Afrika

Egyes felmérések szerint közel 600 milliárd frankot (azaz majdnem 300 milliárd forintot) veszített már az elmúlt nagyjából egy év során a csádi gazdaság az éhezéssel és alultápláltsággal összefüggő problémák kapcsán és ezek a veszteségek leginkább a mezőgazdaságból élőket és a különféle konfliktusok miatt otthonukat elhagyókat sújtják leginkább (hangsúlyosan a gyermekeket). Az ENSZ néhány hete napvilágot látott egyik elemzése szerint a Csád-tó medencéjében élő közel 20 millió ember mintegy felének (Kamerun, Csád, Niger és Nigéria osztozik a medencén) azonnali élelmiszersegélyre lenne szüksége – és nem csak Csád szenved rendkívüli módon, Észak-Nigériában például közel fél millió súlyosan alultáplált gyerek él, akiknek nagyjából egyetlen tál étel jelenti a mindennapi túlélés zálogát.

De hogy maradjunk a több mint 1 millió négyzetméteres területtel bíró Csádnál, egy nonprofit szervezet nemrégiben napvilágot látott elemzésében szereplő, a csádi éves GDP 10%-át kitevő veszteség igazából becsült érték, hiszen főként az egészségügyi, oktatási költségek valamint a lecsökkenő gazdasági potenciál becslésével állapították meg eme szám nagyságát az elemzés készítői. Mondjuk azzal nehéz vitatkozni, hogy egyetlen tál, vitaminban és ásványi anyagokban szegény étel segítségével nem sok gyerek tud egészségesen fejlődni és ha ehhez hozzávesszük a tényt, hogy az országot elárasztják a szomszédos konfliktusok elől menekülő emberek, nem nehéz megérteni, hogy az olaj felfedezése és növekvő kitermelése ellenére Csád gazdasági növekedése és fejlődése miért lassult be 2015-től kezdődően.

Az olajárak csökkenését a Nigériából begyűrűző konfliktus hatásaival valamint az elsivatagosodás és egyre szárazabb időjárás tényezőivel együttesen nézve érthető, hogy a jelenleg is több háborúban katonáival a békéért küzdő Csádban a csecsemőhalálozások fele miért az alultápláltsághoz köthető. A 13 és fél millió lakosú országban tavaly és idén is rendkívül kevés eső esett, a száraz évszak során júniustól szeptemberig a víz és az élelem vidéken rendkívül nagy kincsnek számít, még a háziállatok is teljesen lefogynak, a menekülttáborokban élők pedig teljes egészében ki vannak szolgáltatva a nemzetközi segélyszervezetek által biztosított, csökkenő mértékű ételadagoknak. Persze igazságtalan lenne nem rámutatni a fejlődésre, ami történt az elmúlt évek során az országban, hiszen míg 1991-ben az ország lakosainak 60%-a szenvedett az alultápláltságtól, addig tavaly már csak 35% körül volt ez a szám. De akárhogy is legyen, ennek a posztnak csak az emlékeztetés lett volna a célja, hogy tudjuk, hiába egy stabil szigete Afrikának és hiába küzd másokért más földeken, Csád éhínség és alultápláltság szempontjából a világ egyik leginkább veszélyben lévő országának számít.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Bármi is lesz a konkluzió, ha Szomália nagyobb gond nélkül képes lesz lebonyolítani az október 23.-ára kitűzött parlamenti választását, akkor az mindenképpen történelmi pillanat lesz, hiszen az országban relatíve normálisnak nevezhető választásokat utoljára az 1980-as években tartottak – sőt valaki még régebbre, a hatvanas évekre teszi ezt. Ez lenne elvileg a reklámszöveg, de valójában ez a mostani sem lesz valódi, teljeskörű választás, hiszen 14025 delegált elektor fogja eldönteni, hogy ki legyen a szomáliai parlament alsóházának 275 új képviselője illetve a klánérdekek által vezérelt tartományi vezetők fogják eldönteni, hogy ki legyen a felsőház 54 új szenátora. Aztán ezek a képviselők és szenátorok fogják majd november végén kijelölni az ország új elnökét, ahogy történt az 2012-ben is, bár akkor mindösszesen 135 klánvezető döntött a képviselők nevéről – változás persze nincs az elektorok összetételében, a mostani 14025 elektor is a klánokat fogja képviselni és értelemszerűen az évtizedes és háborúkat is konzerváló klánérdekek mentén fog voksolni.

