Partnerkapcsolatok
A NATO egy két éves program keretén belül rehabilitációs gyógyászati képzéseket támogat, mellyel az ukrán hadsereg amputált tagjainak felépülését segíti elő. A rehabilitációkat a Prosthetic and Orthotic (P&A) Institute látja el, amelyet a Szövetség alapított egy külön, Ukrajna részére fenntartott alapítványi vagyonból. Az intézkedésre azért is volt szükség, mivel a csonkított személyek száma az elmúlt évek folyamán, az ukrajnai harcok hatására rohamosan megnőtt. A programban a Harkivi Egyetem (KNURE), a Német Rehabilitációs Tudományi Iskola, és Ukrajna Szociálpolitikai és Oktatási és Tudományos Minisztériuma vesz részt. Hosszútávú cél, hogy a megvalósuló képzések alapképzésként (BA) és mesterképzésként (MA) mind szakmailag, mind nemzetközileg elismertek legyenek. A szakorvosi rehabilitációs folyamatok támogatása és képzése egy kulcsfontosságú, gyakorlatban is megvalósuló együttműködést eredményez a NATO és Ukrajna közt. 2015 óta több mint 500 sebesült katona és 2000 praktizáló orvos profitálhatott a NATO által nyújtott orvosi rehabilitációkat érintő Trust Fund alapítvány szolgáltatásaiból.
Jens Stoltenberg főtitkár Ottawában ünnepelte a NATO 69. évfordulóját. Mint mondta, a Szövetség garantálja a békét, biztosít biztonságot és akadályoz meg konfliktusokat.
Rose Gottemoeller, a NATO helyettes főtitkára a kijevi Biztonsági Fórumon elismerően nyilatkozott az ukrán biztonsági reformok előrehaladásáról, valamint kiemelte az ország hibrid hadviseléssel szemben szerzett tapasztalatok megosztásának fontosságát a NATO tagállamokkal. A fórumon bemutatásra kerültek a Szövetség hibrid és aszimmetrikus fenyegetések ellen tett elrettentő és védelmi lépései, továbbá előrevetítették, hogy a jövőben fontos sarokpont lesz a hasonló kihívásokkal szembeni készültség növelése és támadásokra reagáló képességek fejlesztése. A főtitkárhelyettes beszédében elmarasztalta Oroszországot a nemzetközi jog elleni vétségeiért, majd ennek kapcsán fogadta Ukrajna szolidaritását a NATO tagállamai felé a Salisbury gyilkossági kísérlet ügyében. Kétnapos kijevi látogatása során Gottemoeller találkozott az Európai és Euroatlanti Integrációért felelős miniszterelnök-helyettessel, Ivanna Klimpus-Cincadze-vel, a helyettes védelmi miniszterrel, Anatolij Petrenkóval, valamit az ukrán külügyminiszterrel, Pavlo Klimkinnal.
Az Észak-atlanti Tanács keretén belül az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság tájékoztatta a NATO-tagországokat az általuk április 14-én végrehajtott közös katonai fellépésről. Indokként azt a tekintélyes információmennyiséget nevezték meg, amely arra utal, hogy a szíriai rezsim felelős az április 7-én civilek ellen elkövetett támadásért Doumaiban. A Szövetségesek teljes körű támogatásukat fejezték ki a végrehajtott légicsapást illetően, melynek célja volt a szíriai kormányzat elrettentése a jövőbeni vegyi fegyverrel történő támadásoktól saját polgárai ellen. A NATO- tagországok utólag bánják, hogy az ENSZ BT 2235 (2015) számú határozata alapján létrehozott közös vizsgálati mechanizmus, mely a vegyi támadások előkészítőinek azonosítását segíti elő, nem került megújításra 2017-ben. Emellett ismételten és határozottan elmarasztalta a fegyvernem folyamatos használatát a hatalmon lévő vezetőség által, melyet már 2011 óta, a konfliktus kirobbanásának kezdetétől fogva alkalmaz a polgári lakosságon, többszörös felszólítás ellenére és a nemzetközi normákat és határozatokat áthágva. Kiemelték, hogy a helyzet mielőbbi megoldására van szükség, mely érdekében az ENSZ lépéseit minden lehetséges módon segítik. Emellett felszólítják az Aszad-párti országokat, név szerint Oroszországot, hogy biztosítsák a rezsim konstruktív részvételét a szembenállás felszámolásában.
