Európai Unió : hírek magyarul

Nyulas Szabolcs - Honvédelem.hu, 2015.01.09.
Címkék: biztonságpolitika, nemzetbiztonság, terrorizmus
Soós Eszter Petronella és Türke András István, a Francia Politika Blog és az Europa Varietas Intézet közreműködésével

Hibát hibára halmoztak a francia belügyi szervek, ezért is sikerülhetett a terroristáknak egy célzott támadással kivégezni a Charlie Hebdo szerkesztőségét. Az al-Kaida halállistáján más – dán és svéd − újságírók is szerepelnek, és nőtt a fenyegetettség Londonban, valamint Berlinben is – mondta a honvedelem.hu-nak dr. Türke András István, az Europa Varietas Intézet biztonságpolitikai szakértője.
„Franciaországban az iszlám a második legfontosabb vallás, 2010-es adatok szerint 4,7 millió muszlim él az országban, legjelentősebb az arányuk Lille és Marseille agglomerációjában, ahol a lakosság 50, illetve 25 százaléka muzulmán” – mondta a szakértő. „A nem iszlám lakosság alapvetően toleráns, de a szeptember 11-i merényletek és az al-Kaida franciaországi megjelenése megtették a hatásukat: egy 2012-es felmérés szerint 17 százalék tartja pozitívnak jelenlétüket, 40 százalék indifferens, 43 százalék pedig kifejezetten veszélyesnek gondolja jelenlétüket” – tette hozzá.

A lap elleni támadásnak a francia belpolitika terén nem voltak előjelei, az Hollande-kormány szocialistaként toleránsabbnak számít, mint a keményvonalas Sarkozy-adminisztráció. Ráadásul Hollande elnök jó kapcsolatot ápol a franciaországi iszlám elismert kulturális vezetőivel, értelmiségiekkel, jogászokkal, orvosokkal, akik egyébként elítélik az ISIS (az Iszlám Állam angol rövidítése) öldökléseit, és felajánlották segítségüket, támogatásukat az elnöknek.

A külkapcsolatok területén évek óta gyülekeztek a baljós jelek: Franciaország hagyományosan arabbarát országnak számított, amióta de Gaulle tábornok az olajkérdés miatt felülvizsgálta az Izraelhez fűződő viszonyt. Ez a politika egészen Chirac elnökig kitartott, Sarkozy alatt viszont fordulat következett be. Az ország több konfliktusba is beavatkozott Afrikában (Líbia, Mali, Közép-Afrikai Köztársaság). „A katonai akciók miatt az al-Kaida mellett más terrorszervezeteket is magára haragított Franciaország, bár az előbb említett jelenti és jelentette a legnagyobb veszélyt” – mondta Türke András.

A szakember hangsúlyozta: a francia belügyi szervek komolyan hibáztak a Charlie Hebdo megtámadása kapcsán, hiszen a merénylők ismertek voltak előttük, szerepeltek az adatbázisaikban. Az a tény is ismert volt, hogy az országban tevékenykedő (nem csak muszlim) bűnözők komoly fegyverekkel rendelkeznek, míg a rendőri egységek híján vannak az ilyen felszerelésnek. Az újság környékén lassan hónapok, évek óta készültség van, ezért is érthetetlen, hogy miért csak „egyszerű” rendőrök védték a szerkesztőséget, ráadásul a védelem szintjét 2014 augusztusában csökkentették. A Charlie Hebdo védelmére sokkal jobban felszerelt RAID egységeket – vagy FAMAS-szal felszerelt katonai járőröket – kellett volna alkalmazni. Ráadásul hónapok óta lehetett tudni, hogy a fenyegetés mértéke az ISIS célzott toborzóakcióival megnőtt. „Másrészt a merénylet az átszervezett hírszerző szervek, valamint a rendőrség közötti együttműködés teljes csődjének is tekinthető” – mutatott rá...

A teljes cikket elolvashatja a Honvédelem.hu-n

Soós Eszter Petronella és Türke András István, a Francia Politika Blog és az Europa Varietas Intézet közreműködésével
Origo.hu, 2015.01.09.

Nem lehet kizárni, hogy a már most is a legnépszerűbbnek számító radikális Nemzeti Front további erősödése várható Franciaországban, de a kormány sikeres válságkezelése, és a jelenlegi politikai elit összezárása gátat szabhat ennek – mondták el az Origónak Franciaország szakértők a párizsi terrortámadás várható hatásairól. Franciaországban 2017-ben tartanak legközelebb elnök-és parlamenti választást, a 2014-es európai parlamenti voksolást a Nemzeti Front nyerte.
Az iszlámon gyakran élcelődő párizsi szatirikus lap elleni szerdai támadás szinte biztosan erősíti majd a bevándorlásellenes mozgalmakat Európa-szerte, és mélyítheti a vallási és etnikai identitás társadalombeli helyéről szóló „kulturális háborút” – írta értékelésében a Reuters brit hírügynökség.

Hasonlóan vélekedett az AP amerikai hírügynökség is, amely azt írta: a támadás újabb támogatókat hozhat az Európa "iszlamizációjával" riogató mozgalmaknak, amelyek Dániától kezdve Németországon át Hollandiáig egyre nagyobb teret nyernek.

Le Pen népszavazást akar a halálbüntetésről
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, a halálbüntetés visszaállítása mellett foglalt állást abban az esetben, ha megnyeri a 2017-es elnökválasztást. „Személyes meggyőződésem, hogy a halálbüntetésnek szerepelnie kell a jogi arzenálunkban.” „Mindig azt mondtam, én a francia állampolgároknak megadnám a lehetőséget, hogy elmondják a véleményüket egy népszavazás keretein belül” – tette hozzá.

A bejelentéssel kapcsolatban Soós Eszter Petronella politológus, Franciaoszág-szakértő az Origónak elmondta, 2012 végén a megkérdezettek 45 százaléka támogatta a halálbüntetést Franciaországban, és a tendencia a korábbi évekkel összevetve növekvő volt. A szakember a kezdeményezéssel kapcsolatban arra is rávilágított, hogy az alkotmány tiltja a halálbüntetést, így azt módosítani kéne, de erre csak a képviselőház és a szenátus háromötödös többségének az egyező szavazatára lenne szükség...

A teljes cikket az Origón olvashatja.

A franciák csak most ocsúdnak a szörnyű támadásból. Ha az első sokk véget ér, rengeteg kérdésre kell majd válaszokat keresni és találni. Még nem tudjuk felmérni, hogy ami ma történt, mekkora jelentőségű és merre viszi a francia (és európai) politikát, de az biztos, hogy a Charlie Hebdo-merénylet nagy hatással lesz mind a társadalomra, mind pedig a következő hetek és hónapok politikai eseményire. Soós Eszter Petronella Közös elemzése dr. Türke András Istvánnal, biztonságpolitikai szakértővel, az Europa Varietas Intézet igazgatójával a Francia Politika Blogon.

A tények

2015. január 7-én délelőtt, 11:30 körül két fegyveres behatolt a Charlie Hebdo nevű baloldali, szatirikus hetilap szerkesztőségébe és – célzottan, tudatosan – megölt 12 embert, köztük a lap közismert illusztrátorait, igazgatóját, illetve két rendőrt. A fegyveresek valószínűleg tudták, hogy mikor és hogyan kell támadniuk, mivel az áldozatokat arcról felismerték, illetve pontosan abban a pillanatban érkeztek, amikor a szerkesztőség a szokásos heti értekezletét tartotta. A mintegy öt percig tartó támadás után a fegyveresek elmenekültek a helyszínről. A rendőrség azonosította az elkövetőket és jelenleg is keresi őket.

A helyszínre érkező François Hollande köztársasági elnök terrortámadásnak nevezte a gyilkosságokat, amit megerősít a szemtanúk azon beszámolója, mely szerint a támadók “Allah Ahkbar!”, illetve “Megbosszultuk a prófétát!” felkiáltásokkal léptek fel, és az al-Kaida nevű ismert terrorszervezetet is emlegették.

A francia kormány szerdán 14 órakor válságmegbeszélést tartott az illetékes miniszterek részvételével, illetve a legmagasabb, további támadást valószínűsítő szintre emelte a Vigipirate antiterrorista terv szint-besorolását. A köztársasági elnök azonnali konzultációkat kezdett a francia politikai élet szereplőivel, ideértve a volt köztársasági elnököket, a pártelnököket, illetve azon politikai erők vezetőit, amelyek nem rendelkeznek nemzetgyűlési képviselőcsoporttal (gondolva itt különösen a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontra). A csütörtöki napra az elnök továbbá nemzeti gyásznapot rendelt el, amire 2001. szeptember 11. óta nem került sor Franciaországban....

Folytatása a Francia Politika Blogon olvasható, az anyagot folyamatosan frissítjük.

Az alábbi írás szigorúan a szerző magánvéleményét tükrözi és nem tekinthető az Europa Varietas Intézet hivatalos véleményének.
Megjelent a Kitekintő.hu-n

Mert a Charlie Hebdo szerkesztői – bár kiváló grafikusok - gyakran olyan színvonalat képviselnek, amivel nem tudok közösséget vállalni.

A mészárlást természetesen minden jólelkű ember elítéli, jómagam is, mint ahogy a sajtó szabadsága is elsődleges fontosságú érték, amit meg kell védeni és ami mellett ki kell állni. Állást foglalni azonban a lap tevékenysége és hatása kapcsán nagyon nehéz kérdés. Nincs bajom a szatírával, se a politikaival se a kulturális-vallásival, még akkor sem ha "malac" (v.ö. Boccaccio), de csak akkor, ha tényleg ütős, és megvan benne a szatíra sine qua non-ja, a humor. A Charlie Hebdo számos karikatúrájában az öncélú blaszfémia mellett ezt nem nagyon lehet felfedezni.

A magam részéről nem értek egyet azzal a tipizálással, amit most ránk próbálnak kényszeríteni a politikusok és véleményvezérek, hogy egyfelől a Charlie Hebdo, azaz a "mi", a "jók" a demokraták, a művelt Nyugat és "ők", a "rosszak" a barbár-fanatikus, terrorista (=iszlám) oldal, és én most csak e kettő közül választhatok. Ha lehet még harmadik véleményt képviselni akkor azt választanám.

