Biztonságpolitika.hu

Szankciós politika

Ukrajna

A Tanács újabb 5 embert vett fel az ukrajnai helyzethez köthető korlátozott személyek és szervezetek jegyzékébe. A korlátozó intézkedések alá eső személyek részt vettek a jogellenesen annektált Krími Autonóm Köztársaságban és az ukrajnai Szevasztopol városában 2019. szeptember 8-án tartott orosz helyhatósági választások megszervezésében. A jegyzékbe szereplő személyek aláásták Ukrajna szuverenitását és területi integritását, emiatt az EU területén belül található vagyoni eszközeik befagyasztásra kerültek, valamint a szankciók hatálya alá eső személyek, szervezetek részére uniós személy vagy szervezet nem bocsáthat vagyoni eszközöket. A jegyzékben szereplő természetes személyek száma 177-re növekedett a 44 szervezet mellett.

 

Venezuela

Juan Guaido, magát egy éve Venezuela elnökének kikiáltó ellenzéki politikus, európai körútján, Madridban sürgette az uniós szankciók kiszélesítését a venezuelai kormánnyal szemben. Hangsúlyozta az déli részén kitermelt arannyal szembeni korlátozó intézkedések fontosságát, melynek kitermelése a kormányzat egyik fő jövedelemforrása, valamint óriási károkat okoz a helyi lakosságnak és a környezetnek egyaránt.

(forrás: Arkansas Democrat Gazette)

Szomszédságpolitika

Líbia

A líbiai szituáció eszkalálódása kapcsán az Európai Unió is kifejezte aggodalmát. Josep Borrell, az EU külügyi- és biztonságpolitikai képviselője kifejezte az eset kapcsán aggodalmát a tekintetben is, hogy Tripoli körül is eszkalálódhat  az erőszakos összecsapások sorozata. Illetve, kifejtette az EU elköteleződését a líbiai helyzet békés politikai megoldás kidolgozása mellett. Emellett, felszólította a feleket, hogy az ENSZ égisze alatti politikai folyamatokba kapcsolódjanak be.  A Líbiában dúló konfliktus eszkalációja kapcsán, január 8-án a Európai Tanács elnöke, Charles Michel és Josep Borell Fajez esz-Szarrádzs-dzsal találkoztak Brüsszelben, ahol a líbiai konfliktus eszkalálódásáról esett szó elsősorban. Továbbá, január 19-én Berlinben konferenciát tartottak a legbefolyásosabb régiós és nemzetközi szereplők részvételével a líbiai helyzet rendezésével kapcsolatban. Az esemény nagy sikernek könyvelhető el, hiszen 55 pontban megegyeztek, többek között abban, hogy a felek a továbbiakban tartózkodni fognak a katonai támogatástól, illetve minden olyan félmegoldástól, amely a fegyverszünetet veszélyeztetné.

Izrael

Az izraeli telepes mozgalom kapcsán, január 5-én és 6-án ismét újabb incidens történt: az izraeli hatóságok közel 2000 lakóegység felépítését engedélyezték. Ezzel kapcsolatban, az EU kifejezte álláspontját, miszerint Izrael Állam tevékenysége a nemzetközi jogi normákba ütközik és hátráltatja a két-állami megoldás elérését. Az Unió emellett felszólította Izraelt, hogy fejezze be ezen tevékenységét és továbbra sem fogadják el az 1967-es határok bárminemű megváltoztatását.

 

Fehéroroszország

Január 8-án az EU és Fehéroroszország vízumkönnyítési megállapodást és visszafogadási megállapodást írt alá. A vízumkönnyítési megállapodás megkönnyíti a belorusz állampolgárok számára a rövid távú vízumok megszerzését az Európai Unióba történő látogatáshoz.

 

Irán

Január 11-én az EU nyilatkozatot adott ki az Ukrainian Airlines PS752 járatának az iráni főváros, Teherán közelében, 2020. január 8-án történt balesetét követően.  A nyilatkozat szerint az EU elítéli a tragédiát, valamint részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak. Emellett felszólították az iráni vezetést, hogy minden tekintetben működjön együtt az átfogó vizsgálatok során.

 

Ukrajna

Január 28-án az EU és Ukrajna Brüsszelben megrendezésre került a Társulási Tanács hatodik ülése. Az ülés során az ukrán küldöttséget Oleksiy Honcharuk miniszterelnök, az EU küldöttséget pedig Josep Borrell az EU kül és biztonságpolitikai főképviselője vezette. A Társulási Tanács újfent megerősítette a felek folyamatos elkötelezettségét Ukrajna politikai társulásának és gazdasági integrációjának az EU-val történő megerősítése mellett, a társulási megállapodás, annak szabadkereskedelmi övezete, valamint a benne foglalt közös értékek alapján.

(forrás: EU Neighbours East)

Örményország

Február 3-án az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és Örményország miniszterelnöke, Nikol Pashinyan telefonon keresztül folytatott megbeszélést.  A felek megvitatták az EU és Örményország közötti kapcsolatokat, valamint ígéretet tettek a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére, ideértve a kereskedelmi kapcsolatokat is. A beszélgetés középpontjában az örmény reformtervezetek álltak.

 

Regionális politika

Január 28-án mutatta be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban közel-keleti béketervét, Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök társaságában. A tervezetet palesztin részről határozottan elutasítják, míg Izrael szerint ez lenne a jövőbeli béke záloga. Az Európai Unió közös kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell szerint a tervezet nem felel meg a nemzetközi jog normáinak, többek között azért, mert az USA a palesztin vezetéssel egyáltalán nem tárgyalt előzetesen. Emellett a főképviselő szerint a Palesztina határairól és Jeruzsálem végleges státuszáról való megegyezés nélkül nem jöhet létre tartós béke, ezeket pedig Trump javaslata nem rendezi megfelelően. Ezen nyilatkozatára reagálva az izraeli külügyminisztérium sajnálatosnak és furcsának nevezte Borrell kijelentéseit. A külügyminisztérium szóvivője szerint az EU Közel-Kelet-politikája jól mutatja, hogy a szervezet szerepe a nemzetközi tárgyalások során “minimalizálódik”. Az EU egységesen nem ismeri el a palesztin államot, viszont számos tagja, köztük Magyarország is, már a diplomáciai kapcsolatokat is felvette a Palesztin Autonómiával.

 

Brexit

 A decemberi választások után felállt brit parlament alsóháza január 9-én jóváhagyta Boris Johnson kilépési megállapodását. Az alsóházi képviselők 330 – 231 arányban szavazták meg a javaslatot, amit ezután a parlament felsőházának küldtek fel mérlegelésre. A Lordok háza január 21-én számos módosítással együtt jóváhagyta a megállapodás. Mivel azonban ezek a módosítások ellentétben álltak a parlamentben többségben lévő Konzervatív Párt érdekeivel és elképzeléseivel, ezért másnap a parlament alsóháza ismét napirendre vette a javaslatot és kiszavazta belőle a felsőház módosításait. Az ismételten felküldött megállapodást a Lordok Háza ezúttal már módosítások nélkül jóváhagyta, ezzel a brit törvényhozás egészén átment a kilépési megállapodás. Ezt követően január 24-én az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke aláírta azt. A következő lépéshez a kilépés végrehajtásában az Európai Parlamentre volt szükség, amelynek szinten el kellett fogadni az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodást. Az Európai Parlament egy érzelmes, de formális vitát követően szintén elfogadta a megállapodást. 621 képviselő szavazott mellette, 49 ellene, 13-an pedig tartózkodtak. Így már semmilyen jogi akadály nem állhatott az Egyesült Királyság útjába, hogy január 31-én kilépjen az Európai Unióból.

(forrás: European Parliament.eu)

A kilépés egyelőre azonban formális, mivel egy átmeneti időszak veszi kezdetét, amely idő alatt az uniós szabályok továbbra is érvényben vannak a szigetországban, azonban a döntéshozás folyamatában már nem vehetnek részt a britek. Az átmeneti időszak 2020 végéig tart és ez a 11 hónap alatt kell végezni a kilépési tárgyalások második szakaszával. Az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak a következő hónapokban a későbbiekben folytatott kereskedelem és gazdasági kapcsolatokról. Az uniós tisztviselők és szakértők ezt az időt kevésnek gondolják a megtárgyalandó témák nagysága miatt. Egy ilyen átfogó kereskedelmi megállapodás elkészülte akár évekbe is telhet a szakértők szerint. Ennek ellenére a brit parlament törvénybe iktatta, hogy az átmeneti időszak nem hosszabbítható és Boris Johnson kormányfő magabiztos a határidő betartásával kapcsolatban. A közeli határidő miatt január 31. után megindul a versenyfutás a tárgyalások befejezése érdekében.

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

A víz a földi élet alapja. Ebből kifolyólag az emberiség egész történelme alatt kulcsszerepet játszott a túlélésben és a civilizációk fejlődésében. Napjainkban a globális klímaváltozás, valamint a társadalmi és gazdasági változások következményei egyre jobban terhelik édesvízkészletünket. Egyre nagyobb számban alakulnak ki konfliktusok, melyek, ha nem is kizárólag csak a vízhez köthetőek, mégis valamiféle módon kapcsolódnak hozzá. Ezeket nevezzük vízkonfliktusoknak.

Európában a Duna-medence régiója lehetne alkalmas egy potenciális vízkonfliktus kirobbanására. Itt azonban nem valószínű a klasszikus ivóvízért folytatott harc megjelenése, és gazdasági szempontból is csupán a bős-nagymarosi vízlépcső ügye körül alakult ki feszültség. A térségben elhelyezkedő országok az Európai Unió Duna Régió Stratégiájának keretein belül 2011 óta folyamatosan együttműködnek egymással, célul kitűzve a jólét és biztonság megvalósítását. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy a térség országai közt leheletnyi az esélye egy „vízkonfliktus“ kitörésének, sokkal inkább a kormányzatoktól független belső és külső, a Dunához köthető, potenciális veszélyekre és fenyegetésekre, valamint ezek semlegesítésére szükséges koncentrálnunk. Ugyanis az egész Európai Unióban Magyarországon és Románián kívül nincs olyan ország, amely folyami fegyveres erővel rendelkezne, ennélfogva a Duna fegyveres védelme nem biztosított. Ez egy olyan hiányosság, melyet szükséges lenne megoldani annak érdekében, hogy egy esetleges jövőbeli, a biztonsági dimenziók bármelyikéhez és egyben a vízhez köthető konfliktus kirobbanásakor azonnali és eredményes választ adhassunk. Elemzésemben Dr. Balogh Tamás és Szilágyi Zsolt ezredes gondolatait felhasználva mutatom be a probléma megoldásának lehetőségét.

A Duna – jellemzők

A Duna a németországi Fekete-erdőből ered és Romániában a Fekete-tengerbe torkollik. Mintegy 2850 kilométerével Európa második leghosszabb folyójaként tudható számon, mely 10 országon halad át közvetlenül, s emellett 4 további állam tartozik a medencéjéhez. Ezek közül kilenc Európai Uniós tagállam (Ausztia, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) és öt Unión kívüli (Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna).

A Duna sokrétű összeköttetést jelent a vízgyűjtő területéhez tartozó országok között. Kiemelt jelentőséggel bír a turizmus, az energiagazdálkodás, valamint a folyami közlekedés és kereskedelem szempontjából. 2010-ben 99,7 millió tonna áruforgalmat bonyolítottak le a folyón (lásd 1. ábra), továbbá az EU közlekedési miniszterei 1994-ben beemelték a hét legfontosabb fejlesztendő transzkontinentális közlekedési folyosó közé. A gazdasági faktorokon kívül a Dunára édesvízkészletként is tekinthetünk.

A Dunán lezajló áruforgalom 2010-ben. Forrás: ines-danube.info

Együttműködés a Duna-medence államai közt

2011 júniusában hagyták jóvá az Európai Unió második makro-regionális stratégiáját, a Duna Régió Stratégiát, mely tagjai közt tudhatja számon mind a 14 Duna-medencében elhelyezkedő államot. A koncepció négy pillérre épül, melyek a Duna-régió összekapcsolása (közlekedés, energia, turizmus és kultúra), környezetének védelme, a jólét növelése a régióban és a régió megerősítése. A stratégia projektjeit a pillérekhez tartozó 12 prioritási területen keresztül valósítják meg, amelyek közül Magyarország három darabért vállalta a felelősséget. Elsőként „a fenntartható energia használatának ösztönzését“ koordinálja Csehországgal közösen, másodszor „a vizek minőségének helyreállításának és megőrzésének“ a területén működik együtt Szlovákiával, harmadszor „a környezeti kockázatok kezelésé“-ben vesz részt Romániával összefogva.

A dunai makro-stratégia megteremti az együttműködés új, hatékonyabb formáit, javítja a hajózás feltételeit. Keretet biztosít a fejlesztéspolitika összehangolására, hozzájárul a nagyfokú regionális fejlettségbeli különbségek felszámolásához, lényeges mérsékléséhez. Európai politikaként kell elfogadni és végrehajtani, s eközben szorosabbra fűzni az uniós tagsággal nem rendelkező országokkal a kapcsolatot, elősegíteni csatlakozásukat az EU-hoz.

Az együttműködés irányítása soros elnökségi rendszerrel valósul meg. Magyarország 2017-ben töltötte be ezt a pozíciót, jelenleg Romániát 2020-tól Horvátország fogja követni a sorban.

Kockázatok

A Duna mentén számos kockázattal kell szembe nézniük az államoknak. Elsőként az édesvíz kérdéskörét említeném meg. Mint a bevezetőben már utaltam rá, az édesvizek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, miközben vízkészleteink egyre terheltebbek. Az édesvizek mennyiségi és minőségi értékének, továbbá fenntartható hasznosításuk érdekében magas szintű együttműködést kell kiépíteni az érintett szereplők és államok között. Ez az ún. „felelős vízkormányzás“ kialakítását igényli, melyben össze kell hangolnunk és egyszerre megvalósítanunk a stratégiai vízkészletek megőrzését és a vízigények (ivóvízigény, ipari, közlekedési, ökológiai vízigények) biztosítását.

A Duna vízlépcsői. Forrás: hydroinfo.com

Másodrészt kockázatot jelent, hogy Magyarországon belül nincs egy vízlépcső sem a Dunán. Ennek következtében nem tudjuk megfogni a Duna vizét, az csupán átfolyik rajtunk. Míg Németországban 25, Ausztriában 12, Szlovákiában 1 vízlépcső található (lásd 2. ábra). Továbbá a szerb-román határon van kettő, a román-bolgár határon pedig egy. A “felettünk” található vízlépcsőkkel a németek, osztrákok, szlovákok képesek megfogni a Duna vizét , ami ezáltal nem jut le hozzánk. Valamint ha felduzzasztják a vizet, majd egyszerre engedik el, árvizet okozhatnak. Ez nagy biztonsági kockázatnak számít.

Harmadrészt nagy kihívás elé állítja az államokat a régióban jelen lévő szervezett bűnözés, a súlyos bűncselekmények (csempészet, emberkereskedelem), a határokon átnyúló feketepiac működése és a tömeges migráció. Ezen tényezők ellen harcol a 2013-ban létrehozott Dunai Folyami Fórum struktúrájának létrehozása (Setting up the Structure of a Danube River Forum, DARIF), mely az EU Duna Régió Stratégiájának 11. prioritási területéhez kapcsolódóan (biztonság javítása a súlyos bűncselekmények és a szervezett bűnözés jelentette kihívásokkal való megküzdés közös munkával) lát el feladatokat. A projekt résztvevői: Ausztria, Bulgária, Horvátország, Moldova, Magyarország, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, és Ukrajna. Magyarország koordináló szerepet lát el, a magyar résztvevők körét a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, a folyami információs szolgáltatásokat működtető Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesület, valamint a Fórum működtetéséhez csatlakozó Duna-régió országaiból delegált vízi és határrendészeti, bűnügyi, vám és hajózási, valamint folyami információs szakterületen együttműködő szervek vezetői, összekötő tisztviselői, és szakértői alkotják.

A DARIF résztvevő államai.

A DARIF célja, hogy a Duna-menti országok hatékonyabban léphessenek fel napjaink fenyegetéseivel szemben, közösen megerősítve a vízi biztonságot, biztosítva az összehangolt fellépést és az operatív, határokon átívelő rendészeti szakmai együttműködést. Mindehhez a fórum technikai hátteret biztosít.

Védelem

A DARIF megszületésével megindult a rendészeti együttműködés a Duna-menti régió  több országa közt, azonban a fórum nem fedi le teljes egészében a Duna-medencét, melynek  ezenfelül fegyveres védelméről napjainkig nem született átfogó megállapodás.

A Dunán nemcsak kereskedelmi forgalom zajlik, hanem veszélyes anyagok legális szállítása és potenciálisan bármilyen hadi vagy egyéb anyag, akár illegális szállítása is. Ez is indokolttá teszi a védelem kialakítását, habár a magyar és román flotillán kívül egy uniós ország sem rendelkezik folyami fegyveres erővel. Sőt, Románia csupán az al-Duna védelméért tud felelni, a Duna felső és középső szakaszának fegyveres védelme a Magyar Honvédségre hárul, melyben az I. Tűzszerész és Hadihajós Ezred rendelkezik a feladat végrehajtásához szükséges szakosodott- és résképességekkel. Felszerelésük tartalmaz Nestin-osztályú MS-25 típusú aknamentesítő hajókat, AN-2 típusú aknásznaszádokat (tűzszerész járőrhajó), parancsnoki motorosokat, roham- és gumicsónakokat.

A HTHE tűzszerészmentesítő feladatai közül több köthető a vízhez:

• ellenőrzi, szükség szerint aknamentesít a hajózható vízi utakat,
• biztosítja a folyami műtárgyak úszóaknák elleni védelmét,
• kiképzi a személyi állományt a béke és háborús alkalmazás érdekében,
• az ország területén, valamint külföldi műveletek során végzi az improvizált robbanószerkezetek felderítését, hatástalanítását és megsemmisítésé

Továbbá végrehajthatnak járőrtevékenységet, hajózási és folyamzár-telepítési szempontból felderítési feladatokat, mentési feladatok vízi biztosítását, valamint búvárok részére merülési hely biztosítását. Egy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet során a vízi utakra áttevődő illegális határátlépések megakadályozása érdekében folyamzárakat telepíthetnek a rendőrséggel együttműködve, valamint mobil platformként kiegészíthetik a folyóparti megfigyelőtornyokat.

Ezen feladatokat a Dunán csak Romániában végzik, Ausztriának, Horvátországnak, Németországnak, Szkovákiának nincs hadihajós alakulata, azaz a Duna az alsó szakaszától eltekintve védtelen. A kockázatok kezelésére a hadihajós alakulatok potenciálisan jóval nagyobb mértékben alkalmasak, mint a szárazföldi- vagy a légierő, s hozzájárulhatnak egy uniós közös védelmi képesség kialakításához, biztosítva a Duna-medence védelmét.

Szerző: Szilágyi Laura

Az Amerikai Egyesült Államok és Irán kapcsolata az 2015-ös atomalku megkötésével rendeződni látszott. Donald Trump azonban 2018-ban egyoldalúan bejelentette, hogy országa kilép a 21 hónapnyi tárgyalás eredményeként létrejött szerződésből. Mindez a történelem során egyébként is feszült amerikai-iráni kapcsolatokra meglehetősen rányomta a bélyegét, amelyet a napokban kezdődött orosz-kínai-iráni közös haditengerészeti gyakorlat tovább terhelt.

Az amerikai-iráni kapcsolatok áttekintése

Az Amerikai Egyesült Államok és Irán kapcsolata a bipoláris korszak kezdetén még korántsem volt olyannyira gondterhelt, mint manapság. A két ország kapcsolata meglehetősen kedvezően indult, hiszen a Szovjetunió térségbeli ellensúlyozásában, s a kommunista eszmék terjedésének megállításában Washington szerepet szánt Teheránnak, s az ország geopolitikai helyzete (Perzsa-öböl, Ománi-öböl, Hormuzi-szoros, olajlelőhely) is rendkívül fontossá tette az államot a korszakban. A két állam közötti kapcsolat 1953-ban vált szorossá, Moszadek elnököt eltávolították, s helyére a nyugatbarát Reza Pahlavi sah került. A sah vezette ország atomprogramjának beindításában is elsősorban az USA segédkezett az 1960-as években, s ezt követően, Irán is csatlakozott az 1968-as atomsorompó szerződéshez.

A két ország kapcsolata az Amerika-barát sah, Reza Pahlavi elmozdítását és az 1979-es iszlám forradalom győzelmét követően romlott meg, amelyet a teheráni amerikai nagykövetséget ért támadás, majd az 1981-ig tartó túszdráma és annak következményei tovább mélyítettek. Az 1980-as években Washington és Teherán konfliktusa tovább mélyült: az 1980-88-as irak-iráni háború során az amerikai fél Bagdad támogatása mellett kötelezte el magát, s 1984-ben az USA Külügyminisztériuma Iránt a terrorizmust támogató országok listájára helyezte. Mindezzel ellentmondásos az USA azon cselekedete, amikor különböző fegyvereket szállított az iszlám köztársaságnak a Libanonban fogvatartott amerikai túszokért cserébe. Emellett, számos szankcióval is sújtotta az évek folyamán az Egyesült Államok Iránt, s a perzsa retorikában is az USA-t általában a „Nagy Sátán”-ként emlegették.

Az 1988-as évet újabb mélypontként lehet számon tartani a két ország közötti kapcsolatban: a Perzsa-öbölben tartózkodó USS Vincennes amerikai hadihajó két rakétával megsemmisített egy F-15-ösként azonosított, azonban 300 utast szállító iráni polgári gépet. Az eset hatalmas port kavart, Irán az amerikaiakat barbár mészárlással vádolta és bosszút helyezett kilátásba a mártír áldozatokért. Az 1990-es években az USA számára Irán a Perzsa-öböl biztonságát fenyegető tényezőként volt jelen, s ennek megfelelően igyekezett a nemzetközi porondon is elszigetelni Iránt, illetve megnehezíteni az iszlám köztársaság szándékait. A két állam kapcsolata 1997-ben ismét elkezdett javulni ugyanis Irán élére Mohamed Khatami került, aki sokkal inkább nyitott volt a reformokra, s a nyugati világ felé, a két ország számos lépéssel igyekezett újra normalizálni kapcsolatát.

A posztbipoláris korszak történetének mérföldkövét 2001. szeptember 11. jelentette, amely az amerikai külpolitikai gondolkodást is gyökeresen megváltoztatta. Ugyan Teherán az elsők között nyilvánította ki részvétét Washington számára, Bush 2002. januári beszédében mégis Iránt a „gonosz tengelye” országai közé sorolta Észak-Koreával egyetemben. Hámenei ajatollah erre reagálva, az Amerikai Egyesült Államokat ismét a „nagy sátánként” emlegette, illetve kifejezte Irán büszkeségét az iránt, hogy ismét Washington gyűlöletének célpontja. 2003-tól Washington szövetségeseivel fizikailag, jelentős katonai erővel is megjelent Irán közvetlen szomszédságában (Irak, Afganisztán). Teherán számos, a nyugati világ érdekeit szolgáló ajánlatot tett annak érdekében, hogy Washington feloldja a szankciókat és a nemzetközi elszigetelést az iszlám köztársasággal szemben, a Bush-adminisztráció azonban következetesen elutasító álláspontot tanúsított. 2003-tól a nyugati világ számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Irán megkezdte nukleáris képességeinek fejlesztését, amely fokozta a feszültséget a két ország kapcsolatában is, s újabb amerikai, EU és ENSZ szankciók célpontja lett Irán a kétezres években.

Barack Obama fontos feladata lett 2009-es győzelmét követően a nemzetközi színtéren, hogy leállítsa Irán egyre bővülő atomprogramját, s ehhez meggyőzze az teheráni vezetést, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Obama elsősorban folytatta elődje politikáját, s újabb szankciókat helyezett kilátásba az iszlám köztársaságra. Azonban, Irán hatalmi törekvéseit a térségben jelentősen megkönnyítette az USA 2011-es iraki kivonulásával, majd az Afganisztánban állomásozó erők csökkentésével. A fordulópont 2013 szeptemberében következett be, amikor Irán élére a sokkal mérsékeltebb irányzatot képviselő Haszán Róháni került. Ekkor került sor arra – több, mint 30 év után -, hogy a két ország vezetője közvetlenül, telefonon beszéljen. Ezt követően került sor az Obama-adminisztráció egyik nagy sikerére, amely már az iráni atomalku előzményének is tekinthető: a szankciók feloldásáért cserébe Irán és a P5+1 (USA, Oroszország, Egyesült Királyság, Kína, Franciaország+Németország) aláírták a 6 hónapra szóló genfi megállapodást, amely Irán nukleáris tevékenységét és helyszíni ellenőrzését lehetővé tette. Az atomalku végleges formájának aláírására 2015. július 14-én került sor, végrehajtásának határidejét 2016 januárjára határozták meg.

A Trump-adminisztráció Irán-politikája

Donald Trumpot 2016-ban választották meg az elnökké. Trump Iránhoz fűződő kapcsolatáról már kampánya alatt sok elem napvilágot látott, többek között számos alkalommal élesen kritizálta az atomalkut, a valaha megköttettet legrosszabb megállapodásnak titulálta, amelyet szerinte – a Hatok tiltakozása ellenére – újra kellene tárgyalni. 2018 májusában az Egyesült Államok végül kilépett az alkuból, s újra szankciókkal sújtotta Teheránt, valamint a vele kereskedő országokat. Azonban, az USA ezzel a legfőbb szövetségeseinek, és a nyugati világnak is hátat fordított. Az európai országok ugyan biztosították az iszlám köztársaságot a megállapodás védelméről, azonban a legtöbb vállalat nem kockáztatta üzleti kapcsolatait Washingtonnal Irán kedvéért.

Az USA atomalkuból való kilépését követően a két ország viszonya mélypontra esett, s számos konfrontáció, provokáció történt a felek részéről. Trump szankcióit az elmúlt közel két évben tovább bővítette és mélyítette, s így Irán is többször felvetette a megállapodásból való kilépésének lehetőségét. Mi több, Róháni 2018-ban felszólította a muszlimokat az Amerika ellen való összefogásra, ahelyett, hogy „vörös szőnyeget terítenének ezek elé a bűnözők elé”. Az évben – főként a közösségi média platformjain – tovább folytatódott a két ország vitája: Trump elsősorban Twitteren keresztül üzent az iszlám köztársaságnak, Mike Pompeo, a Trump-adminisztráció külügyminisztere beszédében maffiához hasonlította az iráni vezetést, majd az újabb szankciók lehetőségének felvetése után elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok célja a teljes nyomásgyakorlás Iránra, mindezt követően a két ország kölcsönösen terroristának titulálta a másikat.

A konfliktus „legforróbb” szakasza 2019 nyarán, az Ománi-öbölben és a Hormuzi-szorosban kezdődött. 2019 májusában Washington a térségbe küldte az USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozóját, majd B-52H Stratofortress-eket a katari légitámaszpontjukra. Róháni már 2018 júliusában megemlítette, hogy Irán jelentősen meg tudná zavarni az olajkereskedelmet a szorosnál, s 2019 májusában és júniusában két jelentős incidens is történt, amelyek során 6 hajót – köztük két szaúdit – megtámadták a szorosban, amellyel Washington Teheránt gyanúsította. Mindez hatalmas port kavart, az USA erre kibertámadással válaszolt, olyan célpontok ellen, amelyek valószínűsíthetően a tankerek elleni támadás kivitelezésében vettek részt Ugyanebben a hónapban a feszültség egyre fokozódott, Washington 1000 katonát küldött a térségbe, majd Irán lelőtt egy, a térség felett elhaladó amerikai Global Hawk megfigyelő drónt. Erre válaszul, Donald Trump elmondása szerint, „10 perccel támadás előtt állította le azt a titkos akciót, amely számos ember életébe került volna és mely három helyszínt érintett volna Irán szerte”. Júliusban Washington azt állította, hogy az USS Boxer hadihajó egy fenyegető iráni drónt lőtt le a szoros felett, mindezt azonban Teherán tagadta. Irán ez követően, bemutatta a Kian drónt, amely nagy pontosságú felderítő és harci drón és 1000 kilométeres távolságig működik és az orosz S-300-al is vetélkedő rakétarendszert. A 2019-es évben az újabb forrópontot a szaúdi olajfinomító ellen indított húszi dróntámadás jelentette szeptember 14-én, amellyel Rijád és Washington is Teheránt gyanusította, miszerint az iszlám köztársaság támogatta a jemeni felkelőket. A támadás hatalmas botrányt keltett, így Washington újabb szankciókat helyezett kilátásba, majd szeptemberben az USA ismét nagyszabású kibertámadást intézett Irán ellen.

