Biztonságpolitika

A blogon több mint két évvel ezelőtt lett bevezetve a támogatói rendszer, mellyel az olvasók önkéntes alapon különböző összegekkel támogathatták a blogot, kisebb adományok rendszeres vagy alkalmankénti utalásával. Ismét hangsúlyoznám, az ötlet nem tőlem származott, maguk az olvasók javasolták azt, amikor célozgatni kezdtem rá, hogy kezdek belefáradni a rendszeres írásba, és valószínűleg már nem sokáig fogom ezt csinálni. Vagyis aki fizetett, tényleg önkéntes alapon tette, hogy ezzel is ösztönözzön a további munkára, és így meghosszabbítsák a blog életét. Ez máig jóleső érzéssel tölt el, jó pár embernek ugyanis ezek szerint tényleg jelentett valamit az, amit az évek során itt, és az előző weblapomon összehoztam.

Az olvasók támogatásaiból nem is kis összeg került a konyhára, összesen több mint 600 ezer forint folyt be, ami szerintem ebben a műfajban nagyon szép összeg, még akkor is, ha ennek több mint harmada az első hónapok nagy felbuzdulása idején érkezett, és a lelkesedés később láthatóan erősen visszaesett. (Rendszeres havi támogatást jelenleg 13 olvasó utal.) Igyekeztem is megdolgozni a pénzemért, és a támogatások végül legalább két évvel meghosszabbították a blog életét, azt ugyanis eredetileg már tavaly be akartam fejezni. Viszont előbb-utóbb azért így is eljön az idő, amikor az ember azt érzi, most már tényleg ideje tovább lépni, és valami mással foglalkozni. Lassan 20 éve írom a netre a tengeri, főleg haditengerészeti témájú cikkeket, és egyre inkább úgy érzem, most már inkább csinálja valaki más. Jelenlegi terveim szerint jövőre, a huszadik évfordulón most már tényleg lezárom a blogot, és befejezem ezirányú tevékenységemet.

Méltánytalannak érezném, ha az utolsó napig elfogadnám a támogatásokat, és akkor mondanám azt, hogy kösz a pénzt, viszlát! Az utolsó év legyen mindenki számára ingyenes, már csak azért is, mert főleg ismétléseket teszek már csak fel, a korábbi lapomon megjelent olyan írásokat, melyek szerintem jól sikerültek, de érzésem szerint akkor nem kaptak kellő visszhangot. (Ilyen a jelenleg futó sorozat is.) Nagyobb terjedelmű új anyagot már csak egyet tervezek elkészíteni.

A technikai részletekkel nem vagyok egészen tisztában, de feltételezem, a Barion számla megszüntetésével az oda való átutalások is automatikusan megszűnnek, ezzel tehát remélhetőleg nem lesz további teendő. Ismét szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, és remélem, utólag sem érzik úgy, hogy az kidobott pénz volt.

A Tennessee osztály története hivatalosan 1915 március harmadikán kezdődött, amikor a Kongresszus két új, első osztályú csatahajót rendelt meg a haditengerészet részére. A tervezés, illetve az új hajók paraméterein és költségein való vitatkozás persze már korábban elkezdődött. A flotta ezúttal is 406 mm-es ágyúkkal felszerelt csatahajót akart, a minisztérium pedig ezúttal is tartotta magát ahhoz, hogy amíg az új lövegek fejlesztése nem fejeződik be, és amíg azok nincsenek rendesen kipróbálva, nem kockáztatja meg beépítésüket a csatahajókra. A két új csatahajó így végül ismét csak a Nevadával kezdődött sorozat folytatása lett, lényegében a New Mexico osztály ismétlése, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

A pénzügyminisztérium az év végén utalta át az új hajók megépítésére szánt összeg első részleteit, ezt követően kötötték meg a szerződéseket a hajógyárakkal és a bedolgozó üzemekkel, s ezután kezdődhettek meg az előkészítő munkálatok. Miután nem teljesen új konstrukcióról volt szó, a tervezés gyorsan haladt, és a hajógyárak következő év áprilisára megkapták a csatahajók tervdokumentációját. A háborús helyzet miatt a két hajó építése némi késedelemmel végül csak 1917 tavaszán kezdődött, és már csak a háború után állították őket szolgálatba.

[...] Bővebben!

Negyedik éve, tavalyi típusváltozat-váltása óta viszont először vesz részt magyarországi éleslövészeten az avianói 56. harci kutató-mentő század. Figyelem! Főszerepben immár a HH-60G Pave Low helyett az új HH-60W Jolly "dobozorrú" Green II helikopterek.

