korea rakéta- és nukleáris programjának felfüggesztéséért, esetleg nukleáris mentesítéséért cserébe. “Fontos kiemelni, hogy ez a fenyegetettség már 1994-ben felmerült, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris törekvéseinek megjelenésével” – szögezte le Gottemoeller.

A bledi fórumon szó esett arról is, hogy Oroszország és az Egyesült Államok egyetért a nukleáris mentesítés ügyében. Mindkét ország vezetése aláírta az új stratégiai fegyverzetcsökkentési szerződést (START- Strategic Arms Reduction Treaty) melyben kötelezettséget vállalnak 2018 februárjáig, hogy a bevethető nukleáris robbanófejek számát lecsökkentik az új, 1550 db-ot engedélyező fegyverkezési szintnek megfelelően. Moszkva és Washington is bejelentette, hogy megkezdték az egyezmény végrehajtását.

2017. szeptember 6.

Cornelius Zimmerman, a NATO Afganisztánba kihelyezett képviselője üdvözölte az USA új dél-ázsiai stratégiáját és elmondta, hogy a megközelítés teljes mértékben összhangban van a NATO álláspontjával az afganisztáni háborút illetően. Hozzátette, hogy a kihívást jelentő biztonsági helyzet ellenére az afgán biztonsági erők napról napra ütőképesebbé válnak, köszönhetően az országban működő Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű missziónak.

2017. szeptember 7.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár informális keretek között találkozott az Európai Unió tagállamainak a védelmi minisztereivel Tallinban. Az eseményre egy kibergyakorlat miatt került sor, ahol Stoltenberg megfigyelőként volt jelen. A főtitkár a kétnapos észtországi tartózkodása során kiemelte, hogy minél szorosabb EU-NATO kooperációra van szükség annak érdekében, hogy a számítógépes támadások kivédhetőek legyenek. Emellett egyúttal meghívta a közösséget a novemberi „Cyber Coalition” (Kiberkoalíció) elnevezésű NATO-gyakorlatra is, ami a világ legnagyobb megmozdulása a kibervédelem területén.

2017. szeptember 7.

Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban találkozott Petr Pavel, a Katonai Bizottság elnöke Valerij Geraszimov tábornokkal, az Orosz Föderáció vezérkari főnökével. A személyes találkozó világos bizonyítéka annak, hogy az Észak-Atlanti Szövetség fent kívánja tartani a kommunikációs csatornáit az átláthatóság és politikai párbeszéd jegyében az orosz vezetéssel. A sajtótájékoztatón mindkét tábornok egyetértését fejezte ki párbeszéd fenntartását illetően.

2017. szeptember 16.

Sir Stuart Peach-et, az Egyesült Királyság vezérkari főnökét választották meg a Katonai Bizottság következő elnökének. Mandátuma három évre szól 2018 nyarától kezdődően.

Műveletek

2017. szeptember 5.

A következő négy hónapra az USA és Belgium látja el a NATO BAP missziójából adódó légvédelmi feladatokat a Baltikum felett. A szeptember 5-i ceremónián Belgium Spanyolországtól vette át a támogató szerepet, a vezető szerep pedig augusztus 30-a óta az Egyesült Államokat illeti meg a litván siauliai légibázison állomásozva.

Belgium F-16-os, az USA pedig az F-15C típusú repülőgépekkel vesz részt a misszióban; előbbi ország hatodik, utóbbi pedig ötödik ízben vállal szerepíet a BAP küldetésben.

2017. szeptember 11.

A Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) felhasználásával humanitárius akcióba kezdett a NATO a karibi-térségben az IRMA hurrikán pusztítása után. Az akciót a SAC egyik tagja, Hollandia kérvényezte, mivel Szent Márton-szigeten nagymértékű pusztítást okozott a hurrikán. Az akció keretében segélyszállítmányt vittek a holland szigetre.

2017. szeptember 23.

Grúzia nagyobb erdőtűzzel szemben kért segítséget a NATO Euro-atlanti Katasztrófa-reagálási Koordinációs Központjától. A NATO tagjai és partnerei azonnal válaszoltak a kérésre: Törökország kettő, Azerbajdzsán egy tűzoltó-helikoptert küldött a grúz tűzoltók támogatására. A tüzet végül sikeresen eloltották.

