Biztonságpolitika.hu

Április 5-én Maliban megtámadtak egy ENSZ békefenntartókat szállító járművet, ezzel két csádi kéksisakost meggyilkoltak és további tízet megsebesítettek. Az ENSZ erői Észak-Maliban a MINUSMA békefenntartó műveletben vettek részt.

Mi a MINUSMA és miért létezik?

A MINUSMA (Multidimensional Integrated Stabilization Mission in Mali) egy ENSZ misszió, amelyet a BT 2100-as határozata hozott létre 2013-ban.

Mali, egykori francia gyarmat, 1960-ban nyerte el függetlenségét. Etnikailag megosztott és kevert (élnek itt mandek, peulek, votalok), azonban a ritkán lakott északi részén, Timbuktu, Gao Kidal háromszögben, egy tömbben élnek a tuaregek. Egy részük 2011-ben Líbiában Kadafi oldalán harcolt, annak halála után líbiai fegyverekkel egyetemben hazaszivárogtak. Ezek a hazatérő exzsoldosok  újabb lázadást (1963, 1991 és 2006 után) indítottak Azawad területén, az MNLA (National Movement for the Liberation of Azawad) vezetésével. Azawad Mali észak-keleti része, ezen a részen élnek egy tömbben a tueregek, és ezt a területet kívánták kiszakítani Maliból.

A polgárháborút politikai válság is követte: 2012. március 21-én Bamakóban a mali hadsereg vezetői puccsot hajtottak végre. Ez természetesen kedvezett a tueregeknek, így áprilisra ellenőrzésük alá vonták a legfontosabb azawadi városokat, majd az MNLA 2012 áprilisában kikiáltotta Azawad függetlenségét. Ezt egy állam sem ismerte el, de a mali hadsereg kivonult a területről.

A területen jelen vannak különböző iszlamista szervezetek, például a MOJWA (Movement for Oneness and Jihad in West Africa), és az al-Káidahoz szorosan kötődő AQIM (Al-Quaeda in the Islamic Maghreb). A két szélsőséges szervezet közötti súrlódások végül fegyveres harcba torkollottak, és az MNLA elveszítette uralmát Azawad felett.

2012 szeptemberében merényletet követtek el a bengáli amerikai konzulátus ellen, amelyről kiderült, hogy a merénylet elkövetői kötődnek AQIM-hez. Az ENSZ ekkor kezdett érdemben foglalkozni a térség problémáival. 2013 januárjára, sikertelen béketárgyalások után, Mali kérésére Franciaország a beavatkozás mellett döntött, majd 2013 áprilisában az ENSZ BT 2100-as határozatában döntést hozott a MINUSMA misszió elindításáról.

Mi történik Maliban?

A 2016. márciusi ENSZ jelentés szerint jelenleg Maliban hozzávetőlegesen 11 ezer békefenntartó állomásozik. Ezeknek a csapatoknak az elsődleges feladata a vitatott határok ellenőrzése, a civilek védelme, a helyi katonák kiképzése és támogatása, a békeszerződések megkötésének előkészítése és a béke elősegítése és megfigyelése a korábbi konfliktusok helyszínén. Ez utóbbi sérült a múlt pénteki incidensnél. A kéksisakosokat szállító járművet helyi idő szerint 18:15 perckor lőtték meg, ennek során ketten életüket vesztették és tízen megsérültek. Egyébként nem ez az első eset, hogy ENSZ békefenntartókat gyilkolnak Maliban, legutóbb idén februárban négyen vesztették életüket, amikor a konvojukat megtámadták a Közép-Maliban található Moptiban. A MINUSMA egyike a legvéresebb ENSZ misszióknak: elindulása óta több mint 160 békefenntartója vesztette életét.

Milyen reakciók várhatók?

A Biztonsági Tanács felszólította a mali hatóságokat, hogy minél előbb vonják felelősségre a támadás elkövetőit. „A békefenntartók ellen irányuló támadások a nemzetközi jogban háborús bűnnek számítanak […] ezek tervezése, támogatása vagy szervezése MINUSMA békefenntartók ellen szankciókhoz vezetnek” – írja a biztonsági tanácsi álláspont, amely egyben részvétet is nyilvánít az elhunytak családjainak.

Az ENSZ békefenntartók ellen elkövetett merényletek hasonló következményekkel járnak, mint a nemzetközi terrorizmussal összefüggésben elkövetett cselekmények. Ezért felmerül a kérdés, hogy ENSZ szankciók kerülnek bevezetésre a jövőben Malival szemben vagy további esetleg békefenntartókat küldenek az övezetbe.

Az ENSZ BT az intézkedés jogát a G5 Sahel (Group of Five for the Sahel States) csoportra hárította. A G5 Sahel államai kifejezték aggodalmukat a Maliban uralkodó állapotok miatt és felszólították a feleket a mielőbbi békekötésre.

Group of Five the Sahel States (G5 Sahel): Egy 2014-ben létrejött nemzetközi szervezet, amelynek célja a gazdasági fejlődés, a régió biztonságának elősegítése és a terrorizmus elleni harc. Tagjai: Burkina, Faso, Csád, Mali, Mauritania, Niger

Lektorálta: Ármás Julianna

 

Sokan bizonyára megmosolyogják a „pakisztáni választások” kifejezést, azonban idén különös jelentősége lehet a „demokrácia ünnepének” az iszlám köztársaságban. Pervez Musharraff 2008-as távozása óta ugyanis a júliusi választás lenne a harmadik, amelyet a népszuverenitás jegyében, az alapvető normák – kirívó – megsértése nélkül tartanának meg. Három, egymást követő békés hatalomátadásra pedig még nem volt példa az ország történelmében – épp ezért érdeklődésre tarthat számot, azonban érdemes kritikával megközelíteni a helyzetet.

Elnökök és generálisok

Pakisztán szinte születése pillanatában háborúba ment ikertestvérével, Indiával, és az örökösödési vitákat azóta sem sikerült megoldaniuk. Azonban a szomszédos állam túlereje jelentette fenyegetés nem csak biztonsági kihívásként jelent meg az ország védelmi tervezésében, hanem a nemzetépítés fontos eszközévé vált a döntéshozók kezében: Hindusztán, mint a muszlimok – és a muszlim állam, Pakisztán – elnyomója, az iszlám vallás mellett az egyetlen összekötő kapocs az ország összes lakója közt. A társadalom egyben tartására és kezelhetőségére szüksége volt az alapítóknak valamire, amit ebben az ellenségképben találták meg. Annál is inkább sürgető volt ez a kényszer és egyértelmű a válasz, mivel 1947-ben Pakisztán egyetlen létező és működő állami intézménye a hadsereg volt, amely a kezdeti évek instabilitása után 1958-ben először ragadta magához a hatalmat.

Hasonlóképp történt 1977-ben és 1999-ben, amikor a vezérkarból lépett elő Zia ul-Haq és Pervez Musharraff az elnöki székbe. A civil kormányzat a puccsok közötti időszakokban sem tudott hatalomra szert tenni, döntéseit nemzetbiztonsági okokból bármikor felülírhatta a katonai vezetés. Ugyanígy napjainkban: habár a törvényhozásnak felelős kormány irányítja az országot, a hadsereg nyomására miniszterelnökök távozhatnak és dzsihadista szervezetek alakulhatnak párttá.

Demokratikus megújulás vagy katonai restauráció?

Júliusig még sok idő van hátra, így az eredményeket előre megjósolni minimum vakmerő, de sokkal inkább tudománytalan próbálkozás lenne. Azonban bizonyos folyamatok, a társadalom mozgása, reakciói fogják meghatározni ezeket az eredményeket, így a vizsgálatuk képet festhet arról, mire számíthatunk a nyáron.

Egy újabb törvényhozás – többnyire – békés megválasztására utaló lehet az a mozgalom, amely az északnyugati törzsi területeken kezd kibontakozni. Az ország egyik legelmaradottabb területéről elinduló szervezkedés a felelős kormányzás mellett és a hatalommal visszaéléssel szemben foglal állást, egyedi esetről egyedi esetre képviselve tagjai érdekeit a hatóságok és az igazságszolgáltatás előtt. Az elmúlt években figyelemre méltó eredményeket értek el, azonban kérdéses, hogyha fő céljukat: a hadsereg jelenlétének csökkentését, elérik a körzetben, mi várható utána. A körzet korábban a tálibok egyik legfontosabb központja volt, ahol hatalmuk csúcsán teljesen átvették az állam szerepét a helyi közigazgatástól. A katonai ellenőrzés csökkenését követő potenciális erőszakhullám megerősítheti a „stabil és erőskezű” vezérkarba vetett bizalmat. Másrészről, a mozgalom kudarcával vagy hitelvesztésével újabb csorbát szenvedne a társadalom demokráciába vetett bizalma, ami a Gallup felmérése szerint egyébként se túl magas.

Forrás: Gallup & Gilani Pakistan

Fontos szerepet játszik az idei választásokon a tavaly, a Legfelsőbb Bíróság döntésével eltávolított miniszterelnök, Nawaz Sharif és eltávolítása körülményeinek megítélése. Sharif pártja ugyan megtartotta többségét a törvényhozásban és a választókerületében megtartott előrehozott választást is megnyerték, azonban támogatásuk apadóban van. A választók többsége hitelt ad az őt ért korrupciós vádaknak, ami a felelősségre vonhatóság egy fontos mérföldköve lehet. Meg is indult az értelmezési verseny az eseményért: a kormánypárti PML-N áldozatként állítja be magát, akivel szemben az államhatalom visszaél (jótékonyan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ők vannak kormányon). A hasonló korrupciós vádakat kikerülő ellenzéki vezető, Imrah Ali Khan (PTI) pedig mint a korrupcióval és az establishmenttel szemben álló, tiszta vezető pozícionálja magát. Azonban a kampány értelmezési kereténél fontosabb lesz, hogy mennyire marad egyszeri Nawaz Sharif esete, mennyire valósul meg valódi számonkérés magas beosztású vezetőkkel szemben, vagy ellenkezőleg: mennyiben válik a hadsereg eszközévé további vezetők, renitens pártpolitikusok eltávolítására? A bíróságok gyakorlatának eddigi tapasztalataiból az utóbbi tűnik valószínűbbnek.

Végezetül pedig minden pakisztáni elemzés elengedhetetlen eleme és minden választás témája a belbiztonság, a terrorizmus, a milíciák és fegyveres csoportok elleni fellépés. Ezekkel kapcsolatban a legfontosabb tisztázni, hogy ameddig a katonai elit – és első sorban a hírszerzés, az Interservice Intelligence Directorate (ISI-D) – hasznukat látja, akár indiai merényletek végrehajtása által, akár afganisztáni politikai tényezőként; az általános helyzet nem fog változni. Egyes források szerint a korábbi miniszterelnök eltávolítása is arra vezethető vissza, hogy keményebb fellépést és a kormánnyal együttműködő magatartást várt az ISI-től egyes pakisztáni-bázisú terrorista szervezetekkel szemben. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Pakisztán kapcsolatai ezekkel a szervezetekkel a saját és sokszor a szövetségesei hasznára váltak, kezdve a Szovjetunió afganisztáni háborújával egészen a jelenlegi afganisztáni helyzetig.

A tálibok által részben vagy egészben ellenőrzött területek Afganisztánban, 2017. második felében. Forrás: http://www.bbc.com/news/world-asia-42863116

Miért éppen Pakisztán?

A pakisztáni választásoknak, bár első ránézésre nincs komolyabb jelentőségük, mégis hosszú távon befolyásolhatják a térség és a világ biztonságát egyaránt. Az első és nyilvánvaló oka ennek, hogy az ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és amelyik országnak megvan a képessége pusztulást hozni a világ egy jelentős részére, azt nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Az első számú veszélyt a proliferáció jelenti, amire azonban az Egyesült Államok, mint Pakisztán szövetségese, komoly összegeket és szakértelmet fordít, hogy ne történhessen meg. A második, hogy egy keményvonalas katonai vezetés rendszerint kevesebb tényező alapján, rövidebb döntési idővel és sokkal kalandvágyóbban hoz meg döntéseket, mint egy intézményesen lelassított, érdekeket becsatornázó civil kormány. A katonai sikerekből fakadó politikai haszon reményében sokkal hamarabb dönt az esetleges eszkaláció mellett, mivel hamarabb ítéli szükségesnek a védelmet vagy megelőzést. Az elmúlt 20 évben, mióta India és Pakisztán deklaráltan rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, több egyezmény is született egy „véletlen” nukleáris háború elkerülésére, az emberi tényezőt és a tévedés lehetőségét véglegesen nem tudták kiiktatni.

A második, talán kevésbé nyilvánvaló ok, hogy a katonai hatalomátvételeket rendszerint a „politikailag kifogásolható” egyének tömegeinek menekülése követi. Akár országon belül, akár országon kívülre, ez irtózatos nyomás alá helyezné a hatalomváltó államot és környezetét. Különösen igaz ez egy olyan országban, ahol jelenleg is másfél millió menekült él az UNHCR adatai szerint, és amelyik a világ egyik legsűrűbben lakott régiójában helyezkedik el. Egy elhúzódó válság esetén kialakult bizonytalan helyzetben

Ezek mellett a pakisztáni belpolitikának közvetlen hatása van az afganisztáni műveletekre, az Egyesült Államokra és tágabban a NATO-ra. A szövetség korábban is tapasztalta, mennyire egyszerű az együttműködés egy katonából lett diktátorral, azonban kétségtelen az is, hogy az erőszakos hatalomváltások, a vízfej hadsereg, a civil kontroll hiánya mind olyan problémák, amelyek életre hívták a NATO térségbeli szerepvállalását. A Szövetségen belül természetesen az USA az, akinek a legtöbb érdeke fűződik egy stabil és szövetséges Pakisztánhoz – azzal azonban Washingtonban is tisztában vannak, hogy ezt a hadsereg nélkül sose lehetett biztosítani. Azonban ennek a kapcsolatnak jelenleg egy újabb kihívással kell megbirkóznia: az USA és India gyarapodó partnerségi kapcsolataival, amelynek egyik sarokköve a védelmi együttműködés. A két dél-ázsiai állam közti antagonisztikus ellentét még nehéz helyzetbe hozhatja a Fehér Házat, amennyiben a jelenlegi kölcsönös függés (anyagi támogatás és kiképzés az afganisztáni utánpótlási vonalak biztosításáért cserébe nagyon röviden összefoglalva) valamelyik eleme veszt fontosságából. Egy valószínűtlen afganisztáni rendezés vagy a háború vége, esetleg Iszlámábád anyagi függésének megszűnése könnyen szakítást eredményezhet – mint láttuk ezt az első afganisztáni háború és a nukleáris kísérletek után.

Pakisztán tehát rengeteg kihívással néz szembe, mind a kül- és biztonságpolitika, mind a belpolitikai küzdelmek terén. A kettő között az összekötő kapocs a kormány és a hadsereg tusakodása a hatalomért, amelynek új próbájára kerül sor idén nyáron. Az eredményeket egyik kérdésben sem lehet biztosan előre látni, azonban ezek állása nem feltétlenül a problémamentes hatalomátadás irányába mutatnak.

Palesztin-izraeli konfliktus

Izraeli katonai titkok szivárogtak ki az internetre

Avigdor Liebermann védelmi miniszter által aláírt, szigorúan titkos katonai dokumentumok kerültek fel a világhálóra. A dokumentumok többek között az Izraeli Védelmi Erők kapacitásáról és eljárásrendjéről tartalmaznak bizalmas információkat. (angol, Haaretz, 02.07.)

Kairóban napi egymillió köbméter víz veszik kárba

Kairó kormányzója, Atef Abdel Hamid szerint napi egymillió köbméter vizet pazarol az egyiptomi főváros. A vízgazdálkodás javítása kifejezetten fontos egy ilyen vízszegény térségben, kiváltképp az Etiópia által tervezett „Nagy Reneszánsz Gát” projekt tükrében. (angol, Middle East Monitor, 03.12.)

