Biztonságpolitika

A 2026. október 19-25. közötti események egyértelműen rávilágítanak az Északi-sarkvidék növekvő stratégiai jelentőségére, valamint a nagyhatalmak közötti verseny kiszélesedésére. Az Unió egyértelműen saját stratégiai érdekeként tekint erre a térségre, miközben az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Oroszország folyamatosan fokozzák a figyelmüket a térség iránt, eközben tovább éleződnek az Egyesült Államok és Európa közötti érdekellentétek az orosz-ukrán konfliktus miatt.

 

1. Uniós stratégia az Arktiszért: verseny a nyersanyagokért és az északi stabilitásért

Az Európai Unió október 20-án, kedden egy előzetes tervet terjesztett elő az Északi Sarkvidékre vonatkozóan, tekintettel a fokozódó konfliktusokra és az energiaforrásokért, kritikus ásványi anyagokért folytatott versenyre. Nemcsak a nemzetközi nyomás fokozódik folyamatosan, hanem a globális felmelegedés is egyre meghatározóbb szerepet tölt be a térségben, amely növeli Kína és Oroszország befolyását. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint, amikor a „szuverenitás, területi integritás, régió stabilitását védő intézkedések sérülnek, akkor cselekednünk kell és a stratégiai álláspontunkon is változtatni kell”. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, szerint az Arktisz fontos szerepet játszik a kereskedelemben, a kommunikációban, de még a védelemben is. Mivel Európa északi szomszédja, kritikus fontosságú az Unió, valamint Európa jövője szempontjából, ezért is tekinti az európai biztonság szerves részének a Sarkvidéket.

 

(Forrás: AP News, Európai Bizottság)

 

2. Különutas orosz-amerikai alkuk: dízelszállítmányok a félidős választások árnyékában

Október 21-én szerdán Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja. The Moscow Times beszámolója szerint Oroszország folyamatosan fokozza az európai vállalatokkal szembeni fellépését válaszul Európa Ukrajna iránti támogatására, miközben az amerikai vállalatokat megkíméli, hiszen a háttérben folyamatosan folynak üzleti tárgyalások Washingtonnal. Több orosz hírügynökség is arról számolt be, hogy Oroszország minél hamarabb helyre szeretné állítani gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Ennek egyik látható eredménye, hogy október 23-án Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője bejelentette, hogy elindult az első orosz dízelszállító tartályhajó az Egyesült Államok felé – az amerikai elnök és az orosz elnök között korábban létrejött megállapodás eredményeként. Ezzel a megállapodással szeretné Donald Trump a magas dízelárakat befolyásolni, amely egy meghatározó pontja lehet a november 3-ai amerikai félidős választásoknak.

 

(Forrás: The Moscow Times, AP News)

 

Összeállította: Fodor Balázs (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

A Heti Gyorsjelentés: Versenyfutás az Arktiszért és orosz-amerikai energiapaktum a félidős választások előtt (2026.10.19–25.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Die Alten haben die Macht, die Jungen die Wut: Europas Jugend fürchtet um ihre Zukunft. Wohnen wird zum Luxus, der Wohlstand der Eltern bleibt unerreichbar. Jetzt rebelliert eine Generation, die immer mehr bezahlen soll – aber in ihren Augen immer weniger zu sagen hat.

A háború szó hallatán elsőre olyan fogalmak juthatnak eszünkbe, mint a hadüzenet, a reguláris csapatok és a jól azonosítható hadszíntér. Ezek a hagyományos képzettársítások azonban már nem elegendőek a hibrid hadviselés jelentette fenyegetések megragadásához. Egy támadás kezdődhet dezinformációval, kiberműveletekkel, gazdasági nyomásgyakorlással vagy fedett akciókkal, miközben sem a támadó kiléte, sem az alkalmazott eszközök célja nem egyértelmű. A hibrid fenyegetések nem a háború fogalmát szüntetik meg, hanem inkább annak a politikai és stratégiai határát teszik bizonytalanná. Az elszenvedő fél súlyos károkat kénytelen elviselni, miközben nehéz megjelölnie azt a pillanatot, amikor a versengés már támadássá változott.

Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel. A hibrid hadviselés nem cáfolja Clausewitz háború és politika kapcsolatáról megfogalmazott tételét, ugyanakkor új kérdéseket vet fel a politikai versengés és a fegyveres konfliktus közötti határ meghatározásával kapcsolatban (Clausewitz 2013). Frank G. Hoffman a hibrid hadviselést olyan konfliktusformaként határozza meg, amelyben az ellenfél a hagyományos katonai képességeket, az irreguláris harceljárásokat, a terrorizmust és a bűnözői tevékenységeket egyidejűleg, összehangoltan alkalmazza (Hoffman 2007). Resperger István meghatározása szerint a hibrid hadviselés a reguláris és irreguláris hadviselés „puha, közepes és kemény” módszereinek rugalmas alkalmazása. Célja az ellenséges állam és fegyveres erő működésképtelenné tétele, valamint az ellenfél saját akaratunknak való alárendelése, lehetőleg anélkül, hogy az erőszak szintje a konfliktus során elérné vagy meghaladná a nyílt háború szintjét (Resperger 2018). Mindkét meghatározás középpontjában tehát az eltérő hadviselési módok tudatos kombinációja áll.

A gyakorlatban ez több, egymásra épülő tevékenységet jelenthet. A dezinformáció nem feltétlenül egyetlen hamis állítás elfogadtatására törekszik, nem meggyőzni kíván, hanem sokszor elég, ha megrendíti a hiteles tájékoztatásba és az állami intézményekbe vetett bizalmat. A kiberműveletek akadályozhatják a közigazgatás, a pénzügyi rendszer vagy az alapvető szolgáltatások működését. Ehhez társulhat az energiafüggőség kihasználása, a kritikus infrastruktúra elleni szabotázs, illetve proxy- vagy fedett szereplők alkalmazása. Az elkövető sokszor épít a tagadhatóságra, hiszen, ha a felelősség nem bizonyítható gyorsan, a célország vagy a szövetségi rendszere nehezebben alakít ki egységes politikai választ.

Az orosz fellépés Ukrajnában 2014-ben jól mutatta a hibrid hadviselés működését. A Krímben február 27-én jelentek meg az azonosító nélküli, később oroszként azonosított fegyveresek, akik elfoglalták a regionális parlament és a kormányzat épületét. Az akciókat politikai előkészítés, dezinformáció, a helyi szereplők mozgósítása, valamint az ukrán közigazgatás és fegyveres erők megbénítása egészítette ki (Rácz 2014, 8–12). Az oroszok hibrid műveleteinek célja nem csupán az ellenfél fegyveres erőinek legyőzése, hanem a megtámadott állam egész működésének megbénítása, politikai mozgásterének korlátozása és – adott esetben – területének elszakítása. A módszer hatékonyságát növeli, hogy a támadó állam formális részvétele sokáig tagadható, reguláris hadereje pedig nyílt támadás nélkül is politikai nyomást gyakorolhat az ellenfélre (Rácz 2014, 16–17).

A legsúlyosabb dilemma a NATO számára abból adódik, hogy a hibrid műveletek összhatása stratégiai jelentőségű lehet, viszont az egyes cselekmények külön-külön nem feltétlenül minősülnek fegyveres támadásnak. Az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke ráadásul nem automatikus mechanizmus: alkalmazása politikai döntést és egyetértést igényel. A NATO 2022-es Stratégiai Koncepciója már kimondja, hogy a szövetségesek elleni hibrid műveletek elérhetik a fegyveres támadás szintjét, és az Észak-atlanti Tanács az 5. cikk alkalmazásáról dönthet (NATO 2022, 27. pont). A feltételes megfogalmazás azonban megőrzi a rugalmasságot, nem határoz meg minden helyzetre alkalmazható küszöbértéket.

A védekezés további nehézsége, hogy a hibrid műveletek gyakran éppen a demokratikus államok nyitottságát használják ki. A szabad média, a politikai verseny és a társadalmi vita lehetőséget teremthet a befolyásolásra, ezeknek a korlátozása viszont pont a demokratikus értékeket veszélyeztetné. Az államnak ezért úgy kell fellépnie a beavatkozással szemben, hogy közben ne számolja fel a véleményszabadságot és ne minősítsen automatikusan minden kritikát ellenséges tevékenységnek. A hibrid fenyegetésekkel szembeni védekezés tehát nemcsak biztonsági, hanem jogállami és politikai probléma is.

