Biztonságpolitika

Romániában úgy tűnik hosszú évek után sort fognak keríteni a két Type 22 Batch 2 fregatt korszerűsítésére. A 2003-ban megvásárolt ex-brit egységet modernizálása már 2008 óta késedelmet szenved, nem meglepő módon anyagi források szűkössége miatt. Most 208 millió dollárt sikerül majd a BROADSWORD-osztály két tagjára költeni, aminek következtében hajók elleni rakéták-robotrepülőgépek mellett légvédelmi rakéták is felszerelésre kerülhetnek a REGINA MARIA (F222 ex-LONDON) és a REGELE FERDINAD (F221 ex-COVENTRY) fedélzetére.

Olaszországban már folynak a haditengerészet legújabb tengeralattjárójával az tengeri próbajáratok. A Type U212A tervei alapján épített ROMEO ROMEI nevet viselő egység tavaly júliusban került vízre és várhatólag még az idén szolgálatban állhat.

Március 31-én kivonásra kerül a Brit Királyi Haditengerészet állományából az utolsó Sea King Mk.4 Commando helikopter is. A típus búcsúrepülésére 21-én kerítenek sort.

Idén két Projekt 636.3 tengeralattjáróval lehet gazdagabb az orosz haditengerészet is. A jól ismert KILO-osztályú egységek továbbfejlesztésével létrejött felszín alatti ragadozók közül eddig már négy került átadásra (NOVOROSSZIJSZK, ROSZTON-ON-DON, KRASZNODAR, BIROBIDZSANI), ebben a hónapban a NOVGOROD került vízre, míg testvérhajója májusban. Ezek is, akárcsak a másik négy egység a Fekete-tengeri flotta állományába fognak tartozni. 2015 decemberében a szíriai felkelők elleni támadásban a ROSZTON-ON-DON is részt vett, víz alól indított szárazföldi célpontok ellen bevethető Kalibr csapásmérő robotrepülőgépeinek alkalmazásával.

A szíriai orosz beavatkozással kapcsolatosan meg kell említeni, hogy a héten hazatért merevszárnyú erők nagyobb része helyett, a közel-keleti államba további forgószárnyas technika került áttelepítésre. A távozó orosz gépeket mutató filmfelvételeken megjelentek az országban korábban eddig nem látott Kamov Ka-52-es és a Mil Mi-28N harci helikopterek példányai is. Ezek messze jobban megfelelhetnek a közeli légi támogatásra, mint Szuhoj Szu-24M és a Szu-34-es vadászbombázók.

Algéria átvette a második kínai építésű C28A-osztályú korvettjét is. Az EL FATIH (921) március 10-én került a megrendelő tulajdonában. A C28A korvettek mintegy 120 méter hosszúak, 14,4 méter szélesek, és 3,87 méteres merüléssel bírnak, vízkiszorításuk 2900 tonna. A csökkentett radarkeresztmetszetű felépítménnyel rendelkező C28A korvettek fegyverzetét egy NORINCO 76 mm-es hajóágyú, nyolc C-802-es hajók elleni robotrepülőgép, egy FM90N légvédelmirakéta-indító (nyolc rakétával), valamint két Type 730-as hétcsövű 30 mm-es légvédelmi gépágyú alkotja. A tatrészen egy helikopter leszállására alkalmas terület lett kialakítva, amihez egy hangár is tartozik. Meghajtásukról négy MTU 12V 1163 TB93 dízelmotor gondoskodik. A Hudong-Zhonghua hajóépítő vállalatnál épített hajókból tavaly novemberben került átadásra az ADHAFER (920) nevet viselő egység.

Júniusban kezdődik majd meg az orrkúp mögé, jobb oldalra épített merev légi üzemanyag felvevő csonkkal felszerelt HAL Tejas vadászbombázóval a légi próba. Az előszéria részét képező LSP-8-as repülőgéppel a tervek szerint a következő év márciusáig folynak majd a tesztek. A brit székhelyű Cobham által gyártott merev légi üzemanyag felvevő csonk felszerelése a strukturális megerősítések mellett a szoftverek és természetesen az üzemanyagrendszer módosítását is maguk után vonták. A kötelező földi teszteket követően júniusban kerülhet majd sor az első felszállásra is.

Befejeződtek a HAL könnyű harci helikopterével, az LCH-val végzett nem irányított rakétákkal végzett próbalövészetek. A TD-3-as jelzésű példánnyal több FZ 70 milliméteres rakétát indított el. A további fegyverzeti tesztek során az orr-rész alsó részén elhelyezett toronyba épített 20 milliméteres Giat Nexter gépágyú, illetve a MBDA Mistral-2 levegő-levegő rakéták kerülnek kipróbálásra.

Az Egyesült Államokban már a második Sikorsky CH-53K King Stallion helikopter is csatlakozott a légi tesztekben részt vevő első példányhoz. A 2018-ban záródó légi próbákban négy példány vesz részt. A 2015. október 27-én első felszállását végrehajtó eddigi egyetlen gép, már több mint 35 órát töltött a levegőben és már 222 kilométer per órás sebességgel is repült. Az amerikai tengerészgyalogság várhatólag 200 példányban fogja beszerezni az új nehézhelikoptert. Ez nyolc aktív, egy tartalékos és egy kiképzőegység felállítására lesz elegendő. De a nemrég tulajdonossá vált Lockheed Martin szerint jelentős külföldi megrendelés is várható a típusra. Jelenleg Németország, Izrael és Japán lehet az új variáns első külföldi megrendelője. A Sikorsky CH-53K King Stallion helikopterből jelenleg 10 példány található a gyártósoron, különféle gyártási stádiumban.

A Pearson Engineering elkészült a Stryker gyalogsági harcjármű hídvető változatával. 11,58 méter hosszú és 4 méter széles, egy darabból álló, 3 tonnás tömegű hídszelvényt, az M1132 műszaki jármű elejére szerelt hidraulikus munkahengerek segítségével helyezik le a jármű elé. A cég igény szerint további méretben is hajlandó hídszelvényeket kifejleszteni, ha arra igény mutatkozik.

Elsőként a USS PORTER (DDG-78) ARLEIGH BURKE-osztályú romoló kapta meg a SeaRAM légvédelmi rendszert a hátsó Raytheon Mk.15 Phalanx közelkörzeti légvédelmi rendszer helyett. Az első lépésben négy romboló fedélzetéről tűnik el a hátsó hatcsövű 20 milliméteres gépágyú és adja át a helyét a rakétáknak.

A háborús bevetések miatt jelentős hiány mutatkozik a Sikorsky HH-60G Pave Hawk helikopterekből. A veszteséglistára került példányok mellett a megmaradókból is vészesen fogy a repült idő, így az amerikai hadsereg 21 UH-60L-modellként gyártott Black hawk átalakítását határozta el. A speciális harci kutató-mentő feladatok ellátására összesen 372 millió dollár elköltésének árán fog képessé válni ez a változat.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Boeing F-15E Strike Eagle.

Szu-22M4 Fitter-K.

Mitsubishi F-2A.

Lockheed Martin F-22A Raptor.

Panavia Tornado GR.4.

Sikorsky HH-60G Pave Hawk.

Hindustan LCA Tejas.

Lockheed Martin F-16C Fighting Falcon.

British Aerospace Hawk 65A.

Bell-Boeing CV-22B Osprey.

Supermarine Scimitar F.1.

MiG-29UB.

CASA/IPTN CN-235M-300.

Dassault Rafale C.

Kawasaki C-1.

Boeing B-52H Stratofortress.

Hawker Siddeley Harrier T.4.

Mil Mi-28N.

Március 10-én került sor a Biztonságpolitikai Szakkollégium, a Magyar Hadtudományi Társaság, a Magyar Afrika Társaság és az Afrikáért Alapítvány által szervezett Afrika Konferencia megtartására, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma adott otthont. A rendezvény a kontinens fontos aspektusait érintve átfogó ismereteket nyújtott a hallgatóság számára, érintve többek között a geopolitika, a gazdaság, a biztonságpolitika és a humanitárius segítségnyújtás területeit.

A konferenciát Dr. Kaló József, a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke, illetve Dr. Németh József Lajos, a szakkollégium alapító tagja és tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A vezetők külön kiemelték a Szakkollégium és az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar közötti szoros együttműködést, továbbá hangsúlyozták a közös konferenciák megrendezésének jövőbeni lehetőségeit.

