„A háború sosem változik.” – hirdeti a Fallout franchise elhíresült mottója. Mint ebből a felvezetőből is kiderülhet, a KatPol Kávéház mai adásában a posztapokaliptikus unverizumban játszódó sorozattal foglalkozunk behatóbban. Már maga a mottó is elgondolkodtató, hiszen a háború lényege pont az adaptálódás és fejlődés, de itt egyértelműen nem hadászati, hanem az emberi tényezőről van szó, arról, ahogy fajunk az idő kezdete óta vív küzdelmet nemcsak az elemek, de egymás ellen is. Habár idővel más kérdések is napirendre kerültek (társadalomkritika, görbe tükör formájában) az alapvető üzenet mindig is ez volt.
Ha az ardenneki csatára gondolunk, melynek helyszíneiről és emlékezetéről podcastunk 98. adásában közöltünk élménybeszámolót, a II. világháború egyéb nyugat-európai fejezetei közül - vagy ha akár egész Európát nézük, bár az oroszországi viszonyokkal ezen a téren nem vagyunk nagyon tisztában - kettő olyat tudunk bizonyosan említeni, amely felülmúlja azt emlékezetpolitikai jelentőségében: a Market Garden és az Overlord / D-Nap. Ezt figyelembe véve és pozitív belgiumi tapasztalatainkon felbuzdulva - ki hitte volna, hogy ezt a szóösszetételt egyszer így leírjuk - csapatunk arra vállalkozott, hogy az ottanihoz lényegében hasonló, de a harcok kerek, 80. évfordulójára időzített, és ennélfogva azért grandiózusabb normandiai rendezvénysorozaton teszi tiszteletét.
A Távol-Kelet és azon belül is Japán már a XIX. század óta élénken foglalkoztatja a nyugati közvéleményt. Ennek egyik fellángolására a második világháborút követően került sor, ebben pedig nagy szerepet játszott James Clavell brit író 1975-ös A sógun című regénye is. A KatPol Kávéház 111. adásában az ezen regényt feldolgozó, idén megjelent sorozattal foglalkozunk így a nyári szünet után, amiről utólag természetesen szemtelenül mondjuk azt, hogy előre eltervezett volt. Akárcsak az eggyel ezelőtti adásan, csatlakozott hozzánk ezúttal is a Hadak útján c. egykori hadtörténelmi rádióműsor vezetője, Salvaje, és egyik, egyébként igen ritkán szereplő szerkesztőnk,Grodin.
Repülőgép-hordozós riportutunk 2005-ös albumából előhalászott F-14-es fotók után következzenek a Tomcattel egykor szorosan együttműködő E-2C Hawkeye-ról és logisztikai leszármazottjáról, a C-2A Greyhoundról készült képek. Akárcsak az F-14-es, ez a két légcsavaros-gázturbinás gép is a Grumman gyártósorairól került le a hatvanas évek derekán. Először az E-2-es készült el, majd szárnyainak, hajtóműveinek, légcsavarjainak, futóműveinek, vezérsíkjainak felhasználásával és a törzs teljes áttervezésével a C-2-es. Bár általában nem ezek a típusok vannak az érdeklődés fókuszában, a hordozófedélzeti repülőezred, mint komplex rendszer működése szempontjából nélkülözhetetlen gépekről beszélhetünk.
E-2C Hawkeye
C-2A Greyhound
*
Az egyik legjelentősebb horvát tengerparti város, Zadar (Zára) repülőterének forgalmát túlnyomó részben a jól ismert ír diszkont légitársaság gépei bonyolítják. Korábban itt kaptak képzést Mi-171-esen az Afganisztánba készülő szolnoki helikoptervezetők és néhány pályakezdő magyar pilótát is itt képeztek a horvát légierő Zlin 242-esein. Némi szerencsével el lehet kapni a Krila Oluje PC-9-eseinek zárt kötelékben végrehajtott felszállását vagy az ugyancsak itt települő tűzoltógépeket, de mindezt a tengerpartról javallott megtenni, mert a kerítés melletti szpottingot a horvát hatóságok kevéssé tolerálják.
Hazafelé tartó és kiengedett futókkal a leszállóirányra helyezkedő Canadair CL-415-ös tűzoltó-amfíbia a strandról fotózva. Addig jó, amíg csak egyet-egyet látunk ezekből a gépekből és a kisebb Air Tractorokból, mert ha folyamatos a sárga gépek forgalma, akkor az azt jelenti, hogy valahol bozóttűz tombol
Ugyanakkor a hajószpotting sem elvetendő dolog – ha valakinek van ilyen irányú érdeklődése. A repülőgépkövető internetes felületekhez hasonlóan a hajóforgalmat is nyomon követhetjük, rákeresve, hogy a nagyobb kikötőkben mikor találunk valami érdekességet a szokásos vitorlásokon és csúcskategóriás jachtokon kívül.
Kezdődjék augusztus a TAI/TUSAS T626 Gökbey helikopterének júliusi, az angliai Farnborough-ban lezajlott nemzetközi bemutatkozásával. Diszkrét utalás, egy kiragadott példa arra, hogy ahogy a stratégiai folyamatokban, úgy a repülőgép- és védelmi iparban is hangsúlyeltolódásnak lehetünk tanúi, amit nem árthat figyelembe venni a jövő tervezgetésénél.
Zord
A North American F-100 Super Sabre az amerikai légierő első szuperszonikus gépeként másfél évtizedig volt a US Air Force első vonalbeli típusa Nyugat-Európában. Elsődleges feladata a nukleáris csapásmérés volt, célpontjait a Szovjetunió és a kelet-európai szocialista országok területén jelölték ki.
