Afrika

Ahogy arról már egy novemberi cikkünkben hírt adtunk, a Magyar Afrika Társaság adományba kapott 11 varrógépet, amelyek akkor útjukra  indultak Afrika felé, ahova aztán sikeresen megérkeztek és nemrég birtokukba is vették a boldog tulajdonosok.

Záhoczky Csenge írása

Már több, mint két évtized eltelt azóta, hogy az afrikai országok közül az egyik legfejlettebbnek tekinthető Ruanda átélte az elképzelhető legnagyobb borzalmat, a poklok poklát. Megközelítőleg 100 nap alatt ugyanis mintegy 800 000 ártatlan, civil ember vesztette életét, miután a régóta ellenségeskedő és egymással feszült viszonyban lévő hutu és tuszi törzs között egyfajta polgárháborús helyzet alakult ki.

Az emberek nagyjából 90 százaléka jobbkezes. Ebben a tulajdonságban is különbözünk a legtöbb főemlőstől, ahol nem figyelhető meg ilyen oldalpreferencia a végtagoknál. Úgy vélik, hogy a kézpreferencia kialakulása jelentős szerepet játszott az emberi evolúció folyamán. Úgy tűnik, egy új tanulmány most megvilágítja a jobbkezesség létrejöttének okát és idejét.

Ugandai gyermektámogatási programunk 2015 decemberében indult, együttműködésünk alig több egy évesnél, minden kisgyerek támogatóra talált.
Az aktuális tárgyi és pénzadományok átadása január másodikán történt meg mindenki örömére.
Köszönjük minden résztvevőnek, elsősorban a gyermekek személyes támogatóinak, valamint Lukács Balázsnak és családjának a segítséget.
Továbbítjuk Önök részére az árvaház köszönő levelét. Továbbra is számítanak az Önök áldozatos segítségére, mely nagyon sokat jelent számukra.

Ágoston Fanni írása

Egy Közép-Afrikai országban, melyet északról Líbia, keletről Szudán, délről a Közép- afrikai Köztársaság, nyugatról pedig a Niger határol elfogadták a Büntető Törvénykönyv reformját, amely felveti, hogy a törvényes házasságnak megfelelő életkor 16 és 18 éves kor között helyezkedik el, ezen felül a reform keretében megszüntetik a halálbüntetést. Ez az afrikai ország pedig nem más, mint a Csádi Köztársaság.

Miután még nagyon frissek az információk, túlságosan sok értelme nincs belemélyedni az elefántcsontparti katonai zendülés eseményeibe, a következő órákban, napokban kiderül, hogy mivé fajul a fizetésük miatt harcot indító katonák kezdeményezése, addig a friss hírek bármelyik Afrikából is tudósító hírügynökség oldalán vagy az ismert elefántcsontparti portálok/blogok valamelyikén követhetőek. Ennek megfelelően most kicsit északabbra utazunk a MindennapiAfrika hasábjain, egészen Gambiáig, ahol egyre jobban “áll a bál.” Ahogy az eléggé közismert és még magyar sajtóorgánumok is megemlítették a margón, az első hírek után a gambiai elnök, Yahya Jammeh meggondolta magát és mégsem fogadta el a decemberi elnökválasztáson elszenvedett vereségét és ellenfele, az ellenzéki vezér, Adama Barrow győzelmét, amivel súlyos instabilitást teremtett a miniatűr országban, sokan súlyos háborús konfliktus kirobbanásának esélyét sem vetették el.

Kisebb-nagyobb diplomáciai adok-kapok után a Nyugat-afrikai Országok Gazdasági Közössége, az ECOWAS úgy döntött december végén, hogy katonákat küld Gambiába, hogy így kényszerítse Jammeht a nemzetközi és azon belül is az afrikai közösség által teljes mértékben elfogadott választási eredmény betartására és így a távozásra. Újévi elnöki beszédében Jammeh azonnal visszavágott a közösségnek és kijelentette, hogy az ECOWAS döntése hadüzenet, bármilyen katonai mozgás és lépés azonnali katonai konfrontációt fog maga után vonni. Azt is hangsúlyozta, hogy az eredmények általa történő kezdeti elfogadása majd ennek megváltozása ahhoz köthető, hogy a választási bizottság bizonyos tévedésekről és hibákról számolt be, amelyek bár a bizottság szerint nem befolyásolják az eredményt, Jammeh szerint megkérdőjelezik az eredmény hitelességét.

