Biztonságpolitika.hu

“Hedgemony : Stratégiai döntések játéka”

2025-ben járunk és az USA és szövetségesei által fenntartott biztonsági struktúra eddigi legnagyobb kihívásaival néz szembe. Oroszország  nem tudott változtatni az ukrajnai konfliktus 2023-ban befagyott frontvonalain és egyre elszigeteltebbé vált a nyugati piacoktól és technológiáktól. Válaszul a terrorizmus, politikailag bomlasztó szervezetek és ideológiák legnagyobb nemzetközi támogatójává vált. Megerősítette kapcsolatait közel-keleti rezsimekkel és növelte globális katonai jelenlétét. Irán jelentősen megerősödött mint közel-keleti regionális nagyhatalom, rengeteg rakétakísérletet hajtott végre és számos proxiháború győzelmét tudhatja maga mögött. Észak-Korea folyamatos fenyegetéssé vált Kelet-Ázsiában, a Kínai Népköztársaság pedig 2025-re egy jelentősebb katonai csoportosítással készült fel egy Tajvan elleni invázióra. Az őszi tájfunok elülte után a kínai haditengerészet egységei körbe zárták a szigetet, vadászgép flottája igyekezett uralni a Tajvan feletti légteret, miközben tengerészgyalogsága és szárazföldi  haderejének egy jelentős része deszanthajókon elindult Kaohsiung város irányába egy partraszálló művelettel kialakítani az invázió hídfőállását. Válaszul az Indo-csendes óceáni főparancsnoksághoz tartozó amerikai erők, a japán haditengerészet és légierő, valamint egy brit repülőgéphordozó harccsoport áttörte a sziget körüli blokádot. Az USA és Japán légiereje, jelentős veszteségek mellett, de segített Tajvannak megőrizni a légtere feletti kontrollt ám eközben a tajvani flotta gyakorlatilag megsemmisült. Végül a kínai haderő sikeresen partra-szállt a sziget déli részén és négy nagyobb tajvani várost sikeresen megszállt. Mi pedig itt abbahagytuk a hadijáték szimulációt, mivel Kína elérte győzelmi feltételeit, így a wargame során a kínai felet alakító hallgatók megnyerték a játékot.

A 2022/23-as tanév I. féléves szakkolégiumi kurzusát ezúttal nem hagyományos vizsgával zártuk, helyette a RAND Corp. Által fejlesztett Hedgemony hadijátékkal tartottunk egy szimulációt. Vendégünk volt a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács szervezetének néhány tagja is.

A Hedgemony egy stratégiai szintű wargame eszköz, eredetileg a Pentagon számára készült képzési és elemzési célokra, majd 2020-ban a RAND elérhetővé tette a nagyközönség számára is. Elsősorban a védelempolitikában érintett szervezetek képzési programjaiban, illetve a nemzetközi tanulmányok és biztonságpolitikai egyetemi képzések számára hasznos hadijáték eszköz. A jelenlegi globális és regionális hatalmak képességeit, anyagi erőforrásait és szövetségi hálózatát modellezi. A játékmechanika “körökben” gondolkodik, melyek egy-egy év szakpolitikai döntéseit, lépéseit teszik lehetővé, illetve számos nemzetközi és belföldi válságra, kihívásra való reakcióra kényszeríti az egyes játékosokat. Hat szereplő alkotja a játszható országokat vagy koalíciókat, az USA, az EU/NATO tagállamok közössége adja a “kék csapatot”, illetve Oroszország, Irán, Kína és Észak-Korea alkotják a “piros csapatot”. A játékrendszer lehetővé teszi, hogy a felhasználó céljainak megfelelő szimulációkat, forgatókönyveket hozzunk létre. A Szakkollégiummal egy általam kitalált szimulációt játszottunk le, “Cold War 2.0” címmel (B.A.).

A forgatókönyv szerint a 2023-as évvel kezdtünk. Oroszország számára a játékmechanika egy költséges, de végső soron fenntartható elhúzódó ukrajnai konfliktust adott, melyben meghatározott szintű erőket kellett állomásoztatnia a megszállt területeken. Emellett Moszkvának a győzelemhez demonstrálnia kellett, hogy a “különleges katonai művelet” kudarca ellenére továbbra is globális katonai nagyhatalom (különböző célokat és megkötéseket kapott erőinek globális diszlokációjára vonatkozóan). Ezen felül vagy saját sikerei, vagy a Nyugat gyengítésének köszönhetően nemzetközi presztízsben csökkentenie kellett a távolságot saját maga és a kék csapat játékosai között.

Iránnak meg kellett erősíteni regionális nagyhatalmi pozícióját és a szimuláció győzelmi feltételei szerint ezt valamilyen nagy hatású lépéssel (akár atomkísérlet, akár szomszédos ország részleges vagy teljes inváziója) a játék végéig demonstrálnia is kellett.

Észak-Korea felé az volt az elvárás, hogy legalább csekély mértékben de növelje nemzetközi presztízsét, emellett pedig modernizálja legalább haderejének 50%-át. Valamint hajtson végre két sikeres atomkísérletet a játék végéig.

Végül Kína számára lényegében két feladat volt: egyértelműen Peking legyen a “piros csapat” domináns aktora – vagyis Észak-Korea és Oroszország ne veszítsen de ne is nyerjen – és a játék végéig hajtsa végre az országegyesítést Tajvannal akár békés, akár katonai eszközzel.

A “kék csapat” két játékosa számára lényegében a játék elején különböző absztrakciós pontokban mért előnyük megtartása volt a feladat, illetve a piros csapat bizonyos lépéseinek (pl. Tajvan katonai inváziója) megakadályozása. A játékot végül 2025-ben a Kínai Népköztársaságot alakító csapat nyerte. Igaz, egy olyan kockázatos lépéssel, ahol a sikernek csekély esélye (kb. 30%) volt.

A Hedgemony egy viszonylag bonyolult, de az egyes felhasználók igényeihez azért némileg rugalmasan alakítható keretrendszert és játékmechanikát ad. A játékosok költségvetési erőforrásokkal (“Resource Point”) hajtanak végre “Akciókat” (Action, pl. katonai és diplomáciai lépések, hadgyakorlatok, csúcstalálkozók szervezése) és “Fejlesztéseket” (“Investment”, erők kvalitatív vagy kvantitatív fejlesztése, képességek – pl. C4ISR – szintjének növelése). A sikeres lépésekért absztrakt pontokat (“Influence Points”) szerezhetnek, illetve a kudarcok esetén veszíthetnek ezekből. Helyzet függő, hogy ezek zéró-összegű (győztes pontokat nyer, vesztes pontokat veszít) játszmák, vagy kooperatívak. Egy ENSZ keretében végrehajtott békefenntartó akció például több – egyébként vetélkedő – résztvevő számára is jelenthet nyereséget, adott esetben kifejezetten kooperációra ösztönözve a feleket. Persze a legtöbb esetben kompetitív helyzetek alakulnak ki. A játék a katonai műveleteket meglehetősen leegyszerűsített rendszerrel kezeli. Lényegében az erőket alakító jelölők (“Force Factor”) alkotják az egyes országok katonai erejét. A harcérintkezések során ezek harcértékeinek egymáshoz viszonyított arányából kell kiszámolni egy “esély” helyzetet az egyes felek sikerére, vagy kudarcára vonatkozóan (10%-os osztatokban kifejezve) és egy tíz oldalú dobókocka dobás adja meg a végső eredményt. A katonai egységek “harcértéke” egyrészt kumulatív, tehát az egyes csoportosítások számát összeadjuk, másrészt a minőségük (felszerelésük technológiai színvonala) szorzata. Egy 2M1 csoportosítás (2 “Force Factor” 1-es minőségi szinten) harcértéke 2 CF (“Combat Factor”), míg egy 2M4 esetében (2 db 4-es minőségi szintű “Force Factor”) harcértéke 8 CF.

A játékosok egymással történő interakciója mellett legalább annyira, vagy talán még fontosabb is a nemzetközi környezet. Minden résztvevőnek – szűkös anyagi forrásai mellett is – folyamatosan reagálnia kell belső és külső válsághelyzetekre, terrortámadásokra, humanitárius katasztrófákra, nem-játékos országok között kirobbanó konfliktusokra.

A játék során számos olyan soktényezős lépést kell elvégeznie a játékosoknak, amelyek rámutatnak az egyéni célok elérése érdekében legoptimálisabb megoldásra. A szimuláció nemzetközi viszonyrendszere nagymértékben tükrözi a valós nemzetek kapcsolatát, így összefüggésekre épül. Hogy egy játékbeli nemzet elérje célját, fel kell ismernie azokat a lépéseket, amelyekkel az ellenfeleket kellemetlen szituációba kényszerítse vagy olyan lépésekre sarkallja, amelyek véső soron neki kedveznek. Ezek mellett a csapaton belüli együttműködés is gyümölcsöző, tehát az előrelátáson túl érdemes közösen fellépni a cél érdekében. Egy szakkollégista társam és én alkottuk az orosz csapatot. Ugyan végül nem mi lettünk a nyertesek, sikerült többé-kevésbé megvalósítani az első kört megelőzően megfogalmazott stratégiánkat. A kelet-ukrajnai területek megtartásán kívül tervben volt az ország teljes inváziója is, amelynek érdekében folyamatosan újabb és újabb erőket csoportosítottunk át a területre, miközben olyan lépéseket harangoztunk be, amelyek Európa fokozatos kiürítésére késztették a “kékeket”. Habár nem sikerült befejezni a megkezdett terveinket és még egy “évre” szükségünk lett volna a diadalhoz, kiválóan megismerhettük az egyre inkább többpólusúvá váló világrend működését és annak mozgatórugóit. (P. P.)

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Szerzők: Patócskai Péter, Bartók András

A Hadijáték szimulációk a BSZK vezetésével a 2022/23-as tanévben II. – “Hedgemony : Stratégiai döntések játéka” bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

“Északi rémálom 2024” szimuláció (2022. október)

2024 januárjában az Oroszországi Föderáció haderejének nagy méretű csoportosítását mozgósította az orosz-finn határra, miközben a NATO erők a balti országok lerohanására készülve a szövetség erőinek nagy részét a Baltikum és Lengyelország határán vonták össze. Az orosz erők átlépték a finn határt és megtörték a csekély védelmi vonalat, több határ menti finn települést megszállva. Az egynapos offenzíva végén Oroszország csapatai egy pártíz kilométeres sávban foglaltak el területet, majd védekező pozíciók kialakításába kezdtek. A feszültség közepette azonnali tárgyalások kezdődtek a NATO tagállamok és az orosz fél között. A tárgyalások eredményeként a nyugati országok beleegyeztek abba, hogy beszüntetnek minden fegyverszállítmányt és katonai támogatást Ukrajnának, az orosz erők pedig kivonulnak Finnország területéről. Mindez egy szemináriumi kurzus szimulációja keretében zajlott, az NKE Nemzetközi igazgatás alapszakos hallgatói és a Biztonságpolitikai szakkollégium tagjainak részvételével.

 

A 2022/23-as őszi félévben a Szakkollégium két alkalommal is tartott hadijáték (“wargame”) szimulációt órarendi kurzusok keretében. Mindkét esetben a RAND Corporation által fejlesztett “Hedgemony” hadijátékot használtuk, egy rövidebb modellezéshez, illetve egy teljes játékszimulációhoz. Októberben az NKE alapszakos hallgatóival a Társadalomtudományi kutatás I. kurzus keretében egy rövidebb szimulációt játszottunk. A szimuláció célja az volt, hogy élményalapú oktatási helyzeten keresztül segítsünk a hallgatóknak megismerni az orosz-ukrán háború és az eszkaláció elméleti problémakörét, illetve megismerkedjenek előrejelzéshez is használható elemzésmódszertani technikákkal.

A szimuláció kerettörténete egy fiktív jövőkép volt, 2024 januárjában. E szerint az orosz-ukrán háború 2023-ban heves harcok mellett sem hozott jelentős stratégiai sikereket, területi változásokat. Viszont mindkét fél anyagi és társadalmi erőforrásait kimerítette. Az ukrán fél gazdaságát és katonai képességeit 2024 év elején – a szimuláció hipotetikus keretei szerint -, szinte teljesen a nyugati anyagi és politikai támogatás tartja fent. Az orosz fél jelentős mozgósítások mellett is komoly veszteségekkel zárta a 2023-as évet és a politikai vezetés számára kétséges, hogy képes-e fenntartani jelenlegi pozícióit egy újabb, hasonlóan pusztító anyagháborús év esetén.

Ezért az orosz stratégiai döntéshozatal, annak érdekében, hogy elkerüljön egy újabb évig elhúzódó, költséges és veszteséges konfliktust, úgy dönt, hogy megpróbálja a NATO-t közvetlenül a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. Azt remélve, hogy valamilyen alku keretében meg tud egyezni a nyugati hatalmak vezetőivel Ukrajna kapcsán. Ennek érdekében az “eszkalálj a de-eszkalációért” elv keretében felkészül egy NATO elleni, csekély területi műveleti célokat kijelölő, demonstratív offenzívára. Az orosz vezetés azt reméli, hogy ha csapatainak sikerül gyorsan átlépnie egy NATO tagállam határát, néhány látványos és jól védhető pozíciót kialakítani, kényszerűen a tárgyalóasztalhoz tudja “rángatni” a nyugati vezetőket. Reményei szerint a NATO területről való kivonulásáért és a de-eszkalációért cserébe követelheti az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentését, illetve az esetleges orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatos látványos nyugati nyomásgyakorlást Kijevvel szemben.

A szimuláció során három csapatra osztottuk a hallgatókat: orosz, amerikai és a NATO koalíciót alakító csoportokra. Mindkét fél (piros: orosz, és kék: NATO csapat) rendelkezett a játékmechanikában jelölőkkel kifejezett erőkkel. A játéktér Kelet-Európa és a Baltikum térképe volt. Orosz oldalon három szektorban diszlokált csoportosítások és egy, a hátországban összevont erő állt rendelkezésre. A NATO erők négy “keleti-szárny” szektorban és egy németországi csoportosításban álltak rendelkezésre. A szimuláció célja az volt, hogy minél egyszerűbb döntéssé alakítsuk a katonai erők mozgósítását, így a valóságtól némileg elrugaszkodva azt mondtuk, mindkét félnek arra van logisztikai kapacitása, hogy a hátországban összevont erőket EGY szektorba mozgósítsa. Így az orosz csapat feladata az volt, hogy kiválassza, melyik szektorba csoportosítja az erőit és azt, hogy a négy NATO szektor közül melyiket támadja meg. A NATO csoport feladata az volt, hogy a négy keleti szektor közül az egyikbe mozgósítsa a “hátországban” összevont erőit. A döntéseket egy papírlapra leírva kellett véglegesíteni, miután mindkét fél meghozta a döntést, egyszerre felfedtük ezeket és a játékszabályoknak megfelelően végrehajtottuk az orosz offenzívát.

A Hedgemony szabályait használva a harcrendszer az egymással szemben levő erők “harcértékének” aránya alapján (1:1, 2:1, 3:1 …) esetén megad egy 10%-os egységekben kifejezett esélyt a győzelemre (10 oldalú dobókocka egyes számjegyei), amelyet a felek kritikus képességei (vezetés-irányítási rendszerek és hírszerzés [C4ISR], távoli csapásmérő rendszerek [LRF], rakétavédelem [IAMD]) módosítanak, illetve azonos szintek esetén a kritikus képesség módosítók “kioltják” egymást. Az orosz fél két, a játékban használt akciókártya közül választhatott az egyes szektorok közül, amely kártyák egyben megadták, hogy bizonyos fokú siker vagy kudarc esetén mennyi “pontot” nyernek vagy veszítenek az egyes játékosok. A hallgatóktól azt kértük, hogy az egyes orosz offenzíva-irány opciók, a várható siker esélye és a remélhető győzelmi pontok ismeretében az orosz döntési opciókat fejezzék ki egy “Utility Matrix” [1], vagyis haszon-mátrix elemzéssel.

A végső döntést a mátrix elemzést követően nehezítette néhány további szempont. Egyrészt mind az orosz, mind a NATO csapatok, ha jól végezték el a “Utility Matrix” elemzést, vélhetően ugyanarra a következtetésre jutottak. A kérdés az, hogy ha a másik fél tisztában van vele, mi a legkedvezőbb cél és ezért azt erősíti meg, nem célszerűbb-e másik opciót választani. A másik nehezítő tényező, hogy az orosz fél, illetve az amerikai csapat birtokában volt néhány további információnak arra vonatkozóan, az orosz és NATO kritikus képességek mely szektorokban módosulnak bizonyos fegyverrendszerek jelenlétének köszönhetően. Az orosz fél azonban ezzel kapcsolatban csak részleges információkat kapott. Az amerikai csapat ismert minden információt, viszont ha ezt megosztotta a NATO koalíció egészével, akkor az már nem “maradhatott titokban”, vagyis ha elmondta, mi alapján jutott saját következtetéseire, a játékvezető felfedte volna az információt az orosz csapatnak is. A végső döntést pedig a NATO csoport kellett meghozza. Tehát az amerikai félnek úgy kellett meggyőznie NATO partnereit egy másik döntési opcióról, hogy a “titkait” nem oszthatta meg a közösség egészével, félve a kiszivárgás lehetőségétől.

A szimulációt úgy terveztük, hogy a döntések meghozatala és a harctéri események absztrakt modellezése után a feleknek egy rövid, egyszerűsített tárgyalási szimuláción kellett részt venniük, ahol valamilyen megegyezésre juthattak. Mindkét félnek előre rögzítenie kellett, mit fog követelni, mivel fog szükség esetén fenyegetni és mi az a pozíció/ajánlat, amit hajlandó lesz elfogadni. A tárgyalás több “fordulón” keresztül zajlott és a szimuláció során az orosz felet alakító hallgatók remekül blöfföltek, fenyegettek, kötöttek kompromisszumokat, így végül gyakorlatilag teljes orosz sikerrel zárult a tárgyalási szakasz és ezzel a szimuláció egésze is.

Szerettük volna, ha a hallgatók egyrészt megismerkednek egy viszonylag leegyszerűsített hadijáték rendszerrel, de az időkeretek szűkössége miatt ezt leszűkítettük pusztán egy lépésre, egyetlen offenzívára, így csupán a harcrendszer legalapvetőbb részleteire volt szükség. Szándékosan arra kértük a csoportokat, hogy a döntések meghozatalához egy elemzési technikát használva az egyes döntési lehetőségeket, azok kockázatait és várható sikereit egyszerű matematikai valószínűséggel próbálják meg kifejezni a “Utility Matrix” módszer segítségével. Magunk is meglepődtünk végül azon, hogy a NATO csapatot mennyire “sokkolta” az orosz áttörés, így a tárgyalások során egy lelkileg összetört koalíció benyomását keltve azt is kipróbálhattuk, milyen a dinamikája egy pszichésen összeszedett és magabiztos tárgyalófél, illetve egy rossz lelki állapotban levő közösség közötti alkudozásnak.

A szimulációt később egy nemzetközi hadijáték konferencián is megtartottuk, a konferencia résztvevői néhány apró módosítással, de ugyanazt a forgatókönyvet próbálhatták ki. Itt érdekes tapasztalat volt, hogy a katonai háttérrel érkező résztvevők viszonylag hamar önálló ötletelésbe kezdtek a szimuláció forgatókönyvével kapcsolatban. A szimuláció alapkoncepcióját meglehetősen pozitívan értékelték, de úgy gondolták, a csekély területszerző művelet nem hagy elég teret az orosz félnek “fantáziadúsabb” opciókra. Így a játékot követően egy kellemes vita alakult ki azzal kapcsolatban, elméleti síkon milyen egyéb lehetőségei lennének az orosz félnek arra, hogy provokatív lépéseket tegyen, a NATO-t erőltetetten tárgyalóasztalhoz vonva, de mégis olyan ingerküszöb alatt, amivel még el lehet kerülni egy teljes, NATO-orosz eszkalációval járó konfliktust. Ha valaki esetleg kedvet kapott akár magához a szimulációhoz, akár további ötleteléshez, a konferenciára elkészített “vinyetta” (a hadijátékok során a szituációt leíró összefoglaló) ezen a linken elérhető: Short decision model simulation_Northern Nightmare. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

[1] A “Utility Matrix” (vagy “Decision Matrix”) elemzéshez az alábbi forrásokat használtuk:
– Jones, Morgan D. The thinker’s toolkit: Fourteen powerful techniques for problem solving. Currency, 1998., “Utility Matrix” fejezet; illetve: Pherson, Randolph H., and Richards J. Heuer Jr. Structured analytic techniques for intelligence analysis. Cq Press, 2020. 214-218. o.

A Hadijáték szimulációk a BSZK vezetésével a 2022/23-as tanévben I. bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság-és védelempolitika

2022. október 10-én Josep Borrell, az Unió külügyi főképviselője beszédet mondott az EU nagyköveteinek 2022. évi éves konferenciáján, amelyben következtetéseket vont le az Unió külpolitikájának jelenlegi helyzetéről. Beszédében többek között kitért a Tanács lassú döntéshozatala miatti problémákra, amikor a külső fenyegetésekre határozott és gyors válaszlépésekre lenne szükség. Az EU közös kül- és biztonságpolitikájának (KKBP) hiányosságait szemléltető példaként különösen a Tanácsban egy esetleges ukrajnai kiképző misszióról folytatott véget nem érő belső vitákat említette.

2022. október 27-én véget ért az EU háromnapos közös biztonság- és védelempolitikai orientációs szemináriuma Bécsben. A rendezvényen összesen 26 EU-tagállam és nyugat-balkáni ország képviseltette magát. A TAIEX (az Európai Bizottság technikai segítségnyújtási és információcseréje) és az osztrák védelmi minisztérium szervezte az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola égisze alatt. A szeminárium célja az volt, hogy támogassa a nyugat-balkáni országok közigazgatását az uniós jogszabályok alkalmazásában, valamint elősegítse a legjobb uniós gyakorlatok megosztását. A szeminárium az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának széles körű megértésére összpontosított: annak összetett felépítésére és döntéshozatali folyamatára, válságkezelési eljárásaira és válságreagálási mechanizmusára, valamint a külső konfliktusok és válságok integrált megközelítésére. A szeminárium foglalkozott továbbá a képességfejlesztés, valamint a KBVP-missziók és -műveletek lebonyolításának struktúráival és eszközeivel. Ebben az összefüggésben a célközönség számára különösen érdekes volt a nyugat-balkáni országokkal kötött keretmegállapodás.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Környezetpolitika

2022. szeptember 28-án az Bizottság közétette harmadik Környezetvédelmi Végrehajtási jelentését (Environmental Implementation Review). Ez a legfontosabb eszköz a környezetvédelmet érintő szabályozások közül, hiszen a szabályok végrehajtását felügyeli és kiemeli a fontosságukat. Az uniós döntések végrehajtása kulcsfontosságú, hiszen csak így lehet garantálni a megfelelő eredményeket a területen a polgárok és a vállalatok számára egyaránt.

Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, óceánokért és halászatért felelős biztos elmondta: „Az idei végrehajtási jelentés felhívás a cselekvésre. Bár néhány területen az előző felülvizsgálat óta előrelépés történt, aggodalommal tölt el, hogy más területeken a végrehajtási hiányosságok még mindig egyre nagyobbak, ami mindannyiunkat kiszolgáltatottabbá tesz a környezetszennyezésnek és az ehhez kapcsolódó kockázatoknak. Ez az elemzés a tagállamok rendelkezésére bocsájtja azokat az eszközöket és információkat, amelyekre szükségük van a végrehajtás javításához, valamint egészségünk és környezetünk jobb védelméhez.”

Ez a jelentés 27 ország beszámolója alapján von le következtetéseket a környezetvédelmi intézkedések végrehajtási szintje és az ezzel kapcsolatos uniós tendenciák területén. Ezek fontos információkat tartalmaznak egyes országok légszennyezés és vízszennyezés elleni intézkedéseiről.

Meghatározza a jelentés emellett a főbb környezetvédelmi területek jelenlegi helyeztét is:

• A biodiverzitás csökken az EU-ban, a legrosszabb helyzetben lévő területek a lápok és a mocsarak. Sok tagállamnak fel kell gyorsítania a Nature 2000 hálózat kiterjesztését.
• A megfelelő minőségű víz elérése érdekében tett lépések lassan haladnak, mivel sok tagállam késésben van kulcsfontosságú eszközök használatával. (pl.: vízszűrő berendezések) Bár a legtöbb tagállam rendelkezik nemzeti körforgásos gazdasági stratégiákkal és cselekvési tervekkel, jelentős különbségek vannak a tagállamok erőforrás-termelékenységi és körforgásos anyagfelhasználási arányai között. Több intézkedésre van szükség a műanyagok, építőanyagok és textíliák újrahasznosíthatósági potenciáljának javítása érdekében.
• A hulladékkeletkezés megelőzése továbbra is fontos kihívás minden tagállamban, és néhány országban még mindig kezelni kell a nem megfelelő hulladéklerakókat.
• A légszennyezés még mindig komoly egészségügyi problémát jelent az európaiak számára. A tagállamoknak szisztematikusan és következetesen kell teljesíteniük a levegőminőség ellenőrzésére vonatkozó követelményeket annak érdekében, hogy nemzeti és uniós szinten jobban érvényre lehessen juttatni a tiszta levegő védelmét. Ennek elérése érdekében szigorú intézkedésekre kell sor kerüljön.
• Éghajlatvédelemi jogszabályok végrehajtása terén jól áll az Európai Unió. Egyes tagállamokban és uniós szinten is fokozni kell erőfeszítéseket, hogy meg lehessen birkózni az egyre keményebb éghajlatváltozási kihívásokkal. A károk megelőzésére vagy minimalizálására irányuló intézkedések jelentős gazdasági és társadalmi előnyökkel járhatnak.
• Számos tagállamnak nagyobb finanszírozási keretet kellene biztosítania a célkitűzések fedezése érdekében. A tagállamok közigazgatási kapacitásának kiigazítása és megerősítése döntő fontosságú az uniós jogszabályok betartása és végrehajtása szempontjából, és a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához elengedhetetlen az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása nemzeti szinten.

2022. szeptember 19-én az uniós hatóságok és a hulladék-újrahasznosítási ágazat szakemberei összegyűltek, hogy megvitassák, hogyan lehet a biohulladékot kivonni a hulladéklerakókból, és bioenergia és komposzt előállítására felhasználni. A biohulladék-gazdálkodáshoz kapcsolódó uniós szakpolitikákat, többek között a “Farm to Fork”, valamint a “Fit for 55” stratégia keretében vitatják meg.

A szeptember 19-20. között megrendezésre kerülő eseményre 165 résztvevő érkezett majdnem az összes uniós tagállam környezetvédelmi minisztériumából, fejlesztési minisztériumából és környezetvédelmi ügynökségéből. A rendezvényt a környezetvédelmi hatóságok számára létrehozott kölcsönös tanulási eszköz, a TAIEX – Környezetvédelmi végrehajtási felülvizsgálat keretében szervezik.

Szeptemberben Luxemburgban összeült a Környezetvédelmi Tanács, amely során elkezdték előkészíteni a novemberben megrendezésre kerülő COP27 éghajlat-változási konferencia és a decemberben tartandó COP15 biodiverzitásról szóló üléseket. Kijelentették, hogy a COP27 konferencián az EU további intézkedéseket fog szorgalmazni a klímaváltozás mérséklése, a szén fokozatos kivonása és a metán kibocsájtás csökkentése tekintetében. Az uniós miniszterek előzetesen is támogatták a COP27 alkalmával a károkkal szembenéző és sebezhető országok számára a segítségnyújtást. Legfontosabb célkitűzés az együttműködés és mások további cselekvésre bírása lesz. A biodiverzitás megőrzése terén a COP15 konferencián kiemelt cél lesz a szárazföldek és óceánok legalább 30%-át megvédeni, a korábbi károkat mérsékelni és az érintett földterületeket és óceánokat helyreállítani. Az EU továbbra is elkötelezett a 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljai iránt, ami szerint 55%-kal csökkentik majd az üvegházhatású gázok kibocsájtását 1990-hez képest.

2022. október 26-án az Európai Bizottság javaslatot tett a levegő és vizek minőségének megőrzésére irányuló szabályok szigorítására. A javasolt újítások előreláthatólag 10 év alatt 75%-kal csökkentik a káros anyagok kibocsájtását A cél, hogy a levegő szennyezését nullára csökkentsék az EU-ban. Azt remélik, hogy a szigorításoknak egészségügyi, élelmiszertermelési előnyei lesznek. A javaslat a nemzeti és a helyi hatóságokra bízzák, hogy milyen konkrét intézkedésekkel igyekeznek az EU szabályait betartani ezen a téren.

Fontos pontok:

• a vizek védelme az új szennyező anyagokkal szemben,
• a vizek vizsgálata további vírusok kiszűrése érdekében,
• ipari szennyezés komolyabb nyomon követése,
• vízgyűjtők figyelemmel követése.

Írta: Vida Fanni

Energia- és klímapolitika

Szeptemberben és októberben a figyelem az emelkedő energiaárakra irányult. Több találkozón is egyeztettek az uniós és nemzeti tisztségviselők, hogy fellépjenek az emelkedő energiaárak ellen. Ursula von der Leyen több dolgot is kiemelt az uniós energiabiztonság kapcsán szeptember 7-i beszédében: „Az első lépése a keresletcsökkentés volt. A kereslet csökkentése, így tehát a gáz megtakarítása, hogy tárolhassuk. Létrehoztunk egy közös tárolót, és ez valóban sikertörténet, mert most már 82%-os a közös tárolt mennyiség Európában. Mint tudják, a célunk az volt, hogy október végére elérjük a 80%-ot. Tehát túlteljesítettük, és ez jó. Diverzifikáljuk az orosz fosszilis tüzelőanyagokat. Tudják, hogy leállítottuk az orosz szén importját. Leállítjuk az orosz olajszállítást. És nagyon keményen dolgozunk azon, hogy diverzifikáljuk a forrásországokat más megbízható szállítók felé, mint például az Egyesült Államok, Norvégia, Azerbajdzsán, Algéria és mások. Valójában ma Norvégia több gázt szállít az Európai Unióba, mint Oroszország. És természetesen a harmadik lépés a legfontosabb. Ez a megújuló energiaforrásokba történő hatalmas beruházások. A REPowerEU már az asztalon van. A megújuló energiaforrások olcsók, hazai termelésűek, függetlenné tesznek minket. Idén olyan megújuló energiaforrásokat fogunk telepíteni, amelyek körülbelül 8 milliárd köbméterrel egyenértékűek. Azt is látjuk, hogy a gázpiac orosz manipulációja átgyűrűző hatásokkal jár a villamosenergia-piacra. Tehát van egyrészt az orosz manipuláció, de vannak más tényezők is. Látjuk az éghajlatváltozás hatásait. Látjuk az aszályt. Az Európai Unióban 26%-kal csökkent a vízenergia általt termelt mennyiség idén.”

Az energiaárak növekedésének csökkentésére Von der Leyen öt lépést nevezett meg:

„1) Az első az intelligens villamosenergia-megtakarítás. A villamosenergia-költségeknél vannak csúcsigények. És ez az, ami drága, mert ezekben a csúcsigényekben jön a drága gáz a piacra. Tehát azt kell tennünk, hogy ellapítjuk a görbét, és elkerüljük a csúcsigényeket. Javasolni fogunk egy kötelező célt a csúcsidőszakokban történő villamosenergia-felhasználás csökkentésére. És nagyon szorosan együtt fogunk működni a tagállamokkal ennek elérése érdekében.

2) A második intézkedés: Javasolni fogjuk az alacsony költséggel villamos energiát termelő vállalatok bevételeinek korlátozását. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások ezekben az időkben – mivel alacsonyak a költségeik, de magasak a piaci áraik – hatalmas bevételeket termelnek. Ezek a bevételek nem tükrözik a termelési költségeiket. Itt az ideje tehát, hogy a fogyasztók is részesüljenek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások, például a megújuló energiaforrások alacsony költségeiből.

3) A harmadik intézkedés az, hogy természetesen ugyanez vonatkozik a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatok váratlan nyereségére is. Az olaj- és gázipari vállalatok is hatalmas nyereséget értek el. Ezért azt fogjuk javasolni, hogy a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatoknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük. Mert minden energiaforrásnak hozzá kell járulnia a válság leküzdéséhez.

4) A negyedik pont az energiaszolgáltató vállalatokkal foglalkozik, amelyeket támogatni kell, hogy képesek legyenek megbirkózni a piacok volatilitásával. Itt a határidős piacok biztosításának problémájáról van szó. Ehhez pedig likviditásra van szükség.

5) Célunk a gázköltségek csökkentése. Ezért az orosz gáz ársapkáját fogjuk javasolni. Természetesen a cél itt nagyon világos. Mindannyian tudjuk, hogy a szankcióink mélyen belemarnak az orosz gazdaságba, súlyos negatív hatással. Putyin azonban részben a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételekkel pufferel.”

Az energiabiztonsági helyzet mellett azonban számos beruházás is történt. Az EU kohéziós politikája keretében 354 millió euró uniós támogatást nyújtott Észtországnak, az Ida-Viruban a fosszilis tüzelőanyagnak számító olajpala energiatermelésből való fokozatos kivonásának támogatására. Németországban 2,5 milliárd eurós területi igazságos átmenet programokkal négy régiót segítenek abban, hogy az éghajlat-semlegességre való átállás során senki ne maradjon le a helyi gazdaságban és társadalomban. Németország kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra 65%-kal csökkenti a CO2-kibocsátást, és 2045-re klímasemlegessé válik. Az ország azon kötelezettségvállalása, hogy 2038-ig vagy korábban kivonja a szenet, fontos lépés az éghajlatvédelmi célok elérése felé.  Csehország 1,64 milliárd euró uniós támogatásban részesül, hogy támogassa az ország erőfeszítéseit a széntüzelésű energia 2033-ig történő kivezetésére és a klímasemlegességre való méltányos átmenet biztosítására. A támogatás elsősorban három cseh régiót érint: Karlovarsky, Ústecky és Moravskoslezsky régiókban, ahol magas a szénintenzív iparágak koncentrációja, és 21 000 munkahely kapcsolódik a szén- és vegyiparhoz. A mechanizmus gondoskodik arról, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos átállás senkit ne hagyjon magára.

Emellett, felavatták a már több, mint 10 éve épülő földgáz-interkonnektort Görögország és Bulgária között. Ez segít abban, hogy Bulgária még tovább csökkentse függőségét az orosz gáztól, ugyanis a balkáni ország korábban importjának 80 százalékát Oroszországtól szerezte be a földgáz tekintetében.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió számos háború sújtotta vállalkozásnak nyújtott pénzügyi támogatást a Gázai-övezetben szeptemberben. Az Európai Unió képviselői dicsérték a gázai magánszektort ellenállóképességéért, és radikális politikai és gazdasági reformokat sürgettek. „Először a politikai egységet kell helyreálltani, majd meg kell teremteni a megfelelő hátteret a gazdasági növekedésnek.” – fogalmaztak. A Gázai-övezetben folyamatosak az összecsapások Izrael és a Hamasz terrorszervezet között, legutóbb novemberben lőttek rakétákat egymásra a felek.

47.7 milliárd euró támogatás nyújt Európa közel-keleti partnereinek a COVID-19 vírus gazdasági hatásainak mérséklése érdekében. Az Európai Unió 2020 óta folyamatos pénzügyi és politikai támogatást nyújt partnereinek a kilábaláshoz.

Az Európai Unió lett a társelnöke a Globális Terrorelhárítási Fórumnak. Az Európai Unió a terrorizmus elleni harc mellett fontosnak tartja az emberi jogok képviseletét, a jogállamiság tiszteletben tartását, a nemi egyenlőséget, valamint ezen értékek népszerűsítését. Az Európai Unió mellett Marokkó és Egyiptom tölt be azonos pozíciót.

Az Európai Bizottság rekord értékű, 715 millió euróval fog hozzájárulni 2023 és 2025 között a Globális Alaphoz. A Globális Alap egy nemzetközi együttműködés különböző betegségek és vírusok elleni küzdelemhez, mely az elmúlt 20 év során 50 millió embernek segített túlélni olyan halálos vírusokat, mint az AIDS, a tuberkulózis, vagy éppen a malária.
„Miután közösen megküzdöttünk a koronavírussal, itt az ideje megküzdeni más, halálos betegségekkel. A Globális Alap milliók életét mentette meg, ezért növeljük hozzájárulásunkat a szervezet működéséhez.” – fogalmazott Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

A migráció kézben tartása érdekében erősítette kapcsolatait az Európai Unió és Egyiptom. A felek között született új megállapodás megerősíti az Európai Unió és Egyiptom között eddig is erős kapcsolatot.

Tíz év után folytatódik a Társulási Tanács értekezlete az Európai Unió és Izrael között. A találkozó nagy lehetőség a párbeszéd újrakezdéséhez a két fél között. A megbeszélésen szóba került a palesztinok helyzete, a terrorizmus és a régióra vonatkozó békekoncepciók is. „A Társulási Tanács találkozója Izraellel az első lépés volt a régió biztonságának biztosításáért.” -fogalmazott Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédok EU-hoz fűződő kapcsolatának erősítését mutatja, hogy mind Ukrajnával, mind Grúziával sor került a társulási megbeszélések folytatására. A szeptemberi 5-i Ukrajna-EU 8. Társulási Tanácson több pontban is megegyeztek a tárgyaló felek Brüsszelben. Megvitatták a társulási megállapodás végrehajtását és az EU-Ukrajna együttműködés jelenlegi helyzetét. Szó esett az orosz agresszió kezdete óta nyújtott uniós támogatásokról, valamint Ukrajna uniós tagság iránti kérelméről és egyéb kérdésekről is. Döntés született további 500 millió eurós költségvetési támogatási megállapodásról is Ukrajna számára. Az Európai Bizottság megállapodást kötött továbbá Ukrajna társulásáról a Digitális Európa programhoz. Mostantól az ukrán vállalkozások, szervezetek és közigazgatási szervek hozzáférhetnek a Digitális Európa program pályázati felhívásaihoz, amelyek a 2021-2027 közötti időszakban 7,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkeznek. További két olyan megállapodást is aláírtak, amelyek előkészítik Ukrajna részvételét az EU Vám- és Fiskális programjában, amely az EU adóügyi együttműködési programja. Ez többek között lehetővé teszi az adóhatóságok számára, hogy együttműködjenek az adócsalás, az adóelkerülés és az agresszív adótervezés elleni küzdelemben.

Az EU-Grúzia Társulási Tanács 7. ülésére szeptember 6-án Brüsszelben került sor. A Társulási Tanács az EU és Grúzia közötti kapcsolatokról tárgyalt Grúzia uniós tagságra irányuló kérelmének hátterében, különös tekintettel a politikai párbeszédre és a reformokra, a gazdasági és ágazati együttműködésre, a kereskedelemre és a kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekre, valamint a konfliktusok békés rendezésére. Az EU és Grúzia képviselői véleménycserét folytattak továbbá a kül- és biztonságpolitikáról, különösen a regionális kérdésekről.

Sor került az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozójára is Prágában október 6-án. Az európai országok több mint 40 vezetője, köztük Azerbajdzsán és Moldova elnöke, valamint Örményország és Grúzia miniszterelnöke megvitatta az energia, a biztonság, az éghajlat és az európai gazdasági helyzet kérdéseit. A plenáris üléshez videohívás útján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is csatlakozott. Az Európai Politikai Közösséget azzal a céllal hozták létre, hogy előmozdítsa a politikai párbeszédet és megerősítse az európai kontinens biztonságát és stabilitását. A plenáris ülést több tucat kétoldalú találkozó követte, amelyek célja az államok közötti kölcsönös megértés javítása és konstruktív párbeszéd kialakítása a legégetőbb aktuális kérdések megoldása érdekében. A platform jövőbeli irányvonalát is megvitatták. Döntés született arról, hogy az Európai Politikai Közösség következő ülésére Moldovában kerül sor.

Ukrajna átfogó támogatása az időszakban is folytatódott: szeptember 26-án a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett COVID-19 elleni vakcinából összesen 400 000 adagot szállítottak Ukrajnába az EU által támogatott COVAX-program keretében, a téli időszakra való felkészülést segítve. Szeptember elején az Európai Unió Ukrajnai Tanácsadó Missziója (EUAM) az Ukrajna elleni orosz agresszió óta először folytatta tevékenységét Odesszában. A misszió szakértői mentorálással, stratégiai tanácsadással, képzéssel és felszereléssel támogatják a helyi partnereket a bűnügyi nyomozás, az általános rendfenntartás, a jó kormányzás és a közösségi rendfenntartás területén. Emellett az EUAM kijevi központjának szakértői közvetlen támogatást nyújtanak az odesszai bűnüldöző szerveknek a háborús bűncselekmények, a korrupció elleni küzdelem, az emberkereskedelem és a fegyverek elterjedése terén. “Az EUAM mintegy 1,6 millió eurót csoportosított át a bűnüldöző szervek számára sürgősségi támogatási csomagra, amelyből elsősegélycsomagokat, élelmiszercsomagokat és kommunikációs eszközöket vásárolt. Az EU által finanszírozott PRAVO Police programon keresztül több mint 8 millió euró értékű felszerelést adományoztunk ukrán kollégáinknak.” – mondta Fredrik Wesslau.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Egészségügy

Szeptemberben a legfontosabb vívmány és esemény az egészségügy területén egy új rákszűrési program előterjesztése volt. Ennek célja a betegség korai felismerése több célcsoport tekintetében is. 2025-re szeretnék megvalósítani, hogy a tagállamok lakosságának 90%-a jogosult legyen a megelőző vizsgálatokon való részvételre. Ez új uniós megközelítés alá helyezi a daganatos betegségeket, amely az EU-nak kiemelt kezdeményezése. A terv végrehajtását az EU4Health program 38,5 millió euróval, a Horizon Europe pedig 60 millió euróval támogatja. Nyújtható még kiegészítő támogatás az európai regionális, kohéziós és szociális alapokból. A Tanács jóváhagyását követően az ajánlás a rákszűrésről szóló jelenlegi, 2003-as ajánlás helyébe lép.

A COVID 19 vírus esetében a Bizottság 2022. szeptember 1-én két adaptált vakcinát engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása alapján. A BioNTech Pfizer és a Moderna varriánsokhoz igazított COVID 19 emlékeztető vakcinákat fogadták el. A hónapban az EU pénzügyi támogatást nyújtott Hollandiának a járványt követően a gazdaság élénkítésére, melyet a Bizottság pozitívan értékelt. Felszínre került ennek kapcsán a NextGenerationEU elnevezésű program is, amely 12 milliárd eurót biztosít Európának a fellendülésre. A SURE keretein belül az Európai Unió igyekezett a munkahelyek biztosításáról is gondoskodni a helyreállítási program részeként, mely a jelentések szerint szintén sikerrel záródott. 2020-ban a járvány csúcspontján ugyanis 1,5 millió embert védtek meg a munkanélküliségtől.

Októberben a Bizottság tovább támogatta pénzügyileg a COVID járvány utáni helyreállás folyamatát és a gazdasági fellendülést. További 11 milliárd eurós keretet nyújtottak a NextGenerationEU keretein belül. (részben ezt az Ukrajna támogatására is használják) Ezt, mint egy kölcsönt az igénybe vevőknek az összeg egy részét 2042-ig le kell törleszteniük.