A konferencia összesen négy blokkból állt, amelyek egyenként három 20 perces szakaszra oszlottak. Az előadók sorát Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának oktatója, a Magyar Földrajzi Társaság Biztonságföldrajzi és Geopolitikai szakosztályának alapító tagja kezdte meg. Előadásában Afrika természeti kihívásairól adott átfogó képet, bemutatva a kontinens fő problémaforrásait, amelyek közül kiemelte a globális szinten megfigyelhető klímaváltozás hatásait, a vízhiányt és az ezekből fakadó konfliktusokat, amelyek az Európára nehezedő migrációs nyomás alapvető okai közé tartoznak. Szekciójának második előadója Dr. Biedermann Zsuzsa, aki a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa. A gazdasági kihívásokról szóló előadásában a hallgatók megismerhették az Afrikában megfigyelhető főbb gazdasági trendeket, ezek közül is első sorban a primer szektor működését a kontinensen. A gazdasági aspektusokon túl szó esett a térség dinamikus fejlődéséről, elsősorban az infrastrukturális beruházások és a turizmus egyre nagyobb népszerűsége terén. A soron következő előadó Dr. Jakkel Anna volt, aki Kecskeméten praktizáló háziorvos és üzemorvos. Előadásában bemutatta az afrikai egészségügyi állapotokat, különös tekintettel a járványokra, továbbá az azokért felelős vírusok és baktériumok terjedésére. Mindemellett az Afrikában szerzett tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal, hiszen a humanitárius segítségnyújtás során végzett munkája során számtalan esetben találkozott a fent említett fertőző megbetegedésekkel.

A soron következő blokk első előadója Dr. habil. Benkes Mihály, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, aki Afrika fegyveres erőiről tartotta előadását. A fekete-afrikai térség terrorista szervezeteinek akcióit a belviszályokra, a gyarmatosításból megmaradt határok helyzetére és a nemzetállamok hiányára alapozva mutatta be. A soron következő előadó Dr. Marsai Viktor, az NKE oktatója volt, aki az al-Shababról, a Boko Haramról és az ISIS-ről tartotta előadását. Elsősorban a szubszaharai térségben uralkodó viszonyokat ismerhettük meg, illetve a térségben működő nemzetközi szervezetek eszköztárát, akik ezen csoportok tevékenységét próbálják meggátolni. A szekciót Dr. Búr Gábor, az ELTE Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének docense zárta, aki a szomáliai kalózkodás biztonságpolitikai kihívásait mutatta be, emellett részletesen beszámolt a kalózkodás 1980-as évektől kezdve meglévő történetiségéről és hagyományairól a térségben.

Az ebédszünet utáni első előadó Babinszki Péter, aki a Szegedi Tudományegyetemen végzett történelemtanárként. Prezentációjában bemutatta az afrikai nők helyzetét, felhívva a figyelmet a térség égető problémáira, amelyek napjainkban 70 millió nőt érintenek a kontinensen. Mindemellett megismerhettük a népirtás utáni Ruanda politikai helyzetét, amely általánosságban pozitív képet mutat, főleg a nők politikai szerepvállalásának tekintetében. Konc Melinda, a Szegedi Tudományegyetem mesterszakos hallgatója, az Afrikáért Alapítvány munkatársa folytatta az előadások sorozatát, aki az afrikai gyermekek helyzetét mutatta be, ezen belül is a gyermekkatonaság problémakörét feszegetve, amely során kitért a társadalmi integráció fontosságára annak érdekében, hogy a gyermekkatonák vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. A szekciót Dr. Mihálffy Balázs agrármérnök, az iszlám első magyar sejkje zárta, aki előadásában Afrika színes, spirituálisan gazdag vallási hagyományait mutatta be. Részletesen beszámolt a különböző népcsoportok keveredett muzulmán és keresztény vallásos szemléletéről, az észak-afrikai arab népek nomád életmódjáról és a természeti vallások elemi erejéről egyaránt.

Negyedik, egyben utolsó blokkunk előadója Dr. Besenyő János ezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóműhelyének vezetője volt, aki az Afrikában történő magyar katonai szerepvállalásról adott áttekintést. Előadásában országokra lebontva ismertette azokat a nemzetközi missziókat, amelyekben hazánk is szerepet vállal, bemutatva a Magyar Honvédség eddigi eredményeit a térségben, valamint a nemzetközi közösséggel kialakított igen szoros kapcsolatunkat. Mindemellett felsorolta azokat a prioritásokat, amelyek hazánk számára fontosak lesznek a jövőben, így az UNAMID támogatását, illetve a kalózok elleni fellépést a Guineai-öbölben. Végezetül felvázolta a műveleti szempontból fontos terveket, többek között a tudományos kutatások megkezdését polgári intézmények bevonásával, valamint egy afrikai részleg létrehozása az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Tudományos Szakkönyvtár állományán belül. A magyar szerepvállalás civil oldaláról Horváth Dorottya, a Magyar Afrika Társaság munkatársa tartott előadást, aki az AHU múltját, jelenét és humanitárius munkájának tapasztalatait mutatta be. Mindemellett képet adott azokról a kezdeményezésekről és projektekről, amelyeket az alapítvány indított el Maliban, Malawiban, Madagaszkáron és Ugandában. Beszámolt a saját tapasztalatairól, az önkéntesség előnyeiről és hátrányairól, végül hasznos tanácsokkal látta el a hallgatóságot, amennyiben valaki ehhez hasonló munkára kapna kedvet.

Az előadások után a kvízjátékon kisorsolt nyeremények kiosztására került sor, amelyeket a támogatók egyes képviselői adtak át. Dr. Németh József Lajos záró szavaiban összefoglalta a konferencia legfontosabb megállapításait, köszönetet nyilvánított az előadóknak és a szervezőknek áldozatos munkájukért.

Szinte közhelyszerű a rómaiaknak az a klasszikus mondása, mely szerint az ifjúság szél. Való igaz, hogy a gyermek már születésétől megváltoztatja a környezetét, ifjúként pedig mint a "forgószél" alakítja át a társadalmat is. Így volt ez a rómaiaktól napjainkig. Most azonban olyan korszakba érkezett az emberiség fejlődése - megítélésem szerint -, amikor a társadalom gyorsabban változik, mintsem az ifjúság lázadhatna ellene, mintsem a belépő új nemzedék "felforgathatná" a korábban mindég "begyöpösödött" világot. Olyan korba érkeztünk, amikor a felgyorsult társadalmi változásokkal a fiatalok versenyezni kényszerülnek, s nagy erőfeszítésükbe kerül, hogy lépést tartsanak a mindent átrendező folyamatokkal, hogy megtalálják a helyüket a mozgásban lévő társadalomban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy többségük nehezen éli meg az ilyen követelményeket, s a szülei, az előző nemzedékek élettapasztalata sem adhat a korábbi korokhoz hasonló támpontokat.

Miről van szó? Arról, hogy a XXI. századhoz közeledve, a civilizációs fejlődésben a neolit és az ipari forradalomhoz hasonló gyökeres átrendeződések mennek végbe. Az elemzésekben ezt a folyamatot különbözőképpen definiálják: ­második, vagy harmadik ipari forradalomnak stb., - de valószínűleg a legkifejezőbben a tudományos-technikai forradalom elnevezés tükrözi a lényegét. A tudományos­-technikai forradalom a társadalom minden alkotóelemében mélyreható és átfogó megújulást indukál. Az elsődleges tartalma kicsit leegyszerűsítve úgy összegezhető, hogy a termelésben alkalmazásra kerülő kibernetikával vezényelt automatizált rendszerek részben nem teszik lehetővé, részben pedig feleslegessé teszik az ember közvetlen jelenlétét. Ennek következtében az ember kikerül a termelés közvetlen folyamatából és ezentúl a kreatív alkotással, vagyis azzal foglalkozhat, ami csak neki sajátja. S, ha ebből indulunk ki, akkor azt is látnunk kell, hogy a ma gyermekei egy olyan társadalomban nőnek majd fel, amelyről jelenleg még szinte semmit sem tudunk. Századok óta döntő mértékben a szülők és gyermekeik, sőt több generáció is a lényegét tekintve azonos társadalmi berendezkedésben szocializálódtak. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy szülők és gyermekeik gyökeresen ellentétes társadalmi közegben szerezték illetve szerzik meg élettapasztalataikat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak - s főként nem elsődlegesen - az államszocializmusról a kapitalizmusra visszaváltott rendszerről van szó, hanem a civilizációs fejlődés fő sodrában globálisan jelentkező termelési forradalom valamennyi állam társadalmi viszonyait átrendező hatásmechanizmusairól.