Azaz valamilyen szinten előrelépés lesz a most októberi voksolás, hiszen jelentősen kiterjesztett lesz a választók névsora, de ettől független a néhány hónappal ezelőtt még valósnak számító országos választás ötletét végül tárgyalások és egyezséges sorozatán keresztül elvetették, viszont ha józanul belegondolunk, látnunk kell, hogy ennek is volt értelme, hiszen az ország kénytelen nélkülözni egy stabil választási rendszert, a politikai részvétel szintje még mindig alacsony, technikailag nézve pedig nagyjából a lehetetlennel egyenértékű feladat lett volna a szervezés szóval reálisan nézve egy egész társadalmat érintő választás biztosan bukásra lett volna ítélve (a mostani elektori voksolás elhalasztása is az utolsó pillanatig napirenden volt).

Mindenesetre ahogy 2012-ben, úgy most is a klánok és klánvezérek fognak mindent eldönteni, anno közvetlenül képviselőkre szavaztak, most pedig a klánok közötti hatalommegosztásra vonatkozó formula alapján fogják felépíteni a parlament és a szenátus összetételét – ami jelentősen befolyásolhatja ezt, az a tény, hogy az egész választási folyamatot most kidolgozó Nemzeti Vezetői Fórum az elnök, négy tartományi kormányzó és a miniszterelnök jelentős befolyása alatt működött, tehát nem lehet kérdés, hogy az elektorok kiválasztása is ezen politikai erők irányításával történt. Tehát ahelyett, hogy a nép problémái és lehetőségei jelentenék a választások középpontját, inkább a rivalizálás, a klánok közötti politika határozza meg a kampány egészét, megspékelve a jelenleti miniszterelnök, Omar Abdirashid Ali Sharmarke és az elnök, Hassan Sheikh Mohamoud személyes harcával az elnökségért.

És akkor még az egyre jobban meggyengülő és most már tényleg a létezéséért küzdő al-Sbabaabról nem beszéltünk, amely csoport az iszlám ellen valónak minősítette a voksolást és ezért minden erővel megpróbálja majd annak folyamatát megtörni. Ennek érdekében tovább folytatja mogadishui robbantási kampányát, szeptemberben például egy tábornok és testőrei estek áldozatul a szélsőségesek támadásának, de elég csak körülnézni az interneten ahhoz, hogy lássuk, az al-Shabaab nyílt terepen ugyan erejét elveszítette, de gerillaharcával rendesen megkeseríti a mindennapokat továbbra is. A miniszterelnök és a Mohamoud elnök mellett talán egyedüliként valódi klántámogatással és anyagi erővel rendelkező Ali Sharmarke szerint a mostani választás fogja megmutatni, hogy 2020-ban Szomália készen áll majd-e egy teljeskörű választásra – persze ezzel a jelentősen kisebb támogatással bíró ellenfelei vitatkoznának, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan támadások érik az elnököt és a miniszterelnököt, hogy a kisebb támogatással bíró jelöltek ellen folyamatos lejárató kampány folyik, plakátjaikat letépik, mindenféle engedélyekre vonatkozó követelményekkel lassítják céljaik és javaslataik terjesztését.

És akkor még arról nem is esett szó, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és más öböl-menti országok milyen mennyiségben öntik a pénzt egyes politikusok kampányába, hogy az érdekeiknek megfelelő vezetést érjenenek el az országban, így pedig aztán a klánérdekeket és a saját politikai célokat figyelembe véve szinte biztos, hogy bármilyen elnökség kerül majd hatalomra, az ugyanolyan lesz mint az eddigiek: teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az átlagos szomáliaiak érdekeit és problémát, amely közvetetten oda is vezet, hogy az al-Shabaab még hosszú éveken át nem lesz teljesen eliminálható a hatalmi palettáról. De először persze álmodjunk csak kicsiben és reménykedjünk a mostani voksolás problémamentes lebonyolításában, hiszen az elmúlt évtizedek után már az is nagy szónak számít, hogy ilyen jellegű poszt írására egyáltalán sor kerülhet és választási tisztaságról, lehetőségekről lehet beszélni.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A következő években jelentős mértékben növekedni fog az Afrikából elvándorlók száma, amennyiben a kontinens gazdasági kilátásai nem változnak ? figyelmeztetett csütörtökön Németország nemzetközi gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős minisztere.

