Euronews: A lengyel társadalom 81 %-a támogatja a gazdálkodók ukránellenes tiltakozásait, amelyek most már jóval többről szólnak, mint az ukrán gabonaexport elleni megmozdulásokról - írja a Politico. A gazdák leginkább az EU szolidaritási rendszerén háborognak, amely lehetővé tette a mezőgazdasági nagyhatalom Ukrajnának, hogy a szárazföldi határon keresztül az EU-ba irányítsa hatalmas mennyiségű gabona- és egyéb élelmiszerexportját, mivel azokat nem tudta a Fekete-tengeren keresztül elszállítani.
Meredeken emelkedett a múlt héten az influenzások és az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Nyitra (Nitra) megyében – tájékoztatott a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ).
Az SNS a párt jelöltjei által betöltött összes posztot felajánlotta Robert Fico (Smer) kormányfőnek, és a támogatásáról biztosította a kormányt. Andrej Danko felajánlotta az SNS minisztériumait is, hogy a megbeszélések során a kormányfő megfelelhessen a különféle elvárásoknak.
TASR: Figyelmeztetést adott ki az éjszakai fagyok miatt az ország egyes járásaira a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Besztercebánya-, Trencsén-, Kassa-, Eperjes- és Zsolna megye több járásában 22:00 órától kedd (2. 18.) reggel 8:00 óráig -17°C-ig süllyedhet a hőmérséklet – közölte a honlapján az SHMÚ.
TASR: Az SNS a párt jelöltjei által betöltött összes posztot felajánlotta Robert Fico (Smer) kormányfőnek, és a támogatásáról biztosította a kormányt. Andrej Danko felajánlotta az SNS minisztériumait is, hogy a megbeszélések során a kormányfő megfelelhessen a különféle elvárásoknak – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Škopcová, az SNS elnökének irodavezetője.
Szlovák és magyar erdőgazdaságok és természetvédelmi kutatóintézetek bevonásával kezdődött együttműködés a tölgyerdők fenntarthatóbb művelésének kidolgozására – közölte a Pilisi Parkerdő szóvivője pénteken (2. 14.) az MTI-vel.
Euronews: A földrengés epicentrumát Lisszabontól mintegy 15-20 kilométerre észlelték. A rengés erősségét a Richter-skála szerinti 4,8-as értékre módosították. A földrengés kis mérete miatt szökőárveszély nem áll fenn. Az eredetileg 4,7-es erősségűre mért rengést Lisszabon környékén több helyen is érezték, összesen mintegy 4 millió ember.
TASR: Peter Pellegrini államfő hétfőn délután az elnöki palotában fogadta Robert Ficót (Smer-SD), a találkozót a kormányfő kérte. A politikai válság megoldásáról konzultáltak – tájékoztatta a TASR-t Patrícia Medveď Macíková, az államfő szóvivője.
Két magas szintű diplomáciai találkozó is zajlik párhuzamosan az orosz-ukrán háborúról. Az egyik Szaúd-Arábiában, amerikai és orosz tisztviselők részvételével, a másik Franciaországban, ezen európai vezetők egy csoportja vesz részt, az ukrán elnök pedig Münchenből az Egyesült Arab Emírségekbe érkezett, írta a Telex.
TASR: Egy autóbusz és egy Toyota személygépkocsi ütközött össze az I/64-es úton, Zobordarázs (Dražovce/Nyitra városrésze) és Csekej (Čakajovce) község között. Hét személy megsérült. Az első információk szerint három súlyos, és négy könnyebben sérültje van a balesetnek – tájékoztatta a TASR-t Danka Capáková, a mentőszolgálat (OS ZZS) munkatársa. A baleset nem sokkal 14 óra után történt, a mentők és a rendőrség kivonult a helyszínre.
Robert Fico (Smer) kormányfő a héten az Amerikai Egyesült Államokba utazik. A DenníkN értesülései szerint Fico várhatóan a szerdán (2. 19.) kezdődő és szombatig (2. 22.) tartó, konzervatív CPAC csúcstalálkozó idején repül Washingtonba, írta a SITA.
Euronews: Hétfőn (2. 17.) Budapestre utazik Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, írta meg a Tanjug szerb hírportál, a magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda pedig közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök díszvacsorát is ad a tiszteletére. Az egynapos villámlátogatásán Vucic találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is, akitől a szerb köztársasági elnöki hivatal kommunikációs irodája szerint fizikailag is megkapja a papíron már tavaly megkapott "A Magyar Érdemrend nagykeresztje a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal" nevű kitüntetést.
Jelenleg hét frakció nélküli képviselő van a parlamentben, a koalíciós válságot kiváltó hat volt kormánypárti és egy ellenzéki. 2023 ősze óta több mozgás is volt a képviselői klubok között.
TASR: Hétfőn (2. 17.) délelőtt a kormányhivatalban gyűltek össze a kormánypártok képviselői, hogy megvitassák a koalíciós problémák megoldásának további menetét. Hétfőn lejár az az ultimátum, amelyet Robert Fico (Smer) kormányfő adott a Hlas-nak és az SNS-nekk, hogy rendezzék a helyzetet a pártjaikból távozott képviselőkkel, és állítsák helyre az állandó kormánytöbbséget a parlamentben. Ellenkező esetben Fico kész hétfőn benyújtani Peter Pellegrini államfőnek a kabinet személyi változtatásaira vonatkozó javaslatait.
Jókai emlékezete címmel nyílik kiállítás a komáromi Duna Menti Múzeumban. A tárlat Jókai Mór életét és munkásságát mutatja be. A 19. század második felének magyar kulturális és politikai élete meghatározó alakja születésének 200. évfordulója alkalmából állította össze a tárlat anyagát a múzeum.
Az SaS párt hétfői (2. 17.) sajtótájékoztatója
A kelet-szlovákiai alap- és középiskolák az elsők, amelyek tanulói és diákjai a 2024/2025-ös tanévben élvezhetik az egyhetes tavaszi szünetet. Kassa- és Eperjes megyében február 21-én, hétfőn kezdődött, és péntekig tart a szünet.
Erik Tomáš munkaügyi miniszter és Michal Tariška, a Szociális Biztosító vezérigazgatójának hétfői (2. 17.) sajtótájékoztatója a 2025. évi 13. nyugdíjról
Nyolcvanharmadik életévében elhunyt Bocsárszky Pál, a kassai Thália Színház nyugdíjas karakterszínésze – közölte a szomorú hírt a kassai színház a Facebook-oldalán.
Jozef Ráž közlekedési miniszter, Alexander Sako, a ŽSR vezérigazgatója, és Slavomír Borovský, Szepsi polgármesterének sajtótájékoztatója
Pages