A palesztin vezetés visszautasítja Donald Trump béketervét

Szaúd-Arábia közvetítésével jutott el a 35 oldalas dokumentum a Palesztin Hatóság vezetőihez, akik szerint az amerikaiak „egy olyan palesztint sem fognak találni, aki elfogadná ezt az ajánlatot”. A palesztin főtárgyaló, Saeb Erekat szerint a terv a Gázai-övezetre és Ciszjordánia egyes részeire korlátozná a jövőbeni palesztin állam területét, kihagyva belőle Kelet-Jeruzsálemet. (angol, Middle East Eye, 03.16)

Arab diplomaták: Abbas-nak el kellene fogadnia Trump béketervét, máskülönben a palesztinok mindent elveszthetnek

Az egyiptomi Al Shorouk cikkében idéz egy arab diplomatát, aki szerint a palesztin vezetés könnyen megbánhatja, ha nem fogadja el Donald Trump béketervét, hiszen jelenleg az bármennyire is elfogadhatatlannak tűnik, az intenzív telepépítések miatt a jövőben még ennél is rosszabb alkupozícióból indulhatnak a tárgyalások. (angol, The Times of Israel, 03.09.)

Saad Hariri: Libanon a tervek szerint megerősíti katonai jelenlétét az izraeli határon

A libanoni miniszterelnök a terv megvalósításához kért anyagi támogatást Rómában egy nemzetközi konferencián, amelyen közel 40 ország képviseltette magát. A Libanoni Fegyveres Erők megerősítése egyben gátat vethet a Hezbollah további térnyerésének. (angol, Midle East Eye, 03.15)

Egész országra kiterjedő gyakorlatot tartott az Izraeli Védelmi Erők

A gyakorlat nem csupán a katonaság válságkezelő és gyorsreagáló képességét kívánta felmérni, hanem tesztelte, hogy egy válsághelyzet esetén a lakossági szirénák által mennyire mobilizálhatók a civilek. (angol, The Times of Israel, 03.11.)

Egyiptom megkapta Izrael engedélyét, hogy átadjon két szigetet Szaúd-Arábiának

Izrael beleegyezésére azért volt szükség, mert az Akabai-öböl bejáratánál található két sziget, Tirán és Szanáfír részét képzik az 1978-ban megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződésnek. A szigetek eredetileg Szaúd-Arábiához tartoztak, ám az 1948-as háború előtt az ország átadta azokat Egyiptomnak. (angol, Middle East Monitor, 03.07.)

15 halott és 1400 sérült a Gázai-övezetben tartott Föld napi tüntetésen

A tüntetők ezzel hívják fel a figyelmet a hazatérés jogára. A Gázai-övezet kétmilliós lakosságának 70%-a menekült, illetve menekültek leszármazottja, így számukra kiemelten fontos ez a kérdés. (angol, Al-Jazeera, 03.30.)

EU: A jeruzsálemi lakosságra vonatkozó új jogszabály még bizonytalanabbá teheti az ott élő palesztinok helyzetét

A március 7-én a Knesszetben elfogadott új törvény értelmében megvonható a kelet-jeruzsálemi tartózkodási engedély azoktól a személyektől, akik terrortámadásban vagy hazaárulásban vettek részt. Az EU szerint ez a törvény alkalmas lehet arra, hogy tovább csökkentse a palesztinok arányát Jeruzsálemben, ezzel aláásva a kétállami megoldást, ezért az Unió folyamatosan ellenőrizni fogja a törvény betartásának módját és annak hatásait. (angol, The Times of Israel, 03.09.)

Túlélte a konvoját ért merényletet a palesztin miniszterelnök

A Palesztin Hatóság miniszterelnökének, Rami Hamdallahnak a konvoját március 13-án érte bombatámadás, röviddel azután, hogy a Gázai-övezet területére értek. A látogatás célja a Hamasz és a Palesztin Hatóság közötti együttműködés további elmélyítéséről szóló tárgyalás volt. (angol, Middle East Eye, 03.13.)

Hosszú hallgatás után Izrael elismerte Aszád atomreaktorának felrobbantását

Izrael hivatalosan is elismerte, hogy 2007-ben az izraeli légierő bombázta le a szíriai Deir Ezzorban épült atomreaktort. A lépés a Begin-doktrínához köthető, amely kimondja, hogy törekedni kell az ellenséges országok nukleáris képességének elpusztítására. Ez a doktrína először 1981-ben lépett életbe, amikor egy Irakban épülő atomreaktort bombázott le az izraeli légierő. (Ekkor azonban azonnal felvállalta a felelősséget.) (angol, The Times of Israel, 03.21)

Törökország és a kurd kérdés

Törökország nem ért egyet Franciaország szíriai szerepvállalásával

Egy török hivatalnok szerint a francia tervek csak arra irányulnak, hogy a kurd erők által ellenőrzött észak-szíriai régiót stabilizálják – ez a lépés azonban a terrorizmus támogatását idézheti elő. A szíriai kurd erők (YPG) Párizs általi támogatása jelentősen ronthatja az Ankarával fennálló viszonyt. Franciaország megerősíti pozícióit Szíriában, hogy erőteljesebben fel tudjon lépni az Iszlám Állam ellen. A kurdok támogatásának a kérdése akár a két ország közötti diplomáciai csörte kialakulásához is vezethet. (Reuters, angol, 03.30.)

EU-Törökország csúcstalálkozó

Az Unió valószínűleg újabb forrásokat fog biztosítani Törökországnak, hogy megfelelően tudja kezelni a szíriai menekültek beözönlését. Mindemellett az EU vonakodik a mélyebb kereskedelmi kapcsolat kiépítésétől, és a vízummentesség megadásától is.  (Reuters, angol, 03. 26.)

Németország kifejezte nemtetszését Törökország szíriai beavatkozása miatt

Angela Merkel elfogadhatatlannak tartja a török beavatkozást Afrin városában, és Oroszország tétlenkedését is bírálta a gútai támadások miatt. (Reuters, angol, 03.21.)

Törökország nem ért egyet az Egyesült Államokkal a szíriai Manbij városával kapcsolatban

Törökország  sajátságos politikájával  a többi NATO-tagország sem ért egyet. Legutóbb Manbij városának jövőbeli ellenőrzése kapcsán került a világsajtóba az erdogani vezetés. A török hadsereg a YPG-ellenes hadjáratának keretében megállíthatatanul nyomul előre a város irányába. Ankara ezen lépése azonban  komoly fejtörést jelent Washington számára, ugyanis amerikai csapatok állomásoznak a várostól keletre. (Reuters, angol, 03.21.)

Törökország intelme az Európai Parlament felé

A Parlament indítványában hangsúlyozta, hogy “az Egyesült Nemzetek által felsorolt ​​terrorszervezetek legyőzésére kell összpontosítani”. Törökország úgy tekint a YPG-re,  mint egy olyan terrorista szervezetre, mint ami a Törökországi ​​Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ága. A PKK három évtizede vív kemény küzdelmet Ankarával szemben. (Reuters, angol, 03. 15.)

A szíriai konfliktus a török lírára is nagy hatással van

A török líra rekord alacsony szinten áll az euróval szemben, a kötvényhozamok pedig az elmúlt három hónapban magas szintre kúsztak fel. A török államháztartás, benne a folyó fizetési mérleg is gyors romlásnak indult. (Reuters, angol, 03. 13.)

Aszad elnök meglátogatta a Kelet-Gútában állomásozó kormányerőket

„Amelyik harckocsi egy métert halad előre, megváltoztatja a világ politikai térképét” – jelentette ki Aszad, mert a damaszkuszi  rezsimhez hű csapatok az elmúlt hónapokban sikeresen visszafoglalták az Allepótól keletre lévő lázadók által birtokolt enklávét. (2018.03.19.)

Trump elnök befagyasztaná a Szíriának szánt támogatást

A Fehér Ház nem erősítette meg a Wall Streat Journal által közölt információt.  Trump elnök március 29-én Ohio államban tett látogatása során tartott beszédében kijelentette, hogy „amilyen hamar csak lehetséges, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából.” (2018.03.31.)

Észak-Afrika

Több állam is rendszeresen megszegi az ENSZ Líbiára vonatkozó fegyverembargóját

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint egyes arab államok nyíltan megszegik a nemzetközi közösségnek az észak-afrikai országgal szemben fenntartott fegyverembargóját. A kiszivárgott beszámoló szerint Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok fegyverekkel támogatják a Líbiai Nemzeti Hadsereget irányító Khalifa Haftart. Egy korábbi jelentés már tavaly júniusban is kiemelte, hogy az Emirátusok fegyverekkel látják el a tobruki Képviselőházzal szövetséges Haftart. Líbiával szemben a 2011-es Kaddáfi-ellenes harcok kirobbanása óta fegyverembargót tart fenn a nemzetközi közösség. (Al-jazeera. angol. 03.20)

Kiújuló harcok Líbia déli területein

A Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg megindította „Law enforcement” névre hallgató műveletét az észak-afrikai ország déli területein. A katonai fellépés célja, hogy megtisztítsák az ország déli területeit a külföldi (szudáni, csádi) fegyveresektől. A JEM, FACT és más fegyveres csoportok évek óta jelen vannak az országban, és aktívan részt vettek az egymással viaskodó két tömb (tripoli kormányzat, Haftar és a Képviselőház) fegyveres támogatásában. A hadművelet első szakasza a Nemzeti Hadsereg által megfogalmazott ultimátum lejártát követően március 19-én vette kezdetét. Március 25-én a Líbiai Nemzeti Hadsereg Mig-24-es harci repülői hajtottak végre több támadást a csádi ellenzéki erők (CCMSR) kezében lévő ellenőrző pont ellen. Mindeközben a Tripoliban székelő Elnöki Tanács megpróbálja csökkenteni a felek között fennálló feszültséget. Faiez al-Szarradzs kormányfő (a nemzetközi közösség által elismert kormány vezetője) egy bizottságot állított fel, amelynek célja a felek közötti egyeztetések lefolyatása, és az ország déli területein felerősödő feszültség csökkentése. (Libya Herald, angol. 03.29)

Dél-Szudán csatlakozna az Arab Ligához

Az egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shukry március 12-én a dél-szudáni Jubában találkozott Salva Kiir elnökkel. A két politikus közötti megbeszélés tárgya Salva Kiir elnök azon kérése volt, amelynek értelmében Dél-Szudán csatlakozna a kairói központú Arab Ligához. A találkozón ezenfelül szóba került a két ország közötti kapcsolatok javításának a lehetősége, valamint a régióban egyre nagyobb aggodalmat keltő – jelenleg még építés alatt álló – Nagy Etióp Újjászületés Gátja. (al-jazeera. angol. 03.20)

Omar al-Bashir–al-Szíszí találkozó Kairóban

Március 19-én Omar al-Bashir szudáni elnök találkozott egyiptomi kollégájával, Abdel Fattáh al-Szíszível. A két Nílus-parti ország vezetője közötti megbeszélések központi kérdése a jelenleg is építés alatt álló Nagy Etióp Újjászületés Gát volt. Egyetértettek abban, hogy az etiópokkal közösen egy mindenki számára előnyös helyzetet kell teremteni. A szudáni elnök elismerően nyilatkozott az al-Szíszí-féle vezetésről, valamint szerencsét kívánt egyiptomi kollégájának a hónap végén tartandó elnökválasztáshoz. (Al-jazeera. angol. 03.22)

Putyin elfogadta a kartúmi meghívást

Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Omar al-Bashir elnök meghívását, adta hírül a szudáni állami média. Bashir gratulált Putyinnak, aki már korábban világossá tette elköteleződését a szudáni energia-, kőolaj-, földgáz- és aranykitermelésbe történő orosz befektetések növelés mellett. (Reuters. angol. 03.22)

Kartúm meghosszabbította a fegyverszünetet a lázadó tartományokkal szemben

Kartúm kiterjesztette a Kordofán, Kék Nílus és Dárfúr tartományok felé fennálló, egyoldalúan deklarált fegyverszünetet. Hivatalosan a tűzszünet március végéig állt volna fent, ezt az időpontot hosszabbította meg a szudáni vezetés június végéig. (Reuters. angol. 03.29)

Régi-új elnök Egyiptom élén

Az előzetes eredmények szerint Abdel Fattáh al-Szíszí elnök nyerte meg a március 26-a és 27-e között tartott elnökválasztást. Az újraválasztott elnöknek a következő ciklusában szembe kell néznie mind az egyre romló gazdasági helyzettel, mind pedig a Sínai-félszigeten megjelenő olyan szélsőséges csoportokkal, mint az Iszlám Állam egyiptomi ága. (al-Jazeera. angol.03.29)

Síita félhold

Szabadkereskedelmi megállapodás

Bilaterális szerződést írt alá Iszlámábádban Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter. A megállapodás értelmében Irán és Pakisztán között szorosabb együttműködés jön létre a kereskedelem és a terrorral szembeni fellépés terén. Pakisztán kiemelt fontossággal bír Teherán számára, a jelenlegi külügyminiszter immár hetedik alkalommal látogatott el Irán délkeleti szomszédjához. (Farsnews 03.12)

„Mindenki meg fogja bánni a nukleáris megállapodás összeomlását” – mondta Haszán Rouhani iráni miniszterelnök Teheránban, Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel való találkozása során. Rouhani kifejtette, a térség stabilitásának és biztonságának egyik alapja a JCPOA (nukleáris megállapodás) megmentése, „mely bizonyítaná a világ számára, hogy a tárgyalások és a diplomácia a legjobb mód a konfliktusok rendezésére”. Irán és az 5+1 országok (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) között már 2015. óta tartottak az egyeztetések a perzsa állam atomprogramjáról, melyek során 2016-ban megállapodást írtak alá. Donald Trump hatalomra kerülésével azonban felvetődött az egyezmény újratárgyalása. (Farsnews 03.13)

„Európa, különösen Franciaország elfogadja és elismeri a nukleáris megállapodást” –fejtette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter teheráni látogatása során. Le Drian iráni partnerének a kijelentéseire reagált ezzel, és felszólította az Európai Unió országait Irán támogatására. (Farsnews 03.14)

Jemeni fegyverszálítmányok

Fegyverek Jemenbe csempészésével vádolta meg az iráni vezetést a francia külügyminiszter, Jean-Yves Le Drian. A vádakra reagálva Bahram Ghashemi, Irán külügyi szóvivője abszurdnak és hazugságnak nevezte, hogy az iszlám köztársaság bármiféle fegyvert is eladott volna a polgárháború sújtotta Jemennek. Továbbá kifejtette, hogy egy olyan ország számára (Franciaország), mely Szaúd-Arábiának exportál fegyvert, természetes, hogy a szaúdi légi támadásokat önvédelemnek tekintik, és az is, hogy Jement bűnbaknak állítják be. (MEHR News 03.30)

Az EU egységes a JCPOA megőrzésében – mondta Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint kijelentette, hogy az Európai Unió a saját érdekeit kívánja érvényesíteni a tárgyalások során. A főképviselő kijelentései alapvetően Washington felé irányultak, ugyanis Trump elnök csak május 12-én fogja eldönteni, hogy az Egyesült Államok részt kíván-e venni a közös átfogó akcióterv (JCPOA) tárgyalásában vagy sem. (MEHR News 03.20)

Moszul újjáépítése a kulcs az Iszlám Állam legyőzésében

Megkezdődtött a romok eltakarítása a nagyobb iraki városokban, köztük Moszulban is. Mohammad Shaban, Nyugat-Moszul polgári védelmében szolgáló tiszt szerint, ha 6 hónapon keresztül megállás nélkül dolgoznának, akkor sem fejeznék be a munkálatokat. Az ENSZ fejlesztésért felelős bizottságának (UNDP) adatai szerint legalább 700 millió dollárra van szükség Moszul teljes újjáépítéséhez. (Gulf News 03.31)

Megnyílnak a repterek

Ha rövid időre is, de újból megnyílnak a nemzetközi légiforgalom előtt az Irak kurd területein lévő repterek, jelentette be Haider Al Abadi iraki miniszterelnök. A szeptemberi kurd népszavazás óta Bagdad elhatárolódott a kurd lakosságtól, valamint megpróbálta elszigetelni ezeket a területeket. Az indulatok lecsillapítása az iraki központi vezetés számára is fontos feladat. (Gulf News 03.13)

A Közel-Kelet Hírösszefoglaló szerkesztőségi tagjai: Halasi Gábor (szerkesztő, É-Afrika), Shadeh Fadi (Levante), Lázin Áron (Síita félhold), Vincze Patrik (Törökország), Banos Benjámin (Törökország), Varga Zsolt (szíriai konfliktus)

Afganisztán sorsát hosszú távon meghatározó lépéseket fogalmazott meg február végén Ashraf Ghani, Afganisztán elnöke.

