Agrégateur de flux

Valaki a TV-képernyőjéről rám réved és behízelgő hangon azt rebegi: „mindenki jól jár”. Megrázom magam – nem ér el, nem hat rám a hipnotizálási szándék. Eszembe jut: mikor és hol észleltem már ezt a látványt. Az 1990-es években lepték el a kelet-közép európai országokat és igyekeztek elvarázsolni a „rendszerváltással” talajt vesztett kisembereket a csodatévő extrasensek, sámánok és egyéb sarlatánok. A legelvetemültebb közülük a Kaspirovszki nevű volt, aki beült a TV-stúdióba, szembe a kamerával és órákon keresztül nem csinált mást, csupán bárgyú szemekkel bámult a semmibe. Milliónyian ültek ilyenkor vele szemben transzba ejtve, kábulatban, és remélték a gyógyulásukat, az elinflálódott megtakarításaik megtérülését, a leértékelt életük újra élesztését.

A „mindenki jól jár” látomásával ma Magyarországon tömeghipnózist gerjesztő propaganda kommandók akcióiból ez a Kaspirovszki-effektus köszön vissza. Mit számít, hogy elkobozták a magánnyugdíj kasszákat, „leadószázalékolták” a kisfizetésűek keresetét, a munkahelynélküliek esély keresését beszűkítették, a betegek táppénzét, gyógyszertámogatását megkurtították és így tovább. Mit számít mindez, hiszen mindenki jól jár, csupán hinnie kell a lepelként ránk terülő, mindent elfedő semmit mondás mágikusan szemfényvesztő erejében. 

S, ha mégsem. Ha az emberek a saját szenvedéseikből azt érzik, hogy rosszul jártak? Akkor … ők a hibásak, mert nem hittek a csodában. Meg hibásak azok, akik szertefújják a csodatevés leplét: a nemzetközi szervezetek - az EU, az ENSZ, meg az oroszok, a szlovákok, meg trianon és a többiek – minden, amit a balosok, az elátkozott szocik és libik uszítottak a „nemzetmentőkre”. Mert, hiszen nemzetmentés a hit meggyökeresítése. Nem marad más hátra – be kell csukni a kaput. Magyarország – zártország. Azoké, akikhez elér az „újbeszéj”, és képesek befogadni az „elkezdődött jövő” látványát.

Brrr…

Hipnotizőr áldozataivá lettünk. Mindezt a Fidesz -, a”hűség”-kormánya műveli velünk. Nem sokat árul el abból, amit ránk akar szabni, de azt látványosan teszi.  A kormány szinte „látványpékséget” rendezett be a „nemzeti konzultáció” rendszerével. Részesei lehetünk a politika „csinálásnak”. A szemünk előtt csak úgy pattannak ki a miniszterek meg a hatalmi-képviselők szájából a gyönyörűségesebbnél gyönyörűségesebb ígéretek. Mindenki kap a „virtuális kalácsból”. Pedig, ha a „látvány”, a vonzóra maszkírozott ígéretek halmaza nem vonja el a figyelmünket a tényleges állapotoktól, a reális szükségletek valóságos kielégítési lehetőségeitől, akkor együtt, mindannyiunk részvételével talán ki is süthetnénk az ehető kalácsunk. Az ígéretekkel – mi szerint „mindenki jól jár” - nálunk már tele lenne a „padlás”, ha lenne… mai viszonyok között azonban a kormány politikájának minden eleme, s egészében a rendszere feszültségekkel terhelt, felfogása nincs összhangban a társadalom szociális helyzetével, az emberek várakozásaival.

                A „látvány társadalma” nem új keletű jelenség. Minden valamire való diktátor lelkes művelője a látványosságoknak. „Kenyeret és cirkuszt a népnek” – hangzik a közismert mondásuk. Miután kevés az esély a kenyérre, így marad a cirkusz. A látvány - tőke, amely olyan mértékben halmozódik fel, hogy már „elképzeléssé” válik. Az érzelmek kufárjai és az átverő show zsarolói többnyire igénytelen, gagyi látvány marketing módszerekkel tesztelik ezt az „elképzelést” az emberek jobb életre vágyakozásaiban.

                A látványt az hitelesíti, ha köze van a valósághoz. Gyökereinél ott találjuk az egyik legősibb társadalmi munkamegosztást: a hatalom elkülönítését. A látvány így egy speciális működés, minden egyéb tevékenység „szóvivője”, a hierarchikus társadalom egyfajta „diplomáciai képviselete” saját maga számára, és az egyetlen olyan „beszéd”, amelyet az erre manipulált társadalom hajlandó meghallani. A látványon keresztül „beszélget” szüntelenül önmagával a fennálló rend, egy végtelen, öndicsőítő monológban. Ez a hatalom önarcképe egy olyan időszakban, amikor ez a hatalom totálisan rendelkezik a létezés minden feltétele felett. Kapcsolatrendszereiben a tiszta objektivitás fetisizálása hivatott elfedni azt a valóságos jellemvonást, hogy a látvány az emberek és a hatalmi érdekek közötti viszony. Ugyanakkor nem egy természetes fejlődés eredménye; éppen ellenkezőleg: a látvány társadalma egy forma, amely megválasztja saját tartalmát. Ha a látvány – annak a “tömegmédiának” az eszközeivel értelmezve, amely egyike a legbutítóbb felszíni kifejeződéseinek – időnként egyszerűen, mint puszta apparátus tűnik is meghódítani a társadalmat, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy ez az apparátus egyáltalán nem semleges, hanem éppen a látvány belső dinamikájának szükségleteire adott adekvát válasz. Ha a várakozások, amelyek ezeket a technikákat kifejlesztik, csak közvetítőkön keresztül elégíthetőek ki, ha a társadalom és az emberek közti összes kapcsolat irányítása a “pillanatnyi” kommunikáció közvetítésének függvénye, ez csak azért lehetséges, mert a “kommunikáció” egyirányú. A “kommunikációnak” a fennálló rendszer irányítóinak kezében felgyűlő ilyen mértékű felhalmozódása teszi lehetővé éppen ezt a sajátos irányítási formát. Az a társadalmi szakadás, amelyet a látvány kifejez, elválaszthatatlan attól az állam felfogástól, amelyet a regnáló hatalom jelenít meg.

