Afrika

Mikoss Fanni írása

Félelem lett úrrá Kairón múlthét vasárnap egy halálos robbantást követően. A merényletet Abbassiya körzetben követték el méghozzá, a Szent Márk-katedrálisban.
Az Al-Ahram hírlap értesülései szerint legalább 25-en meghaltak, és közel 50-en megsebesültek. Egyes források szerint egy 12 kg-os TNT okozta a robbanást, ám de ezt a CNN kérdésére nem tudták megerősíteni, mondván: „Túl korai még megállapítani a használt robbanóanyag mennyiségét”. A merényletet egyelőre semmilyen terrorszervezet nem vállalta magára. A támadás az egyiptomi kopt keresztény közösség legősibb és legnagyobb központja ellen irányult. A Kopt ortodox egyház Facebook-oldalán az alábbi közleményt tették közzé:„A híveink ellen irányuló erőszakos támadás után csak imádkozni tudunk a mártírokért és sebesültekért.”

Árpási Botond írása

Öt afrikai ország jelentette be, hogy az európai olajvállalatok és exportőrök erősen szennyező üzemanyagainak behozatalát korlátozó intézkedéseket fognak életbe léptetni, számol be a Guardian. A cikk szerint svájci alapanyag-kereskedőket vádoltak meg egy szeptemberben közreadott jelentés kapcsán, mely a nyugat-afrikai államokba történő, az európai sztenderdeknél akár százszor több ként tartalmazó üzemanyag-exportról szólt.

Jakab Andriett Judit írása

A WHO (World Health Organization) nemrég adott hírt arról, hogy a pilot-projekten belül Afrika, szub- szaharai területén kerül majd először a világon alkalmazására a malária vakcina. A pénzügyi háttér már rendelkezésre áll, jelenleg a szervezési munkálatok zajlanak, hogy a program sikeresen elindulhasson.

„A vakcinák ezen első generációjának bevetése mérföldkő a malária elleni harcban” mondta dr Pedro L. Alonso, a WHO Globális Malária Program igazgatója. „Ez a pilot- program a való életből származó bizonyítékokat fog adni számunkra, amire szükségünk van ahhoz, hogy a vakcina további, széles körű alkalmazásához szükséges adatok birtokába juthassunk. „  

Egy, a napokban közzétett állami rendeletből egyértelműen látszik, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya és elnöke, Joseph Kabila mire számít december 19.-e után, hiszen az új utasítás alapján vasárnap éjféltől meghatározatlan időre az internetszolgáltatóknak (legalábbis a többségének biztosan) blokkolniuk kell a hozzáférést a legtöbb közösségi médiumhoz, így a Facebookhoz, a Twitterhez, a WhatsApphoz vagy éppen a Skype-hoz is. A lista természetesen nem lehet és nem is teljes, de azért látható belőle, hogy a legnépszerűbb alkalmazások blokkolásával Kabila megpróbálja elejét venni az országos szintű megmozdulás-hullámnak, amelyeket az ellenzék már most kilátásba helyezett arra az esetre, ha az elnök a mandátumának lejártakor, azaz december 19-én nem hagyja el posztját. Miután viszont választásokat nem szerveztek az országban, így igencsak valószínű, hogy nem lesz új elnöke az országnak vasárnap után, hiába jár le Kabila második, egyben utolsó mandátuma – maga az elnök egyébként egy eléggé ellentmondásos alkotmánybírósági döntésre hivatkozik, amely lehetővé teszi, hogy meghosszabbítsa uralmát.

A hivatalos mandátum még le sem járt, de már több tucat halálos áldozatot is követelő tüntetések voltak az országban Kabila ellen, az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókat vezetett be néhány vezető kongói tisztségviselő ellen és a nyilvános események legtöbbször elnökellenes megmozdulásokba csaptak át. Talán ez az oka annak is, hogy a szociális háló blokkolása mellett a kormány csütörtökön (12.15.) elrendelte a labdarúgó-bajnokság szünteltetését is, hivatalosan azért, hogy elkerüljenek bármilyen erőszakos cselekményt, amelyet kormányellenes erők robbanthatnának ki a tömegek által látogatott mérkőzéseken. És azért ez nem teljesen földtől elrugaszkodott elképzelés, 1959-ben például a belga gyarmatosítók elleni megmozdulások is a nemzeti stadionból indultak ki, ráadásul a kongói labdarúgás kirakatcsapatának számító, legutóbbi bajnok TP Mazembe például Kabila egyik legnagyobb ellenzéki ellenfelének, Moise Katumbinak a tulajdonában van.