Érkezik napi feladataik végrehajtására a Jolly géppár a körös-hegyi helipadra.

Málházzák a .5-ös lőszert a GAU-21-es géppuskákhoz.

Lőkörök a lőtéren.

Indulás egy újabb feladatra.

Vissza Pápára.

Zord 

A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.

A Grumman A-6 Intruder a hidegháború szülötte volt. Azért készült, hogy áthatoljon a Szovjetunió és szövetségesei által felállított, radarokból, vadászgépekből, rakétákból, és csöves fegyverekből álló integrált légvédelmi rendszeren és bombáit a célpontra juttassa. Fegyverterhelését tekintve, hidat képezett a vadászbombázók és a nehézbombázók között, alkalmas volt hagyományos és nukleáris csapásmérésre, aknatelepítésre, közvetlen légi támogatásra és precíziós bombák alkalmazására. A gép egyik lelke a térképező radar és az inerciális navigációs rendszer kombinációja volt, a másik a pilótából és bombázótiszt-navigátorból álló kétfős személyzet. Egymás melletti elhelyezésük és ennek kommunikációs előnyei - látták egymás kézmozdulatait és testbeszédét is – a haditengerészeten belül a leghatékonyabb párossá tették az A-6-os személyzeteket. Miután a hagyományosan nagy magasságban operáló bombázók dolgát a légvédelmi rakéták igencsak megnehezítették, az Intruderek személyzetét arra képezték ki, hogy a célt nagy sebességgel, kis magasságon, éjjel-nappal, bármilyen időjárási körülmények között megközelítsék és elpusztítsák. A rakéták jelentette veszély kis magasságon sem szűnt meg teljesen, ráadásul a gépek a csöves légvédelem fegyverei elé kerültek. Védelmüket zavarótöltetek kivetése és az agresszív manőverezés jelentette, miközben az ellenség abban bízott, hogy a személyzet figyelmét annyira leköti a lelövés elkerülése, hogy a földnek ütköznek. Azt, hogy a hajózók ezt elkerüljék és készségszintre fejlesszék a kismagasságú repülést, a nyugati parti századok a Washington államból Oregonba átnyúló Cascade-hegységben gyakoroltak. A Whidbey Island tengerészeti légibázisról felszálló A-6-os kirepült a tenger fölé, hogy a repülőgép-hordozóról való indulást szimulálja, majd a partvonalat 800 km/h-s sebességgel keresztezve berepült a hegyek közé, és a völgyekben manőverezve mintegy negyvenöt perces repülés után közelítette meg az oregoni lőtéren lévő célpontját. A kismagasságú repülésnek és a nagy túlterheléssel járó agresszív manőverezésnek megvolt az ára. Az idő előrehaladtával, egyes gépek szárnyában repedések keletkeztek, de ezek csak akkor derültek ki, amikor a szárny leszakadt, a gép lezuhant és a személyzet életét vesztette. Mivel az Intrudernek fegyverterhelés és hatótáv szempontjából a nyolcvanas években nem volt váltótípusa, a végleges megoldásig a haditengerészet civil alvállalkozó bevonásával új, kompozit szárnyak felszerelése mellett döntött. Arról is döntés született, hogy a gépeken képességnövelő korszerűsítést hajtanak végre. Ez volt a SWIP (Systems Weapons Improvement Program), amellyel a gép immár földi és tengeri célok illetve lokátor elleni rakétákat is indíthatott. A SWIP-gépek egy része megkapta a kompozit szárnyakat, a többin maradtak a fémépítésűek.

[...] Bővebben!

Hét évvel az első Airbus Helicopters szerződés aláírását követően teljessé vált az MH többfunkciós, felfegyverezhető helikopterflottája, a leszállítási fázis a 84-es és 85-ös oldalszámú H225M SOF helikopterek múlt heti átrepülésével zárult le. A helikopter-képességfejlesztés leglátványosabb elemei, a repülőeszközök ezzel mind egy szálig Magyarországon vannak*, most pedig folytatódhat a működtetés-fenntartás és a többi képességösszetevő komplettírozásának körültekintő, aprólékos, igazából soha vége nem érő napi munkája... 

A műszakiak áldozatos munkájának hála impresszív sort fotózhattunk meg a Delta gurulón.

A két utolsó gép július 10-i útvonala az ADS-B exchange oldal jóvoltából. 

