Biztonságpolitika.hu

Bizonyára mindenki hallhatott a híradóból, a rádióból vagy valamelyik közösségi média platformon arról, hogy egy Niger nevű nyugat-afrikai országból kimenekítik az európai állampolgárokat, mert a katonai erők megdöntötték az államhatalmat. Mi a háttere ennek és miért állt be több afrikai ország is az alkotmányos rendet megdöntő nigeri vezetőség mögé?

Röviden az országról

Niger egy nyugat-afrikai ország, mely Nigériától északra található. Az Oxfordi Egyetem gondozásában jegyzett Multidimenzionális szegénység index 2023-as jelentése szerint a világ egyik legszegényebb országa. Az ország hivatalos nyelve a francia, de azonfelül minden etnikai csoportnak megvan a saját nyelve, amiből 11 van. 1,270,000 km2  területtel rendelkezik, így a legnagyobb tenger nélküli nyugat-afrikai ország. Egy 2012-es jelentés szerint a lakosság 99,3%-a muszlim. Fővárosa Niamey, hol több, mint 1 millió ember él.

Nem ez volt a legelső

A Száhel-térségben fekvő Nigerben nem ez volt a legelső katonai puccs vagy puccs-kísérlet. A nyugat-afrikai országban történelme során 5 államcsíny is végbement, mióta 1960-ban függetlenséget nyertek Franciaországtól. A legutóbbi 13 évvel ezelőtt, 2010. február 18-án történt, mikor katonák támadták meg az elnöki palotát Niameyben és sikeresen elfogták az éppen kormányülést tartó elnököt, Mamadou Tandját. Még aznap bejelentették a nigeri televízióban, hogy felállítják a Demokráciát Helyreállító Legfelsőbb Tanácsot (CSRD), melynek Salou Djibo lesz az elnöke.

Ezt az eseményt megelőzte a 2009-2010-es nigeri alkotmányos válság, amikor Tandja elnök megpróbálta hosszabbra nyújtani regnálását a nigeri alkotmányban megengedett maximum 2 mandátumnál. Tandja az ügy érdekében feloszlatta a nemzetgyűlést és egy új alkotmánybíróságot állított fel, mellyel elő tudott készíteni egy alkotmányos referendumot 2009. augusztusában. Az alkotmányos referendum szerint további 3 évvel meghosszabbodik az elnök mandátuma. Ez a politikai válság végül – a fent is említett – katonai puccshoz vezetett, mellyel egy katonai junta alakult ki az országban. Érdekességként megjegyezhető, hogy az 1974-es nigeri puccs alatt került a politika világába Mamadou Tandja. Az ellenzék diktátornak nevezte Tandja elnököt, mellesleg elég erős nemzetközi visszajelzések is érkeztek az elnök kétségbeesett alkotmány változtatásáról: Nigert felfüggesztették az ECOWAS-ból (Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége) és visszatartották a Nigernek szánt támogatást a nyugati országok.

Visszatérve a katonai juntához, a katonák meglepően nagy népszerűségre tettek szert a frusztrált népesség körében. Úgy tűnt, mintha a helyi lakosság morálja megnövekedett volna, többen úgy vélekedtek az eseményekről, hogy ez afféle tiszta lappal kezdés. A puccs az ellenzéki politikusoknak is tetszett, Mahamadou Karijo – egy ellenzéki párt vezetője – úgy vélte, hogy a katonák csak „őszinte hazafiak.”

Végül 2011. elején tartottak választásokat, amely végeredménye szerint Mahamadou Issoufou lett az ország új elnöke.

Napjainkban

Egy forró nyári napon, 2023. július 26-án az elnöki őrség tagjai – kiket Omar Tchiani tábornok vezetett – elfoglalták az elnöki palotát és feltartóztatták Mohamed Bazoum elnököt. Ez a tett vegyes nemzetközi érzelmeket váltott ki, az ECOWAS vezetői Bazoum újboli beiktatását követelték. Ezt az üzenetet követően Niger vezetői lezárták az ország légterét attól tartva, hogy a szomszédos országok katonai beavatkozást hajtanak majd végre. Egyelőre semmi jelét nem mutatná annak az ECOWAS, hogy katonai erővel válaszolnának. Franciaország figyelmeztette állampolgárait, hogy ne tegyék be a lábukat az országba, illetve a puccsot támogató Maliba és Burkina Fasoba sem. Az Air France törölte az összes járatát az adott országokba. Mali és Burkina Faso támogatásukat fejezték ki a katonai juntának, sőt szívesen küldenének katonákat a „szolidaritás kifejezése” érdekében. Erre a cselekményre nem kellett sokat várniuk, a Flightradar24-en lekövethető, hogy egy utasszállító indult el Burkina Faso fővárosából, Ouagadougou-ból és Niger repterén landolt órákkal később, miután lezárták a légteret. Niger új vezetői úgy gondolták – ebben persze közrejátszhat a katonai paranoia – hogy az ECOWAS csoport, melynek többek között tagja Nigéria, Szenegál, Togo és Ghána egy tervvel álltak volna elő, hogy miként fognak erőt használni az ország ellen. Az ECOWAS vezetői még határidőt is adtak a nigeri puccsistáknak, hogy visszahelyezzék hivatalába a volt elnököt. Nigéria elnöke, Bola Tinubu felvázolta a beavatkozás tervét, de – az ország szenátorai által – füstbe ment terve.

Hadüzenet a nyugatnak?

A puccs megtörténte óta Niger utcáin megszámlálhatatlanul sok orosz zászlót lehet látni. Egyes beszámolók szerint a szabómesterek nem győzték varrni az orosz zászlókat, illetve az orosz mintájú termékeket. A zászlók 2020 óta népszerűek Nyugat-Afrikában, leginkább Burkina Fasoban, Guineában és Maliban, ahol – mind a három országban – történt katonai hatalomátvétel. Mali 2021-ben fordított hátat Franciaországnak és inkább az orosz zsoldosoknak segít legyőzni a dzsihadista lázadást a Száhel-térségben. Burkina Faso állampolgárai pedig szintén az orosz zászlóval vonultak fel az anti-francia demonstrációkon 2022. szeptemberében. Mellesleg ezt a demonstrációt egy puccs követte, amelyről majd a későbbiekben írok.

Mohamed Bazoum egy hűséges szövetségese volt a nyugatnak a katonai iszlamisták elleni harcban – és persze – gazdaságilag is egy erős partnerről beszélhetünk. Az országban található 2 amerikai katonai drónbázis, közülük az egyik – amely Agadez városában található – a világ legnagyobb drónbázisa, amelyet az USA 110 millió dollárból épített és a mai napig a legnagyobb építmény projekt, amin az amerikai légierő dolgozott. Megközelítőleg 1100 amerikai katona lehet Nigerben. A helyiek nemtetszésüket 2017-ben kinyilvánították, amikor 100 iszlamista megölt 4 amerikai katonát.

Pillanatnyilag 1500 francia katona lehet az országban, akiket Párizs terrorelhárítás céljából küldött oda. Ilyen egységek a Száhel-térségben még Csádban fordulnak elő, hol 1000 francia katona harcol az Iszlám Állam és az Al-Qaeda ellen. Niger – Djiboutival együtt –  a legnagyobb afrikai ország, ahol még vannak francia katonák – akik mellesleg – megközelítőleg 5600-an vannak a kontinensen. Az ország még 2010-ben adott engedélyt Franciaországnak, hogy használhassa a légterüket és akár a területeit is, hogy harcoló egységeket küldjenek az Al-Qaeda ellen. Ezt az engedélyt előterjesztette az az esemény, amikor a terroristaszervezet 5 francia állampolgárt rabolt el, miközben azok egy urániumbányában dolgoztak. Niameyben felállítottak egy olyan légibázist, ami akár többszáz katonát el tud szállásolni. Ezt a bázist ellátták vadászgépekkel, harci helikopterekkel, drónokkal – sőt, mi több – ez volt a legelső franciák által épített légibázis, amelyet bombákkal is felszereltek, hogy harcoljanak a dzsihadisták ellen.

Niger egyéb különlegessége, hogy a világ 7. legnagyobb uránium előállítója. Az uránium egy létfontosságú elem egy nukleáris hatalomhoz. A nigeri urániumbányák termékének negyede Európába megy, leginkább a volt gyarmatosító Franciaországhoz. Niger otthona 24,4 millió embernek, ahol 5-ből 2 ember extrém szegénységben él – egyes mérések szerint – 2,15 dollárból egy nap.

Félrevezető hírek online

Az USA 71. külügyminisztere, Antony Blinken arról adott tájékoztatást a sajtónak, hogy Oroszország Wagner-zsoldosai előnyt szereznek a nigeri politikai ingatagságból, de egyelőre nem érkezett egyetlen kézzel fogható bizonyíték sem arról, hogy ez így történne és orosz zsoldosok érkeznének az országba. Viszont, megjegyzendő, hogy a zsoldosok felettébb aktívak voltak afrikai országokban, mint például: Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban. Azonban, futótűzként terjed egy videó Twitteren, melyen – a videót közzétevő felhasználó szerint – egy orosz utasszállító látható, mely éppen földet ér a Niamey-i reptéren. A felhasználó hozzátette: „Azt mondják, a Wagner-erők már megkezdtek behatolni a városba.” A videóban látható repülő egy IL 76-os orosz katonai légijármű. Egy rossz hírt kell közöljek, ugyanis a videót még 2006-ban töltötték fel Youtube-ra és ráadásul a fentebb említett repülő a szudáni fővárosi reptéren, Khartoumban landolt. A videó megtalálásához Youtube-keresőbe annyit kell beírni, hogy: „IL 76 Approach into Khartoum.” Tiktokon egy Wagner-katonákról szóló videót, mely szerint: „A Wagner-egységek jelen vannak Nigerben”, több mint 500 ezren látták, de az a videó is hamis. A videó csak egy kivágott jelenet egy francia híradóból, amit múlt januárban készítettek, sőt: Maliban.

Szintén egy megtévesztő bejegyzés terjed Twitteren az uránium export betiltásáról is, miszerint: „A katonai rezsim Nigerben azonnali hatállyal betiltotta az uránium exportálását Franciaországba. Az urániumérc 50%-a – melyet Nigerben állítanak elő – táplálja a francia atomerőműveket. Az Európai Unió uránium importjának 24%-a Nigerből érkezik.” Az ilyesfajta bejegyzések igaz, hogy pontos adatokat tartalmaznak, de még sincs semmi bizonyíték arra, hogy a junta betiltotta volna az uránium exportot Franciaországnak.

Pletykák terjedtek az európai állampolgárok kimenekítéséről is. A francia erők többszáz francia állampolgárt evakuáltak az országból a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlansága miatt. Egy Twitter felhasználó bejegyzése szerint: „Az új nigeri kormány parancsba adta a hadseregnek, hogy letartóztassanak bármilyen európai állampolgárt, míg Franciaország és a többi nyugati hatalom ki nem vonják egységeiket Nigerből.” Ez az állítás az M62-mozgalom tettén alapszik, akik útlezárásokkal megpróbálták megakadályozni az európai állampolgárok reptérhez való eljutását. Azonban az M62-mozgalom nem tartozik a juntához. Sőt, a puccs vezetője, Abdourahamane Tchiani kijelentette, hogy a francia állampolgároknak nincs semmitől félnivalójuk az országban.

Szintén a Twitter-clickbaiterek által terjed egy olyan bejegyzés is, mely arról szól: „Algéria nem fog ölbe tett kézzel ülni, miközben egy invázió zajlik a szomszédban.” A posztoló az algériai újságlapokra hivatkozik. Egyelőre csak az ECOWAS fenyegetőzött katonai beavatkozással, ha nem helyezik újra hivatalba Mohamed Bazoumot. Azonban – mint ahogy azt fent is említettem – Mali és Burkina Faso (kik szintén ECOWAS tagok, csak katonai vezetőkkel) kijelentették, hogy segíteni fogják a juntát, ha külföldi beavatkozás történik.

Összegzés

A Száhel-térség társadalmaiban uralkodó fegyverkultuszt a különböző etnikai csoportok harcossága teremti meg. Ez a harciasság visszaeredeztethető az ország kultúrájához és hagyományaihoz, melyet elég erősen behálóz a nomád életstílus, a transz-szaharai jelenlét. Megemlítendő, hogy ebből a térségből rengeteg rabszolgát raboltak el és adtak el északi területekre. A Száhel-térség a gazdag természeti erőforrásai ellenére is rendkívül szegény. A 20. századig a térség országai alacsony népességgel rendelkeztek, míg el nem jött egy hatalmas demográfiai fordulat, amely fejére állította a helyzetet. A 21. században is úgy tűnik, mintha az országok követnék ezt a tendenciát és népességrobbanás követ népességrobbanást. A népek harcos kultúrája által a hadseregek meghatározó szerephez jutottak az országok életében.  A térség mindig is egy – nem annyira intenzív – ütközőpontja volt a keleti és nyugati szövetségi hatalmaknak. Nigerben a függetlenség elnyerése, azaz 1960 óta hagyományosan megvan a francia katonák jelenléte, illetve azt is meg lehet figyelni, hogy a hadseregeik felszerelése orosz technikán alapul. Ezt nevezhetjük akár „hidegháborús örökségnek” is, amelyből könnyen kialakulhat, hogy mindegyik országban az erőt a hadsereg fogja igazán képviselni. A jelenleg végbemenő klímaváltozás is tudja sanyargatni a térséget, amely által importra kényszerülnek alapvető árucikkekre, így például élelmiszerre is. Ez a demográfiai növekedés láncreakciót válthat ki, amelynek egy újabb migrációs válság lehet a következménye (persze a fokozódó feszültség, amely kirobbanthat egy háborút az ECOWAS országok között is hozzájárulhat a migrációs katasztrófához). A kialakuló menekültválság – ami mellesleg a csádi-szudáni határon, a szudáni polgárháború által már dübörög – ugyanúgy elérheti Európát, akár a 2015-ös menekültválság magasságáig is fokozódhat. Be kell látnunk azt, illetve fel kell ismernünk azt a helyzetet, hogy ami most jelenleg az észak-afrikai országok menekültügyi problémája, az egyszer az Európai Unió problémája és kihívása is lesz. Az éhínség és a kiszámíthatatlan politikai frusztráció okán el fognak indulni az emberek a Száhel-térségből, hogy valahol máshol – akár egy másik kontinensen – jobb életet találjanak maguknak. Ez a migrációs hullám elindulhat délre és északra is egyaránt – de egyértelműen – ami elindult északnak, az át is fog terjedni egyszer Európára is. Ami szintén hatalmas gondot jelent az övezetnek, az a terrorszervezetek számának növekedése. A politikai instabilitás és az extrém szegénység könnyen tud kétségbeesett, frusztrált embereket teremteni, kiket egy toborzó rettentő könnyen tud manipulálni és – legtöbbször – gázlángozást használni rajtuk.

Az elemzésemet annyival zárnám le, hogy: Nyugat-Afrikában mindig lesz valami, amiről érdemes beszélni.

Szerző: Németh Merse

A cikk egy hosszabb sorozat része, amelynek további részei ide kattintva érhetők el.

Hasonló témában íródott cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by James Wiseman on Unsplash

A Afrika ébred – avagy a katonai puccsok sorozata a fekete kontinensen: Niger bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen írás a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihád kifejezés megközelítése nyelvészeti szempontból

A dzsihád ma az egyik legvitatottabb iszlám fogalom, ami elsősorban annak köszönhető, hogy számos jelentéssel rendelkezik, egyes vallástudósok szerint akár 80 jelentésréteget is megkülönböztethetünk.

A dzsihád – csakúgy, mint az ijtihad (önálló jogi véleményalkotás) a dzs (j) – h – d gyökmássalhangzók származékai, ami egy adott cél érdekében történő erőfeszítést jelent, valamint a rossz és gonosz elleni, a jó megvalósításáért való igyekezetként is fordítható. Az ijtihad esetében az erőfeszítés a jogalkotói hatalommal nem rendelkező jogtudósok azon egyéni igyekezetére vonatkozik, hogy az iszlám elfogadott, kanonikus forrásaiból azok tanulmányozása révén minél pontosabban deriválják az iszlám jogot. [1] A dzsihád pedig a hit érdekében tett maximális erőfeszítést jelöli, ellentétben az elmúlt évtizedekben elterjedt „háború” vagy „szent háború” jelentéssel. A tényleges fegyveres harcot a Korán és az iszlám jog is más szavakkal illeti: a háború (harb) vagy a harc (qital) szavakat használják. Igéje a harmadik törzsű „jahada”, melynek névszói alakja főnévi igenévként (masdarként) határozatlan alakban (tehát nem fogalomként) összesen négyszer fordul elő a Koránban [Q. 9:24., Q.  22:78., Q. 25:54., Q. 61:1.] és általában az „Istenért / Isten útján” (fi sabil Allah) kifejezés előtt áll. Utóbbi megerősíti, hogy a dzsihád szó elsősorban az általános értelemben vett küzdelmet és erőfeszítést jelenti, mintsem a restriktív és speciális értelmű harcot. A dzsihád kifejezés továbbá gyakran áll együtt a „hajara” (kivándorol) harmadik törzsben lévő igével is, mert a kettő szorosan összekapcsolódó fogalom. [2]

A dzsihád fajtái

A dzsihád különböző fajtáinak meghatározására számos lehetőség kínálkozik. A 12. században élt arab filozófus, Ibn Rushd (Averroës) a dzsihád öt fajtáját különböztette meg: a szív vagy lélek általi, a nyelv általi, a toll és tudás általi, a kéz általi, végül a kard általi dzsihádot. A 20. századi Muhammad Yasin a dzsihád következő kategóriáiról ír A dzsihád területei és módszerei című 1990-ben kiadott iszlámjogi összefoglaló munkájában: a lélek, a Sátán, a hitetlenek, a képmutatók, valamint a bűnösök és erkölcstelenek elleni dzsihád.  A szónak tehát számos jelentésárnyalata van, a fegyveres harc ennek csupán az egyik vonatkozása. [3] A síita (és kisebb mértében a szunnita) jogtudósok az eddigi megkülönböztetések mellett a 624-es badri ütközethez kapcsolódó prófétai hagyományt alapul véve különbséget tesznek a „nagy dzsihád” és a „kis dzsihád” között. Míg a „nagy dzsihád” spirituális erőfeszítést, a lélek megtisztulásáért vívott küzdelmet jelenti, addig a „kis dzsihád” az iszlám terjesztését célzó fegyveres küzdelemre vonatkozik. [4] A kortárs muszlim teoretikusok, köztük Tariq Ramadan is a dzsihád békés jellegére helyezik a hangsúlyt.  A svájci születésű és egyiptomi származású muszlim gondolkodó értelmezésének fókuszában mint elsődleges cél a béke megteremtése áll, amit a gonosszal való szembenállással, a magunk és a világ jobbá tételén keresztül érhetünk el. Hozzá hasonló módon vélekedik a 20. századi indiai muszlim politikai aktivista és újságíró Mawlana Muhammad Ali is, aki úgy gondolta, hogy a dzsihád elsősorban fegyveres harccal és háborúval történő összekapcsolása idegen mind a Korán, mind pedig a prófétai hagyományok szellemiségétől. [5]

Közösségi vagy egyéni kötelezettség?

A dzsihádnak a „szent háborúval” történő − gyakran kizárólagos − megfeleltetésének alapul szolgáló vallásjogi szabályozáshoz a 9–10. századi klasszikus vallás- és jogtudósok nagymértékben hozzájárultak. Ők ugyanis a muszlimok katonai győzelmeit követően szűkebben, általában harcias keretek között értelmezték a dzsihád szót, és rá mint a hitetlenekkel szembeni katonai előírásra tekintettek. A dzsiháddal kapcsolatos koráni parancsok és prófétai hagyományok tekintetében azonban fontos kiemelni, hogy azok mindig szituatívak voltak, mert mindig csak egy adott történelmi helyzetre voltak érvényesek. Ezért a dzsihád fogalmának pontos értelmezése érdekében mindig figyelembe kell venni a koráni versek kinyilatkoztatásának és a Mohamed próféta két évtizedes prófétaságához kötődő események történeti hátterét. [6]

Az iszlám világképét vizsgálva válik érthetővé a dzsiháddal kapcsolatos két legfontosabb jogi tényező, amely eldönti, hogy a dzsihád közösségi vagy egyéni kötelezettségnek számít.  Az iszlám első három évszázadában élő jogtudósok a világot két részre osztották: a muszlimok lakta területre (dar al-islam) és a háborús területre (dar al-harb). Az iszlám formatív periódusában közmegegyezés állt fenn a vallástudósok között arra nézve, hogy a muszlimok lakta területek kiterjesztése céljából meghirdetett dzsihád közösségi kötelezettségnek (fard kifaya) számított, vagyis abban a közösségnek csak a feladat teljesítéséhez szükséges számú tagjának kellett részt vennie (erre utal az arab megnevezés is). Ők általában a megtámadandó területhez legközelebb élők közül kerültek ki. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a támadó jellegű dzsihád nem egyéni kötelezettség (fard ayn). Ezzel szemben amikor a muszlimok által lakott területet ellenséges támadás éri, a dzsihád védekező jellegűvé és egyéni, személyes kötelezettséggé válik. Közmegegyezés volt abban a tekintetben is, hogy csakis akkor lehetett dzsihádot folytatni, amennyiben erre az egész muszlim közösség (umma) kompetens, elfogadott vezetője parancsot adott bizonyos körülmények fennállása esetén. A realitásokat figyelembe véve azonban a nagy hódítások lezárultával a kalifátus számára világossá vált, hogy nem képes permanens dzsihádot folytatni, így a muszlimok lakta és az iszlámjog által dominált területek kiterjesztése nem lehetséges az egész világra. Ez az utóbbi felismerés jelentős hatással volt a jogtudósok dzsihád-értelmezésére is, akik egyre inkább annak a defenzív aspektusát és átmeneti jellegét kezdték hangsúlyozni. [7]

A dzsihád-fogalom átértelmezésének kerete

A szélsőségesnek tekinthető szunnita irányzatokon belül a neofundamentalisták – akiket gyakran tévesen szalafistáknak is neveznek – nem változtattak az ideológiájukon a klasszikus dzsihádinterpretációval kapcsolatban, így a hagyományos felfogást követik. Sőt, úgy vélik, hogy a (kard általi) dzsihád felesleges, nála sokkal nagyobb jelentőségű az isteni törvény, ugyanis Isten csak akkor fogja a muszlimokat győzelemre segíteni, ha azok visszatérnek az igaz hit elveihez. A szélsőséges irányzatokhoz tartozó egyéb, radikálisnak tekinthető mozgalmak azonban a fentiekben említett értelmezést elutasítják, és a hittérítés helyett a fegyveres harc fontosságát hangsúlyozzák. [8] Legfőbb törekvésük, hogy a dzsihád a muszlim társadalmakban és a köztudatban az iszlám hatodik pilléreként mint folytonos és állandó egyéni kötelezettség jelenjen meg. Sőt, a klasszikus dzsihád-értelmezéssel szembemenve Oszama bin Laden azt is hangoztatta, hogy a dzsihád az iszlám második pillére, közvetlenül a hit után, ezért rendkívül fontos vallási kötelezettség, amelyet semmilyen körülmények között sem szabad elhanyagolni, hiszen akkor a hívő a legnagyobb bűnt követné el. Ideológiájuk szerint az állandó mobilizációra és az iszlám ellenségeivel szembeni − mindenre kiterjedő − küzdelemre azért van szükség otthon és külföldön egyaránt, mert a muszlim területeket napjainkban a Nyugat vagy annak helyi szövetségesei megszállás alatt tartják, így a hívők vallási előírásokat követő életmódja, szabad vallásgyakorlása, illetve a szent helyek látogatása veszélyben van. A Nyugat ellen vívott küzdelem során nem szabad kishitűségből eredő kompromisszumot kötni és részsikerekkel beérni. A dzsihádisták meggyőződése szerint az új történelmi helyzetre tekintettel a régi elgondolás, miszerint a dzsihád elsősorban védekező háború, megdőlt, és a dzsihád offenzív aspektusának jelentőségét legalább annyira hangsúlyozzák, mint a defenzívet. [9] A dzsihád klasszikus értelmezésével való szembefordulással reflektálatlanul követik el az általuk mélyen elítélt újítást (az iszlámtól idegen elemek átvétele, ami eretnekséghez vezet / bidaa). [10]

A dzsihádizmus első hulláma: a közeli ellenséggel szembeni harc

A hatvanas és a hetvenes években kifejlődő radikális iszlamista szervezetekkel kapcsolatban négy olyan személy nevét érdemes megemlíteni, akik igen jelentős hatással voltak az újfajta dzsihád-értelmezésen alapuló ideológia megalkotására. A pakisztáni hittudós, Abu al-Ala al-Mawdudi, az egyiptomi teoretikus, Sayyid Qutb és tanítványa, Muhammad Faraj, illetve az iráni iszlám forradalom karizmatikus vezetője, Khomeini ajatollah gyakorolta a legnagyobb befolyást az szélsőséges iszlamista mozgalmak fejlődésére (a jelen elemzés a szunnita szélsőséges szervezeteket vizsgálja, így Khomeini ajatollah tevékenységére és annak hatására nem tér ki).

Abu al-Ala al-Mawdudi

A nézetei miatt gyakran eretneknek nevezett al-Mawdudi elsősorban az iszlám állammal és az isteni szuverenitás elméletével foglalkozott. Álláspontja szerint a létrehozandó iszlám állam a szekuláris liberális demokrácia antitézise, melyben Isten kizárólagos szuverenitása érvényesül és az állam az iszlámjog (sharia) alapján működik. Így tehát elutasította a muszlim társadalmak elnyugatosodását, célja a politika és a társadalom iszlamizációja volt. Ideológiájában a dzsihád is kiemelt helyet kapott, ami – véleménye szerint – iszlámjogi szempontból elsősorban az Isten nevében az iszlám ellenségei ellen vívott szent háborút jelenti. A pakisztáni Jamaat-i Islami megalapítójának munkásságában jelenik meg először az iszlám világforradalom eszméje, melynek forradalmi küzdelmét a dzsihád testesíti meg. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem az egész emberiségnek szóló forradalmi program, melynek segítségével elpusztítják a zsarnoki uralmakat, és helyettük az isteni törvényen alapuló államot hoznak létre, ami az emberiség jóléte, az igazságosság megteremtése érdekében fog működni. [11]

Sayyid Qutb

Sayyid Qutb – Khomeini ajatollahhoz hasonlóan – jól ismerte al-Mawdudi munkáit, melyeknek számos eleme visszaköszönt a saját műveiben is. Hármuk közül kétségkívül az általa megalkotott ideológia gyakorolta a legnagyobb hatást a különböző radikális szervezetekre, dzsihádisták generációit inspirálta írásaival. A dzsihádista mozgalmak alapító atyjaként és spirituális megalapozójaként tekintenek rá. Munkáiban kétpólusú világ rajzolódik ki, amelyben a „jó” (iszlám) és „rossz” (tudatlanság) egymás mellett létezik. [12]

Világszemléletének kialakulásában meghatározóak voltak az amerikai ösztöndíjas évei. Ekkoriban alakította ki azt a gondolatot, hogy a nyugati világ (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) elérkezett az erkölcsi hanyatlás korszakába. Az utóbbi stádiumot az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a kicsapongó szexuális magatartás, a rasszizmus és a növekvő erőszak jellemzi. Azzal vádolta a nyugati országokat, hogy a muszlimok lakta területeken is ezeket a magatartásformákat kívánják elterjeszteni. A hatvanas és hetvenes években sokakhoz hasonlóan a muszlim közösségen belül ő is úgy vélte, hogy az iszlám egyedüli rendszerként mindezen társadalmi, politikai és gazdasági problémákra képes megoldást nyújtani. al-Mawdudihoz hasonlóan ő is egy olyan állam létrehozásának jelentőségét hangsúlyozta, amelyben érvényesül Isten korlátlan hatalma, ennek következtében pedig a teljes és átfogó igazság. Ő is elutasítja a nyugati (liberális) demokráciát, mivel az megsérti az isteni szuverenitást. Qutb meglátása szerint a cél elérésének érdekében az idők végezetéig tartó totális, fegyveres küzdelmet kell viselni minden olyan társadalom ellen, amelyik nem egyedül Istent szolgálja. Úgy tartotta, ezek a társadalmak a tudatlanság korát élik, hiszen életüket nem a szigorú egyistenhit (tawhid) szelleme hatja át, mert emberek uralkodnak a többi ember felett. Ebben hasonlítanak a pogánykori arábiai társadalomhoz. [13] Mint mondja: „Az iszlám alapvető jellegzetessége ugyan a béke, de az iszlám uralmat akadályozó erőkkel szemben szükségszerű a dzsihád.” [14] Ennek megfelelően küzdeni kell a kommunista, bálványimádó, zsidó és keresztény társadalmak ellen is. Sőt, nem csupán azon külső erők ellen kell harcolni, amelyek Isten helyét bitorolva gyakorolják a hatalmat, hanem mindazon muszlim társadalmak ellen is, amelyek már csak nevükben muszlimok. Véleménye szerint az utóbbiak politikai és vallási vezetése nyíltan iszlámellenes, mivel a politikusaik túlságosan szoros kapcsolatot ápolnak azokkal a nyugati országokkal, amelyeket az iszlám ellenségeinek tekint, illetve olyan döntéseket hoznak, amelyek egyértelműen szembe mennek a muszlim közösség érdekeivel. [15]

Hasonlóan vélekedett az akkori egyiptomi elnökről, Nasszerről is, azzal vádolva meg, hogy szekuláris berendezkedésű államot épített ki Egyiptomban, ami ellentmond az iszlám alapelveinek. Az ellenük folytatott dzsihádot Qutb egy permanens forradalomként képzelte el, melyre nem jellemzőek azok a szigorú szabályok és törvények, amiket megtalálunk − a Koránban is előforduló − igazságos háború tanával kapcsolatban vagy a nemzetközi jogban. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iszlámban a dzsihád csakis támadó formában van jelen, s ebben minden muszlimnak kötelező részt vennie (tehát a dzsihád egyéni kötelezettség). Tanításának ezen elemei radikálisan szakítottak a klasszikus dzsihád-interpretációval, így hevesen támadta és kishitűséggel vádolta mindazokat a muszlim jogtudósokat, akik vele ellentétben a dzsihádot elsősorban defenzívként értelmezték. Nézete szerint ők alkotják a muszlim társadalmakban a közeli ellenséget (al-adu al-qarib), és az ellenük való harc még a távoli ellenséggel (al-adu al-baid) szembeni harcnál is fontosabb. A távoli ellenség számára ugyanis a közeli ellenség csupán egy láthatatlan eszköz, amit a muszlimok és tágabb értelemben véve az egész iszlám ellen felhasználnak. A qutbi ideológia hívei ennek megfelelően a saját országukban működő kormányokat és a politikai elit szintén részét képező, a dzsihád kérdésében a klasszikus álláspontot elfogadó vallástudósokat (ulama) is támadták. Így a morális szempontból számukra gyűlöletes szekuláris status quo mellett a vallási vezetés, valamint az iszlám jogi kánon elleni harcot is hirdették. [16] Az egyiptomi hatóságok azzal vádolták meg, hogy híveit az államrend megdöntésére bujtotta fel, így Nasszer idején börtönbüntetésre ítélték.

A börtöncellájában írta meg legnagyobb hatású művét, ami a Mérföldkövek (Maalim fi t-tariq), vagy más fordításban az Útjelzők címet viseli. Benne a szélsőséges szervezetek, köztük az 1928-ban Egyiptomban megalakult Muszlim Testvérek Szervezete tevékenységének koráni megalapozásáról olvashatunk. Ideológiájának legradikálisabb elemeit, gyakorta ismétlődő gondolatait Qutb ebben a rövid, vallási kiáltványnak tekinthető könyvében foglalja össze. A művet elsősorban a jövő generációjának szóló testamentumnak szánta. Más műveivel összehasonlítva a Mérföldkövekre jellemző a legkevésbé az intellektualitás, hiszen elsősorban a leegyszerűsített, egysíkú gondolkodás és világnézet ismérveit mutatja. A fiatalokat leginkább a benne foglalt leegyszerűsített üzenetekkel tudta elérni, s így képes volt rájuk hatást gyakorolni. [17] Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a szintén egyiptomi radikális hitszónokhoz, Umar Abdul Rahmanhoz hasonlóan támogatta az önálló jogi véleményalkotást (ijtihad) és az iszlám szent iratainak szabad értelmezését, ugyanis így lehetőség nyílott a jogtudósok interpretációjának megkerülésére. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy számos szélsőséges muszlim csoportosulás – melynek tagjai nem rendelkeztek vallásjogi előtanulmányokkal – a saját szája íze szerint értelmezhette a szent iratokat. [18]

Qutbot végül 1966-ban kivégezték, ami a mozgalom radikalizálódásához, hosszabb távon pedig a fejlődési perspektíváinak megváltozásához vezetett. A mozgalom híveit elsősorban a börtönökben toborozta. Követői mártírként (shahid) és példaképként tekintenek rá a mai napig. Hívei a qutbi ideológia alapján kötelességüknek érezték a későbbi egyiptomi elnök, Szadat elleni 1981-es halálos kimenetelű merénylet elkövetését. Álláspontjuk szerint Szadat nem az isteni törvény szellemében gyakorolta a hatalmat, a muszlim közösség érdekeinek hátat fordított – aláírta az 1978-as Camp David-i egyezményt, majd az 1979-es izraeli-egyiptomi békeszerződést −, amire válaszul hitetlennek nyilvánították (takfir). [19]

Muhammad Faraj

A Sayyid Qutb által létrehozott ideológiát az elektromérnök végzettségű, vallási műveltségét autodidakta módon elsajátító Muhammad Abdul Salam Faraj ültette át a gyakorlatba és hozta létre az al-Qaidához tartozó Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezetet az 1970-es évek végén. Az Elhanyagolt kötelesség című műve az egyiptomi dzsihádista mozgalmak kézikönyvévé vált mint egyfajta „belső használatra készült vitairat” [20]. A rövid, javításokkal teli szöveg azonban Simon Róbert orientalista megfogalmazásában a „terrorizmus alkotmányává” [21] vált.  Ebben a könyvében a dzsihádról mint a köztudatból már kikopott vallási kötelezettségről értekezik, valamint hitet tesz a közeli ellenséggel szembeni küzdelem prioritása mellett, amely gondolat korábban már megfogalmazódott Qutb doktrínájában is. Meggyőződése szerint az iszlám uralmat abban az esetben lehet a legkönnyebben megteremteni, ha a nemzeti kormányokat alkotó hitehagyott muszlim vezetőket − akár erőszak útján is − eltávolítják, bevezetik az iszlám törvénykezést, és ezzel párhuzamosan a még nem romlott társadalmat iszlamizálják. Minden mást, így a külföldön − például Palesztinában − folytatott dzsihádot is időpocsékolásnak tartotta. Qutbhoz hasonlóan Faradzsot is kivégezték. Doktrínája számos kortárs egyiptomi dzsihádistára mély hatást gyakorolt, köztük Karam Zuhdira és Ayman al-Zawahirire, az Egyiptomi Iszlám Dzsihád / Dzsihád Csoport magas rangú vezetőre is. Az al-Mawdudihoz, Qutbhoz, illetve Farajhoz kötődő nézetek az hatvanas és hetvenes évek dzsihádista mozgalmainak és szervezeteinek ideológiáját alapozták meg. Ez az időszak jelentette a dzsihádizmus első hullámát. [22]

Felhasznált irodalom

[1] Jany János: Klasszikus iszlám jog: Egy jogi kultúra természetrajza. Budapest: Gondolat Kiadó, 2021, 184–186 és 437.

[2] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 5−11.

[3] Dévényi, 13.

[4] Jany 2021, 437.

[5] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 61–63.

[6] Jany 2021, 438–439; Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina Kiadó, 2009, 384–385.

[7] Jany 2021, 438–441; Rostoványi, 62–64;

[8] Dévényi, 21 és 23–24.

[9] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 3–4.

[10] Rostoványi, 64.

[11] Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008. 179–181; Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2013, 140; Rostoványi, 66–68.

[12] Rostoványi, 65 és 68.; Csicsmann, 179.

[13] Csicsmann, 177–178.

[14] Dévényi, 22.

[15] Rostoványi, 69.

[16] Gerges, 4–6. Csicsmann, 178; Rostoványi, 70.

[17] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 270–272.

[18] Gerges, 3–8.; Rostoványi, 70.

[19] Csicsmann, 190–191.

[20] Simon 2014, 421.

[21] Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 39.

[22] Gerges, 9–11.

Ez egy hosszú cikk, ezért két részben közöljük. A második részhez vezető hivatkozást hamarosan beillesztjük.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Rawan Yasser on Unsplash.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – I. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A konfliktust a könnyebb elemzés érdekében szakaszokra tagoltam, hogy az adott időben történő fontosabb eseményeket átláthatóbban tudjam bemutatni és az azokból levont következtetés is célzottabb legyen. Ez az időbeni szakaszolás egyéni megítélésem alapján történt,ez azt is jelenti, hogy ez egy alapvetően mesterséges felosztás. A szakaszolást 2022.02.24-től kezdem és egészen 2023.07.30-ig tagolom.

Első szakasz:2022.02.24-2022.04.02

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022.Február 24.-én kihirdette az Ukrajnában végrehajtandó különleges katonai műveletet az ukrán állam területén. A támadást alapvetően ebben az időszakban a klasszikus manőver alapú hadviselés jellemezte, mely során az orosz hadsereg összfegyvernemi általános offenzívát hajtott végre a frontszakaszon. A szembenálló erők létszám tekintetében nagyjából kiegyenlítettek voltak, körülbelül 150 000 orosz katona 200 000 ukrán katonával szemben. A kezdeti műveletekben az orosz hadsereg két fő problémába ütközött. Egyrészt az orosz hadseregnek logisztikai gondok léptek fel, amelynek több oka is volt; egyrészt a megszállt területeken  nekik kellet a civil lakosság igényeit is ellátni, valamint az ukrán csapatok folyamatosan támadták az utánpótlás vonalait.

Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az orosz csapatok létszáma közel sem volt elegendő a frontvonal szerű harchoz így pedig gyakran előfordult, hogy az ukrán csapatok gyakorlatilag valódi ellenállás nélkül tudták megközelíteni az oroszok ellátási vonalait és így hatékonyan tudták az ellenség ellátmányát pusztítani és az ellátást akadályoztatni.

Ezen szakasz véleményem szerint az Északi frontszakaszon lévő orosz csapatok kivonásával ér véget április 2.-án.