Az elnök amúgy nem azt mondta, hogy nem fog felállni székéből, hanem azt mondta, hogy a technikai és egyéb feltételek hiánya okán legkorábban csak jövő áprilisban kerülhet sor választásokra és addig ő fogja ideiglenesen elvezetni az országot – az ellenzék válasza persze erre az volt, hogy Kabila szándékosan hátráltatja a demokratikus folyamatokat és ígéretet is tettek arra, hogy vasárnap után ha kell véres erőszakkal fogják eltávolítani az elnököt pozíciójából. És ehhez meg is van a támogatottsága az ellenzéknek, hiszen a politikai instabilitás és a túlburjánzó, korrupt államigazgatás a gazdasági nehézségekkel együtt olyan veszélyes kombinációt hozott létre, ahol a mostaninál kisebb indok is elegendő lenne egy robbanáshoz. És a probléma leginkább az átlagember mindennapi életét érintő gazdasági gondokban rejlik, azokban, amelyeket Kabila ígéretei ellenére nem volt képes orvosolni – és ezek most nem szubjektív propaganda-gondolatok, az adók magasak, az élelmiszerárak folyamatosan növekednek, a környező országok olcsó importja okán a hazai cégek egyre nehezebben tudnak profitot termelni és így a foglalkoztatásra gyakorolt hatás is egyre erősebb.

Persze azért a Kongói DK-t nem kell temetni, a 2016-os, több mint 4%-os gazdasági növekedés azért elég szép szám, csak ezt igazából a természeti erőforrásokból, ásványkincsekből származó és a piaci helyzet okán növekedő bevételek és a hatalmas médiajelenlétet kapó óriásprojektek okozzák, nem pedig a gazdaság belső motorja, ráadásul a költségvetés szociális kiadásai jelentős vágást szenvedtek el az idén januárban bejelentett reformcsomag eredményeként. A kongói frank leértékelődéséről ne is beszéljünk, a fizetőeszköz stabilitásának megtartására hozott intézkedések jövőre kifutnak és akkor aztán az árszínvonal alakulása teljesen kiszámíthatatlanná válik, még annál is jobban, mint amit most lehet tapasztalni az utcákon – az idei évben az alapélelmiszerek ára megállás nélkül emelkedik, ami főként a kukoricaliszt esetében okozott olyan árcsúcsot, hogy a kormánynak is be kellett avatkoznia.

Úgyhogy a konkluzió mindenképpen az lehet csak, hogy erőszakos cselekmények, de legalábbis komolyabb megmozdulások nélkül nem fogja megúszni a Kongói DK ennek az évnek a végét, igen nagy társadalmi rétegek vannak könnyen mozgosítható, túlélésért küzdő állapotban – gondoljunk csak a növekvő tandíjak miatt szenvedő diákságra, a csökkenő bérrel szembesülő közszolgákra vagy éppen az utcai, főként fiatal kereskedőkre. És akkor még bele sem mélyedtünk olyan kérdésekbe, mint hogy honnan fogja az államkincstár előteremteni a választás megszervezéséhez szükséges több száz millió dollárt vagy hogyan fogja kezelni a hadsereg az egyes régiókban ismét fellángoló erőszakot, ha a katonák bérét sem sikerül szinten tartani. Afrika szívéről beszélünk, a gyönyörű Kongóról beszélünk, úgyhogy most hétvégén nagy aggodalommal, közelről figyeljük az eseményeket Kinshasában.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Záhoczky Csenge írása

Az Európát érintő migrációs válságnak van egy olyan oldala is, amelyet elég kevesen ismernek. Ahogy kevesen tudják azt is, hogy Marokkóban található két spanyol enklávé, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy Spanyolország, és így az Európai Unió is államterülettel rendelkezik Afrikában.Ezt ilyen formában talán egy kicsit nehéz is megérteni, hiszen teljesen más az, hogy egy országon belül egy népcsoportot „bezárnak” egy ilyen enklávéba, mint az, hogy egy nagy államterülettel rendelkező európai ország igényt tart egy másik ország bizonyos területeire – kicsit hasonlóan a régmúlt idők gyarmatrendszeréhez.

