Biztonságpolitika.hu

2023. április 24-én első alkalommal rendezett közös rendezvényt a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium és a Biztonságpolitikai Szakkollégium. A szakmai esemény felkért előadója Kajári Ferenc vezérőrnagy, a KFOR korábbi parancsnoka volt.

Kajári tábornok a 2021-22-es ciklusban volt a NATO KFOR parancsnoka. Előadásában bemutatta a koszovói művelet leginkább lényeges elemeit, nehézségeit, valamint beszámolt saját vezetői tapasztalatairól. Bemutatójából megtudhattuk, hogy Koszovóban a mai napig szükséges a NATO erők jelenléte, sőt a tervezett létszámcsökkentést is kénytelenek voltak átszervezni.

Tábornok úr arra is rávilágított, hogy rendkívüli felelősséggel jár a parancsnoki szerep. Mesélt a katonai szintet túllépő,  nemzetközi kapcsolatokat befolyásoló tevékenységéről

Kajári tábornok úrnak ezúton is köszönjük, hogy előadásával kimerítően tájékoztatta a közönséget, valamint válaszolt a felmerült kérdésekre.

A KFOR parancsnokot fogadtunk bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. A negyedik számban szó lesz egy precedens értékű afganisztáni letartóztatásról, Izrael helyzetéről, illetve a pápa beszédéről.

Különvéleménynek nincs helye

Afganisztánban február 2-án letartóztatták Ismail Mashal egyetemi tanárt és korábbi újságírót, aki felszólalt a nők egyetemi oktatáshoz való jogának korlátozása ellen az országban, mely döntés egyértelműen vallási indíttatású volt. A tálib vezetés ezen lépéséről mi is beszámoltunk decemberi hírfigyelőnkben.

Az ügy kapcsán Mashal még decemberben került a figyelem középpontjába, amikor a döntés elleni tiltakozás gyanánt élő adásban tépte szét saját diplomáját, az alábbi szavak kíséretében: 

„Mától nincs szükségem ezekre a diplomákra többé, mert nincs helye az oktatásnak ebben az országban.”

„Ha a lánytestvérem és az anyám nem tanulhat, akkor én nem fogadom el ezt a képesítést. Szét fogom tépni.”

A nők felsőoktatási intézményekből való kitiltása azért is bírt nagy jelentőséggel Mashal számára, mivel az általa alapított egyetemen több mint 400 női hallgató tanult. Ugyan a tiltás ellenére is megpróbált lányokat tanítani, ezt többszöri fenyegetés hatására végül abba kellett hagynia. Az intézményt ezt követően ő maga zárta be, mondván: „Az oktatás vagy mindenki számára elérhető, vagy pedig senkinek sem.”

Az intézmény bezárását követően Mashal Kabul utcáin ingyen kezdett el könyveket osztani, így próbálva elérhetővé tenni az oktatást azoknak, akik szerettek volna tanulni, de nem tehették meg. Letartóztatásakor, melynek során a tálibok biztonsági erői fizikai erőszakot is alkalmaztak, szintén könyveket osztott kézikocsijáról.

Hollétéről egészen addig semmit sem lehetett tudni, míg végül március elején szabadon nem bocsátották. Segítője elmondása szerint Mashal, bár szabadulásakor egészséges volt, nem volt olyan állapotban, hogy nyilatkozzon, és azóta sem érkezett semmiféle hír a tálibok ezen újabb ártatlan áldozatáról. Olybá tűnhet, hogy a tálibok képesek lesznek megtörni az országon belül a vallási nézeteikkel egyet nem értők akaratát.

Írta: Krüzsely Gergő

Erőteljes pápai üzenet húsvét alkalmából

Ferenc pápa még a pontifikátusa során már megszokottnál is direktebb üzenetet intézett idei „urbi et orbi” beszédében. A szentatya korunk legjelentősebb geopolitikai törésvonalait szólította meg a Szent Péter Bazilika balkonjáról, százezer jelen lévő és több millió éterben csatlakozó hívő számára. Beszédének elején a pápa kiemelte a Húsvét legalapvetőbb üzenetét, miszerint a remény mindig győzelmet arat a halál fölött, valamint felidézte, hogy a Szentírás szerint hogyan siettek a tanítványok Jézus Krisztus feltámadásának hírét vinni. A pápa kifejtette: Korunkban ugyanilyen sietséggel szükséges terjesztünk Krisztus üzenetét, aláhúzva: a kölcsönös bizalom elvének gyakorlása volna a legfontosabb korunkban, bizalom egyének és bizalom népek, nemzetek között. 

A pápai üzenet az aktuális világpolitikai krízishelyzetek számára is megfogalmazott konkrét üzeneteket: az ukrajnai háború áldozataiért imára hívott a Katolikus Egyház feje, valamint nyomatékosan felszólította a világ teljes közösségét arra, hogy minden eszközzel, mielőbb vessen véget a vérontásnak. Ferenc pápa kitért a szíriai, máig lezáratlan fegyveres konfliktus rendezésének fontosságára, valamint az abban a régióban történt földrengés áldozatainak megsegítésére. A húsvéti üzenetben további kiemelt említést kaptak az afrikai kontinens háborúval, polgárháborúval, humanitárius katasztrófával terhelt országai, többek között a Kongói Demokratikus Köztársaság, Burkina Faso, Etiópia és Mozambik is. Az egyházfői beszéd foglalkozott továbbá Mianmarral és a Rohingyák helyzetével is, velük kapcsolatban így fogalmazott: „a béke vágyának győznie kell és meg kell világítania a vezetők lelkét, hogy a durván sújtott Rohingya nép is igazságot nyerjen.” A pápai szavak jelentőségének külön aktualitást szolgáltat hazánkban I. Ferenc közelgő magyarországi látogatása, melynek feltételezések szerint kiemelt üzenete lehet az ukrajnai béke szükségessége. 

A pápai beszéd teljes egészében megtekinthető ide kattintva.

Írta: Töll Konrád

Fokozódó feszültség Izrael és Palesztina között – Izraeli kommandósok rajtaütése palesztin fegyvereseken

Az elmúlt időszakban jelentősen fokozódnak az események az izraeli és palesztin fél között. Kisebb nagyobb lövöldözésekről és támadásoktól hangos a média és mindkét fél válaszlépéseket hajt végre a másik akcióira reagálva, így történt ez február 6-án is. Január végén a Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) fegyveresei tüzet nyitottak egy ciszjordániai étteremben izraeliekre, akik életben maradtak, de a támadókat az izraeli biztonsági erők lelőtték. Egy másik merénylet is megrázta Izraelt, aminél már sikerrel jártak a támadók. legkevesebben heten meghaltak és hárman meghaltak mikor egy a Jerusalem Post szerint a Hamász terrorszervezet fegyverese lövöldözni kezdett egy jeruzsálemi zsinagógánál péntek este. Kobi Sabtai izraeli rendőrbiztos pénteken a támadás helyszínén beszédében „az elmúlt évek egyik legrosszabb támadásának” nevezte. A támadás másnapján január 28-án az izraeli erők 42 főt tartóztattak le akiknek közük lehetett a pénteki támadáshoz. A zsinagógai lövöldözés a holokauszt emléknapján történt, amely arra a hatmillió zsidóra és más áldozatokra emlékezik, akik a második világháború alatt vesztették életüket. Az amerikai külügyminiszter Antony Blinken elítélte a terrorizmust és a megtorlást, önmérsékletet kért az Izraelbe érkezése utáni első nyilatkozatában hétfőn.

A január végi támadások nyomait követve jutottak el az izraeli erők Jerikó melletti Aqabat Jabr menekülttáborba, ahol a Hamász fegyvereseivel tűzharcba keveredtek az izraeli kommandósok az épületek átkutatása közben. Az izraeli erők napi szinten tartanak razziákat a folyamatosan fokozódó támadások miatt. Izrael eddigi legjobboldalibb kormányának és az elmúlt időszak véres támadásai arra adnak következtetést, hogy egy nagyobb konfrontációt lehet kilátásba helyezni mivel mindkét fél folyamatos válaszlépéseket hajt végre. 

Február végére sem csökkent a feszültség a felek között. Február 22-én az izraeli biztonsági erők egy hatalmas razziát tartottak Nabluszban (megszállt Ciszjordánia) ami 11 halálos áldozatot követelt palesztin részről mikor az izraeliek tüzet nyitottak egy épületre, ahol két magas rangú palesztin fegyveres tartózkodott. Ezt követően a zavargások további áldozatokat és száz sérültet eredményezett. Nablusz és a közeli Dzsenin razziák, letartóztatások és hírszerzési műveletek középpontjába vannak nyilatkozta az izraeli fél. Erre válaszul 6 rakétát lőttek ki a palesztinok a Gázai övezetből megtorló akció gyanánt minek a veszélyére figyelmeztettek az izraeli hatóságok is előzetesen.  Március 7-én egy Dzsenini razziában vesztette életét legkevesebb 5 palesztin fegyveres. Ekkora a két fél áldozatainak száma az év elejétől számítva a következőképpen alakultak: Izrael – 16 fő; Palesztina – 65 fő. Március 9-én est Tel-Aviv utcáin dördültek lövések, amiben 3 izraeli fiatal sérült meg. Hamász elismerte, hogy a 23 éves lelőtt férfi az ő emberük volt. Abd al-Latif al-Kanua, a Hamász szóvivője azt nyilatkozta, hogy a támadás válasz volt egy aznapi akcióra miben három fegyveresük vesztette életét március 9-e reggelén. A következő napokban is folytatódtak a villongások egyre és egyre több áldozatot követelve. Március azért kiemelkedően fontos ebben az esetben mert 22-én kezdődött a ramadán a muszlimok hónapig tartó böjti ünnepe. A ciszjordániai események felfokozottsága végett megbeszélést tartott a két fél, hogy még ramdán kezdete előtt mérsékeljék az erőszakot. Ez lett volna a célja a február 26-i akabai találkozónak is de az nem járt sikerrel. 

Írta: Csesznegi Márk

Izrael: bel- és külpolitikai káosszal néz szembe

Tizenöt hete tüntetnek Izraelben Benjamin Netanjahu miniszterelnök által bejelentett igazságügyi reform miatt. A törvényjavaslatot Netanjahu a Legfelsőbb Bíróság politikai döntésekben való túlzott beavatkozásával indokolja.  A tervezet életbe lépésével a Kneszet a Legfelsőbb Bíróság megkerülésével is törvényt tudna alkotni, és egyszerű parlamenti többséggel felülbírálhatna a bíróság által hozott ítéleteket. Ezen túlmenően Izrael új szélsőjobboldali kormányának nagyobb befolyása lenne a bírákat kinevező bizottságra, ezzel a Legfelsőbb Bíróság tagjainak összetételére is. A törvénytervezettel elvonnák a nemzetállami törvény (hivatalosan: „Alaptörvény: Izrael – A zsidó nép nemzeti állama”) felülvizsgálhatóságára vonatkozó hatáskört a Legfelsőbb Bíróságtól, ezzel veszélyeztetve a fékek és ellensúlyok rendszerét az országban.

A javaslat január 4-ei bejelentése óta tömegtüntetések zajlanak Izraelben.  Több százezren vonultak utcára országszerte Izraelben, az igazságügyi rendszert érintő reform és a kormány ellen. A sosem látott politikai válság következtében Benjamin Netanjahu felfüggesztette március végén az igazságügyi reformmal kapcsolatos tervezetet. A törvényjavaslat elhalasztása azonban nem vezetett a tüntetések végéhez.

A tervezet miatt kirobbanó társadalmi ellenállás komoly biztonsági kockázatot jelent Izrael számára. Az ellenállás az izraeli hadseregen belüli is megosztottságot idézett elő: egyre több tartalékos katona tagadja meg a szolgálatot, elutasítva az autokratikus rendszer kiszolgálását. Az Izraelt érő belső és külső fenyegetések egyaránt veszélyeztetik az ország biztonságát. Újabb összecsapásokra került sor az arab-izraeli konfliktusban. A Templom-hegyen nem először került sor erőszakos cselekményekre szélsőséges palesztin csoportok és az izraeli biztonsági erők között. A Templom-hegy mind a muszlimok, mind a zsidók számára szent hely.

Április 5-én, az izraeli rendőrség lerohanta a Jeruzsálemben található al-Aksza-mecsetet, az iszlám egyik szent helyét. A Ramadán kezdetét követő rajtaütés során több mint 400 palesztint tartóztattak le. A mecsetben történt eszkalációt követően a libanoni Hezbollah terrorszervezet kijelentette, hogy ezentúl mindenben támogatni fogja a palesztin csapatokat. A bejelentést követően 34 rakétát lőttek ki Izraelre Libanonból. Izrael a rakétatámadásokért a Hamász, palesztin terrorista szervezetet tartja felelősnek, ezért válaszul rakétatámadásokat indított Gáza és Libanon ellen.

A muszlimok egyik legszentebb helyén történt erőszak után számos merényletre és összecsapásra került sor a palesztin és izraeli felek között. A cselekmények több, köztük civil áldozattal is jártak Ciszjordánia területén és Izraelben.

Az izraeli-arab konfliktusban a feszültséget tovább fokozza, hogy a mecsetben történt támadásra a muzulmán éves böjti hónap, a ramadán kezdetén került sor, míg a zsidóknál az Egyiptomból való kivonulás, a pészach ünnepe zajlik.

Írta: Gelencsér Kata

Prágában tartott beszédet Georg Bätzing, a német püspöki konferencia vezetője. Beszédében a Római Katolikus Egyház előtt álló kihívásokat nevezte meg. A püspök szerint a Római Katolikus Egyháznak 

a jövőre vonatkozóan meg kell növelnie a nők szerepét az egyházban, valamint jobban be kellene integrálnia a szexuális kisebbségeket az egyház működésébe. A prágai beszéde számos kritikát kapott, de a német római katolikus egyház eggyel tovább is lépett, amikor bejelentette, hogy 2026. márciusától megáldja a homoszexuális párokat a németországi római katolikus egyház. Március 10-én Frankfurtban gyűlt össze a németországi római katolikus egyház reformjáról döntő zsinati közgyűlés, hogy szavazzon a tervezet reformról. A határozatot a gyűlés 202 résztvevője közül 176-an szavazták meg. A szinódus továbbá felvetette a nők szerepének növelését, az elváltak újraházasodásának megáldását és a papi cölibátus megszüntetését is. A zsinati út vezetői szerint erre azért van szükség, mert az új idők megkövetelik a Római Katolikus Egyház modernizációját.

Nem mindenki értett egyet a szinódusi út irányával. Februárban négy nagy tekintélyű római katolikus tudós- és írónő jelentette be, hogy elhagyják a németországi római katolikus egyház zsinati útját, mert szerintük a zsinati út szembe megy a Vatikán központi, biblikus álláspontjával.

A Vatikán véleménye egyértelmű a kérdésben, 2021-ben a Vatikán rendeletet adott ki, melyben az azonos neműek megáldásával kapcsolatban kijelentette: „Isten nem áldhatja meg a bűnt”.

Ferenc pápa tavaly júniusban a német Georg Bätzing püspökkel való találkozója után kijelentette: „Németországban már van egy nagyon jó evangélikus egyháza, és nincs szükség kettőre”. 

Írta: Nagy Jonatán Imre

A hírfigyelő korábbi számai ide kattintva érhetők el.

Szerkesztette: Patócskai Péter

A Vallás és Biztonság hírfigyelő IV. – 2023. február-március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Orosz atomfegyver Fehéroroszországban?

Március 25-én, Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy taktikai, vagy más néven harcászati atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba. 

Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb atomarzenáljával, majdnem 6000 robbanófej fölött diszponál a Kreml. A Szovjetunió felbomlása után az Ukrajnában, Kazahsztánban és Fehéroroszországban elhelyezett atomfegyvereket közös megegyezés után, 1996-ra Oroszországba szállították. Azóta nem hagyta el ilyen fegyver az ország területét. 

Putyin döntését azzal indokolta, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hosszú évek óta szeretne az országban tudni orosz nukleáris fegyvereket, valamint, hogy az USA már évtizedek óta folytatja ezt a gyakorlatot, elég, ha csak a NATO-szövetségesek területén elhelyezett atomfegyverekre gondolunk. Azt azonban még Putyin elnök is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezzel a lépéssel nem sérti meg a legtöbbször csak atomsorompó-egyezményként emlegetett nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló egyezményt. 

A fegyverek fölötti irányítást Moszkva nem adja ki a kezéből, sőt, a kezelőszemélyzet is orosz lesz. Ugyanúgy, ahogy a fegyverek tárolására és kilövésére szolgáló létesítmény építői. Ez az építkezés a hírek szerint július elsejéig be is fejeződik. Belarusz már rendelkezik 9K720 Iszkander rakétákkal, amelyek képesek célba juttatni nukleáris robbanófejeket, igaz csak rövid hatótávolságúak. Ezeket szintén Oroszország biztosította számára. Ezeken kívül még 10 olyan orosz repülőgép állomásozik Fehéroroszország területén, amelyek tudnak taktikai atomfegyvert is szállítani. 

Az USA védelmi minisztériuma közleményében úgy fogalmazott, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készülne, valamint kijelentette, hogy továbbra is elkötelezett a NATO jelentette kollektív védelemben. A kínai külügyminisztérium pedig arra emlékeztetett, hogy egy atomháborúnak nem lehet igazi nyertese, és továbbra is a konfliktus tárgyalásos megoldását szorgalmazza.

Írta: Veres Máté

A háború gyakorolta hatás Oroszország nemzetközi űrrel kapcsolatos együttműködéseire, tevékenységére

Az elmúlt évtizedet fémjelző, a digitalizációba és a kettős felhasználású technológiákba fektetett jelentős állami-, és magánberuházások révén az űr fokozatosan egyre jelentősebb szerepre tett szert. Az Ukrajna elleni 2022-es orosz agresszió rávilágít arra, hogy a világűrből szolgáltatott adatok és jelek hozzáférhetősége miként befolyásolja a hadviselő felek kommunikációs, navigációs és hírszerzési rendszereinek minőségét és rugalmasságát, illetve támogatja az adatokat felhasználó új alkalmazásokat. Emellett az orosz-ukrán háború ugyancsak hatást gyakorol az Orosz Föderáció űrrel kapcsolatos hazai programjaira és nemzetközi együttműködéseire, az abban szereplő partnerek együttműködési hajlandóságára.

A hatás már szinte azonnal éreztette hatását, amikor az Egyesült Királyság által pénzügyileg támogatott harminchat darab OneWeb internetes műholdjainak a múltév március 4.-ére ütemezett pályára állítását elhalasztották. A határozatlan halasztása oka, hogy Oroszország követelte a brit kormány váljon meg a vállalatban lévő részesedésétől, és biztosítsa a műholdakat nem használják katonai célokra. Míg az említett cég válaszul kivonta teljes személyzetét az orosz irányítás alatt álló kazahsztáni Bajkonur kozmodromról, ezzel ellehetetlenítve a felbocsájtást. A jelenlegi információk szerint a Roszkozmosz helyét a SpeceX fogja átvenni. Emellett Elizabeth Truss brit külügyminiszter elmondása szerint országa betiltotta az Oroszországba irányuló, űrkutatással kapcsolatos összes exportot és szigorította gazdasági szankcióit.

Az év során az orosz szövetségi űrügynökség kivonta összes Szojuz-indítását az európaiak által használt Francia-Guyanából, a francia Arianespace cég által működtetett űrrepülőről. Emellett határozatlan időre felfüggesztésre került az ESA ExoMars rover nemzetközi együttműködése is.

Ugyancsak ide sorolható az egyik legnagyobb európai űrkutatási hivatal, a német DLR döntése, amely értelmében töröl minden tervezett és futó bilaterális projektet Oroszországgal. A megszűntetett partnerség első áldozataként tartható számon a Spektr-RG űrteleszkóp, hiszen Németország feladata volt a projekt központi elemét jelentő eROSITA röntgenműszer biztosítása. Az eszköz elsőként végezne teljes égboltot átfogó felmérést feketelyukak után kutatva. Ennek hiányában egyrészt az eszköz pótlásra szorul orosz részről a kitűzött célok megvalósításához. Másrészt a Roszkozmosz a német lépést követően azt a nyilatkozatot tette, hogy a továbbiakban nem fog együttműködni az ISS orosz szegmensén és önállóan fogja azokat elvégezni.

A háború hatását ugyancsak érzékelteti, hogy 2022 júniusában az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN), a Nagy Hadronütköztetőt felügyelő tudományos ügynökség döntése értelmében a jövőben nem fog tudományos együttműködést folytatni orosz tudósokkal Ukrajna szakembereinek kérésére. Valamint az, hogy az Európai Űrügynökségnek legalább öt új űrrepülőgépre van szüksége a 2023-as évre miután Oroszország leállította az Európába tartó összes Szojuz rakétás repülést válaszul a szankciókra. Így Európa két Galileo navigációs műholdja, az Earthcare földmegfigyelő műhold, az Euclid nevű sötét energia detektor és egy francia nemzeti műhold vár felbocsájtásra.

A fent említettek és a folyamatban lévő konfliktus ellenére a NASA bejelentette, továbbra is együttműködik a Roszkozmosszal, mint partnerrel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fejlesztésének keretében 2024 végéig. Annak ellenére is, hogy a Roszkozmosz vezetése 2022 nyárig hónapokon át azzal fenyegetőzött kivonul az ISS-ről, mondván a nyugati szankciók „tönkreteszik” az orosz együttműködést az orbitális laboratórium fedélzetén.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Ukrán felsővezetés a Pentagon dokumentum kiszivárogtatásáról

A korábbi Pentagonból kiszivárgott ukrán dokumentumok hírére reagált az ukrán felső vezetés. A Nyugat katonai támogatási terveit tartalmazó dokumentum kiszivárogtatásával egy 21 éves Nemzeti Gárdában szolgáló légierős katonát gyanúsítanak – ezen dokumentum többek között foglalkozik fegyverszállításokkal és kiképzési tervekkel is, illetve lényeges amerikai elemzésekkel a háború kapcsán, melyek a helyzet súlyosságát tárgyalják. 

A kiszivárogtatás az ukrán felső vezetés szempontjából kényes időszakban történt, hiszen az ukránok egy ellentámadás megindítására készülnek már hetek óta, amely többek szerint az elmúlt 14 hónap egyik legkritikusabb fázisát jelentené a háborúnak. 

Ezen kiszivárogtatások tartalmazzák az ukrán fél aggodalmait is, melyek kiterjednek a csapatok összevonására, felszerelés- és lőszerhiányra, ezen kívül pedig a tervezet ellentámadás valódi erejének hatásaira is. Elemzések szerint ez az ellentámadás jóval kevesebb területi visszafoglalással járna, mint azt eredetileg tervezték. 

Egy ukrán felső vezető úgy reagált a kiszivárogtatásra, hogy ezek a tények már ismertek voltak, azonban nem beszéltek róluk publikusan, viszont ez nem befolyásoló tényező a két ország kapcsolatát tekintve. „A döntés, hogy fegyvereket szállítanak nem azt jelenti, hogy azok azonnal megérkeznek a frontvonalra. Ezek hetekbe, néha hónapokba telnek.”

Kevés ukrán tisztviselő reagált publikusan a kiszivárogtatásra, amelyek amúgy sem vonzottak hatalmas média figyelmet. 

Írta: Jaksi Zsolt

Harci Riadó a Flottánál

Április 14-én meglepetésszerű harckészültséget rendeltek el az Oroszországi Föderáció Csendes-óceáni Flottájánál. A Föderáció a gyakorlat során 25 000 főt 167 hadihajót 12 tengeralattjárót 89 repülőt és helikoptert vetett be. Ezenfelül a hadászati rendeltetésű nukleáris bombázók is szerepet kaptak. Alekszandr Fomin vezérezredes védelmi miniszterhelyettes aznap tájékoztatást tartott a katonai attaséknak a hadgyakorlatról, amit állítása szerint Oroszország az önkéntes transzparencia érdekében tette.

Az orosz elnök Vlagyimir Putyin volt a gyakorlat menetével. Szergej Sojgu védelmi miniszternek Hangsúlyozta, hogy jelenleg a hadsereg alkalmazása tölti be a legfontosabb szerepet Oroszországban különösen tekintettel az ukrán irányban, azonban hozzátette: „senki sem törölte el flottánk fejlesztésének feladatát, köztük a Csendes-óceániét, arra kérem folytassa ezt a munkát”. Tehát az oroszok nem mondanak le a világ többi térségéről a háború ellenére sem.

Lényeges információ, hogy az orosz gyakorlatra pár nappal azután került sor, hogy a kínaiak április 10-én befejezték saját háromnapos katonai manőverüket. A kínaiak gyakorlatozására nem békés körülmények között került sor, mivel Peking ezt válasznak szánta a tajvani elnök Caj Jing-ven kaliforniai útjára, ahol Kevin McCarthy amerikai házelnökkel találkozott. 

Ezen felül Peking részéről ismételten jelzés értékű, hogy az új kínai védelmi miniszter Li Shangfu vezérezredes – Hszi Csin-pinghez hasonlóan – első külföldi útja Moszkvába vezetett. A találkozó során megszemlélte az orosz katonai intézményeket és orosz kollégájával Szergej Sojgu hadseregtábornokkal beszéltek az orosz-kínai katonai együttműködésről. Továbbá Li Shangfu találkozott az orosz elnökkel is. Ahol a miniszter útját Peking és Moszkva közeli kapcsolatával indokolta: „Oroszországot választottam első külföldi utamnak, hogy hangsúlyozzam különleges karakterét és stratégiai fontosságát bilaterális kapcsolatunknak.”

Oroszország és Kína kapcsolata egyre csak mélyül függetlenül az orosz-ukrán háborútól. Hszi elnököt a védelmi minisztere követte Moszkvába, miközben pár nap eltéréssel a „puskaporos hordó” Csendes-Óceánon mindkét állam hadgyakorlatot tart. Ezek a hírek egy háttérben egyre mélyülő katonai együttműködésnek is lehetnek a jelei.

Írta: Krausz József

Háború az öltözőkben

A több mint egy éve zajló orosz-ukrán háború nem csupán Ukrajna területén folyik. A konfliktus fellángolása óta megfigyelhető, hogy a világ társadalma kirekeszti az orosz és fehérorosz hírességeket és sportolókat.

Kirívó eset volt Arina Szabalenka esete, aki fel is szólalt a jelenség ellen. A 24 éves fehérorosz teniszező jelenleg a női világranglista második helyezettje és számos nyilatkozatában kifejezte, hogy semmi problémája sincs az ukrán emberekkel és sajnálja is őket.

Szabalenka elmondta, hogy az előbbiek ellenére ő sem maradt ki az ukrán és orosz, illetve fehérorosz játékosok közötti feszültségből. Állítása szerint még sohasem szembesült olyan gyűlölettel, mint amit az öltözőben élt át, anélkül, hogy bármit is tett volna az ukrán játékostársai ellen.

A tenisz egyik legnagyobb eseményét, a 2023-as Australian Opent is elérte a háború szele. Leszja Curenko, ukrán versenyző azért lépett vissza egy mérkőzéstől, mert pánikrohamot kapott miután Steve Simonnal, a Tenisz Világszövetség elnökével beszélgetett. Curenko szerint Simon azt mondta neki, hogy „ő maga nem támogatja az inváziót, de ha az orosz és fehérorosz játékosok egyetértenek vele, annak engem [Curenko] nem szabad zavarnia”.

A tenisz világában történtek ékesen példázzák azt, hogy az orosz-ukrán háború jelen van a mindennapokban is. A sport sokáig egyike volt azoknak a területeknek, ahol nem számított semmilyen ellentét, mára azonban ez az állapot is felborulni látszik.

Írta: Patócskai Péter

Rosszul áll az ukrán ellentámadás?

Már lassan több hónapja kering a médiában, hogy Ukrajna egy a korábbi Herszoni és Harkovi támadások után egy újabb támadó műveletet fog végrehajtani az orosz csapatok ellen.

A támadás helyszíne ismeretlen, de a frontvonali események alapján vagy dél felé, Melitopol és az Azov-i tenger felé, vagy pedig Bakhmut környékén várható.

A támadás kivitelezését azonban több tényező is hátráltatja,

Egyrészt az ukrán fegyveres erők az elmúlt hónapokban jelentős veszteségeket szenvedtek a személyi állomány terén, melynek egy része a már tapasztalt és jól kiképzett állományt is érintette, melyet frissen besorozottakkal kellet pótolni.

Másrészt az ellentámadás során felhasznált eszközök, kifejezetten a nehéz technikai eszközök kapcsán Ukrajna teljes mértékben rá van utalva a nyugati szállítmányokra, melynek köszönhetően Ukrajna valódi stratégiai tartalékkal nem rendelkezik, mely elbizonytalaníthatja az Ukrán vezérkart, hiszen ez könnyen egy „mindent vagy semmit” helyzetet teremthet.

Harmadrészt: Ukrajna még mindig (és valószínűleg ebben az évben folyamatosan) komoly ellátási problémákkal küzd a tüzérségi lövedék kapcsán, mely a potenciális támadás során a saját pusztító képességeiket nagyban visszaveti.

Utolsóként: Az orosz hadsereg jelentős erőfeszítéseket tett, a már megszerzett területeinek védelméért, és az újonnan kiépített védelmi vonalak áttörése további kihívást állít a lehetséges ukrán offenzíva felé, valamint az orosz légierő is egyre aktívabb a térségben, mely tovább nehezíti az ukrán fegyveres erők dolgát.

Egyelőre úgy tűnik, hogy bárminemű komolyabb műveletet csak a talaj megszáradása után várhatunk ukrán részről.

Írta: Horváth Kristóf

Szerkesztette: Patócskai Péter és Jaksi Zsolt

A hírfigyelő korábbi kiadásai ide kattintva érhetők el.

Photo by Alex Fedorenko on Unsplash

A Orosz-ukrán háború hírfigyelő – 2023. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Fokozódó feszültség Szerbia és Koszovó között

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egyes elemzők és politikai kritikusok szerinti tragikusnak mondható széthullását kísérő konfliktusok, legösszefoglalóbb néven a délszláv háború(k), mely(ek) Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései nyomán robbantak ki. Ez a megannyi véres összecsapással terhelt időszak összességében tíz évig tartó háború volt, melyek tízéves hosszúságra nyúló intervallumát három, egészen jól elkülöníthető időszakra lehet határolni. Az 1991-től az 1995-ös Dayton-i békeszerződés aláírásáig tartóra, második időszakként a Daytont követő koszovói albán–szerb konfliktusra, majd végül az 1999-es NATO-hadműveleteket, illetve a belgrádi forradalmat magában foglalóra, mely Slobodan Milošević 2006 márciusában bekövetkezett haláláig tartott.

A Tito marsall által vezetett Jugoszlávia társadalmi, gazdasági, politikai keretei többé-kevésbe több évtizeden keresztül viszonylag kedvezőbb feltételeket és körülményeket szolgáltattak az államszövetség területén lakó etnikumok, nemzetiségek számára. Még ha egyes térségekben nem is volt homogénnek mondható a lakosság etnikai és vallási összetétele, a békés együttélésének nem voltak különösebb akadályai, tekintve a szocialista államberendezkedés által hirdetett ideológiai alapokra.

Ám azt sem árt figyelembe vennünk, hogy az állam területén különböző nemzetek, vallási csoportok, kultúrák, különböző nyelveken beszélő etnikumok osztozkodtak, melyek sokszor akaratukon kívül kényszerültek az együttélésre, legtöbbször egy felsőbb politikai akarat nyomására, mely jelen esetben a titói Jugoszlávia képében testesült meg. Jugoszlávia egyetlen összetartó ereje nem volt más, mint maga Tito marsall személye, akinek halálával az államszövetség békéje is sírba szállt. Az azt követő lejtemetes időszakban regnáló vezetés alatt, melyben kiemelkedő szerep jutott az inkább szerb dominanciát és nacionalista törekvéseket képviselő Milosevic és kormánya számára. A kitörő „polgárháború”-k sorozatával, s ezen belül az 1999-es koszovói háborút követően a később Pristina központtal létrejövő Koszovóval a nagy Jugoszláva, a pánszláv eszmeiség is követte a marsallt a történelem süllyesztőjébe.

Az addig Szerbia autonóm tartományának számító Koszovóban 1998–1999 között bontakozott ki fegyveres harc a többségi lakosságot alkotó koszovói albánok és az őket elnyomó szerbek között, amely szisztematikus etnikai tisztogatásokkal járt együtt. A fenyegető humanitárius katasztrófa a nemzetközi közösséget beavatkozásra sarkallta, a sikertelen diplomáciai próbálkozásokat követően a konfliktusnak végül a NATO fegyveres beavatkozása vetett véget.

Koszovó történelme a Balkán egyéb részeihez hasonlóan meglehetősen viharos. Ennek oka egyrészt geopolitikai és geostratégiai helyzetének köszönhető. Másrészt azonban állandó feszültségforrást jelentett, illetve a mai napig is jelent a friss államalakulat és a környező más szomszédos államok számára egyaránt, hogy az Észak-Koszovót lakó szerbek a belgrádi szerb kormányzat befolyása alatt állnak, és nem kívánnak, illetve nem képesek megfelelő szinten sem önazonosságban és sem fizikailag integrálódni az új állam társadalmi-gazdasági rendszerébe. Erre a szomorú tényre a közelmúlt számos eseménye is utal, melyek a két ország viszonyát, diplomáciai kapcsolatait az eddigi legmélyebb pontra helyezték, illetve háborúközeli hangulatot hoztak, destabilizálva ezzel a térség, sőt, az egész Balkán biztonságpolitikai hangulatát és pozitív képét.

A térségben a koszovói háború lezárása óta nemzetközi fegyveres erők jelenléte biztosítja a békét (KFOR program, melynek a parancsnoka volt nemrégiben a magyar Honvédség kötelékéből került ki Kajári Ferenc vezérőrnagy, ám a kinevezése a cikk megírásának idejében már véget ért). Ennek törékenységét azonban egyértelműen jelzik az elmúlt bő két évtizedben is időről időre fellobbanó, a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot kapó, etnikai gyökerű konfliktusok. Példának okáért a koszovói kormány rendszámtáblákról szóló intézkedése, mely szerint az Észak-Koszovóban élő szerbek nem használhatják autóikon a szerb állam rendszámtábláit,  a két ország közötti konfliktusok egyik igen jelentős alapját képezi, sőt, cassus belliként is szolgálhat egy esetleges konfliktusban Szerbia részéről. Továbbá a szerbek azzal emeltek szót Koszovóval szemben, hogy drónokkal kémkedtek a szerb hadsereg laktanyáinál, és készültségbe helyezték a hadseregüket. Mindeközben a koszovói miniszterelnök azzal vádolta meg Szerbiát, hogy destabilizálni akarja az országát.

Mivel napjainkban is, ugyan csak hallgatólagos módon, de Szerbia máig az állam déli tartományának tekinti Koszovót, s az annak területén élő szerb kisebbséget, ami miatt Koszovó státuszát máig sem sikerült megnyugtató módon rendezni. A helyzet további romlását mutatja, hogy nem sokkal a 2022-es év vége előtt a szerb hadsereget a legmagasabb készültségi helyzetbe helyezték, és jelentős erők sorakoztak fel a koszovói-szerb határ mentén. Az észak-koszovói szerbek barikádokat emeltek szerte az általuk lakott megyékben, ezzel is akadályozva a pristinai kormányzat esetleges reakcióképességeit.

Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagy, a Koszovóban állomásozó békefenntartó erők, a KFOR parancsnoka arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az erőfitogtatástól, a barikádok miatti feszültséget pedig párbeszéd útján kell rendezni. A pristinai RTV 21 televízióhoz küldött sajtónyilatkozatában a parancsnok azt mondta, hogy a KFOR a párbeszéd folyamatának valamennyi résztvevőjével szoros kapcsolatot tart fenn. Ristuccia azt üzente, fontos, hogy mindkét fél mellőzze az olyan retorikát és kerülje azokat az akciókat, amelyek tovább növelnék a feszültséget, vagy a helyzet eszkalálódását okoznák, és kiemelte a KFOR mindenkitől elvárja, hogy tartózkodjon a provokatív erőfitogtatástól, és ahelyett keressék a lehető legjobb megoldást, amivel garantálni lehet a békét és a biztonságot minden nemzeti közösség számára.

Egyes szakértői vélemények szerint sajnos a mai napig ez a terület (is) ideális terepet kínál az egyes nagyhatalmak rivalizálásának. Időnként az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok esetében is tetten érhető ez a hatalmi játszma, a Szerbia és Koszovó közötti megbékélési tárgyalások „mentorálásában”, függetlenül attól, hogy az euroatlanti integrációt mindkét nagyhatalom a tartós béke garanciájának tekinti.  Ezt támasztaná alá számos külföldi és hazai szakértői vélemény is, miszerint jó esély van arra, hogy most, miközben „Oroszország a katonalogisztikai és stratégiai hibák miatt egyre többször kénytelen védekezni Ukrajna ellenében”, addig az Egyesült Államok és szövetségesei Szerbiát is megpróbálhatják térdre kényszeríteni a politikai játszmákban.

A térség nemzetközi viszonylatban is komoly pozícióját továbbá az is hangsúlyosabbá teszi/teheti, hogy a Kínai Népköztársaság jelentős gazdasági szereplőként van jelen a térségben. A vásárlóerő paritáson számított legnagyobb GDP-vel rendelkező ország jelentős beruházásokat hozott létre Szerbia területén, melyek közül az egyik lenagyobb a Budapest-Belgrád vasútvonal, melynek elkészültében hazánk is eléggé érdekelt félként van jelen, nem beszélve a belgrádi metróberuházásokról és az országos csatornahálózat-fejlesztésről. Illetve hitelfolyósítások sorát nyújtotta a szerb állam számára, melynek a még törleszteni el nem kezdett összege eléri a 10 milliárd amerikai dollárt.

Összegezve a két államalakulat szinte közös történelmét, illetve a politikai, katonai, és társadalmi aktualitásokat az elmúlt hónapok fényében, arra a következtetésre juthatunk, hogy ahogyan eddig is a történelemben forrópontként létező térség (lásd: első világháború kitörésének oka, Ferenc Ferdinánd koronaherceg meggyilkolása) a Balkán, illetve ezen belül szűkebb értelemben véve Szerbia és Koszovó továbbra is a világpolitikát alakító tényezőként téteznek tovább. Mérete ellenére mindkét állam nagy befolyással bír annak ellenére, hogy Koszovót csupán 105 állam ismeri el, hisz kvázi azok régebbi, és az újonnan létrejövő politikai érdekszférák és ideológiák keresztüzében állnak, illetve a Balkán-félszigeten elfoglalt pozíciójuk is erről tanuskodik. A politikai orientációjuk különbségének, és Koszovó etnikai szétfeszítettségének okán komoly veszélye lehet a realista biztonságelméletek által megfogalmazott anarchialeküzdés, feszültséglevezetés, a háborús hódítás.

Koszovónak hivatalosan jelenleg nincs önálló hadserege, az állam fegyveres erejének szerepét a Koszovói Biztonsági Erők látja el, ám a közelmúltban több felvetés, majd döntés született ennek hadsereggé való átszervezéséről. A koszovói parlament 2018. december 14-én szavazta a törvénymódosításokat, melyek lehetővé teszik  hadsereggé való átszervezést. A tervek szerint mintegy tíz éves időtartamú kifutási idővel rendelkezik a tervezet. Belgrád bírálta a koszovói lépést, mert az 1998-1999-es koszovói válság lezárását követően, 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1244-es számú határozatában mondta ki, hogy az akkor még Jugoszlávia részének számító Koszovóban kizárólag nemzetközi békefenntartó haderő tartózkodhat. Ezzel szemben Szerbia egy klasszikus fegyvernemekből álló, viszonylag korszerű technológiával felszerelt reguláris haderővel rendelkezik, amely az 58. legerősebb a világon az egyesült államokbeli Global Firepower portál szerint, s ennek a fegyveres erőnek a legerősebb „megállj”- t parancsoló fal a Koszovóban állomásozó KFOR erők.