A szétválasztás a látvány alfája és omegája. A vallási kontempláció legkorábbi formájában a hatalom így öltöztette magát az öröktől való rend misztikus ruhájába. A korábbi időszakokban a szentséggel igazolták a dolgoknak azon rendjét, amely legjobban szolgálta a hatalmon lévők érdekeit, megmagyarázva és kiszínezve azt, amit a társadalom nem tehetett meg. Így a hatalomnak, mint elkülönített résznek, mindig is volt látvány-aspektusa, de az általános ragaszkodás egy változatlan elképzeléshez, eredetileg a közös veszteségtudat eredménye volt, képzeletbeli kompenzációja a valódi társadalmi aktivitás nyomorúságának, amelyet még széles körben érvényesnek tartottak. A modern látvány, éppen ellenkezőleg, azt fejezi ki, amit a társadalom megtehet; azonban ebben a kifejezésben a megengedett, teljes ellentétben áll a lehetségessel. A látvány konzerválja az öntudat hiányát a létezés feltételeinek gyakorlati változásaiban. Önnemző és önmaga állítja fel szabályait: a szentség egy megtévesztő formája. És nem rejti véka alá, hogy mi is valójában: egy hierarchikus hatalom, amely önmagán belül fejlődik, saját elkülönülésében. A fejlődésnek ebben a folyamatában minden közösség és kritikai tudatosság halálra ítéltetett; még azok az erők sem találják meg az újraegyesülés útját, amelyek pedig – elkülönítve magukat – képesek voltak jelentős növekedésre.

A mai magyar kormány ezekről a vonásokról ismerszik meg. Az ország határain belül általa művelt látvány-politizálás azonban nem kompatibilis a globálisan integrálódó világ koordináta rendszerével. A tendencia a diktatúrák felszámolása irányába mutat, és kirostálja az esetleges újak felbukkanását. A magyar „látvány-kormány” tehát szembemegy a forgalommal. De, inkább az látszik, hogy sündisznóállást vesz fel, és így annak az integrációnak, az Európai Uniónak a „zárványává” válik, amelynek révébe pedig olyan régen törekedett kikötni ez a mi „kompországunk”.

A „zárvány” idegen anyag a kristály belsejében, oda nem illő más eredetű maradvány, amit szennyeződésnek tekintenek. Az átalakítási műveletek során, a hibás technológia következtében bekerülő idegen test, mely általában a szilárdsági tulajdonságokat károsan befolyásolja. Az a hatalmi berendezkedés, amely a „történelmi-alkotmánnyal” és a belőle levezetett „fidesz-alaptörvénnyel” kialakul, jogfolytonossá teszi a Magyarországon még létező félfeudális viszonyrendszert, a Horthy-korszak maradványait. Ezzel nem egyszerűen egy furcsa, anakronisztikus helyzet áll elő, hanem egy történelmi nonszensz: minthogy nyugat-európaiak, kapitalisták már régen túlléptek ezen. Európa integrációja – a globális világrendszer más részei sem – engedhetik meg, hogy ilyen anakronisztikus „zárvány”, idegen test károsan befolyásolja a kontinens egyébként is labilis szilárdságát.

Nem könnyű magyarázatot adni arra, hogy miként került az ország ilyen helyzetbe. Tény, hogy az európai integráció kérdésében - mint vezérelvben - megvolt a magyar társadalom egyetértése. Ugyanakkor már a kezdetekkor jelentkeztek a szélsőséges nacionalizmus kisebbségének – csatlakozás ellenes – politikai erői (akiket ma a „Jobbik” testesít meg); és jelentős tábort gyűrt befolyása alá az a – mindenekelőtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által hirdetett - jobboldali nemzeti-konzervatív ideológia, amely meghirdette a „vonakodva csatlakozást”, a „valamivel több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene” jelszavával. Ezek a nézetek azonban nem voltak képesek megtorpedózni a Magyar Köztársaság belépését az Európai Unióba. Mégis, ma már nyilvánvaló, hogy ezek a politikai erők, a támogatásuk látványos „elmímelésével”, csupán a hazai hatalomra törésüket rejtették el az európai csatlakozás tétjei mögé.  Feltranszformálták a „nemzeti érdekek jó képviseletének” szükségességét az európai jelenlétünk elsődleges kritériumává. Azt hirdették, hogy az a politikai erő képviselje a magyarokat az európai parlamentben, amelyik elsődlegesen a „nemzeti újraegyesítés” elérésének autentikus szervezeteként, a „nemzeti autonómia” megvalósítása garanciájaként fogja azt fel. A magyar társadalom ezt a „trükköt” nem ismerte fel, és bedőlt a nemzeti érzésekkel töltött látvány-politizálásnak.

Azután jött 2008-ban a világgazdasági válság, amely erőteljesen hatott a magyar gazdaságra is. A megrendítő erejű csapást ugyan sikeresen kivédte a szocialista-liberális kormányzat, de olyan áldozatok árán, amelyet a magyar társadalom nem fogadott el. A 2010. tavaszán megtartott választások eredménye a parlamentben 2/3 arányú többséget biztosított az előző évek politikáját minden vonatkozásban elutasító – már akkor látvány-politizálást, vagyis hipnotizőri kampányt folytató - korábbi ellenzéknek. A hatalomra került Orbán-kormánynak mindemellett ésszerűen nem maradt volna más választása, mint tovább menni az előző kormány által az EU-val és az IMF-el kötött megállapodással megalapozott úton. Politikai revans vágya, hatalmának örökérvényű „bebetonozásának” szándéka azonban a „látvány-kormányzást”, a verbális populizmus folytatását erősítette meg. S miután Európa és a globálisan integrált világ nem fogadta el, megütközött ezen a felfogáson, s ezért a „nemzet-kormánya” szembefordult vele.

Kezdődött azzal, hogy Orbán Viktor gazdasági „szabadságharcot” hirdetett, „patrióta” gazdaságpolitikát, amely alapján szakított a Valutaalappal, az ország fő hitelezőjével. 2011. januárban az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar uniós soros elnökség programjának bemutatásakor pedig - a médiatörvénnyel kapcsolatos heves bírálatokat visszautasítva - kijelentette, készen áll a harc folytatására. Ez azért keltett megütközést, mert a soros elnökség feladata nem a harc, hanem a kompromisszumteremtés és konszenzusépítés. Azt sem értették, hogy kivel akar harcolni a soros elnök Magyarország miniszterelnöke. Azóta kiderült, hogy az Európai Unió közös értékrendjével, normáival, szabályaival, lényegében tehát a többi 26 tagállammal.