Második szakasz: 2022.04.02-2022.08.28

Ezen szakaszban megfigyelhető, hogy az orosz hadsereg megváltoztatta a taktikáját, a korábbi gyors, manőver alapú hadviselés helyett egy lassabb előrenyomulású alapvetően tűzerőre fókuszáló hadviselés váltotta fel. Ez a szemléletváltás lehetővé tette a harc tempójának lassulása miatt, hogy az orosz hadsereg részben megoldhassa logisztikai problémáit, és kedvezőtlen helyzetbe kényszerítette az ukrán csapatokat, vagy rendkívül előnytelen nyílt mezejű harcokra, vagy pedig véres és lassú városi ütközetekre.

Azonban még az északi frontszakasz megszűnésével sem szűnt meg az orosz hadsereg létszám problémája, ugyanis a körülbelül 200 000-fős haderő még mindig nem volt képes ilyen nagy földrajzi területen frontvonal szerű harcra. Ezzel szemben az ukrán fél már több mobilizációs hullámot rendelt el, ennek eredményeképp pedig a fegyveres erőinek létszámát egyes becslések szerint megnövelte a kezdeti 200 000 főről körülbelül 600-900 000 főre melynek köszönhetően az egész fronton létszámfölénybe került az oroszokkal szemben, mely gyakorlatilag lehetővé tette a harmadik szakasz létrejöttét.

Harmadik szakasz: 2022.08.28-2022.11.14

Ezen időszakban alapvetően azt figyelhetjük meg, hogy az ukrán fél részben átveszi a kezdeményezést az orosz féltől és több ellentámadást indít az orosz csapatokkal szemben.

Ezen korszak alatt Kherszon-nál két offenzíva volt Oroszországgal szemben, egy pedig Harkov körül. Később egy harmadik offenzíva megindítása előtt az orosz csapatok kivonultak a Kherszon térségéből és a Dnyeper nyugati partjáról.

Az orosz oldalon is komoly változások történtek. A korábbival ellentétben mostantól az Ukrajnában harcoló orosz csapatoknak egyetlen parancsnoknak feleltek, ez pedig a kinevezett Szergej Vlagyimirovics Szurovikin. Ezzel összefüggésben az orosz csapatok elkezdték az ukrán kritikus infrastruktúra nagymértékű rombolását, melynek eredményeként, ukrán energetikai rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megsérült. Enne egy része már javításra került és az orosz csapások intenzitásának csökkenése miatt ma már ennél sokkal jobb arányokról beszélhetünk. Az ukrán légvédelem is komoly veszteségeket szenvedett, valamint a kimerülő készleteket a nyugatról jelenleg érkező légvédelmi eszközök csak részben tudják pótolni.

Fontos kiemelni, hogy ezek mellet Oroszország a tartalékosai közül behívott 300 000 főt, akiket majd miután kiképzésüket elvégezték Ukrajnában alkalmaznak. Ez tekinthető az események tudatában a legfontosabb változásnak, hiszen az elmúlt 1 évben az orosz hadsereg legnagyobb problémája az volt, hogy a létszámuk egyszerűen nem elegendő a frontvonal szerű harcra. Nyilvánvalóan a létszámnövelés ennek a problémának az orvoslására szolgál.

Negyedik Szakasz: 2022.11.15-2023.04.23

Az orosz fegyveres erők ebben az időben nem hajtottak végre, nagy frontszakaszokon történő offenzív műveleteket, hanem alapvetően kisebb nagyságú műveletekre fókuszáltak.

Fontos megemlíteni, hogy Szurovikint Valery Geraszimov váltotta fel, mint az orosz erők főparancsnoka, így a konfliktus menedzsmentje, most már közvetlenül az orosz felső katonai vezetés irányítása alatt van.

Ebben az időszakban véleményem szerint három területet érdemes részletesebben megfigyelni. Az első Bakhmut térsége, amelyet az orosz és Wagner csapatok 11 hónapnyi harc után mára az ellenőrzésük alá vontak. Arvdivka térsége ahol az oroszok egy a Bakhmuthoz hasonló hadműveleteket végeznek melynek köszönhetően a település ellátása csak egy irányból lehetséges. Valamint nem utolsó sorban Vuhledár térsége mely az előbb említett kettőhöz képest egy sikertelen orosz offenzíva volt, mely során az ukrán fél sikeresen verte vissza a mai napig az oroszokat a térségben. Ezek után mindkét fél a médiában már beharangozott ukrán támadásra készül fel, melyet azonban most már sokkagyára halasztott el az ukrán fél racionális okokra hivatkozva. Míg végül 2023.06.07. és 10. között az ukrán fél megkezdte a Zaporizzsja térségében a nagyobb támadó műveleteket.

Ötödik szakasz: 2023.04.23-2023.07.30

A bakhmuti események után egy rövid ideig mindkét fél a kialakult helyzethez próbált hatékonyan idomulni. Az oroszok felkészültek az ukránok támadására, az ukránok pedig a saját offenzívájukat tervezték. Ebben az időszakban két esemény volt, mely jelentősebb port kavart, az első az Ukrajna területén történő Kahovkai vízerőműt ért robbanás 2023.06.06-án melynek következtében a gát átszakadt és az azt követő árvíz a gáttól délre eső területek egy része ideiglenesen víz alá került. A másik esemény Oroszországban történt 2023.06.23.-án amikor is a Wagner csoport vezetője Jevgenyij Prigozsin a Wagner csapatok egy részével fellázadt Oroszországgal szemben, ahol először Rosztovba majd pedig Moszkva felé „menetelve” kívánta elérni céljait. A pontos részleteket e rendkívül ködös eseményről a mai napig nem tudunk, de a felszínen lévő információk alapján a Wagner csoport beszünteti működését Oroszországban és Fehéroroszországban kerül át az állomáshelyük.

Végül 2023.06.07-től kezdve jelentek meg az első információk és felvételek arról, hogy Ukrajna megkezdte magasabb rendű támadó műveleteit Zaporizzsja térségében. A kezdeti ukrán támadások igen súlyos veszteségeket szenvedtek, és az elfoglalt területek nagysága is erősen lehangoló. Ukrajnának újra kell gondolni a stratégiáját, vagy a korábbi események nagy valószínűleg megismétlődnek a fő támadás során is.

Míg Zaporizzsja területén az ukránok próbálkoznak támadó műveletekkel, addig keletebbre Oroszország a Kupjanszk és Lyman vonallal szemben indított offenzív műveleteket jelentős erőkkel.

Az orosz harckocsi veszteségekről

Ezen részhez, az Oryx honlapot használom fel, mint forrást mely az Ukrajnában elvesztett orosz felszereléseket dokumentálja, fényképek és videók segítségével. Az oldal igen komoly és részletes adatbázissal rendelkezik a veszteségeket illetően, természetesen nem szabad ettől függetlenül készpénznek vennünk mindent az adatokkal kapcsolatosan, de úgy gondolom, azok részletesebb megvizsgálásával levonhatunk néhány következtetést ezen eszközökkel kapcsolatosan.

A honlap a cikk elkészítésekor 1389 megsemmisült orosz harckocsit tart számon, valamint 547 ukrán fél által zsákmányolt orosz harckocsit. Véleményem szerint a veszteségek összehasonlítása a különböző típusok szerint a leglogikusabb megoldás, az összehasonlításra a 2022-es IISS The Military Balance kiadvány adatai is felhasználtam.

Az IISS szerint Oroszország 2927-harckocsit tartott aktív szolgálatban, ezzel és az Oryx adatbázisának tanulmányozásával a következő észrevételeket tenném:

1.Az Oryx típusaik szerint különíti el az oroszok által használatban lévő és Ukrajnában bevetett harckocsikat és azok veszteségeit. Ezek közül a következő típusokról szeretnék pár megállapítást tenni: T-62M, T-64A, T-64BV, T-72A. Ezen típusok közül egyik sem áll már szolgálatban, az orosz hadseregben, ugyanakkor tudjuk, hogy a konfliktus kezdete óta az oroszok ezeket és más típusokat a tartalékokból hívták elő, hogy felhasználhassák őket, valószínűleg a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) egységeiben, valamint mint közvetlen tűzvezető egységekként a fronton. A fentebb említett típusokat a mai napig nem találjuk meg az orosz páncélos dandárok és hadosztályok állományaiban mely megcáfolni látszik azt a koncepciót, hogy e harckocsik újbóli szolgálatba állítása ezekben az egységekben elszenvedett veszteségek pótlására történt.

2. Meglátásom szerint helyzetünket azonban tovább árnyalja, hogy az említett harckocsikat az ukrán hadsereg is fegyverben tartja, így nem mehetünk el amellett a tény mellet sem, hogy a veszteségek egy része mindkét oldalon tévesen vagy szándékosan az ellenségnél kerül elszámolásra. A háború előtt Ukrajna több száz T-72B harckocsit üzemeltetett, a háború közeledtével pedig a T-80BV harckocsikat is mozgósították. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a T-72B és T-80BV típusú harckocsik veszteségének eloszlása jóval nagyobb, mint amennyit az oroszok általánosan fegyverben tartanak. 
3. A T-72B3 és a T72B3M (Obr-2016) tekintetében mindkettő alulreprezentált ahhoz képest, hogy mennyire gyakoriak az orosz csapatoknál, a T-90-es változatok pedig annak ellenére, hogy a teljes harckocsik erő 13%-át teszik ki, mégis csupán a veszteségek 1,9%-át teszik ki.

   Ezen megállapításokból több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt az újabb orosz harckocsik sokkal jobban teljesítenek, mint ahogyan arról nyugaton sokan vélekednek ez alapján, a T-90-es széria nagyon alulreprezentált a veszteségek tekintetében, a T-72B3M pedig meglehetősen alacsonyabb veszteségi rátával rendelkezik, mint azt elsőre az olvasó gondolná, a T-72B3 pedig kissé alulreprezentált. Ezen megállapítások alátámasztani látszanak azt, hogy az újabb harckocsik páncélzata működik és valóban hatékony védelmi képességet biztosít vagy pedig azt, hogy az oroszok jobban megválogatják azt, hogy ezen eszközöket mikor és hogyan vetik be. Egy másik következtetés, hogy a legkönnyebben oroszként azonosítható harckocsik szenvedték a legkisebb veszteséget, míg a legnehezebben megkülönböztethető, harckocsik, melyeket mindkét fél alkalmaz, felel a legtöbb veszteségért.

    

   A zsákmányolt harckocsik kapcsán megjegyezném azt is, hogy az itteni számadatokat sem szabad feltétlen készpénznek venni, hiszen igen jelentős különbség van zsákmányolt és „zsákmányolt” harceszköz között. Tökéletes összehasonlítási példa ez ennél és ennél a T90-es harckocsinál, ahol mindkettőt az Oryx a zsákmányolt kategóriába sorolja, azonban a képek alapján nagy valószínűséggel csak az első variáns van olyan műszaki állapotban, melyet az ukrán csapatok érdemben is hasznosítani tudnak, nem csupán „trófeák”.

A drónok szerepe

Mind az ukránok, mind az oroszok soha nem látott mértékben vetettek be drónokat ebben a konfliktusban. A háború elején rengeteg felvételt láthattunk, ahogy TB-2 Bayraktar drónok pusztítanak el orosz felszerelést és különböző harceszközöket. De azóta az ehhez hasonló videók szinte teljesen megszűntek, ennek mi lehet az oka?

Véleményem szerint az magyarázza ezt, hogy, a TB-2-esek nem voltak láthatatlanok az orosz légvédelem számára és a Pantsir és TOR-M1 rendszerek hatékonyan tudták ezen drónokat megsemmisíteni. A kezdeti ukrán sikerek valószínűleg annak köszönhetők, hogy a kezdeti orosz előrenyomulás során az orosz csapatokkal a logisztikai problémák miatt a légvédelem nem tudott lépést tartani a frontvonalon harcoló csapatokkal és így gyakorlatilag légvédelmi fedezet nélkül nyomultak előre. De miután az orosz hadsereg lassította műveleteinek sebességét, egyre gyakrabban láthattunk felvételeket megsemmisített TB-2 esekről, mint TB-2-esek által megsemmisített orosz eszközökről

Az ukránok ezután kaptak Switchblade 300 és Switchblade 600-as típusú drónokat, amik annak ellenére, hogy július vége óta több százat szállítottak nekik belőle mégis az ezeket bemutató felvételek igen ritkák, ami itt is kérdéseket vett fel, e harceszközök valódi hatékonyságában.

Ezek tudatában az ukrán fél drón alkalmazása messze nem annyira lehengerlő, mint azt elsőre gondolhattuk, különösen úgy, hogyha azt az orosz dróntevékenységgel hasonlítjuk össze.

Oroszország is igen jelentős számban alkalmaz drónokat a konfliktusban. Ezek közül számuk és jelentőségük miatt 3-at emelnék ki. A Product 305, ami lényegében egy távirányítású rakéta, amit más drónokból lőnek ki, a Lancet drón, ami egy orosz gyártmányú önmegsemmísitő drón és a legnagyobb figyelmet kapó Shahed-136, amit orosz szolgálatban Geran-2-nek neveznek. A Geran-2 nagy figyelmet kapott a médiában, hiszen az elmúlt 2022 ősz és tél idején használták nagy számban az oroszok ezen eszközöket stratégiai csapásokhoz.

Az alapján, amit eddig láthatunk az ukrán légvédelem eddig teljesen alkalmatlan volt arra, hogy az orosz drónokkal hatékonyan fel tudja venni a harcot. Félreértések elkerülése végett, ez nem egy könnyű feladat, ez is az oka annak, hogy Oroszország külön figyelmet fordított olyan védelmi rendszerek, mint a Pantsir és a TOR-M1, amik képesek viszonylag hatékonyan elhárítani az ellenséges drónokat, amiket még az ISIS alkalmazott Irakban és Szíriában. A régi szovjet BUK-ok és S-300-as rendszerek valamint az OSA-AKM légvédelmi rendszerek melyeket az ukrán hadsereg fegyverben tart nem alkalmasak ilyen kisméretű célpontok megsemmisítésére.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Dmitry Bukhantsov on Unsplash.

A Vizsgálódás az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az antarktiszi tevékenységek fontossága és Kína szerepvállalása

Az Antarktisz-egyezmény 1959-es aláírása óta számos változás történt a térség geopolitikai helyzetében. A hidegháborús környezet, amelyben a szerződést aláírták, mára egy olyan globális biztonsági rendszerré alakult, amelyet más hatalmak felemelkedése határoz meg. A Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) felemelkedése kétségkívül megváltoztatja a globális geopolitikai tájképet, és kérdéseket vet fel a régóta fennálló nemzetközi normák és hatalmi egyensúlyok fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban, ami a világ minden régiójára, így a sarkvidékekre is hatással van. Az Antarktisz geostratégiai és geopolitikai jelentősége leginkább a potenciális erőforrásokban, a területi követelésekben, a hajózási útvonalak feletti ellenőrzésben rejlik. Emellett a tudományos befolyás, az éghajlatváltozással kapcsolatos klímapolitika és a nemzetközi együttműködésben betöltött szimbolikus jelentősége miatt a közelmúltban Kína számára is fontos területté vált a déli kontinens.

Kína antarktiszi szerepvállalása 1983 óta, amikor is ratifikálta az Antarktisz-egyezményt, drámaian megnőtt. 1985-ben konzultatív státuszt kapott, és azóta több kutatóállomás építésével fejlesztette jelenlétét a kontinensen: a Great Wall (1985-ben létesült a György király-szigeten), a Zhongshan (1989, a Larsemann-hegyen), a Kunlun (2009, a Kelet-Antarktisz közepéhez közeli A-kupolán) és a Taishan (2014, a Princess Elizabeth Land-en). Kína ezek közül állandó jelleggel a Great Wall és a Zhongsan állomásokat üzemelteti, az Antarktisz nyugati és keleti partjainál, amelyek könnyen megközelíthetők a két Xuelong (Hósárkány) jégtörőből álló kínai flottával.

Az ötödik állomás jelentősége és következményei

Többéves szüneteltetés után, a kínaiak 2022 végén folytatni kezdték az ötödik antarktiszi kutatóbázisuk konstrukcióját. Az 2023 januári műholdfelvételek azt mutatják, hogy a kínaiak az építkezés 2018-as kezdete óta, a helyszínen új támogató létesítményeket és egy nagyobb épület alapjait húzták fel. Az állomás építése valószínűleg továbbra is csak szakaszosan fog haladni, és az építkezéshez szükséges expedíciók az enyhébb antarktiszi nyarakra korlátozódnak.

Kína ötödik antarktiszi állomásának létrehozása az antarktiszi kormányzás szempontjából kulcsfontosságú területen történhetne meg. A tervek szerint az új kínai létesítmény nem messze települne a világ legnagyobb antarktiszi állomásától, az Egyesült Államok McMurdo állomásától, valamint az új-zélandi Scott-bázistól. A földrajzi potenciál kiaknázása mellett a beruházás jelentős mértékben segítené Kína azon törekvéseit, hogy komoly szereplővé válhasson az Antarktiszon uralkodó hatalmi viszonyrendszerben.

Az új állomás a Ross-tenger melletti Inexpressible-szigeten települ, és ha elkészül, az 5000 négyzetméteres komplexum várhatóan rendelkezni fog egy tudományos kutatási és megfigyelési részleggel, egy energetikai létesítménnyel, főépülettel, egy logisztikai létesítménnyel és a kínai Xuelong jégtörők számára épített dokkal is. Az állomáson végzett tudományos kutatás a fizikai és biológiai oceanográfiára, glaciológiára, tengeri ökológiára, zoológiára, légköri és űrfizikára, valamint geológiára összpontosítana, a projektről szóló átfogó környezeti értékelés alapján.

2020 februárjában az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma és más ügynökségei ellenőrizték az új helyszínt, és nem találtak konkrét katonai felszerelést vagy személyzetet a születőben lévő létesítményben. A létesítményhez annak elkészülte után azonban egy műholdas földi állomás is tartozni fog, amely Kína többi földi állomásához hasonlóan, eredendően kettős felhasználású képességekkel rendelkezik majd. Az Antarktiszon telepített állomások nélkülözhetetlenek Kína egyre növekvő számú tudományos műholdjának nyomon követéséhez és a velük való kommunikációhoz, de ami a nyugati közösség számára aggodalmat jelenthet, az a kettős felhasználás kérdése a kutatóbázisok hírszerzést támogató funkciójával kapcsolatosan. Az ötödik kínai állomás pozíciója révén az ország számára lehetőség nyílik, hogy az USA-val szövetséges Ausztráliából és Új-Zélandról jeladásokat és telemetriai adatokat gyűjtsön a két ország újonnan létrehozott arnhemi űrlétesítményeiből induló rakétákról.

A kínai hadseregről szóló 2022-es amerikai védelmi minisztériumi jelentés megjegyzi, hogy „[Kína] Antarktiszra vonatkozó stratégiája magában foglalja a kettős felhasználású technológiák, létesítmények és tudományos kutatások használatát, amelyek valószínűleg, legalább részben a PLA (People’s Liberation Army, a Kínai Népköztársaság Fegyveres Erői) képességeinek javítására irányulnak”. Hozzáteszi, hogy Kína ottani létesítményei referenciaállomásként szolgálhatnak a kínai kettős felhasználású BeiDou műholdas navigációs hálózat számára, amely Peking alternatívája az Egyesült Államok által működtetett globális helymeghatározó rendszernek.

A szerződéses keretrendszer és a „békés célok” Kína olvasatában

Az 1959-es Antarktisz-egyezmény értelmében, amelynek Kína is részese, a kontinensen folytatott tevékenységek „békés célokra” korlátozódnak. Az Antarktisz-egyezmény IV. cikke a következőképpen szól:

„Az Antarktiszon a jelen Szerződés hatálya alatt végrehajtott semmilyen cselekmény vagy tevékenység nem képezheti alapját az Antarktiszon fennálló területi szuverenitási igény érvényesítésének, támogatásának vagy tagadásának, illetve nem keletkeztethet szuverenitási jogot az Antarktiszon.”

Ugyanilyen fontos, az I. cikk, miszerint:

„Az Antarktisz kizárólag békés célokra használható. Tilos többek között minden katonai jellegű tevékenység, mint például katonai bázisok és erődítmények létesítése, katonai manőverek végrehajtása, valamint bármilyen típusú fegyverek tesztelése. …E szerződés nem akadályozza meg a katonai személyzet vagy felszerelés tudományos kutatásra vagy bármely más békés célra történő felhasználását.”

A szerződés ezen pontját eddig nem feszegette egyetlen állam sem, de ez nem ad semmiféle garanciát arra, hogy a közeljövőben a kettős felhasználású kapacitásokkal rendelkező államok továbbra is a békés felhasználás mellett tartanának ki.

Kína az 1985-ös Great Wall kutatóállomás létrehozása óta rendelkezik az Antarktiszi Szerződés konzultatív státuszával. Ez a tisztség jelenti az antarktiszi döntéshozatalban való részvételt, az évente összehívott a Szerződés konzultatív ülésein. A nemzetközi politikát tekintve elmondható, hogy Kína Antarktisz-politikájában alapvetően központi szerepet tölt be a nemzetközi béke és együttműködés támogatása. A Szerződés döntéshozatali hatáskörrel rendelkező konzultatív feleként Kína folyamatosan fenntartja és védi a keretrendszer alapvető elveit és értékeit. Továbbá, konzultatív státuszára támaszkodva több nagyszabású kezdeményezést is fenntarthatott és javasolhatott volna, azonban ezt nem tette meg. Az utóbbi években azonban Kínában gyorsan növekszik az antarktiszi kérdések iránti figyelem, így joggal hihető, hogy Kína egyelőre proaktívabb szerepet fog játszani az Antarktiszon.

A déli kontinens jövőképe a „feltörekvő sárkány” árnyékában

Kína növekvő tudományos jelenléte az Antarktiszon összhangban van tágabb politikai célkitűzéseivel. A múltban Kína nehézségekbe ütközött az Antarktisz-egyezmény konzultatív részes fél státuszának megszerzésében, egyrészt a kontinensen folytatott tudományos tevékenységének hiánya, másrészt a nyugati hatalmak politikai aggályai miatt. Napjainkban Kína egyre inkább az antarktiszi tudományhoz való növekvő hozzájárulás által igyekszik nagyobb beleszólást nyerni a déli kontinens jövőbeli irányításába. Az Antarktisz-egyezmény értelmében, 2048-ban a szerződés környezetvédelemről szóló jegyzőkönyvének újratárgyalására kerülhet sor, ami lehetőséget ad Kínának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jövőbeli szabályok kialakítására.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy milyen hatással jár a globális szintéren is feltörekvő Kína növekvő antarktiszi szerepvállalása. A fehér kontinens jobb megismerése révén és az Antarktisz kormányzási rendszereinek alakításán keresztül szeretné maximalizálni nemzeti érdekeit és egyidejűleg az Antarktisz védelmét és békés használatát. Az elmúlt években Kína aktívan részt vett a sarkvidékek többszintű irányításában. Ezt támasztja alá, hogy az öt kulcsfontosságú nyílt tengeri halászatot folytató állam egyikeként meghívták a Középső Jeges-tengeren folytatott szabályozatlan nyílt tengeri halászat megelőzéséről szóló megállapodás megtárgyalására.

Kína hivatalos álláspontja az Antarktiszról egy folyamatosan alakuló politikai beszédaktusként értelmezendő. 2018-ban adta ki első kvázi „fehér könyvét” antarktiszi tevékenységéről, amelyben nemcsak stratégiáját és napirendjét vázolta fel, hanem megfogalmazásra került, hogy tevékenységei által növeli az antarktiszi kutatásba történő beruházásokat, ezzel egyidejűleg tiszteletben tartva az Antarktisz-egyezmény intézményrendszerét. Ennek ellenére Kínának azonban még mindig szüksége van egy hivatalos és egyértelmű Antarktisz-politikára, amely által definiálhatja egy közép vagy hosszútávú stratégia keretében a déli tevékenységeit.

Kína folyamatosan fejleszti tudományos és diplomáciai kapacitását, valamint a változó geopolitikai környezetben nyomon követiz Antarktisz-egyezmény reformjára vonatkozó felvetéseket. Egy diplomáciailag megfontolt, terjeszkedésre törekvő Kínának nehéz ellenállni, ennek ellenére az Antarktisz feletti kínai hegemónia azonban nem elkerülhetetlen. Várható, hogy Kína az ötödik antarktiszi állomás elkészültével hivatalos antarktiszi politikát tesz közzé, és ezáltal olyan szereplővé válhat, amely hatékonyan tud szilárd és konkrét javaslatokat előterjeszteni a déli kontinens irányítására vonatkozó érdekeinek megfelelő befolyásolására. Ezek a közelmúltbeli tevékenységek, valamint a térségben megnövekedett halászati jelenlét azonban a globális rendszer nyugati érdekeit képviselő országainak aggodalomra adnak okot amiatt, hogy Kína esetlegesen megpróbálja növelni befolyását az Antarktisz irányítási rendszereiben. Vitatott, de Kína növekvő jelenléte egy jövőbeli területi igény alapját is képezheti, ha az Antarktisz-egyezmény felbontásra vagy módosításra kerül.

Az Antarktisz jövőjének biztosítása érdekében határozott és hatékony nemzetközi együttműködésre lesz szükség, és Kína potenciálját tekintve akár pozitív szerepet is játszhat ezen a téren. Azonban ehhez az optimista jövőképhez elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gondosan figyelemmel kísérjék Kína fejlődő tevékenységét, emellett nagyobb átláthatóságot kell szorgalmazzanak a déli kontinensen zajló tevékenységekre.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Cassie Matias on Unsplash.

A Kína antarktiszi ambíciói: A sárkány délre tör? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Hegyi-Karabah konfliktus a leghosszabb ideje húzódó konfliktus a posztszovjet térségben. Az örmény többségű régió, a Hegyi-Karabah – vagy örményül Arcah-i – Köztársaság egy el nem ismert szakadár állam a Kaukázusban, amelyre mind az örmények, mind az azeriek igényt tartanak.

Az azeri és örmény fél közötti fegyveres konfliktus kisebb-nagyobb intenzitással 1991 óta tart, kétszer tört ki háború a régióban, amely mindkét alkalommal tűzszüneti megállapodással zárult az Oroszországi Föderáció közvetítésével.

A két fél közötti konfliktusban szignifikáns szerepet játszott Oroszország, aki mediátorként lépett fel a kaukázusi országok között. 2022. február 24-én elindított Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet az orosz prioritások és kapacitások újragondolásával járt együtt, amely jelentős hatással volt a Kaukázus déli részén fennálló status quo-ra is.

A konfliktus története:

A Szovjet Szocialista Köztársaságon belül, a Kis-Kaukázusban – az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságban – található régió a szuperhatalom fennállása alatt autonóm státusszal rendelkezett, amely hozzájárult az etnikai feszültségek mérsékléséhez. A Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos prognózisokkal párhuzamosan kezdődött el a konfliktus kiéleződése. 1988-ban az Arcah-i Köztársaságban sikeres népszavazást tartottak az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasággal való egyesülésről, amit az azeriek illegitimnek minősítettek. A népszavazást fegyveres összetűzések követték az azeriek és az örmények között, amely pogromba torkollott. Az események több száz örmény emigrációját eredményezték.

1991-ben a Hegyi-Karabah területi autonómiáját a bakui parlament visszavonta, amelyre válaszul a régióban élő örmények kinyilvánították a függetlenségi szándékukat. A függetlenség deklarálása 1992 és 1994 között tartó háborúhoz vezetett. A háború közel 30 000 életet követelte. A hegyi-karabahi háborúnak az 1994-es orosz közvetítéssel megszületett tűzszüneti megállapodás – biskeki protokoll – vetett véget. A megállapodás keretében a terület Azerbajdzsán része maradt.

A biskeki protokoll aláírását követő időszak sem telt el összetűzések nélkül, a dróntámadások és a fegyveres összecsapások folyamatossá váltak a terület határvonalán. Nagyobb összetűzésre egészen 2016 nyaráig nem került sor, amikor négynapos intenzív fegyveres harcok dúltak a régióban, amely a 2020-as hegyi-karabahi háború egyfajta “prelude”-jaként értelmezhető.

2020. szeptember 27-én tört ki a második hegyi-karabahi háború, ami azeri győzelemmel ért véget. Baku fegyveres erői a háború során nem tudták visszafoglalni az összes örmények által ellenőrzött területet, azonban a november 9-én aláírt fegyverszüneti megállapodás rendelkezett arról, hogy az örményeknek át kell adniuk a Karabah környéki területeket – Ağdami járás, Kalbajar járás és Laçıni járás – az azeriak részére. A megállapodás deklarálta még, hogy a régióban orosz békefenntartók szavatolják a békét, és biztosítják a Karabahot Örményországgal összekötő Laçıni-folyósót. A fegyverszüneti egyezmény rendelkezett még egy tranzitfolyósó nyitásáról (Zangezur-korridor), amely Örményország déli részét kötné össze Azerbajdzsánnal.

Az Oroszországi Föderáció közreműködésével létrejött hathetes háborút lezáró tűzszüneti megállapodás november 10-én lépett hatályba. A második karabahi háború során több mint 7000 katona és 170 civil vesztett életét, ezzel az elmúlt évtizedek során legtöbb áldozattal járó háborúvá vált a régióban.

A második hegyi-karabahi háború után:

A 2020-as második karabahi háború Azerbajdzsán győzelmével zárult. Baku a katonai sikereket követően sem mondott le politikai céljai érvénybe juttatásáról. Azon év novemberében aláírt tűzszüneti megállapodást követően, Baku a katonai sikerek kézzelfogható politikai sikerekké való konvertálását tűzte ki célul. Azerbajdzsán az örmény fegyverek Karabahból történő kivonását, és Zangezur-korridor tényleges megnyitását, – mint a megkötött egyezmény két beteljesületlen pontját – szerette volna megvalósítani.

A második karabahi háborút lezáró tűzszüneti megállapodást követően 2021-ben Vlagyimir Putyin mediációjával Nikol Pasinján és Ilham Aliyev között megkezdődtek a tárgyalások, ezzel a békeszerződés előkészítése. A két fél közötti egyeztetés egyik kézzelfogható eredménye volt a Baku által benyújtott öt pontból álló javaslat a konfliktus rendezéséről. Az előterjesztésre válaszul Jereván hatpontból álló kezdeményezést nyújtott be, amely az arcahi területén élő örmények emberi jogainak védelmét és a terület státuszának rendezését emelte ki. 2022 augusztusában az uniós közvetítéssel létrejött brüsszeli magasszintű tárgyalást követően már kezdett kirajzolódni egy békeszerződés reális esélye, azonban ennek a reménynek a szeptemberi eszkaláció vetett véget.

Az orosz-ukrán háború hatásai:

A régióban a 2020. novemberi tűzszüneti megállapodás óta orosz békefenntartók szavatolják a békét, azonban a tavaly februárban megindított orosz katonai agresszió következtében csökkent Moszkva befolyása, amely a konfliktus ismételt fellángolásához vezetett.

Az Ukrajna elleni támadás óta Azerbajdzsán három nagyobb eszkalációt idézett elő a régióban és az azeri-örmény határnál. Baku többször megszakította az örmény többségű hegyi-karabahba a földgázszállítást, ezzel komoly fennakadásokat okozva a térségben.

A konfliktus egyik forrópontja a 2022. december 12-én kezdődő blokád volt a Laçıni/Lacsin-folyosónál. Magukat “környezetvédelmi aktivisták” -nak valló azeriek lezárták a folyósót a hegyi-karabahi illegális örmény bányászat elleni tiltakozásra hivatkozva. A Lacsin-folyósó az egyetlen szárazföldi szállítási útvonal Örményország és a Hegyi-Karabah között. Az azeri „környezetvédők” azzal, hogy elbarikádozták a folyosót, gátolják a terület lakosságának ellátását. 2020. november 9-én megkötött megállapodás szerint orosz békefenntartóknak kéne őrizni a folyósót, azonban ez nem valósul meg.

A fennálló status quo megőrzésében és  a régió egyfajta stabilitásában mindig is kulcsszerepet töltött be Oroszország, aki tulajdonképpen objektív, semleges őrként próbált ellensúlyozni az azeri és örmény fél között.

Az Ukrajna ellen indított orosz offenzívával párhuzamosan a moszkvai vezetésnek szükségessé vált prioritásainak újragondolása és kapacitásának csökkentése, ezáltal az orosz békefenntartói tevékenység intenzitása is mérsékelődött, amely jelentősen hozzájárul a hegyi-karabahi konfliktus kiújulásához.

A csökkentett orosz figyelem és beavatkozás hiányában közrejátszhat még a tény, hogy az Oroszországi Föderáció egyre inkább Azerbajdzsán és Törökország felé fordul, a nyugati szankciók enyhítésének érdekében. Ankara mindig is vezető kereskedelmi partnere volt Moszkvának. Azerbajdzsán szintén kiemelkedő szerepet játszik az orosz kereskedelemben, főleg mivel részese a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó (INSTC) projektnek, amely összeköti Oroszországot és Indiát, Azerbajdzsán és Irán területén keresztül. A folyosó 2022. február 24-e óta egyre fontosabbá vált a Kremlnek, amelynek fő célja, hogy diverzifikálja kereskedelmi kapcsolatait, ennek érdekében pedig a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó fejlesztéséről szóló nyilatkozatot írtak alá a projekt résztvevői Bakuban, nem sokkal a szeptemberi Örményország ellen elkövetett támadások előtt. Ez a fajta stratégiai fordulás Azerbajdzsán és Törökország felé megnehezíti Moszkva számára, hogy „semleges őr” szerepében tűnjön fel a régióban.

A Nyugat erősödő szerepe a konfliktusban:

A régióban eddig kevés befolyással rendelkező Európai Unió és az Egyesült Államok igyekszik felvenni a mediátor szerepét az azeri-örmény konfliktusban. Annak ellenére, hogy Moszkva volt az eddigi egyetlen közvetítő, és ezt orosz-ukrán háború előtt fent is kívánta tartani.

Az Európai Unió igyekszik független közvetítőként segíteni a konfliktus további eszkalációjának elkerülését. Igyekszik támogatni Örményországot, kihasználva és előnyére fordítva az orosz passzivitás miatt kialakult csalódottságat.  Jereván tagja az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSzSz), és területén az Oroszországi Föderáció két katonai bázissal is rendelkezik, Gyumriban és Erebuniban. Ugyanakkor az unió számára az azeri gáz fontos alternatívájaként szolgál az orosz földgáznak, amelynek értelmében Baku kulcsszerepet tölt be az orosz gáz függőségről való levállást során. 2022 júliusában az Európai Unió és Azerbajdzsán megállapodást írt alá az energetikai együttműködésükről.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel közvetítésével a szeptemberi eszkalációt követően számos tárgyalások mentek végbe az azeri és örmény vezetők között. Az Európai Parlament az EU és Örményország közötti kapcsolatokról szóló 2023. március 15-ei állásfoglalásában elítélte a 2022 szeptemberében azeri erők által örmények ellen elkövetett erőszakot és az emberi jogok megsértését. Az Európai Unió 2023. február 20-án elindította polgári misszióját Örményországban. A szeptemberi összetűzéseket követően a helyzet stabilizálásnak érdekében az EU a grúziai megfigyelő missziójából (EUMM Grúzia) ideiglenes 40 katonai megfigyelőt helyezett át a Hegyi-Karabah területére. A létrehozott fegyvertelen civil megfigyelő misszió lezárását követően hozták létre az új polgári missziót januárban.

A komoly kétségek vannak a Nyugat azeri-örmény szerepvállalásával és a diplomáciai törekvéseikkel kapcsolatban. Mind az EU, mind az USA részéről látszik egy komolyabb elköteleződés a régió stabilizálása mellett, azonban mindez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy megkezdődjenek a béketárgyalások a felek között.

Abban az esetben, ha a Nyugat tényleg fel akarja venni a stabilizátor szerepét a Hegyi-Karabah konfliktusban, jóval többet kell tennie annál, hogy helyszínt biztosít és leülteti az azeri és örmény vezetőket. A közvetlen párbeszéd fontosságának hangsúlyozása a felek közötti hatalmi egyenlőtlenségek miatt aligha vezethet nem kikényszerített megállapodáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan békemegállapodás aláírása, amely nem oldja meg a fő problémát, az nem garantálja a békét a régióban. A Nyugatnak jobban hozzá kell járulnia a tárgyalási folyamatokhoz és a fennálló problémák legyőzéséhez.

Oroszország csökkentett figyelmével, de szintúgy folytatódnak a béketárgyalások. Moszkvának még mindig jelentős mozgástere van a régióban és a konfliktus lezárásában Jereván elégedetlenségének ellenére is. Azzal, hogy az EU számára elengedhetetlen partnerré vált Azerbajdzsán, egyértelműen növelte Baku presztízsét és alkupozícióját a béketárgyalások tekintetében. A már kezdetben hatalmi egyenlőtlenségeken a fennálló helyzet csak tovább rontott és kérdéses, hogy Jereván mennyire tudja saját érdekeit érvényesíteni, vagy meggátolni a túlkapásokkal gazdag azeri követeléseket a Hegyi-Karabahban élő örmény lakosság védelmének érdekében.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Vaghinak Vardanyan on Unsplash

Felhasznált irodalom:

• Center for Strategic and International Studies: The Air and Missile War in Nagorno-Karabakh: Lessons for the Future of Strike and Defense (https://www.csis.org/analysis/air-and-missile-war-nagorno-karabakh-lessons-future-strike-and-defense)
• Egresi Zoltán: Elhúzódó béketárgyalások: a megoldatlan karabahi kérdés, Külügy és Külgazdasági Intézet időszaki kiadvány, Budapest, 2022. (https://kki.hu/wp-content/uploads/2023/01/KE_2022_66_AZ_AM_megoldatlan_karabahi_kerdes_Egeresi_0110.pdf) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Global Conflict Tracker: Nagorno-Karabakh Conflict (https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/nagorno-karabakh-conflictÖ
• International Crisis Group: The Nagorno-Karabakh Conflict: A Visual Explainer (2023.03.28, forrás: https://www.crisisgroup.org/content/nagorno-karabakh-conflict-visual-explainer) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Orbán Tamás: Hegyi-Karabah: ki az igazi nyertes?, Danuebe Institute, 2020 (https://danubeinstitute.hu/hu/kutatas/hegyi-karabah-ki-az-igazi-nyertes) (letöltés ideje: 2023.04.15)

A Az orosz-ukrán háború árnyékában: a máig megoldatlan Hegyi-Karabah kérdés bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság Műhelyének tagjai képviselték szakkollégiumunkat 2023. július 2-7. között az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen Esztergomban, Dr. Kaló József elnök vezetésével.

