Biztonságpolitika

2021. augusztus 19-én hajnalban egy különleges műveleti csoporttal, egy rohamlövész alegységgel, egészségügyi és titkosszolgálati szakemberekkel és tolmácsokkal a fedélzetén, a kecskeméti repülőbázisról útnak indult a honvédség két Airbus A319-es szállítógépe, hogy Kabulba berepülve végrehajtson egy olyan műveletet, amelyre korábban nem volt példa a Magyar Honvédség történetében.

A honvédségi A319-es mögött elmarad a kabuli nemzetközi repülőtér

[...] Bővebben!

Des experts ont indiqué à BBC Verify que la pollution provenant d'un navire attaqué le 3 août s'est propagée et menace la faune sauvage vulnérable.

Le lauréat russe du prix Nobel de la paix, Dmitri Mouratov, affirme que le dirigeant du Kremlin ne sera pas en mesure de proclamer la victoire en Ukraine, maintenant que la guerre entre dans sa cinquième année.

Les sœurs Tabitha et Temwa Chawinga sont incontestablement les stars du parcours inattendu du Malawi jusqu'en finale de la Coupe d'Afrique des Nations féminine 2026.

Sept candidats originaires d'Amérique du Sud et d'Afrique se sont lancés dans la course pour l'un des postes diplomatiques les plus importants au monde.

A háború, melybe ilyen-olyan formában gyakorlatilag Európa összes állama belekeveredett, még két évig folyt tovább. Zűrzavaros csatározások után végül a franciák kerültek fölénybe, nem olyan nagyba, hogy azzal egyértelmű győzelmet arathattak volna, de az világossá vált, hogy ellenfelei nem tudják legyőzni, vagy legalábbis nem olyan áron, ami bárkinek is megérné. (A feltétel nélküli megadás, és a „győzelem mindenáron” elmebaja ebben az alapvetően racionális korszakban még nem talált táptalajra Európában.) Még Franciaország legelszántabb ellensége, Orániai Vilmos is úgy találta, a háború folytatásának, még ha képesek is lettek volna rá, nincs értelme.

A kölcsönösen kimerült felek 1678 nyarán ültek tárgyalóasztalhoz a hollandiai Nijmegenben, ahol a franciák külön kötötték meg a békeszerződéseket addigi főbb ellenfeleikkel, augusztus tizedikén Hollandiával, szeptember 17-én Spanyolországgal, majd következő év elején a német államokkal és az osztrákokkal. A franciák legerősebb szövetségese, Svédország is megkötötte a békét ellenségeivel, és bár a háború során jelentős területeket vesztett, a dánok és a brandenburgiak francia nyomásra kénytelenek voltak ezeket visszaadni a svédeknek.

[...] Bővebben!

Le président tchadien Mahamat Deby a gracié le chef de l'opposition et ancien Premier ministre Succès Masra, ouvrant ainsi la voie à sa libération.

Le maire de Qusra affirme que les troupes israéliennes ont demandé aux familles de quitter leurs maisons, utilisant certaines d'entre elles comme casernes.

A kecskeméti repülődandár központi zónájában L-39NG kiképző repülőgépek állnak, körülöttük magyar repülőműszakiak és cseh gyári szakemberek dolgoznak. Feladatuk előkészíteni és útjára bocsátani a Magyar Honvédség legújabb típusát, a Skyfox elnevezésű, de a mindennapokban csak NG-nek nevezett gépet. A közelmúltban az L-39NG-t üzemeltető és javító század létrehozásának történetével, a repülőműszakiak képzésével és mindennapi munkájukkal ismerkedtem a repülődandárnál.

Az L-39ZO Albatros 2009-es kivonását követően a Magyar Honvédségnél megszűnt a típus üzemeltetésének és javításának képessége, így amikor az L-39NG rendszeresítése napirendre került, a nulláról kiindulva kellett felállítani az arra alkalmas alegységet. A század létrejött, igaz elnevezése egy kissé hosszúra sikeredett: Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár, Logisztikai Alegység, Repülőműszaki Zászlóalj, Repülőeszköz Üzemeltető és Javító Század. Parancsnoka, Boldizsár Zoltán őrnagy lett.

[...] Bővebben!

Ezúttal a napokban Pápán és Kenyeri(be)n zajló Wild Hunt 2026 USAFE-AFAFRICA kutató-mentő ejtőernyős gyakorlat képével indul az augusztusi hírbejegyzés. 

Zord

Az Európában állomásozó, de Afrikáért is felelős amerikai légierő parancsnokság (USAFE-AFAFRICA) bővíti az elmúlt években az avianói Pave Hawk/Jolly Green II helikopteralakulatok éleslövészeteire alapozott, magyarországi harci kutató mentő kiképzési rendezvényeinek portfolióját. Ezúttal - a Wild Hunt 2026 gyakorlat keretében - az 57. század ejtőernyős mentőugrói (Pararescue Jumper, PJ) a merevszárnyú típusból történő, különböző módszerű ejtőernyős kijuttatásokra fókuszáltak a pápai bázison, illetve kenyeri ex-tartalék repülőtéren - a ramsteini 86. szállítórepülő ezred Herculeseinek közreműködésével.    

