Ismét nyitva és a hét valamennyi napján 9 és 21 óra között látogatható a zánkai haditechnikai park. A 71-es út mellett kialakított kiállítási területen egy vadászgépet, két helikoptert, egy légvédelmi rakétát, egy lokátort, egy harckocsit, két tüzérségi eszközt, lánctalpas járműveket, teherautókat és más, kisebb eszközöket helyeztek el. A kétnyelvű tájékoztató táblákon a magyar mellett németül olvasható, amit az adott fegyverről, eszközről, járműről tudni érdemes.
A 10435-ös oldalszámú Mi-8T az ezredfordulóig repült a Magyar Honvédségnél.
Valamennyi kiállított eszköz betontalapzaton áll; a láncos és kerekes technika saját lábain, az egyetlen repülőgép és a két helikopter pedig a futóműveknél alátámasztva. A gépek elhelyezését és a napsütést figyelembe véve a három légijármű fotózására a délelőtti órák a legalkalmasabbak.
A 152 mm-es D-20-as ágyútarack a mai napig megtalálható a Magyar Honvédség fegyverzetében.
A D-20-ast letámasztott helyzetben állították ki. A tüzérségi eszköz körül tízfős kezelőszemélyzet gondoskodik arról, hogy a D-20-as percenként 5-6 lövéssel támadhassa a 17 kilométeren belül lévő ellent.
A kiállítás legkisebb és egyben legbékésebb darabja az 1969 M vegyes tüzelésű mozgókonyha. A közel egytonnás szerkezet gyomrában egytálételből 340 adag készíthető.
A Lihacsov Autógyár ZiL-130-asa a rendszerváltás előtti évtizedekben leginkább a teherfuvarozó állami vállalatok kék-fehér színeiben volt látható a magyar közutakon, a zöld katonai változatok ritkán bújtak elő a laktanyákból. Ennek a benzinfalónak erre nem is nagyon volt oka: platójára egy APM-90M leszállító fényszórót szereltek.
Az APM-90M-et a futópályák megvilágítására használták. A kiállított berendezés egy újabb érdekes témát vet fel: kik voltak és hogyan dolgoztak azok a katonák, akik egykor katonai repülőtereink éjszakai üzemét segítették?
A PTSZ-M közepes lánctalpas úszó gépjármű ma is használt példányaival a nyilvánosság is találkozhat, ha máskor nem, árvíz és komolyabb havazás idején biztosan. A Táltosnak becézett járművet kétfős személyzet irányítja, a rakomány a lehajtható hátsó rámpán gurulhat vagy mehet fel a járműre.
Amikor a Táltos vízijárművé válik, meghajtásáról hajócsavarok gondoskodnak.
URAL 4320-as teherautóra telepített, kb. 250 km-re "ellátó" P-18-as távolfelderítő lokátor.
A zánkai P-18-as antennája a szél játéka; ha mozog a levegő, több beállásban is lefotózhatjuk.
Közeli kép a 16 antennát 360 fokban elforgató szerkezet központi részéről.
Az egyetlen amiből kettő van a parkban a ZiL-130-as teherautó. A fényszórósról már volt szó, az itt látható mögé egy D-44-es hadosztályágyút akasztottak.
A 85 mm-es D-44-es három évtizeden át, a kilencvenes évekig volt rendszerben Magyarországon.
A 168-as oldalszámmal kiállított Mi-24D érdekessége, hogy Magyarországon nem üzemelt. A német adomány-helikoptert kiállítási célból festették magyar színekre.
A kiegészítők nélküli T-72-es meglehetősen letisztult formájú.
A T-72-es lapos tornyából fő fegyvere, a 125 mm-es harckocsiágyú mered.
A BAT-M lánctalpas buldózer tüzérségi vontató alvázra épült, harckocsi motor hajtotta. Gépesített lövész és harckocsi hadosztályok számára végzett földmunkákat, többek között hadiutakat, átjárókat vagy akár helikopter leszállóhelyeket is létesíthettek vele.
A bejárat mellett, a két helikopter között áll a 4405-ös MiG-21MF. 1997-ig repült.
A honi légvédelem Sz-75 Dvina komplexumának V-750 rakétája az SzM-63-as indítóállványon.
A repülő szerkezetek és a kerékpárok jól megférnek egymás mellett - talán így gondolkodtak a kerékpárszerelőként dolgozó Wright-fivérek is.
Az 500 Ft-os belépőt a kiállítás bejáratánál lévő büfében lehet megvásárolni. Ha a park látogatása családi program, akkor a haditechnika iránt kevésbé fogékony családtagok itt múlathatják az időt, amíg a többiek bent nézelődnek.
A büfét légcsavar díszíti.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
Mi-8-as, Mi-24-es és MiG-21-es adatok: avia-info.hu
Welcome to Monday’s edition of our daily Brussels Briefing. To receive it every morning in your email in-box, sign up here.
Austria’s presidential vote on Sunday was billed as a political landmark for Europe: the first election of a far-right populist head of state since the second world war. Then thevote count started. The Freedom party’s Norbert Hofer may still end up in the Hofburg palace, elected for a party founded in the 1950s by a former SS general. But the result ison a knife edge and the Green party’s Alexander Van der Bellen could easily prevail. It’s down to postal votes. Vienna hosted two victory parties last night: a surreal end to a surreal campaign.
Regardless of the outcome, Mr Hofer’s rise is a reminder of some political chill winds in Europe. Other European far-right politicians have not yet come as close to power as the Freedom party. But if Mr Hofer succeeds, it would be possible to trace an arc of illiberal politics through Poland, Hungary (and to some extent) Slovakia and Austria that stretches from the Baltic sea to the gateway of the Balkans.
To varying degrees some of their ruling politicians share a nationalist, anti-immigrant, anti-Islam, anti-EU message. And, for all the grumbling, there isn’t much the EU can do about it. The main question is where populists, the far-right or anti-establishment parties will make their mark next, be it in France, Holland or some day in Germany.
Read moreAz Autokaraoke műfaját az oroszok is nagyra értékelik mostanában. Maxim Galkin showjában, a MaximMaximban legutóbb az Eurovíziót Moszkvába vivő Dima Bilan volt a vendég, akivel olyan dalokat énekelt Moszkva utcáin, mint a Shape of my heart.
Bilant évtizedekig vádolták azzal, hogy valójában nem is tud tisztességesen énekelni, valamint a heroinnal is kapcsolatba hozták. Az egyszer és mindenkorra kiderült, hogy az orosz sztár valóban el tud énekelni tisztességesen jó pár dalt, még egy autó anyósülésén is.
Si la gauche radicale -politique, associative et syndicale - est en phase de déclin, sa vitalité médiatique reste importante. La Fondation pour l'innovation politique lui consacre une note très fouillée, "La gauche radicale : liens, lieux et luttes (2012-2017)", signée Sylvain Boulouque, dont L'Opinion publie le 23 mai 2016 en avant-première des extraits.
Cet article L’Opinion – En déclin, la gauche radicale conserve pourtant son influence intellectuelle est apparu en premier sur Fondapol.