Mint számos relatíve új tudományág, a teremtésvédelem is több önálló, történelmi és újabb diszciplínát igyekszik integrálni kutatási területeibe. Ennek megfelelően a nyári egyetem hat napja során számos tudományterület képviselői tartottak előadásokat és workshopokat a diákok számára. Tekintettel a teremtésvédelem teológiai és hitéleti keretrendszerére, a nyári egyetem erősen támaszkodott Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato Si’ enciklikájára, mely megfogalmazta a teremtett világ globális és lokális, keresztény értékekkel összhangban álló védelmének szükségességét.

Amellett azonban, hogy a nyári egyetem főszervezője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Teremtésvédelmi Kutatóintézete, és így kiemelt vezérfonala a katolikus egyház tanítása, az előadók között szerepelt a történelmi egyházak egy-egy képviselője és teológusa.

A nyári egyetem előadásainak sora igyekezett megfelelni a helyszínként szolgáló Szent Adalbert Központ homlokzatán lévő mottónak: „Pieta et Scientia”, ennek megfelelően számos természet- és társadalomtudományi prezentáció, illetve workshop segítette a téma komplex megértését és feldolgozását. A Vallás és Biztonság Műhely a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a teremtésvédelem kérdéseire, egyúttal folytatjuk együttműködésünket a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóintézetével, illetve  a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Intézetével.

A BSZK az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

A főképviselő és az Európai Bizottság közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség közötti kapcsolatok új keretét. Erősebb és modernizált stratégiai partnerséget javasol a megerősített politikai szerepvállalás, a kereskedelem és a befektetések fellendítése, valamint a fenntarthatóbb, tisztességesebb és összekapcsoltabb társadalmak építése révén a Global Gateway beruházások révén.

A július 17-én és 18-án a Brüsszelben tartandó EU–CELAC csúcs előtt kiadott közlemény célja a regionális kapcsolatok fellendítése és megújítása. Számos javaslatot tett a következő kulcsfontosságú területeken:

• megújult politikai partnerség;
• a közös kereskedelmi keretrendszer megerősítése;
• Global Gateway befektetési stratégia bevezetése a tisztességes zöld és digitális átmenet felgyorsítása és az egyenlőtlenségek kezelése érdekében;
• erők egyesítése az igazságszolgáltatás, a polgárok biztonsága és a transznacionális szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében;
• együttműködés a béke és biztonság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a humanitárius segítségnyújtás előmozdítása érdekében;
• emberek közötti partnerség kiépítése.

Energia- és klímapolitika

Az Európai Unió Modernizációs Alapja 2,4 milliárd eurót folyósított hét kedvezményezett ország 31 projektje számára energiarendszereik korszerűsítéséhez, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez az energia, az ipar és a közlekedés területén, valamint az energiahatékonyság javítása érdekében. Ez az eddigi legnagyobb közös folyósítás, amely lendületet adhat Európa zöld átállásának.

Példák a támogatásban részesült pályázatokra:

• a bulgáriai villamosenergia-elosztó hálózat korszerűsítése a szállítás villamosításának, a tárolók kiépítésének, valamint az energiafogyasztás és -termelés dekarbonizációjának és decentralizálásának felgyorsítása érdekében;
• fotovoltaikus és energiatároló képesség telepítése a horvátországi vízszolgáltatók számára;
• az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás javítása az új épületekben a közszféra számára az ENERGov programon keresztül Csehországban;
• elektromos járművek és a megfelelő töltési infrastruktúra beszerzése Lettországban;
• többlakásos épületek felújítása Litvániában;
• a kapcsolt energiatermelés támogatása a távfűtéshez Lengyelországban;
• megújuló villamosenergia-termelő kapacitások, távfűtés és gázinfrastruktúra a szénnel hajtott energia felváltására Romániában.

Az Európai Bizottság és a főképviselő közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU-s keretet a klímaválságból és környezetrombolásból ered kihívásokra való válaszadáshoz. A közös közlemény négy fő prioritást határoz meg:

• A tervezés, a döntéshozatal és a végrehajtás megerősítése a klíma-biztonság nexus megbízható és hozzáférhető, bizonyítékokon alapuló elemzése révén;
• Az éghajlati és biztonsági kihívásokra adott válasz operacionalizálása az EU külső fellépésében, többek között az éghajlati és biztonsági kapcsolat regionális és nemzeti konfliktuselemzésekbe való integrálása révén;
• A tagállamok polgári és katonai műveletei és az infrastruktúra éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási intézkedéseinek fokozása a költségek és a szénlábnyom csökkentése érdekében, a műveleti hatékonyság biztosítása mellett;
• A nemzetközi partnerségek megerősítése többoldalú fórumokon és olyan partnerekkel, mint a NATO, összhangban az EU éghajlatváltozási és környezetvédelmi programjával.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Unió bankja, az Európai Beruházási Bank több mint 50 millió eurós uniós támogatási megállapodást írt alá Ukrajna Állami Helyreállítási és Infrastruktúrafejlesztési Ügynökségével. Az alap támogatja az ügynökséget ideiglenes hidak sürgősségi beszerzésében a mobilitás javítása érdekében, segítve az országot az orosz támadások okozta akadályok leküzdésében azáltal, hogy az ukrán lakosságot összekapcsolják a számukra szükséges segélyekkel és szolgáltatásokkal. Az ukrán nemzeti rendőrség 13 páncélozott járművet kapott az EUAM Ukraine-tól. A járműveket a felszabadított területekre küldték, hogy ezeken a területeken biztonságosabbá tegyék a rendfenntartók munkáját, például hogy megvédjék őket az ellenséges tűztől és a fel nem robbant lövedékektől. Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurós új hitelt nyújt Ukrajnának a gyors helyreállítás érdekében, például önkormányzati vagy energetikai infrastruktúra javítására. Ez az EU Ukrajnáért (EU4U) kezdeményezés egyik eleme, amelyet az EBB 2023 márciusában hagyott jóvá, és magában foglalja az EU4Ukraine Alapot és az EBB saját forrásaiból származó 100 millió eurós technikai segítségnyújtási és tanácsadási csomagot is.

Ukrajna mellett, Moldova is kiemelt támogatásban részesült. Június 6-án az EU moldovai köztársasági küldöttsége bejelentette, hogy a 2021-2027 közötti időszakra szóló, EU által finanszírozott Interreg NEXT határon átnyúló együttműködési program keretében 85 millió euró áll a Moldovai Köztársaság és Románia rendelkezésére. A forrásokat a romániai Iași, Galați, Vaslui és Botoșani megyék, valamint a Moldovai Köztársaság egész területén található települések fejlesztésére különítik el. Támogatást kapnak az egészségügyi, oktatási, idegenforgalmi és kulturális, valamint az éghajlatváltozás elleni, a jó kormányzási és a határigazgatási kezdeményezések.

Déli szomszédságpolitika

Az euro-mediterrán partnerek regionális programot indítanak a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzésére. A PPRD-Med a partnerországok polgári védelmi intézményeinek fenntartható kapacitásának kiépítésére fog összpontosítani a katasztrófakockázatok megelőzésére, a katasztrófákra való felkészülésre és reagálásra szubregionális és regionális szinten. Erősíteni fogja az összes érintett kormányzati szereplő, a civil társadalom érdekelt felei és a tudományos közösség közötti kapcsolatokat, előmozdítva a nemzeti inkluzív megközelítést a katasztrófamegelőzés, a felkészültség és a reagálás terén. A program javítani fogja a regionális és szubregionális koordinációt, az intézményi együttműködést és az operatív együttműködést a déli szomszédság országai között, valamint az Unió Polgári Védelmi Mechanizmusával.

A 2022 októberében aláírt EU–Marokkó zöld partnerség részeként az Európai Unió küldöttsége 2023. június 5-én és 6-án Rabatba és Casablancába látogatott, hogy erősítse a politikai párbeszédet a marokkói intézményi partnerekkel és a magánszektorral. Ez a párbeszéd a következő kérdésekre összpontosít: energia, mezőgazdaság-víz kapcsolat, zöld és körkörös gazdaság. Mindkét partner fokozza az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy támogassa a dekarbonizált és rugalmas gazdaság felé való átmenetet. Lefektették a szoros együttműködés alapjait az olyan ígéretes ágazatokban, mint a megújuló energiaforrások és a zöld hidrogén.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. június bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az európai biztonsági architektúra energiabiztonsági dimenzióját érintő fenyegetések a mindennapi diskurzus középpontjában állnak. Ez nem meglepő, hiszen az energia modern társadalmunk egy fontos szükséglete. Továbbá az energia a biztonság minden szintjének és dimenziójának zavartalan működéshez való feltétel. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az Európát érő energiabiztonsági kihívások és fenyegetések közepette a társadalom is nagyobb mértékben koncentrál az energiabiztonság szektorára. Különösképpen teszi azt Közép-Európa tekintetében, amelyet egyirányú függőségének következményeként nagy mértékben érintett az energiaválság. A cikk során a Visegrádi Négyek energiabiztonságának bemutatása történik meg 2021-es statisztikai adatok alapján.

A statisztikai adatok az energiabiztonság széles spektrumában teszik lehetővé az országok helyzetének elemzését, így az ellátásbiztonság területétől kezdve, a fenntarthatóság követelményeinek teljesülésének mértékéig lefedik azt. Sor kerül a villamos energiához való hozzáférés, a szén-dioxid kibocsátásának mértéke, a megújuló energiaforrások használatának aránya, illetve az energiafüggőség és így az energiaimport forrása és megoszlása adatainak elemzésére is. Az adatok forrása elsősorban az Eurostat, a Világbank és a Gazdasági Komplexitás Megfigyelőközpontja.

A villamos energiához való hozzáférés

A lakosság villamos energiához való hozzáférés adatainak alapjául szolgáló adatok együttesen a Nemzetközi Energia Ügynökség, a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség, az Egyesült Nemzetek Statisztikai Osztálya, a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet intézményektől származnak, amelyeket a Világbank összegez. A grafikon arról nyújt információt, hogy a Visegrádi Négyek lakosságának hány százaléka fér hozzá a villamos energiához. Ez egy nagyon fontos információ, hiszen az energiabiztonság humán dimenziójára nyújt rálátást. (1) Ahogyan a grafikon is szemlélteti, a vizsgált országok mindegyike 100 százalékos mutatóval rendelkezett.

1. ábra – A Visegrádi Négyek lakosságának hozzáférése a villamos energiához, százalékban kifejezve (forrás: Világbank, https://data.worldbank.org/indicator/EG.ELC.ACCS.ZS)

A fosszilis energiaforrások aránya az energiafelhasználásban

Napjainkban kiemelt célkitűzése a nemzetközi közösségnek, hogy megtörténjen a zöld energiára való átállás, azonban ez gazdaságilag rendkívül megterhelő a nagyértékű, modern infrastruktúrába való beruházás miatt. Ahogyan az Eurostat adataiban is látható, a fosszilis energiahordozók felhasználásának aránya még mindig igen magas. A diagram azt mutatja meg, hogy a bruttó rendelkezésre álló energiából az energiaszükséglet mekkora aránya származik fosszilis tüzelőanyagokból. (2)

A közép-kelet-európai államok tekintetében, ez még inkább aggodalomra ad okot, hiszen hazailag nem igen ellátottak fosszilis energiahordozókkal és behozatalra szorulnak. A visegrádi országok fosszilis energiatartaléka elsősorban sokkal inkább az egyre kevésbé használatos szénben merül ki. (3) A kőolaj tekintetében Csehország 15 millió, Lengyelország 137.7 millió, Szlovákia 9 millió, Magyarországon 28.6 millió hordó a kőolajtartalék, míg a földgáz tekintetében Csehország 4 milliárd, 81.6 milliárd Lengyelország, Szlovákia 14 milliárd, míg Magyarország 7 milliárd köbméter tartalékkal rendelkeznek. Worldometer. (4)

4. ábra – A fosszilis energiaforrások használatának aránya az energiafelhasználásban százalékban kifejezve (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/nrg_ind_ffgae/default/line?lang=en)

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke

Az üvegházhatású-gázok kibocsátásának adatai több fontos információt is magukba foglalnak. Egyrészt ezek az adatok utalnak az államok energiaellátáshoz kötődő infrastruktúrájának és berendezéseinek fejlettségi szintjére, például hűtő-fűtő rendszerek vagy az üzemben lévő tömegközlekedési eszközök elavultságára. Másrészt arra is, hogy a lakosság milyen mértékben követi a fenntartható, energiatakarékos fogyasztói magatartást. De utalhat arra is, hogy az állam mennyire ösztönzi saját lakosságát ennek követésére. A mutató az üvegházhatású gázok úgynevezett „kiotói kosarának” (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid és az úgynevezett F-gázok (fluorozott szénhidrogének, perfluorozott szénhidrogének, nitrogén-trifluorid és kén-hexafluorid) teljes kibocsátását méri a teljes nemzeti szinten, beleértve a nemzetközi légi közlekedést is. (5)

Ahogyan a következő ábrán is látni a Visegrádi Négyek szén-dioxid kibocsátása 1990 óta fokozatosan csökken és Lengyelország kivételével, az Európai Unió tagországainak átlagcsökkenésénél gyorsabb. 2030-ra a cél azonban az 55 százalékos csökkenés, amely például Szlovákia esetében már megvalósult, de Lengyelország előtt még hosszú út áll. (6)

5. ábra – Üvegházhatású-gázok kibocsátásának 1990-es szinthez mért százalékos változása (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/sdg_13_10/default/line?lang=en)

A megújuló energiaforrások használata az összes bruttó energiafelhasználásban

A megújuló energiaforrások használata egy kifejezetten informatív indikátor, ugyanis képet ad arról, hogy mennyire modern és fenntartható az energiarendszere a vizsgált országnak. Az Európai Unió korábban azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra az uniós energiafogyasztás 40%-a megújuló energiaforrásokból származzon. (7)

Globálisan a megújulók aránya az összes energiafelhasználásban 17,6 százalék volt 2020-ban, amely jó alap a Visegrádi Négyek szakpolitikai eredményeinek értékelésére s ez az adat jó kiindulópont a két szakpolitikai dimenzió eredményeinek értékelésére. (8) A grafikon adatait olvasva, látható, hogy az uniós átlag 22 százalékra tehető, s a Visegrádi Négyek az uniós átlag alatt eredménnyel rendelkeznek. Csehország és Szlovákia körülbelül 17,5 százalékban használta a megújulókat, míg Lengyelország 16 százalékban, s Magyarország sereghajtóként kevesebb, mint 15 százalékban, amely a globális átlagtól is elmarad. (9)

6. ábra – A megújuló energiaforrások használata az összes bruttó energiafelhasználásban százalékban kifejezve (forrás. Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_REN/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind_share )

Az energiafüggőség mértéke

Az energiafüggőségi ráta azt mutatja meg, hogy egy államnak (elsősorban a gazdaságnak) milyen arányban kell energiát importálnia. Az energiafüggőség mértékét az Eurostat méri. Ezt úgy határozza meg, hogy a nettó energiaimportot elosztja a rendelkezésre álló bruttó energiával. Mindezt százalékban fejezi ki. Az energiafüggőség lehető legkisebb szinten való tartása minden nemzet érdeke, hiszen minél önellátóbb az energiarendszer, annál kevésbé szorul behozatalra és annál kevésbé függhet más államok politikai játszmáitól az adott ország. Ahogy a következő grafikonon látható a Visegrádi Négyek közül Lengyelország és Csehország meglehetősen jó eredménnyel rendelkezik, hiszen energiafüggőségi rátája az EU-s átlag alatt helyezkedik el. Ezzel szemben, Magyarország és Szlovákia eredményei meglehetősen kedvezőtlenek, hiszen a két ország energiafüggőség mértéke 70 százalék, amely az egyébként is magas EU-s érték felett helyezkedik el. Fontos szempont azonban az is, hogy ezen országok honnan szerzik be a szükséges energiahordozókat, szövetségi rendszeren belül vagy azon kívül. Ennek elemzésére a következőkben kerül sor. (10)

7. ábra – Az energiafüggőség alakulása (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_ID/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind.nrg_ind_)

Energiaimport forrása és megoszlása

Az energiaimport forrásának és megoszlásának elemzése a függőségi viszonyok feltérképezése okán szükséges. Az adatokat a négy ország tekintetében elemzem államonkénti bontásban az OEC adatbázisában megtalálható adatokra támaszkodva.

Csehország

Csehország esetében, az energia, az energiahordozók, illetve egyéb ásványi anyagok importja összességében 12,2 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ebben a kategóriában a legnagyobb importot a földgáz (25.4 százalék, 3.14 milliárd dollár), a nyers kőolaj (24.3 százalék, 2.99 milliárd dollár), illetve a finomított kőolaj (21.5 százalék, 2.66 milliárd dollár) tette ki. Megemlítendő még a villamosenergia a 9.99 százalékos és 1.23 milliárd USD értékű nagyságával. A földgáz esetében meglehetősen egyoldalú a függés Oroszország felé annak 96.1 százalékos részesedésével, amelyet elenyésző mértékű importértékkel követ Hollandia, Németország, Lengyelország, illetve Belgium. A nyers kőolaj esetében is egyértelmű az orosz dominancia ugyan kevesebb arányban, 55.1 százalékkal, amelyet Kazahsztán követ 19.1 százalékkal, majd az USA 12 százalékkal, illetve Azerbajdzsán 9.2 százalékkal és Líbia 2.61 aránnyal. A finomított kőolaj és a villamosenergia forrásországai között elsősorban uniós tagállamokat találunk, így Németországot, Szlovákiát, Ausztriát, Lengyelországot, illetve Hollandiát. (11)

Lengyelország

Lengyelország esetében, az energia, az energiahordozók, illetve egyéb ásványi anyagok bevitele összesen 23.6 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ebben a kategóriában a legnagyobb importot a nyers kőolaj jelentette 42.1 százalékkal és 9.94 milliárd amerikai dollár értékben. Ezt követte a finomított kőolaj (18 százalék, 4.26 milliárd dollár), illetve a földgáz 12.7 százalék, 3 milliárd dollár), majd a villamosenergia a 6.15 százalékos és 1.45 milliárd USD értékű nagyságával. A nyers kőolaj esetében meglehetősen erős az orosz dominancia annak 55 százalékos és 5.47 milliárd dollár értékű részesedésével. Ezt követi Szaúd-Arábia (19.9%, 1.97 milliárd USD), Nigéria (8.93%, 887 millió USD), majd Kazahsztán (6.94 százalék, 690 millió USD) és Norvégia (6.16 %, 612 millió USD). A finomított kőolaj esetében is erős az orosz dominancia ugyan kevesebb arányban, 37.9 százalékkal, amelyet 30.1 százalékkal követ Németország. Ezt követően elsősorban uniós tagállamokat találhatunk, mint Szlovákia, Litvánia, Csehország, Belgium, Franciaország. A földgáz forrásországainak mutatóit vizsgálva sokkal megosztottabb képet kapunk: Katar (34.5 százalék, 1 milliárd dollár) a legnagyobb beszállító, majd Oroszország (21.7 százalék, 652 millió USD), USA (15.8 százalék, 473 millió USD), Svédország (8.87 százalék, 266 millió dollár), Nigéria (6.65 százalék, 199 millió dollár), illetve alacsonyabb részesedéssel európai államok. A villamosenergia forrásországai között elsősorban uniós tagállamokat találunk, így Németországot, Svédországot, Litvániát, Ukrajnát és Csehországot. (12)

Szlovákia

2021-ben Szlovákia esetében a vizsgált szektor importja 4.04 milliárd amerikai dollár volt, illetve szembetűnő, hogy kategóriánként sokkal jobban eltérő. Ebből a finomított kőolaj 42.4 százalékot (1,72 milliárd USD) tett ki, a villamosenergia 36.8 százalékot (1.49 milliárd amerikai dollár), míg a petróleum gáz 1.72 százalékot (69.5 millió USD). A finomított kőolaj forrásországai tekintetében európai uniós államokat találunk, így Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát, amelyeket kisebb részesedéssel követ Szerbia, Románia, Horvátország és Németország. A villamosenergia esetében, Magyarország áll a középpontban 85 százalékos (1.26 milliárd USD) részesedéssel, amelyet Ukrajna követ 10.9 százalékkal 161 millió amerikai dollár értékben, majd Csehország 3.51 százalékkal (52.1 millió USD). Az elenyésző arányú földgáz import Magyarországról (66.1 százalék, 46 millió USD) és Ukrajnából (29 százalék, 20.2 millió USD) származik többnyire. (13)

Magyarország

Magyarország esetében az import értéke a vizsgált szektorban 10,6 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ennek legmagasabb, 25,9 százalékát a kőolaj (2,76 milliárd dollár), 25,6 százalékát a földgáz (2,72 milliárd dollár), 21,8 százalékát a villamosenergia (2,32 milliárd dollár), 18,7 százalékát a finomított kőolaj (1,99 milliárd dollár), illetve 7,23 százalékát a petróleum gáz (230 millió dollár) adta. A kőolaj esetében, mint forrásország Oroszország (59.3 %) és Horvátország (32,4 %) a legkiemelkedőbb, de Kazahsztánból, Líbiából és Kanadából is érkezik csekély mennyiségű import. A földgáz esetében az import 53%-a köthető Oroszországhoz, s ezt követően jóval megosztottabb képet kapunk, mint a kőolaj esetében: 23%-os részesedéssel követi Ausztria, majd 5.63%-kal Románia, míg Bulgária, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Németország, Ukrajna, Belarusz, Belgium, Hollandia, Szerbia, Kazahsztán Szlovénia, Franciaország és Csehország kisebb mértékben importál. A villamosenergia esetében a mutatók megoszlása más képet mutat, hiszen elsősorban az európai államok az importőrök: Szlovákia 54.4%-kal, Ausztria 18.7%-kal, Románia 11.8%-kal, Horvátország 8.91%-kal, Ukrajna 3.87%-kal, illetve Szerbia 1.43%–kal, illetve ennél kisebb mértékkel szerepel még Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia és Csehország. (14)

Atomerőművek helyzete

A nukleáris energia meglehetősen vitatott az Európai Unió döntéshozói között annak biztonságossága és a fenntarthatóság és a zöld átállás követelményeinek kontextusában vizsgálva is. Ennek ellenére, számos európai országban működnek atomerőművek, mi több néhányban még építés alatt állnak újak is. Fontos megemlíteni, hogy a legbefolyásosabb európai országokban is, így Franciaországban, Németországban nagy mennyiségű energiát termelnek a mai napig is atomerőművekben. Nincs ez másképp a Visegrádi Négyek tagállamai között sem. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában is nagy mennyiségű energiát termelnek atomerőművekben. Az egyetlen kivétel Lengyelország, ahol nincsenek üzemelő nukleáris erőművek az országban.

8. ábra – Atomerőművek Európában 2019-ben (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210219-1)

Összegzés

Az összes energiafelhasználásban a fosszilis energiahordozók arányát tekintve, Szlovákia rendelkezik az uniós célitűzéseknek megfelelően a legeredményesebb mutatókkal, míg Lengyelország számára szükséges a legnagyobb fejlesztés a területen, hogy felzárkózzon az uniós átlaghoz. Csehország és Magyarország többnyire az uniós átlagszinten áll. Fontos megjegyezni azonban, hogy az ambiciózus uniós célok eléréséhez mind a négy ország (akárcsak az EU) előtt hosszú út áll. Hasonló a helyzet a megújuló energiaforrások arányának tekintetében, azonban a Visegrádi Négyek számára nem sikerült az uniós átlagszint teljesítése, s közülük Magyarország mutatói a leginkább fejlesztésre szorulók. Az üvegházhatású-gázok csökkentése tekintetében, Lengyelország kivételével, a Visegrádi Négyek jobban teljesítenek mint az uniós átlag. Az energiafüggőség és energiaimport kapcsán, megfigyelhető az orosz dominancia elsősorban a földgázszállításokban. A villamosenergia-import kapcsán sokkal több európai partner található, amely előremutató már csak az összekapcsoltság elérése tekintetében is, illetve a kőolaj-import is sokkal diverzifikáltabb. Összességében elmondható, hogy valóban az energiafüggőség, különösképpen az egyirányú dominancia volt korábban is a közép-európai országok legsürgetőbb problémája.

Access to electricity (% of population), Világbank. https://data.worldbank.org/indicator/EG.ELC.ACCS.ZS (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Share of fossil fuels in gross available energy, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/nrg_ind_ffgae/default/line?lang=en (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Grzegorczyk, Marek: Green pioneers can do more to help the Visegrád countries reach their climate targets, Emerging Europe, 2023.01.23. https://emerging-europe.com/news/green-pioneers-can-do-more-to-help-the-visegrad-countries-reach-their-climate-targets/ (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Worldometer. https://www.worldometers.info/ (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Net greenhouse gas emissions, Eurostat, 2022. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/sdg_13_10/default/line?lang=en (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Az Unió helyzete: Kérdések és válaszok a 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai céltervvel kapcsolatban, Európai Bizottság, Brüsszel, 2020. szeptember 17. https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_1598 (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Megújuló energia, Európai Parlament. https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/70/megujulo-energia

Renewable energy consumption (% of total final energy consumption), Világbank. https://data.worldbank.org/indicator/EG.FEC.RNEW.ZS (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Share of energy from renewable sources, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_REN/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind_share (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Energy dependency rate, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Glossary:Energy_dependency_rate (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Czech Republic, OEC. https://oec.world/en/profile/country/cze (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Poland, OEC. https://oec.world/en/profile/country/pol (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Slovakia, OEC. https://oec.world/en/profile/country/svk (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Hungary, OEC. https://oec.world/en/profile/country/hun (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Karsten Würth on Unsplash

A A Visegrádi Négyek főbb energiabiztonsági jellemzői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kik és hogyan követik el az emberrablásokat, túszejtéseket a Kongói Demokratikus Köztársaságban? Mi az elkövetők motivációja? Hogyan hatnak ezen bűncselekmények az egyénre és a kongói társadalomra? Lehet ellenük védekezni? Ezen kérdésekre kerestem választ az Új Nemzeti Kiválósági Program kereteiben elkészített kutatásomban, amelyben a 2017 utáni emberrablásokat vizsgálom. Mielőtt kísérletet tennék megválaszolni a feltett kérdéseket, röviden szükségesnek tartom jellemezni azt a környezetet, amelyben az említett bűncselekményeket elkövetik; a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

Az ország komplex biztonsági helyzetének leírására a Vida Csaba által bemutatott biztonságpolitikai leírómátrix alkalmazása kézenfekvő. A társadalmi alrendszereket a buzani biztonsági szektorok alapján 5 dimenzióban határozza meg a mátrix, ezek a politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. A mátrix elemzési kerete pedig az egyéni szinttől a globális szintig terjed. A vizsgált buzani szektorok szintenkénti elemzését követően megállapítható, hogy Kongó nem biztonságos ország, biztonsága az alkalmazott leírómátrix alapján 2-es szintű – az 5 fokozatú skálán.

Egyéni és kisközösségi szinten a katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektor is tartalmaz létfenyegetést jelentő elemeket. Fontos kiemelni a keleti és nyugati országrész közötti törésvonalat, hiszen a keleti fegyveres konfliktusok olyan fenyegetést jelentenek, melyekkel a konfliktusban nem érintett területek lakosainak közvetlenül nem kell szembenézniük. Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy azok hatásai izoláltan léteznének a közvetlenül érintett területeken. A fegyveres konfliktusok több szektorra hatással vannak; fenyegetik a választójog gyakorlását, növelik a megélhetési problémákat, a mezőgazdasági tevékenységek ellehetetlenítésével az élelmezési problémákat, munkanélküliséget, a migráció push faktorai. A belső migráció jelentős, vidék-város relációban is jellegzetes. A légszennyezés, vízellátási problémák, és az extrém időjárási jelenségek létfenyegetést jelentenek a kisebb településeken és nagyvárosokban egyaránt, továbbá nem elhanyagolhatóak az újra és újra felbukkanó, vagy konstans jelen lévő járványok sem. Az ország intézményei, gazdasága, infrastruktúrája nincs felkészülve az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásainak kezelésére, ugyanakkor ország károsanyag kibocsátása, valamint az erdőirtás hozzájárul a globális klímaváltozáshoz is.

A katonai, környezeti szektor fenyegetései elleni fellépés egyben sürgős és fontos állami feladat, az állam azonban nem tudja megfelelően szavatolni a biztonságot. A politikai szektort a 2023-as választások kihívásai dominálják, a külpolitikában pedig elsősorban gazdasági megfontoltságú nyitás figyelhető meg, azonban olyan területeken is történtek új megállapodások, mint az oktatás. Az exportra termelő bányászat által dominált gazdaság várhatóan instabil, ám növekedési pályán marad a következő években, ugyanakkor az országban továbbra is nagy mértékűek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

A keleti nem állami fegyveres csoportok nem csak Kongóban, de a szomszédos országokban, Ugandában vagy Ruandában is tevékenyek, amire válaszul már nem csupán az ENSZ, de a Kelet-Afrikai Közösség (EAC) is telepít csapatokat a térségbe. A többnemzeti érintettség növeli az országok közötti súrlódásokat az amúgy is feszült regionális környezetben, ugyanakkor összefogásra is készteti a nemzetközi szervezetek tagjait, habár kérdéses, hogy ezek mennyire fenntarthatóak és hatékonyak. A tüntetések azENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Stabilizációs Missziója (MONUSCO) és EAC kongói jelenléte ellen kifejezik a társadalom ellenállását és bizalmatlanságát, ugyanakkor a nemzetközi szereplők bevonódása az esetleges önös érdekeik mellett a konfliktus eszkalációjának megfékezését célozza.

Emberrablások és túszejtések

Az emberrablás általában egy kiemelt vagy konkrét személy ellen meghatározott okból elkövetett cselekmény, mely leggyakoribb motivációja a váltságdíj, egy társ kiszabadítása, vagy azon cél elérése, hogy egy követelés vagy egy ügy nyilvánosságra kerüljön. A túszejtés pedig jellemzően emberek nyílt fogva tartása annak érdekében, hogy nyilvánosságot szerezzenek egy ügynek, elérjenek politikai engedményeket, vagy váltságdíjra tegyenek szert. Az emberrablástól eltérően a túszejtés áldozatai általában nem az ellenséges társadalom ismert személyiségei.[1]

A kongói emberrablások, túszejtések feltehetően jelentős részét nem jelentik, melynek okai között szerepel az állami szervekbe vetett bizalom hiánya, az elkövetők büntetlensége, a megtorlástól való félelem, vagy pedig a társadalom általi megbélyegzés, áldozathibáztatás. Ahogy Kongó komplex biztonsági helyzetének rövid bemutatása során említésre került, a keleti és nyugati országrész között a nem állami fegyveres csoportok jelenléte, illetve jelenlétének hiánya miatt különbségek mutatkoznak. A következőkben egyes eseteken keresztül mutatom be a két országrészben elkövetett emberrablások jellemzőit.

Kelet-Kongó

A Human Rights Watch jelentése alapján 2017 áprilisa és 2020 márciusa között, a Virunga Nemzeti Park környékén 23 különböző esetben legalább 170 embert raboltak el váltságdíjért különböző fegyveres csoportok, akik jellemzően megverték, megkínozták és meggyilkolták a túszokat, a nőket és lányokat – akik több, mint 50%-át teszik ki az elrabolt személyeknek – megerőszakolták, miközben családjaiktól különböző pénzösszegekre tettek szert. A Human Rights Watch-nak beszámoló túlélők arról nyilatkoztak, hogy egyes nőket csecsemőikkel együtt raboltak el, miközben mezőgazdasági területeken dolgoztak, vagy hazafelé tartottak. Elrablóik arra kényszerítették őket, hogy megkötözött kézzel, több órán át gyalogoljanak, gyakran megverték őket, a női túszokat megerőszakolták, leszámítva a serdülőkor alatti lányokat és idősebb nőket, közülük is sokakat megvertek. A fogvatartók rendszeresen sértegették a fogvatartottakat, halállal fenyegették őket, akkor is, amikor például telefonon beszéltek a családjukkal. Egy nő arról számolt be, hogy két férfi holttestét mutatták meg nekik, akiket állítólag agyonvertek, amikor azok megpróbáltak megszökni. Arról is beszámoltak, hogy színlelt kivégzéseknek és egyéb kínzásoknak vetették őket alá; egy fiatal nőnek például kötelet tettek a nyak köré, és felakasztották, miután apját nem sikerült elérniük telefonon. A túszokat a szabadban tartották fogva 7-10 nap közötti időtartamban, ez idő alatt ki voltak téve az időjárási körülményeknek, esőnek, hidegnek, emellett kevés és rossz minőségű ételt kaptak. A túszok számára biztosított étel koszos, szinte ehetetlen volt, vizet pedig minimális, egy-egy kanálnyi mennyiségben biztosítottak számukra. A folyótól távolabb őrzött túszok nem tudtak tisztálkodni egyáltalán, egy édesanya a gyermeke tisztántartásának ellehetetlenítéséről számolt be; ő levelekkel igyekezett az ágyékkötőjüket tisztítani.

A legtöbb fogvatartottat a családjuk általi, 200-600 dollár közötti váltságdíj kifizetése után engedték szabadon, ami súlyos anyagi terhet jelentett, földjeik eladására kényszerítve a családokat, akiknek így nem maradt bevételi forrásuk. Jelentések szerint 2017-2020 között Rutshuru területén legalább 775 embert raboltak el fegyveres támadók, Észak-Kivu tartomány egész területén pedig 1190-et. A legtöbb bejelentett esetben fegyverekkel és machetékkel felfegyverkezett, 3-5 fős bandák hajtották végre az emberrablásokat, jellemzően a földjeikről vagy az útról. Arra lehet következtetni, hogy a bűncselekményeket elkövető csoportok kapcsolatban állhatnak egymással, ugyanis ugyanazt a módszert alkalmazták, ez pedig egy szélesebb hálózat létére utalhat. Az emberrablók gyakran kezdetben ártalmatlannak, katonának tettették magukat, vagy vízért mentek oda az áldozatokhoz, akik közül némelyeket – például kisgyerekeket és időseket – elengedtek, egyúttal adtak nekik telefonszámokat is, hogy a családjuk felvehesse velük a kapcsolatot a váltságdíjról való tárgyalás érdekében. Ha nem voltak elégedettek a váltságdíj ajánlatokkal, kikapcsolták a telefonokat, ezáltal növelve a családon a nyomást, vagy még súlyosabban megverték a – jellemzően férfiakat -, a fogvatartottak keze és a lába köré font köteleket szorosabbra húzták. Egy nő arról számolt be, hogy megkérték, hívja fel családját, hogy elmondja utolsó szavait, mielőtt megölik. Ezután térdre kényszerítették, kezeit a háta mögött összekötözték, és egész nap úgy tartották. Miután családja 400 dolláros váltságdíjat fizetett, szabadon engedték. Azon nőket, akik próbáltak ellenállni a szexuális erőszaknak, halálosan megfenyegették, vagy emberi csontvázakat mutattak nekik fenyegetésként. 2018 októberében elrablása után nem sokkal kivégeztek egy férfit, akit a források szerint már korábban kétszer is elraboltak. A férfi már eladta a földjét a korábbi váltságdíjak kifizetésére, ezért nem tudott újból fizetni. Más túszok előtt lőtték le, akiket azután a férfi holtteste előtt kérdeztek arról, hogy hogyan fogják kifizetni a saját váltságdíjaikat.

A MONUSCO és a  Kongói Demokratikus Köztársaság Fegyveres Erői (FARDC) közös járőrözésében részt vevő katonák és rendőrök száma nem volt elegendő a vizsgált időszakban a biztonság szavatolására. Az emberrablások elleni védelem hiánya miatt helyi önbíráskodó csoportok alakultak az érintett területeken, akik esetenként hasonló kegyetlenséggel jártak el a feltételezett emberrablókkal szemben.

Nyugat-Kongó

A kelet-kongói emberrablások mellett a kinshasai emberrablásokat emelem ki, ugyanis a városi, nagyvárosi emberrablások számos ponton különböznek a korábban leírtaktól. A fővárosban elkövetett emberrablások közül a taxikkal, illetve taxikból elkövetett elrablások kirívóak. Két személyes, és egy online interjú során az elrabolt személyek arról számoltak be, hogy a taxikról nem állapítható meg, hogy bűncselekmény elkövetésére készülnek a már gépjárműben tartózkodók.

A taxiból történő emberrablásokat a sofőr és társa/társai követik el, jellemzően az utasok birtokában lévő pénz- és vagyontárgyak megszerzése céljából, ezért ezen bűncselekmények időtartama jelentősen rövidebb, mint a korábban tárgyalt eseteké. Az azonnali kirablás mellett váltságdíj követelés is előfordul, ez utóbbi esetben a családot értesítik, a követelt váltságdíj összege egy esetben például 2000 dollár volt. Az elrabolt személyek beszámolói alapján az emberrablók viselkedése változatos lehet; a kedvestől az agresszívig, az utóbbi az ellenállásra, együttműködés hiányára fokozódhat. A vizsgált eseteket nappal, forgalmas városrészeken követték el, két esetben az áldozatokat elkábították, egy esetben az elrabolt személyt eszméletlen állapotban egy közterületen hagyták – miután elvették tőle értéktárgyait és pénzét-, a másik esetben pedig az elrabolt személyt fogva tartották két napig. Két esetben a történteket nem jelentették illetékes szervnél, ugyanis úgy vélik a túlélők, hogy nem lett volna neki következménye. Egy esetben – mely során váltságdíjat követeltek a családtól-, az édesapa rendőrök segítségével szabadította ki elrabolt lányát, az egyik elkövetőt pedig elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. A számos esetben sötétített üvegű taxik használata kockázatos, ugyanis nincsenek olyan jellegzetes árulkodó jelek, amelyekből megállapítható lenne a sofőrök ártó szándéka.

Elrablók és elraboltak

Az elrablók személyét illetően több kategória különböztethető meg – mint például a bűnözők vagy állami illetve nem állami fegyveres csoport tagjai-, viselkedésükre azonban kategóriától függetlenül jellemző a mentális és fizikai kegyetlenség alkalmazása, embertelen bánásmód, fizikai korlátozás, szóbeli bántalmazás és megalázás, sérüléssel vagy halállal való fenyegetés, szexuális bántalmazás, erőszak, kedvesség (megtévesztés céljából). Az emberrablók célozhatják a nem állami fegyvereres csoportok által ellenőrzött területen élőket, kevés vagyonnal rendelkezőket, munkanélküli, tanulatlan, fiatal férfiak, emberi jogi és békepárti aktivistákat, békefenntartókat, politikusokat, befolyásos személyeket, taxival utazó személyeket, egyéneket vagy csoportokat.

