Priti Patel bejelentésének előzményeként, múlt pénteken gyilkosság áldozatául esett Sir David Amess parlamenti képviselő.
A 69 esztendős, nős, ötgyermekes Amess, aki csaknem négy évtizedig volt a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagja, péntek délután éppen képviselői fogadóórát tartott délkelet-angliai választókörzetében, az Essex megyei Leigh-on-Sea kisvárosban, amikor egy férfi, aki az utcáról tért be, késsel többször megszúrta.
Sir David a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt. A 25 éves gyanúsítottat elfogták. A Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága – amely azonnal átvette a vizsgálat irányítását – már szombaton bejelentette, hogy az addigi nyomozati adatok alapján terrorcselekménynek tekinti a gyilkosságot.
Ennek megfelelően a felételezett elkövetőt, Ali Harbi Alit – aki Londonban született egy szomáliai család gyermekeként – immár a 2000-ben kelt terrorellenes törvény alapján tartják őrizetben. Alit eredetileg gyilkosság gyanújával vették őrizetbe.
A belügyminiszter a londoni alsóházi képviselőknek tartott tájékoztatójában elmondta: Sir David meggyilkolása után felkérte mindegyik brit rendőrparancsnokságot az összes parlamenti képviselő személyi biztonságának azonnali felülvizsgálatára. E felülvizsgálattal párhuzamosan a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) külön is felmérte az egyes alsóházi képviselőket fenyegető kockázatokat – mondta a brit belügyminiszter.
Patel kijelentette: jóllehet nincs olyan információ vagy hírszerzési adat, amely bármilyen hiteles, konkrét vagy azonnali fenyegetésre utalna, a JTAC azonban immár a londoni alsóházi képviselőinek fenyegetettségi szintjét is hivatalosan jelentősnek tekinti. A belügyminiszter hangsúlyozta: ez azonos a jelenleg érvényben tartott országos terrorkészültségi szinttel, amely a hivatalos meghatározás szerint szintén jelentős terrorfenyegetettségnek felel meg. Patel nem fedte fel, hogy a brit képviselők személyes terrorfenyegetettségét milyen szintűnek ítélték eddig a szolgálatok, de médiaértesülések szerint a szerdai módosításig az alsóházi tagok hivatalosan mérsékelt fenyegetettségűnek számítottak.
Nagy-Britanniában február 8-án csökkentették az országos terrorkészültséget az ötfokozatú skálán addig érvényben volt második legmagasabb, “súlyos” szintről a középső, “jelentős” fokozatra. Az addigi “súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok “nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A február óta érvényes jelentős terrorkészültségi fokozat is azt jelzi, hogy a fenyegetettség magas szintű, továbbra is valószínű, hogy terroristák merényletek elkövetésével próbálkoznak Nagy-Britanniában, bár a hatóságok a súlyos fokozatnál valamivel enyhébbnek tartják e veszélyt.
A brit kormány Sir David múlt heti meggyilkolása után sem emelte vissza a korábbi súlyos fokozatra az országos terrorkészültségi szintet. A belügyminiszter ugyanakkor kérte az alsóházi képviselőket, hogy vegyék komolyan személyes fenyegetettségük hivatalos megítélésének most bejelentett módosítását, és tartsák magukat az ennek megfelelő biztonsági előírásokhoz.
The post Brit belügyminiszter: jelentős a parlamenti képviselők fenyegetettsége appeared first on .
Sikorsky won a $14.1 million contract modification to procure four retrofit kits and associated system engineering support for the incorporation of 34 deployable configuration changes into CH-53K System Demonstration Test Article 1-4 Aircraft. The CH-53K is the United States Marine Corps’ (USMC) heavy lift replacement for the CH-53E. Work will take place in Connecticut and Florida. Estimated completion is in November 2023.
Lockheed Martin won a $206.9 million modification, which adds scope to provide non-recurring engineering, detailed aircraft modification execution planning and technical data packages in support of modifications to the F-35 developmental test fleet aircraft. These modifications are necessary to support flight tests for the F-35 developmental test fleet and for the capabilities delivered under the F-35 Block 4 modernization in support of the Joint Strike Fighter Program for the Air Force, Marine Corps, Navy, and non-US Department of Defense (DOD) participants. Work will take place in Texas, Maryland and California. Estimated completion in December 2025.
Middle East & AfricaAeronautics Group, an Israeli provider of integrated solutions based on unmanned system platforms, payloads and communications for defense and HLS applications, announced it had concluded a successful evaluation of its Orbiter system, operating from the Finnish Border Guard’s Turva offshore patrol vessel, demonstrating high capabilities in a marine environment.