Aleksandar Vučić, the President of Serbia attended the 72nd session of the UN General Assembly and the Bloomberg Global Business Forum in New York. However, the most important element of his visit probably was not his speech at the Assembly but the series of bilateral meetings with the most powerful politicians of the world. According to media reports, he held around fifty of them.

Of course, these short negotiations are no ground for in-depth analysis of difficult matters, they merely serve as a direct way to deliver short and relevant messages

One of the most colourful ways to establish direct contact was presented by Serbian Foreign Minister Ivica Dačić, who simply approached Donald Trump, spoke to him, and also showed him some papers. Later on Dačić told journalists that he brought photocopies of the front pages of all Serbian newspapers from the time Trump was elected. And here comes the essence – Trump provided Dačić with a contact person for further negotiations. Moreover, rumours have already appeared about an official Vučić-Trump summit in the near future.

On the margins of the United National General Assembly, Vučić met Federica Mogherini and Hashim Taci. They continued their discussion on a new phase of the EU-facilitated dialogue between Belgrade and Pristina on the comprehensive normalisation of relations, building on agreements in July and August.

Another interesting and unique meeting must have been the one with George Soros. The official statement afterwards rather laconically stated that Vučić and Soros discussed the most relevant political questions in the European Union and the Balkans. We can only guess about the topics raised by the President of a country where members of the opposition are regarded as ‘agents of Soros’.

The Serbian President also met Jens Stoltenberg, the Secretary General of NATO, Erna Solberg, the Norwegian Prime Minister as well as leaders from the region, such as Andrej Plenković, the PM of Croatia, Filip Vujanović, the President of Montenegro, Dragan Čović, the representative of the BiH Presidency, and Miroslav Lajčak, the President of the UNGA (who previously served as the Foreign Minister of Slovakia and the High Representative of the UN in Bosnia and Herzegovina).

He also did not miss the chance to have a short talk with Sergey Lavrov, the Foreign Minister of Russia, António Guterres, the Secretary General of the United Nations and Abdel Fattah el-Sisi, the President of Egypt.

An objective evaluation of these consultations will be due when we have seen the outcome. Hopefully, the big promises will not turn out to be empty diplomatic words.

Szeptember 18-án Bedzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök fogadta Líbia erős emberét, Halifa Haftar tábornokot. Alig másfél hónappal ezelőtt Emmanuel Macron francia köztársasági elnök látta vendégül Párizsban a veterán tábornokot. Ezek az események beleillenek abba az egyre elfogadottabb elképzelésbe, amely a tábornokot tekinti a líbiai rendezés egyik sarokövének.