Írta: Vida Fanni

Szankciós politika

Szeptember 14.-én a Tanács döntése értelmében 6 hónappal meghosszabbításra került –2023. március 15.-ig– az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekre vonatkozó korlátozó intézkedések időtartama. A meglévő korlátozó intézkedések továbbra is 1206 természetes és 108 szervezetre vonatkoznak. Ennek keretében a természetes személyekre vonatkozó utazási korlátozásokat, a vagyon befagyasztását, valamint a felsorolt személyek és szervezetek számára pénzeszközök vagy egyéb gazdasági erőforrások rendelkezésre bocsátásának tilalmát írják elő.

Az Európai Unió 2022.10.06.-án elfogadta az újabb, nyolcadik szankcióscsomagot az Oroszországi Föderáció fokozódó katonai agressziójára válaszul, Ukrajna Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető egyéb cselekmények miatt. Ennek keretében az Európai Unió további 30 személlyel és 7 szervezettel szemben vezet be korlátozó intézkedéseket. A Tanács emellett kiszélesítette a jegyzékbe vételi kritériumokat, amelyek a szankcionálásra való kijelölések alapjául szolgálhatnak, annak érdekében, hogy az uniós szankciók kijátszását elősegítő személyeket is célba lehessen venni. A szankcionált személyek közül néhányan szerepet játszottak az ukrajnai Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja régiók egyes részein tartott illegális látszat-“népszavazások” megszervezésében és azok illegális annektálásában. Mások a védelmi ágazat képviselői, mint például a fegyvergyártó JSC Kalasnyikov vállalat legnagyobb részvényese, Alan Lusnyikov, valamint az Orosz Föderáció korábbi és jelenlegi védelmi miniszterhelyettesei. Végül a listán olyan személyek szerepelnek, akik a Kreml dezinformációs és információmanipulációs ökoszisztémájának részei, és akik hozzájárulnak a háborúval kapcsolatos dezinformáció terjesztéséhez, mint például Alekszandr Dugin orosz politológus, valamint Julija Csicserina és Nyikolaj Rasztorgujev énekesek. Míg a 7 szervezet között vannak olyan védelmi vállalatok, amelyek fegyvereket vagy harci repülőgépeket szállítanak az orosz fegyveres erőknek és egy orosz állami tulajdonú részvénytársaság, amely biztonsági termékek gyártásával foglalkozik.

Az említettek mellett a szankcióscsomag kiterjedt többek között:

• a kriptovaluta tárca-, számla- vagy letétkezelési szolgáltatások nyújtásának teljes tilalma orosz személyek és rezidensek számára, függetlenül a kriptovaluta-eszközök összértékétől
• az orosz kőolaj harmadik országok számára történő tengeri szállításával kapcsolatos árplafon bevezetése
• az Oroszország katonai és technológiai fejlődéséhez hozzájáruló, korlátozás alá eső termékek listájának kiegészítése
• az Oroszországgal folytatott kereskedelemre és szolgáltatásokra vonatkozó további korlátozások.

A Tanács 2022.10.20.-án további három iráni magánszemélyt és egy szervezetet vett fel a szankcionált entitások listájára az iráni drónok orosz-ukrán háborúban való felhasználására, Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására vagy veszélyeztetésére hivatkozva. A határozat alapját az képezte, hogy a szankcionáltak az Oroszország által az Ukrajna elleni háborúban használt pilóta nélküli légi járművek kifejlesztésében és szállításában játszottak szerepet. A szankció keretében a kijelölt személyek vagyonát befagyasztották, az uniós polgárok és vállalatok számára megtiltották pénzeszközöket rendelkezésre bocsátását, a természetes személyekre ezenfelül beutazási tilalom vonatkozik, amely megakadályozza, hogy az EU területére belépjenek vagy akár azon csak átutazzanak.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló cikkeink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Marius Oprea felvétele.

A EU hírfigyelő – 2022. szeptember-október bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Castro 2022. januári beiktatását követően vált Honduras első női elnökévé, aki attól a Juan Orlando Hernándeztől vette át az ország vezetését, akit 2022 februárjában őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem és pénzmosás vádjával. Castro elődjeitől nem egy békés, nehézségektől mentes országot örökölt, ugyanis évek óta jelentős kihívást jelent többek között a transznacionális bűnszervezetek jelenléte, a korrupció és a büntetlenség kimagasló mértéke, az emberi jogok folyamatos megsértése, az évenkénti emberölések kirívó aránya vagy a tömeges kivándorlás által okozott problémák.

2022. november 24-én Castro szükségállapotot hirdetett az országban, aminek kiváltó okaként a bűnszervezetek által használt elsődleges bevételszerzési módszer, a zsarolás nevezhető meg. A továbbiakban a két fő szervezet e hatékony pénzszerzési tevékenységét, a szükségállapotot, illetve az azzal járó lépéseket kívánom ismertetni.

Zsarolás: a Mara Salvatrucha és a Barrio 18 legnagyobb bevételi forrása

Mind a Mara Salvatrucha (MS-13), mind pedig a Barrio 18 (M-18) transznacionális bűnszervezetnek tekinthető, amelyek elsődleges működési területe Közép-Amerika térsége, ebből kifolyólag Honduras kiemelt szerepet kap a szervezetek életében. A hatékony és aktív jelenlét azonban különböző bevételi források megléte nélkül elképzelhetetlen, így az évek során számos pénzszerzési lehetőséget dolgoztak ki és építettek be a működési szerkezetükbe annak érdekében, hogy fenn tudjanak maradni. A két bűnszervezet legnagyobb bevételi forrása Hondurasban a védelmi pénzek, avagy ahogy az országban nevezik, impuesto de guerra (hadiadó) beszedéséből származik. Mikro szinten a leggyakoribb áldozatok az utcai árusok és a kisebb üzletek, azonban a busz- és taxitársaságok is elsődleges célpontok. Egyes számítások szerint a szervezetek 2022-ben több mint 50 millió dollárnyi adót szednek be Hondurasban az állampolgároktól, vállalatoktól és egyéb szereplőktől. Tom Cardamone, az imént ismertetett számításokat elvégző Global Financial Integrity szervezet vezetője, a következőképpen nyilatkozott a szervezetek által alkalmazott zsarolásról:

„A zsarolás jelentős károkat okoz az állampolgároknak, a közösségeknek és a vállalkozásoknak azáltal, hogy károsítja a szociális hálót, korlátozza a gazdasági növekedést, illetve aláássa az intézményekbe vetett hitet.”

Azok a személyek, akik megtagadják a meghatározott adó kifizetését, az életükkel fizetnek. 2022-ben legalább 50, az elmúlt 15 évben 2.500 taxi- és buszsofőr esett áldozatul a bandáknak, amiért nem fizették be a kirótt adót. Ezek után nem állítható, hogy meglepő lenne Castro november 24-i bejelentése a szükségállapot kihirdetéséről és egy új, kifejezetten a bűnszervezetek ellen irányuló program elindításáról.

A különleges állapot bejelentése és az új zsarolás-elleni stratégia

A Castro-kormány döntése nem tekinthető megalapozatlan intézkedésnek, hiszen Hondurasban az elmúlt hetekben számos tüntetésre és tiltakozásra került sor, amelyeken elsősorban a busz- és taxisofőrök vettek részt, nagyobb védelmet követelve az államtól a bűnszervezetekkel szemben. Az évek óta tartó napi adózási kötelezettség e szereplők részéről meglehetősen megterhelő nem csak anyagilag, hanem pszichológiailag is, hiszen állandó félelemben és kételyek közt kell munkájukat végezni.

A november 24-én bejelentett szükségállapot elsődleges célja a bűnszervezetek visszaszorítása, az általuk irányított területek feletti állami irányítás visszaszerzése, illetve a különböző zsarolási technikák felszámolása. Továbbá Castro új intézkedései lehetővé tennék egyes alkotmányos jogok felfüggesztését azokon a területeken, ahol túlnyomórészt a bandák kezében van az irányítás, 20.000 rendőr bevetését, illetve új biztonsági ellenőrzéseket az utakon és határokon. Annak ellenére, hogy ezen intézkedések hatályba is léptek, bizonyos alkotmányos jogok felfüggesztéséhez nem elegendő kizárólagosan az elnök döntése, azt a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia. Erre 2022. december 6-án került sor, amely következtében többek között átmenetileg felfüggesztésre került a mozgás szabadságára, illetve a szabad gyülekezésre való joga a hondurasiaknak. Az intézkedés a bejelentés szerint 2023. január 6-ig fog tartani, ezt azonban később meghosszabbíthatják, ha úgy ítélik meg, hogy a helyzet nem javult az érintett városokban. Az ország fővárosa, Tegucigalpa, illetve San Pedro Sula évtizedek óta a bűnszervezetek központjaként szolgál, így nem meglepő, hogy ebben a két városban tervezi elsősorban növelni a rendőri jelenlétet az elnökasszony. Mindemellett a határvédelem is kiemelt szerepet kap az új intézkedések között, amely értelmében 600 katonát vezényelnek az El Salvadorral, Nicaraguával és Guatemalával közös határszakaszokra. A cél egyértelmű: megakadályozni, hogy a környező országokból feltételezett bandatagok érkezzenek Hondurasba.

A Castro-kormány továbbá elindított egy, a bűnszervezetek által alkalmazott pénzszerzési stratégiák felszámolására irányuló átfogó tervet (Plan Integral para el Tratamiento de la Extorsión y Delitos Conexos). A 2022-2026 közötti időszakra meghirdetett stratégia három pillérre épül:

1. Szigorúbb szabályozás a mobiltelefonok SIM-kártyáit értékesítő vállalkozásokra, illetve a pénzügyi transzferekben részt vevő cégekre vonatkozóan;
2. a zsarolásban részt vevő bandatagok által használt mobiltelefonok nyomon követése és ezen telefonszámok zárolása a mobilszolgáltatók által;
3. minden motorkerékpárra kötelező rendszámtábla felhelyezése, továbbá a motorozás közben használt sisak ellátása ugyan azzal a rendszámmal.

Xiomara Castro továbbá kihangsúlyozta, hogy az új stratégia során elsősorban a zsarolás által szerzett pénz útját kívánják követni annak érdekében, hogy feltárják milyen módon és mely területeken mossák tisztára a bűnszervezetek ezeket a bevételeket.

Értékelés

A Castro-kormány által elrendelt intézkedések egyértelmű célja a bűnszervezetek kiszorítása az általuk irányított területekről, továbbá az eddig leghatékonyabban alkalmazott pénzszerzési módszerük ellehetetlenítése. Ezt szolgálja az új stratégia első pillére is, ugyanis korábban minden hondurasi anonim módon vásárolhatott a telefonjába kártyát, azonban az új szabályozás szerint szükséges a vásárló neve és személyi száma is ahhoz, hogy a vásárlást végre tudja hajtani. Emellett az olyan intézkedések, mint a kamerák felszerelése a piacokon (ahol szintén jelentős összegeket szednek be a szervezetek az árusoktól azért, hogy cikkeiket eladhassák), illetve a kézpénzzel feltölthető utazásra jogosító kártyák bevezetése szintén azt a célt szolgálják, hogy ellehetetlenítsék a bandákat attól, hogy pénzt szedjenek be az állampolgároktól, amennyiben azonban mégis megteszik ezt, felkutatásuk könnyeben kivitelezhető legyen.

Az ehhez hasonló intézkedések azonban nem tekinthetők újszerűnek az ország életében, ugyanis a 2000-es évek elején a Zéró Tolerancia (Cero Tolerancia) és a Mennydörgés-hadművelet (Operación Trueno) keretein belül vezettek be hasonló intézkedéseket, amelyek szintén az erőteljes rendőri és katonai fellépésen és letartóztatásokon alapultak. Fontos megemlíteni azonban, hogy ezen intézkedések nem jártak sikerrel, mivel a bandák sikeresen átszervezték a működési struktúrájukat és erősebben, szervezettebben tértek vissza.

Érdekességképpen végül egy dolgot érdemes megemlíteni. 2022 márciusában, a szomszédban, El Salvadorban hirdettek szükségállapotot, miután 72 óra leforgása alatt 87 gyilkosság történt az országban. Az állam által alkalmazott fő fellépési módszer megegyezett a 2000-es évek elején, illetve a 2022 novemberében Hondurasban ismertetettel: rendőri erők nagyszámú telepítése azokra a területekre, amelyek a szervezetek irányítása alatt állnak. A salvadori intézkedések eredménye: a gyilkossági ráta 38%-os csökkenése a tavalyi évhez képest, 58.000 bebörtönzött személy, tömeges jogsértések. Az intézkedések sikerességének, illetve az alkalmazott módszerek jogszerűségének megítélése sok esetben kétes, továbbá fontos megemlíteni, hogy a 2000-es évek elején a tömeges letartóztatásokat követően a bandák megerősödtek és átszerveződtek, korábban nem látott stratégiákat dolgoztak ki, így elképzelhető, hogy ez most sem lesz másképp. Amennyiben Honduras hosszútávon fenn kívánja tartani a rendőri fellépésen alapuló stratégiát, abban az esetben három dolgot lesz érdemes figyelemmel kísérni: a bebörtönzött személyek számának változását, a bűnszervezetek által alkalmazott stratégiák átalakulásának tendenciáit, illetve a gyilkossági ráta arányának változását

Xiomara Castro és kormánya nincs könnyű helyzetben, ugyanis fontos a határozott fellépés a bűnszervezetekkel szemben azonban létfontosságú, hogy ez a fellépés ne kizárólag erőszakos cselekmények keretein belül valósuljon meg, ugyanis az elmúlt évtized azt igazolják, hogy az erőszak kizárólag további erőszakot szül az országban.

Szigeti Kristóf írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

A Helyzetkép Hondurasból: Xiomara Castro kontra bűnszervezetek bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Az ukrán és orosz haderő összehasonlítása

Az orosz–ukrán háború egy napjainkban is zajló fegyveres összecsapás Oroszország és Ukrajna között. Habár, ez egy 2014 februárjára visszanyúló konfliktus, a célok és azok irányultsága nem változott sokat a Kreml és Vladimir Putyin részéről: a Krím feletti orosz szuverenitás elismerése, az ukrán állam demilitarizálására és „nácimentesítésére” vonatkozó feladatok végrehajtása, valamint „semleges státusz” biztosítása a területen. Moszkva, és természetesen maga az Oroszországi Föderáció sokkal robusztusabb, kiterjedtebb haderővel és hadsereggel rendelkezik, de Ukrajnának is voltak meglepő katonai lépései az elmúlt hónapokban. „Az orosz alkotmány alapján a Duma jóváhagyásával az elnök dönt arról, háborút indítson-e, de a Putyinnak a csapatmozgásokra felhatalmazást adó egyhangú parlamenti határozat jelzi: gyakorlatilag szabad keze van a konfliktus kezelésében, vagy inkább kiélezésében.„ Ennek ellentéte Ukrajna, hiszen Volodimir Zelenszkij igen gyakran kéri szomszédai és a NATO segítségét a harcok folyamán.

A két ország katonai képességeinek összehasonlítása napjainkban
– a legfontosabb jellemzőket figyelembe véve:

Haderő (jelleme)  Oroszország Ukrajna aktív állomány 850.000 db 200.000 db aktív tartalékos állomány 250.000 db 250.000 db összes repülőgép 4173 db 318 db összes helikopter 1543 db 112 db szállító repülőgép 445 db 32 db páncélozott jármű 30.122 db 12.303 db tarack/önjáró löveg 6574 db 1067 db összes haditengerészeti hajó 605 db 38 db tengeralattjárók 70 db 0 db repülőgép hordozók 1 db 0 db Atomtöltet 6225 db 0 db

 

Írta: Merényi Vivien

Orosz Hadsereg által alkalmazott drónok Ukrajnában

A modern háborúk kellékeként az Orosz fegyveres erők is alkalmaznak, a konfliktusban az orosz oldalon a drónokat leggyakrabban három célra használják; felderítésre, koordinálásra és a különböző pozíciók támadására önmegsemmísitő drónokkal. Röviden kívánom ismertetni a legnagyobb számban az Orosz hadsereg által alkalmazott drónokat.

Orlan-10: 2011-ben rendszeresítette az orosz hadsereg a kötelékein belül, feladata a felderítés és elektronikus hadviselés. A drón gyakorlati csúcsmagassága 5000 méter, ami azt jelenti, hogy a rövid-távú légvédelmi eszközöktől a fizikai távolság miatt védelmet élvez, lelövésére emiatt nagyobb hatótávú légvédelmi eszközök lelövésére van szükség, ami viszont ár-érték arányban nem kifizetődő.
Az Ukrán konfliktus során megfigyelhető, hogy az orosz tüzérséggel közvetlenül összekapcsolva alkalmazzák az Orlan-t ezzel pedig annak csapásainak pontosságát növelik.

Geran-2 (HESA Shahed-136): Az eredetileg Irán által gyártott drónok már Augusztusban megjelentek az Ukrán- Orosz konfliktusban, de valódi hatást az Októberi tömeges alkalmazásuk okozott az Ukrán energia szektor ellen.
A drón legnagyobb előnye olcsósága, kicsiny mérete melynek köszönhetően az ukrán fegyveres erők által alkalmazott régebbi légvédelmi rendszerek, mint a BUK, S-300 és az OSA-AKM nem alkalmasak ezen eszközök hatékony elhárítására, amint az láthattuk az Ukrán energiaszektorra gyakorolt csapásaik során Októberben és Novemberben.

Lancet-1: A Lancet ellentétben a Geran-2-el egy Orosz fejlesztésű és gyártott drón, melynek feladata ugyanakkor megegyezik a Geran-2 feladataival, igaz pusztító képessége annál jóval kisebb. (A Lancet 12 kg-os maximális súllyal rendelkezik, míg a Geran-2-nek csak a robbanófej súlya 30-50 kg.) Ezért a Lancet-1-et főleg kisebb célpontok ellen alkalmazzák, ahol a fő feladat nem feltételen az adott eszköz vagy felszerelés teljes elpusztítása, hanem csak egy adott komponensében olyan kár okozása melynek köszönhetően az egész eszköz használhatatlanná válik.

Írta: Horváth Kristóf

Oroszország kiber tevékenységének fokozódása

A Microsoft igazgatója 2022. december 4.-én arra figyelmeztette ügyfeleleit, hogy készüljenek fel Oroszország irányából érkező nagy számú kibertámadásra a tél folyamán. Ennek legfőbb oka, hogy Oroszország igyekszik fokozni a kibertámadások számát és volumenét az ukrán kritikus infrastruktúrával szemben, melynek kiterjesztéseképpen az Ukrajnával szövetségben álló országok is célpontok lehetnek. Erre kiváló példa a közelmúltban Prestige néven megjelent zsarolóvírus támadás, melynek célpontja Lengyelország és annak infrastruktúrája volt.
Ezen kiberműveletek elsősorban azokat az országokat célozhatják meg, amelyek Ukrajna számára létfontosságú fegyver- és segélyellátmányokat biztosíthatnak a téli időszakban. A kibertámadások célja az USA, az EU, valamint a NATO háborús politikájának aláásása és támogatottságának csökkentése, melyet az állampolgárok befolyásolásával, megtévesztésével igyekeznek elérni különböző „kiberbefolyásolási műveletek” segítségével. Oroszország erre irányuló erőfeszítései közé tartozik a közvélemény manipulálása, dezinformálása többek között a magas energiaárakkal vagy a magas inflációval. Ez a módszer eddig csak korlátozott sikert ért el, azonban előrevetítheti Oroszország kommunikációs és kibertéri stratégiáját az előttünk álló időszakban. Ide vonatkozóan fontos megemlíteni Oroszország által fenntartott és működtett trollhadsereget, melynek vélhetően nagy szerepe lesz a fentebb leírt kommunikációs panelek terjesztésében, mely Magyarországon eddig is nagy erőkkel próbálta felerősíteni az oroszbarát háborús dezinformációkat.

Írta: Ésik Béla

Óriási hibát vétett a hírhedt Wagner-csoport vezetőjének fia

Az ukrán erők nemrégiben számos donbaszi orosz bázisra mértek csapást, amelyek közül egyet feltehetőleg egy Twitter-poszt révén sikmerült azonosítaniuk.

A közösségi oldalon található tweetek között megtalálható egy Pavel Prigozsintól, a Wagner csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin fiától származó fénykép, amelyen teljes harci felszerelésben pózol egy Kadijivkában található szálloda előtt. A hotelt a helyben tartózkodó orosz erők használták.

Ugyan egy nem elég ahhoz, hogy HIMARS-célponttá váljon egy épület, ahhoz megfelel, hogy felkeltse az ukrán hírszerzés érdeklődését. Miután állítólag megerősítették, hogy a szállóban a Wagner-csoport emberei laknak, megindították a támadást. Sem a Wagner, sem Oroszország nem kommentálta az esetet.

A háború kezdete óta nem ez volt az első eset, hogy a közösségi média buktatott le orosz állásokat. Augusztusban a Krím-félszigeten nyaraló orosz turisták tettek közzé magukról fotókat egy helyi Sz-400-as légvédelmi rendszer mellett pózolva a Twittwren, amelynél bekapcsolva hagyták a geolokáció megjelenítését, ezáltal leleplezve a fegyverek helyzetét.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Háború a lelki-spirituális térben: az orosz – ukrán egyházak ellentéte

December 1-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos oldalán közzétett beszédében Ukrajna spirituális függetlenségének kivívásáról beszélt. Ennek értelmében kérte a Verhovna Radát egy olyan törvénytervezet kidolgozására, ami lehetetlenné tenné a Moszkvához köthető vallási szervezetek működését. Itt elsősorban a moszkvai patriarchátushoz tartozó ukrán ortodox egyházról beszélt.
A beszédében párhuzamot vont az Ukrán SzSzK 31 évvel ezelőtti referendumáról, ami szerint kivívták a területi és politikai függetlenségüket a Szovjetuniótól (azaz Moszkvától), ma 2022. december 1-én a spirituális függetlenségüket vívják ki.

A fent említett beszédét öt pontban foglalta össze, aminek a lényege az alábbiak:

• Moszkvához köthető vallási szervezetek működésének jogi úton való betiltása
• Az Etnopolitikáért és a Tudat szabadságáért felelős Állami Szolgálat ellenőrizze le az ukrán egyház kapcsolatát az orosz egyházzal
• Bizonyosodjon meg, hogy jogilag alátámasztottan használják a kijevi Pecserszka lavrát az ottani egyházak
• Biztonsági szolgálatok ellensúlyozzák Moszkva az egyházak útján gyakorolt felforgató tevékenységét
• A kettes pontban említett Szolgálat átalakul, hogy feladatát hatékonyabban ellássa

Az elnök kijelentése nem volt váratlan. November 23-án az SZBU és a rendőrség rajtaütést szervezett a kijvei Pecserszka lavrában, ahol állításuk szerint oroszbarát propagandát találtak, pénzt és orosz állampolgárokat. Több mint 50 embert poligráf tesztnek vetették alá, valamint 10 egyházi személy nevét nyilvánosságra hozták, akik kapcsolatban álnak/álhatnak Oroszországgal.
Alapvetően nem alaptalan az ukrán elnök aggodalma, hiszen az ortodox egyháztól nem idegen, hogy ügynököket alkalmazzanak papoknak. A szovjet időkben többen a KGB-hez voltak bekötve.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy egyrészt a kijevi metropolita Onufrij május 27-én függetlenítette egyházát Moszkvától, mivel Kirill pátriárka nyíltan támogatja a „különleges katonai hadműveletet”, másrészt egy posztszovjet országban nem éppen a legjobb időket idézi az, amikor a titkosszolgálat egyházi személyeket listázza, vagyonát elkobozza, templomait bezáratja arra hivatkozva, hogy a „nép ellenségei”.
Ezzel a lépéssel Zelenszkij nem csak politikai értelemben, hanem spirituális értelemben is elszakítja az ukránokat az orosz néptől. Jól látható tehát, hogy ukrán részről egy nemzetépítés zajlik, aminek végső célja egy Oroszországtól spirituálisan, kulturálisan, történelmileg, gazdaságilag és politikailag független európai nyugati ortodox szláv állam létrehozása.

Írta: Krausz József

Orosz páncélvonat Kelet-Ukrajnában

Egy december elsején megjelent videóban tűnt fel tavasz óta először egy orosz páncélvonat Ukrajnában. Az Amur néven elhíresült, majdnem 150 méter hosszú vasparipa ezúttal a Donbasz régióban jelent meg, rajta az elengedhetetlen „Z” jelzéssel.
Oroszország jelenlegi tudásunk szerint négy páncélvonattal rendelkezik, még a szovjet időkből. Igaz, hogy az első csecsen háborúban még komoly szerepet játszottak, de az ezredforduló után leszerelték őket. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azonban 2016-ban bejelentette, hogy reaktiválják a páncélvonatokat.
Az Amur alapvetően nem kifejezetten a fronton teljesít szolgálatot, hanem sokkal inkább a vasúti pályák aknamentesítésével, azok helyreállításával és kiemelt jelentőségű vasúti csomópontok védelmével foglalkozik. Fő feladata azonban a logisztikát biztosító ellátóvonatok kísérése és védelme. Ennek érdekében egy 23mm-es ZU-23-as ikergépágyúval is fel van szerelve, ami hatásos védelmet biztosít alacsonyan szálló vadászgépek, sőt még a rettegett Bayraktar TB2-es drónok ellen is, azon túl, hogy szárazföldi célpontok ellen is bevethető. A vonat védelmét segíti az általa szállított harckocsik és páncélozott szállítójárművek fegyverzete is, valamint több mesterlövész- és géppuskaállással is rendelkezik.
A vonat alkalmas fontosabb személyek szállítására is, köszönhetően a 20mm-es páncéllal ellátott személykocsijának, de szükség esetén bármilyen szállítmányt rá lehet bízni, tekintve, hogy több platóval ellátott, teherszállításra tervezett kocsival is rendelkezik. A vonat el van látva egy, a kommunikációs jeleket zavarni képes eszközzel is, ezzel is segítve a rejtőzködését, igaz, ez a modern légifelderítés korában kifejezetten nehéz feladat.
Oroszország utánpótlás vonalainál ki kell emelni azt, hogy az ország rossz minőségű, fejletlen úthálózata miatt, az orosz hadsereg vasúton szállítja az utánpótlást, valamint sokszor a nehéztechnikát is. Éppen ezért nem rendelkeznek elég teherszállító gépjárművel, így Ukrajna megtámadása után sem tudták ezekkel elégségesen megoldani az utánpótlást, így hárul nagyobb szerep a vasútra.

Írta: Veres Máté

Orosz-ukrán konfliktus: a háború lelassulása várható az elkövetkező hónapokban

Amerikai hírszerző szervek információi szerint a harcok lelassulására lehet számítani az elkövetkező hónapokban. A konfliktus során a hideg idő következtében mindkét fél visszafogta offenzíváit és a „csapatok újra szervezését és utánpótlásaiknak rendezését” tűzték ki célul. A harcok lassulása azonban nem törte meg az ukrán erők ellenállását Avril Haines amerikai hírszerző igazgató szerint.
Az oroszoknak az elmúlt hetekben látszólag szűnni nem akaró csapásai az ukrán kritikus energetikai infrastruktúra ellenére sem sikerült számottevő előnyhöz jutniuk. A harcok során, amelyek orosz félről mai napig „különleges katonai műveletként” folynak, Oroszország több mint felét veszítette már el az Ukrajnától elfoglalt területeiből. Haines igazgató szerint a küzdelmek lelassulása észrevehető az orosz csapatkivonások óta Herszon nyugati részéből. Hozzátette, hogy mind az orosz mind az ukrán felek lehetséges ellen-offenzívákra készülnek fel a téli hónapokat követően. Amerikai hírszerzési információk szerint Vladimir Putyin orosz elnök nincs teljesen tudatában a fegyveres erejének megpróbáltatásaival. „Lőszerek hiányát és alacsony morált, utánpótlási és logisztikai problémákat látunk, amelyeket el fognak szenvedni az oroszok.
Ezzel ellentétben azonban a Háborús Tanulmányok Intézete szerint valószínűtlen, hogy lelassulnának a harcok a térségben, hiszen a Donyec-medence földrajzi adottságai hatására a fagyos talaj a „legoptimálisabb a gépesített manőverharcok folytatásához.” Az intézet állítását Serhiy Haidai, Luhanszk regionális kormányzójának megfigyelésére alapozta, aki figyelemmel kísérte a Donyec-medence változásait az éghajlat változásait követően.

Írta: Jaksi Zsolt

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Ahmed Zalabany fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő – 2022. november bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. Az első számban szó esik az Iszlám Államról, az iráni erkölcsrendőrségről, az izraeli választásokról, az afgán máktermesztésről és egy amerikai “prófétáról”.

Új kalifa az Iszlám Állam élén

2019-ben az Iszlám Államra mért vereség után továbbra is aktív maradt a terrorszervezet, de befolyása jelentősen csökkent az elmúlt években Szíriában és Irakban is. 2022. február. 3-án közölte Joe Biden a Twitteren Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi halálhírét, akinek utódja Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi az Iszlám Állam harmadik kalifája most novemberben vesztette életét „Isten ellenségeivel folytatott harcában”, jelentette be az Iszlám Állam szóvivője.
Egyes információk szerint Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi 2022 májusában fogsába esett Törökországban, de ezt a török hatóságok és hivatali szervek nem igazolták semmilyen formában. Hashimi-t az amerikai haderő parancsnoksága (CENTCOM – US military’s Central Command) nyilatkozata alapján a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA – Free Syrian Army) fegyveresei ölték meg október közepén Dara városában a déli Daraa tartományában a jordániai határtól közvetlenül északra, Damaszkusztól délre.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője John Kirby üdvözölte a terrorszervezet vezetőjének halálát. A 42 éves iraki férfit Abu al-Husszein al-Kuracsi fogja váltani a terrorszervezet élén, mint a “iszlám állam új kalifája”. A Kurasi név Mohamed próféta törzsére utal, amelyre az önjelölt kalifák a saját legitimitásukat igazolandó hivatkoznak.

Írta: Csesznegi Márk

Az erkölcsrendészet felfüggesztése, kivégzések, emberi jogok és hidzsáb, avagy ez történt Iránban, amíg mi a hatósági áras benzin eltörlését temettük

Mint ismeretes, 2022. szeptember 16-án, egy 22 éves teheráni nő, Mahsa Amini életét vesztette, miután az erkölcsrendészet kissé erősebben adta tudtára, hogy nem a szabályoknak megfelelően viseli a hidzsábot. Az országban működő erkölcsrendészet ilyen jellegű túlkapásai nem ritkák, főleg úgy, hogy a női jogok érvényesítése Iránban még gyerekcipőben jár. Azonban a lány halálát követő tüntetéssorozat volt az esemény, amely az egész világ, de legfőképpen a nyugati országok és a média figyelmét az államra irányította.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, november végén, miután a kormányellenes megmozdulások halálos áldozatainak száma elérte a 300-at (köztük 35 gyerek), egy független, tényfeltáró misszió megindításáról döntött, egyúttal pedig figyelmeztette az iráni kormányt, hogy tartózkodjon a bírói túlkapásoktól és a tüntetők tárgyalás nélküli kivégzésétől.
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy az iráni főügyész, Mohammad Jafar Montazeri bejelentette, hogy felfüggesztik az erkölcsrendészet működését. Emellett azt is elmondta, hogy felülvizsgálják azt a több évtizede érvényben lévő törvényt, amely a nők számára előírja, hogy nyilvános helyeken hidzsábot viseljenek. Iránban a hidzsábbal kapcsolatos szigorú előírások alapja az iszlám vallás, ez azonban nem jogosítja fel az erkölcsrendészetet arra, hogy hatalmával visszaélve ártatlan nőket gyilkoljon meg.
A síita államban a feszültség egyre csak fokozódik, és forradalom vagy fegyveres lázadás kitörésével fenyeget. Miközben az iráni kormány egy figyelemelterelő intézkedéssel igyekszik csillapítani a kedélyeket, nem szabad szem elől téveszteni a parlament képviselői által november elején tett nyilatkozatot, amelyben ezt írják: „Arra kérjük az igazságszolgáltatást, hogy határozottan lépjen fel e bűncselekmények elkövetőivel és mindazokkal szemben, akik segítették és hergelték a zavargókat”. Kérésük meghallgatásra talált, hiszen a hatóságok már több, mint 14.000 embert letartóztattak, kettőt pedig már ki is végeztek.
A helyzet tehát válságos, és felveti annak a kérdését, hogy mennyire jogszerű egy vallási alapokon nyugvó erkölcsrendészetet működtetni. A válasz a jelenlegi szituáció alapján egyértelmű.

Írta: Urbányi Sára

Tálib máktermesztés

Az iszlám vallásban egyértelműen elfogadhatatlanok a tudatmódosító szerek, így az alkohol és a drogok, köztük a mákból kinyerhető ópium is. Ennek apropóján a tálibok idén tavasszal betiltották a máktermesztést Afganisztánban, a 2001-es tiltással együtt immáron másodszorra, melynek hatása már idén érezhető lett az ópium és a heroin árának növekedésében – derült ki a november elsején megjelent jelentés alapján, mely összegzi a 2022-es afganisztáni máktermesztés hozamát és az abból származó várható hasznot.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzete azonban ezt nem tenné indokolttá, ezért felmerül a kérdés, hogy mennyire lesz effektív a döntés. A következő évre való mákot most november környékén kellene bevetni, azonban a kivonulás óta jóval nehezebb informálódni arról, hogy mi történik az országban, így sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a tálibok valóban képesek (vagy hajlandóak) lennének betartani a tiltást, tekintve, hogy az ezzel foglalkozó gazdáknak sincs semmilyen, hasonló hozamot ígérő alternatívájuk. Az árak mindenesetre azonnal reagáltak a tilalom hírére: ez azt jelenti, hogy az idei szárazság miatt hiába volt 10%-kal alacsonyabb a teljes év hozama, ennek ellenére a várható profit megháromszorozódott.
Egyes források szerint az intézkedés csupán látszatjellegű, amivel a tálibok nemzetközi elismerést igyekeznek kivívni, és nem is próbálják valóban megakadályozni a gazdákat a vetésben. Azonban a korábbi, 2001-es tilalom sikeressége miatt nem elképzelhetetlen, hogy a tálibok komolyan gondolják az intézkedést – elvégre az iszlám szerint a drogok egyértelműen bűnnek minősülnek. Hogy a profit és a hit közül végül melyik diadalmaskodik, azt leghamarabb a jövő évi aratáskor fogjuk megtudni.

Írta: Krüzsely Gergő

Pont vagy vessző? Izrael ötödjére választott négy évben belül, de mikor jöhet el a politikai instabilitás vége?

Az izraeli belpolitika igen turbulens időszakot élt át az elmúlt években, koalíciós kormányai rendre széthullottak, mely öt általános parlamenti választást vont maga után szűk négy év alatt. A 120 képviselő által alkotott Kneszetbe tisztán arányos, listás választási rendszerben lehet bekerülni, 3,25%-os bejutási küszöb felett. Ezek a tényezők megnehezítik, hogy egyetlen párt abszolút többséghez jusson a zsidó állam parlamentjében, tehát megágyaz a koalíciós kormányzásnak is.
Az idén november elsején tartott választásokat a Naftali Benett és Yair Lapid vezetése alatt egyesült nyolcpárti koalíció nyári széthullása tette szükségessé, az egy évet megélt centrista, baloldali, liberális és jobboldali pártokat is felvonultató kormányt azonban nem csak egy közös vízió, hanem a korábbi miniszterelnök, Benjamin Netanyahu leváltásának ígérete hívta életre. Az eddig – megszakításokkal – 15 éven át a Likud párt színeiben regnáló Netanyahu azonban nem csak túlélte majd egy éven át tartó ellenzékbe szorulását, novemberben megerősödve tért vissza: markánsan jobboldali retorikával, a vallásos-cionista pártokkal szövetséget alkotva győzelmet aratott és megkezdhette a kormányalakítást célzó tárgyalásokat.
Árnyalja a képet, hogy a koalíciós megállapodást december 11-ig meg kellett volna kötnie a négy párt között Netanyahunak, mivel azonban ez nem sikerült, Izrael köztársasági elnöke december 21-ig adott haladékot a kormányalakításra. Amennyiben ez nem sikerül Netanyahunak, a köztársasági elnök más személyt – szokásjog szerint a második helyezett párt vezetőjét – kéri fel kormányalakításra. Elképzelhető tehát, hogy a mostani választás sem hoz megnyugvást az izraeli politikai életbe, de a hónap végére már biztosan választ kapunk arra, hogy lesz-e Izraelnek a ciklust potenciálisan kitölteni képes kormánya.

Írta: Töll Konrád

20 felesége volt az amerikai “prófétának”

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) nyomozása szerint Arizona és Utah államok határán működött egy szekta, amelynek vezetője Samuel Bateman nagyjából 20 nőt vett feleségül, velük rendszeresen létesített szexuális kapcsolatot. A házastársak jelentős része  kiskorú volt. Bateman elvárta híveitől, hogy prófétaként tekintsenek rá és kemény testi fenyítéssel büntette, ha valaki nem értett vele egyet.
Az arizonai férfi korábban a mormon egyház tagja volt, majd onnan kilépve 2019-ben megalapította saját vallási közösségét. A tagok a pénzügyi támogatás mellett nejeiket és lányaikat is felajánlották házastársként a “prófétának”.
Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikoris három 11 és 14 év közötti lányt találtak a szektavezér tulajdonában álló lakókocsiban Flagstaffben. A járművel rendszeresen lépte át az államhatárt. Később óvadék ellenében elengedték, majd ismét letartóztatták, jelenleg rácsok mögött várja a tárgyalást. Az ellene felhozott vádak között szerepel gyermekek szexuális célú emberkereskedelme, poligámia, valamint egy szövetségi nyomozás akadályozása, amelynek célja, hogy kiderítse az első vád valódiságát.
A vallási vezetőnek rengeteg gyermeke is született. Az arizonai hatóságok 2022 első hónapjaiban 9 fiatalkorút vontak ki a gyámsága alól és helyeztek állami gondozásba. Közülük nyolcan novemberben megszöktek az intézményből, ahova kerültek, majd a hónap végén a Washington államban található Spokaneban kerültek elő, amely Arizonától körülbelül 1900 kilométerre található. A szökés és a menekülés az FBI szerint Bateman három feleségének közreműködésével történt, akik a bűncselekmény miatt december 14-én állnak bíróság elé Flagstaffben.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Noah Holm fényképét használtuk.

A Vallás & Biztonság hírfigyelő 2022. november bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2022. december 1-én ismét megrendezésre került a Biztonságpolitikai Szakkollégium minden évben nagy sikernek örvendő Válságövezetek a 21. században elnevezésű tudományos konferenciája, ahol alap-, mester- vagy osztatlan egyetemi képzésben, PhD-képzésben részt vevő fiatal hallgatók-kutatók, illetve szakterületükön elismert egyetemi oktatók mutathatták be legújabb kutatási eredményeiket. A konferencia iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy 2017 óta – immáron ötödik alkalommal – vette sorra a világon aktuális válságövezetek eseményeit: idén négy panelben összesen 22 előadásra került sor.

Az első panelben – melynek levezető elnöke Remek Éva egyetemi docens asszony volt – a Közel-Kelet és Afrika régiói kapcsán többek között az Ábrahám-egyezmények értékeléséről, a líbiai konfliktusról, az iráni lázadásokról, valamint az Iszlám Állam által sújtott területeken a helyi közösségek szerepéről hallhattak előadást az érdeklődők.

A második panel Dr. Kaló József egyetemi docens, a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke vezetésével az Eurázsiai térséget tekintette át az orosz-ukrán háború különböző aspektusaival foglalkozó, valamint a Visegrádi Négyek energetikapolitikai együttműködéséről szóló prezentációkkal. A panelt Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, professzor emeritus előadása nyitotta meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos 2023-as stratégiai kitekintésével.

A harmadik panelben a különböző fegyveres szervezetek és fegyveres konfliktusok kerültek górcső alá. A Dr. Csiki Varga Tamás tudományos főmunkatárs által vezetett szekció előadásai között hallhattunk a civil-katonai együttműködés és a katonai antropológia hasznosíthatóságáról, a békeműveletek jövőbeni kihívásairól, valamint a női terrorizmusról is.

A biztonság „régi-új” övezetei címet viselő zárópanel, melyet Vecsey Mariann százados elnökölt, többek között Izrael űrbiztonságáról, az ellátási láncok kiberbiztonsági kihívásairól, valamint a kibertér műveleteiről szóló előadásoknak adott helyet.

A konferencia maratoni hosszúságú, 10:00-től 18:00 óráig tartott, s lebonyolítására hibrid, azaz jelenléti és online formában került sor, hiszen számos előadó a modern telekommunikációs eszközök segítségével adott elő (például Izraelből vagy a Külgazdasági és Külügyminisztériumból).

Szerző:

Dr. Kaló József egyetemi docens

a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke

 

 

A Válságövezetek a 21. században tudományos konferencia bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Észak Koreában 1993-tól kezdve láthatjuk az atomprogram iránti érdeklődést, melynek eredménye 2006. október 09-én mutatkozott meg, amikor az ország végrehajtotta első atomkísérletét. Ezt további próbálkozások követték, ezért 2009, 2013, 2016 és 2017 is az atomkísérlet évei voltak, amelyek több-kevesebb sikert hoztak az ország számára. A célba juttatáshoz szükséges eszközöket, azaz a ballisztikus rakétatechnológiát is elkezdte fejleszteni Észak-Korea, melyek hivatalosan egy műhold fellövési program keretein belül zajlottak. Ez a projekt 2012-ben hozott először sikert.

A „nukleáris energiapolitikáról” szóló törvény

2022. szeptemberében Észak-Korea jelenlegi vezetője Kim Dzsongun az ország nukleáris helyzetéről nyilatkozott, ahol szó esett egy nukleáris energiapolitikáról szóló új törvényről is.

„Nem áll szándékunkban lemondani a nukleáris fegyverekről. Az új törvény lehetetlenné teszi a denuklearizációs tárgyalásokat. Nem fogunk lemondani az önvédelem jogáról, amelytől az ország léte, a nép és az állam biztonsága függ, bármilyen nehéz is a helyzet, bármilyen politikai és katonai helyzetet is teremt az Egyesült Államok a Koreai-félszigeten, nem mondhatunk le a nukleáris fegyverekről, mert az amerikai atomállam megfékezésére van szükség” – mondta a vezető.

Ezen „nukleáris energiapolitikáról szóló törvény” jogilag is rögzíti az ország atomhatalmi státuszát. Kim Dzsongun a Legfelsőbb Népi Gyűlésének ülésén kijelentette, hogy Phenjan nem fog tárgyalni ezen fegyverek leszereléséről és eltávolításáról, hiszen ezek birtoklásához törvény által kimondott joga van az országnak. Emellett azonban kiemelték, hogy bár Észak-Korea megtartja nukleáris fegyvereit, „felelős atomhatalomként” fog viselkedni. A fogalom magában foglalja, hogy nem adhat át nukleáris eszközt, technológiát és ezzel kapcsolatos tudást vagy anyagot más országoknak. A dokumentum rendelkezései kiterjednek még az alkalmazás feltételeire és a témával kapcsolatos további döntéshozatal módjára is. Minden nukleáris fegyvereket és erőket érintő ügyekben az Államtanács elnöke élhet a döntéshozatal jogával.  A fegyvereket az ország kizárólag külső támadás vagy fenyegetés esetén alkalmazhatja, de bevethetőek a vezetés vagy fontos létesítmények ellen irányuló bármilyen nemű katonai akció esetén is.

