Feed aggregator

Les travailleurs de l’Entreprise de transport urbain et suburbain d’Alger sont entrés dans une grève ouverte afin de demander les augmentations salariales décidées dans l’accord conclu entre le syndicat de ces travailleurs l’administration et le Ministère. De plus que les grévistes ont démenti la présence d’un rapport entre la grève et l’incarcération de l’homme d’affaires Mahieddine Tahkout. Ils ont souligné que cette grève a […]

The post Les travailleurs de l’ETUSA en grève pour réclamer de meilleures conditions de travail appeared first on .

Wenn Beatrice Egli auf Tour ist, machen sich bei ihr hinter der Bühne, im Auto oder im Hotel eine Reihe von Spleens bemerkbar. Sie sagt, welche das sind.

A local official says the bodies of the dead have been burned in the village in central Mali.

An der Pressekonferenz nach der Nations League spricht Vladimir Petkovic darüber, ob er auch im September Nati-Trainer sein wird.

A Margit híd közelében elsüllyedt személyhajó, a Hableány kiemelését nehezíti, hogy nem lehet tudni, megroppant-e szerkezete az ütközéskor, a feltérképezést pedig az hátráltatja, hogy a búvárok nulla látótávolságban dolgoznak.

árom ezreléknyi volt a véralkoholszintje annak a sofőrnek, aki a kassai repülőtér kifutópályáján a gépek tankolására szolgáló tartálykocsival nekihajtott egy repülőgépnek nem sokkal a tervezett felszállás előtt.

Rien n'indique pour l'heure que le détenu allemand retrouvé mort en cellule se soit suicidé ou ait été victime d'un meurtre.

Le retrait de la Suisse de la liste grise de l'UE ne figure pas à l'agenda de la réunion des ministres européens des finances à Luxembourg.

Rien ne va plus dans la commune d’El Tarf où les fermetures des routes sont en train de devenir un fait anodin et futile, devant la démission du maire et ses acolytes-élus, quant à la prise en charge, sérieuse et diligente, des doléances des citoyens. Et cette fois-ci, et après les localités d’El Matroha et […]

The post El Tarf : La RN44 coupée par des citoyens en colère à Ben Sebti appeared first on .

Le wali de M’sila a procédé à la fermeture de la sixième carrière, selon le communiqué de presse établi ce début de semaine par la cellule de communication de la wilaya.  Cette mesure prise par le premier responsable de l’exécutif entre dans le cadre de contrôle et suivi des activités de ces entreprises devant se […]

The post Pour non-respect du cahier de charges : Six carrières fermées définitivement à M’sila appeared first on .

Le président directeur général de NAFTAL, Rachid Nadil, a été relevé aujourd’hui de ses fonctions, apprend-on de bon e source. Il a été remplacé par le directeur de Tassili Airlines, M. Harchaoui, ajoute notre source qui ne précise pas les motivations de ces changements.

The post NAFTAL : Le PDG, Rachid Nadil, relevé de ses fonctions appeared first on .

(B2) La réforme voulue par le Traité de Lisbonne visait à développer une politique étrangère européenne et porter plus haut la voix de l’Europe en fusionnant les postes de vice-président de la Commission et de haut représentant. Dix ans après, le résultat est mitigé

La Haute représentante Fed. Mogherini au sommet du partenariat oriental mai 2019 (crédit : Conseil de l’UE)

L’espoir de l’efficacité

Dans les années 2000, on croyait en effet qu’en fusionnant les différentes fonctions — vice-président de la Commission européenne, président du Conseil des Affaires étrangères, membre observateur du Conseil européen, chef du service diplomatique européen et de l’agence européenne de défense —, on mettait fin à des conflits institutionnels. On donnerait à la fois de la force et des moyens (humains, financiers) au chef de la diplomatie européenne. L’ambition était grande… Mais l’expérience Mogherini, après l’expérience Ashton, l’ont démontré. Entre la théorie et la réalité, il y a un pas que le nouveau poste de haut représentant n’a pas réussi à franchir.

Le dynamisme ne suffit pas

L’ancienne ministre italienne des Affaires étrangères n’a pas manqué de dynamisme ou de volonté. Présente sur tous les fronts des crises, elle a été partout (au Parlement européen, au Conseil européen, à la Commission, au conseil des Ministres), un peu trop peut-être, survolant les dossiers. Pour coordonner l’action extérieure, elle a mis en place un groupe de commissaires en charge de ces dossiers. Elle a réorganisé le travail au Conseil des ministres pour laisser de la place à l’imprévu, comme les débats d’actualité. Elle a insisté pour avoir davantage de débat entre ministres et moins de temps perdu à écrire des bouts de paragraphes de conclusions. L’effort est notable. Mais rien n’y a fait… La réussite n’est pas vraiment au rendez-vous. Quelle que soit la personnalité qui l’occupe, il y a un bug système. (Je parlais en 2011 déjà d’un vice de conception, on ne peut qu’aller dans ce sens et enfoncer le clou).