Azután, itt van az, hogy Magyarország nem csatlakozott a huszonhárom EU-tagállam által aláírt versenyképességi paktumhoz. A döntés több fontos ügyben is bizonytalanságot okozhat. Csúszhat az eurócsatlakozásunk, csökkenhet Magyarország szerepe az európai döntéshozatalban, és a közös mentőcsomagból sem segítenek rajtunk. Ha most nem csatlakozunk a paktumhoz, akkor Magyarország csak a médiából láthatja majd, hogy mi történik Európában, és senkit sem okolhat majd azért, hogy Európa többsebességűvé vált. A kormány tudatosan a perifériát, a ki- és lemaradást választja, csak hogy minél kevesebben szólhassanak bele önfejű döntéseibe.

                A miniszterelnök az Európai Parlamentben a nyílt színen veszett össze bírálóival. Március 15-én pedig Berlint és Brüsszelt sértegette ünnepi beszédében, amikor a XIX. századi Habsburg birodalomhoz és a XX. századi szovjet birodalomhoz hasonlította az Európai Uniót, amelytől, mint mondta, ugyanúgy nem fogadunk el diktátumokat, mint korábban Bécstől és Moszkvától. Nem véletlen, hogy ezért is egyre többeket a fideszes-alaptörvény, meg a magyar állampolgárság kiterjesztése a revansizmusra emlékeztet. Még saját támogatói is kételkednek abban, hogy Orbán érti az új játékszabályokat, a hideg viszony az egyébként megértő többi vezetővel, Barroso-val  és Merkel-el pedig csak kihangsúlyozza a különbséget.

                 Nem maradt figyelmen kívül ez a magatartás az Egyesült Államokban sem. Finom jelzés erre vonatkozóan, hogy a magyar uniós elnökség egyik fő attrakciójának szánt, keleti partnerségi csúcsértekezlet, „időpont-egyeztetési nehézségek” miatt elmarad – mert Barack Obamának éppen akkor Varsóba kell mennie egy olyan rendezvényre, amelyről korábban szó sem volt.

                S akkor itt van még a „keleti szél”, amelytől – megint csak látványosan szavakban – a fejlődés új erejét várta a „látvány-kormány”. A magyar-orosz kormányközi bizottság ugyan sokszori halasztás után összeült, de még a kormánybarát Magyar Hírlap is „Moszkva: nincs áttörés” című írásával emlékezett meg róla. Továbbra is kizárják a Szurgutnyeftyegaz társaságot a MOL-ban szerzett tulajdonosi jogainak gyakorlásából, amiért is az orosz-kormány írásos panaszt tett az EU Tanácsnál. Nincs előrelépés a Paksi Atomerőmű fejlesztésében és a Déli Áramlatban való együttműködésben sem

                Oldalakon keresztül sorolhatnánk a példákat arra, milyen problémák származnak az ország zárvány helyzetéből. A magyar nép tragédiája már ma is, hogy a látvány-kormány nem barátokat keres Európában, és az elszigetelődés, a befelé fordulás útjára lépett. A zárvány ellen ugyanis védekezik a rendszer: a világ országai részéről „karantén” épülhet ki, s hazánkat „kiselejtezik” a jövőből. Ez a magatartás egyrészt sérti a többi államot - hiszen pl. az uniós szabályokat - közösen fogadták el, másrészt célszerűtlen is.

A saját maga által provokált harcban Orbán Viktor és kormánya eddig valamennyi csatáját elvesztette. A magyarság érdekeit az szolgálná, ha lehiggadna, ha megértené és tudomásul venné, hogy a ma már globálisan együttműködő világ és benne Európa fütyül magyarországi kétharmados többségére. Ha nem ez történik, akkor - mielőtt néhány honpolgárunk visszafordította volna a történelem kerekét – meg vannak az eszközeik, hogy fölszámolják az egész őrületet.

Le kell végre nyugodni, és végig kell gondolni, hogy milyen folyamatoknak vagyunk a részesei, és ezekből közvetlenül és hosszú távra mi minden következik. S, ha ez megtörténik, akkor végre a gyűlölködéstől vérbeborult szemek helyett, tisztán láthatjuk meg a jelen gondjait, meg távlatainkat. A valóban népben, nemzetben gondolkodó államférfiak minden időben felismerték mit kell tenniük, hogy az ország a világcivilizáció főútvonalán haladhasson. Eljött az idő a bizonyításra. Itt és most!

 Munkásújság Budapest, 2011. 05. 01.                        

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) működő Nemzetközi és Európai Szakkollégium meghívására, az Amerika-hét keretében online előadást tartottam az amerikai bel- és külpolitikáról és az idén hivatalba lépett Biden-adminisztrációról 2021. április 21-én. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény nagy siker volt. Az előadás telt házzal zajlott és a tervezett két órás időtartam helyett az előadó és a hallgatók közel 3 órán át vitatták meg az amerikai és nemzetközi politika aktuális fejleményeit.

Aki lemaradt volna, az előadás videófelvételét a YouTube-on az alábbi linken tekintheti meg:
Elhozhatja-e Biden az amerikai álmot? Fehér Zoltán előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A rendezvény plakátja fent látható, alább pedig a beharangozó kép, amelyen a szervezők összefoglalták az előadó eddigi pályáját.

Az International Studies Association (ISA - Nemzetközi Tanulmányok Egyesülete) a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó oktatók, kutatók és gyakorlati szakemberek legnagyobb méretű és befolyású globális szakmai szervezete, az ISA Éves Konvenciója pedig a nemzetközi kapcsolatok tudományának legfontosabb konferenciája, közel 8000 fő részvételével évente. Idén a konvenciót virtuálisan rendezték meg.