A North American olyan típusokkal alapozta meg hírnevét, mint a P-51 Mustang, a B-25 Mitchell vagy az F-86 Sabre. Utolsó, önállóan tervezett bombázójuk a negyvenes évek végén rendszerbe állított sugárhajtású B-45 Tornado volt. Később részt vettek a B-1-es tervezésében is, de a cég addigra már beolvadt a Rockwellbe. A sikertelen B-45-ös után a North American a vadászgépek irányába fordult. Célja egy olyan konstrukció létrehozása volt, amely vízszintes repülésben is képes átlépni a hangsebességet. Ezt a célt az úgynevezett százas sorozat első gépével, az F-100-assal sikerült elérni. A Super Sabre - amely a sikeres F-86-os nevét vitte tovább - az utolsó olyan amerikai vadászgép volt, amelynél a levegőbeömlő nyílás a gép orrán volt. Beépített fegyvere a szívócsatorna és a pilótafülke alatt elhelyezett négy darab 20 mm-es gépágyú volt, a lőszerkészletnek a fülke mellett szorítottak helyet. A törzs többi részét az üzemanyagtartályok és az utánégetős hajtómű foglalta el. A negyvenöt fokra hátranyilazott szárnyakat a belépőél közel teljes hosszában automata orrsegédszárnnyal látták el, és szakítva a vízszintes vezérsík/magassági kormány megoldással, akkoriban újnak számító stabilizátort szereltek a törzs-hátsórész alsó részére. Futóműve még viszonylag erős oldalszélben is stabil gurulást tett lehetővé, amit a kormányozható orrfutó is segített. A gép prototípusa már az 1953. május 25-én végrehajtott első felszállásnál vízszintes repülésben átlépte a hangsebességet, faképnél hagyva a kísérő F-86-ost és a berepülési program során sebességi rekordot is felállítottak vele.
A portugál főváros, Lisszabon Belém kerületében, a Tejo torkolatának közvetlen közelében magasodik egy szürke, úszótalpas repülőgépet mintázó emlékmű. A gép légcsavaros orra az Atlanti-óceán felé néz, arra, amerre 1922. március 30-án két portugál repülő elindult, hogy eljusson Brazíliába.
Portugália, a kis ibériai ország, amely Luzitánia néven a Római Birodalom egyik tartománya volt, a XV. század második felétől a tengeri kereskedelem révén tornázta fel gazdaságát. Jelen volt az Atlanti-óceáni szigeteken és Afrikában, s még távolabb, India és a Távol-Kelet felé kacsintgatott. Miután Bartolomeu Dias és Vasco da Gama Afrika megkerülésével megtalálta a kelet felé vezető utat, a portugálok ott is megvetették a lábukat és folytatták azt, amit a fekete kontinensen már magas szinten űztek: a kizsákmányolást, és a helyi lakosság rabszolgasorba hajtását vagy legyilkolását. A Lisszabonból induló kereskedelmi hajók először az uralkodó passzáttal a dél-atlanti vizek felé hajóztak, hogy megkerülhessék Afrikát. Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy 1500 áprilisában a Pedro Álvares Cabral vezette flotta a mai Brazília partjaihoz vetődött. Az új területnek egy ideig nem szenteltek komolyabb figyelmet, mert a fókuszban továbbra is Afrika és a kelet kincsei valamint „humán erőforrása” volt. Idővel azért elkezdték rugalmasan értelmezni a világot spanyol és portugál érdekszférára osztó, 1494-es tordesillasi szerződést. Hosszas ottlétre rendezkedtek be a hatalmas földterületen, amely végül az 1530-as években portugál gyarmat lett. Nevét az atlanti erdőiben honos, vörös folyadékot tartalmazó brazilfáról kapta és a mai napig az egyetlen ország Dél-Amerikában, ahol a spanyol helyett a portugál a hivatalos nyelv.
Április elsején egy újabb fejezet zárult le a nagygépes repülés történetében. Ezen a napon teljesítette utolsó feladatát a NASA DC-8-as kutató repülőgépe. A négyhajtóműves klasszikus tizenhat évig üzemelt a közforgalmi repülésben, majd repülő laboratóriumként három és fél évtizeden át tudományos célokat szolgált.
Az ötvenes évek elején a Douglas Aircraft Company repülőgépei uralkodtak a közforgalmi repülésben. A légitársasági igény ekkor még a négymotoros, légcsavaros DC-6-osok nagyobb hatótávolságú változata iránt mutatkozott, de ebben a kategóriában a cég mérnökei inkább már egy sugárhajtóműves típusban gondolkodtak. Ez lett a DC-8-as, amelynek első felszállását 1958. május 30-án hajtották végre a Douglas tesztpilótái. A folyamatos fejlesztések után 1965-ben készült el a DC-8-60-as sorozat és annak rövidebb törzsű, de megnövelt hatótávolságú -62-es változata. Ebből a sorozatból került ki a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, a NASA későbbi DC-8-asa is, amelynek pályafutása Európában kezdődött.
Olaszországról és a hazai honvédelemről viszonylag keveset tudunk – de annál nagyobb figyelmet érdemelne, hiszen a NATO berkein belül és a nemzetközi szinteken is igen magas részvétellel vannak jelen az olasz erők.
Áttekintés
Olaszország védelempolitikája az ország külpolitikájának és geopolitikai helyzetének számos tényezőjétől függ. Mivel az ország fontos tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének – amelynek keretében szoros kapcsolatban áll más tagországokkal, és együttműködik azokkal a honvédelmi kérdésekben – a kormány kiemelt fontossággal kezeli a haderőfejlesztést és a hadsereg modernizálását is. Olaszország fontos szereplőként van jelen a NATO európai szárnyának erősítésében és a transzatlanti kapcsolatok fenntartásában egyaránt. Ezek mellett Olaszország ugyancsak szintén részt vesz a közös európai védelempolitikában, amely az Európai Unió tagállamait összefogja a (nemzet)védelmi ügyekben – ez magában foglalja az együttműködést katonai missziókban, valamint a honvédelem fejlesztését és összehangolását.
Fontos említést tenni arról is, hogy Olaszország különleges geopolitikai helyzetben van, mivel fontos szereplő a Földközi-tenger térségében. Ennek megfelelően a védelempolitikája jelentős hangsúlyt fektet a tengeri biztonságra és a migráció elleni küzdelemre is. A tengernek meghatározó szerepe volt és van ma is a térség geopolitikai viszonyaiban. Ennek a tudata megjelenik napjaink térszemléletében, földrajzi gondolkodásában is.
A védelem,- és biztonságpolitika alakulása befolyásolja az ország gazdasági állapotát és társadalmi helyzetét is, mivel a védelmi kiadások és beruházások hatással lehetnek az állami költségvetésre és a belföldi iparágakra egyaránt.
