Air Base Blog

A budaörsi repülőtér hangárjában egy érdekes festésű AS 350B helikopter lapul. Az Ecureuil festése nagyrészt valós mintát követ; az eredetileg bordó színű, brit lajstromú forgószárnyast egy filmforgatás kedvéért festették át a texasi El Paso rendőrségi helikopterének.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Augusztus első napjaiban két helyszínen is akadt látnivaló. Még július végén Kecskemétre települt a Királyi Légierő (RAF) két Eurofighter Typhoon vadászgépe, hogy a Flying Sword elnevezésű közös kiképzési repülés keretében egy héten át közel-légiharcot gyakoroljon a magyar Gripenekkel. A Dunántúlon az amerikai hadsereg 7. lovassági ezrede 1. századának az Atlantic Resolve művelet keretében Európába települt harckocsijai és harcjárművei gyakoroltak közösen a tatai 25. Klapka György Lövészdandár katonáival. 

MH 59. SZENTGYÖRGYI DEZSŐ REPÜLŐBÁZIS

A két Typhoon FGR4-es a RAF Lossiemouth 1(F) századához tartozik. RAF Coningsby mellett ez a skóciai bázis a másik olyan reptér, ahol 24 órás készültséget adnak a Eurofighterek. 

A brit-magyar vegyes géppár előtt a díszfestésű 40-es gurul ki.

A vegyes géppárból először a Gripen gurul ki a 12-es pályavégre. A gépek előkészítése a központi zónában történt.

A Gripen nyomában érkezik a Eurofighter is.  

A RAF vadászgépe egy gyakorló ASRAAM rakétát is hordoz. 

A szélvédő mellett a passzív célfelderítő berendezés szenzora emelkedik ki törzsből.

A segédhajtómű fúvócsövéből származó szennyeződés látszik a szárny-törzs átmenetnél.  

A brit pilóta mögött két hajtómű dolgozik. Ott ahol a Gripen még két keréken gurult, a Typhoon már a levegőben van és meredek emelkedésbe kezd. 

Ilyenbe.

Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, Iain Lindsay egy brit katonával beszélget, de akkor sem jön zavarba, ha magyarul kell megszólalnia. 

A RAF műszakijai a díszletként szolgáló gép vontatására készülnek. Erre a Typhoon-ra szükség lesz a délutáni feladatnál. 

A vontatáshoz egy műszaki ül a pilótafülkébe.

Megérkezett a 40-es.

Alig fél óra múlva visszatér a vegyes géppár is. 

*

MH KÖZPONTI GYAKORLÓ- ÉS LŐTÉR  (0 PONT)

Egy 65 tonnás monstrum, az M1A2 Abrams áll a 0 ponton. 

A gázturbinás Abrams félig hátulról, félig oldalról.

Egy kis beszélgetés az ágyúcső alatt.

Az Abrams mellett eltörpül az M113-as páncélozott szállítójármű, pontosabban annak aknavetős változata.

Az aknavetős jármű, akárcsak a kontingens többi része, hajón érkezett Európába, Antwerpen kikötőjébe. Onnan vasúton és közúton - tréleren - települtek Lengyelországba, majd tovább Németországba, Romániába, Bulgáriába és hazákba. 

A járműben egy kivehető, izraeli fejlesztésű 120 mm-es aknavető van.

A kisméretű aknavetős jármű hátulról.

Az aknavetős személyzet egyik tagja. A jobb karján lévő zászlón a jobb felső sarokban vannak a csillagok, mert az előírás szerint a csillagok mindig elöl vannak és a zászló hátrafelé "lobog".

M2A3 Bradley felderítő harcjármű. Fegyverzete egy 25 mm-es gépágyú, egy azzal párhuzamosított 7,62 mm-es géppuska és a TOW páncéltörő rakéta, amelynek kettős indítója a torony kép szerinti jobb oldalán látható. Bal oldalon a jármű parancsnokának infravörös és elektro-optikai megfigyelő berendezése van. 

A Bradley belseje.

Franken-Humvee. A jármű platós változatát vegyes festésű elemekből rakták össze: egyszínű zöldből, terepszínűből és homokszínűből. 

Abrams-ek és Bradley-k a lőtéren.

Mögöttük a vezetési pontot állították fel az M113-as sebesültszállító változatával, és az M88-as műszaki mentővel.

Tüzelőállásba gurul az M1-es harckocsi.

A magasba emelt csövet közel vízszintes állásba engedik.

Egymás után több lövés dördül el. A 120 mm-es harckocsi ágyú dörrenését hatalmas lángcsóva előzi meg. 

A lovassági múltra emlékeztet a sarkantyú...

...és a Stetson-kalap.

Magyar tiszt dögcédulája a bakancs fűzője alatt.

Az egész harckocsit álcahálóval lehet beborítani.

Porfelhőt vonszolva érkezik egy Bradley a lőtérről.

Amint a jármű megáll, már nyílik is a hátsó ajtó.

Bradley-csendélet.

Hip és Abrams.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Augusztus 2-án, a Flying Sword elnevezésű, brit-magyar közös kiképzési repüléssel kapcsolatos kecskeméti sajtóprogram és a délutáni elfoglaltságom közötti holtidőben egy gyors, alig másfél órás látogatást tettem a kargó dombon. Az ott töltött idő jelentős részében a 13R pályára érkezett a forgalom.

Száz éve született Zájed bin Szultán Al Nahján, az Egyesült Arab Emirátusok megalapítója, ezért lett 2018 Zájed éve. Ezt hirdeti az Emirates B777-esének festése.

A Qatar Airways A330-asát eddig csak teherszállító változatban sikerül lencsevégre kapni, most az utasokkal érkező gépről is készülhetett fotó.

A 330-as bal főfutója egy gondolattal előbb ért földet, de már a jobb oldali alól is indul a füstpamacs.

Párás, fülledt időben érkezik a Wizz századik Airbusa.

Freddie Mercury pillantása a Norwegian B737-eséről.

A festésminta a régi, az orrkúp új.

Az Air Algerie tizenhat éves, rövid törzsű Boeing 737-600-asa.

Az évfordulós 95-ös jövőre lekerül a cseh ATR-ekről.

Kissé jobbra lógva érkezik a KLM-gép.

A Smartwings B737-800-asát a Travel Service üzemelteti. Az OK-TVJ az egyik görög szigetre indul a 13-asról időközben 31-esre változott irányban.

*

A Wizz Air izlandi járata közvetlenül a zivatar előtt érkezik. A fotó a XIII. kerületben készült.

Pályairányra fordul a 321-es. A következő érkezőknek már várakozniuk kellett az időjárás miatt, szép színes gombolyagokat rajzolva a Flightradar 24 térképére.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának kijelölt állománya májusban sikerrel teljesítette a Portugáliában megrendezett, Hot Blade 2018 elnevezésű gyakorlaton rábízott feladatokat. Szereplésük történelminek mondható, hiszen eddig nem volt példa arra, hogy magyar katonai helikopterek hazai bázisuktól közel háromezer kilométerre hajtsanak végre feladatokat.

A Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj az elmúlt években számos nemzetközi gyakorlaton vett részt. A Hot Blade előzményét azonban korábbra kell visszavezetni. 2012 tavaszán volt az első olyan szimulátoros felkészülés, amelyet az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) szervezett az Egyesült Királyságban, a Royal Air Force Linton-on-Ouse légibázisán. Ez egy háromhetes felkészülés volt egy olyan kétfülkés szimulátorral, ahol nem csak a helikoptervezetőknek, hanem hátul, az ajtólövésznek is meg volt a munkahelye. Brit oktatók segítségével itt tanulták meg a szolnokiak, hogy hogyan kell egy feladatot venni, arra felkészülni és kötelékben végrehajtani, együttműködve nem csak a helikopteren belül, de egy másik helikopterrel is. A szimuláción belül további szimulációt is átélhettek, mert az oktatók szóban más helikoptereket is szimuláltak a köteléken belül. Ez nagyon jó felkészülési lehetőség volt; az EDA-val való együttműködés kezdete ide vezethető vissza. 2012-től folyamatosan utaztak ki a magyar csoportok és volt, aki többször is részt vehetett ezen a tanfolyamon.

A Linton-on-Ouse-ban megszerzett tudás jelentette az olyan gyakorlatra való felkészülést, mint a Hot Blade. A portugál gyakorlatra kijelölt személyzetek mindegyike részt vett már a szimulátoros tanfolyamon és volt egy személyzet, amelyik éppen idén járt az Egyesült Királyságban. Ők nem csak friss tudással indulhattak Portugáliába, de a korábban megszerzett tudást felfrissítendő, felkészítették a többi hajózót is. A felkészülést az EDA anyaga is segítette, amely pontosan meghatározza, hogy a feladatokat A-tól Z-ig, vagyis a vételtől a kiértékelésig hogyan kell végrehajtani.

A Hot Blade 2018-ra kijelölt kontingens harminc főből állt: négy teljes gépszemélyzetből, egy oktatóból, a műszakiakból, valamint az ejtőernyősök, a logisztika, és a kommunikációs részleg egy-egy emberéből. Szintén a csoporttal utazott a repülőműveleti főnökség főnöke, aki már a gyakorlat tervező konferenciáin is részt vett, és aki a felkészülés során, majd a helyszínen is segítette a munkát. A Hot Blade 2018-ra száz óra repült időt biztosított a honvédség felső vezetése.

*

Helikopterek számára a közel háromezer kilométer nagyon nagy távolság, az ilyen útvonalra való felkészülés egy hosszú folyamat. Azoknak a vízi mentőeszközöknek a hiánya, amelyek lehetővé tették volna a tenger feletti tartós repülést, megakadályozta, hogy a szolnokiak a legrövidebb útvonalon repüljenek ki Portugáliába. Ezért döntöttek úgy, hogy a partvonal felett repülnek majd, ami azért is jó, mert lapos területet feltételez, elkerülve a hegyeket, megkönnyítve a navigációt. Ennek ismeretében a térkép és a terepdomborzat alapján megtervezték az útvonalat. Az útvonal hosszát látva egyértelmű lett, hogy az átrepülés egy nap alatt nem teljesíthető.

A kitelepülő útvonal egy része a tengerpart felett vezetett. 

A feladatra kijelölt helikopterek egyike két külső függesztésű póttartállyal felszerelt Mi-17N volt, a másik Mi-17-es pedig egy, a tehertérben elhelyezett belső póttartállyal repült. Az útvonal első szakasza Pápára vezetett, ahol feltöltötték a helikoptereket. A számítások alapján Olaszországban két technikai leszállásra volt szükség tankolás céljából. A külföldi tankolások megszervezése viszonylag hosszabb koordinációt igényelt. Az érintett országokra vonatkozó kiadványokból (AIP) kiválasztották a szükséges reptereket és az illetékesnek e-mailben elküldték a tankolási igényt, megjelölve, hogy mikor és mennyit szeretnének tölteni. A másik fél válaszában megírta, hogy mikor fogadóképesek, mikor tudják biztosítani az üzemanyag kiszolgálást. Ez nem mindig egyértelmű, mert ami nálunk elképzelhetetlen, az például Olaszországban nem: hétvégén bezárnak a katonai repterek.

A pápai felszállás után a magyar gépek Szlovéniát átrepülve érkeztek Olaszországba és leszálltak Avianóban, az amerikai légierő által használt légibázison. A tankolás zökkenőmentesen lezajlott. (Hazafelé szintén Avianóban töltöttek volna, de egy háromnapos amerikai ünnep miatt nem volt üzemanyag kiszolgálás, így más megoldást kellett keresni és végül Ljubljanában tankoltak.) Aviano után a következő töltőhely, Cameri felé vette az irányt a magyar géppár. A tankolást végző hajózóruhás olasz ember itt egy vadászpilóta volt, akit annyira érdekelt a Mi-17-es, hogy kiment és segített a helikopterek kiszolgálásában.

A töltést követően a Mi-17-esek lerepültek a tengerpartra és annak vonalát követve folytatták útjukat Monaco és a francia Riviéra felé. Utazómagasságnak háromszáz métert választottak, ami egy ideális magasságnak mondható a navigáció szempontjából és meghibásodás esetén is, ha kényszerleszállásra kerülne sor. Az útvonalat eleve úgy tervezték a szolnokiak, hogy a nemzetközi repülőterek közelkörzetét (CTR) lehetőleg kikerüljék. Ahol az időjárás miatt nem sikerült kerülni, ott rádión egyeztettek az irányítással. Bizonyos légterekben ez fokozott figyelemmel járt, mert a domborzat miatt sok helyen megszakadt a rádiókapcsolat, ráadásul Franciaországban a rádiózáshoz sokan használják a francia nyelvet az angol helyett. Ez megnehezíti, hogy a pilóták a rádiózást hallgatva fejben is összerakják a forgalmi helyzetképet, elhelyezve abban a saját gépüket. Az első nap a franciaországi Istres-ben ért véget. Itt szintén előre leszervezték a töltést, majd a gépek takarása után a magyarokat kivitték a kapuhoz, ahol a helikopter bázis utaztatási részlege által foglalt szálláshely kocsija várta őket.

Visszaérkezés után a katonák elviszik a feladathoz használt gyorskötelet.

Másnap reggel az időjárási adatok ellenőrzése után leadták a repülési tervet. Itt némi csúszás következett, mert az időjárás miatt két órát várni kellett az indulással. Következő töltőhelyük már Spanyolországban, egy Barcelonától délre eső polgári repülőtér lett volna, ahol résidőt, slotot kaptak az érkezésre. Ebből a slotból a kétórás késés miatt kicsúsztak, ezért a Barcelonától északra lévő Gironába repültek tölteni. A következő repülőtér, Albacete már katonai volt. Az ottani tankolást követően az útvonal utolsó szakasza és az úti cél következett, a portugál Beja. Spanyolország felett jól jött, hogy a Mi-17N vezérgépnek időjárás radarja volt, mert itt már zivatarokat kellett kerülgetni.

A kétnapos, 2954 kilométeres út végén a magyar Mi-17-esek rendben leszálltak Beja repülőterén, ahol nagy örömmel fogadták őket azok a kollégák, akik egy An-26-os fedélzetén már korábban megérkeztek. Hasonlóan hosszú útvonalat csak a szlovének repültek, de például a németek egy An-124 Ruszlán fedélzetén vitték ki NH-90-es gépeiket.

*

A Hot Blade időnként Cold Blade lehetett volna, a maga párás, ködös reggeleivel. A résztvevőknek sikerült kifogniuk egy hűvösebb időszakot, pedig a portugálok éppen azért rendezték májusban a gyakorlatot, mert ekkor még elviselhetően meleg a hőmérséklet.

Ilyen sincs túl gyakran: magyar katonai helikopter, tengeri háttér előtt.

Mint a nemzetközi gyakorlatok általában, a Hot Blade 2018 is egy szoktató repüléssel kezdődött. A szoktató repülés célja, hogy a helyismerettel nem rendelkező külföldi személyzetek megismerjék a gyakorlat körzetét, bejelöljék azokat az akadályokat, amelyek esetleg a térképen nincsenek feltüntetve. Egyfajta biztonsági felkészülés tehát, amit a portugálok egy kicsit továbbgondoltak – megbízták a magyar személyzetet, hogy vigyenek ki kisebb csoportokat különböző helyekre.

A gyakorlat első néhány napja kiképzési repüléssel telt. Ezek még nem összetett műveletek voltak, de mindegyikhez kellett némi együttműködés a portugál szárazföldi csapatokkal. Volt gyorsköteles kirakás, vízi deszant, és csörlés a vízből a fedélzetre. Ezt nagyra értékelték a portugálok, mert hatalmas előrelépés volt a kiképzésükben. Ezen kívül lehetőség volt egy előretolt töltőhelyre átrepülni, majd onnan továbbrepülve magashegyi leszállásokat gyakorolni. Ekkor valamennyi magyar gépszemélyzet beült az egyik Mi-17-esbe és mindenki begyakorolta a magashegyi leszállásokat. Ez egyfajta felújító repülés volt, mert a csapat nagy része korábban már gyakorolta ezt Szlovéniában. Volt még nagy magasságú ejtőernyős dobás háromezer méterről, majd az első hét végén elkezdődött a felkészülés az összetett légi műveletekre vagy más néven a COMAO feladatokra.

Portugál katona alpintechnikai módszerrel ereszkedik a Mi-17-esből.

Amellett, hogy délelőtt még hagytak időt a kiképzési repülésekre, a délután a másnapi COMAO-ra történő felkészüléssel telt, amit a következő nap délutánján repültek le. A Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj tavasz óta ismét rendelkezik éjjellátós (NVG) Mi-17-essel, ezért ők még éjszakai NVG-repüléssel is megtoldották a napi feladatokat.

A COMAO feladatokra a tervezők felvázoltak egy helyzetet, például civil túszok mentését, lelőtt gép pilótájának kiemelését vagy szárazföldi csapatok épületfoglalását. A végrehajtást hosszas, közös felkészülés előzte meg, amelyben minden személyzet megkapta a maga feladatát. Volt, aki a kommunikációval, más valaki az útvonallal foglalkozott és megint más a célkörzettel. A felkészülés utáni közös eligazításon mindenki elmondta, hogy mi a feladata és azt hogyan fogja végrehajtani.

A portugál ejtőernyősök magyar kollégájuk vezetésével készülnek az ugráshoz.