Rárepülésenként 5 fő hagyta el a gépet, itt éppen négynél tartanak.

Az egyik betonfedezékben zajlik a hajtogatás.

Irány a start az összecsomagolt MC-6-asokkal és T-11R tartalék hasernyőkkel a Ford F-450 platóján.

Indulásra várva. Már szünetel a beszélgetés, lényegében egyedül vagy a gondolataiddal.

Le se tagadható az olasz háttér. 

Bár a C-130J már a 90-es évek tervezése és az itt látható példány 2007-es finanszírozású, a típus gyökerei a hidegháborúba nyúlnak vissza ugyanúgy, mint az előtérben lévő RSzP leszállító lokátoré, melyet viszont még ténylegesen akkor is gyártottak.

Sajátos orrfutó aknaajtók működés közben.

Az oldalszélben kissé kint van balra az orra a Herkynek, amikor 34-es irány szerint rárepül a dobózónára. Lent, az Mike apronon éppen 03-as HAW C-17 karbantartása zajlik.

A légideszant műveletekkel ellentétben nem a spoilerekkel védett oldalsó ugrató ajtók, hanem a rámpa van nyitva...

...zöld a lámpa, kint az első ugró.

1554 perc: a megcsavarodott zsinórzatával küzdő amerikai PJ felett FL380-on átsuhan az Asiana Airlines A350-esssel repülő 541-es járata, útban Szöulból Frankfurtba. 

Sorban lépnek ki a PJ-k a gépből.

A bekötött ugrás döntő pillanata. Felette, a gép oldalán az önvédelmi rendszer Guardian Laser Transmitter Assembly (GLTA) DIRCM-tornya.

Érintés a szomszédtól röviddel földet érés előtt (a málhazsákok már le lettek engedve).

Az élénk szél még "életben tartja" kissé a kupolákat.

Leszállás 16-os irányba, az ILS iránysáv antennák felett a Herky.

Itt már a trackback a pályán, háttérben a kőris-hegyi ATC radar.

Zord

A magyar Boeing 747-es pilótákról szóló sorozatom negyedik szereplője Sebestyén Tamás kapitány. Személyes története annyiban nem szokványos, hogy pályafutását a Magyar Honvédség harci helikopterein kezdte és csak később váltott a közforgalmi repülésre és a Boeing típusaira.

Mint a legtöbb pilótánál, nálad is gyerekkori álom volt ez a hivatás?

- Az volt, de ez ma már nem tudatosul bennem. Nemrég volt egy osztálytalálkozó, ahol a többiek elmondták, hogy mindig repülőkről beszéltem, és az összes füzetem repülőkkel volt telerajzolva. Vadászpilótaként terveztem az életemet, de ha nem tudatosítják a volt osztálytársak, most sincs meg bennem ez az egész. Kilógok a sorból, mert a jelenlegi énem nem repülésközpontú, nem élek-halok a repülésért. Nagyon szeretem, de a munkámon kívül nem csinálom. A legtöbb pilótának ez a hobbija is, kisgéppel vagy vitorlázóval repül, oktat, ejtőernyősöket ugrat. Ha nekem választanom kellene, hogy autó vagy repülőgép, akkor az előbbit választanám. Sokkal nagyobb szerelem, és egyben a hobbim is, akár a szerelés, akár az autózás maga. Ezért érzem, hogy kilógok a sorból.

[...] Bővebben!

2026. július 7-8-án Ankarában kerül sor a NATO állam- és kormányfők következő csúcstalálkozójára. A csúcstalálkozó egyben az Észak-atlanti Tanács, a NATO politikai döntéshozatali fórumának az ülését is jelenti. Jelen írás az ankarai csúcstalálkozó globális hátterét és várható döntéseit tekinti át a transzatlanti kapcsolatok kontextusában. 

A NATO más nemzetközi szervezethez viszonyítva viszonylag ritkábban rendez legfelső vezetői szintű találkozókat. A NATO-csúcstalálkozók hosszú ideig többnyire két-három éves időközzel előforduló események voltak. (A NATO-csúcstalálkozók történelmi áttekintését ld. a szerzők korábbi publikációjában.) Ez a tendencia a 2010-es évek végén megfordult: a szövetség vezetői 2017-ben, 2018-ban, valamint 2019-ben is találkoztak. Az Ukrajna elleni orosz agresszió megindulását követően 2022 februárban virtuális értekezletre, majd nyáron Madridban rendes csúcstalálkozóra is sor került. Ezt követően minden évben volt NATO-csúcstalálkozó: 2023-ban Vilnius, 2024-ben Washington, 2025-ben pedig Hága adott otthont. A találkozók sűrűségének növekedését egyértelműen az Ukrajna ellen folyó háború és a NATO válaszai, a kollektív védelmet megerősítő döntések meghozatala, majd végrehajtásuk áttekintése tette szükségessé és indokolttá.