Olaszország védelempolitikája
Olaszország védelempolitikája az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, különösen a migráció és a nemzetközi együttműködés területén. Az ország a Földközi-tengeren keresztül érkező nagy számú illegális bevándorlóval szembesül, ami komoly nyomást gyakorolt a befogadó központokra és a közszolgáltatásokra. A Giorgia Meloni vezette kormány keményebb intézkedéseket vezetett be az illegális bevándorlás megfékezésére, beleértve a visszatoloncolások fokozását és a migrációt támogató civil szervezetekkel szembeni szigorúbb fellépést. Emellett Olaszország aktívan részt vesz az EU biztonsági és védelmi kezdeményezéseiben, szorosan együttműködve más tagállamokkal a közös védelmi politikák kialakításában és végrehajtásában, és fontos szerepet játszik az EU által támogatott fegyverkezési projektekben. Belföldön a szervezett bűnözés elleni harc, különösen a maffiával szembeni fellépés, kiemelt fontosságú, a kormány különböző intézkedéseket vezetett be a közbiztonság növelése érdekében, beleértve a rendőri erők és technológiai eszközök fejlesztését.
Emellett az ukrajnai konfliktus és a globális geopolitikai helyzet változásai miatt is jelentős fejlődés történt. Olaszország az EU egyik vezető katonai hatalma és a NATO tagjaként is fontos szerepet játszik. Védelempolitikája szorosan kapcsolódik a NATO és az EU biztonsági stratégiáihoz, célja a nemzeti és nemzetközi biztonság biztosítása és a globális béke fenntartása. Ennek kulcseleme a fegyveres erők modernizálása és korszerűsítése, beleértve a technológiai fejlesztéseket és katonai eszközök beszerzését. Olaszország aktívan részt vesz nemzetközi katonai és békefenntartó missziókban, képviselteti magát NATO és EU műveletekben a Balkánon, a Közel-Keleten és Afrikában. Az olasz katonák hozzájárulnak a stabilitás és béke fenntartásához ezekben a régiókban, ami fontos eleme az olasz kül- és védelempolitikának.
Összességében Olaszország védelempolitikája és katonai ereje meghatározó tényező a régióban, amely biztosítja az ország biztonságát és hozzájárul a nemzetközi békéhez.
Az olasz katonai erők
Olaszország védelempolitikája és geopolitikai helyzete jelentős hatással van a katonai erőkre és azok felhasználására. Itália a világ negyedik legerősebb európai haderejével rendelkezik, amelyben a szárazföldi erők, a légierő és a haditengerészet is fontos szerepet töltenek be. Az olasz fegyveres erők létszáma körülbelül 175,000 fő, amely az aktív szolgálatot teljesítőket és a tartalékosokat is magában foglalja.
Olaszország részt vesz különböző nemzetközi katonai missziókban, mint például az ENSZ békefenntartó és a NATO vezetésű műveletekben. Ennek megfelelően a védelempolitika határozza meg, milyen mértékben és milyen típusú erőt képes az ország kiküldeni ezekre a missziókra. A védelempolitika befolyásolja a katonai költségvetést és a fegyveres erők modernizációját, politikai prioritásoknak megfelelően dönthet arról, hogy milyen típusú fegyverzetet fejleszt, vagy milyen katonai képességeket kíván megerősíteni. Emellett Olaszország katonai erőinek elhelyezése és felkészülése az ország területén és a szomszédos régiókban történő potenciális fenyegetésekre is vonatkozik, meghatározva a határvédelem erősítésének mértékét és a biztonságot fenyegető kihívásokra, például a terrorizmusra vagy a migrációs válságokra adott reakciókat. Az olasz haderő szoros együttműködést folytat más országokkal a védelem területén, részt vesz nemzetközi hadgyakorlatokban, és különböző katonai partnerségeket épít ki más országokkal.
Az olasz fegyveres erők jelentős modernizációs programokban vesznek részt, amelyek keretében új harci helikoptereket, mint a Leonardo AW249 NEES, valamint a Tempest hatodik generációs vadászgépet fejlesztik az Egyesült Királysággal és Japánnal együttműködve. Emellett folytatják az F-35 programot, amely fontos része az ország légierejének modernizációjának. Olaszország hangsúlyt fektet a összhaderőnemi – multidomain – hadviselésre, így az erőknek képesnek kell lenniük együttműködni szárazföldi, légi, tengeri, űrbeli és kiberterületeken is, amihez szükséges a folyamatos képzés és a technológiai fejlesztések összehangolása. A védelem költségvetése jelentős kihívásokkal néz szembe, mivel a személyi költségek aránya rendkívül magas, ami korlátozza az új technológiákra és képzésekre fordítható forrásokat. Ezért a költségvetési egyensúly javítása és a hatékony beszerzések kiemelt fontosságúak. Itália aktívan részt vesz nemzetközi katonai együttműködésekben és NATO-műveletekben, például az afganisztáni és a közel-keleti békefenntartó missziókban, valamint az európai védelmi kezdeményezésekben. Jelentős befektetéseket hajtanak végre kiberbiztonsági képességeik fejlesztésében, valamint az elektronikai hadviselés területén, ahol a C6ISTAR-EW – Command, Control, Communications, Computers, Intelligence, Surveillance, Target Acquisition, Reconnaissance, and Electronic Warfare – képességek fejlesztése központi szerepet játszik a jövőbeni katonai műveletekben.
Olasz-magyar katonai kapcsolatok
Az olasz-magyar katonai kapcsolatok hosszú és gazdag múltra tekintenek vissza, melyek a közelmúltban új lendületet kaptak. Az együttműködés történelmi sokrétűségét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az olasz egységért folytatott harcok közös emlékei fémjelzik, mint például az 1860-ban Palermóban megalakult magyar légió és a caporettói áttörés.
Napjainkban a kapcsolatok különösen a NATO keretében erősödtek meg, ahol Magyarország és Olaszország aktívan együttműködnek a védelempolitikai párbeszédben és közös katonai gyakorlatokban. 2024-ben aláírták az olasz-magyar katonai együttműködés új ütemtervét, amely a védelempolitikai konzultációkat és közös kiképzési programokat, valamint a védelmi ipari kooperációt is magában foglalja. Az olasz és magyar katonai vezetők rendszeresen találkoznak, hogy megvitassák a közös biztonsági kihívásokat, mint az orosz-ukrán háború, a migrációs válság és a Nyugat-Balkán stabilitása.