A jelenleg 73 éves tábornok váltakozó intenzitással, de folyamatosan részét képezte a líbiai politikai életnek. A Kaddáfit hatalomra juttató forradalom részvevőjeként neki is szerepe volt a későbbi rendszer kialakításában. A 80-as években Csád ellen folytatott háborúban fogságba eset, majd elveszítette Kaddáfi támogatását. A következő két évtizedet száműzetésben töltötte Virginia állambeli otthonában. Az arab tavasz következményeként kirobbant líbiai felkelésnek köszönhetően újra visszatérhetett szülőföldjére. A Kaddáfi-rezsim összeomlását követő zűrzavart kihasználva lépét Haftar tábornok a líbiai politikai élet színpadára. Az arab tavaszt követően az országot irányító Átmeneti Nemzeti Tanács, majd az azt váltó Általános Nemzeti Kongresszus nem tudta konszolidálni az ország belső viszonyait, így Nemzeti Kongresszus mandátuma 2014 februárjában lejárt. A Kongresszus az alkotmány előkészítő munka  befejezetlenségére hivatkozva meghosszabbította a mandátumát. Ekkor lépet elő Haftar tábornok, aki február 14-én a televízión keresztül lemondásra szólította fel a kormányt, ezt követően pedig az ország keleti felébe távozott. Kirenaikában berendezkedő Haftar a hozzá hű erőkből és milíciákból hadsereget szervezett. Saját erejének felállítása után, 2014 májusában elindította a Méltóság hadműveletet (Operation Dignity), melynek célja az Anszar al-Sária iszlamista terror szervezet Bengáziból való kiűzése volt. A nyár folyamán megtartott választások eredményeként létrejött szekuláris hátterű Képviselőháznak a Kongresszus nem volt hajlandó átadnia hatalmat. Ezt követően a nemzetközi közösség támogatást élvező Képviselőház Tripoliból a Kirenaikai Tobrukaba tette át a székhelyét. A következő hónapokban létrejött az együttműködés a nemzetközi elismertséggel rendelkező Képviselőház, valamint a katonai erő birtokában lévő Haftar között. A 2014 nyarán kirobban második polgárháborúban Haftár és a Képviselőház közösen vették fel a harcot az iszlamista hátterű Általános Nemzeti Kongresszussal  szemben. Haftar tábornok a Képviselőház mellett további három fontos szövetségest tudhatott maga mögött. Oroszországot, az Egyesült Arab Emírségeket és az Abdel-Fattáh al-Szíszí vezette Egyiptomot. A tábornok ereje és befolyása a következő hónapokban folyamatosan növekedett, 2015 márciusában a Képviselőház a Líbiai Nemzeti hadsereg parancsnokává nevezte ki Haftart. Az ENSZ  közvetítésével 2015 decemberében a marokkói Szkhírátban sikerült rávenni a Kongresszust és a Képviselőházat a Líbiai Politikai Megállapodás (Libyan Political Agreement) aláírására: az egyezmény értelmében létrejött a Fajez esz-Szarrádzs vezette egységkormány. Problémát jelenetet, hogy az egységkormány felállítást a két képviselő testületnek is meg kellett szavaznia. Miután a szavazást a Képviselőház hónapokig elhúzta, Fajez Szarrádzs és a leendő kormány több tagja megjelent Tripoliban és egyoldalúan kikiáltották az Egységkormány megalakítását. Ezt követően az Európai Unió és a nyugati országok többsége a Tripoliban székelő kormányt ismerték el Líbia egyedüli képviselőjének. A tobruki Képviselőház befolyása a nemzetközi támogatás hiányában  hanyatlásnak indult, Haftar tábornok tekintélye viszont tovább nőt. Egyrészt továbbra is mögötte állt Oroszország, Egyiptom és az Emirátusok; másrészt a tábornok kezében összpontosult az ország egyik legjobban felszerelt fegyveres ereje. Mindezek ellenére a nyugati államok többsége pusztán egy lázadó hadúrként tekintett Haftarra.  Válaszul az Egységkormány által indított Szírt városa elleni offenzívára, Haftar tábornok 2016 szeptemberében támadást indított az ország olajlétesítményeit őrző Petroleum Facilities Guard ellen. Bár Szarrádzs kormány által indított támadás célja a város Iszlám Államtól való visszafoglalása volt, a tábornok tisztában volt vele, hogy Szírt eleste után az egységkormány milíciái előtt megnyílt volna az út a kőolajban gazdag keleti területek irányába. A Szírttől keletre eső területek megszerzésével Haftarnak sikerült rátenni a kezét az ország szénhidrogén készletének nagy részére. A következő hónapokban a Líbiai Nemzeti Hadsereg sorra vette át az ellenőrzést az ország különböző területei felett.