Az általa felfedezett állítólagos visszaélések okán fellebbezést is benyújtott a Legfelsőbb Bírósághoz, ennek elbírálása a bírók által január 10-én várható. Ismerve az eléggé személyközpontú gambiai államigazgatást, nehezen feltételezhető, hogy Jammeh ellen döntenének, így a következő dátum, amire várni kell, az a január 19, ekkor kellene hivatalosan Barrowt beiktatni az elnöki pozícióba. Ha ez nem történik meg, akkor Szenegál vezetésével egy ENSZ Biztonsági Tanács által is támogatott katonai misszió fog Gambiába indulni, hogy rákényszerítse Jammeht a távozásra. Azt tudjuk, hogy pár nappal ezelőtt a gambiai vezérkari főnök, Ousman Badjie tábornok bejelentette, a gambiai hadsereg az elnököt támogatja és bármi áron hajlandóak megvédeni őt, ami önmagában Jammeh számára biztató lehet, azt a tényt leszámítva, hogy a hadseregen belül is elég komoly megosztottság van, tehát nem tudjuk, hogy milyen jellegű alakulatok vonulnának fel egy ECOWAS-misszió ellen.

Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy amikor alakulatokról beszélünk, akkor komoly emberi erőre nem szabad gondolni, a katonai rendőrséggel, tengerészettel együtt nagyjából 1-2 ezer katonát tudna kiállítani jelen pillanatban az ország, kiegészülve egyetlen harci repülőgéppel – szóval biztosak lehetünk benne, hogy egy ECOWAS katonai kontingens ellen minimális esélye sem lenne Gambiának. Ráadásul a katonák még csak nem is tapasztaltak többnyire, fegyverzetük nem is túl jó, Gambiának önmagában sincs szerencsére tapasztalata háborúkban, szóval Jammeh fenyegetőzése túl sokat nem jelent. Ennek ellenére mindenképpen kizárólag diplomáciai megoldásokban szabad gondolkodni, ahogy arról éppen a mai napon (01.07) folytat tárgyalásokat az ECOWAS Ghánában a nigériai elnök, Muhammadu Buhari vezetésével az új ghánai elnök, Nana Akufo-Addo beiktatásán (legalább a ghánai helyzet megoldódott és a régi elnök végül elfogadta az eredményt). A fejleményeket kíváncsian várjuk, bár a döbbenetes egyoldalúságot figyelembe véve nagyon váratlan lenne, ha Jammeh kitartana január 19.-ig, egyedül ő abban bízhat, hogy az ECOWAS egyszerűen nem meri meglépni azt, hogy katonailag avatkozzon be egy ország saját belügyeibe.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

www.globoport.hu

Immár 10. alkalommal adták át Budapesten azt a díjat, amelyet egy nálunk élő afrikai zenész, kutató alapított azoknak, akik sokat tettek a fekete kontinensért, Afrika és Magyarország kapcsolatainak szorosabbra fűzéséért. A kitüntetés támogatója a Magyar Afrika Társaság (AHU) és elnöke, Balogh Sándor. 

Tovább a cikkre

Van az a könyv, amiben a főhősnő beleszeret egy csokibőrű, izmos maszáj harcosba. Ez pedig Corinne Hoffmann Afrikai szeretők c. könyve. Olvastam, s megfogadtam: én bizony sosem leszek ilyen őrült.

Zimbabwe repülőn szállít elefántokat kínai vadasparkokba. Több mint harminc vadon élő elefántot készítettek elő a transzportra, ám a vadvilág támogatói tiltakoznak.

December 21.-én a Magyar Afrika Társaság több mint 300 kg adomány ruhát vett át az Anyák az Anyákért Alapítvány gyűjtését követően. Az afrikai országokba szánt, éppen ezért nagyrészt nyári ruhákkal megpakolt csomagok az AHU raktárában útra készen várják, hogy mihamarabb eljussanak az azoknak leginkább szükségét érző afrikai családokhoz.
Az AHU hálásan köszöni az Anyák az Anyákért Alapítvány segítségét, és őszintén bízik a további, elesettek segítését célzó együttműködésben.