Az Amerikai Egyesült Államok újdonsült külügyminisztere, Mike Pompeo volt CIA igazgató az első hivatalosan is hivatalban töltött napját Brüsszelben, a NATO Főhadiszálláson töltötte. Látogatása során Pompeo nyomatékosította a NATO által elvárt, GDP-ben mért 2%-os ráköltést a hadseregre. A külügyminiszter kijelentette, hogy 2024-ig jó lenne, ha minden tagállam elérné ezt a célt, továbbá elvárja, hogy a költségvetés 20%-a felszerelés modernizálására menjen el.
Az Egyesült Államok nem először fejezi ki aggodalmát és buzdítja a szövetségeseit arra, hogy növeljék a védelmi kiadásaikat, hiszen nem egy kulcsfontosságú NATO tagállam jelentősen az elvárt szint alatt költ a honvédelemre, ilyen Németország is, ahol jelenleg a GDP 1,24%-át költik a Bundeswehr-re és 2021-ig ezt maximum 1,25%-ra hajlandóak megemelni.
Pompeo kijelentette, hogy a terhet közösen kell viselni és a NATO-t együtt kell felkészíteni az új kihívásokra és fenyegetésekre, amelyek között a terrorizmus is jelen van.
A NATO többi tagállama és Jens Stoltenberg főtitkár is pozitívan fagadta Pompeo érkezését és örültek annak, hogy képviseli az amerikai álláspontokat, amely azt is jelképezi, hogy az USA-nak milyen fontos a NATO.
A pénteki külügyminiszteri találkozón többek között olyan témák lettek még megtárgyalva, mint a Szripál-mérgezés, az április 14-i amerikai-francia-brit rakétatámadás Szíria ellen és az “orosz agresszió”.
Műveletek
A baltikumi légi rendészet a baltikumi NATO-tagállamok légtérvédelmét látja el, amit májustól Portugália fog vezetni. A portugálok 4 F-16M-es vadászgépet fognak Litvániába telepíteni. Portugália mellett Franciaország és Spanyolország is részt vesz a légtérvédelemben, ők 4, illetve 6 vadászgépet telepítenek a Baltikumba.
Iraki katonai oktatók fejlesztették fenntartói készségeiket a szovjet időkből maradt gépjárműveken a NATO segítségével. 2018. április 17-én sikeresen befejezték képzésüket a Taji katonai bázison, Bagdad mellett. Tizenkét oktatót képeztek ki egy lengyel vezetésű kiképzőegység széleskörű, több hónapos programjában, melynek a fókusza a BMP-1 és T-72 páncélozott járművek karbantartása és javítása volt. A Lengyel Kiképző Egység parancsnoka, Pawel Piecyk ezredes szerint a kiválasztott tizenkét oktató nagyban segíteni fogja az Iraki Biztonsági Erőket (IBE). Ez volt az első harmadik fázisbeli iraki kiképzési modul, melynek lényege az „oktasd az oktatót” elv, ami nagyban segítheti az IBE önállósodását és fejlődését. Hassan Hillel Al-Maliki vezérőrnagy, a Védelmi Minisztérium Fenntartási Osztályának igazgatója rávilágított a NATO kiképzésének fontosságára az IBE esetében, hogy milyen jelentős fejlődésen ment keresztül és a jövőben is együtt szeretnének működni. Az oklevélátadó ünnepségen képviseltette magát a NATO, az Iraki Védelmi Minisztérium, az ISIS elleni globális koalíció, Szlovákia és az USA iraki nagykövetsége is. A NATO 2016-ban kezdte meg kiképzői munkáját Irakban, az iraki kormányzat kérésére.
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központjának (NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence) szervezésében került megrendezésre az éves “Locked Shields” elnevezésű, ötnapos kibervédelmi gyakorlat. A valós idejű szimuláció során a kritikus infrastruktúra védelmét, továbbá az egyes tagállamok információs hálózatainak működését tesztelik folyamatos kibertámadások modellezésével. A gyakorlaton NATO Kommunikációs és Információs Ügynökségének (NCIA) 30 fős csapata, valamint 30 állam közel 1000 szakértője vett részt.