Az emberrablásoknak nem csupán fizikai, de pszichológiai hatásuk is van, melyeket legalább olyan nehéz kezelni, mint a fizikai sérüléseket, hiszen ahhoz szakember segítségére lenne szükség. Kongóban az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is korlátozott, így a korábbi fogva tartottak egészségügyi ellátása sok esetben nem biztosított.

Motiváció

Az emberrablások céljait mélyebben vizsgálva megfigyelhető, hogy okai mögött bizonyos körülmények fennállása, illetve hiánya húzódik. Ide tartoznak a gazdasági egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, az alacsony fizetések, etnikai és területi konfliktusok, a jog érvényesülésének hiánya, az állami igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai, büntetlenség, vagy az állam legitim erőszak-monopóliumát intézményesítő szervek hiányosságai.

Az emberrablók célja lehet a pénzszerzés, értéktárgyak megszerzése, kényszermunkára,, katonai szolgálatra való kényszerítés, szexuális kizsákmányolás, illegális szervkereskedelem, zsarolás, érdekérvényesítés, vagy politikai, jogi lépés kikényszerítése.

Hatás

Az emberrablások fizikai és pszichológiai traumát okoznak, amelyek teljesen megváltoztathatják az elraboltak életét. A szexuális erőszakot is elszenvedő nők olyan fizikai problémákat említettek például, mint a hüvelyi károsodás, tartós hasi vagy kismedencei fájdalom, szédülés, magas vérnyomás, és a megbetegedésre való nagyobb hajlam. Az erőszak túlélői a poszttraumás stressznek megfelelő mentális tünetekről számoltak be, mint a szorongás, pánikrohamok, gyakori sírás, túlzott éber állapot, rémálmok, „flashback-ek”.

A traumatikus események miatt testi, lelki és szociális zavarok tünetei jelenhetek meg például poszttraumás stressz zavar (PTSD) kereteiben, amely tünetei lehetnek az elkerülés, az introvertáltság és a túlzott idegesség. A hatások egyénenként eltérőek, és azok kialakulásában nagy szerepe van a szubjektíven megélt fenyegetettségnek.[2] A szexuális erőszakot elszenvedett nők stigmatizálással és elutasítással néznek szembe, a közösség, és sok esetben családtagok is megvetéssel tekintenek az elrabolt és megerőszakolt nőkre.[3] A közösség tagjai a fogvatartott szabadulását követően az alapján ítéli meg a személyt, ami történt vele, például többé nem a nevükön nevezik, hanem „elraboltként”. A mentálhigiénés ellátáshoz való hozzáférés a szegénység miatt korlátozott, így a lelki és mentális támogatást inkább a vallási vezetők vállalják magukra, a „pszichológus szerepet” a papok, lelkészek töltik be. A túszok családjai sok esetben eladták földjeiket, ingóságaikat, hitelt vettek fel a váltságdíj kifizetésére, de ha meg is maradtak földjeik, az elrabolt és kiszabadult személyek félnek földjeiket művelni, félelemben élnek. A túszok családtagjai nem bíztak a rendőrségben, elmondásuk szerint a hatóságok nem tesznek semmit, ha tudomást szereznek egy emberrablásról. A legtöbb túszt a rendőrség nem hallgatta ki, miután kiszabadultak.

Társadalmi szinten általános hatás a félelem. Ha a „biztonság” fogalmát félelem vagy aggodalom nélküli állapotként definiáljuk, akkor kijelenthető, hogy az emberrablások és túszejtések fenyegetést jelentenek az általánosan értelmezett biztonságra. Habár itt felmerül a biztonság szubjektív értelmezésének kérdése, nem csupán egyéni, de közösségi-társadalmi szinten is, jelen esetben elmondható, hogy a tárgyalt bűncselekmények nemcsak vélt, de valós fenyegetések. Az elrabolt, fogva tartott, mindeközben agressziót elszenvedő egyéneket megfosztják szabadságuktól, fenyegetéssel, létfenyegetéssel, bizonytalansággal néznek szembe, mindezek pedig befolyásolják a biztonságérzetet és bizalmat.[4] A kongói emberrablások gyakoriságát nem lehet pontosan megállapítani, ugyanis számos esetet nem jelentenek a hatóságoknak. Az eltűnt személyek megtalálására ugyanakkor a közösségi média, vagy a nyomtatott sajtó segítségét is igénybe veszik hozzátartozóik.

Védekezés?

Az emberrablások, túszejtések ellen a legjobb védekezés a megelőzés, amelyre társadalmi szinten alkalmaznak az egyének normákat és rendszabályokat, ilyen a lakókörnyezet gondos megválasztása, az egyedüli, otthonon kívüli tartózkodás vagy mozgás kerülése, idő tisztelete; nem ajánlott bármikor, vagy bármely napszakban (este, éjjel) az otthonon kívül közlekedni, taxihasználat elkerülése, biztonsági őrök felbérlése az otthon védelmére, ápolt külső, francia nyelvismeret, befolyás. A felsorolt gyakorlatokhoz azonban nincs hozzáférése a társadalom egészének, elsősorban a szegénység miatt.

A védekezést segíti a megelőző intézkedések és a lehetőségek pontos ismerete, tudatosítása. Egyes oktatási intézményekben a diákok kapnak információt az emberrablásokról, azonban a gyakorlat nem egységes, és nem biztosított minden intézményben. Az emberrablásokra, túszejtésekre való mentális felkészülés az esemény bekövetkezte esetén csökkentheti annak fizikai, mentális, és lelki hatásait, a bűncselekmények és azok jellemzőinek ismerete növelheti a megelőzés és a túlélés esélyét, a fogság alatti ajánlott és ellenzett viselkedési minták ismerete, stresszkezelési technikák ismerete segíthetik a fogvatartottat.

Az emberrablások célcsoportja meglehetősen széles, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül szinte bárki áldozattá válhat. Az emberrablásokról, túszejtésekről való kommunikáció és párbeszéd, társadalmi szintű edukáció, mentális egészségről való információátadás, társadalmi szintű szemléletformálás és látókörbővítés mind olyan jó gyakorlatok lehetnek, melyek a védekezést, megelőzést, és a túlélők támogatását szolgálják. Fontosnak tartom a túlélők felszólalását, a megtörtént bűncselekmények nevükön nevezését, hiszen ha nem kerülnek megnevezésre, hogyan lehetne ellenük hatékonyan fellépni?

Összegzés

A Kongói Demokratikus Köztársaságban számos, biztonságot fenyegető tényező jelen van, ezek egyike az emberrablás. Ezen bűncselekmények félelmet keltenek társadalmi szinten, míg egyéni szinten a félelem mellett közöny is megfigyelhető. Ennek egyik oka lehet, hogy nem ritka és egyedi esetek a tárgyalt emberrablások, ugyanakkor az ellenük való védekezés és megelőzés lehetőségei korlátozottak. Annak ellenére, hogy vannak olyan jó gyakorlatok, melyek csökkenthetik az elrablás valószínűségét, ezen gyakorlatokhoz erőforrás hiányában nincs hozzáférése a társadalom jelentős részének. Az emberrablások fizikai és/vagy mentális, lelki traumát okoznak az egyénben, amely kezelésére a lehetőségek korlátozottak; mind az egészségügyi rendszer hiányosságai, mind a társadalom, közösség általános hozzáállása következtében.

Erdős Orsolya írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

[A cikk a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-82 kódszámú Új Nemzeti Kiválósági Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Jose P. Ortiz on Unsplash.

[1] U.S. Army: A Military Guide to Terrorism in the Twenty-First Century. U.S. Army TRADOC G2 Handbook No. 1 (Version 5.0) 2007. 1-7.o. Online elérés: https://irp.fas.org/threat/terrorism/guide.pdf (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

[2] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

[3] Human Rights Watch: DR Congo: Gangs Kidnap, Rape in National Park. 2020. Online elérés: https://reliefweb.int/report/democratic-republic-congo/dr-congo-gangs-kidnap-rape-national-park (Letöltés időpontja: 2023.04.21.)

[4] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

A Elrabolva – a kongói emberrablások jellemzői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mire is jó az antropológia és hogyan használják fel haderők céljaik elérésére? Erre a kérdésre kerestem a választ ÚNKP kutatásomban bemutatva a civil-katonai kapcsolatok és a kulturális antropológia lehetséges kapcsolódási pontjait.

Mi pontosan a CIMIC és az antropológia és hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

A civil-katonai együttműködés a Magyar Honvédség egyik képessége, amely az egykori MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) intézményén belül működött. 2022. január 1-től MH Kiber- és Információs Műveleti Központként (MH KIMK) működik tovább, ezzel is nagyobb teret adva az MH-nak kibervédelmi képességei fejlesztésére.

Hipotéziseim szerint „A civil CIMIC funkcionális szakértők alkalmazása a Magyar Honvédség által egyre indokoltabb.” és „A CIMIC területén szükséges a tartalékos katonák egyre nagyobb mértékű bevonása akár műveleti területen is.”

Az antropológia „azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán”. Több alfaja létezik, ebből a legfontosabb most a katonai antropológia, ami egy nagyon friss tudományterület. Hadtudománnyal összekapcsolható azonban még számos antropológiai terület, mint például a biológiai antropológia, amely evolúciós szempontból vizsgálja az emberek viselkedési formáit. Sztankai Krisztián őrnagy definíciója szerint „egy olyan új interdiszciplina, amely az antropológia eszközrendszerével támogatja a katonai műveleteket a felderítésben, tervezésben és a műveleti területen egyaránt.”[1]  A civil-katonai együttműködés egyik legfőbb feladata műveleti területen a lakosság megismerése, támogatásának megnyerése. Ehhez fontos, hogy aktuális tudást kell szerezzenek az adott kultúráról, tárgyalástechnikai és egyéb soft skillekkel kell rendelkezzenek a CIMIC-el foglalkozó katonák. Ez azért is egy különleges képesség, mert egy „átlagos” harcoló alakulatban részt vállaló katonának nem szükséges ezeket a képességeket birtokolnia, a béketeremtő és békeépítő műveletekben a CIMIC törzs által szolgáltatott adatok elemzésével és értékelésével tudnak nagyban hozzájárulni a misszió sikerességéhez.

Az antropológia és a haderő kapcsolatának leghíresebb példája lehet az amerikai Kultúra Elemző Rendszere (Human Terrain System, HTS), amely civil társadalomtudósok és különleges kiképzésben részesített tisztekből álló csoport volt, akik dandárszintű katonai szervezeteket segítették feladataik elvégzésében. Ezeket HTT-nek (Human Terrain Teams) nevezték és közösen alkották a HTS-t. A program nagyon vitatott eleme lett az amerikai belpolitikának, mivel az Amerikai Antropológusok Szövetsége szakmaiatlannak és etikátlannak tartotta a társadalomtudósok haderőnek felajánlott szolgálatait. A program 2007-től 2014-ig működött Irak és Afganisztán műveleti területein, csúcspontján a HTS alkalmazottjainak száma meghaladta az 500 főt.[2]

Az angolszász országokban nagy hagyománya van a civil-katonai együttműködésnek, ahogy a tartalékos erők alkalmazásának is – a CIMIC-el foglalkozók 75%-a tartalékos ezekben az országokban.[3] Magyarországon jogszabályi és szűkös anyagi keretekből kifolyólag sokáig nem volt lehetséges a tartalékosok kívánt mértékben történő „bevonzása” a haderő szervezetébe, azonban napjainkra a Magyarországon jelenleg lehetséges négy tartalékosi formában vállalható szolgálatok egyre növekvő népszerűségnek örvendenek. A civil-katonai kapcsolatokkal úgy köthető össze a tartalékosság, hogy a kapcsolódási pontot, amit a CIMIC képvisel a társadalom és a haderő között legjobban egy tartalékos katona, aki „civil is meg nem is” testesíti meg. Sokkal hitelesebb résztvevője lehet a rendszernek, nem is beszélve az esetleges civil foglalkozásból származó előképzettségekről, mivel a CIMIC csoportok gyakran alkalmaznak társadalomtudósokat, pszichológusokat, antropológusokat, politikai elemzőket munkájuk során. Természetesen nehézségeket is hordoz magában a tartalékos katonák beintegrálása a haderőbe, amiről kutatásom 7. fejezetében írok részletesebben.

A CIMIC gyakorlata különböző országokban

A továbbiakban még három ország tekintetében vizsgáltam a civil-katonai együttműködés hagyományait, ebből az egyik az Egyesült Királyság, ahol a „Civil Affairs” képességnek nagy hagyománya van. Az Egyesült Királyságban a civil-katonai együttműködés története és hagyományai a civil lakossággal való katonai szerepvállalás különböző eseteire vezethetők vissza, mind belföldön, mind külföldön. A történelem során a brit fegyveres erők részt vettek a humanitárius és stabilizációs erőfeszítésekben, gyakran civil ügynökségekkel együtt dolgozva, konfliktusok és konfliktus utáni rendezés során.[4]

Norvégiában a tartalékos rendszer szerepét a Honi Gárda testesíti meg, amely egy 1200 fős, válsághelyzetekben a reguláris csapatokat támogató tartalékos erő.  A norvég CIMIC képességek jellemzésére a legtöbb forrás az afganisztáni ISAF és Resolute Support Mission kötelékében találhatók.[5] A norvég CIMIC-csoport afganisztáni szerepvállalása során magyar katonákkal is együttműködve jelentős forrásokat felhasználva járult hozzá iskolák és kórházak építéséhez, mezőgazdasági programok támogatásához. Emellett a norvégok afganisztáni agendájába tartozott az afgán demokratikus intézmények fejlesztésének támogatása és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, amiben a CIMIC szintén szerepet vállalt.

Finnország történelméből következik, hogy a haderőt és fegyveres szerveket tisztelet és nagyfokú bizalom illeti.[6] A finn haderő is rendelkezik CIMIC képességgel, amelynek egyik fontos eleme a társadalom és a haderő közötti kapcsolat biztosítása és építése. Egy társadalom váratlan helyzetekre való felkészültségét a szakirodalom rezilienciának nevezi, ez esetben a finn társadalom élen jár, tekintettel a mára állandóvá vált orosz fenyegetésre. A finn haderő CIMIC csapatai biztosítják, hogy a műveletekben részt vevő valamennyi szereplő tisztában legyen a saját szerepével és felelősségével, koordinációért és a kommunikációért felelnek.[7]

Interjú egy kulturális antropológussal

Kutatásom során egy interjút is készítettem a KIMK egykori önkéntes műveleti tartalékos, mostanra szerződéses hadnagyként szolgáló Szabó Gergely kulturális antropológussal. Az interjú során részletesen kitért a CIMIC és az antropológia kapcsolatára és a KIMK munkájának jellegére. Elmondása szerint a legnagyobb kihívás egy civil szférából jövő személynek adaptálódni a katonai élet, környezet és a civil munkahely kettősségéhez, amivel a legtöbb tartalékosi forma jár. Hangsúlyozta továbbá az antropológia oktatás jelentőségét a katonai felsőoktatásban, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán jelenleg is zajlik. Végül kiemelte, hogy a legérdekesebb kérdés a témában, hogy mennyire fontos, hogy a kulturális tudatosság szerepeljen egy katona eszköztárában? A békeműveletek során a katonák akár minimális kulturális tudatosságra nevelésével jelentősen csökkenthető a civil és egyenruhás áldozatok száma egyaránt, a KIMK is a magyar katonák békeműveleti szerepvállalását segíti ilyen oktatóalkalmak segítségével.

Összegzés

Napjaink rohamosan változó biztonsági környezetében elengedhetetlen a haderőben a társadalomtudományok alkalmazása, mert a modern, alacsony intenzitású aszimmetrikus konfliktusokban nem a technikai fölény vagy a kiképzettség mértéke fogja eldönteni azok végső kimenetelét.[8] Ehhez fontos társadalomtudományos végzettséggel rendelkező szakembereket alkalmazni antropológusok, politológusok, szociológusok, pszichológusok, kommunikációs szakemberek és jogászok személyében. A fentiek alapján megállapítható, hogy az összefogás mélységét a két oldal, a haderő tagjai és a társdalomtudományokkal foglalkozó civil szakemberek által megállapított kompromisszum fogja meghatározni. Mindkét irányból alkalmazkodásra van szükség a közös munka előmozdítása érdekében.

Irodalomjegyzék:

Cedric de Coning, Helge Lurås, Niels Nagelhus Schia and Ståle Ulriksen. (2009). Norway’s Whole-of-Government Approach and its Engagement with Afghanistan. Security in Practice 8, Norwegian Institute of International Affairs, Department of Security and Conflict Management.

Feith, L. (2008). Norvég Minta. Magyar Honvéd, 19. (12.), 14. Elérhető:  https://honvedelem.hu/images/media/5f58c576579e8381872330.pdf (letöltés ideje: 2023. 05. 15.)

Kurkinen, P. (2004). Civilian-military cooperation in crisis management operations. Finnish Defence Studies, Helsinki.

Magyar Értelmező Kéziszótár, Elérhető:   https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/k-359B8/kultura-3985D/ (letöltés ideje: 2023. 05. 29.)

Flint, E. (2008). The Development of British Affairs and Its Employment in the British Sector of Military Operation During the Battle of Normandy, June to August 1944 [PhD-értekezés].

Survey: two thirds trust Finland’s ability to defend against a military attack. Elérhető:  https://yle.fi/a/3-12302417 (letöltés ideje: 2023. 05. 04.)

Sztankai, K. (2013). A kulturális antropológia a terror elleni háborúban. Hadtudományi Szemle, 6.(1.), 187–192.

Sztankai, K. (2018). A társadalomtudományok alkalmazásának szükségszerűsége a Magyar Honvédségben. Hadtudomány, 11.(1.), 253–269.

Tóth, G. (2019). CIMIC a NATO tartalékos tisztjeinek szövetségében, a CIOR-ban. In Fegyver nélküli műveletek és háttértényezőik. Honvéd Tudományos Kutatóhely.

Whitney, K. (2015). The Army Needs Anthropologists. Foreign Policy

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-69 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva olvashatók.

Photo by Specna Arms on Unsplash

[1] Whitney, K. (2015). The Army Needs Anthropologists. Foreign Policy

[2] Sztankai, K. (2013). A kulturális antropológia a terror elleni háborúban. Hadtudományi Szemle, 6.(1.), 187–192.

[3] Tóth, G. (2019). CIMIC a NATO tartalékos tisztjeinek szövetségében, a CIOR-ban. In Fegyver nélküli műveletek és háttértényezőik. Honvéd Tudományos Kutatóhely.

[4] R. Flint, E. (2008). The Development of British Affairs and Its Employment in the British Sector of Military Operation During the Battle of Normandy, June to August 1944 [PhD-értekezés].

[5] Cedric de Coning, Helge Lurås, Niels Nagelhus Schia and Ståle Ulriksen. (2009). Norway’s Whole-of-Government Approach and its Engagement with Afghanistan. Security in Practice 8, Norwegian Institute of International Affairs, Department of Security and Conflict Management.

[6] Survey: two thirds trust Finland’s ability to defend against a military attack. Elérhető:  https://yle.fi/a/3-12302417 (letöltés ideje: 2023. 05. 04.)

[7] Kurkinen, P. (2004). Civilian-military cooperation in crisis management operations. Finnish Defence Studies, Helsinki.

[8] Sztankai, K. (2018). A társadalomtudományok alkalmazásának szükségszerűsége a Magyar Honvédségben. Hadtudomány, 11.(1.), 253–269.

A A civil-katonai együttműködés és a katonai antropológia elhelyezkedése és hasznosíthatósága a Magyar Honvédség feladatrendszerében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

Megállapodás született egy új polgári KBVP-egyezményről, amely a Stratégiai Iránytű egyik legfontosabb eredményeként tartható számon. A Megállapodás célja a közös biztonság- és védelempolitika polgári oldalának megerősítése, valamint a polgári missziók hatékonyságának, rugalmasságának és robusztusságának fokozása. Ez lehetővé teszi a jelenlegi, kialakulóban lévő és jövőbeli biztonsági kihívások hatékonyabb kezelését. A Megállapodás azt is lehetővé teszi az EU számára, hogy hatékonyabban tudjon szembenézni a jelenlegi geopolitikai környezettel. Az EU azt is tervezi, hogy szükség esetén 30 napon belül készen álljon 200 civil szakértő bevetésére, beleértve az összetett műveleti környezetet is.

Az Európai Bizottság május 3-án elfogadta a lőszergyártás támogatásáról szóló rendelkezést, hogy sürgősen lőszert és rakétákat szállítson Ukrajnába, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. Ezzel a rendelettel együtt az Európai Bizottság 500 millió eurós költségvetés elkülönítését javasolja az EU lőszer-, rakéta- és alkatrészeik gyártási kapacitásának megerősítésére. „Ez segít több munícióval ellátni Ukrajnát állampolgárai védelmében, és megerősíti európai védelmi képességeinket is” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. „A tagállamokkal együtt további 1 milliárd eurót mozgósítunk a kapacitások növelésére Európa-szerte. Ez kritikus része Európa stratégiai képességének, hogy megvédje érdekeit és értékeit, és segítsen fenntartani a békét kontinensünkön.”

Energia- és klímapolitika

Az EU energiaplatformja keretében sor került az első uniós szintű közös gázbeszerzési pályázat kiírására. Maroš Šefčovič, EB alelnök elmondása alapján megbízható nemzetközi beszállítók válaszoltak az összesített, mintegy 11,6 milliárd köbméter uniós gázigényre. Például a Bulgária által kért gázszállítások teljes mértékben kielégítésre kerültek. Ukrajnában és Moldovában a kért mennyiségek 100%-a, illetve 80%-a került sikeres beszerzése.

2023 májusában megalakult a Koreai Köztársasággal a zöld partnerség azzal a céllal, hogy erősítsék a kétoldalú együttműködést és megosszák a legjobb gyakorlatokat az éghajlatváltozással, a tiszta és tisztességes energiával kapcsolatos átállással, a környezetvédelemmel és a zöld átmenet egyéb területeivel kapcsolatban. A felek ezzel a partnerséggel megerősítették elkötelezettségüket a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatti tartása és a 2050-re elérendő klímasemlegesség mellett. Ezenkívül mindkét fél megerősítette elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó 2030-as célkitűzések mellett.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Május 9-én az Európai Unió és Moldova megállapodást kötött Moldovának az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz programhoz való csatlakozásáról. Ez a megállapodás lehetővé teszi a moldovai projektgazdák számára, hogy uniós finanszírozásra pályázzanak a közlekedéssel, az energiával és a digitális technológiákkal kapcsolatos közös érdekű projektekre, javítva az ország összeköttetését uniós szomszédaival. Az Európai Bizottság javasolta, hogy egy évvel meghosszabbítsák, és kiterjesszék az Európai Unióba irányuló moldovai exportra vonatkozó importvámok és kvóták felfüggesztését. „Ez egyértelmű jele annak, hogy az EU teljes mértékben támogatja Moldova gazdaságát, és segít tovább enyhíteni a moldovai termelők és exportőrök nehéz helyzetét, amelyet Oroszország provokálatlan és indokolatlan katonai agressziója okoz Ukrajna ellen” – áll az Európai Bizottság sajtóközleményében. Összességében a Moldovából az EU-ba irányuló export a 2021-es 1,8 milliárd euróról 2,6 milliárd euróra nőtt 2022-re. Május 9-én az Európai Parlament megszavazta a Moldovának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás 145 millió euróval történő kiegészítését, hogy segítse az országot 2023-ban finanszírozási szükségleteinek egy részének fedezésében. Az összesen 45 millió eurós támogatást és legfeljebb 100 millió euró hitelt jelentő támogatás folyósítása 2023 harmadik és negyedik negyedévére tervezett két részletben történik, feltéve, hogy Moldova teljesít bizonyos szakpolitikai feltételeket. Ezek közé tartozik az igazságszolgáltatási rendszer reformja, a jogállamiság biztosítása és a korrupció elleni küzdelem, valamint a Nemzetközi Valutaalap makrogazdasági programjának végrehajtásában elért előrehaladás.

Az Európai Tanács 1 milliárd euró értékű segítségnyújtási intézkedést fogadott el az Európai Békeprogram keretében, hogy finanszírozza az Ukrán Fegyveres Erők számára a tüzérségi lövedékek és rakéták biztosítását. Josep Borrell a döntést újabb jelentős lépésnek nevezte annak érdekében, hogy több lőszert szállítsanak Ukrajnának. „Az ukrán fegyveres erőknek jelentős mennyiségű lőszerre van szüksége az ukrán nép és terület védelméhez. Azzal a korábbi döntéssel együtt, hogy a meglévő készletekből lőszert biztosítunk, 2 milliárd eurót szánunk erre a célra, így az Ukrajnának nyújtott teljes uniós katonai támogatás 5,6 milliárd euróra emelkedik” – mondta. A korábbi katonai támogatási csomagokkal együtt, az elfogadott segélyintézkedés 5,6 milliárd euróra emeli az Ukrajnának nyújtott uniós hozzájárulás teljes összegét az EPF keretében katonai felszerelések szállításához. Ezen felül az EU Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukraine) továbbra is erősíti az ukrán fegyveres erők katonai képességét, két EPF segélyintézkedéssel megerősítve 61 millió euró értékben a kiképzéshez szükséges felszerelések biztosításának finanszírozására.

Déli szomszédságpolitika

Várhelyi Olivér uniós biztos 2023. május 3-án Máltára utazott, hogy a máltai kormánnyal megvitassa a déli szomszédsággal való együttműködést, az EU gazdasági és beruházási terveinek végrehajtását, az energia és a migráció külső dimenzióját, valamint a Földközi-tenger medencéjén belüli egyéb aktuális együttműködési kérdéseket. A találkozók középpontjában az EU közel-keleti és észak-afrikai térséggel – különösen Líbiával és Tunéziával – nyújtott segítsége és együttműködése, valamint a migráció külső vonatkozásai álltak. Szó esett még az EU energiaellátásának diverzifikálásáról is az EU közvetlen szomszédságában lévő partnerországokkal, köztük Azerbajdzsánnal, Algériával, Egyiptommal, Marokkóval és Tunéziával.

Az Európai Bizottság májusban biztosította Jordániának a makroszintű pénzügyi támogatás harmadik, egyben utolsó részletét, 200 millió eurót. Ezzel a kifizetéssel lezárul a Jordániának szánt makro-pénzügyi segítségnyújtás III. művelet, amely összesen 700 millió euró értékű. Ez a pénzügyi támogatás segítette az országot sürgős finanszírozási szükségleteinek kielégítésében, támogatta az általános makrogazdasági stabilitást, és kulcsfontosságú hajtóerő volt az átalakuló reformok végrehajtásában.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. május bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Jelen cikk a Visegrádi Négyek energiabiztonsági percepciójára koncentrál. A publikáció célkitűzése képet adni ezen országok biztonságpercepciójának hasonlóságairól és különbségeiről az energiabiztonság szektorában.  Ennek elsődleges eszköze a nemzeti biztonsági stratégiák áttekintése és abban az energiabiztonság, mint kulcsfogalom felkutatása és a szövegkörnyezet további magyarázata. Fontos eszköze az elemzésnek az energiabiztonságot érintő kihívások fenyegetettségi szintjének elemzése, azaz hogy az egyes országok mennyire foglalkoznak priroizáltan az energiabiztonságot érintő kihívásokkal stratégiáikban, s miket sorolnak ebbe a halmazba. Ezen túl azonosításra kerül az is, hogy a stratégiák szintjén hogyan kezelik az olyan sürgető kérdéseket, mint a zöld energiára való áttérés, a fosszilis energiahordozók jövőbeni használata, a nukleáris energia békés célú használata, a karbonsemlegesség és klímapolitika vagy az EU klíma- és energiapolitikájához fűződő viszony.  A továbbiakban tehát a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, Magyarország és Szlovákia nemzeti biztonsági stratégiái kerülnek áttekintésre.

Az energiabiztonság elhelyezése

Csehország számára az energiabiztonság széles skálájából elsősorban az ellátásbiztonság emelendő ki. Már a bevezetőben kiemeli az ellátásbiztonság dimenzióját azzal, hogy leírja, hogy globalizált világunkban komoly kockázatot jelent a stratégiai nyersanyag-ellátás megzavarása, különösképpen a Cseh Köztársaság számára, hiszen az kitett a külső befolyásoktól a piac és az energiaforrások hozzáférése tekintetében. Mind a regionális együttműködés támogatása és fejlesztése, mind az energia-, nyersanyag- és élelmiszerbiztonság megőrzése, mind a stratégiai tartalékok megfelelő szintjének biztosítása kifejezetten cseh nemzeti érdek. A biztonsági környezet leírásakor már a kezdetekkor megemlíti az energiát, mint olyan területet, amelyen növekvő számban jelentkeznek a nem-katonai biztonsági kihívások.

A Lengyel Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája a biztonsági környezet elemzésekor kiemeli, hogy Lengyelország számára kritikus energiabiztonságának biztosítása, hiszen a Közép-Európa és Balkán régiók piacait az orosz földgáz és kőolaj dominálja. Kiemeli a földgáz és kőolaj dependencia olyan negatív következményeit is, mint a beszállító által a politikai nyomásgyakorlás lehetősége. Geopolitikai elhelyezkedése okán, aggodalmát fejezi ki az Északi-Áramlat II kapcsán is. Elsősorban tehát a geopolitikai versengés és az országok közötti konfliktusok kontextusába helyezi el azt, emellett az ellátásbiztonságra helyez nagy hangsúlyt.

A szlovák stratégia a globális kontextus kifejtésekor már megemlíti az energiabiztonságot és az azzal összefüggő területeket, illetve a versengés növekedését az államok között. Globális kihívásként emeli ki a klímaváltozást és a terrorista támadásokat a kritikus infrastruktúrák ellen. A nyersanyag- és energiabiztonság garantálását az állam működésének feltételeként írja le. Megállapítható tehát, hogy az energiabiztonság meglehetősen priorizált ügy és azt a biztonság széles spektrumában értelmezi.

Magyarország nemzeti biztonsági stratégiája meglehetősen átfogó biztonságszemléletet követ és a változó geopolitikai világrendre kíván reagálni, amelyet alcíme is mutat: Biztonságos Magyarország egy változékony világban. Már a bevezetőben megemlíti az energiabiztonság átfogó területéhez köthető kihívásokat, így a klímaváltozást és a természeti erőforrások kimerülését is. Ezeket globális kihívásként azonosítja. Az alapvető adottságoknál kiemeli, hogy az ország természeti erőforrásokban szegény, mi több külön bekezdést szentel a földgázban való szegénységnek. Kiemeli azonban, hogy a biztonsági környezet fokozatosan romlik, amelyben szerepe van a globális közjavak újraosztásának szándékának, a klímaváltozásnak, illetve az erőforrások szűkösségének is.  Megállapítható ez esetben is, hogy az energiabiztonságot a biztonság széles spektrumában, átfogóan értelmezi mind a globális, mind a nemzeti szinten.

Az ország energiabiztonságát érintő legnagyobb fenyegetések

A Cseh Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája az országot érő biztonsági fenyegetések azonosításakor, több fenyegetés számbavételekor is felvázolja azoknak az energia szektorával való kapcsolatát. Így az energiabiztonságot érintő fenyegetéseket nem csupán maga az energiabiztonság kontextusában említi, hanem a kritikus infrastruktúrák működését érő lehetséges fenyegetések, különösképpen az energetikai infrastruktúra tekintetében is. Megismétli a stratégiai nyersanyagok és energiaforrásokkal való ellátás akadályozásának lehetőségét is. A dependencia növekvése miatt, a globális vetélkedés is növekszik a stratégiai nyersanyagok és az energiaforrásokhoz való hozzáférés megszerzéséért. Illetve azt, hogy a stratégiai nyersanyagokkal rendelkező országok pozíciójukat kihasználva igyekeznek befolyásolni politikai folyamatokat. Kiemeli a klímaváltozás biztonságra való destruktív hatásait is. Az energiabiztonság szektorával összefüggésben, megemlíthetőek a kibertámadások is, mint az országot érő biztonsági fenyegetések. Ezek egyre gyakoribbak és kifinomultabbak a köz- és magánszektor ellen, különösen a kommunikációs, az energia- és a közlekedési hálózatok, valamint az ipari és pénzügyi rendszerek ellen, ami jelentős anyagi károkat okozhat. Az energiabiztonság fenntartására és fokozására több eszközt és prioritást is megnevez a stratégia. Nemzeti szinten célkitűzés a stabil villamosenergia-ellátás biztosítása és a stratégiai állami tartalékok képzése. A hazai nyersanyagforrások előnyben részesítése fontos, hogy megakadályozzák a hazai energiamixben a Cseh Köztársaság által importált vagy gazdaságtalanná váló nyersanyagok irányába történő kedvezőtlen elmozdulást. Kiemelt cél azon szervezetek, országok és régiók befolyásának csökkentése, amelyektől a Cseh Köztársaság az energiaszektorban mindenhol erősen függ az energiától. Biztosítani kell az energetikai infrastruktúra (kőolajvezetékek, gázvezetékek, elektromos hálózatok, atomerőművek) védelmét is.

A lengyel nemzeti biztonsági stratégia a biztonság első pillérjének, azaz a nemzetbiztonság megteremtésekor is kiemeli a rezíliens energiaellátás szükségességét, illetve kapcsolódó területként a kritikus infrastruktúra védelmét. Hosszabban az energiabiztonságról azonban a biztonság negyedik pillérjének, a Társadalmi és gazdasági fejlődés, a környezet védelme kifejtésekor ír, amikor is egy önálló oldalt szentel az energiabiztonság kérdéskörének. Célkitűzésként az alternatívák fejlesztésének feltételeinek megteremtése mellett, az állam hagyományos energiaforrásokon alapuló energiabiztonságának biztosítását jelöli ki. Ekkor számos infrastrukturális fejlesztési területet jelöl meg, mint például a termelési kapacitásokét, a villamosenergia-átviteli és -elosztó hálózatok bővítését és korszerűsítését fenntartható módon az áramkimaradások csökkentése és az ellátásbiztonság fenntartása okán.  Kiemeli az olaj- és gázellátási források diverzifikálásának fokozását, amelynek egyik módja a meglévő földgázimportkapacitások bővítése (pl. a swinoujście-i LNG-terminál befogadóképességének növelése), a másik az újak kiépítése (pl. a Baltic Pipe megépítése, a Gdański-öbölben lévő LNG-terminál megépítése). Célul tűzi ki a földgázszállító és -tároló rendszerek bővítését, amelynek elsődleges módja az észak-déli útvonal befejezése és később egy lengyel gázközpont létrehozása. Továbbá, kiemeli az olaj- és üzemanyagvezetékek kapacitásának, munkabiztonságának és hatótávolságának növelését is.

A Szlovák Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája számára az energiabiztonság területén a legnagyobb fenyegetések közé az ország ellátásbiztonsága, illetve kritikus infrastruktúrája elleni beavatkozás sorolható. Felhívja a figyelmet a hibrid támadások veszélyére is ezekre, illetve a stratégiai nyersanyagok kulcsfontosságú szállítója vagy egy jelentős tranzitország helyzetével való visszaélést saját politikai, gazdasági vagy biztonsági érdekeik érvényesítése érdekében és ezek kedvezőtlen hatását egyes országok energiabiztonságára. A nemzeti szinten, szintén az előző kihívásokat és fenyegetéseket említi, s ezek a szlovák gazdaság kifejezetten nyitott természete és stratégiai nyersanyagokban való szegénysége okán még inkább fenyegetőek az országra, különösképpen, hogy energiaellátása egy „domináns szereplőre” támaszkodik.

A magyar stratégia a kiemelt biztonsági kockázatoknál, az olyan kihívások listázásakor, amelyeknek a legerősebb hatása van a nemzeti érdekekre, kilencedikként említi az energiaimportban történő változások okozta ellátási válsághelyzetet, de más kötődő kihívást is jelöl: a kritikus infrastruktúra és közműszolgáltatók ellen elkövetett kibertámadások. A stratégiai célok közül több is az energiabiztonságot vagy annak kapcsolódó területeit érintik: a klímaváltozás hatásainak mérséklése, a fosszilis energiahordozók iránti igény csökkentése, a regionális hatásokkal járó ipari balesetek és katasztrófák elkerülése érdekében együttműködés, a kutatás-fejlesztés és innováció  és a vállalkozások támogatása. A többi országhoz hasonlóan, kiemeli a történelmi okokból, egyirányú dominanciájúként kialakított energiarendszert és az ebből fakadó kockázatokat is. Ezt fő kihívásként azonosítja, hiszen a földgáz-ellátás tekintetében az importfüggőség a 80 százalékot is eléri. Vizionálja a földgáz dominancia váltását a villamosenergiáéra. Megemlíti az energiaforrások és a szállítókapacitások korlátozott számából fakadó kockázatokat is, és kiemeli a diverzifikáció fokozását az energiaellátás folyamatos biztosítása érdekében.

A zöld energiára való áttérés

A Cseh Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiájában nem rendelkezik a zöld energiára való áttérésről, s semmilyen kontextusban nem is említi azt, jól lehet, a stratégia 2015-ben került hatályba, így ez okot adhat rá, ugyanis ekkor még ezek a kérdések nem voltak annyire hangsúlyosak.

A lengyel dokumentum nem említi direkt módon stratégiai dokumentumában a zöld/megújuló energiaforrásokat, csupán célkitűzésként jelöli meg az alternatívafejlesztés feltételeinek megteremtését.

A zöld vagy megújuló energiára való áttérést, a Szlovák Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája az ország ellenállóképességének kontextusába helyezi. Ellenálló képessége ugyanis az energetikai nyersanyagellátás megzavarására irányuló esetleges kísérletekkel szemben növekszik, köszönhetően a tranzitútvonalak és az energetikai nyersanyagforrások diverzifikálása terén elért jelentős előrelépésnek, valamint a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű felhasználásának, amit a jövőben is folytatni fogja.

A zöld energiára való áttérést nem hangsúlyozza a magyar stratégia. Ezzel kapcsolatban annyiról rendelkezik, hogy a megújuló energiák alkalmazásának arányát fokozni kell a jövőben, továbbá az egyes fosszilis energiahordozók kapcsán említi azok zöldítését (pl. tiszta szén technológia).

A fosszilis energiahordozók jövőbeni használata

A cseh stratégia a fosszilis energiahordozók jövőbeli használatáról sem igazán formál véleményt vagy foglal állást. Számol azonban a kőolaj-, és gázvezetékek modernizálásával, amelyből arra lehet következtetni, hogy a jövőben is hasznosítani tervezi ezeket az energiahordozókat.