December 21.-én a Magyar Afrika Társaság átvette Dr. Deák György András szájsebész adományát, egy jó állapotú panoráma röntgengépet. Az Afrikában ritka kincsnek számító berendezés előreláthatólag az ugandai Kapekében épülő egészségügyi központban látja majd el feladatát, jelentős előrelépést hozva ezzel az ottani betegek modern ellátásában. Az adományozó orvos a gép telepítéséhez szükséges segítségét, illetve önkéntes orvosi szolgálatait is felajánlotta.

www.globoport.hu

Az újév első napján a legtöbb ember számot vet az eltelt év teljesítményével, majd fogadalmakat tesz, hogy szebbé, boldogabbá, egészségesebbé, jobbá teszi magát és a környezetét. A Magyar Afrika Társaság (AHU) és tagjai a 2017-es év január 1-jén nemcsak fogadkoztak, hanem már tettek is.

Tovább a cikkre

Uganda talán egyik legforgalmasabb útja az Entebbe és Kampala közötti 42 kilométeres, jelenleg kétsávos autóút, amely az ország hivatalos fővárosát, Kampalát köti össze az Uganda legnagyobb nemzetközi repülőterének és az elnöki rezidenciának is otthont adó gyöngyszemmel, Entebbével. Az évtizedek óta ismert volt, hogy ez az út képtelen kiszolgálni a most már napi 300 ezer autót, a sávok szűkek, az út széle és az épületek, piacok, parkolók között semmiféle elválasztás nincs, így nem meglepő módon ez az út felelős a legtöbb közúti balesetért Ugandában. Hosszú évek tárgyalása után aztán 2012-ben a China Communication Construction Company Limited nevű kínai cég nekilátott egy nagyjából 51 kilométeres, négysávos autópálya megépítésének, ami közvetlenül az entebbei repülőteret köti össze az egyik kampalai elkerülő autóúttal.

A projekt költségei 476 millió dollárra rúgnak (minden dollár amerikai dollárként értendő), amelyből a kínai Exim Bank adott 350 millió dollárnyi hitelt évi 2 százalékos kamatra, 40 éves futamidőre. A maradék összeget és a földkisajításokból eredő kompenzációkat az ugandai kormány rendezi-rendezte. Annak ellenére, hogy ez az összeg már 2012-ben is nagyjából ismert volt, a mainstream médiában csak most jelentek meg a hangzatos főcímek, melyek szerint ez az autópálya lesz a világ legdrágábbja, kilometerenként 9.2 millió dolláros költséggel – ez két és fél milliárd magyar forint körüli összeg, amiről egy rövid kis internetes kereséssel megállapítható, hogy biztosan nem a világ legdrágább autópályájáról van szó, egyes magyar hírportálok szerint Magyarországon is van ennél drágább kilométeráron épített pálya.

Mindenesetre Ugandában elég nagy a felzúdulás most, hiszen az átlagos építési költségek egy kilométerre eddig 2 millió dollár környékén mozogtak, de a felháborodást csökkentendő, pontos számítások is napvilágot láttak, melyek szerint az előbbi 2 millió dollár eddig sávonként volt értendő – azaz egy négysávos autópályánál ezt a számot még meg lehet szorozni néggyel. Plusz figyelembe kell venni a 34 felüljárót, a 4 nagyobb hidat és a rengeteg lehajtót és kereszteződést is, ráadásul a hidak között ott van a Nambigirwa-híd, amely Kelet-Afrika leghosszabb négysávos hídja a maga másfél kilométeres hosszával (plusz van egy mocsáron átívelő híd is, ami speciális építési technikákat igényelt). A rövidesen átadásra kerülő autópálya egy része a régi Entebbe-Kampala autóút kibővítése, felújítása, nagyobb része viszont teljesen új, amely használatba vétele után fizetős autópályaként fog funkcionálni. Persze azért a hatalmas összeg így is nehezen emészthető, nem kell túl messzire menni, hogy egyes ugandai újságokban vagy kritikus bloggerek publikációiban belefussunk korrupciós ügyekbe az építkezéshez kapcsolódóan, főként az Ugandai Nemzeti Útügyi Hatóságon belül – és amit tényleg nem magyaráz semmi a fenti érvek közül, az az a tény, hogy a Nairobi Thika Autópálya 8 sávos 53 kilométere 350 millió amerikai dollárból épült meg, szintén a kínai Exim Bank finanszírozásában.