Arra a kérdésre, hogy hol kezdődik a háború, ezért nem adható egyetlen, minden helyzetben alkalmazható válasz. A fogalom túl tág használata veszélyes, mert háborús cselekménynek minősíthet olyan nyomásgyakorlást is, amely az államközi versengés része lehet. A hibrid műveletek jelentőségét nem egy-egy elszigetelt incidens, hanem azok szándéka, összehangoltsága és politikai hatása alapján lehet megítélni. A sikeres védekezés célja így nem valamennyi ellenséges lépés megakadályozása, hanem annak biztosítása, hogy ezek ne tudják megbénítani az állami döntéshozatalt, megosztani a társadalmat vagy kikényszeríteni a támadó politikai akaratát.

 

 

 

Felhasznált irodalom

Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013.

Hoffman, Frank G.: Conflict in the 21st Century: The Rise of Hybrid Wars. Potomac Institute for Policy Studies, 2007.

NATO 2022 Strategic Concept. NATO, 2022.

Rácz András: „Oroszország hibrid háborúja Ukrajnában.” KKI-tanulmányok, T-2014/1, 2014.

Resperger István: A válságkezelés és a hibrid hadviselés. Dialóg Campus, 2018.

A Dr. Gólya Richárd: A béke és a háború határán – A hibrid fenyegetések kihívásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Putyin külpolitikájának egyik fő célja Oroszország befolyásának megőrzése és kiterjesztése a posztszovjet térségben. Ukrajna és Georgia azért különösen fontos Oroszország számára, mert stratégiai helyzetük hatással van az orosz biztonságra, a Fekete-tenger ellenőrzésére, az energiaútvonalakra és Oroszország nagyhatalmi szerepére. Ezt Mahan tengeri hatalomelmélete és Mackinder Heartland-elmélete alapján is lehet vizsgálni. Alfred Thayer Mahan szerint egy állam nagyhatalmi helyzetét jelentősen meghatározza tengeri hatalma. Ez nemcsak erős haditengerészetet jelent, hanem kikötők, tengeri útvonalak és katonai támaszpontok ellenőrzését is. A tengeri kijáratok biztosítják a kereskedelmet, a csapatok mozgatását és a katonai erők távoli alkalmazását. Oroszország számára a Fekete-tenger különösen fontos, mivel innen lehet eljutni a Földközi-tenger felé. A hozzáférést azonban a Boszporusz és a Dardanellák korlátozza, amelyek Törökország ellenőrzése alatt állnak. Ezért Oroszország igyekszik minél erősebb pozíciót kialakítani a Fekete-tengeren.

A Krím félsziget stratégiai jelentősége rendkívüli. A félszigeten található Szevasztopol, az orosz fekete-tengeri flotta egyik legfontosabb kikötője. A Krím ellenőrzése lehetővé teszi Oroszország számára a Fekete-tenger jelentős részének megfigyelését, valamint rakéták, légvédelmi rendszerek és haditengerészeti erők telepítését.

Ukrajna fekete-tengeri partvidéke, különösen Odesa és Mikolajiv, szintén fontos. Ha Oroszország teljesen ellenőrizné ezt a térséget, Ukrajna elveszítené tengeri kijáratát, Oroszország pedig megerősítené fekete-tengeri pozícióját.

Georgia a Fekete-tenger keleti partján helyezkedik el. Kikötői, például Batumi és Poti, összekötik a tengert a Kaukázussal és a Kaszpi-tenger térségével. Georgia nyugati orientációja és NATO-kapcsolatai ezért aggasztják Oroszországot, mivel a nyugati államok nagyobb befolyást szerezhetnének a Kaukázusban. Georgia emellett fontos energia- és közlekedési útvonalak része, amelyek Oroszország megkerülésével kapcsolják össze a Kaszpi-térséget Európával.

Halford Mackinder szerint Eurázsia belső területe, a Heartland, a világ geopolitikai központja. A Heartlandhez elsősorban Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia egy része tartozik. Mackinder úgy vélte, hogy aki ellenőrzése alatt tartja Kelet-Európát, az jelentős befolyást szerezhet a Heartland felett.