Régóta terítéken vannak az esetleges béketárgyalások a tálibokkal, azonban eddigiekben a hiányzott a megfelelő platform a tárgyalások megkezdéséhez. Az ország számára több szempontból is fontos lenne megállapodásra és békére jutnia a radikális iszlamista mozgalom tagjaival. Egyrészt, az ország biztonsági helyzete a tálibok által elkövetett támadások miatt kaotikus állapotban van. Másrészt, Pakisztán már régóta szorgalmazza a két fél közötti béketárgyalások megkezdését, így ez talán enyhülést hozhat Afganisztán és Pakisztán közötti nézeteltérésekben is. Ugyanezen a konferencián Ghani felajánlást tett a tálibok felé, hogy elismeri a csoportot, mint legális politikai párt. Ez a felajánlás Ghani szerint a kezdő lépcsőfoka lehet a több mint 16 éve dúló konfliktus lezárásának.

Ez a megnyilvánulás jelentősnek nevezhető Ghani részéről, aki a múltban rendszeresen terroristának és lázadóknak nevezte a tálibokat. Habár korábban már felajánlotta, hogy tárgyalásokba bocsátkozna a tálibok kisebb csoportjával, akik elfogadnák a békét, a tárgyalások mégis kudarcba fulladtak. Az USA 2001-es beavatkozásának köszönhetően a tálibokat eltávolították az ország vezetéséből. A beavatkozás után a harc, hogy visszakerülhessenek a hatalomba, egyre vérsebbé vált. A mozgalom vezetői felajánlották; ha visszakerülhetnek az ország vezetésébe, akkor tárgyalásokba kezdenek az Egyesült Államokkal, de Kabullal nem voltak hajlandók tárgyalni.

Az elnök javaslatai között szerepelt egy azonnali tűzszünet a két fél között, továbbá szó esett a foglyok szabadon engedéséről is, valamint egy új választás kiírásáról és alkotmányos felülvizsgálatról. Ghani azt is felajánlotta, hogy segítséget nyújt a reintegrációban, valamint a szankciók megszüntetésében. Mindezt abban az esetben, ha a tálibok felszámolják az erőszak alkalmazását, elismerik az afgán kormányt és tiszteletben tartják a jogállamiságot.

Ghani ajánlatát természetesen az USA sem hagyta kommentár nélkül. A bejelentés talán csak növelni fogja azt a szakadékot, ami Kabul és Washington között keletkezett. Az év elején Donald Trump bejelentette, hogy Washington nem hajlandó tárgyalásokba kezdeni a tálibokkal, az általuk folytatott folyamatos támadások és erőszak alkalmazása miatt.

Míg az USA ellenzi a béketárgyalásokat, addig Pakisztán örömmel fogadta a tárgyalások megkezdését, amit a szomszédos ország már régóta szorgalmazott. Kabul sűrűn megvádolta azzal Pakisztánt, hogy támogatja a tálibokat, de a szomszédos Pakisztán ezt végig elutasította, sőt többször is kihangsúlyozta, hány pakisztáni állampolgár életét oltották ki a mozgalom tagjai. Ghani felismerve a diplomáciai támogatás és nyomás előnyét, békejobbot nyújtott Pakisztán felé. Az elnök úgy fogalmazott a február végén megrendezett kabuli konferencián: „Készek vagyunk elindítani a tárgyalásokat Pakisztánnal és elfelejteni a múlt keserű eseményeit”.

A jelenleg megfogalmazott javaslatok elfogadásánál és a tárgyalások megkezdésénél már nehézségékbe is ütköztek. A kormány kikötése volt, hogy a békefolyamat bármelyik részében nők is részt vehetnek. Azonban a tálibok az iszlám fundamentalista értelmezése alapján a nőket másodrangú polgárként kezelik, így amíg nők is részt vehetnek a tárgyalásokban, a tálibok távol fognak maradni a tárgyalóasztaltól. Ghanira hárul a kényes feladat, miszerint valahogy puha lépésekkel rá kell bírnia a tálibokat a tárgyalásokra, miközben nem veszíti el jó hírnevét az ország liberális, nyugati szövetségesei között.

Az ország számára sorsdöntő lehet a tálibokkal történő megegyezés. Az afgán lakosság túl sokat szenvedett már a mozgalom tagjai által alkalmazott terror miatt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az az éhségsztrájk, ami a napokban vette kezdetét. Több tucat afgán állampolgár csatlakozott az éhségsztrájkhoz, amivel céljuk, hogy felhívják a figyelmet a Helmand tartományt érő folyamatos erőszakra. Olyan erőszakos cselekményekre, mint ami március 23-án történt a tartomány fővárosában, mikor is egy autóba rejtett bomba robbant fel a sportpálya mellett, ezzel megölve több mint 20 embert. A merénylet nem sokkal a békatárgyalások bejelentése után következett be. Egyelőre az afgán kormány nem reagált sem a sztrájkra, sem a támadásra, aminek következménye lehet, hogy egyre több dühös és reményvesztett állampolgár fog az utcákra vonulni a jövőben, annak érdekében, hogy kifejezze elégedetlenségét.

PESCO

Mérföldkő a CFSP-ben

Március 6-án az Európai Tanács elfogadta a PESCO első 17 közös projektjét, amivel az EU védelmi együttműködése új fázisába lépett. A projektek három kategóriába sorolhatók: kiképzés és közös gyakorlatok, műveleti területek, és összhaderőnemi képességfejlesztés. Szerepel közöttük közös eszközök fejlesztése, missziós kiképzőközpont felállítása, a tengeri jelenlét és megfigyelés erősítése, valamint közös kibervédelmi adatbázis és gyorsreagálású csapatok felállítása.

PESCO és EDF

A PESCO-t (Permanent Structured Cooperation) 2017. december 11-én hozta létre az Európai Tanács 25 tagja azzal a céllal, hogy egy integrált, szerződésalapú védelmi együttműködési felületet biztosítsanak a tagállamok számára. Alapvetéseit tekintve leginkább a NATO Smart Defence programjához hasonlít. A PESCO legfőbb döntéshozója és felügyelője a Tanács, azonban az egyes projekteket érintő kérdésekben a résztvevő tagállamok határozhatnak. Az eddig meghirdetett 17 projekt mellé még idén újabbak csatlakoznak, illetve júniusban döntenek konkrét irányítási-szabályozási kérdésekről az egész PESCO-t illetően.

Az EDF (European Defence Fund – Európai Védelmi Alap) 2017. nyarán jött létre a védelmi eszközök közös gyártásának és fejlesztésének támogatására. Az Alapba 2020-tól 5,5 milliárd eurót különítenek el, amely legalább három tagállam közös fejlesztési projektjeire használható fel. Az alap célja egy összehangolt védelmi iparág kialakítása, amivel – becslések szerint – akár 100 milliárd eurót takaríthatnának meg a tagállamok éves szinten. Ugyanakkor az EDF minden projektnek maximum 20%-át finanszírozza, a maradékot a résztvevő tagállamoknak kell fizetniük – a PESCO esetében azonban a költségek 30%-a finanszírozható az Alapból.

Frederica Mogherini sajtótájékoztatójában külön figyelmet szentelt annak, hogy az EU kollektív biztonságát garantáló lépések sosem a NATO – vagy egyéb – védelmi szervezetek rovására, hanem annak kiegészítéseként jönnek létre. Az Unió nem katonai szövetség, a védelempolitikai együttműködés kialakítása tehát nem a NATO konkurrenciájaként jön létre, hanem a tagállamok együttműködésének és hatékonyságjavításának eredményeképpen. A PESCO egyik kiemelt programja az európai katonai mobilitás javítása, ami a két szervezet közös vállalása: lényege, hogy Európában hatékonnyá tegyék a szövetséges csapatmozgásokat.

Márciusi közlemények és csúcstalálkozók

Március 22-én az Európai Tanács következtetéseket fogadott el a március 4-én Salisburyben elkövetett merénylettel kapcsolatban. A kiadott közleményben az Európai Tanács a leghatározottabban elítélte az eseményt, és felajánlotta segítségét az Egyesült Királyságnak a nyomozás lefolytatásához. Súlyos biztonsági problémának tartja, hogy Oroszország áll a merénylet hátterében, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak meg kell erősíteni a vegyi, radiológiai, biológiai és nukleáris támadásokkal szemben a védelmi képességeit, és mélyíteni kell ezen a területen a tagállamok közötti és a NATO-val való együttműködést. Ezenkívül a hibrid fenyegetések kezelése is kiemelten fontos, például a kiberkérdések, a stratégiai kommunikáció és az elhárítás területén.

Március 26-án a bulgáriai Várnában EU-Törökország vezetői szintű találkozót rendeztek Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, és a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov fogadták a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. Megállapodás született a migrációs együttműködés folytatására; az EU vezetői jelezték, hogy az Unió hajlandó további támogatásokat tenni a menekültek helyzetének javítása érdekében. Törökország szíriai beavatkozásával kapcsolatban azonban az EU aggodalmát fejezte ki, különösen a török ellenőrzés alatt álló Afrín régiót illetően. Az EU felkérte Törökországot a polgári lakosság védelmére, valamint a humanitárius segélyek célbajuttatásának segítésére. Szintén aggályokat fejeztek ki jogellenes földközi-tengeri és égei-tengeri török tevékenység miatt, emlékeztették Törökországot arra, hogy köteles a kapcsolatok normalizálására és a jó kapcsolatok fenntartására, valamint kiálltak Ciprus mellett. Hangsúlyozták azt is, hogy tagjelöltként Törökországnak kötelezettsége a demokratikus alapjogok biztosítása. Az EU felkérte Törökországot, hogy működjön együtt az Európa Tanáccsal a jogállamiság védelme érdekébe.

Bojko Boriszov, Donald Tusk, Recep Tayyip Erdogan és Jean-Claude Juncker Várnában / Forrás: eeas.europa.eu

Szankciók

A Tanács 2018. március 12-én hat hónapra meghosszabbította az ukrajnai események miatt bevezetett Oroszország elleni szankciókat, így a korlátozó intézkedések 2018. szeptember 15-ig vannak hatályban. Az „Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések” miatti szankciók a következőkre vonatkoznak: vagyoni eszközök befagyasztása, utazási tilalom, 150 személy és 30 szervezet.

Az orosz gazdaság bizonyos ágazatait érintő gazdasági szankciók 2018. július 31-ig vannak érvényben, míg a Krím és Szevasztopol területére vonatkozó – azok jogellenes annektálása miatt bevezetett ­intézkedések 2018. június 23-ig.

Március 19-én a Tanács további négy, a szíriai rezsimhez köthető személyt vett fel a szankciós listájára: egy magasrangú katonai vezetőre és három tudósra terjesztették ki a korlátozásokat. Mindegyiküknek szerepe lehet a civilek ellen bevetett vegyi fegyverek fejlesztésében és alkalmazásában. Ezek a lépések összhangban vannak az EU-nak azon politikájával, amelynek értelmében fel kíván lépni a vegyi fegyverek terjesztése és felhasználása ellen.

EU a világban

Közel-Kelet

Március 6-án az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini és az EU humanitárius segítségnyújtásáért és válságkezelésért felelős biztosa, Hrisztosz Sztilianidesz nyilatkozatott adtak ki a kelet-gútai eseményekkel kapcsolatban. A közleményben kiemelték, hogy a damaszkuszi kormány és szövetségeseik a 30 napos tűzszünet életbeléptetésére felszólító 2401-es ENSZ BT határozat ellenére tovább folytatták az offenzívájukat. Bár a beszámoló pozitív lépésként ismerte el a segélyszállítmányok beengedését a területre március 5-én, a dokumentum azt is kiemeli, hogy a kormányerők több szükséges orvosi felszerelést is eltávolítottak a szállító konvojról; ezzel a lépésével a szíriai kormány nyíltan megsértette a nemzetközi humanitárius jogot. Végezetül kiemelték, hogy az Európai Unió folytatni fogja a munkát a BT határozat teljeskörű végrehajtásának az érdekében.

Március 15-én Federica Mogherini nyilatkozatott adott ki a szíriai eseményekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy bár az ország egész területén humanitárius krízissel kell szembenézni, a helyzet különösen rossz Kelet-Gútában, Idlibben és Afrínban. A főképviselő nyilatkozatában újra felszólította a harcban álló feleket, hogy tegyenek eleget a 2401-es BT határozatban szereplő tűzszünet betartására. Továbbá szólt az asztanai folyamatot garantáló hatalmakhoz (Iránhoz, Oroszországhoz és Törökországhoz), hogy tegyenek eleget a megállapodásban foglalt feladataiknak. A dokumentumban az Unió leszögezte, hogy a konfliktust nem lehet katonai úton megoldani.

Az Európai Unió 50 millió eurónyi támogatást jelentett be a libanoni biztonsági szektor számára március 15-én Rómában, mely jól mutatja az Unió elkötelezettségét Libanon biztonsága mellett. A csomag keretében biztosított 50 milliós támogatásból 46,6 millió eurót fordítanak a jogállamiság előremozdítására, a fennmaradó összegből pedig a terrorizmus elleni közdelem erősítését és a reptéri védelmet kívánják biztosítani. Az új csomag része annak a hosszú távú elköteleződésnek, melynek keretében 2006 óta az EU 85 millió eurót biztosított a közel-keleti ország biztonsági helyzetének a javítására.

Közép-Ázsia

Március 9-én Brüsszelben hatodik alkalommal tartották meg az EU-Tadzsikisztán Együttműködési Bizottság találkozóját. A tárgyalásokon a két fél megerősítette, hogy tovább erősítik a kapcsolataikat az EU-Tadzsikisztán partnerségi és együttműködési megállapodás keretében. A találkozó lehetőséget biztosított a feleknek a véleménycserére az EU új közép-ázsiai stratégiájával kapcsolatban is: az Unió és Tadzsikisztán egyetértett abban, hogy közösen folytatják a munkát az afganisztáni békefolyamatok támogatásában. Az EU ugyanakkor kritikát is megfogalmazott Tadzsikisztánnal szemben; elsősorban a tádzsikisztáni civil társadalom egyre szűkülő lehetőségeit emelete ki.

Március 27-án az üzbegisztáni Taskentben tartott Afganisztán- konferencián részt vett Federica Mogherini, az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője is. Az ülés során a főképviselő többek között megbeszélést folytatott Ashraf Ghani afgán elnökkel. Mogherini hangsúlyozta, hogy az EU támogatja az afgán elnöknek a tálibok felé intézett átfogó békeajánlatát, illetve kiemelte, hogy az Unió továbbra is jelentős pénzügyi és politikai támogatást fog nyújtani az afgán gazdasági és társadalmi fejlődés előremozdítása érdekében.

Posztszovjet térség

Március 16-án Federica Mogherini kiadta a Krím-félsziget négy éve tartó orosz megszállásával kapcsolatos EU nyilatkozatot. A főképviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is jogellenesnek tartja a Krím Oroszország általi annektálást. Azt is kiemelte, hogy Brüsszel kitart Ukrajna szuverenitása és területi integritásának sérthetetlensége mellett, illetve felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt négy évben jelentősen romlott a félszigeten élő kisebbségek (tatárok, ukránok) jogi helyzete. Március 19-én az Európai Külügyi Szolgálat által közétett nyilatkozat kiemeli, hogy az EU nem ismeri el jogszerűnek a Krím-félszigeten is megtartott március 18-ai orosz elnökválasztást, hiszen eleve a félsziget Oroszországhoz való csatolását is illegitimnek tartja.