Átlagosan tíz helikopter volt érintett egy-egy ilyen összetett légi műveletben, ha nem is mindig egy helyszínen és mind a tíz gépszemélyzet ismerte a másik feladatait is. A feladatok egymásra épültek, az egyik kötelék várakozott, amíg a másik kötelék végrehajtotta a feladatát, például kitette a szárazföldieket, köztük az előretolt repülésirányítót (JTAC). A JTAC behívta a portugál F-16-ost, amely elvégezte a közvetlen légi támogatást, azután a szárazföldiek is elvégezték a feladatukat, végül jöttek a helikopterek és kiemelték őket. Előfordult, hogy a magyar személyzetek megkapták a feladatot, az után jöttek a szárazföldiek, hogy lenne még egy s más, módosítani kellene a feladaton. Mivel a szállítóhelikopteresek a szárazföldiek érdekében vannak, a magyarok egyeztettek a vezetéssel, akik rábólintottak a módosításra. (A gyakorlatot záró összefoglalóban kiemelték a szolnokiak rugalmasságát, hogy mennyi mindent megtettek a szárazföldiek érdekében. A két hét alatt kb. négyszáz főt, ejtőernyőst, különleges műveleti katonát, lövészt mozgattak meg a magyar Mi-17-esek.)

A környezet, az összetettség és az idegen nyelvű kommunikáció miatt mindegyik feladat nehéz volt. Ráadásul az egyik feladaton egy magyar gépparancsnok volt a bevetést vezető parancsnok, a mission commander helyettese. Úgy kellett felkészülnie, hogy ha a feladat végrehajtása közben a gyakorlat vezetése „kiveszi” a mission commandert, akkor neki át kell vennie a helyét. Erre végül nem került sor, de ez is egy plusz stressz a felkészülés és a végrehajtás alatt egyaránt.

Szárazföldiek nedves környezetben.

Sajnos a Mi-17-es fedélzeti kommunikációs rendszere elavult, a hangminőség rossz, és van, amit csak a két helikoptervezető hall, pedig jó lenne, ha fedélzeti technikus és a hátsó ember is hallaná, hogy mi zajlik odakint. (A finn gépeken ilyen gond nem volt, és az afgán Mi-17V-5-ösökön sem. Az elmúlt években azokon tapasztalták meg a magyar hajózók, hogy mennyit számít a jó belső kommunikációs rendszer.)

A műszaki csapatot úgy állították össze Szolnokon, hogy a délelőtti, délutáni és éjszakai repülésre egyaránt jusson ember. A nagyjavításról tavaly visszaérkezett gépeken tapasztalt eltéréseket, nem megfelelő paramétereket az elmúlt hónapokban beállították, a gépek összecsiszolódtak és a műszakiakat dicséri, hogy a helikopterekkel különösebb gond nem volt. A portugál hangárparancsnok is meglepődött, amikor a magyar kontingens műszaki főnöke nem kért külön résidőt (maintenance slot), merthogy az nem kellett. Nem minden résztvevő úszta meg meghibásodás vagy gépsérülés nélkül. Az egyik Chinook például a magas fűbe szállt le és egy nagyobb szikla beszakította a hasát, de ragadt földön német NH-90-es is, mert a hidraulikus forgószárny-fék hibája miatt a számítógép letiltott.

A gyakorlat végeztével a hazautazás ugyanúgy történt, mint a kitelepülés. A kiutazáskor a csapat fele egy An-26-ossal repült ki, hazafelé pedig azok utaztak az Ancsán, akik kivitték a helikoptereket. Mindkét Mi-17-esen egy oktató gépparancsnok is volt hátul, aki bármelyik helikoptervezetőt leválthatta, ha szükséges volt. A Mi-17-es típuson nyolc órát lehet repülni egy nap, de fáradtság miatt is kérhette bárki a helycserét.

A gyakorlatnak jövőre Csehországban lesz folytatása (Dark Blade), ahol remélhetőleg ott lesz a Rubik Szállítóhelikopter Zászlóalj is. A szállítóhelikopterek feladatköre adott, azon változtatni nem nagyon kell, csak a már ismert eljárásokat gyakorolni, lehetőleg idegen nyelvű, nemzetközi környezetben.

* * *

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, ridder.zero, Força Aérea Portuguesa

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2018. júliusi számában jelent meg.

Ha tehetem, utazás közben is készítek néhány képet, bár nem mindig és nem minden áron. Néhány hete Budapesten és Eindhovenben adódott alkalom a fotózásra – és persze a levegőben.

Budapesten éjszakázó Lufthansa Airbus, üvegen át fényképezve.

Egy kis szusszanó az eindhoveni járat rendőri felügyelet mellett elvégzett rakodása után.

A HA-LXV-t útnak indító ember az orrfutó kormányzást a hátratolás idejére deaktiváló tüskékkel a kezében figyeli a gurulásra kész gépet. A háttérben egy másik Wizz Air járat gurul a 31R pálya végéhez.

A mások irányból szintén egy Wizz gép gurul, egy A320-as. A kép felső részén 321-esünk APU-jának szívónyílása és egy túlfolyó látszik.

Induló és érkező Airbusok.

Ez pedig már a ködös, szürke Eindhoven. A HA-LXZ a földi áramforrásra csatlakozva áll.

Az eindhoveni reptér egy héttel később barátságosabb, napfényes arcát mutatja, többek között egy Transavia B737-essel.

A rakodók a csomagokra várnak, az elsők már érkeznek is az Airbus rakteréből.

A kolozsvári járat hátratolása az orrfutó megemelésével történik. A képbe a konkurencia Boeing 737-esének szárnya lóg be.

Transavia Boeing, az előzőtől eltérő festéssel, kiszolgálójárművekkel körbevéve.

Az eindhoveni repülőtér katonai szektorában áll a holland légierő egyetlen Gulfstream IV-es VIP-szállítója.

A kabinablak széle sajnos már torzít, ezért lett ilyen a Hercules orra. A légcsavaros legenda mögött a pápai nehéz légi szállítók C-17-ese állt, de nem sikerülhet minden kép. Sajnos a szoros üléselrendezés miatt - a szomszéd utasra való tekintettel - elég nehéz forgolódnia az ülésben annak, akinek a válla szélesebb, mint a vízisiklóé…

Nyitra után, szépséges felhők között, süllyedőben a magyar határ felé.

A süllyedést a nyitott középső spoilerek segítik, Budapestet délről kerüljük.

Fékszárny kint, elmarad az M0-ás, leszállás a 31R pályára.

Valamennyi spoiler nyitva, de a reverzre már nincs szükség, a fékezés intenzív szakasza véget ért.  

Egy újabb járat teljesítve. Az utasok kiszállása után a gép fiatal kapitánya mellényt húz az egyenruhára és nekilát a gép körbejárásának. Idősebb kollégája a jobb ülésben maradva adminisztrál.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Normandia tengerparti településein szinte minden sarok, útelágazás, körforgalom az 1944. június 6-án végrehajtott partraszállásra, és az azt követő napok harcaira emlékezet. Az ismertebb helyszíneken lévő múzeumok mellett kisebb-nagyobb emlékművek és magángyűjtemények gondoskodnak arról, hogy a D-nap emléke sose merüljön feledésbe. Még a legkisebb településen is találunk legalább egy-két emléktáblát. Jómagam júniusban szembesültem azzal, hogy a helyszíneket néhány nap alatt bejárni még akkor is lehetetlen, ha látogatásunk csupán egy kisebb térségre korlátozódik. Vendéglátóimnak köszönhetően ellátogathattam az Omaha és Utah partokra, Sainte-Mére-Église-be, Pointe du Hoc-ra, Arromanches-ba, két katonai temetőbe és két múzeumba. Ezekről a későbbiekben külön-külön bejegyzésben lesz szó, de most még maradjunk a két amerikai partszakasz, a Utah és az Omaha között elhelyezkedő csendes tengerparti településen, Grandcamp-Maisy-ben.

A településre érkezve egy körforgalomba futunk, ahol az 1944-ben itt harcolt rangerekre emlékeztet egy szerény emlékmű. A háttérben gomolygó köd csak a tengerparti sávra korlátozódik.

A falra festett szalagon hat ranger zászlóalj számát tüntették fel.

A júniusi évforduló miatt az átlagosnál több a zászló a településen, de a francia trikolór és az amerikai csillagos-sávos zászló egyébként is sok helyen látható. Például egy lakás ablakában.

Sherman harckocsi kétnyelvű adattáblája egy magángyűjteményben.

Francia nehézbombázók emlékműve. A második világháborúban mindössze két francia bombázószázad repült négymotoros nehézbombázókkal. Az 1/25 Guyenne és a 2/23 Tunisie század 1943-ban került a RAF Bomber Command alárendeltségébe és kezdte meg az átképzést a Handley Page Halifax nehézbombázóra. Az újjáalakult századok a Royal Air Force jelzésével, és a régi névvel (No. 346 Guyenne és No. 347 Tunisie) repültek és harcoltak tovább. Először a Guyenne érte el a hadrafoghatóságot, és az 1944. június 6-i partraszállást megelőzően már német állásokat támadhatott Normadiában. Utolsó bevetésüket 1945 áprilisában repülték. Franciaországba 1945 októberében tértek haza. Legalábbis azok, akik túlélték a háborút, mert a két század 2300 fős állományának a fele nem volt ilyen szerencsés.

Louis Lourdaux őrmester fényképe az emlékmű lábánál. A pilóta 1945. március 15-én vesztette életét, amikor az általa vezetett Halifax-et lelőtte egy német éjszakai vadász. 

A reggeli fényben jól kirajzolódik a Halifax bombázó sziluettje.

Grandcamp-Maisy keleti szélén, egy kínai szobrász világbékét jelképező (rettenetesen túlzó) alkotása előtt egy kisebb emlékmű áll, Frank Peregory törzsőrmester emlékműve.

Frank Peregory törzsőrmester a virginiai nemzeti gárda 116. lövészezredének katonája volt. 1944. június 6-án lépett francia földre az Omaha-parton. A heves német ellenállás miatt két napba telt, mire elérték Grandcamp-et, ahol szintén heves tűz fogadta őket. Peregory vélhetően megelégelte a patthelyzetet és azt, hogy körülötte sorra esnek el a bajtársai. Egymaga rohamozott meg egy német állást – bajonettel és kézigránátokkal. Nyolc német katonát megölt, és harmincötöt megadásra kényszerített. Hat nappal később egy tűzharcban életét vesztette. A közeli amerikai temetőben temették el, bátorságáért posztumusz Becsületrendet kapott. 

Az emlékmű talapzata a háborúban egy német géppuskaállás volt.

Leonard G. Lomell emlékműve.

Lomell hadnagy a 2. ranger zászlóalj D századának parancsnokaként szállt partra Pointe du Hoc-nál. Többször is megsebesült, de az ardenneki offenzíváig tovább harcolt. Túlélte a háborút és jogi pályára lépett. 2011-ben, 91 éves korában hunyt el.

Egy brit pilóta, Nicholas Richard Peel sírja, aki évekkel a partraszállás előtt vesztette életét. A Royal Air Force 140. századának feladata az észak-francia vidék felderítése volt, amelyet először a Spitfire fotófelderítő változatával majd később a kétmotoros Bristol Blenheim típussal kiegészülve végeztek. 1941. november 21-én egy kismagasságú felderítésre indult a 22 éves Peel hadnagy, hogy a gép ferdeszögű kamerájával Port-en-Bessin és Grandcamp között készítsen felvételeket. A hadnagy sírja Grandcamp-Maisy köztemetőjében van, ahol halászok mellett nyugszik.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Az Egyesült Királyságban megemlékezésekkel, köztéri kiállításokkal és légibemutatókkal ünneplik az idén száz éves Királyi Légierőt, az 1918. április 1-én megalakult Royal Air Force-t. A centenárium alkalmából megújult a légierő 1972 óta létező londoni múzeuma is. A kiállítást májusban látogattam meg, amikor az épületek közötti parkban itt-ott még látszottak a megújulással járó munkák nyomai. Azóta minden a helyére került és most már teljes egészében látogatható múzeum kiállítási anyaga.

Londonban járva a RAF múzeumába akkor is érdemes kilátogatni, ha csak néhány órát tudunk rászánni, de a csarnokok kényelmes bejárásával akár egy napot is el lehet tölteni. A következő fotókat kedvcsinálónak szánom, és csak apró töredékét mutatják be a rendkívül gazdag gyűjteménynek.

*

Az első világháborús gyűjtemény a 2. számú hangárban kapott helyet.

A múzeum az egykori hendoni repülőtér területén áll, amely a múlt század tízes éveiben indult fejlődésnek; a repülés és repülőkiképzés mellett, repülőgépeket gyártottak és repülőnapokat is rendeztek itt. Az első világháborús kiállításhoz ugyanazon az ajtón léphetünk be, mint amely előtt az automobil áll. A kép csak egy azok közül, amelyek a falra függesztve mutatják be a múzeum helyén egykor zajló életet. 

Az Avro 504k kiképzőgépből nyolcezer darab készült, többek között Hendonban is gyártották. A háború után a civil repülőiskolák használták, de a légibemutatók gyakori szereplője is volt.

A prés alatt légcsavar készül.

A korabeli repülőgépgyártáshoz használt fa és vászon anyagok tapintható bemutatása.

A Királyi Repülő Hadtest – a Királyi Légierő elődje – ilyen toborzó plakátokkal igyekezett enyhíteni a szakmunkás hiányon.

Az első világháború kitörése után a britek onnan szereztek repülőgépet, ahonnan tudtak. A Caudron G3 egyike volt azoknak a francia típusoknak, amelyek brit szolgálatban is repültek.

A Vickers FB5-ösök orrában a géppuskát kezelő lövész ült, a pilóta mögötte kapott helyet. A motort a pilóta mögött helyezték el.

Kitűnő manőverező és emelkedő képesség jellemezte a Sopwith Triplane-t, amely 1916 tavaszán jelent meg. 

Sokak szerint korának legjobb együléses brit vadászgépe volt a Royal Aircraft Factory SE5a típusa. A nyugati fronton ausztrál és amerikai pilóták is repültek ezzel a típussal, de Európán kívül használták a Közel-Keleten is.

Fokker D.VII-es, az első világháború talán legjobb vadászgépe. Jelentőségére jellemző, hogy a háborút lezáró fegyverszüneti egyezményben a győztes hatalmaknak átadandó fegyverek között az egyetlen volt, amit típus szerint megneveztek ("In erster Linie alle Apparate D.VII"). 

A Sopwith Camel ugyanolyan hírnévre tett szert az első világháborúban, mint a Spitfire a másodikban. A gép, amely nevét (Teve) a két géppuska melletti púpokról kapta, gyakorlott pilóta kezében kitűnő fegyver volt, de a reptechnikai hibát gyorsan megtorolta.

A Triplane-től és a Cameltől eltérően ez a Sopwith gép, a Dolphin soros motorral készült. Akkoriban szokatlan módon, a pilóta jobb kilátása érdekében a felső szárny hátrébb volt, mint az alsó. A pilóták körében népszerű típus sikerét a 200 lóerős Hispano-Suiza motor hibái árnyékolták be. 

A király 1918. november 11-én kelt levele. V. György (Rex et Imperator) köszönetet mond a Royal Air Force valamennyi tagjának. A Királyi Repülő Hadtest és a Királyi Tengerészeti Repülő Szolgálat kötelékében az első világháború kezdetén 2073-an szolgáltak. A háború végére a Királyi Légierőnél és kisegítő szolgálatánál ez a szám 313 161-ra nőtt. A brit katonai repülésben szolgálók közül 9349-en nem érték meg a háború végét.

*

A 6-os számú hangár kiállítása a „Bizonytalanság kora” elnevezést kapta.  

A Eurofighter 2-es számú, DA2 (Development Aircraft 2) jelű tesztpéldánya a 6-os hangár "légterében".

Tornado GR.1

Részletek a Tornado GR.1-esen. A felségjel előtt a legendás 617-es század, a "Gátrobbantók" jelvénye és a 27 mm-es gépágyú csőtorkolata látható. A törzs alá helyezték az LRMTS nevű, lézer távolságmérővel egybeépített berendezést, amellyel a lézerrel megjelölt célokat igyekeztek megtalálni.

Jaguar GR.1-es, a RAF hidegháborús veteránja, az európai hadszíntérre optimalizált kamuflázzsal.

A falklandi háborúban elsüllyesztett Atlantic Conveyor konténerszállítóval három brit Chinook helikopter is a tengerbe veszett. Az eredeti dokumentumok is a hajón maradtak, ezért a műszakiak ebben az ideiglenes naplóban vezették a negyedik, megmentett Chinookon elvégzett karbantartást és javítást. 

Légi utántöltési vázlat szintén a falklandi háború idejéből. 

A Royal Air Force Öböl-háborúban szolgált tizenkét Buccaneer S.2-esének egyike, rózsaszín árnyalatú sivatagi festéssel. A gépeket 1991. február elejétől telepítették skóciai bázisukról Bahreinbe, hogy lézeres célzókészülékükkel kisegítsék a Tornadókat.  

Lenge ruhás hölgy a Buccaneer oldalán. Nem mellékesen a gépre tizenegy bevetési jelvény is felkerült; feketével a lézeres célmegjelölő, vörös színnel a bombázó bevetés.

Az igazolás értelmében Őfelsége kormányától 15 000 fontot kapott (volna) az, aki a Desert Storm műveletben lelőtt RAF-gép személyzetét visszasegíti Szaúd-Arábiába vagy semleges területre.

Észak-Irak térképe, amelyet 2002. november 10-én Moszul és Erbil térségében végrehajtott felderítő bevetés során használt a hajózószemélyzet. Mellette egy S10-es gázmaszk van kiállítva.