Ukrajna ebben a rendszerben kulcsfontosságú. Nagy területe, sík földrajza, mezőgazdasági és ipari kapacitásai, valamint fekete-tengeri kijárata miatt stratégiai értéket képvisel. Ukrajna nyugati orientációja azt jelenti, hogy az Európai Unió és a NATO politikai, gazdasági és katonai befolyása közelebb kerülhet Oroszországhoz. Oroszország számára Ukrajna elvesztése ezért nem csupán egy szomszédos állam elvesztését jelentené, hanem korábbi biztonsági övezetének gyengülését is. A Krím 2014-es annektálása, valamint a Donbaszban folytatott orosz beavatkozás ennek a befolyásért folytatott küzdelemnek a része volt. A 2022-es invázió célja többek között Ukrajna nyugati integrációjának megakadályozása volt.

Georgia a Heartland déli peremén található. A Kaukázus Oroszország, Törökország, Irán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger találkozási területe. Ezért, aki befolyást gyakorol Georgiára, az jelentős szerepet szerezhet a kelet-európai, közép-ázsiai és közel-keleti kapcsolatokban.[1]

A 2008-as orosz–georgiai háború után Oroszország megerősítette jelenlétét Abháziában és Dél-Oszétiában. Ez gyengítette Georgia területi egységét és csökkentette NATO-csatlakozásának esélyét. A befagyasztott konfliktusok egyben lehetővé teszik Oroszország számára, hogy tartós nyomást gyakoroljon Georgiára. Putyin terjeszkedési politikájának fő céljai a stratégiai mélység fenntartása, a NATO keleti terjeszkedésének akadályozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország nagyhatalmi státuszának megőrzése. A konfliktusok belpolitikai szerepet is betöltenek, mivel a Kreml a Nyugattal szembeni fellépést az orosz nemzeti érdekek védelmeként mutatja be. A történelmi és civilizációs érvek szintén fontosak. Az orosz vezetés gyakran hangsúlyozza Oroszország és Ukrajna történelmi összetartozását, valamint az orosz nyelvű lakosság védelmét. Ezek az érvek azonban nem változtatják meg azt, hogy Ukrajna és Georgia szuverén államok, amelyek jogosultak saját külpolitikai irányuk meghatározására.

A terjeszkedés ugyanakkor Oroszország számára jelentős kockázatokkal is jár. A háborúk megerősítették a NATO együttműködését, gazdasági szankciókat eredményeztek, és Ukrajnában tovább erősítették a nyugati orientációt. Így ami rövid távon növelheti Oroszország ellenőrzését egyes területek felett, hosszú távon akár ronthatja is az ország biztonsági helyzetét. Mahan elmélete alapján Ukrajna és Georgia a Fekete-tenger, a kikötők és az energiaútvonalak miatt fontos Oroszország számára. A Krím és Szevasztopol biztosítja az orosz fekete-tengeri flotta stratégiai helyzetét, Georgia pedig a Fekete-tenger keleti partjának és a Kaukázusnak fontos csomópontja.

Mackinder Heartland-elmélete szerint Ukrajna Kelet-Európa és a Heartland nyugati kapuja, Georgia pedig a Heartland déli peremének része. Oroszország ezért igyekszik megakadályozni, hogy ezek az államok teljesen a Nyugat felé orientálódjanak.[2] Putyin terjeszkedése tehát nem pusztán területszerzésről szól. Célja a stratégiai mélység fenntartása, a NATO korlátozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország eurázsiai nagyhatalmi szerepének megőrzése. Mahan és Mackinder elméletei segítenek megérteni a térség jelentőségét, de az orosz politikát a történelmi, gazdasági és belpolitikai tényezők is alakítják.