A mediterráneum középső területét sújtó migrációs krízis előhozta a megoldatlan líbiai kérdésből fakadó problémákat. Bár az Unió továbbra is Fajez esz-Szarrádzs vezette Egységkormányt tekinti az ország legitim kormányának, az elmúlt hónapok eseményei rámutattak arra, hogy a tripoli kormány feltehetőleg nem lesz képes a szuverenitását kiterjeszteni az ország nagyobbik részére. Ebből kifolyólag az ország határainak az ellenőrzést, és a migráció megfékezést sem tudja az elvárt módon ellátni. A Líbiai kérdés megoldást egyre többen az Egységkormány és Haftar tábornok között létrejött megegyezésen alapuló politikai átmenetben látják. Az elmúlt időszak történéseinek legfőbb nyertese egyértelműen Halifa Haftar tábornok. A legtöbb nyugati ország által korábban pusztán rebellis hadúrnak tekintett tábornok szerepe egyre inkább felértékelődik a líbiai rendezés kérdésében. Haftar növekvő jelentőségét az Egységkormány gyengesége mellett alapvetően három okra lehet visszavezetni. Egyrészt a Méltóság hadművelet megindítását követő bő három évben Haftar uralma alá hajtotta az Észak-afrikai ország területének jelentős részét. Másrészről a földközi tenger középső szakaszán átívelő migrációs út lezárásában érdekelt olaszok és franciák lehetséges partnerként tekintenek a komoly haderővel rendelkező tábornokra. Harmadszor Haftar tábornok a 2014-es hadműveletek megindítása óta elévezi a líbiai rendezésben érdekelt két hatalom: Egyiptom és Oroszország támogatását. Ezen okokból kifolyólag a nemzetközi elszigeteltségből szép lassan kitörő Haftar jelenleg a békekötést követő politikai átmenet megkerülhetetlen szereplőjének látszik.

 

Válaszul a 2017. augusztus 25-i terrortámadásra a mianmari hadsereg válogatás nélkül elkezdte felszámolni a rohingyák településeit, amelynek következtében humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki a világ egyik legelmaradottabb országában. A két évvel ezelőtt demokratikusan megválasztott polgári kormány, valamint külügyminisztere és kulcsfigurája, a Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szán Szu Csí, pedig kénytelen szemet hunyni a katonai vezetés túlkapásai fölött.

A lassú átmenet katonai diktatúrából “katonai demokráciába”

Mianmart 1988 és 2011 között kemény kézzel a hadsereg, vagyis a Tatmadaw irányította a SPDC-n (State Peace and Development Council) keresztül. Bár a gazdaság a 2000-es években két számjegyű növekedést produkált, a húszéves diktatúra alatt tovább éleződtek az etnikai és vallási ellentétek, nem beszélve a külpolitikai izolációról, amit elsősorban az ellenzéki mozgalmak erővel elfojtása eredményezett. 2008-ban a junta új alkotmányt fogadott el, aminek értelmében 2010-ben és 2015-ben általános választásokat rendeztek – az előbbit komoly korlátokkal, az utóbbit viszont lényeges korlátok és hatósági beavatkozás nélkül. Aung Szán Szu Csí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elsöprő győzelmet aratott országszerte, ennek ellenére a Tatmadaw komoly politikai pozíciókat tartott meg magának – a törvényhozásban például bármikor megvétózhatnak egy alkotmánymódosítást.

A polgári kormányzattal szemben komoly elvárás volt az ország belső feszültségeinek az enyhítése – ugyanis az etnikai és vallási szeparatizmus gyökerei az ország megalakulásáig nyúlnak vissza. Ebben az átalakulással ugyan sikereket könyvelhettek el 2015-ben és 2017-ben, amikor több, az ország területén működő fegyveres csoporttal sikerült fegyverszünetet kötni. Azonban az augusztus vége óta zajló tisztogatást elszenvedő népcsoport, a rohingyák fegyveres csoportja nem vehetett részt a béketárgyalásokon.

Forrás: International Crisis Group

 De kik azok a rohingyák?

A rohingya megnevezést többen vitatják és megkérdőjelezik, tartalma a mai napig nem egyértelmű. Legelterjedtebben a burmai partvidék északi részén, a bangladesi határ közelében élő muszlimokat értik alatta, ám ezzel együtt etnikai jelentése is van a szónak. Mianmar azonban nem ismeri el a rohingyákat államalkotó közösségként, és ezt a szó használatának mellőzésével hangsúlyozza. A csoportot általában pejoratívan “bengáliként” emlegetik az állami vezetői körökben, ezzel is idegenségüket, bangladesi származásukat hangsúlyozva. A rohingyák eredete ugyan dél-ázsiai, ám bizonyos, hogy a gyarmati időszakban is éltek a térségben muszlimok, akik helyzete az 1962 után romlott le jelentősen.

