Biztonságpolitika.hu

Regionális politika – Japán

2020. május 26-án Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videó értekezletet tartott Japán miniszterelnökével, Shinzo Abé-val. A megbeszélés fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés, illetve a gazdasági visszaesés következményeinek elhárítása voltak. A felek kifejezték elkötelezettségüket a járvány elleni védekezésben való mélyreható együttműködés irányában, különösképpen a vírus elleni vakcina kifejlesztésének és a szegényebb országok egészségügyi rendszereinek támogatásának ügyében. A járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében a vezetők egyetértettek abban, hogy a kereskedelmi láncoknak nyitottnak kell maradniuk, hogy sehol ne szenvedjenek hiányt a legfontosabb termékekből (például orvosi eszközök, mezőgazdasági termékek, nyersanyagok). Ezen kívül a tárgyaló felek bejelentése alapján a jövőben jelentősen bővül a tudományos és technológiai kutatási együttműködés az EU tagországai és Japán között.

Az EU vezetői és Japán miniszterelnöke kifejezték nagyfokú hajlandóságukat az EU-Japán stratégiai együttműködés további folytatására, beleértve a különböző nemzetközi fórumokat is. Emellett a regionális biztonság kérdésköre is felmerült: a felek növelni fogják együttműködésüket az egyes regionális konfliktusok nemzetközi jogi alapon való megoldására.

Abe Sindzó japán miniszterelnök sajtóértekezlete a tokiói kormányfői rezidencián 2020. május 4-én. Itt bejelentette, hogy május 31-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot.
(Forrás: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

Brexit

Az Európai Unió és Nagy-Britannia között az elmúlt hetekben tovább folytatódtak a hosszas tárgyalások, szakértők szerint kevés eredménnyel ahhoz képest, hogy a kiszabott átmeneti időszak lejár június végén. Michel Barnier, az EU Európai Bizottság főtárgyalója sem hiszi, azt hogy a felek sikeresen meg tudnak egyezni a hónap végére, elmondása szerint nagyon távol vannak a politikai nyilatkozatban leírt célok megvalósításától. A helyzetet nehezíti az is, hogy mind az Unió, mind a brit fél ragaszkodik saját érdekeihez, abból pedig nagyon keveset hajlandóak engedni. Azt is érdemes szem előtt tekinteni, hogy az eredeti tervek szerint október végéig meg kell születnie a megállapodásnak, annak érdekében, hogy lezárható legyen az év végéig tartó átmeneti időszak, mely brit kilépést követte. Az Unió emellett nyitottan áll az időszak esetleges meghosszabbítására, Boris Johnson azonban kijelentette, hogy a britek ezt biztosan nem fogják kérvényezni. Véleményét fenntartja, annak ellenére is, hogy a tárgyalások az eredeti tervhez képest nagy lemaradást mutatnak.

Thierry Meeus, a brüsszeli Mini Európa szabadtéri makettpark vezérigazgatója mutatja az Európai Unió és Nagy-Britannia határát jelző táblát a park területén 2020. május 19-én, a tavaszi újranyitást követően. Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. A távozás pillanatában 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a jövőbeni Háromoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.
(Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Szankciós politika

Kibertér

A Covid-19 válság alatt tapasztalt megnövekedett kibertámadásokra tekintettel a Tanács egy évvel meghosszabbította az Európai Uniót és annak tagállamait célzó kibertámadások elleni korlátozó intézkedések keretét. A szankciós politika eredményeként az EU. képes lesz továbbra is hatékonyan fellépni olyan nemzetközi szervezetekkel, illetve harmadik államokkal szemben, amelyek fenyegetést jelentenek a Közös Kül- és Biztonságpolitika célkitűzéseire a kibertérben. A korlátozó intézkedések eredményeként az Unió elrettentést gyakorol a külső támadásokkal szemben, valamint reagál az ellene irányuló tevékenységekre. A szankciós keret hatálya alá eső személyekkel és szervezetekkel szemben vagyoni eszközök befagyasztását, és az EU.-ba való beutazási tilalmat rendeltek el, valamint uniós személyeknek és szervezetnek tilos a jegyzékbe vett személyek és szervezetek számára pénzeszközt folyósítani.

Nicaragua

Joseph Borell főképviselő nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki a Nicaraguában zajló emberi jogok megsértése nyomán. A biztonsági és kormányerők továbbra is erőszakos fellépést gyakorolnak a kormány politikai ellenfeleivel, újságírókkal, tüntetőkkel, társadalmi szervezetekkel szemben, így csorbítva a demokrácia alapvető értékeit. A jogállamiság megsértése következtében a Tanács újabb hat főt vett fel a szankciós jegyzékébe, akikkel szemben vagyoni eszközök befagyasztását, valamint beutazási tilalmat rendelt el. Az EU. továbbra is elkötelezett a nicaraguai válság megoldásában, különösen a jelenlegi járványhelyzetre tekintettel, amelyet csak széleskörű nemzetközi összefogás útján lehet megoldani.

Szíria

Az EU. 2021. június 1-ig meghosszabbította az szíriai rezsimmel szembeni korlátozó intézkedéseit. A szankciók hatálya alá esik az olajimport tilalma, befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank uniós pénzeszközeinek befagyasztása, valamint exportkorlátozás olyan technológiák és eszközökre, amelyek alkalmasak a belső elnyomás további fenntartására. A jegyzékben jelenleg 273 természetes személy és 70 szervezet esik a korlátozások alá.

Szomszédságpolitika

Az Európai Unió Tanácsa május 20-án határozatot fogadott el, amely szerint  legfeljebb 3 milliárd euró makroszintű pénzügyi támogatást nyújt a tíz bővítési és szomszédsági partner számára annak érdekében, hogy megbirkózzanak a COVID-19 járvány által generált gazdasági válsággal.  A pénzügyi támogatás kedvező feltételekkel nyújtott kölcsönök formájában valósul meg. A támogatásokból a Keleti Partnerség, és a Nyugat Balkán országai mellett részesedik Tunézia és Jordánia is. Az Unió nyújtotta támogatás és a Nemzetközi Valutaalap segítségével az országok képesek lehetnek megfékezni a Covid-19 járvány társadalmi és gazdasági hatásait.

Az Európai Bizottság 122 millió eurót mozgósított a Horizont 2020 kutatási és innovációs programjából a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kutatások finanszírozására.  A bejelentés hozzátartozik az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által 2020. május 4-én bejelentett 1,4 milliárdos hozzájáruláshoz a Coronavirus Global Response kezdeményezéshez.

Fehéroroszország

Az Európai Unió Tanácsa május 28-án két határozatot fogadott el a vízumkönnyítési megállapodás és a visszafogadási megállapodás megkötéséről Fehéroroszországgal. A bevezetett rendelkezések megkönnyítik az uniós állampolgárok Fehéroroszországba utazását, és a belarusz állampolgárok belépését az Unió területére. Emellett a döntések értelmében jelentős könnyítések történtek a vízumszerzési eljárásokkal kapcsolatban is. A megállapodás biztosítja az emberi jogok és a nemzetközi eszközökből fakadó egyéb kötelezettségek teljes tiszteletben tartását.

Moldova

Május 4-én Josep Borrell, az EU  kül- és biztonságpolitikai főképviselője telefonos megbeszélést folytatott  a Moldovai Köztársaság külügyminiszterével  Oleg Țulea-val. A megbeszélés során a főképviselő kijelentette, hogy az Európai Unió támogatja a Moldovai Köztársaságot a Covid 19 járvány elleni védekezésben, illetve a járvány társadalmi és gazdasági hatásainak kezelésében. Ezzel kapcsolatban a főképviselő kiemelte az Európai Unió által Moldovának nyújtott támogatásokat, amelyek segítségével az ország képes lehet mérsékelni a járvány hatásait.

 

 

A héten / jövőhéten fontos mérföldkő következik be a Közel-Kelet modern történetében, amikor – a nemzetközi tiltakozás ellenére – az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu ígéretének megfelelően Izrael annektálja a Jordán-folyó völgyét és egyéb zsidó telepeket Ciszjordánia területén. Noha a területek jelenleg is izraeli katonai megszállás és adott részei izraeli igazgatás alatt állnak, valamint a megszállt területek annexiója nem ismeretlen eszköz és jelenség az izraeli biztonság- és védelempolitikában, a július eleji döntés alapvető mérföldkövet jelent a palesztin-izraeli konfliktusban. Az alábbiakban áttekintem a döntéshez vezető legfontosabb folyamatokat és azok hátterét, amelyek magyarázatot adhatnak a XXI. században ritkán tapasztalt egyoldalú határmódosításokra, továbbá áttekintem a lépés lehetséges következményeit és kockázatait.

A modern Izrael létrejötte és a telepesmozgalom fejlődése

A modernkori Izrael története a XIX. és a XX. század fordulójától számítható, amikor nacionalizmus terjedésének és az antiszemitizmus erősödésének következtében létrejött a politikai cionizmus jelensége Theodor Herzl munkásságának köszönhetően. A cionista mozgalom hatására megkezdődött a zsidó diaszpóra földvásárlása és bevándorlása az első világháború végéig az Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztina vilajet, majd brit mandátum területén, különösen a két világháború között. Ez több esetben etnikai villongásokba torkolló feszültségekkel járt a helyi arab lakossággal, ami előrevetítette a későbbi konfliktusokat. A második világháború és Holokauszt tragédiája után tovább nőtt a bevándorlás mértéke, a tartomány pedig gyakorlatilag polgárháborúba süllyedt az arab és zsidó lakosság, valamint a brit erők között. A sikertelen ENSZ rendezési kísérletet követően Dávid Ben-Gúrión 1948-ban kikiáltotta Izrael Államot, amelyet sikeresen megvédett a környező arab államokkal szemben, ezzel kezdetét vette az arab-izraeli konfliktus, amelyet több konvencionális államközi háború és eltérő intenzitású válságok jellemeztek. A függetlenségi háborút követően az etnikai villongások és a kitelepítések következtében a zsidó ellenőrzés alatt álló területeken élő arab lakosságnak el kellett hagyni lakhelyüket, ezzel kezdetét vette a „Nakba”, azaz a katasztrófa, amely az akkor többszázezres elűzött arab közösség elűzését jelenti. A palesztin arab menekültek kérdése azóta is megoldatlan, hiszen Izrael elutasítja a menekültek visszatéréshez való jogát. Ennek egyik főbb oka, hogy az ENSZ vonatkozó szerve, az UNRWA menekültként definiálja az elűzött arabok leszármazottait is, számuk így 5 millió köré tehető, akik reintegrálása rendkívül nagy kihívás lenne a közel 9 milliós Izrael számára – ha lenne ezirányú törekvés.

Az 1967-es hatnapos háború fontos mérföldkőnek tekinthető az arab-izraeli konfliktusban, jelentősége a függetlenségi háborúhoz mérhető. A háborúban Izrael totális vereséget mért a környező arab államokra és jelentősen megnövelte a területét, elfoglalva és egyesítve (de facto csupán, hiszen a nemzetközi jog nem ismeri el az egyoldalú határmódosításokat) a lélektanilag kiemelt fontosságú Jeruzsálemet, valamint olyan stratégiai területeket mint a Golán-fennsík, Ciszjordánia, a Gázai-övezet és a Sínai-félsziget, ezzel számottevően csökkentve az ország földrajzi jellegzetességéből fakadó hadászati mélységének hiányát. Ekkoriban azonban az elfoglalt területekre elsősorban a béketárgyalások során használható eszközként, semmint célként tekintett a politikai vezetés, ez volt a „területet a békéért” elv, amely megvalósulása az 1978-ban a Camp David-ben megkötött egyiptomi-izraeli békekötésben volt tetten érhető.

A hatnapos háború mérföldkő jellegét legfőképpen az adja, hogy a katonai sikerhez köthető a modern telepesmozgalom kialakulása. A háborút követően eufórikus hangulat uralkodott az izraeli társadalomban, hiszen ellenőrzésük alá került a judaizmus legfőbb szakrális központja, a Templom-hegy, amelyen egykor a zsidó vallás szentélyei, az első és második Templom álltak. Ez felerősítette a vallási cionista mozgalmakat, amelyek szorgalmazták az elfoglalt területek zsidók által benépesítését. Kezdetben az izraeli kormány csupán korlátozottan engedélyezte a telepek létrehozását, elsősorban katonai megfontolások alapján, stratégiai jelentőségű területeken a megszállás biztosítására. A társadalmi nyomás (pl. a Gush Emunim vallási cionista mozgalom) és az 1977-es jobboldali politikai fordulat hatására azonban az izraeli politikai vezetés a telepesmozgalom aktív és nyílt támogatásába kezdett, tovább élezve ezzel a feszültséget a megszállt területek arab lakosságának körében.

Az arab-izraeli konfliktus fokozatosan transzformálódott át a szűkebb értelmezésű palesztin-izraeli konfliktussá, a konvencionális államközi háborúk helyét átvették a lázadások (intifádák), valamit a terrorizmus. A konfliktus feloldására a kilencvenes években megindult az oslói békefolyamat, amely kialakította a napjainkig meghatározó palesztin entitás jellegzetességeinek alapját. Ciszjordániát három részre osztották: az „A” zóna a legkisebb kiterjedésű, amely teljes mértékben a létrehozott Palesztin Hatóság politikai és biztonsági ellenőrzése alatt áll. A „B” zónában a Hatóság gyakorolja a politikai ellenőrzést, a biztonsági feladatokat azonban az izraeli szervek látják el. A „C” zóna, amely magában foglalja például a Jordán-folyó völgyét is, pedig izraeli katonai igazgatás alatt áll, a Palesztin Hatóság nem gyakorol autoritást.

Ciszjordánia megszállási övezeteinek felosztása. (Forrás: VOX / BBC)

A békefolyamat azonban nem érintette a Ciszjordániában található zsidó telepek kérdéskörét. A telepesmozgalom fokozatosan az izraeli politikai élet középpontjába került, a telepesek pedig egyre nagyobb hatással rendelkeztek az izraeli belpolitikára, amely hangsúlyosabban jobbra tolódott a kétezres évek végére.

Napjainkra hozzávetőlegesen több mint 600.000 telepes található 131 hivatalosan elismert, valamint nagyjából 100 hivatalosan nem támogatott, de hallgatólagosan elismert telepen a „zöld-vonalon”, azaz az 1967-es tűzszüneti vonalon túl Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén. A telepesmozgalom az izraeli külkapcsolatokat és biztonságpolitikát alapvetően meghatározó dinamikává vált. Nincsen számottevő politikai erő Izraelben, amelyik negatívan viszonyulna a telepekhez, a telepesek lobbi és érdekérvényesítő ereje pedig rendkívül megerősödött, miután több vezetőjük befolyásos politikai szerepköröket tölt be.

A megszállt területek jelentősége Izrael számára

Számos objektív oka van annak, hogy Ciszjordánia – a Golán-fennsíkhoz hasonlóan, és a Gázai-övezettel ellentétben – nem vált „alku” tárgyává a palesztin-izraeli békefolyamatban és az izraeli politikai vezetés határozottan ragaszkodik az izraeli ellenőrzés fenntartásához a megszállt területek felett.

Az első szempontot a védelmi megfontolások határozzák meg. Ahogyan már említettem, Izrael területe nem rendelkezik hadászati mélységgel, egy konvencionális háborúban gyakorlatilag nincs hova visszavonulni. Különösen kelet-nyugat irányban kitett az ország, hiszen ha az 1967-es tűzszüneti vonalat vesszük alapul, akkor az ország magterülete (Tel-Aviv – Haifa – Jeruzsálem háromszög) védtelennek tekinthető, hiszen közvetlenül a „zöld-vonal” mellett helyezkedik el egy földrajzilag keskeny sávban. A Ciszjordánia feletti katonai ellenőrzés lehetőséget teremt arra, hogy egy keleti irányú fenyegetést a magterületektől relatív (a lehetőségekhez képest) távol kezeljenek. További hadászati előnyt jelent Ciszjordánia hegységekkel rendelkező domborzata, amely védelmet biztosít az izraeli síkvidékek számára. Különösen fontos – az Izrael által egységes fővárosnak tekintett – Jeruzsálem védelme, hiszen Kelet-Jeruzsálem, valamint a környező területek („Nagy-Jeruzsálem”) feletti ellenőrzés elveszítésével Nyugat-Jeruzsálem rendkívül sebezhetővé válna.

Noha alapvetően Izraelre jelenleg egyetlen ország, Irán jelent konvencionális fenyegetést, amellyel nincsen közvetlen határkapcsolata, Jordániával pedig békét kötött és kiegyensúlyozott partneri viszonnyal rendelkezik, a közel-keleti regionális biztonsági komplexum társadalmi és politikai instabilitásából fakadóan nem lehet kizárni egy keleti irányú konvencionális katonai fenyegetés megjelenését, mint amit például az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet jelentett a „fénykorában”. Éppen ezért Izrael szempontjából rendkívül fontos, hogy teljes katonai ellenőrzéssel rendelkezzen a hajdani Palesztina tartomány keleti határai felett.

A katonai szempontok mellett fontos kitérni a megszállt területek gazdasági jelentőségére. A megszállás és a telepesmozgalom lehetőséget teremt arra, hogy Izrael kiaknázza Ciszjordánia erőforrásait, például a bányavidékeit, de fontos az új mezőgazdasági területek kialakítása is. Mindezeknél azonban sokkal fontosabb a vízforrásokhoz való hozzáférés. Az izraeli nemzetgazdaság és az életkörülmények biztosításához létfontosságúak a Jordán-folyó vízhozama és a környező további vízgyűjtő területek. A vízkérdés összetettségét és kritikusságát jelzi, hogy az oslói békefolyamat során sem sikerült megfelelő, konszenzusos megoldást találni rá, a Palesztin Hatóság a ciszjordániai vízkészletek alig ötödén gyakorol csak kontrollt.

A Jordán-folyó völgyének vízforrásai. (Forrás: Palestinian Academic Society for the Study of International Affairs – PASSIA)

Tekintettel arra, hogy a vallás milyen meghatározó szerepet játszik a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikájában, nem elhanyagolható a területek lélektani jelentősége sem. Kelet-Jeruzsálemben található a Templom-hegy, azon belül pedig a Siratófal, amely a szentélyek pusztulása óta a judaizmus központi szakrális helye, de a megszállt területeken található Hebron is, amely a zsidó vallás második legfontosabb városa Jeruzsálem után. Az ezen területek feletti ellenőrzés kiemelt jelentőséggel bír az izraeli társadalom számára, amely a demográfiai tendenciák következtében egyre inkább vallásossá válik, ez pedig meghatározza az izraeli politikai erők hozzáállását is a megszállt területekhez.

Az utolsó kiemelt szempontot pedig maguk a telepesek jelentik. Amikor Aríél Sárón 2005-ben felszámolta az izraeli jelenlétet a Gázai-övezetben, 9.000 telepest kellett kitelepítenie. Ezzel szemben Ciszjordánia területén többszázezer zsidó él, akik adott esetben ellenállhatnának egy esetleges kitelepítési kísérletnek. Egy erre való kísérlet mind politikai, mind pedig kommunikációs szempontból katasztrófának bizonyulna, ennek a valószínűsége azonban rendkívül alacsony, szinte elhanyagolható, tekintettel a telepesek befolyására az izraeli belpolitikában.

Az annexió időzítésének háttere

Az annexió bejelentését és ütemezett végrehajtását alapvetően két körülmény határozta meg, a Trump-adminisztráció külpolitikája, valamint az izraeli belpolitika elmúlt időszaka.

Noha az Egyesült Államok és Izrael Állam kapcsolatát alapvetően a szoros stratégiai partnerség határozta meg, Donald Trump elnöksége alatt különösen megerősödött az amerikai támogatás Izrael irányába, többek között az elnök tanácsadója és veje, a zsidó származású Jared Kushner hatására. A Trump-adminisztráció több alkalommal is tanúbizonyságát tette Izrael feltétel nélküli támogatásának, például Jeruzsálem fővárosként való de facto elismerésével (de jure a Kongresszus 1995-ben hozott egy törvényt Jeruzsálem fővárosként való elismeréséről és a nagykövetség áthelyezéséről, azonban a törvény lehetővé tette, hogy nemzetbiztonsági okokból az adott elnök hat hónappal elhalassza a végrehajtást, amelyet 2018-ig minden elnök megtett) vagy a Golán-fennsík annexiójának elismerésével.

A leendő Izrael Állam és Palesztina felépítése Donald Trump béketerve szerint. (Forrás: CJNEWS)

Éppen ezért a közvélemény rendkívül kíváncsian várta a Donald Trump által „évszázad megállapodásának” értékelt aktuális amerikai béketervet, amelyet 2020. január 28-án jelentett be az izraeli miniszterelnök jelenlétében. A terv, noha formálisan fenntartja a kétállami preferenciát, szakított az egyik legalapvetőbb rendezőelvvel, az 1967-es tűzszüneti vonalhoz való visszatéréssel. A tervben foglaltak szerint Izrael annektálná a Jordán-völgyét, valamint a legnagyobb telepeit. Kompenzációként a palesztinok is kapnának a Negev-sivatagban új földterületeket, kisebb korrigálásokat hajtanának végre a „zöld-vonal” mentén, valamint hozzáférést szereznének Haifa kikötőjéhez. Ezzel a leendő palesztin állam egy, izolált autóutakkal közvetett módon összekötött enklávékból entitássá válna, amelyet a kritikusok a dél-afrikai „bantusztánok” rendszeréhez hasonlítottak. Ráadásul Palesztina továbbra sem lenne teljesen független: az izraeli biztonsági erők mindaddig kontrollal bírhatnának a palesztin területek felett, ameddig a palesztin vezetés nem tudja maximálisan biztosítani, hogy nem jelent fenyegetést Izraelre. A béketervet a palesztin fél és az arab közösség határozottan elutasította, azonban az, mint nyilvánosan vállalt amerikai támogató álláspont, megfelelő legitimációt jelenthetett az izraeli miniszterelnök számára az annexió végrehajtásához.

Az izraeli belpolitika rendkívül viharos volt az utóbbi években. 2019-ben és 2020-ban összesen három parlamenti választást kellett tartani, amelyből mindegyik patthelyzettel zárult és egyik meghatározó politikai erő sem tudott kormányt alakítani. Mindeközben Benjamin Netanjahu ügyvezető miniszterelnöknek súlyos korrupciós vádakkal kellett szembenéznie. A kampány során Benjamin Netanjahu népszerűségének növelése érdekében többször is megerősítette, hogy győzelme esetén annektálni fogja a Jordán-folyó völgyét, valamint a nagyobb izraeli telepeket. Amikor idén áprilisban sikerült megállapodni a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, Benjamin Gantzcal egy egységkormány létrehozásában, Netanjahu jelezte, hogy továbbra is fenntartja az ígéretét a területek annektálására vonatkozólag, majd pedig céldátumként megjelölte a július elsejét.

Lehetséges következmények és kockázatok

A lépésnek minden távon megvannak a valószínűsíthető negatív következményei Izraelre nézve. Rövidtávon biztosan számolni kell a palesztin lakosság ellenállásával Ciszjordánia területén, esetleg egy újabb intifáda kirobbanásával. A ciszjordániai feszültségek mellett nagy esély van arra, hogy a gázai Hamász katonai szárnya is támadásokat fog végrehajtani Izraellel szemben, de számolni kell a lehetséges rakétatámadásaival is amennyiben Izrael erejét leköti a „kétfrontos” küzdelem a palesztinokkal szemben, tekintettel az utóbbi időszakban felhalmozott jelentős készleteikre. Az bizonyos, hogy a palesztin-izraeli békefolyamat és együttműködés keretei kiüresednek majd az annektálást követően és – ha egyáltalán lesz rá középtávon hajlandóság – az alapoktól kezdve kell majd újraépíteni.

Középtávon Izrael külkapcsolatai és társadalmi-politikai struktúrája szenvedheti meg leginkább az annektálást. Az utóbbi időszakban kifejezetten pozitív tendenciákat lehetett megfigyelni az arab-izraeli kapcsolatokban, különösen az öböl-menti monarchiák tekintetében, de nagyon fontos Izrael biztonságának szempontjából az Egyiptommal és Jordániával fennálló együttműködés. A status quo felszámolása Izrael részéről töréshez vezethet az általános arab-izraeli viszonylatban, de a két speciális helyzetben lévő állammal is romolhatnak a formális kapcsolatok az arab és iszlám társadalmi nyomás miatt, ahogyan azt a nyilatkozatokból is érzékelhetjük. A Törökországgal való eleve terhelt viszony (napjainkban a kelet-mediterrániumi energiahordozók feletti ellenőrzés jelentős feszültséget okoz a két ország között, de fontos megemlíteni a 2010-es Mavi Marmara incidenst is, amikor izraeli különleges erők 6 török állampolgárt öltek meg a segélyhajó feltartóztatása során) is minden bizonnyal tovább fog súlyosbodni.

Tovább romolhat az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek viszonya Izraellel, fennáll a lehetősége az elszigetelődésnek és a nemzetközi szankcióknak is. Középtávon az Egyesült Államokkal való viszonyt is megterhelheti az annexió, hiszen az amerikai váltógazdaság kezdve is egy másik adminisztrációval kell együttműködnie az izraeli vezetésnek. Ahogyan az az Obama-adminisztráció alatt tapasztalható volt, egyre kevésbé érinthetetlen az amerikai-izraeli stratégiai kapcsolat. Amennyiben a külkapcsolatok tendenciái erősen romlani fognak, az izraeli politikai vezetésnek választania kell majd, hogy hátrébb lépnek és feladják az annektált területek egy részét, esetleg valamilyen más kompromisszumot tárgyalnak le, vagy vállalják az elszigetelődés kockázatát.

A területek annektálása kapcsán az alapvető társadalmi-politikai kérdést az jelenti, hogy milyen jogi szabályozás fog vonatkozni a területeken élő palesztinokra. Izrael Állam lakosságának jelenleg is negyede arab (kisebb mértékben beduin és drúz) származású, akiket a zsidó lakossággal azonos jogok illetnek meg. A leendő annektált területek palesztin lakossága kapcsán egy súlyos dilemma áll fenn: Izrael a zsidó vagy demokratikus jellegét adja fel? Azaz biztosít egyenlő jogokat az ott élő palesztinoknak is, ezzel azonban megerősítve az izraeli arab/palesztin politikai erőket, vagy ellenkező esetben nyíltan másodrendű lakosságként fogja kezelni őket, ezzel egyértelműen feladva a demokratikus jellegét az országnak? Benjamin Netanjahu miniszterelnök a második választ adta erre kérdésre, mikor kifejtette, hogy az annektált területek lakossága nem kap majd izraeli állampolgárságot, ezen falvak és települések (mint például Jerikó) területenkívüliséget fognak élvezni. Ez azonban diszkreditálhatja Izraelt a nemzetközi közösségben és felerősítheti az Izraellel ellenséges államok és csoportok kritikáját.

Továbbá állampolgársággal vagy anélkül, de az izraeli fennhatóság alá kerülő palesztin lakosság elégedetlensége és feszültsége súlyos belbiztonsági kockázatot jelenthet, és számításba kell venni az „ellenhatást” is, azaz a szélsőséges zsidó csoportok várható tevékenységét és a politikai befolyásuk növekedését is, amely még inkább jobbra tolhatja az izraeli politikai rendszert, megnehezítve ezzel a konfliktus feloldását és elhúzódó, mély válságba taszítva az országot.

Összefoglalás

Ciszjordánia, azon belül pedig Jordán-folyó völgye kiemelt katonai, gazdasági és társadalmi jelentőséggel bír Izrael számára, a megszállt területek feladásának nem volt realitása, különös tekintettel az ott élő többszázezres nagyságrendű zsidó telepesekre. A status quo további fenntartásával egy relatív stabil és kiszámítható környezet jött volna létre a régióban, kiszámítható kockázatokkal Izrael számára, a biztonsági garanciák és a gazdasági erőforrások feletti ellenőrzés megtartásával. Az annektálással azonban egy sokkal kiszámíthatatlanabb és kockázatosabb környezet jön létre, amely alapjaiban változtathatja meg Izrael számára a belbiztonsági és külkapcsolati rendszerét. Noha a védelmi és nemzetbiztonsági képességeire való tekintettel a „tüneti kezelését” ezen problémáknak el tudja végezni rövidtávon az ország vezetése, a lehetséges belbiztonsági és külkapcsolati problémák feloldása túlmutat a jelenlegi egységkormány ciklusán. Bár az annektálás bejelentése súlyos politikai veszteséggel járna, annak bekövetkezése olyan kényszerpályára helyezheti Izraelt, amelyből nagyon nehéz lesz kitörnie.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Lektorálta: Nagyné Prof. Dr. habil. Rózsa Erzsébet

A 2020-as évet sokan az új lehetőségek kezdetének tekintették. A januártól egyre globálisabbá váló, és mindmáig jelen lévő – valamint egyre nagyobb mértéket öltő – koronavírus azonban csak gyarapította a jelenkorunkat formáló kihívások listáját. Több helyen egyenesen válsághoz is vezetett. Nincs ez másképp a Föld legszegényebb, illetve politikai, gazdasági és társadalmi szempontból leginstabilabb államainak egy részét magában foglaló Kelet-afrikai régióban sem. Csakhogy az itt élőknek nem csupán a vírus miatt kialakult helyzet és szigorító intézkedések miatt kell aggódniuk. Létezik egy, még a koronavírus előtt felbukkanó jelenség is, mely attól független eredetű, de azzal szorosan összekapcsolódva teszi tönkre a lakosság életét: ez a nyolcadik csapás, azaz a sáskajárás.

 

A kezdetek és a terjedés

Először is érdemes megjegyezni, hogy maga a sáskajárás mindig is Afrika szerves részét képezte. A múltbeli és jelenlegi történések között azonban több különbség is fellelhető: míg régebben egy-egy sáskajárás igen hosszú ideig is tarthatott, manapság ez maximum néhány évet ölel fel. Előbbire jó példaként szolgálhatnak az 1950-es és ’60-as évek, amikoris 13 évig pusztítottak a sivatagi vándorsáskák, míg utóbbi esetén gondoljunk a 2003-as Nyugat-afrikai esetre, amelynek megfékezésére – ilyen értelemben – „csupán” két évre volt szükség. Ugyanakkor korábban csak az év egy bizonyos szakaszában jelentek meg tömegesen sáskák egy adott, jól lehatárolható helyen, mely elősegítette megfigyelésüket és szabályozásaikat. Manapság ellenben generációk óta nem látott mennyiségben vannak jelen, útvonaluk (egyelőre) kiszámíthatatlan. Az éghajlatváltozás által kiváltott, eddig nem tapasztalt időjárási jelenségek ezen felül ellehetetlenítik az egyes sáskainváziók előrejelzéseit. Előrejelzések hiányában pedig nehéz bármit is tenni ellenük.

Az ábra az Indiai-óceán felszínének egy-egy keleti és nyugati pontja közötti hőmérséklet különbséget mutatja (Forrás: BBC/ Australia’s Bureau of Meteorology)

2018 májusában egy héten belül két ciklon (Sagar és Mekunu) is végigsöpört az Arab-félsziget déli részén elterülő Rub’ al-Khali (Empty Quarter) elnevezésű sivatagon, szokatlanul intenzív esőzéseket okozva. Utóbbi konkrétan annyi csapadékot hozott (24 órán belül az éves átlag kétszeresét), hogy a világ legnagyobb homoksivatagját ideiglenesen kisebb tavak százai lepték el. Ugyanezen év októberében a Luban nevet kapó vihar nyomán fellépő esőzések szintén hasonló méreteket öltöttek. Ezek egyrészt óriási károkat okoztak, másrészt viszont hatással is voltak a helyi gazdaságra. Ami mindebből a témát illetően lényeges az az, hogy – egyes feltételezések szerint – a nedves és meleg környék az idei sáskajárás bölcsőéül szolgálhatott. Mivel gyakorlatilag nem él senki a környéken, így nem is tudták időben észlelni a fenyegetést. A következő hónapokban a sáskák megjelentek Iránban és az indiai-pakisztáni határvonal mentén is csakúgy, mint Jemen lakott területein. Utóbbiban, mivelhogy a polgárháború lekötötte az embereket, a megelőző és ellenőrző intézkedésekre lényegében nem került sor. Így 2019 nyarára a sivatagi vándorsáskák száma meghaladta az egy évvel korábbinak a nyolcezerszeresét. Ezt követően, átrepülvén az Ádeni-öblöt elérték Afrika Szarvát, így is, ahol további hónapokat töltöttek. Még ugyanezen év októberében az indiai-óceáni dipólus 60 éve nem tapasztalt rendkívüli pozitív fázisának (+2 °C) eredményeként rég nem látott mértékű esőzések kezdődtek Kelet-Afrikában, mely csúcspontját decemberben érte el a Pawan elnevezésű ciklon kíséretében. Több százan meghaltak és mintegy 2.8 millió embert érintett hátrányosan e kivételes időjárási jelenség. Azt már meg sem kell említeni, hogy a helyenként 300%-os többletcsapadék mennyire kedvező hatással volt a vándorsáskák szaporodására. December végén a rovarrajok megjelentek Kenyában, januárban Dzsibutiban illetve Eritreában, február elején pedig már Ugandában és Tanzániában is jelentős számban éltek. Keleten a következő hetekben elérték Indiát is, 26 éve nem látott pusztítást végezve. Jelenleg 21 állam küzd a rovarok ellen.

A Rub’ al-Khali sivatag 2018 május 29-én, az esőzések után (Forrás: Lauren Dauphin/ NASA Earth Observatory) Az ábrán Kelet-Afrika csapadékanomáliája látható 2019 októberében és novemberében (Forrás: FEWS NET/ Climate Hazards Center/ BBC)

 

A koronavírus és a sáskajárás kapcsolata

Szakértők szerint Kelet-Afrikában már magának a koronavírusnak is katasztrofális következményei lehetnek. Sok helyen az egészségügyi rendszer igen alacsony színvonalat képvisel, számos szegényebb és zsúfolt területen pedig a szigorítások és a távolságtartás betartása is elképzelhetetlen. A koronavírussal fertőzöttek számának és a sáskarajok méretének növekedésével párhuzamosan több százmillió ember kényszerül szembenézni az elmúlt hónapok két legnagyobb csapásával egyidőben. S bár két teljesen különböző jelenségről van szó, mégis, számos hasonlatosság fellelhető közöttük. Először is, amennyiben a számukra kedvező feltételek rendelkezésre állnak, úgy rendkívül gyorsan, hatványozottan képesek szaporodni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sáskák három hónap alatt húszszor, hat hónap után négyszázszor, kilenc hónap elteltével pedig már nyolcezerszer annyian lesznek, mint ugyanennyi idővel korábban. Arányaiban véve ehhez hasonló értékeket produkál a koronavírus is. Mindemellett mindkettő több hullámban megy végbe, melyet a vírus esetében még csak elméletben ismerünk, a sáskajárás azonban már a harmadik generációjának végét járja, hamarosan pedig a legújabb és az eddigieknél várhatóan jóval pusztítóbb generáció fog kifejlődni. Kelet-Afrika vonatkozásában elmondható az is, hogy míg a sáskák magára az élelmiszerre, termésre jelentenek veszélyt, addig a vírus az ellátási láncot teszi tönkre.

A felső ábrán a sáskajárással különböző mértékben érintett államok, míg az alsón ugyanezen államok vonatkozásában a bejelentett koronavírusos fertőzöttek száma figyelhető meg, 2020. május 28. (Forrás: FAO/ John Hopkins University & Medicine)

A sáskajárás és hatásai

Ami a számokat illeti: egy négyzetkilométernyi területen akár 150 millió sáska is előfordulhat, melyek egy nap alatt . Amennyiben 100 km2 -nyi sávot veszünk alapul – merthogy ekkora is lehet kiterjedésük – úgy a sáskaraj 24 óra alatt annyi termést megeszik, amennyi 3.5 millió ember számára egy teljes évre elegendő lenne. Áprilisban csak Kelet-Afrikában a sáskarajok összesen 4000 km2 területet tettek ki, mely nagyságában még Etiópia legnagyobb tavát (Tana-tó, 3600 km2) is felülmúlja. Az évtizedeken át polgárháborútól sújtotta Szomáliában a sáskajárást tekintve 25 éve nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Arányaiban véve eddig őt érintette a legnagyobb mértékben a pusztítás, ugyanis a sáskajárás hatására fellépő terméshiány legalább 3.5 millió ember életét befolyásolja közvetlenül. Ez a népesség 23%-át jelenti, melynek nagyrésze gyerek.  Kenyában, a térség gazdasági hatalmában az előző évek szárazságaival ellentétben idén februártól egészen májusig esőzések voltak – egyes helyeken több ezer embert kellett evakuálni az áradások következtében –, mely nemcsak a mezőgazdaságnak, de a rovarok elterjedésének is kedvezett. Így 70 év után először bukkant fel tömegesen sivatagi vándorsáska az országban, mely ellen természetesen így nem is voltak képesek egyből cselekedni. Mire az országnak rendelkezésére álltak a szükséges eszközök, addigra már hússzor akkora volt a sáskapopuláció. S hogy ez mit is jelent az ország biztonságára nézve a valóságban? Azt, hogy a vándorsáskák 24 óra alatt képesek annyi termést elfogyasztani, mint amennyit az összlakosság (51 millió fő) fogyasztana két nap alatt.

A képen a 2020-as februári, első tömeges sáskahullám pusztításait és lehetséges szaporodási helyeit láthatjuk (Forrás: FAO Locust)

Etiópia finoman kifejezve is óriási nehézségekkel kell, hogy szembenézzen idén. Az országot mindig is fenyegette az éhínség, gondoljunk csak az 1984/1985-ös évre, amikor közel 1 millió etióp halt éhen. Csupán a legfontosabbak azok közül a kihívások közül, amelyekkel az államnak idén szembe kell néznie: koronavírus, kolera-járvány, etnikumok küzdelmei és az ebből adódó 2.6 millió menekült segítése, valamint 1 millió olyan menekült eltartása, akik a szomszédos, válságos régiókból (Szudán, Dél-Szudán, Szomália) érkeztek. No és persze a sáskajárás, mely részben innen terjedt el, s melynek folytán május elejéig 200 000 hektár termőföld, 356 286 tonna gabona és 1.3 millió hektár legelő pusztult el. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint Etiópiában már legalább 1 millió embert érint közvetlenül a veszteség, akik most éhezésre vannak ítélve. Azon nyolc afrikai állam tekintetében, ahol a sáskajárás vonatkozásában a legkritikusabb a helyzet, az éhínséggel sújtottak száma 25 millió főre tehető. További 5 millió, három hónapra vetítve összességében pedig már 43 millió ember lehet veszélyben, ha nem sikerül elejét venni rövid időn belül a rovarok szaporodásának. Márpedig eddig eléggé elszomorítóak az adatok: a rovarirtást – Afrika egészét nézve –mindössze a sáskarajokkal érintett területek egynegyedén sikerült elvégezni. Más szóval kifejezve: a sáskák négyszer olyan gyorsan szaporodnak, mint az államok aktivitási kapacitásai. Mindemellett az idei sáskajárás és koronavírus kettőssége hosszútávra megpecsételi az itt élők jelentős részének a sorsát, hiszen az elpusztított termés és a nyomukban elpusztuló állatállomány pótlását szinte senki nem engedheti meg magának. A tét tehát igen nagy: ha nem sikerül a közeljövőben úrrá lenni a helyzeten, úgy a régió a történetének legsúlyosabb éhínségével állhat majd szemben. Ez pedig emberek tízmillióinak meneküléséhez, és az egyébként is érzékeny államok belső konfliktusainak fokozódásához vezethet.