 

Irodalomjegyzék

1. Clover, C. (2016) ‘The Unlikely Origins of Russia’s Manifest Destiny’, Foreign Policy, 27 July. Available at: https://foreignpolicy.com/2016/07/27/geopolitics-russia-mackinder-eurasia-heartland-dugin-ukraine-eurasianism-manifest-destiny-putin/ (Accessed: 25 September 2026).
2. Oskanian, V. (2014) ‘Conquering Russia and the “heartland”’, Al Jazeera, 14 July. Available at: https://www.aljazeera.com/opinions/2014/7/14/conquering-russia-and-the-heartland/ (Accessed: 25 September 2026).
3. Mackinder Heartland Theory: Complete Geopolitical Analysis for UPSC: https://geographyebooks.com/mackinder-heartland-theory/

A Novák Eszter: Putyin terjeszkedésének geopolitikai okai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Der alpine Ski-Weltcup erhält ab dem Auftakt in Sölden ein moderneres TV-Bild: neue Grafiken, Live-Linien auch in Speed-Rennen und künftig mehr Daten wie Tempo, G-Kräfte und Air-Time. Mikrofone und Brillenkameras werden noch getestet.

In der aktuellen Folge des Beziehungspodcasts «intim&laut» sprechen Sandra Casalini und Paartherapeutin Ramona Zenger über Liebe und Sex am Arbeitsplatz. Heikel wirds bei Machtgefälle und Übergriffigkeit, wie es die Blick-Gesellschaftsredaktorin selbst schon erlebt hat.

Die Bundesratskandidatur von Céline Amaudruz wurde auch hinterfragt, weil sie Mutter ist. Helfen ihr solche sexistischen Äusserungen bei der Linken? Und ist Amaudruz selbst so oft von der Parteilinie abgewichen, wie ihr vorgeworfen wird? Der Faktencheck.

Es ist das Ende einer Ära: Wo über ein Jahrhundert lang Gastro-Geschichte geschrieben und gefeiert wurde, kehrt bald Ruhe ein. Jetzt lädt das Restaurant Belvoirpark zum grossen Ausverkauf – ein Anlass, der Nostalgiker und Schnäppchenjäger gleichermassen anlockt.

Es ist das Ende einer Ära: Wo über ein Jahrhundert lang Gastro-Geschichte geschrieben und gefeiert wurde, kehrt bald Ruhe ein. Jetzt lädt das Restaurant Belvoirpark zum grossen Ausverkauf.

In Zusammenarbeit mit Mysports präsentiert dir Blick die Highlights der EHC Biel-Bienne – SC Rapperswil-Jona Lakers (4:3).

Im Duell der beiden Top-Mannschaften behält PSG gegen Barcelona die Oberhand. Das Heimteam setzt sich mit 4:2 durch, während die Pariser Fans den guten Geschmack vermissen lassen.

In Zusammenarbeit mit Mysports präsentiert dir Blick die Highlights der Partie SC Bern – SCL Tigers (1:3).

In Zusammenarbeit mit Mysports präsentiert dir Blick die Highlights der Partie HC Ambri-Piotta – HC Fribourg-Gottéron (3:2).

In Zusammenarbeit mit Mysports präsentiert dir Blick die Highlights der Partie EHC Kloten – Lausanne HC (4:3).

MEPs from the Foreign Affairs and Development Committees adopted their position on the EU’s Global Europe Instrument, the EU’s funding mechanism for external action for the period 2028-2034.
Committee on Foreign Affairs
Committee on Development

Source : © European Union, 2026 - EP

European Parliament president Roberta Metsola opened the 19-22 October plenary session in Strasbourg.

Source : © European Union, 2026 - EP

Kína, mint globális tényező és hatalom rapid, erőteljes módon vált a globális hatalmi játszma részesévé. A gyorsan és eredményesen feltörő ország azonban számos kihívás elé állítja mai világrendünket kialakító nagyhatalmi riválisát. Kína szerepét az új nagyhatalmi versengésben, ezen belül is az USA-hoz való viszonyát vizsgáljuk meg tüzetesebben a következőkben.

Kína mai helyzetének mélyebb megértéséhez vissza kell térnünk az elmúlt évszázad közepéig.  A hidegháború kezdeti szakaszában, 1949 és 1971 között Kína és az akkori világ ellentétes pólusának vezetője, az USA közötti viszonyt a bizalmatlanság, és az elszigetelődés jellemezte. Nixon elnök 1972-es látogatása Pekingben azonban változást hozott a két ország viszonyában, mivel az USA számára Kína ellensúlyt jelentett a Szovjetunióval szemben, így támogatta Kína integrációját a nemzetközi piacon. A reform és nyitás politikája, melyet Teng Hsziao-Ping dolgozott ki, meghozta Kína számára a gazdasági felemelkedés kezdetét, így a két nemzet között gazdasági függés alakult ki. A 21. századra az óvatos együttműködést a két fél között a sokrétű versengés váltotta fel. A kirajzolódó tendencia szerint a kényszer szülte együttműködést újra felváltja a rivalizálás.