A lengyel dokumentum tekintetében ugyanaz állapítható meg, mint a cseh dokumentum esetében. Több ízben említi a fosszilis energiahordozókat és fejlesztési irányukat, emellett az ország nagy széntartalékokkal is rendelkezik, amely a mai napig meghatározó energiaellátásában. Célkitűzésként az állam hagyományos energiaforrásokon alapuló energiabiztonságának biztosítását jelöli ki. Kiemeli az olaj- és gázellátási források diverzifikálásának fokozását, amelynek egyik módja a meglévő földgázimportkapacitások bővítése, a másik az újak kiépítése.

Szlovákia a nemzeti biztonsági stratégiájában többször is hangsúlyozza a földgáz kiemelt szerepét az ország ellátásbiztonságában, emellett, megemlíti a tárolókapacitások fejlesztését a stratégiai nyersanyagok területén.

A magyar stratégia is az előzőekhez hasonlóan foglal állást a fosszilis energiahordozók kapcsán. Számol a földgáz beszerzésének diverzifikált lehetőségeinek támogatásával, így például az interkonnektorok és az észak-déli irányú energia-infrastruktúra kiépítésével. Kiemeli a nemzeti szénkészletet, mint az energiaellátás egyik eszközét, de megemlíti ennek a tiszta szén technológiákkal való ötvözését az alacsony ÜHG-kibocsátás követelményeinek megfelelve.

Nukleáris energia békés célú használata

Az atomenergia békés célú felhasználásának területén a cseh stratégia támogatja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek a biztonsági rendszer megerősítését célzó tevékenységeit, beleértve a kiegészítő jegyzőkönyv egyetemes alkalmazását, különös tekintettel a nukleáris biztonságra.

A lengyel dokumentum nemzeti biztonsági stratégiájában nem tesz említés a nukleáris energia békés célú használatáról. Mindennek oka az lehet, hogy az ország területén nem található működő atomerőmű.

A szlovák stratégia a nukleáris energiatermelés fejlesztését tűzi ki célul az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében. Ezen kívül, más utalást nem tesz a nukleáris energia békés célú felhasználására.

Az alapvető érdekek lajstromozásánál a magyar dokumentum, külön bekezdést szentel az energiabiztonságnak, amely fokozása érdekében cél az energiaszuverenitás megerősítése, az energiatermelés dekarbonizációja, az  energiaellátás diverzifikációja, az energiaimport-szükséglet csökkentése, és a régiós energiahálózatokhoz való csatlakozás, illetve európai és regionális belső energiapiac kialakítása. Kiemeli ezek elérésében az atomenergia szerepét, illetve a nukleáris kapacitások fontosságát, A nukleáris kapacitások által biztosított megbízható rendelkezésre állás jelenti az ellátásbiztonság egyik alapkövét, szén-dioxid-kibocsátás nélküli áramtermelése pedig hazánk emisszió-csökkentési céljainak elérését szolgálta a múltban is, és nagymértékben járul hozzá a 2030-as dekarbonizációs célok és a Párizsi Megállapodásból fakadó kötelezettségek teljesítéséhez.

Karbonsemlegesség

A Cseh Köztársaság stratégiája nem rendelkezik a karbonsemlegesség kapcsán, hanem elsősorban az éghajlatváltozást említi meg, mint fenyegetést, amelynek káros hatásai vannak a lakosság egészségére és a környezetre. Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak fokozhatják az államok közötti feszültséget, és humanitárius válságokhoz vezethetnek, amelyek közvetlen hatással vannak a helyi, állami és nemzetközi struktúrákra.

A lengyel stratégia elsősorban a környezet védelmét emeli ki. Ennek kapcsán, a szmog elleni küzdelemre irányuló erőfeszítések fokozását, az elektromobilitás és az alternatív üzemanyagok használatának fejlesztését, a kibocsátásmentes energiaforrások használatán alapuló energiaipar fejlesztésének támogatását és a hulladékgazdálkodás javítását is. Valamint, leírja, hogy a nemzetközi fórumokon elfogadott, az energiaátalakítással és az éghajlat-semlegesség elérésével kapcsolatos éghajlati célkitűzéseket szükséges a nemzeti politikához és sajátosságokhoz igazítani.

A szlovák stratégiai dokumentumban kiemelt szerepet kap az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. A Szlovák Köztársaság elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re eléri a szén-dioxid-semlegességet, összhangban az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseivel.

A magyar stratégia  a karbonsemlegesség elérését elsősorban a nemzetközi kötelezettségvállalás, illetve a környezeti biztonság megteremtésének energiapolitikai vonatkozásai (pl. a levegőminőség javítása, a széndioxid-kibocsátás csökkentése) kapcsán emeli ki.

Az Európai Unió klíma- és energiapolitikájához fűződő viszony

Az Európai Unióhoz a stratégia alapján jó viszony fűzi a Cseh Köztársaságot. Kiemeli az EU szerepét is és a kooperáció szükségességét az említett területen, ugyanis Csehország biztonsága döntően összefügg az EU politikai és gazdasági stabilitásával, emellett jelentős mértékben profitál az uniós országok közötti növekvő együttműködésből a kiberbiztonság, a kritikus infrastruktúrák védelme, illetve a kulcsfontosságú energiaforrások és egyéb nyersanyagok ellátásbiztonságának területein.

Lengyelország nemzeti biztonsági stratégiája már a bevezetőben kiemeli az Európai Unióval, különösképpen annak ambiciózus klíma- és energiapolitikájával kapcsolatos aggályait. Az EU szakpolitikái számos nehézséget okoz, különösképpen a lengyel széntermelésnek, amely a villamosenergia egyik fő energiaforrása. A lengyel infrastruktúra állapota (erőművek, fejletlen átviteli hálózatok, különösen villamosenergia- és gázhálózatok) sem teszi lehetővé jelenleg a célkitűzések átvételét és végrehajtását. Nagyobb, tőkeigényes beruházásokra lenne szükség, ugyanis az eddigi projektek, mint az átviteli hálózatok, valamint az olaj- és tüzelőanyag-tároló kapacitások bővítése eddig nem volt elegendő.

Szlovákia nemzeti biztonsági stratégiájában célkitűzésként jelenik meg az EU klímasemlegessége és a zöld gazdasági átalakulás iránt tett kötelezettségvállalásai, továbbá az Európai Zöld Megállapodás mellett való elköteleződés. Szlovákia tehát sokkal inkább átveszi az uniós célkitűzéseket, s kevésbé bírálja azokat, ugyanakkor kiemeli, hogy igyekszik előmozdítani a nemzeti energiamix kialakításához való jog megőrzését, amely elsősorban a földgázra vonatkoztatható a Stratégia megfogalmazása alapján.

A magyar stratégia kiemeli a 2030-ra szóló dekarbonizációs célkitűzéseket, illetve az EU közös energiapolitikai célkitűzéséhez igazodva, a regionális és európai energiahálózatok csatlakozásához való szükséget. Mindezek mellett, hangsúlyozza azonban a fosszilis energiahordozók fontosságát is az átmenetben, azokat nem veti el.

Összegzés

A stratégiákban sok hasonlóság fedezhető fel. Azonos motívum, hogy az energiabiztonságot a globális vetélkedés, a nem katonai biztonsági kihívások, a szűkösség, a klímaváltozás és a hibrid fenyegetések széles spektrumában értelmezi és kiemeli az összefüggéseket. Szintén közös pont a kritikus infrastruktúrák védelmének kiemelése. Az energiarendszerre és elsősorban az ellátásbiztonságra való fenyegetés forrásaként közös motívum, hogy mindannyian azokat az országokat látják, amelyek kulcspozíciót töltenek be az importokban. Lengyelország például kiemeli az Orosz Föderáció okozta fenyegetések negatívumát az európai biztonságra, míg Szlovákia csupán „egy domináns állam”-ként hivatkozik rá. Szintén hasonlóság, hogy a kutatást és fejlesztés, az innováció és a regionális együttműködések szükségességét mindnyájan kiemelik. Az energiahatékonyság növelését, a dekarbonizációt és a zöld energiára való átállást mindegyik állam szükségesnek tartja, azonban felhívják a figyelmet a differenciálás szükségességére. Fontos érdek mindegyik ország számára szuverenitásuk megőrzése az energiamix kiválasztása tekintetében, hiszen több ízben kifejezik vagy a nukleáris energia, vagy a földgáz, vagy a szén szerepét az energiatermelésben.

Források

Security Strategy of the Czech Republic, 2015. https://www.army.cz/images/id_8001_9000/8503/Security_Strategy_2015.pdf

National Security Strategy Of The Republic Of Poland, Varsó, 2020. https://www.bbn.gov.pl/ftp/dokumenty/National_Security_Strategy_of_the_Republic_of_Poland_2020.pdf

1163/2020. (IV. 21.) számú, Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról szóló Kormányhatározat, 2020. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A20H1163.KOR&txtreferer=00000001

SECURITY STRATEGY OF THE SLOVAK REPUBLIC, 2021. https://www.mzv.sk/documents/30297/4638226/security-strategy-of-the-slovak-republic.pdf

Photo by Marcin Jozwiak on Unsplash

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A Az energiabiztonság percepciója Közép-Európában a Visegrádi Négyek országainak nemzeti biztonsági stratégiái alapján bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az évszázadok során az Jordánia területe több birodalom területét képezte, 1922-ig az Oszmán Birodalom része volt, majd az I. világháborút követően a Hidász Hasemita család vált az uralkodó dinasztává, az első uralkodó I. Abdullah király lett. Uralkodása alatt vált független királysággá Jordánia, illetve egyesült Kelet-és Ciszjordánia. Miután I. Abdullahot meggyilkolták, fia Talal lépett a trónra csupán egy évig, ekkor fogadták el az új alkotmányt, amely a mai napig hatályos és túlzott jogköröket biztosít a királynak.  Ezt követően az ő fia, Husszein vette át az uralkodói címet, aki rendkívül sokáig, 37 évig uralkodott és az egyik legjelentősebb uralkodója volt az országnak. Stratégiája a konszenzusra való törekedés és a megfontolt diplomácia volt. Számára a legnagyobb politikai kihívást az arab nacionalizmus jelentette, amely különösen a palesztin lakosság körében óriási népszerűségnek örvendett. A háborúk sorozatát kihasználva többször is felfüggesztette a parlamenti választásokat uralkodása alatt, például 1967 után nem tartottak hivatalos parlamenti választásokat, így az intézmény marginális szerepet játszott a politikai életben. Husszein király hol feloszlatta, hol összehívta a törvényhozást. 1989-tól ún. politikai nyitás figyelhető meg az országban, aminek az oka a jordán gazdaság válsága, a lakosság romló szociális helyzete, a hidegháború vége, illetve a rezsim hatalmának meghosszabbítása. A szervezett politikai pártok is 1989 után kezdtek létrejönni, amikor általános parlamenti választásokat tartottak, ami az első viszonylag szabad referendumnak tekinthető. A jelenlegi uralkodó pedig II. Abdullah király, aki apja halálát követően, 1999-ben lépett trónra. Az új király belpolitikai lépéseit is végig kísérte a palesztin-izraeli konfliktus, amely megnehezítette a királyság belpolitikai reformjainak továbbfolyását. A 2000-es évek elején jelentős anyagi támogatást kapott az ország az Egyesült Államoktól, azonban a jelentős mértékű támogatás gazdaságilag pozitív hatást fejtett ki, valójában megerősítette a tekintélyuralmi rendszert az országban, mivel nem kötötték őket feltételekhez, mint például politikai reformokhoz. Mivel Jordánia az izraeli-palesztin konfliktus és az iraki háború között ekkor a béke-szigetét jelentette, és ráadásul mérsékelt bel- és külpolitikát folytat, ezért a nyugati hatalmak eltekintettek az emberi jogok megsértésétől és a politikai szankcióktól az országgal szemben.

II. Abdullah trónra kerülése

Az 1990-as évek végén már közismert tény volt az országban, hogy az uralkodó, Huszein rákbeteségben szenved. Ekkor a koronaherceg pozícióját Abdullah testvére, Haszan bin Talal töltötte be, így mindenki arra számított, hogy ő lép a trónra. Halála előtt azonban a király másik fiára, Abdullah al-Huszeinre ruházta át titulust[1], mivel Hamzah herceget túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartották ahhoz, hogy átvegye a trónt. 1999. február 7-én elhunyt Husszein király, így helyét legidősebb fia, a 37 éves II. Abdullah vette át, aki koronázásáig a hadsereg vezérőrnagyaként szolgált. Trónörökösévé a 18 éves féltestvérét, Hamzehet nevezte ki, amellyel célja részben a királyi családon belüli rangsor megszilárdítása volt. Míg a korábbi koronaherceg (Haszan herceg) népszerűnek számított az országban és nemzetközileg is elismerték, addig Abdullah a jordániai nép számára idegennek tűnt angol származású édesanyja és angol akcentusa miatt.[2] 2004-ben azonban Abdullah megfosztotta féltestvérét, Hamzahet a trónörökös címtől, felülbírálva néhai apjuk, Husszein király utolsó kívánságát. 2009-ben trónörököseként legidősebb fiát, Husszein bin Abdullah herceget jelölte ki. 2021-ben Hamzah herceget állítólag házi őrizetbe vettek, miután korrupcióval és inkompetenciával vádolta az ország vezetőit, majd 2022-ben lemondott királyi hercegi címéről. 2022 májusában az uralkodó megerősítette a volt trónörökös házi őrizetét és „kiszámíthatatlannak” nevezve őt egy szigorú hangvételű levélben. II. Abdullah király a közölte, hogy Hamzah herceget a palotájában tartják fogva, ahol korlátozzák kommunikációját és mozgását, mivel féltestvére aláássa Jordánia stabilitását.

Belpolitika

Az új király belpolitikai lépéseit is végig kísérte a palesztin-izraeli konfliktus, többek között a 2000-ben kirobbant második intifáda, amely „megnehezítette a királyság belpolitikai reformjainak továbbfolyását”.[1]  Abdullah uralkodásának első és legfontosabb intézkedésének a gazdaság liberalizációja tekinthető, amely során csökkentette a vámokat és átalakította a külkereskedelmi szektort. 2000-ben Jordánia csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (World Trade Organization —WTO), majd 2001-ben ratifikálta az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást. Ezek az események arra utaltak, hogy az ország elköteleződött a kereskedelem további liberalizációja mellett. A több évnyi küszködés után az Arab-öböl menti államokból származó „olajtámogatások” és az Egyesült Államok gazdasági támogatásának növekedése révén Jordánia gazdasága lendületet vett, és 2004-ben 7 százalékos növekedést ért el.

2000 őszén az iszlamisták, baloldaliak és a palesztin származású jordániaiak tüntetéseket szerveztek, hogy követeljék az 1994-es szerződés érvénytelenítését és kifejezzék támogatásukat a palesztin felkelés (intifáda[2]) iránt. Az egész arab világban tapasztalható demonstrációk kiemelkedőek voltak az országban, mivel a lakosság több, mint fele palesztin származású. A tüntetéseket végül 2000 végén betiltották. 2001. június 16-án a király feloszlatta a parlamentet[3] majd 2001-től kezdődően két éven át rendeletekkel kormányzott, majd polgári szabadságjogok elleni fellépés 2002-ben fokozódott: tisztességes eljáráshoz való jogot és a személyes szabadságjogokat korlátozták, majd csak 2004-ben a palota és az ellenzék közötti megállapodás tette lehetővé a polgári szabadságjogok további bővítését. A választások 2001 novemberében lettek volna esedékesek, azonban az uralkodó határozatlan ideig elhalasztotta azokat.[4]

2002-ben erőszakos zavargások robbantak ki Maan városában. A hatóságok azt állították, hogy törvénytelen és illegális banditacsoportokkal szemben kellett a megszokottnál erélyesebben fellépniük, ezért lett hat halottja és számtalan sebesültje, valamint letartóztatottja a demonstrációnak. A tüntetések kiváltó oka a hatóságok ki akartak hallgatni egy helyi iszlamista vezetőt, miután ismeretlen tettesek meggyilkolták az USAID Ammanban tartózkodó munkatársát. A férfi megtagadta a kihallgatást és az őt támogatók zaklatásként tekintettek a hatóságok fellépésére, így úrrá lett az erőszak a városban. Az incidens azért váltott ki nagy visszhangot, mivel rendkívül erőszakosan léptek fel a hatóságok, illetve déli országrész (ahol Maan városa is található) hagyományosan monarchia hűnek mondható. Viszont az elmúlt évek gazdasági és politikai reformjainak köszönhetően csökkent a életszínvonal a térségben.[5]

2005 augusztus 19-én három rakétát lőttek ki az amerikai haditengerészet két hajójára Akaba kikötőjében és november 9-én Ammánban öngyilkos merényletek 60 halottat és több mint 100 sebesültet követeltek. A merényleteket az Iraki al-Káida követte el, amelynek vezetője, Zarqawi is jordániai származású volt. Ezt követően Abdullah király egy volt tábornokot nevezett ki miniszterelnökké, Marouf al-Bakhitot, és arra kérte, hogy a gazdasági és politikai reformfolyamat fenntartása mellett foglalkozzon a biztonsági kérdésekkel. Az új kormány megkezdte a terrorizmus elleni törvénytervezet kidolgozását, amelyet 2006-ban elfogadott a parlament. A törvény büntethetővé teszi bármely terrorista csoport finanszírozását, a velük való kapcsolattartást és a terroristák toborzását.

2006-ban a király nyilvánosságra hozta a Nemzeti Programot (2006-2015). A dokumentum II. Abdullah tíz évre szóló programját tartalmazza, amelynek egyik fő célja a gazdasági reformok szorgalmazása. „A terv körülbelül 7-9 százalék közötti növekedési ütemmel, a külső adósságállomány csökkenésével, valamint a szociális problémák jelentős enyhülésével, csökkenő szegénységgel és a nők emancipációjával számol.”[6]

A kormány és a politikai pártok közötti kapcsolat azonban továbbra is feszült maradt, mivel a 2007-es választásokat szabálytalanságok és a fő ellenzéki párt, az Iszlám Akciófront (IAF) tagjainak letartóztatása árnyékolta be. A 2007. júliusi önkormányzati és a 2007. novemberi parlamenti választások előtt a kormány és a fő ellenzéki mozgalom, az Iszlám Akciófront (IAF) között egyre erősödött az ellenséges retorika. A biztonsági erők május és június között letartóztatták az IAF kilenc tagját „nemzetbiztonság veszélyeztetése” miatt. Az IAF a választások napján hivatalosan visszalépett az önkormányzati választásoktól, de a 965 megpályázott helyből 2-t elnyert. A párt azzal vádolta a kormányt, hogy biztonsági szervezeteket használt a szavazás manipulálására, a kormány pedig azzal vádolta az iszlamistákat, hogy alá akarták ásni a választásokat. A 2007. novemberi parlamenti választásokon a parlamenti helyek többségét a függetlenek szerezték meg. Az ammani székhelyű al-Urdun al-Jadid Kutatóközpont választási szabálytalanságokról számolt be, beleértve a szavazatvásárlást és a szavazók nem megfelelő személyi igazolványok használatát.

A politikai pártokról szóló ellentmondásos törvény 2008-ban lépett hatályba. A törvény 50-ről 500-ra emelte a pártok bejegyzéséhez szükséges tagok számát, és növelte azoknak a körzeteknek a számát, amelyekből a tagokat ki kell választani. Áprilisban a belügyminisztérium feloszlatott 17 olyan politikai pártot, amelyek nem feleltek meg az új követelményeknek; további öt párt más pártokkal egyesült. A változtatásoknak köszönhetően a bejegyzett pártok száma a korábbi 37-ről 14-re csökkent.

A király 2009 novemberében váratlanul feloszlatta a parlamentet, és 2010 novemberéig rendelet útján kormányzott. A nemzetközi megfigyelők a 2010. novemberi választásokat technikailag jól lebonyolítottnak ítélték, de az IAF bojkottálta azokat, arra hivatkozva, hogy a strukturális torzítások garantálták a király támogatóinak sikerét. A 2010-es választási reformnak köszönhetően megnövekedtek az alsóházi helyek, megduplázták a nők mandátumát és fenntartották a 9-9 helyet a keresztény és beduin törzsi képviselők számára is.

Jordánia nagyrészt elkerülte a 2011-ben a Közel-Keleten végig söprő széles körű politikai zavargásokat. Az év végén azonban felerősödtek a reformokat követelő felhívások, ami októberben Marouf al-Bakhit miniszterelnök és négy miniszter kivételével az összes kabinetminiszter lemondásához vezetett. A király Bakhit helyére Awn Khasawneh-et, a Nemzetközi Bíróság korábbi bíráját nevezte ki, akit reformbarátnak tartottak. Bár a király intézkedései a nép követeléseinek lecsillapítását célozták, azok nem eredményeztek jelentős változásokat. Mind az uralkodó, mind a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a parlamentnek közvetlen szerepet biztosít a kormányalakításban, valamint arra, hogy „nyilvános vitát” tartanak a választási törvény módosításáról, de ezekre nem került sor.

Az újonnan kinevezett miniszterelnök 2012 elején lemondott, helyére Fayez El-Tarawneh került, aki szintén lemondott októberben. A király ezután Abdullah Ensourt nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek egy átmeneti kormányba, amelynek feladata a választások lebonyolítása volt. Júniusban a parlament Abdullah király sürgetésére új választási törvényt fogadott el, amelyet a rezsim számos ellenfele, köztük az IAF is bírálta a törvényt, és bojkottálni igyekezett a közelgő választásokat. A kritikusok szerint az új törvény továbbra is a törzsi kapcsolatokon alapuló szavazásra ösztönöz, nem pedig a politikai és ideológiai hovatartozásra, mivel viszonylag kevés mandátumot oszt ki az arányos képviselet alapján. A parlamentet 2012 októberében feloszlatták, és 2013 januárjában új választásokat tartottak egy új keretrendszer alapján. Abdullah Ensour veterán politikust és közgazdászt márciusban ismét miniszterelnökké nevezték ki.

2014-ben Jordánia véget vetett a halálbüntetésre vonatkozó nyolcéves nem hivatalos moratóriumnak és akasztással 11 gyilkosságért elítélt férfit végzett ki. A régióban több országban is elterjedt a halálbüntetés, mint például Szaúd-Arábiában is, de ez a lépés nagy mértékben lelassította az országban elindult liberalizációs folyamatokat. 2017-ben, emberi jogi csoportok széleskörű felháborodását váltott ki 15 ember kivégzése. Az Amnesty International emberi jogi csoport szerint az akasztással végrehajtott kivégzésekre titokban került sor és nagy visszalépést jelent az emberi jogok védelme terén.

2016-ban Jordánia módosította választási törvényét, hogy új választási rendszert vezessen be a 2016-os parlamenti választásokra. Az új rendszer célja, hogy nyílt listás, arányos rendszert hozzon létre az egyes többtagú választási körzetekben, valamint megszüntesse az országos szintű egyéni választókerületet. Szeptember 20-án a jordániaiak a felülvizsgált választási törvény értelmében 150 helyett, 130 képviselőt választottak a képviselőházba, vagyis parlament alsóházába. A választási részvétel az új választási törvény miatt azonban alacsonyabb lett, mint az előző választásokon, mivel a külföldön élő jordániai állampolgárok nem szavazhattak (kb. 1 millió fő).

A 2020-as általános választásokat az ország gazdasági válsága közepette tartották, miközben a COVID-19 világjárvány miatt összeomlani készült az állam létfontosságú turisztikai szektor. 2020 márciusában a Nemzetközi Valutaalap 1,3 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Jordániának. A járvány közepette tartott választásokon alacsony volt a részvételi arány: a mintegy 4,6 millió választásra jogosultnak mindössze 29,86 százaléka adta le szavazatát. Október 7-én pedig az uralkodó Bisher al Khasawneh korábbi diplomatát nevezte ki az ország új miniszterelnökévé, aki jelenleg is ezt a tisztséget tölti be. A legtöbb mandátumot függetlenek nyerték el, akik közül sokan a monarchiához lojálisnak tartott törzsi személyek és üzletemberek voltak. A fő ellenzéki csoport, az Iszlám Akció Front (IAF), az Islah Szövetség és a Muszlim Központ Párt egyenként 5-5 mandátumot szerzett. A 2020-as választások során egyre gyakoribbá vált a szavazatvásárlás, részben a világjárvány okozta súlyos gazdasági helyzet miatt.

Jordánia Legfelsőbb Bírósága 2020 júliusában feloszlatta a Muzulmán Testvériség helyi szervezetét arra hivatkozva, hogy nem sikerült rendeznie a jordániai törvények szerinti jogviszonyát. 2014 óta a hatóságok illegálisnak tekintik a szervezetet, arra hivatkozva, hogy a politikai pártokról szóló 2014-es törvény értelmében nem újították meg az engedélyüket.

A polgármesterek, a helyi és önkormányzati tanácsok, valamint a 12 új kormányzósági tanács megválasztására 2022 márciusában került sor. A választási részvétel 30 százalék alatt volt, és az IAF bojkottálta a szavazást. A választásokat a helyi törzsi politika uralta; mindössze 74 jelölt jelentette be hivatalosan a politikai pártokhoz való tartozását. Az Al-Hayat Centre for Civil Society Development (helyi nem kormányzati szervezet) arról számolt be, hogy a választás napján a királyság egész területén a szigorú biztonsági intézkedések veszélyeztették a szavazatok titkosságát. A szavazóközpontok bezárása után 10 településen erőszak tört ki.

Covid-19 világjárvány

Jordániában az első pozitív COVID-19-es esetet 2020. március 2-án azonosították, majd a kezdeti, első korlátozásokat két héttel később vezették be. II. Abdullah király rendeletet írt alá, hogy hatályba léptesse a nemzetvédelmi törvényt, amely a vírus terjedésének megfékezése érdekében szükségállapotot rendelt el. A miniszterelnök és a Nemzeti Válságkezelési Központ által vezetett Nemzeti Reagáló Csoport bevezette a vírus ellen védekező, szigorú lezárási és válaszintézkedéseket. Ezek közé tartozott például az iskolák és egyetemek bezárása, a légi és szárazföldi közlekedés megszüntetése, határátkelőhelyek, valamint a magánvállalkozások, bankok bezárása és a nem létfontosságú közszolgáltatások leállítása. Emellett minden nyilvános vallási összejövetelt és társadalmi eseményt megtiltottak. 2020 augusztusáig a napi esetek száma Jordániában alacsony maradt, ezért a kormány enyhíteni kezdte a korlátozásokat. Nem sokkal a november 11-i parlamenti választások után azonban a napi fertőzések száma megugrott, és megközelítette a 8000-et. Második lezárást és részleges kijárási tilalmat vezettek be, beleértve az üzletek lezárását 2021 márciusában megkezdődött a világjárvány második hullámba, amikor már napi több, mint 9500 esetet regisztrálták. Az ország 2021 januárjában elindította az oltási kampányát.

A kormány számos intézkedést vezetett be, hogy enyhítse a válság emberekre és vállalkozásokra gyakorolt negatív hatásait. Ezek közé tartozik több ösztönző intézkedés is, amely a magánszektort célozza, ilyenek voltak például a támogatási csomagok, amelyek azonban nem voltak olyan hatékonyak, mint várták.[1] A rendszeres állami támogatásban részesülő jordániai háztartások aránya 2021 augusztusában csökkent. A jordániai háztartások mindössze 34 százaléka számolt be arról, hogy 2021 júniusában és 2021 augusztusában támogatást kaptak, szemben a 2021. februári 43 százalékkal.

A kormány gazdasági embargót rendelt el a járvány kitörése után, amely a vírus megfékezése érdekében korlátozta a nem létfontosságú gazdasági tevékenységeket és az emberek mozgását. A nemzeti GDP a becslések szerint 23 százalékkal csökkent a lezárás ideje alatt. A legsúlyosabban a szolgáltatási ágazatot érintette a világjárvány, ahol a becslések szerint közel 30 százalékkal esett vissza a termelés. A háztartások jövedelme átlagosan körülbelül egyötödével csökkent a zárlat miatt, ami elsősorban a szolgáltatási szektorban folytatott tevékenységek csökkenésének, a feldolgozóipari tevékenység lassulásának és a külföldről érkező hazautalások csökkenésének tudható be. A világjárvány tulajdonképpen tönkretette Jordánia gazdaságát, amely alapvetően is megnövekedett munkanélküliséggel és növekvő adóssággal küzd. A világjárvány kezdete idején (2020 márciusa és 2020 szeptembere között) elrendelt intenzív zárlatot és egy erőteljes vakcinaprogramot követően Jordánia elkezdett kilábalni a COVID-19 okozta sokkból, és 2021 szeptemberében újra megnyitotta gazdaságát. Jordánia gazdasága számos versenytársát felülmúlta, 2020-ban csak 1,6%-kal csökkent, és 2021 első negyedévében 0,3%-kal nőtt.

Jelenlegi alkotmányos berendezkedés és választási rendelkezések

„A Freedom House által a politikai jogokról és a polgári szabadságjogokról világszerte készített éves tanulmány szerint Jordánia nem tekinthető szabad országnak.”

A Jordán Hásimita Királyság alkotmányos monarchia, amely kétkamarás parlamenttel rendelkezik. A király, II. Abdullah széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik. Ő nevezi ki és menti fel a miniszterelnököt és a kabinetet, valamint számos más tisztséget, például a trónörököst és a régenst, és saját belátása szerint feloszlathatja a kétkamarás nemzetgyűlést. A király uralja a politikai döntéshozatalt és a jogalkotási folyamatot is. Bár a kinevezett kormány, vagy több törvényhozóból álló csoportok törvényjavaslatokat terjeszthetnek a képviselőház elé — amely jóváhagyhatja, elutasíthatja vagy módosíthatja a törvényjavaslatokat —, minden törvényhez a kinevezett szenátus és a király jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. Egyéb királyi előjogok mellett a király egyoldalúan nevezi ki a fegyveres erők, a hírszerző szolgálat és a csendőrség vezetőit is.

A parlament alsóházát választják, bár a választási rendszer hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéket, és a kamara a gyakorlatban korlátozott hatáskörrel rendelkezik. A király nevezi ki a parlament felsőházának, a szenátusnak a 65 tagját. Az alsóházat, a 130 fős képviselőházat négy évre választják. A lemondott vagy elhunyt képviselőket az adott választókerületben időközi választással pótolják. Az Nemzetgyűlés rendes mandátuma négy év, a parlament pedig évente csak négy havonta ülésezik. A fennmaradó időben a kormány és a király kormányoz az Országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az egységes, át nem ruházható szavazati rendszert, 21, többmandátumos választókerületben alkalmazzák. Minden választópolgár egy szavazatra jogosult, az egyes választókerületekben a mandátumok száma kilenc (a kisebbségi mandátummal együtt) és kettő között változik. A 80 mandátum elosztása a különböző választókerületekben rendkívül kiegyensúlyozatlan: míg kevesebb szavazatra van szükség egy jelölt megválasztásához a kevésbé lakott és törzsek által uralt déli régiókban, több szavazatra van szükség ahhoz, hogy képviselőt válasszanak Amman, Zarqa vagy Irbid egyik, főként palesztinok lakta negyedében. A 80 mandátumból 18-at az etnikai és vallási kisebbségek kapnak: kilencet a keresztények, hármat a cserkeszek és a shishenek, hatot pedig a beduinok. A kisebbségi mandátumok rögzített kvótaként szerepelnek, és a kisebbségi jelöltek a szunnita muszlim többség jelöltjeivel együtt mutatkoznak be. A választók szabadon szavazhatnak a saját választókerületükben minden jelöltre, de csak egy szavazatuk van, vagyis a kisebbségi jelölteket a szunnita muszlim többségű szavazók is megválaszthatják, és fordítva. A beduin jelöltek csak a három beduin választókerület egyikében kampányolhatnak, ezért csak az ezekben a választókerületekben élő beduin szavazók választják meg őket.

A választásokat a Független Választási Bizottság (IEC) irányítja, amely a nemzetközi megfigyelők általánosságban pozitív kritikát kap a technikai irányítás tekintetében, bár továbbra is érkeznek jelentések szabálytalanságokról. Az IEC tagjait azonban a király nevezi ki rendelettel. A 2022 áprilisában elfogadott új nemzeti választási törvény 25 évre csökkentette a jelöltek választhatósági korhatárát, és növelte a nők előírt arányát a pártlistákon.

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-61 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Hisham Zayadneh on Unsplash

[1]Tewodros Aragie Kebede, Svein Erik Stave. Impact of COVID-19 on Enterprises in Jordan: One year into the pandemic. Fafo 2021. ISBN 978-82-324-0615-9. 13. o.

[1]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.

[2]A zavargásokat az izraeli ellenzéki vezető, Ariel Sharon látogatása váltotta ki a vitatott jeruzsálemi vallási 1Hterületen, amely az al-Aksza mecsetet is magában foglalja.

[3]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 235. o.

[4]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 235. o.

[5]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 236. o.

[6] Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 241. o.

[1]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.

[2]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.

A A Jordán Hásimita Királyság II. Abdullah király uralkodása alatt bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A biztonságpolitika és a migráció összefüggéseinek közelebbi vizsgálata azt mutatja, hogy a migráció az állam és a társadalom fennmaradását, a jóléti államot, a kulturális sajátosságokat és/vagy a befogadó országok identitását fenyegető veszélyként konstruálódik meg. A 2015 nyarán Európa külső határaira érkező migránsok nagy száma megterhelte a menekültügyi rendszert és a befogadó országok kapacitásait, az így kialakult helyzet megrendítette a polgárok bizalmát az egyébként korábban működőképes menekültügyi rendszerbe. A migráció nemcsak a korábban homogén európai társadalmakat alakította át, hanem az elit biztonsági kérdéssé tette, hogy igazolja a társadalmi és gazdasági problémákat, valamint fenntartsa a politikai legitimációt. 2015 nyara óta Németország rendkívül sok védelemre szoruló, különösen Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkező menedékkérő célpontjává vált, ezzel a meghatározó kérdéssé téve a migrációt. Ennek ellenére Angela Merkel német kancellár 2015-től kezdve, kisebb változtatásokkal ugyan, de kancellársága végéig kitartott menekültpárti álláspontja mellett. Az elemzés Merkel 2015-2016-os beszédeinek vizsgálatán keresztül mutatja be a migráció deszekuritizációját, egyben arra keresi a választ, hogy a német Willkommenskultur („üdvözlő kultúra”) milyen szerepet játszott és játszhat a deszekuritizációs folyamatban.

A téma relevanciáját adja, hogy a jelenlegi, Olaf Scholz vezette Németország továbbra sem tért le nagy mértékben a Merkel által megkezdett útról, újabban a kabinet jóváhagyta a német bevándorlási szabályok megreformálását célzó új törvényjavaslatot, amely elősegíti a harmadik országbeli képzett munkaerő bevonzását. Az egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiány arra kényszerítette Berlint, hogy újraértékelje meglévő bevándorlási politikáját, amellyel megkönnyítheti a harmadik országbeli állampolgárok németországi munkavállalását.

A biztonságiasítás elméleti kerete

A biztonságiasítás elmélete a biztonság tanulmányozásának egy olyan megközelítése, amelyet eredetileg a koppenhágai iskola képviselői dolgoztak ki. Azon az elgondoláson alapul, hogy a világ, beleértve a biztonsági fenyegetéseket is, társadalmilag felépített, ami azt jelenti, hogy soha nem lehet teljes mértékben felmérni, hogy a fenyegetések „valósak-e” vagy sem.  Ole Wæver és társai szerint a biztonsági kérdések egy diszkurzív folyamaton keresztül jönnek létre, amely dramatizálja és fontossági sorrendbe állítja őket. Vagyis egy sikeres biztonságiasítási folyamatban a biztonságiasítást végző szereplő „beszéd-cselekménye” (speech act) egy referencia objektum (pl. állam, nemzeti identitás stb.) túlélésére vonatkozó „egzisztenciális” fenyegetésként jelenít meg egy problémát a beszédaktus közönsége (pl. közvélemény stb.) számára. Azáltal, hogy egy kérdést biztonsági kérdésnek nevez meg a biztonságiasító szereplő „egy adott fejlődést egy adott területre helyez át, és ezáltal különleges jogot követel, hogy bármilyen eszközt felhasználjon annak megakadályozására”. Így Wæver és munkatársai számára önmagukban nincsenek biztonsági problémák, hanem csak olyan kérdések, amelyeket „biztonságiasítottak”, azaz biztonságiasító beszédaktusok révén ilyenekké konstruáltak.

Koppenhágai Iskola diszkurzív megközelítést alkalmaz a biztonság felépítésének megértésében. Emellett azonban úgy látja, hogy a biztonságiasítás több kárt okoz, mint hasznot, ezért előnyben részesíti a deszekuritizációt, a sürgősségi intézkedések és az egzisztenciális fenyegetések nyelvezetének hiányát. Ennek értelmében a migránsok identitásának biztonságtalanítására is dolgoztak ki stratégiákat Európában. Jef Huysmans a biztonság logikájával és a politikai realista barát/ellenség dichotómia bevezetésével kapcsolatban, amelyet a biztonság megteremtésével jár, a dekonstruktivista deszekuritizáció stratégiát állítja fel. Azzal érvel, hogy a migránsok biztonságba helyezése Európában egy biztonsági dráma, amely a nemzetközi kapcsolatok minden biztonsági drámájához hasonlóan újrateremti a „mindenki mindenki elleni háborújának” hobbesi narratíváját. Huysmans számára a legfontosabb, hogy a migráns fenyegető másikként való ábrázolásában a fenyegetett identitás is megkonstruálódik.

A deszekuritizációs folyamat Németországban

A Willkommenskultur évek óta tudományos viták tárgya a bevándorlás, integráció és migránsok társadalmi részvétele témakörökben. A 2010-es évekig a Willkommenskultur kifejezést elsősorban a magasan képzett külföldi munkavállalók Németországba történő bevándorlásának elősegítése kapcsán használták. A gazdaságilag motivált vendégmunkás-vita korlátozott fókusza miatt a koncepció kezdetben nem vette figyelembe a régóta Németországban élő migránsokat, menekülteket és menedékkérőket. Ez részben intézményi szinten változott meg, amikor a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) 2011 májusában először határozta meg álláspontját a fogadtatás és az elismerés kultúrájával és az abban betöltött szerepével kapcsolatban. 2011-től a kifejezés lassan a migrációs politika integrációs politikai programjává változott, és 2015 nyarán kisebb felháborodást keltett a közbeszédben, tekintettel a Németországba érkező közel egymillió menekült új reálpolitikai helyzetére.

