Afrika

Ha afrikai filmekre vagy afrikai témájú alkotásokra gondolunk, akkor sokszor hajlamosak vagyunk sztereotípiákkal élni: például ébenfekete bőrű főszereplők a nagy afrikai szavanna közepén próbálnak a mindennapos hiedelmekkel megküzdeni vagy mondjuk a polgárháborúk idején gyermekkatonák életét kísérhetjük figyelemmel – pedig az afrikai mozi már régen túllépett ezen és egyes országok filmipara olyan alkotásokkal áll elő, amelyekről csak a helyszín és a szereplők története miatt tudjuk megmondani, hogy Afrikáról van szó. Ilyen a mostanában dél-afrikai kasszasikernek számító Happiness Is A Four Letter Word című film, amely egy az egyben egy johannesburgi Szex és New York, három dél-afrikai nő életét ismerhetjük meg, akik a munka és a magánélet közötti vékony határvonalon egyensúlyoznak megküzdve a szerelem és a siker kihívásaival.

Bizony, az erőteljesen reklámszagú szöveg ellenére ez mégis egy afrikai film, modern helyszínekkel, kellemes zenével, tökéletes szereplőkkel – minden adott egy habkönnyű afrikai szórakozáshoz. Lehet, hogy sokak számára ez még talán visszatetsző is lehet, de egy globalizált világban miért kellene pont az afrikai kontinensnek megrekednie valahol a filmes ranglétrában, a lényeg, hogy az eredetiség, a kultúra is valamilyen formában megmaradjon ezekben az alkotásokban. A Dél-afrikai Köztársaság mozijában az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerének számító Happiness Is A Four Letter Word sikerét a történet, a mindennapos, felismerhető problémák mellett a színészeknek köszönheti, az egyik főszereplőt alakító Mamabatho Montsho például tökéletesen hozza a munkájában sikeres ám az egész életét a férfiakkal való kapcsolata köré felépítő Nandit, az egykori reality-sztár Khanyi Mbau pedig a sokszor előtérbe hozott fehérneműs felvételeivel és szabados szerelmi életével pontosan hozza az ilyen filmekben szinte kötelezőnek számító karaktert, Renate Stuurman pedig az a karakter, amely sok-sok dél-afrikai nő számára mutat be egy gyakran valódi élethelyzetet – a partnerek gyakori váltogatása miatt bekövetkező, nem várt terhességet, átvitt értelemben pedig az ilyen életstílus miatt elkapható nemi betegségek példáját.

Összességében tehát elmondható, hogy a Happiness Is A Four Letter Word nem akar több lenni annál, ami, azaz egy gyorsan fogyasztható romantikus történet, bár visszakanyarodva a bevezető mondatokhoz, azért az elmondható, hogy a tömegek számára nem valódi élethelyzeteket, hanem csak inkább egy vágyott életstílust mutat be, hiszen a film főszereplői mindannyian a felsőosztálybeli fekete nőket képviselik, nem pedig a munkásosztály tömegeit. A Thabang Moleya által rendezett alkotásról mindenesetre a nézők már elmondták a véleményüket: a februári bemutató első napjaiban majd az ezután következő hetekben a film a legnagyobb hollywoodi filmek nézettségét elérő magasságokba jutott a Dél-afrikai Köztársaságban, úgyhogy ne legyenek hiú ábrándjaink, hasonló anyagok várnak ránk még a jövőben is.

twitter.com/napiafrika

0 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Egy regionális haderő létrehozásáról is tanácskoztak szombaton Dakarban a nyugat-afrikai államok vezetői, tekintettel a terrorizmus terjedésére.

A pénteki nap (06.03.) folyamán Twitter-üzenetben vállalta a felelősséget a szintén a nap folyamán a nigériai Delta államban a Shell Kőolajipari Fejlesztési Társaság (SPDC) egyik vezetéke elleni robbantásos merényletért az alig néhány hete feltűnt új nigériai militáns csoport, a Niger-delta Bosszúállói (NDA). A támadás csak egy újabb volt a csoport által az elmúlt néhány napban elkövetett robbantásos merényletek sorozatában, amelyek a Chevron, az Agip és a nigériai nemzeti olajtársaság épületeit, vezetékeit érintették és amelyekkel a csoport célja a nigériai olajkitermelés teljes megbénítása. Honlapja szerint egyébként az NDA az erőszak eddig még nem látott szintre való emelésével szeretné elérni, hogy a 9 nigériai államból összeálló Niger-delta népeit összefogja és egy független államba tömörítse.