Brexit

Március elején az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk találkozott Theresa May brit miniszterelnökkel Londonban. A megbeszélés célja a Brexit-tárgyalások előmozdítása volt. Több fontos téma mellett szóba került  Észak-Írország jövőbeli helyzete is. Ezt követően Tusk március 7-én jelentette be a tárgyalás eredményeit és egy 16 pontból álló iránymutatás-tervezetet bocsátott ki. A tervezetben az egyetlen lehetséges jövőbeli modellnek az Unió és az Egyesült Királyság közötti szabadkereskedelmi övezet létrehozását jelölte meg. Tusk a javaslatban megemlíti a terror elleni küzdelem és a légi közlekedés területein történő további együttműködés fontosságát, illetve felkérte az Egyesült Királyságot az uniós K+F programokban való részvételre a kilépést követően is.

A tervezetet az Európai Tanács elnöke megküldte a többi 27 tagállam állam- és kormányfőinek, melyet azok az Európai Tanács (50. cikk) március 23-i ülésén el is fogadtak. A jövőben ez a döntés határozza meg az uniós tárgyalódelegáció céljait a Brexit-tárgyalások során. Ezt megelőzően az Általános Ügyek Tanácsába (50. cikk) megtárgyalták a kilépés első szakaszát lezáró megállapodást, melyet március 20-án el is fogadtak a miniszterek. A megállapodás a polgárok jogaira, a pénzügyi elszámolásra, az átmeneti időszakra és a kilépés egyéb körülményeire vonatkozik. Ezzel megkezdődhet a tárgyalás második szakasza, melynek során az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatot kell kialakítania a tárgyaló feleknek. Az EU hangsúlyozta, hogy a “lehető legszorosabb partnerségre törekszik” a kilépő britekkel, azonban ehhez az Egyesült Királyságnak is megfelelő partnerségi magatartást kell képviselnie. 

https://static.council-tvnewsroom.eu/4485dc2a-2d13-11e8-badd-bc764e092fac/21-03-18-118602-EUCO-Clip_on_Brexit_PRV.mp4

Forrás: consilium.europa.eu

Partnerkapcsolatok

2018. március 2. – A NATO elhatárolódik Putyin „elfogadhatatlan” fenyegetőzéseitől (Sánta György)

Vlagyimir Putyin orosz elnök március elsején mutatta be a legújabb stratégiai nukleáris fegyvereit, amelyeket kifejezetten a különböző NATO védelmi rendszerek ellen fejlesztettek ki. Ezeket a fegyvereket úgy reklámozza az orosz védelmi minisztérium, mint halhatatlan szuperfegyverek, amelyek minden védelmen áttörnek.

Erre reagált a NATO amikor kijelentette, hogy az ilyenfajta fenyegetőzés elfogadhatatlan és agresszív, emiatt a szövetség folytatni fogja az Oroszország elleni, elrettentésre alapuló politikáját, habár az erős fellépés ellenére mindig nyitott marad a tárgyalásokra.

2018. március 13. – Orosz fegyverzet-ellenőrök látogatása Észtországban (Rácz-Nagy Judit)

Észtország orosz fegyverzet-ellenőröknek mutatta be a térség átláthatósági kötelezettségek teljesítésének jelenlegi állapotát a Bécsi Dokumentum keretein belül. A 2011-ben kötött megállapodás 57 EBESZ tagállam közt a katonai átláthatóságot hivatott elősegíteni a  kölcsönös bizalom, közös államok közti éves ellenőrzések alapján, különös tekintettel a be nem vallott hadi képességekre, eszközökre és az ezeket érintő tevékenységekre, gyakorlatokra.

2018. március 14. – A NATO elítélte a Salisbury-ben történt idegmérges támadást (Petróczki Márk)

Az Egyesült Királyság tájékoztatta az Észak-atlanti Tanácsot arról, hogy a március 4-én, Salisbury-ben alkalmazott idegmérget Oroszország gyártotta, és nagy valószínűséggel ő is felelős a használatáért. A NATO ezután elítélte a támadást, ami a Szövetség alapítása óta az első példa volt egy idegméreg ilyetén alkalmazására a NATO területén belül. Így a NATO felszólította Oroszországot, hogy válaszolja meg a britek kérdéseit és segítse őket a nyomozásban.

2018. március 15. – A főtitkár éves jelentése (Petróczki Márk)

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár idén is közzétette éves jelentését. A jelentés szerint a tagállamok betartották vállalásukat, így majdnem 5%-kal növekedtek a NATO védelmi kiadásai, így több felszerelést vásárolnak és nagyobb erőt fektetnek a NATO-missziókba a tagállamok. A jelentésben többek között szó esik a NATO és Oroszország közti feszült viszonyról és az abból fakadó NATO-lépésekről.

2018. március 18. – A NATO változásokat akar a júliusi csúcstalálkozón az orosz mérgezési ügy után (Sánta György)

Jens Stoltenberg a Die Welt nevű német napilapnak adott interjújában mesélt a NATO jövőbeli terveiről. A

Stoltenberg kijelentette, hogy a NATO-nak készen kell lennie arra, hogy bármikor fellépjen az egyre agresszívabb és kiszámíthatatlanabb orosz külpolitikával szemben. Továbbá a főtitkár elvárja, hogy a NATO-tagállamok átgondolják az Oroszországgal szembeni politikájukat, mivel az orosz doktrínákban egyre nagyobb szerepet kapnak a nukleáris fegyverek, így a júliusi csúcstalálkozón fontos döntéseket kell majd hozni a Szövetség jövőjével és védelmi képességeivel kapcsolatban.

Külön hangsúly volt Oroszország legújabb cselekedetein, amelyek a főtitkár szerint a Nyugat destabilizálására irányulnak. Erre példa az orosz ex-kettősügynök és lányának megmérgezése az Egyesült Királyságban a hónap elején. Habár Oroszország tagadja, hogy bármi közük is lett volna a mérgezéshez, Stoltenberg szerint az ilyen akciók beleillenek abba a mintába, amelyet az orosz külpolitika kapcsán figyeltek meg. Ezért is figyelmeztette Oroszországot a főtitkár, hogy a NATO mindig készen áll arra, hogy megvédje magát bármilyen támadás ellen, így az oroszoknak nem szabad elbízniuk magukat.

Végül Stoltenberg arról beszélt, hogy a hibrid hadviselés lehet az egyik témája a NATO-Oroszország Tanács következő ülésének, ahol reményei szerint eredményes tárgyalásra kerül majd sor az orosz diplomatákkal.

2018. március 27. – A NATO válaszlépései a Salisbury-ben történt idegmérges támadásra (Petróczki Márk)

A Salisbury-ben történt támadás 14-i elítélése után a NATO és partnerei további válaszlépésekre kötelezték el magukat Oroszországgal szemben, mivel az oroszok továbbra sem állnak konstruktívan az eset kivizsgálásához. Eddig 140 orosz diplomatát utasítottak ki a tagállamok és partnerek, Stoltenberg pedig további 7 személyt küldött el Oroszország NATO-ban résztvevő missziójától, majd lekorlátozta a résztvevők számát maximum 20-ra. Ennek ellenére a NATO elhivatott szeretne maradni az Oroszországgal való együttműködés felé, így a következő NATO-Oroszország Tanács ülését nem halasztják el.

Tagadhatatlan, hogy Kína jelenléte Afrikában bár nem újszerű, az ázsiai ország az utóbbi időben rohamosan növeli befolyását a fekete kontinensen. A hidegháború idején Kína elsősorban ideológiai úton és a közös gyarmati múlt által próbált kapcsolatokat kiépíteni Afrikával, azonban ezt mára felváltották az üzleti érdekek és egy pragmatikus magatartás. A nagyszabású folyamatot azonban számos kritika éri, és sokan beszélnek új kolonizációról. Jelenleg Kína a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve nagyban támaszkodik az afrikai piacokra, a természeti erőforrások folyamatos áramlása pedig elengedhetetlen a hazai termelés fenntartása érdekében. Az afrikai erőforrások Kína általi behozatala változatos; kiterjed például az olajra, a vasércre, a fára és a rézre. Kína ipari termékeket exportál, fejleszti az infrastruktúrát, közvetlen külföldi befektetéseket és milliárd dolláros hiteleket bonyolít le, mindezt természetesen az erőforrásokhoz való széleskörű hozzáférésért cserébe. Csak 2014-ben a kereskedelem értéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. Ráadásul a kínai külföldi segélyek több mint felét Afrika kapja. Ez gyors és látható eredményekkel jár, valamint a nyugati befektetőkkel szemben Kína nem követeli meg az emberi jogok tiszteletben tartását, ami számos afrikai ország szemében vonzóbb alternatívává teszi.

Kétélű penge

A kínai gazdasági aktivitással foglalkozó írások általában két csoportba sorolhatók. Az egyik tábor szerint Kína kiszipolyozza Afrikát, és a látszólag előnyös kereskedelmi szerződések, gazdasági egyezmények valójában csupán Kína érdekeit tartják szem előtt, míg a fekete kontinens hosszú távú érdekei és lehetőségei sérülnek. Gyakori kritika például, hogy a helyi lakosok alkalmazása helyett Kína a saját állampolgárait foglalkoztatja a kormány által finanszírozott infrastrukturális beruházások esetén, holott Afrikában jelentős a munkanélküliség, így az embereknek nagy szükségük lenne tapasztalatra és jövedelemre. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a kínai olcsó áruk elárasztják az afrikai piacokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a helyi termelőket. Gyakran lehet bírálatokat hallani olyan iparágakról is, amelyekben kínai vállalatok afrikai munkavállalókat foglalkoztatnak. A Human Rights Watch állításai alapján, a kínai tulajdonú rézbányák a zambiai munkásaikat túldolgoztatják, nem biztosítanak biztonságos munkakörülményeket, a panaszkodókat pedig megfenyegetik.

A másik megközelítés sokkal inkább üdvözli Kína növekvő gazdasági befolyását, és Afrika felemelkedésének a garanciáját látja a feltörekvő ázsiai országban. Ezzel párhuzamosan természetesen elutasítja az előbbi álláspontot, miszerint egy új gyarmatosításról és kizsákmányolásról lenne szó. Szerintük ugyanis ez a narratíva egyrészt nyugati szempontokon alapul, másrészt azon, hogy a nyugati országok egy riválist látnak Kínában. Valamint a déli kontinensnek elengedhetetlen egy hatékonyabb infrastruktúra a fejlődéshez, ásványkincsek tekintetében pedig sokkal többet termelnek, mint amennyit fel tudnának használni, így a cserével mindkettő fél jól járhat.

A gazdaságon túl

Kína mint a világ egyre nagyobb politikai befolyással bíró szereplője elismerésre és elfogadásra törekszik, különösen az olyan nemzetközi intézményekben, mint az ENSZ és a WTO. Kína vezetői igyekeztek erősíteni a különböző afrikai országokkal fennálló politikai kapcsolatokat, hogy elsősorban a világpolitika nyugati szereplőivel szemben hatékonyabban tudják képviselni érdekeiket. Afrika 54 országból áll, ez az ENSZ-en belüli szavazásokkor különösen értékessé teheti a kontinenst és az afrikai kapcsolatokat. Kína a hagyományos diplomáciára is nagy hangsúlyt fektet. Az afrikai vezetőkkel rendszeresen magas szintű csúcstalálkozókat szervez, és magas rangú kínai politikusok is számos látogatást tesznek a kontinensen; a kínai külügyminiszter első tengerentúli útja minden évben egy afrikai országba vezet. A nyugati országoknak figyelniük kell az afrikai kapcsolataikra, ugyanis a jövőben egy egyre jelentősebb versenytársra számíthatnak Kína személyében

Muhammadu Buhari nigériai elnök és XI Jinping kínai elnök egy aláírási ceremónián, Peking 2016.

Összefoglaló

Afrika korábbi kolonizációja számos szörnyűséggel járt, többek között elnyomó rendszerek fenntartásával, véres lázadásokkal, lappangó konfliktusokkal és a kontinens tartós lemaradásával. Sokak szerint ez nem csupán a múlt, és bár más keretek között, de a történelem újra megismételheti önmagát. Azonban most nem európai országok, hanem a dinamikusan növekedő Kína lesz a gyarmatosító. A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, hiszen, bár Kína egy percig sem téveszti szem elől a saját érdekeit, nem avatkozik be az afrikai országok belügyeibe, illetve jelentős erőforrásokat fordít a fekete kontinens fejlesztésére. Európa érdeke egy stabil és gyarapodó Afrika, reméljük, hogy a kínai jelenlét ennek megvalósulását segíti és nem pedig hátráltatja majd a jövőben.

Több mint 70 éve az Indiai szubkontinens egyik fő biztonsági kihívását a Pakisztán és India közt zajló, Kasmírt övező konfliktus jelenti. A két ország 1947-es függetlenedését követően többször került sor fegyveres konfliktusra a vízben gazdag, változatos földrajzi képet mutató, csodálatos régióban.

Az elmúlt napokban azonban ismét fellángoltak az események. Több tucat tiltakozás vette kezdetét Kasmír vitatott himalájai területein, Sophian központtal, miután indiai katonák megöltek 4 civilt és 2 feltételezett harcost. A civil áldozatok az indiai hadsereg szóvivője, Rajhes Kalia ezredes állítása alapján felkelőket támogató személyek voltak.

A vasárnap késő esti lövöldözést követően a hatóságok lezárták a sűrűn militarizált területek egy részét katonák és tömegoszlatásra kiképzett rendőrök segítségével. Kijárási tilalmat rendelt el a kormányzat, valamint az iskolák bezárását, az internet hozzáférés korlátozását is. Azonban a szeparatisták közt indult sztrájhullám csak fokozta a helyiek indulatait, több ezres tömegeket mozdítva meg az indiai hadsereg és Kasmír indiai fennhatósága ellen. Továbbá militánsok egy kormánypárti vezetőt is megtámadtak Szrinagar külvárosában.

A hasonló halálos katonai beavatkozások száma megnövekedett a közelmúltban, amit Kasmír kormányzata sem néz jó szemmel. Mehbooba Mufti – az indiai ellenőrzés alá tartozó Kasmír első női miniszterelnöke 2016. óta, a jobboldali BJP-vel együttműködve – a Pakisztánnal való párbeszéd felélénkítését sürgeti. Azonban a Pakisztánhoz közeledés vegyes érzelmeket váltott ki nem csak az államon, hanem a kormányzó párton belül is. Sokan nem tartják helyesnek a közeledést, a pakisztáni kormány felkelő milíciáknak nyújtott nyílt támogatása miatt. A párbeszédet ellenzők szerint a határokon belüli törvényes fellépést kellene szigorítani, habár a kritikusok szerint ez az út már korábban kudarcot vallott.

A múlt eseményei

A Pakisztán és India közti konfliktus 1947-ben az indai szubkontinens szétdarabolását és Pakisztán létrejöttét követően alakult ki, amelynek központjában a himalájai területek állnak. A függetlenedést követően Kasmír kikiálthatta volna függetlenségét és egy önálló állam jöhetett volna létre. Azonban ennek védelmére reguláris erők hiányában nem lettek volna képesek, így a pakisztáni támogatású muzulmán felkelés hatására az Indiához való közeledés mellett döntöttek. A térségben eszkalálódott feszültség már ebben az évben fegyveres összeütközésekké csúcsosodtak.

1948. januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendelete alapján egy bizottságot állítottak fel (UNCIP), melynek feladata egy tűzszüneti megállapodás elérése a két fél között, csapatok kivonásának elérése és a konzultáció a stabilizáció érdekében, valamint a kasmíri lakosság akaratának az érvényre juttatása. Viszont mire a nemzetközi közösség képviseletében az UNCIP megjelent a területen, Pakisztán már felvonultatta reguláris erőit. Majd 1949-ben az ENSZ közreműködésével a két ország katonai képviselői Karacsiban egyezségre jutottak; egy demarkációs vonal létrehozásával felosztották a himalájai régiót: Pakisztáné lett a területek egyharmada, a maradék pedig Indiáé, azonban a kínai háború során ennek egy része kínai fennhatóság alá került.

Kasmír a kínai háborúban (forrás: http://actuallynot.de)

1954-ben Dzsammu és Kasmír ratifikálta Indiához való csatlakozását és az állam berendezkedését elkezdték átalakítani indiai mintára.

Ezt követően 1965-ig viszonylagos béke uralta a területet, amikor ugyanis a pakisztáni kormányzat rejtett offenzívát indított a demarkációs vonalat átlépve. Ennek hatására háborús helyzetté nőtték ki magukat az összeütközések. Ezt egy csupán 5 évig tartó béke követte, ugyanis az kelet-pakisztáni függetlenségi háborúban India a bengáliakat támogatva becsatlakozott a harcokba.