Mike Fox őrmester 1991. február 20-án, a Tornado GR.1-esek által használt szaúdi Tabukban kelt levele, amelyben megköszöni az otthoniak támogatását. Mögötte egy éjszakai támadásban lelőtt Tornado hajózójának hadifogoly öltözéke sárgállik.

Sokat látott Harrier GR.9-es. Éles bevetést Jugoszlávia, Irak és Afganisztán felett teljesített. 

A géppuskákkal és gránátvetővel felszerelhető, alulról páncélvédett Land Rover 110-est a RAF a légibázisok védelmére használta Afganisztánban.

*

A 3-as, 4-es és 5-ös hangárok egybenyitott komplexumában az 1918 és 1980 közötti időszak repülőgépeit valamint helikoptereket állítottak ki. 

A Hawker Tempest II a RAF egyik utolsó dugattyús motoros vadászgépe volt. 

Ez már nem egy klasszik Spitfire, hanem az utolsó, F24 jelű változat. Kevés készült belőle, mert akkor már a sugárhajtású repülőgépek felé fordult a figyelem.

P-47D Thunderbolt. A RAF csak a japánok ellen használta, majd a háború vége felé fokozatosan Hawker Tempestekkel váltotta le ezt a szinte elnyűhetetlen típust. A kiállított példány érdekessége, hogy 1945-ben készült, később Jugoszláviában repült, végül egy csere keretében került a múzeumba.

Nagy-Britanniában a ötvenes évekig használták a North American Harvard II-es kiképzőgépet.

A húszas-harmincas évek fordulóján a Bristol Bulldog a RAF standard vadászgépe volt. Ezt a gépet egy 1964-es bemutató során lezuhant Bulldog roncsából varázsolták ilyen gyönyörű, kiállítható állapotúra. 

A Gloster Gladiator maradványt egy norvég tó mélyéről emelték ki, ahova 1940-ben süllyedt, miután a német bombázók támadása után üzemképtelenné vált gépek alatt a jég elolvadt. (A gépek fel- és leszállópályájaként a tó jege szolgált.)

Túlélők, felfújható mentőtutajon. A dioráma mögött egy Tornado F.3.as áll.

Valószínűleg kevesen hallottak a Supermarine Stranrear-ről. Nagy-Britanniában már a háború elején kivonták az alig néhány éves típust, de Kanadában tovább használták; a keleti és nyugati partvidék felett járőröztek velük.

A JG 51 Bf-109E gépét 1940. november 27-én egy kanadai Spitfire pilóta támadta meg Kent felett. A német pilóta sikeresen hasra szállt a megrongált Messzerrel és fogságba esett.

P-51D Mustang a 4. vadászosztály 336. századának színeiben. Eredetileg a kanadai légierő használta, majd évtizedekig magántulajdonban volt. 

A Heinkel 162-es egy BMW hajtóművet cipelt a hátán. A Hendonban őrzött példány a két 20 mm-es gépágyúval felszerelt A2-es változat.

A Willys Jeep mögött egy B-17G Flying Fortress áll. Ez a Repülő Erőd sosem volt harcban, az európai háború már véget ért, amikor legyártották.

Az amerikai 8. légi hadsereg tagjainak emlékműve egy TB-25 Mitchell és 12,7 mm-es lőszeres ládák mellett.

Falra szerelt kiállítás repülőgép-sárkány elemekből.

A Norvégiában horgonyzó német Tirpitz csatahajót 1942. április 27-én sikertelenül támadó brit bombázók egyike ez a Halifax volt. A gépet a Tirpitz légvédelme lelőtte, pilótájának a befagyott Hoklingen tavon sikerült kényszerleszállnia a sérült bombázóval. A személyzet elhagyta a gépet, amely alatt a jég lassan beszakadt és a Halifax elmerült. 1973-ban emelték ki, ma kavicságyon pihen Hendonban.

A Ford Motor Company által gyártott B-24L Liberatort az indiai légierő ajándékozta a múzeumnak. Orrában a 12,7 mm-es Browning ikergéppuska tornya, alatta a célzókészülék látható.

RAF pilóta, cigivel a kezében. A ruhákat és a hajózófelszerelés darabjait élethű bábukon mutatják be. 

Van abban valami hátborzongató, amikor az ember két hangár átjárójában szembe találja magát a Royal Air Force legismertebb négymotoros bombázójával, az Avro Lancasterrel. 

Herman Göring ígérete és az annak ellentmondó bevetési jelvények az éjszakai bombázást végrehajtó Lancaster oldalán.

Kevés gépnek áll olyan jól a cápafogas festés, mint a P-40-esnek. Az amerikaiak Warhawknak, a britek Tomahawknak nevezték a típust. Hendonban a legutolsó változat, egy Kitty Hawk áll. 

Ugrás az időben és egy Phantom FGR.2-es pilótafülkéjébe tekinthetünk be.

A Lightning volt a RAF első igazi, nagy teljesítményű, szuperszonikus vadászgépe. A szokatlan megoldásokkal rendelkező kéthajtóműves típust a nyolcvanas évek végén a Phantom váltotta.

Egymás feletti hajtóművek, szárny feletti póttartályok. Mintha valaki szándékosan összekeverte volna a tervrajzokat a British Aircraft Corporation-nél.

A Jet Provost kiképzőgép külső szárnyszekciójának belépőélén látható szürke festés durva felülete arra hivatott, hogy kis sebességen turbulenssé tegye a szárny körüli áramlást, így figyelmeztetve a pilótát az átesés veszélyére.

A hatalmas deltaszárnnyal készült Avro Vulcan alatt 454 kg-os hagyományos bombák sorakoznak. Olyanok, amelyekkel Port Stanley repterét is bombázták.

Az Avro nem csak repülőgépet, hanem rakétát is gyártott. Az atomtöltetet hordozó Blue Steel a V-bombázók fegyvere volt, 1963-tól 1970-ig volt rendszerben. Földi hordozója a Mandator teherautó volt. 

A Vulcan szárnya alatt pihen egy Daimler Ferret felderítő páncélautó az ötvenes-hatvanas évekből.

A RAF tűzszerészeinek Ford Zephyr autója egy felderítő Canberra szárnya előtt. 

Két érdekesség, egy Austin K9WD mentőautó és egy Alvis Mk.6 Salamander tűzoltókocsi. 

Egy lapos Mi-1-esre emlékeztet a Bristol Sycamore helikopter. Az ötszemélyes dugattyús motoros típust a Royal Air Force 1953-tól közel húsz évig használta.

A Királyi Légierő első kéthajtóműves, tandem forgószárny-elrendezésű helikoptere, a Belvedere. Nem a szépségével hódított, az biztos. 

A Belvedere-t a RAF 66. százada használta, többek között Borneón is. Becenevét is az ottani bennszülöttektől kapta, akiket a gép törzse a hosszú, keskeny, egyterű kunyhóikra emlékeztette. 

A RAF kutató-mentő szolgálatának Westland Whirlwind helikoptere. Az eredetileg dugattyús motoros típust gázturbinásra alakították át. 

Bő húsz év után 3543 repült órával fejezte be légi pályafutását az EH-101-es tesztpéldánya. A helikopter oldalán matrica hirdeti, hogy a géppel a C-17-fedélzetén történő légiszállítás lehetőségét is kipróbálták.

1998-ig a légierő végezte a királyi család rövidtávú légi szállítását ezzel a gázturbinás, VIP-kabinos Westland Wessex HCC4 helikopterrel.

*

Az 1-es hangár és a szabadtéri kiállítás.

Egy fehér óriás, a Short Sunderland. A vízi repülőgép szárazföldi mozgatását felhelyezhető kerekekkel és a hátsó bak helyére helyezhető - a gép alatt látható - kézikocsival lehetett megoldani. 

Mélységi bombák a Sunderland szárnya alatt.

A Sunderland a második világháború után a francia haditengerészethez került. 1961-ben utoljára emelték ki a vízből, a hetvenes évek elején került a múzeumba. Először a szabadtéri kiállítás része volt, de '78 óta fedett helyen áll. 

A RAF ötvenes években rendszeresített hajói a pilóták vízi túlélési, helikopteres mentési gyakorlatain segítettek. Feladatuk volt még a gyakorló torpedók és szonárbóják kiemelése, valamint vontatás, szállítás és a vízi repülőgépek kikötőhelyének mozgatása is. 

Az elmúlt hetekben helyére került a tavaszi tereprendezés miatt félreállított Spitfire-replika. A gép a 601. század jelzését viseli.

Ugyancsak a tavaszi átalakítások miatt került ideiglenesen a bejárat mellé az 504. század és az angliai csata előtt tisztelgő Hurricane Mk.1-es. Akárcsak az előbbi Spitfire, ez is egy jól sikerült replika. 

*

A múzeumot a metró fekete színnel jelölt (Northern) vonalán az északra tartó, Edgware felé közlekedő szerelvénnyel, a belvárosból nagyjából 30 perc alatt lehet megközelíteni. A Colindale megállónál leszállva, majd a táblákat követve kb. 10 perces sétával érhető el a múzeum. A belépés ingyenes, a fotózás magáncélra megengedett. Ezzel kapcsolatban csak annyi a múzeum kérése, hogy ne használjunk állványt illetve vakut (értsd: ne készítsünk kereskedelmi felhasználásra szánt felvételeket). A nyitva tartás és valamennyi hasznos információ megtalálható a www.rafmuseum.org.uk oldalon.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Első júliusi ferihegyi spottingolásomat tűző napsütésben kezdtem a spotter dombon és cseperésző esőben fejeztem be a kargó dombon. Képek a 31-es pályák kora délutáni forgalmáról, 2018. július 5-én.

A régi, alacsonyabb spotter domb más rálátást ad a pályára. Ezért tűnik úgy, mintha a Qatar Dohából érkező A321-ese a fűre szállna.

A HA-LWL új sugárfordítókat kapott, amelyek egyelőre még nincsenek a Wizz színére festve.

Az Air Algerie B737-600-asa a 31L (bal) pályára tart. Amikor az ember azt érzi a spotter dombon, hogy háttal ül a moziban, ideje szedelőzködni és átköltözni egy másik dombra.

Útban a másik domb felé egy pillanatnyi megállás és egy fotó a Lufthansa A319-eséről. Ebből a szögből éppen átlátni a fékszárnyak és az orrsegédszárnyak résein.

A következő képek már a kargó dombról készültek. Elsőként a LOT Dash 8-asát kaptam lencsevégre.

Az Air Canada Rouge Boeing 767-ese száll fel kilencórás útjára Toronto felé.

767-esek - az egyik a tengerentúlra indul, a másik maradványa a fák között hasal. Amikor még Malév 767-esek repültek Amerikába, az egyik New York-ba induló gép a felszállást követően először útba ejtette a mátyásföldi repülőnapot, és csak utána kezdte meg az emelkedést az utazómagasságra.

A philadelphiai járatra még jut egy kis napfény, azután a bezáródó felhőzetnek köszönhetően egy időre szinte alkonyati szürkeség borul a reptérre.  

Keresztben a pályán. A Wizz A321-ese a leszállást követően a futópályán fordul meg és gurul vissza a terminálhoz.

Mint egy gyűrött, szakadt, régi fotográfia, olyanná kopott a dán Jacob Christian Hansen Ellehammer képmása a Norwegian-gép vezérsíkján.

A kargó domb magasságában már behúzott futókkal, magasan jár az algériai 737-es, így színes festésmintájából kevés látszik.

A Helvetic Airways Fokker 100-asa ezen a napon Zürich, Budapest, Varsó és Manchester között ingázott.

A rövid 737-esek napja. A KLM egy 700-as változatot küldött Budapestre.

A kompenzáló betonon egy „régi” festésű Wizz A320-ast forgatnak.

Lassítás után az A321-es a C (Charlie) gurulót célozza meg.

A Wizz századik Airbusa most egy milánói járatot teljesített.

Minszkből jött, Belgrádba indul tovább a fehérorosz Belavia Boeing 737-500-asa.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

 

A minap csillagmotor dübörgésére figyelhettek fel a Velencei-tó környékén járók, majd rövidesen felbukkant a hang gazdája is. Az alkonyati órákban egy An-2-es fordulózott a dombok felett. A mezőgazdasági repülés talán legismertebb, legmegbízhatóbb kukacbombázója ezúttal „légi célpontok” ellen dolgozott – szúnyogirtást végzett.   

Valaha mindennapos látvány volt Magyarországon a földek felett dolgozó mezőgazdasági An-2-es.

Az Ancsa orrában ezer lóerős, kilenchengeres AS-62-es csillagmotor dübörög.

A HA-MAY oldalát az alkonyati napfény súrolja. 

A vegyszer a szárny alá függesztett szórócső hat szórófején keresztül áramlik a szabadba, remélhetőleg a szúnyogok legnagyobb bánatára. A futóművek között a szivattyút forgató szélkerék pörög.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A Magyar Honvédség fegyvernemi napjai között július 2. a repülőműszakiaké.

Tisztelet mindazoknak, akik repülőgépek vagy helikopterek üzemeltetésével és javításával szolgálták és szolgálják a magyar katonai repülést.  

 * * *

Fotó: Szórád Tamás

A magyar forgószárnyas közösség a 2000-ben kivont Mi-2-es és a 2016-ban szolgálatba állított AS 350 Ecureuil után egy újabb típussal írja majd a hazai könnyű helikopteres katonai repülés történetét. Nem is akármilyennel, az Airbus Helicopters H145M típusú, könnyű támogató helikopterével.  

A típus tavaly jelent meg Magyarországon, amikor egy HForce fegyverrendszerrel felszerelt H145M teszthelikopter pápai bázissal, a Bakony térségében repült.

A HForce rendszernél a helikoptervezető és a lövész egyaránt sisakcélzót/kijelzőt használ. Bal oldalon egy 70 mm-es nem irányított rakéta konténer látható, a jobb oldalon egy 12,7 mm-es géppuska konténer, az orr alatt pedig a szenzortorony.

2017 októberében, valahol a Bakony felett. A hajózók a sisakcélzót és a 70 mm-es nem irányított rakétát egyaránt tesztelték. A nem irányított fegyverzettel a pilóta önállóan is dolgozhat. Ha ugyanezt a szenzortorony segítségével hajtják végre, vagy az irányított fegyverzetet alkalmazzák, már szükség van fedélzeti lövészre is.

A további tesztelésre Svédországban került sor, ahol az Thales FZ275 70 mm-es lézerirányítású rakétáit indították.

A HForce rendszerrel felszerelt H145M-mel tavaly augusztusban Németországban kezdték meg a repüléseket.

H145M német felségjellel. A Bundeswehr helikopteréből különleges műveleti katonák gyakorolnak.

* * *

Fotó: Airbus

Az osztrák légtér védelmét három éven át a Svájctól bérelt F-5E Tiger II-es vadászgépek látták el. Immár tíz éve, hogy 2008 nyarán a bérleti idő lejártával a Tigerek visszakerültek a nyugati szomszédhoz és a készültséget a Eurofighterek vették át Ausztriában.

Amikor egyértelmű lett, hogy a J-35OE Drakenek nem húzzák ki az első Eurofighterek 2007-es beérkezéséig, az osztrákok egy átmeneti megoldást találtak. Még 2004 februárjában megkeresték a svájci illetékeseket, majd heteken belül kidolgoztak egy megállapodást tizenkét F-5E Tiger II-es vadászgép négyéves bérletének részleteiről. A hetvenötmillió eurós projekt a repülőgépek bérletén kívül a hajózó és műszaki állomány kiképzését, részben a karbantartást, alkatrészeket, fegyverzetet és a teljes dokumentációt tartalmazta.

Az első négy pilóta és harminc műszaki átképzése 2004 júniusában kezdődött az Aquila program keretében. Akik korábban Drakenen repültek, egy hónap alatt végeztek a tanfolyamon, a szubszonikus J-105OE (a Saab 105-ös osztrák típusjelzése) típusról érkezettek nyolc hét alatt sajátították el a Tiger vezetését és rendszereinek kezelését. Az átképzés Svájcban, a dübendorfi kiképzőszázadnál történt, az éjszakai repüléseket pedig már Ausztriában teljesítették az osztrák pilóták.

Az első négy F-5-ös 2004. július 7-én a készültségi Draken-géppár kíséretében érkezett Grazba. A többi nyolc gép két csoportban, a következő hónapokban települt át ugyancsak Grazba, az Überwachungsgeschwader második századához. Az 1971 és 1984 között gyártott gépeken minimális, csak a fedélzeti rádió berendezéseket érintő változtatásokat végezték el. A külső festés is a svájciak által használt szürke maradt, és megtartották a gépek oldalszámát is, csak az osztrák felségjel és a fekete párduc századjelvény került a sárkányra.