Az áprilisban megjelent csoport fenyegetései nem alaptalanok, az első megjelenésük óta végrehajtott több tucatnyi támadással jelentős gazdasági károkat okoztak már a nigériai gazdaságnak, ráadásul egyértelműen veszélybe sodorják a régió stabilitását – a régióét, ahol 7 éve, azóta, hogy Umar Musa Yar’Adua néhai nigériai elnök amnesztiát hirdetett a milícistáknak, nem igazán volt nyoma ilyen szintű erőszaknak. Az amnesztia mellett persze Yar’Adua és utódja, Goodluck Jonathan is jelentős pénzösszegekkel volt csak képes lekenyerezni a korábban itt működő csoportokat (ezt úgy képzeljük el, hogy aki nem harcolt tovább, az havi fizetést kapott az államtól) és azzal, hogy az új elnök, Muhammadu Buhari 70%-kal lecsökkentette az erre a célra szánt összegeket, láthatóan hibát követett el – mondhatjuk ezt úgy, hogy az NDA méreteiről, hátteréről még igazán nincs fogalmunk.

Nigériai újságírók és bloggerek egyébként a korábbi milíciák tagjait sejtik most is a háttérben, így a Niger-delta Népi Felszabadítási Front vagy a Niger-delta Felszabadítási Mozgalom (MEND) harcosait, de olyan nézet is van, amely arra utal, hogy olyan, Goodluck Jonathanhoz közeli elemek állhatnak a háttérben, akik számára Buhari elnöksége nem igazán elfogadható alternatíva. Akárhogy is legyen, az NDA csak nevében tűnik komolytalannak (mintha egy képregényből lépett volna elő a név), üzenetei, akciói egyaránt profizmusra, tapasztalatra utalnak és a leginkább szomorú tény, hogy nem tudni róluk még mindig túl sokat. Szóvivőjükként egy ismeretlen név, bizonyos Mudoch Agbinibo tünteti fel magát, de a korábbiak alapján ez valószínűleg csak egy álnév, a megvádolt egykori milíciavezérek pedig egyöntetűen visszautasították az érintettségre vonatkozó vádakat.

Ha valaki számára nem volt egészen egyértelmű, hogy milyen súlyos problémáról volt szó, akkor álljon itt egy szám: a Shell, A Chevron vagy éppen az Agip elleni támadások odáig vezettek, hogy Nigéria 2.2 millió hordós napi olajkitermelése 1.65 millió hordóra zuhant. Szóval hiába ígér és fenyeget a hadsereg, Buhari elnöknek az északi, a Boko Haram ellen nyitott frontja után újabb harcba kell kezdenie, ezúttal délen. A csoport nagy internetes aktivitást mutat, rendszeres frissített weblapja, Facebook- és Twitter-accountja van, utóbbin például követni lehet akcióikat és fenyegetéseiket – legutóbb például az Agipot fenyegették meg, hogy semmiképp ne próbálja megjavítani a korábban tönkretett csővezetékeket és berendezéseket, vagy megbánja, ahogy azt szerintük a Shell is tette a fentebb leírt friss támadás során.

És hogy mennyire van igazság abban a véleményben, mely szerint csak katonai erővel képtelenség gátat vetni az ilyen jellegű erőszaknak, azt mi sem mutat jobban, minthogy az NDA példája igencsak ragadós, nemrég tűnt fel a színen az előbbi csoporttal állítólag szoros kapcsolatot fenntartó Egyesült Niger-deltai Felszabadítási Erő csoportja, amely rakétatámadásokkal és a nigériai légtér lezárásával fenyegetőzik június hetedikére. De anélkül, hogy belemerülnék a tények és a nem megbízható információk sorolásába, lássuk be, hogy a Niger-deltában igencsak instabillá vált megint a helyzet és most kell nagyon észnél lennie a kormánynak, ha gátat szeretne vetni az erőszak elszabadulásának – ha ehhez a korábbi összegek ismételt folyósítására van szükség, akkor arra kell elmozdulni, mert az országot így jóval nagyobb veszteségek érhetik.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A líbiai egységkormány erői visszafoglaltak egy tengerparti várost a szélsőséges iszlamistáktól.

Az ezen országok méretéből és lélekszámából is adódik, hogy a MindennapiAfrika hasábjain a legkevesebb országspecifikus írás a szigetországokról lát napvilágot, így Mauritiusról vagy éppen a Seychelle-szigetekről sincs sűrűn poszt – ezt orvosolandó, a közeljövőben ezen országok aktuális politikai életébe is bepillantunk, kezdve most São Tomé és Príncipe államával, ahol a politikai élet egyértelműen a július 17.-én megrendezésre kerülő elnökválasztás körül forog, amellyel kapcsolatban az még nem ismert, hogy a jelenlegi elnök, a 2011-ben megválasztott Manuel Pinto da Costa az indulók között lesz (mondjuk mérget vehetünk rá), de az egykori parlamenti házelnök, a Független Demokratikus Törekvés (ADI) mostani alelnöke, a 2011-es választás második helyezettje, Evaristo Carvalho biztosan indulni fog.