A szatírikus lap karikatúrái a vallásokból csinálnak öncélú, kicsit sem vicces blaszfémiát. Persze, ehhez joguk van, joguk kell hogy legyen, de a magam részéről nem tudom sajnálni azokat, akik eleve céltáblát akasztva a nyakukba provokálják a sorsot és megteszik azt a szívességet a radikális iszlamistáknak, hogy "igazolják" azok tanait a fiatal és fogékony francia (vagy bármilyen más) muszlim fiatalság körében.

A tét óriási. Ugyanis a teljes politikai és társadalmi kiállás a provokatív lap elleni támadással szemben felveti a kérdést, hogy akkor most ezáltal teljesen egyetértünk az ilyen Charlie Hebdo lapokban képviselt "eszmeiséggel" is? Az egyébként indifferens, szekuralizálódott muszlimok Párizsban, Londonban és másutt meg csak pislognak, hogy lám-lám akkor mégis a radikálisoknak van igaza a "Nagy Sátán" kapcsán? Mégis a lefejezős dzsihádistákank kell hinni, akik szerint a Nyugat visel háborút ellenünk, ahol az egész társadalom iszlám ellenes? Mindenkinek szíve-joga, hogy hova áll. Ne feledjük, 2001. szeptember 11-e egyik következménye az lett, hogy a muszlim vallásúakat potenciális terroristaként kezdték el kezelni a hatóságok. Ahelyett, hogy mérsékelt iszlámmal karöltve együtt vette volna fel a harcot a Nyugat a szélsőségek ellen.

Mindezek miatt sokkal, de sokkal cizelláltabban kéne ezt a kérdést a politikusoknak és az értelmiségnek kezelnie. Zajlik a civilizációk (vagy inkább a kultúrák) harca és az a tét, hogy a mérsékelt iszlámot meg tudjuk-e tartani szövetségesnek vagy az - kényszerűségből - a szélsőségesek térfelére sodródik.

És éppen azt nem vesszük észre, hogy pont ez a vallási fanatikusok célja : Hogy mi sorakozzunk fel a blaszfémek mellet mind, legyen végre egy jól látható egyenlőségjel köztünk - a mérsékeltek - és a "vallásgyalázók" ("iszlám-gyalázók") között. Mi – mármint az "én vagyok Charlie" hősei – pedig lényegében az ő elképzelésük szerint "táncolunk", az ő kalkulált reakcióik szerint lépünk és ezzel pont mi leszünk azok, akik megerősítjük a támogatottságukat.

Ez a cél?

Türke András István Ph.D
Europa Varietas Intézet
www.europavarietas.org

PS: És ha már választani kell : "Nem vagyok Charlie, "francia" vagyok!

Zoltán Fehér : The New Faces of an Old Art: Creative Diplomacy in the 21st Century
Charles University, Jinonice, room J2080
Prague, 17 h

For centuries, the often uneasy and war-burdened relations between countries were not only conducted on the formal governmental level - in fact they were mostly shaped through backdoor dealings. The gradual democratization of most countries in the world has brought about an opening of diplomacy towards the wider public. With the help of the digital revolution, many governments have engaged in new, experimental forms of diplomacy in recent years. Drawing on his own experience of rising through the ranks of the Hungarian diplomatic corps, Zoltán Fehér will identify and define the pioneering new forms of transatlantic diplomacy ranging from the representations of national cultures through art events to the creative use of the potential of the mass media for cultural diplomacy to the diplomatic use of the "new media" such as social networks and blogging. In his presentation, Fehér hopes to challenge his audience to think outside the box of conventional diplomacy and identify and pursue alternative and new forms of cultural ties – for a new understanding of international relations in the 21st century.

Zoltán Fehér has just stepped down as Hungary's Chargé d'Affaires in Ankara, Turkey. He served as Hungary’s deputy ambassador in Ankara, Turkey since 2011. He previously served at the Embassy of Hungary in Washington D.C. as Chief Creative Officer and Foreign Policy Analyst (2005-2009), and held various positions in the Ministry of Foreign Affairs since 2002. He holds Master’s degrees in Political Theory and American Studies from Eötvös Loránd University (ELTE) and a Law degree from Pázmány Catholic University. In 2001/2002, he studied International Relations at Bard College (New York State) as a Kellner Scholar. He has taught International Relations and European Studies at ELTE, Pázmány Catholic University and King Sigismund College while his scholarly work has also been published. From 2009 to 2011, he served as President of the Young Diplomats Club in Budapest. His work and achievements have been written on in various publications, including the Diplomatic Pouch, The Washington Times, CBS News, The Georgetowner, Népszabadság, Fraternity Magazine, Forbes Magazine and Ankara Scene.

Az orosz nacionalizmus elméleti alapjai napjainkban - Alexandr Dugin neo-eurázsia elmélete

Alexandr Dugin, az orosz neo-eurázsiai ideológia egyik kidolgozója, a jelnlegi "orosz nagyhatalmi politika" ideológusa. Politikai útja ugyanakkor már a kezdetekkor elvált Putyinétól, de ahogy Putyin mozgástere egyre inkább beszűkül, annál inkább kiütköznek, sőt felerősödnek az átfedések kettejük elképzelései között. A dugini elképzelések szerint egy Eurázsiai Birodalomnak kell létrejönnie az atlanti birodalommal (értsd : USA) szemben. Az Eurázsiai Birodalomról szóló fejtegetéseiben nem teljesen világos, hogy ennek létrehozása mennyire békés, illetve erőszakos úton következne be és egyes területek akkor milyen függésben is lennének Oroszországgal.

A geopolitikus az adott államok többé-kevésbé demokratikus működését teljesen figyelmen kívül hagyja (esetleg már egy poszt-demokratikus korszakra gondol?) és meglepő könnyedséggel vonna össze egy országban történelmileg egymással nem éppen barátságos viszonyban élő országokat mint pl. Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország, s mindez az egész koncepció komolyságát az elemző számára alapjaiban kérdőjelezi meg.

Oroszország legfőbb célja Ukrajna jelenlegi állapotának felszámolása (írja az 1990-es évek végén!) illetve annak a mesterséges cordon sanitaire-nek a felszámolása, mely Eurázsiát természetellenes módon kettéosztja, azaz az oroszokat és a németeket egymás ellenségeivé tette. Szerinte amíg az USA dominanciája létezik Európában, addig minden konfliktus és ellentét mesterséges jellegű és minden regionális hatalom az atlantisták érdekeit szolgálja – ami ha nyilvánvaló túlzás is, de azért kitapintható az erős amerikai jelenét mind az exjugoszláviai konfliktusban, mind a 2004-es és 2014-es ukrán események terén is.

Ezen a ponton Dugin szembefordul a szlavofil hagyománnyal, melynek geopolitikai alapvetése – szerinte alapjaiban elhibázott módon – Oroszország védelme ezen cordon sanitaire-eken keresztül. Innen elég hamar arra a következtetésre jut, hogy lényegében az Egyesült Államok a felelős mindkét világháborúért, mely a németeket és az oroszokat egymás ellen fordította, ami történelmileg megint csak nem állja meg a helyét. A szlavofil geopolitika további hibája, hogy Oroszországot angol és francia érdekek mentén öngyilkos háborúkba keverte saját természetes geopolitikai ellenfeleinek az oldalán (ld. Török háborúk, Japán ellenes háború). Ez az utópia Oroszországnak „a cárjába, az egyházába és a birodalmába került”.

Az anakonda-gyűrű : A SZU helyzete és az 1979-es afghanisztáni szovjet beavatkozás geopolitikai oka
- Forrás : Osnovy geopolitiki: geopoliticheskoe budushchee Rossii

Hogyan nézne ki az Eurázsiai Birodalom, melynek szinonímájaként néha az Orosz Birodalom szerepel? Oroszország sem Kelet, sem Nyugat, sem Európa, sem Ázsia, hanem Eurázsia. Az új Oroszországnak – mely nem a Nyugat által kreált regionális hatalmú, szeparatista kísérletek terepeként létrejött életképtelen Orosz Föderáció lenne – lételeme a birodalomépítés. Lényegében a FÁK államainak többsége korábban az orosz birodalom része volt és a „posztbirodalmi legitimitás” elvén alapulva felhasználtják azt a tényt, hogy a gyarmati adminisztráció örököseként a szovjet birodalmi kontextusban kialakult egységes irányítási rendszer maradványai vannak hatalmon. Ezen elit idegen az adott országok nemzeti-kultúrális tradícióitól és túlélésük alapfeltétele az anyaországtól való függőség megőrzése.

Oroszországnak egy új eurázsiai hatalmi blokkot kell létrehoznia, de tanulnia kell a SZU hibáiból. Nem akarhatja minden entitását teljes mértékben integrálni, hanem nagy arányú szuverenitást biztosítva számukra, lényegében csak a külpolitika és a védelem területeit kell szorosan a saját kezében tartania.
A SZU legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem teremtette meg természetes határait, azaz nem hódította meg Európát az Atlanti óceánig, valamit Dél-Ázsiát. Így Nyugat-Európa - az "amerikai gyarmat" - megakadályozta, hogy a térségben egy egészséges és életképes birodalom jöhessen létre. A nyugat-európai térség önmagában védelem és nyersanyagok nélküli életképtelen régió jött létre az USA cordon sanitaire-eként. Duginnál visszaköszön a Richelieu-i természetes határok koncepciója, de előbbinél csak a tengeri határok jelentenek alternatívát a jelenlegi mesterséges és nagyon hosszú, nem védhető szárazföldi határszakaszokkal szemben az eurázsiai kontinensen.

Eurázsia kiterjedése - Forrás : Wikipédia

Míg Keleten Irán, Indai és főként Japán (sic!) lennének az eurázsiai blokk pillérei, az Orosz Birodalom természetes szövetségese Nyugaton a Nyugati félsziget (ezalatt érti kb. a jelenlegi EU-t) lenne, melyek így a birodalom számára biztosítanák a természetes tengeri határokat minden irányból. Itt ismét némi logikai bukfenc következik, mert abban ugyan igaza van, hogy a nyugati térség egyes államai (főként Franciaország) időnként kritikus szemmel nézik a NATO-féle védelmet (ugyanakkor több pénzt már évtizedek óta nem akarnak ennek alternatívájára költeni). Mégsem világos, miért lennének hirtelen lelkesek az atlanti védelmet orosz védelemre felcserélni. Olyan helyzetben, mely nemcsak 2000-ben, de 2014-ben is meghaladná az orosz katonai potenciál képességeit, főként, hogy ez az orosz dominancia totális jelleget ígér...