A helyzetet sokan hasonlítják a kétpólusú világrend idején (1949-89) kialakult nagyhatalmi helyzethez. A jelenlegi globális erők állása azonban nem feleltethető meg teljes mértékben az akkori állapotoknak. Igaz ugyan, hogy a globális dominanciáért küzdő, alapvetően két hatalom harcára fókuszált, szinte minden területet érintő versengés, de mindez multipoláris keretek közt bontakozik ki, és korántsem beszélhetünk egyértelmű, globális blokkstruktúráról sem. Jelen állapotok sokkal inkább emlékeztetnek a 19. századvégi európai hatalmi egyensúly logikájára, mikor is két kiemelkedő kapacitású nagyhatalom versengésére figyelt a világ: a vezető hatalmat birtokló Nagy Britanniára, és a felemelkedő, gazdaságilag erősödő Németországra. A korszakot a maihoz hasonlóan a reálpolitika elve jellemezte, univerzális szabályok helyett pedig az eseti alkuk diktáltak. A stabilitás pillanatnyi alkuk fenntarthatóságától függött, és nem kötelezett hosszútávú nemzetközi elköteleződésre, nem alakultak ki tehát szigorú blokkrendszerek sem. A nemzetközi rend ennek megfelelően rugalmas, ugyanakkor instabil volt. Így tehát ezen időszak (1871-1914) sokkalta inkább ideillő történelmi analógia, mint a hidegháborús világrend. Jelen helyzetre is alkalmazható Paul Kennedy 19. századi tézise, mely szerint az akkori hegemón hatalom, a Brit Birodalom ipari súlya csökkent akkori riválisához, Németországhoz képest. Ebben a helyzetben a hanyatlásban lévő hegemón részére előnyösebb volt a merev szövetségek kialakítása helyett az eseti érdekkoalíciók rendszere. A második Trump-adminisztráció idejének Kína-politikája szerint az USA első számú vetélytársa és hegemóniájának kihívója Kína. Érdekes megnézni azt is, hogyan lett az egykor kétoldalú versengésből ma rendszerszintű kihívás. Teng Hsziao Ping „reform és nyitás” politikájának hála külföldi befektetések érkeztek az országba, megkezdődött az exportorientált iparosítás, ami gyors gazdasági növekedést idézett elő, Kína így történelmi szempontból kiemelkedő módon, fejlődő országként vált globális vezetővé.

Napjaink globális hatalmi dilemmája továbbra is az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajlik. A Thuküdidész-csapda (Allison, 2017) elve szerint egy feltörekvő hatalom az aktuális vezető hatalomban félelmet kelt, és ez konfrontációhoz vezethet. Ezt erősíti meg a hatalomátmenet-elmélet, mely szerint a nemzetközi rendszer akkor a leginkább hajlamos az instabilitásra, ha egy kihívó hatalom megközelíti a domináns hegemónnal való egyensúlyi állapotot. Korunk feltörekvő Athénja, Kína fejlődése következtében a jelenlegi vezető hatalom, a Spártaként azonostható USA a 2018-20 közötti időszakban exportkorlátozásokkal, vámokkal igyekezett gátat vetni Kína terjeszkedésének, nyílt gazdasági konfrontációt idézve elő. Ez azért is igen lényeges ellenlépés, mivel napjainkban a határok elmosódnak a gazdasági versengés és a nemzetbiztonság között. Aki a feltörekvő, új technológiákat kezeli, az diktálja az innováció ütemét. Mai világunkban az 5G hálózat, a félvezetőgyártás, és az MI, hogy csak pár kardinális területet emeljek ki, mind katonai és kiberbiztonsági kulcsszerepet tölt be, hiszen mindezek stratégiai és gazdasági mérföldkövet is jelentenek, valamint meghatározóak a globális hierarchia tekintetében. Kína technológiai függetlenségre törekszik, az USA pedig mindenáron gátolni kívánja Kína ez irányú törekvéseit. Jogosan tekinthetjük tehát napjainkban a technológiai fölényt a geopolitikai helyzet kritikus meghatározójának (Segal, 2020). Így érthető meg, hogy lesz a technológiai fölény a geopolitikai befolyás csúcsa.