A 2011-ben szintén induló, de csak a futottak még kategóriában záró Maria de Neves egykori miniszterelnök is jelezte már, hogy megpróbálja megszerezni az elnöki széket (2011-ben Neves a második fordulóban már a São Tomét 1975 és 1991 között irányító Pinto da Costa mögé tagozódott be). A helyzetet árnyalja, hogy da Costa függetlenként nyert 2011-ben, míg a 2014-es parlamenti választáson az 55 parlamenti helyből 33-at megkaparintó ADI adja a jelenlegi alelnököt, Patrice Trovoadát, akinek nem is volt túlságosan jó a viszonya az elnökkel – sokan a mostani elnökválasztástól várják ennek a szembenállásnak a megváltozását és a politikai élet stabilizálódását. A kis szigetországban egyébként nem sűrűn fordult elő, hogy valamelyik pártnak parlamenti többsége lett volna, 1991-ben, 1998-ben és most 2014-ben történt eddig csak ilyen, de míg 1991 és 1998 után az akkori elnökök könnyedén feloszlatták azokat a kormányokat, a 2003-as alkotmánymódosításnak köszönhetően ezt most már nem lenne olyan egyszerű megtennie Costának.

Pont ez adja a jelenlegi politikai helyzet egyik sarkalatos pontját, hiszen az ADI bármikor keresztülvihet egy olyan törvénymódosítást, amellyel a választási rendszert alakíthatná át és minimalizálná az elnöki hatalmat. Szóval van miért küzdenie mindkét félnek (az ADI-jelöltjeinek és da Costának is) a választás előtti kampányban, de a jelenlegi elnök mellett azért vannak pozitív érvek: egyrészt az ország stabilitása és az életszínvonal javulása, másrészt a gazdaságból érkező számok, melyek szerint az aprócska szigetállam gazdasága 5-6 százalékkal fog bővülni idén, főként a kakaótermelésnek növekedésének és a turizmus bővülésének köszönhetően (júniustól egyébként személyenként és naponként idegenforgalmi adót is kivetett a kormány). És még mindig váratja magát az a nagy hír, mely szerint a 19 kizárólagosan São Tomé és Príncipe területéhez tartozó lehetséges olajmező valamelyikén a kutatók jelentősebb olajtartalékokat találnak, mert az gazdasági csodává varázsolhatja a sokak számára szinte nem is létező kis szigeteket.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A héten történt események után most már egyértelműen kijelenthető, hogy még jobban elmélyülni látszik Bissau-Guinea politikai válsága, miután az eddig, íróasztalok mögött zajló konfliktusok az utcára is átterjedtek – Bissauban több százan vonultak az utcára azután, hogy csütörtökön (05.26.) Jose Mario Vaz elnök bejelentette, hogy Baciro Dját nevezi ki miniszterelnöknek. Azt a Dját, aki 2015. augusztusa és szeptembere között már volt miniszterelnök az országban, de akkor egy bírósági ítélet alapján távoznia kellett posztjáról, ugyanis a döntés értelmében kinevezése alkotmányellenes volt – a jelenlegi kormányzópárt, a függetlenségi harcok mozgalma, az Afrikai Párt Guinea és Zöld-Fok Függetlenségéért( PAIGC) a mostani kinevezést is alkotmányellenesnek tartja és hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök személyének meghatározása az ő feladatuk, ezért minden eszközzel ragaszkodni fognak a jelenlegi status quo fenntartásához.

Már csak azért is a PAIGC feladata lenne ez, mert amikor még néhány héttel ezelőtt Vaz az egész kabinetet menesztette, köztük Carlos Correia akkori miniszterelnököt, akkor éppen a kormánypártot kérte fel az új kormány megalapítására és akkori döntését most felrúgta azzal, hogy kommunikálta, meg is van új miniszterelnöke. A jelenlegi rendkívül instabil politikai helyzethez is pont ez, Vaz tisztogató hadjárata vezetett, hiszen onnantól kezdve jár ismét egy helyben ez az aprócska, alig másfél milliós ország, hogy az elnök tavaly augusztusban menesztette a miniszterelnöki székből a PAIGC elnökét, Domingos Simoes Pereirát, akivel nagyjából semmiben sem értettek egyet, ráadásul felelősségi körük is átfedést mutatott egymással és ekkor került alig egy hónapra a miniszterelnöki székbe az ismét oda kerülő Dja.

A szálak eléggé keszekuszák és nehezen átláthatóak, de az biztos, hogy a PAIGC jelöltjeként 2014-ben elnökké választott Vaz és a PAIGC-t vezető Pereira közötti ellentétek azok, amelyek most teljes politikai patthelyzetbe sodorták az államot és csak reménykedni lehet, hogy az ország helyzetének alakulását mindig is eldöntő hadsereg továbbra is tétlen szemlélő marad. De azért azt se higgyük, hogy most egy teljesen eszét vesztett elnök tisztogatásáról beszélünk, erős a gyanú, hogy a jelenlegi kormány bizonyos tagjainak köze lehet 41 millió dollár gyanús eltűnéséhez a pénzügyminisztérium számlájáról, erre utal az is, hogy Correia például el sem hagyhatja jelenleg az országot és minisztereivel együtt házi őrizet alatt áll.