És akkor még a Karuma-gát körüli korrupciós ügyekről nem is ejtettünk szót, amelyről szintén csak egy összehasonlítást elég megemlíteni: a 600 megawatt energiát termelő gát teljes költsége 1.7 milliárd dollár, az etióp Újjászületés-gátja viszont megépül nagyjából 5 milliárd dollárból és tízszer annyi, 6000 megawatt energiát fog előállítani. Szóval annak ellenére, hogy Yoweri Museveni még 2016. májusában véres háborút hirdetett a korrupció ellen, túl sok intézkedés nem történt az ügyben és a legmagasabb szinteket is érintő korrupciós ügyek gyanúsítottjai, érintett szereplői nem igazán kaptak semmiféle büntetést, nem csoda, hogy Uganda még mindig igen rossz helyen áll a korrupciós ranglistán Afrikában, a régióban például Ruanda is messze jobban teljesít nála. Úgyhogy bár ez nem vigasz, ha magyar korrupciós ügyekről, döbbenetes árakról hallunk, ne keseredjünk el, ez nem egy egyedi eset, ez globális probléma, a politikai-társadalmi rendszer legmagasabb szintjeit érintő betegségről van szó, amely ellen úgy tűnik, nem igazán van meg az eszköz egyetlen ország kezében sem.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Elcsépelt, ámde mindig helytálló a mondás miszerint nincs új a nap alatt és ez teljes egészében igaz Marokkó és Mauritánia kapcsolatára is, amely a napokban ismét olyan hullámvölgybe került, amilyenbe pár hónappal ezelőtt egyszer már igen – sőt, a múltban már jópárszor. Történt ugyanis, hogy a Nagy Marokkó eszméjében erőteljesen hívő és azért már oly sokszor felszólaló és harcra buzdító Istiqlal (Függetlenség) pártjának főtitkára, Hamid Chabat december 24-én egy nyilatkozatában Mauritániára, mint marokkói területre hivatkozott, kihangsúlyozva, hogy Marokkó határai egészen a Szenegál folyóig tartanak. Azt persze tudni kell hozzá, hogy a Nagy Marokkó elképzelés egy olyan hatalmas országot vizionál, amely teljes egészében tartalmazza a nyugat-szaharai területet, Mauritániát valamint Mali és Algéria egy jelentős szeletét is.

Nem meglepő módon, a mauritánai fővárosban, Nouakchottban azonnal felment sokak vérnyomása, a kormány kiadott egy közleményt, amelyben határozottan tiltkozott az ország szuverenitásának megsértése miatt, kiemelve, hogy az ilyen megnyilvánulások nem igazán segítik a nyugat-szaharai helyzet megoldását sem. Rabat is észlelte, hogy ezzel azért az Istiqlal túllőtt a célon, hiszen először a marokkói külügyminisztérium adott ki egy közleményt, amelyben elhatárolódtak Chabad szavaitól, később aztán maga VI. Mohamed hívta fel a mauritánai elnököt, Mohamed Ould Abdel Azit, hogy barátságáról biztosítsa Mauritániát – végül pedig egy, Abdelilah Benkirane miniszterelnök vezette delegáció is Nouakchottba repült, elkerülendő a helyzet eszkalálódását. Elsőre persze ez így soknak tűnhet egy félresiklott nyilatkozat okán, de Mauritánia és Marokkó esetében nagyon óvatosan kell kezelni minden ilyen kérdést, hiszen a két ország kapcsolata mindig is elég érzékeny volt, függetlensége után sok éven keresztül Rabat el sem ismerte Mauritánia létezését (ismét csak a Nagy Marokkó eszmére kell visszagondolnunk).