A rendkívül széles spektrumon mozgó afrikai hírek és információk áradatában néha az ember hajlamos átsiklani egy-egy aprócska hír felett, pedig esetenként ezek a tények igen komoly, mélyben gyökerező problémákra világítanak rá. Így van ez a kameruni Bamenda városában is, ahol az elmúlt héten legalább 4 ember veszítette életét, amikor a biztonsági erők éles lőszerrel próbáltak feloszlatni több, állítólagos kormányellenes tüntetést – bár erről többféle nézőpont is ismert jelenleg, az biztos, hogy a britek és a franciák által felügyelt gyarmatokból létrejött Kamerun két angol megyéjében (a 10 megyéből 8 francia, kettő pedig angol) hetek óta tüntetések és felvonulások zajlanak, amelyek során az itt élő, angol nyelvet beszélő lakosság a kormány ellenük irányuló diszkriminációja miatt tiltakozik.

Például felvonultak az ügyvédek, amiért a törvények szerint csak franciául lehet a bíróságokon ügyeket intézni, de felvonultak és sztrájkba kezdtek a tanárok is, amiért a francia nyelv oktatása teljes mértékben háttérbe szorította az angolt, sőt előrehaladott tárgyalások is zajlanak az angol nyelvű oktatás teljes megszüntetéséről is. Ahogy arról itt már korábban volt szó, az ún. Déli-Kamerun már évtizedek óta harcol az állítólagos elnyomás ellen, hiszen bár 1961-ben népszavazáson döntött az itt élő lakosság a Kamerunhoz csatlakozás mellett (Brit-Kamerun másik, muszlim többségű része Nigériához csatlakozott), rendkívül gyorsan szervezetek sokasága jött létre egy független Déli-Kamerun létrehozásáért, főként azért, mert az itt élő lakosság számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ők csak másodrangú állampolgárok lehetnek az országban.

Hogy ennek mennyi az igazságtartalma, azt vitatják a felek, az biztos, hogy az elmúlt hetekben Bamendában (Kamerun legnagyobb angol nyelvű közösségének otthont adó városa) és Kumbában (a második legnagyobb angol nyelvű város) is tüntetések, sztrájkok terjedtek spontán módon és rengeteg felvonuló szájából rendkívül durva megnyilvánulások és szabadságharcos, forradalmi indulattól túlfűtött beszédek hangzottak el. Erre válaszul a biztonsági erők nem igazán léptek fel barátságosan, a közösségi médiában tucatnyi olyan videó terjedt, amelyeken rendőrök brutális bántalmazásai láthatóak – ennek ellenére a kormány részéről értékelhető nyilatkozat nem látott napvilágot, az egy-két megszólalás mindegyike arra utalt, hogy a vezetés ezeket az eseményeket aprócska, elszigetelt, egy csőcselék által szított konfliktusként kezeli, annak semmi köze Paul Biya elnök politikájához vagy bármiféle diszkriminációhoz.

Jelen állapotban egyébként ez így is van papíron, hiszen például 1998 óta az oktatásban van francia és angol oktatási rendszer is, ahogy a törvénykezés és az ítélkezési jog is angolszász a Déli-Kamerunban és francia a többi megyében. A súlyos erőszakos cselekmények okán az országot irányító Kameruni Népi Demokratikus Mozgalom bamendai szervezete gyűlést akart összehívni pár napja, de a gyűlést barikádok emelésével és az érintett épületek eltorlaszolásával megpróbálták tüntetők megakadályozni, de a biztonsági erők ekkor is éles lőszer használatával léptek közbe állítólag – az Amnesty International szerint a biztonsági erők már korábban is követtek el hasonló visszaéléseket, amelyeket aztán a Boko Haram elleni harc égisze alatt megmagyarázottnak és indokoltnak tekintettek. És hogy mi várható most?