Egy-két hasznos link a helyzet jobb megértéséhez:

http://www.mindennapiafrika.info/2015/08/13/biztosan-nem-az-ev-lepese-volt-vaz-menesztette-a-bissaui-kormanyt/

http://www.mindennapiafrika.info/2016/01/19/bissau-guinea-parlamenti-tobbsegbol-pillanatok-alatt-kisebbsegbe-kerult-a-kormanypart/

Az is biztos, hogy mindennek a mozgatórúgója a pénz és a drog, ugyanis az ország gazdasága nagyjából leállt, a bevételek jelentős része segélyekből és a drogkereskedelemből származik, ez utóbbiban pedig a gyanú szerint a legmagasabb politikai szintek is érintettek – ahogy a múltban erre már volt példa. Szóval a mai napra (05.27) az ország úgy fordult, hogy Vaz már be is iktatta új miniszterelnökét, a PAIGC és Correia viszont továbbra is kitart amellett, hogy nincs új kormány – és ezen körülmények között várja Vaz azt Djától, hogy az végre felszámolja a hónapok óta tartó szembenállást és Bissau-Guinea elindulhassan valamiféle fejlődés útján. Már ha ilyesmiről lehet beszélni, hiszen csak kormányból 4 volt az elmúlt 10 hónapban és az országban nagyjából nem sok minden működik úgy, mint ahogy egy demokráciában elvárható lenne.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

1963-ban Addis Abbebában az Afrikai Egységszervezet alakuló csúcsértekezletén az újjászülető kontinens országainak vezetői eldöntötték, hogy minden évben május 25-én nemzetközi Afrika Nappal ünneplik a földrészt. A szervezet, illetve jogutódja, az Afrikai Unió célja az afrikai népek egységének és szolidaritásának elősegítése, a gazdasági, politikai és más területeken folytatott együttműködésük fejlesztése. Ahogy csaknem 10 éve mindig, idén is volt Budapesten Afrika Nap, az InterContinental hotelben.

Az ENSZ először 1992-ben rendelt el fegyverszállítási tilalmat az afrikai országgal szemben.

{youtube}FEhUHGZj4k0{/youtube}

Oda jutottunk, hogy ha napjainkban a nigériai hadsereg és a Boko Haram újabb összecsapásáról jelenik meg egy hír vagy beszámoló, akkor az sajnálatos módon már túlságosan nem bír hírértékkel, messze van a főcímektől, sőt sok esetben a mainstream média már meg is feledkezik ezen cselekményektől, pedig a sokszor és sok fórum által szervezetlennek és gyengének megbélyegzett nigériai hadsereg katonái emberfeletti munkát végeznek a milícia fő búvóhelyének számító Sambisa-erdőségben. És az emberfeletti munka nem túlzás, elég csak azzal tisztában lennünk, hogy mennyit keres egy egyszerű közlegény a hadsereg soraiban és milyen az élet a jelenleg éppen esős évszakot megélő Sambisában (ahol gyakran előfordulhat bőven 40 Celsius fok feletti hőmérséklet is).

A főként a 21. hadosztály 7. dandárjának részvételével jelenleg is zajló előrenyomulás során több tucat nőt és gyermeket szabadítottak ki pár nappal ezelőtt (köztük egyet a 2014-ben Chibokban elrabolt lányok közül) a fegyveres erők és minden egyéb jel is arra mutat, hogy a hadsereg megpróbálja fokozni a nyomást a 2013 óta a szélsőségesek fő búvóhelyének számító erdőségben. Hiába azonban egy-két falu elfoglalása, milícisták megölése és fegyverek lefoglalása, eddig ez bőven kevésnek tűnik ahhoz, hogy a Sambisából kiűzzék a Boko Haramot. Ennek pedig ahogy már fentebb is említésre került, a Sambisa méretéhez és igen kemény adottságaihoz van köze, hiszen a hat államot lefedő, Togó nagyságú erőben főleg esős évszakban szinte alig lehet haladni, egyes területek mocsárrá alakultak, máshol járművekkel lehetetlenség haladni – ehhez pedig nagyban hozzájárultak a szélsőségesek is, sok utat aláaknáztak, minden hidat igyekeznek elpuszítani, szóval az előrenyomuláshoz először aknamentesíteni kell majd ideiglenes átjárókat kell kialakítani az utászoknak.

Az eredetileg nemzeti parknak számító területen anno tömegével éltek oroszlánok, elefántok és antilopok is, de a hosszú évek óta tartó orvvadászat, az erdő pusztítása, a földművelés és az iható víz mennyiségének csökkenése oda vezetett, hogy ma már eléggé limitált számú faj él az erdőségben, amely egyébként a jelenlegi nigériai vezetés szerint a Boko Haram utolsó bástyája. Ezen bástya ellen folyik most egy közel 10 ezres nemzetközi katonai kontingens offenzívája a nigériai hadsereg vezetésével, de ahogy nemrégiben a kontingensben nagy részt vállaló Kamerun egyik Sambisába kiküldött tudósítója rámutatott: a Sambisát lerohanni szinte lehetetlenség, hiszen olyan hatalmas és nehezen megközelíthető területről van szó, amelyben 10 ezer katona szinte jelentéktelen számnak számít egy ilyen típusú rejtőzködő harcmodor ellen.

