Biztonságpolitika és terrorizmus

Mióta bejelentette D. Trump amerikai elnök, hogy az  amerikai erőknek ki kell vonulnia Szíriából, megint fejére állt egy kicsit a világ, megint elkezdődött az szerepek újraelosztása, egyeztetések újrakezdése orosz-török, orosz-iráni, izraeli-orosz, izraeli amerikai és talán szíriai-iráni (csak erről nem nagyon olvasni) vonalon. Ja és persze a szíriai kurdok részéről, ki ne felejtsem már őket, hiszen az ő bőrükre megy ki a játék. Ők is tárgyaltak mindenkivel. nem akarom nagyon végigvenni az opviókat, mert elég sokat lehetett olvasni ezekről, a kurdok nyilvánvalóan szívóágon voltak, hiszen az USA távozásával elvesztették legfontosabb biztonsági szponzorokat, Párizs hiába jelezte, hogy ők maradnak, a francia erők nem ellenfelek a törököknek.
Mai hírek szerint a kurdoknak sikerült a legmesteribb húzást megtenni ebbe a konfliktusba. Megegyeztek Damaszkusszal, hogy a manbidzsi területeket átadják a szíriai kormányerőknek, akik már meg is kezdték a felvonulást, így mostantól ők néznek szembe a török erőkkel. 
Mennyire egyszerű? Aszadnak jó, mert egy kapavágás nélkül kap vissza területeket a saját országából. Így egyszerűbb neki, mint egy jövőbeni béketárgyalás eredményére várni, ahol majd a törökök mindenféle feltételeit kell majd teljesítenie, hogy visszakapja azt, ami már most török kézen van (Afrin, Dzsarablusz, Idlib egy jó része).
A kurdoknak jó, mert megakadályozták a török inváziót – legalábbis egyelőre, és egy olyan területről mondanak le, ami nem is kurd (ez a rész főként arab) és csak azért volt rá szükségük korábban, mert utat akartak nyitni Afrin felé, ami ugye már elveszett.
Az megállapodás, amely állítólag megkötetett, egyben ismét rávilágít a szíriai  kurdok és Damaszkusz jó kapcsolatára. Ez persze csak annak újdonság, aki nem követi a szíriai eseményeket közelről ( tudom a többség ilyen), de már legalább Aleppo ostrománál nyilvánvalóvá vált. A kurdok által birtokolt Kamisli és Haszaka városokban a mai napig működik a kormány jelenléte, azaz a belváros egy elkerített része, ahol a kormányhivatalok és a biztonsági szervek visszahúzodtak. Kurd diákok rendszeres repülőjárattal járnak tanulni a damaszkuszi egyetemre és ilyen apróságok.A török invázió veszélye ezzel nem múlt el, de talán a törökök is úgy vannak vele, hogy a cél nem az invázió maga, hanem a kurd önállóság visszanyesése. Ez most sikerült, legalábbi az Eufrátesztől nyugatra. Majd meglátjuk, hogy a folyótól keletre, ott ahol inkább tömbben élnek a kurdok, mi lesz a török cél. Végül is a szíriai török határon végig fal van, azaz a biztonság, vagy a „biztonság” azaz a PKK/YPG erők átjárása korlátozva van.
És az USA? Elvileg az amerikai erők még Manbidzsban vannak, azaz akár találkozhatnak is a szíriai kormányerőkkel, ami azért pikáns lesz. Azt már Trump eredeti döntése után látni lehetett, hogy a kivonulás erősíteni fogja a szíriai-orosz-iráni tengelyt, de ez a így ebben felállásban most egy kicsit előrébb mutat, mert ha a kormányerők bevonulnak, akkor – ha ideiglenesen is – még némi együttműködés is lesz a koalíció és az amerikai erők között. Hajrá, én csak örülök neki.

Az afgán elnök nemrég egy beszédébenarról beszélt, hogy 2015 óta majd 29000 afgán rendőr és katona halt meg. Különleges dolog ez sok szempontból. Egyrészt ide ideje sem az afgán se az amerikai hatóságok nem tesznek közzé adatokat a veszteségekről, pont azért, mert annyira súlyosak, hogy attól féltek, félne, hogy demoralizálná az afgán közvéleményt, akikből az önkéntesek is jönnek.Fejből arra emlékszem, hogy korábban is csak töredékes infók voltak, fél év, negyed év alatt 5000 halott és még több sebesült. Már azok a számok is súlyosak voltak, de aztán kb. 2016 közepe, végétől semmit sem közölnek. Szóval ezért nagy dolog, hogy beszélt róla.
Persze a szám kontextusa az volt, hogy ekkora veszteség azóta jött össze, hogy a NATO felhagyott a harci (kinetikus) műveletekkel és 2015 jan. 1 óta csak támogató misszióként működik és az afgánokra hárul a (szinte) össze kinetikus művelet, ők felelősek elsősorban a saját biztonságukért. Ghani elnök hozzá is tette, hogy a 29.000-es afgán veszteség mellett az USA 58 katonát vesztett csak. Hmmmm.
Végül még egy szempont, ami a veszteségek súlyosságát árnyalja. Ez a szám csak a hallottakat jelenti. (kétszer is elolvastam, én úgy értem). Ami viszont azt jelenti, hogy a sebesültek száma jóval jobb, a korábban látott adatok 1:3-hoz arányt mutattak kb. ami ebben az esetben 60.000-75.000 sebesültet jelentene, bár szándékosan alul becsülöm, hogy ne mondjak nagyot, de lehet ez még több.
Nagyon kemény, az elmúlt néhány évben meghalt a teljes Magyar Honvédség állománya és még egy magyar város férfilakossága megsebesült. Ehhez képest már csak azt lenne tudni, hogy mekkora volt a tálibok oldalán a veszteség. Talán mondhatom azt, hogy hasonló? Nem olvastam semmit róla, de ha ők vannak offenzívában, akkor alacsonyabb nem lehet talán.
(A blog passzivitásának legfőbb oka, hogy mostanság már főleg az FB oldalamra írok, ha valaki ott akarja követni a gyakoribb posztolásokat, akkor ez az a link)

Keveset tudni az új iraki misszióról. Már egy éve is szó van róla (nyilvánosan), az júliusi NATO csúcson döntöttek is róla, de ott se mondtak szinte semmi érdemlegeset (pl. létszám). Ezért érdekes most ez a kanadai hír, hogy kanadai lesz a misszió első parancsnoka. Hála a kanadai sajtónyilvánosságnak, kiderül még a misszióról, hogy- 580 fős a misszió- 250 fő kanadai belőle- 3 helikopter a misszió biztosítására (ez azért érdekes, mert sem az amerikai misszió, sem a még műküdő koalíciós kiképzőmisszió nem működik együtt ebben a NATO misszióval)Ezek mind újdonságok. Az nem, hogy a misszió jellege kiképzők képzése lesz, a területek pedig:- Countering improvised explosive devices (C-IED);- Civil-military planning;- Armoured vehicle maintenance; and- Military medicine
A vicc az, hogy mind a négy területen van dedikált magyar képesség. A katonai eü NATO kiválósági központja nálunk van, a C-IED képzésben több nemzetközi tanfolyamot tartanak folyamatosan, civ-mil planning talán nem, de csinálunk hasonlót Afganisztánban és korábban Irakban. A armoured vehicle maintenance keretében pedig - röhej - a 2003 v. 2004-ben átadott magyar T-72.eseket is (meg a többi ex szovjet/orosz) technika karbantartást lehetne menedzselni.
A magyar szerepvállalás mértéke egyelőre ismeretlen.
A kanadai cikket lásd: Canadian Armed Forces General to be appointed Commander of the new NATO Mission in Iraq