A közelmúlt együttműködésének konkrét példája a Szicíliában megnyitott Magyar Múzeum, amely bemutatja a két ország közös katonai múltját és a szicíliai magyar katonai jelenlétet. Ez az intézmény nemcsak történelmi emlékhely, hanem a két nemzet közötti kulturális és katonai kapcsolatok ápolásának is fontos eszköze. Az olasz-magyar katonai kapcsolatok tehát továbbra is aktívak és sokrétűek, folyamatosan keresve az új együttműködési lehetőségeket a modern védelmi kihívások kezelésére és a közös történelmi örökség ápolására.
Összegzés
Olaszország jelenleg működő védelempolitikája az ország nemzetközi kapcsolatainak és geopolitikai helyzetének összetettségét tükrözi, miközben igyekszik fenntartani a nemzetbiztonságot és a béke megőrzését a régióban és a világban.
Az ország nemzetközi szerepvállalása szilárdan tükrözi a haza elkötelezettségét a globális biztonság iránt, mellette az olasz katonai erők és humanitárius szervezetek jelentős hozzájárulást nyújtanak a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a stabilitás fenntartása és a konfliktusok megoldása érdekében. Az olasz védelempolitika és a katonai erő fontos szerepet játszanak a regionális és a kollektív védelem és biztonság fenntartásában is – hiszen jelenleg is kiemelt szereppel bírnak – miáltal az olasz hadsereg számos területen működik együtt a NATO-val is.
A borítókép Mikita Yo fótója az Unsplash-ről.
Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!
A Olaszország jelenlegi védelempolitikája és katonai ereje bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.
Az 1991-es öbölháborúban lelőtt repülőgépek személyzetének mentése lehangoló képet mutatott. Az ellenséges területen földet ért pilótákért az amerikaiak hét harci kutató-mentő műveletet indítottak, és mindössze három főt sikerült kimenteniük. Tizennyolc férfi és egy nő fogságba esett. A kimentetlenek között volt a Corvette 03 hívójelű F-15E Strike Eagle kétfős személyzete is.
Az Egyesült Államok légierejének a vietnami háborúban kidolgozott és magas szintre fejlesztett harci kutató-mentő képessége 1991-re már csak árnyéka volt korábbi önmagának. Ez a feladat 1983-tól a légierő újonnan alakult különleges műveleti parancsnokságának hatáskörébe került, mivel az volt az álláspont, hogy párhuzamok vannak a különleges műveletiek és a harci kutató-mentők feladatrendszerében. A különlegesekhez kerültek az elsődleges mentőeszköznek számító HH-53-as helikopterek, a még rendszerben álló HH-3-asok éppen csak alkalmasak voltak a feladatra, az új HH-60-asokat akkoriban rendszeresítették, a haditengerészet pedig tartalékosokkal feltöltött helikopterszázadra bízta ezt a feladatot. Mielőtt 1991. január 17-én éjjel megindult a Desert Storm művelet, és az iraki erők kiszorítása Kuvaitból, a légibázisokat végigjáró különleges műveleti katonák biztosították a pilótákat, hogy gépük lelövése esetén gyorsan kimentik őket. Az ígéret és a valóság közötti különbséget az egyik F-15-ös személyzete a saját bőrén tapasztalta meg.
A napokban éppen húsz éve, hogy 2004. július 8-án délelőtt Szentkirályszabadján, a Magyar Honvédség 87. Bakony Harcihelikopter Ezredének repülőterén végrehajtották az utolsó kiképzési repülést. A következő hetekben, hónapokban a helikopterek átkerültek Szolnokra. A személyi állományból azok, akik vállalták a költözést vagy a heti ingázást, szintén Szolnokon folytathatták pályafutásukat.
A posztszovjet térség számos befagyott vagy éppen egyáltalán nem befagyott konfliktus színtere. Egy ilyen befagyott, időközönként kiújuló konfliktusról beszélhetünk Moldova esetében is.
Moldova, mint “ütközőzóna” stratégiai szerepe az orosz-ukrán fegyveres konfliktus során kiemelt fontosságúvá vált. Oroszország 2022. február 24. napján megindított Ukrajna elleni hadművelete szignifikáns hatással volt a kelet-európai országra, menekültválság, energiaválság, infláció tekintetében. Az orosz katonai hadművelet a faktuálisan megnyilvánuló hatásain túl egyfajta „következő célpont” státuszát helyezte Moldovára a lélektani hadviselés folyamán.
A Moldováról, mint potenciális válsághelyzetről szóló hírek és elemzések 2024-ben ismét megsokszorozódtak, miután a Moldovai Köztársaság és a Dnyszter Menti Köztársaság (DMK) közötti ellentétek ismét kiélesedtek.
Befagyott konfliktus előzményei
A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter menti, de facto köztársaság konfliktusa egészen a Szovjetunió felbomlásáig vezethető vissza. Az első világháborút követően Besszarábia román befolyás alá került. A terület feletti román vezetést – amely 22 éven keresztül állt fent – nem ismerte el Oroszország. A Dnyeszter túlsó partján, Besszarábia északi határán fekvő terület azonban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részeként, majd később a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságként a szovjet érdekszférához tartozott. A 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktumban jelent meg az az igény, hogy Besszarábia szovjet fennhatóság alá kerüljön. Az igény érvényesítéseként, Sztálin ultimátumot küldött Romániának, majd azt követően, a Szovjetunió 1940-ben megszállta, és ezzel visszaszerezte a Besszarábiához tartozó területeket. Ezzel létrejött a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság, amely 1990-1991-ig állt fenn.
A konfliktus kiéleződése
A Szovjetunió felbomlását követően Moldova 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, amelyre válaszul a Dnyeszteren túli területek kikiáltottak a Moldovától való elszakadásukat. Az elszakadási igény kinyílvánításával létrejött a Dnyszteren Túli Moldovai Köztársaság. Az ekként létrejött új államot Oroszországon kívül a nemzetközi közösség nem ismerte el, és a mai napig sem ismeri el. A két terület közötti ellentét a függetlenség deklarálását követően rohamosan romlani kezdett. Moldova 1992. március 3. napján felvételt nyert az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, ezzel megszerezve az állam nemzetközi elismerését, a nemzetközi elismeréssel egyidejűleg pedig illegitimmé nyilvánították a Dnyeszteren túli szakadár területeket. Moldova ENSZ-tagságát követően fegyveres konfliktusban realizálódott a két terület ellentéte. A mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó moldovai háború 4 hónapig tartott, és végül orosz beavatkozással ért véget. A 1992 júliusában megkötött fegyverszüneti egyezmény egyrészt egyenrangú félként kezelte a transznisztriai vezetést, ezzel legitimálva a szakadár terület jogállását, másrészt a megállapodás keretében Transznisztriában trilateriális békefenntartó erők szavatolják a terület stabilitását.