És mindezek ellenére ha az ember veszi a fáradtságot és olvasgat, kutat, akkor elég gyorsan rádöbben, hogy az első vonalban küzdő nigériaiak havi zsoldja nagyjából 60-70 ezer forintnyi naira és a napi élelmiszerellátmányuk alig éri el a 700 forintnyi nairát. Folyamatosak az olyan jellegű panaszok, amelyek szerint nincs elég lőszer a fegyverekbe vagy üzemanyag a járművekbe, sőt egyes facebookos posztok azt is fejtegetik, hogy a nigériai légierő szinte alig támogatja az offenzívát – persze ezeket a vezetés mindig cáfolja, de a nagy számok törvénye alapján valami igazságnak kell benne lennie, ha ennyien, ennyi helyen publikálnak ilyen jellegű információkat.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az illegális bevándorlás kérdése alapvetően napjainkra Európa és az ázsiai valamint az afrikai kontinens “szembenállásává” egyszerűsödött le és amely kérdés megoldásában jelenleg csak egy dolog látható biztosan: a fejetlenség. A témában már szinte mindenki elmondta a maga véleményét és a maga javaslatát, így ennek a posztnak nem ez képezi témáját, hanem az a küzdelem, amelyet egyes közép-afrikai országok folytatnak a hozzájuk érkező migránsokkal szemben. A legutóbbi hírek arról szólnak, hogy Dél-Kamerunban több száz bevándorló torlódott fel, miután Egyenlítői-Guinea és Gabon hozzálátott az összes olyan személy kitoloncolásához a területéről, akik nem rendelkeznek azonosító okmányokkal vagy nem legális úton érkeztek az érintett államok területére.

Egyes szemtanúk még azzal is megvádolták a két, stabil és alapvetően gazdagnak számító afrikai országot, hogy ezen, sok esetben már évek óta ott élő migránsok házait lerombolták, minden pénzüket elkobozták. Vannak köztük több mint 10 éve Gabonban és Egyenlítői-Guineában dolgozó emberek is, akik valószínűleg az olaj árának esése miatt bekövetkező gazdasági visszaesés áldozatai lettek, hiszen az általában elég jól működő munkaerőpiacokon ismét jelentősebb munkaerőtöbblet jelent meg, ráadásul a hatóságok szerint a migránsok egy jelentősebb része illegális tevékenységekben vesz részt, bűnözői csoportok tagjaként keresi napi betevőjét. A kiutasított bevándorlók között több száz kameruni is volt, úgyhogy jelenleg a kameruni hatóságok a helyszínen, a határ mellett próbálják felmérni a helyzetet – a másik oldalról Gabon és Egyenlítői-Guinea egyértelműen hangsúlyozta, az afrikai országoknak saját maguknak kell gondoskodniuk polgáraik lehetőségeiről, nem lehet elvárás mondjuk Gabonnal szemben, hogy minden odaérkező munkást befogadjon és munkával lásson el.

Önmagában valószínűleg sokak számára ez a kiutasítási mizéria nem bír hírértékkel, de fontos megértenünk a mögötte zajló folyamatot is, azaz a tényt, hogy az afrikai migránsok többsége továbbra is a kontinensen belül vándorol(na), így a Gabonhoz hasonló egyre keményedő fellépések valószínűleg további tömegeket fognak Európa felé tolni. Gabon amúgy is mindig egy fontos célállomás volt Afrikában, az alacsony lélekszámhoz relatíve stabil és erős (ásványkincsekre építő) gazdaság társul, amely sokáig a régióban jelentős felszívóerőnek számított a migránsok tekintetében, de az elmúlt 1 évben a librevillei vezetés hozzáállásának keményedését láthatjuk, azaz Gabon igyekszik becsukni kapuit a bevándorlók előtt.

És ez a folyamat máshol is tetten érhető: a kisebbik Kongó százával küldi haza a Kongói DK-ból érkezett illegális bevándorlókat, a dél-afrikai xenofób támadásokról már volt itt szó, de például még az alapvetően rengeteg migránst útnak indító Niger és Csád is ezrével utasított ki embereket területéről, hogy az illegális bevándorlás megfékezésével a Boko Haram terjedésének is gátat szabjon. Sőt, például Algéria és Niger megállapodást is aláírt, hogy előbbi gond nélkül hazaküldhesse az algériai városok utcáin zömében koldulásból élő több ezer nigerit még tavaly, úgyhogy bár sehol nem kap főcímet, a bevándorlás és a bevándorlók kérdése Afrikában belül is téma, megoldásra váró probléma – egyrészt biztonsági szempontokból, másrészt azért is, mert ha nincs regionális, kontinentális megoldás, akkor az Európa számára is nehéz jövőképet vetít előre.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Erről a Bécsben hétfőn tartott nemzetközi konferencián döntöttek a 24 országot képviselő küldöttek.