Angela Merkel arra biztatta a németeket és más európaiakat, hogy emlékezzenek az igazságosság és az emberi jogok elveire, amelyek a válságra adott válasz középpontjában kell, hogy álljanak. Híres kijelentése – „Meg tudjuk csinálni” („Wir schaffen das”) – jelezte, hogy a német kormány kész vezető szerepet vállalni és hazai erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy kompenzálja a többi EU tagállam nem együttműködő hozzáállását, és a német társadalom nagy részét arra ösztönözte, hogy a Willkommenskultur-t tegyék alapvető attitűddé a menekültekről szóló vitában. Továbbá elmondta, hogy kormánya az elkövetkező hónapokban olyan intézkedéseket tervez, amelyek célja a közösségek, államok és a szövetségi kormány közötti erőfeszítések összehangolása, amelyek mindegyike más-más felelősséget visel a menekültként az országban maradásra jogosultak befogadásában, feldolgozásában és integrációjában. Németországnak olyan akadályokat is le kellett küzdenie, mint a nehézkes bürokrácia, ezért Merkel szerint bár „a német alaposság remek, de most német rugalmasságra van szükség”. A fordulópontot a német kormánynak az a döntése jelentette, miszerint a tagországok egyre nagyobb széttöredezettsége és a magyarországi humanitárius tragédia kockázata ellenére 2015. augusztus 24-én felfüggesztette a szíriai migránsokra vonatkozó Dublin-III rendeletet. Továbbá Németország élt a Dublini Egyezmény szuverenitási záradékával, amely lehetővé teszi az államok számára, hogy önként vállalják a menedékjog iránti kérelmek feldolgozásának felelősségét, amiért a dublini rendelet értelmében nem tartoznak felelősséggel. A dublini rendelet megkerülésével a BAMF felfüggesztette azt a kötelező vizsgálatot, amely meghatározza, hogy a menedékkérők mely országokba lépnek be először. Ezenkívül a dublini egyezmény felfüggesztésével Németország tartózkodott attól, hogy visszatoloncolja a menekülteket Olaszországba vagy Görögországba, amelyek általában az első belépési államok a Földközi-tengeren áthaladó menedékkérők és menekültek számára. Angela Merkel német kancellár egy interjúban kijelentette, hogy csak azért, mert Görögország és Olaszország olyan földrajzi helyzetű, hogy a tengeri útvonalról érkező menekültek többsége ott ér partot, igazságtalan és elfogadhatatlan, hogy ezek az államok egyedül viseljék a menekültek teljes terhét.

A német kormány menekültpárti megközelítése 2015 szeptemberében és októberében érte el a csúcsot. Ezek a politikák akkoriban elnyerték a német választók támogatását, a megközelítés azonban soha nem volt mentes a vitáktól. Merkel az osztrák kollégájával, Werner Faymann-nal folytatott találkozó után Berlinben beszédében elmondta, hogy két héttel ezelőtt humanitárius vészhelyzettel kellett szembenéznie, mivel több 10.000 kimerült menekült várta, hogy beléphessen az országba. A német kancellár visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint döntése súlyosbította volna az európai menekültválságot azáltal, hogy másokat Németország felé bátorított. Elmondta, hogy a müncheni főpályaudvaron menekülteket köszöntő önkéntesek képei körbejárták a világot, ezért „ha nem mutattunk volna barátságos arcot, az nem az én hazám”.

A közvélemény idővel ellenségesebbé vált az új migránsok befogadásával és integrációjával szemben. Ezt a fejleményt tükrözte az is, ahogyan a média elkezdte ábrázolni a migránsokat. A Willkommenskultur esetében ennek legegyértelműbb sarkalatos pontja a 2015. december 31-i kölni támadások tudósítása volt, ahol a média fókusza fokozatosan elmozdult a menekültekről mint áldozatokról a migránsokra mint elkövetőkre. A kölni támadások után a közbeszéd Németországban lényegesen ellenségesebbé vált az új migránsokkal szemben. Ezt a fejleményt tovább erősítették a 2016-os nizzai, ansbacki, reutlingeni és berlini terrortámadások, amelyeket részben olyan migránsok követtek el, akik nemzetközi védelmet kértek Európában. A menedékkérők menedékházai ellen elkövetett különféle gyújtogatás, valamint a Pegida tiltakozó mozgalom és az „Alternatíva Németországnak” (AfD) jobboldali párt felemelkedése a migrációval szembeni növekvő, sőt részben erőszakos ellenállást tükrözi. Ezenkívül Németország szigorúbb szabályokat fogadott el az újonnan érkezett migránsokkal szemben. A 2015. augusztus 1-jén és 2016 elején elfogadott két menekültügyi csomag a nyugat-balkáni államokat, Algériát, Marokkót és Tunéziát „biztonságos harmadik országnak” nyilvánította. Ezekből az újonnan meghatározott „biztonságos harmadik országokból” érkező menedékkérőket speciális befogadó létesítményekbe viszik, és kérelmüket gyorsítottan feldolgozzák. Alacsony a menedékjog esélye, ha a kérelmező országát „biztonságosnak” ítélik. Németország vezető szerepet játszott a 2016. márciusi EU-Törökország megállapodás tárgyalásában is, amely lehetővé teszi az összes migráns visszatérését jogi követeléseiktől függetlenül, ha illegálisan lépnek be Görögországba tengeren.

Angela Merkel 2016-os újévi beszédében is a bevándorlásra helyezte a fókuszt. Világossá tette, hogy a német identitás azon az általános felelősségen nyugszik, hogy származásuk ellenére minden embernek segíteni kell a társadalomban. A kancellárasszony beszédét annak szentelte, hogy a „menekültválságot” visszavezesse a normál politikába. Kijelentette, hogy „természetes segíteni és befogadni azokat, akik nálunk keresnek menedéket.” Továbbá amellett érvelt, hogy fontos a „véglegesen itt maradók integrálása” és „az illegális migráció legálissá tétele”. A kancellár azonban egy lépéssel tovább viszi a deszekuritizációs diskurzust, amikor kijelenti, hogy „ők [bevándorlók] támasztják alá a társadalmat”. Ezzel a kijelentéssel, miszerint a menekültek és menedékkérők a német társadalom alapját képezik, azt sugallja, hogy ők nemcsak normálisak, hanem fontosak a német társadalom életében. A bevándorlók befogadásának és integrációjának eredményeként kifejti, hogy most „alacsonyabb a munkanélküliség, és több ember dolgozik együtt, mint valaha az egyesült Németországban”. Annak bizonyítására, hogy komolyan gondolja, hogyan és miért kellene Németországnak továbbra is támogatnia a menekültek integrációját, úgy fogalmazott: „Meg vagyok győződve arról, hogy a sok migráns befogadásával és integrációjával kapcsolatos mai kihívások lehetőséget jelentenek a holnap számára”.

2016-os szilveszteri beszédéhez hasonlóan Merkel első Bundestag-beszéde is nagymértékben védi a menekülteket és a menedékkérőket. Ahelyett, hogy a menekültválságot egzisztenciális vagy fizikai problémaként fogalmazná meg, optimizmusa arra szólít fel mindenkit, hogy tekintsen túl a jelenlegi kihívásokon, és „mindenki együttműködését” követeli meg. Merkel egy olyan narratívát is reprodukál, amely szerint Németország gazdaságilag, fizikailag és kulturálisan biztonságos, ezért nem kell félniük a bevándorlóktól. Merkel tehát nem kapcsolja össze a bevándorlókat a bűnözéssel, a munkahelyek „ellopásával” vagy önmagában a bűnözői bandákkal. Ehelyett hangsúlyozza azt a „felelősséget” és a munkát, amellyel Németország hozzájárult a multikulturális és „emberi értékek” megerősítéséhez. Merkel a menekültek integrációjának pozitív elemeinek kiemelésével végső soron egy olyan diszkurzív teret hozott létre, amely barátságos és befogadó a menekültek számára. Kiemeli továbbá az együttműködés, a felelősségvállalás és a szolidaritás fontosságát. Lényegében ez az implikáció biztonságtalanítja a bevándorlást és együttérzést generál a bevándorlók irányába.

A migráció deszekuritizációja a Willkommenskultur-on keresztül

A Willkommenskultur lényege Friedrich Heckmann szerint abban rejlik, hogy előítéletmentesen viszonyulunk egy másik csoporthoz tartozó emberekhez. Intézmények és szervezetek szintjén értékelni kell, hogy léteznek-e diszkriminációt elősegítő szabályozások. Emellett társadalmi szinten magában foglalja az új tagok felé történő nyitási és befogadási gyakorlatok meglétét. Heckmann kiemeli, hogy a sikeres Willkommenskultur egyik fontos összetevője az a tér, amelyet a bevándorló kultúráknak ad. A németek a koncepciót a gyakorlatba is beültették, ami hozzájárult a menekültek társadalomba való beilleszkedéséhez és ezzel együtt deszekuritizációjához is. A deszekuritizációnak ahhoz, hogy sikeres legyen, egy alternatív módot kell kínálnia a társadalmi kapcsolatok egyenlőség elvén alapuló megszervezésére és csatornákat kell nyitnia a különböző hangok, különösen az elhallgatott vagy kiszolgáltatottá tett hangok kifejezésére és meghallgatására. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a „veszélyes másokat” a párbeszéd legitim résztvevőinek kell tekinteni. Ezért a deszekuritizációs folyamatban a migránsokat nem migránsoknak, hanem egyenlő jogokkal rendelkező munkavállalóknak kell tekinteni. Németországban a menekültek és menedékkérők deszekuritizációja együtt jár a kozmopolita liberális ideológia jelenlétével. A Willkommenskultur tehát nem egy elvont eszme, hanem sokkal inkább egy gyakorlat, amit a bevándorlással szemben alkalmaznak mind diszkurzív, mind fizikai értelemben.

Németországnak érkezőket és munkába állni, akkor megoldjuk az egyik legnagyobb problémánkat a gazdasági jövőnk szempontjából: a szakképzettség hiányát”. A World Education News and Review 2019-es tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy Merkel 2015-ös „nyitott ajtók” megközelítése óta Németország jelentős gazdasági növekedést, rekordalacsony munkanélküliségi rátát, valamint rekord szövetségi költségvetési többletet mért. A német vállalatok azért fogadtak be és alkalmaztak menekülteket, mert azok a nemzeti munkaerőhiányt kompenzálják, vagyis olyan állásokat vállalnak, amelyeket a őslakos németek nem szívesen.

Emellett a Pew Research Center 2016-os tanulmánya szerint csupán a németek 31%-a tekintett úgy a menekültekre, mint az országára nehezedő teherre. Az Európai Társadalmi Felmérés arra az eredményre jutott, miszerint a németek 55%-a gondolja úgy, hogy a bevándorlás jót tesz a gazdaságnak. A menekültekkel kapcsolatos pozitív érzelmek azt sugallják, hogy az őslakos németek nem tekintik a külföldi bevándorlókat életvitelükre nézve fenyegetésnek, sem olyanoknak, akik veszélyeztetnék a munkahelyüket. Tobábbá a németek mindössze 35%-a vélte úgy, hogy a menekülteket minden más csoportnál nagyobb felelősség terheli az országában elkövetett bűncselekményekért.

A bevándorlás biztonságtalanítása nemcsak diszkurzív módon, hanem fizikailag is megvalósulhat helyi, regionális vagy országos projektek formájában. Németország többek között élen járt a menekültek nyelvi, gazdasági, polgári és társadalmi integrációjában. Ez egy kihívásokkal teli, bár fontos feladat a bevándorlás biztonságtalanításának folyamata során, amely együttérzést és türelmet igényel. 2016-ban Németország több mint 20 milliárd eurót költött menekültekre. Ezek a jóléti alapok a menekültek legalapvetőbb szükségleteit támogatják: menedéket, élelmet, ruházatot vagy a kommunikációhoz szükséges eszközöket. Az integráció egyik fő kulcsa a német nyelvtudás, ezért ezeknek az integrációs projekteknek a többsége a nyelvi segítségnyújtásra összpontosít. Az integrációs projektek előmozdítása, a menekültek gazdasági segélyének emelése, valamint a menekülteknek és menedékkérőknek adott lakások csak néhány példa arra, hogy Németország hogyan teremtette meg a biztonságot a bevándorlási válságban. Következtetésképpen a bevándorlókat nem fenyegetésnek tekintik, hanem támogatásra és védelemre szoruló embereknek. A humanitárius megközelítés rávilágít emellett arra, hogy Németország hogyan kezeli a válságot, valamint hogyan vezeti vissza a migrációt a normál politikába, ezzel cáfolva azt a mítoszt, hogy a menekültek egzisztenciális vagy fizikai fenyegetést jelentenének a társadalomra.

Konklúzió

Összességében elmondható, hogy Németország esetében a deszekuritizációs stratégia magában foglalja az egyének, mint referenciaobjektumok prioritását, hangsúlyozva ezzel azt a humánbiztonsági koncepciót, amely előtérbe helyezi az egyének fizikai és pszichológiai jólétét, valamint az állam humanitárius kötelezettségeit a menekültekkel szemben, ezáltal lehetővé téve a menekültek és menedékkérők jobb védelmét. Az Angela Merkel vezette német kormány gyorsan kulcsszereplővé vált a migránsok befogadásának európai szintű megoldásainak és megközelítéseinek meghatározásában. Németország különösen fontos szerepet játszott a válságra való reagálásban 2015 nyarán és őszén, fontos politikai és retorikai pozíciót foglalva el a média narratíváiban.

A vita a menekültekkel való bánásmódról idővel egyre konfliktusosabbá vált. A szövetségi kormány által keresett európai megoldás, amelynek célja a menedékkérők igazságosabb elosztása az összes uniós ország között, ezidáig kivitelezhetetlennek bizonyult. Németország számára a magas szintű bevándorlás óriási társadalmi kihívást jelentett. Az érkezők hatalmas száma a biztonság és a közrend miatti aggodalmakhoz vezetett, és egyes politikusok és sajtóorgánumok nemzetbiztonsági válságként próbálták beállítani a kérdést. Azonban Németországon belül többségbe kerültek azok a hangok, amelyek felismerték, hogy árnyaltabb megközelítésre van szükség. Emellett pragmatikus okai is voltak annak, hogy Németország deszekuritizációs stratégiát alkalmazzon. Az ország gazdasága nagymértékben függ a bevándorlók munkaerejétől, mivel sok ágazatban munkaerőhiánnyal kellett szembenéznie. Ugyanakkor Németország elöregedő népessége és alacsony születési rátája azt jelentette, hogy az országnak több képzett munkaerőt kellett vonzania a gazdasági növekedés fenntartásához. Ezenkívül az AfD növekvő szerepe a választási politikában arra késztette Angela Merkel kormányát, hogy felülvizsgálja a menekültekkel kapcsolatos jogszabályokat. Ennek következtében Németország felfüggesztette a dublini rendeletet, hogy több menekült előtt nyissa meg kapuit.

A kormány számos politikai változtatást hajtott végre a beilleszkedés megkönnyítése és a menekültek számára barátságos környezet megteremtése érdekében, mint a nyelvtanfolyamok, a munkaügyi képzési programok és a lakhatási támogatás. Angela Merkel kormánya támogatta a deszekuritizációt, emellett összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a menekültekkel kapcsolatos diskurzust a biztonságról a humanitárius és szolidaritás irányába tolja el. A Willkommenskultur tehát a német deszekuritizációs stratégia kulcsfontosságú aspektusaként fogható fel, mivel a hangsúlyt a biztonsági szempontokról a humanitárius és integrációs aggályok felé kísérelte meg áthelyezni, ezzel vélhetően egy hosszabb távú megoldást nyújtva a migrációs válságra, mint a biztonságiasítási stratégiák.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Crawford Jolly on Unsplash

A Megoldást jelenthet a migráció deszekuritizációja? – A német Willkommenskultur tapasztalatai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az emberiséget mindig érdekelték az űrben rejlő lehetőségek és a hidegháború csillagháborús terveivel ellentétben napjainkra realitássá válik az űrkutatás egy magasabb szintű megvalósítása. Természetesen ebben is verseny alakult ki a nemzetek között, amelybe Magyarország is beszállt.

Ha megvizsgáljuk az űrkutatás történelmét 1990 és 1991 között kettő olyan változást kell megemlítenünk, amelyek mélyreható hatással voltak mind a világra, mind a világűr rendjében létrejövő átalakulásokra. Az első az Öbölháború volt, amely egyértelműen megmutatta az Egyesült Államok űrképességeinek erejét, nevezetesen a C4ISR (command, control, communications, computers, intelligence, surveillance and reconnaissance, magyarul: vezetés, irányítás, kommunikáció, számítógépek, hírszerzés megfigyelés és felderítés) képességük közvetlenül hozzákapcsolta az űrt a hagyományos háborúk megvívásához és azok megnyeréséhez. Ezen kívül felvetésre került a ballisztikus rakéták elleni védelemre való felhasználásuk is, mellyel az űrt elválaszthatatlanul összekötötték nem csak a nukleáris háborúkkal és elrettentéssel, hanem a hagyományos háborúkkal is. A második változás a Szovjetunió szétesését követően következett be, amely teljes mértékben megváltoztatta a világ földrajzát és politikai térképét, ezzel egyidejűleg pedig az Egyesült Államok domináns szerepe az űrszektorban is megszilárdult. A felbomlás utáni időszakot követően azóta több új szereplő is el tudta foglalni helyét az űrhatalmak között, különösképpen Kína és India.[1]

Felmerülhet a kérdés, hogy egy olyan, űrprogramokban nem bővelkedő kis méretű ország, mint hazánk, mit tud a meglévő űrhatalmak mellett felmutatni. A rendszerváltást követő magyar kormányok statútumában már az űrtevékenység, mint szakpolitikai terület rendszeresen szerepelt.  A hazai űrkutatás és űrtevékenység 75 éves múltra tekint vissza, egészen Bay Zoltán holdradar kísérletéig. A magyar kutatóműhelyek, tudományos intézetek és gazdasági szereplők képességei mára már nemzetközi viszonylatban is kitűnnek, ugyanis az ágazat és kutatási kapacitások rendkívül felértékelődtek az elmúlt évtizedekben. Kimutatások szerint az űrszektor a világgazdaság egyik leginkább válságálló és dinamikusan fejlődő területe.

Az általános megfogalmazás szerint az űrhatalommá válás előkövetelménye az a képesség, hogy másik ország segítsége nélkül képes legyen egy állam önállóan tevékenykedni az űrben.

A hazai űrkutatás és űrtevékenységek előtt álló kihívások megválaszolását nemcsak globális folyamatok vagy azok korai felismerései indokolják, hanem a régiós versenytársak törekvései úgyszintén. Magyarország céljait három részre lehet osztani: az űrszektorban rejlő innovációt és fenntartható növekedést ösztönző lehetőségek kiaknázása; országunk nemzetközi szerepének erősítése, kapcsolatok szélesítése és koordináció megteremtése; illetve a tudásalapú társadalmi és infrastrukturális háttér és gazdasági feltételek fejlesztése. Ezek megvalósításához úgy nevezett zászlóshajóprojektek indítására van szükség, melyeknek tartalmazni kell az önálló magyar kutatóűrhajós missziók indítását, saját műholdprogram létrehozását és a földi vevőállomások kapacitásainak bővítését.

A projektek végrehajtásához szükséges egyéb célokat is kitűzni, melyek a hazai fejlesztések felgyorsítását célozzák és elérhetővé teszik hazai szereplők számára is a piaci termelést. Ezek megindítása képes lenne növelni a hazai űripari kapacitásokat, ami hosszú távú intézményes alapok létrehozásához vezetne, ezzel bővítve a magyar űrképességeket. A projektekre leginkább azért van szükség, mert ezek képesek látatóvá tenni a magyar űrkutatást mind a hazai, mind a nemzetközi közönség és a gazdasági és politikai szereplők számára is.

Az emberes űrrepülések nem csak önmagukban értékesek, ugyanis a kutatóűrhajós misszióban résztvevő magyar űripari cégek és felsőoktatási intézmények releváns űr referenciával fognak rendelkezni. Ilyen programként indult el elsőként hazánkban a HUNOR névre keresztelt űrhajós program, mely magában foglalja a kutatóűrhajós misszió megfogalmazását és a megvalósításához kapcsolódó hazai iparfejlesztő intézkedések és forrásigények elfogadását is. Idén márciusban mutatták be azt a négy űrhajósjelöltet, akik sikeresen teljesítették a kiválasztási folyamatokat, közülük azonban csak egyikük fog a Nemzetközi Űrállomáson kutatómunkát végezni. Az ott és az űrkutatások más területein fejlesztett technológiák a mindennapi életben is hasznosak, például az orvosi eszközökben, a polgári kommunikációban vagy pedig az időjárás-előrejelzésben. A több, mint 240 jelentkező az Európai Űrügynökség (ESA), a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA), a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és az Axiom Space követelményei szerint vizsgálták meg.

A legközelebbi mérföldkő a kitűzött projektek megvalósításában 2024-ben várható, amikorra az első magyar kereskedelmi, kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdat és további kiegészítő műholdakat tervezik geostacionárius pályára állítani. Ezek hibátlan működésének biztosításához és a mért adatok feldolgozásához szükséges a földi vevőállomások képességeinek és kapacitásainak bővítése, ezzel egyidejűleg pedig az antennarendszerek modernizálása. Egy magas színvonalú műholdvevő és feladó állomásrendszer kiépítése elengedhetetlen lépés Magyarország űrkutatási és ipari kompetenciájának fejlesztése érdekében, mellyel növelni tudnánk az űrtevékenységekben saját szuverenitásunkat.[2]

A magyar űrstratégia tervezésével és űripari képességek fejlesztésével párhuzamosan szükséges a humánpolitikai fejlesztéseket is megalapozni és felgyorsítani. Ehhez a közép- és felsőfokú oktatási programok bevezetése, fenntartása, akkreditált űrtudományi, megfelelő űrmérnöki képzések és gyakornoki rendszerek szükségesek. Ezeknek a képzéseknek és fejlesztéseknek a hosszútávú célja az űrtudományi és űrmérnöki képzések vonzóbbá tétele a fiatalabb generációk számára, amely alatt az oktatás és az ipar széles körű együttműködése értendő. Így az interdiszciplináris tudással rendelkező szakemberek kiképzése és ezek utánpótlása is biztosított lenne, mellyel elősegítenék a koherens és validált képzési rendszer kialakítását, ezzel inspirálva a tudásátadás folyamatát. A helyesen elsajátított képességek alkalmazása és ezek átadásai lényegesek az olyan nemzetközi csereprogramok gördülékeny alkalmazásához, amelyek a magyar űrkutatás fejlődéséhez elengedhetetlenek.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by NASA on Unsplash

[1] S. Chandrashekar 2015. Space, War & Security – A Strategy for India. Bengaluru: Aditi Enterprises

[2] Kovács, Kálmán (szerk.). ŰRTEVÉKENYSÉG a MŰEGYETEMEN. BME EIT ŰRFÓRUM, 2017.

A Magyarország zászlóhajóprojektjei az űrutazás tekintetében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

Zelenszkij-Von der Leyen találkozó 2023.05.09.

Az EU Bizottságának elnöke Urusla von der Leyen 2023.május.9.-én Kijevben tett látogatás és az Európa-nap ünneplése, a szolidaritás és egység jegyében találkozott az ukrán elnökkel is. Ez volt az ötödik alkalom, hogy von der Leyen az ukrán fővárosba látogatott azóta, hogy Oroszország tavaly februárban teljesen lerohanta az országot. A látogatás az Ukrajnával fenntartott kapcsolataink minden dimenziójára összpontosított és megerősítette az EU rendíthetetlen támogatását az ország felé.

A felek kapcsolatát illetően az egyeztetések három fő irányvonalra fókuszáltak: az első prioritás az, hogy segítsünk biztosítani az Ukrajnának szükséges lőszert. A leggyorsabb módszer a lőszerek azonnali felszabadítása a tagállamok készleteiből. Erre 1 milliárd eurót különített el, az EU és jelentős lőszerkészleteket szállítottak vagy szállítanak Ukrajnába a tagállamok. Köszönhetően a tartósan ki nem elégített mennyiségű lőszerigénynek egy elfogadott második irányvonal szerint 1 milliárd eurót biztosít az Európai Békefenntartási Eszközből a 155 és 152 milliméteres lőszerek tagállamok általi beszerzésére. E munka felgyorsítása érdekében a harmadik irányvonal segíteni fogja a tagállamokat a gyártás felfuttatásában, a méretek növelésében és a lőszerek szállításának felgyorsításában, hogy Ukrajna és a tagállamok igényeit kielégíthessék.

A második témakör a pénzügyi támogatás. Továbbra is létfontosságú pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának. Tudják, hogy van egy 18 milliárd eurós csomag a 2023-as év egészére, amelyből mostanra már 6 milliárd eurót folyósított az EU. Ez jelentősen hozzájárul Ukrajna költségvetési hiányának megszüntetéséhez, de természetesen már dolgoznak a 2023 utáni pénzügyi támogatáson is.

A harmadik téma már elhangzott: a szankciók. Továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Putyin hadigépezetét és bevételeit erodálják. A szankcióink működnek, amelyet igazol, hogy mintegy közel kétharmadával csökkent az Oroszországból származó EU-simport, így megfosztva az államot kulcsfontosságú bevételi forrásoktól. A tíz egymást követő szankciócsomaggal tehát máris súlyos árat szabtak a Kremlre. Múlt pénteken a Bizottság elfogadta a 11. szankciócsomagra vonatkozó javaslatát. Ennek a csomagnak a középpontjában most az intézkedések kijátszásának visszaszorítása áll. Ezt nemzetközi partnereinkkel, különösen a G7-ekkel nagyon szorosan együttműködve tesszi az EU.

A negyedik és talán legérdekesebb érintett téma pedig a háborún túlmutató kérdés, Ukrajna útja az Európai Uniós tagság felé. A Bizottság világosan meghatározta azt a hét lépést, amelyet Ukrajnának meg kell tennie ahhoz, hogy a Bizottság a tagállamoknak a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolhassa. A találkozón hangsúlyozásra került Ukrajna fáradhatatlanul és intenzíven dolgozik ezen a hét lépésen, annak ellenére, hogy a reformok végrehajtása nehézségekbe ütközik a háború közepette. A folyamat alakulásáról a Bizottság jelentést fog tenni a Tanácsnak elsőként júniusban szóban, de ami a legfontosabb, októberben írásban.

Az EU ipari vezetője, Thierry Breton: Át kell állnunk „hadigazdasági üzemmódra”

A fent elhangzott mondat alapja, hogy az ukrajnai háború arra kényszeríti Európát, hogy növelje biztonsági és védelmi iparát.

Thierry Breton kiemelte az EU-nak indokolttá vált hadigazdaságra való átváltása. A belső piacért felelős biztos május első napjaiban az európai védelmi csúcstalálkozó résztvevőinek 1 milliárd eurót ajánlott fel az Európai Békeeszközből a tagállamok készleteinek további feltöltésére, annak viszonzására, hogy azok fegyverekkel látták el Ukrajnát.

A francia biztos szerint Európának egy éven belül növelnie kell termelési kapacitását évi 1 millió lőszerre, a „Lőszergyártást támogató törvény” (ASAP) nevű védelmi termelési törvénytervezet részeként. Ennek fellendítése érdekében egyébiránt 500 millió eurót juttatnának uniós forrásokból az európai lőszergyárakba, amihez a tagállamok és más források mintegy ugyanilyen mértékű társfinanszírozása társulna.

(Készítette: Haiszky Edina Julianna)

Energia- és klímapolitika

Április elején, sor került a tizedik EU-USA Energia Tanács találkozóra. Az EU-USA Energia Tanács a stratégiai energiaügyi kérdések vezető transzatlanti koordinációs fóruma a politikai és technikai szintű szakpolitika koordinációjához. A találkozón fontos kérdéseket vitattak meg a résztvevők. Többek között, megismételték elköteleződésüket amellett, hogy 2050-re közösen elérjék a karbonsemlegességet. Szó esett, az orosz energiaszállítmányok alóli függőség megszüntetéséről is, illetve az energiainfrastruktúrát fenyegető növekvő kiber- és fizikai fenyegetésekről. A két fél tervezi az ehhez kapcsolódó együttműködés folytatását, többek között a balti államok villamosenergia-hálózatainak a kontinentális európai hálózattal való szinkronizálásával összefüggésben. Az EU és az Egyesült Államok folytatni kívánja a két- és többoldalú válaszlépések összehangolását a globális energiapiacok stabilitása és a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez szükséges energiaátmenet támogatása érdekében. Elkötelezték magukat Moldova és Ukrajna energiabiztonságának támogatása mellett is.

Április 24-én létrejött az új EU-Norvég Zöld Szövetség az éghajlattal, a környezettel, az energiával és a zöld iparral kapcsolatos együttműködés elmélyítésére. Mindkét fél megerősítette elkötelezettségét az üvegházhatású-gázok kibocsátásának 1990-hez képest legalább 55%-os csökkentésére vonatkozó 2030-as célkitűzés mellett, valamint a 2050-re elérendő karbonsemlegesség mellett. Az EU és Norvégia szorosan együttműködik a Párizsi Megállapodás és a biológiai sokféleségről szóló, az ENSZ COP15 konferenciáján elért történelmi jelentőségű megállapodás sikeres végrehajtása érdekében is. Von der Leyen elnök a következőket mondta a szövetség kapcsán: „Norvégia régóta megbízható partnere az EU-nak, és közös elképzelésünk van egy klímasemleges kontinens felépítéséről. Azt akarjuk, hogy társadalmaink és gazdaságaink együtt gyarapodjanak, miközben csökkentik a kibocsátást, védik a természetet, dekarbonizálják energiarendszereinket és környezetbarátabbá teszik iparunkat. Ez a Zöld Szövetség még erősebbé teszi a kötelékünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy egy jobb jövőt tervezzünk együtt.”

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szankciós politika

Ursula von der Leyen bejelentette a 11. szankciócsomagot Kijevben: a hangsúly a megkerülésen:

Ursula von der Leyen május 9.-én Kijevben ismertette az Európai Bizottság által kidolgozott 11. szankciócsomagot Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatosan. Von der Leyen hangsúlyozta a dátum szimbolikus: a béke és az egység ünnepe Európában, hogy jobb jövőt hagyjanak a következő generációknak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hadigépezetének erodálása érdekében a csomag várhatóan a következőket tartalmazza majd:

Oroszországon keresztül harmadik országokba exportált fejlett technológiai termékek vagy repülőgép-alkatrészek tranzittilalma;

a szankciók kijátszása elleni küzdelem új eszköze, amelynek keretében a Bizottság javasolhatja a tagállamoknak, hogy szankcionálják bizonyos áruk kivitelét, ha azokat az EU-ból harmadik országokba exportálják, és a végső rendeltetési helyük Oroszország;

az uniós szankciókat szándékosan kijátszó oroszországi és harmadik országbeli „árnyékszervezetek” betiltása.

A csomaggal célkitűzése tehát három pontban foglalható össze: a meglévő eszközök szigorítása, több termékkel -például fejlett technológiai termékekkel vagy repülőgép-alkatrészekkel- bővíteni az uniós tranzittilalmat, és új eszközt javasolni a szankciók kijátszása elleni küzdelemre.

Moldovai Köztársaság: Az EU új szankciós keretet fogadott el az ország destabilizálását célzó intézkedésekkel szemben

Az elmúlt hónapokban Moldova esetében először az ukrán titkosszolgálatok jelentettek arról, hogy Oroszország támadásra vagy katonai puccsra készülhet az ország ellen, amit később a moldovai elhárítás is megerősített. Ezt követően az országban oroszbarát politikusok tömeges tüntetéseket szerveztek, és a nyugati orientációjú kormány lemondott a múlt héten. Mindazonáltal Moldova továbbra is intézkedéseket hoz az orosz fenyegetéssel szemben, ami megmutatkozik abban, hogy 2023. februárjában a moldáv külügyminiszter, Nicu Popescu, Brüsszelben tárgyalt az uniós képviselőkkel a hazai oligarchák korrupt tevékenységének szankcionálásáról.

2023. április 23.-án a Tanács a Moldovai Köztársaság kérésére elfogadta célzott korlátozó intézkedések új keretét, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy szankciókat szabjon ki az ország szuverenitását és függetlenségét, valamint annak demokráciáját, jogállamiságát, stabilitását vagy biztonságát aláásó vagy veszélyeztető cselekmények támogatásáért vagy végrehajtásáért felelős személyekkel szemben. Mindennek alapja a Moldovai Köztársaság destabilizálására irányuló erőfeszítések az Ukrajna elleni orosz támadó háború kezdete óta érezhetően megnövekedése, ami közvetlen fenyegetést jelent az EU külső határainak stabilitására és biztonságára.

Ennek az új keretszabályozásnak köszönhetően az EU képes lesz például olyan személyek ellen fellépni, akik akadályozzák vagy aláássák a demokratikus politikai folyamatot, beleértve a választások megtartását, vagy megkísérlik megdönteni az alkotmányos rendet, többek között erőszakos cselekményekkel. A jövőbeni korlátozó intézkedések a közpénzekkel kapcsolatos súlyos pénzügyi visszaéléseket elkövető személyek és a tőke jogosulatlan kivitele ellen is irányulhatnak, amennyiben ellenőrzésük alá vonhatják vagy súlyosan befolyásolhatják az állami hatóságok tevékenységét.

A szankciók a magánszemélyek és szervezetek esetében vagyonbefagyasztásból és a pénzeszközök rendelkezésre bocsátásának tilalmából, természetes személyek esetében pedig az EU-ba való beutazás tilalmából állnak majd.

Josep Borell úgy nyilatkozott az új szankciórendszer lehetőséget ad arra, hogy az EU tovább erősítse Moldova ellenálló képességét azok célba vétele által, akik megpróbálják destabilizálni az országot. Ez fontos politikai jelzés arról, hogy az EU támogatja Moldovát a jelenlegi nehéz helyzetben is.

Összefoglalóan elmondható, hogy függetlenül a tárgyalások végkimenetelétől, a következő szankciós intézkedések ugyanazokkal az eredendő gyengeségekkel kell, hogy szembenézzenek, amelyek csorbították az előző tíz csomag hatékonyságát is. Míg az Európai Unió szankcióit közösen tervezik és egyeztetik, a végrehajtásuk továbbra is nemzeti szinten történik.

(Készítette: Haiszky Edina Julianna)

Környezetvédelem

2023 áprilisában az Európai Bizottság közzétette a LIFE program 2023. évi pályázati felhívásait. Ebben az évben 611 millió euró áll rendelkezésre a természetvédelmi, környezetvédelmi, éghajlatvédelmi célok megvalósítására. A projektek az éghajlat és a biodiverzitás megőrzése, a mezőgazdaság, az életminőség javítása köré csoportosulnak.

A Bizottság a hónapban Ukrajna fenntartható újjáépítésére vonatkozóan írt ki pályázatot. Az EU ezt a kezdeményezést szeretné összekapcsolni a klímasemlegesség útján járó városokkal, hogy az energiahatékonyság felé vezető úton tapasztalatot tudjanak cserélni egymással a vezetők.

Kihirdetésre került a júniusban tartandó Zöld Hét, ami Brüsszelben kerül majd megrendezésre. A hét tematikája az egészséges ökoszisztéma helyreállítása, munkahelyteremtés és a környezetvédelmi politikák népszerűsítése lesz. Európából és a világ több pontjáról érkeznek majd a politikai döntéshozók és a környezetvédők a konferenciára. Virginius Sinkevičius, a környezetvédelemért, az óceánokért és a halászatért felelős biztos fogja megnyitni az eseményt. A rendezvény alkalmából három nagy kérdés merül majd fel a szakértők körében:

Élhetnek-e a társadalmak és az ökoszisztéma egészséges kapcsolatban?

Megengedhetjük- e magunknak, hogy körkörös gazdálkodási termékeket vásároljunk, megengedhetjük magunknak, hogy ne vásároljunk?

Elérhetjük-e a zéró szennyezést?

(Készítette: Vida Fanni)

Egészségügy

2023 áprilisában az Európai Bizottság javaslatot tett a gyógyszerekre vonatkozó szabályozások felülvizsgálatára. Igyekeznek ezt a területet rugalmasabbá tenni, hogy az uniós polgárok számára a gyógyszerek elérhetőbbé, hozzáférhetőbbé és megfizethetőbbé váljanak. A felülvizsgálat alkalmával támogatni fogják az innovációsó és a környezetvédelmet is szem előtt tartják majd. A következő fő célkitűzéseket tartalmazza az új rendeletre vonatkozó javaslat:

Egységes gyógyszerpiac létrehozása, ahol minden beteg időben és méltányosan hozzáférhet a biztonságos és hatékony gyógyszerekhez.

Vonzó és innovációbarát keretet kínálni a kutatás, fejlesztés és gyógyszergyártás számára.

Felgyorsítani az eljárásokat, és lecsökkenteni a gyógyszerek engedélyezési idejét, hogy azok így gyorsabban jussanak el a betegekhez.

Javítani a hozzáférhetőséget, az Európai Unió bármely pontján hozzáférhessenek a gyógyszerekhez a betegek.

A környezetvédelem szem előtt tartása a gyógyszergyártás területén is.

(Készítette: Vida Fanni)

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédság tekintetében, ismét Ukrajna megsegítése és integrálása az európai közösségbe állt márciusban is a szakpolitika középpontjában. Április 20-án Ukrajna az EU polgári védelmi mechanizmusának (a katasztrófa sújtotta országok megsegítésére szolgáló európai szolidaritási keret) résztvevő államává vált. Ugyanezen a napon az EU további 55 millió eurós humanitárius támogatást nyújtott Ukrajnának az idén már korábban biztosított 145 millió eurón felül. Ez az új humanitárius támogatás a következő télre való felkészülésre összpontosít. Az Európai Tanács április 24-én megállapodott arról, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott külföldi bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló hágai egyezmény (az úgynevezett bírósági egyezmény) keretében szerződéses kapcsolatokat létesít Ukrajnával. Mindez meg fogja könnyíteni az EU és Ukrajna polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéleteinek elismerését és végrehajtását, ami a nemzetközi kereskedelem megkönnyítésének fontos eszköze. Az Energiaközösség titkársága által kiadott véleményt követően Ukrajna energiaszabályozó hatósága, a NEURC végleges határozatot fogadott el az Ukrtransgaz tárolórendszer-üzemeltetői minősítéséről. A tanúsítási eljárás során értékelték, hogy az Ukrtransgaz megfelel-e a földgázellátás biztonságát fenyegető kockázatok elkerülésére vonatkozó követelményeknek. A Titkárság elemzése megállapította, hogy jelenleg sem nemzeti, sem energiaközösségi szinten nem állnak fenn a földgázellátás biztonságát veszélyeztető olyan kockázatok, amelyek az Ukrtransgaz tulajdonosi, szállítási vagy egyéb kereskedelmi kapcsolataiból, valamint egyéb tényekből és körülményekből adódnának. „Az Ukrtransgazra vonatkozó végleges tanúsítási határozat elfogadása bizonyítja Ukrajna elkötelezettségét a biztonságos gáztárolás iránt a piaci szereplők számára Európa-szerte.” – áll az Energiaközösség sajtóközleményében. Emellett egyéb támogatások célba juttatása is megtörtént Ukrajnának. Az Energiaközösség Titkársága által kezelt és az Európai Bizottság társelnökségével közösen vezetett Ukrajna Energiatámogatási Alap 12 transzformátort szállított egy ukrán villamosenergia-elosztó rendszerüzemeltetőnek, hogy segítse az ellátás fenntartását. Emellett, az EU és a német kormány finanszírozta modern műtőasztalok beszerzését és szállítását Ukrajna 20 településén működő kórházaiba.