Pillantás a H225M (csörlőzés)...

...és a H145M (gyorsköteles lecsúszás) képességízelítőiből.

Zord

*A 06-os oldalszámú H145M 2023-ban háromfős személyzettel katasztrófát szenvedett Horvátországban.

Az amerikai légierő 56. harci kutató-mentő századának zsírúj HH-60W Jolly Green II-i Avianóból és a Leonardo cég AW109 Trekker-M helikoptere Cascina della Costából lényegében egyszerre vendégeskedik nálunk, Pápán és a körös-hegyi lőtéren.  

Zord

Sorozatom első részében egy A-6 Intruder bombázó balesetéről és elvesztésének körülményeiről írtam. A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet. A volt haditengerészeti és közforgalmi pilótát korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy megtalálja az Intrudert, de a végső lökést az adta számára, hogy élete nem várt fordulatot vett.  

Peter Hunt nevével bő tíz éve találkoztam először, amikor elolvastam Angles of Attack – An A-6 Intruder pilot’s war (Állásszögek – Egy A-6 Intruder pilóta háborúja) címmel írt öbölháborús memoárját. Hunt 1962-ben született New Yorkban. Gyerekként hat évet töltött Görögországban a szüleivel és ott kezdett búvárkodni 1978-ban. 1985-ben diplomázott történészként és azonnal csatlakozott a haditengerészethez. Miután az A-6 Intruder típusra képezték ki, pilótaként a USS Ranger és a USS Kitty Hawk repülőgép-hordozók fedélzetén három bevetésen vett részt a Perzsa-öbölben, az Indiai- és a Csendes-óceánon, illetve oktatópilótaként a nyugati parti A-6-os átképzőszázadnál is szolgált. Hunt tíz évig repült a haditengerészetnél, majd sok pályatársához hasonlóan a légiközlekedésben keresett és talált munkát. A következő éveket a United Airlines pilótájaként töltötte és szenvedélyes búvárként a magasság mellett otthonosan mozgott a mélységben is. Minden rendben ment egészen 2005-ig, amikor 43 évesen azzal szembesült, hogy szervezetét Parkinson-kór támadta meg. Hunt a kritikus infrastruktúrák stratégiai tervezése területen szerzett mesterfokozatot, és öbölháborús könyve után további négyet írt. Két felnőtt gyermeke van, feleségével egykori bázisához közel, Whidbey Islanden él.

[...] Bővebben!

Bár az ötlet már korábban is többször felmerült, az US Navy vezetése mégis csak 1910-ben határozta el, hogy a további csatahajó-építéseket egy előre meghatározott követelményrendszer szerint fogják folytatni, mellyel egységesítik az új hajók paramétereit, és szabványosítják azok főbb elemeit. Ez lehetővé tette volna, hogy a haditengerészet olyan csatahajóflottát állítson fel, melynek egységei védettségben, tűzerőben, sebességben és manőverező képességben többé-kevésbé azonos paraméterekkel rendelkeznek, következésképpen egységes, kompakt ütőerőként kezelhetőek.

Az ötlet nem volt olyan kézenfekvő, mint amilyennek tűnik. A korabeli gyakorlat ennek éppen az ellenkezője volt, vagyis a csatahajó-kötelékeket nem az azonos osztályú egységekből állították fel, hanem több osztályból válogatták össze a hajókat, tehát az így felállított kötelékek eléggé vegyes-felvágott jellegűek voltak. 1916-ban például az angol First Battle Squadron nyolc csatahajója hat különböző hajóosztály tagjaiból állt össze, és a nem sokkal a Dreadnought után épült St.Vincent osztály éppúgy képviselve volt benne, mint a vadonatúj, 38 cm-es ágyúkkal felszerelt szuper-dreadnoughtok. Hasonló sokféleség jellemezte a német Geschwader-eket is, melyeknek elég sok gondot is okozott, hogy a régebbi építésű dreadnoughtok állandóan lelassították a köteléket.

Épp az ilyesmit akarták az amerikaiak elkerülni azzal, hogy azonos képességű hajókból állítják fel csatahajó-kötelékeiket. Ehhez viszont először meg kellett határozni, pontosan milyen szabványok is azok, melyek szerint az új egységeknek épülniük kell, és mik azok a követelmények, melyeket támasztanak irántuk.

[...] Bővebben!

