Biztonságpolitika és terrorizmus

Írtam két cikket a NATO csúcs előtt, egy arról, hogy a NATO tagországoknak milyen haditechnikai tartalékaik vannak az ukrán haderő támogatására (Ipari méretű háború zajlik, amivel Ukrajna a Nyugat segítségével sem biztos, hogy képes lépést tartani), és egy másikat arról, hogy milyen viták vannak a NATO-n belül a keleti szárny megerősítéséről (Jelentősen növelheti katonai jelenlétét a NATO a keleti szárnyon)

Lassan szivárognak a NATO csúcs eredményei. Oké a törökök beadták a derekukat, kivesézzük majd. Stoltenberg bejelentette, hogy negyvenről - 300.000 főre emelik a készenléti erőket, ezt még sokan találgatják a NATO tagországokban is, hogy mi lehet, ki s kommunikációs vihar van, majd kiderül. Végül az USA növeli ÁLLANDÓ jelenlétét Europában, +  2 hadihajó + 2 század F-35 ös  és az V. hadtest parancsnokság Lengyelországba települ (szóval nem egy egész hadtest, csak az HQ). A hidegháború alatt ez vezetés-irányította az európai amerikai erőket, ellenünk kémkedett sikeresen a magyar katonai hírszerzés, a hidegháború után valamikor feloszlatták, mert nem volt rá szükség, 2020-ban meg megreaktiválták és egy részét Lengyelországba telepítették. Ha jól értem a hírt, akkor most az egész hadtest parancsnokság (600? 800? fő), nem csak a forward element, megy Fort Knoxból, Poznanba. 

James Alridge: A diplomata c. könyvét a radaros könyv előtt olvastam el. Azt is ingyen vettem le az egyik kórházban, de lövésem sem volt mi lesz benne. A Moly.hu-ról idemásolom a lényeget: Iránban, ​1945-46 táján játszódik James Aldridge regénye….Az olajkoncesszió körüli bonyodalmaktól a siita egyház vagy a Tudeh-párt szerepéig, Reza sah uralmának kezdetétől az akkori kurd felkelésig minden mai tényező feltűnik a történet hátterében. A regény hatását mindezen túl az is fokozza, hogy a benne foglalt ismeretanyag dokumentum értékű; az író ugyanis a londoni Times, majd a New York Times tudósítójaként szemtanúja volt mindannak, amiről könyvében szó esik.

A lényeg kimaradt! Onnan indulunk, hogy a britek és a szovjetek a II. vh alatt megszállják Iránt az utánpótlás vonalak biztosítása érdekében (a sah náci szimpatizáns vagy inkább brit ellenes és az „ellenségem ellensége”), de a háború végén nem akarnak hazamenni Azerbajdzsán tartományból, és ott mindenféle nép demokratikus kezdeményezések indulnak. Persze a szovjetek nem tudnak semmiről, mossák kezeiket. A sztori onnan indul, hogy a London képviselője Moszkvába érkezik, hogy diplomácia tárgyalásokkal rávegye Moszkvát a távozásra.

A valódi történelemben tényleg távoztak az oroszok, és már én sem emlékeztem, hogy pont itt mivel sikerül meggyőzni a briteknek Sztálint a távozásról. Izgalmas.

Ahogy elkezdtem olvasni, máris a II. vh utáni Moszkvában találtam magam, ahol a főszereplő Molotovval és Sztálinnal tárgyal, az ENSZ létrehozásának körülményei taglalja kollégáival, a győztes hatalmak külügyminisztereinek moszkvai konferenciáját emlegeti. Ez a legtöbb embernek csak mellékszál, de az egyetemen ezek tanulandó dolgok nemzetközi kapcsolaton.

Az orosz vezetésről, annak titkos, néha paranoid viselkedéséről, Gulágról teljesen objektíven ír (igazából említi, mert nem ez a téma), de így is meg kellett nézzem, hogy adták ezt a magyar olvasó kezébe. 1952-ben, a Rákosi korszak közepén. A magyar könyvkiadás egyik újabb rejtélye. Hogyan ment át ez a cenzorok kezén? Vagy lehet, hogy még húzva is van belőle?