(Már kész voltam a poszttal, amikor elgondolkodtam, hogy minek is írom ezt. Aztán rájöttem, azért írom mert 1. a Golán fennsík érdekes hely, egyszer voltam az izraeli oldalon és amit lehetett lefényképeztem. 2. Ennél sokkal fontosabb és relevánsabb, hogy az ENSZ békefenntartó missziókról keveset tudunk, és az is általános vagy valami mázzal van leöntve, amit a "béke" jelzővel azonosítunk. Ha nincs is háború ezekben a missziókban (de persze néha az is van), azért így is kellően komplexek, sok szürke zónával, fontos egyéni döntésekkel, politikai súllyal. Magyar békefenntartók hajlamosak mindig a szépre, a békére és a pusztán katonai feladatokra szorítkozni a missziók bemutatásakor, meglehetősen egyszínűen festeni le azokat. A mostani osztrák példa mutatja, hogy néha a tétlenséggel is lehet ellenségeket szerezni, morálisan megkérdőjelezhető megoldásokba belefutni, miközben valószínűleg az osztrák békefenntartók nem tettek mást, mint amire a parancsnokuk (aki nem osztrák volt) utasította őket, és így talán a botrányt (de miért is) nem az osztrák kormányzatnál kellene most keresni)

A napokban egy osztrák újság kitett a netre egy video felvételt, amelyet minden valószínűség szerint a Golna fennsíkon, ENSZ békefenntartóként szolgálatot teljesítő osztrák katonák készítettek 2012-ben. Amit látni, hogy az ütköző zónában valakik (civil ruhában) rajtaütnek egy a civil terepjárón, és arról lepotyognak emberek. A rajtütés, inkább "rajtütés" elég nagy távolságból (100 m? még több) sorozzák a terepjárót, a videon nem látszik, hogy bárki vagy bárki meg is közelítené azt.

Itt látható a video.

Azt is hallani, hogy a osztrák békefenttartók kommentálják a szöveget, de ezt nem értem, a feliratok - szerintem - osztrák tájszólásban vannak, német nyelvre nem tudtam csak néha visszakövetkeztetni :) Van egy rész, ahol nem látunk semmit, de halljuk, hogy az osztrákok beszélnek valakviel akinek azt mondják, hello, menjetek csak tovább. A lövöldözés alatt mindenféle érzéketlen lesajnáló megjegyzést tesznek a szemük előtt lezajló lövöldözés áldozataira.

Azért írom, hogy amit látni,  mert a videot kisérő szövegből (amit a főszerkesztő mond), azt is hozzáteszik, hogy 1. a terepjárón szíriai titkosrendőrök vannak 2. a támadók csempészek 3. az összes titkosrendőr meghal (kb 8.)

Az újság vélelmezi ezek alapján, hogy a osztrák katonák a "titkosrendőrökkel" beszélgettek, és bár tisztában voltak a "titkosrendőrökre" leselkedő veszélyekre, nem mondták nekik, hogy álljanak meg, stop, vagy akármi.

Most meg az oknoymozás osztrák hivatalos oldalról, hogy  mi történt. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz az eredmény. Sokan persze az osztrák hatóságok elmaradt reakcióit hiányolják, de  meg kell mondjam, sokkal nagyobb kérdés számomra az ENSZ reakciója.

Az osztrák békefenntartók az UNDOF részeként ENSZ parancsnokság alatt álltak, nem pedig az osztrák hadügyminisztériumé alatt. Kérdés, hogy az ENSZ lépett-e valamit ezt követően az szíriai kormányzat felé, mert bár valószínűleg nincs a kéksisakosok mandátumban az összecsapások megakadályozása, vagy az egyik vagy másik oldal támogatása, morálisan nyiván természetes elvárásnak tűnik, hogy azért ilyen helyzetekbe avatkozzanak be (a felvételek azt sugallják, hogy előre kiszámítható volt, hogy a "titkosrendőrök" támadás alá kerülnek és meghallnak).

A sztoriban ez az egyik legfurcsább rész: "csempészek" mióta támadnak rá hivatali közegre, ha az konkrétan nem veszélyezteti őket. "Titkosrendőrök" mióta utaznak amatőr módon, fegyverzet nélkül, és egyáltalán mit keresnek egy az Izrael és Szíria közötti ütköző zónában (mondjuk ez a "csempészekre" is vonakozik)?

Valszeg a válaszok nagyrészére azért nem tudjuk a választ, mert nem ismerjük a részleteket, vagy mert az újság így akarta (vagy ezt mondták neki) framelni, keretezni az eseményeket. Lehet felkelőkről van szó, és lehet a "titkosrendőrök" valami helyi kormánypárti milícia tagjai, akikhez befutott valami pletyka, és csak megnézni mentek hogy mi van.

Azt biztos, hogy alapból a békefentartóknak nem feladata beavatkozni. Azt írja a mandátumuk:
Maintain the ceasefire between Israel and Syria;
Supervise the disengagement of Israeli and Syrian forces; and
Supervise the areas of separation and limitation, as provided in the May 1974 Agreement on Disengagement.
Ebből ugy az utolsó pont, ami ide illik: felügyelni/ellenőrirni az ütköző zónát. De nem beavatkozni. Erre se nyílt felhatalmazás, sem kellően robusztus katonai erő és fegyvernet nem áll rendelkezésre, ami megint csak természetes, mert annak idején mikor létrehozták őket nem ez volt a cél. Ki gondolta volna 1974-ben, hogy egyszer itt Izraeltől és Szíriától független fegyveres szereplők, milíciák stb.k fognak szaladgálni.

2012-ben már polgárháború volt Szíriában, gondolom az UNDOF is csak kapkodta a fejét, hogy mi történik az évtizedek óta nyugalmas ütközőzónában.

Egy cikk kapcsán keresgéltem régi fényképeket és meglepődve láttam (azaz dehogy lepődtem meg), hogy menniy képet készítettem különböző utazásaim során. Mármint azokra a képekre gondolok, amelyeket „érdekes” helyeken tettem, Afganisztánban vagy Irakban néha a Magyar Honvédséget aktuális misszióját tanulmányozva.
Bár talán ideírhatnám Ciprust is meg Koszovót, bár ez utóbbi tényleg inkább felszínes látogatás volt. De talán pont ez a lényeg, ami nekem felszínes látogatás, vagy komolyabb kutatóút, az a legtöbb embernek (akiket érdekel persze) lehetetlen lehetőség. Ráadásul nekem annyival különb dolgom is volt a katonákhoz vagy a katonai újságírókhoz képest, hogy engem mindenféle jogszabályok és belső visszatartó erők (biztos nem így mondják szépen) nem korlátoznak. Nem a HM/MH komplexumban dolgozom, szóval ha valami kijavíthatatlan hibát vétenék, az sem kerülnek az állásomba. Persze azért igyekszek nem véteni hibát, korrekt maradni.
Mindig mikor belekapok ezekbe a régi a fotókba, eszembe jut, hogy miért is nem rakom fel? Hát nincs időm és nem akarom csak úgy kontextus nélkül felhajigálni őket. Úgyhogy szinte mindig győz a lustaság. De most kivételt teszek. Az alábbi képek 2011-ben készültek, amikor még működött a PRT, a Mazarba érkeztünk, Pul-i Khumriba mentünk, megnéztük a PRT-t és a OMLT, majd Kabulba mentünk. Onnan repültünk vissza Mazarba, majd haza. Ez az egyik legérdekesebb utam volt, utazás, hozzáférés és látvány szempontjából is. Az egyik legérdekesebb tanulmányomat is ennek az útnak köszönhetem, amelyet – nyilván - a magyar hadtudomány egyik rejtett gyöngyszemének tartok, olyannak, amilhez hasonlót senki nem írt az elmúlt a rendszerváltás óta. Kell az önbizalom és magabiztosság :)
Na jó, nézzük a képeket. Az út alatt adta Magyarország a kabuli repülőtér vezető nemzeti beosztását (vagy valami hasonló), úgyhogy miután tisztáztuk a katonákkal, hogy minket minden érdekel (ez egy állandó visszatérő poén: elmegy a civil kutató katonákat nézni, akik a terepen mindig alul informáltak és defenzívek, hogy mit keres itt egy civil. Aztán némi beszélgetés után realizálják a helyzetet, és néha csodákra is képesek lesznek), körbeautózhattuk a repteret és egészen sajátos látószögből fotózhattunk. Asszem ezek a francia légierő Tigerjei voltak.