Az ábrán a sáskák szaporodásának és a mindenkori ellenőrzött területek értékei láthatóak km2 –ben kifejezve (Forrás: FAO Locust Hub/ DW)

A helyzetet csak rontja, hogy a vizsgált területek már a sáskák és a COVID–19 megjelenése előtt is súlyos élelmiszergondokkal küzdöttek. Ennek legfőbb okozójaként tágabb értelemben az éghajlatváltozás, konkrétabban pedig az annak hatására az utóbbi évtizedre jellemző, egyre szélsőségesebb időjárása tekinthető. Az elmúlt egy év kivételével igen kevés csapadék esett a régióban, mely szárazságot, a talaj minőségének romlását, elsivatagosodást, végeredményben pedig éhínséget idézett elő. Kenyában 2.7 millió, Szomáliában 2.9 millió, Etiópiában 5.6 millió ember nem jut elég élelemhez a környezetükben hirtelen bekövetkező változások közvetlen következményeként. S bár azt lehetne hinni, hogy az elmúlt hónapok igen nagymértékű esőzései enyhítették a fennálló problémát, azok jellegüknél fogva csak még több kárt okoztak.

Az élelmiszergondokkal küzdő államok közül négy, nevezetesen Etiópia, Szudán, Dél-Szudán és Jemen azon 10 országok közé tartoznak, amelyek az elmúlt évet tekintve a legnagyobb mértékű élelmiszerválsággal néznek szembe. Ezen felül a világon az élelmiszerhiánnyal legsúlyosabban érintett 35 állam között szerepel mindazon 21 ország, amelyeket a sáskajárás közvetlenül érint. Komoly gondot okoznak azon szegény régiók lakosai is, akik minden nap szembesülnek a halálos betegségekkel, legyen az kolera, sárgaláz vagy bármi más, hiszen a koronavírus számukra csupán egy járvány a sok közül. Nagy részük nem is tartja be az intézkedések során hozott szigorításokat, hiszen azzal tulajdonképpen csak a napi megélhetésüket lehetetlenítenék el: Kelet-Afrikában ugyanis országtól függően a lakosság 30-60%-ának keresete nem éri el a napi 1.9 dollárt, azaz a Világbank által megadott szegénységi küszöb értékét. A régióban végzett közvélemény-kutatások alapján azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az itt élők számottevő része sem a vírusról, sem az ellene való védekezés módjáról nem kaptak elegendő információt.     Mindemellett a COVID–19 következtében a régió államaira együttesen vált jellemzővé a bércsökkentés és a munkából való elbocsátás, valamint a határok lezárása miatt fellépő élelmiszerár növekedés is. Normális körülmények között a sáskák szaporodási helyéről szóló lakossági beszámolók az információszerzés egy fontos alappillérét képeznék, amely forrásokra azonban a korlátozások bevezetésével a kormányok többé már nem támaszkodhatnak. További nehézségeket okoznak, és a földről történő rovarirtást lényegében megvalósíthatatlanná teszik azok az intézkedések, amelyeket a vírus során hatályba léptetettek, hiszen a külföldről érkező rovarirtó szerek nem jutnak át a határokon, önállóan pedig a térség államai képtelenek előállítani elegendő mennyiségű méreganyagot. Ennek jó példájául szolgálhat, hogy a FAO Kelet-afrikai kontingense még mindig várja azon rovarirtó szállítmányt, melynek március 17-én kellett volna megérkeznie Indiából. De ugyanez a helyzet Marokkó, Hollandia és Japán esetében is, akik a határok lezárásának eredményeként kénytelenek voltak felfüggeszteni szállító tevékenységüket. Ha viszont nincs sáskairtás, úgy várhatóan a június közepére kifejlődő új generáció szabadon pusztíthatja majd az ekkorra érő termést. Amennyiben pedig nem lesz termés júniusban, az több tízmillió ember életére lesz hatással. Kenyában már arról beszélnek, hogy egyes területeken a termés 100%-a is odaveszhet e hónap folyamán.

Mind a FAO, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – amelyek hivatalosan is illetékesek a koronavírus és a sáskajárás kezelésében – azon dolgoznak, hogy felkutassák a gócpontokat, azoknak méreteit meghatározzák, nyomon kövessék a kór és a sáskák járását, valamint kiderítsék ezeknek a ránk és környezetünkre gyakorolt hatásait. Mivel a rajok igen gyorsan képesek mozogni, mozgásuk előre történő pontos megjósolása pedig jóformán nem lehetséges, így a rovarirtással mindenekelőtt ideiglenes szabályozást szeretnének elérni a sáskák vonatkozásában mindaddig, amíg a júniusi-júliusi déli szelek és a száraz évszak Északra nem tereli őket, ahol végül élelem és nedvesség hiányában megtizedelődnének.  Feladatuk azonban több akadályba is ütközik: egyrészről vannak olyan területek, ahova nem engedik be őket az adott állam hatóságai, így a rovarok számának pontos megállapítása voltaképpen lehetetlen. Másrészről pedig a már említett koronavírus miatt bevezetett korlátozások is megnehezítik a nemzetközi segítségnyújtást.  Megfigyelhető tehát – mintegy paradoxont kiváltva – hogy a sáskák elleni hatékony fellépés megkövetelné a regionális (és a nemzetközi szervezeteken keresztül természetesen a globális) együttműködést, a koronavírust ellenben épp az ideiglenes elzárkózás tudja visszaszorítani. A kormányoknak dönteniük kellett, hogy melyik utat válasszák, teret engedve a másik jelenség elterjedésének. Azok pedig – közvetett nemzetközi nyomásra – a határok lezárása és a mozgások korlátozása, azaz a rovarirtás elleni tevékenységek csökkentése mellett határoztak. Erre egy élő példa: Kenyában a kijárási korlátozások következtében csupán korlátozott idő jut az ellenőrző műveletek kivitelezésére. A légi ellenőrzés előtt pedig a FAO által megbízott külföldi pilótáknak két hetes karanténba kell vonulniuk.

Ami a közeljövőt illeti, Kelet-Afrikában, különös tekintettel Kenyára, Szudánra, Dél-Szudánra, Etiópiára és Szomáliára, előreláthatólag új, fiatal, a negyedik generációt képviselő vándorsáskák fognak majd pusztítani egészen július végéig, melynek az előbb felsorolt akadályok miatt katasztrofális humanitárius következményei lesznek. Hasonló a helyzet India és Pakisztán vonatkozásában is, ahol 1993 óta nem tapasztaltak ehhez hasonló sáskajárást. Most, az egyébként igen megosztott álláspontokat képviselő felek kénytelenek együttműködni egymással. Várható lesz továbbá, hogy az óvintézkedések ellenére a sáskaraj megjelenik majd a Száhel-övezet nyugatibb részén fekvő államokban is.

 

Megoldási lehetőségek, eddigi eredmények

S hogy mit is lehetne tenni? Elméletben az lenne a megfelelő, ha a koronavírust és a sáskajárást érintő nemzeti és külpolitikai kérdéseket, az azokra hozott politikákat az érintett kormányok egyensúlyba tudnák hozni. Ehhez azonban a nemzetközi közösség segítségére is szükségük lenne. Hátrány, hogy a gyakorlatban ez csak hónapok, évek múltán lenne megvalósítható attól függően, hogy a koronavírus terjedése milyen irányokat vesz a közeljövőben. 2003-ban Nyugat-Afrikában, a legutóbbi sáskajárás alkalmával például két évbe telt, mire teljesen sikerült legyőzni azt. Ez 450 millió dollárba került, a terméskiesés pedig 2.5 milliárd dollár értékű volt. És akkor még sehol nem volt a koronavírus. Visszafogott becslések szerint Kelet-Afrikában a mostani károk pénzben kifejezve már 8.5 milliárd dollárra rúgnak.

A sáskák rovarirtóval történő pusztításának módszere és fajtái (Forrás: BBC)

Ezen felül további megoldási lehetőségként szolgálhatnak a különböző, sáskajárás-ellenes műveletekhez gyűjtött adományok is. Ezen műveletekre a FAO május végéig 130 millió dollárt fordított, mely összeget jelentősen, 311 millió dollár értékben meg szeretné növelni. Ezzel képesek lennének segítséget nyújtani nemcsak Kelet-Afrikában, de Iránban, Pakisztánban és Nyugat-Afrikában is. Pozitívumként említhető, hogy a Világbank májusban mintegy 500 millió dollárt mozgósított avégett, hogy segítse azon országokat, melyek ki vannak téve a sáskajárásnak. Ebből jelentős rész jutna a mezőgazdaság újjáépítésére, valamint az egyes jószágokba történő befektetésekre. Kenya nemrég 43 millió dollárt kapott a rovarok elleni küzdelemhez, s azóta újult erővel igyekszik azok búvóhelyeinek felkutatására. A FAO a „Desert Locust Response Plan” nevű programjának keretein belül eleddig 531 000 hektárnyi területet tisztított meg Kelet-Afrikában, 309 000 liter hagyományos (elsősorban klórozott szénhidrogén) és 4700 kilogramm bio-rovarirtószer felhasználásával, melynek szórását 12 légi jármű is segítette. Ezzel 720 000 tonna gabonát mentettek meg, amely 5 millió ember éves megélhetésével egyenlő. Szomália kormánya ezen kívül hat darab, sáskairtásra kiemelten alkalmas gépkocsit kapott az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezettől május végén annak érdekében, hogy a földi ellenőrző műveleteit hatékonyabban tudja végezni. De arra is találhatunk példát, hogy az emberek segítettek egymásnak a termény beszedésében, illetőleg saját élelmiszerüket felosztották az éhezők között.

Pihenő sáskák után kutatva, Kenyában (Forrás: Georgina Smith/ BBC)

A leghatékonyabb módszernek természetesen még mindig a sáskák tömeges, méreggel történő lefújása számít. Ez azonban egyrészt igen környezetszennyező tud lenni (bár egyre jobban elterjedt a bio-pesticide alkalmazása), másrészt nem szünteti meg teljesen a problémát. A leghatásosabb az lenne, ha ismereteinket ezen rovarokról bővíteni tudnánk, különös tekintettel a vándorlásukat érintő kérdéseket.

 

A válság után

A témát érintő legégetőbb és egyben legelgondolkodtatóbb kérdés megválaszolása azonban még mindig várat magára: hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az ideihez hasonló sáskajárás ne következzen be újra? Mert ha azt vesszük figyelembe, hogy elterjedésüknek az éghajlatváltozás következtében fellépő, egyre gyakoribb és egyre szélsőségesebb ciklonok kedveznek, akkor nem elegendő kipusztítani őket a rájuk szórt méreganyagokkal, mert az csak igen rövid távú megoldásként szolgálhat. Egyes előrejelzések szerint például, amennyiben a kibocsátások a jövőben jelentősen nem változnak, úgy a már korábban is említett Indiai-óceán dipólusának példátlanul pozitív fázisainak átlagos előfordulása 17.3 évről 6.3. évre csökkenhet. Ez az óceán nyugati partjainál egyre több árvízhez és heves esőzéshez, míg keleti részén mérhetetlen szárazságokhoz vezethet (mint tapasztaltuk azt tavaly Ausztrália esetében is). Ezen problémák olyan megoldásokat kívánnának, melyeknek esetleges sikeréhez elengedhetetlen lenne a nemzetközi közösség valamennyi tagjának a klímaváltozáshoz való pozitív és belátó hozzáállása. Bár elméletben ez úgy-ahogy megvan, a gyakorlatban még mindig az érdekek dominálnak, így a közeljövőben bizonyosan hallhatunk még hasonló sáskajárásokról, azok pusztításairól.

Írta: Tóth Milán

2019 decembere óta feszültség övezi Montenegróban az ortodox egyházat. Egy elfogadott törvényjavaslat értelmében az országban listáznia kell a szerbiai központú egyháznak minden vagyontárgyát (beleértve az ingóságait és ingatlanjait is), mely 1918, avagy Montenegró a Szerb-Horvát-Szlovén (később Jugoszláv) Királyságba olvasztása előtt is tulajdonát képezte. Köszönhetően a törvénynek komoly az aggodalom, hogy az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat is elveszthet. Egyesek szerint a Nyugat-barát podgoricai kormány ezzel próbálja háttérbe szorítani Szerbiát, mások szerint ugyanakkor Montenegró szocialista vezetése ki akarja rabolni az egyházat.

Nem most kezdődött ugyanakkor az összetűzés az ortodox egyház kapcsán Belgrád és Podgorica között. 2019 júniusában nyújtotta be az egyházi vagyonról szóló törvénytervezetet a montenegrói kormánypárt, a Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), melynek értelmében minden olyan vallási tárgy és hely, mely a kérészéletű, független Montenegrói Királyság (1910-1918) tulajdonát képezte, vissza kell, hogy kerüljön Podgoricához, még akkor is, ha a jugoszláv vezetők a Szerb Ortodox Egyháznak ajándékozták. A törvénytervezet kapcsán a feszültségek sosem látott méreteket öltöttek a két ország egyébként békésnek mondható viszonyában. A szerb média azzal vádolta a montenegrói kormányt, hogy megfosztja az egyházat értékeitől, Aleksandar Vucic elnök a két ország közötti kapcsolat jövőbeli romlásáról beszélt, míg Irinej szerb ortodox pártiárka egyenesen Milo Dukanovic montenegrói elnök kiátkozásával fenyegetőzött.

Montenegró 2006. május 21-én vált függetlenné. Az ország melynek 600 ezres lakossága – főként ortodox keresztények – népszavazás segítségével döntött úgy, hogy kiválna a Jugoszlávia utódállamaként szolgáló, 2003-ban létrejött Szerbia és Montenegró Államközösségből, mely egy laza konföderáció volt. A függetlenségre azért volt szüksége Montenegró lakosságának, mert az Európai Unió az állam európai integrációját a teljes önállósághoz kötötte. Az országot függetlensége elnyerése óta a jelenleg is regnáló kormánypárt tartja irányítása alatt, Európa 20. leggazdagabb politikusa, Milo Dukanovic vezetésével. Míg Montenegró 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz, illetve jelenleg is folyamatosan zajlanak az uniós integrációs tárgyalások, jellemző kritika Podgoricával szemben, hogy még mindig jelentős az oroszbarát Belgrád befolyása az országban. Vélhetően ezen kijelentés ellen kívánt fellépni Dukanovic pártja az egyházi törvénnyel. Erre már csak onnan is könnyű következtetni, hogy a DPS által használt retorikában jellemzően előforduló elem volt az egyház Belgrád-pártiságának kritikája.

A montenegrói szerb ortodox klérus is az utcára vonult az új vallásszabadságról szóló törvény ellen tiltakozni (Forrás: Vatican News)

Ezzel párhuzamosan felszínre került egy komoly egyházi vita is, ugyanis nem a szerb az egyetlen ortodox egyház Montenegróban. Míg a Montenegrói-tengermelléki Érsekség (MCP) a Szerb Ortodox Egyház részét képezi, sokan átpártolhattak a hívők közül az egyelőre még nem kanonizált, 1993-ban alapított (egyesek szerint újraalapított) Montenegrói Ortodox Egyházhoz (CPC), ugyanis a szerbre, mint „megszálló hatalom egyházaként” tekintenek. Érdemes is szót ejtenünk az ortodox egyház működéséről. Szemben a római katolikus egyházzal, ahol a pápa a „földi elöljáró” és egységes hierarchia szerint működik a rendszer felépítése, az ortodox egyház nem rendelkezik egy egyértelmű, központi hálózattal. A 300 millió fővel rendelkező ortodox egyházban önálló, alapvetően egymás mellé rendezett egyházak működnek. Ilyenek az autokefál egyházak, melyekből összesen 15 van (legfontosabbak: konstantinápolyi, orosz, szerb, bolgár, görög), az autonóm, vagy félig önálló egyházak, melyek pl. az orosz alá sorolva működnek (mint a kínai, a moldáv vagy a lett) és végül az önállóságra törekvő, de valamilyen okból – legyen az politikai vagy egyházpolitikai – el nem ismertek (pl. macedón, montenegrói, török, ukrán). A CPC ráadásul egyelőre még templomokkal sem rendelkezik, mely összekötve a Szerb Ortodox Egyház félelmével, hogy ingatlanokat vesz el tőlük Podgorica, igen árulkodó információ. Dukanovic-éknak ugyanakkor teljesen ellentétes elképzelése van a montenegrói egyházi ingatlanok történetével kapcsolatban. Szerintük az 1918-ban megszálló Szerb Ortodox Egyház elkobozta a montenegrói testvéregyház vagyonát, majd eltörölte őket.

A montenegrói kormány döntési folyamatát folyamatosan utcai tüntetések és parlamenti zavargások kísérték. December 26-án azért kellett megszakítani a parlamenti ülést, mert az ellenzéki Demokratikus Front (DF) képviselői üvegekkel, poharakkal, sőt könnygázzal támadták meg a kormánypárti képviselőket. A támadást kiváltó közvetlen ok a Szerb Ortodox Egyház által benyújtott módosítási javaslatok leszavazása volt. A rendzavarást követően a DF teljes frakcióját előállította a rendőrség, és 15 napra eltiltották őket parlamenti munkájuktól, mely jelentős kérdéseket vet fel a demokratikus elvek alkalmazását illetően. December 29-től egyre intenzívebbé vált Podgorica utcáin a kormányellenes, egyházpárti tüntetés, amikor is a szerb ortodox vezetők arra kérték híveiket, hogy gyülekezzenek össze templomaikban és imáikkal mutassák ki támogatásukat irányukba. Az imákat követően jelentős tüntetések törtek ki országszerte. A gócpont a főváros volt: itt a tüntetők még a reptérre tartó utat is lezárták, megbénítva ezzel Podgoricát. A belügyminisztérium közvetlenül a Szerb Ortodox Egyházat tette felelőssé a demonstrációkért. Közleményük szerint az egyház rendbontásra szólította fel az embereket.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a podgoricai szerb ortodox Krisztus Feltámadása katedrális előtt tiltakozásképpen (Forrás: ORTHOCHRISTIAN)

December végén a Velencei Bizottság is kifogásolta a törvényt, ugyanis nem előzte meg társadalmi konzultáció. A bizottság jelentése következtében január 1-jén már több ezren vonultak Montenegró utcáira tiltakozásképpen. A tüntetésekhez az orosz külügyminisztérium is csatlakozott. Ők úgy fogalmaztak, „a jogszabály célja a szerb egyház elüldözése Montenegróból”. Podgorica elítélte Moszkva kijelentéseit. Ők úgy értékelték ezt, mint Oroszország beavatkozása egy független NATO-állam belügyeibe. Január elején számos összetűzés alakult ki az egyháztörvénynek köszönhetően Szerbia és Montenegró között. Január 2-án egy szerbiai kosárlabda mérkőzést követően szurkolók felgyújtották a montenegrói nagykövetség zászlóját, valamint Vucic szerb elnök bejelentette, hogy az ortodox karácsonyt magánemberként Montenegróban fogja tölteni (ám végül Irinej pátriárka javaslatára letett ezen tervéről). A feszültségeik odáig nőttek, hogy se Belgrád, se Podgorica nagykövete nem volt hajlandó átvenni a másik ország tiltakozó jegyzékét. A törvényt, melyet január 8-án végül megszavazott az országgyűlés a Velencei Bizottság javaslatai mentén tárgyalandó az összes montenegrói vallási felekezet képviselőit meghívták, még az iszlám és a katolikus egyház fejeit is, ám amikor a függetlenedni kívánó Montenegrói Ortodox Egyház megbízottjai beléptek az ülésterembe, az ellenzéki politikusok kivonultak.

Sokak szerint Montenegróban éppen egy egyházszakadásnak lehetünk szemtanúi. Sokan párhuzamot vonnak a montenegrói és az ukrajnai események közt, ahol a háborúnak köszönhetően a Moszkva-hű és az elszakadni vágyó egyházi képviselők közti feszültség növekedett meg. Az akkor regnáló ukrán elnök, Petro Poroshenko ráadásul kijelentette, hogy támogatná az Ukrán Ortodox Egyház elszakadását az orosztól. Ezen párhuzamba állítást igazolja, hogy az ortodox karácsonykor a két montenegrói egyház ünneplőit kordonokkal kellett elválasztania a rendőrségnek, hogy ne alakuljon ki konfliktus. Amfilohije püspök, a szerb egyház feje eközben úgy fogalmazott podgoricai beszédében, hogy „bár a politikusok azt mondják, hogy Montenegró örökkévaló, valójában csak Isten, a vallás és az egyház az, az ellenük irányuló támadás pedig az állam alapjait rengeti meg”.

Január 19-én végül életbe lépett a hivatalosan „vallásszabadságról szóló törvény”, melyet heves tiltakozások kísértek Belgrádban is Montenegró mellett. Amfilohije metropolita segítségével többezren gyűltek össze Montenegró belgrádi nagykövetsége előtt, hogy a törvény ellen tiltakozzanak. A tüntetések a Moszkvához hű ukrán ortodox egyház feje, Onufrij metropolita is részt vett, ezzel is nemzetközi vizekre terelve a konfliktust. Februárban végül találkozott egymással Dusko Markovic miniszterelnök és Amfilohije metropolita. A két vezető abban állapodott meg, hogy egy átfogó áttekintést hajtanak végre az egyházi törvényen, hátha így létre tudnak hozni egy közös megoldást.

Újabb löketet adtak a konfliktusnak a koronavírus miatt bevezetett montenegrói óvintézkedések, amiket megszegett Amfilohije metropolita. Az egyházfő Andrija Milosevic, a Demokratikus Front politikusa társaságában vett részt Vlado Jovicevic történész temetésén. Mind a metropolita, mind az ellenzéki politikus ellen vádat emelt az ügyész a törvények megsértése miatt. Érdekes módon Vladimir Bozovic szerb nagykövet is büntetésre számíthat amiatt, hogy részt vett ugyanezen a temetésen, ám ő Szerbiától. Amfilohije már második alkalommal került ezáltal a figyelem középpontjába az óvintézkedések be nem tartása miatt, ugyanis április 12-én imát tartott a podgoricai Zlatica kolostor romjainál. Míg a kormány álláspontja az, hogy ők csak igyekeztek betartatni a járvány miatt hozott intézkedéseket, addig Amifohije ezt a személye ellen irányuló támadásnak minősítette.

Május 13-án végül a rendőrségnek hét szerb ortodox papot is elő kellett állítania, mert a tiltás ellenére misét tartottak Niksic városában. A misék az Ostrogi Szent Vazul ünnepe miatt lettek megtartva. A papok akár fejenként 12 év börtönbüntetést is kaphatnak. A letartóztatások miatt mind Vucic elnök, mind Irinej pátriárka aggodalmát fejezte ki. „Az a tény, hogy a vallási törvényt az emberek bevonása nélkül alkották meg és hívták életre, valamint, hogy jelenleg papokat tartóztatnak le, mind arra utal, hogy a montenegrói Szerb Ortodox Egyház tagjait üldöztetik” – fogalmaztak közösen tett hivatalos nyilatkozatukban. A letartóztatások kapcsán erőszakba torkoló tüntetések zajlottak a kötelező karantén ellenére Pljevljában, Niksicben, Budvában, Beranéban és Podgoricában is. Az összecsapásokban 26 rendőr és 32 civil is megsebesült. Montenegró ráadásul választásokra készül, melyek októberben lesznek megtartva. Boris Raonic, a Civil Összefogás nevű civilszervezet munkatársa a Vijesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi helyzet kifejezetten veszélyes: „Egy záruló választási kampány és egy társadalmi válság mellett a feszültségek egy nagyon veszélyes atmoszférát teremthetnek. Egy is szikra is lázadásokhoz vezethet” – fogalmazott.

A letartóztatások miatt újabb szimpátiatüntetést szerveztek a koronavírus miatti tiltások ellenére Belgrádban is. Május 15-én végül szabadon bocsátották a papokat, akiket hatalmas tömeg várt Niksicben. A tüntetőket Joanikije püspök kitartásra és küzdelemre biztatta. „Folytatni fogjuk a harcot Isten nevében, vagyis az igazságért és annak érvényesüléséért, igaz hazaszeretettel!” – fogalmazott. A tüntetők ezt követően ismét összecsaptak a rendőrökkel. Vucic is támogatásáról biztosította a tüntetőket. A szerb elnök azt ígérte nekik, hogy meg fogják találni azt a megoldást, mely megsegíti őket, de nem sérti Montenegró szuverenitását sem. Aleksandar Vucic később egy Instagram-posztban is megerősítette mondanivalóját. Az elnök a megosztásban úgy fogalmazott, Podgorica „bevett célja, hogy 10 év múlva ne legyenek szerbek Montenegróban”.

A montenegrói események az Unió figyelmét is felkeltették. Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztos kijelentette, hogy Montenegrónak meg kell találnia a békés, európai megoldást. „Úgy gondolom, egy állam nem működik a vallásszabadság tiszteletben tartása nélkül. Először is megkérem az egyházak képviselőit, hogy tartsák be a koronavírus miatt életre hívott szabályozásokat, mind a hívők biztonsága, mind pedig az élete érdekében, másodszor pedig felkérem a hatóságokat, hogy biztosítsák a vallásszabadságot a járvány alatt is” – fogalmazott az Al Jazeera Balkans-nak Várhelyi.

A világ fejlett országainak nagy része mára lakosságukat tekintve multikulturális. Ennek oka, hogy barátságosabb körülményeket keresve a szegényebb, kevésbé fejlett régiókból sokan vándorolnak be Ezek a bevándorlók rendszerint a célországétól nagyban eltérő kultúrában szocializálódnak és bőrszínük, vallásuk sem egyezik az ott megszokottal

Cikkemben az iszlám követőivel és az ellenük irányuló erőszakos cselekedetekkel foglalkozom. Mielőtt a kifejtésbe kezdenék, fontosnak tartom tisztázni az iszlamofóbia definícióját: ellenszenv vagy előítélet a muszlimokkal szemben, főként mint politikai erővel szemben. Ez az ellenszenv a rasszizmusból ered és bizonyos személyekben gyűlöletté érhet.

Az EUMC jelentése szerint Európában az muszlim közösség tagja napi szinten szembesülnek diszkriminációval. Nehezebben kapnak állást, ennek következtében lakhatási körülményeik is szerényebbek és az oktatásban nyújtott teljesítményük is alul marad az átlagoshoz képest. A riport kitér a kisebbség lélekszámára is, amely 13 millió a kontinensen, ezzel a lakosság 3,5%-át teszik ki az egykori bevándorlók leszármazottai.

Néhány esetben ez a jelenség nem állt meg puszta megkülönböztetésnél, nemegyszer fordult elő, hogy erőszakos, több halálos áldozatot követelő cselekménnyé fajult az ellenszenv. Ezek az esetek többnyire a sztereotípiák és a rasszizmus keveredésére vezethetőek az elkövetők elméjében.

Tárgyalás

Az elmúlt évtizedben (2010-2019) hat alkalommal történt olyan belföldi terrorcselekmény, amelynek az iszlám közösség, vagy a bevándorláspárti baloldali politika volt a célpontja. Ezeket néhány fontos jellemzőjükkel egy táblázatban fogom röviden ismertetni, ezt követően néhány fontosabbat kiemelve, azokat részletesen elemzem, a többiről pedig rövid leírást adok.

Év Helyszín Típus Áldozatok Végrehajtás módja Célpont Halott sérült 2011 Oslo és Utøya, Norvégia pokolgép és lövöldözés bevándorláspárti politikusok, aktivisták 77 319 2017 Quebec City, Kanada lövöldözés muszlimok 6 5 Finsbury Park, London ramming muszlimok 1 9 2019 Christchurch (Al Noor), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 42 36 Christchurch (Linwood), Új-Zéland lövöldözés muszlimok 8 4 Bayonne, Franciaország lövöldözés muszlimok 2 Összesen: 134 375

 

A táblázatból jól kivehető a növekvő tendencia, az, hogy az évtized vége felé haladva sűrűsödnek az események, de az áldozatok száma a legtöbb esetben nem haladja meg a tizenötöt, az összesen 509 érintett 95%-a kettő támadás során vesztette életét vagy sérült meg.

Ennek fényében nem meglepő módon ezt a két atrocitást vetem alá részletes elemzésnek. Az egyik a norvégiai vérengzés, a másik pedig a Christchurch-ben történt mészárlás. Utóbbi esetében a táblázatban két külön sort elfoglaló eseményeket egyben tárgyalom, kiemelt figyelmet fordítva az elkövetőre. A többi eset részletei kevésbé érdekesek, de mivel valamekkora összefüggés megfigyelhető köztük, rövid kitekintés erejéig azokat is bemutatom.

A két eset rendelkezik közös vonásokkal, ami nem meglepő tekintve, hogy az új-zélandi merénylő a 2011-es támadásból merített ihletet, sőt állítása szerint kapcsolatba is lépett a norvég merénylővel.

Norvégia

2011. július 22-én délután fél négy környékén egy autóba rejtett pokolgép robbant Oslo kormányzati negyedében, Jens Stoltenberg, akkori miniszterelnök irodájának közelében. A robbanás 8 ember életét követelte, a sérülések nagyobb része is itt történt. A tettes, Anders Breivik több robbanószerkezetet is elrejtett a környéken, amelyek közül végül csak egy sült el.

A 2011. július 22-i norvégiai terrortámadások miatt huszonegy éves börtönbüntetését töltő Anders Behring Breivik náci köszöntésre lendíti karját a skieni börtön bírósági tárgyalótermébe érkezve 2016. március 15-én. A hetvenhét embert lemészároló Breivik az emberi jogainak megsértése miatt indított pert a norvég állam ellen, és most tartják az első tárgyalást. (Forrás: MTI/EPA/Lise Aserud)

A káoszt kihasználva Breivik magát rendőrnek kiadva egy gépkarabéllyal és egy pisztollyal felszerelkezve Utøya szigetére ment, ahol a kormányon lévő Munkáspárt ifjúsági tábora található. Itt 69 fiatallal végzett, többségüket közvetlen közelről fejbe lőve, csupán két fiút hagyott életben, egyiküket életkora miatt (9 éves volt), a másikat azért, mert önmagára emlékeztette.

Az utøyai lövöldözés során egyszer megpróbálta magát feladni a merénylő és tárcsázta a rendőrséget, ám miután nem kapott választ folytatta a vérengzést. A rendőrök megérkezése és az első lövések között megközelítőleg 60 perc telt el. Ez a késlekedés visszavezethető az oslói eseményekre, ugyanis nem állt rendelkezésre helikopter, ugyanakkor nem elhanyagolható a tény, hogy a sziget a fővárosból indulva kényelmes tempóban is elérhető 45 perc alatt gépjárművel és komppal, a távolság mindössze 35 kilométer. Breivik azonnal megadta magát.

A tettes július 25-én állt először bíróság elé, ahol lényegében minden kérését elutasították, így nem jelenhetett meg egyenruhában és nem olvashatott fel kiáltványából. Ezen a tárgyaláson további nyolchetes elzárás lett az ítélet, amely során a külvilágtól szinte teljes mértékben izolálták, csak ügyvédjével kommunikálhatott. Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a férfi teljesen beszámítható, végig tudatosan cselekedett.

Az említett kiáltvány egy igen tekintélyes mű. A nagyjából 1500 oldalas közlemény címe 2083: Európai Függetlenségi Nyilatkozat. Breivik a dokumentumot a támadás napján nevét angolosítva, angol nyelven töltötte fel az internetre. A 2083 arra az évre utal, amikor egyes elképzelések szerint véget fog érni a Nagy Európai Polgárháború, amelynek eredményeképpen a muszlimokat deportálják Európából.

Az írás inkább egy naplóra hasonlít, amelyben az elkövető leírja hogyan készült fel a támadásra, milyen erőfeszítéseket tett az akció, vagy ahogyan ő nevezi küldetés sikeréért. Az első bejegyzés 2002-ből származik, ebben a szerző az európai Templomos Lovagok nyolcadik vezetőjeként mutatkozik be és egy ellenállási mozgalomra hivatkozik, amelynek célja Európa „iszlamizációjának” megfékezése.

A kiáltványban képek is helyet kaptak a szerzőről és a nagy terv állapotáról, illetve folyamatosan beszámol arról, hogyan fejleszti fizikai felkészültségét és mentálisan miképpen készül a merényletre.

A kiáltvány egy része Ted Kaczynski[1] hasonló jellegű írásából származik, némi módosítással, állítja a Documnet.no honlap, amely anti-iszlamista tartalmakkal foglalkozik és Breivik cikkeit is rendszeresen jelenítették meg.

Breivik végül addig erősködött a bíróságon, amíg engedélyezték, hogy felolvasson írásaiból, szavai több társadalmi probléma miatt hibáztatta az iszlám közösséget, mintegy felszólítás volt a kisebbség felszámiására. Az ügyének tárgyalásain, amikor belépett terembe karlendítéssel köszöntötte a bent tartózkodókat. Tetteiért sohasem kért és nem is tervez bocsánatot kérni a halottak hozzátartozóitól, állítása szerint, ha lehetne újra megtenne mindent, amit 2011. július 22-én tett.

Breivik végül a norvég törvények szerint kiszabható legsúlyosabb büntetést, 21 éves szabadságvesztést kapott, úgy hogy miután letöltötte az még egyszer ugyanennyivel meghosszabbítható. Szakértők szerint élete végéig börtönben lesz, szigorított őrizetben.

Breivik védelmének érdekében saját szintet kapott a börtönben, így igyekeznek távolt  tartani a többi fogvatartottól. Annak ellenére, hogy a norvég börtönökben tapasztalható körülmények kifejezetten humánusak, Breivik több pert indított, amelyekben embertelen állapotokra panaszkodott Egyik keresete 2016-ban sikerrel zárult. Ekkor emberi jogaira hivatkozva kérte, hogy elhagyhassa a magánzárkát.

Az Oslo határában fekvő Ila börtön által 2012. augusztus 22-én közreadott dátummegjelölés nélküli felvételen az intézmény egyik cellája látható. A szélsőjobboldali nézeteket valló, 33 éves Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkost letartóztatása óta az Ila börtönben őrzik. Breivik 2011. július 22-én autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányzati negyedben, amely nyolc ember életét oltotta ki, majd rendőrnek öltözve Utoya szigetére utazott, ahol 69 embert ölt meg a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. (Forrás: MTI/EPA/Ila börtön/Glefs AS)

Bár ebben az esetben az áldozatok közül csak néhányan voltak muszlimok, iszlamofób támadásnak tekinthetjük a háttérben meghúzódó elvek miatt. Az akciót teljes mértékben a szélsőjobboldali ideológiák hatják át, tulajdonképp tiltakozásról beszélhetünk a muszlimok nagyarányú bevándorlása ellen. Ezzel magyarázható a robbantás és a lövöldözés helyszíne is. Lényegében a baloldali nézeteket támadta. Az egyik fiút a táborban azért hagyta életben, mert úgy vélte, hogy biztosan nem képes egyetérteni az általa gyűlölt ideológiákkal.

A merényletek tökéletesen ki voltak tervelve, a kiáltvány szerint több, mint kilenc éves előkészítési folyamat előzte meg, ebben az időszakban sikeresen titokban tartotta tervét.

Christchurch

2019. március 15-én a norvégiai terrortámadásra kísértetiesen hasonlító események történtek az új-zélandi Christchurch-ben. Egyetlen merénylő, két különböző helyszínen 50 ember életét oltotta ki és majdnem ugyanennyit megsebesített. A két helyszín az Al Noor és a Linwood mecsetek voltak, az áldozatok kivétel nélkül muszlim hívők voltak.

Brenton Tarrant, az elkövető Breivikhez hasonlóan kiáltványt fogalmazott meg, ám ez nem sokban hasonlít a norvég merénylő írásához. Ez a kiáltvány 87 oldalas, borítóval és egyéb sallangokkal együtt. Tarrant irománya első részében olyan kérdésekre válaszol, amelyek felmerülhetnek személyével és a merénylettel kapcsolatban, mintegy megindokolva tettét, magát a megmentő szerepébe helyezve.

Brenton Tarrantot, az új-zélandi Christchurchben elkövetett kettős merénylet fő gyanúsítottját vezetik a nagyváros kerületi bíróságának tárgyalótermébe 2019. március 16-án, a támadások másnapján. A mecsetek elleni merényletben 49-en életüket vesztették, 48-an megsebesültek. A hatóságok őrizetbe vettek három férfit és egy nőt. A 28 éves ausztrál Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt emeltek vádat. A fegyvertartási engedéllyel bíró férfi öt lőfegyvert használt a vérengzéshez.
(Forrás: MTI/EPA/SNPA Pool/Martin Hunter)

A második rész már valódi kiáltvány, itt hosszasan taglalja a nyugati világ hanyatlását, amelyért az alacsony születésszámot és az muszlim közösséget okolja. Felhívja a figyelmet arra, hogy a termékenységi ráta sokkal magasabb a bevándorlók körében, mint az európai[2] lakosság körében, így szépen lassan lecserélődik a népesség. Ezzel az elővetített folyamattal magyarázható a kiáltvány címe, a The Great Replacement, magyarul A Nagy Kicserélődés.

Tarrant kitér a „hamis bálványok”-ra is, azaz olyan hírességekre, akik véleménye szerint helytelen értékeket képviselnek, mint például a hedonizmust. Az említett celebritások között megtalálható többek között Freddie Mercury és Madonna is.

Kiemelném még azt a szakaszt, amelyikben az amerikai fegyvertartási szabályokat bírálja és reményét fejezi ki, hogy miután véghezvitte a merényletet átgondolják azokat. Az USA-val kapcsolatosan korábban kitért Trump-ra is, akiben kiváló képviselőjét látja elveinek, de vezetőként inkompetensnek tartja. Az utóbb említett két részben erősen megfigyelhető Candace Owens[3] hatása.

Tarrant kiáltványában azt állítja, hogy Breivik-el megbeszélte terveit és a Templomos Lovagok vezetője áldását adta terveire. A kiadvány néhol humoros hangvételű, sokszor hivatkozik mémekre.

A merényletet, pontosabban annak egyik felét 17 percen keresztül élő videóban közvetítette a tettes Facebook-oldalán. A videó még napokkal később is elérhető volt és jól kivehető rajta mi történt.13 óra 40 perc körül érkezett meg, alig hat percet töltött a mecsetben, ezalatt 42 embert ölt meg. Amint belépett az Al Noor mecset épületébebe gyilkolni kezdett, válogatás nélkül férfiakat, nőket és gyerekeket végzett ki, sokszor közvetlen közelről tüzelve. Amikor kiürült a gépkarabélyának tára a férfi kisétált az utcán parkoló autójához, ahol fegyvert váltott, majd további 3 percig gyilkolt. A kiérkező rendőrök látták távozni a tettest, de nem gyanakodtak, nem vették üldözőbe.