Érdekes falfestmény egy Chungsan-i iskolában

Legfrissebb fejlemények

2022. november 3-án, csütörtökön a reggeli órákban Észak-Korea egy újabb fegyverkísérlettel mozgatta meg a közvéleményt és a biztonságpolitikai szakértőket. Az esemény során kilövésre került legalább három rakéta melyek közül az egyik egy nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) volt. A JCS (Seoul’s Joint Chiefs of Staff) a Phenjan területéről indított nagy hatótávú rakétát koreai idő szerint reggel 7:40-kor észlelte. A hanghatásokat a dél-koreai fővárosban is hallani lehetett, nyilatkozta a NK News. Szakértők szerint az Kim Dzsongunnak és az ország vezetőségének nem volt célja, hogy a rakéta belépjen a szomszédos országok területére, hiszen a fegyvert nagy szögben indították el. A rakéta legnagyobb magassága 1920 kilométer volt, és 760 kilométert sikerült megtennie. A ballisztikus rakéta a JCG (Japan Coast Guard) szerint 8:10-kor „landolt”, így a repülési ideje 20-30 perc lehetett.

A japán kormány evakuálási riasztást adott ki televízión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül, illetve ideiglenesen leállította a figyelmeztetéssel érintett területeken a vonatok közlekedését. A riasztás Miyagi, Yamagata és Niigata prefektúrák lakosait érintette, akiket felszólítottak arra, hogy minél előbb menjenek valamilyen közelben lévő óvóhelyre. A vészjelzés ellenére nem érkezett jelentés sérültekről vagy egyéb károkról, ezért hamar visszaállították a korábbi rendet és elindították a vonatok közlekedését is.

Később Yasukaza Hamada, a japán védelmi miniszter elmondta, hogy a rakéta végül nem repült át Japán területe fölött. Ezután a miniszter hozzátette, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát a radaron miután eltűnt a Korea és Japán közötti vizek fölött. Dél-Koreai biztonságpolitikai és katonai szakértők megállapították, hogy a kilőtt nagy hatótávú rakéta repülés közben meghibásodhatott és ezért a Japán -tengerbe esett. Az érintett országok tisztviselői szerint Észak-Koreának az idei évben nem ez volt az első sikertelenül végrehajtott ICBM-kísérlete.

Két további „rövid hatótávolságú” ballisztikus rakéta (SRBM) is kilövésre került a Kaechon térségből, ottani idő szerint reggel 8:39-kor. Ezek a rakéták csupán 330 kilométert repültek, 70 kilométeres maximális magassággal, azonban ezzel kapcsolatban az elemzések még folyamatban vannak.

A csütörtöki eseményeket megelőző napon Phenjan környékéről több mint 20 rakétát bocsátottak fel, ez a legtöbb, amit valaha egy napon elindítottak. Ezen rakéták egyike egy lakott dél-koreai sziget, Ulleung felé haladt, de végül az országok közötti tengeri határnál csapódott be. Az akció légiriadót váltott ki, ezért a lakosok számára evakuációs riasztást adtak ki. Válaszreakcióként Dél-Korea három precíziós irányítású rakétával támadta a keleti tengeri határokhoz közeli helyeket, illetve az ország elnöke elmondta, hogy folytatni fogják az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat. Az Éber vihar a valaha volt legnagyobb közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, mely 2022. október 31-én kezdődött és lehetséges kiváltó oka volt az utána bekövetkezett eseménysornak. A felek a gyakorlat meghosszabbítása mellett döntöttek az aggasztó észak-koreai akciók miatt.

„Az észak-koreaiak igyekeznek lépést tartani, megpróbálják megmutatni, hogy képesek megvívni egy nukleáris háborút” – vélekedett az esetről a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért munkatársa, Ankit Panda. Az NK News-nak azt is elmondta, hogy amennyiben valóban ICMB rakétáról volt szó, ez megmutatja Észak-Korea képességkészletét egy Dél-Korea, Japán vagy Guam elleni esetleges atom felhasználás esetén. Ez volt a történelem legintenzívebb rakétaindítási sorozata, mely során különböző típusú és hatótávolságú rakétákat lőttek ki az ország különböző pontjairól ilyen rövid időn belül.

Nemzetközi visszhang

A japán miniszterelnök, Kishida Fumio további elemzést kért a szakértőktől az esettel kapcsolatban, azonban már most nemtetszését fejezte ki Kim Dzsongun rakétakilövési tevékenységével szemben. Adrienne Watson az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője is elmondta véleményét az esettel kapcsolatban. Japánéhoz hasonló álláspontot közölt az Amerikai Egyesült Államok, miszerint elítélik az ICBM-kísérleteket. Hozzátették, hogy az elnök, Joe Biden a nemzetbiztonsági erőkkel, szövetségesekkel és partnerekkel a későbbiekben tovább értékelik majd a helyzetet. Yoon Seuk-yeol, Dél-Korea elnöke elmondta, hogy amennyiben Észak-Korea vezetése tovább folytatja ilyesfajta provokációit az ország további komolyabb izoláltságához fog vezetni. Az NSC értekezleten az is elhangzott, hogy elítélik a viselkedést miszerint ekkora erőforrásokat pazarolnak el provokáló katonai akciókra, figyelmen kívül hagyva a gazdasági nehézségektől és a COVID fenyegetésétől szenvedő lakosság helyzetét. Az eseménysorozat hatására természetesen megszólalt António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki „mélységes aggodalmát fejezte ki a koreai-félszigeti feszültségek és a konfrontációs retorika előtörése miatt”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken kiadott közös nyilatkozatában minél hamarabbi „egységes fellépést” javasolt a nemzetközi béke megőrzése érdekében. Az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrel is megszólalt, aki nemzetközi válaszra és az ENSZ-szankciók abszolút betartására szólított fel mindenkit. Hozzátette még, hogy Brüsszel szerint Észak-Korea a közelmúltban mutatott magatartásával egyre jobban kiélezi a lappangó feszültségeket a térségben. Az ország provokáló magatartása határozott negatív nemzetközi visszhangot váltott ki az országok és nemzetközi szervezetek vezetői és szakértői körében. „A fejlesztés, a tesztelés és telepítések intenzitása figyelemre méltó volt az elmúlt néhány évben” – mondta el Észak-Koreáról Daniel Pinkston, a Troy Egyetem nemzetközi kapcsolatok egyik oktatója. A professzor szerint az ország folytatni fogja a 2021 elején nyilvánosságra hozott fegyverfejlesztési terveken való munkálatokat, amit a közelmúltban zajlott események is alátámasztanak. „A világ a növekvő instabilitás szakaszába lép” – tette hozzá.

Az elítélő vélemények ellenére azonban Észak-Korea nem hagyott fel tevékenységével, hiszen 2022. november 5-én, szombaton és később a héten is további rakétákat lőttek ki, ezzel folytatva a fegyverkísérleteket sorát.

Vida Fanni cikke.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

A Észak Korea, mint atomhatalom bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2022-es év első féléve eddig nem látott diplomáciai csúcsidőszakot hozott a NATO életében. Ukrajna orosz inváziója a jelek szerint új lendületet adott, és új irányt mutatott az észak-atlanti szövetség számára. Arra még nem volt példa, hogy ilyen rövid időn belül három magas szintű találkozót tartson a szövetség NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek márciusban rendezett rendkívüli brüsszeli találkozója után a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozása következett 2022. május 14-15-én, amit a NATO-csúcstalálkozó zárt.

Az éves NATO-csúcsra 2022. június 29-30.-án Madridban került sor, ahol két új tagországot üdvözölhetett soraiban, mivel Svédország és Finnország felvételi kérelmét jóváhagyták. A nem tagok közül az együttműködés elmélyítése és a globális kihívások kezelése érdekében meghívottként jelen volt Ausztrália, Grúzia, Írország, Japán, Új-Zéland, és Dél-Korea magas rangú képviselője.  Ukrajna távolról vett részt.

Madrid: Az új stratégiai koncepció

A 2022-es madridi NATO-csúcson a tagországok elfogadták a szövetség új “Stratégiai Koncepcióját”, (egy hosszú távú tervezési dokumentum, amelyet utoljára 2010-ben frissítettek), amely meghatározza a következő évtized prioritásait, alapvető feladatait. A tagállamok kihangsúlyozták, hogy Oroszországot tekintik biztonságuk „legjelentősebb és legközvetlenebb veszélyének”. A NATO azt is állítja, hogy mint szövetség nem törekszik konfrontációra Oroszországgal, és nem is jelent rá veszélyt. Ennek ellenére a NATO jelentősen megerősíti haderejét Oroszország elrettentése és saját önvédelem érdekében.  A szövetség a stratégiai nukleáris erőket, különösen az Egyesült Államokat tekinti biztonsága legmagasabb garanciájának. Tovább kívánja erősíteni saját védelmi képességeit, ezért a tagállamok megállapodtak abban, hogy katonai költségvetésüket a GDP 2 százaléka fölé emelik.  Egy átfogó segélycsomagról is döntés született az ukrán fegyveres erők kiképzésére és felszerelésére. Ezen kívül Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában négy új harci csoportot hoznak létre, ami egyértelműen tükrözi, a fekete-tengeri térségre irányuló összpontosítás fokozódó jellegét

A blokk továbbra is erősíti partnerségi kapcsolatait Ukrajnával és Grúziával, amelyek csatlakozni kívánnak a szövetséghez, emellett fel kíván lépni Kínával szemben, kibővítve partnerségét az ázsiai csendes-óceáni térségben. Japán, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Korea kormány- és államfőinek részvételével megerősítést nyert, hogy a szövetség túllép transzatlanti identitásán.

 

Az új stratégiai ellenfél: Kína

A dokumentum első alkalommal foglalkozik Kínával és azokkal a kihívásokkal is, amelyeket Peking jelent a NATO szövetségesek, a nyugati típusú világrend biztonsága, érdekei és értékei ellen. Eszerint Kína most „rendszerszintű kihívás” az euro-atlanti biztonság számára. A NATO „rosszindulatú hibrid és kiber hadműveletekkel” vádolja az országot, amely az ellátási láncok feletti ellenőrzést akarja gyakorolni, és „gazdasági befolyást használ a stratégiai függőségek megteremtésére és befolyásának növelésére”.

A dokumentum tudomásul veszi a „Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti stratégiai partnerség elmélyülését, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend aláásására irányuló, egymást kölcsönösen erősítő kísérleteiket”.

A NATO Kína elleni határozott fellépésnek voltak látható előzményei. A 2021. júniusában tartott találkozón a tagállamok vezetői közös nyilatkozatukban azt írták, hogy Kína céljai és fenyegető magatartása rendszerszintű kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rendre, valamint a szövetség biztonságával összefüggő területekre. Amiatt is bírálták Pekinget, mert gyors ütemben bővíti nukleáris erejét, továbbá hadseregének korszerűsítése nem átlátható.

“Kína katonai megerősödése, növekvő befolyása és kényszerítő hozzáállása ugyancsak kihívásokat jelent számunkra” – közölte Jens Stoltenberg.

A szövetség nagy média figyelemmel kísért londoni vezetői találkozóját 2019. december 3–4-én tartották azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a NATO alapításának 70. és a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulójáról. A kiadott kommüniké összefoglalta és megerősítette a NATO aktuális tevékenységét és érvényben lévő határozatait. A szövegben viszont megjelentek olyan új döntések és politikai megállapítások, amelyek akár stratégiai irányváltásokat is jelenthetnek a szövetségi politikában.

Kína korábban sohasem szerepelt a NATO-tanácskozások napirendjén. Bár a tagállamok véleménye nem egységes a Kína-kérdés megítélésében, a “NATO 2030” jelentés Kínát már potenciális rendszerszintű ellenfélként jelölte meg, amelynek kooperatív vagy konfrontatív megoldása a NATO jövőjét befolyásoló fontos tényező lehet. Az űr műveleti térré nyilvánítása pedig felgyorsíthatja azt a fegyverkezési versenyt, amely a „Big3” katonai szuperhatalom (Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína) között már elkezdődött.”

A NATO útja Európából Ázsiába

Washington vezetésével 1949-ben létrehozták a NATO-t, hogy megállítsa és ellensúlyozza a Szovjetunió terjeszkedési ambícióit. A szövetségbe tömörült államok közös célja az volt, hogy Nyugat-Európa többé ne szembesüljön totalitárius fenyegetéssel. A berlini fal leomlása 1989-ben és a Szovjetunió felbomlása 1991-ben sem volt elegendő indok a NATO küldetés befejezéséhez. Az olyan történések, mint Kuvait iraki inváziója és a Jugoszláv polgárháború, a globális katonai szövetség létezésébe vetett hit megőrzését szolgálták. A 2001 szeptember 11.-i merényletek és a terrorizmus elleni meghirdetett globális harc is megerősítette ezt az igényt.  Washington ezekben az években mindig sikeresen mutatott fel egy új ellenségképet, ami életben tartotta a NATO-t.

A szövetség jövője szempontjából a fordulópontot, és az utat a globális terjeszkedés felé mégsem háborús, inkább a globális gazdasági versenyben bekövetkezett ellentétek nyitották meg, amelyek az Egyesült Államok és Kína között feszültek. A NATO alapító szerződése az „észak-atlanti térségre” korlátozza szerepét, így nem vesz fel Ázsiából származó tagokat, és nem vállal semmilyen kötelezettséget az ázsiai országok védelmére. A legújabb lépések azonban azt mutatják, hogy tagjai szükségét látják a hasonló gondolkodású ázsiai és óceániai demokráciákkal való együttműködésnek, hogy megerősítsék a fennálló nemzetközi rendszert a jövőbeli kihívásokkal szemben. Amikor Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland képviselői részt vettek a tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozásán, majd vezetői jelen voltak első NATO-csúcstalálkozójukon június végén, a politikai üzenet egyértelmű volt: gyakoribb és mélyebb lesz a koordináció a NATO és az Egyesült Államok ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei között. A NATO Ázsiára való kiterjesztésének ötlete nyilvánvaló szerepet játszik az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni stratégiájában.

Egyesült Államok arra törekedett, hogy a NATO a lehető leghamarabb teljes körűen megtelepedjen az ázsiai-csendes-óceáni térségben az intézmények és intézkedések tekintetében. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár több alkalommal hangsúlyozta, hogy a NATO-nak és ázsiai-csendes-óceáni partnereinek meg kell erősítenie a gyakorlati együttműködést különböző területeken, beleértve a tengeri biztonságot és a kibertechnológiát.

Washington a Quad nevű biztonsági csoportot vezeti Japánnal, Ausztráliával és Indiával együtt. Aláírta az AUKUS-egyezményt Ausztráliával és az Egyesült Királysággal is, amelynek értelmében Canberra atommeghajtású tengeralattjárókat kap. Új-Zéland és Ausztrália is része a Five Eyes hírszerzési szövetségnek az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal és Kanadával. Az elmúlt években évben a NATO a globális partnerségi rendszereken keresztül egyesítette az ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei erőforrásait. Washington stratégiai akarata egyre erősebb szövetségek formájában van jelen a térségben, amely egy Kína bekerítését célzó hadművelet része.

 

Kínai reakciók

Kína határozottan ellenzi a szerinte hidegháborús gondolkodással és ideológiai elfogultsággal teli új Stratégiai Koncepciót, amely rosszindulatúan támadja és gyalázza. Ezt véleményt a legmagasabb fórumon is többször jelezték.

Zhang Jun(张军), Kína ENSZ-nagykövete az ENSZ-közgyűlésén tartott beszédében elmondta, hogy “az USA erőpozícióba vetett vak hite, a katonai szövetség kibővítése és a saját biztonságra való törekvése más országok bizonytalanságának rovására elkerülhetetlenül biztonsági dilemmákhoz vezet”.

Kijelentette továbbá, hogy a „ NATO-nak át kell gondolnia saját helyzetét és felelősségét, teljesen fel kell hagynia a hidegháborús, blokk-konfrontációra épülő mentalitással, és törekednie kell egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági keret felépítésére, összhangban az oszthatatlanság elvével.”

A nagykövet sürgette a NATO-t, “hogy vonja le a tanulságot, és ne használja fel az ukrajnai válságot ürügyként a blokkok világméretű konfrontációjának vagy egy új hidegháborúnak a szítására, és ne keressen képzeletbeli ellenségeket az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ne hozzon létre mesterségesen ellentmondásokat és megosztottságot.”

Peking szerint ”elavult hidegháborús forgatókönyvet soha nem szabad megismételni az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és a világban zajló zűrzavarok és háborúk soha nem történhetnek meg az ázsiai-csendes-óceáni övezetben.”

A kínai kormányzat határozottan jelzést küldtek azon erők számára, amelyek arra ösztökélik a NATO-t, hogy “tovább terjesszék csápjait az ázsiai-csendes-óceáni térségre, vagy katonai szövetségekre támaszkodva állítsák össze a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatát.”

Donald Trump és Xi Jinping egy karikatúrán

A kínai katonai költségvetés exponenciális növekedése, ami becslések szerint 2022-ben 7,1 százalékkal nő, arról árulkodik, hogy Kína hogyan látja saját szerepét és érdekeit. Az Egyesült Államok Kína elleni kereskedelmi háborúja, amelyet Donald Trump volt amerikai elnök is felgyorsított, egyértelműen emlékeztette Pekinget arra, hogy a globális gazdasági hatalom, a világszintű hozzáférés az ásványkincsekhez, és energiahordozókhoz, kereskedelmi utakhoz, csak egyenlő katonai erővel garantálható. Ez a felismerés magyarázza Kína azon döntését, hogy 2017-ben megnyitja első tengerentúli katonai támaszpontját Dzsibutiban, Afrika szarvának stratégiai részén, valamint magyarázza Peking félkatonai lépéseit a Dél-kínai-tenger három mesterséges szigetén, továbbá a Salamon Szigetekkel kötött legújabb katonai megállapodását.

Oroszország és Kína, mint fenyegetés

A hidegháború óta eltelt években a világ egyes nagy- és középhatalmai különböző kontinenseken és régiókban többoldalú politikával igyekeztek szembeszállni az Egyesült Államok, a nyugati típusú civilizáció, és intézményei globális hegemóniájával. A kapitalista rendszer hamar felismerte, hogy politikai és gazdasági stabilitása és túlélése nehéz lenne komoly rivális és ellenségkép nélkül. Éppen ezért a világ, az eltelt három évtizedben, állandó konfliktusban élt, ami a globalizált amerikai értékekkel rendelkező egypólusú és a kulturális és politikai sokszínűséggel jellemezhető többpólusú világ között állt fenn. Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója fordulópontot jelenthet, és a jövő történései valószínűleg komoly következményekkel járnak a nemzetközi rendre nézve.

A NATO úgy véli, hogy az Oroszország és Kína közötti partnerség elmélyítése sérti a szövetség értékeit és érdekeit. A NATO szerint Kína a globális logisztikai láncok és gazdaság ellenőrzésével igyekszik aláásni a jelenlegi világrendet.

A „jelenlegi világrend” védelmének hangsúlyozásával a NATO a jelek szerint szembenállást hirdet azokkal az országokkal és szövetségekkel szemben, amelyek szerint annak fenntartása megőrzi az „egypólusú világot” lényegében az Egyesült Államok irányításával, és akik ezt a struktúrát egy igazságosabb, „többpólusú” világgá akarják átformálni, amelyben minden nemzet nagyobb beleszólást kaphat a világ ügyeibe.

 

A többpólusú világrend felé

A II. Világháború utáni évtizedek hegemón gazdasági és katonai szereplőinek a nyugati típusú civilizációt alkotó államok bizonyultak, az Amerikai Egyesült Államok vitathatatlan vezetésével. Kína többször is nemtetszését fejezi ki a kialakult nemzetközi intézményekben betöltött másodszintű szerepével kapcsolatban. Már a Bécsi Emberjogi Konferencián (1993) konfrontáció alakult ki az Egyesült Államok külügyminisztere által vezetett Nyugat, valamint az iszlám államok és Kína koalíciója között, ahol az utóbbiak határozottan visszautasították a nyugati civilizációs paradigma univerzalizmusát. Álláspontjuk szerint globalizáció nem más, mint a nyugati civilizáció, s különösen az amerikai változatának hegemóniára való törekvése. A Szovjetunió összeomlása után 1991-ben létrejött egypólusú világ, amelyet Wasington abszolút hegemóniája jellemez, minden bizonnyal lassan eltűnik.  Egyre nagyobb méreteket ölt a nem nyugati világban a konkrét ellenállás az amerikai hegemóniával szemben.

Xi Jinping (习近平) kínai elnök országa ENSZ tagságának öt évtizedes évfordulóján tartott beszédében kijelentette, hogy a nemzetközi szabályokat és rendet nem szabad egyetlen hatalomnak vagy egy tömbnek diktálnia.

Az orosz elnök is “visszafordíthatatlannak” nevezte a többpólusú világ kialakulását, és azt mondta, hogy egy ország vagy országok egy csoportjának uralma a globális színtéren “veszélyes”. Vlagyimir Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum résztvevőihez fordulva elmondta: Oroszország támogatja ezt a folyamatot, és álláspontja az, hogy ennek a demokratikus, igazságosabb világrendnek a kölcsönös tiszteleten, bizalmon és a nemzetközi jog általánosan elfogadott elvein kell alapulnia.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Wang Yi(王毅) kínai külügyminiszter 2022. március 30-i találkozója valószínűleg nemcsak az időzítése miatt volt fontos, hanem a két vezető diplomata határozott politikai diskurzust folytatva kiemelték a Moszkva és Peking közötti kapcsolatok erősödését, és félreérthetetlen céljait. Lavrov új “világrendről” beszélt, amikor kiemelte, hogy: “egy többpólusú, igazságos, demokratikus világrend felé fogunk haladni.” A maga részéről Wang Yi nagyon pontosan megismételte országa álláspontját az Oroszországgal és a Nyugattal fennálló kapcsolataival kapcsolatban, néhány olyan szóval és kifejezéssel, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök és kínai kollégája, Xi Jinping február 4-i találkozóján használtak. “A Kína-Oroszország együttműködésnek nincsenek határai… A békére való törekvésünknek nincsenek határai, a biztonság fenntartásának nincsenek határai, a hegemóniával szembeni ellenállásunknak nincsenek határai” – mondta Wang.

Ma már abszurd dolog katonai-ideológiai szövetségekben gondolkodni, mint amilyenek a hidegháború idején jöttek létre. A mai kapcsolatok szorosan összefonódnak, leginkább a kölcsönös gazdasági és kereskedelmi egymásrautaltság logikáján keresztül, és a változó stratégiai társulások lehetővé teszik a két akár ellentétes tábor országainak együttműködését. Példaként említhető a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika), ahová a NATO tag Törökország jelezte belépési szándékát, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (beleértve Kínát, Oroszországot, és a csatlakozó ősellenségeket: Indiát és Pakisztánt), vagy akár a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség, a világ valaha volt legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, amely magában foglalja az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) országait, Dél-Koreát, Japánt és Kínát

A 2022. június 23-24-én tartott BRICS- és BRICS+-csúcstalálkozók, valamint a Belt and Road Kezdeményezés, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés elmélyítését célzó megbeszélések azt mutatják, hogy még az Egyesült Államok szövetségesei, például Brazília és India sem állnak készen arra, hogy megszakítsák a kapcsolatokat Oroszországgal, és belépjen az USA-Oroszország harcba. Ezek a fejlemények azt bizonyíthatják, hogy a többpólusú világrend megjelenése lehet az egyik legvalószínűbb jövőbeli forgatókönyv. Nem Kína az egyetlen jelentős szereplő, amely nem fogad el Oroszország elleni szankciókat. Ugyanígy tett India, valamint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika államainak túlnyomó többsége. A BRICS-csúcson a tagállamok megfogadták, hogy az egyenlőségen és az igazságosságon alapuló fenntartható fejlődés útját választják, miközben szerintük a NATO-tagállamok továbbra is konfrontációkat és konfliktusokat szítanak, hogy továbbra is uralják a világot.

Kína és Oroszország együttműködése.

Kína és Oroszország az elmúlt évtizedben kiterjesztette a kereskedelmi és védelmi kapcsolatait. Formális nem szövetségesek, megkérdőjelezhető a kapcsolat erőssége, de következetesen osztoznak abban a vágyban, hogy megfékezzék az Egyesült Államok hatalmát és megkérdőjelezzék hegemóniáját. Újonnan szerveződő eurázsiai erőtér megteremtésének egyik fő kérdésköre, hogy miként lesz képes Kína az energiahordozók és ipari alapanyagok tekintetében új szövetségeseket találni. Ezen belül is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan alakul a közeljövőben az orosz-kínai viszony. “Ennek legnagyobb szabású eseménye Vlagyimir Putyin 2014. évi májusi kínai látogatása volt, amelynek keretében több mint egy évtizedes tárgyalás után aláírták az orosz Gazprom és a kínai CNPC (China National Petroleum Corporation) között az „évszázad üzletének” nevezett gázmegállapodást. Ennek értelmében a Gazprom vállalta, hogy 30 éven keresztül évi 38 milliárd köbméter gázt szállít Kínába. Az orosz-kínai viszony erősödésére utal az is, hogy az orosz és a kínai jegybank bejelentette, hogy közös megállapodás tervezetet dolgozott ki, hogy az egymás közötti devizacsere-ügyleteket saját devizában fogják lebonyolítani, s így kiiktatják az amerikai dollárt.”[1]

A hatalmas és növekvő piacokon résztvevő felek közvetlen gazdasági érdekeiken kívül hasonló kihívásokkal is szembe kell nézniük. Mindkét ország például nagyobb mértékben kíván hozzáférni a kereskedelmi vízi utakhoz, de a nyugati katonai lépései hatására a világ néhány legfontosabb kereskedelmi útvonala mentén visszaszorultak. Így nem meglepő, hogy Oroszország egyik legfontosabb stratégiai prioritása az Ukrajnával szembeni agresszió során a Fekete-tengerhez való hozzáférésének javítása, ahol a világkereskedelem jelentős százaléka folyik, különösen a búza és más alapvető élelmiszer-ellátás terén. Oroszországhoz hasonlóan Kína is azon fáradozik, hogy elkerülje az Egyesült Államok katonai hegemóniáját, különösen az indo-csendes-óceáni térségben.

Ahogy a nyugat próbálja teljesen elzárni Oroszországot pénzügyi piacaitól és technológiai innovációitól, és jelentősen csökkenti az orosz olaj- és gázimportot, Oroszország egyre inkább Kínára, Indiára támaszkodik gazdasági túlélés érdekében. Az orosz-kínai partnerség tovább erősödik. A következő években Kína és Oroszország összehangolhatja kölcsönös érdekek mentén a Belt and Road kezdeményezést és az Eurázsiai Gazdasági Uniót.  Talán egy évtizeden belül egy új, erős gazdasági-kereskedelmi pólus jön létre, amely Kínából, Oroszországból, néhány közép-ázsiai, dél-kaukázusi, közel-keleti és délkelet-ázsiai államból áll.

Kína retorikája az ukrajnai konfliktus mentén határozottan Oroszországnak kedvez, tényleges politikája inkább a be nem avatkozáshoz hasonlít. Ha Kína nyíltan támogatta volna Oroszországot, mint ahogyan a NATO, az EU, vagy az Egyesült Államok Ukrajnát, az a nemzetközi politika fordulópontja lett volna. A világ ismét széteshetett volna két rivális blokkra, Ukrajna pedig a 21. századi kétpólusú konfrontáció első csatatere lenne.

 

Befejezés

“A NATO terjeszkedése és az ukrajnai válságra adott reakciói hatalmas társadalmi-gazdasági és politikai problémákat, sőt megrázkódtatásokat fog okozni, ahogy telik az idő”- mondta Jan Oberg, a Transznacionális Béke- és Jövőkutatási Alapítvány igazgatója egy interjúban.

A nem olyan régen Macron francia elnök által még “agyhalottnak” nevezett, más vezető európai politikusok szerint “elavult” -nak tekinthető NATO úgy tűnik képes volt villámgyorsan modernizálni önmagát,  és megtalálta a túlélési célját a világméretű terjeszkedésben, a nyugati típusú civilizáció által kiépített globális intézményrendszer fenntartásában, az egypólusú világrend védelmében, karjait kiterjesztve szorosan együttműködve az Egyesült Államok Kína és Oroszország ellenes stratégiájával.

A NATO hidegháború utáni keleti bővítése nem teszi feltétlenül biztonságosabbá Európát. Az eddig semleges országok csatlakozásával, valamint a posztszovjet Ukrajna és Grúzia csatlakozási szándékának bejelentésével megszűnik az eddig létező semleges korridor a Nato és Oroszország között.

Az ukrajnai agresszió megalapozta a NATO további megszilárdítását, amely Kína szerint az Egyesült Államok geopolitikai céljait segíti. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának három állandó tagja, mint NATO szövetséges, mindent megtesz az ukrajnai konfliktus táplálásáért, fegyverrel történő ellátásáért, ezért Moszkva és Peking is a NATO-t nem védelmi szövetségnek, hanem az amerikai terjeszkedés eszközének tekinti. Az USA és a nyugati típusú civilizáció ragaszkodása az egypólusú világrend fenntartására egy új hidegháborús fegyverkezési versenyt vizionál. A belátható jövőben a Nyugatnak nem lesz más eszköze Oroszország elrettentésére Európában, valamint Kína ellensúlyozására az csendes-óceáni térségben, mint a költséges katonai jelenlét.

A Szovjetunió ellenében folytatott első hidegháborúnak, valamint Oroszország ukrajnai agressziójának fontos és világos tanulságai rajzolódnak ki:

• az USA és a NATO szövetségesek mindig is megpróbálták, és jelen esetben is próbálják elkerülni a közvetlen katonai konfrontációt egy nukleáris nagyhatalommal.
• az Oroszország elleni szankciós-gazdasági háború jelentős problémákat okoz a nyugati gazdaságoknak, beleértve a növekvő inflációs nyomást, ellátási láncok összeomlását, csökkenő növekedési rátákat. Bármilyen hasonló akció Kínával szemben minden bizonnyal sokkal súlyosabb következményekkel járna a világgazdaság tekintetében.

A globalizáció a „posztatlanti globalizáció” szakaszába lépett, ami megkérdőjelezi a világgazdaság korábbi atlanti centrikusságát, az észak-atlanti régió és a nyugati kultúrvilág egyetemes szabályrendszerét, növekvő teret adva a nem nyugati típusú civilizáció hatalmai számára. A nyugati országok dominanciája csökkenésével párhuzamosan emelkedik fel a nagyhatalmak közül Kína. [2]

Kína több fórumon világított rá arra, hogy a Nyugat milyen mértékben kényszerítette rá az általa vélelmezett univerzális értékeit a globális rendszerre az 1945 utáni időszakban, ami kedvező volt az Egyesült Államok hegemóniájának gyakorlásához. Az Egyesült Államok ugyanakkor úgy értelmezi Kína elkötelezettségét egy többpólusú, eltérő értékeken alapuló és eltérő normák által vezérelt világrend kialakítására, amely kedvezőbb a nem nyugati országok számára. Úgy tűnik, hogy a globális rend jövőjének e két perspektívája közötti érdekeltérés egy új hidegháború légkörét teremti meg.

A globális kormányzás „multipolaritáson” és „multilateralitáson” alapuló nézete kapcsán mégis felmerül az a kérdés, hogy milyen mértékben törekszik Kína a globális vezető szerepre gazdasági, katonai hatalomként? Meddig elégszik meg a regionális vezető szereppel? Mennyire akarja megváltoztatni a nyugati típusú civilizáció által felállított és működtetett nemzetközi szabályrendszert, és ennek érdekében meddig hajlandó elmenni a globális biztonság veszélyeztetése árán is?

Világ vezető politikusainak és globális intézményrendszereinek legfontosabb jövőbeni feladata, hogy hogy békésen „menedzseljék le” Kína elkerülhetetlen felemelkedését.

Bár még bizonyosan korai beszélni a jelenleg zajló konfliktus jövőjéről, de már nem kétséges, hogy a globális ügyek új korszakát éljük, amely alapvetően különbözik a Szovjetunió felbomlását követő évtizedektől. Azt is tudjuk, hogy Kína és Oroszország is fontos szereplők lesznek ennek a jövőnek a kialakításában, ami valóban elmozdíthatja a világot az USA-nyugati hegemóniától egy többpólusú világrend felé. Figyelembe véve mind Oroszország, mind Kína összetett érdekeit, valamint azt a tényt, hogy a két ország kölcsönös ellenséggel áll szemben, valószínű, hogy az ukrajnai háború csupán előjátéka egy elhúzódó konfliktusnak, amely egyelőre gazdasági, politikai és diplomáciai nyomásgyakorláson keresztül nyilvánul meg, de eszköze lehet nyílt hadviselés is.

[1] Bernek Ágnes, (2014): 21. századi geopolitikai stratégiák – Az ortodox geopolitika

újjászületése és az egyre fokozódó biztonsági kockázatok, Nemzetbiztonsági Szemle, MMXIV, II. Évfolyam III. Szám, p.38-39

[2] Eszterhai Viktor: Új kereskedelmi és gazdasági rendszerek. In: Virág Barnabás (szerk.): A jövő fenntartható közgazdaságtana. 2019 Magyar Nemzeti Bank, Budapest. P.430

 

Szilágyi Zoárd írása.

Hasonló témájú cikkeink ide és ide kattintva érhetők el.

A cikkben Marjan Blan és Jack Hunter képeit használtuk. 

A A NATO globális terjeszkedésének biztonságpolitikai kérdései bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A hárompárti összkoalíció, az Ampelsystem Németországban nagy válaszút elé érkezett: vajon képesek lesznek mind az Unió által szorgalmazott doktrínákat figyelembe venni és betartatni mint belső szabályrendszert vagy az erőteljesség mögött a saját kudarca felé robog?

Nehéz az út és nemzetközileg sem egyirányú, amely az egyik fél szerint jelenti a tényleges háború fogalmát, míg a másik oldalon egyfajta honvédő háborúként definiált rész-egész egységet nemcsak szétzilálja, hanem újfajta világpolitikai történéseket is hordoz immáron magában. Önmagában a dezinformáció a legerősebb biztonságpolitikai fegyver, az, amelyen belül a két különböző struktúra elkülönül és jelentésében erőteljesebb képet fest. Az Ampelsystem, másnéven Ampelkoalition vagy közlekedésilámpa-koalíció a 2021-ben megválasztott német Szociáldemokrata Párt, a régebbi stílusú Szabaddemokrata Párt és az újonnan belépő egyre markánsabb Zöldek egyszerre kormányzása. Egyedi megoldás volt a Merkel-éra után, tele kérdőjelekkel egyaránt a magukat németnek valló lakosság részéről, egyaránt a külföld részéről is, ahol nagy figyelem hárult rájuk. A többpárti kormányzás hibrid formája valósult meg Németországban, egyelőre nagyobb belpolitikai harcok nélkül.

Megbízhatóságát az utókor fogja láttatni, mint minden korábbi párt esetében is történt, de szerencsés helyzet, hogy nem egységileg bomlik le – ahogy Ausztriában láttuk–, hanem egységenként eltérő véleményt képvisel. A belső törvényhozás mint tagállami jog és az uniós jog sui generis attribútumából adódóan a non-definitív jelentéstartalmon túl belső tagállami feszültség is a béke-nem-tűrés szimbólumává vált, csakúgy mint a hárompárti koalíció egymáshoz való viszonya. Ez az egység kiegészül az alkotmányjogból is megismert kevésbé erős államfő fogalmával, az időközben újraválasztott Frank-Walter Steinmeier  kezében nem sok hatalom összpontosul, de reprezentatív funkciója adott tárgykörben (is) megkérdőjelezhetetlen. Mind személyében, mind retorikájában a belső békét hivatott (tehát itt: hivatalból) megtestesíteni, holott a kérdések súlya bár nem tőle egyszemélyben függ, de jelentős beleszólása van továbbra is a törvénykezésbe. Nagyon érdekes szempont továbbá az is, hogy a nemrég lezajlott választáson a szomszédos Ausztriában ismét Alexander van der Bellen  kapta meg a szövetségi elnöki tisztséget és ez egy igen erős érv arra nézve, hogy a német valamikori egység valahogyan belsőleg próbál meg kilábalni a válságból.

A hárompárti koalíció megválasztása előtt a véghajrában egyik fél sem beszélt konkrét szükségállapotbeli kérdésekről, a programokon belül főleg a pártok különbözőségét igyekeztek ellensúlyozni és lehetőség szerint közelíteni egymáshoz,  azonban a kialakult háborús helyzetre valamilyen ok miatt egyáltalán nem voltak felkészülve, holott a történelem amennyiben ismétli önmagát, úgy nem sok újat hoz magával – a legnagyobb hiba kétségtelenül az, ha egy összpárti koalíciónak nincsenek meg a sikerhez vezető belső útjai és itt ez a kérdés sokkal összetettebb egy olyan ország esetén, ami nemcsak példa, hanem gazdasági életszereplő és a törvényhozás tekintetében „állam az államban”. A német gazdaság a háborús kérdések árnyékában rendre nehezebben viseli a kialakult új, nekik nem mindig tetsző kötelezettségvállalásokat,  de a rendszer működőképesebb még mindig mint az Unió bármely más országában köszönhetően annak, hogy a jóléti állam fogalma ezt a képet adatja vissza – képernyőn keresztül. A valóságban természetesen a cenzúrázott média által előadott és megszerkesztett képsorok mögöttes jelentéstöbbletét is magában hordozó apróbb figyelemfelhívások és a közösségi média megkerülhetetlen mivolta azt mutatják, hogy a belső befolyásolás televízió-csatornánként, adott pártszimpatizásként meglehetősen heterogén.

Szavazólevél

A Zöldek egy évvel ezelőtti németországi hatalomra jutásával soha nem látott mértékű spórolási hullám indult el, ami öngerjesztő mivolta miatt először visszásnak tűnt, később más országok is átvették, mondhatni párhuzamosan ezt a „technikát”, hogy jogilag is és társadalmilag is túléljenek. Nemcsak a kialakult háborús helyzetet igyekeznek túlélni, hanem a gazdasági visszaesés és az esetleges vágtató inflációra való felkészülés is hozzátartozik ehhez, nem beszélve az ebből adódó belpolitikai feszültségekről (vagyonmenekítés, fokozódó terrorfenyegetettség), melyek békeidőben is javarészt elkerülhetetlenek. A zöld propaganda bizonyos értelemben megreformálta az európai közös gondolkodást, mert a fenntartható fejlődést egyre inkább szorgalmazó törekvésekből egyre több és több van, kérdés természetesen továbbra is az, hogy ezek a célok vajon 2030-ra teljesíthetőek-e? Utópisztikus lenne az a gondolkodás, miszerint az egyik háborúban harcoló fél sarcát rövid időn belül arányosan belpolitikai kudarcok nélkül lehessen támogatni, Európának és vele együtt a legerősebb húzó-országoknak is évek kellenek majd, hogy ezt a kiesett keretösszeget megfelelő módon tudja újra visszaforgatni önnön költségvetésükbe; ilyen módon nehéz a 2030-ra kitűzött reformtörekvésekről beszélni, amikor is a fejlődés egyáltalán nem fenntartható a jelenlegi instabil helyzetben.

A hatalmi törekvések és az euróövezeti közös valuta fokozatos elértéktelenedése azt vonják maguk után, hogy a háborúellenes tüntetések előbb-utóbb mindegyik uniós országot pillérszerkezetre lebontva belsőleg kezdik ki. A nemzetek feletti európai gondolat, amely vezérfonala volt a közös európai egység gondolatának, mostanra halványul, még ha ez a torzító hatás látens összefogásonként újabb és újabb szövetségeseket szül. A német-francia tengely nemcsak motorikusan, hanem ideológiailag is meghatározta az Európai Uniót, mostanra sajnos ez a szomszédságpolitika sem annyira erős mint egykoron volt és ennek az az oka, hogy az Unión belül eltérő álláspontok megvitatására nincs olyan fórum jelenleg a szupranacionális szervezeten belül, ahol a nemzetek egymás előtt és egymás védelmében vélelmeznék a közösen kidolgozott javaslatokat ilyen veszélyhelyzeti közös kormányzásra, tagállami szinten természetesen működhet, azonban össztársadalmi szinten megkérdőjelezhető ennek jelenléte.

„… az Európai Unió nem csupán a közös piacot jelenti, sokkal több ennél: az értékek és értékrend közösséget is jelenti, ugyanakkor közösen kell fellépni a potenciális fenyegetések ellen is, legyen szó akár az ebolajárványról, az ukrán válságról, Oroszország agressziójáról vagy a terrorizmusról. Az EU egyik legaktuálisabb kihívásának azonban a kohézióteremtést tartotta, mivel az összetartás elengedhetetlen ahhoz, hogy együtt, összehangoltan tudjunk cselekedni. Megjegyezte továbbá azt is, hogy hazája külpolitikája mindig is „európai” volt, ugyanakkor azt is gyakran tapasztalja, hogy rendkívül – néha túlságosan is – magasak az elvárások Németországgal kapcsolatban. Hozzátette, hogy részben az ukrajnai helyzet hatására 2014-ben új külpolitikai irányvonalat fogadtak el: szakítottak a régi szokásokkal és az eddigi „Ostpolitik” irányvonal változni látszik.” – Lieselore Cyrus, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete 2015. ápr. 15-i beszéde után a problémák nem eltűntek, inkább kibővültek, ennek azonban nem az elhibázott politika az oka, hanem az össz-tagállami nem megfelelő fellépés volt, aminek következtében az agresszorokkal szembeni fennálló szankciós törekvések veszítettek értékükből, avagy fel sem tűntek a korábbi szokásjogi normák elfogadásai miatt és ez a nemzetközi jog sajátos felfogásának is betudható.

A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a kezdetben mindhárom párt által támogatott integratív beilleszkedési törekvések mennyire lesznek hosszú életűek nemcsak az országukat elhagyó oroszok, hanem a volt szovjet tagköztársaságokból érkezőknek – elképzelhetőek-e Németországban népességszankciós csomagok és újabb határzárak, ahogy a koronavírus megfékezése érdekében tették? Amennyiben a cél szentesít, akkor az eszköz megválasztása a korlátlan lehetőségek háza. Mennyire hat ez belsőleg és kifelé; identitáskeresésében mennyire támogató mint ahogy azt korábban ígérték, mennyire elképzelhető végtére is (a legrosszabb forgatókönyveket idézve) az NC mint a német egyetemekre bejutás esetében (a.m. numerus clausus)? Ezeket a kérdéseket a politikai és a területi rend hivatott majdan megválaszolni.

