Feed aggregator

Les élections régionales 2015 se déroulent les dimanches 6 et 13 décembre, cinq mois après l'adoption définitive de la réforme territoriale. Candidats, enjeux, programmes... L'Express se penche sur les thèmes qui vont animer la campagne en Provence-Alpes-Côte d'Azur.Le jour J, découvrez l'intégralité des résultats des régionales en PACA.

India kormánya végleges döntést hozott és hivatalosan is visszavonta a 126 francia Rafale vadászrepülőgép vételére vonatkozó terveket. Az üzlet lemondása közvetlen visszavezethető a Misztral-ügy alakulására.

Le 4 août 2015, le groupement de plongeurs démineurs de l’Atlantique a contre-miné en rade de Brest une bombe américaine de 1000 livres (contenant près de 300 kilos d’explosif). L’engin avait été découvert une semaine plus tôt dans le port militaire de Brest à l’occasion d’une plongée d’entretien des systèmes d’amarrage des navires par des plongeurs de la base navale.

Le 30 juillet 2015, après une quinzaine de jours d’un travail minutieux, les militaires français du centre de traitement des soignants (CTS) ont reçu l’attestation de décontamination du site par l’Organisation mondiale de la santé (OMS). Ce défi technique relevé grâce à l’expertise des dragons du 2e Régiment de dragons (RD) appuyés par le Régiment médical (RMED), les militaires s’attèlent à un nouveau défi : la fermeture complète du site.

A behozatali tilalom ellenére Oroszországba csempészett élelmiszerek tervezett megsemmisítése ellen már több mint 150 ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze a Chance.org portálon – közölte szerdán az orosz elnök sajtószóvivője, Dmitrij Peskov.

Kirgizisztán augusztus 6-tól az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) teljes jogú tagja lesz – jelentette be közleményében szerdán az Eurázsiai Gazdasági Bizottság. “Augusztus 6-án hatályba lép Kirgizisztán belépése az EAEU-ba. Kirgizisztán az ötödik teljes jogú tagja lesz az uniónak Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán ás Oroszország után” – folytatódik a közlemény.

Doris Dialer,

Oroszország és Franciaország megállapodtak a Mistral helikopterhordozókról kötött szerződés felbontásáról. A franciák nem szállítják le a két hordozót, de a vételárat visszafizetik, a már felszerelt orosz berendezéseket visszaadják. Vlagyimir Putyin és Francois Hollande augusztus 5-ei, szerdai telefonbeszélgetésük alkalmával hivatalosan is megállapodtak abban, hogy felbontják a Mistral helikopterhordozókról kötött orosz-francia szerződést.

Why is the Suez Canal a big deal? BBC News explains its historical significance, in 60 seconds.

As part of our research ahead of the International Armoured Vehicles conference in January 2016, we are conducting a survey to help us produce the 5th annual Global Armoured Vehicles Market Report. The report offers a comprehensive overview of the armoured vehicle market exploring key

As part of our research ahead of the International Armoured Vehicles conference in January 2016, we are conducting a survey to help us produce the 5th annual Global Armoured Vehicles Market Report. The report offers a comprehensive overview of the armoured vehicle market exploring key

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Katarban az amerikai külügy elé tárta a terror elleni harc új tervezetét. Katonai egységbe kovácsolnák a terrorizmus által sújtott térségi országokat, és azonnali szárazföldi beavatkozás kezdődne az Iszlám Állam ellen.

(Own report) - The German government has contributed to the causes of people fleeing in three of the world's five countries generating the largest number of refugees. This was exposed by the United Nations High Commissioner for Refugees (UNHCR). By the end of 2014, Syria, according to the UNHCR, was the country that generated most refugees, with Afghanistan second. Since mid 2011, the West had massively exacerbated the civil war in that country, causing a steadily growing number of refugees. Back in the 1980s, the West began supporting the complete destruction of Afghanistan's social structures, which has been driving countless numbers to seek safety abroad. Pursuing geopolitical objectives, the West pressured South Sudan - number five in the UNHCR's statistics - to declare its independence in 2011, disregarding warnings by observers that secession could inevitably re-enflame tensions inside the territory, possibly even leading to a new round of civil war. The civil war is now reality with millions fleeing. To ward off refugees ("border management") from Europe, Berlin and the EU are seeking an even closer cooperation with the Juba government - whose militias have carried out horrible massacres.

Putin at a BRICS summit in 2014. Photo Credit: Presidential Press and Information Office

Is Russia’s aggressive foreign policy finally catching up to it?

A recent poll of 26 countries, which was conducted by the Pew Research Center, found that views of Russia and its president, Vladimir Putin, are largely unfavorable, and in some countries, still on the decline.