Viszont egy esetleges konfliktusból, melynél ha csak a két ország önálló gazdasági és katonai erejét vesszük a vizsgálódás alapjául, a fegyverzet mennyiségében és a két egymással szemben álló felek élő erejének tekintetében valószínűleg Szerbia kerülne ki győztesen.

Hogy mi történne ez után? Senki sem tudhatja biztosan. A térség egységesebb belső stabilitáshoz jutna?

A korábbi jugoszláv múltra visszatekintve az etnikai szembenállások, illetve a Balkán-félsziget környező államainak a konfliktushoz való hozzáállásának kiszámíthatatlansága miatt szinte lehetetlen biztos utat felvázolni a térség jövőjét illetően. Magyarország NATO tagsága és nyugati orientáltsága, illetve saját biztonságának szavatolása miatt is különösen érdekelt a két állam konfrontációjának békés rendezésében. A nyugat-balkáni béke az egyik legfontosabb biztonságpolitikai pillér, hiszen ez az európai béke egyik sarokköve is.

A délszláv-háború tapasztalatai, illetve a már az ország keleti szomszédjában, Ukrajnában folyó háború különösen fontossá teszi a két ország közötti kompromisszum támogatását hazánk részéről. A KFORban a Magyar Honvédség az elmúlt időszakokban egyre nagyobb szerepvállaláshoz jut. A magyar katonák 1995 óta vesznek részt balkáni műveletekben. A KFOR-művelethez 1999 óta törzstisztekkel és kontingenssel is hozzájárul hazánk a térségben, hiszen többek között a két állam közötti egyensúly fenntartása, illetve a KFOR jelenléte az, mely a szerb, illetve ezen keresztül az orosz befolyás növekedését a régióban viszonylagos keretek között tartja. Az egyetlen békés rendezési mód, illetve hazánk és a nemzetközi közösség számára a legjárhatóbb és legbékésebb út a két állam közötti párbeszéd volna, amelyre sor is került Alekszandar Vucsics szerb kormányfő illetve Vjosa Osmani koszovói kormányfő között. Ez a párbeszéd a két fél között pozitív eredménnyel zárult, melyről az észak-macedón Ohrid városában számolt be Josef Borell, illetve a szemben álló felek képviselői a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Mrika Selimi on Unsplash.

A Ismét puskaporos hordó a Balkán? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2005-ben Muriel Degauque 38 évesen felrobbantotta magát. Ezzel ő lett az első európai női öngyilkos merénylő, aki áttért az iszlám vallásra. Mégis miért történt ez? Mi miatt lépett Muriel erre az útra? Szerettem volna Muriel esetével indítani az elemzést, hiszen egy olyan személy lett a női terrorizmussal és a női öngyilkos merénylőkkel kapcsolatosan, amelyhez máig sok-sok szakértő visszanyúl. Szomszédjai, barátai úgy emlékeztek rá, mint egy teljesen normális kislányra. Azonban második férje után Muriel-t úgy jellemezték, mint a ,,muszlimoknál muszlimabb”. Muriel-nél egyre inkább meglátszódtak a radikalizálódás jegyei: talpig csadorban kezdett járni, betartotta a szigorú szabályokat. Majd második férjével valószínűleg Törökországon át Irakba mentek, ahol Muriel 2005-ben egy öngyilkos merényletet hajtott végre egy iraki rendőrőrs ellen. Muriel a források szerint, egyike volt azon 4 női terroristának, akiket Abu Musab al -Zarqawi bízott meg a támadással, és Muriel sikeresen járt.[1]Ezen események következtében a társadalomban is felmerült a nagy kérdés: Miért tette ezt Muriel?

A terrorista csoportok egy heterogén csoport, nem tudjuk pontosan meghatározni, vagy leírni. Terrorizmus, vagy politikai erőszakot vizsgálva kiderül, hogy a fő elkövetők férfiak, leginkább a fiatalok, azaz 15 és 25 év között, így a legtöbb tanulmány is a férfiakat vizsgálta. De fontos kiemelni, hogy a nők is tagjai voltak történelem során terrorista csoportoknak. Tehát a nők „nem csak áldozatok, hanem elkövetők is”. Így elengedhetetlen kiemelnünk, hogy a nők is lehetnek agresszorok, és képesek ezen cselekedetek elkövetésére, ráadásul így olyan sztereotípiákra is rácáfolnak, mint például a ’’gyenge és védtelen nő’’. Maga a női terrorizmus egy érdekes jelenség. A női terrorizmus, vagy a nők használata kedvező egy terrorszervezetnek, legnagyobb figyelmet és visszhangot így kaphatnak például a médián keresztül. Nők csatlakozása és részvétele egy terrorista csoportban különleges, kinézetüket, a láthatatlanságukat, a médiában való szereplésüket, valamint a társadalmi szerepüknek tükröződését vizsgálva láthatjuk. Ugyanakkor az öngyilkos merénylők között kifejezetten fontos vizsgálni a nők szerepét. Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy ezek a lényeges különbségek női és férfi terrorizmus között is. Így célom bemutatni, hogy egy terror szervezetnek kedvezőbb nőket felhasználni és toborozni, mint férfiakat. A női terrorizmus sikerességét alátámasztják olyan adatok, mint például, hogy a nők által elvégzett támadások sikeresebbek, hiszen egy kutatás alapján átlagosan 8.4 áldozata volt, amíg a férfiakénak csak 5.3. Tehát a női terrorizmus halálosabb, váratlanabb, és nagyobb eséllyel lesz sikeres. De vajon miért, vagy mik lehetnek ennek az okai, és a férfiak miért nem tudják ezt ilyen mértékben elérni?

Radikalizálódás kezdete: a ruházat megváltozása

Mi határoz meg bennünket, mitől függ hogyan nézünk ki? A kinézetünk, a hajunk, a ruhák, amiket hordunk voltaképpen tükröz minket. Ez a jelenség megfigyelhető a terroristák radikalizálódásánál. A férfiak és a nők is kevésbé kirívóan kezdenek el öltözni, de a nőknél ez sokkal látványosabb főleg, ha egy muszlim vallásra áttért nyugati nőről beszélünk. Megjelenik a burka, eltűnik a smink, a kihívó nyugatias ruhákat leváltják. A nőknél (általánosságban) sokkal fontosabb és erősebb része a divat az önkifejezésnek, így ez egy látványosabb lépés az egyéni szinten.

A nők ’’láthatatlansága”

Amely pontot a nőkön keresztül nagyon jól kihasználhatnak a terrorista szervezetek azok a biztonsági faktorok. Hisz a nők ’’láthatatlanabbak”, kevésbé figyelnek fel rájuk, így egy biztonsági átvilágításon könnyebben átjutnak, melynek következtében könnyebben véghez tudják vinni a merényleteket. Tehát a nők könnyebben hozzáférhetnek a célpontokhoz, így sikeresebb lesz maga a merénylet. Erre az egyik legjobb példa Radzsiv Gandi, India volt miniszterelnökét a Tamil Tigrisek egyik női merénylője megölte, ,,hagyományos női viselkedést színlelve, egy tekintélyes férfi politikust virágfüzérrel övezve”.[2] Tehát itt is láthatjuk, hogy mennyire kedvezőbb és mennyire megnövelheti a merénylet sikerességét a nők szerepe. Olyan országokban erre még nagyobb lehetőség van, mint például Afganisztán, ahol kevés nő dolgozik a biztonsági szférában és nincs ki átvizsgálja a nőket, vagy bizonyos kulturális, vagy vallási okokból nem tehetik meg. Ez egy nagyon fontos tényező a szervezeteknek, főleg, ha öngyilkos merénylőként akarják felhasználni a nőket. Az előző állításommal is összekapcsolható ez a meglátás. Ismét ennél a pontnál jól ki tudják használni a ruházatot. Ha az adott nő például burkában, vagy egy bő földig érő ruhában van (amely általános az iszlám vallásra áttért nőknél, valamint terror szervezethez csatlakozott nőknél) az alatt könnyen elrejthető a testre ragasztott bomba. Azonban, ha például direkt és szándékosan nyugatias öltözetet visel a merénylő nő, akkor kevésbé lesz gyanús, és kisebb eséllyel kerül átvizsgálásra, így egy „tökéletes álcát” vethetnek magukra. Valamint, ha egy férfival, vagy akár gyerekkel látják a nőt, még kevésbé lesz gyanús, és még inkább tökéletes álca lesz. Ugyanis egy átlagos család miért lenne terrorista szervezet tagja, vagy akár egy édesanya? Ezeket mind kihasználva a nők könnyebben átjutnak a ’’checkpoint”-okon, így a merénylet, vagy küldetés nagyobb eséllyel lesz sikeres, mintha egy férfi végezné el, és a férfiak nem tudnak így ’’játszani” az öltözetükkel.

Média szerepe

Az előző állítással szemben, viszont van egy pont amikor a nők nem láthatatlanak, sőt nagyobb figyelmet kapnak, mint a férfiak és ez a média. Ha egy nő követ el merényletet, annak általában nagyobb visszhangja van a médiában. Sok híres női terrorista kapott címlapot újságokban, vagy akár nagy média visszhangot: például Muriel Degauque, Wafa Idris, Aafia Siddiqui Siddiqui, Shamima Begum, vagy akár a Fehér Özvegyként ismert Samantha Lewthwaite, aki még egy Netflix sorozatban is külön epizódot ’’érdemelt ki”. De miért is? Az, hogy egy nő nem törékeny vagy nem egy kedves, ártatlan lány, máig lesokkolja az embereket. Így a szervezetek ezt fel tudják használni propagandának, és nagyobb figyelmet kaphatnak a világ bármely részén. A média az egyik legfontosabb faktor, ha a terrorizmust vizsgáljuk, hisz toborzásnak, híresztelésnek, és még sok más fontos tényezőnek ad platformot. Tehát ha nőket használnak fel, nagyobb figyelmet kapnak, mintha férfiakat, amely egyes terrorista szervezetek legfontosabb célja. A média így egy eléggé megosztó platform lehet a női terrorizmust vizsgálva, hisz egyszer a merénylő egy őrült szörnyeteg és agresszor, egyszer egy védtelen lányka, akit ebbe kényszerítettek, és egyszer egy önfelszabadító feminista. Ami viszont igaz mindhármat vizsgálva, hogy az összeset az emberek úgy nézik a televízión keresztül, mint egy ’’reality show-t”. A női terrorizmus így a társadalmat egyszerre elkápráztatja és megbotránkoztatja, amely segíti a toborzást a terror szervezeteknek, főleg, ha nagy visszhangot kapnak a nemzetközi médiában. Valamint egy olyan mögöttes üzenet is van, hogy a helyzetük és a céljuk annyira kétségbeesett és rossz, hogy már ,,nőket is fel kell áldozniuk”. Így fogják elnyerni ezek a női terroristák az érzelmeket és az értelmet (hearts and minds). Bármilyen furán is hangzik egy fajta szimpátiát is elérhetnek ezzel a nézők körében, és elmondható, hogy a férfiakat használva ezt nem tudják megtenni, vagy nem ilyen mértékben. Média segíti is a női terrorizmust, hisz fetisizálja őket, valamint még inkább nagyobb figyelmet szánnak nekik, mivel úgy gondolják, hogy valami „egyedi” van bennük. Ezzel ismét olyan narratívákba kerülhetnek, hogy vajon ezek a nők a terrorizmus áldozatai vagy őrült agresszorok.

Társadalmi szerepek tükröződése

Nők feladatai egy szervezetben nagyon komplexek, és vizsgálatomban erre térnék ki a legrészletesebben. Voltaképpen a női és a férfi szerep is a társadalmi szerep tükröződése. Általában kevesebb esélyük van a nőknek harcolni, vagy általánosságban nem harcosként jelennek meg, képzeljük el őket. A nők szerepe sokoldalúbb, mint a férfiaké, a nő az anya, a szeretet és az otthon a társadalomban, így ilyen szerepeket is töltenek be a szervezeteken belül, tehát mos, főz, takarít, tanít. Ugyanakkor lehetnek harcosok, vagy akár kerülhetnek vezető pozícióba, és lehetnek toborzók is, mint a férfi társaik. Összességében egyre fontosabb feladatokat kaphatnak a nők egy terror szervezetben, sőt itt feljebb is léphetnek a társadalmi ranglétrán, hisz olyan pozíciókat tölthetnek így be, amelyeket egyébként nem tudnának. Azonban, ha a feladatokat vizsgáljuk, akkor felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez miatt a férfi társaik kevésbé lesznek férfiak? Ha a nők végzik a feladatukat az szégyen? Mivel sok férfi azért lép be egy terror szervezetbe, mert a társadalomban nem férfiak, azonban ha itt is nők végzik a feladatokat, vagy a ’’piszkos munkát” az nem számít ugyanúgy elgyengítésnek? A férfiaknál fontos az a pont, hogy általában a társadalmon belül ők a ’’kenyérkeresők’’. „Kevés bizonyíték van arra, hogy a nők pénzügyileg motiváltak, ellentétben a férfi társaikkal”. Motivációk általánosságban hasonlók nők és férfiak között, azonban a pénz a nőknél nem jelenik meg, mivel a társadalmunkban ez a férfiaknak fontosabb szempont, mint a nőknek. Az olyan fiatal férfi, aki nem kap munkát, ezáltal nem lehet családja, nem talál magának feleséget, a férfiasságát egy terrorista szervezetben találhatja meg. „A férfiasság olyan állapot, amelyet elsősorban tettekkel és eredményekkel keresnek és tartanak fenn, nem annyira a személyes tulajdonságok tartósságával” . Tehát a nővel szemben, a férfinek bizonyítania kell a férfiasságát, nem csak magától adódó, mint a nőé. Valamint, ha nők is tagjai egy terror szervezetnek, vagy akár csak nőkből álló szervezetről beszélünk az progresszívnak tűnhet, amely ismét nagyobb hírértékkel rendelkezik, mint egy férfiakból álló. Így a szerepeket vizsgálva előnyösebb ismét a nők részvétele, mivel egy férfi csak harcos lehet a szervezeten belül, viszont a nő harcos és édesanyai, női feladatok ellátásáért is felelős lesz.

A női öngyilkos merényletek sikerességének titka

A női öngyilkos merénylők a legjobb példa arra, hogy lássuk miért is előnyösebb egy terrorszervezetnek nőket használni. Női öngyilkos merénylők száma évek óta növekszik, sőt például a Boko Haram női tagjai 2014 és 2018 között olyan hatékonyan gyilkoltak meg több mint 1200 embert, hogy most a csoport öngyilkos támadóinak közel kétharmadát teszik ki a nők. A leghíresebb női terrorista csoport az orosz ellenes csecsenföldi Fekete Özvegyek. Amely érdekes ’’Allah feleségeit’’ vizsgálva, hogy a forrás szerint, történt olyan is, hogy más kapcsolja be a robbanószert távirányítóval, nem pedig maga az öngyilkos merénylő. Tehát semennyire nem kell felkészülni a merényletre, nem kell kiképzés az ilyen esetekben ezeknek a nőknek, csupán, amire szükség van az a bosszúvágy. A magányos farkas merénylők csoportja elég heterogén, akárcsak a terrorista csoportok önmagában, de egy közös nevező kiemelhető, és ez az, hogy a többségük férfi. Itt viszonyt, mivel egy magányos farkasról beszélünk, hatalmas háttérmunka és önképzés szükséges egy merénylet sikeres véghezvitelére. Például Anders Breivik is megtervezte a terrortámadást, fegyvereket szerzett, sőt még egy manifesztót is írt. A két példán láthatjuk, hogy a női terrorizmus nem csak nagyobb eséllyel sikeresebb, hanem gyorsabban véghez lehet vinni, mivel kevesebb idő kell a felkészülésre, megtervezésre. Ez egy terror szervezetnek kedvező, mivel így több merényletet tudnak megvalósítani, kevesebb idő alatt.

A nők által elvégzett merényletek a leghalálosabbak, mivel sokkal nagyobb meglepetés faktorral rendelkezik. De miért lesznek öngyilkos merénylők? Amelyet kiemelnék, és választ adhat a kérdésünkre az a tisztelet és a mártír szerep. Sok kultúrában másképp nem tudnak tisztelet kivívni maguknak, és elmondható, hogy az adott társadalmi helyzetükben halottként van csak értékük, élve nem. Egyes országok kultúrái, mint például Csecsenföldön mély tisztelet övezi az öngyilkos merénylőket. Ehhez kapcsolódik a mártír szerep, vagy annak kultusza. Hőssé válnak a tettükkel, így feljebb lépve a társadalmi ranglétrán. Azonban fontos kiemelnünk, hogy a mártír kultusz a vallási ideológia része is, nem csak egy társadalmi faktor. Mivel a mártír, nem csak a halott szeretteivel lesz így együtt, hanem egyenes út vezeti őt, és valamennyi családtagját a Mennyországba. Csecsenföldön is megfigyelhető volt az, amely Palesztinában is, hogy a társadalom dicsőíti a mártírokat, öngyilkos merénylőket. Ez látható a posztereken, videókon, énekeken, zenéken keresztül, valamint, hogy öngyilkos merénylőkről nevezték el a gyerekeket később. Ezzel megint egy nő olyan pozíciót tud elérni és olyan mély tiszteletet, amelyet élve nem, és a mártír szerep betöltésére könnyebben rávehetők a nők.

A csecsenföldi Fekete Özvegyeknél, és más női öngyilkos merénylőknél is felmerült két hátsó indíték, amiatt erre az útra léptek. Az egyik a házas élet, a másik a nemi erőszak. Bár a kettő elég ellentmondásos már-már önmagában is, azonban a motivációk halmazában megbújnak, és nagyobb jelentőségük van, mint mondjuk a férfiaknál. Nők öngyilkos merénylőkké válhatnak egy rossz házasság/párkapcsolat után, vagy ha a családot meg kell tisztítani egy botránytól, valamint a nők toborzásában egy fontos pont a házasság. Azonban vajon a férfiak is öngyilkos merénylőkké válhatnak egy rossz házasság, vagy családi szégyen miatt? A válaszunk igen, de a társadalmi berendezkedés miatt kisebb eséllyel, mint egy nő, és itt nagyobb eséllyel a rossz pénzügyi háttere miatt lehetséges, ahogy az előző bekezdésekben is utaltam már erre. Ha csak egyes országok kultúráit, vagy vallásait nézzük a férfiaknak több minden megengedett, így visszacsatolva náluk fontosabb ’’pull factor” a pénzügyi motiváció, mint az egyéni sérelem amely a nemi szerepéből adódik (például: meddőség, vagy nem szűz a lány). Amely viszont nem motiváló faktor, vagy kevés/ nincs is rá példa a férfiak körében, az a nemi erőszak. Amely érdekes ezeknél az eseteknél, hogy vannak olyan nők akik azokhoz a szervezetekhez csatlakoznak akik ezt tették velük. Így a nők toborzásában egy elengedhetetlen eszközzé vált a nemi erőszak használata. Egy ekkora trauma pedig az erőszakhoz tolja a nőket, így válnak terroristává. A nemi erőszak nem csak egyéni szégyen, hanem társadalmilag is lehet az, mivel így a nő ’’megsértett, tisztátlan”. Ezt a szégyent pedig csak az öngyilkos merénylettel elért tisztelet és hősies cselekedet válthatja ki. Így az olyan nők, akik elvesztették a nőiességüket (tisztátlanok, nemi erőszak áldozatai, meddők, gyermek nélküli nők akik nem házasok) csak az öngyilkos merényleten keresztül nyerhetik vissza a tiszteletet, és az életük értelmét, valamint egy adott társadalmi pozíciót. Ezért is van, hogy ezek a ’’tökéletlen” nők válnak öngyilkos merénylőkké. Azonban kiemelném, hogy a motivációk személyenként igencsak eltérő lehet, így általánosságokat nem vonhatunk le, csak példákat emelhetünk ki egy-egy terrorista szervezeten belül.

Konklúzió

Összegezve motivációkban nem nagyon találhatunk nagy különbséget, ugyanúgy a férfiaknál és a nőknél is kell a sérelem halmaz, célt keresnek, társadalmi lépcsőn feljebb akarnak lépni, vagy akár ideológiai okokból csatlakoznak. Viszont olyan pontokban, mint a külső a radikalizálódás kezdeténél a nőknél sokkal látványosabb, a nők könnyebben átjutnak biztonsági vizsgálaton, médiában nagyobb szerepet kapnak a nők, a terrorizmusban is megfigyelhető a társadalmi szerepek tükröződése, és az eltérés a magányos farkasok és a női öngyilkos merénylők között a leglátványosabb és érezhető különbségek.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Sam Rana.

[1] Karla Cunningham. ,, The evolving participation of Muslim women’’. Women Terrorists and Militans: Agency, Utility and Organization, szerkesztette: Cindy D. Ness, Routledge Taylor and Francis, 2007: pp. 95. Letöltve: 2022. 10. 10.

[2] Laster, Kathy, Erez, Edna. ,,Terrorista nők: meghaladott sztereotípiák” Women & Criminal Justice, 2015/25. sz., fordította: Baráth Katalin, 2015, pp.125-126. Megtekintve: 2022. 10. 07.

A Mi különbözteti meg – egyéni és társadalmi szinten – a női terrorizmust a férfi terrorizmustól? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés

A jelenleg zajló orosz-ukrán háború következtében kialakult globális hatalmi helyzetben számos diplomáciai, politikai és gazdasági aktus utal az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság közti egyre erősödő együttműködésre, közeledésre. Kérdésként merül fel, hogy a jelenlegi geostratégiai érdekek és hatalompolitikai számítások mögött milyen „mélyebb” morális, ideológiai fundamentumai lehetnek a Peking-Moszkva kapcsolatnak? Jelen elemzésem arra keresi a választ, hogy mennyiben jogos a jelenlegi folyamatokat egy szövetségnek nevezni, valamint, hogy a kínai demográfiai, gazdasági terjeszkedés, illetve orosz visszaszorulás milyen következményekkel járhat a kétségtelenül közeledő nagyhatalmak jövőbeli kapcsolatára.

Történelmi vetélkedés

Az orosz és kínai nagyhatalmi érdekek és birodalmi tudat számos alkalommal vezetett a két entitás közti fegyveres konfliktusok kialakulásához. A 17. század közepére az orosz keleti expanzió és felfedezések révén telepesek vehették birtokba Kelet-Szibéria területeit. A hatalmat 1644-ben megszerző kínai Csing-dinasztia Külső-Mandzsúria, valamint Külső-Mongólia (1691) birtoklása révén hamar az orosz terjeszkedéssel és ambíciókkal szemben találta magát. Miután a csing hatalom Dél-Kínában véglegesen felszámolta a Ming-dinasztia megmaradt ellenállását, erőforrásait a „Középső Birodalom” (Zhongguoészaki perifériái ellen fordíthatta. aratott győzelmét követően a mukdeni udvarból levelet küldtek I.Péter orosz cárnak, melyben békét és az orosz telepesek békében birtokolhatták az Amur folyótól északra fekvő Külső Mandzsúriát. Az oroszok hajlottak a békére és hosszas tárgyalások révén 1689-ben megkötötték a nyercsinszki szerződést, melynek értelmében az Orosz Cárság lemondott az Amur folyótól északra fekvő területről egészen a Sztanovoj hegyláncig, viszont cserébe megtarthatta az Argun folyó és a Bajkál-tó közötti területet.

A szerződés jelentőségét mutatja, hogy a két nagyhatalom közti viszonyokat egészen 1858-ig stabilizálni tudta. (nagyrészt észak, észak-kelet felé terelve az orosz terjeszkedést) Ekkor a tajping felkelés, valamint a második ópiumháború által meggyengített Csing kormányzatot fenyegette meg az egyre inkább ambiciózus Orosz-Birodalom. A több hadszíntéren vívandó háborút elkerülendő, 1858-ban Hszien-feng császár beleegyezett az aigun-i szerződés megkötésébe, melynek értelmében az Amurtól északra lévő Külső Mandzsúria orosz fennhatóság alá került.

1912-ben a Csing-dinasztia bukása és a többezeréves császári uralom megszűnése Kínában alapvető változásokat hozott. A köztársaság kikiáltása a hatalmat megszerző drasztikus gyengesége és legitimitás hiánya hamar a hadurak korához vezetett, melyet az ország egyesítésével 1928-ra a Kuomingtang-nak részlegesen sikerült felszámolnia az ország megosztottságát. A kínai szétesés közben az orosz polgárháborúból győztesen kikerülő bolsevik hatalom megkezdte a néhai Orosz Birodalom peremterületeinek vagy befolyási zónáinak „visszaszerzését”. Kihasználva a kínai gyengeséget 1924-re Külső-Mongóliában (Csing uralom alatt volt) hatalomra segítette a mongol bolsevikokat, kiterjesztve ezzel Moszkva befolyási övezetét. A nacionalista, antikommunista Kuomingtang természetesen nem ismerte el a Mongol Népköztársaság megszületését és a Szovjetunióval is igen hideg kapcsolatokat tartott fent, bár a hadurak és később a japánok elleni harc során is élvezte Moszkva támogatását.

1949-ben a kínai polgárháború végével és a Kínai Népköztársaság megszületésével jelentős mértékben javultak a kapcsolatok a két állam között, melynek legfőbb okai ideológiai közelség és a kapitalista nyugati világ utálata voltak. A korai években egészen Nyikita Hruscsov hatalomra jutásáig és a Jelentős mértékű anyagi-, technológiai-, katonai- és humán támogatást nyújtott Peking számára, azonban a szovjet „irányváltással” Mao egyre inkább ellenségessé vált Moszkvával szemben, melyet az Szovjetunió által „bitorolt” volt kínai területek, valamint a szovjetek mellett érzett „kisebbségi komplexus” tovább erősített.

1969-ben sor is került a két kommunista nagyhatalom közti, mintegy féléves határkonfliktusra, melyek főként az Usszuri folyón lévő Zhenbao (Damanszki) szigeteknél zajlottak, de kisebb összecsapások történtek Kelet-Turkesztánban (Hszincsiang) is. A szovjet győzelem révén Kínának nem sikerült történelmi területi igényeit teljesíteni, így ez a „tüske” amellett, hogy 1991-ig (egyes szigetek esetében 2004-ig) vita tárgyát képezte Moszkva és Peking közt, megágyazott a Henry Kissinger és Nixon elnök által is szorgalmazott kínai-amerikai közeledésnek a ’70-es évek elején.

A legnagyobb változást az orosz/szovjet-kínai fejlődési irány, s ennek következtében erőegyensúly terén a Teng-Hsziaoping által ’80-as évek végétől szorgalmazott ú.n. követő villámgyors gazdasági felemelkedés, illetve a Szovjetunió szétesése és az orosz gazdaság történelmi zuhanása jelentette. Közvetlenül a Szovjetunió szétesése előtt Moszkva kínai kapcsolatai jelentősen jobbak voltak, mint a ’70-es években, mely a határmenti katonai jelenlét és készültségi szint alacsonyabb mértékében is tettem érhető volt. Teng és Gorbacsov gazdasági reformokat és a katonai-védelmi költségek csökkentését célzó elképzelései találkoztak, így hajlottak a kapcsolatok megerősítésére. 1989-ben Gorbacsov pekingi útja volt az első államfői szintű találkozó a két állam között, mely a Mao-Hruscsov közti szakítás óta lezajlott.

Modern kapcsolatok és gazdasági aszimmetria

Orosz-kínai viszony a rendszerváltást követően

Az 1990-es években a „befelé forduló” gazdaságra fókuszáló Kína, valamint a szocio-ökonómiai válságból kilábalást kereső, jelentősen meggyengült Oroszország kapcsolatai felfelé ívelőben voltak. A szovjet fenyegetés megszűntével Washington számára Kína jelentősége leértékelődött és az unipoláris évek során csekély erőfeszítést tett Peking „maga mellett tartására”. 1992-ben, Borisz Jelcin pekingi látogatása során a felek nyilatkoztak, hogy konstruktív partnerségre törekszenek. Ezt követte Li-peng miniszterelnök 1996. decemberi moszkvai útja, melynek „gyümölcseként” a felek tovább mélyítették kapcsolataikat a stratégiai partnerségi megállapodás keretében. A Jelcin-Putyin váltással sem változott Moszkva hozzáállása a kínai kapcsolatok építését illetően, így 2001 július 16-án Moszkvában a Vlagyimir Putyin és Csiang Cö-min aláírták a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződést, mely 20 évre szólt, és olyan stratégiai szempontból fontos kérdéseket értintett, mint a kereskedelem és pénzforgalom, az energetika, valamint a katonai- és haditechnikai együttműködés, valamint a katonai- és haditechnikai együttműködés, melynek jelentősége leginkább az orosz katonai know-how Kínába áramlása miatt volt. A szerződés stratégiai jelentőségét mutatja, hogy amellett, hogy a 2001 júniusában létrehozott (kínai-orosz dominanciájú) Shanghaji Együttműködési Szervezet egyfajta „megerősítésének” is számít 2021. júniusában 5 éves meghosszabbításra került.

A 2008-2012 közötti, Obama-Medvegyev érában meginduló orosz-amerikai viszonyban tapasztalható enyhülés (csúcspontja 2009-2010, START-III/Új START) nem tett jót Moszkva kínai kapcsolatainak. Mindazonáltal Hszi Csin-ping 2013-as hatalomra kerülése, valamint a 2014 februári krími orosz invázió és a kelet-ukrajnai konfliktus következtében bevezetett a kínai kapcsolatok felmelegítését logikussá tették Moszkva számára.

Kína növekvő gazdasági előnye – az egyenrangú partnerségi viszony „eltolódása”?

2014 óta Kína és Oroszország

 

(lásd: Gazprom tárgyalásai Kínában, Szojuz-Vosztok gázvezetékek, Északi-Áramlat 2 felrobbantása)

Sokat mond, hogy a jüanban fizetett orosz export aránya 2022 decemberére 16%-ra nőtt, szemben az invázió előtti 0,4%-kal, míg a jüanban fizetett import aránya a 2021-es 4%-ról 2022 decemberére 23%-ra emelkedett. A

Demográfia és migráció, mint orosz dilemma

Moszkva számára a kelet-oroszországi területekre áramló kínai bevándorlás egyszerre jelent gazdasági lehetőségeket és biztonsági kockázatokat is. Az 1990-es évek óta folyamatosan csökkenő népességű, ma 6 millió fős orosz távol keleti térség rendkívül gazdag erőforrásokban és nyersanyagokban, valamint a Kína számára egyre nagyobb jelentőségű vízben is. A hatalmas területekben rejlő gazdasági potenciál kihasználása azonban ekkora népesség mellett csak csekély mértékben lehetséges, így az orosz kormányzat számára előnyökkel is jár a kínaiak érkezése olyan szövetségi entitásokba, mint az Amur-régió, Habarovszk , vagy a Primorszk-vidék.

Ugyanakkor egyfelől a kínaiak letelepedésének egyre növekvő száma, valamint a kínai befektetései és „nyomulása” a régióban az orosz társadalom és a politikusok jelentős részében aggodalmakat vált ki egy esetleges jövőbeni kínai „kolonizáció” és területi terjeszkedés (a volt kínai Külső-Mandzsúria) vizionálásával. Bár a kínaiak jelentős része csupán munkát vállalni jön Oroszországba, jelentős létszámuk és földvásárlásaik aggodalmat keltenek nemcsak a helyi orosz lakosságban, de valamelyest a moszkvai vezetésben is. A legutóbbi, 2010-es oroszországi népszámlálás azonban 30 00 körülire becsülte a kínai lakosok számát. Az szerint a kínai bevándorlók és ideiglenes vendégmunkások száma 400. 000 és 550. 000 közé tehető. Ezen tömeg ugyan több mint fele Oroszország európai részén él, melynek elsődleges oka a keleti területekénél nagyobb és fejlettebb munkaerőpiac.

Mára az orosz Távol-Kelet lényegében egy közös kínai-orosz „nyersanyaggyarmattá” vált, melyben a nagyhatalmak teljesen figyelmen kívül hagyják a helyi lakosság érdekeit, amint azt korábban az irkutszki koviktai-gázmező kvótáinak az elosztása is bizonyítja. Bár Moszkva számára számos fejlesztési és gazdasági előny származik (legalábbis rövid távon) a kínai cégekkel való megállapodásból, az egyre ritkább, s így értékesebb nyersanyagok Pekingnek történő kiszolgáltatása, valamint a kínai állampolgárok és cégek beengedése számos jövőbeni biztonsági és társadalmi probléma forrása lehet.

A Putyin-Hszi Csin-ping kapcsolatok dinamikája – Mennyire lehet tartós az együttműködés?

2013-ban Kínában elkezdődött a Hszi Csin-ping „neve által fémjelzett” éra, melyben az ország egyre határozottabban és egyre dominánsabban lép fel az USA által dominált nemzetközi rendszer átalakítása, és egy multipoláris világrend létrejötte érdekében. Ezen törekvésében az euro-atlanti hatalmi struktúrák tagállamaival egyre feszültebb viszonyban lévő Oroszország 2014-től kezdődően egyre fontosabb „partnerének” mutatkozott. 2013 óta Hszi és Putyin számos alkalommal találkozott egymással, és a két fél között rendszeres egyeztetések voltak alacsonyabb szinteken is. Hszi 2013 márciusában, első elnöki útján Moszkvába látogatott, majd ezt követte a 2014-es szocsi olimpia megnyitóján való megjelenése, valamint egy 2017-es, 2019-es, valamint egy 2023 márciusi moszkvai út is. Putyin és Oroszország „keleti nagy testvérre” való nagyobb ráutaltságát mutatja, hogy az orosz elnök 2014-ben, ’15-ben, ’16-ban, ’17-ben, ’18-ban, ’19-ben és 2022 februárjában kínai utat tett. 2019 júniusában a két vezető bejelentette, hogy „átfogó stratégiai koordinációs partnerséget kívánnak kialakítani egy új korszakért”, kifejezve a „magas fokú politikai bizalmat” és „mindenre kiterjedő együttműködés” fontosságát. A katonai együttműködés a Moszkva és Peking között jelentős, és magában foglalja az orosz haditechnikai licenszek átadását, közös gyakorlatokat, valamint a hírszerzési információk megosztását és a fegyverrendszerek közös fejlesztését. A két fél 2021 novemberében aláírta a 2021-2025 közötti katonai együttműködés útitervét, amely az e téren való együttműködés irányvonalát adja.

A Kínai Népköztársaság és Oroszország erős kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatot is ápol, melynek a kölcsönös gazdasági prosperáláson túl célja a nemzetközi gazdasági rendszer „de-dollarizációjára” is.  Mindkét kormány határozott ellenállását fejezi ki a szankciókkal, mint politikai eszközzel kapcsolatban, mely egyértelműen utal a nyugati (USA) törekvések elleni mély ellenszenvre, valamint a kínai fél részéről a szankcionalizált partnerrel vállalt „szolidaritásra”.

Konklúzió

A hangzatos kijelentések, szerződések és partnerségi megállapodások ellenére a két nagyhatalom korántsem alkot egy értékközösséggel rendelkező szövetségi rendszert. Mivel közös határaik alapvető civilizációs, kulturális törésvonalat is jelentenek és hosszú időre visszamenő birodalmi tudattal rendelkeznek elsősorban az Egyesült Államok globális hatalmi igényei elleni közös ellenérzések „tartják őket egyben”. Az orosz eurázsiai koncepció és Kína Egy övezet egy út kezdeményezés programjában is számos egymást kizáró, vagy nagyban megnehezítő célkitűzés (számos azonos régió és ország felett igyekszik kínai pénzügyi-, piaci-, illetve orosz energetikai, védelmi-hadiipari függést biztosítani) érhető tetten. Emellett nyilvánvalóak az orosz-kínai érdekellentétek a Shanghaji Együttműködés Szervezeten belül is, ahol Kína kereskedelmi és vámügyi liberalizációra és óriási exportja szabad mozgásában érdekelt, míg az Oroszországi Föderáció az energetikai területen való elmozdulás jelentene előnyöket. Tovább bonyolítja a viszonyt az is, hogy Moszkva hagyományosan (szovjet időkre visszamenően) jó kapcsolatokat ápol Új-Delhivel is, mely elsődleges történelmi szerepének megfelelően ma is potenciális eszköz lehet Peking ambícióinak ellensúlyozására.

A történelmi tapasztalatok és a sokszázéves rivalizálás alapvetően megágyaztak egy mélyen meglévő bizalmatlanságnak, amely a geopolitikai aspirációk mélyén jelenleg is megtalálható. Ugyan jelen helyzetében Oroszország nagymértékben érdekelt a Kínával való jó kapcsolat fenntartásában, korántsem garantált, hogy szívesen hajlandó beletörődni egyértelmű pozíció vesztésébe és a Kína melletti másodrendű szerepbe. Bár jelenlegi erőforrásai és jövőbeni kilátásai (csökkenő népesség, technológiai-gazdasági lemaradás stb.) alapján Moszkvának el kell fogadnia Peking dominánsabb helyzetét az eurázsiai kontinensen, a hosszútávú, tartós kínai-orosz partnerség korántsem garantált.

Források:

1. Krausse, Alexis Sidney: Russia in Asia: a record and a study, 1558-1899, G. Richards, London, 1899.
2. Gao, James Z.: Historical dictionary of modern China (1800–1949), Scarecrow Press, Lanham, Maryland, 2009.
3. Dobbins, James; J. Shatz Howard; Wyne Ali: Russia Is a Rogue, Not a Peer; China Is a Peer, Not a Rogue, Different Challenges, Different Responses, RAND Corporation, 2018.
4. Wei, Bingling: The Red Cross Society of China in the Beiyang Government Period (1912-1928): A Civil Society Organisation Amidst Political Unrest, Asia-Pacific Journal of International Humanitarian Law, 2021.
5. Kozyrev, Vitalij: Russo-Sino Relations in the Vladimir Putin and Xi Jinping Eras, 21.10.2021.
6. Propenko, Alexandra: The Risks of Russia’s Growing Dependence on the Yuan, Carnegie Endowment for International Peace, 2nd February 2023.
7. Alexander Gabuev; Maria Repnikova: Why Forecasts of a Chinese Takeover of the Russian Far East Are Just Dramatic Myth, South China Morning Post, 14.06.2017.
8. China’s Economic and Trade Ties with Russia, Congressional Research Service, 24th May, 2022.
9. Gupta, Prithvi: Oil-for-loans: Chinese energy investments in Russia, Observer Research Foundation, 22nd February, 2023.
10. Griffin, Rosemary: Russia, China look to increase energy cooperation amid Western sanctions, S&P Global, 29.11.2022.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A felhasznált kép forrása a Pinterest.

A Természetszerű a kínai-orosz barátság? – Kína gazdasági és politikai befolyásának növekedése Oroszországban, az orosz-kínai viszony „szemüvegén” keresztül. bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

South Korean President Yoon Suk Yeol came to Tokyo this week to meet with his Japanese counterpart, Prime Minister Fumio Kishida, in a hint of further diplomatic softening. Due to concerns in South Korea–Japan relations, it was the first official visit of a South Korean president to Tokyo in 12 years. Yoon’s visit comes just over 10 days after the two presidents reached an agreement to settle a disagreement over South Korea’s 2018 court verdict against Japanese corporations’ use of forced Korean labor during World War II.

Few issues between Japan and South Korea command as much attention and political capital while yielding as fragile outcomes as historical reconciliation. Yet, all of these reconciliation initiatives have been fundamentally faulty, whether in terms of procedure, substance, or seeming insincerity. Because of Japan’s history of ineffective apologies and accords, many Koreans believe the country has not fully expressed remorse for its colonial sins. Meanwhile, some Japanese have „apology fatigue” which results from giving multiple apologies without witnessing long-term changes in relations.