A közös gyakorlat

2019. december 27-én kezdődött az előbbiekben is bemutatott, konfliktusok terhelte Ománi-öbölben, valamint az Indiai-óceánon, az a nagyszabású, négynapos haditengerészeti gyakorlat, amelyben az USA riválisának tekinthető, Oroszország és Kína is részt vesz Irán mellett. Az iráni fél elmondása szerint „a közös gyakorlat üzenete a béke, barátság és a tartós biztonság elérése az együttműködésen és egységen keresztül, s mindez eredménye lesz, hogy Irán bebizonyítja, hogy nem lehet őket elszigetelni”. Mindezek alapján, az üzenet címzettje elsősorban az USA, ahogy a gyakorlaton résztvevő országoknak is van egyfajta üzenetértéke Washington számára. Mindemellett, az iráni állami televízióban levetített riportban a három országot az új tengeri erőháromszögként nevezte meg.

Az orosz fregatta megérkezése a gyakorlatra (forrás: https://www.aljazeera.com/news/2019/12/china-russia-iran-joint-naval-drills-191227183505159.html)

Hadihajók az Ománi-öbölben a gyakorlat második napján (forrás:https://www1.cbn.com/cbnnews/national-security/2019/december/iran-joins-forces-with-russia-and-china-to-send-strong-message-to-the-us)

 

Teherán együttműködése Pekinggel és Oroszországgal régre nyúlik vissza, habár a három ország vezetői szerint a mostani gyakorlat igazán jelentőségteljes közös történelmükben. A három állam együttműködését nagyban erősíti, hogy az Amerikai Egyesült Államok az évek folyamán, igyekezett őket valamilyen formában elszigetelni, esetleg törekvéseiket megnehezíteni, amely nyugat- vagy amerikaellenesség kialakulásához vezetett, s rivális hatalomként tekintenek Washingtonra. Mi több, mind Kína, mind Oroszország élesen kritizálta és elítélte az USA-t az iráni nukleáris megállapodás felbontásakor. Emellett, már csak a gazdasági kapcsolatok miatt is, kiemelten fontos Peking és Moszkva számára Irán és a térség, amellyel élesen szembemegy az amerikai fokozódó katonai jelenléttel, s az Iránt sújtó nyugati szankciókkal szemben. Így, ez a gyakorlat ennek ellensúlyozásaként is értékelhető, hogy a három ország megmutassa jelenlétét, s képességeit a térségben, amelyek az USA-val is fel tudják venni a versenyt. Különösen fontos ez számukra, az előzőkben bemutatott egyre fokozódó feszültség miatt.

Irán és Amerika kapcsolata tehát rendkívül feszült, amelyet a hasonló gyakorlatok még tovább fokoznak. Megemlítendő, hogy egyre több érdekelt fél, szövetséges érkezik a térségbe, s ilyen formában vesz részt a két ország közötti konfliktusban. A jemeni húszik támadása után Washington bejelentette, hogy megerősíti katonai jelenlétét a térségben és szövetségeseivel műveletet indít a térségben történő hajózás biztosítására. A gyakorlat kezdetének napján az USA szövetségesnek számító Japán bejelentette, hogy katonai erőket küld a térségbe, de nem csatlakozik az USA vezette koalícióhoz.

A feszültség további eszkalálódásának elkerülése érdekében, kiemelten fontos lenne Washingtonnak és Teheránnak, hogy újra tárgyalóasztalhoz üljenek, s a nemzetközi közösség megnyugtatására, az iráni atomalku újratárgyalásában megegyezzenek. Erre némi remény látszik a jövőben, hiszen a Japán miniszterelnök, Sinzó Abe 2019 májusában bejelentette, hogy szívesen közvetítene mediátorként az amerikai-iráni konfliktus megoldásában, illetve az atomalku újratárgyalásában. Pozitív, hogy mindezt Donald Trump is szívesen fogadta, s a napokban az iráni média hírt adott arról, hogy Haszán Róháni látogatást tesz Japánba. Azonban, továbbra is kettős ez a kapcsolat, hiszen a tárgyalási szándékok mellett, Washington 2019. december 30-án bejelentette, hogy a következő év folyamán újabb szankciókat vet ki Teheránra, amely tovább lehetetleníti el az iszlám köztársaságot. A napokban végrehajtott iraki és szíriai célpontok elleni amerikai támadás is rányomhatja a bélyegét a két ország közötti kapcsolatra, hiszen a Pentagon szerint ezek a célpontok Irán által támogatottak.

(írta: Mészáros Kinga)

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

A folyók a történelem során mindig fontos szerepet játszottak a civilizációk kialakulásában és azok fennmaradásában, így történt ez Mezopotámiában, Egyiptomban és Indiában is. India leghosszabb folyója a Brahmaputra, ezt követi a Gangesz, és az Indus. A szubkontinens számára a folyók napjainkban is hatalmas szerepet játszanak, leginkább gazdasági szempontból. Az ország gazdaságát ugyanis a mezőgazdaság dominálja, a népesség megközelítőleg 70%-nak megélhetése közvetlenül vagy közvetetten a fő folyóktól függ. A gazdasági szerep mellett India kultúrájában és a hindu vallásban mélyen gyökerezik a folyók tisztelete, és leginkább a Gangesz kultusza.

India vízrajza. Forrás: prokerala.com

A vízhiány

Az Éghajlat-változás Kormányközi Testülete (IPCC) elemzése szerint Indiát fogja az egyik legsúlyosabb módon érinteni a klímaváltozás. Az MIT álláspontja pedig, hogy amennyiben sikerülne is csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, a klimatikus viszonyok akkor is az emberi szervezet tűréshatárát fogják fenyegetni az ország számos pontján. Az Indiában kialakult helyzet már ezévben humanitárius krízissé, a világ eddigi legnagyobb vízhiányává eszkalálódott. A probléma kialakulásában a robbanásszerű népességnövekedés, a klímaváltozásból fakadó időjárási anomáliák, mint a monszunos időszak átalakulása, a rossz vízgazdálkodás valamint a politikai hanyagság együttes hatása is közrejátszott. A több mint egymilliárd fős és folyamatosan növekvő népességnek az egyre fogyó ivóvíz problémájával kell szembenéznie. 600 millió ember magas, vagy extrém vízhiányban szenved, évente pedig 200.000 ember hal meg emiatt. A folyók, melyek táplálják vidéken a mezőgazdaságot apadnak, a klímaváltozás miatt pedig a területen jellemző monszun időszak megváltozott, jóval rövidebb, de intenzívebb lett, a csapadékot pedig nem megfelelően, valamint kis arányban (a szennyvíz 15, az esővíz 8 %-át) hasznosítják. Emellett a folyók szennyezettsége is hatalmas probléma, ilyen körülmények között hamar felütheti fejét a kolera vagy malária is. India a mért 122 országból 120. helyen áll a víz minőség indexen, a vizek 70%-a fertőzött, egy 2014-es felmérés szerint pedig a világ 15 legszennyezettebb városa közül 10 indiai, az első helyen pedig Delhi áll.

A világ 15 legszennyezettebb városa. Forrás: ohmyindia.com

A lakosság megközelítőleg 70-80%-a él szegénységben, 14%-uk pedig éhezik. A kormány közbenjárása hatására ezek a számok évről évre csökkennek, a kialakult vízproblémát azonban nem tudják megfelelően kezelni. A háztartások 75%-ának nincsen közvetlen hozzáférése ivóvízhez, a vidéki háztartások 84%-a pedig nem rendelkezik vezetékes vízzel. A rászoruló falvakba hetente, központilag küldenek ki kamionokat víztartállyal, melyek bizonytalan minőségű vizet szállítanak. Ezekből a tartályokból a lakosok fejadagot kapnak, ezt pedig kénytelenek beosztani, akkor is, ha a következő adag víz nem időben érkezik, hiszen bármilyen más forrásból származó víz emberi fogyasztásra alkalmatlan, szennyezett. Éppen azokban a régiókban, ahol legnagyobb arányban nő a népesség, és ahol a mezőgazdaság az elsődleges megélhetési forrás, tűnik az állam a legtehetetlenebbnek. Különböző régiók között egyre nagyobb ellentét alakul ki, hiszen az apadó folyók vizén osztozni egyre nagyobb kihívást jelent.

Az észak-indiai népességnövekedés. Forrás: mapsofworld.com

2019 nyarán India autóipari központjában és hatodik legnagyobb városában, Csennaiban még nem látott vízhiány alakult ki. A víztározók, melyek eddig képesek voltak ellátni a körülbelül ötmillió fős várost, teljesen kiszáradtak, így a környező területről voltak kénytelenek vizet szállítani kamionokkal, a szegényebb rétegek pedig attól tartva, hogy csak a tehetősebb rétegeknek jutna víz, úttorlaszokat építettek. A város rendelkezik ugyan egy sótlanító üzemmel, amely tengervízből készít fogyasztásra alkalmas vizet, azonban ez rendkívül drága megoldás, másrészt közel sem elég ahhoz, hogy kielégítse a város igényeit. A krízis a kasztrendszerben gyökerező, hatalmas osztályellentéteket is felszínre hozza: a sokak szerint alanyi jogon járó vízhez a gazdagabb rétegek sokkal könnyebben hozzá tudnak jutni annak hiánya esetén.

Felmérések szerint egy éven belül 21 indiai nagyvárosnak, köztük Delhinek teljesen el fog fogyni a talajvize. 2030-ra India vízigénye a mai kétszeresére fog nőni, a teljes lakosság 40%-a egyáltalán nem tud majd vízhez jutni. 2050-re pedig az ország GDP-jének legalább 6%-a fog elveszni a válság miatt.

A lehetséges megoldások

A vízzel való gazdálkodás és a krízishez való hozzáállás mind állami, mind helyi szinten problematikus. Bangalore a 8 millió fős dél-indiai nagyváros évente 800-900 milliméternyi esővizet kap, amely nem számít alacsonynak. Ha ennek az esővíznek a felét hasznosítaná, azzal a város annyi ivóvízzel rendelkezne, hogy egy személyre egy éven keresztül naponta 100 liter jutna, ami bőven elég lenne személyes használatra. Annak ellenére, hogy az esővíz gyűjtését törvényekkel szabályozzák, a város rendkívüli módon lemaradt ezen a téren. Ehelyett a közelben lévő Cauvery folyóból nyer vizet, azonban a lakosság negyede még ehhez sem jut hozzá. Bangalore, és más indiai városok esetében az elsődleges lépés az lenne, hogy az esővíz gyűjtését általánossá teszik, a talajvizet pedig, mely drasztikusan fogy, ezzel pótolják. Ezt azonban központi irányítás nélkül megoldani szinte lehetetlen, a politikai hanyagságot pedig tükrözi az is, hogy a város kormányzati esővízgazdálkodás részlegén mindössze hat ember dolgozik.

A kormány a krízis megoldása érdekében egy tervezetet dolgozott ki, melynek lényege, hogy a nagyobb folyókat egy csatornával összekötik, így a kiszáradt, vagy elapadni kezdő folyókba ismét víz jutna. Az első próbálkozás ennek megvalósítására a Ken és a Betwa folyó összekötése, mely egyfajta tesztként fog megvalósulni. A környezetvédők azonban szkeptikusan állnak a kísérlethez, mind a folyók vízi világa, mind a szárazföldi környezetért aggódva. A tervezett csatorna ugyanis a Panna Nemzeti Parkot fogja átszelni, amely a veszélyeztetett indiai tigris élőhelye.

A tervezett, folyókat összekötő csatornarendszer. Forrás: mapsofindia.com

A vidéki lakosság esetén egyének és kisebb csoportok összefogására lenne szükség, kutak ásása a falvakban és az esővíz nagyarányú gyűjtése az esős időszakban nagy előrelépést jelentene, így mind a mezőgazdaságban, mind emberi fogyasztásra felhasználható lenne. A mezőgazdaság megreformálása is szükséges a gyökeres változásokhoz: környezetbarát megoldások és ahol lehetséges, a fejlettebb technológia használata, vagy a kormány által is támogatott ’Zero Budget Natural Farming’, vagyis alacsony költségű, vegyszerek nélküli természetes növénytermesztést, mely az ősi indiai módszereket és a modern tudományt ötvözve növelné a termelést, eközben védené a környezetet.

Szerző: Ustea Dóra

Bevezető

A nemzetközi kapcsolatok tanulmányozásának egyik érdekes kérdése, hogy a kisállamok milyen szerepet tudnak játszani a nemzetközi kapcsolatokban. Hagyományosan az ilyen államoknak többfajta út is kínálkozott érdekeik érvényesítésére a nemzetközi kapcsolatokban, úgy mint az egyensúlyozás, potyautasság, integráció vagy semlegesség. Az elmúlt évtizedben a multipoláris világrend előretörésével azonban a kisállamok lehetőségei kibővültek, jelentősen megnőtt a mozgásterük a regionális vagy globális nemzetközi kapcsolatok alakításában.

Jó példa erre az Egyesült Arab Emírségek (UAE), amelynek ugyan külpolitikai aktivitása nem példa nélküli, de a katonai szerepvállalása, aktív beavatkozása más országok belügyeibe kiemeli az asszertív külpolitikát folytató kisállamok közül. Az országot a nemzetközi sajtó gyakran a Kis Spártaként is jellemzi, érzékeltetve ezzel, hogy kisméretű ország magasan a súlya felett van jelent az Öböl-térségben és a tágabb arab világban is.

Az elemzés arra keresi a választ, hogy hogyan alakult az ország védelempolitikája az elmúlt évtizedekben és miként változott meg az ország biztonságpolitikai látásmódja az Arab Tavasz eseményeinek hatására.

Az UAE alig tízmilliós lakossággal rendelkezik, de ebből csak 1,4 millióan emírségi állampolgárok. A Magyarországnál kicsivel kisebb ország az arab térség gazdaságának a 10 százalékát adja. A bevételek egyik legfontosabb forrása az energia szektor, de szemben az Öböl-államok többségével, az emírségekben a kőolaj- és földgáztermelésből származó bevételek csak a GDP 30 százalékát teszik ki. A GDP összetételét majd 50-50 százalékban az ipar és a szolgáltatások határozzák meg.

Az UAE hét emírségből áll, gazdaságilag és politikailag az al Nahyan család által irányított Abu Dzabi játszik vezető szerepet (az emírségek szénhidrogén vagyonának 95 százalékával), míg a szomszédos Dubai elsősorban a kereskedelemkne és a turizmusnak köszönheti befolyását. Dubaiban található a Jebel Ali kikötő, amely a térség legnagyobb és a Közel-Kelet legnagyobb forgalmú kikötője és amely a világ legnagyobb kikötőüzemeltető cége, a helyi illetőségű és többségében a dubai uralkodó család tulajdonban levő DP World kezében van.

Az Öböl-államokba, Iránba és Irakba érkező áruk nagy része ezen a kikötőn kerül átrakodásra. Ez magyarázza azt a tényt, hogy az Egyesült Arab Emírségek Kína és az EU után (amely önmagában 28 tagállam) Teherán harmadik legfontosabb gazdasági partnere. Tekintve, hogy mindkét ország exportjában a szénhidrogén meghatározó szerepet játszik, az emírségek részéről a világ többi részéről érkező termékek re-exportja biztosítja az erős gazdasági kapcsolatot. Dubai szoros gazdasági kapcsolata Iránnal egyben azt is jelenti, hogy az emírséget irányító Al Mahktum család külpolitikai érdekei nem is mindig esnek egybe az al Nahyan családéval.

Védelmi együttműködés és katonai képességek

Az Egyesült Arab Emírségek fiatal államnak számít, csak 1971-ben nyerte el a függetlenségét. Az ország külpolitikáját az első elnök, Sheikh Zayed bin Sultan Al Nahyan alatt a szuverenitás biztosítására való törekvés, így a kiegyensúlyozott centrista külpolitika jellemezte. Fontos hangsúlyt kapott ez együttműködés erősítése és a konfliktusok békés rendezésének támogatása. Ez már csak azért is volt fontos, mert az Öböl olaj-monarchiáinak biztonságpercepcióját a térség két regionális hatalmának, Iraknak és Iránnak a vetélkedése határozta meg. Amikor 1979-ben kitört az irak-iráni háború, ezek az államok létrehozták az Öböl Menti Együttműködési Tanácsot (Gulf Cooperation Council, GCC) azzal a céllal, hogy erősítsék az integrációt gazdasági és katonai téren.

A hidegháborút követően az ország külpolitikai aktivitása nőtt, és a térség országaihoz képest jelentős szerepet vállalt az akkor népszerűvé váló nemzetközi válságkezelő missziókban: Az UAE fegyveres erői részt vettek a libanoni polgárháború lezárását (1992) követő rendezésben, az ENSZ szomáliai békefenntartó missziójában (UNISOM II), sőt az 1999-es koszovói háborút követő KFOR misszióban is. Az 1999-2001 közötti szerepvállalás már csak azért is különleges volt, mert a nem-NATO résztvevők közül az emírségi kontingens volt a legnagyobb és az egyetlen muszlim országból érkező.

Az Egyesül Államok az második Öböl-háború (1990-91) óta játszik egyre nagyobb szerepet az ország biztonság és védelempolitikájában. Szaddam Husszein kuvaiti invázióját követően mintegy 500.000 amerikai katona érkezett a szomszédos Szaúd-Arábiába.  A háborút követően a szaúdi jelenléttel párhuzamosan Katarban és Kuvaitban is megjelentek állandó amerikai bázisok. Az amerikai haditengerészet 1994-ben ismét felállította a 5. flottát bahreini bázissal, kifejezetten az Öböl-térségben és az Indiai-óceánon való fokozottabb jelenlét érdekében.

A 2000-es évek elejétől az Egyesült Államok jelentősen átstrukturálta a térségben található erőit. A Szaúd-Arábiából kivont erőket a régió kisállamaiban terítette szét, a térségért felelős Central Command előretolt parancsnoksága (forward headquaters) a katari Al-Udeid légibázisra került. Az Egyesült Arab Emírségekben az al-Dzafra légibázisra települtek amerikai erők. A létesítmény először csak felderítő és a légiutántöltő repülőgépeket fogadott (U2, KC-10) de később támadó repülőgépek állomásoztatását is engedélyezte a dubai vezetés (F-22, F-15 stb.). A már említett kikötő, Jebel Ali, az amerikai haditengerészet egységei részéről az egyik leglátogatottabb kikötő, amely akár repülőgép-hordozók fogadására és kiszolgálására is képes kapacitásokkal rendelkezik. Bahrein az 5. flotta bázisa lett, míg Kuvaitban a szárazföldi és haditengerészeti erők számára hoztak létre bázisokat.

A 2000-es években a kétoldalú amerikai-emírségi kapcsolatok még szorosabbá váltak. A 2001-ben elindult „Terror elleni háborúban” az UAE fontos partnere volt Washingtonnak. Kikötői és légibázisai révén logisztikailag támogatta az amerikai katonai és titkosszolgálati műveleteket. A korábbi 800 főről 5000-re nőtt az UAE-ben állomásozó amerikai katonák száma miközben évente 600-800 katona tanult vagy vett részt kiképzésen az Egyesült Államokban. Ezek mellett részt vett a CIA titkos programjában is, amely során a hírszerzés által, az al-Káidahoz való tartozás vádjával elrabolt vagy átvett személyeket titkos bázisokon vallattak a világ különböző (de nem amerikai) pontjain.

Az emírségi különleges erők az egyetlen olyan arab katonai erő, amely részt vett az Afganisztánban indított amerikai katonai műveletekben 2001-ben. Ez nem csak azért fontos részlet, mert mutatja, hogy az emírségi egységek magas kiképzettségét, hanem azért is, mert Abu-Dzabi 2001 előtt azon három ország közé tartozott (Pakisztán és Szaúd-Arábia mellett), amelyek elismerték a tálib mozgalmat Afganisztán legitim vezetőjének. Az USA támadása egy muszlim ország ellen rendkívüli népszerűtlen volt az iszlám világban, de az emírségek vállalta az ezzel járó kockázatokat.

Az ország közeledése az Egyesült Államokhoz a fegyverbeszerzések terén 2004-től kezdődött el, amikor Dubai elsősorban a légierő tekintetében amerikai technikákat kezdett vásárolni. A Military Balance adatai szerint az emírségi légierő majd száz darab CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikoptert és UH-60 Backhawk helikoptert, valamint körülbelül 30 AH-64D Apache támadó helikoptert üzemeltet. A légierő részét képezi további 80 darab F-16E vadászbombázó, valamint az egyik legfejlettebb rakétavédelmi rendszer, a Terminal High Altitude Area Defense (THAAD) is. A szárazföldi erők és a haditengerészet haditechnikai összetétele még a korábbi évtizedek, elsősorban európai dominanciáját mutatja. A 2000-es évekig elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia voltak a fő fegyverszállítók. A szárazföldi erők mintegy 300 Leclerc harckocsit és több száz különböző típusú páncélozott harc- és szállítójárművet üzemeltetnek. A három említett ország mellett azonban az UAE más országokból is vásárolt kisebb tételekben fegyverrendszereket (Oroszország, Kína, Olaszország, Németország, Törökország).

A Stockholmi Békekutató Intézet egyik 2019-es elemzése szerint az UAE 2016 és 2015 között 136 százalékkal növelte a védelmi kiadásait. 2014-ben a 14. volt a világ legtöbbet költő országai között és a második az Öböl térségben. A védelmi kiadások valószínűleg 2018-2019-ben sem csökkentek érdemben, mivel a nyilvánosságra került információk szerint a külföldi beszerzések tovább folytatódtak, és az ország két háborúban is aktív szerepet játszik fegyverszállítások és közvetlen katonai beavatkozás révén (Jemen és Líbia).

Mindezek alapján az Egyesült Arab Emírségek fegyveres erői papíron egy jelentős ütőerővel rendelkező, modern haditechnikai arzenált rendszerben tartó, a katonai műveletek teljes spektrumában harcolni képes szervezetet tartanak fenn, amelyet a világ számos középhatalma is megirigyelhetne. Ami különlegessé teszi ezt a hadsereget, hogy olyan támogató képességekkel is rendelkezik (stratégiai szállítás, légiutántöltés), amellyel valódi erőkivetítésre is képes lenne elvileg.

A rendszeresen felmerülő kérdés az emírségek (és más hasonló haderőfejlesztési pályán mozgó ország) hadereje esetében, hogy a drága pénzen beszerzett modern haditechnikai eszközpark valódi katonai képességeket vagy csak egy „papírtigrist” jelent-e? Az Öböl-térségben évtizedek óta trend volt, hogy a haditechnikai beszerzések valójában a legfontosabb külpolitikai szövetségesekkel való kapcsolatok bebiztosításának egyik fontos módja volt. Egy-egy öböl menti ország azért vásárolt amerikai, brit, vagy francia haditechnikai eszközöket és járult hozzá katonai bázisok kialakításához, mert ezzel saját biztonságának erősítését remélte. A beszerzések inkább politikai, semmint katonai védelmi jellegét jól mutatja, hogy az USA egy időben több vadászrepülőgépet adott el a térségbe, mint amennyi kiképzett pilóta volt ott.

Az Öböl menti országok haderejének „tesztjére” egészen a 2011-es „arab tavaszig” kellett várni. Addig, az Egyesült Arab Emírségek kivételével egyik ország sem volt hajlandó bevetni fegyveres erejét katonai konfliktusokban, vagy akárcsak békefenntartó missziókban részt venni katonai kontingensekkel. Ez a passzívitás számos okkal magyarázható, például, hogy az arab közvélemény szempontjából népszerűtlen lett volna szerepet vállalni az Izrael barát USA mellett, vagy hogy az arab törzsi tradíciókon nyugvó döntéshozatal jobban szerette az erőszakmentes, tárgyalásokon vagy „megvásárláson” alapuló konfliktuskezelést.

A 2011-es „arab tavasz” annyiban volt más a korábbi két évtizedhez képest, hogy az eseményeket követő változások során először alakultak ki valódi, világnézetbeli különbségek az egyes öbölállamok között. Amíg korábban úgy tekintettünk ezekre az országokra, mint valamilyen homogén politikai közösségre, többnyire közös vagy hasonló törzsi, családi érdekek mellett szerveződő államokra, addig 2011 után kiderült, hogy többek között a politikai iszlám megítélése kapcsán is mély törésvonal húzódik meg az egyes országok között.

Ebben a kérdésben Katar egyértelműen és aktívan a Muszlim Testvériség támogatta, míg az többi állam (elsősorban Szaúd-Arábia és az UAE) ellenezte az iszlamista szervezet térnyerését a forradalmak követte káoszban.

Az ideológiai ellentét olyan súlyos és mélyenszántó volt a két tábor között, hogy először fordult elő, hogy a külpolitikai eszköztár bevett gyakorlatain túl (diplomáciai nyomásgyakorlás, gazdasági támogatás, és pénzügyi fellépés) először nyúltak a szembenálló felek a fegyveres erők bevetéséhez vagy a közvetlen katonai támogatás biztosításához.

Az Arab Tavasz és az átalakuló amerikai külpolitika

Az elmúlt évtizedben az UAE fenyegetés percepcióját három tényező befolyásolta érdemben. Egyrészt az USA vélelmezett kivonulása a közel-keleti térségből, másrészt az Irán által jelentett regionális fenyegetés erősödése és harmadrészt a Muszlim Testvériség transznacionális iszlamista politikai párt megerősödése. Ez utóbbi egyértelműen, a 2010 végén kezdődött, Arab Tavasz néven ismert forradalmi hullámnak volt köszönhető, amikor is az évtizedek óta regnáló tunéziai, líbiai, egyiptomi és jemeni rezsimek megdőltek.

Az amerikai „kivonulásnak” az öbölbeli országok szemszögéből világos jelei voltak. Az amerikai katonák 2011 decemberében végleg kivonultak Irakból és az Obama adminisztráció 2015-ben megegyezett Iránnal az ország nukleáris programjának befagyasztásáról, cserébe a nemzetközi szankciók feloldásáért. Az amerikai tartózkodás jele volt a szíriai konfliktustól való távolmaradás is, az Egyesült Államok nem kívánt érdemben hozzájárulni az Aszad rezsim bukásához. Politikai és titkosszolgálati támogatást is csak vonakodva és korlátozottan nyújtott ellenzéki csoportoknak, és amikor a szíriai hadsereg 2013-ban vegyifegyvereket vetett be a lakosság ellen, az ilyen esetre korábban nyilvánosan beígért megtorló katonai csapások is elmaradtak. Az új amerikai közel-keleti stratégia, miközben megegyezést keresett Iránnal, nagyobb teret engedett a hagyományos térségbeli partnereknek, Izraelnek, Törökországnak és Szaúd-Arábiában, hogy oldják meg maguk a saját problémáikat.

A kivonuló amerikai külpolitika kudarca látványosan mutatkozott meg Szíriában. Az ellenzék támogatását Rijád és Ankara vette át (gyakran a szélsőséges csoportokat preferálva), míg a tétlenkedő Washington miatt Teherán és Moszkva is felbátorodva érezte magát, hogy beavatkozzon Damaszkusz oldalán a konfliktusba (és végső soron megnyerje azt az Aszad rezsimnek). Irán befolyása eközben látványosan erősödött Irakban és Jemenben is.

A Muszlim Testvériség térnyerése még ennél is nagyobb kihívást okozott Abu Dzabinak. A több évtizedes múltra visszatekintő iszlamista szervezet működése és nézetei az UAE (és persze a többi monarchia) létezését kérdőjelezte meg. Az ellentét a politikai ideológiában, a nemzeti identitás lényegében rejlik. Az emírségek egy monarchia, ahol az embereket az emírekhez való hűség köti össze. Az identitás alapja a törzsi, vérségi kapcsolatok, az uralkodó vezetésével kivívott függetlenség és a neki köszönhetően elért társadalmi stabilitás és gazdasági jólét. A Muszlim Testvériség ideológiája megkérdőjelezi az egyén és a vezető közötti efféle kapcsolatot, mert a „nemzeti” identitás alapjának az iszlám vallást, illetve az abból levezetett és újraértelmezett politikai ideológiát tekinti.