Un bug système à plusieurs niveaux

Le triple agenda du poste exige d’être surhumain

Même une femme, parfaitement organisée et dynamique, ne peut y suffire. Le choix est soit de se concentrer sur deux ou trois dossiers et de délaisser les autres (tactique Ashton), soit de parcourir tous les dossiers, l’un après l’autre, et de s’épuiser à la tâche sans résultat toujours probant (tactique Mogherini). On peut essayer toutes les tactiques, il n’y en a aucune qui semble vraiment efficace. Une personne physique ne peut pas être présente le dimanche à Téhéran pour négocier un accord, le lundi pour présider le conseil des ministres des Affaires étrangères, le mardi au Parlement européen pour expliquer les positions prises et répondre aux interrogations des députés, le mercredi à la Commission européenne pour trancher sur un cas de fusion d’entreprises, le jeudi à Addis Abeba pour discuter avec l’Union africaine, le vendredi dans une capitale européenne pour préparer la réunion prochaine. Ce n’est pas humain. Ce n’est pas sérieux.

Le mouton à cinq pattes n’existe pas

Ce cumul de fonctions a aussi des implications politiques, voire psychologiques, très concrètes qui troublent le fonctionnement au quotidien d’un haut représentant. Faire à la fois preuve de dynamisme et d’audace pour prendre des initiatives (quand on est à la Commission). Présider les débats de la façon aussi neutre que possible (quand on est au Conseil). Représenter tous les Etats membres à l’extérieur de façon dynamique en ayant l’entregent médiatique suffisant, tout en gardant un profil assez bas pour permettre à chacun d’avoir sa position. Avoir le sens tactique pour négocier avec les ‘Grands’ de ce monde. Mais parler ‘haut et fort’, pour affirmer la voix européenne. Tout ces responsabilités sont quelque peu… contradictoires.

Une double résistance

La création d’un poste de Haut représentant superman ou superwoman n’a jamais été totalement acceptée ni par les États membres ni par la Commission européenne.

La résistance des États membres

Même s’ils affichent officiellement leur désir d’une politique étrangère commune, les États membres ont leur propre chemin. Les grands pays — en particulier la France ou le Royaume-Uni — ont différents instruments à leur disposition (le Conseil de sécurité des Nations unies, de nombreuses ambassades) qui relèguent la politique commune au second plan. Politique commune qu’ils utilisent donc quand ils en ont besoin. Bien souvent, ils ont pris en charge directement la négociation de certaines crises internationales (nucléaire iranien, Russie-Ukraine…). Plusieurs pays n’hésitent pas à fouler aux pieds les positions européennes dès que leur intérêt national est en jeu, même sur des questions auparavant consensuelles (sur Jérusalem, les droits de l’homme, le dialogue avec l’Afrique).

Le minage savant de la Commission européenne

Les institutions européennes jouent le même jeu. La Commission européenne mène ainsi une politique continuelle de ‘minage’. Au fond, l’institution a toujours regretté d’avoir dû céder certains de ses atouts extérieurs, comme la DG Relex (direction générale des relations extérieures) et ses délégations de l’UE à une nouvelle structure venue de nulle part (le SEAE). Depuis, elle ne cesse de tenter de récupérer cette compétence perdue. Ainsi, tant au sein de la DG DevCo (développement) que de la DG Near (élargissement – voisinage), il y a toujours des ‘desks’ par zone géographique. Ils dupliquent en grande partie ceux du SEAE au lieu de se reposer sur eux comme c’était l’objectif.

Une double hiérarchie toujours présente

Dans les délégations de l’Union européenne dispersés dans 140 pays, les ‘fonctionnaires’ de la Commission tiennent souvent à afficher leur particularisme par rapport aux ‘diplomates’ venus des États membres ou de la diplomatie européenne. Avec la création du Fonds européen de défense, la Commission récupère aussi une sacrée compétence et une sérieuse expertise qui était auparavant du ressort du ‘monopole’ du service européen pour l’action extérieure.

Un poste délaissé

Le résultat est patent. Dans la course aux postes européens, aujourd’hui le de chef de la diplomatie européenne n’est plus vraiment désiré ni par les personnalités européennes ni par les États membres. Alors que plusieurs personnalités ont exprimé, de façon plus ou moins publique, leur candidature pour la tête de la Commission européenne et du Conseil européen, la chaise de haut représentant reste étonnamment vide. Une situation qui tranche énormément par rapport à la situation il y a cinq ans (1). Le poste n’est plus conçu que comme un lot de consolation pour les perdants aux autres postes (Commission européenne, Conseil européen ou Parlement européen), par exemple pour Frans Timmermans. Une seule candidature a été signalée, celle du Slovaque Šefčovič, et encore (là encore) c’est un pis-aller. Aucun pays ne le revendique vraiment ce poste, conscient que c’est un poste très prenant, à ’emmerdes’ et sans pouvoir réel.

