Klaus Iohannis államfő mai sajtótájékoztatóján közölte, hogy írásban is elküldte a Szociáldemokrata Pártnak az igazságügyi, az európai alapokért felelős és a külhoni románokért felelős miniszteri tisztségbe javasolt jelöltek elutasítását. Húsvét előtt javasolták a szociáldemokrata pártiak a kormányátalakítást, de nem azért, hogy a kormányzáson javítsanak, hanem mert a Szociáldemokrata Párton belüli bandák összevesztek – mondta Iohannis. Iohannis hangsúlyozta: nem ért egyet a kormányátalakítással.
Európai Uniós akció keretében ellenőrzik a hivatásos sofőröket. A közlekedési rendőrök ma több helyen is tartanak ellenőrzéseket. A cél az, hogy csökkentsék a balesetek számát a tömegközlekedési és áruszállító járművek esetében. Az ellenőrzések során már több olyan hivatásos sofőr bukott le, akik ittasan ültek volánhoz, vagy nem rendelkeztek minden szükséges engedéllyel. A bukaresti közlekedésrendészet szóvivője szerint meglepetésükre már reggel 8 órakor is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volánhoz, ezért 90 napra bevonták a jogosítványát. Az ellenőrzések országszerte egész nap zajlanak.
La Bosnie-Herzégovine et la Croatie sous la menace des inondations
Inondations en Bosnie-Herzégovine : un an après, toujours le chaos
Inondations en Bosnie-Herzégovine : l'État aux abonnés absents
Inondations en Bosnie-Herzégovine : au moins 30 morts, le bilan s'alourdit
Inondations en Croatie : assurez-vous, l'État ne paie pas !
Balkans : pourquoi les inondations ne sont pas une « catastrophe naturelle »