Wie viel Umverteilung Bürgerinnen und Bürger in der Gesellschaft möchten, hängt von sozioökonomischen Faktoren und ihren Ansichten über Gerechtigkeit ab. Diese Studie, basierend auf einer in Schweden durchgeführten, repräsentativen Umfrage, bestätigt frühere Ergebnisse: Demnach nimmt der Wunsch nach Umverteilung mit steigendem Einkommen ab, bevorzugen Frauen im Durchschnitt mehr Umverteilung als Männer, und wünschen ältere Menschen sich mehr Umverteilung als jüngere. Ansichten zu Gerechtigkeit und Altruismus spielen ebenfalls eine Rolle. Die Studie zeigt zusätzlich und zum ersten Mal, dass auch individuelle Unterschiede in der Bereitschaft, Risiko einzugehen, mit Präferenzen für Umverteilung korrelieren. Menschen, die Risiko scheuen, wünschen sich demnach mehr Umverteilung als risikofreudigere Menschen. Die Ergebnisse helfen zu verstehen, welche Politik von welchen Bevölkerungsgruppen unterstützt wird.
Der vollständige Bericht von Manja Gärtner und Johanna Mollerstrom im DIW Wochenbericht 18/2018
Frau Gärtner, Sie haben untersucht, wovon es abhängt, ob Menschen der staatlichen Umverteilung eher positiv oder negativ gegenüberstehen. Intuitiv würde man annehmen, dass Wohlhabende und Vielverdiener, der Umverteilung eher ablehnend gegenüberstehen. Bestätigen das Ihre Ergebnisse?
Ja, Menschen die ein höheres Einkommen haben, wollen weniger Umverteilung. Das ist vielleicht keine Überraschung. Allerdings können wir zeigen, dass nicht nur Eigeninteresse eine Rolle spielt, sondern zum Beispiel auch Ideen von Gerechtigkeit. [...]
Das Interview mit Manja Gärtner wurde im DIW Wochenbericht 18/2018 veröffentlicht. Hier gibt es das Interview als PDF-Dokument und als Podcast
Die Große Koalition will das Rentenniveau bei 48 Prozent und den Beitragssatz dabei zugleich bei 20 Prozent fixieren – und prompt tobt mal wieder ein heftiger Streit um die Finanzierbarkeit der Rente. Der Regierungsvorschlag sei „unbezahlbar“ und führe zu Mehrkosten von geschätzt 125 Milliarden Euro im Jahr 2048, so eine kürzlich erschienene Studie. Um das aus Steuermitteln zu finanzieren, müsste beispielsweise die Mehrwertsteuer auf 26 Prozent angehoben werden. Schreck! [...]
Der vollständige Kommentar von Johannes Geyer aus dem DIW Wochenbericht 18/2018
Cyber et Intelligence artificielle ...
Le sujet émerge à peine. Tout juste lit-on partout que l'IA est un enjeu de souveraineté (j'y reviens dans un prochain article dont je vous reparlerai à sa parution) : mais ensuite ?
C'est pourquoi, sous la houlette de mon compère Thierry Berthier (blog cyberland), j'ai participé avec quelques autres à la première réunion du groupe Cybersécurité du hub France IA.
Beaucoup de choses intéressantes pour un beau programme de travail, sur lequel je reviendrai. Mais déjà, notons deux approches : ce que change l'IA à la cybersécurité, mais aussi quelle cybersécurité de l'IA ?
La forme des chiasmes n'est pas qu'une figure de style. Cela permet déjà de poser deux bonnes questions. Et bien formuler les questions, c'est déjà trouver une partie de la réponse.
O. Kempf
A Biztonságpolitikai Szakkollégium két tagja is részt vett a 2018. április 19-én Varsóban megrendezett hallgatói tudományos konferencián.
Az esemény helyszínéül a Varsói Katonai Műszaki Akadémia (Wojskowa Akademia Techniczna, WAT) szolgált. A napjaink biztonsági kihívásait és az azokra adható válaszokat bemutató konferencia nem csupán az előadók kutatásainak prezentálására adott kiváló lehetőséget, de megteremtett egy olyan platformot is, amelyen a WAT és a BSZK hallgatói kötetlen beszélgetésekkel, személyes kapcsolatok kialakításával is erősítették a határokon átívelő együttműködést.
A Szakkollégiumot két hallgatónk képviselte: Németh Ferenc, aki a Balkán energiabiztonságáról tartott előadást, valamint Shadeh Fadi, aki Ciszjordánia gazdaságbiztonsági kihívásait ismertette.