Nagy öröm és elismerés volt, hogy az ISA programigazgatói három beadott pályázatunkat-pályázatomat is elfogadták, így a Konvenció három rendezvényén is szerepeltem. Az elsőben igen nagy megtiszteltetés volt részt venni, hiszen a szakma legnagyobb neveivel és a fiatalabb generáció sztárjaival (Joseph Nye, Monica Toft, Kori Schake, Peter Dombrowski, Nina Silove, Kevin Narizny, Emma Ashford, Thomas Cavanna) kerekasztalon vitathattam meg, a COVID-19 járvány és az elnökválasztás után milyen irányt vegyen az Amerikai Egyesült Államok nagystratégiája. A második rendezvény egy négy tanulmányból álló panel volt, ahol a már említett nagy nevek közül Monica Toft elnökölt, Peter Dombrowski, Nina Silove és Thomas Cavanna pedig tanulmányaikat prezentálták. Én a Clinton-adminisztráció Kína-stratégiájáról szóló tanulmányomat prezentáltam, valamint én voltam a többi tanulmány opponense is. Végül a harmadik rendezvény szintén egy tanulmányok megvitatására összeült panel volt, ahol két másik fiatal kutatóval együtt az amerikai-kínai viszonyról szóló tanulmányainkat prezentáltuk, a magam részéről a George H. W. Bush-adminisztráció Kína-stratégiájáról szóló cikkemet.

2021. április 1-jén az Új Világ Polgári Fórum keretében Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel, Szent-Iványi István volt külügyi államtitkárral és Matura Tamás Kína-szakértővel beszélgettünk arról, mit jelent Kína kihívása a Nyugat (benne Európa és Amerika) számára és hogyan értelmezzük Magyarország és Kína egyre szorosabb kapcsolatát.

A beszélgetés felvételről az alábbi Facebook- és Youtube-linkeken tekinthető meg:
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Facebook)
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Youtube)

Az Azonnali.hu-n vezetett világpolitikai rovatomban 2021. március 16-án a januárban hivatalba lépett Biden-adminisztráció formálódóban lévő külpolitikáját vázoltam fel, kitérve az új külpolitikai fő csapásirányaira, a középpontban lévő Kína-politika alakulására, továbbá a magyar-amerikai kapcsolatok várható alakulására. Az új amerikai külpolitika iránti érdeklődést is mutatja, hogy eddig ez az egyik legnépszerűbb cikkem az Azonnalin.

"Körvonalazódik, milyen lesz a bideni USA külpolitikája: nagyobb nemzetközi jelenlét, belpolitikai szempontok figyelembevétele és határozottabb kiállás a demokrácia mellett. De miként érinti mindez az amerikai-magyar kapcsolatokat, főleg annak tudatában, hogy az új CIA-vezér autoriternek nevezte Orbánt?"

Azonnali.hu: Formálódik Biden külpolitikája - "Amerika visszatért"

Fotó: Joe Biden / FB

A nemzetközi kapcsolatok általában nagyon komoly tudományterületnek mutatja magát, hiszen mégiscsak a béke és háború kérdéseivel foglalkozik alapvetően, de még a mi szakmánkban is helye van a játéknak, a játékosságnak. Az H-Diplo a nemzetközi kapcsolatok és a diplomáciatörténet oktatásával foglalkozó szakemberek vezető globális online fóruma, amely 1993 óta működik a H-Net: Humanities & Social Sciences Online honlapja keretében. Az H-Diplo meghívott engem és Fletcher School-beli kollégámat, Frank Sobchak nyugállományú ezredest, hogy írjunk egy cikket a játékoknak és szimulációknak a nemzetközi kapcsolatok oktatásában való alkalmazásáról szóló "kerekasztalhoz". Az H-Diplo ún. online kerekasztalok formájában tekinti át a nemzetközi kapcsolatok oktatásának különböző aspektusait. Minden kerekasztalhoz meghívnak az adott témában szakértő oktatókat, hogy esszé formában írják le saját megközelítésüket, a gyakorlat alapján leszűrt következtetéseiket, javaslataikat. Frank Sobchakkal a saját oktatási tapasztalatunkat vettük alapul ás összefoglaltuk, hogy a Harvard Egyetemen, a West Point Katonai Akadémián, a Tufts Egyetemen és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) együtt és külön-külön tanított kurzusainkba hogyan integráltunk különböző nemzetközi szimulációkat. Az MIT-n közös tanításunk során például a kurzus záró vizsgájaként egy klímaváltozás elleni egyezmény elfogadását célzó ENSZ-konferencia szimulációját szerveztük meg, ahol hallgatóink az egyes államok kormányfőinek és minisztereinek, illetve nemzetközi szervezetek vezetőinek szerepét játszották és több fordulóban olyan egyezményt kellett diplomáciai találkozók során letárgyalniuk, amely a szimuláció végén elnyerhette az ENSZ Közgyűlés (az egész osztály) szavazatainak többségét. Kitérünk arra is, hogy ezen a téren sokat tanultunk a SIMULEX nevű, tanórán kívül tartott nemzetközi szimulációs gyakorlatból, amely a Fletcher Schoolban  immáron több évtizede minden októberben megrendezésre kerül Robert Pfaltzgraff és Richard Shultz professzorok irányításával. Cikkünkben olyan általános érvényű tanácsokat, javaslatokat fogalmazunk meg a fenti tapasztalatok alapján, amelyek segítségével a nemzetközi kapcsolatokat oktatók a világ bármely pontján eredményesebben tudják tanórán belüli vagy azon kívüli szimulációs gyakorlataikat megtervezni és lebonyolítani.

H-Diplo: Games and Simulations in Teaching International Relations (Zoltan Feher and Frank Sobchak)

Az Azonnali.hu-n vezetett "Keeping It Realpolitik - Világpolitika Bostonból" című rovatomban 2021. február 8-án összefoglaltam mindazokat a fontos eseményeket, amelyet az amerikai politikában január hónapban zajlottak, s amelyek értékelésem szerint jelentős fordulatot hoztak az Egyesült Államok politikai életében. A két legjelentősebb esemény, amelyről írok: a január 6-i Capitolium elleni erőszakos támadás és Biden elnök január 20-i beiktatása.