A transznisztriai konfliktus rendezésével kapcsolatban már számos javaslat, mechanizmus került kidolgozásra, azonban egyik sem hozta el a várva várt eredményt, a kialakult, ámbár egyértelműen nem fenntartható status quo megváltoztatását. A területek integritásával kapcsolatos rendezési javaslatok közül a 2003-as Kozak-memorandum jutott a legközelebb a megvalósításhoz, azonban a memorandumot a Moldovai Köztársaság akkori elnöke, Vlagyimir Voronyin utolsó pillanatban elutasította.
Trasznisztria segítségkérése
A chișinăui és tiraszpoli vezetés közötti ellentét ismét kiélesedett a 2024. január 1-jén hatályba lépett új vámszabályozás következtében. A transznisztriai szakadár hatóságok részéről heves tiltakozást váltott ki a Moldovai Köztársaság új vámkódexének bevezetése. Az előző szabályozás értelmében, a szakadár köztársaság Moldovával azonos feltételekkel tudott az Európai Unió területére exportálni, azonban vámmentes behozatal illette meg az EU területéről érkező import termékek vonatkozásában. A vámkedvezmények eltörlésének következtében a transznisztriai vállalatoknak – mint a moldovai vállalatoknak -, általános jelleggel vámot kell fizetniük a moldovai központi költségvetésbe, hogy az Európai Unió területére exportálhassanak.
A tiraszpoli vezetés gazdasági blokád bevezetéseként értékelte Chișinău által bevezetett új szabályozást. Az intézkedésre válaszul – részben nyomás gyakorlásként – a Dnyszter menti entitás 2024. február 28-án, a VII. triaszpoli kongresszuson diplomáciai segítésért fordult Oroszországhoz és a nemzetközi közösséghez. A 2006 óta először megrendezésre kerülő kongresszuson a szakadár köztársaság képviselői által elfogadott nyilatkozatban bírálták Moldovát az új vámszabályok bevezetése miatt, valamint védelmet kértek Moszkvától, tekintettel arra, hogy több mint 220 ezer orosz állampolgár él a szakadár köztársaságban. A moszkvai vezetés segítségkérő nyilatkozatra válaszul biztosította a triaszpoli vezetést, hogy Oroszország számára Transznisztria polgárainak védelme prioritás, továbbá biztosították afelől, hogy megvizsgálják a kongresszuson megfogalmazott kéréseket.
A szomszédos háború hatásai
Moldova Európa egyik legszegényebb országa, ahol az orosz-ukrán háború következtében kialakult gazdasági-, energia- és menekültválság komoly problémát jelent a chișinăui vezetés számára. A gazdasági válság kezelésére vezette be január 1-jén a vámmal kapcsolatos szabályozást Moldova, ami számára nem kevés többlet bevélt jelent, és a jelenlegi különösen nehéz gazdasági helyzetben kiváltképp szüksége van minden potenciális bevételre az országnak, hogy a háború tovagyűrűzött hatásait valamiképpen kezelni tudja. Azonban az Ukrajna elleni orosz hadművelet folytán a szakadár terület kereskedelmi forgalma jelentősen lecsökkent, mivel a Dnyszer menti entitás egyik két legjelentősebb kereskedelmi partnere Ukrajna és Oroszország volt. A háború miatt Ukrajna szigorított a határellenőrzésen, ami a két terület közötti kereskedelem visszaeséséhez vezetett. Az orosz import visszaesésének oka pedig nagyrészt földrajzi tényezőkből fakad, mivel jórészt ukrán területek felől érkezett az területre az orosz áru.
A másik legnagyobb kihívást a kelet-európai ország számára az energiaellátás jelenti. Moldova volt az Európai államok közül az egyik legnagyobb kedvezményezettje az orosz gáz importnak. 2023-ra függetlenedett az orosz gáztól, azonban továbbra is villamos energia behozatalra szorul, aminek importja Transznisztriában található erőművek felől érkezik. Az áram ellátása tekintetében a Moldova Köztársaság korábban Ukrajnára támaszkodott, amely az Oroszország Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen intézett támadások következtében ellehetetlenült. Komoly kihívást jelent Moldova számára az energiaellátás, amit csak tovább bonyolít, hogy 2024. decemberében az orosz-ukrán gáztranzit megállapodás lejár.
A Moldovai Köztársaságnak mindezek mellett a menekültválságot is kezelnie kell, Moldova az egyike azoknak az országoknak akik legtöbb háborús menekültet fogadta be. Ezzel szemben a Dnyeszter túloldalán, a háború fölrajzi közelsége és az orosz jelenlétnek köszönhetően Transznisztria a dezinformációs kampányok egyik legnagyobb bázisává vált a kontinensen.
EU-csatlakozás
A Moldovai Köztársaság az európai uniós tagság iránti kérelmét 2022 márciusában nyújtotta be, a tagjelölti státuszt pedig azon év júniusában kapta meg. A csatlakozási tárgyalások 2023 decemberében vették kezdetüket. Az Európai Tanács elismeri Moldova elkötelezettségét és előmenetelét az európai úton. Azonban Moldovának olyan reformokat kell implementálni a további előrelépés érdekében, amelyek kézzelfogható eredményekhez vezetnek a jogállamiság, az alapvető jogok és az igazságszolgáltatás területén. Továbbá az uniós belső piacba való integrációjának érdekében pénzügyi- és gazdasági reformok kieszközlésé is szükséges. A balkáni és a kelet-európai országok, jelen esetben Moldova uniós integrációjának folyamata azonban egy hosszabb folyamatot takar, annak ellenére, hogy a Maria Sandu és a Bizottság is megerősítette, hogy a területi viták lezáratlansága kelet-európai ország esetében nem akadály a csatlakozási folyamatban. Ezzel pedig deklarálásra került, hogy a területi konfliktusok a kelet-európai államok számára nem jelentenek akadályt az Unióhoz való csatlakozás során. A lezáratlan konfliktus a Dnyszter két oldalán található területe között azonban egyéb módokon tudja befolyásolni Moldova EU-csatlakozásának gyorsaságát és folyamatát. A de facto állammal kapcsolatos területi viták lezáratlansága mellett számos reform vár teljesítésre a chișinăui vezetés által, azonban az Európai Tanács elnöke, Charles Michel prognózisa szerint 2030-ra várható az unió újabb bővülése.