 Ezek itt random civil és katonai gépek. Egy kanadai C-130-as

Egy különleges Blackhawk

Egy civil An-32-es



Egy civil AN-26B



Szerintem ez az afgán légierő egyik C-27Aja, ami azért meglepő, mert ez az amerikai segélyprogram egyik legnagyobb kudarca volt, a gépek sosem álltak rendszerbe (de ezek szerint repültek azért velük)


Egy katonákat szállító kanadai kontraktor talán Bell 142essel?


Egy német C-160 Transall


A már említett Blackhawk, de melyik alváltozat?


Az afgán légierő helikopterei


És C-27esei


Egy beérkező Mi-8as, nem ENSZ-es, mert azokra rá van írva, egy "sima" kontraktor.


Ez a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) Afganisztánon belüli shuttle járata. Utaztam ilyennel még 2006-ban Mazar és Kabul között, szerintem egy Beechcraft 1900-as.


Mi-8T, még én is le tudom olvasni, elég viseltes darabnak tűnt, ahogy nekigurulásból felszállt ez a helyi darab.



Egy beérkező Mi-8MTV-1-es



Egy elrugaszkodó An-32-es, nem tudok rájönni milyen társaságé volt.

Volt múltkor egy nagyobb lövöldözés  a kurd/amerikai és a szír/orosz erők között Kelet-Szíriában. Nyilván a pikáns az volt benne, hogy amerikaiak oroszokat lőttek, de a szerencse az volt, hogy az oroszok nem reguláris erők voltak, hanem a egy magán katonai vállalat alkalmazottjai. Igen, Wagner csoportnak hívják a szervezetet, ezt a poént nem szoktam lelőni.

Írtam a 24.hu-nak egy cikket, erről, ide most csak azt akarom megírni amit nem írtam bele az előkészületekről. (ott arra hegyeztem ki, hogy végre az oroszok is ráeszméltek a magán katonai vállalatok alkalmazásából származó előnyökre)

Korábban az Eufráteszen az oroszok - ők gondolom regulárisok, utászok voltak - vertek egy hadihidat, és a folyó jobb partján hidfőt létesítettek. Az amcsik azóta biztosan figyelték a területet. A támadás előtt pár nappal egy kisebb árhullám vonult le a folyón, ami elmosta a hadihidat (a gátak fentebb a kurdok kezén, állítólag jobb híján így jelezték a kormányerőknek, hogy nem kellene próbálkozni). Akkor láttam a fotót a hadihírdról, de nem értettem a jelentőségét.

Ezek után választani kellett a szír/Wagner erőknek, hogy valahogy visszabumliznak, vagy akkor már nekivágnak. Nekivágtak, ráadásul éjszaka.

A cikk megírása után jelentek még meg frissebb cikkek, asszem az veszteségek még magasabbak lettek. De hát nem is ez volt a cikk lényege, hanem a politikai lehetőségek

Izgalmas cím, nem? De most nem abból a szempontból írok róla, ahogy azt a legötbben várják. Azokat a történeteket még nem írták meg részletesen, még durván 4-5 év kell, hogy elteljen 25 év.

Nemrég találtam a neten a CIA elemzői igazgatóságának egy elemzését (Iraq's Tikritis), amit 1987-ben írtak Szaddaámról és családjáról. 2011-ben hozta nyilvánosságra a CIA. Hány év is az? Kb. 25?

Mindegy, én csak most láttam és kíváncsian olvastam, mert a nemzetközi szakirodalomnak és a különösen a bulvársajtónak ez mindig is egy izgalmas téma volt. Hogyan támaszkodott Szaddám Husszein saját törzsére és tágabb családjára (féltestvérek, unokatestvérek, gyerekek) az urlakodásban.

Kutatói szempontból érdekes összehasonlítani, hogy mit írt a szakirodalom erről a kérdésről és mit a CIA. A kép lehangoló abból a szempontból, hogy újdonság nincs nagyon benne. Ez egyszerre persze lelkesítő is, mert így legalább egy újabb bizonyíték van arra, hogy titok és szakirodalom között nincs olyan óriási távolság. A CIA elemzők sok szakirodalomat olvasnak és kapcsolatban vannak a szakemberekkel. 

A CIA elemzése nagyon jól struktúrált, mondjuk lehet annyit meg kell adjak a szerzőknek, hogy ők talán egy kicsivel előbb tudták mindezt, lehet egy 1980-as évek végén publikált szakkönyvben még nem olvastam ilyen részletesen a családról, de a 1990-es második felében már biztosan voltak anyagok.

Én magam is publikáltam egy tanulmányt valamikor 2002 körül A hatalom pillérei címmel, de azt akkor már vagy 3-4 éve írtam és források így 2000 vagy az előttiek voltak.  Hoppá, meg is találtam A hatalom pillérei Szaddám Husszein alatt. Régi szép idők.

Minnél inkább távolodunk a kortól, annal inkább az az érzésem, hogy Szaddám uralma más értelemben volt különleges, mint ahogy eredetileg interpretáltuk. A fő magyarázat, hogy Szaddám a szunnitákra támaszkodott, és a családjára és hogy elnyomta a síitáka és kurdokat.

A helyzet az, hogy a szunniták adták a politiai elitet a megelőző évszázadokban, szóval ezen nem nagyon tudott ő sem változtatni, a síitákkal és a kurdokkal nem volt különösebb baja Szaddámnak, amíg azok 1. nem akarták megdönteni 2. nem akartak kiszakadni az országból. Igen, ezeket elég brutálisan kezelte, de hát megint miért várunk mást abba a közegben, ahol ez a volt norma.
Szaddám valójában mindenkit hajlandó volt használni, aki fenntartotta a hatalmát. Szunnitákat, siítákat és kurdokat. Senki sem az országok építette elsősorban, hanem önamgát (és másodsorban az államot). Minnél bizalmibb feladatokról volt szó, annák inkább azokra támaszkodott, akiktől rendszerszinten a legtöbb lojalitást várhatta, törzsi tagok, rokonok. Bennük sem bízott, de a kor társadalmi viszonyai között tőlük várhatta azt, hogy a legutoljára fogják elárulni.