Quelques leçons pour l’avenir

On ne va pas revoir le Traité aujourd’hui, mais on peut l’aménager, pour résoudre certains hiatus. Demain, le Parlement européen comme les Etats membres ne pourront faire l’économie d’une réflexion plus profonde sur le poste de Haut représentant, afin de le redimensionner, de l’étayer et de le démultiplier pour le rendre pleinement efficace.

Un principe de réalité

Sur le plan philosophique, il faudra faire le deuil, au moins pour un moment, d’une politique étrangère unique, ou même commune à tous les États membres. Il ne s’agit pas de diminuer l’ambition : cela peut être l’objectif à moyen ou long terme. Mais il faut aussi savoir rester réaliste. La politique étrangère de l’Union européenne est une politique complémentaire de celle menée par les États membres et celle-ci reste de leur souveraineté. Toute tentative de vouloir conduire une politique ‘de force’ pourrait être condamnée à être marginalisée. Le projet d’avoir des décisions à la majorité qualifiée en matière de défense et politique étrangère pourrait très vite conduire à un effet contreproductif : les États placés en minorité n’auront aucune réticence à passer outre à la décision non-consensuelle (2).

Un profil de poste défini

Dans le choix du futur haut représentant, il faudra définir un vrai profil de poste. Et non pas simplement venir remplir une case à la fin du parcours de nomination des leaders européens, le Haut représentant devant alors remplir les caractéristiques que ne remplissaient pas les autres titulaires du Top Chef. En d’autres termes, veut-on comme Haut représentant un super diplomate qui ajuste les positions des États membres en coulisses — un peu comme le faisait un Herman Van Rompuy en présidant le Conseil européen — et aille négocier avec les grands de ce monde au nom de l’Union européenne ? Ou veut-on un ‘chef de la diplomatie européenne’ capable de commander et d’affirmer une position européenne ? (3)

Avoir une organisation vertébrée

En matière d’organisation, il faudra résoudre un hiatus de cumul de fonctions impossible à tenir. De façon pratique, il faudrait un moment examiner la possibilité de doter le Haut représentant d’adjoints, avec un profil politique. Par exemple, pour les affaires de « sécurité ». Aujourd’hui, le Traité ne dit rien sur ce point. Ce n’est pas qu’il l’interdit, il est silencieux. Ce qui laisse une marge de manœuvre. On peut aussi tout simplement considérer que le commissaire ‘Voisinage’ a l’autorité sur toute la zone des Balkans, y compris pour mener (au nom de la Haute représentante) le dialogue avec Belgrade-Pristina, ou que le commissaire ‘Développement Afrique’ a compétence aussi pour toutes les relations Union Africaine. Ce qui simplifie un peu l’image, brouillonne, que donne l’Union européenne à l’extérieur, avec plusieurs ‘chefs’.

(Nicolas Gros-Verheyde)

1. Il y a cinq ans, à la même époque, il y avait au moins cinq candidats au point que nous titrions à l’époque ‘tous candidats au poste de Haut représentant ?*’.  Aujourd’hui… ce serait difficile ! Les candidats au poste de Haut représentant ne se bousculent pas, écrivions nous en février. Ce n’est qu’au prix d’efforts inouïs que nous avions ainsi cerné en février Six noms possibles et éventuels ?)*.
2. Une transgression d’autant plus facile à accomplir qu’elle n’est sanctionnée par aucune procédure de solidarité (procédure en manquement).
3. La question même de la fusion des fonctions et de la présence de la même personne au sein de plusieurs institutions européennes devrait interpeller au plan constitutionnel l’Union européenne. Lire (article à venir) : Une fusion des postes qui pose des questions d’État de droit

Cet article Le bug système du haut représentant peut-il être résolu ? est apparu en premier sur B2 Bruxelles2.

Plusieurs familles des victimes du crash de l’avion militaire survenu le 11 avril 2018 à quelques centaines de mètres de l’aéroport de Boufarik, faisant 257 morts, ont observé hier un sit-in sur le lieu de l’accident, et ce, pour demander les résultats de l’enquête relative à ce crash.  Dans le sillage, les protestataires ont exigé […]

The post Blida : Les familles des victimes du crash de l’avion militaire ont observé un sit-in sur le lieu de l’accident appeared first on .