Ezután már otthon, a harckiképzéssel folytatódott a pilóták átképzése, amelyhez - ellenségként - agresszor szerepre felkészített pilótákat és J-105-ösöket biztosítottak. Végül az F-5-ösök 2005 tavaszán átvették a készültségi szolgálatot, amelyet kivonásukig Grazból láttak el. A fedett készültségi állóhelyeken három F-5-ös adta a napkeltétől napnyugtáig tartó készültséget. Ezt csak kiemelten fontos politikai vagy jelentős tömegeket vonzó sportesemények idején terjesztették ki huszonnégy órásra. Ebben az esetben folyamatos őrjáratozás is volt, de a normál készültség a kettő plusz egy tartalék gépre és a nappali órákra korlátozódott. A készültségi gépek fegyverzete két-két AIM-9P Sidewinder rakéta és a betöltött gépágyúk voltak. A gépek mellett két hajózó és nyolc műszaki állt készenlétben. Riasztás esetén akár hét percen belül is felszállhatott a készültségi géppár. A Tigerek üzemeltetésének évei alatt általában hetente egyszer került sor az éles emelésre olyan repülőgépek miatt, amelyek nem léptek rádiókapcsolatba az irányítással. Az F-5-ösök törzs alatti póttartályának többsége élénk narancsvörös színre volt festve, rajta felirat: „Call 121,5 MHz”. A szürkén hagyott póttartályokon a felirat színe volt a feltűnő. Ha a rádiókapcsolat felvétele nélkül repülő gépek pilótái addig nem jöttek volna rá, hogy miért repül mellettük egy felfegyverzett vadászgép, ezzel a feltűnő jelzéssel adták tudtára, hogy a nemzetközi vészhelyzeti frekvencián jelentkezzen be. Mivel egy-egy vadászgép-emelés meglehetősen költséges dolog, a polgári pilótákat hatásos módon emlékeztették a rádiófegyelemre. Ez nem volt más, mint a készültség emelésének költségéről kiállított számla, amelyet a rádiózás elmulasztása miatt elfogott gép üzemeltetőjének postáztak. A készültségi Tigerek másik feladata volt, hogy a vizuálisan ellenőrizzék, hogy az ország felett átrepülő katonai gépeken nincs-e függesztve éles fegyverzet. Azokkal ugyanis tilos átrepülni Ausztria felett.

*

Az osztrákok 2008-ban, az F-5-ösök küszöbön álló kivonása miatt lehetőséget adtak arra, hogy betekintsünk a típus ausztriai üzemeltetésének egy rövid, de érdekes mozzanatába. A helyszín a Fliegerhorst Nittner volt Grazban. A várostól délre található repülőtéren a polgári és katonai repülés jól megfért egymás mellett. Az észak-dél tájolású futópályától keleti irányban elhelyezkedő nemzetközi repülőtér forgalma mellett állandóan indult, vagy érkezett egy-egy légcsavaros kisgép, motoros vitorlázógép, szállt fel egy ejtőernyősöket ugrató Cessna. Ez utóbbi általában negyedórán belül megszabadult „rakományától”, így az égen még helyet kellett találni az ejtőernyősöknek is. Megfelelő időzítéssel a dolog jól működött és a katonai repülőgépeknek is jutott résidő Grazban.

A vegyes grazi forgalom.

A légierő a pálya másik oldalán, a reptér déli végében kapott helyet. A katonai szektor az 1913-ban elhunyt repülőtiszt, Eduard Nittner főhadnagy nevét viselte. Egy fenyőerdő illatos árnyékában itt volt a tizenkét F-5E üzemeltetésének műszaki és adminisztrációs hátterét biztosító épületcsoport, a hangárok, a századépület és a készültségi repülőgépek átgurulós, fedett állóhelye. 2008-ban már érezhető volt, hogy az 1957 óta jelenlévő sugárhajtású katonai repülés napjai meg vannak számlálva Grazban és a Tigereket váltó Eurofighterek már nem innen üzemelnek majd.

A századépületbe lépve először a hajózók fogasra akasztott felszerelésével, sisakokkal, g-ruhákkal találkozott a betérő, majd a lépcsőházba felnézve a falat „áttörő” Viggen orrkúp vonta magára a figyelmet. Amikor a Gripen még esélyesként pályázott az osztrák vadászgép tenderen, néhány osztrák pilóta repülhetett a másik svéd típussal, a Viggennel. A falra szerelt orrkúp ezekre az időkre emlékeztetett. A hangár előtti betonon csend honolt, a háttérben egy, a műszakiak kiképzésére használt, Zeus névre keresztelt Draken-maradvány, bent a hangárban néhány J-105-ös állt. A nagyobbik zónában viszont zajlott az élet: az indító kocsik, vontató rudak, hajtóműtakarók, tűzoltó készülékek, guruló szerszámos szekrények és az üzemeltető svájci RUAG kékoverallos civil emberei között, nyitott kabintetővel F-5-ösök várták a pilótákat. Két géphez meg is érkeztek a hajózók, hátukon az ejtőernyővel, merthogy a Tiger katapultülésének nem része az ernyő.

Ritka látvány mindkettő: készültségi pilóta kézifegyverrel és háton hordott ejtőernyő.

A szokásos körbejárás, gépbeülés, a sisak felvétele és az előkészületek után már indítottak is. Mivel a háttérben folyamatosan le- és felszálltak a közforgalmi repülőgépek, nem volt akkora csend, amit a két F-5-ös négy General Electric J85-GE-21A hajtóművének zaja zavarhatott volna. A más gépeknél is megszokott ellenőrzések az F-5-ösön kiegészültek az orrfutó rugóstagjának megnyújtásával majd alaphelyzetbe visszaengedésével. Közben nyílt a guruló utat elzáró, síneken elgördülő kerítés és a géppár megkezdte a gurulást. A felszállás a pálya északi végéről történt és a hangárok vonalában már magasan voltak a behúzott futóval emelkedő gépek. Grazból a hétköznapokon délelőtt és délután két-két feladatra szálltak fel a Tigerek. A ritka éjszakai repülést lehetőleg este tízig befejezték, így a lakossággal nem volt vita a zajt illetően.

A délutáni lövészetről visszaérkező, beguruló majd leállított F-5-ösökön mindkét oldalon kinyitották a fegyvertér ajtóit, és így láthatóvá váltak a 20 mm-es Pontiac M39-es gépágyúk. A fegyverekkel már nem a svájci civilek, hanem az osztrák katonák foglalkoztak. Egy ládába gyűjtötték a lőszerhüvelyeket, miközben egy lapos kézikocsin érkezett a következő feladatra szánt lőszer. A lőszer betöltése után tankoltak és előkészítették a vadászgépeket a következő felszállásra.  

*

2008. június 30-án Grazban zuhogó esőben került sor a jelképes típusváltásra. Ennek első mozzanataként esőfüggönyt húzva felszállt négy Tiger, amelyekhez a levegőben zárkóztak fel a zeltwegi Eurofighterek. Egy közös áthúzás után a Tigerek Svájc felé vették az irányt, a Eurofighterek pedig egy rövid, látványos légiharc-bemutató után a zeltwegi irányon tűntek el a szürke felhőkben. A gépek távozása után a hangárban lassan elkezdődött a katonazenekarral és beszédekkel tűzdelt ceremónia. Egy-egy hajózó és műszaki, valamint két katona állt őrséget az osztrák és svájci zászlók közé állított F-5E Tiger II-es előtt, kint a hangár előtt a hetedik osztrák Eurofighter ázott az esőben - katonai rendészekkel körbevéve.

Mire a beszédeknek majd a fogadásnak is vége lett, az eső is elállt. A kiállított Eurofighter felszállt, a zónára csend ereszkedett. A vendégek elmentek, a katonák a hangár protokoll berendezését bontották. Távolabb, a készültségi állóhelyen még ott állt a kettő plusz egy tartalék F-5-ös, ugrásra készen.

Az F-5E Tiger II-est Ausztriában tizennyolc pilóta repülhette és hatvan műszakit képeztek ki a típus karbantartására és üzemeltetésére. Az osztrákok lényegében kirepülték a szerződött ötezer órát. Ez alatt egyetlen esemény történt a típussal. 2007. július 18-án a futómű hibája miatt hasra szállt az egyik Tiger, de a gyors javítás után ismét szolgálatba állították. 2008 júliusának végéig az összes F-5-ös visszakerült Svájcba, majd szeptember végéig a földi kiszolgáló és karbantartó eszközöket, műszereket és a teljes dokumentációt is visszaadták. A géphez használt fegyverzetet és lőszert egy C-130 Herculessel szállították vissza a svájciaknak. Ezzel pont került az osztrák F-5E Tiger II-es üzemeltetésre és a „tigrisszelídítésnek” Ausztriában valóban vége lett.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1938 márciusában, a brit miniszterelnök, Neville Chamberlain felesége vízre bocsátott egy új hadihajót, amelynek építését másfél évvel korábban kezdték meg a belfasti Harland and Wolff hajógyárban. Újabb tizenhat hónap telt el a további építéssel és a próbákkal, amíg a HMS Belfast névre keresztelt 10420 tonnás, Edinburgh-osztályú cirkáló 1939. augusztus 5-én szolgálatba állt a Royal Navy-nél.

A cirkáló bázisa a skóciai Scapa Flow lett. Onnan hajózott ki és járőrözött hetekig az északi vizeken. Október elején elfogta a német SS Cap Norte kereskedelmi hajót, amelyet azután brit kikötőbe kényszerítettek. A németek gyorsan reagáltak: november 29-én, miközben a Belfast elhagyta Firth of Forth-t, aknára futott. A cirkáló olyan mértékben sérült, hogy közel három évig nem számolhattak vele. A kijavított hajó 1942 novemberében állt vissza a szolgálatba. A hajótestet megerősítették, és módosították, amelynek eredményeképpen a Belfast 11553 tonnás lett. Feladata elsősorban konvojkísérés lett az északi vizeken. 1943. december 26-án részt vett a norvég Északi-foknál vívott ütközetben, ahol más brit hajókkal együtt elsüllyesztette a német Scharnhorst csatacirkálót. 1944-ben a Belfast is része volt annak a flottaköteléknek, amely tűzerejével a normandiai partraszállást támogatta. A Belfastnak a brit és kanadai erők partraszállására kijelölt két partszakasz, a Gold és a Juno jutott. 152 és 100 mm-es ágyúival öt hétig támogatta a szárazföldön harcolókat, amíg azok annyira előrenyomultak, hogy oda már nem ért el a haditengerészet tüze.

A hajót később a Távol-Keletre vezényelték, de mire megérkezett, véget ért a háború. Két év múlva visszatért Nagy-Britanniába, hogy javításokat végezzenek rajta és előkészítsék egy újabb távol-keleti szolgálatra. Erre a visszatérésre 1948-ban került sor és két év múlva ismét harcban vetették be – ezúttal a koreai háborúban. A Belfast 404 napot töltött a térségben, ágyúi 1952. szeptember 27-én szólaltak meg utoljára.

1956 és 1959 között alapos korszerűsítésnek vetették alá és újabb három évre ismét a Távol-Keletre küldték. 1962-ben a Csendes-óceánon és a Panama-csatornán keresztül tért haza. 1963-ban még egyszer, utoljára részt vett egy földközi-tengeri gyakorlaton, majd végleg befejezte aktív szolgálatát.

A Belfast sorsa a szétbontás lett volna. Az Imperial War Museum (IWM) megkísérelte megmenteni, de ehhez nem kapott anyagi támogatást az akkori kormánytól. Végül magánerőből, volt hajóparancsnokok vezetésével sikerült megszerezni, a London Bridge és a Tower Bridge között lehorgonyozni és 1971. október 21-én megnyitni a látogatók előtt. Néhány év múlva az IWM átvehette a hajót, így a fenntartása hosszútávon is biztosított lett. Ma abban az állapotában láthatjuk, amelyben szolgálatának utolsó éveit teljesítette. 

*

A HMS Belfast lefelé öt fedélzettel (1-5-ig számozva), felfelé négy szinttel (01-04) épült. A hajóra, amelyet a folyómederbe rögzített láncok tartanak a helyén és az árapállyal métereket mozog, a hátsó fedélzeten léphetünk, akárcsak egykor a legénység. A Belfast felirat alatt a tengernagyi szalon ablakai láthatóak.

A hajó harangja Belfast városának ajándéka. Azért ragyog ilyen szépen, mert 2012-ben a Belfast egyik volt tengerészének özvegye felújíttatta. A hajó fedélzetén tartott keresztelőkön szenteltvíztartóként is szolgált.

A Belfast felépítményébe a bal oldalon lépünk be, annál az irodánál, ahol a tengerészek a járandóságukat vették fel, vagy ügyes-bajos dolgaikat intézték. Ezt a táblát is ott helyezték el. Felsorolja, hogy milyen problémával fordulhatott egy tengerész az elöljárójához, és azokat is, amelyekkel nem.  

A hajó közepét itt a mosoda foglalja el. A képen ruhatároló rekeszek és vasalók láthatóak.

Mosógépek és centrifugák. Mosodát csak az ötvenes években kapott a Belfast, addig a tengerészek vödrökben mostak. A hajó ázsiai szolgálata alatt kínaiakat toboroztak mosodásnak és stewardnak. 

A mosoda mellett, a jobb oldali folyosón egy Mk IX-es torpedót állítottak ki. A Belfast hat ilyen torpedóval rendelkezett, de a két torpedóindítót az ötvenes években leszerelték.

Famunka bőven akadt a Belfast fedélzetén is. A hajóács műhelye közvetlenül a mosoda előtt, nagyjából a hajó közepén van. 

A hajó jobb oldala mellett alakították ki a villanyszerelő műhelyt, ami a Belfast építésekor még nem létezett. A villanyszerelők a hajó elektromos berendezéseit és világítási hálózatát valamint a tengerészek saját elektromos készülékeit egyaránt javították. 

Postahivatal, a hajó egyik legfontosabb helyisége. A morál szempontjából mindenképpen, mert az internet nélküli világban a levél és a csomag jelentette az egyetlen kapcsolatot a tengerészek és otthon lévő szeretteik között.

A Belfast kápolnája csak egy üveglapon keresztül szemlélhető. Az egész hajót érintő istentiszteleteket a hátsó fedélzeten tartották, de a kápolnát bárki felkereshette egyénileg is.

Stúdió lemezjátszóval, szintén az ajtókeretbe illesztett üvegfal mögött. A szórakoztató zenét csak rövid ideig élvezhette a személyzet, a stúdió csak a hajó szolgálati idejének vége felé lett kialakítva.

Nagyjából a stúdióval szemben nyílik az az ajtó, amely mögött az első kazánházat levegővel ellátó aknák vannak.

Húsraktár vastag, szigetelt ajtajú hűtőtérrel.

A húsraktár melletti krumpli tároló, ahol éppen patkányt fog a hajó egyik macskája.

A pékségben nemcsak a Belfast tengerészeinek sütöttek kenyeret, hanem a flottakötelék kisebb hajóira is, amelyek nem rendelkeztek saját pékséggel.

A pékség előtt az egyik altiszti körletet alakították ki a hajó ötvenes évekbeli modernizálásakor. Az egyszerű matrózok függőágyaihoz képest már-már luxusnak mondható az altisztek matraccal ellátott hálóhelye.

Az altiszti körlettel szemben lévő hajókonyhán halétel készül.

Az étkeztetés rendje is változott az ötvenes években. A kiadott ételt az átadó ablak előtt sorakozó tengerészek már nem vitték a körletbe, hanem a legénységi étkezdében fogyasztották el. A tisztikarnak külön konyhája és étkezdéje volt.

Az ötvenes években a konyhát is modernizálták. Ezután már szakképzett szakácsok sütöttek-főztek a hajón.

A krumplipucolás részben gépesített volt, de a hagymát kézzel kellett megtisztítani. Konyhai kisegítő munkára a hajó minden részlegétől küldtek legénységi állományú tengerészeket.

Munkában a fogorvos tiszt, akihez olykor a kisebb hajókról is áthoztak beteget. Időnként a fúró zaját és a páciens jajgatását lehet hallani felvételről és a helyiségből a rendelőkre jellemző szag árad.

A Belfast műtővel is rendelkezett, de azt a hajó mozgása és a vibráció miatt többnyire csak életmentő beavatkozásra használták.

Kórterem, amelynek falán látszik, hogy közeledünk a hajó orrához. A Belfast állandó egészségügyi személyzete két tisztből és öt ápolóból állt. Szükség esetén a flottakötelék olyan hajóiról is a Belfastra szállították a betegeket vagy sérülteket, amelyeken nem voltak egészségügyisek.

Tengerészeti hordágy. A beteg rögzíthető volt rajta, hogy a meredek létrákon is lehessen szállítani őket, akár függőleges helyzetben is.

A NAAFI (Navy, Army, Air Force Institute) 1921-től látta el ezer apró cikkel a tengerészeket szárazon és vízen egyaránt.

Ennyire jól felszerelt kantin csak a nagyobb hajókon volt. 1960 után a tengerészek naponta két doboz sört vehettek, csakis helyben felbontva, hogy megelőzzék a felhalmozást.

A rum azután jelent meg a Royal Navy hajóin, hogy 1665-ben az angolok megvetették lábukat Jamaicán. 1740-től 240 évig a grog (két rész víz, egy rész rum) is jelen volt a tengerészek mindennapjaiban. A napi rumosztás hagyományát a Belfast fedélzetén is megőrizték.

A kantint elhagyva a hajó közepén vezető folyosó kettéválik és körbeöleli az első (A jelű) lövegtorony barbettáját. A barbettán belül futnak azok a csövek, amelyekben a lőszert és a korditot feljuttatták a lövegtoronyba, ezért a barbetta fala 51 mm-es páncélból készült.

A Belfaston vitorlakészítő is szolgált, annak ellenére, hogy a hadihajókat már régen nem a szél ereje hajtotta. Ettől függetlenül a napvédő vagy a különböző fedélzeti berendezéseket takaró ponyvák és vásznak bőven akadtak a fedélzeten.

Legénységi körlet. A tengerészek itt éltek és aludtak amikor nem voltak szolgálatban. Hálóhelyük, akárcsak Nelson idejében, a függőágy volt. A Belfast 760 fős békeidős létszáma a második világháború végére 950 főre emelkedett, így előfordult, hogy egy függőágyon ketten osztoztak.