Összegzés
A 2022. február 24-én elindított orosz katonai hadművelet eredményeként felértékelődött Moldovai Köztársaság és Dnyszter menti, de facto köztásaság geopolitikai fontossága. Moldovának már a háború kitörése előtt komoly gondokkal kellett szembenéznie, azonban a szomszédjában dúló fegyveres konfliktus következtében egy olyan gazdasági-, energia- és menekültválság tovagyűrűző hatásaival kell megküzdenie, amely komoly terhet tesz a jelenlegi rezsimre. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy 2024 őszén tartják az államfői választásokat, ahol Moldova polgárai az EU-csatlakozás, felzárkózási folyamat és az oroszbarát, keleti érdekek képviselete között választanak. Moldova Európai Unióhoz való csatlakozástól sokan egyrészt Moldova fellendülését és a szakadár területtel való vitájának lezárását várják, egy esetleges reintegrációt. Azonban az orosz-ukrán és a jelenlegi gázai helyzet, valamint az Európai Unió belpolitikai problémái tovább lassíthatják Moldova integrációs folyamatát. Mindezek mellett, az ország regionális biztonságának kérdése egyre aktuálisabba válik, az Ukrajna ellen indított orosz hadművelet óta, egyrészt a földrajz közelség, másrészt a Transznisztriában állomásozó mintegy 1500 fős kontingens eredményeképp. Számtalan prognózis szól egy potenciális orosz támadás ellen és mellett, azonban úgy, ahogy Ukrajna esetében sem lehetett, úgy jelen esetben sem lehet teljes bizonyossággal állítani egy fegyveres konfliktus elkerülését a Dnyeszter két oldala között.
Összefoglalóan elmondható, hogy jelenleg Moldova felzárkózása és ezzel uniós integrációja, úgy a transznisztriai de facto köztársaság befagyott konfliktusának megoldása is egyre inkább távolinak tűnik. Különösen a jelenlegi geopolitikai helyzetben minden európai állam érdekét szolgálja Moldova stabilizálása és felzárkózása, tekintve, hogy egy újabb válságövezet kialakulása a kontinensen olyan következményekkel járna, amelyre az európai biztonsági rendszer nincs megfelelően felkészülve.
A borítókép Dorin Seremet fényképe az Unsplash-ről.
Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!
A Moldova: Európa peremén, válságövezet határán bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.
A magyar polgári repülés történetének egyik kevéssé ismert fejezetét a kalibráló repülőgépekkel írták. Volt idő, amikor Ferihegyről naponta szállt fel egy ilyen gép, hogy személyzete a fedélzetén telepített eszköz és egy földi csapat segítségével az útvonalrepüléshez vagy a leszálláshoz használt rádiónavigációs berendezések rendszeres ellenőrzését elvégezhesse.
Nagyjából 20 évvel ezelőtt engedélyt kértem a lengyel légierőtől, hogy a kijelölt országút szakaszokról akkoriban gyakran végrehajtott gyakorlatok egyikére ellátogassak. Nem is időzíthettem volna rosszabbul, mert a DOL-nak (Drogowy Odcinek Lotniskowy) nevezett gyakorlatok megrendezését éppen felfüggesztették. Mivel nem volt miért kiutazzak, a lengyel sajtótiszt egy postacímet kért azzal, hogy küld egy pár fotót a lengyel gépekről. Valóban csak néhányat küldött, nem is mind DOL során készült, de jó minőségű, 21x15-ös darabok voltak a borítékban és természetesen azt is értékeltem, hogy vette a fáradságot, és foglalkozott a dologgal.
A kilencvenes évek elején az amerikai haditengerészet légiereje átalakulóban volt. Az 1991-es öbölháború után kivont A-7 Corsair II-esek és a korábban lecserélt F-4 Phantom II-esek helyét az F/A-18 Hornetek vették át és küszöbön állt az A-6 Intruder kivonása is. A kieső csapásmérő képesség pótlására az F-14 Tomcatet szemelték ki.
Az F-14-est gyakran nevezik elfogóvadásznak, de valójában sosem volt az. Ez a feladat az olyan repülőgépeknek jutott, mint például az F-102 Delta Dagger vagy az F-106 Delta Dart. Az F-14-esnek más feladatot szántak: a repülőgép-hordozó harccsoport és a hajókról indított csapásmérő és felderítő gépek védelmét. A vadász feladathoz AIM-9 Sidewinder rövid, AIM-7 Sparrow közepes és AIM-54 Phoenix nagy hatótávolságú légiharc-rakétával szerelték fel és a Phantommal szerzett negatív tapasztalatokból okulva gépágyút is kapott, az M61 Vulcant. Feladatrendszere a nyolcvanas évektől a felderítéssel bővült, amelyhez a törzs alá függeszthető nagyméretű, kamerákkal és infravörös szenzorral felszerelt TARPS (Tactical Airborne Reconnaissance Pod System) konténert rendszeresítették. A Tomcat elméletileg alkalmas volt hagyományos és kazettás bombák alkalmazására, de erre a feladatra rendszerbe állításakor és a következő húsz évben még ott voltak a Phantomok, Corsairek és az Intruderek. Az 1974-ben szolgálatba állított típus így érkezett el a hidegháború végéhez és az 1991-es öbölháborúhoz. A Desert Storm műveletben vadászgépként nem sok babér termett az F-14-esnek, mert a légierő folyamatosan őrjáratozó F-15 Eagle vadászgépeinek dolga volt „levadászni” a felbukkanó iraki gépeket. A Tomcatek a haditengerészet csapásmérő kötelékeit illetve a hadihajókat oltalmazták valamint felderítő bevetéseket hajtottak végre. Az így begyűjtött információkat a haditengerészet hasznosította a csapásmérő feladatok tervezésekor. Az öbölbeli tapasztalatok alapján számos pilóta már a háború után szorgalmazta a Tomcat továbbfejlesztését vadászbombázóvá.