Nem tudom, hogy lehet mérni a bizalmat egy társadalomban, de ha Skandinávia felől húzunk egy egy egyenes vonalat az arab világ felé, úgy csökken az ember-állam és ember-ember közötti bizalom. Mindenki érzi Magyarországon, hogy ez mennyire alacsony, és ettől mennyire szar, és akkor képzeljük el, milyen lehet a Közel-Keleten, ahol még ennyire se. Na ezért kellett Szaddámnak a rokonaira támaszkodni.

A ninivei fennsíkon is készülnek a karácsonyra. Miután  visszafoglalták ezt a területet (Moszultól északra és keletre) az Iszlám Államtól, azóta még egyszer végigment rajta egy háború, igaz csak egy két napig. 2017 októberében, amikor az iraki kurdok és az iraki kormány között kitört a viszály az előbbiek népszavazása miatt, az iraki hadsereg és kormányerők visszavettek olyan területeket, amelyek papíron hozzájuk tartoztak, a valóságban azonban 2014 vagy még korábbról az kurdok ellenőriztek.

Ennek következtében mostanság a keresztények lakta területeken síita milíciák ellenőrzik (nem az iraki hadsereg vagy a rendőrség). Ha a magyar kormánynak fontosak az iraki keresztények, akkor ideje lenne elkezdeni most már alaposabban is tanulmányozni ezeket a milíciákat.

Mivel a keresztény települések egy része nem színtiszta település volt, hanem éltek ott jezidiek vagy shabakok, ezért a poszt Iszlám Állam időszakában ezek a népcsoportok is részben visszatértek. Nekik annyi az előnyök, ami a hátrányuk. Nincs hova elmenekülniük külföldre, így mindenképpen vissza térnek.

A ninivei fennsíkon a már említett különböző síita milíciák között a leghíresebb a Babilon Brigád (erről sok szó van a cikkben), amelyet az tesz különlegesség, hogy a vezetője keresztény, míg a fegyveresek síiták (arabok és shabakok). Mellettük vannak keresztény milíciák is a városokban, amelyek egyfajta helyi rendfenntartó szerepet játszanak, játszottak. Ezekből is van vagy három négy (egyszer majd megírom őket, végül s találkozgattam egyik másikkal), de nyilván nem vehetik fel a versenyt a síita milíciákkal.

A shabakok részben szunniták, részben siíták, így különösebben az utóbbiak betagozódása a siíta milíciákban gyakorlatilag természetes folyamat volt. És itt jön a kényelmetlen rész. Mert a ninivei fennsíkon a megmaradt és visszatért keresztények az új helyzetben sem érzik magukat biztonságban. nem csak a dzsihadisták visszatérésétől tartanak (ami egyébként folyamatban van), hanem attól, hogy most a síitáknak, shabakoknak lesznek útban.

Minden alkalommal, amikor Erbilben találkoztam iraki keresztényekkel, valamiféle nemzetközi védelemben reménykedtek. Hogy az USA, vagy az EU vagy a NATO jön megvédi őket. Ez nem fog bekövetkezni.

Az USA-nak azonban megvannak az érdekei és az erőforrásai arra, hogy jelen legyen ezeken a területeken. Természetesen nem azért, hogy csak a keresztényeket védje meg, hanem hogy stabilizálja a jelenlétével a térséget, segítsen az iraki kormányerőknek (akár a síita milíciákkal szemben). De mondjuk ez az iraki keresztények mindegy, nekik csak az a fontos, hogy legyen ott valaki. De egyébként ez lehet a magyar kormány tovább lépése is, küldeni oda az amerikaiak mellé a magyar katonákat. Úgy is különleges műveleti feladat lenne, arra van kapacitás és akarat is itthon (a katonák részéről).

Az ember az állandó rohanásban örül ha a FBre felteszi amit írt, de most végre ide is. Ebben az elemzésben kb megírtam mindent, amit meg akartam írni. A lényegi üzenet, hogy a népszavazás nem döntött el semmit, és a hivatalos narratíva mellett (ideje letapogatni, hogy lehet e függetlennek lenni), legalább ennyire, ha nem fontosabb volt, hogy a Barzani elnök valahogy megpróbálja prolongálni a vezető szerepét. Ezt utóbbit pedig azért érdemes bemutatni, megvizsgálni, mert nyugaton csak annyi látszott a népszavazásból és az utólagos eseményekből, hogy jaj a kurdok megpróbálták mert megérdemlik, de utána meg jaj az iraki kormány, meg Irán és Töröko. hogy beakasztott nekik.
Most jut eszembe, hogy konkrétan el is felejtettem megcáfolni (jó, kontextualizálni) azt a kurd állítást, miszerint ők védték meg a nyugatot az Iszlám Államtól mert falként védték a határokat és súlyos áldozatokat vállaltak. Valóban vállaltak áldozatokat, de ez 1 magukról is szólt, 2. az IÁ csak egyszer tett egy szerény - Moszulhoz hasonló - bepróbálkozást, aztán már csak lövöldözés és robbantgatás folyt.
A másik fő tanulság a tanulmányból, hogy az elemzésben részletezett válságok mellett - a vezetői válság kiteljesedésére is számítani lehet, és az a legrosszabb. Mind három nagy párt élén rivalizálásra és belharcra lehet számítani úgy hogy a belpolválság nem oldódott meg és jönnek majd a kurd és iraki választások is jövőre.
Elkapkodott függetlenség? Iraki Kurdisztán és a függetlenségi népszavazás.

Akinek hosszú a 10 oldal, annak megírtam hasonlóan (de önálló mű), az Élet és Irodalomban is, rövid video reklám után olvasható. A cím: Elsietett függetlenség. Direkt ugyanarra vettem kettőt, jobb találati arány a Google-ben :)

Jómúltkor a Facebook oldalamon hüledeztem azon, ahogy az Iszlám Állam és Hezbollah/Aszad-rezsim (gondolom mögöttük az oroszok és az irániak is jóváhagyták) leboltoltak egymással és több tucat busszal a terroristák átautózhattak Szírián keresztül a másik szegletbe, al-Bukamalba.
A várost a napokban elérte a végzete, a kormányerők elfoglalták, majd az alagutakban megbújó (állítólag) ISIS tagok visszafoglalták a várost, nem is tudom most kinek a kezében van akkor.
De nem e konkrétum miatt írok, hanem azért mert a BBC készített egy fantasztikus riportot Rakka elfoglalásáról.. Aki nem követné az eseményeket, annak elmondom, hogy az Iszlám Állam visszafoglalásáról szóló hírek narratívája az volt, hogy a SDF (szíriai kurd és arab erők), hogy bekerítették a várost, majd súlyos harcok után, de relatíve gyorsan (Moszulhoz képest) visszafoglalták a várost, hetek alatt úgy emlékszem. Még drónos video is volt a városban történt pusztításokról.

Ehhez képest jön a BBC riportja, ami azt mondja - bizonyítékokkal, interjúkkal alátámasztva -  hogy az SDF leegyezett az Iszlám Állammal, nyilván a amerikaiak tudtával, hogy ha feladják a várost, elmehetnek, kiengedik őket.

A sofőrök változatos becslése szerint mintegy 4000 embert, ebből sok száz fegyveres és családjaikat, vitték ki: Another driver says the convoy was six to seven kilometres long. It included almost 50 trucks, 13 buses and more than 100 of the Islamic State group’s own vehicles. IS fighters, their faces covered, sat defiantly on top of some of the vehicles.