Végezetül a szakadárok sajátos helyzete egy újabb jogalanyiságot teremt, mely normál esetben kevésbé lenne markáns, itt viszont egyre inkább felülvizsgálandó az a tény, hogy aki az egyik országban parancsot teljesít vajon a másik országban mint nemzeti hős vonulhat be a köztudatba? Az utóbbi évtizedek megmutatták, hogy jelen cikk egyik esete sem de facto egyedi eset, de ezt minden esetben a nemzetközi jog bírósági esetjoga dönti, döntheti el és az állampolgároknak akárhány félről legyen is szó – önnön meggyőződése a mérleg bármely részét tekintve releváns képet ad a belpolitikai anomáliákról.

Ábrányi Endre írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Norbert Braun és Glenn Cartens képeit használtuk.

A Az Ampelsystem kihívásai a háború árnyékában bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2010 végén, 2011 elején kezdődött és a „jázminos forradalomban” kicsúcsosodott tunéziai megmozdulások az egész arab világ szempontjából kiemelkedő eseménysorozatnak számítanak. A kiterjesztett értelemben vett Közel-Kelet térségében (MENA) jelentős politikai és társadalmi változások bekövetkeztét katalizálták. Az észak-afrikai régióban hosszú ideje autoriter kormányzást folytató tunéziai és líbiai vezetők hatalomból történő eltávolításával azonban az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai érdekeivel ellentétes folyamat erősödött fel az Afrikából Európa felé tartó tömeges illegális migráció formájában. A jelen elemzés a migráció szempontjából ma már fontos kibocsátó és tranzitországnak számító Tunéziából induló és az Európai Unió déli tagállamai felé tartó 2011 és 2022 közötti migrációs folyamatokat elemzi, valamint az ezeket erősítő gazdasági és társadalmi tényezőket vizsgálja meg, végül pedig áttekinti a Tunéziából kiinduló migrációs folyamatoknak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásait.

A kezdetek: legális és államilag támogatott migráció Tunéziából Európába

Az arab világ nyugati részén (Maghreb) elhelyezkedő Tunézia 75 évig állt francia gyarmati uralom alatt. Az 1881 és 1965 közötti időszakban jelentős számú népesség vándorolt el gazdasági okok miatt Tunéziából Európába. Miután az ország 1956-ban a később autoriter módon kormányzó Habib Bourguiba vezetésével visszanyerte függetlenségét, Tunézia számos nyugat-európai országgal kötött olyan kétoldalú megállapodást, melyek keretében a tunéziai állampolgárok vízummentesen utazhattak Európába és ott szabadon vállalhattak munkát. Az elsősorban partmenti övezetekből származó és európai viszonylatban olcsó munkaerőnek számító tunéziaiakat nagy számban alkalmazták a francia, német, holland és később az olasz gazdaság különböző szektoraiban, enyhítve a kialakult munkaerőhiányt. A schengeni egyezmény elfogadását követően azonban az egyezmény részes államai az 1990-es években jelentős mértékben szigorították a külső határellenőrzést, amelynek részeként megszűnt a volt francia gyarmatok állampolgárainak vízummentessége is. Ezzel az Európába irányuló migráció legális útjait az újonnan életbe léptetett vízumfeltételek egyre inkább korlátozták. Miután a tunéziai állam a saját nemzetgazdasági érdekeit figyelembe véve kifejezetten támogatta a saját állampolgárai európai munkavállalását, számára az európai államok lépése kedvezőtlen volt. Ezzel ugyanis apadni kezdett az Európában munkát vállaló tunéziaiak által hazautalt deviza mennyisége, valamint nőni kezdett a hazai, elsősorban a fiatalokat érintő munkanélküliség is, miután a tunéziai gazdaság nem tudta felszívni a népességrobbanás miatt drasztikusan megnőtt munkaerő jelentős részét. Az európai országok vízumrendszerének szigorítása hasonlóan érintette a térség más államait is. [1]

 

Az Európába irányuló irreguláris migráció kezdete: az első útvonalak kialakulása

A legális migráció feltételeinek szigorítása ellenére a helyieket továbbra is nagy számban vonzották a kedvezőbb európai gazdasági lehetőségek. A korábban a sokszor a gazdaságilag elmaradottabb régiókban elsősorban árucsempészettel foglalkozó és bizonyos feltételek – többek között a kábítószer- és fegyvercsempészet, illetve a felkelők csoportjaival és a határokon átívelő terroristahálózatokkal történő együttműködés beszüntetése – teljesülése mellett az állam informális toleranciáját is maguk mögött tudó hálózatok [2] tevékenységi körüket diverzifikálva, számos Észak-Afrikából Európába irányuló illegális migrációs útvonalat alakítottak ki. Az útvonalak Marokkó és Spanyolország, Tunézia és Olaszország, valamint Líbia és Olaszország között jöttek létre. Ezeken az útvonalakon egyre nagyobb számban szubszaharai országok állampolgárai is átkeltek, és a 2000-es évek elején az európai határőrök már több szubszaharait fogtak el, mint észak-afrikait. Az utóbbi fejlemény a térséget az ezredfordulóra a migráció szempontjából fontos tranzitterületté tette. [3] Az a tény, hogy illegális migránsok nagy számban érkezhettek Észak-Afrikába, feltételezi, hogy a térség államainak határai könnyen átjárhatók voltak. Ezt a körülményt tovább erősítette a Maghrebben működő kiterjedt csempészhálózatok megléte, amelyek ugyan közvetlenül nem veszélyeztették az érintett államok stabilitását, azonban a létezésük jelezte a határbiztonsági architektúrában meglévő jelentős hiányosságokat. [4]

Az 1990-es éveket megelőzően a cigaretta, kábítószer, fegyverek és lőszerek csempészetére szakosodott és az olasz maffiával is szoros kapcsolatot ápoló hálózatok a Tunézia északi részén található, franciául Cap Bonnak nevezett félsziget és Szicília, valamint a középső és déli kormányzóságok és a Pelagie-szigetek (Lampedusa, Lampione, Linosa) között létesítettek illegális migrációs útvonalakat. Miután a tunéziai állam szemet hunyt a területén működő embercsempészettel is foglalkozó hálózatok működése felett, a csempészhálózatok által foglalkoztatott helyi halászok és tengerészek jelentős számban szállítottak migránsokat az előbb említett olasz szigetekre, akiknek túlnyomó többsége tunéziai állampolgár volt. [5]

 

Együttműködés Olaszország és Tunézia között

Olaszország és Tunézia között mindig is intenzív politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok álltak fenn. Silvio Berlusconi második miniszterelnöki ciklusa (2001–2005) idején az Olaszország és Tunézia közötti együttműködés az egyre nagyobb migrációs terhelés miatt még szorosabbá vált. A két állam számos kétoldalú szerződést írt alá, amelyek magukba foglaltak egyebek mellett egy, az Olaszországban illegálisan tartózkodó tunéziai állampolgárokra vonatkozó visszafogadási megállapodást, valamint a két állam által közösen folytatott tengeri járőrözést is. A Tunéziát 1987 óta elnökként irányító Zine el Abidine Ben Ali továbbá törvényi úton büntethetővé tette az embercsempészetet 2004-ben, és ezzel párhuzamosan a tunéziai hatóságok határozottabban kezdtek fellépi az ország területén működő embercsempész-hálózatokkal szemben is. Ugyanebben az évben hozták létre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (Frontex). A migrációval kapcsolatos szigorúbb fellépés hamarosan eredményt hozott. A Tunéziából Olaszországba irányuló illegális migráció visszaszorult, azonban a tunéziai állam érdemben nem kezelte az illegális migrációt kiváltó, alapvetően gazdasági és társadalmi okokat, így az Európa irányába tartó illegális migráció nem szűnt meg. [6]

 

A tunéziai embercsempészek átteszik tevékenységük központját Líbiába

A tunéziai hatóságok keményebb fellépésének hatására a Tunéziában működő embercsempészek tevékenységük jelentős részét Líbiába helyezték át. A két ország között már az 1970-es évektől számos olyan embercsempész-hálózat működött, amely a tunéziai munkavállalókat – kihasználva a határokon átnyúló törzsi kapcsolatokat – abban segítette, hogy az ekkoriban beinduló líbiai olajkitermeléshez kapcsolódó iparágakban helyezkedjenek el. Legális és nem legális úton megközelítőleg 85.000 tunéziai jutott el Líbiába az 1980-as években, hogy az ottani olajszektorban találjon munkát. [7] Ezek az embercsempész-hálózatok 2004-et követően az Európába illegális módon eljutni kívánók Tunéziából Líbiába, majd onnan Európába történő mozgását segítették, miután úgy ítélték, hogy a líbiai partoktól kiinduló utazás a helyi hatóságok figyelmét kevésbé kelti fel. A tunéziai illegális migránsokhoz hasonlóan Marokkóból is egyre nagyobb számban érték el Európát Líbiából indulva. A gyenge líbiai határbiztonság végső soron lehetővé tette, hogy 2006-ra Líbia az Európába tartó észak-afrikai illegális migránsok egyik legfőbb kilépési pontjává vált. [8]

Együttműködés Olaszország és Líbia között

A Berlusconi-kormány Líbia vonatkozásában is törekedett arra, hogy a Tunéziával folytatott együttműködéshez hasonlót alakítson ki. Ezt elősegítették a két állam között meglevő szoros történelmi és gazdasági kapcsolatok. Számos esetben kényszerítették Líbiát a menekültügy legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az 1951-es menekültügyi egyezmény szerinti eljárásra, holott azt a líbiai állam sosem írta alá, így azt nem is tekintette magára nézve kötelező érvényűnek. Annak érdekében, hogy a Líbiából Európa felé irányuló illegális migrációt vissza tudják szorítani, az olasz és a máltai parti őrség a líbiai parti őrséggel közösen végezte Líbia tengeri határainak, illetve a nemzetközi vizek bizonyos részének ellenőrzését. A 2008-ban megválasztott negyedik Berlusconi-kormány (2008–2011) még nagyobb hangsúlyt fektetett Olaszország külső határainak ellenőrzésére és védelmére. Ennek köszönhetően a Líbiából Európa felé irányuló illegális migráció 2009 és 2011 között szinte teljesen megszűnt. [9]

Mindez azt támasztja alá, hogy Tunézia és Líbia 2011 előtti elnökei – megfelelő politikai és diplomáciai nyomást követően – készek voltak együttműködni az európai államokkal az Európai Unió külső határai védelmének és az EU-ba irányuló illegális migráció megfékezése érdekében. Az észak-afrikai országoktól délre eső államokból kiinduló és észak felé irányuló migráció fékezéséért – és természetesen a térségbeli francia és olasz gazdasági érdekek érvényesüléséért – cserébe az európai politikai kész volt szemet hunyni a térséget irányító politikai vezetők autoriter és sok esetben emberi jogokat súlyosan sértő irányítási módszerei felett, illetve lehetővé tették, hogy megszűnjenek a Líbiára kivetett nemzetközi szankciók, és ezzel Moammer Khadafi a 2000-es évek elejére kiemelje országát a már hosszú ideje fennálló fojtogató politikai, gazdasági és diplomáciai elszigeteltségből. [10]

 

Tunézia a 2011-es „jázminos forradalom” előestéjén

Az Észak-Afrikából Európa felé irányuló illegális migrációs folyamatokat tekintve a 2011-es év mérföldkőnek számít, mert a 2010 végén, 2011 elején Tunéziában kirobbant „arab tavasz/iszlamista tél” eseménysorozat alapozta meg a térségbeli migrációs helyzetet. Emiatt érdemes röviden áttekinteni, hogy melyek voltak a tunéziai „arab tavaszként” elhíresült „jázminos forradalom” legfontosabb közvetett kiváltó okai, amelyek többsége máig megoldatlan problémaforrás a tunéziai állam számára: demográfiai robbanás, a gazdaság szerkezetváltozására visszavezethető megoldatlan problémák, az állam munkahelyteremtő képességének gyenge volta, következésképpen magas munkanélküliségi ráta, illetve a belbiztonsági szervekre kiemelten támaszkodó autoriter állammodell.

• Demográfiai robbanás: Az arab világban a népesség ugrásszerű növekedése a 20. század közepén kezdődött. A tunéziai népességnövekedés jellegét tekintve követi a többi arab országban tapasztalható népességnövekedési folyamatokat, azonban attól mértékét tekintve elmarad. A tunéziai népesség tehát folyamatosan nő, azonban a többi arab országhoz hasonlóan egyre lassuló növekedésről beszélhetünk. Ez a trend az európai népesedési pályát időbeli lemaradással követi. 1960 és 2011 között a népességszám több mint 5-szeresére (4.200.000 főről 10.700.000 főre) nőtt, azonban a népesség eltérő ütemben növekedett. Az 1980-as évek elejéig – egy rövidebb időszakot leszámítva – a népességszám megszakítás nélkül emelkedett. A csúcspontot 1983 jelentette, amikor a népességnövekedés az 1961-ben mért 1.4% kétszerese, 2.8% volt. Az 1983-at követő két évtizedben ezzel szemben a népességnövekedés üteme jelentős mértékben lelassult. A 2003-ban mért 0.7%-os mélypontot követően a tunéziai népesség növekedésének mértéke 2011-ig sosem haladta meg az 1.1%-ot. A termékenységi adatokat nézve hasonló, az európai mintát követő tendencia rajzolódik ki: míg 1960-ban egy nő átlagosan közel 7 gyermeknek adott életet, addig ez a mutató 2011-re 2.2-re esett vissza. A tunéziai társadalom korfája szintén egyre közelebb kerül az európai adatokhoz: míg a 0–14 éves korosztály 1960-ban a társadalom 43%-át tette ki, addigra 2011-re már csak a 23%-át (az Európai Unió államaiban ez az arány átlagosan 15%, míg az arab világban 34%). A többi arab országhoz hasonlóan Tunézia a gyors népességnövekedés okozta széleskörű munkanélküliségből fakadó problémákra csupán tüneti megoldást adott azzal, hogy a felsőoktatást minél szélesebb rétegek számára tette elérhetővé. [11] A tunéziai hadsereg – szemben a többi arab állam haderejével – politikai okokból nem volt alkalmas a felesleges munkaerő felszívásása.

 

• Gazdasági szerkezetváltozás, munkanélküliség: A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által az 1980-as évektől a térségre kényszerített, a gazdaság liberalizációjára és a külkereskedelmi nyitás megteremtésére hivatott Strukturális Kiigazítási Programokért (SAP-ok) cserébe a kölcsönben részesült államoknak nagy árat (robbanásszerűen emelkedő élelmiszerárak, magas munkanélküliség) kellett fizetniük. [12] A sokak által modellországként tekintett Tunéziában az 1990-es évek végére a nemzetgazdaság teljesítménye – az évente 3 és 6% közötti GDP-arányos növekedés ellenére – elégtelennek bizonyult. A létrehozott munkahelyek többsége ugyanis alacsony fizetésért alacsony képzettséget igénylő munkát kínált, amely nem követelte meg a magas hozzáadott értéket teremtő munkatevékenységet, így érdemben nem növelte a tunéziai gazdaság hozzáadottérték-termelési képességét. A vonzó elhelyezkedési lehetőségek hiánya hosszú időn át tartó magas, 13–16%-os munkanélküliséghez vezetett, ami elsősorban a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat érintette súlyosan. Az utóbbiak aránya a tunéziai társadalomban jelentősen megnőtt a 2000-es évekre, a körükben tapasztalható munkanélküliség 2010-re a 30%-ot is elérte. [13]

 

• A mukhábarát-típusú állammodell: A függetlenségét 1956-ban nem katonai, hanem politikai úton kivívó Tunéziában – ellentétben más arab országokkal – az állam erejét nem a hadsereg, hanem a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek (mukhábarát) képezték. A hadsereg marginalizálása arra a félelemre vezethető vissza, miszerint az állam vezetői mindig is attól tartottak, hogy a hadsereg meg fogja dönteni a hatalmukat. A „Legfőbb Harcosnak” (le Combattant suprême) is nevezett Bourguiba ezért – látva a közel-keleti katonai puccsok növekvő számát – professzionális, kis létszámú – megközelítőleg 36.000 fős – haderőt hozott létre, amelyet nem ruházott fel politikai hatalommal. A depolitizált hadsereg teljesen egyedülálló fejleménynek számított az arab világban, hiszen az 1950-es és az 1960-as években az arab államokban a nemzeti haderők igyekeztek politikai szereplővé válni, hogy ezáltal ők határozhassák meg a társadalmi fejlődés irányát. [14] A tunéziai függetlenség kivívását követően nem sokkal alakult meg a Nemzeti Gárdából, az Elnöki Gárdából és a Nemzetbiztonsági Rendőrségből álló rendvédelmi architektúra, amely elsősorban az ország vezetőjének hatalmát és a rezsimbiztonságot volt hivatott garantálni. Tunézia politikai vezetői a rendvédelmi szektor intézményeit használták fel a gazdasági nehézségek szülte, tüntetésekben kicsúcsosodó társadalmi elégedetlenség leverésére. [15] A Bourguiba hatalmát békés úton megpuccsoló Ben Ali azonban az 1990-es évekre – egy ellene kitervelt, ám sikertelen katonai puccskísérletet követően – rendőrállamot (commissariat) épített ki: jelentősen felduzzasztotta a rendvédelmi szektor személyi állományát, költségvetésüket pedig megemelte. [16] Ennek következtében a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek létszáma Ben Ali idején mintegy 150.000 főt tett ki. [17] Az elnök elhatározásában okként legalább ugyanilyen hangsúlyosan jelent meg a Közel-Keleten, különösképpen a szomszédos Algériában megerősödött iszlamista mozgalmak jelentette biztonsági kockázat. A Nahda (Harakat al-Nahda/Mouvement Ennahda) nevű tunéziai iszlamista politikai párt – amely az 1990-es években részt vett az elnök elleni puccskísérlet megtervezésében – ugyanis reális fenyegetést jelentett meg Ben Ali számára, attól tartva, hogy a politikai iszlám Tunéziában is erőre kap. Az – egyébként valóban létező – iszlamista fenyegetésre hivatkozva politikai ellenfeleit börtönbüntetésre ítélték vagy száműzték az országból. [18] A rendőrállam megkülönböztetett figyelmet szánt a média ellenőrzésének is, miután az elnök családjában elhatalmasodó és köztudottá váló korrupció, valamint az elmaradó politikai változások fokozódó társadalmi elégedetlenséghez vezettek. [19] Ennek következtében a tunéziai sajtótermékek állami propagandát közöltek és az elnök személyi kultuszát építették („benalizmus”). Az utóbbi fejlemény már Bourguiba idején is megfigyelhető volt. [20]

A „jázminos forradalom” hatása a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációra

A mindössze 28 napig tartó és közel 350 halálos áldozatot követelő „jázminos forradalom” a líbiai, szír és jemeni folyamatoktól eltérően nem torkollott polgárháborúba. Ennek legfontosabb oka, hogy a hosszú évtizedekig elhanyagolt hadsereg – miután a védelmi erők a fennálló rezsimtől nem remélhettek sokat – Ben Ali rendszerével szemben a tüntetők oldalára állt és nem volt hajlandó drasztikus intézkedések megtételére. [21] A biztonsági erők figyelmét a futótűzként terjedő tüntetéshullám leverése kötötte le, a tunéziai határellenőrzés összeomlásával párhuzamosan pedig az állam kevesebb figyelmet fordított az illegális migráció megfékezésére. 2011 első hónapjaiban az olasz hatóságok közel 48.000 illegális migránst fogtak el, ebből megközelítőleg 28.000 fő tunéziai állampolgársággal rendelkezett. [22] Ez a 2010-es adatokhoz viszonyítva 4192%-os emelkedést mutat. [23]

 

Csökkenő tendencia a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációs folyamatokban 2011 és 2017 között

A migráció hirtelen megugrása azonban két okból is átmenetinek bizonyult. Egyrészt a következő évre a tunéziai hatóságok a belpolitikai káosz mérséklődésével újra képessé váltak az illegális migrációval szembeni hatékony fellépésére. [24] A meglévő tunéziai politikai akaraton túl azonban az olasz kormány is nyomást fejtett ki Tunéziára. A negyedik Berlusconi-kormány 2011 tavaszán ugyanis olyan megállapodást kötött Tunéziával, amelynek eredményeképpen a Tunéziából Olaszország felé irányuló illegális migráció 2012-re megközelítőleg 90%-kal esett vissza, így 2017-ig éves szinten nem haladta meg a 2.500 főt. [25]

Az illegális migráció célpontjai között azonban Olaszország mellett további régiók is feltűntek. Többek között a romló gazdasági helyzet és a szociális kirekesztettség hatására sokan radikalizálódtak és különböző közel-keleti szélsőséges mozgalmakkal kezdtek szimpatizálni. [29:30–29:53] Így 2011-et követően a tunéziai illegális migránsok egy része már nem Olaszország felé indult el, hanem Szíriába, Irakba és Líbiába. Tunéziából megközelítőleg 7.000 harcos csatlakozott terrorista szervezetekhez, ebből körülbelül 1.500-an a szomszédos Líbiában működő al-Kaida vagy ISIS helyi filiáléjához („foreign fighter phenomenon”). Más országokkal összehasonlítva Tunézia volt a legtöbb külföldi harcost kibocsátó ország. A tunéziai harcosok körében volt a legmagasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, így többségében ők töltötték be az ISIS-on belül a vezető tisztségeket is. Sőt, a Szovjetunió ellen harcoló afgán-arabok többségét is a tunéziai mudzsáhedek tették ki, akik Boszniában is jelen voltak. [26]

 

A változás éve a Tunéziából kiinduló és Európa felé tartó illegális migrációban (2017–2018)

A Tunéziából Európa felé irányuló migrációban a 2017-es év változást hozott. A 2011 nyarától csökkenő tendenciát mutató adatokhoz képest az olasz hatóságok 2017 közepétől egyre több tunéziai illegális migránst fogtak el az olasz partoknál. Az illegális migránsok számának emelkedése a már korábban is meglévő súlyos gazdasági problémák felerősödésére vezethető vissza. A 2017 és 2018 közötti időszakban a tunéziai fizetőeszköz, a dínár (TND) az euróhoz és a dollárhoz viszonyított értéke ugyanis mintegy 30%-kal csökkent, ami 2018-ra a tunéziai viszonylatban rekordmagas, közel 8%-os inflációhoz vezetett. Ezek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok csak tovább növelték az ország egyébként is magas külső sérülékenységét. Mindezek hatására az olasz hatóságok ebben a két évben több mint 11.000 tunéziai illegális migránst fogtak el. [27] Az emelkedő számokat látva az Európai Unió tagállamainak biztonsági szervei attól tartottak, hogy az Észak-Afrikából Európába érkezők közé olyan dzsihádisták is keveredhetnek, akik akár már a Közel-Keletet is megjárták és képessé váltak az EU területén terrorista tevékenység folytatására.

 

Az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás erősödése 2020 és 2022 között

Az elmúlt két és fél évben a 2017 és 2018 között tapasztalt migrációs folyamatok felerősödtek, és ennek nyomán az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező illegális migránsok száma a 2011-es eseményeket követő hónapok óta nem látott szintre emelkedett. A 2020-ban ez a szám mintegy 13.000-re emelkedett, ami kétezerrel több, mint amennyit 2017 és 2018-ban összesen elfogtak. 2021-ben már a 15.000 főt is meghaladta azoknak a tunéziai illegális migránsoknak száma, akik a Földközi-tengeren áthajózva eljutottak az olasz partokig, így 2021-ben több mint feleannyian jutottak el illegális tengeri útvonalon Olaszországba, mint a 2011-es „jázminos forradalmat” követően. [27] A 2022. január és szeptember között eltelt hét hónap során pedig több tunéziait fogtak el az olasz hatóságok, mint 2021-ben összesen. Ezért feltételezhető, hogy ez a tendencia még nem tetőzött, és a Tunéziából Olaszországba illegális úton érkezők száma a következő hónapokban és minden bizonnyal években tovább fog emelkedni. [31:32–32:22]

 

A 2020 és 2022 közötti migrációs nyomás erősödését kiváltó főbb tényezők

A Tunéziából kiinduló migrációs folyamatok mögött összetett és egymással szoros összefüggésben álló társadalmi és gazdasági tényezők húzódnak meg.

• Gazdasági problémák: A bajok forrásának elsőszámú okozója a már korábban említett, hosszú évek óta rosszul teljesítő tunéziai gazdaság, amely nem képes megfelelő számú és minőségű munkalehetőséget kínálni az egyre nagyobb lélekszámú lakosságnak (Tunéziában a 2021-es adatok szerint megközelítőleg 200.000 fővel éltek többen, mint 2011-ben.) Így a munkanélküliségi ráta 2019 óta folyamatosan emelkedik, 2021-ben majdnem elérte a 17%-ot. A GDP-arányos növekedés a 2020-ban mért -8.7%-ot követően 2021-re jelentős mértékben javult, 3.3%-ot tett ki. Az infláció mértéke ugyan a dínár 2017–2018-ban tapasztalt leértékelődését követően közel 2%-ot csökkent, azonban 2021-ben még így is 5.7% volt.

 

• Zsugorodó középosztály: Az egyre súlyosbodó gazdasági problémák már nem csupán a korábban is kedvezőtlen körülmények között élő családokat érinti. A tunéziai középosztály is egyre inkább ki van téve a romló gazdasági környezetnek. [16:40–17:03]
• Kormányzati kudarcok: A tunéziai kormány az 1990-es évek óta nem képes kezelni a közoktatási rendszerben a jelentős mértékű lemorzsolódást. Három évtizede ugyanis éves szinten a középiskolai diákok 12%-a, mintegy 70.000 fő hagyja el az egyébként egyre romló közoktatást. Többségük nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, így hozzájárulnak a munkanélküliségi ráta, valamint a megoldatlan társadalmi feszültségek keltette általános kiábrándulás súlyosbodásához. [21:37–22:38]

 

• Covid-19: A járvány okozta gazdasági hatások minden államot megviseltek. Ez különösen igaz a mára adósságcsapdában vergődő Tunéziára, amelynek az egyik húzóágazata a turisztikai ipar. A pandémia által szükségessé vált egészségügyi intézkedések tovább emelték a 2020 előtt is magas munkanélküliségi rátát. [17:05–17:58]
• Az ukrajnai háború: A 2022. február vége óta tartó háború – a Covid-19-hez hasonlóan – tovább rontott az inflációs rátán és Tunézia magas külföldi sérülékenységén az akadozó és dráguló gabonaimport miatt, miután az ország szükségletének jelentős részét a hadban álló felektől szerzi be. [18:15–18:35] A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Tunézia kénytelen volt többek között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon túl az IMF-hez is kölcsönért folyamodni 2022-ben. (A hitelekért cserébe azonban Tunéziának várhatóan a SAP-ok által kiváltott negatív társadalmi következményekkel kell majd ismét szembenéznie.)

 

Változások a Tunéziából Európa felé tartó illegális migrációt ösztönző folyamatok dinamikájában

2011-hez képest számos változást állt be a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációhoz köthető folyamatokban.

• A nemzetiségi összetételt érintő változások: A Tunéziából Európa felé tartó illegális migránsok döntő többsége mindvégig tunéziai állampolgár volt. Azonban 2020-tól kezdődően a Tunéziából Olaszországba illegálisan érkezők körében egyre nagyobb a külföldiek aránya, ami a tunéziai és az olasz elfogási adatokban is megmutatkozik. Egy 2020 januárja és 2021 decembere között készült statisztika szerint a tunéziai hatóságok által elfogott migránsok közel 30%-a nem rendelkezett tunéziai állampolgársággal. [28] A külföldi illegális migránsok többsége Nyugat-Afrikából származik, körükben egyre több a nő és a fiatal gyermek. Tunéziában jellemzően Tunisz, Sfax és Sousse térségében koncentrálódnak. [29]

 

• Életkort, nemet, valamint pénzügyi-oktatási hátteret érintő változások: A tunéziai illegális migránsok hagyományosan a kedvezőtlen életkörülmények között élő családok rossz életkilátással jellemezhető fiatal férfitagjainak a köréből kerültek ki. Mára azonban egyre nagyobb számban döntenek az illegális migráció mellett a korábban stabil munkahellyel rendelkező középosztálybeli családok is. A migrációs adatok alapján növekedést mutat a negyven és ötven év feletti férfiak, a nők, illetve a kísérő nélküli gyerekek száma is. Utóbbiak aránya 2022 januárja és júliusa között az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező migránsok 20%-át tette ki. [30]

 

• A tunéziai embercsempész-hálózatok működése: Az észak-afrikai embercsempész-hálózatok közül az elsők egyike Tunéziában jelent meg az 1990-es években. Ezek a hálózatok nem mentek át jelentős változáson az elmúlt három évtized alatt: a líbiai hálózatokkal ellentétben kevés embert foglalkoztatnak – jellemzően a harmincas éveik közepén járó halászférfiakat, ritkán nőket is – és kis kiterjedésű földrajzi területen működnek. A hálózat emberei túlnyomórészt tunéziai állampolgárok, de bizonyos utazási lehetőségek esetében külföldi állampolgárok, így francia vagy olasz személyek is bekapcsolódnak az embercsempészetbe. Általában készpénzben kérik el a nyújtott szolgáltatás díját, azonban néhány hálózat a bankkártyás fizetést is elfogadja. [31]

 

• Tunézia illegális elhagyásának módjai: Az illegális migrációban részt vevők döntő többsége valamelyik embercsempészettel (is) foglalkozó hálózat szolgáltatását veszi igénybe, hogy Tunéziából Európába jusson. A hálózatok – kényelmi szempontok és az érkezésre kiszemelt országba való eljutás gyorsaságától függően – kétfajta szolgáltatást nyújtanak. A hosszabb ideig tartó és veszélyesebb, jellemzően rozoga bárkákon és csónakokon való utazás ára 2019 óta nem változott jelentősen. Ma is 900 és 1.500 euró között mozog. A másik lehetőség egy ennél sokkal kényelmesebb és rövidebb ideig tartó utazás, amelynek a működtetésében külföldi állampolgárok is részt vesznek. Ebben az esetben a Tunéziából útnak indulók általában egy magánjachton szelik át a Földközi-tengert, és ezért 2.500 és 3.500 euró közötti összeget fizetnek. Ha valaki az utóbbit választja, akár Franciaországba is eljuthat. [32] Az elmúlt években azonban egyre több tunéziai döntött úgy, hogy nem veszi igénybe az embercsempész-hálózatok szolgáltatásait, hanem saját maguk tervezik és szervezik meg az utazást az elejétől a végéig. Az illegális migrációnak ez a módja ugyanis az Európába érkezés szempontjából lényegesen biztonságosabb, kevésbé kelti fel a hatóságok figyelmét. [33]

 

• Az illegális migráció tunéziai kilépőpontjai: Mindazok számára, akik Tunéziát illegális módon tervezik elhagyni, a helyszínt illetően számos lehetőség kínálkozik. Nem áll rendelkezésre arra vonatkozó információ, hogy a kilépőpontokat illetően jelentős változás állt volna be. Az illegális migránsok többsége továbbra is az ország középső kormányzóságában található nagyvárosból, Sfaxból indul az olasz partok felé. Egyéb fontos kiindulópontok: északon Bizerte és Nabeul, keleten Mahdia, délen pedig Medenine városa. [34]

Kitekintés: mit hoz a jövő?

Az arab világban 2022-ben végbemenő folyamatok meglepték az Európai Uniót, amely nem volt felkészülve az elsősorban a déli tagállamait érintő tömeges és illegális migrációra. A kezdeti nyugati reményekkel ellentétben ráadásul az „arab tavasz” kevés államban hozott kézzelfogható pozitív változást, a strukturális problémák továbbra is megoldásra várnak. Számos ország máig tartó mély politikai, gazdasági és társadalmi káoszba süllyedt a rég nem látott ellentétek felszínre kerülésével. A bajokat pedig csak tetézi, hogy némelyük területén a jelenben is végeérhetetlennek tűnő fegyveres konfliktus zajlik.

Az „arab tavasz” hatására az észak-afrikai térségben végbemenő változások közvetlen hatással vannak az Európai Unió bevándorlás- és menekültpolitikájára nézve, és ezért kulcsfontosságú, hogy az Észak-Afrika irányából jelentkező migrációnak elsődlegesen kitett déli államok miként gondolkodnak a 2011 óta tartó migrációs folyamatokról, illetve miképpen tudnak nyomást gyakorolni az olyan kibocsátó és tranzitországokra, mint Tunézia. Éppen ezért a nemrég megválasztott új olasz kormány migrációs politikája az eddigi gyakorlathoz képest jelentős elmozdulást is hozhat a jövőben.

 

Felhasznált irodalom

[1] Herbert, Matthew: At the Edge. Trends and Routes of North African Clandestine Migrants. Institute for Security Studies, 298, 2016, 3–4. & De Bel-Air, Françoise: Migration Profile: Tunisia. Policy Brief – European University Institute (2016/8), 1.

[2] Ben Yahia et al: Transnational Organized Crime and Political Actors in the Maghreb and Sahel, Mediterranean Dialogue Series (2019/17), 4–5.

[3] Triandafyllidou, Anna & Maroukis, Thanos: Migrant Smuggling. Irregular Migration from Asia and Africa to Europe, New York 2012, 33.

[4] Hanlon, Querine & Herbert, Matthew M.: Border Security Challenges in the Grand Maghreb, United States Institite for Peace, 109, 2015, 9.

[5] Herbert, 2016, 3–4.

[6] Herbert, 2016, 4–5.

[7] De Bel-Air, 1.

[8] Herbert, 2016, 5.

[9] Triandafyllidou & Maroukis, 40–41.

[10] Besenyő János & Marsai Viktor: Országismertető – Líbia. MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár 2012, 57–63.

[11] N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz. A Közel-Kelet átalakulása, Budapest 2015, 77–78 és De Bel-Air, 1.

[12] Eldin, Kamal & Salih, Osman: The Roots and Causes of the 2011 Arab Uprisings. Arab Studies Quarterly 35 (2013/2), 187.

[13] World Bank: The Unfinished Revolution. Bringing Opportunity, Good Jobs And Greater Wealth To All Tunisians, Synthesis Development Policy Review, 2014, 5.

[14] N. Rózsa Erzsébet: A hadseregek politikai szerepe az arab országokban in Hadseregek a Mediterráneumban, Veszprém–Budapest 2009, 70–71.

[15] N. Rózsa, 2015,100–102.

[16] Éva Ádám: A tunéziai biztonsági és védelmi szektor reformjának eredményei és nehézségei az „arab tavasz” után (Külügyi Szemle – Különszám 2020). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2021.

[17] N. Rózsa, 2015, 104.

[18] N. Rózsa, 2015, 101–102.

[19] N. Rózsa, 2015, 105.

[20] Sadiki, Larbi: Bin Ali’s Tunisia: Democracy by Non-Democratic Means. British Journal of Middle Eastern Studies 29 (2002/1), 70–72.

[21] Bou Nassif, Hicham: A Military Besieged: The Armed Forces, the Police, and the Party in Ben Ali’s Tunisia, 1987–2011. International Journal of Middle East Studies 47 (2015/1) 80. & Ádám, 60.

[22] Herbert, Matt: Losing Hope. Why Tunisians are Leading the Surge in Irregular Migration to Europe. Research Report – Global Initiative Against Transnational Organized Crime, 2022, 6.

[23] Herbert, 2016, 2.

[24] Herbert, 2016, 22.

[25] Herbert, 2022, 6.

[26] Kis-Benedek József: Dzsihadista fészkek mint a terrorizmus lehetséges kiindulópontjai, Hadtudomány 27 (2017/1–2), 99.

[27] Herbert, 2022, 6.

[28] Herbert, 2022, 8.

[29] Herbert, 2022, 10–11.

[30] Herbert, 2022, 9.

[31] Herbert, 2022, 21–22.

[32] Herbert, 2022, 32.

[33] Herbert, 2022, 24–25.

[34] Herbert, 2022, 11–13.

 

Kmeczkó Sára írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Julie Ricard és Eric Masur képeit használtuk.

A A Tunéziából Európa felé irányuló illegális migráció történeti áttekintése (2011–2022) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az 2022. február 24-én megindított orosz katonai agresszió Ukrajna ellen számos tekintetben nagy jelentős hatást gyakorolt a nemzetközi gazdasági-, hatalom-politikai, energetikai-, ipari-, valamint diplomáciai viszonyokra egyaránt. Jelen cikk a gazdasági szankciók, háborús események közepette, egy pillanatnyilag média háttérben lévő témát igyekszik ismertetni.

A geopolitikai szempontból egyre hangsúlyosabbá váló arktiszi térségben való orosz ambíciók a jelenlegi ukrajnai események fényében kisebb figyelmet kapnak. A cikk éppen ezért Moszkva gazdasági- katonai érdekeinek és kapacitásainak bemutatásán keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az Oroszországi Föderáció egyéb terjeszkedési céljaira és (ismét) egyre erősödő befolyásépítésére.

Miért érdekli a Kreml-t a térség?

Arktiszi érdekei érvényre juttatása során Moszkva számára elsődleges fontosságú, hogy zavartalan és könnyed hozzáférése legyen a régió óriási mennyiségű kőolaj és földgáz kincséhez. A régió hozzávetőlegesen mintegy összesen 90 milliárd hordó olajat, 481.000 millió köbméter földgázt, valamint mintegy 44 milliárd hordó cseppfolyósított gázt rejt, így érthető, hogy a Kreml nem titkolt célja, hogy a hatalmas állam kedvező földrajzi pozícióit kihasználva a lehető legnagyobb mértékben részesüljön ebből az igen jelentős energiakincsből. Mindemellett hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hogy a RAZ (Russian Arctic Zone) (valamint az Arktisz bizonyos egyéb részei) bizony egyéb ásványkincsekben sem szenved hiányt. Olyan számos iparág számára találhatóak meg itt, mint a süllyesztett gyémánt (99%-a az orosz termelésnek), platina csoportba tartozó elemek (98%), nikkel és kobalt, króm, réz mangán, volfrám és egyéb ritkaföldfémek. kritikus jelentőségű nyersanyagok

A nyersanyagban való ellátottságból logikusan következik, hogy a szubarktikus területek Oroszország számára nem csupán szűkebb értelemben vett gazdasági-, hanem óriási ipari jelentőséggel is bírnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az orosz arktikus területek a hatalmas állam bruttó hazai össztermékének 11-, míg exportbevételeinek 22%-át adják, az ország lakosságának mindössze 1%-a él a térségben. Az Arktisz tényleges potenciáljának a lehető leghatásosabb kihasználása érdekében elengedhetetlen, hogy az orosz állam, illetve magáncégek akár külföldi befektetések (FDI) bevonzásával is, de jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre olyan fontos szektorokban, mint a bányászat, a közlekedési- vagy kommunikációs infrastruktúra, vagy az energiaszektor.

Nem véletlen tehát az sem, hogy az orosz kormány állami stratégiai dokumentumokban is világossá teszi az északi sarki érdekeket, valamint, hogy olyan dokumentumok is megjelennek, mint amilyen például a 2008-ban jóváhagyott “Az Orosz Föderáció alapjai, állami politika az Északi-sarkvidéken 2020-ig és azon túl” című úgynevezett arktiszi stratégia, vagy ennek „tovább fejlesztése”, (számos változtatással) a 2020. november 5-én megjelent „Az orosz állam sarkvidéki politikájának új alapelvei 2035-ig” névre keresztelt stratégia.

Orosz katonai jelenlét a sarkkörön túl

Ami Moszkva északi-sarkvidéki katonai jelenlétét illeti, megállapítható, hogy nem csupán a jelenlegi háborúnál, még modern Ukrajna és Oroszország között kialakult 2014-es területi konfliktusnál (Krím-félsziget) is jóval régebbre nyúlik vissza. A hidegháborús szembenállás idején, a mai Oroszországnál jóval nagyobb ipari-, katonai- és gazdasági potenciállal rendelkező Szovjetunió a jelenlegi orosz képességeknél (a kor viszonyai között) jóval erősebbekkel rendelkezett és utódállamával ellentétben számos tengerészeti és légierő fegyvernem tekintetében is paritást tudott felmutatni az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben.

A posztbipoláris viszonyok között a gazdaságilag káoszba süllyedő „újszülött” Oroszországi Föderáció a többi katonailag, valamint stratégiai szempontból jelentős fölrajzi térség mellett az Arktiszon sem tudta fenntartani az „örökölt” szovjet katonai kapaitásokat és létesítményeket csupán a nukleáris erőkivetítő képesség, valamint az     arzenál lehetőségek szerinti leginkább épp állapotban való megőrzését tekintette elsődleges katonai prioritásnak. A 2000-es évek végére gazdaságilag egyre inkább feltörekvő Föderáció (olajáremelkedés) a már fentebb említett célok érdekében az említett dokumentumok értelmében megkezdte ambíciói érvényesítését (a korábbi pozíciókra hivatkozott) „terjeszkedést” a térségben.

A számos kiépített katonai légibázis és nukleáris atomsiló (Kola-félszigeten található az orosz nukleáris arzenál jelentős része, valamint) a térségben világosan mutatja, hogy az orosz hatalmi elit komolyan számol a térség jövőben egyre csak növekedő (jégolvadás, felmelegedés) gazdasági, kereskedelmi (Northern Sea Route – NSR) és katonai lehetőségeivel. A Távol-Kelet és Európa, valamint az Eurázsia és Észak-Amerika között potenciálisan megnyíló alternatív útvonalak a hatalmas (közvetítő)kereskedelmi profit mellett bizony katonai-rendészeti (határrendészeti – partiőrség) feladatokat is jelentenek a Föderáció számára. Ennek következtében tehát, a már említett 2020-ig tervező arktiszi stratégiában az orosz vezetés kiemelten fontosnak tartja Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokságának, Szövetségi Biztonsági Szolgálat parti védelmi szolgálatának (FSZB), valamint a határellenőrzésnek fokozott felelőségét. Az Északi-sarkvidéki Erők Csoportjának feladata tehát nem csupán a területek védelme – és az egyes szorosok és folyótorkolatok ellenőrzése-, hanem az orosz gazdasági-, katonai- és biztonsági érdekek térségbeli érvényesítése is. A biztonsági szervek és a katonai szervek egymásba integrálása sikeres volt, így például aktualitásként említhető ez év augusztusában lezajlott az Északi Flotta FSZB-vel végrehajtott hadgyakorlata.

Az Északi Flotta jelentősége, modernizálása

Bár történelmi előzményei a cári időkig visszanyúlnak, az Északi Flotta igazán nagy jelentőségre a szovjet éra alatt tett szert. A cári korszak Jeges-tengeri flottillájából 1933-ra egy fejlettebb és ütőképesebb tengerészeti erő fejlődött ki, melyet ekkor szerveztek a Szovjetunió Haditengerészetébe. Miután 1965-ben kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, a Vörös Zászló Északi Flottájának hívták. A hidegháborús fegyverkezés zenitjén, az 1970-es években jelentős felszíni erők mellett több mint 200 tengeralattjárót üzemeltetett, melyek közöl számos nukleáris tölteteket célba juttató ballisztikus rakétákkal (meglepetés ereje – általában nem lehetett tudni az atomtengeralattjárók pontos helyzetét) volt felszerelve.