{youtube}U45j18BvWrg{/youtube}

 A videót a Globo Televízió készítette.

A trükkös megoldás a kukánkban lapul, a Google már rácuppant.

Azután, hogy idén márciusban és szeptemberben már az urnák elé járultak a szigetország lakosai, október 2-án, a magyarországi népszavazással egyidőben a Zöld-foki-szigetek nagyjából 350000 szavazásra jogosult polgára ismét választás előtt áll: ezúttal az ország elnökét kell megválasztaniuk. És bár akár jelzésnek is értelmezhetjük azt, hogy 2016. márciusában az addig kormányzó Afrikai Párt a Zöld-fok Függetlenségéért (PAICV) meglepő vereséget szenvedett a parlamenti választásokon az ellenzéki Demokratikus Mozgalom (MpD) szervezetétől, az elnöki poszt alapvetően független a politikai palettától, így elképzelhető, hogy ez semmit sem jelent a most hétvégén sorra kerülő voksolásban.

A végrehajtó hatalom legnagyobb része jelenleg az MpD miniszterelnöke, José Ulisses de Pina Correia e Silva kezében összpontosul, de a múltban azt már látni lehetett, hogy a politikai rendszert felügyelő elnök személyét mégiscsak meghatározzák a pártpolitikai vonalak, hiszen a demokratikus választási rendszer 1991-es bevezetésétől kezdve egészen 2011-ig az elnök és a miniszterelnök is ugyanabból a pártból került ki – 2011-ben azonban az elnöki posztot az MpD-s Jorge Carlos Fonseca nyerte el, míg a parlamenti többséget és a miniszterelnököt a PAICV birtokolta. És most pont Fonseca 2011-es győzelme lehet saját maga ellenfele, hiszen a PAICV mostani elnökjelöltje, Albertino Graça éppen azzal kampányol, hogy az ország politikai stabilitása érdekében az elnöki és miniszterelnöki posztokat célszerű ha más pártok birtokolják.

Fonseca és Graça meccsébe egyébként nem fog beleszólni a harmadik jelölt, Joaquim Monteiro, akinek támogatottsága 1-2% körül mozog a legjobb becslések szerint is. Kampányában maga Fonseca is ráérzett az elnöki-miniszterelnöki pozíció egyazon párt által való birtoklásának veszélyeire, hiszen beszédeiben nagy erőkkel igyekezett magát függetlenként és pártatlanként feltüntetni, míg Graça folyamatosan az MpD bábjaként hivatkozott ellenfelére. Az elég ellentmondásos lépéseivel saját lehetőségeit is veszélybe sodró Fonseca azonban minden rossz húzása ellenére messze kimagasló esélyes a voksoláson, főként pont az MpD miatt, amely a széthullás határára sodrodó PAICV ellen a parlamenti- és az önkormányzati választásokon is képes volt elsöprő győzelmet aratni és támogatottsága rekordokat dönget minden szigeten.

Persze a támogatottságnál fontos megnézni, hogy milyen számú szavazótól jön ez a támogatás és évről-évre azt látni (amit egyébként Európában is), hogy növekszik a politikából teljesen kiábrándulók tábora, ezzel együtt pedig csökken a választási részvételek aránya – becslések most már csak olyan 60% körülire teszik a zöld-foki voksolás lehetséges részvételi arányát. Az pedig már igazán tragikusan szerencsétlen, hogy szeptember közepén, a kampány csúcsán elhunyt a szigetország első demokratikusan megválasztott elnöke, Antonio Mascarenhas Monteiro, aki az MpD színeiben 1991 és 2001 között irányította az államot.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért bukott-bukhat ilyen hatalmasat az országot oly sokáig irányító PAICV pártja az idei év során: nos a választ több tényező együttese adja össze, hiszen a PAICV-kormány nem igazán reagált megfelelően a 2014. novemberében történt vulkánkitörés érintettjeinek problémáira, de a korrupció, a hűtlen kezelési botrányok és a magas munkanélküliség kezelése sem volt igazán prioritás, így az idei év során a választók a szakértők szerint nem az MpD-t választották, hanem inkább a PAICV ellen szavaztak – csúnya szóval akár mondhatjuk is, hogy büntetésből.