A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet hétfőn megkezdte a Nagy-Fátra Nemzeti Park területén, a Fenyőházi-völgyben folyó fakitermelés felülvizsgálatát. Az elmúlt időszakban ugyanis nemcsak a környezetvédelmi tárca, az állami természetvédők és a környezetvédelmi felügyelők, hanem a nyilvánosság is azt feltételezi, hogy a fakivágás a siketfajd élőhelyeit is érinti.

Une épaisse fumée s'est répandue dans la prison centrale de Fribourg. Les détenus ont été évacués temporairement dans la cour. Il s'agit du deuxième incendie en 2 semaines.

Jelen értekezésemben definiálom a populizmus szerteágazó fogalmát, fajtáit és mint „jelenség” megerősödésének okait, majd megvizsgálom, hogy az európai parlamenti választások milyen eredménnyel zárultak a populista pártok számára, és milyen irányt vesz az európai integráció. Külön szeretném kiemelni a populizmus veszélyes hatásait a liberális demokráciákra.

Újra a kutatások és az érdeklődés középpontjába került a populizmus, holott egyáltalán nem újkeletű témakörről és problémáról van szó. Ahogyan Jan-Werner Müller What is Populism című könyvében írja: már 1967-ben nagyszabású konferencia keretében próbálták definiálni – nem sok sikerrel – a populizmus jelenségét a London School of Economicsban. A konferenciáról készült kötet előszavában pedig Ghita Ionescu és Ernest Gellner a következőket fogalmazták meg nagyon találóan: „Kísértet járja be a világot, a populizmus kísértete.”

A konferencia időpontja azért is érdekes többek között, mert ekkor volt a nyugati világban a kapitalizmus aranykora, nemcsak a növekedés és gyarapodás ütemére gondolok, hanem a vagyoni egyenlőtlenségek is ebben az időszakban voltak a legalacsonyabb szinten. Ezekben az időkben teljesedett ki Németországban a Wirtschaftswunder, Franciaországban a les trente glorieuses dicsőséges három évtizede, és az Egyesült Királyságban ebben a korszakban mondta Harold MacMillan miniszterelnök: „You have never had it so good”.

Véleményem szerint a populizmus nem tekinthető egy kodifikált doktrínának, hanem meghatározott igények és követelések halmazának, amit belső logika köt össze. Ebből következően ideológiának sem tekintem az elemzés során – maximum „thin ideology”-nak –, mivel csak egyetlen egy jól meghatározott célterületre összpontosít, mégpedig a politika és hatalom világára. Benjamin Arditi a következő ironikus anekdotával írja le a Populism and the Mirror of Democracy című kötetben jelenséget: „A populizmus olyan, mint a részeg vendég egy vacsorán: nem tarja tiszteletben az asztali illemet, udvariatlan, és még az is megeshet, hogy flörtölni kezd más vendégek feleségével. Ugyanakkor kegyetlenül lerántja a leplet a liberális demokráciáról, amely hajlamos megfeledkezni arról, hogy princípiuma a népszuverenitás lenne”.

A definíciók pontos körbehatárolását az sem segíti, hogy a köznyelvben a populista jelző szinte sosem egy adott konkrét meghatározáson alapul, hanem pusztán azon múlik, hogy a konkrét megszólaló éppen mit tekint és értelmez politikai értelemben demagógnak, felelőtlennek, vagy éppen szélsőségesnek. A legnagyobb veszély, amit a populizmus hordoz magában, az nem más, mint a pluralizmus ellenzése. Az állításuk szerint egyedül ők képesek a „valódi” nép képviseletére, így minden politikai versenytárs illegitim, továbbá, akik nem őket támogatják, azok nem is részesei a „valódi” népnek.

A másik fontos alapvonása nélkül sem tudjuk megérteni, megvizsgálni a populizmus térnyerését. Ez az úgynevezett vezér-elv aspektusa. Az ezredforduló környékén jelent meg a vezérdemokrácia definíciója aktívan a politikatudományban. A weberi koncepció szerint demokráciákban a szavazók nem programok alapján döntenek egyik vagy másik párt mellett, hanem a döntő mozzanat a politikai vezérek érzelmekre ható – racionális érvek nélküli – karizmatikus megjelenése lesz. Ma a populizmus és a vezér-elv egymástól elválaszthatatlan, és értelmezési keretben sem lehet őket elszeparálni. Sikeres populizmus – értve ezalatt a hatalom megszerzését, majd birtoklását – nincs vezér-elv hiányában. A vezér, mint messiás jelenik meg, aki meghallgatja és megérti a „nép szavát”.

Az egyenlőtlenség és a populista pártok támogatottsága közötti összefüggés

Le kell szögezni a kapitalizmus két nagyon fontos alapvonását, mégpedig, hogy az egyenlőtlenségre hajlamos, és bizonyos mértékű munkanélküliség mindig fenn fog állni a rendszerben. A liberális demokrácia törvény előtti egyenlősége nem vonja maga után a gazdasági egyenlőséget.