A két vezető hatalom közötti konfrontáció fő színtere ma az Indo-Csendes-Óceáni térség. Kína harca a technikai függetlenség kivívásában megjelenik többek között ezen területen belüli előretolt helyőrségek felállításában, rakétatelepítési manőverekben, hajózási műveletekben, és biztonsági partnerségekben. Ezt az USA kiterjedt haditengerészeti és légi jelenléttel kívánja ellensúlyozni. A túlzott militarizáció és a biztonsági dilemma a térségben azonban könnyen vezethet a helyzet eszkalálódásához. Rontja a helyzetet továbbá, hogy amit az egyik állam védelmi intézkedésként hajt végre, azt a másik támadó fenyegetésként értelmezi. Az USA 2025-ös biztonságpolitikai stratégiájából egyértelműen kitűnik, hogy Kínát közel egyenrangú riválisként kezeli. A regionális hatalmak kockázatmegosztó (hedging) stratégiák révén kerülik az elköteleződést, céljuk pedig az egyensúly megőrzése (Acharya 2014). Így tehát fenntartják a gazdasági kapcsolatot Kínával, de együttműködnek az USA-val is. Kína regionális és szélesebb körű gazdasági befolyásának megerősítésére létrehozta az Övezet és út, azaz BRI kezdeményezést, mely lényegében egy „új selyemút” koncepciója. Kína Kelet-Közép-Európával 2011 óta törekszik kapcsolatépítésre, melynek végső célja a terület BRI-be való integrálása. Ezt az Európai Unió bizalmatlansággal kezeli, többek közt ez is elősegítette, hogy az EU és Kína partnersége 2018 decemberében válaszúthoz érkezzen, mikor is Kína módosította EU-politikáját, ám az EU nem tette ugyanezt Kína-politikája kapcsán. Magyarország része a BRI-kezdeményezésnek, így számunkra hosszútávon sem közömbös, hogy megszilárdul e az újabb globális hatalmi tényező, Kína helyzete.

Összegzésként kiemelném, hogy a mai geopolitikai versengés inkább gazdasági eszközökben érvényesül, az új viszonyok meghatározójává pedig a feltörekvő technológiák versenye vált.

A források olvasásakor számomra elgondolkodtató megoldásokat is olvastam a helyzethez kapcsolódva. A probléma kezelésének célja nem a verseny megszüntetése, hanem annak olyan szabályokba, normákba, intézményi keretekbe korlátozása, melyek mérséklik a feszültség eszkalációját és fenntartják a nemzetközi stabilitást. Véleményem szerint ez a fajta verseny gazdasági szempontból pozitív hatásokkal is bírhat, például ösztönzőleg hathat bizonyos kutatásokra, és akár nagyobb arányú együttműködést is előidézhet mint bármilyen korábbi, de ehhez megfelelő keretek között, ellenőrzés alatt kell tartani, és mindkét hatalom részéről kompromisszumokat kell kötni, erre azonban sajnos alig látunk példát világunk eddigi történelmében.

 

FORRÁSOK:

1. https://hiia.hu/wp-content/uploads/2026/08/5-Eszterhai-Viktor.pdf
2. https://www.researchgate.net/publication/400510373_US-China_Rivalry_and_the_Future_of_Global_Security
3. https://mersz.hu/object/matud_f20347_i1

A Konkoly Hanna: Kína, a nagyhatalmi versengés új szereplője bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az október 11-18. közötti időszakban a gazdasági biztonság és a belpolitikai kényszerek közvetlenül felülírták a hosszú távú stratégiai célkitűzéseket az Atlanti-óceán mindkét partján. Míg az uniós vezetők a brüsszeli csúcstalálkozón a belső piac egységesítésével, a klímaszabályok finomhangolásával igyekeznek megvédeni Európa ipari versenyképességét, addig Washingtonban a közelgő félidős választások nyomást helyeznek Donald Trump adminisztrációjára, amely az orosz olajimport átmeneti felmentésével újabb feszültségeket hozott a transzatlanti szövetségbe és Kijev támogatásába. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely heti stratégiai összefoglalója olvasható.

