Biztonságpolitika.hu

Az interjúalany hivatásos katonaként sok időt töltött a különleges műveleti képesség kiépítésével, ahol meg kellett tanulnia az ellenfél fejével is gondolkodni, a gerilla-hadviselés ugyanis bizonyos tekintetben az innováció bölcsője. A különlegeseknél ezen felül nagyon sokat tanult egy újfajta vezetői szemléletmódról, hiszen az irreguláris hadviselő felekkel szemben a hagyományostól eltérő vezetői megközelítést kell alkalmazni. Innen indulva a vezetőfejlesztés és az innovatív gondolkodásmód áthatotta a karrierét. Az innováció különösen akkor vált fontossá, amikor hét évet szolgált az Egyesült Államokban a NATO Stratégiai Transzformációs Parancsnokságon, majd a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozott. (Első magyar katonaként, a NATO képviseletében az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot). Ekkor lett védelmi miniszter Ashton Carter, aki az üzleti életből érkezett, és olyan innovációs szemléletet hozott magával a védelmi iparba, amelynek az eredményei most kezdenek igazán látszani. Három évvel ezelőtti hazaérkezése után a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosi hivatalban kutatásfejlesztési és innovációs helyettese lett a kormánybiztos úrnak, ahol egy hazai védelmi innovációs ökoszisztéma alapjainak lerakása volt a fő feladata. 2020. októberétől a Matthias Corvinus Collegiumban tevékenykedik. [1]

NJL: Mikor talákozott először a statégiai kommunikáció (továbbiakban estenként stratkomm) fogalmával?

Amivel mostanában nagyon sokat foglalkoztam az az innováció, de ennek is van azért stratkomm része és ezt a kettőt összekapcsolva használjuk. Én idén nagyon sokat fogok erről cikkezni, írni. Amit én hangsúlyozok: a modernizáció versus innováció. Modernizáció: megvesszük a legmodernebb eszközöket, amik nagyon jó, nagyon kiváló platformok, de ehhez mindenféleképpen szükség lenne innovációra és az én olvasatomban konkrétan ez azt jelenti, hogy egyrészt rá kell fejleszteni ezekre a most rendkívül modern platformokra, mert tudjuk, hogy öt-nyolc év múlva már nem a legmodernebb fegyverzettechnológia lesz, másrészt pedig szervezeti innovációt kell végrehajtani, ugyanis nincs annyi időnk rendszeresíteni ezeket az eszközöket, hiszen korábban is láttuk, hogy nincs hét-nyolc évünk arra hogy bevezessük, kialakítsuk a feltételeket, doktrínákat, átalakítsuk a kiképzési oktatási rendszert. A stratégiai szerepe pedig az, hogy ha a modernizáció során a forgalomban most meglevő nagy cégekkel letárgyalt eszközöket megveszünk és saját magunk is fejlesztünk, innentől pedig ezek a fejlesztések két irányba mehetnek el. Az egyik az, hogy ha nem kommunikáljuk, hogy mi történt, akkor stratégiai meglepetéseket okozhatunk vele: például abban a pillanatban, amikor az ellenfél támadó tevékenységbe kezd, akkor előhúzzuk a kalapból és egy nagyon komoly, döntő tényező lehet a hadviselés során, a másik pedig az, hogy ha kommunikáljuk, akkor viszont stratégiai elrettentésre tehetünk szert. Az, hogy ha azt mondjuk, hogy Magyarország kifejlesztett egy olyan drónrajt, amivel mondjuk egy harckocsi zászlóaljat egy-két perc alatt meg tudunk semmisíteni, akkor az egy stratégiai elrettentés, és itt látom a stratkomm szerepét. A másik oldalon pedig szintén van stratkomm kapcsolódás, hiszen fel kell hívni a figyelmet Magyar Honvédség összes alakulatának, illetve minden vezetési szervének arra, hogy felpörgött körülöttünk a világ. De addig, amíg egy transzformációs folyamatot korábban le lehetett vezényelnünk 15 év alatt, addig arra most 4-5 évünk van, és ezt nem lehet csak a régi módszerekkel megközelíteni. Én úgy gondolom, hogy ez is egy stratégiai kommunikációs feladat. Gyakorlatilag én azt gondolom, hogy így a stratkomm az állam és a haderő kontextusát is érintheti az innováció és az elrettentés kapcsán.

NJL: A stratégiai kommunikáció a meggyőzésről, befolyásolásról szól. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy a fentiek révén kéne azt elérni, hogy úgy viselkedjen az adott célcsoport (hallgatóság), ahogyan az a számunkra kedvező. Vajon katonai vezető képzésben ez mennyire jeleníthető meg? Ezzel kissé összecseng, hogy azt említetted, hogy a régi gondolkodástól meg kell, hogy szabaduljunk vagy át kell alakítanunk.

PI: Azt azért tisztáznám, hogy én nem teljesen azt mondom, hogy szabaduljunk meg a régi gondolkodásmódtól, inkább azt, hogy ki kell egészíteni ezeket a módszertanokat, amik vannak, újszerű módszertanokkal, hiszen a jövő vezetőinek arra van szüksége, hogy egy picit szélesebb palettából tudjon válogatni. Ha egy sátorépítő kalapács van nálam és minden problémát azzal akarok megoldani, akkor az nem biztos, hogy sikerre fog vezetni. Azzal egyet értek, hogy a jelenlegi helyzetben kétirányú haszna lehet a stratkommnak abban, hogy miként tudjuk valakinek a viselkedését befolyásolni vagy módosítani.

Az innovációhoz visszatérve: a cél nem az, hogy a Magyar Honvédség belül innovatív legyen, mert ez egy hosszú folyamat, gyakorlatilag az egy teljes szervezeti kultúra átalakítási folyamat, ami reálisan tekintve nem négy éven belül fog megvalósulni és ezt parancsra nem fogja senki csinálni. Egy hosszabb átalakulás lesz, amíg eljutunk odáig és óriási szerepe van abban, hogy modern technológiával fegyverezzük fel a magyar haderőt, de önmagában ez nem üdvözítő. Szerintem ez csak akkor működhet, hogy ha behozzuk a külső szereplőket.

Az elmúlt két évben én sokat beszéltem az úgynevezett védelmi innovációs ökoszisztémáról, amibe beletartoznak az egyetemi kutató hálózatok, valamint az egyéb kutatóintézetek, de a KKV-kon kívül a startup vállalkozások is, akik nem nagyon tudnak a nagy bürokratikus szervezetekkel mit kezdeni. Nem csak a HM-mel, de úgy általában egyikkel sem, hiszen a döntéshozatali folyamatok sokkal lassabbak ezekben a szervezetekben, mintsem, hogy ezeket támogatni tudják, tehát egy startupnak általában két-három hónapig tudnia kell működni, míg még nem kap valami tőkeinjekciót vagy kötnek vele szerződést. Nem túl valószínű, hogy ennyi idő alatt kötnek szerződést egy startuppal a HM-ben. Márpedig ezt valahogy meg kell oldani, hiszen ez pont, hogy egy stratégiai kommunikációs felület és ugye itt jön az, hogy kétféle irányba indulhatsz el. Az egyik amit te mondtál, a meggyőzés: vagyis kommunikálom, hogy igen nekem ilyen képességekre van szükség ezekben a témákban várnám a jelentkezést. Egyébként itt van mondjuk az MH Modernizációs Intézet, illetve tervbe van véve a VIKI. Tehát ”ott kopogtassatok, és akkor beszélgessetek az emberekkel és ők meg fogják oldani a problémátokat vagy mondjuk három hónapon belül vagy valamiféle választ fogtok kapni”.

A kommunikáció másik oldala, az  energizálás vagy motiválás, amikor kiválasztunk néhány embert, amikre tudjuk jól, hogy szükségünk van, és befektetéseket eszközlünk: hozzákapcsolunk mondjuk egy HM céget, behozzuk egy nagyobb védelmi fejlesztési projektbe és a sikereket megint csak a kommunikáció részévé tesszük. Ugyanezt alakulatoknál is csinálhatjuk, ugyanis, ha valakinek van jó, hasznos  ötlete, akkor meghirdetek egy ötletversenyt, aztán kiválogatok tíz embert, akikről úgy gondolom, hogy leginkább szolgálják mondjuk a szárazföldi haderőnek a fejlődését. De ez lehet a bármelyik a légierő vagy a különlegesek, amikor egy inkubátorban összekötjük a fejlesztőket, és a jól felkészült mérnök emberek meg a munkások elkészítik a prototípusokat. És ha sikerül, egyébként miért ne lehetne ebben az ötlet kitalálóinak valami szellemi tulajdon szabadalmi jogot formálni, ha te feltaláltál valami újszerű dolgot akkor jót tettél a seregnek. Ráadásul egy olyan embert segítettünk hozzá egy lehetőséghez, aki belsős és akkor ez az úgynevezett Interpreneur képzés valósul meg és ebben is óriási szerepe van a kommunikációnak,  hogy meghirdetjük ezt, hogy fogadókészség van egy szervezetben. Erre majd utána azokat az embereket, akiknek sikerült, azokat megint piedesztálra emeljük és körbe hurcoljuk és körbe mutogatjuk azt, hogy igen: ezt a fajta viselkedést várjuk el mindenkitől. Gondolkozzatok emberek, ne várjátok, hogy megmondják nektek, vagy parancsba adják, hogy mit csináltok, hanem, hogy ha láttok valamit amin javítani lehet, jobban lehetne tenni azt az ügyet amit mindannyian együtt közösen szolgálunk, akkor osszátok meg az ötleteiteket velünk. De csak akkor fogják megcsinálni hogyha látják, hogy van esély arra, hogy egyébként ebből lesz is valami, mert hogyha bejön az ötletverseny és egyébként így egy év múlva még mindig semmi nincs, akkor valószínűleg az emberek elkönyvelik, hogy hát jó, hát akkor fölöslegesen raktam bele az energiát.

Megint két oldalról kell nézni az egyik hogy a vezető képzésben egyszerűen egy picit így szemléletmódot kell váltani a vezetőknek. Én úgy gondolom, hogy katonai berkekben túlságosan sokáig kvázi begombolkoztunk arra való hivatkozással hogy itt minden titkos, de van egy olyan csomó dolog – valljuk be őszintén – ami kettős-hasznosítású technológia, ráadásul elmegy a világ mellettünk. A kis startupokban, KKV-kben föltalálnak nap mint nap olyan dolgokat, hogy tudomásunk sincs róla és így már megszületett az a válasz. Éppen ezért a vezetőképzésbe szerintem igenis be kell iktatni azt, hogyan lehet ökoszisztémákban gondolkozni.

Az azt jelenti az én olvasatomban, hogy a saját kis szervezeteden kívül hogy tudsz kinyúlni. És nemcsak a HM meg az MH berkeiben kapcsolatokat építeni, hanem feltérképezni hogy mi folyik a nagyvilágban és esetleg más területekről is, de behozni azt a tudást azt a Know-how-t, ami segíti a honvédelem ügyét.

Ezen felül pontosan azért kell a vezető képzésben módszereket is oktatni mert fogalmuk nincs a design thinking-ről a katonáknak. A szemlélők véleményem szerint nagyon nyitottak erre, és a tisztképzésbe is be lehetne ilyen elemeket emelni, aminek nem is az a célja hogy bármit megdizájnoljunk, hanem az a célja, hogy ezt a fajta iterációkon alapuló a tervezéstől, a lineáris gondolkodásmódtól eltérő módszereket elsajátítsák, megismerjék. Sajnos a seregben dizájnerekkel nagyon csehül állunk. És ez nem vagy-vagy, egyik sem rosszabb a másiknál, csak a probléma, hogy mi nem nagyon építünk hidat a két gondolkodásmód (tervezés és design) között. Az egyik ugye az, hogy nagyon széles spektrumból nézi meg és utána szűkít vissza, a tervező pedig egyfajta csőlátással megy előre, vasúti síneket rak le, és éppen ezért a terv a legtöbb esetben rugalmatlan.

Ezt a kettőt kellene a képzésben összehozni, és erről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy szemléletmód-váltást kell végrehajtani. Meg kell mutatni azokat a módszereket a vezetőknek, hogy hogyan működik egy business projekt a valóságban. Mert érteniük kell annak érdekében, hogy fel tudják majd venni a tempót. Meg egyáltalán beszédbe tudjanak elegyedni azokkal az emberekkel, akik szeretnék a honvédelem ügyét szolgálni, de nem feltétlenül Ócsára akarnak kimenni. És ez is egy stratkomm feladat. Nagyon sok emberrel beszélgetek, akik szívesen áldoznak időt arra, hogy szolgáljanak: Például kódolni tud vagy nem tudom egy CNC esztergagépet kiválóan kezel és mondjuk jó lenne egy ilyen folyamatban. De őt nem érdekli az, hogy megtanítsák a fegyverkezelésre meg a lőelemekre, de az idejéből valamennyit szívesen áldozna a honvédelem ügyének.

NJL: Ezzel teljesen egyet értek egyébként ezt én érzem, nekem is sok ilyen barátom van, akik azt mondják: „én nem fogok ott egy fegyverrel rohangálni meg kúszni a sárban, amikor mást is csinálhatnék, hogy miért nem találtok olyat nekem, ami valóban érdekel engem, vajon ez miért lehetetlen a hadseregben”?

További ajánlott irodalom:

Designing a NATO that Thinks Differently for 21st Century Complex Challenges https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/235

 

Top Gun: a szervezeti tanulási folyamatok megújítása és a tapasztalatfeldolgozó rendszer újragondolása

https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/206

 

Modernizáció és innováció (1.)

https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/436

[1] Forrás: Dr.Somkuti Bálint: Az új korszak új típusú vezetőket kíván in: https://index.hu/techtud/2020/12/30/az_uj_korszak_uj_tipusu_vezetoket_kivan_-_interju/, a letöltés dátuma: 2021. március 14.

„Ez a publikáció AZ INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM ÚNKP-19-4-NKE-30 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL ÉS AZ MTA BOLYAI JÁNOS KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT”

 

A Stratégiai kommunikáció; haderő és innováció – Interjú dr. Porkoláb Imrével, a Matthias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájának igazgatójával bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nő az emberrablások száma Nigériában

Az elmúlt hónapokban megnövekedett a tömeges emberrablások száma Nigériában: a legfrissebb eset március közepén történt, mikor is fegyveresek megtámadtak egy főiskolát Kadunában. A Reuters bemutatott egy videófelvételt, melyen kb. tizenkét elrabolt diák látható, akik angol és hausza nyelven könyörögnek segítségért, miközben fegyveresek botokkal ütlegelik őket. Az egyik fiú azt is elmondja, hogy a fogvatartók 50 millió nigériai nairát (kb. 375 millió forintot) követelnek váltságdíjként. Az ENSZ főtitkára, António Guterres az elrabolt diákok „feltétel nélküli szabadon engedésére” szólította fel a fegyvereseket.

Ez már a negyedik tömeges emberrablási eset Nigériában december óta. Az állami hatóságok szerint a helyi nyelven „banditáknak” hívott csoportok álltak az ezt megelőző emberrablás mögött is, amikor is 279 diáklányt raboltak el egy bentlakásos iskolából Zamfara állam észak-nyugati részén. A fegyveresek vagy pénzért rabolnak, vagy azért, hogy börtönbe került társaik szabadon engedését ily módon kényszerítsék ki.

Ahogy arra az ENSZ által kinevezett független szakértők is felhívják a figyelmet, sok gyermek nem tér vissza az osztályba a fegyveresek visszatérése miatt érzett félelemből. Ezen okból a határ menti területeken néhány iskolát már be is kellett zárni. (Ez azonban a gyerekek számára az oktatás teljes megszűnését jelentheti.)

Írta: Nagy Abigél  

Ferenc pápa iraki látogatása

Március 5-én Ferenc pápa, a katolikus egyházfők között elsőként, Irakba utazott, ezzel megkezdve négynapos, történelmi jelentőségű látogatását az országban. A pápa a „remény zarándokaként” utazott Irakba, ahol többek között keresztény menekültekkel és Ali asz-Szisztánival – az iraki síita nagyajatollahval –  istalálkozott, valamint meglátogatta az Iszlám Állam által elpusztított templomokat, továbbá Moszul városában misét is tartott. A pápa iraki látogatásának fő üzenetei az erőszak, illetve a szélsőségesség megakadályozása, valamint az egyre fogyatkozó keresztény közösség szerepének növelése, az ő jogaik védelme voltak.

Az elmúlt évtizedek politikai és társadalmi változásai a muszlim-keresztény kapcsolatokra is negatívan hatottak. Ezen segíthet Ferenc pápa és Ali asz-Szisztáni nagyajatollah találkozása. A síita vezető látta vendégül otthonában, Nedzsef szent városában a katolikus egyházfőt, ahol megvitatták az iraki keresztény és muszlim közösség békés együttélésének lehetőségeit. A találkozóról készült közleményben asz-Szisztáni azt írta, hogy az iraki keresztényeknek békében és biztonságnak, az alkotmányban biztosított jogokkal (amelyek hasonlóak a többi állampolgárhoz) kell élniük Irakban.

A két vallási vezető közötti tiszteletet mutatta, hogy Ferenc pápa levette cipőjét, mielőtt belépett az ajatollah szobájába, asz-Szisztáni pedig állva köszöntette az egyházfőt, ami nagyon ritka. A találkozó azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa (aki megkapta már a járvány elleni oltást) külföldi útra ment. Kiemelendő, hogy egyikük sem viselt maszkot annak ellenére, hogy Irakban a fertőzöttek száma ismét megnőtt.

A pápa jelenléte az iraki zsidó közösség számára is fontos volt. Az iraki kormányt kritika érte, hogy ellehetetlenítik a zsidók részvételét a látogatás során. Ur városában azonban Ferenc pápa találkozhatott a három ábrahámi vallás képviselőivel, ahol az üzenet hasonló volt; a békés együttélés a muzulmán, zsidó és keresztény közösségekben.

Írta: Ács Nóra

Vitakérdéssé vált az iszlám oktatása Katalóniában

Katalóniában a történelem során először napjainkban tanulhatnak a diákok az iszlám vallásról az állami oktatási rendszer keretein belül. Ennek oka, hogy a katalán parlament 2020. szeptemberében elfogadta a kezdeményezést, miszerint megkezdődik a muszlim vallás tanainak oktatása az iskolákban.

A terv – amelyet az Oktatási Minisztérium határozat formájában a Generalitat de Catalunyaban (DOGC) tett közzé – kimondta, hogy a 2020/2021-es tanévben megkezdődő központi iszlám oktatásnak köszönhetően, ledönthetővé válhatnak a muszlimokkal szemben támasztott előítéletek. A kezdeményezés a spanyol állam és a Spanyol Iszlám Bizottság közötti együttműködési megállapodás eredménye annak érdekében, hogy elősegítsék a muszlim közösség katalán népbe történő integrálódását.

Spanyolország összesített lakosságának 3,8%-t teszi ki a kétmilliós muszlim közösség. A legtöbb, 515.000. muszlim Katalóniában él. Területi szempontból ezt követi Andalúzia, ahol 300 000 és Madrid, ahol 280 000 fős muszlim közösség található.

Március elején a szélsőjobboldali Vox párt nyíltan megkérdőjelezte mind a vallás helyét az iskolai oktatásban, mind pedig a kezdeményezés valós jelentőségét. A helyi parlament negyedik legerősebb pártja azzal vádolja a kormánypártot, hogy lehetővé teszi egy iszlám köztársaság kiépítését Katalónián belül. Mohamed El-Ghaidouni a Spanyol Iszlám Bizottság küldöttének elmondása szerint, az utóbbi évek világszerte halálos áldozatokat követelő dzsihadista támadásainak emléke még mindig élénken él a világ közösségeiben. Ez az emlékkép kiváló alapot biztosít azoknak a pártoknak, akik igyekeznek gyűlöletet kelteni Katalónia muzulmán lakossága ellen.

A katalán kormánypárt elmondása szerint, az iszlám oktatás állami tantervbe történő bevezetésével a közösség megosztottsága feloldható. Így a lakosság hiteles forrásból kaphat ismeretanyagot az iszlám vallásról, kultúráról és az ehhez kapcsolódó világnézetről.

Írta: Haiszky Edina Julianna

 Vádat emeltek a mélyen hívő sorozatgyilkos ellen

Vádat emeltek a 21 éves Robert Aaron Long ellen, aki az elmúlt két év legsúlyosabb lövöldözését követte el az Egyesült Államokban. A vád szerint Long több Atlanta-környéki helyszínen (ázsiai-amerikaiak tulajdonában lévő masszázsszalonokban), mintegy nyolc ember megöléséért felelős. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt évben a támadásoknak hatványozottan kitett ázsiai-amerikai közösség tagjait megrendítette a brutális támadás, amelynek áldozatai közül hatan is ázsiai származásúak voltak.

Az őrizetbe vett Long elmondta a rendőrségnek, hogy tettét nem faji indíttatásból követte el, hanem „szexfüggősége” miatt, tettével pedig a kísértésének forrásától igyekezett megszabadulni. Long ezen kijelentésével hatalmas felháborodást és széleskörű szkepticizmust váltott ki mind a közvéleményben, mind a szakértők között, azonban az FBI is megerősítette, hogy nem bizonyítható rasszista jellegű motiváció a gyilkosságoknál.

Long egy ismerőse felidézte, hogy a barátja korábban többször is járt azokban a masszázsüzletekben, ahol később tettét elkövette; ezen látogatások után Long mindig rendkívüli önutálatot és bűntudatot érzett. „Úgy értem, olyan fájdalmakon ment keresztül, amiket a vallási meggyőződése miatt szenvedett, mely folyton arra késztette, hogy gondolkodjon a cselekedetein” – nyilatkozta Bayless. Egy korábbi iskolatársa nagyon csendes és kedves fiúként jellemezte Longot, aki minden nap magával hozta a bibliáját az iskolába. Az ismerősök, a család és a vallási közössége is értetlenül áll a támadás előtt. A Crabapple First Baptist Church közleményben határolódott el Long akciójától, továbbá kiközösítette tagjai közül azzal az indokkal, hogy a fiatal férfi a gyilkosságokkal elárulta a hitét, nyilvánvalóan szembe menve az egyház és Jézus Krisztus tanításával.

Írta: Hende Olivér

 Az Iszlám Állam térnyerésének következményei Nyugaton

Március 17-én a South by Southwest Film Festival (SXSW) keretei között mutatták be a „The Return: Life After ISIS”, azaz „Az élet az ISIS után” c. dokumentumfilmet, amely olyan emberi sorsokkal foglalkozik, amelyek az Iszlám Állam tevékenységének következtében váltak terheltté. A film igazi történetekre épít, amelyeket maguk az elszenvedők mesélnek el. Alba Sattora, a rendező elmondta, hogy amikor találkozott ezekkel az emberekkel, komoly fizikai és pszichológiai problémákat vélt felfedezni: többségük alig volt képes kifejezni érzéseit és a mozgásuk sem tűnt egészségesnek. A filmben megszólalt az a brit származású nő, aki 2015-ben ment Szíriába, ahol a kalifátus egyik harcosának felesége lett. Tavaly, amikor megkísérelt visszatérni Londonba, botrány alakult ki, amelynek eredményeképp elvesztette állampolgárságát. Az elmúlt hetekben hasonlóan járt egy ausztrál-új-zélandi nő is. Tőle Ausztrália tagadta meg az állampolgári jogokat.

Kanada március 23-án olyan új menekültügyi szabályokat jelentett be, amelyek támogatják azon jazidi családok újraegyesítését területén, akik az ISIS miatt kényszerültek szétválni, elmenekülni. Az új program lényegében szélesíti a támogatásra jogosult menekültek körét és hosszabb ideig teszi lehetővé a segélyezést.

Az ISIS eközben továbbra is számos támadást hajt végre a MENA-térségben. Az elmúlt hetekben sor került több komoly összecsapásra és egyes régiókban állandósult a tűzváltás.

Írta: Patócskai Péter

 Perzsa újév az Iszlám Állam árnyékában

Március egyik legnagyobb eseménye a több mint 300 millió ember által ünnepelt perzsa újév, a „noruz” volt. Az többnyire a tavaszi napéjegyenlőség napjára eső hagyományos eseményt többek között a MENA-térségben és Közép-Ázsia számos országában ünneplik. Az napnak vallási vonzata is van, a noruz például a szúfiknak, és az iráni bahái hívőknek is fontos ünnepnapja.

Az idei noruz ünneplését azonban nem csak a koronavírus árnyékolta be: Afganisztán és Iraki Kurdisztán területén is fokozott terrorkészültséget rendeltek el. Ennek oka, hogy 3 évvel ezelőtt az afgán fővárosban az Iszlám Állam egyik tagja egy öngyilkos merénylet során 33 afgán polgárt gyilkolt meg és további 65 személyt megsebesített az ünnepnapon. Külön védelmi lépések megtételére adott indokot az is, hogy az ISIS újabb fenyegetései és a terrorveszély ellenére, március 21-én az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere Lloyd Austin is látogatást tett Kabulban.

Az Iszlám Állam minden évben fenyegetést jelent a noruzt ünneplőkre. A terrorszervezet szerint a perzsa újévhez kapcsolódó hagyományok ütköznek az iszlám tanításaival és az ISIS által képviselt szélsőséges tanokkal. Mindezek ellenére az idei perzsa újév támadások nélkül zajlott le.

Írta: Fuksz Emese

 Mozambiki tragédia

A Save the Children[1] beszámolója szerint radikális iszlamisták gyilkoltak meg gyermekeket az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol csaknem 670 ezer embert üldöztek el otthonaikból.

Az említett, londoni székhelyű szervezet munkatársai az áldozatok hozzátartozóival készítettek interjúkat. A videóban szereplők azt nyilatkozták, hogy a térségben tevékenykedő dzsihadisták gyermekeket fejeztek le (a mészárlásnak egy 11 éves áldozata is van). A szervezet mozambiki irodájának igazgatója, Chance Briggs szerint az erőszaknak véget kell vetni, a menekültcsaládokat pedig támogatni kell, hogy vigaszt tudjunk nyújtani nekik és segítsünk felülkerekedni traumáikon.

Az ENSZ adatai szerint egy év alatt körülbelül ötszázezerre nőtt Mozambikban az otthonukból elűzöttek száma, és feltehetőleg egymillió ember szorul élelmiszersegélyre – a térségben se vízből, se élelmiszerből nincs elég, a közegészségügyi ellátás pedig szintén hiányos.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták szervezetét Mozambikban is al- Shababnak hívják, csakúgy mint több más kelet-afrikai államban, pl. Szomáliában is, de egyelőre nincs konkrét információ arról, hogyan működnek együtt alszervezeteik. 2017 óta összesen 2 ezer ember vesztette életét a támadások során.

Írta: Németh Csenge

Betiltották a burkaviselést Svájcban

A népszavazáson résztvevő svájci állampolgárok 51,2%-a szavazta meg március 6-án a burka és nikáb viselésének tilalmát szorgalmazó indítványt. A komplex és zavaros szövegű indítványt (mely nem említi hivatalosan a vallásos ruhadarabot, így pl. az arcukat eltakaró futballhuligánokra is vonatkozhat) az SVP, avagy a jobboldali-konzervatív Svájci Néppárt terjesztette elő. A javaslat támogatói szerint erre az integráció erősítése céljából van szükség, míg ellenzői szerint ezzel csak megbélyegzik az iszlám követőit és tovább erősítik a vallási feszültségeket Svájcban. A párt már korábban is kampányolt az iszlám vallás ellen: 2009-ben szintén népszavazáson sikeresen tiltatták be a minaretépítést Svájcban.

Amennyiben a döntés bekerül a svájci alkotmányba, akkor hivatalosan is tiltottá válik a burka és nikáb viselése nyilvános helyeken. Svájc lakosságának 5,8%-a vallotta magát muszlimnak 2018-ban. Mivel a döntés nem vonatkozik a hagyományos fejkendők viselésére, így hiteles adatok sincsenek arról, ez a döntés mennyi embert érintene pontosan. (A tilalom ráadásul tartalmaz kivételeket: vallási szertartásokon és hagyományos farsangi felvonulásokon továbbra is engedélyezett minden arcot teljesen eltakaró ruhadarab viselése, illetve a koronavírus-járvány miatti maszkviselés is – mely szintén kilógna a szabályozás kereteiből.)

Nem ez az első alkalom, hogy Svájcban betiltják a burka viselését, azonban ez az első alkalom, hogy országos szinten döntöttek róla. A német nyelvű északkeleti St. Gallen kantonban már két éve bevezették a burkatilalmat, azonban a rendőrség adatbázisa szerint eddig egyetlen eljárás sem indult a törvény alapján. Hasonlóképp döntött az utóbbi években több európai ország is, így pl. Franciaország, Belgium és Ausztria is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014-ben úgy ítélte meg, hogy az ehhez hasonló korlátozások nem sértik sem a vallásgyakorlást, sem az önkifejezés szabadságát.

Különböző iszlám fejkendő viseletek.(Forrás: BBC)

Svájcban nagyon gyakoriak a népszavazások, tekintve, hogy 100 ezer aláíró is elegendő egy országos szintű esemény kiírására. Az országban éppen ezért évente körülbelül 3-4 alkalommal tartanak népszavazást, melyben rendszerint összevonnak több kérdést is. Ezalkalommal a tilalom mellett egy szabadkereskedelmi egyezményről és az internetes adatvédelem kérdéséről is dönthettek a svájciak.

Írta: Gönczi Róbert

[1] 1919-ben hozták létre az Egyesült Királyságban, hogy jobb oktatással, egészségügyi ellátással és gazdasági lehetőségekkel javítsák a gyermekek életét, valamint természeti katasztrófák, háborúk és egyéb konfliktusok esetén segítséget nyújtsanak. (Forrás: https://www.savethechildren.net/)

Címlapkép: Kabul, 2021. március 21.
Az afgán elnöki palota által közreadott képen Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter (b) és Asraf Gáni afgán elnök tárgyal a kabuli elnöki palotában 2021. március 21-én. Austin első külföldi körútja részeként váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba.
(Forrás: MTI/AP/)

A V&B 07 – Vallás és biztonság hírfigyelő, 2021. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

In the last decade the international community has witnessed a growing frequency in the use of asymmetric / unconventional warfare. The Chinese activism on the South China Sea and the Russian aggression in Crimea illustrate the practical utilization of the novel concepts of warfare. First, I will elaborate on the conceptual and interpretative framework of the new warfare methods, which will be followed by the analysis of the 2014 Russian actions in the Crimean Peninsula and the observed Chinese activism in the South China Sea. I aim to draw parallel between these two strategies. Familiarising with new warfare methods are indispensable, nothing shows more sharply than the paralysed western reactions after the Russian actions in 2014.  Clarifying the notions

The need for change of conventional warfare methods have occurred near the end of the Cold War. The fourth generation of warfare was created this time. It differs from the basic notion of warfare in the terms of the blurring distinction of peace and war, the NGOs participation in the fight. The difference is fading away between the civil and military sphere and the image of fronts has also become hard to determine. Battles are not only fought in battlespaces but in highly populated urban centres and in cyberspace parallelly. Searching for weak spots of the enemy, blocking surveillance and sabotaging intelligence gathering have become the ordinary method of waging wars. In order to destroy the enemy’s political will in this asymmetric warfare, the weaker parties try to implement conventional and non-conventional military means at the same time. Behind this sort of strategy stands the idea that with a higher level of political will, there is a chance to beat a foe with higher military and economic capabilities. In this case, the weaker party instead of initiating direct attacks against the enemy, it combines guerrilla tactic with soft social, economic and cultural means while using disinformation and political campaigns with a goal to directly attack the political will of the enemy.

At the beginning of the 21th century, new conception started to emerge in the realm of the hybrid warfare and was used to describe the Chechen wars. The hybrid warfare notion is similar to fourth generation warfare in the sense that the borders are diminishing: belligerents simultaneously deploy regular and irregular forces, terrorists, criminal organisations in order to achieve political and military objectives. Frank Hoffman differentiates this concept from the guerrilla warfare by underlining the multimodality of hybrid warfare while emphasizing that the former’s goal is to prolong conflicts, while the latter has the ability of fast winning.

Contemporary experts use hybrid warfare to describe what happened between Russia and Ukraine however, there is plenty of uncertainty and disagreement. Some call it as Gray zone war emphasizing the complex and indirect nature of it while underline the undefinable character as it is hard to decide what is the best way to describe the conflict; it could be interstate aggression, civil war or interstate conflict.[1]

Applying what happened in the Crimea to the South China Sea, would present helpful lessons. The invasion of 2014 took place with rapidity, minimal resistance and with full foreign obscureness. Russia seized important maritime infrastructures by which it was easy to adopt a stable sea line of communications (SCLOs) while using high-end technologies to disrupt Western observers.

International status of the South China Sea

After tossing white sand on some atolls, China started swiftly building operations on those newly regained islands. The Chinese claim of the territory is attempting to take advantage of the fishery and of the raw material deposits. Since the enormous volume of the international trade happening here (30% of the world trade flow), this region has an immense importance.

China is using its fishermen as proxies to strengthen its sovereignty while building non-civilian infrastructures. Inside China there is a growing demand for a rather assertive foreign policy. To fulfil these demands, Beijing started to progressively defend the interests of its fishermen. Time to time Chinese vessels engage to protect their citizens’ businesses from other countries. Similar approach is observable when it attempts to initiate drilling processes, reconnaissance actions and to prevent such actions from adversaries. „Little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such. From time to time, paramilitary units are participating hand in hand with Chinese authorities, sometimes they pretending to be ordinary fishermen. These „little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such.

Due to the ongoing territorial dispute, Philippines appealed to the Permanent Court of Arbitration against China in 2016, which decided in favour of the former. China bases its claims on historical rights, which the Court rejected. It labelled the island constructions illegal due to their detrimental effects on the environment. China did not accept the judgment while the United States has to enforce international law and the principle of free navigation.

Island chain obstacle

It is important to understand how China sees its impending challenges on the sea. In the past decades there is a will to turn itself towards the maritime domains. This intention could generate claustrophobic sentiments in Chinese decisionmakers because of the position of the first island chain encircling mainland China. Most of the literature agrees on that the line stretches from Japan, through Ryukyu islands, touching Taiwan and reaching the Philippines. Despite the notion came from Chinese experts, it is wide-spread among Western terminology as well. Bernard Cole noted that while China turns its attention to the seas, focusing on the chain, contains deeply continental logic as the country determines itself focused on points of the space rather than following the logic of sailor who thinks beyond the direct natural barriers. Drawing lines arbitrarily decreasing the fleet’s manoeuvrability and flexibility. Thanks to the soviet help in building the Chinese navy, and to the Chinese historical reflexes, this kind of thinking marks that the Chinese strategists significantly incorporate land into maritime strategy, Cole says. As Beijing declares these territories as its own defence line, friction is projected in the region.

Taking into consideration that while China is pivoting towards the seas, its main political and economic centrums are located in the coastline. Despite the country’s immerse extent, it has no strategic depth where it can retreat to reorganise itself after an attack from the sea which explains its intention to pivot to maritime domains. [2]

Operational ideas concerning the artificial islands

The primary goal of China in the Spratly-islands is not power projection but gathering information, obstructing enemy intelligence while strengthening its leadership, communication, surveillance and reconnaissance capabilities. By contrast to the Western thinking, which focuses on the application of conventional kinetical weaponry of the islands, the Chinese concept rather tries to use them to wage information warfare. Fire power, manoeuvrability and high range precision rocket systems are valuable assets for China, however, reaching the information superiority is more desirable. This superiority means an increasingly extended surveillance over the battleground meanwhile obstructing the same capability from the enemy. China created AEZ (air exclusion zone) in the international waters. The goal is to impede the US. Navy in its firepower and manoeuvrability in order to protect valuable Chinese targets.

The PLAN’s (People’s Liberation Army) strategy is active defence, which is strategically defensive while on operational level has offensive means. Towers built on the islands facilitate the creation of communication networks covering the disputed area. Real time imagery enables the usage of higher range weapon systems from the continent or vessels under and above the water, maybe from aircraft carriers. Information superiority can prompt enemy fleets to function on power save mode switching off radar systems in order to avoid being detected. Many islands are capable of launching surveillance aircrafts (such as KJ-500 early detection aircraft) planes that can operate in high security while establishing real-time monitoring thanks to the „bubble” made by surface-to-air missile systems located in those islands.

The coastal guards and the fishermen’s boats do not possess highly sophisticated communications capabilities and they are not military personnel, still the PLAN employs them to get intelligence, to attack other countries’ fishermen with the chance of plausible deniability. This kind of economic activity is similar to what is observed in the case of Svalbard, where Russian presence has only one purpose: to demonstrate that they are players in that territory.

Utilising Anti-Access/Area Denial in order to achieve maritime security is not only resourceful for operational means, but it can make the regional Western allies uncertain concerning American potency. The artificial islands operate the same way as the Russian Bastion conception in defending the Kola-peninsula and its nuclear arsenals.

In a high intensity conflict, these islands can easily become from unsinkable carriers to immobile targets. Concerning that the Chinese navy has only participated in UN peacekeeping missions, their operational efficiency is debatable. Inasmuch as Chinese strategy generates aversions in the region, a country which has fought desperate battles against the US, started getting closer to Washington. The example of Vietnam could raise concerns in Beijing. The Russians were effective in the case of Crimea in the terms of reconciliation with regional players in order to avoid their more assertive response. China has a strategy beyond the conventional model which manifested in the three modes of warfare:  psychological warfare, opinion warfare with the help of disinformation, legal warfare (lawfare) by taking advantage of the holes of international law and norms.

Capturing local islands are different from the case of Crimea because these islands are mostly uninhabited or barely count as islands legally therefore the information warfare is not targeting population of the islands but the inhabitants of the contenders and China’s public opinion.

Conclusion

Since Russia and China are nuclear powers and nuclear arsenals have defensive characteristics, they have to create an international environment where the annexing party is becoming the defensive participant by fast and decisive occupation. By this method, a new fait accompli situation emerges and through achieving a new status quo, the original defender has to react. Via this rapid game-changing move, the deterrence of nuclear warheads and anti-access- area denial (A2/D2) systems are becoming crucial factors to preserve the new status.

The invasion of the Crimea and the beginning of the assertive Chinese maritime activity with high resemblance and same goals in the South China Sea occurred at the same time. These goals are in collusion with the international law therefore they contribute to the erosion of legal obligations. If the western doctrines – which are using conventional solutions – could not adapt effectively to the contemporary needs, then emerging adversaries could copy Russian and Chinese methods with success resulting a more and more instable world.

Written by: Zoltán Bán

Bibliography:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2] Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Cover: Constuctions on South-China Sea. 11.05.2015. Aerial view of a Chinese construction site on the Spratly Islands in the South China Sea on 11 May 2015. China is working hard on the almost scratchy artificial sand islands, although China and surrounding countries have been arguing for years about the area’s affiliation. (Source: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmiből emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A Novel concepts of warfare: an analysis of the South China Sea bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Tavaly szeptemberben kirobbant az utólag „44 napos háborúnak” is keresztelt második hegyi-karabahi háború. A konfliktust az elmúlt évek egyik legnagyobb fegyveres háborújaként tarthatjuk számon, hiszen a mintegy másfél hónapon keresztül húzódó harcok legalább 5000 katona, és több mint 140 civil életét követelték. A háború lezárása a felek hajthatatlansága miatt többször is akadályokba ütközött, néhány hét alatt több – nemzetközi közvetítéssel létrehozott – tűzszüneti megállapodás is érvényét vesztette. A háború végét egy Azerbajdzsán, Örményország és Oroszország közötti sikeres trilaterális tárgyalással, a három ország kormányfőinek, Ilham Alijevnek, Nikol Pashinyannak és Vlagyimir Putyinnak megegyezésével sikerült elérni 2020 november 10-én. A tárgyalás során a résztvevők aláírtak egy kilencpontos megállapodást is, rövid cikkemben ezen pontok jelentőségére szeretnék kitérni. Területi változások Hegyi-Karabahban

A háború lezárását követően talán Azerbajdzsán, Örményország és Hegyi-Karabah felosztását illetően történtek a legszembetűnőbb változások. A tűzszünet megkötésekor a résztvevő felek a területi felosztást is megvitatták, aminek eredményeképpen Örményország az örmények által lakott területének számottevő részét kényszerült átadni Azerbajdzsánnak. A megállapodás szerint a háború lezárását követően az örmény állam 2020 november 15-ig Kelbadzsar járást, november 20-ig Agdám-, december 1-jéig pedig Lacsin járását volt köteles Azerbajdzsán kezeire adni. Kiemelendő, hogy a két ország kulturális központjaként számontartott, a háborúban jelentős stratégiai pontként is funkcionáló Susa városa is azeri fennhatóság alá került.