Az arab országokban emiatt, a szekuláris arab politikai berendezkedést megkérdőjelező a nézetrendszere miatt tekintették ellenségként a Muszlim Testvériségre. A politikai szervezetből időre-időre szélsőséges csoportok váltak le, amelyek radikalizálódva az erőszakhoz nyúltak, és az egyes rezsimek erőszakos megdöntésére esküdtek fel. Sokan közülük az 1980-as évek dzsihadista szervezeteihez csatlakoztak, és előfutárai vagy tagjai lettek a leghíresebbé vált ilyen szervezetnek, mint az al-Káidának.

A Muszlim Testvériség politikai pártként országoktól függően vagy illegalitásban maradt, vagy a legalitás határán egyensúlyozva ellenzékben működött. Ezt változtatta meg az „Arab Tavasz” eseménysorozata, amelynek ugyan nem az iszlamista szervezet volt a kirobbantója, de több országban hamarosan vezető szerepre tett szert, mert a párt volt a legismertebb és legszervezettebb politikai erő.

Az észak-afrikai országok vezetőinek bukása az öböl menti országoknak intő jel. A visszahúzódó amerikai külpolitika elbizonytalanította Washington helyi szövetségeséseit, mivel nem állt ki mivel a térség stabilitása helyett a forradalmi tömegmozgalmakat támogatta. Líbiában a NATO-n keresztül elősegítette Moammer Kadhafi bukását, Egyiptomban pedig a régi szövetséges Hoszni Mubarak államfő távozását is elfogadta az amerikai vezetés. Különösen Mubarak kontrolállt távozása volt sokkoló Rijád vagy Dubai számára, hiszen a megelőző évtizedekben az egyiptomi vezető Washington egyik legszorosabb partnere volt a terror elleni háborúban.

Az Egyesül Arab Emírségek reakciója a megváltozott regionális dinamikára a fegyveres erők alkalmazásának tükrében

Az Öböl menti országok szempontjából az „Arab Tavasz” első évei földrengésszerű változásokat hoztak, és erre minden monarchiának reagálnia kellett. A válaszok eltérőek voltak, függően az adott ország gazdasági erőforrásaitól vagy a vezetőik habitusától. Omán és Katar megpróbálta helyben tartani az amerikai erőket oly módon, hogy hozzáférését kínált új kikötői vagy reptéri infrastruktúrákhoz, illetve saját pénzből bővítette vagy modernizálta a már meglevő közös vagy amerikai bázisokat. A szaúdi és az emírségi vezetés, bár továbbra is preferálta az amerikai jelenlétet, inkább a nagyobb önállóság gyakorlásában látták a továbblépés lehetőségét. 2011-től kezdve ez a két ország, immár „sajátjaként” tekintve a különböző biztonsági kihívásokat, egy sokkal agresszívabb és határozottabb külpolitikát kezdett el folytatni. Az eltérő reakciókban valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a két ország de facto vezetői, Mohamed bin Szalman és Mohammed bin Zajed Al Nahyan koronahercegek egy generációval fiatalabbak saját uralkodóiknál (apáiknál).

Az Egyesült Arab Emírségek esetében ez az asszertívebb külpolitika megmutatkozott már a líbiai események idején is. Az emírségi diplomácia kulcsszerepet játszott abban, hogy előbb az Öböl Menti Együttműködési Tanács, majd az Arab Liga is kiállt a repüléstilalmi zóna kialakítása mellett. Az arab országok egyöntetű álláspontja aztán kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy az ENSZ BT-ben Kína és Oroszország ne vétózza meg az ezt létrehozó határozatot.

Az ENSZ BT döntését követően a NATO elindította a Unified Protector nevű műveletét, amelyhez az emírségi légierő hat Mirage 2000-es és hat F-16F vadászbombázóval csatlakozott. Az olaszországi bázisokról üzemelő repülőgépek részt vettek a Kadhafi erők bombázásában (egyetlenként az arab országok közül), míg emírségi különleges műveleti erők a felkelők kiképzésében működtek közre). Az Arab Tabasz által érintett többi országban is megfigyelhető volt az Emírségek aktivitása, támogatást nyújtottak a szíriai felkelőknek, bár a lényegi beavatkozást meghagyták Szaúd-Arábiának vagy Katarnak. Bahreinben aktívan részt vettek Rijád oldalán az ottani megmozdulások elfojtásában.

A Muszlim Testvériség előretörését ellenérzésekkel szemlélte és azt biztonsági kihívásnak tekintette az UAE. Ennek megfelelően Abu Dzabi támogatta a Muszlim Testvériségből érkező Mohamed Morszi egyiptomi államfőt puccsal megdöntő Abdel Fattáh el-Szíszi tábornokot, 2017-ben pedig aktívan részt vett a szaúdi vezetésű Katar ellenes blokádban.

Az Iszlám Állam ellen 2014-ben indított háborúnak az ország az egyik központi szereplője, miután az emírségek felajánlotta az al-Dzafra légibázisát a katonai műveletek központjául. Az USA vezette globális koalíció több állama innen hajtja végre a terrorszervezet elleni légicsapásokat. A légiháború legintenzívebb időszakában az emírségi légierő hajtotta végre a második legtöbb bombázást az amerikai légierő után, annak ellenére, hogy a sokkal nagyobb kapacitásokkal rendelkező francia vagy brit légierő is a koalíció tagja volt.

A líbiai, bahreini és az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalás már megmutatta, az emírségi haderő érettségét, ám a 2015-ben indított szaúdi vezetésű jemeni beavatkozás volt az, amelyben feltárultak a hadsereg valódi képességei. A korábbi részleges, egy-egy haderőnemre korlátozódó, az amerikai hadsereg mellett történő fellépéshez képest Jemenben az emírségek önállóan tervezett meg műveleteket és azokat gyakran a négy haderőnem koordinációjában valósította meg. Az Arab-félsziget déli szélén elterülő országban a húszi mozgalom a 2000-es évek óta vívja háborúját a központi kormánnyal szemben. 2015-ben sikerült elfoglalniuk a fővárost, Szanaa-t, amelyre válaszul Szaúd-Arábia több arab országgal közösen katonai intervenciót indított a megdöntött, Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök vezette rendszer megmentése érdekében.

Hádi elnök Ádenben vonult vissza, ám a húszik gyors előretörése az ideiglenes főváros elestével fenyegetett. Az emírségi haditengerészet itt hajtotta végre történetének első kétéltű partraszállását, amely során a koalíció haditengerészeti egységeivel közösen, gyakorlatilag megakadályozták a város elestét, és néhány hónap múlva visszafoglalták Ádent.

Az emírségi különleges műveleti erők az Ádenben vívott harcokban főszerepet játszottak, de emellett önállóan vagy amerikai közreműködéssel éjszakai rajtaütéseket is végrehajtottak az al-Káida sejtjei ellen Jemen déli részein. A szárazföldi erők elfoglalták a dél-jemeni Muqalla kikötőjét, majd a város körül egy biztonsági zónát hoztak létre. A jemeni műveletek részeként Abu Dzabi később „elfoglalta” Szokotra szigetét (az emírségek a jemeni kormány engedélye nélkül küldött katonákat a szigetre, és a jelenlétük azóta is zavaros), és katonai bázisokat működtet az eritreai Assab és a szomáliföldi Berbera kikötőjében.

Az UAE jemeni szerepvállalásának kritikus része – ahogy az elmúlt évtizedek amerikai intervencióinál is láttuk – a politikai megoldás hiánya, illetve, hogy a külső szereplők még inkább beleragadnak a konfliktusba. Bár a szaúdi-emírségi kapcsolatok kiválóak, a jemeni húszik ellen indított kampányban a két ország célja részben eltérőek. Abu Dzabi jelentős energiákat fektetett a számára prioritást jelentő dél-jemeni területek pacifikálására, ahol mintegy 90.000 törzsi milicistát képeztek ki. 2019 júliusában az UAE bejelentette, hogy létszámcsökkentést hajt végre Jemenben és több bázisról is kivonja erőit, a katonai helyett a diplomáciai megoldás elősegítése céljából. Míg a szakértők a kivonulás értelmét és körülményeit találgatták, 2019 augusztusában az Abu Dzabi által kiképzett és felszerelt, Dél-Jemen függetlenségét célul tűző Southern Transitional Council támadást intézett a szaúdi támogatású kormányerők ellen Ádenben és pár nap alatt elfoglalták az egész fővárost.

A két szövetséges „proxijai” közötti ilyen látványos, súlyos összecsapásokká fajuló ellenségeskedés mindenképpen meglepő volt, és azt sejtette, hogy Egyesült Arab Emírségek és a Szaúd-Arábia között is komoly ellentétek vannak. Miközben a jemeni kormányerők ellentámadást kezdtek a főváros ellen, a szaúdi vezetés Rijádba hívta a szembenálló erőket, ahol november 5-én megállapodás született az Hádi kormány és az STC között. Ehhez hasonló megállapodások számosak voltak a korábbi években, évtizedekben, ezért a hosszú távú sikerben kevesen hisznek. Október 30-án mindenesetre az emírségi erők átadták pozícióikat Ádenben a szaúdiaknak, ezzel további erőket vonva ki az országból.

Konklúzió

A szaúdi vezetésű koalíció beavatkozása érdemi sikert, azaz a húszi mozgalom visszaszorítását, nem tudott elérni. A háborúval járó humanitárius katasztrófa, húszik részéről Szaúd-Arábiai területe ellen intézett rakétatámadások, és a Jemenben elszenvedett katonai vereségek megtépázták a Rijád nemzetközi megítélését. Ezek a negatívumok a jelentős „puha hatalommal” bíró Egyesült Arab Emírségekre is átragadtak. Bár katonai téren általában sikereket ért el az ország, a háború pusztítása, az általa támogatott jemeni szakadár erők jogsértései az emírségi külpolitika eredményeit is beárnyékolta.

Abu Dzabi kivonulása a konfliktus harci cselekményeiből ki nem mondott felismerése annak, hogy a háború további elhúzódása csak árt az országnak külpolitikai és gazdasági szempontból is. Az emírségi külügyminiszter mint bizalomerősítő lépést interpretálta országa kivonulását 2019 júliusában, amely reménye szerint előrelendítheti a húszik és a Hádi kormány közötti tárgyalásokat. Az eltelt fél év eseményei azt is megmutatták, hogy Abu Dzabi esetleg hajlandó lehet a déli területek függetlenségéért küzdő szakadár Southern Transitional Council közvetlen támogatásáról is lemondani.

A jemeni konfliktus politikai kimenetétől függetlenül az Egyesült Arab Emírségek hadereje megmutatta a háborúban játszott szerepével, hogy az elmúlt évtizedek haditechnikai fejlesztési nem csupán a külpolitikai célokat szolgáló, látványos bevásárlások voltak, hanem az elköltött dollármilliárdok mögött valódi képesség bővülés és képesség fejlesztés történt. Az emírségi haderő modernizációja lépésről lépésre történt, az elmúlt két évtizedben fokozatosan gyűjtötte a tapasztalatokat a nemzetközi szerepvállalások révén.

A jemeni polgárháborúba való beavatkozás sikere katonai téren nem volt magától értetődő, ezt világosan megmutatta a szaúdi haderő által elszenvedett számos kisebb katonai vereség, rajtaütés, illetve a légierő veszteségei. Ehhez képest az emírségi haderő komolyabb veszteségek nélkül, a jelentős számú helyi segéderőt kiképezve és támogatva vett részt a konfliktusban. Politikai megoldás hiányában Abu Dzabi négy év múlva a kivonulás mellett és csak a jövő fogja eldönteni, hogy ezzel a béke eljövetelét és megegyezést segítette elő, vagy még az utolsó pillanatban hagyta magára a „süllyedő hajót”.

Szerző: Wagner Péter

 

A 2019 márciusi Hadtudományi Akadémia[2] éves tudományos konferenciáján, Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz Vezérkar főnöke előadásában kijelentette, hogy a potenciális háborúk típusai (aszimmetrikus vagy klasszikus eszközök felhasználásával) és a bennük részes potenciális szereplők (államok, illegális alakulatok, magánvállalatok, részlegesen működő államok) száma növekszik,  s ebből fakadóan egy háború kitörésének fenyegetése is fokozódik. Mindemögött nézetei szerint az Amerikai Egyesült Államok katonai infrastruktúrájának Oroszország területeihez egyre közeledő kiterjesztése, valamint a felmondott INF-szerződés és az új START-szerződés kiterjesztésének lehetséges elutasítása révén, az amerikai részről aláásott hadászati stabilitás áll. Továbbá ezt erősíti az Egyesült Államok és szövetségesei támadó katonai intézkedéseivel (globális csapásmérés, színes forradalmak, puha hatalom – „soft power” alkalmazása) támogatott agresszív külpolitikája a kellemetlenséget okozó államok kiiktatása céljából. Oroszország geopolitikai versenytársai politikai céljaikat nem csupán regionális konfliktusokon kersztül kívánják elérni, hanem egy háború keretében bevetett nagy pontosságú fegyverek és aktív információs összecsapások felhasználásával is. Geraszimov állítása szerint az USA az „ötödik hadoszlop” [3] belső destabilizáló tevékenységeit kívánja összekapcsolni a „trójai faló” stratégiájából kiinduló, kulcsfontosságú célpontokra irányuló csapásmérésekkel közösen.

A jelenlegi körülmények megkívánják, hogy Oroszország tovább fejlessze fegyveres erőit a hadászati elrettentés és az ország védelme céljából. Az előrelátható fenyegetésekre az „aktív védelem stratégiájával”  kíván meg választ adni, mely tökéletesen összhangban van az Oroszországi Föderáció érvényben lévő Katonai Doktrínájának védelmi jellegével.

Az aktív védelem magába foglalja az állam biztonságára fenyegetést jelentő tevékenységek egységes eszközökkel történő megelőző semlegesítését, valamint három alapelvre épül, melyek a háború megelőzése, a háborúra való felkészülés és a háború viselése. Az orosz terminológia szerint ezek jelentése az alábbiakban fogható meg:

• háború megelőzése = stratégiai előrelátás, a felmerülő fenyegetésekre idejében történő válaszlépés érdekében
• háborúra való felkészülés = a fegyveres erők állandó magas harckészültségének és mozgósítási készenlétének fenntartása, valamint hadászati tartalékok és készletek felhalmozása
• háború viselése = katonai és nem katonai eszközök összehangolt alkalmazása a meglepetés, döntő erejű csapás kivitelezése és a hadászati tevékenységek folytonossága érdekében

Ezenkívül Geraszimov tábornok még hozzátette, hogy a cél a gyors cselekvés, az ellenség támadó lépéseinek megelőzése elhárító intézkedésekkel, sebezhető pontjainak azonnali azonosítása és elfogadhatatlan mértékű veszteségek okozásának kilátásba helyezése, ami biztosítja az ellenséges támadó kezdeményezésének késleltetését és megállítását.

Tisztázásra került a nem katonai és katonai eszközök támogatott és támogató szerepének spektruma és a konfliktusok változatai nem katonaitól egészen a közvetlen katonai konfliktusig. A tábornok definiálta a modern konfliktusokat, melyek elsőszámú jellegzetessége, hogy a konfliktusban a katonai erőre támaszkodó műveletek során integráltan irányítják a politikai, gazdasági, információs és egyéb nem katonai eszközöket. A háború lefolytatását és v befolyásoló nem katonai eszközök biztosítják és megalkotják a katonai erők hatékony alkalmazásának körülményeit. Azaz a háborút a fegyveres erők döntő szerepével kiegészülve, katonai és nem katonai eszközök összehangolt bevetése alapján irányítják. Ezek aránya egymáshoz 1:4-hez.

A Vezérkar főnöke kiemelte Oroszország nukleáris és nem nukleáris stratégiai elrettentési elképzelését, melyhez szüksége van új hadászati és nukleáris, több rendeltetésű (dual-capable) és lézer alapú fegyverrendszerekre (laser-based weapon system). Geraszimov mindemellett tisztában van azzal, hogy eképpen csupán választ ad egy fenyegetésre egy újabb létrehozásával.

Geraszimov tábornok a szíriai tapasztalatokról is szót ejtett, a „korlátozott műveletek stratégiáját” [4] kiemelve. A továbbiakban is fejleszteni kívánt stratégia egy független erőcsoport létrehozására összpontosít, amely túlnyomórészt a körülményeknek leginkább megfelelő haderőnemre épül (ez Szíriában a Légierő volt). Végrehajtása során főként az információs fölényt hangsúlyozná , amelynek feladatai: erők rejtett telepítése, egységes felderítési rendszer, csapásmérő eszközök, valamint vezetés-irányítás kialakítása, amelyek lehetővé teszik a kritikus célpontok helymeghatározását és becélzását közel valós időben hadászati és hadműveleti-harcászati nem nukleáris fegyverekkel. Mindemellett Geraszimov tábornok szükségét látja az elhárító digitális technológia, robotika, drónok és harcászati rádióelektronikai eszközök használatára is.

A modern katonai konfliktusok jellemzője , hogy az ellenség a célpont-állam belső biztonságának destabilizására törekszik. Ennek megelőzése érdekében Oroszország terület védelmi rendszerek fejlesztésébe kezdett, ide értve a minisztériumok és ügynökségek összehangolt tevékenységeit az egységes biztonság biztosítása érdekében. Kiemelte a kritikus fontossággal bíró állami infrastruktúra egységes védelmének szükségességét az ellenséges műveletekkel szemben minden téren, annak érdekében hogy megelőzze a káoszt és az irányítás elvesztésének kialakulását.

A közelmúltban lejátszódott konfliktusok kimutatták/bebizonyították az információs tér növekvő jelentőségét a hagyományos szárazföldi, légi és tengeri hadműveleti terek mellett. Az információs tér nem rendelkezik tisztán meghatározható határokkal, s így biztosítja a mélységi, rejtett műveletek kivitelezésének lehetőségét nem csupán a döntő relevanciával bíró információs infrastruktúrák ellen, hanem az ország társadalmával szemben is, közvetlenül befolyásolva ezáltal az állam nemzeti biztonságának állapotát. Ebből kifolyólag az információs műveletek előkészítésére és kivitelezésére vonatkozó kérdések kidolgozása a hadtudomány legfontosabb feladata.

Geraszimov párhuzamot vont a katonai stratégia és a gazdaság védelmi célokat támogató kompetenciáinak előkészítése közt, eszerint a stratégiának három kérdést kell a gazdaság háborúra való készítésével kapcsolatban feltennie:

• Milyen fajta potenciális háborúval szemben és milyen irányba kéne a gazdaságnak felkészülnie?
• Hogyan biztosítsuk a gazdaság túlélési és ellenálló képességét?
• Hogyan a legcélszerűbb elhelyezni a gazdasági létesítményeket védelmük biztosításának érdekében?

A hadtudománynak emellett jövőbelátóan meg kell határoznia, hogy az elkövetkezendő háborúk milyen típusú fegyvereket, fegyverrendszereket fognak megkövetelni az eredményes védekezés érdekében.

Geraszimov a Fegyveres Erők harcképességét is emelni kívánja mennyiségi és minőségi dimenziókban. A célkitűzések közt szerepel a szerződéses katonák számának növelése, a katonasággal szembeni bizalmatlanság csökkentése és előrelépés az állami fegyverkezési terv megvalósításában. Megjegyezte, hogy a hirtelen elrendelt gyakorlatok (snap alert exercises) megnövelték a fegyveres erők és alakulatok mozgósítási készségét, így egyre rövidebb időn belül tudják bevetni őket nagy távolságokban. Valamint dolgoznak a lakosság, elsősorban a katonák ideológiai és morális-pszichológiai ellenállási képességének növelésén.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete megítélésében is változások mutatkoznak. A 2014-es Katonai Doktrínában a NATO tevékenységeket külső veszélyként határozták meg, azonban a következő doktrínába valószínű, hogy az USA és szövetségesei már fenyegetésként fognak megjelenni, ezáltal a katonai doktrína és a 2015-ös Nemzeti Biztonsági Stratégia közt összhang állna fel.[5]

Az orosz „aktív védelem” elnevezésű biztonsági megközelítés szorosan összekapcsolódik a „fenyegetések megelőző semlegesítésével” . Az „aktív védelem” elnevezés inkább retorikai és propaganda fogás az orosz oldalról, egy hosszútávú, több területre kiterjedő terv, melynek célja a jelenlegi világrend aláásása és megváltoztatása, mindezt a „nyugati hibrid orosz-ellenes kampányokkal” szembeni védelmi reakcióként alkalmazva. Oroszország minden tette szigorúan védelmi célzatú, nem agresszív, valamint elutasítják a „hibrid hadviselés” fogalmának használatát az orosz tevékenységek leírására. Az orosz vezetők és szakértők saját terminológiát dolgoztak ki az orosz-ellenes agresszió leírása érdekében. Ezek a fogalmak: irányított  káosz, felőrl és megsemmisítés stratégiája, színes forradalmak, hibrid hadviselés.

Geraszimov végigvezeti a katonai és nem katonai eszközök felhasználásának szerepét a konfliktus előrehaladtával: kezdetben az aszimmetrikus műveletek az elsődlegesek és a katonai eszközök használata másodrendű, azonban ahogy a katonai konfliktus súlyosbodik úgy vonul vissza az aszimmetrikus hadviselés támogató jellegűvé és a katonai eszközök használata lesz az elsőszámú. Az orosz agresszió katonai elemei a konfliktus minden szintjén jelen vannak.

[1] Dave Johnson: General Gerasimov on the Vectors of the Development of Military Strategy, Russian Studies Series 04/2019, 2019. március 30. 

[2] A Hadtudományi Akadémia egy olyan orosz, informális véleménycserére lehetőséget biztosító platform, amelynek keretein belül katonai vezetés-irányítási és hadtudományi szervek képviselői, valamint védelmi problémákkal foglalkozó szakemberek fejtik ki gondolataikat.

[3] Az „ötödik hadoszlop“ emberek egy rejtett csoportja, amely egy nagyobb csoportot, például egy nemzetet belülről aláás. Az ötödik hadoszlop lehet az ellenséggel titokban szimpatizálók egycsoportja. A taktika lényege a titkos beszivárgás a megtámadott célpont vonalai mögé, különösen a döntéshozói és védelmi kulcspozíciókba, ahonnan szabotázsakciókat hajthatnak végre. A kifejezés Emilio Mola spanyol tábornoktól származik a 20. századi spanyol polgárháború időszakából. Forrás: Encyclopaedia Britannica, https://www.britannica.com/topic/fifth-column, Letöltési idő: 2019. október 23. 

[4] Strategy of limited actions Forrás: https://russiandefpolicy.blog/tag/academy-of-military-sciences/, Letöltési idő: 2019. október 29.

[5] A 2015-ös Nemzeti Biztonsági Stratégia alapján összetett világunkban Oroszország megerősítése az új, nemzeti biztonságot fenyegető veszélyek elhárítása érdekében szükséges. Az Oroszországi Föderáció független kül- és belpolitikájának irányítása ellentétet vált ki az Amerikai Egyesült Államokkal és Szövetségeseivel szemben, akik a világ ügyeinek feletti dominanciájuk fenntartására törekszenek.

írta: Szilágyi Laura

 

Atomprogram, szankciók, egyezmények, fenyegetések, dróntámadások: az utóbbi években szinte mindennapossá váltak az efféle tartalmakkal bíró hírek Irán tekintetében. Mindezen események elemzése természetesen rendkívül fontosak az Iránnal szemben való, jövőbeni politikai állásfoglalásokhoz. Van azonban egy minden konfliktuson túlmutató, de ahhoz szorosan kapcsolódó jelenség, mely a kelleténél talán kevesebbszer szerepel az országgal kapcsolatos hírekben, s mely belülről, gyökerestül pusztítja Irán gazdasági-társadalmi életét: a vízhiány.

Irán éghajlati sokszínűsége. Forrás: Geopolitical Futures

Irán mai területe megközelítőleg 1.75 millió km2, mellyel világviszonylatban az élvonalhoz tartozik.  Éghajlatát tekintve igen sokszínű, ugyanis a Föld 13 klímája közül 11 megtalálható a területén, melynek eredményeként az éghajlatváltozás több fronton érvényesül, a jelen politikai-társadalmi helyzetben majdhogynem ellehetetlenítve Iránt egy átfogó megoldás kidolgozásában annak leküzdésére. Irán éves csapadékmennyisége átlagosan mindössze 250 mm/év, ez 376 km3/év csapadékból származó vízmennyiséget jelent. Ennek csupán „töredéke”, mintegy 137.5 km3 marad meg tartósan különböző formában, a többi 64% elpárolog. Az ország mintegy 90%-át érintő szárazság elleni küzdelemben tehát elengedhetetlen (lenne) a vízkészletek tudatos felhasználása.

Irán vízgyűjtő területei. Forrás: Fanack.com

Előzmények

Irán 20. századi vízpolitikájának alapvetően három nagyobb korszaka volt, melyek mindegyike egyaránt befolyásolta az országban ma fellelhető, eltérő elképzeléseket a víz felhasználását illetően.

1: Kezdeti időszak (1927-1963)

Ezt a periódust főleg a hagyományos vízgadálkodás jellemezte: a 2016-tól az UNESCO Világörökségét képező, több ezer évre visszatekinthető, híres perzsa-iráni qanat-rendszer (qanat = „ásni”) használata lehetővé tette a víz szállítását szinte minden, földművelésre alkalmas területre anélkül, hogy az érintkezett volna a földfelszínnel, így kiküszöbölve a párolgás lehetőségét. Ezen földeket az 1920-as években földesurak birtokolták, akiknek a földjeik megmunkálásához szükséges vízmennyiséget az ún. mirabok mérték le, majd biztosították. Fontos tényező volt, hogy mindig csak a szükséges mennyiségű vizet használták fel, így a vízkészlet nem csökkent.

2. Mohammad Reza Pahlavi Sah földreformja (1963-1979)

Irán utolsó Sahja 1963-as, „White revolution” nevű reformja a mezőgazdaságot is érintette. 1968-tól megkezdődött a földterületek privatizációja, melynek keretében több millió lakos kapott birtokot. Ezzel párhuzamosan Pahlavi erőteljes víztározó-gát építési programot hirdetett meg. A mindidáig megépülő 58 gát eredeti célja a rendelkezésre álló vízkészletek növelése volt többek között a csapadék gyűjtése és a folyószabályozás által. Hamarosan azonban kiderült, hogy az eredeti terveknek csupán egy része valósult meg: bár a gátak megteltek vízzel, az „elszipolyozott” víz hiányában nem volt mivel művelni a földeket, így emberek tízezrei kezdtek kutakat ásni. Ez természetesen a qanat rendszer hasznosításán alapuló mezőgazdasági gazdálkodásforma háttérbe szorulásához és Irán földalatti vízkészletének igen nagy mértékű csökkenéséhez vezetett. S bár a problémát felismerték, sőt törvényben szabályozták a kutak ásásának körülményeit, a valóságban nem sikerült hatékony megoldást találni a főleg illegális kutak egyre nagyobb térnyerése ellen.

3. 1979 –

A legdrasztikusabb változások az utóbbi 40 évben történtek, melyek az 1979-es iráni forradalomtól kezdődően folyamatosan hozzájárultak az ország vízhiány-válságához. A már meglévő építéseken túl – melynek folytán 40 év alatt 60 000-ről majd’ 800 000-re megnőtt a főleg illegális kutaknak a száma –  az éghajlatváltozás hatása is egyre erőteljesebb lett, fokozva az ország vezetésének a vízprobléma megoldását célzó, de annak épp ellentétes hatását kiváltó intézkedéseit.