13 óra 55 perckor a merénylő megérkezett a Linwood mecsethez, ahol hasonlóak voltak a tervei, de nem találta meg a bejáratot, így az ablakokon keresztül nyitott tüzet az imádkozókra.  Ez volt az egyik oka annak, hogy ebben az esetben alacsonyabb, nyolc volt a halottak száma, ugyanis ezzel időt adott fedezéket keresni a bennlévőknek. A másik redukáló tényező egy férfi hősiessége volt. Abdul Aziz egy bankkártya-olvasóval vette fel a harcot a támadóval, ezzel menekülésre késztetve őt. Miután Tarrant autóba ült, Aziz a saját elejtett fegyverét utána dobva betörte a hátsó szélvédőt, amivel jelentősen megkönnyítette a rendőrség dolgát a tettes kézre kerítésében.

Térképen a christchurchi terrortámadás (Forrás: BBC)

Az elfogás 21 perccel az első riasztás után történt, 14 óra 5 perc környékén. Félve az esetleges további támadásoktól a hatóságok 14 óra 11 perckor lezártak minden iskolát a városban. A mecsetek környékén több autóba rejtett pokolgépet is találtak, amelyeket a rendőrség tűzszerészei hatástalanítottak.

A norvégiai esethez hasonlóan itt is elmondhatjuk, hogy nagyon jól megtervezett a merénylet, szinte az internetre készült. A közvetítés, a félreérthető kiáltvány és még egy fontos tény támasztja alá ezt az állítást: az elkövető fegyvereire iszlámellenes szlogeneket és olyan hadvezérek neveit festette, akik győztes hadjáratot vezettek muzulmán seregek ellen vagy sikeresen védekeztek a támadásuk ellen, ezzel megvédve Európát. Ezen a listán szerepel Hunyadi János és Horogszegi Szilágyi Mihály, illetve Luxemburgi Zsigmond mellett a Quebec-i merénylő Alexandre Bissonette neve is.

Tarrant egyik fegyvere (Forrás: The Sun)

Tarrant saját bevallása szerint is osztja a Templomos Lovagok és Breivik iszlamofób nézeteit, illetve elkötelezett ökofasiszta. Rajongott az egykori keresztes lovagokért és lovagrendekért és a világ szinte minden pontjára elutazott, ahol harcoltak. Utazásai során Magyarországon is megfordult.

A merénylőt idén március végén 92 vádpontban találták bűnösnek. Az ügyészség vádpontjai 51 rendbeli gyilkosság (egy sérült életét vesztette a kórházban), 40 rendbeli gyilkossági kísérlet és terrorizmus voltak.  Az ítélethirdetés ugyan a koronavírus járvány miatt elmaradt, de valószínű, hogy Tarrant élete hátralévő részét börtönben tölti.

Kiáltványában Tarrant kitér erre is, jóslata szerint Nelson Mandelához hasonlóan 27 év szabadságvesztés után elengedik és Nobel-békedíjjal jutalmazzák tettéért. A pszichológiai szakvélemény alapján Breivikhez hasonlóan, Tarrant is teljesen tudatosan cselekedett, a férfi beszámítható.

Tettével egy jelentős eredményt biztosan elért: Új-Zéland szigorított a fegyvertartási szabályain. 2019. decemberéig 32000 fegyvert gyűjtöttek be a lakosságtól.

Továbbiak

A táblázatban szereplő további merényletek ugyan nem kaptak akkora visszhangot, mint a kettő részletesebben tárgyalt eset, nem mehetünk el jelentőségük mellett. Ezekben az esetekben is emberek haltak és sérültek meg, csupán azért, mert egy közösség tagjai voltak és különböztek támadójuktól.

Az időrendet megtörve a 2017. június 19-én Londonban történt ramming-támadással kezdeném az elkövetés módszerének különlegessége miatt. A ramming lényegében szándékos gázolást jelent, melynek során a merénylő rendszerint nagyméretű gépjárművel a tömegbe hajt. Egyes esetekben pokolgép kíséri a támadást. A Finsbury Parkban történt merénylet során nem robbant bomba. Darren Osbourne, az elkövető egyszerűen az imádkozók közé hajtott egy furgonnal. A gázolás egy férfival végzett és további kilenc muszlim sérült meg.

2017. januárjában a Quebec-i Iszlám Kulturális Központban a korábban már említett, akkor 27 éves Alexandre Bissonette rántott fegyvert az esti imáról távozókra. Gépfegyvere meghibásodott, így pisztolyával folytatta a lövöldözést, ami jelentősen csökkentette az áldozatok számát. A nyomozás során kiderült, hogy Bissonette legfőbb motivációja a félelem volt. Attól rettegett, hogy őt vagy a családját terrortámadás éri, és böngészési előzményei alapján a támadást megelőző napokban szélsőjobboldali portálokat is látogatott. Végül öt emberrel végzett és további hatot sebesített meg.

A Bayonne-ban történt lövöldözés teljes mértékben iszlamofób cselekedet volt, amelyet a Christchurch-i események inspiráltak. A 84 éves elkövető kettő idős férfira nyitott tüzet, mindketten súlyosan megsérültek, de felépültek.

Lezáró gondolatok

Az iszlamofóbia veszélye a kiszámíthatatlanságban és az irányíthatatlanságban rejlik. Mivel többnyire magányos elkövetőkról beszélünk, akiknek semmilyen bűnügyi előéletük sincs, nem lehetséges felkészülni az esetleges jövőbeli merényletekre. Ahol muszlim közösség van, ott idővel kialakul egy olyan, többnyire vékony réteg, akik a kialakult sztereotípiák miatt ellenzik a diverzitást. A fent tárgyalt esetek elkövetői  is ennek a rétegnek tagjai, akiket túlfűtött az ideológia, vagy éppen a félelem, ám ettől cselekedetük nem lesz helyénvaló.

Nem feledkezhetünk el azonban azokról az esetekről sem, amelyekben muszlim terroristák intéztek támadást Európa és a fejlett világ országai ellen, így a 2015-ös párizsi merényleteket, vagy a 2001-es World Trade Center elleni támadást. Ezek az események nagyban hozzájárultak a muszlimokról kialakult negatív sztereotípiákhoz.

Írta: Patocskai Péter

 

[1] Ted Kaczynski 1978 és 1996 között 16 bombát robbantott az Egyesült Államokban, célpontjai főként muszlimok voltak.

[2] Európainak tekinti Európa, Észak-Amerika és az Ausztrál kontinens (beleértve Új-Zélandot is) keresztény, főként europid lakosságát.

[3] Candace Owens amerikai politikai aktivista, Donald Trump támogatója.

Ramadán a koronavírus árnyékában

A Hidzsra naptár kilencedik hónapja, a Ramadán során a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, valamint önmegtartóztatást gyakorolva tartózkodnak az erkölcstelen viselkedés minden formájától. Az esti imát követően – a hagyományok szerint – a mecsetekben, vagy otthonaikban, széles családi és baráti körben élelmet vesznek magukhoz, majd az éjszaka során tovább imádkoznak. A böjtölés nem kötelező a várandós nők és kisgyermekes anyák, a gyermekek, az idősek, valamint a mentális betegségben szenvedők számára. Az önkéntesség, az adakozás és az igazságos, becsületes tevékenységek végzése helyettesíthető a böjt betartásával. 2020-ban a Ramadán hónapja 30 napig tartott, április 23-a és május 23-a közé esett.
Mint mindenre az év ezen szakaszában, a koronavírus a ramadán időszakára is jelentős hatást gyakorolt, így a vallás 1400 éves történetében példátlan korlátozások bevezetése mellett kényszerült a közel kétmillió hívő megtartani azt.
A fő probléma a ramadán közösségi rituálé jellegében rejlik, hiszen a napi böjtöt megtörő vacsora és a közös imádságok során rengeteg ember zsúfolódik össze relatíve kis helyeken. Így a vírus egyre növekvő terjedésének megfékezésére számos muszlim állam zárva tartotta a vallás legszentebb helyeit: a mekkai nagymecsetet, a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet és a próféta medinai mecsetjét. A mecsetekben kizárólag az imámok tartózkodhattak, akik a védelmi előírásoknak megfelelően maszkban vezették az imát, miközben azt a televízióban élőben közvetítették.
Marokkóban elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat, melynek biztosítására egy fatvát, vagyis kötelező érvényű vallási rendeletet adott ki a helyi Ulémák Tanácsa. Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában, Joko Widodo elnök felszólította az embereket, hogy dolgozzanak és imádkozzanak otthon, hiszen itt több mint 8200 vírusfertőzöttet regisztráltak. Míg a Sri Lanka és Bangladesh kormányai teljeskörű zárást rendeltek el az összes mecsetre és egyéb vallási intézményre. Pakisztán pedig ugyan rendelt el korlátozásokat, de elsősorban a fogyasztás ünnepét jelentő ramadán alatt bejövő bevételek kiesése miatt aggódik.
Így minden muszlim országban különös egyveleget képezett a több ezer éves vallási hagyományok és a modern kor járványa által okozott rendszabályok összefonódása.

Írta: Györgyi Dominika és Haiszky Edina Julianna

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő nők süteményestálat visznek a fejükön az iszlám szent hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepre az iraki Bászrában 2020. május 22-én.
(Forrás: MTI/AP)

Európa a szélsőséges ideológiák árnyékában

Május hetedikén kezdődött meg Oslóban a huszonkét éves norvég fiatalember, Philip Manshaus tárgyalása, amit koronavírus-járvány miatt az újságírók és érdeklődők online követhettek. A vád gyilkosság és terrorcselekmény.

Manshaus augusztusban először a tizenhét éves mostohanővérével végzett (akit kétéves korában fogadott örökbe családja Kínából), majd a lakhelyéhez közeli Al-Noor Iszlám Központhoz ment és az ott tartózkodó személyekre nyitott tüzet. A mecset igazgatója elmondta, az elkövető sisakot és testpáncélt viselt, több lövést is leadott, mielőtt a lefegyverezték volna, melyben hatalmas szerepet vállalt az egykoron a pakisztáni légierőnél szolgáló nyugdíjas katonatiszt, Mohammad Rafiq is, aki a szemtanúk szerint, rávetette magát az elkövetőre és kicsavarta kezéből a fegyvert, ezzel elejét vette a további vérontásnak.

A vádlott ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt, de az ellene felhozott vádakat nem tagadta, Annika Lindstorm bírónőnek azt mondta, tettével „sürgősségi igazságszolgáltatást” végzett Norvégia védelmében, szerinte nem volt más választása, ezért nem ítélhető el az elkövetett bűncselekményekért. A tárgyalás további menetében hosszasan beszélt különböző homofób és antiszemita összeesküvés-elméletekről. Elmondása szerint a inspirációt a christchurch-i mecsetek elleni merényletből merítette, ahol összesen 51 személy vesztette életét (az elkövető még márciusban a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát), majd hozzátette azt kívánja, bárcsak jobban megszervezte volna akcióját, de egyúttal büszke rá, hogy volt alkalma harcolni. A norvég törvények értelmében tettéért (Breivikhez hasonlóan), legfeljebb 21 év börtönbüntetést kaphat.

Mindeközben Németország terroszervezetként ismerte el a libanoni síita Hezbollah politikai és katonai szárnyát, ezzel együtt pedig betiltotta minden tevékenységét az összes tartományban. A német rendőrség és belügyminisztérium kiadott nyilatkozata szerint, négy a szervezethez köthető mecset és kulturális központ épületében tartottak házkutatást, továbbá vezetők és a pénzügyeket intéző személyek magánlakásán úgyszintén.

A Hezbollah betiltását, az Egyesült Államok és Izrael kitartó kampánya előzte meg, aminek következtében, már tavaly decemberben a Bundestag engedélyt adott a szükséges lépések megtételére. A libanoni szervezet hosszú ideje nyíltan buzdít Izrael állam elpusztítására és megkérdőjelezi létezéshez való jogát. Heiko Maas mikroblog bejegyzésében felhívta figyelmet síita radikálisok rakéta arzenáljának folyamatos fejlesztéseire, és az általa kiváltott fenyegetésre, hozzátéve Németország a törvény erejével fog fellépni Hezbollah terror- és bűncselekményeivel szemben.

A tiltás értelmében, büntethető a szervezettel kapcsolatos szimpátia nyilvános kifejezése az állam egész területén, ezentúl támogatóik (megközelítőleg ezer aktív tagot tartanak nyilván a német szervek), nem használhatják a libanoni milícia jellegzetes zöld sárga zászlóját sem. Egyúttal, lehetővé vált a hatóságok számára, hogy hatékonyabban lépjenek fel a kiterjedt nemzetközi tevékenységükre Németországot eddig, egyik európai bázisukként használó iszlám radikálisok ellen. Ahogy Islam Ralph Ghadban politológus fogalmazta meg a német közszolgálati csatornának: „Németország elképesztően fontos a Hezbollahnak, mert Németország a pénzmosás Eldorádója”.

A németek fellépését az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia is üdvözölte, nyilatkozataikban a többi európai országot is hasonló döntés meghozatalára bátorítják, melyre elsőként az osztrák kormány válaszolt. Ausztria történelmi felelősségét is említve Izrael államával szemben, Bécsben olyan javaslatot fogadtak el, amely egységesen arra szólítja fel az Európai Uniót, hogy ítéljék terrorista szervezetnek a Hezbollahot.

Írta: Hende Olivér

Gépfegyveres rendőrök egy rajtaütés helyszínén Berlinben 2020. április 30-án, miután a német kormány betiltotta az Irán által támogatott, Hezbollah radikális libanoni síita szervezet működését Németország területén. A német rendőrség öt helyszínen hajtott végre házkutatásokat a Hezbollah militáns csoporthoz köthető szervezetek ellen.
(Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan)

David Icke és az összeesküvés-elméletek modern egyháza

„Az összeesküvés-elmélet a közösségi média információtengerében élő ember egyik eszköze, amellyel kielégítheti a világ megértése iránti igényét” – fogalmaz Demeter András politikai pszichológus a Mindset Pszichológia hasábjain. A szakértő kiemeli, hogy az összeesküvés elméletekben való bízás voltaképp már a hit és a dogmatikus nézetrendszer vallásos jellegét ölti magára. Nem csak ő gondolja így: Charlotte Ward 2011-ben cikket publikált a Journal of Contemporary Religion nevű magazinba, melyben úgy fogalmazott létrejött egy trend, egy úgynevezett „konspiritualizmus”, mely sokak által követett szereplőket és tisztelt személyeket egyaránt bevonz és már-már vallásos jelleget ölt.

David Icke 1952-ben született Leicesterben. Karrierjét labdarúgóként kezdte, ám karrierje egy balesetet követően 1973-ban kettétört. Icke ezt követően könyveket kezdett írni, valamint a brit zöldpárt tagja lett, ahonnan később kizárták adócsalás miatt. Az emberek 1991-ben figyeltek fel rá igazán először az Egyesült Királyságban, amikor is egy televíziós beszélgetőműsorban Sir Terry Wogan műsorvezetőnek azt állította ő az új messiás. Feltételezhetően ez jelentette az immáron „konteópápaként” ismert Icke új karrierjének kezdetét. Az író előadásokat is tartott, korábban Magyarországon is járt. Előadása az ELTE-ben lett volna megtartva, azonban a professzorok tiltakozását követően a program a Lurdy Házba került át.

A „konteópápa” a koronavírus-járvány alatt került célkeresztbe, amikor is egymás után tiltotta le programjait, valamint videóit a Facebook, a YouTube, a Twitter és a Spotify. Ennek oka, hogy Icke párhuzamot vont az 5G-rendszerek, valamint a járvány között, mely a brit törvények értelmében álhírterjesztésnek bizonyult és komolyan büntetendő – csak úgy, mint hazánkban. A videó eredményeképp Európától Új-Zélandig 5G-tornyok rongálásába kezdtek a konteóelméletek hívői, mely komoly anyagi károkat okozott. A BMJ Global Healt szaklap publikációja szerint ugyanakkor a tiltások ellenére a problémás tartalmakat már több mint 62 milliószor tekintették meg a netezők, ráadásul a közösségi felületekről történő eltávolításokkal csak bátorítják és igazolják a feltételezett összeesküvés-elméleteket. Vajon, hogy Demeternek és Wardnak lesz-e igaza, és például Icke tényleg egy új messiássá tud válni, vagy a letiltott profil 770 ezer követője idővel megfeledkezik róla – mint tette ezt eddig számos másik így járt hírességgel – csak az idő fogja megmondani.

Írta: Gönczi Róbert

 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, az oltások, az 5G ellen, a szabadságért tüntetők egyikét őrizetbe veszik rendőrök a londoni rendőrség központja, a Scotland Yard előtt 2020. május 2-án. A korlátozások többek között a lakhelyelhagyásra, a gyülekezésre és az egymás közötti távolság tartására vonatkoznak.
(Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Tragédia Ugandában

Afrika történelmének eseményeit nagyban befolyásolta a kereszténység, mivel a kontinensen hamarabb megjelent, mint az iszlám vallás. A keresztény vallásnak köszönhetően több országban is fejlődött az oktatás, az emberek életkörülményei, a szociális helyzet és az egészségügy is. Egy kutatás szerint a kontinensen, a XX. század legelején még csak 10 millió keresztény élt, azonban ez a szám az 1970-es évekre 143 millió főre emelkedett, a XXI. században pedig már háromszorosára nőtt a számuk. Szerencsére több olyan afrikai ország is van, ahol a keresztényeknek rendkívül jó helyzetben vannak, hiszen nem éri őket durva agresszió, diszkrimináció. Több helyen azonban nem ez a helyzet.

Uganda (hivatalos nevén Ugandai Köztársaság) Kelet-Afrikában található. Vallási megosztását tekintve 41.9%-ban római katolikus, 42 % százalékban protestáns és csak 12%-ban muzulmán. Ahogyan a számok is mutatják, a keresztények helyzete itt sokkal jobb, mint pl. a Száhel-övezet országaiban, ahol a vallási ellentétek rendszeresen fizikai összecsapások vagy polgárháború formájában nyilvánulnak meg. Az országban tartózkodó muszlimokról közölt számadat feltételezhetően nem hiteles, ugyanis a jelenlétük sokkal nagyobb, mint a számarányuk. A keresztény többségű területeken is találhatóak mecsetek, ezenkívül a muszlimok is igyekeznek hívőket toborozni különböző plakátok, szórólapok segítségével. Az ország minden negyedik lakosa protestáns, többek között baptista, adventista vagy pünkösdi-karizmatikus. Uganda alkotmánya és más törvények előírják a vallásszabadságot, beleértve a hit terjesztését és egyik vallásból a másikba való megtérés jogát is.

Azonban 2020. májusában egy tragikus eset történt Mbaleben, Uganda negyedik legnagyobb városában. Egy muzulmán férfi saját lányát égette meg szándékosan, hiszen a lány keresztény hitre szeretett volna áttérni. Mikor az édesapja meghallotta, hogy a lány elfogadta Jézust, mint a Megváltót és beszélt az üdvösség útjáról, az apa dühében elkezdte verni, valamit némi tüzelőanyaggal megégette saját lányát. A 24 éves Kyomuhendo segítség kiáltását a szomszédban élő keresztények hallották meg, és segítettek a lánynak megszabadulni dühöngő apjától.  A lányt súlyos égési sérülésekkel, zúzódásokkal szállították be Mbale kórházába.

Írta: Németh Csenge

További felhasznált irodalom: MILES, Carrie A.: The Church versus the Spirit: The Impact of Christianity on theTreatment of Women in Africa. In: SSSR/ASREC 2007, ASREC/ARDA Working Paper Series.

 

Hívők énekelve várják Ferenc pápát az ugandai fővárosban, Kampalában 2015. november 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)

Feltámad az ISIS?

Március óta Irak északi és Szíria északkeleti részén egyre gyakoribbá váltak az Iszlám Állam támadásai. Havonta 4-5-ről (mely heti egyet jelentett) 20-ra emelkedett az ISIS-hoz köthető incidensek száma. Főként a helyi kijárási korlátozások miatt járőröző rendőrök és katonák kerültek a célkeresztbe, de közigazgatási egységeket is ért öngyilkos merénylet. Jelentések szerint Irakban jelenleg is 2500-3000 ISIS-harcos tartózkodik.

Az Iszlám Állam kihasználva, hogy az utóbbi időben nem követte akkora figyelem a tevékenységét lényegében újraépítette önmagát. A koronavírus-járvány miatti káosz megfelelő alkalmat nyújtott erre, ugyanis minden ország a járványkezelésre összpontosított, így a szíriai konfliktus résztvevői is, akik mind az ISIS ellen folytattak harcot.

A legnagyobb port kavaró esemény ugyanakkor nem Irakban vagy Szíriában történt, hanem Kabulban, Afganisztán fővárosában. Május 12-én fegyveresek támadtak meg egy kórházat, ahol szülészeti osztály is üzemelt. A támadásban legalább 16-an vesztették életüket, köztük kettő újszülött is. Ugyanezen a napon egy temetésen robbanómellényes merénylet is történt a fővárosban, ami 24 életet követelt. Válaszul az afgán kormány elrendelte a fegyveres csoportok elleni fellépés folytatását. Az események összefüggésben lehetnek az afgán kormány egy nappal korábbi közleményével, amely szerint őrizetbe vették az ISIS legfontosabb vezetőit.

A Fülöp-szigeteken további fellendülés figyelhető meg az Iszlám Állam tevékenységében. Mindanao szigetén az előző hónaphoz hasonlóan összecsapások történtek májusban is a milicisták és a hadsereg között, bár a halottak száma meglehetősen kevesebb, mindösszesen kettő. Ami azonban aggasztóbb, hogy egyre sikeresebb a helyi Iszlám Államhoz hűséges fegyveres csoportok toborzása, létszámuk folyamatosan növekszik.

A május 18-i héten olyan feltevések kaptak szárnyra, amely szerint a szindikátus több millió dollárnyi Bitcoin-t vásárolt. Azonban ezek az információk végül tévesnek bizonyultak, csak  a média fújta fel Hans-Jakob Schindler szavait.

Írta: Patocskai Péter

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet magukat az afgán hatóságoknak megadó harcosainak hozzátartozói Dzsalálábádban arra várnak, hogy átadják őket pakisztáni rokonaiknak 2020. január 9-én. Az afgán hatóságok Afganisztánban tartózkodó dzsihadista pakisztáni milicistákhoz tartozó 50 nőt és 76 gyermeket telepítenek vissza Pakisztánba.
(Forrás: MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

Koronavírus és az egyházak – Dél-Korea

Dél-Korea a koronavírus-járvány kitörése óta körülbelül 11 ezer beteg személyt tart nyilván. A megfertőzöttek aránya február végén ugrásszerűen megnőtt, amelyet a Sincshonji Jézus Egyház működésével hoznak összefüggésben.

Az 1980-as évek elején, Lee Man-hee által alapított egyháznak hozzávetőlegesen 120 ezer követője van szerte a világon. A Sincshonji Jézus Egyházat sokan inkább szektának tartják, mint valódi egyháznak, működése körül számos titok van, és az elmúlt évek során több botrányban is érintettek voltak. A járvány kitörésekor Kína után Dél-Korea számolta a legtöbb fertőzöttet, az esetek feléhez pedig köthető volt a Man-hee vezette egyház, ugyanis a fertőzött személyek továbbra is részt vettek az istentiszteleteken, tovább terjesztve ezzel a vírust. Szöul önkormányzata felkérte az ügyészeket, hogy az együttműködés hiánya és a vírusban elhunyt betegek miatt gyilkosságért is emeljenek vádat Man-hee ellen. Lee Man-hee nyilvános sajtóeseményen kért bocsánatot elsősorban az egészségügyben okozott károkért, elismerve ezzel felelősségét.

A Koreai Köztársaság kormánya által hozott rendelkezéseinek (nagy számú vírustesztek elvégzése és a nyomonkövetés) köszönhetően a COVID19 lényegében kevés halálos áldozatott szedett az országban. A korlátozó intézkedések eredetileg május 5-ig álltak fenn, de a kormány engedményeket tett már április végétől az egyházak újranyitásában és sportesemények megrendezésében. Az istentiszteleteket csökkentett létszámban, az óvintézkedéseknek megfelelően kell továbbra is megtartani. Az Onnuri templomban, amely Szöul egyik legnagyobb temploma például online bejelentkezéssel helyjegyet kell váltani az istentiszteleten való részvételhez.

A vírusos esetek száma azonban május közepére újból növekedni kezdett, így az egészségügyi miniszter főleg a főváros vonzáskörzetében újbóli korlátozásokat vezetett be, a tervek szerint június 14-ig. A vallási létesítményeket ezúttal nem zárták be, csupán felszólították az egyházak vezetőit az óvintézkedések szigorú betartására.

Írta: Ács Nóra

 

Védőmaszkot viselő hívők hallgatják a húsvéti istentiszteletet a szöuli Joidói teljes evangéliumi templomban 2020. április 12-én.
(Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

Iszlamista támadások Afrika-szerte

Május 28-án terrortámadás történt a mozambiki Cabo Delgado provinciában található Macomia városában.  Beszámolók szerint a támadás több órán keresztül tartott, és a város kormányzati épületeinek nagy része elpusztult. A várost és a környező falvakat érő támadások miatt a lakosság nagy része elmenekült a területről.  A támadást végül a mozambiki hadsereg, egyéb katonai erőkkel visszaverte. A térség már régóta áll a különböző iszlamista fegyveres csoportok célkeresztjében, ezt jelzi a különböző típusú fegyveres támadások magas száma is a régióban.

Május 21-én a nigériai Adara etnikum ellen újabb fegyveres támadásokat hajtottak végre ismeretlen iszlamista fegyveresek. A támadás során 20 ember vesztette életét, többen megsérültek, illetve eltűntek.  Az esettel kapcsolatban az etnikumot képviselő szervezet vezetője Awemi Dio Maisamari közleményt adott ki, amelyben részletesen bemutatja a 2020-as év kezdete óta az adarákat érintő terrortámadásokat.  A közzétett adatok szerint a térségben január óta a térségben 63 terrortámadás történt, amelyeknek köszönhetően 107 ember elhunyt, 66 nőt elraboltak váltságdíjért, valamint 32 falu pusztult el teljesen.

A nigériai hadsereg 241 túszt szabadított ki a Boko Haram iszlamista terrorszervezet fogságából. A hadsereg közlése szerint a műveletek az ország északi részén található Borno állambeli Gamboru régióban zajlottak.  A szóvivők közlése szerint az akció során a hadsereg nem szenvedett veszteséget, de a mentőakció közben a katonák 14 Boko Haram fegyveressel végeztek.

Jelentések szerint az Iszlám Államhoz köthető fegyveresek május 29-én legalább 57 emberrel végeztek a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részében található Ituri tartományban. A nyilatkozó szemtanúk a támadásokat 2 terrorszervezethez, az Ugandából elüldözött ADF-hez, illetve az Iszlám Államhoz köthető MTM-hez kötik.  Az ENSZ szakosított szervének jelentése szerint az év kezdete óta több mint 250 ezer ember, zömében nők és gyerekek menekült el Ituri tartományból.  Az 1990-es években ugandai muszlim lázadók által alapított ADF Ituri provincia mellett az Északi Kivu provinciában is aktív. Május 19-én Beni városa mellett támadtak meg, egy nagyrészt keresztények lakta falut. A több órás támadásban 6 személy vesztette életét, köztük egy 9 éves kisgyerek.  A támadás hatására 470 család hagyta el a falut és menekült a közeli Beni városába.

Május 27-én jelentette be a Burkina Faso-i hadsereg, hogy egy az Elefántcsontparti hadsereggel végrehajtott rajtaütés során elfoglaltak egy iszlamista katonai bázist. A két országot elválasztó folyóról Comoe névre keresztelt hadművelet során a csapatok egy Burkina Faso déli részén Alidougou-ban található bázisra csaptak le.  A bejelentés szerint a 2 ország csapatai 8 iszlamista harcossal végeztek, további 38-at pedig elfogtak.

Május 29 és 30 között Burkina Faso-ban 3 iszlamista terrortámadás került végrehajtásra, amik során 50 ember vesztette életét. Május 29-én a Mali határhoz közeli Lorum provinciában iszlamista fegyveresek támadtak egy csoport kereskedőre. A támadás során 15 ember vesztette életét. Május 30-án a keleti Kompienga régióban, motorokon érkező fegyveresek végeztek 25 emberrel egy marhavásáron, szintén aznap az északi Sanmatenga provinciában a fegyveresek egy segélyszállítmányokat szállító konvojra nyitottak tüzet. Az akcióban 5 katona és 5 civil vesztette életét.

Írta: Párducz Árpád

A biztonsági szolgálat tagjai járőröznek Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban 2018. március 5-én. Három nappal korábban az al-Kaida terrorszervezet mali ágának fegyveresei a főváros központjában megtámadták a nyugat-afrikai ország hadseregének főparancsnokságát, továbbá a francia nagykövetséget és a Francia Intézetet. A támadásokban legkevesebb tizenhat ember, köztük a nyolc támadó életét vesztette. A száheli ország azóta küzd kiemelten az iszlamista csoportok ellen. (Forrás: MTI/EPA/Legnan Koula)

A hindu nacionalizmus májusi eseményei

A Tablighi Jamaat elleni fellépések májusban is folytatódtak. A muszlim tömegmozgalom dél-nizamuddini vezetőjét, Muhammad Saad Khandalwit még áprilisban letartóztatták, vele szemben az indiai Központi Nyomozó Iroda (CBI) jelenleg is vizsgálatokat folytat, nem csak a Tablighi Jamaat tömegeket megmozgató ünnepségének a korlátozások ellenére való megtartása, hanem feltételezett sikkasztás miatt is. A Delhi Nizamuddin negyedében tartott eseményen részt vevők közül mintegy 3300-at az előírt két hétnél tovább, több mint negyven napig karanténba zárva tartottak, illetve az elmúlt napokban 2550 Tablighi Jamaat tagot tiltottak el az Indiába való belépéstől az elkövetkező tíz évre. A tömegmozgalom tagjainak visszatartása az esetleges későbbi szankciók, ítéletek meghozását is elősegítette volna: a Bharatiya Janata kormánypárt minisztere, Ajay Nishad szerint a Tablighi Jamaat többhetes ünnepén résztvevőket terroristaként kellene kezelni az új típusú koronavírus elterjesztéséért és egy helyi gócpont kialakításáért. Az események alakulásával kapcsolatban azonban a kormánypárt politikusa Mukhtar Abbas Naqvi is felszólalt. Szerinte, bár a Tablighi Jamaat tettére nincs bocsánat, az eseményen részt vevő párezer muszlim miatt nem szabad az egész indiai muszlim társadalmat hibáztatni.

A muszlimok mellett a hindu nacionalisták a keresztényekkel szemben is újra felléptek. Május elején két hindu pap és kísérőjük esett áldozatul egy csoportnak, amely miatt a rendőrség mintegy 100 embert előállított. A napokkal később a Bharatiya Janata egyik képviselője, Rakesh Sinha szerint azonban a lincselés előkészítői keresztények is lehettek, hiszen egy ilyen méretű csoportos támadás előkészületeket, és megszervezettséget igényel. Az esetről készült képek, videók felkerültek az internetre, ahol ennek kapcsán a keresztényellenesség a virtuális térben is újra fellángolhatott.

Írta: Fuksz Emese

India más államaiból érkezett, Mumbaiban dolgozó, de hazafelé tartó vendégmunkások várják, hogy felszálljanak egy távolsági buszra Mumbai legnagyobb szegénynegyedében 2020. május 22-én. Indiában ezen a napon rekordot döntött az új fertőzöttek számának napi növekedése, az utóbbi 24 órában 6088 új esetet regisztráltak. A hatóságok május 4-tõl kezdték el a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat enyhíteni, így vendégmunkások milliói keltek útra.
(Forrás: MTI/AP/Rafik Makbúl)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Afrika, az etnikailag, nyelvileg és vallási szempontból rendkívül tagolt rejtélyes kontinens ritkán kerül a magyar emberek érdeklődésének középpontjába. Jelen cikkemmel részben az a célom, hogy némileg közelebb hozzak az olvasókhoz egy főleg Afrikához kapcsolódó biztonságpolitikai kérdést. A kontinensen gyakorta zajlanak fegyveres összecsapások, amelyeknek sajnos nem egy esetben nem csak elszenvedői, hanem közvetlen résztvevői a gyerekkatonák is: az ő szerepüket szeretném kicsit körbejárni.

Az UNICEF égisze alatt megszületett fokvárosi definíció értelmében gyerekkatona minden 18 év alatti személy, aki reguláris vagy irreguláris fegyveres erőkben szolgál. Ez azonban nem tesz különbséget a fegyverviselő és a fegyvertelen feladatkört ellátó kiskorúak között, valamint az önként belépett és a kényszerrel besorozottak között sem, ilyen szempontból csonka definíciónak tekinthetjük. Hozzá kell tenni, hogy bár az általánosan elfogadott álláspont szerint 18 év a korhatár, a vádak mégis olyan fiatalkorúak ellen is érvényesek, akik 15 és 18 év között vannak, mivel Afrika több országában az említett 15 év a felnőtté válás „hivatalos” korhatára, míg máshol egyszerűen nincs számszerűsítve, az egyén fejlettsége határozza meg, mikor válik a közösség teljes jogú tagjává. Így fontos leszögezni, hogy az afrikai hagyományok, értékek és szokások alapvetően máshogy határozzák meg a gyermekkort, a felnőtté válást vagy akár az állami berendezkedést, mint a nyugati országok. A kettő emiatt nem tökéletesen összehasonlítható. A gyarmati sorból való felszabadulás számos állam esetében csak a XX. század második felében történt meg, melynek következtében gyakorlatilag még nem volt idő olyan államszerkezetet kiépíteni, ami a modern állam eszközeivel hatékonyan helyettesíteni tudná a törzsi berendezkedést. Fontos azonban, hogy Afrika esetében nem feltétlenül alkalmazható minden európai vagy amerikai módszer közvetlenül, hiszen egy alapvetően merőben máshogy fejlődő és működő térségről beszélünk. Nehéz például úgy demokratikus államot kiépíteni, ha a gyarmati sor után katonai diktatúrák következtek, majd ezek leáldozásával továbbra sincs semmilyen tapasztalat vagy alap a demokrácia kialakításához. Ez állandósuló törzsi vagy etnikai konfliktusokhoz vezet, főleg azokban az esetekben, ahol az államhatárokat az egykori gyarmattartók nem az évszázadok alatt kialakult törzsi határok mentén húzták meg.

A gyerekkatonákkal való összefüggésben fontos megemlíteni a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt 1989-ből, illetve az afrikai chartát (African Charter on Rights and Welfare of the Child) 1999-ből. Nemzetközi szinten tehát körülbelül az 1990-es évek közepe óta foglalkoznak a kérdéssel.

A nemzetközi jog értelmében mindenkit megillet a „boldog gyermekkor”, ez az elv azonban a gyerekkatonák esetében súlyosan sérül, így természetesen a nemzetközi közösség erősen megkérdőjelezi az alkalmazásukat. Az említett egyezmények értelmében a gyerekkatonaság gyermekmunkának tekintendő, a legrosszabb fajtából, nagyjából a kiskorúak szexuális munkára való kényszerítésével egyenértékű.

A történelem során nem most először alkalmaznak gyermekeket ilyen célokra, azonban a nemzetközi jog fejlődésével, a globalizációval, illetve a fejlődő biztonsági tanulmányokkal összefüggésben egyre fontosabbá válik ennek a kérdésnek a kutatása. Gyermekek esetében különösen fontos, hogy életük korai szakaszában milyen impulzusok érik őket, milyen tapasztalatokat szereznek a világról, milyen kép alakul ki bennük az őket körülvevő környezetről, ez ugyanis sok esetben megmásíthatatlanul befolyásolja a felnőttkori világnézetüket is. Ez könnyen újraindíthatja a konfliktust, hiszen az ilyen körülmények között felnőtt gyermekek nem ismernek mást a saját világukon kívül, így nem is tudnak kitörni belőle.

Dél-szudáni gyerekkatona hivatalos egyenruhában (Forrás: TakePart)

A gyerekkatonákat elsősorban bukott államokban, gerilla hadviselés során vetik be. Terrorszervezetek, lázadó csoportok, de akár kormánypárti szerveződések is élhetnek ilyen módszerekkel. Graca Machel jelentése, a Machel- report alapján azt mondhatjuk, a világ számos pontján, Afrika mellett Ázsiában és akár Dél-Amerikában is megfigyelhető a jelenség. Jelenleg én elsősorban azért szeretnék Afrikára koncentrálni, mivel a kérdéskör elsősorban az afrikai posztkoloniális államokban játszik fontos szerepet, ahol minden lehetséges eszköz bevetése, minden norma mellőzése is bekövetkezhet egy- egy regionális vagy államok közötti konfliktusban.

Lényeges megemlíteni, hogy a gyerekkatonák életkörülményeikből fakadóan összefüggésben állnak a terrorizmus és a klímaváltozásból is fakadó migráció problémakörével. Főként előbbi két ok indukálja a gyermekek bevonását a különféle fegyveres cselekményekbe, míg utóbbi oknál érdemes figyelembe venni, hogy a terrorszervezetek felnőtt tagjaihoz hasonlóan az esetlegesen más országba bevándorló gyermekek is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, amennyiben nem kapják meg a szükséges segítséget és rehabilitációt, ami a társadalomba való reintegrációhoz szükséges lenne számukra.

Jogi vonatkozása is van a problémának, nevezetesen, hogy a gyermekek felmenthetők-e, avagy büntethetők-e ilyen mértékű súlyos cselekedetekkel összefüggésben, amiket többnyire nem önként, vagy nem szabadon mérlegelhető lehetőségek között választva követtek el. Bizonyos szempontból a felbujtóknak sokkal súlyosabb tettek “száradnak a lelkükön“, hiszen a gyilkosságok, rablások, terrorcselekedetek mellett a konkrét elkövetőt, a gyerekkatonát pszichológiailag egy életre megnyomorítják.

A gyerekkatonaságnál fontos vizsgálni a pszichológiai hátteret is. Számos esetben elárvult gyermekekről van szó, akik feljebbvalójukban látják a követendő példát, azt az alakot, akinek mindennél jobban szeretnének megfelelni. Mivel minden tekintetben a feljebbvalójuknak vannak kiszolgáltatva, önálló, független véleményt nehezen alkotnak. Ugyanígy a rokonok, idősebb barátok is meghatározó szerepet töltenek be. Előfordul, hogy egy fiatalabb gyermek az idősebb testvérei vagy ismerősei kényszerítésére lép be egy fegyveres szervezetbe.

Ezzel együtt természetesen nem elfelejtendő, hogy sok esetben tudatmódosító szerekkel vagy egyszerűen erőszakkal veszik rá őket az együttműködésre. Előbbi esetben groteszk módon az őket kényszerítő emberektől válnak függővé, hiszen máshogy nem tudnák beszerezni az anyagokat, szereket, amikre már jó előre ráfüggtek.