Zord

1989. november 6-án az amerikai haditengerészet A-6 Intruder géppárja gyakorló bombázásra szállt fel a Whidbey Island tengerészeti légibázisról. Röviddel az indulás után az egyik gépen műszaki meghibásodás lépett fel. A kétfős személyzet ezután újabb problémákkal szembesült, és végül katapultálásra kényszerült.

Ha az amerikai haditengerészet Whidbey Island légibázisa után kutatunk a térképen, az ország északnyugati szegletében, a Washington állambeli Seattle közelében kell keresgélnünk. A légibázis nagyjából 150 kilométerre van a Csendes-óceántól, annak az öblökből, szorosokból és szigetekből álló víziút-rendszernek a partján, amelyet nemcsak a szabadidős hajósok, hanem a kanadai Vancouver kikötőjébe tartó vagy onnan a nyílt óceán felé igyekvő kereskedelmi hajók is használnak. Whidbey Island három évtizeden át a Csendes-óceáni flotta A-6-os századainak otthona volt, de az Intruderek mellett itt települt a haditengerészet összes EA-6B Prowler elektronikai hadviselési gépe és napjainkban innen repülnek a Prowlereket váltó EA-18G Growlerek is. Ha a századok éppen nem egy repülőgép-hordozóval járták a tengereket, vagy az ország más pontjain repültek, a bázis szűkebb és tágabb környéke is bőven kínált lehetőséget a gyakorlásra.

[...] Bővebben!

Zord

Bár a Roosevelt névről ma többnyire mindenkinek az oldalági rokon, Franklin Delano Roosevelt jut eszébe, de azért Theodore Roosevelt sem véletlenül került fel a Mount Rushmore oldalára. A robusztus, életerős Roosevelt általános habitusa sok szempontból erősen emlékeztet Churchillére, eltekintve attól, hogy sokkal műveltebb és intelligensebb volt, s emberi kvalitásait tekintve is felülmúlta a cinikus, és teljesen gátlástalan Brit Oroszlánt. Egyik életrajzában így jellemzik: „Roosevelt képmutató volt, de nem csaló. Ez a tehetséges, intelligens, olvasott és tiszta beszédű férfiú olyan tekintélyt és befolyást adott az elnöki hivatalnak, mely azt korábban sosem jellemezte.”

A Harvardon végzett Roosevelt már korán kapcsolatba került a haditengerészettel, történészi körökben máig nagyra tartott diplomamunkáját – „The naval war of 1812” – ugyanis az US Navy 1812-es háborúban való részvételéről írta, 1897-ben pedig a tengerészeti államtitkár helyettesének nevezték ki. (Az US Navy szervezeti felépítése más, mint a tradicionális európai haditengerészeteké, nincs például sem Admiralitás, sem Tengerészeti Miniszter. Helyette vannak olyan szervezetek, mint például a Department of the Navy, General Board of the United States Navy, illetve tengerészeti miniszter helyett tengerészeti államtitkár, United States Secretary of the Navy.) A spanyol háború idején Roosevelt lemondott állásáról, és önkéntesként, egy szabadcsapatot vezetve vett részt a kubai harcokban. (Mint Churchill nagyjából ugyanekkor a búr háborúban.) Felterjesztették a Becsületéremre is – Medal of Honor –, amit akkor ugyan nem kapott meg, ám jóval később, 2001-ben, poszthumusz odaítélték neki, így ő az Egyesült Államok egyetlen elnöke, aki birtokosa a legmagasabb katonai kitüntetésnek. (Idősebb fia, a normandiai partraszállásnál szívrohamban elhunyt Theodore, később szintén poszthumusz Becsületérmet kapott.) A propaganda által nemzeti hőssé emelt Roosevelt ezután a választásokat fölényesen megnyerve New York állam kormányzója lett, majd 1901-ben William McKinley elnök helyetteseként, vagyis alelnökként került be a Fehér Házba. McKinley-t néhány hónappal később meggyilkolták, így 1901 szeptemberében alelnöke, az ekkor mindössze 42 éves Theodore Roosevelt került az elnöki székbe, aki az 1904-es választásokat megnyerve 1909-ig töltötte be ezt a tisztséget.

[...] Bővebben!

Ma tartották a "0"-ponton a Saber Guardian 2025 hadgyakorlat látogatói napját, melyen a szövetséges (magyar, spanyol, amerikai) kontingensek hagyományos, látványos és nehéz fegyvernemeinek összehangolt tevékenységére helyezték a hangsúlyt. A statikuson közben szerényen meghúzódott egy idehaza új eszközkategória, ami napjaink harcmezőinek leuralásával ténylegesen mutatja, hol tart ma valójában a hadviselés.

