A bíróság azt írta: a betegápoló-gondozó végzettségű nőt 2021 szeptemberében bízta meg a sértett azzal, hogy segítsen gondoskodni idős, beteg anyósáról. Mivel a sértettnek különös lelki és fizikai terhet jelentett anyósa gondozása, az ápoló azt hazudta neki, hogy egy ismerőse által készített gyógyszerrel meg tudja gyorsítani az idős asszony halálát. A szert 2021 októberének közepétől el is kezdték adagolni a sértett anyósának. (Az MTI közleménye szerint: „kezdték”, azaz a megzsarolt sértett is adagolta a „gyógyszert”. A -szerk- megj.)
Az idős asszonyt előbb hasmenés gyötörte, majd ágynak dőlt és az adagolás megkezdése után tíz napon belül – a halál természetes bekövetkeztével – meghalt.
Az ápoló a megbízójával folytatott beszélgetéseiről a szer adagolása előtt és alatt is titokban hangfelvételeket készített, majd azzal zsarolta meg őt, hogy ha nem fizet neki hárommillió forintot, akkor nyilvánosságra hozza a hanganyagot. A sértett a fenyegetés hatására még aznap feljelentést tett a rendőrségen.
A Komlói Járásbíróság a vádlottat zsarolás kísérlete miatt három év börtönre ítélte, és végleg eltiltotta a betegápolói, illetve beteggondozói foglalkozástól. A nő a kiszabott szabadságvesztés kétharmada, de legkevesebb három hónap letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyész tudomásul vette a két nappal ezelőtti ítéletet, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be az ellen, így a döntés nem jogerős.
The post Három évet kapott a zsaroló betegápoló appeared first on .
Az elmúlt hetekben ismét szokatlan, illetve új katonai légijárművek fordultak meg felettünk és cselekedett személyzetük látványos dolgokat. Nemcsak a lőtéren :-) A márciusi hírbejegyzés képe ezért a Neptune Strike 23-1-ről származik, rajta a Brit Királyi Légierő Kayak 31 hívójelű Voyager KC2 (Airbus 330 MRTT) tankerje, amint a USS Bush két Super Hornetjét itatja, két olasz Harrier a Cavour hordozóról pedig várakozik a sorára.
Zord