Pontos számok nem állnak rendelkezésre azt illetően, napjainkban hány gyermek áll fegyveres szervezetek kötelékében, hiszen vagy nem létezik nyilvántartás a tagokról, vagy nem teszik azt hozzáférhetővé. Leginkább a demográfiai adatok alapján lehet tehát becsléseket tenni, jelenlegi álláspont szerint a világban néhány tízezer gyerekkatona lehet szolgálatban. Főleg a menekülttáborokban és a nagyon szegény régiókban élő gyermekek vannak kiszolgáltatott helyzetben, előbbi esetben távol az otthonuktól, adott esetben a családjuktól, hiszen a nyitott táborokból könnyű elrabolni a gyermekeket anélkül, hogy az rövid időn belül bárkinek feltűnne. Főként a hosszabb konfliktusok esetén vonódnak be gyermekek, mivel alapvetően ők adják a legtöbb afrikai társadalom 40-50%-át, így hamar képbe kerülnek, amikor az elhúzódó konfliktusban egyre fiatalabb korosztályok felé kell fordulni. Ez már hagyományos háborúkban, például a második világháborúban is megfigyelhető volt, ahol az utolsó években már egyre fiatalabb fiúkat küldtek a frontra.

A gyermekeket alapvetően könnyebb irányítani, így a szervezetlen, ideológiailag nem megalapozott, konkrét célt vagy tervet nélkülöző szervezetek számára egyszerűbb fiatalkorú katonákat alkalmazni, mint felnőtteket meggyőzni/kényszeríteni a kívánt magatartásra. Mivel kevésbé fejlett a félelemérzetük és a felelősségtudatuk, gátlástalanabbak tudnak lenni a felnőtt harcosoknál, hiszen sokszor fel sem fogják tetteik valódi súlyát, nem gondolnak bele, hogy a felettük álló felnőttön kívül bárki mástól várhatnának ezért büntetést. Gyakran semmilyen kiképzésen nem vesznek részt, mivel szinte korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre, könnyű pótolni őket, így tehát a hosszú és adott esetben költséges kiképzés elkerülésével a minőség helyett a mennyiség elve érvényesül.

A gyermekek katonává való beszervezése többféle módon történhet, az esetek körülbelül 25-50%-ban egyszerűen elrabolják őket. Máskor az elárvult gyermekek gyakorlatilag ellenkezés nélkül tartanak a fegyveresekkel, mert szüleik, rokonaik nélkül nem boldogulnának. Számos afrikai országban egyszerűen nem létezik szociális ellátórendszer, vagy annyira fiatal gyermekekről van szó, akik nincsenek tudatában a közvetlen környezetükön túli világnak. Gyakran racionális megfontolás képezi az önkéntes csatlakozás alapját, egyszerűen az élelem, ellátás reményében adják fel a szabadságukat, ez különösen annak tudatában érthető, hogy több afrikai országban a lakosság fele-háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él. Ezzel összefüggésben vannak azok az esetek, amikor, főleg lányok esetében, a szülők pénzért vagy némi élelemért cserébe eladják gyermekeiket.

A fiúkat egyaránt használják közvetlen harcokban, öngyilkos merényletekben és kémkedésre is, míg lányok esetében a kémkedés és ez utóbbi mellett a szexuális szolgáltatások az elsődlegesek. A gyerekkatona szóról általában fiúkra asszociálunk, a lánygyermekek többnyire kikerülnek a látótérből. Ennek ellenére a lánygyermekek szerepe sem elhanyagolható, egyrészt a közvetlenül őket ért atrocitások (főként szexuális bántalmazás) miatt, másrészt pedig mert az ő „segítségükkel” 1-1 hosszabb ideig fennálló szervezet képes arra, hogy a toborzás háttérbe szorításával, a szervezet kötelékén belül termelje ki az utánpótlást, az így született gyermekeknek konkrétan esélyt sem adva arra, hogy legyen a világról másmilyen elképzelésük.

Mivel a gyermekek a harccal töltött évek során kimaradnak az oktatásból, így még ha ki is szabadulnak a fegyveres erők kötelékéből, nem, vagy csak nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba. Különösen igaz ez abban az esetben, ha más országban kell újrakezdeniük az életüket, ahol nem tudnak a család, a közösség megtartó erejére támaszkodni. Ezt nehezítik az esetleges függőségek, illetve traumák, a magukkal cipelt szörnyű emlékek. Előfordul, hogy bár van családjuk, nem fogadják őket vissza, például a terhes vagy kisgyermekes lányokat elutasítja a közösségük, mintegy az ő hibájukként elismerve a kihasználásukat.

Gyerekkatonák előfordulnak többek között például Dél-Szudán, Ruanda, Uganda, Niger, Mali, Nigéria, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, Afrikán kívül pedig például Sri Lankán, Nepálban, Irakban, Iránban, Szíriában, Jemenben és Mianmarban. Számuk jelenleg több tízezerre tehető.

Gyermekkatonák teszik le a fegyvert egy ünnepélyes leszerelés és szabadon bocsátás keretei közt Jonglei államban, Dél-Szudánban, 2015. febr. 10. (Forrás: Sebastian Rich/Corbis/AP Images)

A Kongói Demokratikus Köztársaságban többnyire önkéntes csatlakozásról beszélhetünk, amire több ok is van. Egyrészről a szegénység, a kilátástalanság, a munkanélküliség, az éhezés, a családban vagy az állami hatóságoktól elszenvedett bántalmazás, a bosszúvágy és a biztos megélhetés keresése is állhat az önként jelentkezés hátterében. Gyerekkatonának lenni azt jelenti, van az embernek pénze, fegyvere, némi élelme és megbecsülése. Képes megvédeni magát, és ha szerencsés, egyre feljebb tud jutni a szervezet hierarchiájában, ami további előnyökkel jár. Látható a felsorolt okokból, hogy az „önkéntes” csatlakozás valójában több rossz opció közül a talán legkevésbé rossz. Gyakorlatilag nem beszélhetünk tehát érdemi választási lehetőségről.

Napjainkban már a nemzetközi közösség fokozott érdeklődésének és a nemzetközi jog fejlődésének, valamint természetesen lelkes civileknek köszönhetően létrejöttek szervezetek, amelyek a gyerekkatonák kiszabadításával, rehabilitálásával és a lehetőségekhez mérten a korábbi közösségükbe való reintegrálásával foglalkoznak. Jó példa erre a Warchild Organization a Közép-afrikai Köztársaságban. A terápia során pszichológiai segítséget kapnak, újraindul az oktatásuk, vagy ha idősebbek, valamilyen munkára való képzésük, miközben sorstársaikkal élhetnek együtt. Utóbbi különösen fontos, hiszen így nem érzik egyedül magukat. A többi gyerekkatonával való megismerkedés miatt tudják, hogy nem csak nekik kell ilyen problémákkal megküzdeni.

Egykori gyerekkatona rajza (Forrás: War Child)

Bár a „hagyományos” értelemben vett gyerekkatonák esetében a rehabilitálás az elsődleges, sokukat egyszerűen börtönbe zárják, mert például egy terrorszervezetnek dolgoztak, így veszélyesnek számítanak. Az egyéni körülmények így nem kerülnek mérlegelésre. Többnyire azonban elismerik, hogy jogi értelemben nem a gyermekeket kell büntetni, hanem azokat, akik erre kényszerítették őket, vagy legalábbis a lehetőséget nyújtották nekik. Főleg az ISIS esetében volt érezhető a megkülönböztetés több alkalommal is, hiszen őket egy nagyon veszélyes terrorszervezetnek tartják.

Összességében elmondható tehát, hogy a gyerekkatonaság egy rendkívül komplex probléma, a biztonsági, nemzetbiztonsági háttér mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a kérdés pszichológiai, jogi, etikai vonatkozását sem. A korábban említett klímaváltozással és a részben ebből fakadó migrációval összefüggésben a gyerekkatonák nem csak a saját régiójukban maradnak megoldandó problémák, hanem akár olyan államokban is felütheti a fejét a jelenség némely következménye, ahol korábban abszolút nem volt napirenden a téma. Többek között emiatt is fontos azoknak a szervezeteknek a munkája, amelyek azért küzdenek, hogy a probléma helyi szinten legyen megoldva. Ami pedig még a felelősségre vonás során sem elfelejtendő, hogy a nemzetközi jog értelmében minden gyermeket megillet a boldog gyermekkor.

Írta: Palkovics Dóra

További felhasznált források:

https://kki.hu/assets/upload/Kulugyi_Szemle_2008_04_Gyerekkatonek_Afrikeban.pdf

https://www.hrw.org/topic/childrens-rights/child-soldiers

https://www.warchild.org.uk/what-we-do/protection/risks-for-child-soldiers-are-huge-and-the-effects-can-last-a-lifetime

https://www.warchild.org.uk/whats-happening/features/why-do-children-become-child-soldiers-armed-groups

https://www.hrw.org/news/2019/03/04/some-child-soldiers-get-rehabilitation-others-get-prison

https://www.hrw.org/news/2018/06/29/better-us-list-countries-using-child-soldiers

https://www.bbc.com/news/world-middle-east-24179084

https://www.usnews.com/news/best-countries/slideshows/5-most-notorious-african-warlords?slide=3

Beah, Ishmael: Gyerekkatona voltam Afrikában. Libri Kiadó, Budapest, 2018.

Napjaink köztudata szerint az orosz külpolitika földrajzi prioritásai számos területre terjednek ki a világon, melyek közül is a legfontosabb a szomszédos posztszovjet országok alkotta térség. Továbbá nagy jelentőséggel bír a gazdasági fő partner Európai Unió, a korábbi szuperhatalmi versenytárs Amerikai Egyesült Államok vagy a feltörekvő Kína. Ezek alapján a Balkán tehát nem tartozik szorosan az Oroszországi Föderáció elsődleges érdekeltségi területei közé, mégis időről-időre előtérbe kerül kérdése.

Ennek a periodikus megjelenésnek az oka a délkelet-európai térség múltjában keresendő. Számos történelmi esemény igazolja, hogy a balkáni országok helyszínként szolgáltak a nemzetközi közösség erőviszonyainak és a nagyhatalmak befolyási övezeteinek tisztázásához. Nincs ez másképp a 21. században sem, csak manapság a küzdelmeket már sokkal „csendesebben”, mondhatni kifinomultabb eszközökkel vívják egymással a felek.

A Balkán történelme során számos birodalomhoz tartozott, volt azok határvidéke, belső vagy belsővé váló külső területe, például a 17.századtól kezdődött meg az Oszmán Birodalom és az európai civilizációk küzdelme. Majd a 20.század elején az állammal vagy nemzeti identitással nem rendelkező népesség által lakott területekért indultak meg a harcok, melyek az első és második balkáni háborúban (1912 és 1913) csúcsosodtak ki. Ezt követően pedig az első világháború (1914-1918) során is folytak a harcok a balkáni befolyás megszerzéséért.

A befolyási övezetté válásában több ok közre játszik úgy mint, gazdasági, katonai, kulturális, vallási tényezők vagy a nemzetközi környezet a világhatalmi státusz demonstrálása. Jelenleg a legnagyobb terhet az 1990-es évek eseményei jelentik (belső és államok közötti konfliktusok) valamint a terület geopolitikai elhelyezkedése, melyet igen sok ország felismert már és igyekszik kihasználni. A Nyugat-Balkán azonban egy olyan térség, amely önálló nem képes kezelni és megoldani felmerülő problémáit. Például a kiéleződött a szembenállást Szerbia és Koszovó között, mivel Pristinában és Tiranában is – bár eltérő elkötelezettséggel de – felmerült egy Nagy-Albánia létrehozásának gondolata 2015-ben. Bosznia-Hercegovina törékeny stabilitását a három népcsoport közötti feszültség mellett, a korrupció elhatalmasodása veszélyezteti, míg a görögökkel vitatkozó Macedóniát a szlávok és az albánok közötti ellentét feszíti. Nem véletlenül hangzik el mostanában mind gyakrabban, hogy a Balkán újra puskaporos hordó lehet. Ezeknek köszönhetően a Balkán nemzetközi segítségre szorul, ezáltal pedig befolyásolhatóvá válnak államai. Napjainkban ennek a hatalmi játszmának az egyik legfontosabb szereplője pedig vitathatatlanul az Oroszországi Föderáció.

Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata

A Nyugat-Balkánt az európai kontinensen elhelyezkedő hat állam alkotja (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia), amelynek az európai integráció területébe nem tartoznak bele.

Ezzel párhuzamosan ha megnézzük a térképen az Oroszország által, az elmúlt tíz évben Európa irányába végrehajtott katonai és/vagy politikai megmozdulásait, akkor pozíciómegtartás és egy fokozatos előrenyomulás figyelhető meg ezen államok irányába.

A folyamat 2008-ban kezdődött, amikor Oroszország ugyan nem ismerte el Koszovó függetlenségét, de bizonyos fokú diplomáciai kapcsolatba lépett vele. A következő jelentős esemény . Illetve 2018-ban látott napvilágot az is, hogy orosz üzletemberek finanszíroztak NATO ellenes tűntetéseket Észak-Macedóniában a csatlakozás ellehetetlenítése érdekében. Végül pedig a legaktuálisabb esemény ami Oroszországot a Nyugat-Balkánhoz köti az az előbb említett pozícióerősítés Szerbiával. Moszkva igyekszik tehát balkáni befolyását úgy megtartani és növelni, hogy aktívan részt vesz a regionális konfliktusokban ,amellyel egyúttal éket ver a Nyugat és a balkáni államok EU-s integrációja közé.

Oroszország Nyugat-Balkánon való időnkénti megjelenése tehát egyértelműen az állami érdekek érvényesítéséhez és védelméhez kötődik. Így egészen biztos, hogy Moszkva akár rövid időtávlatban, akár hosszútávban gondolkodik, konkrét elgondolásokkal rendelkezik a térséget illetően.
Jelentőségteljességét Oroszország szemében a Nyugat-Balkán két dolognak köszönheti, egyrészt a geopolitikai elhelyezkedésének, hiszen ez a „kapu” a Nyugat felé az „Orosz Medvének”. Másrészt pedig az gazdasági érdekek amik a területen érvényesíthetők.  Ugyan kiemelt pozícióval rendelkeznek a balkáni államok a Kreml határon túli politikájában, a Föderáció mégsem tesz semmilyen, a helyi problémákat orvosolni igyekvő konkrét és nagyszabású lépést. Ez pedig annak köszönhető , hogy nem áll az érdekében a terület stabilizációja és béke kialakítása, sokkal inkább igyekszik a kialakult állapotot fenntartani, illetve a felmerülő lehetőségekkel a saját pozícióját erősíteni a térségben.

Ennek fő oka, hogy mint említettem az Oroszországi Föderáció számára a Nyugat-Balkán, elhelyezkedése végett egyfajta választóvonalként vagy kapuként funkcionálhat a nyugati hatalmakkal szemben. Itteni befolyása által rálátást nyer a „Nyugat” tevékenységére és közelebbről is összemérheti erejét vele, saját területeinek veszélyeztetése nélkül. Az orosz politikai vezetésnek az az előnyös, ha a térség megosztott, nem mennek végbe az EU-s és NATO-s csatlakozások, mert így egy belső állami és régiós konfliktusokkal fűtött területen, elegendő egy-egy szélsőséges nacionalista csoportot támogatnia, hogy a nyugatellenes és oroszbarát propaganda céltérjen a lakosság körében. Illetve ha nagyobb léptékben gondolkodunk és megnézzük a térképet, akkor kiderül, hogy a Balkán „birtoklása” elvezethet az orosz politikai vezetés egyik legnagyobb szabású tervének megvalósulásához. A régi birodalmi Oroszország határainak visszaállításához.

Oroszország fő célja tehát a Nyugat-Balkán államainak egy költséghatékony, a sikertelen EU-s  és NATO-s csatlakozások kudarcát ellentételező  oroszbarát alternatíva nyújtása. Amely egy sokkal nagyobb lélegzetvételű terv megvalósításának kisebb lépéseként tekinthető. A helyzetét pedig megkönnyíti számára ebben a hatalmai harcban, hogy számos történelmi szál, az ortodox vallás illetve a maga a szláv kultúra, amelyek összekapcsolják a két területet.

A nyugat-balkáni országok uniós integrációja (Forrás: EP/ MN-grafika)

Szerbia, mint Oroszország kapuja a „Nyugatra”

Az említett példák mellett kiemelkedő fontosságú és meglehetősen nyugtalanító volt a nyugati hatalmak számára, hogy már 2012-től kezdve, de különösen 2018-2019-es év folyamán Oroszország a Balkánért folytatott hatalmi versenyben számos úton-módon közeledett a hozzá kulturálisan és vallásilag is közel álló Szerbiához.
Ennek eredményességét szemmel láthatóan példázta az orosz elnök, Vlagyimir Putyin Belgrádban tett látogatása 2019 januárjában. A találkozó során számos olyan diplomáciai gesztus zajlott le, melyek egyértelműsítették az orosz-szerb barátsági viszonyt. Például a Szent-Száva Székesegyház előtt óriási tömeg köszöntötte Putyint, mint a legnagyobb szláv testvért. Aleksander Vucsics szerb elnök pedig még egy kiskutyával is megajándékozta az orosz politikai vezetőt, a szerb nemzet hálájának jeléül. Emellett pedig a két állam több mint 20 megállapodást kötött egymással, ami viszonyuk stratégiai partnerség szintre emelkedését is jelzi.
A megállapodások tárgya széles spektrumon mozgott, de a fókuszban a katonai, gazdasági és kereskedelmi együttműködések álltak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette egyfajta üzenetként az USA számára, hogy országa tovább folytatja Szerbia katonai-műszaki eszközökkel való ellátását, azok szervízelését és modernizációját. Melynek keretében 2019-re datálták hét Mi-35 típusú harci, valamint három, Mi-17-es szállító helikopter átadását. Nem megemlítve a korábbi 2016-2018 közötti katonai együttműködés során már átvett Mig-29-es Fighter-eket. Valamint kiemelte, hogy az előző évi BARSZ-2018 kódnevű repülő harcászati gyakorlaton közös, orosz–szerb személyzetű MiG-29-es vadászgépek és Mi-8-as helikopterek vettek részt. Továbbá megemlítette, hogy úgy gondolja az Amerikai Egyesült Államok fő célja a régió destabilizációja. Ennek érdekében pedig, még ugyanezen évre előirányozták a Slavic Shield 2019 nevű hadgyakorlatot, szintén közös végrehajtással.

A 2019-es Slavic Shield hadgyakorlat (Forrás: Jovo Mamula, MC Odbrana)

Felmerül a kérdés az esemény kapcsán, hogy minek köszönhető az ekkora méreteket öltő összhang Szerbia illetve az Oroszországi Föderáció között. Alapvetően annak, hogy az orosz politikai vezetés gazdasági függésbe kívánja vonni a szerbeket, mégpedig a különböző nemzeti szerb projektek anyagi támogatásával.
Például a szerb vasút építését és modernizációját Oroszország közel 230 millió euróval támogatta illetve több mint 1,4 milliárd dollárt volt kész befektetni a Török Áramlat európai meghosszabbítását jelentő gázvezeték szerbiai szakaszának a megépítésébe. Ezeknek az anyagi invesztálásoknak a fényében nem meglepő a két állam közeledése, hiszen a nem is olyan régen a térséget háború sújtotta.  Ez után pedig az állam gazdasága még ingatag lábakon áll és szükséges a külföldi tőke behozatala. Éppen ezért a befolyás növelésének legkézenfekvőbb módja a befektetések finanszírozása volt orosz oldalról nézve.

Oroszország tényleges pozíciója a Balkánon

Oroszország számos alkalommal hangoztatta, hogy a Balkán destabilitása az Amerikai Egyesült Államok tevékenységének köszönhető. Valójában azonban, az 1990-es évek eseményeit követően a hatalmi harc többszereplőssé fejlődött. Hiszen már nem csak az USA, valamint a Szovjetunió szétesése után fennmaradt Oroszország harcol a helyi befolyásért, hanem a feltörekvő Kína, az EU és NATO és Törökország is.
Ezek az erők pedig közel ugyan akkora nyomást tudnak gyakorolnak a régió államaira. Hiszen a feltörekvő Kína fektette be 2019-ben a legtöbb pénzt például Szerbiában. Az Európai Unió a balkáni államok integrációja érdekben már több, mint 4,5 milliós vissza nem térítendő eurós összeggel támogatta a térséget. Az Egyesült Amerikai Államok pedig nem  csak Koszovó és a NATO-tagállamok jövőjét határozhatja meg a cseppfolyósított gázzal (LNG) hanem az egész Balkánét. Illetve a muszlim közösségeken keresztül a közelmúltban Törökország is megkezdte a balkáni országokra a nyomásgyakorlást.
Az tehát egyértelműen látszik, hogy nem egyedül az orosz vezetés próbája államai érdekeit minél erősteljesebben érvényre juttatni a területen hanem a nemzetközi közösség számos tagja is. Egyúttal az is érezhető, hogy a balkáni államok, a vallási, kulturális, történelmi vagy akár nyelvi szálak ellenére egyre kevésbé vágynak Moszkva elismerésére és támogatására. Ennek a törekvésnek a helyét az euroatlanti integráció és az iszlám térhódítása vette át.
Tehát a nagyhatalmi verseny többszereplőssé válása alapjaiban változtatta meg Oroszország pozícióját a térségben. A Föderáció kénytelen osztozni más hatalmakkal a befolyáson, igyekeznie kell a térség összes államával partneri viszonyt kialakítani és egyúttal a nagyhatalmak egy részével is együtt kell működnie. Hiszen ha például Oroszország és Szerbia mellé akár Törökország csatlakozik egy a BARSZ 2018-hoz hasonló hadgyakorlathoz, az már képes ellensúlyozni az euroatlanti integráció jelentette veszélyt.

Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandr Vucsics szerb elnök egy belgrádi katonai parádén 2019-ben (Forrás: Stoyan Nenov)

Összegezve tehát annak ellenére, hogy erőteljes az orosz gazdasági és politikai jelenlét a térségben, a többi hatalmai harcban részvevő államhoz képest ez a részvétel igen csekélynek mondható. Moszkva ugyan minden eszközt igyekszik felhasználni annak érekében, hogy a számára történelmi és kulturális szempontból is közeli térségben megőrizze pozícióit. Egyúttal azt is felismerte, hogy a régebben alkalmazott módszerek már nem hatékonyak, így a változó biztonsági környezetben finomabb, összetettebb a tevékenységre van szükség. Így előkerül az eszköztárban a nem lineáris hadviseléshez tartozó diplomáciai vagy gazdasági nyomásgyakorlás is. Továbbá az orosz vezetés felismerte, hogy a térség országai igyekeznek kihasználni a külső hatalmak értük folyó versengését és az ebből fakadó nagymennyiségű anyagi befektetéseket is. Továbbá szélesebb lehetőségeket biztosít számára, hogy az EU és az USA közel harminc év alatt sem tudta a saját képére formálni a régió társadalmait.
Megszerzett és fix jogok, befolyási övezetek azonban nem léteznek, a jelenlétért igenis meg kell harcolni. Ezt pedig érzékeli a moszkvai politikai vezetés is, éppen ezért nem sajnálják akár a  vasútfejlesztésre, akár a gázvezeték építésre adott dollármilliókat. A moszkvai vezetés fő célja ugyanis, hogy a Nyugat-Balkán területén továbbra is megmaradjon a stabil orosz politikai, gazdasági és katonai jelenlét és befolyás.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Koronavírus az iszlám szemszögéből

Az iszlám vallás már másfél évezrede meghatározó tényezője a nemzetközi kapcsolatok alakulásának és napjainkban a vallási alapú konfliktusoknak is komoly táptalaját képezi. Mint minden világméretű szerveződés esetében, így az iszlámban is vannak olyan radikális szegmensek amelyek minden eszközt igyekeznek megragadni és felhasználni saját érdekeik érvényesítésére és meggyőződéseik hirdetésére.
Nincs ez másképp a napjainkat jellemző és hónapok óta húzódó koronavírus-járvány esetében sem. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ugyanis a koronavírus miatt kialakult helyzetet akarja kihasználni, hogy újból megtámadja a keresztény világot. Ezt támasztja alá a szervezet hetente megjelenő magazinjában az al-Nababban kiadott legújabb cikk. A cikk szerint ugyanis a koronavírus a „keresztesek legrosszabb rémálma”, melyet Allah szabadított a világra, hogy a keresztények minél többen szenvedjenek és hunyjanak el.
A nemzetközi és hazai elemzők ezt úgy értelmezik, hogy az ISIS nyíltan felszólította híveit a keresztény világ elleni terrortámadások végrehajtására amely tényleges és komolya fenyegetést jelent Európa számára. Továbbá az időzítés sem véletlen, hiszen a járványhelyzet nem csak az keresztény államok hatóságainak figyelmét köti le, de egyúttal a védekezés miatt megroppant gazdaságokból is kevesebb pénzt fordítanak a terrorizmus elleni küzdelemre.
A cikk érdekessége, hogy konkrét instrukciókat tartalmaz a koronavírus elleni védekezésre és felszólítja a híveket arra, ha megbetegednének kerüljék el az ISIS irányítása alatti területeket csökkentve ezzel az iszlámhívők megbetegedésének lehetőségét. Illetve megtiltotta, hogy ezek az ISIS tagok az európai államokból hazatérjenek.
Jóformán tehát a cikk formájában a vezetők egy koronavírus elleni védekezési kézkönyvet továbbítottak a hívek felé – különös figyelmet fordítva annak a hangsúlyozására, hogy az imádság megvédi az iszlamistákat a megfertőződéstől –, kiegészítve ezt azzal a ténnyel, hogy aki keresztény államban van azt cselekvésre sarkallják az iszlám vallás értékeinek védelme érdekében.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Az Iszlám Állam hivatalos televíziója éppen közfeladatot lát el – bemutatásra kerül, hogy a koronavírust “hogyan küldte Allah a hitetlenek számára büntetésül” (Forrás: Foreign Policy)

Koronavírus és a kereszténység kapcsolata – afrikai kitekintés

Az Etióp Katolikus Egyház híveinek száma manapság meghaladja az 1,3 millió főt, ez a kelet-afrikai állam lakosságának 1,2 %-át teszi ki. A katolikusok szétszóródva élnek a déli szövetségi államokban, illetve Adigrat település környékén. A hegyvidékeken élő irob pásztornép is teljes mértékben katolikus vallású. Az egyházközösség több felsőoktatási intézményt, iskolát adott az államnak, valamint kiállt a nemzeti egység és a béke megteremtése mellett. A szomszédos muszlim többségű Szomáliából és Szudánból egyre több bevándorló érkezik az országba, akik között feltehetően jelentős számban érkeznek szélsőségesek (így például dzsihadisták) is. A szintén szélsőséges Szomáliában működő al-Shabaab terrorszervezet többször hajtott végre támadásokat a határvidékeken etióp katonák és civilek ellen.

Az Open Doors (egy keresztény emberi jogi nonprofit szervezet éves világfigyelő listával, amely a keresztényeket sújtó, vallási intoleranciára visszavezethető bántalmazásokat igyekszik globálisan felmérni) legújabb és legfrissebb híreiben felhívja a figyelmet arra, hogy az afrikai keresztényeknek igen nehéz sorsuk van manapság, hiszen kettős veszélynek vannak kitéve: a heves keresztényüldözéseknek és a koronavírusnak. A lista szerint a keresztények a legveszélyeztetettebb helyzetben Etiópiában, Szudánban, Nigériában és Szomáliában vannak. Míg a járvány jelentősen sújtotta már Európát, Észak -Amerikát, Ázsiát, addig Afrika még csak a pandémia legelején tart.

A szomáliai al-Shabaab félkatonai szervezet egy felhívásában az alábbi kiírás szerepel: „Óvakodjon mindenki az olyan fertőzéstől, mint a koronavírus, mert ezt a keresztes lovagok – azaz keresztények – seregei hurcolják be az országba” – számol be róla a Felvidék.ma híroldal. Nemcsak Szomáliában fordul elő, hogy a keresztényeket teszik bűnbakká a koronavírus járványért. Ugyanez megtörtént Burkina Fasóban, Ugandában, Etiópiában azonban a kormányzat által biztosított segélyekből jellemző módon kihagyják a keresztényeket.

További felhasznált irodalom: Kaló József: Keresztények ellen elkövetett erőszakos cselekmények a 2019-es évben. In: Ujházi, Lóránd; Kaló, József; Petruska, Ferenc (szerk.) Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2019. Budapest, Magyarország : Háttér Kiadó, (2019) pp. 25-42. , 17 p.

Írta: Németh Csenge

Az al-Shabaab terrorista szervezet katonai szóvivője épp bejelentést tesz Mogadishu (Szomália) déli részén (Forrás: Reuters/ Feisal Omar)

Az Iszlám Állam a Fülöp-szigeteken

2020. április 17-én a Fülöp-szigeteken tűzharc tört ki a hadsereg felderítői és nagyjából 40, az Iszlám Államhoz hűséges Abu Sayyaf milicista között (utóbbiak között feltehetően magas rangú parancsnokok is jelen voltak). A helyszín a Mindanao-szigeten található Danag falu közeli erdős hegyoldal volt. Az egyórás összecsapás során 11 katona vesztette életét és további 14 sebesült meg. A dzsihadisták veszteségeiről nincs adat, de a vérnyomok tanúsága alapján a terroristák között is számos halálos eset és sérülés történhetett. A harcnak végül a milícia harcosainak visszavonulása vetett véget. Az elfogásukra tett kísérletek sikertelenek voltak.

A Fülöp-szigeteken nem maga az Iszlám Állam van jelen, hanem különböző iszlamista csoportok, mint a már említett Abu Sayyaf vagy a Bangsamoro Islamic Freedom Fighters, amelyek az előző évtized közepe felé hűségükről biztosították az ISIL-t. A legjelentősebb probléma, hogy fő felvonulási területük a keresztények által sűrűn lakott déli régió.

Mindanao-szigetén nem ez volt az első ütközet a dzsihadisták és hadsereg között. A sziget 2017 és 2019 között az ún. „martial law” (katonai közigazgatás) értelmében katonai ellenőrzés alá került, amelyet az ISIL-hoz hű dzsihadista milíciák jelenléte, illetve az általuk Marawi városa ellen elkövetett támadás indokolt. Ennek feloldása végül a lakosság elégedetlenségével és a törvény legitimitásának kérdésessé válásával történt meg tavaly december 30-án. Ennek hatására a térségben újra aktivizálta magát több iszlamista  csoport, újraindult a kalózkodás, illetve március 6-án egy, a mostanihoz hasonló lövöldözés történt.

A déli sziget katonai vezetője hangsúlyozta, hogy továbbra is fenntartják a biztonsági intézkedéseket, amelyeket korábban vezettek be, hogy le tudjanak számolni a terrorizmus fenyegetésével. Kormányzati szinten újra a „martial law” bevezetését helyezték kilátásba, ám nem ez élvez elsőbbséget, hanem a lakosság fegyelmezetlensége miatt a koronavírus járvány legyőzése érdekében hozott intézkedések.

Írta: Patocskai Péter

A fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte (balra) kezet fog a Moro Iszlám Felszabadító Front vezetőjével, Murad Ebrahimmal (jobbra) Manilában, egy állami rendezvényen, február 22-én, 2019-ben. (Forrás: AFP/ Noel Celis)

Iszlamista terror a Száhelben

A koronavírus elérte Afrikát is, és ezzel olyan területeket, mint a Száhel-övezet, amely napjainkban hosszú ideje biztonsági szempontból az egyik legveszélyeztetettebb területnek számít a kontinensen. Túl korai lenne még megmondani, hogy a vírus terjedését milyen mértékben tudják majd kihasználni az iszlamista terrorszervezetek, de az már most megállapítható, hogy a fertőzés nyomán kialakuló egészségügyi és gazdasági krízishelyzet okozta káosz kedvező környezetet biztosít számukra ideológiájuk és ezzel együtt befolyásuk kiterjesztésében.

Számos afrikai állam már a vírus előtt is kiszolgáltatott volt a dzsihadista erőszak számára. Ez számos nehézséget okozott a katonai erők megfelelő alkalmazásakor a terror-ellenes műveletek során. Március végén, a Abubakar Shekau által vezetett Boko Haram harcosai kilencvenkettő csádi katonát öltek meg egy rajtaütésben a Csád-tó környékén, melyet ezt követően a kormány harci övezetnek nyilvánított és szabad kezet adott a hadseregnek az offenzíva megindításához. A válaszcsapás nem is maradt el, és a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint, az operáció során ezer harcost ártalmatlanítottak a térségben (a saját veszteség ezzel szemben ötvenkét fő volt). A csádi tevékenységével párhuzamosan negyvenhét nigériai katona is életét vesztette az Iszlám Állam nyugat-afrikai sejtjének támadásában, továbbá a hírhedt terrorszervezet közép-afrikai tagjai, pedig egy stratégiai fontosságú kikötő felett vették át az uralmat Mozambikban.

A kameruni kormány is felszólította az ország Nigériával közös határvidékén fekvő falvak lakóit, hogy térjenek vissza otthonaikba. A falusiak félelmét egy a Boko Haram által végrehajtott terrortámadás váltotta ki, amely során 2 fiatal öngyilkos merényletet hajtott végre Blama Kamosulu faluban. A falusiak a Boko Haram előnyomulásától tartva a közeli erdőkbe menekültek. A kameruni vezetés a térségbe vezényelte a hadsereg alakulatait, és a velük történő együttműködésre kéri a lakosságot.

Az al-Kaida szintén kihasználta a helyzetet, és Maliban aktivizálta magát. Akciójuk során, mintegy huszonkilenc főt öltek meg a hadsereg kötelékéből (mely állandó harcot folytat mindkét terrorszervezettel, folyamatos veszteségeket szenvedve).

Egy valószínűsíthető terrortámadás során legalább 10 ember vesztette életét a Mali központi régiójában található Bandiagarát körülvevő falvakban is. A szemtanúk elmondása szerint az elkövetők motorokon érkeztek, és a támadás végeztével a falukból elhajtottak 500 marhát is.  A térség vezetője Ali Dolo szerint az elkövetők a nomád fulani etnikumhoz tartoznak, akiket már többször megvádoltak a terroristák támogatásával.

A kialakult állapotot nem könnyíti meg az arra utaló egyre több jel sem, hogy a küldő országaik otthoni nehézségei miatt, a brit és amerikai csapatokat visszavonják a térségből, ezzel még több helyet engedve a szélsőségeseknek. Ezzel szemben a francia védelmi miniszter megerősítette, hogy a legnagyobb külhoni katonai missziójuk, 5100 katonával a régióban marad és felveszi a küzdelmet a dzsihadistákkal.

Írta: Hende Olivér és Párducz Árpád

Csádi katonák várnak a Boko Haram elleni hadművelet elindítására a Csád-tó közelében. A terrorszervezet március 23-i támadásával 92 katonát ölt meg, mely a valaha volt legmagasabb számú hivatalos tiszti állományú áldozatszámuk (Forrás: AFP/ Audu Marte)

Húsvét és Pészah a digitális egyház korában

A koronavírus-járvány következtében meghozott intézkedések a vallási közösségek életét is erősen befolyásolták, hiszen világszerte számos állam kijárási korlátozást vezetett be, ami azt jelenti, hogy csak alapos indokkal (élelmiszervásárlás, gyógyszertár, munka) lehet elhagyni a lakóhelyet. Ezen szabályok betartatása azonban komoly kihívást jelentett a kormányoknak, főleg az ünnepi időszak alatt.

A Vatikán március közepén jelentette be, hogy a húsvéti szenthét során rendhagyó módon a hívők nélkül fogja az egyházi eseményeket megrendezni. A zárt ajtók mögött megrendezett szertartásokat az internet segítségével, élő közvetítéssel juttatták el a hívőkhöz. Az online istentiszteletek során előfordult már néhány megmosolyogtató esemény, például március végén egy olasz pap a Facebook segítségével misézett, azonban véletlenül bekapcsolva maradt a filter opció, így a pap animált sisakban, napszemüvegben vagy éppen kalapban vezette le a szertartást.

A zsidó húsvét, a Pészah is hasonló körülmények között került megrendezésre. Izraelben is kijárási tilalmat vezettek be az ünnepi időszak során, azonban a kormány nagyobb ellenállásba ütközött, ugyanis a lakosság nagy része nem volt hajlandó karanténban tölteni a kivonulás ünnepét. Bné Brak városát rendőri zárlat alá kellett helyezni a vírus gyors terjedése miatt, ugyanis az emberek a rendeletet figyelmen kívül hagyva folytatták a csoportos imádkozást.

Összességében elmondható, hogy a vallási vezetők jól reagáltak a korlátozásokra; felszólították a híveket a rendeletek betartására, és a szertartások digitális megrendezésével igyekeztek segítséget nyújtani ebben a nehéz időszakban. A kormányokra nagy felelősség hárul, hogy meggátolják a vírus terjedését, ezért mindent megtesznek, hogy a vallási közösségek is betartsák a szabályokat. A görög hatóságok például drónokat telepíttettek a templomok közelébe, hogy megfigyeljék az egyházakat, valamint utcai járőröket alkalmaztak a húsvéti ünnepségek alatt, meggátolva így a hívek csoportos gyülekezését. Egy francia templomban nagy felháborodást keltve fegyveres rendőrök zavarták meg a misét, ugyanis bejelentést kaptak arról, hogy több ember tartózkodik a templomban a megengedettnél. Kérdés az, hogy az ehhez hasonló szituációk okozta feszültség mikét fogja alakítani az egyházi közösségek és a hatóságok kapcsolatát.

Írta: Ács Nóra

Ultraortodox zsidó férfi imádkozik a háza udvarán az izraeli Bnei Brakban 2020. április 14-én, miután Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök szigorú kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. A korlátozások érvényben maradnak a nyolcnapos zsidó húsvét, a pészah ünnepének végéig, így a zsinagógák sem nyitnak ki.
(Forrás: MTI/AP/Oded Balilty)

A hindu nacionalizmus iszlám- és kereszténységellenessége

Április elején a Tablighi Jamaat muszlim tömegmozgalom Delhi Nizamuddin negyedében tartott többhetes ünnepének eredményeképpen az Indiában diagnosztizált új típusú koronavírusos megbetegedések száma megugrott. Ez a hatóságok szerint azzal magyarázható, hogy a szervezet március 3-án kezdődő többhetes ünnepségének még akkor sem vetettek véget, amikor India március 24-én bejelentette a vírus miatt meghozott első korlátozásokat. Felmerült továbbá az is, hogy a fertőzést a külföldről érkező, többek között bangladesi, indonéz, kirgiz, vagy maláj papok vihették be Indiába.  Ezen okoknál fogva a muszlim mozgalom tagjai ellen elkövetett ellenséges fellépések száma is emelkedni kezdett. Először csupán az interneten jelentek meg az iszlámellenes posztok, hashtagek, majd a Bharatiya Janata kormánypárt minisztere Mukhtar Abbas Naqvi a muszlim gyülekezést egyenesen egy tálib bűnténynek nevezte. A  konfliktushelyzet heteken át elhúzódott: április 16-án a Tablighi Jamaat helyi vezetőjét, Muhammad Saad Khandalwit gyilkosság vádjával előállították, illetve a vallási ceremónia 25 résztvevőjét letartóztatták.

Azonban a hindu nacionalizmus megerősödése a muszlim lakosság egyre nagyobb részének is terhet jelent: a vallási indíttatású fenyegetések még a koronavírus ellen küzdő orvosok, nővérek irányába is egyre gyakoribbá váltak, mert számos hindu hívő meggyőződésévé vált az, hogy a muszlimok szándékosan akarják elterjeszteni a kórt az ázsiai szubkontinensen.