Ugyan a posztbipoláris korszak posztszovjet térséget sújtó gazdasági- és részben ennek következtében bekövetkező katonai hanyatlása az Északi-Flottát sem kímélte, mára számos fejlesztésnek, és a 2010-es évek elejétől meginduló modernizációnak (nem lehet tudni pontosan milyen károkat és csúszásokat okoz ebben Moszkva jelenlegi gazdasági- és politikai elszigeteltsége) lehetünk tanúi. Az Ilja Murometsz jégtörő, a Knyaz Vlagyimir Borej-osztályú atomtengeralattjáró, a frissen tesztelt Poszeidón nukleáris vezető nélküli vízalatti jármű (UUV -Unmanned Underwater Vehicle), valamint a hiperszonikus Cirkon rakéták azonban az Északi Flotta nagyfokú fejlesztéséről tanúskodnak, melynek legújabb szakasza a 2018 és 2027 között lezajló a fegyveres erőket érintő fejlesztési programban hivatott tovább folytatódni. Emellett fontos megemlíteni, hogy az orosz katonai tervezés az északi sarki vizek egyre hajózhatóbbá válásának dacára továbbra is igyekszik növelni a flotta operabilitási képességeit a jégtörő flotta fejlesztésével. (ezen a területen az ország előnyben van a nyugati államokkal szemben) Az említett 2017-ben szolgálatba állított Ilya Murometsz mellett a Flotta mintegy 5,5 milliárd rubel értékben rendelte meg a szentpétervári Almaz vállalattól a Jevpatyij Kolovrat segédjégtörő hajó építését mely ugyan kisebb, de kisebb és olcsóbb a fenntartása     , mint a jelenleg „fő” jégtörőnek számító Ilya Murometsz és amely tervek szerint ez évben került volna hadrendbe. Ugyan ez valószínűleg késni fog, a Flotta igénye további jégtörőkre az egyre szűkülő és kedvezőtlenebb gazdasági lehetőségek ellenére is töretlennek látszik.

A jelenlegi orosz fegyverkezési program

A 2018-tól 2027-ig tervezett orosz fegyverze-tmodernizálási program, melyet 2017 novemberében fogadott el Vlagyimir Putyin elnök ugyan az Orosz Fegyveres Erők valamennyi haderőnemét, így a téma szempontjából jelentős hadászati nukleáris-, valamint flottaerőket is érinti. A program egy 2011-től meginduló modernizálási program folytatásaként indult azzal megegyező, mintegy 19 billió rubelnyi költségvetéssel. Ugyan kezdetben számos nézeteltérés akadt a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között a felhasználható pénzösszeget illetően (a percepciók és az államapparátuson belüli összhangot mutatja, hogy jóval a program megindítása előtt a Védelmi Minisztérium nagyjából 40 billió rubelnyi igényével      szemben a Pénzügyminisztérium először 14 billió rubel allokálására lett volna hajlandó) komoly viták akadtak, azonban kompromisszum megszületése sem jelentett egyértelmű viszonyokat, csupán áthelyezte a konfliktust egy alsóbb szintre. Ennek értelmében az egyes haderőnemek (szárazföldi- űrerők és haditengerészet, stratégiai rakétaerők és légideszanterők, valamint a különleges műveleti erők) „versenyeztek” egymással az elérhető pénzösszegekért.

Orosz hadihajó

A stratégiai rakétaerők modernizálása

A program értelmében 2021-re a nukleáris triász haditengerészeti komponensének hat Delta IV-osztályú és nyolc Borei-osztályú stratégiai ballisztikus rakéta-tengeralattjárót kellett volna magában foglalnia, egyenletesen elosztva az északi és a csendes-óceáni flotta között. Ebből mindössze a Delta IV-osztályra való célkitűzést sikerült teljesíteni (mindegyik az Északi-Flottához tartozik), míg a Borei osztályból mindössze 5 került aktív szolgálatba, s ebből csupán 3 került az arktiszi erőkhöz. További célkitűzésként már mostanra megvalósult a Kh-55-ös nagyhatótávolságú cirkálórakéták jelentős részének Kh-101-re való lecserélése is. Végül, de nem utolsósorban a program keretében három jelentősebb fejlesztési projekt is megindult (vagy kapott forrásokat a befejezéshez) a nukleáris triád továbbfejlesztésére. A      Rubezs  közúti mozgó interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a Barguzin vasúti mozgó ICBM és a Szarmat nehéz, silóalapú ICBM. Ezek közül eddig csak a Rubezs projektből ért el sikereket, ugyanis a RS-24-es (Rubezs-24) modelleket már szolgálatba állították. Ugyanakkor a szintén célként kitűzött 26-os modell még mindig nincsen kész, és már a jelenlegi háborús viszonyokat megelőzően bejelentésre került, hogy ezen évtized végéig várhatóan nem is kerül befejezésre. (háborús szankciók nélkül sem)

Flottafejlesztés az Arktiszon

A fentiek szerint, az előző fegyverkezési program (2008/11-2018) során is jelentős fejlesztések valósultak meg az Északi Flotta eszközállományát illetően. Mindazonáltal meg kell említenünk, hogy bár ezen fegyverkezési ciklusban is számos fejlesztésről állapodtak meg, a flotta összességében a forrásokért folytatott „verseny” egyik legnagyobb vesztesének tekinthető. Az előző ciklusban folyósított mintegy 4,7 billió rubelnyi összeg helyett, a tervek szerint a jelenlegiben csupán mindössze 2,6 billió rubelnyi támogatást fog kapni. A nagyfokú forrásmegvonás egyik legfőbb oka, hogy – bár a katonapolitikai szándék megvan a tengeri erőkivetítőképesség tovább növelésére – a flotta az orosz hajóipar technológia hiánya, a Krím annektálását követő nyugati szankciók miatti gazdasági korlátozottságban nem tudta elkölteni a fejlesztésekre kiutalt óriási összegeket. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti doktrínában nagyszabású tervek szerepelnek nagy vízkiszorítású, impozáns fegyverzettel rendelkező hajók építésére, jelenlegi helyzetben valószínűbbnek tűnik, hogy a fókusz egyre inkább a tengeralattjárók, valamint a fregattok és korvettek fejlesztésére és modernizálására fog áttevődni. A jelenleg zajló egyetlen új fejlesztési projekt, mely egy teljesen új hajóosztályt kíván vízre bocsátani, a Szuper-Gorskov osztályú nukleáris fregatt, mely a tervek szerint 48 darab 3M-54 Kalibr cirkálórakéta mellett Cirkon-hiperszonikus ballisztikus rakétával is fel lenne szerelve. Az ambíciók ellenére azonban látnunk kell, hogy az Oroszországi Föderáció gazdasági teljesítő képessége igencsak korlátolt, és azt a jelenlegi nyugati gazdasági szankciók valószínűleg csak gyengíteni fogják. Ez, valamint a szükséges technológiáktól való elszakadás rendkívül negatívan érinti az orosz hadiipart, valamint a modernizációt is.

Konklúzió

Összességében látható tehát, hogy Moszkva ambíciói számos tekintetben az északi sarkkörre vonatkozó fejlesztésekben sem igazán találkoznak a tényleges kapacitásokkal. Az orosz hajóipar számára az import helyettesítés már 2022-ig is ötéves késedelmet okozott az egyes fejlesztési és modernizálási projekteket illetően, és várható, hogy az orosz United Shipbuilding Corporationt sújtó 2022. áprilisi szankciók további gátakat jelentenek majd a Kreml modernizálási ambícióinak.

Kovács Tibor írása.

Hasonló témájú cikkeink itt találhatók.

A cikkben Vitali Adutskevich és Nikolai Artiminov képeit használtuk.

A Mi történik északon a háború közben? – Az orosz Északi Flotta és arktiszi ambíciók bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2022. október 24-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium meghívására A mohácsi csata emlékezete címmel tarott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Épületében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi docense, Dr. Négyesi Lajos ezredes úr, hadtörténész, csata- és hadszíntérkutató.

Az előadás két nagy tematikus egységből állt. Az első részben a csatának a magyar történelemben elfoglalt szerepéről, emlékezetkultúrájáról esett szó. Négyesi ezredes úr bemutatta a Csele-patak partján található II. Lajos királyunknak állított emlékművet, átfogó ismertetőt tartott a szobor építésének hátteréről és a király halálának körülményeiről. Ezredes úr külön felhívta a résztvevők figyelmét a minden évben megrendezett emléktúrára, amely a csata napján érkezik meg Mohácsra és egy megemlékezéssel zárul.

Ezt követően a Mohács városának főterén található, Árkay Bertalan munkáját dicsérő, a csata emlékére állított Fogadalmi templomot mutatta be az előadó a szakkollégistáknak és az érdeklődő közönségnek. A templom építése 1926-ban kezdődött meg, majd 1940-ben szentelték fel. Ahogy azt Dr. Négyesi Lajos elmondta, a templom a Trianont követő trauma feldolgozásához szükséges szimbolikus építmény. Alapjához az ország települései által küldött földet használták fel, ezzel is kifejezve a nemzet egységét. Magyarországnak a mohácsi csatavesztést követő háromfelé szakadása és a Trianonban elrendelt területi átalakítások között is párhuzam fedezhető fel. A templom két oldalán húzódó árkádsor oszlopainak száma utal Magyarország egykori vármegyéinek számára is. Emellett a kezdeti tervek szerint csak magyar szenteknek szánt oltárokat helyeztek volna el a templom belsejében, illetve ide kívánták elhelyezni a csatában elesetteket, ezt azonban a későbbi korok politikai szele messzire fújta, mára pedig a tömegsírok helyén igyekeznek méltó környezetet kialakítani az elesett katonáknak. Az ezredes Úr hangsúlyozta a Mohácsi csata emlékezetének tanulságát, ami a honvédelem ügyének támogatásában csúcsosodik ki.

Ezt követően a csata emlékezettörténetének középpontjában álló Mohácsi Nemzeti Emlékhely részletes ismertetése következett. Négyesi ezredes úr a csata feltárásának korai szakaszairól, saját kutatásairól és annak nehézségeiről mesélt. Majd rátért arra, hogy az összesen öt tömegsírt magába foglaló terület minden eleme üzenettel bír. A Hádész-kapu, amin keresztül belép a látogató be nem fejezett boltívével a teljesség hiányára utal, amely Magyaroroszág akkori felbomlott állapotára utal. A kapu, melynek fém elemeit apró csontokat ábrázoló elemekből állították össze, egyfajta jelzés a belépőnek, hogy elhunytak között lépdel majd, így eszerint viselkedjen. A sírkertben található kopjafák az 1970-es évek apolitikus felfogása okán vegyesen használnak erdélyi, dél-amerikai és a szobrászművészek által megálmodott egyedi bálványokat.

Az előadás befejező részében Négyesi ezredes úr a csata lefolyását mutatta be, külön-külön ismertetve a rekonstruálásra rendelkezésre álló forrásokat, az egyes korok hadtörténészeinek elképzeléseit a csata menetéről, valamint a régészeti források jelentőségét és a feltárások jelenlegi helyzetét. Az előadást követően a jelenlévők nagyszámú kérdése és érdeklődése is mutatta, napjainkban is mennyire aktuális a középkori magyar állam bukását eredményező csata története, annak pontos feltására, valamint a történelmi szimbólum továbbélése és ápolása.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium ezúton is köszönetét fejezi ki Dr. Négyesi Lajos ezredes úrnak az alapos és részletes előadásért, valamint az elhangozott értékes gondolatokért.

Dr. Kaló József egyetemi docens

elnök

Biztonságpolitikai Szakkollégium

 

A A mohácsi csata emlékezete – Dr. Négyesi Lajos ezredes úr előadása a Biztonságpolitikai Szakkollégiumban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A XXI. században a háborúk már nem korlátozódnak kizárólag a fizikai térre, hanem ma már a kibertérben is legalább olyan mértékű és jelentőségű háború zajlik. A 2016. júliusában Varsóban tartott csúcstalálkozóján a NATO hadszíntérré nyilvánította a kiberteret, mely beigazolta az addigi véleményeket, álláspontokat, miszerint a kibertér kiemelt jelentőséggel bíró színtere az államok között kialakult konfliktusokban, diplomáciában. Ebből kifolyólag a mai modern világban a katonai műveletek megkerülhetetlen színterévé vált a kibertér, melynek köszönhetően a különböző műveletek egyszerre több dimenzióban, több területen képesek futni, ezért sokan hibrid hadviselésnek nevezik a mai modernkori hadviselés formáját.

Fontos megjegyezni, hogy a kibertámadások számában és intenzitásában növekedés tapasztalható az elmúlt években, melynek egyik legnagyobb oka az, hogy a mai napig nincs teljes mértékben letisztázva, jogszabályokban rögzítve, hogy milyen tevékenységet lehet végezni a kibertérben és mely az a határ, amikor már kibertámadásról, kiberhadviselésről beszélhetünk. A hadviselésről alkotott képet elsőként az Észtország ellen, 2007-ben indított kibertámadás alakította át végérvényesen, amikor is (feltehetően) Oroszország megtámadta és megbénította Észtország közigazgatási rendszerét a kibertéren keresztül. Ez a támadás volt az, amikor is a közvélemény megismerhette, megtapasztalhatta, mi mindent el lehet érni egy kibertérből indított támadással és mi mindenre lehet képes egy összehangolt kibertámadás. Az első katonai konfliktus, mely hibrid formában ötvözte a kiberteret, illetve a hagyományos értelemben vett fizikai teret, a 2008-ban kirobbant orosz-grúz háború tekinthető. Az orosz hackerek még a fizikai térben kirobbant fegyveres konfliktus előtt támadásokat intéztek grúz állami weboldalak ellen, melynek célja az volt, hogy rombolják a grúz állam megítélését a külföldi államok vonatkozásában. A támadások mellett a másik cél a lakosság dezinformálása, félretájékoztatása volt, melyet a kommunikációs csatornák blokkolásával igyekeztek elérni. Fontos kiemelni, hogy Grúzia akkoriban nem rendelkezett fejlett informatikai hálózattal, ezért ezek az információs műveletek nem tudtak akkora kárt okozni, mint mondjuk Észtország esetében, mely rendkívül fejlett informatikai kiépítettségéről volt ismert.

A kibertámadások alkalmazása ma már szinte minden állam eszköztárában megjelenik. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a nehéz bizonyíthatóság miatt bárki könnyedén letagadhatja azt, hogy kibertámadásban vett volna részt vagy adott ki rá parancsot, mely egyfajta kockázatmentességet biztosít a támadó fél számára. Nincs ez másként a 2022. február 24.-én kirobbant orosz-ukrán háború vonatkozásában sem, ahol a hagyományos értelemben vett szárazföldi és légi katonai műveletek mellett a kibertérben is fokozott háború zajlik az államok között. Fontos tisztázni, hogy a két állam között korábban is történtek kiberbiztonsági incidensek, támadások. Elég csak megemlíteni a 2016-ban elterjedt NotPetya nevű rosszindulatú programot, melyet sokan az orosz állam által támogatott kibertámadásnak tartanak. Ennek a zsarolóvírusnak az elsődleges célpontja Ukrajna, azon belül a különböző kormányzati és pénzügyi szervek voltak, azonban a kártékony program az egész világon éreztette hatását a Pennsylvaniától egészen a Tasmániáig. A rosszindulatú program mechanizmusa úgy működött, hogy a megfertőzött eszközön az adatokat letitkosította és bizonyos összegért cserébe-melyet az esetek nagy többségében kriptovalutában kértek a támadók- feloldották (jobb esetben) az adatokon lévő titkosítást. A zsarolóvírus által elért kár becslések szerint meghaladta a 10 milliárd dolláros határt, mely jól reprezentálja, hogy a kibertérből milyen mértékű károkat lehet okozni, melyre minden olyan állam vagy állam által támogatott hackercsoport képes lehet, amely rendelkezik megfelelő kibertámadási kapacitással és infrastruktúrával.

A hibrid háború megértéséhez fontos tisztázni, hogy milyen eszközökkel vívják a kiberháborút a szemben álló felek, illetve mit is értünk pontosak kibertér és kiberhadviselés alatt. A kibertér definícióját a 1139/2013. évi (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája elég pontosan meghatározza, miszerint „A kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti”. A kiberhadviselés fogalmának meghatározása a katonai terminológiában következőképpen hangzik: „olyan összehangolt és koordinált tevékenységeket takarnak, amelyek a műveleti biztonság, a katonai megtévesztés, a pszichológiai műveletek, az elektronikai hadviselés és a számítógép-hálózati műveletek különböző akcióival támogatják a harc sikeres megvívását”.

Egy kiberháborúban az első szakasz mindig az információszerzés, amikor is a támadó fél információkat gyűjt a kiválasztott célpont felépítéséről, sebezhetőségeiről. Ez azért is szükséges és fontos, hogy a megindított kibertámadás minél nagyobb eséllyel sikerrel tudjon végbe menni. Manapság a leginkább alkalmazott és elterjedt információszerzési technika a nyílt forrású hírszerzés vagy más néven Open Source Intelligence (a továbbiakban: OSINT). Ennek az információszerzési módszernek a lényege, hogy a támadó fél olyan oldalakból, adatbázisokból, újságokból vagy más nyílt forrásból gyűjt információkat a célpontról, melyek bárki számára ingyenesen hozzáférhetőek. Az orosz-ukrán konfliktusban is nagy szerepet játszik az OSINT, melyet mindkét fél alkalmaz. Ennek eklatáns példája az ukrán kormányzati Diia nevű alkalmazás, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy földrajzi címkével ellátott képeket és videókat küldjenek el az orosz csapatok mozgásáról.

Egy támadás a megismert sebezhetőségekre, sérülékenységekre épít, mely számos módszerrel kivitelezhető. Egyik legelterjedtebb támadási forma rosszindulatú csatolmányok, linkek küldése social engineering technikával ötvözve. Ez a támadás az emberi sebezhetőségre (minden elektronikus információs rendszerben a leggyengébb láncszem az ember) épít, mely, ha sikerül rászednie az adott célpontot, a csatolmányra vagy linkre kattintva a kártékony program lefut, illetve hamis weboldalra irányítja a felhasználót. Ennek számos formája ismert, többek között lehet zsarolóvírus (ransomware), trójai program, kémprogram (spyware) vagy hitelesnek látszó fake weboldalra történő átirányítás.

A másik igen gyakran alkalmazott támadási módszer a túlterheléses vagy szolgáltatásmegtagadással járó támadás (Denial of Service), illetve, ha több számítógép használatával történik, akkor pedig elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Manapság az utóbbi a jellemzőbb, melyet többek között a fentebb már említette Észtország ellen is alkalmaztak 2007-ben. A támadási módszer mechanizmusa, hogy ha a támadónak sikerül zombihálózatot kiépítenie- zombi hálózat alatt megfertőzött számítógépek összességét értjük- akkor nagyobb erőforrással képes végrehajtani a támadást. A megfertőzött számítógépek felett általában rosszindulatú programok (malwarek) segítségével veszik át az irányítást a támadók. A zombihálózatot egy zombiszerver koordinálja, mely képes akár több millió számítógépet egyidőben irányítani. A támadás fő célja a nevéből adódóan egy adott digitális szolgáltatás (weboldal, online portál) hozzáférhetetlenné tétele a felhasználók számára. Ezt a két kibertámadási módszert szemléltetésképpen ismertettem azzal a céllal, hogy milyen szofisztikált kivitelezésű és számú módszer áll rendelkezésre egy kiberháború elindításához, lefolytatásához.

A jelenleg is zajló háborúban az orosz kibertámadások elsődleges célpontjai már nem az ukrán kormányzati és pénzügyi elektronikus információs rendszerek, sokkal inkább az ukrán egészségügyi ágazat. Ennek legfőbb oka, hogy az oroszok az ukrán egészségügyi rendszer megtöréséből számos olyan adat, információ kinyerhető, mely a katonai műveletek vonatkozásában relevánsak és fontosak lehetnek. Ilyen adat lehet például az, hogy a háború megkezdése óta (melyet az oroszok mai napig különleges katonai műveletnek neveznek) hány ember veszítette életét, mennyi ember szenved betegségben, az ország mely régióiban volt kiemelkedően nagy az emberveszteség. Ezen információk tudatában az orosz katonai erők (mely az ukránok esetében is igaz lehet) jobban képesek felmérni azt, hogy az adott fronton hozzávetőlegesen mekkora katonai ellenállásra számíthatnak, mely óriási előnyt jelenthet a tervezésben, mint harcászati, mint hadműveleti szinten egyaránt.

Az orosz-ukrán konfliktus kiváló esettanulmányként szolgál arra, hogy bemutassa miként használja mindkét hadviselő állam műveleteiben a modernkori technológiákat, eszközöket. Mindkét fél számára nagyon fontos a saját narratívájának erősítése, hihetővé tétele. Erre kiváló eszközként szolgálnak a közösségi platformok, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak bármely állam számára, hogy az általuk megalkotott híreket, információkat juttassák el az emberek számára. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy a háború menetének objektív megítélése szinte lehetetlen feladat, hiszen mindkét fél a saját szubjektív véleményét mutatja be a külvilág számára, melyek szinte mindig óriási különbségeket mutatnak egymáshoz viszonyítva. Ebből kifolyólag szinte lehetetlen feladat megállapítania egy felhasználónak a hatalmas mennyiségű híranyagból, hogy mi tekinthető valós, hiteles információnak és mi a hamis hír. A közösségi oldalak ilyen célú használata már korábban is megfigyelhető folyamat volt, elég csak megemlíteni például a 2016-os amerikai elnökválasztást, amikor is álhírek terjesztésével próbálták befolyásolni az választás kimenetelét. A közösségi platformok használata összefoglalva tehát kiválóan alkalmas az álhírek terjesztésére, a dezinformálásra, mely a kiberhadviselés fontos eszközeként funkcionál mindkét fél vonatkozásában.

A kiberhadviselésben az álhírek, a dezinformálás mellett kiemelt szerep jut az állami kiberkatonáknak, illetve az állam által támogatott hackercsoportoknak. A félreértés elkerülése végett fontos tisztázni, hogy egy kiberkatona hivatásszerűen, a hadsereg tagjaként, legálisan látja el a feladatát, míg egy hacker vagy hackercsoport sok esetben illegálisan hajtja végre az adott állam által rájuk kiszabott tevékenységet. Az államok ezeket a hackercsoportokat a legtöbb esetben a háttérből irányítják, pénzelik, mivel ezen csoportok nyílt támogatása nem lehetséges jogszabályi vagy etikai okok végett. A hackercsoportok jellemzője, hogy általában Advanced Persistent Threat (a továbbiakban: APT) jellegű támadásokat hajtanak végre, melynek fő ismérve, hogy nem egyből hajtja végre a rosszindulatú tevékenységet, hanem a rendszerben megbújva, hosszabb idő elteltével fejti ki a hatását. Egy ilyen jellegű támadásnak számos célja lehet az anyagi haszonszerzéstől az adatszerzésen át a kémkedésig széles körben alkalmazható. Az APT támadások folyamatosan fennálló, fejlett támadást jelentenek, melyek a legtöbben esetben nem véletlenszerűen, hanem előre kiválasztott célpont ellen irányulnak.

Mindkét hadviselő fél esetében beszélhetünk APT jellegű csoportokról vagy hackercsoportokról, amelyek támogatják a szembenálló feleket. Ukrán oldalon a legismertebb hackercsoport az Anonymous, mely nyíltan az ukránok mellet áll a kiberháborúban. Az Anonymous tagjai világszerte, globálisan megtalálhatóak, mely decentralizáltan működő aktivistaközösségként funkcionál. Ezt kihasználva a hackercsoport a háború kitörése után közvetlenül kampányolni kezdett, hogy a kiberharcosai támadják meg Oroszország információs rendszereit. A támadások fő célpontjai orosz kormányzati weboldalak (köztük a Russia Today hírszolgálat), valamint az oroszvédelmi minisztérium weboldalai voltak. Az Anonymous már korábban, a 2014-es krími konfliktusban is indított hasonló volumenű DDoS támadásokat Oroszország ellen, melynek akkor ugyancsak az volt a célja, hogy offline állapotba helyezzék az orosz állami weboldalakat. Ismertebb csoportok még az AgainstTheWest, illetve a fehérorosz Cyber Partisans, melyek Ukrajnát támogatják.

Orosz oldalon is számos APT csoport jelen van a háborúban. A kettő, talán legismertebb csoport a Cozy Bear (más néven APT 29) és Fancy Bear (más néven APT 28). A két APT csoport legfőbb célja az orosz állami érdekek előmozdítása. A hackercsoportok kiemelt célpontjai között szerepelt korábban Ukrajna, Grúzia, Németország és az Egyesült Államok. Legismertebb támadásaikat 2016-ban hajtották végre, amikor kibertámadást indítottak a Demokrata Nemzeti Bizottság ellen, melynek célja az amerikai elnökválasztás eredményének befolyásolása volt. A Fancy Bear csoport már korábban is intézett kibertámadást Ukrajna, azon belül annak tüzérsége ellen, melynek célja az ukrán hadsereg meggyengítése volt. A Fancy Bear az orosz katonai hírszerzési szolgálat (GRU) kiberkémkedési egységeként hajtja végre támadásait. A Cozy Bear csoport a Fancy Bear csoporttal szemben nem katonai, sokkal inkább civil egységként működik. Hozzájuk köthető többek között a FireEye elleni kibertámadás, melyben a Fancy Bear csoport is érintett volt. Természetesen ezen csoportokon kívül számos más hackercsoport részt vesz orosz oldalon is a kibertérben történő hadviselésben. Az egyik legismertebb ezek közül a Conti nevű csoport, mely számos nagy volumenű ransomware támadást végrehajtott a közelmúltban.

Összességében megállapítható tehát, hogy a mai modern hadviselésben a kibertérnek megkerülhetetlen szerepe van, mely a jövőben nagy valószínűséggel tovább fog erősödni. A kibertérből eredő támadások számának növekedése újabb konfliktusokhoz vezethetnek az államok között, melynek elhárítása és diplomáciai úton történő rendezése nagy kihívást fog jelenteni a jövőben bármelyik ország számára.

Ésik Béla írása.

Ebben a témában közzétett korábbi cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben szereplő képek a flickr.com-ról származnak.

A Modernkori hadviselés az orosz-ukrán konfliktusban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Leading economic dominance equal to military dominance? 21 st
century assessment of changes in the balance of arms power in the European Union

Absztrakt
Kutatásomban arra kerestem bizonyítékokat, hogy léteznek olyan tagállami csoportok az
Európai Unión belül, amelyek védelmi ráfordításaik és egyéb, gazdasági teljesítőképességhez,
tartozó mutatóik alapján jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más államok által alkotott
csoportok. Ennek vizsgálatához olyan modellt kerestem, amely a függő változók
figyelembevételével csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre
esett, mert az adatszerkezete szabadon bővíthető, így az előfeltevések rugalmasságára épülő
elemzés előnyeit ki tudom használni. A védelemre fordított kiadások mértéke pedig jó
indikátornak bizonyult annak bizonyítására, hogy önmagában a nagyobb ráfordítás még nem
tud hatékony eszköze lenni az eredményes képességfejlesztésnek.

Kulcsszavak: GDP, védelmi kiadások, kutatás fejlesztés

Abstract
This research provides evidence that there are groups of member states within the European
Union that based on their defense expenditures and other indicators related to economic
performance, are more similar to each other than groups formed by other states. For the study,
I was looking for a model that identifies group-forming properties by taking into account the dependent variables. Cluster analysis was used because its data structure can be freely
expanded and the advantages of analysis based on the flexibility of assumptions can be used.
The amount of spending on defense proved to be a good indicator to prove that only greater
expenditure cannot be an effective tool for effective capability development.

Keywords: GDP, defence expenditure, research and development

1. A védelmi kiadások mérésének statisztikai megközelítése

A kutatásban az Európai Unió tagállamai között, a 2014-2020 közötti időszak védelmi
kiadási, valamint hatékony kormányzás, szabadalmi és K+F(+I) mutatók felhasználásával,
tagállamokból álló csoportokat fogok azonosítani, statisztikai módszer felhasználásával.

Mintázatokat fogok keresni az Európai Unió tagállamaiban a biztonságra fordított, védelmi
kiadások összevetésével a 2014-2020 közötti időszakban, hogy az államok legjellemzőbb
politikai törekvéseik szerint az egy csoportba tartozókat azonosítsam. Vagyis a tagállamok
védelmi kiadások szerint inkább az eszközbeszerzésre és K+F+I-re vagy a személyi jellegű
kiadásokra vagy egyéb kategóriába tartozó kiadásokat előnyben részesítő tagállami
csoportokba tartoznak. Ehhez a védelmi kiadások mutatók összetétele alapján használt
vizsgálatspecifikus mutatók: ’Védelmi kiadás részaránya (%, főbb eszközök’, K+F(+I))’,
Védelmi kiadás részaránya (%, személyi jellegű)’, ’Védelmi kiadás részaránya (%,
infrastruktúra)’, ’Védelmi kiadás részaránya (%, egyéb)’.

Majd a kutatást tovább bővítve a a védelmi kiadások jólétet befolyásoló hatását fogom
vizsgálni az Európai Unió tagállamaiban 2014-2020 között és az egy csoportba tartozókat
azonosítani. Vagyis a védelmi kiadások, valamint a védelmi kiadások összetételét leképező
gazdasági szektorok jellemző mutatói alapján a tagállamok legjellemzőbb jóléti törekvéseik
szerint az egy csoportba tartozó országokat azonosítsam. Ehhez a jólétet befolyásoló mutatók
összetétele alapján használt vizsgálatspecifikus mutatók: ’hatékony kormányzás’, ’K+F
kiadások (GDP%)’, ’kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’, ’szabadalmi bejelentések (db)’.

Összegezve kutatásom célja úgy is értelmezhető, hogy bizonyítsam, léteznek olyan tagállami
csoportok az Európai Unión belül, amelyek védelmi ráfordításaik és egyéb mutatóik alapján
jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más országok által alkotott csoportok.

2. A védelmi kiadások jólétre gyakorolot hatásának lehetséges mérési
módszereinek ismertetése

Két általános megközelítés létezik a statisztikai függvények (regressziós, vagy
trendfüggvények) származtatására. Az egyik szigorú elméleti specifikációkat alkalmaz, és a
becslőfüggvényt valamely jóléti függvény korlátozott maximalizációjával nyeri. Ez a
megközelítési mód nagyon jellemző a közösségi választás (public choice) iskola kutatóira. A
másik, empirikusabb megközelítési mód valamely általános egyenletből indul ki, amely
lehetővé teszi többféle függvényforma alkalmazását, dinamikus hatások figyelembevételét,
gazdasági-politikai-stratégiai tényezők vizsgálatát, és statisztikai módszerekkel szűkíti a
figyelembe vett változók körét.
A becsülendő egyenlet ennél a megközelítési módnál egy explicit maximalizálási probléma
megoldásaként adódik, így az eljárás nagyon érzékeny a kiindulási feltételekre. Ilyenek a
célváltozó megállapítása, a peremfeltételek kijelölése és a vizsgált időintervallum
meghatározása. Példának okáért tekinthetők célváltozónak az uralmon levő csoport érdekei
vagy a választópolgárok szempontjai.

Ha a modellben a döntést a választópolgár hozza, akkor általában a medián szavazó
szabályának egy speciális változatát alkalmazzák. (Ennek az a lényege, hogy
jövedelemnagyság szerint sorba állítjuk a választókat, és a medián jövedelemmel rendelkező
szavazó döntését tekintjük sokasági döntésnek.) A releváns peremfeltétel ebben az esetben a
medián szavazó jövedelme, mert teljesülnie kell az egyenlőségnek a jövedelme, illetve az
általa magán és közfogyasztásra fordított pénzek összege között (ahol az utóbbi a közösen
termelt javak előállítására befizetett adók nagyságával mérhető). A közfogyasztásra fordított
összeg függ az érintett terület lakosságának nagyságától, mivel minden egyén viseli a
közjavak előállítási költségének egy részét. A teoretikus iskola üzenete világos: mivel a
becsülendő egyenlet egy elméleti konstrukció alapján határozódik meg, ezért az változni fog,
ha a feltevések változnak.

Az empirikus iskola követői aszerint választanak a potenciális egyenletek közül, hogy melyik
illeszkedik leginkább a rendelkezésre álló adatokhoz, azaz a becsülendő egyenletet statisztikai
tesztek alapján választják ki.
A választás úgy történik, hogy két vagy több, különböző magyarázóváltozókat tartalmazó
modell kerül felállításra, majd különböző tesztek alapján történik a becslésre kerülő modell
kiválasztása.

Az empirikus iskola modelljei általában jobban illeszkednek az adatokhoz, mint elméleti
alapokon nyugvó társaik, de hátrányuk, hogy a becslőegyenleteket megalapozó elméleti háttér
nincs specifikálva. Ezért a két különböző módon származtatott függvényt nem is szabad
pusztán statisztikai kritériumok alapján összehasonlítani.

A becslőfüggvények meghatározását, és a statisztikai becslések elvégzését meg kell előzze
néhány olyan kérdés megválaszolása, melyekre adott válaszok alapvetően befolyásolják az
alkalmazandó modell jellegét. Ezek a következők:

Mi a vizsgálat célja?
• Idősoros vagy keresztmetszeti adatok használata indokolt?
• A jelenség leírására egyváltozós függvények sorozata, vagy egy darab
többváltozós függvény alkalmasabb?
A vizsgálat jellege az esetek jelentős részében determinálja, hogy milyen adatsorokból lehet
dolgozni.

Ha a vizsgálat egy országra terjed ki, akkor értelemszerűen idősoros adatokat lehet használni.
Az idősoros adatoknál törekedni kell a magyarázó változók számának viszonylag alacsony
szinten tartására, mert az összehasonlítható adatokat tartalmazó sorok rövidsége folytán a
szabadságfok csökkenésének súlyos következményei lehetnek.
Nemzetközi vizsgálatok esetén általában tiszta keresztmetszeti adatok kerülnek
felhasználásra, azaz egy időpontra vonatkozóan kerülnek összehasonlításra az egyes országok
adatai.

A megfigyelések számának növelése céljából nemzetközi vizsgálatok esetén lehetőség van az
idősoros és a keresztmetszeti minták kombinálására. Ilyenkor keresztmetszetek idősorai (ún.
panelek) kerülnek felhasználásra

Lehetőség van arra, hogy a védelmi kiadások alakulása n db. kétváltozós vagy egy db. n
változós függvénnyel kerüljön modellezésre. Az első esetben a:
VK=Fi (Xi)

alakú függvények becslésére kerül sor, ahol VK: védelmi kiadások szintje és
i=1,2,…,n (n a magyarázóváltozók száma).

A második esetben a becsülendő függvény alakja: VK=F(X), ahol X egy n elemű
vektorváltozó.
A két lehetőség között az az elvi különbség, hogy míg az első esetben a paramétereket úgy
becsüljük, hogy a többi tényező hatását figyelmen kívül
hagyjuk, addig a második esetben a paraméterek értékét ceteris paribus
feltétel mellet kapjuk meg.

A regresszió- és a trendelemzés nem tekinthető az irodalomban alkalmazott kizárólagos olyan
technikának, amellyel a védelmi kiadások és egyéb politikai-gazdasági tényezők
összefüggéseit vizsgálják. Leontief és Duchin (1983) [1] például egy input-output modell
alkalmazásával vizsgálta a védelmi kiadások eltérő szintjeinek hatását egyes régiók, illetve a
világ gazdaságára. Deger és Sen (1990) [2] pedig egy játékelméleti modellt alkalmaztak két
ellenséges ország közötti fegyverkezési verseny védelmi kiadásokra gyakorolt hatásának
elemzésére, India és Pakisztán adatait használva példaként.
Több egymással versenyző, egymást kiegészítő elmélet létezik, amely a védelmi kiadások
dinamikáját és területi eltéréseit kívánja megmagyarázni. A legtöbb kutató és elemzés
ugyanakkor besorolható négy nagy elméleti irányzat valamelyikébe. Ezek a:
 fegyverkezési verseny megközelítés
 a bázisalapú megközelítés
 a közösségi választás (public choice) megközelítés, valamint
 a politikai-gazdasági megközelítés.
A fegyverkezési verseny modell magja az a feltételezés, hogy a nemzetek reagálnak a rivális
országok (általában katonai) viselkedésében bekövetkező változásokra.

Jellemző példája volt a nagyhatalmak fegyverkezési versenye által generált megnövekedett
védelmi kiadásoknak, amikor az Egyesült Államok az 1960-as években túlreagálta azt a
bizonyítatlan feltevést, hogy a Szovjetunió jelentős előnyre tett szert a hadászati rakéták
számát tekintve. A feltételezés alapján az USA nagy mértékű rakétatelepítésbe kezdett
(rakétaverseny), aminek komoly konzekvenciái voltak a védelmi kiadásokra is. Fisher és
Kamlet (1985) [3] szintén bizonyítottnak találta, hogy a szovjet védelmi kiadások változása a
Richardson féle akció-reakció modellnek megfelelően befolyásolja a védelmi kiadások
nagyságáról hozott amerikai döntéseket.
A bázisalapú modell szerint a költségvetés összeállításakor és elfogadásakor a döntéshozók
alapvetően az előző évek kiadási számaira támaszkodnak, azokat használják bázisként, és
csak csekély mértékű változtatásokat végeznek az előző évi előirányzatokhoz képest,
lényegében csak a kis csökkentéseket, vagy növeléseket igyekeznek igazságosan elosztani az
egyes programok, vagy szervezetek között.
A közösségi választás iskola védelmi kiadás modellje azon intézmények érdekeit, és relatív
érdekérvényesítő képességét vizsgálja, amelyek nyomást gyakorolnak a költségvetési
folyamat során. A közösségi választási modell domináns irányzata tehát a szűkös
erőforrásokért küzdő szervezetek közötti, bürokratikus eszközökkel zajló
érdekütköztetésekkel magyarázza a védelmi kiadások alakulását.

A védelmi kiadások elemzésének utolsó tárgyalt megközelítési módja a nemzetbiztonság és a politikai gazdaságtan területeit és elemzési módszereit egyesíti.
A kutatók arra tesznek kísérletet, hogy meghaladják a védelem- gazdaságtan és
védelempolitika hagyományos kétdimenziós elemzési kereteit, és megalkossák a védelem
politikai gazdaságtanát. A védelmi kiadásokat lényegében egy sajátos eszköznek tekintik, ami összekapcsolja ezt a három dimenziót: a gazdaságot, a politikát és a honvédelmet.
Az iskola álláspontja szerint a védelmi kiadások nagysága nem a fegyverkezési verseny
mellékterméke, valamely bázisalapú folyamat, vagy egyéni érdekek összegzésének
eredménye, hanem párhuzamos, egymással kölcsönhatásban zajló politikai és gazdasági
folyamatok következménye. Kiindulópontjuk az, hogy az állam a hazai és globális gazdaság
keretein belül helyezkedik el, és a nemzetbiztonsági politikát (és ezzel közvetve a védelmi
kiadások szintjét is) nem csak biztonsági megfontolások, hanem hazai politikai és gazdasági tényezők is alakítják.

Az utóbbi években az elméleti és gyakorlati kutatások mindinkább ez utóbbi megközelítési
módra összpontosítottak. Ezzel egyidőben a nemzetközi kapcsolatok elméletének legújabb
irányzataiban is megfigyelhető az a tendencia, hogy a kutatók feladják a nemzetközi
biztonsági rendszer és a nemzetközi gazdasági rendszer merev szétválasztását, és a gazdasági és biztonsági megfontolások egyre inkább összekapcsolódnak.
Jelen tanulmány is ezt a megközelítési módot alkalmazza, mivel megítélésem szerint ez
tükrözi leginkább a valós politikai, gazdasági és biztonságpolitikai folyamatokat. Kutatási
kérdéseim megválaszolásához olyan modellt kerestem, amely a függő változók
figyelembevételével csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre esett, mert a klaszterelemzés a többdimenziós csoportok megtalálásának egyik kedvelt módszere a kvantitatív és kvalitatív jellegű adathalmazok elemzésében. Az eljárás célja, hogy feltárja bizonyos tulajdonságuk alapján az azonos csoportba tartozókat, amelyek így jobban hasonlítanak egymáshoz, mint más csoportok tagjaihoz. Azt is mondhatjuk, hogy a többdimenzióba tartozó adatokat strukturálja a tulajdonságok, jellemzők alapján, majd pedig ezekből csoportokat képez. Ezen analízis népszerűségét a modell matematikai előfeltevéseinek rugalmassága adja. Tehát a kialakult klaszterek és azok magyarázó tényezői a dimenziószám növelésével folyamatosan változhatnak, mert a kialakított osztályokhoz keressük a magyarázó tulajdonságokat, ellentétben például a diszkriminancia analízissel. A modell alapvetően azon az előfeltevésen alapul, hogy az egyes klasztereken belüli adatok valamilyen dimenzió szerint hasonlítanak egymáshoz.
A klaszterelemzés jól illeszkedik kutatási céljaimhoz, mert az adatszerkezetét szabadon
bővíthetem újabb dimenziókkal (dimenziónövelés), így el is hagyhatok (pl.: adathiányos
éveket) dimenziókat (dimenziócsökkentés) és végeredményként ahhoz az osztályozási
eredményhez jutok, mely az adott tagállamok – erőforrás korlátait is figyelembe véve – az
elemzésbe bevont változók alapján történő optimálisabb csoportosítást eredményezi. Tehát a klaszteranalízis során – mint említettem már – az előfeltevések rugalmasságára épülő elemzés előnyeit tudom felhasználni.

3. A védelmi kiadások, védelmi képességre gyakorolot hatásainak
lehetséges mérési mutatóinak ismertetése

A rendelkezére álló, nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján az összefüggések, csoportképző tulajdonságok kvalitítív feltárásával kísérletezek dolgozatomban. Ehhez támaszkodom a szakirodalommal alátámasztott módszerekre és kísérletezem a védelmi kiadások jellemzői alapján csoportképző tulajdonságok feltárásával, így először a védelmi kiadások lehetséges mutatóinak feltérképezésére van szükségem.

A szakirodalom a védelmi képesség mérésére következetesen input mutatót (a védelmi
kiadásokat) használ. Az input mérésének logikus alternatívája lenne az output (harckészültség vagy teljesítmény) mérése, azaz annak vizsgálata, hogy a védelmi kiadások milyen „katonai erő” megvásárlását teszik lehetővé az ország számára. Komoly nehézséget okoz azonban olyan széles körben mérhető és következetesen alkalmazható output mutató kidolgozása, amely mérni tudja a védelmi output abszolút nagyságát és ezen keresztül a védelem hatékonyságát. Emellett pedig lehetőséget nyújtana a védelmi kiadások relatív nagyságának vizsgálatára is, vagyis az országok katonai teljesítőképességének összehasonlítására. Ehhez súlyrendszerre lenne szükség, ami megmondaná, hogy egy megvásárolt harckocsi például hány darab kézi lőfegyver hatékonyságával ér fel. Tekintettel arra, hogy a védelmi kiadások által vásárolt output mérése nem megoldott, az általánosan elfogadott megközelítés a „második legjobb alternatíva”, tehát az input mérése. Jelenleg a NATO tervezési dokumentumai is a védelmi kiadások szintje szerint vizsgálja az országok védelmi teljesítményét. Jólét szempontból a probléma lényegét az input, mint output hatékonyság logika adja. Ugyanis a közgazdasági érvelés azt mondatja, hogy ugyanolyan összegű input (jelen esetben védelmi kiadás) a felhasználás módjának hatékonyságától függően, eltérő mennyiségű és/vagy minőségű output előállítását teszi lehetővé. Jelenleg a védelmi kiadások tervezésekor pont ennek ellentétje érvényesül. Kutatásom ezért nem a védelmi kiadást használja eredményváltozóként, amivel így új kontextusba helyezi a védelemre fordított
kiadások hatékonyság vizsgálatát.