A „Trump-tényező”

A NATO csúcstalálkozói a konzultációs és döntéshozatali funkció mellett szimbolikus és protokolláris szerepet egyaránt betöltenek.

A csúcstalálkozók fő funkciója a közös biztonságot érintő (és a NATO napirendjére tartozó) aktuális kérdések megvitatása, a korábbi döntések végrehajtásának áttekintése, új politikai kezdeményezések elfogadása. Mindez egyfajta teljesítménykényszert is teremt a házigazda és a szövetség szempontjából egyaránt. A vendéglátó szövetséges értelemszerűen emlékezetessé, a házigazda ország-város nevét megörökítő politikát, esetleg hozzá köthető hosszú távú NATO-kezdeményezést szeretne. 

A NATO-csúcstalálkozók helyszínválasztása legtöbbször szimbolikus. A felajánlás önkéntes, a döntés közös – évekre előre. A szervezés felvállalása szimbolikus hozzájárulást jelent a közös teherviseléshez, és jelentős (több tízmillió eurós vagy dolláros) költségeket ró a szervező országra, amely cserébe politikai figyelemben részesül. A napirend meghatározása konszenzusos, de a szervező „igényeit” informálisan figyelembe szokták venni, amely egyúttal a szövetség az adott régió iránti figyelmét is demonstrálja, a NATO „360-fokos” megközelítésével összhangban. A földrajzi rotáció szembetűnő: Madrid, Vilnius, Washington és Hága után a szövetség legkeletibb fővárosa, Ankara következik: (és nem a „kozmopolita” Isztambul, bár ennek vélhetően inkább török belpolitikai okai vannak). A házigazda elvárásai feltételezhetőek. A legutóbbi törökországi NATO-csúcstalálkozóra 2004-ben Isztambulban került sor: ennek legemlékezetesebb döntése a 2003. tavaszi iraki amerikai-brit beavatkozás által a szövetségi kohézión ejtett sebek begyógyítása volt a közös NATO kiképzőmisszió (NTM-I) elindításával, valamint az Öböl-térség országait megszólító „Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés” (ICI) elindításával. 

Jelenleg szinte teljességgel kizárható, hogy Ankarában hasonló léptékű döntések szülessenek.

A csúcstalálkozó megrendezésének felvállalásával (amelyért a belső lobbizás évekkel korábban kezdődött) Törökország szerette volna demonstrálni erejét és befolyását, kitekintéssel a közel-keleti háborúra és Izrael regionális felemelkedésére. Az Irán ellen indított amerikai-izraeli háború teljesen keresztülhúzta a török számításokat. Szinte kizárt, hogy az ankarai csúcstalálkozó idejére (a hangzatos amerikai elnöki nyilatkozatokon túlmenő) érdemi konszolidáció történjék, vagy esély mutatkozzon arra, hogy a rendezésben Törökország érdemi szerepet kapjon.

A csúcstalálkozók fontos szerepe a közös politikák áttekintése, esetleges felülvizsgálata. Washington azonban „kiszámíthatóan kiszámíthatatlan”: az elnök napi szintű, akár 180 fokos irányváltásait az adminisztráció felső vezetői is hűen követik. A második Trump-adminisztrációból fájóan hiányzik az a kontrollt és visszajelzést jelentő vezetői kör, akiket az első adminisztrációban a nemzetközi sajtó „a felnőttek a szobában” kifejezéssel jellemzett. Egy NATO-diplomatát idézve: „a NATO-ban jelenleg egy Egyesült Államok formájú lyuk tátong, amelyet egyetlen más tagállam sem képes betölteni”. 

Az európai szövetségesek és Kanada rendkívül óvatosak és (részben az amerikai kollégák informális jelzéseit is figyelembe véve) óvakodnak az elfogadott NATO-politikák megnyitásától és újbóli megvitatásától, hiszen a végeredmény potenciálisan a jelenleginél sokkal kedvezőtlenebb helyzetet eredményezhet (pl. Oroszország megítélése vagy Ukrajna NATO-tagsági perspektívái kapcsán). Mindez tovább gyengítené az amúgy is törékeny kohéziót. 

Újabb összeveszésre, nyílt feszültségre pedig végképp nincs szükség. A NATO részéről hasonló a helyzetkép: a főtitkári kabinet egyértelműen a megúszásra játszik. Mark Rutte főtitkár alapküldetése (amely kiválasztását e posztra is segítette) Trump elnök „kezelése” és a szövetség életben tartása. A főtitkár havi-kéthavi rendszerességű washingtoni látogatásai – „Trump-suttogó” küldetései – ezt a célt szolgálják.