A cikkből egy szemelvény kedvcsinálónak:
"A katasztrofális 2020-as év után az amerikaiak nagy várakozásokkal tekintettek az új esztendő elé, de 2021 első hónapja sokkal eseménydúsabbra sikeredett az Egyesült Államokban, mint azt sokan várták. Pedig ez nagy szó a múlt év elnökválasztás jegyében telt utolsó néhány hónapja után, hiszen a választási kampány viharait követően is váratlan fordulatok sokasága töltötte meg a november-decemberi időszakot. 2021 januárja azonban túltett ezeken is: minden túlzás nélkül állítható, hogy az év első öt-hat hetében az amerikai politika óriási átalakuláson ment keresztül."

Hogy pontosan miben rejlik ez az átalakulás, azt megtudhatják az Azonnali.hu oldalán:
Azonnali.hu: Január kilátással - Trump megbukott, a republikánusok romokban, Bidenen a világ szeme

2021. január 25-én a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete meghívásának tettem eleget, amikor Bokor Balázs nagykövettel, a szervezet elnökével beszélgettem Joe Biden amerikai elnök beiktatásának alkalmából az amerikai politika aktuális fejleményeiről. Megtiszteltetés volt, hogy a program második részében Bokor Balázs Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövettel beszélgetett a beiktatás protokolljáról és lezajlásának mikéntjéről.

A beszélgetés az alábbi linken megtekinthető:
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete beszélgetése a Biden-beiktatás kapcsán

2021. január 21-én a Heti TV rendszeresen jelentkező Külpolitikai kitekintő műsorában Gyarmati István nagykövettel, a műsor házigazdájával és Frank Tibor professzorral, akadémikussal beszélgettem. A műsorban Joe Biden amerikai elnöknek az előző napon zajlott beiktatásáról, Trump korábbi elnök örökségéről, a január 6-i capitoliumi erőszakról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok várható alakulásáról cseréltünk eszmét.

A műsort, amelyet az elmúlt 3 hétben többször leadott a Heti TV, az alábbi linken is meg lehet tekinteni:
Heti TV - Külpolitikai kitekintő: Frank Tibor, Fehér Zoltán (2021. január 21.)

A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) 2021. január 11-én 17 órakor rendezvényt szervezett a január 6-i zavargásról, melynek során erőszakos Trump-párti tüntetők egy csoportja bejutott a washingtoni Capitolium épületébe. A rendkívüli események elemzésében a KKI mellettem Mártonffy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének vezetőjét, valamint Varga Gergelyt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját hívta segítségül, a moderátor Baranyi Tamás, Intézetünk igazgatóhelyettese volt. A beszélgetés során felderítettük, hogy néhány nap távlatából hogyan is történtek az események, mennyire meríti ki a puccskísérlet fogalmát, és kinek a felelőssége volt, hogy a politikai indulatok elszabadultak. A beszélgetés későbbi részében arra tettünk kísérletet, hogy felvázoljuk a lehetséges hosszú távú hatásokat: az alternatív jobboldali közösségi médianyilvánosság megszüntetésére irányuló kezdeményezéseket, a Republikánus Pártnak a „trumpizmushoz” való kettős viszonyát, a Demokrata Párton belüli ellentéteket, valamint azt, hogy a Biden-kormányzat képes lehet-e csökkenteni a feszültségeket, vagy folytatódik az erőszakos polarizáció az Egyesült Államokban.

A beszélgetés elérhető az alábbi linken:
Külügyi és Külgazdasági Intézet: Zavaros átmenet az Egyesült Államokban

 

 

Folytatjuk az amerikai klímapolitikával kapcsolatos posztokat, hiszen az Azonnali.hu-n vezetett "Keeping It Realpolitik - Világpolitika Bostonból" című rovatomban 2020. december 27-én írásban is feldolgoztam, hogyan látom a Biden-adminisztráció várható környezetvédelmi politikáját.

Egy kis ízelítő a cikkből:
"Bidenék mindenesetre készen állnak, hogy a klíma védelmében Amerika ismét aktívan lépjen fel odahaza és vezető szerepet játsszon a nemzetközi erőfeszítésekben is. Meglátjuk, hogy a feladat nehézségét és a több oldalról várható ellenállást ismerve mit sikerül terveikből megvalósítaniuk. A tét csak a bolygó jövője."

A cikk itt olvasható:
Azonnali.hu: Változik a klíma Washingtonban: mi várható Bidentől?

Kép: Andrew Harnik/AP

Ahogy legutóbbi posztomban beszámoltam: az Energiahajó Biden oldja meg a klímaválságot vagy a megújulók dübörgő forradalma? című online találkozóján, 2020. november 30-án Bart Istvánnal, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatójával, Szabo Johnnal, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltjével és Zsolt Melindával, az Energiaklub kommunikáció, oktatás és szemléletformálás programvezetőjéve azt vitattuk meg, mi várható az új amerikai kormányzattól a klímapolitika területén, mindezt szélesebb bel- és külpolitikai kontextusba is helyezve.

A Qubit két cikkben is tudósított az Energiahajó keretében zajlott beszélgetésről. Részletesebb beszámolójukban felidézik: "Fehér Zoltán belpolitikai és külpolitikai kontextusba helyezte a Joe Biden hivatalba lépése körüli klímapolitikai várakozásokat. Szerinte elnökként Biden a nagy vihart kavaró és mélyen megosztó elnökválasztási kampány után arra törekszik, hogy egyesítse az amerikai nemzetet, a külpolitikában pedig az új elnök eddigi nyilatkozatai alapján arra lehet számítani, hogy Biden igyekszik majd helyreállítani az Egyesült Államok vezető szerepét a világban, visszaépíteni a szétzilált szövetségesi kapcsolatokat és visszaállítani a  megtépázott multilateralizmus intézményét. A klímapolitika mindkét kontextusban helyet kap, sőt az eddigiektől eltérően a környezet ügyét Biden külpolitikai dimenzióval ruházza fel, és egyben az eddigieknél jóval kiemeltebben kezeli. Ezt jelzi a korábbi külügyminiszter és demokrata elnökjelölt, John Kerry kormányzati szintű, klímakoordinátori posztra - klímacárrá - való kinevezése és a környezetvédelem aspektusának összes szaktárcába való beemelése is."