Az uticél náluk is főleg al-Bukamal volt, de néhányan a török határ felé vették az útjukat. Sok implikációja van ennek a sztorinak, de én csak arra akarok fókuszálni, hogy egyrészt a SDF nem engedett be semmilyen médiát Rakkába, hírzárlat volt ebben az ügyben, amíg csak lehetett. Nyilván nem voltak büszkék rá, ez oké, meg az is, hogy inkább így foglalták el, mint sok száz saját halott árán. Bár az SDF még mindig a legjobb társaság Szíriában, azért ott is van kontroll.

A másik, hogy az USA elfogadta ezt. Persze megtehette volna, hogy szétbombázza a konvojokat, de nem tette. Állítólag egy embere ott volt a dealnél, de nem szólt bele. Szerintem hihető. Ezt azért fontos tudomásul venni, mert az USA nem önmaga akarja megnyerni a háborút (ezek szerint) és respektálta a SDF- amely a helyi partnere, de nem szövetségese - akaratát. Az USA bombázhatott volna, de azzal az SDF hitelességét nullázza le.

Végül külön örülök, hogy a BBC hozta le sztorit. Ennyi előnye még mindig van a nyugatnak az oroszokkal szemben :)

Egyelőre csak kicsit tisztább a kép, hogy mi folyik Kurdisztánban.

Az biztos, hogy a olasz és a magyar kontingens folytatja a kiképzési munkát, azaz a német kontingensről kapott hír egyedinek tűnik. Persze van még másik négy nemzet a kiképző misszióban, de csak az olaszokat kérdeztem meg, és a HM sajtót. Ők szó szerint azt írták: "A magyar kontingens továbbra is részt vesz a kiképzésben." Amit így többedszerre is végigolvasva, persze magyarázhatnék úgy is, hogy a "kiképzésben részt vevés" általános tevékenysége mellett lehet éppen, hogy azért felfüggesztették épp a kiképzést. De miért ne mondanák meg, ha még is leálltak volna?

Amint azt mindig a lelkemre kötötték a kiképző misszióban (az az a Kurdistan Training Coordination Centre), ez nem egy valódi misszió, itt csak a résztvevő országok jönnek össze és közösen képeznek. Az olasz KTCC parancsnok (vagy a német) érdemben nem parancsnol egyik résztvevő nemzetnek sem, mindenki bilateriális alapon van jelen, az aktuális parancsnok csak koordinál, max az együttműködés irányítja. Nincs közös szóvivő sem, minden kontingensnek saját PAO (Public Affairs Officer) je van. Fordulhattam volna a magyar PAO-hoz, is ha tudnál, hogy ki az, és ha nem lennék benne biztos (sajnos, a régi tapasztalatok), hogy semmit nem merne mondani magától.

Hétfőhöz képest, annyi már világos, hogy a kurd peshmergák az egész "frontvonalon" visszavonultak, nem csak Kirkuknál. Amit 2014-ben elfoglaltak azt most kiürítik. Az is látszik, hogy Kirkuk és déli "frontvonal" tekintetében, ami a PUK kurd párt ellenőrzése alatt állt, megegyezés született a PUK, az iraki hadsereg és a síita milicíák között. Hogy mit kap a PUK cserébe az még nem világos, elvileg Szulejmanija (a város a PUK fővárosa) repterét cserébe megnyitotta Bagdad, és az ottani állami tisztviselők fizetését is máris folyósítani kezdte. Állítóag később Kirkuk kurdok lakta negyedeiben is a PUK lehet jelen.

Mielőtt még a PUK árulását kiáltanánk (sokan teszik), azt is kell látni, hogy a rivális KDP is kiüríti a területeit. A keresztények lakta Bashikát, a jezidiek lakta Szindzsárt, és Makhmur és Gwer városokat. Úgy tűnik mindkét kurd párt visszavonul a kurd autonómia régi határai mögé.
Hosszútávon most a KDP vs PUK viszony lesz érdekes. Ők a két fő erő katonailag Kurdisztánban, szeretik és utálják egymást. Barzani elnök a KDP vezetője, a PUK élén vezető válság van, a korábbi elnök meghalt. A megegyezést fiai hozták tető alá, akik szemben állnak a PUK öreg bölényeivel.
November elsején elvileg választások lesznek, de lehet, hogy ezek után nem tartják meg. A KDP jogosan hibáztathatja a PUKt az árulásért, míg a PUK jogosan hibáztathatja a KDPt és Barzanit, amiért elsiették a függetlenségi népszavazást.

A The Bureau of Investigative Journalism 2017-es kimutatása az amerikai légitámadásokról Afganisztánban egybeszedte az év összes eddig akcióját a hivatalos amerikai adatok alapján.

Bár talán magától értetődőnek vesszük a létezésüket, az elmúlt 16 évben talán megszoktuk, hogy vannak ilyenek, ez nem így van. 2015. január 1. után, amikor véget ért a ISAF  misszió és a nemzetközi erők áttértek a támogató, mentoráló feladatkörre, az amerikaiak nem hajthattak végre támadó műveleteket (Igen, ez Obama volt, utálták is érte). 2016. nyarán, azonban változtatni kellett, mert annyira megerősödtek a tálibok, Obama meghajolt a szitu előtt, azóta lehet offenzív akciókat is vinni. Mint az anyagból kiderül (ez nekem új apróság volt, túl sok jelentősége nincs):

There are three targeting authorities that govern the kind of strikes the US can conduct in Afghanistan.

Force protection strikes are intended to protect friendly ground forces who are under attack, or are about to be attacked. From January 1 2015 the US was supposed to stop deliberately going after the Taliban, leaving that to the Afghans. But in June 2016, with the Taliban pushing the Afghan forces to breaking point, the US went on the offensive against the Taliban, under “strategic effect” strikes.

The third authority governs the US’s counter-terrorism strikes, part of its offensive operations against al Qaeda and, since January 2016, Afghanistan’s Islamic State offshoot.

Ami nincs benne a cikkben, de érdemes hozzá tudni, hogy 2017-ben olyannyira megnőtt a légitámadások száma, ami csak 2010re volt jellemző (2017 szeptemberében 751 légicsapás), amikor 130.000 amerikai és partner katona (+az afgánok) próbálta meg legyőzni a tálibokat. Most ugyanannyi afgán mellett csak 13.000 amerikai és partner katona van. Ez árulkodó az intenzitásról és a helyzetről.ű

The last time the U.S. Air Force dropped more than 700 bombs in one month in support of operations Enduring Freedom, Resolute Support or Freedom’s Sentinel, was in 2010.


A másik, azt elfelejtettem. Annyi mindent írhatnék, de nem tudom hirtelen melyik kapcsolódna légiháborúhoz. Talán annyit, hogy a Trump adminisztráció alatt folyik a misszió megerősítése, nem csak a hírekben szereplő 3000 amerikai katona fog érkezni, hanem néhány száz vagy egy ezer NATO katona is. Nem tudom mennyi jön ki összesen, de néhány európai ország emelni fog. Ha mi is emelünk, akkor az 5-10 körül lesz, és talán különleges műveleti vonalon (esetleg akkor 12 fő), mivel az afgán különleges műveleti erők létszámát kb 10.000 fővel fogják emelni, és oda kellenek majd a mentorok szépszámmal.