A szövetségesek tűréshatára jelentősen megnőtt a Trump-adminisztráció 2025. januári hivatalba lépése óta. Míg J.D. Vance alelnök 2025 februárjában, a müncheni biztonságpolitikai konferencián (Wehrkunde) elhangzott beszédét pánikreakciók és kollektív önvizsgálat követte, a szövetségesekre kivetett vámok, a Kanadával („51. tagállam”) és Grönlanddal kapcsolatos területi amerikai területi igények, az elnök NATO-ellenes kirohanásai és számtalan egyéb sérelem tükrében a hangulat inkább rezignált. Minden nap új kihívás: a „mi nem haldoklunk, mi így élünk” kelet-európai groteszk életfilozófia a NATO HQ szerves részévé vált. A NATO és a „transzatlanti család” megtanulta elviselni Trumpot, de Tolsztoj sorait idézve „minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan” (Pléh Csaba fordítása).

Az ankarai csúcstalálkozó megtartásában – talán a házigazdákon kívül – senki nem érdekelt. Nehéz kimondani, de a NATO erejét és vezetését hét évtizeden át biztosító ország elnökét a szövetséges országok vezetői közül kevesen akarják személyesen látni. Az iráni háborúval szemben rendkívül szkeptikus és a részvételt (eltérő okokból) elutasító európai országoknak nincs szükségük újabb, személyes konfrontációra a támogatás elmaradása miatt dühös és kiszámíthatatlan amerikai elnökkel még akkor sem, ha ez belpolitikai haszonnal járhat. Vélhetően Trump elnök sem kívánkozik Európába az által lenézett, „papírtigrisnek” titulált szövetségesekhez. 

A szövetségesi konzultációnak – egyúttal a Washingtoni Szerződés 4. cikkében rögzített funkcióként – azonban napi szinten, jó és rossz időben egyaránt, az atmoszférától függetlenül működnie kell. A konzultáció egyik alapvető célja éppen a szövetségesek közötti feszültségek csökkentése, lehetőség szerinti feloldása. Működtetése nem könnyű. Az ankarai csúcstalálkozó mindezért kivételesnek ígérkezik: a transzatlanti kapcsolatok (eddigi) mélypontján kerül rá sor.

Történelmi léptékben egyúttal figyelemreméltó, hogy a NATO belső válságai – a szövetség alapküldetését tekintve meglepő módon – mennyire kötődnek a Közel-Kelethez: 1956 Szuez, az 1967-es és 1973-os háborúk, a 2003-as Irak elleni fellépés, valamint 2026 Irán.

Milyen pozitív napirendet vagy eredményt lehet prezentálni Ankarában? 

A NATO Nemzetközi Titkársága és a tagállamok hónapok óta dolgoznak a csúcstalálkozóhoz méltó és bemutatható kezdeményezés(ek) megtalálásán. Az idő szorít, a politikai mozgástér rendkívül szűk. Az egyik terület értelemszerűen a legutóbbi, 2025. júniusi hágai NATO-csúcstalálkozón a tagállami védelmi költségvetések a GDP 5%-ára emeléséről született döntés végrehajtásának áttekintése lehet. Tekintettel azonban a végrehajtás 2035-ös határidejére (2029-re, azaz a Trump-adminisztráción túlra tervezett „áttekintéssel”), átütő eredmények nehezen lesznek bemutathatóak. Jóllehet 2025-ben valamennyi tagállam elérte a 2014-es walesi csúcstalálkozón rögzített 2%-ot, ez az érték 2026-ban akár csökkenhet is a globális gazdasági folyamatok hatásainak következtében. Mindehhez szervesen kapcsolódik a nemzeti többletforrások konkrét védelmi képességekké konvertálása a közös képességfejlesztési célokkal összhangban, a transzatlanti ipari és védelmi együttműködés fejlesztése.  Hasznos lenne a mélyebb eszmecsere a NATO sokat emlegetett „európai pillérének” megerősítéséről és az európai szerepvállalás növeléséről (burden shifting) a kontinens biztonsága kapcsán. Az Ukrajna támogatása melletti elkötelezettség megerősítése mellett a globális, ámde az euroatlanti térség biztonságát közvetlenül érintő témák is kínálnák magukat.

Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága és a fentebb leírtak miatt azonban nem lehet tervezni. Az első Trump-ciklus a NATO szempontjából csaknem katasztrofális két brüsszeli csúcstalálkozójának (2017 és 2018) tükrében érthető az óvatosság bármilyen témakör kapcsán – hiszen az amerikai elnök bármit felhozhat (részletesen ld. Jens Stoltenberg korábbi főtitkár On My Watch emlékiratában ).

Az Irán elleni katonai akcióval kialakult térségbeli helyzet és ennek globális biztonságpolitikai és gazdasági következménye a „fehér elefánt” az ankarai ülésteremben. Egy NATO-keretű fellépés szinte teljességgel kizárható, de néhány szövetséges ország ad hoc jellegű részvételével zajló tengeri tevékenység elindítása – a Hormuzi-szoroson történő szabad áthaladás biztosítására a nemzetközi joggal összhangban – elképzelhető.