A konferencia, valamint hallgatóink kiutazása és költségeinek fedezése nem valósulhatott volna meg a WAT Magiszterek Védegyletének támogatása nélkül.
This Saturday 5 May, the European Defence Agency (EDA) participates in the 'EU Open Day'. Pass by and meet the EDA staff at information stand 32 in the building of the European External Action Service (EEAS) at Rond Point Schuman in Brussels.
Every year, the European Union celebrates peace and unity on 'Europe Day'. The event marks the anniversary of the 'Schuman Declaration', outlining a vision to unite separate European states into a single community.The public is invited to visit the main European institutions in Brussels on 5 May.
For more information on the celebrations in Brussels, click here.
EU Open Day at the European External Action Service
A május elsejei Nagy Futam délelőttje az aszfalté és a versenyautóké volt, a délután a levegőé és a repülőgépeké. A Gellért-hegyről többször fotóztam, ezért a budai magaslatok közül idén a Halászbástyát választottam, ami a nagygépes áthúzás szempontjából nem volt rossz döntés, egyéb szempontból (kisebb gépek és helikopterek szóló bemutatója) vannak ennél szerencsésebb helyszínek is.
Bo-105-ösből kettőt üzemeltet a Flying Bulls. A bal oldali éppen a hátáról fordul a talpára, a jobb oldali külső függesztésű kamerával követi a mozzanatot.
A B-25J Mitchell bal kísérője egy 1944-es gyártású P-38 Lightning, jobb kísérője egy Alpha Jet.
Visszatérőben a Mitchell-Lightning-Alpha Jet kötelék. Az áthúzások közötti rövid holtidőt a Trojan műrepülése töltötte ki.
Az 1954-es gyártású T-28 Trojan 2016-ban esett át egy nagyjavításon, azóta viseli ezt a festést. Addig abban a sötétkék színben láthattuk, amelyben 2002-ben Budaörsön bemutatkozott a magyar közönségnek.
A Flying Bulls amerikai lajstromban lévő B-25-ösét - amely 1945-ös gyártásának köszönhetően éppen lemaradt a második világháborúról - 18 éve láthattuk először Magyarországon.
Érdekes formájú füstmaradványok mellett süllyed a Trojan.
Az egyenként 1600 lóerős Allison motorok fehér füsttel fokozzák a látványosságot. 2001-ben egészen másfajta füst tört elő az egyik motorból és a repülésnek akkor kényszerleszállás és géptörés lett a vége. Nyolc évnyi munka kellett ahhoz, hogy a Lightning ismét repülhessen - ekkor már a Flying Bulls flottájában.
A gép a háború végéig repült a hadsereg légierejénél. Azt követően gyorsasági repülőversenyek szereplője lett az Egyesült Államokban.
A hátára fordul a nyolctonnás háborús veterán.
A Luftwaffe a kilencvenes évek elején kezdte kivonni az Alpha Jeteket. Ekkor vásárolt a Flying Bulls két példányt kiállítási célra és tartalék alkatrésznek. A következő két gépet már egyenesen a gyártól vásárolták 2001-ben, két év múlva pedig újabb két Alpha Jet beszerzésére nyílt lehetőség. A bemutatókat ezzel a négy géppel repülik.
A Goldtimer Alapítvány Li-2-ese a Szent István Bazilika előtt repül északi irányba.
A magyar tervezésű, magyar építésű és 2012 óta ismét repülőképes R-18C Kányát az elmúlt hetekben újra levegőbe emelkedett Po-2-es követi. A két old timernek a pesti háztetők adnak hátteret.
Az Árpád híd térségében megfordult a HA-LIX, hogy déli irányban, nyitott futókkal húzzon át.
Az áthúzását nyitott futókkal kezdő Airbus A321-es már behúzott futókkal ér a Széchenyi tér elé.
Kilátás a Halászbástyáról. A megszokott képet most egy Wizzair-gép egészíti ki.
Miközben a HA-LTA déli irányban második áthúzását végzi, a háttérben Ferihegyhez közelít egy Ryanair járat.
A Lánchíd felett áthúzó gép szárnya a Sofitel szállodája felé mutat. Az épület egykor Atrium Hyatt néven volt ismert, és a Malév irodáinak is helyet adott.
Harmadik és egyben utolsó áthúzás. A gép jobb fordulóval követi a Duna vonalát.