Nehézségek a megoldás keresésében

Számos olyan tényező van, mely hátráltatja az esetleges megoldás megtalálását a vízproblémára. Az okok egyrészről földrajziak: Irán területének megközelítőleg 85%-a teljes mértékben sivatag, vagy félsivatag. Az ország éléskamrájaként csupán a Kaszpi-tenger partvidéke nevezhető, minden egyéb terület csak korlátolt, vagy egyáltalán semmilyen mértékben nem képes élelemmel ellátni a lakosságot. Vannak azonban ember keltette problémák is, ilyen például a kormány rossz környezetpolitikája. Egy jelentés szerint Irán mezőgazdasági szektora a vízkészlet több, mint 90%-át használja fel, ugyanakkor hatékonyan ennek csupán 35%-át tudja hasznosítani. Az esetleges technológiai innovációt akadályozza az Irán atomprogramjára válaszul érkező, főleg amerikai gazdasági embargók, melyek egyúttal szinte ellehetetlenítik az új technológiák importálását is. Ehhez még hozzájön Irán vallási-ideológiai ellentéte is az őt környező államokkal, melynek során teljesen elszigetelődve, önállóan kell megszabnia gazdaság-és fejlesztéspolitikáját. Törökországgal és Afganisztánnal szemben fokozza a feszültséget, hogy ezen országok az utóbbi években részben geostratégiai megfontolásból, részben pedig a földműveléshez szükséges vízmennyiség biztosítása céljából nagy iramú duzzasztógát építési programba, valamint folyószabályozásba kezdtek bele, jelentősen csökkentve az Iránt elérő folyók vízhozamát. Ugyanez fordítva is igaz: Irán gátépítései a Kark és Karún folyókat is elérték, melyek nélkülözhetetlenek Irak északi (főként kurdok lakta) területeinek öntözése érdekében. A három nagy gát megépülése a terület kiszáradásához, és a két állam közötti feszültség növekedéséhez vezetett. A gazdasági szankciókhoz, valamint Irán elszigetelődéséhez szorosan kapcsolódva sorolhatjuk még az iráni vezetés részéről az országba érkezendő külföldi segítségnyújtás felé mutatott, már-már paranoiás hozzáállását. Hasszán Rohaninak, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökének van egy koncepciója, a „reverse brain-drain”, melynek lényege, hogy a külföldön diplomát szerző iráni fiatalokat visszacsábítsák hazájukba, s a megszerzett tudásukkal elősegítsék az ország fejlődését. A bizalom ellenben nem teljes, hisz a katonai vezetés, s legfőképp az Iráni Forradalmi Gárda ezt sok esetben vagy az országra nézve egy biztonsági kockázatként kezeli, vagy mint saját privilégiumaikra veszélyes jelenségként.

Irán szárazságnak kitett régiói. Forrás: Iran’s Meteorological Organisation Az iráni vízkészletek felhasználása. Forrás: Geopolitical Futures

Az éghajlatváltozásnak is óriási szerepe van Irán vízproblémájának alakításában. 2013-ra már az ország felszín alatti vízkészletének 85%-a eltűnt 1979-hez képest, míg a népesség megduplázódott (jelenleg több mint 83 millió fő). Amennyiben ugyanezen paraméterek megmaradnak, úgy az elkövetkezendő 50 év során Irán 31 tartományából tizenkettőben mindenfajta víztározó teljesen eltűnhet. Az éghajlatváltozás a térségben mint egyre gyakoribb és eddig nem tapasztalt szárazság formájában van jelen, melyre a legjobb példát az Irán Észak-Nyugati területén fekvő Urmia-tó szolgálja. A Közel-Kelet második legnagyobb tavának (5000 km2) vízszintje az 1970-es évek óta tartó egyre kevesebb éves csapadékmennyiség, a kormány által a tó mellékfolyóinak elvezetése, valamint a több tízezer illegális kút ásásának következtében mára a negyven évvel ezelőtti állapothoz képest 80%-al esett vissza. Ugyanez a helyzet Irán szent folyójával is, a Zayandeh Ruddal (jelentése: „életet adó”), mely az utóbbi években többször is teljesen kiapadt.

A Zayandeh Ruddal kiszáradt medre Isfahan városában, háttérben a 400 éve épített Si-o seh Pol híddal. Forrás: thenational.ae

A klímaváltozás elismerése és az arra való gyakorlati megoldások kidolgozása helyett azonban gyakori az iráni kormány részéről a bűnbakok keresése (azaz más államok hibáztatása) a környezetüket ért károkért, és úgy magáért az éghajlatváltozásért. Erre egy jó példa Gholam Reza Jalali, az iráni Polgári Védelmi Szervezet vezetőjének 2018-as felszólalása, amikoris lényegében azt állította, hogy azért nincs felhő Iránban, mert Izrael ellopta azt.

Tüntetések a vízhiány ellen

A több éve tartó szárazság és az ezzel párhuzamosan az ivóvízhez való nehezebb hozzáférés következményeként 2017-ben és 2018-ban egyre több és elszántabb tüntetések alakultak ki Irán egyes régióiban. Ilyen helyszín volt például a Huzesztán tartományi Abadan városa is, ahol az emberek a gyenge vízminőség, míg az ugyanezen tartományban lévő székhelyvárosban, Khorramshahrban a csapból jövő sós és szennyezett folyadék miatt kezdtek el tiltakozni, s melynek során két tucat tüntető vesztette életét a rájuk lövő biztonsági erők által. Az, hogy miért pont ezen városokban robbant ki az azóta az egész országra kiterjedő tüntetéssorozat, annak vallási, etnikai, s így történelmi okai is vannak. Mivel ezen térségben főleg szunnita arabok élnek, gyakoriak voltak mindig is a velük szembeni diszkriminációk az adott kormány / uralkodói kör részéről. A helyzetet csak rosszabbá tette az 1980-as években lefolyó Irán és Irak közötti nyolcéves háború, mely a régiót egyaránt közvetlenül, s a talajszennyezés által közvetett módon is érintette.

Teherán helyzete

A síita világ fővárosát, Teheránt nem csak a vízhiány sújtja, de egy részben ebből fakadó fenyegetés is: a talajsüllyedés. A talajsüllyedésnek alapvetően két típusát különböztetjük meg: a „spot subsidence-t” és az „area subsidence-t”, melyek egyaránt formálják Teherán földrajzát. Előbbinek főleg az emberi tevékenyég, így a talajfúrás, a qanatok megsemmisítése vagy irányainak megváltoztatása, vagy akár a magasabb épületek talapzatainak kialakítása során létrejövő kráterek, utóbbinak pedig a környezeti faktorok, mint a talajvíz vízszintjének csökkenése és azoknak sóval való telítődése a kiváltó okai. Az urbanizáció következtében a városban ma több, mint 8,7 millió ember él. Részben a jobb megélhetés érdekében, de nagyrészt a fentebb említett okok következtében kiszáradó termőföldek megmunkálhatatlansága és az ezzel egyidejűleg fennálló vízkészlet-csökkenés eredményezte a fővárosba történő tömeges bevándorlást. Issa Kalantari, az Iráni Környezetvédelmi Minisztérium vezetője nyilatkozta 2017 decemberében, hogy amennyiben a mezőgazdasági célokra felhasználandó vízkészletek mértékben nem változnak, úgy 25 éven belül Irán keleti és déli területei teljesen ki fognak száradni, majd elsivatagosodnak. Ennek okán várhatóan 50 millió ember lesz rákényszerítve, hogy elhagyja otthonát, s nagyobb városokban kutasson új lehetőségek után. Ez a történelem egyik legnagyobb migrációs krízisét idézné elő. S mint ahogy sok más, gyorsan városodott településnél is jellemző, úgy Teherán sem képes alkalmazkodni a tömeges beáramlás okozta kihívásokhoz. A rendelkezésre álló vízkészletet sem teljesen tudják hasznosítani: nem fordítanak nagy erőt a csapadék összegyűjtésére és tárolására a lakosság egyre növekvő ellátási igénye és a mezőgazdasági szükségletek kielégítése érdekében. Ehelyett – a tudósok figyelmeztetései ellenére – a talajvizet szipolyozzák ki a város környékén, amely az 1200m tengerszint feletti magasságban fekvő Teherán évenkénti 20-25cm , más mérések szerint pedig akár 36 cm süllyedéséhez vezetett. Ennélfogva rengeteg lakás, ház alatt nyílt már meg a talaj, mely így a lakosság egyre növekvő félelméhez és a kormánnyal szembeni türelmetlenségükhöz vezet.

A kormánynak különböző elképzelései vannak a válság enyhítése, majd megoldása érdekében. Egyrészről az Energiaügyi Minisztérium 2015-től kezdődően kihirdetett programja, másrészről a város vezetésének a víz újrahasznosításával kapcsolatos tevékenysége válthat ki pozitív eredményeket. Előbbi értelmében szükségeltetik minden, Teheránt környező földfelszíni víztározó feltöltése, melyhez elengedhetetlen a megfelelő csatornarendszer kialakítása, valamint az illegális kutak felszámolása. A jelenleg is működő szennyvíztisztitó üzem fejlesztésével pedig évenként mintegy 50 millió m3 vizet lehetne visszajuttatni a talajba újbóli felhasználás végett.

Áradások a közelmúltban

De ha van áradás, miért is van kiszáradás? Mind a kiszáradás, mind pedig a vízhiány egyértelmű jelei arra mutathatnak, hogy általánosságban véve nagyon kevés csapadék esik egy év alatt Iránban, Noha korábban ez egy esztendő több hónapja alatt zajlott le, újonnan azonban ezek egy-két nap alatti heves esőzések formájában mennek végbe. Ebből adódóan olyan talajerózió következhet be, mely esetenként nagyobb kárt okozhat, mint maga a kiszáradás.

A 2019-es áradások által okozott károk becsült értékei az egyes tartományokra levetítve. Forrás: wunderground.com

A 2019. évi, áprilisi és márciusi rekordmagas, valamint az október eleji esőzések is csak rosszabbá tették a helyzetet. Az ennek következtében kialakuló árvizek mintegy 100 ember életébe kerültek, s a hatalmas gazdasági (10 milliárd dollár) kár mellett a politikai életre is nagy hatással voltak. Ayatollah Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető kénytelen volt olyan alapokból elvonni pénzt a keletkezett károk orvoslása érdekében, melyek Irán jövőbeni infrastrukturális fejlődéséhez és hosszútávú projektek kivitelezéséhez elengedhetetlenek lennének.

Megoldási lehetőségek

Jóllehet idén az átlagosnál több csapadéknak köszönhetően a víztározó gátak nagy része megtelt, a több éve tartó extrém szárazságot ez sem tudja ellensúlyozni. Több javaslat és terv is megfogalmazódott az elmúlt években a vízprobléma mérséklése érdekében, melyekből eddig csupán töredéküket kezdte el a kormány a gyakorlatban alkalmazni. Ezeknek, a korábban említett tényezőkön kívül (megkérdőjelezhető klímapolitika, külföldi aktorok hibáztatása, más területek előnyben részesítése a környezetvédelemmel szemben) egyértelműen közrejátszik az is, hogy Irán teljes elszigeteltségben van, gazdasági-pénzügyi támogatásra más országtól nemigen számíthat, így egyedül kellene fedeznie a leendő fejlesztéseit.

Mindezek ellenére Irán belekezdett olyan újításokba, amelyek a vízprobléma leküzdését tekintve pozitívnak értékelhetőek. 2018 November 6-án a kormány bejelentette például, hogy elkezdi a „Cloud seeding project” elnevezésű programját. Ez, az egyébként az 1940-es években az Egyesült Államokban kidolgozott módszer fontos szerepet tölthet be a vízhiány csökkentésében. Működésének röviden a következő a lényege: drónokkal, repülőgépekkel vagy a földfelszínre telepített generátorokkal ezüst-jodidot fecskendeznek a levegőbe, melyekre a vízgőz és a vízcseppek rátapadnak, kémiai reakciót váltva ki. Végső soron mind a felhő mérete, mind pedig a vihar/esőzés időtartama megnövekszik. Az egyetlen hátránya, hogy csak akkor alkalmazható, ha van felhő, így tavaly nem, idén viszont már hasznát tudták venni a nagy esőzések következtében. Az országban regisztrált 36 000 qanat ésszerű működtetése – melyeknek összesített hossza becslések szerint megegyezik a Föld-Hold távolsággal – szintén hozzájárulhat a víz céltudatosabb felhasználásához csakúgy, mint a vizes területek megóvása, az öntözéses gazdálkodás hatékonyságának növelése vagy akár a fiatalok bevonása a természetvédelembe.

Iráni gépek juttatnak ezüst-jodidot a levegőbe vihar idején. Forrás: en.eghtesadonline.com

Összességében tehát elmondható, hogy Irán egy rendkívül súlyos és összetett (de nem egyedülálló) problémával néz szembe, melynek leküzdésére bár történtek törekvések és lennének is megoldási lehetőségek, mégis, a kormány eleddig alkalmatlanságáról tett bizonyságot a témát illetően. A nyomás és feszültség  ezzel egyidőben egyre nő, mely a közeljövőben alapjaiban változtathatja meg az ország politikai és társadalmi rendszerét, új irányokat szabva ezzel az Iránt érintő nemzetközi viszonyokban.

Szerző: Tóth Milán

Az internetes weboldalakon megjelenő hírek, döntések generálta viták, eszmecserék új dimenziókat nyitottak meg a politikai vélemény kinyilvánításban. A szerveződő csoportok állandó kapcsolatban kerültek egymással, így az információáramlás, véleménynyilvánítás és a csoporton belüli koordináció is hatékonyabban valósulhat meg. Az okos telefonok megjelenésével párhuzamosan, rohamos fejlődésnek indultak az új lehetőséget kínáló chat, illetve egyéb mobiltelefonos applikációk. A hordozható, egymással és a világgal valós időben kommunikáló (LIVE) készülékek már az események pontos, individuális dokumentálását is lehetségessé tehetik bárki számára.

A transzparencia növekedésével együtt, a demonstrációk céltudatos, hatékony és gyors koordinációja is szerepet kapott a politikai akarat kikényszerítésében. „Légy olyan, mint a víz”. .A harcművész és színész Bruce Lee híres kvótája mára a hongkongi és katalóniai megmozdulások egyik vezér frázisává vált. A továbbiakban digitalizált kommunikáció és annak hatásait szeretném bemutatni a modern kor tüntetéseinek vonzatában.

Hongkong

A Kínában található autonóm státuszú városállamban június eleje óta folynak a tüntetések Carrie Lam kormányzó által indítványozott kiadatási törvénytervezet miatt. A demonstráló tömegek szembekerültek a világ legnagyobb totalitárius megfigyelő rendszerével, amely kijátszásához saját digitális és fizikai „fegyvertárat” hoztak létre.

A Kínában folyamatosan működő állami cenzúra és kontroll szükségessé tette a tüntető csoportok számára a gyors és hatékony mobilizáció megszervezését, valamint a különálló csoportok között az anonim, ezzel együtt védett kommunikációs csatornák biztosítását. A 2014-es esernyős tüntetések után megnevezhetőek voltak azok a személyek, akik a megmozdulások vezetőiként funkcionáltak, így őrizetbe vételük után a tüntető tömeg irányítása megakadt, a további tervezés és szervezés leállt, a demonstráció lecsillapodott, majd megszűnt. A 2019-es hongkongi tüntetések egyik forradalmi újítása volt a decentralizált koordinációs modell bevezetése. Az applikációkon keresztül zajló anonim kommunikáció során nem lehet célzottan megnevezni olyan vezető személyiségeket, akik egyértelműen fontos szerepet töltenek be az atrocitások kialakulásában, így a kormányzati szervek nem tudnak célzottan fellépni a tervező és szervező csoportokkal szemben.

Tüntetések Hongkongban. Forrás: Nikkei.com

A demonstrálók a tüntetéseken viselt gázálarcokon és esernyőkön felül, mindennapos internet használati szokásaikban is egyre óvatosabbakká, körültekintőbbé válnak, félve az állami megfigyeléstől. A résztvevők igyekeznek előnyben részesíteni a készpénzes fizetést a kelet-Ázsiában igen népszerű mobilfizetés helyett (Alipay, WeChat), eldobható SIM-kártyákat használnak, valamint metró, illetve tömegközlekedési jegyeiket is egy útra váltják meg, így elkerülve bármilyen személyes okiratszám megadását.

A város fejlett hálózati lefedettsége és korszerű technikai környezete kedvező feltételeket biztosít a digitális koordinációra. A tüntetők az étel- és vízkészletek elosztására, valamint a taktikai, illetve stratégiai célok megvitatására a Telegramm-ot használják. Az applikáció fő előnye, hogy akár nagyobb titkosított csoportok is tudnak egymással kommunikálni, mindezt teljesen névtelen módon. A tüntetések elindulásakor Kínából indított kibertámadásokkal (DDoS) próbálták destabilizálni az alkalmazás rendszerét, de nem jártak sikerrel. Népszerű még a LIHKG app, amely kizárólag helyi internetszolgáltatókon keresztül érhető el, azonban lehetőséget biztosít az anonim tervezésre és a felmerülő alternatívák szavazásra bocsájtására. A túlterhelt vagy zavart hálózatok kiküszöbölésére Person to Person (vagy peer to peer, P2P) alapú applikációkat kezdtek el használni, mint a Bridgefy, vagy a Firechat. A P2P rendszer lényeg, hogy nincs egy központi szerver (+kliens), amelyen bejövő és kimenő adatok könnyűszerrel ellenőrizhetőek, hanem a készülékek egyenrangúan, egy helyi hálózaton keresztül kommunikálnak egymással (pl.: Bluetooth), mindezt internet kapcsolat nélkül. Az üzenetek telefonról telefonra titkosítottan „ugrálnak”, míg el nem érik a címzett készüléket.

Forrás: medium.com

A nagy digitalizáltság azonban komoly veszélyeket rejt magában. Míg a tüntetők mobiltelefonjaik segítségével igyekeznek egyre hatékonyabban működni, addig a feltehetően Kína által támogatott, kormányzati oldalon próbálják meggátolni a további zavargások kialakulását. A rendőri jelenléten és tömegoszlató eszközök (könnygáz, vízágyú) alkalmazásán túl, jelentős a köztéri megfigyelő kamerák szerepe az eseményekbe befolyásolásában. A Kínában már javában működő társadalmi kreditrendszer alapjául szolgáló mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent a hongkongiak személyes (biometrikus) adataira, hiszen a két rendszer közötti együttműködés szintje továbbra sem ismert.

Spanyolország, Katalónia

A madridi legfelsőbb bíróság 9 szeparatista katalán politikust 9-13 évig terjedő szabadságvesztésre ítélt a 2017-es eseményekben való részvételéért. Ahogy az ázsiai metropolis esetében, úgy a katalán demonstrációk szervezésében is kulcs szerepet kapott a hatékony és gyors mobilizáció, valamint a virtuális anonimitás kérdésköre.

Az október óta zajló tüntetések egyik csoportja, a Demokratikus Cunami (Tsunami Democràtic) egy új applikációt fejlesztett ki. Az alkalmazás képes egységesíteni, ezzel együtt dekoncentráltan irányítani a nagy tömegeket, miközben koordinál a kialakult kisebb csoportok között. A felhasználóknak engedélyezniük kell az app. számára saját helyadataikhoz való hozzáférést, ezzel egy viszonylagos helyzetet közölve a többi közelben lévő készülékkel. A tüntetés elindulása előtt a közelben lévők egy értesítést kapnak, amely után önkéntes alapon jelezhetik részvételüket, vagy távolmaradásukat, így az organizátorok fel tudják mérni az érdeklődést az egyes helyszíneken. A résztvevőkből szerveződő sejtek bármikor könnyen mozgósíthatóak és akár gyorsan fel is oszlathatóak, ha komolyabb rendőrségi ellenállásba ütköznek. A gyors információcserének köszönhetően értesülhetnek a rendőri jelenlétről, a biztonsági zónákról, egy újabb csoportszerveződésről (egy adott hatósugáron belül), vagy éppen tanácsokkal láthatják el egymást anonim módon. Előfordulhat, hogy azonos időben párhuzamosan több sejt szervez megmozdulást, amivel a rendfenntartó erők koncentrációját, valamint koordinációját is egyszerre gyengíthetik.

Forrás: techcrunch.com

Az alkalmazás csak android operációs rendszerű készülékekre tölthető le egy tömörített APK fájl formájában (Android Package File). Az applikáció terjesztése sem a megszokott Google Play áruház segítségével, hanem meghívásos alapú rendszeren (friend to friend) működik. A hálózat egyes tagjai 10 darab QR kódot oszthatnak tovább a csatlakozni kívánóknak, így nagymértékben megszűrve az rendőri, nemzetbiztonsági szervek beépített embereit. Nagy hátránya a Hong Kongban alkalmazott Bluetooth vagy más helyi hálózatokkal szemben, hogy (bár ugyanúgy P2P rendszer alapján működik) internet segítségével kommunikál az applikáció, így a kialakuló csomópontokat fel lehet térképezni, ha a spanyol internetszolgáltatók erről hajlandóak adatokat szolgáltatni.

A szervezet saját applikációját, mint a „békés polgári engedetlenség eszközeként” írja le, ennek ellenére az eldurvuló harcok a tüntető tömegek és rendfenntartó erők között más képet mutatnak.

Az anonimitás ambivalenciája

Az előbbiekben bemutatott demonstrációk legnagyobb vívmánya az anonim, dekoncentrált koordináció. Felvetődik azonban a kérdés, hogy egy arctalan irányítási rendszer mennyire megbízható és az általa adott utasítások mennyire vannak összhangban a megmozdulások valódi céljaival.

A hongkongi és katalán tüntetések alapkoncepciója egy olyan rendszer létrehozása volt, ami a hatalmi erők hierarchikus, centrális felépítésével ellentétes, kölcsönös bizalmon alapuló és egy adott politikai helyzet megváltoztatására törekszik. A nagyfokú anonimitás azonban komoly biztonsági kockázatokat hordoz magában. Az applikáció mögött megbúvó stáb kiléte és szándékai nem ismertek, így a résztvevő tüntetők könnyen befolyásolhatóak, avagy dezinformálhatóak (Fake news), akár önkényes célok elérésének érdekében is. A terrorista szervezetekhez kísértetiesen hasonlító sejtek kialakításával meglepetésszerű akciók kivitelezhetőek, amelyek lefolyása és módszerei könnyen összevethetőek akár a hibrid hadviselés jellemzőivel.

Forrás: thesafety.us

Egy titkos hadsereg feletti korlátlan rendelkezéssel, amelynek állományát az adott ország civil állampolgárai szolgáltatják, akár külső nemzetközi szereplők számára is lehetővé válhat olyan politikai folyamatokat befolyásolni, amelyek mind a nemzeti, mind a nemzetközi térben nagy jelentőséggel bírhatnak.

A „kétarcú” nyilvánosság

A közösségi média platformok elterjedésével az egyéni élettapasztalatok megoszthatóvá váltak a világ számára. A képek és írott szövegen túl az élő közvetítések nagy népszerűségre tettek szert, hiszen valós időben válik egy-egy esemény az arra érdeklődők számára közvetlenül megoszthatóvá. A digitalizált demonstrációk egyik legfőbb aspektusává is az állandó LIVE-stream vált, azaz az események folyamatos közvetítése a világhálón egy okostelefon segítségével. Az individuális dokumentáció lehetővé teszi az események több szemszögből való megismerését, elemzését, valamint információk továbbítását a külvilág számára, ezzel ellehetetlenítve az adott térség izolálását a nemzetközi közösségtől.

Másfelől azonban a valós idejű felvételek segítségével az eseményekben résztvevők koordinátái és személyes adatai is meghatározhatóak. A hatóságok eszközrendszerében szerepel az internet és a sajtó folyamatos figyelése, így egy esetleges rövidebb idejű bejelentkezés, vagy tudósítás iránytűként szolgálhat az adott szerveződő akció felderítésére és meggátolására.

Összegzés

A technológiai fejlettség új kapukat nyitott meg a véleményszabadság számára és ezzel együtt újabb fenyegetések is megjelentek. A modern kor demonstráció túllépték a fizikai teret, így a világ számára megtapasztalhatóvá és hatalom számára nehezebben ellenőrizhetővé váltak. Az alulról szerveződő, a virtuális térben koordináló mozgalmak forradalmasították a polgári engedetlenség fogalmát, ezzel tovább bővítve az információs társadalom ismérveit. A kibertérben megjelenő általános személytelenség azonban sok kérdést vet fel ezen új modell megbízhatóságával és átláthatóságával kapcsolatban.

Szerző: Zernig Csombor

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Miért fontosak a nagy folyók?

Az emberi civilizáció bölcsőjének is szokták hívni azokat a folyómenti területeket, ahol az ókorban kialakultak az első nagy civilizációk. Afrikában a Nílus-völgy, a Közel-Keleten Mezopotámia, Indiában az Indus-völgy, míg Kínában a Sárga-folyó az, amely életre hívta az első államokat. Erre azért kerülhetett sor, mert ezeken a területeken az öntözéses földműveléssel nagy terméshozamot lehetett elérni, a nagyobb hatékonyság érdekében pedig a folyókat szabályozni kellett. A sok élelmiszer adta népesedés és a folyószabályozás szervezettséget igénylő mivolta vezetett el az első államok kialakulásához.

Gyakran hívják éléskamrának ezeket a területeket, mivel az ókor óta magasfokú mezőgazdasági tevékenységről híresek, ami a technológia fejlődésével jobb és jobb terméshozamhoz vezetett. Ehhez elengedhetetlen volt a folyók megbízhatósága, vagyis az, hogy nagyjából mindig ugyanannyi víz folyt le a medrükben.

A mai Irak területén lévő hajdani Mezopotámia, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyók köze is évezredekig lehetővé tette, hogy az ottani mezőgazdaság virágozzék, amihez a víz volt a kulcs. Manapság viszont más hírek jönnek Irakból: a vízhozam csökkent, a víz szennyezett, a folyóköz kiszárad, emiatt pedig egyre elégedetlenebbek az irakiak. Mindezért háborúk sora és Irak kiszolgáltatott helyzete a felelős.

Az iraki víz

A mai Irak területe azért válhatott mezőgazdasági paradicsommá, mert a mezopotámiai vízgyűjtő területen hatalmas mennyiségű víz folyik át. A két fő folyó a Tigris és az Eufrátesz, amik Törökország délkeleti hegyeiben erednek több ezer méter magasan, hogy aztán egyesüljenek a Shatt al-Arab folyóban és elérjék a Perzsa-(Arab-)öblöt.

Irak problémája abból fakad, hogy a rajta átfolyó vizeknek legalább a 81%-a külföldön ered: 71% Törökországban, 6% Iránban és 4% Szíriában. Ez azt jelenti, hogy Irak nagymértékben függ a szomszédos államoktól, sőt Törökország egymaga képes a folyók szabályozásával ellehetetleníteni az évezredes hagyományokkal rendelkező iraki földművelést.

Fogy a víz

Az 1970-es években indította el Törökország a Délkelet-Anatólia Projektet, aminek a célja a folyószabályozással elektromosságot termelni és javítani a mezőgazdasági lehetőségeket. A projekt keretében 22 gátat, 19 hidroelektrikus erőművet és 1,8 millió hektárt lefedő öntözőrendszert terveznek építeni a Tigrisen és az Eufráteszen, illetve azok mellékfolyóin. Ezek megvalósítása jelenleg is folyamatban van, például idén töltötték fel a legutóbb elkészült Ilisu-gátat. Törökország mellett Irán 12, Szíria pedig 4 gátat épített, amelyek bár kisebbek a török gátaknál, jelentősen hozzájárulnak az iraki vízhiányhoz.

Mezopotámiai vízgyűjtő medence és az ott található folyószabályozási infrastruktúra 2009-ben. Forrás: University of Victoria.

Vízben Törökország sem bővelkedik, így nem meglepő, hogy stratégiai erőforrásként kezeli a nagy folyóit, ezzel azonban befolyással van a Tigris és az Eufrátesz alsóbb folyására, főként az ezekre támaszkodó Irakra. A folyók apadása drasztikus, ugyanis nagyjából megfeleződött a rajtuk lefolyó víz a XX. századhoz képest.

Szennyezett a víz

A vízmennyiség csökkenésével párhuzamosan lett egyre szennyezettebb az iraki folyók vize, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott egészséges értéket nem mindenhol éri el (lásd 2. ábra). Ennek egyrészt oka a vízmennyiség csökkenése is, ugyanis kevesebb vízben a több szennyező jóval nagyobb hatást fejt ki. A folyók vízhozamának csökkenése okozott egy másik problémát is: a Shatt al-Arab sodrásának gyengülése lehetővé tette, hogy Dél-Irakban a sósvíz egyre feljebb folyjon, így gyorsítva az egyébként mocsaras terület elsivatagosodását.

Az iraki víz minőségére a víztisztító infrastruktúra hiánya is nagy hatást gyakorol. Az elmúlt évtizedekben több háborúba is belekeveredett Irak, sőt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pusztítása és polgárháborús állapotok is sújtják a közel-keleti államot. Ezek során gyakran volt a harcok célpontjában az iraki infrastruktúra, de arra is volt példa, hogy a vizet fegyverként alkalmazzák. Az Iszlám Állam 2014-ben sikeres offenzívát hajtott végre Irakban, és dél felé haladva egyre több gátat és víztisztító állomást foglalt el, amiket megmérgezve az iraki fegyveres erők és lakosság ellen is felhasználtak.