Ezt szeretem a szakmámban. Az embernek van szabad egy órája, elkezd keresgélni valami obskurus dolgot a neten, hogy leellenőrizzen valamit, amit olvasott és ilyen aranybányákba fut bele.

Az történt, hogy valaki írt egy szakdolgozatot az különleges műveleti erők alkalmazásáról az ENSZ missziókban. Én lebeszéltem volna a témáról,  mert annyira idegen egymástól a kettő, max ha arról ír, hogy miért nem jellemző a kettő együtt. De nem ismerjük egymást, úgyhogy ez nyilván csak a fejemben van.

Az egyik esettanulmány az UNPROFOR volt, amiben a szerző szerintem nem tudta érdemben bizonyítani, hogy szükség lett volna rájuk, vagy hatékonyan alkalmazták volna őket, arról nem is beszélve, hogy ez még az 1990-es évek, amikor az egész "SOF robbanás" előtt vagyunk, nem a mostani akciófilmek világában. Kevés erő, közepes kiképzés, lekötött erőforrások, stb. Viszont valamennyi SOF mégiscsak kapott szerepet Bosznia- Hercegovinában és a szerző alapos forráskutatást is végzett, mert talált szerzőket.

A SOF részvétel nagyon vékony az UNPROFOR misszióban, ezt előre kell bocsássam, és nem is ENSZ, hanem az amcsik és a britek unilateriális módon használták az erőiket ráadásul. De, és itt jön a lényeg. Az érdemi részeknél (pár bekezdés) a szerző erősen hivatkozik egy Viebes nevű szerzőre, annak is két munkájára, egy 2013-as és egy 2003-as. Ez keltette fel a figyelme, itt kaptam szagot.

Köztudomásúan nem értek a Balkánhoz, úgyhogy nem is volt más a célom, csak hogy megnézzem, ki ez a nagyon hivatkozott szerző. A bibliográfiában érdekes módon csak a 2013-as forrást találtam felsorolni, a 2003-ast nem. Egy pillanatra azt hittem a szerzőm elírta a hivatkozásokat, de egy újabb ellenőrzés után láttam, hogy nem. Mivel szövegközi volt a hivatkozás, csak annyit láttam, hogy Viebes 2003, de hogy mi a forrás címe, az nem tudtam, így rákeresni sem volt egyszerű a neten.

Nem akarom résztetezni, hogy hogyan, de végül egyszer csak kidobta a net, hogy: C. Wiebes
Year 2003, Title Intelligence and the war in Bosnia 1992 - 1995. The role of the intelligence and security services Publisher Berlin/London: LIT Verlag.

Hoppá, miket látok! Ez még az én érdeklődésemet is felkelti. Mi lehet tudni a szerzőről és könyvről, az is mindjárt ott volt egy következő Google találatnál. C Viebes holland kutató teljes hozzáférést kapott minden holland anyaghoz és volt lehetősége a NATO, az ENSZ és más nemzetek jelentéseit is megnézni, hírszerzőikkel beszélni jelentésének összeállításhoz.  Ó, ez izgalmasan hangzik.

A következő találat még hihetetlenebb, full textben közreadja a fentebb talált könyvet. 402 oldalon bárki elolvashatja itt.

Itt megálltam a kutakodásban, kétszer is elolvastam amit a különleges műveleti erőkről írt a Viebel, és meggyőződtem, hogy jó volt a megérzésem. A UNPROFOR és a SOF kapcsolodása a zéróhoz közelít. De maga az anyag nagyon informatív, nagyon tudományos abban az értelemben, hogy semmi szenzációs, kimért stílus, csak a tényekkel sokkolja az olvasót, hogy az ENSZ misszió mennyire naív és felkészületlen volt erre a misszióra.

Nyilván erről pár olvasónak az jut majd az eszébe, hogy a hollandok így akarják lemosni magukról a szennyet, hogy a ENSZre kenik a felelősséget. Gondoltam ekkor még, hogy biztos az volt a motiváció a holland kormány részéről a jelentés elkészültében, hogy ha már mi vagyunk a bűnbakok, akkor nézzük meg, hogy mások hol hibáztak, de nekem ez rendjén van. Végül egy katonai szervezetről volt szó.

Szóval elég súlyos megállapítások vannak, a mai NATO együttműködésre is vannak is példák a sorok között, azaz arra, hogy azóta mennyit is fejlődött a NATO tagországok közötti együttműködés, a bizalom.

Most hogy írom a blogposztot, rákerestem, hol lehet a jelentés többi része, és rájöttem, hogy A holland kutatóintézet, amelyik a jelentést készítette, felrakta az egészet a netre. www.srebrenica.nl, ami erre mutat át: https://www.niod.nl/en/srebrenica-report

A fő jelentés 4000 oldal és még van mellette 13 melléklet, a hírszerzéses rész a II. Mindenkinek jó olvasást kívánok.

Múlt pénteken írtam ezt a cikket, a barcelonai terrortámadás utáni napon asszem. Sok mindent kiemelhetnék, de nem akarom megismételni a cikk állításait. Talán a végkövetkeztetést, amit szerencsére a számok is alátámasztanak:

Barcelona régóta a dzsihadisták kedvelt központja
Spanyolországot 2004 után ismét jelentős sokk érte. Eltúlozni azonban nem kell a hatását. Tizenhárom éve nem történt sikeres dzsihadista terrortámadás az országban, miközben majd’ 200 embert tartóztattak le terrorgyanú miatt csak 2013 és 2016 között. A hatóságok több mint egy évtizeden keresztül sikeres munkát végeztek, azaz feltételezhetjük, hogy strukturális problémák nincsenek az ország rendvédelmi szerveinél, és képesek lesznek a jövőben is megakadályozni terrorcselekményeket.

Ezt a posztot már hónapokkal ezelőtt meg akartam írni. A Barents Observerben olvastam, hogy Murmannszkból elindult a Dimitrij Donszkoj tengeralattjáró Szentpétervárra, hogy részt vegyen a július végi nagy flotta szemlén. Ez azért hozta lázba az érdeklődőket, mert az út során van egy szakasz, ahol a hajónak mindenképpen kell majd megtennie, azaz lehet majd fotózni spotterkedni. A DD az utolsó még működő Tájfun osztályú tengeralattjáró, s egyben így a világ legnagyobb tengeralattjárója. Az elmúlt években már csak a tesztelésre, a legújabb SLBM-ek tesztelésére használták.
Amit az indulás előtt nem lehetett tudni, az az volt, hogy végül a hajó egyszer sem merült le a víz alá, az egész hosszú utat, Norvégia megkerülését, a dán szorosokat majd a Balti-tengert a felszínen tette meg. Persze a NATO hadihajói és repülőgépei végig követték a kis flottillát (A DD-vel együtt ment a Nagy Péter rakétás cirkáló, a Nyikolaj Csiker és az SB-123 vontató hajók). Az alábbi képen csak a két utóbbi van rajta, gondolom azért, mert a hadihajók nem használnak semmi olyat, amivel azonosíthatók.
Forrás.
Ami az ilyen civileknek külön öröm volt, hogy a hajónak vagy Öresundon (svéd-dán), vagy a Store Belt-en (Fyn és Sjelland szigetek) szoroson kellett átmennie. Mindkettő fölött híd megy át, de a partról is elég jól belátni objektívvel.
Ez a video tágabb perspektívából mutatja a Store Belten való átkelést. Nem lehet beágyazni. Azt lehet látni, hogy sem a forgalmat nem állították le a hídon, sem a bámészkodók nem látszanak a hídon, lehet hogy nem is lehet felmenni gyalogosan?