A civilizációs fejlődés fő vonulatának csupán néhány elemét emelem ki vázlatosan ahhoz,  hogy érzékelhető lehessen a változások jellege. Elsőként említem meg a globalizációt. Az űrkutatás  eszközei lehetővé tették azt is, hogy egyszerre és egységesen a világ bármely pontjáról és mindenki számára láthatóvá vált a Föld teljes felszíne és az is ami alatta van. A média az egyik fő motorja annak a folyamatnak, amelynek következtében a világ már napjainkban is szinte mindenki számára egységes egészként és átfogóan egyre teljesebben megismerhető és elsajátítható. Azt is jelenti ez, hogy ami a földgolyó másik felén történik, az ugyanabban a pillanatban itt - mondjuk Magyarországon - élő ember számára is hozzáférhető ismeret. Ennek eredménye, hogy "karosszékben" ülve nézzük végig, pl. az "öbölháborút" vagy az olimpiai versenyeket, a TV képernyője előtt ülve – mint beavatottak, részvevők - várjuk, hogy bekövetkezik -e egy újabb háború, vagy szörnyülködünk, hogy a délkelet-ázsiai pénzpiac összeomlása után, pl. Indonéziában, miként fordul tragédiába a mindenüket elvesztettek sorsa stb. A globalizálódás kiteljesedését jellemzi, pl. az is, hogy a világgazdaság egységes egészként működik, s benne a multinacionális szervezetek és vállalatok világhálózata a működést irányító és biztosító érrendszer. A világgazdaságban a pénzmozgás pedig a másodpercek tört része alatt zajlik, hiszen a számítástechnika, a kibernetika, az informatika és egyéb tudományok, technikai rendszerek jóvoltából nem maga a dollár, vagy a márka stb., hanem a róluk szóló információ áramlik. Az egyes ember számára is egyre szélesebb körűen ez a globalizáció jelenti a természetes gazdasági és társadalmi közeget. A bankkártyák a világ bármely pontján ma már a pénzéhez juttatják, az internetről lehívhatja valamennyi jelentős könyvtár vagy adatbázis ismeretanyagát stb. A globalitás egyúttal feltételezi az eleddig elkülönült vagy elszigetelt nemzetállamok együttműködését, sőt bizonyosfajta egységesülését (pl. szabványosítás, jogharmonizáció stb.), az emberek, az eszmék, a gazdasági folyamatok szabad áramlását vagyis az országok globális és regionális integrációját. Nehéz lenne eltalálni, hogy a most beszélni tanuló gyermek, pl. milyen nyelven kommunikál majd a mai elkülönült nemzeteket meghaladó, az integráció eredményeként kialakuló intézményekkel; szervezeti rendszerben szerzi-e meg majd a valamilyen módon elismert tudását stb. Sorolhatnánk tovább, hogy milyen összefüggéseket hordoz, s milyen következményekkel jár a média által is generált globális, integrált világjövő, de úgy vélem a kiinduló gondolatok is alátámasztják azt a hipotézist, mely szerint gyermekeink gyökeresen új és jórészt ismeretlen, beláthatatlan közegben teljesítik ki életpályájukat.

Mindezek tudatában nézzünk még egy - részben már említett, a tudományos-technikai forradalom lényegét megjelenítő - összefüggést. A gépi nagyiparra épülő termelés rendszerében meghatározó a termelő eszközök magántulajdona és az ezen eszközök használatával a tulajdonosnál munkát vállalók teljesítménye. Ez a kapcsolat kettős alávetettséget tartalmaz. Egyrészt a munkavállaló kiszolgáltatott a termelőeszköz tulajdonosának, abból adódóan, hogy tőle függ megveszi-e, s ha igen milyen módon a munkáját. Ez így szociális tartalmú alávetettség. Másrészt azonban a munkavállaló tevékenységét - teljesítményét, munka- és életkörülményeit, díjazását stb. - jelentősen meghatározza az a technika, technológia, üzemi szervezet stb., amelynek használatával a munkavégzés megvalósul. Ennek az alávetettségnek technikai tartalma van. A tudományos-technikai forradalom olyan új termelési rendszert hoz létre, amelyben részben lehetetlenné, másrészt pedig feleslegessé válik az ember közvetlen jelenléte. Gondoljuk csak meg pl. egy atomenergetikai rendszerben miként lehetne jelen az ember? Azt pedig, hogy az ilyen rendszer működési zavarai milyen következményekkel járnak az emberekre, Csernobil óta mindannyian megtapasztaltuk. Azt is könnyű belátni, hogy a robotok pontosabbak, megbízhatóbbak, vagyis feleslegessé teszik a monoton, rutin munka elvégzésében az embert, miként, pl. az automatizált, zárt gyártási technológiában és a távvezérelt átviteli rendszerekben stb. is.

Megváltozik tehát a munka végzés tartalma, jellege, szervezete. Folyamatosan és egyre meghatározóbban az ember kikerül a technikával szembeni alávetettség alól, s a kérdés az lesz, mit tud kezdeni a munkaerejével, képes lesz-e hasznosítani, hiszen a termelőeszközök - a robotok, az automatizált rendszerek stb. ­továbbra is más tulajdonában maradnak, s így a szociális alávetettsége nem szűnik meg. Ez a körülmény hozza létre a munkahelyet elveszítők egyre népesebb táborát, az un. strukturális munkanélkülieket. Kialakulnak ugyanakkor az új típusú munkaszervezeti formák, mint pl. a távmunka végzés stb., amikor a nagy, helyhez kötött szervezeti egységek helyett az emberek saját belátásuk és lehetőségeik szerinti helyen és többnyire maguk teremtette eszközökkel teljesítik vállalásaikat. A fő "eszköz" pedig a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudás-szintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk lehet. Ez a korábbi, a tulajdon nélküliségből következő munkavállalási kényszer helyett minőségileg új helyzetet teremt, mert a tudás már nem csupán eszköz lesz a munkavállaláshoz, hanem egyfajta tulajdon is, amellyel a birtokosa viszonylag szabadabban rendelkezhet. A jelenlegi körülmények között a családok számára létbizonytalanságot, lecsúszást, szegénységet jelent a munkanélküliség, a munkahely elvesztése. Mindkét féle alávetettségtől meg kell szabadulnia az embereknek ahhoz, hogy elfelejthessék a munkanélküliség borzalmait. A ma gyermekei, ­a munkanélkülieké is - minden bizonnyal már a posztindusztriális technikai és társadalmi körülmények között valósítják meg életpályájukat. Ezért is fontos és felelősségteljes olyan körülmények megteremtése, amikor esélyegyenlőség jön létre a tudás megszerezhetőségében. Ettől függ ugyanis, hogy ki rendelkezhet majd saját tudástulajdonnal és így munkával, megélhetéssel.

A világ egészére vonatkozó civilizációs fejlődés fő sodrának kikerülhetetlen hatásaival egy időben napjainkban Magyarországon jelen vannak az 1989-90-től kiteljesedő "rendszervisszaváltó" folyamatok is, s ezek szintén hatással vannak a gyermekekre, a fiatalokra. Ezzel összefüggésben szintén csupán néhány elemet hangsúlyozok. Az elmúlt közel évtized alapvetően négy rendszerszerű változást hozott a magyar társadalom életében. A mindent átfogó állami tulajdon helyett a magántulajdon lett a meghatározó. A tervgazdaságot felváltotta a piacgazdaság. Az egypárt-rendszerről áttértünk a többpárt­ rendszerre. A keleti (KGST) kapcsolatok elsődlegessége helyett az Európába ill. a világ egészébe integráló folyamat részesei lettünk. Ezek az átváltások külön-külön is, együttesen pedig hatványozottan gyökeres átalakulásokat eredményeznek minden egyes ember életében. A belépő új generációk – a szüleiktől eltérően - ezeket az új körülményeket saját szocializációs valóságukként élik meg. Az így keletkező ellentétes szocializációs bázisra építkező életszemléletek gyakran családi konfliktust és társadalmi feszültségeket is kiválthatnak.