Az ország, ahol a tűzszüneti-kísérletek és a diplomatikus hozzáállás ellenére sem néz ki úgy, hogy csillapodnának a harcok. Sőt, azt a tendenciát vehetjük észre, hogy inkább egyre rosszabb a helyzet, ami azonnali beavatkozást követelne. A kegyetlen háború a hadsereg és egy félkatonai fegyveres alakulat között 2023. április 15-én, Ramadánkor kezdődött. A jelenlegi és jövendőbeli helyzetet elemezve a tavaly áprilisi események hátterében az ország bemutatása után történelmi kontextusból is vizsgálni kívánom az országot.
Röviden az országról
Szudán – hivatalos nevén Szudáni Köztársaság – Afrika harmadik legnagyobb területű országa a kontinens északkeleti részén; több mint 1,8 millió km²-es területével megközelítőleg ötször akkora, mint Németország. Dél-Szudán 2011-es kiválásáig Afrika és az Arab Liga legnagyobb országa volt. Az Iszlám vallás volt az ország államvallása, melynek hatására a Saría törvényeit 1983-tól 2020-ig alkalmazták, azonban a belső konfliktusok okán az ország világi állammá vált. Szudán az emberi fejlettségi indexen 170. helyen áll. Fővárosa Kartúm, melynek már 6 milliónál is több lakosa van. Az ország neve az arab bilād asz-szūdān (بلاد السودان) kifejezésből származik, ami szó szerint azt jelenti, hogy „a feketék földje”. Ez a kifejezés főleg a szudáni régióra vonatkozik és utal a régióban élők többé-kevésbé sötét bőrére. Államformája – papíron – köztársaság, hivatalos nyelve az arab és az angol. Függetlenségüket 1956. január 1-jén nyilvánították ki Egyiptomtól és a Brit Birodalomtól. Szudánnak – friss jelentések szerint – 49 millió a népessége.
Mi a helyzet Dél-Szudánnal?
A 2011-es függetlenségi kikiáltását megelőzően Dél-Szudán egy 2005-ös megállapodás alapján kezdeményezett népszavazást, így ezáltal függetlenné tudott válni Szudántól. Azonban még Abyei és Dárfúr tartományok is megpályázták, hogy egyszer szuverén állammá nyilvánítsák őket. 2011. július 14-én az ENSZ felvette őket tagjai közé, ezáltal Dél-Szudán lett az ENSZ 193. tagországa. Illetve, 2011. július 28-án az Afrikai Uniónak is tagja lett. Fővárosa Juba lett, amelynek 459 ezer lakosa van. A két országrész ellentéte mélygyökerű a többnyire keresztény és animista sötétbőrűek lakta dél és az északi részen élő muszlim arabok között. Azonban nem csak vallási és etnikai szempontból különbözik a két fél, hanem földrajzi szempontból is, mivel az északi terület inkább sivatagos, a déli területre pedig inkább a „dzsungeles” jelző illik. Az ország egyetlen hivatalos nyelve az angol.
Az USA bele akart avatkozni a népszavazásba?
Az Egyesült Államok 2010. novemberében belengette azt, hogy levennék Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról azzal a feltétellel, ha 2011. januárjában zökkenőmentesen lebonyolítják a déli országrész elszakadásáról szóló népszavazást. A népszavazáson belül nem csak a déli országrész hovatartozásáról dönthettek az emberek, de még az olajban gazdag Abyei régió délhez csatolásáról is. E két népszavazás a két országrész között zajló, 21 évig tartó polgárháborút lezáró megállapodás eredménye lett.
Az USA megemlítette azt is, hogy enyhítenék a büntetőszankciókat az országgal szemben, illetve elengedik az állam 40 milliárd dolláros adósságának egy részét. Ezeket az ígéreteket akkor váltanák be, ha akadálymentesen lefolyna a népszavazás, illetve, ha az utána következő időszakban sem robban ki polgárháború. Szudán akkori elnöke, Omar el-Basír támogatásáról biztosította a déli országrész lakosait, ha esetlegesen úgy döntenének, hogy önálló állammá válnak és elszakadnak Szudántól.
Dél-Szudán, a világ legszegényebb országa
Az olajban gazdagság ellenére, az etnikai konfliktusok által kialakult évtizedekig tartó polgárháború miatt Dél-Szudán a világ legszegényebb országaként született meg, ahol az egy főre jutó GDP-je 492,72 dollár. Példaként: Burundiban, ahol csak Dél-Szudánban rosszabb a helyzet, 936,42 dollár. Területét illetőleg: ez a fiatal ország nagyobb, mint az Ibériai-félsziget.
Kis érdekességként megjegyezném, – hogy ne csak a szürke adatokat olvassa az olvasó – Dél-Szudán himnuszát egy az X-faktorhoz hasonló tehetségkutató keretein belül választották ki.
Véget ért a kis dél-szudáni kitekintőm, visszatérek Szudánhoz.
A háború 3. napja után – egy ENSZ-jelentés szerint – már 400 halálos áldozata és legkevesebb 3500 sebesültje volt a konfliktusnak. Érdekesség, hogy a halálos áldozatok közt volt 3 munkása a Világélelmezési Programnak, amelynek hatására a szervezet befejezte munkáját az országban, annak ellenére, hogy éhínség uralkodik Szudánban.
Április 22-én a nemzetek megkezdték kimenekíteni állampolgáraikat Szudánból földön és levegőn is.
Április és július között összesen négyszer jelentettek be tűzszünetet, amit minden alkalommal megsértettek. Leginkább Kartúmban és Dárfúrban. Július 11-re Szudán már nemleges, elutasító válaszokat adott a békére való törekvések során.
Az Egyesült Arab Emírségek támogatják a lázadókat?
A hadsereg vezetői már korábban is utaltak arra, hogy egy – meg nem nevezett – szomszédos ország támogatja az RSF-et. Yassir al-Atta tábornok azonban meggyanúsította az Egyesült Arab Emírségeket: „Információnk van arról, hogy az Egyesült Arab Emírségek repülőgépeken keresztül támogatják a Dzsandzsavíd-lázadókat.” Az RSF egy Dzsandzsavíd nevű arab milíciából alakult, akik anno segítették a szudáni hadsereget leverni a felkelőket Dárfúrban. Az Emírségek a vádakra azt a választ találta, hogy ők mindvégig az azonnali tűzszünetet támogatták és elutasítják a vádakat.