A NATO-csúcstalálkozók alkalmat nyújtanak arra, hogy a tagállamok közös kommünikében rögzítsék a külvilág felé is releváns döntéseket, illetve fejtsék ki álláspontjukat a NATO-t, vagy szélesebb értelemben vett biztonságukat érintő kérdésekről. A stratégiai kommunikáció mellett a kommüniké a belső policy-k rögzítésének is fontos eszköze. Rövidebb formája a tömörebb, néhány bekezdéses deklaráció, bár akad példa a kettő egyidejű kiadására is (különösen akkor, ha túl hosszúra sikerül a kommüniké és szükségesnek látszik egy tömör, a közvélemény számára olvashatóbb közlemény kiadása is). Részletes kommünikét legutóbb 2024-ben, Washingtonban sikerült elfogadni, 2025-ben Hágában rövid deklaráció született. A rövid közlemény nem hátrány, ugyanakkor jelzi mind napirendet, mind pedig a konszenzusra esélyes témák körét.

A fentiek alapján jelenlegi helyzetet a „csak essünk túl a csúcstalálkozón baj nélkül” kollektív várakozás jellemzi. A helyzet e téren hasonlít 2019-hez, amikor a NATO 70. éves születésnapját gyakorlatilag észrevétlenül ünnepelte. A londoni állam- és kormányfői „vezetői találkozónak” (amelyet éppen a várakozások kezelése érdekében hivatalosan nem is neveztek csúcstalálkozónak) sajátos hátteret adott Macron francia elnök néhány héttel korábban adott, nagy vihart kiváltó „a NATO agyhalottá válik” interjúja az Economistban. 

Jóllehet a hágai csúcstalálkozó deklarációja jelezte, hogy Törökország után a következő NATO-csúcstalálkozónak Albánia adhat otthont, ennek idejét nem rögzítette. Jelen pillanatban valószínűsíthető, hogy 2026-ot követően az európai szövetségeseknek „nem lesz sürgős” újabb csúcstalálkozó. Akárcsak az első Trump-adminisztráció idején, a 2019-es londoni találkozót is csak 2021-ben követte teljes csúcstalálkozó Brüsszelben – immár Biden, az év januárjában hivatalba lépett amerikai elnökkel. Nem zárható ki, hogy a következő „teljes” csúcstalálkozóra csak 2029-ben kerül sor Albániában. Amennyiben a világpolitikai események ezt szükségessé teszik, az állam- és kormányfők virtuális módon, védett csatornán is tanácskozhatnak, miként tették ezt 2022. február 25-én, az orosz invázió másnapján.

A Várakozások az ankarai NATO csúcstalálkozó előtt bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A texeli ütközet végett vetett azoknak a reményeknek, hogy az angol–francia haderő majd a tenger felől támadva számolja fel Hollandia ellenállását. A szárazföld felől ugyanekkor a hollandok által elárasztott földek állták útját a francia hadseregnek, mely képtelen volt tovább nyomulni az ország belseje felé. Patthelyzet alakult ki, ami mindenképpen a franciák számára volt előnytelenebb. Hollandia térdre kényszerítése egyre inkább lehetetlen vállalkozásnak tűnt, és XIV. Lajos figyelme kezdett Spanyol-Németalföld felé irányulni, melynek meghódítása amúgy is régi vágya volt. A háború előtt a semlegességért cserébe ugyan ígéretet tett a spanyol és az osztrák uralkodónak, hogy tiszteletben tartja érdekeiket, és a francia csapatok nem lépnek a szóban forgó területekre, de az ilyesfajta ígéreteket Lajos mindig hajlamos volt nagyon rugalmasan kezelni. Maastricht elfoglalásával a franciák teljesen elszigetelték Spanyol-Németalföldet, melyet Lajos csapatai ekkorra már minden irányból körülzártak.

Az események ilyen alakulása határozottan ellentétes volt mind a spanyol, mind pedig az osztrák Habsburgok érdekeivel, akik augusztus végén szövetségre léptek a texeli csata után egyre inkább nyerő helyzetbe kerülni látszó Hollandiával. Lipót császár távozásra szólította fel a bécsi francia nagykövetet, ami a gyakorlatban a hadüzenettel volt egyenlő. A háború menete láthatóan fordulatot vett, és ennek hatására az addig a franciákat támogató német fejedelemségek is változtattak politikai irányvonalukon, s Bajorország, Hannover, és Württemberg kivételével egy éven belül valamennyien aktív vagy passzív támogatói lettek a franciaellenes koalíciónak.

[...] Bővebben!

Kühe statt Krafttraining, Wetterprognosen statt Wettkampfpläne. Ein halbes Jahr nach seinem Rücktritt ist Joel Wicki dort angekommen, wo er schon immer am liebsten war. Der Schwingerkönig zeigt seine Alp im Entlebuch.

Die US-Notenbank Federal Reserve hält am bisherigen Leitzins von 3,5 bis 3,75 Prozent fest. Doch der neue Fed-Chef bleibt gefordert: Die Rufe nach einer Erhöhung dürften lauter werden, was man im Weissen Haus nicht gerne hört.

Je nach Spezialisierung kann man als Arzt viel Geld verdienen. Hausärzte hingegen bekommen weniger. Jetzt droht ein Mangel. Doch nützt allein mehr Geld?