The names of the bodies of water separating Japan and the Korean Peninsula, Sea of Japan or East Sea; sovereignty over a group of rocky islets between the two countries (Dokdo/Takeshima); the legality of Japan’s colonization of Korea from 1910 to 1945; and the treatment of sexual slaves, also known as „comfort women”, by the Japanese imperial military during the course of the conflict are among the many areas of historical tension between South Korea and Japan. These historical grievances often spill over into non-historical disagreements, such as Japan’s decision to dump Fukushima Daiichi nuclear power plant wastewater in 2021 and its 2019 tightening of export regulations on chemicals used by South Korea’s semiconductor sector.

Background

While South Korea and Japan restored ties in 1965, unsolved historical issues continue to obstruct real bilateral reconciliation and effective diplomatic, security, and economic cooperation. Previous attempts to enhance ties, both bilaterally and trilaterally with the US, have traditionally stressed a „future-oriented” strategy centered on joint security and economic objectives. Without a comprehensive settlement to historical difficulties, „future-oriented” bilateral cooperation on diplomatic, security, and economic issues would be restricted and unsatisfactory. Poor ties between the US and its two closest regional allies are not just an irritation, but also a direct danger to the US’s long-standing objective of creating a network of allies in the area, as well as its current goal of attaining integrated deterrence as part of its Indo-Pacific strategy.

Yet, despite previous attempts to resolve Japan’s imperial heritage, historical disagreements may grow and generate regions of enmity that harm future ties. For example, after Japan’s decision in August 2019 to remove South Korea from its „white list” of trustworthy economic partners, South Korean President Moon Jae-in said in an emergency cabinet meeting that „we [South Korea] will never again lose to Japan.” Japan’s export restrictions disrupted South Korean supply lines, forcing the Moon administration to rely on local suppliers and other nations to manage its increased economic vulnerability. This trade conflict, which arose as a result of a court judgement on forced laborers in 2018, was as much a reflection of present economic warfare and national pride as it was unresolved history.

Conservative South Korean leaders’ attempts to repair ties with Japan have been pragmatic but unpopular. They focused on security and economic concerns while dismissing their opponents. Yet, this strategy has never resulted in the type of long-term goodwill that exists between South Korea and Japan that exists among NATO members. However, these attempts have been faced with persistent criticism for failing to address territorial issues and compensate Korean victims of Japanese colonization. The 2015 comfort women agreement, South Korea’s final important accord with Japan, disintegrated fast after progressive reformer Moon Jae-in was elected president in 2017. Moon’s cancellation of the deal, as well as the South Korean Supreme Court’s 2018 judgment ordering Japanese corporations to pay compensation to World War II-era forced labor victims, hastened the deterioration of ties between Tokyo and Seoul. The Abe administration imposed tighter limits on technology exports to South Korea, resulting in local boycotts of Japanese products and Seoul’s attempts to minimize its economic dependency on Japan via increased R&D expenditure.

A promising summit

Nonetheless, the recent Yoon-Kishida meeting offers a diplomatic boost to Seoul and Tokyo, as well as a more political impetus to develop a „future-oriented” bilateral partnership. Much of the rapprochement between the two neighbors is motivated by growing security concerns about Pyongyang’s repeated missile tests, China’s escalating military posture, and tensions across the Taiwan Strait, which both Tokyo and Seoul regard as critical to their respective security. The event also speaks well for enhanced trilateral ties between the United States, Japan, and South Korea. As a result, it has a favorable impact on the Biden administration’s Indo-Pacific Strategy. Nonetheless, the Yoon administration confronts significant internal political challenges from its own people.

The summit could be considered as a crucial step toward resuming bilateral South Korean-Japanese ties, which resumed after Yoon’s inauguration in May 2022. Before yesterday’s summit in Tokyo, the two leaders had met four times. Better bilateral ties have also facilitated trilateral contacts between the United States, Japan, and South Korea, with the three nations hosting roughly 40 trilateral meetings in the previous year. To keep the sense of optimism going, Japan declared its intention to lift export limitations on certain chemicals used in the production of semiconductors and displays that have been imposed on South Korea since 2019, likely in reaction to the forced labor court verdict. South Korea’s trade minister indicated that his nation will abandon a World Trade Organization case against Tokyo. These moves present an opportunity for enhanced economic security cooperation, including supply chain coordination and resilience against Chinese economic pressure.

Kishida also announced that the two nations’ military cooperation and strategic discussions will restart at the vice-ministerial level. The talks will almost certainly culminate in the complete reinstatement of the General Security of Military Information Agreement, which both nations signed in 2016, allowing them to exchange sensitive information. Enhanced security connections will aid in the strengthening of defense and deterrence on the Korean Peninsula and beyond. Keidanren, Japan’s biggest business association, has recently announced intentions to create a joint scholarship fund with South Korean corporations to boost youth exchanges. Yoon was joined by a group of South Korean business executives to meet with their Japanese counterparts. People-to-people interactions can help cement South Korea-Japan connections from the ground up, rather than only from the top down.

The Biden administration has been eager to applaud the diplomatic reconciliation between two of America’s closest allies. Separate but complementary remarks from the White House and the State Department welcomed the historic and promising new chapter between Japan and South Korea. While Washington urged both parties to pursue reconciliation and established political space for talks in trilateral forums, the latest attempts at rapprochement should be attributed to Seoul and Tokyo. The constant escalation of North Korea’s nuclear and missile threats, including a long-range missile test the morning of the Yoon-Kishida meeting, as well as worries over China’s challenge to the current rules-based regional order, have all contributed to improving South Korea-Japan ties. The two US partners are now taking practical efforts to strengthen security cooperation on the Korean Peninsula and in the Indo-Pacific region. All of this works favorably for Washington, which is attempting to rally like-minded friends and partners in order to maintain regional stability. As stated in the Phnom Penh Statement on US-Japan-Republic of Korea Trilateral Partnership for the Indo-Pacific, the Biden administration would particularly welcome cooperation with its two allies on matters other than Northeast Asia. In 2018, Japan approved its Free and Open Indo-Pacific Strategy before the United States. With South Korea releasing its own Indo-Pacific Strategy by the end of 2022, more collaboration is needed in areas such as new technology, climate change, and development financing, among others.

Possible solution through the way of memorialization and education

78 years after the war’s conclusion, reconciliation between Japan and South Korea must meet the wishes of the surviving war victims while also forcing both nations to rethink how they interact with their history. Any deal that relies mostly on apologies for external geopolitical security concerns or economic gains will have the same basic weaknesses as prior accords. Addressing the requests of victims has not been a fundamental component of Japan-South Korea reconciliation, security, or economic accords, which is why elite-led initiatives feel hollow. Short-term and state-centric goals promote cynicism among public hardened by years of short-lived accords, ensuring that the few survivors do not get closure. As a result, Washington’s engagement in mediation should be restricted in order to prevent the idea that reconciliation is just an impediment to be surmounted in order to concentrate on regional security challenges, particularly as the US has never completely acknowledged its role in covering up the original sin. Moreover, a restricted involvement of the United States in mediation would prevent the possibility of two significant friends misinterpreting anything less than complete support as a slur.

The Korean government and the public should assist, rather than obstruct, the willing acceptance of compensation. Despite the fact that hundreds of victims accepted it, the Moon administration shut down the fund created in 2015. Similarly, victims were prevented from receiving payments from the Asian Women’s Fund, which was established in 1995, since nonprofit groups pressed victims not to take Japanese money in order to get a special payout from the Korean government. Organizations that assist victims should only play a supportive role and should not speak or accept agreements on behalf of the real victims. Finally, the choices of relatives with legal standing to advocate for victims who have died or are incapable should be respected.

With the establishment of memorials and the dissemination of historical knowledge, the Japanese and Korean governments and their respective populations may ’move with’ history rather than ’moving on’ from the historical problems. Japan and South Korea’s relations should center on investments that have the potential to return „dividends,” which means they should contain activities that develop new areas of collaboration rather than placing a definitive mark on the past. Engaging with history, both in the here and now and in the future, critically is an effective strategy to prevent any diplomatic flare-ups that emerge from the politicization of historical concerns. The construction of memorials commemorating comfort women in South Korea and other countries across the globe has been the most contentious aspect of the comfort women problem in recent years. The demand of Japan to have the comfort women monument in front of the Japanese Embassy in Seoul removed was a major sticking point in the 2015 comfort women agreement. Third-party nations were likewise subjected to intense lobbying pressure from Japan and South Korea in relation to comparable statutes.

It is not necessary for statues remembering Korean victims of colonialism to have a hostile tone. Several already exist, such as the Monument in Memory of Korean Victims of the A-bomb in Hiroshima Peace Memorial Park and the Monument for Korean Atomic Victims in Nagasaki Peace Park. Both memorials make reference to the use of forced labor as the motivation for Koreans’ presence in Hiroshima and Nagasaki in 1945, the years in which the atomic bombs were detonated. The building of both monuments was a difficult and highly political endeavor. Both arose from civil society pressure and grew in size and significance over time as the local and South Korean governments collaborated in their advancement. As a result of the successes of these two cases, it is possible that new memorials commemorating forced laborers and comfort women could be built; however, the nature of these memorials and their locations should be continuously negotiated in the interest of fostering better relations and developing a deeper comprehension of the events of the past going forward.

The establishment of peace museums would be an effective means of resolving disinformation and education shortages as well as developing constructive narratives around the relationship between Japan and South Korea. It is possible for museums dedicated to peace to play a significant part in the process of educating people about peace by bringing attention to the various meanings that can be ascribed to the concept of peace and by providing opportunities for visitors to contemplate, engage in conversation about, and take part in deliberated routes leading to both personal peace and cultures of peace. In Japan, such a place to reflect on Japan’s colonial history already exists, most notably at the Hiroshima Peace Memorial Museum, the Nagasaki Atomic Bomb Museum, and the Women’s Active Museum on War and Peace in Tokyo, despite the fact that the issue is limited to only a small portion of the former two museums. A Japanese government-supported museum in Tokyo with a board of trustees comprising stakeholders from both nations would complement the War and Women’s Human Rights Museum in Seoul, which is primarily a point of contention between the two countries. By delegating power to the Japanese side, the Korean side recognizes Japan’s attempts to retain its peace identity.

Monuments and museums dedicated to peace leave behind a physical legacy for victims who will soon no longer be alive. In addition, museums and monuments are forward-looking because people will continue to visit them eternally, and the information presented in museums is continually revised, negotiated, and discussed. This discussion necessitates both parties critically examining how they have previously recounted history. In order to successfully negotiate this issue, both parties will need to do an in-depth analysis of how they have previously described the events. South Korea should not silence academic exploration of the complexities of the colonial era and should bring attention to the domestic discrimination that comfort women faced in the postwar era, which included ethnic Japanese. Japan must clearly condemn any reports that reject the coercive and brutal character of the comfort women system.

It would be arrogant of us to attempt to sketch out what the ultimate wording of a settlement with comfort women or forced workers ought to be. The victims should decide, in the privacy of negotiation chambers, what constitutes a sufficient apology, and the terms of that apology should only be made public at the victims’ request. In light of this, it is imperative that the governments of Japan and South Korea, as well as the general people in both countries, avoid reliving the past on their behalf and instead devote their energies to critically examining the past and finding new areas of collaboration. Taking responsibility for the past is just the first step, and establishing peace museums and monuments will demonstrate a concrete commitment to extending a sincere apology to victims and to advancing human rights in the future.

Summit’s implications

Even though the meeting has significant positive implications for a „future-oriented” relationship between South Korea and Japan, and by extension for trilateral relations between the United States, Japan, and South Korea, more work needs to be done by all parties to cement newly discovered gains in bilateral relations. The opposition Democratic Party in South Korea referred to the agreement reached by the Yoon administration with Japan on the matter of forced labor as the „most humiliating moment” in South Korea’s diplomatic history. In the same vein, the opposition criticized Yoon for walking away from his meeting with Kishida without having been offered an apology first. According to the results of a recent survey, around 60% of people living in South Korea are against Yoon’s unilateral gesture to Japan. Opponents think that Yoon surrendered too much ground to Japan when he chose to let South Korean firms pay victims rather than Japanese corporations.

If Tokyo is willing to meet Seoul halfway on the reparation fund, it will be able to give the Yoon administration with more diplomatic cover, which will reduce the likelihood that domestic politics would once again derail ties between Korea and Japan. However, the Japanese corporate community has not provided any indication as of now on whether or not it will make voluntary contributions. Yoon also indicated that his administration would not require Japanese corporations to contribute money to the fund, and he said that this was something that they would not do. But, such approaches may help put an end to demonstrations in South Korea or, at the very least, bring to light the unyielding attitude of those Koreans who are reluctant to make any concessions in order to restore relations between South Korea and Japan.

When it comes to making extra gestures that seem to go beyond the 1965 bilateral agreement that Tokyo considers to have completely addressed all compensation concerns, Kishida certainly confronts his own set of political obstacles that he must overcome. Nevertheless, in order for this agreement to go through, Japan has to prove that it is sincere, that it is flexible, and that it has the same kind of guts that Yoon has shown in taking this route. If that were to happen, the political opposition in South Korea would have to show some self-control and refrain from undoing the Yoon-Kishida accord in the future.

Conclusion

Yet, strengthening relations between Seoul and Tokyo remains a significant objective. Both Japan and South Korea have a fundamental set of beliefs and interests in common that are distinct from those of the majority of other Asian nations. They are dedicated to protecting democratic political institutions, free and fair elections, and the right to speak one’s mind, assemble with others, and practice one’s religion, none of which are generally respected in the Asian area. Both countries are economic powerhouses with significant cultural impact and a great deal of soft power, despite the fact that they have a lot of difficulties in common. It is possible that friction among the area’s democracies may wind up further boosting its forceful dictatorships since authoritarian nations in the region, notably China, Russia, and North Korea are becoming more supportive of one other. In addition, mending the damaged trade ties between Japan and South Korea is essential to the well-being of the world economy at a time when interruptions to supply chains are becoming more common and economic nationalism is on the rise.

The leaders of South Korea and Japan were able to attain a significant milestone in the development of their bilateral ties as a result of the statesmanship shown by both Yoon and Kishida. It is inevitable that historical concerns may reemerge in South Korea’s relations with Japan; nevertheless, the succession of diplomatic actions made over the course of the last year between the two nations gives a chance to further strengthen cooperation in the Indo-Pacific region.

Other publications in english available here.

Cover photo from Pintereset.

A History and rapprochement of South Korean and Japanese relations bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Csaknem 10 évvel ezelőtt hatalmas menekülthullám áramlott Jordániába és a környező országokba. Ennek oka az arab tavasz nyomán kitörő polgárháborúk Irakban és Szíriában, illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megjelenése a térségben. A Jordán Hásimita Királyságnak és az ide menekülő szíriai és iraki állampolgároknak számtalan problémával kell és kellett szembenézniük: integráció az új társadalomba, menekülttáborok létrehozása, a menekültek elhelyezése és egy új esély biztosítása számukra. Mára Jordánia az az ország, amely lakosságához viszonyítva a legtöbb menekültet fogadja: 1000 lakosra összesen 89 fő menekült jut. Habár az ország kapcsán legtöbbször a palesztin menekültek helyzete merül fel, elemzésemben a kevésbé taglalt, szíriai és iraki menekültközösségek helyzetét, kapcsolatát és a menekülttáboraikat szeretném bemutatni.

A Jordán Hásimita Királyságról röviden

Jordán Hásimita Királyság egy Közel-Keleten található „demokratikus alapokon működő alkotmányos monarchia”[1]. Az ország tulajdonképpen egy mesterséges képződmény, hiszen az észak- jordániai lakosok hagyományosan Szíriához, a dél-jordániaiak pedig az Arab-félszigethez kötődtek, a nyugat-jordániaiak pedig a ciszjordániai palesztinokkal azonosultak. A területe az évszázadok során különböző birodalmak részét képzete és ütközőzónaként szolgált az arab törzsek számára. 1921-ben, brit mandátum alatt jött létre a Transzjordánia Emirátus, majd 1946. május 25-én független királysággá vált. Ekkor egyesült Kelet-és Ciszjordánia is, és jelentős számú palesztin menekült jordániai állampolgárságot kapott. A területet 1967-ben megszállta Izrael, amelynek következtében a palesztin csapatok is felléptek a régió elnyerése érdekében. Ennek eredményeként Jordánia 1988-ban lemondott Csiszjordániáról és megszakított mindennemű kapcsolatot.[2]

A Westminster Foundation for Democracy szerint az ország azonban jelenleg csak formálisan alkotmányos monarchia. Az Alapítvány megjegyzi, hogy bár előrelépés történt a parlamenti demokrácia és a fokozott decentralizáció irányába, még mindig esedékes a „parlamenti gyakorlat korszerűsítése, a pluralizmus előmozdítása, valamint a választott képviselők és a lakosság szélesebb köre közötti párbeszéd elősegítése”. Az állítást más források is előtámasztják: a Freedom House szerint királynak domináns szerepe van a politika és a közigazgatás irányításában, továbbá parlament alsóházát választják, de a választási eljárás szándékosan hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéket, és a kamara csekély valódi hatalommal rendelkezik. A kormány nyomása és a korlátozó szabályozások megnehezítik a média és a civil társadalmi szervezetek működését. Az igazságszolgáltatási rendszer nem független, és gyakran nem tartja tiszteletben a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Megfigyelhető, hogy többször is megkérdőjeleződött a demokrácia érvényesülése az országban az évek során. A szegénység és a megélhetési költségek növekedése miatt a polgárok és az állam közötti bizalom már számtalanszor megingott, illetve a lakosság részvétele a döntéshozatalban korlátozott, különösen a marginalizált csoportok, például a nők, a fiatalok és a fogyatékkal élők körében. A Freedom House által a politikai jogokról és a polgári szabadságjogokról világszerte készített éves tanulmány szerint Jordánia nem tekinthető szabad országnak sem. A Freedom on the Net tanulmányuk alapján pedig az internet szabadsága Jordániában továbbra is korlátozott: „az internethez való hozzáférés az elmúlt években jelentősen javult, bár továbbra is fennállnak az online tevékenység állami felügyeletével kapcsolatos aggodalmak”.

Az iraki és szíriai menekült közösségek helyzete

A lakosság száma a menekült hullámoknak köszönhetően növekedett meg a 20. században, legtöbb menekült Palesztinából és Irakból érkezett. Szám szerint 2,6 millió (regisztrált) palesztin menekült, 1 millió iraki menekült és 1,6 millió szíriai menekült tartózkodik Jordániában, továbbá a külföldi munkavállalók számával együtt, a nem jordániai állampolgárok száma meghaladja az 5 millió főt, amely csaknem a lakosság felét jelenti.[3] A soknemzetiségű társadalomnak és mai napig nagy jelentőségű törzsi tagolódásnak köszönhetően az országban a szociális biztonsági faktorokon több törés is fellelhető.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Jordánia az az ország, amely lakosságához viszonyítva a legtöbb menekültet fogadja, 1000 lakosra összesen 89 fő menekült jut. Összességében az ország több, mint 1,3 millió szíriai állampolgárnak ad otthont. 2023. februári adatok szerint az aktívan regisztrált érintettek száma 661,854 fő, ebből 20% (135,028 fő) él menekülttáborokban, és 80 százalékuk (526,826 fő) pedig a táborokon kívül. 2022-es adatok szerint az iraki aktív, nyilvántartott, érintett személyek száma 66 029 fő, kevesebb, mint a szíriaiaké. Így összesen 727 883 szíriai és iraki menekültet és menedékkérőt tart nyilván az UNHCR Jordániában.

Fontos megjegyezni, hogy a két menekült közösség megítélése között általában óriási különbségek vannak. Az iraki menekültek a két állam közötti történelmi kapcsolatok miatt jobb helyzetben vannak a jordániai társadalomban, így az országot „mindig is politikai menedékhelynek tekintették az iraki állampolgárok”. Tekintettel arra, hogy az iraki menekültek többsége városi területekről származik, Jordánia városai kézenfekvő menedékhelyeket kínálnak az irakiak számára. Leginkább Amman, Zarqa és Ibrid városába érkeznek, különösen a közlekedési és szolgáltatási infrastruktúra miatt. Ráadásul a jordán-iraki határ mentén nincsenek igazi határvárosok (mint például a szíriai és a jordániai határ mentén). Az iraki menekültek az ország stabilitása miatt biztonságosnak írják le a Jordániában való életet.

Ami a szíriai menekültek helyzetét illeti, a jordániai állampolgárok úgy vélik, hogy ez a réteg kevésbé képzett és szegényebb, mivel a szíriaiak többsége vidéki területekről származik Dél-Szíriából. A több ezer szíriait, akik átlépik a határt, általában nem fogadják be a jordániai nagyvárosok, így a legtöbbjüket a 2012. júliusában létrehozott, az UNHCR és a jordániai kormány által közösen irányított zaatari táborban és az 2014-ben létrehozott azraqi táborban helyezik el. A zaatari tábor az egyik legnagyobb szíriaiakat befogadó menekülttábor, a menekültek száma 82 268 fő. Mafraqtól (egy észak-jordániai várostól) 10 km-re keletre található. Az Azraq táborban 39 322 menekültet helyeztek el, amely Északkelet-Jordániában található.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szíriai menekülteknek több kihívással kell szembenézniük, mivel nem rendelkeznek ugyanazokkal az előnyökkel, mint az iraki nemzetiségűek. Általánosságban elmondható, hogy az iraki menekültek nagyon gyorsan és könnyen be tudnak illeszkedni a társadalomba, mivel a városi területeken és a városokban szívesen látják őket, így csak az alapvető szociális biztonsági problémáktól szenvedhetnek, de a szíriai menekültek kiszolgáltatottabbak a társadalmi elutasítás és a vidéki területeken, valamint a menekülttáborokban uralkodó életkörülmények miatt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatportálja is alátámasztja ezt az állítást, a „Registered Persons of Concern Refugees and Asylum Seekers in Jordan” adatlap szerint a szíriai menekültek és menedékkérők 62,3%-a a nagyvárosi régión kívül él, az iraki menekültek és menedékkérők 88%-a azonban a fővárosi régióban.

A menekülttáborban vagy azon kívül?

A szíriai és iraki menekültek számára fenntartott két fő jordániai tábor a már említett zaatari és azraqi tábor. A zaatari menekülttábor 11 éve nyitotta meg kapuit, kezdetben 80 000 fő szíriai állampolgárt helyeztek el itt. A 12 körzetre osztott tábor a csúcspontján mintegy 200 000 szíriai menekültnek adott otthont, ezzel Jordánia negyedik legnagyobb városává vált. Az évek során sok menekült visszatért Szíriába vagy más országokba költözött, a táborban még mindig mintegy 80 000 ember él, akiknek több mint fele (55%) gyermek.  A tábor 58 közösségi központtal, 32 iskolával és nyolc orvosi rendelővel rendelkezik.

Az azraqi menekülttábort 2014-ben nyitották meg azzal a célzattal, hogy csökkentse a zaatari tábor túlzsúfoltságát. Jelenleg 40 000 fő menekültnek ad otthont, irányítását a Szíriai Menekültügyi Igazgatóság (SRAD) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága koordinálja. A menekülttábort szintén falualapú megközelítéssel hozták létre, hogy a lakosok körében erősítsék a felelősségvállalás és a közösség érzését. Az Azraq táborban jelenleg négy egészségügyi alapellátási központ, 15 iskola és 388 hivatalos üzlet működik, amelyek a menekültek és a befogadó közösség tagjainak tulajdonában van. A magas szintű biztonság és a távoli elhelyezkedés miatt az azraqi tábort általában a „kevésbé vonzó” tábornak tekintik. Sőt, Azraq soha nem érte el a 120 000 fős maximális befogadóképességének a felét sem, mivel a menekültek többsége úgy döntött, hogy táboron kívül jobb helyzetben élhet. Továbbá, a táborokban a nők és lányok elleni nemi erőszak miatt dönt úgy sok család, hogy lehetőség szerint elkerüli az ide való költözést.

Zaatar-ban és Azraq-ban különböző módon juthatnak a menekültek jövedelemhez. A jövedelemszerzési lehetőségek lehetséges formái közé tartozik például az ösztönző alapú Önkéntességi rendszer (Az IBV aktív szerepet játszik abban, hogy a menekültek lehetőségük legyen kiegészítő jövedelemhez jutni) és a magánvállalkozások működtetése a helyi piacon, amely által a menekültek különböző vállalkozásokat is működtethetnek; például fodrászüzleteket, ruházati boltokat, illetve ételstandokat. Minden menekült havi 23 jordániai Dinár (32 dollár) értékű élelmiszer-utalványt kap a Világélelmezési Programtól (WFP), továbbá a WFP az iskolai étkeztetési program keretein belül napi étkeztetést biztosít a két táborban működő iskolák tanulói számára. Azonban ezek a támogatások már nem elégítik ki az alapvető szükségleteket a növekvő élelmiszeráraknak köszönhetően. Külső válságok sorozata gazdasági válságot és inflációt idézett elő Jordániában (a szíriai konfliktus gazdasági következménye, COVID-19 világjárvány, orosz-ukrán háború) ennek következményeképpen pedig a szíriai és iraki menekültek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az országban. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a zaatari táborban élő menekült családok nagy része eladósodott, és 92 százalékuk arról számolt be, hogy emiatt kénytelek az élelmiszerfogyasztás csökkentéséhez vagy illegális munkák vállalásához folyamodni. A jordániai menekülttáborokban már az ukrajnai háború kitörése előtt is nőtt az élelmiszerellátás bizonytalansága: a táborokban a menekült háztartások több mint fele (58%) élelmezési gondokkal küzd, míg két évvel ezelőtt ez az arány csak 39,5% volt. Továbbá a szigorú be- és kilépési feltételek miatt a táborok lakói nagyrészt el vannak zárva a külső munkaerőpiacoktól és élelmiszervásárlási lehetőségek széles skálájától, így rendkívül érzékenyen reagálnak a táboron belüli élelmiszerár-emelkedésekre.

Viszont úgy tűnik, hogy a Zaatar-on és Azraq-on kívül jelenleg nehezebb a megélhetés a menekültek számára. A táborokban uralkodó nehéz helyzet és szigorú szabályok ellenére a menekültek egy része úgy döntött, hogy visszaköltözik a menekülttáborokba (munkanélküliség, valamint az emelkedő üzemanyag- és áramárak miatt), amelyeket korábban elutasítottak. Zaatar-ban és Azraq-ban (az Azraq tábor az első megújuló energiával működő menekülttábor a világon) napenergiával biztosítanak áramot a lakók számára, illetve menedékházakban helyezik el a menekülteket, így az itt élők megélhetési költségei alacsonyabbak. Továbbá, úgy tűnik, hogy a jordániai kormány is a menekülttáborokba való visszatérésre ösztönzi az egykori lakókat, hiszen így csökkenhetnek az anyagi nehézségeik. Azonban a növekvő lakók száma egyre nagyobb terhet ró az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára, hiszen már így is túlzsúfoltak a táborok, ahol szükség lenne a szolgáltatások bővítésére és korszerűsítésére.

Tekintettel a jelenlegi világgazdasági helyzetre és a növekő inflációra Jordániában az ideális megoldás a táborok fejlesztése és kapacitásának kibővítése lenne, így a visszatérő és már bent élő menekültközösségek kevésbe szenvedik el a válság következményeit. Ahogy említettem, a menekülttáborokban is rendkívüli nehézségekkel néznek szembe a lakók, azonban a kialakított szociális hálónak köszönhetően biztosabb megélhetés vár az itt élőkre.

 

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-61 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva olvashatók.

Photo by Mohammad Almashni on Unsplash

[1]George, Alan. Jordan: Living in the Crossfire. London: Zed Books Ltd, 2005.

[2]George, Alan. Jordan: Living in the Crossfire. London: Zed Books Ltd, 2005.

[3]7Singh, Mnajari. األزمة إدارة إلى األزمة ضبط من :19-كوفيد بعد األردن) Jordan after COVID-19: From Crisis Adjustment to Crisis). Washington: Washington Institue for Near East Policy, 2020/04/15.

 

A Egy évtized küzdelem: A szíriai és iraki menekültek helyzete a Jordán Hásimita Királyságban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az internet és az infokommunikációs eszközök (IKT) elterjedésével ma már szinte minden számítógépeken és az ezeket összekapcsoló hálózatokon keresztül működik. A társadalom is egyre inkább támaszkodik rájuk és használja ezeket a technológiákat, mivel használatuk napjainkban megkerülhetetlenné vált. A globális internet és világhálózat kialakulásával és elterjedésével összhangban egyre több kiberbűnözői csoport és terrorista csoport jelent meg a kibertérben. Ezek a csoportok a kiberteret egyfajta fegyverként alkalmazzák céljuk elérése érdekében. A kiberbűnözői csoportok elsődleges célja általában a vagyonszerzés vagy az anyagi kár okozása. A terrorista csoportok vonatkozásában a toborzás, támogatók szerzése, propaganda, eszme terjesztése, valamint a figyelemfelkeltés, más néven a soft tevékenységek a jellemzőek. A technológia dinamikus és permanens fejlődésével a különböző támadási módszerek is egyre szofisztikáltabbá, fejlettebbé váltak. Az új támadási módszerek ellen a védekezés igen nehézkes, a támadás felelősét (kombattáns) pedig szinte lehetetlen azonosítani, megnevezni. Cikkemben egy speciális támadási formát, a szolgáltatásmegtagadással járó túlterheléses támadást (Denial of Service) és annak fajtáit szeretném ismertetni.

A túlterheléses támadás meghatározása

A számítógépeken keresztül elkövetett bűnözés egyidősnek tekinthető a számítógépek megjelenésével, azonban a bűnözés felerősödését a gépek hálózatba történő kapcsolása jelentette. Ezeknek a hálózatba kapcsolt informatikai rendszereknek a sebezhetősége ennek következtében jelentős mértékben megnőtt, mivel a támadónak már nem szükséges fizikailag megközelíteni a célpontot, hanem elegendő a hálózatban fellelhető sérülékenységeket, biztonsági réseket kihasználnia. Ilyen veszélyforrást jelenthet egy hibásan megírt alkalmazás, mely esetben a hiányosságokat kihasználva átvehető a rendszer felett az irányítás vagy működésképtelenné tehető az adott rendszer. Ezen rendszerek ellen számos támadási forma sikeresen alkalmazható (például: malwarek). Mivel az informatikai rendszerek kapacitása nem végtelen, ezért az egyik legelterjedtebb támadási módszernek számít a túlterheléses támadás (Denial of Service). A szolgáltatásmegtagadással járó támadásról 1990-es évek óta beszélhetünk, mely ellen univerzális értelemben vett védelem a mai napig nem alakult ki, ezért napjainkban is előszeretettel alkalmazott támadási forma. A támadás lényege, hogy a támadó egy darab számítógép segítségével a célrendszer számára annyi kérést, csomagot küld, hogy azt az adott rendszer már nem tudja kiszolgálni, ezért a szolgáltatás működésképtelenné válik. Felhasználói szemszögből működésképtelennek tekinthető egy rendszer, ha válaszideje meghaladja a felhasználó tűréshatárának maximumát, így nem is szükséges teljesen működésképtelenné tenni azt.

A támadók később felismerték, hogy a támadás egyetlen számítógéppel történő kivitelezése több időt és energiát vesz igénybe, ezért megjelent a túlterheléses támadáson belül az elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Ezen támadási forma esetében a támadó már nem egy, hanem több számítógépet (zombigép) alkalmaz a támadás kivitelezésére, mely következtében gyorsabban, kevesebb ráfordított energiával képes elérni a kívánt eredményt. Egy DDoS támadás sikeres végrehajtásához 2 dolog szükséges: a célpontnál nagyobb erőforrásokkal rendelkezzen a támadó, valamint a célpont valamely sérülékenységét sikeresen ki tudja használni. Egy DDoS támadás során a komolyabb támadóerő és a nehezebb kivédés érdekében a támadók sok esetben botneteket használnak. A botnetek főbb jellemzője, hogy számtalan gépet foglalnak magukban és a világ minden táján megtalálhatóak, ezért kiiktatásuk szinte lehetetlen feladat. Az internet segítségével feltérképezhetőek nyílt forrásból azok a gépek, melyek bárki számára hozzáférhetőek. Ezeket a gépeket fertőzik meg kártékony, rosszindulatú programmal, ezzel válnak ezek a gépek egyfajta zombi gépekké. Zombi gépek alatt azokat a gépeket értjük, melyek az interneten keresztül a hacker vagy egy vírus az irányítása alatt tart és szükség esetén ezekről az eszközökről indítja meg a támadást. Egy botnet hálózat mérete igény szerint lehet több tíz ezres vagy akár több milliós is, melyeket általában e-mail spamküldésre és elosztott túlterheléses támadásra használnak.

A DDoS támadások használatának egyik nagy előnye a jelentős méretű károkozás mellett a könnyed megvalósíthatóságában rejlik. A DDoS támadás észlelése is egyre nehezebbé a válik a botnetek, illetve a különböző IP címek használatának köszönhetően. A DDoS támadásnak két fajtája különböztethető meg: magas sebességű (High DDoS), és alacsony sebességű (Low DDoS) támadás. Magas sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom és a kérések száma különbözik a normál forgalomtól, ebből kifolyólag ezt a fajta támadást könnyebb felismerni, észlelni. Az alacsony sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom mérete hasonlít a normál állapothoz, ezért ezt a támadási formát sokkal nehezebb felismerni. Jelenleg két részre oszthatóak a DDoS támadás észlelési módszerek: csomag alapú ellenőrzésre és áramlás alapú ellenőrzésre. Csomag alapú ellenőrzéshez kiválóan alkalmas a Wireshark vagy a TCP dump, melyek a hálózati forgalom rögzítésére alkalmasak. Az észlelési folyamat során a csomag fejléce kimarad, és a rendellenességet a csomagterhelés elemzésével azonosítják. Manapság, mivel a csomagokat is titkosítják, ezért a csomagterhelés elemzése szinte lehetetlen feladatnak minősül. Az áramlás alapú ellenőrzés statisztikai adatokon alapul a hálózati forgalom vonatkozásában. Jelenleg néhány hálózati eszköz (útválasztók, kapcsolók) hálózati protokollokon keresztül (NetFlow) gyűjtik és továbbítják a hálózati folyamatokat. Az áramlás azonos attribútumokkal rendelkező csomagok hálózati halmazát jelenti (forrás és cél IP címek). A magas mintavételi arány miatt a hálózati áramlás nem képes rögzíteni a kommunikációs módot, ezért néhány támadási módszert (alacsony sebességű DDoS támadás) nem képes észlelni.

DDoS támadások általában ismert és népszerű weboldalak ellen fordulnak elő. Az egyik legnagyobb DDoS támadást a GitHub szenvedte el 2018 márciusában, amikor 1,35 TBps forgalmat generáltak a weboldalon. A támadás nagy hálózati megszakítást és gazdasági károkat okozott. További nagy volumenű DDoS támadásként említhető a 2019 januárjában az Imperva nevű cég ellen elkövetetett két DDoS támadás. Az első esetben a támadó 500 millió csomagot, míg a második esetben 580 millió csomagot küldött a támadó másodpercenként a szolgáltatás leállásához. Összehasonlításképp a GitHub szervere 129,6 millió csomagot kapott másodpercenként. 2018-ban érte DDoS támadás a Wikipédia szerverét is, mely következtében az oldal 3 teljes hónapig működésképtelen volt. Ezek az incidensek jól reprezentálják a DDoS támadás súlyosságát és jelentőségét.

DDoS alkalmazása különböző hálózati rétegekben

A hálózati réteg vonatkozásában az ICMP (Internet Control Message Protocol) az IP fontos segédprotokollja, melyen keresztül megvalósítható a DDoS támadás. Az ICMP működésének lényege, hogy az egyik végpont a másik végpont működőképességének ellenőrzésére küld egy „Echo Request” ICMP üzenetet. A másik végpont az „Echo Reply” üzenettel válaszol az üzenet átvétele után. Ez az üzenetváltás megy végbe a legtöbb operációs rendszerben a ping parancs utasítására. Ezek a csomagok mérete igen kevés (általában 74 byte méretűek), ebből kifolyólag nem terhelik jelentősen sem a hálózatot, sem a végpontok számítási kapacitását. A támadás kivitelezése során a támadó „Echo Request” csomagokat küld a célpont számára egyszerre nagyszámú végpontot használva. A támadó a végpontok számától és a rendelkezésükre álló sávszélességtől függően a célpont sávszélessége túlterhelhető, így az általa nyújtott szolgáltatások jelentős mértékben lelassulnak, a megszokott működés lehetetlenné válik. Ezt a támadási formát ICMP floodingnak is szokás nevezni.

Az alkalmazási rétegben a HTTP (Hypertext Transfer Protocol) a legismertebb DDoS támadási módszer. A HTTP kliens szerver modellt követő, tranzakció alapú technológia. A kliens a lekérni kívánt weboldal azonosítóját (URL: Unified Resource Locator) elküldi a szervernek, a szerver pedig a válaszüzenetében továbbítja a kért objektumot. Ha a támadó képes ilyen, sok erőforrást igénybe vevő csomagot előállítani és azt nagyszámú végpontról egy időben elküldeni a kiszolgáló számára, akkor jelentős zavart okozhat a kiszolgáló adatbázis kezelőjének. Szélsőséges esetben ez akár a kiszolgáló leállását is eredményezheti. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy HTTP kérés mérete néhány 100 byte, így nagyon rövid idő alatt sok is elküldhető belőle, míg a válasz összeállítása nagy teljesítményű számítógépek használata mellett is több időt vesz igénybe.

A Syn Flood módszer a TCP kapcsolat kiépülését, egészen pontosan a három-utas kézfogást támadja meg. Egy ilyen kapcsolat, ha minden rendben megy, úgy néz ki, hogy a kliens küld a szervernek egy Syn csomagot, amire a szerver egy Syn-ack csomaggal válaszol. Ez jelenti azt, hogy a szerver tudja fogadni a beérkező kapcsolatot. A szerver a Syn-ack csomagot értelemszerűen arra a címre küldi, ahonnan a Syn-t kapta, ezt az információt pedig onnan tudja meg, hogy mi van a Syn csomag fejlécébe írva. A támadók ezt kihasználva hamis IP címmel töltik ki ezt a részt, a szerver így olyan gépekhez akar csomagot küldeni, akik vagy nem is léteznek, vagy ha léteznek is, nem számítanak Syn-ack-ra és eldobják azt. A szerver egy előre beállított timeout értékig vár mielőtt bármi ilyen félig kiépült kapcsolatot bezárna, ez lehetőséget biztosít a támadónak arra, hogy a szervert ilyen hamis kapcsolódási kérésekkel túltöltse, ezáltal a szabályos kapcsolatok kiépülését jelentősen lelassítsa, vagy akár teljesen ellehetetlenítse.

Összefoglalás

A fentebb leírtak alapján megállapítható, hogy a DoS, mint támadási módszert igen gyakran alkalmazzák a kibertérben. A támadási módszer a könnyű kivitelezhetősége és a szinte lehetetlen elhárítása következtében nagyon kedvelt a hackerek, bűnözők körében. Ennek a támadásnak számos fajtája, módszere ismert, melyet mindig a célba vett rendszer sajátosságaiból kiindulva szoktak kiválasztani. A DoS-on belül ma már sokkal elterjedtebb a DDoS, mely olyan erőforrással és sebességgel képes megtámadni egy adott rendszert, mely a DoS vonatkozásában elképzelhetetlen. Ezért a jövőben a DoS valószínűleg végérvényesen háttérbe fog szorulni és a DDoS támadások fognak még szélesebb körben elterjedni. Elég csak megemlíteni a tézis igazolására az Észtország ellen 2007-ben elkövetett támadást, melyet DDoS támadással hajtottak végre, mely az ország 2004-től teljes mértékben elektronikusan működő közigazgatási rendszerét több hétre ellehetetlenítette. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a jövőbeni információs műveletek és a hibrid hadviselés vonatkozásában ez a támadási forma továbbra is megkerülhetetlen lesz és szerves részét fogja képezni a kibertérben végbemenő cselekményeknek.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A Túlterhelés, mint támadási módszer bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés

A kábítószer-kereskedelem világszerte jelen lévő, azonban egyes országokban különösen komoly biztonságpolitikai kihívás. Ilyen többek között Mexikó is. Az országban a kábítószer-kereskedelem és az ebből fakadó erőszak nem a XXI. század eredménye, már az 1980-as években megjelentek azok a kábítószer-kereskedő szervezetek, amelyek a mai napig uralják a piacot, és az erőszak különböző formáit alkalmazva irányításuk alatt tartják az ország egyes részeit. Az 1990-es évek végétől – miután Kolumbia két legnagyobb kartelljét sikeresen felszámolták (elsőként a Medellín kartellt 1993-ban, 1995-ben pedig a Cali kartellt) – Mexikó vált a kábítószer-kereskedelem központjává az amerikai kontinensen. Az elmúlt másfél évtizedben a helyzet súlyosbodott az országban, a regnáló kormányok sorra háborút hirdettek a drogkartellek ellen. A gyilkosságok aránya ez idő alatt rohamosan növekedett, a tradicionális kábítószer-kereskedő szervezetek körül sokan bomlottak fel kisebb, azonban sokkal veszélyesebb csoportokra. Az ország területén úrrá lett az erőszak, a regnáló kormányok nem tudták megfékezni a kartelleket, amelyek így jelentős befolyásra tettek szert az egész ország területén.