Danny Bain tulajdonképpen véletlenül költözött Magyarországra, mára viszont magyarul mond mesét az ország minden szegletében. Nemrég saját mesekönyvet is kiadott, amelyet beválasztottak 2015 ötven legjobb gyermek- és ifjúsági könyv közé. De hogy köt ki egy amerikai dobos Budapesten, hogy afrikai történeteket meséljen magyar gyerekeknek?

Az elmúlt időszak egyik legtöbbet szenvedő és keserves éveket megélő afrikai országa a Közép-afrikai Köztársaság volt (sajnos lenne még vetélytársa ezért a szörnyű címért), amely számára úgy tűnt, hogy Faustin Archange Touadera elnökké választása 2016. márciusában új fejezetet nyit az állam történelmében. A François Bozizé kormányában öt éven át miniszterelnökként dolgozó politikus kampánya során majd beiktatása után is végig hangoztatta, hogy munkájának célja egy egységes, stabil köztársaság megalkotása, de jelenleg ennek az útnak még nagyon az elején vagyunk, ugyanis túl sok változás nem érzékelhető: a nagyjából 5 millió közép-afrikai lakosból 1 millió menekültként él valahol az ország területén vagy azon kívül, a már magában is eléggé megosztott fővárost, Banguit leszámítva az államhatalom csekély mértékű vidéken, sok nagyobb várost és északi területet milíciák és hadurak felügyelnek.

Emiatt sokan egyébként már most temetik Touadera elnökségét, viszont a kétkedőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az ideiglenes elnökként funkcionáló elődhöz, Catherine Samba-Panzához képest a mostani elnök jelentősen komolyabb támogatottsággal bír vidéken is, a balaka milícisták többsége vagy az egyik legnagyobb ex-Séléka frakció, a Népfront a Közép-afrikai Újjászületéséért (FPRC) mozgalma is elismerte Touadera elnöki győzelmét (bár később eléggé feldühítette ezeket az elemeket). És ezt a stabil állapotot a mai napig sikerült megőriznie, talán azért is, mert sikerrel tartotta eddig távol magát az egykori Sélékából kivált frakcióktól és az anti-balaka csoportoktól is, sőt még azzal is szerencséje volt, hogy a választások alatt a jelentős tömegek által gyűlölt ex-elnök, Bozizé is Touadera ellenfelét, a szintén egykori miniszterelnök, Anicet-Georges Dologuélét támogatta.

De pont a különféle érdekcsoportok közötti egyensúlyozással sodorta veszélybe az ország stabilizálására vonatkozó ígéreteit, hiszen a második körben őt támogató ellenzéki jelöltek között osztott miniszteri pozíciókat, de egykori barátokat, Bozizé elnöksége alatt már súlyos korrupciós ügyekbe keveredő politikusokat is miniszterei székbe emelt ráadásul a valós hatalommal bíró csoportoknak (itt gondoljunk az anti-balaka és ex-Séléka milíciákra) nem tett engedményeket, azokat semmilyen formában nem próbálta beintegrálni politikai palettájára. Így alapvetően a biztonság megteremtésében csak két tényezőre számíthatna: az idei év végén távozni szándékozó francia erőkre és a nemzeti hadseregre, amely utóbbi viszont Banguin kívül nagyjából reménytelen helyzetben van a gombamód szaporodó fegyveres csoportokkal szemben, rosszul felszerelt és alulfinanszírozott – az ország északi és keleti része teljes egészében senki földje, ott az államhatalom minimális formában is alig képviselteti magát.

Sőt, ami még aggasztóbb, hogy egyes helyeken a fegyveres csoportok már államként vannak jelen, adókat szednek, rendőrséget üzemeltetnek, polgármestereket választanak, amely jelenség csak még jobban nehezíti az anyagi lehetőségeiben kizárólag a külföldi segítőkre támaszkodó Touadera helyzetét – így összességében ami leginkább valószínűsíthető az az, hogy az elkövetkezendő hosszú években ugyanott fog topogni az ország, ahol már évtizedek óta: Banguit leszámítva a teljes fejetlenség és káosz képviselteti magát ebben a rendkívüli szépséggel bíró ám valamiért folyton az instabilitás mocsarában senyvedő országban.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A napokban a togói főváros, Lomé visszavonult érseke azzal az érdekes javaslattal állt elő, hogy meg kellene változtatni az ország 1960-ban beiktatott és egy 13 éves kihagyással mostanáig használt himnuszának, a “Salut à toi, pays de nos aïeux”-nek a szövegét. Philippe Kpodzro szerint ugyanis az Alex Casimir-Dosseh togói zenész által írt és komponált mű első versszakában van egy mondat, amely már idejétmúlt és le kellene cserélni. Ez a “Vainquons ou mourons, mais dans la dignité” sor lenne, amely szabadfordításban azt jelenti, “Győzni vagy büszkén halni” és amely a függetlenségi időszak küzdelmeire hivatott utalni, hiszen akkoriban elég sok togói adta vérét az ország szabadságáért.