A már említett Lacsin régió szerepe különösen fontos a megállapodásban, hiszen ez az egyetlen térség, amelyet az örményeknek nem kellett teljes egészében visszaszolgáltatniuk Azerbajdzsánnak: ennek az oka az, hogy a régióban található az úgynevezett Lacsin-folyosó, amely a tűzszünet megkötése után az egyetlen szárazföldi összeköttetéssé vált Örményország és Hegyi-Karabah között. A nagyjából öt kilométer széles hágón a biztonságos áthaladást az örmény katonák mellett a kihelyezett orosz békefenntartók is felvigyázzák.

Külső beavatkozás, katonai jelenlét az Arcah Köztársaság területén

A novemberi megállapodásban foglaltak szerint Oroszország békefenntartókat helyezett Hegyi-Karabah területére. A nagyhatalom összesen 1 960 katonát, 90 páncélozott járművet, speciális felszereléseket és további 380 katonai járművet küldött a térségbe. Az orosz békefenntartó erők előreláthatólag 5 éven keresztül fognak állomásozni a területen, azonban, ha a misszió vége előtt hat hónappal a felek nem jelzik kilépési szándékukat, az orosz békefenntartók további öt éven keresztül maradhatnak Hegyi-Karabahban. A területen az Egyesült Nemzetek Szervezete is szerepet vállalt: a békefenntartó erők mellett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is felügyeli a háború miatt Hegyi-Karabahból elmenekülő örmények hazatérésének körülményeit és biztonságát. Mindemellett az első években az orosz erők feladata a lerombolt területek és az infrastruktúra újjáépítése, az aknamentesítés illetve  a humanitárius segélynyújtás lesz.

A hathetes háborúban Azerbajdzsánt támogató Törökország is megjelent a térségben. A béke fenntartására 2020 november 11-én Oroszország és Törökország megegyezett egy, a két ország által közösen működtetett támaszpont létrehozásában, amelyet az azóta a de facto Azerbajdzsánhoz tartozó Agdám járásban állítottak fel. A törökök főként az „azerbajdzsáni testvéreik” védelmét szeretnék biztosítani, így a török védelmi miniszter Hulusi Akar január 29-én bejelentette, hogy összesen 38 katonát és egy, az őket vezető dandártábornokot küld a térségbe.

A nahicseváni folyosó

A háború után Azerbajdzsánnak lehetősége nyílt egy folyosó megnyitására az exklávéja, Nahicseván felé, amikor 2021 január 11-én Vlagyimir Putyin, Ilham Alijev és Nikol Pashinyan megállapodott a régió útvonalainak fejlesztéséről és használatáról. Az ország így, a kilencvenes évek óta először közvetlen szárazföldi összeköttetést kapott exklávéjával, így mind az utazás, mind a szállítmányozás egyszerűbb lesz az egymástól körülbelül 400 kilométerre eső területek között. A megegyezés hatalmas jelentőségű Azerbajdzsán számára, hiszen a két térség között évtizedek óta csak légi- vagy a már iráni területeken áthaladó kerülőutakon volt lehetséges a közlekedés. A nahicseváni folyosó működését ugyancsak Oroszország fogja felügyelni. A korridor működése a nagyhatalomnak is érdeke lehet, hiszen az útvonal megnyitásával a Kaukázuson keresztül a regionális fuvarozás is fellendíthető lesz.

Ezek alapján látható, hogy a 2020-as hegyi-karabahi háborúból győztesként Azerbajdzsán került ki. Az ország a tűzszüneti megállapodással egyidőben nagy kiterjedésű területekre tett szert, emellett pedig több, számára előnyös pozícióhoz is hozzájutott.  A tűzszünet azonban nem jelenti azt, hogy a két ország békét kötött volna. Annak tekintetében, hogy Örményország jelentős területeket veszített, illetve az országban belpolitikai válság alakult ki, egyáltalán nem biztos, hogy az államok között létrejöhet egy sokak által régóta áhított rend.

Felhasznált irodalom

International Crisis Group : Getting from Ceasefire to Peace in Nagorno-Karabakh ( 2020. december, Forrás: https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/Getting%20from%20Ceasefire%20to%20Peace%20in%20Nagorno-Karabakh%20_%20Crisis%20Group.pdf 2021. március 20.)

Címlapkép: Hegyi-Karabah, Örményország, 2020. november 13.
Orosz katonai konvoj halad a Jereván Szeván autópályán Örményországban 2020. november 13-án. Az orosz hadsereg több tucatnyi katonai járművet küldött békefenntartó katonákkal Örményországba, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő, Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök november 10-re virradóra megállapodott a hegyi-karabahi konfliktus lezárásáról.
(Forrás: MTI/EPA/PHOTOLURE/Hayk) Baghdasaryan

A Azerbajdzsán és Örményország helyzete a második hegyi-karabahi háború után bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az elmúlt négy év elnöki ciklusa során a Közel-Kelet jövőjét meghatározó döntések születtek. Az arab államok és Izrael viszonyában jelentős változás ment végbe a kapcsolatfelvételeknek köszönhetően. Egy érdek mentén, úgy tűnt, egyetértés van a legtöbb működőképes ország között, ez pedig az Iránnal szembeni gyanakvás és ellenérzések voltak. Jelen írás célja bemutatni, hogy miként hatott az öböl-államok térségbeli politikai harcának alakulására Donald Trump elnöksége, illetve mindez miként módosította vagy éppen őrizte meg Amerika pozícióját a régióban. Ezen kívül kitekintést tesz a kiélezett Irán-Amerika ellentétre, ami sokszor az egyes helyi szereplők támogatásán keresztül zajlik. Az ismert tények fényében megvizsgálom a Biden-adminisztráció lehetséges terveit és mozgásterét. Az első hivatalos út

Az Egyesült Államok új elnökének első diplomáciai úticéljai meghatározóak voltak, mondhatni kijelölték elnöksége külpolitikai irányának egyik fő vonalát. 2017-ben elsőként Rijadba érkezett meg Trump, ahol a tárgyalások során egyértelmű konszenzus alakult ki a felek között annak tekintetében, hogy Irán és az általa támogatatott iraki síita milíciák, a libanoni Hezbollah mind fenyegetik pozíciójukat a térségben. Az érdekkülönbség Iránnal megmutatkozik az akkor magas intenzitással zajló szíriai polgárháborúban, ahol Irán a Bassár al-Assad vezette kormányzatot támogatja, míg Amerika és a szaúdiak a lázadó erőket pártolják. A formálódó proxyháború jemeni színterén az arab monarchia az ekkor már két éve zajló polgárháborúban a kormányerőket támogatta az Irán szövetségét élvező húti népességgel szemben. Ezek a tények és Trump azon jellegű kijelentése, miszerint szakítani kíván elődje Irán-politikájával egyértelműsítették a jövőbeli együttműködést. Az Arab-félsziget keleti felének országai, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is aggódva tekintetett az öböl másik partján fekvő Iránra, félve annak expanzív törekvéseitől. Az így létrejövő egységes érdekek egy Iránnal szembehelyezkedő tömb lehetőségeit vázolták fel. Egy törésvonal azonban keletkezett a félsziget egységében, mikor ugyancsak 2017 júniusában Egyiptom, az Emírségek, Bahrein és Szaúd-Arábia terrorizmus támogatásával vádolta Katart és azzal, hogy túl közeli viszonyt ápol Iránnal. Az ezt követően bevezetett szárazföldi és légi blokád azonban még inkább Irán felé tolta Katart, nehezítve ezzel a régió stabilizálását. Ebben a helyzetben Amerika két tűz közé szorult. Nem szerette volna feladni jövedelmező, stratégiailag is fontos szövetségeit azáltal, hogy állást foglal. A Perzsa-öböl partján elhelyezkedő országok mindegyikében rendelkezik katonai létesítményekkel és állandó erőket is állomásoztat, amely az öblön keresztül zajló olajszállítás biztosítása mellett a gyorsreagálást teszi lehetővé a térségben.

Fegyvereladás és annak hatásai

A találkozó egyik legvitatottabb eredménye a 110 milliárd dolláros fegyvereladási egyezség volt. Ez rámutatott arra, hogy Amerika fegyvereladások útján kívánja kiépíteni az újbóli jó viszonyt, ami megromlott az Obama-adminisztráció idején, annak következtében, hogy az akkori elnök kritikusan nyilatkozott a szaúdi koalíció műveleteiről a jemeni polgárháborúban, amelynek sok esetben civilek estek áldozatául. Az események tükrében felfüggesztették a precíziós irányítású lőszerek eladását a szaúdiak felé.

Az újonnan tárgyalt csomag tartalmazott: levegő-föld rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, vízi járműveket, (ezek a forradalmi gárda kis méretű csónakjai ellen való fellépésre szolgáltak) KC-130J típusú repülőket, amelyeknek kulcsszerepe volt a légitámadások végrehajtásának támogatásában a légi utántöltés képessége révén, ami hosszabb repülési időt biztosít a gépek számára. A tárgyalások előkészítésekor tűnt fel Jared Kushner, Trump elnök veje és üzleti kapcsolatokkal is rendelkező üzletember, aki az elnökség alatt a főtanácsadói pozíciója mellett a közel-keleti ügyekért volt felelős. A későbbiek során Kushnernek jelentős szerepe volt az Izrael és az Emírségek, valamint Bahrein között köttetett diplomáciai kapcsolatfelvételről szóló egyezmény létrejöttében.

A fegyvereladásról szóló heves vitákat követően a Szenátus végül szűk többséggel, 2017 júniusában megszavazta az üzletet 47-53 arányban. Ez egy egyértelmű üzenet volt a szaúdiak számára, hogy az amerikai döntéshozók az új kabinet ellenére sem váltak támogatóbbá a fegyvereladások tekintetében. Mindenesetre a fegyverek megérkeztek az országba és bevetették őket a húti erők ellen. Az Egyesült Államok korábban a szövetségen belül megkötött bilaterális egyezmények útján rengeteg F-15-ös gépet adott el Szaúd-Arábiának, ezek kihasználására azonban csak a 2015-ös jemeni intervenciót követően került sor. A bevetett pilóták tapasztalatlansága (túl nagy magasságban oldották ki a bombákat, amik így nem a megadott célpontnál csapódtak be) és az okozott károk ignorálása vezetett a fentebb említett szankciókhoz az Obama-adminisztráció alatt. Az amerikaiak belekeveredtek egy szövetségesük által indított háború anyagi támogatásába, amiből mielőbb kiutat kellett találni.  Megfelelő választ kellett adni azon vád elhárítására, miszerint az USA olyan háborút támogat, ahol tömegesen esnek áldozatul civilek a diszkriminációmentes légi csapásoknak, illetve jelentős az okozott kár is. A megoldást eleinte a Szaúdi Királyi Légierő pilótáinak továbbképzési programján keresztül akarták megtalálni, és a korábbi elnökség által blokkolt a precíziós irányítású lőszerek eladásában. Ez sem bizonyult eredményesnek és a civil áldozatok száma nem csökkent, a lázadók katonai erejének sem tudtak döntő veszteségeket okozni.

2019-ben a Kongresszus egy, már korábban, 2018 decemberében is tárgyalt javaslattal el akarta vágni a konfliktust tápláló amerikai asszisztenciát. Az 1973-as „War Power Act” törvényi rendelkezései alapján meghozott határozat került az elnök elé, amely kimondja az elnök végrehajtó hatalmának korlátozását a nem jóváhagyott háborúk elindításának kérdésében. A Fehér Ház úgy reagált a javaslatra, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt semmilyen összecsapásban, csupán felderítési és logisztikai támogatást nyújt, ezért a hivatkozott törvény nem mérvadó az ügyben. Annak ellenére, hogy Trump, élve vétójogával, elbuktatta a javaslatot, a Kongresszus és a Szenátus nyomásásra a Pentagon a légi utántöltések biztosítását felfüggesztette a szaúdi gépek számára. Az adminisztráció elképzelései szerint mindenképpen közel kellett tartani magához arab szövetségesét, és nem engedhetett meg magának komolyabb ellenlépéseket a kialakuló humanitárius krízis fokozódása ellenére sem, amely akkor 24 millió embert érintett.

A választási vereséget követően a kimenő elnökség egyik utolsó döntése volt az Ansár Allah húti lázadócsoport terrorista szervezetté nyilvánítása. A döntést arra alapozva hozták meg, hogy ezáltal is elszigeteljék a felkelőket, akik Irán támogatását élvezve annak kivetett horgonyaként fenyegetik az USA geopolitikai pozícióját a térségben. A döntésben az is közrejátszott, hogy a csoport rendszeresen indít rakéta- vagy drón támadásokat területéről szaúdi területekre. Az ilyen jellegű támadások egyik legnagyobb hatású esete a királyság egyik legnagyobb termelőegysége, a buqayqi olajlétesítmény elleni csapásmérés volt. Az Al-Káida tagjai 2006-ban próbálkoztak ugyan e célpont ellen, de sikertelenül. A drónok forrásaként a felkelők állításaival szemben a nemzetközi szereplők általában Iránt jelölik meg. Erre több kutatás is következtetni enged, ugyanis, ha a legtöbb esetben nem is a kész harci eszközt, de a főbb alkatrészeket Irán szállítja, ezzel viszonylagos rejtettséget biztosít magának a nyílt szembesítés ellen. Az Ansár Allah a kaotikus helyzetét kihasználva több szélsőséges csoport is teret nyert az országban, az Arab- félszigeti Al-Káida és az Iszlám Állam, amelyek elleni harc is igazolja az amerikaiak jelenlétét. Az Ansár Allah megítélése semmiképpen sem pozitív, hiszen amellett, hogy sokszor a hadi gépezet működésére használja fel a civil lakosság megsegítésére küldött ellátmányt, gyermekkatonákat is nagy számban alkalmaz. Ez a tevékenység a civil társadalom fejlődésére rombolóan hat és terhet is ró rá azzal, hogy a fiatalokat később visszaintegrálja a társadalomba. Egyfajta belső megosztottság is létezik a hútik között, aminek egyik ága a békés politikai megoldást szorgalmazná, míg a másik az erő nyelvén kívánja asztalhoz kényszeríteni a kormányt és az azt támogató koalíciót. A terrorista szervvé nyilvánítás következtében a szervezet vezetői, Abdullah Yahya al-Hakim és Abdul Malik al-Houthi nemzetközi terroristaként nem is kezdhetnének meg tárgyalásokat, emellett a nemzetközi szervezetek közvetítő szerepe is szűkülne. A probléma másik fele a humanitárius krízis felerősítése, amely a segélyszervezetek munkáját és az ellátmány szállítmányok bejutását szinte ellehetetlenítené. Ez nem elsősorban csak a lázadó csoportra, hanem az ott élő lakosságra is hatással lett volna. Az amerikai személyes érintettség abban is áll, hogy közel három éven át tartották fogva két polgárukat a hútik. A harmadik földi maradványait pedig szintén csak 2020 októberében voltak hajlandók kiadni a felkelők, a két túlélővel együtt 200, Ománban fogva tartott harcostársukért cserébe.

A frissen felesküdött új amerikai elnök, Joe Biden rendelkezések hullámait kezdte ontani beiktatása után, hűen tartva magát ígéretéhez, miszerint 180 fokos fordulatot kíván venni elődje politikájával szemben, mindezt a külkapcsolatokra is vonatkoztatva. Az első, jemeni konfliktusra vonatkozó bejelentésében Biden a szaúdiak katonai offenzívája mögüli kilépésről tájékoztatta a világot. A döntés értelmében csupán a terrorizmus elleni műveletekben és a védelmi képességek fejlesztésében vesz részt. Egy 478 milliós értékű precíziós lőszereket tartalmazó, még decemberben jóváhagyott csomag felülvizsgálatát is elrendelték. A leírt lépések és az, hogy Biden többször is felszólalt, egy alapvető attitűdváltásra enged következtetni. A két ország kapcsolata alapjaiban nem feltétlenül fog megváltozni, hiszen nyersanyag tartalékai és a térségben betöltött vezető szerepe biztosítja Szaúd-Arábiának, hogy amerikai partnere ne távolodjon el tőle. A kieső esetleges fegyverszállítmányok és az amerikai célmegjelölés egyfelől csökkentik a precíziós csapásokat, és ez növelheti a lakosság fenyegetettségét. Azonban, ha már a logisztikai és karbantartási oldalt szemléljük, látható, hogy az alkatrészek és egyéb üzemeltetéshez szükséges felszerelés hiánya a harcok részleges enyhüléséhez vezethet. Az új adminisztráció következő lépése az Ansár Allah terrorista csoportok közé sorolásának visszavonása volt. Ezzel, bár a csoporttal szembeni elítélő hangneme megmaradt, az új kabinet a békés és diplomatikus úton történő kiegyezést támogatja, remélve, hogy ennek enyhítő hatásai lesznek a polgárháborúra. A legújabb fejlemény, hogy az Egyesült Államok a szaúdi királyságot célzó rakétacsapások és a Vörös-tengeren elkövetett támadások miatt szankciókat vetett ki a húti tengerészeti főparancsnokra és a légierő parancsnokára. Láthatóan az alapvető felfogás nem változott a lázadó szervezettel szemben, csak a módszerek tekintetében. Az új megközelítés látszólag célzott retorziókban gondolkozik.

A Hasogdzsi-ügy

Dzsamál Hasogdzsi a szaúdi királyi családot élesen kritizáló újságíró halála 2018-ban még jobban beárnyékolta a két ország kapcsolatát. A disszidensként számontartott újságírót az isztambuli szaúdi nagykövetségen ölték meg, amikor házasságkötéséhez szükséges papírok miatt utazott a török városba. A nemzetközi nyomozások során feltárt telefonbeszélgetések és megszerzett információk arra engedtek következtetni, hogy Mohammad bin Salman koronaherceg rendelte el a kivégzést. Azonban a nemzetközi közösség által várt vétók helyett csupán egyes személyekre vetett ki szankciókat az Egyesült Államok. Ebben az esetben, amikor a nemzetközi reputáció nem közvetlenül forgott kockán, az elnökség elodázhatta a helyzet mélyebb vizsgálatát. A Biden-adminisztráció ígéretet tett az események teljeskörű felderítésére. A gyilkosságot tárgyaló CIA jelentés nyilvánosságra hozatala után Amerika gazdasági büntetést szabott ki azon személyekre, akik részt vettek a gyilkosság megszervezésében, köztük a szaúdi hírszerzés vezetőjével. Nincs a büntetettek között Mohammed bin Salman koronaherceg, akinek a jelentés alapján tudnia kellett Hasogdzsi kiiktatásáról, de a szöveg is arra következtet, hogy nagy valószínűséggel a trónörökös jóváhagyásával történt az eset.

Ahogy az amerikai biztonsági percepció kezd átalakulni és Ázsia-központúvá válni, elengedhetetlen, hogy a szintén a percepció részét képező Közel-Kelet a maga fojtópontjaival együtt megmaradhasson a befolyási övezetek csoportjában. Ez lényeges a világon szinte bárhol bevethető katonai erő koncepciójának fenntartásához. Az, hogy bin Salam herceget közvetlenül nem érte megtorlás a Hasogdzsi ügy kapcsán annak köszönhető, hogy a szunnita monarchia a legerősebb és legbeágyazódottabb szövetségese Amerikának a térségben. Ahhoz, hogy a fent leírt hangsúlyáttétel megvalósulhasson, erős szövetségi hálóra van szükség, amely feltartóztatja Iránt és az egyre terjeszkedő Törökországot, amely állammal ellentmondásos a szaúdiak viszonya.

Látható tehát, hogy Trump egy sokkal üzletszerűbb megközelítést alkalmazott a megkerülhetetlen fontosságú Szaúd-Arábia és hazája viszonyaira, biztosítva ezzel az olajpiac és a fegyvervásárlás zavartalan megvalósulását. Biden látszólag egy elvi alapú megközelítést igyekszik majd alkalmazni és egy sokkal aktívabb, a konfliktusban közvetítő szereplőként kíván fellépni az „America back” mottó alapján. Erre enged következtetni Tim Lenderking, Jemenbe delegált nagykövet kinevezése is. Lenderking neve nem ismeretlen a térségben. Korábban már vezető helyettesi posztot töltött be két amerikai nagykövetségre küldött misszióban is, 2013-2016-ig Rijádban, 2008 előtt pedig Kuvaitban, ahol gazdasági tanácsadó is volt, emellett pedig Bagdadban a demokratikus működésért felelős tanácsadóként is jelen volt. Így tapasztalatai és már meglévő kapcsolati hálója alapján egy stabil bástya lesz a globális sakktábla Arab-félszigetre eső felén.

Vigyázó szemetek Iránra vessétek

Az Egyesült Államok 2017-es Nemzeti Biztonsági Stratégiája 17 alkalommal említi Iránt, emellett pedig utalásokat tesz rá, mint az amerikai kulcsfontosságú regionális érdekeket veszélyeztető tényezőre. A kezdeti elnökségi szakaszban Trump kampány alatti ígéretét megtartva belépési tilalmat rendelt el több arab ország állampolgáraival, többek között irániakkal szemben is. Az Iránnal kapcsolatos viták középpontjában a 2015-ös Iráni atomalku, avagy hivatalos nevén: Joint Comprehensive Plan of Action (továbbiakban JCPOA) állt. Az egyezség Obama elnök kezdeményezésére valósult meg, és célja az iráni urándúsítás keretek közé szorítása, illetve átláthatóbbá tétele volt. A megállapodás emellett előirányozta a két ország és a nemzetközi politika prominens szereplői, valamint Irán közötti kapcsolatrendszer normalizálását, továbbá a síita ország pária státuszból való kilépését. Hasszán Rohani 2013-as megválasztása és az általa képviselt reformista felfogás is hozzájárult ahhoz, hogy az 1979 óta befagyott kapcsolat újjáéledhessen a két fél között. A részes országok a P5+1, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai Németországgal és az Európai Unióval kiegészülve alkották az ellenpólust a tárgyalásokban. Az egyezség kezdeti alapköve az volt, hogy Irán atomprogramját olyan alacsony intenzitáson tartja, hogy az esetleges fegyverfejlesztés egy évbe teljen, így időt hagyva a többi államnak arra, hogy megfelelő választ adjanak. A szerződés megszabta a tárolható dúsított urán és plutónium mennyiségét. A dúsításkor használt centrifugák mennyiségét és minőségét is kikötötték. A hivatalos, tervezett és potenciális atomlétesítmények ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) megfigyelői végezték, akik a Közös Bizottságnak (Joint Commission) jelentettek, ez a szerv közvetített vitás kérésekben. Cserébe Irán mentesült az embargók nagy része alól, néhányat kivéve, melyeket az emberi jogok megsértése és a terrorista szervek támogatása miatt szabott ki rá az USA. Az ENSZ a konvencionális fegyverekre vonatkozó ebargóját is hajlandó volt visszavonni, ha az IAEA jelentések pozitív változásokról számolnak be. Az egyezmény Iránra nézve is jó lehetőségekkel kecsegtetett, hiszen az ENSZ, az Európai Unió és az USA is feloldotta a gazdasági szankcióit, melyek éveken keresztül húzták vissza a gazdaságot és zárták ki Iránt a nemzetközi kereskedelem egy részéből. Az engedményeknek köszönhetően megkezdődhetett az olaj- és petróleum termékek exportja, ami 80%-át tette ki az ország kiviteli kereskedelmének. A gazdasági fellendülés stabilizálta az elszabadult inflációt és a korábban befagyasztott 100 millió dolláros iráni tőke szabaddá tétele a további prosperitás felé mutatott. Persze ezen változások hatásai nem az átlagos háztartások szintjén csapódtak le, sokkal inkább a központi költségvetésnek jelentettek bevételt.

A szerződés átláthatóbbá tette az atomprogram megfigyelését, így az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb diplomáciai sikerének könyvelték el. Azonban a kirótt korlátozásoknak voltak lejárati időpontjai, mint például a nem elismert telepek látogatásának korlátozása a megfigyelők számára. Trump és csapata többek között erre is építette fel a kritikáját az egyezménnyel szemben. A viták hátterében meghúzódott az a fajta mély elköteleződés, amit Trump táplált Izraellel szemben, amely ország ellenezte az alku létrejöttét, mivel úgy látta annak intézkedései csupán látszólag szorítják vissza Irán megerősödését. A nézetet osztó elnökség szintén úgy látta, hogy a különböző síita milíciák és a Kataib Hezbollah támogatásán keresztül megszerzett mozgástér mellé társulva a növekvő gazdaság nem tartja vissza Iránt a térségben való terjeszkedéstől. Trump úgy vélte, hogy jóval átfogóbb egyezményre van szükség, amely érinti a rakétaprogramot és a közel-keleti fegyveres jelenlétet az egyes háborúkban. A végső döntés Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumjellegű üzenete után született meg, amelyben az összes amerikai polgársággal rendelkező, Iránban fogva tartott szabadon engedését és térségbeli hatalmi politikából való teljes kivonulást követelt. Mivel ezek nem voltak egy stabil tárgyalás alapjául szolgáló feltételrendszernek tekinthetők, így 2018 májusában az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a JCPOA szerződésből, és ezen év novemberében visszavezette a korábbi szankciókat. A kilépést követően a maximális diplomáciai nyomás és izoláció politikáját hirdette meg az amerikai elnökség. A köztes időszakban ugyan létrejött egy barter-rendszer a szerződésben maradó felek és Irán között, ez volt az INSTEX, amely az USA által dominált pénzügyi rendszeren kívüli kereskedelem működtetését hivatott lehetővé tenni. Ez tartalmazott bizonyos termékekkel való kereskedelmet, azonban ezek köre nem terjedt tovább az élelmiszernél és a gyógyászati termékeknél, amelyek eleve kivételek az amerikai embargó alól. Irán első válaszreakciójaként dúsított urán készleteket kezdett felhalmozni, és a folyamat felgyorsításához centrifugákat kezdett fejleszteni. A megfigyelőket azonban nem utasították ki, így a munka folytatódhatott.

Ennek az időszak sajátja volt az egyre inkább a másikat felüllicitálni próbáló fenyegetések és alacsony intenzitással zajló apróbb csapások sorozata. Az atomprogram felfuttatása mellett Rohani elnök a Hormuzi-szoros lezárásával is fenyegetett, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének egyötöde halad át, így stratégiai jelentőséggel bír. Fontos, hogy ekkor még nem korlátozták teljesen az olajipart, létezett egyfajta felmentés a még Iránnal kereskedő országok számára, de az amerikai külpolitika egyre inkább az olajexport bojkottjára ösztönözte szövetségeseit.

A már kifejtett szaúdi elkötelezettség miatt, Izrael mellett az arab monarchia is üdvözölte a kilépést. Mivel ennek a soktényezős képletnek ők is részei, így számítani lehetett rá, hogy a kiéleződő ellentét rájuk is visszahat. 2018 júliusában ez be is következett, amikor egy Egyiptomba tartó tanker hajót a Bab-el-Mandeb-szorosban támadás ért a nyilvánvaló tengeri képességekkel rendelkező húti lázadók részéről, így a szállítást egy ideig felfüggesztették a szoroson keresztül.

A konfliktus intenzitása 2019-ben szintet lépett, amikor az iráni Forradalmi Gárdát terrorszervezetnek minősítette az Egyesült Államok. Ezt főként a szervezet külföldi tevékenységével és a szövetséges Izrael állammal szemben elkövetett támadások asszisztálásával támasztották alá. A viszontválasz az volt, hogy minden amerikai személyt és szövetségest terroristaként kezelt az iráni törvényhozás. A minősítés okán akár a Forradalmi Gárda által végzett partvédelmi feladatok során is bármely fenyegető vagy provokatív magatartást terrorista akcióként kezelhet az Egyesült Államok. Ez egyfelől kommunikációs előny is, illetve jogilag sokkal komolyabb szankciókkal szembesülhet bármely vállalat, amely kereskedik a forradalmi gárdával, ami befolyást gyakorol több iparág felett. Májusban a USS Abraham Lincoln hordozót az UNSCENTCOM térségébe vezényelték, azon belül is az Iránhoz közeli vizekre, ezzel is növelve a nyomást az országon. A lépések meghozták az „eredményt”, és júniusban egy Global Hawk típusú drónt lelőtt a Forradalmi Gárda, ami kis híján fegyveres csapásméréshez vezetett, de az utolsó pillanatban leállították a műveletet. Hosszú idő óta ez volt ez első közvetlen támadás az irániak részéről, így mindenképpen mérföldkőnek számít, és a dominószerű folyamat egyik csúcspontjának tekinthető.

Egy jóval fajsúlyosabb esemény következett be 2019 decemberében, amikor iraki tüntetők és bizonyítottan a Hezbollah tagjai megostromolták az amerikai nagykövetséget Bagdadban. Ennek közvetlen előzménye volt a kirkuki amerikai bázis megtámadása Irakban, ahol egy civil meghalt és többen megsérültek. Az esemény nem lenne különösebben kirívó, síita milíciák többször is követtek már el támadást amerikai létesítmények ellen. A válaszcsapásként elrendelt légitámadás fegyverraktárakat és vezetési pontokat érintett. Az év utolsó napján kezdődött meg a nagykövetség ostroma, aminek hatására gyorsreagálású erőket is átszállítottak Irakba. Az ott szolgáló katonák és a személyzet sikeresen elbarikádozta magát. Az iraki biztonsági szervek nem léptek komolyan közbe, hogy megállítsák az ostromot, ez is érzékeltette, hogy milyen patthelyzet elé képes állítani Irán a szomszédját és hogy mekkora befolyással bír rá. Az evakuálást január elsején sikeresen végrehajtották, azonban egy ilyen mértékű támadás már komolyabb retorziót követelt.

A tovagyűrűzés csúcspontja

2020. január 2-án Kászem Szolejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda Kodsz Erők nevű különleges alakulatának parancsnokát és a vele egy kocsiban utazó Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű Irán támogatta milícia vezetőjét az Egyesült Államok egy dróncsapással likvidálta. Az amerikai lépés most már egy jóval nagyobb értékű célpont ellen irányult, és Szolejmáni halálával komoly stratégiai előnytől esett el Irán. A csapást hivatalosan azzal indokolta a Védelmi Minisztérium, hogy megelőző jelleggel követték el, mivel feltételezhetően a tábornok több amerikai bázis megtámadását tervezte. Irán január 8-án ballisztikus rakétákat lőtt ki két iraki amerikai bázisra is a saját területéről. A megtorlás nem követelt áldozatokat csupán anyagi kár keletkezett, ez célja is volt az irániaknak, nem volt érdekük a további eszkalálódás. Szolemáni, mint a különleges erők parancsnoka az egyes külföldi proxy szervezetek tevékenységét koordinálta, valamint a hírszerzés területén tevékenykedett. Irán egy összetett rendszert tartott fenn Iraktól egészen Libanonig, amely saját érdekeit szolgálta és a katonai, politikai erejének kivetüléseként ezek segítségével határozott az egyes arab államok belső döntéshozataláról. A rendszer azonban jól láthatóan megroppant Szolejmáni halála után és utódja Esmail Qaani hiába vette át a kapcsolati hálót, mivel új szereplő, így kevésbé bíznak benne vagy éppen tekintik kompetensnek az egyes szervezetek, szemben a hajdani karizmatikus Szolejmánival. A műveletnek hatása volt középtávon az iraki belpolitikára is. A PMF-t vezető Mahdi al-Muhandisz elvesztése a szervezet és az iraki kormányzat közötti viszonylag kiegyensúlyozott kapcsolatot felborította. A kormányerők többször összetűzésbe kerültek a milicistákkal, letartóztatások zajlottak, különösképpen az egyes rakétatámadások után. A PMF kitüntette magát az ISIS elleni harcban, azonban ezen pozíciójával visszaél, és így próbál befolyást szerezni az eleve korrupt és kiszolgáltatott politikai berendezkedésű Irakban.

Irán enyhének mondható ellencsapása azzal magyarázható, hogy a Szoljemáni halálával meggyengült pozícióiból nem kívánt veszíteni. Az idáig vezető kisebb események alacsony erőráfordítása is azt mutatta, hogy Irán azt akarja csupán mutatni, hogy jelen van és a képességeinek köre széles. A nyílt és akár fegyveres konfliktus nem érdeke a perzsa államnak, hiszen stabilitásra van szüksége a közvetlen mikrokörnyezetében. A nemzetközi megítélés is fontos szempont e tekintetben, mivel az agresszor szerepköre sosem kifizetődő, főleg nem egy eleve szankcionált ország esetében, amely igyekszik fenntartani a jó viszonyt megmaradt partnereivel.

Az események után a feszültség még jó ideig érezhető volt az USA-Irán viszonylatban. Az új választások közeledte és Joe Biden ígéretei, valamint visszatérési szándéka a JCPOA-ba hirtelen optimizmust eredményezett, amit egyfajta visszaesés követett, amikor Bidenék nem vetették bele magukat az Iránnal való azonnali tárgyalásokba, és a szankciók feloldását sem készítették elő. Elsőként a blokád alól frissen szabadult Katar jelentette be, hogy hajlandó lenne közvetíteni a felek között, bevonva az Öböl más arab államait is. A két fél nem akart engedni, előfeltételként szabva meg, hogy a másik cselekedjen. Ezt követően nem sokkal az Európai Unió is megjelent, hogy biztosítsa a csatornát a két fél között. A konkrétumok nincsenek lefektetve, de mindkét fél részéről mutatkozik akarat a megegyezésre. Irán azt ígéri, hogy azonnal visszafogja urándúsítását, amint a szankciókat feloldják, az USA azonban Irántól várja az első lépést. Az iráni kormányzat egy 60 napos türelmi időt adott az amerikai kormányzatnak a szankciók feloldására, amelynek elmaradása esetén 20%-ra emelte volna az urándúsítás mértékét. A határidő lejárta előtt azonban egy gyors manőverként Bidenék visszavonták Trump korábbi, az ENSZ Biztonsági Tanács felé benyújtott kérelmét a korábbi szankciócsomagok visszaállításáról. Ezzel szinte párhuzamosan a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is tárgyalásokat folytatott Iránnal, amelyek után egyezség született a közös munka és az eddig bevett ellenőrzések további, három hónapos folytatásáról. Irán szempontjából fontos lenne minél hamarabb, még az iráni választások előtt lefolytatni a tárgyalásokat, hiszen Dzsávád Zaríf külügyminiszternek nagy tapasztalata van az amerikaiakkal való tárgyalásban és személye jól ismert a nemzetközi diplomáciában. Biden egy erős, az iráni kapcsolatok terén tapasztalatokban bővelkedő csapattal léphet be a tárgyalásokba. A jelenlegi CIA igazgató, William Burns, Jake Sullivan, a nemzetbiztonsági tanácsadó mindketten részt vettek az Iránnal való kezdeti kapcsolatfelvételben és az első találkozón Ománban. Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes pedig az amerikai delegáció vezetőjeként jelent meg az atomalku tárgyalásain.

Összegzés

Donald Trump nem tért el sokban a klasszikus amerikai attitűdtől a szaúdi rezsim kapcsán. Diplomáciai döntései tükrözték üzletemberi mivoltát és a valamit-valamiért elvet. Biden megígért kemény fellépése sem váltott ki komoly hatást. Az újra felszínre hozott Hasogdzsi-ügy esetében pár, az esethez köthető személyen kívül nem érte hátrány vagy retorzió sem a koronaherceget, sem pedig az államot magát. Így láthatóan a megkerülhetetlen Szaúd-Arábia marad a közeli szövetségesek élvonalában, bár egy jóval távolságtartóbb viselkedést tapasztalhat majd az új adminisztrációtól, és haderőjének csak a terrorizmus elleni harccal összefüggő képességeit támogatja majd az Egyesült Államok. Trump kezdetektől fogva Irán-ellenes politikájába beleillett a szaúdiak nagyszabású fegyver utánpótlásának biztosítása, mivel a jemeni lázadók mögött álló Irán közvetetten érvényesítette érdekeit és fenyegette akár a kisebb öbölmenti államokban állomásozó amerikai csapatokat, de elsősorban a szaúdiakat, akik a térség hatalmi terében az egyik fő pólus. A Perzsa-öbölben zajló olajáramlás és az érdekeik megóvásáért Amerika növelte katonai jelenlétét, és az alacsony intenzitású incidensek végül a katartikus Szolejmáni elleni támadásban csúcsosodtak ki. A Trump hirdette „maximális nyomás” politikájának sikeressége megkérdőjelezhető, és ezt érdemes az atomalku körüli események prizmáján át szemlélni. Egyfelől jogos kritikákat fogalmazott meg Trump, mikor a ballisztikai képességek kérdését vetette fel, amiben Iránt semmi nem korlátozza, de ha jobban megnézzük a JCPOA keretében mégis csak egy stabilabb és átláthatóbb atomenergia felhasználást valósított meg Irán. Az újra életbeléptetett szankciók és Mohsen Fakhrizadeh atomtudós meggyilkolásának hatására, amellyel Izraelt gyanúsítják, de körülményei még mindig nem tejesen tisztázottak, kiadott törvény alapján a korábban 3,6%-ra korlátozott dúsítás januárban 20%-ra emelkedett. Az egyezményben jóváhagyott 202 kg tárolható uránium mennyisége a 2019-es megnövekedett raktározás eredményeképpen 2021 februárjában három tonna körül járt. Az adatok alapján az tűnik az ideális megoldásnak, hogy ha Bidenék újra visszatérnek az alkuhoz, amelyet egy újratárgyalással akár aktualizálhatnak is, esetleg hosszabb lejárati időket szabva az ellenőrzések és a termelési mennyiségek esetében, növelve ezzel is a bizalmat. A jelenlegi állapot elég lassú elmozdulásokat mutat és az új elnökségnek valószínűleg még időre van szüksége, hogy kiépítse a hosszútávú stratégiáját az egyezménybe való visszatéréséről.

Címlapkép: Hasogdzsi-ügy, Isztambul, 2018. október 15.
Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán nyomoz egy török rendőr 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre. (Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A A Trump adminisztráció politikája a Perzsa-öböl térségében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A dolgozatban igyekszem párhuzamokat vonni a Krím elcsatolása és a dél-kínai tengeren észlelhető kínai tengeri stratégia kapcsán. Az újfajta hadviselés megismerése rendkívül releváns, mely tényt mi sem mutat jobban, mint a nyugati világ bénultsága 2014-ben az orosz akciókat látván. Fogalmak tisztázása

A hadviselés fogalmának átalakítására, kiegészítésére a hidegháború vége felé merült fel az igény.  Többek közt ekkor alkották meg a negyedik generációs hadviselés fogalmát, mely eltér a hagyományostól abban, hogy elmosódik a határvonal a béke és hadiállapot közt, egyre több nem állami szereplő vesz részt benne. Elmosódik a civil és katona közti különbség és a csatatér, a front fogalma is gazdagon feltölthető tartalommal. A csatákat már nemcsak csatatereken vívják, hanem nagy létszámú városi területeken és a virtuális térben egyidejűleg. Az egységek jellemző taktikája az észlelés elkerülése és az ellenfél gyengeségének kihasználása.  Az aszimmetrikus hadviselésben a gyengébb felek igyekeznek egyesíteni a konvencionális és nem konvencionális eszközöket annak érdekében, hogy az erősebb fél politikai akaratát, elkötelezettségét megtörjék. Az elképzelés mögött az a logika áll, hogy a  határozottabb politikai akarattal rendelkező aktor képes legyőzni a  nagyobb gazdasági és katonai kapacitásokkal rendelkező ellenfelet. A gyengébb fél ebben az esetben nem direkt támadást intéz a katonai potenciál ellen, inkább ötvözi a gerilla harcmodort a puha társadalmi, kulturális, gazdasági eszközöket acélból, hogy polgári engedetlenséget szítson, miközben dezinformációs kampányt folytat és politikai tevékenységek révén közvetlenül támadja az ellenség politikai akaratát.