A tanulmány célja az, hogy bemutassa Mexikó legnagyobb és leghíresebb kábítószer-kereskedő szervezeteit, amelyek a mai napig irányításuk alatt tartják az ország egyes részeit, illetve a kábítószer-kereskedelmet.

A kábítószer-kereskedelem kialakulása az ország területén

A kábítószer-kereskedelem gyökereit vizsgálva az országban, egészen a XX. század elejéig tekinthetünk vissza. Már az 1920-as évektől kezdődően mexikói kereskedők tiltott kábítószereket csempésztek át a mexikói-amerikai határon. Kezdetben ezek a szerek a marihuána és a heroin voltak, amelyek – egészen a mai napig – megteremtek, illetve előállíthatók voltak az ország területén. Az 1960-as és az 1970-es évek folyamán a kábítószer-kereskedelem fellendült, mivel a célország (Egyesült Államok) lakosságában terjedt a kábítószer-használat és függőség, így megnőtt a kereslet a déli szomszédnál termelt illegális termékekre. Az igazi fordulópontnak azonban az 1980-as évek számítottak. Az évtized folyamán születtek meg azok a kábítószer-kereskedő szervezetek, amelyek – ugyan kisebb-nagyobb átalakulások révén – a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a mexikói kábítószer-kereskedelemben. Abban, hogy a szervezetek virágzásnak indultak, több tényező is fontos szerepet játszott. Talán a legfontosabb közülük a politikai háttér volt. Az Intézményes Forradalmi Párt (Partido Revolucionario Institutional – PRI) által fenntartott egypártrendszer következtében a hatalmi rendszer meglehetősen centralizált volt. Természetesen a PRI mélyen elítélte a kábítószer-kereskedelmet és az ahhoz kötődő bűncselekményeket, azonban az országban intézményesült korrupció következtében egyes tevékenységek „megtűrtnek” számítottak. Az 1980-as évek folyamán a bűnszervezetek szoros kapcsolatot építettek ki a magasrangú tisztviselőkkel, illetve a Szövetségi Biztonsági Igazgatósággal (Dirección Federal de Seguridad – DFS), akik a társadalmi- és politikai ellenőrzést látták el a kormány számára. A DFS-el létrejött szoros kapcsolat pedig azt eredményezte, hogy egyes kábítószer-kereskedő szervezetek akadály nélkül tevékenykedhettek az ország területén. Az 1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje azonban fellendítette az amúgy is virágzó kábítószer-kereskedelmet Mexikóban. Az Egyesült Államok felszámolta a karibi országokban található kereskedő- és transzportpontokat, ahonnan a Kolumbiából érkező árukat továbbították, elsősorban Floridába. Ennek következtében a kolumbiai szervezeteknek új szállítók és útvonal után kellett nézniük. A legoptimálisabb megoldásnak Mexikó tűnt, mivel közvetlen szomszédja a célországnak, ráadásul a megvesztegetések révén szinte teljes biztonságban tevékenykedhettek a mexikói szervezetek. A Medellín- és a Cali-kartell sikeres felszámolása után a mexikói szervezetek vették át a vezető szerepet, és az 1990-es évek végére már uralták a kábítószer-piacot. A jövedelmező üzlet azonban sokaknak felkeltette az érdeklődését. Egyre több kábítószer-kereskedő szervezet jött létre, akik véres háborúba kezdtek a csempészútvonalak feletti felügyelet megszerzéséért, majd a haszon maximalizálásáért. Az ezredfordulót követően, amikor a politikai hatalom decentralizálttá vált, a vezető tisztviselők többé nem tudták biztosítani a szervezeteknek a büntetlenséget. Az erőszak 2006-ban új szintre lépett, miután Felipe Calderón mexikói elnök háborút hirdetett a kartellek ellen.

2006 után az országon belül kialakult helyzet két lehetséges jövőképet vázolt fel a mexikói lakosság számára: vagy a kormány sikeres politikát folytatva visszaszorítja a megerősödött kábítószer-kereskedő szervezeteket, vagy az ország a drogbárók kezébe kerül, és olyan mélységekbe süllyed, mint amilyenben még Kolumbia sem járt Pablo Escobar idején.

Kábítószer-kereskedő szervezetek Mexikóban

Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején kezdtek el kialakulni azok a kartellek, amelyek a mai kábítószer-kereskedő szervezetek (Drug Trafficking Organizations – DTOs) elődjeinek nevezhetők. Az első ilyen nagy szervezet a Guadalajara kartell volt, amelyet egy volt rendőr, Miguel Felix Gallardo alapított meg 1982-ben. Gallardo és szervezete azonban nem tudta sokáig kiélvezni a jövedelmező vállalkozást. 1985 februárjában megkínozták és meggyilkolták Enrique Camarena DEA (Drug Enforcement Administration) ügynököt, és a gyilkossággal a Guadalajara kartell vezetőjét gyanúsították, majd 1989-ben le is tartóztatták. Ez egyben a szervezet felbomlását is jelentette, amely több darabra hullott szét. A XX. század utolsó évtizede és a XXI. század első néhány éve az utódszervezetek közötti harccal telt el. 2006 után azonban változott a helyzet, miután Calderón elnök háborút indított a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen. Ez azonban egy nem várt következményt is magával hozott. A szervezetek több kisebb kereskedő-csoportra bomlottak szét, amelynek következtében 2012-re már 60-80 kábítószer-kereskedő szervezet működött az ország területén.

Sinaloa kartell

A Sinaloa kartell mára már az egyik legrégebbi és legkifinomultabb szervezetnek számít Mexikóban. A Guadalajara kartellből kiszakadva 1988-ban jött létre, Joaquín Guzmán Loera, ismertebb nevén El Chapo és Héctor Luis Palma Salazar alapította. A kartell rövid időn belül az ország vezető kábítószer-kereskedőjévé vált, többek között a karibi útvonalak felszámolásának köszönhetően. A 2000-es évekre a kartell már több mint 50 országban volt jelen a Föld különböző pontjain, a 2010-es évek elejére pedig a kábítószer-kereskedelem közel 60%-át ez a szervezet bonyolította le, aminek következtében több mint 3 milliárd dolláros évi bevételhez jutott. A kezdeti kokain- és marihuána-csempészet után kibővült a szervezet portfóliója. Mára már olyan illegális szereket is szállítanak – elsősorban az Egyesült Államokba –, mint a metamfetamin, heroin és a fentanil.

Abban, hogy a szervezet évek óta vezető szerepet tölt be a kábítószer-kereskedelemben, hatalmas szerep hárult a vezetőkre, elsősorban El Chapora. Nem sokkal az után, hogy megalakult a Sinaloa kartell, El Chapo tudta, ahhoz, hogy fennmaradjon és hosszútávon sikeres legyen a szervezet, elengedhetetlen az erőszak alkalmazása. Erre példa, hogy 1992-ben a Tijuana kartell által tartott találkozóra 40 fegyverest küldött, akik 9 embert megöltek. Az Egyesült Államok és Mexikó hamar felismerte El Chapo szerepét a Sinaloa kartell élén, aminek eredményeként 1993-ban Guatemalában letartóztatták. A börtönben eltöltött ideje alatt a szervezet élén a fivére, Arturo és a Beltran Leyva testvérek álltak. 2001-ben azonban El Chapo sikeresen megszökött a börtönből, ami után visszavette a szervezet irányítását. 2014-ig sikeresen rejtőzött el a hatóságok elől, amikor újra letartóztatták, azonban a rácsok ezúttal sem tudták megállítani a drogbárót. 2015-ben újabb sikeres szökést hajtott végre, habár a szabadon töltött évei azután nem tartottak sokáig. 2016 januárjában újra elfogták, majd egy évvel később kiadták az Egyesült Államoknak, ahol életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

El Chapo harmadszori – és minden bizonnyal végleges – bebörtönzése azonban nem jelentette a Sinaloa kartell végét. Az irányítást a fiai és Ismael Zambada García (El Mayo) vették át. 2019. október 17-én Culiacán városában (Sinaloa állam fővárosa) őrizetbe vették Ovidio Guzmán Lópezt, El Chapo fiát. A Sinaloa kartell tagjai azonban ellenállást tanúsítottak a letartóztatás után. Nehézfegyverekkel felszerelt emberek lepték el a város utcáit, ahol a rendvédelmi erőkre és a város lakóira támadtak. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök jóváhagyásával még aznap szabadon engedték Ovidio Guzmánt a fegyveres összetűzések és a gyújtogatások megszüntetése érdekében. 2023. január 5-én azonban újra letartóztatták Guzmánt Sinaloa államban, jelenleg pedig az Egyesült Államok beadta a kérelmét a kiadatására.

A Sinaloa kartellnek a 2020-as évekre komoly vetélytársai jelentek meg. A Jalisco Új Nemzedék Kartell (Cartel Jalisco Nueva Generación – CJNG) 2010-ben szakadt ki a Sinaloa kartellből és attól kezdve gyors terjeszkedésbe kezdett az országban. Mára pedig már a Sinaloa kartell elsőszámú kihívójának számít. Mindemellett megállapítható az is, hogy a tradicionális kartellek ideje elmúlni látszik Mexikóban. Helyüket átveszik az újonnan alapuló, ambiciózus kisebb szervezetek, amelyek – mint egykoron a Sinaloa kartell – a kábítószer-kereskedelem révén kívánnak minél nagyobb befolyást szerezni mind a politikai, mind pedig a társadalmi szférában.

Gulf kartell

Eredetileg az 1920-as évek végén, Matamoros városában az Egyesült Államok határán fekvő Tamaulipas államban jött létre a szervezet. Az 1980-as években a szervezet akkori vezetője, Juan García Abrego megállapodást kötött a kolumbiai Cali kartellel, ami után kezdetét vette a kartell virágkora. Az egyezmény megkötése után, 1996-ban azonban letartóztatták Abregot és kiadták az Egyesült Államoknak. Utódja, Osiel Cárdenas Guillén olyan újítást valósított meg, amelyre még a kolumbiai kartellek sem voltak képesek: korábban soha nem látott fegyveres alakulatot hozott létre a kartellen belül. Létrejött a Los Zetas, akik egészen 2010-ig a Gulf kartell keretei közt tevékenykedtek. A 2000-es évek elejére a Gulf kartell Mexikó egyik legerősebb és legbefolyásosabb szervezetévé vált. 2003-ban letartóztatták Cárdenast, aki egészen 2007-ig a börtönből irányította a szervezetet. Azonban még ebben az évben kiadták az Egyesült Államoknak, ahol 25 év börtönbüntetésre ítélték. A 2007-et követő időszak kaotikusnak mondható a kartell életében. hajtóvadászat indult a vezetők ellen, akiket sorra tartóztattak le vagy likvidáltak. Cárdenas kiadatása után a vezető szerep Jorge Eduardo Costilla Sanchez kezébe került, akit 2012-ben tartóztattak le. Mario Ramirez Treviñot (X20) 2013 januárjában fogták el. Ezután az irányítást Julián Manuel Loisa Salinas vette át, akit 2017-ben lőtt le a mexikói rendőrség. Ezt követően José Alfredo Cárdenas Martínez, Osiel Cárdenas unokaöccse kezébe került a kartell, azonban őt 2018-ban letartóztatták.

A Gulf kartell – akárcsak a Sinaloa – többfajta kábítószer kereskedelmében vállal szerepet. A leggyakoribbak a kokain, marihuána, metamfetamin, heroin és fentanil. Ezen cikkek elsődleges végállomása az Egyesült Államok. A Gulf kartell a földrajzi adottságokat kihasználva (Tamaulipas állam, ahol a kartell székhelye található, közvetlenül a határ mellett fekszik) könnyedén az Egyesült Államokba, Texas államba tudja juttatni az illegális szereket. Számos elosztópontot üzemeltetnek, többek között Houston, Detroit és Atlanta városában. A kartell egyes sejtjei azonban további illegális tevékenységeket is folytatnak, mint például az emberrablás, lopás vagy a zsarolás.

Ellenségének elsősorban az a Los Zetas tekinthető, amely a Gulf kartell keretein belül jött létre. A szervezet irányítása alatt tartott északkeleti országrész folyamatos nyomás alatt áll a többi kereskedő-szervezet részéről, hiszen tökéletes földrajzi fekvése lehetővé teszi az egyszerű szállítást az Egyesült Államokba. Emellett fontos megemlíteni az újonnan megalakult szervezeteket is, amlyek szintén minél nagyobb hasznot szeretnének húzni a kábítószer-kereskedelem adta lehetőségekből. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár a Gulf kartell fénykora elmúlt, mind a mai napig meghatározó szereplőnek minősül a mexikói kábítószer-kereskedelem területén.

Los Zetas

Eredetileg a mexikói Különleges Erők (Grupo Aeromóvil de Fuerzas Especiales – GAFES) tagjai voltak azok a katonák, akiknek a feladatuk az 1990-es évek végén a Gulf kartell akkori vezetőjének – Osiel Cárdenas Guillénnek – az elfogása volt. A befolyásos drogbáró azonban komoly fizetést ígért az eredetileg 31 főből álló csoportnak, így 1997-ben létrejött a Los Zetas, mint a Gulf kartell fegyveres sejtje. Ekkor még senki nem sejtette azt, hogy a Zetas lesz Mexikó legkegyetlenebb és legerőszakosabb kábítószer-kereskedő szervezete. A csoportot Arturo Guzmán Decena (Z1) vezette egészen haláláig (2002). 2003 azonban fordulópontnak bizonyult az addig kivégzőosztagként funkcionáló csoport számára. Cárdenas Guillén elfogása után megromlott a kapcsolat a Zetas és a Gulf kartell között. Úgy gondolták, eljött az ideje annak, hogy a Gulf kartell egyenrangú félként tekintsen rájuk. Önálló tevékenységekbe kezdtek, mint például emberrablás, emberkereskedelem vagy zsarolás. 2003-tól a szervezetet Herbierto Lazcano vezette, aki úgy döntött, hogy az akkor már 300 főt számláló egységet bővíteni kell. Kiképzőtáborokat hoztak létre, ahol fél éves felkészítést biztosítottak a jelentkezőknek, akik között megfordultak a guatemalai különleges erők tagjai (Kaibiles) is, akik a polgárháború alatt kegyetlenségükről voltak ismertek. 2007 után a kapcsolat végleg megromlott a Gulf kartellel, miután Osiel Cárdenast kiadták az Egyesült Államoknak, 2010-től pedig önálló szervezetként működnek. Az elszakadást követő évek után a Los Zetas megmutatta, hogy miért is tartják őket Mexikó legkegyetlenebb bűnszervezetének. Új szintre emelték az erőszakot, aki nem működött együtt velük, azt kivégezték. Brutalitásukat több cselekedetük is igazolja. 2010 augusztusában Tamaulipas államban kivégeztek 72 menekültet, valószínűsíthetően vagy azért, mert nem működtek együtt velük, vagy mert nem fizették ki a követelt védelmi pénzt. 2011-ben Monterrey városában robbantásos merényletet követtek el, aminek következtében 53 ember vesztette életét. Ugyanebben az évben megtámadtak egy Észak-Mexikón keresztül közlekedő menekültekkel teli buszt. A 193 utast megkínozták, majd kivégezték.

2012-re már Mexikó több államában, illetve Közép-Amerikában is jelen voltak. Az irányításuk alá került hatalmas terület azonban megosztotta a szervezetet. Két részre szakadtak és létrejött az ország északkeleti részét irányító Cartel del Noreste és a régi stílust képviselő Los Zetas Vieja Escuela. A mexikói kormány tudta, hogy lépnie kell annak érdekében, hogy visszaszorítsa a Zetas további térnyerését és kegyetlenségét. 2012-ben meggyilkolták a szervezetet közel egy évtizede irányító Lazcanot. 2013-ban letartóztatták Miguel Treviñot (Z40), 2015-ben pedig testvérét, Alejandro Treviñot (Z42). 2018-ban a mexikói tengerészgyalogság elfogta José María Guizar Valenciat (Z43), aki szintén a szervezet egyik vezetőjének számított.

A kartell a vezetők folyamatos kiiktatása ellenére továbbra is aktívan tevékenykedik. A Mexikói-öböl területén szerepet vállal az ember- és kábítószer-csempészetben. A Sinaloa és a Gulf kartellhez hasonlóan a Zetas is elsősorban kokaint, marihuánát és heroint szállít elsősorban az Egyesült Államokba.

A Los Zetas alapjaiban annyiban tér el a tradicionális kábítószer-kereskedő szervezetektől, hogy ők inkább a nyílt erőszak alkalmazása révén törekednek a hírnév és a bevételek megszerzésére mindamellett, hogy kifinomult technikákat alkalmazva sikeresen juttatják át az illegális árukat az Egyesült Államokba.

Tijuana kartell

A Tijuana kartell, másnéven az Arellano Félix szervezet a már korábban vizsgált Guadalajara kartell egyik utódszervezeteként működik. A 11 testvér (7 fiú és 4 lány) vette át a tijuanai székhelyű szervezet irányítását, miután Félix Gallardo 1989-ben börtönbe került. A kábítószer-kereskedelem irányításával az 1990-es évek végére, a 2000-es évek elejére Mexikó egyik legerősebb kartellévé nőtte ki magát. A hatóságok, megakadályozva a szervezet további térnyerését, sorra tartóztatták le vagy ölték meg a vezetőket. 2002-ben Ramón Arellano Félixet lelőtték, majd ugyanebben az évben Benjamin Arellano Félixet letartóztatták. 2008-ban a harmadik testvért, Eduardót is letartóztatták, 2013-ban pedig a legidősebb testvért, Francisco Rafaelt ölték meg. Ezek után az irányítást Enedina Arellano Félix vette át. A Tijuana kartell elsősorban a csempészetből szerez jelentős bevételeket, mivel a város földrajzi elhelyezkedése (határváros) lehetővé teszi a kábítószer (heroin, kokain, marihuána) és a menekültek átvitelét az Egyesült Államokba.

Juárez kartell

A Juárez kartell, másnéven a Vicente Carillo Fuentes szervezet a Guadalajara kartell egyik utódjaként jött létre. Központja a Chihuahua államban található Ciudad Juárez lett, amely az amerikai határhoz – és El Paso városához – közel helyezkedik el. Fénykorát az 1990-es években élte, amikor Amado Carillo Fuentes átvette az irányítást. Szoros kapcsolatot épített ki a dél-amerikai országokkal, többek között Kolumbiával is. Amado – azaz El Señor de los Cielos (Egek Ura) – a kokaint több tucat magánrepülőgéppel szállíttatta Kolumbiából és az Andok-menti országokból Mexikóba. Pablo Escobar halála után Amado lett Latin-Amerika legnagyobb drogbárója, aki 1997-ben – rendkívül furcsa körülmények között – plasztikai műtét közben meghalt. A kartellt öccse, Vicente örökölte meg, aki 2014-es letartóztatásáig vezette azt. A szervezet a mai napig működik, igaz több részre szakadva. Elsődleges bevételi forrásuk továbbra is a kábítószer-csempészetből származik, azonban a Juárez-korridor használatából befolyt adók is jelentősen növelik a bevételeiket.

Cártel Jalisco Nueva Generación (CJNG)

A szervezet viszonylag fiatalnak tekinthető a mexikói drogkereskedelem keretein belül. 2010-ben jött létre, miután a Sinaloa kartell egyik sejtje, a Milenio kartell két részre szakadt, és a CJNG Nemesio Oseguera Ramos irányításával jött létre. A kartell ismertetőjegye az erőszak korlátlan használata. Először akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor 2011-ben 35 – feltételezett – Los Zetas tagot lemészároltak. A kereskedő útvonalak megszerzése és a szervezet által használt erőszak révén a CJNG 2020-ra Mexikó 27 tagállamában jelen volt. Jelentős befolyással azonban elsősorban Jalisco, Nayarit, Colimna és Veracruz államok területén bírnak. Ezen kívül kapcsolatokat építettek ki a Távol-Keleten, Dél-Amerikában, Európában és Óceánia egyes részein is. Akárcsak a többi jelentős mexikói kereskedő-szervezet, a CJNG is elsősorban kokain, heroin és metamfetamin csempészéséből tesz szert jelentős bevételekre, amelyek elsődleges célpontja az Egyesült Államok. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy habár fiatal szervezetről van szó, mégis mára Mexikó egyik legerősebb és legjelentősebb kábítószer-kereskedő kartellévé nőtte ki magát a CJNG.

Összegzés

A mexikói kábítószer-kereskedelem az elmúlt közel három évtizedben jelentősen fellendült. A kartellek jelentős károkat okoznak az országnak, és egyúttal a szomszédos régiónak is a kábítószeren keresztül. A gyilkosságok száma és az erőszak mértéke jelentősen nőtt, elsősorban az elmúlt másfél évtizedben, miután Calderón elnök háborút hirdetett a kartellek ellen. Fontos azonban megjegyezni, hogy Mexikó ezt a csatát egyedül nem tudja megvívni a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen. Szüksége van az Egyesült Államok támogatására – különösképpen, ha azt vesszük alapul, hogy a Mexikóban előállított vagy az országon keresztülhaladó illegális szerek elsődleges célpontja az Egyesült Államok. A legnépszerűbb kábítószerek továbbra is a marihuána, a metamfetamin vagy a heroin, amelyekből az utóbbi kettőt legnagyobb mértékben Mexikó állítja elő.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Jezael Melgosa és Fer Gomez fényképeit használtuk, amelyek az Unsplash.com-ról származnak.
(Photo by Jezael Melgoza on Unsplash; Photo by fer gomez on Unsplash)

 

 

A A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A felvételi során egy önéletrajzot, egy motivációs levelet és egy rövid esszét szükséges
megküldenetek 2023. március 16-ig a biztpolszakkoll@gmail.com  e-mail címre. Az
esszétémák, illetve a kidolgozás szempontjai alább láthatók.

A benyújtandó dokumentumok formai követelményei: docx formátum, Times New Roman
betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz.
Az önéletrajz és a motivációs levél terjedelme maximum 1-1 oldal legyen.

A felvételi során egy rövid leíró esszét (minimum fél oldal) kell elkészítened, amelyet az
önéletrajzzal és motivációs levéllel egy üzenetben, de mindenképp külön dokumentumban szeretnénk megkapni. Az elkészítés során ezekre figyelj:

– Az alábbi 10 témakör egyikét válaszd! Megadtunk néhány kérdést és egy-egy
gondolatébresztőt, amelyek a segítségedre lesznek. A gondolatébresztők források               is lehetnek.
– A felhasznált forrásokra mindenképp hivatkozz! A hivatkozás formáját azonban                  nem kötjük meg, azt megteheted lábjegyzetben, végjegyzetben vagy                                hiperhivatkozással is. Legalább 3 forrást használj.
– A véleményedre is kíváncsiak vagyunk, ne félj leírni!
– Ha bármilyen kérdésed adódik az esszével kapcsolatban, a                                                biztpolszakkoll@gmail.com címen tudsz segítséget kérni.

Svéd-finn Nato-csatlakozás

• Milyen okból nem ratifikálta eddig Törökország a két északi állam csatlakozási szándékát?
• Miért annyira fontos ez a kérdés a törököknek?
• Véleményed szerint lehetséges-e az egyezség Törökország és a két északi állam között?
• Gondolatébresztő: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20221105_torokorszag_svedorszag_nato_makronom

Mutass be egy bukott államot:

• Elemezd miért minősül bukott államnak, miért vált azzá?
• Miért van jelentősége ennek az államnak a biztonság szempontjából?
• Milyen kísérletek történtek eddig az ország stabilizálására?
• Gondolatébresztő: https://www.erdekesvilag.hu/bukott-allamok-tizes-rangsora/

Az éghajlatváltozás hatása a veszélyes betegségek terjedésére

• Milyen összefüggések fedezhetőek fel a klímaváltozás és az állatokról emberre terjedő betegségek növekvő veszélye között? Mire lehet számítani a jövőt illetően?
• A jelenleg ismert betegségek milyen biztonságpolitikai kihívást jelentenek?
• Hogyan előzhetik meg és készülhetnek fel az országok?
• Gondolatébresztő: https://www.eea.europa.eu/hu/jelzesek/jelzesek-2015/interju/az-eghajlatvaltozas-es-az-emberi-egeszseg

Milyen biztonságpolitikai problémákkal járt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása?

• Milyen hatása van új Tálib hatalomátvételnek a régió biztonsága tekintetében?
• Mi lett a sorsa az Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereknek?
• Hogyan hatott ez a gyors kivonulás az európai missziós erőkre?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2021/08/30/usa-afganisztan-evakualas-kivonulas-befejezese

Mutassa be röviden az Európai Unió szankciópolitikáját!

• Milyen termékekre terjednek a szankciós csomagok?
• Hogyan hat/hatott ez az orosz gazdaságra?
• Milyen változásokat idézett elő ez az EU gazdaságában?
• Gondolatébresztő: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/sanctions/restrictive-measures-against-russia-over-ukraine/sanctions-against-russia-explained/

A migráció és kihívásai

• Mi a migráció és milyen biztonságpolitikai kockázatai vannak?
• Hogyan kezelte Európa az ukrán humanitárius válságot?
• Milyen kihívásokkal küzd az Amerikai Egyesült Államok a migrációt illetően?
• Gondolatébbresztő: https://www.coe.int/hu/web/compass/migration

Kínai kémballon:

• Látod-e értelmét az ilyen tipusú hírszerzésnek a 21. században? Ha igen, miért?
• Véleményed szerint tovább rontja-e a két ország kapcsolatát az incidens?
• Változtat-e az esemény megítélésen, hogy Kína állítása szerint az USA is használt velük szemben hasonló eszközöket?
• Gondolatébresztő: https://maszol.ro/kulfold/Kemenyvonalasok-szabotazsakcioja-lehet-a-kinai-kemballon

Japán militarizáció

• Mutasd be röviden Japán önvédelmi erejének fejlődését!
• Milyen okok vezethetnek/vezethettek a pacifista megközelítéstől való távolodáshoz?
• Japánnak mely országokkal vannak területi vitái, látsz-e kapcsolatot a militarizáció és ezen területi viták között?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2022/12/20/japan-pacifizmus-vedelmi-program-hadsereg-fejlesztes-strategia-abe-sinzo-kisida-tabu-kina-ukrajna-ellencsapas-raketa-tomahawk

Európai gazdaság:

• Lehetséges-e hosszútávon versenyképes európai gazdaságot működtetni orosz nyersanyagok nélkül?
• Mi a véleményed Európa klímacéljairól?
• Veszélyeztetheti-e a zöld átállás az európai versenyképességet?
• Gondolatébresztő: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/climate-change

Hogyan befolyásolta Kassa bombázása Magyarország történelmét?

• Milyen volt a város légvédelme?
• Az események nélkül is csatlakozott volna hazánk a német oldalhoz?
• Szerinted ki bombázta Kassát?
• Gondolatébresztő: https://rubicon.hu/kalendarium/1941-junius-26-ismeretlen-repulogepek-bombazzak-kassat

 

Sok sikert és jó munkát kívánunk!

 

A Felvételi segédlet 2022/23 tavaszi szemeszter bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

Az Európai Unió (EU) előtt álló biztonsági környezet 2023 elejére alapvetően átalakult az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Európa új geopolitikai realitással szembesült Oroszország illegális ukrajnai invázióját követően, és az EU kénytelen volt mindent újragondolni, a katonai magatartástól és az Ukrajnához fűződő kapcsolataitól kezdve a technológiai és kereskedelmi kihívásokon át saját intézményeiig. A jelenlegi legaktuálisabb kérdés, hogy miként fogja az EU továbbra is megerősíteni biztonságát a dúló orosz-ukrán konfliktus és a változó világrend közepette. Oroszország ukrajnai inváziója olyan uniós választ váltott ki, amely évekig elképzelhetetlennek tűnt. Mindennek hatására az EU 2023-ban struktúráját is átformalizálja és intézményi változtatásokat eszközölhet.

Az Európai Védelmi Uniót propagáló gondolatok ismét felerősödtek és az EU első alkalommal finanszírozza külföldi konfliktushoz szükséges felszereléseket. Oroszország gázzal kapcsolatos villongásai példátlan döntések meghozatalára késztettek az energiaellátás terén is, amely szintén egy olyan terület, amely a védelemhez hasonlóan eddig jellemzően a tagállamok, nem pedig az EU hatáskörébe tartozott.

Az EU esetleges reformjának igénye is felmerült, amelyet Ursula von der Leyen és a nyugat-európai államok kifejezetten támogatják, míg a kelet- és északkeleti-európai tagállamok határozottan ellenzik – különösen Svédország, amely jelenleg az EU Tanácsának soros elnökségét tölti be. Emmanuel Macron francia elnök szeretné a témát idén a Tanács napirendjére tűzni. Az egyik legvitatottabb elképzelés, amelyet Olaf Scholz német kancellár, a francia elnök és Ursula von der Leyen is támogat: a Tanácsban fennmaradó egyhangúsági szavazási követelmények megszüntetése olyan területeken, mint a külpolitika.

Az EU 2023-as célkitűzései között szerepel, hogy a kontinens az Amerikai Egyesült Államok támogatásával Ukrajna feltételei szerint segítsen befejezni a háborút. Ennek jegyében fokozni kell az Ukrajnának nyújtott uniós katonai és gazdasági segítséget, és az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomást -többek között a tizedik szankcióscsomag formájában-. A gazdasági teendők listáján szerepel az olajárkorlátozás megvalósítása; más, korlátozandó orosz exporttermékek felkutatása; az Oroszországgal szembeni exportellenőrzés érvényesítése és kiterjesztése; valamint a meglévő szankciók végrehajtása, a szankciókat megszegők üldözése.

Az elmúlt évben az EU példátlan mértékű forrásokat és energiát fordított Ukrajna támogatására: 30 eurót bocsátott az ország rendelkezésére pénzügyi, gazdasági és humanitárius támogatások formájában, valamint 12 eurót katonai támogatásként, beleértve 3,6 milliárd eurós támogatást az Európai Békekereten (EPF) keresztül. Miközben az unió továbbra is prioritásként kezeli majd Ukrajnát – egy 18 milliárd eurós támogatási keretet kínál 2023-ban az ország számára– fennáll a veszélye annak, hogy más partnerségek kihagyása megbontja azok egyensúlyát és stabilitását: Az EU hitelessége és partnerként való vonzereje forog kockán, így szükség van ezen kiadások harmonizációjára, a déli, keleti és a közvetlen szomszédság közötti egyensúly fenntartására.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Energia- és klímapolitika

Az Európai Bizottság január 23-án nyilvános konzultációt indított az Európai Unió villamosenergia-piaci rendszerének reformjáról, hogy a háztartásokat és a vállalkozásokat jobban megvédje a magas energiaáraktól, növelje a rugalmasságot, és felgyorsítsa az európai zöld megállapodásban és a REPowerEU tervben meghatározott átmenetet. Alapvető fontosságú, hogy a megújuló energiaforrások növekedéséből és alacsony működési költségeiből minden európai polgár – a nagy ipari fogyasztóktól kezdve a kkv-kon át a háztartásokig – profitálhasson. Ahhoz, hogy minden fogyasztó számára biztosítható legyen a megfizethető tiszta energiához való közvetlen hozzáférés, olyan piaci eszközökre lesz szükség, amelyek stabilabb árakat és az energiatermelés valós költségein alapuló szerződéseket eredményeznek. A konzultáció támogatja a Bizottság munkáját is a jogalkotási javaslat kidolgozásában, amelyet az idei év első negyedévében kíván előterjeszteni. A konzultáció február 13-ig tart, és négy fő területre összpontosít:

• A villamosenergia-számlák függetlenítése a fosszilis tüzelőanyagok rövid távú áraitól, valamint a megújuló energiaforrások elterjedésének ösztönzése;
• a piac működésének javítása az ellátás biztonságának érdekében, valamint a gáz alternatíváinak teljes körű kihasználása;
• a fogyasztóvédelem és a fogyasztói jogkörök erősítése;
• a piac átláthatóságának, felügyeletének és integritásának javítása.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Környezetvédelem

2023. január 12-én az Európai Bizottság új, ivóvízre vonatkozó követelményrendszere beiktatásra került az egész Unióban. A felülvizsgált irányelvet már a tagállamok nemzeti jogszabályaiba is átültették. Ez, az Európai Zöld Megállapodással összhangban biztosítja a világon az egyik legmagasabb ivóvíz-előírást. Az intézkedés a „Right2Water” kezdeményezés sikere, amely keretein belül 1,6 millió aláírást gyűjtöttek össze a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés javítása érdekében. Virginijus Sinkevičius, a környezetvédelemért felelős biztos így nyilatkozott:

„A mai naptól kezdve az európaiak biztosak lehetnek abban, hogy az általuk fogyasztott víz minősége a legmagasabb színvonalú.”

Ennek biztosítása érdekében az irányelv biztonsági előírásokat tartalmaz a minőségi kockázatok azonosítására és kezelésére. Az átdolgozott jogszabály a szennyező anyagok által okozott kockázatok kezelésével az emberek egészségének védelmét is szolgálni fogja.

2023 januárjától kezdve az EU-ban mintegy 3000 vegyipari és 3000 textilipari üzemnek kell majd megfelelnie az új környezetvédelmi normának. Ez a kibocsájtási irányelv az üzemek negatív környezeti hatásának csökkentését igyekszik megvalósítani. A meglévő létesítmények számára négy évet adnak az alkalmazkodásra, az újonnan létrehozott üzemeknek azonban egyből meg kell felelniük az előírásoknak. A határozatok a vegyiparban és a textiliparban főleg a hulladék kezelésére vonatkoznak. Az intézkedés szintén a Zöld Megállapodás célkitűzéseit és a klímasemlegesség megvalósítását segíti elő.

A hónapban Tallinn vált Európa 2023. évi Zöld Fővárosává, átvéve a címet a franciaországi Grenoble-tól. A Zöld Főváros címet a változás élvonalában lévő városoknak ítélik oda minden évben. Észtország fővárosa ezt a címet a környezetvédelem iránti elköteleződésével vívta ki, mely megmutatkozik például a „Tallinn 2035”, a GoGreenRoute és a Green Twins projekteken keresztül is.

A Bizottság januárban elindította ReSet the Trend című kampányát, mely a fast fashion környezetszennyező hatására és a fenntartható divat lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A kampány célja, hogy az európai fiatalok váljanak példaképpé a textilhulladék mennyiségének mérséklésében.

Írta: Vida Fanni

Egészségügy

2023. január 17-én a Bizottság 242 millió eurót biztosított Finnországnak, hogy befektesse az első vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) stratégiai tartalékba. Ilyen úgynevezett rescEU tartalékokat már más országokban is létrehoztak, például erdővédelemre vagy orvos védőfelszerelés és eszközkészletre vonatkozóan. A CBRN stratégiákat a HERA (Health Emergency Preparedness and Response Authority) közreműködésével alakítják ki, hiszen beletartoznak az egészségügyi vészhelyzetekben alkalmazandó orvosi intézkedések uniós szintű kidolgozásai is. Kifejezetten tartalmazz a stratégia vakcinákat, ellenszereket, melyek biztosítják a beavatkozást egészségügyi vészhelyzetek esetén. Ezek a rescEU tartalékok segítséget nyújtanak az EU valamennyi tagállama számára és a szomszédos országokban is bevethetők.

Egy Brüsszelben tartott rendezvényen elindították az európai rákkutatási kezdeményezést, hogy támogassák az egészségügyi szolgáltatókat és kutatóintézeteket. Olyan digitális infrastruktúra létrehozásán dolgoznak, amely összekapcsolja a rákos képalkotási adatok adatbázisát a EU-ban. Ez egyesíti az uniós és nemzeti szintű kezdeményezéseket, kórházi hálózatokat és egyéb egészségügyi adatokat. Ennek köszönhetően az orvosok és kutatók hatékony hozzáférést kapnak a betegség átfogóbb tanulmányozásához.

Írta: Vida Fanni

Szankcióspolitika

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michel európai tanácsi elnökkel közös 2023.02.09.-én, az EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, az EU tervezett tizedik szankcióscsomagjának célja az orosz állami propagandagépezetet működtetők mellett, célozza az exporttilalom 10 milliárd eurónál nagyobb értékű termékekre való kiterjesztését is.

A Bizottság célja, hogy 2023. február 24-ig, Oroszország ukrajnai akcióinak egyéves évfordulójáig életbe léptesse a megállapodást. A csomag állítólag az orosz hadsereg által felhasználható technológiára és a szankciók kijátszásának csökkentésére összpontosít.

A sajtótájékoztatón és ehhez kapcsolódóan egy Twitter-bejegyzésben Ursula von der Leyen kifejtette az Európai Unió elkötelezetten és teljes mértékben támogatja” Zelenszkij koncepcióját a békéről, illetve hangsúlyozta az ukrán népnek joga van az „igazságos békéhez”.

Az új szankcióscsomag tartalma három fő pillérre támaszkodik: az orosz hadigépezetet működtető technológiák, az egyes alkatrészek mélyreható tanulmányozása, hogy Oroszország számára ezen technológiák, kiváltképp a drónok gyártása ellehetetlenített legyen, illetve a szabályok kijátszására való koncentráció.

A sajtótájékoztatón az EU támogatása kapcsán kiemelésre került, az orosz tevékenység ukrán energiaszektorban okozott hatásainak mérsékletére irányuló törekvés: generátorok lehetséges szállítása az energiabiztonság garantálása érdekében, az energiainfrastruktúra helyreállítása, a gazdaság támogatása is, így az állami funkciók fenntartása, a bérek és szociális juttatások fizetése.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Bizottság 5 millió eurós pénzügyi adományt biztosít az Ukrajnai Energiatámogatási Alap számára Ukrenergo, az ukrán villamosenergia-átviteli rendszerüzemeltető támogatására. Spanyolország további 4,5 millió euróval járult hozzá az Európai Bizottság kérésére az Alaphoz.  „Az energiaágazat az egyik olyan terület, ahol nagy szükség van a támogatásunkra, és az Energiaközösséggel közösen létrehozott alap az egyik fontos csatornája a célzott segítségnyújtásnak.” – mondta Kadri Simson, az EU energiaügyi biztosa. Az alapot transzformátorok és a megrongálódott infrastruktúra javításához szükséges eszközök beszerzésére fogják felhasználni, hogy Ukrajnában továbbra is működjön az energiaellátás. Az energiafogyasztás csökkentését és így az energiaellátás biztonságának fokozását kívánja célozni a január 10-én jóváhagyott és az EU által támogatott program, amely a lakosság számára a LED izzók használatát kívánja népszerűsíteni. Az Ukrenergo szerint az áram 40-60%-át a háztartások fogyasztják és még mindig alacsony arányban használnak energiatakarékos LED izzót, amelyek átlagosan nyolcszor kevesebb áramot fogyasztanak, mint a többség által használt, hagyományos izzók. Az Európai Unió 30 millió LED izzót finanszíroz.