Idén például ismét előkerült La Güera (Lagouira) szellemvárosának kérdése is, amelyért például már 1975-ben is véres harcot vívott a marokkóiak által akkor támogatott mauritániai hadsereg a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Fronttal. Aztán a helyzet változott és a nyugat-szaharai terület legdélibb csücskében, a marokkói fal túloldalán található, Marokkó és a Polisario által is elhagyott feladott településre Mauritánia tette be a lábát – Marokkó papíron magáénak tartja a várost, ahogy a Polisario Front is, de Mauritánia az elmúlt évtizedek során kisebb-nagyobb megszakításokkal végig katonákat állomásoztatott itt és ez jópárszor okozott már diplomáciai összetűzéseket a felek között. Az idei év elején ismét fellobbant a láng, ahogy mauritánai katonák felhúzták a nemzeti lobogót a homokkal szinte teljesen ellepett településen, amely után Marokkó ismét delegációt küldött Nouakchottba magyarázatot követelve.

Magyarázat az nem igazán volt, de Rabat néhány hónappal később, augusztusban katonai egységeket küldött Nyugat-Szahara és Mauritánia határára, amelyre válaszul készenlétbe helyezték a mauritánai hadsereget és rakétakilövőket telepítettek a határ másik oldalára. Abdel Aziz 2009-es, puccsal történő hatalomra jutása óta hasonló eseményekben nem volt hiány, hiába mondják a felek, hogy nincs diplomáciai bonyodalom és tombol a barátság, az elmúlt 7 év bármelyikére visszatekintve találhatunk ennek ellentmondó eseményeket: 2011-ben például marokkói újságírókat utasítottak ki Mauritániából kémkedés vádjával, 2012-ben Nouakchott azzal vádolta meg Marokkót, hogy ők állnak az Abdel Aziz elleni támadás hátterében és az évek során Abdel Aziz végig inkább Algéria és a Polisario Front irányába húzott és húz a mai napig (a szaharaiakkal rendszeres megbeszélései vannak), ezzel nagyjából sutba dobva azt a rengeteg munkát, amit elődei végeztek a Marokkóval fennálló viszony normalizálása érdekében. Azért is furcsálható ez a fajta diplomáciai agresszió, mivel jelen pillanatban Mauritánia egy Marokkó által ellenőrzött nyugat-szaharai területtel, Szenegállal, Malival és Algériával határos, amely országok közül egyedül Algériával nevezhető a viszonya barátinak, Malival volt egy határkonfliktusa még 2010-ben, Szenegállal pedig még háború is volt a kilencvenes években, bár mindkét állammal jelenleg stabilnak mondható kapcsolatot ápol.

Így akár még az is elképzelhető, hogy Nouakchott számára hasznos lenne egy független, nem igazán stabil lábakon álló új északi szomszéd, amelyben ráadásul óriási befolyása lehetne Mauritániának. A mostani kis diplomáciai affér persze nem igazán jelent semmit, a két ország elég erős gazdasági kapcsolatokat tart fenn továbbra is, katonai konflikustól nem kell tartani, viszont jelzésértékű, hogy mindkét fél rendkívül könnyedén jut el a diplomáciai feszültség igen magas fokára, a látogatások visszautasítása például bevett gyakorlatnak számít a felek között. Viszont a jövő szempontjából Marokkónak alapvető érdeke, hogy megőrizze stabil kapcsolatát Nyugat-Szahara déli szomszédjával, hiszen egy újabb front megnyitása egy újabb országgal akár el is szigetelheti Rabatot bizonyos értelemben, Mauritániának pedig szintén érdeke lenne Marokkóval a stabil kapcsolat, hiszen a Polisarionak nincs jelenleg olyan ereje és súlya, hogy a vele való kapcsolat egymagában stabilan tarthatja a mauritániai államstruktúrát és a regionális kapcsolatrendszereket.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A szakemberek megkongatták a vészharangot. Ha továbbra is ilyen ütemben csökken a zsiráfok és gepárdok száma, akkor hamarosan örökre elbúcsúzhatunk ettől a két emblematikus állatfajtól.

{youtube}jriMR40Q4L8{/youtube}

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Emberi Fejlettségi Indexében Benin a lista alján van, a 188 országból a 166. pozícióban. Ez azt jelenti, hogy az ország lakosai jelentős nehézségekkel küzdenek a hosszú és egészséges élet, a tájékozottság és a tisztességes életszínvonal terén.