Valószínűleg komoly következményei nem lesznek a biztonsági erőkre nézve ezeknek az összetűzéseknek, plusz hasonló, sőt sokszor durvább konfliktusok már történtek az elmúlt évtizedek során is a régióban az elszakadáspártiak és a hatóságok között és azoknak sem volt túl nagy eredménye a Déli-Kamerun megálmodott függetlenségét illetően, hacsak az nem, hogy rengeteg elszakadáspárti politikus száműzetésre, szervezeteik pedig betiltásra kerültek. Az integráció és a kialakított államstruktúra okán már olyan szintű a két országrész között, hogy egy valódi függetlenség szinte elképzelhetetlen, az ilyen akciók eredménye legjobb esetben is csak az lehet, hogy az angol nyelvű oktatás vagy ügyintézés joga továbbra is fennmaradhat Déli-Kamerunban és nagyobb figyelmet kaphatnak az állítólagos marginalizációs vádak.

twitter.com

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Emberelődök több millió éves lábnyomaira bukkantak Tanzániában - számolt be róla az eLife-ban megjelent tanulmány alapján a BBC News.

Jakab Anriett Judit írása
Nigéria Szövetségi Legfelsőbb Bírósága megparancsolta a hírszerző ügynökségnek és igazságügyi miniszternek, hogy szabadítsák ki az ország őrizetbe vett síita vezetőjét és feleségét, tudósította a www.africanews.com hírportál.

Záhoczky Csenge írása

Manapság már nincs olyan dolog ezen a világon, amelynek a 365 közül ne lenne meg a maga napja. A decemberi hónapban azonban nemcsak a mosoly vagy a barátság világnapját ünnepelhetjük. December 1-jén az AIDS betegekre emlékezünk, míg december 10-én az univerzális emberi jogokért állunk ki mindannyian, akármelyik pontján is éljünk e világnak. Most szombaton 68 éve annak, hogy az ENSZ Közgyűlése elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez egy hatalmas lépés volt az egész emberiség szempontjából, hiszen alig néhány évvel a II. világháború borzalmai után sikerült meglépni azt, hogy az embereket egymás elfogadására, és mindenki életének tiszteletben tartására buzdítsák. Talán nem lenne szabad azt állítani, hogy a II. világháborúnak meg kellett történnie, de az akkori népirtások, a kegyetlen gyilkosságok, a civilek elleni merényletek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a nemzetközi közösség egyre inkább szorgalmazzon egy olyan egyezményt, mely az aláíró államokat kötelezi az összes, az egyezményben tételesen felsorolt emberi jog tiszteletben tartására – legyen szó akár a saját, akár másik állam állampolgáráról. Az alapvető emberi jogokon túl a nemzetközi szervezetek egyre inkább különös figyelmet fordítanak a különböző hátrányos helyzetben lévő csoportok jogaira, így például külön rendelkeznek a nők, a menekültek, vagy akár a nemzetiségek jogairól. Az emberi jogok tiszteletben tartása nem csupán Afrikában jelent problémát: az egyezmény elfogadása után 68 évvel még mindig nem tudott teljes mértékben elfogadottá válni, és beépülni a mindennapi gyakorlatba. Sehol a világon.

Jakab Anriett Judit írása

„Az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon” írja Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata bevezető sorában.
A Nyilatkozatot 1948. december 10.-én fogadta el az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) Közgyűlése, s ezen alkalom tiszteletére tűzték ki később az Emberi Jogok Világnapját. A megemlékezés 1950 óta tart, mely felhívja a világ figyelmet számos rendezvénnyel és konferenciával e jogok fontosságára.

 

A régi ellenzéki harcosnak számító Nana Akufo-Addo harmadik nekifutásra végül sikerrel járt Ghánában és a szavazatok 54%-ának megszerzésével legyőzte a szerdai (12.07) elnökválasztáson az elnöki széket 2012-ben éppen ellene, alig 300 ezer szavazattal megszerző John Mahamát. A jelenlegi állapotban úgy tűnik, hogy a Nemzeti Demokratikus Tömörülés (NDC) színeit képviselő jelenlegi elnök, Mahama elfogadja az eredményt és ezzel nem is okoz csalódást a közvéleménynek, hiszen a többpártrendszerhez 1992-ben visszatérő Ghána a mai napig a térség egyik legstabilabb demokráciájának számít. Eddig a sajtóhírek összegzése, viszont annak érdekében, hogy a neveken és az eredményen kívül még több rálátásunk lehessen a ghánai mindennapokra, következzen most 8 pont, ami megmagyarázza, miért is tudott Akufo-Addo harmadik nekifutásra nyerni:

1. Az első és talán legfontosabb ilyen pontnak a ghánai gazdaság mélyrepülése számít, ugyanis Mahama irányítása alatt jelentős visszaesés következett be, a kamatok és az adók mértéke (a társasági adó 25%, a személyi jövedelemadó pedig négy sáv alapján számolódik, a legnagyobb jövedelmi kategóriában 25% a mértéke) emelkedett az inflációval (októberben 16%-os volt) karöltve és a vállalkozások működtetése, elindítása igencsak nehézzé vált – sokszor érte az a vád a kormányt, hogy előnyben részesíti az exportra termelő cégeket a hazai fogyasztásra termelő, zömmel mezőgazdasági cégekkel szemben.

2. Az első pontból következően a munkanélküliséggel is súlyos problémák vannak, a kormány által közzétett adatokat jobban kibontva volt olyan elemzés is a Világbanktól, amely szerint a 15-24 év közötti fiatalok felének nincs munkája, ráadásul szinte az összes dolgozó a szolgáltató- vagy mezőgazdasági szektorban dolgozik. Ezzel mondjuk nem is lenne baj, ha az itt elérhető jövedelmek okán nem akarna mindenki váltani és a magas megélhetési költségek miatt egy jobb munkahelyre szert tenni.

3. Az ígéretekkel ellentétben Mahama nem tudott túlságosan sokat megvalósítani az infrastruktúra fejlesztésére tett ígéreteiből, a tradicionálisan NDC szavazó Volta megyében volt ez igazán látható, ahol Mahama súlyos csapást volt kénytelen elszenvedni a meg nem valósított ígéreteinek köszönhetően (ilyen volt például a Kpando-járásban megígért útfelújítási program vagy éppen a nkwantai kórház építése).

4. A döbbenetes számokkal megjelenő korrupciós ügyek okán már nem volt túlságosan hihető Mahama korrupcióellenes kampánya, gondoljunk csak a Smarttys-botrányra, amelyben az állam 255 millió forintnak megfelelő cedit fizetett a Smarttys névre hallgató cégnek, hogy az 116 államilag üzemeltett autóbusz átfestését, reklámfelülettel beborítását elvégezze. De sorolni lehetne még ilyen ügyeket, ott volt például a Mahama hivatalba lépése után nem sokkal kirobbanó GYEEDA-botrány (a GYEEDA egy fiatalokat és vállalkozókat támogató ügynökség), amelynek során a szervezet zsebeiben úgy tűntek el a cedi-milliók, hogy nem lehetett követni.

5. Hogy ne csak aktuálpolitikai kérdéseket feszegessünk, egyszerűen elég ha azt a tényt vesszük alapul, hogy Ghánában még soha nem tudott egyetlen párt sem háromszor egymás után nyerni: a most Akufo-Addot támogató Új Hazafias Párt elnöke, John Kufuor 2000 és 2008 között irányította Ghánát, utána pedig jött az NDC két elnöke, John Atta Mills és Mahama, majd most ismét az Új Hazafias Párt következik.

6. A most 72 éves Akufo-Addo minden korábbinál nagyobb energiát tett bele a kampányba, megszólította az összes etnikumot és törzset, végigtúrázta az országot, ráadásul gazdasági terveihez egy igen erős alelnök-jelöltet, a Ghánai Nemzeti Bank egykori helyettes vezetőjét, Mahamudu Bawumiát tudta megnyerni.

7. Visszakapcsolódva az első két ponthoz, az is biztos, hogy a nép nem igazán nézte jó szemmel, hogy a túlköltekező és eladósodó kincstár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kezébe került és tőlük érkeztek a különféle reformokra felszólító utasítások – így például a közszféra alkalmazotti számának befagyasztására vonatkozó is.

8. Igaz más dimenzióban, de ahogy az Egyesült Államokban, úgy Ghánában is óriási szerepet játszott a választás előtti kampányban a közösségi média használata, az Új Hazafias Párt minden eddiginél több energiát ölt bele a szociális háló használatába és a fiatalok, tanult választók megszólításába.