4. Klaszterelemzés vizsgálati módszerének ismertetése

Vizsgálatomhoz olyan modellt kerestem, amely a függő változók figyelembevételével
csoportképző tulajdonságokat azonosít. Választásom a klaszterelemzésre esett, mert a
klaszterelemzés a többdimenziós csoportok megtalálásának egyik kedvelt módszere a
kvantitatív és kvalitatív jellegű adathalmazok elemzésében. Az eljárás célja, hogy feltárja bizonyos tulajdonságuk alapján az azonos csoportba tartozókat, amelyek így jobban
hasonlítanak egymáshoz, mint más csoportok tagjaihoz. Azt is mondhatjuk, hogy a
többdimenzióba tartozó adatokat strukturálja a tulajdonságok, jellemzők alapján, majd pedig ezekből csoportokat képez. Ezen analízis népszerűségét a modell matematikai
előfeltevéseinek rugalmassága adja. Tehát a kialakult klaszterek és azok magyarázó tényezői a dimenziószám növelésével folyamatosan változhatnak, mert a kialakított osztályokhoz keressük a magyarázó tulajdonságokat, ellentétben például a diszkriminancia analízissel. A modell alapvetően azon az előfeltevésen alapul, hogy az egyes klasztereken belüli adatok valamilyen dimenzió szerint hasonlítanak egymáshoz.
A klaszterelemzés jól illeszkedik kutatási céljaimhoz, mert az adatszerkezetét szabadon
bővíthetem újabb dimenziókkal (dimenziónövelés), így el is hagyhatok (pl.: adathiányos
éveket) dimenziókat (dimenziócsökkentés) és végeredményként ahhoz az osztályozási
eredményhez jutok, mely az adott tagállamok – erőforrás korlátait is figyelembe véve – az
elemzésbe bevont változók alapján történő optimálisabb csoportosítást eredményezi. Tehát a klaszteranalízis során – mint említettem már – az előfeltevések rugalmasságára épülő elemzés előnyeit tudom felhasználni.

5. Alapadatok behatárolása

Az alapsokaságot a SIPRI 2 éves adatszolgáltatása alapján készült NATO jelentés adja, ami a NATO hivatalos honlapján 2021. június 11-én közzétett ’Defence expenditures of NATO
countries (2014-2021)’ elnevezésű, PR/CP(2021)09 iktatási számmal ellátott dokumentumban elérhető 2014-2019-ig tény és 2020-2021 közötti időszak becsült adatok forrása.
Kutatásomban a 2014-2020. időszak adatait használtam fel az Európai Unió 27 tagállamára
vonatkozóan. Elemzésemben a vizsgált időszak a 2014-2020 közötti időtáv, amelyből a 2020-as év adatai terv adatok. A kiadásvolumenek értéke USD-ben és 2021-es árszinten kerültekfelhasználásra.

A NATO jelentés [4] a tagországok védelmi kiadásainak mennyiségi és azok GDP
részarányos mutatói mellett a védelmi kiadások összetételével is kiegészülnek, amelyek a
NATO kötelékébe nem tartozó európai uniós tagállamok esetében nem állnak rendelkezésre.

2 SIPRI: Stockholm International Peace Research Institute (Bővebben: https://www.sipri.org/databases)

A jelentésből a védelmi kiadások adatvolumenének szerkezeti összetételét esetünkben a
nemzeti védelmi kiadások mennyiségi és annak GDP részarányos mértékén túlmenően:
1) az egy főre jutó védelmi kiadási összegeket;
2) a haderők létszámait;
3) a védelmi kiadások kategorikus eloszlását, így különösen:
a) a főbb eszközök, valamint az azokhoz tartozó K+F(+I) kiadásait; 3
b) a személyi jellegű kifizetéseket; 4
c) az infrastrukturális kiadásokat;
d) valamint a fentiekbe nem tartozó, egyéb (főként működési és karbantartási
kiadásokat dolgoztam fel kutatásomban a NATO kötelékébe tartozó uniós tagállamok
esetében. Az Európai Unió tagállamai, amelyek nem tartoznak a NATO kötelékbe (Ausztria,
Ciprus, Finnország, Írország, Málta, Svédország), azon tagállamok adatai a SIPRI adatbázisa
alapján, a World Bank [5] nyilvánosan hozzáférhető adatival kerültek meghatározásra, 2021-
es árszinten, USD-ben. Mivel mind a NATO, mind a World Bank adatainak forrása a SIPRI
adatbázis, így az adatok közötti konzisztencia megtartott és az elemzés elvégezhető. Az
egységes árfolyamra konvertált becsült adatok (2020. év) hibahatárát ezért normál
szignifikanciaszint (5%) alattinak fogadom el.

Kutatásomban az Európai Unió tagországainak védelmi kiadásai összetételéhez kapcsolódó
tényezőkkel (faktorokkal, dimenziókkal) egészítettem ki a vizsgálat második felét. Ezek az
indexek a gazdaság K+F területének mutatószámai /’K+F kiadások (GDP%)’, ’Kutatók a
K+F területén (fő/millió fő)’, ’Szabadalmi bejelentések (db)’/ valamint a ’hatékony
kormányzás’ mutató.
A fentiek összegzéseként a függő változók listája az Európai Unió 27 tagállama esetében a
következőképpen alakul:
a) Védelmi kiadás (millió USD)
a.a) a főbb eszközök, valamint az azokhoz tartozó K+F(+I) kiadásait;
a.b) a személyi jellegű kifizetéseket;
a.c) az infrastrukturális kiadásokat;

3 A NATO tervezési dokumentumai szerint eszközöknek minősülnek: a főbb fegyverrendszerek (és azok
beszerzései). K+F(+I) alatt értendő: a Kutatás + Fejlesztés (+ Innováció).
4 A személyi jellegű kifizetések egyes országok esetében magukban foglalják a nyugállományúak nyugdíjait, a
teljes és volt személyzet, valamint családjaik szociális ellátásait is a SIPRI éves jelentéseinek lábjegyzetei
alapján.

a.d) valamint a fentiekbe nem tartozó, egyéb
b) Védelmi kiadás (GDP%)
c) Védelmi kiadás lakosságszámra vetítve (USD/fő)
d) Haderő létszám (ezer fő) illetve,
e) Hatékony kormányzás
f) K+F kiadások (GDP%)
g) Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)
h) Szabadalmi bejelentések (db)
A kutatáshoz felhasznált nyers adatokat vegyesen 2021-es NATO és 2022-es Word Bank
árszintekkel a szervezetek honlapjain közölt nyílt források képezték. Az elemzésben vizsgált mutatók adatait (egységesen 2022-es árszinten) az alábbi, 1. táblázat tartalmazza. A többváltozós statisztikai adatelemzésben a hiányzó adatok kezelésére több alternatíva közül választhatunk.
Mivel minden tagállamot az elemzési folyamatban szeretnék tartani, ezért a rendelkezésre
nem álló adatok kiegészítése szükséges, amelyeket a 2014–2018. közötti tényadatokra épített lineáris regresszión alapuló előrejelző függvény használatával valósítottam meg.

1 . táblázat Európai Unió tagállamainak védelmi kiadásainak mutatói, 2020. évi terv

Miután az adatbázisban kezeltem a hiányzó értékeket, a következő lépés az adattisztítás, a
kiugró értékek, vagyis az outlierek kezelése. 5 Minden olyan adat, amely jelentősen (<Q1-1,5*IQR / Q3+1,5*IQR<) eltér az adathalmaz többi elemének átlagától, statisztikailag outliernek tekintendők és egyes esetekben kezelésük is szükséges. A kiugró értékek adatainak értékelése azonban a statisztikai modell figyelembevételével egyedi elbírálás tárgyát képezi.
A kiugró értékek keresésének ugyanis elsődleges célja az adatbázis esetleges hibáinak
feltárása (pl.: gépelési hiba). Ennek megfelelően mérlegelnünk szükséges, ugyanis egy esetlegesen feltárt hiba esetén az elemzésből történő kizárás melletti döntés vagy a becslésen
alapuló adatkorrekció elengedhetetlen. Akadnak továbbá olyan esetek is, melyek nem téves
adatgyűjtésből származnak, azonban az alapsokasághoz viszonyított értékeik az aránytalanság
következtében mérlegelendő. A 2020. évi ’védelmi kiadások (millió USD)’ és ’szabadalmi
bejelentések (db)’ függő változók tekintve az alábbi eredményeket kapjuk ( 2. táblázat ):

Látható, hogy az elemzésbe bevont 27 tagállam védelmi kiadásait (millió USD) érintő outlier
meghatározás 2 kiugró értéket jelez, melyek rendre: 52 727 (Franciaország), 58 902
(Németország). A szabadalmi bejelentéseket érintő outlier meghatározás 4 kiugró értéket
jelez, melyek rendre: 1 542 (Franciaország), 19 845 (Németország), 947 (Olaszország), 825
(Hollandia). Tekintettel azonban arra, hogy az elemzésben minden tagállamot bent szeretnék
tartani, így a kiugró értékek adatbázisra gyakorolt hatásával Franciaország, Németország és
Olaszország esetében elemzéskor figyelembe kell venni a csoportképzésnél ( 1. ábra ).

Az előzőekben az adatbázist elemezve láthattuk, hogy a nyolc függő változó nemcsak, hogy
eltért egymástól, de az eltérő skáláknak és az extrém kiugró értékeknek köszönhetően az
eloszlások átlaga és szórása nagyfokú eltérést is feltételez. Így kijelenthető, hogy ebben a
formában a nyers adatok heterogén adatbázisnak tekinthetők. A homogenitás biztosításához
összehasonlíthatóvá kell tennünk az adatokat, melynek folyamán egy lineáris transzformáció
végrehajtásával biztosítjuk az eltérő dimenziók közös nevezőre hozását. Standardizálás

alkalmazása esetén (hasonlóan a minimum-maximum normalizáláshoz) a meglévő elemeink
függő változónkénti skáláit, az eloszlás megtartása mellett összehangoljuk. 6 Az eljárással
biztosítjuk, hogy a függő változók átlaga 0, míg standard hibájuk (szórásuk) várhatóan 1
legyen.
Az adattisztítás és normalizálás eredményeképp összehasonlítható adatokat kaptunk, egyik
adat sem dominálja túl a másikat, a kiugró értékek elfogadhatók. A továbblépéshez azt is
vizsgálni kell, hogy az egyes változók egymással milyen szoros kapcsolatban állnak,
mennyire korrelálnak 7 (ez alapvetően determinálja a távolságmódszer kiválasztását) ( 3.
táblázat ):

3. táblázat A függő változók korrelációs mátrixa az Európai Unió tagállamainak védelmi kiadási mutatóból,

2020. évi terv

6 Az eljárás során az átlagot kivonjuk az egyes értékekből és a különbséget elosztjuk a szórással.
7 A táblázatban szereplő értékek (x) magyarázata:

Az 3. táblázat ban látható, hogy az elemzett függő változók között akadnak a közepesnél kicsit
magasabb korrelációval rendelkező változópárok (pl.: 0,742654089), melyek az adott eseteket
érintően a jelentős függőségi kapcsolatot feltételezik. Az 3. táblázat ban szereplő adatok nagy
része azonban ezen erősségű függőségi kapcsolattól elmarad (jellemzően gyenge, vagy
közepes erősségű kapcsolatok figyelhetők meg), így a metrika használatát érintően a további
fejezetek és számítások alapját az Euklideszi távolságmérték 8 fogja képezni.
A klaszteranalízis további lépése a klasztermódszer kiválasztása, valamint szükség esetén a
klaszterszám meghatározása. A klasztermódszer kiválasztására számos lehetőségünk
kínálkozik. A szakirodalomban és a gyakorlatban azonban leggyakrabban három
klasztermódszert hivatkoznak és alkalmaznak:
a) a hierarchikus teljes láncmódszerrel előállított klaszterezést,
b) a hierarchikus átlagos láncmódszerrel előállított klaszterezést, valamint c) a nem
hierarchikus k-közép klaszterezést.
Lehetőség van azonban arra is, hogy az elemzés során ún. vegyes megoldást, vagyis
különböző algoritmusra épített klaszterezési csoport kombinációját alkalmazzuk. Esetünkben
ezen lehetőséget kihasználva a hierarchikus teljes-, valamint átlagos láncmódszerrel előállított
klaszterezést alkalmazzuk. 9
A klaszterszám meghatározása azon eljárások összessége, mely alapján meghatározzuk, hogy
a függő változók értékeinek (esetünkben 8 db) „egymáshoz állása” 10 alapján hány csoportba
(klaszterbe) soroljuk a vizsgálatba bevont független változókat. Ezen számadat
meghatározásához (támogatásához) alapvetően két közkedvelt módszer áll rendelkezésünkre:
a) a klaszterkönyök eljárás és
b) a sziluettmódszer.
Esetünkben utóbbi, tehát klaszterkönyök formálódása figyelhető meg. de a
meredekségváltozás nem elég intenzív ahhoz, hogy karakteres „könyök” rajzolódhasson ki. a
„nehezen kirajzolódó könyökalakzat”, valamint az ismertetett könyökmegtalálást-támogató

8 Euklideszi metrika: két pont távolsága a két pontot összekötő szakasz hossza. Koordináta geometriában (’a’ és
’b’ pontok távolsága):
9 A kiválasztott (hierarchikus klaszterezési) módszerek alapvető tulajdonsága, hogy (szemben a nem
hierarchikus eljárásokkal) nem követelik meg előfeltételként a klaszterszámok előzetes ismeretét.
10 Elsődleges cél a csoportokon belüli négyzetösszegek minimalizálása, mely a klaszterszám elemszámmal
megegyezősége esetén nulla értéket vesz fel. A klaszteranalízis célja azonban ezzel egyidejűleg a
dimenziócsökkentéssel történő csoportokba sorolás, melynek megfelelően a négyzetösszegek kárára áldozatot
kell hoznunk. Meg kell tehát határoznunk azt a pontot (klaszterszámot), melynél a négyzetösszegcsökkenés
mértéke a klaszterszám növelését nem ellensúlyozza.

módszer alapján a 3-as klaszterszám választása célszerű. A 3-as klaszterszámánál az adott
ponthoz húzott érintő meredeksége a -1/2 értéket átlépve, a -1/2-ed értéktől a 0 érték felé tart.

6. Idősoros adatok feldolgozásának lépései

Ahhoz, hogy a vizsgálat időtávjában, tehát 2014-2020 között rendelkezésre álljanak az éves
adatok, ahhoz az adattisztítást az előzőekben ismertetett lépések szerint el kellett végeznem az
idősoros, éves adatok esetében is. Az így kapott éves adatokat aggregáltam, majd a
csoportképző tulajdonságok szerinti klaszterszám meghatározás következett, amelyben
szintén klaszterkönyök rajzolódott ki. Az adatokban – a 2020. évhez hasonlóan – nem
hajtottam végre outlier kiszűrést, mert a 27 tagállam vizsgálatban tartását helyeztem ezzel
szembe előtérbe. A klaszterkönyök továbbra sem vált meredekebbé, de ugyanúgy 3 klaszterre
optimálisan le lehetett csökkenteni a csoportok számát, ugyanis a klaszterelemzés lényege,
hogy dimenziócsökkentő eljárás.
Továbbá a NATO tagországok esetében rendelkezésre álltak a ’védelmi kiadás (millió USD)’
mutató összetételére/szerkezetére vonatkozó megoszlási adatok is ( 4. táblázat ), melyek a
kétdimenziós védelmi kiadási adatok mintázatának értelmezését, valamint a K+F és
szabadalmi mutatókkal bővített klaszterek változásainak értelmezését segítik.

4. táblázat A ’védelmi kiadás (millió USD)’ mutató szerkezeti bontásának kategóriái

a NATO tagországok esetében

7. A kutatás eredményei
Az idősoros, többdimenziós klaszteranalízis értelmezése
Az idősoros, többdimenziós klaszteranalízis értelmezése egy mátrix egy mátrix segítségével
fogom bemutatni, ahol az 1-3-ig számok az adott mutató 2014-2020-ig terjedő időszak
összesített klaszter besorolását tartalmazza. A klaszter sorszáma egyben rangsorhelyként is
szolgál, amikor az függő változónként elért értéket végül átlagolással sorrendbe állítom.

1. klaszter
Elemei (5 tagállam):
Belgium, Franciaország, Hollandia, Németország, Svédország
Jellemzői: A csoport kialakulásának elsődleges szempontjai a Hatékony kormányzás, a K+F
kiadások (GDP%), Szabadalmi bejelentések, Kutatók a K+F területén (fő/millió fő),
Védelmi kiadások (USD) jellegű kiadásoknak és képességeknek a túlsúlya. Érdekes tényként
figyelhető meg ugyanakkor, hogy ezen tényezők dominanciája a teljes 27 független változót
(tagállamok) magába foglaló csoporton belül kiemelkedő, ugyanis, ha a 8 függő változóból
épített adatmodellt csak ezen tényezők alapján rangsoroljuk, hasonló eredményre jutunk. Ezt
az abszolút dominanciát Németország és Franciaország tehát nem azzal érte el, hogy az
outleir-nek számító Védelmi kiadások (USD) és szabadalmi bejelentések mutatókban való
túlteljesítésük miatt nem került ez a függő változó kizárásra a teljes vizsgálatból. A klaszteren
belül Belgium, Franciaország, Hollandia és Németország négy egymáshoz legközelebb álló
tagállamok. Ezen országoktól a legtávolabb eső tagállam Svédország a klaszteren belül.
Svédország Védelmi kiadás (GDP%), Haderő létszám, valamint Védelmi kiadás lakosságra
vetítve (USD/fő) mutatók tekintetében maradt alul a csoporton belül. Hollandia és
Németország Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő) mutatóban szintén gyengén
teljesített, de Svédországtól eltérően, haderő létszám tekintetében javítani tudott pozícióján.

2. klaszter
Elemei (13 tagállam):
Ausztria, Csehország, Dánia, Finnország, Görögország, Írország, Lengyelország, Luxemburg,
Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország
Jellemzői: A csoport kialakításának elsődleges szempontja a haderő létszám. Ezt követi a
hatékony kormányzás, Védelmi kiadás (USD), Védelmi kiadás (GDP%), Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) jellegű kiadásoknak és képességeknek a túlsúlya. Érdekes
tényként figyelhető meg ugyanakkor, hogy a Hatékony kormányzás és a Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) mutatókban mégis a legnagyobb a csoport lemaradása az 1.
klaszterhez képest. A klaszter 2 fő kiugró értékkel rendelkező tagállam Ausztria és
Spanyolország. Ausztria Hatékony kormányzás, K+F kiadások (GDP%), Szabadalmi
bejelentések, Kutatók a K+F területén (fő/millió fő) mutatókban teljesít jól, míg

Spanyolország inkább Védelmi kiadás (USD), Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő),
Haderő létszám tekintetében rendelkezik jobb eredményekkel. A két egymáshoz legközelebb
álló tagállam is Ausztria és Spanyolország, a három egymástól legtávolabb eső országpárjaik
pedig Csehország, Luxemburg és Magyarország. Luxemburg kiemelkedően magas Hatékony
kormányzásával, Szabadalmi bejelentéseinek számával és Kutatók a K+F területén (fő/millió
fő) mutatójával. Magyarország Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő) mutatóban teljesít
kimagaslóan, míg Csehország szinte minden függő változóban középszerű értéken teljesít és
csak Védelmi kiadás (GDP%) mutatóban marad el a 2. klaszter értékeitől. Olaszország
szabadalmi bejelentés mutatóban dominált outleir-ként, de ez a hatás nem bizonyult olyan
erősnek a vizsgálat végén, hogy a mutató kizárását utóbb meg kellett volna mégis fontolni.
3. klaszter
Elemei (9 tagállam):
Bulgária, Ciprus, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia
Jellemzői: A csoport kialakításának elsődleges szempontja a Védelmi kiadás (GDP%)
mutatóban tett kiadások túlsúlya. Érdekes tényként figyelhető meg ugyanakkor, hogy
Védelmi kiadás (USD), Szabadalmi bejelentések mutatók tekintetében abszolút utolsó
klaszterbe tartozók az itt található tagállamok. Egy kiugró értékkel rendelkező ország
Bulgária, amely Védelmi kiadás (GDP%) még Védelmi kiadás lakosságra vetítve (USD/fő)
mutatóban is jól teljesít. Szintén kiugró értéket mutat fel Litvánia is, amely 2, klaszterbe
tartozó tagállamokhoz hasonlóan teljesít átlagosan, csak K+F kiadások (GDP%), Szabadalmi
bejelentések és Védelmi kiadás (USD) mutatókban marad le tőlük. Az elemezett változókat
érintően, két egymástól legtávolabb eső országpárok Litvánia és Lettország. Lettország
minden függő változóban alul teljesít, csak Védelmi kiadás (GDP%) és Védelmi kiadás
lakosságra vetítve (USD/fő) tekintetében tartozik a 2. klaszterhez.

Az idősoros, kétdimenziós klaszteranalízis értelmezése
Az idősoros, kétdimenziós klaszteranalízis értelmezéséhez csak a NATO tagországok
esetében adottak ahhoz az adatok, hogy a Védelmi kiadás (GDP%) mutató összetételét
elemezhessük. Ezek az eredmények ellenben kiegészítik, vagyis erősítik vagy cáfolják a
többdimenziós klaszterelemzés eredményeit. Ugyanis a többdimenziós klaszterelemzésbe
beválogatott mutatók /Hatékony kormányzás, K+F kiadások (GDP%), Kutatók a K+F
területén (fő/millió fő), Szabadalmi bejelentések (db)/ úgy kerültek kiválasztásra, hogy a

NATO jelentésben a védelmi kiadás összetevőiként megadott pl.: K+F(+I) mutatót piaci
szektorokban azonosítható „párjait” válogattam be. Célom az volt ezzel, hogy a védelmi
kiadás jólétnövelő csoportképző tulajdonságát, tehát a piaci „párok” csoportképző
tulajdonságait is elemezni tudjam. Az elemzés alapját az képezi, hogy a védelmi kiadások
összetevőinek arányai szerinti klaszterek a többdimenziós modell eredményeiben is
felfedezhetőek-e a piaci „párok” csoportkéző tulajdonságában.

2 . ábra A ’Védelmi kiadás részaránya (%, főbb eszközök, K+F(+I))’ védelmi kiadás (USD)-hez viszonyítottan a NATO

tagországok 2020. évi terv adatai alapján (2021-es áron) (NATO, 2022)

Jellemzően az Európai Unió tagállamai – ahogy a NATO tagállamok is – 15-30% közötti
arányban fordították a védelmi kiadásaikat (GDP%) eszköz és K+F(+I) beszerzésére 2020-
ban.
Ettél eltérő ’Védelmi kiadás részarányt (%, főbb eszközök, K+F(+I))’ csak Luxemburg,
Horvátország és Görögország az Európai Unió tagállamai közül. A legnagyobb különbség két
európai uniós tagállam között figyelhető meg, ez Portugália és Horvátország, illetve abszolút
értéet tekintve Portugália és Luxemburg között ( 2. ábra ).

Ezeket az eredményeket a többdimenziós modell adataival összevetve azt látjuk, hogy
Luxemburg a védelmi kiadások (az összetétel, mint függő változó ebben a modellben nem
került alkalmazásra) tekintetében 3. klaszterbe tartozna, de a ’Szabadalmi bejelentések’ és
’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ mutatók erőssége miatt 2. klaszterbe kerül. Míg
Horvátország a védelmi kiadások tekintetében 1. klaszterbe tartozna, ’Szabadalmi

bejelentések’, ’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ és ’K+F kiadások (GDP%)’ mutatók
tekintetében is még 3. klaszterbe tartozó, ezért védelmi kiadásai a gazdasági szektorban nem
vagy még nem érvényesülnek csoportképző tulajdonságként. Görögország védelmi kiadások
tekintetében 1. klaszterbe tartozna – Horvátországhoz hasonlóan –, de ’Szabadalmi
bejelentések’, ’Kutatók a K+F területén (fő/millió fő)’ muatók esetében nem annyira erős
klaszterképző, mint Luxemburg, de nem is annyira gyenge, mint Horvátország, így 2.
klaszterbe tartozik. Fontos megemlíteni, hogy közepesen erős K+F-vel és erős védelmi
kiadási szinttel Görögország megelőzi Luxemburgot is, ami annak köszönhető, hogy ’Haderő
létszáma’ nagyobb, mint Luxemburgé és Horvátországé. Mindez erősíti azt a feltevésemet,
hogy a gazdagabb tagállamok bár megtehetnék, de GDP arányosan mégsem költenek többet,
mint ahogy a szegényebb országok teszik.

A kétdimenziós védelmi kiadások modell trendjei

A védelmi kiadások szintje használható mutató az ország védelmi képességének mérésére,
ezért most azt vizsgálom, hogy a kutatás eredményeit milyen trendekhez viszonyítva lehet
helyesen értelmezni.
A védelemre fordított kiadások mértékét a gazdaság teljesítőképességének GDP arányában
szokás meghatározni és ezt a mutatót alkalmazza a NATO is a védelmi kiadások elemzéséhez.
Ezen adatok alapján a világ védelmi kiadásainak GDP-re vetített aránya az elmúlt 20 évben –
a kiadási főösszeg emelkedése mellett – csökkenő pályára állt ( 3. ábra ), amely trendet az
Európai Unió tagállamainak ráfordításai is követtek.

3 . ábra: Világ országainak védelmi kiadásai 2000-2020 között

(GDP részarány, SIPRI adat)

Közpolitika szempontjából ez azt vetíti előre, hogy az Európai Unióban a katonai biztonság
krónikus alulfinanszírozottságtól szenved, ami védelmi tervezési hiba és hosszútávon
sérülékennyé, változó színvonalon teljesítővé teszi Európa biztonságát. A versengő
közpolitikák szintjén pedig azt vonja maga után, hogy a szűkös költségvetési keretekből a
tagállamok a védelem évtizedes elmaradt ráfordításait utóbb kénytelenek lesznek pótolni. A
védelmi képesség személyi állomány és technológiaifüggő képesség, amely tényezők
amellett, hogy költségesek, még beszerzésük is időigényes. [6] Az elmaradás hatásait ezért
nem elég csupán csak anyagi ráfordítással megoldhatónak feltüntetni, hanem komplex
közpolitika tervezést igényel. Ezért az éves kiadási főösszegek vizsgálata – attól függetlenül,
hogy a legegyszerűbb összehasonlítási módszernek tekinthető – szubjektív értékelésnek
minősül. Ahogy a védelmi kiadások felhasználását, tehát a védelemre fordított kiadások
jóléttel kapcsolatos hatásait – a jólét komplexitása miatt – sem elegendő csupán egyetlen
számadat sorba állításával értékelni.

A NATO jelentés alapján a NATO tagállamok GDP arányos kiadásai 2015-ös áron, 2014-
2020 – a 2020-as terv adatokként való figyelembevételével – között ( 5. táblázat )
kismértékben ugyan, de szintén csökkent (2014. évi nyitó érték 2,58%, átlag: 2,52%):

5. táblázat 2014-2020 közötti a NATO tagországok
védelmi kiadásainak GDP arányos alakulása (NATO, 2022)

Kutatásom során azt tapasztaltam, hogy 2014-2020 között – a 2020-as terv adatokként való
figyelembevétele mellett – az Európai Unió tagállamainak GDP arányos ráfordításai
mérsékelt emelkedést mutatnak (2014. évi nyitó érték 1,43%, átlag: 1,51%), ami a 2020-as év
magas terv számainak hatását tükrözi. Ha a várakozások a 2020-as évre nem teljesülnek a várt
szinen, akkor az Európai Unióban inkább stagnálás lesz realizálódhat ( 6. táblázat ):

6. táblázat 2014-2020 között az Európai Unió tagállamai
védelmi kiadásainak GDP arányos alakulása (NATO, 2022)

A kutatásban felhasznált SIPRI adatbázison alapuló NATO és World Bank adatok alapján
megállapítható, hogy a feldolgozott adatbázisok adatai illeszkednek a bevezető és
szakirodalom elemzés fejezetekben bemutatott trendekbe, enyhe eltérést a 2020-as terv
számok eredményeznek, melyek realizálódása 2020. év végén (november) várható.

A többdimenziós védelmi kiadások modell trendjei
A végrehajtott elemzéssel a hierarchikus, alulról építkező, teljes láncmódszerrel előállított
klaszterezési eljárás során az elemzésbe bevont 27 tagból álló Európai Unió tagállamait az
elemzés alapját képező hét változó alapján három különálló klaszterbe sorolhatjuk. A klaszter
sorszáma egyben rangsorhelyként is szolgál.

Megállapítható, hogy védelmi kiadások nagysága sem (USD) és GDP arányosan nem
eredményezik a gazdaság más szektoraiban a csoportszint megtartási képességét, tehát a
nagyobb védelmi ráfordítások a gazdasági szektorban nem vagy még nem érvényesülnek
csoportképző tulajdonságként, azonos rangsorhelyen. Ezek a trendek megfigyelhetők az
Európai Unió szegényebb országaiban (Görögország, Horvátország, Bulgária). Ellenben a
gazdaságilag fejlett, de GDP arányosan kisebb ráfordítással rendelkező tagállamok
(Luxemburg, Belgium, Svédország) a K+F kiadásaik védelmi szektorban érvényesített
fokozásával csoportképző tulajdonságot tudnak elérni a a gazdasági szektor K+F területén is.
A régi nagy hadiipari gyártók a déli államok közül Olaszországhoz és Spanyolországhoz
köthetők. Ezekben a tagállamokban közepes mértékű a GDP arányos védelmi ráfordítás, és
vagy ezen a szinten marad a K+F-ben aktivizálódó csoportképző tulajdonság vagy magasabb
klasztert alakít ki. Ez azért is érdekes, mert a hagyományokon alapuló hadiipar a
fejlesztésekben még mindig élenjárónak tekinthető, mégha a tagállam gazdasági
teljesítményét a védelmi kiadások arányában növelni/visszanövelni nem is tudja.

A cikket Nyerges Tímea a Hadtudományi Doktori Iskola doktirandusza írta.

A borítókép forrása: pexels.com

Felhasznált irodalom
Deger, S., Somnath Sen, S. (1995). Handbook of Defense Economics – Military expenditure
and developing countries. London: Elseiver
Fisher, L. (1985). Ten Years of the Budget Act: Still Searching for Controls. Public
Budgeting & Finance, 1985(5)
Kamlet, M. S., Mowery, D.C. (1985). The First Decade of the Congressional Budget Act:
Legislative Imitation and Adaptation in Budgeting. Government Budgeting: Theory, Process,
and Politics. 1985(1)
Leontief, W. – Duchin, F. (1983). Military spending: Facts and Figures, Worldwide
Implications and Future Outlook. London: Oxford University Press.
Szenes, Z. (2017). Katonai biztonság reneszánsza. Honvédelmi Szemle, 2017(2)
United States Department of the Army. (2008): U.S. Army Field Manual (FM 3-0 and FM
100-5). Washington, DC: U.S. Government.
The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-
2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

[1] Leontief, W. – Duchin, F. (1983). Military spending: Facts and Figures, Worldwide
Implications and Future Outlook. London: Oxford University Press.
[2] Deger, S., Somnath Sen, S. (1995). Handbook of Defense Economics – Military
expenditure and developing countries. London: Elseiver
[3] Fisher, L. (1985). Ten Years of the Budget Act: Still Searching for Controls. Public
Budgeting & Finance, 1985(5)
[4] United States Department of the Army. (2008): U.S. Army Field Manual (FM 3-0 and FM
100-5). Washington, DC: U.S. Government.
[5] The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure
(2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.
[6] Szenes, Z. (2017). Katonai biztonság reneszánsza. Honvédelmi

A Vezető gazdasági dominancia egyelő katonai dominancia? 21. századi helyzetkép a fegyverhatalmi egyensúly változásairól az Európai Unióban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Absztrakt

A népesség részéről a biztonság érzetének kielégítése az egyik legfontosabb állammal szemben támasztott elvárás. Ezért a biztonság megteremtése és szinten tartása a jó kormányzás kiemelt és holisztikusan értelmezett célkitűzése. A biztonság iránti vágy természetes módon kapcsolódik össze a kormányzatba vetett bizalommal, mint a mindenkori társadalmi legitimáció alapvető fokmérője kérdésével és annak mérhető dimenzióival. A biztonság és társadalmi bizalom kérdése azonban a klasszikus szakpolitikai területek (közbiztonság, jogbiztonság, katasztrófavédelem, külső katonai biztonság) mellett egyre több egyéb közpolitikai szegmensben válik alapkövetelménnyé, mint a napi szintű létbiztonság, az emberhez méltó lakhatás és megélhetés, az állami működés transzparens működése.

Kulcsszavak: biztonságpolitika, jóllét

Abstract

Satisfying the population’s sense of security is one of the most important expectations of the state. Therefore, creating and maintaining security is a priority and holistically interpreted objective of good governance. The desire for security is naturally connected to trust in the government, as the fundamental measure of social legitimacy at all times, and its measurable dimensions. However, the issue of security and social trust is becoming a basic requirement in more and more other public policy segments, in addition to the classic policy areas (public security, legal security, disaster prevention, external military security), such as everyday security, decent housing and living, and transparent operation of the state.

Keywords: security policy, welfare

A biztonságra fordított kiadások politikai hasznai

 A biztonság a modern államiság[1] a nyugati civilizáció és demokrácia alapja.[2] Ha az állam biztonsága, területi és politikai függetlensége megbomlik, az a gazdasági jólétet, manapság inkább az állam jóllétét és nem utolsósorban nemzetközi jó hírét is veszélyezteti. Ezért egy állam életében a biztonságra való törekvés alapvető értékként, mint legfőbb hosszútávú politikai célként van jelen, ugyanis az állam létrejöttének célja a fennmaradásának, túlélésének biztosítása, amelyhez a területi integritás és szuverenitás alapfeltételekként szolgálnak. Mégis az európai jólléti államok kormányzatai a védelmi célú kiadásokra olyan hosszútávú befektetésként tekintenek, amelyek politikai ciklustól független, azokon átnyúló megtérüléssel bírnak (Clausewitz, 1980) és mint ilyenek, rövidtávon meg nem térülő kiadást eredményeznek. Emiatt a költségvetési kiadások között – a kiadási főösszeg emelkedése mellett – a versengő közpolitikák közül a honvédelem fejlesztésére, fenntartására fordítandó katonai célú kiadásokat 2014-től kezdve az Európai Unió tagállamainak kormányai tendenciózusan háttérbe szorították,[3] tehát a GDP[4] részarányos védelmi kiadásvolumen jelentősen csökkent[5] az 1990-es évek szintjéhez képest is.[6] A tagállamok a honvédelmi kiadásaik mértékét a biztonságpolitikán, illetve külpolitikán keresztül nemzeti hatáskörben alakítják és mint a védelmi célú kiadások csökkenése is mutatja, az európai védelem az uniós integrációs folyamat leggyengébb láncszeme.

A regionális és a globális nemzetközi együttműködésbe – mint amilyen az Európai Unió és a NATO[7] – történő bekapcsolódás révén a csatlakozó országok jólléti és biztonsági előnyökhöz jutnak a nem csatlakozó országokhoz képest. A védelempolitika terén a területi integritás és biztonság megóvása érdekében kölcsönös függőségi viszony alakul ki a tagállamok között, ami a közös normák elfogadását, követését jelentik, ez pedig az állam önállóságának, szuverenitásának egyes elemeinek feladásával jár. Az integrációs szervezetek közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységének eredményessége, a regionális biztonságot alapvetően befolyásolja, amihez a szervezetek tevékenységében: a tagállamok aktív és hatékony részvétele, a vállalt fejlesztések teljesítése és az elvárt képességek folyamatos szinten tartása, az összeurópai biztonság megteremtésében és fenntartásában elengedhetetlen feltételek és követelmények is egyben.

Az Európia Unió életre hívásának eredménye az a gazdasági integrációs törekvés az európai államok közösségén belül, ami gazdasági és monetáris uniót hozott létre 1991-ben. A gazdasági unió tagjai döntése értelmében, az új típusú globális biztonsági kihívásokra reagálva az európai államok védelmi unióvá válási törekvéseiket 2007-ben szerződésbe foglalták. Ezzel az Európai Unió új korszaka kezdődött meg. Az uniós integráció következő lépcsőfoka az Európai Unió védelmi unióvá válásának lehetősége,[8] melyet a 2007-es Lisszaboni Szerződés alapozott meg a közös biztonság- és védelempolitikáról szóló V. cím és a hozzá kapcsolódó költségvetési rendelkezések megalkotásával.[9] Majd a 2015-ben Jean-Claude Juncker, a Bizottság akkori elnökének az EU Army, azaz a közös uniós haderő életre hívásának gondolatával és az ahhoz szükséges anyagi forrás, az Európai Védelmi Alapnak[10] a 2021-2027-es időszak uniós költségvetésébe integrálásával az „Európai Védelmi Unió” működése ténylegesen meg is kezdődött. Az Európai Védelmi Alap hivatalosan nem a védelmi célú kiadásaik fedezetéhez nyújt forrást a tagállamok számára – hiszen ez Alapszerződés ellenes lenne –, hanem a közösségi hadiiparon belüli versenyképességet finanszírozza, amibe beletartozik az is, hogy a tagállamok fegyvervásárlásához társfinanszírozást biztosít a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban. A hadiipari tevékenységekre vonatkozó közösségi jogszabály nem készült, az egyes tagállamok a kül- és biztonságpolitikájukhoz hasonlóan e témakörben is nemzeti szabályozást alkalmaznak. Az unió az európai hadiipar újjáélesztésének támogatásával azonban belső határok nélküli, egységes piacot kíván teremteni a tagállamok hadiipari termékei számára is. Az Európai Unió így a közös uniós haderő életre hívásával, az egységes európai fegyverrendszer kialakításában és az ehhez szükséges európai hadiipar vonatkozásában is unió kiépítésére törekszik, melynek jóllétre gyakorolt hatása várható, hiszen az Európai Védelmi Alap forrásaival megkönnyíti a tagállamok hadiipari kisvállalkozásainak forráshoz jutását, a tengeren túli hadiipari fejlesztők és befektetők számára pedig vonzóvá teszi Európát.

A védelmi kiadások jóllétet befolyásoló hatásai

A jóllét mérése a biztonság szemszögéből vizsgálva azért válik különösen fontossá, mert a közvéleményben a viszony a gazdasági fejlődés és a biztonságpolitikai kiadások nagysága között hagyományosan a „vaj helyett ágyú” ellentétpárra szűkül. Ezért a tervezés, megvalósítás és értékelés etikai oldaláról vizsgálva a katonai kiadások társadalmi hasznosságára reakciósan úgy tekintenek a választópolgárok, mint amelyek értékes erőforrásokat vonnak el a gazdaság többi területétől, végső soron pedig fenntarthatatlan terheket hárítva ezzel az egész társadalomra. Békeidőben ezek a felhangok, – hogy mekkora katonai terhet képes és hajlandó egy adott társadalom elviselni – többnyire a zéró toleranciát tükrözik. Ennek oka abban keresendő, hogy mindennapjaik során nem látják, nem érzékelik közvetlenül azokat a tevékenységeket, melyek az ország védelmét szolgálják, ezáltal a biztosított források felhasználási hatékonyságát sem tudják megfelelően értelmezni. A modern közgazdaságtan ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a védelem iránti társadalmi kereslet hiánya, valamint a piaci szabályozás tökéletlenségei okán a piac képtelen a közjavak megfelelő mennyiségű előállítására, ezért nem szabad a társadalomra bízni, hogy piaci alapon szervezze meg magának a közjószágnak számító honvédelmet, mint szolgáltatást. Ugyanis a magán gazdasági szereplők önérdekkövető és ésszerű magatartása révén nem érhető el az államon belüli biztonság megvalósítása területén a kívánt társadalmi optimum. A katonai védelem ezért olyan nemzetbiztonságot érintő állami funkció, amelyet az államok kizárólagos hatáskörben látnak.

Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az alapgondolatot, hogy a jóllét sajátságos feltétele a fegyveres erők[11] által biztosított biztonságpolitika megvalósítása.[12] Ennek szükségességét abban látom, hogy az Európai Unió fennállásának hozadéka, hogy Európában 70 éven át tartó béke köszöntött be, amely időszakot (1945–1973 közötti időszakot jóléti államok fénykoraként említi a szakirodalom) Sapir (2006) a nyugati államok fejlődése, intenzív gazdasági növekedése és a kiterjedt szociális ellátások megszilárdulása hatotta át. Mégis tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy az első olajválságot követően ez a lendület megtorpant és az elmúlt közel harminc évben is a fellendülés folyamatos válságát éli.

Másik fontos aspektus, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni a jóllétet szolgáló helyes politikai döntések meghozatalának mérlegelésekor, az a globalizáció hatása. Ugyanis a globalizáció eredményeképpen a biztonság is globális kihívássá vált,[13] még ha a biztonságot veszélyeztető tényezők Európa geopolitikai régióin belül eltérő értelmezést is mutatnak.[14] Gondoljunk csak abba bele, hogy a külpolitikát amíg az államon belüli érdekcsoportok és politikai erők alakítják, addig a külpolitikai döntéseket a nemzetközi rendszer változásai kényszerítik ki. Ezért mondhatjuk, hogy az államok biztonságpolitikája, illetve külpolitikája együtt jelenik meg a kormányok döntéseiben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a globalizációs folyamatok hatásai alól egyetlen állam sem képes magát kivonni, még akkor sem, ha önmaga nem is képes lépést tartani az új kihívásokkal. Vagyis az állam akkor is biztonságpolitikai döntést hoz, ha nem dönt a hosszútávú jóllététét érintő, sürgető külpolitikai kérdésekben.

Ugyanis az államok a biztonságpolitikájukon keresztül döntenek arról, hogy a fenyegetések és veszélyek elhárítására milyen képességeiket erősítik meg. Ilyen választható fejlesztési terület például a katonai képesség is. Eddig az államok a hidegháborús időszak után jellemzően a gazdasági teljesítőképességük javára fordították forrásaikat, hiszen az „új világrend” új típusú és már nem katonai kihívásokat hozott magával. Így aztán teljesen természetessé vált, hogy a lokális problémák áthidalása miatt kezdetben regionális szinten az egymásba kapcsolódó érdekhálózatok megerősödtek, majd a globális gazdasági együttműködési folyamatokban az interdependencia, azaz kölcsönös függés és egymásrautaltság is felerősödött.