Új helyszínen zajlott a szeptemberi Savannah Bellydance Night jótékonysági estje - a bamakói sérült gyermekek javára, Balogh Cecilia szervezésében.

Néhány nappal ezelőtt a togói főváros, Lomé egyik bírósága bűnösnek mondta ki sikkasztás vádjában a togói ellenzék vezetőjét és legismertebb alakját, Alberto Olympiot, aki büntetésként öt év börtönbüntetést és pénzbírságot kapott. Az egykori üzlettársaitól (igazából itt az Olympio cégébe befektető Cauris Managementre kell gondolni) érkező feljelentés és vád szerint az Olympio által alapított majd részvényesként beszálló Cauris közös telekommunikációs és informatikai cégcsoportjától, az Axxend-csoporttól a politikus közel 6 milliárd frankot (nagyjából 2.8 milliárd forint) sikkasztott el, amit most egyrészt vissza is kell fizetnie (egy részét egyébként a Cauris már visszakapta), másrészt ezen felül még 885 millió frankot kártérítésként is le kell tennie.

A teljes érdektelenség mellett, Olympio távollétében bejelentett ítéletet egyébként Olympio és pártja sem fogadja el, utóbbinak, a két évvel ezelőtt alapított Togói Néppártnak a szóvivője szerint kizárólag egy kormányzati leszámolásról van szó, amelyben Faure Gnassingbe, az országot 1967 óta irányító Gnassingbe-klán 2005 óta hatalmon lévő tagja próbálja ellenfeleit kiiktatni a politikai palettáról. Alberto Olympio neve valószínűleg sokak számára ismerősen csenghet, ő annak a Gilchrist Olympionak az unokaöccse, aki 1990-től kezdve 2013-ig kőkemény ellenzékiként küzdött a Gnassingbék ellen, ráadásul Gilchrist édesapja nem más, mint a togói függetlenség atyja, Sylvanus Olympio, akit pont Eyadema Gnassingbé gyilkolt meg egy 1963-as puccs során.

Az ítéletnek érvényt szerezni egyébként nem lesz túl könnyű, hiszen Alberto Olympiot 2015. májusa óta nem látták Togóban, de az biztos, hogy egy ilyen ítélettel, amellyel hazatérése esetén azonnal a letartóztatás várná, fényesen felfelé ívelő politikai karrierjét elég keményen megroppantották. A fellebbezés biztos, ahogy az is, hogy hívei és pártja minden követ meg fognak mozgatni tiltakozásuk jeleként és hát lássuk be, az Alberto által “tisztán üzleti ügyként” hivatkozott Cauris-botránytól függetlenül Togónak szüksége lenne egy hozzá hasonló fiatal, feltörekvő ellenzéki arcra – a 2015. áprilisában tartott elnökválasztáson is indult volna, de rövid időn belül visszalépett a megmérettetéstől, mert szerinte a választási névjegyzékkel kapcsolatban rengeteg probléma és csalás volt bizonyítható.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Ha érdekel Afrika és szeretnél kint lenni az idei Oktoberfesten, akkor jelentkezz önkéntesnek a Magyar Afrika Társasághoz!

Az AHU 10 programsorozat soron következő eseménye múlt hét pénteken került megrendezésre a Bálint Házban. Az érdeklődők egy filmvetítéssel egybekötött kerekasztal beszélgetésen vehettek részt, amelynek témája a gyermekkatonáság és gyermekanyaság jelensége és az ebben a problémában érintettek helyzete volt, különös tekintettel Ugandára.