A körletben nevetgélés, beszélgetés, edények zöreje, fémbögrék zaja alkot egyveleget – felvételről bejátszva. 16 évesen szinte bárkiből lehetett matróz. 12 évre kellett aláírni, amelyet az illető 18 éves korától számítottak. Egy képesített matróz éppen csak a létminimumon tudta eltartani a családját.

A csörlőház, majdnem a hajó orrában. Itt is függőágyak lógnak, 33 tengerész otthona volt ez a zsúfolt helyiség, amely viharban rettenetesen mozgott. A csörlő elektromos meghajtású volt, de meghibásodás esetén behelyezhető farudak segítségével kézzel is lehetett hajtani.

A csörlőházból nyílik a hajó börtöne. A Belfast parancsnoka legfeljebb 14 napra zárathatta ide, ebbe a szűk és a hajó orrát támadó hullámok miatt nagyon zajos fülkébe azokat, akik pl. elaludtak az őrségben, lerészegedtek vagy az eltávozás szabályait sértették meg.

*

Ha már itt vagyunk a hajó első részében, az A lövegtorony barbettája mögötti nyíláson ereszkedjünk le kétfedélzetnyit a lövegtornyok alá, a lőszer tárolóba. Minden toronynak saját lőszer és kordit tárolója van, amelyekben tornyonként 22 fő dolgozott. A lőszereket a vízvonal alatt, a fentről számított negyedik fedélzeten, a korditot a legalsó, ötödik fedélzeten tárolták. A tárolókat oldalról 114 mm-es, a légitámadás ellen fentről 76 mm vastag páncélzat védte.

A B tornyot kiszolgáló lőszertároló helyiségben egy forgatható állványon sorakoznak a lőszerek. Hátul azok tárolórekeszei láthatóak. Az állvány körbeöleli azokat a csöveket, amelyekben a lőszer és az egy fedélzettel mélyebbről felküldött kordit feljut a lövegtoronyba.

Az A torony alatti lőszer tárolóban vagyunk. A piros szín az éles, a kék a gyakorló lövedékeket jelöli. A fal melletti vízszintes kerekekkel a kordit tárolót lehetett elárasztani tűz esetén. Ezzel a hajó megmenekül egy belső robbanástól, de a gyors elárasztást a kordit tárolóban dolgozók aligha élték volna túl.

A lőszertovábbító csövekbe kézzel behelyezett lőszert mechanikus berendezés juttatta fel a toronyba.

A B torony magasabban van mint az A torony, ezért a lőszer és kordit szállító csövek is hosszabbak.

Az A és B lövegtornyok, amelyeket az előbb látott tárolók láttak el lőszerrel. A HMS Belfast négy, egyenként 175 tonnás, Mark XXIII-as lövegtornya három, 152 mm-es ágyúnak adott helyet. 

A toronyban, akár a hajó számos pontján, tájékoztató monitorok vannak, amelyeken az adott terület működését bemutató film fut. A három ágyú töltőszerkezete közül kettő jobbkezes, a harmadik balkezes volt és a középsőt valamivel hátrébb helyezték el, hogy a töltést végzők jobban elférjenek.

A műszer nem csak a saját, de a szomszédos torony pozícióját is kijelzi.

*

A HMS Belfast négy kazánja és négy gépe szintén a Harland and Wolffnál készült. Az első és a hátsó kazán- és géptermek közül az első látogatható. Állítólag nem a hőség és a zaj volt a legrosszabb, hanem a folyamatos olajszag. 

A könyvtár mellett van a kazán- és géptermekbe vezető egyik lejárat. A tájékoztató tábla már itt jelzi, hogy több fedélzetnyit is le-fel kell majd létrázni, a leesést elkerülendő szigorúan arccal a létra felé.   

A Belfast gépészeti berendezései három fedélzet mélységbe nyúlnak le. Gépészeti szempontból négy órára volt szükség ahhoz, hogy a Belfast elindulhasson.

A kazánok és gépek között keskeny járón lehet eljutni egyik helyről a másikra, de vannak zsákutcák is. Nagyjából tízpercenként bejátsszák a gépterem zaját, olyan hangerővel, ahogy azt a legénység a maximális sebesség eléréséhez csúcsra járatott gépek mellett hallhatta. 

A hajó 1944-45-ös átépítésekor négy ilyen 350 kW-os turbógenerátor vette át a segédüzemet biztosító ötödik kazán szerepét és látta el egyenárammal a Belfastot. Tartalékként még két 230 kW-os dízelgenerátorral is rendelkeztek.  

Az A1-es kazán karbantartási táblája.

Nagy teljesítményű elektromos meghajtású szivattyú tűzoltáshoz vagy vízszivattyúzáshoz. A hajónak négy ilyen szivattyú mellett további, kisebb teljesítményű szivattyúi is voltak. A hajón végigvezetett csővezeték egyes részei összeköttetésben voltak egymással, így egy szivattyú meghibásodása esetén a másik vette át annak szerepét. A lövegtornyok hűtővíz igényét további kisebb szivattyúk szolgálták ki.

A kazántér legtágasabb része, innen történt a kazánok vezérlése és felügyelete.

Az első kazánok központi vezérlőpanelje. A kazánokhoz és az egyéb célokra használatos édesvizet a hajó két fő és egy másodlagos édesvíz-lepárlója állította elő tengervízből, napi 200 tonna kapacitással. A hajófenékben lévő édesvíztartály befogadóképessége 220 tonna volt.

Leírás a vízcsöves kazánoknál bekövetkező váratlan vízfolyás esetére. A tábla külön tartalmazza a kazánnál és külön a géptérben szükséges teendőket.

A bal oldali A2-es kazán. A Belfast fedélzetén négy darab, egyenként 15 tonnás Admiralty kazán működött. Eredetileg kilenc ponton táplálták be az olajat, de az ötvenes évek végén már csak hét betáplálási pontot alakítottak ki. Nem mellékesen, négy és fél méterrel járunk a Temze felszíne alatt. 

Egy-egy kazánnál két ilyen víztartályból jutott a víz egy gőztartályba a kör alakú nyílásokhoz kívülről csatlakozó csöveken.

Minden kazánhoz két fűtőolaj szivattyú tartozott, amelyek szűrőkön és előmelegítőkön keresztül a kazánba juttatták a fűtőolajat. A Belfast maximális teljesítménynél 26 tonna olajat fogyasztott óránként.

A négy kazán mindegyikét ilyen gőzhajtású turbóventilátorok látták el az égéshez szükséges levegővel.

Hordozható elektromos szivattyú. Úgy tervezték, hogy keskeny folyosókon és korlátozott mozgásterű helyiségekben is lehessen szállítani.

A kazánház és a gépterem között húzódó folyosók egyike.

A tengerészek mosdója. A zuhanyozók külön helyiségből nyíltak.

Sajnos csak dróthálón keresztül készülhetett kép a kárelhárító részleg irányító helyiségéről. Tűz vagy harci sérülés esetén az irányítók innen tartották a telefonkapcsolatot a hajó különböző részein dolgozó kárelhárító csoportokkal, közben a hajó kifüggesztett alaprajzán követték nyomon, hogy melyik részlegnél, milyen kár elhárításán dolgoznak.

Gépműhely, ahol az összes kisebb-nagyobb munkát és javítást elvégezhették. Egy részét a hajó karbantartói ma is használják.

Tisztaság és kígyózó csövek az első gépteremben.

A négy hajócsavar közül a két külsőt az első gépterem gépei, a két belsőt a hátsó gépterem gépei hajtották.

A bal oldali külső Parsons gép. Egy géphez egy magasnyomású turbina, egy alacsony nyomású turbina, egy kisméretű utazó turbina és egy hátsó turbina tartozott.

Az ügyeletes géptiszt vezérlőállása.

Műszerfal - szó szerint.

Betekintés a gazdaságos üzemű menetet biztosító utazó turbinába. Hogy fogalmat alkothassunk a működéséről, a szerkezet egy gombnyomással működésbe hozható.

Az utazó turbina, amely hidraulikusan csatlakozott a magasnyomású turbinához, 6400-as fordulatszám mellett 5000 lóerő leadására volt képes.

A magasnyomású turbina. 3350-es fordulaton 9400 lóerő tengelyteljesítményű volt.

A magasnyomású turbina így adta át a meghajtást a hajócsavar tengelyének nyitott nyílfogazatú fogaskerekére. A nagyméretű fogaskerék túloldalán ugyanígy csatlakozott az alacsony nyomású turbina is, amely 10600 lóerős volt 2400-as fordulatszámon. E két turbina adta a 32 csomós maximális sebességhez szükséges 20000 lóerőt.

Maximális teljesítménynél a hajócsavar 300-as percenkénti fordulatszámmal dolgozott. Pirosra festett tengelyének egy darabja jól látható.

A vízszintes kerekekkel lehetett kiválasztani, hogy melyik turbinára menjen a túlhevített gőz.

*

A gépek és a kazánok után következzen a  "friss levegő" és az első vagy más néven főfedélzet és az első felépítmény érdekességei.

A Belfast másodlagos fegyverzete a 102 mm-es Mark XIX-es ágyú. Eredetileg repülőgépek ellen tervezték, de felszíni célok ellen is jónak bizonyult. Ezért kapta a HA/LA (High Angle / Low Angle) jelölést.

A 102 mm-esekbe 30 kg-os lövedéket kellett kézzel betölteni. Lehetőleg gyorsan, ököllel betolva, mert a töltőrész automatikusan zárult és könnyen szétzúzhatta egy figyelmetlen tüzér ujjait. Összeszokott személyzet percenként tíz lövést tudott leadni a 102 mm-esekkel.

A Belfast közvetlen légvédelmét hat darab kétcsövű, 40 mm-es Bofors ágyú látta el. Négyet az első felépítményen, a tengernagyi híd mögött, majd a modernizáláskor még kettőt a hátsó felépítményen helyeztek el. A két fegyver közötti leponyvázott kupola a két ágyú tűzvezető berendezése, a CRBFD (Close Range Blind Fire Director) látszik.  

Az ikercsövű fegyver a fedélzetről nézve. A torony forgatását és a fegyvercsövek emelését kézi erővel kellett végezni.

Lőszertároló szekrények a héttonnás Bofors torony mögött. 

A Belfast helyiségeiből sajnos sok figurát elvittek, pedig mozdulatlanságukkal jól szemléltették, hogy a hajón megállt az idő. Ennek ellenére ne lepődjünk meg, ha a fedélzet egy szélvédett zugában rágyújtani készülő tengerészbe ütközünk...

A Belfaston is volt egy ilyen ötméteres motoros, de ezt a példányt Darthmouth-ból kapták. Mára ez az egyetlen eredeti darab maradt a típusból. Motorja egy Coventry Climax turbófeltöltős kétütemű dízel volt.

A csónakfedélzet felett egy hét tonna teherbírású daru pihen. Szolgálatba állításakor a Belfast két Supermarine Walrus Mk 1 amfíbiát is hordozott, amelyek a horizonton túli felderítést végezték, majd feladatuk végeztével a hajó mellett szálltak le a tengerre. Ezután daruval emelték őket a fedélzetre.

Felszálláskor a Walrus egy kordit töltet segítségével 55 csomós (100 km/h) sebességre gyorsult a 30 méteres katapulton. A haditengerészet 700-as repülőszázadának gépeit 1943 közepén vonták ki, miután a hajót radarral is felszerelték. A két Walrust használaton kívül hangárokban tartották - az egyik ma már kávézó, a Walrus Café - ahonnan síneken lehetett kigördíteni a szállítókocsira helyezett repülőgépet. A sínek a katapulton végződtek, amelyet ezután elfordítottak az indításhoz. (Tájékoztató tábla fotója)

Egy másik tábla 1958-as fotója a csónakfedélzetről, amelyet a repülőgépek kivonása és a katapult 1945-ös leszerelése után valóban a csónakok foglaltak el.

A csónakfedélzetről a hajóorr felé haladva nézhetünk be a Belfast és más hajók, repülőgépek vagy parti állomások közötti kis távolságú kommunikációt lehetővé tevő UHF és VHF berendezések helyiségébe. A kommunikációs antennákat a főárbocon helyezték el.

Ugyancsak ezen a szinten van az akkumulátor műhely is.

A Belfast orrfedélzetén tárolják az egyik öt és fél tonnás horgonyt. Mint minden királyi hadihajón, amely kikötőben áll, a Belfast orrán is a nemzeti lobogó (Union Flag) leng reggel 8-tól (télen 9-től) napnyugtáig.

A jobb oldali (a képen balra) lánc a csörlőt megkerülve tűnik el a lánc kamrába vezető nyíláson, a másikat rögzítették. A bakok tetejét is lefestették a bal oldalt jelölő pirossal és a jobb oldal zöldjével. Mögöttük a térdmagasságig érő hablemez látható, amely az orrfedélzeten átcsapó tengervizet két oldalra elvezetve megakadályozta, hogy az hátrafelé végigsöpörjön.

Az alsó ablaksor a tengernagyi hídé, a felső a parancsnoki hídé. Utóbbi felett van még egy nyitott szint, az irányzó platformmal és a tűzvezető toronnyal. Ez sajnos a fotók készítésekor (2018 május) zárva volt.

Mivel a Belfast zászlóshajónak épült, külön tengernagyi hidat is kapott. A tengernagy és stábja itt dolgozott, nem zavarva a parancsnok, az ügyeletes tiszt és a többi tengerész munkáját fent, a parancsnoki hídon.

Kilátás a tengernagyi hídról a B lövegtorony felett. Az ágyúcsövek a 22 kilométeres maximális lőtávolságot biztosító szögben állnak.

A tengernagyi híd mögötti helyiség. Innen nyílt a tengernagy és a parancsnok kabinja valamint a rádiós szobája és az elektronikai hadviselési helyiség.

A rádiós helyisége, ahol az összes kimenő és bejövő forgalmazás lezajlott. Ma rádióamatőrök használják.

Az elektronikai hadviselési helyiség a rádióshelyiség mellett. Régen se nagyon részletezték, hogy mi minden van itt ...

Az elektronikai hadviselési részleg a többség számára tiltott terület volt.

A HMS Belfast parancsnoki hídja eredetileg nyitott volt. Az ötvenes években lett zárt, ahol elsősorban a navigációhoz és a hajó irányításához szükséges berendezések kaptak helyet. Kormánykereket azonban ne keressünk, azt máshol helyezték el.

Mégpedig egy védett helyen, a vízvonal alatt, a negyedik fedélzeten. Az ügyeletes tiszt hídról érkező utasításait a háttérben ülő ember vette és továbbította a kormányosnak.

A híd bal oldali nyitott szárnya felé vezető ajtó és a navigációs tiszt magas széke.

A jobb oldali szárnyra vezető ajtó mellett a térképszoba üvegfala látszik. A parancsnoki hídon normál esetben az ügyeletes tiszt vezényelt, a parancsnok általában harchelyzetben vagy veszélyesebb manővernél vette át az irányítást.

Térképszoba, ahol a navigációs tiszt és beosztottai folyamatosan felvezették a térképre a hajó útvonalát.

A hajónapló másolata 1944. június 6-ról, a normandiai partraszállás napjáról.

A híd mögött nyíló tágas helyiség a hadműveleti részleg. Itt futottak össze a radar, a szonár és a hírszerzés által begyűjtött adatok a saját, a szövetséges és az ellenséges felszíni, felszín alatti és légi tevékenységről.

A két vízszintes asztalon a felszíni és a felszín alatti helyzetképet olvashatták le az ide beosztottak.

Azon munkaállomások egyike, ahonnan a célpontokat kiválasztották és elosztották a fegyverzet között.

A Belfast tisztikara ilyen és ehhez hasonló kabinban pihenhetett. A kabin nagyon kicsi, de némi magánéletet biztosított a hadihajó zárt közösségében.

Ismét kint vagyunk a fedélzeten. Az átjáró a két hátsó felépítmény között húzódik, amelyekben a tiszti szalonok és étkezdék vannak. Ezek nem látogathatóak, de privát rendezvényekhez bérelhetőek.

A HMS Belfast előárboca előtt az első tűzvezető torony látszik. A hajó építésekor állított háromlábú árbocot később ilyen rácsszerkezetűre cserélték, hogy elbírja a radarantennákat. Oroszország ajándékaként 2010-ben az elő- és a főárbocot lecserélhették. Az oroszok ezzel adóztak azok emléke előtt, akik a második világháború idején lehetővé tették, hogy északon hajózhatóak legyenek az utánpótlást biztosító tengeri útvonalak. 

A Belfast hátsó fedélzetéről London egyik ikonikus építménye, a Tower Bridge látható. A fehér lobogó (White Ensign), hasonlóan a hajóorrban látott nemzeti lobogóhoz nyáron reggel 8-tól, télen 9 órától napnyugtáig van felvonva. Fedélzeti sétánk itt kezdődött és itt is ér véget.

"Pro Tanto Quid Retribuamus"

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1938 márciusában, a brit miniszterelnök, Neville Chamberlain felesége vízre bocsátott egy új hadihajót, amelynek építését másfél évvel korábban kezdték meg a belfasti Harland and Wolff hajógyárban. Újabb tizenhat hónap telt el a további építéssel és a próbákkal, amíg a HMS Belfast névre keresztelt 10420 tonnás, Edinburgh-osztályú cirkáló 1939. augusztus 5-én szolgálatba állt a Royal Navy-nél.