Az Európai Unió január 17-én folyósította az első 3 milliárd eurót a decemberben elfogadott 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatásból. Ezzel a stabil, rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatással Ukrajna képes lesz a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatására, valamint az alapvető közszolgáltatások – például a kórházak, iskolák működésének fenntartására. Ez lehetővé teszi továbbá Ukrajna számára a makrogazdasági stabilitás biztosítását és a háborúban lerombolt kritikus infrastruktúra – például az energetikai infrastruktúra, a vízrendszerek, a közlekedési hálózatok, az utak és hidak – helyreállítását. A támogatást reformok, valamint jelentéstételi követelmények kísérik, amelyek biztosítják a pénzeszközök átlátható és hatékony felhasználását. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa január 23-án továbbá megállapodásra jutott az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás 7. részletéről, amely 500 millió eurót jelent.  A Tanács megállapodott továbbá egy további 45 millió euró értékű támogatási intézkedésről is, amely az EU katonai kiképző missziója, az EUMAM Ukraine által kiképzés alatt álló ukrán erők számára nyújtandó támogatást szolgálja. Ezzel az Európai Békefenntartási Eszköz keretében nyújtott katonai támogatás teljes összege 3,6 milliárd euróra emelkedik.

Január 30-án az Energiaközösség Titkársága létrehozta az ukrán energiapiac megfigyelőközpontját. A megfigyelőközpont szorosan nyomon követi és elemzi az ukrajnai energiapiaccal és vállalatirányítással kapcsolatos valamennyi fejleményt. A titoktartási követelmények teljes körű tiszteletben tartása mellett az értékeléseket közzéteszik és elérhetővé teszik a nemzeti és nemzetközi érdekelt felek számára. „Ez elősegíti az ukrán energiaágazat további integrációját Európával, és segít az európai gyakorlatnak megfelelő, kiszámítható és átlátható irányításba vetett bizalom kiépítésében.” – áll az Energiaközösség sajtóközleményében.

Január 24-én az Európai Bizottság javasolta, hogy a Moldovai Köztársaságnak nyújtott, folyamatban lévő makroszintű pénzügyi támogatás összegét 145 millió euróval növeljék. Ezzel az országnak nyújtott, makroszintű pénzügyi támogatás teljes összege 295 millió euróra emelkedik. A kiegészítő támogatás célja, hogy további támogatást nyújtson Moldovának, amelynek gazdaságát súlyosan sújtották az ukrajnai háború következményei, többek között a nagyszámú menekült befogadása, valamint a 2021 októbere óta tartó energiaválság.

Sor került az ötödik magas szintű EU-Grúzia stratégiai biztonsági párbeszédre 2023. január 25-én Tbilisziben. A találkozó kifejezte a két fél határozott elkötelezettségét az együttműködés előmozdítása iránt, többek között a kül- és biztonságpolitika terén, az EU-Grúzia társulási megállapodással összhangban. A résztvevők megvitatták az Oroszország és Grúzia közötti 2008-as konfliktus következményeit, beleértve Abházia és Dél-Oszétia konfliktusdinamikáját. Felszólították az Orosz Föderációt, hogy teljes mértékben hajtsa végre a 2008. augusztus 12-i, az EU közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodást. Kiemelték továbbá az EU grúziai béke és biztonság terén végzett megfigyelő missziójának fontos szerepét, és hangsúlyozták, hogy biztosítani kell megbízatásának teljes körű végrehajtását. Az Európai Unió megerősítette, hogy rendíthetetlenül támogatja Grúzia szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül.

Január 25-én Josep Borrell, az EU főképviselője Brüsszelben találkozott Ararat Mirzojan örmény külügyminiszterrel. „Megvitattuk a béketárgyalások folytatásának kilátásait. Eszmecserét folytattunk a Lachin-folyosó helyzetéről és a tágabb térség biztonsági helyzetéről. Muszáj elkerülnünk a humanitárius válságot.”– nyilatkozta Josep Borrell. Megvittaták továbbá az újonnan indított uniós misszióról is, amelynek feladatai a rutinszerű járőrözés, a jelentéstétel, és a meditációs erőfeszítésekhez való hozzájárulás. Január 26-án sor került Jerevánban az első magas szintű politikai és biztonsági párbeszédre is.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió 25 millió eurós segélyt nyújt Libanonnak, hogy támogassa az élelmiszerhiánnyal küzdő embereket. A támogatás előreláthatóan több mint hétezer libanoni családnak fog segítséget nyújtani. Hosszabb távon az Európai Unió erősíteni szeretné Libanon mezőgazdaságát, hogy önellátó országgá tudjon válni. Az Európai Unió további 25,5 millió humanitárius segélyt különít el afrikai országoknak, köztük Algériának is. Az orosz-ukrán háború következtében számos afrikai ország élelmiszerellátási problémával küzd. A segély a szociális háló és a kulcsfontosságú ágazatok stabilan tartására terjed ki. Algéria mellett Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Szudán és Dél-Afrika is jelentős támogatásban részesült.  Az Európai Unió 1,7 milliárd euróra emeli a humanitárius segély nagyságát 2023-ra. Ebből az 1,7 milliárdból 382,2 millió eurót szán az EU a Közel-keleti és Észak-afrikai országok számára, különös tekintettel a krízisközeli állapotban levő Jemenre és Szíriára. Az Európai Unió 1992 óta folyósít humanitárius segélyt, így segítve több mint 110 országot. A segélyeket az EU különböző nemzetközi és civilszervezeteken keresztül juttatja el a válságos területekre. Az Európai Unió két újabb finanszírozási megállapodást írt alá Jordánia kormányával 64 millió euró értékben. Az első megegyezés 39 millió euró támogatást nyújt a jordániai igazságügyi szerveknek a jogállam fejlesztése és fenntartása érdekében. A második megállapodás 25 millió eurót különít el Jordánia zöld megújulásának érdekében. A támogatás célja az orosz-ukrán háború okozta élelmiszerválság mérséklése is.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

 

A EU hírfigyelő – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Váltakozó orosz sikerek a fronton

A januári sikerek után az Oroszországi Föderáció erői tovább folytatták előretörésüket Ukrajnában. Az egész fronton nyomás alatt tartják az ukrán védőket, valamint Bahmut körül kezd bezárulni az ostromgyűrű. Azonban egyelőre az előretörés tempója lassult.

Ugledarnál az orosz erőket (155. Tengerészgyalogos Dandár, 40. Tengerészgyalogos Dandár, 36. Gépesítettdandár) feltartóztatták az ukránok és ellentámadásba lendültek. Ugledar fontos az oroszoknak, mert innen kitörhetnek a donyecki mélységbe. Továbbá, ha Marinkát elfoglalják akkor északról és délről katlanba zárhatják az ukránokat. Ezért az ukránok két új dandárt küldtek erősítésnek az 55. Tüzérdandárt február 11-én és a 15. Tüzér felderítődandárt február 8-án. Nyugati és ukrán források szerint több orosz katona is meghalt az elit egységekből. Nem véletlen, hogy egyesek Rusztam Muradov altábornagy felmentését követelik a sikertelen offenzíva miatt. Ugyanakkor Denyisz Pusilin szerint láthatóak itt az orosz sikerek.

A front többi szakaszán viszont az oroszoknak kedvez a helyzet. Északon a kupjanszki fronton az oroszok elfoglalták Dvoricsnét, Gorobovkát és Liman Pervijt. A harcok Szinkovkáért folynak, ami csak 5 km-re található Kupjanszktól. Délebbre Kreminnánál sikeresen törnek a Zserebec folyó irányába, valamint Szerebjanka és Belogorovka irányába, ezáltal északról fenyegetve Szeverszket.

Donyecki fronton Szoledar elfoglalása után Szakko i Vancetti és Mikolajivka falvak is orosz kézre kerültek. Jelenleg Vaszjukovka, Fedorovka és Rozdolovka falvakért folynak a harcok. Szeverszk már csak 12 km-re van az orosz állásoktól, ha folytatják az előretörést a város déli irányból is veszélybe kerül.

Bahmutban a helyzet kritikus. Volodimir Zelenszkij a végsőkig kitartana, annak ellenére, hogy Krasznaja Gora elfoglalásával és Paraszkovjevka felé tartó M-03-as út, valamint Sztupocski és Ivanovszke közötti H-32-es út megszerzésével az ostromgyűrű bezárul Bahmut körül. Megvan az esély arra, hogy 9 dandár és 2 zászlóalj kerül orosz bekerítésbe. Ha ez bekövetkezik az hatalmas érvágás lenne az ukránoknak az oroszok előtt pedig megnyílna az út Szlavjanszk-Kramatorszk-Druzskovka vonaláig.

Írta: Krausz József

Orosz-ukrán konfliktus

A SpaceX limitálta Ukrajna műhold használati képességeit katonai célok teljesítésére, miután Kijev igazoltan drónok irányítására alkalmazta a felület által biztosított kapcsolatot.

Még a háború elején az Elon Musk által vezetett SpaceX több ezer SpaceX Starlink műhold tányért szolgáltatott Ukrajna számára, amely az embereket segítette elő a mindennapjaikban az internethez való kapcsolódás megkönnyítésében. Ezen kívül azonban orosz álláspontok megjelölésére és katonai műveletekre való előkészületekre is alkalmazták a SpaceX által szolgáltatott műholdakat, amik a vállalat által meghatározott irányelvekkel szembe megy. Egy ukrán tisztviselő szerint a cégeknek egyszerűen választaniuk kellett, hogy melyik oldalt állnak. Mykailo Podolyak elnöki tanácsadó véleménye szerint Ukrajna mellé állhatnak a „szabadsághoz való jog” melletti küzdelemben, vagy pedig választhatják Oroszországot, és az „öléshez és erőszakos terület elfoglaláshoz” való jogot támogathatják.

A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell állítása szerint a Starlink technológiának sosem volt célja a fegyverkezésben való részvétel, aki szerint ezen technologiát kizárólag humanitárius célokra tervezték, nem pedig drónok irányítására. Ezzel párhuzamosan a cég alapítója, Elon Musk szerint Oroszország többször is megpróbálta zavarni a Starlink kapcsolódási pontjait, ezzel csökkentve Ukrajna katonai potenciálját. Gwynne Shotwell állítása szerint a SpaceX limitálása Ukrajnában szükséges ahhoz, hogy az ukrajnai fegyveres erők ne agresszív célokra használják az általuk biztosított Starlink szolgáltatást.

A februári orosz inváziót követően a SpaceX által szolgáltatott Starlink technológia lehetővé tette az ukrán emberek számára az internethez való kapcsolódási lehetőség fenntartását, ezzel elősegítve a lakosság hírekhez és közösségi médiákhoz való hozzáférését. A technológia maga alacsony Földpályán lévő műholdakra épül, amelyek továbbítják a hozzáférést a felhasználók számára.

„A SpaceX Starlink Ukrajna összeköttetési gerincévé vált egészen a frontvonalakig.” – nyilatkozta Elon Musk.

Írta: Jaksi Zsolt

Egy év távlatában: A lőszer kérdése

Számtalanszor hallottuk már mindkét harcoló féltől, hogy a másik oldal lőszer készletei teljesen kimerülnek, melynek következményeként a másik fél csapatai vereséget fognak szenvedni. Most egy év elteltével már rendelkezünk némi információval, azzal kapcsolatban, hogy a fennálló felek milyen mennyiségben használják fel készleteiket és ezt mennyire képesek (vagy nem képesek azt) pótolni.

Ukrajna utánpótlás kapcsán szinte teljesen a nyugati szállítmányokra támaszkodik, ezért azok vizsgálatával következtethetünk arra, hogy Ukrajna meddig tudja fenntartani jelenlegi katonai képességeit és ezt a nyugati országok mennyire tudják pótolni.

Az elmúlt 1 év során Ukrajnának a legtöbb felszerelést messze az Amerikai Egyesült Államok szállította, számosítva párat ezek közül:

1600 darab Stinger (18 év alatt legyártott készlet)

8500 darab Javelin (8 év alatt legyártott készlet)

Tüzérségi lövedék (155 mm): 1 074 000 darab (5 év alatt legyártott készlet)

Ezek közül a tüzérségi lövedékek száma a legfájdalmasabb az Ukrán fél számára, hiszen a konfliktusban mindkét fél nagymértékben támaszkodik a saját tüzérségének minél gyakoribb alkalmazására. Az Egyesült Államok teljes termelése évente 240 000 darab Azonban ebből csak 147 000 darab-ot tud optimálisan Ukrajnának adni, a másik 93 000 darab-ot az Amerikai csapatok használják fel évente.

Oroszország kapcsán pontos adatokkal nem rendelkezhetünk, de a jelenlegi információk alapján pár megállapítást tehetünk:

A konfliktus kezdetén az Orosz tüzérségi tartalékot 17 millióra becsülte az EDF (Észt védelmi minisztérium) melyből az elmúlt 1 évben Oroszország 10 milliót használt fel. Ehhez természetesen hozzátartozik az, hogy az éves Orosz termelés a korábbi adatok alapján 1 700 000 darab körüli, melyet 3 400 000 darabra tervez növelni.

Írta: Horváth Kristóf

Az Európai Unió új szankciói

Az Európai Unió soron következő szankcióscsomagja az „orosz állami propagandistákat” célozza majd, és az exporttilalmat a 10 milliárd eurónál (10,8 milliárd dollárnál) nagyobb értékű termékekre is kiterjeszti – jelentette be az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen,  Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michel európai tanácsi elnökkel közös február 9.-ei sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta a lista „számos politikai és katonai vezető mellett kiterjed majd Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáira is, mert hazugságaik megmérgezik a közéletet Oroszországban és külföldön egyaránt„. Ursula von der Leyen hozzátette az új szankciócsomag kiterjed majd egy több mint 10 milliárd euró értékű exporttilalomra is, amely „tovább éhezteti Oroszország katonai gépezetét, és tovább rengeti gazdaságának alapjait”. Valamint az EU „teljes mértékben támogatja” Zelenszkij békeformuláját, és hangsúlyozta, hogy Ukrajnának joga van az „igazságos békéhez”.

Ehhez kapcsolódóan a „Rzeczpospolita”, a vezető lengyel üzleti és jogi napilapjának sajtójelentése szerint Lengyelország és Litvánia magas rangú diplomatái névtelenül felfedték a két ország közös tárgyalási álláspontjának egyes elemeit az Oroszország és Fehéroroszország elleni tizedik uniós szankciócsomaggal kapcsolatban. Ebben olyan elemek foglaltattak, mint a gyémántkereskedelem tilalma (amely Belgiumnak a gyémántiparban betöltött kiemelkedő szerepe és a tilalommal szembeni ellenállás miatt még nem tartozik a luxuscikkekre vonatkozó tilalmak hatálya alá); a kettős felhasználású termékek tilalmának kiterjesztése (valószínűleg a kettős felhasználású termékek listájának további bővítése); a további orosz bankok kizárása a SWIFT-ből és az orosz olajárplafon csökkentése (erről a Reuters számolt be).

Írta: Haiszky Edina Julianna

Mikor lesz a Nagy-Karácsony?

Ukrajnában hagyományosan január 7-én ünnepelték a karácsonyt, viszont ettől az évtől ez megváltozik. 2022-2023 fordulóján mind a két karácsonyt megtartották, a hívőkre hagyva a választást, hogy mikor ünnepeljenek. 2023-ban már csak december 25-én tartják meg a karácsonyt.

Ez az esemény nem váratlan, mivel Ukrajna egyre erősebben próbál szakítani az orosz hagyományokkal Krím annexiója óta. Próbálják leépíteni az orosz, szovjet és kommunista szokásokat és szimbólumokat. 2017-ben munkaszüneti napnak nyilvánították december 25-ét és engedélyezték a misetartást. 2019-ben Ukrajna Ortodox Egyháza függetlenedett az Orosz Ortodox egyháztól, Batolomaiosz konstaninápolyi pátriárka támogatásával.

Ez a váltás nem volt egyszerű, a múltban több próbálkozás is volt a katolikus karácsony ünneplésére, de gyakran a tradicionalisták ellenállása miatt nem tudták ezt bevezetni. De a háború kirobbanása után egyre inkább erősödik a lakosságban a távolodás az orosz hagyományoktól és egyre inkább közelednek a nyugati világ felé.

Írta: Misák Veronika

Oroszország és Ukrajna közötti kiberháború tanulságai

Több mint egy éve, 2022. január 14.-én volt az első olyan időpont, amikor Oroszország a 2022. február 24.-én megindított offenzívájának megalapozásaként jelentősebb volumenű kibertámadást intézett Ukrajna ellen. Fontos megjegyezni, hogy kibertámadásokat mindkét fél alkalmazott a múltban, mely helyzet napjainkban odáig eszkalálódott, hogy a két hadviselő fél egymást számítógépes kémkedéssel és propagandaterjesztéssel vádolja. Ez a kiberháború magában foglalta és foglalja mai napig az APT csoportok tevékenységét, valamint a különböző rosszindulatú programok terjesztését is. 2023 januárjára Oroszország kibertérben tanúsított magatartása következtében számos ország és vállalkozás világszerte kiemelt figyelmet fordított a kibervédelemre, hiszen bebizonyosodott az, hogy támadó fél bárki lehet, akár egy másik ország is. Fontos megjegyezni azonban, hogy a klasszikus értelemben vett kiberháború nem valósult meg a hadviselő felek között, mivel ezek a műveletek nem eredményeztek semmilyen stratégiai hatást a háború alakulására vonatkozóan. A háborúban túlnyomórészt a kinetikus eszközök domináltak, és a jelenlegi állás szerint ez nem is fog változni. Az is megállapítást nyert egy év távlatából, hogy a kibertámadások okozta károk viszonylag rövid időn belül helyreállíthatóak, míg a kinetikus eszközök által okozott károk esetében a helyreállítás sokkal hosszabb időt vesz igénybe (ukrajnai szélerőművek hónapokig nem működtek). Ez az egyik fő oka annak, hogy a kibertámadások háttérbe szorultak és a kinetikus hadviselés vált elsődlegessé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kibertámadások ne jelentenének veszélyt vagy kockázatot, viszont érdemes ezeket a támadásokat és azok hatásait a helyükön kezelni és nem megfogalmazni olyan állításokat, miszerint a kibertér, mint hadszíntér önállóan is képes eldönteni egy háborút.

Írta: Ésik Béla

Szerkesztette: Patócskai Péter és Jaksi Zsolt

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Margarita Marushevska fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő III. – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. A harmadik számban szó lesz a pápa egy fontos utazásáról, vallási jelképek megsemmisítéséről és egy meghiúsult támadásról.

Pápai látogatás Dél-Szudánban

Földünk legfiatalabb ENSZ-tagállamában, Dél-Szudánban tett látogatást Ferenc pápa. Dél-Szudán 2011-ben kiáltotta ki függetlenségét és nyert széleskörű elismerést a nemzetek közösségétől, azonban a fiatal államot azóta is szinte folyamatos polgárháború és törzsi, etnikai konfliktus sújtja. Bár a polgárháborúnak 2020-ban papíron véget vetett a felek közötti békeszerződés, a különböző milíciák továbbra is rendszeresen követnek el erőszakos cselekményeket, a kormányzat pedig eddig képtelen volt stabilizálni és pacifikálni Dél-Szudán teljes területét. A pápai – Canterbury érsekkel közösen tett – látogatás jelentősége abban áll, hogy Dél-Szudán népességének körülbelül kétharmada keresztény, egyharmada pedig katolikus vallású, így az egyházfő személyes jelenlétének jelentős hatása lehet a népességre, segítve az enyhülési folyamatokat. Ferenc pápa most tette az első látogatását Dél-Szudánban, bár az ország rivális etnikai és politikai vezetőivel korábban is találkozott. Őszentsége rendkívül erős szavakkal hívta fel a Dél-Szudán népességét az eddig többszázezer halálos áldozatot és több mint 4 millió menekültet hozó konfliktus befejezésére és a békefolyamat folytatására, leszögezve: „A jövő nem lehet a menekülttáboroké.” Bár Ferenc pápa látogatása régóta példátlan reflektorfényt irányít a fejlett világ által szinte elfeledett dél-szudáni konfliktusra, annak megoldásában sajnos kétséges lehet hatékonysága. A Dél-Szudánban püspöki hivatalt betöltő olasz származású misszionárius, Christian Carlassare szavaival: „A kereszténység ebben az országban még gyakran csak felszínes, nem vert igazi gyökeret a lelkekben és a társadalomban.”

Írta: Töll Konrád

Koránokat égettek Európa több pontján is

Ukrajna megtámadását követően 2022-ben Finnország és Svédország, szakítva korábbi semlegességükkel, benyújtották csatlakozási szándékukat a NATO-ba. A csatlakozást minden tagnak ratifikálnia kell, melyet mára csak hazánk és Törökország nem tett meg. Többek között a török támogatás hiányának apropóján demonstráltak idén január 21-én Stockholmban, a török nagykövetség előtt, ahol Rasmus Paludan szélsőjobboldali politikus elégette az iszlám szent könyvének egy példányát. Ugyan a svéd külügyminiszter azonnal igyekezett kifejezni a kormány elhatárolódását az eseményektől, ez kevésnek bizonyult. Január 24-én Recep Tayyip Erdoğan kijelentette: „Azok, akik megengednek efféle istenkáromlást a követségünk előtt, a továbbiakban nem számíthatnak a NATO tagságukat illető támogatásunkra.”

Rasmus Paludan ezután január 27-én Dániában tett hasonlóképpen egy mecset, valamint a koppenhágai török nagykövetség előtt, mondván, hogy amíg Svédországot fel nem veszik a NATO-ba, minden pénteken el fogja égetni a Korán egy példányát.

Törökország mellett más muszlim országok, köztük Malajzia, Jordánia, Kuvait, illetve Szaúdi-Arábia is tiltakozásukat fejezték ki a történtekkel, továbbá egy másik hollandiai esettel kapcsolatban. Több helyen tiltakozást is szerveztek: volt, ahol a svéd zászlót gyalázták/égették el, vagy éppen Rasmus arcképével ellátott bábut égettek. (Norvégiában egy hasonló, a török követség elé tervezett az iszlámot sértő demonstráció engedélyét visszavonták, miután Törökország tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban.)

Bár Törökországnak megvannak a maga okai és feltételei a két északi állam csatlakozásával kapcsolatban, addig ezt az esetet vélhetően érveik közé emelhetik majd Svédországgal kapcsolatos jövőbeni hozzáállásuk okaként.

Írta: Krüzsely Gergő

Koránt érő merénylet

Az európai Korán-égetések ellenzésének adtak hangot Pakisztán lakói, akik tüntetéssel fejezték ki azt, hogy mennyire nem értenek egyet azzal, ami Európában folyik. Az utcára vonulók több városban azt kiabálták, hogy ők a Korán védelmezői, miközben az iszlamofóbia nemzetközi térnyeréséről is beszéltek. Az ország fővárosában, Iszlámábádban, a helyzet a rendőrség közbeavatkozását is megkívánta mivel pár tüntető a svéd nagykövetség felé vette az irányt.

Ugyanakkor, miközben az ország lakosai az európai Korán-égetőkkel voltak elfoglalva, január végén Pesavar városában öngyilkos merénylő robbantott bombát, előidézve ezzel az egyik leghalálosabb csapást, amit az ország évek óta látott. A támadásra egy mecsetben került sor, ahova a hívek a délutáni imájukat elvégezni gyűltek össze. A helyi idő szerint 13:30-kor történt detonáció áldozatai nagyrész rendőrök voltak. Aggodalomra adhat okot a körülmény, hogy a mecset a rendőrök által szigorúan őrzött területen helyezkedik el. Szemtanúk szerint a merénylő a mecset első sorában ült és ott robbantotta fel magát. A halálos áldozatok száma meghaladja a 100 főt, és a sérültek is több, mint 200-an vannak. De ki állhat a támadás mögött?

Pakisztán, amely hagyományosan az iszlám hitet követi, a szomszédos Indiával ellentétben, nem először néz szembe hasonló helyzettel, az utóbbi években ugyanis az ehhez hasonló merényletek egyre gyakoribbá váltak, köszönhetően a pakisztáni tálibok egy csoportjának, amelynek neve Tehreek-e-Taliban, vagy TTP. Ez jelenleg az országban működő legnagyobb kormányellenes katonai csoport. A milícia mostanában fokozta a támadásokat, célpontjai pedig legtöbbször a katonák, illetve a rendőrök voltak. Nem lenne meglepő tehát összefüggésbe hozni őket a mostani akcióval. A helyzet érdekessége ugyanakkor, hogy a TTP tagadta, hogy bármi köze lenne a helyzethez.

Pakisztánban tehát fokozódik a feszültség, miközben Shehbaz Sharif miniszterelnök arra figyelmeztet mindenkit, hogy „a muszlimok elleni merénylet, miközben Allah előtt imádkoznak, szembe megy a Korán tanításaival”.

Írta: Urbányi Sára

Meghiúsított biológiai támadás Németországban

2023. január. 7-én szombaton éjfél előtt nem sokkal a német terrorelhárítók amerikai hatóságoktól kapott értesülések alapján rajtaütést tartottak, ahol a fő gyanúsított egy 32 éves iráni férfi volt, ki 25 éves testvérével tervezett terrortámadást cián és ricin felhasználásával. A német hatóságok Észak-Rajna-Vesztfália tartományban a Dortmundhoz közeli Castrop-Rauxel városban tartóztatták le az iráni férfiakat, akik feltehetőleg a 2015-ös nagy menekülthullámmal érkeztek Németországba.

A két testvér közül a fiatalabb már 2019-ben elítélték 7 év letöltendő börtönbüntetésre gyilkossági kísérlet vádjával. A férfi függősége végett másfél év börtön után egy rehabilitációs központba helyezték át, ahol kapott arra engedélyt, hogy a hétvégét a családjával tölthesse. Ezen a hétvégén hajtották végre a rajtaütést a német rendőrök tűzoltókkal megerősítve készülve a veszélyes biológiai anyagok jelenlétére. A Németország állambiztonságot veszélyeztető merényletre készülő férfi lakásában sem és a férfihoz köthető két a Ruhr-vidéken található garázsban sem találtak mérgező anyagokat, amikor elfogták őt és a testvérét, de más merényletre utaló bizonyítékokat igen.

A ciánról már sokak hallottak, de felmerül a kérdés, hogy mi is az a ricin?  A ricin egy rendkívül erős növényi eredetű toxin, amely úgy fejti ki hatását, hogy bejut az ember szervezetének sejtjeibe, és megakadályozza, hogy a szükséges fehérjéket előállítsák. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a német Robert Koch Betegségellenőrzési és -megelőzési Intézet is a biológiai fegyverek közé sorolta. A biológiai és vegyi fegyverek meghatározása bizonyos mértékben átfedheti egymást, mivel a biológiai fegyverek között lehetnek fertőző bakteriális, vírusos vagy biológiai anyagokból származó toxinok. Az egyes élő szervezetek által termelt ilyen toxinok felhasználására mind a biológiai fegyverekről szóló nemzetközi egyezmény, mind a vegyifegyver-tilalmi egyezmény rendelkezései vonatkoznak.

A düsseldorfi ügyészség szerint a dortmundi kerületi bíróság a kevés bizonyíték fejében a testvérpár egyikét szabadlábra helyezte. A rendőrség közleménye szerint a súlyos erőszakos cselekmény előkészítése 6 hónaptól 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható a német törvények szerint.

Írta: Csesznegi Márk

Tovább csökken a vallásos lakosság aránya az Egyesült Álamokban

Egy 2020-as hírfigyelőben megjelent írásomban taglaltam, hogy a Gallup & Robinson analitikai és tanácsadó vállalat felmérése szerint addigra 47%-át tették ki az USA lakosságának a vallásos emberek. Ennek közvetlen következménye, hogy egyre több templom és közösség kényszerül kapuinak bezárására.

A trend azóta sem állt meg, továbbra is megfigyelhető, hogy a fiatalok többsége nem kötődik semelyik valláshoz sem. Számítások szerint évente több száz (2019 és 2022 között 4500 protestáns templom zárt be és 3000 nyílt újonnan, tehát 1500-al csökkent a számuk) vallási közösség szűnik meg a tagok hiánya miatt. A világjárvány árnyékában elmúlt néhány év is katalizátora lehetett a folyamatnak.

Továbbra is növekszik azok száma, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, míg a muszlimok, zsidók, buddhisták és az egyéb vallásokat követők száma stagnál. (6%)

Nem csupán az Egyesült Államokban, de az Egyesült Királyságban is tetten érhető a folyamat, ugyanis egy januárban lezárt kutatás eredményei arról árulkodnak, hogy ott is meglehetősen lecsökkent az istentiszteleteket rendszeresen látogató lakosok aránya. A Daily Mail készített egy interaktív térképet, amely régiókra lebontva mutatja meg, hogy az adott területen milyen mértékben hívő a lakosság.

Írta: Patócskai Péter

Szerkesztette: Patócskai Péter

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Ries Bosch fotója.

 

A Vallás és Biztonság hírfigyelő III. – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

2022. december 15-én került megrendezésre a Tanács 2022. évi utolsó rendes ülése, amely többek között a legtöbb nyitott napirendi pontról, nevezetesen az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós támogatásról és a kilencedik szankciócsomagról szóló megállapodással zárult.

Charles Michel elnök bejelentésének megfelelően az uniós vezetők számba vették a Versailles-ban vállalt biztonsági és védelmi kötelezettségvállalások végrehajtása terén elért eredményeket. Megerősítették a védelmi együttműködéssel kapcsolatos tartós konszenzusukat, és hangsúlyozták, hogy növelni kell az Unió autonóm fellépési képességét. Az Európai Tanács megerősítette a „transzatlanti kötelék” fontosságát, amely az EU és a NATO stratégiai dokumentumaiban is tükröződik. A várakozásoknak megfelelően az uniós vezetők a közös beszerzésekre összpontosítottak, és felszólították a társjogalkotókat, hogy fogadják el az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló törvényt (EDIRPA)”. Az Európai Bizottságot pedig arra, hogy terjesszen elő javaslatot az európai védelmi beruházási programra, amelyre nagy szükség van az európai védelmi ipari ágazat megerősítése érdekében.  Hangsúlyozták továbbá, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek következtében jelenleg csökkenő fegyverkészleteket fel kell tölteni, és felkérték az Európai Bizottságot és az Európai Védelmi Ügynökséget, hogy határozzák meg a szükségleteket, és segítsék elő és koordinálják a közös beszerzéseket.

Az uniós vezetők továbbá megismételték elkötelezettségüket a védelmi képességekbe való közös beruházás mellett, hogy képesek legyenek az uniós missziók és műveletek teljes spektrumának végrehajtására. Felszólítottak a stratégiai támogató eszközökbe való beruházásra, az erős kibervédelmi politika előmozdítására, az EU hibrid eszköztárának gyors végrehajtására, valamint egy új polgári KBVP-paktum 2023-ban történő elfogadására. Végezetül az Európai Tanács emlékeztetett az EPF globális alapjára, és üdvözölte a Tanácsban a finanszírozásáról elért politikai megállapodást.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Energia- és klímapolitika

2022. november 3-án Washingtonban ülésezett az EU-USA energiabiztonsági munkacsoport, hogy megvitassa a von der Leyen és Biden elnökök március 25-i közös nyilatkozatának végrehajtását, amelynek célja az EU földgázellátásának diverzifikálása, valamint a földgázigény és -fogyasztás csökkentése. A COP27 konferencia kapcsán, megerősítették elkötelezettségüket a gyorsított és felelősségteljes tiszta energiára való átállás mellett, amely kulcsfontosságú közös éghajlati céljaik eléréséhez, és egyben a legjobb módja annak, hogy világszerte hosszú távú energiabiztonság legyen biztosított. A résztvevők üdvözölték a von der Leyen és Biden elnökök közös nyilatkozatában tett azon kötelezettségvállalás túlteljesítését, hogy 2021-hez képest 2022-ben 15 milliárd köbméterrel növelték az Európába irányuló LNG-szállításokat. 2022 január és október között mintegy 48 milliárd köbméter LNG-t exportáltak az USA-ból az EU-ba, ami 26 milliárd köbméterrel több, mint a 2021-es teljes évben. Erre a tendenciára építve a résztvevők elkötelezték magukat amellett, hogy 2023-ban a 2021-es évhez képest további mintegy 50 milliárd köbméternyi LNG-ellátás magas szinten tartásán dolgoznak Európába.

2022. november 9-én az Európai Bizottság új ideiglenes rendeletet javasolt a megújuló energiaforrások elterjedésének felgyorsítása érdekében. Az energiaellátás diverzifikálásával és az energiatakarékossággal együtt a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű alkalmazása is része annak az uniós tervnek, amelynek célja az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk megszüntetése. A megújuló energiaforrások rövid távon és a jövőben is csökkentik az EU fosszilis tüzelőanyagok iránti igényét az energia-, a fűtési és hűtési, az ipari és a közlekedési ágazatokban. Alacsony működési költségeiknek köszönhetően a megújuló energiaforrások nagyobb aránya az EU energiarendszerében hozzájárulhat az energiaszámlák csökkentéséhez. Ez kiegészíti a korábbi sürgősségi intézkedéseket az energiapiacokon kialakult rendkívüli helyzet kezelése és a tiszta energiára való átállás felgyorsítása érdekében. Az intézkedés egy évig lesz érvényben, ami fedezi a megújuló energiaforrásokról szóló, jelenleg a társjogalkotók által tárgyalt irányelv elfogadásához és átültetéséhez szükséges időt valamennyi tagállamban. A támogatás olyan konkrét technológiákat és projekttípusokat céloz meg, amelyek a leggyorsabban bevezethetők és a legkisebb hatást gyakorolják a környezetre, és amelyek hozzájárulnak energiabiztonságunkhoz, tekintettel Oroszország ukrajnai inváziójára és energiaellátásának fegyverkezésére.

2022. november 16-án a Sarm El-Sejkben megrendezett COP27 konferencián az EU és Egyiptom újabb lépést tett a tiszta energiára való áttérés terén folytatott hosszú távú együttműködésük megerősítése érdekében: stratégiai partnerséget hoztak létre a megújuló hidrogén területén, és előkészítették a terepet az igazságos energiaátálláshoz Egyiptomban. Az Európai Bizottság, amelyet Timmermans ügyvezető alelnök és Simson biztos képviselt, kétoldalú egyetértési megállapodást írt alá a megújuló hidrogénnel kapcsolatos stratégiai partnerségről Tarek El Molla egyiptomi kőolajügyi miniszterrel és Mohammed Shaker El-Markabi villamosenergia- és megújuló energiaügyi miniszterrel. Emellett közös nyilatkozatot írtak alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és Rania El Mashat egyiptomi nemzetközi együttműködési miniszterrel, amelyben bejelentették, hogy a Bizottság legfeljebb 35 millió euróval járul hozzá Egyiptom energiagazdagsággal kapcsolatos kezdeményezésének támogatásához.

2022. november 22-én a Bizottság folytatta az energiaválságra adott válaszlépéseit, és piac-korrekciós mechanizmust javasolt az uniós vállalkozások és háztartások védelmére a túlzottan magas uniós gázáraktól. Ez kiegészíti a gázkereslet csökkentésére és az energiaellátás diverzifikálása révén az ellátás biztonságának biztosítására irányuló intézkedéseket. Az új mechanizmus célja, hogy csökkentse az európai gázpiacok ingadozását, és egyúttal biztosítsa a gázellátás biztonságát.

A Bizottság 2022. november 23-án több mint 380 millió eurós támogatást hagyott jóvá 168 új projekt számára Európa-szerte a környezetvédelmi és éghajlat-politikai LIFE program keretében. A LIFE-projektek, amelyek az európai zöld alku középpontjában állnak, segíthetnek abban, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon, és elérje az éghajlat-, energia- és környezetvédelmi célokat. Támogatják a biológiai sokféleséget, a természet helyreállítását és a körforgásos gazdaságot, miközben hozzájárulnak a tiszta energiára való átálláshoz az egész kontinensen.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Környezetvédelem

A Bizottság november elején elfogadta a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatos következő évekre szóló stratégiáját. Ez magában foglalt egy cselekvési tervet, mely a vadon élő állatok és növények illegális kereskedelmének megakadályozására és felülvizsgálatára irányul, hiszen ez a fekete kereskedelmi tevékenység egész fajok kihalásához vezethet. A stratégia 2027-ig határozza meg az illegális kereskedelem elleni fellépés módjait. A hat évvel ezelőtt kiadott tervezet felülvizsgált, jelenlegi formája négy fő célkitűzést tartalmaz a következő évekre:

1. Megelőzni az illegális állat és növény kereskedelmet, megkeresni és kezelni a kiváltó okokat.
2. Ezen illegális tevékenységek ellen irányuló nemzeti jogi keretek megerősítése.
3. Szigorúan betartatni és végrehajtani az EU által meghatározott intézkedéseket.
4. Az állatok és növények illegális kereskedelme elleni globális partnerség megerősítése, különösen a forrás és fogyasztó országaiban ezen tevékenységnek.

November 14-25. között került megrendezésre Panamában a CITIES COP19 konferencia. Itt az EU hozzájárult ahhoz, hogy több mint 500 faj kereskedelmét fenntarthatóvá tegyék.

November 6-20. között került megrendezésre a COP27 konferencia Egyiptomban, amelyen az Európai Unió képviselői is részt vettek. Az unió továbbra is tartotta magát a korábban kitűzött célok megvalósításához.

„A COP27 életben tartotta az 1,5 Celsius-fokos célt. Sajnos azonban nem sikerült elérni, hogy a világ legnagyobb kibocsátói kötelezettséget vállaljanak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos leállítására, és az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új kötelezettségvállalásokat sem. Az EU azonban továbbra is kitart az irányvonal mellett, különösen az európai zöld megállapodás és a REPowerEU révén, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban kitűzött célokat elérhető közelségben tartsuk.” – nyilatkozta az eseményről Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A november 23-án kiadott jelentésében az Európai Bizottság közölte, hogy a LIFE Program keretein belül megvalósuló mintegy 168 új projektre 380 millió eurós támogatást adnak. Ez a kezdeményezés az Európai Zöld Megállapodás mellett segít, hogy az EU 2050-re elérje a klímasemlegességet. A támogatásra szánt összeget a tagállamokból érkező projektek a biodiverzitás, körforgásos gazdálkodás, klímaváltozás enyhítése és tiszta energia szolgáltatás területén használhatják fel. A LIFE Program az EU környezet és klímapolitikájának alapköve, mely 1992 óta 5,500 projekt megvalósításában segédkezett. A 2021-2027 közötti időszakra az erre szánt költségvetési keretet 60%-kal 5,4 milliárd euróra emelték.

Az EU november 24-én csatlakozott a műanyagszennyezés megszüntetésére irányuló koalícióhoz (’High Ambition Coalition to End Plastic Pollution’), mellyel megerősítette törekvését a bolygónkat elárasztó műanyaghulladék mennyiség 2040-ig történő csökkentésére. Egy ezzel kapcsolatos új szerződés tárgyalásai november 28-ától előreláthatólag 2025-ig fognak tartani. Az EU koalícióba való belépéséről Norvégia éghajlat és környezetvédelmi minisztere, Espen BarthEide így nyilatkozott:

„Az Európai Unió régóta partner és vezető erő a műanyagszennyezés elleni küzdelemben. Nagy örömömre szolgál, hogy az EU folytatja ezt a szerepet és csatlakozik a koalíció munkájához, amely valóban hatékony globális szerződés létrehozására irányul, mely közös globális szabályokat állapít meg és 2040-ig véget vet a műanyagszennyezésnek.”

2022. december 8-án az EU közétette a környezetszennyezés csökkentéséről szóló jövőre vonatkozó tervét. Kiderül, hogy az eddigi szakpolitikák hozzájárultak a levegő peszticidektől (növényvédő szerek) való szennyezettségének mérsékléséhez. Más területeken, mint a hulladék keletkezés, tápanyagszennyezés nem valósultak meg teljes mértékben az elvárások, így a Bizottság sokkal erőteljesebb fellépéssel szeretné elérni a kívánt eredményeket. A legnagyobb problémát továbbra is a levegő szennyezettsége okozza, hiszen a jelentés szerint az EU-ban évente az idő előtti halálesetek hátterében ez állhat. A Bizottság 2021-es tervéhez képest mind a 33 intézkedés tekintetében előrehaladás történt mostanra.