A 21. század elején újabb koncepció kezdett terjedni a hibrid hadviselés képében, melyet először a csecsen háborúk jellemzésére használtak. A fogalom ebben az esetben is a határok elmosódására utal, ami révén a hadviselő fél egyszerre vet be irreguláris és reguláris erőket, terroristákat, bűnözői csoportokat a politikai és katonai céljai elérése érdekében. Frank Hoffman annyiban különbözteti meg ezt a felfogást a gerilla harcmodortól, hogy a multimodalitását hangsúlyozza, miközben rávilágít, hogy a hibrid harcmodorral ellentétben, ami az összecsapás elkerülésével a konfliktus elnyújtására használható, a hibrid hadviselés a gyors győzelem kivívására is alkalmas.

A hibrid hadviselést a kortárs kutatók az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazzák legtöbbet, azonban rengeteg a véleménykülönbség ezen a téren. Egyesek szürkezónás háborúnak hívják, összetett és közvetett jellegére hívják fel a figyelmet és kiemelik a meghatározhatatlanságát, mivel nehéz eldönteni, hogy államközi agresszió, polgárháború, netán államközi konfliktus-e a helyes helyzetleírás. [1]

A Dél-kínai tengerre vetítve a Krím elfoglalása hasznos tanulságokat hordozhat. 2014-ben az invázió gyorsan, minimális harc árán, teljes külföldi bizonytalanság közepette történt meg. Krím esetében az orosz fél csúcstechnológiás eszközöket használt a külföldi beavatkozás akadályozására és gyorsan szerzett meg kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrát, ami által stabil tengeri kommunikációs vonalat (SCLO) hozott létre.

Dél-kínai tenger nemzetközi helyzete

Kína 2014-ben kezdett fehér homokot szórni néhány zátonyra a tengeren, majd lázas építkezésekbe kezdett az így a tengertől visszanyert területen. A területre jogot formáló Kína igyekszik hasznot húzni a halászatból és a nyersanyaglelőhelyekből. Rendkívül fontos a térségen folyó kereskedelem, mivel a világ kereskedelmének 30%-a halad keresztül az érintett területen.

Miközben a halászait proxyként használja, hogy szuverenitását erősítse, közben a szigeteken nem civil létesítmények is helyet kapnak. Az egyre inkább nacionalista jelleget öltő követelések által Kína egyre erősebben érvényesíti érdekeit, ami leginkább a halászai védelmén keresztül manifesztálódik. Időről időre kínai hadihajók lépnek közbe saját polgáraik érdekeinek védelmében más országok hatóságaival szemben. Hasonló módszerrel igyekszik a felderítő, majd fúró műveleteket felügyelni, más országok hasonló aktusait zavarni. A kis kék embereknek (utalás a kis zöld emberekre, akik segédkeztek a Krím elcsatolásában) is hívott félkatonai egységek (tengeri milíciák), melyek hol halásznak adják ki magukat, hol közös műveletben vesznek részt a kínai hatóságokkal, segítenek elmosni a határokat a civil és katona közt.

A területi vita miatt 2013-ban a Fülöp-szigetek a Hágai Állandó Választottbírósághoz fordult, ami 2016-ban számára hozott előnyös döntést Kínával szemben. Kína történelmi jogra alapozza követelését, amit a hágai testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített. A szigetépítést illegálisnak minősítette, mivel környezetkárosító. A döntést Kína nem ismerte el, míg az Egyesült Államok lépéskényszerbe került, ha be akarja tartatni a nemzetközi jogot és a szabad hajózás elvét.

A szigetlánc akadály

Fontos megértenünk, hogy Kína hogyan tekint a rá váró tengeri kihívásokra. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb mértékű a tenger felé fordulás, ám ez a szándék klausztrofób érzéseket kelthet a kínai döntéshozók körében, mivel a kínai parttal párhuzamosan lelhető fel az első szigetlánc, mely lezárja Kína előtt a Csendes-óceánt. A szakirodalom többnyire egyetért abban, hogy a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik. Bár a fogalom kezdetben kínai gondolkodóktól ered, mára a nyugati terminológiában is elterjedt. Bernard Cole megjegyzi, hogy miközben Kína a tenger felé fordul, a szigetláncra fókuszálás mélyen kontinentális logikát sugall, mivel térben fixált pontokhoz viszonyítja saját mozgásterét és nem a tengerész logikáját követi, ami sokkal inkább a közvetlen fizikai határokon túl gondolkozik. Az önkényesen meghúzott vonalak redukálják az igazi haditengerészet manőverezhetőségét, rugalmasságát. Cole elemzése szerint a szárazföld ilyen mértékű bevonása a tengeri stratégiába jelzi a kínai szárazföldi katonai hagyományokat és a szovjet segítség révén meghonosodott elképzeléseket. Mivel azonban a pekingi elképzelés ezt a vonalat saját védelmi vonalának tekinti és ezek más szuverén földjei, ezért prognosztizálható a súrlódás a régióban.

Míg Kína a tenger felé fordul, észben kell tartanunk, hogy az ország gazdasági és politikai centrumai végig a partvonalon húzódnak. Az ország hatalmas területe ellenére, igazából nincs stratégiai mélysége, ahova visszavonulhat egy támadás esetén, ezért igyekszik a tengerre, hogy a szárazföldi központjait biztonságban tudhassa.[2]

Műveleti elképzelések a mesterséges szigetek kapcsán

Kína elsődleges célja a Spratly-szigeteken (Dél-kínai tenger) nem az erőkivetítés, sokkal inkább az információszerzés és akadályozás, miközben erősíti a vezetési, kommunikációs, megfigyelési és felderítési kapacitásait a térségben. A nyugati koncepcióval szemben, ami a szigetek hagyományos, kinetikus fegyverek alkalmazásának képességét vizsgálja, a kínai elgondolás inkább az információs hadviselésre használná a szigeteket. A tűzerő, manőverezési képesség és a nagy hatótávú rakétafegyverek fontosak a kínai félnek is, azonban az információfölény elérését fontosabbnak tartják. Ez a fölény a csatatéren belül a minél nagyobb észlelési képességet jelenti, miközben az ellenfél hasonló képességét akadályozza. 2013-ban Peking létrehozott légvédelmi azonosítási zónákat a térség nemzetközi vizein. A cél az amerikai tűz,-és manőverezési képesség csökkentése és a flotta akadályozása abban, hogy értékes kínai célpontok közelébe kerüljön.

A PLAN (kínai haditengerészet) stratégiája az aktív védekezés, ami stratégiailag védekező jellegű, míg műveleti szinten offenzív. A szigeteken jelenlévő tornyok lehetővé tesznek egy kommunikációs hálót, ami lefedi a vitatott területet. A folyamatos valós idejű képalkotás lehetővé teszi nagyobb hatótávú fegyverrendszerek bevetését a kontinensről is, vagy vízfelszín feletti, vagy alatti hajókról, netán repülőgéphordozókról. Ez az információs fölény pedig arra késztetheti az ellenséges flottát, hogy takarékos üzemmódban üzemeljen lekapcsolva a radart annak érdekében, hogy elkerülje az észlelést. Több sziget alkalmas felderítő gépek indítására (KJ-500 korai előrejelző repülőgép), mely repülők nagy biztonsággal mozoghatnak, miközben valós idejű felderítést végeznek több száz kilométerre a szárazföldtől, köszönhetően a szigeteken elhelyezett föld-levegő rakéták jelentette védelmi „buboréknak”. Bár a területmegtagadó fegyverrendszerekre mint védekező fegyverekre gondolunk, azonban a PLAN elképzelésében ezek olyan eszközök lehetnek, melyek előnyös környezetet alakítanak ki egy offenzív akcióra is.

A parti őrség önmagában nem rendelkezik szofisztikált katonai kommunikációs képességekkel és a kínai halászhajók sem katonai szereplők, a PLAN mégis képes használni őket felderítésre, más országok halászainak megtámadására, ami után megmarad a letagadhatóság lehetősége (plausible deniability). A folyamatos gazdasági aktivitás demonstrálása hasonlatos Oroszország viselkedéséhez a Spitzbergák szigetén és a vitatott északi-sarki területeken. A jelenlét jelzése a külvilág számára az elsődleges, nem a gazdasági előnyök.

A területmegtagadással kivívott tengeri biztonság elérése nem csak műveleti előnyöket biztosít Kína számára, hanem a régiós amerikai szövetségeseket is elbizonytalanítja az amerikai haditengerészet térségbeli képességeit illetően. A mesterséges szigeteken felépített erődítések hasonló elgondolás alapján működnek, mint az orosz Bastion stratégia, mely a Kola-félszigeten állomásozott  nukleáris elrettentő arzenált védi.

Egy magas intenzitású konfliktus esetén a szigetek könnyen válhatnak elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozókból, mozgásképtelen célpontokká. A kínai haditengerészet műveleti hatékonysága minimum kétséges, tekintettel a tényre, hogy nagyrészt csak ENSZ békefenntartó akciókban vett eddig részt. Mivel a kínai stratégia a régióban ellenérzéseket szül, ezért olyan ország is kezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, mely nemrég még kemény harcokat vívott vele. A nyugathoz közeledő Vietnám példája joggal vethet fel aggályokat a pekingi vezetésben. A Krím esetében az oroszok ügyesen oldották meg, hogy a régiós ellenfelei ne érezzék magukat annyira fenyegetettnek, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tegyenek.  Kína a hadászaton túlmutató stratégiával is rendelkezik, ami a három hadviselés formájában jelenik meg: pszichológiai hadviselés az ellenfelekkel szemben, vélemény hadviselés a dezinformáció segítségével, jogi hadviselés (lawfare) a nemzetközi normák kihasználása által.

A Krím elfoglalásának esetétől különbözik a régiós szigetek elfoglalása, hiszen ezek jobbára lakatlanok, vagy akár nem is minősülnek szigetnek, csupán csak zátonynak, ezért az a fajta lakosságot meggyőző információs hadviselés nem az itt élőket célozza. Sokkal inkább a külföldi és belföldi közvéleményt, valamint a szigetvitában érdekelt ellenfél országok lakosságát.

Konklúzió

Kína és Oroszország atomhatalom, az USA nukleáris védernyője pedig számos általuk fenyegetett országot véd. A nukleáris arzenál alapvetően defenzív jellegű és elrettentési célokat szolgál, a nyílt agresszió pedig hatalmas nemzetközi ellenreakciókat okoz. Ha ezen országok mégis terjeszkedni akarnak, akkor a területszerzés érdekében olyan nemzetközi környezetet kell teremteniük, ahol az ellenfél már csak a fait accompli helyzetre tud reagálni. Az új status quo gyors kivívása után pedig már a hódító válik a védekezővé, ahol a nukleáris elrettentés és a területmegtagadás (A2/AD) is hatékonyan alkalmazható az új szerzemény megtartására. A gyorsan kialakított új helyzet megteremtésének eszköze pedig az újfajta hadviselési koncepciók alkalmazása.

A 2014-es ukrajnai eseményekkel jóformán egyidőben megjelenő, egyre asszertívabb kínai tengeri aktivitás a hasonló módszerek és célok miatt fokozott odafigyelést kíván. Amennyiben a nyugati konvencionális hadászati megoldásokat alkalmazó doktrínákat nem sikerül hatásosan a kor által támasztott kihívásokhoz igazítani, úgy újabb vetélytársak kezdhetik másolni az orosz és kínai módszert, és így a világ a felboruló erőviszonyok miatt egyre kevésbé lesz biztonságos.

Írta: Bán Zoltán

Felhasznált irodalom:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2]Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmibõl emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A A dél-kínai tengeri konfliktus vizsgálata az újfajta hadviselési koncepciók segítségével bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az egész világ Izraelre figyel az egyedülálló gyorsasággal és hatékonysággal megszervezett oltási kampánya miatt. Az ország nagy valószínűséggel az első lesz, amely eléri a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági szintet és feloldhatja a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat. Mindeközben Izrael március 23-án már negyedik választását tartja az elmúlt két évben, miután a korrupcióval vádolt kormányfő, Benjámin Netanjáhú vezette Likud és Kék-Fehér egységkormány működése zátonyra futott egy évvégi költségvetési vitán. Donald Trump választási vereségével egy fontos szövetségest veszített el az izraeli politika mágusa, Netanjáhú; az amerikai elnök hivatali ideje alatt számos lépésével kifejezte támogatását Izrael irányába, legyen szó a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, a Golán-fennsík izraeli annektálásának elismeréséről, vagy éppen a palesztinoknak juttattot segélyek megszüntetéséről. Írásunkban összefoglaljuk az Egyesült Államok elmúlt négy esztendőben követett Izrael-politikáját, továbbá arra is kitérünk mi várható a januárban beiktatott Biden-kormányzat következő éveiben. Donald J. Trump Izrael legjobb barátja

2016 decemberében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ Biztonsági Tanácsba delegált nagykövete, a több évtizedes amerikai állásponttal szembe menve vétó helyett tartózkodott a BT 2334-es határozatának szavazásán. A hivatalából távozó Obama-adminisztráció egyik utolsó lépéseként ezzel hozzájárult a sokak által Izrael-ellenesnek tartott határozat elfogadásához, amely felszólítja a közel-keleti államot, hogy fejezze be a telepek építését az általa megszállva tartott palesztin területeken (köztük Kelet-Jeruzsálemben).

Három héttel később hivatalba lépett Donald J. Trump, aki a hagyományosan Izrael-barát amerikai elnökök képzeletbeli rangsorában bizonyosan előkelő helyen szerepelne; az Obama-éra fagyos amerikai-izraeli kapcsolatai után Trump elnöksége elhozta a várt támogatást Izraelnek (és miniszterelnökének, Benjámin Netanjáhúnak).

Trump első hivatali útja 2017 májusában Rijádot követően Jeruzsálembe vezetett, ahol az amerikai elnökök sorában elsőként meglátogatta a Nyugat-Falat (Siratófal), majd ezt követően decemberben beváltotta korábbi kampányígéretét; Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, ezzel egyidejűleg pedig megkezdődött Tel-Avivból az amerikai nagykövetség áthelyezése is.

A Palesztin Hatóság Jeruzsálem elismerésére válaszul megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az amerikai-palesztin viszony rég nem látott mélypontra zuhant, hogy aztán 2018-ban tovább romoljon.

Májusban megnyílt az új nagykövetség Jeruzsálemben, majd augusztusban az USA törölte több mint 200 millió dollárnyi segély kifizetését, amelyet a Gázai-övezetnek és Ciszjordániának szánt, továbbá megszüntette a hozzájárulását az UNRWA (az ENSZ Segély és Munkaügyi Hivatala a Közel-keleti Palesztin Menekülteknek) finanszírozásához. Mike Pompeo külügyminiszter a Twitteren pazarlással, pénzügyi visszaéléssel és terrorizmus támogatásával vádolta meg a szervezetet, melynek működése nem segíti, hanem épp ellenkezőleg, útjában áll a béke létrejöttének. Kritizálta továbbá a UNWRA menekültjogi irányelvét, miszerint a menekültek leszármazottjainak is megadja a menekült-státuszt, Pompeo (és a Trump-adminisztráció) érvelése szerint mindezt jogtalanul.

A palesztinoknak jutatott amerikai segélyek alakulása (Forrás: Congressional Research Service)

Egyesek szerint ezen döntések valódi motívuma és végcélja is pontosan a palesztin menekültek hazatéréshez való jogának megtagadása volt, a segélyek megvonása pedig nem más, mint befolyásolás a palesztin fél tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez és egy számára előnytelenebb megállapodás elfogadásához. Így gondolta Száeb Erekat (húsz éven át vezette palesztin-izraeli béketárgyalásokat és tavaly novemberben hunyt el, miután megfertőződött koronavírussal) is, amikor azzal vádolta Trump vejét és közel-keleti főtárgyalóját, Jared Kushnert, hogy az a palesztinoktól megvont és átcsoportosított körülbelül évi 300 millió dollárt felajánlotta Jordániának és azon országoknak, amelyek hajlandóak a területükön élő palesztin menekülteket megfosztani a státuszuktól és honosítani.

A segélyek megvonásával párhuzamosan zajlott a PFSZ washingtoni irodájának bezárása (de-facto nagykövetségként működött), amit a külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert azzal indokolt, a palesztin fél anélkül ítélte el az amerikai béke terveket, hogy látta volna azt, továbbá semmilyen módon nem hajlandó kapcsolatot tartani az amerikai kormányzattal és együttműködni a béke előmozdítása érdekében. A döntés egyúttal újabb nyomásgyakorlásként is felfogható az amerikaiak részéről, ugyanis épp ebben az időszakban palesztin tisztviselők a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) próbálták elérni, hogy indítsanak vizsgálatot az állítólagosan elkövetett izraeli háborús bűncselekmények ügyében. Ez utóbbival egyébként idén februárban érték el céljukat, amikor is a Nemzetközi Büntetőbíróság több ország (köztük Magyarország) és Izrael tiltakozása ellenére kimondta joghatóságát a palesztin területeken elkövetett háborús bűnök és atrocitások felett. Ha jobban megvizsgáljuk az izraeliek esetét az ICC-vel, azt látjuk, hogy a meglévő jó kapcsolatok mellet az ügy azért sem volt közömbös az amerikaiak számára, mert az Egyesült Államok hasonló vádak elé nézett az afganisztáni szerepvállalása során felmerülő túlkapások miatt.

2019 márciusában az Egyesült Államok jeruzsálemi főkonzulátusa (korábban független diplomáciai misszióként szolgált a palesztinoknál) betagozódott a jeruzsálemi nagykövetség fennhatósága alá és Palesztin Ügyek Egységeként folytatta működését. A palesztin vezetők közül Száeb Erekat és Hanan Ashrawi is hangosan felszólalt a két misszió egyesítése ellen, a palesztin ügy háttérbe szorulását és izraeli érdekeknek való alárendelését látva benne.

Az április elején esedékes izraeli választások előtt Netanjáhú a Fehér Házba látogatott, hogy aztán hatalmas politikai győzelemmel térjen haza. Donald Trump újfent szembement a kialakult nemzetközi konszenzussal (amely a ’67-es háború óta megszállt területnek tekinti) és Izrael részének ismerte el a Golán-fennsíkot. Netanjáhu beszédében a stratégiai (és mezőgazdasági) szempontból fontos területet felbecsülhetetlennek nevezte Izrael számára: „Valóban történelmi nap a mai… fél évszázad kellett, hogy katonai győzelmünket diplomáciai győzelemre váltsuk. Izrael igazságos, önvédő háborúban nyerte el a Golán-fennsíkot, ahol a zsidó nép gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza”.

A Golán után novemberben a Trump-adminisztráció ismételten figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog normáit és feladta az Egyesült Államok Carter-adminisztráció (1978) óta követett álláspontját a Ciszjordániában épült izraeli telepek létjogosultságának elismerése kapcsán. Azért is volt ez példátlan lépés, mert ezzel több korábbi BT-határozatot vett semmibe (ezek közül a legutóbbi épp a bevezetőben említett 2234-es volt), amelyek a Genfi egyezmény polgári lakosság védelméről szóló részére hivatkozva tiltják, hogy a megszálló hatalom áttelepítse a saját lakosságát az általa elfoglalt területekre. Nem mellesleg a szóban forgó telepeken élő több százezer izraeli telepes ügye hosszú ideje az egyik legkényesebb pontja az izraeli-palesztin rendezésnek.

Az évszázad megállapodása (?)

Trump alatt Washington egyértelműen elállt a korábban általa betöltött mediátor szereptől a palesztin-izraeli konfliktusban, részrehajló lépéseivel diszkreditálta magát az előbbi szemében, így az amerikaiak vezetésével zajló békefolyamat újra ellehetetlenült. Ezt követően nem okozott meglepetést, hogy a 2020 januárjában bemutatott „évszázad megállapodása”, már eleve hamvába holt. A béketervezettől nem volt elragadtatva egyik fél sem, mind a ciszjordániai izraeli telepeket képviselő Jesa Tanács, mind a palesztin vezetés visszautasította, mert véleményük szerint irreális követeléseket támasztott velük szemben.

A Trump-béketervezet térképe (Forrás: France24)

Felmerül a kérdés: mégis miért tett le az asztalra Jared Kushner egy olyan tervezetet, amiről már előre tudta, hogy biztosan nem lesz sikeres? Ennek megválaszolása a későbbiek tükrében egyértelmű; a béketervnek nem volt célja a palesztin-izraeli megegyezés, az „évszázad megállapodása” csupán ugródeszkaként funkcionált egy másik nagy horderejű megállapodás, az Ábrahám-egyezmények megkötéséhez.

Mindeközben Netanjáhú az amerikaiakra hivatkozva kezdte el hangoztatni, hogy a béketerv feljogosítja Izraelt a telepek és a Jordán-völgyének annektálására. Sokan értetlenül álltak ez előtt, mert még Izraelben is kérdéses volt, hogy megvan-e hozzá a kellő támogatás. A vita három jól körülhatárolható téma mentén zajlott; először is kérdés volt a döntéssel mennyire szigeteli el magát Izrael még inkább a nemzetközi térben, másodszor szóba került a telepesek biztonságának megszervezése, legvégül pedig a palesztinok várható (erőszakos) ellenreakciója.

Amikor Ábrahám fiai üzletelnek

Amíg mindenki a lehetséges forgatókönyvek következményeit számolgatta, Netanjáhú amerikai közvetítéssel beváltotta (ez idáig informális) arab partnereinél azokat a tárgyalási pozíciókat, amelyeket az annektálással (mint fenyegetés) szerzett. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megértette az üzenetet; mindkét monarchia elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosan is felvegyék a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, cserébe pedig előmozdítsák egyéni érdekeiket és céljaikat. Mint említettük a két ország és Izrael között az együttműködés eddig is nyílt titok volt, de az ún. Ábrahám-megállapodások teljesen új szintre emelték mindazt. Látni fogjuk, hogy Abu Dzabi és Manama mindezzel olyan folyamatot indított el (Egyiptom és Jordánia után), amelyben alapvetően muszlim többségű államok bizonyos engedményekért cserébe hajlandóak normalizálni kapcsolataikat Izraellel. Nehéz megmondani, hogy mindez hosszú távon pontosan hova fog vezetni, az viszont biztosan állítható, hogy a részes felek kölcsönösen profitálnak (több területen) is egy-egy ilyen megállapodásból.

Bahrein és az Emírségek számára ez a politikailag rizikós lépés a gazdaságuk és biztonságuk területén válik majd kifizetődővé; a fejlett technológiákkal rendelkező Izraelnek kitűnő exportlehetőséget jelent mindkét ország, utóbbira pedig részükről is hatalmas (ezt megfizetni kész) igény mutatkozik (gazdaságuk diverzifikálására törekednek, mindez pedig elengedhetetlen hozzá). A megállapodás biztonságot érintő részleteinek hátterében alapvetően irániak regionális térnyerése áll. Ezért az Irán feltartóztatására létrejött, Izraellel kötött stratégiai együttműködéssel párhuzamosan az Emírségek fontosnak tartotta, hogy (Izraelhez hasonlóan) Washingtontól a legmodernebb technológiákat vásárolja meg hadseregének. A megállapodás után tehát azt remélte Abu Dzabi, hogy a térség legfejlettebb hadseregével rendelkező Izrael után megnyílik számára is a lehetőség az F-35-ös harcászati vadászbombázók és MQ-9B Reaper drónok beszerzésére az Egyesült Államokból. Ezen remények novemberben beteljesülni látszottak, amikor az amerikai Külügyminisztérium értesítette a Kongresszust, hogy előbbiből akár ötven (!), utóbbiból pedig mintegy tizennyolc darabot kész értékesíteni az olajmonarchiának.

A két kis területtel rendelkező, az arab világban mégis fontos szerepet betöltő országgal történt kapcsolatok normalizációja hatalmas sikert jelentett Izraelnek és megerősítette Netanjáhú belpolitikai pozícióját. Mindezt egy bizonytalan kimenetelű ciszjordániai annexió elhalasztásért cserébe (egy közvélemény kutatás szerint az izraeliek 80%-a preferálja a megállapodást az Emírségekkel, szemben az utóbbival). Netanjáhú egyébként politikai pályájának kezdete óta ellenezte a „földet a békéért” elvet, ehelyett a „békét a békéért” szorgalmazta, ezen életfilozófia aztán a mostani Ábrahám-megállapodásokban kulminálódott; anélkül kötött Izrael egyezményt arab államokkal, hogy a palesztinok irányába bármilyen engedményt tett volna.

Mindez rávilágít azon tényre, hogy az utóbbi évek arab világában sokat veszített súlyából és mondhatni háttérbe szorult a „palesztin ügy”. Ezzel együtt sokak szemében még mindig népszerűtlen döntés volt a palesztin érdekek erőteljesebb képviseletének elmulasztása az izraeliekkel való tárgyalások során. Igaz, ugyan Abu Dzabi a palesztinok megmentőjeként tetszeleg, mivel úgymond „elhárította” a rájuk leselkedő veszélyt (Ciszjordánia annektálását), azonban élnünk kell a feltételezéssel, miszerint nem ez volt az elsődleges motivációja; sokkal inkább hozadék amellett, hogy a már korábban ismertetett érdekeinek érvényt szerzett.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek példáját hamar követte Szudán és Marokkó. A kapcsolatok felvételéért viszonzásul előbbi lekerült a terrorizmust támogató országok listájáról és több milliárd dolláros segélyt kaphat a következő években, utóbbinak pedig az Egyesült Államok elismerte a fennhatóságát a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett. Ezen kívül nemrég az izraeli választások kampányfinisében bejelentette Netanjáhú, hogy közeljövőben a már meglévő négy mellett, további négy muszlim ország fogja az Ábrahám-egyezményekhez hasonló módon rendezni diplomáciai kapcsolatát Izraellel.

Új elnök Washingtonban

Választási győzelmét követően januárban Joe Biden váltotta Donald Trumpot a Fehér Házban. Annak ellenére, hogy Bident több évtizedes politikai pályafutása során mindvégig Izrael-barátjaként ismerhették meg, nem volt felhőtlen öröm Jeruzsálemben a hír hallatán. A republikánus elnök újabb négyéves ciklusát váró Netanjáhú kivárt a gratulációjával, viszonylag későn (november 8.-án), és akkor is csak egy tweetben kívánt sok sikert a Biden-Harris párosnak, cserébe viszont a frissen beiktatott elnök sem siette el izraeli kollégájának felhívását, mely több mint egy hónapot váratott magára. Korábban nem volt rá példa, hogy ilyen hosszú ideig ne vegye fel az új adminisztráció első embere a kapcsolatot a szoros szövetségesnek számító Izraellel; a jelzésértékű üzenetet tekinthetjük egy a közvetlenül Netanjáhúnak szánt célzásnak arra vonatkozóan, hogy a Trump alatt bevett, korlátlan és feltétel nélküli amerikai támogatás a személye mögül eltűnt. Másrészt értelmezhetjük az Egyesült Államok külpolitikájának következő éveiben várható hangsúlyok ismertetéseként is;  e szerint elsőként az ázsiai és az európai partnerekhez intézett telefonhívások híven tükrözik a Biden-adminisztráció azon meggyőződését, amely a Kínával és Oroszországgal való konfrontációt, valamint a megsérült kapcsolatok és szövetségek helyreállítását kezeli jelenleg legfontosabb prioritásként, mindezek mögött a Közel-Kelet (és azon belül Izrael) csupán másodlagos szerepet foglal el.

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy Biden egy minden eddiginél megosztottabb amerikai társadalmat örökölt, továbbá belpolitikai szempontból rengeteg égető problémával kell szembenéznie (koronavírus-járvány kezelése, gazdaság helyreállítása, faji és társadalmi igazságosság, klímaváltozás stb.), tehát nem kell csodálkoznunk, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat elsősorban ezekre és nem egy újabb izraeli-palesztin tárgyalás megszervezésére költi (amely nem vezet eredményre). Utóbbival kapcsolatban az új külügyminiszter, Anthony Blinken egyébként úgy nyilatkozott, hogy a felek nem állnak még készen, szerinte sokkal inkább az elért eredmények megőrzésére kell törekedni, továbbá óva intette a feleket olyan egyoldalú lépések megtételével kapcsolatban, amelyek árthatnak a békefolyamatnak.

Blinken ezenfelül világosság tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is a kétállami megoldást támogatja és szakít Trump túlzottan Izrael érdekeit néző megközelítésével, ugyanakkor helybenhagyják az előző adminisztráció egyes döntéseit. Így a nagykövetség maradt Jeruzsálemben, (annak ellenére, hogy áthelyezésével nem értett egyet Biden), illetve üdvözölték az arab államokkal megindult normalizációs folyamatokat. Az új külügyminiszter következetes maradt a Nemzetközi Büntetőbíróság kontra Izrael-ügyben is, és megerősítette a mindezidáig képviselt amerikai álláspontot a szervezet tevékenységével kapcsolatban. A Golán kérdésében már árnyaltabban fogalmazott Blinken, amikor kétségbe vonta a terület feletti izraeli szuverenitás elismerésének legalitását, mindemelett hozzátette: a jelenlegi helyzetben Izrael biztonságára nézve szükségesnek tartja a fennsík izraeli ellenőrzését. Válaszul másnap az izraeli Miniszterelnöki Hivatal rövid közleményt adott ki, miszerint „a Golán örökre Izrael állam része marad” és a kérdéses terület nem képezi vita tárgyát.

Biden a kampánya során egyértelművé tette, hogy fent kívánja tartani a régióban Izrael katonai fölényét (qualitative military edge; QME), ennek folyományaként ellenezte a Trump utolsó munkanapján tető alá hozott szerződést az Emírségekkel, amely az F-35-ös vadászbombázók és drónok eladásáról szólt. A tranzakció felfüggesztésének és felülvizsgálatának hírére Kína rögtön bejelentkezett, hogy amennyiben az Egyesül Államok nem hajlandó erre, ő szívesen értékesítné saját drónjait az olajmonarchiába. A hivatalba lépő új adminisztráció jelezte az is, hogy visszatérne a Trump által felmondott 2015-ös atomalkuhoz (Joint Comprehensive Plan of Action; JCPOA), amennyiben Irán hajlandó újabb vállalásokat tenni az erről szóló tárgyalások során. Az Egyesült Államok regionális szövetségeseinek (akik kezdettől fogva nem támogatták az alkut) ez hatalmas arculcsapás, tekintve, hogy mindez éles váltást jelent a Trump-féle „maximum pressure on Iran” szankciós politikától. A bejelentés után Izraelben mind a katonai, mind a politikai vezetés közölte, hogy a hadsereg felkészül egy Irán elleni lehetséges támadó hadműveletre, megakadályozandó a perzsa állam nukleáris fegyverhez jutását (a témáról bővebben lásd cikkünket).

Kiszivárgott külügyminisztériumi feljegyzések szerint Blinkenék és az USAID legkésőbb április elején újraindítja a palesztinok segélyezését, amelyet az előző adminisztráció szüntetett meg. Számítani lehet továbbá arra is, hogy helyreáll a kapcsolat a legfelsőbb szinteken is az Egyesült Államok és a PH között, ez különösen fontos a közelgő palesztin választások tekintetében (15 éve most tartanak először). A négy oldalas dokumentumban ezenkívül szó esik még az izraeli telepes tevékenység elleni határozottabb fellépésről, a palesztin civil társadalom és média szerepének megerősítéséről, illetve azon palesztin gyakorlat beszüntetéséről, hogy a terrorizmus váddal bebörtönzött személyek anyagi támogatásban részesüljenek.

Visszavonuló amerikaiak, felértékelődő helyi szereplők

Az Egyesül Államok számára a Közel-Kelet jelentősége átalakulóban van: az Obama-érában indult, Trump idejében is folytatódó trend eddig úgy tűnik Biden alatt sem lesz másképp; azt mondhatjuk, hogy a térség mindinkább veszít fontosságából (az elmúlt évtized amerikai katonai jelentét változásai is ezt mutatják). Ennek következménye az is, hogy a régió konfliktusaiból csökkenő aktivitással veszi ki a részét az USA, azok megoldását sokkal inkább a közvetlenül érintett szövetségeire hagyja (indirekt részvétel). Az atomalku felélesztésének sikerétől független, egyre inkább az elmúlt években a kapcsolatát egymással elmélyítő szunnita arab-izraeli tengely feladata lesz a további iráni térnyerés megakadályozása, hasonlóan a ’70-es években az amerikaiak által már alkalmazott „twin pillar”-hoz, melyben az akkori két regionális szövetséges, Irán és Szaúd-Arábia felelt a szovjet befolyás feltartóztatásért. Izrael kulcsszereplő és fontos partner az Egysült Államok Közel-Kelet stratégiájában, ezért rövid- és középtávon nagy elmozdulás nem várható Washington Izrael-politikájában, (leszámítva természetesen Trump egyes intézkedéseinek visszavonását, és visszatérést a korábban is képviselt amerikai állásponthoz).

Felhasznált irodalom

Csiki Varga Tamás – Pércsi Dávid: Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódása a 2010-es évtizedben, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2021/3, 2021

Jack Thompson: Trump’s Middle East Policy, Center for Security Studies, CSS Analyses in Security Policy No. 233, 2018

Jim Zanotti: Israel: Background and U.S. Relations in Brief, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti: The Palestinians: Overview and Key Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti – Jeremy M. Sharp – Kenneth Katzman – Christina L. Arabia – Clayton Thomas: Israel’s Qualitative Military Edge and Possible U.S. Arms Sales to the United Arab Emirates, Congressional Research Service, 2020

Kali Robinson: What Is U.S. Policy on the Israeli-Palestinian Conflict, Council on Foreign Relations, 2021

Kenneth Katzman: The United Arab Emirates (UAE): Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2020

Michael S. Doran: The Dream Palace of the Americans, Foreign Affairs, november/december 2019 vol 98., 2019

Nagy Dávid: Trump Közel-Kelete, Danube Institute, 2020

Szalai Máté – Wágner Péter: Ábrahám-megállapodások, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/84., 2020

Varga Gergely – Isabelle Colf: Joe Biden és Donald Trump külpolitikájának összehasonlítása, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/86., 2020

Címlapkép: Jeruzsálem, 2020. december 21. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) és Jared Kushner, Donald Trump leköszönõ amerikai elnök veje és tanácsadója sajtóértekezletet tart Jeruzsálemben 2020. december 21-én. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ronen Zvulun)

A Új időszámítás Izraelben: a Trump-korszak vége, status quo Joe Bidennel bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Irak Halálos áldozattal járó rakétacsapások Erbílben

A hónap közepén rakétacsapások érték Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek környékét. A támadás a város repülőterének közelében történt, ahol az iraki koalíciós erők amerikai katonai bázisa is található. A rakétatámadás során egy, az Egyesült Államoknak dolgozó külföldi polgári munkatárs hunyt el és legalább kilenc ember sebesült meg.

Február 20-án bejelentették, hogy a fővárostól északra található Balad városában lévő légitámaszponton, ahol amerikai repülőgépeket is tárolnak, négy rakéta csapódott be. Ezúttal halálos áldozatról nem, csak sebesültekről számoltak be. Mindkét támadás esetén az elkövető nagy valószínűséggel iráni támogatású síita fegyveres csoport, a Guardian of the Blood volt.

Az Iránhoz köthető fegyveres csoportok célja, hogy a külföldi csapatok, az amerikai erőket is beleszámítva, hagyják el Irakot. A baladi támadás valószínűleg a NATO azon bejelentésére volt válaszlépés, miszerint 500 főről 4000-re növelik az Iszlám Állam legyőzésére szolgáló iraki misszió létszámát.

Irán Zavargások Beludzsisztánban

Halálos áldozata is a van a délkelet-iráni Szaravan városában kialakult megmozdulásoknak, amelynek kapcsán a tartományi kormányzati épületet is elfoglalták. A lakosság haragját az váltotta ki, hogy előző nap a hatóságok tüzet nyitottak iráni állampolgárokra, akik épp üzemanyagot próbáltak meg átcsempészni a Pakisztánnal közös határon. Az esetben legalább ketten haltak meg, és az iráni hatóságok már vizsgálják lövöldözés körülményeit.

A Pakisztánnal határos, sivatagos Szisztán és Beludzsisztán Irán egyik legelmaradottabb régiója, ahol évek óta hatalmas problémát jelent a munkanélküliség. A tartomány szunnita beludzsi lakosainak egyetlen megélhetési forrása a feketekereskedelem a szomszédos Pakisztán szintén beludzsi etnikumhoz tartozó lakosaival. Mivel a térségben Iránban a legalacsonyabbak az üzemanyagárak, rengetegen próbálnak megélni üzemanyag-csempészetből. Az évről évre fellángoló beludzsi szeparatizmus évek óta komoly fejfájást okoz mind az iráni, mind pedig a pakisztáni hatóságoknak.

Ahmadinezsád visszatérhet az elnöki székbe?

Iránban 2021 júliusában tervezik megtartani a következő elnöki választásokat. Mivel az országban a legfőbb vezető után az elnöké a legfontosabb pozíció, személye alapvetően határozza meg az ország sorsát. Irán két ciklust is kitöltött korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád júliusban újra rajthoz állhat az elnöki címért. Habár az iráni választási rendszer legfeljebb 2 ciklust engedélyez, egy bizonyos idő letelte után ismét el lehet indulni a választásokon. Mivel az Ali Hámenei ajatollah irányítása alatt álló Őrök Tanácsa hagyja jóvá a jelöltek listáját, a kérdés az, hogy az adott jelöltet végül engedik-e elindulni a választásokon.

Mahmud Ahmadinezsád 2005 és 2013 között, két elnöki ciklusig viselte az államfői tisztséget. Konzervatív, szókimondó politikusként nem egyszer élesen kritizálta az Egyesült Államokat és Izraelt. A 2009-es, második megválasztásának jogosságát hazájában és külföldön is széles körben vitatták. Mivel felmerült a választási csalás gyanúja, országszerte jelentős tűntetésekre került sor, melyek kapcsán komoly ellenhangok merültek fel magával a legfőbb vezetővel kapcsolatban is. A szókimondó Ahmadinezsád a mai napig éles kritikusa a Hasszán Rohani vezette iráni kormánynak. Többek között ezért sem indulhatott a 2017-es választásokon, valamint 2018-ban háziőrizetbe került.

Izrael Rejtélyes robbanás az izraeli hajón

Izrael miniszterelnöke Benjámin Netanjáhu Iránt tette felelőssé a Helios Ray névre hallgató és bahamai felségjelzés alatt hajózó (de izraeli tulajdonban lévő) teherhajón történt rejtélyes robbanásért. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy az Ománi-öbölben történt incidens több biztonsági aggályt is felvet az Föld egyik legfontosabb kereskedelmi vízi útvonalán áthaladó hajózással kapcsolatban. Az iráni külügyminisztérium ugyan tagadta a vádakat, azonban nem lenne meglepő ha kiderülne, hogy volt közül hozzá: a támadás tökéletesen illeszkedik a régiót hosszú ideje destabilizáló ország akciói közé.

Ökológiai katasztrófa Izrael partjainál

Izrael partvonalát mintegy 160 kilométer hosszan több tonnányi olajszennyezés lepte el. Az ország történelmében példa nélküli esetet a hatóságok az egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófának tekintik, amellyel eddig szembesülniük kellet. A Környezetvédelmi minisztérium és aktivisták becslései szerint, több mint ezer tonnányi kátrány már elmosódott a partokon. Azt, hogy ki lehet a felelős még vizsgálják, de valószínűsíthetően egy a Földközi-tenger keleti részén áthaladó hajó állhat az ügy hátterében.