Bár a dekolonizáció után erős volt a térségbeli szeparatizmus, valamint a ’70-es évekbeli pán-iszlám ébredéssel megjelentek itt is terrorista sejtek (Rohingya Hazafias Front, Arakán Rohingya Iszlamista Front), a hatóságok fellépése és a társadalmi bázis hiánya következtében hamar elhaltak, a 2000-es évek közepétől kezdve eltűntek. A 2010-es években felerősödő buddhista nacionalizmus, a belőle fakadó kommunális összecsapások, ötvözve a ténnyel, hogy a rohingyáknak nincs a saját országukban állampolgárságuk se, összességében elég volt a lakosság militarizálásához, a korábban többnyire békés helyiek jelentős részének az erőszakra indításához. Az elmúlt három évben az ARMA (Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg) egyre több merényletet hajtott végre katonai (kemény) célpontok ellen, amire válaszul a hadsereg az ún. “négy vágás” stratégiát alkalmazza: elvágják a felkelőket az élelemtől, a forrásoktól, az információtól és az újoncoktól, nem válogatva a célpontok között. A kivitelezésben ez nagy hasonlóságot mutat a “felperzselt föld” taktikával, ezzel is ellehetetlenítve az elmenekültek esetleges visszatérését.

Népfelkelés vagy globális dzsihád?

Műholdas képeken is jól látható a pusztítás
Forrás: bbc.com

Az ARSA gyökerei ugyan a fentebb említett mozgalmakig nyúlnak vissza, azokkal azonban kevés kontinuitást mutatnak. Alapítói és vezetői rohingya emigránsok, akik elsősorban Szaúd-Arábiában és Pakisztánban telepedtek le és kaptak kiképzést, katonái pedig döntő többségben helyiek vagy szintén az emigrációból hazatért rohingyák. A korábbi mozgalmakkal ellentétben jelentős támogatást élveznek a helyi lakosság részéről, akiket főleg a bangladesi határ két oldalán képeznek ki. Ezáltal egyelőre az utánpótlást is a helyiektől szerzik be, vagy a mianmari biztonsági erőktől zsákmányolják, azonban az akcióik sikere és az alapítók közel-keleti kapcsolatai valószínűsítik, hogy amennyiben a mianmari kormány nem képes átfogó politikai megoldást kínálni a hányattatott sorsú rohingyáknak, évtizedekre állandósulhat a konfliktus. A kialakult helyzet kiváló táptalajt kínál az Iszlám Államhoz hasonló terrorista szervezeteknek, amelyek – a Közel-Keletről elmenekülve vagy kiszorulva –, hasonló konfliktusokat keresnek, ahol megszerzett harci tapasztalataikat “kamatoztathatják”.

Az ARSA céljai azonban (jelenleg) nem egyeznek a “klasszikus” terrorista csoportok céljaival. A csoport az elidegenített, kirekesztett és kilátástalan helyi muszlimok politikai jogainak elérését tűzte zászlajára, nem pedig a félelemkeltést és a közvéleménynek a legitim vezetés ellen hangolását. Ez meglátszik a célpontjaikon és felkészültségükön is: előbbiek kizárólag katonai célpontok: a határőrség és a hadsereg utánpótlási vonalai, állomáspontjai; míg utóbbi főleg egyszerű robbanószerkezetek, IED-k (improvised explosive devices), amelyek elkészítéséhez azonban már külföldi tapasztalatokat vettek igénybe az ICG jelentése szerint.