December 7-19 között került megrendezésre az ENSZ Biodiverzitás Konferencia, a COP15 Montreálban. Az EU is képviseltette magát az eseményen, melynek célja egy globális megegyezés kötése a természet és a bolygó átfogó védelméről egészen 2050-ig. A következő célokat és prioritásokat fogalmazták meg:

• A szárazföldek és óceánok 30%-ának védelme, a biodiverzitás és az ökoszisztéma különös figyelembevételével.
• A tönkrement területek helyreállítása.
• Biodiverzitást veszélyeztető szennyezések csökkentése és az ökoszisztéma fenntartható használata.
• Megfelelő nyomon követési keretrendszer kialakítása, nemzeti célok felülvizsgálata és a végrehajtás felülvizsgálata is kiemelten szerepel.

Írta: Vida Fanni

Egészségügy

Novemberben a Bizottság és a HERA (’Health Emergency Preparedness and Response Authority’) a Pfizer gyógyszergyártó céggel írt alá szerződést a COVID 19-ben szenvedő, súlyos betegség kockázatával küzdő betegek kezelésével kapcsolatban. Az ehhez tartozó közbeszerzésben (szájon át szedhető Paxlovid) tizenhárom EU és EGT, valamint EU tagjelölt ország vesz részt. Emellett a Bizottság elkötelezett egy erősebb és aktívabb Európai Egészségügyi Unió kiépítése mellett, mely a felmerülő egészségügyi veszélyekre megfelelően tud reagálni. A HERA segítséget nyújt az országoknak a beszerzési prioritásaik meghatározása és végrehajtásának megvalósítása érdekében.

December 22-én az Európai Unió tárgyalt a különböző károsanyag kibocsájtás szabályozásáról. December 29-én lépett hatályba a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló új törvény (’Persistent Organic Pollutants’). Ez kötelező érvényű szabályozásokat tartalmaz az emberek egészségének megőrzése érdekében, hogy minél több hulladékból származó káros hatás elkerülje a tagállamok lakosságát. A rendelet határértékeket ad meg a vegyi anyagok tekintetében. Öt anyag esetében szigorították a szabályokat, négy esetben pedig új határértékeket állapítottak meg. Ez megakadályozza azt is, hogy ezek újra bekerülhessenek a gazdaságba. A jelentésből kiderült, hogy az unió nemzetközi szinten élén jár abban, hogy az emberek számára megteremtse a mérgező anyagoktól mentes környezetet.

Írta: Vida Fanni

Szankcióspolitika

November 28-án a Tanács egyhangú határozatot fogadott el arról, hogy a szankciók megsértésével bővíti az EUMSZ-ben foglalt uniós bűncselekmények listáját. Ennek szükségességét az EU által Oroszországgal szemben elfogadott számos korlátozó intézkedés maradéktalan végrehajtása alapozta meg. A tagállamok eltérő módon határozták meg mi minősül azok megsértésének, és milyen szankciókat kell alkalmazni a szabályozások áthágása esetén, míg a határozat biztosítja a szankciók hasonló mértékű végrehajtását az EU egész területén és ellehetetleníti a szankciók kijátszására vagy megsértésére irányuló törekvéseket. A november 28-i döntés értelmében az Európai Bizottság egy irányelvjavaslatot terjeszt elő az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményének meghatározására és szankcióira vonatkozó minimumszabályok megállapításáról.

December 3-án az Európai Unió árplafont állapított meg a kőolaj hordónkénti árára. Ennek alapja, hogy korlátozásnak köszönhetően drasztikusan csökkenni fognak mind Oroszország olajból származó bevételei, mind pedig a piaci feltételek által generált áringazodások. A Tanács határozata értelmében december 5-től kezdődően az Oroszországi Föderációból származó, vagy onnan exportált nyersolajra, kőolajra és bitumenes ásványokból nyert olajokra vonatkozóan hordónként maximálisan 60 dollár az olajár felső határa. Annak értelmében, hogy az árplafon a piaci helyzethez való alkalmazkodás végett időszakosan felülvizsgálható, a határozat egyúttal minden egyes módosítását követő 90 napos átmeneti időszakot is meghatároz, hogy az árplafon valamennyi piaci szereplő általi következetes végrehajtását biztosítsa. Ehhez hasonló rendeltetésű a 45 napos türelmi idő is, amely a december 5-e előtt Oroszországtól vásárolt és a hajóra rakodott, valamint a rendeltetési kikötőben 2023. január 19. előtt kirakodott nyersolajat szállító hajók számára. December 16-án az Európai Unió elfogadta a kilencedik szankcióscsomagot is válaszul az Ukrajna ellen irányuló agresszív tevékenységre. Amellett, hogy az unió további négy orosz műsorszolgáltató (NTV/NTV Mir, Rossiya 1, REN TV and Pervyi Kanal) engedélyét függesztette fel, további 141 magánszemélyt és 49 szervezetet szankcionált. Az intézkedések között olyan területeket érint az exporttilalom, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez: a bakszektor, a drónok hajtóművei, a kettős felhasználású áruk és technológiák kivitele, a bányászati ágazatba történő beruházások tiltása, műtrágya és gabona, illetve az orosz regionális fejlesztési bankkal folytatott ügyletek, valamint a reklám-, piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások nyújtása. A szabályozások kijátszásának elkerülése érdekében a listára felkerül néhány, az illegálisan annektált Krímben vagy Szevasztopolban székhellyel rendelkező, orosz ellenőrzés alatt álló szervezet is.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Unió Tanácsa 2022. november 15-én az Európai Békefenntartási Eszköz (EPF) keretében 16 millió euró összegű támogatási intézkedést fogadott el az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója által az ukrán fegyveres erők kapacitásépítésének támogatására.

2022. november 21-én az Európai Unió és az ENSZ Fejlesztési Programja további 35 millió eurós beruházást jelentett be az UNDP ukrajnai ellenálló képesség-építési és helyreállítási programjába (RBR). Az új uniós hozzájárulás a közösségek helyreállítását támogatja Ukrajna kiválasztott célterületein a minőségi közszolgáltatásokhoz – például egészségügyi létesítményekhez – való hozzáférés javítása és a közösségi rendfenntartás megerősítése révén.

2022. november 22-én az Európai Bizottság további 2,5 milliárd euró makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának, hogy az ország továbbra is biztosítani tudja rövid távú finanszírozási igényeinek kielégítését. „Ukrajnának szüksége van a nyugdíjak kifizetésére és az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak és iskolák fenntartására” – áll az Európai Bizottság tweetjében.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 200 millió eurót nyújt Moldovának a sürgősségi gázellátás kialakítására. A részletet a vészhelyzeti gázvásárlásra fogják felhasználni, amennyiben Moldovában, az orosz állami tulajdonú Gazprommal kötött jelenlegi ötéves szerződése alapján fennakad az ellátás. A hitel célja Moldova energiabiztonságának megőrzése, és egy korábbi 100 millió eurós részletet követ.

Az Európai Bizottság 2022. december 7-én új, 25 millió eurós támogatási programot fogadott el az ország allampolgárainak további támogatására, így az EU összesen több mint 100 millió euróval támogatja a belarusz népet, miután a rezsim brutálisan reagált a 2020. augusztusi választások elleni tiltakozásokra.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

 

Déli szomszédságpolitika

Negyedszer találkoztak egymással a Déli Szomszédság miniszterei és az Európai Unió diplomatái egy közös megbeszélés keretin belül, ezúttal Barcelonában novemberben. A találkozón az Európai Unió és a déli szomszédság országai elkötelezték magukat amellett, hogy fokozzák kölcsönös együttműködésüket az orosz-ukrán háború negatív hatásainak leküzdése érdekében. „Nem csupán szomszédok vagyunk, mi együtt egy közösség is vagyunk. Meg kell erősítenünk a regionális integrációnkat. Sokkal mélyebb együttműködésre van szükségünk mind az infrastrukturálisan, mind a szabályozások tekintetében. Tovább kell erősíteni a stratégiai partnerségünket, hogy közösen képesek legyünk megfelelő választ adni az előttünk álló válságokra és kihívásokra. Ehhez elengedhetetlen a szoros kapcsolat a déli szomszédainkkal.” – fogalmazott Josep Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Roberta Metsola 2022. november 11-én hivatalos látogatást tett Chisinauban. „Moldova helye Európában? Közös jövőnk kell, hogy legyen. Az Európai Parlament mindent meg fog tenni, hogy támogassa Önöket az Európai Unióhoz való csatlakozásuk útján” – mondta Roberta Metsola a moldovai parlamentben tartott beszédében.

Az Európai Unió által támogatott projekt segít felmérni és tanulmányozni a tengerfelszínen és a tengerfenéken megragadó hulladékot. A ’WES’ projekt keretein belül a marokkói hatóságok és az EU által delegált szakértők az elérhető legmodernebb technológia segítségével követik nyomon a hulladék sorsát a tenger felszínén lebegő látható szeméthalomtól a tenger aljára süllyedő, a halakat pusztító lerakódásokig. A felmérés célja megbízható adatokat szerezni a hulladék ’sorsáról’, majd a megszerzett adatokat összehasonlítani az Európai Unió tengeri stratégiai keretirányelvével.

Josepp Borell Mahmoud Abbas palesztin államfővel tárgyalt novemberben. Az Európai Unió továbbra is hosszú távú politikai és technikai támogatást nyújt a palesztin népnek, az Európai Unió így a legelőtétezettebb támogatója a palesztin kormányzatnak, hiszen évenkénti segélye meghaladja a 300 millió eurót. Az Európai Unió külügyi tárcája megerősítette, az EU készen áll a kétoldalú kapcsolatok további erősítésére a palesztin állammal. Josep Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője továbbá megismételte az EU felhívását a palesztin és az izraeli nép felé a feszültségek enyhítése érdekében. „Az Európai Unió készen áll, hogy minden szükséges támogatást előteremtsen egy békés kétállami megoldás érdekében.” – hangsúlyozta az EU diplomatája.

Az Európai Unió újabb 100 millió euróval támogatja a tunéziai embereket. Az EU tunéziai nagykövete és a tunéziai pénzügyminiszter egy 100 millió eurós támogatásról szóló tervezetet írt alá. A támogatás célja, hogy a COVID-19-et követően Tunézia konszolidálni tudja gazdaságát, különösen a vállalkozásokat és a hiányt szenvedő egyéneket, családokat. A megegyezéssel az EU a 2022-es évben 550 millió euróval támogatta Tunéziát.

2022. december 20-án Josep Borell részt vett a Második Bagdadi Konferencián, ahol a résztvevők kifejezték támogatásukat az iraki állam felé. A konferencia célja, hogy elősegítsék Irak szuverenitásának visszaállítását, biztonságát és stabilitását, valamint elősegítsék politikai és gazdasági konszolidációját. A konferencián számos kétoldalú tárgyaláson vett részt az Európai Unió külügyi képviselője, így tárgyalt Ayman Safadival, Jordánia külügyminiszterével is, akivel az orosz-ukrán háború globális és regionális következményeiről egyeztettek.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett támogatója Libanonnak. Az Európai Unió továbbra is támogatja libanoni lakosságot, 2022-ben összesen 229 millió euró támogatás érkezett az országba gazdasági és szociális reformok végrehajtásának elősegítése érdekében. A libanoni vezetés megreformálta, megbízhatóbbá és átláthatóbbá tette közigazgatását. Az Európai Unió további támogatást nyújtott a helyi nőjogi aktivistáknak és szervezeteknek, hogy ösztönözzék a nők politikai és közéleti szerepvállalását és a nemi egyenlőség ügyét.

Az Európai Unió, afrikai partnereivel két új együttműködés keretein belül igyekszik kezelni az Afrikából érkező migráció okozta kihívásokat. Az kezdeményezések célja a csempészhálózatok és a visszaélések felszámolása. A megegyezés asztalhoz ülteti a kiinduló országot, a tranzitországokat és a célországokat is, hogy közösen megoldást találjanak az egyre élénkülő migrációs nyomásra.

2022. december 16-án újabb 215 millió eurós támogatást nyújtott az Európai Unió Tunéziának. A Tunéziai Gazdasági Minisztérium és az Európai Beruházási Bank aláírt két gazdasági egyezményt a tunéziai élelmiszer- és energiabiztonság megteremtése érdekében.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló cikkeink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Christian Lue felvétele.

A EU hírfigyelő – 2022. november-december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2022-es év sok tekintetben rendhagyó időszakot jelentett biztonságpolitikai szempontból, ám miközben a nyugati világot az orosz-ukrán háború és annak gazdasági következményei foglalták le, Észak-Koreában nem álltak le a különféle stratégiai fegyverfejlesztések, sőt, ez volt a rakétafegyverzet tekintetében a legmagasabb kísérletszámot produkáló év, így érdemes figyelmet fordítani azok jelentőségére és lehetséges hatására.

A ballisztikus rakéták a modern hadviselés stratégiai fegyverei közé tartoznak, azonban azok egyes változatai taktikai szerepkörben is alkalmazhatóak. Közös jellemzőjük, hogy a harci részt (mely számos eszközzel-így például konvencionális robbanóanyag, nukleáris töltet, vegyianyag – felszerelhető) ballisztikus pályán juttatja célba, rendszerint nagy magasságon és sebességgel, kihasználva a gravitáció által biztosított pályaerőket.

Észak-Korea esetében ezen eszközök indítása jelenlegi ismereteink szerint három fő módon történhet. Szárazföldről indítható az ország területén elhelyezkedő számtalan rögzített pozíciójú indítóállomás, vagy siló biztonságából, egyben azonban csökkentve a meglepetés erejét a könnyű területi lehatárolás lehetősége miatt. Ezzel szemben folyamatos helyváltoztatásra való képesség taktikai előnye miatt a szovjet mintához hasonlóan számos hordozójárművet (Transportable Erector Launcher, vagyis TEL) alkalmaz a hadsereg, így például a WS51200 önjáró platform is rendszeres szereplője a katonai parádéknak. A vízről való indítás nemzetközileg általánossá vált, és a csapásmérő képesség védelmének legbiztosabb garanciájává forrt, ballisztikus rakéták hordozására is képes tengeralattjárók is szerepet kapnak az arzenálban a Pukgukszong-3 rakéták révén. Emellett a hivatalos állami kommunikáció szerint különleges módon vízalatti silókkal is rendelkezik Észak-Korea, azonban azok létezése vitatott.

A ballisztikus rakéták legfontosabb megkülönböztető jegye azonban a hatótávolság, mely alapján osztályozásuk is történik. A ballisztikus rakéták taktikai alkalmazása 1000 km alatt történik, mely a hadszíntéren való közvetlen, katonai célpontok ellen való alkalmazást jelenti. Ebben a kategóriában rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról beszélhetünk, Észak-Korea az Öböl-háborúban hírhedtté vált szovjet Scud rakéta továbbfejlesztett verzióit használja Hvaszong-9 néven, mely az alapváltozat hatótávolságának közel ötszörösével rendelkezik. A ballisztikus rakéták következő csoportja 1000 és 3000 km közötti, közepes távolságig képesek eljutni. Az észak-koreai hadsereg többek között a Nodong-rakétát alkalmazza ebben a kategóriában, mely 1600 kilométeres hatótávval bírva képes közel 7 percen belül Japán elérésére. Sikerét mutatja, hogy mind Irán, mind Pakisztán importálta és fejlesztéseket alapozott a típusra. A közbenső hatótávolságú, 3000 és 5500 km közötti tartományban működő rakéták már komoly regionális lefedettséget biztosítanak, közülük kiemelendő a 2017-ben tesztelt Hvaszong-12, mely képes akár a Guam szigetén található amerikai támaszpont támadására is. A rakétafegyverzet stratégiai és kommunikációs szempontból is legfontosabb részét képező kategória azonban az 5500 km hatótávolság feletti, interkontinentális ballisztikus rakéták osztálya. Az első olyan stratégiai fegyver, mely ilyen módon képessé vált az amerikai kontinens közvetlen támadására, a Hvaszong-14, mely közel fél tonna nukleáris vagy konvencionális töltet hordozására képes.

Észak-Korea a 2022-es évben az eddigi legmagasabb kísérletszámot érte el, több mint 70 hordozóeszköz-tesztelés zajlott le, mely így (amennyiben a 2022-es évet nem vesszük figyelembe), Kim Jong-un 10 éves vezetése alatti éves átlagos rakétaindítási szám (közel 14) négyszeresére emelkedett. Hiába szorult tehát háttérbe a nyugati sajtó porondján Észak-Korea, az egykor primer fenyegetésnek tartott rakétafejlesztések már mennyiségi szinten is rohamosan gyarapodtak.

A részletes felbontását megvizsgálva az idei rakétakísérletek eloszlásának, átfogó képet kaphatunk arról, hogy valójában mely csapásmérő képességek kerültek fejlesztésre.

2022 első negyedében nagy valószínűséggel olyan minőségi fejlesztések alapjául szolgáló kísérletek kerültek végrehajtásra, melyek a rakéta harci részének visszatérésén kívántak javítani. Ennek egyik eszköze az önállóan célravezethető fejek komplexuma (Multiple Independentebly-targetable Reentry Vehicle, a továbbiakban: MIRV), mely képessé teszi a rakétát arra, hogy egyidejűleg több célpontot támadjon, egyben akár félrevezető (hamis) robbanófejeket is felhasználva. Másik fontos kutatási iránnyá vált a ballisztikus rakéták valódi hiperszonikus fegyverré való fejlesztése, mely a hatalmas sebességen való irányítás tökéletesítésével a jelenleg elérhető legütőképesebb csapásmérő eszközök csoportjába emelné azokat. Ezeket a fejlesztéseket azonban jelenlegi fázisukban nehéz külső megfigyelőként elemezni, a szakértők számára sem teljesen egyértelműek a mostani eredmények. Észak-Korea a ballisztikus rakéták mellett alternatívaként fejleszti robotrepülőgépeit, melyekkel lehetséges az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1718-as számú határozatának semlegesítése, mivel azokban ezen eszközök nem esnek korlátozás alá. Kisebb méretük és költségük sokkal rugalmasabbá teszi bevetésüket a ballisztikus rakétákkal szemben, így taktikai alkalmazásuk köre is szélesebb, kezdve a tengerészeti egységek elleni harctól a támaszpontok elleni precíziós csapásmérésig. Így 2022 során legalább 6 alkalommal került tesztelésre ez a képesség, többek között olyan típusokkal is, melyek nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmasak.

Tavasszal azonban már a ballisztikus rakétáké volt a főszerep, a 13 tesztből 8 májusban zajlott le, egy nap akár több próbát is végrehajtva. 2022 márciusában végrehajtott interkontinentális ballisztikus rakéta teszt 4 év után az első volt, mely így egyben a korábbi rakétatesztelési moratóriumot is felbontotta. Egyes kísérleteket Észak-Korea egy műholdfejlesztés részeként hirdetett meg, míg a sűrű tesztidőszakban arra is volt példa, hogy a dél-koreai megfigyelők szerint egy ballisztikus rakéta pályáján való haladás során felrobbant.

A nyár során már a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták kerültek előtérbe, egy háromnapos tengeri hadgyakorlat ideje alatt 8 ilyen típusú csapásmérő eszköz csapódott a tengerbe szárazföldi indítása után.

Az ősz beköszöntével megsokszorozódott a kísérletek száma, bár egészen novemberig továbbra is a rövidebb hatótávolságú csapásmérő képesség fejlesztésén maradt a hangsúly. Tesztelésre került a KN-23 jelzésű rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta tengeralattjáróról való indításának a lehetősége. Ez a fegyver sok hasonlóságot mutat az orosz-ukrán háborúban is bevetett szárazföldi Iszkander rakétához, így tengeri alkalmazása viszonylag újszerű fejlesztési lépésnek mondható.

Novemberben az addigi kísérletek folytatásában azok haditechnikai jelentősége mellett nagymértékben szerepet játszott a politikai kommunikáció is. Az első hetekben lefolytatott „Vigilant Storm” elnevezésű közös amerikai-dél-koreai (többségében légi) hadgyakorlat nem maradhatott válasz nélkül, így Észak-Korea 4 ballisztikus rakétát tesztelt, reagálva arra, hogy az amerikai erők az eredetileg nukleáris fegyverek hordozására is képes B1-B Lancer jelzésű szuperszonikus nehézbombázókat is felvonultatták.

Hasonló megfontolásokból kerülhetett sor az amerikai félidős választások idején újabb rakétaindításra, a Dél-Korea területéhez közel becsapódó hordozóeszközök maradványait a déli állam hadserege a későbbiekben közszemlére helyezte. Ezzel együtt azonban napvilágra került, hogy a légvédelmi szirénákat is beindító rakéták az előzetes várakozásokkal szemben korántsem modern ballisztikus támadófegyverek voltak, hanem valójában a már régóta szolgálatban álló Sz-200 légvédelmi rakéták nem hagyományos alkalmazása történt.

November 18-án azonban elérkezett a tesztek csúcspontja, ugyanis kilövésre került egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakéta, mely jelenleg az önjáró szárazföldi platformról üzemeltetett, folyékony hajtóanyaggal rendelkező ballisztikus rakéták közül a világon a legnagyobb rendszerben álló fegyver. 15 ezer kilométeresre becsült hatótávolságával képes lehet a kontinens belsejében található amerikai államokra is csapást mérni. Ennek a képességnek a hatékonysága pedig megtöbbszöröződhet, amennyiben a korábban már említett, az év első felében tesztelt MIRV képesség ezen a típuson alkalmazásra kerül, illetve amennyiben tömegpusztító töltettel szerelik fel a harci részt.

Természetesen az egyre látványosabb fenyegetést jelentő kapacitások fejlesztése nem maradt nemzetközi válasz nélkül. Az utóbbi tesztre reagálva az Amerikai Egyesült Államok ismét felvonultatta a térségben a már korábban bemutatott szuperszonikus nehézbombázóit, a G7 országok konszenzusos ENSZ-re való nyomásgyakorlása pedig bár 14 ország tesztek elleni diplomáciai fellépését ösztönözte, a Biztonsági Tanács megosztottsága miatt nem sikerült hivatalos határozatot kiadni.

 

December 15-án Észak Korea statikus földi tesztet végzett egy szilárd üzemanyagú rakétahajtóművel, mely a becslések szerint nagy hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható rakéta, vagy egyéb platformról üzemeltetett interkontinentális ballisztikus rakéta első fokozatának lehet majd a hajtóműve. Emellett december 18-án két közepes, december 23-án pedig két rövid hatótávolságú rakéta indítása történt meg, felháborodást keltve a nyugati diplomáciai körökben. A kísérletek azonban az év végén sem álltak le, december 31-én három rakéta került felbocsátásra, és a 2023-as évet pedig már az első napon egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával nyitotta meg Észak-Korea.

A tömegpusztító fegyverek célba juttatására is alkalmas ballisztikus rakéták fejlesztése mellett mindeközben komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az atomtöltetek fejlesztése is folytatódik, ugyanis műholdfelvételek szerint vélhetőleg a jelenlegi atomerőműnél tízszer nagyobb komplexum épül, mely tovább növelhetné egy nukleáris fegyverhez szükséges hasadóanyagok előállítási kapacitását.

A Koreai Munkáspárt év végi ülésén az ötéves terv részeként tárgyalt, majd a januári nagyszabású politikai gyűlésen is elfogadott célok alapján a fejlesztések pedig tovább fognak folytatódni, melyek legfőbb elemei a taktikai nukleáris fegyverek képessége, valamint a várhatóan áprilisban felbocsátásra kerülő katonai felderítő műhold.

Bármennyire is heves a nemzetközi közösség tiltakozása, ezen csapásmérő képességek Észak-Korea biztonságpolitikájának központi elemét képezik, így azokról nem fog lemondani. Még annak ellenére sem, hogy rendkívül költséges a folyamat, ugyanis idén csupán a június hónapig végrehajtott tesztek pénzügyi vonzata az ország GDP-jének 2 százalékát tette ki, miközben pontosan ugyanezt a költségvetési százalékot nehezen éri el (a bár természetesen teljesen más gazdasággal bíró) NATO tagállamok többsége mint teljes védelmi kiadás. A csapásmérő képességek az elavuló konvencionális erők ellensúlyozása mellett komoly elrettentő erővel bírhatnak, melynek elsősorban a célja egy esetleges invázió megakadályozása. Emellett nemzetközi diplomáciai súlyát is erősítheti ezen kapacitásokkal való rendelkezés, nem beszélve a politikai rendszer belföldi legitimációjáról, így továbbra sincs kilátásban ezen erők korlátozása vagy leszerelése, ugyanis az az egész állam politikai berendezkedésének biztonságát is veszélyeztethetné.

Összességében tehát Észak-Korea minőségi és mennyiségi szempontból is kiemelkedő évet zárt rakétakísérletei terén, mely mérföldkő lehet a csapásmérő képességek fejlesztésének folyamatában. Ezen kapacitások haditechnikai és (biztonság)politikai jelentősége miatt betöltött szerepe a továbbiakban is az állami rendszer sarokkövévé teszi azokat, így fejlesztésük várhatóan csak erősödni fog. Ezáltal egyben pedig felhívja a nemzetközi figyelmet is a jelenlegi tendenciákra, melyek hosszútávon akár az ország nemzetközi rendszerben elfoglalt pozícióját is megváltoztathatja.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Eric Shi és Micah Brandli fényképeit használtuk, amelyek az Unsplash-ről származnak.

A A lopakodó tigris: Észak-Korea rakétafejlesztésének titkos rekordéve bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A cikk célja annak bemutatása, hogy milyen konfliktusok állnak fent a politikai vezetők és a fegyveres erőszakszervezetek között a hibrid rezsimekben. A cikk területi fókuszában Törökország áll. Az időfókuszt tekintve, abból a célból, hogy minél szélesebb rálátást kapjon az olvasó a különböző szerkezeti adottságokra és a hadsereg történelmen átívelő pozíciójára, az általános áttekintés az Oszmán Birodalommal kezdődik, azonban a cikk az 1920-as évektől kezdődő köztársasági időszakra koncentrál, különösképpen az 1960-as évektől kezdődő időintervallumra. A cikk elsősorban azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hibrid rezsimnek tekinthető-e Törökország, illetve ennek a különböző korszakokon át a hadsereg vagy a politika volt-e a forrása. Célja továbbá rávilágítani a török hadsereg „demokráciaőrző” szerepére és „privilégiumaira” is, illetve arra, hogy Erdogan a hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetek gyengítésére alkalmazott stratégiák közül melyekkel operál. Mindehhez széleskörű forrásokat vizsgáltam meg a kutatás során, elsősorban a releváns szakirodalmat és különböző hírforrásokat. A cikk elméleti áttekintéssel kezdődik, amelynek során megvizsgálom a hibrid rezsimek fogalmát és jellemzőit, valamint típusait. A hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetekkel fentartott kapcsolatokban alkalmazott stratégiát. Majd a Török Köztársaság történemének és főbb politikai folyamatainak áttekintésével folytatódik a cikk, s végül a török fegyveres erők bemutatása kezdődik. Ezt követően, bemutatásra kerül, hogy Törökország miért is a puccsok országa és miért tulajdonítanak a török fegyveres erőknek „demokráciavédő” szerepet. A cikk a 2016-os puccskísérlet és következményeinek elemzésével zárul.

Elméleti áttekintés

A hibrid rezsimek

A hibrid rezsimek definiálásakor számos nehézségbe ütközhetünk. Egyrészt, a kutatók között nincs konszenzus a fogalmat illetően, emellett rendkívül tágak az értelmezési keretek, hiszen a világban többféle típusú és minőségű politikai berendezkedés figyelhető meg. Emellett a fogalom még mindig homályos, nehezen alkalmazható fogalmakkal operál.
Az sem világos, hogy a demokrácia vagy az autokrácia jelenségéből vezethető-e vissza inkább a hibrid rezsim. Továbbá, uralkodó nézet, hogy átmeneti rendszerekként tekintenek rájuk, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek már önálló rendszertípusokká váltak. [1]

A hibrid rezsimek tudományos diskurzusba való beemelésére egyébként azért volt szükség, mert a demokráciaelmélet bevett keretei között nem voltak értelmezhetők ezek az alakulatok. Kialakulásukat 1980-ig a huntington-i „third wave” demokráciák létrejöttének kezdetéig vezetik vissza, s demokratizálódási folyamatuk nemzetközi közösség tetszésének kiváltására is történt. A folyamatfolytatódott az 1990-es években robbanásszerűen a számos politikai rendszer rendszerváltásával (Latin-Amerika, posztkommunista Eurázsia, Afrika). [2] Fontos megjegyezni, hogy a hibrid rezsimek létrejötte nem egyirányú folyamat, hanem liberális demokráciák is áldozatok lehetnek vagy olyan rendszerek, melyek megakadtak, esetleg visszafordultak a demokratizálódás útján. A visszafordulás a demokratizálódás útjánt példázzák azok az 1990-es években rendszerváltó posztkommunista országok, amelyekben jellemzően a kétezres években a demokratizálódási folyamat megakadt vagy megfordult. [3]

A hibrid rezsimek egy szürkezónás rezsimtípus, mivel az a demokrácia és az autokrácia közötti szürke zónában helyezkedik el, mint önálló rezsimtípus. [4] Azért szürke zónás, mert keverednek a demokráciára és autokráciára jellemző vonások, emellett jellemzője még, hogy a hibrid rezsim vezetője felváltva él az autoriter rezsimekre és demokratikus rezsimekre jellemző eszközökkel, tehát ciklikusan váltja egymást egy demokratikus folyamat és egy autoriter folyamat. [5] Például jogi lehetőség van a pártok és civil társadalom szerveződésére, ezek az országok demokratikus alkotmánnyal rendelkeznek, a választások rendszeresen meg vannak tartva, de számos demokráciadeficittel találkozhatunk. Ilyenek például a hatalomkoncentráció, a vezetés demokratikus felhatalmazás nélküli működése, a transzparencia nagyon alacsony foka vagy teljes hiánya, a politikában való részvétel csekélysége, illetve a hatalmi ágak összeolvadása. Tehát vannak demokratikus elemei, mint például az is, hogy engedélyezettek a pártok és a civil szerveződések, azonban ezek „sosem” kerülhetnek hatalomra vagy érhetnek el igazi eredményt, illetve jelentős jogi akadályokat is gördítenek eléjük. Emellett gyakori az is, hogy a médiumok a vezető elit kezébe kerülnek, teljesen befolyásolva a közvéleményt. [6]

A hibrid rezsimeket emellett Polübiosz tézis-antitézis-szintézis elméletével is lehet jellemezni.   Ez az elmélet azt igyekszik megmagyarázni, hogy miként korruptálódnak el az előnyös politikai rendszerek, azaz miért a jó és a rossz  körforgásossága a jellemző. A tézis általában egy előnyös állapot, amely éppen a politikában uralkodó. Az   antitézis pedig ennek az ellentéte, amikor a tézis megbukik. Ezen körforgásosság kiküszöbölésére alkotta meg a szintézist, amely a kettő vegyítése, azaz a vegyes kormányzat modellje. [7]

A hibrid rezsimek jellemzője még a populizms és a prezidentalizmus. A rezsim vezetője, az elnök áll mindenek felett, a jog felett, így az erő körülötte csoportosul, emellett a jogköreit sem delegálja. Az elnök helyzete gazdaságilag is stabil: az állami vagyon nagyrészével rendelkezik ő vagy strómanja. A populista vezető vagy párt önmagát nevezi ki a társadalmi többség, a nép egyedül méltó képviselőjének. A populista párt, vezető sokszor maga igyekszik meghatározni, hogy a társadalomnak melyik csoportját tekinti az „igazi népnek”. Vagyis a jó emberek csoportját definiálja. [8] Így nagyon jellemző rá egy csoport vagy személy ellenségképpé „faragása”, amelyben a vezető az ország jólétét és biztonságát fenyegető ellenség ellen harcol az igazi népért. A populista vezető a tömeget képviseli, általában a klasszikus értelemben vett kisembert.

A hibrid rezsimeket a következő jellegzetességek jellemzik a leginkább:

• – Prezidentalizmus magas foka és a kormányzati elszámoltathatóság hiánya: populista politika, konzervatív értékek, egyház, elszámoltathatatlan “delegatív„ vezetés, politikai „erős ember” és átláthatatlan döntéshozatali folyamatok.
• – A formális (demokratikus) intézmények hitelessége és az azokba vetett bizalom szintje: a nemzeti törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a politikai pártok bizonyítottan azok az intézmények, amelyekben a lakosság a legkevésbé bízik.
• – Politikai részvétel csökkenése: a politikai részvétel csekély, a kormányzati elszámoltathatóság és hitelesség gyengeségéből fakadóan, a politikai részvétel gyakran a formális intézményi csatornákon kívül zajlik. Civil társadalom és média kormányzati „szankcionálása”. Politikai felek alkalmatlanná tétele.
• – Korrupció és klientizmus/politikai patronázs: a tisztviselőket személyes érdekek vezérlik, és saját hasznuk érdekében cselekszenek, anélkül, hogy a közjó szélesebb értelemben vett érdekeivel törődnének. Az oldalukon állók támogatása mindenki mással szemben, különböző előnyök biztosítása.
• – Alkotmány, fontos jogszabályok megváltoztatása: Alkotmánymódosításával bevezetett hivatali időkorlátok megváltoztatása, egyéb autoritárius rendelkezések bevezetése. (Indoklás: az állami rendszer megerősítése érdekében autoritáriusabb intézkedésekre van szükség.) [9]

Az itt található térkép szemlélteti a hibrid rezsimek elhelyezkedését a világban. A demokráciaindex 60 mutatóra épül, amelyeket öt kategóriába soroltak: választási folyamat és pluralizmus, polgári szabadságjogok, a kormányzat működése, politikai részvétel és politikai kultúra. Az országokat nullától tízig terjedő skálán értékelik, és az átfogó index az öt kategória összesített pontszámának átlaga. Ezután az egyes országokat az átlagpontszámuk alapján négy rendszertípusba sorolják: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rendszerek és autoriter rendszerek. [10] A térképről szembetűnő, hogy Törökország is hibrid rezsimként szerepel.

Fotó: Saw Wunna, Unsplash

A hibrid rezsimek tipológiája

A hibrid rezsimek tekintetében a különböző jellemzők alapján, többféle csoportot különíthetünk el. Magyar Bálint és Madlovics Bálint munkássága alapján, tíz féle rezsim-típusról beszélhetünk. Mindezen típusok megalkotásakor a szerzők figyelembe veszik a civil társadalom helyzetét, a többpárti választások meglétét, a társadalmi szabadság fokát, a rezsim alapját képező ideológiát, a korrupció mértékét, a gazdasági formát, az uralom patronalizmusának mértékét, az uralkodó part tagságát, az intézmények formalitását, az uralkodó párt funkcióját, a domináns gazdasági mechanizmust / tulajdonformát, illetve a korlátozottságot. [11]

A fegyveres erőszakszervezetek a hibrid rezsimekben

A fegyveres erőszakszervezetek helyzete hibrid rezsimekben rendkívüli érdekességeket tartogató kutatási téma.  A demokratikus rendszerekben ugyanis elvárás a civil kontroll a haderő felett, de emellett az is, hogy a haderő működése maradjon eredményes és hatékony. Az eredményesség és a hatékonyság azt jelenti, hogy a hadsereg képes-e a politikai vezetők által ráruházott szerepeket és missziókat (“eredményesség”) elfogadható élet- és erőforrásköltségek (“hatékonyság”) mellett teljesíteni. [12] Természetesen, a ráruházott szerepkör, illetve a civil kontroll is eltérő a különböző politikai rendszerekben. Például, az arab rezsimek erősen centralizált és merev parancsnoki struktúrája, a közvetlen vezetés alkalmazása és a parancsnoki láncok politikai okokból történő megbolygatása negatívan befolyásolja az arab hadseregek hatékonyságát. [13]

A hibrid rezsimekben kiemelten fontos a kormánypárt és az ország fegyveres erői közötti kiegyensúlyozott kapcsolat, ugyanis ezeket a rendszereket nehezebb fentartani, mint a demokráciát. Épp ezért a rendszer fenntartása céljából szükséges a hibrid rezsim vezetője számára, hogy valamilyen formában, de lojális legyen a rendszerhez vagy függjön a rendszertől a fegyveres erőszakszervezet. Ezt a rendszert fent kell tartani, ebben fontos szerepe van a haderőnek és a fegyveres erőszakszervezeteknek. De ezekben a hibrid rezsimekben hogyan alakulhat a civil kontroll, ha az ország egy hibrid rezsim? Ha egy ország hibrid rezsimeinek vezetői nem értik meg reálisan a civil-katonai kapcsolatot, akkor a fegyveres erőszakszervezet küzdeni fog a demokrácia helyreállításáért, akár a választásokba való beavatkozás, akár politikai alkudozások útján. [14] Emellett, vannak olyan országok, mint például Törökország, ahol a  hadsereg rendkívül erős, s többnyire független a politikától. Éppen ezért, a haderővel való helyzet stabilizálására, a hibrid rezsim politikai vezetésének, vagy széleskörű intézményi kontrollt kell alkalmaznia a haderő felett, vagy egy kevésbé „kényszerített” módszerrel élni, amely a közös ideológiai alapon vagy identitáson alapulva a vezetők lojalitásának megnyerése. Ez biztosítja, hogy a hibrid rezsimekkel szemben kiteljesedő polgári elégtelenség elfojtható legyen és a hibrid rezsim túlélése biztosított legyen. Így, a hibrid rezsimeknek a hadsereggel való kapcsolat stabilizálásával válnak a polgári felkelések elnyomhatóvá (pl. Bahrein 2011 és Irán 2009) és a választási csalások érvényesíthetővé (pl. Fehéroroszország 2021). [15]

Stratégiai megközelítések a hibrid rezsimek számára a fegyveres erőszakszervezetekhez fűződő viszonyukat illetően

A hibrid rezsimek vezetői számára tehát kifejezetten égető cél az, hogy megszerezzék a fegyveres erőszakszervezetek feletti kontrollt vagy elnyerjék azok lojalitását. A releváns szakirodalom, nevezetesen Michael Penfold, Andrés García Trujillo és Alejandro Urrutia „A fegyveres erőszakszervezetekkel való párbeszéd lehetőségei a hibrid rezsimekben” című tanulmányukban, több eszközt is megneveznek ezen célkitűzés elérésére. Az eszközök lehetnek pozitív hatásúak a fegyveres erőszakszervezetek vezetőire, például hatalmi vagy gazdasági pozícióhoz juttatva őket, azonban lehetnek negatív kimenetelűek is, mint például a tisztogatások vagy a kontroll erősítése. Ezek az eszközök az alábbiak:

• – intézményi átrendezés a civil kontrollt illetően: a parlamenti ellenőrzés megszüntetése a fegyveres erőszakszervezetek felett, s a kontrollt biztosító jogkörök áthelyezése a végrehajtó ág felügyelete alá;
• – a korlátozás és megfigyelés fokozása: a koordináció megnehezítése, az egység meggyengítése, a felügyelet fokozása, a biztonsági  intézmények felszalámizása, a végrehajtó hatalomhoz hű félkatonai csoportok létrehozása, a nemzetbiztonsági szervezetek megerősítése, tisztogatások, alegységek és  magasabb egységek „lefejezése”
• – politikai hatalomhoz való hozzáférés: magas rangú hivatásos személyek politikai vezetői szerephez való juttatása;
• – különböző ösztönzők: magasabb rangok, fizetésemelések, stratégiai iparágak ellenőrzése (pl. a pakisztáni haderő az ország élelmiszeriparát ellenőrzi);
• – külső szövetségesek, együttműködések: más hibrid rezsimekkel való együttműködés, kiképzés, technológia (pl. az irakiak által kiképzett jemeni Köztársasági Gárda vagy  az etióp biztonsági szolgálatok kínai technológiára való támaszkodása). [16]

Törökország politika folyamatai és a török fegvyeres erők helyzete

Általános áttekintés: Törökország

Törökország egy egyedülálló földrajzi régióban helyezkedik el Ázsia és Európa között. A történelem során a két kontinenst összekötő hídként szolgált, amely jelentőséget növelte a két tengerszorosának, a Boszporusznak és a Dardanelláknak a stratégiai jelentősége. Törökország a Kaukázus, a Közel-Kelet, a Balkán és a Földközi-tenger keleti részének kereszteződésében fekszik. Lakosságát és területét tekintve a régió egyik legnagyobb országa, szárazföldi területe pedig nagyobb, mint bármely más európai országé. Az ország területe nyugatról keletre körülbelül 1200 kilométer, északról délre pedig 480-640 kilométer. Törökország határai a következők: északon a Fekete-tenger, északkeleten Grúzia és Örményország, keleten Azerbajdzsán és Irán, délkeleten Irak és Szíria, délnyugaton és nyugaton a Földközi-tenger és az Égei-tenger, északnyugaton pedig Görögország és Bulgária. Isztambul a legnagyobb város és tengeri kikötő, Ankara pedig az ország fővárosa.