Konkluzióként elmondható, hogy akármi is volt Akufo-Addo győzelmének oka, az biztos, hogy az ellenzéki politikusnak most már fel van adva a lecke, hogy megint fordítson egyet a ghánai mindennapok kerekén és remélhetőleg ezt jó irányba teszi – ellenkező esetben a gyors változások világában kénytelen lesz szembesülni a kitörés előtt álló vulkánként elégedetlenkedő fiatal tömegekkel.

Annyi update mindenesetre jár ide a poszt végére, hogy az írás időpontjában már fel-feltűntek azok a hírek, amelyek szerint Mahama mégsem ismeri el a vereségét és Akufo-Addot a bejelentései visszavonására kéri – ettől függetlenül a fentebb megfogalmazott dolgok megállják a helyüket, csak Gambia után most már Ghánában is figyelhetjük, hogy mi lesz a konkluzió.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Jakab Anriett Judit írása

Idén decemberben 136 éve, hogy kitört az első búr – háború, ami a britek és a búrok között zajlott Dél- Afrikában. Ez a viszonylag rövid konfliktus a búrok győzelmével zárult, s ennek eredménye képen vívták ki a Transvaal köztársaság függetlenségét. A köztársaság nevét a Vaal folyóvidékről kapta, s rövid idejű fennállása alatt vált önálló búr állammá s működött a második búr háború befejezéséig.

De kik is azok a búrok, s hogyan vált világszerte ismerté, ez a távoli ország szabadságharca? A búr szó Holland eredetű, alapvetően „parasztot” jelent. Azt az összeolvadt etnikai csoportot jellemezték vele, akik a holland, flamand, francia, német és fríz területekről érkeztek telepesként a 17. századtól Dél – Afrika területére. Közös nyelvük a holland nyelvből kialakult „afrikaans” volt. Ez a nyelv a telepesek anyanyelvének keveredéséből jött létre, melyre nagy hatással voltak az afrikai bennszülöttek nyelvi sajátosságai is. 

Kucsera Gábor és családja egzotikus hangulatban várták a Mikulás érkezését.

Erdősy Zsóka írása

A Világbank-csoport elismerően szólt Etiópia kiemelkedő gazdasági teljesítményéről, ami az Északkelet-Afrikát súlytó súlyos aszály ellenére is stabil maradt.

Carolyn Turk, a Világbank Etiópiáért, Szudánért és Dél-Szudánért felelős igazgatója szerint “Bámulatos eredménynek számít, hogy az etióp gazdaság a 2015-2016-os időszakban is képes volt tartani az évi 8%-os növekedést, főleg ha ezt összevetjük a korábbi aszályos időszakokban mért értékekkel, amelyek jellemzően csökkenő gazdasági teljesítményt mutattak.”

 

 

Záhoczky Csenge írása

A nyugati világ szemében Kadhafi és Líbia megítélése igen eltérő. A világ egyik talán leglehengerlőbb fellépésű közéleti személyisége életében és halálában is kapott jócskán hideget és meleget is. Sokak szerint Kadhafi évtizedeken keresztül terror alatt tartotta az országát, és a világtörténelem legszörnyűbb diktátora volt. Ő maga ugyanakkor mindig is azt állította, hogy Líbiánál demokratikusabb ország soha nem létezett, és ennek a nézetnek halála után többen helyt is adtak. A NATO-intervenció évfordulóján szinte minden évben felreppennek olyan cikkek és tanulmányok, melyek egy csokorba szedik azokat a tudnivalókat, melyeket „a nagy nyugat” igyekszik titokban tartani előttünk Kadhafi Líbiájával kapcsolatban. Talán ennek nincs is más oka, mint a „halottról vagy jót, vagy semmit” elv, és kétségtelenül van igazság ezekben a nézetekben, ugyanakkor ilyenkor sem árt a realitás talaján maradni.

A világ egyik legismertebb állata, a zsiráf is felkerült a Természetvédelmi Világszövetség most frissített Vörös Listájára, amely a kihalás által fenyegetett állatfajokat sorolja fel.

Ágoston Fanni írása

Pretoriában (a Dél-Afrikai köztársaság közigazgatási fővárosában)- a Nelson Mandela Gyermekkórház fog speciális szolgáltatásokat nyújtani a gyermekek számára. A kórház a kontinensen a negyedik dedikáltan gyermekeknek szánt intézmény- derült ki Dr. Aaron Motsoaledi pénteki nyilatkozatából.
Az intézmény megnyitóján arról beszélt, hogy egyelőre csak egy "másodlagos intézménynek" minősül, de később akár központi szerep betöltésére is alkalmassá válik majd.