Búcsúzik a HA-LTA, hogy a Parlament után, a Margitsziget felett emelkedve elhagyja a bemutató légterét.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
A május elsejei Nagy Futam délelőttje az aszfalté és a versenyautóké volt, a délután a levegőé és a repülőgépeké. A Gellért-hegyről többször fotóztam, ezért a budai magaslatok közül idén a Halászbástyát választottam, ami a nagygépes áthúzás szempontjából nem volt rossz döntés, egyéb szempontból (kisebb gépek és helikopterek szóló bemutatója) vannak ennél szerencsésebb helyszínek is.
Bo-105-ösből kettőt üzemeltet a Flying Bulls. A bal oldali éppen a hátáról fordul a talpára, a jobb oldali külső függesztésű kamerával követi a mozzanatot.
A B-25J Mitchell bal kísérője egy 1944-es gyártású P-38 Lightning, jobb kísérője egy Alpha Jet.
Visszatérőben a Mitchell-Lightning-Alpha Jet kötelék. Az áthúzások közötti rövid holtidőt a Trojan műrepülése töltötte ki.
Az 1954-es gyártású T-28 Trojan 2016-ban esett át egy nagyjavításon, azóta viseli ezt a festést. Addig abban a sötétkék színben láthattuk, amelyben 2002-ben Budaörsön bemutatkozott a magyar közönségnek.
A Flying Bulls amerikai lajstromban lévő B-25-ösét - amely 1945-ös gyártásának köszönhetően éppen lemaradt a második világháborúról - 18 éve láthattuk először Magyarországon.
Érdekes formájú füstmaradványok mellett süllyed a Trojan.
Az egyenként 1600 lóerős Allison motorok fehér füsttel fokozzák a látványosságot. 2001-ben egészen másfajta füst tört elő az egyik motorból és a repülésnek akkor kényszerleszállás és géptörés lett a vége. Nyolc évnyi munka kellett ahhoz, hogy a Lightning ismét repülhessen - ekkor már a Flying Bulls flottájában.
A gép a háború végéig repült a hadsereg légierejénél. Azt követően gyorsasági repülőversenyek szereplője lett az Egyesült Államokban.
A hátára fordul a nyolctonnás háborús veterán.
A Luftwaffe a kilencvenes évek elején kezdte kivonni az Alpha Jeteket. Ekkor vásárolt a Flying Bulls két példányt kiállítási célra és tartalék alkatrésznek. A következő két gépet már egyenesen a gyártól vásárolták 2001-ben, két év múlva pedig újabb két Alpha Jet beszerzésére nyílt lehetőség. A bemutatókat ezzel a négy géppel repülik.
A Goldtimer Alapítvány Li-2-ese a Szent István Bazilika előtt repül északi irányba.
A magyar tervezésű, magyar építésű és 2012 óta ismét repülőképes R-18C Kányát az elmúlt hetekben újra levegőbe emelkedett Po-2-es követi. A két old timernek a pesti háztetők adnak hátteret.
Az Árpád híd térségében megfordult a HA-LIX, hogy déli irányban, nyitott futókkal húzzon át.
Az áthúzását nyitott futókkal kezdő Airbus A321-es már behúzott futókkal ér a Széchenyi tér elé.
Kilátás a Halászbástyáról. A megszokott képet most egy Wizzair-gép egészíti ki.
Miközben a HA-LTA déli irányban második áthúzását végzi, a háttérben Ferihegyhez közelít egy Ryanair járat.
A Lánchíd felett áthúzó gép szárnya a Sofitel szállodája felé mutat. Az épület egykor Atrium Hyatt néven volt ismert, és a Malév irodáinak is helyet adott.
Harmadik és egyben utolsó áthúzás. A gép jobb fordulóval követi a Duna vonalát.
Búcsúzik a HA-LTA, hogy a Parlament után, a Margitsziget felett emelkedve elhagyja a bemutató légterét.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
jQuery(document).ready(function(){jQuery("#isloaderfor-hkplfp").fadeOut(2000, function () { jQuery(".pagwrap-hkplfp").fadeIn(1000);});});
IPI Senior Visiting Fellow Alexandra Novosseloff told an IPI policy forum that aviation assets, the United Nations’ second biggest expenditure after personnel, were chronically shortchanged in mission planning, making them the “Achilles heel” of UN peacekeeping. “Ultimately it’s not UN rules that are the problem, it’s the persistent lack of needed assets and capabilities combined with the reluctance to use them that causes problems,” said Dr. Novosseloff, author of an IPI report on how UN missions’ air assets are organized, generated, managed, tasked, controlled, and commanded.