Az Alternative für Deuschland (AfD) helyzetéről szólnék pár gondolatot. Az AfD pártot az euró és eurózóna ellen hozták létre, számos közgazdászprofesszor támogatásával. Amikor elemezzük az AfD eredményeit a különböző választásokon, akkor azt figyelhetjük meg, hogy zömmel a volt NDK területein tudtak kiemelkedő eredményt elérni, míg a párt az ország nyugati felében jóval szerényebb támogatással büszkélkedhet. A pártok szavazóbázisa és a jövedelmek összefüggéseit vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az AfD-re szavazók nettó átlagkeresete elmarad a többi pártra voksolókétól. A keleti országrészek kevésbé sikeres felzárkózása a nyugati országrészekhez annyiban járulhatott hozzá az AfD megerősödéséhez, hogy a mainstream pártok nem tudták ezeket a szavazókat becsatornázni a saját táborukba, illetve a fiskális ösztönzőket – amivel a Nyugat kárpótolni szerette volna az NDK lakosait – nem strukturális reformokra használták fel. A jelentős összegből kisebb részt infrastrukturális beruházásokra, de túlnyomó részét jóléti kiadásokra fordították. Vannak olyan települések az említett térségben, amelyek az adott tartományi ösztönzők nélkül életképtelenek lennének, és egyedül nem képesek ellátni a terület feladatait, kielégíteni a lakosság igényeit.

Populizmus az Európai Unióban

Az elmúlt években a populizmus útja a mainstream felé mutat, és nemcsak a jelenség bukkant fel újra, hanem populista pártok felemelkedését és hatalomra kerülését is magában foglalják az elmúlt évek történései. A Policy Solutions 2016-ban publikált kiadványban is bebizonyosodott, hogy az Európai Unió – Málta kivételével – minden tagállamában mozgolódásnak indultak a populista pártok és mozgalmak, sőt bizonyos országokban bal- és jobboldali populista formációk kormányzó erővé is váltak, illetve egyes tagállamokban mindkét ideológiai oldal populista pártjai léteznek. Az Európai Unióban rossz sajtóvisszhangja van a populizmusnak, általában a szélsőjobboldali, euroszkeptikus pártokat, vagy károsnak ítélt történelmi figurákra utalnak vele; mint amilyen a fasizmus, vagy nácizmus ideológiai rendszere volt, és az sem ritka, hogy Hitler, vagy Mussolini nevével fémjelzett berendezkedést azonosítsanak egyes populista pártokkal.

Keveset foglalkozunk a populizmus pozitív(!) – mert ilyen is van – oldalával, ami nem mást kíván elérni, mint az elitek társadalmi, gazdasági és politikai döntések feletti monopóliumának a széttörését. Ezt a választópolgárok minél nagyobb hányadának a döntések folyamatába való bevonásával próbálja elérni, bár tény, hogy a választások – még ha sok országban csak 4-5 évenkénti lehetőség is – nem az elitek kiváltsága, hanem minden választásra jogosult esélye, felelőssége és kötelessége is egyben.

EP-választások eredményei

Tavaly októberben is úgy fogalmaztam, hogy nagy valószínűséggel az Európai Néppárt (EPP) fogja adni a legnagyobb frakciót, bár kisebb támogatással, mint az előző ciklusban. Illetve arra is utaltam, hogy a tét egyáltalán nem kicsi, bár felesleges „sorsfordító”, „sorsdöntő” stb. választásokat emlegetni, mert az új EP felállása után is a fő döntéshozó és végrehajtó testület az Európai Tanács és Európai Bizottság maradnak. A Néppártnak és a szociáldemokratáknak (Progressive Alliance of Socialists and Democrats – S&D) már nincs meg a többségük, tehát mindenképp kell egy harmadik erő, hogy a többség, vagyis a parlamenti helyek felénél legalább eggyel több (minimum 376) szavazat biztosítva legyen. A jelenlegi választásokon a leginkább meglepetés, hogy a liberálisok (Alliance of Liberals and Democrats for Europe – ALDE) és a Zöldek (Greens) nagyot nyertek.