A Qubit rövidebb összefoglalója, amelyben a beszélgetésről készült videó is elérhető:
Qubit: Az amerikai szénipar már most is a szakadék szélén táncol, picit lehetne lökni rajta

A Qubit részletes cikke a beszélgetés során elhangzott főbb megállapításokról, ahol szintén elérhető a programról készült videófelvétel:
Nem Joe Biden, hanem mindanniyunk fellépése jelenti a megoldást a klímaválságra

Véget ért a hosszú nemzeti rémálom az Amerikai Egyesült Államokban? Mikor és hogyan lép vissza az USA a Párizsi Egyezménybe, hogyan fog nekiállni az üvegházgázok visszafogásának, mi lesz a gáz-, valamint olajiparával, és hogyan befolyásolja Biden megválasztása a kínai klímapolitikát? Többek között ezeket az égető kérdéseket vitattuk meg az Energiahajó harmadik, Biden oldja meg a klímaválságot vagy a megújulók dübörgő forradalma? című online találkozóján. A 2020. november 30-án zajlott programon beszélgető partnereim Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója, Szabo John, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltje és Zsolt Melinda, az Energiaklub kommunikáció, oktatás és szemléletformálás programvezetője voltak. Az Energiahajó az Energiaklub, a Qubit és a Trip Hajó közös szervezésében valósul meg.

Rövid összefoglaló a beszélgetésről:
„Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül” – nyilatkozott Joe Biden demokrata párti elnökjelölt pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson. 2021. január 20-án az új elnök átveszi a hivatalt, amivel megnyílik a lehetőség arra, hogy a Trump-adminisztráció elmúlt éveinek szélsőséges rendeleteit eltörölje. Korántsem biztos azonban, hogy a megválasztott elnök pont ott folytatja, ahol Obama abbahagyta, és eltöröl mindent, amit Trump elkezdett. Az Energiahajó rendezvénysorozat harmadik adásának meghívott vendégei egy dologban azonban biztosak, mégpedig, hogy az új adminisztráció klímapolitikai fordulatot hoz, hiszen úgy tűnik, Biden minden eddigi elnöknél elhivatottabb a klímaválság kihívásait tekintve.

A beszélgetés videója megtekinthető az Energiaboxon, az Energiaklub blogján, amely a HVG blogsite-ján működik:
Energiahajó, 2020. november 30.: Az USA újra színre lép a klímapolitikában - de vajon ugyanúgy, ahogy elment?

2020. október 27-én a Stratégiai Tanulmányok Központja Kutatás és Szakpolitika Szemináriumán James Boys brit politikatörténészt láttuk vendégül, aki jelenleg új könyvén dolgozik az ún. őrültség-elméletnek (Madman Theory) az amerikai politikában való alkalmazásáról, különös tekintettel Nixon és Trump elnökökre. Az őrültség-elmélet lényege, hogy a politikai vezető annak érdekében, hogy ellenfelét félrevezesse, irracionalitást, kiszámíthatatlanságot színlel. Boys a szemináriumon a könyvnek azt a fejezetét mutatta be, amely feltárja az őrültség-elmélet kezdeteit. A szálak az 1950-es évekbe és a Harvard Egyetemre vezetnek, ahol három tudományos elme, Thomas Schelling, Henry Kissinger és Daniel Ellsberg egymástól függetlenül dolgozták ki az őrültség-elmélet alapjait. Később együtt is működtek ebben a témában, sőt mindhárman prominens szerepet kaptak az amerikai kormányzatban, ahol a hivatalos külpolitika részévé is tették az őrültség-elméletet. Örömömre szolgált, hogy a szerzőnek én szolgálhattam opponenséül (discussant) a szemináriumon.

James Boys könyvéről és a szemináriumról szóló összefoglalóm a Stratégiai Tanulmányok Központja blogján jelent meg:

The Madman Theory, the Kissinger-Schelling-Ellsberg Triumvirate, and Harvard University – James Boys at the CSS Research & Policy Seminar

Boldog új évet, atlantisták!

Nemrég interjút adtam a Biztonságpolitika.hu alapító-felelős szerkesztőjének, Németh József Lajosnak a stratégiai kommunikáció szerepéről a nemzetközi kapcsolatokban. Az interjúban részletesen beszélek eddigi diplomáciai és tudományos karrieremről, a kreatív diplomácia általam megalkotott koncepciójáról és annak alkalmazásáról a magyar-amerikai kapcsolatokban. Örömömre szolgált, hogy a meggyőzés/befolyásolás és a haderő nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepének változásáról szólva támaszkodhattam mentoraim, Joseph Nye, Stephen Walt és Richard Rosecrance által fémjelzett elméletekre. Végül pedig beszélek az interjúban arról, mely fő tematika határozta meg eddigi tudományos kutatásaimat és miben állnak jelenlegi, az Egyesült Államok Kína-stratégiájának fejlődéséről végzett kutatásaim.

"Stratégiai kommunikáció; nyilvános diplomácia; kreatív diplomácia" - interjú dr. Fehér Zoltánnal

Written by Suzana Elena Anghel,

koya979 / Shutterstock.com

At three recent European Councils (December 2012, December 2013 and June 2015), the Heads of State or government have called for a deepening of the Common Security and Defence Policy (CSDP) namely by strengthening its crisis management dimension and further developing civilian and military capabilities. The June 2016 European Council reverted to security and defence policy with particular attention to the strengthening of the relationship with NATO, including on the development of complementary and interoperable defence capabilities.

But what are the achievements? Is there a way of measuring progress made over the past years? Is there a gap between intentions/declarations and deeds? What are the challenges and how to address them?

The European Parliamentary Research Service (EPRS) will address these questions at a roundtable discussion on ‘The European Council and CSDP: success or failure?’ on 27 September 2016, 13h30-15h00, in the European Parliament’s Library main reading room in Brussels. Participants at this roundtable debate are: Elmar Brok MEP, Chair of the European Parliament’s Committee on Foreign Affairs, General Jean-Paul Perruche, Former Director-General of the European Union Military Staff, Professor Alexander Mattelaer, Institute for European Studies, Vrije Universiteit Brussel (VUB), and Elena Lazarou, Policy Analyst, EPRS.

Registration
If you do not have an access badge to the European Parliament and are interested in attending the event, it is essential to register by Friday 23 September, using this link.