Ilyen probléma pl. a tulajdoni rendszer megváltoztatása. A mindent átfogó állami tulajdon rendszerében alapvetően az állam "gondoskodott" mindenről. Az állami paternalizmus körülményei között az egymást követő korosztályok arra szocializálódtak, hogy elsősorban nem maguknak kell gondoskodniuk magukról, hanem el kell fogadniuk, amit az állam ad, vagy az államtól kell számon kérniük, ha valamiből nincs elég. Helyettük - s többnyire a megkérdezésük nélkül – az életük menetén végig a fő kérdésekben (iskola, lakás, munka, egészségügy stb.) az állam fog róluk gondoskodni. A helyzet napjainkra alapvetően változott meg: az állam néhány év alatt szinte teljes egészében felhagyott a paternalizmussal, s magára hagyta polgárait, gondoskodjanak magukról. Miután azonban még nem teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy az egyes ember teljes egészében gondoskodni tudjon önmagáról, az önállóság szabadsága helyett a magárahagyottság feszültsége, tragédiái lettek úrrá sokakon. A szülők számára ez a közeg általában idegen, az öngondoskodáshoz - magukat és gyermekeiket illetően -, még nem szoktak hozzá. A szülők generációjának a többsége, valószínűleg nem is szokja meg, esetleg elviseli, de a gyermekek már önmagukról gondoskodva szocializálódnak, számukra ez lesz a természetes közeg. Nehezen megválaszolható azonban az a kérdés, hogy miként tudnak majd önmagukról gondoskodni? Minden valószínűség szerint rendkívül differenciáltan. Döntő mértékben a lehetőségeik attól függnek, hogy a szüleik részesedtek-e az állami tulajdon szétosztásából. Amikor ugyanis privatizálták a mindenre kiterjedő állami tulajdont, akkor a gyermekek, a fiatalok döntő többsége abból nem részesedhetett. A ma már mindent átfogó magántulajdon rendszerben nem a gyermekek, a fiatalok lettek a termelőeszköz tulajdonosok, vagyis hátrányos helyzetbe kerültek az előző generációkkal szemben, akik részt vehettek az állami vagyon magánosításában. A gyermekeknek, a fiataloknak a korábbi időszakban a tulajdonhoz viszonyított egyenlően közömbös életpálya start-pozícióját, viszonylagos esélyegyenlőségét, felváltotta a szülők tulajdonhoz jutásából következő egyenlőtlenség, a tehetősséghez, vagyonhoz kapcsolódó előnyök és a szülők tulajdon nélküliségéből levezethető hátrányok. Akinek a szülője nem tudott tulajdonhoz jutni, az kettős hátrányba került: az állam a továbbiakban nem gondoskodik róla, s az állami tulajdonból sem részesült. A gyermekek társadalmi helyzete tehát, máris rendkívüli mértékben differenciálttá vált.

Van azonban lehetőség az előbbiekben vázolt módon kialakuló életpálya esélyegyenlőtlenség jelentős mértékű kompenzálására. Az informatikai forradalom következtében ugyanis olyan ismeretekhez juthatnak a gyermekkorú generációk, amely mintegy tudás-tulajdonként kiegyenlítheti az egyébként igazságtalanul keletkezett hendikepet. Van azonban egy feltétel: ehhez a tudáshoz ne a tehetősség, hanem a tehetség, a szorgalom, az akarat útján lehessen hozzájutni. Ez a lehetőség - miközben a gyermekkorú generáción belül esélyegyenlőséghez vezethet, - az előző, a szülők generációjával kapcsolatban kontinuitás zavart is kiválthat. Gondoljuk csak meg, a mi nemzedékünk még a tízes számrendszer alapján nőtt fel, a gyermekeink pedig már a kettes számrendszert tekintik logikai alapnak, s a számítástechnika nyelvét beszélik olyan perfekt módon, mint mi fújtuk az egyszer-egyet. Elegendő bizonyítékként a televízió műsoraiban megnézni azoknak a gyermekeknek a produkcióját, akik a legismertebb számítástechnikai, kibernetikai, informatikai szakemberekkel, professzorokkal partnerként képesek megosztani a gondolataikat. Az ő ismeretanyaguk lényegileg más jellegű, mint az előző nemzedékeké volt. Ha még figyelembe vesszük mind azt, amit az ember termelésben betöltött munkafunkcióinak megváltozásáról mondottunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd az információs társadalomra jellemző konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely "tulajdonosaként" szabadon és tehetősen lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki - a munkanélküli szülők gyermekei - számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

A tudástulajdonával szabadon rendelkező, az önmagáról minden tekintetben gondoskodó ember már individuumként vehet részt a vele ekként is számoló társadalmi szervezetben. Amennyiben a felnőttek "nem szúrják el" háborúkkal, környezeti katasztrófákkal, akkor a gyermekeinknek meg lehet az esélye arra, hogy minden bizonnyal ilyen jellegű társadalomban éljenek. Ezért is érdemes néhány kérdésfelvetés erejéig kitérni az individuum problémakörére. Miként említettük a termelési rendszerek fejlődési tendenciája egyrészt a multinacionalitás, másrészt az egyéni tudásra építkezés irányába mutat. Azok a klasszikus munkahelyek, ahol sok száz vagy ezer ember együtt, egy helyen, egy épületben vagy területen dolgozott, már jelenleg is tapasztalhatóan eliminálódnak. Velük együtt megszűnnek a klasszikus értelemben vett dolgozó kollektívák, tanuló csoportok stb. Ezek helyébe a szabad individuumok önkéntesen szerveződő kooperációja, közössége léphet. A meghatározó tehát - az egyénnek önmagáról való gondoskodásából, a szükségletei kielégítésének fedezetére és önmaga fejlesztésére vállalt tevékenységének a saját tudástulajdonához kötödéséből adódóan - az egyén és a személyisége lesz vagy lehet. Természetesen azt még nem, vagy nagyon dús fantáziával lehet csak belátni, hogy milyen kapcsolatok szerveződnek majd az individuumok között, lesznek -e valamiféle közösségek, s ha igen, milyen szerepet játszhatnak? Azt azonban már a most kibontakozó folyamatokból ki lehet következtetni, hogy az emberek az ismereteiket - a jelenlegi helyzettel szemben - nem meghatározóan szerzik majd az, úgymond közszolgálati médiából. Egyrészt a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközökhöz köthető, de mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként, s befolyásolják valamilyen módon életpályája alakulását is. Másrészt a társadalom szerveződéséhez olyan technikai megoldások szükségeltetnek, amelyek interaktív kapcsolatokat tesznek lehetővé. Az Internet ebből a szempontból a ma technikájaként és eszközeként az egyik meghatározó elem, de milyen lesz a jövőben, azt még nem tudjuk, mert napjainkban kötődik a drága telefóniához, s ezért nehézkes a működtetése és a hozzáférhetőség. Azt azonban már tudjuk, hogy olyan technikai eszközök is léteznek, - pl. a műholdakon keresztüli variációk -, amelyek megkönnyítik az elterjedését. Azt lehet mindezek következményeként mondani, hogy az informatikai eszközök nem csupán egyszerű technikai eszközökként, hanem társadalomszervező erőként is megjelennek. Nem véletlenül definiálja a tudomány (egy része legalább is!) informatikai forradalomnak a folyamatot és informatikai társadalomnak a jövő társadalmi rendszerét. A média - főként a televízió és azok az eszközök, amelyek a televíziós technikából származtathatók - ilyen értelemben a gyermekek számára meghatározóan olyan eszközök, mint valamikor a palatábla, vagy a toll és a papír voltak. Ennek a körülménynek van azonban még egy viszonyulata, amely részben az eszközök fejlődéséhez, másrészt pedig az embernek a termelésben és társadalomban már említett módon megváltozó funkciójához, szerepéhez kapcsolódik. Ha az individuum és a tudástulajdona lesz a meghatározó, akkor azt is előre lehet látni, hogy az informatikai eszközökre nem csak azért lesz szükség, mert az egyén számára közvetítenek ismereteket, hanem azért is, mert az emberek tudásának társadalmi hasznosítását szintén segíthetik.

Az informatikai társadalom kommunikációs eszközei előreláthatóan interaktív rezsimben működnek majd. Az emberek egymás közti tudományos, kulturális, gazdasági és társadalmi jellegű érintkezése is bizonyára nem olyan közvetlen személyes jelenléttel zajlik majd, hanem többnyire interaktív rezsimben működő technikai eszközökön keresztül. Már ma is érzékelhető, hogy növekszik az interneten keresztül kommunikálók tábora, sőt barátságok, szerelmek is szövődnek már ily módon. Vagyis a távkapcsolatokat biztosító eszközök, bázisául szolgálhatnak a társadalomszervezés erőinek is. Az a demokrácia, amelyet ma ismerünk, és amelyet elsősorban a képviseleti demokráciában jelenítünk meg, eliminálódik, a parlamenti döntéshozatalnál a képviselők személyes jelenlétére nem lesz szükség, s az interaktív informatikai eszközök felhasználásával a közvetlen, folyamatosan valamennyi polgár részvételével működő demokrácia válhat a társadalom rendszerszervező erejévé. Az interaktivitás lehetővé teszi, hogy ne egymáshoz utazva, valahol összegyűlve kommunikáljunk. Az információ fog áramolni és mindenki maga szabad akaratából választhatja meg, hogy mikor és miként vesz részt a társadalomszervezésben, az ügyek intézésében.