Még arra is gondoltam, hogy kirepülök fapadossal, aztán vonattal elmegyek a hídhoz fotózni. Aztán persze az egyéb feladtok elhavaztak. Most megint szembe jött a dán Ifjúsági Atlanti Tanács FB oldalán két fénykép és rákerestem, hogy milyen képek születtek a hajóról. Van köztük, néhány nagyon impresszív.
Az eredmény meglepően kevés volt (vagy nem kerestem elég alaposan). Ez az orosz video már Kronstadban mutatja be a Dimitrij Donszkojt és a Nagy Pétert:
Ezt pedig az egyik dán tévé csatornának (TV2) a tévéfelvétele, nagyon szép képek.

A svájci nyaralásra készülve láttam Zord Gábor cikkét egy korábbi Aero Magazinban a helyi légierő egyik bázisánál (Meiringen azt hiszem).  Némi keresés után láttam, hogy a mi szállásunkhoz közel a Payerne-i légibázis van, újabb keresés után a google nem csak a légibázis saját repülési terveit adta ki hetekre lebontva, de prima spotter guideot is találtam, hogy hogyan hova mikor érdemes menni fotózni a légibázisnál (persze gyakorló spottereknek ez biztos nem újdonság, de nekem az volt).Nyugalommal indultam neki az útnak, 9 től délig kaptam kimenőt a családtól, F-18-asokat akartam fotózni, más nem érdekelt, nem is figyeltem rájuk. Vittem olvasnivaló, mert gondoltam semmi nem fog jönni.Tétován autóztam körül a légibázist, volt egy kis múzeum is, de az csak délután nyitott ki. A bázis elé már nem mertem elmenni, inkább átmentem a reptér másik oldalára, hátha onnan is látni valamit. Nem láttam semmit, egy építkezésbe futott be a betonút, épp visszafordultam a kocsival, amikor láttam, hogy bent a reptéren sárga villogóval viharzik egy katonai színű jármű a reptér általam ismert vége felé. Gondoltam lesz valami, én is visszamentem a pálya végéhez. Lövésem sem volt, hogy itt fel vagy leszállnak-e a gépek, kocsit leparkoltam, és bámulni kezdtem. Semmi hanghatás, szürke foltok a távolban. Egyedül néhány lámpa(?) fényét látta, sőt kicsit furcsán sok volt. Összeraktam a fényképezőgépet, belenéztem, és abban a pillanatban már láttam is, hogy itt valami masszív dolog készülődik és másodpercekkel később már el is ámultam.Ez a Swiss Air Force PC-7 TEAM nevű csoportosulás volt, hét darab PC-7-es repülővel, szoros formációban. Most, hogy utána olvasok a hivatalos weboldalukon, látom, hogy mindegyik pilóta főállásban a légierő F-18-as pilótája, és csak mellékállásban (side job) foglalkoznak ezzel a csoporttal. Itt egy infografika, hogy ki melyik gépben ül(t). 
Gyorsan lőttem a képeket egymás után, amíg el nem szálltak. Utána elégedetten ültem vissza a kocsiba és olvastam két órán át. Annyit láttam a hivatalos reptéri tervekből, hogy 12-ig tart a délelőtti repülés és valamikor délután kezdődik a délelőtti turnus. Gondoltam, ha felszálltak, le is szállnak majd, azt még megvárom. Nagyon halkak voltak, csak azt vettem észre, amikor visszatérve tettek egy iskolakört a reptér felett és az első gépek felettem húztak el. Így még a leszállás távoli pillanataiból is csináltam néhány képet. Vissza indulásom előtt még egy Super Puma is felszállt a reptérről, úgyhogy azt is lefotóztam. 
Kb. ez volt az, amit először megláttam.

Mire elgondolkodtam, hogy vajon ez mi lehet, már jöttek is, de még ekkor sem fogtam fel, hogy mit fogok látni. Három gép? Öt gép? Ilyeneket gondoltam.
Itt kezdtem ámulni, hogy itt többről van szó, itt valamit elkaptam

Itt II vh-s filmek jutottak eszembe, amikor jön a légitámadás. Én ennyi gépet élőben, még ilyen szoros kötelékben (máshogy sem) nem láttam. Tudom, fejlődnöm kell.


És amíg így ámultam már ott is voltak a fejem felett. Mindig leírom, mindig meglep, hogy milyen gyorsak is a valóságban a repülőgépek (tudom, ezért sokan ki fognak röhögni), az ember próbálja őket keresni a keresővel és nagyon nehéz.


És aztán már fordultak ki a hátam mögött, remek rálátás volt a tájra, nem voltak fák sehol a közelben.

Aztán dél körül visszatértek, de mint írtam erről nagyrészt lemaradtam.

És végül néhány külső fotó a reptér melletti múzeumról.
Oldalról


Járatlan szemként nekem érdekes volt, hogy a repülőgépek bunkerei nem csak reptéren belül voltak, hanem a reptéren kívül is. Azon az oldalon, amelyen én autóztam, legalább kettő vagy három ilyen volt. Helyüket csak az árulta el, hogy egy nagy reptéri kapuba futott be a bekötőút és hogy oldalról nézve a lankás domboldalban volt egy ilyen bevágás.

Önmagam megnyugtatására, most végiggondolva, sehol sem láttam fényképezni tilos táblát. Remélem jól emlékszem :)

Tegnapelőtt mentem az M1-es autópályán. Először egy honvédségi kísérőjárművet és egy Humvee-t láttam a leállósávban. Aztán jó sok kilométerrel később utolértünk egy konvojt, kb fél tucat járművel, ami éppen akkor állt le a leállósávban, élén egy honvédségi kísérőjárművel (mindkét esetben WV Transporterek), amiből az láthatósági mellénybe öltözött magyar katona épp a fejét fogta. Olyan hosszú volt a menet, a konvoj utolsó autója, egy Humvee még javában nyomta, mi leelőztük és egy fél  perccel később meg utolértük a konvoj elejét, ami épp akkor húzódott félre.

Miért jutott ez eszembe? Mert épp a fényképeket törölgetem a telefonomról és nem találok semmilyen fotót erről, pedig úgy emlékszem még kameráztunk is. De, közben megtaláltam

.

Szóval erről az esetről, a kettészakadt konvojról eszembe jutott, hogy nem rég beszélgettem honvédségi sofőrökkel, még tavasszal és teljesen véletlenül kanyarodott ebbe az irányba a beszélgetés. Azt mesélték a nyári hadgyakorlatok kapcsán, hogy megy már a fejvakarás a szervezeten belül, mert ugye nekik az is feladatuk lesz a szokásos, rendszeres szállítási, sofőrködési feladatok mellett, hogy a Magyarországon ki-, be- és átvonuló konvojokat kísérjék majd. Ez pedig 1. rengeteg meló lesz 2. rengeteg papírozás lesz a különböző magyar hatóságokkal (főleg a túlméretes járművek esetén, meg asszem már önmagában a katonai járművekre is kell ez) és 3. erőforrás szűkében is lesznek, mert ugye a konvojok kísérése extra járműveket igényel. És akkor úgy látták, az akkori tervek alapján, hogy a feladatok a katonai szervezek (azért fogalmazok így, mert nem tudom mi a nevük, talán MH Közlekedési Központ?)