Az érsek a jelenlegi sor helyett a “Győzni és büszkén élni” szöveget használná, de ahogy az várható volt, javaslata igen megosztotta az országot, az egyik oldal nyitott a változásra, hiszen a szenvedés és háború évei már elmúltak és ezt a himnusznak is tükröznie kellene, a másik oldal viszont nemzeti örökségként tekint az egyébként egy 50 ezer frankos fődíjjal kecsegtető pályázaton nyertes Dosseh művére – aki egyébként Togó első érsekének is számít. Azért azt is tegyük hozzá, hogy a fenti változtatási javaslat valójában csak egyetlen eleme volt annak a nyílt levélnek, amelyet a nagyjából 2 és fél millió hívővel bíró togói katolikus egyház fogalmazott meg a kormány felé az ország függetlenségének 56. évfordulájára még április végén és amelyben konkrétan támadást indított a kormánnyal szemben. A katolikus vezetők szerint ugyanis a 2015. áprilisában megtartott elnökválasztás óta az ország mélyrepülésben van, az akkori ígéretekből semmi sem valósult meg, sőt az elmúlt 25 évben a demokrácia, az állami reformok és a jogbiztonság sem igazán lépett előrébb.

Itt jegyezzük meg a margón, hogy Togóban a világszerte is ismert vallások közül a kereszténység a legelterjedtebb, nagyjából minden harmadik togói katolikus hívő, minden ötödik muszlim, a 8 millió lakos fele viszont törzsi vallásokat követ. Visszatérve az egyház kirohanására, a sajtóban megjelenő cikkek és a jelentős nemzetközi visszhang ellenére semmilyen politikai erő nem reagált a nyílt levélre, ami talán ahhoz is köthető, hogy a közlemény a társadalom minden rétege számára fogalmaz meg kritikát.

Vagy talán már csak a megszokás miatt nem reagált senki? Megszokás, hiszen nem ez az első eset, hogy az államhatalom és a katolikus egyház összecsap az országban, 1976-ban például Phillippe Kpodzro érsekké szentelését katonák próbálták megakadályozni, de 1992-ben fegyveres férfiak el is rabolták két napra. A fentiek fényében abban biztosak lehetünk, hogy a nyílt levélnek nagy hatása nem lesz a togói mindennapokra, ahogy az sem túlságosan valószínű, hogy a tényleg nemzeti örökségnek tekintett himnuszon bárki változást eszközöljön – az egyetlen erre elvileg jogosult személy, Dosseh már 2007-ben elhunyt.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Mindenki arra vágyik, hogy a nagy nap felejthetetlen élmény legyen, de akikben túlteng az adrenalin és imádnak utazni, azok nem elégszenek meg a szokványos esküvővel. Természetesen egy szálloda vagy egy kastélyhotel is tökéletes helyszíne lehet az álomfrigynek, most azonban öt olyan célpontot mutatunk, ahol a jegyesek formabontó módon kelhetnek egybe. 

Ma, a kora délutáni órákban érkezett meg a XIII. orvosi misszió csapata a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A misszió tagjai a hosszú repülőút miatt egy kicsit fáradtan, de sok élménnyel és tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza Ugandából.

A dentálhigiénikusként dolgozó 24 éves Rebecca Asamoah nyerte a Johannesburgban először megrendezett Miss Afrika kontinentális szépségversenyt.

A következő posztban kicsit szakítunk az elmúlt időszak politikai írásaival és egy olyan friss film kerül bemutatása a MindennapiAfrika hasábjain, amely a maga módján egy mostanában igencsak létező jelenséget mutat be, úgy, hogy közben bepillanthatunk Ghána vidéki mindennapjaiba is. Az ezen a linken bizonyos országokból (sajnos Magyarország nincs ezek között, de egy kis trükkel ez megoldható) online is megtekinthető Nakom egy ghánai orvostanhallgató, Iddrisu sorsának megváltozását mutatja be, aki apjának hirtelen halála után kénytelen hazaköltözni a címet is adó Nakom nevű vidéki falucskába és új mederbe terelni az életét, hiszen a családot terhelő adósságok miatt teljes erővel bele kell vetnie magát a mezőgazdaságba – ezzel együtt pedig alkalmazkodnia kell a korábban általa megszokotthoz képest teljesen eltérő falusi élethez.