Az tehát napjaink kérdése a gyermekeink szocializációja nézőpontjából, hogy a jelenlegi hazai viszonyokból következik-­e a civilizáció fő sodrának adekvát fejlődési lehetőségük, avagy az ország félperiférikus helyzetéből, társadalomszervezési politikai hibákból, kényszerpályákból stb. következően nem lesznek képesek lépést tartani az új követelményekkel. Ha a jelenlegi viszonyokat nézzük, akkor azt tudjuk csak megállapítani, hogy a gyermekkorban lévők generációjának jelentős része Magyarországon a mai szocializációs körülmények között nem tud a jövőbe mutató folyamatokhoz illeszkedni, nem "integrációképes”. Ha végig elemezzük, hogy milyen ma hazánkban a gyermekek helyzete, akkor a tapasztalatok figyelembe vételével mindaz, amit a jövő tendenciáiról felvázoltam annyira utópisztikusnak tűnik, hogy nem is lenne érdemes rá szót vesztegetni. Mégis azt gondolom, hogy szükség van a magyar realitásból levezethető és a civilizációs fejlődés fő sodrából adódó folyamatok együttes ábrázolására. A realitások is, de a civilizációs robbanás is kikerülhetetlen. Ez utóbbi - ha külső erőként is, - de egyre inkább érzékelhetően áthatja életünket, s a gyermekek életét pedig - bármilyen körülmények között élnek ma, bárhogyan is nevelődnek - meghatározza. Ilyen szempontból csak dicsérni lehet az iskolai Internet-program elindítását, mert hozzájárulhat a jövőre orientált esélyegyenlőség elősegítéséhez. Persze azt is kezelni kellene valahogyan, hogy a társadalmi struktúrában bekövetkezett elfogadhatatlan mértékű differenciálódás hatására kialakult helyzet - amikor nem a tehetség, hanem a tehetősség határozza meg a tanulási lehetőségeket - a jövő társadalmi követelményeinek megfelelően változzon meg. Hiszen bárkinek a lemaradása ebben a folyamatban elviselhetetlenül kártékony következményekkel járhat, mind az adott személyre, mind ­végső soron - a társadalom egészére vonatkozóan.

Végül csak felsorolva említem azokat a problémákat, amelyek kibontására, csak pl. az integrációs folyamatok előrehaladtával, vagy a magyarországi rendszerváltozás konszolidálódásával lesz lehetőség. Ilyen probléma a "nemzetpolgár" illetve "világpolgár" dilemája. A globalizáció folyamatában az integráció elmélyülése során egyre érzékelhetőbben utat tör a nemzetekfelettiség ideológiája és szervezeti struktúrája. Azon korosztályok számára, akik az interneten keresztül a világot a maga globalitásában elsajátítva nőnek fel a nemzeti hovatartozás nagyon keveset jelenthet, a nemzettudat, a nemzeti identitás eliminálódhat. Hacsak ebben az információ áramlásban valahogyan nem tudunk a nemzetről, a hazáról olyan módon kommunikálni, hogy a kötődésük vállalható legyen. Hasonlóképpen vetődik fel az értékek problémája is. A világban felhalmozódó ismeretekhez való szinte teljes körű és szabad hozzájutás új értékek felismerésével is jár, miközben az előző generációk megingathatatlannak vélt "értékei" elveszítik hatásukat. Egyelőre megválaszolhatatlan, hogy miként valósul meg ennek a széleskörű tudásnak a társadalmi hasznosulása, az új értékek konstruktívan vagy összességében destruktívan formálják át a társadalmi kapcsolatokat. Az is kérdéses, hogy a gyermekeink új tudása és értékrendje mennyiben lesz összhangban azokkal az érdekekkel, amelyek a rendszerváltás után meghatározzák a társadalom mozgásterét. Az új társadalmi elitnek, az új politikai osztálynak érdekében lesz-e valamiként integrálni a számukra idegen, de a gyermekek által elsajátított ismereteket? Ma úgy tűnik, hogy sok ilyen értéket az érdekek megkérdőjeleznek, és nem engedik megfelelően érvényesülni. Tapasztalhatóan az az érdeke a társadalom vezető rétegének, az ország sorsát ma irányító nemzedéknek, hogy saját életpályájukat az eddig volt értékek presztízsével végigjárják, és ezért nem támogatják kellően a kibontakozó innovációt. Az tehát a kérdés: többek leszünk e többlet ésszel? Hogyan nő fel, hogyan szocializálódik a mai magyar valóságot figyelembe véve gyermekeink generációja? Élhet-e majd mindenki a XXI. század civilizációs szintjén? Ha a mai gazdasági, s főként szociális állapotokat, tendenciákat és törekvéseket nézzük, akkor ezekre a kérdésekre sajnos a válaszunk csak az lehet, hogy nem, nem tudjuk! Az bizonyos, hogy gyermekeink rendkívül bonyolult társadalmi változások közepette, s vélhetően nagy nehézségeket átélve szocializálódnak majd. Azok körében pedig, akiknek felelőssége van ebben, olyan gyökeres - elsősorban szemléleti ­- változásokra lenne szükség, amelyek stratégiai jellegűek, túllátnak a napi érdekeken.

(Gyermekek és fiatalok a média vonzásában. Tudományos konferencia. Kiadvány 1998. 02.04. 49-63 old.)

 

x

A 2016-s Világgazdasági Fórumon, Davosban végre nem csak a napi problémákról esett szó, hanem stratégiai prognózis is szóba került. A Fórum fő-szervezője vetette fel, hogy "itt a nyakunkon a 4. technikai forradalom és a hatásairól nem tudunk semmit". Az igazság azonban az, hogy nagyon is sokat tudunk, de a globális világ hatalmasságai eddig nem akarták komolyan venni a tudomány figyelmeztetéseit.

Az utóbbi évtizedekben a politikát oly mértékben gyűrte maga alá a fiskálisgondolkodás, a „csak a pénz csinál pénzt” szemlélet, hogy a társadalmi folyamatoknak szinte minden más tényezője, összefüggése háttérbe szorult.   Az egymást követő, és egyre rombolóbb erejű pénzügyi válságok – amelyek a XXI. század első évtizedében már globális gazdasági krízissé terebélyesedtek – sem józanították ki pénzimádó mámorukból a világhatalmak vezetőit. A globálisan integrálódott országok mindegyike furcsa „mókuskerékbe” sodródott: semmi másra nem gondolva megszállottan fut a pénz(e) után. Újabb ezermilliárdok kerülnek ki a bankóprés alól, hogy azután elnyelje azokat a bankok és bankárok feneketlen extraprofit éhsége, a hivatalok és hivatalnokok megfékezhetetlen korrupciója, a mesterségesen gerjesztett végnélküli fogyasztásra hangolt gazdaság piaci lutrija.

Nem kisebbítve a pénzügyi-gazdálkodási, makró és mikró ökonómiai megközelítés fontosságát az állam- és társadalomszervezésben, a regionális és globális folyamatok összehangolásában, mégis ki kell mondani, hogy csak ezekre összpontosítva, kiszámíthatatlan következményű csőd felé rohan a világ.  

Amióta a szögesen ellentétes világnézetű blokkok hidegháborús szembenállása kiegyezéssel befejeződött, és a „poszthidegháborús” viszonyok között a kapitalizmus gazdasági rendszere egyeduralkodóvá vált, mintha kiiktatódott volna a rendszerszemlélet a döntésekért felelős agyakból. A pénz vezérel, és csupán az azonnali és hatványozottan növekvő haszon érdekében válnak érdekessé tudományos felfedezések, műszaki-technikai innovációk, a mind kiterjedtebb emberi megismerésből származó kreativitás eredményei, és maga az ember, aki a munkájával mindezeket létre hozza.

Rohanunk tehát az új világ felé, de oda a belépőt nem a pénz imádata határozza meg. Igazából fel sem fogtuk, hogy – a mobil telefonokkal, az internettel, a hírközlés és a távirányítás és távkapcsolattartás, a számítástechnika, a nanotechnológia, a televíziózás, az űrkutatás stb. egyéb újdonságaival – a civilizáció valóban új korszakába léptünk. Pedig, ez az új kor nem csupán korábban nem ismert eszközökkel könnyíti meg az életünket, hanem gyökeresen átformálja a viszonyaink egész rendszerét. Sokan azzal nyugtatják magukat és a kapitalista társadalmi berendezkedés örökkévalóságában hívőket, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság nem a rendszer végjátéka. Arra azonban nem igen gondolnak, hogy az igazi „veszély” más irányokból érkezik. A termelő rendszer, a munkavilágának a valóban forradalmi átalakulása lehet a rendszerdöntő tényező. Mélyebb vizsgálatokra, szélesebb körű világszemléletre, bátrabb társadalmi mozgásokra van szükség ahhoz, hogy az egyes ember és az emberiség a pozitív élményét élhesse át ennek az új világnak. Ezt az új világot pedig a tudás, az emberek lehetősége a számukra fontos ismeretek elsajátításának lehetősége határozza meg. Ezért nevezhetjük azt a társadalmat, amely kialakul a „tudás-társadalmának”. Irány tehát a tudástársadalom ?