EuropeAccording to George Allison from the UK Defence Journal, the HMS Cardiff, the second of eight Type 26 Frigates, is starting to look ship-shape in Glasgow. Each Type 26 will be equipped with a range of capabilities including the Sea-Ceptor missile defence system, a 5-inch medium calibre gun, an embarked helicopter, medium range radar, powerful bow and towed array sonars, helicopter-launched torpedoes and a design which makes them extremely difficult for enemy submarines to detect.
Asia-PacificRheinmetall has submitted the company’s Lynx Infantry Fighting Vehicle (IFV) best and final offer for the Australian Department of Defence Land 400 Phase 3 Mounted Close Combat Capability tender. Rheinmetall is one of two competing companies involved in the tender for this procurement project. Lynx is fitted with the Rheinmetall Lance turret for precise and lethal effects and offers an integrated battle management system. Designed for close combat operations, the extensive family of Lynx vehicles is modular.
According to Defense News, China unveiled its first retired fighter in the 1950s and converted it into an unmanned drone. Satellite images of two East Coast bases near Taiwan show a large number of jets.The People’s Liberation Army’s Eastern Theater Command posted photos of two Shenyang J-6s on its Weibo social media account during a post about a ceremony commemorating the start of the training brigade’s training cycle in late 2021.
Today’s VideoWatch: From HMS Glasgow to HMS Cardiff – The shipbuilding team at BAE Systems
Az evakuálást még előző éjjel rendelték el Tazacorte és Los Llanos de Aridane települések egyes részein, miután a két lávafolyam egyesült és irányt változtatott. A döntést elővigyázatosságból hozták meg, de még bíznak abban, hogy végül a forró olvadék nem éri el ezeket a területeket.
Az újabb kitelepítésekkel meghaladja a 7500-at azok száma, akiket a természeti katasztrófa miatt az elmúlt egy hónap során evakuáltak.
Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának legfrissebb műholdas mérései szerint a Cumbre Vieja vulkán kitörése nyomán a láva 866 hektárnyi területet borított be és 2185 épületet semmisített meg.
A spanyol földrajzi intézet (IGN) múlt éjjel több mint ötven földrengést mért a tűzhányó déli oldalán, a legerősebb 4,3-as volt a Richter-skálán és 37 kilométeres mélységben következett be, így károkat a felszínen nem okozott.
The post Újabb kitelepítéseket rendeltek el a vulkánkitörés miatt La Palma szigetén appeared first on .
Sojgu a két ország katonai együttműködésének sikeres példájaként méltatta a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépést, és kifejezte készségét a kapcsolatok elért ütemének fenntartására. A terrorizmus elleni közös harc terepeként említette meg Szíriát, hozzátéve, hogy az együttműködés folytatására szükség van az Afganisztánról és a térségéből kiinduló fenyegetések, így a kábítószer-kereskedelem és az ellen, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet megjelenjen szomszédos államok területén.
Az orosz védelmi miniszter szerint a helyzetre jelentős befolyást gyakorolnak mind a lakhelyük elhagyására kényszerült emberek, mind az országból eltávozott amerikaiak, akik továbbra is azt kérik különböző országoktól, hogy támogassák az afgán menekülteket.
Sojgu megjegyezte, hogy Oroszország és Irán védelmi minisztériuma az idén közös rendezvények sűrű programját bonyolítja le.
The post Sojgu: Moszkva kész folytatni Teheránnal a katonai együttműködést appeared first on .
Tisztelt Előadók! Tisztelt Tagtársak! Tisztelt Érdeklődők!
A Magyar Rendészettudományi Társaság Magánbiztonsági Tagozat és a Képzési Tagozat közösen egy több alkalomból álló online szakmai konferencia sorozatot szervezett, melynek harmadik rendezvénye „A magánbiztonsági szakemberek képzése a felsőoktatásban” címet kapta. Az előadásokat Microsoft Teamsen keresztül lehet elérni.
Az előadás időpontja: 2021. október 22-én 14:00-16:00.
Az előadás ezen a linken érhető el.
Előadók:
Megnyitó: Móró Lajos az MRTT Magánbiztonsági Tagozat elnöke
Dr. Christián László r. ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese, egyetemi docens
prof. Dr. Kovács Tibor az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Biztonságtechnikai Mérnöki Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens
Papp József az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Műszertechnikai és Automatizálási Intézet, műszaki tudományos igazgató-helyettes, egyetemi tanársegéd
Dr. Cserny Ákos a Testnevelési Egyetem, Továbbképző Központjának igazgatója, egyetemi docens
Tóth Levente a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék mb. tanszékvezetője, egyetemi tanársegéd
Móró Lajos s.k.
elnök
Magánbiztonsági Tagozat
The post MEGHÍVÓ appeared first on .