A cirkáló bázisa a skóciai Scapa Flow lett. Onnan hajózott ki és járőrözött hetekig az északi vizeken. Október elején elfogta a német SS Cap Norte kereskedelmi hajót, amelyet azután brit kikötőbe kényszerítettek. A németek gyorsan reagáltak: november 29-én, miközben a Belfast elhagyta Firth of Forth-t, aknára futott. A cirkáló olyan mértékben sérült, hogy közel három évig nem számolhattak vele. A kijavított hajó 1942 novemberében állt vissza a szolgálatba. A hajótestet megerősítették, és módosították, amelynek eredményeképpen a Belfast 11553 tonnás lett. Feladata elsősorban konvojkísérés lett az északi vizeken. 1943. december 26-án részt vett a norvég Északi-foknál vívott ütközetben, ahol más brit hajókkal együtt elsüllyesztette a német Scharnhorst csatacirkálót. 1944-ben a Belfast is része volt annak a flottaköteléknek, amely tűzerejével a normandiai partraszállást támogatta. A Belfastnak a brit és kanadai erők partraszállására kijelölt két partszakasz, a Gold és a Juno jutott. 152 és 100 mm-es ágyúival öt hétig támogatta a szárazföldön harcolókat, amíg azok annyira előrenyomultak, hogy oda már nem ért el a haditengerészet tüze.

A hajót később a Távol-Keletre vezényelték, de mire megérkezett, véget ért a háború. Két év múlva visszatért Nagy-Britanniába, hogy javításokat végezzenek rajta és előkészítsék egy újabb távol-keleti szolgálatra. Erre a visszatérésre 1948-ban került sor és két év múlva ismét harcban vetették be – ezúttal a koreai háborúban. A Belfast 404 napot töltött a térségben, ágyúi 1952. szeptember 27-én szólaltak meg utoljára.

1956 és 1959 között alapos korszerűsítésnek vetették alá és újabb három évre ismét a Távol-Keletre küldték. 1962-ben a Csendes-óceánon és a Panama-csatornán keresztül tért haza. 1963-ban még egyszer, utoljára részt vett egy földközi-tengeri gyakorlaton, majd végleg befejezte aktív szolgálatát.

A Belfast sorsa a szétbontás lett volna. Az Imperial War Museum (IWM) megkísérelte megmenteni, de ehhez nem kapott anyagi támogatást az akkori kormánytól. Végül magánerőből, volt hajóparancsnokok vezetésével sikerült megszerezni, a London Bridge és a Tower Bridge között lehorgonyozni és 1971. október 21-én megnyitni a látogatók előtt. Néhány év múlva az IWM átvehette a hajót, így a fenntartása hosszútávon is biztosított lett. Ma abban az állapotában láthatjuk, amelyben szolgálatának utolsó éveit teljesítette. 

*

A HMS Belfast lefelé öt fedélzettel (1-5-ig számozva), felfelé négy szinttel (01-04) épült. A hajóra, amelyet a folyómederbe rögzített láncok tartanak a helyén és az árapállyal métereket mozog, a hátsó fedélzeten léphetünk, akárcsak egykor a legénység. A Belfast felirat alatt a tengernagyi szalon ablakai láthatóak.

A hajó harangja Belfast városának ajándéka. Azért ragyog ilyen szépen, mert 2012-ben a Belfast egyik volt tengerészének özvegye felújíttatta. A hajó fedélzetén tartott keresztelőkön szenteltvíztartóként is szolgált.

A Belfast felépítményébe a bal oldalon lépünk be, annál az irodánál, ahol a tengerészek a járandóságukat vették fel, vagy ügyes-bajos dolgaikat intézték. Ezt a táblát is ott helyezték el. Felsorolja, hogy milyen problémával fordulhatott egy tengerész az elöljárójához, és azokat is, amelyekkel nem.  

A hajó közepét itt a mosoda foglalja el. A képen ruhatároló rekeszek és vasalók láthatóak.

Mosógépek és centrifugák. Mosodát csak az ötvenes években kapott a Belfast, addig a tengerészek vödrökben mostak. A hajó ázsiai szolgálata alatt kínaiakat toboroztak mosodásnak és stewardnak. 

A mosoda mellett, a jobb oldali folyosón egy Mk IX-es torpedót állítottak ki. A Belfast hat ilyen torpedóval rendelkezett, de a két torpedóindítót az ötvenes években leszerelték.

Famunka bőven akadt a Belfast fedélzetén is. A hajóács műhelye közvetlenül a mosoda előtt, nagyjából a hajó közepén van. 

A hajó jobb oldala mellett alakították ki a villanyszerelő műhelyt, ami a Belfast építésekor még nem létezett. A villanyszerelők a hajó elektromos berendezéseit és világítási hálózatát valamint a tengerészek saját elektromos készülékeit egyaránt javították. 

Postahivatal, a hajó egyik legfontosabb helyisége. A morál szempontjából mindenképpen, mert az internet nélküli világban a levél és a csomag jelentette az egyetlen kapcsolatot a tengerészek és otthon lévő szeretteik között.

A Belfast kápolnája csak egy üveglapon keresztül szemlélhető. Az egész hajót érintő istentiszteleteket a hátsó fedélzeten tartották, de a kápolnát bárki felkereshette egyénileg is.

Stúdió lemezjátszóval, szintén az ajtókeretbe illesztett üvegfal mögött. A szórakoztató zenét csak rövid ideig élvezhette a személyzet, a stúdió csak a hajó szolgálati idejének vége felé lett kialakítva.

Nagyjából a stúdióval szemben nyílik az az ajtó, amely mögött az első kazánházat levegővel ellátó aknák vannak.

Húsraktár vastag, szigetelt ajtajú hűtőtérrel.

A húsraktár melletti krumpli tároló, ahol éppen patkányt fog a hajó egyik macskája.

A pékségben nemcsak a Belfast tengerészeinek sütöttek kenyeret, hanem a flottakötelék kisebb hajóira is, amelyek nem rendelkeztek saját pékséggel.

A pékség előtt az egyik altiszti körletet alakították ki a hajó ötvenes évekbeli modernizálásakor. Az egyszerű matrózok függőágyaihoz képest már-már luxusnak mondható az altisztek matraccal ellátott hálóhelye.

Az altiszti körlettel szemben lévő hajókonyhán halétel készül.

Az étkeztetés rendje is változott az ötvenes években. A kiadott ételt az átadó ablak előtt sorakozó tengerészek már nem vitték a körletbe, hanem a legénységi étkezdében fogyasztották el. A tisztikarnak külön konyhája és étkezdéje volt.

Az ötvenes években a konyhát is modernizálták. Ezután már szakképzett szakácsok sütöttek-főztek a hajón.

A krumplipucolás részben gépesített volt, de a hagymát kézzel kellett megtisztítani. Konyhai kisegítő munkára a hajó minden részlegétől küldtek legénységi állományú tengerészeket.

Munkában a fogorvos tiszt, akihez olykor a kisebb hajókról is áthoztak beteget. Időnként a fúró zaját és a páciens jajgatását lehet hallani felvételről és a helyiségből a rendelőkre jellemző szag árad.

A Belfast műtővel is rendelkezett, de azt a hajó mozgása és a vibráció miatt többnyire csak életmentő beavatkozásra használták.

Kórterem, amelynek falán látszik, hogy közeledünk a hajó orrához. A Belfast állandó egészségügyi személyzete két tisztből és öt ápolóból állt. Szükség esetén a flottakötelék olyan hajóiról is a Belfastra szállították a betegeket vagy sérülteket, amelyeken nem voltak egészségügyisek.

Tengerészeti hordágy. A beteg rögzíthető volt rajta, hogy a meredek létrákon is lehessen szállítani őket, akár függőleges helyzetben is.

A NAAFI (Navy, Army, Air Force Institute) 1921-től látta el ezer apró cikkel a tengerészeket szárazon és vízen egyaránt.

Ennyire jól felszerelt kantin csak a nagyobb hajókon volt. 1960 után a tengerészek naponta két doboz sört vehettek, csakis helyben felbontva, hogy megelőzzék a felhalmozást.

A rum azután jelent meg a Royal Navy hajóin, hogy 1665-ben az angolok megvetették lábukat Jamaicán. 1740-től 240 évig a grog (két rész víz, egy rész rum) is jelen volt a tengerészek mindennapjaiban. A napi rumosztás hagyományát a Belfast fedélzetén is megőrizték.

A kantint elhagyva a hajó közepén vezető folyosó kettéválik és körbeöleli az első (A jelű) lövegtorony barbettáját. A barbettán belül futnak azok a csövek, amelyekben a lőszert és a korditot feljuttatták a lövegtoronyba, ezért a barbetta fala 51 mm-es páncélból készült.

A Belfaston vitorlakészítő is szolgált, annak ellenére, hogy a hadihajókat már régen nem a szél ereje hajtotta. Ettől függetlenül a napvédő vagy a különböző fedélzeti berendezéseket takaró ponyvák és vásznak bőven akadtak a fedélzeten.

Legénységi körlet. A tengerészek itt éltek és aludtak amikor nem voltak szolgálatban. Hálóhelyük, akárcsak Nelson idejében, a függőágy volt. A Belfast 760 fős békeidős létszáma a második világháború végére 950 főre emelkedett, így előfordult, hogy egy függőágyon ketten osztoztak.

A körletben nevetgélés, beszélgetés, edények zöreje, fémbögrék zaja alkot egyveleget – felvételről bejátszva. 16 évesen szinte bárkiből lehetett matróz. 12 évre kellett aláírni, amelyet az illető 18 éves korától számítottak. Egy képesített matróz éppen csak a létminimumon tudta eltartani a családját.

A csörlőház, majdnem a hajó orrában. Itt is függőágyak lógnak, 33 tengerész otthona volt ez a zsúfolt helyiség, amely viharban rettenetesen mozgott. A csörlő elektromos meghajtású volt, de meghibásodás esetén behelyezhető farudak segítségével kézzel is lehetett hajtani.

A csörlőházból nyílik a hajó börtöne. A Belfast parancsnoka legfeljebb 14 napra zárathatta ide, ebbe a szűk és a hajó orrát támadó hullámok miatt nagyon zajos fülkébe azokat, akik pl. elaludtak az őrségben, lerészegedtek vagy az eltávozás szabályait sértették meg.

*

Ha már itt vagyunk a hajó első részében, az A lövegtorony barbettája mögötti nyíláson ereszkedjünk le kétfedélzetnyit a lövegtornyok alá, a lőszer tárolóba. Minden toronynak saját lőszer és kordit tárolója van, amelyekben tornyonként 22 fő dolgozott. A lőszereket a vízvonal alatt, a fentről számított negyedik fedélzeten, a korditot a legalsó, ötödik fedélzeten tárolták. A tárolókat oldalról 114 mm-es, a légitámadás ellen fentről 76 mm vastag páncélzat védte.

A B tornyot kiszolgáló lőszertároló helyiségben egy forgatható állványon sorakoznak a lőszerek. Hátul azok tárolórekeszei láthatóak. Az állvány körbeöleli azokat a csöveket, amelyekben a lőszer és az egy fedélzettel mélyebbről felküldött kordit feljut a lövegtoronyba.

Az A torony alatti lőszer tárolóban vagyunk. A piros szín az éles, a kék a gyakorló lövedékeket jelöli. A fal melletti vízszintes kerekekkel a kordit tárolót lehetett elárasztani tűz esetén. Ezzel a hajó megmenekül egy belső robbanástól, de a gyors elárasztást a kordit tárolóban dolgozók aligha élték volna túl.

A lőszertovábbító csövekbe kézzel behelyezett lőszert mechanikus berendezés juttatta fel a toronyba.

A B torony magasabban van mint az A torony, ezért a lőszer és kordit szállító csövek is hosszabbak.

Az A és B lövegtornyok, amelyeket az előbb látott tárolók láttak el lőszerrel. A HMS Belfast négy, egyenként 175 tonnás, Mark XXIII-as lövegtornya három, 152 mm-es ágyúnak adott helyet. 

A toronyban, akár a hajó számos pontján, tájékoztató monitorok vannak, amelyeken az adott terület működését bemutató film fut. A három ágyú töltőszerkezete közül kettő jobbkezes, a harmadik balkezes volt és a középsőt valamivel hátrébb helyezték el, hogy a töltést végzők jobban elférjenek.

A műszer nem csak a saját, de a szomszédos torony pozícióját is kijelzi.

*

A HMS Belfast négy kazánja és négy gépe szintén a Harland and Wolffnál készült. Az első és a hátsó kazán- és géptermek közül az első látogatható. Állítólag nem a hőség és a zaj volt a legrosszabb, hanem a folyamatos olajszag. 

A könyvtár mellett van a kazán- és géptermekbe vezető egyik lejárat. A tájékoztató tábla már itt jelzi, hogy több fedélzetnyit is le-fel kell majd létrázni, a leesést elkerülendő szigorúan arccal a létra felé.   

A Belfast gépészeti berendezései három fedélzet mélységbe nyúlnak le. Gépészeti szempontból négy órára volt szükség ahhoz, hogy a Belfast elindulhasson.

A kazánok és gépek között keskeny járón lehet eljutni egyik helyről a másikra, de vannak zsákutcák is. Nagyjából tízpercenként bejátsszák a gépterem zaját, olyan hangerővel, ahogy azt a legénység a maximális sebesség eléréséhez csúcsra járatott gépek mellett hallhatta. 

A hajó 1944-45-ös átépítésekor négy ilyen 350 kW-os turbógenerátor vette át a segédüzemet biztosító ötödik kazán szerepét és látta el egyenárammal a Belfastot. Tartalékként még két 230 kW-os dízelgenerátorral is rendelkeztek.  

Az A1-es kazán karbantartási táblája.

Nagy teljesítményű elektromos meghajtású szivattyú tűzoltáshoz vagy vízszivattyúzáshoz. A hajónak négy ilyen szivattyú mellett további, kisebb teljesítményű szivattyúi is voltak. A hajón végigvezetett csővezeték egyes részei összeköttetésben voltak egymással, így egy szivattyú meghibásodása esetén a másik vette át annak szerepét. A lövegtornyok hűtővíz igényét további kisebb szivattyúk szolgálták ki.

A kazántér legtágasabb része, innen történt a kazánok vezérlése és felügyelete.

Az első kazánok központi vezérlőpanelje. A kazánokhoz és az egyéb célokra használatos édesvizet a hajó két fő és egy másodlagos édesvíz-lepárlója állította elő tengervízből, napi 200 tonna kapacitással. A hajófenékben lévő édesvíztartály befogadóképessége 220 tonna volt.

Leírás a vízcsöves kazánoknál bekövetkező váratlan vízfolyás esetére. A tábla külön tartalmazza a kazánnál és külön a géptérben szükséges teendőket.

A bal oldali A2-es kazán. A Belfast fedélzetén négy darab, egyenként 15 tonnás Admiralty kazán működött. Eredetileg kilenc ponton táplálták be az olajat, de az ötvenes évek végén már csak hét betáplálási pontot alakítottak ki. Nem mellékesen, négy és fél méterrel járunk a Temze felszíne alatt. 

Egy-egy kazánnál két ilyen víztartályból jutott a víz egy gőztartályba a kör alakú nyílásokhoz kívülről csatlakozó csöveken.

Minden kazánhoz két fűtőolaj szivattyú tartozott, amelyek szűrőkön és előmelegítőkön keresztül a kazánba juttatták a fűtőolajat. A Belfast maximális teljesítménynél 26 tonna olajat fogyasztott óránként.

A négy kazán mindegyikét ilyen gőzhajtású turbóventilátorok látták el az égéshez szükséges levegővel.

Hordozható elektromos szivattyú. Úgy tervezték, hogy keskeny folyosókon és korlátozott mozgásterű helyiségekben is lehessen szállítani.

A kazánház és a gépterem között húzódó folyosók egyike.

A tengerészek mosdója. A zuhanyozók külön helyiségből nyíltak.

Sajnos csak dróthálón keresztül készülhetett kép a kárelhárító részleg irányító helyiségéről. Tűz vagy harci sérülés esetén az irányítók innen tartották a telefonkapcsolatot a hajó különböző részein dolgozó kárelhárító csoportokkal, közben a hajó kifüggesztett alaprajzán követték nyomon, hogy melyik részlegnél, milyen kár elhárításán dolgoznak.

Gépműhely, ahol az összes kisebb-nagyobb munkát és javítást elvégezhették. Egy részét a hajó karbantartói ma is használják.

Tisztaság és kígyózó csövek az első gépteremben.

A négy hajócsavar közül a két külsőt az első gépterem gépei, a két belsőt a hátsó gépterem gépei hajtották.

A bal oldali külső Parsons gép. Egy géphez egy magasnyomású turbina, egy alacsony nyomású turbina, egy kisméretű utazó turbina és egy hátsó turbina tartozott.

Az ügyeletes géptiszt vezérlőállása.

Műszerfal - szó szerint.

Betekintés a gazdaságos üzemű menetet biztosító utazó turbinába. Hogy fogalmat alkothassunk a működéséről, a szerkezet egy gombnyomással működésbe hozható.

Az utazó turbina, amely hidraulikusan csatlakozott a magasnyomású turbinához, 6400-as fordulatszám mellett 5000 lóerő leadására volt képes.

A magasnyomású turbina. 3350-es fordulaton 9400 lóerő tengelyteljesítményű volt.

A magasnyomású turbina így adta át a meghajtást a hajócsavar tengelyének nyitott nyílfogazatú fogaskerekére. A nagyméretű fogaskerék túloldalán ugyanígy csatlakozott az alacsony nyomású turbina is, amely 10600 lóerős volt 2400-as fordulatszámon. E két turbina adta a 32 csomós maximális sebességhez szükséges 20000 lóerőt.