Az ipariból a tudományos-technikai forradalomba

Miről is van szó? A második világháborút követően kezdődő és napjainkban erőteljesen kibontako­zó tudományos-technikai forradalomban egyre dinamikusabban rendeződnek át az újratermelési folyamat természeti és társadalmi elemei és a közöttük alakuló viszonyok. Ez a termelési forradalom olyan mélységű és kiterjedtségű változásokat hoz az emberiség számára, mint amilyeneket a maguk korában a neolit, illetve az ipari forradalom eredményeztek. A legfejlettebb országok valamikor az 1980-as évek elején átlépték azt a küszöböt, amikortól azt lehet mondani, hogy elkezdődött a tudományos-technikai forradalom termelési rendszerbe állítása. Ez elsősorban a természeti jelenségek tudatos működtetésének, az automatizálásnak, a kibernetikának, az informatikának a termelésbe állítását jelenti, sok minden mással együtt, de ezeket legfőképp. A lényege pedig az, hogy az ember munkatevékenységének irányí­tási elemei is átkerülnek a különböző jellegű technikai be­rendezésekhez. Olyan technika, olyan termelési rendszerek jönnek létre, amelyek következményeként az ember­nek nem kell részt vennie, illetve nem is lehet jelen a ter­melés közvetlen folyamatában; amelyek nagyságrendileg többszörösen megemelik a korábbi termelékenységet, és ebből következően átalakul mind a termelés egésze, mind az ember egész környezete. A természeti és a társadalmi környezet egyaránt.

Az emberi munkafunkciók technikában való tárgyiasulásának civilizációs folyamata

  Az ember munkafunkciói                                        Technika

                                                                          (tárgyiasult funkciók)

1. A munkatárgy közvetlen

     megmunkálásának funkciója:                                 Kézi munkaeszközök

2.   Eszközfunkciók                                                      

    (az eszközök irányítása, mozgató funkció):               Gépek

3. Gépi irányítási funkciók: Automaták, robotok
4. gépek irányításának funkciói:                              gépi irányítás technikája
5. technológiai folyamatok irányításának technikai folyamat                                                                                 

        funkciói                                                              irányításának technikája

1. teljes termelés irányításának funkciói: teljes termelés                                                                                        

                                                                                  irányításának a technikája

                (G. Volkov, orosz filozófusnak 1976-ban megjelent „A haladás forrásai és perspektívái” című könyvében közölt szemléletes összefoglaló táblázat)

 

Az egyes ember számára pedig az a legfontosabb, hogy megváltozik az életritmusa. Az ipari forradalom létrehozta a gépeket. A gépek kiszolgálásának igénye, és a nagyipar tömegtermelése „behajtotta” az embereket a hatalmas tömegeket foglalkoztató gyárakba, üzemekbe, hivatalokba stb. Kialakult egy életritmus: a futószalagok igényelte szétdarabolt szakmaiság, a munkahelyhez kötöttség, sok harc árán kialakult „három 8-as”, stb. alapján. Az informatikai forradalom, az automatizáció, a kibernetika, a robottechnika termelési rendszerbe állításával mindez megváltozik. Amilyen mértékben jelentettek munkahelyeket a gépesített nagy termelő egységek, ezek után hatalmas mennyiségben meg is szűnnek ezek a munkahelyek, az embereket pedig „kihajtják” – ha nem vigyázunk - a semmibe.  

A civilizációs fejlődésnek ez a nagyléptékű történelmi folyamata azt mutatja, hogy - bár természetesen az ember használ még kézi munkaeszközöket, és többségében a termelés még gépek igénybevételével zajlik - már az emberi munkafunkciók technikával történő helyettesítésének a jellemző fő sajátossága és fejlődési iránya, hogy a gépeket irányító funkciót átszármaztatja az erre létrehozott eszközöknek (a távirányítású automatizált rendszereknek, a robotoknak). A munkás tevékenysége szervezeti-technikai tartalma változásának minden, az előzőtől minőségileg különböző fokozata egyúttal a munkafunkciónak, a "tudás tárgyiasult erejének", az "iparivá alakított természeti folyamatnak" történő átadása fokozatát is jelenti, és így az ember közvetlen termelésből való kiszabadulásának a fokozatát is. Miként alakul ez a folyamat, és mi ebben az ember szerepe? A válasz ezekre a kérdésekre adhatja a kulcsot ahhoz, hogy ne a „semmibe” hulljanak ki az emberek a gépi nagyipar átalakulásával. 

Az ember felszabadulása a technikai alávetettség alól

A kiindulópont, amely a folyamat lényege megértésének az alfája és az ómegája, hogy feltárjuk az ember tevékenységi funkcióinak jellegét, viszonyát önmagához, a természethez, a másik emberhez.  A munkafunkciók evolúciójával, vagyis a természeti anyagnak az emberi tevékenység, az emberi gondolkodás és akarat eszközévé válásával, összefüggően az ember helye és szerepe megváltozik a termelés folyamatában. A technikai forradalomnak, mint társadalmi jelenségnek a vizsgálatához ez a legfőbb metodológiai feltétel. A tudomány, a technika és technológia ezeknek a változásoknak a megjelenési módjai, kifejeződésre juttatása, ezeknek a változásoknak a funkciója, illetve eszköze. Abból kell kiindulni, hogy a természet nem épít gépeket, gőzmozdonyokat, elektromos telegráfot, számítógépet, automatizált rendszereket (a modern kor találmányaival ezt a sort sokáig lehetne folytatni). Mindezek az emberi munka termékei, az emberi akarat eszközeivé átalakított természeti anyag, vagyis az emberi tevékenységnek nem argumentuma, hanem funkciója, ennek a tevékenységnek a terméke, az ember-természet viszony megváltozásának a kifejeződése, a társadalmi termelőerők egésze fejlődésének az eredménye. Természetesen, minden dolgozó, munkás, vagy a munkások csoportjai és a termelési folyamatban létrejövő kapcsolataik függnek a technika, a technológia változásaitól. Az embernek azonban ez a technikától való függése nem más, mint az egyéni, vagyis az emberek közötti viszony jelentkezési módja, a társadalom termelőerői fejlődési viszonya, a társadalmi egyén fejlődésének különböző oldala.

A technika tehát nem más, mint az ember munkafunkcióinak tárgyiasulása. A technikai haladás lépcsőfokai pedig a munkafunkciók tárgyiasulásának a lépcsőfokai, vagyis a munkafunkciók átadása, átszármaztatása a gépben, a gépi rendszerben, a technológiában stb. elsajátított, birtokba vett természeti folyamatnak. Az ember munkafunkcióinak átadása a technikai eszközöknek - miután kifejezi az ember hatalmának növekedését a természet felett – ugyanakkor, a magántulajdonra épülő társadalmi rendszerekben, szükségszerűen együtt járt és ma is együtt jár az egyik embernek a másik felett gyakorolt hatalma növekedésével, vagyis a kizsákmányolás erősödésével. A társadalom termelőerői, a természet és a tudomány erői csakúgy, mint a társadalmi kombináció és a társadalmi érintkezés erői, miután a tőke tulajdonát képezik, idegen erőként állnak szemben a munkavállalókkal. Ennek eredményeként a tőke hatalma a "technika hatalmának" képében, a munkás alávetettsége a tőkével szemben pedig, az embernek a technikai eszközzel szembeni reális alávetettsége képében jelenik meg. A technika fetisizálása, az ember feletti uralkodás önálló erejével történő felruházása nem más, mint a dolgok fent jelzett állásának a tudati tükröződése.

A jobb megértéshez érdemes bemutatni az emberi munkafunkciók technikában való tárgyiasulásának civilizációs folyamatát ábrázoló összegzés folytatását, azt a történelmi folyamatot is, amely az embernek a másik emberhez való viszonyában bekövetkező lényegi változást szemlélteti.