A cirkáló lőszerek, avagy a kamikáze drónok úttörője az Magyar Honvédségnél, az UVision Hero 30-asa. Az indítócső a háromlábú állványon elhelyezett omni és irányított adatátviteli antennával.

Az indítócső, a színkód jelzi, hogy ebben egy éles madár lapul.

Pillantás a "tubusba" 

Pillantás a lőszer elrendezésére és kialakítására (nyitott szárnyakkal és vezérsíkokkal) egy korábbi kiállításon.

A "tubus kupakja", az irányító tablet és a levegőpalack a kivetéshez/indításhoz.

Második újdonságnak pedig a felderítő szenzorok járműfedélzeti integrációjának egy hatékonyabb, fenntartatóbb kivitelét hoznám fel, melyben a hazai ProPatria egy stabil, hozzáférhető platformra (Toyota) telepítette ismert Beagle radarját, kamerarendszerét és az C2 elemet.  

...na de szép új jövő ide vagy oda, amikor a légierő odacsap, az a valami :-) A CombatantBlogger végigkövetett Gripen/GBU-12 vetése tudtommal az első ilyen videó idehaza. 

Az amerikai szárazföldi haderőben a csapatlégvédelem perifériára (NG) szorított fegyvernemét az elmúlt években nagy lendülettel hozták vissza a fókuszba. Ennek eredménye a Stryker bázusú M-SHORAD, melyet tavaly hivatalosan is elneveztek Sgt. Stout-nak.

Stinger MANPADS érdeklődő magyar páncélos vitéz kezében. A típus akármi is lehetne, a lényeg a kategória és hogy 2011 óta nincs. Mert korszerű csapatlégvédelem (hagyományos+ C-UAS+C-RAM) nélkül a nehézdandárok se jutnak messze.

Zord

Az ötvenes években egy együléses, egy hajtóműves, szuperszonikus vadászgép jelent meg az amerikai haditengerészetnél, az F8U-1 Crusader. A műszaki fejlődés akkoriban olyan gyors ütemű volt, hogy egy-egy új típust rövidesen egy még újabb váltott fel. A Crusader volt az első, amely hosszú ideig szolgálatban maradt, de ebben szerepe volt annak is, hogy felderítő változata is létezett.

Az Egyesült Államokban a légierőhöz hasonlóan a haditengerészet is a negyvenes-ötvenes évek fordulóján lépett be a sugárhajtású korszakba és az ekkor kibontakozó hidegháború miatt igyekezett létrehozni a saját felderítő képességét. Taktikai felderítőgépei egy már meglévő sugárhajtású vadászgép áttervezéséből születtek, ami azzal járt, hogy a repülőgépek orr-részét a kamerák elhelyezése miatt átalakították, megtoldották. Ezek a célirányos átalakítások jócskán megváltoztatták az adott típus „személyleírását” és nem pozitív értelemben. Aztán jött egy új gép, amelynél ilyen drasztikus átalakításra nem volt szükség, mert a törzse alsó részében jutott hely a kameráknak is. Egy kevés módosítás kellett csak, de a gép elegáns vonalvezetését sikerült megőrizni, és ezzel elhagyni a korábbi felderítők ormótlan és a repülési jellemzőkre is kiható formavilágát. Ez az új típus az RF-8 Crusader volt.

[...] Bővebben!

Az amerikai szárazföldi haderő Németországban (Katterbach) állomásozó 12. Helikopterdandárjának harci helikopterei repülnek néhány héten keresztül az MH bakonyi lőtérkomplexumában a Saber Guardian 2025 gyakorlat keretében. 

2002, 2019 és 2021 után újra Apache-ok éleslövészetére kerül sor Magyarországon.

APG-78 Longbow radarral felszerelt AH-64E közelíti meg a "0"-pont melletti helikopterleszállót.

Amíg a lőtér felszabadul, közbejöhet egy hosszas járó hajtóműves vagy legalábbis APU-s várakozás. Egy ilyen végén rugaszkodik el és indul lőfeladatára ("firing table") ez a Covet.

Haladó repülésben dolgozik a 30 milis chain gun, hullanak az üres hüvelyek.

Gépágyúlövészet függeszkedésből.

Hydra indul a "0"-ponthoz közeli terepszakaszon...

...ez a 70 milliméteres lövészet meg már a Móroc-alatti célterületet veszi célba.