A Wagner-csoport Szudánban?
Mind a kormány, mind a Nyugat megvádolta Oroszországot azzal, hogy a Wagner-csoporton keresztül beavatkozik a háborúba és az RSF lázadóit segíti. A Wagner-csoport akkori vezetője, Jevgenyij Prigozsin a vádakra válaszként csak annyit mondott, hogy: „egy darab Wagner-zsoldos nem volt jelen Szudánban már két éve.”
Ez volt 2023. áprilisában, viszont mi történt ez ügyben azóta? Egy februári jelentés szerint az ukrán különleges alakulatoktól is harcolnak a szudáni polgárháborúban. Felvetülhet a kérdés az olvasóban, hogy: mégis mit keresnek ukrán katonák Szudánban? A válasz viszonylag egyszerű: az ukrán katonák segítik a kormány erőit a Wagner-zsoldosok által támogatott RSF ellen. A The Kyiv Post nyilvánosságra hozott egy rövid videót, melyben egy elfogott orosz katonát faggatnak a helyiek. Az állítólagos orosz katona a videóban bevallja, hogy ő a Wagner-csoport egyik zsoldosa és a Közép-Afrikai Köztársaságból vezényelték át Szudánba. Azonban a videó helyszínét független forrás nem erősítette még meg.
Etnikai tisztogatás
A Human Rights Watch jelentései szerint az RSF támadásokat hajtott végre El Geneinában, Szudán Nyugat-Dárfúr tartományában, ahol legkevesebb ezer halálos áldozatot és menekültek százezreit hagyták maguk után. A kegyetlen mészárlás a masszalit törzs tagjait, illetve több, különböző nem arab közösségek tagjait vette célba. A 2023. április és június között történt szörnyűségekről egy jelentés készült, „The Massalit Will Not Come Home” néven. A 218 oldalas jelentés részletesen leírja a brutális mészárlást, melyet az RSF és – nagyrészt – arab szövetséges milíciák vittek véghez, El Geneina masszalitok által lakott kerületeiben. A bántalmazások újrakezdődtek november elején, amikor – a már említett támadók – megkínozták, megerőszakolták és kifosztották a helyieket. Több mint félmillió menekült vándorolt át a szomszédos Csádba Nyugat-Dárfúr tartományból 2023. április óta. 2023. júniusában Khamis Abakar, egy masszalit és egyben Nyugat-Dárfúr kormányzója, megvádolta az RSF-et népirtással. Ő még akkor nem sejthette, de ez egy végzetes döntés volt, ugyanis később megölték.
Az Al-Kaida visszatérése? „Szudán pillanata eljött…”
„Szudán pillanata eljött; a káosz az esélyünk arra, hogy elvessük a Dzsihád magjait,” figyelmeztetett Abu Hudhaifa al-Sudani, egy magasrangú Al-Kaida vezető, egy 2022. októberi manifesztumában. Akkoriban elhamarkodottnak tűnhetett al-Sudani hipotézise, de egy év brutális polgárháború beletaszította Szudánt abba a káoszba, amiből a terroristák szép hasznot húznak. Mind a kormány hadseregét, mind az RSF-et vádak érték, miszerint iszlamista harcosokat toboroznak, ezzel táplálva azt a félelmet, hogy – a győztestől függetlenül – a polgárháború talpalatnyi helyet fog biztosítani az extrémista csoportoknak. Az RSF lehetséges győzelme egy 9/11 előtti Afganisztán képét mutathatja az országról és azokat az időket idézhetné elő.
A jelenleg is tartó konfliktusok a közel-keleten és kelet-Európában elviszik a reflektorfényt a szudáni krízisről és arról a potenciális eshetőségről, hogy a már szinte „legyengített” Al-Kaida, újult erővel folytatni fogja tevékenységét azzal a Szudánnal, melynek történelmi szálai vannak a terrorizmussal. A kiutasítása ellenére is, Osama bin Ladennek a globális dzsihád szempontjából nagy tervei voltak az országgal. Bin Laden egy 2006-os hanganyagban és a naplójában is úgy említi Szudánt, mint egy „sarkalatos üzemeltetési bázist”. Egy 2023-as publikáció szerint – melyet az Al-Kaida egyik kulcsfigurája, Ibrahim al-Qussi hozott nyilvánosságra – bin Laden létrehozott egy alapot, melyben 12 millió dollárt tárolt a szudáni dzsihádért. Azonban Szudán vonzereje több a bin Ladennel való múltnál. Stratégiailag összeköti észak- és a szub-szaharai Afrikát, Szudán egy kulcsfontosságú helyszíne lehet azoknak a terroristáknak, akik terjeszteni szeretnék befolyásukat a régióban.
A borítókép Kyle Glenn fényképe az Unsplash-ről.
Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!
A Etnikai tisztogatás, polgárháború, az Al-Kaida visszatérése, Wagner-csoport Szudánban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.
Magyarország déli határához közel éppen 25 esztendeje zajlott a Jugoszlávia ellen indított Allied Force művelet. A bombázóhadjárat az amerikai légierőt helyezte fókuszba, ezért kevéssé ismert, hogy kanadai CF-18A Hornet vadászbombázók is komoly szerepet kaptak a gyors beavatkozásnak tervezett, végül 78 naposra nyúlt műveletben.
A kanadai légierő koalíciós szerepvállalása nem volt előzmény nélküli. Vadászpilótáik nyolc évvel korábban, az 1991-es öbölháborúban szereztek tapasztalatot a nagy, többnemzeti kötelékben végrehajtott harci alkalmazásról. A Desert Storm műveletként ismert öbölháborúnak a résztvevők többsége saját elnevezést adott, a kanadai részvétel a Friction nevet kapta. A háború utáni években a kanadai légierő békeidős működésre állt át, az öbölháborús veteránok kikerültek a rendszerből, és a megszerzett tudást az olyan gyakorlatokon igyekeztek hellyel-közzel szinten tartani, mint a hazai Maple Flag vagy az amerikai Red Flag. Közben egy újabb hadművelet lehetősége kezdett kibontakozni, ezúttal a Balkánon.