Az állam stabilitását meghatározó biztonságelméletek

A ’90-es évek elejétől a biztonságelméletek kutatói két fő ideológia mentén határozták meg a biztonság tartalmi elemeit. Mindkét nézet a biztonságpolitika szemszögéből vizsgálva abban megegyező, hogy a biztonság állapotának állandónak kell lennie egy állam életében. Ez megegyezik a külpolitikai nézettel is, miszerint a biztonság alapszükséglete az állam területén élő népességnek, a meglévő társadalmi problémák pedig felerősödnek, ha a biztonság megszűnik, és a bizalomvesztés miatt végsősoron a kormányzati folyamatok elvesztik legitimációjukat. A biztonsági tanulmányokkal kapcsolatos kutatások kezdetének időszakában a biztonság elsősorban a katonai biztonságot jelentette, majd ez a fogalom fokozatosan bővült, és kiterjedt a katonai mellett a környezeti, gazdasági, társadalmi és politikai területekre is. A hidegháború utolsó éveiben bekövetkező változásokra reagáló kutatások nagyban segítették a biztonság dimenzióinak megértését. A koppenhágai iskola kutatói a biztonság öt különböző szektorát határozták meg a kölcsönhatások különböző típusai szerint. A szektorok között természetesen nagyon gyakoriak az átfedések és a kölcsönhatások. A koppenhágai iskola legismertebb elmélete a szektorális analízis A tradicionális iskolát követők a második világháborús nézeteket helyezték előtérbe. Ezért a biztonságot a honvédelemmel azonosították, ahol a fegyveres erők jelentették az eszközt ­– nézetük szerint a nagyobb katonai erő nagyobb biztonságot jelentett –, az állam pedig ezt az azt irányító biztonságpolitikának, illetve külpolitikának volt aktív szereplője. A biztonság fogalmát komplexen értelmezők csoportja ezzel szemben a katonai szempontok mellett más biztonságra ható tényezőket is azonosítottak vizsgálataikban. Dolgozatomban ez utóbbi felfogás szerinti több dimenziós biztonsági modellben értelmezem én is a haderő és a jóllét kapcsolatát.

 

A biztonság fogalmának meghatározása a biztonság szektorális elméletének (Buzan, 1983) megalkotójához, a koppenhágai iskolát[15] képviselő Barry Buzan nevéhez fűződik, aki a biztonságot tartalmi elemei szerint öt szektorra kiterjesztett egyensúlyi állapotban határozta meg. Ezek a katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. Az objektív biztonságot egyrészt a katonai szektor képviseli, ami a realista felfogás szerint az állam legfőbb céljának megvalósulását az állami szuverenitás, tehát a terület, légtér és lakosság védelmének biztosítását jelenti. Ebbe tartozik az államok támadó és védelmi képessége, illetve a szereplők egymás iránti szándéka. Míg a politikai szektor a szuverén állam funkcionalitását, a hatékony kormányzati rendszerek és az ezeket legitimáló ideológiák szervezeti stabilitását foglalja magában. A gazdasági szektorhoz tartozik a szuverén és hatékonyan működő állam társadalmi jólétéhez és annak fenntartásához szükséges nyersanyagok hozzáférhetőségének, pénzügyi eszközök és piaci lehetőségek biztosítása. A szubjektív biztonságot a társadalmi szektor foglalja magában, amit az államon belül élő egyének percepcióikon keresztül alakítanak ki. Ide tartozik: a fejlődés, fenntarthatóság, örökség megőrzése[16]. A környezeti szektor az emberiség túlélése szempontjából fontos helyi és bolygó szintű bioszféra megőrzését jelenti.

A biztonságot veszélyeztető tényezők intenzitásuk, avagy az általuk kiváltott feszültség szintjének növekedése alapján eszkalálódhat a következő sorrendben: kihívás, kockázat, fenyegetés, válság, konfliktus és legvégső esetben akár háború (fegyveres összecsapás) is. A gazdasági és környezeti szektor biztonsági problémáira jellemző, hogy globális szinten jelentkeznek. Kezelésükre mégis állami vagy államokon belüli, lokális szinteken állnak rendelkezésre a leghatékonyabb eszközök. Ezzel szemben a katonai, politikai és társadalmi szektor biztonsági szektor problémái inkább regionális szinteken jelentkeznek gyakrabban.[17]

Az állam stabilitása és a védelmi kiadások közötti kapcsolatról

A honvédelemre fordított kiadásokat Stiglitz tiszta közjavak példájaként említi. A katonai kiadások a közösségek, az államok kialakulásának velejárói. A védelmi kiadások hasznossága megközelíthető társadalmi, politikai és gazdasági szempontból is egyaránt. A közgazdász Adam Smith szerint az állam feladata meghatározott tevékenységre korlátozódik: „az uralkodó első kötelessége megvédelmezni a társadalmat más független társadalmak erőszakoskodásától, és támadásától” (Smith, 1940).

A védelmi kiadások fogalmának meghatározása országonként, sőt sok esetben kutatónként is eltérő. A védelemre fordított kiadások mértékét a gazdaság teljesítőképességének bruttó hazai termék (GDP) arányában mérik. Ez az arány a NATO-tagságból fakadó követelményeknek megfelelően szabályozott, azonban mozgásterét a tagállam gazdasági teljesítőképessége döntően befolyásolja.

A NATO-tagállamok alapvetően két módon, közvetlen és közvetett hozzájárulások formájában teljesítik a védelmi kiadásokhoz történő hozzájárulási kötelezettségeiket.

Közvetlen védelmi kiadásokon értjük békében: a fegyveres erők fejlesztésére és fenntartására, állandó harckészültségének biztosítására és a háborús feladatokra való felkészítésére fordított pénzügyi eszközök összességét. Háború idején: a fegyveres küzdelem anyagi-technikai biztosítására, a haditechnikai eszköz- és anyagveszteségek pótlására, új alakulatok felállítására, a meglévő erők fenntartására előirányzott pénzügyi ráfordítások volumenét.  A közvetlen költségek két csoportra oszthatók: a fenntartási és a fejlesztési költségekre. Fenntartási kiadásoknak tekintjük a védelmi erők mindennapi működési szükségleteivel kapcsolatos pénzügyi ráfordításokat. Három fő tételét különböztetjük meg: működési kiadások, bér- és bérjellegű kiadások, felújítás. Fejlesztési kiadásoknak tekintjük mindazokat a pénzügyi ráfordításokat, amelyek növelik a védelmi erők anyagi-technikai ellátottságának szintjét és minőségét, harckészültségét és harcértékét. Főbb csoportjai: tárgyi eszköz beszerzés, ingatlan beruházás.

Közvetett védelmi kiadások azok a védelmi kiadások, amelyek az ország védelmének céljait szolgálják, de nem jelentkeznek a védelmi tárca kiadásai között. Két csoportját különítjük el: a számszerűsíthető és a nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások. Számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások alatt a kiadások azon körét értjük, amely nem a védelmi tárcánál jelentkezik, hanem a nemzetgazdaság egyéb területein, és számszerűsítése megoldható. Leglényegesebb fajtái a hadiipari kapacitások kiépítésével és fenntartásával kapcsolatos, a nemzetgazdaság különböző területein megjelenő kiadások, a háborús termelés és ellátás érdekében képzett tartalékok fenntartása (energia, egészségügyi eszközök, alkatrészek, stb.), védett háborús vezetési pontok kiépítésének és fenntartásának költségei, hadszíntér előkészítés költségei, polgári védelem kiadásai, a nemzetgazdaság mozgósításának előkészítése, az ország közlekedési és hírhálózatának a háborús igényeknek megfelelő kiépítése és fenntartása (út-, vasút-, hídépítés, stb. azon plusz költségei melyeknek révén alkalmassá tehetők katonai célok szolgálatára). A nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások közé sorolható minden egyéb olyan kiadás, amely a társadalomban a védelmi erők létéből következik. A legjellemzőbb fajtái az általános hadkötelezettségből adódó veszteségek (létre nem hozott jövedelmek), a védelmi kiadások egy részének azon tulajdonsága, hogy végleg kikerülnek a gazdasági körforgásból, így multiplikatív hatásuk megszűnik.

A védelmi kiadások outputját, azaz a védelmi (katonai) képességeket nehéz egy tudományos értékű indikátorral jellemezni. A védelmi kiadások szintje, – mint a védelem inputja –, bár nincs függvényszerű kapcsolatban az outputtal (védelmi képességekkel), mégis fontos és tudományos szempontból is elfogadható indexként szolgál, amely alapján összehasonlításokat tehetünk más államok védelmi kiadásainak mértékével és következtetéseket vonhatunk le az adott állam védelmi képességeire és céljaira vonatkozóan.[18]

A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta.

Felhasznált irodalom

Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations

Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.

Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.

Clausewitz, C. (1980). Vom Kriege (13th ed.). Bonn: Werner Hahlweg.

European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union.

European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.

Gärtner, H. (2007).  Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.

Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem.

Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.

Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.

Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.

Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.

NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.

Smith, A. (1940). Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól (3rd ed.). Budapest: Magyar Közgazdasági Társaság

Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.

The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

 

[1] Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.

[2] Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.

[3] NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.

[4] GDP: Gross Domestic Product, bruttó hazai termék. Jellemzően egy ország gazdasági teljesítményének mérésére és az egyes országok összehasonlítására használják. Ez a szám egy országban adott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített, pénzben kifejezett értékét mutatja. Ebbe beletartozik a háztartások fogyasztása, az állam vásárlásai, az üzleti beruházások, valamint a nettó export (azaz az export és az import különbsége) is. Általában reál GDP-t alkalmaznak a tanulmányokban, amikor GDP-re történő hivatkozással találkozunk, ami a nominális GDP számítástól abban különbözik, hogy az inflációval korrigálja azt.

[5] Nemzetközi összehasonlításra alkalmas minőségű adatok 1990-től állnak rendelkezésre a Word Bank adatbázisában. 1990-től az EU tagállamai évente emelkedő volumenű védelmi kiadásokkal rendelkeznek és a GDP részarányos mutatót tekintve az utóbbi években (2018-tól) fordulatra is figyelmesek lehetünk, mégis a védelmi kiadások elmaradása a védelmi képességek terén olyan lemaradást generált a második világháború végétől kezdve, amely az Európai Unió, – mint a béke projektje – tagállamaiban mintegy 70 év lemaradást eredményezett. 1990-ben a védelmi kiadások EU átlaga a GDP 2,4%-a volt, addig 2018-ban ez az arány 1,4% (223,4 milliárd EUR), 2020-ban pedig 1,6%.

[6] The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.

[7] NATO: North Atlantic Treaty Organisation (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete)

[8] Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations

[9] A közös biztonság- és védelempolitika (CSDP) az Európai Unió politikai és katonai intézményi struktúráinak, valamint külföldön végrehajtott katonai és civil misszióinak és műveleteinek általános kereteit határozza meg. A 2016-os európai globális stratégia határozza meg a CSDP stratégiáját, míg a Lisszaboni Szerződés (más néven az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) tisztázza az intézményi vonatkozásokat és megerősíti az Európai Parlament politikai szerepét. A Lisszaboni Szerződés újításai lehetőséget teremtettek a politikai koherencia megerősítésére a közös biztonság- és védelempolitika terén.

[10] European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union. és European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.

[11] Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.

[12] Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.

[13] Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.

[14] Gärtner, H. (2007).  Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.

[15] A különböző elméleti iskolák biztonságfelfogásának bemutatása nem célja dolgozatomnak, csupán a megértést segítően utalok ezek jellemzőire, olykor képviselőire. A témában bővebben lásd: Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

[16] Hagyományok, nyelv, vallás, kultúra, nemzeti tudat.

[17] Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.

[18] Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.

A A biztonság állami stabilitásra gyakorolt hatásairól bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

(The Intelligence Capability of the European Union)

Rezümé

Az adatszerzés, az információgyűjtés „lelke” a hírszerzésnek, egyben pedig a legköltségesebb eleme is. A modern technológiai rendszereket fejleszteni, adataikat értelmezni képes szakértelem, az információkat több tudományterületi jártassága miatt felhasználhatóvá tenni képes szakember ritka, a nemzetközi nagyvállalatok által a döntési előnyhöz jutásuk érdekében is keresett erőforrás. Az államoknak ebben a versengő környezetben kell vonzóvá tenniük a globálisan jelentkező fenyegetések és kihívások ellen való küzdelem iránt fogékony humán erősforrás számára azt az életpályamodellt, aminek katonájaként a pénzpiacokon, a szervezett bűnözés és a terrorizmus vagy akár a klímaváltozás területein az állam szuverenitásáért minden nap harcba szálljon. Az Európai Unió fokozatosan nemzetközi gazdasági szervezetből, nemzetközi biztonsági szervezetté is vált, és olyan hatáskörök birtokosa lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű magatartást is tanúsít, de mint egyfajta civil vagy „puha” hatalomként, ami mind a mai napig alapvetően a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi eszközeit használja a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében.

Kulcsszavak: intelligence, GEOINT, globális stratégia, MFF

Abstract

Obtaining information and collecting data constitute the essence of intelligence agencies, which also prove to be the most expensive element of intelligence activities. Experts capable of developing state-of-the-art technology systems and of construing data derived from such systems, as well as capable of making such data consumable on account of such expert knowing the ins and outs of a number of fields of science are rare and valuable resources for international companies seeking to secure for themselves a competitive edge in decision-making. It is this competitive market where states are to present an attractive a career path model for human resources with an inclination to fight against global threats and challenges, by deploying them as soldiers to fight for state sovereignty every single day against organised crime, terrorism or climate change. Gradually, the European Union has evolved from an international economic organisation also into an international security entity, securing for itself powers enabling it to act increasingly in a state-like manner, as a civil or soft-power, which uses its economic, commercial and financial measures to attain its targets and objectives in foreign affairs and security policy.

Keywords: intelligence, GEOINT, Global Strategy, MFF

A hírszerzésben rejlő potenciálok azonosítása az Európai Unió szemszögéből

Az Európai Unió (továbbiakban: EU) 27 országot tömörítő, egységes piacot működtető kereskedelmi nagyhatalom, amely a feldolgozóipari termékek és a szolgáltatások legjelentősebb exportőre a világon, és 100‑nál is több ország legnagyobb importpiacának számít. Külkapcsolatainak egyik legfontosabb eszköze az elsősorban szabadkereskedelmi elvekre épülő kereskedelempolitika, amelyet eszközként – az önálló európai katonai képesség hiányából fakadó nemzetközi érdekérvényesítési képességét pótolva – a kül- és biztonságpolitikai céljai elérése érdekében használ fel világgazdasági súlyának megőrzése érdekében.

A kémkedés már az ókortól jelen van a társadalmak életében, ugyanis egy állam hosszú távú, eredményes működésének fenntartása és önállóságának megőrzése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hogy az ezzel kapcsolatos releváns, külföldre vonatkozó vagy külföldről származó: gazdasági-, katonai- és politikai információkat megszerezze, illetve az ilyen jellegű saját információit megvédje, vagyis az ilyen információk megszerzésére irányuló leplezett törekvéseket minél gyorsabban és teljes körűen felderítse és elhárítsa. A hírszerzés célja tehát, a döntési előnyhöz jutás biztosítása. Az EU ezt a képességét a versenytársaival, a politikai ellenfeleivel szemben sikerrel alkalmazza az egyre inkább kiéleződő nemzetközi gazdasági versenyben, amely sikernek köszönhetően Európában 70 éve béke honolhat. Ezt a teljesítményt ismerte el a világ azzal, hogy 2012-ben az EU nyerte el a Nobel-békedíjat, amiért előmozdította Európában a békét, a megbékélést, a demokráciát és az emberi jogokat. De ne felejtsük el, hogy a megfigyelés már nem csupán államokra vagy üzleti titkokra irányul, hanem széles körben lehetővé teszi az emberek közötti kommunikáció lehallgatását is. Ez pedig ellentétes a magánszemélyek magán- és családi életének tiszteletben tartásával, valamint a magánélet tiszteletben tartásához és az adatvédelemhez való joggal – melyek mindegyikét uniós szinten az Európai Unió Alapjogi Chartája védi. Az EU és tagállamai kötelesek védelmezni ezeket az emberi jogokat a megfigyeléssel összefüggésben is, továbbá a jogellenes megfigyeléssel szemben kötelesek jogorvoslatot biztosítani az áldozatok számára.[1] Ugyanis a hírszerzés egy dinamikusan változó fogalom, ezért sincs meghatározott definíciója vagy kifejezett alkalmazási területe, ellenben a produktumának, az intelligencenek[2] állandó célja van, ami egyszerűen meghatározható: biztosítson előnyt a döntéshozó számára.

Az EU ahhoz, hogy fenntartsa versenyképességét, a tagállamok által befizetett források legnagyobb részét olyan programok megvalósítására fordítja – azon túl, hogy finanszírozza saját apparátusát, valamint harmadik országoknak nyújt rendkívüli támogatást, elősegítve ezzel is a gazdasági térség stabilitását –, amelyek az EU szakpolitikáinak előmozdítására irányulnak. Többek között ilyen program a Galileo is, ami a GEOINT[3] információgyűjtés módszerhez tartozik. A Galileo az Európai Unió globális műholdas navigációs rendszere (GNSS),[4] amelyet „európai GPS-nek” is neveznek (az USA rendszere a GPS).[5] A Prágában található Európai GNSS Ügynökség által üzemeltetett és így polgári ellenőrzés alatt álló program – amely a Horizon Europe program keretében kerül finanszírozásra a 2021-2027-es ciklusban – adatai széles körű alkalmazásokra felhasználhatók, mert ugyan a rendszer autonóm, de átjárható a meglévő műholdas navigációs rendszerekkel. A Galileo jelenleg 26 műholdból áll, ezt szeretnék tovább bővíteni tartalékműholdakkal (összesen: 24 műhold+6 tartalék). Az EU-nak azért van szüksége erre az egyedül egyik tagállam által sem finanszírozható fejlesztésre, mert a műholdas navigációs szolgáltatások világpiaca 2022-re várhatóan évi 250 milliárd eurót fog majd kitenni. Ma pedig már az EU gazdaságának mintegy 7%-a függ a globális navigációs műholdas jelek rendelkezésre állásától a közlekedéstől, a logisztikán át, a távközlésig és az energiagazdálkodást is ideértve. A szegmens versenytársai pedig az orosz Glonass, a kínai Beidou és az amerikai GPS a következő generáció fejlesztésével, de India, Irán és tucatnyi magáncég világszerte a SpaceX rakéták segítségével.

Az EU kiszélesítve megfigyelési képességét a Copernicus-t (korábban: GMES) a Föld megfigyelésének európai rendszerét is üzemelteti immáron 20 éve. Az földmegfigyelő infrastruktúra 7 műholdtól és in situ érzékelőktől (földi állomások, levegőben lévő érzékel, tengeri szenzorok) érkező napi 12 TB,[6] nagy felbontású adat ingyenes hozzáférését biztosítja hat tematikus területtel kapcsolatban: szárazföld, tenger, légkör, éghajlatváltozás, vészhelyzetek kezelése és biztonság. Az adatokat az innovatív vállalkozások is használják műholdas technológiával működő termékek és szolgáltatások kifejlesztésére. A DIAS[7] pedig egy új adat- és információ hozzáférési szolgáltatás lesz, ami 5 felhőalapú rendszer-architektúrában tárolja a napi friss és a régebbi adatokat egyaránt, illetve biztosítja a tömeges adatkezelés lehetőségét a felhasználóknak anélkül, hogy a letöltés, feldolgozás és a tárolás terheit ehhez viselniük kellene. A fejlesztések kedvezményezettjei a hatóságok, az ipar és a tudományos élet vívmányai iránt érdeklődő végfelhasználók, akik környezetvédelmi és biztonsági kérdésekkel kapcsolatos szolgáltatások fejlesztésére is felhasználhatják szabadon az „Űrügynökség” adatait, ezzel is fokozva az Európa űrkutatási versenyképességet.

 Európai Unió hírszerzéssel kapcsolatos jogi keretrendszere

A lisszaboni szerződés alapján „A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó ügyekben az Uniót a főképviselő képviseli. Az Unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az Unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon.” [EUSZ 27. cikk (2) bekezdés] „Az Európai Tanács elnöke – a saját szintjén és e minőségében, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hatáskörének sérelme nélkül – ellátja az Unió külső képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.” [EUSZ 15. cikk (6) bekezdés] „A bizottság […] a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a Szerződések által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külső képviseletét. Az intézmények közötti megállapodások létrehozása céljából indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára.” [EUSZ 17. cikk (1) bekezdés]

Az EK helyébe lépő EU (EUSZ 1. cím 1. cikk (3) bekezdés) kifejezett nemzetközi elismerésére korábban általában nem került sor, hanem a kívülálló államok hallgatólagos formában hozták a közösségek tudomására az elismerésre vonatkozó döntésüket: vagy szerződésre léptek vele (de facto elismerés), vagy diplomáciai kapcsolatokat létesítettek vele (de jure elismerés). A lisszaboni szerződéshez csatolt 24. jegyzőkönyv azonban származékossá teszi az Unió jogi személyiségét, miszerint kimondja, hogy mindez „semmilyen módon nem jogosítja fel az Uniót arra, hogy a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörökön kívül jogot alkosson vagy intézkedéseket tegyen.” Ennek értelmében az EU a ráruházott hatáskörökön belül kötelező erejű szerződéseket és megállapodásokat köthet. Az EU jogalanyiságának szerződéses meghatározása a külkapcsolati rendszer fejlődése szempontjából is rendkívül fontos. A nemzetközi jog többek között ezért a szupranacionális jellege miatt sem ismeri el szuverén államként az EU-t, még ha olyan hatáskörök birtokosává is lett, amelyek működtetésével napjainkra egyre inkább államszerű (state-like) magatartást is tanúsít. Ha pedig nem állam, akkor saját hírszerző szolgálattal sem rendelkezhet, kivéve akkor, ha a tagállamok lemondanak nemzeti szuveneritásuk ezen részéről és átadják azt az EU-nak. Ezt az elvet a Lisszaboni Szerződés is követve, a hírszerzést nemzeti hatáskörbe utalta, ahogy a külpolitika sem kerülhetett közösségi hatáskörbe. Ettől függetlenül a kormányközi egyeztetések napirendjén fokozatosan a külpolitikai területeken túl a védelmi és biztonságpolitikai területek is közös megvitatásra kerültek, de a döntések végső soron továbbra is a kormányok kezében maradt, de a Tanácsnak, mint fórumnak a szerepe már mindkét terület esetében meghatározóvá vált.

Mindez nem meglepő hiszen a kezdetben kizárólag gazdasági téren elindított európai integráció mára már az éghajlat-politikától, a környezetvédelemtől és az egészségügytől kezdve az említett külkapcsolatokon és biztonságpolitikán át, egészen az igazságügyig és a migrációs politikáig számos szakpolitikai területet átível. Ezt a szemléletmódban bekövetkezett változást jól tükrözte az is, amikor 1993-ban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) helyébe az Európai Unió elnevezés lépett.

Az Európai Unió nemzetbiztonsági képessége

 A közös külpolitika létrehozásával kapcsolatban a fordulópontot az 1989–1990-es években lejátszódó világpolitikai változások – a bipoláris rendszer szétesése, a keleti blokk összeomlása és a német újraegyesítés következtében Németország megerősödése – jelentették. A hidegháború végével jelentősen változó biztonsági környezetben, a realista megközelítés látszólagos háttérbe szorulásával és a liberális, normatív gondolkodás megerősödésével egy időben a közös kül- és biztonságpolitika létrehozásának igénye is felerősödött. Az EU katonai pillérjének kiépülésével (EUPSC,[8]  EUMS,[9], EUMC[10] stb.)  párhuzamosan a 2000-es évek elejétől intézményesülni kezdett az EU közös biztonság- és védelempolitika (KBVP)[11] civil pillére is a Polgári Válságkezelési Bizottság (CivCom)[12] felállításával. Az EU többszintű Helyzetelemző Központját, a SitCen-t is ekkor hozták létre.[13]

A következőkben bemutatásra kerülő intézmények nem végeznek titkos információgyűjtést, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai döntéshozatal segítése céljával, önkéntes alapon, a tagállamok hírszerző szolgálatai osztják meg velük az előzetesen értékelt hírszerzési információkon, illetve nyílt forrásokon (OSINT)[14] alapuló jelentéseiket. A szervezetek rendelkezésére állnak továbbá az Európai Külügyi Szolgálathoz (továbbiakban: EKSZ) a civil és katonai EU misszióktól, a harmadik országokban működő EU-képviseletekről, az Európai Rendőri Hivataltól (továbbiakban: Europol), az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségtől (továbbiakban: Frontex), a nemzetközi szervezetektől, a nem-kormányzati szervezetektől, valamint az Európai Unió Műhold Központjától (továbbiakban: SatCen) érkező információk és jelentések. Lehetőség van mindezek mellett tényfeltáró csoportokat küldeni harmadik államokba egy-egy kérdéskör feltérképezésére.

A SitCen az EU első intézményesített hírszerző szerve,[15] amelyet Javier Solana személyes kezdeményezésére hoztak létre, és amelynek 100 fős állománya az EU Katonai Törzsét (EUMS) segítette az EU különböző hírszerző egységeitől, a tagállamoktól és az akkori Külkapcsolatok és Politikai-katonai ügyek Főigazgatóságától összegyűjtött (jellemzően az akkori védelempolitikai DG-n keresztül kapott) adatok elemzésével. Kezdetben a Sitcen feladata elsősorban hét tagállam – Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság – közötti információmegosztás volt. 2005-ben feladata a terrorizmusellenes küzdelemmel is kiegészült, és a SitCenen belül egy terrorizmusellenes csoport jött létre (Counter Terrorism Group – CTG). A szervezet életében a következő jelentős változás 2007-ben történt, amikor az Egységes Hírszerző Elemző Képesség (Single Intelligence Analysis Capacity – SIAC) is létrejött. A SIAC feladatának a válságok korai előrejelzése és helyzetelemzés számított, amihez az EUMS katonai hírszerzéssel kapcsolatos jelentéseit is feldolgozta. 2011-ben megszűnt a Nyugat-Európai Unió (WEU), ezért annak ilyen irányú feladatait is a SitCen vette át.

Az IntCen[16] elődje a SitCen, mely utóbbi az EKSZ létrehozásával együtt jött létre. Az EKSZ-t létrehozó 2010-es határozat értelmében a SitCen és az EUMS az EKSZ része lett, így a polgári és katonai hírszerző (EUMS IntDir)[17] titkosszolgálati funkciókat az újonnan felállított szerv keretein belül integrálta. 2011 végén Catherine Ashton főképviselő jóváhagyta a Külügyi Szolgálat hírszerző támogató tevékenységének irányelveit (Framework and guidelines for Intel support to EEAS).[18] Majd ezt követően 2012 márciusában a hivatal elnevezését EU Hírszerzési és Helyzetelemző Központra (EU IntCen) változtatták meg. Az EU IntCen az EKSZ egyik igazgatóságaként a főképviselő közvetlen irányítása alatt áll, és jelenleg kb. 80 fő látja el feladatait. Feladata, hogy stratégiai szintű elemzéseket végezve elsősorban a főképviselőt lássa el információkkal, de a tagállamokat, valamint más uniós szerveket, döntéshozókat is segíthet elsősorban a KKBP, a KBVP és a terrorizmus elleni küzdelem területén. Az IntCen elsősorban nem egy hagyományos információszerző hivatal, hiszen az információszerzés képessége továbbra is a tagállamok hatáskörében maradt, klasszikus titkosügynöki tevékenységet nem folytat. Ennek ellenére az Egységes Hírszerző Elemző Képességen (SIAC) keresztül korlátozott mértékben nyílt információszerző képességgel is rendelkezik, médiahíreket, nyílt információkat, a beérkező jelentéseket, illetve saját úgynevezett tényfeltáró delegációinak jelentéseit elemzi. Elsősorban a tagállamoktól és más uniós szervezetektől (Európai Bizottság, EU-delegációk, Europol,[19] Frontex,[20] Eurojust, az EU eseti tényfeltáró, „fact-finding trips” delegációi, valamint a polgári és a katonai műveletek saját felderítő-, információs elemei) és a partnerektől (például NATO, EBESZ) beérkező információkat dolgozza fel.[21]

A SatCen[22] 1992-től 2001-ig a Nyugat-európai Unió Műholdközpontjaként működő intézmény 2002-től az EU intézményes keretein belül működik, székhelye Torrejón de Ardozban (Spanyolország) található. Elsődleges feladata, hogy a világűrbe telepített eszközökön és kiegészítő adatokon alapuló szolgáltatások nyújtásával támogassa az Unió közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységét. Műholdas és légi felvételeket, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít. A GEOINT rendszer segítségével a műholdképek és a térinformatikai jellemzők összevetéséből és elemzéséből, földrajzi vonatkozású események jeleníthetők meg vizuálisan. Bár nyilvánvaló, hogy ezt a térinformatikai rendszert elsősorban katonai célokra fejlesztették ki, könnyen belátható, hogy az élet más területein is (mint például a közlekedés, telekommunikáció, ingatlanfejlesztés, bányászat, régészet stb.) használható. A SatCen nemzeti és nemzetközi intézményekkel működik együtt a világűrrel kapcsolatos területeken. Részt vesz a Copernicus-programban, továbbá szorosan együttműködik az Európai Védelmi Ügynökséggel (EDA), az Európai Bizottsággal, az Európai Űrügynökséggel, más intézményekkel (pl. Galileo) és nemzetközi szervezetekkel. A közös kül- és biztonságpolitikán belül elsősorban a biztonság- és védelempolitikai döntéshozatalt támogatja a tevékenységével: képi, légi, műhold és térinformatikai adatok gyűjtésével és elemzésével. Saját felderítő kapacitással nem rendelkezik, a kereskedelmi műholdaktól megvásárolt vagy Helios műholdas felderítő rendszer által szolgáltatott felvételeket elemzi, ami önálló EU-s képszerzői és elemzői hírszerzési képességnek (immagery intelligence, értsd: képi felderítés – IMINT)[23] minősül. Legfontosabb szervezeti egysége az adatfeldolgozó és adattovábbító, a válsághelyzet-támogató és helyzetértékelő, a térképfeldolgozó, illetve a nonproliferációs részlegekből álló műveleti osztály. a Műhold Központ hatáskörébe tartozik a GEOINT (Geospatial Intelligence – térinformatikai hírszerzés) is.

Europol 2010 óta uniós intézmény és az információk ezen a területen is a tagállamoktól, nyílt forrásokból vagy harmadik féltől (nemzetközi szervezetek, EU-n kívüli országok) származnak. Az intézmény feladatai: információ- és adatszerzés, tárolás, kezelés, elemzés és csere, valamint nyomozati és operatív tevékenységek koordinálása, szervezése és végrehajtása. 2016 januárjától az Europolon belül hozták létre az Európai Terrorelhárító Központot (ECTC)[24] többek között a tagállami és EU-n kívüli szervek és intézmények közti információcsere és műveleti együttműködés erősítése érdekében. Az Europol két adatbázissal rendelkezik, az Europol Információs Rendszer (Europol Information System – EIS) és az Elemzési Munkafájlok (Analysis Work Files – AWF). Az Europol jelentései általában műveleti vagy stratégiai jellegűek, felhasználói az EU döntéshozói, illetve minden olyan szerv, amely adatot oszt meg az intézménnyel.

A 2004-ben létrehozott Frontex tevékenységének ellátása során hírszerzési információk felhasználója, ugyanakkor a tagállami határőrizeti szervektől és más szervektől érkező adatok alapján hírszerzési jelentések készítője is. A szervezet olyan kockázatelemzéseket készít, amelyek a tagállamoknak az adott fenyegetés leküzdésére rendelkezésére álló képességeit is tartalmazza. A minősített adatok cseréjét, továbbítását a tagállamok, az EU intézmények és a Frontex hírszerzési egysége között védett hálózaton végzik (Frontex Kockázatelemzési Hálózat – Frontex Risk Analysis Network – FRAN). A Frontex helyzetértékelő központja a válságokat kíséri figyelemmel.

Belbiztonsági témákban az EU-hoz nem kötődő, az EU-politikákat nem szolgáló kormányközi hírszerzési együttműködési platform a Berni Klub és az abból kinőtt – az iszlám terrorizmusra összpontosító – a 28 EU-tagállamot, valamint Norvégiát és Svájcot tömörítő, Terror-ellenes Csoport. A Berni klub a nyugat-európai titkosszolgálatok vezetőinek éves szinten rendezett nem hivatalos találkozója, melynek témái Európai biztonságának kérdései. A klubhoz 1994-től csatlakozhattak a kelet-európai szolgálatok vezetői is. A szervezetre jellemzője, hogy önálló hírszerzési jogosultsággal és képességgel nem rendelkezik, kizárólag a tagok által megosztott információk alapján képes döntéseket hozni.

Az önálló európai hírszerző szolgálat létrehozásának jövőképe

Javier Solana EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő irányítása alatt, a 2003-as iraki válság miatt megosztott Európai Unió idején készült el, USA  2002-es nemzetbiztonsági stratégiájának mintáját követő, ’Biztonságos Európa egy jobb világban’ című dokumentuma, melyet 2003. december 12-én „Európai Biztonsági Stratégia” címen fogadott el az Európai Tanács. Az egyre bonyolultabbá váló nemzetközi biztonsági környezet ellenére a pénzügyi és gazdasági válság, illetve az euróövezet szuverén adósságválságának idején a figyelem a kül- és biztonságpolitikai kérdések felől a gazdasági-pénzügyi témák felé tolódott el, így a 2008-as felülvizsgálatot[25] követően sem született egy új, átfogó biztonsági-külpolitikai stratégia, egészen 2016-ig.[26]

Federica Mogherini főképviselő 2015 májusában jelentést terjesztett elő ’Az Unió szerepe a változó globális környezetben: egy összekapcsoltabb, feszültségekkel teli és összetettebb világban’ című dokumentumban. Az elemzés hátterét az EU alapvető stratégiai dokumentumai (2003, 2008) mellett az USA 2015-ös nemzetbiztonsági stratégiája képezte. Nathalie Tocci,[27] a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy mindeddig nem sikerült a lisszaboni szerződés jelentette lehetőségeket átfogóan átültetni az uniós külpolitikai gyakorlatba, és az új stratégia célja, hogy erősítse a különböző politikák közötti szinergia érvényesülését. Érvelését aláhúzandó Tocci Churchill híres mondását idézte: „Uraim, elfogyott a pénzünk. Most gondolkoznunk kell!”[28] Az Európai Tanács 2016. június 28-i ülésén elfogadott, 5-10 évre szóló „Európai Unió globális kül- és biztonságpolitikai stratégiája” (továbbiakban: globális stratégia) legfontosabb célként egy erősebb Európa megvalósítását határozta meg. A stratégia végrehajtásának folyamata jelenleg megjósolhatatlan, számos előre nemigen látható tényezőtől (brexit, elhúzódó 2021-2027-es pénzügyi keret tárgyalások, COVID-19 stb.) függ.

A 2016 áprilisban elfogadott „A hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés közös kerete – európai uniós válasz” című közleményben Mogherini összkormányzati megközelítést támogat, 22 cselekvési területtel, hogy segítse a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépést és erősítse az EU és tagállamainak, valamint nemzetközi partnereinek ellenálló képességét. Ezen intézkedések magukban foglalják az EU hírszerzés-elemző képességeinek megerősítését. Az Európai Külügyi Szolgálaton belül létrehozott hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport szakértelmének fejlesztésének célja, hogy többek között képessége kiterjedjen a kémelhárításra is, ezzel is támogatva a teljesebb körű polgári és katonai hírszerzési jelentések tartalmát, megerősítve ezzel is az EU válsághelyzetekre adott válaszának relevanciáját. Az évente készülő végrehajtási jelentések nem csak az EU-NATO közös, a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés uniós operatív protokolljának („EU Hybrid Playbook”) éves gyakorlatának a megrendezéséről, de a tagállamok támogatásáról a hibrid válsághelyzetekre adott reagálási képességeik megerősítése érdekében tett intézkedésekről is szól. A program a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választotta, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a hibrid fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoport részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

Az EU hírszerzését ugyanis mindig két nézet szembeállása jellemezte. Az együttműködés elmélyítését sürgetők egy nemzetek felett álló, a közös hírszerzéshez szükséges jogosítványokkal felruházott intézmény kiépítését szorgalmazóké és a velük szemben álló, az ebben ellenérdekelt tagállamok, ők a nemzetállami szuverenitás fontosságával érvelnek. A hírszerzés közösségi hatáskörbe helyezésével kapcsolatban maga Javier Solana a legelső biztonságpolitikai főképviselő – aki 2000-ben az EU első intézményesített hírszerző szervét a későbbiekben még részletesen ismertetésre kerülő SitCent is létrehozta – úgy vélekedett, hogy noha a terrorizmus elleni küzdelem nagyon fontos feladata az EU-nak, de még egy ilyen típusú központi hírszerző ügynökség létrehozásának sem jött el az ideje. Ez jóllehet húsz évvel később sem változott meg, ennek pedig kézenfekvő oka leginkább abban keresendő, hogy nem csak a politikusok, hanem a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai is gátat szabnának az ilyen irányú törekvéseknek, hiszen ez egyben azt is jelentené, hogy – akár csak a gazdasági folyamatokat vizsgálva is – a tagállamoknak az egymáshoz viszonyított komparatív előnyeikről kellene lemondaniuk különösebb, – a nettó befizető[29] tagállamokat általában megillető – kompenzációk lehetősége nélkül.

Az unió jelenleg a tagállamok hírszerző szolgálatai által önkéntes alapon nyújtott hozzájárulások felhasználásával, a különböző típusú (pl.: hibrid fenyegetések, szervezett bűnözés, terrorelhárítási stb.) fenyegetésekre szakosodott ’uniós információs és elemzőcsoportokban’ végzik az aktuális és a kialakuló fenyegetések stratégiai elemzését. Ezért ezeknek az elemzéseknek a minősége mindenekelőtt a tagállamok belátásától/elképzelésétől függ, ami az unió szerint a ’globális stratégiájában’ megfogalmazott célok megvalósítása nem áll összhangban a tagállamoknak a közös kül- és biztonságpolitikákhoz való hozzájárulásával.

Az ellenséges hírszerzési tevékenységgel szembeni fellépés tekintetében az unió elsősorban a tagállamok közötti fokozott és hatékony koordinációt valósítja meg a kémelhárítás összehangolásával. Ezen kívül a 2016-os „globális stratégia” részeként az EU intézményeinek hírszerző és elhárítási képességeit fokozza azáltal, hogy az EU támogatáspolitikáján keresztül továbbfejlesztett képzésekkel, fizikai eszközök beszerzésének finanszírozásával (2014-2020-as költségvetési ciklusban hazánkban a Belügyi Alapokon belül a Belső Biztonsági Alapon keresztül) mozdítja elő a tagállamok biztonsági kultúrára vonatkozó tudatosságának elmélyítését. Ennek a globális stratégiának a megvalósítását szolgálja az a főképviselő által 2018-ban[30] megfogalmazott ’uniós akkreditációs rendszer’ kialakítását is szorgalmazó közlemény is, amely rendszer bevezetésével például a befektetések átvilágításának hatékonysága javulhatna, ugyanis a tagállamok és az intézmények által már azonosított ellenséges szereplők folyamatosan frissülő katalógusa alapján a rendszer figyelmeztetést tudna kiadni. Ezek az intézkedések fokoznák a tagállamok és más érintett nemzetközi szervezetek közötti kommunikációt, különösen a NATO-val való együttműködést, mert az ellenséges hírszerzési szolgálatok egyre gyakrabban bonyolult, kontinenseken átívelő pénzügyi konstrukciókon keresztül finanszírozzák az EU-val szembeni aktív intézkedéseiket.

Összefoglalás

Egyelőre annyi látszik bizonyosnak, hogy a Juncker-féle védelmi politikára szánt keretösszegeket[31] (H4 és H5 fejezetek) a finn soros elnökség 2019. december 12-én kiadott javaslata csökkentette a 2019. május 18-i COM javaslathoz képest. Tehát Jean-Claude Juncker 2019. november 30-i Európai Bizottság elnöki megbízatásának megszűnésével a következő elnök, Ursula von der Leyen – aki a tisztség elnyerése előtt közel 6 éven át Németország honvédelmi miniszter volt Angela Merkel kormányában – már némileg visszafogottabb védelmi kiadásszükségletben gondolkodik 2021-2027 közötti időszak tekintetében, mint luxemburgi elődje. Az Ursula von der Leyen vezette Bizottságban Josep Borrell Fontelles – aki katalán származású spanyolországi politikus és 2018-tól Spanyolország külügyminisztere volt – látja el a főképviselői tisztséget és egyben a Bizottság egyik alelnöke is a 2024. október 31-ig.

A jelenleg ismert EU védelmi stratégiák megvalósításához a hírszerzési képességek növelésének azt az útját választották az Európai Bizottság jelenlegi tisztségviselőinek elődjei, hogy a nemzeti szolgálatok növeljék hírszerzési hozzájárulásaikat a fenyegetésekkel foglalkozó uniós információs és elemzőcsoportok részére, továbbá biztosítsák uniós információs és elemzőcsoport és a nemzeti kapcsolattartó pontok között fennálló hálózat képességeinek további fejlesztését.

A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta

Felhasznált irodalom:

1. Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, (2015/1) 134-138.
2. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés – EUMSZ (Lisszaboni Szerződés)
3. Benedek Márta: A hírszerzési együttműködés európai lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2014/3) 88-101.
4. Beke József: Az Európai Unió hírszerző képességének technikai támogatása, Nemzetbiztonsági Szemle, (2018/2) 56-68.
5. Béres János: Külföldi nemzetbiztonsági szolgálatok, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2018.
6. Boda József: „Szigorúan titkos!”? Nemzetbiztonsági almanach, Zrinyi Kiadó, Budapest, 2016.
7. Dobák Imre: A nemzetbiztonság általános elmélete, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2014.
8. Hajma Lajos: A katonai felderítés és hírszerzés története, Zrínyi Miklós Nemeztvédelmi Egyetem, Budapest, 2001.
9. Janusz Piekalkiewicz: A kémkedés világtörténete I-II. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1999.
10. Jensen, Carl J.: Bevezetés a hírszerzésbe, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
11. Lakatos Zsolt: Az Európai Unió hírszerzésének jelenlegi helyzete és kihívásai, Hadtudomány, (2013/1–2) 13-22.
12. Mark M. Lowenthal: Hírszerzés, a titoktól a politikai döntésekig, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.
13. Marosi Zsuzsanna: Az Európai Unió hírszerzési együttműködésének helyzete és lehetőségei, Nemzetbiztonsági Szemle, (2017/V) 5-19.
14. Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
15. Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és biztonság, (2016/2) 75-85.
16. Pilch Jenő: A hírszerzés és a kémkedés története I-III. kötet, Kassák Kiadó, Budapest, 1998.
17. Resperger István: Nemzetbiztonság elmélete a közszolgálatban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
18. Rolington, Alfred: Hírszerzés a 21. században, A mozaikmódszer, Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015.
19. Türke András István: A CSDP-missziók és hadműveletek műveleti irányítási rendszere, Nemzet és biztonság, (2010/9) 62-72.

[1] Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA): A hírszerző szolgálatok általi megfigyelés: az alapvető jogokkal kapcsolatos biztosítékok és jogorvoslatok az Európai Unióban című jelentése, 2015, Bécs

[2] intelligence: a körülöttünk lévő világról szóló tudás és az „előre tudás”, ami vezetők döntéseihez szükséges előzetes ismeret. Egyfajta produktum (hírszerzési jelentés), amely az információból, mint nyers adatból származik, ezért azzal sok közös vonása van.