Az 1987-es dzsammu és kasmíri törvényhozói testületi választásokon elkövetett visszaélések miatt újabb lázadás hullám vette kezdetét, amely során a lakosság két csoportra bomlott: a Pakisztánhoz való közeledés és a függetlenedés híveire. A pakisztáni kormányzat ekkor már nem csak a milíciák támogatásával, hanem diplomáciai úton is támogatta az államot. Ezekben az években a konfliktus ideológiai eltolódása figyelhető meg. Az Afganisztánban Szovjetunió ellen háborút vívott pakisztáni harcosok beáramlásával a nacionalizmust felváltották az iszlamista nézetek.

Az ezredfordulót megelőzően Pakisztán és India is nukleáris teszteket hajtottak végre. Ezt a nemzetközi közösség nem nézte jó szemmel, és először Japán és az USA, majd a G8 országok is befagyasztottak minden, az indiai szubkontinensre áramló hitelt, segélyt és a kereskedelmet is.

Habár a két állam politikai vezetése nem egyszer tett hitet a konfliktus békés rendezése mellett, ezek a próbálkozások általában kudarcba fulladtak, ugyanis Pakisztán nem hagyott fel a militánsok támogatásával, amire India határmenti terrorizmusként hivatkozik. A kétezres évek elején azonban példátlan irányváltás következett be India és Pakisztán kapcsolatában és az Ellenőrzési Vonalon keresztül szabad kereskedelmet hirdettek.

Újabb visszaesés a biztonsági helyzetben

A 2010-es évek óta újabb visszaesés figyelhető meg a térségben, ennek kezdetét a több, mint 100 fiatal halálát okozó India-ellenes tüntetések voltak. Majd 2016. júniusában az indiai biztonsági erők rajtaütést követően tűzpárbajban megölték a Hizbul Mujahideen nevű milícia vezetőjét. Ezzel egy 50 napos demonstrációsorozat vette kezdetét Kasmírban, amely alatt 68 civil, 2 reguláris erőkhöz tartozó katona vesztette életét és megközelítőleg 9000 ember sérült meg.

Az Ellenőrzési vonal (forrás:http://aaj.tv/)

Napjainkig sem csendesedtek el a kedélyek. Míg a felek tavaly összesen 860 alkalommal szegték meg a tűzszüneti egyezményt, az idei év első két hónapjában mintegy 633-szor és 12 civil és 6 katonai személyzet, valamint 4 BSF (Border Security Force – határőrség) személyzet vesztette életét. A határsértések száma 2017-ben kiemelkedően magas volt, 123 végződött sikerrel és 59 esetében a határsértő terroristák megölésével. Januárban ez a szám 5 sikeres és 4 halálos kísérletre tehető.

Hansraj Gangaram Ahri, India belügyminisztere szerint ők nyitottak a békés, bilaterális rendezésre, azonban ezt terror és erőszak segítségével nem lehet elérni. A terrorcselekmények száma idén márciusig 60 volt, amelyben 17 terrorista és 15 biztonsági személyzet, valamint 2 civil vesztette életét. Az elmúlt év 39 hasonló esetéhez képest ez a szám már most kiemelkedően magas.

Ezek a számok az elmúlt napokban is tovább növekedtek. Nem véletlen, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, közel 50 év után, Zeid Ra’ad Al-Hussein főmegbízott több, mint 500 nemzetközi emberjogi szervezet képviselőjének jelenlétében a Kasmírban uralkodó helyzetet súlyossá nyilvánította. Így 2016-ban felkerült a humanitárius katasztrófák hivatalos listájára Szíriával és Mianmarral együtt. Al-Hussein Burhan Wani ifjúsági felkelő meggyilkolását követően hozta ezt a döntést. Az egyre kritikusabb körülményekre figyelemmel az ENSZ 2018 júniusában elkészíti Kasmírról szóló szakjelentését.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindkét fél nukleáris fegyverekkel rendelkezik és a mai napig sem léptek be az ezt szabályzó szerződésekbe a többi atomhatalommal együtt. A megnövekedett határsértések már nem egyszer vezettek fegyveres ütközetekhez, és 1999-ben az atomháború lehetőségéhez is közel sodródott a két ország. Ezt máig sem vetették el és nukleáris arzenáljukat folyamatosan fejlesztik, bővítik.

A közösségi médiában elterjedt fotó a fegyvert ragadó értelmiségi fiatalról (forrás:https://theprint.in/)

Vajon sikerül megfékezni az egyre szélesebb körben terjedő – már az értelmiségieket is megszólító – terrorizmust, az egyre szaporodó vérengzéseket, és a mindennapos emberi jogi sérelmeket, ezzel pedig enyhíteni a lakosság elégedetlenségét a szubkontinensi területen? Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, minden félnek fel kéne adnia területi igényeit és a béke fenntartására törekedni, mind politikai és társadalmi szinten is.

Sor kerülhet egy Trump – Kim Dzsongun találkozóra a közeljövőben. Az események megváltozott irányvonala azonban rengeteg kérdést vet fel, kételkedésre ad okot. Mi lesz a tárgyalás kimenetele? Létrejöhet valamiféle bizalom az államok között? Mi lesz a térség jövője? A szakértők között is megoszlanak a vélemények.  Vannak, akik optimizmussal fogadják az eseményeket: Mintaro Oba, korábbi amerikai diplomata a hangzatos „mosolyogjon, bólogasson, de ne egyezzen meg semmiben” tanácsot adja az elnöknek. “Ragadjon meg minden lehetőséget, ami a békét és a nukleáris leszerelést segíti. Az elhamarkodott ígéretek helyett, egy jól kidolgozott programra van szükség, ami lehet hónapokig, akár évekig is eltarthat.”

Az USA és Észak-Korea közötti feszültség a nukleáris fegyverkezési program felgyorsulásával nőtt, a kísérleti robbantások a nemzetközi közösség figyelmét a koreai-félszigetre irányították. Trump tweetjeiben Rakétaembernek nevezte az észak-koreai diktátort, akit válaszul a rakétakísérleteire tűzzel és haraggal fenyegette („fire and fury”) és gazdasági szankciókkal próbált hatni a rezsimre.

A 2018-as év elején úgy tűnt, nem fog javulni a fagyos viszony. Az évre előrevetítették az újabb teszteket, amikkel bizonyítást nyerhet, hogy a ballisztikus rakéták elérhetik az Egyesült Államok összes nagyvárosát.

Újévi beszédében a diktátor úgy nyilatkozott, hogy a „nukleáris programjuk már valóság, nem csak egy fenyegetés” és ebben az évben folytatni fogják a nukleáris program fejlesztését. Arra a kijelentésre, hogy a nukleáris rakéták indítógombja „az asztalán van”, egy korábbi amerikai tisztviselő reakcióként kijelentette, hogy az Észak-Koreával való nukleáris háború közelebb van, mint eddig bármikor és nem tud elképzelni egy diplomáciai megoldást a krízisre. Trump szokásához híven egy twitter bejegyzésben válaszolt, miszerint az ő nukleáris gombja nagyobb.

Az indítógombok méregetése után az észak- és dél-koreai viszonyban azonban meglepetésszerű enyhülést hozott a téli olimpia. Kim Dzsongun bejelentette, kész delegációt küldeni a Szöulban megrendezésre került téli olimpiára. Az sportdiplomácia nem először oldana fel egy hosszú, fagyos viszonyt két állam között. Elég csak az 1971-es pingpong diplomáciára gondolnunk, ami áttörést hozott a kínai-amerikai kapcsolatokban.

Azóta életre hívták a 2016. óta nem használt forródrótot észak és dél között, március elején pedig a diktátor fogadott egy dél-koreai delegációt. A küldöttség legfontosabb pontjai a félsziget nukleáris leszerelése (ez természetesen a hosszú távú cél) és az Egyesült Államokkal való találkozás előkészítése volt. A feszültség csökkentése a két Korea között mindkét félnek érdeke, azonban Moon Jae-in, Dél-Korea elnöke szerint nem tekinthetnek el a nukleáris kísérletek tényétől.

A Trump adminisztráció vegyes érzésekkel fogadta a tárgyalásokat. A szkeptikusok szerint Kim Dzsongun éket akar verni Washington és Szöul közé. Trump nyitott a tárgyalásokra, szerinte a téli olimpián való részvétel az általa meghirdetett „fire and fury”-nek, az erőteljes fellépésnek, és a szigorú szankcióknak köszönhető.

Csung Ej Jong a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal vezetője jelentette be, Trump kész tárgyalni Kim Dzsongunnal. A csúcstalálkozót májusig szeretnék tető alá hozni. Az amerikai vezetés bizonytalan a tárgyalási stratégiát illetően, Rex Tillerson külügyminiszter távozása is nehezíti a helyzetet, illetve az a tény, hogy Dél-Koreában még mindig betöltetlen a nagykövetségi pozíció.  Észak-Korea nukleáris hatalomként egyenlő félnek tekinti magát az USA-val, de kérdéses, hogy ha sor kerülne egy megállapodásra, a tényleges leszerelés vagy korlátozás mennyiben rendítené meg a diktátor helyét a rezsimben. Az elnököt tanácsadói szkepticizmusra és óvatosságra intik, sokak szerint nem lesz eredményes a találkozó. Akármilyen kompromisszum születik – vagy nem születik – a felek között, mindenképpen mérföldkőnek tekinthető az amerikai – észak-koreai kapcsolatokban.

Az elmúlt évek folyamán már több jele is volt, hogy Hszi Csin-ping egyre több hatalmat összpontosít maga köré. Hszi magához ragadta a gazdaság irányítását és első elnöki ciklusában korrupcióellenes harcot hirdetett, melynek eredményeképpen több ellenlábasát (minisztereket, párttagokat, magas rangú tisztségviselőket) száműzött a foglalkozásából, vagy egyenesen börtönbe küldött. Fontos megemlíteni, hogy a párt központi vezetőjévé nevezték ki, míg elődei pártfőtitkári pozícióban gyakorolták a hatalmat. Ez is igazolja, hogy hatalomgyakorlás területén is eltér az előző rendszerektől.
A regnáló elnökök a második elnöki ciklusukban vették maguk mellé a hatalom várományosát, aki általában valamilyen magasan kiemelkedő politikai sikert ért el, ezzel bizonyítván rátermettségét. Ezen folyamat hamarosan aktuális lehetne, de nem látni Hszi közelében olyan ambiciózus politikust, akit kiemelne a tömegből.
Az elnök a 2013-as hivatalba lépése óta megreformálta a hadsereget, mely magában hordozta az ellenzéki katonai vezetők kizárását. Hszi megváltoztatta a hadsereg szervezeti struktúráját és rekord magas összegeket költ fegyverbeszerzésre. Január 1-től közvetlen irányítása alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget, melynek létszáma közel másfél millió és lényegében tartalék haderőként funkcionál.

Megerősítette az állami berendezkedést a sajtó és közösségi oldalak ellenőrzésének szigorításával, a bűnözőkkel való határozott, erős elbánással, a korrupcióellenes küzdelmekkel.

Február végén a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmány azon szakaszát, amely kiköti, hogy a Kínai Népköztársaság elnöke és alelnöke nem maradhat hatalmon két egymást követő ciklusnál tovább. Értelemszerűen ez a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Hszi maradjon az elnök 2023 után is.
„Ennek a gyakorlatnak a bevezetése segít megvédeni a párt tekintélyét Hszi Csin-ping elnök irányításával, valamint megerősíti és tökéletesíti a nemzet irányításának rendszerét” – mondta Csang Je-szuj, a kínai nemzeti népi kongresszus szóvivője.

A mandátumkorlát megszüntetésével a kínai elnök olyan hatalomhoz jutott, mely utoljára Mao Ce-tung idejében volt tapasztalható.

A kínai közvélemény nem emelt hangot az alkotmánymódosítás ellen. Elmondható, hogy amíg az állampolgárok érzik a gazdasági növekedést, a növekvő életszínvonalat és tapasztalják az ország előrenyomulását a nemzetközi platformon, addig nem emelnek szót a hatalom ellen.

Kína tagadhatatlanul szerzi meg az USA gyengülő politikai-gazdasági érdekszféráit Afrikában, Ázsiában. Soha nem látott mértékben fejlődik a haderő, mely szintén igen nagy kihívás elé állítja az Amerikai Egyesült Államokat.

Érdekes kérdés, hogy Hszi elnöknek miért fontos a hatalmat ilyen erősen összpontosítania saját maga körül, de Kína haderejének megreformálását, gazdasági fejlődését, nemzetközi kapcsolatait vizsgálva, aligha kellene attól tartanunk, hogy a közeljövőben átveszi a világ vezető szerepét. Kína regionális hatalomnak tekinthető, azaz a földrajzi körzetében erős katonai, gazdasági, politikai vonzereje van, de geopolitikai szempontból hatalmas méretei és lakosságszáma ellenére is kedvezőtlenebb helyzetben van, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az elnöki ciklikusság eltörlése a kínai remények szerint további fejlődést fog eredményezni, hisz a fejlesztéseket, reformokat egy ember fogja kézben tartani.

Az elmúlt napokban tovább súlyosbodott a helyzet a szíriai kormányerők által lassan öt éve ostromgyűrűbe zárt Kelet-Gútában. A elmúlt hónapokban folyamatosan érkeztek az aggasztó hírek az ostrom alatt tartott enklávéban uralkodó válságos egészségügyi, élelmezési és humanitárius helyzetről. A Bassár al-Aszad elnökhöz hű erők teljesen ellehetetlenítették a segélyszállítmányok területre való bejutatását. A szinte már elviselhetetlen helyzetet tovább súlyosbította, hogy február elején a kormányerők az orosz légierő hathatós támogatásával támadást indítottak a területet uraló „terroristák” ellen. Bár a nemzetközi közösség főtisztviselői mellett több tagállam (elsősorban a nyugati hatalmak) is a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket, az összecsapások száma ennek ellenére sem csökkent.

Blokád, versengő ellenzéki erők, vegyi fegyverek és deeszkalációs zóna

Damaszkusz külső területének számító vidékét 2013. áprilisa óta tartják ostrom alatt az Aszad rezsimhez hű erők. A változó intenzitású harcok ellenére egészen 2018. februárjáig az ellenzéki erők sikeresen tartották ellenőrzésük alatt a térséget. A térség megközelítően négyszázezer lakójának az elmúlt években az ostrommal járó harcok mellett hozzá kellett szoknia az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek hiányához. A Damaszkusztól alig 15 kilométerre elterülő térség neve már 2013. késő nyarán a világsajtó érdeklődésének a középpontjába került. Feltehetőleg a szíriai kormányerők által végrehajtott gáztámadás (szarin) hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a szíriai polgárháború minden képzelet felülmúló embertelen voltára.

A kegyetlen vegyi támadást követően a kelet-gútai lakosság mindennapjait tovább nehezítette a kormányerők blokádja. A virágzó csempészet következményeként a lakosok az ostromzár ellenére is képesek voltak hozzájutni bizonyos élelmiszerekhez és árukhoz. Az ostromló erők 2017. áprilisában azonban szorosabbra fogták a térség körüli gyűrűt, ezáltal szinte teljesen ellehetetlenítették az enklávé ellátását részben biztosító csempésztevékenységet. A területen élők helyzetét tovább nehezítette, hogy a nemzetközi szervezetek egyre nehezebben tudják bejuttatni segélyszállítmányaikat az Aszadhoz hű erők által körbezárt térségbe. A Nemzetközi Vöröskereszt 2017. decemberében már arra figyelmeztetett, hogy a kelet-gútai lakosság életkörülményei kritikus szintre jutottak. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az enklávét ellenőrzése alatt tartó két nagy ellenzéki szervezet, a Jaish al-Islam és a Faylaq al-Rahman időnként egymással is fegyveres konfliktusba került, ezzel is tovább nehezítve a helyiek életét.