Washington has moved from an emphasis on human rights to “selective” contacts driven by specific cases. That's a win for the Taliban.

To avoid higher US tariffs, Sri Lanka is having to act as if allegations of forced labor against China, a country with a high level of mechanization, are credible.

Introduction

North Macedonia is a small country of 1.8 million people in the Western Balkans, a region that has proven to be an important source of foreign fighters joining the ranks of the Islamic State, often taking their families with them. It is also one of the few places, where governments have actively repatriated their citizens following the end of the Caliphate. Amongst the Western Balkan states, North Macedonia and Kosovo stand out as they have not only allowed women and children to return but men too, and in some cases actively brought them home, a step considered socially and politically unfeasible in most European countries. However, North Macedonia suffers deep socio-economic divides along ethnic and religious lines, combined with weak and underfunded governmental institutions often not equipped to carry out adequate rehabilitation and reintegration. These conditions can bring about a number of challenges that can have long-term social and security implications regarding repatriated, but not adequately rehabilitated and reintegrated returnees. These challenges are explored below.

North Macedonians in Syria and Iraq

It is estimated that between 143-150 North Macedonians travelled to Syria and Iraq to join the Islamic State and possibly other terrorist groups. Most of these were men, but at least ten women have also left. As with most European countries, return was possible to North Macedonia at the start of the conflict, before the official establishment of the Caliphate in June 2014, without legal consequences. In line with European practice, North Macedonia criminalized people participating in conflicts outside of the country’s territory with a change in the country’s Criminal Code in September 2014. Since then, this charge brings with it a prison sentence of at least five years.

However, it does not seem to apply for women, as their participation in any conflict would be difficult to prove given their role being restricted once in Syria. In other European states, such as the Netherlands, Germany, France or Belgium, alternatively, women were charged with recruitment, providing financial support, inciting others to travel or simply being members of a terrorist organisation. In some cases, women who joined the Islamic State were subject to cumulative prosecution, whereas they were prosecuted for core international crimes, including for their involvement in (sexual) slavery as a crime against humanity.1 Despite these alternative possibilities and examples of other countries, women have not been prosecuted in North Macedonia for their affiliation with and travel to the Islamic State.

A policy of repatriation, rehabilitation and reintegration

The North Macedonian government adopted its National Plan for Reintegration, Resocialization and Rehabilitation of Returnees for Foreign Armies and Members of their Families (Women and Children) in June 2020. In line with its obligations stemming from this National Plan, the government has taken an active role in repatriating its citizens from Syria and Iraq. Contrary to most European states, North Macedonia has actively brought back not only women and children, but men too. In addition to those who returned voluntarily at the beginning of the conflict, the government has carried out three separate waves of repatriation between August 2018 and July 2021, resulting in the return of 11 men, eight women and 14 children. Together with those who returned voluntarily, the total number of returnees as of 2025 was 102, according to governmental sources.

Based on the North Macedonian government’s own reporting, as of 2025, 76 returnees (it is assumed that all are men) have been prosecuted, while 11 men were at that point still incarcerated (four of whom have since likely been released). The minimum prison sentence handed down for participating in a foreign conflict is five years, the maximum sentence received by a foreign fighter returnee was, as of 2023, 18 years: a combined sentence of eight years for spreading Islamic State propaganda in addition to a ten-year prison sentence for participation in a foreign army and recruitment. Nine men who were released during the course of 2023/2024, and an additional 26 women and their family members have undergone rehabilitation and reintegration by the end of 2025.

Women, as they do not face prosecution, have the possibility to enter rehabilitation and reintegration upon arrival. However, this is voluntary. Rehabilitation and reintegration, of both men and women, is led by the Centres for Social Work (CSW) together with members of civil society. There are 30 CSWs, one in most cities, working under the Ministry of Social Policy, Demography, and Youth. They are responsible for carrying out services of social protection, including assisting with the rehabilitation and reintegration of not only those returning from Syria and Iraq, but also of those formerly incarcerated. The CSWs, in partnership with civil society organisations (CSOs), carry out home visits, psychological assessments and aid in a wide range of everyday tasks, such as informing returnees of their rights, assisting with finding housing or work, and maintaining contact with the schools of the children.

Civil society organisations, such as the Macedonian Center for International Cooperation (MCIC), take on additional responsibilities in the rehabilitation and reintegration or returnees. They work not just with the returnees themselves, whether still incarcerated or post-release, but also their family members, as well as those who have never left for Syria and Iraq. Civil society actors provide a safe space for individuals who might be untrusting of state institutions, and act as a bridge between those undergoing rehabilitation and state services. Though women are not prosecuted and therefore in the eyes of the law are considered innocent, it does not mean that they do not constitute a risk to both society and those who work with them. Returnees are therefore monitored by the Agency for National Security, as well as the police who carry out risk assessments to determine the possible risk they pose.