A márciusban bejelentett 27, keresztényellenes atrocitás után áprilisban további hívők váltak a  hindu nacionalista támadások áldozataivá. A hónap elején erőszakos hittérítés hamis vádjával keresztényeket állítottak elő a dél-indiai Tamilnádu államban. A mintegy 30 hívőt mind tevékenységük közben, mind a rendőrségen provokálták, fizikálisan bántalmazták, de nem sokkal később szabadon távozhattak, azzal a feltétellel, hogy városukban, Viluppuramban befejezik a hinduk keresztény hitre történő térítését.

Írta: Fuksz Emese

Új-Delhi Nizamuddin kerületének kórházaiba szállítják azokat, akiken a koronavírus tünetek kimutathatók (Forrás: Dalip Kumar)

A Jehova Tanúi kisegyház üldöztetése az Oroszországi Föderációban

„Szélsőséges tevékenysége” miatt 2017-ben előbb felfüggesztette majd beszüntette az orosz legfelsőbb bíróság a Jehova Tanúi kisegyházat, mely szerinte „családokat választ szét, gyűlöletet kelt és emberi életeket fenyeget”. Az 1870-es alapítású, amerikai eredetű kisegyház a szovjet időkben is tiltott volt, 1996-os Borisz Jelcin elnök általi rehabilitációjukig tagjait Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. Jaroszlav Szivulszkij orosz Jehova Tanúi egyik főképviselője szerint a döntés „alkotmányellenes” volt, hiszen az garantálja a vallásszabadságot. A szervezet korábban betiltásra került Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban. Moszkva a szervezet vagyonát elkobozta.

Szűk két évvel a felekezet betiltása után Oroszország kiosztotta az első börtönbüntetést is a „jehovista extremizmus” miatt. A büntetett a 46 éves Dennis Christensen dán állampolgár, akit 2017. májusában tartóztattak le. Ügyvédje szerint veszélyes precedenst teremthet az ellene folytatott eljárás. Jarrod Lopes, a gyülekezet New York-i központjának sajtószóvivője február 18-án arról számolt be, hogy Szurgutban, Szibériában legalább 7 őrizetbe vett jehovistát kínoztak meg orosz rendőrök. A központ szerint a Jehova Tanúit levetkőztették, fojtogatták, megverték és fegyverrel kényszerítették az őrszobán. Az orosz hatóságok tagadnak. Március során kiosztották az első börtönbüntetést a vallás követőinek a Krímen is. Az egyik börtönre ítélt, Filatov szerint azért tartóztatták le, mert egy Jehova Tanúi Bibliát olvasott.

A világ aggodalmát fejezte ki a vallásszabadság kérdését illetően az Oroszországi Föderációban. Többek közt az Amnesty International és az Egyesült Királyság is fogalmazott meg elítélő nyilatkozatot. Utóbbi felolvasására az EBESZ-ben került sor. Fionnuala Ní Aoláin ENSZ képviselő szerint Oroszországban összekeverik a vallásszabadsághoz való jogot és az extremizmus elleni harcot, ami ilyen és ehhez hasonló áldatlan helyzethez vezet. Az orosz bíróság eközben úgy döntött, hogy megsemmisíti az ügyet, feltételesen szabadon bocsájtja a jehovistákat és új tárgyalást indít, ugyanis az előző sértette szerintük a büntetőeljárási törvényt. Sokak szerint a Jehova Tanúi elleni bírósági támadások a büntető törvénykönyv szigorítása miatt sokszorozódtak meg, szintúgy mint a kémperek, valamint a hatalom képviselőinek verbális megsértése miatt kirótt büntetések.

Írta: Gönczi Róbert

Dennis Christensent épp a tárgyalóterembe vezetik, Orjol városában, hogy meghallgassa a bírói döntést “extremista bűncselekményéről”, 2020. febr. 6. (Forrás: AFP/ Mladen Antonov)

 

Vallási kegytárgyakkal összefüggő bűncselekmények napjainkban

A vallási kegytárgyak illegális kereskedelme, feketepiacon való értékesítése, rongálása és eltulajdonítása nem új, ugyanakkor folyamatosan formálódó globális kérdés, mivel általában az összefüggő és komplex ellátási láncok mentén zajlik, gyakran kapcsolódik a szervezett bűnözői hálózatok határokon átnyúló tevékenységéhez.

A fokvárosi St. Mary katedrális hívőit megrázta a templomban, illetve az ott fellelhető használati tárgyakban és vallási ereklyékben vandálok által okozott, 100.000 dél-afrikai rand (hozzávetőlegesen 1.750.000. forintnak megfelelő) értékű rongálás. A betörés április 18-a éjjelén történt, számos, könnyen értékesíthető vallási kegytárgyat, köztük ezüst gyertyatartókat és ostyatartót, kelyhet loptak el az elkövetők. A fokvárosi egyházmegye püspöke arra kérte a helyi közösséget, hogy maradjanak erősek, majd közös imára szólította fel híveit.

Az Oxfordi Egyetem professzorát, Dirk Obbinket letartóztatták 120 ókori papiruszdarab eltulajdonítása és eladása miatt, mely Márk evangéliumának töredékét tartalmazta. A kutató az elmúlt évek során felhívta magára a hatóságok figyelmét, amikor 13 papirusztöredéket adott el az amerikai Hobby Lobby vállalat számára, mely vezérigazgatója megnyitotta a Biblia Múzeumot Washingtonban, ahol nemcsak lopott, hanem hamisított műalkotásokat is lefoglaltak.

A kulturális értéket hordozó ereklyék, műkincsek illegális feltárásának és kereskedelmének megakadályozását a nemzetközi közösség a Brexit során is figyelemmel kíséri. Mind az Unió, mind az Egyesült Királyság elkötelezett a kulturális örökség megóvása mellett, ebből következően az ehhez kapcsolódó illegális piacok felszámolása és pénzügyi bűncselekmények megakadályozása is prioritásként jelentkezik az elszakadási tárgyalások során. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság kiemelt helyzetben van az európai művészeti és régiségpiacon, továbbra is kulcsszerepet játszik a kulturális tárgyak tiltott ásatása és mozgatása elleni harcban az Unióból való távozást követően is.

Írta: Györgyi Dominika

A dél-afrikai St. Mary katedrális betörés és vandalizmus áldozata lett (Forrás: ANA/ Armand Hough)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Bosznia-Hercegovina államiságának kezdete óta vitatott és rendszeresen felmerülő kérdés a többségében szerbek lakta entitás, a Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) esetleges függetlensége. Az 1992-95 között zajló, körülbelül százezer halálos áldozattal járó boszniai háború eseményei is főleg a boszniai szerbek elszakadási, önállósodási törekvései körül forogtak. Végül a daytoni békemegállapodás széles autonómiát biztosított Bosznia Hercegovina mindkét fő részegységének (a bosnyák-horvát többségű Bosznia-Hercegovinai Föderációnak és a Boszniai Szerb Köztársaságnak), azonban szerb részről időről időre napirendre kerül az elszakadás, főleg ha valamilyen sérelem éri a Republika Srpska autonómiáját. E téma ismét aktuálissá vált, miután Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja egy, a szerb többségű entitásra nézve hátrányos alkotmánybírósági döntés után kilátásba helyezte az elszakadásról szóló népszavazás megtartását, ráadásul az állami szintű döntéshozatalban a szerb képviselők felfüggesztették tevékenységüket. E cikk célja megvizsgálni és bemutatni, hogy az országban ismét fellángoló feszültségek milyen eredményre vezethetnek, illetve hogy a nemzetközi közösség miként viszonyul a Boszniai Szerb Köztársasághoz, amelynek Szerbiával való kapcsolataival is kiemelten foglalkozom.

Milorad Dodik, az Államelnökség szerb tagja (Forrás: EPA/ Andrej Cukic)

Elszakadási törekvések rövid történeti áttekintése napjainkig

Az 1995-ös daytoni megállapodás nem szolgáltatott galapot Bosznia-Hercegovina részegységeinek teljes önállósodására vagy más államhoz való csatlakozására. Ennek ellenére már egy évvel a megállapodás megkötése után napirenden volt a Republika Srpska (RS) a Jugoszláv Szövetségi Köztársasághoz aló csatlakozása (amely abban az időben a mai Szerbia Montenegró és Koszovó területét foglalta magában) . Biljana Plavsic, az RS akkori elnöke, később háborús bűnökért elítélt, biológusprofesszorból lett politikus azonban kénytelen volt meghátrálni a nemzetközi közösség nyomása miatt.

A 2000-es évek során a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenedési törekvéseit összekapcsolták Koszovó státuszával. A közvélemény szerint, amennyiben Koszovó egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét, függetlenségi referendumot kell tartani a Boszniai Szerb Köztársaságban is. 2008 februárjában az RS törvényhozói olyan határozatot fogadtak el, amely kimondta, hogy amennyiben a nemzetközi közösség többsége, különösen az Európai Unió elismeri Koszovó függetlenségét, úgy megtartják a függetlenségi népszavazást. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy alapvetően a boszniai szerbség sem nézte jó szemmel a koszovói törekvéseket, ezért sem ismerte el Bosznia-Hercegovina az új állam függetlenségét.) Milorad Dodik akkoriban az RS miniszterelnökeként koordinálta az eseményeket, a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnökeként. Hivatkozási alapként az önrendelkezéshez való jogot hozták fel, mint legfőbb érvet: ha a koszovóiaknak volt joguk meghatározni a saját jövőjüket, a boszniai szerbeknek miért ne lenne? Az USA és az EU is hevesen ellenezte ezt a lépést, így a népszavazást azonban nem tartották meg. Az akkori Bosznia-Hercegovináért felelős főképviselő (High Representative for Bosnia-Herzegovina), Miroslav Lajcák elmondása szerint a Republika Srpskának nincsen joga elszakadni Bosznia-Hercegovinától, hiszen annak területi integritását a daytoni békemegállapodás arantálja. g

2011-ben ismét napirenden volt egy népszavazási kezdeményezés, azonban a korábbihoz hasonló okok miatt ez is meghiúsult. Milorad Dodik 2012 októberében, már a Republika Srpska elnökeként, kijelentette, hogy az általa irányított entitás függetlenné fog válni, és hogy az RS önálló államként is képes lenne fennmaradni.  A helyzet 2015-ben kezdett ismét élesedni, amikor Dodik és pártja gyakorlatilag pártprogrammá tette a régió függetlenségének elérését, azzal érvelve, hogy a bosnyák többség aláássa a Republika Srpska autonóm jogköreit. A tervek szerint amennyiben 2017 végéig az RS nem tudja bővíteni autonómiáját, 2018-ra népszavazást kezdeményeznek az elszakadásról. A nemzetközi közösség természetesen ismét kritikával illette e törekvéseket, a daytoni egyezményre hivatkozva. Milorad Dodik erre válaszul azzal érvelt, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság saját alkotmánya (amelyet a daytoni egyezmény alapján módosítottak 1995-ben) tartalmazza az önrendelkezés jogát. Emellett Bosznia-Hercegovina szerb nemzetiségű vezetői sérelmezték, és napjainkban is sérelmezik az állami szintű bíróságok és ügyészségek tevékenységét, szerbek elleni elfogultsággal vádolva működésüket. Az állami szintű Alkotmánybíróságot pedig a három idegen állampolgárságú bíró jelenléte – amely a daytoni megállapodásban elő van írva – miatt támadja a szerb vezetés. Dodik végül 2017 szeptemberében jelentette be, hogy nem lesz függetlenségi népszavazás 2018-ban. Mivel azonban az elnök csak halasztásról beszélt, így várható volt, hogy az ügy pár évvel később ismét aktuálissá válik. Ez pedig 2020 februárjában következett el.

A daytoni szerződés aláírása (alsó sor, balról jobbra) Alija Izetbegovics (Bosznia-Hercegovina képviselője), Franjo Tudjman (Horvátország képviselője) és Szlobodan Milosevics (Jugoszlávia képviselője) által (Forrás: Anadolu Agency)

A jelenlegi szituáció

Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságának 2020. február 7-i, 117-ik plenáris ülésén az ország alkotmányával ellentétesnek találta a Republika Srpska törvényhozása által alkotott mezőgazdasági földterületekről szóló törvény 53. cikkelyét, mely szerint az egykor a jugoszláv állam tulajdonában álló mezőgazdasági területek nem Bosznia-Hercegovina, hanem a Republika Srpska tulajdonát képezik. A szerbek fő érve, hogy az oszmán uralomi idején a városokba költöző, közigazgatási tisztségekhez és egyéb előnyökhöz jutó bosnyákok lemondtak földterületeikről, így azok hitelt érdemlően, földhivatali könyvek által is szerb tulajdonban kerültek. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a föld állami tulajdon, így az a föderatív szintű állam tulajdonát kell, hogy képezze. A Republika Srpska Népek Tanácsának (Council of Peoples – olyan szerv, amelyben mindhárom nemzetiség képviselteti magát az RS-ben) hét bosnyák képviselője indítványozta ezen alkotmánybírósági eljárást, amely azt eredményezheti, hogy az ügy a kelleténél is több etnikai színezetet kap (főleg annak tükrében, hogy Dodik 2008-ban felvetette, hogy muszlim, azaz bosnyák bírók ne járhassanak el a Boszniai Szerb Köztársaságra vonatkozó ügyekben).

Ezen határozat volt a kiindulópontja az azóta húzódó politikai válságnak. Milorad Dodik (aki 2018-tól a háromtagú, rotációs államelnökség szerb tagja) vezetésével a boszniai szerbek ismét a külföldi alkotmánybírók jelenlétét támadják, az Alkotmánybíróságot elfogultsággal vádolják és működését az RS elleni támadásként értelmezik. Felmerült az is, hogy a két szerb nemzetiségű alkotmánybírót eltiltják a szerv munkájában való részvételtől. Annyi bizonyos, hogy az állami szintű döntéshozatali szervekben a szerb képviselők felfüggesztették részvételüket, és egy új, az Alkotmánybíróságot megreformáló törvény elfogadását sürgetik – ez azonban alapvetően alkotmányellenesnek minősül. Hasonló bojkottra sor került már 2019 márciusában is, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített egy, a Boszniai Szerb Köztársaságban bevezetett ünnepnapot. Tavaly a szerb ellenzéki pártok nem támogatták Dodik lépését, mivel akkor a központi kormányzat működőképességének fenntartásában voltak érdekeltek, abban való részvételük miatt. Idén azonban minden szerb párt támogatja a döntéshozatali bojkottot. A Szerb Demokrata Párt (SDS) alelnöke szerint az Alkotmánybíróság döntéseivel a szerbek identitását rombolja. Milorad Dodik ismét a Republika Srpska elszakadását helyezte kilátásba, élesen szembehelyezkedve az Egyesült Államokkal és az EU-val.

A boszniai szerb vezetés 2020. február 15-én Belgrádba látogatott, ahol Aleksandar Vucic szerb elnökkel vitatták meg az aktuális helyzetet. Vucic kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Republika Srpska lépései, intézkedési ne vezessenek a régió destabilizálásához, azokat jogszerűen, intézményi úton kell megvalósítani. Dodik ennek ellenére elkötelezett a népszavazás megtartása mellett, kérdés, hogy lendülete kitart-e az éles külföldi bírálatok ellenére is. A jelek szerint Bosznia-Hercegovina az egy évig tartó kormányalakítás után pár hónappal újabb politikai válsággal néz szembe.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a háromtagú boszniai államelnökség soros vezetője (b) és Aleksandar Vucic szerb elnök a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben 2019. március 24-én. A katonai szövetség a jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki az 1999. március 24-én indított légicsapással
(Forrás: MTI/EPA/Djordje Savic)

Nemzetközi felügyelő szervek tevékenysége Bosznia-Hercegovinában

A boszniai háborúnak véget vető, a nemzetközi közösség által kidolgozott békemegállapodásról (General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina) 1995 novemberében állapodtak meg az érdekelt felek, az USA Ohio állambeli Wright-Patterson légibázisán. A hivatalos aláírásra Párizsban került sor ugyanezen év december 14-én. Azon kívül, hogy ezen megállapodás IV. melléklete tartalmazza Bosznia-Hercegovina alkotmányát, a nemzetközi közösség jelentős ellenőrzési jogokat állapított meg magának az egyezmény megalkotásakor. Az egyik legfontosabb a békefenntartó missziók további jelenléte az országban, amelyek a daytoni egyezmény katonai aspektusait hajtják végre és azok betartását ellenőrzik. Az 1992-től jelen lévő UNPROFOR-t (United Nations Protection Force) felváltotta a NATO IFOR-missziója (Implementation Force), amely 1995-96-ban tevékenykedett az országban. Ezt váltotta a szintén NATO által vezetett Stabilisation Force (SFOR), melyet 2004-ben az Európai Unió tagállamainak újdonsült kül- és biztonságpolitikai együttműködése jegyében az EUFOR Althea missziója váltott fel, amely napjainkig is működik. A békemegállapodás civil, politikai rendelkezéseinek érvényesüléséért az Office of the High Representative (OHR, Főképviselői Hivatal) felelős. A főképviselő szoros kapcsolatot tart fenn az ország különböző politikai és civil szereplőivel, koordinálja tevékenységüket, emellett az 1997-es bonni konferencián többletjogokat is kapott: amennyiben úgy találja, hogy valamely helyi tisztviselő a békemegállapodás elveivel ellentétes tevékenységet folytat, eltávolíthatja hivatalából. Ezen felül szükség esetén beavatkozhat a törvényhozási folyamatokba, jogot alkothat. Összességében megállapítható, hogy napjainkban Bosznia-Hercegovinában a főképviselő gyakorolja a legnagyobb politikai hatalmat. A Szarajevóban székelő Főképviselői Hivatalnak 1996 májusától a Republika Srpska adminisztratív központjában, Banja Lukában működik egy regionális irodája is. Az általános cél az, hogy a főképviselő döntéshozó szerepe folyamatosan átalakuljon egy közvetítői szerepkörré, amelyhez azonban a helyi viszonyok számottevő javulása volna szükséges, a társadalmi élet minden területén. A főképviselői posztot 2009 óta Valentin Inzko osztrák diplomata tölti be. 2011-től az Európai Unió külön képviselteti magát Bosznia-Hercegovinában, a Special Representative (különleges képviselő) személyében, aki jelenleg a szintén osztrák Johann Sattler. E posztot legfőképp az ország EU-integrációs folyamatának koordinálására hozták létre. A nemzetközi közösség ország feletti legteljesebb kontrollját az ún. Peace Implementation Council („Béketeremtő Tanács”) testesíti meg, amelyben összesen 55 állam, illetve nemzetközi szervezet vesz részt. Ezen szerv rendelkezik egy irányító testülettel (Steering Board), amelyben főleg a nagyobb nyugati országok és az EU képviselői foglalnak helyet. Az irányítóbizottság rendszeresen ülésezik Szarajevóban a főképviselő elnöklete alatt, ahol a résztvevő államok nagykövetei politikai tanácsokkal szolgálnak a főképviselő számára.

Olasz katona készül, hogy felhúzza az SFOR zászlóját Szarajevóban, miután aláírásra került a daytoni megállapodás (Forrás: SSGT Michael Featherston/U.S. Department of Defense)

A nemzetközi közösség válasza a kialakult helyzetre

A 2. pontban vázolt helyzettel kapcsolatban a Peace Implementation Council irányító testülete 2020. február 19-én jelentetett meg egy állásfoglalást. A Steering Board először is támogatásáról biztosítja Bosznia-Hercegovina Alkotmánybíróságát és az abban szolgáló bírákat is. Emellett felhívja a figyelmet az alkotmánybírósági határozatok kötelező voltára, melyek végrehajtása minden esetben kötelező az illetékes hatóságok számára. Az Alkotmánybíróságot a jogállamiság és a demokrácia legfontosabb építőköveként említi a közlemény, amely elfogadhatatlannak minősíti a Republika Srpska tisztviselőinek bojkottját az állami intézményekben. A nemzetközi közösség ugyanezen dokumentumban kihangsúlyozza, hogy a Bosznia-Hercegovina két entitása közötti Inter-Entity Boundary Line em jelent államhatárt, így az nem implikálja a Boszniai Szerb Köztársaság államiságát. A közlemény világossá teszi, hogy Bosznia-Hercegovina szuverén állam, melynek területi integritását és államberendezkedését a nemzetközi közösség a daytoni békemegállapodás endelkezéseinek fenntartásával szavatolja. Ennek megfelelően egyik entitásnak sincsen joga az elszakadáshoz. Kiemelik, hogy a két entitás csupán a Bosznia-Hercegovina Alkotmánya által létrehozott képződmények, így ez azt jelenti, hogy az alkotmánynak teljes körűen alá vannak rendelve. A Peace Implementation Council arra szólít fel minden politikai szereplőt, hogy tevékenységükkel segítsék elő az országban végrehajtandó reformokat, amelyek elengedhetetlenek a Bosznia-Hercegovina Európai Uniós integrációjához vezető úton. Jelzésértékű, hogy Oroszország, bár tagja az irányító testületnek, e közlemény kiadásában nem vett részt.

A közlemény gyakorlatilag nem tartalmaz semmilyen új információt, a nemzetközi közösség hosszú évek, évtizedek óta ugyanezen érvekkel próbálja lecsillapítani a szeparatista törekvéseket. Egyértelműnek látszik, hogy ha Milorad Dodik és a Republika Srspka vezetése kiírná a népszavazást az elszakadásról, a nemzetközi erők (például az EUFOR-misszió) azonnali közbeavatkozása miatt meghiúsulna a lebonyolítása. Amennyiben a Republika Srpska ennek ellenére önkényesen kikiáltja függetlenségét, alig lenne olyan állam a nemzetközi porondon, amely elismerné (a nyugati szövetségi rendszerbe tartozók közül előreláthatólag egy sem). Emellett kérdéses, hogy Dodik retorikája ellenére mennyire lenne egyáltalán életképes egy önálló RS. Ha a földrajzi jellemzőket nézzük, láthatjuk, hogy a mindkét entitáshoz tartozó Brcko-i körzet pontosan kettévágja a Republika Srpska területét, emellett a horvát határ mentén beékelődik az RS területébe a Bosznia-Hercegovinai Föderáció legkisebb kantonja, a Posavina kanton is, mely két részre oszlik (Orasje és Odzak). Nehezen elképzelhető, hogy egy állam ilyen előnytelen földrajzi elhelyezkedéssel képes lenne megfelelően működni és egy gazdasági-jogi egységet alkotni.

A világ egyik legbonyolultabbjaként számon tartott bosznia-hercegovinai választási rendszer, valamint a regionalitás kérdését jelentősen megbolygató Brcko-i körzet és Posavina kanton (Forrás: Center for Strategic & International Studies)

A Republika Srpska kapcsolatai Szerbiával

A daytoni egyezmény lehetővé teszi Bosznia-Hercegovina két entitása számára, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki más államokkal, összhangban és egyetértésben az állami szintű kapcsolatokkal. Ennek megfelelően 1997. február 28-án a Boszniai Szerb Köztársaság együttműködési megállapodást kötött a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal (későbbiekben Szerbia). Eszerint a felek számos területen szoros együttműködést alakítottak ki, emellett a két fél elnöke, miniszterelnöke és kormányzata között is rendszeres párbeszéd zajlik a 2006-ban felújított egyezmény által létrehozott Együttműködési Tanács, illetve más formális és informális csatornák keretében. Kiemelt az együttműködés az infrastrukturális és energiaügyi fejlesztések terén, Szerbia ráadásul jelentős összegekkel támogatja a Boszniai Szerb Köztársaságban megvalósítandó projekteket. Zeljka Cvijanovic, a Republika Srpska elnöke egy 2019 eleji közleményében kifejezte háláját Szerbia segítségéért és külön kiemelte, hogy Szerbia az „RS belügyeibe való beavatkozás nélkül” törekszik a régió helyzetének javításához hozzájárulni. Emellett Vlagyimir Putyin 2019. januári belgrádi látogatásának alkalmából kiválónak nevezte Oroszország és a Boszniai Szerb Köztársaság partneri kapcsolatát. Említésre méltó, hogy a boszniai szerbek elszakadását Oroszország sem támogatja, többek között azért, mert a szerbek vétói nélkül Bosznia-Hercegovina lényegesen közelebb kerülne a NATO-hoz, az ország esetleges NATO-tagsága pedig újabb ütés lenne a balkáni befolyását megtartani kívánó orosz külpolitikának.

Már az 1997-es egyezmény is tartalmazta, hogy a két fél kooperációja Bosznia-Hercegovina területi integritásának teljes körű elismerése mellett zajlik. Sok más külső tényező mellett Szerbia közvetlen támogatásának hiánya is szerepet játszhat abban, hogy a boszniai szerb vezetés a sok ígéret ellenére sohasem tartotta meg a függetlenségi népszavazást. Az egymást követő szerb kormányzatok a hivatalos megnyilatkozásokban következetesen elzárkóztak a Republika Srpska Szerbiához csatolásától. Milorad Dodik egy 2017. novemberi interjúban megjegyezte, hogy az „egyetlen akadály a Boszniai Szerb Köztársaság elszakadására az maga Szerbia”. Ebből is következik, hogy az RS szeparatista irányultságú vezetői a Bosznia-Hercegovinától való elszakadás során elsősorban a Szerbiához való csatlakozást tekintik prioritásnak, hiszen az entitás önmagában kudarcra lenne ítélve. Továbbá Szerbia számára nemzetközi hitelességét is negatívan érinthetné a boszniai szerbség nyílt támogatása az elszakadásra: ha az alapvetően etnikai alapon kivált Koszovó függetlenséghez való jogát nem ismeri el, a szintén etnikai alapon elszakadni kívánó RS függetlenségét, illetve anyaországhoz való csatlakozását sem támogathatja nyíltan, figyelmen kívül hagyva a daytoni egyezményt.

Milorad Dodik és Vlagyimir Putyin találkozója 2016 szeptemberében (Forrás: Kremlin.ru)

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság esélye az elismert, független állammá válásra vagy a Szerbiához való csatlakozásra szinte minimális. Ezzel a boszniai szerb politikusok is tisztában vannak, azonban a szeparatista retorika (melynek ékes példája Dodik 2020 februárjában a Banja Luka-i parlamentben elhangzott „Goodbye BiH, welcome RS-Exit” kezdetű beszéde), a függetlenségi népszavazás lebonyolításának ismétlődő ígérete, az állami szintű döntéshozatal bojkottal való megbénítása nem engedi lecsillapodni a nacionalista érzelmeket, és ez politikai hasznot jelent az érintett pártoknak és politikusaiknak. A fenyegetések gyakorlatba való átültetése beláthatatlan következményekkel járna a régió stabilitására nézve, így hivatalosan Szerbia is ellenzi Bosznia-Hercegovina területi egységének megbontását.

A nemzetközi közösség, bármennyire kiterjedt jogkörrel is rendelkezik az ország irányításában, a szerb nemzetiségű lakosság alapvető érzelmi attitűdjeit nem tudja megváltoztatni. Amennyiben ez a tendencia a jövőben is folytatódik, szinte biztos, hogy Bosznia-Hercegovina nem fog tudni érdemben előrelépni a működőképes és modern állammá váláshoz, és az euroatlanti integrációhoz vezető úton.

Írta: Kőbányai Dénes

A 2011 óta máig tartó líbiai konfliktust rengeteg tényező befolyásolja. A regionális és globális hatalmak érdekszféra építése, a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a migrációs válságban játszott szerepe, valamint az olaj- illetve gázmezők birtoklása, amiből jelentős nyersanyag exportot folytat. Azonban a koronavírus kapcsán bejelentett ENSZ fegyverszüneti javaslatot követő súlyos bombázások közepette is jelen van egy kevésbé ismert, de meghatározó vallási felekezet, amely a Halifa Haftár tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadseregben jelent meg. Szélsőséges nézeteik folytonosan teret nyernek és a vallási, politikai, katonai ranglétrán egyre magasabbra emelkednek.

Rabee al-Madkhali a vallási csoport megteremtője szaúd-arábiai születésű szalafista tudós. Itt nevelkedett és tanult. Egész életét a Hadísz és az iszlám vallás tanulmányozásának szentelte. Eleinte nem támogatta, de aztán később a szaúdi királyi család pártolója lett az 1990-es évektől. Az 1990 és 1991 között zajló Öbölháború után kiemelkedő szerepe volt a királyi család reputációjának megőrzésében, miután amerikai csapatok állomásozását engedélyezték az országban.  Tanulmányait az első számú vallástudományi intézményben, a Medinai Iszlám Egyetemen végezte.

A szalafizmus és propagandista ága, a madkhalizmus
A szalafizmus legelterjedtebb változata a kvietizmus, melynek fő tézise a politikától való semlegesség és a regnáló hatalom elfogadása. Szerintük a változás csak a vallás útján hozható el. A politikai semlegességet annyira szigorúan veszik, hogy a közösség vezető tagjai nem is vettek részt a 2011. február. 11-e utáni választásokon és a Kadhafit megbuktató harcokban sem, ezeket nyíltan elítélték. Nevük is az iszlám vallást gyakorlók első három nemzedékére utal, ez a  „al-salaf al-ṣāliḥ” avagy „kegyes felmenők” kifejezésből származik. A hitközösség jellemzője továbbá, hogy szimpatizál a szunnita nézetekkel, ezzel is növelve elfogadottságát a többségben az iszlám ezen irányzatát követő líbiai lakosság körében.

A különböző ágakhoz tartozó szunnita, síita és ibadi lakosok aránya a világon (Forrás: Diarmuid Shiel)

Rabee al-Madkhali a vallási csoport megteremtője szaúd-arábiai születésű szalafista tudós. Itt nevelkedett és tanult. Egész életét a Hadísz és az iszlám vallás tanulmányozásának szentelte. Eleinte nem támogatta, de aztán később a szaúdi királyi család pártolója lett az 1990-es évektől. Az 1990 és 1991 között zajló Öbölháború után kiemelkedő szerepe volt a királyi család reputációjának megőrzésében, miután amerikai csapatok állomásozását engedélyezték az országban.  Tanulmányait az első számú vallástudományi intézményben, a Medinai Iszlám Egyetemen végezte.

Később ide tér vissza és a Hadísz és Iszlám tanulmányok kar vezető oktatója lett. Nagy befolyással bír a királyi családhoz köthető viszonyai miatt, bár nem tagja egy hivatalos vallással foglalkozó kormányszervnek sem.

Rabee al-Madkhali (Forrás: Aberfoyle International Security)

A szalafizmus három ága közül Madkhali a harmadik, az úgynevezett „propagandisztikus” ágat képviseli. Ez az elnevezés abból adódik, hogy a szaúdi királyi családot és általánosan az autoritást elfogadják, és ezek tiszteletét szinte a vallás alaptézisének tekintik a követők. Alapvetően agresszívabb retorikát alkalmaz, és buzdítja híveit a különböző akciókra a szellemi vezetők által kijelölt ellenséggel szemben. Ez az ideológia vonzó a szélsőséges gondolkozóknak is, mivel más irányzatokat követő muszlimok ellen is szót emel, mint például a Muszlim Testvériség és a politikai szalafisták. A szalafizmus radikális , Rabee al-Madkhali által közvetített tanait követő muszlimok, az LNH kötelékén belül brigádokba szerveződve kimagasló pozíciókat töltenek be.

Szerepük a konfliktusban és Líbia életében

A madkhalisták a 2014 óta tartó második líbiai polgárháborúban mindkét oldalon képviseltetik magukat. Bár szellemi vezetőjük kinyilatkoztatásai (fatvák) eredményeként nagyobb számban állnak Haftár, mintsem a Nemzeti Megállapodás Kormánya (GNA) mellett. Ezekben a fatvákban Madkhali bátorította híveit, hogy csatlakozzanak Haftár erőihez. Azóta is igyekeznek jelenlétüket növelni a felsőbb katonai vezetésben és a vallási intézetekben, mind a nyugati és a keleti térfélen.
Aggodalomra ad okot az az antidemokratikus és dogmákhoz ragaszkodó látásmód, amit megjelenítenek a madkhalisták. Befolyásuk a vallási intézményekben lehetőséget nyújt számukra, hogy a saría bevezetése felé tett lépéseket megtegyék.
Mára egyértelművé vált, hogy a madkhalisták  eltávolodtak a kvietista , a politikától távolmaradó szemlélettől, céljaik ennél már távolabb mutatnak. Prioritást képez számukra a vallási szféra feletti dominancia. Különös tekintettel a nyugati régióban , ahol a Haftár uralta régióval szemben ezeket a posztokat 2018-ig csak  ideológiai riválisaik töltötték be, akik,  a líbiai tradíciókhoz szorosabban kötődő szunnita iszlámot hirdették. A vallás feletti teljes uralom legfőbb sajátossága a mecsetek ellenőrzése és az ottani indoktrináció. A médiát felhasználva pedig szélesebb köröket tudnak elérni a propaganda módszerével. Hasonlóan hittestvéreikhez, a Fájez esz-Szarrádzs vezette országrészben is tevékenyek a madkhalisták. A vallási ügyekért felelős intézmény (Awqaf) élére Szarrádzs 2018-ban kinevezte Mohamed Abbanit, aki közel áll madkhalista körökhöz. Ugyanebben az évben a helyi szúfi közösség nem tarthatta meg a maulid ünnepét madkhalista nyomásra. Abbani engedélyezte, hogy új madkhalista prédikátorok tarthassanak szertartásokat a korábbi, konszolidáltabb vallást tanítók helyett szerte a nyugati régióban.
A vallási befolyáson túl a kultúra forrásait is megszabják az LNA biztonsági erői, mint egyfajta „morális rendőrség „. 2017 januárjában egy Egyiptomból érkező könyvszállítmányt foglaltak le al-Marj városában. A könyvek terjesztését akadályozzák, mert iszlámellenesnek és pornográfnak tartották az írásokat. A rakomány többek között Freidrich Nietzsche, Paulo Coelho  és Naguib Mahfouz műveit tartalmazta.
A nemi alapon történő szegregációt és a nők szabad mozgásának korlátozását szorgalmazzák. Abdelrazeq al-Naduri a LNA vezérkari főnöke 2019-ban pár napra bevezette, hogy a 60 év alatti nők kísérő nélkül nem mehettek az utcára. Ezt pár nap múlva vissza is vonta a közfelháborodás hatására.
A líbiai társadalom és a konfliktus miatt érintett országok számára is riasztó, hogy a vallási csoport kész együttműködni kétes hátterű paramilitáris alakulatokkal mindkét oldalon. Ez a tény a nyugati térségben rendfenntartó tevékenységük során megszerzett bizalmat is lerombolja.
Pozitívumként lehet tekinteni az Iszlám Állam elleni harcban nyújtott segítségüket, és a dzsihadista szervezetek nyílt elítélését. Ezzel szemben a Muszlim Testvériség elleni agresszív fellépésük, valamint a vallási kisebbségek elnyomása beárnyékolja ezt a képet.
A vallási vezetők sokszor uszítják követőiket az ENSZ által elismert Fájez esz-Szarrádzs kormánya ellen. Éppen ezért veszélyforrásként lehet tekinteni a nyugati kormányerőkben szolgáló madkhalistákra , hiszen bármikor oldalt válthatnak.
Erre jó példa a stratégiailag fontos Szurt város bevétele, ahol a helyi madkhalista milíciák és a Kadhadhfa törzs (ahonnan a korábbi diktátor Moammer Kadhafi is származott) átállt Haftár oldalára. A törzsi meghatározottság napjainkban is jelen van a Líbiában, még ha városi környezetben is.

Szúfi szentély lerombolása (Forrás: STR/ EPA/ Landov)

Vallási tisztogatás
A madkhalisták fellépése a vallási kisebbségekkel szemben leginkább a szúfizmus, ami az iszlám egy ezoterikus megközelítése (a misztériumokra, hiedelmekre épül) és a kereszténység hívői ellen elkövetett bűncselekményekben érhető tetten. A líbiai amerikai nagykövetség 2018-as jelentése alapján a madkhalista szalafisták részt vettek keresztények bántalmazásában. Több alkalommal romboltak le szúfista szentélyeket Tripoliban, Bengáziban és az ország több pontján. Ezek szinte mindegyike történelmi emlékhely is volt. A szúfista templomokkal, kegyeleti helyekkel szembeni vandalizmus nem új keletű az országban. Más csoportok is, mint az al- Sharia vagy az ISIS is követtek el vallási indíttatású rongálást. Ezeket az UNESCO is elítélte.

Salman bin Abdulaziz találkozója Hatftárral (Forrás: Courtesy of Saudi Royal Court/Handout via Reuters)

Nemzetközi vonatkozások

A nagyhatalmi befolyás a vallási vonatkozásban is megjelenik. Mint köztudott, Madkhalinak jelentős kapcsolatai vannak a szaúdi királyi családdal. Ez a kapcsolat szolgál az érdekérvényesítés egyik eszközeként, amellett, hogy Rijád jelentős pénzösszeggel is támogatta Haftárt még 2019 áprilisában. Gyakori vád Madhkalival szemben, hogy a szaúdi rezsim által meghatározott forgatókönyvet igyekszik keresztülvinni a líbiai hívőkön keresztül, ahogy azok egyre nagyobb befolyást igyekeznek kiépíteni az állam felett. Ezen agenda egyik fő eleme a Muszlim Testvériséghez hasonló politikai iszlámot követő körök felszámolása és meggyengítése. A szaúdihoz hasonló hatalmi berendezkedés kialakítása az arab országokban ugyancsak érdeke a királyságnak.
Egy másik szereplő a konfliktus színpadán a Nemzetközi Büntetőbíróság. A nemzetközi szervezet a háborús bűnösök elítélésével foglalkozik. 2017. augusztus 15-én és 2018. július 4-én adtak ki letartóztatási parancsot Mahmoud Al-Werfalli ellen, aki csoportos kivégzéseket hajtott végre Bengáziban és környékén, amiket az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa fedett fel.
Werfalli a különleges erők al-Saiqa nevű dandárjának parancsnoka, ami az egyik leginkább a madkahlisták által befolyásolt egység. Ez az alakulat vett részt az Bengáziért folytatott „Operation Dignity” elnevezésű hadműveletben.  A letartóztatási parancsot követően a LNA közleménye szerint őrizetbe vették, és eljárást is kezdeményeztek ellene. Azonban pár nap múlva Haftár szabadlábra helyezte és alezredessé léptette elő.