"A kórház központi szerepet játszik a céljaink elérésében. A szolgáltatások magasan specializáltak, annak érdekében, hogy Dél-Afrikában és a környező régiókban a lehető legjobb ellátásban részesülhessenek majd a bekerülő gyermekek. Az elkövetkező években valamikor az intézmény akár központi kórházzá minősítést is kivívhatja magának. Csak 10 ilyen egészségügyi ellátó központ van az országban, mert gyenge a kórházak kapcsolata az orvosi iskolákkal, de ez lehet akár a 11. - mondta

Mert önkéntesnek lenni jó!
szerző: VIRÁGH ORSOLYA

 

Riportunk főhöseinek történetei nem szomorúak, hanem szívfacsaróan megindítók, és reméljük sokaknak inspirálóak is. Ma van az önkéntesek világnapja!
"Világot látni, de egyben jót is tenni."
"Álmot beteljesíteni, és egyúttal segíteni. Mindezt ingyen, a saját szabadságuk terhére."
"Mert önkéntesnek lenni jó!" – mondják mindannyian. Nemcsak magáról tanul sokat az ember, de arról is, hogy mi az igazán fontos az életben.

Tovább a riportra

Árpási Botond írása

A húsz éve katonai puccs révén hatalomra jutott Yahya Jammeh gambiai elnök pénteken vereséget szenvedett a nyugat-afrikai ország elnökválasztási küzdelmében. A szavazatok megszámlálását és összesítését követően adott nyilatkozatok fényében úgy tűnik, a vaskézzel Gambiát két évtizeden keresztül irányító Jammeh békés úton fogja átadni a hatalmat.

A spanyol eredetű gerilla szó a napjainkban is közismert értelmében nagyjából a 17.-18. századtól kezdve létezik a történelemben és először igazán elterjedten az Ibériai-háború idején kezdték el használni a spanyolok azokra az apró kis csoportokra, amelyek igen hatékonyan vették fel a harcot a napóleoni csapatokkal. Talán pont a szó eredete kapcsán, de a gerillamozgalmakat általánosságban a dél- és közép-amerikai népek harcaival társítja a közvélemény, pedig léteztek gerillamozgalmak Ázsiában, Európában, de még Óceániában is. És értelemszerűen léteznek-léteztek Afrikában is, nagyjából a függetlenségi harcok idején fegyvert fogó és nagy mozgalommá, politikai párttá később váló összes csoportosulást ide sorolhatjuk, de példának okáért a szakirodalom még a Ruandai Demokratikus Felszabadítási Erők (FDLR) vagy az Oromo Felszabadítási Front alakulatát is gerillamozgalomnak tartja. És ugyebár ha ilyen mozgalmak vannak, akkor vannak híres gerillák is, ráadásul a fekete kontinensen is voltak a mindenki által ismert Che Guevarához hasonló, egész kontinenseket bejáró harcosok is.

Ilyen volt a most már több mint 26 éve halott Fred Gisa Rwigyema is, akiről alapvetően a legfontosabb tudnivaló az, hogy az 1979-ben megalakult Ruandai Szövetség a Nemzeti Egységért (RANU) átalakításával 1987-ben létrejött Ruandai Hazafias Front (RPF) egyik vezetője volt a jelenlegi ruandai elnökkel, Paul Kagaméval együtt. Születése után alig néhány évet töltött csak hazájában, hiszen az 1957-ben született vezetőnek és családjának már 1960-ban menekülnie kellett Ugandába, miután 1959-ben hutu fegyveresek több tízezer tuszit mészároltak le Ruandában az állítólagosan utóbbiak által elkövetett politikai célú gyilkosságok miatt. Alig 19 évesen, tanzániai tanulmányai során csatlakozott a Yoweri Museveni ugandai elnök által száműzetésben megalakított Front a Nemzet Megmentéséért (FRONASA) csoportjához, hogy fegyveres harcban vegyen részt, amely az ugandai diktátor, Idi Amin megdöntésére irányult. Ekkor még konkrét fegyveres tevékenységekben nem vett részt ebben a harcban, de egy másikban már igen, hiszen csatlakozása után pár hónappal a sors már Mozambikban találta Rwigyemát, aki ekkor már a portugál gyarmatosítók ellen harcolt a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) soraiban.