Irak főbb folyóinak emberi fogyasztásra való alkalmassága 2018-ban. Sötétkék: kiváló, piros: fogyaszthatatlan. Forrás: Iraq Energy Institut.

Iraki vízkatasztrófa közeleg

A gátak építésének folytatásával és a klímaváltozás hatásaival együtt nem valószínű, hogy Irak vízkészletei nőni fognak az elkövetkező évtizedekben, hacsak a szomszédos országok nem engednek át több vizet vagy nem fejleszti Irak a víztisztító infrastruktúráját.

Ennek a helyzetnek a következményei súlyosak. Az öntözéses földművelés visszaszorulásával a termőterületek elsivatagosodhatnak, miközben a rendelkezésre álló élelmiszer is csökkenne a tiszta ivóvízzel együtt. Eközben Irak lakossága rohamosan nő, az évezred közepére a mostani közel 40 millió főről 70 millióra nőhet, amit az iraki állam nem tudna ellátni.
Hogy milyen lesz a jövő, már látszik: Irak legdélebbi tartományának fővárosában már tüntetések zajlanak a víz minősége miatt. A 2,5 milliós Bászra egykor Irak gazdasági központjaként funkcionált, ma viszont már nem jut el odáig elég fogyasztható víz, így a helyiek egyre elégedetlenebbek.

Szerző: Petróczki Márk

Napjainkban a szakértők által Latin Amerika mintaállamának nevezett Chile a jobboldali diktátor Augusto Pinochet 1990-es bukása óta történelme legnagyobb tüntetéssorozatával néz szembe.

A 2018-ben megválasztott államfő Sebastian Pinera, a tüntetésekre válaszul kihirdette a szükségállapotot, valamint parancsot adott a hadsereg bevetésére a közrend visszaállításának érdekében. Civil szervezetek a demonstrációsorozatot az eddigi halálesetek, a kormány reakciói, valamint az demonstrálók száma miatt a demokratikus Chile legnagyobb hatású tiltakozásának tekintik.

A tüntetés kiváltó okai:

A tüntetések október 7.-én kezdődtek amikor a bérlet- és jegyáremelésekre válaszul középiskolások és egyetemisták csoportjai szervezetten megtagadták a menetjegyek kifizetését. Egy héttel később a folyamatosan növekvő tiltakozók csoportjai összecsaptak a metró biztonsági személyzetével, valamint a rend helyreállítására kivezényelt rendőrökkel.

A tüntetők szerint a demonstrációk mozgatórugója az országban tapasztalható egyenlőtlenség. A demonstrálok szerint a mindennapi életet jelentősen nehezítik a magas lakhatási költségek, a részben privatizált oktatási és egészségügyi rendszer, valamint több bírálat érte a privatizált nyugdíjrendszert is.

A társadalmi csoportok között valóban jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók, 2017-ben a chilei lakosság leggazdagabb 20%-a 8-9-szer többet keresett, mint a lakosság legszegényebb 20%-a, a fejlett országok között sehol máshol nem található ilyen méretű eltérés. Bár az elmúlt évtizedben a szegénységi ráta is jelentősen csökkent, valamint reálbérnövekedés történt, még így is csak a lakosság fele éri el a chilei bérek mediánjának megfelelő 400 ezer (kb.550$) pezo havi keresetet.

A tüntetések:

A tüntetések október 18-án eszkalálódtak amikor is a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel a chilei főváros Santiago utcáin, az összecsapások során több épület is jelentős károkat szenvedett, valamint az egész metróvonalat le kellett zárni a folyamatos támadások miatt. A demonstrációk hevessége miatt a kormány a rendőrség megerősítése miatt bevetette a hadsereget, első alkalommal a demokratikus Chile történetében. Az összecsapások során összesen 11 ember vesztette életét, valamint a kormány kihirdette a vészhelyzetet mely értelmében korlátozhatók a gyülekezés szabadsága, emellett a nagyobb városokban kijárási tilalom lépett érvénybe. A kormány a szükségállapot kihirdetését a privát és magántulajdon védelmével magyarázta. Sebastian Pinera elnök egy TV beszéde során kijelentette, hogy az utcákon randalírozó és a rendőrökkel összecsapó emberek nem mások, mint bűnözők, valamint kifejtette, hogy a demonstrációk mögött bűnözői szervezést és szervezettséget észlel. Pinera elnök beszédében kijelentette, hogy minden káresetért felelősségre fogják vonni az elkövetőket.

Forrás: New York Times

Michelle Bachelet az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Chile korábbi elnöke közleményt adott ki, melyben a chilei közélet politikai és civil szereplőit egy békés megoldást garantáló párbeszéd megkezdésére sürgeti. A főbiztos fokozottan felszólította a fegyveres erők tagjait, hogy munkájuk során tartsák be a nemzetközileg is elfogadott emberi jogi normákat, emellett elítélte az eddigi rendőri túlkapásokat. A főbiztos véleménye szerint a helyzet békés rendezéséhez a közélet minden szereplőjére szükség van.
Közeledési kísérletek:
A folyamatos tüntetések hatásra, Sebastian Pinera egy TV által közvetített bocsánatkérés során több reformtervezetet jelentett be:
• a kormány által garantált minimálbér;
• a kormány által támogatott nyugdíjak;
• villamosenergia árának csökkentése;
Az elhúzódó tüntetések hatására a Pinera elnök bejelentette, átalakítja a kormányát, hogy jobban megfeleljen a chilei polgárok igényeinek, ezért felmentette 8 miniszterét, köztük a belügy és pénzügyminisztert. Azonban Pinera ígéretei nem tudták lecsillapítani a tüntetőket, akik nem tartották elégségesnek a kormányzat eddigi lépéseit.
Az országban tapasztalható feszültségeknek köszönhetően Pinera elnök úgy döntött, hogy lemondja a tervezett APEC (Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) csúcstalálkozót, amelynek Chile a házigazdája lett volna. A találkozó során tárgyalta volna meg Donald Trump amerikai elnök és Xi Jinping kínai államfő a két állam közötti kereskedelmi megállapodás első kérdéseit.
Az APEC konferencia mellett lemondásra került az ENSZ COP25 elnevezésű klímakonferenciája is melynek december 2. és 13. között szintén Chile adott volna otthont, a konferencia során a Párizsi egyezmény bevezetésnek lehetőségeit fogják megtárgyalni. A klímakonferencia lemondása tovább szította az elégedetlenséget, a chilei fővárosban Santiagoban előfordultak olyan tüntetések is amiken a 1 millió demonstráló vett részt.
A tüntetések hatására több városban „tanácsokat” szerveztek melyek részeként, a chilei polgárok elmondhatták véleményüket az országot érintő fontos problémákról. A résztvevők szerint továbbra is szükséges fenntartani a nyomást Pinera elnökön, hiszen így változásokat kényszeríthetnek ki az egészségügyi és a nyugdíjrendszerben.
A legfontosabb kérdés a chilei polgárok szerint egy új alkotmány bevezetése, mivel a jelenleg érvényben lévő chilei alkotmány 1980-ban August Pinochet diktatúrája alatt került elfogadásra. Az alkotmány ellenzői szerint, nem garantálja megfelelően az alapvető emberi jogokat, valamint nem biztosítja kielégítően a részvételi demokrácia védelmét, ezért nem jelképezi megfelelően a modern Chilét. November 10.-én Gonzalo Blumel belügyminiszter kijelentette, hogy a kormány elfogadta a tüntetők követelését egy új alkotmány kidolgozásáról. A belügyminiszter ezt azután jelentette, hogy tanácskozott a kormányfővel, valamint a kormánykoalíciót alkotó jobboldali pártok képviselőivel. A belügyminiszter szerint a legjobb megoldás, egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása lenne, melynek munkájában a lakosság széleskörűen részt vehet. A közvéleménykutatók mérései szerint a lakosság 78%-a támogatja egy új alkotmány létrehozását. Korábban a kormányzó jobboldali koalíció leszavazta az előző elnök Michelle Bachelet alkotmánytervezetét, melynek fő pontjai, mint az egészséghez, az oktatáshoz való jog megjelentek a tüntetők főbb követelései között is.
Szakértők szerint a kormány vállalása nem feltétlenül elég a tüntetések azonnali felfüggesztéséhez, de lehetőséget nyújt a tüntetők többségét kitevő középosztály kibékítéséhez. A hírekre a piac is reagált, mivel az új alkotmány bejelentésének hatására a chilei pezo értéke tovább csökkent a dollárhoz képest, és ennek köszönhetően elérte a 760,43 pezo/1$ árfolyamot, ami az eddig mért legalacsonyabb a pezo története során.

Sebastian Pinera elnök. Forrás: BBC

Mit hozhat a jövő?

A tüntetők eddig visszautasították Pinera legtöbb reformtervezetét és a lemondását, valamint egy új alkotmány megalkotását követelik, amire a feszült helyzet és a bizonytalan politikai klíma nem teremt sok esélyt. Szakértők szerint Sebastian Pinera előtt egy nehéz csata áll, meg kell fékeznie a demonstrációkat, vissza kell nyernie a chilei polgárok támogatását, hiszen támogatottsága a tüntetések kezdete óta 14%-ra csökkent. A legnehezebb feladatnak az új chilei alkotmány megalkotása és elfogadása tűnik, hiszen az ellenzék többségben van a chilei kongresszusban, így valószínűsíthető, hogy a kérdésben legkésőbb a 2021-ben esedékes választások után születik döntés.

Szerző: Párducz Árpád

70. évforduló

2019. 12. 03. – A NATO vezetői Londonban gyűltek össze a Szövetség 70. évfordulója alkalmából (Györgyi Dominika)

A szövetséges állam- és kormányfők 2019. december 3-án, Londonban találkoztak a NATO 70. évfordulója alkalmából. A vezetők döntöttek a Szövetség további megerősítéséről és a változó biztonsági környezethez való alkalmazkodás folytatásáról. Az est folyamán II. Erzsébet királynő tartott fogadást a NATO vezetőinek a Buckingham-palotában.

December harmadikán, Jens Stoltenberg NATO Főtitkár a nagyszabású diplomáciai rendezvényen adott tájékoztatást a tárgyalás fő témáiról. Másnap a tisztviselők a The Grove Hotelben találkoztak az aktuális biztonsági kérdések megvitatása céljából, valamint döntéseket hoztak a NATO jövőbeli adaptivitásának növelése érdekében. Tárgyalás zajlott a szövetséges erők készenlétének további javításáról, az űr operatív területként való elismeréséről és a NATO terrorizmus elleni cselekvési tervének frissítéséről, stratégiai vitát tartottak Oroszországról, a fegyverzet-ellenőrzés jövőjéről, valamint Kína felemelkedéséről.

A védelmi beruházások növekvő tendenciái alapján az európai szövetségesek és Kanada, 2020 végére 130 milliárd USD értékben járulnak hozzá a szövetség terheinek megosztásához, mely összeg 2024 végére 400 milliárd dollárra növekedhet.

 

2019. 12. 04. – Stoltenberg: ahogy a világ, úgy fog a NATO is változni (Tóth Milán)

A NATO megalapításának hetvenedik évfordulója alkalmából, december 4-én Londonban ült össze az évben utoljára a Szövetség vezetése annak érdekében, hogy megoldást találjanak a következő évtized kulcskérdéseire. A gyűlés sikerességét méltatva Jens Stoltenberg NATO Főtitkár az ülés végén kifejtette, hogy a Szövetség maradt az egyetlen olyan platform, ahol Európa és Észak-Amerika államai a mindennapi biztonságukat érintő stratégiai fontosságú kérdéseiket hatékonyan megvitathatják.

A NATO vezetői számos lényeges területen tudtak döntést hozni annak érdekében, hogy a szervezet készenléti képességeit növelni tudják. Ennek keretében az űrt hivatalosan is új hadszíntérré nyilvánították, valamint elköteleződtek a telekommunikációs infrastruktúra védelmének biztosítására. Hangsúlyozták továbbá a terrorizmus elenni közös fellépés fontosságát is, melynek gyakorlati megvalósítása érdekében egy erre vonatkozó tervezetet is elfogadtak. Jens Stoltenberg szerint immáron ötödik éve, hogy a NATO államai évről-évre folyamatosan növelik védelmi kiadásukat. Kiemelte továbbá az európai tagországok és Kanada egyre növekvő szerepét a költségek vállalásában, melynek eredményeként a jelenlegi 130 milliárd dollárról 2024-re 400 milliárd dollárra szeretnék emelni a NATO-s védelmi ráfordításaikat.

A találkozón szó esett még Oroszországról is, illetve a fegyverkorlátozás sem maradt napirenden kívül. Ez utóbbival kapcsolatban a Főtitkár elmondta, hogy sikerült leküzdeniük a Kína által generált problémákat, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ázsiai ország is részt fog venni fegyverkorlátozásról szóló egyezmények megkötésében.

 

Fejlesztések és változások

2019. 12. 11. – Többnemzetiségű légierő-kiképző bázis nyitotta meg kapuit Horvátországban (Gönczi Róbert)

Horvátország mellett Bulgária, Magyarország és Szlovénia is részt vett azon a zárai ceremónián szerdán, december 11-én, ahol hivatalosan is elindították a Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Programot. A centrum feladata egy repülőgép  kezelőszemélyzet kiképzése lesz, amely felelősen el tudja látni a különleges műveleti erők szállításának teendőit.

A megnyitó házigazdája a honvédelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Damir Krstičević volt, aki vendégül látta a másik három ország védelmi minisztereit, valamint egyéb képviselőit, szintúgy, mint a horvát fegyveres erők parancsnokát, Mirko Šundov tábornokot, a NATO védelmi beruházásaiért felelős helyettes főtitkárt Camille Grandot, illetve a NATO különleges műveleti parancsnokát, Eric P. Wendt altábornagyot.

„A Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Program tömören összefoglalja miről szól a NATO – a szövetségesek együtt többet érhetnek el, mint egyedül bármelyikük” – fogalmazott Grand helyettes főtitkár.  „Azzal, hogy komoly kiképzésnek vetjük alá a különleges műveleti erők következő generációját, befektetünk egy olyan jövőbe, ahol sokkal zökkenőmentesebben mennek a közös műveletek.” – tette hozzá.

A kiképző központ 2020-ban fogja megnyitni akadémiáját, a légi-kiképzést pedig 2021-től fogják megkezdeni az intézményben. Zára nem véletlenül lett a központ helyszíne: a régió számos egyedi földrajzi lehetőséget biztosít a helikopteres személyzet kiképzésére, így hegyek közt, a tengeren és szigeteken is gyakorolhatnak az itt tanulók.

A Nemzetközi Speciális Légierő Kiképző Program (NSLKP) fő patrónusa a NATO Különleges Műveleteinek Központja, akiknek a lehetőség kifejezetten jó alkalmat biztosít állományának feltöltésére, valamint a résztvevő szövetséges államok számára. Ez a fajta különleges műveleti együttműködés egyedi jelenség a NATO-ban. A NATO szabványok alkalmazásával lehetőség nyílik az átjárhatóság bővítésére a résztvevők között, így a szövetség és a NATO partnerek között. Azzal, hogy már meglévő, vagy jövőbeli NATO partnerek majd csatlakozhatnak az NSLKP-hoz, azzal a szövetség egy lehetséges kiterjedés-köri bővítését segíthetik elő.

 

2019. 12. 17. – A NATO és az EU kibervédelmi együttműködése (Kertai Zoltán Péter)

A NATO és EU szakértői 2019. december 17-én ültek össze a NATO brüsszeli főhadiszállásán, hogy megbeszéljék a múltban kialakult kibervédelmi együttműködést, továbbá, hogy a jövő lehetséges perspektíváit kilátásba helyezzék. Az eddigi eredmények közé tartozik, hogy a két szervezet kibervédelemre szakosodott egységei valós idejű információcserét folytatnak, közös gyakorlatokat és kutatásokat végeznek. Kijelentették, hogy a jövőben a következő generációs hálózatok védelmét kívánják erősíteni, valamint a kiberstabilitást biztosítani az államok között, illetve a rosszindulatú kibertevékenység megelőzésére, elrettentésére, válaszadására is tettek javaslatokat. „Tartanunk kell a lépést, miközben tovább mélyítjük az együttműködésünket” – nyilatkozta Pawel Herczynski az EU részéről. A közös stratégiai érdekek miatt a NATO és EU együttműködése számos más területre is kiterjed, de a kibervédelem kiemelten fontos szerepet fog betölteni a jövőben – jelentette ki.

 

2019. 12. 30. – Lengyelország átvette a NATO VJTF vezetését (Szilágyi Laura)

Németországtól a lengyel hadsereg vette át 2020 januárjában a NATO Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Műveleti Erő (VJTF) vezetését és ezer katonát állított készenlétbe, akik pár napon belül bevethetőek lennének egy esetleges incidens bekövetkezése esetén.

Jens Stoltenberg köszönetét fejezte ki az országnak a feladat elvállalásáért, mely „jelentősen hozzájárul a kollektív védelemhez és Lengyelország képességeinek erőteljes megjelenítéséhez“.

A VJTF ereje azonnal rendelkezésre áll a Szövetség megvédése érdekében, bármilyen fenyegetés ellen, ami a jelenlegi biztonsági kihívások közt még fontosabb, mint valaha – jelentette ki.

Idén a lengyel haderő egységei mellett bolgár, brit, cseh, magyar, lett, litván, olasz, román, spanyol, szlovák és török erők fognak szolgálni a VJTF-ben.

A VJTF a NATO Reagáló Erőinek (NRF) részeként szárazföldi, légi, tengeri és különleges erőkből áll. Létrehozásáról a 2014-es Walesi Csúcstalálkozón határoztak válaszul a megváltozott biztonsági környezetre (ide értve a Krím-félsziget oroszok általi illegális annexióját).

 

(írta: Györgyi Dominika, Tóth Milán, Gönczi Róbert, Kertai Zoltán Péter, Szilágyi Laura)

(szerkesztette: Szilágyi Laura)

Omán közvetítésével szeptemberben kezdődtek tárgyalások a jemeni húszi lázadók és Szaúd-Arábia között, azt követően, hogy a rebellis erők támadást intéztek több szaúdi célpont ellen. A rijádi döntéshozók értékelése szerint, komolyan megrendülhet az országon belüli hatalomgyakorlásuk, amennyiben nem sikerül rendezni a jemeni konfliktust.

Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyire lesznek célra vezetőek a tárgyalások, hiszen korábban már sikerült egy asztalhoz ültetni a szembenálló feleket, előremutató rendezési tervről azonban nem született döntés. Szaúd-Arábia alapvető félelme egy újabb polgárháború kialakulása volt a polgárháborúban, ami elsősorban az Áden körül kialakult kaotikus helyzetre koncentrálódott. A dél-jemeni várost október végén hagyták el az emirátusi erők, így az irányítást az Aidarus al Zubaidi vezette Déli Ideiglenes Tanács vette át, ami azonban nem vonta maga után Abu-Dzabi érdekérvényesítő potenciáljának a csökkenését, mivel az Ideiglenes Tanács továbbra is az Egyesült Arab Emirátusok támogatását élvezte, így komoly tényezővé vált lokális szinten.

A dél-jemeni városban kialakult helyzet az 1990 előtti állapotokat idézte fel, amikor is az ország kétállami berendezkedéssel prosperált. Ez precedensként szolgált a jelenlegi szeparatista ádeni vezetés számára, így tulajdonképpen gyújtóponttá vált egy független állam megteremtéséhez, ami az ország további fragmentálódásával és a konfliktus  elhúzódásával fenyegetett. A terület széttagolásának elkerülését a déli egyezménynek is nevezett szerződéssel sikerült elérni, amit november 5-én írtak alá Rijádban. Ennek értelmében az ádeni Déli Ideiglenes Tanács és az Abd-Rabbuh Manszúr Hádi vezette erők megosztva gyakorolják a hatalmat Dél-Jemenben.

Az egyezmény Rijád szempontjából stratégiai fontossággal bírt, hiszen sikerült megőriznie Jemen egységét, ezzel szemben komoly engedményeket biztosított az autonómiát követelő erőknek. Egy olyan status quót sikerült kialakítani, amely a polgárháború előtti szálehi berendezkedésű Jemenre emlékeztet, melyben a különböző politikai és törzsi tényezők között egyensúlyozva sikerült megtartani a törékeny egységet. A jelenlegi egyezmény azonban egy ponton igen komoly jelentőséggel bír. Szaúd-Arábia ugyanis egyfajta kondomíniumot szerzett az érintett területeken, ezzel gyakorlatilag felelősséget vállalt a jövőbeni eseményekért.

Bár az egyeztetések már korábban megkezdődtek, így például szeptember 20-án a húszik ígéretet tettek arra, hogy nem alkalmaznak drónokat szaúdi objektumok támadásához, Hádi hatalmának kezdetleges konszolidálásával és Jemen viszonylagos stabilizálásával nyílt lehetőség a tényleges tárgyalások megkezdésére, amik az aktuális helyzet rendezését célozzák meg.

A jelenlegi stratégiai irányvonal nem a hosszú távú célok megfogalmazását tekinti elsődleges feladatnak, hanem első sorban olyan konkrét projektekre koncentrálódik, mint Szanna repterének újranyitása, valamint egy nagyobb fogolycsere realizálása. A legmarkánsabb kérdéskört továbbra is Szaúd-Arábia határainak a védelme, illetve a húszik ballisztikus rakéta arzenáljának és a drón állományának a leszerelése adja. A tervek között szerepel az észak-jemeni határon − szaúdi és húszik által ellenőrzött sávban − ütköző zónák kialakítása.

Mindeközben, a konfliktusban érintett Teherán, úgy értékelte Szaúd-Arábia törekvéseit, valamint a november elején megkötött egyezményt, hogy ezzel Rijád és szövetségeseinek a pozícióit legitimizálták Dél-Jemenben. Az Iráni Iszlám Köztársaság külügyi szóvivője, Abbász Muszávi  leszögezte, a békéhez első sorban fel kell hagynia Szaúd-Arábiának az értelmetlen vérontással, egyúttal fel kell oldania a kulcsfontosságú kikötők blokádját. A stockholmi egyezmény alapján az ENSZ életbe léptette a 2451-es határozatot, ami a legfontosabb jemeni kikötők biztonságát és átjárhatóságát szavatolja annak érdekében, hogy a civilek megfelelő egészségügyi és élelmiszer ellátáshoz jussanak. Hodeida kikötőjének a blokádja ugyanis komoly logisztikai fennakadást eredményezett, ezzel humanitárius katasztrófa szélére sodorta a lakosságot. A jemeni konfliktus során eddig 100.000 civil személy vesztette életét.

Megállapítható, hogy a tárgyalások kimenetele bizonytalan, tekintettel a térség kiemelt stratégiai helyzetére, valamint a fegyveres összecsapások intenzitására, amik elsősorban Jemen partszakaszára koncentrálódnak. Ugyanakkor az ENSZ legutóbbi közleménye szerint a Jement ért légicsapások száma nyolcvan százalékkal esett vissza.  Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere, Anvár Gargash kijelentette: a jemeni társadalom szerves részét képezik a huszik és Jemen jövője velük együtt képzelhető el.

Továbbá árnyalja a képet az a tény is, hogy míg a húszik egyenlő partnerként artikulálhatják érdekeiket, Hádi kimaradt az egyeztetési folyamatokból, ezáltal helytartói szerepbe kényszerült Szaúd-Arábia jemeni játszmájában.

Szerző: Lázin Áron

2019. december 12-én rendezték meg harmadik alkalommal a Biztonságpolitikai Szakkollégium Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a konferencia hallgatói kezdeményezésre jött létre, és hallgatói szervezés által valósul meg, Elnök Úr külön kiemelte Petróczki Márk, a Diákbizottság ügyvezető alelnökének szervező munkáját. Az előadók körében gyakorlatilag az egyetemi szféra minden területe képviseltette magát: szakkollégiumi tagok, nem szakkollégiumi egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve egyetemi oktatók is előadták kutatási témáikat a konferencián. A konferencia két szekcióra különült el, mindegyik szekcióban hat, 30 perces előadást hallhattak az érdeklődők. A Szakkollégium célja, hogy a hagyományt folytatva, a jövőben is megrendezhessük a Válságkörzetek konferenciát.

„A” szekció

Fodor Márk Joszipovics: Az izraeli telepesmozgalom

Első előadóként Fodor Márk Joszipovics, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Diákbizottságának szakmai alelnöke, illetve az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának megválasztott elnöke ismertette kutatási témáját, amely Izrael kül-és biztonságpolitikáját foglalja magába. Ezen témakörbe tartozik az izraeli telepesmozgalom vizsgálata is, mely a XXI. század legvitatottabb és legforróbb konfliktusai közé tartozik. Az előadás elején fogalmi kérdések tisztázásán túl az előadó rövid történeti áttekintést nyújtott a telepesmozgalommal kapcsolatban, amely a XIX-XX. század fordulóján, főleg a magyarországi születésű Theodor Herzl kezdeményezésére kezdődött el, célja pedig a bibliai Szentföld újbóli elfoglalása volt. Az 1967-es hatnapos háború is egy fontos mérföldkő volt a telepesmozgalom történetében. Napjainkban léteznek legálisan működő és illegális telepek is Ciszjordánia területén. A hallgatóság képet kaphatott Ciszjordánia közigazgatási rendszeréről is: létezik külön A, B és C megszállási terület. Az A terület teljesen a Palesztin Hatóság igazgatása alatt áll, a C területen pedig egyáltalán nincs jelen a palesztin igazgatás.

Az előadó a telepesmozgalom okait Barry Buzan 5 biztonsági szektora szerint vizsgálta meg. A katonai dimenzió szerint, a földrajzilag igen keskeny Izrael, amely nem rendelkezik hadászati mélységgel, minél nagyobb kontrollt kíván szerezni Ciszjordánia területén, ezt pedig a telepesek által meg tudja valósítani. A zsidó állam célja tehát a határok „kiszélesítése”, és a biztonsági kockázat csökkentése. Politikai szempontból, az 1970-es években lezajlott nagy jobboldali fordulat hatására az izraeli kormányzat erőteljesen támogatni kezdte a telepeseket. Ennek alapját az 1967-es háború sikere adta, amely után vallási mozgalmak célul tűzték ki, hogy visszatérnek Ciszjordániába, őseik földjére. Izraelben azóta is erős jobboldaliság alakult ki, és mára már nincs olyan meghatározó politikai mozgalom, amely a telepesek kivonására törekedne. A gazdasági szektor alapján, Izrael egyrészt törekszik a Ciszjordániában található gazdasági erőforrások megszerzésére, másrészt Izraelben jelentősen megnövekedtek a megélhetés költségei, míg a Ciszjordániába költöző telepesek számára az állam kedvező hitelkonstrukciót nyújt, és kiépíti a szükséges infrastruktúrát. A társadalmi dimenzió szerint, egyesek számára a Ciszjordániába való költözés egyfajta menekülést jelent a szekuláris Izraelből; emellett, főleg az 1980-as években, szélsőséges nézeteket valló csoportok is telepesekké váltak. Izrael geopolitikájának egyik legfőbb mozgatórugója azonban a környezeti biztonság kérdése, azon belül is a vízkészletekhez való hozzáférés. A Jordán-folyó völgyének birtoklása létszükséglet Izrael számára – nem véletlen, hogy a cionista mozgalom tagjai már az 1919-es párizsi békekonferencián is nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek a kérdésnek.

Az előadás további részében a telepesmozgalom perspektíváiról esett szó. Az előadó egy saját szerkesztésű, szemléletes ábrával mutatta be a lehetséges jövőbeni kimeneteleket. A telepek radikális felszámolását egyetlen kormányzat sem vállalná, már csak a várható belpolitikai feszültségek miatt sem. Ennek ellentéte, a telepek erőteljes támogatása, a palesztin lakosság jogainak további korlátozása pedig erőszakos ellenálláshoz vezetne a palesztinok részéről – ez esetben is a deportálás eszközéhez kellene nyúlni. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy fennmarad a status quo, a telepeket továbbra is támogatni fogja az izraeli kormány, és a palesztin ellenállást lassan, hosszú távon kivéreztetik.

Összefoglalásként az előadó megjegyezte, hogy ez a téma egy tipikus ún. „hot topic”, amelyet sokféle szempontból lehet vizsgálni, kutatni. Emellett megemlítette, hogy véleménye szerint az izraeli-palesztin békefolyamat véget ért, mivel az USA támogatása, úgy tűnik, hogy megszűnt a békefolyamat iránt. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az utóbbi években Izrael és az arab államok valamelyest közeledtek egymáshoz, viszont a helyzet még mindig nagyon feszült. Emiatt is érzékeny kérdés a telepesmozgalom, hiszen meggondolatlan döntések akár ismét lángba boríthatják a térséget.