Haftár és Werfalli (Forrás: Screengrab)

Líbia a jövőben
A madkhalisták jelenléte egy további dimenziót ad a sok összetevőből álló líbiai polgárháborúnak. Szerepük a felülreprezentáltságuk miatt meghatározhatja az ország jövőjét. Egy olyan irányzatot ismerhettünk meg, amely saját érdekei mentén építi ki hatalmát és befolyását a párhuzamosan létező állami szervekben. A csoport így teszi függővé mindkét oldalt a mozgalomtól. Léteznek ugyan mérsékeltebb képviselői is az eszmének, de mindent figyelembe véve nem lehet konstruktívnak nevezni őket, ha az ország demokratizálásáról van szó. Külső szereplők befolyása alatt állnak, akik közvetett módon igyekeznek érdekeiket megjeleníteni. Nézeteik hátráltatják az állam szekularizálását, beleértve a hadsereget is, ahol a professzionizmus szem előtt tartása lenne a fő cél és nem a vallási hovatartozás. A társadalom demokratikus gondolkodása nem tud kialakulni, ha a legalapvetőbb jogokat, mint a vallásszabadság és egyenlőség nem tarják tiszteletben. Haftar tábornok egy olyan fegyvert tart, ami visszafelé is elsülhet. Semmi sem biztosítja, hogy a madkhalisták nem radikalizálódhatnak tovább, és csatlakozhatnak más szélsőséges szervezetekhez. Jövőbeli hatalmát is veszélyeztetik, mivel a törzsek függetlenségüket féltve nem hajlandók alávetni magukat a madkhalista önkénynek. Féltik hatalmukat a városokban és a saját övezeteikben. A tábornok esetleges eltűnésével egy olyan hatalmi vákuum alakulhat ki, amiben a  madkhalisták egy egységes mozgalomként magukhoz ragadhatják a kezdeményezést, ezzel is kétségessé téve egy stabil és egységes Líbia jövőképét.

Werfalli által elkövetett kivégzés (Forrás: Screengrab/ Twitter)

Írta: Kovács Ádám

Források:

Libya: Are Haftar’s forces harbouring ‘the new ISIL’?: https://www.aljazeera.com/news/2020/02/libya-haftars-forces-harbouring-the-isil-200226133944416.html

Analysis- Libya and the salafi pawns in the game: https://www.aa.com.tr/en/africa/analysis-libya-and-the-salafi-pawns-in-the-game/1697641

Adressing the rise of Libya’s madkhali salafis: https://www.crisisgroup.org/middle-east-north-africa/north-africa/libya/addressing-rise-libyas-madkhali-salafis

Salafism: https://oxfordre.com/religion/view/10.1093/acrefore/9780199340378.001.0001/acrefore-9780199340378-e-255

Military Prosecutor under Haftar’s command refuses to surrender Al-Werfalli to ICC:

https://www.libyaobserver.ly/news/military-prosecutor-under-haftars-command-refuses-surrender-al-werfalli-icc

Libya: New Wave of Attacks Against Sufi Sites:

https://www.refworld.org/docid/5a2907e44.html

 

Kedves Olvasó!

A Vallás és Biztonság hírfigyelő mellett mostantól jelenlegi és volt műhelytagok írásait is nyomon követhetik. A hírfigyelőkkel szemben az elemzésekben az érdeklődő jobban elmélyülhet a vallás és a biztonság egy-egy regionális vagy tematikus aspektusába. Elsőként fogadják szeretettel egy volt V&B műhelyes hallgató, Mészáros Kinga cikkét a bhutáni vallási radikalizmusról!

Gönczi Róbert

(A Vallás és Biztonság Műhely koordinátora)

 

A távol-keleti, mindössze 750 ezer főt számláló lakosságú és 38 ezer négyzetkilométer területű Bhután adatai alapján elenyészőnek tűnhet a hatalmas ázsiai országok közeli szomszédságában. Bhután valóban nem gigászi méreteiről ismert a világon, azonban mégis egyedülállóként tarthatjuk számon: a távol-keleti parányi ország a lakosság, egyedi mutató alapján való méréséről híresült el az 1970-es években, ami nem más, mint a boldogságindex. Emellett, vallása a buddhizmus, amelyet a világ egyik legtoleránsabb vallásai között tartanak számon. Így, meglepően hathat, hogy ebben a piciny és békésnek tűnő, a világ legboldogabb országaként számon tartott ázsiai államban mégis milyen mérteket ölt a vallási radikalizmus mind állami, mind társadalmi szinten. Az ország ugyanis 45. az amerikai Open Doors szervezet által minden évben publikált listán, amely a világ államait a keresztényeket sújtó jogfosztások, illetve egyéb atrocitások, a keresztényüldözés foka szerint rangsorolja.

Az ország rendkívül tagolt, mind földrajzi, mind etnikai, mind vallási tekintetben. Az ország ugyan főként buddhista többségű, azonban jelentős számú, a népesség közel 20 százalékát kitevő hindu kisebbség él területén, míg a keresztények létszámát 3,6 százalékára becsülik. A tibeti eredetű, politikailag és kulturálisan domináns ngalongok vagy ngalopok az ország nyugati és középső területein élnek. A ngalongok a buddhizmus tibeti ágát követik, s a dzongkha nyelvet beszélik. Beszédes is, hogy Bhután történelmében főként a tibeti buddhizmus követői domináltak, illetve a függetlenedés óta regnáló királyi dinasztia is ezen etnikum tagja. Szintén jelentős etnikum a sharchopok, akik indo-burmai eredetiek, s főként az ország keleti részén élnek, s dzongkhához közel álló tshangla nyelvet beszélik. A két etnikumot közösen drukpáknak nevezik. A harmadik fő etnikum a többségében hindu kisebbség, akik nepáli eredetűek ás a déli részeken élnek, nepáli nyelvet beszélnek. A konfliktus főként a drukpák és a nepáli származásúak között áll fent, amely 1970-től éleződött ki. Az etnikai széttagoltságra súlyosbító körülményként hat Bhután fejletlen infrastruktúrája és ipara, a Himalája miatti elszigeteltsége, valamint a társadalmi és vallási széttagoltságot lekövető – az ország nagy szintkülönbsége miatti – éghajlati megosztottság: míg Dél-Bhutánban az éghajlat trópusi, a középső országrészeken már szubtrópusi, s az északi, hegyes területeken meglehetősen hideg, mindez tovább fokozva a konfliktusokat, hiszen a lakosság jelentős többsége vidéken él, erősen támaszkodva a mezőgazdasági termelésre, így mindezen éghajlati és földrajzi körülmények eltérő feltételek biztosítanak az élelmiszer-termelésnek.

Bhután a II. világháborút követően vált függetlenné, ekkortól éleződött ki a politikai akarat az egységes bhutáni identitás kialakítására, amelynek egyik sarkkövévé a buddhizmust kívánták tenni. Mindez nem meglepő, hiszen az alkotmányos monarchia kormányformáját gyakorló Bhután életében a buddhizmus a kezdetektől fogva rendkívül fontos szerepet töltött be: Bhután már időszámításunk előtt 2000-ben biztosan lakott volt, azonban történelmét általában 747-hez kötik. Ebben az évben érkezett meg ugyanis Padma Sambhava, buddhista szent Tibetből az országba, s ismertette meg a tibeti buddhizmust. A vallás az elmúlt közel 1300 évben ugyan számos változáson ment keresztül, azonban Bhutánt, s annak politikai fejlődését elsősorban a vallás határozta meg.  A bhutáni államalakulat központi összefogására is egy tibeti szerzetes tett kísérletet az 1600-as években, azonban az ország hamar több évszázadig tartó polgárháborúba süllyedt. A távol-keleti ország mai berendezkedésének megalapozása és kialakítása elsősorban a britekhez köthető a XX. század hajnalán, s politikai intézményrendszerének kialakulására is nagy hatással volt a brit monarchista berendezkedés. Mindennek megfelelően, 1907-ben egy tartományi kormányzó, a tibeti buddhista iskola követője, Ugyen Wangchuck vette át a hatalmat, aki örökletes monarchiát vezetett be, s így leszármazottjai követték a trónon. Jól látható tehát, hogy Bhután államának közel 1300 éves történetében a buddhista vallás és annak képviselői voltak meghatározóak, jelenleg is éreztetve hatását.

Buddha szobor Timpuban, Bhután fővárosában (Forrás: BBC)

A bhutáni vezetés a buddhizmust nemcsak az ország kulturális, hanem szellemi örökségnek tartotta a kezdetektől, amely végül a 2008-as alkotmányába is bekerült az országnak. Az 1947-ben függetlenné váló ország így nem meglepő, hogy mekkora hangsúlyt fektetett a kezdetektől a többi vallással és etnikummal szemben a buddhizmusra, s annak védelmére, különösképpen a maoista Kína felülemelkedésének időszakában, illetve a hindu India közvetlen szomszédságában. A függetlenedéssel trónra kerülő Wangchuck-dinasztia megkezdte tehát az ideológiai alapok kialakítását, amely a kollektív identitástudat kiépítése alapjául szolgálhatott. 1963-ban a király megváltoztatta címét a Druk Gyalpo-ra, azaz sárkány királyra, mindezzel is erősítve a bhutáni identitást.  Mind a lakosság bhutánizálását célozta a házasodási törvényt, illetve az állampolgársági törvényt. A nepáli kisebbséget célba vevő, ámde a keresztény lakosság életére is negatívan ható intézkedések főként az 1970-es évektől jelentek meg igazán, ugyanis ekkor kezdett el növekedni a kisebbségek létszáma és szerepe a bhutáni ngalong etnikum rovására, amelyet az ország vezetése fenyegetésként azonosított.  A buddhizmus kulturális öröksége volt az egyik alappillére a vallási kisebbségeket kirekesztő kulturális nacionalizmus elvének. Jól látható, hogy a nemzeti és vallási identitás keveredik, s összemossák, már-már a buddhizmus a bhutáni identitással azonosítják, tehát rendkívül intoleránssá válik az ország vezetése és az uralkodó az eltérő vallásokkal és a vezető ngalongon kívüli etnikumokkal szemben, hiszen az nem bhutáni, mi több fenyegetésként azonosítják őket a bhutáni identitásra nézve.

Az 1990-es évek elejére mindez fokozódott: az uralkodó meghirdette „az egy nemzet, egy nép” politikát, az ország bhutanizálásának következő mérföldköveiként, s ezen jelszó keretében meghirdette kulturális politikát, azaz a Driglam Namzha-t, amely tehát a megkülönböztetett bhutáni nemzeti identitás létrehozására irányult, a ngalong uralkodó kultúrája alapján. Mindezek jegyében, kötelezővé tették a dzongha nyelv használatát és a ngalong népi viseletet bizonyos alkalmakon. 1979-ben az állam még a kereszténység nyilvános gyakorlását és térítését tiltotta be, azonban 1992-re teljes tiltássá csúcsosodott. A bhutáni vezetés azonban a hindu vallás gyakorlását nem tiltotta be, amely mindannak tudható be, hogy a kereszténység a keleti kultúráktól és vallásoktól még inkább eltér, s az ország vezető rétege aggódik, hogy még erőteljesebben megosztja a társadalmat. 1994-ben már a különleges ENSZ előadó jelezte a bhutáni kormány felé, hogy a keresztényeket rossz bánásmódban részesítik és kényszerítik az ország elhagyására. Mindezt megerősíti, hogy 1993-ban 100 keresztény hagyta el Bhutánt, de az állami vezetés ezt hevesen tagadta. A keresztény menekültek mellett, különböző becslések szerint ebben az időszakban százezer, bhutáni állampolgárságát elvesztő, nepáli származású hagyta el az országot, akik Nepálban felállított menekülttáborokban leltek menedékre, s sokan az Amerikai Egyesült Államokban találtak végleges lakóhelyre.

A 2008-tól elkezdődő demokratikus folyamat, amelynek első fontos mérföldköve a bhutáni alkotmány, amelyben ugyan megjelenik a buddhizmus, mint az ország szellemi öröksége, azonban elviekben garantálja a vallásszabadságot. A vallás szabadsága azonban nem teljes mértékben valósult meg. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt 70 évben az ország vezetése igyekezett kialakítani a bhutáni identitástudatot, illetve mindennek a védelmét. Így nem meglepő, hogy a kétezres években a keresztények elleni atrocitások a demokratizálódási folyamat ellenére sem fejeződtek be. További okok közé tartozik az, hogy az alkotmány csupán a hindu és buddhista vallást említi külön. Az alkotmány rendelkezései ellenére, gyakori a keresztények hátrányos helyzetbe hozása bizonyos tartományokban, különösképpen a munkához és az oktatáshoz való jogra, továbbá a zaklatás, a fizikai erőszak, a fenyegetés, az állampolgárság megvonása, illetve a falvak vezetői vagy családfők is igyekeznek a keresztényeket áttéríteni. A Bibliák kiadása, a térítés, illetve a keresztény iskolák építése továbbra is tilos. Manapság is rengeteg bejelentés érkezik az Open Doors szervezetéhez. Az egyik házi gyülekezet például arra kényszerült, hogy bezárja és megszüntesse az istentiszteleteket, miután a hatóságoktól figyelmeztetéseket és fenyegetéseket kaptak. Emellett, a szervezet tudomást szerzett olyan atrocitásokról is, hogy a keresztény tanulókat kötelezték a reggeli és esti buddhista szertartásokon való részvételre, és egy esetben még a buddhista szentélyek tisztítására is. A bhutáni gazdálkodók egyik hagyománya a közösségi ültetés és betakarítás, ahol több gazdálkodó megosztja a munkaterhelést és segít egymásnak. A keresztény gazdákat általában kizárják ezekből a közösségi összejövetelekből.

A bhutáni keresztények helyzetének kilátása továbbra is kettős: a bhutáni állami vezetésnek nyílt szándéka a demokratizálódási folyamat véghezvitele, amely a vallásszabadság és a vallási alapú diszkrimináció elutasításának gyakorlati végrehajtását is jelentené, továbbá az állami vezetők is tesznek ígéretet minderre. Emellett, Bhután egyre inkább igyekszik kitörni elszigeteltségéből, s nemzetközileg is kiépíteni kapcsolatait, amely remélhetőleg hatással lesz arra is, hogy az ország vezetése ne fenyegetésként, s a társadalmi megosztottságot erősítő faktorként azonosítsa az eltérő kultúrákat, s így a lakosság is nyitottabb legyen minderre. A régóta tartó bhutáni nacionalista politika azonban várhatóan még sokáig érezteti a hatását a társadalomban.

Írta: Mészáros Kinga

Recep Tayyip Erdoğan Törökország elnöke február 29-én bejelentette, hogy nem kívánja tovább visszatartani az Európai Unió területére igyekvő menekülteket. Ez az intézkedés az EU-s országok közül kiváltképp Görögországot érinti súlyosan , hiszen a most bedőlni látszó együttműködésnek az Európai Unió és Törökország között nagy szerepe van a görög határ tehermentesítésében. A konfliktus az Idlib provinciában elszenvedett török veszteségek után robbant ki a két fél között.

A válság csúcspontja

2015-ben rekordméretű bevándorlási hullám érte el az Európai Uniót, a migráció fő útvonala pedig áthelyeződött Olaszországból Görögországba. A Kelet-Mediterrán útvonalon több mint 885 ezer illegális határátlépést regisztrált ebben az évben az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), összehasonlításképp ez a szám 2014-ben nagyjából 50 ezer volt. A menekültek többsége csónakokkal szállt partra valamelyik közeli szigeten, azonban csak kevesen kértek menedékjogot Görögországban. Lehetőség szerint a macedón határon keresztül távoztak, és a nyugat-balkáni útvonalon tovább haladtak a horvát és magyar határ felé. Az Európai Bizottság a Schengen értékelési jelentés alapján bírálatokat fogalmazott meg Görögország hiányos határellenőrzésével kapcsolatban, rámutatott többek közt a dokumentumok ellenőrzésének és ujjlenyomat vételének rendszeres elmulasztására.

Illegális határátlépések az EU külső határain 2015-ben (Forrás: Frontex)

2015 novemberében a macedón hadsereg határkerítés telepítésébe kezdett a déli, Görögországgal határos szakaszon. Amikor 2016 februárjában Ausztria határozott az egy nap alatt benyújtható menedékjogi kérelmek felső határáról (szám szerint 80), a balkáni országok is elkezdték szigorítani a menekültek belépését. Macedónia megtiltotta az afgánok átengedését, majd márciusban teljesen lezárta déli határát, így jelentős számú embertömeg ragadt a görög oldalon. A gazdasági válságot még mindig nyögő Görögország egyedül nem volt képes megbirkózni a kialakult helyzettel, ezért az Európai Bizottság igyekezett folyamatos pénzbeli támogatást nyújtani (Belső Biztonsági Alap és Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap), azonban az elsődleges cél a Törökországból kiáramló embertömeg korlátozása volt.

Az Európai Unió és Törökország együttműködése

Az EU-török tárgyalások már 2015 végén elkezdődtek, októberben született meg az EU-Törökország Közös Akcióterv, aminek legfontosabb rendelkezései, hogy az Európai Unió vállalást tesz rendszeres pénzbeli támogatás folyósítására a törökországi szíriai menekültek helyzetének javítása céljából (összesen 6 milliárd euró), míg Törökország keményebben fellép az embercsempészek ellen, és szorosabban együttműködik a görög és bolgár hatóságokkal a migrációs válság hatékonyabb kezelésében.

Ennek mentén jött létre 2016 márciusában az EU-Törökország Nyilatkozat, és a közös akcióterv mentén kibővítették az együttműködés kereteit: minden Törökországból a görög szigetekre illegálisan átlépő, illetve nemzetközi védelemre nem jogosult migránst Törökországnak vissza kell fogadnia, illetve minden visszaküldött szír migráns után egy másik szírt telepítenének át Törökországból az Európai Unió területére. Ismét megerősítették Törökország kötelezettségvállalását az újabb szárazföldi és vízi migrációs útvonalak megnyílásának megakadályozására, az EU pedig felgyorsítja a menekültek ellátására szánt 6 milliárd euró összegű segély kifizetését. Fontos megjegyezni azonban, hogy a nyilatkozatnak hivatalosan nem volt kötelező ereje egyik fél számára sem, végrehajtása kölcsönös bizalmi elven alapult. Nem elhanyagolható része a nyilatkozatnak még a török csatlakozási tárgyalások felgyorsítása az EU-val, tárgyalások vámunió létrehozásáról, illetve a vízumkötelezettség eltörlésének végrehajtása, ám érdemleges előrelépés ezen ügyekben nem történt, nem kis részben a 2016 nyarán kitört sikertelen török katonai puccs, és az azt követő erőszakos megtorlás miatt.

Az Európai Bizottság minden évben értékelést készít a nyilatkozatban rögzített együttműködések eredményességéről. A legfrissebb, 2020-as értékelés szerint 2016 márciusa után napjainkig naponta átlagosan 105 migráns érkezett vízi úton a görög szigetekre, összehasonlítva ez a szám 2015 októberében naponta átlagosan 6360 fő volt, tehát sikerült 94%-os visszaesést elérni az intézkedéseknek köszönhetően. Négy év alatt nagyjából csupán 27000 szír migránst sikerült áttelepíteni Törökországból az EU valamelyik tagállamába, és a görög visszaküldési folyamat is nagyon lassan halad, különösen a szírek esetében, ugyanis 2016 óta alig több mint 2700 migránst sikerült visszafordítani Törökországba. Összességében az együttműködés sikeresnek mondható, hiszen a fő célokat: a migránsok tömeges kiáramlását Törökországból és az életveszélyes vízi közlekedést az Égei-tengeren, így a halálozási rátát is sikerült visszaszorítani.

Harcok az Idlib-térségben

2020. február 27-én szíriai kormányerők támadást intéztek a török csapatok ellen Idlib tartományban Baluonnál, amiben 33 török katona életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A támadás azután történt, hogy a törökök által támogatott Aszad-ellenes felkelő csapatok elfoglalták Saraqib városát. Az oroszok által támogatott Aszad-csapatok folyamatosan próbálták kiszorítani a dzsihadistákat és a törökök által támogatott felkelőket a területről, ám Oroszország tagadta részvételét a törökök elleni csapásban. Vladimir Putin részvételét fejezte ki az elesett katonákért, és felmerült egy esetleges csúcstalálkozó gondolata a két fél között a helyzet deeszkalációjára. Március 5-én hosszas tárgyalások után tűzszünetet vezettek be Idlib területén. Erdoğan a Tavaszi Pajzs Hadművelet keretében török katonai jelenlét fokozásával megtorló válaszcsapásokat hirdetett a rezsim katonái ellen, és az ezt követő napokban lelőttek két szíriai vadászgépet. Az észak-szíriai harcok fokozódása a térségből menekülők újabb hullámait indította el a Török határ felé. Az Európai Unió legtöbb tagállama a kezdetektől fogva elítélte a török hadműveleteket Észak-Szíriában.

Beváltott ígéret és összecsapás a határnál

Törökország az egyezség megkötése óta többször fenyegetőzött annak felbontásával, a migránsok szabadon átengedésével, jellemzően a megromlott EU-török politikai kapcsolatok miatt, azonban a határ megnyitására egészen idáig nem került sor. A bejelentés futótűzként terjedt a Törökországban veszteglő migránsok közt, több ezer migráns indult el a görög-török szárazföldi határ felé nem ritkán szervezett buszjáratokkal, kihasználva az alkalmat. A görög hatóságok azonban lezárták az átkelőt, és a kormány bejelentette a menedékkérelmek benyújtásának felfüggesztését egy vészhelyzeti záradékra hivatkozva az Európai Unió működéséről szóló szerződésben. Szembenállás alakult ki a határszakaszon a görög határőrök és az azt ostromló migránsok közt, miközben a török hatóságok próbálták átjuttatni az embertömeget a túloldalra.

Az ostromban a határőrök nagy mennyiségű könnygázt és gumilövedéket is bevetettek, amitől többen megsérültek, és török források szerint egy szír férfi életét is vesztette. Erdoğan a határok megnyitására bíztatta a görög politikusokat, és elítélte a rendvédelmi szervek kemény fellépését a határon átjutni kívánó migránsok ellen. Március közepére a helyzet ismét normalizálódni látszott, az emberek többsége visszatért Törökországba, csak néhányan maradtak a következő diplomáciai fejleményeket várva. Bár a menedékkérelmek benyújtásának egyhónapos felfüggesztésének jogossága megkérdőjelezhető, az EU több államának vezetője, köztük az Európai Bizottság elnöke méltatta Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök lépését a határok védelmében, és infrastrukturális fejlesztésekre szánt pénzbeli segélyt ígért.

Komolyabb összetűzések történtek például Leszbosz szigetén a helyiek, valamint a bevándorlók és a civil szervezetek képviselői között (Forrás: Euronews)

Elszabadult indulatok a görög szigetvilágon

A határok megnyitásának hírére a vízi útvonalak újra aktivizálódtak az Égei-tengeren. A görög szigeteken januárban a kormány új, zárt menekülttáborok megépítésének tervét hozta nyilvánosságra, amik a már erősen túlzsúfolt ideiglenes táborokat lennének hivatottak felváltani. A szigetlakók tüntetéssorozatokat rendeztek Leszbosz, Számosz és Híosz szigetén több migráns elszállásolása ellen az amúgy is telített területeken, és többször összecsaptak a helyszínre vezényelt rohamrendőrökkel.

A helyzet Erdoğan bejelentésével pattanásig feszült a helyiek és a menekültek közt, akik egyre nagyobb számban érkeztek csónakokkal a tengeren keresztül. Több nemzetközi segélyszervezet munkatársát is támadás érte Leszboszon, amiért a vádak alapján segítik az embertömegek behozatalát, így kénytelenek voltak kivonulni a területről. A reakció nem meglepő, egy 2018 elején készült felmérés alapján a többi vizsgált ország közül Görögország lakosai ellenezték a legjobban további migránsok betelepítését.

A koronavírus-járvány veszélye a görög menekülttáborokra

A WHO március 11-én először nyilatkozott világjárványként a COVID-19-ről.  Nemzetközi segélyszervezetek és orvosok közösen próbálták felhívni a figyelmet a járvány veszélyeire a túlzsúfolt görög menekülttáborokban. Elmondásuk szerint súlyos hiány van egészségügyi dolgozókból, és a táborok nagy népsűrűsége és a higiénia hiánya nem teszi lehetővé a védekezési irányelvek betartását. Az első fertőzött menekültet egy athéni kórházban diagnosztizálták március végén, ezután április 2-ára Görögország Migrációs és Menekültügyi Minisztériuma karantén alá vetette a ritsonai menekülttábort, ahonnan a fertőzött nő kórházba került, és további 20 menekült tesztje hozott pozitív eredményt. Április 5-ére karantén alá került a malakasai tábor is, ahol egy 53 éves férfit diagnosztizáltak a vírussal. Több ezer orvos állt be a leszboszi Moria tábor kiürítésére létrehozott petíció mögé. Moria a görög szigetek egyik legzsúfoltabb menekülttábora, ezzel az egyik legveszélyeztetettebb a betegséggel szemben. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy egy önkéntes EU-s kezdeményezés keretében 2000 eurót kaphatnak fejenként azok a migránsok, akik hazatérnek, ezzel is segítve a kritikus állapotú táborok tehermentesítését. A kezdeményezés célközönsége egyértelműen azok az emberek, akik gazdasági érdekből mennének az EU-s országokba, de nagy valószínűséggel nem kapnának menekültstátuszt.  Az Európai Unió egyes államai megállapodtak 1600, kísérő nélküli gyermek átvételéről a görögöktől, ebből az első csoportot Hollandia fogja átvenni.

Az együttműködés jövője

Mára még nem egyértelmű, mi lesz az EU-Törökország nyilatkozat utóélete. Optimizmusra adhat okot, hogy folyamatos tárgyalások folynak a felek közt az együttműködésben vállalt kötelezettségek tisztázásáról, és annak jövőbeli végrehajtásáról. Erdoğan elnök korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy az EU nem tesz meg mindent a törökországi menekültek segítésére, és a szíriai hadműveletekhez sem kap elég támogatást. Törökországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság szerint nagyjából 4 millió migráns tartózkodik, abból 3,6 millió Szíriából érkezett. Ahogy a harcok Észak-Szíria Idlib kormányzóságában tovább élesednek, emberek tízezrei menekülnek a török határ felé, ezért a két félnek minél hamarabb megegyezésre kell jutni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felvetette, hogy az EU kész a megállapodott 6 milliárd eurónál több pénzt fordítani a szír menekültek segélyezésére Törökországban, de ennek feltétele, hogy Ankara befejezze a menekültekkel való politikai nyomásgyakorlást.

Írta: Kocsis Máté

Az Európai Unió Tanácsa 2020. április 3-án nevezte ki Miroslav Lajcákot a Belgrád-Pristina dialógusért és Nyugat-Balkán régióért felelős különmegbízottnak. A szlovák karrier diplomata mandátuma 12 hónapra szól és a következő feladatokra terjed ki: Szerbia és Koszovó kapcsolatának normalizálása, illetve a nyugat-balkáni országok közötti megbékélés előmozdítása és jószomszédi kapcsolatok kiépítése.

Az 57 éves Lajcák önéletrajzi adataiból kiderül, hogy folyékonyan beszéli az angol, német, orosz, bolgár, francia, és a szerb-montenegró-horvát-bosnyák nyelvet. Tanulmányait a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézmény (MGIMO) nemzetközi kapcsolatok szakán, a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán, illetve a Németországban működő George C. Marshall Európai Biztonsági Tanulmányok Központjában végezte.

2001 és 2005 között Szlovákia jugoszláv, albán és macedón nagyköveteként szolgált, majd 2006-ban az EU főképviselőjének személyes megbízottjaként szervezte meg a Montenegró függetlenségéről tartott népszavazást. A 2007-2009. közötti időszakban az EU bosznia-hercegovinai különleges képviselője volt. 2012-től a 2020 februárjában tartott szlovák parlamenti választásokig külügyminiszter-helyetteseként és a külügyi tárca vezetőjeként funkcionált, amit 2017-2018-ban az ENSZ Közgyűlés 72. ülésszakának elnöki tisztsége egészített ki.

A fentiek alapján vélelmezhető, hogy olyan tapasztalt és megfelelő tudással rendelkező szakemberrel van szó, aki ismeri a terület kihívásait. Mégis kritika illeti a kinevezését és annak bizonyos részleteit.

Az időzítés megkésett és korántsem tökéletes. Egyrészt Trump elnök 2019 augusztusában adott felhatalmazást Matthew Palmernek a nyugat-balkáni régió békéjének, stabilitásának és jólétének támogatására és az egyes államok nyugati intézményekbe történő integrálására, illetve októberben bízta Richard Grenellt a Szerbia és Koszovó közötti megbékélés előmozdításával. ENSZ felhatalmazás alapján az EU 2010-óta látja el közvetítő szerepét a Belgrád-Pristina párbeszédben, azonban néhány technikai egyezmény gyakorlati megvalósításán kívül nem tudott jelentős előrelépést felmutatni, azzal együtt, hogy a bosnyák és szerb árukra kivetett 100%-os büntetővám miatt, 2018 novembere óta teljesen megszakadtak a hivatalos tárgyalások. Mindazonáltal a technikai megállapodások eredményeit hiba lenne lebecsülni, hiszen − teljesen vagy részben − például olyan problémás ügyeket oldottak meg, mint az észak-koszovói szerb rendőrség párhuzamos működésének megszüntetése, az igazságügyi rendszer integrálása, a villamos energia ellátás biztosítása vagy a Szerbia és Koszovó közötti szabad mozgás feltételeinek megteremtése, a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok kölcsönös elfogadása, illetve a vámkezelési és határigazgatási eljárások bevezetése.

Másrészt a koronavírus járvány elleni küzdelem köti le a kormányok figyelmét és erőforrásait jelenleg, amit tovább nehezít, hogy Koszovó politikai válságból próbál kiutat találni, miután a március végén benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták Albin Kurti adminisztrációját. Ehhez szükséges még hozzávenni az áprilisra kiírt, de a járvány miatt elnapolt szerb parlamenti választásokat, aminek kampányidőszakában nem valószínű, hogy Vucic felvállalna olyan stratégiai egyezményt, ami bármilyen módon kedvezne Pristinának.

Vajon mi lehetett az EU célja azzal, hogy ilyen szűk időkeretet határozott meg Lajcáknak, és beemelte portfóliójába a nyugat-balkáni régiót is, illetve milyen tényezők akadályozhatják tevékenységét?

A kettő látszólag kontraproduktívan hat egymásra, hiszen az elsődleges prioritásként azonosított szerb-koszovói kétoldalú kapcsolatok felfuttatására sem áll rendelkezésre elegendő idő, nem, hogy az egész térségre. Nem zárható ki, hogy kapkodva meghozott döntés született, ugyanakkor a mandátum minden bizonnyal meghosszabbítható. Az időkorlát kikötése akár üzenetértékkel is bírhatna, mégpedig azzal, hogy az EU nem akarja elnyújtani a „műveletet”, ámbár az uniós szakértőknek tisztában kellett lenniük ennek irrealitásával. A dupla pozícióval történő megjelölés pedig azért vált szükségszerűvé, hogy élét vegye az olyan megállapításoknak, miszerint a szlovák diplomata állampolgárságából kifolyólag a szerbeket favorizálja.

Az Egyesült Államok korábban elismerte az EU Belgrád-Pristina dialógusban betöltött vezető szerepét és háttérbe húzódott, azonban napjainkban ez látványos fordulatot vett. Ezt egyfelől az indokolja részükről, hogy a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson gyors külpolitikai sikerekkel tudjanak kampányolni, másfelől gyengíteni akarják az EU pozícióit a Balkán geopolitikai „játszóterén”. A februárban megírt levelében Kurti arra hívta fel Trump figyelmét, hogy a koszovói alkotmány értelmében a miniszterelnök és kormánya felelős a dialógusért. Ennek ellenére Aleksandar Vucic és Hashim Thaci elnök, illetve Grenell március elején találkoztak Washingtonban, ami után a koszovói államfő arról számolt be, hogy egy végső megállapodás lehetőségéről egyeztettek, illetve úgy jellemezte az Egyesült Államokat, mint a folyamatok új irányítóját.

Thaci két egymásba fonódó okból kifolyólag is az amerikaiak mellett kardoskodik. Egyrészt 2021-ben elnökválasztást tartanak Koszovóban, amire politikai tőkét akar kovácsolni egy gyors megállapodással, akár a 2018-ban felvetődött területcserének a realizálásával is, amit Kurti mellett az ellenzék és a társadalom jelentős része, illetve Lajcák is elutasít.

Másrészt a Koszovói Felszabadítási Hadsereg által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló különleges bíróság és ügyészi hivatal nagy eséllyel vizsgálatot fog indítani ellene, amivel szemben csak egy újabb elnöki ciklussal és társadalmi támogatottsággal tud egyfajta ellenállást kifejteni. Leegyszerűsítve tehát a jelenlegi képletet, a következő ábra rajzolható meg: Thaci-Egyesült Államok és Kurti-EU tengely, míg Vucic egyensúlyozó „játékosként” cselekszik. Mivel Kurti a belpolitikai túlélésért küzd, Lajcák kevésbé számíthat arra, hogy közreműködésével ellenpólust tud képezni.

Az amerikaiak összességében jó érzékkel használták ki a 2019-es európai parlamenti választások után elhúzódó EU-s intézmények és egyéb szervek felállítását. A brüsszeli döntéshozók csak áprilisban tudtak reagálni a súlyponteltolódásra Lajcák kinevezésével, a kezdeményezés hiánya így komoly mulasztásként rögzíthető.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a koszovói politikusok kevésbé voltak lelkesek Lajcák személyét illetően. Szlovákia ugyanis nem ismeri el Koszovó függetlenségét, továbbá tartózkodott azon az elutasítással végződött szavazáson, ami az Interpolhoz való csatlakozásról döntött. Természetesen Lajcák az EU-t képviseli, és a gazdasági, illetve politikai érdekek felülírják a negatív viszonyulási pontokat, viszont egy év alatt kellene „átvágnia” magát a szkeptikus koszovói döntéshozók hálóján, egyúttal visszaállítani az EU hitelességét a vízumliberalizáció elmulasztása miatt kiábrándult társadalomban. Ennélfogva minimális az esély arra, hogy Lajcák közvetítésével egy végső megállapodásban rendezze Szerbia és Koszovó a vitás kérdéseket, főként amennyiben figyelembe vesszük azt, hogy az EU közel tíz éve próbálkozik ezzel sikertelenül.

 

Brexit-EU

Áprilisban kezdődnek a tárgyalások az EU és az Egyesült Királyság között a jövőbeni kapcsolatrendszer kialakításáról, a jelenlegi állás szerint pedig ez év végéig, december 31-ig véglegesíteni kell megállapodást. A megadott dátumig a jelenlegi helyzetben azonban nem valószínű, hogy sikerülni fog a megegyezés, az EU végső célja pedig a „hard brexit” elkerülése. Az Egyesült Királyságnak pedig nem érdeke meghosszabbítani a brit EU-tagság megszűnése után kezdődött átmeneti időszakot, sőt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni az erről szóló tárgyalásokat az EU-val.

Egyelőre nincs egyetértés a felek között, a helyzetet ugyanis nehezíti britek a Kanadával megkötött megállapodása, amelyhez hasonlót akarnak elérni az EU-val is. Az EU brexit-ügyi főtárgyalója legutóbbi kijelentése szerint azonban az EU erre nem nyitott, a megegyezést több ponton is kifogásolja. A brexit után az Egyesült Királyság válik az EU legközelebbi gazdasági riválisává, ebben a tekintetben sem hasonlítható a kapcsolat Kanadához.

Az EU és az Egyesült Királyság ugyanis nem csak partnerek, de gazdasági versenytársak is lesznek, és így mindkét fél számára fontos szempont, hogy a megállapodásnak így egyenlő versenyfeltételeket is kell garantálnia. Emellett az EU számára fontos szempont a különösen szigorú feltételek szabása egyes területeken. Ezek közé tartoznak a közös szabályok munkavállalók jogaira vonatkozóan, a környezetvédelmi szabályok és a magánszektor állami támogatására vonatkozó szabályok.

Brüsszel, 2020. március 19.
2020. március 5-én készült kép Michel Barnierről, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójáról egy brüsszeli sajtótájékoztatón. Barnier 2020. március 19-én bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.
MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Szomszédságpolitika

Fehéroroszország

Március 7-én az EU nyilatkozatot tett közzé a belorusz minszki regionális bíróság által hozott  nemrégiben hozott halálos ítélettel kapcsolatban. A nyilatkozat újfent kijelenti, hogy az EU minden körülmények között elítéli a halálbüntetést.

Georgia

Március 9-én az EU georgiai küldöttségének vezetője, Carl Hartzell nagykövet gratulált Georgia vezető  politikai pártjainak az új választási rendszerről szóló megállapodás megkötéséhez. A megállapodás több mint három hónapos intenzív tárgyalások eredménye, amelyeket az Európai Unió, Németország, az Európa Tanács és az Egyesült Államok képviselői segítettek.

Az EU március 23-án nyilatkozatot adott ki a szakadár Georgia szakadár régiójában Abháziában lezajlott elnökválasztással kapcsolatban.  A nyilatkozatban az EU újfent kifejezte támogatását Georgia területi integritásának irányába, valamint kijelentette, hogy nem ismeri el azon jogi kereteket amelyek között a választás végbement.

Örményország

Március 9-én, Josep Borrell, az EU főképviselője és Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök Brüsszelben találkozott, a találkozó során megvitattak több kétoldalú és regionális kérdést.  A két vezető megvitatta a Hegyi Karabah konfliktus megoldási lehetőségeit is, a kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerint az EU teljes mértékben támogatja az EBESZ Minszki Csoport erőfeszítéseit a probléma békés megoldására.  Josep Borell  üdvözölte továbbá Örményország elkötelezettségét az EU – Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás reformja és végrehajtása mellett, a főképviselő hozzátette, hogy az EU továbbra is támogatja Örményországot ezen az úton.

Március 31-én az EU szóvivője nyilatkozatot adott ki, amelyben nem ismeri el a hegyi-karabah-i ún. „Elnök- és parlamenti választások” alkotmányos és jogi keretét.A szóvivő hozzátette, hogy az EU határozottan támogatja az Európai Biztonsági és Együttmőködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportját, emellett hozzátette, hogy kész továbbra is támogatni a hegyi-karabah-konfliktus korai és békés rendezésére irányuló erőfeszítéseket.

Ukrajna

Március 27-én az EU szóvivője bejelentette, hogy az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának (OHCHR) Hivatala által kiadott legfrissebb jelentés szerint   a konfliktusokkal összefüggésben fogvatartottak önkényes fogva tartása, kínzása és rossz bánásmódja Ukrajna keleti részén folytatódik. Az OHCHR jelentés utal az úgynevezett „Luhanszki Népi Köztársaságra” és a „Donyecki Népi Köztársaságra”. Az EU hangsúlyozta, hogy független nemzetközi megfigyelőknek, mint például a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és az OHCHR-nek teljes és feltétel nélküli hozzáférést kell biztosítani minden fogvatartotthoz és a fogva tartáshoz.

Április 1-jén az EU nyilatkozatot adott ki, válaszul Oroszország nemrégiben meghozott elnöki rendeletére. E rendelet értelmében Krím és Szevasztopol nagy részét felveszik az orosz határmenti területek jegyzékébe, ahol a nem orosz állampolgároknak nem rendelkezhetnek földterülettel. Az EU hangsúlyozta, hogy a rendelet az önkényes vagyonfosztást is eredményezheti.Az EU sürgette Oroszországot, hogy állítsa le a krími félszigeten a nemzetközi jog megsértését, és megismételte, hogy támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül.