Anti-Russian sentiment was highest in Jordan and Poland, where 80 percent of participants expressed a negative view toward the country. Some notable runner-ups included Israel (74 percent), Japan (73 percent) and Ukraine (72 percent). In Western Europe, Germany and France followed shortly behind, with 70 percent of participants expressing unfavorable opinions toward the country.

For the most part, public perception of Putin was lower in all of these countries, even if only marginally, than perception of Russia. Here, Spain took the lead, with 92 percent of participants expressing no confidence in Putin’s ability to do the right thing in world affairs. Poland (87 percent), France (85 percent) and Ukraine (84 percent) followed closely behind.

To some extent, these numbers are not tremendously surprising. Even before the conflict in Ukraine kicked off in early 2014, relations between Germany and Russia had begun to sour. In 2010, 50 percent of Germans expressed favorable views toward Russia; by 2014, that number had dropped to a staggering 19 percent. Meanwhile, in Russia, positive feelings toward Germany dropped from 78 percent in 2011 to 35 percent in 2015.

Distrust runs rampant — and for good reason. Eastern European and Baltic states, even those that are NATO members, view Russia’s invasion of Ukraine as a stepping stone. “Little green men,” the title given to the unmarked, unacknowledged forces that entered Ukraine in 2014, are just a hop, skip and a jump away. In preparation, Baltic and Eastern European states have girded themselves up in a defensive position. Some, like Poland, have witnessed a dramatic rise in membership to paramilitary associations. There’s even been a proposal to scoop up some of the members of these associations to establish a Territorial Defense Force, somewhat akin to the U.S. National Guard.

Of course, pissing off — or at the very least, freaking out — the EU is undoubtedly on Putin’s agenda. The question is how Russia’s relationship with those countries with a positive opinion, or even no opinion at all, will change in the years to come.

Pro-Russian sentiment was highest in Vietnam (75 percent), Ghana (56 percent) and China (51 percent). All three were mostly supportive of Putin’s conduct in world affairs as well. That makes sense: Russia’s own so-called pivot to Asia has emphasized both Vietnam and China.

Where things get murky for Russia is in Africa. Although Russian influence in Africa was extensive during the Cold War, it pulled back dramatically after the fall of the Soviet Union. Nevertheless, Russia continues to engage in arms and resources trade with a number of Africa nations, albeit under different ideological pretexts. This time it’s more about business, not exporting a revolution.

Although Russia has actively pushed for more economic engagement in both Africa and Asia, more trade doesn’t necessarily lead to an empathetic public. In South Africa, a member of the BRICS partnership, of which Russia is an integral part, only about 25 percent of people viewed Russia in a positive light. As a leader, Putin was viewed slightly more favorably — 28 percent were confident he would do the right thing in world affairs. Meanwhile, over half of South Africans held negative opinions of Russia.

But there were also a number of countries where participants claimed to have no opinion of Putin. In Ethiopia, for example, only 10 percent expressed an unfavorable view of Russia, but that’s because a little less than 50 percent of those polled expressed any opinion at all. So as Russia pushes to build its ties with Africa and Asia, a little charm offensive may be in order.

A mostanában igencsak nagy médianyilvánosságot kapó menekültáradat és migrációs probléma nem csak Európa országait sújtja, de az alapvetően önmagában is elég sok migránst adó afrikai kontinensen is vannak komoly menekültáradattal küzdő államok, főként a konfliktusok közelében (lásd például a mali konfliktus vagy éppen a nigériai Boko Haram miatt kialakult migrációs mintákat), de a kontinensek közötti vándorlás/menekülés is igen komoly hatásokkal van egyes országokra, például Dzsibutira, amely apró méretei és alacsony lakosságszámára ellenére hatalmas jemeni menekültáradattal kénytelen megküzdeni ezekben a napokban.

Március 26.-a óta, amikor Jemenben elszabadult a káosz és polgárháború robbant ki a houthi lázadók és a Szaúd-Arábia által támogatott kormányzat között, hetente legalább három-négy hajó érkezik Dzsibutiba a Mandeb-szoros túloldaláról, amelyek 50-60 embert is szállítanak alkalmanként. A legóvatosabb becslések szerint a 800 ezres afrikai ország a március óta eltelt időszakban több mint 10 ezer menekültet fogadott már be és úgy tűnik, az áradatnak nem nagyon látszik a vége – nem csoda, hogy a dzsibuti hatóságok és civil szervezetek bejelentették, hogy erejük végéhez közelednek és sokkal több menekülőt már nem tudnak megfelelően ellátni.