Maximális teljesítménynél a hajócsavar 300-as percenkénti fordulatszámmal dolgozott. Pirosra festett tengelyének egy darabja jól látható.

A vízszintes kerekekkel lehetett kiválasztani, hogy melyik turbinára menjen a túlhevített gőz.

*

A gépek és a kazánok után következzen a  "friss levegő" és az első vagy más néven főfedélzet és az első felépítmény érdekességei.

A Belfast másodlagos fegyverzete a 102 mm-es Mark XIX-es ágyú. Eredetileg repülőgépek ellen tervezték, de felszíni célok ellen is jónak bizonyult. Ezért kapta a HA/LA (High Angle / Low Angle) jelölést.

A 102 mm-esekbe 30 kg-os lövedéket kellett kézzel betölteni. Lehetőleg gyorsan, ököllel betolva, mert a töltőrész automatikusan zárult és könnyen szétzúzhatta egy figyelmetlen tüzér ujjait. Összeszokott személyzet percenként tíz lövést tudott leadni a 102 mm-esekkel.

A Belfast közvetlen légvédelmét hat darab kétcsövű, 40 mm-es Bofors ágyú látta el. Négyet az első felépítményen, a tengernagyi híd mögött, majd a modernizáláskor még kettőt a hátsó felépítményen helyeztek el. A két fegyver közötti leponyvázott kupola a két ágyú tűzvezető berendezése, a CRBFD (Close Range Blind Fire Director) látszik.  

Az ikercsövű fegyver a fedélzetről nézve. A torony forgatását és a fegyvercsövek emelését kézi erővel kellett végezni.

Lőszertároló szekrények a héttonnás Bofors torony mögött. 

A Belfast helyiségeiből sajnos sok figurát elvittek, pedig mozdulatlanságukkal jól szemléltették, hogy a hajón megállt az idő. Ennek ellenére ne lepődjünk meg, ha a fedélzet egy szélvédett zugában rágyújtani készülő tengerészbe ütközünk...

A Belfaston is volt egy ilyen ötméteres motoros, de ezt a példányt Darthmouth-ból kapták. Mára ez az egyetlen eredeti darab maradt a típusból. Motorja egy Coventry Climax turbófeltöltős kétütemű dízel volt.

A csónakfedélzet felett egy hét tonna teherbírású daru pihen. Szolgálatba állításakor a Belfast két Supermarine Walrus Mk 1 amfíbiát is hordozott, amelyek a horizonton túli felderítést végezték, majd feladatuk végeztével a hajó mellett szálltak le a tengerre. Ezután daruval emelték őket a fedélzetre.

Felszálláskor a Walrus egy kordit töltet segítségével 55 csomós (100 km/h) sebességre gyorsult a 30 méteres katapulton. A haditengerészet 700-as repülőszázadának gépeit 1943 közepén vonták ki, miután a hajót radarral is felszerelték. A két Walrust használaton kívül hangárokban tartották - az egyik ma már kávézó, a Walrus Café - ahonnan síneken lehetett kigördíteni a szállítókocsira helyezett repülőgépet. A sínek a katapulton végződtek, amelyet ezután elfordítottak az indításhoz. (Tájékoztató tábla fotója)

Egy másik tábla 1958-as fotója a csónakfedélzetről, amelyet a repülőgépek kivonása és a katapult 1945-ös leszerelése után valóban a csónakok foglaltak el.

A csónakfedélzetről a hajóorr felé haladva nézhetünk be a Belfast és más hajók, repülőgépek vagy parti állomások közötti kis távolságú kommunikációt lehetővé tevő UHF és VHF berendezések helyiségébe. A kommunikációs antennákat a főárbocon helyezték el.

Ugyancsak ezen a szinten van az akkumulátor műhely is.

A Belfast orrfedélzetén tárolják az egyik öt és fél tonnás horgonyt. Mint minden királyi hadihajón, amely kikötőben áll, a Belfast orrán is a nemzeti lobogó (Union Flag) leng reggel 8-tól (télen 9-től) napnyugtáig.

A jobb oldali (a képen balra) lánc a csörlőt megkerülve tűnik el a lánc kamrába vezető nyíláson, a másikat rögzítették. A bakok tetejét is lefestették a bal oldalt jelölő pirossal és a jobb oldal zöldjével. Mögöttük a térdmagasságig érő hablemez látható, amely az orrfedélzeten átcsapó tengervizet két oldalra elvezetve megakadályozta, hogy az hátrafelé végigsöpörjön.

Az alsó ablaksor a tengernagyi hídé, a felső a parancsnoki hídé. Utóbbi felett van még egy nyitott szint, az irányzó platformmal és a tűzvezető toronnyal. Ez sajnos a fotók készítésekor (2018 május) zárva volt.

Mivel a Belfast zászlóshajónak épült, külön tengernagyi hidat is kapott. A tengernagy és stábja itt dolgozott, nem zavarva a parancsnok, az ügyeletes tiszt és a többi tengerész munkáját fent, a parancsnoki hídon.

Kilátás a tengernagyi hídról a B lövegtorony felett. Az ágyúcsövek a 22 kilométeres maximális lőtávolságot biztosító szögben állnak.

A tengernagyi híd mögötti helyiség. Innen nyílt a tengernagy és a parancsnok kabinja valamint a rádiós szobája és az elektronikai hadviselési helyiség.

A rádiós helyisége, ahol az összes kimenő és bejövő forgalmazás lezajlott. Ma rádióamatőrök használják.

Az elektronikai hadviselési helyiség a rádióshelyiség mellett. Régen se nagyon részletezték, hogy mi minden van itt ...

Az elektronikai hadviselési részleg a többség számára tiltott terület volt.

A HMS Belfast parancsnoki hídja eredetileg nyitott volt. Az ötvenes években lett zárt, ahol elsősorban a navigációhoz és a hajó irányításához szükséges berendezések kaptak helyet. Kormánykereket azonban ne keressünk, azt máshol helyezték el.

Mégpedig egy védett helyen, a vízvonal alatt, a negyedik fedélzeten. Az ügyeletes tiszt hídról érkező utasításait a háttérben ülő ember vette és továbbította a kormányosnak.

A híd bal oldali nyitott szárnya felé vezető ajtó és a navigációs tiszt magas széke.

A jobb oldali szárnyra vezető ajtó mellett a térképszoba üvegfala látszik. A parancsnoki hídon normál esetben az ügyeletes tiszt vezényelt, a parancsnok általában harchelyzetben vagy veszélyesebb manővernél vette át az irányítást.

Térképszoba, ahol a navigációs tiszt és beosztottai folyamatosan felvezették a térképre a hajó útvonalát.

A hajónapló másolata 1944. június 6-ról, a normandiai partraszállás napjáról.

A híd mögött nyíló tágas helyiség a hadműveleti részleg. Itt futottak össze a radar, a szonár és a hírszerzés által begyűjtött adatok a saját, a szövetséges és az ellenséges felszíni, felszín alatti és légi tevékenységről.

A két vízszintes asztalon a felszíni és a felszín alatti helyzetképet olvashatták le az ide beosztottak.

Azon munkaállomások egyike, ahonnan a célpontokat kiválasztották és elosztották a fegyverzet között.

A Belfast tisztikara ilyen és ehhez hasonló kabinban pihenhetett. A kabin nagyon kicsi, de némi magánéletet biztosított a hadihajó zárt közösségében.

Ismét kint vagyunk a fedélzeten. Az átjáró a két hátsó felépítmény között húzódik, amelyekben a tiszti szalonok és étkezdék vannak. Ezek nem látogathatóak, de privát rendezvényekhez bérelhetőek.

A HMS Belfast előárboca előtt az első tűzvezető torony látszik. A hajó építésekor állított háromlábú árbocot később ilyen rácsszerkezetűre cserélték, hogy elbírja a radarantennákat. Oroszország ajándékaként 2010-ben az elő- és a főárbocot lecserélhették. Az oroszok ezzel adóztak azok emléke előtt, akik a második világháború idején lehetővé tették, hogy északon hajózhatóak legyenek az utánpótlást biztosító tengeri útvonalak. 

A Belfast hátsó fedélzetéről London egyik ikonikus építménye, a Tower Bridge látható. A fehér lobogó (White Ensign), hasonlóan a hajóorrban látott nemzeti lobogóhoz nyáron reggel 8-tól, télen 9 órától napnyugtáig van felvonva. Fedélzeti sétánk itt kezdődött és itt is ér véget.

"Pro Tanto Quid Retribuamus"

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Átmenet májusból júniusba, nappalból az éjszakába. A használatos pálya a 13L, a fotók a spotter dombról valamint a lovarda és a kiserdő közötti mellékútról készültek Ferihegy délutáni, esti forgalmáról.   

2018. május 30.

Embraer ERJ-190LR a Helvetic Airways színeiben.

A Tarom ATR 75-öse szűk másfél óra alatt tudta le a Bukarest-Budapest távolságot.

Pihenő Dreamliner.

Ukrán 737-es a pályavég közelében álló látogatócsoport felett húz el.

A portugál TAP Airbus A320-asa teljesíti a Lisszabon-Budapest járatot.

Man-szigeti lajstrommal érkezik egy brit cég Pilatus PC-12-ese. Az egy hajtóműves gép orrát a légcsavaros gázturbina foglalja el, ezért az időjárás radarnak csak a szárnyvég közelében jutott hely.

Kémények és KLM - földet érés előtti utolsó fél perc a levegőben.

A reptérhez közeli állattartásnak köszönhetően – mondjuk úgy – markáns illatú levegőben suhan a francia Airbus.

A LOT kecses Dash 8-asa a fotó készítésének napján, Budapesten kívül négy lengyel város mellett, Vilnius repülőterén is megfordult.

*

2018. június 6.

 Alkonyatkor érkezik a Swiss dundi A319-ese.

A spanyol Swiftair ATR 72-esének hajtóművei négytollú légcsavart forgatnak.

Egy másik légcsavaros, a Pilatus PC-12-es, ezúttal egy cseh lajstromjelű példány.

A CSA ATR 72-esének oldalán egy nagy 95-ös emlékeztet arra, hogy a légitársaság hány éve üzemel. Első járatuk 1923. október 29-én repült Prágából-Pozsonyba.

Az Air China Minszkből érkező, majd az este folyamán Pekingbe továbbinduló Airbus 330-asa. A gép fehér-szürke festése, kék csíkkal az ablaksor alatt, a régi Aeroflot színmintát idézi.

Egy jelenlegi Aeroflot festés. A VQ-BSL lajstromú A320-as az egykori mérnök-űrhajós, Konsztantyin Feoktyisztov nevét visel.

Felszálló török gép az esti szürkületben.

A Ryanair 737-ese szinte teljes sötétben érkezik és a gurulón elhagyja a pályát.

Egy induló Ryanair járat, a villogó vörös fénye a hajtóműgondoláról, a fényszóróé a törzs oldaláról verődik vissza.

Ablakokból álló fénysor egy felszálló Eurowings Airbuson.

Éppen felvillannak a FedEx Boeing 757-esének szárnyvégi villogói. Remélhetőleg sikerül a közeljövőben egy napfényes képet is készíteni erről a szép típusról. 

*

2018. június 8.

Június 8-án az éjszakai órákban az egyetlen használatos futópálya felülete megsérült, ezért Ferihegy órákig zárva volt. A hiba kijavítása után reggel újraindulhatott a forgalom. Az American Boeing 767-ese indul Philadelphia felé. A gép zsinórban négy európai utat teljesített, két budapestit, egy prágait és egy lisszabonit.

Egy másik, érkező 767-es, a kanadai Rouge gépe.  

A fiatalabb Boeing-generáció szépséges képviselője, egy lengyel B 787 Dreamliner száll fel tengerentúli úti célja felé. 

Behúzódó futóművek, kecsesen hajló szárnyak.

Az érkező török B 737-es kihasználta a futópálya teljes hosszát.

Dizájnmentes festésminta a GetJet A320-asán.

A századik Wizz Air madár.

Az izraeli Israir indulása. A kék-fehér 320-as Tel Aviv-i járatot teljesít.

Szárnya, lába rendben.

Osztrák apróvad a 13L fájnelen, egy Cessna 510 Citation Mustang.

Az EgyptAir Express Budapest és Kairó között közlekedő színpompás ERJ-170-ese.

*

Állhatunk magányosan a spotter dombon, akkor sem vagyunk egyedül. Ha más nem is, de a domb állandó lakói mindig ott vannak és figyelnek. 

Figyelésen, a spotter domb napsütötte szélén.

Csak a fotón nézve egyértelmű, hogy egy gyíkot látunk, nem egy ugyanolyan színű, hosszúkás levelet. Szabad szemmel nézve a mozdulatlan állat nehezen észlelhető. 

Fekvőtámasz.

Nászidőben a hím zöld gyík torka kék színben játszik.

A nőstény zöld gyík eredeti farka talán egy ragadozó fogai között maradt. A természet jóvoltából új farok nőtt, de ez az "utángyártott" darab már korántsem lesz olyan hosszú és szép, mint az eredeti volt. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Átmenet májusból júniusba, nappalból az éjszakába. A használatos pálya a 13L, a fotók a spotter dombról valamint a lovarda és a kiserdő közötti mellékútról készültek Ferihegy délutáni, esti forgalmáról.   

2018. május 30.

Embraer ERJ-190LR a Helvetic Airways színeiben.

A Tarom ATR 75-öse szűk másfél óra alatt tudta le a Bukarest-Budapest távolságot.

Pihenő Dreamliner.

Ukrán 737-es a pályavég közelében álló látogatócsoport felett húz el.

A portugál TAP Airbus A320-asa teljesíti a Lisszabon-Budapest járatot.

Man-szigeti lajstrommal érkezik egy brit cég Pilatus PC-12-ese. Az egy hajtóműves gép orrát a légcsavaros gázturbina foglalja el, ezért az időjárás radarnak csak a szárnyvég közelében jutott hely.

Kémények és KLM - földet érés előtti utolsó fél perc a levegőben.

A reptérhez közeli állattartásnak köszönhetően – mondjuk úgy – markáns illatú levegőben suhan a francia Airbus.

A LOT kecses Dash 8-asa a fotó készítésének napján, Budapesten kívül négy lengyel város mellett, Vilnius repülőterén is megfordult.

*

2018. június 6.

 Alkonyatkor érkezik a Swiss dundi A319-ese.

A spanyol Swiftair ATR 72-esének hajtóművei négytollú légcsavart forgatnak.

Egy másik légcsavaros, a Pilatus PC-12-es, ezúttal egy cseh lajstromjelű példány.

A CSA ATR 72-esének oldalán egy nagy 95-ös emlékeztet arra, hogy a légitársaság hány éve üzemel. Első járatuk 1923. október 29-én repült Prágából-Pozsonyba.

Az Air China Minszkből érkező, majd az este folyamán Pekingbe továbbinduló Airbus 330-asa. A gép fehér-szürke festése, kék csíkkal az ablaksor alatt, a régi Aeroflot színmintát idézi.

Egy jelenlegi Aeroflot festés. A VQ-BSL lajstromú A320-as az egykori mérnök-űrhajós, Konsztantyin Feoktyisztov nevét visel.

Felszálló török gép az esti szürkületben.

A Ryanair 737-ese szinte teljes sötétben érkezik és a gurulón elhagyja a pályát.

Egy induló Ryanair járat, a villogó vörös fénye a hajtóműgondoláról, a fényszóróé a törzs oldaláról verődik vissza.

Ablakokból álló fénysor egy felszálló Eurowings Airbuson.

Éppen felvillannak a FedEx Boeing 757-esének szárnyvégi villogói. Remélhetőleg sikerül a közeljövőben egy napfényes képet is készíteni erről a szép típusról. 

*

2018. június 8.

Június 8-án az éjszakai órákban az egyetlen használatos futópálya felülete megsérült, ezért Ferihegy órákig zárva volt. A hiba kijavítása után reggel újraindulhatott a forgalom. Az American Boeing 767-ese indul Philadelphia felé. A gép zsinórban négy európai utat teljesített, két budapestit, egy prágait és egy lisszabonit.

Egy másik, érkező 767-es, a kanadai Rouge gépe.  

A fiatalabb Boeing-generáció szépséges képviselője, egy lengyel B 787 Dreamliner száll fel tengerentúli úti célja felé. 

Behúzódó futóművek, kecsesen hajló szárnyak.

Az érkező török B 737-es kihasználta a futópálya teljes hosszát.

Dizájnmentes festésminta a GetJet A320-asán.

A századik Wizz Air madár.

Az izraeli Israir indulása. A kék-fehér 320-as Tel Aviv-i járatot teljesít.

Szárnya, lába rendben.

Osztrák apróvad a 13L fájnelen, egy Cessna 510 Citation Mustang.

Az EgyptAir Express Budapest és Kairó között közlekedő színpompás ERJ-170-ese.

*

Állhatunk magányosan a spotter dombon, akkor sem vagyunk egyedül. Ha más nem is, de a domb állandó lakói mindig ott vannak és figyelnek. 

Figyelésen, a spotter domb napsütötte szélén.

Csak a fotón nézve egyértelmű, hogy egy gyíkot látunk, nem egy ugyanolyan színű, hosszúkás levelet. Szabad szemmel nézve a mozdulatlan állat nehezen észlelhető. 

Fekvőtámasz.

Nászidőben a hím zöld gyík torka kék színben játszik.