Guineában és Szenegálban egyértelműen az elmúlt napok legfontosabb híre volt Aboubacar “Toumba” Sidiki Diakité letartóztatása, hiszen a szenegáli hatóságok 7 év bujkálás után fogták el Dakarban a guineai elnöki testőrség egykori parancsnokát, akit azzal vádolnak, hogy ő adta ki a parancsot a 2009-ben Guineában több mint 150 ember halálával járó stadionbeli vérengzésre és az ezzel párhuzamosan történt borzalmas erőszakos cselekményekre, amelyeket guineai katonák követtek el nők ellen tömegével. Ahogy anno itt már volt róla szó, néhány hónappal a 2009. szeptemberi mészárlás után Diakité maga által is elismerten megkísérelte meggyilkolni az akkor hatalmon lévő guineai katonai vezetés fejét, az ország elnökét, Moussa “A nép fia” Dadis Camarát, mert állítólag utóbbi teljes egészében őt akarta bűnbaknak megtenni a stadionban történtek miatt plusz állítólag árulást kívánt elkövetni a guineai nép ellen.

Camara súlyosan megsérült a merényletben, Diakité pedig menekülőre fogta és azokat a pletykákat leszámítva, amelyek a szenegáli tartózkodására utaltak, az elmúlt években túl sokat nem lehetett hallani róla. Azon kívül, hogy mostani elfogását a szenegáli és a guineai hatóságok is megerősítették, túl sokat nem lehetett megtudni a szűkszavú hírügynökségi információkból, pedig rengeteg kérdés vált nyitottá Diakité elfogásával. Ezekre aztán később a guineai kormány több nyilatkozatban próbálta megadni a választ, például arra is, hogy a guineai hatóságok nagyjából már három hónapja tudtak Diakité hollétéről, de egészen mostanáig kellett arra várni, hogy Szenegál végrehajtsa a letartóztatást. Az egykori vörössapkás katonatisztet amúgy nem volt egyszerű megtalálni, teljes egészében személyazonosságot változtatott, megváltoztatta a kinézetét is, rengeteg pluszkilót magára szedett, de mégis minden valószínűség szerint volt, aki így is felismerte, majd tájékoztatta a guineai hatóságokat annak a lakóháznak a címéről, ahol Diakité bérelt egy lakást Dakarban.

Kiadatására most valószínűleg még elég sokat várni kell, hiszen a szenegáli törvények szerint magának a szenegáli elnöknek is jóvá kell hagynia egy ilyen lépést és amíg ez nem történik meg, addig biztosan nem kezdődhet el az egykori áldozatokat képviselő szervezet által olyannyira várt tárgyalás Guineában – sőt, még a nyomozás sem zárult le teljesen, de az igazságügyi minisztérium közleménye szerint ez rövidesen megtörténhet, a kiadatástól függetlenül. Maga Diakité most nem volt túlságosan közlékeny, egyértelműen ártatlannak vallotta magát minden ellene felhozott vádpontban és most valószínűleg a védelmére készül már.

Amit a hatóságok Guineában már megerősítettek, az az, hogy amerikai, francia illetve Európai Uniós segítséggel biztosan el fog kezdődni a tárgyalás 2017-ben, de hogy mi lesz a konkluzió és egyáltalán mit fog Diakité mondani, azt nehéz még csak megjósolni is. Az egykori katonai vezető, a merénylet után hosszú éveken át Burkina Fasóban lábadozó Moussa Dadis Camara egyébként sosem talált vissza régi énjéhez, nemrégiben ugyan megpróbált ismét megjelenni a politikai palettán és még az elnökjelöltséget sem tartotta kizártnak, novemberben azt jelentette be, hogy végleg visszavonul pártja, a Hazafias Erők a Demokráciáért és Fejlődésért (FPDD) vezetésétől és a guineai politikai élettől személyes okok miatt.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

{youtube}90-KOUm-F4g{/youtube}

Karácsonyi hangulatban telt a decemberi  Savannah Bellydance Night- a bamakói sérült gyermekek javára  14.alkalommal megrendezett jótékonysági est. A megváltott belépőjegyek mellé a szervező, Balogh Cecilia által sütött mézeskalácsot és szaloncukrokat is kaptak a nézők és a fellépők. Megnyitó  beszédet és köszönetet mondott a Magyar Afrika Társaság nevében Szabó Györgyi, Dr.Jakkel Anna és Raymond Irambo. 
Karácsonyi ajándékot is kapott minden fellépő a műsor végén, az AHU tagjaitól.