A menekültek általában Obock északi kikötőjét célozzák meg 16-18 órás hajóútjuk végén (attól függ, honnan jönnek – a többség Ádenből érkezik), ahonnan a hatóságok és az ENSZ közreműködésével a Markasi-táborba kerülnek, ahol jelenleg is közel 2 ezren vannak elszállásolva, további sorsukra, esetleges hazatérésükre várva. Mivel azonban a háború vége nem is látszik és tovább özönlenek az életükért aggódók, hozzátartozóikat elvesztett emberek, sokakat egyszerűen szélnek eresztenek a Markasiból, hogy így legyen legalább egy kis hely az új érkezőknek. És sajnos a hatóságok tökéletesen látják a jemeni helyzetet, nem nagyon várható a helyzet javulása, sőt, inkább romlásra van kilátás, miután a houthi lázadók a napokban nehézfegyverekkel erősítették meg állásaikat a nagyjából 30 kilométer széles Mandeb-szoros kis szigetein és a szoroshoz közel eső szárazföldi területeken – a harc további súlyosbodása várható tehát.

Ahogy azonban egy-két sajtóorgánum már említést tett róla, egyes embercsempészek rengeteg pénzt keresnek azzal az átveréssel, amellyel etiópiai munkavállalókkal hitetik el, hogy a jemeni konfliktus végetért és ezért érdemes próbát tenniük az arab országban (több ezren lehetnek ilyen helyzetben már most is). Hétfőn (08.03.) a dzsibuti elnöki hivatal szóvivője, Naguib Ali Taher felszólította a nemzetközi közösséget, hogy mielőbb nyújtsanak segítő kezet országának a helyzet kezelésére és hangsúlyozta, hogy a régióban nem túl sok olyan ország van, amely Dzsibutihoz hasonlóan megnyitotta kapuit a jemeni menekültek előtt, akik sok más migránssal szemben tényleg egy szál semmiben menekülnek a bombázások és a háború elől.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a kis ország már most is közel 30 ezer szomáliai menekültről gondoskodik (Szomália egyébként jemeni menekültek számára célállomássá is lett), szóval igen jogos a félelem és az aggodalom a jövőt illetően.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Only fifteen United Nations’ member states provide more than 60 percent of the 104,000 UN uniformed personnel deployed worldwide. How can a more equitable sharing of the global peacekeeping burden be produced that generates new capabilities for UN operations?

Operational partnerships are one potentially useful mechanism to further this agenda. They are partnerships that occur when military units from two or more countries combine to deploy as part of a peacekeeping operation. This report assesses the major benefits and challenges of these partnerships for UN peace operations at both the political and operational levels.

The report begins by providing an overview of the different varieties of partnerships in contemporary UN peace operations and describes the major patterns apparent in a new database of forty-one operational partnerships from 2004 to 2014. It presents case studies of two UN missions that exhibit the full range of operational partnerships: the UN Interim Force in Lebanon (UNIFIL) and the UN Peacekeeping Force in Cyprus (UNFICYP). The authors explore why some UN member states engage in operational partnerships or might do so in the future, arguing that the reasons include a wide range of both mission-specific concerns and broader political and security-related reasons.

On the basis of the evidence presented, the authors identify the main factors that influence successful partnerships and offer lessons and recommendations on how best to enhance operational partnerships so as to deliver more effective peace operations in the field:

• The UN and bilateral donors should cooperate closely to raise general awareness of the opportunities for and the political and military benefits of operational partnerships in peacekeeping. They should continually share information on potential partnership opportunities among troop-contributing countries and how to help facilitate them.
• Bilateral donors should continue to invest in pre-deployment preparations for partners.
• The UN and bilateral donors should strongly encourage and help enable the trend toward standby forces in Europe, South America, Africa, and potentially elsewhere.
• The UN or a member state should develop a short guidebook on operational partnership options and best practices.
• Prospective partners must choose carefully and be prepared to overcome social and military incompatibilities.
• Tending to the size of a combined unit can mitigate problems of operational effectiveness.
• The challenges of partnering, while daunting, need not trump the benefits; the keys to ensuring against challenging threats are preparation and attention.

This report is part of IPI’s Providing for Peacekeeping Series.

Download

L’utilisation de la bombe atomique à Hiroshima il y a soixante-dix ans ne fut sans doute pas nécessaire à la capitulation du Japon. Les forces japonaises étaient considérablement réduites et totalement dispersées, les capacités industrielles ne permettaient plus de produire des armes en quantité suffisante, et les diplomates japonais étaient engagés dans des pourparlers précédant la reddition. Ce constat fut à l’origine de multiples études qui critiquent depuis les années 1960 la stratégie atomique adoptée par Washington, arguant du fait qu’il aurait été possible de faire l’économie des bombardements nucléaires d’Hiroshima et de Nagasaki. Les révisionnistes remettent ainsi en cause les arguments apportés par Washington pour justifier l’utilisation de la bombe, tels que la fin de la guerre, ou l’économie de vies humaines, en particulier dans les rangs des forces armées américaines. Et pourtant, malgré la validité de ces arguments, ceux-ci se contentent d’explorer la rivalité Washington-Moscou. Or, en y ajoutant des réflexions sur la politique intérieure américaine, force est de constater que la bombe atomique pouvait difficilement ne pas ne pas être utilisée à l’été 1945, ce qui fait de Hiroshima un évènement dramatique, mais à bien des égards et dans le contexte de l’époque, inévitable.