 

Az ember viszonya a másik emberhez
 (társadalmi és termelési)

Helye a termelésben                                   Társadalmi viszonya

1.Maga valósítja meg a termelés teljes                Alattvalói, az egyik ember

folyamatát;                                                       tulajdonosa/tulajdona

                                                                          a másik  embernek

2. Az ember tömeges részvevője a termelésnek, Az ember formálisan

a gépek mellett, ahol a technika diktálja         (a  közvetlen alávetettség alól)

a munkaműveletek ütemét, jellegét;                felszabadulva, reálisan, technikailag

                                                                        (a termelőeszközök

                                                                          tulajdonlásán keresztül)

                                                                          alávetettje marad a másik

                                                                          embernek;

3..Az ember közvetlenül nem vesz részt a            Esély a formális és a reális (technikai)

termelési folyamatban, a  technikát  oly           alávetettség alóli felszabadulásra,

módon konstruálja,  hogy  az automatikusan   az emberek  egyenrangúságára és

képes legyen  a folyamatosan megújuló            minden rendű egyenlőségére.

szükségleteknek a kielégítését biztosító

termelés megvalósítására.

 

Az ipari-forradalomból eredő gépi-, nagyipari gazdasági viszonyok, és a tudományos-technikai forradalomnak a kapitalizmusban történő kibontakozása közepette, a társadalmi termelőerők fejlődéséért szükségszerűen nagy árat kell fizetni, hiszen az emberi személyiség degradálódásával, elértéktelenedésével, a munkásnak "részmunkássá", a "gép részévé", "szakbarbárrá" válásával jár együtt. A technika ily módon az ember leigázásának eszközévé válik, amikor is a rész munkafunkció, a foglalkozási meghatározottság egyúttal társadalmi, szociális meghatározottsággá, vagyis a munkás társadalmi leigázásának, társadalmi egyénként való fejlődése korlátozásának eszközévé válik. A tőke tendenciája, hogy azonosítja a munkást annak termelő-technológiai funkciójával, vagyis a társadalmi, a munkaszervezési, technikai kategóriával. Így lesz a "munkásból" - "szállító", "átrakó", "csévéző", "fonó", "szövő" stb.

A munkások szakmai struktúrája a kapitalizmusban a társadalmi leigázottság kifejeződése, hiszen a szakma a munkásnak nemcsak a technikához, a termelő-funkcióhoz való viszonyát fejezi ki, hanem kifejezi viszonyát a termelőtevékenységek összességéhez, a társadalmi termelőerőkhöz, a tevékenységek társadalmi kombinációjához, a tudományhoz stb., vagyis az egyik embernek a másikhoz és saját magához való viszonyát is kifejezésre juttatja. A termelő funkciók széttagoltságának és a hosszú távú, sőt életfogytiglan tartó specializáltság szükségességének körülményei közepette a munkás viszonya ezekhez a funkciókhoz egyúttal szociális viszonyt hordoz magában. Ezért a szakma szociális minőségét a társadalmi munkamegosztás jellege határozza meg.

A gépi nagyiparra épülő termelés rendszerében meghatározó a termelő eszközök magántulajdona és az ezen eszközök használatával a tulajdonosnál munkát vállalók teljesítménye. Ez a kapcsolat kettős alávetettséget tartalmaz. Egyrészt a munkavállaló kiszolgáltatott a termelőeszköz tulajdonosának, abból adódóan, hogy tőle függ megveszi-e, s ha igen milyen módon a munkáját. Ez így szociális tartalmú alávetettség. Másrészt azonban a munkavállaló tevékenységét - teljesítményét, munka- és életkörülményeit, díjazását stb. - jelentősen meghatározza az a technika, technológia, üzemi szervezet stb., amelynek használatával a munkavégzés megvalósul. Ennek az alávetettségnek technikai tartalma van. A tudományos-technikai forradalom olyan új termelési rendszert hoz létre, amelyben részben lehetetlenné, másrészt pedig feleslegessé válik az ember közvetlen jelenléte. Gondoljuk csak meg, pl. egy atomenergetikai rendszerben miként lehetne jelen az ember? Azt pedig, hogy az ilyen rendszer működési zavarai milyen következményekkel járnak az emberekre, az ukrán Csernobil majd a japán Fukushima atomerőmű katasztrófája óta mindannyian megtapasztaltuk. Azt is könnyű belátni, hogy a robotok pontosabbak, megbízhatóbbak, vagyis feleslegessé teszik a monoton, rutin munka elvégzésében az embert, miként, pl. az automatizált, zárt gyártási technológiában és a távvezérelt átviteli rendszerekben stb. is.

Megváltozik tehát a munka végzés tartalma, jellege, szervezete, korábbi szakmák, szakképzettségek eliminálódnak. Folyamatosan és egyre meghatározóbban az ember kikerül a technikával szembeni alávetettség alól. Ugyanakkor a magántulajdonra épülő piacgazdaságban az egyén magára hagyottá válik munkaerejének hasznosíthatóságát illetően. Ilyen értelemben szociális kiszolgáltatottsága nem szűnik meg, sőt a foglalkoztatási piacon állami beavatkozás nélkül végzetes lehet. Ez a körülmény hozza létre a munkahelyet elveszítők egyre népesebb táborát, s közöttük az un. strukturális munkanélkülieket.

 Ha megnézzük a nyugat-európai gazdasági, társadalmi folyamatokat, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb probléma, amire nincs válasz, az a munkanélküliség. Közel a magyarországi lakosság számával azonos mennyiségű ember munkanélküli ma Európában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a pénzügyi világválság előtti (2007) szinthez képest 2009-re 34 millió fővel növekedett a munkanélküliek száma a világban, és most összesen 212 millióra tehető ez az adat. Emellett a „bizonytalan foglalkoztatású”-nak minősítettek száma a világban több mint 1,5 milliárd ember, ami az emberiség munkaképes része 50,6%-nak felel meg. Mindehhez járul a foglalkoztatottak rendkívüli kizsákmányolása is. Az ILO adatai szerint 2009-ben 633 millió munkavállaló és családja élt naponta kevesebb, mint 1,25 USD-ből és 215 millióan már a mélyszegénység szélén balanszíroztak. A munkanélküliség növekedése nem egyenlő arányú a világban. A legnagyobb mértékben – több mint 10%-al – a nem EU-tag közép- és dél-kelet európai országokban, a „posztszovjet” államokban, valamint Észak-Afrikában növekedett a munkanélküliek aránya. Különösen figyelemre méltó a fiatalok munkába állási lehetőségeinek csökkenése. A 2009-es adatok alapján a fiatalkorú munkaképes világ-népesség 13,4% volt munkanélküli, és az utóbbi években ennek az aránynak a növekedése minden korábbi tendenciát felülmúl.  A kérdés az lesz, mit tud kezdeni az ember a feleslegessé vált munkaerejével, képes lesz-e valamiképpen hasznosítani?

 A technikai rendszerváltás szociális minősége

A fejlődés trendje arra int, hogy vélhetően a most indult évtized a robottechnológiának intenzív termelési rendszerbe állítását hozza magával. (Ugyanúgy, miként az 1990-es évtizedet a mobil számítástechnika és telefónia, az internet berobbanása jellemezte). A tudományban, a technikai megoldások gyakorlati kivitelezésében jószerivel minden készen áll. Vannak már robotkészítésre alkalmas új anyagok, mesterségesintelligencia-megoldások, rajtra kész a kollektív energiatakarékosság rajintelligencián keresztüli megvalósítása, túl van a kipróbáláson a bristoli egyetemi laborban az EcoBot II, a világ első robotja, amely biológiai eredetű szervesanyag tömeget, biomasszát elektromossággá alakítva olyan tevékenységeket kivitelez, mint az érzékelés, információfeldolgozás, kommunikáció és mozgás.

Az emberi társadalomban dolgozni képes autonóm eszközök létrehozása, a robotika és a beágyazott intelligencia társadalmi szerepének megértése, befogadása nem lesz könnyű feladat. Főként azért, mert ezek az eszközök az ember eddigi munkahelyét váltják ki. Bár ez történelmileg pozitív fejlemény a számára, mégis az embernek a közvetlen termelési folyamatból történő kiszabadulása csak abban az esetben igazolható, ha megteremtődtek a saját fejlődésének a reális előfeltételei, amelyek lehetővé teszik, hogy "kilépve" a közvetlen termelés folyamatából - "mellé álljon". Vagyis a társadalomnak előrelátóan gondoskodnia kell arról, hogy a szakmai korlátozottság és a technikai alávetettség alóli kiszabadulás együtt járjon a lehetőségek növekedésével a kulturáltság színvonalában, a munkáért járó juttatások mértékében stb., végül is a szociális biztonság meglétével. Ezért is a tudományos-technikai forradalom bázisán kiépülő új társadalomban, globális és integrálódott világrendben a döntések megválasztását a várható eredmények szociális minősége határozza meg.

A legnehezebben megválaszolható kérdés tehát az, hogy mi lesz az emberrel? Hol és mit fog csinálni? Miként lehet összhangot teremteni a kibontakozó posztindusztriális gazdasági fejlődés és az emberek szociális ellátottságának biztonsága között?