Gönczi Róbert: Mi a helyzet Moldovában? – Alkotmányos válság Oroszország előkertjében

Gönczi Róbert, a Biztonságpolitikai Szakkollégium szakmai koordinátora, a Mandiner.hu publicistája a Moldovai Köztársaság helyzetét mutatta be, különös tekintettel a teljes 2019-es évet jellemző alkotmányos és politikai válságra. Először pár bevezető kérdés következett annak felmérése céljából, hogy a hallgatóság mennyit tud valójában Moldováról. Érdekességként felmerült, hogy bár hivatalosan két szomszédja van (Ukrajna és Románia), de facto a Dnyeszter- menti Köztársaságot is ide kell számítanunk. Emellett sokak számára ismeretlen, hogy z országnak a Dunához is van hozzáférése, a Dnyeszter és a Prut folyók mellett. 3 fő nemzet van jelen az országban: a moldávok, akik a románokkal rokon, szláv behatású népcsoport, az ukránok-oroszok, akik főleg a Dnyeszer-menti Köztársaságban élnek, illetve a gagauzok. Ezután a könnyen összekeverhető fogalmak tisztázása következett, mint például Moldova (ország), Moldva (Románia keleti része), és Moldávia (magyar nyelvű kifejezés). Az előadó kiemelte, hogy az egyik legnagyobb kihívás, amivel az ország szembenéz, az a drasztikus népességcsökkenés: három év alatt 1 millió fővel csökkent az ország lakossága, amely a hatalmas munkanélküliségnek és a gazdaság ingadozó teljesítményének tudható be. Külön kiemelte, hogy a Dnyeszter-menti Köztársaság az 1990-es évek eleji transznyisztriai háború után jött létre, Oroszország támogatásával – a terület mindig is Oroszország és Románia közötti ütközőzóna volt. Az oroszok számára stratégiai jelentőséggel bír a Dnyeszter-menti Köztársaság. Időről időre felmerül a de facto állam Oroszországhoz való csatlakozása is. Napjainkban ez egy befagyott konfliktusnak nevezhető. Az előadás során szó esett a gagauzokról, mint török eredetű népcsoportról, illetve Gagauziáról is, mint önálló autonóm régióról. Ezután több fontos információt hallhattunk az ország közelmúltbeli történelméről is. A 90-es években gazdasága nagyban függött Oroszországtól, így az 1998-as gazdasági válság mélyen érintette Moldovát. A 2001-ben kommunista vezetés került hatalomra, a várakozásokkal ellentétben azonban Vladimir Voronin nyugatbarát politikát hirdetett meg, és megszakította a kapcsolatokat Oroszországgal. A kommunista vezető végül 2009-ben lemondani kényszerült. Az előadás kitért ország Romániával való kapcsolatára is. Románia részéről a politika kommunikáció szintjén több ízben megjelenik a Nagy-Románia iránti vágy (2018-as centenáriumi gyűlésre való meghívás), illetve több romániai párt is aktívan támogatja a két ország egyesülését, azonban az utóbbi években az oroszbarátnak titulált Igor Dodon moldovai elnök kevésbé volt nyitott. A moldovai társadalom részéről sincsen elsöprő támogatás a Romániával való egyesülés.

Az előadó ezután rátért a fontos politikai szereplők ismertetésére, illetve az elmúlt évek jelentős politikai eseményeire. Szóba került a 2010 és 2016 között hatalmon lévő Vladimir Plahotniuc, a közelmúltig Moldova legbefolyásosabb és leggazdagabb embere. A 2016-os elnökválasztás kapcsán szó esett Maia Sandu és Igor Dodon személyéről is. A győztes Dodon volt kommunista, aki oroszbarát irányultsága ellenére sokszor szembement az orosz politikával. 2016-ban állt fel az ún. oligarchaellenes kormánykoalíció. A 2019-es parlamenti választások után patthelyzet alakult ki, a politikai játszmáknak köszönhetően napjainkban is zajlik egy kormány felállítása. Az előadás végén elhangzott, hogy Moldova célja természetesen az EU-hoz történő csatlakozás, azonban napjainkban ettől az ország még nagyon távol áll.

Lángné Petruska Szidónia: Koszovó napjainkban

A következő előadó, Lángné Petruska Szidónia az NKE Hadtudományi Doktori Iskola hallgatója a koszovói kérdésben meghatározó szereplők érdek-és érvrendszerének alakulását mutatta be a 2019-es események tükrében. Az előadás elején a hallgatóság megismerhette a legfontosabb tényeket a térség XX. századi történelmével kapcsolatban. Mérföldkőnek számít a 1244/1999-es ENSZ BT-határozat, amely nemzetközi igazgatás alá helyezte Koszovót, így az elindulhatott a függetlenedés útján, melyet 2008-ban deklaráltak. Az újdonsült ország nemzetközi elismertsége folyamatosan változik. Ezután bemutatásra került a Belgrád-Pristina párbeszéd alakulása is, mely során 2013-ban Brüsszelben kötött megállapodást a két állam. E megállapodás hatására Szerbiával elindultak a csatlakozási tárgyalások, Koszovóval pedig aláírták a stabilizációs és társulási megállapodást. A fő konfliktusforrás az észak-koszovói szerbek, illetve a Presevo-völgyi albánok helyzete. 2018-ban felmerült egy területcsere lehetősége is, azonban ezt rövidesen elvetették. Az előadó külön kiemelte az EU „berlini folyamatát”, amely a párbeszéd előrehaladását hivatott szolgálni. Az EU ugyanis egy jogilag kötelező erejű megállapodáshoz köti e két ország csatlakozását. Azonban előadónk felhívta arra a figyelmet, hogy számos politikusnak lételeme a másik országgal való szembehelyezkedés, így tőlük nem várható a párbeszéd újraindítása. Napjainkban ez egy befagyott konfliktus, sok feszültséggel: Szerbia megvétózta Koszovó Interpol-csatlakozását, így Pristina 100 %-os vámot vetett ki a Szerbiából érkező termékekre. Emellett fontos fejlemény, hogy a koszovói biztonsági erők immár hadseregként működnek. Ezután sor került a legfontosabb politikai szereplők ismertetésére, mint a koszovói elnök Hashim Thaci, a lemondott miniszterelnök Ramush Haradinaj, az idén októberben tartott választásokon győztes Önrendelkezés párt vezetője, Albin Kurti, illetve szerb részről Aleksandar Vucic elnök és Ivica Dacic külügyminiszter. Az előadó ismertette a jelenleg is felállítás alatt álló koszovói kormányzat lehetséges külpolitikai lépéseit. Ezután az előadó ismertette a Koszovóban jelen lévő nemzetközi szervezetek misszióit, így az EULEX-et, a NATO KFOR-misszióját, illetve az ENSZ-et, majd rávilágított az Albániával és a többi balkáni állammal való kapcsolatrendszer sajátosságaira, külön kiemelve a tervezett ún. balkáni MiniSchengen – kezdeményezést. Az előadás végén sor került a térségben jelen lévő nagyhatalmak szerepvállalásáról is: az USA számára kikerült a Nyugat-Balkán a külpolitikai prioritásokból, Kína az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében építi gazdasági befolyását, Oroszország és Törökország pedig hagyományosan jelen vannak a Balkánon.

Az előadás végén elhangozott, hogy napjainkban egyfajta idővel való versenyfutás zajlik a térségben – az EU-integráció lassulása más hatalmak befolyásszerzésének kedveznek. Az USA ismét növekvő aktivitását reménykeltőnek nevezte az előadó, míg kiemelte, hogy Magyarország számára az EU határának minél délebbre tolása a prioritás.

Sztankai Krisztián százados: Kulturális antropológia és a hadtudomány kapcsolata

A következő előadó, Sztankai Krisztián százados Úr, a Hadtudományi Doktori Iskola hallgatója, doktori disszertációjának témájában tartotta meg előadását, melyet a kulturális antropológia fogalmának ismertetésével kezdett. Eszerint a műveleti hatékonyság növeléséhez szükséges az adott társadalomra vonatkozó kulturális ismeretek begyűjtése, felhasználása, a helyi viszonyok alapos ismerete. Meglátása szerint a terror és az erőszak sok esetben a hibás katonai akciók következményei. A kulturális antropológia tudománya egy empirikus tudományág, amely sajátságos módszerekkel dolgozik. Kitért arra is, hogy születőben van egy új tudományág, a katonai antropológia, amelynek célja a katonai vezetők számára jobb ismeretek nyújtása a helyi lakosság jobb megértéséhez, a katonai szemlélet tágítása, és ehhez kapcsolódóan a kulturális félreértésekből eredő konfliktusok számának csökkentése, mellyel számos emberélet menthető meg. Ennek eléréséhez az ún. TOMAV-rendszer szükséges: Tervezés, Oktatás, Megelőzés, Alkalmazás, Visszacsatolás. Az előadó mottója: „„Az ellenség legyőzéséhez elkerülhetetlen annak gondolkodásmódjának ismerete”. Ennek érdekében bírni kell a civil lakosság támogatását, mert az segíthet beazonosítani az ellenséges elemeket, mivel a katonai békeműveletek zöme napjainkban a civil szférában zajlik. Az előadó kiemelte, hogy ehhez szükséges  a kulturális kompetencia birtoklása, mely által a helyiekkel jobb együttműködés alakítható ki, illetve segítheti az ellenséges erők- melyek szintén ugyanabból a kulturális közegből származnak- motivációinak jobb megértését. A százados úr rámutatott, hogy a műveleti hatékonyság növelésének lényege, hogy csökkentsék a felkelő csoportok támogatottságát, és növeljék a helyi, nemzetközi közösséggel együttműködő kormány támogatottságát. Amiatt is szükséges a műveleti hatékonyság növelése, hogy minél kevesebben álljanak be a felkelő csoportokhoz. Zárásként az előadó kifejtette, hogy a katonai antropológia tudományos ágként való elismerése még folyamatban van.

Szabó László András: Migrációs hátterű személyek radikalizálódása, a magányos elkövető kriminológiai szempontú vizsgálata és megelőzési irányai

Szabó László András, az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola hallgatója aktuális kutatási témáját ismertette az érdeklődőkkel, amely nem más, mint a migráció hatása a közigazgatási szervezetekre. A fogalmak tisztázásán túl kitért a befogadó – kibocsátó országok kérdéskörére, és megemlítette harmadik kategóriaként a tranzitországokat is, melyek közé Magyarországot is besorolta. Számos statisztikai ábra bemutatása után felhívta a figyelmet az integrációs paradoxon problémájára. Eszerint minél nagyobb fokú asszimilációt várnak el, annál nagyobb az esélye az agresszív cselekmény-elkövetői hajlandóságnak. Másképp szólva, minél teljesebb egy bevándorló integrálódása, annál nagyobb bűnügyi kockázatot jelent a befogadó ország számára. Ezután ismertette a radikalizálódás előjeleit: szélsőjobboldali, vallási és morális ideológiák. A merénylővé váláshoz többek között személyes, társadalmi és politikai sérelmek elszenvedése vezethet. Külön kiemelte a magányos merénylők körét, akik sok esetben börtönökben teszik magukévá az iszlamista ideológiákat. Ezután az előadó kifejtette a kriminálpolitika fogalmát, amely a bűnözés okait és hatásait vizsgálja, és amely rendelkezik rendészeti, bűnmegelőzési, áldozatvédelmi és büntetőpolitikai alrendszerrel. Mindezek után szóba került az ún. elrettentés elmélete is, mely szerint öt lépcsőfoka van a bűnelkövetésnek. Továbbá kiemelte, hogy a „bűn nem maradhat büntetlenül” elv érvényesülése rendkívül fontos. Az elrettentés legelterjedtebb formájaként előadónk az őrizetbe vételt nevezte meg, amely azonban véleménye szerint magányos elkövető kapcsán nem működik. Hangsúlyozta, hogy a bűnmegelőzés terén nem mindig találkozik a szakmai és a politikai döntés. Emellett elhangzott a bűnmegelőzés hármas rendszere is: az egész társadalomra kiterjedő prevenció, a veszélyeztetett csoportokra és egyénekre kiterjedő prevenció és a büntető-igazságszolgáltatás. Az előadás konklúziójaként elhangzott, hogy várhatóan növekedni fog a bevándorló hátterű személyek radikalizálódása, és az Iszlám Állam Európába visszatérő tagjainak lehetséges terrorcselekményeiből adódó fenyegetés is növekedhet. Emellett a befogadó államok polgárainak jobboldali radikalizációja is bekövetkezhet, amely bevándorló-ellenes bűncselekményekben ölthet testet.

Dr. Mártonffy Balázs: Egy posztpoláris világ hajnala

Az „A” szekció utolsó előadójaként Dr. Mártonffy Balázs, az NKE ÁNTK Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének munkatársa ismertette kutatási területét. Elsőként megemlítette, hogy a polaritás, mint elemzési koncepció a nagyhatalmak egymás közötti viszonyainak kapcsán, megszűnik komoly magyarázó erővel bírni. Ennek egyik oka, hogy maga a koncepció soha nem volt kellően megmagyarázva: a kutatók egymásnak ellentmondó definíciókat határoztak meg. Az 1945 előtti multipoláris és az 1945-90 közötti bipoláris rendszerek egyértelműek voltak, ezért a polaritás koncepciója működőképes volt. Általában napjainkra a posztbipoláris jelzőt határozzák meg, azonban az előadó érvelése szerint inkább egy posztpoláris rendszer felé haladunk, így a polaritás elveszíti érvényességét. Előadónk kitért több vitás elméleti kérdésre is, illetve arra, hogy melyek azok az okok, melyek miatt a polaritás megszűnőben van. Az egyik, hogy az erőteljes globalizáció hatására nem lehet pontosan meghatározni, hány szereplő van jelen a rendszerben. Emellett az országokon belül az állami struktúrák erősen meggyengültek, ráadásul manapság már nem az  a nemzetközi kapcsolatok központi kérdése, hogy a nagyhatalmak milyen feltételek mellett háborúznak egymással. Zárásként elhangzott, hogy napjainkban a polaritás koncepciója nem alkalmazható jól, és új gondolkodásmódra lesz szükség a politika és politikatudomány részéről annak érdekében, hogy a posztpoláris világ hajnala ne okozzon komoly válságot a XXI. században.

„B” szekció

Majorosi Ádám: Muszlim Testvériség Egyiptomban

A B. szekció előadás sorozatát Majorosi Ádám (Magyar Honvédség Civil-Katonai Kapcsolatok és Lélektani Műveleti Központ értékelő-elemző tisztje) „Muszlim Testvériség Egyiptomban” című előadása nyitotta meg. A prezentáció során a hallgatóság számára bemutatásra került az 1928-ban alakult iszlám szervezet jellemzői, tevékenysége és története Egyiptomra leszűkítve. A kezdetben legálisan működő Testvériség tagjait a kispolgári és szegényebb rétegekből verbuválta, miközben reformista iszlám eszméket hirdetett és a Korán feltétlen elsőbbségét hangsúlyozta. A szervezet alapvetően egy békés reformista célt tűzött ki maga elé, amellyel azonban nem minden tagja tudott azonosulni. Politikai befolyást remélve támogatták az 1952-es forradalom során Gammal Abden-Nasszer hatalomra jutását, aki ellen 1954-ben merényletet követtek el, ezzel megindítva a mozgalom radikalizálódását. Anvar Szadat elnöksége alatt, aki maga is szimpatizált a csoport eszméivel, rehabilitálták a Testvériség elfogott tagjait, azonban befolyásuk túlzott megnövekedése miatt újra veszélyt jelentettek a hatalomra. Az Arab Tavasz kirobbanásával Egyiptomban a hadsereg mellé álltak a kirobbanó tüntetések során, ezzel sokat veszítve népszerűségükből. 2013-ban terrorszervezetnek minősítették a szervezetet.

Petróczki Márk: Iraki vízválság

A következő előadó Petróczki Márk, a Budapest Corvinus Egyetem hallgatója és a Szakkollégium ügyvezető alelnöke volt, aki az iraki vízválság kérdéskörét, következményeit járta körbe. A történelmi áttekintés során Márk áttekintette a térségben legfontosabb két nagyobb folyó, a Tigris és az Eufrátesz szerepét a civilizációk kialakulásában, valamint stratégiai jelentőségüket a térség országainak vízpolitikájában. Ókori nevén Mezopotámia, a területén áthaladó folyóknak köszönhette a korban egyedülálló fejlettségét. A mederből kilépő víz folyami törmeléket rakott le, amely nagyban hozzájárult a mezőgazdasági termelés növekedéséhez és az élelmiszer ellátás javulásához. Az újkor beköszöntével a terület oszmán fennhatóság alá került, majd az I. világháború végeztével brit, népszövetségi mandátum státuszba került. Az ország ezután folyamatos belső harcoknak és viszálykodásnak volt kitéve, amely az 1979-es Szaddám Husszein rezsimmel érte el tetőpontját. Az öbölháborúk és a végtelenek tűnő fegyveres harcok nemcsak az ország népességét, gazdaságát, hanem természeti környezetét is nagymértékben megviselték. A szomszédos államok folyószabályozási törekvésével a helyzet tovább romlott. A törökök délkelet-anatóliai folyamszabályozási projektje következtében az Eufrátesz és a Tigris vízhozama drasztikusan megcsappant, így az amúgy is szennyezett vízminőség mellett az alacsony hozam is komoly problémákat okoz az országban. Az előadás alatt további problémaként a folyó szándékos megmérgezése került említésre, amely az ISIS síiták lakta területek elleni akciójaként is interpretálható. A víz ihatatlanná válásával az ország kiszolgáltatottsága megnő, így teret engedve a radikális eszméknek és a terrorista szervezeteknek.

Nagy Imre: Maritime Security – A tengerek biztonságáról, különös tekintettel a Guineai-öböl térségére

A konferencia első felét Nagy Imre (NKE Hadtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója és az MH Altiszti Akadémia kiképző altisztje) prezentációja zárta „Maritime Security- A tengerek biztonságáról, különös tekintettel a Guineai-öböl térségére” címmel. Előadásában kitért világtengereken meghúzódó kereskedelmi útvonalak és az ezeket szegélyező fojtópontok (chokepoints) geopolitikai és geostratégiai jelentőségére, illetve az e pontokat fenyegető biztonsági kockázatokra. A tengerszorosokon áthaladó hadi- és szállítóhajók könnyű célpontot jelenthetnek a kalózok és terroristák számára, hiszen ezeken a területeken sebességük csökken, manőverezési képességük romlik. Az előadás során több olyan tengerjárók, kikötők elleni támadás került bemutatásra, amelyet a közelmúltban kalóz, illetve terrorista csoportotokhoz lehet kapcsolni.

Edl András: Meteors in the trash yard – Near Earth Space and its Problems

Az „B” szekció második felét az NKE Hadtudományi Doktori Iskola PhD hallgatójának, Edl Andrásnak „Meteors in the trash yard- Near Earth Space and its Problems” angol nyelvű előadása nyitotta meg. András bemutatta az űrben keletkező törmelék és hulladék jelentette problémákat és veszélyeket a bolygónkra nézve. Előadásában statisztikai adatokkal és modellekkel szemléltette a Föld körül keringő különböző anyagok pusztító képességét egy esetleges becsapódás esetén (lökéshullám, elektromágneses zavarok, szökőár), valamint az ilyen jelenségek elleni védekező mechanizmusok is említésre kerültek. Felvetődött a kérdés vajon ki a felelős a felhalmozódó törmelék eltakarításáért. A részes államok számára különböző nagyságú zónákat határoztak meg, ám ezek „tisztántartása” máig nem megoldott feladat.

Bartók András: Anti-Access/Area-Denial koncepció

A soron következő előadásban Bartók András doktorjelölt, az NKE tanársegéde, a BSZK senior-tagja, mutatta be a Tajvanban kiépülő Anti-Acces/Area-Denial (hozzáférést gátló/ területmegtagadó) koncepció részleteit. A rendszer elsősorban a tengeri erőkivetítéssel szembeni összhaderőnemi védelmi mechanizmusokat foglalja magában, amelyek főként egymásra épülő csapásmérési képességeket jelentenek. A stratégiai kommunikáció megvalósulásával és az eszközök közös koordinálásával az ellenfél számára, olyan kritikus veszteségek eredményezhetőek, amelyek a további katonai benyomulást lassítják, eközben olyan veszteségeket okozva az ellenfélnek, amellyel akár a politikai akaratot is meggyengíthetik a további akciók folytatására. Az előadás során felmerült a Kína Népköztársaság viszonyulása Tajvan védelem politikájához. Kína számára fontossá vált az „aktív védelemhez” szükséges képességek fejlesztése, ezzel kiterjesztve geopolitikai dominanciáját a térség szigetei között. Az egyre bővülő és fejlődő kínai haditechnikai eszközök és hadsereg komoly fenyegetést jelentenek a térség államai számára.

Németh Csenge: Katalónia jövője és története

A konferenciát Németh Csenge Biztonság- és Védelempolitikai alapszakos hallgató előadása „Katalónia jövője és története” címmel zárta. Csenge bemutatta a katalán történelem sarkalatos pontjait, valamint ismertette függetlenségi törekvések gyökereit. 2017. október 1-én népszavazást rendeztek a Spanyolországtól való elszakadásról, amelyet a spanyol alkotmánybíróság és a spanyol elnök is érvénytelennek nyilvánított. A szavazást rendőri erőszakkal próbálták megakadályozni: szavazóhelyiségeket zártak be, valamint szavazó urnákat és lapokat foglaltak le. 2017 októberének végén büntető eljárás indult a katalán kormánnyal szemben. 2019. október 14-én 12 katalán politikust ítélt el a spanyol legfelsőbb bíróság, amellyel újra fellángoltak a katalán tüntetések. A Demokratikus Cunami nevű elszakadás párti szervezet vezetésével demonstrálók elfoglalták a barcelonai repteret, megbénítva a teljes légi közlekedést. Az előadás zárásául megismerhette a hallgatóság egy esetleges kiválás előnyeit (a tőke „helyben maradása”, több pénz a helyi gazdaság fejlesztésére) és hátrányait (nemzetközi kapcsolatok elvesztése, EU. tagság megszűnése, ellenséges viszony Spanyolországgal).

Írta: Kőbányai Dénes és Zernig Csombor

A Biztonságpolitikai Szakkollégiumon belül működő Balkán Műhely tagjai és kísérőjük tanulmányúton vettek részt Koszovóban november 20-24. között. A látogatás során betekinthettünk Magyarország Pristinai Nagykövetségének, az EULEX misszió, a magyar KFOR-erők, illetve pristinai kutatóintézetek működésébe, valamint felfedeztük a legfiatalabb európai állam kultúráját és történelmét.

A repülőgép landolása után a szakkollégiumi küldöttségi szinte azonnal belevetette magát a főváros nevezetességeinek feltérképezésébe. Első napi programként meglátogattuk a volt amerikai elnök, Bill Clinton tiszteletére emelt szobrot, majd buszra szálltunk és az észak-koszovói − albánok és szerbek által közösen lakott − (Kosovska) Mitrovica irányába folytattuk utunkat. A közel fél napos kirándulás során átsétáltunk a várost kettévágó Ibar hídon, így megtapasztalhattuk a helyiek között egyes esetekben gyújtópontként felsejlő etnikai megosztottságot, melynek köszönhetően a koszovói békefenntartók és a helyi rendfenntartó erők is kiemelten figyelik az eseményeket. Az albán és szerb városrész különleges egyediséget mutatott, így kijelenthető, hogy maradandó emlékekkel távoztunk a kora esti órákban.

A második napot szakmai programok színesítették, ennek megfelelően meglátogattuk a pristinai magyar nagykövetséget, ahol dr. Márkusz László misszióvezető nagykövet úr bevezetett minket az albán-magyar kapcsolatok múltjába és jelenébe, valamint bemutatta Koszovó aktuális kihívásait és lehetőségeit. Ezt követően az EULEX koszovói civil missziójának szakértői  ismertették a jogállamisággal kapcsolatban tevékenykedő szervezet szerteágazó feladatkörét.

A harmadik napon két pristinai székhelyű kutatóintézet ügyvezető igazgatójával és projekt menedzser munkatársával mélyülhettünk el egy kötetlen beszélgetés keretei között Koszovó politikai aktualitásaiba, így például a legutóbbi választás eredményeiben vagy a koszovói-szerb kapcsolatok lehetséges irányvonalaiba. Ezt követően a magyar KFOR kontingens parancsnokával, Farkas Gábor alezredes úrral és politikai tanácsadóként tevékenykedő, Tóth Krisztián úrral találkoztunk, ami kiváló alkalom volt, hogy megismerjük a KFOR magyar kontingens rendeltetését és ízelítőt kapjunk a kint szolgálatot teljesítő magyar katonák hétköznapjaiból.

Tanulmányutunk zárásaként a dél-koszovói Prizren városában barangoltunk, ahol többek között meglátogattunk egy mecsetet, illetve egy kisebb testmozgás igénybevételével megmásztuk a híres, város felett tornyosuló erődöt is. A gazdag történelemi múlttal rendelkező Prizren, mind vallásilag és etnikailag egy sokszínű város látványával szolgált, így foglalva keretbe a tapasztalatokban és élményekben bővelkedő utazásunkat Koszovóba.

Bevezető

Irakban 2019 október elsején tüntetések robbantak ki egy népszerű, az Iszlám Állam elleni háborúban hírnevezet szervezett tábornok leváltása kapcsán. Mind az iraki hatóságok, mind a nemzetközi közvélemény kezdetben alábecsülte a tiltakozások erejét és kiterjedtségét, amely a fővárosból napokon belül egész Dél-Irakra átterjedt. A tiltakozások egy rövid szünet után, 2019. október 25-én újraindultak, a halálos áldozatok száma hamarosan megduplázódott, miközben a demonstrációk semmit sem vesztettek erejükből, sőt egyre szélesebb társadalmi rétegek csatlakoztak a tüntetőkhöz.

A Mahdi kormány túlreagálta az eseményeket, a hatóságok és különböző milícia csoportok éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen. Jelenleg mintegy 250 áldozat és több ezer sebesült az eredménye a megmozdulásoknak, miközben a demonstrációk egyre inkább a jelenlegi politikai elit egésze ellen irányulnak.

A tüntetések általános okait keresve valójában a 2011-es ún. „arab tavaszt” kiváltó társadalmi és gazdasági problémákat látjuk visszaköszönni, ám nagyon fontos különbség, hogy Irakban a politikai berendezkedés demokratikus alapokon áll, így elvileg a hatóságok fellépését, a gyilkosságokat és egyéb túlkapásokat a törvények és különböző szabályoknak kellene korlátoznia.

A tiltakozásokból egyelőre látványosan távol maradt a Kurdisztáni Regionális Kormányzat és Észak-Irak szunnita lakossága. A tüntetők főleg a fővárosból és a déli városok síita arab fiataljai voltak, akik egyébként a kormánykoalíció adó síita iszlamista pártok potenciális szavazói is egyben.

Elemzésünk célja megvizsgálni, hogy a mostani tiltakozáshullám milyen hatással lehet az ország rövid távú politikai stabilitására. Ennek érdekében először bemutatjuk a tiltakozások kirobbantó eseményeket, illetve megvizsgáljuk, hogy miként kezelte „félre” az iraki kormány az tüntetéseket. Ezt követően a különböző releváns iraki politikai szereplők reakcióját mutatjuk be, annak érdekében, hogy feltérképezhessük, hogy a politikai elit egyes szereplői mennyire tekinti külső erők manipulációjának vagy jogos társadalmi sérelmeknek a tiltakozók követeléseit.

A tiltakozások kirobbanásának okai

Az iraki közvélemény elégedetlensége az közállapotokkal és a politikai elittel nem új keletű, sőt még csak nem is iraki sajátosság, hiszen a közállapotok, a gazdasági vagy demográfiai jellegzetességek sok tekintetben hasonlóak a Közel-Kelet többi országához. Ami megkülönbözteti Irakot az arab országok többségétől, az a demokratikus politikai berendezkedése. Mivel egy demokráciában a jog uralma érvényesül, az alkotmányban biztosított jogok számon kérhetőek a választott politikai testületeken és a politikai felelősség elve pedig elvileg korlátként funckionálna a végrehajtó hatalom fellépése során.