Ezen tanakodtam a könyv végéig, amikor a történet vége úgy kerekedik, hogy a két főszereplő morális alapon szembekerül egymással. Egyik oldalon a birodalom érdekeit képviselő Lord Essex, a másik oldalon beosztott diplomatája I McGregor, aki egész életét Iránban töltötte, és csak azt szeretné, hogy az irániaknak ne kelljen a korrupt, kegyetlen vezetőiktől szenvedni, akik a britek érdekeit szolgálják. Lord Essex a ENSZ előtt kívánja prezentálni bizonyítékait, McGregor meg a Times olvasói mellékletében közöl pár gondolatot, hogy ami a brit kormány állít, az nem is úgy van.

A botrány óriási, és az következik ami a későbbi hollywoodi filmekben, McGregort fenyegeti a saját kormánya minden irányból, parlamenti vita van, sajtóhadjárat, árulás, kiközösítés stb. de ő hosszú vívódás és némi szerelem mellett végül az erkölcsi iránytűjéhez ragaszkodik, és minden fenyegetés ellenére csökönyösen ragaszkodik az iráni nép igazához a brit birodalom érdekivel szemben. Na szerintem Boldizsár Iván ezzel győzhette meg az állami kiadóvállalatot, hogy a könyvet érdemes lefordítani a dolgozó nép számára, mert egyben leleplezi az imperialista burzsoá diplomáciai működését.

 Az egyszerűség kedvéért idemásolom a hivatalos anyagot, amit küldtek hozzá, itt pedig a Magyar Nemzet helyszíni riportja. Ami tény, hogy ennyi helikoptert nem nagyon lehetett i dáig együtt látni repülni itthon, és ilyen közelről. A spottereket előző napokban  még légifotozni is elvitték, erre a magyar heliopteresek önállóan is képesek kellenének, hogy legyenek. Sajét képek

A gyakorlat rövid ismertetése (hivatalos kommüniké):

A Magyar Honvédség helikopter személyzeteinek harcászati felkészítése, gyakoroltatása elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, a továbbiakban: EDA) helikopter programjaira épül és támaszkodik. Hazánk 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz. Ezzel egyidőben Magyarország vállalta a „BLADE” gyakorlatok befogadását. Az első Fire Blade gyakorlatra 2017-ben került sor, a mostani gyakorlat a második alkalom.

A Fire Blade 2022 gyakorlat az MH Pápa Bázisrepülőtéren zajlik 2022. június 07-24. között. A résztvevő nemzetek: Magyarország, Ausztria, Belgium, Szlovákia és Szlovénia, valamint több európai ország is delegál megfigyelőket. A gyakorlaton 25 repülőeszköz vesz részt, forgószárnyasok és merevszárnyasok egyaránt.

A gyakorlat tervezési fázisa során az Európai Védelmi Ügynökség kiképzői (chief instructor) professzionális tudásukkal támogatják a vendéglátó nemzetet a komplex légiműveletek valósághű megtervezésében. A gyakorlat alatt szintén az EDA által kijelölt mentorok kísérik figyelemmel és segítik a személyzetek munkáját, valamint a harceljárások betartását.

A gyakorlat célja lehetőséget teremteni az európai helikopter személyzetek számára, hogy közös műveleteket hajtsanak végre, fókuszálva az összetettlégiműveletekre (COMAO), így erősítve az együttműködést a helikopter személyzetek és más légi és szárazföldi egységek között bonyolult, összetett, valósághű és kihívást teremtő környezetben.

A gyakorlat során a helikopter személyzetek többnemzeti kötelékben gyakorolnak és tovább fejlesztik tervezői és repülési képességüket, valamint erősítik az együttműködést egy dinamikus forgatókönyv és gyors döntéshozást megkövetelő szituációk keretében nappal és éjszaka.

A gyakorlat lehetőséget ad éleslövészetre és légi roham kiképzésre, hogy erősítsék a helikopter személyzetek képességeit tűzerő, mozgékonyság, védelem és a helikopterek együttműködése terén, illetve, hogy gyakoroltassák az eszközök légi és szárazföldi harcászati szerepét és a harctéri manővereket.

A gyakorlat fontos célja megteremteni egy különleges műveleti kiképzés lehetőségét, hogy erősödjenek a helikopter személyzetek képességei különleges műveleti és hagyományos szárazföldi erők támogatása esetén a katonai műveletek széles skáláján. A helikopterek támogatják a szárazföldi csapatokat és a Terrorelhárítási Központ állományát élőerő és felszerelés harctérre szállításával, a fedélzetről való kijuttatással és tűztámogatással. A helikopterek közreműködnek továbbá a sebesültek kimentésében és elszállításában.