Még egy rakétalövészet oldalról és kissé távolabbról :-) 

Földközeli függeszkedésből nagyobb távolságra történő lövészet. A rakéták itt emelkedéssel kezdik pályájukat.

Már teljes sötétségben, a hosszú záridejű fotón az Apache repülési pályája és két tűzcsapása négy rakétával, valamint a rakéták pályájának kezdeti szakasza.

Töltött 19-es M261 indító elölről...(a középső négy csőből kilógó rakéták orr-részén látható "köldökzsinór" általában a résztöltet hordozására alkalmas változatokat jelöli, mint például a célmegjelölő Willie/Red Pete, vagy a MPSM illetve annak gyakorlója)

..és hátulról, mellette a szokásos négyes Hellfire indtón egy gyakorló rakéta árválkodik.

Zord

Miközben a Saber Guardian keretében ismét külföldi harci helikopterek vendégeskednek Magyarországon, felmerül a kérdés, hogy a "kinetikus hatások kiváltása" tekintetében milyen szerep hárulhat a jövőben a forgószárnyasokra. A legfrissebb műveleti tapasztalatok szerteágazóak, pro és kontra; újonnan megjelent eszközkategóriák rontják a korábban biztos "piacot". A dolog úgy nem megy, mint régen, a rendszerben gondolkodás, pl. az UAS befűzése, a hálózatiság fontosabb, mint valaha. Temetni ezért talán mégis kissé elhamarkodott lenne a fedélzeti fegyverzet alkalmazására képes helikoptert, legyen az dedikált harci, vagy felfegyverzett többfeladatú (könnyű vagy közepes).

A rendkívül széleskörű és színes tapasztalati anyagok tudományos feldolgozása alapján a potenciális megoldások és módszertanok közül elvetendő:

-"Jurassic park" fenntartási koncepció

-"A vitéz harcoljon, ne helikoptert szereljen" politoplutokrettáns szösszenet

-Leállítom hogy visszahozhassam de minek típusú határozott, egyenes ívű képességfejlesztés

-Harci marci vagyok, de a munkaeszközömért nem harcolok attitűd

-A releváns pusztítóeszköz nélküli kinetikus hatás-illúzió abszurdumának jól megfontolt, elnyújtott fenntartása (platforméletciklussal összevetve szignifikáns időintervallumban, hogy eljöhessen a "már minek?" pillanat)

-DOTMLPFI, az meg mi? típusú tudatlanság (képességösszetevők biztosítása, te pupák)

-Összfegyvernemi kitekintésben a lomha, hatásterületet napok, hetek alatt váltani képes, ellenben legalább nagyfokú célpont- és hősgyártó képességet biztosító "kétdimenziós" eszközkategóriák aránytalan preferálása amúgy is illuzórikus atlanti buksisimi reményében

-Stb (lenne még, de minek).

Zord

Bár ezt akkor még nem lehetett előre látni, de 1776-ban egy új fejezet kezdődött a fehér ember, vagyis a görög-római-keresztény civilizáció történetében. Ezt a civilizációt mindaddig európainak nevezték, képviselői azonban ebben az évben a kontinensen kívül alapítottak új államot. Nem holmi gyarmatról, kolóniáról, hanem az európai országoktól független, önálló államról volt szó, melyet az európaiak is alapvetően maguk közül valónak ismertek el, bár sokáig csak afféle jelentéktelen, periférikus országnak tekintették, mint a Balkán államait. Az európai nagyhatalmak sem fontosságot nem tulajdonítottak az új országnak, sem figyelmet nem fordítottak rá.

Pedig az óvilágban alighanem jobban tették volna, ha odafigyelnek kicsit, mi történik az óceán túlsó partján. Európához képest az Államok kezdetben valóban elég provinciális jellegű volt. Lakosságának nagy részét önálló kiskereskedők, kézművesek és farmerek tették ki, eltekintve a főleg gyapottermelésből élő déli államoktól, ahol kialakult egy ültetvényes arisztokrácia. Ez volt a klasszikus aranykor, a szabadságon és egyenlőségen alapuló társadalom Cooper és Kenneth Roberts regényekből ismert kora, ami fél évszázaddal később már el is tűnt, és csak a vadnyugaton élt tovább még egy ideig. Az iparosodás igazából csak a XIX. század húszas éveiben indult el, főleg a keleti part nagyvárosaiban, majd az északi államokban. A bőséges nyersanyagkészletek, az Európából egyre nagyobb tömegben bevándorló olcsó munkaerő, a vasúthálózat, a gyárak gépesítése és tömegtermelésre való átállítása olyan gyorsuló tempójú gazdasági növekedést eredményezett, melyre sem korábban, sem későbben nem volt példa a történelemben. Voltak évek, amikor a gazdasági növekedés megközelítette a 70%-ot.