A nőstény zöld gyík eredeti farka talán egy ragadozó fogai között maradt. A természet jóvoltából új farok nőtt, de ez az "utángyártott" darab már korántsem lesz olyan hosszú és szép, mint az eredeti volt. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Októbert idéző időjárásban véget ért a Tobruq Legacy 2018 légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat. A záró mozzanat helyszíne a hajmáskéri gyakorló- és lőtér, a 0 pont volt, ahol egy statikus és egy dinamikus bemutatóval búcsúztak a résztvevők, akikre még egy feladat vár: a technikai eszközök és a személyi állomány hazatelepítése közúton illetve vasúton.  

Magyar és szlovák Kubok, előtérben a két SzPU-val (indítóállvány) és a háttérben a két SzURN-nal (célfelderítő és rávezető állomás).

Szlovák páros. A légi célokat a páncélozott Astra-Tatrapan vezetési pont osztja el a lánctalpas OT-90-es harcjárművek között.

A szlovák OT-90-es lövészei Iglával küzdhetik le a légi célokat.

Román statik HAWK indítóval, a töltőberendezéssel és a letakart 2D-s kis magasságú radarral.

Az amerikai Humvee egy mobil vezetési pontot cipel a hátán.

Az OT-90-es antennájára felkerül a kisméretű szlovák zászló. A járműben a parancsnokon és a vezetőn kívül három légvédelmi lövész és egy toronylövész utazhat; utóbbi az Iglával és a jármű fegyverével is tüzelhet.

Holland lérakos a széllel küzdve tűzi ki az alakulatzászlót.

Amerikaiak az újabb (balra) és a régebbi gyakorlóban. 

A lengyel ZUR-23-2KG kezelője 23 mm-es lőszer hevederrel.

A modernizált ZUR-23-2KG lézer távolságmérővel ellátott, nappali és éjszakai célzást lehetővé tevő célzókészüléke.

A kétcsövű 23 mm-es gépágyú mellett két Grom indító is a ZUR-23-2KG tartozéka.

 UST-1 Grom szimulátor. Egy készlet négy katona képzését képes kiszolgálni.

Szlovák SzURN a nyitrai dandártól.

Az Arrabona Légvédelmi Rakétaezred SzPU-ja égnek emelt indítóval.

Mintha a Disney-nél tervezték volna. Svéd gyártmányú litván Bv206-os lánctalpas jármű, Giraffe radart hordozó utánfutóval.

Egy lett Giraffe, Scania alvázon.

A holland NASAMS TRLM-3D radarjait most egy nyolckerekű MAN teherautón láthattuk, korábban a földre telepítve pörögtek.

Szemben a HAWK hármas indítóval.

*

DINAMIKUS BEMUTATÓ

Lengyel Polaris quad vágtat a pocsolyán át. Kezdődik a harcrend foglalás.

Az OT-90-es három Igla lövészt szállít, akik a küzdőtér tetején kibújva is lőhetnek, persze nem ilyen nagy sebesség mellett.

Érkezik a lett RBS-70-es csapat. Az indítócsöveket a terepjáró tetején szállítják. Előttük a fűben egy lengyel Grom-lövész térdel.

Elfoglalja a helyét a győriek közeli hatótávolságú Mistral rendszerének Mercedes Unimogra telepített indítóállványa.

A lengyel Sola radart a Zubr-P jármű páncélozott felépítménye rejti. Nem sokáig, mert nyílnak az ajtók, hogy az antenna kibújhasson.

A letalpalt Sola gyorsan üzemkész.

Az ajtókat visszazárják és már pörög is a radar, percenként 60-as vagy 30-as fordulattal.

A lett RBS-70-es mellett menethelyzetbe hajtott antennákkal robog el a szlovák SzURN.

 A SzURN mögött az SzPU érkezik, a háttérben a litván mini-lánctalpas lapul.

A magyar SzURN személyzete már az antennák felállításán dolgozik. Hátul nyitva van a járművet elektromos energiával ellátó gázturbina szívócsatornája és fúvócsöve. (A harcrend foglalásról bővebben itt.)

A Magyar Honvédség közeli és kis hatótávolságú rendszerei egymástól karnyújtásnyira dolgoznak.

A szlovák SzURN-személyzet kézzel is körbeforgatja a már kiemelt antennát.

Hangjelzés után beindul és pörögni kezd a SzURN téglalap alakú felderítő lokátora.

Dolgozik a magyar SzURN is, amely a bal oldali szektort kapta. A szlovákoké a jobb oldali. 

Az alacsony, zárt felhőzet miatt nem érkeztek repülőeszközök a 0 pont fölé, így a kitelepült rendszerek rövidesen elhagyják a helyszínt.

A szlovák SzURN-os leugrik a járműről. Ők is csomagolnak.

A lett katonák RBS-70-ese is visszakerül a terepjáró Mercedesekbe.

A litván szállítójármű a pocsolyán vágtat keresztül.

Irányra fordul és továbbra is dolgozik a holland NASAMS-indító, amelynek középső fedele hangos csattanással nyílik, miközben lassan zárul a szélső.

Ismét menethelyzetben a győri SzURN antennái, a jármű elhagyja a helyszínt.

Földet forgatva elindul a nyitrai SzURN is. Hatalmas füstje aligha segíti az álcázást. 

A SzURN mögé az SzPU-k sorolnak be.

A füstokádó indítóállvány követi a célfelderítő és rávezető állomást. 

*

Az időjárás miatt elmaradt a repülés, de a reggeli órákban a 33-as Gripen ellátogatott a lőtér fölé. Itt éppen a 8-as út felett fordul irányra. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Októbert idéző időjárásban véget ért a Tobruq Legacy 2018 légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat. A záró mozzanat helyszíne a hajmáskéri gyakorló- és lőtér, a 0 pont volt, ahol egy statikus és egy dinamikus bemutatóval búcsúztak a résztvevők, akikre még egy feladat vár: a technikai eszközök és a személyi állomány hazatelepítése közúton illetve vasúton.  

Magyar és szlovák Kubok, előtérben a két SzPU-val (indítóállvány) és a háttérben a két SzURN-nal (célfelderítő és rávezető állomás).

Szlovák páros. A légi célokat a páncélozott Astra-Tatrapan vezetési pont osztja el a lánctalpas OT-90-es harcjárművek között.

A szlovák OT-90-es lövészei Iglával küzdhetik le a légi célokat.

Román statik HAWK indítóval, a töltőberendezéssel és a letakart 2D-s kis magasságú radarral.

Az amerikai Humvee egy mobil vezetési pontot cipel a hátán.

Az OT-90-es antennájára felkerül a kisméretű szlovák zászló. A járműben a parancsnokon és a vezetőn kívül három légvédelmi lövész és egy toronylövész utazhat; utóbbi az Iglával és a jármű fegyverével is tüzelhet.

Holland lérakos a széllel küzdve tűzi ki az alakulatzászlót.

Amerikaiak az újabb (balra) és a régebbi gyakorlóban. 

A lengyel ZUR-23-2KG kezelője 23 mm-es lőszer hevederrel.

A modernizált ZUR-23-2KG lézer távolságmérővel ellátott, nappali és éjszakai célzást lehetővé tevő célzókészüléke.

A kétcsövű 23 mm-es gépágyú mellett két Grom indító is a ZUR-23-2KG tartozéka.

 UST-1 Grom szimulátor. Egy készlet négy katona képzését képes kiszolgálni.

Szlovák SzURN a nyitrai dandártól.

Az Arrabona Légvédelmi Rakétaezred SzPU-ja égnek emelt indítóval.

Mintha a Disney-nél tervezték volna. Svéd gyártmányú litván Bv206-os lánctalpas jármű, Giraffe radart hordozó utánfutóval.

Egy lett Giraffe, Scania alvázon.

A holland NASAMS TRLM-3D radarjait most egy nyolckerekű MAN teherautón láthattuk, korábban a földre telepítve pörögtek.

Szemben a HAWK hármas indítóval.

*

DINAMIKUS BEMUTATÓ

Lengyel Polaris quad vágtat a pocsolyán át. Kezdődik a harcrend foglalás.

Az OT-90-es három Igla lövészt szállít, akik a küzdőtér tetején kibújva is lőhetnek, persze nem ilyen nagy sebesség mellett.

Érkezik a lett RBS-70-es csapat. Az indítócsöveket a terepjáró tetején szállítják. Előttük a fűben egy lengyel Grom-lövész térdel.

Elfoglalja a helyét a győriek közeli hatótávolságú Mistral rendszerének Mercedes Unimogra telepített indítóállványa.

A lengyel Sola radart a Zubr-P jármű páncélozott felépítménye rejti. Nem sokáig, mert nyílnak az ajtók, hogy az antenna kibújhasson.

A letalpalt Sola gyorsan üzemkész.

Az ajtókat visszazárják és már pörög is a radar, percenként 60-as vagy 30-as fordulattal.

A lett RBS-70-es mellett menethelyzetbe hajtott antennákkal robog el a szlovák SzURN.

 A SzURN mögött az SzPU érkezik, a háttérben a litván mini-lánctalpas lapul.

A magyar SzURN személyzete már az antennák felállításán dolgozik. Hátul nyitva van a járművet elektromos energiával ellátó gázturbina szívócsatornája és fúvócsöve. (A harcrend foglalásról bővebben itt.)

A Magyar Honvédség közeli és kis hatótávolságú rendszerei egymástól karnyújtásnyira dolgoznak.

A szlovák SzURN-személyzet kézzel is körbeforgatja a már kiemelt antennát.

Hangjelzés után beindul és pörögni kezd a SzURN téglalap alakú felderítő lokátora.

Dolgozik a magyar SzURN is, amely a bal oldali szektort kapta. A szlovákoké a jobb oldali. 

Az alacsony, zárt felhőzet miatt nem érkeztek repülőeszközök a 0 pont fölé, így a kitelepült rendszerek rövidesen elhagyják a helyszínt.

A szlovák SzURN-os leugrik a járműről. Ők is csomagolnak.

A lett katonák RBS-70-ese is visszakerül a terepjáró Mercedesekbe.

A litván szállítójármű a pocsolyán vágtat keresztül.

Irányra fordul és továbbra is dolgozik a holland NASAMS-indító, amelynek középső fedele hangos csattanással nyílik, miközben lassan zárul a szélső.

Ismét menethelyzetben a győri SzURN antennái, a jármű elhagyja a helyszínt.

Földet forgatva elindul a nyitrai SzURN is. Hatalmas füstje aligha segíti az álcázást. 

A SzURN mögé az SzPU-k sorolnak be.

A füstokádó indítóállvány követi a célfelderítő és rávezető állomást. 

*

Az időjárás miatt elmaradt a repülés, de a reggeli órákban a 33-as Gripen ellátogatott a lőtér fölé. Itt éppen a 8-as út felett fordul irányra. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A második hetébe lépett Tobruq Legacy 2018 légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat mellett egy másik, European Transport Airlift Programme – Training 18 elnevezésű kéthetes légiszállító gyakorlat is elkezdődött Magyarországon az Európai Védelmi Ügynökség (EDA), az Európai Harcászati Légiszállítási Központ (ETAC) és az Európai Légiszállítási Parancsnokság (EATC) szervezésében.

A Magyar Honvédség mellett nyolc nemzet kilenc repülőgépe vesz részt a gyakorlaton; hat C-130 Hercules, egy Airbus A400M és két C-160 Transall. Ezek mindegyike a gyakorlat bázisára, Pápára települt.

A június 10. és 22. között zajló gyakorlaton a résztvevők hadműveleti tervezést, személy- és teherdobással kombinált harcászati repülést és éjszakai repülést gyakorolnak. Személy- és teherdobást Szolnok-Szandaszőlős sportrepülőtéren, a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein és a szentkirályszabadjai repülőtéren hajtanak végre, illetve Pápán kívül Szentkirályszabadján, Kecskeméten és Szolnokon is leszállnak majd a gépek, utóbbi helyszínen a füves kényszerleszálló sávot használva. 

Reggeli érkező, egy An-26-os Kecskemétről. 

Mindegyik szállítógép a földi személyzet segítségével, a reverz használatával, tolatva áll ki az állóhelyről.  

Apró vontató a pápai gurulón.

A repülőtér munkaterületére csak az autók kerekeinek ellenőrzése után lehet hajtani, nehogy a gumik mintázatában kavicsot vagy más szennyeződést vigyenek a zónába, amelyek azután sérülést okozhatnak a repülőgépen. A "talált tárgyakat" a figyelmeztető tábla melletti hordóba lehet dobni. 

A gumik ellenőrzése a zónába hajtás előtt, a piros vonalon ...

... ahol a FOD (Foreign Object Damage) felirat emlékeztet az "idegen tárgy által okozott sérülésre". 

Tanker, nyergesvontatós kivitelben.

Egy régebbi MAN RNTG (Repülőtéri Nehéz Tűzoltó Gépjármű) ...

... és egy nagy teljesítményű, a C-17-esek miatt beszerzett Rosenbauer Panther, 12 500 literes víztartállyal és 1500 literes habképzőanyag tartállyal. 

Az MH Pápa Bázisrepülőtér északi végében egy cseh Kub célfelderítő és rávezető állomása (SzURN) dolgozik. A cseh légvédelmi rakétások és szlovák kollégáik a Tobruq Legacy 2018 részeként repülőtér védelmet gyakorolnak. 

*

Az ETAP-T18-on résztvevő gépek: 

Belgium - Luchtcomponent / Componente Air

C-130H

*

Franciaország - Armée de l'Air

Airbus A400M

*

Németország - Luftwaffe

C-160 Transall

*

Olaszország - Aeronautica Militare

C-130J

*

Lengyelország - Siły Powietrzne

C-130E

*

Egyesült Királyság - Royal Air Force

C-130J

*

Norvégia - Luftforsvaret

C-130J

*

Hollandia - Koninklijke Luchtmacht 

C-130H

*

Gripenek által Pápára kísért szlovák L-410-es ("intercepted aircraft") alacsony áthúzása. A kis képen a kecskeméti "interceptor", a Titán hívójelű géppár tagja repül egy kört, mielőtt elhagyja a légteret. 

Zárásképpen - ha már Pápán vagyunk - álljon itt egy kép a helyiek gyönyörűen restaurált, napfürdőző Mi-24-eséről.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A második hetébe lépett Tobruq Legacy 2018 légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat mellett egy másik, European Transport Airlift Programme – Training 18 elnevezésű kéthetes légiszállító gyakorlat is elkezdődött Magyarországon az Európai Védelmi Ügynökség (EDA), az Európai Harcászati Légiszállítási Központ (ETAC) és az Európai Légiszállítási Parancsnokság (EATC) szervezésében.

A Magyar Honvédség mellett nyolc nemzet kilenc repülőgépe vesz részt a gyakorlaton; hat C-130 Hercules, egy Airbus A400M és két C-160 Transall. Ezek mindegyike a gyakorlat bázisára, Pápára települt.

A június 10. és 22. között zajló gyakorlaton a résztvevők hadműveleti tervezést, személy- és teherdobással kombinált harcászati repülést és éjszakai repülést gyakorolnak. Személy- és teherdobást Szolnok-Szandaszőlős sportrepülőtéren, a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein és a szentkirályszabadjai repülőtéren hajtanak végre, illetve Pápán kívül Szentkirályszabadján, Kecskeméten és Szolnokon is leszállnak majd a gépek, utóbbi helyszínen a füves kényszerleszálló sávot használva. 

Reggeli érkező, egy An-26-os Kecskemétről. 

Mindegyik szállítógép a földi személyzet segítségével, a reverz használatával, tolatva áll ki az állóhelyről.  

Apró vontató a pápai gurulón.

A repülőtér munkaterületére csak az autók kerekeinek ellenőrzése után lehet hajtani, nehogy a gumik mintázatában kavicsot vagy más szennyeződést vigyenek a zónába, amelyek azután sérülést okozhatnak a repülőgépen. A "talált tárgyakat" a figyelmeztető tábla melletti hordóba lehet dobni. 

A gumik ellenőrzése a zónába hajtás előtt, a piros vonalon ...

... ahol a FOD (Foreign Object Damage) felirat emlékeztet az "idegen tárgy által okozott sérülésre". 

Tanker, nyergesvontatós kivitelben.

Egy régebbi MAN RNTG (Repülőtéri Nehéz Tűzoltó Gépjármű) ...

... és egy nagy teljesítményű, a C-17-esek miatt beszerzett Rosenbauer Panther, 12 500 literes víztartállyal és 1500 literes habképzőanyag tartállyal. 

Az MH Pápa Bázisrepülőtér északi végében egy cseh Kub célfelderítő és rávezető állomása (SzURN) dolgozik. A cseh légvédelmi rakétások és szlovák kollégáik a Tobruq Legacy 2018 részeként repülőtér védelmet gyakorolnak. 

*

Az ETAP-T18-on résztvevő gépek: 

Belgium - Luchtcomponent / Componente Air

C-130H

*

Franciaország - Armée de l'Air

Airbus A400M

*

Németország - Luftwaffe

C-160 Transall

*

Olaszország - Aeronautica Militare

C-130J

*

Lengyelország - Siły Powietrzne

C-130E

*

Egyesült Királyság - Royal Air Force

C-130J

*

Norvégia - Luftforsvaret

C-130J

*

Hollandia - Koninklijke Luchtmacht 

C-130H

*

Gripenek által Pápára kísért szlovák L-410-es ("intercepted aircraft") alacsony áthúzása. A kis képen a kecskeméti "interceptor", a Titán hívójelű géppár tagja repül egy kört, mielőtt elhagyja a légteret. 

Zárásképpen - ha már Pápán vagyunk - álljon itt egy kép a helyiek gyönyörűen restaurált, napfürdőző Mi-24-eséről.

* * *

Fotó: Szórád Tamás