Forrás: Európai Parlament

Ezzel szemben a jobboldali populisták ugyan növelni tudták képviselőiknek a számát, de messze elmaradt a korábbi várakozásoktól, inkább egy hosszútávú, folyamatos emelkedésnek lehetünk tanúi, mintsem földindulásszerű áttörésnek. De ez nem ad okot a mérsékelt pártoknak a megnyugvásra, ez egy ideiglenes és csekély győzelemnek tűnik, ami hamar odaveszhet, ha figyelmen kívül hagyják azokat a problémaköröket, amiket a populista pártok szemmel láthatóan sikeresebben napirendre tűztek. Akkor viszont, ha az új többség világos alternatívákat tud a populista pártok által felvetett kérdésekre, uniós problémákra adni, akkor ezek a nagyon heterogén populista–nacionalista pártok akár teljesen el is szigetelődhetnek az uniós intézményben. Ezt támasztja alá, hogy a nagy populista szövetség megkötése is elmarad, ugyanis a lengyelországi PiS kizárta annak a lehetőségét, hogy a Matteo Salvini, Orbán Viktor és Marine Le Pen vezetőkkel fémjelzett euronacionalista–populista új frakcióhoz kapcsolódna, mert ezen politikusok pártjainak kimondottan jó a kapcsolata Oroszországgal. Emellett a Nigale Farage vezette Brexit Párt sem akar ebbe a csapatba tartozni. Sőt, egyre kisebb az esélye annak, hogy az Orbán vezette Fidesz is csatlakozna a Salvini-csoporthoz, inkább a Fidesz is (már) maradna az EPP frakciójában, ahol kevésbé lenne látványos az az elszigetelődés, ami jelenleg mutatkozik a magyar párttal szemben.

A populista pártok kevésbé jó szereplésének az okai között említhetjük, hogy már nem a migrációs politika dominált mindenhol, a mérsékelt pártok, közülük különösen a liberális és zöldek jól felépített kampánnyal, megfelelően felléptek a populista pártokkal szemben. A zöldek előretörését mutatja, hogy a klímaváltozás hatásait már saját bőrünkön érezzük és ezzel a témával sok embert lehetett az urnákhoz vinni.

Az úgynevezett Spitzenkandidat rendszerben az európai választásokon a legtöbb szavazatban részesülő politikai csoport vezetőjét szavazza meg az EP a Bizottság élére. Most többen, főleg Macron, francia elnök vitatja Merkellel szemben, hogy az uniós mechanizmus automatizmust jelentene, így a frakciók elállhatnának attól, hogy a kampányban csúcsjelöltek közül kerüljön ki a következő EB vezetője. Merkel továbbra is kiáll Manfred Weber jelölése mellett, azonban pozícióját rontja, hogy pártja a megszokotthoz képest jóval alacsonyabb eredményeket ért el, ugyanis a CDU/CSU pártszövetség mindössze a szavazatok 26%-át kapta, ami még a tavalyi parlamenti választások 33%-tól is jócskán elmaradt, viszont a németországi hagyományos néppárti és szociáldemokrata pártok gyengeségeiből nem a szélsőséges AfD tudott a leginkább megerősödni, hanem a Zöldek, mely ezzel a választással a legnépszerűbb pártok közé került. További nehézség, hogy az Európai Tanács és az Európai Központi Bank élére is új jelöltet kell találni, mert Donald Tusk és Mario Draghi mandátumaik lejárnak, így elhúzódó tárgyalások fognak kezdődni az eljövendő hónapokban.

Merre tovább Európai Unió?

A mostani választások megmutatták, hogy számolni kell a populista erőkkel és ez a fajta érdektelen és elszigeteléssel próbálkozó politika, amit a mainstream pártok csináltak, a jövőben nem lesz sikeres. Válaszokat, valós alternatívákat kell nyújtani a globalizmussal együttjáró jelenségekre, mint klímaváltozás, migráció, kiberbiztonság, ipar 4.0 stb. Ezek többsége nem értelmezhető nemzetállami keretek között, nemhogy megoldásokat tudjanak adni egyedül a tagállamok. Ezenfelül, a kizárólag nemzetállami struktúrákban való gondolkodás előbb-utóbb túlzott önérdekkövetésben és önérdekérvényesítésben csúcsosodik ki, ami magával vonzza, illetve tovább szítja a nacionalizmus felerősödését és az etnonacionalista nézőpontokat.