“As these expensive assets are scarce, relative to the large size of the territories covered, and often lack all the required capabilities, there is a chronic shortage of military air assets and, in particular, helicopters, in peacekeeping operations,” she said. “The financial pressure has already led some missions to further ‘rationalize’–meaning ‘reduce’–the use of their air assets, and the effect is that missions are less mobile and more constrained.”
She spoke at a May 1st IPI policy forum to launch the report, co-sponsored by the Permanent Missions of Bangladesh and Norway to the UN. Tareq Md. Ariful Islam, Bangladesh’s Deputy Permanent Representative, opened the meeting by noting the importance of aviation in gathering peacekeeping intelligence, protecting civilians, and assuring the security of peacekeepers. But, he added, “The deployment of air assets is fraught with a number of challenges, both practical and procedural.”
May-Elin Stener, the Deputy Permanent Representative of Norway, singled out three specific problems. She said that the Secretariat should play a greater role in matchmaking for multinational rotation contributions, that cost-saving decisions to travel over land rather than by air should be reconsidered, given the increasing number of attacks on patrols and logistical convoys, and that air threat assessments by UN missions ought to be strengthened and better aligned with the judgments of the troop-contributing countries (TCCs).
One reform Dr. Novosseloff suggested was using national or regional aviation capacity for logistical tasks through partnerships with national companies in addition to subcontracting to international companies who have less local knowledge. Arguing for a more efficient approach to making the assets more applicable to the task at hand, she cited a negative example. “Why equip helicopters with night vision when they are not allowed to fly at night by the host nation?” she asked. “Requirements should be more realistic regarding the capacities of contributing countries.”
Air Commodore Muhammad Mafidur Rahman of the Bangladesh Air Force suggested that troop contributing countries be included in the original preparation and drafting of mandates to improve operational coordination so that there is a “realistic” assessment beforehand of their ability to contribute assets. This would set a “more congenial” atmosphere and create needed “mutual trust and respect,” he said.
Gregory Pece, chief of the Air Transport Section, Logistics Support Division of the UN Department of Field Support (DFS), related that his challenge in enhancing the cost effectiveness and efficiency of UN aviation was not about “doing more with less or the same with less but doing less with less—this is the financial environment in which we live.”
He enumerated a series of cost saving measures to meet military requirements, determine the capabilities of aircraft, crew and equipment, and track the movement of people and cargo. Getting them approved and installed would depend in part on getting the most reliable data possible, he said. “We need to come up with consistent, presentable, clear modes of presenting data so we can look at utilization.”
Jorge Jackson, chief of air operations at the UN Mission in South Sudan (UNMISS), said air operations in Africa had improved in the five years he has been with UNMISS but that improvisation was always necessary given the state of infrastructure on the continent. “Aviation is an interesting tool, but aviation is not the problem solver,” he said. “We have to realize that what we see here from the headquarters, when you go to the ground, it is something else.”
Patrick Cammaert, a retired Dutch Major General with command experience in UN peacekeeping missions in Africa and Eastern Europe, told of past experiences where UN missions lacked the means to do the assigned job. “We all know that criteria for success for a peacekeeping mission is an achievable mandate and the resources to match,” he said.
IPI Vice President Adam Lupel moderated the discussion and in a concluding comment acknowledged that air assets for UN operations are too often “taken for granted. But,” he said, “if you dig a little bit below the surface–or above the surface as the case may be–you see that this is a topic with broad consequences, not just for UN peacekeeping, but for UN strategic effectiveness at large.”
Le documentaire « autorisé » de la réalisatrice française Pascale Lamche sur Winnie Madikizela-Mandela a fait couler beaucoup d'encre et de salive en Afrique du Sud. Ce film de 84 minutes, récompensé en 2017 au festival de Sundance et diffusé à la télévision sur Arte et en Afrique du Sud une semaine après sa mort, le 2 avril, la présente comme la plus grande des victimes : de l'apartheid, mais aussi d'un certain machisme et de sa propre organisation, l'ANC, qui l'aurait exclue du jeu politique. Illustré de (...)
- Mots d'Afrique / Afrique du Sud, Apartheid, Personnalités, Histoire