At the event the EPRS study on ‘The European Council and CSDP: Orientation and Implementation in the field of Crisis Management’ will be presented and discussed. This study assesses the planning, command and control of civilian and military CSDP missions and operations, progress made in developing civilian and military capabilities, particularly rapid response capabilities in the form of the EU Battlegroups, as well as challenges encountered during the force generation process, areas in which the European Council repeatedly called for further progress to be made.

 

Written by Marcin Grajewski,

© mrallen / Fotolia

Challenges to security in Europe will take centre stage at the NATO summit in Warsaw on 8-9 July when its heads of state and government will discuss issues ranging from Russia’s conflict with Ukraine and its growing military assertiveness to turmoil across the Middle East and North Africa, and the future of the military alliance.

This note highlights a selection of commentaries, studies and reports by some of the major international think tanks and research institutes on European security and defence published in the run-up to the NATO summit. More reports on the subject can be found in a previous edition of ‘What Think Tanks are thinking’ from in November 2015.

NATO summit

NATO Summit 2016: From reassurance to deterrence. What’s really at stake?
Barcelona Centre for International Affairs, June 2016

The Warsaw summit and the return of Western nationalism
Danish Institute for International Studies, June 2016

Warsaw summit
Atlantic Council, June 2016

NATO Summit 2016: NATO must reaffirm its “open door” policy
Heritage Foundation, June 2016

National priorities for the NATO Warsaw summit
German Marshall Fund, May 2016

NATO defence planning between Wales and Warsaw: Politico-military challenges of a credible assurance against Russia
Stiftung Wissenschaft und Politik, January 2016

What NATO for what threats? Warsaw and beyond
Istituto Affari Internazionali, December 2015

Preparing for NATO’s Warsaw summit: The challenges of adapting to strategic change
Danish Institute of International Studies, December 2015

Other studies

Restoring the power and purpose of the NATO alliance
Atlantic Council, June 2016

Time to restore conventional deterrence-by-denial
Egmont, June 2016

A new strategy: Implications for CSDP
Clingendael, June 2016

All not quiet on NATO’s eastern front
Carnegie Europe, June 2016

A threat-based strategy for NATO’s southern flank
Carnegie Europe, June 2016

Security in the Baltic Sea Region: Activation of risk potential
Finnish Institute of International Affairs, June 2016

The future of Transatlantic security
Rand, June 2016

Evaluating future U.S. Army force posture in Europe
Centre for Strategic and International Studies, June 2016

NATO must stop crowding Russia
Cato Institute, June 2016

European defence: From strategy to delivery
Clingendael, May 2016

Embedding NATO into the European Union Global Strategy: The missing link?
European, May 2016

Closing NATO’s Baltic gap
International Centre for Defence Studies, May 2016

Russia: A test for Transatlantic unity
Transatlantic Academy, German Marshall Fund, May 2016

A historic reminder, an ever-present dilemma? Assessing Brexit’s potential consequences for European security
European Policy Centre, May 2016

Russian “countermeasures” to NATO are coming
Brookings Institution, May 2016

EUISS yearbook of European security 2016
European Union Institute for Security Studies, April 2016

Envisioning European defence: Five futures
European Union Institute for Security Studies, April 2016

For a “new realism” in European defense: The five key challenges an EU defense strategy should address
German Marshall Fund, April 2016

A new Helsinki needed? What security model for Europe?
Deutsche Gesellschaft für Auswärtige Politik, April 2016

The parliamentary dimension of defence cooperation
Clingendael, April 2016

European defence spending 2015: The force awakens
European Union Institute for Security Studies, April 2016

Do we need an EU army? Which way for the European security and defence cooperation
Mendel European Centre, March 2016

NATO’s guns point the wrong way
Friends of Europe, March 2016

NATO, the US and Baltic Sea security
Swedish Institute of International Affairs, February 2016

The annexation of Crimea: Lessons for European security
Fondation Robert Schuman, February 2016

Ensuring deterrence against Russia: The view from NATO’s front-line States
Heinrich Böll Stiftung, February 2016

Forces terrestres et réassurance: Quelles options pour l’Alliance?
Institut français des relations internationales, January 2016

The defence of Europe before European Defence: Returning to the Schuman method
Fondation Robert Schuman, January 2016

A stronger CSDP: Deepening defence cooperation
Clingendael, January 2016

Defence budgets and cooperation in Europe: Developments, trends and drivers
Istituto Affari Internazionali, Consortium of Think Tanks, January 2016

Reinforcing deterrence on NATO’s Eastern flank: Wargaming the defense of the Baltics
Rand, January 2016

NATO and European security: back to the roots?
Istituto Affari Internazionali, December 2015

The EU, Russia and the quest for a new European security bargain
Clingendael, December 2015

European strategy, European defence and the CSDP
Egmont, November 2015

L’Europe à la croisée des chemins: La politique de défense et de sécurité a besoin d’initiatives franco-allemandes
Institut français des relations internationales, November 2015

Written by Suzana Elena Anghel, Stanislas de Finance, Ralf Drachenberg

This 25-26 June 2015 summit witnessed an intense debate. While the agenda originally covered Common Security and Defence Policy (CSDP), the digital single market and the European Semester, in addition to a presentation from David Cameron, United Kingdom Prime Minister to outline his vision on renegotiating his country’s relationship with the EU, the summit became a crisis Council. Many discussions again focused on the situation in the Mediterranean, with several lively exchanges. The German Chancellor, Angela Merkel described the issue as the ‘biggest challenge’ Europe had faced during her time in office.

The Council’s conclusions nevertheless managed to address all issues on the agenda. The Heads of State or Government concentrated on three key dimensions of the European Commission’s agenda on migration: the relocation/resettlement of migrants; their return/readmission/reintegration; and cooperation with countries of both origin and transit. Clear differences in opinion persisted on the voluntary or mandatory nature of the relocation scheme, but agreement was reached on ‘the temporary and exceptional relocation, over two years, from the frontline Member States: Italy and Greece, to other Member States of 40 000 persons in clear need of international protection’.

Although the debate on CSDP fell short of its original ambition, the Council conclusions included a statement that the European Council ‘will keep security and defence policy on its regular agenda’, thereby clearly underlining the future importance of CSDP.