Challenges

1. Returnees and those who have never returned

Due to the government’s commitment to the repatriation of fighters and their family members, there are relatively few North Macedonians who remain in the former territories of the Caliphate, whether actively fighting, imprisoned or in detention camps. According to latest estimates by the government, five North Macedonian men remain actively fighting in the region, while another four are imprisoned in Syria. In addition, approximately four adults (likely all women) remain in camps with an unknown number of children. Interestingly, one North Macedonian has also risen to the rank of Colonel in Syria’s new army: Abdul Samrez Jashari is a designated terrorist and previously was the leader of Xhemati Alban, a predominantly ethnic Albanian militant group that played a role in overthrowing Syrian President Bashar al-Assad’s regime in December 2024.

While the risks associated with possible unwanted returnees entering the country undetected are therefore low, those who have been repatriated and have served their sentences in the past couple of years remain a threat if not rehabilitated properly. As mentioned earlier, participation in rehabilitation and reintegration programmes while in prison and after release is entirely voluntary, and state capacity to carry out these services and to monitor all returnees and their family members is limited. While repatriation is commendable, as it assumes the state takes responsibility for its own citizens, without compulsory, structured and sustained rehabilitation efforts, returnees will continue to pose a security risk at home.

The ideology of the Islamic State remains popular and continues to inspire the formation of cells who actively aim to recruit new members and plan to carry out attacks. Recently, a group of five residents of the capital, Skopje have been charged with publicly calling for and encouraging the formation of a terrorist group based on the ideology of the Islamic State. Previously, a similar cell in the city of Gostivar has also been dismantled. Members of this group planned to carry out terrorist acts against civilian targets and public facilities.

2. Connections to international networks in the region and beyond

Enabling the formation of these cells is the interconnectedness of North Macedonian groups with those of its neighbouring countries. Albania and Kosovo both gave home to a high number of foreign fighters in Syria and Iraq, with around 140 Albanians and between 355-446 Kosovars leaving to fight for the Islamic State. While Albania has only repatriated women and children, Kosovo has been actively repatriating all its citizens. The number of returnees, as well as the religious, ethnic and linguistic overlaps between these countries allow for the quick spread of ideas and people.

One of the most prominent North Macedonian recruits, militant leader turned Salafi2 imam, Rexhep Memishi, who fought in Syria and was arrested in 2016 and sentenced to seven years for recruiting for the Islamic State, has a strong influence across the region. Prior to his arrest, Memishi lectured in Kosovo, from where he was eventually banned due to his radical teachings. Freed in 2023 after serving his sentence, the Albanian ethnic has built up a sizeable social media following not only in his home country, but across other Albanian speaking communities in Albania and Kosovo. Though he is not allowed to actively preach in North Macedonia, other imams in his orbit could likely be influenced by his radical teachings.

Finally, segregation between different ethnic groups (Macedonians and Albanians in the case of North Macedonia) and by extension Christians and Muslims, continues to fuel ethno-nationalist sentiments as well as resentment towards one another, easily exploited by radical groups regardless of the ideology. These tensions as well as the difficult socio-economic situation of some disadvantaged groups make it easier for foreign influence to set foot. Concerns regarding the growing influence of “foreign strains” of Islam, such as political Islam spread by Turkey or the Wahhabi strain3 of Islam exerted by Saudi religious, cultural and social institutions have been present since the 1990s and have grown in recent years.

3. Women who remain radicalised and their children

As mentioned earlier, in North Macedonia, and across the region with a few exceptions, women have not been prosecuted for travelling to Syria and Iraq, for joining the Islamic State, for potentially recruiting other women to do so or for carrying out other activities in the name of the Caliphate influenced by its ideology. Contrary to other European countries, they have also not been subjected to cumulative prosecution for core international crimes or for domestic offences such as child neglect for taking their children to an active war zone. Women returning to North Macedonia are therefore not only under less scrutiny than those who return to Western Europe, but have fewer opportunities to engage in organised rehabilitation and reintegration, as participation in those options presented to them remain voluntary.

This approach fails to acknowledge the multi-dimensional role women can have from harmless victims to willing perpetrators, offenders or even potential security threats. Though returning women are monitored by state services, a lack of state-led, compulsory, long-term rehabilitation programmes for women would enable a better control over the future of returnees. The lack of such programming for women has far-reaching implications for their children as well. Without adequate long-term assistance it is difficult to assess not only whether women remain radicalised (or even actively recruiting), but also to evaluate the environment their children grow up in. Children are rightly so considered victims of this situation, but without adequate programming can turn into perpetrators in the future.

4. Lack of sustainable government investment in P/CVE

In North Macedonia, a strong network of CSOs exists that carry out preventing and countering violent extremism (P/CVE) programming, among them rehabilitation and reintegration. In lieu of adequate national and local state-led programming, often these organisations assume responsibilities for which they might not have the adequate capacity, funding and legal obligation to do so. Many of these CSOs are active in all three stages of P/CVE4 and carry out a wide range of activities with limited capacity. Due to the lack of governmental support, these organisations are heavily dependent on foreign funding, which not only runs out at the end of each project cycle, hampering sustainability and forward planning, but can be guided by foreign interests. Local government at the same time remains underfunded and understaffed to carry out such activities and to build up experience for future P/CVE programming, such as rehabilitation and reintegration.