A tüntetések tömegbázisát azok a fiatalok adják, akiknek a 2003-i, Szaddám Husszein jellemezte diktatúrától semmilyen élményük sincs. Ez a korosztály Irakban is reménytelen helyzetben van. A Világbank egyik 2018-as elemzése szerint a munkanélküliség aránya a lakosság körében 16, a fiatalok esetében 36 százalék. 2030-ig 12 millióan válnak felnőtté, azaz ennyi új munkahelyre lenne szükség, miközben a 15–29 év közötti korosztály 33 százaléka analfabéta, ugyanennyi pedig csak általános iskolát végzett. Bár Bagdadban és Dél-Irakban az arányok valamivel jobbak az átlaghoz képest, ám iraki állam vagy a stagnáló magánszektor képtelen elsősorban álláslehetőséget nyújtani a fiataloknak.  A munkanélküliség nem egyszerűen egy frusztráló állapot számukra, hanem egy olyan perspektíva, ahol a társadalomban elvárt hagyományos férfi szerep, a családalapítás, a társadalmi normáknak való megfelelés is lehetetlenné válik.

Az „arab tavasz” idején Irakban is voltak tüntetések, de azok akkor néhány nap után lelohadtak. Később a szolgálgatások színvonalának emeléséért az áramszolgáltatás visszatérő kimaradásaiért, vagy korrupt tisztviselők lemondásáért szerveztek tüntetéseket. 2015 nyarán hasonló tüntetéssorozat zajlott le Bagdadban vagy Irak déli városaiban, 2018 nyarán a déli nagyvárost, Bászrát rázták meg több napos tüntetések. Akkor – a mostani eseményekhez hasonlóan – a hatóságok erőszakkal számolták fel az eseményeket, különböző a síita félkatonai szervezetet is beavatkoztak a tüntetők ellen, politikai aktivisták váltak azóta sem felderített célzott likvidálások áldozatává. Baszrában az erőszak mellett a megfélemlítés is fontos szerepet játszott.

2019 júliusi közvélemény kutatások szerint a közvélemény hangulata némileg bizakodó volt. Bár a korrupciót továbbra is súlyos problémának tekintette, az Iszlám Állam legyőzése a társadalmi kohézió egyfajta erősítését hozta magával a síita-szunnita ellentétek tekintetében. Az iraki biztonsági erők megítélése sokat javult, hiszen jelentős áldozatok árán, de legyőzték a terrorszervezetet. A hangulatot javította, hogy az előző évi választások után „technokrata kormány” alakult a szektariánus politizálástól távol álló Ádel Abdul Mahdi vezetésével.

Az új kormányfő egyik első intézkedése volt a főváros közlekedését megbénító, a 2006-os amerikai felkelés-ellenes műveletek eredményeként kihelyezett betonfalak eltávolítása volt. A népszerű lépés hatására a város megerődített jellege csökkent, a közlekedés, a napi élet könnyebbé vált, a városrészek közötti átjárás normalizálódott. Egyes vélekedések szerint ez, valamint az új kormány felé mutatott türelem vezetett oda, hogy a nyár folyamán megszokott áramkimaradások miatti tüntetésekre végül nem is került sor idáig.

Ezt a viszonylagos nyugalmat zavarta meg Abdul Vahháb asz-Száidi tábornok elmozdítása. A nyugaton nagyrészt ismeretlen vezetőt a miniszterelnök szeptember végén mentette fel az Iraki Terrorellenes Szolgálat vezetése alól és „felfelé buktatva” helyezte át a Védelmi Minisztériumba. Általános meglepetésre a tábornok volt hajlandó csendben tudomásul venni a döntést, hanem több interjút is adott az iraki médiának, amelyben kifejezte nem tetszését, és felmentését egyértelműen politikai motivációjúnak minősítette.

A Terrorellenes Szolgálat nevével ellentétben egy, 10.000-12.000 fős, jelentős katonai erők képviselő fegyveres alakulat, amely Irak legjobban kiképzett és legfegyelmezettebb egysége. Az alakulat jellegzetes fekete egyenruhás katonái és a feketére festett Humvee terepjárói a terrorszervezet elleni háború szimbólumává váltak, mivel szinte mindig ez az egység vette fel a harcot fel először a harcot.

A korábbi években Al Szaadi szervezete kapta a legtöbb és legjobb kiképzést az amerikai haderőtől és ők voltak azok, akikkel az amerikai különleges műveleti erők a legszorosabban együttműködtek. A síita arab származású Al Szaadit sokan Amerika barátnak tekintették, aki gyakran járt az USA-ban előadásokat tartani, és aki professzionalizmust előbbre tartotta az Irakban oly fontos politikai lojalitásnál. A tábornok és a Terrorellenes Szolgálat népszerű volt a társadalom síita és szunnita oldalán is, mivel őket tekintették az ország felszabadítóinak, szemben a rendőrséggel és a hadsereggel, amelyek 2014-ben elfutottak Moszulban, amikor az Iszlám Állam megtámadta a várost.

A tábornok nyilvános szembeszegülése, véleménynyilvánítása felmentésével kapcsolatban már önmagában is szokatlan volt. Ezt követően egy twitter kampány indult az országban „Mindnyájan Abdul Vahab al Szaadi vagyunk” hashtaggel. Iraki celebek osztották meg a posztokat, amelyek így irakiak millióihoz értek el. A közösségi média kulcsszerepet játszott az mobilizációban, de a követelések szinte egy napon belül túlterjedtek az eredeti tiltakozáson és a régóta meglevő problémákra fókuszáltak.

A demonstrációknak két sajátossága volt. Egyrészt a tiltakozásnak nem volt szektariánus jellege, sőt szinte teljes egészében síiták tiltakoztak saját kormányuk ellen. Iraki Kurdisztánban nem voltak hasonló megmozdulások, míg a szunnita területek csendben maradtak. Vélekedések szerint ennek nem az azonosulás hiánya volt az oka, hanem sokkal inkább a félelem a megbélyegzéstől, hogy egy esetleges megmozdulás a terrorizmus, az Iszlám Állam melletti támogatásként lenne értelmezve és a hatóságok (és a síita milíciák) határozott és erőszakos fellépésével találkozna.

A másik sajátosság, hogy a tiltakozások szerveződésének jellege volt. A korábbi civil szervezetek vagy pártok által kezdeményezett tüntetésekkel szemben, most teljesen spontán mentek az fiatalok az utcára és ez a szervezetlenség továbbra is egyfajta védjegye maradt a tiltakozásoknak. Számos kommentár felhívta arra a figyelmet, hogy a demonstrációk tömegbázisa a fiatal 18-25 között korcsoportból került ki, és nem csak a nem csak a szegény, alacsony társadalmi rétegek képviselői voltak jelen, hanem az középosztály fiataljai is. A spontán szerveződött tiltakozások vidéken gyakran kiegészültek a helyi problémákkal felemlegetésével vagy a tartományi szintű politikai konfliktusokkal.

A hatalom válasza a tüntetésekre

Bár a közel-keleti autoriter országai kapcsán talán hozzászoktunk ahhoz, hogy a hatalom erőszakkal lép fel bármilyen politikai követeléseket megfogalmazó tüntetéssel szemben, Irak esete más. Bár az iraki demokráciát annak egyes jegyei miatt gyakran fenntartásokkal emlegetjük, a síita lakossági tiltakozásaival szembeni fellépés tekintetében idáig többnyire az önmérséklet és a visszafogottság volt jellemző 2003 óta.

2019 októberében, a tüntetések első hullámában több mint százan haltak meg, és több mint hatezren sebesültek meg, az október 25-én újraindult tiltakozások során idáig további 70-80 áldozatról tudni és több mint 3000 sebesültről. Ezek a számok a hatalom példátlanul durva, brutális fellépéséről tanúskodnak, amire nem volt példa idáig 2003 óta, ráadásul az ország többségi, eddig politikai támogatóbázisnak gondolt síita fiatalok körében.

A hatalom részéről alkalmazott túlzó erőszak kapcsán több magyarázat is született. Egyrészt korábbi tüntetések kapcsán a síita milíciák vezetői világossá tették, hogy amíg az diszfunkcióival (korrupció, szolgáltatások hiányosságai) szembeni tiltakozásokat legitimnek tekintik, addig az ezen túlmenő, politikai követeléseket az állam elleni fellépésnek tekintik. Egy másik magyarázat szerint a hatalom és vele a síita milíciák azért mertek fellépni ilyen erőszakkal a tüntetések első heteiben, mert a demonstrálók egyetlen politikai párt támogatását sem élvezték, azaz nem kellett újabb politikai konfliktustól tartani ahogy attól sem, hogy barikádok két oldalán különböző milíciák fognak összecsapni. Moktada al-Szadr is csak október 21-én, három héttel a demonstrációk kezdete után jelezte támogatását a tüntetők felé.

A kormány első reakciója a kijárási tilalom elrendelése és az internet hálózat lekapcsolása volt, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a tüntetések kirobbanásában kulcsszerepet játszott a közösségi média, másrészt a megosztott hírek és különösen a fotók, videók tovább tüzelték a közhangulatot. Mint már említettük a rendőrség és a különböző milíciák éles lőszert is alkalmaztak a tüntetők ellen. Sok esetben nem is volt egyértelmű, hogy ki alkalmazta az erőszakot, mesterlövészek háztetőkről tüzeltek, maszkos férfiak azonosító nélkül kergettek, tartóztattak le demonstrálókat.

A kormány érdeminek szánt válaszai két nappal az első tüntetések után érkeztek meg. Mahdi miniszterelnök feloldotta a kijárási tilalmat, amely a pénteki az imára özönlő tömeg miatt amúgy is tarthatatlan lett volna. A lakossághoz intézett televíziós beszédében elismerte a tüntetések jogosságát és megígérte, hogy kormánya mindent megtesz, hogy igényeiket teljesítse. Ugyanakkor hozzátette, „nincs olyan varázsszer” mely az ország minden bajára megoldást találna”. A kijárási tilalom feloldásával ismét lángra kaptak az erőszakos összecsapások tüntetők és rendőrök között, a halálos áldozatok száma pedig tovább nőtt.

Sokan várták a hatalmi elittel kritikus, egyfajta morális iránytűnek tekintett Ali Szisztáni nagyajatollah véleményét, aki péntek esti beszédében kiállt a tüntetők mellett. A kormányt, a parlamentet és az igazságszolgáltatást egyaránt elmarasztalta a valódi reformok hiánya miatt és arra intette a kormányt, hogy vegye figyelembe a tüntetők követeléseit, mielőtt túl késő lenne.

A Mahdi-kormány a helyzet csillapítására október első hétvégéjén egy 13 pontos reformcsomagot jelentett be. A homályosan megfogalmazott intézkedések lakhatási segélyt és egyfajta alaptámogatást ígértek a szegényeknek, képzési és munkahely teremtési akciókat és támogatásokat a munkanélküli fiataloknak. A kormány ígéretet tett a gyilkosságok kivizsgálására, amelynek egyébként a felelősségét a biztonsági erők elvétve ismerték be. Tekintettel a milliókat megmozgató a közelgő síita zarándokaltra, Arbaínre, a kormányfő állítólag megegyezett a tüntetések felfüggesztésről az ünnepé végéig. Nem tudni, hogy ez, vagy a hatósági erőszak és megfélemlítés, esetleg a tüntetők kifáradása volt-e az ok, de a demonstrációk valóban szüneteltek egy a zarándoklat alatt. Sajtóhírek azonban már ekkor jelezték, hogy a tüntetők október 25-én újra akarják majd kezdeni a megmozdulásokat. Az ígéret dömping és a bejelentett intézkedések csak tűzoltásra voltak alkalmasak, a strukturális gazdasági és társadalmi problémák megoldására nem reflektáltak, bár irreális elvárás lett volna, ha a kormány ilyen javaslatokkal tud előállni egy héttel az események után.

Újraindult tüntetések az Arbaín után

Október 25-én az tüntetők korábbi ígéretének megfelelően újra föllángolt az erőszak, és az őszi tüntetéssorozat új fázisba lépett. A demonstrálok ismét utcára vonultak Bagdadban, és számos dél-iraki városban, köztük Karbalában, Nedzsefben vagy a kormányfő szülővárosában, Naszírijjában. A dél-iraki városokban több helyen a síita iszlamista pártok székházait is megtámadták, összetűzésbe keveredve a síita milíciák tagjaival. A hétvégei tüntetések után máris majd annyian haltak meg, mint október elején, aminek valószínű oka, hogy a fegyveres milíciákkal is rendelkező pártok azonnal erőszakhoz nyúltak központjaik megtámadása alkalmával. Különösen Karbalában (18 halálos áldozat) és Nasszirijjában (kilenc halott) történtek súlyos atrocitások. Bagdadban a tiltakozók a kijárási tilalom ellenére is kimentek az utcákra, ahol a hatóságok csak mérsékelten mertek fellépni ellenük. Szakértők szerint az utolsó napokra a fővárosban tartott megmozdulások jelentősen át is alakultak, a konfrontatív hangulat helyett egyfajta népünnepély hangulata lett a megmozdulásnak, ahova egyre többen mennek ki olyanok is, akik korábban nem voltak támogatták a tiltakozásokat.

Abdul Mahdi miniszterelnök október 24-én, megelőző célzattal újabb félórás beszédet intézett az iraki lakossághoz, amelyben egyrészt további reformokat ígért: kabinetje újraszervezését, a magas rangú hivatalnokok fizetésének megvágását, valamint egy 66 millió dolláros munkanélküli segélyalap elkülönítését, képzési központok felállítását, 100.000 otthon építését a szegénynegyedekben. Az akadozó közszolgáltatások javítására egy újabb tanács felállítását is megígérte. Ezek azonban egyre inkább megkésett lépéseknek tűntek mivel, az események dinamikájára reagálva a miniszterelnök eddigi támogatói is kihátrálni látszanak. Jelenleg ellentmondásos hírek vannak a technokrata kormány sorsáról. Bár két héttel korábban Mahdi felajánlotta lemondását, akkor sajtóhírek szerint két fő politikai blokk a maradásra kérte. Ehhez képest október végén Moktada al-Szadr lemondásra szólította fel a kormányfőt, mondván Irak Szíria sorsára juthat. Miután Mahdi ez alkalommal elutasította a távozására vonatkozó felszólítást, a síita vallási vezető riválisához Hadi al-Amírihez fordult, hogy a két blokk alkotta parlamenti többséggel döntsenek a kormányfő megbuktatásáról és az előrehozott választások kiírásáról.

 A legutóbbi hírek szerint október 31-én (a kézirat lezárásának napján) Amirí és Szadr valóban megegyezett abban, hogy előrehozott választásokat fognak tartani Irakban, miközben Mahdi is jelezte, hogy ebben az esetben lemond kormányfői megbízatásáról.

Konklúzió

Irakban egy hónapja tartanak tüntetések a kormány és a mögötte álló politikai elit ellen. A tiltakozások általános okai azok az állami diszfunkcionális működéséből adódó jelenségek, amelyet a lakosság az uralkodó politikai elit korrupciójával, nepotizmusával és hozzá nem értésével azonosít. Miközben az ország a világ egyik legnagyobb olajtermelője, az életszínvonal alacsony, a szolgáltatások akadoznak (vagy nem működnek), az élet – különösen a lakosság többségét alkotó fiatalok számára – kilátástalan.

A tüntetések jelentőségét az iraki kormány kezdetben alulbecsülte, és túlzott erőszakkal reagált a megmozdulásokra. Mint elemzésünkben felvetettük ennek lehetett az oka, hogy a tiltakozások – szemben a megelőző évek hasonló eseményeivel – most először fogalmaztak az általános elégedetlenség kinyilvánítása mellett politikai követeléseket is. Ezek a 2003 óta kialakult, 2014 óta domináns Irán barát politikai erők (és a mögöttük levő milíciák) eddig megszerzett politikai és gazdasági befolyását is veszélyezteti.

Ádel Abdul Mahdi sajátos kényszerhelyzetben kell manőverezni a válságkezelés során két okból kifolyólag. Egyrészt a 2018-as választások eredményeként kormánya „szakértői”, azaz egyik politikai blokk sem áll érdemben mögötte. A kormány döntései és teljesítménye a parlamenti pártok jóindulatától és érdekeitől függ, miközben azok csak a saját politikai és gazdasági érdekeik teljesülését tekintik irányadónak. Ennél fogva Mahdi hiába is törekedne reformokra, a korrupció visszaszorítására, a túlburjánzott bürokrácia megnyirbálására, ha ezek érdemben sértik a főbb síita iszlamista pártok politikai és gazdasági érdekeit. Másrészt a kormányfő nem ura teljesen a tüntetések felszámolására kirendelt biztonsági erőknek sem. A saját milíciákkal is rendelkező síita pártok az állami erőszakszervezetekben is jelentős befolyással, informális hatalommal rendelkeznek. Mahdi hiába ígért vizsgálatokat a tüntetések első fordulója során elkövetett atrocitások miatt, azok eredménytelenek maradtak, miközben október 25-én és utána hasonló brutalitással léptek fel a hatóságok.

A jelenlegi politikai krízisből nehéz lesz megoldást találnia a kormánynak, mivel a tiltakozók az teljes politikai elit cseréjét követelik. A cselekvés egyik iránya az erőszak további eszkalációja az újabb ígéretek mellett. Ezek a típusú intézkedések eddig sem hoztak eredményt, és kérdéses, hogy a síita iszlamista pártok megengedhetik-e egykori támogató bázisuk teljes elidegenítését. Másik megoldás lehet a jelenlegi koalíció fenntartása de Ádel Abdul Mahdi „beáldozása” abban a reményben, hogy ez csökkentheti a tiltakozások erejét. Végül elképzelhető új választások megtartása is, amelyet teret engedne akár új politikai szerveződések parlamentbe kerülésének és a meglevő társadalmi elégedetlenség láthatóbb (ha nem is hatékonyabb) becsatornázását az iraki belpolitikába.

Amennyiben az elmúlt hónap eseményei miatt átalakulnak a pártpreferenciák a síita közösségen belül és határozott felhatalmazást kap akár a Szajrún, akár a Fatah koalíció (vagy esetleg egy új, harmadik erő) az új kormány megalakítására, még akkor is kérdéses lesz, hogy a meglevő gazdasági és hatalmi érdekek hálójában, miként lehet az új kormánynak olyan változásokat elindítania, amely kielégíti és eredményeket hoz a tiltakozó lakosságnak.

Szerzők: Wagner Péter és Zelei Péter

Újabb tanév, újabb nagy sikerű előadások. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját, ahol ifjú, ám ambíciózus kutatók adják elő témájukat. A rendezvény december 12-én 10:00 és 15:00 közt kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központjában.  A délelőtt és kora délután folyamán 30 perces előadásokat fogunk hallani, amelyek pontos összetétele az előadói jelentkezés lezárulta után, december elején derülnek ki.

A tradíciót követve az előadások során biztonságpolitikai szempontból hallhatunk az előadók témáiról. Kis ízelítőnek ajánljuk a tavalyi konferencia összefoglalóját, ahol többek közt a Közel-Kelet, az orosz geopolitika és a konfliktusok vallási elemei kerültek terítékre.

Az előadási helyek jelentős része még nyitott, úgyhogy szívesen várjuk leendő előadóink jelentkezését november 28-ig! A jelentkezéshez a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre kell elküldeni a következőket:

• Név
• Intézmény neve
• Szakmai önéletrajz
• Előadás rezüméje (maximum 2, A/4-as lap)

„Vízkonfliktusok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a  világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Az Indus-folyó a kínai fennhatóság alatt álló Tibetből ered, átszeli az India és Pakisztán között vitatott hovatartozású Kasmírt mielőtt átlép Pakisztánba és az országon át el nem éri az Arab-tengert. Éves vízhozama 243 km3, ami a Nílusénak éppen a duplája. A folyó hossza összesen 3200 km, mely egy hatalmas delta torkolatban végződik, menedéket nyújtva gazdag növény és állatvilágnak.

A folyó vize legfőképpen hóolvadékból és gleccserek vízéből áll a kismértékű esőzések miatt, ami azt eredményezi, hogy a folyóra nagy hatással van a globális felmelegedés. A jövőben a hóhatár emelkedésével, szélsőségesebb áradásokra és szárazságokra számíthatunk.

Az Indus műholdképe. Forrás: Google Earth

Az Indus az India és Pakisztán által két részre osztott történelmi Pandzsáb régiót is átszeli. A Pandzsáb elnevezés 5 folyót jelent, mivel itt található az Indus 5 fő tápláló folyója. Ezek a Dzshelum, Csenab, Ravi, Szutledzs és Beasz. Ezektől a folyóktól lesz Pandzsáb régió Pakisztánon belül a legnagyobb gazdasági erő, a mezőgazdaságnak megfelelő talaj és az így kialakult ipara által. Ez a régió a legsűrűbben lakott Pakisztánon belül. A pandzsábi folyók forrásai azonban mind Indiában találhatóak, így eredményezve egy bizonyos fokú pakisztáni kitettséget Indiának.

A vízelosztásból keletkező kisebb-nagyobb konfliktusokat az 1960. szeptember 19-én aláírt Indus Vízegyezmény helyezte nyugvópontra. A szerződést a Világbank közvetítésével kötötte Pakisztán és India. A szerződés rendelkezik az Indus és az öt táplálófolyó vízhasználatáról. India korlátlan vízhasználati joggal rendelkezik a három keleti folyó vizei felett. Ezek a Beas, Ravi, Szutlej, amelyek az Indus vízhozamának 20%-át teszik ki. A három nyugati folyó, Indus Dzshelum, Csenab, Pakisztán vízbiztonságát hivatott biztosítani. Ezekkel a folyókkal India bizonyos korlátok között rendelkezhet, de biztosítania kell Pakisztán számára az őt megillető vizeket. Az egyezményt az Állandó Indus Bizottság felügyeli, és a két ország békétlen történelme során is jól működött. A folyókat érintő kérdések, mind az egyezmény jogi keretei között kerültek rendezésre.

Az Indus-völgye. Forrás: The Daily Journalist

Pakisztán fő vízforrása tehát az Indus. Az ország legnagyobb részét jellemző szerény csapadékhozam miatt a folyót kell felhasználnia lakosságának, és a brit uralom alatt épült csatornarendszerrel a gazdaságának 80%-t adó mezőgazdaságának fenntartására is.

A Kína által kihirdetett “Egy Övezet, Egy Út” infrastruktúrafejlesztési programban Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó néven kapott helyet az ország. A programon belül számos beruházás valósul meg, ami az ingatag pakisztáni gazdaság fejlődés feltétele. E cél érdekében az Induson, és azok tápláló folyóin új vízerőművek épülnek. A megvalósuló beruházások összes energiatermelésének 20%-át teszik ki a vízerőművek, míg 69%-t vállalnak a széntüzelésű hőerőművek. Ez közép-, illetve hosszútávon is növeli a vízerőműveken keresztül az Indus folyó jelentőségét. Nem beszélve a jövőbeni gazdasági- és népességnövekedés megugró igényeiről, amiket még ma se elégítettek ki teljes mértékben (Pakisztán lakosságának 29%-a áramszolgáltatás nélkül él).

Ezért a jövőben Pakisztán számára létfontosságú, hogy az Indus Vízegyezmény továbbra is hatályban maradjon, és működjenek azok a jogi mechanizmusok, amelyekkel érvényt tud szerezni érdekeinek Indiával szemben. Vízbiztonságát veszélyeztető gátak, tározók építésének megakadályozása határain túl, továbbá, hogy minimalizálja az Indusnak való kitettséget. Ezt saját területein a víztározók fejlesztésével, karbantartásával, újak építésével érheti el.

Indiai oldalon is fontos szerephez jutottak a vízierőművek. Habár Indiában a népesség csupán kevesebb, mint 8% él áramszolgáltatás nélkül, az energiaigényük pusztán 12%-át termelik ki az vízi erőművek. Azonban ezek jelentőségének növekedésére számíthatunk itt is. A változó klíma és a késő monszun kihasználtabb vízgazdálkodást igényel. Mivel az egyezményben Indiának szánt folyók 95%-ban jelenleg is felhasználás alatt vannak, az új projekteket (gátakat, csatornákat, erőműveket) a nyugati folyókon valósítanák meg.

Ez oda vezethet, hogy India kialakított képességeit felhasználhatja a pakisztáni gazdaság gyengítésére. Víztározóival akár 20-25 napra is visszatarthatja a Csenab vizét, majd kinyitva a tározóit áradást idézhet elő. Ezzel a lépéssel azonban saját területeit is veszélyeztetné. A felhalmozott majd továbbengedett vízmennyiség hatással lenne az általa adminisztrált kasmíri területekre, illetve a régióban tevékenykedő terrorszervezetek megnövekedett aktivitását lehetne megfigyelni. Egy kritikus infrastruktúrának számító gát alkalmas célpont a Kasmír függetlenségét, India kiűzését célul kitűző terrorszervezeteknek. Láttunk már arra példát, hogy gátépítési munkálatokat állítottak meg, pusztán egy kézigránáttal, ami elijesztette a munkásokat.

A kemény retorika ellenére, a vízegyezmény felrúgása India számára se lenne előnyös. Kételyek fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban is, hogy India „hatékonyan” tudná-e felhasználni gátrendszerét Pakisztán megszorítására, hisz ez hatalmas infrastruktúrát igényel és egy hosszú, elnyújtott folyamat része lenne. Ráadásul egy ilyen politika a nemzetközi elmarasztaláson túl a helyi, más szomszédos országokkal köttetett vízegyezményeket is alapjaiban ingatná meg.

Az Indus-folyó ügye közvetlen összeköttetésben van a kasmíri helyzettel, és indikátorként működik a két ország kapcsolatában, így egyik vita sem tud rendeződni a másik nélkül. Bár a vízügyekben érzékelhető több évtizedes diplomatikus viszony bizakodásra adhat okot, ez ügyben is további tényezők borzolhatják a kedélyeket. A nyugati folyók India általi kihasználásának, vagy túlhasználásának mértéke, vagy esetlegesen Kína megjelenése az Indus Vízegyezményben.

Végeredményében hosszú távon a klímaváltozás, illetve a víz értékének növekedése szülhet még további konfliktust. Pakisztán esetében ez különösen érzékeny pont, hisz az Indus nélkül az ország teljes elsivatagosodását prognosztizálják.

Szerző: Kertai Zoltán Péter

A barcelonai látványosságok listájára felkerülhetnének a senyera zászlók, amelyek az épületek homlokzatán, illetve a lakások erkélyén lobognak. Ezek a lobogók a katalán függetlenség jelképei, arany mezőben négy vörös pólya található. A lakosság egy részét ez cseppet sem zavarta, sok közintézmény homlokzatán szintén lobognak az ellenállás zászlajai. Azonban az ingatlantulajdonosok nem szimpatizálnak ezzel az ellenállással, a bérlőkkel levetetnék a lobogókat. Nem csoda, október végén újra megkezdődtek a tüntetések a katalán fővárosban.

A katalán függetlenségi botrány tovább folytatódott 2019-ben is. Miután a katalán elnök Brüsszelben maradt, és nem tért vissza Spanyolországba, a többi katalán vezető ellen pedig ítéletet hoztak. A legkomolyabb büntetést a katalán elnökhelyettes, Oriol Junqueras kapta, a többi vezető 9 évnyi szabadságvesztést kapott, 12 évre ítélték a volt katalán külügyminisztert, a munkaügyi minisztert, és 12 évig eltiltották a hivatali tisztség betöltését.

Az elítélt katalán vezetők. Forrás: AFP

Az ítélet nem maradt visszhang nélkül. Többségben diákok, körülbelül 25 ezren vonultak az utcára tiltakozva a katalán vezetők ellen hozott ítélet miatt, a hatóságok pedig mindent megtettek, hogy a tüntetést elnyomják. A lázadók a madridi ítéletet bosszúnak tartják az előző évi katalán függetlenség ellen. Blokád alá került a barcelonai reptér is, az El Prat, ahol a tüntetők ülősztrájkot hirdettek. Az egész megmozdulás a közösségi oldalokon kezdődött, „Demokrácia Cunami” jelszóval buzdítottak mindenkit, hogy tiltakozzanak az ítélet ellen és foglalják el a repülőtér T1-es terminálját. Csak érvényes jeggyel rendelkezőket engedték át az ellenőrzésen, és több járat is késve indult el a reptérről. A spanyol hatóságok más megmozdulásokról is jelentettek, szimpatizáló tüntetések alakultak ki; Gironiában, Lleidában, Tarranogában, illetve más kis lélekszámú katalán városban. A tiltakozás megbénította a közlekedést, egy órára szünetelt a metró és vasúti forgalom, és több mint 60 járatot törölni kellett. A demonstráció erőszakossá vált, a kivezényelt hatóságok különböző eszközök segítségével próbálták a tüntetőket megbénítani, tizenhárom embert a kellett tüntetők  ellátni kisebb sérülések miatt.