Az asztanai folyamat következtében 2017. májusában megállapodás született a deeszkalációs zónák létrehozásáról. Az egyezség értelmében Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt négy „safe place”-t hoztak létre Szíriában. A négy övezetben be kellett szüntetni a felek közötti harcokat, illetve meg kellett nyitni a területek kapuit a nemzetközi közösség segélyszállítmányai előtt. Kelet-Gúta egyike volt ezen négy deeszkalációs körzetnek. Ez a lépés reményt jelenthetett volna a terület sokat szenvedett lakossága számára. Sajnos az egyezménnyel szembeni bizakodást gyorsan felváltotta a csalódottság, mivel a harcok a konvenció ellenére is tovább folytatódtak Kelet-Gútában.

/www.aljazeera.com

Februári offenzíva, nemzetközi közvélemény, tűzszüneti kísérletek

A 2018-as év beköszöntével felgyorsultak a kelet-gútai események. Február elejétől az oroszok támogatását élvező damaszkuszi rezsim heves légicsapásokat hajtott végre a négy éve ostromgyűrűben lévő területtel szemben. A bombázásokkal a kormányerők előkészítették a terepet a következő hetekben meginduló offenzívának. A helyzet február 18-án kezdett igazán súlyossá válni, amikor a szíriai kormányerők orosz szövetségesükkel karöltve fokozták az ellenzéki kézben lévő enklávé elleni légi támadásokat. A londoni székhelyű Syrian Observatory For Human Rights (SOHR) beszámolója szerint a légicsapások megindulását követő szűk négy napban a halottak száma négyszáz fő fölé emelkedett. Az egyre inkább eszkalálódó szíriai események lépéskényszerbe hozták a nemzetközi közösséget. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) tagjai egyhangúlag fogadták el azt a svéd-kuvaiti előterjesztést, amely értelmében harminc napos tűzszünetet rendeltek el Szíriában. A SHOR beszámolója szerint nem sokkal a BT határozat megszületése után a damaszkuszi rezsim újabb légitámadásokat hajtott végre az ostromlott területen, a halottak száma ekkora már elérte az ötszáz főt. Az ENSZ tűzszüneti indítványát az orosz elnök Vlagyimir Putyin napi öt órás tűzszüneti javaslata követte, amely a korábbi kezdeményezéshez hasonlóan szintén nem járt sikerrel. Mindeközben a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormányzat február 25-én megindította szárazföldi offenzíváját a körbe zárt térséget uraló ellenzéki erőkkel szemben.

Az egyre véresebbé váló szíriai események következtében egy hangos kommunikációs háború indult el nyugati hatalmak és az Aszad rezsimet támogató Oroszország között. Németország és Franciaország közös nyilatkozatban szólította fel a feleket a tűzszünet betartására. Az Európai Unió részéről a külügyi főképviselő, Federica Mogherini az Asztanai Megállapodás betartását garantáló három regionális hatalmat (Oroszország, Törökország és Irán) szólította fel a tűzszünetet biztosító konkrét lépések megtételére. Az angolszász hatalmak az európaiaknál keményebb hangnemben bírálták az Aszad rezsimet és az azt támogató orosz-iráni tandemet. Az amerikaiak a vérfürdő elkerülésére irányuló erőfeszítések akadályozásával vádolták meg Moszkvát. A brit külügyminiszter, Boris Johnson kemény fellépést ígért arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvereket vetett be Kelet-Gúta területén. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) megkezdte a vizsgálatát az elmúlt hetekben végrehajtott állítólagos vegyifegyver támadás ügyében. Az Orosz Védelmi Minisztérium közleményében ugyanakkor a területet ellenőrzése alatt tartó ellenzéki csoportosulásokat vádolta meg a mérgező anyagok használatával.

Az elmúlt szűk egy hónap eseményei valószínűsíteni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormány elérkezettnek látta az időt, hogy felszámolja a főváros közvetlen szomszédságában elterülő ellenzéki kézen lévő enklávét. A február közepe óta tartó, egyre fokozódó támadások mindenféleképpen ezt a nézetet támasztják alá. A legutolsó hírek szerint a kormányerők egyre intenzívebb előrenyomulása három részre szakította szét az ostrom alatt lévő területet. A hadműveletekkel párhuzamosan az ENSZ-ben, majd a médiában zajló diplomáciai csörte azt is világossá tette, hogy a nyugati hatalmak nem tudják érdemben befolyásolni a szíriai eseményeket.

2018. február 20-án megrendezésre került Koszovó: mérlegen az első tíz év elnevezésű konferencia a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában. Három előadónk három aspektusból vizsgálta a kérdést: Dr. Lattman Tamás, nemzetközi jogász (IIR Prague/NKE), aki jogi szempontból elemezte a helyzetet; Kovács Károly főhadnagy, a Magyar Honvédség Civil-katonai és Lélektani Műveleti Központ beosztott tisztje, aki katonai aspektusból; és Dr. Ördögh Tibor, Balkán-kutató (NKE), aki pedig leginkább politikai szempontból ismertette és elemezte az elmúlt időszakot Koszovó vonatkozásában.

Lattmann Tamás előadásában főleg azokat a kérdéseket feszegette, miszerint az egyoldalú függetlenedés hatására be tud-e illeszkedni az ország a nemzetközi közösségbe? A KFOR egységei meddig maradnak az állam területén, illetve milyen úton halad tovább az EU integráció? Végül pedig a Szerbiával való viszony milyen úton rendeződhet, egyáltalán rendeződni fog-e? 2008. óta lényegi változás nem született a függetlenedési kérdésben és politikailag is eltérő álláspontok ütköznek az Unióban a saját kisebbségek okán – például Spanyolország és Románia esetében. Az ország célja 1999. óta a magyar berendezkedéshez hasonlító parlamentáris köztársaság kiépítése, azzal az ambícióval, hogy a posztszovjet modell helyett egy nyugati típusú jogállamot hozzanak létre. Azonban a pozitív képet a realitások lerombolták, mivel óriási méreteket öltött a korrupció, és magas állami szinteken is megjelent. A belső bizonytalanság ellenére a bilaterális kapcsolatokban egy lassú enyhülés volt tapasztalható: ennek jele például, hogy a szerb delegációk már nem vonulnak ki, ha koszovói zászló található a tárgyalóteremben.

Mivel a Magyar Honvédség 1999-től folyamatosan jelen van kinetikus és 2006-tól nem-kinetikus erőkkel, Kovács Károly főhadnagy első kézből adhatott át tapasztalatokat. 2017-ben február és november között részt vett a Kosovo Force nem-kinetikus missziójában összekötő-megfigyelőként. Előadásában beszélt a NATO 2009-ben megalkotott „elrettentő jelenlét” víziójáról, melyet három fázisra osztottak, és az erők redukálása a lényege. Az első fázis során 2009-ben tízezer főre csökkentették a kontingenst, jelenleg a második fázis fut 4500 fővel, a jövőbeni harmadik fázis során pedig 2500 főre tervezik redukálni az erőket – ennek az időpontja azonban még nem lefektetett. Mára a KFOR csak a harmadik reagáló erőként van számon tartva a koszovói rendőrség és az EULEX után. A reagálás mellett a Kosovo Security Force felkészítése és mentorálása, támogatása a feladata, melynek eleme a civil kontroll kiépítése is. A KSF könnyűfegyverzetű, védelmi helyzetekre felkészített helyi erő, jelenleg 2500 fő plusz 800 fő tartalékossal, amely parlamenti jóváhagyással a jövőben a reguláris hadsereg szerepét veheti át. A KFOR-ral közös gyakorlatokon vesznek részt, egyre jobb eredményekkel – a KFOR ezzel is promótálja őket. Az északi területeken a KSF vegyesnek lett tervezve, ennek ellenére állományának 90% koszovói albán, de igyekeznek a szerb lakosokat is bevonni, ez azonban több konfliktus forrása is egyben. Jelenleg a legfontosabb kérdések a harmadik fázis bevezetéséhez kapcsolódnak, illetve ahhoz, hogy mikor válhat a KSF reguláris haderővé. Ehhez azonban előbb arra lenne szükség, hogy az ENSZ BT 1244-es határozatát módosítsák, mely kimondja, hogy Koszovó területén fegyveres erőként csak a KFOR tartózkodhat.

Ördögh Tibor, az NKE Balkán-kutatója a problémát politikai szemléletmóddal vizsgálta meg. Első kérdésként az merült fel, hogy mi határozza meg Koszovó és Szerbia viszonyát. A választ az alapokban lehet megtalálni, mivel a hatályos szerb alkotmány preambuluma kimondja, hogy Koszovó Szerbia szerves része. Ezt az alkotmányt 2006-ban nagyon gyorsan fogadták el, de már a szerbek is hangoztatják, hogy alkotmánymódosításra van szükség: erre az EU integráció kérdésében is felszólították őket. Ameddig azonban az alkotmányban és a köztársasági elnök esküjében is benne van ez a kitétel, a vezetők keze meg van kötve. 2013-ban az első brüsszeli megállapodás megkötésével egy lassú folyamat indult el a megegyezés felé. A folyamat kezdetben szakpolitikai kérdéseket rendezett, azonban ezt fokozatosan bővítették olyan politikailag terhelt témakörökkel is, mint a koszovói szerbek autonómiája vagy az EU integráció. Az ezt követő években mindkét országban keményvonalas vezetés került a választásokkal hatalomra, így a tárgyalások is egyre nehezebben haladtak. A fagyos viszonyban 2017-ben történt újabb változás, amikor az EU nyomására a két ország államfői tárgyaltak személyesen egymással: a legmagasabb szintű találkozó bizakodásra adhat okot a két ország kapcsolatát illetően.

A panelbeszélgetés során az előadások során felmerülő kérdéseket válaszolták meg előadóink. Szó esett az orosz befolyás mértékéről és lehetőségéről, illetve a jövőbeni lehetséges forgatókönyvekről. Kovács Károly főhadnagy a végén hozzátette, hogy a NATO szempontjából Koszovó kiváló terep a saját katonáink kiképzésére, felkészítésére, így feltehetőleg – ha egyre csökkenő létszámmal is –, még évekig jelen lesz a szövetség a balkáni országban, segítve az újjáépítést és a konszolidációt.

A Szovjetunió 1957-ben fellőtte a Szputnyikot, s ezzel megnyitotta a hidegháború egy új szakaszát. Az Egyesült Államokban valóságos pánik tört ki, és a két fél az atomtöltetek célba juttatására alkalmas rakéták fejlesztése mellett egyre nagyobb figyelmet fordított a világűrre is. Sokáig ezt a területet a különböző állami fejlesztések uralták. Ők rendelkeztek a megfelelő költségvetéssel és eszközökkel ehhez, valamint a technológia szigorúan titkosnak minősült. A Szovjetunió és az Egyesült Államok versengésének csúcsa talán az első ember Holdra juttatása körül bontakozott ki. A NASA költségvetése 1966-ban az Egyesült Államok költségvetésének 4,41%-át tette ki, ami elképesztő arány a mai 0,5% körüli értékhez képest. Ekkor létezett egy olyan cél, ami az egész közvéleményt foglalkoztatta, és a szovjet oldalról rájuk nehezedő nyomás serkentette a versenyt.

Kína felemelkedése és ezzel párhuzamosan a kínai űrprogram jelentős eredményei egy erősödő nyugtalanságot keltenek Washingtonban. Különösen, mivel ezt az űrprogramot a kínai fél katonai képességeinek javítására is fel tudja használni. Erre az egyik legjobb példa egy ASAT (Anti Satellite) rakéta sikeres tesztelése volt, 2007-ben. Az Egyesült Államok jelenleg előnyben van, ami az űr területét illeti, de ez az előny csökken, ami nyilván nincs ínyükre az amerikai stratégáknak. Így nem meglepő, hogy Donald Trump fokozni kívánja az űrbéli tevékenységet. Ennek érdekében sor került több látványos lépésre. Ezek egyike az 1993 óta nem működő Nemzeti Űr Tanács (National Space Council) újbóli felállítása, amit az alelnök vezet. De a hangzatos célok mögött milyen valós tartalom rejlik? Milyen anyagi forrásokat rendeltek a célok eléréséhez? A jelenlegi anyagi források nem feltétlen teszik lehetővé a Marsra való utazást, de még a Hold újbóli elérése is kérdéses. A költségvetés legnagyobb részét a védelmi kiadások, az egészségügy és a nyugdíjak emésztik fel. Növekedésre 2018-ban csak nagyon kevés terület számíthatott, azok is főleg a védelmi területhez kötődtek, a NASA nem tartozik ezek közé.  Az ügynökség költségvetésének nagy része, jelenleg a már futó programokra és a létező eszközpark, például a jelentős műholdállomány fenntartására megy el. Az új adminisztráció ráadásul az oktatási és a Földdel kapcsolatos kutatás forrásait csökkentette radikálisan. Ez utóbbi a klímaváltozás vizsgálatát is magába foglalja. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a költségvetés elosztása szándékosan a privát cégek bevonása felé akarja eltolni az amerikai űrhajózási tevékenységet, főleg az alacsony orbitális pályák tekintetében. Emellett terveik vannak a nemzetközi űrállomás kereskedelmi hasznosításának irányában is.

A NASA költségvetési problémák szerencsére nem feltétlen jelentik az űrhajózás megrekedését. Az utóbbi évtizedekben egyre erősebben jelen lévő privát cégek, melyek műholdak fellövésére is vállalkoznak egy olyan lehetőséget jelentenek, ami a kormányok figyelmét sem kerülte el, beleértve Kínát és az Egyesült Államokat is. Nemrégiben a Rocket Lab nevezetű cég elsőként juttatott műholdat az űrbe, bármiféle kormányzati segítség nélkül. Más szereplők is megjelentek a piacon, mint a Blue Origin, vagy a SpaceX. Ez utóbbiban Trump elnök kifejezetten nagy lehetőségeket lát. A cég óriási lépést tett előre, mikor sikeresen leszállt egy rakétájával, ezzel utat nyitva a rakéták újrafelhasználásához, ami a költségek drasztikus csökkenésével fog járni. Az amerikai kormány eddig is igénybe vette a SpaceX szolgáltatásait, de ez a Falcon Heavy nevű rakéta 2018. február 6-ai sikeres indítása után még inkább igaz lesz.

Erről az indításról két dolgot kell megjegyeznünk. Az első, hogy ezzel egy olyan teherhordó képességű rakéta áll ismét az Egyesült Államok rendelkezésére, amire az 1960-as évek óta nem volt példa. A holdraszállást sikerrel végrehajtó Apolló program Saturn V rakétáinak teljesítményét ugyan még nem éri el, de ez sem tűnik távoli célnak. Emellett egy Falcon Heavy rakéta útja 90 millió dollárba kerül, ami összevetve a NASA által fejlesztett Space Launch System becsült 1 milliárd dollár/út költségével nagyon is kedvező. A kiválasztott keringési pálya sem véletlen. Ez lehet a pálya, amin egy későbbi Föld-Mars ellátó rendszer létesülhet.

Forrás: theguardian.com

A másik, ami miatt érdemes szót ejtenünk róla, az a rakéta rakománya. Rakéták tesztelésekor gyakran helyeznek el a jövőbeli rakományt szimuláló súlyokat, például betontömböket. De Musk úgy döntött inkább a Tesla által legyártott Roadster típusú autót küldi fel, egy benne ülő bábúval, amely egy SpaceX űrruhát visel. Az autó hangszóróiból David Bowie Space Oddity című száma szólt. A járműre elhelyezett feliratok egyike „made by humans on Earth”, ami nem vethető össze a Voyager űrszonda korábbi komoly üzenetével. Emellett a műszerfalon egy „Don’t panic!„ felirat lett elhelyezve, ami utalás a klasszikusnak számító Galaxis útikalauz stopposoknak című regényre. Mi értelme ennek? A hasznosság tekintetében nem sok, de a figyelemfelkeltésre, illetve a cég presztízsének növelésére kitűnően alkalmas. Az interneten fellelhető reakciók nagyon is kedvezőek voltak. Elon Musk ambíció között szerepel emberek eljuttatása a Marsra, amihez egy még nagyobb rakétát szeretne építeni a cég. Hogy mennyire ötvözik a komoly eredményeket az abszurd humorral azt jól mutatja, hogy a rakéta elnevezése B.F.R. (B, mint “big” és R, mint “rocket”). A cég máris rendelkezik megbízásokkal a következő Heavy indításokhoz. A megbízók között a Légierő is ott található.