[...] Bővebben!

Tavaly novemberben ismét levegőbe emelkedett a hazai mentőrepülés egykori L-410-es repülőgépe. Nem saját erejéből tette ezt, egy daru emelte a magasba, hogy azután az Aeropark kiállított gépei között tegye le. A típus üzemeltetése a légimentésben, a magyar polgári repülés történetének egyik érdekes, kevéssé ismert fejezete, amelyre sok és változatos repülési feladat jutott.

A Magyarországon 1957-ben létrehozott mentőrepülésben hosszú évtizedekig merevszárnyú gépek is üzemeltek. Az L-410-est megelőzően olyan típusok repültek az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), mint a Jak-12-es, az Aero-45-ös, az L-200 Morava vagy a szocialista érában beszerzett nyugati kakukktojás, a svájci Pilatus PC-6-os. A nyolcvanas évek második felére három Mi-2-es helikopter mellett két PC-6-os képezte a gépparkot.

[...] Bővebben!

A hazai katonai repülőhajózó képzés helyreállításának egyik, technikai összetevőjeként ma megérkezett Kecskemétre az Aero Vodochody Aerospace L-39NG (immáron Skyfox) haladó kiképző repülőgépek első szállítmánya (a leszállás sorrendjében: 142-0540, 144-0518, 141-0539) Kecskemétre. 

Titánék elfogták az új gépek hármas raját, és bekísérték Kecskemétre.  

Útvonal a gyár otthonából, Odolena Vodából az Alföldre.

Az érkezés örömteli pillanatai LHKE közelkörzetében :-)

A leszállás előtti rózsa analitikus megközelítésben, szintén az ADS-B Exchange jóvoltából.

Az első hazai leszállás utáni kigurulás 30-as irányba.

Immár "kötelező" az érkezéskor a tűzoltókocsis locsolás.

MiG-15 és Il-28 a háttérben, jó helyen járunk :-)

Mindhárman a NATO-hangárral szemközi zónában.

Pillantás az első...

...és a hátsó kabinba. Az NG-ben, magasabban ül az oktató, mint az eredeti Albán, de műszerfal tetején azért jól jön egy HUD repeater, ami persze szintén többfunkciós.

A múltba vezető vaskos kötelék. Fotók előző Albáinkról a bázis bejáratával szemközti Pilóta Presszóból (ismeretlen szerző)

Zord

Az elmúlt két hétben zajlott a Dunántúlon, pápai bázissal - az Európai Védelmi Ügynökség kezdeményezte, de azóta saját lábra állt - Többnemzeti Helikopter Képzési Központjának (MHTC) keretrendszerében, a Helikopteres Gyakorlati Program (HEP) modul részeként a Fire Blade 2025 forgószárnyas hadgyakorlat. A magyar házigazdákon kívül Ausztria, Svájc, Szlovákia és Szerbia képviseltette magát (megjegyzem, nekem speciel geopolitikailag is teccccik ez a sor...). A program évek óta az MH legfontosabb helikopterharcászati/műveleti képzési és tudásforrása. Bár a szeszélyes áprilisi májusi időjárás sajnos meghiúsította a szervezők lőtéri sajtónapra tett kísérletét (igencsak hasznos pápai statikussal kárpótoltak minket, amiért köszönet), a Blade sorozat idei tagja szokás szerint így is nagyon érdekesnek és tanulságosnak bizonyult a "látni akarók" számára.

Apró pont az égen, ami lát, és "leadja a szót". A gyakorlatra tökéletesen megfelel, a valóságban, így a szomszédban zajló háborúból is tudjuk, itt egy drón orbitnak lenne helye, nem egy közepes helikópáternek. De érezzük és méltányoljuk az innovációt, és egy tiszteletbeli Misty FAC-A csgn-t is megszavazunk a nagy elődök emlékére.

Egy TTH és egy SOF Pápán, földi takarókkal fedett szenzortornyaikkal.

A "hangárpartin" részt vett 80-as SOF 15 inches "varázsgömbje".

Ez már egy másik őrszem az égen, az elnyűhetetlen osztrák Pilatus PC-6-os...