Fontos kiképzési cél, hogy a helikopter személyzetek legyenek képesek többnemzeti kötelékben támogatni a szárazföldi csapatok harcát hagyományos és városi környezetben is, valamint nappal és éjszaka egyaránt.

 A helyi Szabó Ervin könyvtárban találtam egy ingyen könyvet: George Miller: A nagy lokátorháború, Kossuth, 1983, Népszerű történelem sorozat. Eredetiben 1974-ben adták ki. Fantasztikus könyv, nem csak a tartalma miatt, hanem azért is, mert úgy van megírva, ahogy k-europai hadtörtén szinte soha sem volt. A szerző, amellett hogy elmondja a sztorit, egy csomó résztvevőt idéz (hivatkozások nincsenek benne mondjuk, szerintem spórolásból lehagyták a fordításkor), és egy rajtaütés történetébe ágyazva meséli el, a német és a angol radarfejlesztések történetét. Mellékszereplőként megjelenik a Battle of Britain, francia ellenállás, SIGINT, brit tudományos hírszerzés meg persze rengeted radar hullám adó-vevő, sugárnyaláb.

A kerettörténet mai fogalmaink egy SF művelet volt, azzal a céllal, hogy a britek megismerjék a német Würzburg radar képességeit. Ejtőernyővel ledobnak egy századnyi (skót) katonát (120 vagy 200 katona, nem világos), éjfélkor Bruneval falu mellet Normandiában, azok egy része lerohanja az ott levő Würzbug rádió állomást, letöri, fűrészeli, molnárkocsikra rakja az értékesnek vélt dolgokat. A század másik része blokkoló erőként az utat biztosítja, ahonnan majd a német erősítés érkezett, egy tovább szakasz szerű erő meg a tengerparton levő német állást semmisíti meg, hogy aztán az egész századot a tenger felől evakuálják.  6 eltűnt, 2 halott, négy sebesült, két német fogoly, és a rádió kulcsberendezéseivel távoznak. A könyv a végén még a német jegyzőkönyveket is idézi a támadásról. Hát igen, így lehet írni könyvet írni, a wikipedia

 Ebbe a rövid sztoriba van beleszőve a brit radarrendszerek fejlesztése és versenyfutása a németekkel, jó sok (technikai) hírszerzési sztorival, megérte elolvasni.

 Mindig örülök, amikor találok valakit, aki hasonlóképen látja Afganisztánt, főleg ha ezt a Washington Post hasábjain teszi (Henry Olsen: No, Afghanistan did not improve much with U.S. intervention, https://www.washingtonpost.com/opinions/2021/08/20/no-afghanistan-did-not-improve-much-with-us-intervention/. Épp egy tanulmányt írok Közép-Ázsiáról, és közvélemény kutatási adatokat keresek arról, hogy az afgánok miként látták az amerikai és a kínai hatalmat. Az Asia Foundation készített közvéleménykutatásokat, és ennek kapcsán készült a véleménycikk, aminek a szerzője jártas lehet a metodológiában.

Két dologra hívta fel a 2019-es kutatással kapcsolatban a figyelmet. Egyfelől a kép egy kicsit/nagyon torzíthat, mert a adatfelvevők (ott személyesen, mert sokaknak nincs telefonja) egyre több faluba nem tudtak elmenni a korábbi adatfelvételhez képest a tálibok jelenléte miatt (2019ben az előző évi falvak 32 százalékát nem tudták újralátogatni, ezeknél az esetek 70 százalékában a tálibok megjelenése volt az ok), ami egyben azt is jelentette, hogy a válaszolok legalább egy kicsit szimpatizálhattak az USA támogatású kormánnyal. Ehhez képest jött a meglepetés. Mikor az öltözködési szokásokról kérdezték ezeknek a falvaknak lakosait, az jött ki, hogy 32 a burkát preferálja, 28 százalék a nikábot (itt a szem látszik), és 14 százalék pedig a csadort, ami egy nagy fekete kendő, amibe a nők beburkolóznak, magukra csavarják. Ez így együtt 74 százalék! Ez a többség a véleménye, ennyire konzervatív Afganisztán.