A Török Köztársaságot a Szeldzsuk Birodalomig vezetik vissza, amit a XI. században türkmén törzsek alapították Anatóliában. A Szeldzsuk Birodalmát követte az Oszmán Birodalom, amely a XIV. században lépett a hosszan tartó fejlődési és prosperálási útra, amely a XVII. században tetőzött. A jelenlegi Török Köztársaság nacionalista, világi és parlamentáris demokrácia, amelyet 1923-ban, az Oszmán Birodalom bukását követően hoztak létre. Ezt követően, az 1950-es évekig az államalapító Mustafa Kemal (Atatürk) és utódja alatt egypárti volt a kormányzás. Atatürk egy meglehetősen nyugatias demokráciát kívánt létrehozni, amiben csökkenteni kívánta az arab világhoz kapcsoló, iszlám vallás szerepét a társadalomban és az ország közigazgatása tekintetében is. Így az Atatürkhöz hű hadsereg ideológiai alapja is átalakult, s a demokrácia és a szekularizmus őrzőivé váltak. Végül, Törökország törvényhozó és végrehajtó hatalmi ága az 1950-es évek óta általános választójogon alapuló többpárti választásokon alapul. [17]

A Török Köztársaság társadalmának etnikai és vallási megoszlása még érdekfeszítőbb. A Török Köztársaság ugyan alapvetően muszlim vallású, de nagyban eltérő mértékű az, hogy az egyén mennyire követi a szigorú előírásokat. Ez azért fontos, mert Erdogan meglehetősen pro-iszlám nézeteket követ, amely a hagyományos és szigorú értékeket valló, többnyire vidéki embereknek kedvez. Általában a nagyvárosiak a szabadabb értékeket vallják, s ez a szavazóbázison is meglátszik. Emellett, gondot okoz még a betelepedett arabok ellen irányuló szegregáció a török társadalom részéről, illetve a Török Köztársaság délkeleti részében, a szír határ mentén letelepedett kurd lakosság is. Ez azért fontos, mert a hadsereg jelentős szerepet kapott a kurd kérdésben, majd Erdogan politikájának is fókuszába került nyilvánvalóan. Ezek mellett, az országba egyre több menekült települ be a környező, háborúval sújtott arab államokból. Az itt látható térképek bemutatják a Török Köztársaság etnikai viszonyait, illetve politikai viszonyait, amely jól leköveti az etnikai és város-vidéki viszonyokat:

Általános áttekintés: A török fegyveres erők

A török fegyveres erőket (angolul: Turkish Armed Forces, törökül: Türk Silahlı Kuvvetleri) Mustafa Kemal tábornok, az Oszmán Birodalom hamvaiból feltámadt köztársasági Törökország megalapozója volt, aki a mai formáját megalapozta. A hadsereg, amely az új állam alapértékeinek önjelölt letéteményeseként működött, az új állam szervezeti struktúráinak alapító intézménye volt. A katonaság hosszú éveken át felügyelte a kemalista vívmányok fenntartását, és időnként közvetlenül avatkozott be az ország alkotmánya által előírt módon, hogy helyreállítsa a rendet, amikor ezt szükségesnek ítélte. [18]

 

Az Oszmán Birodalom alatt is megkülönböztetett szerepe volt a török katonáknak. A török hadsereg vallási és történelmi alapjai miatt a társadalom felsőbb rétegeiben helyezkedett el. Az a felfogás, hogy a hadsereg testesítette meg az állam legmagasabb eszményeit, és hogy az állam egyenértékű a társadalommal és annak kulturális-vallási identitásával, megerősítette a hadsereg elitista státuszát az oszmán korszakban. A birodalom bürokratikus öröksége azóta átöröklődött a köztársasági korszakra, beleértve annak katonai és polgári szárnyát is. A katonaság presztízsének alapvető forrása mindmáig az a tény, hogy a Török Köztársaságot hivatásos katonák alapították, akik átvették a vezetést az isztambuli bábkormánytól, és kiűzték az ellenséges erőket az 1920-as években.  A fényes történelmi hagyatékhoz és a köztársaság bevezetésének idealizált képéhez hozzájárultak még egyéb katonai sikerek is, történetesen az 1950-es koreai háború sikere és az 1974-es ciprusi konfliktusé, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt többszöri megfékezése is. [19] Továbbá hozzájárult a hadsereg lakosság körében való népszerűségéhez az is, hogy a politikai pátokkal és rendőrséggel szemben nem érte nagyobb korrupciós vagy egyéb visszaélési botrány. Továbbá, meglehetősén nagy tudással rendelkező hadsereg, emellett igyekeztek a Nyugathoz kötni azzal is, hogy az Amerikai Egyesült Államok tanácsadói biztosították a kiképzés alapját. [20]

 

Jelenleg a török fegyveres erők a NATO tagországok közül a 2. legnagyobb létszámmal rendelkező haderő 2022-ben. [21] A politikai szerepe noha még a mai napi jelentősebbnek mondható az ország politikájában, azonban ez 2007 óta folyamatosan csökken. Ennek oka Erdogan intézkedései, amelyekkel átszervezték a haderő vezetését, irányítását és felelősségét, továbbá hatalmas mértékű tisztogatást végzett. Emellett a haderő ideológiai alapja, a kemalizmus és a szekularizmus ideáit is folyamatosan igyekszik aláásni Erdogan és kormánya, mivel azt az iszlám és birodalmi hagyományokhoz való visszatérés ideájának követése jellemzi. Mindezek következtében tehát megnövelték a civil kontrolt a haderő felett, melynek 2017 óta főparancsnoka a török Nemzetgyűlés nevében, a köztársasági elnök, aki a kormányfő is egyben, tehát Erdogan. A vezérkari főnököt pedig szintén a köztársasági elnök nevezi ki, s a Védelmi Minisztériumnak tartozik felelősséggel. [22]

A török fegyveres erők történelmi „privilégiumai”

Az előzőekben leírt, a fegyveres erők megszervezése és a köztársaság megalapítása körülményei és annak sajátosságai okán, a török fegyveres erők számos „privilégiummal” rendelkeztek többnyire Erdogan hatalmának kiteljesedéséig. Erdogannak mind ideológiai és vallási ellentétei, mind politikai érdekellentétei voltak a hadsereggel abból kifolyólag, hogy a demokrácia őrzőjeként fenyegette Erdogant, hogy hatalmát megdöntenék puccsal.

A fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikke, amely 2013-ig volt hatályos például az alábbiakat teszi lehetővé: “A Török Fegyveres Erők feladata a török föld és a Török Köztársaság védelme az alkotmányban meghatározottak szerint.” Ez mindazt is lehetővé teszi, hogy a Török Fegyveres Erők bármikor beavatkozzanak, ha a demokrácia vagy a kemalista alapelveket megsérti a törvényhozó vagy végrehajtói hatalmi ág. Megemlítendő még az 1997-től hatályos EMASYA (Security and Public Order Assistance) Protokoll is, amely lehetővé tette a hadsereg számára, hogy a polgári hatóságok engedélye nélkül belső biztonsági műveleteket hajtson végre. [23]

Megemlítendő a 1961-es alkotmánymódosítás is, amely célja az államhatalom további korlátozása volt. Például, kiszélesítette a civil és szabadságjogokat a lehetőségekhez mérten, a végrehajtó és törvényhozó hatalmat korlátozta, az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítette és ezzel együtt az állam feletti ellenőrző szerepét kiterjesztette. Az új alkotmány a végrehajtó hatalmat is igyekezett megosztani: az elnöki hatalmat megerősítették annak érdekében, hogy a miniszterelnök pozícióját korlátozzák. Az elnöki mandátum hosszát hét évre növelték. Fontos megjegyezni, hogy az elnök szerepét ebben az időben (1960 – 1989) mindig egy magas rangú katonatiszt töltötte be. A fegyveres erők ellenőrző szerepét kívánták biztosítani a Nemzetbiztonsági létrehozásával. Az intézmények önállóságát is erősítették: az egyetemek és a Török Rádió és Televíziós Ügynökség autonómiát kaptak, ezáltal is csökkent a végrehajtó hatalom mozgástere. Az új alkotmány az intézményi autonómia bővítése mellett a bíróságok önállóságát is megnövelte. Az Alkotmány 118. cikke alapján a katonaság saját igazságszolgáltatással is rendelkezett, amelyen gyakran megjelentek polgárok ügyei is. Az Alkotmány 125. cikke alapján immunitás Legfelsőbb Katonai Tanács számára. A fentieken túl, gazdaságilag is megerősített volt a haderő helyzete, hiszen például létezett a Török Fegyveres Erők Támogatási és Nyugdíjalapja, illetve a Török Fegyveres Erők Alapítványa. A hírszerzés vezetői is emellett nyugalmazott altábornagyok voltak, s egyéb nemzeti tanácsokba (minisztériumok) is hivatásosokat választottak be. [24]

A politikai folyamatok hatása a török fegyveres erőkre

A köztársaság kora és a puccsok (1920-2002)

A vizsgált korszakban több puccs és puccskísérlet is történik, ezek közül alegjelentősebbek 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban és 1997-ben történnek. Atatürk uralma alatt és az azt követő tíz évben, utódja, Ismet Inönü elnöksége alatt a hadsereg pozíciója rendkívül stabil volt. Ezt követően azonban gyengülni kezd, az egyre erősödő iszlamista mozgalmak következtében, fokozatosan gyengíteni próbálják az iszlamista/pro-muszlim politikai szereplők. Az 1950-es évek második felében nincs egy erős politikai vezetése vagy nagyon szélsőséges vezetősége van az országnak a korábbiakhoz képest és az ellenzék is megerősödik, így az ezt követő években be is avatkozik a haderő a demokráca védelmében és átveszik a hatalmat, felfüggesztve a civil politikai élet lehetőségét. Ezekben az években Inönü és pártja, a CHP ellenzékbe szorul 10 évig, s megkezdődik a DP uralma. 1959-ben Inönü meghirdeti a Nagy Offenzívát, amely a kormánypártiak és a haderő közötti összecsapásokban csúcsosodik ki. A DP ezért fel kívánja számolni az ellenzéket egy vizsgálattal, azonban erre a katonaság beavatkozik és 1960. május 27-én átveszik a hatalmat. Öt évig katonai juntát vezetnek be, s módosítják is az alkotmányt 1961-ben erősítve a haderő pozícióját. 1962-től a hadsereg elkezdett belülről polaizálódni, amelynek következtében Inönü lemondott, azonban 1963-ban visszatért egy elbukott katonai puccs hatására, hogy stabilizálja a politikai életet, s kitiltotta a puccsistákat.  [25]

Az 1960-as évek második felében ismét a civilek kezébe kerül a hatalom, azonban mind a marxista, mind az iszlamista szélsőségek felerősödtek, emellett a gazdasági mutatók is romlottak. A kormánypárt is bomlani kezdett. 1971-re a társadalmi feszültségek tetőztek, már utcai összecsapásokra is sor körült. Emellett alacsony részvétel volt a választásokon és a baloldal és az iszlamisták is jó eredményeket értek el. 1971-ben a haderő memorandumban szólította fel a kormányt, s lemondatták azt. Két évre rendkívüli állapotot hirdettek ki, s ismét korlátozták a civil életet. Ezt követően, a baloldali Ecevit elnöksége következett. Ecevit azonban nem kormányzott eléggé erőskézzel, s kiéleződött a török−kurd, alevi−szunnita, bal−jobb ellentét, amely hatalmas erőszakba torkollt. A hadsereg ismét átvette a hatalmat 1980-ban, hiszen az országban pusztító anarchia mellett, 1979-ben Iránban győzött az iszlám forradalom, s egy esetleges iszlamista hatalomátvétel még inkább megrémítette a haderőt. Ekkor Evren vezérkari főnök bejelenti a katonai hatalomátvételt, s három évig rendkívüli állapotot vezetnek be. Ekkor letartóztatnak és kizárnak politikusokat, s új alkotmányt fogadnak el. Az 1983-as választásokon az induló pártokat is előszűrik. [26]

Az 1983-as választásokat Turgat Özel nyerte. Elnökségét az erőskezűség jellemzi, ami alatt kiterjesztette a civil kontrollt a haderő felett pl. az előmeneteli rendszert is megváltoztatta, illetve a haderő érdekeivel ellentétesen alakította az Irakkal kapcsolatos politikát. Az 1990-es évektől ismét megerősödnek a pro-iszlám mozgalmak és fokozódik a kurd nacionalizmus. A soron következő választásokon az iszlamista Refah párt győz. Ekkor kerül sor az 1997. február 28-i „posztmodern” katonai puccsra. A Török Fegyveres Erők fellépése következtében összeomlik a párt, s megerősítették az állam jogköreit abban, hogy fellépjen a vallási reakcionizmus és az etnikai szeparatizmus ellen. 1998-ban az Alkotmánybíróság is betiltotta a pártot. [27]

Erdogan hatalma és intézkedései

2002-ben a már fentiekben ismertetettt Refah pártból kiváló AKP győzött, élén Erdogannal. A párt szlamista és anti-szekularista nézeteket vall, s az Oszmán Birodalom történelmének romantizálására alapul. Természetesen, ezek mind magukkal vonják a haderő szisztematikus gyengítésének folyamatát. Mindez meg is történik, de először a hatalom konszolidálására koncentráltak, majd következett a haderő politikai szerepének fokozatos „szalámizása”. Ennek alapját és a társadalom tetszésének elnyerését több faktor is indukálta: egyrészt a kurdok elleni sikeres fellépés és a helyzet keménykezű kezelése az AKP által. Másrészt, folytatódott az EU csatlakozás folyamata, amely demokratikus elvei szintén a civil kontroll kiterjesztését indokolták. Harmadrészt, megkezdődtek a korábbi puccsisták bíróság elé állítása és a közvélemény ellenük hangolása. [28]

Először intézményi „reformokat” hajtott végre Erdogan: csökkentették a Nemzetbiztonsági Tanács jogköreit és feltöltötték civilekkel. Az önálló katonai bíróságot megszüntették. 2007-től újabb perek és tárgyalások kezdődtek a „puccsisták” ellen, s megszüntették az EMSAYA-t. 2011-től lehetővé tették, hogy a civil politikusoknak ráhatása legyen a katonai magas tisztségviselők kinevezésébe, s civil intézményeket hoztak létre a biztonsági ügyekkel kapcsolatban, emellett új honvédelmi minisztert neveztek ki. 2013-tól módosították a fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikkét, [29] majd egy évvel később, 2014-ben a csendőrség a Belügyminisztérium fennhatósága alá került. [30] Továbbá hatályba léptették, hogy a kötelező katonai szolgálat alóli díjfizetés alóli mentességről szóló törvényt. [31]

A 2016-os puccskísérlet

A fent leírtakra reagálva, 2016. július 15. és 16. között Isztambulban és Ankarában puccskísérletet hajtott végre a hadsereg(?). Július 15. 19.30-tól harckocsikkal lezárták az isztambuli Boszporusz és a Fátih Szultán Mehmet hidat, majd megjelent a légierő is. Az Erdogan-kormány azt mondta, hogy ő gülenista katonák vagy amerikai katonák. A Belügyminisztérium ekkor bejelentette a puccsot, majd elfogták a puccsisták a vezérkari főnököt. A Béke Otthon Tanács beolvastatta közleményét, amely szerint a hadsereg a demokratikus jogállamiság és szekularizmus védelmében átvette a hatalmat, és a rend helyreállításáig kijárási tilalmat rendelt el, illetve új alkotmányt jelent be. Lezárták az Atatürk Nemzetközi Repülőteret, majd épületeket, főképpen kormányzati épületeket. Kisebb robbantások is történtek. Erdogan ekkor sikeresen be tudott jelentkezni onlne, s kérte az állampolgárok fellépést a puccsisták ellen. Utcai összecsapások kezdődtek, s hajnalra leverték a puccsot, amelyben 290-en vesztették életüket.[1]

A 2016-os puccskísérlet következményei és a jelenlegi helyzet

A puccsot követően, Erdogan szükségállapotot vezetett be három hónapra, s felfüggesztette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, illetve 30 napra növelték az őrizetbe vételi időt. Előtérbe kerültek a kormánypárti katonák a hadseregben, míg a régi, nagytudású katonákat utolérte a tisztogatási hullám. Ezzel eltűnt a régi, tapasztalt személyzet a szervezetből. 2016-os adatok alapján, a 325 tábornokból 149-et elbocsátottak, illetve 500 ezredest, 2500 alacsonyabb rangú tisztet. A koncepciós perek azonban tovább folytatódtak:2021-ben 21000 katona került elbocsátásra, 4723 bebörtönzésre, s 16500 kadétot bocsátottak el. A légierő részvétele miatt, sokukat elbocsátották és elítéltek, amely azért nagyon negatív, mert a NATO légi képességeiben a török légierőnek egy kiemelt szerepe volt. [32]  A puccs továbbá két táborra osztja a haderőt, illetve elkülöníti más fegyveres szervezetektől is. A hatalmas mértékű tisztogatások napjainkig tartanak, de nem csak a haderőben: 2700 bíró, 6000 rendőr, 10000 tanár elbocsátásra vagy bebörtönzésre került. Felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt, 10 hónap alatt 113 260 embert vettek őrizetbe, s 131 médiumot zárattak be. [33]

A 2017-es alkotmánymódosítás következtében, összevonásra került a köztársasági és a miniszterelnöki hatalom, s Erdogan tejhatalmú vezetővé lett. A civil szféra és média az „ember ellenségei” lettek, illetve „külföldi erők által támogatott”-nak kerültek titulálásra. A haderő napjainkban teljesen átváltozóban van: a haderőnemek parancsnokai közvetlenül a Védelmi Minisztériumnak felelősek, az elnök jogosult közvetlenül parancsot adni nekik, az elnök a hadsereg főparancsnoka. Egyes források szerint, kevésbé hatékony, például a terrorizmus elleni fellépésnél szükséges a külső segítség. A katonaságot többnyire a szír hadműveletekben kötik le. Kevésbé szekuláris már, például Törökország vezérkari főnöke, Hulusi Akar tábornok egy mecset építését támogatta szülővárosában, Kayseriben 2017-ben. [34] A 2016-os puccskísérlet legfőbb következménye az, hogy Erdogan és kabinete kezébe került a hatalom, s nagyon kicsi az esélye, hogy a hadsereg beavatkozik a demokrácia védelmében, s szabad az út Erdogannak, hogy még inkább kiépítse tejhatalmát.

 

Összegzés

A leírtak alapján, az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy Erdoganig mi is a hibrid rezsim Törökországban? Hiszen a haderő avatkozott be az elvileg szabad politikai folyamatokba, azonban az AKP hatalomátvételével egyértelmű, hogy Erdogan vette át a legfőbb hatalmat, s terelte a hibrid rezsimek útjára országát. Az elméleti áttekintés során ismertetett stratégiák közül Erdogan többféle stratégiát alkalmaz: tisztogatás, civil emberek bevonása, lojális embereinek pozicíó juttatása, korrupció, média és emberi jogok korlátozása, ellenségkép gyártása, például Gülan tekintetében, s leszámolás az „ellenzékével”, amely esetében a hadsereg. Megállapítható, hogy nincs őrzője a demokráciának sem már. Azonban felveti a kérdést az, hogy igazából Erdogan érdeke is volt a haderővel való leszámolás, amelyhez egy puccs tökéletes indíték lehet, emellett a puccs meglehetősen nagy hibákkal rendelkezett a tervezést illetően és amatőr volt, s esetlegesen nem Erdogan áll-e a puccs megszervezése mögött? Erdogannak azonban nehéz dolga van, hiszen Törökország továbbra sem homogén a tradicionalistákat és a modernistákat/kemalistákat tekintve. Emellett, az isztambuli főpolgármester-választások ellenzéki sikere okán, úgy tűnik, hogy mégis van kiút.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikk borítóképe Engin Yapici fényképe, amely az Unsplah-ről származik.

Felhasznált irodalom

[1] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 54. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[2] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[3] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 51. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[4] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 671. oldal

[5] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 673. oldal

[6] Bozóki András–Hegedűs Dániel: A kívülről korlátozott hibrid rendszer. Az Orbán-rezsim a rendszertipológia tükrében, Politikatudományi Szemle, 2017/2. http://epa.oszk.hu/02500/02565/00090/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2017-2_007-032.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[7] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 43. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[8] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 246. oldal.

[9] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[10] Democracy Index 2021, The Economist Intelligence Unit. https://www.eiu.com/n/campaigns/democracy-index-2021/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[11] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 664 – 670. oldal.  https://www.postcommunistregimes.com/wp-content/uploads/2022/08/2021.07.28.-Magyar-Madlovics-A-posztkommunista-rendszerek-anatomiaja.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[12] Millett, Allan R. – Williamson Murray – Kenneth H. Watman: The Effectiveness of Military Organizations. International Security 11, no. 1 .1986. 37–71. https://doi.org/10.2307/2538875 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[13] Thomas C. Bruneau, Aurel Croissant: Civil-Military Relations: Control and Effectiveness Across Regimes. Lynne Rienner Publishers, 2019. 10. oldal. https://www.rienner.com/title/Civil_Military_Relations_Control_and_Effectiveness_Across_Regimes (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[14] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40.  https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf  (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[15] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 2. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[16] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 3-4. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[17] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[18] Çandar, Cengiz. “A New Turkey?: Implications of the Failed Military Coup and Subsequent Political Coup.” Horizons: Journal of International Relations and Sustainable Development, no. 8, 2016, pp. 102–17. JSTOR, https://www.jstor.org/stable/48573691. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[19] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 500–20. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[20] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[21] Defence Expenditure of NATO Countries, 2021. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2022/6/pdf/220627-def-exp-2022-en.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[22] Yilmaz, Ihsan: Erdogan’s Political Journey: From Victimised Muslim Democrat to Authoritarian, Islamist Populist. ECPS Leader Profiles. European Center for Populism Studies (ECPS). February 14, 2021. https://doi.org/10.55271/lp0007 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[23] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[24] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 506-508. oldal. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[25] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[26] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[27] Pénzváltó Nikolett: Törökország belső és külső válságai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 7-8. oldal.

[28] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 39-49. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[29] Satana, Nil. S.: The New Civil-Military Relations in Turkey, MEI, 2022.10.18. https://www.mei.edu/publications/new-civil-military-relations-turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[30] Gurcan, Metin: Splitting gendarmerie from Turkish army: reform or bad timing?, Al-Monitor, 2014.11. https://www.al-monitor.com/originals/2014/11/turkey-separating-gendarmerie-from-turkish-army.html#ixzz7mvB1Lmh2 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[31] Turkish gov’t revisits exempted military service before 2015 polls, Hurriyet Daily News, 2014.12.03. https://www.hurriyetdailynews.com/turkish-govt-revisits-exempted-military-service-before-2015-polls-75106 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[32] Bekdil, Burak Ege: Turkey’s Failed Coup Leaves Military Weakened, Defense News, 2016.08.09. https://www.defensenews.com/home/2016/08/09/turkeys-failed-coup-leaves-military-weakened/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[33] Álvaro Escalonilla: Erdogan’s purge claims 21,000 military commanders expelled from Turkish armed forces. Atalayar, 2021.08.31. https://atalayar.com/en/content/erdogans-purge-claims-21000-military-commanders-expelled-turkish-armed-forces (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[34] Turkey’s military chief sponsors 750-person mosque, Ahval News, 2017.12.13.  https://ahvalnews.com/religion/turkeys-military-chief-sponsors-750-person-mosque (Letöltés ideje: 2023.01.02.)

[1] Turkey timeline: Here’s how the coup attempt unfolded, Al-Jazeera, 2016.07.16. https://www.aljazeera.com/news/2016/7/16/turkey-timeline-heres-how-the-coup-attempt-unfolded

A Konfliktusok a hibrid rezsimek politikai vezetői és a fegyveres erőszakszervezetek között: Törökország bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Ukrajna háborús bűncselekménynek minősítené az orosz kibertámadásokat

Ukrajna bizonyítékokat gyűjt a hágai bíróságnak azzal kapcsolatban, hogy Oroszországgal szemben vádat emelhessen a folyamatosan érkező kibertámadások miatt. Több ukrán kiberbiztonsági szakértő szerint az ukrán kritikus és polgári infrastruktúrát ért kibertámadások háborús bűnnek minősülhetnek, amennyiben bizonyítást nyer, hogy ezek a támadások és az általuk okozott kár súlyos következményekkel jártak az elszenvedő ország és lakossága számára. Victor Zhora az ukrán Állami Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálat (SSSCIP) digitális transzformációért felelős tisztje nyilatkozatában példaként említette Oroszország 2022. júliusában a DTEK ellen indított támadást, mely Ukrajna legnagyobb magánenergetikai befektető vállalata. Ebben a kibertámadásban a támadók elsődleges célja az volt, hogy destabilizálják az áramtermelő és -elosztó vállalatok működési folyamatait, aláássák Ukrajna energiabiztonságát és akadályozzák az energiaellátást, valamint szándékosan hamis információkat terjesszenek a cégek működéséről az állami propagandaügynökségeken keresztül, melynek eredményeként áram nélkül hagyják az ukrán fogyasztókat. Ukrajna villamosenergia hálózatának megtámadására nem ez az első eset, hiszen 2016-ban sok szempontból hasonló támadás ment végbe, mely ugyancsak a villamosenergia ellátás működését akadályozta, ami hosszas áramkimaradásokat eredményezett az országban. Zhora nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi közösségnek ideje mérlegelnie a kibertérből eredő támadások hatását és az azokra való reagálást, valamint azt, hogy ezek a cselekmények milyen szempontok alapján legyenek minősítve a büntetőjog vonatkozásában.

Írta: Ésik Béla

Kém vagy Szerzetes?

2022.nov.22-én az Ukrán Titkosszolgálat (SZBU) egy razziát tartott a Kijevi Pecserszki Lavra Kolostorban, ahol több mint 30 lelkészt és apácát azonosítottak vagy tartóztattak le kémkedés gyanújával.

Ukrajnában 2 fő ortodox egyház van, az egyik az Ukrán Ortodox Egyház, amely függetlenedett a Moszkvai Pátriárkától és az Orosz Ortodox Egyháztól 2019-ben.

Ahogy az egyházszakadást, úgy a rajtaütést és a kivizsgálást is elítéli az Orosz Patriarhátus, azzal vádolják az ukrán hatóságokat, hogy el akarják venni a hitet az emberektől az utolsó reménnyel együtt és a vallásszabadságot korlátozzák.

Az ukrán bűnüldöző szervek szerint a műveletnek nincs köze a vallásszabadsághoz, a művelet az ország biztonságát szolgálja, amelyre veszélyt jelent a kémkedés, a szabotázs és az árulás.

Az Ukrán Titkosszolgálatnak kihívást és fenyegetést jelent az oroszbarát Orosz Ortodox Egyház, ugyan is nemcsak sok követője van, hanem sok olyan szerzetes lelkész és apáca szivárgott be, akik segítették az orosz erőket a háborúban.

A házkutatás során több köteg készpénzt, fegyvereket, a szakadár köztársaságok zászlóit és felbujtó szórólapokat találtak, amelyeket, a megszállt területeken osztottak volna szét. Sokaknak orosz útlevele volt vagy egyáltalán nem voltak iratai.

Írta: Misák Veronika

Foglyokat toboroz a Wagner-csoport az USA hírszerzői szerint

John Kurby, a Nemzeti Biztonsági Tanács szóvivője december 28-án arról beszélt, hogy növekszik az orosz Wagner katonai magánvállalat folyamatosan terjeszti befolyását és már foglyokat is felvesz tagjai közé, illetve Észak-Koreából szállítanak fegyvereket.

A hírszerzés információ szerint maga Jevgenyij Prigozhin, a Wagner legmagasabb rangú vezetője látogatott el több börtönbe, hogy rávegye az ott raboskodókat a csatlakozásra. Emberjogi aktivisták szerint a rabok számára kedvezőnek tűnhet az vállalat ajánlata, hiszen elhagyhatják a büntetésvégrehajtás intézményeit, ugyanakkor a frontszolgálat veszélyt is jelent rájuk nézve. Utóbbi ellenére többezer elítélt állt zsoldosnak.

Szakértők szerint egyfajta versengés figyelhető meg a Wagner katonái és az orosz haderő között, amelynek kiváló indikátora, hogy a fegyveres csoport vezetői több alkalommal is becsmérelték a hadsereg tábornokait a stratégia hibák miatt, amelyek komoly veszteségeket okoztak korábban. Azonban mind a Wagner, mind a hadsereg emberhiánnyal küzd, ezért juthattak el odáig, hogy fegyencekkel próbálják feltölteni soraikat.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Orosz-ukrán háború: Kreml: konfliktusokról szóló szóbeszédek tagadása az orosz hadsereg és a Wagner csoport között

A Kreml tagadja azokat a felmerülő szóbeszédeket, hogy konfliktus alakult volna ki az Ukrajnában harcoló Wagner csoport tagjai és az orosz Védelmi Minisztérium között. „Ez a konfliktus elsősorban az információs térben jelenik meg, főképpen az információk manipulálásának terméke”, jelentette ki Dmitry Peskov, a Kreml szóvivője a szokásos hétfői sajtótájékoztatón. „Az ország elismeri azokat a hősöket, akik a hadseregben szolgálnak és hősiességről tesznek tanúbizonyságot és azokat a hősöket is, akik a Wagner csoportnál szolgálnak. […] Mindenki a fő célért dolgozik. Mindenki az anyaországáért harcol,” tette hozzá.

A szóbeszédek azon hírek kapcsán kezdtek el terjedni, hogy Kijev véleménye ellenére, miszerint a harcok a keleten lévő Soledar városért még folynak, a Wagner csoport vezetője, Yevgeny Prigozhin korábban kijelentette, hogy az oroszok sikeresen elfoglalták a várost és az ő fennhatóságuk alá tartozik. Az orosz Védelmi Minisztérium elismerte ebben a zsoldosok szerepét egy korábbi közleményükben.

„Ami az ukrán fegyveres erők által megszállt Soledar várostömbjei elleni közvetlen támadást illeti, ezt a harci küldetést a Wagner csoport rohamcsapatait összetevő önkénteseinek bátor és önzetlen fellépése sikeresen megoldotta”, állt a közleményben.

Írta: Jaksi Zsolt

Oroszország a Szvatovszkij-víztározó gátjának felrobbantására készülhet

Az ukrán Union információs ügynökség értesülései szerint Oroszország, a Szvatovszkij-víztározó gátjának felrobbantására készülhet, így igyekezve visszafogni a front luhanszki szakaszán az ukrán fegyveres erők előrenyomulását. Ennek elsődleges oka, hogy az ukrán védelmi erők egy hét alatt több, mint 2 kilométert haladtak előre az ideiglenesen megszállt Kremennaja városa felé az érintett régióban.

Mindezt az Ukrán Fegyveres Erők alá tartozó Nemzeti Ellenállás Központjának információira alapozható, amely szerint az ideiglenes megszállás alatt lévő Szvatovo területére január első hetében orosz műszaki és mérnökegységek érkeztek. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen akciók az ukrán infrastruktúra szándékos megsemmisítését jelentik, és katonai szempontból nem célszerűek, hiszen nem változtatják meg a harcoló erők helyzetét. Ugyanakkor vélhetően a gátrobbantás következtében kialakult helyzetet Oroszország ürügyként használná fel a helyi lakosság deportálására.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szoledar: a kulcs Bahmuthoz

Január 9 – 15-i hét egyik legjelentősebb eseménye Szoledar bevétele volt. A város Bahmut és Szeverszk között helyezkedik el, amit a T-05-13-as főút köt össze. Szoledar kulcsszerepet játszik abban, hogy északról Bahmutot délről Szeverszket védje. Azonban az orosz sikerek miatt az ukránok kritikus helyzetbe kerültek.

A bahmuti hadművelet szempontjából Szoledar bevételével az oroszok immáron északról is bekeríthetik a várost. Eddig délen Opitne, és észak-keleti irányból Podgorodne felől fenyegették. Most azonban már csak a délen, délnyugaton Hromovén és Ivanovszkén lévő út maradhat szabadon Bahmut és az ukrán mélység között. A következő veszély itt leselkedik az ukránokra. Az oroszok délen Klesijevkánál is átvették a kezdeményezést. A várost körülzárták, ha elesik az út megtisztul Ivanovszke irányába és Bahmut gyakorlatilag katlanba kerül.

Északon Szeverszk is veszélybe került. Az ukránok ebben a térségben Jampil-Dronovka-Szerebjanka falvak vonalától északra támadást indítottak az oroszok által birtokolt Dibrova irányába, amíg délen Szoledarnál folytak a harcok. Azonban az orosz sikerek miatt a támadást le kellett állítaniuk, mivel az oroszok Szol vasútállomástól északra Krasznapolovka-Rozdolovka-Fedorovka irányban felgöngyölíthetik a front vonalat és Dibrova irányából megindított egyidejű támadással a szeverszki erőket katlanba zárhatják.

A helyzet ukrán részről kritikussá vált. Előfordulhat, hogy tavaszra a front Szlavjanszk-Kramatorszk-Druzskovka vonalában fog húzódni Donbaszban.

E mellett január 11-én Szergej Kuzsugetovics Sojgu hadseregtábornok védelmi miniszter kinevezte Valerij Vasziljevics Geraszimov hadseregtábornok vezérkari főnököt a Különleges Katonai Művelet Egyesített Erőinek Parancsnokává. A korábbi parancsnok Szergej Vlagyimirovics Szurovikin hadseregtábornok a helyettese lett többek között Oleg Leonyidovics Szaljukov hadseregtábornok és Alekszej Rosztiszlavovics Klim vezérezredes mellett.

Írta: Krausz József

Leváltották a tábornokot

A Kremlből érkezett  hírek szerint a Védelmi Minisztérium leváltotta Szergej Szurovikin tábornokot az oroszok által csak különleges katonai műveletnek nevezett, Ukrajna elleni invázió éléről.

Szurovikin bő három hónapja töltötte be ezt a pozíciót, korábban a Légi- és Űrvédelmi Erők parancsnoka volt, 2021-től hadseregtábornok, az Ukrajna elleni háborúban a déli hadseregcsoport parancsnokaként tevékenykedett. A szakértők között többé-kevésbé konszenzus van arról, hogy amióta ő diszponált a teljes művelet fölött, komolyabb kudarcok nem érték az orosz hadsereget, azonban számottevő sikereket sem sikerült elérni ennyi idő alatt. Az elődei által nehéz helyzetbe hozott Szurovikin feladta Herszon városát, de cserébe az elmúlt napokban hosszú ostrom után bevette a kelet-ukrajnai Szoledart.

Az őt váltó Valerij Geraszimov tábornok 2012. óta a vezérkari főnöki pozíciót tölti be, megkerülhetetlen szerepet játszott az Ukrajna elleni, eddig kudarcokkal tarkított agresszióban, a Krím 2014-es annektálásától, Kijev sikertelen bevételéig.

A hivatalos indoklás szerint a különleges katonai művelet kibővülése szükségessé teszi a haderőnemek és fegyvernemek magasabb szintű összehangolását, valamint a lehetséges erőforrások maximalizálását.

A váltásban azonban valószínűleg az orosz vezetők közötti hatalmi harc játszotta a legfontosabb szerepet, ugyanis Szurovikin (és vele együtt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője) Szergej Sojgu védelmi minisztert és Geraszimovot megkerülve, közvetlenül Putyin elnökkel egyeztetett az invázió több kérdésében is. Szurovikin a továbbiakban Geraszimov egyik helyetteseként fog szolgálni.

A döntés felborzolhatja az orosz közvélemény nacionalista oldalát, ugyanis Szurovikin kifejezetten népszerűnek számított közöttük, Geraszimovot azonban a sikertelenség egyik fő okának tartják.

Írta: Veres Máté

Újabb amerikai támogatás Ukrajna részére

December 21.-én Zelenszkij elnök Fehér Házban tett látogatásának részeként az amerikai Védelmi Minisztérium (Department of Defense-DoD) 1.85 milliárd dolláros további támogatást jelentett be Ukrajnának. Ez a támogatás egy legfeljebb 1 milliárd dollár értékű segítségnyújtást tartalmaz elnöki lehívással és 850 millió dolláros támogatást az Ukrajna Biztonsági Segítségnyújtási kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative-USAI) keretében.

Ez lesz a huszonnyolcadik elnöki lehívás a Védelmi Minisztérium készleteiből Ukrajna számára, melyet a Biden adminisztráció 2021 augusztusa óta engedélyezett.

A csomagban található fontosabb képességek a következők:

1 Patriot légvédelmi üteg hozzá tartozó lőszerek

További lőszerek a nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszerek számára (HIMARS)

500 darab precíziós irányítású 155 mm-es tüzérségi lövedék

10 darab 120 mm-es aknavető rendszer, 10 darab 82 mm-es aknavető rendszer, 10 darab 60 mm-es aknavető rendszer

2700 gránátvető és kézifegyver

Éjellátó eszközök és optika

Tekintettel arra, hogy az Ukrán fél kommunikációjában leginkább a nehéz felszerelésekre való igényét fejezte ki nyugati partnerei felé, ennek tekintetében Zelenszkij kiutazása minden bizonnyal e eszközök megszerzése volt a cél. Azonban az amerikai fél szemmel láthatóan e kérését az Ukrán félnek nem volt hajlandó teljesíteni, hiszen a Dec-21.-án kiadott jelentésben melyet Ukrajnának szánnak ilyen eszközöket nem találnunk.

Írta: Horváth Kristóf

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Dimitriy Bukhantsov fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő II. – 2022. december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. A második számban szó lesz a nők jogairól, a kurdokat ért párizsi merényletről, XVI. Benedek emeritus pápa halálának következményeiről, az izraeli politikai viharokról és Japán új irányelveiről.

Nincs idő meghalni: nők az egyenjogúságért küzdve és az elnyomás burkában

Az egy hónappal ezelőtti események alapján akár abban is reménykedhettünk volna, hogy az iráni nők helyzetével kapcsolatban javulás várható. A főügyész bejelentése, hogy felülvizsgálják az erkölcsrendészet működését bizakodásra adott okot, hiszen azóta a nők hidzsáb viselése nélkül is járhatnak az utcákon. Arról azonban nem senki nem beszél, hogy mi volt ennek az ideiglenes „szabadságnak” az ára. A tüntetések ugyanis nem csillapodtak, és december óta a 2 kivégzett mellett, még 9 embert halálra ítéltek. Aggodalomra adhat okot, hogy egy amerikai intézet kutatása szerint 2022-ben 88%-kal nőtt a kivégzések száma.