A filmet két amerikai, relatíve kezdő filmesnek számító rendező készítette egy ghánai, a konkrétan is létező Nakom falujából származó producer segítségével és tekintve, hogy a szereplők legnagyobb része semmiféle színészi múlttal nem rendelkezi ghánai falusi ember, olyan bepillantást nyerhetünk az afrikai vidéki életbe, amely igazán egyedivé teszi ezt a filmet. Azért a produkció hordoz magában egy-két kezdőbb filmes félrecsúszást és más afrikai filmeknél is megszokott filmes technikát, ennek köszönhetően rengeteg szerteágazó szálat ismerünk meg a film során, de a másfél órás hossznak köszönhetően egyiket sem tudjuk teljesen végig követni és pont ezek okán magának Iddrisunak sem tudjuk átérezni a terheit. Pedig azokból van bőven, egyrészt ott van a néhai apjának második felesége és Iddrisu édesanyja közötti konfliktus, nővérének ellenérzése, amiért oly sok mindenről kellett lemondaniuk, hogy a legidősebb fiú folytathassa tanulmányait Kumasiban, hogy öccsének felelőtlen és csapongó életéről ne is beszéljünk.

Ennek ellenére az egy évre maradó Iddrisu tökéletesen megoldja a helyzetet és olyannyira helytáll, hogy a falu főnöke benne látja meg azt a lehetséges vezetőt, aki a fejlődés útjára teheti az aprócska közösséget – csak addig még a fiúnak egy komoly döntést meg kell hoznia és valamiről le kell mondania. Hogy mi lesz az, azt hagyjuk meg inkább azon érdeklődőknek, akik szeretnék megnézni ezt az időnként még humoros jeleneteket is tartalmazó alkotást – de a konkluzió mindenképp az, hogy aki teheti, semmiképpen ne mulassza el a Nakomot.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Bár egyes magyar sajtóorgánumok (köztük megdöbbentő módon a legolvasottabbak is) már a választás másnapján tévesen világgá kürtölték Teodoro Obiang Nguema újabb egyenlítői-guineai elnöki mandátumának elsöprő arányú megszerzését, azt lehet mondani, hogy igazából túl sokat nem tévedtek-tévedhettek, hiszen az április 24-én megrendezésre került elnökválasztás április 28-án publikált hivatalos eredménye szerint az 1979 óta hatalmon lévő elnök a voksok 93.7%-át megszerezve újabb hét évig az aprócska, ám olajban gazdag állam élén marad. A 10 pártból álló Egyenlítői-Guineai Demokrata Párt jelöltjeként indult és most már a legrégebb óta hatalmon lévő afrikai elnöknek számító Obiang hat vetélytárssal nézett szembe a választáson, akik közül a három függetlent folyamatosan azzal támadták külföldi csoportok és helyi ellenzékiek, hogy az elnök által felbérelt jelöltek, akik a voksolás legitimitását, a demokrácia létezését hivatottak csak igazolni indulásukkal.

A másik három ellenzéki jelölt igazából ismeretlen arcnak számít még az ország politikai életében is, pártjaik pedig nem is sorolhatóak a nagyobb ellenzéki mozgalmak közé, amelyek közül ráadásul a több kis pártot tömörítő Demokratikus Ellenzéki Front bojkottálta is az eseményt. De azért csak a történelemkönyvek kedvéért említsük meg a második helyen végzett jelöltet, a Jobbközép Egység politikusát, Avelino Mocache Bengát, aki majdnem 5000 szavazatot képes volt megszerezni a leadott több mint 330 ezerből. Szokatlan módon egyébként a választási bizottság elnöke, Clemente Engonga beismert néhány visszaélést, legalábbis magyarázatot adott arra is, hogy lehetett, hogy egyes szavazókörökben többen szavazták, mint ahányan regisztráltak – a válasz szerint ők olyan szavazók voltak, akik a voksolás napján utaztak és több helyen is szavaztak, de arányuk olyan elenyésző, hogy az eredményt nem befolyásolta.

A másik oldalon álló jelöltek persze ezt másképp látják, a harmadik helyen végzett Buenaventura Monsuy Asumu szerint például egyes szavazóhelyiségekben egyáltalán nem is lehetett szavazni, mert nem voltak szavazólapok – azokat szerinte már előre kitöltve el is küldték a bizottsághoz. Mindenesetre azért farkast kiáltani sem szabad teljesen alaptalanul, ugyanis ha józanul körbejárjuk a helyzetet, eléggé valószínűsíthető, hogy Obiang Nguema csalás nélkül is könnyedén megnyerhette ezt a választást. Ennek fő okai között elsőként a valódi ellenzék hiányát említhetjük meg, akik vannak ők vagy külföldről próbálnak politizálni vagy egyszerűen képtelenek komoly erőfeszítést kifejteni a jelenlegi rendszerrel szemben – vagy azért, mert nincsenek meg hozzá az erőforrásaik vagy azért, mert Obiang kormánya számára a hihetetlen olajtartalékok olyan jelentős fegyvert jelentenek, amellyel bármely renitens és komoly erőt jelentő politikus zsebrevágható. A lakosság lélekszáma nem éri el az egy milliót, tehát nincs is meg az a kritikus tömeg, amely elégedetlenkedő rétegként el tudna söpörni bármilyen rendszert, pluszban azért a stabilitást, a gazdasági fejlődést és a biztonságot a többség biztosan az ismeretlen, demokráciát ígérő változtatók kampányszövege elég helyezi.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.