Az Ukrajnából érkező és az Ukrajnába érkező áruk mozgásának megsegítését célozza az a történelmi esemény, hogy a Moldovai Köztársaság és Ukrajna közösen ellenőrzi majd a Bessarabeasca-Serpnevo-1 vasúti átkelőt. Mindez egy modern európai megközelítés alapul, amely egyszerűsíti a határátlépési folyamatot és megkönnyíti a gazdasági folyamatok fejlődését. Az Európai Bizottság továbbá 50 millió eurós pénzügyi támogatást nyújt a Moldovai Köztársaságnak a folyamatban lévő, összesen 150 millió eurós makroszintű pénzügyi támogatás részeként. A második részlet részeként Moldova ma 10 millió eurós támogatást kapott. A következő, 40 millió EUR összegű hitelkifizetés május elején következik. Április 24-én az Európai Unió Tanácsa létrehozta a közös biztonság- és védelempolitika keretében az EU moldovai partnerségi misszióját (EUPM Moldova). E polgári misszió célja az ország biztonsági ágazatának ellenálló képességének fokozása a válságkezelés és a hibrid fenyegetések, többek között a kiberbiztonság, valamint a külföldi információs manipuláció és beavatkozás elleni küzdelem területén.

Az Európai Unió a Nemzetközi Migrációs Szervezettel együtt járműveket és modern felszerelést szállított a határőröknek Vakhtangisibe, egy Azerbajdzsánnal határos grúz faluba. „Az Európai Unió által finanszírozott új felszerelések megerősítik a határőrséget Grúzia külső határának védelmében, és segítenek nekik abban, hogy jobban reagáljanak az illegális tevékenységekre, köztük az emberkereskedelemre” – mondta Pawel Herchzynski, az Európai Unió grúziai küldöttségének vezetője. Emellett, az EU és az UNDP is támogatja azt a partnerségi megállapodást, amelyet a grúziai Imereti régió tizenkét önkormányzata és számos hulladék- és csomagolóipari szervezet írt alá, és amelynek célja a jobb, hatékonyabb és fenntarthatóbb hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítása. „A köz- és magánszféra közötti partnerség kialakítása a hulladékgyűjtés, -szeparálás és -újrahasznosítás terén fontos a körforgásos gazdaság szempontjából, mivel lehetővé teszi az erőforrások hatékonyabb összegyűjtését és újrafelhasználását” – áll az UNDP Grúzia sajtóközleményében.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió 60 millió eurós humanitárius segélyt nyújt a Libanonnak. A humanitárius segély a szegénység miatt szenvedő libanoniakon túl az országban tartózkodó szírai menekültek ellátásának finanszírozására is fordítandó. Becslések szerint nagyjából négymillió embernek van szüksége humanitárius segítségre alapvető szükségleteinek kielégítéséhez. Az új finanszírozás az EU humanitárius támogatását Libanonnak 2011 óta csaknem 860 millió euróra növelte.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank továbbra is támogatja Egyiptom zöld átmenetét azáltal, hogy 100 millió dollárkölcsönt bocsát ki a Red Sea Wind Energy számára. A kölcsön egy új, 500 MW-os szárazföldi szélerőmű fejlesztését, építését és üzemeltetését finanszírozza a Szuezi-öböl térségében. Ez lesz Egyiptom harmadik magánkézben levő szélerőműparkja, és várhatóan ez lesz Afrikában a legnagyobb is. Évente körülbelül egymillió tonna CO2-kibocsátást segít csökkenteni, ami körülbelül 217 000 autó kivonásának felel meg.

Az EU, Franciaország és Spanyolország 26 millió euró támogatást biztosít a rászoruló palesztin családok szociális segélyeinek kifizetésére. Az Európai Unió, Franciaország és Spanyolország 26,3 millió eurót biztosított szociális juttatások kifizetésére a Nemzeti Készpénzátutalási Programon keresztül, 106 000 kiszolgáltatott palesztin család javára.

(Készítette: Nagy Imre Jonatán)

A EU hírfigyelő – 2023. április bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezető:

A jelenlegi háborús helyzettel a világ, de legalábbis Európa és Észak-Amerika országainak figyelme a 2014-es krími annexió és az utána következő donbászi harcokat követően újra Ukrajnára helyeződött. A konfliktus tavaly február 24-ei kezdete óta napi szinten olvashatjuk a híreket és hallgathatjuk a tudósításokat a harcok állásáról, az Oroszországgal szembeni szankciók eredményességéről vagy éppen hatástalanságukról, esetleg Vlagyimir Putyin egészségügyi állapotáról. Azonban az Ukrajnában élő kisebbségekről jóval kevesebbet lehet hallani a magyar médián kívül – ha egyáltalán lehet hallani róluk.
A háborút megelőzően leginkább az Ukrajna és a NATO közötti kapcsolatok magyar részről történő az Ukrajnában élő kisebbségekről. Jelenleg pedig vélhetően szintén a háborúval kapcsolatos, némileg különutas magyar hozzáállás/politika miatt olvashatunk róluk, persze csak ha kicsiny méretéhez képest elég „hangos” hazánk álláspontja. Hogy pontosan miért is más a magyar állásfoglalás az európai mainstream-hez képest, arra részben az országban élő magyar kisebbség megléte és annak helyzete adhat magyarázatot. Jelen elemzés e kisebbség némileg jobb megismerését kívánja elősegíteni.

Az elemzés személyes érintettségemből adódóan született, célja pedig a téma iránti érdeklődés felkeltése az olvasóban és nem egy teljeskörű kép adása. A kifejtés nagyban támaszkodik a háború előtt nem sokkal megjelent Kárpátalja története. Örökség és kihívások című monográfiára. A téma iránt bővebben érdeklődőknek ezt a kimerítő irodalmat ajánlom.

Kárpátalja területének története:

Kárpátalja területének az elemzés szempontjából leginkább a XX. és XXI. század bír nagyobb jelentőséggel.  A terület a honfoglalástól egészen az I. világháború végéig hazánk részét képezte. Az I. világháború végéhez közeledve, 1919. január 12-én csehszlovák és román katonák masíroztak a vidéken, április 26-ára pedig már a mai Kárpátalja teljes területe megszállás alatt állt. A térség legnagyobb hányada az 1919. szeptember 10-én aláírt békeszerződés szerint Csehszlovákia ellenőrzése alá került, majd az 1920. június 4-i trianoni békediktátum kényszerű aláírásával a terület a Felvidékkel együtt Csehszlovákiához került.

Kárpátalja mai kiterjedése hat történelmi vármegye területének részeiből tevődött össze: Ung, Szabolcs, Bereg, Szatmár, Ugocsa és Máramaros. Ezek a közigazgatási egységek megszűntek létezni és később sem nyerték vissza korábbi formájukat, hiába került vissza a terület egy rövid időre a Magyar Királysághoz. Elsőként kisebb részben az első bécsi döntés 1938. november 2-ai kihirdetése után a magyar többség lakta, a határhoz közel eső területeket csatolták vissza az anyaországhoz. Továbbá az 1939. március 15-ei bevonulással a terület egésze visszacsatolásra került. Azonban ez a változás rendkívül rövid életű volt: a második világháború menetében beállt fordulat elérte Kárpátalját is. A Szovjetunió katonái 1944 októberének végére szinte a teljes területet elfoglalták, és nem állt szándékukban megválni tőle. 1991-ben azonban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság kivált az összeomló unióból és Ukrajna néven önálló államként folytatta útját, benne Kárpátaljával, mely az ország második legkisebb megyéje lett.

Kárpátalja népessége és a magyarság arányának változása:

Kárpátalja a honfoglalás idején feltételezhetően egy rendkívül gyéren lakott terület volt. A honfoglalás után pedig határvidékként funkcionált, melyből fakadóan továbbra sem volt nagy az itteni népsűrűség. Ezt az állapotot felszámolta a tatárjárás, amely teljesen elpusztította az itteni lakosságot. A tatárjárást követően a területre új lakosságot telepítettek, illetve a szomszédos területekről szlávok (ruszinok) települtek be, jellemzően a hegyvidéki részekre.

A lakosság származását tekintve a pontos ekkori arányok nem ismertek. Azonban az bizonyos, hogy a későbbi évszázadok során a síkvidékeken élő lakosság sokkalta inkább megszenvedte a későbbi háborúk pusztítását, mint a hegyvidéki területeken élő ruszinok. Ebből fakadóan míg 1495-ben még a „magyarok” alkották a többséget, addig 1880-ra a magyarság aránya 25,5%-ra csökkent, míg a ruszinoké 59,8%-ra nőtt. A magyarság továbbra is leginkább a síkvidéken és a városokban volt megtalálható, ott alkotott többséget.

Innen kezdett el a magyarok aránya lassacskán növekedni a következő három évtizedben, mely 1900-ra 28,2%-ra, 1910-re pedig már 30,7%-ra bővült a folyamatosan emelkedő népességben. Ennek a folyamatnak vetett véget az I. világháború és az utána bekövetkező területváltozások, melynek eredményeként jelentős számú magyar (18 600 fő) menekült el az elcsatolás alatt és röviddel utána. Hányaduk az 1920-as években 18,1%-ra esett vissza, majd az 1930-as népszámlálásra tovább csökkent 15,9%-ra, mely főleg lélekszámuk erős stagnálásából adódott, miközben a többi nemzetiség, köztük főleg a ruszinok, egyre többen voltak. Egyéb okok voltak még a következők:

„Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a magyar anyanyelvű és magát magyarnak valló, de izraelita vagy görögkatolikus vallásúakat zsidóként vagy ruszinként könyvelték el.”

„…sok Kárpátalján maradt magyartól megtagadták a csehszlovák állampolgárságot, külföldinek nyilvánították őket, így nem szerepelhettek a nemzetiségi statisztikában.”

A II. világháború során a területek visszakerülésével jelentős számú magyar tért vissza, így számuk, mondhatni, egy pillanatra nagyon erősen megugrott, majd aztán tragikus körülmények között még gyorsabban el is enyészett. A Kárpátalján élő zsidóságot (84 874 főt) elhurcolták, melynek tagjai közül sokan magyarnak vallották magukat. A következő csapás a németek után a szovjet megszállókhoz köthető, akik kényszermunkára hurcolták el a megmaradt német és magyar lakosság 18 és 55 év közötti férfi tagjait, akik közül rengetegen sosem tértek haza.

A magyarság részaránya idővel tovább csökkent, ahogyan a területre a Kárpátokon túlról plusz munkaerő és orosz hivatalnoki réteg áramlott be, valamint a ruszin lakosság – akiket átkereszteltek ukránra – tovább gyarapodott. Bár létszámuk nem változott nagymértékben a szovjet időszak alatt, az utolsó, 2001-es rendes népszámlálás alkalmával a magyarok aránya 151 516 fővel 12,1%-ra zsugorodott. Mára ez a szám és részarány már csak messzi emlék lehet, mivel a határok megnyílásával és a szabadabb mozgással, majd a magyar állampolgárság megszerezhetőségének köszönhetően megnyílt a menekülési útvonal Kárpátalja reménytelen valóságából. Rengetegen vállaltak külföldön munkát vagy költöztek el végleg. Zámborszki Ákos rendező és Galán Angéla újságíró dokumentumfilm-sorozatának Kárpátaljával foglalkozó részében, 2019-ben Molnár József demográfus elmondta, a kárpátaljai magyarság számát 135-140 ezerre becsülik, továbbá becslésük szerint a külföldön dolgozók száma ekkorra már 17 és 18 ezer közé volt tehető. Mára a külföldön dolgozók aránya még nagyobb lehet, és a jelenlegi háborús helyzet miatt sokan talán vissza sem térnek majd. Meg kell hát fontolnunk azt az eshetőséget, hogy a 100 ezres létszám is kérdésessé válik, ha éppen még nem most, akkor a közeljövőben, ha drasztikusan nem javulnak a körülmények, amire jelenleg kevés esély látszik.

A magyarok helyzete Ukrajnában:

Ahhoz, hogy igazán megértsük, milyen ma Ukrajnában magyarnak lenni, vélhetően életvitelszerűen ott kellene élnünk, mely nyilvánvalóan nem mindenki számára járható út; ezért hát kénytelenek vagyunk olvasni róla és meghallgatni azok véleményét, elbeszéléseit, akik viszont ott élnek. Zámborszki Ákos már korábban említett dokumentumfilmje rendkívül jól bemutatja, mennyire nem egyszínű a magyarok helyzete és megítélése Ukrajnában.

Érdekképviselet:

Az első csalódást a terület autonómiára törekvésének letörése jelentette, melyet ugyan helyben népszavazás erősített meg 1991-ben, a függetlenségi népszavazással egyidőben, ám azt az új állam és felsővezetése teljességgel ellehetetlenítette.

Másodikként az érdekképviselet nehézségét érdemes megemlíteni, mivel az itteni magyarságnak szembe kellett – és kell – néznie azzal a ténnyel, hogy a teljes lakosság viszonylatában, kis lélekszáma miatt nem igazán politikai tényező. Helyzetét az sem segíti továbbá, hogy érdekképviseletét nem csak egy szervezet próbálja meg magára vállalni, ez pedig azt a maroknyi magyar szavazatot is tovább osztja. Ha ez nem is lenne így, a szavazókörzetek idővel úgy kerültek kialakításra, hogy ne legyen magyar többségű közöttük. Azonban, ha lenne is, mivel az induláshoz országos pártra van szükség, a magyarságnak mindig be kellene kapcsolódnia egy másik, országos párthoz, melynek sikerességén múlna a magyarság képviselete is. (Az adott párt országos listáján szereplő hely eredményén múlik, hogy lesz-e egyáltalán magyar képviselő az adott időszakban.)

Oktatás és nyelvhasználat:

Az oktatás terén már a kezdetektől fogva egy egyértelműen kisebbség- és sokszor alkotmány-és jogellenes hozzáállás jellemezte az országot. Azonban a 2017-ben elfogadott új oktatási törvény jelentheti a legújabb mélypontot a kisebbségek vonatkozásában, melynek legfontosabb része annak 7. cikkelye. A törvény rendelkezései alapján a kisebbségek az alsó négy osztályig tanulhatnak anyanyelvükön, az ötödik osztálytól viszont az államnyelven való , hogy az érettségit már ukrán nyelven tegyék le a diákok, és már a felsőoktatásban is ukránul tanuljanak. Orosz Ildikó a témával kapcsolatban a következőket írja:

„A törvény elfogadásának körülményei nemcsak a házszabályt sértették, de az alkotmányt és számos hatályos törvényt, Ukrajna által is ratifikált nemzetközi egyezményt, a szomszédos országokkal kötött kétoldalú megállapodást.”

Érdekesség, hogy Ukrajna magyarországi nagykövetségének honlapján arról olvashatunk, hogy a törvény nem szűkíti a kisebbségi jogokat, hanem éppen ezzel ellentétben kibővíti a kisebbségek lehetőségeit. Álláspontjuk szerint továbbá egyáltalán nem alkotmányellenes és semmilyen más törvénybe és nemzetközi kötelezettségvállalásba nem ütközik.

További diszkriminációnak tekinthető, hogy a törvény kapcsán megkülönböztetnek őshonos és nem őshonos kisebbségeket az országon belül és az oktatás kapcsán. Ez leginkább azért releváns jelen esetben, mivel a Kárpátalja területén több mint ezer éve megtalálható magyarság nem lett őshonosnak minősítve azon indoklással, hogy a magyarságnak van anyaországa, így az őshonos népeknek járó nagyobb nyelvhasználati jogok az oktatás területén a magyarokra nem alkalmazhatóak.

A tv. 7. cikkelye máig nem került alkalmazásra, mivel hatályba lépését elhalasztották a 2023/2024-es tanévig, így jelenleg a változások egy jelentős része még nem történt meg. Ám ha ezekre sor kerülne, az rendkívül súlyosan érintené a magyarság identitásmegőrző képességét és érvényesülési lehetőségeit. Mivel alkalmazásukra a megfelelő körülmények sem biztosítottak, illetve nem veszik figyelembe, hogy a kisebbségi diákoknak nem anyanyelve az ukrán, így az elvárt követelmények sem reálisak. Tekintve, hogy az ukrán nyelv oktatása során úgy zajlik az oktatás és a számonkérés mintha az a diák anyanyelve lenne, nem pedig mintha egy második nyelvet tanulna.

Az oktatási törvényt követően 2019-ben újabb változásokat fogadtak el az ukrán parlamentben. A 2019. április 25-én elfogadott „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról” szóló törvény egy korábbi nyelvtörvény helyébe lépett, de mivel bevezetése 2030-ig fokozatosan zajlik, nem egyszerre kerül alkalmazásra minden része. A törvényt megelőzően a 2012-es nyelvtörvény alapján azon területek, ahol a kisebbségek aránya 10% vagy afölötti, ott korábban az ukrán mellett a kisebbségi nyelv is használható volt hivatalos nyelvként az adott közigazgatási egységben. Ez az új törvénnyel megszűnt, ami szerzett jogok elvételét jelenti.

Továbbá sajtótermékek nyomtatásban vagy online formában történő megjelenésénél is kell, hogy legyen az adott lapnak vagy portálnak ukránra lefordított változata is, pontosan ugyanúgy és olyan terjedelemben, mint az a kisebbségi nyelven megjelent. Ennek nagyobb jelentősége a nyomtatott sajtó kapcsán van, mivel ez dupla példányszámot jelent az eddigihez képest. A probléma ezzel leginkább az, hogy ezen kisebbségi lapok eddig sem részesültek semmilyen támogatásban az állam részéről, és elméletben ezen újdonsült kötelezettségüket is saját forrásból kellene kigazdálkodniuk. Jól látható, hogy a rendelkezés célja egyértelműen az ellehetetlenítés. Szerencsére jelenleg az őshonos kisebbségek és az EU nyelveit használó sajtóorgánumok még kivételt képeznek ez alól, így csak az orosz sajtót célozza a rendelkezés. Ám sovány vigasz ez az összkép viszonylatában, és felmerülhet bennünk a kétely, hogy meddig marad ez így ebben a formában.

Kisebbségellenes atrocitások:

Kárpátalján belül a helyi lakosokkal a magyarok viszonylagos békességben tudnak élni, és a vegyes házasságok is egyre gyakoribbak, azonban a Kárpátokon túli ukrán népesség nem ismeri, és vélhetően nem is érti e vidék sokszínű történelmét, és benne a magyarságot. A kettős állampolgárság például főleg a 2014-es majdani események után bekövetkezett krími annexiót követően fenyegetőleg hat, de emellett illegális is, mivel Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét.

2014 előtt is előfordultak magyarellenes atrocitások az ukrán nacionalisták részéről, azonban 2014 után az ország nacionalizmusa új lendületet vett, melynek eredményeként megszaporodtak ezek az incidensek. A 2014 és 2018 közötti atrocitásokat (426 eset) egy kutatás keretében összegezték is, s a súlyosabb esetek összefoglalására egy dokumentumfilm is készült. Sajnos sok esetben, ahogy az a dokumentumfilmben is elhangzik, az állami szervek vagy passzívan állnak ezen eseményekhez, vagy akár még szerepet is vállalnak bennük.

Az alábbiakban két esetet szeretnék röviden bemutatni. Az első Brenzovics László és a vezetése alatt álló két alapítvány esete, melynek során hazaárulás, hűtlenség és szeparatizmus gyanújával tartottak házkutatásokat és helyeztek kilátásba vádemelést, amely elől a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének menekülnie kellett az országból. A második pedig egy aktuálisabb eset, a munkácsi vár turulszobrának eltávolítása, mely komoly felháborodást keltett, és értelmetlen provokációnak hat, különösen a jelenlegi háborús helyzetben.

2020. november 30-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat házkutatást tartott Brenzovics László KMKSZ-elnök otthonában és az általa vezetett két alapítványnál; ezek név szerint az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ, és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány. A Brenzoviccsal 2021 novemberében készített interjúból kiderül, hogy ugyanezen a napon Magyarországra utazott, elkerülendő az előzetes letartóztatást, mely állítása szerint akár évekig is elhúzódhatna. Az eljárás azonban távozását követően nem folytatódott, a vádiratot nem nyújtották be a bíróságra. Mivel korábban nem lehetett kizárni annak lehetőségét, hogy ha visszatér, azonnal letartóztatják, így részben önkéntes, részben kényszerű száműzetésről kell beszélnünk.

A munkácsi vár turulszobrának eltávolítása 2022 októberében egy teljesen indokolatlan és részben váratlan provokáció volt. Ez utóbbi talán abból fakadhat, hogy jelen körülmények között egy ilyen cselekedetet aligha lehet logikusnak, illetve prioritásnak tekinteni, mégis megtörtént. Az ukrán címer kihelyezésére már korábban, még 2018-ban írtak ki pályázatot, azonban arról nem volt akkor sem szó, hogy a címer a turul helyére kerülne, mondta el az ügy kapcsán Brenzovics László. A szobrot eredetileg az 1896-os millenniumi ünnepség alkalmából állították, amíg a csehszlovák időszakban 1924-ben el nem távolították, és a talapzatául szolgáló obeliszket le nem bontották. A szobor sorsát végül a szovjetek pecsételték meg véglegesen, annak beolvasztásával. A most eltávolított szobrot magánadományból állították fel az új obeliszkkel együtt. (Érdekes, hogy míg a turulszobor eltávolításra került, addig az obeliszk, ami szintén az eredeti emlékmű része, megmaradt az ukrán címert tartó elemként.)

A választás azért erre a két atrocitásra esett, mert ezekben az esetekben egyértelműen az ukrán állam, vagy ukrán állampolgárok az „elkövetők”. Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt években több olyan eset is előfordult, amikor nem volt egyértelműen eldönthető, hogy az elkövetők valóban ukránok-e, és nem pedig csak valamilyen külső aktor kíván feszültséget generálni a területen élő magyarság és az ukránok között.

Összegzés:

A fentiek alapján úgy vélem, a kárpátaljai magyarságra meglehetősen nehéz sors vár az elkövetkező években, nem csak a háború miatt, hanem az abból fakadó és tovább erősödő ukrán nacionalizmus miatt is, melynek képviselői már most minden kisebbségben és kisebbségi jogérvényesítésben szeparatizmust vizionálnak. Emellett az ország gazdasági állapota is rendkívül rossz, ami vélhetően továbbra is elvándorlásra fogja sarkallni a fiatalabb generációkat, nem csak magyar, hanem ukrán részről is. Ugyan a magyarság aránya a rohamosan fogyatkozó népességű Ukrajnában nem csökken, de létszámuk ugyanúgy zsugorodik, ráadásul egyre nagyobb arányban vannak/lesznek az idősebb generációk, ezáltal a gyermekek száma is vélhetően csökkeni fog. (Az asszimilációtól talán kevésbé kell tartanunk, tekintve, hogy az erőszakos magyarellenes hozzáállás segít megőrizni az itt lakók magyarságát, ezzel nehezítve azt.) Drasztikus változás kellene gazdasági, valamint jogi értelemben is ahhoz, hogy a folyamat esetlegesen visszájára forduljon. Véleményem szerint erre nem számíthatunk, és a következő egy-két évtizedben a fiatalabb generációk tagjai, akik már rég elhagyták Kárpátalját, vagy el fogják hagyni a közeljövőben, már csak temetésekre fognak hazatérni, mígnem a magyarság létszáma menthetetlenül alacsony szintre csökken. Ezt a folyamatot meglátásom szerint a magyar állam támogatásai sem fogják tudni megállítani, maximum elnyújtani ilyen körülmények között.

Ám hogy mégsem teljesen negatív és borúlátó módon álljunk a helyzethez, szeretném kiemelni, hogy reménykedni ennek ellenére mindig érdemes. Ezért a turulszobor 1924-es eltávolítása kapcsán Vozáry Aladár által megfogalmazott gondolatrészlettel zárnám soraimat:

„Most már örülhetnek azok, kiknek szemét, lelkét, gondolatvilágát bántotta a turul. Az oszlop és a turul nem zavarja tovább senki érzését. De azok, akik lebontását és eltávolítását sürgették és elhatározták, nem végeztek alapos munkát. Mert még mindig ott van a vár, amely a múltra emlékeztet. Ha a múltat s annak minden emlékét el akarják temetni és pusztítani, bontsák le a várat, szedjék szét a várdombját, fordítsák új irányba a Latorca folyását, tüntessék el a várat koszorúzó hegyeket, mert ezek mind, mind a múltra emlékeztetnek.”

A A kárpátaljai magyarság bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

2023. március 20-án a Külügyek Tanácsa, azaz az uniós tagállamok kül- és adott esetben védelmi miniszterei közös ülésen számos napirendi kérdést megvitattak. Így sor került az egy évvel ezelőtt jóváhagyott uniós Stratégiai Iránytű névre keresztelt dokumentum eddig elért eredményeinek áttekintésére és azonosították azokat a területeket, amelyek további kooperációt igényelnek.

Emellett az Ukrajna ellen irányuló orosz agresszió tárgyalása kapcsán a miniszterek megállapodtak a főképviselő és Thierry Breton biztos által előterjesztett háromutas javaslatról, amelynek értelmében Ukrajna, így Norvégia és összesen 17 másik állam Európai Védelmi Ügynökség (EDA) keretében való együttműködése nyomán sürgősen tüzérségi lőszert kapna a meglévő vagy közösen beszerzett készletekből.

Megvitatásra került a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által megfogalmazott békeformula, amelyet a továbbiakban is aktív népszerűsítésben fogják részesíteni az igazságos béke előmozdítása érdekében. Az ülés érintett témapontjai között szerepelt az elszámoltathatóság kérdését illetően a Nemzetközi Büntetőbíróság azon döntése, miszerint elfogatóparancsot ad ki Putyin orosz elnök ellen az ukrán gyermekek Oroszországba való deportálásának vádjával kapcsolatban. Végezetül a diskurzus kitér a fekete-tengeri gabonakezdeményezésre is, amelyet közvetlenül a Tanács ülése előtt hosszabbítottak meg, hogy az EU jelentős mértékben hozzájáruljon az ukrán élelmiszerek szolidaritási folyosókon történő kiviteléhez.

Március hónapban az EU keretében nagy figyelem irányult a Földközi-tenger régiójára: a hónap eredménye volt a tunéziai helyzetről folytatott véleménycsere az EU köreiben. Az ország az unió igen közeli partnere és egyben szomszédja, így az ott bekövetkezett események közvetlen hatást gyakorolnak a nemzetközi szervezetre a földközi-tengeri térségben kialakult instabilitás nyomán. Az unió kiemelt további támogatása mellett, elengedhetetlen foglalkozni a jogállamisági és emberi jogi kérdésekkel, a strukturális reformok folytatásával, és véglegesíteni a Nemzetközi Valutaalappal már jóváhagyott programot. Ugyancsak a földközi-tengeri régió biztonságát, az ember-, és fegyvercsempészet visszaszorítását célozza, az EUNAVFOR MED Irini művelet, amelynek megbízatásának 2025.március 31.-ig szintén ebben a hónapban hosszabbította meg az unió.

A március 20-i Tanács-ülésen következtetések elfogadásra is sor került, amelyben a szervezet megerősítette az EU elvi alapon elkötelezett Afganisztán békéje és stabilitása, valamint az afgán nép támogatása mellett. Az EU készen áll arra, hogy tovább fokozza az Afganisztánnal szomszédos országoknak és a tágabb térségben található partnereknek a negatív továbbgyűrűzött hatások megelőzéséhez nyújtott támogatását. Kiemelt jelentőséggel tartják számon az afgán nép –és különösen a nők és lányok– emberi jogi, politikai, gazdasági és humanitárius helyzetének romlását és a szervezet kész további célzott korlátozó intézkedéseket elfogadni azokkal szemben, akiket a súlyos emberi jogi jogsértésekért és visszaélésekért felelősség terhel.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt egy teljes év uniós külpolitika lépéseit összegezte Josep Borell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által márciusban kiadott „The year that war returned to Europe” című könyve. A kötet számos blogbejegyzés, véleménycikk és beszéd gyűjteménye, amely olyan kérdéseket boncolgat, amelyek az EU közös kül- és biztonságpolitikáját 2022-ben alapvetően meghatározták: az Oroszország elleni szankciók sikeressége, az orosz agressziónak az energia-, az élelmiszer-, és műtrágyaellátásra gyakorolt globális következményeinek kezelése, az EU „globális déllel” való kooperáció erősítése, illetve a háborúból az európai biztonság és védelem szempontjából levonható következtetések.

(Készítette: Haiszky Edina Julianna)

Energia- és klímapolitika

A Bizottság bejelentette, hogy az új LIFE program stratégiai projektjeire több mint 116 millió eurót fordít. A finanszírozás nyolc nagyszabású projektet segít Belgiumban, Észtországban, Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Finnországban az éghajlati és környezetvédelmi célok elérésében. A projektek hozzájárulnak ahhoz, hogy Európa 2050-re a világ első klímasemleges kontinensévé váljon, és sikeresen végrehajtsa az európai zöld üzletet. Támogatják továbbá az EU 2030-ig szóló biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiáját, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervet, a zéró szennyezés elleni cselekvési tervet, a természet helyreállításáról szóló törvényt, és hozzájárulnak a tiszta energiára való átálláshoz.

Az Európai Parlament és a Tanács között március 28-án létrejött politikai megállapodás értelmében növelik a nyilvánosan hozzáférhető elektromos és hidrogéntöltő állomások számát, különösen az Európai Unió fő közlekedési folyosóin és csomópontjain. Ez egy olyan mérföldkőnek számító megállapodás, amely lehetővé teszi a kibocsátásmentes közlekedésre való átállást, és hozzájárul ahhoz a célunkhoz, hogy 2030-ig legalább 55%-kal csökkentsük az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását.

 (Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Környezetpolitika

Az Európai Bizottság márciusban online konzultációt rendezett az uniós lobogó alatt közlekedő hajók újrahasznosításának kérdéskörében. Az értekezlet során egy 2023. június 7-ig tartó rendelet megvitatása került napirendre, mely 2013 óta foglalkozik a hajók újrafeldolgozásának szabályozásával. A kérdés fontos, hiszen ezek a járművek olyan anyagokból készülnek, melyek szétszerelésük után is hasznosíthatók maradnak, ilyen elemek például az acél és az egyéb fémhulladékok. Az ülés célja volt, hogy megvizsgálják a rendelet mennyire volt jól alkalmazható, milyen eddigi hatást ért el és mennyire működött együtt a Zöld Megállapodással.

Március hónapban a Bizottság a környezeti zajcsökkentésről szóló irányelvvel is foglalkozott. Az intézkedés célja, hogy a Zéró Szennyezés (Zero Pollution) tervben foglaltak szerint 2030-ra 30%-kal csökkenteni tudják a zajszennyezés mértékét. A levegőszennyezés után ezen típusú szennyezés jelenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot és ennek az EU lakosságának mintegy 20%-a van kitéve. Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, az óceánokért és halászatért felelős biztos elmondta, hogy „A zaj növeli a stressz-szintünket, megzavarja az alvásunkat, befolyásolja a tanulási képességeinket, és még a stroke és a szívbetegségek kialakulásához is hozzájárul.” Igyekezni fognak a járművek zajkibocsátását csökkenteni ,például csendes gumiabroncsokkal, sebességkorlátozással, a vonatok esetében csendesebb és simább sínekkel, a légiközlekedésben pedig csendesebb repülőgépek használatával. 

Március 21-én a Bizottság két iránymutatást tett közzé az új erdészeti stratégia végrehajtására, hiszen a fák védelme nagy hangsúllyal van jelen az EU környezetpolitikájában. A közétett iránymutatások hozzájárulnak az uniós erdők védelmének, helyreállításának és ellenállóképességének megerősítésére irányuló célok eléréséhez. Az EU segíteni kívánja az erdők mennyiségének növelését és minőségük javítását. 

A New Yorkban megrendezésre kerülő ENSZ Vízügyi Konferencia kapcsán az EU kijelentette, hogy megerősíti a globális vízbiztonság iránti elkötelezettségét, ami keretein belül 33 kötelezettségvállalást jelentett be a területen. Az EU prioritásként fogalmazta meg többek között a biztonságos ivóvízhez és higiéniához való hozzáférés biztosítását, a vízi ökoszisztéma védelmét és a vízgazdálkodás javítását. 

 (Készítette: Vida Fanni)

Egészségügy

Március 3-án a Bizottság 100 új és frissített vizsgálati módszert fogadott el a vegyi anyagok regisztrálására, értékelésére, korlátozására és engedélyezésére vonatkozóan. Ez egy gyorsabb és egyszerűbb vizsgálati módszert biztosít, mint a korábbi rendelet. Az új módszer, a NAM (New Approach Methods) új megközelítést tartalmaz, így nem alkalmaznak állatokat sem a folyamatban. 

 (Készítette: Vida Fanni)

Szankcióspolitika

Oroszországi Föderáció és az orosz-ukrán háború:

Az Európai Tanács 2023. február 9-i következtetéseiben az EU megismételte, hogy határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúját, amely az ENSZ Alapokmányának súlyos megsértését jelenti, és mérhetetlen szenvedést és pusztítást hozott Ukrajna és annak népe számára. Így 2023.március 13-ai döntése értelmében az Európai Unió további hat hónappal hosszabbította meg -ez év szeptember 15.-ig- az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyeket célzó korlátozó intézkedéseket.

A jelenleg hatályban lévő korlátozások körébe tartozik a természetes személyek utazási korlátozása, a vagyoni javai használatának befagyasztása, valamint a felsorolt 1 473 magánszemélyeknek és 205 szervezeteknek a pénzeszközök vagy egyéb gazdasági erőforrásokhoz való hozzájutásának tilalmát.

A szankciók meghosszabbítása után nem sokkal Dimitrij Peskov, a Kremlin szóvivője kijelentette országa gondosan figyelemmel kísérti az USA és az EU aktuális, illetve feltételezhetően tervezett korlátozásait. Úgy vélik a jelenlegi és a jövőbeli ilyen jellegű lépések potenciálisan egy világméretű gazdasági válság súlyosbodásához vezethetnek. Ugyanakkor érdekes tény, hogy a világ vezető előrejelzői nem tudnak megegyezni abban, hogy Oroszország gazdasága bővül vagy zsugorodik. Ez részben a Putyin-kormány által a háború kezdete óta szolgáltatott megkérdőjelezhető valóságtartalmú adatok miatt van így. Jelenleg a JPMorgan, a Morgan Stanley, a Goldman Sachs, az IMF, a Bank of Russia és mások hét előrejelzése eltérő – és egymásnak ellentmondó – becsléseket tartalmaz Oroszország 2023-as reál-GDP-jéről. Ami azonban egyértelműen kijelenhető, hogy az orosz gazdaság szorosabb kooperációra szorul Kínéval, a csökkenő energiaexport jelentősen befolyásolja a rubel-árfolyamot, illetve kidolgozás alatt áll az EU tizenegyedik szankcióscsomaga.

Irán:

2023. március 20-án az Európai Tanács ugyancsak további szankciók kivetésének kérdéséről hozott döntést Iránnal kapcsolatban. A Tanács által meghozott döntés a korábbi október 17-én, november 14-én, december 12-én, január 23-án és február 20-án elfogadott öt dokumentumot követette. 

Aktuálisan a nemzetközi szervezet 8 olyan személlyel -különösen az igazságszolgáltatás köréből- és egy szervezettel szemben alkalmaz korlátozó intézkedéseket, akik az emberi jogok súlyos megsértéséért felelősek Iránban. 

A szankcionálás alá eső magánszemélyek köre javarészt tisztességtelen tárgyalásokon halálos ítéleteket hozott, hátrányos megkülönböztető programokat támogatott, és elítélteket kínoztak. Így szerepeltek közöttük a lányok és nők szabadságát aláásó, az ellenük irányuló gyűlöletet hirdető konzervatív papok, a Madjles (iráni parlament) egyik tagja és a kulturális bizottság szóvivője, illetve a 2022/2023-as tüntetések idején külföldi túszok kényszerített vallomásait sugárzó Iráni Iszlám Köztársaság Műsorszolgáltató (IRIB) vezetője.

Ezen lépéssel a megszorító intézkedések összesen 204 magánszemélyre és 34 szervezetre alkalmazandók. Ezek közé tartozik a vagyoni eszközök befagyasztása, az EU-ba való beutazás tilalma, valamint a felsoroltak számára pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások rendelkezésre bocsátásának tilalma.

 (Készítette: Haiszky Edina Julianna)

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Március 3-án az Európai Bizottság és az olasz Enel vállalat közös projektet indított Ukrajnának „A remény sugara” címmel, amelynek keretében az Enel 5700 fotovoltaikus (PV) napelemet adományoz Ukrajnának. A napelemek – egyenként 350 wattos, összesen mintegy 2 MW teljesítményűek – 11 400 négyzetméternyi tetőt fognak fedni, különböző ukrajnai középületek között elosztva. A szállítást az EU polgári védelmi mechanizmusa szervezi, és a tervek szerint 2023 nyarán kerül rá sor. Március 3-án két új, katonai egységek szállítására szolgáló, dupla fülkés terepjáró teherautó érkezett Ukrajnába. Ezek egy tizenhárom teherautóból álló új tétel részét képezik, amelyet az Ukrán Fegyveres Erők Támogató Erők Parancsnoksága részére szállítottak az Európai Unió által az Európai Békefenntartási Eszköz keretében 2021. december 15-én elfogadott 31 millió eurós támogatási intézkedés részeként.