Ugyanakkor az új helyetben Oroszország teljes kulturális, nyelvi, gazdasági és jogi autonómiát ígérne, de egyben politikai, stratégiai, geopolitikai és ideológikus szuverenitásban szigorú korlátozást, mely utóbbiak kapcsán őszintén szólva nem értjük, hogy miért kellene vonzónak lenniük a térség számára. Dugin azzal érvel, hogy Eurázsia egymástól való egészséges függése ennek az alapja, azaz az EU területe tőkét, technológiát és tudást biztosítana a keleti nyersanyagokért és védelemért cserébe. El kell ismerni, bár mindez a jelenlegi helyezetben politikai nonszensznek tűnik, ágazati szinteken – főként az energiaellátás terén - van azért benne itt-ott ráció, gondolva itt a német-orosz kőolajipari beruházásokra és vezetékekre, illetve a francia-orosz kezdeményezésű eurázsiai villamos energetikai ellátó rendszerre.

E politikai unió (?) együttműködés (?) szilárd geopolitikai pillére Közép-Európa. Dugin alighanem a teljes közép-európai értelmiséggel szembeszállva kifejti, hogy „Közép-Európa stratégiailag, kulturálisan és részben politikailag egyesített természetes geopolitikai képződmény”. Alapvetően a Drang nach Osten doktrinájára egyszerüsíti le az itteni történelmi viszonyokat, mert szerinte a térség hagyományos konszolodáló ereje Németország, sőt e politikai befolyás Olaszországra és Spanyolországra is kiterjedhetne...

Az együttműködés itt mindenesetre a Moszkva-Berlin tengelyen alapulna, abból a szintén inkább pontos konzekvenciából adódóan, hogy a francia-német tandemben (melyet megőrzendőnek és fontosnak tart) Berlin és Párizs már nagyon nem azonos súlycsoportot képvisel. Politikailag Berlinnek Párizst mintegy Moszkvával kéne leváltania.
Franciaország „általában véve az európai kontinentális hagyományok aláásásában mindig is élen járt, és sok esetben a francia politika jelentette a legagresszívabb altlantizmust". Ugyanakkor ez az ország politikailag még „menthető” – nem úgy mint Nagy-Britannia a legkevésbé európai állam, mely de facto csak az USA extraterritoriális tengeri bázisa. Mert a Napoléontól (!) De Gaulle-on keresztül Mitterrandig megjelent egy pozitív vonal, a kontinens integrációjának képviselete is. Ugyanakkor Németországnak nem valamiféle pángermán centrumot kéne létrehoznia, hanem nemzetek feletti, civilizált egységet, mely mentes bármely nép etnikai és nyelvi dominanciájától.

A régi-új német és orosz befolyási övezetek
- Forrás : Osnovy geopolitiki: geopoliticheskoe budushchee Rossii

Az „új európai átmenet útját” illetőleg elég nagy bizonytalanságot hagy a szerző. Egyfajta összeurópai elégedetlenséget sugall, melyet Moszkvának nem kellene tétlenül szemlélnie. Illetve néhol kitűnik, hogy az ellenzőket nem éppen demokratikus úton kell majd elhalgattatni a „szent cél” érdekében. Német és francia tekintetben Dugin számol a hagyományosan atlantista-ellenes erők erejével, a keleti államokat tekintve pedig azzal, hogy e társadalmakban - ha eltérő mértékben is, de - mindig kitapintható a kelet és a nyugat felé tekintők ellentéte.

Az orosz geopolitikus felfogásában Nyugat-Európa az USA cordon sanitaire-e és ezen érvelése igencsak egybevág de Gaulle érvelésével, aki a McNamara által szorgalmazott flexible response NATO-doktrinát (atomfegyverek helyett az első válasz hagyományos erőkkel, Európa "kivéreztetése") hasonló érveléssel utasította el. Dugin szerint a SZU előtt két lehetőség állt :
- vagy az Atlanti-óceánig elfoglalni Európát,
- vagy kivonulni a keleti térségből, a NATO nyugat-európai kivonulásáért cserébe, egy semleges, esetleg korlátozott elrettentő atompotenciállal rendelkező térséget (Európai Blokk) létrehozva.
Ezt a változatot de Gaulle idejében komolyan mérlegelték.

A semleges cordon sanitaire-ek rendszerét Dugin szerint Ázsiában is alkalmazni kellett volna. Ott Afghanisztán, Irán, India (esetleg Kína) képezte volna ezek részét. Vagy Keleten, vagy Nyugaton erővel kellett volna fellépni, míg a másik helyen békével. Ez mindenképpen szükséges lett volna az anakonda szorításából való kitöréshez.
De a SZU nem szánta rá magát egyik térfélen sem a radikális lépésre, így az atlanti hatalmak „bedarálták”. A Nyugat legfőbb célja, hogy megakadályozza a kontinentális neoeurázsiai blokk létrejöttét. Oroszország biztonsága és szuverenitása – egyedüliként - az egész eurázsiai kontinens biztonságával és szuverenitásával egyenlő.
Mindenestre az ezredfordulón profetikusan arra is utal, hogy az euroatlanti integráció ki fog fulladni, és egyre nagyobb rétegek lesznek csalódottak az EU-ban.
Az eszközöket tekintve természetesen Dugin számba veszi a katonai hódítás útját is, mint teljesen irreális lehetőséget. Oroszországnak viszont nemcsak geopolitikai szükségszerűsége, hanem lételeme a birodalomépítés, különben az Európa-központ nyomul be a nyugat-orosz területekre, vagy Kína tör ki az észak-kazahsztáni vagy kelet-szibériai térségek felé.

Rövid konlklúzióként elmondható, hogy a 2000-es évek felének – Putyinhoz köthető - nagyhatalmi orosz törekvései azért nem feltétlenül követik a e sémát, még akkor sem, ha az ukrajnai események illeszkednek a dugini rendszerbe. Geopolitikailag mindeddig - legalábbis francia felfogás szerint - nagyjából egy orosz-kínai és egy indiai-USA szövetség kezdett kialakulni : Az oroszok 2006/2007-re konszolidálták a kapcsolatokat Kínával és rendezték az Amúr folyó menti konfliktusokat : Mindkét fél jól járt azzal, hogy a túlnépesedett észak-kínai területről az elnéptelenedő Szibériai területre átjöhettek a kínai bányászati beruházások és a hasznot megosztják. Szintén hasznosak a transszibériai gázvezetékek, melyek Oroszország számára alternatív export, Kína számára pedig alternatív import lehetőséget biztosítanak, miközben a dél-kínai tengeren 2014 októberében talált palagázmezők kalkuláltan akár helyettesíthetnék is az orosz beszállítást.

Dr. Türke András István
Az elemzés bővített változata francia nyelven 2014 végén fog megjelenni a CIEH (Université Paris III de la Sorbonne Nouvelle) Cahiers des études hongroises kiadványában :
Cahiers hongrois sur les populismes et les partis d’extrême-droite d’Europe centrale
CIEH Paris – Sorbonne Nouvelle Paris III
Az elmélet "megvalósulásáról" az ún. "orosz tavasz" fázisairól itt olvashat.

-
Forrás :
Alexandr Dugin, « A geopolitika alapjai – Oroszország geopolitikai jövője » (Osnovy geopolitiki: geopoliticheskoe budushchee Rossii, Moscou, Arktogeia 2000 (19971) in : Siselina Ljubov – Gazdag, Ferenc (ed) Oroszország és Európa – Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény, Budapest, Zrínyi, 2004. pp. 333-376.

2014. november 12-e mérföldkőnek számít majd az űrkutatás, illetve a Naprendszer kutatása történetében: a Rosetta az európai űrügynökség (ESA) szondája Philae leszállóegysége simán leszállt az üstökösmag felszínére. A sikerben magyar mérnököknek és kutatóknak is jelentős része van.
Jó lenne, ha végre az európai GPS rendszer, a Galileo is hasonlóan átütő sikereket érne el...

Forrás, részletek

2014 november 15-én az ukrán válság újabb szakaszba lépett. Petro Porosenko ukrán elnök szombaton elrendelte minden közszolgálati intézmény kivonását az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területekről.

Alexandr Dugin, az orosz neo-eurázsiai ideológia egyik kidolgozója. Putyin fő ideológusának tekintik, bár az orosz elnök politikai terveiben (még?) jelentősen "mérsékeltebb" annál, mint amit az eurázsia tanok megkövetelnének.

Dugin szerint az ún. "orosz tavasz" forgatókönyve a következő lépésekben fog megvalósulni az ukrajnai válság folyományaként. Valahol a 4. pont közepénél tartanak az események :

1. Kijev csapatait a Krím határán vonja össze, fenyegetőzik, de tényleges beavatkozásra nem kerül sor. Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol Oroszországra, számlákat fagyasztanak be. Intenzív kommunikációs háború veszi kezdetét, de az USA és a NATO végül is igyekszik elkerülni a közvetlen beavatkozást. Kijev jelentős támogatást kap nyugatról, most azonban leginkább a belső problémákra fordítja figyelmét. Lezárják az orosz határt. A népszavazás (amelyen a Krím félsziget Oroszországhoz való csatlakozásáról döntenek) szinte zavartalanul lezajlik. A többség az Oroszországhoz való csatlakozásra voksol. Oroszországon kívül egyetlen ország sem ismeri el a referendum végeredményét. A Krím annektálása estén felvetődik az Oroszországgal szembeni megtorló intézkedések kérdése is. A Duma mindkét háza azonnal ratifikálja a csatlakozást. A Krím visszatér Oroszországhoz és a félszigetre orosz csapatok vonulnak be. A Nyugat erős nyomást gyakorol Oroszországra. Az Észak-kaukázusi fegyveres csoportok, illetve Moszkvában az ötödik hadoszlop* is készültségben állnak. Putyint mindenki támogatja, népszerűsége a csúcson van. Ez segíti őt a belső kihívásokkal szembeni küzdelemben.