Elhalasztották Netanjáhú tárgyalását

A márciusi választások után három héttel elhalasztották az ország miniszterelnökének tárgyalását arra hivatkozva, hogy a bizonyítási szakaszban elhangzó tanú meghallgatások a választásokba való beavatkozást jelentenék. Több korábbi közeli munkatárs is jelezte, hogy tanúként részt kíván venni a tárgyaláson, amelyben Netanjáhut három különálló ügyben vádolják vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és csalással. Netánjáhu reményei szerint a választásokon való sikeres szereplés biztosítani fogja számára a mentességet a büntetőeljárás alól.

Jemen Harc Máribért

A Márib provincia azonos nevű fővárosa ellen indítottak offenzívát a húti lázadók még február elején. A kormányzat utolsó bástyájaként is számon tartott terület az ország gazdagabb olajforrásainak kapuja, így stratégiai jelentőséggel bír a nem túlzottan diverzifikált gazdaságú államban. A lázadók ezen kívül több rakéta támadást is végrehajtottak nem csak a régióban, de a kormány erőket támogató Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád ellen is.

Libanon Durva politikai gyilkosság Libanonban

Eltűnését követően holtan találták autójában az ismert síita politikai aktivistát és kutatót Lokman Slimet. Az ötvennyolc éves Slim hangos kritikusa volt a Hezbollahnak. A legutóbbi hetekben több nyilvános médiaszereplése alkalmával is a bejrúti kikötőben történt robbanással a radikális iszlamista szervezetet vádolta és tette felelőssé. Slim szerint a kikötői raktárban tárolt ammónium-nitrát egy részét a szír Aszad-rezsim vetette be a polgárháborúban, és a vele szoros szövetségben álló Hezbollah ehhez nyújtott logisztikai támogatást (tehát a hajó eredeti úticéljának megjelölt mozambiki robbanószergyár csak fedőtörténet és eredetileg is Bejrútban kellett lerakodni a közel 3 ezer tonna árut).

Slim meggyilkolása hatalmas felháborodást keltett és nemcsak Libanonban. Halála egyértelműen a Hezbollahnak állt érdekében: a célzott gyilkossággal való elrettentés és a kritikusok elhallgattatása már a ’80-as évek óta részét képezi a szervezet által bevetett eszköztárnak. A gazdasági és politikai válsággal egyaránt küzdő országban a Hezbollah erejét és hatalmát demonstrálandó egyértelmű üzenetet küldött mindenkinek, aki vitatja tevékenységét.

Szaúd-Arábia Az Egyesült Államok nem szab ki szankciót Hasogdzsi meggyilkolását elrendelő szaúdi koronahercegre

A Biden-kormányzat eleget téve korábbi ígéretének, február 26-án nyilvánosságra hozta azt a hírszerzési jelentést, amely egyértelmű bizonyítékkal szolgál a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán a rendszerkritikus újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában való érintettségére.

A 2018 októberében az isztambuli szaúdi nagykövetségen rejtélyesen eltűnt, majd brutálisan meggyilkolt újságíró éveken át komoly kritikusa volt az országot egyre diktatórikusabban vezető Mohamed bin Szalmánnak. Hasogdzsi eltűnését, majd halálát Rijád eleinte ügyefogyottan próbálta tagadni, majd ahogy az ügy részletei a török hírszerzésnek köszönhetően fokozatosan napvilágra kerültek, kénytelen-kelletlen elismerte a gyilkosság tényét, viszont Hasogdzsi hazahozatalára küldött osztag önkényes döntésének beállítva azt. Ezt követően a meggyilkolt újságíró családtagjai „kárpótlásképpen” házakat és havi életjáradékot kaptak a koronahercegtől.

Az amerikai hírszerző közösség jelentése szerint „A szaúdi koronaherceg 2017 óta teljes befolyással rendelkezik az állam biztonsági- és hírszerzési szervei felett, így erősen valószínűtlen, hogy az ő beleegyezése nélkül véghez lehetett volna vinni egy ilyen műveletet.” – A jelentés tehát csak megerősítette a sokak által feltételezett tényt, hogy a szaúdi koronaherceg személyesen rendelte el az emigráns újságíró meggyilkolását.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a műveletben érintett 76 szaúdi állampolgár ellen jelentett be szankciókat, viszont a koronaherceget nem említette.

„Továbbra is elkötelezett védelmezői maradunk a királyságnak. (…) „Viszont az intézkedéseknek nem az a célja, hogy leromboljuk ezt a viszonyt, hanem hogy újra kalibráljuk, hogy az jobban tükrözze az érdekeinket és az értékeinket.” – mondta a külügyminiszter.

Szaúd-Arábia Izrael mellett továbbra is az Egyesült Államok fontos szövetségese a térségben. Viszont a királyi ház rivális tagjainak bebörtönzése, az ellenzéki hangok kegyetlen elfojtása, illetve a katonai beavatkozás az elhúzódó jemeni polgárháborúba számos olyan kérdést vet fel, amelyek negatívan befolyásolják a királyság nyugati megítélését.

Szíria Megtörtént a Biden-adminisztráció első légicsapása

Joe Biden januárban beiktatott amerikai elnök légi csapásokat rendelt el, válaszul az Irakot ért rakétatámadásokra. A szíriai-iraki határon található épületcsoportra dobtak le bombákat, amelynek során legalább 17 ember, a Népi Mobilizációs Egységek (Hasd as-Shaabi) síita milícia katonái vesztették életüket.

A nyilatkozat szerint az amerikai elnöknek volt lehetősége ennél súlyosabb válaszlépéssel élni, ám ő a kevésbé agresszív, arányos utat választotta, megmutatva ezzel, hogy az amerikai és a koalíciós erők védelmében járt el. A szír külügyminisztérium közleményében azonban nem értékelte ilyen pozitívan az eseményeket, sőt, az amerikai légitámadást gyáva cselekedetnek ítélte meg. Ezen felül felszólította Bident, hogy tartsa be a nemzetközi jogi szabályokat, és ne a „dzsungel törvénye” szerint járjon el, mint elődje, Donald Trump.

 Algéria Feloszlott az algériai nemzetgyűlés

A 2019-ben indult tüntetések hatására lemondott, két évtizedes hatalomban töltött év Abd el-Azíz Buteflíka elnök, akit miniszterelnöke Abdelmadjid Tebboune váltott.  A tüntetések azonban kiújultak és a Hirak mozgalom nyomásásra Tebboune úgy döntött, hogy feloszlatja a parlamentet, mivel úgy látta az új kabinet nem képes véghezvinni a megígért reformokat. Jelenleg komoly gond a gazdaság diverzitásának hiánya az olaj és géz domináns szerepe miatt, amelyből származó jövedelem az állami költségvetés 60%-át teszi ki, így nagyban függ tőle az ország. A gazdaság színesebbé tételével kíván munkahelyeket teremteni az új elnök, ez főleg fontos mivel a tüntetések résztvevői javarészt a fiatalabb munkanélküli korosztályok. Az elnök kegyelemben részesített, több letartóztatott tüntetőt is, többek között Khaled Drareni újságírót, aki a sajtószabadságért való küzdelem ikonikus alakja lett.

Egyiptom

Február közepén az Egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shokry tárgyalóasztalhoz ült Tunéziai kollégájával, Othman Jerandival. A felek megerősítették annak szükségességét, hogy folytassák az arab erőfeszítés támogatását a Palesztin kérdésben, illetve megállapodtak a líbiai válság befejezésének mihamarabbi szükségességéről, mégpedig a líbiai nép érdekeit szem előtt tartva. Ezt követően Líbia új miniszterelnöke, Abdel Hamid Dbeibeh amint Kairóba érkezett, nem késlekedett megköszönni és elismerni Egyiptom segítségnyújtását, amely a Líbiai konfliktus rendezését célozza. Továbbá kifejezte reményét, hogy új szintre emelhetik a két ország közötti stratégiai kapcsolatot.

Egyiptom miniszterelnöke, Mostafa Madbouly ülést hívott össze február 20.-án. A találkozó célja az volt, hogy felvázoljanak egy víziót az ország élelmezési biztonságának megteremtéséről és megtegyék az ehhez szükséges lépéseket, emellett a témát beelemelték a nemzetbiztonság kérdéskörébe. Kairó haditengerészeti fejlesztésekkel igyekszik a térség stabilitását biztosítani mindemellett erősíteni kapcsolatait az USA-val, hiszen az új elhárító fegyverrendszerek (amelyek beszerzéséről februárban tárgyalt a két fél) egyrészt Egyiptom Szuezi-csatorna feletti ellenőrzését, másrészt átfogóan az ország védelmi képességeit növelhetik. Korábban már több európai állammal is születtek megegyezések haditengerészeti kérdésekben. Február 20-án például a spanyol ESPS Reina Sofia fregattal gyakorlatozott az egyiptomi „Sharm El Sheikh” fregatt a regionális biztonság és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének jegyében, később pedig az Egyesült Arab Emirátussal is zajlottak hadászati eszközökről szóló találkozók. A hónap végéhez közeledve további egyeztetéseket folytattak az USA központi parancsnokságával a „műveleti tempót” megtartva. Kenneth McKenzie és Mohammad Farid, az egyiptomi fegyveres erők vezérkari főnöke a találkozón megvitatták a térséget érintő stratégiai kérdéseket, mint például Szomáliában az ismételten romló biztonsági helyzet, ezen kívül kilátásba helyeztek újabb közös hadgyakorlatokat. Kitértek a terrorizmus elleni közös fellépésre is, hiszen a nemzetközi közösség is elismerte Egyiptom ebbéli tevékenységét a Sínai-félszigeten.

Líbia Erik Prince megsértette a líbiai embargót

A Blackwater alapítója és volt részvényese, Erik Prince megsértette a 2011 óta érvényben lévő fegyverembergót, derült ki az ENSZ jelentésből. A 2007-es Blackwater botrány óta Prince eltűnt a nyilvánosság elől, viszont ugyanúgy folytatta tevékenységét a magánkatonai vállalatok világában. A jelentésben Prince-t azzal vádolták meg, hogy egy fegyveres csapatot szervezett több Dubai központú katonai magánvállalatból, akik különleges műveleti feladatokat láttak volna el merev- és forgószárnyas technikával is megtámogatva. A „csomagot” Halifa Haftár tábornoknak ajánlották fel 2019-ben, aki ekkoriban a Tripoli elleni offenzíváját hajtotta végre. Az ajánlat tartalmazta egyes GNA vezetők és elfogását és likvidálását.

Az események felgöngyölítése már korábban is folyt, mind a média, mind pedig az ENSZ által. Az ABC News ausztráliai tv-hálózat 2020 őszén jelentetett meg egy tényfeltáró műsort, amiben Christian Paul Durrant, az ausztrál légierő volt pilótájának szerepét vizsgálták az ügyben. A részletek túlnyomó része ekkor már napvilágot látott. A Haftár tábornoknak megígért Cobra támadó helikoptereket nem sikerült beszerezni a Jordániai cégtől, aki gyanúsnak tartotta az ügyletet. Az elégedetlen Haftár jogosan kérte számon a cégen a hiányosságot. A csapat biztonsága érdekében a 20 emberből álló kis egységet végül kivonták Líbiából és Málta szigetére érkeztek, ahol a hatóságok rövid vizsgálat után elengedték őket, mivel olajipari munkásnak adták ki magukat. Prince neve már ekkor előkerült azonban az újabb részletek rávilágították, hogy a fő szervező ő volt a háttérben. Az Emírségek, mint Haftár támogatója jelent meg a polgárháború alatt, és ez az akció is egyfajta erőkivetítésként értékelhető az ország részéről. Mindemellett ez az akció inkább üzlet volt Princenek és Durrantnak egyaránt, azonban kérdéses, hogy ezek után milyen szintű felelősségre vonás várható a nemzetközi közösség részéről.

Tunézia

Taposóakna végzett négy tunéziai katonával február első hetében. A védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozata szerint az egység – amelynek a tagjai voltak az áldozatok – terroristák után kutatott az Algír határ közeli hegyvidéki régióban.

A szélsőséges iszlamista megmozdulások a 2011-es forradalmak után felerősödtek miután Zine El Abidine Ben Ali-t elmozdították elnöki tisztségéből.

Azóta a terrorizmus megállítását célzó műveletek az elmúlt néhány évben meghozták eredményüket és a biztonság egyre magasabb fokon szavatolható az országban, viszont ez több tucat egyenruhás életét követelte az évek során és az őket célzó támadásokkal továbbra is számolnia kell a hadseregnek.

Mindeközben Tuniszban tüntetések zajlottak, amelyre a rendőrség utak és forgalmi csomópontok lezárásával válaszolt. Az emberek úgy érzik, ki kell állniuk a szabadságuk védelme érdekében az igazságtalan rendőri intézkedések és túlkapások egyre gyakoribbá válása miatt, amelyben a demokrácia erodálódását látják. Ez sérti a 2011-ben kivívott szabadságot – hangoztatják a tüntetők.

A növekvő társadalmi és gazdasági feszültség oka továbbá, hogy tíz évvel a forradalmi események után Tunézia politikai rendszere fulladozik mivel a 2019-es választások eredményeképpen fragmentálttá vált a Parlament összetétele és azóta az elnök, a miniszterelnök és a parlament képtelen az eredményes egyeztetésre, aminek következménye a stagnáló gazdaság.

 

Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Márkus Gergely, Szomolányi Szabolcs

Szerkesztette: Halasi Gábor

Címlapkép: Teherán, 2021. március 11.
A legfőbb iráni vezető hivatala által közreadott képen Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah élő adásban mond beszédet Teheránban 2021. március 11-én. Az ajatollah képmutatással vádolta az Egyesült Államokat rijádi kapcsolataik vonatkozásában. Hameini szerint az amerikaiak szüntelen az emberi jogokról beszélnek, de mégis egy bűnözőt támogatnak. Ezzel az amerikai hírszerzés jelentésére utalt, amely szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelte el 2018-ban Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró meggyilkolását.
(Forrás: MTI/EPA)

A MENA 04 – MENA térség hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Koszovó

2020. november 5-én Hashim Thaci volt koszovói elnök bejelentette lemondását, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat háborús és emberiesség elleni bűnök vádpontjában. Ezt követően Vjosa Osmani házelnök vette át az államfői teendőket és 2021. január 7-én feloszlatta a koszovói parlamentet és előrehozott választásokat írt ki február 14-re, miután az alkotmánybíróság decemberben érvénytelennek nyilvánította a kormány megválasztását.

A testület indoklása szerint a kormányt nem az alkotmánnyal összhangban választották meg, mert Avdullah Hoti a kinevezéséhez szükséges parlamenti többséget a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt roma kisebbségi képviselő, Efrem Arifi szavazatával szerezte meg, akit 2018-ban tizenöt hónap börtönre ítéltek, mivel egy civil szervezeten keresztül huszonhatezer eurót sikkasztott.

Az alkotmánybíróság megállapítása szerint Arifi jogellenesen vett részt a parlamenti szavazáson, ugyanis a törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben. Az ő voksa nélkül pedig nem volt meg a kormány megválasztásához szükséges többség. A február 14-i országgyűlési választáson történelmi győzelmet aratott az Albin Kurti által vezetett Önrendelkezés Mozgalom (Lëvizja Vetëvendosje, LVV), a Politico becslései szerint 98 százalékos feldolgozottságnál a baloldali-nacionalista pártnak a szavazatok 48 százalékát sikerült begyűjtenie. Kurti a belföldi helyzetre összpontosította választási kampányát és csak mérsékelt ígéreteket tett a külpolitikával kapcsolatban. Az LVVválasztási kiáltványában vállalta, hogy aktív és innovatív külpolitikát folytat és kifejezte hajlandóságát stratégiai kapcsolatok fenntartására Albániával, az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és az Egyesült Királysággal. Az EU tekintetében arra összpontosított, hogy oktatási és fejlesztési támogatás révén kívánja elérni az uniós tagsághoz szükséges normákat és ígéretet tett az Európai Integrációs Minisztérium helyreállítására.

Albánia vonatkozásában felmerült a közös gazdasági és politikai együttműködési mechanizmusok tovább erősítésének a gondolata, ideértve a külpolitikát és a nemzetbiztonságot is. Nem tértek ki azonban az EU által közvetített, Szerbiával folytatott párbeszédre. 1999 óta egy párt sem aratott még ilyen nagyarányú győzelmet a koszovói választásokon. Albin Kurti tavaly február elején lett miniszterelnök először, azonban másfél hónappal hatalomra kerülése után szétesett az általa vezetett kormánykoalíció, miután a kisebb kormánypárt, a Koszovói Demokratikus Liga (Lidhja Demokratike e Kosovës, LDK) kiszállt a szövetségből. A két párt között a kormányalakítástól kezdve ellentét húzódott, főként, miután a Trump-kormányzat megpróbált nyomást gyakorolni Kurtira, hogy tegyen lépéseket a Belgráddal kialakított kapcsolatok rendezésére, amit a miniszterelnök nem tartott prioritásnak. A vitás helyzetet tovább fokozta a Szerbiából érkező árukra 2018 novemberében kivetett 100 százalékos vám eltörlésének kérdése is. Az LDK végül bizalmatlansági indítványt nyújtott be Kurti ellen, melyet a parlament megszavazott. A 2021. február 14-i eredmények alapján az LVV támogatottsága közel megduplázódott az előző választás óta, míg az LDK-é a felére csökkent.

Izrael és Koszovó február 1-én virtuálisan aláírták a dokumentumokat arról, hogy felveszik egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Koszovó nem Tel-Avivban, hanem Jeruzsálemben nyitja meg izraeli nagykövetségét. A lépés több nemzetközi szereplőből ellenérzést váltott ki, így rosszállását fejezte ki Törökország, a Palesztin Hatóság és az Arab Liga is, mivel állásfoglalásuk szerint Koszovó megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának 478. számú határozatát, amely 1980-ban elítélte Izraelt Kelet-Jeruzsálem megszállásáért, és megtiltotta az államoknak, hogy diplomáciai képviseleteket létesítsenek a városban. Természeten Szerbia sem örült a kapcsolat létrejöttének, mellettük azonban az EU is kifejezte elégedetlenségét, hiszen ezzel Koszovó szembe helyezkedett az uniós külpolitikával, amely tiltja a tagállami képviseletek áthelyezését Tel-Avivból. A két ország kapcsolatában az áttörést az Egyesült Államokban 2020 szeptemberében aláírt koszovói-amerikai bilaterális egyezmény hozta meg.

Írta: Boncz Virág

Bosznia-Hercegovina Athén vezetheti Szarajevót Uniós útján

Nikos Dendias görög külügyminiszter Bosznia-Hercegovinába látogatott január 29-én, ahol ígéretet tett, hogy segítséget nyújt Bosznia-Hercegovinának abban, hogy minél előbb uniós tagsághoz juthasson. Bosnyák kollegáját, Bisera Turkovicot arról tájékoztatta Dendias, hogy „lehetőségük nyílt arra, hogy megoldást nyújtsanak a kétoldalú együttműködés további erősítésére minden területen, kezdve a politikai párbeszéddel”. Dendias kiemelte, hogy Görögország és Bosznia-Hercegovina közeli szövetségesek, és közös célként jelölte meg, hogy gazdasági és kulturális értelemben is sikeres együttműködéseket alakítsanak ki. „Külön öröm számomra annak a hangsúlyozása, hogy Szarajevóban és Banja Lukában modern görög nyelvű tanfolyamokat tartanak. Remélem, hogy amikor a körülmények megengedik, a tanítás folytatódhat fizikai jelenlétű oktatással” – fogalmazott.

Idén is megemlékeztek a Markale téri mészárlásról

Február 5-én tartottak megemlékezést Bosznia-Hercegovinában arról az eseményről, melyben 68-an életüket vesztették, 150-en pedig megsebesültek, a délszláv háború idején Szarajevóban. Az 1994-es Markale piactéri lövöldözés volt az 1992 áprilisától 1995 decemberéig tartott szarajevói ostrom egyik legnagyobb mészárlása. A megemlékezésen családtagok, áldozatok és túlélők koszorúztak és imádkoztak az elhunytakért. Az megemlékezésen részt vett Zeljko Komsic, a Bosznia-Hercegovinai Elnökségi Tanács horvát társelnöke is. Komsic beszédében rámutatott, hogy a mészárlás évfordulóján tartott népes megemlékezés a szolidaritás és az empátia mutatói. „A piacon meggyilkoltak ártatlan civilek voltak. Ez bebizonyítja, milyen lesújtó egy ilyen tragédia. A szarajevói emberek első számú feladata, hogy sose felejtsék el az áldozatokat” – fogalmazott Komsic.

Meglátogatta a leégett boszniai migránstábort az uniós biztos

Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa látogatást tett Bosznia-Hercegovinában a február 15-i héten, aminek elsődleges célja volt, hogy megismerje a migránsok és a menekültek helyzetét az országban. Johansson a helyszínen többször is elmondta, hogy mivel Bosznia-Hercegovina továbbra is pályázik az uniós tagságra, így az Európai Bizottság elvárásai magasabbak a migrációkezeléssel kapcsolatban. A belügyi biztos szemrevételezte a lipai menekülttábor maradványait is az ország északnyugati részén, melyet december 23-án pusztított el egy ismeretlen eredetű tűz. Ennek eredményeképp a tábor migránsai és menekültjei menedék nélkül maradtak a fagyos boszniai tél elején, alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés nélkül. Az eset jól reprezentálta, hogy Bosznia-Hercegovina területi államigazgatási és országos illetőségű szervei egyelőre képtelenek hatékony megoldást találni az elszállásolt emberek védelmének kérdésében.

Nem kap Bosznia-Hercegovina vakcinákat a WHO-tól

Míg különböző országok folyamatosan versenyben állnak egymással a koronavírus elleni oltási programjaik hatékonyságával, más országok a lista végén kullognak: ilyen Bosznia-Hercegovina is, ahol éppen, hogy csak elkezdődött az oltás. (Ennek a legfőbb oka, hogy a nyugat-balkáni ország nem kap vakcinát a WHO COVAX mechanizmusán keresztül.) A boszniai média által szerdán idézett levélben – melyet Szarajevó kapott a WHO-tól – azt állítják, hogy   a nemzetközi szervezet 23.400 adag Pfizer-vakcinára tett ígéretet, amennyiben az ország teljesíti a COVAX mechanizmus feltételeit – ami megállapítható, hogy sikertelen volt, ugyanis többek között nem álltak rendelkezésre megfelelő hűtők a vakcinák tárolására, illetve több jogi és adminisztratív szempont is megsértettek az illetékesek.

Börtönre ítélték a legkeresettebb bosnyák terroristát

Bűnösnek találta a boszniai legfelsőbb bíróság és hat év börtönre ítélte Jasmin Keserovicot, aki 2013 januárjában hagyta el az országot, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljon Szíriában. A férfi terrorista cselekedeteket is végrehajtott a Közel-Keleten Abu Muhamed Al Bosni néven. Keserovic fellebezett, azonban pár nappal később, február 25-én a bíróság ismét bűnösnek találta. A férfi 2016-ban közzétett egy videót is bosnyák nyelven, melyben arra buzdította a nyugat-balkáni állam muszlim fiataljait, hogy csatlakozzanak és harcoljanak az Iszlám Állam oldalán.

Írta: Gönczi Róbert

Szerbia Szerbiában újra emelkednek a számok

Predrag Kon járványügyi szakember és válságstábja elmondása szerint február hónapban rohamosan romlott a járványhelyzet Szerbia területén, kiváltképp Belgrádban, Újvidéken és Nišben. Kiemelték, hogy a fertőzöttek számának emelkedő tendenciája nem hagyható figyelmen kívül, mert azok alapján megállapítható, hogy nem sokkal állnak a harmadik hullám kialakulása előtt.

Az elmúlt hónapban napi szinten 2000-3000 fertőzöttet diagnosztizáltak, körülbelül 3641 pácienst kezelnek kórházban, akik közül 153-an szorulnak lélegeztetőgépre. A járványgörbe drasztikus emelkedésének megfékezésére Szerbiában már hivatalosan több, mint egymillió adag koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a Sinopharm és a Pfizer mellett az orosz Szputnyik V vakcinából. Mérési adatok szerint Szerbia teljes lakosságának 10,9%-a kapta meg legalább az egyik oltást és 7,1 %-a már a második adag vakcinát is. Ezzel világviszonylatban Szerbia rendelkezik a 8. legjobb arányban 100 főre vetített oltóanyagmennyiséggel.

A folyamatosan beérkező oltóanyagszállítmányok ellenére Goran Stevanović, a belgrádi Infektológiai Klinika igazgatója azt javasolja a kormánynak, hogy újabb járványügyi szigorítások kerüljenek bevezetésre. Ennek keretében elsősorban a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási idejének és a turisztikai létesítmények kapacitásának csökkentését szorgalmazza.

Írta: Haiszky Edina

Észak-Macedónia

Kisebb belpolitikai botrány zajlott le 2021 februárjában Észak-Macedóniában. Saso Mijalkov, a VMRO befolyásos tagja és a hírszerzés korábbi vezetője, öt nappal bírósági tárgyalása előtt eltűnt a hatóságok látóköréből. Mijalkov ellen, aki nem mellesleg Nikola Gruevszki ex-miniszterelnök unokatestvére, a telefonbeszélgetések illegális lehallgatásának ügyében folyik eljárás, ráadásul a vád szerint a bizonyítékok megsemmisítésére is utasítást adott beosztottjainak. Február 22-én a rendőrség nem találta otthonában Mijalkovot, akit a február 26-i, ítélethirdetéssel is járó tárgyalásig házi őrizetben és 24 órás vizuális megfigyelés alatt tartottak volna, így jelenleg elfogatóparancs volt érvényben ellene.

A sajtóban megjelent hírek szerint a vádlott állítólagos szökéséről az ügyészségnek és a belügyminiszternek is voltak információi. Felmerült annak a gyanúja, hogy Mijalkov Görögországba távozhatott, ahová az ugyanezen ügyben érintett korábbi munkatársai is menekültek, Oliver Spasovski belügyminiszter február 23-i közlése szerint azonban valószínűleg nem hagyta el az országot. Ez utóbbi feltevés beigazolódott, mivel ugyanezen a napon Mijalkov jelentkezett az ügyészségen – eltűnését azzal indokolta, hogy rosszul érezte magát, és ezért izolációba vonult.

Az üggyel kapcsolatban a szociáldemokrata miniszterelnök, Zoran Zaev érintettsége is felmerült. Egy nyilvánosságra került telefonbeszélgetés alapján Zaev és Mijalkov a 2016-os választásokon együttműködhettek a VMRO-kormányzat megbuktatásában. Emellett később Mijalkov az ország nevének megváltoztatásáról szóló parlamenti szavazáson a pártjának irányvonalával szemben a névváltoztatás ügye mellé állt, és igyekezett több párttársát is erre rávenni – emiatt sok VMRO-szimpatizáns árulónak kiáltotta ki. Mijalkov állítólagosan a VMRO jelenlegi vezetőjének, Hristo Mickovskinak megbuktatásán is munkálkodott. A VMRO a kormányzatot vádolta Mijalkov szökésének megszervezésével, a korábbi összejátszásaik fényében.

Saso Mijalkov további öt büntetőügyben is érintett, így a bíróság akár 12 és 14 év közötti börtönbüntetést is kiszabhat.

Írta: Kőbányai Dénes

Albánia

A dombokkal és hegyekkel szabdalt Balkánon a helyzet mindig is feszült volt. Az előző időszakban Albániát természeti katasztrófák sújtották, ugyanis komoly méretű áradásokkal kellett megküzdenie, és 7500 hektárnyi területről telepített ki a hadsereg. Az áradások mellett földrengést is rögzítettek. Ami a járványt illeti, a fertőzöttek száma folyamatosan növekszik. Február 10-től, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében kijárási tilalom lépett életbe este 8 óra és reggel 6 óra között. Ebben az intervallumban betiltották az éttermek, bárok és kávézók működését.

„Persona non grata” -tól „personae non gratae”-ig  

Az albán külügyminisztérium január 21-én jelentette be, hogy Alekszej Krivoshejev orosz diplomatát kiutasították Albániából, mert megsértette a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló intézkedéseket. Az albán külügyminisztérium közleménye szerint Krivoshejevet “persona non grata”-nak nyilvánították és felszólították, hogy 72 órán belül hagyja el az országot. Tirana azt állította, hogy tavaly április óta többször is felhívták az orosz fél figyelmét Krivoshejev viselkedésére, ugyanakkor az országban működő orosz nagykövetség megalapozatlannak tartotta a diplomata kiutasításáról szóló döntést.

A nemzetközi diplomáciai gyakorlatnak megfelelően nem hozzák nyilvánosságra azon személyek nevét, akiket “persona non grata”-nak nyilvánítottak, elsősorban a családjuk és személyes biztonságuk érdekében, de az albán külügyminisztérium ezzel ellentétesen járt el. Február elején Oroszország a saját stílusában válaszolt. A közlemény szerint az oroszországi albán nagykövetet berendelték a külügyminisztériumba, és közölték vele, hogy a követség titkárát „persona non grata”-nak nyilvánították. A diplomata 72 órát kapott, hogy elhagyja Oroszországot.

Írta: Živković Lara

Montenegró Magyar diplomaták segítik Montenegró Európai Uniós integrációját

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Budapestre látogató Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján a magyar külpolitika célkitűzésének nevezte a nyugat-balkáni térség stabilitását. A magyar tárcavezető szerint hazánk mindenben támogatja Montenegrót a csatlakozási eljárás során. Szijjártó bejelentette, hogy két magyar diplomata segíti a nyugat-balkáni ország kormányát a csatlakozási tárgyalásokra való felkészülésben.

A honvédelmi miniszter udvariassági látogatáson fogadta Montenegró külügyminiszterét

Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere udvariassági látogatáson fogadta Djordje Radulovic montenegrói külügyminisztert. Benkő Tibor tájékoztatta Radulovicot, hogy Magyarország számára a Nyugat-Balkán stabilitása és biztonsága kiemelten fontos. A két miniszter áttekintette Magyarország térségben betöltött szerepét a NATO és EU missziókon keresztül. A találkozót követően Benkő Tibor és Djordje Radulovic megállapodtak a kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről.

Szerbia 2000 adag Sputnik V vakcinát adott át Montenegrónak

A szerb és montenegrói kormány közös közleményükben jelentette be, hogy Belgrád kétezer adag orosz Sputnik V vakcinát adományoz szomszédjának. A leszállított vakcinát további kétezer követi majd a közeljövőben. Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter a hónap elején bejelentette, hogy országa a kérésük ellenére továbbra sem kapott vakcinaszállítmányt az Európai Uniótól.

Az EU különmegbízottja nyugat-balkáni körútra indul

Miroslav Lajcak korábbi szlovák külügyminiszter, az Európai Unió Belgrád-Pristina dialógusért és egyéb regionális kérdésekért felelős különmegbízottja nyugat-balkáni körútra indul március elején. Az Európai Unió sajtóközleménye szerint Lajcak Szerbiába, Koszovóba, illetve Montenegróba látogat el és párbeszédet folytat az országok kormányival.

Koszovó saját költségvetéséből támogatja az albán többségű közösségeket Szerbiában és Montenegróban

A Montenegrót és Szerbiát sújtó áradásokat követően a választásokon vereséget szenvedett koszovói kormány az ország saját költségvetéséből támogatja az albán többségű közösségeket. Avdullah Hoti leköszönő miniszterelnök bejelentése szerint a koszovói kormány 10 ezer eurót biztosít az Ulcijn kastély helyreállítására, valamint további 200 ezer eurót a szerbiai Bujanovac város helyrehozatalára.

Újabb változások az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban

Milo Djukanovic montenegrói elnök aláírta a 21019-ben bevezetett egyházügyi törvénnyel kapcsolatos változásokat. Az elfogadott törvény szerint a Szerbiai Ortodox Egyház köteles volt átadni a tulajdonában lévő földterületet, illetve épületeket az újra függetlenített Montenegrói Ortodox Egyháznak. A törvényhez benyújtott módosítást első alkalommal megvétózta, ám január végén a javaslat újra többséget szerzett a podgoricai törvényhozásban.

Zavar a montenegrói kormánykoalícióban

A montenegrói kormánykoalíció legerősebb tagja a Demokratikus Front kijelentette, hogy amennyiben partnerei nem fogadják el a speciális ügyész elmozdítását lehetővé tévő törvényt, a párt a továbbiakban nem vesz részt a parlamenti munkában. Szakértők szerint a Demokratikus Front célja, hogy nyomást gyakoroljon a szövetségeseire, valamint, hogy bejuttassa politikusait a szakértőkből állós testületbe. A jelenlegi kormánykoalíció 41 hellyel rendelkezik a podgoricai parlamentben, ennek eredményeként a 18 képviselőt adó Demokratikus Front esetleges távolmaradása szinte lehetetlenné tenné a kormánykoalíció munkáját.

Írta: Párducz Árpád

Címlapkép: Budapest, 2021. február 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter, miután szándéknyilatkozatot írtak alá Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Montenegró Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sport Minisztériuma közötti 2021-2023-as évekre szóló Stipendium Hungaricum Program keretében folytatandó együttműködésről a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. február 26-án. (Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Balkán 03 – Balkán Hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Peking átalakítja a hongkongi választási rendszert

Xu Qiliang, a kínai Központi Katonai Bizottság alelnöke a hadsereg támogatásáról biztosította az Országos Népi Gyűlést (NPC) a hongkongi választási rendszer megreformálását illetően. A döntés a városban jelentős politikai hatalmat szerző ellenzéki erők térnyerését hivatott visszaszorítani, így hátráltatva a 2022-es választásokon való részvételüket is egyben. Az intézkedés elfogadásával várhatóan meg fog növekedni a pekingi befolyás alatt álló 1200 fős Választási Bizottság jogköre, amely – többek között – a város élén álló kormányzó megválasztásáért is felelős. Xiao Baolong, a Hongkongi és Makaói Ügyekért Felelős Állami Tanács elnöke szerint, „Azok, akik szemben állnak a hazafiakkal rombolják az egy ország két rendszer elvét és nem szabad megengedni számukra, hogy képviseltethessék magukat a Hongkongi Különleges Közigazgatási Régió politikai életében”. A 2020 nyarán elfogadott új nemzetbiztonsági törvény életbelépésével megkezdődött a kommunista pártvezetést kritizáló hongkongi személyek és szervezetek tevékenységének célzott ellehetetlenítése. A pekingi kijelentéseket mind az USA, mind az Európai Unió a jogállamiság aláásásaként és az 1997-ben elfogadott „egy ország két rendszer” elv megsértéseként értékelte.

Írta: Zernig Csombor

Cseh-magyar repülőgépeket vásárol a vietnami védelmi minisztérium

Tizenkét darab L-39NG sugárhajtású kiképző- és könnyű harci repülőgépet rendelt a vietnami védelmi minisztérium az Aero Vodochody Aerospace-től. A vállalat tavaly került a budapesti székhelyű Aero Investment Partners Zrt. tulajdonába, melynek részvényeinek 51%-át Tombor András üzletember, 49%-át pedig a cseh OMNIPOL csoporthoz tartozó AERO International birtokolja. A gépeket 2023 és 2024 között fogják leszállítani. A cseh védelmi minisztérium által tavaly bejegyzett modellből ez az eddigi legnagyobb megrendelés, a felek között a fegyverexporttal foglalkozó OMNIPOL közvetített. Utóbbi elnöke, Jiří Podpěra mérföldkőnek nevezte az üzletet az L39-NG-projekt számára. A gépeknek Vietnamon kívül a szenegáli légierő is biztos vásárlója, amely korábban négy példányra adott le rendelést. A repülős képzéssel foglalkozó RSW Aviation és SkyTech cégek 12, valamint 10 gép vételéről tárgyalnak jelenleg a gyártóval.

A szerződés értéke még ismeretlen, azonban a gépek mellett magában foglalja a pilóták, szerelők és oktatók kiképzését, pótalkatrészeket, valamint logisztikai felszereléseket és támogatást. Az L-39NG az L-39 kiképzőgép korszerűsített változata, amelyet 1970-ben helyeztek üzembe. Az új repülőgép számos újítást tartalmaz az eredeti kialakításhoz képest, többek közt modern üvegfülkével, továbbfejlesztett elektronikával és az amerikai Williams International által gyártott FJ44 turbofan motorral rendelkezik. Vietnam tavaly Oroszországból rendelt nagyobb teljesítményű Yak-130 sugárhajtásó kiképzőgépeket. Az Aero Vodochody szerint azért esett most az L-39NG-re a vietnami védelmi minisztérium választása, mert azok olcsón és megbízhatóan üzemeltethetőek.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Drónhír

Pilóta nélküli repülőket vásárol az Egyesült Arab Emirátusok Kínától. A feltételezhetően 16 millió dolláros üzlet kettő fajta drónt foglal magába. A kínai NORINCO vállalat által fejlesztett Golden Eagle CR500 típusú drónból 10-15, míg az MR40 típusból 20 darabot tervez vásárolni Abu Dhabi. Az MH40 közel 30 percet képes a levegőben tölteni egy 5 km-es sugárban főleg felderítési feladatok ellátására alkalmas. A CR500 már 5 órát bír a levegőben, és célmegjelölésre, kommunikáció átjátszására képes, de rakétákkal is felszerelhető.

Az üzlet nagyban köszönhető annak, hogy a kínai NORINCO és az Abu Dhabiban bejegyzett International Golden Group közös kutatás és fejlesztés programot hozott létre, mely a helyi igények kielégítését helyi kapacitásokkal való kutatással és fejlesztéssel kívánja kielégíteni. Ezen program gyümölcseit mutatták be a 2020-sa IDEX-en a pilóta nélküli repülő eszközökre fókuszálva, ahol egy meg nem nevezett tisztviselő a fenti drónüzletet ismertette.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Eszkalálódó erőszak Mianmarban

Továbbra sem csillapodtak az összecsapások Mianmarban. Az elmúlt hetekben a biztonsági erők a könnygáz- és a különféle villanó- és kábító gránátok mellett nem egyszer használtak éles lőszert a tüntetők ellen Yangon, Dawei, Mandalay, Myeik, Bago és Pokokku városaiban.

Február utolsó napjaiban országszerte több ezer ember vonult az utcákra, és rövidesen heves összecsapások alakultak ki a tiltakozók és a kormányerők között. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának nyilatkozata szerint csak a február 28-i napon mintegy 18 halálos áldozatról és 30 sérültről érkezett információ. Ugyanakkor a külföldön élő burmaiak által működtetett Democratic Voice of Burma oldalán található adatok szerint vasárnap 22 ember halt meg, 10 kritikus állapotban van, és további több száz sérült meg. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint „Nem szabadna éles lőszert használni a tömeg irányítására és feloszlatására” – valamint „minden halálesetet és súlyos sérülést azonnal és pártatlanul ki kellene vizsgálni.”

Március 3-án, szerdán további 38 személy vesztette életét, amely az eddigi legmagasabb szám a puccs kezdete óta. Közöttük van egy 14 éves fiú és egy 19 éves lány, akik az utcán vesztették életüket, mikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala összesen mintegy 54-re teszi azoknak a számát, akik az erőszak áldozatául estek, valamint 1700-ra, akiket letartóztattak az elmúlt egy hónap során.

Az egy hónapja tartó rendszerellenes megmozdulások azt követően alakultak ki, hogy február elején a hadsereg váratlanul átvette a hatalmat Mianmarban, és az ország demokratikusan megválasztott vezetőit házi őrizetbe helyezte. Az elmúlt hetekben az eleinte szórványosan kialakuló megmozdulások nyomán az utcák csataterekké változtak az ország több városában. A puccsot követő hetekben a mianmari hadsereg a 2020-as thaiföldi tüntetésekből tanulva a „kivárásra játszott”, és reménykedett abban, hogy egy idő után maguktól alábbhagynak a tiltakozások. Úgy tűnik a negyedik hétre ez a türelem elfogyott, és nem vonakodnak fegyveresen fellépni az utcára vonuló polgárokkal szemben.