Március 5-én az EU Tanácsa úgy határozott, hogy kiterjeszti az eszközök befagyasztására vonatkozó korlátozásokat 10 olyan személyre, akiket az ukrán állami pénzeszközök jogellenes felhasználásáért és hivatali visszaéléséért felelősnek tartanak. A 2014 márciusában bevezetett szankciókat évente felülvizsgálják, és jelenleg 2021 március 6-ig vannak érvényben.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője március 16-án az EU nevében nyilatkozatot tett a Krím Autonóm Köztársaságról és Szevasztopol városáról. A főképviselő kijelentette, hogy a félsziget egyre növekvő militarizálása továbbra is negatívan befolyásolja a fekete-tengeri térség biztonságát. A krími-félsziget emberi jogi helyzetét „jelentősen romlottnak” írta le, hozzátéve, hogy „a félsziget lakosai szisztematikusan korlátozzák az alapvető szabadságokat, például a véleménynyilvánítás, a vallás vagy a meggyőződés és az egyesülés szabadságát, valamint a békés gyülekezés jogát.”

Március 13-án az Európai Unió Tanácsa hat hónappal meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket azon intézkedésekkel szemben, amelyek aláássák vagy veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét. A 2020. szeptember 15-ig hatályos szankciók 175 emberre és 44 jogalanyra vonatkoznak.Az intézkedéseket először 2014 márciusában vezették be, az új, hat hónapos meghosszabbításhoz kapcsolódó jogi aktusokat az EU Hivatalos Lapjában tették közzé 2020. március 13-án.

Brüsszel, 2020. április 7.
Janez Lenarcic, az Európai Bizottság válságkezelésért felelõs uniós biztos online sajtótájékoztatót tart Brüsszelben 2020. április 7-én. Lenarcic bejelentette, hogy az Európai Unió vészhelyzeti reagálási koordinációs központja az összes tagállammal együttműködik annak biztosítására, hogy a segítség oda kerüljön, ahol leginkább szükség van rá.
MTI/AP pool/Francisco Seco

Koronavírus elleni védekezés

A szomszédságpolitika területén is a koronavírus ellen való védekezés volt meghatározó. Az Európai Bizottság az EU szomszédságpolitikájának legfőbb kutatási és innovációs profilú programján, a Horizon 2020-on keresztül támogatja a COVID-19 elleni harcot. 45 millió euróval finanszírozza az innovatív gyógyszer kezdeményezését (IMI), amelynek keretében olyan projektek pályázhatnak, amelyek a COVID-19 terjedésének jobb nyomkövetésére és a jövőbeni járványokra történő felkészültség fokozására irányulnak. Emellett, az EU támogatja a tunéziai egészségügyi ágazatot is az ország 13 kormányzóságában, elsősorban az első vonalbeli egészségügyi szolgáltatási struktúrákban, az „Essaha Aziza” programnak köszönhetően, amelynek költségvetése 20 millió euró. Ez a program elősegíti a tunéziai Egészségügyi Minisztériumnak a COVID-19 megelőzésére és az annak kezelésére irányuló erőfeszítéseit. Ezt követően, március 30-án Várhelyi Olivér, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa Noureddine Erray tunéziai külügyminiszterrel való egyeztetésén bejelentette, hogy az EU 250 millió eurós támogatásban részesíti az országot a koronavírus és annak társadalmi-gazdasági következményei elleni küzdelem érdekében. Továbbá, biztosította a tunéziai külügyminisztert az „Essaha Aziza” program megerősítéséről, amelynek keretében megháromszorozza az EU az előirányzott támogatásokat. Az észak-afrikai Marokkó külügyminiszterét, Nasser Bouritát is biztosította arról Várhelyi Olivér, hogy az Európai Unió a marokkói költségvetést azonnali 150 millió euró átcsoportosítással támogatja a járvány elleni harcban.

Az EU vezetői megállapodtak abban, hogy a harmadik országokból az EU területére irányuló nem alapvetően szükséges utazások ideiglenesen korlátozásáról, egy  30 napos időtartamra, ezen időszak esetlegesen meghosszabbítható a további események függvényében.

Róma, 2020. március 14.
Tapsolnak az emberek, az ablakukból pedig olasz, illetve európai uniós zászló lóg Rómában 2020. március 14-én. A tüdõgyulladást okozó koronavírus terjedésének megfékezésére az országban elrendelt vesztegzár még nem tart régen, de az olaszok a szolidaritás jeleit mutatva már bizonyos formájú villámcsődületeket szerveznek az internetes közösségi portálokon, például bizonyos időpontokban megjelennek az ablakukban vagy erkélyükön, hogy énekeljenek, tapsoljanak vagy egyszerűen csak integessenek egymásnak.
MTI/AP/LaPresse/Mauro Scrobogna

Afrikai Unió

Az Európai Bizottság, valamint a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő március 9-én javasolta az Afrikával való új EU stratégia alapjait. Mindez öt kulcsfontosságú területen fogalmaz meg javaslatokat az együttműködés fokozására a partnerségek révén: zöld átmenet; digitális átalakulás; fenntartható növekedés és foglalkoztatás; béke és kormányzás; valamint a migráció és a mobilitás. Mindezek alapján, Európa megbeszéléseket kezdeményez az afrikai partnerekkel egy új közös stratégia kidolgozása érdekében, amelyet az Európai Unió és az Afrikai Unió 2020 októberében tartandó csúcstalálkozóján fognak jóváhagyni a tervek szerint.

 

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – UCK) tagjai által 1998 és 2000 között elkövetett háborús bűncselekményeket és emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgáló − hágai székhelyű − különleges bíróság és ügyészi hivatal idézésére hivatkozva a korábbi UCK parancsnok, Ramush Haradinaj 2019. július 19-én lemondott miniszterelnöki tisztségéről.

Az októberi előrehozott parlamenti választások eredménye azonban markánsan átrajzolta Koszovó politikai tájképét. Az urnákhoz járulók tíz éven belül negyedszer nyilvánítottak véleményt, ami alapján az Albin Kurti vezette Önrendelkezés (Lëvizja Vetëvendosje − LV) kapott felhatalmazást kormányalakításra a 841.275 érvényes szavazat 26.27 százalékának (29 mandátum) megszerzésével, míg a második helyre az Isa Mustafa által fémjelzett Koszovói Demokratikus Szövetség (Lidhja Demokratike e Kosovës − LDK) futott be 24.54 százalékkal (28 mandátum).

A parlament volt elnöke, Kadri Veseli és Hashim Thaci államfő politikai tömörülése, a Koszovói Demokrata Párt (Partia Demokratike e Kosovës − PDK) tizenkét hatalomban töltött év után kényszerül ellenzéki szerepre a szavazatok 21,23 százalékával (24 mandátum).

A választók egyértelmű ítéletet fogalmaztak meg Haradinaj 2017-2019 közötti kormányfői regnálásával kapcsolatban, mivel az irányításával prosperáló Szövetség Koszovó Jövőjéért (Aleanca për Ardhmërinë e Kosovës − AAK) és a Koszovói Szociáldemokrata Párt (Patria Socialdemokrate e Kosovës − PSD) koalíciója (AAK-PSD Koalicioni 100% Kosove) 11.52 százalékkal (13 mandátum) lépte át a bekerülési küszöböt.

Belgrád és a koszovói szerbek többségének támogatását maga mögött tudó − Goran Rakic elnök által instruált − Szerb Lista (Srpska Lista − SL) 6.4 százalékot ért el. Megjegyzendő, hogy az alkotmány 64. és 96. cikkben foglaltaknak megfelelően a 120 fős parlamentbe a szerb közösséget képviselő pártokat, koalíciókat, polgári kezdeményezéseket és független jelölteket, illetve egyéb kisebbségeket minimum 10-10 mandátum, továbbá legalább 1-1 miniszteri pozíció illeti meg. Ennek értelmében az SL részéről Dalibor Jevticet a közösségekért és visszatérésért, illetve Ivan Milojevicet a regionális fejlesztésekért felelős minisztérium, míg − plusz egyel megnövelve a kinevezések számát − a bosnyák származású Emilia Rexhepit a közigazgatási és önkormányzati tárca vezetésével bízta meg Kurti.

Hatodikként a volt PDK tagok, Fatmir Limaj, illetve Jakup Krasniqi által bejegyeztetett Kezdeményezés Koszovóért (NISMA Social Demokrate − NISMA) valamint Behgjet Isa Pacolli korábbi elnök, miniszterelnök-helyettes, és külügyminiszter pártja, az Új Koszovó Szövetség (Aleanca Kosova e Re − AKR) koalíciója került be a parlamentben 5.02 százalékkal (6 mandátum).

Az LV és LDK között négy hónapig húzódó koalíciós tárgyalások lezárása után, 2020 februárjában a beiktatására összehívott parlamenti ülésen 10 tartózkodás mellett, 66 képviselő támogatta Kurti miniszterelnöki kinevezését és a kormány felállítását.

Közel két hónappal később, a koronavírus-járvány okozta helyzetben, az LDK bizalmatlansági indítványát nyújtott be a kormány ellen, amit 82 igen szavazattal fogadtak el.

Bár az ügyvivő kormány élén tovább funkcionál Kurti, számos bizonytalan faktor nehezíti a politikai válság megoldását.

Jelen írás két részben mutatja be azokat az összetett kihívásokat, amelyek Koszovó politikai, gazdasági és társadalmi prosperitását gátolják 2017-től napjainkig.

Az első fejezetben Ramush Haradinaj politikai örökségét – egyes esetekben holisztikus megközelítéssel – veszi górcső alá az író, míg a másodikban a kibontakozó hatalmi harc azon sarokpontjaira koncentrál, amelyek hozzájárultak az instabilitás veszélyéhez.

1. rész

Ramush Haradinaj megfelezett kormányzati ciklusa

Haradinaj 2005-ös száz napos regnálását szintén egy Hágából érkező levél szakított meg. A Nemzetközi Törvényszék több vádpontban gyanúsítottként hallgatta ki, ezért a miniszterelnöki posztról lemondó nyilatkozatában – 2019-es indokokhoz hasonlóan – arra hivatkozott, hogy magánemberként és nem kormányfőként vesz részt az eljárásban.

A háborús hősként tisztelt politikusok úgynevezett PAN koalíciójának (PDK – AAK – NISMA) – amit az AKR és SL mellett kisebb pártok is erősítettek –, és miniszterelnök- jelöltjének 2017-ben szavaztak újabb bizalmat a választók, ezért egy kompromisszumkötésre igen érzékeny koalíciós kormány élén kezdte meg Haradinaj az elhibázott politikai döntésektől koránt sem mentes működését.

A rendszer alapvető problémájaként azonosítható be a – koalíciós pártok vezetői pozíciók iránti igényének kielégítéséből adódó – túlméretezett kabinet, illetve az ebből gyökerező átláthatóság és koordináció hiánya, továbbá, hogy stratégiai kérdésekben – az esetek többségében – nem sikerült a koalíción belül konszenzust kialakítani, és az ellenzéket meggyőzni.

A fenti megállapítások vonatkozásában elmondható, hogy Haradinaj 2014-ban elfogadhatatlannak és hivatali visszaélésnek titulálta, hogy a minisztériumoknál egynél több miniszter-helyettest iktattak be, így negyvenháromra duzzasztva fel a számukat. Ennek ellenére a megválasztása után hatvannyolc miniszter-helyettest nevezett ki.

A kormánypártok közötti feszültség pedig tovább fékezte az érdemi munkát. Ezért fordulhatott elő, hogy Haradinaj, illetve Thaci és Veseli között annyira megromlott a kapcsolat, hogy egy ponton túl nem álltak szóba egymással, egyúttal a másik pozíciójának aláásásával vádolták egymást. A nemzetközi erőtérben olyan fajsúlyos témákban nem tudtak azonos irányvonalat kijelölni − ezáltal csökkentve Koszovó érdekérvényesítési képességét −, mint a szerb és bosznia-hercegovinai termékekre 2018 novemberében kivetett 100%-os büntetővám, illetve a Koszovó és Szerbia közti területmódosítás ötletének egységes támogatása vagy elvetése.

A közvéleményt megkerülve, Thaci és Aleksandar Vucic elnök stábjának tervezőasztalán jelent meg az a forgatókönyv, ami az észak-koszovói szerb tömbterületet Belgrád teljes irányítása alá, míg a Szerbia déli részén fekvő, többségében albánok lakta Presevó-völgyét Koszovóhoz csatolná. Éles retorikai elemeket alkalmazva Haradinaj arra figyelmeztetett egy interjúban, hogy a korábban megkötött szerződések újbóli megnyitása egyet jelentene a háború megismétlődésével.

Az Egyesült Államok reális lehetőségként számol egy esetleges területcserével, ezzel szemben az EU részéről erős megosztottság tapasztalható, de Németország kategorikusan fellép a határok megváltoztatása ellen.

1. Határmegállapodás és vízumliberalizáció

Jóllehet Haradinaj ellenzéki képviselőként elítélte a Koszovó és Montenegró által 2015-ben aláírt határkiigazítási egyezményt, három évvel később a parlament annak ellenére ratifikálta azt, hogy az LV képviselői könnygázzal próbálták meg obstruálni az ülést, mivel álláspontjuk szerint a 8200 hektár földterület Montenegróhoz csatolása sérti a nemzeti érdeket. A parlamenti megerősítést − Egyesült Államok erőteljes nyomásgyakorlása mellett − az EU egyik utolsó feltételként szabta a koszovói állampolgárok schengeni övezeten belüli vízummentes utazásához. Mivel 2017 májusában Haradinaj és pártja egyik népszerű választási ígérete volt a vízumliberalizáció, a politikai adok-kapok játékszabályai alapján szorgalmazta az „üzletet”, és szerezte meg a nemzetközi szerződés hatálybelépéséhez szükséges kétharmados többséget.

Egy időre kellő mennyiségű politikai tőkét kovácsolt a kormány, ugyanakkor Haradinaj 2019. július 19-ei lemondása előtt egy nappal tett nyilatkozatát, miszerint a régóta várt vízummentesség megszerzése már csak hetek kérdése, mindössze kényszeredett mosollyal nyugtázhatták az állampolgárok.

2. Pristina-Belgrád kapcsolat dinamikája

Amíg Koszovó-Montenegró relációban eredményesen rendezték a vitás kérdéseket, addig a Szerbiával fenntartott bilaterális kapcsolatokról ezt nem lehetett elmondani. Haradinaj közvetlenül a beiktatása után úgy nyilatkozott, hogy mérsékelni szükséges a Belgrád-Pristina dialógusban való részvételt, ezért a párbeszéd továbbra is ólomlábakon haladt.

2017 augusztusában írta alá Vucic és Thaci azt az igazságügyi megállapodást, ami október közepén került végrehajtásra. Ez elsősorban azokat a kisebbségi szerb bírókat, ügyészeket és jogi alkalmazottakat érintette, akik Koszovó északi részén − Belgrád által fenntartott és szerb jogrendszer alapján − működő párhuzamos igazgatási struktúrában végezték munkájukat. Innentől kezdve a keletkezett ügyekben tehát koszovói jogszabályok alapján hirdetnek ítéletet, illetve a közszolgálatot ellátó személyek az igazságügyi minisztérium alkalmazásába kerültek.

Hashim Thaci (b), Federica Mogherini (k) és Aleksandar Vucic (j) (forrás: tiranatimes.com)

2018 márciusában államfői találkozót tartottak a belga fővárosban, ahol szó esett a Brüsszeli Megállapodás megoldatlan témaköreiről, mindazonáltal konkrét előrelépés nem történt.

A Brüsszeli Megállapodás lett volna hivatott a szerb önkormányzatiság kérdését is rendezni, de az úgynevezett Szerb Többségű Önkormányzatok Szövetségének (Zajednica srpskih opština − ZSO) felállítása 2013-óta nem valósult meg. A ZSO létrehozását hátráltatta, hogy annak hatásköréről 2015-ig nem tudtak megegyezni a tárgyalófelek. 2018 augusztusában ugyan készítettek egy végleges tervezetet, de az ellenzéki össztűz meghátrálásra kényszerítette Haradinajt.

A szerb kormányzati apparátus a lobbi eszközrendszerét alkalmazva folyamatos jelleggel befolyásolt – és teszi ezt jelenleg is – külföldi politikai döntéshozókat azért, hogy egyrészt blokkolja Koszovó felvételét a különböző regionális és nemzetközi szervezetekbe, másrészt gátolja és csökkentse azoknak az országoknak a számát, amelyek elismerik államiságát.

Miután Szerbia megakadályozta Koszovó felvételét − többek között − az INTERPOL-hoz, Haradinaj bevezette a 100%-os vámot. AZ LV és LDK mellett a PDK, illetve a NISMA is felszólította Haradinajt – amerikai és uniós vezetők elvárásaival összhangban – annak azonnali visszavonására, ezt azonban nem tette meg a tisztségéből való távozásig.

A destruktív konfliktushoz, majd a büntető vámintézkedés meghozatalában való kicsúcsosodásához, a lentebb részletezett − Haradinaj megválasztása előtt és után realizálódott − események nagyban hozzájárultak.

2017 januárjában jelentette be a szerb kormány, hogy 18 év után újra vasúti kapcsolatot létesít Belgrád és Észak-Mitrovica között. Pristina tiltakozása ellenére, és a személyszállító vonat oldalára huszonegy nyelven kiírt „Koszovó Szerbia része” felirattal indult el a jármű, amit Vucic tíz kilométerre a határtól − még szerb területen – megállított.

A politikai döntéshozók kölcsönös provokációval vádolták egymást. A szerb elnök azt állította, hogy Koszovó aláaknázta az oldalukon futó vasúti síneket, és a Rosu különleges rendeltetésű egységet is azért vezényelték a helyszínre, hogy összeütközést kényszerítsen ki. Thaci olvasatában a vonat ürügyként szolgált Belgrádnak arra, hogy bevethesse a fegyveres erőket és elcsatolja az észak-koszovói területet.

2017 márciusában a szerb fél heves tiltakozásának adott hangot, mivel egy kormányrendelet alapján állami tulajdonnak minősítette Koszovó azokat az egykori jugoszláv, később szerb ingatlanokat és földterületeket, amelyek vagyonjogi helyzete nem került rendezésre. Ez magában foglalta a körülbelül 200 milliárd dollárra becsült pristinai repülőteret, illetve a szerb vasúttársaság, villamos művek, posta, és az erdőgazdálkodás ingatlanjait. Dhurata Hoxha igazságügyi miniszter azt fejtegette a média képviselői előtt, hogy a rendelet teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak és a koszovói kormány kizárólagos joga, hogy a területén található ingatlanokról döntsön, csak úgy, ahogy a szövetségi rendszer felbomlása után a volt jugoszláv tagköztársaságok tették.

2018. január 16-án meggyilkolták az észak-mitrovicai városi tanács koszovói-szerb képviselőjét, Oliver Ivanovicot. A kétoldalú kapcsolatok építése Brüsszelben folytatódott volna, a halálesetről érkező információk birtokában a szerb delegáció viszont lemondta az egyeztetést és visszautazott Belgrádba. Vucic összehívta a nemzetbiztonsági tanács ülését és kijelentette, hogy terrorcselekménynek minősítik az emberölést, illetve részt kívánnak venni a nyomozásban.

Haradinaj másnapi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Koszovóban nem engedélyezi a szerb hatóságoknak a nyomozati cselekmények elvégzését, ellenben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársainak segítségét szívesen fogadja.

Vucic január 20-án látogatott először köztársasági elnökként Észak-Mitrovicába és beszédében arról biztosította a koszovói-szerbeket, hogy az anyaország támogatja a szülőföldön való megmaradásukat, illetve mindent megtesz azért, hogy biztonságban élhessenek. Az elkövető beazonosításáig Szerbia nem akart részt venni a Belgrád-Pristina dialógus keretében folyó tárgyalásokon, azonban márciusban már Brüsszelben egyeztetett a két államfő.

Ivanovic pragmatikus politikus volt, aki többek között felszólalt a szervezett bűnözés ellen, bizonyos esetekben kritikával illette Vucicot, és a békés együttélést szorgalmazta. Meggyilkolását egy olyan személy vagy csoport rendelhette meg, aki/ami a politikai feszültség és patthelyzet fenntartásában érdekelt.

2018. március 26-án Észak-Mitrovicában letartóztatták és kiutasították a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetőjét, Marko Duricot.

A koszovói kormány tájékoztatása szerint a kényszerintézkedések foganatosítására azért volt szükség, mert az ország szuverenitását sértő kijelentései miatt megtagadták Durictól a beutazást, ezért illegálisan lépte át a határt.

Vucic a korábban megkötött egyezményekre hivatkozva emelt kifogást, melyek értelmében a szerb politikusoknak nem szükséges engedélyt igényelniük, és csak 24 órával a beutazás előtt kell jelezni az úti céljukat. Mivel Duric ezt 72 órával korábban megtette, törvényesen járt el.

3. Pristina és a Koszovói Biztonsági Erők (Forca e Sigurisë së Kosovës, FSK)

A fővárossal kapcsolatos 2018. júniusi törvény megalkotásával egy régóta húzódó vitás kérdés végére tett pontot Haradinaj. A jogszabályban rendezték Pristina általános működését, illetve növelték költségvetését és önkormányzati szintű önállóságát.

Hat hónappal később, 2018 decemberében ritka események történtek a parlamentben. A kisebbségi szerb képviselők távollétében, az ellenzék egyhangú támogatásával fogadtak el három törvénytervezetet az FSK mandátumának kiterjesztéséről. A könnyű fegyverzettel felszerelt egységek korábbi rendeltetése alapvetően humanitárius segítségnyújtásra, kutatás-mentésre, illetve tűzszerész feladatokra korlátozódott. Az új szabályozásban rögzítették, hogy a nehéz fegyverzettel felszerelhető FSK védi az ország szuverenitását, területi integritását, polgárait, vagyonát és érdekeit, valamint meghatározták annak kompetenciáit, szervezetét, illetve működését. Az irányításért felelős tárcát átnevezték védelmi minisztériumnak.

Az FSK katonái alaki kiképzésen (forrás: kosova.info)

Előirányozták, hogy körülbelül 2200 főről 5000-re növelik a katonák számát és 3000 tartalékost képeznek. A hadsereg létrehozásához alkotmánymódosításra lett volna szükség, ezt viszont az SL képviselői kategorikusan elutasították. Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Haradinajt, míg Jens Stoltenberg NATO főtitkár szerint nem volt időszerű a mandátum kiterjesztése. Az Európai Külügyi Szolgálat arra figyelmeztetette Koszovót, hogy a fegyveres erőkre vonatkozó döntéseket az alkotmánnyal összhangban szükséges meghoznia.

4. Gazdasági intézkedések

Koszovó gazdasági problémáit a Haradinaj kormánynak sem sikerült orvosolnia.Bár a miniszterelnök többször tett olyan hangzatos kijelentést, hogy 2019 a gazdaság éve lesz, ennek ellenére a koszovóiak több mint 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt, míg a háztartások körülbelül 17 százalék ezen jövedelmi szint alatt élt. A munkaképes korú fiatalok körülbelül 50 százaléka nem tudott elhelyezkedni, és a gazdaság erősen függ a külföldi diaszpóra megtakarításainak hazautalásától, illetve a feléjük irányuló szolgáltatások exportjától. A szerb és bosnyák árukra kivetett vám néhány alapvető háztartási cikk árát megnövelte, ami számottevő teher az alacsony jövedelműek számára.

A kormányzás első hat hónapjában több mint két millió eurót költöttek el abból az állami költségvetésben elkülönített négymillió eurós sürgősségi tartalékból, amit a miniszterelnök parlamenti jóváhagyás nélkül felhasználhat. Bedri Hamza pénzügyminiszter a kiadások alaposabb megtervezésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

A 2017. decemberi események sem erősítették tovább a politikai intézményekbe vetett állampolgári bizalmat. Haradinaj ugyanis 2950 euróra növelve közel megduplázta saját fizetését és ezzel a régió legjobban kereső kormányfőjévé vált. Védekezésként előadta, hogy közfeladatai elvégzéséhez nélkülözhetetlenek az elegáns ruhák, amihez nyakkendőt és inget szükséges vásárolnia. Az átlagfizetés 460 euró volt, ezért érzékenyen érintette a koszovóiakat és utcai tiltakozások kezdődtek.

2014-ben egy amerikai és török cég 600 millió eurós szerződést kötött Koszovóval a 60 km hosszú, Pristinát és az észak-macedón határt összekötő autópálya megépítéséről, amitől a szomszédos országokkal folytatott kereskedelem fellendítését várták. Az autópályát 2019. május végén adták át és a végösszeg 800 millió eurónál állt meg. A média és civil szervezetek részéről számos kritika fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy a kivitelezési munkák szerződéseihez és egyéb kiegészítő anyagaihoz nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá. Az utóbbi kategóriába tartozott például az a dokumentum, amiben a fizetési feltételek megszegése miatt a kormány 53 millió eurós megtérítést hagyott jóvá az építőipari társaságok részére. Haradinaj 2018 júniusában jelezte, hogy a bírság összege nem áll rendelkezésre, és nemzetközi pénzügyi intézményekhez fordult kölcsönért. Egyes újságírók arról tudósítottak, hogy a projekt ezen szakaszának kivitelezésére 300 millió euró volt elkülönítve.

Koszovó 2017 és 2026 közötti időszakra vonatkozó energia stratégiája megállapítja, hogy az energiaellátás problematikája a volt rezsim által végrehajtott villamosenergia-rendszer megsemmisítésével kezdődött az 1990-es években. A légszennyezettségért leginkább felelős Kosova A és B elnevezésű széntüzelésű erőmű 1962-től, illetve 1983-tól működik, és közel harminc éve nem történt komoly beruházás az új generációs kapacitások építésébe vagy a meglévők rehabilitációjába.

Kosova A erőmű (forrás: kek-energy.com)

Az energia szektor vizsgálata során a következő fő pontokat emeli ki a stratégia:

• A villamosenergia-ellátás annak ellenére nem stabil, hogy Koszovó a világ 16. legnagyobb lignit készletével rendelkezik. A régi erőművek elavult technológiával működnek és állandó javításra szorulnak. Telepített kapacitásuk 1478 MW, csakhogy életkoruk miatt a teljesítményük körülbelül 915 MW-ra csökkent. A meglévő termelési technológia nem felel meg az EU által előírt környezeti kritériumoknak.
• Az elosztóhálózatok nem képesek a növekvő terhelésnek megfelelni, főként a téli időszakban kritikus a helyzet.
• Nem versenyképes a villamosenergia-piac. A 2010-ben elfogadott jogi keret fokozatosan megnyitotta a piacot, ugyanakkor az alacsony fogyasztói árak nem növelik a befektetői kedvet.
• A villamosenergia nagy részét a háztartások fűtésére fordítják, ami az ellenőrizetlen és jogosulatlan felhasználással súlyosan megterheli a termelést.
• Az energia-megtakarítás nem megfelelő.
• A megújuló energiaforrásokból előállított energia alacsony mennyiségű.
• Hiányoznak a földgáz-infrastrtuktúra beruházások.

2005-ben kezdődött el a diskurzus egy olyan új erőműről, ami kiválthatná a Kosova A-t és B-t. Ennek részleteiről tíz évvel később állapodtak meg a Világbankkal, és az amerikai Contour Global céggel, majd Haradinaj egy 500 MW-os, 1.3 milliárd dollár értékű erőmű megépítéséről szóló kontraktust írt alá 2017 decemberében.

Közel egy évvel később a Világbank bejelentette, hogy nem nyújt támogatást az építkezéshez, amit azzal indokoltak, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energia költségei alacsonyabbak, mint a szénből származó, ezért a legolcsóbb opciót szükséges támogatniuk.

5. Politikai beavatkozás a független intézmények működésébe

A koszovói államügyészség 2016-ban kezdte a meg a vizsgálatot a háborús veteránok jogtalan nyilvántartásba vételének ügyében. Az 1998-1999-es háborúban több mint 46 ezren harcoltok a szerb csapatok ellen, és Elez Blakaj különleges ügyész megállapította, hogy 19 ezer személy tett és nyújtott be olyan hamis nyilatkozatot, illetve igazolást, ami révén a volt UCK katonák számára fenntartott alapból részesült. 2018-ban több mint 70 millió euró került kifizetésre, ami nagymértékben megterhelte a központi költségvetést.

Az ügyben eljáró Blakaj, aki halálos fenyegetések miatt lemondott és az Egyesült Államokba távozott, olyan vádiratot állított össze, ami egyrészt a kormányzati szintekig ért, másrészt a bíróságra nem került benyújtásra. A Különleges Ügyészség vezetője, Reshat Milak úgy kommentált az esetet, hogy egy üzleti ajánlat miatt hagyta el az országot, míg a legfőbb ügyész, Aleksander Lumezi visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint Blakaj fenyegetések áldozata lenne. Ezzel egy időben Haradinaj egy televíziós interjúban tolvajnak és punknak nevezte az emigrált ügyészt, aki a koszovói háborút egy macedón menekülttáborban élte át.

A Dukagjini régióból több mint 30 ezer ember kapott háborús veterán igazolást, azonban a 2000-es években maga Haradinaj ismerte el, hogy a parancsnoksága alá tartozó térségben 3000 UCK harcos teljesített szolgálatot.

Az EU felszólította a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét, és rámutatott arra, hogy egyes politikusok és ügyészek nyilatkozata aláássa a jogállamiság alapelveit, illetve visszatartja az igazságügyi tisztviselőket a nagy horderejű ügyek átfogó kivizsgálásától.

6. Értékelés

Behgjet Isa Pacollit nem alaptalanul nevezték királycsinálónak, mivel csak a megnyerésével foglalhatta el Haradinaj a kormányfői széket. Cserébe négy minisztériumot és egy miniszterelnök-helyettes kinevezést kapott.

A 120 fős parlamentben csupán hatvanegy képviselőt tudhatott maga mögött a PAN koalíció, ezért rendkívül vékony többsége volt. A sokpártrendszer, a fragmentáltság és az állandó koalíciós egyeztetési kényszer miatt instabil politikai rendszer alakult ki. A kormány kulcsfontosságú szereplői között fennálló ellentétek negatív hatással voltak a teljesítményre, egyúttal az ellenzékkel nem sikerült konstruktív kapcsolatot kiépíteni. Az SL tíz parlamenti képviselője beszűkítette Haradinaj politikai mozgásterét, mivel rajtuk keresztül Belgrád viszonylag egyszerűen artikulálhatta érdekeit. Ezt bizonyítja az is, hogy Marko Duric letartóztatásakor a szerb képviselők bejelentették kilépésüket a kormánykoalícióból. Bár nem valósult meg, lehetséges szcenárióként számoltak azzal, hogy a kormány kisebbségbe kerül a parlamentben, ezáltal döntésképtelen lesz.

A kabinet túlméretezése befolyásolta a hitelességet és hatékonyságot, csak úgy, mint a széles körben elterjedt és aggodalomra okot adó korrupció.

Haradinaj nem próbálta meg lebontani a kizárólag gyakorlatban működő félelnöki rendszer egyes elemeit, és nem versengett Thacival a Belgráddal folytatott dialógus vezető szerepéért, mindazonáltal ellenezte a területcserét, és a 100%-os vám vonatkozásában is különbözött a véleményük. Az EU állásfoglalása szerint a büntetővám gazdasági szempontból hátrányos, sérti a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA), illetve a Koszovóval kötött stabilizációs és társulási megállapodás kötelezettségeit, valamint alapelveit. Haradinaj ezzel szemben Szerbia és Bosznia-Hercegovina felelősségét emelte ki abban, hogy kárt okozva Koszovónak, nem tartják tiszteletben a CEFTA intézkedéseit. Kijelenthető, hogy a regionális együttműködési erőfeszítéseket ez jelentősen aláásta, illetve az Egyesült Államok, mint legszorosabb együttműködő partner rosszállását felvállalva arra is rávilágított, hogy Szerbiával szemben milyen szegényes eszköztárral rendelkezik Koszovó a külpolitikai nyomásgyakorlás kivitelezésére.

A villamosenergia-ágazatban jelentkező veszteség komolyan megterhelte a gazdaságot és az energiabiztonsági kihívásokra a Haradinaj kormány sem tudott adekvát válaszokat adni.

Az igazságszolgáltatás lassú és nem hatékony, illetve egyes szegmensei politikai befolyás alatt álltak.

Haradinaj természetesen tett előremutató lépéseket, például a működő piacgazdaság kialakítása vagy a fiskális szabályok betartatása érdekében, azonban életszínvonal-emelkedésben nem ért el kézzelfogható eredményt. Tény ugyanakkor, hogy a közel két éves kormányzati ciklus erre nem is lehetett elegendő.

A Makovecz program keretein belül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakkollégiumainak tagjai 2020. január 18-26 között erdélyi tanulmányúton vehettek részt. A program során a Biztonságpolitikai Szakkollégiumot, Gönczi Róbert szakmai és Párducz Árpád közösségi koordinátor képviselték. A program során megismerhettük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a képzéseit, valamint az egyetem campusainak otthont adó három erdélyi várost.

Az első néhány napot Kolozsváron töltöttük, ahol Dr. Szenkovics Dezső dékánhelyettes köszöntötte a Szakkollégiumok hallgatóit. A Sapientia kolozsvári campusán került sor a két egyetem hallgatói által készített előadások bemutatására egy konferencia keretében. A konferencia során az előadók különböző érdeklődési körének köszönhetően lehetőségünk nyílt több, nem a kutatási területünkhöz tartozó témában ismereteket szerezni. Érdekes előadásokat hallhattunk például a BREXIT tárgyalások alakulásáról, a II. Világháborús katonai régészetről, valamint az orosz internetes cenzúráról. A konferenciát követően egy helytörténeti séta keretében megismerhettük Kolozsvár gazdag történelmével. Ezt követően megtekintettük a Tordai Sóbányát, ahol értékes információkkal gazdagodtunk az erdélyi sókészletről, és csónakázhattunk a híres bányatóban.

Látogatóban a híres kolozsvári citadellán

A következő állomás Marosvásárhely volt, ahol betekinthettünk a campuson folyó tudományos munkába. A kertészmérnöki szakon tanuló hallgatóktól megtanultuk hogyan kell kiszámolni egy gyümölcsfajta cukortartalmát, emellett megtanultuk, hogyan lehet kivonni bizonyos teafajtákból az illóolajokat. A mechatronikai laboratóriumokban a mesterséges intelligenciával barátkozhattunk meg, a hallgatók által készített különböző robotok formájában. A tudományos programok mellett megtekintettük a város főbb nevezetességeit, a Marosvásárhely történetét bemutató Kultúrpalotát, valamint a Teleki család könyvtárának otthont adó Telekitékát.

A program utolsó három napját Csíkszeredán töltöttük, ahol az egyetem rektorhelyettese Dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettes fogadott minket, és mutatta be a csíkszeredai kart. A városban töltött időnk alatt megismertük a város történetét, és a szakmai programok keretében DNS-t is izolálhattunk a biológiai laborban. Szabadidős program keretében lehetőségünk volt ellátogatni a csíkszentsimoni Csiki Sörgyárba, ahol megfigyelhettük a sörkészítés folyamatát, valamint megkóstolhattuk a sörgyár híres termékeit.

A Makovecz programnak köszönhetően közelebbről megismertük Erdély történelmét és jelenét, és ami legfontosabb, sikerült barátságokat kötnünk a többi szakkollégium, valamint a Sapientia hallgatóival.

Írta: Párducz Árpád

Bevezetés

Január 19-én került megrendezésre a német szövetségi kormány és az ENSZ szervezésében a Berlini konferencia, amely Líbia immár évek óta tartó konfliktusára kívánt megoldást találni. A konferencián többek között Olaszország is részt vett, mely a kezdetektől a líbiai helyzet megoldását szorgalmazó országok közé tartozik. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök   hivatalba lépése óta, hogy független, eredményes diplomáciát alakítson ki Líbiával, amelyen keresztül a politikai stabilizációt segítené a konfliktus sújtotta övezetben.

Írásom célja bemutatni, hogy a belpolitikai történések mennyiben befolyásolták Olaszországot azon törekvésében, hogy vezető szerepet töltsön be a líbiai konfliktus párbeszédében. Ennek érdekében bemutatom nagyvonalakban a releváns olasz politikai elit szereplőit a 2018-as tavaszi választásoktól kezdve, a 2019-es kormányválságon át, a jelenlegi kormányig, továbbá az őszi tüntetéssorozatot, az Italeave (Olaszország lehetséges kiválása az EU-ból) lehetőségét, továbbá az aktuális problémákat. Ezt követően megkísérlem nagyvonalakban bemutatni a líbiai történéseket, és az erre reflektáló olasz kormány által hozott lépéseket.

Olasz belpolitika

A 2018 tavaszán megrendezett parlamenti választások eredményeként az 5 Csillag Mozgalom (M5S) és az Olaszok Koalíciójából (az Északi Liga, Forza Italia és az Olaszország Fivérei pártszövetsége) az Északi Liga kapták meg az esélyt a kormányalakításra, amely azonban ténylegesen csak 3 hónappal később történt meg, mert a felek közötti tárgyalások sikertelennek bizonyultak egy közös kormányprogram és miniszteri névsor elfogadásában, amely odáig fajult, hogy a köztársasági elnök, Sergio Mattarella új választások kiírásának lehetőségét jelezte, amennyiben a felek nem állapodnak meg. A július 1-ével megszületett koalíciós kormány végül miniszterelnöknek a pártfüggetlen, de az 5 Csillag Mozgalom által támogatott Giuseppe Contét választották.

(Balról jobbra) Salvini, Conte, Di Maio. Forrás:https://www.repubblica.it/politica/2019/06/10/news/vertice_in_serata_fra_conte_di_maio_e_salvini-228410676/

Mind a jobboldali Ligát mind a magát centristaként pozicionáló, Luigi Di Maio vezette 5 Csillag Mozgalmat populista pártként tartják számon, ugyanis az előbbire a bevándorlásellenesség és az erősen megjelenő euroszkepticizmus, míg utóbbira a berendezkedés-ellenesség (anti-establishment) és az enyhe euroszkepticizmus a jellemző. A pártok közös pontja elsősorban az Európai Unióval szembeni nagyobb térnyerés, az erősebb olasz szuverenitás köti össze, de a kezdetektől látni lehetett, hogy ez nem lesz egy hosszúéletű koalíció. Az erősödő euroszkepticizmussal – leginkább a Brexit hatására- a közvéleményben felmerült az Italeave gondolata, amelyet leginkább Salvini (a Liga vezetője és az olasz kormány belügyminisztere) hangoztatott. A Brexit tárgyalások sikertelensége, és a koalíción belüli feszültségek azonban eltántorították a szereplőket, hogy komolyan figyelembe vegyék Olaszország esetleges kilépését az Unióból. Az alábbi statisztikát érdemes figyelemmel kísérni, amely megmutatja, hogy többek közt az olasz társadalom hogyan értékeli az EU-s tagságot.

Euroszkepticizmus. Forrás:https://eu-awareness.eu/euroscepticism/

 

A nehezen megszületett kormánynak szembe kellett néznie a nagy mértékű államháztartás hiánnyal, és emiatt a fokozódó brüsszeli nyomással. A gazdasági kérdések megosztották a Ligát és az M5S-t, az egyet nem értést mindkét fél beépítette az Európai Parlamenti választások kampányába, amit végül 34%-ban a Liga nyert.