2. A következő szakaszban Kelet-Ukrajnában Kijev kemény megtorló akciókba kezd. Már egy nyíltan nacionalista diktatúráról beszélhetünk. Egyesek megpróbálnak támadásokat és szabotázsakciókat végrehajtani a Krímben. Mások bosszút akarnak állni az elvesztett Krím-félsziget orosz, illetve oroszajkú polgárain. Ez azonban egy ellenálláshoz kialakulásához vezet. Az ukrán dráma a második szakaszba lép: Harc az Új Oroszországért. Az emberek azonnal felébrednek. Ukrajna a "moszkvai agresszióra" hivatkozva, bevezeti a szükségállapotot. A demokrácia utolsó maradványi is eltünnek. A májusi választások már háborús légkörben zajlanak.

3. Oroszországban a nacionalisták több terrortámadást is végrehajtanak. De Oroszországon belül is változik a helyzet, felkészítik az "ötödik hadoszlopot".

4. Új-Oroszországban növekszik az ellenállás, amely fokozatosan átcsap a « kijevi bérencek » elleni nyílt lázadásba, véres polgárháború alakul ki. Moszkva hatékony támogatási rendszert épít ki, ezzel párhuzamosan a nyugat is segítséget nyújt Kijevnek. Egy adott pillanatban, válaszként a nacionalisták felforgató és egyéb véres cselekményeire, valamint az elnyomó kijevi apparátus civilek elleni Kelet-Ukrajnai akcióira, Oroszország csapatokat küld Kelet-Ukrajnába. A Nyugat atomháborúval fenyegetőzik. Mindez sorsdöntő pillanat Putyin számára, de őt ez a fenyegetés sem állítja meg. Nagy nehézségek (és valószínűleg súlyos veszteségek) árán felszabadítják Új Oroszországot. Ezzel egy új állam jön létre, Ukrajna, vagy Novorossia néven, de az is lehetséges, hogy a Krími forgatókönyv ismétlődik meg.

5. A Dnyepertől nyugatra nem ismerik el az elszakadást, (ahogyan Milosevics idejében Jugoszlávia, majd később Szerbia sem Koszovó függetlenségét) ezzel tulajdonképpen egy második Ukrajna jön létre. A NATO azonnal támaszpontokat épít ki a nyugati területeken, megakadályozandó egy esetleges - Kijev irányába történő - orosz előrenyomulást.

6. Az új - szélsőségesen nacionalista - ukrán vezetés hamarosan válságba kerül. Összecsapások kezdődnek a különböző etnikai csoportok között (ruszinok, magyarok, lengyelek, románok, és más kisebbségek) de politikai okok is szerepet játszanak a konfliktusban. (A központi hatalom meggyengülése miatt Ukrajna elveszti területeinek felét) Az állam egyre gyengébbé válik. A hatalomvesztés egy új fázisba lép.

7. Oroszország sem áll meg ezen a ponton, sőt fokozza tevékenységét Európában, ami már az Európai Konzervatív Forradalom kulcselemének tekinthető. Európa kettészakad: egyes országok az USA mögé állnak, míg mások egyre inkább Oroszországra kezdenek figyelni. A gazdasági válság elleni küzdelem közepette az orosz álláspont egyre vonzóbbá válik számukra. Oroszország védelmébe veszi a több pólusú világ, a kontinentalizmus és az újkonzervativizmus eszméjét (lásd: a dougin féle Negyedik Politikai Elmélet)

8. Nyugat Ukrajnában (második Ukrajna) Európa párti (értsd : német párti) erők kerülnek hatalomra, enyhülni kezd az oroszellenes politika, miközben egyre távolabb kerülnek az USA-tól.

9. Európában gyengül az amerikai befolyás. Egy NATO-tól független európai haderőt állítanak fel, amelyben a francia és német erők játsszák a vezető szerepet.

10. Egy nagy Kontinentális Szövetség jön létre, Eurázsia és Európa, az Európai Unió és az Eurázsiai Unió Konföderációja. Az oroszok, ukránok és az európaiak már a barikád egyazon oldalán állnak, míg az amerikaiak a másikon. Amerika és a dollár hegemóniája, akárcsak az atlantizmus és a liberalizmus, valamint pénzügyi körök uralma véget ér. Egy új fejezet kezdődik a történelemben. A szlávok újra egyesülnek, de nem Európa ellenében, hanem - egy többpólusú világrendszer keretein belül - vele szövetségben. Lisszabontól Vlagyivosztokig.

Az "orosz tavasz" doktrinális alapjairól itt olvashat.

Orosz eredeti forrása itt
Magyar fordítás forrása

A NATO által észlelt orosz csapatok behatolása Ukrajnába - Forrás : http://www.leparisien.fr/

Oroszul :
Русская весна, конец света или глобальный хаос
(сценарии развития украинского кризиса и ситуации вокруг Крыма на ближайшую неделю)

Отвлекаясь от эмоции, попробуем дать холодный геополитический и реалистский анализ возможных вариантов последующего развития событий.
Вначале рассмотрим самый оптимистичный (для нас) сценарий (в рамках реального). Это можно рассматривать как желательный горизонт, наше самосбывающееся пророчество (self-fulfilling prophecy).

Сценарий Русская весна

1. Киев занимает выжидательную позицию, сосредотачивает войска на границе с Крымом, угрожает, но к прямым действиям не переходит. США всячески давят на Россию, замораживают счета, ведут активную информационную войну, но сами и в рамках НАТО от прямых столкновений уклоняются. Киев получает существенную поддержку от Запада, но сосредотачивается на внутренних проблемах. Границы с Россией закрыты.
Референдум проходит успешно, сбои минимальны. Подавляющее большинство за вхождение в Россию. Референдума никто не признает, кроме России. Россия ставит вопрос о ответных действиях по приему Крыма в состав России. Обе палаты оперативно ратифицируют. Крым возвращен. В него входят российские войска.
Запад негодует, на Россию оказывается мощное давление. Активизация боевиков на Северном Кавказе, волнения пятой колонны в Москве. Путин все выдерживает, его популярность среди народа достигает кульминации. Это помогает справиться с внутренними вызовами.
2. На Востоке Украины Киев приступает к жестким карательным мерам. Прямая националистическая диктатура. Отдельные попытки нападения на Крым и диверсионные акты. Русским и русскоязычным на Востоке и Юге начинают мстить за потерю Крыма. Это приводит к началу сопротивлению. Начинается второй этап украинской драмы: битва за Новороссию. Народ просыпается не сразу и не быстро. В Украине в связи с тем, что определяется как «агрессия москалей», устанавливается чрезвычайное положение. Последние следы демократии упраздняются. Выборы в мае проходят в условиях военного времени.
3. Националисты устраивают ряд терактов на территории России. В самой России ужесточается режим, начинается чистка пятой колонны.
4. В Новороссии сопротивление нарастает и постепенно переходит к фазе прямого восстания против киевских ставленников. Кровь, гражданская война. Россия развертывает массированную эффективную структуру поддержки, симметрично Западу, поддерживающему Киев. На определенном моменте, в ответ на диверсии на территории России и кровавые действия националистов и репрессивного аппарата Киева против мирных граждан Востока и Украины, Россия вводит свои войска на Восток. Запад снова угрожает ядерной войной. Еще один экзистенциальный момент для Путина. Но он уже не может остановиться. Идет трудное (возможно с большими потерями) освобождение Новороссии. Левобережная Украина отвоевана, граница по Днепру. Там создается новое Государство: например, Украина или Новороссия. Либо повторяется вариант Крыма.
5. В Правобережной Украине, не признающий сецессий (как Югославия при Милошевиче и позднее Сербия в отношении Косово), формируется по факту новое Государство – Украина-2. На ее территории немедленно размещается военная база НАТО, останавливающая саму возможность русских двинуться на Киев.
6. Новое украинское Государство, жестко националистическое, довольно быстро приходит к кризису. Внутри начинаются прямые столкновения на этнической почве (русины, венгры, поляки, румыны, другие меньшинства) и на политической почве (власть обвиняют в потери половину территорий Украины). Государство слабнет. Начинается процесс новых сецессий.
7. Россия не останавливается на достигнутом, но переносит активность в Европу, выступая как главный элемент европейской Консервативной Революции. Европа начинает раскалываться: часть стран стоят за США, но часть начинает все больше прислушиваться к России. На фоне финансового кризиса, позиции России становятся более привлекательными. Россия берет на щит многополярность, континентализм и новый консерватизм (Четвертую Политическую Теорию).
8. В Западной Украине, Украине-2, в конце концов, к власти приходит проевропейская (прогерманская) политическая сила, которая начинает смягчать антироссийскую политику и дистанцироваться от США.
9. Во всей Европе начинается процесс деамериканизации, создается автономная система Еврокорпс, независимых от НАТО на базе ВС Германии и Франции.
10. Создается новая велико-континентальная Ассоциация, как конфедерация Европы и Евразии, Европейского Союза и Евразийского Союза. Русские, украинцы и европейцы оказываются по одну сторону баррикад, американцы – по другую. Американская гегемония и господство доллара, а также доминация атлантизма, либерализма и финансовой олигархии завершается. Начинается новая страница мировой истории. Славяне вновь соединяются не против Европы, но вместе с Европой в рамках многополярного полицентричного мира. От Лиссабона до Владивостока.

Сценарий мировая война

1. США находится в таком чудовищном экономическом и политическом положении, что трезво осознает, что ситуацию спасет только Мировой Война. В этом случае, США постараются вести ее чужими руками, но все-таки вести.
2. В Крым в ближайшие дни подтягиваются ВС Украины, Киеву Вашингтон обещает поддержку НАТО и оказывает ее. В Черное море входят корабли 6-го флота ВМФ США из Средиземного моря. Перед лицом прямого военного давления Путин теряет решимость. Начинает делать шаги назад: не спешит с включением Крыма, предпринимает попытки начать переговоры с Киевом. Видя, что ядерный шантаж действует, американцы и украинцы переходят к захвату Крыма. В Крыму гражданская война в Югославском формате с активным участием сил НАТО (в первую очередь, поддержка с воздуха, бомбежки и т.д.)
3. Путин понимает, что обратного пути нет, и включается в войну полностью. Россия начинает оказывать отчаянное сопротивление в Крыму (оборона Севастополя-2). Российские войска с боями прорываются на Восток Украины и идут к Киеву.
4. Силы НАТО начинают бомбардировки российских территорий. Грузия вступает в войну и атакует с Юга. Китай возмущается, но напрямую в войну не ввязывается.
5. Поняв, что мы оказались в безысходной ситуации, Путин заявляет о готовности применить ядерное оружие. Украина уже не имеет никакого значения, значительная часть ее населения вообще уничтожена в битве ядерных держав. О том, что было причиной Третьей Мировой все забывают.
6. Мир застывает над бездной.
7. Дальше прогноз обрывается в силу понятных причин.