 

1. Versenyképességi fordulat és közös védelmi beszerzések az Európai Tanács asztalán

Október 15-16-án ültek össze az uniós vezetők az António Costa által vezetett Európai Tanács ülésére, amelyen költségvetési vitákon túl szó esett Ukrajna helyzetéről, illetve a korábban felállított kibocsátáscsökkentési célok realitásáról a versenyképesség védelmére figyelemmel.

Nagy figyelmet fordítottak az egységes piac tényleges megteremtésére törekvő „One Europe, One Market” kezdeményezés által eddig elért eredményekre, és egyetértettek a folyamat szükségességében az unió gazdasági és technológiai-innovációs lemaradásának orvoslása érdekében. A javaslatok között állt a 27 tagállam szabályozásainak egységesítése, hogy az európai nagyvállalatok hatékonyabban tudják felvenni a versenyt kínai és amerikai riválisaikkal. Szó esett a rendkívül ambiciózus és szigorú klímavédelmi szabályokról is, amelyek fokozatosan az európai – elsősorban a német – autóipar lépéshátrányához vezetnek az olcsó, államilag támogatott kínai elektromos autóiparral szemben.

A védelmi felkészültség fejlesztésére is tettek lépéseket, többek között a katonai mobilitási tervek év végi határidejének meghatározásával. Ezen felül a közelmúltban elfogadott hadiipari bürokráciát leépítő jogszabályokra építve szeretnének új lendületet adni a közös védelmi beszerzéseknek, például a hozzáadottérték-adó feltételekhez kötött elengedésével, vagy bizonyos tagállami költségek átvállalásával (EDIRPA).

 

(Forrás: Európai Tanács) 

 

2. Orosz szankciók, olcsó üzemanyag és a félidős választások:

Az amerikai félidős választások közeledésével (november 3.), nő a nyomás Donald Trump adminisztrációján. Kifejezetten veszélyezteti kampányukat az infláció mértéke, illetve a gázolajárak jelentős emelkedése, amelyet többek között az iráni háború, pontosabban a Hormuzi-szoros lezárása eredményezett. Ennek kiküszöbölésére, és ezáltal esélyeik növelése céljából, először október 9-én az USA megállapodott Oroszországgal, amely így ideiglenes mentességet kapott a gázolaj importjára, hogy ezzel csökkentsék a magasba szökő árakat. Ezt a lépést éles kritika fogadta mind más államok vezetői, mind szakértők részéről, akik szerint a megállapodás teljesen aláássa a nyugati gazdasági nyomást és Ukrajna támogatását, miközben korlátozott eredményekre lehet csak számítani. Ezt követően október 16-án nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva Trump az utolsó pillanatban függesztette fel a kongresszus által elfogadott orosz olajat sújtó szigorú szankciós csomagot, amely 18-án lépett volna hatályba.

Trump „energetikai tűzszünetet” is követel, amellyel további nyomás alá helyezi Zelenszkijt. Habár Ukrajna elveszítheti az Egyesült Államokat, mint legfontosabb szövetségesét, az amerikai elnök lépései kétségkívül elősegítik Ukrajna és az EU közeledését.

 

(Forrás:Council on Foreign Relations, Reuters, DW)

 

Összeállította: Faragó Bulcsú (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Rovat: Hírfigyelő / Euramerika

Címkék: Európai Tanács, európai védelmi ipar, versenyképesség, Egyesült Államok, energiabiztonság, Hormuzi-szoros, Ukrajna

 

 

A Heti Gyorsjelentés: Versenyképességi dilemmák Brüsszelben és energetikai kompromisszumok Washingtonban (2026.10.11–18.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Monday 19 October 2026

Source : © European Union, 2026 - EP

The European Parliament spokesperson will hold a last-minute briefing on the 19 – 22 October plenary session today at 16.30.

Source : © European Union, 2026 - EP