Március 2-án Didier Reynders, az EU igazságügyi biztosa hivatalos látogatást tett Moldova fővárosában, Chisinauban. Találkozott Maia Sandu elnökkel, Dorin Recean miniszterelnökkel, Veronica Mihailov-Moraru igazságügyi miniszterrel és a civil társadalom képviselőivel. Chisinauban Reynders a jogállamiság megerősítésének és az igazságügyi reformok folytatásának szempontjairól, valamint Moldova európai integrációjáról tárgyalt, amely 2022-ben tagjelölt ország státuszt kapott. „Az igazságügyi reformok a legösszetettebbek. Az Európai Unió támogatni fogja a moldovai jogállamiságot és a Chisinau által hivatalosan kidolgozott cselekvési tervet az európai normáknak megfelelő reformok végrehajtására.” – mondta Didier Reynders, miután találkozott Veronica Mihailev-Moraru igazságügyi miniszterrel. Az EBB 30 millió dollárt fektet be a villamosenergia-elosztóhálózat korszerűsítésébe. A programot az ICS Premier Energy Distribution, Moldova legnagyobb magán villamosenergia-elosztó rendszerüzemeltetője hajtja végre, amely az ország mintegy 70%-át látja el energiával. Az EBB finanszírozása hozzájárul a villamosenergia-elosztó hálózat korszerűsítéséhez, digitalizálásához és bővítéséhez Moldova középső és déli részén, beleértve a fővárost, Chisinaut is. A hitel segít a Premier Energy Distribution-nek abban, hogy a hagyományos elosztóhálózatot digitális intelligens hálózattá alakítsa át, biztosítva az ellátás biztonságát és javítva a végfelhasználóknak nyújtott szolgáltatásokat. Az EU által finanszírozott „Energiahatékonyság Moldovában” elnevezésű projekt keretében 2027 végéig kilenc kórházat újítanak fel és szerelnek fel új, energiahatékony technológiákkal Moldovában. A kórházakat szigetelik, napelemes erőművekkel látják el, és korszerűsítik a fűtési rendszereket. A projekt az ország különböző településein található közintézmények – óvodák, iskolák, egészségügyi központok stb. – korszerűsítését is előirányozza.

Március 14-én Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben találkozott Salome Zarubishvili grúz elnökkel. „Megerősítette az EU elkötelezettségét Grúzia európai útja mellett Zourabichvili elnök asszony előtt, és üdvözölte a grúz nép törekvéseinek előmozdításában játszott szerepét” – írta Charles Michel a Twitteren. Hozzátette, hogy az Európai Tanács döntése, hogy Grúziának európai perspektívát biztosít, „olyan történelmi lehetőség, amelyet nem szabad elszalasztani, és a reformok terén elért előrelépés továbbra is kulcsfontosságú.”

 (Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió 60 millió eurós humanitárius segélyt nyújt a Libanonnak. A humanitárius segély a szegénység miatt szenvedő libanoniakon túl az országban tartózkodó szírai menekültek ellátásának finanszírozására is fordítandó. Becslések szerint nagyjából négymillió embernek van szüksége humanitárius segítségre alapvető szükségleteinek kielégítéséhez. Az új finanszírozás az EU humanitárius támogatását Libanonnak 2011 óta csaknem 860 millió euróra növelte.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank továbbra is támogatja Egyiptom zöld átmenetét azáltal, hogy 100 millió dollárkölcsönt bocsát ki a Red Sea Wind Energy számára. A kölcsön egy új, 500 MW-os szárazföldi szélerőmű fejlesztését, építését és üzemeltetését finanszírozza a Szuezi-öböl térségében. Ez lesz Egyiptom harmadik magánkézben levő szélerőműparkja, és várhatóan ez lesz Afrikában a legnagyobb is. Évente körülbelül egymillió tonna CO2-kibocsátást segít csökkenteni, ami körülbelül 217 000 autó kivonásának felel meg. 

Az EU, Franciaország és Spanyolország 26 millió euró támogatást biztosít a rászoruló palesztin családok szociális segélyeinek kifizetésére. Az Európai Unió, Franciaország és Spanyolország 26,3 millió eurót biztosított szociális juttatások kifizetésére a Nemzeti Készpénzátutalási Programon keresztül, 106 000 kiszolgáltatott palesztin család javára.

Az Európai Unió 30 millió eurós támogatást nyújt Jordánia számára, amelyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 41,3 millió eurós kölcsönéből társfinanszíroznak egy zöldmezős szennyvíztisztító létesítmény megépítésére a főváros, Amman szélén. Az új létesítmény felváltja a meglévőt Ain Ghazalban, amely károsítja a környezetet és kellemetlenséget okoz a környező közösségeknek. 

Az Európai Beruházási Bank 50 millió euró támogatást nyújt a marokkói kis- és közepes export vállalatok támogatására. Az Európai Beruházási Bank (EBB) 50 millió eurós finanszírozási szerződés aláírását jelenti be a Banque Centrale Populaire-rel a Kereskedelmi és Versenyképességi Program keretében. Ez a finanszírozás megoldhatja a támogatott vállalatok szállítási és termelési nehézségeit is.

 (Készítette: Nagy Imre Jonatán)

A EU hírfigyelő 2023. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az ukrán hatóságok utasították a Moszkvához köthető ukrán ortodox egyházat, hogy hagyják el a kijevi Pecserszka Lavrát. A határidő március 29 szerda este volt. Több pap visszautasította a távozást. Kijev szerint az egyház nem szakította meg kapcsolatát Moszkvával és továbbra is együttműködik velük.

Újabb mélypontra jutott a viszony az ukrán állam és az Orosz Ortodox Egyházhoz tartozó ukrán egyház között. Március 29-ig kapott határidőt a Pecserszka Lavrában élő 1000 fő, hogy elhagyják a komplexumot. Az ukrán hatóságok azt gyanítják, hogy túl közel állnak Moszkvához és valószínűsíthetőleg az úgynevezett „ötödik hadoszlopnak” is lehetnek tagjai közöttük. Március 26-ával 1236 vallási egyesület, kolostor csatlakozott a független ukrán egyházhoz. Olekszandr Tkacsenko kultúra miniszter szerint, ha a Lavra lakói felesküdnek a független ukrán egyházra maradhatnak. Ugyan a határidő lejárt, de a papok nem hajlandóak elhagyni a kijevi Pecserszak Lavrát. Április 16-án egyszerre tartottak húsvéti misét a „független” ukrán egyház és a „moszkvai” egyház papjai a Lavra különböző épületeiben.

A háborúba egyre inkább az egyház is bevonódik. „Nem hagyjuk a terrorista államnak, hogy manipulálja a népünk spirituális életét, lerombolja az ukrán oltárokat, lavrákat vagy elrabolja az értékeit”. – mondta  Zelenszkij.

Az orosz-ukrán „skizma” 2019-ben

Az orosz-ukrán egyház ellenállása-ellentétje nem Zelenszkij elnöksége alatt és nem is a háború kitörésekor keletkezett. A szembenállás már korábban kezdődött. A Szovjetunió felbomlásával közel egyidőben a történelmi Ukrán Ortodox Egyházzal (Moszkvai Patriarchátus) (továbbiakban: Moszkvai Patriarchátus) szemben két új „szakadár” egyház született Ukrajna területén. A szobán forgó két egyház az Ukrán Autokefál Ortodox Egyház és az Ukrán Ortodox Egyház (Kijevi Patriarchátus) (továbbiakban: Kijevi Patriarchátus). Előbbi nem új alapítású egyház volt, mivel 1921-ben jött létre, az orosz polgárháború zűrzavaros időszakában. 1989/90 fordulóján alakult újra, amikor a Szovjetunió már gyengülőben volt. Utóbbit Filaret kijevi metropolita alapította 1992-ben, amikor elszakadt Moszkvától és magát Kijev pátriárkájának nevezte ki.  Az oroszok szerint azonban már több, mint 400 éve 1596-ban a breszti zsinattal elkezdődött a szembenállás amikor létrejött a rutén görögkatolikus egyház. A nyugat – Pápai Állam képében – akkor avatkozott be először az orosz lelkitérbe, most az Egyesült Államok képében ez csak folytatódik.

Visszatérve napjainkba, az események 2018-ban gyorsultak fel, Petro Porosenko elnöksége alatt. Az akkori előrejelzések szerint a 2019-es elnökválasztás során bukásra állt – ami azóta igazolódott – ezért kellett neki valami, amivel támogatókat nyerhet. Ez pedig a Moszkvától független szakadár ukrán ortodox egyházak legitimálása az ortodox világban. Ugyan a választást elveszítette, de a probléma, amit okozott, maradt az ortodox világban.

A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka I. Bertalan 2019. január 5-én adta meg az ukrán egyháznak az autokefáliát azaz az önigazgatást és függetlenséget. Ugyanakkor orosz források szerint II. Alekszij moszkvai pátriárka már 1990-ben széleskörű önállóságot adott a történelmi ukrán egyháznak, ami egyedülálló volt a moszkvai egyházon belül.

A konstantinápolyi (isztambuli) szertartáson jelen volt az akkori ukrán elnök Petro Porosenko és az új kijevi metropolita Epifanyij. A dekrétumot vagy Tomoszt I. Bertalan a rákövetkező nap adta át az újonnan megalakult ukrán egyház fejének Epifanyijnak, amivel a függetlenség elismerése teljessé vált. Ezzel létrejött egy Moszkvától független hivatalos Ukrán Ortodox Egyház, ami az Autokefál Ukrán Ortodox Egyház, a Kijevi Patriarchátus és a Moszkvai Patriarchátus egyrészének az egyesüléséből jött létre. Élére a korábban említett Epifanyij metropolita került. Kiemelendő, hogy a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó ukrán egyház továbbra is működött, aminek az élén Onufrij kijevi metropolita állt. Tehát két „hivatalos” ukrán ortodox egyház és két kijevi metropolita létezett egyszerre az országban. A független és a moszkvai.

Ennek következtében egy „ortodox skizma” következett be, hiszen Moszkva megszakította kapcsolatát Konstantinápollyal és jelenleg csak a görög, ciprusi és alexandriai pátriárka ismeri el az újonnan létrejött ukrán egyházat. Ugyanakkor az új ukrán egyházban sem felhőtlen a viszony, mert Filaret aki korábban kijevi pátriárkának kiáltotta ki magát még abban az évben kilépett az új egyházból és újra alapította szakadár egyházát, ami véleménye szerint sosem szűnt meg.

A háború eléri az egyházat

A kapcsolat az ukrán állam és a Moszkvai Patriarchátus alá tartozó ukrán egyházzal az évek során egyre feszültebbé vált. A tetőfokát a háború kitörése jelentette, hiszen Kirill moszkvai pátriárka – akinek a jelenlegi kijevi metropolita Onufrij alárendeltje – nyíltan kiált a különleges katonai művelet mellett. Véleménye szerint Donbaszt már 8 éve próbálja megsemmisíteni a nyugati világ, mivel az ott élők kiállnak a tradicionális hitük mellett. „A fentiek mind azt jelzik, hogy olyan küzdelembe kezdtünk, amelynek nem fizikai, hanem metafizikai jelentése van” – mondta a pátriárka.

Továbbá Putyinhoz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy Ukrajna az orosz világ a történelmi Rusz része, amit imájával is bizonyított: „Az Úr óvja meg az orosz földet! Amikor azt mondom orosz, akkor az ősi kifejezését értem a „Régmúlt idők elbeszéléseiből”: Honnan jött az orosz föld onnan, ahol Oroszország, Ukrajna Belarusz és más törzsek és népek vannak.”

Tekintve Kijev jelenlegi politikáját, aminek célja a teljes nyugati orientáció, az orosz érdekszférából való leszakadás és függetlenedés történelmileg is, ez a kijelentés nem fogja népszerűvé tenni az orosz egyházat, sőt ellenséges erőként fognak viszonyulni minden szervezetéhez. Onufrij kijevi metropolita 2022. májusában a pátriárka háborúpárti kijelentéseire hivatkozva kijelentette az ő ukrán egyházának a kiválását a Moszkvai Patriarchátusból.

Ezt az ukrán vezetés nagyfokú szkepticizmussal fogadta és továbbra is ellenségként tekintenek rájuk. Tavaly november 22-én az ukrán titkosszolgálat az SZBU rajtaütést szervezett a Pecserszka Lavrában Kijevben.  Állításuk szerint orosz különleges alakulatok végeztek felforgató tevékenységet az egyházi személyeken keresztül. Oroszbarát irodalmat találtak, ami az „orosz világ” gondolatát népszerűsíti. Azaz a Kijevi Ruszban gyökeredző három szláv nép testvériségét. Ugyanakkor kiemelendő, hogy egy orosz liturgiát követő egyházban nem feltétlen furcsa dolog orosz irodalmat találni, ami megegyezik az egyház többszáz éves történelmi gondolkodásával. Viszont jelenleg ez szembe megy Ukrajna nemzetbiztonsági érdekeivel.

Zelenszkij elnök december 1-én bejelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Tanáccsal azon dolgoznak, hogy olyan körülményeket teremtsenek, ahol egy az agresszortól függő szereplő sem tudja Ukrajnát belülről gyengíteni és az ukránokat manipulálni. „Soha nem hagyjuk senkinek, hogy birodalmat építsen az ukrán földön belül. Tehát Ukrajna „spirituális függetlenségre törekszik” – fogalmazott később.

Az orosz-ukrán háború újabb hadszíntere

Jól látható, hogy az orosz és ukrán ortodox egyház kérdése többről szól mint, egyszerű teológiai összefüggések. A szembenállásnak komoly szerepe van a jelenlegi hadviselésben. Ez mind kitűnik Zelenszkij fent idézett kijelentéseiből, az SZBU tevékenységéből és az orosz pátriárka nyilatkozataiból.

A háború tehát nem csak a frontvonalon zajlik, hanem a hátországban is. Ukrán szemszögből nézve, amíg egy Moszkvához köthető egyház működik Kijev szívében addig a nép lelke veszélyben van. Továbbá, ha a moszkvai pátriárka nyíltan támogatja a háborút és úgy gondolja, hogy Ukrajna a Kijevi Rusz utódjaként az orosz spirituális tér része, akkor a kijevi kormány veszélyben van. Hiszen a miséken a hívők az orosz katonák után fognak imádkozni, az orosz Ruszért fognak imádkozni és valószínűleg felszabadítóként üdvözölnék az oroszokat Ukrajnában. Esetleg kollaboráns tevékenységet is folytathatnak, információt szivárogtathatnak stb. A lelki térben a legsebezhetőbb az ember, ha ezt megnyeri Moszkva, akkor Kijev elveszítette a háborút. Az ukrán kormány ezért lépett fel az egyház ellen.

Ezzel szemben a moszkvai nézőpont rendkívül eltérő. Mint ahogy korábban is említésre került az orosz egyház szerint a szembenállás már több mint 400 éve kezdődött, amikor a Lengyel-Litván Unióban létrejött a ruténok görögkatolikus egyháza. A nyugat ekkor avatkozott be először az orosz spirituális térbe, hogy megbontsa a Rusz népeinek egységét. A jelenleg zajló folyamatokat is így értékelik. Az Egyesült Államok mesterségesen kreált egy ukrán nacionalista egyházat, aminek célja az orosz spirituális téren belüli bomlasztó tevékenység. Ezzel létrejön egy anti-Oroszország. A hívőket ért támadások az orosz világ elleni támadás, amit az ukrán nacionalista vezetés és egyház tesz ruszofób indokból. Megakarnak szabadulni mindentől, ami orosz. Tehát Kijev nem nemzetbiztonsági okból, hanem nacionalista oroszellenes indokból teszi, amit tesz. Oroszországnak pedig különösen fontos a lelkitér, ez megjelenik már a nemzetbiztonsági stratégiájukban is.

Az viszont kijelenthető, hogy az egyház mindkét oldalnak szolgálhat előretolt ügynökeként, akik a háborút átviszik a lelki-spirituális térbe, minek köszönhetően a hátországban ellenállást lehet kelteni a rendszer ellen. Itt Moszkvának előnye van Kijevvel szemben, hiszen az ő történelmi egyházuk működik Ukrajnában, annak ellenére is, hogy Onufrij hivatalosan függetlenítette magát Moszkvától. Kijev egyelőre csak védekezni tud a hatásokkal szemben, ezt a célt szolgálta I. Bertalan által létrehozott független ukrán egyház felállítása. Ez Zelenszkij álláspontja is, ami korábban említésre is került. „Nem hagyjuk a terrorista államnak, hogy manipulálja a népünk spirituális életét, lerombolja az ukrán oltárokat, lavrákat vagy elrabolja az értékeit”. Persze egy posztszovjet országban negatív emlékeket ébreszthet az, ha a titkosszolgálat a nép ellenségeiként kezeli az egyházi személyeket.

Összefoglalás

Az orosz-ukrán ellentét elérte az egyházi szférát is. Látható, hogy Ukrajna minden értelemben el akar szakadni Oroszországtól. Legyen az gazdasági, politikai, történelmi vagy éppen vallási és ezen belül is lelki-spirituális. Moszkva ezt nem hagyhatja és próbálja megőrizni befolyását Ukrajnán belül, amit ők egyébként úgy értelmeznek, mint a saját történelmi igazságuk. A Moszkva alá tartozó egyháznak nehéz dolga lesz. Hiszen annak ellenére, hogy elvileg Onufrij kijevi metropolita szakított velük a Kijevi szekuláris vezetés továbbra sem bízik bennük és nemzetbiztonsági kockázatként tekint rájuk. Úgy gondolják, hogy „ötödik hadoszlopként” tevékenykedik, így vagy ellehetetlenül vagy végül teljesen megszűnik teljesen. Ez csak még inkább mélyíteni fogja az ellentétet a két fél között. Így egyre nehezebb megmondani, hogy ha egyszer véget ér a háború, hogyan tudják majd rendezni az egyre csak bővülő vitás kérdéseiket. Tekintve, hogy egyre jobban a „mindent vagy semmit” mentalitás mutatkozik meg a feleken, beleértve ebbe az Ukrajnát támogató nyugatot is.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Ömer Faruk Ulutaş on Unsplash

A Ukrajna a spirituális függetlenségre törekszik? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A ciprusi ENSZ-misszió, másnéven az UNFICYP (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus) felállításáról 1964-ben döntött az ENSZ Biztonsági Tanácsa a 186. sz. határozatával. Létrehozatalának oka a szigeten élő török és görög ciprióták közötti elmérgesedett viszony volt. Az azóta eltelt közel 60 évben – mint minden konfliktusnak, úgy ennek is – voltak feszültebb és enyhébb periódusai. Akadtak olyan szakaszok, amikor közeledtek egymáshoz a felek álláspontjai, de volt olyan is, amikor semleges volt vagy elmérgesedett közöttük a viszony. Napjaink változó nemzetközi környezetében a ciprusi helyzet is lezárásra kerülhet, az előző 10 évben ugyanis egyfajta békülési folyamat volt megfigyelhető. Azt tapasztalhattuk, hogy közeledtek egymáshoz a felek nézetei, a tárgyalási és együttműködési szándék pedig mindkét oldalról megvolt. Most azonban mégis az látható, hogy a konfliktus 2021 nyarán újra kiújult. Habár nyílt támadásra még nem került sor, de provokáció már több is történt, főként a török fél részéről.

Emellett a Ciprusi tengerrészen nemrég feltárt jelentős földgázmezők egy új dimenziót nyitottak meg a konfliktus történetében. De vajon hogyan kezdődött és ami talán még fontosabb, hogyan fog záródni a nézeteltérés? Van valódi esély a békés rendezésre? Miért aktuális ez a kérdés még most, 2023-ban is? Cikkemben elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A konfliktus története röviden

Ha a ciprusi konfliktus kitörésének okait keressük, azt kell megállapítanunk, hogy nem tudnánk mondani egyetlen okot, amely a kitöréséhez vezetett. Az ellentét rengeteg régóta jelenlévő vagy újonnan jelentkező problémának volt az eredménye. A helyzet komplexitásához hozzátett az is, hogy Cipruson amellett, hogy a történelmi háttér is mindig konfliktusokkal terhelt volt, a térségben a vallási és nyelvi megosztottság mellett az etnocentrizmus kérdésköre is jelen volt.

Az 1950-es évek végéig brit fennhatóság alatt álló szigeten a feszültségek Makariosz érsek elnökké választásával kezdődtek meg, aki az enózisz, vagyis a Görögországgal való egyesülés pártján állt, amit a török ciprióták nem nézhettek tétlenül. Amikor Makariosz 1963 november végén előállt 13 pontos alkotmánytervezetével, amely megfosztotta volna a ciprusi török kisebbséget az alkotmányos garanciáik nagy részétől, zavargások törtek ki a szigeten, amelyek rövidesen erőszakba torkolltak.

A krízis összességében 364 török és 174 görög ciprióta halálát eredményezte, valamint a török lakosság enklávékba tömörülését. A konfliktus további eszkalálódásának megelőzése érdekében 1964. március 4-én megalakult a ciprusi békefenntartó misszió (a továbbiakban UNFICYP, azaz United Nations Peacekeeping Force in Cyprus) amely ekkor még csak brit erőkből állt, és feladatai közé tartozott – mandátuma szerint – az, hogy megakadályozza a harcok fellángolását, és segítse elő a normális életkörülményekhez való visszatérését. Mivel a szigeten még ugyanebben a hónapban kiújultak a harcok, ezért egy 6500 fős kontingens felállítására is sor került (kanadai, ausztrál és észak-európai nemzetekkel kiegészülve). 1964 nyarára sikerült a polgárháborús helyzetet valamennyire normalizálni.

Az ellentétek azonban ismét kiújultak, amikor 1974. július 15-én a Nemzeti Gárda és az EOKA-B (Ethniki Organosis Kypriakon Agoniston – Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete) sikeres puccsot hajtott végre Makariosz elnök ellen. Az akció mögött a Görögországban 1973 óta működő katonai junta állt, amely így akarta elérni az enóziszt, mint végcélt. A bajt tetézte, hogy az akcióban a szigeten állomásozó görög katonák is részt vettek, az új elnök Niklos Sampson pedig azonnal kiadta nekik az utasítást a török enklávék megtámadására. Ezért válaszul Törökország 5 nappal később, július 20-án elindította az Atilla-hadműveletet, amelynek keretében partra szálltak Kyrene partjainál (brit becslések szerint) 6000 fővel és negyven harckocsival. Az invázió híre sikeresen destabilizálta a görög katonai juntát, az átalakulást szorgalmazó katonai vezetés lemondott Athénban és a puccs vezetője is megbukott.

1974, július 22-én fegyverszüneti megállapodás született, majd ezt követően két fordulóban folytak a tárgyalások Genfben. Ezalatt az idő alatt óriási népesség-mozgás indult meg, gyakorlatilag lakosságcsere történt. Ez azért mondható nagy jelentőségűnek, mivel akkoriban a lakosság körülbelül 500.000 görög cipriótából állt, akik közül mintegy 160.000-et kiszorítottak a lakóhelyéről (a török ellenőrzés alá került területekről), ezért délre kellett menekülniük. A török ciprióták száma 118.000 fő körül mozgott, de közülük is több tízezer embernek kellett a sziget északi részére menekülnie.

A török intervenciót követően (amelyet a nemzetközi közösség egyöntetűen elítélt) a felek közötti tárgyalások 1977-ben folytatódtak, azonban a határok kérdésének a körében végül megrekedtek (a török fél ugyanis szeretett volna belső határokat kialakítani, amiről a görögök hallani sem akartak). Ennek következményeként a török közösség 1983. november 15-én deklarálta a függetlenségét, és létrejött az Észak-Ciprusi Török Köztársaság (TRNC). Ezt követően először a hidegháború vége után merült fel először az UNFICYP misszió szükségessége, mivel ekkorra a felek közötti érdemi előrelépés hosszú ideje nem történt. Végül az ENSZ BT csak a művelethez való anyagi hozzájárulásának a módját változtatta meg.

Az ezredfordulót követően jelentős eseménynek lehettünk tanúi. 2004. május 1-jén ugyanis a Ciprusi Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz, ezáltal az európai integráció része lett. Érdekesség, hogy a csatlakozási szerződés szerint a sziget egész területe az EU része lett, de a konfliktus kuszasága miatt a közösségi jog az északi részen nem kerül alkalmazásra a mai napig sem. A demilitarizáció kérdésköre a misszió során többször került előtérbe, éppen ezért számított váratlan fordulatnak, amikor egy évvel a Krími-félsziget elfoglalása után, 2015-ben, Oroszország megállapodást írt alá a Ciprusi Köztársasággal hadihajók állomásoztatásáról. Ez amellett, hogy új fejezetet nyitott a konfliktus történetében, politikai üzenetet is hordozott magában, mert kiszakította Oroszországot a nemzetközi elszigeteltségből, lehetőséget biztosított a nagyhatalomnak arra, hogy gazdasági kapcsolatait újra fellendítse.

Mindazonáltal 2015-öt követően egy enyhülési folyamatnak lehettünk a tanúi, amelynek azonban a 2021-ben berekedt tárgyalások vetettek véget. Azóta több atrocitás is történt a két fél között. 2021 nyarán például egy török hadihajó figyelmeztetőlövést adott le a ciprusi partiőrség egyik hajójára, amely állításuk szerint túl közel merészkedett az Észak-Ciprusi Török Köztársaság felségterületéhez. Emellett a provokálás eszközével is gyakran élnek a felek. Ugyancsak 2021 nyarán Erdogan török elnök látogatást tett a sziget északi részén, és ezt szándékosan július 20-ára, vagyis az 1974-es török invázió dátumára időzítette.

A misszió jogi háttere

A Biztonsági Tanács első felhatalmazását az UNFICYP misszió létesítésére a BT 186. számú határozatában találjuk meg, amit 1964. március 4-én fogadtak el. Ebben a BT azt tanácsolja az UNFICYP-nek, hogy „tegyen meg minden tőle telhetőt a harcok kiújulásának a megelőzése érdekében és a szükséges mértékben járuljon hozzá a közrend helyreállításához és fenntartásához, valamint segítsen a normális életfeltételekhez való visszatéréshez”. Ez a megfogalmazás megfelelt azoknak a feltételeknek, amelyek abban az időszakban érvényesültek Cipruson. A helyzet 1974-ben drasztikusan megváltozott, az új körülmények hatására pedig a mandátumot is adaptálni kellett a változásokhoz. A sziget kettészakadásához alkalmazkodva tehát az UNFICYP módosított mandátuma (amely 1974. augusztus 16-án lépett hatályba) az lett, hogy különféle humanitárius kötelezettségeket lásson el. Ez alapján a küldetés négy fő részből állt. Ezek a tűzszünet és a status quo fenntartása, a közrend helyreállítása és a normális életfeltételekhez való visszatérés, illetve egyéb, humanitárius feladatok voltak.

Az eredetileg csak három hónaposra tervezett mandátumot rendszeresen meghosszabbították, eleinte három, később hat hónappal. Napjainkban a Biztonsági Tanács főtitkára minden júniusban és decemberben meghallgatja a jelentéseket az UNFICYP missziójával kapcsolatban, majd a Tanács mindig megújítja a mandátumot.

A legutóbbi megújítás 2023. január 30-án történt, amikor a BT egyhangúlag megszavazta a misszió folytatását. Változást jelent azonban, hogy legnagyobb meglepetésre ezúttal a mandátumot nem 6 hónapra, hanem 1 évre hosszabbították meg. Minden más tekintetben azonban a 2674-es határozat, a korábbiakhoz hasonlóan mindössze megújította a misszió megbízatását anélkül, hogy bármilyen változtatást eszközölt volna az UNFICYP alapvető feladatait és megbízatását illetően.

Habár a találkozó rövid ideig tartott, a feszültségkeltésre így is alkalmas volt. A résztvevők ugyanis aggodalmukat fejezték ki az ütközőzónában tapasztalható folyamatos nyomásgyakorlással kapcsolatban, ami az utóbbi fél évben erőszakos cselekményekkel is párosult. A katonai status quo folyamatos megsértése ugyanis könnyen eszkalációhoz vezethet. Emellett a BT ismét felhívta a figyelmet arra, hogy habár az orosz-ukrán háború miatt a mediterrán sziget és problémái most háttérbe szorultak, nem szabad hagyni, hogy a sziget északi és déli oldala között megszakadjon a kommunikáció, és folyamatosan a végső célt kell szem elől tartani. Ez pedig, az elképzelésük szerint egy, a két területet és a két közösséget összefogó szövetség lenne. Érdekesség, hogy erre a javaslatra válaszként az Észak-Ciprusi Török Köztársaság Külügyminisztériuma sajtóközleményt adott ki, kiemelve, hogy szerintük a BT nem a realitások talaján áll. A nyilatkozatban arra is emlékeztették a feleket, hogy felesleges olyan modellekhez ragaszkodni, amelyek már sokszor elbuktak, hiszen a török ciprióták magukat egy külön államban képzelik el. Felháborodásuk oka valószínűleg az volt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa élesen bírálta azt, hogy Famaguszta egyik, korábban katonák által lezárt negyedét, Varósziát (amely a 2004-es Kofi Annan ENSZ főtitkár által javasolt tervben is kiemelt szerepet kapott), 2020 októberében megnyitották a civilek előtt, és azóta, a folyamatos figyelmeztetések ellenére sem zárták be.

Az évek során rengeteg kritika fogalmazódott meg az ENSZ-mandátummal kapcsolatban. Több, korábban az UNFICYP-ben katonai vezető mondta azt, hogy a mandátum folyamatos megújítása csak a felek közötti feszültséget generálja, a görög cipriótákban pedig a szorongásérzést növeli. Ráadásul korlátozza a misszióban részt vevő katonákat abban, hogy a helyi lakossággal kapcsolatot alakítsanak ki, ami viszont a demilitarizált zóna miatt nagyon fontos lenne.

Etnocentrizmus

A ciprusi helyzet több szempontból is nagyon összetett, ezért a problémát szociológiai oldalról is meg kell vizsgálnunk. A konfliktus kitörésének és mai napig tartó rendezetlenségének egyik legfőbb oka a ciprusiakban nagyon erősen létező etnocentrizmus. Ez a kevésbé ismert fogalom azt jelenti, hogy egy nemzet vagy népcsoport más társadalmak és kultúrák megítélésekor a saját értékrendjét veszi alapul. Az idegen kultúrák befogadására csak részlegesen képes, és sajátját nem különbözőnek, hanem jobbnak hiszi. Ennek megfelelően minden más népcsoportot megvet és alacsonyabb rendűnek tart. Ez Ciprus esetében a görög és török ciprióták kulturális különbözőségei és mindkét fél túlzott nacionalizmusa miatt került előtérbe. Emellett, mint a legtöbb megosztott társadalomban, Cipruson is ismerik a szeparáció másfajta megjelenési formáit: vallási vagy nyelvi szempontból is. A sziget különleges abból a szempontból, hogy habár a megosztottság szinte minden országban létezik, az viszont ritka, hogy egy államban többféleképpen is érvényesüljön. Márpedig Ciprus esetében erről van szó.

A vallási megosztottság oka a szigeten élő népcsoportok különbözőségéből ered. Míg a görög ajkúak hagyományosan ortodox hitűek, addig a törökök többnyire az iszlám vallást követik. Ezzel kapcsolatos probléma, hogy a görög ortodoxiában mélyen gyökerezik a nemzeti öntudat, amely időnként nagyon kirekesztőleg tudott hatni a török cipriótákkal szemben.

A nyelvi és az etnikai megosztottság a ciprusi konfliktus esetében szorosan összefügg egymással, mivel az etnikai megosztottság eredményeképpen jön létre a nyelvi különbözőség. A Cipruson élőknek ugyanis már régóta szembe kellett nézniük a kettős identitással, mivel ők általában egyszerre ciprióták, és etnikumtól függően, görögök vagy törökök is. Ebből következik a konfliktus egyik legnagyobb generáló eleme, az anyaországok (Görögország, Törökország) kulturális befolyásoló ereje. Tekintve, hogy ők a cipriótaközpontúsággal szemben a saját országuk identitását próbálták erősíteni, ami együtt járt az otthoni nacionalizmusuk exportjával. Erre a legjobb példa a történelemszemlélet és annak az oktatásban való megjelenése. A török és a görög ciprióta történelemszemlélet ugyanis teljes egészében átvette az anyaországok történelmi ideológiáját. Ennek eredményeképpen a szigeten lakó görög etnikumúak az oszmánok 300 éven át tartó uralmára Cipruson (1571-1878) negatívan tekintenek, és őket alapvetően hódító, barbár tolvajoknak tartják, és ezáltal a most velük a szigeten együtt élő törökök is ebbe a kategóriába tartoznak. Ezt erősíti a török intervenció 1974-ben, amelyet nemzeti tragédiaként fognak fel. Ezzel szemben a török ciprióták Oszmán Birodalom alatti fennhatóságát pozitívan értékelik, szerintük ez hozta el a sziget számára a fejlődést és a szabadságot. Ők az 1960-1974 közötti időszakot tekintik a történelem „sötét foltjának”, az 1974-es beavatkozást pedig heroikus harcnak a felszabadítás jegyében. Ezek alapján látható, hogy miért nehéz a konfliktust megoldani, hogyha a jövő generációi is ilyen oktatást kapnak már gyerekkoruktól fogva. A 2005-ös oktatási reform ugyan valamennyit segített a helyzeten, mert igyekezett egy objektívebb képet kialakítani, de ez nem segít semmit, hogyha mellette a gyerekek otthonról kapják meg azt, hogy a másik nemzet mennyire gonosz.

A történelemszemlélet mellett a kulturális expanzió rengeteg más területen is megjelenik, például a nemzeti jelképeknél is. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb vitát a nemzeti lobogók kérdése kavarta. Az 1960-ban létrejött Ciprusi Köztársaság zászlóját ugyanis már csak a déli oldal használja, a török ciprióták az ÉCTK lobogóját használják Ez a kettős identitás elutasításának egy kézzelfogható eszköze, és egyúttal jelzésértékű a másik fél számára is. Az egyik legnagyobb provokáció a nemzeti lobogóval kapcsolatban az Észak-Ciprusi Török Köztársasághoz köthető. Ők ugyanis az ÉCTK zászlóját jól láthatóan megjelenítették egy dombon, Nicosia közelében, ahol a görög és török részt csak a demilitarizált zóna választja el egymástól. Emellett, a zászló mellett egy felirat is nagy betűkkel kirajzolódik: „Ne mutlu Türküm diyene.”, vagyis „Boldog, aki töröknek mondja magát.” Az idézet Kemál Atatürkhöz, a Török Köztársaság megalapítójához köthető. A nemzeti lobogó ilyen formában való megjelenítésével járó feszültséget tovább fokozta, hogy annak elkészítésére olyan menekülteket kértek fel, akik Tochniból származnak, abból a faluból, ahol 1974 augusztusában ciprusi görög terroristák 84 muszlim férfit mészároltak le. Mindez természetesen jelzésértékű is, hogy mindenki, aki arrafele halad el, görögök, katonák, turisták jól lássák, hogy ők függetlenek a Ciprusi Köztársaságtól.

A fentiek alapján nem meglepő, hogyha azt mondjuk, hogy a két nép tagjai előítéletekkel élnek egymás iránt. A sztereotipizálás egyéni és közösségi szinten is megjelenik és a legnagyobb probléma vele az, hogy negatív. Ahhoz, hogy az etnocentrizmus ne jelentsen többé problémát, meg kellene keresni a pozitív értékekkel felruházott sztereotípiákat, és azokat fel kellene erősíteni. Hagyni kell, hogy a görög és török ciprióták hűek legyenek a saját anyaországukhoz, de ugyanakkor erősíteni kell bennük azt is, hogy nekik van egy másik identitásuk is. A kettő nem zárja ki egymást, megfelelő keretek között létezhet együtt is. Talán, ha a nemzeti öntudat helyett azt erősítenék meg mindenkiben, hogy a szigeten élő összes etnikum elsősorban ciprusi, és csak másodsorban egy adott népcsoport tagja, akkor a konfliktus kulturális különbözőségeit ezzel megoldhatnánk. Ez a változás természetesen nem tud egyik pillanatról a másikra végbe menni, időt kell hagyni rá, és akár több generációt is felölelhet amíg valódi, kézzelfogható eredményt el lehet érni vele.

Aktualitások

Alaposan megvizsgálva a konfliktust arra juthatunk tehát, hogy habár már több évtizede egy befagyott konfliktusról beszélhetünk a szigeten, ez korántsem jelenti, hogy ne újulhatna ki bármikor. Bár mindkét fél lelkesen fogja hibáztatni egymást a holtpontért, ami jelenleg tapasztalható, az igazság az, hogy meglehetősen nehéz a tárgyalások sikertelensége miatt csupán az egyik vagy a másik oldalt okolni. Valójában ugyanis egyikük sem tesz valódi lépéseket a megosztott sziget újraegyesítése érdekében.

Ha az ENSZ- misszió jövőbeli kilátásait vizsgáljuk meg, akkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon miért zajlik még mindig? Erre talán az lehetne a válasz, hogy néha egyszerűbb és olcsóbb fenntartani egy missziót, mint otthagyni a feleket, hogy ismét háborús állapotok alakuljanak ki. Az pedig kétségtelen, hogy a ciprusi békefenntartó művelet jól végezte és jól végzi ma is a dolgát, őrzi és fenntartja békét.

Az viszont kétségtelen, hogy a 2021-es év óta konfliktus egy új szakaszba lépett, azóta a provokációk és atrocitások folyamatosak mindkét fél részéről. Ráadásul történt egy diplomáciai fejlemény is, hiszen 2022-ben az Észak-Ciprusi Török Köztársaság, amely államként eddig csupán Törökország által volt elismerve, megfigyelőként felvételt nyert egy nemzetközi szervezetbe, még pedig a Türk Államok Szervezetébe. Ennek tagjai többek között például Azerbajdzsán és Üzbegisztán (érdekesség, hogy 2018 óta Magyarország is megfigyelő a szervezetben) is. Habár egy ilyen dolog apróságnak tűnhet, mégis azt jelzi, hogy a csoportosulásban részt vevő államok elismerik az ÉCTK-t. Ez pedig változást jelent a korábbiakhoz képest.

Jelenleg a legnagyobb problémát a konfliktusban az eltérő elképzelések jelentik. Az ENSZ elképzelését ugyanis a török ciprióták nem fogadták kitörő örömmel. Eszerint a sziget egy két területet és két közösséget összefogó szövetség lenne. Ugyanakkor Törökország megoldási javaslata a kétállami rendszer, pedig az EU tagországok körében nem aratott osztatlan sikert. Ötletek a megoldásra tehát vannak, de a megvalósítás még várat magára. Veszélyes szituáció ez, hiszen a konfliktus már majdnem 60 éve tart és ezalatt nem jutottak egymáshoz sokkal közelebb a felek.  Ha a status quo folytatódik és nem történik érdemi változás, akkor az ENSZ azon kaphatja magát, hogy Ciprus csupán egy kínos jelkép marad, amely mindenkit a szigeten lévő politikai és katonai megosztottságra, illetve az ott folytatott misszió sikertelenségére fog emlékeztetni.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érthetők el.

Photo by NATHAN KASONGO on Unsplash

A „Boldog, aki töröknek mondja magát?”: megoldások és válaszok keresése a ciprusi kérdésre közel 60 év távlatából bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.