Сценарий мировой Майдан

1. На этой неделе давление Запада на Москву достигает кульминации. Стянутые украинские войска готовятся вторгнуться в Крым. Счета политической элиты России на Западе арестованы. Путин признан «диктатором». Паника начинается в верхах России. Либеральная агентура на высших этажах власти переходит к открытому саботажу. Все давят на Путина извне и изнутри, приводя тысячи аргументов, чтобы он не аннексировал Крым и начал переговоры с Киевом. Американские корабли в Черном Море. (Однако, США, на самом деле, не готовы к Третьей Мировой и все это только блеф). На Путина совершается покушение (неудачное).
2. Путин опускает руки. Дает обратный ход. На первый план выходит Медведев, устанавливающий отношения с Киевом.
3. Референдум остается подвешенным или вообще сорванным. Внутри Крыма начинаются волнения. Поднимается пятая колонна, отдельные территории и военные объекты присягают Киеву.
4. В это время все заложенные с 90-х годов проамериканские либеральные сети, включая террористов на Северном Кавказе, либеральную интеллигенцию столицы (Болотные) и управляемых из Вашингтона атланто-фашисты, а также часть мобилизованной украинской диаспоры переходят в фазу активизации. Начинается рост протестного движения. Патриоты разочарованы слабостью Путина, оппозиция этим пользуется и нагнетает обстановку, виня Путина в кризисе. Экономические санкции против России ухудшают положение дел. Начинаются перебои с зарплатами, взлетает инфляция. Информационная война достигает пика. Учащаются столкновения на этнической почве, которые искусственно раздуваются. Занимается междуособной войной Северный Кавказ.
5. Власть Путина начинает слабеть. Его окружение один за одним либо исчезает, либо переходит в оппозицию. Иностранные счета и эгоизм превращают «партию власти» в «партию регионов».
6. Наступает коллапс режима – в духе Горбачева. Хаос и гражданская война перекидывается на Россию.
7. Рикошетом все это сказывается на Европе. На фоне успехов украинских атланто-фашистов (шовинизм + ориентация на США как у «Правого Сектора» Яроша), начинается подъем европейских ультраправых группировок. На фоне растущей иммиграции и ультралиберализма европейских режимов атланто-фашизм в альянсе с анархизмом и революционным левачеством (а также либертарианством) становится силой, аналогичной салафитам и ваххабитам в исламском мире. Начинается европейский Майдан. Опыт некоторых практически неконтролируемых властью районов Афин переносится на другие европейские страны.
8. Мировой порядок рушится. Наступает хаос.
9. США продлевают свою гегемонию, так как на фоне глобального коллапса и во многом за счет его им удается списать на чрезвычайные обстоятельства все остальные проблемы и противоречия.
10. Старый мир, в котором мы живем еще сегодня, уступает новому, в котором не будет таких стран как Украина или Россия, и скорее всего, как Германия, Франция, Италия, Грузия, Турция, Греция, Венгрия, Румыния и т.д. Начнется глобальный Майдан с неопределенным исходом.

Реализм

Очевидно, что мы набросали только самые общие и грубые силовые линии вероятного будущего. Сами они альтернативны, и в каждом пункте могут быть раздвоения, осцилляции, отклонения или неожиданные повороты. В этом анализе нет ни предвидения, ни пророчества. Это, скорее, дедукция, просто продолжающая силовые линии того, что происходит сейчас с учетом того, что привело к такому актуальному состоянию. Если мы видим, что какое-то тело (вещь, существо) довольно долго движется скажем по прямой, мы можем прогнозировать, что оно и дальше будет так двигаться. А если по кругу, то и дальше продолжит кружиться. Это совсем не обязательно, история открыта. Но ее силовые линии более или менее постоянны и устойчивы, как колея.
Важно заметить: что в эпохи кризиса само содержания реализма становится иным. Если в мирное и предсказуемое время, катастрофа всегда мыслится как нечто исключительно, и следовательно, маловероятно, не реалистичное, то когда катастрофа разразилась, то самым нереалистичным сценарием является, наоборот, что мол все само как-нибудь постепенно устроится и главное – не поддаваться панике. Панике поддаваться не стоит, это верно. Это самое надежное и разумное пожелание барану, приведенному на скотобойню. Но не баранам, совершенно очевидно, стоит задуматься: ситуация сейчас критическая, и что-то из описанного выше, непременно реализуется – до какой степени, в какой форме, с какой быстротой? Это мы сказать не беремся. А дальше – каждый выбирает свой окоп, свою «партию», и активно или пассивно, в качестве субъекта или в качестве объекта участвует в мировой истории, вновь пронзительно и страшно давшей о себе знать.

Intézetünk függetlenségét megőrizve az utóbbi időben meglepődéssel tapasztalja a magyarországi külügyi és külügyi elemzői apparátus teljes átalakítását, mely számos nagytudású és évtizedes tapasztalatokkal rendelkező diplomata vagy elemző háttérbe szorulását is eredményezte. Csak reménykedhetünk, hogy az új apparátus hasonló nyelvismeretekkel, diplomákkal és főleg azzal az évtizedes tapasztalati és kapcsolati tőkével is rendelkezik, mely egy ország diplomáciájának alakításához alapvető fontosságú.

Az Europa Varietas Intézet projektjei révén számos külföldi, valamint európai uniós kül- és biztonságpolitikával foglalkozó intézmények, szakfolyóiratok (stb.) számára egyaránt készít elemzéseket. Magyarországon a mindig aktuális kormány szinezetétől függetlenül szintén számos minisztériummal dolgozunk, dolgoztunk együtt. Ugyanakkor ki kell jelentenünk a külügyek szempontjából jelentősen csökkent az utóbbi években a magas szintű elemzői anyagok iránti érdeklődés. A Magyar Külügyi Intézet megszünésével pedig lényegében végképp megszűnt az az intézmény, mely által jórészt ezen anyagok becsatornázódhattak.

A teljesség igénye nélkül szeretnénk felsorolni pár példát, melyben intézetünk sikeres prognózisokat adott ki
Hamarosan linkeljük a vonatkozó anyagokat

- A KDK-ban az ARTEMIS-hoz hasonló missziók gyakorlati eredménye csekély, permanens misszió kell, meg kell erősíteni az ENSZ misszió mandátumát (2003-2006). Releváns, közös uniós Afrika stratégia kell. > Megerősített ENSZ misszió MONUC>MONUSCO, segítségével az M23 lázadók legyőzése. Az EU "stabilizál" továbbra is melyből a legnagyobb hasznot Kína húzza. Továbbra sincs releváns Afrika-stratégiája az EU-nak. (2013-2014)

- A darfúri helyzet megoldását csak a Csáddal és a KAK-el közös csomagban lehet megoldani (2006) > Elindult az EUFOR Csád/RCA misszió 2008-ban, bár ahogy megjósoltuk nem a konfliktus megoldása, csak tüneti kezelése céljából.

- Sarkozy elnök fölényes győzelmet fog aratni (2006 nov) > Sarkozy győz az elnökválasztásokon (2007)

- A Nabucco projekt nem biztosítja megnyugtatóan a magyarországi ellátást a Déli Áramlat hamarabb elkészülhet, de az oroszkat mindkét projekt esetében nehéz lesz kikerülni, mert Németországtól Algériáig felvásárolják a vezetékszakaszokat. Felül kell vizsgálni az orosz kapcsolatokat és felgyorsítani a tározóink kiépítését (2007) > A Nabucco projekt tetszhalott állapotban van, az ukrán válságok miatt a magyar ellátás kockázatos, de megépültek a tározók, a Déli Áramlat projektben is úgy tűnik részt vesz az ország. (2014)

- Már rövid távon nagyon visszaüthet, hogy nincs az EU-nak külön közös Ukrajna stratégiája a földrajzi Európa legnagyobb államára nézve, sürgősen ki kellene dolgozni (2007). > Orosz-ukrán konfliktus (2014), melyet az USA és Oroszország "menedzsel" az EU ismét csak statiszta.

- Az orosz beavatkozást Grúziában a Krím kisajátítása fogja követni, ha a NATO továbbra is Ukrajnában szeretne terjeszkedni, az oroszok csak a megfelelő alkalomra várnak a beavatkozáshoz. A konfliktusra fel kell készülni a kárpátaljai magyarok vonatkozásában. (2008) > Orosz-ukrán konfliktus, a Krím visszacsatolása Oroszországhoz (2014)

- Az EUSSR Guinea Bissau missziót sürgősen át kéne gondolni, mert jelen formájában az SSR szimplán az elnök politikai ellenfeleinek lefegyverzésére szolgál, mely megkönnyíti az elnöki milíciák számára a leszámolást az ellenfelekkel, s mindezt az EU legitimációjával. Az SSR elsietett a DDR nem végrehajtott (2009) > Az EUSSR misszió gyakorlatilag megbukik 2010 szeptemberében (nem hosszabbítják meg) és tényleges eredmény nélkül távozik az országból. (2010)

- Magyarországnak a PSC/COPS-ban fokozottabb figyelemmel kellene kísérnie az afrikai ügyeket (és ahogyan a szlovénok kezelik a kérdést), mert könnyen lehet, hogy afrikai konfliktusok ügyében is közvetítenie kell majd az Európai Unió Tanácsa 2011-es magyar elnökségének. > Líbiai konfliktus, a magyar nagykövetség marad csak Tripoliban, és sikeresen képviseli az EU-t.

- A líbiai krízis törzsi-területi alapú, az európai beavatkozás a "líbiai nép mellett" ellenjavalt, a nyugat-európai olajárak tartós emelkedéséhez vezethet, a líbiai olajinfrastruktúra évtizedekre leépülhet, megindul az ország szétszakadása, állandósul a belső zűrzavar, az Al-Kaida megerősödik, a térség államait destabilizálni fogja (2011) > Líbiai szecessziós mozgalmak, az AQMI megerősödése, a tuaregek felerősödése, szecessziós mozgalmak Maliban és Nigerben.