...mely szintén tekintélyes szenzortornyot hordoz a hasa alatt...

...és dedikált operátori munkahely is van a fedélzetén. Ám ebben a műfajban a védett, lehető legnagyobb hatótávú lesugárzás a legfontosabb...hogy lényegében overhead, a SAM envelope közepén ne kelljen drága emberéleteket kockáztatni. Komolyra fordítva a szót, a 21. század harmadik évtizedében mindkét platformot és az FB25-ön játszott ilyetén szerepüket "drone surrogate" angolszász terminológiával illethetjük. Azaz "itt roppant hasznos, de".  

A légvédelem elnyomása (SEAD) lehet a repülőkötelék, így a helikopter COMAO kijelölt, illetve támogató erőinek feladata, de azt meg is oszthatják a szárazföld megfelelő eszközeivel, így a tüzérséggel is. Itt menetben a tüzér alegység PzH 2000 önjáró tarackja és Gidránja...

...itt pedig már tüzelőállást foglalva, SEAD célú tüzet vált ki, "jobb későn mint soha" jeligére.

A Gripenek gépágyújukkal tovább puhítják a szállító helikopterek leendő leszállási zónájának (LZ) környékét. Mondhatjuk, hogy a tüzérségi SEAD megnyithatja egy ilyen mozzanat előtt az utat, de valószínűleg akkor járunk el helyesen, ha az ilyen hatásokat inkább a lehető legnagyobb távolságból váltjuk ki, PGM-el. Stand-off fegyver híján a megfelelő eljárást (földközeli ingress és toss) választva a meglévő "direct attack" fegyverzeti eszköz maximális dobási távolságának eléréséhez (lásd Ukrajna). 

További puhításhoz érkezik a magyar-szerb vegyes felfegyverzett H145M géppár a várakozási légtérbe.

A FAC-A először a szenzortornyos, L80-07 rakétakonténeres szerb gépet hívja be... 

...mely Sz-8-as nem irányított rakétákkal dolgozik. Az éles helyzet itt is földközeli (NOE) berepülést és ugrásból hajítást követelne meg a hordozó maximális túlélőképessége érdekében. Az MWS és az automatikus (reaktív) infracsapda kivetés csak extra biztosítás, nem megoldás, pláne nem garancia önmagában. 

A sorozat első kettő rakétája, az elől lévő a hajtómű kiégését követően, a hátsó éppen égésvégi pillanatban.

Másodiknak jön be NC612-el, EOS nélkül a húszas MP-nk...

...hogy jó közelről, 20 milliméteres lövedékekkel szórja meg a célterületet. 

Ugyanaz a két gép (a magyar 20-as és a szerb 14503-as) , immár a pápai hangárban egymás mellett.

A számunkra idén legérdekesebb, immár éleslövészeten is látott "szerszám", az L80-07, melyhez az eredeti orosz mellett saját gyártású Sz-8-asokat is használ déli szomszédunk.

A hangár előtt az HForce rendszerrel felszerelt H145M irigylésre méltó flexibilitását mutatja be az többcélú (MP) konfigurációban érkezett, de immár könnyű többfeladatúként (LUH) hasznosított szerencsés 13-as.

Háttérben a pétihegyi mérőtorony, magyar TTH vezeti az LZ-re a szállítóhelikopterek első kötelékét...

...melynek része egy osztrák (korszerűsített) AB212 és a közelbiztosítást végző Kiowa is...

...valamint egy svájci Cougar, itt már csak pár méterre a földet éréstől.

Ez már az egress, azaz a célterület elhagyása. Az osztrák indiánok mögött a "0"-ponti célterület ég a párhuzamosan zajló szárazföldi gyakorlat eredményeként.

A köteléket egy Medevac gép követi, ezúttal egy eperjesi Black Hawk képében.

Egy újabb vegyes géppár a várakozási légtérben: magyar H145M és osztrák Black Hawk.

Először a magyar gép vereti MAG-jával a célterületet...

...majd Winchester után húz el a fotós mellett...

...kifelé menet, hátulról jól láthatóvá téve a doorgunner fegyverét.

Aztán a Bundesheer S-70-ese következik...

...szintén 7,62-es tüzet zúdítva a körös-hegyi lőtérrészre.

Kompozíció Black Hawk-kal, az éleslövészetet jelző piros zászlóval és JTAC-kel.

Panorámakép a második, az elsővel megegyező szállítókötelék távozásáról.

Zord