Ennél is nagyobb ellentüntés alakult ki október 16-án, amikor is erőszakba torkollott a demonstrálók békés tiltakozása. A kiindulási helyszín a spanyol nemzeti rendőrség székhelye volt, a Via Laeitana-nál. és nagyobb megmozdulások történtek Placa Urquinaona-nál. Több épületet, köztük a spanyol központi kormány képviseletének épületét kövekkel és petárdákkal dobálták meg, áttörték a rendőri kordonokat, kontraként könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak a rendőrök. Fekete füst lepte el a várost, a tüntetők szemeteskukákat, újságosbódékat gyújtottak fel, több ezren gyűltek össze az utcákon, skandálva a megmozdulás jelmondatát: „The streets will always be ours” vagyis az utcák mindig a miénk lesznek. Igazi csatahelyszínné vált a Via Laeitana. A következő napon általános sztrájkot hirdettek, azonban a helyzet annyira elfajult péntekre, hogy a Sagrada Familia bejáratát a tüntetők lezárták és 57 járatot töröltek a repülőtérről. A spanyol labdarugó szövetség bejelentette, hogy az El Classico, Barcelona – Real Madrid futballmeccset elhalasztották a zavargások és a nyughatatlan állapotok miatt. A tüntetők barikádokat építettek, a rendőrség könnygázat, gumilövedéket és vízágyút is bevetett, több mint 130 ember sérült meg és 35 embert kezeltek súlyosabb sérülésekkel, 107 rendőri jármű megsérült. A barcelonai tisztviselők a károkat körülbelül 2,7 millióra becsülik.

Eközben a Spanyolország legfelsőbb büntetőbírósága, az Audiencia Nacional bírója elrendelte a rendőrségnek, hogy állítsa le a függetlenség támogató szervezet, a Cunami Democràtic webhelyét és közösségi médiahálózatát , amely olyan alkalmazásokat használt, amelyek a tüntetéseket összehangolták. A volt katalán elnök nem hagyta tett nélkül a történteket, Carles Puigdemont pénteken átadta magát a belga igazságügyi hatóságoknak. Kiadási meghallgatását október 29-ére tervezték. Több olyan álhír is érkezett, hogy a szomszédos Franciaországból, Baszkföldről és Németországból többen is akarnak csatlakozni a tüntetésekhez. A spanyol hatóságok felkészülten várják az érkezőket.

Katalán tüntetők barikádok emelnek az utcákon. Forrás: El Pais

Az ítéletet meghozó spanyol bíróság elviekben független, de hatalmas a politikai és a társadalmi nyomás rajtuk. A katalánok Spanyolországon belül jelentős autonómiával rendelkeznek; saját parlamentjük; kormányuk; nyelvük is van. Ettől már csak Baszkföld kap nagyobb önállóságot, viszont ott sikerült mindkettő félnek egy kedvező kompromisszumot kötnie.

Az, hogy mi lesz Katalónia sorsa az egyelőre bizonytalan. Esetleg egy olyan kompromisszum születhetne, ahol mindkettő fél enged egy keveset a követeléseikből. Ha a katalánok lemondanának a függetlenségükről, a spanyol kormány tovább bővítené az autonómiát a feszültségek enyhítésére. Vagy egyszerűen húzzák az időt, megvárják, amíg lenyugszik a helyzet, és a katalán kormányzatban többségbe kerülnek azok a politikusok, akik ellenzik a függetlenséget, valamint a lakosság is “kifárad”.

Szerző: Németh Csenge

Technológia, kihívások

2019. 10. 01. – NATO nagykövetek és katonai vezetők tartottak megbeszélést a „felforgató technológiákról“ (Szilágyi Laura)

André Lanata tábornok, a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának vendéglátásával került megrendezésre a felforgató technológiák hatásairól szóló megbeszélés. Napjainkban ezen technológiák mélyen befolyásolják a Szövetségesek képességét alapvető feladataik ellátásában. Ha megértjük és beépítjük használatuk módjait eljárásainkba, az nagyban meghatározná jövőnk biztonságát.

A találkozóra a belgiumi Genvalban került sor a Szövetség döntéshozó képességei fejlesztésének érdekében, mely törekvés összhangban van a 2018-as brüsszeli csúcson meghatározottakkal, azaz a hírszerzési rendszer, a stratégiai tudatosság, valamint a tervezési és döntéshozatali eljárások erősítésével.

2019. 10. 04. – A NATO a fejlett technológia jövőjére összpontosít

A NATO tag- és partnerországokból érkezett kutatók megvitatták hogyan tudnának a fejlett technológiák elvezetni a modernizációhoz és innovációhoz. A rendezvényt a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságért Program szervezet meg Belgiumban. Több, mint 50 kutatót vontak be és 25 folyamatban lévő vagy lezárult projektet néztek át. A fejlett technológiák áthidalnak a Szövetség múltján, jelenén és jövőjén, főként a jövőbeli tendenciák meghatározásáról és a fenyegetések feltérképezéséről esett szó.

2019. 10. 14. – Az űr, mint a NATO védelem és elrettentés alapvetően szükséges eszköze (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Katonai Bizottságának 2019. október 14-ei ülésének fókuszában az űr kérdése állt, melynek jegyében John Raymond, az újra megalapított US Space Command parancsnoka tartott eligazítást.

Elsőként a NATO Katonai Bizottságának helyettes elnöke Scott Kindsvater altábornagy szólalt fel, aki kiemelte, hogy az űr kérdése a NATO politikájában előkelő helyet foglal el illetve ismertette az 2019 júniusában elfogadott első szövetségi űrpolitika jelentőségét. Hiszen az űrben lévő eszközök, az általuk biztosított összeköttetések behálózzák az emberek mindennapi életét, illetve ezeket az eszközöket már nem csak békés célokra lehet alkalmazni.

Ezt követően John Raymond vette át a szót, aki részletes tájékoztatást adott a NATO-ban jelenleg folyó tevékenységekről. A US Space Command parancsnoka hangsúlyozta, hogy a szervezetük célja a NATO űrbeli pozíciójának erősítése, ehhez első sorban szorosabb együttműködésre van szükség a szövetséges nemzetekkel és külső kereskedelmi cégekkel.

Scott Kindsvater altábornagy az ülést azzal a következtetéssel zárta le, miszerint a NATO nem kívánja militarizálni a világűrt, ami ettől függetlenül azonban fontos szerepet játszik az információk megosztásában, az interoperabilitás fokozásában, így védelme igenis kiemelt pozíciót kell hogy kapjon a NATO politikájában.

Partnerkapcsolatok

2019. 10. 09. – A NATO és Japán fokozza a kibervédelemről folytatott párbeszédet (Györgyi Dominika)

A NATO és Japán október második hetében megbeszéléseket folytatott a jelenlegi kiberfenyegetésekről és a jövőben várható fejlesztési intézkedésekről.

„A kiberfenyegetések egyre összetettebbé, kártékonyabbá és kényszerítőbbé válnak. Tartós és fejlődő természetük megköveteli, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk és megfelelően reagáljunk rájuk. Ebben a gyorsan változó környezetben a NATO-nak a szövetségesei, partnerországai és szervezetei alkotta egyedülálló hálózatára kell támaszkodnia”- nyilatkozta Christian Liflander, a NATO Főhadiszállás Kibervédelmi Intézetének vezetője. A tisztviselők megosztották egymással a NATO és Japán jelenlegi kibertámadások elleni erőfeszítéseivel kapcsolatos észrevételeiket. A figyelem középpontjába továbbá a normákon alapuló, kiszámítható és biztonságos kibertér került.

„Amint a japán új Nemzeti Védelmi Program-iránymutatásaiban szerepel, prioritást élvez a kibervédelmi képességünk megerősítése. Mivel a kibernetikus tér körüli kockázatok manapság egyre nagyobb kihívást jelentenek, hatékonyan együtt kell működnünk más, hasonló gondolkodású országokkal a kibertámadások elleni gyors és megfelelő intézkedések meghozatala érdekében és úgy hiszem, hogy a Japán-NATO együttműködés megerősítése a kibertérben hozzájárul ehhez.” – hangsúlyozta Kyosuke Matsumoto, a Japán Védelmi Minisztérium Stratégiai Tervezési Osztályának igazgatója.

A NATO számos partnerországgal együttműködik a nemzetközi biztonság előmozdítása érdekében, a kibervédelem tekintetében ez a közös értékeken és megközelítésen alapul.

A Tokióban tartott tárgyalásokat követően a NATO képviselői kapcsolatba léptek az egyetemekkel is. Liflander úr megnyitotta a CYDEF 2019 konferenciát, amelyet a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságáért Program finanszíroz, és amelynek célja a kibervédelem érdekeltjei közötti hatékony együttműködés, valamint az új technológiák kibervédelemben való eredményes felhasználása áll.

Konferenciák

2019. 10. 16. – Washington ad otthont a 2019. évi NATO Ipari Fórumnak (Németh Csenge)

Az Észak Atlanti Szerződés Szervezetének képességeinek tervezéséről és fejlesztéséről szóló eseményt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szponzorálta. A Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, André Lanata tábornok és a NATO Védelmi Beruházási Főtitkár helyettese, Camille Grand társszervezőkként segítették a főtitkár munkáját.

Ebben az évben a fórum további lehetőséget kínált a NATO 70. évfordulójának megünneplésére is, illetve megrendezésre került a decemberi londoni NATO-vezetők találkozójának döntéshozatal előtti ülése.

Az első napon négy szekció foglalkozott a döntéshozatalhoz hozzájáruló elemekkel: feladatszabás, információ gyűjtés és feldolgozás, siker kifejlesztése és kiterjesztése; adatfelhasználás; operatív tudatosság és előrejelzés; és az emberi döntéshozatal támogatása.

A második napon tartott plenáris ülésen a döntéshozatalt befolyásoló kialakuló tendenciákról és a változó információ elemzésről volt szó, amelyben a NATO jelenlegi geopolitikai biztonsági környezetében a NATO elrettentő képességének és védelmi helyzetének javítására irányuló ajánlásokkal foglalkoztak.

A NATO Ipari Fóruma a NATO nagyköveteinek és katonai képviselőinek, az Egyesült Államok fogadó nemzetének magas rangú képviselőinek, a NATO és az európai intézményeknek, a védelmi, biztonsági és kereskedelmi ipart képviselő vezérigazgatóknak és magas rangú vezetőknek, a kutatóközpontoknak és az egyetemeknek a hozzászólásaival került megrendezésre.

Az eseményre 2019. november 13–14-én, Washington DC-ben kerül sor. További információk a http://www.act.nato.int/industryforum oldalon találhatók.

2019. 10. 23. – NATO Főtitkár beszédet mondott a fegyverzetellenőrzésről szóló konferencián (Szilágyi Laura)

Jens Stoltenberg kiemelte a NATO erős és tartós elkötelezettségét a fegyverzetellenőrzés, a leszerelés és a non-proliferációs folyamatok mellett. Napjainkban ezeken a területeken sok nehézség adódik, az eddigi globális fegyverzetellenőrző rendszer omladozik. Mindez adódik Oroszország nemzetközi kötelezettségeket felrúgó magatartásából és az új szereplők és technológiák megjelenéséből.

Ahhoz, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is hatékonyan működhessen, szükség van ezen eljárásoknak a megváltozott környezethez alkalmazkodniuk. A Főtitkár négy területet emelt ki, melyeken megvalósulhatna az együttműködés a témában. Fontos egy non-proliferációs szerződés elfogadása, a nukleáris fegyverzetellenőrző rendszer fejlesztése, a Bécsi Dokumentum modernizálása, valamint új szabályok és szabványok felállítása.

A NATO-nak gondoskodnia kell róla, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is a kollektív biztonság  fenntartásának hatékony eszköze lesz.

2019. 10. 25. – Védelmi miniszterek előkészítették a londoni NATO-csúcstalálkozót (Kertai Zoltán Péter)

A Szövetség védelmi miniszterei két napos ülésezés után megágyaztak a londoni NATO csúcstalálkozónak. A tárgyalások témái közt szerepelt Észak-Szíria kérdése, a tehermegosztás harmonizálása, a NATO missziók és Afganisztán.

A szíriai helyzet kezelésére a Szövetség hangsúlyozta a politikai megoldás szükségességét, és kiemelte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen tett győzelem megőrzésének kulcsfontosságát. Német javaslat érkezett egy biztonsági zóna kialakításáról és a jelenlét növeléséről a térségben, amit a Főtitkár szívesen fogadott.

Mindemellett új eredményről számolt be Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár. A Szövetséges küldetéseket ellátó repülőgépek elsőbbségi légi irányításban részesülnek Európa-szerte. „Ezt nevezzük a Gyors Légi Mobilizálásnak” – mondta a Főtitkár.

Közösen az Európai Unióval, Finnországgal és Svédországgal a Szövetség a hibrid veszélyekre adható válaszokat is feltárta a nagyobb tűrőképesség érdekében. Megegyeztek a polgári telekommunikáció új követelményeiben. Ilyen például az átfogó kockázatelemzés, kibertámadások beazonosítása és veszélyek minimalizálása.

A költségmegosztás harmonizálásáról elmondható, hogy már 5. éve folyamatosan növekednek a védelmi kiadások az európai szövetségesek és Kanada költségvetéseiben. „ A következő év végére a szövetséges államok összesen 100 milliárd dollárt adnak hozzá a költségekhez, de még ennél is többet kell tennünk.” – jelezte a Főtitkár.

Afganisztán a fő témák között szerepelt a tárgyalásokon. Az afgán biztonsági erők továbbra is számíthatnak a támogatásra, és kiképzésre, hogy képesek legyenek fenntartani a békét és küzdeni a nemzetközi terrorizmus ellen. Továbbá a Szövetség elkötelezett a béketárgyalások folytatásában, azonban ehhez szükség lesz a tálibok kompromisszumkészségére.

Belső, szervezeti változások

2019. 10. 25. – Négy szövetséges fog össze egy regionális különleges erők parancsnokságért (Kertai Zoltán Péter)

Október 25-én a horvát, a szlovák, a szlovén és a magyar honvédelmi miniszterek egy közös egyetértési megállapodást írtak alá, amelyben egy magyar vezetés alatt álló Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság létrehozásáról tettek nyilatkozatot. A parancsnokság 2021 januárjára éri el kezdeti, és 2024 decemberére teljes működését. Az aláírás alkalmával a NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoana tábornok kiemelte – „Ahogyan a különleges műveleti erők egy sokoldalú eszközt képviselnek a modern konfliktusokban, ez az aláírási ünnepség egy fontos lépést tesz a régió különleges erőinek megerősítésében és növeli a Szövetségen belüli együttműködést és interoperabilitást.“

Szerzők: Györgyik Dominika, Haiszky Edina Júlianna, Kertai Zoltán Péter, Németh Csenge, Szilágyi Laura

Összeállította: Szilágyi Laura

Brexit

Október 14-én a királynő beszédével kezdődött meg a brit parlament új ülésszaka. II. Erzsébet beszédében felolvasta a kormány programját, amelynek fő prioritása a szigetország október 31-ei kiléptetése az Európai Unióból. Boris Johnson kormányfő a parlament megnyitása után el is utazott az Európai Tanács október 17-18-ai ülésére, ahol a kilépési megállapodás módosításáról fognak dönteni az uniós kormány- és államfők.

2019. október 17-én, intenzív tárgyalásokat követően, megállapodás született a az Egyesült Királyság és Európai Bizottság között. Az Európai Bizottság felvetette az Európai Tanácsnak, hogy hagyja jóvá elsősorban a módosított politikai nyilatkozatot, amely az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatrendszerét foglalja össze, valamint a módosított megállapodást, mely a kilépésről és az Észak-Írország, Írország helyzetről szóló jegyzőkönyvről is rendelkezik. Az EB felkérte az Európai Parlamentet, hogy adja egyetértését a megállapodáshoz.

Ezt követően az EU27-ek elfogadták módosított politikai nyilatkozatot és a kilépésről rendelkező megállapodás módosított változatát. Az Európai Tanács rendelkezései újabb lépést jelenthetnek a rendezett kilépés felé.

„Megszületett a megállapodás, így elkerülhetjük a káoszt, valamint a feszült légkör kialakulását az EU27-ek és az Egyesült Királyság között.” – Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Forrás: Business Insider

A brit parlament október 19-én szombatra hívott össze rendkívüli ülést, melyen az Európai Unióval újonnan letárgyalt kilépési megállapodásról vitáztak és szavaztak az alsóházi képviselők. Az ülés közben tízezrek tüntettek a parlament épülete előtt egy második brexit-népszavazást követelve. A képviselők végül a megállapodásról nem szavaztak, ugyanis egy olyan módosító indítványt került elfogadásra, amely biztosítaná, hogy a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához szükséges törvények menjenek át a törvényhozáson és utána fogadják el a megállapodás egészét. A képviselők ezzel kívánják elkerülni a rendezetlen kilépést. A döntés elhalasztása miatt azonban Boris Johnson kormányfőnek kérvényeznie kellett a halasztást az Európai Uniónál. A kormányfő ezt ígéretei ellenére megtette, ugyanis törvény kötelezte rá.

Október 21-én az Európai Unió Tanácsa elfogadta a kilépésről rendelkező megállapodás aláírásáról szóló határozatot, valamint az említett megállapodás megkötéséről szóló kiigazított tanácsi határozattervezetet, melyet, az elfogadást követően továbbítottak az Európai Parlamentnek, annak érdekében, hogy a Parlament is jóváhagyja. Erre írásbeli eljárás keretében kerül sor. Az EU27-ek felkérték az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy tegyék meg az szükséges lépéseket, annak érdekében hogy a megállapodás november 1-jén hatályba léphessen.

Október 22-én szavazott a brit parlament a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához benyújtott törvényjavaslat mellett szavazott, ami a későbbi esetleges elfogadásának első lépését jelentette. A javaslat megszavazásával először jött létre többség a egy brexit-megállapodás mögött. Azonban a kormányfő által javasolt három napos jogalkotási menetrendet elutasították, így biztossá tették, hogy a szigetország nem léphet ki október 31-én.

Október 29-én az Európai Tanács határozatot fogadott el az 50. cikk szerinti határidő meghosszabbításáról. A meghosszabbítás 2020. január 31-ig tart, annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között jöjjön létre a kilépés és a ratifikáció is le tudjon zajlani. A hosszabbítás során az Egyesült Királyság az EU teljes jogú tagjának tekintendő.

Boris Johnson előrehozott választásról szóló javaslatot nyújtott be a parlament alsóházának, miután nem sikerült elérnie az Unióból való kilépést október 31-ig. Az indítványt a vita után október 29-én fogadta el az alsóház, a következő két napban pedig a Lordok Háza és a királynő jóváhagyását is megkapta törvény. A parlamenti választások napját december 12-ére tűzték ki.

Szomszédságpolitika

Nyugat-Balkán

A vártakkal ellentétben az Európai Tanács októberi ülésén nem jelentették be a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával. Az Európai Tanács a 2020 májusában Zágrábban tartandó EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt vissza fog térni a bővítés kérdésére. Ezzel a lépéssel az uniós intézmények vezetői és a szakértők szerint is „történelmi hibát” követtek el a tagállamok vezetői. A csatlakozási folyamat megkezdéséhez egyhangú döntésre van szükség a tagállamok részéről és mivel Franciaország, Hollandia és Dánia megvétózták a döntést, így elhalasztásra kerül a téma.

Törökország

Az Európai Tanács október 17-18-ai ülése után kiadott közleményében ítéli el Törökország egyoldalú katonai fellépését Északkelet-Szíriában, „amely elfogadhatatlan emberi szenvedéseket okoz, aláássa az Iszlám Állam elleni küzdelmet és súlyos fenyegetést jelent Európa biztonságára”. Az Európai Tanács a török offenzíva október eleji megindulása óta többször  is felszólította Törökországot, hogy szüntesse be katonai fellépését, vonja ki haderőit és tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot.

Fehéroroszország

Miután a breszti kerületi bíróság halálos ítéletet szabott ki Viktar Serhil fehérorosz állampolgárra, az Európai Unió október 28-án nyilatkozatot adott ki melyben kiemeli, hogy a halálbüntetés embertelen és hatástalan büntetés, amelynek nincs visszatartó ereje. Az EU szóvivője a kivégzésekkel kapcsolatos moratórium bevezetését a halálbüntetés eltörléséhez vezető út első lépésének tartja.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint az Európa Tanács főtitkára közös nyilatkozatot tett közzé a halálbüntetés elleni világnap alkalmából október 10-én A nyilatkozat kijelenti, hogy  a halálbüntetés kegyetlen, embertelen és megalázó büntetés, amely ellentétes az élethez való joggal, és bosszút jelent, nem pedig az igazságosságot, és annak eltörlése hozzájárul az emberi méltóság fokozásához. Az EU és az Európa Tanács minden országot arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak a Kínzásellenes Globális szövetséghez, amely elkötelezi magát a kínzás és kivégzés során használt felszerelések kereskedelmének korlátozása mellett.

Ukrajna

Az EU kiadta harmadik éves jelentését, melyben listázza 62 kereskedelmi partnerrel végrehajtott 35 fő kereskedelmi szerződését. A lista szerint az EU és Ukrajna közötti kereskedelem 2017-2018 között 9%-kal növekedett, valamint Ukrajna exportjának 42%-a az EU-s piacokon kerül értékesítésre. A jelentés kiemeli, hogy Ukrajna több kérdésben folyamatosan halad előre a jogszabályok és tervezetek EU joghoz való közelítésében. A jelentés kritikaként fogalmazza meg, hogy az országban a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos jogszabályi környezet túl gyenge, valamint nem felel meg a nemzetközi normáknak, ezenkívül további egyeztetésre van szükség az ukrán jogszabályok és az uniós jogszabályok között, az állami támogatásokat érintő kérdésekben.

Azerbajdzsán

Az EU azerbajdzsáni nagykövetsége nyilatkozatot adott ki az országban történt tüntetésekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban elítélték a bakui tüntetések során  békés tüntetőkkel szembeni erőszakos rendőri fellépést, valamint felszólították a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a letartóztatott tüntetőket. Az EU megjegyezte, hogy a gyülekezés szabadsága alapvető emberi jog, és elvárják, hogy Azerbajdzsán biztosítsa annak teljes körű gyakorlását, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségeivel.

A nagykövetség október 31-én ismét nyilatkozatot adott ki, amelyben megcáfolja azokat a médiában megjelent vádakat amik szerint, Baku utcáit csatatérré szeretnék változtatni. A nyilatkozat kiemeli, hogy Azerbajdzsán az EU fontos partnere, a keleti partnerség résztvevője, valamint energetikai kérdésekben az EU stratégiai partnere.

Grúzia

A harmadik magas szintű EU – Grúzia stratégiai biztonsági párbeszédre október 25-én került sor az ország fővárosában, Tbilisziben. A felek ismét megvitatták az Abházia és a Tskhinvali / Dél-Oszétia grúz régióinak biztonsági és humanitárius helyzetét, ideértve az Oroszországgal kapcsolatos közelmúltbeli fejleményeket, és hangsúlyozta az EU által közvetített, 2008. augusztus 12-i tűzszüneti megállapodás végrehajtásának fontosságát. A párbeszédet Vakhtang Makharoblishvili, Grúzia első külügyminiszter-helyettese és Jean-Christophe Belliard, az Európai Külügyi Szolgálat helyettes főtitkára vezette. További megvitatott témák a hibrid fenyegetések, ideértve a stratégiai kommunikáció e tekintetben betöltött szerepét és az energiabiztonságot is. Mindkét fél elismerte Grúzia hozzájárulását az EU közös biztonság- és védelempolitikájához (KBVP), többek között az EU által vezetett válságkezelési műveletekben való részvétel révén, és feltárta az e területen folytatott együttműködés fokozásának lehetőségeit.

Örményország

Október 19-én az Örményországba delegált EU-küldöttség vezetõje, Andrea Wiktorin nagykövet részt vett az Állami Bevételek Bizottságának workshopján, amelyet az Örményország migráció és határellenõrzés támogatása (MIMBA) projekt. A workshop az Állami Bevétel Bizottság 2020-2024-es stratégiáját vitatta meg, illetve a stratégia kapcsolatát más ágazatokkal. Örményország miniszterelnöke, Nikol Pashinyan szintén részt vett az eseményen, és nyitóbeszédet tartott.

Október 30-án Andrea Wiktorin nagykövet találkozott a keleti partnerség civil társadalmi fórumának Örményország nemzeti platformjának tagjaival. Az ülésen a felek megvitatták a jövőbeni együttműködést, ideértve az EU és Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtását.

Moldova

Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője október 3-án látogatott Chișinău-ba, a moldáv fővárosba. Találkozott Igor Dodon elnökkel, Maia Sandu miniszterelnökkel, Nicu Popescu külügyi és európai integrációs miniszterrel, valamint Sandu kormányának más minisztereivel. Chișinăuban és Brüsszelben egyaránt hangsúlyozta a főképviselő asszony  az EU támogatását moldovai reform folyamatban, megerősítve, hogy kész további lépéseket tenni a kézzelfogható fejlődés és a kötelezettségvállalások folyamatos teljesítése tekintetében. Az EU eddig megkezdte a költségvetési támogatások kifizetését, számos finanszírozási megállapodást írt alá, magas szintű szakértelmet mozgósított a kormány számára, és a következő hetekben tervezi felszabadítani a makroszintű pénzügyi támogatás első részletét.

Forrás: Corporatedispatch.com

Az Európai Bizottság október 18-án jóváhagyta a költségvetési támogatás gyanánt 14,35 millió euró folyósítását, amelynek célja a Moldovai Köztársaság új kormánya által megkezdett reformok végrehajtása. Ez a támogatás segíteni fogja a rendőrségi reformot, a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelmet, az energia ágazat korszerűsítését valamint  a hatékonyabb és átláthatóbb államháztartási politikát. Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felelős biztos hozzátette: “A mai támogatási csomag bemutatja az EU elkötelezettségét a moldovai polgárok iránt, akik már régóta követelik az ilyen reformok végrehajtását.”

Az EU és a Moldovai Köztársaság szeptember 30-án tartotta az EU – Moldova társulási megállapodás alapján a Társulási Tanács ötödik ülését. A találkozót követően az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini köszönetet mondott Moldovai miniszterelnöknek, Maia Sandunak. A főképviselő asszony beszédében kiemelte az EU-Moldáv kapcsolatok mélységét, valamint a találkozó sikerességét. Mogherini szerint az EU-nak az országnak nyújtott támogatása „továbbra is a reform előrehaladásától függ”.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa meghosszabbította 2020. október 16-ig a vegyi fegyverek terjedését és használatát korlátozó uniós intézkedések hatályát. A szankciók kilenc személyre – akik közül 5 a szír konfliktusban vállalt szerepe miatt, míg 4 a salisburyi merénylet kapcsán – és egy szervezetre vonatkoznak. A jegyzékbe vett szervezet ellen vagyoni eszközök befagyasztása, míg a személyek esetében vagyoni eszközeik befagyasztása valamint az EU.-ba való beutazás tilalma maradt továbbra is érvényben. A szankciókkal az Európai Unió célja a vegyi fegyverek proliferációjának meggátolása, ezzel támogatva a vegyi fegyverek elleni globális fellépést és a nemzetközi biztonság javulását.

Nicaragua

A Tanács a nicaraguai belpolitikai helyzetre válaszul célzott korlátozó intézkedésekre vonatkozó keretrendszert fogadott el, amely biztosítja az olyan szervezetek és személyek szankcionálását, akik kapcsolatba hozhatók az emberi jogok megsértésével, a demokrácia és jogállam leépítésével, valamint a civil társadalom és demokratikus ellenzék elnyomásával. A korlátozással sújtott szervezetek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, míg a természetes személyek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, illetve az EU-ba történő beutazás tilalma lép életbe. Az Európai Unió felszólítja továbbá Nicaragua kormányát és valamennyi részes felet a mielőbbi konstruktív, érdemi nemzeti párbeszédre, különös tekintettel egy új, a nemzetközi standardnak megfelelő választási reform meghozatala céljából, amely elősegítené a közintézményekkel szemben támasztott bizalom visszanyerését az országban.

Összeállította: Berkes Rudolf