A nagyobb népszerűség természetesen nagyobb erőforrásokhoz juttathatja a céget. Emellett azonban bepótol egy lemaradást. A szondák és robotok világűrbe küldése ugyan komoly tudományos eredményeket hozhat, így szükségesek. De szükséges egy történet, valami olyan elem, amihez a szélesebb néprétegek is kapcsolódni tudnak. Ennek egyik módja egy történet elmesélése, olyan jelképek használata, amihez lehet kötődni akár érzelmi téren is. Az ilyen típusú propagandát érintő kérdésekben a kínaiak ezidáig előnyben voltak. A Jáde Nyúl elnevezésű holdszondát egy képregényben elevenítették meg, aki elmesélte kalandjait a Hold felszínén. Mikor halottnak nyilvánították sok rajongója meggyászolta, bármit is jelentsen ez számukra.

Mit is jelent tehát egy sportkocsi az űrben? Egy soktényezős és bonyolult játszma egy jól látható mozzanata. Ezek a propaganda lépések amennyire szórakoztatóak, annyira véresen komolyak is. Nem csak cégek, de rajtuk keresztül bizonyos államok vetélkedését is befolyásolják. Ezért a privát űrhajózási cégek felemelkedése nem csak gazdasági, hanem biztonságpolitikai szempontból is figyelmet érdemel.

 

Döntő csapásra készül a Bassár al-Asszad vezette szír kormány, hogy felszámolja az utolsó lázadó kézen lévő kelet-gútai enklávét. A hét elején felerősödő bombázások is számos emberéletet kioltottak, azonban a tervezett szárazföldi támadás végrehajtásával az egekig emelkedhet a halottak száma.

            A szír kormányerők bombázásainak következtében hétfőn legalább 100 ember, közülük alsó hangon 20 gyermek veszítette életét a lázadó kézen lévő Kelet-Gútában, Damaszkusz közelében  – tette közzé az Egyesült Királyságban működő, szíriai emberi jogokkal foglalkozó megfigyelő csoport (Syrian Observatory of Human Rights, a továbbiakban: SOHR). Ezzel február 19-e lett a körzet leghalálosabb napja egészen annak 2013-ban elkezdődött ostroma óta. 2017 decembere óta a kormány által szervezett támadások során több mint 400 civil, közöttük 100 gyermek vesztette életét. A veszteségek száma tovább nőhet, ha az eddigi bombázások helyett nagyszabású szárazföldi támadásba kezdenek a szír kormány erői a kelet-gútai régióban, melynek csapdájában jelenleg is emberek ezrei élnek.

            A Szíriai Polgári Védelem – vagy közismertebb nevükön a Fehér Sisakosok – közleménye szerint a bombázás kedd reggel is folytatódott. Már korábban a hónap folyamán a szír karhatalmi erők megpróbálták irányításuk alá vonni a régiót, mely próbálkozás több mint 200 áldozatot követelt csupán négy nap leforgása alatt. Jelen esetben két nap (február 19-e és 20-a) elég volt ahhoz, hogy a halottak száma meghaladja a 200-at, a számláló kedd végeztével már 250-nél járt, így ez az időszak vált a háború legpusztítóbbjává a 2013-as vegyi támadás óta, állapította meg a SOHR. Ilyen jellegű támadás azonban nem akkor történt utoljára. Idén február 5-én a Fehér Sisakosok képviseletében tevékenykedő orvosok és aktivisták beszámolói szerint a szír kormány helikopterei klorin-bombákat dobtak le mind Kelet-Gúta, mind pedig Saraqeb területére, melyek további emberéleteket követeltek.

            De miért is olyan fontos Kelet-Gúta a Bassár al-Asszad vezette szír kormány számára? A terület az utolsó jelentős enkláve a főváros, Damaszkusz közelében, s mint ilyen, teljesen a kormány fennhatósága alatt álló területekbe ágyazódik be, így érthető, hogy miért akarja mihamarabb fennhatósága alá vonni a térséget Szíria kormánya.

            A február 18-án, vasárnap felerősödő támadások nem csupán a civil lakosságra irányultak, hanem az ő túlélésük számára nélkülözhetetlen pékségekre, raktárakra és minden egyéb olyan épületegységre, amelyről feltételezték, hogy alkalmas élelmiszer raktározására. Ezen létesítményeken kívül további bombatalálatok értek és tettek szinte használhatatlanná számos főutat, így az enkláve lakosai számára biztosítandó segítség eljuttatása, illetve az esetleges kimenekítő akciók is nem várt nehézségekbe ütköznek. A szír kormány bombái az egészségügyi épületek közül is számosat a földdel tettek egyenlővé – közöttük négy ideiglenes kórházat, beleértve egy szülőotthont is –, így a sebesültek ellátásának hiánya miatt jelentősen megnőtt a halálesetek száma.

            Már az eheti pusztítás előtt is – segélyszervezetek szerint egészen pontosan tavaly decembertől – válságos állapotok uralkodnak a régió fölött, mivel óriási élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány mutatkozik. Az ENSZ regionális humanitárius koordinátora, Panos Moumtzis úgy véli „sürgősen véget kell verni a kelet-gútai emberek értelmetlen szenvedésének”.  A koordinátor azt is hozzátette, hogy „a legtöbb lakosnak nincs más választása, mint az alagsorokban és földalatti bunkerekben menedékbe húzódni, a gyermekeikkel együtt”. Vele ellentétben az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov véleménye szerint „Az ENSZ-ben a kelet-gútai és idlibi humanitárius problémák nagymértékben el vannak túlozva”, tette közzé az orosz média. A hatalmas pusztítás és emberi veszteségek láttán az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy 30 napos tűzszünet megkötésének tervezetét fontolgatja, hogy támogatást, illetve humanitárius segélyt nyújthasson a szír rászorulók számára.

            Minden eddiginél több jel mutat a szárazföldi támadás megindítására az al-Asszad által vezetett szíriai kormány fegyveres erőinek részéről, adta hírül a SOHR. Al-Asszad seregei már felsorakoztak, és a legtöbb hírforrás szerint a katonák már csak a parancsra várnak a szárazföldi támadás megkezdéséhez.

            Jövő hónapban, tehát 2018 márciusában fog a szíriai konfliktus nyolcadik évébe lépni. Az eddig eltelt hét év alatt emberek százezrei veszítették életüket, valamint megközelítőleg ötmillióan hagyták el az országot. Az ottmaradók továbbra bizonytalanságban élnek, napi szinten küzdenek a túlélésért a legzordabb körülmények között. „Gúta sorsa ismeretlen számunkra. Egyedül Isten kegyelmében és az alagsoraink által nyújtott menedékben bízunk” – fogalmazta meg Alaa al-Din, egy 23 éves állampolgár.

A szír légvédelem február 10-én lelőtt egy izraeli vadászbombázót, miután az Szíria déli részén állomásozó iráni milíciákon hajtott végre légicsapást. Ez volt az eddigi legsúlyosabb konfrontáció izraeli és iráni csapatok között és könnyen vezethet az ellenségeskedés fokozódásához.

Összesen nyolc izraeli vadászgép hajtott végre támadást, a területére behatoló iráni drón lelövése után. A szerencsétlenül járt F-16-ost a bevetésről visszatérve, izraeli légtér felett érte a végzetes találat. Mindkét pilóta sikeresen katapultált és azonnal a haifai korházba lettek szállítva, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.

A gép lelövésére válaszul Izrael újabb, intenzívebb légicsapást hajtott végre, lebombázva 12 iráni és szír célpontot, beleértve a szír légvédelem egységeit is.

Forrás: timesofisrael.com

A szír polgárháború immár 7 éve tombol, de eddig még egyetlen izraeli vadászgépet sem lőtt le a szír légvédelem, így ez az esemény egy új fázist nyit a háború alakulásába. Egy „új stratégiai fázis kezdetéről” beszélt a Hezbollah is. Feltehetőleg az iráni támogatású militáns szervezet küldte a drónt Izrael légterébe, mely az okot szolgáltatta az izraeli hadseregnek (IDF) a válaszcsapásra.

Izrael állam számos más regionális- és nagyhatalommal ellentétben eddig semleges maradt a polgárháború évei alatt. Nem foglalt állás sem a vele ellenséges Aszad-rezsim, sem az egyre radikalizálódó, iszlamista lázadókkal szemben. Törekvései kizárólag a rövid, északi határszakasz védelme érdekében történtek. Az említett régiót – a Golán-fennsíkot – Izrael az 1967-es arab-izraeli háború óta tartja megszállva és mivel békeszerződést Szíriával azóta sem kötöttek de facto a mai napig háborúban állnak. A fegyverszünet betartását egy ENSZ-kontingens felügyeli, egy szűk demilitarizációs zónát ellenőrizve. Érdekes, hogy a háborús állapot hiánya ellenére a polgárháború kitöréséig ez az északi, hegyvidéki régió volt Izrael egyik legbékésebb határvonala. A 2011-es arab tavasz és polgárháború kezdete óta azonban a biztonsági helyzet jelentősen romlott, főleg a Hezbollah megjelenése óta. Az Irán által támogatott szervezet, több más síita milícia és a Forradalmi Gárda harcosai mellett az Aszad-rezsim oldalán harcolnak. A szervezet – mely Izrael egyik legfenyegetőbb ellensége – 2013-as megjelenése óta Izrael közel 100 légicsapást mért az utánpótlást szállító konvojokra, rakétaindító állásokra illetve a harcosokat elszállásoló támaszpontokra Dél-Szíriában. A légicsapások célja, hogy Irán ne juthasson tengeri kijárathoz, reptérhez, állandó katonai támaszponthoz illetve harcosai ne fenyegethessék Izraelt precíziós, nagy hatótávolságú rakétákkal.

Irán az utóbbi évtized folyamán proaktív módon használta ki a hatalmi vákuumot a térségben és aktívan tör a regionális status quo felborítására. Ennek részeként korábbi riválisa, Irak területén kitört polgárháborúban síita milíciákkal támogatja a gyenge iraki – egyébként síita – kormányt, megszilárdítva befolyását az országban. Szíriában a szintén síita Aszad-rezsimet támogatja 5 éve több ezer harcossal és saját elit alakulataival is. Libanonban pedig Szaúd-Arábiával vív proxy-háborút az ország irányítása felett. Mindez az ún. “Síita félhold” létrehozása érdekében történik.

Libanonban tevékenykedik az 1980-as évek óta Hezbollah is, természetesen iráni támogatással. A Hezbollah katonai szárnya 2006-ban háborút kezdett Izraellel, mely – mivel utóbbi csak légierővel vett részt – döntetlennel zárult. Azóta mindkét fél készült és figyelt. Egyes források szerint mára a Hezbollahnak már közel 100 ezer rakéta áll a rendelkezésére melyekkel egy újabb konfrontáció során eláraszthatná Izraelt. Az izraeli hadsereg attól fél, hogy ebben az esetben még az Vaskupola légvédelmi rendszer sem nyújthat kell védelmet a lakosságnak.

A szervezet szíriai terjeszkedése jogosan aggasztja Izraelt, a vadászgép lelövésével pedig egy veszélyes, új helyzet állt elő, mely könnyen eszkalálódhat egy regionális háborúba Izrael és Irán között. Ez azonban egyelőre egyik államnak sem áll érdekében: Izraelnek a potenciális több tízezernyi civil és katonai veszteség és egy elhúzódó konfliktus, Iránnak pedig a szankciók óta egyre jobban elszegényedő lakosság okozta belső instabilitás miatt. Azonban ha a felek nem figyelnek és alakítanak ki egy hosszútávon is működőképes rendszert, a fenti szcenárió könnyen bekövetkezhet, tovább bonyolítva a Közel-Keleten zajló regionális hidegháborút.

A mianmari krízis 2017. augusztusi kezdete óta többszázezer rohingya kényszerült lakhelye elhagyására. A konfliktus kibontakozása előtt az ország területén élő rohingyák száma megközelítette az 1 millió főt. Az ENSZ az eseményeket “humanitárius és emberi jogi rémálomnak” nevezte. A menekültek fő úticélja a szomszédos Banglades.

A konfliktus gyökerei messzire nyúlnak vissza. A buddhista Mianmarban élő iszlám vallású rohingya kisebbség kapcsolata már régóta feszült volt a többségi lakossággal. A jelenlegi krízis közvetlen előzménye, hogy 2017. augusztus 25-én az Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg (ARSA) nevű milícia elismert több, a rendőrség és a hadsereg ellen irányuló támadást.

A válság kezdete óta különböző becslések a menekültek számát 650-750 ezer fő közé teszik. Különböző emberi jogi szervezetek és az ENSZ szigorúan elítélte az atrocitásokat, melyeket a megfigyelők népirtásként, illetve emberiség elleni bűntettként írtak le. A menekülők legfontosabb célpontja Banglades, mely egy szintén számos problémával küzdő ország, hiszen kis területű és nagy népsűrűségű, valamint nem rendelkezik elég erőforrással a nagyszámú bevándorló ellátásához. A túlzsúfolt menekülttáborokban nagyon rossz a higiéniai helyzet, a WHO különböző járványok kitörésére figyelmeztetett. Az ivóvízkészletek szintén kimerülőben vannak.

2017 novemberében Banglades és Mianmar egyezményt kötöttek a rohingya menekültek visszatelepítéséről. Decemberben a két ország közös munkacsoportot hozott létre a gyakorlati végrehajtás sikere érdekében, és megállapodtak a folyamat 2018 januári végi megkezdéséről. Az egyezmény értelmében a menekülteknek lehetőségük van önkéntesen határozni arról, hogy szeretnének-e visszatérni. Banglades 5 tranzittábor felállítását ígérte, ahonnan a visszatelepülő rohingyák 2 mianmari átmeneti befogadó állomásra kerülnének, mivel lakóhelyeik megsemmisülése miatt nem tudnak otthonaikba visszatérni. Az egyezmény nemzetközi fogadtatása azonban nem volt pozitív, a különböző emberi jogi szervezetek a határidőt kezdettől fogva rövidnek értékelték, és attól tartottak, hogy ez a menekülteket kényszerű áttelepítésnek teszi ki.

2018 január végén a bangladesi kormány bejelentette, hogy elhalasztják a visszatelepítési program kezdetét. A döntést azzal indokolták, hogy a Mianmarba visszatelepítendő személyek listája még nem készült el. Közrejátszhatott az elhatározás megszületésében az is, hogy a rohingya menekültek élesen tiltakoztak a visszatelepítés ellen, mert nem látják személyes biztonságukat biztosítva Mianmarban. Személyes biztonságuk garantálásán kívül állampolgárságot, a rohingyák hivatalos etnikai kisebbségként való elismerését, valamint a lerombolt házaik, iskoláik és mecseteik újjáépítését követelik.

A konfliktus 2018-as kimenetele kérdéses. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok elítélően nyilatkozott arról, hogy Mianmar tagadja az etnikai tisztogatás tényét, és felszólította a BT-t arra, hogy gyakoroljon nyomást a mianmari katonai vezetésre, ismerjék el az országban lezajlott szörnyű események tényét, és számoltassák el a felelősöket. A feszültségek Bangladesben is fokozódnak, a konfliktusok száma a helyi lakosok és a menekültek között nő. Annak is fennáll a veszélye, hogy az ARSA újjászerveződik, ami akár a bangladesi-mianmari határon átívelő támadásokhoz vezethet, és országszerte erőszakhullám lángolhat fel a muszlimok és a buddhisták között.

A választások óta eltelt négy hónap és körvonalazódni látszódnak a koalíciós tárgyalások eredményei, visszásságai is. Az Angela Merkel vezette CDU-CSU pártszövetség bár megnyerte a választásokat, de a rendkívül arányos választási rendszer miatt alkupozícióra kényszerült. Hasonló megalkuvásra kényszerült az SPD Martin Schulz vezetésével is, aki már a választások éjszakáján bejelentette, hogy pártja ellenzékbe vonul. A politika és a realitások felülírták az elhamarkodott mondatokat; így az SPD ellenzékbe vonulása újabb erodálódáshoz vezetne, pedig a nyugat-európai szociáldemokrata pártok közül a német SPD megítélése és támogatottsága jónak számít. A két mainstream párt ki akarta zárni annak az esélyét, hogy egy esetleges új választások lebonyolításával az AFD legyen a “nevető harmadik” erő.