Erőszakspirál mozgásban

A felkelés tehát egyelőre helyi jellegű, mind résztvevőit, mind céljait és stratégiáit tekintve. Amennyiben ezek közül bármelyikben változás áll be, igazat adhatunk majd a mianmari belügyminiszternek, aki augusztus végén már az Iszlám Állam egy újabb szervezetét vélte felfedezni az ARMA-ban. A nyilatkozat tükrözi a Tatmadaw hozzáállását, ugyanis a jelenlegi alkotmány szerint a belügyminiszteri posztot csak egyenruhás töltheti be. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezzel szemben már “az etnikai tisztogatás tankönyvi példájának” nevezte a kialakult helyzetet, ahol a falvakat felgyújtó hadsereg elől menekülő emberek elé aknákat helyeznek el a határon, valamint a szabad mozgásuk biztosításához állampolgári iratokat követelnek tőlük – amivel természetesen a rohingyák nem rendelkezhetnek. Bár a források különböző számokról számolnak be, a lakhelyükről idén elüldözöttek száma több százezres lehet, az ENSZ adatai szerint 270 000 körül mozog: többségük Bangladesben vagy Thaiföldön talált menedéket.

A hajthatatlanság a hadsereg részéről minden bizonnyal egyre több embert fog elüldözni az otthonából, és egyre többeket fog radikalizálni, míg a kormányzat polgári része tehetetlen: kezét a hadsereg alkotmányban foglalt hatalma és a közvélemény is megköti. Alternatív és békés megoldás híján egyre többen fordulhatnak az ARMA-hoz, amely jelenleg a rohingyák egyetlen politikai érdekképviseleti szervezeteként is működik. Ameddig ez a helyzet fennáll, nem születhet békés megoldás a Bengáli-öböl keleti partvidékén.

A cikket Háda Béla lektorálta.

 

A világ lélegzetvisszafojtva várta Donald Trump új afgán stratégiáját, amely megoldást kínálhat a közel 16 éve húzódó konfliktusra. Trump a kampányában ígéretet tett arra, hogy kivonja az Egyesült Államokat a külföldi konfliktusokból, azonban az Afganisztánt érintő új stratégia egészen más irány felé mutat. Az augusztus 22-én a Fort Myer katonai bázison tartott beszéde óta, politikusok szerte a világon reagáltak az amerikai elnök szavaira.

Mit is takar Trump új afgán stratégiája?

Az elnök élesen bírálta elődje, Barack Obama hozzáállását az afganisztáni konfliktushoz. Véleménye szerint Obama egy „mesterséges” ütemtervet állított be a konfliktus kezelésére, amely egyáltalán nem mozgott reális talajon, s nem vette figyelembe a helyi viszonyokat. Ezzel szemben az új stratégia egy átfogó, regionális alapokon nyugvó megközelítés lenne, amelynek célja elsősorban, hogy politikai megoldásokat kínáljon a konfliktusra. A terv további része továbbra is az, hogy az USA növelni fogja az Afganisztánban állomásozó erők számát azzal a céllal, hogy részt vegyenek az afgán erők kiképzésében. Tehát megállapítható, hogy nem áll Trump elnök szándékában az amerikai erők kivonása az ország területéről. Ezt a döntést azzal erősítette meg, hogy a hirtelen és meggondolatlan kivonulás hatalmi vákuumot eredményezne az országban, amelyet az Al-Kaida és az ISIS tagjai gyorsan feltöltenének.

Az új stratégia új, viharos fejezeteket nyithat meg Afganisztán és Pakisztán viszonyában is. Trump felszólította Pakisztánt, hogy számolja fel a terrorista búvóhelyeket az Afganisztánnal határos területeken. A pakisztáni hadsereg szóvivője, Ashif Ghafoor őrnagy elutasította az elnök megjegyzését mivel véleménye szerint az állítás hamis, hiszen Pakisztán területén nincs terrorista búvóhely. Pakisztán külügyminisztere, Khwaja Muhammad Asif találkozott az amerikai nagykövettel, David Hale-el, ahol biztosította a nagykövetet arról, hogy az ország elkötelezett a terrorizmus elleni harcban, valamint a szomszédos ország, Afganisztán stabilizálásában is. A pakisztáni külügyminiszter véleménye szerint, az USA-nak hangsúlyt kellene helyeznie a tálibokkal folytatott tárgyalásokra, megbeszélésekre is, mert hosszú távon ez eredményezne békét a háború sújtotta országnak. Azt is hozzátette, hogy a regionális hatalmaknak, beleértve Iránt és Oroszországot, szintén szerepet kellene játszaniuk a tálibokkal folytatott tárgyalásokban.