La situation politique dans laquelle se trouvait le président Harry Truman, récemment élevé à la fonction suprême suite au décès de Franklin Roosevelt, joua incontestablement un rôle important, le chef de l’Exécutif souhaitant marquer le début de sa présidence, afin de faire taire les éventuelles critiques concernant sa crédibilité, et imposer son style. Les relations entre l’Exécutif et le Congrès, qui constituent l’un des aspects les plus complexes du fonctionnement de la démocratie américaine, permettent également d’apporter de précieuses explications sur les raisons justifiant l’utilisation de l’arme nucléaire. Projet présidentiel tenu secret, la bombe atomique permettait, en étant utilisée, de justifier des dépenses pharaoniques et d’asseoir la position de la Maison Blanche par rapport au Congrès sur les questions de politique extérieure.

Les relations entre les hautes autorités militaires américaines furent également déterminantes. Les responsables de la Navy, de l’Army et de l’émergente Air Force avaient à cœur de mettre en avant leurs capacités afin de s’imposer et de bénéficier de budgets avantageux. La bombe atomique joua un rôle déterminant dans ces rivalités, et favorisa, conjointement avec le bombardement stratégique, la montée en puissance du vecteur aérien, véritable révolution stratégique.

L’utilisation de la bombe atomique a également offert aux autorités américaines la possibilité d’envisager une nouvelle manière de faire la guerre et de concevoir la relation avec les puissances rivales. L’avènement de l’arme nucléaire est considéré comme une révolution dans les affaires militaires en ce sens qu’elle élargit le déséquilibre entre les Etats la possédant et ceux n’y ayant pas accès, créant une situation d’asymétrie capacitaire qui, si elle était à l’avantage de Washington, allait également s’avérer être l’élément déterminant dans la motivation des Etats proliférants et adversaires potentiels, parmi lesquels l’Union soviétique figurait au premier rang des alliés devenus indésirables. D’une certaine manière la bombe atomique fut à la fois une arme d’anticipation de la Guerre froide, et un des éléments responsables de la course aux armements, par les avantages déterminants qu’elle offrait. C’est en ce sens que, dans les relations entre les grandes puissances, elle ouvrit indiscutablement une nouvelle ère.

A la version officielle, qui met en avant le caractère difficile de la poursuite des opérations militaires, et le sacrifice humain qu’aurait supposé une poursuite des hostilités, s’opposent donc les thèses révisionnistes, qui insistent sur le fait que le Japon était, d’une façon ou d’une autre, au bord de la capitulation, que les autorités américaines le savaient, et qu’en conséquence l’utilisation de la bombe atomique n’était pas nécessaire. En fait, si effectivement l’arme nucléaire aurait pu ne pas être utilisée, sans que cela n’ait d’incidence sur le conflit avec le Japon, les autorités américaines ne pouvaient pas prendre le risque de poursuivre la guerre, tandis que les scientifiques leur avaient apporté un moyen d’y mettre un terme. Par ailleurs, comme nous l’avons noté, de nombreux paramètres eurent pour effet de réduire la marge de manœuvre des dirigeants américains, à tel point que le choix de ne pas avoir recours à l’arme nucléaire devenait presque impossible. Ainsi, nous pouvons considérer qu’en août 1945, Washington ne pouvait pas ne pas utiliser le nouvel engin contre le Japon. Partant de ce constat, les dirigeants américains, Truman en tête, réfléchirent aux différents avantages que pouvaient leur procurer la nouvelle arme, notamment dans la confrontation avec l’Union soviétique, mais de façon plus générale dans un contexte marqué par l’émergence des Etats-Unis au rang de superpuissance. Il y eut donc un « moment nucléaire » permettant d’asseoir la puissance américaine, et de provoquer une rupture dans les relations internationales, ouvrant véritablement une nouvelle ère. Mais ce moment était inévitable, considérant que le refus de recourir à l’arme la plus puissante jamais produite aurait été accueilli de façon très négative par l’opinion publique américaine, et ses représentants politiques les plus directs, à savoir les parlementaires. Ainsi, le projet Manhattan fut détourné de ses objectifs initiaux, mais à partir du moment où la Maison Blanche avait décidé de se lancer dans l’aventure nucléaire, et dans la mesure où le projet avait abouti avant la fin des hostilités, il était difficile, voire impossible, de reculer.