[3] Geospatial Intelligence, értsd: Geoinformációs felderítés

[4] Global Navigation Satellite System

[5] Global Positioning System

[6] terabyte

[7] Data and Information Access Services

[8] Political and Security Committe értsd: Politikai és Biztonsági Bizottság

[9] European Union Military Staff, értsd: Európai Unió Katonai Törzse

[10] European Union Military Committee, értsd: Európai Unió Katonai Bizottsága

[11] Common Security and Defence Policy (CSDP)

[12] Committee for Civilian Aspects of Crisis Management

[13] European Union Situation Centre, 2012-től jogutódja az EU IntCen: European Union Intelligence and Situation Centre

[14] Open Source Intelligence, értsd: Nyílt forrású hírszerzés, ilyenek az újságok, internet, televízió- és rádiócsatornák.

[15] Politikai Tervező és Korai Előrejelző Egységen belül 1999-től működött egy kezdetleges, a Nyugat-Európai Unió-tól (WEU) átvett titkosszolgálati feladatokat ellátó Helyzetelemző Központ, amely Solana személyes kezdeményezésére jött létre. A 2001-es terrortámadások következményeként, a Tanács Titkárságán belül 2002-ben ebből jött létre a SitCen és elsősorban polgári feladatokat ellátó közös helyzetelemző központtá alakult. t

[16] European Union Intelligence and Situation Centre, értsd: Európai Unió Hírszerzési és Helyzetelemző Központja

[17] European Union Military Staff Intelligence Directorate, értsd: Európai Unió Katonai Törzsének Hírszerzési Igazgatósága

[18] EEAS: European External Action Service

[19] European Police (Mission), értsd: Európai Rendőrség (Misszió). Egy ügynökség, amely EU hírszerző rendszerének nem része, csupán támogatja azt.

[20] European Border and Coast Guard Agency, értsd: Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség

[21] Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[22] European Union Satellite Centre, értsd: Európai Unió Műholdközpontja

[23] A hírszerző közösség rési öregjei használják még ezt a szót, ma már inkább GEOINT a helytállóbb. Az IMINT klasszikus légi eszközei a léghajók voltak, majd helyüket a felderítő repülőgépek és a műholdak vették át, többnyire GEOINT-bevetések céljából. 2009-ben a Pentagon visszatért a léghajó fejlesztésre egyes meg nem erősített források szerint. A 20 km magasságban, 10 éven át repülni képes léghajóval a cél az, hogy nagyobb térséget (pl.: afgán-pakisztáni határtérség) állandó megfigyelés alatt lehessen tartani, észrevétlenül; ugyanis a földről nem látható és kívül esik a legtöbb a vadászrepülőgép és a vállról indítható légvédelmi rakéták hatótávolságán.

[24] European Counter Terrorism Centre

[25] „Jelentés az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról” című 2008-as dokumentum, a 2003-as „Európai Biztonsági Stratégia”-t vizsgálta felül.

[26] Molnár Anna: Közös jövőkép, közös cselekvés: erősebb Európa, Nemzet és Biztonság, (2016/2) 75-85.

[27] Istituto Affari Internazionali (IAI) igazgatója, a kutatás másik vezetője Alfredo Conte, az Európai Külügyi Szolgálattól (EEAS)

[28] Antonio Missiroli: Towards an EU global strategy – Background, process, references, EU Institute for Security Studies, 2015. 134-138.

[29] GDP/fő alapon vizsgálva azok a jellemzően alapító tagállamok, amelyek a közös uniós költségvetéshez a legnagyobb mértékben járulnak hozzá és onnan különböző jogcímeken ennek csak töredékét kapják vissza. Ilyen jellemzően Németország vagy az úgynevezett „takarékos négyekként” ismert, Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország is.

[30] ’A reziliencia és a hibrid fenyegetések kezelésére szolgáló képességek megerősítése’ című közleménye az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, 2018.06.13.

[31] Multiannual Financial Framework (MFF), értsd: többéves pénzügyi keret. Jelenleg a 2021-2027-es költségvetési időszak tervezése van folyamatban.

A Az Európai Unió hírszerző képessége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a cikk számos szakmai beszélgetés és eszmecsere hatására készült, amiknek egy része Tajvanon történt az elmúlt hetekben.

 

A realizmus – a nemzetközi kapcsolatok elméletének egyik fő iskolája – számomra nem egy konkrét külpolitikai választás mellett letett garast, hanem egy gondolati sémát jelent, aminek alkalmazása során egymással teljesen ellentétes végkövetkeztetésre is juthatunk. Védjük-e meg Ukrajnát vagy Tajvant, alkalmazzunk-e szankciót az agresszorral szemben vagy sem? Az ilyen típusú kérdésekre lehet realista gondolatmenettel így, vagy úgy is válaszolni. Káros ugyanakkor, ha egyes külpolitikai döntéseket realistaként (sokszor ez a racionalitás fogalmával is keveredik, hibásan) fogunk fel, míg annak kritikáját, alternatíváját pedig teljesen diszkreditáljuk. Egy nemzet stratégiai célja (nemzeti érdeke) megvalósítható többféleképpen is. Például egyrészt a realista felfogás által támogatott külpolitikai döntésekkel, másrészt a más logikai séma (idealizmus-liberalizmus iskolája) keretében megszülető külpolitikai döntésekkel is elérhető ugyanaz a cél. Az is előfordul, hogy az elméleti (és pártpolitikai) szempontból szembenálló felek nem egyeznek meg a stratégiai célokban. Ám személyes szubjektív tapasztalatom szerint az esetek nagyrészében a végcél tekintetében egyetértés szokott lenni. A stratégiai cél meghatározása nem állandó, az folyton változik, ugyanakkor mégis egy bizonyos időszakban többé-kevésbé állandónak érzékeljük. Így tehát annak módosítását a népszuverenitásból következő demokratikus választáson végzi el a lakosság és bármit is választ, onnantól már az lesz a stratégiai cél, azaz az új nemzeti érdek. Tehát sem a nemzeti érdek, sem az elérésének módja nem kőbe vésett; finomhangolásra sokszor szükség lehet.

Az egyes külpolitikai helyzetek kezelésének szükségességekor felmerülő – sokszor eltérő világnézetből fakadó – vitáknál sokszor a végcél hasonló, még akkor is, ha az odavezető út, az eszközválasztás, a taktikai döntések radikálisan különbözőek lehetnek. Ha azonban meg tudunk állni és megállapodni legalább abban, mi a távlati cél, talán könnyebben fűzhetjük össze és tökéletesíthetjük a stratégiai cél elérésnek módszerét.

A realista iskola részét képező strukturális realizmus kifejezetten erős volt a ’90-es évek konstruktivista térhódításáig, de a fejlődő világban még ma is domináns pozícióban van. Oroszország és Kína is számos alkalommal él az elméleti keret több fogalmával úgy, mint a pufferzónák (befolyási övezetek és ütköző zónák) fenntartásának szükségességével. Ezzel szemben a Nyugaton többen a pszichológiára, a nemzeti identitásra, a vezetők egyéni tulajdonságaira fókuszálva próbálják megérteni az eseményeket. S ha egy vezető nem a pozitív összegű játszma (egyébként valóban racionális) logikáját követi, akkor az csakis irracionális, netán paranoiás őrült lehet. Látható, hogy ez az elméleti vonal (kibővülve az idealistákkal) és a realizmus egyes követői is rendre a máshogy gondolkozókat racionalitást nélkülöző személyekként írják le. Ezt a reflexet a politikai empátia hiányának számlájára írom, ami különösen káros akkor, amikor a másik ország (vagy elméleti vitapartner) motivációit és érvelési logikáját kéne ahhoz feltárni, hogy a legkevesebb súrlódással tudjuk menedzselni a világ eseményeit. Hiszen végső soron az emberi szenvedés minimalizálása lenne a cél, akár valaki pozitív, vagy zéró összegű játszámának látja a nemzetközi kapcsolatokat. Ennyi idealizmus megengedhető egy realistának is.

Gondolatok a tajvani helyzetről

Az elmúlt hetekben nagy sajtónyilvánosságot kapott Tajvan, amely terület nemzetközi jogi megítélését az egy Kína elv rögzíti. Bár az elv rögzített, a nemzetközi politikában nincs statikusság, hiszen ahogy a hatalmi megoszlás változik, úgy változhat vele egyes területek (nemzetközi jogi) megítélése is. Bár Kína, és hivatalosan az Egyesült Államok is, a jelenlegi status quo fenntartását hangsúlyozza, valójában mindkét fél annak lebontásában vesz részt. Washington nem tartja tiszteletben a kínai vörös vonalakat és az egy Kína elv kikezdését támogatja, míg Peking tudatosan megsérti a Tajvan által felügyelt területeket a szoroson található felezővonalon való átkeléssel és hadgyakorlatokkal. Tajvan státusza remek eszkalációs lehetőséget biztosít mindkét félnek, ám az eszkalációt kordában tartani egyre kevésbé lesz könnyű feladat.

Az Egyesült Államok szempontjai

Az Egyesült Államok megpróbálja bevonni Tajvant az autokráciákkal szemben felálló demokráciák szövetségébe (idealista külpolitika, mely a hasonló értékű országok szövetségbe tömörítését szorgalmazza). A szigeten valóban demokratikus rendszer működik és kultúrája érdekes nyugati-keleti keveredést mutat, így valóban van affinitás a nyugati emberben a sziget felé, s nem közömbösek sorsa iránt. Hogy ezért kell-e az Egyesült Államoknak megvédenie a területet? Realista szemszögből a legkevésbé sem. Ha az idealizmus szemüvegét lecseréljük a realizmuséra, akkor teljesen eltérő érvekkel, de elérhetünk ugyanarra a következtetésre, mint amit az idealisták gondolnak helyesnek. Hiszen mik is az érvek Tajvan védelme mellett amerikai szempontból, realista alapon? Kína feltartóztatásának kritikus eleme a szigeten való amerikai jelenlét és annak záloga is, hogy Kína nem képes akadálytalanul kijutni a Csendes-óceánra, hiszen bármikor támadás érheti akárhol is haladna át az első szigetláncon (ez a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik). Ha ez megbomlik, úgy az amerikai erőkivetítési képesség (power projection) a térségben meggyengül, az erőviszonyok további átrendeződése következik be. Az Egyesült Államok tehát nagy árat fizetne, ha elengedné a szigetet, ám nem minden áron vállalja a védelmét sem. Tajvan fontosságát tehát a geopolitikai elhelyezkedése és geoökonómiai jelentősége adja, hiszen a globális ellátási láncokban a félvezetőgyártó ipara rendkívül fontos. A kialakult centralizált gyártási struktúra – amit a COVID-19 okozta válság csak tovább hangsúlyozott – egyre kényelmetlenebbé vált az országok számára és a bizonytalan nemzetközi helyzetben elemi érdekükké vált a gyártási folyamat decentralizációja (több helyen legyen gyártás, lehetőleg távolabb a kockázatos helyektől). Érthető módon ez a Tajvannak kiszolgáltatott országok érdeke, de nem Tajvané, hiszen amennyiben az együttműködés megkezdődik az amerikai és az európai gyártási kapacitás kiépítéséről, ezzel egyidőben csökkeni fog Tajvan fontossága is. Tajvan érdeke lenne a jelenlegi gyártási struktúra megtartása, hogy azzal saját kezébe tarthasson egy erős aduászt. Kérdéses, hogy vajon csak a geopolitikai fontosság elég lenne-e az Egyesült Államoknak, hogy direkt konfrontációt vállaljon Kínával. Látható, hogy a geopolitikai és a geoökonómiai érték együtt kellően fontossá teszik számukra a szigetet, de ha ez megbomlik, úgy az elkötelezettség mértéke is megváltozhat.

Ha a tajvani vezetés együttműködik (tudásmegosztással, hogy máshol is kiépülhessen kompetitív gyártási kapacitás), akkor ez külső (amerikai) nyomásgyakorlásra történhet, hiszen a centralizált gyártási struktúra – amint arról szó esett – amerikai érdek is. Ezért cserébe Washington ajánlhat nagyobb katonai segítségnyújtást, újabb ígéretet, azonban, ha megkezdődik a gyártás diverzifikációja és ezzel az ellátási lánc biztonsága nő, úgy csökken majd a sziget fontossága is a világ többi (demokratikus) országa számára. Amint pedig a kínaiak a mostani előrejelzéseket figyelembe véve elérik azt a szintű katonai paritást a térségben az amerikaiakkal és partnereikkel szemben, hogy a költség-haszon elemzésnél már túl nagy árat kelljen fizetni a sziget védelméért, akkor előfordulhat egy újabb Kabul pillanat (mikor az amerikaiak magukra hagynak egy szövetségest).

De mi is történt pár héttel ezelőtt? Az amerikai elnöki adminisztráció és Nancy Pelosi kommunikációjának eltérő mivolta utalhat a strategic ambiguity (stratégiai kértértelműség– Az Egyesült Államok azon politikája, amely nyíltan nem jelenti ki, hogy védelmet biztosítana a sziget számára, de ennek ellenkezőjéről sem biztosítja Kínát, így fenntartva azt a bizonytalanságot, ami mégis elfogadhatóvá teszi a helyzetet a felek számára) gyakorlati alkalmazására, hiszen bár Pelosi utazását meg nem tilthatja az amerikai elnök, ugyanakkor a kínai reakció sem lett volna ilyen ellenséges,[1] ha az utazást magánszemélyként teszi meg.  Szükség volt a hivatalos minőségben megtett utazásra, tehát összehangolt akció állhat a háttérben. Míg a hatalmi ágak közti érdek és akaratkülönbözet szolgáltatja a politikai kommunikációs elemet, hogy a kétértelműség megvalósuljon.

Bár az amerikai figyelmet leköti most az orosz–ukrán háború és a gazdasági válság jelei is kezdenek jelentkezni szerte a világon, ám jelenleg még az Egyesült Államok rendelkezik azzal a relatív hatalmi többlettel Kínával szemben, amit felhasználva egy olyan új status quo-t lenne képes kialakítani, ami aztán újabb évekre „jegelné” a tajvani helyzetet. Mivel egyes előrejelzések szerint az idő Kínának kedvez a hatalmi átrendeződés értelmében ezért Washingtonnak mihamarabb rendeznie kell valamilyen módon a Tajvan státuszát övező kérdést, mielőtt erre már képtelen lenne (vagy a rendezés költségei túl magasra és így vállalhatatlanná nőne). Ebből a szempontból vizsgálva Washington tudatosan provokálhat egy olyan korlátozott konfliktust (Kinmen lövetése vagy elfoglalása, blokád felállítása), ami után az egy Kína elvet (és a stratégiai kétértelműséget) elhagyva elismeri az ország függetlenségét és nyíltan csapatokat telepít az országba más szövetségesével együtt. Ez a status quo durva felrúgása lenne és eszkalációs spirált nyithatna, ugyanakkor Kína jelenleg még nem lenne képes teljes invázióra, azaz most még nyitva van az a „cselekvési kapu”, ami után egyre kevésbé lehetne a kínaiakat komoly konfliktus nélkül rábírni az új helyzet elfogadására. Ez persze újra csak időleges megoldás lenne, hiszen az idő múlásával ezt az új felállást is megkérdőjelezheti majd Kína, ugyanakkor ebben az esetben jogilag már egy független országgal állna szemben, ahol több ország katonái is tartózkodnak (feltehetően most is így van, de hivatalosan nem). Az amerikai cél ezek alapján kettős, egyszerre akarnak kialakítani új status quo-t, de közben azon is dolgoznak, hogy a sziget kevésbé legyen fontos az ellátási láncban. Ha az első nem sikerülne, az alternatív opció a sziget fokozatos elengedése lenne.

Kilépve a realizmus kereteiből érdemes más megközelítéseket is megvizsgálni. Mivel a kínai pártkongresszus és az amerikai félidős választások megközelítik egymást, ezért felvethető az a realista szempontokat hátrahagyó elemzési megfontolás, hogy Pelosi útjának célja Xi Jingping újraválasztási esélyének csökkentése volt. Amennyiben Xi nem váltja be a fenyegetéseit és komoly arcvesztést szenved el (ezt a kínai lakosság annak érzékelte), úgy a KKP ONGY (Országos Népi Gyűlés) felülírhatja az eddigi Xi-t támogató politikáját. Bár az újraválasztásának esélye erős, ugyanakkor egy külpolitikai kudarc ezt gyengítheti. Új frakciók alakulhatnak és fordulhatnak Xi pártfőtitkár ellen egy harmadik terminus alatt. Veszélyes azonban ez a feltételezett amerikai akció, hiszen nem garantált, hogy Xi bukása esetén egy simulékonyabb, kevésbé asszertív szereplő kerül a KKP élére (a történelem megmutatta, hogy egy Jelcint mindig követhet Putyin, egy Hinderburgot Hitler). Ez a kínai belpolitikára hatást gyakorolni kívánó külpolitika egyben kapóra jön a demokraták számára is szintén belpolitikai színtéren, hiszen a kínaiak meghátrálásra késztetése számukra is jól jöhet a félidős választásokkor. Pelosi sikeres útjának ára Tajvan „szuverenitásának” tartós vagy ideiglenes megsértése lehetett volna (offshore szigetek elfoglalása vagy blokád), amit aztán a kínai fél is eladhatott volna sikerként. Így a nagyhatalmi politika oltárán ismét egy kisebb állam szuverenitása csorbult volna, azonban (eddig) a kínai fél meghátrálása történt meg és csak kis mértékben sérült Tajvan pozíciója.

Látható, hogy Tajvan védelme melletti kiállás teljesen indokolható realista alapon és idealista alapon is, ahogy ennek ellenkezője is érvelhető, ugyanezeket a gondolati sémákat felhasználva.

Vörös vonalak és befolyási övezetek

A kínai szempontot azonban legkönnyebben a realista terminológiával érthetjük meg, miután az ütköző zónák létrehozását Oroszország és Kína is kiemelt fontosságúnak kezeli. Az orosz érvelés hasonló biztonsági aggályokra hivatkozva rohanta le Ukrajnát, mint amilyen biztonsági aggályokat Peking is megfogalmaz Tajvan kapcsán. Az ütközőzónák és vörös vonalak terén nem kellene ennyire érzékenynek lenniük, hiszen az Egyesült Államok is gyakorta hivatkozik ilyenekre, úgy, mint a bizonyos vegyi fegyverek bevetésének tilalma, vagy az orosz invázió fegyveres támogatásának a tilalma. De más térségbeli országok is ehhez folyamodnak, mint Ausztrália tette a Salamon-szigetekre telepítendő kínai bázis kapcsán. Vörös vonalak húzásának azonban csak akkor van értelme, ha azok a reciprocitás elve alapján működnek. Nem várható el a saját biztonsági érdekünk betartása, ha a másik félnek ugyanezt nem adjuk meg. A vörös vonalak a flexibilitás csökkenéséhez is vezetnek, hiszen a válaszreakció elmaradása egy megsértett vörös vonal kapcsán gyengeség kimutatásához vezet, ami további külpolitikai térvesztést okoz. Amennyiben a vörös vonalak és ütközőzónák kialakulása válik a megszokottá, úgy a nyugati univerzális felfogás gyengül és a világ (újra)felosztása kezdődik meg. Ez egyrészt az eddigi liberális nemzetközi rend meghaladását jelentené, másrészt a Nyugat is élhetne az így elérhetővé váló eszközökkel és elvárhatná azok tiszteletben tartását a többi féltől is. Ha az Egyesült Államok fokozatosan a leszalámizás taktikáját használva felváltja az egy Kína elvet, úgy az eddigi kínai asszertív magatartás szintet léphet, ahogy ez Oroszország kapcsán is történt.

A közvetlen biztonsági kérdéseket érintő vörös vonalak létezése a bizonyítéka az ütközőzónáknak, hiszen itt egy adott nagyhatalomnak van elsőbbsége más nagyhatalommal szemben a térségben található gyengébb hatalmak kárára. Ezekben a zónákban bármennyire is rosszul hangzik, az adott ország népének demokratikus döntésen alapuló oldalválasztása korlátozott, azon nagyobb hatalom által, amelyik a biztonságát egy az övezeten kívüli, azt befolyásolni akaró másik nagyobb hatalomtól félti. Mivel Washington átlépte a Peking által felfestett vörös vonalat, ezért az is várható, hogy az amerikai kérés, miszerint Oroszország ne kapjon katonai támogatást Ukrajnában (vörös vonal), most átgondolásra megérett Peking részéről, de legalábbis a hivatkozási alap rendelkezésre áll.

Megvédeni akkor kell egyes országokat, ha a saját stratégiai cél ezt megkívánja, és ez sokszor egybe is eshet az elvi megfontolásokkal, ami örvendetes és kedvező együttállás. Tajvan esetében jelenleg az Egyesült Államoknak érdeke a terület védelme, hiszen az Egyesült Államok érdekelt Kína kordában tartásában. Ukrajna védelme is érdeke, hiszen Washingtonnak nem csak saját országára, hanem az általa nagymértékben létrehozott és többnyire dominált nemzetközi rend állapotára is figyelemmel kell lennie. Ahogy Németországnak sem mindig csak saját országa, hanem az Európai Unió érdekeit is néznie kell – amiben domináns szereplő – tehát átvitt értelemben mindkét ország a saját nemzetének érdekét képviseli, mikor egy általuk dominált szervezet vagy absztrakt rend érdekeit védik.

Kinek dolgozik az idő?

Ebben a kérdésben mindkét fél meg van győződve, hogy a jelenlegi felállás végül neki fog kedvezni. Tajvan számára dolgozik az idő, mivel az elmúlt évek eseményei (Hong Kong helyzetének megváltoztatása és a mostani krízis) a nép nemzeti identitásának megjelenéséhez és megerősödéséhez vezetett. A lakossági attitűd a politikai vezetést is kényszerpályára helyezi, pont úgy, ahogy teszi most a kormányával szemben egyre asszertívebb kínai választ követelő kínai népesség. Ez a békés egyesülés esélyének csökkenését hozza és kifejezésre juttattja azt a gondolatot, hogy a tajvani kérdésről a tajvaniaknak kell dönteniük. Ez ugyanakkor, mint láthattuk, az ütköző zónák logikájával ellentétes. Geopolitikailag az idő Kínának dolgozik, hiszen a gazdasági növekedés lehetővé teszi annak a katonai erőnek a kiépítését, ami középtávon (10–15 év) képessé teheti az amerikai erők meghátrálására késztetését.

A tajvani belpolitikában egymással versengő két nagy párt, a DPP (Democratic Progressive Party) és a KMT (Kuomintang) látszólag nagymértékben különbözik a stratégiai célt illetően (egyesülés Kínával, vagy függetlenség). Ugyanakkor mindkét politikai erő kénytelen követni a népesség akaratát, ezért valójában a végcélt illetően mégsem térnek el annyira egymástól (a lakosság egyre nagyobb mértékben fordul el az egyesülés lehetőségétől és a külön nemzeti identitás megképződése is erősödni látszik) Az odavezető út, a taktika megválasztása már olyan kérdés, amiben más és más az álláspont.

Mint látható, a helyzet közel megoldhatatlannak tűnik. Kompromisszum terén limitált a mozgástér, hiszen vagy az ütköző zónák létét fogadjuk el, vagy a népek demokratikus döntésére bízzuk, hogy eldönthessék hova is tartozzanak (az Egyesült Államok Tajvan politikája jelenleg mindkettőt képes a szerencsés helyzetből adódóan alkalmazni, csak saját befolyási övezetét kiterjeszti egészen a tajvani-szorosig – ezt Kína fenyegetésként éli meg és idővel lépni fog). Vitatott ütköző zónában lévő területen kiállni a demokratikus választás mellett veszélyes, még akkor is, ha erkölcsileg helyes és morálisán támogatandó. Jelenleg azonban mind a realista (felemelkedő rivális kordában tartása), mind idealista (demokráciák és a döntés szabadságának védelme) logikával arra jutnak az amerikaiak, hogy Tajvan védelme szükséges. Amennyiben viszont egy jelenleg távolinak tűnő hipotetikus szcenárióban a tajvaniak Kínához akarnának csatlakozni, nos ebben az esetben ismét választani kellene a szabad döntés joga és a geopolitikai logika közt.

Véleményem szerint azonban a nukleáris eszkaláció esélye még akkor is kicsi, ha közvetlen konfliktus törne ki, hiszen egyik fél számára sem egzisztenciális jellegű a fenyegetés. Ha Kína veszít, Tajvan függetlenné válik és csapatok érkeznek oda, de ez túl nagy változást nem jelent az eddigiekhez képest. A szárazföld továbbra is nehezen elérhető marad. Ha az Egyesült Államok marad alul, egy komoly hídfőállást veszít, de saját és szövetségesei területe továbbra is relatív biztonságban marad, így a konfliktus limitált lenne és a térség vizeire lokalizálódna.

Szükség van a vitában az idealisták részvételére is, hiszen mint a nemzetközi politikában, úgy a tudományos diskurzusban is az egyensúly megléte az, ami képes a békés előrehaladást megteremtő környezetet létrehozni. Az országok védelmének kérdésköre pedig olyan ügy, mikor előfordulhat, hogy az idealista szempontok találkoznak a realista szempontokkal, így pedig közösen fordulhatunk a stratégiai célok elérése felé.

[1] Említik

Bán Zoltán írása.

Korábbi Tajvannal kapcsolatos cikkeink ide, a realista felfogással kapcsolatos írásaink pedig ide kattintva érhetők el.

A Gondolatok a realizmus iskolájáról és Tajvanról bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A tőlünk keletre zajló orosz ukrán “testvérháború” árnyékában és annak hatásaival küzdve könnyen elfeledkezhetnénk más, számunkra legalább olyan fontossággal bíró térségekről, amik hazánkhoz még közelebb vannak. Kétségtelenül ilyen régiónak tekinthető a Nyugat- Balkán, ahol vasárnap este zajos incidensek történtek. Még pontosabb behatárolással a koszovói-szerb határon történtekre kell gondolnunk, ahol, bár személyi sérülés nem történt, mégis lövések dördültek el.Persze, akár figyelmen  kívül is hagyhatnánk az eseményeket, mivel ilyen nem először fordul elő az említett térségben, azonban két ok miatt mégis komoly jelentőséégel bírnak számunkra: egyrészt a magyar kormány térségre irányuló külpolitikája egyértelmű, hiszen az a térség európai integrációja irányul, másrészt a térségben állomásozó NATO-erők, azaz a KFOR 2021 októbere óta magyar vezetés alatt állnak, így hazánk katonái is a térségben szolgálnak.

A fenti tényeken túl a Washington Postban tegnap megjelent véleménycikk szerzője párhuzamot von a kelet-ukrajnai eseményekkel,hiszen abban megemlítik azt az orosz  álláspontot, amely szerint a nyugati államok Koszovó függetlenségének(2008) elismerésével maguk szolgáltattak alapot a donbaszi régió önállóságának elismerésére.Bár az orosz érvelés ebben a formában kissé kontraproduktívnak tűnik, és álláspontom szerint inkább erősíti, semmint gyengíti Koszovó euroatlanti integrációs törekvéseit és a belső európai kohéziót, mégis rámutat arra, hogy mennyire törékeny még mindig a térség biztonsága. Megoldásként továbbra is erősíteni kell az említett nemzetek/nemzetiségek közti bizalmat és rendkívül óvatosan kell bármilyen a (bel)politikai népszerűséget erősíteni kívánó  döntés-előkészítés és -hozatal ügyében eljárni.

 

 

A Egyre fokozódik a helyzet délen is? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Közös kül- és biztonságpolitika

Dánia már korábban bejelentette, hogy csatlakozna az Európai Unió közös védelmi politikájához, 30 évvel a kilépés után. Ennek értelmében június elején tartott népszavazáson a dánok túlnyomó többsége támogatta a kezdeményezést, ugyanis 4,3 millió szavazásra jogosult polgárának összesen 66,9%-a támogatta az opt-out visszavonását, míg 33,1%-a nemmel szavazott. Az opt-out feladásának fő hatása az lesz, hogy a dán tisztviselők a részt vehetnek azokon a tárgyalásokon, amikor az uniós tisztviselők védelmi témákról beszélnek, és a dán erők részt vehetnek az EU katonai műveleteiben. Ez az első alkalom, hogy a politikai és gazdasági unió alapjait megalapozó, Maastrichti Szerződésben foglalt négy dán opt-out egyikét eltörölték a dániai szavazók.

A globális élelmiszerbiztonsági helyzet az orosz-ukrán háború miatt veszélyeztetetté vált, ezért a Tanács június 20-án meghatározta a Team Europe feladatait erre vonatkozóan. Az intézkedéscsomag négy cselekvési ágból áll:

• szolidaritás a sürgősségi segélyeken és a megfizethetőség támogatásán keresztül
• a fenntartható termelés, a rugalmasság és az élelmiszerrendszer átalakításának fellendítése
• a kereskedelem megkönnyítése Ukrajna mezőgazdasági exportjának különböző utakon történő segítésével és a globális kereskedelem támogatásával
• hatékony multilateralizmus és erős támogatás az ENSZ Globális Válságreagáló Csoportja központi szerepéhez a globális erőfeszítések koordinálásában.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Szankciós politika

Június 3-án a Tanács bevezette a hatodik gazdasági és egyéni szankciócsomagot, amely Oroszországot és Fehéroroszországot célozza meg az orosz-ukrán háborúra való tekintettel. A hatodik csomag célja, hogy megakadályozzák a Kremlt azon képességét, hogy továbbra is hatékonyan finanszírozza a jelenleg zajló háborút.

A hatodik szankciócsomag tartalma:

• Az EU úgy határozott, hogy megtiltja a kőolaj és bizonyos kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő vásárlását, behozatalát vagy szállítását. Az orosz olaj fokozatos kivonása a kőolaj esetében 6 hónapról az egyéb finomított kőolajtermékek esetében 8 hónapig tart.
• Az EU kiterjeszti a speciális pénzügyi üzenetküldési szolgáltatások (SWIFT) nyújtásának jelenlegi tilalmát három további orosz hitelintézetre – Oroszország legnagyobb bankjára, a Sberbankra , a Moszkvai Credit Bankra és az Orosz Mezőgazdasági Bankra – és a Belarusz Fejlesztési és Újjáépítési Bankra.
• Az EU felfüggeszti három további orosz állami tulajdonú csatorna műsorszórási tevékenységét az EU-ban: a Rossiya RTR/RTR Planeta , a Rossiya 24/Russia 24 és a TV Center International. (Ezeket a struktúrákat az orosz kormány az információk manipulálására és az ukrajnai invázióról szóló félretájékoztatás elősegítésére használta, beleértve a propagandát is, azzal a céllal, hogy destabilizálja Oroszországgal szomszédos országokat, valamint az EU-t és tagállamait.)
• Az EU bővíti a kettős felhasználású árukra és technológiára vonatkozó exportkorlátozások által érintett személyek és szervezetek listáját. A lista ilyen kiegészítései között szerepelnek orosz és fehérorosz entitások is. Ezenkívül az EU bővíteni fogja azon áruk és technológiák listáját, amelyek hozzájárulhatnak Oroszország védelmi és biztonsági ágazatának technológiai fejlesztéséhez. Ez 80 vegyi anyagot fog tartalmazni, amelyek vegyi fegyverek előállítására használhatók fel.
• Az EU megtiltja számviteli, PR és tanácsadói szolgáltatások nyújtását Oroszországnak.
• Ezenkívül a Tanács további személyek és szervezetek szankcionálásáról döntött: az orosz csapatok által Buchában és Mariupolban elkövetett atrocitásokért felelős személyek, a háborút támogató személyek, a listán szereplő oligarchák és Kreml tisztviselőinek vezető üzletemberei és családtagjai, valamint a védelemben részt vevő vállalatok. és egy pénzügyi szervezet.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Regionális politika

Kohézió 2050: Az európai kohéziós politikáról szóló nyolcadik bizottsági jelentés megállapításait jóváhagyta a Tanács június 2-án.

Ennek elemei a következők:

• A Tanács úgy véli, hogy az új egyenlőtlenségek elkerülése érdekében a beruházásokat a zöld és a digitális átmenet által kínált növekedési lehetőségekhez kell igazítani.
• Az oktatás és a szakképzés megerősítésére szólít fel a Tanács annak érdekében, hogy a polgárok jobban felkészüljenek a társadalmainkban zajló átmenetekkel való megbirkózásra.
• A megállapítások hangsúlyozzák a kohéziós politika helyi dimenziójának fontosságát, és emlékeztetnek arra, hogy különös figyelmet kell fordítani a vidéki területekre, az ipari átalakulás által érintett területekre, valamint a súlyos és tartós természeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő régiókra.
• A Tanács azt ajánlja, hogy további figyelmet kell fordítani néhány stagnáló vagy évek óta recesszióban lévő, közepes jövedelmű régióra. A kohéziós politikának segítenie kell ezeket a területeket abban, hogy új növekedési forrásokat találjanak, és meg kell akadályoznia, hogy más európai régiók is ilyen helyzetbe kerüljenek.
• Ami Oroszország Ukrajnával szembeni agresszióját illeti, a megállapítások elismerik az Oroszországgal és Fehéroroszországgal, valamint az Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal határos régiók sajátos gazdasági és társadalmi kihívásait, amelyek hatással vannak a regionális fejlődésükre.
• A Tanács várakozással tekint a kohéziós politika 2027 utáni jövőjéről szóló vita megkezdése elé, hogy egyszerűbb és hatékonyabb szabályrendszert lehessen kialakítani, és elkerülhető legyen az alapok megsokszorozódásának tendenciája.

Az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége és az Európai Parlament június 2-án ideiglenes politikai megállapodásra jutott a mezőgazdasági ráfordításokra és termékekre vonatkozó statisztikákról (SAIO) szóló új rendeletről. Célja az európai agrárstatisztikai rendszer korszerűsítése, továbbá a mezőgazdasági inputokra és termékekre vonatkozó statisztikák megerősítésének és javításának hozzá kell járulnia a közös agrárpolitikával (KAP), a Zöld Paktummal és a “Farmtól a villáig” stratégiával kapcsolatos mezőgazdasági gyakorlatra és termelésre vonatkozó ismeretek javításához.

Írta: Kovács Rebeka Regina

Környezet-, energia- és klímapolitika

Június 24-én az Európai Bizottság és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bemutatta a Nemzetközi Óceánpolitikai Irányítás megújított EU-programját, amely intézkedéseket javasol a biztonságos, tiszta és fenntarthatóan kezelt óceán érdekében. Az EU frissített programot és cselekvési tervet határoz meg az óceánok jobb kormányzása érdekében, amely ágazatokon átívelő és szabályokon alapuló nemzetközi megközelítésen alapul, és célja az óceánpolitikai irányításban betöltött globális vezető szerepének további megszilárdítása. Az EU kötelezettséget vállal a következőkre:

• a nemzetközi óceánpolitikai irányítási keret megerősítése globális, regionális és kétoldalú szinten;
• az óceánok fenntarthatóságának megvalósítása 2030-ra a közös kihívások és következmények összehangolt megközelítésével;
• az óceán biztonságos térré tételének folytatása a nemzetközi vizeken folyó geopolitikai versengés és a többoldalú együttműködés kihívásai miatt.

A közlemény számos kulcsfontosságú prioritást határoz meg e kötelezettségvállalások teljesítéséhez:

• A tengeri biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és visszafordítása egy ENSZ Nyílt Tengeri Szerződés mielőbbi megkötésével és a védett tengeri területek 30%-ának 2030-ra történő elérésével;
• A tengerfenék védelme a mélytengeri bányászat betiltásával, és szükség esetén a biológiai sokféleséget leginkább károsító halászfelszerelések használatának szabályozásával;
• Az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászattal szembeni zéró tolerancia bevezetése;
• Küzdelem az éghajlatváltozás ellen az egészséges óceánért, beleértve az uniós és globális szintű tengeri szállítási intézkedéseket, valamint a halászati ​​ágazat szén-dioxid-mentesítését a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés csökkentése érdekében;
• Küzdelem a tengerszennyezés ellen, nevezetesen egy ambiciózus, jogilag kötelező erejű globális műanyagmegállapodás 2024-ig történő megkötésével;
• A globális fenntartható kékgazdaságra való átállás, nevezetesen a fenntartható kék gazdaságra való átállásba való befektetés növelése az EU „BlueInvest” befektetési platformján keresztül;
• A vízi biztonsági javítása a tengeri biztonsági fenyegetések megfigyelésével és az azokra való gyors reagálással;
• Az óceánokkal kapcsolatos tudás felépítése;
• A befektetések ösztönzése és befektetések végrehajtása.

Írta: Mészáros Kinga

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Június 2-án Josep Borrell főképviselő társelnöke volt az EU–Jordánia Társulási Tanács 14. ülésének. Az ülésen elfogadták a 2027-ig tartó új EU-Jordánia partnerségi prioritásokat, és párbeszédet folytattak az aktuális regionális és nemzetközi kérdésekről. A Tanács után Borrell főképviselő a következőket mondta: „Újra megerősítettük az Európai Unió és Jordánia közötti erős partnerséget és barátságot azáltal, hogy új partnerségi prioritásokban állapodtunk meg. Jordánia az első olyan ország a déli szomszédságban, amellyel aláírjuk ebben az időszakban a prioritásokat, amely a köztünk lévő különleges kapcsolatokat és bizalmat szimbolizálja. Együtt fogunk dolgozni a regionális stabilitás, a gazdasági stabilitás és a jogállamiság érdekében. Segítünk Jordániának a víz-, energia- és élelmiszerválság kezelésében. Jordan számíthat a barátságunkra és a segítségünkre.”

A szomszédságpolitika keretében új, 5 millió eurós költségvetésű projektet hoztak létre. Az „E-NABLE” célja, hogy támogassa a kulcsfontosságú líbiai gazdasági intézményeket a digitális gazdaságirányítási eszközök bevezetésében és a vállalkozások számára nyújtott digitális szolgáltatások fejlesztésében. A hároméves projekt (2022-2025) célja a befektetésbarát és kedvező üzleti környezet előmozdítása, a líbiai magánszektor megerősítése, és ezáltal a líbiai gazdasági növekedéshez való hozzájárulás.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke június 15-é Kairóba utazott. A szélesebb körű EU-Egyiptom partnerség keretében a látogatás két fő célkitűzésre összpontosított: az EU, Egyiptom és a régió közötti energetikai együttműködés fellendítésére, valamint a Kreml ukrajnai háborúja által okozott élelmiszerár- és ellátási válság kezelésére. Von der Leyen találkozott Abdel Fattah Al-Sisi egyiptomi elnökkel. A találkozó alkalmából az EU és Egyiptom közös nyilatkozatot adott ki az éghajlatról, az energiáról és a zöld átállásról. Az EU és Egyiptom egyesíteni fogja erőfeszítéseit a Párizsi Megállapodás végrehajtása és az eredmények biztosítása érdekében a COP27 konferencián, amelyre novemberben Sharm El-Sheikhben kerül sor. A közös nyilatkozat mindkét felet arra kötelezi, hogy együttműködjenek a globális igazságos energetikai átmeneten, az alkalmazkodási képesség javításán, az éghajlatváltozás okozta károk mérséklésében, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának növelésében a fejlődő országok szükségleteinek kielégítése érdekében. Az együttműködés különös hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrásokra, a hidrogénre és az energiahatékonyságra. Az EU és Egyiptom mediterrán hidrogén-partnerséget alakít ki a megújuló villamosenergia-termelés, a villamosenergia-hálózatok megerősítése és bővítése területén, ideértve a transzmediterrán rendszerösszekötőket, a megújuló energiaforrások és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogéntermelést, valamint a tárolási, szállítási és elosztási infrastruktúra kiépítését.

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Bizottság június 17-én ismertette véleményét a Tanács felkérésére Ukrajna, Grúzia és a Moldovai Köztársaság által benyújtott uniós tagsági kérelmekről. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy Ukrajnának és Moldovának adjanak EU-tagjelölti státuszt, ugyanakkor azt javasolta, hogy Grúzia számára nyújtsanak perspektívát az EU-tagságról, valamint azt, hogy a tagjelölt státuszt bizonyos prioritások teljesítése után adják meg.

A keleti szomszédságpolitika fókuszban ismét Ukrajna támogatása és megsegítése állt. Az EBRD 300 millió eurós kölcsönt nyújt egy ukrán gázipari vállalatnak, hogy kompenzálja az ukrajnai inváziót követően kieső földgáztermelést. Az EBRD további 50 millió eurós kölcsönt biztosít az ukrán vasúttársaságnak, hogy hozzájáruljon azon célhoz, hogy a vonatok továbbra is közlekedjenek. Emellett, az EU 3 millió euró értékben egyéni védőfelszereléssel látja el az ukrán bűnüldöző szerveket. Az ukrán nemzeti rendőrség 1200 testpáncélt kapott az Európai Uniótól, és további 1200 golyóálló mellény és 1200 ballisztikus sisak is úton van. Hasonló eszközöket szállítanak az ukrán állami határőrségnek, az állami nyomozóhivatalnak és a legfőbb ügyészségnek is. A Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerüzemeltetők Európai Hálózata bejelentette, hogy június 30-án megkezdődik a villamosenergia-kereskedelem Ukrajna és az EU között. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy fenntartsa energiarendszerének működését a háborús időszakban.

Június 2-án az Európai Unió és az UNDP Moldova új programot indított a Moldovai Köztársaságban tapasztalható energiaválság hatásainak csökkentésére és az ország kiszolgáltatott lakossága körében egyre mélyülő energiaszegénység visszafordítására. A „Az energiaválság hatásainak kezelése a Moldovai Köztársaságban” nevű, 10 millió eurós program támogatni fogja Moldovát a kulcsfontosságú energiareformok végrehajtásában és az intézményi kapacitás megerősítésében a jelenlegi és a potenciális jövőbeli energiasokkokra való reagálás érdekében. Az EBRD 300 millió eurós kölcsönt biztosít Moldovának energiabiztonságának növelésére stratégiai gázkészletek beszerzésével, amelyek kiegészítik a jelenleg Oroszország által Ukrajnán keresztül szállított gázmennyiséget. A hitelből Moldova 2022-re tervezett gázimportjának legfeljebb egyötödét finanszírozza, amely az Ukrajna elleni háború miatti esetleges megszakításoknak van kitéve. Jelenleg ezek az importok mind a Gazprom-tól származnak. Június 9-én az Európai Bizottság rendeletjavaslatot terjesztett elő, amelynek célja, hogy kinyissa az európai piacot a moldáv gyümölcsök és zöldségek számára, amelyekre még mindig vámkontingens vonatkozik az EU-ba való belépéskor. A rendelet több mint duplájára emeli ezen termékek Moldovából vámmentesen behozható mennyiségét az EU-ba. Az EU-n belüli közúti fuvarozáshoz való hozzáférés növelésével együtt (amelyről jelenleg Moldova és az EU tárgyalnak) a liberalizációnak jelentősen meg kell könnyítenie a moldovai termékek EU-ba és azon keresztül történő exportját. Emellett az Európai Bizottság szerint az EU nyitott a további kölcsönös liberalizáció megvitatására.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A borítókép forrása: Pixaby

 

A EU hírfigyelő 2022. június bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.