Forrás: www.cartooningforpeace.org

SPD: zsarolópotenciál és belső feszültségek

Napvilágot láttak olyan tervek, miszerint Schulz lenne az új kabinet külügyi várományosa, de péntekre a párt belső ellenállása, valamint Sigmar Gabriel korábbi SPD-vezető és jelenlegi külügyvezető ágálása miatt visszavonulásra kényszerült Schulz.

Schulz külügyminiszteri pozíciója tovább növelte volna a CDU és SPD közötti feszültségeket és nehezítette volna a Merkel-Macron páros uniós reformtörekvéseinek a megvalósítását. Valószínűsíthető, hogy Schulz mozgásköre is elég korlátozott lett volna, mert az elfogadott koalíciós szerződés elkötelezett a szorosabb integráció szükségessége, valamint a mag-Európa megerősítése mellett. A dokumentum szakpolitikai értékeléséből jól látszik, hogy kerüli a radikális reformelképzeléseket, vagyis a szélsőjobboldal elleni “orvosságként” is értelmezhető. Ennek legszembetűnőbb bizonyítéka a menekültkérdéssel foglalkozó passzus, ami nyomatékosítja, hogy felső határt kell szabni a beérkező menedékkérőknek.

Az SPD zsarolni próbálja a keresztény pártokat azzal, hogy újabb engedmények nélkül a több mint 440 ezres tagságú szocdem tagság nem bólint majd rá a koalícióra. A február eleji tárgyalások nézetkülönbsége jelenleg az egészségügyi és munkaügyi szabályozásokat érinti, emellett az SPD sajtóértesülések szerint a koalíciós egyeztetések azonnali felrúgását helyezte kilátásba, ha nem kapja meg a pénzügyminisztérium vezetését.

Az események jelenlegi állása tükrében húsvétra remélhető az új kormány felállása. Sokan kiáltanak Merkellel szemben farkast, illetve hangoztatják azt is, hogy elvesztette realitásérzékét és higgadtságát. A kancellárasszony ugyan kevesebbet nyilatkozott a tárgyalások folyamán, de egy kritikus ZDF interjúban azt felelte: „Számíthatnak rám a következő négy évben, mind kancellár, mind pártvezető személyében! Még új választások esetén is készen állok!” Annak ellenére, hogy a Die Welt megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a németek kétharmada úgy látja: a kancellár-asszony a koalíciós tárgyalások procedúrájának következtében  meggyengült. A felmérésből jól látható, hogy nem alaptalan az a félelem, hogy a tárgyalások zsákutcába kerülésével és új választások kivitelezésével az AFD további erősödését eredményezné, valamint újfent kormányalakítás-képtelenséget okozna.

Merkel eddig rendkívül jó taktikusnak bizonyult, most viszont úgy ítéli meg, hogy hatalmát a kritikai tábor jelenleg nem veszélyezteti. A bírálatok ellenére élvezi a többség támogatását mind a pártban, mind a miniszterek között, mind a minisztériumokban. A kancellár szeme előtt a stabil és az erős kormány létrehozása lebegett, amihez nem volt rest feladni a CDU számára fontos minisztériumokat sem (pénzügy, belügy), mivel a tárgyalások sikertelensége sokkal nagyobb kudarclehetőséget hordoz magában a demokrácia és a pártszövetség számára, mint néhány pozícióról való lemondás.

A CDU-ban a február 26-i berlini kongresszuson fogadják majd el a koalíciós szerződéseket. A CSU-ban az elnökség már egyhangúlag jóváhagyta a tervezetet. A SPD-ben a szavazás lebonyolítása február 20. és március 2. között lesz megtartva. Valószínűleg már csupán formális procedúráról van szó, de nagy jelentőséggel bír, hogy minél hamarabb fel tudjon állni az új kabinet.
Németország az Európai Unió fő motorja, stabilitása mind az Unió, mind térségünk számára óriási jelentőséggel bír.  Az EU egy sor olyan változás előtt áll, amelyek egy erős német kormány nélkül megvalósíthatatlanok. Létrejön-e az európai hadsereg? Mennyire őrizhető meg az euró stabilitása? Mi lesz a kétsebességes Európával? Németország eltökélt abban, hogy Európát meg kell erősíteni, az EU-ra építi a jövőjét, és abban is van realitás, hogy támogatja, hogy az eurózóna legyen az unió centruma.

2018. február 5-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium két csapattal vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara által rendezett térképészeti versenyen, melyet a Magyar Katonai Térképészet megalakulásának 99. évfordulójának alkalmából rendeztek meg. A verseny négy téma körül forgott, katonai  földrajztörténet, földrajz, tereptan és geoinformatikai témakörökből kaptak a versenyzők kérdéseket. Ezenkívül volt egy gyakorlati feladat is, melyet GPS-szel kellett megoldani.

Két csapatunk indult az idén, az egyik csapat a „Kissinger” elnevezést kapta, melynek tagja volt Dankó Mihály, Kovács Georgina, Lénárt Tamás, Poszavecz Tamás és Szabó Orsolya Réka. A másik csapatot, „Brzezinski”-t erősítette Barabás Dóra, Nemcsényi Angelika, Horváth Dániel, Petróczki Márk és Varga Benjámin. Míg az előbbi csapat ötödikként végzett, az utóbbi a hetedik helyet tudhatja magának, ezúton is gratulálunk nekik!

Szakkollégiumunk nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként és lebonyolítóként is részt vett ezen az eseményen. Köszönjük a segítséget Barabás Dórának, Kiss Beatrixnak, Kovács Georginának, Nemcsényi Angelikának, Dankó Mihálynak, Lénárt Tamásnak, Petróczki Márknak, Poszavecz Tamásnak, Sánta Györgynek és Varga Benjáminnak!

A 2016-os elnökválasztás után Moldova újabb jelentős politikai esemény elé néz. Az általános érdeklődésnél nagyobb figyelem övezi az idei parlamenti választásokat, mert a hagyományosan geopolitikai konfliktusként definiált transznyisztriai kérdésben új megállapodások születtek 2017 novemberében. Ennek ellenére a társadalmi megosztottság a kelet-nyugati orientációs kérdésben egyre jelentősebb, így a választások geopolitikai kockázata még nagyobbnak tűnik – legalábbis a nemzetközi közösség megítélése szerint.

A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság (továbbiakban: Transznyisztria) mint szakadár entitás helyzete mintapéldája az Oroszország által létrehozott befagyott konfliktusoknak. Nincs ez másként a stratégiailag fontos pozícióban lévő Moldovában sem, mely az oroszok „előretolt bástyájaként” funkcionál Transznyisztriával, ahol az 1992-es fegyverszüneti egyezmény aláírásával a konfliktus „befagyott”.  Azóta számos tárgyalási folyamat indult a kérdés rendezésére – eddig sikertelenül.  Moldova sajátos helyzete miatt ezért minden választás alkalmával kiemelt jelentőséget kap a geopolitikai orientáció kérdése és a dilemma, hogy a nyugat- vagy oroszbarát erők szerzik meg a vezető pozíciót.

Mit nevezünk befagyott konfliktusnak?

A befagyott konfliktus megnevezés olyan konfliktust jelöl, ahol a fegyveres szakasznak már vége van, ám békekötésre vagy politikai megegyezésre nem került sor (csak tűzszüneti megállapodásra); a konfliktus így bármikor kiújulhat. Általában az instabilitás és a biztonság hiánya jellemzi ezeket a területeket, hiszen az az állam, amelynek területén a befagyott konfliktus következtében létrejött egy de facto állam, nem tudja a teljes szuverenitását gyakorolni.

A befagyott konfliktus kifejezés használata általában a posztszovjet térség konfliktusaira jellemző, melyek elsősorban a régi orosz (szovjet) befolyás visszaállítását és az országok euroatlanti integrációjának a hátráltatását szolgálják.

A 2017-es év változást hozott az 1992 óta tartó tárgyalási folyamatokban. A tavalyi év eredményei a 2005-ben indult, ám akkoriban nem sok sikerrel járó 5+2 tárgyalásoknak köszönhetőek. A politikai egyeztető fórum most szociális, gazdasági és adminisztratív kérdésekben jutott megegyezésre, mely jelentős előrelépésnek számít az eddigi alkuképtelenséget figyelembe véve, bár státuszkérdésekben nem született megállapodás. A 2017-es tárgyalási folyamatokban történt áttörés – egyezség öt ponton a nyolcból ­– azonban jelzésértékű a közelgő parlamenti választások tekintetében, hiszen a transznyisztriai kérdést illető növekvő társadalmi polarizációt, politikai elégedetlenséget és az ország geopolitikai irányultságáról szóló vitát próbálja csillapítani.

Kik a résztvevői az 5+2-es tárgyalásoknak?

Az EBESZ égisze alatt indult politikai egyeztető fórumon jelen vannak Moldova és Transznyisztria képviselői, mellettük vállal közvetítő szerepet Oroszország, Ukrajna, az EBESZ, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok. Az 5+2-es csoport résztvevői az EBESZ 1993-as álláspontját képviselik, miszerint Transznyisztria Moldova részét képezi, de valamilyen speciális politikai státuszt kellene birtokolnia.

Az aktuális moldáv politikai vezetésben is megmutatkozik az a szembenállás, amely az ország függetlenedése óta jellemző, és ami a 2018-as választások egyik nagy tétje. 1991 óta Moldova lényegében megosztott a Kelet és a Nyugat között. Így a jelenlegi parlamenti többséget adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha által vezetett Demokrata Párt Európa-párti, a Plahotniuc-hoz lojális kormányfő, Pavel Filip kiáll az EU-integráció mellett, míg a jelenlegi moldovai elnök, Igor Dodon oroszbarát. De nemcsak a politikai elitben vehető ki ez az éles választóvonal: a kisinyovi Institute for Public Policy friss felmérései (Barometer of Public Opinion) szerint a társadalom 47%-a csatlakozna az Európai Unióhoz, míg 42%-a az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Tovább árnyalja a képet a román kérdés: a lakosság 22%-a Moldova és Románia egyesülésére szavazna, Moldova és Oroszország egyesülését ezzel szemben 33% támogatja.

A nemzetközi közösség erőfeszítései a transznyisztriai konfliktus megoldására sikerként könyvelhetők el, mert a kisinyovi és tiraszpoli képviselők olyan kérdésekben tudtak egyezségre jutni, melyek eddig megakasztották a tárgyalásokat és bizalmatlanná tették a feleket egymással szemben.  Ám egyrészt nem valószínű, hogy a jelenlegi sikerek a szakadár entitás problémájának tényleges megoldásáig vezetnének el, másrészt nem keltik fel a moldovai társadalom figyelmét. A szavazók csupán 1%-a mondja azt, hogy a transznyisztriai kérdés fontos ügy számára. Moldovának jelenleg olyan kihívásokra kell választ adni, mint az elnéptelenedés, a hazautalásoktól való függés, illetve a korrupt, saját érdekeiket szolgáló elitek. Ezeket a problémákat pedig csak jól működő kormányzati, gazdasági, jogállamiságot erősítő reformokkal tudják orvosolni, melyeket a korábbi nyugat- vagy oroszbarát kormányoknak nem sikerült véghez vinniük – pontosan a korrupció és az önérdekkövető kormányzás miatt.

Nem vitás, hogy egy szakadár entitást magába foglaló országban a választásoknak geopolitikai jelentőségük is van, így Moldova geopolitikai irányt is választ. Egy szocialista győzelem Moszkva győzelmeként is értelmezhető, míg a Plahotniuc-pártiak elsősége nyugati győzelmet fog jelenteni. Ám ez a különbségtétel a nemzetközi közösség szempontjából lényegesebb kérdés; a társadalom megosztottságát azonban nem a 2018-as parlamenti választások vagy az 5+2 tárgyalások fogják alapvetően megváltoztatni. A moldovai társadalomnak hatékony reformokra, gazdasági növekedésre és a mindent átható korrupció megszüntetésre van szüksége, így nem a trasznyisztriai kérdés és a tényleges geopolitika irányválasztás fogja jellemezni a választásokat. Másrészt, a transznyisztriai konfliktus „hidegen tartása” kifizetődő Oroszország számára; nem érdeke az 5+2 tárgyalások során a státuszkérdések további rendezése: ha nem az oroszbarát erők lesznek a befutók, Moldova euroatlanti integrációját így is hátráltatni tudja.

Január 28-a és február 4-e között a Biztonságpolitikai Szakkollégium 6 tagja vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös szervezésű tehetséggondozó programján, a Makovecz-programon. A hallgatói csoportot Dr. Németh András őrnagy, egyetemi docens, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke vezette.

A Makovecz-program keretein belül 5 napot töltöttünk a Sapientia Kolozsvári Karán, ahol megismerkedtünk a város történelmi és kulturális örökségeivel és betekinthettünk az egyetem oktatóinak jelenleg is folyamatban lévő kutatómunkáiba; az erdélyi romák szociális helyzetével és politikai mobilizációjával, illetve az erdélyi magyarság gulág-kutatójának kiállításával ismerkedtünk meg.  Ezek mellett önismereti és csapatépítő tréningeken, kutatásmódszertani előadáson vettünk részt és találkoztunk a HÖK képviselőivel. Kolozsvári tartózkodásunk alatt Petróczki Márk, a szakkollégium diákbizottságának szakmai alelnöke a további együttműködésről tárgyalt a fogadóintézményünk tudományos rektorhelyettesével, Dr. Balogh Adalberttel. Az előzetes egyeztetés alapján lehetősségünk lesz szorosabbra fűzni szakmai kapcsolatainkat a Kolozsvári Kar nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóival és a HÖK-kel csapatépítő, vezetői és önismereti képzések terén.

Utunkat tovább folytatva a Marosvásárhelyi és a Csíkszeredai Karon bevezettek minket a hallgatók mindennapjaiba és tudományos munkásságába. Egynapos marosvásárhelyi tartózkodásunk alatt ellátogattunk a Kultúrpalotába is, amely az erdélyi szecesszió ékköve.

Marosvásárhelyi Kultúrpalota

Látogatásunk mindhárom karon az egyetemi vakáció idejére esett, ezért a Sapientia épületei csendesek voltak, és csak kevés hallgatóval futottunk össze, Csíkszeredában mégis nagy nyüzsgés fogadott minket, mely utunk utolsó állomása volt. A Csíkszeredai Kar minden évben ilyenkor szervezi meg a CSI: Sapientia nevű középiskolásoknak szóló tanulmányi versenyét, melynek célja, hogy népszerűsítse a Sapientia képzéseit (génsebészet, biotechnológia) az erdélyi magyar fiatalok körében. A verseny a nevét a népszerű televíziós sorozatoktól kölcsönözte, így ennek megfelelően a diákoknak egy gyilkosság részleteit kell felgöngyölíteniük, ahol a gyanúsítottak kihallgatása mellett kiemelt szerepet kapnak a biológiai ismereteik. Csíkszeredában ezen izgalmas versenynek a részleteit figyelhettük meg a kar bejárása során, valamint egy szervezetvezetési kultúrákkal foglakozó workshopon vehettünk részt, ahol megtudhattuk, hogy a hatalomkultúra, a szerepkultúra, a feladatkultúra vagy a személyiségkultúra áll közel hozzánk a vezetői pozíciók terén.

Időnket Csíkszeredában sem csak az egyetemen töltöttük, betekintettük a csíksomlyói kegytemplomba és tárlatvezetésen vettünk részt a Csíki Székely Múzeumban. Háromnapos csíkszeredai látogatásunk zárásaként ellátogattunk a csíkszentsimoni Csíki Sörgyárba, ahol a vezetett látogatás mellett megkóstolhattuk többek között legújabb, áfonyás ízesítésű kézműves sörüket is. Erdélyi időtöltésünk zárásaként a Szent Anna-tónál kirándultunk és a Hargitában túráztunk, melyek gyönyörű hófödte arcukat mutatták nekünk.

A Szent Anna-tó és a Hargita

Írta:
Ármás Julianna és Lendvai Tünde