Az itt eltöltött sikeres hónapjai után ott volt már, amikor a FRONASA-ból és több, másik lázadó csoportból létrejött Ugandai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UNLA) a tanzániai csapatokkal együtt lesöpörte Idi Amint a térképről 1979-ben. Sajnos ekkor még nem jött össze a cél Yoweri Museveninek, az UNLA vezetője ugyanis hiába vitte sikerre az Amin elleni háborút, 1979-ben a diktátor bukása után az Amin által 1971-ben megbuktatott Milton Obote jutott ismét hatalomra és ismét kemény, diktatórikus rendszer építésébe kezdett, amely ellen Museveni és Rwigyema tovább folytatta harcát. Az UNLA 1986-os végső sikere után ugandai állampolgárságot és miniszterhelyettesi posztot is kapott a sokak által Rwigemaként is ismert politikus, de még ezekben a napokban is végig a fronton harcolt a puha irodai székek helyett, ahogy sem előtte, sem utána nem vált igazi, elpuhult politikussá, megmaradt gerillának, függetlenségpárti harcosnak.

Az ugandai sikerek után az ugandai bázisokon megerősődő és szerveződő, fentebb már említett RPF egyik vezetőjeként Rwigyema azonnal a sok tízezer ruandai tuszi hazatérését és hatalomátvételét kezdte el előkészíteni, majd hosszas szervezés után 1990. október elsején az RPF átlépte a ruandai határt és háborút indított a Juvénal Habyarimana vezette hutu kormányzat ellen – ezzel vette kezdetét a ruandai polgárháború, amelynek záróaktusa az 1994-es népirtás és az azt követő tuszi hatalomátvétel volt. De ezt a záróakkordot már Rwigyema nem érhette meg, ugyanis az örök gerilla 1990. október 2-án, tehát az offenzíva második napján életét veszítette, a mai napig ismeretlen körülmények között. A mai napig hivatalos álláspont szerint az offenzíva során egy ellenséges csapatszállítóból érkező, eltévedt lövedék végzett vele, viszont nemhivatalos elméletek arra utalnak, hogy ez a lövedék igenis szándékos találat volt, ráadásul egy RPF-tiszt, bizonyos Peter Bayingana fegyveréből érkezett (utóbbi egyébként három hét múlva szintén elhalálozott), aki korábban többször súlyos vitába keveredett Rwigyemával.

Az tény, hogy az offenzíva második napjának reggelén a határtól mindössze 10 kilométerre található Nyabwenshogozi-dombon érte halálos találat Rwigyemát, de a körülményekre valószínűleg már sosem fog fény derülni – az biztos, hogy a Rwigyemánál jóval tanultabb Bayingana többször hangoztatta felsőbbrendűségét parancsnokával szemben, ráadásul arra vonatkozóan is vannak információk, hogy több ízben a parancsnok tudta nélkül cselekedett (állítólagosan még az offenzíva előtt küldött RPF-katonákat Ruandába). Akárhogy is legyen, Bayingana három héttel későbbi halálát állítólag a ruandai kormánykatonák okozták egy rajtaütésben, de sok helyen olvasni azt pletykát, hogy ez az Egyesült Államokból a harcokra hazatérő Paul Kagame bosszúja volt legjobb barátjáért. De hogy ne csak egy elmélet álljon itt a posztban, van egykori katonatársak tollából arra vonatkozó elemzés is, hogy a halálesethez Rwigema egyik testőrének, egy bizonyos Happy Ruvushának is lehet köze (aki például arról nyilatkozott az interneten is látható videókban, hogy három másik közkatonával együtt ő maga temette el a dombon Rwigemát), de van olyan könyv is, amely Paul Kagamét teszi meg a fő felbújtónak, aki saját hatalmi céljait kívánta ezzel a gyilkossággal beteljesíteni. Akármi is történt akkor, az már a múlt, egy biztos, Rwigyema személyében afrikai mércével mérve egy hasonló kaliberű gerillát ismerhettünk meg, mint amilyen Che Guevara volt.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.