A koalíción belüli (leginkább a Conte-Salvini és Salvini-Di Maio közti) feszültség és nézeteltérés odáig vezetett, hogy Salvini 2019. augusztusában összeférhetetlenségre hivatkozva, egy lehetséges új választások kiírása és a kormányfői pozíció betöltése reményében felbontotta az együttműködést. Kilépését követően azonban nem került sor új parlamenti választásra, ellenben az 5 Csillag Mozgalom a Demokrata Párttal lépett koalícióra. Contét az augusztusi lemondását követően az M5S támogatásával újra megválasztották. Az immár második kormányzati ciklusa 2023-ig, a következő parlamenti választásokig tart hivatalosan.

Az új kormánynak szintén szembe kell néznie az országot sújtó nagymértékű államháztartási hiánnyal. A koalícióban az ezzel kapcsolatos megoldások máris megosztották, az M5S nem volt hajlandó megszavazni a Demokrata Párt által megtervezett költségvetést, mely többek között adóemeléssel tervezte növelni az állami bevételt.

Az augusztusi kormányválságot követően az ősszel már a januári regionális választásokra készültek a szereplők. Salvini ellen a januári Emilia-Romagna tartománybeli választások kapcsán rendezett kampányturnéja során a „” nevezetű civil mozgalom szervezett ellentüntetéseket, nevük a kampányon és a tüntetéseken megjelent embertömegre utal. A tüntetéssorozat novembertől január végégig tartott, a szervezők szerint volt olyan esemény, ahol 30-40 ezer ember is részt vett. A „szardíniák” kritizálták Salvini politikáját, és lehetőség szerint szerették volna kiszorítani a Ligát az egyébként hagyományosan bal oldali Emilia-Romagnaból. A mozgalom végül elérte célját; a Demokrata Párt szerezte meg a többséget, de így is a Liga számít Olaszország legnépszerűbb pártjának.

A “szardíniák” tüntetése. Forrás:https://www.wantedinmilan.com/news/italys-sardines-rise-up-against-far-right.html

Azonban a kormányzati oldalon is jelentkeztek a problémák. Az 5 Csillag Mozgalom pártja a 2018-as választások óta folyamatosan veszít népszerűségéből, ennek hatására 2020 januárjában Luigi Di Maio lemondott a párt vezetői posztjáról. Ezzel együtt kritizálta a Demokrata Pártot, és békés tüntetésre szólította fel a polgárokat a párt tervezett lépései ellen. Tehát kevesebb, mint fél évvel az új kormány beiktatását követően, instabilitás mutatkozik a koalícióban.

A líbiai konfliktus olasz szemszögből

Líbiában a második polgárháború 2014 óta tart; jelenleg két rivális kormány van hatalmon. Az észak-nyugati régiót Fajez Al-Szarradzs miniszterelnök tartja irányítása alatt, akit az Európai Unió és az ENSZ is a törvényes vezetőnek ismeri el. Az észak-keleti régiókat Halífa Haftar tábornok irányítja, aki a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetője. Az ő hatalmát a nyugat nem ismeri el, viszont olyan befolyásos országok, mint Oroszország vagy Egyiptom, őt tartják a legerősebb potenciális politikai erőnek. Al-Szarradzs hatalma, hiába a szélesebb körű nemzetközi támogatás, gyengébb, mint Haftaré,  , így a kormánya nem képes a rend, köztük a tengerpartok védelmének fenntartására. Líbia egy 2017-es térkép szerint az alábbiak szerint lett felosztva”:

Líbia: Ki mit kontrollál? Forrás:aljazeera.com

Az elmúlt években Líbia konfliktusa proxyháborúvá vált; számos idegen hatalom csatlakozott különböző ideológiai és gazdasági érdekek védelmének érdekében. Bár Al-Szarradzs adminisztrációját az Egyesült Államok és a legtöbb nyugati hatalom támogatja, katonailag, gazdaságilag és a diplomáciában elsősorban Törökországra, Katarra és Olaszországra támaszkodik. Haftar eközben Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország, Szaúd-Arábia, Jordánia és Franciaország támogatását élvezi.

A konfliktus a biztonsági kockázatok mellett az olasz állam más szektoraira is hatással van. A világsajtóban kevésbé jelenik meg, de a líbiai szituáció gazdasági nehézségeket is eredményez, ugyanis Líbia még 2017-ben is az olasz gazdaság 5. legnagyobb partnere volt, de az olasz energiaellátását (földgáz-, és olajszállítmányok tekintetében) is a térség nagy része biztosítja Algéria mellett. Az Eni (olasz olaj-, és gázvállalat) is több, mint fél évszázada stabilan jelen van Líbiában, de a cég idén bejelentette, hogy felére kellett csökkentenie az olajtermelését az országban.

A legtöbb hír az illegális migránsok beáramlásáról szól, amit jelentős nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintenek. Olaszországot a középső fölközi-tengeri migrációs útvonal érinti, melyet a tengeri halálozások számai alapján az egyik ként tartanak számon. Az országba érkező illegális bevándorlók száma 2020 első két hónapjában kb. . Ezzel együtt egyre több líbiai nemzetiségű személy vesz részt az illegális határátkelésben, pedig korábban Líbia a migrációs útvonalak tekintetében elsősorban tranzitországnak számított.

Többek között ezen okok miatt szeretné az olasz kormány megoldani a helyzetet. Ennek érdekében évek óta kemény és puha eszközöket is bevetnek. Giuseppe Conte, aki maga a „soft politics” elvét, inkább a diplomáciai megoldást sürgeti, többször is kijelentette, hogy szeretné a líbiai békefolyamat középpontjába visszahozni Olaszországot, elsősorban a bilaterális kapcsolatokra helyezvén a hangsúlyt. Ennek okán 2018 végén megszerezte Donald Trump amerikai elnök jóváhagyását arra, hogy Olaszország legyen az Egyesült Államok elsődleges közvetítője a „mediterrán kihívások” ideje alatt. A 2018 novemberében megrendezett, a háború sújtotta észak-afrikai ország stabilizálására irányuló előtt a kormányfő ellátogatott a líbiai Bengázi városába. A találkozó célja, hogy személyesen beszéljen Haftar tábornokkal, elősegítve a további békés együttműködést.

Az olasz miniszterelnök által szervezett Palermói nemzetközi konferencián a legfőbb cél a líbiai politikai rendezés megvitatása volt. A találkozón többek között részt vettek Tunézia és Egyiptom vezetői is, Ghassan Salamé, az ENSZ rendkívüli líbiai megbízottja, aki biztosította a szervezőket az ENSZ támogatásáról, valamint a rivális és releváns líbiai belpolitikai szereplők. A tárgyalások egyik kulcsfigurájának számító Haftar tábornok megjelenése sokáig bizonytalan volt. A konferencián ismertetésre került az ENSZ legújabb líbiai rendezési terve, amelynek értelmében a 2019-es évben választásokat, illetve azt megelőzve egy, a megbékélést célzó nemzeti konferenciát kell tartani. A konferenciát, annak ellenére, hogy a médiában sikeresnek ítélték meg, sok kritika érte, miszerint nem volt kellőképpen előkészítve, valamint a rendezési tervben kitűzött célok sem teljesültek.

(Balról jobbra) Al-Szarradzs, Conte, Haftar. Forrás:https://aawsat.com/english/home/article/1462071/palermo-conference-libya-ends-no-clear-results

A sikertelenségét az is mutatja, hogy 2019. április 4-én Haftár megtámadta az Al-Szarradzs irányítása alatt lévő Tripoli városát, amely a harcok kiújulását eredményezte. Tripoli offenzívája váratlanul érte a nemzetközi szereplőket. Az olaszok következetesen támogatták addig a líbiai nyugati (és tripoli) székhelyű erőket, főleg azért, mert Tripoli az Olaszországba tartó migránsok elsődleges kiindulópontja és a gazdasági központok székhelye. A fegyveres harcok kiújulásával kapcsolatban Conte Rómában találkozott Al-Szarradzs-dzsal, ahol kijelentette, hogy továbbra is a békés, politikai megoldást támogatja a katonai beavatkozás helyett. Olaszország szerepét a kríziskezelésben az nehezítette, hogy Haftar nem fogadta el az olasz segítséget, hiszen a Conte-kormányzat, sok más nemzetközi szereplő mellett az Al-Szarradzs féle Nemzeti Egységkormányt támogatja. Az olasz kormánynak Franciaországgal is megromlott a viszonya, mivel Macron Haftart támogatja.

A líbiai helyzetre egyelőre nincs megoldás; a feleknek februárban nem sikerült megegyezni a tűzszünetről. Al-Szarradzs a Genfi tárgyalásokon való részvételét a Tripolit érintő rakétatámadások miatt visszavonta.

Konklúzió

Olaszország egyedül nem lesz képes megoldani volt gyarmatának problémáját. Vezető szerepe a jövőben a konfliktus megoldásában csak geopolitikai elhelyezkedése miatt lehetséges, hiszen az olasz kormány által eddig megtett katonai, politikai, diplomáciai lépések nem mondhatók sikeresnek, a válság az Észak-Afrikai országban még mindig jelen van, és hatásait továbbra is érezni lehet az olasz csizma félszigetén. Diplomáciai erejét pedig a fentebb felsoroltak mind-mind gyengítik; az egymást követő kormányok gyengesége, a migrációs válság, gazdasági gyengülése mind-mind korlátozza az olasz politikai döntéshozatal azon képességét, hogy érdemi támogatást nyújtson az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Legnagyobb problémája az instabil kormányokban rejlik; a 2019 őszén beiktatott kormány mandátuma 2023-ig tart, de az elmúlt évtizedek kormányainak példájából okulva, melyeknek átlag élettartama 1,5 év, a bizalom az új kormányban sem nemzeti, sem nemzetközi szinten nincs jelen.

Az elmúlt 5 év migrációs válsága politikailag és gazdaságilag is meggyengítette az országot; az illegális bevándorlók kérdése megosztotta az állampolgárokat és a pártokat egyaránt, és az EU-ból érkezett financiális és humanitárius segítség ellenére is komoly teher volt a kormányzatra nézve. A gazdasági problémák miatt az EU egy esetleges pénzügyi válság bekövetkezésétől tart. Továbbá meg kell említeni, hogy február közepén a koronavírus-járvány elérte az országot, a gyorsan növekvő betegek és a halálos áldozatok száma miatt több tartományban is karantént rendeltek el. Az Olaszországban felbukkanó vírus miatt az Európai Unió több országában is figyelmeztetést adtak ki, a repülőtereken és a vasúti hálózatokon ellenőrzik az utasokat. A járvány okozta ellenőrzések, szállítmánykésleltetések-, és törlések az olasz kereskedelemre is hatással lesz, nem beszélve a turizmusról, amely a GDP 13%-át adja. A Wizz Air a járványra való tekintettel bejelentette, hogy várhatóan április elejéig csökkenti fogja az olaszországi járatok számát.

Az írásomban említett okok miatt nem valószínű, hogy Olaszország a líbiai konfliktus megoldása során egy eredményes vezető szerepet tudna betölteni, de az kétségtelen, hogy mind az Európai Unióban, mind az ENSZ-ben fontos és komoly szereplő, akinek helye van az évek óta tartó krízis dialógusában, ezért a megoldásban továbbra is szükséges az EU-s szereplők kooperációja.

Írta: Ács Nóra

(forrás: Think Marketing)

A robotika és a mesterséges intelligencia területének fejlődése az elmúlt években, évtizedekben jelentős változásokat hozott az élet számos területén. Az egyik legmeghatározóbb változás a hadviselés területén fog bekövetkezni, a mesterséges intelligencia területén elért fejlődés forradalmasíthatja azt, ahogyan harcolunk. Számos civil fejlesztés – mint, az arc- és hangfelismerés, önvezető járművek, kereskedelemi drónok – könnyen átültethető és felhasználható katonai célokra is. Mind hadászati, mind harcászati szinten át kell alakítani a háború megvívásáról alkotott képünket. Az autonóm fegyverrendszerek létrehozására irányuló kutatások kapcsán már napjainkban is aktív eszmecsere zajlik a katonai szférában, társadalmi szinten és a nemzetközi közösségben is. A vitának középpontjában a katonai alkalmazásuk előnyei illetve a használatuk etikai problémái helyezkednek el.

Az autonóm fegyverrendszerek fogalmának meghatározása kulcsfontosságú a hatásuk megértése érdekében. A probléma azonban pontosan itt kezdődik, hogy nincs egy mindenki által elfogadott definíció, hanem minden állam és az ENSZ is külön fogalmakat alkot. A fogalmak sokfélesége hátráltatja annak a meghatározását, hogy hol állnak a fejlesztések, illetve lehetetlenné teszi egy átfogó, nemzetközileg elfogadott egyezmény létrejöttét. Az ENSZ keretében a tagállamok évek óta vitatják az autonóm fegyverrendszerek betiltásának kérdését a Convention on Certain Conventional Weapons (CCW) keretében. Az általánosan elfogadott fogalom a következő:

Minden olyan fegyver, amely képes önállóan, emberi beavatkozás nélkül felderíteni, azonosítani, kiválasztani és megtámadni célpontokat.

Azaz a teljes OODA ciklust önállóan hajtja végre a fegyverrendszer. A szakirodalomban az OODA (observe-orient-decide-act) ciklussal írják le a harc menetét. Az a fél nyeri meg a küzdelmet, amelyik képes gyorsabban végrehajtani a saját OODA ciklusát és/vagy megakasztani az ellenfél ugyanezen ciklusát. Vagyis az nyer, aki gyorsabban veszi észre, azonosítja, és semlegesíti az ellenfelét.  Azt követően, hogy aktiválták, a fegyverrendszer önállóan hajtja végre a feladatát. Azaz ebben az esetben már nem egy előre beprogramozott útvonal követéséről és feladat végrehajtásáról van szó, hanem a döntési jogkör is át lett adva fegyverrendszer számára. Nincs emberi operátor, aki távolról befolyásolhatja a támadás végrehajtását. Az ember szerepének kiiktatása a háborús műveletek végrehajtásából azonban komoly technikai, erkölcsi és jogi aggályokat vet fel.

A szakirodalom általában négy kategóriába sorolják a fegyvereket autonómia szerint:

• Az nulladik szint ahol az OODA ciklus minden elemét az ember végzi, ezek a hagyományos fegyverek.
• Az első szint az automatizált vagy félautonóm fegyverek, amelyek esetében az ember szerves része a folyamatnak, de a rendszer komoly segítséget nyújt a katona számára. A támogatás ellenére azonban az ember dönt az alkalmazásról. (Pl. LRASM)
• A második szint a felügyelt autonóm fegyverek, amelyek képesek önállóan észlelni, azonosítani, döntést hozni és fegyvert alkalmazni, de az ember végig követi a folyamatot és beavatkozhat amennyiben szükségesnek ítéli. Ezek a fegyverek kulcsfontosságúak például az aktív önvédelmi rendszereknél vagy a modern légvédelmi rendszereknél. (Pl. Aegis rakétavédelmi pajzs)
• A harmadik szint pedig a teljesen autonóm rendszerek, itt már teljesen önálló a feladat végrehajtása és az elindítás után a katonának nincs lehetősége közbe avatkozni. (Pl. Az izraeli Harpy)

Napjainkban még kizárólag kísérleti projektek vannak autonóm fegyverrendszerek létrehozására. Az Egyesült Államok Légiereje és Haditengerészete egy közös DARPA projektben egy olyan hajó elleni rakétán (LRASM) dolgozik, amely képes nagy távolságról indítva önállóan megtalálni, azonosítani, majd elpusztítani az ellenséges célpontot. A fejlesztés alatt álló fegyver a megadott leírás szerint a célterület és a célpontok meghatározása után önállóan odatalál a célterületre, észlelve és kikerülve az ellenséges hajóraj által tette ellenintézkedéseket és ott kiválasztja és elpusztítja a legmegfelelőbbnek ítélt célpontot. Csoportosan indítva ezek a rakéták egy 500 tengeri mérföldes hatótávon belül képesek egy teljes ellenséges hajóraj elpusztítására. Azt fontos leszögezni, hogy nem beszélhetünk még teljes autonómiáról, hiszen az ember választja ki az elpusztítandó célt, nem pedig a rakéta. Az LRASM ugyanis csak egy eleme a fegyverrendszernek, amely a műholdból, a katonából és a rakétából áll. Az ember fontos eleme a folyamatnak.

Azon országok melyek rendelkeznek vagy fejlesztenek autonóm fegyverrendszereket, Forrás: https://autonomousweapons.org/

A fenti példa is mutatja, hogy kevés számban és korlátozott feladatkörben, de már ma is vannak hadrendben teljesen autonóm fegyverrendszerek. Jellemzően ilyen fegyverek az ún. „öngyilkos drónok”, melyek elindítás után a kijelölt célterület felett körözve keres lehetséges célpontokat, majd ha talált egyet rárepül és elpusztítja azt. Ilyenre példa az izraeli Harpy drón, amely ma már számos országban van hadrendben. Ez az eszköz a fellövés után képes 2 és fél órán át a levegőben maradni egy 500 km-es terület felett, ellenséges radarokra vadászva. A drón önállóan választja ki a radarok közül a célpontját. A radarok úgynevezett kooperatív célpontok, mivel különböző jeleket bocsátanak ki magukból, amiket a drón a szenzoraival könnyedén lekövethet.

Az izraeli fejlesztésű Harpy rakétarendszer, Forrás: IAI

Ilyenek kooperatív célpontok még a repülőeszközök és felszíni hajók is. Ezeket a járműveket a kibocsátott elektromágneses jelek miatt könnyű észlelni és kiszűrni a lehetséges katonai célpontokat. A Harpy is ezek a kibocsátott jelek alapján deríti fel és azonosítja az ellenséges radarokat. Mivel azonban a baráti járművek is ugyanúgy bocsájtanak ki ilyen jeleket, szokás azokat ellátni egy ún. barát-ellenség megkülönböztető (IFF) jeladóval. Az IFF jeladók aktív használata könnyen csökkentheti a hagyományos és autonóm fegyverrendszerek használatából adódó „baráti tűz” általi veszteségeket.

A célpontok zöme azonban nem-kooperatív célpont, ugyanis nem bocsájtanak ki könnyen észlelhető és a környezettől elkülöníthető jeleket. Ilyenek azok a hajók, radarok és repülőeszközök, amelyek kikapcsolják a radarjukat, tengeralattjárók, amelyek halk üzemmódban vannak vagy a szárazföldi járművek. A nem-kooperatív célpontok felderítéséhez szükségesek az aktív szenzorok, amelyek jeleket bocsátanak ki és azok visszaverődéséből következtetnek (radar, szonár). A vízi és légi célok felderítése nem-kooperatív célpontok esetében is relatíve könnyű, hiszen ezek az eszközök erőteljesen kitűnnek a háttérből.

A szárazföldi célpontok esetében a zavaros környezet miatt az észlelés sokkal nehezebb. Erre szolgálnak azok a kezdetleges eszközök, amelyeket szintetikus apertúrájú rádiólokátornak (SAR) neveznek. Jellemzően úgy történik ennek a használata, hogy egy légijármű átrepül egy terület felett, elárasztva az radarjelekkel és a visszaverődött jelekből egy fekete-fehér szemcsés képet alkot. Az ember ezeken a képeken nehezen ismeri fel a katonai célpontokat, az MI algoritmusok azonban megfelelő mennyiségű „betanult” kép után meglehetősen nagy pontossággal képes erre. Az ún. neurális hálózatok a mélytanulás módszerével nagy mennyiségű kép vizsgálata után képesek könnyedén és gyorsan felismerni bármilyen alakzatot. Mivel azonban ezek a rendszerek továbbra sem tudnak különbséget tenni civil és katonai célpont, barát és ellenség között, valamint nagyon könnyen és ember által észlelhetetlen módon is összezavarhatók az öntudat és kontextus komplex értelmezésének hiányában, jelenleg még nagyon megbízhatatlanok. Főleg az emberekre igaz ez, hiszen még egy tapasztalt katona számára is rendkívüli nehézséget jelent az ellenséges kombatáns kiszűrése az emberek közül, nem beszélve azokat a helyzeteket, amikor az nem visel egyenruhát és próbál beolvadni a civilek közé.

Egy rosszul működő autonóm fegyverrendszer nagyon könnyen okozhat hatalmas járulékos veszteségeket, anélkül, hogy képesek lennének az leállítani a fizikai megsemmisítéstől eltekintve. Az általános szakmai közvélekedés pedig pontosan emiatt akarja megőrizni az embert a „fegyver mögött” és megakadályozni a teljesen autonóm fegyverrendszerek alkalmazását.

Erre példa az 1988-as USS Vincennes incidens, amely az irak-iráni háború egyik legforróbb időszakában történt a Perzsa-öbölben. Az Egyesült Államok Haditengerészete többször tűzharcba keveredett az iráni féllel, mert az olajtankereket támadott. Az egyik ilyen eset során a USS Vincennes több iráni hajóval folytatott tűzharc közben két repülőgép felszállását észlelte a közeli Bandar Abbas kettős civil-katonai felhasználású repülőtérről. Az egyik az Iráni Légierő egy F-14-es vadászbombázója a másik pedig az Iran Air Flight 655-ös járata volt. A 655-ös járat hiába repült kereskedelmi azonosítóval és IFF-el, a USS Vincennes legénysége összekeverte az F-14-es radarjelével és a hajó parancsnoka engedélyt adott a tüzelésre. A 655-ös járatot lelőtték és 290 ember halt meg rajta. Pedig a hajó a kor legfejlettebb önvédelmi rendszerével az Aegis rakétavédelmi rendszerrel volt felszerelve és minden jól működött. A legénység azonban túl volt árasztva információval  a fegyveres harc alatt és tévesen ítélte meg a helyzetet.

Az Aegis rendszer a gyakorlatban, Forrás: DefenseNews.com

[Az Aegis egy főleg hajókra telepített ballisztikus rakétavédelmi rendszer, amely a hajó védelmének „agyaként” szolgál. Összegyűjti a hajó szenzorjainak adatait és összehangolja a védelmet. Rugalmasan konfigurálható, mivel a rendszer autonómiáját a kézi működtetésről egyészen felügyelt autonóm működésig lehet változtatni. Az Aegist egy 10-12 fős legénység irányítja a kapitánnyal együtt, aki bármikor mechanikusan, a nyakában lógó kulccsal aktiválhatja vagy leállíthatja a rendszer működését. Ezáltal egy sokoldalú, rugalmas és megbízható rendszer.]

A USS Vincennes esete példázza, hogy korszerű technológia birtokában, az autonóm rendszer tökéletes működése mellett, akaratlanul is okozhat tragédiát egy modern haderő. A megfelelő helyzetértékelés képessége elengedhetetlen egy modern, komplex háborús környezetben, ahol egyszerre jelenhetnek meg civil, félkatonai és katonai elemek is. Még a kooperatív célpontok elleni küzdelem is okozhat problémákat, ha nem megfelelően kiképzett vagy túlterhelt a legénység. Sokan érvelnek amellett, hogy ha még egy kiképzett legénység is komoly hibákat képes elkövetni, mert rosszul értékeli a környezetét, akkor egy robot ennél még egy nagyságrenddel rosszabbul teljesítene. Ebben pedig van igazság, hiszen a mai MI nem képes a szenzorjai által gyűjtött adatok alapján egy átfogó képet alkotni a csatatérről. Nem tudja megkülönböztetni az aktív kombattánst a sebesülttől, vagy a hadifogolytól, civilektől. A komplex és ember számára számos esetben visszakövethetetlen és érthetetlen döntési mechanizmus pedig könnyen megzavarható. Ilyen robotok kezébe fegyvert adni felelőtlenség lenne. Többek között azért is, hiszen ha egy teljesen autonóm fegyver hibázik és emberek halnak meg, ki volna a felelős? A parancsnok, aki aktiválta a fegyvert? Az állam, amelyik hadrendbe állította? A gyártó? A robot?

A felelősség és számon kérhetőség talán az egyik legkomolyabb kérdés az autonóm fegyverrendszerek kapcsán és egyáltalán nem egyértelmű a válasz. A felelős megtalálásának nehézsége rosszabb esetben motiváló hatással is lehet, ha a cél a minél nagyobb civil áldozatok. Jobb esetben is a felelős hiánya bizalmatlanságot kelt a rendszerek iránt. Ha pedig egy parancsnok nem bízik a fegyverében habozni fog, akkor is, amikor indokolt és biztonságos lenne a használata. A habozás pedig a baráti oldalon kerülhet emberéletekbe egy intenzív háborús környezetben. Az autonóm fegyverrendszerekbe vetett bizalmat csak a szükséges és valós emberi irányítás megtartásával lehet elérni. A katonák is kizárólag akkor tudnának bízni egy ilyen eszközben, ha tudják, mire számíthatnak. Tudják, hogy a robot nem fog a következő pillanatban ártatlan civilek vagy baráti csapatok ellen fordulni. Ha valami balul sülne el, a kezükben a kulcs a leállításra. Jól használva a gépek gyors adatfeldolgozása és hatékonysága az ember komplex értékelési képességével karöltve képesek lennének csökkenteni is a civil és katonai veszteségeket egyaránt. A robot soha nem fárad el, nem hat rá a harci stressz, nem szeszélyes érzelmileg és bosszúvágya sincsen. Továbbá bizonyos szűk feladatkörökre jóval hatékonyabbak, mint mi, emberek. Az Aegis rendszer harminc éves fejlesztése pedig bebizonyította, hogy az ember-gép páros egyszerre hatékony és biztonságos működést tesz lehetővé. Az Aegis-közösség a USS Vincennes incidens óta se szenvedett el balesetet, annak ellenére, hogy folyamatosan használatban van aktív háborús zónákban is. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az incidens után az Egyesült Államok Haditengerészete évekig vizsgálta az esetet. A tanulságok alapján rugalmasabbá, kezelhetőbbé, és ami a legfontosabb előre tesztelhetővé tették a rendszert. A legénységet pedig alaposabb kiképzésben részesítették. Azóta a fegyverrendszer a kihajózás előtt beprogramozzák, letesztelik és begyakorolják a használatát minden eshetőségre. A rendszer alapos ismerete által a legénység magabiztosan képes használni azt.

A fentebb leírt technikai problémák miatt az autonóm  fegyverrendszerek szárazföldi célpontok, de leginkább emberek elleni bevetése megbízhatatlanságuk miatt nem javaslott egyelőre. Az autonóm fegyverrendszereket morális és hatékonysági okok miatt inkább a légi és tengeri illetve kooperatív célpontok ellen használhatók kielégítő megbízhatósággal. Ennek oka, hogy a szárazföldi harcok során sokkal nehezebb a kommunikáció, a célfelismerés és egy incidens esetén a közbelépés lehetősége is kisebb. Arányaiban sokkal nagyobb civil veszteségeket okozhatnak, mind a jól és mind a rosszul működő fegyverek, ha szárazföldi célpontok ellen kerülnek bevetésre. Ezzel szemben a légi és tengeri haderőnemekbe tartozó alegységek sokkal szigorúbb biztonsági előírásokkal rendelkeznek, könnyebb felkutatni és azonosítani ellenséges célpontokat, valamint kevesebb civil kerül veszélybe a fegyverhasználat közben. Ameddig nem fejlődik kielégítő módon a MI-t használó rendszerek helyzetértékelési képessége (másnéven öntudata) addig az ember bevonása a fegyverhasználatba mindenképpen szükséges.

A hatékonyság talán leginkább a pszichológiai hadviselés területén nőhet látványosan a következő években. A robotok és általában az új technológiai vívmányok kitűnő eszközök az ellenfél elrettentésére. Az új eszközök megjelenése a harcmezőn, mindig meglepi az ellenséget és magára vonja a figyelmét, amit könnyen ki lehet használni a fegyveres harc során. Illetve a drónok megjelenése a harcmező felett azok hosszú levegőben töltött ideje miatt akár folyamatos megfigyelés is végrehajtható. Az iraki felkelő elleni műveletek során sokszor bebizonyosodott, hogy a felkelők kezdetben állandó rettegésben éltek a folyamatos megfigyelés rémképével, ami egy plusz nyomás az egyébként is stresszes csatatéren. Emellett a robotok puszta megjelenése is demoralizáló lehet az ellenfél számára több szempontból is. Először is a tudat, hogy hiába pusztítják el a gépet az azt irányító ember továbbra is él, és ez a veszteségek illetve erőfeszítések hasztalanságának érzését eredményezheti az ellenfélben. Másodsorban pedig a robotok tervezésénél olyan audiovizuális megoldásokkal lehet élni, amelyek félelmet keltenek az ellenfélben. Ezek a hatások azonban a konfliktus hosszát tekintve rövidtávúak, hiszen, amint az ellenfél kiismeri az új eszközöket a hatás drasztikusan csökken. Sőt idővel akár ellentétes hatást is elérhetnek. A túlzott hagyatkozás az automatizált erőkre könnyen vezethet könnyelműségre és elkényelmesedéshez. Továbbá az ellenfél oldalán a félelemkeltés mellett növelheti a harci szellemet, hiszen a robotok alkalmazása gyengeség és gyávaság üzenetét is küldheti akaratlanul. A drónok megjelenése sokszor jobban elidegenítette a helyi lakosságot a nyugati erőktől, hiszen például a pastu törzsekben a személyes bátorság elsődleges fontosságú. Egy olyan ellenféllel szemben pedig, amely szintén robotokat használ, a félelemkeltés egyébként sem hatékony. Továbbra is helytálló az állítás, miszerint győzelmet aratni csak úgy lehet, ha katonák vonulnak be az ellenség területére és személyesen veszik át az irányítást.

Forrás: AFP/Getty Images

A lakosságra gyakorolt hatás sem lehet utolsó szempont. A háború ugyan nem egy népszerűségi verseny, de a végcél eléréséhez nem szabad figyelmen kívül hagyni sem a hazai sem a nemzetközi közvéleményt. A hazai közvélemény és a szövetségesek támogatásának elveszítése, a média figyelmének felkeltése valamint az ellenfél lakosságának teljes elidegenítése negatív hatással lehet a háborús erőfeszítésekre. Könnyen a szélsőségek és a terrorizmus irányába tolhatja el az embereket az elkeseredettség, félelem és a düh.

A háborút pedig végülis emberek vívják, emberek ellen, így a túlzott robotizáció könnyen „embertelenné” teheti azt, szó szerint és képletesen is.

Írta: Berkes Rudolf

Felhasznált irodalom:

SCHARRE, Paul:  Army of None: Autonomous Weapons and the Future of War, W.W. Norton & Company, 2018.

P.W. SINGER: Wired for War: The Robotics Revolution and Conflict in the 21st Century, The Penguin Press, New York, 2009

CRS: Lethal Autonomous Weapon Systems: Issue for Congress, Congressional Research Service, Washington D.C., 2016.

BRUNDAGE Miles: The Malicious Use of Artificial Intelligence: Forecasting, Prevention, and Mitigation, Future of Life Institute, 2018

 

A Boko Haram kifejezés jelentése hausza nyelven “A Nyugatiasodás Szentségtörés”, vagy “A Nyugati Oktatás Tiltott”. Az iszlamista csoportra úgy is hivatkoznak, mint “Akik a Próféta tanításait és a Jihadot támogatják”. A dzsihadista csoport nigériai központú, azonban megjelenik Csádban, Nigerben és Kameronban is. Nigérián belül leginkább az északi területeken, Yobe, Kan, Bauchi, Borno és Kaduna régiókban tevékenykednek. Nigéria történelme során számos vallási konfliktus színterévé vált, hiszen ilyen szempontból nem egységes a lakossága: annak megközelítőleg 50%-a iszlám, akiknek nagy részük szunni, 48%-a keresztény, nagyrészt protestáns, 2%-a pedig az ősi nigériai vallást követi. A Boko Haram politikai szerepet nem vállal, az iszlám fundamentalista irányzata, melyet képviselnek ugyanis ezt tiltja mindaddig, amíg az adott állam jogrendszere nem a Koránban összefoglalt Sharia törrvénykezésen alapul. A Boko Haram legfőbb célja a Sharia törvények bevezetése a lehető legnagyobb területen, elsősorban Nigéria déli részén, ahol a legnagyobb arányban élnek keresztények. Más törvénykönyvekkel szemben ez nem csak a közéletet, hanem az emberek privát ügyeit is hitéletét is szigorúan meghatározza. A testi fenyítés és a halálbüntetés alkalmazását részesíti előnyben a bebörtönzéssel szemben, a nőkkel szemben pedig kivételesen restriktív és diszkriminatív jellegű.

A Boko Haram és az ISWA jelenléte Észak-Nigériában. Forrás:

A Boko Haram feltehetően 2002-ben alakult meg az észak-nigériai Maiduguriban, ahol a brit kolonizáció során a muszlim Bornu Birodalom állt, és ahol a történelem során végig véres harcok folytak a vallási ellentétek miatt a helyi a keresztények és muszlimok között. Kezdetben a csoportot Nigériai Talibánnak is nevezték a hitvallásukon alapuló hasonlóságaik miatt. 17 év alatt a terrorcsoport egy kiterjedt informátorokból és szimpatizánsokból álló hálózatot épített ki a lakosok között országszerte, gerilla harcmodort alkalmazva pedig számtalan brutális merényletet, civilek elleni támadást és emberrablást követett el. Ezek közé tartozott a világsajtót felkavaró 2014. áprilisi tömeges emberrablás, melynek 276 diáklány esett áldozatul, a ’Bring Back Our Girls’ kampány, mely az USA-ban volt rendkívül felkapott, és a nemzetközi nyomás hatására a szervezet ezeknek a lányoknak egy részét elengedte, azonban 195 a mai napig fogságban van. Ezt követően tevékenységüket ugyanúgy folytatták, a világsajtó azonban hamar elfelejtette az ügyet. Az egyik sűrűn használt módszerük, hogy az elrabolt nőkre és lányokra bombákat rögzítenek, majd ráveszik őket, hogy öngyilkos merényletet hajtsanak végre.

A Sharia törvénykezést alkalmazó államok Nigériában. Forrás: constitutionnet.org

Egy IEP által kiadott kutatás szerint 2014-ben a Boko Haram és az ISIS volt felelős az összes, csoportok által okozott halálok 51%-ért, ezen belül pedig a Boko Haram túlszárnyalta az ISIS-t. Egészen 2014-ig a világ legveszélyesebb terrorszervezetének számított, ez év után viszont hatalmát, befolyását tekintve hanyatlásnak indult.

Ennek oka elsősorban az a tény, hogy 2015-ben a csoport vezetője, Abubakar Shekau hűséget esküdött az Iszlám Államnak. Ezzel egy olyan folyamat indult el, amely a Boko Haram fragmentálódását és gyengülését okozta, 2016-ban ugyanis az Iszlám Állam bejelentette, hogy az addigi vezetőt lecserélve, Habib Yusuf élén az eredeti csoportból megalakul a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWA). Abubakar Shekau azonban nem fogadta el a döntést, a terrorcsoport egy részét maga mellé állította, ezzel a szervezet két részre szakadt: az ISWA-ra és a meggyengült Boko Haramra.

2015-ben a nigériai kormány egyik fő céljaként tűzte ki a Boko Haram megállítását, annak gyengülését pedig sikernek könyvelte el, annak ellenére, hogy ezt a szervezeten belüli konfliktus eredményezte. A kormány számára a két csoport közötti különbség nem lényeges, ugyanolyan ellenfélként tekintenek az ISWA-ra, mint elődjére és ugyanolyan módszerekkel veszik fel velük a harcot. A nigériai légierő gyakran hajt végre bombázásokat az elfoglalt területeken, harcukat pedig amerikai, francia és brit csapatok segítik.

A két csoport tevékenysége és támadásai leginkább Északkelet-Nigériát, Csád, Kameron és Niger határvidékét, valamint a Csád-tó környékét érintik. Az alapvető különbség azonban, hogy amíg a Boko Haram merényletei elsősorban civileket érintenek, addig az ISWA általában katonai célpontokat választ ki, a helyi lakosok körében pedig igyekszik egy pozitív képet kialakítani annak érdekében, hogy maga mellé állítsa a lakosságot: kutakat ásnak, segítik a helyi mezőgazdaságot és a pásztoroknak, kereskedőknek biztosítják a veszélytelen áthaladást az általuk elfoglalt területen. Emellett védelmet is biztosítanak a lakosságnak a Boko Haram ellen, amire a nigériai hatóságok sokszor képtelenek. Ezzel a stratégiával az ISWA szigorú, a fundamentalista iszlámon alapuló szabályokat kényszeríthet a lakosságra, valamint adókat is kivethet, cserébe pedig stabilitást és támogatást nyújt a helyieknek mindaddig, amíg betartják a szabályaikat. Az ok, amiért ilyen zavartalanul beleszólhatnak a lakosok életébe az, hogy a környező államok az említett Csád-tó területéről a folyamatos, véres konfliktusok miatt szinte teljesen levették a kezüket. Ez lehetőséget nyújt az ISWA számára a további terjeszkedésre, így ma már sokkal nagyobb befolyással rendelkezik a térségben, mint a Boko Haram. Ezt a fölényt katonáik száma is erősíti, amely 3000-5000 főre tehető, ez kétszer annyi, mint a Boko Haram katonáinak megbecsült száma (akik gyermekkatonákat is alkalmaznak), emellett folyamatosan nő, mivel a lakosok bevonása a csoportba egyre hatásosabb. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Nyugat-afrikai Iszlám Állam ezek mellett egy véres merényleteket és tömeges emberrablásokat is végrehajtó terrorcsoport. Ugyan céljuk, hogy a civilekben bizalmat keltsenek, de akik ellenszegülnek velük, azokat keményen megbüntetik. 2018 februárjában több mint 100 iskoláslányt raboltak el, akiket erőszakkal próbáltak muszlim hitre téríteni. Egy hónappal később elengedték a lányokat és azoknak, akik muszlim hitűek voltak, bocsánatot kértek szüleiktől, mondván, azt hitték a lányuk keresztény. Majd kijelentették, hogy ha a lányokat még egyszer az iskolában látják, soha többé nem fognak hazatérni. Ebben a kijelentésben megfogalmazódik a nyugati típusú oktatás elvetése, és az a meggyőződés is, hogy a fundamentalista iszlám szerint a lányok számára tilos részt venni bármiféle oktatásban.

A külvilág számára a két szervezet közötti kapcsolat éveken keresztül rendkívül homályos volt, a kettőt sokszor egy csoportként kezelték, megkülönböztetésük a mai napig nem egyszerű. Ez pedig rendkívül káros, hiszen egyes ISWA által végrehajtott merényletek után a Boko Haramot állították be felelősnek. Így egészen 2018-ig kellett várni, mire az USA különálló terrorszervezetté nyilvánította.

A Boko Haram (és az ISWA) úgy tűnik, eléri kitűzött célját: 2007 óta 5 millióval nőtt a gyerekek száma, akik nem részesülnek általános iskolai oktatásban, vagyis ma megközelítőleg 13,2 millió nigériai gyermek iskolázatlan. Emellett Nigéria lakossága folyamatos félelemben él, a halálesetek és merényletek pedig –ha kisebb arányokban is,- a mai napig folytatódnak.

Szerző: Ustea Dóra