Drámai felszólalás az ENSZ Közgyűlésen

Az egész világon komoly figyelmet kapott Kyaw Moe Tun, Mianmar állandó képviselője az ENSZ-ben, aki a jelenleg háziőrizetben lévő Aung Szan Szú Csí kormánya nevében szólalt fel a Közgyűlésen. Beszédében nyilvánosan elítélte a katonai puccsot, valamint felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a Biztonsági Tanácsot, és a nemzetközi közösséget, hogy „bármilyen szükséges eszközzel, de lépjen fel a mianmari katonai junta ellen.” Drámai felszólalását az ellenállók jelképével, három ujjának magasba emelésével zárta. Habár bátorságát többen méltatták, másnap a mianmari állami televízió Kyaw Moe Tunt hazaárulónak bélyegezte, és a junta azonnali hatállyal visszavonta az ENSZ képviselői megbízatását. Mivel az ENSZ nem ismeri el hivatalosan a katonai juntát, valamint nem kapott hivatalosnak tekinthető értesítést Kyaw Moe Tun képviselői státuszának változásáról, így a bátor képviselő vélhetően továbbra is megtarthatja állását. Ha a Min Aung Hlaing tábornok vezette junta mégis megpróbál új állandó képviselőt küldeni az ENSZ-be, az komoly vitához vezethetne akár a Biztonsági Tanácsban is. Az ENSZ főtitkár különleges követe, Christine Schraner Burgener figyelmeztette a 193 tagot számláló Közgyűlést, hogy egy ország se ismerje el legitimnek a februárban puccsal hatalomra került katonai juntát. Habár az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciók bevezetésével is hangot adott tiltakozásának, Oroszország és Kína továbbra is Mianmar belügyének tekinti a februári puccsot. Kyaw Moe Tun szombati menesztésére válaszul a korábbinál hevesebb megmozdulások kezdődtek, amelynek több tucat sérültje és halálos áldozata lett.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Tüntetések Ázsiában

Az elmúlt időszakban ismét százezrek vonultak tüntetni – az ázsiai utcákra és digitális térbe egyaránt. Katmandutól Delhig, Bangkokon és Yangonon át indultak – és folytatódtak – mozgalmak az emberi jogok tiszteletben tartásáért. Katmanduban a nők az erőszak és a „mélyen gyökerező patriarchális gondolkodásmód” megszüntetését követelik. Mianmarban, Yangon utcáin, Aung San Suu Kyi szabadon bocsátásáért tüntetnek. Indiában továbbra is országszerte tiltakoznak a (vallás, jövedelem és kasztrendszer sajátosságaiból adódóan különösen kiszolgáltatott) mezőgazdasági termelők, Indonéziában a számítógépes megfigyelés és a megbélyegzés ellen küzdenek az aktivisták.

A Nepáltól Mianmarig terjedő, a jelek szerint külön érdekek által motivált mozgalmaknak egy közös vonásuk van: polgárok vezetik őket, alulról felfelé szerveződnek, a társadalom alapjaiból emelkednek ki, diákok, anyák és gazdálkodók egyenlően gyakorolják a békés tüntetéshez való jogukat. Azt is megfigyelhetjük, hogy erre válaszul gyakran alkalmaznak ellenállást vagy erőszakot a kormányok.

“Annak ellenére, hogy a katonaság megpróbálja letartóztatni az embereket, a mianmari tüntetők száma megsokszorozódott” – írja az Ázsiai Fejlesztési Szövetség (ADA). A délkelet-ázsiai államszövetségben a február 1-jei katonai puccs elleni kampányok, ehhez kapcsolódó tüntetések és polgári engedetlenség az elmúlt évtizedek legnagyobbjainak tekinthetőek. Az egészségügyi szakemberek, az egyetemisták és a dolgozók a katonai diktatúra végleges megszüntetését követelik, több ezren kérik Aung San Suu Kyi civil vezető szabadon bocsátását.

Indonéziában „kibertámadások történtek a COVID-19 kezelésében kormányzati politikát kritizáló aktivisták ellen. Egy aktivista WhatsApp-fiókját feltörték, majd zavargások és gyűlöletkeltések felbujtásával vádolták meg. Az internetes támadások és a feltörési kísérletek az újságírók közösségi média-fiókjait is megcélozták” – nyilatkozta Tatat Sukarsa, az Indonéz Fejlesztés Nemzetközi Civil Fórumának (INFID) tagja. A délkelet-ázsiai szólásszabadság hálózat (SAFEnet) ellenőrzése alapján több aktivista, munkavállaló és egyetemi hallgató ellen történt digitális támadás a koronavírus-járvány indonéziai kitörése óta. Ezeket feltört Instagram-fiókok, WhatsApp-számok átvétele, Twitter-fiókokba történő bejelentkezési kísérletek és egyéb online fenyegetések jelentették. Egy friss felmérés szerint az indonéz lakosság közel 70%-a tart attól, hogy online kifejezze véleményét.

Nepál-szerte nők szerveznek felvonulásokat, hogy tiltakozzanak a nemi erőszak és szexuális zaklatási esetekkel szemben, amelyekben nem történt letartóztatás. A tüntetők egy közelmúltbeli kormányzati javaslat ellen is tiltakoznak, amely előírja, hogy a nők külföldi utazáshoz engedélyt kell kérjenek a helyi önkormányzattól és családjuk férfi tagjaitól. A Facebooktól a TikTokig az aktivisták online harcolnak, hogy tiltakozzanak és javaslatot tegyenek megoldásokra.

„A digitális aktivizmus továbbra is angol nyelven zajlik, ennek ellenére most sokan próbálnak információkhoz jutni nepáli nyelven és hazánk számos más őshonos nyelvén. Sok munka van még hátra, és az a tapasztalat, hogy néha a digitális tér állandósíthatja az egyenlőtlenségek mintázatát, amelyeket megpróbál törni” – nyilatkozta Jesselina Rana, a 25 éves katmandui aktivista, akinek munkásságához fűződik a Nepali Feminist digitális platform kialakítása.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben teret nyerő mozgalmak mind a múltbéli, mind a jelenlegi trendek és geopolitikai áramlatok eredményei. A polgárok napjainkban nemcsak az utcákon, hanem a digitális térben is törekszenek a tartós, társadalmakat átformáló eredmények elérésére.

Írta: Györgyi Dominika

Címlapkép: Mianmari puccs. Mandalaj, 2021. március 8.
A puccs ellen tüntetők a megbuktatott Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsos (kormányfő) szabadon bocsátását követelik a mianmari Mandalajban 2021. március 8-án. A hadsereg február 1-jén vette át a hatalmat Mianmarban, és azóta folytatódnak a tiltakozások a biztonsági erők egyre brutálisabb fellépésének ellenére is.
(Forrás: MTI/EPA/Kaung Zav Hein)

A Ázsia 06 – Ázsia hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kedves Olvasók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy első alkalommal elindul az Afrika hírfigyelő, amely havonta jelentkezik aktuális és releváns hírekkel a Száhel-övezettől egészen Fokvárosig. Az írásokat az Afrika műhely tagjai állítják össze gazdasági, biztonságpolitikai, valamint bel- és külpolitikai témakörökben. A tagság aktívan kutatja Afrika jelenét és múltját, ezzel megpróbálva felfedni a kontinenst terhelő egyes kihívások eredőit és felvázolni milyen kiutak létezhetnek az egyes országok számára. Afrika a lehető legtöbb összetevőt tartalmazó képlet, amelyben az egyes ismeretlenek megfejtéséhez több tudományterület tudásanyaga szükséges. Az ebben való eligazodáshoz igyekszik segítséget nyújtani csapatunk, remélve, hogy ezen célunk sikeres lesz és népszerűsíthetjük Afrikát nem csak a tudományos, de a hétköznapi közbeszéd szintjén is.

Kovács Ádám
(műhelykoordinátor)

 

Ruanda – Bíróság előtt a Hotel Ruanda hőse

Paul Rusesabagina neve sokak számára ismerős lehet, a ruandai politikus ugyanis komoly szerepet játszott a kilencvenes években a ruandai mészárlások idején, amikor menekülteket bújtatott a tömeg elől. Történetét a 2004-ben készült Hotel Ruanda című film is megjeleníti. 2020 augusztusának végén egy dubai tartózkodás során tartóztatták le terrorizmus vádjával.

A meghallgatások idén februárban kezdődtek, összesen tizenkét vádpontot illetően kell Rusesabaginának tisztáznia magát. Ezzel kapcsolatban a politikus családja kifejezte aggodalmát a bebörtönzött családfő iránt, tartva attól, hogy a börtön rossz körülményei súlyos egészségügyi károkat okoznak az idős férfinak.

Carine Kanimba, Rusesabagina lánya a letartóztatással kapcsolatban a belga hatóságokhoz fordult, mivel a család úgy érzi, alaptalanok a vádak és méltatlanok a fogvatartási körülmények, így tisztességes tárgyalásról sem lehet szó. A hatalmon lévő ruandai elnök, Paul Kagame diktátori uralma miatt jogos az aggodalom az idős politikus életét illetően. Belgium diplomáciai úton igyekezett segíteni Rusesabagina egészségügyi támogatását, különféle gyógyszereket és szakértő orvosokat próbálva beküldeni hozzá, melyek azonban a beszámolók szerint nem értek célba.

Rusesabagina kapcsán előrelépést jelentene, ha Belgium és Ruanda meg tudnának egyezni a kiadatásban, így a per belga földön zajlana. Erről azonban egyelőre nem született megállapodás.

Uganda – Dominic Ongwen, a gyerekkatonából lett háborús bűnös

Dominic Ongwen, korábbi gyerekkatona és LRA – tag, 2021. február 4-én bűnösnek találtatott 61 rendbeli háborús bűnök elkövetésében a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt, így életfogytig tartó bebörtönzésre számíthat. A bűnlajstrom többek között gyilkosságot, kínzást, nemi erőszakot és gyerekkatonák alkalmazását foglalta magába, 2002 és 2004 között. Az ítélet történelmi jelentőségű, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság első ízben hozott a Lord’s Resistance Army – hoz kapcsolható döntést.

Ongwennel kapcsolatban gyakran előkerül az a nézőpont, mely szerint a korábban gyerekkatonaként szolgáló fiatalember olyan súlyos lelki sebeket szerzett, amelyek birtokában felnőttként képtelen volt helyes erkölcsi morállal tekinteni az általa elkövetett bűnökre, egyszerűen nem érezve azok súlyát.

Az ügy azonban korántsem került lezárásra, ugyanis Ongwen ügyvédje, Krispus Ayena Odongo fellebbezést kér az ítélet ellen. A fellebbezés alapját a fentebb említett tény adja, mely szerint a kilencévesen elrabolt gyermek számára az LRA kötelékeiben való nevelkedés olyan súlyos lelki és mentális torzulásokat okozott, amelyek birtokában ítélőképessége erősen sérült. A másik pont, amire a fellebbezés során támaszkodhatnak, hogy Ongwen ex-felesége is felszólalt, ami viszont ellentétes a hatályos jogszabályokkal. A védelem továbbá igényt nyújtott be a teljes, ezer oldalt meghaladó joganyag angolról acholi nyelvre való fordítására, mivel a vádlott nem beszéli az angol nyelvet.

Etióp békefenntartók folyamodtak menedékjogért

Tervezett hazatérésük előtt pár nappal, tizenöt tigrayi származású etióp békefenntartó kérvényezte a menedékjogot Dél-Szudánban. ENSZ tisztviselők szerint a tigrayi békefenntartók származásuk miatti retorzióktól tartva félnek hazatérni Etiópiába, ahol tavaly évvégén indítottak támadást a kormányerők Tigray tartomány ellen.

„Kérték, hogy maradjanak. Minden támogatást megkapnak a dél-szudáni menekültügyi minisztériumtól. […] Az ENSZ menekültügyi szerve, az UNHCR felvette a kapcsolatot az ügyben a dél-szudáni hatóságokkal.” – nyilatkozta Dujarric ENSZ-szóvivő.

Veszélyben tízezrek élete

Az ENSZ egy új jelentésben számolt be a kritikus alultápláltsági helyzetről, amely Etiópia Tigray régióját sújtja a kirobbant polgárháborús helyzetben. A humanitárius segélyek átadásának fő akadályaként a folyamatos bizonytalanságot, a bürokráciát és a „különféle fegyveres szereplők” jelenlétét nevezte meg a jelentés.

Az etióp Vöröskereszt még februárban figyelmeztetett, a Tigrayban élő hatmillió ember 80 százaléka még mindig elérhetetlen a humanitárius szervezetek számára. Amennyiben nem áll be változás ezen a téren, a következő hónapokban akár több tízezer ember halhat éhen.

Vérengzés Akszumban

Egyes beszámolók szerint, a külvilágtól elvágott Tigrayban körülbelül 750 embert mészároltak le kormányerők az eritreai szövetségesiekkel és amharai milíciákkal közösen az etióp ortodoxok szent helyén, Akszumban.

Helyi források szerint a konfliktust kezdettől fogva bonyolítja, hogy eritreai csapatok is részt vesznek benne. Az etióp kormány ezt tagadja, de több bizonyíték is arra utal, hogy a szomszédos Eritrea katonái állomásoznak Tigray keleti és északnyugati részén.

Kongói Demokratikus Köztársaság

Február 9-én éjjel fegyveresek csaptak le egy az ugandai határhoz közel fekvő településre Kongó északkeleti felében. A támadást követően kivonult a kongói hadsereg. A térség biztosítása során üldözésre utaló nyomokat fedeztek fel. A faluban életét vesztett 10 civilen felül további áldozatokat találtak a környező területeken.

Pár nappal később február 15-én újabb rajtaütés történt, amely során 3 katona és 13 civil vesztette életét ismételten az ország északkeleti részén. Vasárnap a Ndalya településre beérve a fegyveresek tüzet nyitottak a lakosságra, majd felgyújtották a helyi katolikus templomot. A támadás hírére a helyszínre érkező katonák visszaverték a támadókat, ennek során veszíthették életüket a fent említett egyenruhások. A hadsereg véleménye, hogy a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) felelősek a korábbi és az újabb agresszióért is. A feltételezést alátámaszthatja, hogy korábban számos olyan támadásért vállalt felelősséget az Iszlám Állam, amelyet az ADF milicisták hajtottak végre.

A fegyveres csoport az elmúlt évben körülbelül 850 ember halálát okozta. Mindazonáltal az ENSZ még nem talált közvetlen kapcsolatot a két csoport között. Ezt követően sajnálatos módon egy európai tisztviselőt és kíséretét is utolérte a növekvő agresszió.

Luca Attanasio Kongói olasz nagykövet és kísérete az ENSZ Világélelmezési Programjának keretében utazott február 23-án egy iskola felé az ország azon részén, ahol a korábbi támadások is történtek. Az út során hat fegyveres megállította a két autóból álló konvojt, végeztek a sofőrrel és elrabolták a két olasz állampolgárt. A kongói hadsereg társulva vadőrökkel megkísérelte a túszok kiszabadítását, viszont a kialakult tűzharc során találat érte a foglyokat. Attanasio egy órával később kórházban vesztette életét.

Február 24-én egy nappal az őket ért támadás után ért földet a nagykövet és testőrének, Vittorio Iacovacc-nak a testét hazaszállító gép. Az olasz miniszterelnök Mario Draghi is jelen volt a gép fogadásakor, támogatva az elhunytak családjait. Katonai tiszteletadás mellett a temetésre 25-én került sor.

A kongói belügyminiszter a Hutu lázadó milíciát, Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (FDLR) vádolja a támadásért, azonban azok elutasították a vádakat, mondván ilyen gyáva gyilkosságokban ők nem vesznek részt. Az olasz Carabinieri rendőri erői a helyszínre utazva megkezdték az információgyűjtést, amelyet teljeskörű nyomozás fog követni.

A Kongói miniszterelnökség kijelentette, hogy ezentúl megfelelő egyeztetés nélkül a diplomáciai megbízottak nem hagyhatják el a főváros területét. A kijelentést két anonimitást kérő diplomata kommentálta, akik szerint ez sértheti a Bécsi Egyezményt.

Zambia

Közeledve a 2021. évi augusztus 12-i választásokhoz Zambia belügyminisztere, Stephen Kampyongo egy tartományi rendőrkapitányság felújítását követően biztosította a minisztériumi támogatásról az egyenruhásokat, és hangsúlyozta, hogy az országban a béke és a nyugalom megteremtése folyamatban van. Kampyongo utasította a Réz-öv tartomány (Copperbelt Province) rendőrségi parancsnokságát a munka azonnali megkezdésére, illetve az új eszközökkel való megismerkedésre, hogy a lehető leghamarabb tudjanak hatásosan fellépni az erőszak bármely formája ellen, legyen az akár politikai eredetű is. Japhen Mwakalombe, a tartomány minisztere leszögezte, hogy ez több mint munkahelyek teremtése, mivel biztonság nélkül fejlődés sincs, tehát mindez elengedhetetlen a befektetők behívásához.

Angola

Állami megemlékezés zajlott Luandában azokért, akik az Angola függetlenségéért vívott harc során estek el. Ezzel egy időben több száz fős zavargás zajlott a fővárosban. Ezek a megmozdulások 2020 második felében kezdődtek és ennek nyomán zajlottak a mostani események is, amelyek ellen a rendőrség fellépni kényszerült, mivel a tüntetés túllépte a demonstráció legális kereteit.

A tömeg ellen könnygázt vetettek be a hatóságok és körülbelül 100 főre teszik az előállítottak számát. A tüntetők az országot érintő gazdasági és politikai válság miatt kezdtek utcára vonulni azzal a szlogennel, hogy: „45 év az túl sok”, amely a kormányzó párt hosszadalmas uralmára utal az 1975-ös függetlenedéstől számítva. A mostani megmozdulások gyújtópontja 10 tüntető lelövése volt, akik ellen a fegyveresek egy a fővárostól keletre lévő gyémántbányász régióban vonultak ki. A hatóságok jelentése szerint azonban szeparatista csoport ellen léptek fel. Az eset a Human Rights Watch figyelmét is felkeltette, mivel valószínűsíthetőleg a testeket a közeli folyóba dobták. Az ellenzéki Unita párt mészárlásnak minősítette az esetet és a belügyminiszterhez fordult.

Ngozi Okonjo-Iweala, a WTO új főigazgatója

Ngozi Okonjo-Iweala lett a WTO új főigazgatója. Okonjo-Iweala megválasztása sokat váratott magára, mivel a Trump adminisztráció vétója miatt a konszenzusos döntéshozatalra épülő szervezetben nem történt érdemi előrelépés, és az Egyesült Államok hivatalosan sokáig Yoo Myung-hee-t, Dél-Korea kereskedelmi miniszterét támogatta. Az új elnök, Joe Biden azonban támogatásáról biztosította a jelöltet, így február 15-én a kereskedelmi szervezet 164 tagja megválasztotta új főigazgatóját. Okonjo-Iweala két alkalommal is betöltötte a pénzügyminiszteri pozíciót hazájában, Nigériában és tevékenyen részt vett az állami hitelek mértékének visszaszorításában. 2006-ban külügyminiszterként is szolgálta hazáját, illetve több éves tapasztalattal rendelkezik a Világbanknál eltöltött éveinek köszönhetően. Az Afrikai Unió szakosított ügynökségének elnökeként, a kormányok időjárás és környezet okozta katasztrófák elhárítására vonatkozó képességeinek fejlesztéséért dolgozott 2013-ban.

Mint a Világkereskedelmi Szervezet új elnöke, több kihívással is szembe kell néznie Okonjo-Iwealanak. Ezek egyike Amerika és Kína versengésének kezelése és a kereskedelmi háború generálta utórengések csökkentése. Biden a diplomáciai és nemzetközi intézmények által közvetített tárgyalásos megoldások mellett áll ki, a Kongresszus és az amerikai politika továbbra sem fogja tolerálni a feltörekvő ázsiai kihívót a gazdasági térben.

Az új stratégia prioritásairól a főigazgató kijelentései mellett, az is árulkodik, hogy a Gavi, The Vaccine Alliance nevű cég igazgatótanácsának vezetőjeként jó ideje kiáll az alapvető oltások széleskörű elérhetőségéért, különösen a szegényebb országok között. A COVID-19 elleni oltóanyagok minél szélesebb körű elosztásához szükséges gazdasági háttér megteremtését vehetjük az egyik fő csapásiránynak az elkövetkezőkben.

Növelnék az ENSZ békefenntartók létszámát a Közép-afrikai Köztársaságban

Antonio Guterres ENSZ főtitkár további 2750 katona és 940 rendőr bevetésére tett javaslatot, amelyet még jóvá kell hagynia a Biztonsági Tanácsnak, de a decemberben lezajlott elnökválasztás alatt kiújult harcok kapcsán indokolt a kezdeményezés. Faustin-Archange Touadéra, aki második mandátumát tölti mint elnök, azonban ezt az eredményt több lázadó csoport és a tíz évig regnáló elnök François Bozizé mögé beállt ellenzék is megkérdőjelezi. A választások alatt a lázadók egyre több területet foglaltak el a főváros körül. Az előretörést az Oroszország által küldött fegyveres erők és az ENSZ MINUSCA misszió katonái állították meg. Az események rámutattak, hogy az ország a lázadók és a kormány között megkötött béke ellenére sem haladt előrébb a stabilitás útján, így a lakosság védelmére bevetett missziós csapatokra még inkább szükség lehet a jövőben.

Nigéria

Február hónapban Nigériában számos Boko Haram által elkövetett terrortámadás történt. A Zamfara államban történt 279 iskolás lány elrablása, mely hasonlóságot mutat a 2014-es chiboki lányok elrablásához, a terrorcsoport egyik legnagyobb áldozatot érintő támadásának számít. Miután a kormány tárgyalásokat indított a terrorszervezettel, elfogott terroristák szabadon engedése és pénz ellenében az összes lány hazatérhetett. A Boko Haram emellett közzétett egy videót egy, korábban az északkeleti Borno államban elrabolt segélymunkásról, több mint egy hónappal elrablása után, melyben a kormányt arra kéri, tárgyaljon a szervezettel kiszabadításáról. A csoport tevékenysége kihat a Nigériával szomszédos Niger, Csád és Kamerun országokra is, mélyítve a társadalmi problémákat és csökkentve az oktatás minőségét.

Eközben Nigerben lezajlottak az országos választások, melyek eredményeképp Mohamed Bazoum lett az ország új elnöke. A politikai riválisa és az ország előző elnöke, Mahamane Ousmane, ellenfele győzelme után választási csalásra hivatkozott. Az eredmény kihirdetését követően országszerte tüntetések kezdődtek, melyek során több ember életét vesztette, további 400-at pedig letartóztattak. Bazoum a történtek ellenére sem hajlandó megosztani a hatalmat az ellenzékkel.

Csádban szintén 2021-ben fognak lezajlani a választások. A jelenlegi elnök, Idriss Deby ezeken már hatodik alkalommal indult, és minden eszközt bevet ahhoz, hogy megfélemlítse politikai ellenfeleit. Yaya Dillo, ellenzéki vezető otthonát egyik reggel a kormányerők megtámadták, meggyilkolva több családtagját is, köztük édesanyját és fiát. A történtek hatására országszerte tüntetések kezdődtek, a szintén Deby ellen induló politikus, Saleh Kebzabo pedig bejelentette, visszavonul a választásoktól.

Többen életüket vesztették egy rajtaütés során Burkina Fasoban

A Burkina Faso-i biztonsági erők jelentése szerint február 18-án dzsihádista fegyveresek támadták meg egy távolsági busz utasait az ország északi területén. A támadás Odulan provinciában történt, amely az ország Nigerrel szomszédos határvidékén található.  A biztonsági erők beszámolója szerint a támadásban nyolcan vesztették életüket, valamint ugyanennyien sérültek meg. Az elmúlt év során több tucatnyian vesztették életüket hasonló támadásokban Burkina Faso északi provinciáiban.

Bemutatta az elképzeléseit az átmeneti kormány vezetése Maliban

Hat hónappal az Ibrahim Boubacar Keïta elnököt megbuktató katonai puccs után nyilvánosságra hozta legfontosabb elképzeléseit az ideiglenes kormányt vezető Moctar Ouane miniszterelnök.  A miniszterelnök szerint mivel az ország jelenleg több fenyegetéssel néz szembe kiemelten fontos az ország nemzetbiztonsági rendszerének és demokratikus intézményrendszerének megerősítése.  A miniszterelnök emellett kiemelte a korrupció elleni harc szükségességét, valamint szót ejtett az ország alkotmányának esetleges reformjáról is.

Jelentős támadás az ENSZ misszió ellen Maliban

Az ENSZ Maliban állomásozó MINUSMA missziójának Doutenza közelében található táborát iszlamista fegyveresek támadták meg. A támadás során életét vesztette egy togói békefenntartó, valamint több mint húszan megsérültek.  A misszió parancsnoka Mahamat Saleh Annadif nyilatkozatban jelentette be, hogy a támadókat visszaverték, valamint elítélte a békefenntartók elleni támadásokat. A MINUSMA bejelentése szerint a sérülteket azonnal korházba szállítják és folytatják a „béke ellenségeinek” nevezett iszlamisták és különböző lázadó csoportok visszaszorítását.

Antonio Guterres ENSZ főtitkár elítélte a békefenntartók elleni támadásokat

Antonio Guterres az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára nyilatkozatban ítélte el a szervezet Maliban működő MINUSMA misszióját ért támadást.  A Mali középső részén található Doutenza közelében egy támadás során életét vesztette egy togói békefenntartó, további 27-en pedig megsérültek. A főtitkár nyilatkozatában részvétét fejezte ki az áldozat családjának és felszólította Mali biztonsági erőit, hogy tegyenek meg mindent a tettes kézre kerítésének érdekében.

Katonai offenzíva garantálhatja Szenegál déli területeinek biztonságáért

Szenegál a szomszédos Bissau-Guinea támogatásával katonai offenzívát indított az 1982 óta a Casamance régió függetlenségéért küzdő Casamance Demokratikus Erők Mozgalma (MFDC) ellen. A szenegáli hadsereg azért vonult be a térségbe, hogy megállítsa az MDFC erőit a tartomány lakosainak terrorizálásában. A hadsereg jelentései szerint sikerült elfoglalni a lázadó erők több bázisát, akik így jelentősen visszaszorultak a tartományon belül.  Elemzők szerint a regionális politika alakulása és a lázadók által elkövetett atrocitások jelentősen hozzájárultak a hadsereg sikereihez.

Csaknem 75%-kal csökkent a migráció az öbölországok felé

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) által közzétett felmérés szerint 2020 során 73%-kal csökkent az Észak-Afrikából a Perzsa öböl országaiba irányuló migráció.  A szervezet kiemeli, hogy a jelentős csökkenés azért is meglepő, mivel az Afrikából induló Jemenen keresztülhaladó és az öbölországokba vezető migrációs útvonal az elmúlt 4 évben magas kihasználtsággal működött a Jemenben dúló polgárháború ellenére is.  Az IOM a térség országaival együttműködve dolgozik a régiót érintő migrációs problémák megoldásán.

 

Írta: Hende Olivér, Márkus Gergely, Palkovics Dóra, Párducz Árpád, Tóth Milán, Ustea Dóra, Kovács Ádám

Szerkesztette: Kovács Ádám

Címlapkép: Nigériai emberrablás – Első évforduló. Abuja, 2014. április 15. 2015. április 15-én közreadott kép résztvevőkről az észak-nigériai Chibok városban elrabolt iskoláslányok emlékére rendezett virrasztáson Abujában 2015. április 14-én, az emberrablás első évfordulóján. A Nigéria északi részén 2009 óta lázadást folytató, Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet 2014. április 14-én 276 növendéket rabolt el egy bentlakásos középiskolából Chibokban. Közülük 219-en azóta sem kerültek elő. (Forrás: MTI/EPA)

A Afrika 01 – Afrika hírfigyelő, 2021. feburár bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Március 5-én Ferenc pápa Irakba utazott, ezzel megkezdve négynapos, történelmi jelentőségű látogatását az országban. A katolikus egyházfő az első, aki a közel-keleti országba látogat. A pápa elmondása szerint a „remény zarándokaként” utazik Irakba, ahol többek között keresztény menekültekkel, Ali asz-Szisztánival, az iraki síita nagyajatollahval találkozott, valamint az Iszlám Állam által elpusztított templomokat látogatott meg, továbbá Moszul városában misét tartott. A pápa iraki látogatásának fő üzenete az erőszak, a szélsőségesség megszüntetése, valamint az egyre fogyatkozó keresztény közösség szerepének növelése, jogaik védelme. Iraki keresztények helyzete

Ferenc pápa látogatása kétségtelenül felhívja a figyelmet az országban élő keresztények helyzetére, ami azért fontos, mert Irakot tartják a keleti kereszténység bölcsőjének, ahol egészen a 14. századig az iraki lakosság többségében keresztény volt. A Közel-Keleten az elmúlt két évtizedben a keresztény népesség száma jelentősen lecsökkent; amíg 1984-ben a népszámlálás szerint 1,4 millió iraki vallotta magát kereszténynek, addig ez manapság csupán 250 ezer főre tehető.

A keresztényeket érő széles körű üldözés a 2003-as iraki intervenció óta vált súlyosabbá. Főleg a nyugati erőknek dolgozó keresztény lakosságot érték terrorista támadások, őket ugyanis munkájuk miatt az irakiak árulónak minősítették. Az iraki háború alatt kb. 850 ezer keresztény hagyta el az országot.

Az ott maradottak helyzete még bizonytalanabbá vált, amikor az Iszlám Állam 2014-től hatalmat gyakorolt Irak északi régiójában, kiutasítva a keresztényeket a Ninivei-síkságról. Jelentések szerint több ezer otthont sajátított ki magának illegálisan az ISIS. Ennek okán a keresztények több, mint 40%-a hagyta el hazáját. Ezen felül az iszlamista csoport keresztény egyházi vezetőket is elrabolt és meggyilkolt.

A keresztények helyzete 2017 végén enyhült, amikor az iraki hatóságok bejelentették győzelmüket az Iszlám Állam felett. Az elmúlt pár évben több ezer család költözött vissza a térségbe.

Ferenc pápa és Ali asz-Szisztáni találkozása

Az elmúlt évtizedek politikai változásaival a muszlim-keresztény kapcsolatok is megromlottak. Ezen segíthet Ferenc pápa és a nagyajatollah találkozása. A síita vezető látta vendégül otthonában, Nedzsef szent városában a katolikus egyházfőt, ahol megvitatták az iraki keresztény és muszlim közösség békés együttélésének lehetőségeit. A találkozóról készült közleményben asz-Szisztáni azt írta, hogy az iraki keresztényeknek békében és biztonságban, az alkotmányban biztosított jogokkal kell élniük Irakban, amelyek hasonlóak a többi állampolgáréhoz .

A két vallási vezető közötti tiszteletet mutatta, hogy Ferenc pápa levette cipőjét, mielőtt belépett az ajatollah szobájába, asz-Szisztáni pedig állva köszöntette az egyházfőt, ami nagyon ritka. A találkozó azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa (aki megkapta már a járvány elleni oltást) külföldi útra ment. Egyikük sem viselt maszkot annak ellenére, hogy Irakban a fertőzöttek száma ismét megnőtt.

Bombázások Irakban

Nem a Covid-19 az egyetlen probléma, ami a pápa látogatását beárnyékolja; az elmúlt hónapokban ugyanis több robbantás is történt Irakban.

Január 21-én öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantást az iraki főváros egy népszerű, használt ruhákat áruló piacán, a Tajarán téren. A kettős öngyilkos merényletben legalább 32-en hunytak el és több, mint 100 ember sérült meg, akik kórházi ellátásra szorulnak. Bár egy ideig nem volt biztos, hogy ki felelős a történtekért, végül a támadást követő éjjelen az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a történteket.

A hónap közepén rakétacsapások érték Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek környékét. A támadás a város repülőterének közelében történt, ahol az iraki koalíciós erők amerikai katonai bázisa is található. A rakétatámadás során egy, az Egyesült Államoknak dolgozó külföldi polgári munkatárs hunyt el és legalább kilenc ember sebesült meg.

Február 20-án bejelentették, hogy Balad városában lévő légitámaszponton, ahol amerikai repülőgépeket is tárolnak, négy rakéta csapódott be. Ezúttal halálos áldozatról nem, csak sebesültekről számoltak be. Mindkét támadás esetén az elkövető nagy valószínűséggel iráni támogatású síita fegyveres csoport, a Guardian of the Blood volt.

Az Iránhoz köthető fegyveres csoportok célja, hogy a külföldi erők hagyják el Irakot. A baladi támadás valószínűleg a NATO azon bejelentésére volt válaszlépés, miszerint jelentősen megnövelik az Iszlám Állam legyőzésére szolgáló iraki misszió létszámát.

Ferenc pápa látogatása során kijelentette, hogy az ellenségeskedés, a szélsőségesség és az erőszak vallásárulás.

Összegzés

Ferenc pápa iraki utazása valóban történelmi jelentőségű és mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a társadalmi feszültségek enyhüljenek az országban, ezáltal egy békésen együtt élő, egységesebb nép élhessen az oly sokat szenvedett Irakban. Ez most különösen lényeges, hiszen októberben (június helyett) parlamenti választásokat tartanak az országban, ám 2019 ősze óta folyamatosan tüntetések vannak, amelyek a kilátástalan gazdasági helyzetről, a korrupcióról, és a külföldi befolyás ellen szólnak.

Felhasznált irodalom:

Haider, Huma: The Persecution of Christians in the Middle East (online elérhető: https://assets.publishing.service.gov.uk/media/59786a0040f0b65dcb00000a/042-Persecution-of-Christians-in-the-Middle-East.pdf letöltés ideje: 2021. március 5.)

Kis-Benedek József: Keresztények helyzete a MENA térségben (online elérhető: http://real.mtak.hu/93602/1/2018ebenedek.pdf letöltés ideje: 2021. március 5.)

Címlapkép: Nedzsef, 2021. március 6.
A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápát (j) fogadja Ali asz-Szisztáni nagyajatollah, az iraki síiták legbefolyásosabb vezetője Nedzsefben 2021. március 6-án, a pápa négynapos iraki látogatásának második napján. Ferenc személyében az első római katolikus egyházfő keresi fel Irakot.
(Forrás: MTI/AP/Vatikáni Média)

A A „remény zarándoka” Irakban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2020. november 27-én Mohseh Farizadeh, iráni atomtudós ellen elkövetett támadás megrázta a Közel-Keletet és tovább súlyosbította az Irán, Izrael és USA között kialakult feszült helyzetet. Az iráni védelmi minisztérium hivatalos bejelentése szerint a tudóst fegyveres terroristák támadták meg Damavand városban, Teherán közelében, miközben feleségével együtt egy konvojban utazott. Az információk ugyan nem teljesen egyértelműek, de az valószínű, hogy az esemény során tűzharc alakult ki az ismeretlen támadók és Farizadeh testőrei között, melyben ő is megsebesült. Egyes források szerint a támadás akár távvezérlésű fegyverrel is történhetett, amellyel kapcsolatban ugyan a szakértők szkeptikusak, viszont amennyiben az állítás igaz, azt jelzi, hogy a támadók rendkívül korszerű, fejlett technológiát vetettek be a merénylet során. Ezt követően a tudóst kórházba szállították, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, a támadás következtében még aznap elhunyt.

Irán számára hatalmas veszteségnek számít a neves tudós halála, hiszen 2018-tól ő volt az ország nukleáris atomprogramjának egyik vezető fizikusa. Azonban nem ez az első eset, hogy ismeretlen merénylők likvidáltak egy iráni atomtudóst, aki nagy jelentőséggel bírt a kormány számára. Az elmúlt tíz évben összesen öt atomfizikus esett áldozatul hasonló merényleteknek. 2010. januárjában Masoud Alimohammadi, majd ugyanebben az évben Majid Shahriari, 2011-ben Darioush Rezaeinejad, a következő évben pedig Mostafa Ahmadi Roshan fizikusok vesztették életüket támadások során. Feltételezhetjük, hogy mindegyik áldozatnak köze volt a nukleáris fegyverprogramhoz, sőt vezető szerepet tölthettek be, mely állítást azonban Irán minden esetben határozottan tagadott. 2012 után a nyugati hatalmakhoz, továbbá Oroszországhoz és Kínához való közeledés során nem történt új merénylet. Barack Obama elnöksége alatt tárgyalások sorozatát folytatta le Irán és az USA, még egy telefonhívás is lezajlott az iráni elnök, Hasan Rouhani és Obama között. Az amerikai elnök külpolitikájának egyik legfontosabb lépése volt az iráni atomegyezmény megkötése 2015-ben. Donald J. Trump elnöksége azonban újabb fordulatot hozott az amerikai-iráni kapcsolatokba, amikor bejelentette, hogy az USA kilép az atomegyezményből, ezzel együtt kereskedelmi és valutaszankciókkal sújtva az országot. Az USA, és az őt ebben a döntésben is támogató Izrael álláspontja szerint az alku csak tovább erősítette Irán hatalmát a régióban és lehetőséget nyújtott számára nukleáris fegyverarzenálja növelésére. Miután az USA kilépett az egyezményből és nyomást gyakorolt az országra, Irán bejelentette, hogy nem fog többé megfelelni az abban foglalt korlátozásoknak. 2018 óta a két ország közötti kapcsolatok csak tovább romlottak és a közeljövőben sem valószínű, hogy javulnának.

Mohseh Farizadeh ugyan az iráni atomprogram vezető fizikusa volt, halála mégsem lehet olyan jelentőségű, hogy az hosszútávon visszavesse az atomprogramja fejlesztését Irán számára. A nukleáris program ugyanis olyan fejlett, hogy már nem egy személyen múlik annak sikere, így feltételezhetjük, hogy a támadás mögött politikai érdekek is állnak. Több oka is lehetett a merényletnek: az egyik a már említett atomprogram megvalósításának lelassítása és Irán feladatának megnehezítése. A háttérben azonban más érdekek is megjelenhetnek, ilyen lehet kikényszeríteni azt, hogy Irán megtorló intézkedésekkel reagáljon a történtekre, vagy akár az új amerikai elnök, Joe Biden és Irán jövőbeli kapcsolatának és lehetséges közeledésének szabotálása.

Az iráni atomtudósok merényleteivel kapcsolatban nincsen egyértelmű válasz arra, hogy kik lehettek az elkövetők, illetve melyik ország, vagy országok állhatnak mögöttük. Irán egyre romló kapcsolata Izraellel és az USA-val az állam vezetése számára a merénylet első számú gyanúsítottjaivá teszi őket. Mohseh Farizadeh halálát követően az iráni kormány azonnal Izraelt vádolta meg a támadással, ahogy azt a megelőző évek merényletei során is tette. Pár nappal Farizadeh halála után az iráni kormány több embert is őrizetbe vett a merényletben való részvétel vádjával. Emellett Irán azt állította, hogy döntő bizonyítékot talált arra, hogy a támadások mögött Izrael állt, azonban ezt eddig nem hozta nyilvánosságra (és valószínűleg soha nem is fogja). Hossein Amir Abdollahian iráni diplomata hozzátette azt is, hogy a vezetőség azt gyanítja, Izrael nem lett volna képes egyedül sikerre vinni a műveletet, és hogy az USA ugyancsak nagy szerepet játszhatott a merénylet megszervezésében és végrehajtásában. Izrael kormánya hivatalos formában továbbra sem kommentálta az eseményeket, azokat nem ismerte el, azonban nem is tagadta. Egy névtelen izraeli tisztviselő azonban a médiának a következőket nyilatkozta: „Farizadeh tevékenységét meg kellett állítani. A világ egy békésebb hely lett nélküle”.