- Az ENSZ (OCHA) nem fogja jó szemmel nézni, hogy az EU humanitárius misszió álcája alatt próbál konkrét katonai segítséget nyújtani a líbiai felkelőknek, a tervezett misszió elbukhat (2011). > Az EUFOR Líbia missziót nem sikerül elindítania az EU-nak (2011)

- Sólyom László államelnök kitiltási ügye kapcsán a magyar diplomácia hibásan fordul nem megfelelő fórumhoz, az Európai Bírósághoz. A magyar keresettel nem érhetünk el pozitív eredményt és vissza kéne vonni (2011 nov.) > A magyar kereset megbukott, az EB állásfoglalása több mint 90%-ban a mi véleményünket tükrözte. (2012 március)

- Inkább Sarkozy elnök fogja elveszíteni, mint François Hollande fogja (igen szoros eredménnyel) megnyerni a francia elnökválasztást, a %-os arányok szorosak lesznek és az utolsó pillanatig bizonytalanok lehetnek (2011 nov.-dec.). François Fillon indításával (mely csak elvi lehetőség) az UMP akár újrázhatna is. > A szocialista elnök győzelme 2012-ben, majd népszerűsége gyorsan megdönti Sarkozy elnök negatív rekordjait is.

- A Front National erősödik és az élen fog végezni a regionális és az EP választásokon (2012-2013). Az UMP regionális győzelme csalóka, győzelmét csak annak köszönheti, hogy a PS százalékosan dupla annyi szavazót vesztett (10%), az igazi nyertes a FN még okozhat meglepetést. > Az FN megnyerte az EP választásokat (2014)

- ...
- Arab tavasz destabilizációs hatásai
- Szír helyzet megrekedése az orosz-amerikai nagyhatalmi érdekek miatt (Hidegháború 2.0, "második felvonás")
(folytatjuk)

Dr. Türke András István Ph.D
az Europa Varietas Intézet igazgatója

RÁCZ ANDRÁS
// 2014 // nov // 03
Komment.hu

A magyar külpolitika első számú tudományos háttérintézete, a Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én megszűnt. A nyolcéves történet befejeződése nemcsak a korábbinál sokkal központosítottabban működő jogutód intézmény, de a magyar külpolitika iránt érdeklődők számára is szolgálhat tanulságokkal.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) főigazgatója, Gallai Sándor 2014. október 12-én interjút adott a Népszabadságnak, amelyben érintette az általa vezetett KKI-be beolvasztott Magyar Külügyi Intézetet is. Ahhoz, hogy Gallai interjúját kontextusba tudjuk helyezni, érdemes röviden kitekinteni az egykori Magyar Külügyi Intézetre.

Pontosítani kell
Az MKI 2007. január 1-i létrehozása óta a Külügyminisztérium alárendeltségében, önálló költségvetésű állami szervként működött, és munkatársai közalkalmazottak voltak. Fő feladatait három csoportba lehetett sorolni: a külpolitikára vonatkozó tudományos elemzések készítése, a külpolitikai döntéshozatal szakmai támogatása, valamint a külpolitikával kapcsolatos ismeretek terjesztése, beleértve ebbe a nyilvános rendezvények és konferenciák szervezését is. A Magyar Külügyi Intézet 2014. július 31-én szűnt meg, beolvadva az augusztus 1-gyel létrehozott Külügyi és Külgazdasági Intézetbe (KKI).

A KKI főigazgatója az interjúban úgy fogalmazott, hogy a Magyar Külügyi Intézet kutatói nem voltak felkészülve a magyar külpolitika elemzésére, illetve hogy az egymást követő igazgatók távol tartották a kutatókat attól, hogy a magyar külpolitikát elemezzék. Ezek az állítások azonban lényeges pontosításra szorulnak.

Szükségszerű különbségek
Először is szükséges különválasztani a magyar külpolitika szempontjából releváns események kutatását, és konkrétan a magyar külpolitika mint szakpolitika mozgásterének, és a lehetséges külpolitikai opcióknak az elemzését. A két tevékenység tartalmi, műfaji és formai oldalról is erősen különbözhet, illetve a hazai viszonyok között szükségszerűen különbözött is, azzal együtt, hogy természetesen voltak átfedések.

Ami a magyar külpolitika szempontjából releváns események, folyamatok elemzését illeti, a Magyar Külügyi Intézet egykori kutatói a saját szakterületükön ezt a feladatot jól ellátták. A kutatók az általuk ismert szakterületet lefedték, a témában rendszeresen publikáltak Magyarországon és külföldön egyaránt, az MKI pedig évente nyilvános rendezvények tucatjait tartotta külpolitikához kapcsolódó témákban. Az egykori MKI kutatóinak szakmai munkássága jól nyomon követhető volt nemcsak a régi honlapon még elérhető szakmai önéletrajzaikból, de a különféle nyilvános tudományos adatbázisokból is.

Korlátozott létszám
Azon lehetett – és talán célszerű is lett volna – vitatkozni, hogy a lefedett szakterületek szempontjából jól voltak-e összeválogatva az MKI kutatói. Az összetételre azonban rányomta a bélyegét a rendkívül korlátozott, húsz főben maximált összlétszám, amelybe a kutatók munkáját támogató adminisztratív munkát végző kollégák is beletartoztak. Bár szerződéses, és projekt-alapú foglalkoztatásokkal, illetve a Külügyminisztériumból átkerült kollégákkal néha sikerült néhány fővel növelni a létszámot, egyidejűleg tizenhét kutatónál-elemzőnél több sosem dolgozott az MKI-ban. Ennyi emberrel pedig értelemszerűen nem lehetett a világpolitika minden területét lefedni, szükségszerűen maradnak tehát fehér foltok, illetve kevésbé kutatott területek. Ez azonban az intézményi keret hibája volt, amiről nem a kutatók tehettek.

A magyar külpolitika elemzése
Mivel a fentiekkel természetesen Gallai is tisztában van, ezért az interjúban megfogalmazott kritikája nyilvánvalóan a másik tevékenységre, tehát a magyar külpolitika mint szakpolitika elemzésének a hiányára irányult. Ebben azonban a főigazgatónak nincs igaza. Az egykori Magyar Külügyi Intézet állományának többsége ugyanis aktívan részt vett a magyar kül- és biztonságpolitika szakpolitikai szempontú elemzésében is – csak éppen ezt nem nyilvános keretek között tette.

Elsősorban azért, mert a konkrét külpolitikai cselekvésre vonatkozó információk, értékelések a tervezési-értékelési fázisban csak a legritkább esetben nyilvánosak, könnyen belátható biztonsági okokból. Másodsorban pedig azért, mert a szakpolitikai elemzésnek a kritika is részét képezi, az MKI közvetlen külügyminisztériumi alárendeltségével viszont nehezen fért össze a magyar külpolitikával kapcsolatos nyilvános kritika megfogalmazása. Eseti jelleggel természetesen ilyesmire is volt példa, szakcikkben és médiának adott interjúban egyaránt, de az alapvető működési modell nem a külpolitika nyilvános kritikájára épült. Nyilvánosság hiányában az intézet tevékenységének erről az oldaláról a közvélemény nem is tudott - beleértve ebbe Gallait is, aki nem a szűkebben vett külügyi establishmentből érkezett. (Az, hogy az általa vezetett intézménybe beolvadó MKI korábbi éves beszámolóiból ez miért nem vált-válhatott egyértelművé számára, érdekes, ám jelen elemzés szempontjából irreleváns kérdés.)

Konkrét ajánlások
Az intézet 2011 óta, az akkori igazgató kezdeményezésére MKI Tájékoztató címmel készített kétoldalas, nem nyilvános elemzéseket a magyar külpolitika szempontjából releváns elemzésekről. E Tájékoztatók, amelyeket az intézet közvetlenül a külpolitikai döntéshozatal aktorainak (KÜM, Miniszterelnökség, HM, az Országgyűlés illetékes bizottsága, stb.) juttatott el, műfajilag úgy voltak felépítve, hogy az utolsó bekezdések a magyar külpolitikai cselekvésre vonatkozó konkrét ajánlásokat tartalmaztak. A visszajelzések szerint a műfaj kifejezetten sikeres volt: a döntéshozók értékelték a rövid, tömör, jól használható, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó anyagokat. E Tájékoztatók létéről egyébként a szélesebb nyilvánosság is tudomást szerezhetett, amikor 2012 szeptemberében az egyik ilyen, az azeri "baltás gyilkos" átadásával kapcsolatos, a károk mérséklésére javaslatot tévő "Merjünk buták lenni!" munkacímű anyag máig nem egyértelmű körülmények között nyilvánosságra került. A Tájékoztatók értéket jól mutatta, hogy a kiszivárgási botrányt követően sem szűnt meg rájuk a döntéshozói igény.

Továbbá az MKI munkatársai tevékenyen részt vettek a magyar kül- és biztonságpolitikai utóbbi 5-8 évének legtöbb kül- és biztonságpolitikai stratégiai dokumentumának előkészítésében, sőt, esetenként a megszövegezésében is. A 2008-ban készült Külkapcsolati Stratégia elkészültét – azóta is páratlan módon – széleskörű, nyílt társadalmi vita előzte meg, és nyilvános háttértanulmányok tucatjai születtek. Ebben a munkában oroszlánrészt vállaltak az MKI kutatói. A 2011-es Nemzeti Biztonsági Stratégia és Nemzeti Katonai Stratégia elkészítésének folyamatában több egykori kollégájával együtt e sorok írója is részt vett.

Szakmai háttér
A jelenlegi külügyminiszter, Szijjártó Péter 2012. augusztus legelején még a Miniszterelnökség képviseletében azzal a kéréssel fordult az intézethez, hogy a "keleti nyitás" stratégiájának kidolgozásához szüksége volna egy nagyobb lélegzetű, nem nyilvános áttekintő tanulmányra a magyar külpolitika keleti lehetőségeiről, egy hónapos határidővel. Az MKI állománya a rövid határidő, és a korlátozott kutatói létszámot időlegesen tovább apasztó nyári szabadságolások közepette is elkészítette a kért anyagot, igazodva a megrendelő által megfogalmazott igényekhez. Nem az MKI-n múlt, hogy azóta sem készült nyilvános "keleti nyitás" stratégia. A tényleges stratégiaírás ugyanis mindig az adminisztráció feladata, hiszen övék a végrehajtás felelőssége is. A tudományos kutatóintézetek a stratégia-alkotáshoz csak szakmai inputot és háttér-támogatást biztosítanak.