Szeptember 17-én, szombaton nyílt meg Dr. Jakkel Anna fotókiállítása az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár Panorámatermében. A kiállításra látogatók megismerkedhetnek a missziós orvosok munkájával és az AHU tevékenységével. A tárlat október végéig látogatható.

 

2015-ben körülbelül 1 millió gyermek számára életük első napja egyben az utolsó is volt ? borzasztóan magas szám ez. Az UNICEF A világ gyermekeinek helyzete (SOWC 2016) című idei jelentése szerint pedig a világ legszegényebb kiskorúinak az életkörülményei a következő 15 évben csak tovább fognak romlani, amennyiben a kormányok, vállalatok, nemzetközi szervezetek nem tesznek erőfeszítéseket a megoldások keresésére. Szeptember 20-án a gyermekekre, elsősorban a fejlődő országok gyermekeire emlékezünk.

{youtube}40stQX7g25o{/youtube}

Egy férfi maratonfutó számára a legnagyobb álom, ami jelenleg elérésre vár, nem más mint a legendás 2 órás futás – azaz 2 óránál kevesebb idő alatt lefutni a nagyjából 42 kilométeres távot. A jelenlegi világcsúcsot egy kenyai fiú, Dennis Kimetto tartja még 2014-ből, amikor Berlinben 2 óra 2 perc 57 másodperc alatt futotta le a 42 kilométert és bár nem hivatalosan már voltak ennél jobb idők is, a hivatalos világrekord még mindig megdöntésre vár és még mindig 2 órán kívül található. És nem túlságosan nagy kockázat kijelenteni, hogy aki ezt meg fogja dönteni az egy másik kenyai lesz, hiszen a kelet-afrikai ország futói már régóta dominálják a maratonfutást, olyan adottságok birtokában, amelyeket őseiknek köszönhetnek: hosszú, könnyű lábaikat vagy éppen a hihetetlenül jó tüdőkapacitást.

De még Kenyán belül sem ennyire egyértelmű a kép, nem jelenthető ki minden kenyairól, hogy bajnokesélyes futó lenne, hiszen a kenyai bajnokok nagy része egy törzsből, a Kalenjinből származik – köztük például Dennis Kimetto és az előző csúcstartó, Wilson Kipsang is, hogy más legendákat most ne emlgessünk. A Nagy-hasadékvölgy régiójában élő, nagyjából 5 milliós lélekszámú törzs sikerének kulcsát már többször próbálták genetikai adottságokkal magyarázni, de valódi bizonyítékot ezekre még nem sikerült szerezni. Egyes kutatók szerint a kalenjinek jó teljesítménye a futószámokban annak köszönhető, hogy az eredetileg síkságokon élő nép a hegyekbe költözött, így jött létre az a genetikai állomány, amely lehetővé teszi a hihetetlen eredményeket. Vannak szakértők, akik inkább a népcsoport kultúrájából eredeztetik a jó teljesítményeket, hiszen a kalenjinek, és egyáltalán a kenyaiak mindennapjainak mindig is része volt a futás és a rengeteg gyakorlás, ennek pedig jól látható az eredménye: a legtöbb maratonon az első négy-öt helyezett mindegyike kenyai, a nőknél és a férfiaknál is.