Fontos részlet, hogy Izrael azt is feltételezte, hogy Farizadeh Irán titkos nukleáris fegyverprogramjának megalkotásában és kivitelezésében is vezető szerepet játszott, emiatt az országban feketelistára is került. Ebből az okból kifolyólag a tudós fontos célpont lehetett az izraeli titkosszolgálat számára. A feltételezést, hogy a fizikus egy titkos nukleáris programban vett részt, Irán kormánya hevesen tagadja, állítva, hogy kizárólag békés célokra használnák a nukleáris programjukat, és hogy a titkos program nem létezik. A tény azonban, hogy a neves fizikust folyamatosan testőrök kísérték, erősíti Izrael gyanúját, miszerint kulcsfontosságú szerepe volt az atomprogramban. Amennyiben igaz az információ, hogy a tudóst egy távvezérlésű fegyverrel sebezték meg, Izrael vagy az USA képes lenne ezt a korszerű fegyvert megtervezni, létrehozni és egy olyan komplex műveletet véghez vinni, mellyel sikeresen végrehajtják a merényletet. Azonban amíg ez nem bizonyított, nem tudhatjuk biztosan azt sem, hogy kizárólag egy fejlett technológiával rendelkező hatalom követte el a Farizadeh elleni merényletet. Tovább erősíti Irán gyanúját, hogy egy amerikai, magas beosztású tisztviselő nyilatkozata szerint valóban Izrael áll a támadás mögött, arról azonban nem adott ki információt, hogy a Trump-adminisztráció tisztában volt-e szövetségese terveivel, illetve a művelet végrehajtása során bármiféle segítséget nyújtott-e számára. Mivel Izrael korábbi titkos műveleteivel kapcsolatban is folyamatosan konzultált az USA-val, feltételezhetjük, hogy amennyiben valóban az izraeli titkosszolgálat áll a merénylet mögött, az amerikai vezetőség ebben az esetben is tisztában volt a tervvel, jóval annak végrehajtása előtt.

Irán a merényletet követően kijelentette, hogy bosszút fog állni az elkövetőkön, mely leginkább Izrael biztonságára jelenthet veszélyt. Az USA közel-keleti pozícióját, úgy tűnik, egyelőre nem fenyegeti Irán kijelentése, hiszen kizárólag Izraelt nevezte meg tettesként. Joe Biden elnöksége számára azonban rendkívül negatív hatással lehet egy kiéleződő konfliktus a két hatalom között, amennyiben pedig Irán úgy dönt, hogy az USA is fenyegeti nukleáris programjának sikerét, köztük is könnyen elmérgesedhet a viszony. Amennyiben Biden elnök úgy döntene, hogy az Iránnal szembeni kereskedelmi és valutaszankciókat beszünteti, ahogy azt Irán is szeretné, nagyban megnehezítené helyzetét egy, az országok között kialakuló konfliktus. Úgy tűnik, Biden hajlik a kompromisszumra, hogy amennyiben Irán újra betartja a 2015-ös atomegyezményben foglaltakat, az USA is visszalép, a tárgyalások pedig újra elkezdődhetnek közöttük. Azonban amíg az együttműködés nem kezdődik el közöttük, számíthatunk arra, hogy Irán további fejlesztéseket hoz meg nukleáris programjában, valamint, hogy az ellene felállított szankciókat is egyre inkább ellensúlyozni próbálja. December elején az iráni parlament elfogadott egy javaslatot, miszerint a kormány az atomegyezményt megszegve a nemzeti Atomenergiai Ügynökségen keresztül legalább 120 kilogramm 20%-os a dúsított uránium kinyerését érje el, majd tárolja azt. Még nem biztos, hogy a határozatból törvény lesz, azonban a merényletet követő általános hangulat hatására nagy a valószínűsége.

Címlapkép: Iráni atomtudós temetése. Teherán, 2020. november 30.
Az iráni védelmi minisztérium hivatalos internetes oldalán közreadott képen a három nappal korábban meggyilkolt Mohszen Farizade iráni atomtudóst temetik állami szertartással Teheránban 2020. november 30-án. A koporsót az iráni zászló takarja. (Forrás: MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium)

A Az „iráni atombomba atyjának” merénylete és annak lehetséges hatásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Növekszik a terrorfenyegetettség Afrikában

Számos afrikai régiót sújtanak olyan erőszakos fenyegetések és cselekedetek, mint például emberrablások, templomok elleni támadások és szentségek meggyalázása, s leginkább érintett területek a Száhel-övezet egyes országai, illetve Mozambik északi része, Cabo Delgado környéke. Ezekben a régiókban fegyveres csoportok erőszakos támadásának erősödése tapasztalható, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek. Cabo Delgadóban a támadások 2017 októberében kezdődtek, melynek során ártatlan civileket fejeztek le, falvakat és városokat foglaltak el a dzsihadisták, több száz embert pedig elraboltak. A dzsihadisták a templomokat is felgyújtották, kolostorokat romboltak le és két apácát is elraboltak. Egyes becslések szerint az események kétezer halálesetet és több mint 600 ezer országon belső áttelepülőt eredményeztek.

Nemcsak a Mozambikban történtek ilyen mértékű támadások, hanem a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. A CBN News nemzetközi tudósítója, George Thomas legutóbb arról számolt be, hogy 16 ember életét vesztette, amikor egy katolikus templom leégett. A templomot iszlám terroristák gyújtották fel, amikor megtámadtak egy falut az országban.

A Reuters beszámolója szerint február 14-én 13 polgárt és három katonát öltek meg a terroristák, amikor azok tüzet nyitottak amint beléptek a Bunia várostól mintegy 60 mérföldre délre fekvő Ndalya faluba. A falu az ország északkeleti részén található, Uganda közelében.

„Ezeket a túlnyomórészt keresztény közösségeket egy iszlám szélsőséges csoport támadja, egyértelmű azzal a céllal, hogy terjeszkedhessenek” – jelentette ki Illia Djadi, az Open Doors szóvivője. A Kongói Demokratikus Köztársaság lakossága ellen napi szinten történnek támadások: ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket ölnek meg a terroristák. Az elmúlt hónapban több mint 100 embert gyilkoltak meg, akiknek többsége keresztény volt.

Írta: Németh Csenge

EU vs. Kóservágás

Az Európai Unió Bírósága (European Court of Justice) nyilatkozatában fenntartotta, hogy a tagországok, a vallási közösségek jogainak sérelme nélkül és az állatok jogainak előmozdítása érdekében betilthatják a rituális (kóser és hálál) vágások gyakorlatát.

2017-ben Belgium flamand régiójában fogadták el azt a törvényt, amely szerint minden állatot a vágás előtt el kell kábítani, az EB döntésével ezt hagyta most helyben. Tette mindezt annak ellenére, hogy az ügyben illetékes EB-főtanácsadó korábban a törvény megsemmisítését szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy az nem felel meg az uniós jogszabályoknak. A törvény értelmében az említett régióban ellehetetlenült mind a zsidó, mind muszlim vallás számára fontos rituális vágás. A törvény továbbá jelentős hiányt idézett elő a kóser és hálál hústermékekből (Flandria legnagyobb városában Antwerpenben több tízezres zsidó közösség él), veszélybe sodorva ezzel az ott lakó zsidók és muszlimok megfelelő élelmezését.

Flandria-régió kormánya üdvözölte az ítéletet, Ben Weyts nacionalista állatjóléti miniszter szerint történelmet írtak, a Gaia állatvédő egyesület hasonlóan nyilatkozott, nagyszerűnek és egy 25 éves küzdelem csúcspontjának nevezve a bírósági döntés napját.

Az izraeli külügyminisztérium kemény hangvételű üzenetben ítélte el bíróság végzését: „Azon túl, hogy ez a döntés sérti az istentiszteleti és a vallásszabadságot Európában, amely az EU alapvető értéke, a zsidó közösségek számára is jelzi, hogy a zsidó életmód nem kívánatos Európában” – állt a minisztérium közleményében.

Egy belgiumi zsidó szervezet a demokrácia megtagadásának nevezte a döntést, amely nem tartja tiszteletben a kisebbségi csoportok jogait.

Írta: Hende Olivér

A bagdadi robbantás és az Iszlám Állam aktivitása

2021 januárjában az ISIS Afganisztán területén mutatott először jelentős aktivitást. Január 11-én az afgán titkosszolgálat megakadályozott egy merényletet Ross Wilson amerikai követ ellen Kabulban. Wilson viszonylag régóta célpontja a terrorszervezetnek, így egy bizonyos szintű készültség érvényben volt arra az esetre, ha tényleg megtámadnák. Az USA az esetre reagálva megerősítette elköteleződését a térség békéjének megteremtése iránt. A következő héten több kisebb lövöldözés és robbantás is történt Afganisztánban, a célpontok főként afgán hivatalnokok voltak, sokan közülük életüket vesztették.

Az ezt követő héten Irakban egy katonatiszt elhunyt pokolgép-robbantás következtében. Az iraki infrastruktúra sem maradt ki a támadásokból: egy nagyfeszültségű vezeték egyik tartóoszlopát semmisítették meg Bagdad közelében. A szakértők szerint ez is az ISIS gazdasági háborújának részét képzei, amelyet az iraki rezsimmel vív. Nigériában számos támadás érte az ország haderejét, az ISIS szerint több tucat katona öltek vagy sebesítettek meg.

Szinte napra pontosan három évvel az utolsó hasonló volumenű terrortámadás óta, január 21-én öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantást az iraki főváros egy népszerű, használt ruhákat áruló piacán, a Tajarán téren.

A kettős öngyilkos merényletben legalább 32-en hunytak el és több, mint 100 ember sérült meg, akik kórházi ellátásra szorulnak. Bár egy ideig nem volt biztos, hogy ki felelős a történtekért, végül a támadást követő éjjelen az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a történteket.

Bár az iraki vezetés 2018-ban bejelentette, hogy legyőzték a dzsihadista csoportot, az elmúlt időszakban ehhez hasonló támadások bizonyítják, hogy az ISIS újból megerősödni látszik a térségben. A Tajarán téri robbantás épp Joe Biden amerikai elnök beiktatását követő napon történt, ami jelzésértékű, hiszen az amerikai hadsereg folyamatosan csökkenti jelenlétét a Közel-Keleten.

Az iraki biztonsági erők folytatják a küzdelmet az Iszlám Állam ellen, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Musztafa al-Kádimi miniszterelnök 28-i bejelentése, miszerint végeztek Abu Jaszer al-Isszávival, aki feltehetőleg az ISIS iraki hálózatának egyik vezetője volt.

A következő hetekben folytatódtak a merényletek a közel-keleti térségben. Szíriában egy katonákat szállító buszt, Afganisztánban több a hírszerző ügynökséghez tartozó épületet támadott meg az Iszlám Állam.

Írta: Ács Nóra és Patocskai Péter

Erősödik az Iszlám Állam Afrikában

„A gyerekkatonákat arra kényszerítik, hogy erőszakos kifejezést adjanak a felnőttek gyűlöletének” (Olara Otunnu)

A Boko Haram terrorszervezet januárban közzétett egy videót, melyben egy fiatal fiú, aki vélhetően maga is a terrorcsoport tagja, kivégzett egy keresztényként azonosított túszt. Ugyanebben a hónapban szintén Boko Haram felkelők rabolták el és végezték ki Lawan Andimi tiszteletest, a Nigériai Keresztény Egyesület elnökét.

A Boko Haram hűséget fogadott az ISIS-nak, magáévá téve annak ideológiáját, taktikáit, eljárásait, valamint a kalifátussal kapcsolatos vízióját. Az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Provinciájának (ISWAP – The Islamic State in West Africa) epicentruma Nigéria; ebben a térségben található a leghalálosabb és legaktívabb Irakon és Szírián kívüli ISIS provincia. Nigéria a világ tizedik legnagyobb olajkészletével, valamint az afrikai kontinens legnagyobb gazdaságával rendelkező országa; nem véletlenül található éppen itt az Iszlám Állam legfontosabb afrikai bázisa.

A 2020-as Globális Terrorizmus Index szerint, míg a terrorizmushoz köthető halálos áldozatok száma világszerte csökkent, addig Afrikában jelentősen megugrott az iszlamista terrortámadások száma. A tíz országból, ahol a terrorizmus okozta halálesetek számában a legnagyobb növekedés következett be, hét ország a Szubszaharai Afrikában található.

Írta: Nagy Abigél

Azeri zsidó katonák a hegyi-karabahi konfliktusban

Az Örményország és Azerbajdzsán közötti Hegyi-Karabah régióért folytatott konfliktus hosszú történetének legújabb állomása 2020. júliusában határvillongásokkal kezdődött. A szituáció érdekessége, hogy az azeri oldalon számos zsidó vett részt a harcokban.

Zamir Isayev rabbi elmondása szerint „Azerbajdzsánnak sok kisebbsége van: oroszok, keresztények, irániak, de még örmények is. Viszont a zsidókat nagyon hűséges és megbecsült szövetségesnek tartják. Mi nem csak egy vagyunk a sok kisebbség közül”. Ennek oka, hogy a zsidók a legősibb kisebbsége az országnak, így az ezer éve bevándorló népcsoport megkülönböztetett figyelemben részesül. Például Bakuban számos kóser étterem, egy zsidó óvoda, két általános iskola, hat zsinagóga, illetve számos egyéb közösségi intézmény működik. További érdekesség, hogy Azerbajdzsán az egyetlen olyan muszlim többségű állam, ahol a holokauszt megjelenik az iskolai tananyagban és nem jellemző sem a radikális iszlám, sem pedig az antiszemitizmus jelenléte.

A mintegy 8000 azeri zsidó többek között fontos szerepet játszik az ország hadseregének kiképzésében és a fegyverimport biztosításában. Ennek példája a 2018-as azeri-izraeli 5 milliárd dolláros fegyverszállítási szerződés vagy a két ország között létrehozott légihíd megléte. Ezek és a BESA elemzése szerint tehát kijelenthető, hogy Izrael a hegyi-karabahi harcok során folyamatosan fegyverekkel látta el Azerbajdzsánt.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Tüntetések a hindu nacionalizmus árnyékában

Indiában a Bhatariya Janata kormánypárt rendelkezései által szított gazdatüntetések mellett a hindu nacionalizmus továbbra is egy, a társadalom jelentős részét befolyásoló probléma. A Human Rights Watch közlése szerint, idén február 23-án történt egy éve, hogy a tavalyi delhi demonstrációkon a tüntetők elleni fellépés muszlimok ellen irányuló erőszakos cselekményekbe torkollt, amelyekben 53, többségében muszlim polgár sérült meg, vagy veszítette életét. Kiemelendő, hogy a tüntetők elleni, nagy részben rendőri erőszak csak a muszlim résztvevők ellen irányult, a kormánypárt szimpatizánsai ellen nem. A jelenleg zajló tüntetéseknek is vannak vallási vonzatai, amelyek India másik nagy vallási közösségének tagjait, a szikheket is érintik. A tüntetéseken számtalan, India északnyugati, szikh többségű Pandzsáb államából érkező gazda is részt vesz. Így a BJP döntései által kirobbantott, tavaly augusztus óta tartó tüntetéssorozat a hindu és a szikh lakosság közötti viszályt is még jobban elmélyítheti: az utóbbi időben a szikh lakossággal szemben is egyre többször lépnek fel hindu nacionalisták, és félő, hogy a gazdatüntetések nyomán a szikh lakosság ellen pogromokat indíthatnak.

Írta: Fuksz Emese

 A koronavírus és az ultraortodox töréspont – szakad Izrael társadalma

Az utóbbi időkben szinte hétköznapivá váltak az összecsapások az ultraortodox zsidó közösségek és a hatóságok között Izraelben. Az ultraortodoxokkal szembeni rendőri fellépésben sok izraeli az igazság megtestesülését látja. Számukra ez az ultraortodox közösség többévtizedes pozitív diszkriminációjának végét jelenti. Az izraeli törvények mindeddig lehetővé tették, hogy az ultraortodoxok kihagyhassák a kötelező sorkatonaságot, állami juttatásokból tartsák el családjaikat, mégis teljes jogú, politikai választójoggal rendelkező állampolgárokként élhessenek. „Ez egy évtizedek óta tartó vita” – fogalmaz Eli Paley, a jeruzsálemi kutatócsoport, a Haredi Közügyek Intézetének elnöke. „Állandó a feszültség a haredik és a társadalom többi része között, amely a zsidó identitással kapcsolatos legmélyebb kérdéseket érinti. Aztán jött a koronavírus, ami még tovább mélyítette ezeket a feszültségeket” – tette hozzá. Ezúttal azonban a kormány nem tudott különbséget tenni, a kérdés az volt, az ultraortodox közösségek képesek-e betartani az állami intézkedéseket a koronavírus járvány alatt?

A járvány több ultraortodox zsidó közösségből is pánikreakciót váltott ki: egyesek kritizálni kezdték a vírus miatt hatályba hozott intézkedéseket, mások tüntettek ellenük, de voltak közösségek, akik egyenesen magtagadták azok betartását. Szakértők szerint a viselkedésük nem meglepő, hiszen a vírushelyzet esélyt ad az ultraortodoxok számára, hogy elmélyüljenek gondolataikba és megkérdőjelezzék szerepük a közösségben. „Ezidő alatt olyan lehetőségekre is gondolhatnak, amelyekre a napi rutin során egyáltalán nincs idejük. Az egyik ilyen lehetőség a távozás, a közösség elhagyása”[1] – fogalmazott Gilad Malach, az Izraeli Demokrácia Intézet ultraortodox programjának vezetője. Israel Cohen, a népszerű ultraortodox politikai kommentátor is elismerte, hogy a koronavírus veszélyezteti az elzárt közösségek (pl. a haredik) vezetőinek irányítóképességét. „A koronavírus nem csak fizikai kárt okoz, hanem lelkit is” – fogalmazott.

Egy friss jelentés közben bebizonyította, hogy minden 73 ultraortodox, 65. életévét betöltött személyből egy elhunyt a koronavírus járvány következtében. A Shomrim izraeli oknyomozó újságíró nonprofit szervezet jelentése szerint a 65 év feletti ultraortodox lakosság 1,3%-a hunyt el eddig a járványban, szemben a hétköznapi, idős izraeli állampolgárokkal, ahol ugyanez az arány 0,27%. A legmagasabb arány az ultraortodox közösségeken belül a haredi zsidók között mérhető, ahol a lakosság 1,2%-a hunyt el eddig a vírusban. Mindeddig a kormány fellépése az ultraortodox közösségek intézkedésellenes lépéseivel szemben igen enyhének nevezhetőek. Elemzők szerint a Benjamin Netanjahu vezette kormány eddig azért nem büntette meg „renitens magaviselete” miatt pl. a haredi közösséget, ugyanis a kormánykoalíciójának instabil egyensúlya több ultraortodox képviselőtől is függ a parlamentben.

Koronavírusos esetek: összehasonlítás a haredi és az átl. izraeli lakosság között (Forrás: The New York Times/ Israeli Ministry of Health/ Israel Democracy Institute/ Israeli Central Bureau of Statistics)

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Pokolgépes merénylet Nigériában. Mubi, 2018. május 2.
2018. május 2-áb közreadott képen sűrű fekete füst gomolyog az északkelet-nigériai Mubi településén elkövetett pokolgépes merénylet helyszínén május 1-jén. A település mecsetjében végrehajtott kettős öngyilkos merénylet következtében legkevesebb 24 ember életét vesztette. Egyelőre egyik terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a Boko Haram dzsihadista szervezetet gyanítják a merénylet hátterében. (Forrás: MTI/EPA)

[1] A koronavírus válság előtti adatai az Izraeli Demokrácia Intézetnek bizonyítják, hogy az ultraortodox közösségeket elhagyó fiatalok száma évi mintegy 3000 főre rúgott, mely a járvány beálltával csak tovább nőtt.

A V&B 06 – Vallás és biztonság hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mára kevés olyan állam maradt a világon, ahol ne élne valamilyen kisebbség, a diaszpórában élő zsidóság pedig szinte mindenhol régóta megszokott jelenség. Ennek fényében nem meglepő, hogy az ellenük irányuló sztereotípiák, diszkrimináció, extrém esetekben gyűlölet is hosszú ideje részét képezi az adott közösség mindennapjainak. Az előző évszázadokban több alkalommal is üldöztetés érte a zsidóságot, cikkemben azonban az előző évtized történéseit igyekszem bemutatni. Mi fán terem az antiszemitizmus?

Kezdésként fontosnak tartom tisztázni az antiszemitizmus fogalmát, az összefüggések megfelelő értelmezése és a tévedések elkerülése végett. Az antiszemitizmus definícióját és magát a szót 1879-ben Wilhelm Marr német író alkotta meg, ezzel jellemezte korának zsidóellenes törekvéseit. A kifejezés ebben a formájában az izraelitákkal szembeni ellenérzések mellett néhány arab népcsoport ellenében tanúsított ellenszenvet is takarja, használata akkor helyes, amikor csak az előbbit igyekszünk egy szóban összefoglalni. Szinonimaként a judeofóbia és antijudaizmus szavak ismertek.

Kétségtelen, hogy az antijudaizmus egyik, időben legközelebbi és legismertebb csúcspontja a Holokauszt volt. Mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy judeofóbia már jóval a XX. század előtt is létezett: Jellemző volt a görög és római civilizációra, a középkor emberére, és a XIX. században is. Utóbbiak ismeretében elmondhatjuk, hogy az ellenszenv ezen formája végigkísérte az emberiség történetét és a mai napig jelen van a társadalmakban. Az Egyesült Államok Kormányhivatalának 2015-ös jelentése szerint Franciaországban 101%-al nőtt az antiszemita cselekedetek száma az előző évhez (2014) képest. Ez a növekedés Európa többi országát is jellemzi, bár a mutatók államonként eltérőek. A Rágalmazás Elleni Liga (Anti-Defamation League, a továbbiakban: ADL) 2012-es kutatása is hasonló tendenciákat fedezett fel tíz vizsgált európai országban, köztük hazánkban is. Az ADL lényegében közvélemény-kutatást végzett, amely során a leggyakoribb sztereotípiákra kérdeztek rá. Eredményeik megmutatták, hogy az ellenszenv nem csupán az izraelita népességet érinti, hanem Izraelt is. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a kutatás nem osztályozza, nem sorolja szintekbe a válaszadókat antiszemita elköteleződésük szerint. Másik fontos motívum, amely az amerikai jelentésben is megjelent az, hogy antiszemita cselekedetként beszámították az Izrael állam létjogosultságát megkérdőjelező szó- és írásbeli megnyilvánulásokat is. A fenti eredmények, a számok hátterében a generációkon keresztül örökített előítéletek mellett a jobboldali pártok megerősödése is megtalálható. Az európai muszlim közösség tagjai között valamennyire markánsabban megfigyelhetőek az antijudaista nézetek. Egy 2011-es felmérés szerint közel 50% azok aránya köreikben, akik változó szinten ugyan, de gyűlöletet táplálnak a zsidósággal szemben.

Egy 2015-ös hollandiai eset kiválóan mutatja a muszlimok ellenszenvét a zsidósággal szemben. Több iskola is tartózkodó álláspontot vett fel a Holokauszt eseményeinek oktatásával szemben, mivel a muszlim diákok ellenezték ezt és különböző hozzászólásokkal zavarták az órákat. Wissam Feriani tanár külön kiemelte, hogy rendszeresek az olyan vélemények a tanulók részéről, amelyek a zsidókat teszik felelőssé a második világháború idején lezajló genocídium miatt. További kiváló szemléltetése a jelenségnek az a szintén 2015-ös svéd dokumentumfilm, amelyben a riporterek a tradicionális zsidó viseletnek számító kippát viselve sétáltak Malmö főként muszlimok lakta kerületeiben. A rejtett kamerás forgatást végül le kellett állítaniuk komolyabb testi sérelmektől való félelem miatt. A lépés indokolt volt, ugyanis jelentős mennyiségű szóbeli és kisebb mennyiségű tettleges atrocitás érte a stábot.

Komoly merényletek

A következő bekezdésekben néhány olyan esetet mutatok be, amelyek 2010 és 2019 között Európában történtek és legalább egy izraelita életét vesztette vagy megsérült az események folyamán, vagy a cselekmény eredeti célpontja tartozott a zsidó közösséghez. Az ügyek további közös jellemzője, hogy egyik sem baleset volt, tehát szándékos és gyűlöleten alapuló gyilkosságok és gyilkossági kísérletek szerepelnek a listán. A felsorolás sorrendje az időrendet követi, azonban az elemzés korlátai miatt a lista nem teljes.

2012 március 19-én Toulouse-ban az Ozar Hatorah zsidó felekezeti iskolában történt lövöldözés, amely során három tanuló és egy tanár vesztette életét, illetve egy diák súlyosabb sérülést szenvedett. A támadó reggel nyolc óra körül hajtotta végre a merényletet, abban az idősávban, amikor a lehető legtöbb személy tartózkodott az iskolánál, ugyanis ebben az időszakban teszik ki a szülők gyermekeiket. Szemtanúk szerint a merénylő robogóval menekült. A merénylet a második legtöbb emberéletet követelő izraeliták elleni támadás volt Franciaországban. A legtöbb áldozattal járó, hasonló jellemzőkkel bíró támadás 1982-ben történt. Nicolas Sarkozy, akkori francia kormányfő nemzeti tragédiaként jellemezte a Toulouse-ban történteket és esküt tett a támadó elfogására. Mohamed Mera, a fegyveres, aki végrehajtotta a merényletet a saját lakásában a rendőrséggel szemben kialakult tűzharc során vesztette életét. A francia rendőrség forrásai alapján az algériai származású francia állampolgár Mera kapcsolatban állt az Al-Kaida terrorszervezettel.

Szintén 2012-ben, szintén Franciaországban és szintén Toulouse közelében történt egy másik incidens is. További összefüggés, hogy a 17 éves áldozat abba az iskolába járt, amelynél azonos év márciusában az előbb tárgyalt lövöldözés történt. 2012. júliusában a Toulouse és Lyon között közlekedő vonaton eleinte csak verbálisan, később fizikailag is bántalmazta a fiatal fiút két támadója. A vonat utasai a fiú segítségére siettek. A támadók kilétét a vasút biztonsági szolgálata felfedte.

2015-ben szintén Franciaországban több túszejtés is történt, főként zsidók lakta kerületekben és kóser szupermarketekben, az egyik esetben négy túsz életét vesztette. Az eseményeket figyelve az Amerikai Zsidó Bizottság felhívta a figyelmet, hogy a Franciaországban terebélyesedő antiszemitizmus nem csupán a zsidóság problémája, hanem az egész társadalmat fenyegető jelenség. Az egyik túszejtő kapcsolatban állhatott a szintén 2015-ben történt, a Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett mészárlás végrehajtóival.

2015 februárjában Koppenhágában történt egy támadás Krystalgade zsinagóga előtt, ahol egy harmincas éveiben járó zsidó férfi életét vesztette és két rendőr megsérült. A merénylet a hajnali órákban történt, az áldozat a zsinagóga biztonsági őre volt, aki a gyülekezet tagja is, támadója közelről fejbe lőtte. Az egyenruhások járőrök voltak, akik éppen arra jártak és intézkedést kezdeményeztek, amely tűzharcot eredményezett a támadóval. A dán izraelita közösséget sokkolták az események, egy ideig a helyi zsidó felekezeti iskola ideiglenes bezárását is, mivel újabb merényletektől tartottak.

Az év továbbra is 2015, a helyszín Milánó, Olaszország. November 12-én egy kóser pizzéria előtt egy arab származású támadó többször megszúrt egy fiatal zsidó férfit, helyi idő szerint este 8 óra 20 perc körül. Az esetnek komolyabb következményei nem lettek, az áldozat felépült sérüléseiből, a támadót néhány napon belül elfogták.

2019. október 9-én Németországban, egészen pontosan Halle városában érte támadás a helyi zsinagógát. Jom kippur idején, egy istentisztelet folyamán egy felfegyverzett férfi kísérelt meg bejutni az imaházba, ahol lövöldözni tervezett. A merénylet kivitelezésének kezdeti szakasza kísérteties hasonlóságot mutat az azonos év márciusában az új-zélandi Christchurch mecsete ellen elkövetett támadással, a fegyveres a mecset támadójához hasonlóan online közvetítette. Fontos különbség azonban, hogy a Halle-i agresszor nem jutott be az imádkozók közé, így nem volt lehetősége jelentősebb károkat okozni a zsidó közösség tagjaiban. A katonai ruhára emlékeztető viseletben megjelent férfi a sikertelen behatolást követően véletlenszerűen kezdett lövöldözni. Őrjöngése végül egy nő és egy férfi halálát okozta a közeli izraelita temetőnél, illetve egy gyorsbüfénél. A német bel- és igazságügy szélsőjobboldali terrorizmusnak titulálta az esetet, a támadónak kétrendbeli gyilkosságért és kilenc rendbeli gyilkossági kísérletért kellett felelnie.

A felsorolás távol áll attól, hogy teljes listaként jellemezzük. Nem egy olyan eset történt, amely a fentiekhez hasonlít, de az agressziónak más formái is felbukkantak, mint például a vandalizmus. A rongálás sok esetben fordult és fordul elő, de ezek bemutatását nem tartom relevánsnak, mivel hatásuk kevésbé permanens a fentebb tárgyalt személyi sérüléssel járó eseteknél. Mindazonáltal ez a jelenség is kifejezetten aggasztó, mert kiváló indikátora a fortyogó antiszemitizmusnak.

Ha vetünk egy pillantást a felsorolt incidensekre megfigyelhetjük, hogy a tetthelyek jelentős része Franciaországban található. Ez magyarázza azt a vándorlási hullámot, amely során többezer zsidó hagyta el Franciaországot és költözött Izraelbe 2014-ben és 2015-ben.

Az Atlanti-óceán túlpartján sem megnyugtatóbb a helyzet, sőt talán komolyabb kihívást jelent az antijudaista indulatok féken tartása. Egy 2011-es ADL-felmérés az USA-ban is kimutatta a judeofób nézetek gyakoriságának csekély mértékű növekedését a lakosság körében a 2009-es adatokhoz képest. Ugyanakkor a 2007-es és 2008-as számokat nem haladták meg az eredmények. A szervezet a legutóbbi ellenére elégedetlen volt a kimutatással, ugyanis véleményük szerint ez nem tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a toleráns társadalom kiépítésének érdekében tettek az Államokban.

Egy 2019-ben amerikai zsidók körében végzett felmérés azt mutatta meg, hogy Donald Trump elnöksége alatt kevésbé érezte magát biztonságban az Egyesült Államokban a megkérdezettek 73%-a, mint a megelőző időszakban. A válaszadók főként fegyvertartási politikát és az antiszemitizmus kezelését kifogásolták, illetve 60% meggyőződéssel vallotta, hogy az elnöknek valamekkora felelőssége volt a Pittsburgh-i és Poway-i zsinagógáknál történt lövöldözések esetében. Azok aránya is bőven 60% fölött volt, akik biztosak voltak benne, hogy a Trump ellen induló demokrata elnökjelöltek fogják támogatni a 2020-as választásokon. Némi forráskritikával élve, úgy gondolom, hogy ez az eredmény nem a pontos képet mutatja, mivel arányaiban szűk, mindössze 1000 fős mintát vettek alapul. Egy tágabb csoport megkérdezése objektívabb eredményt hozhatott volna, bár meglehet, hogy a 60% fölötti arányszámok nem mozdultak volna el sokkal.

Az említett Pittsburg-i és Poway-i merényletek között napra pontosan fél év telt el, Pittsburgh-ben 2018. október 27-én, Poway-ben pedig 2019. április 27-én lövöldözött egy fegyveres. A két eset között rengeteg hasonlóság figyelhető meg, ami nem meglepő, tekintve, hogy mindkét esetben zsinagógát ért a merénylet. Pittsburgh-ben a Tree of Life gyülekezet imaházába rontott be a merénylő, egy gépfegyverrel és további három pisztollyal felszerelkezve. Bent 11 zsidó hívő életét oltotta ki, további hat személy pedig sebesülést szenvedett a támadás során, a sérültek közül négyen a helyszínen jelenlévő rendőrök voltak. A rendőrség jelentései szerint tűzharc alakult ki a megérkező kommandós egység és a fegyveres között, amelynek következtében a merénylő az épületben elbarikádozta magát, majd később feladta a harcot. A 46 éves tettes, Robert D. Bowers megsérült a támadás során, az azonban kérdéses, hogy rendőrségi vagy saját fegyvere okozta sebeit. Bowers-nek 29 vádponttal kellett szembenéznie szövetségi szinten, amelyek között szerepel a szabad vallásgyakorlás akadályoztatása, a fegyverrel való visszaélés és a gyűlölet bűncselekmény is. Állami szinten a 11 rendbeli gyilkosságon túl 13 egyéb vádpontot hoztak fel ellene a tárgyalásokon.  Október 31-ére a szövetségi vádpontok már elérték a 44-et, a kiszabható legsúlyosabb büntetés a halálos ítélet vagy 535 év börtön (gyakorlatilag tényleges életfogytiglan) voltak. Az ítélet azóta nem született meg, de az államügyészek és a védők között folyamatos vita folyik a lehetséges büntetésről. A Pittsburgh-i merénylet az USA zsidóságát ért legtöbb áldozattal járó támadás volt a történelemben.

A Kalifornia állambeli Poway (San Diego-tól kb. 30 kilométer) zsinagógájába 2019. április 27-én hatolt be egy felfegyverzett férfi a kora délelőtti órákban. Bent gépfegyverével több sorozatot is lőtt, amely egy idősebb hölgy halálát és további három személy sérülését okozta. Maga a támadó jelentette be a történteket, alig pár mérföldre a zsinagógától fogták el. A hatóságok a 19 éves merénylőt a San Diego-i John Earnest-ként azonosították. Az elkövető feltehetően egy korábbi, 2019. márciusi gyújtogatásért is felelős, amely során egy közeli mecsetben keletkeztek jelentős károk. Legutóbbira az az interneten megosztott, jelentős mértékben antiszemita és anti-iszlamista nézeteket prezentáló dokumentum enged következtetni, melynek szerzője és feltöltője a Poway-i merénylővel megegyező nevet visel és az írásban lényegében felelősséget vállal a tűzesetért.  A merénylőt rengeteg, szám szerint 54, az előbbihez hasonló tartalmú vádpontban próbálták elítélni. Esetében szintén nem született még határozat, de a halálbüntetés szintén szóba jöhet a kaliforniai törvények értelmében.

A magyar helyzet

Habár Magyarországon az ADL 2012-es felmérése szerint kiemelkedően magas az antijudaista nézeteket vallók száma, a valóság némileg árnyaltabb. A TÁRKI 2013-as kutatása rávilágított arra, hogy ezen a kiemelkedően magas számon belül több csoport elkülönítése is szükséges. Így jött létre négy csoport: Szélsőséges antiszemiták (~7%), mérsékelt antiszemiták (~27%), nem antiszemita (~30%), besorolhatatlan (~36%). Ezen eredmények fényében elmondhatjuk, hogy a magyar lakosság nagyon kis hányada szélsőségesen antiszemita, illetve azok nagyobb része, akiket az ADL az antiszemiták közé sorolt csupán néhány sztereotípiában hisz. Hazánkban utoljára 1991-ben ért merénylet izraelitákat.

Következtetések

Az antiszemitizmus, mint probléma mindenképpen kezelendő jelenség, hiszen elmérgesedése a békés együttélést fenyegeti. Ahogy a felsorolt példák is mutatták, szélsőséges esetekben számos halálos áldozata is lehet ezeknek a nézeteknek. A megoldást a társadalom érzékenyítése jelentené, amelynek kivitelezése nagy kihívás. Utóbbi jelenlegi formája, amely során különböző emléknapok és megemlékezések, illetve a Holokauszt eseményeinek az iskolai oktatás keretein belül történő ismertetése folyamán igyekeznek empátiát kiépíteni nem bizonyult működőképesnek, sőt bizonyos esetekben a várt eredmény ellenkezőjét érték el (lásd: holland iskolák esete). Sokan próbálkoztak szimpátia-tüntetések szervezésével, (pl.: Angela Merkel német kancellár), viszont ezek eredményei sajnos nem permanensek. Látható viszont, hogy az önkéntesség miatt valamelyest célravezetőbb ez a módszer, mint a „nagyipari” tudattermelés.

Összegzésül: A világon mindenhol, ahol nagyobb létszámú zsidó diaszpóra él, ott előbb-utóbb az antiszemitizmus is felüti a fejét. A probléma forrása kvázi hagyományos, nagyon régi gyökerekre tekint vissza. Az utóbbi évtizedekben egy csomó kutatás próbálta feltérképezni, hogy milyen mértéket ölt a lakosság körében, ezek között voltak pontosabbak, részletesebbek és kevésbé akkurátus képet mutatók is. Attól, hogy végleges megoldást találjunk, véleményem szerint kifejezetten messze vagyunk, talán sohasem sikerül megszabadulnunk a társadalom békés együttélését fenyegető antiszemitizmustól.

 

Címlapkép: Berlin, 2018. november 8. A németországi zsidók elleni pogromok kezdetét jelentő úgynevezett kristályéjszaka 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés résztvevői a nácizmus 6 millió európai zsidó áldozatának emléket állító holokauszt-emlékmű betontömbjei között Berlinben 2018. november 8-án. Az antiszemita pogrom során náci aktivisták Németország-szerte több ezer zsidó üzletet, imaházat és zsinagógát dúltak fel, több száz zsidót megöltek vagy elhurcoltak. (Forrás: MTI/EPA/Omer Messinger)

 

A Antiszemitizmus az előző évtizedben bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2020-as koronavírus-járvány kitörésével életünk számos aspektusa digitalizálódott, az online térbe került át. A szociális érintkezések hiányában még aktívabbá váltak a közösségi platformok, fórumok, amelyek sokak számára – jelen helyzetben – az egyetlen lehetőséget képviselik az interperszonális kapcsolatok létesítésére. A hétköznapok mellett, az internetes tér szerepe a közélet és a politika formálásában is halmozottan felértékelődött. A döntéshozók online konferenciákon keresztül értekezhetnek a megszerzett tapasztalatokról, illetve a meghozott intézkedéseket is leghatékonyabban a világhálón keresztül közvetíthetik – a korlátozások miatt gyakran izolált helyzetben lévő – lakosság számára. A kibertér koordináló, közösség- és politikaformáló tulajdonsága az évtized elején végbement arab tavasz során mutatkozott meg először a nagy tömegek vonatkozásában. Az online platformok határtalansága új lehetőségeket nyitott meg az emberek számára, hogy kifejezzék saját gondolataikat, érzelmeiket, miközben mások véleményére reflektálhattak és gyorsan, valós időben szerezhettek információkat az aktuális helyzettel kapcsolatosan.  Elemzésem során bemutatom az arab országokban zajló eseményeket alakító politikai és társadalmi tényezőket, miközben ismertetem a közösségi média szerepét a forradalmak és a kialakuló új trendek vonatkozásában. Előzmények

2010 decemberében egy dél-tunéziai településen váratlan demonstrációk törtek ki. Egy helyi gyümölcsárus, tiltakozva az országban intézményesült elnyomás és korrupció ellen, egy kormányépület előtt gázolajjal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. Az esetről készült kép, illetve hanganyagok a közösségi médián keresztül Tunézia szerte felháborodást váltottak ki az elnök, Zine El Abidine Ben Ali elnyomó rendszere ellen. A 2011-es arab tavaszként ismertté vált forradalmi hullám alapjaiban változtatta meg a MENA-régió országainak politikai és társadalmi helyzetét. Az események gyors eszkalációjának eredményeként az egész arab világban demonstrációk törtek ki a regnáló kormányokkal, diktátorokkal szemben.

A térségben szerveződő megmozdulások, forradalmak gyökerei alapvetően régóta jelenlévő társadalmi és gazdasági problémákra vezethetők vissza. A 20. század második felében hatalomra került politikai rezsimek több olyan közös tulajdonsággal rendelkeztek, amelyek determinálták az események láncolatszerű eszkalációját az arab országok között. A politikai vezetők hatalmukat mindannyian a 20. század második felében szilárdították meg, ebből adódóan hivatali idejük is – a 2011-es eseményekig bezárólag – már hosszú ideje tartott. A rezsimek hosszú élettartama számos tényezőre visszavezethető, így például a fegyveres erők fokozott szerepére a hatalom védelmében, az arab társadalmak neopatriarchális tulajdonságára, a gazdasági beágyazottságára, illetve a fejletlen politikai intézményrendszerre és az iszlám vallás sajátos jellegzetességeire. A MENA-régió országaiban az arab tavasz kitörését megelőzően számos olyan negatív tényező volt megfigyelhető, amely katalizátorként hatott az események alakulására. Ezek közül kiemelendő a rendszerszerű korrupció, kizsákmányolás, túlnépesedés, ivóvízhiány és elsivatagosodás, valamint a munkanélküliség, amely 2008-as válságot követően rohamosan emelkedett.

