Biztonságpolitika és terrorizmus

Tegnap írtam néhány gondolatot a Kouchai testvérek vélt vagy valós profizmusáról. Az egyik ismerősöm elolvasása kapcsán néhány új, gyakorlatibb szemponttal is megkínált, amit szíves engedélye után is most közzéteszek további okulásunkra. Az elemzés, akkor is jól érthető, ha valakinek nincs ideje megnézni a hozzá ajánlott videos elemzést.

Kedves Péter

Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:



Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!

00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.

02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.

03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.

04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.

04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.

Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.

xy

(végre rávettem magamat az írásra)
Utólag már inkább elméleti a kérdés, de szerintem inkább amatőrök voltak. A profizmusuk mellett két dolgot szoktak felhozni: 1. Ahogy párban haladtak és hidegvérűen haladtak a céljuk felé, 2. Hogy pont a szerkesztőségi napon mentek amikor mindenki bent volt.
Érdekes módon különösen ez utóbbi tényt mindenki kész tényként kezeli, lehetőséget sem hagyva a véletlennek. A többi bal(lépésük) igazából azt mondatja velem, hogy iszonyú szerencséjük volt, hogy épp aznap mentek oda lövöldözni. Az eset körülményeiből (nem találják a szerkesztőséget, rossz helyre csengetnek be, stb) nekem az derült ki, hogy nem derítették fel, hogy mikor van ott forgalom, melyik ajtón mennek be az újságírók az épületbe, így az sem tűnhetett fel nekik, hogy egy héten egyszer van szerkesztőségi nap. Ezt az infot vagy fent találták a neten (amit kétlek) vagy a szerencséjük volt. 
Az amatőrizmus valószínűségéhez mások is leírták, hogy az elhagyott személyi talán a legnagyobb bakinak tűnik. Amit nem láttam sehol leírva, a menekülési útvonal, menekülési terv teljes hiánya. Ez nem egy olyan akció volt, amit a filmekben láttunk, hogy autók előre ellopva, eldugva, anonimizálva, menedékhelyek előre kialakítva az országban, hamis útlevelek, táskányi készpénz előkészítve, stb. Az elkövetőknek nem volt semmi ilyen tervük.
A „profizmus-vita” egyébként valahol teljesen téves út az értelmezési erőfeszítéseink során. Nyilván ha ráerőltetjük a testvérpárra, hogy kiképzést kaphattak Irakban, vagy Szíriában (vagy Jemenben, mint később kiderült), akkor hihetjük azt, hogy olyanok lesznek, mint amiket a filmekben látunk, vagy amilyenek a kommandósok a valóságban.
De nem lesznek olyanok, mert nagyon kevesen akarják tudomásul venni, hogy az a fajta kiképzés, nem az a kiképzés, amit egy nyugati (vagy lehet keleti is, mert a kínaiak és az oroszok is nagyon jók), azaz inkább állami szintű intézményrendszer nyújtani tud. Afganisztánban 1990-es évek óta működtek kiképző táborok, ahova a világ minden tájáról mentek önkéntes dzsihadisták. Heteket, hónapokat töltöttek ott, de egy rendes kommandós akciót nem adtak a világnak. A legközelebbi, „rendesen” kivitelezett, dzsihadisták által végrehajtott kommandós akciók, amik eszembe jutnak, azok a különböző pakisztáni tálibok és más dzsihadisták által indított akciók (Mumbai, Karachi haditengerészeti bázis, esetleg a Kandahári reptér), de ott a volt pakisztáni katonatisztek aránya igen magas.
Egy átlag terrorista kiképző tábor az alapokra tanít meg, fegyverismeret, szétszedni a fegyvert, álló célokra lőni. Egy igaz kommandós kiképzése éveket vesz igénybe, nem három napot, amennyit a Kouachi testvérek kaptak Jemenben (arról nem is beszélve, hogy ezt 3-4 évvel ezelőtt lehetett, azóta hol gyakoroltak?
A másik dolog ami értelmetlenné teszi ezt a profizmus/amatőrizmus kérdést, hogy teljes már logika alapján működnek a dzsihadisták, mint egy „átlagos”, régi terrorista, mondjuk a 60-as 70-es évek baloldali vagy palesztin terroristái. Ezek ugyanis a médiavisszhang és a politikai célok mellett túl is akarták élni azért a dolgokat.
A dzsihádisták magányos farkas terroristáinál ez nem szempont, ezért nincs is menekülési terv. Carnajev testvérek esetére emlékszik még valaki Bostonból? Elmenekültek? Nem igazából otthon vártak valamire, de nem tudom mire. Aztán lopott kocsival akartak menekülni. Az elmúlt évek tömegbehajtós, késelős, lefejezős dzsihadistái? Haszan Nidal őrnagy Fort Hoodban?
A testvérpár eltökélt volt, látott már fegyvert, de amatőrök voltak, és az egész tettük lényege a fókuszált bosszú volt, semmint a profi, tökéletes elkövetés kivitelezése.
Utószó: nem csak ennek, de minden hasonló az eset elemzésének a rákfenéje, hogy kik elemeznek kit. Újságírók, szakértők, titkosszolgák szakmájuknál fogva mindig (na jó legtöbbször) logikusan és racionálisan gondolkodnak (hogy cselekszenek azt nem állítom), és amikor másokat, más eseményeket kell megérteniük, elemezniük, ugyanígy mindenben a logikát és a racionalitást keresik, a véletlennek szinte semmi, az irracionalitásnak csak szűkre szabott helyet hagynak, de néha azt is rossz helyen (például az öngyilkos merénylőt, vagy a lefejezős videokat hajlamosak irracionálisnak tekinteni). Ez könnyen félreviszi, félreviheti az elemzést, mert számunkra elemzők számára például kizárt, hogy valaki csak úgy odamenjen egy szerkesztőségbe gyilkolni. „Ha én csinálnám, nyilván úgy és akkor …” Szerintem itt érdemes óvatosnak lenni. Ugyanezt találom megjelenni a titkosszolgálatok utólagos megítélése kapcsán is.  

Trautmann Balázs ismét egy jó konferencián járt Washingtonban. Viszonylagos közmegeyezés van nyugaton, hogy a szankciók milyen súlyos hatással vannak az orosz gazdaságra, ennek már számos jele van. De a végső kérdés mégiscsak az, hogy mindezek képesek lesznek-e moderálásra bírni Putyin elnököt? És ha nem, akkor hol lesz a történet vége?

Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.

Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.

-------

A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket?  A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.

Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig. 

Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.  

Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.

Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt. 
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni. 

Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.

Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde  hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok. 

Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.

Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben  beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"

Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről  kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny. 

Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.

Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli. 

2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell. 

A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg 

Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.

Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.

Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?