Mindezek ellenére azért a testalkat jelentősen befolyásolja a kalenjinek futását, hiszen ha azt feltételezzük, hogy a lábak olyanok futás közben, mint az ingák, akkor ezen kenyaiak különösen vékony bokái és vádlijai segítik őket a könnyedebb mozgás elérésében. És ha ehhez még azt is hozáadjuk, hogy a kalenjinek fájdalomtűrése rendkívül erős, akkor már láthatunk két olyan tényezőt, ami lehetővé teszi az emberfeletti teljesítmények elérését. Tökéletes példa erre 1968-ból Kipchoge Keino, aki komoly epeproblémákkal és fájdalmakkal volt képes olimpiai csúccsal bajnoki címet nyerni 1500 méteres távon. Erre persze lehet azt is mondani, hogy fájdalomtűrésben mindenkinek erősnek kell lennie, aki egy olimpián indulni tud maratonfutásban, mégis ami más ezeknél a kenyai futóknál, az a tény, hogy ez a fájdalomtűrés a kultúrájuk része, ettől válik valaki igazán felnőtt emberré a törzsben – a harmadik tényező, ami pedig a sikert segíti, egyszerűen a sikeres ősök példája, sok ezer kenyai akar olyan lenne, mint Kimetto vagy Keino.  Igazi példaképek.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az embernek nincs egyszerű dolga, ha jelen pillanatban át akarja látni a Kongói DK politikai eseményeit, főbb szereplőinek napról-napra változó álláspontját, hiszen azon az egyetlen biztos tényen kívül, hogy Joseph Kabila elnöknek idén december 19-én lejár az alkotmány által deklarált, most már második mandátuma, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit akar maga Kabila, aki már hosszú évek óta küzd ennek a Magyarországnál huszonötször nagyobb országnak az egyben tartásáért. Hiszen bár az előző két választás óta eltelt években Kabila és emberei sokszor és sok helyen publikálták már, hogy a 2006-ban beiktatott alkotmány megváltoztathatlan és így az elnök idén befejezi pályafutását, hogy új erőknek adja át a terepet, de ezzel párhuzamosan sokszor és újabban egyre többször halljuk azt a hangot Kabila-táborából, mely szerint az alkotmány megváltoztatására van szükség, hogy a nép akaratának megfelelően az elnök a helyén maradhasson.

És bár maga a politikus eddig egyetlen egyszer sem beszélt egy alkotmányozó népszavazásról vagy saját jövőjéről nyíltan, a fővárosban, Kinshasában vagy éppen Kelet-Kongóban voltak tüntetések Kabila maradását (és persze távozását) követelő tüntetések és népszavazásra felhívó hatalmas plakátok és transzparensek. Az biztos, hogy jelenleg a nemzetközi közvélemény és a jelentős befolyással bíró nagyhatalmak a demokratikus állapotok megtartásáról beszélnek, hangsúlyozva, hogy a demokratikus törekvéseket nem szabad aláásni egy ilyen stratégiai fontosságú országban, viszont másrészt az ENSZ vagy éppen az Egyesült Államok sem tartotta kizártnak azt, a Kabiláék által felhozott javaslatot, mely szerint a technikai problémák miatt az idei évre kitűzött voksolást el fogják halasztani. Arról pedig 2016. májusában az Alkotmánybíróság már döntött, hogy az aktuális elnök jogosan maradhat hivatalában a választások kiírásáig, amely döntés teljesen lesokkolta az ellenzéket, akik abban bíztak, hogy az alkotmány által ilyen helyzetekre megnevezett parlamenti elnök lesz majd az ideiglenes államfő.

Mindenesetre bár Kabila holdudvara elég erősen utal rá, hogy népszavazásra van szükség a jövő eldöntése érdekében, Kabila harmadik mandátumát annyira nem lesz egyszerű végigverni, hiszen 2014-ben egyszer ennek már nekifutottak, de akkor képtelenek voltak a parlamentben elérni a 60%-os többséget a jóváhagyáshoz – úgy, hogy Kabila támogatói közül is sokan a javaslat ellen nyomtak, akik közül aztán sokan 2015-ből ki is léptek a kormány mögül. Azzal mindenesetre mindenkinek tisztában kell lennie az idén vagy éppen tavaly látott tüntetések alapján, hogy Kabila népszerűsége nem túl erős az országban és egy kiírt népszavazás megnyeréséhez azért egyéb technikákat is be kellene dobnia a hatalomnak, hogy egyértelmű győzelmet tudjon felmutatni. Az ellenzék, bár a felszín alatt azért ez nem ennyire egyszerű, nagyjából eddig képes volt egységes arculatot összehozni és a korábban egymást is támadó vezetők most legalább a felszínen egységességről kommunikálnak, de hogy mennyi esélyük lehet a kormánnyal szemben, azt Moise Katumbia esete is tökéletesen mutatja, aki 2015-ben a kormánypártból kilépve indította saját elnöki kampányát, hogy aztán végül távollétében három éves börtönbüntetés ítéletével találja szembe magát két vádpontban meghatározott bűnössége eredményeként.