„Facebook-forradalom”?

Az események kibontakozása demokratikus megújulás képet vetítette előre az arab országokban. Kezdetben az USA támogatta a fennálló elitet, a béke, biztonság és stabilitás garantálásnak fényében, azonban később barack Obama amerikai elnök – felülbírálva saját álláspontját – a diktátorok távozását szorgalmazta. A külpolitikai attitűd megváltozásában döntő szerepe volt a demonstrálók által rögzített videó, illetve képi anyagoknak, amelyek a világhálóra kijutva könnyen hozzáférhetőek váltak bárki számára.

Az érintett országokban jellemzően a sajtótermékek cenzúrázása állami monopólium volt, így a nyílt kommunikációs csatornákon egyáltalán nem jelenhettek meg rendszerellenes politikai vélemények.Sokan inkább internetes felületeken osztották meg a fennálló helyzettel kapcsolatos személyes meggyőződéseiket és tapasztalataikat, elkerülve az esetleges megtorlásokat és szankciókat. A folyamat eredményeképp létrejött egy olyan alternatív, cenzúrázatlan társadalmi kommunikációs tér, amely sokáig nem keltette fel az arab rezsimek figyelmét.

Az arab tavasz lefolyása alatt az új politikai színteret későn realizáló kormányzatok reagálásai is eltérő képet festenek. Eredményesség szerint voltak olyan országok, ahol a kialakult tüntetéseket a politikai vezetés erőszakkal állított le (Bahrein), vagy a tüntetés nem tudott forradalmi mozgalommá szerveződni, ezért ellehetetlenült (Szaúd-Arábia), illetve a forradalom győzedelmeskedni tudott, így leváltva a regnáló vezetést (Egyiptom, Tunézia). Az adott válaszok tekintetében megkülönböztethetünk burkolt, titkosszolgálati jellegű „megoldásokat” (Szíria), illetve radikális intézkedéseket is (az internet teljes lekapcsolása Egyiptomban). Megállapítható tehát, hogy a kibertér szerepéhez való kormányzati hozzáállás jelentősen befolyásolta az események kimenetelét, illetve az egyes vezetők nemzetközi presztízsét és legitimációját a demonstrációk ideje alatt.

A technológiai fejlődés hatásai

Az arab tavasz nem az első alkalom volt a történelem során, amikor a technológia a polgári engedetlenség eszközeként szolgált. 2001 januárjában, a Fülöp-szigetek fővárosban, Manilában SMS-ek segítségével mobilizáltak több ezer embert, így megbuktatva Joseph Estrada elnököt.  A 2004-es madridi terrortámadásokat követő tiltakozáshullámok megszervezésében és koordinálásban is nagy szerepet játszottak az SMS üzenetekben terjesztett internetes oldalakra mutató hiperhivatkozások. A Facebook és a Twitter megjelenése forradalmasította virtuális kommunikációt. A 2009-es moldovai választásokat követően 15 ezer ember vonult utcára, miután a telefonhálózatokat lekapcsolták és több külföldi újságírót is kiutasítottak az országból. A tüntetők egy központi csoportja Facebook, illetve Twitter üzenetekben tudott megmozdulásokat szervezni rövid időn belül.

A virtuális térben szerveződő közösségek számára az internet határozza meg a kommunikációs csatornát, valamint a társadalmi kohéziót. Az információ szabad áramlása, a szólásszabadság és az interaktív tartalomgyártás újszerűen hatottak a diktatórikus körülményekhez adaptálódott közel-keleti és észak-afrikai társadalmakra. A 2011-es események nyomán láthatóvá vált a web 2.0 médiajelenség politika-, illetve társadalomalakító aspektusa. A koncepció lényege, hogy a digitális kor előtt uralkodó tartalomgyártó-tartalomfogyasztó kapcsolat unipolaritását (szerkesztő központúság) az internetes média elterjedése lebontotta, így az önálló tartalomgyártás lehetősége bárki számára lehetővé vált. Fontos tényezőként említhető, hogy a virtuális diskurzusban való részvételhez nincs szükség átfogó informatikai kompetenciákra és technikai háttérre, hiszen a mobil eszközök és applikációk megjelenésével és elterjedésével az alulról fölfelé építkező felhasználói interaktivitás került középpontba. Összehasonlítva a kormányzati szervek és a tüntető tömegek szervezeti felépítését számos olyan tényező fedezhető fel, amelyek magyarázatul szolgálhatnak az események kialakulásának megértésében. Míg az állami szervekre jellemző a hierarchikus rendszer, amelyben minden szereplőnek szigorúan megszabott jogai és kötelezettségei vannak, addig a demonstrálók esetében egy decentralizált modell figyelhető meg, amely sokkal lazább szervezeti keretek között, az adott helyzethez idomulva alakítja saját tevékenységeit és céljait.

Tunézia és Egyiptom

A forradalmi hullám kiindulási országában, Tunéziában Zine El Abidine Ben Ali elnök kezében összpontosult a hatalom. Az öngyilkosságot elkövető helyi árus, Mohamed Bouazizi halálát követően országszerte demonstrációk robbantak ki az országban általánossá vált korrupció, elnyomás és cenzúra ellen. Az elnök többször is kíséreltet tett hatalmának erőszakos megőrzésre, azonban végül emigrációba kényszerült.

Egyiptomot Hoszni Mubárak elnök irányította 1981 óta és – Ben Ali-hoz hasonlóan – nyugatbarát politikát folytatott, miközben az országban eluralkodott a korrupció, nőtt a munkanélküliség és az életszínvonal folyamatos romlást mutatott. Mubárak legitmációs bázisát az Egyesült Államokkal való jó kapcsolat fenntartása és a hadsereg testesítette meg. Az USA az egyiptomi elnök személyében egy nyugati gondolkodású, Amerika-barát, Izraellel jó kapcsolatot ápoló politikus személyét látta, akinek a támogatása kardinális szempont volt a térség stabilitásának megőrzésében. A demonstráló tömegekkel való hosszú csatározások és az USA kihátrálása miatt nőtt a nyomás Mubárakon, aki a hadsereg átállását követően 2011 januárjában lemondásra kényszerült.

Mindkét ország tekintetében megfigyelhető, hogy a lakosság jelentős része ismerte és használta az internetes közösségi portálokat és azok chat, illetve videómegosztó funkcióit. A Dubai School of Government 2011 májusában megjelentett elemzése szerint, Tunéziában minden 100 emberre 95, Egyiptomban 67 mobiltelefonelőfizetés jutott. Tunéziában a lakosság 34%-a, míg Egyiptomban 24%-a használta aktívan az internetet. A MENA-régióban átlagosan a Facebook felhasználók 70%-a 15 és 29 év kor közötti fiatal volt, akik jól kiismerték magukat az internetes platformokon.

Mindez magyarázatul szolgálhat arra a tényre, hogy a demonstrációk részvevői között is sok olyan „technológiai bennszülött” volt, akik facebook-oztak, tweet-et írtak, vagy éppen youtube-on dokumentálták az utcai eseményeket, így tájékoztatva a világot az egyes események valódi körülményeiről.

Az egyiptomi fiatalok az arab világban elsőként használtak blogokat hogy kifejezzék véleményüket – elégedetlenségüket – az akkor fennálló rendszer ellen. A világhálón keresztül tudtak megfogalmazni kritikákat az állami rendszerrel szemben, így az országban jellemző emberi jogsértések – az átfogó cenzúra ellenére is – nagy nyilvánosságra tudtak szert tenni. Ugyancsak Egyiptomban történt a történelem első internet stopja, amikor a kormányzat blokkolta a Twitter-t, aztán a Facebook-ot, majd végül a Blackberry szolgáltatásokat.

Az arab tavasz hatásai

Az arab forradalmak kirobbanását a nyugati országok kezdetben egyfajta demokratizálódásként értékelték, azonban kijelenthető, hogy az arab társadalmak szemszögéből ezek a változások már 2011-ben sem voltak pozitív előjelűek. A kitörő demonstrációhullámok csak néhány országban eredményeztek tényleges, az alkotmányban deklarálásra kerülő demokratikus vívmányokat (Marokkó, Tunézia, Egyiptom), míg a többi állam esetében az arab tavasz súlyos gazdasági, politikai problémákat hozott. Az autoriter rezsimek összeomlása és a diktátorok elmozdítása nem az USA által várt demokratizálódás hatását érték el, hanem – épp ellenkezőleg – a térség destabilizációjához vezetettek. Ezek a folyamatok leginkább a líbiai Kadhafi-rendszer megdöntésének vonatkozásban, illetve a mai napig tartó, kaotikus szíriai, illetve jemeni polgárháborúk tekintetében érhetőek tetten. A leomló diktatúrák romjain hatalmi vákuum alakult ki. Szíriában és Irakban megjelent a magát Iszlám Állam néven deklaráló szunnita dzsihadista szervezet, Líbiában Kadhafi halálát követően hatalmi villongások alakultak ki a helyi hadurak között, valamint a Jemenben folyó harcok következtében az ország északi és déli részre fragmentálódott.

A közösségi média felhasználása az arab tavaszt követően

Az eseményeket nagymértékben befolyásoló közösségi média teljesen új perspektívába került az arab tavaszt követően. A tüntetések során használt tömegkommunikációs trendeket, megoldásokat a szír polgárúban formálódó ISIS is átvette és sikeresen alkalmazta új tagok toborzásra, propagandaterjesztésre, valamint adományok gyűjtésére. A szervezet – az Al-Kaida példáját követve – felismerte, hogy a virtuális téren keresztül számos olyan befogadóhoz tudja eljuttatni üzeneteit, ideológiai nézeteit, akik könnyen radikalizálhatóak, illetve bevonhatók a tervezett terrorcselekmények kivitelezésébe.

A 2010-es évek demonstrációi közül kiemelkednek a 2019-ben kezdődő hongkongi tüntetések, amelyekben tisztán felfedezhető az arab tavasz során alkalmazott közösségi oldalakon keresztül megvalósított mobilizációs és koordinációs eszközök használata. A város kifejlett technológiai hátterének köszönhetően a tiltakozók hatékony ellenállást tudtak tanúsítani a rendőri erőkkel szemben. A demonstrációk során megjelent a decentralizált, alulról szerveződő modell, amely sok esetben hatékony védelmet biztosított a hatósági (algoritmizált) megfigyelő rendszerek ellen, valamint gyors és hatékony strukturális alapot jelentett a spontán szervezett, sejtszerű csoportok kialakítására. Ahogy az arab országok esetében, úgy Hongkongban is a legfőbb cél az állami cenzúra áthidalása és megkerülése volt, így közvetítve a világ felé a valós idejű, „szüretlen realitásokat”.

Összegzés

A globalizált világ kialakulásával összefügg a technológia rohamos ütemű fejlődése. A gyorsan változó politikai, gazdasági trendekhez való alkalmazkodás alapfeltétele a hiteles forrásból származó információ birtoklása. Az internethasználat elterjedésével új lehetőségek bontakoztak ki a személyes véleménynyilvánítás, véleményformálás és szervezkedés tekintetében. Az új média az önkifejezés egy alternatív csatornája lett, amely lehetővé teszi az egyén, avagy az adott szervezet, csoport számára saját elképzeléseinek, világszemléletének, esetleg narratívájának megosztását. A virtuális térben lebomlottak a határok, amely egy részről elősegítette a polgári és emberi szabadságjogok érvényesülést, másrészről azonban számos új fenyegetés kialakulásához járult hozzá. Az alulról szerveződő, virtuális térben koordináló mozgalmak forradalmasították az információs társadalom ismérveit, azonban a határtalanság folyományaként az információ valóságtartalma és megbízhatósága is kritikus tényezővé vált. Az álhírek következményeként olyan téves konklúziókat vonhatók le, amelyek – akár káros– döntések meghozatalához vezetnek aláásva ezzel, a hatékony döntéshozatalt.

Az arab tavasz demonstrációinak folyományaként megjelent a virtuális társadalmi aktivizmus, amely a kibertéren keresztül, egymással laza kapcsolatban lévő személyek láncolatából jött létre. A Facebook, a Twitter és a Youtube megjelenésével lehetővé vált, hogy olyanok is hangot adjanak véleményüknek, akik eddig elnyomásban éltek, vagy egyszerűen nem voltak olyan társadalmi pozícióban, hogy véleményüket hathatósan kifejezhessék a publikum számára. Az online média közösségformáló szerepe egységbe kovácsolta az embereket, így létrehozva olyan kollektív tudattal rendelkező szerveződéseket, amelyek már egységesen képesek fellépni kormányzatokkal szemben, megváltoztatva azok politikai pozícióját, illetve a társadalommal kialakított kapcsolataikat is.

Címlapkép: Aali, 2011. november 18. Az “arab tavasz” felkelései és tüntetései által érintett országok zászlóit lobogtatják tüntetők egy ellenzéki demonstráción a fővárostól, El-Manámától délre fekvő Aali faluban. Helyi források szerint több ezer ember vett részt a tüntetésen, ahol a fő ellenzéki csoportok újfent hangoztatták, hogy új alkotmány és egy teljes egészében választott parlament nélkül nincs megoldás az ország politikai válságára. (Forrás: MTI/EPA/Mazen Mahdi)

További felhasznált irodalom:

Bányász Péter: A közösségi média jelentette veszélyek az “Arab-tavasz” példáján keresztül. (online elérhető: https://www.researchgate.net/publication/330716134_A_kozossegi_media_jelentette_veszelyek_az_Arab-tavasz_peldajan_keresztul hozzáférés dátuma: 2020. november 13.)

Besenyő János: „Arab tavasz” – politikai rendszerváltás az észak-afrikai arab államokban. Kül-világ, 2011/4. szám

Bordás Mária: Arab tavasz vagy iszlám tél? A közel-keleti és észak-afrikai események hatása Európa biztonságára. Honvédségi Szemle, 2015/1. szám.

Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az “arab tavaszt” követő politikai átmenetben. Külügyi Szemle 2012/1. szám

Iványi Márton Pál: A közösségi média és a társadalmi mozgalma. Iskolakultúra, 2014/1. szám.

R. Kumaraswamy: Uprisings in the Arab World: Options for GOI. Idsa Issue Brief, Jawaharlal Nehru University, New Delhi, 2011. (online elérhető: https://idsa.in/system/files/IB_ArabWorld.pdf hozzáférés dátuma: 2020. november 13.)

A A közösségi média politikaformáló ereje és az arab tavasz –  a digitális polgári engedetlenség kialakulása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Trump-adminisztráció egyik utolsó lépéseként orosz kihágásokra hivatkozva kiléptette az Egyesült Államokat a Nyitott Égbolt Szerződésből, amely a részes államok számára megfigyelő repüléseket engedélyezett egymás területe felett. Az egyezmény, amely a hidegháborús bizalomépítés eszközeként jött létre most újabb tagot veszíthet, miután Oroszország is a kilépést fontolgatja. Kérdéses, hogy Joe Biden amerikai elnök képes lesz-e megegyezésre jutni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, hogy megmentsék a Szerződést. Eisenhower és Bush, a Nyitott Égbolt atyjai

A második világháború után Dwight D. Eisenhower amerikai elnök a Szovjetunióval való párbeszédet létfontosságúnak tartotta az egész világ biztonságának érdekében. Az 1955-ös négyhatalami genfi csúcson Eisenhower állt elő a Nyitott Égbolt ötletével. Ajánlata értelmében a felek megosztották volna egymással katonai létesítményeik pozícióit és leírásait, valamint engedélyezték volna ezen információk légi megfigyeléssel való megerősítését, a szovjetek visszautasították a felvetést.

Az amerikaiak azonban nem tettek le róla, hogy légi felderítést végezzenek a Szovjetunió felett, 1956-tól U2-es kémrepülőgépekkel végeztek küldetéseket a szovjet légtérben. Egészen 1960-ig, amikoris szovjet csapatok lelőttek egy amerikai gépet. Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár az eset nyomán felháborodva hagyta ott az akkor megrendezésre került párizsi csúcsot, miután Eisenhower nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Ennek nyomán egy felderítő repülésekről szóló egyezmény megszületése nem tűnt reálisnak.

Az ötletet George H.W. Bush amerikai elnök vetette fel újra 1989 májusában, az akkor még létező Varsói Szerződés és a NATO együttműködését erősítendő. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó főtitkára a glasznoszty politikájának nyomán támogatta az ötletet. A folyamat előremozdításában nagy szerepet játszottak a kanadai-magyar próbarepülések, valamint a kétoldalú magyar-román nyitott égbolt megállapodás, melyek bemutatták az elképzelés működőképességét. A Varsói Szerződés és a Szovjetunió is a Nyitott Égbolt tárgyalások ideje alatt szűnt meg, ez megváltoztatta a tárgyalások dinamikáját. Az egyezmény végül 2002 januárjában lépett hatályba az elhúzódó orosz-belarusz ratifikáció miatt.

Orosz kihágások, amerikai kilépés

Először 2019 októberében került a nyilvánosság elé a Trump-adminisztráció terve a Szerződés felmondásáról. Ekkor Eliot L. Engel demokrata képviselő, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke levelet intézett Robert C. O’Brienhez, amelyben arra kérte a nemzetbiztonsági főtanácsadót, hogy személyes közbenjárásával akadályozza meg az USA kilépését a Nyitott Égbolt egyezményből.

Engel levele azonban hiábavalónak bizonyult. 2020. május 21-én Mike Pompeo amerikai külügyminiszter sajtóközleményében bejelentette, hogy másnap országa értesíteni fogja a Nyitott Égbolt Szerződés részes államait az egyezményből való kilépési szándékról. Hozzátette, hogy amennyiben Oroszország visszatér a Szerződésben vállalt kötelezettségeinek maximális teljesítéséhez, akkor visszaléphetnek döntésüktől. Felsorolta mindazon eseteket, amelyek az amerikai vezetés szerint példái Moszkva szerződésszegésnek: az orosz fél elutasította a megszállásuk alatt álló georgiai (grúziai) Abházia és Dél-Oszétia régiókkal közös határának megközelítését a megfigyelő repülőgépek által, a Kalinyingrád feletti megfigyelő repülések hosszát jogtalanul korlátozták, 2019-ben pedig megtagadták egy nagyszabású katona gyakorlat megfigyelését az amerikai és kanadai fél által. Továbbá a Krím-félszigeten egy repülőteret jelöltek ki a Nyitott Égbolt küldetések alkalmával való használatra, ezzel a terület orosz megszállását akarták elismertetni. A sajtóközlemény szerint nemcsak az előírások megszegésében vétkes az orosz fél, hanem az egyezményt esetleges támadások előkészítésére is felhasználta, a felvételek segítségével létfontosságú infrastrukturális célpontokat jelölt ki Amerikában és Európában. Pompeo szerint az egyezmény már csupán az orosz érdekeket szolgálta, a Moszkvával való együttműködés üres színjáték. Hozzátette, hogy minden felelősség Oroszországot terheli a fejleményekért, az USA elkötelezett a nemzetközi fegyverkorlátozás mellett, célja egy békés és biztonságos világ.

Az orosz fél indoklása szerint a Pompeo által említett kalinyingrádi 500 kilométeres repülési limit bevezetéséré szükség volt, ugyanis egyes megfigyelő küldetések a kis enklávé fölött oda-vissza repülve körülbelül 1600 kilométert tettek meg, akadályozva a légtér és a tartomány egyetlen nemzetközi repülőterének használatát más gépek által. 2020 februárjában Oroszország jóindulatát kifejezve engedélyezett egy 505 kilométeres repülést Kalinyingrád felett. Abházia és Dél-Oszétia esetében azok függetlenségére hivatkozva tagadta meg az orosz fél a repüléseket a régiók szomszédságában, a Szerződés VI. cikkére mutatva, amely megtiltja a nem szerződő államok határainak 10 kilométeren belüli megközelítését. A két régió azonban Georgia nemzetközileg elismert határain belül található, Georgia pedig részese a Nyitott Égbolt közösségnek. A georgiai vezetés ezért egyoldalún felfüggesztette az oroszokkal való együttműködést az egyezmény keretein belül. Az ellentét miatt 2018-ban nem került sor egyetlen megfigyelő repülésre sem a részes államok között, ugyanis nem született megegyezés az éves kvóták kérdéseben. Az orosz kihágásokat az amerikai fél a saját területe (Hawaii és más csendes-óceáni szigetek, valamint Alaszka) fölött végzett repülések korlátozásával büntette. Az amerikai külügyminisztérium úgy értékelte a helyzetet, hogy az oroszok lépései nem akadályozták érdemben az amerikai hírszerszerzést a kérdéses területek felett, azonban a Szerződés megsértése elfogadhatatlan.

Ezek nyomán az Amerikai Egyesült Államok 2020. május 22-én értesítette a Nyitott Égbolt egyezmény letéteményeseit és aláíróit kilépési szándékáról. A francia, a német és további tíz európai állam külügyminisztériuma még aznap közös nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát az amerikai elhatározással kapcsolatban, és mellette hangot adtak saját elkötelezettségüknek az egyezmény iránt. A Szerződés értelmében a kilépés hatályba lépésére a bejelentés után 6 hónappal kerülhet sor, ezalatt az idő alatt az adott fél elállhat az egyezmény felmondásától. Donald Trump aziránti bizalmának adott hangot, hogy az oroszokkal egy új egyezmény megteremtésére kerülhet sor, amely pótolja a Nyitott Égbolt szerepét, napjainkban azonban egyértelmű, hogy ez üres remény volt.

A NATO-szövetségesek május 22-én megbeszélést tartottak az amerikai döntés kapcsán. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában kifejezte a szövetség elkötelezettségét a hatásos nemzetközi fegyverkorlátozás és nonproliferáció mellett. A tagok egyetértését közvetítette abban, hogy a Nyitott Égbolt közösség minden tagjának muszáj betartania kötelezettségeit, ezt a NATO-tagok meg is teszik. Megerősítette az amerikai kijelentéseket, miszerint az orosz fél évek óta a Szerződéssel szembemenő repülési korlátozásokat vezetett be Kalinyingrád és a georgiai határ közelében. Ezeket a kihágásokat az euro-atlanti régió biztonságához és stabilitásához hozzájáruló egyezmény aláásásának nevezte. Emlékeztetett, hogy a szövetségesek több NATO-csúcs alkalmával is figyelmeztették Oroszországot, hogy térjen vissza a Szerződés által rárótt kötelezettségei teljeskörű teljesítéséhez. Ekkor még a főtitkár bízott abban, hogy az USA tagsága megmenthető az orosz féllel való tárgyalásokon keresztül.

Június 22-én olyan hangadó demokrata szenátorok, mint Bob Menendez, Chuck Schumer, Jack Reed, valamint Mark Verner levélben fordultak Mike Pompeo külügyminiszterhez és Mark Esper védelmi miniszterhez. Kritizálták a Trump-adminisztráció döntését és annak végrehajtását is, ugyanis a 2020-as pénzügyi évi National Defense Authorization Act (NDAA; Nemzeti Védelmi Engedélyezési Törvény, amely az amerikai védelmi minisztérium éves költségvetését, kiadásait és szakpolitikáját szabályozza) értelmében az elhatározásról 120 nappal előre értesíteniük kellett volna a Kongresszust. Továbbá a kilépés véleményük szerint az amerikai nemzetbiztonság és szövetségi rendszer számára káros hatással lesz. Emlékeztettek, hogy 1992-ben a Szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el a Nyitott Égbolt egyezményt, ami azóta is kétpárti támogatást élvezett. Szerintük a döntés időpontja is gyanakvásra ad okot, hiszen kevesebb mint öt hónappal az elnökválasztás előtt, az amerikai joggal és alkotmányos gyakorlattal szembefordulva egyértelműen politikai manővernek minősül, amely a következő adminisztráció mozgásterének szűkítésére szolgál. Ezek nyomán követelték a kilépési folyamat azonnali felfüggesztését, amíg a Kongresszus nem kap megfelelő értesítést az NDAA előírásai szerint, és a Szenátusnak nem nyílik lehetősége a kérdés megtárgyalására. Követelésüknek azonban nem voltak képesek érvényt szerezni, hiszen az NDAA elfogadott szövege nem tartalmaz szankciókat vagy kényszerítő eszközöket a 120 napos értesítés elmaradása esetére.

Miután Moszkvával nem született megállapodás, és az otthoni ellenkezés sem ért el sikereket, 2020. november 22-én az Egyesült Államok kormánya bejelentette az egyezmény teljeskörű elhagyásának életbe lépését. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Amerika biztonságosabb lett a döntés nyomán, mivel Oroszország továbbra sem tartotta be kötelezettségeit. Robert C. O’Brien az egyezményt elavultnak nevezte, amely az amerikai nemzetbiztonság kárára az ország ellenfeleinek kedvezett. O’Brien szerint szintén az orosz fél szerződésszegése vezetett az USA 2019-es kilépéséhez az 1987-es INF-szerződésből, amely a közepes hatótávolságú, nukleáris töltetek szállítására is alkalmas ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek gyártását, tesztelését és bevetését tiltotta.

Moszkva reakciója

Alexander Grusko orosz külügyminiszer-helyettes ekkor kritizálta az amerikai döntést, amely szerinte egy újabb csapás az európai katonai biztonság számára, az adminisztráció korábbi lépéseihez hasonlóan. Anatoli Antalov, washingtoni orosz nagykövet meglepettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nyugati szövetségesei nem követték az USA-t a Nyitott Égbolt egyezményből való kilépésben. Szerinte ez annak a volt jele, hogy bíztak a probléma tárgyalások útján való megoldásában. Kína szintén elítélte az amerikai kilépést. Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a döntés aláássa a kölcsönös bizalmat és az átláthatóságot a résztvevő országok között, nem járul hozzá az érintett régiók stabilitásához, valamint veszélyezteti a jövendőbeli nemzetközi fegyverkorlátozási és leszerelési kezdeményezéseket. Kína habár más hatalmakat fegyverkorlátozási egyezmények meghozatalára és fenntartására buzdít, az azokban való részvételtől tartózkodik.

Oroszország továbbra repüléseket végezhetne az európai tagok, és az ott található amerikai létesítmények megfigyelésére. Ezt a lehetőséget Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ki is akarta volna használni, ha a bent maradó részes államok garantálták volna, hogy kilépese után nem osztanak meg az USA-val Nyitott Égbolt felvételeket. Ilyen garanciát azonban a NATO tagok nem vállaltak, így Oroszország 2021. január 15-én bejelentette, hogy megkezdi a kilépési folyamat belföldi fázisát. A nyilatkozatban az orosz fél azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy az mesterkélt ürügyre hivatkozva mondta fel az egyezményt, és ez a lépés felborította a felek érdekeinek egyensúlyát. Az orosz törvényhozás fog szavazni a kilépésről, amennyiben mellette döntenek Moszkva értesíteni fogja a szerződő feleket, ekkortól lesz számítandó a fél év, amelynek lejárta után hatályba lép az orosz kilépés is. Leonid Szlutszki, az orosz Állami Duma külügyi tanácsának feje kijelentette, hogy Oroszország felülvizsgálná kilépési szándékát, amennyiben az Egyesült Államok jelezné, hogy visszatérne a Szerződésbe, ezt azonban utópikus kilátásnak nevezte. Nyilatkozott továbbá Konstantin Koszacsev is, az orosz Szövetségi Gyűlés külügyi tanácsának elnöke, szerinte az orosz kilépés várható volt, hiszen a többi fél nem tett eleget Moszkva kérelmeinek a felvételek Washingtonnal való megosztásával kapcsolatban, így minden felelősség az Egyesült Államokat és a NATO-t terheli. Több orosz sajtóorgánum azonban arról is beszámolt, hogy a Kremlin egy visszafogottabb lépést is fontolgat, miszerint csak felfüggesztik a Szerződésben való részvételt, a teljes kilépés helyett. Ez a lépés a Biden-adminisztrációba vetett bizalmat mutatná.

Jelenleg az Új START egyezmény az egyetlen fegyverkezést korlátozó szerződés az USA és Oroszország között, ez a nagy hatótávolságú nukleáris fegyverek számát maximalizálja. Január 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az egyezmény 5 éves meghosszabbításáról szóló törvényt, amelyet előtte az orosz törvényhozás mindkét háza ratifikált.

Mit hagynak hátra?

A Nyitott Égbolt felvételekhez minden részes állam hozzáférhet. Az USA magas aktív kvótája (évi 42, ami egyenlő az Oroszország és Belarusz számára közösen rendelkezésre állt mennyiségnek) így minden szövetségese és a többi résztvevő állam számára is rengeteg plusz információval szolgált. Az amerikai kilépés nyomán Ukrajnának kifejezetten fájó lehet az orosz katonai tevékenységről kieső adatmennyiség, a kelet-ukrajnai eseményekkel kapcsolatos orosz aktivitás ellenőrzésére való tekintettel. Csak 2014 márciusa és júliusa között nyugati államok 22 megfigyelő repülést végeztek Nyugat-Oroszország és Ukrajna felett.

Minden részes állam rendelkezik egy aktív és egy passzív kvótával, melyek az ország méretétől függenek. Az aktív kvóta azt mutatja, hány repülést végezhet más államok felett, a passzív kvóta pedig azt, hogy hány repülést kell befogadnia. A gépeket ellenőrzik a bevetések előtt, valamint a fogadó ország megfigyelői a fedélzeten tartózkodnak a repülés ideje alatt is. A megfigyelő repüléseket minimum 72 órával előbb be kell jelenteni.

A NATO tagjai 2002 óta közös megegyezés alapján nem végeznek megfigyelő repüléseket egymás fölött. Ez Oroszországnak egyértelmű hátrány. 2019-re több mint 1500 átrepülést végeztek összesen a részes államok, ebből több, mint 500 Oroszország felett, amely így a leginkább megfigyelt részes állam volt. Az Egyesült Államok körülbelül két és félszer annyi (kb. 180) repülést végzett Oroszország fölött, mint fordítva. 2002 és 2019 Kanada és az európai szövetségesei 57 megfigyelést hajtottak végre amerikai gépről, ezalatt az idő alatt pedig az USA 89 európai géppel végzett repülésen vett részt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ/OSCE) keretein belül működő Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság (Open Skies Consultative Commission, OSCC) felelős az egyezmény zavartalan működéséért. A Bizottságba minden részes állam küld szakértőket, akik az EBESZ bécsi székhelyén gyűlnek össze havi találkozójukra. Az amerikaiak kiesése ellenére 2021-es évre sikeres volt a kvóták újraosztása. Az OSCC költségvetésének 12,6%-át az USA adta, valamint a négy úgynevezett informális munkacsoport közül kettőt is vezetett. 2020 július 6-ára a Szerződés letéteményesei, Kanada és Magyarország konferenciát hívtak össze, hogy az OSCC megvitathassa az Egyesült Államok kilépési szándékát. A COVID-19-világjárványra való tekintettel csupán videókonferenciára került sor, a 34 részes állam 188 szakértőjének és képviselőjének részvételével.

Kamerák, repülők, műholdak

Gyakori kritika volt az egyezménnyel szemben amerikai oldalról, hogy az oroszok modernebb érzékelő műszereket használtak, amelyek számukra értékesebb információkkal szolgálnak, mint amelyhez az USA jut hozzá saját, Oroszország feletti repülései alkalmával. Azonban szó sincs róla, hogy az oroszok olyan technológiát alkalmaztak volna, amely ne állt volna az USA rendelkezésre. A megfigyelésekhez használt érzékelő műszereket és repülőgépeket minden részes államnak jóvá kell hagynia, valamint azoknak titkosítatlannak és kereskedelmi forgalomban hozzáférhetők kell lennie. A probléma ott keresendő, hogy a Pentagon számára az utóbbi évtizedben nem volt prioritás a Nyitott Égbolt egyezmény. Ugyan már 2012-ben született politikai direktíva az amerikai kamerák digitalizációjáról, a védelmi minisztérium 2015-ig nem kért ajánlatot lehetséges beszállítóktól. Az oroszok és a románok hiába használtak digitális kamerákat, azok ugyanúgy 30 centiméteres felbontással rendelkezhetnek, mint ahogyan az amerikaiak és a többi állam által alkalmazott berendezések.

A 60 éves OC-135B megfigyelő repülőgépeken filmszalagos kamerákat használtak digitális helyett. 2016-ban kezdték meg ezek cseréjét, végül ezeket az új kamerákat végül a légierő más egységei fogják megkapni. A teljesen új repülőgépek beszerzése elmaradt, 2020. július 14-én a légierő visszavonta kérvényét a gépek cseréjével kapcsolatban. Míg az amerikai OC-135B hatótávolsága több mint 6000 kilométer volt, amely ideálissá tette a Szibéria felett hosszú utak megtételére, az európai gépek közül a svéd és román modellek kevesebb mint 3000 kilométer megtételére képesek.

A The Wall Street Journal 2020. november 22-én már arról írt, hogy az Egyesült Államok más országoknak ajánlja eladásra a régi gépeket, miután azokat felesleges védelmi cikkeknek minősítette. Kérdéses azonban, hogy bármely ország is vevő lenne a gépekre, hiszen azok hatótávolsága hiába nagyobb, túlságosan elavultak, a rájuk szánt pénzből jobb befektetés lenne új gépeket venni, így a gépek sorsa bizonytalan. A jelenleg a nebraskai Offutt légibázison állomásozó, a légierő 55. ezredének kötelékében szolgáló repülőgépek leszereléséhez szükséges jogi és bürokratikus procedúrák hónapokig is eltarthatnak. Egy kongresszusi forrás szerint a Trump-adminisztráció hiába próbált minél előbb megszabadulni a gépektől, a légierő a 2021-es pénzügyi év végégig meg kívánja őket tartani.

Don Bacon republikánus nebraskai kongresszusi képviselő, a légierő volt dandártábornoka, aki az offutti légibázison szolgált, közleményében a Szerződés iránti elkötelezettségének adott hangot. A Defense News-nak adott nyilatkozatában arról beszélt, bízik benne, hogy az USA ismét tagja lesz a Nyitott Égbolt egyezménynek, és reméli, hogy addig sem szerelik le az OB-135B-ket, ugyanis azok katasztrófák esetén és más helyzetekben is a civil hatóságok segítségére lehetnek. Példának hozta fel a 2010-es haiti-i földrengést, ahol a kárfelmérésben és az erőforrások irányításában játszottak szerepet.

A Szerződés kritikusai és egyes szakértők szerint megfigyelő műholdakkal pótolni lehetne és kellene a repülőgépek képességét. Amy Woolf, a nukleáris fegyverek szakértője felhívta rá a figyelmet, hogy 1992-ben, az egyezmény ratifikációjakor a Szenátus tisztában volt vele, hogy az amerikai és orosz műholdak már képesek azon információk megszerzésére, amelyekhez az egyezmény keretein belül hozzá tudnának jutni. Az igazi amerikai érdek az európai biztonság megerősítése volt. Todd Harrison repülőgép-szakértő szerint a Szerződés által engedélyezett 30 centiméteres felbontású felvételeket már kereskedelmi műholdak is képesek reprodukálni, emellett azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az USA az egyezményben marad, csupán nyugdíjazza a régi OC-135B repülőgépjeit. Így nem sérült volna a Szerződés integritása, az amerikaiak pedig egyszerűen más részes államok gépjeivel végrehajtott küldetésekben vehettek volna részt. Az egyezményt támogató elemzők szerint azonban a műholdak és a nyílt forrásból beszerezhető információk nem képesek pótolni a felderítő repülőgépekkel begyűjtött adatokat. Steffan Watkins kanadai szakértő szerint a küldetések során az orosz tisztekkel való személyes kapcsolat is fontos információkkal szolgált, és hozzájárult a kapcsolatok építéséhez. Hozzáteszi, hogy nem az a fő, hogy egy másik országot rajtakapjanak azon, amit éppen csinált, hanem hogy olyan bizonyítékokat szerezzenek sejtéseikkel kapcsolatban, amelyek hitelességét a többi részes állam teljes mértékben elfogadja.

Az egyezmény megmentése

Joe Biden, aki szenátorként támogatta ez egyezmény megkötését, 2020. május 22-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben Trump döntését rövidlátó politika eredményének nevezte. Emlékeztetett, hogy az Obama-adminisztráció alatt a Nyitott Égbolt segített az ukrán fél számára, mikor az oroszok megsértették a területét, és az egyezmény keretein belül készített felvételek hiúsították meg Oroszország dezinformációs törekvéseit. A megoldást nem a kilépésben, hanem a párbeszédben és a Szerződés mechanizmusainak használatában látja, amelyekkel korábban már megoldották az oroszországi Csecsenföld fölötti magasságkorlátozások ügyét.

Steve Pifer, a Brookings Institution munkatársa felhívja rá a figyelmet, hogy a Szerződésbe való visszalépéshez azt a Szenátusnak újra jóvá kellene hagynia a ratifikációt, amihez kétharmados többség szükséges. Pifer 50 demokrata szenátorral számolt a választások után, az ő számításai szerint tehát 17 republikánus szenátorra lenne szükség, miközben nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy ennyi republikánus szavazna egy friss, republikánus adminisztráció által hozott döntés ellen. Pifer jóslata megvalósult, jelenleg (2021. február) 50 demokrata foglal helyet a Szenátusban. Az elemző által felvázolt másik lehetőség egy végrehajtási megállapodás lenne, amelyhez a Képviselőház és a Szenátus egyszerű többsége is elég. Változásra lehet szükség Biden Oroszországgal kapcsolatos nyilatkozataiban a sikeres együttműködéshez, a Kremlin szóvivője tavaly októberben erősen elítélte és gyűlöletkeltésnek nevezte a demokrata elnökjelölt kijelentését, miszerint az USA számára Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzeti biztonság területén. Vlagyimir Putyin szerint Biden „éles oroszellenes retorikát” használ.

Habár Biden személyesen támogatja a Nyitott Égbolt rendszert, időbe telhet, amíg adminisztrációja dönt a visszalépésről. A beiktatás utáni hetekben úgy tűnik, hogy a Szerződés sorsa nincsen az új elnök legfontosabb prioritásai közt. Az egyezmény megmentésének egy lehetséges forgatókönyve, hogy a Biden-adminisztráció nyilatkozatot tesz közzé, miszerint vizsgálják a visszalépés lehetőségét. Ezután a NATO szövetségesek nyíltan vállalják, hogy nem osztanak meg az USA-val Nyitott Égbolt felvételeket, és továbbra is engedélyezik, hogy Oroszország repüléseket végezzen az Európában található amerikai katonai létesítmények felett. Ez valószínűleg elég lehetne ahhoz, hogy Moszkva felfüggessze a kilépési folyamatát, ezek után megkezdődhetnének a többoldali tárgyalások a Szerződés megmentéséről.

Konklúzió

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Nyitott Égbolt Szerződés sorsa elsősorban a Biden-adminisztráció lépéseitől függ. Oroszország kilépési folyamata elég nyomást gyakorolhat az új amerikai vezetésre ahhoz, hogy minél előbb napirendre tűzzék az ügyet. Az orosz narratíva szerint az Egyesült Államok okozta az egyezmény válságát, és azt kommunikálják, hogy Washington számára nem cél annak megmentése. Bidennek és az amerikai külügynek erre kell rácáfolnia, kezdeményező és békülékeny hangvételre lenne szükség a részükről, azonban biztos, hogy nem fogják magukra vállalni a bűnbak szerepét. Kérdéses, hogy mennyire lágyíthatják a Trump-adminisztráció kemény kijelentéseit az orosz kihágásokkal kapcsolatban. A Szerződés eredeti célja a bizalom és a biztonság építése volt a nyugati és az orosz szövetségi rendszerek között, úgy tűnik, ennek a gondolatnak több támogatásra lenne szüksége mind Washingtonban, mind Moszkvában. Ha a két nagyhatalom elhagyja a Szerződést, azzal annak súlya és gyakorlati haszna a megmaradó részes államok számára elenyészővé válik. Amennyiben végül az Egyesült Államok és Oroszország is újra a rendszer aktív részesei lesznek, Washingtonnak muszáj lesz modern érzékelőkkel felszerelt, korszerű megfigyelő gépeket beszereznie, hogy a felmondás előtt fennállt technológiai lemaradást behozza, ezáltal visszaszorítva a Szerződést ellenző belföldi hangokat.