Afganisztán elnöke, Ashraf Ghani örömmel fogadta az amerikai elnök új stratégiáját. Ghani meglátása szerint, ezzel a lépéssel az USA bebizonyította, hogy hosszú távon elkötelezte magát, mint az afgán kormány kulcsfontosságú partnere. Az elnök azt is hozzátette, hogy az afgán-amerikai partnerség sosem volt még erősebb.

A stratégia kapcsán megszólalt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is. A főtitkár üdvözölte Trump elhatározását és hozzátette, hogy az USA mindig is elkötelezett volt az afganisztáni jelenlét mellett. Jelenleg Afganisztánban a Resolute Support Mission keretein belül vesznek részt a NATO és a partner országok az afgán haderő kiképzésében, valamint tanácsadásban. Az USA jelenléte Afganisztánban az évek alatt sokat változott, összefüggésben az éppen hatalmon lévő elnök politikai célkitűzéseivel. A jelenlét 2010-ben volt a legmagasabb, akkor a csapatok létszámát nagyjából 100.000 főre tehetjük. A mélypont 2011-ben volt, ekkor az USA csapatainak a létszáma kb. 5000 fő körül mozgott. 2017 márciusában 8400 főre volt tehető ez a létszám, azonban a Pentagon a múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy a jelenlegi létszám megközelíti a 11.000 főt.

A kép forrása: a szerző saját munkája

A stratégia megvalósulását bizonyítja az is, hogy szeptember elején James Mattis, az USA védelmi minisztere, engedélyt adott további 3500 katona telepítésére. Arról azonban nem adtak ki információt, hogy ez a létszám mikor érkezik az ország területére.

 

 

Davor Lošo Domazet egykori horvát tengernagy kijelentése további feszültséget teremthet a horvát-szlovén kapcsolatokban.

Domazet, aki jelenleg a horvát Belbiztonsági Tanács tagja, a horvát hírügynökségnek (Hina) adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a horvát gyalogság akár 48 óra alatt képes lenne elérni a szlovén fővárost.

Az egykori tengernagy a két ország között már majdnem két évtizede húzódó, botrányoktól és indulatoktól nem mentes határvita kapcsán tette a meglepő kijelentést. Véleménye szerint ugyanis Szlovénia “állandó zsarolására” a horvát fél egyszer akár így is reagálhat, ha Ljubljana “csak ebből értene”.

A nyilatkozat meglehetősen nagy port kavart a két országban, amire jelenleg semelyik félnek sem volt szüksége. Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő felelőtlennek és elfogadhatatlannak nevezte Domazet kijelentését, és azonnali menesztését rendelte el a Belbiztonsági Tanács tanácsadó testületéből. Ettől függetlenül egy esetleges fegyveres konfliktus a két állam között pedig teljesen elképzelhetetlen, hiszen mindkét ország tagja a NATO-nak (Szlovénia 2004, míg Horvátország 2009 óta).

Domazet 1991-ben disszidált a Jugoszláv Néphadseregből (JNA) a megalakuló Horvát Köztársaság fegyveres erőihez. A délszláv háborúban sorhajókapitányként Ante Gotovina horvát tábornok mellett kulcsszerepet játszott a legjelentősebb offenzívák (Vihar és Villám hadműveletek) stratégiai kidolgozásában. 2000-ben, immár admirálisként lemondásra kényszerült, de azóta is aktív tanácsadói szerepet tölt be.

A Piráni-öböli határvita már a háború óta mérgezi a két szomszédos ország kapcsolatát. Ljubljana pedig erre hivatkozva többször is blokkolta Zágráb uniós csatlakozási tárgyalásait, így az – megkésve – csak 2013 júliusában lett az EU teljes jogú tagja. A határvita pedig azóta sem oldódott meg: a hágai nemzetközi döntőbíróság idén júniusban újonnan Szlovénia javára hozott ítéletet; Zágráb természetesen nem hajlandó elfogadni az öböl közepén kijelölt új határvonalat.