A nyár elején aztán jött Étienne Tshisekedi, a 2011-es elnökválasztás második helyezettje, aki egy belgiumi sajtótájékoztatón jelentette be a Rassemblement platform megalakulását, amelynek célja kettős volt: egyrészt újra erőt adni az ellenzéki egységnek, másrészt magát, mint egy rendkívül erős támogatói bázissal bíró ellenzéki vezetőt ismét a reflektorfénybe helyezni. De még ezen ellenzéki egység mögé sem sorakozott fel mindenki, két másik ellenzéki pártszövetség is próbálgatja szárnyait és gyanúval méregetik Tshisekedi és Katumbi törekvéseit valamint a Kabila által még tavaly novemberben elindított nemzeti párbeszédet. A párbeszéd sokáig teljesen működésképtelen folyamatnak bizonyult, ma viszont már ott tartunk, hogy nemrégiben a kormány és az egyik (ezt hangsúlyozni kell: nem az összes) ellenzéki csoport megegyezett egy jövő évi választás lebonyolításában (erre legkorábban 2017. júliusában látnak esélyt), amely egyben lesz elnök-, parlamenti- és önkormányzati választás is.

Egyébként pont a részvétel tette nevetségessé a szeptember 11-én kezdődött megbeszéléseket, hiszen az Egység a Kongói Nemzetért (UNC) pártját pont a párbeszéd miatt hagyták el többen is, a tiltakozó UDPS-ből viszont többen eljöttek, ahogy ezt a szintén távolmaradással tüntető Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) több képviselője is megtette. A legjelentősebb ellenzéki erő, a Rassemblement szövetsége viszont azonnal tiltakozott és jövő hétre egy komoly tüntetést jelentett be, amellyel az idén novemberi választás megtartását követelik majd ismét. És mint azt éjszaka (09.16) láthattuk, erre nem kellett várni jövő hétig, az ellenzéki bázisnak számító Lubumbashiban a rendőrség és tüntetők csaptak össze, amely utóbbiak a Tshisekedi által vezetett Szövetség a Demokráciáért és Társadalmi Fejlődésért (UDPS) pártja színeiben vonultak fel választásokat követelve.

Ez utóbbira roppant csekély az esély, főleg azért, mert a választási bizottság már bejelentette, hogy 2017. júliusáig nem fog összeállni egy választói névjegyzék (ha hinni lehet az adatoknak, másfél millió halott van még a névjegyzékben és 7 millió, 2011 óta választókorba lépett fiatal hiányzik róla), ezzel pedig megugrott az erőszak és a fegyveres konfliktus esélye. És hogy mi a konkluzió? Amit az összes ellenzéki tényező is elismer: párbeszédre van szükség, mert anélkül csak vádaskodás és erőszak fogja kísérni az ország útját egy új elnökség felé, kerüljön arra sor bármikor is a közeljövőben. De hogy mikor lesz ilyen párbeszéd a teljes ellenzéki platform képviseletével azt megjósolni sem lehet, hiszen ez, ismerve a kongói viszonyokat, jelenleg elképzelhetetlennek tűnik. Kabila pedig szépen követi a korábbi taktikát: csendben a háttérből figyel és valódi szándékairól egy szót sem publikál.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A 10 éves Magyar Afrika Társaság programsorozatának következő eseménye szeptember 16-án, pénteken 18 órától kerül megrendezésre a Bálint Házban, ahol Jaksity Kata dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Az film az ugandai gyermekkatonák és utcagyerekek sorsát mutatja be, mely témáról a filmvetítés után beszélgetést tart Jaksity Kata, Balogh Sándor, az AHU elnöke, Kembe Sorel, az AHU szóvívője és Könczöl Zsófia, önkéntes.

Az AHU 10 programsorozat keretében, a hétvégén a Gödöllői Belvárosi Napokon voltunk megtalálhatóak, ahol táncbemutatóval, kézművessel, hajfonóval és standdal vártuk az odalátogatókat.