Az Európai Unió történetében az eddig többé-kevésbé lineáris fejlődés a folyamatos bővítéssel, és az egyre inkább felszínre törő különbségekkel a többsebességes Európa-koncepció felé tolódott el. Az Unió reformra szorul mind az intézmények, mind szellemisége és tevékenységének fókusza szempontjából. A Lisszaboni Szerződés (2007) elfogadása csak egy nagyon nehezen véghezvitt félmegoldással ér fel, és mindenféleképp visszalépést jelent a nem ratifikált Alkotmány Szerződéssel (2004) szemben. A legfrissebb, integráció szintjeit leíró uniós tipológia-meghatározása a következőkből áll: szabadkereskedelmi övezet, vámunió, közös piac, egységes piac, gazdasági és monetáris unió, politikai unió, gazdasági kormányzás és bankunió, fiskális unió, politikai unió. A 2008-as pénzügyi válság – ami átterjedt az eurózónára is – után elindított reformhullámok érintik a gazdasági kormányzást, az adózást, a nyugdíjrendszert, a Bankuniót és egy sor más területet is, ami egyértelműen az integráció további mélyítése felé mutat – a tagállamok fejlődésének konvergálása –, vagyis elmozdulás a fiskális unió irányába. Az elmúlt évek változásai tökéletesen jelzik, hogy az Európai Bizottság (EB) az integráció mélyítése felé tesz egyértelmű és kevésbé egyértelmű lépéseket, gondolok itt elsősorban a csak eurózóna tagokra kötelező szabályozásokra, mint amilyen a Bankunióval és a tőkepiaci unióval összefüggő új szabályozások, amelyek egyik oldalról a mélyítést segítik elő, a másik oldalról viszont növelik a tagállamok közötti differenciát. Ez nem véletlen és nem  színfalak mögötti politizálás, hanem azt mutatja, hogy az európai integrációt egy ún. „egyirányú sztrádával” lehetne jellemezni, ahol lassítani, vagy a forgalommal szembe menni – nem hatékonyan és nem is optimálisan működő – kis időre lehetséges ugyan, de előbb-utóbb tarthatatlanná válnak ezek a folyamatok.

A modern európai integráció sikerei ellenére is egy rendkívül instabil és sérülékeny képződmény. Ennek legfőbb ismertetőjegye az öndefiníció hiánya. Európa még ma is folyamatosan alakuló, formálódó konglomerátum, és nem egy teljes, kész tagállamokból álló „intézmény?”, „birodalom?”, „integráció?”, vagy a cél az „Európai Egyesült Államok?” Egyébként  teljesen érdektelen, hogy minek nevezzük, mert a fejlődési irány a fentebb említettek miatt egyértelmű, azonban elérése időben jelenleg meghatározhatatlan. Ettől a fejlődési törekvéstől véleményem szerint csak akkor lehet eltérni, ha az Európai Unió a jelenlegi formájában teljesen kiüresedik, és ezáltal megszűnik.

És mi lesz a jövőben?

Francis Fukuyama filozófus a populizmussal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a populizmus rövid távon kielégíthet szenvedélyes ígéreteket, óhajokat, de végső soron olyan politikát hoz létre, ami hosszútávon teljes mértékben összeegyeztethetetlen, mert financiálisan, vagy politikailag katasztrofális jövőt mutat.” Fukuyama a Foreign Affairs (2018/9-10.) számában arról értekezik, hogy az identitáspolitika a liberális demokráciák végét jelentheti, amennyiben a társadalmakon belül több külön identitással rendelkező csoport jön létre, ami elvezet az állam kollektív döntéshozó funkciójának a végéhez. Ez rendkívül veszélyes lehet, ha a folyamatok összekapcsolódnak a nacionalizmussal, vagy a populizmussal. A globalizáció legújabb hullámának már említett radikális változásai elvezettek oda, hogy a politika fő vezérelve a gazdasági kérdésekről – ami meghatározta a második világháború utáni évtizedeket – az identitáspolitikára tevődött át. E procedúra keretében a baloldali pártok megváltoztatták stratégiájukat (az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában), és egyre inkább elfordultak a munkásosztály széles tömegeitől, helyettük egyre kisebb, marginalizált csoportok felé nyitottak. Ezzel párhuzamosan a jobboldal a nemzeti identitás megvédését tűzte ki célul, ami gyakran kapcsolódik etnikumhoz, vagy valláshoz.

A társadalomtudományok és a politika terén rendkívül nehéz jóslatokba bocsátkozni. A populizmus, mint említettem, nem egy újkeletű dolog, régóta velünk él, és véleményem szerint még jó ideig velünk is marad, de régiós szinten nem egyforma arányban. A populizmus a képviseleti politikát folyamatosan árnyékként követi, felemelkedése egyben a technokrácia lehanyatlását is mutatja számunkra. Míg az előbbi jelenség azt hirdeti: „egyetlen autentikus népakarat létezik”, az utóbbi jelenség pedig azt, hogy „egy helyes politikai megoldás van” – ebben az értelemben mindkettő apolitikussá teszi és kiüresíti a liberális demokráciákat. Ennek a felismerése különösen fontos Európán belül, mert újabb bizonyíték, például a válságkezelés döntéseinek meghozatalára, amelyek a publikum számára már-már érthetetlenül bonyolult procedúrákban születtek meg. A nyugati országok demokráciái és pártrendszerei sokkal inkább tudnak alkalmazkodni a kialakult helyzethez, így a megoldáshoz is hamarabb fognak eljutni, mint például Kelet-Közép-Európa posztszocialista tagállamai. Térségünk régiója különösen küzd Ralf Dahrendorf híres tételének tartalmi felvetésével, miszerint: „egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz azonban hatvan év kell”.