Nyilván bambán néztem, mert eszembe sem jutott, hogy erre is figyelni és tervezni kell, pedig milyen magától értetődő. És volt egy fél mondatuk, egy nevetés közben, valami olyasmi, hogy: ... és mi lesz majd akkor, ha lerobban valamelyik jármű és szétszakad a konvoj...

Na ez volt az az pillanat, ami beugrott (+ itt még pár semmitmondó kép, amit a kocsiból lőttünk).



És erről az egész sztoriról meg az ugrott be, hogy tessék, ezért is van szükség a hadgyakorlatokra, főleg a többnemzeti hadgyakorlatokra (itt már magamban vitatkozom azokkal, akik nem értik, minek ezek a gyakorlatok, vagy magamban magyarázom azoknak, akik szimplán, semlegesen csak kíváncsiak, hogy tényleg miért kellenek a hadgyakorlatok. Mert csak az működik egyébként is, amit előre kipróbáltunk, mert ezernyi gebasz lehet és van mindig. És a mi esetünkben, a konvojoknál maradva, nem árt ha a magyar katonai bürokraták gyakorolják a formanyomtatványok gyors és pontos kitöltését, az amerikai és más partnerek látják, hogy mekkora sebességgel dolgozik a Magyar Honvédség, a Magyar Honvédség látja, hogy milyen sebességgel dolgoznak a magyar hatóságok, akiknek engedélyezni kell, a magyar katona lát amerikai katonát, és együtt próbálnak meg keresztülhajtani az országon, a magyar katona gyakorolja a közúti konvojokat, a probémamegoldást (de azt mondjuk napi szinten gyakorolja hehe)

Az amerikai konvojokról eszembe jutott még egy dolog, de ezt most már nem fejtem ki, mert kevés az infom hozzá. De a lényege kb. az, hogy ha Románia és Bulgária lenne egy képzeletbeli konfliktus déli frontja (és lengyelek és baltiak az északi), akkor mi vajon hol szállnánk harcba? És az olaszok, a szlovének, a horvátok?) Mert nyomukat nem nagyon leltem, pedig velük még nagyobb lesz a kihívás. Ja, de most jut eszembe, a horvátok és a szlovének ott voltak a Bátor Harcos 2017-es, meg is lepődtem, mert erre még nem volt példa szerény és felszínes emlékeim között.

Kedden részt vehettem a Swift Response 2017 gyakorlaton. Pápáról felszálltunk C-17es és C-130 repülőkkel és az katonák kiugrottak Bulgáriában. Ezt írtam meg a 24.hu n egy cikkben képekkel videokkal. Utólag visszagondolva, csak a hivatalos sajtótájékoztatót és a hivatalos üzeneteket felejtettem ki. Pedig ott volt Ben Hodges tábornok az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka (+ a VKF és az amerikai követség ügyvivője), de elhangzottak a szokásos üzenetek, de bevallom ezek engem kevéssé érdekelnek, talán mert minden nap olvasok ilyeneket.
Ami viszont érdekelt, azt leírtam és lefényképeztem és levideoztam (ezt utóbbit még gyakorolni kell).
És természetesen azt gondolom, hogy az országos magyar sajtónak az ilyen gyakorlatokról így (is) kellene beszámolni: mi történt, mi a kontextus és esetleg a politikai üzenetek (amit kihagytam). Ehhez képest az én csak Zord Gábort láttam írni, aki már annyi ilyet látott, hogy őt meg az nem hozza már lázba, viszont mindig a orosz-amerikai viszonyra fókuszál. Mást nem láttam. Nem azért kellene részletesebben leírni, hogy népszerűsítsük az ilyeneket (mert az újságíróknak ez csak régen volt munkaköri leírás), hanem hogy a potenciális olvasó a nagy politikai üzenetek mellett (amik szerintem egyébként nem érdekik, mert már nem tud eligazodni, és elege is van a politikából) kapjon valamit, hogy mi értelme van ezeknek a gyakorlatoknak. Kinek jó ez és minek?
Szerintem - és a NATO 2013 után tökre ezt kezdte csinálni még mindenféle orosz invázió előtt - hadgyakorlatok így is úgy is lennének a NATOban. Érdekes vagy K-Európa szempontjából szomorú, hogy a 2001 után időszak gyakorlat-mentessége valójában anomália volt a katonai szövetségnek, de volt Varsói országoknak ez a természetes és ami most van az az anomália. De ezt már írom a cikkben is.
(És köszönöm az amerikai katonai szervezeteknek, akik ezt látogatást lehetővé tettek és elvittek magukkal)

A Facebook oldalom megígértem magamnak egy múltkori hír kapcsán (Apacheok jártak Pápán, útban Romániába), hogy előkeresem a régi fotóimat.

Ezek a képek 2006-ban készültek Kandahárban, amikor az akkor NATOi főparancsnok delegációjának része voltam (nem saját érdemből, nem azért mert szuper okos voltam, meg elismert Afganisztán szakértő) és Kabulból Brüsszel felé megálltunk ott.

Egy fél napot töltöttünk Kandahárban. Sajnos utólag hiba volt előbb megismerkedni, hogy az amcsik hogyan kezelik a kutatókat, és csak utána megismerni a HM/MH-t, mert így ez lett a viszonyítási alap. Nem panaszkodom, mert 10 év kemény munkával sokkal jobb helyzetben vagyok asszem, mint bárki a civil oldalról, de még most is belefutok ritkán nagy pofonokba (de nem kell mindig panaszkodni, az esetek nagy része jó).

Szóval Kandahár, egy C-17-essel érkeztünk és mentünk, közben látogatás a reptéren, és egy vagy két briefing valami amerikai ezredestől, aki azt is elmondta hogy az utolsó x hónapban hány darab gépágyó lőszert és Hellfire rakétát lőttek el. Akkor még sajnos nem tudtam, hogy a ppt diákat le kell fényképezni.

Mint látszik a képeken volt Kandahárban minden, Predator, P-3-as, rengeteg Apache, egy Harrier a britektől, Ch-47 Chinook, Blackhawk és szerintem egy HH-60G Pave Hawk kutatómentő helikopter. És asszem tényleg meg lehetett simogatni az Apache-ot és a Harriert.

A hely annyira erős volt, hogy - bár nagyon ritkán csinálok ilyet - csináltam magamról is egy képet.

Folyik a nagy nyári hadgyakorlat szezon. Júniusban a Ohioi Nemzeti Gárda F-16-os repülőgépei és C-130-asok voltak a vendégek Kecskeméten, ahol a Gripenekkel (ha jól láttam csehekkel is), szlovén PC-12-esekkel, sőt a végén még két brit Romániából hazatérő, vagy átugró Eurofighterrel is közösen gyakorlatoztak. Nem ismerem a részleteket, a blogger community ír ezekről sokat AirPower, JetPlane, LHSN, Kameraáltal.

Ami egyedi most, ezekben a képekben, hogy az amerikai nagykövetségnek, vagy inkább az itt gyakorlatozó amerikai erők "sajtósainak" hála a a biztonságpolitikával, NATO-val  stb. foglalkozó kutatók kaptak egy kis külön figyelmet és törődést. Volt szerepem benne, ennyit bevallhatok. Az eredmény egy egy órás repülés volt egy C-130-as repülőgépen, ahol a pilóták komolyan vették a feladatukat, állítólag többen is hánytak :) A képeket Németh Bence kollégám csinálta.