Conclusions

Contrary to many other European states, the North Macedonian government has recognised its responsibility in repatriating all its citizens from the battlefields of Syria and Iraq, not just women and children. As a result, very few North Macedonian’s remain in the former territory of the Islamic State and in detention camps where conditions are dire, as most have returned to their home country. While men face prosecution, women are encouraged to enter rehabilitation and reintegration programmes, the participation in which remains voluntary. Such programmes are also heavily reliant on civil society involvement and foreign funding, with most national and local governmental actors lacking the commitment and resources to actively engage with this vulnerable group of individuals. Repatriation, while a step in the right direction, is only efficient as long as it is followed up by sustainable efforts of state-led rehabilitation and reintegration programming. It is not enough to bring people home, if then there is no follow-up plan to make sure they return to society, and do not constitute a security threat in the future.

Footnote

1 Cumulative prosecution or cumulative charging refers to (a) charging multiple distinct crimes based on the same underlying act(s), with the charges presented cumulatively rather than alternatively; (b) prosecuting various acts separately as terrorist offences, core international crimes and other national offences (e.g. travelling to the conflict zone for the purpose of terrorism and the war crime of pillaging or outrages upon personal dignity). Genocide Prosecution Network (2025), p. 8.

2 Salafism is an ultra-conservative, puritanical movement within Sunni Islam that advocates for the return to a pure, unadulterated form of Islam, whose authenticity is exclusively located in the Qur’an, the Sunna and the example of the salaf (early ancestors). Salafism seeks to decontaminate Islam from culture and politics and provides a univocal manual to live one’s life according to strictly defined Islamic principles. Inge, A. (2016)

3 Wahhabism is a religious ideology and movement stemming from the 18th century territory of what is today Saudi Arabia, where it remains the most prominent form of Islam practiced. Wahhabism is considered to adhere to the original, therefore correct interpretation of the general Islamic doctrine, therefore it is often characterized as the most extreme or conservative strain of Sunni Islam. In the literature, the terms Wahhabi and Salafi are often used interchangeably as synonyms, but Wahhabis are also considered a „special orientation within Salafism”, the form Salafism has taken in Saudi Arabia. Its main difference from Salafism relates to legal matters. Inge, A. (2016) and Iliev, A. et al. (2022), p. 190.

4 P/CVE efforts can generally be divided into three main stages: primary, secondary and tertiary. Primary prevention is targeted at eliminating the “breeding grounds” for radicalisation and addressing its root causes. These measures are generally aimed at those at risk of radicalisation, i.e. those who might not be radicalised yet. Secondary prevention is more individually oriented and is focused on the individuals already radicalised or on the verge of radicalising, but who have not yet committed an offence. Finally, tertiary prevention targets the violent behaviour itself, aimed at individuals who have gone down the road of radicalisation and have possibly committed a criminal offence as well. The objective of this stage is disengagement from violent behaviour and rehabilitation and reintegration into society. Gielen, A. (2020), p. 67.

Additional readings

Foreign Terrorist Fighters Knowledge Hub

Genocide Prosecution Network (2025). Cumulative prosecutions of foreign terrorist fighters for core international crimes and terrorism-related offences: An analysis of selected jurisprudence, Eurojust. https://www.eurojust.europa.eu/publication/cumulative-prosecutions-foreign-terrorist-fighters-core- international-crimes-terrorism-related-offences

Gielen, A. (2020). Cutting through Complexity, Evaluating Countering Violent Extremism (CVE), Amsterdam University Press, Amsterdam

Herbach, M., Mehra, T., Renard, T. (2024). Female Jihadis Facing Justice: Comparing Approaches in Europe – Managing Female Violent Extremist Offenders in Europe: A Data-driven Comparative Analysis, International Centre for Counter-Terrorism (ICCT). https://icct.nl/sites/default/files/2024- 02/Female%20Jihadis%20Facing%20Justice.pdf

Iliev, A., Grizhev, A., Petrovski, A. (2022). Ideology of modern Wahhabism. Security Horizons, 3(7), 189- 200.https://www.researchgate.net/publication/372376133_IDEOLOGY_OF_MODERN_WAHHABISM

Inge, A. (2016). The making of a Salafi Muslim woman: Paths to conversion, Oxford University Press USA

Kursani, S. (2018). Salafi pluralism in national contexts: the secular state, nation and militant Islamism in Kosovo, Albania, and Macedonia, Southeast European and Black Sea Studies, 18(2), 301–317. https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/14683857.2018.1474548

Shtuni, A. (2022). The Western Balkans: Repatriated Foreign Terrorist Fighters, Sentencing Trends, and Security Considerations, Program on Extremism at George Washington University. https://extremism.gwu.edu/sites/g/files/zaxdzs5746/files/Western-Balkans- Repatriation_Shtuni_September-2022.pdf

A Repatriation without Rehabilitation? The Case of North Macedonian Foreign Fighters bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.