Végezetül saját elgondolásom vetülete az, hogy megemlítsem azt, hogy a nyugati demokráciák (sem) csak úgy vannak, léteznek, hanem folyamatosan változnak, fejlődnek, átalakulnak, mint ahogy a világunk egésze is. Ágh Attila ahogyan „A politika alulnézetben” c. könyvében fogalmaz: „a demokráciák fejlődés tele van ellentmondásokkal, ún. demokráciadeficitekkel. Ezek visszafogják az aktuális átalakulást, fejlődést, azonban hatásukra olyan mozgalmak születnek meg, amelyek követeléseikkel segítik a válságból való kilábalást.” A képviseleti demokráciákra is szüntelenül árnyék vetül, mikor mi, de ha képesek vagyunk a populizmust és annak fundamentumait megfelelően értelmezni, akkor közelebb kerülhetünk a demokráciáink megértéséhez is.

További irodalom:

1. Ágh Attila: A politika alulnézetben. Progress könyvek, Noran Libro, Budapest, 2017.
2. Arditi, Benjamin: Populism as an Internal Periphery of Democratic Politics in.: Francisco Panizza: Populism and Mirror of Democracy, (Lonon: Verso, 2005), 72-98.https://eclass.uoa.gr/modules/document/file.php/MEDIA279/Populism/21.edited%20book_Populism%20and%20the%20Mirro.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
3. Banos Benjámin: Sargentini-jelentés – és ami mögötte van, http://biztonsagpolitika.hu/egyeb/eu-hirfigyelo-2018-szeptember (Letöltve: 2019. június 5.).
4. Boros Tamás – Kadlót Tibor: A populizmus helyzete az Európai Unióban – Populista trendek és témák 2016-ban, https://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/12992.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
5. Dahrendorf, Ralf: Reflection on the revolution in Europa. Times Book, New Brunswick, New Jersey, 2005. 99-100.
6. Fukuyama, Francis: Against Identity Politics – The New Tribalism and the Crisis of Democracy 2018. https://www.foreignaffairs.com/articles/americas/2018-08-14/against-identity-politics-tribalism-francis-fukuyama (Letöltve: 2019. április 19.).
7. Fukuyama, Francis: What is Populism https://medium.com/stanfordcddrl/what-is-populism-eb9fcf443c88 (Letöltve: 2019. április 19.).
8. Ionescu, Ghita –Gellner, Ernest: Populism, Its Meaning and National Characteristics https://www.scribd.com/document/355467963/Populism-Ghita-Ionescu (Letöltve: 2019. április 19.).
9. Körösényi András: Politikai képviselet a vezérdemokráciában, Politikatudományi Szemle 2003. 4. szám, http://www.poltudszemle.hu/szamok/2003_4szam/2003_4_korosenyi.pdf (letöltve: 2019. április 19.).
10. Lengfeld, Holger: https://www.sueddeutsche.de/kultur/abgehaengte-bevoelkerungsgruppen-afd-waehler-sind-nicht-wirtschaftlich-sondern-kulturell-abgehaengt-1.3675805 (Lengfeld, 2017.).
11. Marján Attila: Európai gazdasági és politikai föderlizmus, Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2013.
12. Müller, Jan-Werner: What is populism?, University of Pennsylvania Press Philadelphia, 2016.
13. Molnár, Tamás Levente: Németország egy történelmi fordulópont kezdetén – A 2017-es német szövetségi választások elemzése, KKI Elemzések, E-2017/19. https://kki.hu/assets/upload/19_KKI-elemzes_DEU_Molnar_20171012.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
14. Palánkai, Tibor: Economics of Global and Regional Integration, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2014.
15. Pogátsa, Zoltán: A Piketty-jelenség 1. http://ujegyenloseg.hu/a-piketty-jelenseg-i-thomas-piketty-toke-a-huszonegyedik-szazadban/ (Letöltve: 2019. április 19.)
16. Szicherle, Tibor: Az EP jövője: minden a régi kerékvágásban, csak máshogy, https://pcblog.atlatszo.hu/2019/05/29/az-ep-jovoje-minden-a-regi-kerekvagasban-csak-mashogy/?fbclid=IwAR3ZPXCKD6h5bGq4LAz3qjXOHO1VUIZtX6Djdqg0Z84a_Sy-51-iPBO1WpU (Letöltve: 2019. június 5.).

A tardosi férfi ittasan és az eltiltás hatálya alatt vezetett egy személygépkocsit, ami ki volt vonva a forgalomból és a műszaki érvényessége is lejárt.