United Kingdom Prime Minister, David Cameron’s presentation of his vision on renegotiation of the UK’s relationship with the EU, did not outline any specific details, however, it provided an impetus for European level discussions on this issue, with Council President Donald Tusk seeing it as ‘the first step in a longer process that will also end at the European Council’. This issue is certain to reappear on the agenda for the Council meeting in December 2015.

The significantly shortened debate on the Commission communication on a Digital Single Market strategy for Europe, nevertheless led to Council conclusions calling for the rapid adoption of the Telecommunications Single Market Regulation, the Directive on Network and Information Security, and the Data Protection package. Heads of State or Government also stressed that action must be taken on key components of the Commission communication, such as eliminating mobile roaming charges. On this issue, on 30 June 2015, the European Parliament, the Council and the Commission, reached agreement to end roaming surcharges by 15 June 2017.

The EPRS publishes briefings on the European Council before summits, and European Council outcome briefings (next to be issued just after the European Council of 15-16 October 2015).

Read this Briefing on Outcome of the 25-26 June European Council in PDF

Written by Suzana Elena Anghel Gavrilescu and Ralf Drachenberg

The June European Council has a comprehensive list of topics to discuss, including the situation in the Mediterranean, the Common Security and Defence Policy (CSDP), fighting terrorism, economic governance aspects, and the digital agenda. In addition, a presentation by the British Prime Minister on the future role of the United Kingdom is on the agenda.

Migration is the main topic of this June European Council. Heads of State or Government will discuss the recently published European Agenda for Migration and take stock of the progress made since the extraordinary European Council meeting on migration in April 2015. The European Council will discuss the European Commission’s proposal for a temporary relocation mechanism, which envisages relocating 40 000 persons from Italy and Greece to other Member States.

The European Council should also agree on a new CSDP roadmap and set the objectives for capabilities development, fostering the defence industry and the defence market, and strengthening relations with international organisations (i.e. the UN, NATO, the African Union). The Heads of State or Government will decide on a timeline for the completion of the strategic review process, most probably by June 2016. Within the broader context of discussing security aspects, the European Council will also examine the implementation of the informal February 2015 European Council‘s decisions on the fight against terrorism. 

During discussions on the 2015 European Semester the European Council endorse the Country Specific Recommendations that Member States should implement to ensure sound public finances and to make their economies more competitive. Whilst on the topic of better economic governance in the euro area, the ‘Completing Europe’s Economic and Monetary Union’ report is expected to be presented to the Heads of State or Government.

The European Commission’s recent Digital Single Market strategy for Europe will be tabled for examination, and the European Council will most likely call for a rapid adoption of pending legislation in this field, such as the European Single Market for Electronic Communications, the Directive on Network and Information Security and the proposal for a Regulation on Data Protection.

This European Council meeting will also hear United Kingdom Prime Minister, David Cameron outline his vision for renegotiating his country’s relationship with the EU.

Read the complete ‘Outlook for the European Council of 25 – 26 June 2015‘ in PDF.

Written by Marcin Grajewski

The recent interview by Jean-Claude Juncker, President of the European Commission, in which he advocated ‘a joint EU army’ as a means to strengthen European foreign policy and ‘allow Europe to take on responsibility in the world’ has revived an on-going debate in think-tank and academic circles about how to maximise the effectiveness of existing national and Europe-wide efforts in the field of Common Security and Defence Policy (CSDP). The European Council adopted an extensive set of conclusions on the subject in December 2013.

This note highlights a selection of recent studies, reports and commentaries by some of the major international think tanks and research institutes that analyse issues surrounding the development of CSDP.

Commentaries © TebNad / Shutterstock

Federalist rhetoric or political tactics? The what, where, who, when and why of Juncker’s call for a common European army  European Policy Centre (EPC), March 12, 2015

Does the EU need its own army?  Carnegie Europe, March 11, 2015

The illusion of an independent EU army  Carnegie Europe, March 10, 2015

If not now, when? The Nordic EU battle-group

European Union Institute for Security Studies (ISS), February 17, 2015

The EU and the UN: together for peace

European Union Institute for Security Studies, December 18, 2014

Europe’s global power potential: locked in the EU28’s defence silos  Friends of Europe, December 4, 2014

2014: a centenary and a discovery  Egmont, December 2014

Analyses

The EU neighbourhood in shambles  Bertelsmann Stiftung, March 3, 2015

More Union in European defence  Centre for European Policy Studies (CEPS), February 26, 2015

European Defence Trends  Center for Strategic and International Studies (CSIS), January 6, 2015

Report: EU as a security provider  Clingendael, December 18, 2014

Why Europe must stop outsourcing its security

European Council on Foreign Relations (ECFR), December 15, 2014

Peacemaking: Can the EU meet expectations?  Norwegian Institute of International Affairs, December, 2014

Europe’s changing security landscape: What role will the EU play in security and defence?

Finnish Institute of International Affairs, December 12, 2014

Actors in the European defence policy area: roles and developments

Istituto Affari Internazionali, November 24, 2014

Constructing the defence dimension of the EU

International Security Information Service Europe, June, 2014

Security and defence: an issue for the European citizen?

Trans European Policy Studies Association (TEPSA), March, 2014

Livre blanc français de la défense 2013 : lignes de forces autour de la sécurité-défense européenne

L’Institut royal supérieur de défense, December, 2013

Why do Europeans need armed forces?  Fride, November, 2013

 Related publications

Why peacekeeping matters to Europe  Friends of Europe, March 11, 2015

The Wales pledge revisited: A preliminary analysis of 2015 budget decisions in NATO member states

European Leadership Network, February, 2015

In the belly of the beast: A European view on sending arms to Ukraine

Brookings Institution, February 4, 2015

Challenges for European Foreign Policy in 2015: How others deal with disorder  Fride, January 12, 2015

A new European security order: The Ukraine crisis and the missing post-Cold War bargain

Fondation pour la Recherche Strategique, December 8, 2014

Integrating EU defence and migration policies in the Mediterranean  Fride, November, 2014

EP publication

The Cost of Non-Europe in Common Security and Defence Policy

European Parliamentary Research Service (EPRS), European Added Value Unit, June 2013

Read this At a glance on Common Security and Defence Policy (CSDP) in PDF