Regionális együttműködés
Mindezek mellett az MKI a visegrádi együttműködés keretében alapítóként vett részt a Think Visegrad kutatói hálózat munkájában is. A Think Visegrad lényege, hogy a V4-es együttműködés stratégiai kérdéseinek elemzése (az úgynevezett long-term analysis-ek készítése) mellett a résztvevő intézetek képesek nagyon rövid, néhány napos határidővel is szakpolitika-orientált, konkrét ajánlásokat is megfogalmazó, nem nyilvános elemzéseket (short-term analysis) készíteni a visegrádi elnökséget éppen betöltő állam külügyminisztériumának kérésére. A Think Visegrad a projektben résztvevő MKI-s munkatársak részéről lényegében állandó készenlétet, és esetenként a felelősséghez képest rendkívül gyors munkát igényelt, ám a kutatók a tudományos munkában megszokott tempó ellenére is kifejezetten jól boldogultak a feladattal.

A fel nem használt tudás
Gallainak fent idézett állítása abban az értelemben viszont kétségtelenül igaz, hogy az egykori MKI-ban rendelkezésre álló tudás intézményesített, szervezett formában sosem volt becsatornázva az egymás követő külügyi adminisztrációkba. Ennek megoldása az intézet felett a szakmai felügyeletet gyakorolni hivatott Külügyminisztérium feladata lett volna. A Bem téri vezetésnek azonban– kormánytól függetlenül – sosem volt arra stratégiai léptékű elképzelése, hogy mire is lenne jó ténylegesen egy külügyi intézet, mire volna alkalmas – és mire nem. Eseti jellegű közös munkára számos sikeres példát lehet hozni (többek között a fentebb felsoroltakat is), de szervezett, intézményesített információ-elemzési és értékelési együttműködés sosem valósult meg.

Alapvető koncepciótlanság
A Bem tér alapvető koncepciótlanságát mutatták a Magyar Külügyi Intézet élén bekövetkező gyakori igazgatóváltások is. Az MKI-t annak 2007. január 1-i létrehozásától 2014. július 31-én történt megszűntetéséig nem kevesebb, mint hat (!) igazgató irányította, beleszámítva ebbe a két főállású igazgató pozícióba kerülése közötti időszakban az ideiglenesen kinevezett vezetőket is. A leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató két évig állt az intézet élén – ebből kiszámolható, hogy a többiek átlagosan alig egy esztendeig irányították az MKI-t. A vezetők között akadt évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkező biztonságpolitikai kutató, több generációt oktató, ismert és elismert egyetemi professzor, féltucatnyi nyelven folyékonyan beszélő, nagyformátumú diplomata, stratégiai távlatban gondolkodni képes, üzleti szektorban tapasztalatokat szerzett menedzser is – de egyiküknek sem adatott elég idő ahhoz, hogy végig tudja vinni a saját elképzeléseit. Valójában a rendelkezésükre álló idő többnyire ahhoz is kevés volt, hogy a rájuk bízott intézet és kollégák munkájával megismerkedve stratégiai léptékben irányítani is tudják az intézet munkáját, túllépve a napi feladatok menedzselésén.

Stratégiai távlat nélkül
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban – de egyébként Oroszországban és Ukrajnában is – a hasonló intézetek vezetőit 4-5 éves, határozott idejű mandátummal szokták kinevezni. Ennyi idő alatt az igazgató valóban meg tudja valósítani a saját elképzeléseit, a fenntartó által szabott feladatokhoz igazítva az intézet működését, és szükség esetén személyi állományát is. Nem mellesleg a határozott idejű, többéves kinevezésre támaszkodva az igazgató a saját életét is tudja tervezni, szakmai, egzisztenciális és magánéleti oldalról egyaránt. Az MKI vezetőinek nem adatott meg sem ez a stabilitás, sem pedig az, hogy valóban stratégiai távlatban gondolkozhassanak. A korlátozott költségvetési és létszámkeret, valamint a kutatók közalkalmazotti jogviszonya pedig tovább szűkítette a mozgásterüket, így a fenntartó Külügyminisztérium lehetőségeit is.

A Gallai Sándor vezette Külügyi és Külgazdasági Intézet működési keretét és állományt tekintve jelentősen különbözik a Magyar Külügyi Intézettől. A változást a régi MKI-s állomány egy része nyilván veszteségként éli meg, különösen annak hirtelensége miatt. Az intézet megszűnésről szóló első hivatalos hír ugyanis csak 2014. július 19-én jelent meg a kormány honlapján, a vonatkozó 182/2014 (VII. 25) számú kormányrendelet pedig csak a július 25-i Magyar Közlönyben látott napvilágot, miközben július 31-gyel már hatályba is lépett, ami nem volt a legelegánsabb lépés a kormányzat részéről. Az átalakulás nemcsak az intézeti állományt, de a szélesebb külpolitikai kutatói szakmát is váratlanul érte, míg a nyári szünet miatt a nagyközönség számára jobbára észrevétlen maradt.

Tanulni a múltból
Az, hogy a Magyar Külügyi Intézet helyébe lépő Külügyi és Külgazdasági Intézet a fenntartó magyar kormány szempontjából sikeresnek bizonyul-e, majd az idő és az eredmények eldöntik. Szakmai és emberi oldalról is veszteségekkel járt, mint minden radikális átalakulás. Természetesen nem zárható ki, hogy kormányzati szempontból kifejezetten eredményes lesz, mint ahogy az sem, hogy látványos kudarcnak bizonyul majd a korábbinál sokkal központosítottabb kutatóintézeti működési koncepció. Mindkét irányba mutatnak jelek, a végeredményt azonban még korai – és tartalmi szempontból is inkorrekt - volna megítélni. Két dolgot azonban érdemes leszögezni.

Egyrészt, azt tisztán kell látni, hogy az egykori MKI-ban megvolt a képesség és tudás ahhoz, hogy érdemben, szakpolitikai szinten is elemezze és támogassa a mindenkori magyar külpolitikát. A minisztériumon múlott, hogy ezt a tudást sosem sikerült intézményesítetten becsatornázni és hasznosítani.

Elveszett szaktudás?
Az is a minisztériumon múlik, hogy az intézetből az átalakulással távozott, vagy az új körülményekhez nehezen alkalmazkodó kutatók szaktudása nem vesszen el a magyar külpolitika számára. Ennek lehetséges kereteit célszerű volna mielőbb végiggondolni. Magukat univerzálisnak tartó, önjelölt zsenikből sajnos a külpolitika-tudomány területén sincs hiány, ám valóban hozzáértő, választott szakterületét mélységében ismerő, évtizedes tapasztalattal, tudományos fokozattal és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberből nagyon kevés van. Ilyeneket kinevezni nem, csak kinevelni lehet. Célszerű volna tehát megbecsülni a rendelkezésre álló erőforrásokat amellett, hogy oda kell figyelni az utánpótlás biztosítására is.

Csekély esélyek
Másrészt, az előbbiekből következik, hogy ha a Bem téren nem dolgozzák ki azt, hogy mire lehet használni egy külpolitikai kutatóintézetet (és mire nem, mert ez is fontos!), és nem biztosítják az ehhez szükséges stabilitást, akkor Gallai Sándornak ugyanolyan csekélyek az esélyei a tartós sikerre, mint elődeinek voltak, hiába rendelkezik határozott elképzelésekkel az intézet működéséről. Ha ugyanis a fenntartó sem tudja, hogy mit akar, akkor értelemszerűen nem lehet neki megfelelni sem. A koncepció részletes kidolgozásához érdemes volna részletesen vizsgálni nemcsak a hasonló profilú, külföldi kutatóintézetek, de az egykori MKI működését is.

Egy korszak vége
A Magyar Külügyi Intézet megszűnésével a magyar külpolitika-tudományban egy korszak véget ért. Sem a külpolitika-kutatás, sem annak szükségessége nem szűnik azonban meg - függetlenül attól, hogy jelenleg a magyar külpolitika egy erősen külkereskedelem-orientált irányba próbál elmozdulni. A külpolitikai kutatáshoz pedig megfelelő intézményei keretek és személyi állomány szükséges, stabil vezetéssel. Az MKI történetéből számos tanulságot lehet – és kellene - leszűrni, pozitívat és negatívat egyaránt, amit a jogutód intézmény hasznosíthatna. Ezúttal érdemes volna jobban csinálni. Sokkal olcsóbb ugyanis a más - és önmagunk - hibáiból tanulni, mint újra elkövetni azokat.

A szerző 2014 januárjáig az MKI munkatársa volt, jelenleg a Helsinkiben működő Finn Külügyi Intézet kutatója. A cikkben leírtak a személyes véleményét tükrözik.

22/10/2014 00:00:00

The European Parliament gave its strong support to the new European Commission with 423 votes in favour, 209 against and 67 abstentions. ...

Soós Eszter Petronella : François Hollande Franciaországa (2012-2014)
ELTE ÁJK, Egyetem tér 1-3, Pázmány terem, 2014. október 20, 18:00 Moderátor : Türke András

15/10/2014 00:00:00

Az EU javaslatot tett a Srí Lankáról származó halászati termékek behozatalának tilalmára, mivel a szigetország nem tett eleget az illegális halászat felszámolásáért. Az EU ugyanakkor üdvözli, hogy több más ország elkötelezte magát az illegális halászat felszámolása mellett. ...

„NATO-tagság és a NATO-partnerség”
Az összefoglalót készítette : Oszlánszki Mirtyll (Pannon Egyetem, az Europa Varietas Intézet gyakornoka)

Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 15 éve lépett be a NATO-ba. Az évfordulókban rejlő lehetőséget megragadva szervezett közösen biztonságpolitikai konferenciát a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE-SVKK). A konferenciának a Pannon Egyetem B épületének konferenciaközpontja adott helyet 2014. október 10-én. A közös gondolkodás fókuszában a NATO-bővítés óta eltelt időszak tapasztalatainak összegzése, s erre alapozva a jövőbeli tendenciák felvázolása állt.