Mindezek mellett az újév két újabb eseményt hozott. Az egyik az iráni rendőrség razziája volt egy teheráni szilvesztei házibuliban, ahol több ismert iráni focistát letartóztattak, mivel az iszlám jogot két ponton is megsértették: alkoholt ittak és nőkkel keveredtek. Érdekes módon a rajtaütésre azután került sor, hogy a partin tartózkodó focisták közül többen is kifejezték szolidaritásukat a tüntetők mellett. A másik esemény egy tisztviselőhöz kötődik, aki bejelentette, hogy a rendőrség újraindította a 2020 óta működő megfigyelés programját, a Nazer-1-et. Ennek a lényege az, hogy azokat a nőket, akik nem viselik a gépkocsiban a hidzsábjukat SMS-ben értesítik a szabálysértésről. A figyelmeztetés szerint, ha legközelebb ilyet követnek el, annak „jogi következményei lesznek”. Habár úgy tűnik, hogy most ezt a részt már nem tartalmazza az SMS, azért nyugtalanságra adhat okot, hogy a jelenlegi helyzetben kezdik el újra bevezetni. Reméljük nemcsak olaj lesz a tűzre.

Miközben Iránban a nőknek elege van az elnyomásból, addig Afganisztánban még csak most kezdődik számukra a második felvonás.

A 2021-es hatalomátvételt követően a tálibok igyekeztek megnyugtatni a világot, hogy nem térnek vissza ahhoz az elnyomáshoz, ami 1996-2001 közötti uralmukat jellemezte. Ennek megfelelően a nők oktatáshoz való jogával kapcsolatban is progresszívebb hozzáállást ígértek. Pontosabban Suhail Shaheen, a tálibok szóvivője már a hatalomátvételkor azt hangsúlyozta, hogy a nőknek megmarad az iskolalátogatáshoz és a munkához való joguk. Ezzel szemben a nők jogai egyre jobban szűkülnek az országban, 2022 decemberében pedig minden nő előtt bezárták az egyetemeket. A bezárás oka többek között a nem megfelelő ruházat és az utazásukhoz szükséges férfi kísérők hiánya volt.

A bezárások elleni tiltakozást erőszakkal letörték, többeket letartóztattak. A tálibok állítása szerint az intézkedés ideiglenes és a diákok később visszatérhetnek az egyetemekre, amint megfelelő „környezetet” tudnak számukra biztosítani. A felsőoktatásért felelős miniszter, Neda Mohammad Nadeem az ügy kapcsán tett nyilatkozatában kiemelte: „Lányok tanultak mezőgazdasági és mérnöki területen, azonban ez nem illeszkedik az afgán kultúrához. A lányoknak tanulniuk kell, de olyan területeken, amelyek nem ellentétesek az iszlám és afgán becsülettel.”

Bár a nemzetközi közösség elítélte a történteket, ennek vélhetően csekély jelentősége lesz. A december tehát eseménydúsan telt mindkét közel-keleti ország számára, a 2023-as év pedig mindkét országban feszültségekkel telve indul. Amíg ugyanis egyik oldalról az országok vezetői készen állnak még súlyosabb eszközöket is bevetni, hogy fenntartsák az eredeti -számukra kedvező- állapotot, a másik oldalról a nők töretlenül bíznak a nemzetközi közösség támogatásában, mert ez az egyetlen kiút számukra. Mi pedig vigyázó szemünket ezúttal már két országra vetjük.

Írta: Urbányi Sára és Krüzsely Gergő

Meghalt XVI. Benedek egykori pápa

2022.december 31-én kilencvenhat éves korában elhunyt XVI.Benedek római püspök, aki 2005 és 2013 között a római katolikus egyház pápája, 2013 után emeritus pápája volt. Pápai pontifikátusa idején a római katolikus egyház konzervatív ágát képviselte, elődjéhez és jó barátjához, II.János Pál pápához hasonlóan ellenezte az abortuszt, a nők pappá szentelhetőségét, a homoszexuális kapcsolatok elismerését, az eutanáziát, ugyanakkor támogatta a kötelező papi cölibátus intézményének fenntartását. XVI.Benedek hat nyelven beszélt, képzett zongorajátékos volt. 2013-ban betegségére hivatkozva mondott le, így ő lett a harmadik pápa a római katolikus egyház történetében, aki önként lemondott az egyébként élethosszig tartó tisztségről. A pápai tisztségben I.Ferenc pápa követte, aki a római katolikus egyház egy liberálisabb ágát képviseli. XVI. Benedek temetésére január ötödikén került sor. A pápa temetésén, ahol Ferenc pápa tartott szent misét számos állam- és kormányfő megjelent, például Andrzej Duda lengyel államfő. Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok elnökét az Egyesült Államok szentszéki nagykövete, Joe Donnelly képviselte. Magyarország hivatalos képviseletét Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes látta el. Számos szakértő szerint Benedek halálát követően megnyílt a lehetőség a jelenlegi pápa, Ferenc lemondása előtt, aki kerekesszékbe szorult betegsége miatt.

Írta: Nagy Imre

Megalakult Benjamin Netanyahu hatodik kormánya

Csillapodni látszanak a politikai viharok Izraelben: hosszú választási szezont és nehéz koalíciós tárgyalásokat követően 2022. december 29-én megalakult a hatodik Netanyahu-kormány. A harmincegy kormánytag mögött hatpárti koalíció áll a Knesszetben, melynek összetételét a törvény által meghatározott „utolsó pillanatban”, december 21-én tudta csak bejelenteni az immár kormányfő Netanyahu. A kormányban egyértelmű túlsúlyban van a miniszterelnök pártja, ugyanis a Likud 18 miniszteri széket tudhat magáénak, ám a legmegosztóbb miniszteri kinevezést a gyakran szélsőjobboldaliként aposztrofált Itamar Ben-Gvir (Otzma Yehudit párt) nyerte el, aki úgy vezeti a belbiztonsági tárcát, hogy korábban terrorszervezetek és szélsőséges csoportok aktív támogatásával és gyűlöletbeszéddel is megvádolták. Az izraeli törvények megkövetelik, hogy minden új kormány a megalakulásakor mutasson be programot, de legalábbis vázolja fel elképzeléseit és cselekvésének főbb pontjait, igaz, az ilyenkor bemutatott program nem bír jogi kötelezőerővel. A hatodik Netanyahu-kormány programjának főbb pillérei a következők: a kormány erősíteni kívánja a zsidó identitást, folytatni fogja a telepesek segítését Galileától a Negevig, kiemelt hangsúlyt fog fektetni a nemzetbiztonságra bel- és külföldön egyaránt, utóbbi területen folytatni kívánja a küzdelmet az iráni atomprogram akadályozása érdekében. Emellett a kormányzat ambíciózus igazságügyi reformot és infrastrukturális fejlesztési programot hirdetett, de emellett a hazánkban és a nyugati világban is gondokat okozó inflációs és megélhetési, jóléti kihívások kezelésére is ígéretet tett.

Írta: Töll Konrád

Támadás Párizs belvárosában

2022. december 23-án pénteken lövések dördültek el Párizsban. A lövöldözésnek 3 halálos áldozata és 3 sebesültje van. A támadó egy 69 éves francia férfi volt kinek célpontja az Ahmet-Kaya-ról (Ahmet-Kaya – Törökországból Franciaországba menekült kurd énekes) elnevezett kurd kulturális centrum, egy fodrászüzletet és egy kávézó volt. Párizs 10. kerülete egy nemzetiségekben gazdag kerület a francia főváros központjában, a Gare de l’Est pályaudvar is itt található melynek közelében történt a támadás. A 69 éves férfi indítéka a bevándorlók iránt érzett gyűlöletéből fakadt mit azzal akart alátámasztani, hogy még 2016-ban bevándorlók törtek be az otthonába. Annak ellenére, hogy a francia hatóságok értesülései szerint nem volt tagja egy erőszakos szélsőjobboldali szervezetnek sem a férfinek nem ez volt az első támadása. A támadó William M. már ismert volt a francia hatóságok előtt 2021. december 8-án szintén bevándorlókra támadt egy párizsi sátortáborban egy karddal. A pénteki lövöldözés nem sokkal a 2013. januári kurd aktivisták elleni támadás tizedik évfordulója előtt történt.

Tíz évvel ezelőtt három kurd nőt öltek meg Párizsban, a három nő egyike a militáns nacionalista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) társalapítója volt,  mely pártot többek között az Egyesült Államok, Törökország is aktív terrorszervezetként tart nyilván. A Kurdisztáni Munkáspárt 2022. november 13-án   követett el egy nagy támadást Isztambulban melyben hat ember meghalt és 81 megsebesült.

A Franciaországi Kurd Demokratikus Tanács (CDF-K)  elítélte a támadást. Emanuel Macron francia köztársasági elnök részvétét fejezte ki Twitteren az áldozatok szeretteinek és elismerte a francia bűnüldöző és rendvédelmi szerveket a bátorságukért, kitartásukért és lövöldözés utáni zavargások végett a higgadtságukért is köszönetet mondott.

A támadás óriási felháborodást váltott ki, másnap több ezren gyűltek össze a párizsi utcákon, többen autókat borogattak fel, gyújtogattak és összecsaptak a kiérkező rohamrendőrökkel. Nem csak a párizsi utcákon alakult ki feszültség, 2022. december 26-án bekérették a francia ankarai nagykövetét a török külügyminisztériumba, amiatt, hogy a lövöldözés után Párizsban engedték tüntetni az Európai Unió által is terrorcsoportként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt híveit.

Írta: Csesznegi Márk

Új gyermekvédelmi irányelvek Japánban

A japán népjóléti minisztérium olyan gyermekvédelmi irányelveket fogalmazott meg, amelyek tiltják a gyermekek vallási alapon történő diszkriminálását, valamint vétség szintjére emelnek bizonyos gyermekekkel szemben tanúsított abuzív viselkedéseket.

A minisztérium szinte azonnal arra intette az iskolákat és a tanácsadó intézményeket, hogy habozás nélkül segítsék a különböző vallási csoportok tagjainak gyermekeit, különös tekintettel az Egyesítő Egyház híveinek utódaira. Ezen kívül pszichológia bántalmazásnak nyilvánították a fiatalkorúak kényszerítését a szertartásokon és egyéb valláshoz kapcsolódó eseményeken történő részvételre, azzal, hogy amennyiben kimaradnak, a pokolra fognak jutni. Fizikai abúzusnak számít az, ha gyerekeket éjszakai istentiszteletek látogatására forszíroznak, az olyan mértékben túlzott adományozás az egyház részére, amely a család anyagi biztonságát veszélyezteti pedig elhanyagolásnak.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy a gyermekek biztonságának a legfontosabb prioritások között kell szerepelnie, ennek erősítése érdekében adták k az új irányelveket.

Az Egyesítő Egyház hatalmas ellenszenvet váltott ki a japánok jelentős hányadánál, ugyanis a felekezetnek vannak olyan módszerei, amellyel nagy összegeket tudnak kicsalni a hívektől. Egyes vélemények szerint 2022. júliusában azért gyilkolta meg merénylője Abe Shinzo miniszterelnököt, mert állítólag kapcsolatban állt az egyházzal.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Hasan Almasi fényképét használtuk.

A Vallás és Biztonság hírfigyelő II. – 2022. december bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

1. Bevezető gondolatok:

A 2014 és 2020 között zajló második líbiai polgárháború lezárását és a konfliktus a Földközi-tenger középső és déli régiójára gyakorolt hatásának kezelését a nemzetközi közösség összefogása övezte.

A konfliktuskezelés tekintetében kiemelt esemény volt a 2020. január 19.-én megrendezésre került berlini ENSZ Líbia-konferencia. A német szövetségi kormány és az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett, a térség tizenegy érintett állama és számos nemzetközi intézmény képviseltette magát. A konferencia eredményeként a résztvevők egyhangúlag kifejezték, hogy tiszteletben tartják és implementálják az 2011-es ENSZ BT (1970-es) líbiai fegyverembargóról szóló határozatát, valamint az azt követő hasonló témájúakat (2292-es és 2473-as). Ennek jegyében az Európai Unió Külügyek Tanácsa február 17-én – a líbiai béke iránti elhivatottság politikai üzeneteként – a 2015-ben útjára indított SOPHIA elnevezésű földközi-tengeri művelet lezárása mellett, új közös biztonság- és védelempolitikai műveletet indított a Földközi-tenger térségében, amely középpontjába az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtása került. Így indították útjára az EUNAVFOR MED IRINI (görögül “béke”) elnevezésű műveletet 2020. március 31-én, amelynek mandátumát egy év után 2023. március 31-ig meghosszabbították.

Jelen elemzés célkitűzése, hogy átfogó képet nyújtson az ezen műveletet életre hívó líbiai konfliktus hátteréről és annak központi szereplőiről. Emellett a jelenleg uralkodó biztonsági környezetről. Valamint részletesen bemutatásra kerül az EUNAVFOR MED IRINI, különös tekintettel annak mandátumára. Továbbá az utolsó alfejezetben sor kerül a művelet hatékonyságának értékelésére.

2. A konfliktus háttere:

A második líbiai polgárháború több egymással vetélkedő hatalmi csoport katonai konfliktusa volt[1], a Líbia területei feletti kormányzásért és az olajtermelés[2] ellenőrzéséért 2014 és 2020 között. A szembenállás az előző évtized elején a MENA-térségen végig söprő arab tavasz demokratizációt népszerűsítő hullámait majd az első polgárháború lezárását követő államépítési folyamat elmaradását váltotta fel[3], ahol a felek álláspontjai az idő múlásával mindinkább távolabb kerültek egymástól.

Öt évvel az első líbiai polgárháborút követően az ország, de jure történelmi régióknak megfelelően – Nyugaton Tripolitánia, keleten Kirenka, délen Fezzen – részekre szakadt, két-két egymással rivalizáló kormánnyal és parlamenttel. A szakadás alapját az képezte, hogy a 2014 júniusában tartott választás eredményét – igen alacsony részvételi szám mellett – megnyerő Képviselőház hatalomátvételét, a korábban regnáló – és a 2011 februárjától kezdve másfél évig ideig vezető Nemzeti Átmeneti Tanácsot hivatalos választások útján elsöprő többséggel váltó – Általános Nemzeti Kongresszus vitatta. A kérdés a Líbiai Legfelsőbb Bírósághoz került, amely a választást alkotmányellenesnek nyilvánította és elköteleződött a Képviselőház feloszlatása mellett. Mindeközben iszlamista fegyveres csoportok újra megalakították Tripoliban az Általános Nemzeti Tanácsot. Míg a Képviselőház Tobrukba helyezte át székhelyét, szövetségre lépett Halifa Belkaszim Haftar tábornokkal és mivel a 2015-ös választások a kialakult fegyveres konfliktus eredményeként megtarthatatlanná váltak, megszavazta saját mandátumának meghosszabbítását[4].

A fegyveres konfliktus kezdeti szakaszának két legmeghatározóbb alakja Fájez Musztafa esz-Szarrádzs, illetve Halifa Belkaszim Haftár tábornok voltak. Fájez Musztafa esz-Szarrádzs a Líbiai Elnöki Tanács elnökeként és Líbia miniszterelnökként vezette az ENSZ által elismert és egyúttal a legtöbb nyugati kormány támogatását élvező tripoli kormányt. Míg az egykor Moammar al-Kaddáfi alatt szolgáló Haftar tábornok a kormányellenes Képviselőház – rivális líbiai törvényhozások egyike, amely a tobruki kormány támogatását élvezte – tagja volt és vezetése alá tartozott az Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA). Az idő előrehaladtával a szereplők köre kibővült: 2015 decemberében a felek aláírták a Líbiai Politikai Megállapodást, ezzel létrehozva a Nemzeti Megállapodás Kormányát (GNA). Emellett a három fő frakció mellett a konfliktusban érintetté vált számos kisebb vetélkedő csoport is, mint a szalafista milícia vezette iszlamista Bengázi Forradalmárok Sura Tanácsa, keleten a Líbiai Hajnal koalíció, nyugaton a Líbiai Pajzs és az Iszlám Állam három líbiai tartománya.

Ugyanakkor a konfliktus ily mértékű elmélyülésének és elhúzódásának elsődleges oka a külső aktorok fokozott színrelépésében és az események kimenetelének befolyásolását célzó hatalmi játszmákban keresendő[5]. Miközben Líbia egyre inkább destabilizálódott, egyre több nemzetközi szereplő igyekezett befolyást gyakorolni a líbiai konfliktus menetének alakulására[6], ami a szembenálló felek közötti mediátori szerepen túlterjeszkedve immár katonai támogatás biztosításában is megnyilvánult. Ennek nyomán az egyre intenzívebb – például Oroszország és Törökország nevével fémjelezhető – külső szereplői jelenlét és az aktorok körének jelentős kibővülése közepette egy proxy hadszíntér bontakozott ki: az LNA-t és Haftar tábornokot az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jordánia, Oroszország, illetve Franciaország, míg az ENSZ és az EU által elismert Nemzeti Egyetértés Kormányát (GNA) támogatja tevékenyen Törökország, Katar és Olaszország. Ennek jelentősége abban értendő, hogy a külföldi fegyver- és lőszer-utánpótlás jelentősen hozzájárul a fegyveres konfliktus fenntartásához az országban, ahol 2011 óta polgárháborús állapot áll fenn. Mindennek az ENSZ-jelentések mintaértékű bizonyítékául szolgálnak, hiszen dokumentálják a fegyverembargó rendszeres megsértését egyes államok részéről. Ennek hatására a konfliktus határai napjainkra messze túlnyúlnak az országhatárokon. Az így létrejött regionális érdekellentétek tovább nehezítették a konfliktus lezárását és az hatásainak hatékony kezelését.

A Trump-kormányzat líbiai szerepvállalását alapvetően az Iszlám Állam elleni harcra korlátozta, és azon túlmenően nem alakított ki világos stratégiát, más nemzetközi aktorok jelentős szerepet vállaltak a konfliktusban, és döntő befolyásra tettek szert a politikai és a katonai kapcsolatok alakításában. Az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó Haftar tábornok tevékenységének megerősítéséhez az Oroszországi Föderáció, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok járultak hozzá. A Kreml motivációja – az USA háttérbevonulását kihasználandó – saját érdekérvényesítési képességének megerősítése volt a Száhel-övezetben. Míg az Egyesült Arab Emirátusok és – a közös határszakasszal rendelkező – Egyiptom narratívája szerint így elkerülhető az iszlamista erők hatalomátvétele követlen szomszédságukban. Ezzel szemben az ENSZ által Líbia legitim kormányaként elismert GNA azonban többek között a lassan „drónnagyhatalommá” váló Törökország támogatását tudhatja maga mögött. Mindemellett Katar és Szaúd-Arábia Fájez Musztafa esz-Szarrádzs tevékenységéhez nyújtott donációkat. Törökországot a több, mint 500 éves közös történelmi múlt által megalapozott jelentős mértékű líbiai befektetések tették érdekeltté. Továbbá Líbia képezi a „Kék haza” doktrína egyik sarokkövét a török politikai gondolkodásban[7].

A leírtak alapján kijelenthető, hogy a konfliktus elhúzódó jellegének és határokon átívelő hatásainak köszönhetően az Európai Unió migrációs nyomással szembeni mozgástere jelentősen lecsökkent. Ugyanakkor a líbiai konfliktus rendezésének legnagyobb kihívása, hogy a politikai kiegyezést hátráltatja a szinte teljességgel megosztott helyi hatalmi viszony-rendszer. A belső fragmentáltság mellett, a működőképes intézmény-, és vezetési rendszer hiány alapjaiban véve ellehetetleníti a rendezést. Mindezek összessége megalapozta, hogy az EU az ENSZ elrendelt fegyverembargó érvényre juttatásának támogatása – légi, műholdas és tengeri eszközök segítségével – érdekében egy új műveletet hozzon létre, amelynek a jelenlegi biztonsági helyzetre gyakorolt hatásai a következő fejezetben kerülnek megtárgyalásra.

3. A jelenlegi biztonsági helyzet:

Számos állami, azok szintje alatt és feletti aktor volt és van jelen aktívan együttesen az EUNAVFOR MED IRINI műveletet körülvevő biztonsági környezetben. Jelenleg a helyi biztonsági helyzetet a feszült béke és az újabb nyílt polgárháború közötti átmenet jellemzi, amelyet három kulcsfontosságú tényező határoz meg: a kettészakadt ország keleti-nyugati része közötti fokozódó ellentét, az egész államterület felett főhatalmat gyakorló központi hatalom és összehangolt államigazgatás teljes hiánya és a külső aktorok hatására – az ENSZ fegyverembargó rendelkezéseit megsértve – az országba beáramló felmérhetetlen mennyiségű fegyver.

A Líbiában 2020 nyara óta uralkodó viszonylagos nyugalmi állapot megtöréséhez az aktuális politikai hatalmi harcokon túlmenően, hozzájárultak a különböző parlamentekhez lojális rivális fegyveres csoportok közötti összecsapások. Ennek alapját az képezte, hogy a tobruki, párhuzamos törvényhozás által 2022-ben februárjában a kettészakadt ország keleti felében miniszterelnökké választott Fathi Basaga hatalomra lépését a Tripoliban székelő és az ország átmeneti kormányát vezető Abdul Hamid Dbeibah nem ismeri el. A konfliktust tovább súlyosbítja, hogy a jelek szerint Dbeibeh szövetségre lépett hatalma megerősítése érdekében Haifa Haftar tábornokkal. Mindezt az igazolja, hogy a nemzeti egységkormány elbocsájtotta a Nemzeti Olajtársaság vezetőjét, helyébe egy Haftar-közeli személyt nevezett ki és ezzel párhuzamosan az állam számára kulcsfontosságú bevételi forrásként számontartott kelet-líbiai olajkitermelő kutak blokádját feloldották a helyi milíciák. Ugyanakkor Dbeibeh-vel szemben a szimpatizáns milíciák és fegyveres csoportok bizalma jelentősen megrendült csakúgy, mint ahogyan az előzőleg a Basagával szembeni ellenállás alapjául is szolgált. Az események hatására az ország jelenleg a Fragile State Index 2022-es felmérései szerint a 21. legtörékenyebb a vizsgált 179-ből. Az ugyanezen szervezet által készített lista szerint, amely az országokat az adott konfliktusok súlyosságának megfelelően rangsorolja: Líbia -2,7 ponttal jobb állapotban van a 2021-es adatokhoz viszonyítva, amelynek elsődleges indikátorai az állami legitimitás, a biztonsági apparátus kérdése, a külső beavatkozás jelentős mértéke és a frakcionált politikai elit.

Így a Líbiában egyre fokozódó feszültségek szignifikáns nyomást, új jellegű biztonsági kihívásokat jelentenek a nemzetközi közösség és különösképpen az Európai Unió számára. A geopolitikai fekvéséből fakadóan az EU számára kiemelt jelentőségű Líbia, hiszen beleilleszkedik külpolitikai tevékenységének déli fő irányvonalába. 2022 júliusáig az olajkutak blokádjával az olajkitermelés felfüggesztése, a fegyveres összecsapások hatására kiinduló migrációshullám és a terrorizmus térnyerése összességében érdekeltté tette az EU-t a térség stabilizálásában való aktív részvételben. Így a következő fejezetben sor kerül az EUNAVFOR IRINI művelet – mint ezen aktív szerepvállalás gyakorlati megvalósulása – részletes bemutatására.

4. A művelet mandátuma:

A líbiai békefolyamat egy sor diplomáciai találkozó, nemzetközi kezdeményezés és műveleti intézkedés révén bontakozott ki, amelyek végcélja a hosszú ideje tartó polgárháborús állapot megszüntetése és a béke helyreállítása volt. Ezzel kapcsolatosan a 2020. januári berlini Líbia-konferencia különös jelentőséggel bír az Európai Unió hozzájárulásának tekintetében. Számos világhatalom, nemzetközi és regionális szervezet, valamint a Földközi-tenger medencéjének országainak képviselői vettek részt az eseményen, akik mindannyian elkötelezték magukat a líbiai konfliktus békés megoldása mellett. A konferencia egyik kulcsfontosságú megállapítása az volt, hogy az ENSZ BT 1970-es határozatát, amely 2011-ben elsőként rendelkezett a líbiai fegyverembargóról, valamint az azt követő hasonló témájúakat – mint a 2292-es és 2473-as határozatok – a tagállamoknak tiszteletben kell tartania és hatékonyan implementálni.

Ennek jegyében az Európai Unió döntést hozott az ENSZ Líbiával szembeni fegyverembargójának érvényre juttatására irányuló erőfeszítéseinek fokozásáról hozzájárulva ezzel a líbiai békefolyamathoz. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 2020. február 17-én úgy határozott, hogy ennek érdekében új KBVP-műveletet (közös biztonság- és védelempolitika) indít a Földközi-tenger térségében, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtására összpontosít: az EUNAVFOR MED IRINI -t.

A görögül „béke” elnevezésű művelet az EU-tagállamok szoros felügyelete alatt áll, amelyek a Politikai és Biztonsági Bizottságon (PBB) keresztül gyakorolják a politikai ellenőrzést és a stratégiai irányítást. 2020. március 31-én indították útjára, majd eredetileg egy éves mandátumát 2021. márciusában további két évvel hosszabbították meg 2023. március 31-ig. A művelet elsődleges feladata az ENSZ fegyverembargó végrehajtásának biztosítása légi, műholdas és tengeri eszközök felhasználásával. Emellett felhatalmazása különösen arra terjed ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2292. sz. (2016) határozatával összhangban a légi és szárazföldi útvonalakon elkövetett jogsértések nyomon követése mellett, a Líbia partjainál a nyílt tengeren tartózkodó, feltehetően Líbiába irányuló vagy onnan származó fegyvereket vagy kapcsolódó anyagokat szállító hajók ellenőrzését is elvégezze. Másodlagos feladatként az EUNAVFOR MED IRINI továbbá:

• hozzájárul a líbiai parti őrség és haditengerészet kapacitásépítéséhez és képzéséhez;
• figyelemmel kíséri és információkat gyűjt a Líbiából származó kőolaj, nyersolaj és finomított kőolajtermékek tiltott kiviteléről, különösen annak a líbiai gazdaságra gyakorolt következményei és a fegyverpiac finanszírozására való esetleges felhasználása miatt;
• hozzájárul az emberkereskedelem üzleti modelljének megzavarásához, a csempész- és embercsempészhálózatok működési modelljéhez az információk, információgyűjtés és repülőgépes járőrözés és a FRONTEX-szel, az EUROPOL-lal, az EUROJUST-tal, az EASO-val, a SATCEN-nel és egyéb releváns missziókkal, műveletekkel való együttműködés révén.

Mindezek összessége összefoglalóan, az IRINI-művelet elindításakor az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság alelnöke, Josep Borrell által kiemelt – a berlini konferencián elfogadott – holisztikus politikai megközelítést tükrözi: “A líbiai válságra csak politikai megoldások és az ENSZ fegyverembargójának teljes körű betartása hozhat megoldást. A diplomácia azonban csak akkor lehet sikeres, ha azt tettek is támogatják. Ez a művelet alapvető fontosságú, és egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a tartós tűzszünet révén elősegítsük a békét közvetlen szomszédságunkban.”

Ezek alapján a következő fejezetben a művelet részletes bemutatására kerül sor a fent kiemelt három tevékenységi kulcsterületre fókuszálva.

5. A művelet bemutatása:

Az IRINI a Líbiával kapcsolatos integrált európai megközelítés része, amely politikai, katonai, gazdasági és humanitárius erőfeszítéseket foglal magában az ország stabilitásának és biztonságának megteremtése érdekében.

A római székhelyű EUNAVFOR MED IRINI – European Union Naval Force Mediterranean Operation – katonai végrehajtó művelet a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) égisze alatt, amely 24 uniós tagország aktív részvételével működik. A művelet tevékenységi területének geostratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag különösen jelentős Németország, Olaszország, Görögország, illetve Franciaország szerepvállalása, amely a parancsnoki lánc személyi állományában is visszatükröződik. A műveleti parancsnokhelyettes Jean J. De Muizon a francia haditengerészet ellentengernagya. Emellett a műveleti parancsnoki pozíciót Stefano Turchetto olasz ellentengernagy, a vezérkari főnöki tisztséget a görög Stylianos Dimopoulos parancsnok, míg a szárazföldi erők parancsnokságát Fabrizio Rutteri olasz ellentengernagy látja el jelenleg. Emellett Olaszország és Görögország félévente váltja egymást az erők parancsnokának posztján, az aktuális zászlóshajó rotációjával egyetemben.

Érdekesség a katonai művelet költségvetése kapcsán, hogy míg a jogelőd SOPHIA éves költségvetése közel 12 milliárd euró volt, addig az IRINI az első 12 hónapra csupán 9,8 milliárd euróból gazdálkodott.

A 2020. márciusi óta a művelet az ellenőrzési területén – 400.000 km2-en – 7142 kereskedelmi hajót vizsgált át rádióhívások során történő információkérés útján, míg 367 hajót a kapitányok beleegyezésével kerestek fel, úgynevezett baráti megközelítés keretében. Emellett 22 gyanús hajó fedélzetét helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizték. A 24 hajóból kettőt egy-egy uniós tagállam kikötőjébe irányítottak át, ahol a rakományt lefoglalták. Hat alkalommal egy lobogó szerinti állam (Törökország) megtagadta a gyanús hajók fedélzetére való felszálláshoz és ellenőrzéshez szükséges hozzájárulást. Ezenkívül az EUNAVFOR MED IRINI 972 gyanús járatot, 25 repülőteret és 16 kikötőt vizsgált meg, és 40 speciális különjelentést nyújtott be az ENSZ Líbiával foglalkozó szakértői testületének, amelyek többsége a fegyverembargó megsértésére vagy lehetséges megsértésére, valamint az ország nyugati és keleti részén folytatott olajcsempészeti tevékenységekre vonatkozott. Végezetül a művelet a beágyazott Bűnügyi Információs Csoport (Crime Information Cell – CIC) révén 69 ajánlást adott ki az illetékes bűnüldöző szervek számára a gyanús hajóknak az uniós tagállamok kikötőiben történő ellenőrzésére, amelyek közül 54-et meg is valósítottak.

Összegzően elmondható, hogy az IRINI légi és tengeri egységekkel rendelkezik, és műholdas felderítést végez. Ez lehetővé teszi a fegyverembargó megsértésével gyanúsított hajók felderítését és ellenőrzését a nyílt tengeren. Ezek a sokoldalú felderítési képességek lehetővé teszik a fegyverembargó megsértésére vonatkozó bizonyítékok légi vagy szárazföldi úton történő gyűjtését is. Az így szerzett információkat továbbítják többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbia elleni szankciókkal foglalkozó bizottságának szakértői testületéhez. Az IRINI-művelet így hozzájárul a nagyobb átláthatóság előmozdításához, és felhívja a figyelmet a fegyverembargó magánszemélyek, vállalatok és államok általi megsértésére.

A művelet szorosan együttműködik számos más nemzetközi szervezettel (NATO) és azok műveleteivel, mint például testvérműveletével, az EUBAM Líbiával (EUBAM – Európai Unió líbiai határőrizeti segítségnyújtási missziója). Egy olyan polgári művelettel, amely nemzetközi támogatást biztosít a helyi hatóságok számára a nemzetbiztonsági struktúrák kiépítéséhez, mindenekelőtt a határigazgatás, bűnüldözés, büntető igazságszolgáltatás területén, hozzájárulva a terrorista és embercsempészeti tevékenység felszámolására irányuló erőfeszítésekhez a régióban.

A soron következő és egyben utolsó fejezetben arra a kérdésre keresem a választ, hogy az EUNAVFOR MED IRINI milyen mértékben volt képes elindítása óta a fent leírt célkitűzések eléréshez hozzájárulni.

6. A művelet hatékonyságának felmérése:

Mivel az EUNAVFOR MED IRINI még a mai napig zajló művelet, sikere kapcsán egyelőre nem tudunk teljes mértékben pálcát törni felette, a művelet első éveinek ismeretében azonban bizonyos mértékben felmérhető a hatékonysága. A részleges értékelés során meg kell említenünk a politikai vitákat, mint a művelet hatékonyságát leginkább meghatározó tényezőt. Már a művelet indítása mellett is komoly kompromisszumok árán döntöttek, a közös európai fellépés akadálya a nemzetállamok egymással szembenálló politikai és hatalmi érdekei: a migrációval kapcsolatos feladatok például a mai napig vitás terület[8]. A politikai kohézió hiányát jól jelzi Magyarország és Ausztria tiltakozása, Málta kilépése a műveletből, illetőleg a zavaros görög-török-ciprusi viszony kérdése. Túlságosan nagy kompromisszumokat követel a tagállamoktól politikai területen (pl. migránskérdés), ezek mind rányomják a bélyegjüket a művelet sikerességére. Törökország továbbá számos alkalommal megsértette a fegyverembargót, hátráltatta a műveletet, haditechnikai eszközöket szállított Líbiába.

Kritika éri ezenkívül az IRINI-t a migráció kezeléséhez való közreműködése kapcsán is: a SOPHIA-tól örökölt (másodlagos) ellenőrző feladatokat ugyan átvette, de nehéz élesen elválasztani a nem-kormányzati szervezetek (NGO) által végzett, illetve a fegyverembargó elleni illegális tevékenységeket egymástól. Óriási szerep hárul ekkor a CIMIC-re, ugyanis az NGO-hajók és a katonai hajók is nemzetközi vizeken végzik tevékenységüket, ezért együttműködésük nagyon fontos[9]. További problémaként merül fel, hogy a SOPHIA mandátumához képest területi szempontból nem nőtt, csupán a keleti partvidék irányába eltolódott az IRINI által ellenőrzött mandátumterület.

És mivel az IRINI már csak közvetetten, másodlagos feladatként működik közre az embercsempészetet és -kereskedelmet irányító bűnözői hálózatok visszaszorításában, a migrációs krízis kezelésével már nem is foglalkozik. Habár a migrációs válság a térségben továbbra is fennáll, a járőrözésben, a menekültek keresésében és mentésében az IRINI a SOPHIA-val ellentétben már nem vállal részt[10]. Nem tett jót a művelet presztízsének, hogy Németország kiszállt a líbiai parti őrség és haditengerészet alakulatainak kiképzéséből (amely feladat még a SOPHIA öröksége), német részről a műveletre vonatkozó mandátumba tehát 2022 tavaszától a kiképzés nem tartozik bele. Ennek oka források szerint a líbiai parti őrség a menekültek és NGO-k felé tanúsított „elfogadhatatlan viselkedése”, amelyet Németország megelégelt (German Federal Foreign Office, 2022).

A nemzetközi környezetben is különböző támadásoknak van kitéve az IRINI, Oroszország és Dél-Afrika például többször is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán az EUNAVFOR MED IRINI mandátuma továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása alá esik-e (Reliefweb, 2020). Ezentúl nemzetközi jogi problémák is adódtak a művelet során. A műveleti erőknek ugyanis elég széles mandátuma van a hajók ellenőrzését és átvizsgálását tekintve, de a műveletnek az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezményével (UNCLOS) is összhangban kell lennie. Az IRINI jogi értelemben igen bonyolult szabályozás alá esik, hiszen az uniós jog ideeső rendelkezései mellett a nemzetközi tengerjog szabályai is kötik. Így lehet problémás kérdés például a hajók nyílt tengeren való átvizsgálása, hiszen a tengerjogi egyezmény 95. cikke kimondja: „A nyílt tengeren a hadihajókat a lobogó szerinti államon kívül minden más államnak a joghatósága alól teljes mentesség illeti meg”, illetve a 92. cikk úgy határoz, hogy bármely hajó a nyílt tengeren a lobogó szerinti állam kizárólagos joghatósága alatt áll. Az említett problémákra utal a török hajó példája is. Jóllehet habár, hogy a művelet végrehajtása során az államok többsége engedélyezi hajóinak átvizsgálását a műveleti erőknek. Így az IRINI kiterjedt és átfogó információkat tud gyűjteni az emberkereskedelemről, fegyverek áramlásáról, amelyeket az illetékes partnerekkel és ügynökségekkel.

Összességében elmondható, hogy a célok korlátozott mértékben teljesültek: részben a politikai kohézió hiánya (az EU-tagállamok különböző prioritásai miatt) és a korlátozott katonai képességek miatt. A fegyverek továbbra is áramlanak Líbiába – igaz nem a tengeren, hanem a szárazföldön, az ország instabil szomszédjai felől. Az ENSZ szerint továbbá a berlini konferencia több résztvevője is felrúgta már az embargót, amelyet a szervezet az UNSMIL (UN Support Mission in Libya) művelet 2020-as jelentésében ki is mondott. Miszerint több állam részt vett külföldi harcosok, fegyverek, fejlett rendszerek Líbiába történő szállításában. Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek irányából szárazföldön, Oroszország felől légi úton érkeznek a fegyverek Haftar számára. Törökország irányából pedig a tengereken érkezik a fegyver Líbiába, amelyre az adott szabályok alapján nem tud reagálni a művelet.

Emellett ugyan az állam biztonsági helyzetének és ezzel párhuzamosan a művelet eredményességét érzékeltetendő fontos megemlíteni, hogy a művelet elindításának évében – 2020 – a Fragile State Index listáján a 17. pozíciót foglalta el Líbia, míg a 2021-es évben már a 21. helyre sorolható, amely azt jelzi, hogy jelentős előrelépések történtek az első egy év leforgása alatt is. Mindezt megerősíti, hogy a 2022-es jelentés értelmében a tárgyévben az egyik legnagyobb mértékű fejlődést mutató ország is egyben.

A műveleti képességek – a tagállamok változó döntéseiből, felajánlásaiból – zavaros körülmények között állnak rendelkezésre, ez pedig aláássa a műveleti hatékonyságot. Az ENSZ BT felhatalmazása nélkül az EU nem ellenőrizheti a líbiai légteret, így nem tudja a fegyverembargót légi és szárazföldi úton kikényszeríteni. A művelet hatása tehát marginális, és vélhetően csak akkor lehet sikeres, ha egy szélesebb stratégia alapján alakul át. Az EU által tett kezdeti nyilatkozatok és célkitűzések hangzatosak voltak, de ezek egyelőre nem teljesültek. Ez megerősíti azt az érzést, miszerint az EU továbbra is küzd annak érdekében, hogy biztonságteremtőként határozza meg magát a nemzetközi rendszerben.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Asael Pena képe látható.

[1] Selján, Péter. (2020) Líbia, 2021: elhúzódó polgárháború és fokozódó külső beavatkozás, Nemzet és Biztonság, 2020/4. szám, Magyarország, p. 34–58.)

[2]A második líbiai polgárháborúban különösen nagy hangsúlyt fektettek a felek az ország szénhidrogén-ágazatának lelőhelyeire és infrastruktúrájára. Ennek oka, hogy a kőolaj az ország egyetlen exportcikke, ami igen magas mennyiségben, illetve jó minőségben található meg főképp a keleti régióban.

[3] Tálas, Péter. (2011) A líbiai beavatkozás motivációi és nemzetközi megítélése, Nemzet és Biztonság, 4. évf. 3. szám, 2011. április, p. 65-84.

[4] Ratcliff, James. (2017) Weak States and Political Grievances: Understanding the Causes of the Second Libyan Civil War, The Journal of Global Affairs, Volume 2, Issue 6, 2022.

[5] Eriksson M., Bohman E. (2018) The Second Libyan Civil War February 2018, Swedish Defence Research Agency.

[6] Molnár A., Molnár É., Takács L., Vecsey M. (2019) A nemzetközi jelenlét Líbiában 2011-től napjainkig, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2019/11. szám, Budapest, pp. 1-23.

[7] Málnássy A. (2021) Törökország líbiai beavatkozásának motivációja és háttere. Geopolitikai érdekérvényesítés Észak-Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Külügyi Szemle különszám, Budapest, pp. 139-155.

[8] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 87-98.

[9] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 99-103.

[10] Pricopi, M. (2020) The Military Operation EUNAVFOR MED IRINI – A Downscale of the EU’s Involvement in the Migration Crisis, Land Forces Academy Review, Vol. 25., Romania, p. 302-306.

A EUNAVFOR MED IRINI művelet bemutatása és eredményességének értékelése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.