Lufi engedéssel és Afrika átölelésével emlékeztünk meg a Magyar Afrika Társaság (AHU) 10 éves fennállásáról szeptember 9-én pénteken, a Hősök terén. Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek és közösen ünnepelhettük az AHU születésnapját! A Flashmobról videó is készült, nézzétek meg ti is!

Hiába bármiféle intézkedés, figyelmeztetés, hibrid autók és szelektív hulladékgyűjtés, a Föld vadonjai megállíthatatlanul pusztulnak. Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogyha ilyen tempóban haladunk, akkor nem kell több egy évszázadnál ahhoz, hogy a bolygó összes, emberi beavatkozástól mentes vidéke eltűnjön.

Alapvetően ha rock- vagy metálzenéről beszélünk, akkor valahogy Afrika szinte soha nem kerül szóba, mint olyan kontinens, ahol ezt a zenét hallgatják, szeretik esetleg még művelik is, pedig a fekete kontinensnek ha nem is olyan nagy, de mindenképpen létező rock- és metálzenei rétege is van. Azért az látható, hogy egy-két ország még ezen a szűk zenei piacon is dominál, Angolában, Nigériában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában vagy éppen Botswanában nem csak egy-egy fehér holló létezik, még rádiók és magazinok is próbálják terjeszteni az igét, úgyhogy afféle hiánypótlásként, a következő posztban 5 ismert vagy kevésbé ismert, ám figyelemre mindenképpen érdemes afrikai rock- illetve metálzenekar kerül bemutatásra.

Ennek a zenei palettának az egyik legismertebb angolai képviselője a Dor Fantasma nevet viselő zenekar, amely 2006-ban jött létre egy Slave névre hallgató másik banda utódjaként és amelyet jelenleg az angolai metál egyik legnagyobb szereplőjeként tartanak számon. A zenekar feltűnt az ennek a zenei irányzatnak az angolai képviselőit bemutató Death Metal Angola című dokumentumfilmben is és magát egy olyan benguelai trash metál zenekarnak tartja, amely az angolai polgárháború nyomait sem hajlandó felejteni. A következő szám nem igazán tükrözi ezen műfaj összes jegyét, ettől függetlenül bőven többre érdemes mint 2300 látogató.

Bár tovább tudnánk nézelődni még Angolában, menjünk inkább tovább egy malgas nyelven éneklő női énekessel nyomuló madagaszkári trash metál zenekarral, a Sasamasóval, amely 2002 óta próbálkozik ebben a zenei műfajban a madagaszkári fővárosból, Antananarivóból a Legion of Death Records égisze alatt.

Hogy a bevezetőben felvázolt országok dominanciája azért nem teljeskörű, azt tökéletesen mutatja a 2009-es megalakulása óta magát rendkívül magabiztosan és dinamikusan épülő Vale of Amonition nevű ugandai zenekar, amely számaiban vagy az ugandai társadalmi kérdéseket feszegeti vagy valamiféle túlvilági erő és mágia létezésével csábítja hallgatóit. Az előbbi két zenekarhoz képest a Vale of Amonition zenéjének befogadásához mindenképpen jelentős nyitottság szükséges.

A kenyai Last Year’s Tragedy zenekar March From the Underground című számát nem csak hallgatni élmény, hanem a videóklip is nagyszerű élmény és ez igaz a banda többi számára is, akik 2013-as bemutatkozó számukkal a legjobb afrikai rockszám díját is megnyerték és anno még az Egyesült Királyságból tértek haza tanulmányaik után, hogy Kenyában terjesszék zenéjük igéjét.

 

Az előbbi négyhez képest az utolsó bemutatásra kerülő zenekar jóval nagyobb hírnévvel és rajongói táborral rendelkezik és zenei és képi világában is alig üt el egy európai vagy egy amerikai metálzenekartól, pedig a Juggernaught egy jópár éve nyomuló dél-afrikai metálbanda.

Remélem a posztot olvasók egyik-másik zenekar esetében találtak maguknak is hallgatható muzsikát, hiszen az írás arra szeretett volna rámutatni, hogy Afrikában nem csak törzsi zene létezik, bármilyen európai vagy amerikai színvonalat megütő rock- és metálbandák is léteznek.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.