Mintegy 2500-an vettek részt tegnap délután az Úzvölgye törvénytelenül átalakított magyar katonai temetőjében tartott ökumenikus istentiszteleten, és kiáltották egymás kezét megfogva: ne bántsd a magyart! Az ökumenikus istentiszteletre egy civilekből és önkormányzati vezetőkből álló kezdeményező bizottság hívta mindazokat, akikben megütközést keltett, hogy az első világháborús sírkertben a Kárpátok keleti oldalán fekvő Dormánfalva önkormányzata román parcellát alakított ki, amelyben – részben magyar katonák sírjaira – ismeretlen román katonák beton keresztjeit állította fel. A szertartás ideje alatt huszár hagyományőrzők álltak díszőrséget a meggyalázott magyar sírok mellett. Az istentiszteleten római katolikus papok, református, unitárius, valamint magyar és német evangélikus lelkészek szóltak az egybegyűltekhez. Az összegyűltek petíciót fogadtak el, amelyet a román állam vezetőinek, valamint Hargita és Bákó megye prefektusának címeztek. Ebben leszögezték: a temető önkényes átalakítása több mint kegyeletsértés, ez összesíti azokat a sérelmeket, amelyek a Romániában élő magyarságot napról-napra érik. Követelték a kegyeletsértő tevékenység nyomán kialakult összes törvénytelenség kivizsgálását és a törvényszegők megbüntetését, a temető haladéktalan visszaállítását az eredeti állapotába, a települések és a megyék közötti határviták azonnali rendezését, a magyarsággyalázó és történelemhamisító folyamat azonnali megállítását és nyilvános bocsánatkérést a meggyalázott temetőben nyugvó katonák hozzátartozóitól és a sértett nemzetektől. A rendezvény a magyar és a székely himnusz éneklésével ért véget. A dormánfalvi polgármester elhalasztotta a temető román parcellájának a május 17-re tervezett felavatását, Constantin Toma az EP-választások kampányára hivatkozott.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Csíkszeredában, a Magyar Ügyek Házának avatóünnepségén elmondta, hogy a múlt héten a kormányfővel, a parlament két házának elnökével, a belügyminiszterrel és a kulturális miniszterrel is tárgyalt az úzvölgyi temető ügyéről. Az elnök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a lehető legrövidebb idő alatt mindent megtett a kegyeletsértés leállításáért. A román hatóságokkal folytatott találkozókon és megbeszéléseken Kelemen Hunor azt kérte: május 17-én ne szenteljék fel a román katonáknak emléket állító parcellát, és elmondta, a hatóságoknak felelősségük van az emléksértés megfékezésében. Kelemen Hunor kifejtette, hogy az egyetlen megoldás, hogy a betonkereszteket elviszik a magyar sírokról, a katonatemetőt visszaállítják eredeti állapotába. Senki sem ellenzi, hogy a román közösség megemlékezzen első vagy második világháborús hőseiről, de ezt ne mások megsértésével tegye” – szögezte le a szövetségi elnök.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Klaus Johannis államfő pénteken azokat a büntetőjogi törvénymódosításokat, amelyeket április végén néhány nap alatt fogadott el a parlament. A szociálliberális kormánykoalíció már tavaly nyáron módosította a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvénykönyv számos előírását, ám ezek jelentős része alkotmányellenesnek bizonyult. Áprilisban a koalíció megpróbálta megmenteni azokat a módosításokat, amelyek tavaly nem akadtak fenn az alkotmányossági szűrőn, de ezekkel szemben Johannis most újabb alkotmányossági óvást emelt. A szociáldemokraták 2016-os decemberi választási győzelme óta az igazságszolgáltatás körül folyik a politikai háború a kormányoldal és az elnök között, a mostani óvás ennek a konfliktusnak egy újabb ütközete. A PSD–ALDE koalíció arra hivatkozva dolgozott ki átfogó büntetőjogi reformot, hogy senkit sem szabad ártatlanul büntetni. Az ellenzék és Klaus Johannis viszont azt szorgalmazza, hogy egyetlen bűnös se ússza meg a felelősségre vonást.
Nyilatkozta tegnap az Antena 3 televíziónak Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke szerint ugyanakkor tervezik ezen a területen is az áfa csökkentését. A pártelnök szerint bővíteni tervezik a paradicsomprogramot, amelyre most, ezer négyzetméterenként háromezer euró támogatást adnak. Az elképzelések szerint a paradicsomtermelők hőközpontra is pályázhatnak, amivel télen fűteni tudják az üveg- és fóliaházakat. Dragnea szerint az, aki december 1-je és május 1-je között paradicsomot tud árulni, az hatezer euró támogatásra számíthat, a többieknek a mostani háromezer eurós szubvenciót négyezer euróra emelik. A támogatásokat további hat zöldségfélére: paprikára, csípős paprikára, kápiára és paradicsompaprikára, uborkára és padlizsánra is kiterjesztik, ahol ezer négyzetméterenként ezer eurót adnak a program elején. A kedvezőtlen időjárás miatt az idei paradicsomprogram lezárási idejét június 15-éig meghosszabbítják – mondta még Dragnea. Ugyanakkor közölte azt is: a hagyományos és biotermékek áfáját 9%-ról 5%-ra csökkentik.