Az eseményt Prof. Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora és Fucsku Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nyitotta meg, reprezentálva a konferencia két pólusát: egyaránt kívánt rávilágítani a NATO-tagságra és partnerségre kutatói szemszögből, illetőleg egy műveleti „katonai” oldalról. (A Pannon Egyetem rektora kilátásba helyezte egy olyan konferencia létrehozását is, mely e két pillért kiegészítené a műszaki oldallal is.) Őket követve Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntötte a tanárokat, kutatókat és a hallgatóságot.

Az egyes előadásokra 20-30 perc jutott, melyeket tematikus szekciókba csoportosítottak a szervezők. Három szekciót különítettek el egymástól:

- Az I. szekciót Dr. habil. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, vezetése fogta össze. Ez a rész mindenekelőtt bevezető célt szolgált, mely a NATO-tagságot, mint felelősségteljes titulust mutatja be. Prof. Dr. Gazdag Ferenc (NKE) kronológiai láncra fűzte Magyarország csatlakozásának főbb pontjait. Ezután NATO partnerség kihívások, értékek és érdekek címmel tartott előadást Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, egyetemi tanár (NKE): Rávilágított arra, hogy az egyes tagállamok és partnerországok eltérő geopolitikai helyzetben vannak, illetve a NATO-partnerség célkitűzései az idők folyamán változnak és módosulnak – hiszen ez elengedhetetlen egy ekkora méretű és ilyen stratégiai és védelmi jelentőségű szervezetnél.

A változások a hidegháború lezáráshoz, a Szovjetunió felbomlásához és a Varsói Szerződés megszűnéséhez köthetők, ugyanis ezáltal az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megszűnt az ellenségképe. A stratégiaváltás így a konfliktusok megelőzésére irányult. A szövetség e célból létrehozta a Partnerség a Békéért (Partnership for Peace : PfP) programot, melynek céljai : a demokratikus átmenet elősegítése a partnerországokban, Közép-Kelet-Európa térsége államainak rendszerváltozásainak és az együttműködés elősegítése. Tehát a nemzetközi biztonság, a liberális és demokratikus elvek védelme megkérdőjelezhetetlenül állandósult a feladatok körében.

A Pannon Egyetem habilitált egyetemi docense, Dr. Garaczi Imre NATO az euroatlanti és eurázsiai érdekek metszetében című előadása zárta az I. szekciót. Fő problémának azt emelte ki, hogy a NATO képes-e kezelni azon geopolitikai küzdelmeket, melyek az euroatlanti térséget érintik, illetve ezek nem vezetnek-e el a NATO és az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepének csökkenéséhez.

- A II. szekció specifikusabb előadásokat foglalt magába : a mediterrán térség és a NATO kapcsolatait ölelte fel, amelyet Dr. habil. Kalmár Zoltán (Pannon Egyetem) tekintett át, mint szekcióvezető. A NATO és Afrika témát Dr. Marsai Viktor egyetemi adjunktus (NKE) mutatta be. Afrika és a NATO viszonya méltatlanul, sosem kapott túl nagy visszhangot, a NATO egyéb műveletei mellett. A kérdés azonban nyitott; nem csodálkozhatunk azon, hogy a NATO távol tartotta magát Afrikától. Elsősorban Franciaország és Németország próbált elhatárolódni a Szövetségesektől, és a sajátos biztonságpolitikai érdekeit érvényesíteni, olyan területeken, ahol a NATO nincs jelen, így ez vált az európai biztonság- és védelempolitika fő komponensévé.
Mindez azért lehetséges, mert a NATO afganisztáni szerepvállalása után tisztán látja azt, hogy államépítő kísérletei meglehetősen bonyolultak, illetőleg jelentős tőke-és időráfordítást igényelnek, így igyekszik kimaradni az afrikai szerepvállalásból. Mindezzel ellentétben természetesen a NATO a kétezres évektől jelen van a térségben egy kisebb és egy kicsivel jelentősebb szerepvállalás kapcsán: Szudántól kezdve, az AMISOM logisztikai és pénzügyi támogatásán keresztül Szomáliában, az Operation Active Endeavour (OAE) karantén műveleten át, a kalózkodás visszaszorítására létrehozott Operation Ocean Shield (OOS) műveletig.

Mindezt követően újabb problémákat vetet fel Dr. Molnár Anna habilitált egyetemi docens (NKE) Olaszország biztonság- és védelempolitikájáról a megszorítások tükrében, valamint Dr. Szente-Varga Mónika egyetemi adjunktus (PE) Viták Spanyolország NATO- Tagságáról című előadásában. Szuhai Ilona PhD-hallgató, egyetemi tanársegéd (NKE) Törökország NATO-tagságáról tartott előadást, mely ország a Szövetség második legnagyobb létszámú hadseregét birtokolja. A II. szekciót egy szintén PhD hallgató előadása zárta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, Vízi Sándor személyében, aki a NATO szerepének átalakulását és a kétpólusú világrendszer felbomlása utáni helyzetet mutatta be.

- Végül peidg a III. szekció kelet felé tekintett, fókuszban a NATO-Orosz kapcsolattal. Emellett a balti köztársaságok NATO-csatlakozásának problematikáját is pedzegette. Mindemellett lehetőséget nyújtott a Pannon Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató, (valamint az EuVI gyakornoka) Bognár Klaudia előadásának megtartására is, Románia és a NATO címmel. A szekcióvezető Prof. Dr. Szenes Zoltán volt.

Dr. Kalmár Zoltán habilitált egyetemi docens (PE) beszélt a balti köztársaságok csatlakozásáról, ami azért is kulcsfontosságú, hiszen a geopolitikai elhelyezkedésekből fakadóan Moszkva ezt fenyegetettségként éli meg : Míg az Európai Unió gazdasági szervezetként nem okoz problémát, a NATO, mint „ellenséges” katonai-politikai szervezet már annál is inkább. Az ukrán válság pedig minden eddiginél nagyobb figyelem-összpontosítást váltott ki mind két fél részéről.

Figyelembe véve a jelen helyzetet, két kiemelt fontosságú előadást kell megemlíteni. Az I. szekcióban esett szó a walesi csúcs utáni értékelésről Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, egyetemi tanár (NKE) tolmácsolásában. Az összegzés kulcsfontosságú elemének is ezt az előadást tartottam, hiszen történelmi csúcsról beszélhetünk. Idén, 2014. szeptember 4-én és 5-én, 1990 óta ismét Nagy-Britanniában volt a NATO csúcstalálkozója. A központi témája azonban ennek a találkozónak - melyről még 2013-ban, a csúcstalálkozó megszervezése kapcsán döntöttek – főként a „post-ISAF” időszak megkezdése, azaz az afganisztáni műveletek lezárása, partnerkapcsolatok erősítése, a szövetség esetleges bővítése és a képességfejlesztés volt. Az ukrajnai válság azonban felülírt mindent és a hidegháború óta nem látott mélypontot okozott a NATO-orosz kapcsolat között. Az előadót idézve "visszavezethet egy új hidegháborúba".

Ez pedig új feladatok deklarálásához vezethet, melyek az alábbiakban összpontosulnak:
1. NATO kollektív védelmi képességeinek megerősítése
2. Védelmi kiadások növekedésének szükségessége
3. Képességfejlesztés
Mindemellett megmaradnak az eredetileg kitűzött célok is, mint az afganisztáni műveletek lezárásának az előkészítése, illetőleg a partnerkapcsolatok és a bővítés kérdésköre.

A III. szekcióban Dr. Tálas Péter NKE-SVKK igazgató előadása a walesi csúcshoz kapcsolódott, melyben a NATO-Oroszország kapcsolatokat elemezte az ukrán válság tükrében. Váratlanul vált ez a walesi-csúcs központi témájává, hiszen igazi meglepetésként érte a NATO-t, hogy Moszkva Ukrajna kapcsán hajlandó fegyveres úton, annexióval érvényesíteni az érdekeit. Dr. Kalmár Zoltán előadása is ide csatolható, hiszen ez leginkább a balti államok és emellett Lengyelország kül- és biztonságpolitikáját módosítja.

A biztonságpolitikai konferenciába tömörített előadások sora méltóképpen összegezte milyen fontos stratégiai és biztonsági pont a NATO a világban. 1949, azaz megalakulása után, az első negyven év az "elrettentés zászlója" alatt telt, azonban felvéve a ritmust a világ változásaival, a hidegháború lezárásával, a Varsói Szerződés megszűnésével képes volt megújulni és új célokat megfogalmazni. A biztonsági fenyegetések azonban soha meg nem szűnő probléma, természetesen nem mindig ugyanaz az „ellenség”, ezért a NATO-tagság és a partnerség mondhatni fokozódó potenciál az egyes országok körében.

Könyvbemutató - 2014. október 20. hétfő 18:00

Két év Hollande-iában - Esszék François Hollande Franciaországáról
az ELTE ÁJK PTI és az Europa Varietas Institute rendezésében

A kötetről beszélgetnek:
Soós Eszter Petronella (a kötet szerzője, politológus, ELTE ÁJK)
Türke András István (történész, igazgató, Europa Varietas Institute)

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (1053, Egyetem tér 1-3.), Pázmány-terem (földszint)

Mindenkit szeretettel várunk!

08/10/2014 00:00:00

Kihirdették az Európai Unió 2014. évi Irodalmi Díjának nyerteseit: az idén 13 pályakezdő, illetve feltörekvő európai író veheti át a díjjal járó ötezer eurós pénzjutalmat. ...

25/09/2014 00:00:00

Nagyszabású díjátadó ünnepséggel zárult ezen a héten Varsóban Európa legígéretesebb fiatal tudósainak versengése, melynek során az indulók nemzetközi bírálóbizottság előtt ismertették kutatási projektjeiket. ...

23/09/2014 00:00:00

Az európai gazdaság szempontjából létfontosságú, hogy a munkavállalók képesek és hajlandók legyenek más állásban, vagy akár más régióban elhelyezkedni, áll a Bizottság és az OECD most közzétett közös jelentésében ...

16/09/2014 00:00:00

Immár tizenharmadszor kerül megrendezésre az Európai Mobilitási Hét, melynek során több száz, a fenntartható fejlődést népszerűsítő eseményt szerveznek Európa-szerte. ...

10/09/2014 00:00:00

President-elect Juncker unveiled his team and the new shape of the next European Commission. ...