Címlapkép:Kecskemét, 2004. március 29. Megérkezett a Kecskeméti Légibázisra az a C-130-as francia megfigyelő repülőgép amellyel a Nyitott Égbolt szerződés alapján a francia fél légifelvételeket készít Magyarország légterében. Az 1992-ben Helsinkiben aláírt egyezmény értelmében hazánknak évente négy gyakorlatot kell engedélyeznie légterében és négy megfigyelésre van lehetősége más, a szerződést aláíró országok területén, a bécsi székhelyű Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság felügyeletével. A képen: a magyar szakemberek ellenőrzik, a gép szárnya alá függesztett konténert, amely a megfigyelő műszereket tartalmazza.
(Forrás: MTI Fotó: Ujvári Sándor)

További felhasznált irodalom:

Osvát Szabolcs: A kémrepülésektől a bizalomerősítésig: a Nyitott Égbolt Szerződés története. In: Külügyi Szemle 2002. tél. Budapest, Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2002. 53-73. p.

Dr. Alexander Graef: Saving the Open Skies Treaty: Challenges and possible scenarios after the U.S. withdrawal. London, European Leadership Network, 2020.

2004. évi V. törvény az 1992. március 24-én, Helsinkiben aláírt Nyitott Égbolt Szerződés kihirdetéséről

 

A Vihar a Nyitott Égbolton: az USA után Oroszország is kilépne bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A controversial and regularly raised issue since the beginning of Bosnia and Herzegovina’s statehood is the possible independence of the Republika Srpska (RS), an entity inhabited by a majority of Serbs. The events of the Bosnian war, which took place between 1992 and 1995, with about a hundred thousand fatalities, centred mainly on the Bosnian Serb aspirations for secession and independence. Finally, the Dayton Peace Agreement granted broad autonomy to the both main components of Bosnia and Herzegovina (the Bosnian-Croatian majority of the Federation of Bosnia and Herzegovina and the RS), however, the secession of the Serb side is on the agenda from time to time, in particular if there is a violation of the autonomy of the RS.

This issue became relevant again after Milorad Dodik, a Serbian member of the tripartite presidency of Bosnia and Herzegovina, set out to hold a referendum on secession after a constitutional court decision detrimental to the Serb-majority entity, furthermore, Serbian deputies have suspended their decision-making activities at state level.

The purpose of this article is to examine and present the outcome of the resurgence of tensions in the country and the attitude of the international community towards the RS, whose relations with Serbia will also come to the fore.

A brief history of separation efforts to date

The 1995 Dayton Agreement did not provide a basis for the entities of BiH to become fully independent or to access to other countries. Nevertheless, already a year after the conclusion of the agreement, the accession of the RS to the Federal Republic of Yugoslavia (which at that time included the territory of Serbia, Montenegro and Kosovo) was on the agenda.  Biljana Plavsic, a biology professor who became a politician, then president of the RS, and later a leader convicted of war crimes, was forced to back down due to pressure from the international community.

During the 2000’s, the aspirations for independence of RS were linked to the status of Kosovo. According to the public, if Kosovo declares its independence unilaterally, an independence referendum should also be held in the RS. In February 2008, RS legislators passed a resolution declaring that if the majority of the international community, including the EU, recognized Kosovo’s independence, they would hold a referendum on independence (it should be noted that the Bosnian Serb did not support Kosovo’s aspirations, therefore Bosnia and Herzegovina did not recognize the independence of the new state). Milorad Dodik at the time coordinated the events as Prime Minister of the RS and President of the Alliance of Independent Social Democrats (SNSD). The right to self-determination was cited as a point of reference as the main argument: if the Kosovars had the right to determine their own future, why not the Bosnian Serbs? Both the United States and the European Union strongly opposed this initiative and therefore the referendum was not held. According to Miroslav Lajcák, the former High Representative for Bosnia and Herzegovina, RS has no right to secede from Bosnia and Herzegovina, as its territorial integrity is guaranteed by the Dayton Peace Agreement.

In 2011, the referendum initiative came back to the agenda, but for similar reasons, it also failed. In October 2012, Milorad Dodik, already President of RS, stated that the entity would become independent and it would be able to survive as a sovereign state. The situation began to escalate again in 2015, when Dodik and his political party practically made the achievement of the region’s independence a party program, arguing that the Bosnian majority undermined the autonomous powers of the RS. It is expected that if the RS cannot extend its autonomy by the end of 2017, a referendum on secession will be initiated by 2018. With reference to the Dayton Convention, the international community once again criticised these aspirations. In reply, Milorad Dodik argued that the Constitution of the RS (as amended by the Dayton Convention in 1995) included the right to self-determination.

In addition, Serbian leaders in Bosnia and Herzegovina have complained − and they do so nowadays − about the activities of state courts and prosecutors’ offices, accusing them of bias towards the Serbs. Furthermore, the Constitutional Court at state level is attacked by the leadership of the RS on the presence of three foreign judges, provided for in the Dayton Agreement. Dodik eventually announced in September 2017 that there would not be a referendum on independence next year. However, because the President was only talking about a postponement, it was expected that the issue would become relevant again a few years later. That took place in February 2020.

The current situation

The Constitutional Court of Bosnia and Herzegovina − on its 117th plenary session on the 7thFebruary 2020 − found Article 53 of the Law on Agricultural Land, adopted by the legislation of the RS, unconstitutional. According to the law, the agricultural lands once owned by the Yugoslav state are not owned by Bosnia and Herzegovina but by RS. The main argument of the Serbs is that during the Ottoman rule, Bosnians who moved to the cities and received administrative positions and other benefits relinquished their lands, so those − according to land registry books − became Serbian property.

According to the ruling of the Constitutional Court, the land must be state property, therefore must be the property of the federal state. Seven Bosnian representatives of the RS Council of Peoples (in this body all three nationalities are represented) have proposed this constitutional court process, which could intensify ethnic political debates in the case (especially in light of the fact that Dodik raised the question of Muslim judges in 2008. In his opinion, they should not act in cases relating to RS).

This decision was the starting point of the political crisis that has taken place since then. Led by Milorad Dodik (who has been a Serbian member of the three-member rotating presidency since 2018), Bosnian Serbs are once again attacking the presence of foreign constitutional judges, accusing the Constitutional Court of bias and interpreting its operation as an attack on the RS.

There was also the possibility that the two Serbian constitutional judges would be banned from work. What is certain is that Serbian deputies have suspended their participation in state-level decision-making bodies and are pushing for the adoption of a new law reforming the Constitutional Court – but this is fundamentally unconstitutional.

A similar boycott took place in March 2019, when the Constitutional Court ruled that a holiday introduced in the Serbian Republic was unconstitutional. Last year, Serbian opposition parties did not support Dodik’s move because they were then interested in maintaining the functioning of the central government. This year, however, all Serbian parties support a decision-making boycott. According to the vice-president of the Serbian Democratic Party (SDS), the decisions of the Constitutional Court are destroying the identity of Serbs. Milorad Dodik once again foresaw the secession of RS, sharply opposing the United States and the EU.

The Bosnian Serb leaders visited Belgrade on 15 February 2020 to discuss the current situation with Serbia’s president. Vucic stressed that the moves and measures of RS should not lead to the destabilization of the region, but should be carried out in legal and institutionalway. Dodik is nonetheless determined to hold a referendum, a question of whether his momentum will continue in spite of strong foreign criticism. The formation of the government took a year, but it seems that several months later, Bosnia and Herzegovina is facing another political crisis.

Activities of international supervisory bodies in Bosnia and Herzegovina

The General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina, developed by the international community to end the Bosnian war, was agreed in November 1995 by political leaders at Wright-Patterson Air Base, Ohio, USA. The official signing took place in Paris on 14th December the same year. The Constitution of Bosnia and Herzegovina is attached as Annex IV to the Agreement. At the same time, the international community set important control rights in the drafting of the Convention. One of the most important is the ongoing presence of peacekeeping missions in the country, which implement and monitor the adherence to the military aspects of the Dayton Convention. The United Nations Protective Force (UNPROFOR), which has existed since 1992, was replaced by the NATO Implementation Force (IFOR), which operated in the country in 1995-96. This has been replaced by the Stabilisation Force (SFOR), which was replaced in 2004 by the EUFOR Althea mission in the new foreign and security policy cooperation of the Member States of the European Union, which is still in operation today.

The Office of the High Representative (OHR) has the task of enforcing the civil and political provisions of the peace agreement. The High Representative (HR) maintains close links with the country’s various political and civil actors, coordinates their activities and was given additional rights at the 1997 Bonn Conference: if he finds that a local official is acting contrary to the principles of the peace agreement, he can remove him or her from office. The HR can also intervene in legislative processes and create laws and regulations when needed. Overall, this position has the greatest political power in Bosnia and Herzegovina nowdays. The Sarajevo OHR has had its regional office in Banja Luka, the administrative center of the RS, since May 1996. The overall aim is for the decision-making role of the HR to be constantly transformed into a mediating role, which, however, would require a significant improvement in local conditions in all areas of social life. Valentin Inzko, a diplomat from Austria, has held the position of HR since 2009. From 2011, the EU has been represented in Bosnia and Herzegovina by a Special Representative, currently Johann Sattler, also an Austrian citizen. This post was created mainly to coordinate the country’s EU integration process. The international community maintains its most comprehensive control over the country through the Peace Implementation Council, which involves 55 states and international organizations. This body has a so called Steering Board, consisting mainly of representatives from the major Western countries and the EU. The Steering Committee meets regularly in Sarajevo under the chairmanship of the High Representative, where ambassadors from participating States provide policy advice to the High Representative.

The international community ‘s response to the situation

On February 19 2020, the Steering Board of the Peace Implementation Council made a statement to the situation set out in the second paragraph. First, the Steering Board also provides support to the Constitutional Court of Bosnia-Hercegovina and its judges. It also draws attention to the bindingnature of the decisions of the Constitutional Court, of which enforcement is obligatory for the competent authorities in all cases. The resolution considers the Constitutional Court to be the most important building blocks of the rule of law and democracy, and declares the boycott of RS officials in state institutions unacceptable. In the same document, the international community emphasizes that the Inter-Entity Boundary Line between the two entities of Bosnia and Herzegovina does not constitute a state border and therefore does not imply the statehood of the RS. The resolution makes it clear that Bosnia and Herzegovina is a sovereign state whose territorial integrity and statehood are guaranteed by the international community through the provisions of the Dayton Peace Agreement. Accordingly, none of the entities has the right to secede. Sincethe two entities are a formation created by the constitution, they are fully subordinate to the constitution. The Peace Implementation Council calls on all political actors to take action to promote the reforms in the country that are essential for Bosnia and Herzegovina’s integration into the European Union. It should be noted that even though Russia is a member of the steering board, it did not take part in issuing this resolution.

The communiqué does not contain any new information and the international community has been trying to quell separatist aspirations with these same arguments for many years. It can be stated that if Milorad Dodik were to call a referendum on the secession, its holding would fail due to the intervention of international forces (such as the EUFOR mission). If the RS nevertheless arbitrarily declares its independence, there would be hardly any state that would recognise it. In addition, it is also doubtful to what extent an independent RS would be sustainable at all, despite Dodik’s rhetoric. If we look at the geographical features, we can conclude that the Brcko district belonging to both the two entities precisely divides the territory of RS. Furthermore, the canton of Posavina in the Federation of Bosnia and Herzegovina extends into the territory of the RS along the Croatian border, which is divided into two parts (Orasje and Odzak). It is difficult to imagine that a state, with such an unfavorable geographical location, would be able to function properly and form an economic and legal entity.

Relations with Serbia

The Dayton Agreement allows both entities of Bosnia and Herzegovina to establish relations with other states in accordance with state-level relations. For this reason, on 28 February 1997, the RS concluded a cooperation agreement with the Federal Republic of Yugoslavia (later Serbia). The political leaders have developed close co-operation in a number of issues, and there is a regular dialogue between the two presidents, prime ministers and governments through the Cooperation Council established by the 2006 renewed convention and other formal and informal channels. Cooperation in the area of infrastructure and energy development is strong, and Serbia is also providing substantial support for projects in the RS. In a statement in early 2019, Zeljka Cvijanovic, President of RS, expressed her gratitude for Serbia’s assistance and highlighted the country’s efforts to improving the situation in the region “without interfering in the internal affairs of the RS”. Moreover, during Vladimir Putin’s visit to Belgrade in January 2019, she described Russia’s partnership with RS as excellent. It should be noted that Russia doesn’t support the secession either, because without the Bosnian Serb vetoes, Bosnia and Herzegovina would be significantly closer to NATO, and the country’s possible NATO membership would be another challenge for Russian foreign policy.

The 1997 Convention has already declared that cooperation between the two sides will be conducted in full respect of the territorial integrity of Bosnia and Herzegovina. Among many other external factors, the lack of direct support from Serbia may also play a role in the fact that the Bosnian Serb leadership has never held an independence referendum despite many promises. The Serbian governments have consistently refused to bind RS to Serbia in official statements. Milorad Dodik pointed out in an interview in November 2017 that „the only obstacle to the secession of RS is Serbia itself”. Therefore, the separatist leaders of the RS prioritize joining Serbia as a priority, as the entity alone would be doomed to failure.

Furthermore, Serbia’s international credibility could be negatively impacted by open support for secession. Unless it recognizes Kosovo’s right to independence (which is fundamentally based on on ethnic grounds), it cannot openly support the ethnic-based secession of RS and its accession to the motherland. At the same time, Serbia cannot ignore the Dayton Convention.

Summary

Overall, the chances of the RS becoming an independent state or joining Serbia are almost minimal. Bosnian Serb politicians are also aware of this, but with separatist rhetoric (excellent example of this is Dodik’s statement to the Banja Luka parliament, which started with the phrase “Goodbye BiH, welcome RS-Exit” in February 2020), the promise of an independence referendum, the threat of a boycott of state-level decision-making, will not allow nationalist sentiments to subside. This brings political benefits to the parties and their politicians. Putting the threats into practice would have unforeseen consequences for the stability of the region, so Serbia is officially opposed to the demolition of the territorial integrity of Bosnia and Herzegovina.

The international community, no matter how extensive are its powers in the country, cannot change the basic emotional disposition of the Serbian population. If this trend continues in the future, it is almost certain that Bosnia and Herzegovina will not be able to make substantial progress towards becoming a functioning and modern state and towards Euro-Atlantic integration.

 

A Can the Republika Srpska become independent? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik ásványkincsekben leggazdagabb országa. Egyenlítői éghajlata, termékeny talaja és nagy népessége okán várható lenne, hogy Kongó a világ vezető nagyhatalmai között legyen. Ehelyett azonban a Föld egyik legrosszabb helyzetben lévő állama, amelynek súlyos problémákkal kell megküzdenie. Ebben a cikkben elsősorban a belső konfliktus, és a kobaltbányászat összefüggései kerülnek bemutatásra.

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában helyezkedik el, az Egyenlítő mentén. A népesség döntő többsége a bantu népcsoporthoz tartozik. A fővárosban, Kinshasaban a lakosság mintegy egytizede él. A népesség jelentős része keresztény, kisebb csoportja az iszlám valláshoz tartozik. Az ország számára súlyos problémát jelent a magas HIV-fertőzöttség, a védőoltások hiánya és az alacsony színvonalú egészségügyi ellátás, amely már a COVID-járvány előtt is komoly válságban volt, köszönhetően a hiányos személyzetnek, és a rendszeresen fellángoló járványoknak.

Közép-Afrika legnépesebb államaként, mintegy kilencven millió főre tehető a népességszám, ezzel a világ tizenhatodik legnépesebb országa. A termékenységi ráta 6, ami azt jelenti, hogy egy nő életében átlagosan hat, vagy annál több gyereket szül, tehát a lakosságszám folyamatosan növekszik (a stagnáláshoz 2.1-es érték szükséges.), ezzel együtt, ez már alacsonyabb, mint a korábbi 6.8-as index. Bár a gyermekhalandóság csökken, a csecsemők 6%-a még mindig nem éri meg a felnőttkort.

Kongó tagja a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek, az SADC-nek, amely az Afrikai Unió egyik kisegítő szervezeteként funkcionál.

Az egy főre jutó GDP tekintetében 2017-ben a 182. helyet foglalta el a világranglistában, nominális GDP szempontjából ez 462 dollárt jelentett. Összehasonlításképp: az első helyen álló Katar esetében ez 61264 dollár. A népesség 72%-a él a létminimum alatt, nekik kevesebb, mint napi 1,9 dollár áll rendelkezésre a megélhetéshez, ami a jelenlegi árfolyamon nagyjából napi hatszáz forintot jelent. Ez részben összefüggésben áll azzal, hogy az országban meglehetősen alacsony a külföldi befektetések abszolút mértéke, főként a későbbiekben bemutatott, ingatag belpolitikai helyzetből adódóan. A hazai gazdaság azonban nem tud – és nem is akar – megfelelő béreket nyújtani a dolgozóknak, a külföldre termelő ágazatok pedig kötve vannak a világpiaci árakhoz, azoknak megfelelően tudják csak megfizetni a munkásaikat.

Kongó korábban belga gyarmat volt, kizsákmányolása már akkor igen komoly méreteket öltött, a kaucsuk-kitermelés és az elnyomás milliók életét követelte. Azóta sincs ez másképpen, mindössze a nyersanyag és a kizsákmányolók személye változott, az ország azonban továbbra sem tudott valóban önálló, jól funkcionáló állammá válni.

Ásványkincseit illetően 2012-ben a világ legnagyobb gyémántkitermelője volt, viszont jelentős a réz-, ón-, cink- és kobaltbányászata is, összesen mintegy 1 100 különböző ásványkincs található a területén. Az infrastrukturális beruházások hiánya miatt ez azonban rendkívül rossz állapotban van, a szállítás legfeljebb harmincöt kilométer per órával tud megvalósulni, így akár hetekig is eltart, mire külföldre jut a szerelvény. A vezető iparág a bányászat, azonban a nem megfelelő módszerek és a hiányos felszereltség miatt ez közel sem éri el a potenciális kitermelés szintjét. Az iparág mintegy 225 000 embert foglalkoztat, ebből 35 000 gyermek, ők elsősorban megélhetési okokból „választják” a kemény munkát.

A kobalt

A kobalt a modern világ egyik elengedhetetlen nyersanyaga, amelynek kínálata a kereslethez képest azonban igen szűkös, elsősorban a nehéz elérhetőség miatt. Ezt a fémet főként akkumulátorok gyártásához használják, ez természetesen nem csak a gépjárművek akkumulátorára terjed ki, ennél sokkal gyakoribb: a számítógépek, telefonok energiatárolói is tartalmaznak kobaltot. Nem lehet tehát egyértelműen kijelenteni, hogy az elterjedt tévhitnek megfelelően a kobaltbányászat elsődleges oka az elektromos autók gyártásának fellendülése. Emellett az olajfinomításban is széleskörűen használt anyagról van szó, látható, hogy a világon több iparág több okból is a kobaltkitermeléshez van kötve, immáron évtizedek óta bebetonozva a kobaltbányászat munkakörülményeit.

Utóbbiakról elmondható, hogy korántsem felelnek meg az elvárható színvonalnak, a bányászok hosszú és rövid távon is súlyos veszélynek vannak kitéve. 2020 szeptemberében például egy aranybánya beomlása okozta ötven ember halálát, az ilyen és ehhez hasonló balesetek meglehetősen gyakoriak a szektorban. A hosszú távú következmények közé sorolható például a vérben koncentrálódó nehézfémek okozta DNS-károsodás, amely többek között születési rendellenességek kialakulásához vezethet.

A kongói kobaltbányászat munkakörülményeinek javítását, a gyermekmunka visszaszorítását tűzte ki célul a Fair Cobalt Alliance, vagyis a tisztességes kobaltról szóló megállapodás. Mivel a kongói bányák adják a kitermelés jelentős részét – mintegy háromnegyedét –, a világon a legtöbb termelő és beszállító cég tőlük függ, ebből adódóan egy esetleges belső fennakadás a teljes világpiacot megakaszthatja. A bányászati szektor nagyjából 12,5 millió embernek ad közvetlenül vagy közvetve megélhetést, köztük gyermekeknek is. Bár a legális foglalkoztatás korhatára 15 év, ezt sokszor nem tartják be. A munkakörülmények gyakran életveszélyesek, a megfelelő védőfelszerelés hiányából fakadóan mind a sérüléseknek, mind a hosszútávú egészségkárosító következményeknek ki vannak téve a bányászok.

Biztató azonban az az előrejelzés, mely szerint az újrahasznosítható akkumulátorok terjedésével, valamint az akkumulátorok összetételének megváltoztatásával egyre kevesebb kobaltra lesz szükség. Jelenleg a kitermelés körülbelül 70%-át hasznosítják ilyen célra, ez az arány 2025-re 47%-ra csökken. A csökkenéshez hozzájárul a Tesla is, az új akkumulátorokba ugyanis körülbelül harmadannyi kobalt fog kerülni, mint a megelőző modellekbe.

Belpolitikai helyzet

A Kongói Demokratikus Köztársaságot a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium az I. kategóriába sorolja, ennek megfelelően a közrendet és a közegészségügyi helyzetet figyelmembe véve nem ajánlott a beutazás az országba. Ez az aktuális közbiztonsági helyzetet figyelembe véve korántsem meglepő, az országban általánosak a zavargások, a civilek terhére elkövetett támadások és összességében nem biztonságos az ott-tartózkodás.

Habár Kongóban jelenleg is körülbelül tizennyolcezer ENSZ békefenntartó van jelen, a belpolitikai konfliktusok felszámolása még várat magára.

Az ország jelenlegi nehéz helyzetét főként történelmi hátterének köszönheti. Az ország 1960-ban szabadult fel a gyarmati uralom alól, ám ezt követően egy diktátorrá vált elnök, majd a polgárháború és a zavargások nehezítették meg, hogy az országban valóban jól működő kormányzat és állami ellátórendszer alakulhasson ki. Erre sem az önállóság elnyerése előtt, sem azután nem tettek erőfeszítéseket az éppen az országot irányító hatalmak, így nem tudott kifejlődni egy valóban működőképes oktatási és igazságügyi rendszer.

A kongói háború (1994-2003) következményeit máig nem voltak képesek felszámolni, a ruandai népirtás árnyéka pedig még manapság is sötét felhőt vet az államra. Miután a népirtás elkezdődött, hamarosan átterjedt a Kongói Demokratikus Köztársaság területére is, ahol a hutuk megtámadták a generációk óta ott élő tuszi közösségeket, így a genocídium Kongó területén is megjelent.

Napjainkban elsősorban különféle etnikai csoportok közötti viszályról beszélhetünk. Mivel az összetűzéseknek két dimenziója is van, a teljes megoldás nem lehetséges valamely tényező figyelmen kívül hagyása esetén. A gazdasági és a politikai ellentétet egyaránt szükséges feloldani, ahhoz, hogy valóban tartós, hatékony békét lehessen kiépíteni az országban. Azonban az évtizedek óta tartó korrupció megszüntetése nem egyszerű, és nem is rövid idő alatt végrehajtható feladat. Joseph Mobutu, az első kongói miniszterelnök olyan mértékben kihasználta az országa gazdagságát, hogy szomorú öröksége a mai napig befolyásolja az országot. Ez a huszadik században azonban nem keltette fel a nemzetközi közösség figyelmét, szemet hunytak a diktatúra felett mindaddig, amíg az értékes ásványkincsek kitermelése zavartalanul folytatódott.

A belpolitikáról, a belső biztonsági helyzetről sokatmondó a tény, hogy a 2018 decemberi választásokat néhány helyen 2019 márciusában kellett megtartani, mivel erőszakos cselekmények akadályozták a szavazni vágyókat állampolgári jogaik érvényesítése közben. Ezek a cselekmények főként fegyveres csoportokhoz köthetőek, néhány esetben kormányzati erőkhöz. A nyugalom azonban továbbra sem állt helyre: többmillió ember kényszerült otthona elhagyására, a külföldre menekültek száma pedig meghaladja a százezer főt. A humanitárius helyzet ennélfogva meglehetősen instabil, a menekültek ellátása gyakorlatilag kizárólag a nemzetközi segélyszervezetek jótékonyságától függ, ez azonban nem jelent állandó jellegű, minden területen azonos színvonalú ellátást. Pozitív fejlemény azonban a védőoltások terjedése: A WHO és a UNICEF közös összefogással számos kongói gyermekhez juttatott el súlyos betegségek elleni vakcinákat.

2018 során az országban betiltották a békés tüntetések, valamint számos emberjogi aktivista, újságíró és ellenzéki támogató tevékenységét gátolták meg. Mivel a régióban körülbelül 140 aktív fegyveres csoport működik, nem meglepő, hogy ezek a csoportok számos esetben követnek el támadásokat civilek ellen is.

A belső konfliktusok jellemzően a természeti kincsek feletti harcokat jelentik: a víz és az ásványkincsek feletti rendelkezés olyan kiváltság, amelyet mindenki magáénak akar tudni, bármilyen áron. 1998 óta annyi ember hunyt el az összecsapásokban és azok következményeiben, hogy a kongói polgárháború méltán nevezhető a második világháború óta eltelt időszak „leghalálosabb” konfliktusának, nem véletlenül hívják „afrikai nagy háborúnak”. Különösen az ásványkincsekben gazdag területeken élő emberek vannak kitéve a támadásoknak, szexuális erőszaknak, kényszermunkának, valamint az elsődleges megélhetést jelentő termések ellopásának. Az egészségügyi ellátás rossz állapotban van, mivel a fegyveres csoportok onnan szerzik be a saját tagjaik számára szükséges kötszereket és gyógyszereket.

A szituációval kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül a nemi erőszak markáns jelenléte: egy 2011-es kutatás szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban naponta mintegy 1152 nőt erőszakoltak meg, ami óránként negyvennyolc nőnek felel meg. Ez a nyilvánvaló okokon felül azt célozza, hogy a nőkön keresztül a közösséget zúzzák szét, mivel a kongói közösségeknek – legyen az falu, vagy széles értelemben vett család – a nők adják a középpontját, ők tartják egyben az embereket. A megszégyenítésük, bántalmazásuk pedig olyan, mintha rajtuk keresztül az egész közösség elszenvedte volna az erőszakot. Emellett a férjüket, tehát az ellenséges oldal férfiait is megszégyeníti az aktus, mivel azt jelzi, hogy képtelenek voltak megvédeni asszonyaikat. Az igazságügyi rendszer hiányosságai, a büntetőeljárások alacsony sikerességi rátája miatt a nemi erőszak egyfajta erődemonstrációvá vált, amellyel hatalmat és kontrollt fejezhetnek ki az elkövetők.

A konfliktus 2016-ban ismét erőre kapott, ezzel összefüggésben például az éhínségben szenvedők száma mintegy 750%-al emelkedett.

Napjainkban sem jutott azonban nyugvópontra az ország – 2020 októberében Észak-Kivuban lángoltak fel ismét az ellentétek. Az Egyesített Demokratikus Erők (Allied Democratic Forces- ADF) a hónapban legalább negyvenkét halálesetért volt felelős.

Emellett a 2018-ban kitört újabb ebolajárvány is több, mint kétezer áldozatot szedett, míg 2020 júniusában véget ért. Ez már a tizedik alkalom volt, hogy a betegség sújtotta az országot. A járvány kezelését nagyban megnehezítette, hogy 2018 óta körülbelül 420 alkalommal érte támadás az egészségügyi intézményeket.

A 2019 elején kitört kanyarójárvány tovább súlyosbította az egyébként is nagy nyomás alatt álló egészségügyi ellátórendszer helyzetét – összesen mintegy 310 ezren kapták el a betegséget, az áldozatok száma már meghaladja a hatezer főt. Mindezt úgy, hogy az UNICEF és a WHO 2019-ben körülbelül 18 millió gyermekhez juttatta el a szükséges védőoltásokat.

A nemzetközi közösség számára figyelmeztető jel lehet, hogy a konfliktus további eszkalálódása esetén könnyedén előfordulhat, hogy továbbterjed Burundi, Ruanda és Uganda területére, a közvetlen hatások mellett például menekültek áradatával terhelve a szomszédos, egyébként sem kifejezetten stabil és erős államokat. Ezen felül Kínának lenne különösen nagy érdekeltsége abban, hogy Kongó valóban stabil kereskedelmi partner lehessen, hiszen a tizennégy legnagyobb kongói kobaltbánya közül nyolc kínai cégek tulajdonában van.

Megdöbbentő fordulat volt, mikor az International Rights Advocates keresetet nyújtott be tizennégy kongói szülő nevében több nagyvállalat ellen, akik a családok szerint tudatosan előnyre tettek szert gyermekek kizsákmányolásából. A családok pénzt követeltek az elszenvedett sérülések és az elhunyt családtagjaik miatti kompenzációként. A vállalatok vezetői válaszaikban többnyire azt az álláspontot fogalmazták meg, mely szerint vagy nem tudtak a kizsákmányolásról, vagy eleve nem dolgoznak olyan beszállítókkal, amelyek ilyen módon szerzik be a nyersanyagokat.

Összegzés

Az ingatag és örökké változó belpolitikai helyzetből adódóan a kongói kobaltbányászat meglehetősen instabil. Ez főleg azért jelent problémát, mivel a világ számos nagyvállalata – például a Google, az Apple és a Tesla is- ebből az országból szerzik be a gyártáshoz szükséges kobaltmennyiséget. Az ellátási láncok zavartalan működése érdekében szükség van tehát a belpolitikai helyzet stabilizálására, amíg ez nem történik meg, legfeljebb csak alternatív beszerzési útvonalakkal lehet biztosítani a megfelelő szintű ellátottságot. A megoldásra azonban nem csak a gazdasági szempontú megközelítés miatt van szükség – emberek, mindenekelőtt pedig gyermekek élet- és munkakörülményei függenek a jelenlegi kongói vezetéstől, akiknek viszont sem ennek javítása, sem komolyabb mértékű szabályozása nem célja és érdeke.

[i] Bozzay Zoltán: Népirtások a XX. században, Scolar Kiadó, 2019

Címlapkép: Haditengerészek Felix Tshisekedinek, a Kongói Demokratikus Köztársaság új elnökének hivatali eskütételi ünnepségén a kinshasai elnöki palotánál 2019. január 24-én. (Forrás: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham)

A Az akkumulátorok hazája – a kongói kobaltbányászat kihívásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bhután viszonylag keveset szerepel az újságok címlapján. A Dunántúl-méretű terület azonban fontos szerepet tölt be a dél-ázsiai régióban, melyet a következő sorokban próbálok meg kifejteni és bizonyítani.

Történelem

Bhután történelmében hálás szerephez jutott az országot magába foglaló hegység. A természetes védelmet nyújtó hegyvonulatok magas fokú védelmet nyújtottak a külső behatolókkal szemben. Ez persze nem akadályozta meg a Brit Birodalmat abban, hogy az országot 1865-ben a Duar háború következtében aláírt Sinchula Egyezménnyel félgyarmati sorbataszítsa. A teljes alávetettség azonban nem valósult meg. Ez ugyan nagyobb részben a brit gyarmatpolitikának köszönhető, mely nem teljesen kebelezte be az ekkortájt szerzett területeket, de alávetette azokat a brit koronának, és sok esetben inkább csak jelképes kötelezettségeket rótt ki rájuk. Bhután esetében szuverenitásának csorbulása a területek évenkénti „megvásárlását” és külpolitikájának előzetes harmonizálását jelentette.

Az 1907-es évben Bhután királya Ugyen Wangchuck lett, aki a britekkel kialakított jó viszony következtében 1910-ben aláírt egy egyezséget, melynek tartalma meghatározta, hogy a britek nem gyakorolnak közvetlen hatást Bhután belügyeire, azonban külpolitikáját közvetlen irányításuk alá helyezte. Ez a dinamika az Indo-Bhutáni Barátságszerződésben is megújult a frissen függetlenné váló Indiával 1949-ben.

A két ország bilaterális kapcsolata ebből kifolyólag különösen szorossá kovácsolódott. A szerződés gazdasági, politikai és katonai kötelékeket is hordozott. A jelenleg is fennálló szerződés megújításában 2007-ben szövegbe foglalták, hogy a két ország közötti kiemelkedően jó viszonyból adódóan tartózkodnak az egymás elleni agresszív lépésektől, területüket nem használják fel a másik ellen, nemzeti érdekeiket harmonizálják, kereskedelmüket szabaddá teszik. Kiemelik a hadfelszereléssel való kereskedelmet, melynek bhutáni importja szigorúan akkor valósulhat meg, ha az India számára nem jelent veszélyt. A valóságban India a bhutáni fegyveres szervezet legnagyobb beszállítója, (bizonyos esetekben) kiképzője, illetve maga az indiai légierő felelős Bhután légterének ellenőrzéséért.

A két ország közötti kiemelkedő viszony további bizonyítékául szolgál, hogy Bhután az egyetlen dél-ázsiai ország, mely Indiával együtt kimarad a Kínai Népköztársaság által hirdetett Egy övezet, egy út kezdeményezésből.

Társadalom

Láthatjuk, hogy Bhután esetében a Himalája által való elzártság segített megőrizni rengeteg népcsoportot, hagyományt és számos nyelvet. A 780 ezres népességű országban mintegy 23 különböző nyelvet beszélnek. Ezek közül többnek is ezer fő alatti beszélője van, így ezekkihaló félben lévő nyelveknek minősülnek, melyeket a távoli és nehezen megközelíthető helyeken beszélik az őslakosok. Ezek fennmaradásához lényegesen hozzájárult a Himalája által nyújtott tagoltság és a nehezen járható terep sajátosságai, mely meggátolta a távoli közösségek asszimilációját.

A Bhutánban élő nepáli kisebbség a XX. század vége felé tragikus helyzetbe került az uralkodó „one nation one people” politikájának következtében. Ebből kifolyólag a bhutáni nepáliak elvesztették az állampolgárságukat, csorbultak emberi jogaik, a hadsereg erőszakos akcióinak, kínzásainak áldozatai lettek. Sokan „önként” elhagyták az országot, de mintegy 105 ezer kitiltás is rögzítésre került.

A száműzetésbe került emberek kiváló táptalajt nyújtottak a nepáli kommunista gerillák számára. Így egy menekülttáborban került megalakításra a maoista ideológiájú Bhutáni Kommunista Párt a nepáli testvérszervezet segítségével. Bhután demokratizálódását, és a köztársaság kihirdetését követelik valószínűsíthetően mintegy ezer fegyveressel a háttérben. A szomszédos országokban meglévő hasonló szervezetekkel való nagyfokú együttműködés következtében az államok is megosztják egymással hírszerzési tevékenységük eredményeit e témában.

Gazdaság

Gazdasági értelemben Bhután Dél-Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő országa. Erdőgazdálkodás és hegyi állattartás foglalkoztatja a lakosság túlnyomó részét, de az ország fő exportcikke a vízerőművekből származó energia és a bányászat termékei. Ezen termékek célországa főként India.

Bhután saját energiaellátását csaknem teljesen a vízerőművekből biztosítja. A Himalájából lezúduló folyók nagymértékű hasznosításának eredménye, hogy összesen saját energiaigényének több mint három és félszereséttermelimeg . Ezek a gátak a „run-of-the-river” eljárással kisebb környezeti behatást gyakorolnak, így nincs szükség víztározók és gátak építésére és a folyó esésében való hatást is minimalizálja. Az alsóbb folyású területeken így megelőzhetők a vízhozam szélsőségességéből adódó negatív hatások.

Az Ázsiai Fejlesztési Bank nagymértékben jelen van az országban és különböző projektekhez biztosítja a megfelelő pénzügyi hátteret. Eddig tizenegy projekt valósult meg a Bank segítségével, melyek főleg a vízerőművek fejlesztésében, illetve különböző út- és városfejlesztésekben nyilvánultak meg. Ezeken a fizikai követelményeken túl a Bank nagymértékben támogatja a bhutáni kormány reformötleteit, melyek a kereskedelmet szabadabbá és egyszerűbbé, a pénzügyi szektort fejlettebbé, az oktatást elérhetőbbé tennék.

A 2020-2022-es időszakra szánt terv alapján a jövőben továbbra is Bhután infrastrukturális fejlesztései játszanak fő szerepet, kiemelve a légi közlekedés fejlesztését. Az országban négy repülőtér van, azonban a hegygerincekkel szabdalt vidéken elég nehézkes a fel- és leszállás az apró kifutókon (a paroi repülőtér hírhedt ezen okokból származó nehézségeiről). Ugyanezen okból az utak építése is hatalmas feladat a régióban. Ezen építkezések munkaerőigényét nagymértékben indiai vendégmunkások elégítik ki, tovább fokozva a két ország közötti szoros kapcsolatot.

Biztonság

A terep nehezen járhatósága és a régióban fennálló határviták miatt sok esetben egy konfliktus kialakulásának első jele éppenaz útépítés. A 2020-as év első felében láthattuk legutóbb az India és Kína közötti de facto, vitatott  ladakhi határvonalon a két ország egymásnak feszülését. (Január elején is Szikkim államból jött hír egy kisebb, de emberéletet is követelő incidensről, melyet szerencsére helyi parancsnokok békés úton elrendeztek.)

Bhután szempontjából közvetlenebb esemény volt a 2017-es Doklam-incidens hetvenkét napja. A bhutáni területen lévő Doklam-fennsík az indiai-kínai-bhutáni hármashatáron fekszik. Június elején a kínai hadsereg behatolt a térségbe és lerombolta az üresen álló bhutáni bunkereket, majd a hónap közepén a Népi Felszabadító Hadsereg utászai kezdték meg a munkát. A bhutáni vezetés ekkor segítségül hívta Indiát, mely az 1949-es és a 2007-es szerződés alapján köteles megvédeni annak területi integritását. A két nukleáris hatalom így újra szembekerült egymással. Egészen augusztus 28-ig folytatódott a „kődobálás” és a két hadsereg közötti villongások, míg a vezetők kölcsönösen meg nem egyeztek a területről való visszavonulásról.

Záró gondolatok

Bhután sajátos módon India felé sodródott a történelem folyamán, és a jó viszony a mai napig fennáll a két ország között. Az India és Kína közé ékelődött kis ország nemcsak helyszíne, de résztvevője is a két óriás versengésének. Bhután hatalmasfejlődés előtt áll, és ennek biztos táptalajt ad az Indiával ápolt jó viszony és az Ázsiai Fejlesztési Bank (kisebb mértékben a Világbank) jelenléte az országban.

Az ország természetes védelmi sajátossága a Himalája hegyei által szabdalt terep, emellett India számára dél-ázsiai viszonylatban kiemelten fontos, hogy egy Kínával való háború esetén Bhután területe a Siliguri-folyosóig tartó út hosszához és védelméhez tenne hozzá. Delhi a már említett Egy övezet, egy útkezdeményezésből kifolyólag bekerítve érezheti magát, melyen ha keveset is, de enyhít a bhutáni barátság, azonban a jövőben a két ország szorult helyzetben találhatja magát.

Címlapkép: Díszes felvonulás előzi meg Dzsigme Keszar Namgjel Vangcsuk bhutáni király és Dzsecun Pema királynő esküvőjét a régi bhutáni főváros, Punaka XVII. századi Dzong kolostorerődjében. A himalájai alkotmányos királyság 31 éves, Oxfordban végzett, reformista uralkodója polgárlányt, egy pilóta gyermekét vette feleségül, aki 21 éves. A falikárpiton a Bhutánt a XVII. században egyesítő Sabdrung Ngavand Namgjel szerzetes-király képe látható. (Forrás: MTI/EPA/Haris Tjagi)

A Bhután, a két atomhatalom közé szorult királyság bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.