United Launch Services won a $149.4 million modification in support of National Security Launch delta IV heavy launch services. The modification is for the National Reconnaissance Office mission NROL-68, the second of three missions awarded to ULA under the Launch Vehicle Production Services contract in October 2018. The deal provides for a Delta IV heavy-lift rocket variant for the US Air Force’s National Security Space Launch program. ULA was awarded three NRO missions in October— NROL-91, NROL-68, and NROL-70 — scheduled to launch in fiscal year 2022, 2023 and 2024 respectively. Work under the modification will take place at Cape Canaveral Air Force Station in Florida and company sites in Colorado and Alabama. The scheduled completion date is in December 2022.
The Navy awarded Rolls-Royce an $8.6 million contract modification in order to procure 10 MT7 marin turbine installation parts kit shipsets for the Landing Craft, Air Cushion (LCAC) 100 class craft. The LCAC 100 will enhance the US amphibious force’s ship-to-shore capacity with a rated load capacity per craft of 74 short tonnes. LCAC-1s have a 60-short tonne-rated payload. The landing craft was originally designated the Ship-to-Shore Connector and is intended to support the rapid movement of Marine expeditionary forces from naval vessels to shore and will be able to tactically deliver personnel and heavy equipment. The LCAC 100 craft consists of four MT7 turbines. The Rolls-Royce MT7 delivers between 4 to 5 MW and shares common core architecture with the AE1107C-Liberty aero engine. The procurement is in support of the Ship-to-Shore Connector Program. An MT7 installation parts kit is one “shipset” consisting of four engine intakes, two right-hand engine exhausts and two left-hand engine exhausts. Work will take place in Indiana and is expected to be finished by January 2021.
Middle East & AfricaNorthrop Grumman won a $7.2 million modification for the procurement of up to 42 additional technical refresh mission computers for the AH-1Z aircraft in support of the government of Bahrain. In November, Bahrain confirmed an order of 12 Bell AH-1Z Vipers worth $912 million. Along with the helicopters, which will be delivered starting in late 2022, the US government also gave the go-ahead for a series of munitions to be supplied. The modification of the Foreign Military Sale includes trainer units and spare units. Northrop will perform work in Utah, Maryland, and California and is expected to finish work in December 2023.
The State Department approved a possible Foreign Military Sale to Qatar for 24 AH-64E Apache attack helicopters. The deal is worth $3 billion. The proposed sale would double Qatar’s previous procurement of AH-64Es, which are used for close air support, armed reconnaissance, and anti-tank warfare missions. Included in the sale are the 24 helicopter bodies; 52 T700-GE-701D engines; 26 AN/ASQ-170 Modernized Target Acquisition and Designation Sight; 26 AN/AAQ-11 Modernized Pilot Night Vision Sensors; 2,500 AGM-114R Hellfire missiles; 28 M230 30mm automatic chain guns; and other equipment and training. The notification does not guarantee a final sale. Congress can still weigh in, and once cleared by Capitol Hill, negotiations between customer and supplier often lead to different prices or quantities.
EuropeLeonardo had a strong start into the 2019 financial year, according to a report published by the company on May 8. The most striking contributor to Leonardo’s improved first quarter performance was its Defence Electronics and Security division. Revenues generated in the period rose to $3.1 million, a year- on-year increase of 11.2%, while the company’s earnings before interest, tax, and amortization (EBITA) were up 6.5% at $183.1 million. In particular, defense electronics and security business secured orders worth $1.7 billion, up 56 percent year-on-year, while helicopters won contracts for $773 million, with an increase of 13 percent.
Asia-PacificThe first batch of four Korean amphibious assault vehicles (KAAVs) arrived in the Philippines. The Philippine’s Department of National Defense ordered the Hanwha Defense Systems KAAV7A1 vehicles for the Philippine Marine Corps. The vehicles that have arrived in the Asian country are part of a $46 million contract that was signed between the Philippine government and South Korean defense firm Hanwha Techwin in April 2016. The firm, which was formerly known as Samsung Techwin, confirmed the contract after it emerged as the sole bidder for Manila’s AAV procurement program. The next batch of four more KAAV7A1 is said to be delivered by August this year, and are in advanced stages of construction.
Today’s VideoWatch: Boeing Unveils New Version of F/A-18 Super Hornet Developed for U.S. Navy
Dominique Hansen ist seit April im SOEP-Team. Er übernimmt die Entwicklung von paneldata.org von Marcel Hebing mit den Schwerpunkten User Experience, Softwarequalität und Datenqualität. In seinem Studium der Informationswissenschaften untersuchte er die Qualität von Forschungssoftware, Reproduzierbarkeit, Open Science und gute wissenschaftliche Praxis.
Cet article (B2 Pro) Une recommandation pour rendre plus cohérente et plus efficace la défense européenne est apparu en premier sur B2 Bruxelles2.