Mélyebb elemzés nélkül is szemmel látható, hogy mindkét féle alávetettségtől meg kell szabadulnia az embereknek ahhoz, hogy elfelejthessék a munkanélküliség borzalmait. A gyakorlatban ma ez elsősorban foglalkoztatási problémákat jelent. Az egész munkafolyamat, a munkaszervezet átalakul. Más üzemek, és más nagyságrendben, és más berendezkedésekkel lesznek, meg jórészt már vannak is. A munka tartalmában nem elsősorban a fizikai erő, hanem a szellemi képességek kerülnek előtérbe, bár erre biológiailag sincs még kész a legtöbb ember. Mindenesetre a munkaerő piacon meglévő igényeket valamilyen módon ki kell elégíteni. Másrészt pedig az oktatás kérdése vetődik fel. Nemcsak abban a felfogásban, hogy a még meglévő szakmáknak legyen strukturálisan megfelelő oktatási intézménye, hanem, hogy előretekintsünk, hiszen az embereknek az új helyzetben a fő „eszközük” a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudásszintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk lehet.

Számunkra ez utóbbi azért is fontos, mert a magyar közoktatás 2000 évi állapotáról készült átfogó jelentés, majd a későbbi elemzések kimutatták azt a tendenciát, hogy a rendszerváltást követően kialakult differenciált szociális struktúra mentén nagy különbségek jöttek létre a gyermekek iskolázottsági lehetőségeit illetően. A felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekeinek a 80%-a úgynevezett elit iskolákban tanul tovább, míg a többieknek az ezekbe bejutás szinte lehetetlenné vált a pénzhiány miatt. Fokozódott a tudáshoz jutás lehetőségének a különbözősége iskola típusok (gimnázium, szakiskola stb.), a település szerkezetben elfoglalt hely (falu, város, főváros) szerint is. Jelenleg már 11-szer kisebb az esély faluról egyetemre kerülni, mint 1990 előtt volt, amikor ez a különbség 5,5-öt mutatott. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF által 2010. decemberben kiadott a „Leszakadó gyerekek” című tanulmány 24 OECD-országot – köztük Magyarországot – vizsgált abból a szempontból, hogy a legrosszabb körülmények között élő gyerekek mennyivel vannak lemaradva átlagos helyzetű társaikhoz képest. Három területet vizsgáltak: a gyerekek egészségi állapotát, iskolai eredményeit és anyagi jólétét. Összességében az anyagi javakat tekintve Magyarország, Szlovákia és az Egyesült Államok végzett az utolsó három helyen. Mindezeken túl minden szempontból a legnagyobb társadalmi hátrányt ma a cigányság szenvedi el ebből a szempontból is. A hátrányok és előnyök pedig kumulálódnak. S így ma már kimondható, hogy ezen tényezők mentén az ország kettészakadt.

A jelenlegi bonyolult átmeneti folyamatban – amikor a „manufaktúrás” múlt, a „gépi-nagyipari” jelen, és a „technoktron” jövő egyaránt érvényesül, - születtek meg a trendet jellemző fogalmak a „tudásalapú gazdaság” és a „tudásalapú társadalom”.  Az előbbi terminológia abból származik, hogy egyre inkább elismerik a tudásnak a szerepét a gazdaságban; az utóbbi pedig mindennek a hozzájárulását a társadalmi kapcsolatok átformálásában. Ha napjaink meghatározó nemzedékei még nem is, de a ma gyermekei - ­a munkanélkülieké is minden bizonnyal - már a posztindusztriális technikai és társadalmi körülmények között valósítják meg életpályájukat. Ezért is fontos és felelősségteljes olyan körülmények megteremtése, amikor esélyegyenlőség jön létre a tudás megszerezhetőségében. Ettől függ ugyanis, hogy ki rendelkezhet a jövőben saját tudástulajdonnal, és – ezáltal - munkával, megélhetéssel. Számukra evidencia lesz, hogy nem nagyüzemekben dolgoznak, hanem az új típusú munkaszervezeti formák nyújtanak esélyt a megélhetéshez. Olyanok, mint pl. az un. távmunka végzés, amikor a nagy, helyhez kötött szervezeti egységek helyett az emberek saját belátásuk és lehetőségeik szerinti helyen és többnyire maguk teremtette eszközökkel teljesítik vállalásaikat. A fő "eszköz" pedig a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudás-szintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk. Ez a korábbi, a tulajdon nélküliségből következő munkavállalási kényszer helyett minőségileg új helyzetet teremt, mert a tudás már nem csupán eszköz lesz a munkavállaláshoz, hanem egyfajta tulajdon is, amellyel a birtokosa viszonylag szabadabban rendelkezhet. Vagyis a szellemi tulajdon kialakításához is meg kell teremteni a bázist: a konvertálható alapismereteket biztosító iskolarendszerhez kapcsolódjon a távoktatás, a megújult továbbképzés, az átképző - felkészítő rendszer. Mindez kötődjék össze az Internettel, s mindazokkal a modern technikákkal, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik a világ szellemi bázisait is.

A jelenlegi társadalmi viszonyok azonban nem az esélyegyenlőségről szólnak. A fentebb vázolt alávetettségi viszonyok, a szociális kiszolgáltatottság éppen hogy az egyenlőtlenségeket növelik. Van azonban lehetőség az előbbiekben vázolt módon kialakuló életpálya esélyegyenlőtlenségek jelentős mértékű kompenzálására. Az informatikai forradalom következtében ugyanis olyan ismeretekhez juthatnak a gyermekkorú generációk, amely mintegy tudás-tulajdonként kiegyenlítheti az egyébként igazságtalanul keletkezett hendikepet. A feltétele csupán az, hogy ehhez a tudáshoz ne a tehetősség, hanem a tehetség, a szorgalom, az akarat útján lehessen hozzájutni. Ez a lehetőség - miközben a gyermekkorú generáción belül esélyegyenlőséghez vezethet, - az előző, a szülők generációjával kapcsolatban kontinuitás zavart is kiválthat. Gondoljuk csak meg, a mi nemzedékünk még a tízes számrendszer alapján nőtt fel, a gyermekeink pedig már a kettes számrendszert tekintik logikai alapnak, s a számítástechnika nyelvét beszélik olyan perfekt módon, mint mi fújtuk az egyszer-egyet. Elegendő bizonyítékként a televízió műsoraiban megnézni azoknak a gyermekeknek a produkcióját, akik a legismertebb számítástechnikai, kibernetikai, informatikai szakemberekkel, professzorokkal partnerként képesek megosztani a gondolataikat. Az ő ismeretanyaguk lényegileg más jellegű, mint az előző nemzedékeké volt. Ha még figyelembe vesszük mind azt, amit az embernek a termelésben betöltött munkafunkciói megváltozásáról mondottunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd az információs társadalomra jellemző konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely "tulajdonosaként" szabadon és tehetősen lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki - a munkanélküli szülők gyermekei - számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

Mindebből adódóan az emberek a konvertálható alapismereteikre építve a hasznosítható tudásukat – a jelenlegi helyzettel szemben – nem meghatározóan szerzik majd az, úgymond „szervezett” oktatásból. Bár az állam és a magán szféra által biztosított feltételekként megmaradhatnak az át- és továbbképzés, szakképzés, felnőttoktatás, stb. kialakult rendszereinek modifikációi, mégis a meghatározó vélhetően a távoktatás, illetve az önképzés és az ismeret szint elismerésének normatív szabályaiból „összegyúrt” rendszerek lehetnek. Azt már a most kibontakozó folyamatokból ki lehet következtetni, hogy döntő szerepe lesz az emberek ismeretszerzésében a médiának. Főként a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközök, a mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként. A tudástulajdonával szabadon rendelkező, az önmagáról minden tekintetben gondoskodó ember már individuumként vehet részt a vele ekként is számoló társadalmi szervezetben. Amennyiben a felnőttek "nem szúrják el" háborúkkal, környezeti katasztrófákkal, akkor a gyermekeinknek meg lehet az esélye arra, hogy minden bizonnyal ilyen jellegű társadalomban éljenek.

Lehetőség az individuum kibontakozására

Ezért is érdemes néhány kérdésfelvetés erejéig kitérni az individuum problémakörére. Miként említettük a termelési rendszerek fejlődési tendenciája egyrészt a multinacionalitás, másrészt az egyéni tudásra építkezés irányába mutat. Azok a klasszikus munkahelyek, ahol sok száz vagy ezer ember együtt, egy helyen, egy épületben vagy területen dolgozott, már jelenleg is tapasztalhatóan eliminálódnak. Velük együtt megszűnnek a klasszikus értelemben vett dolgozó kollektívák, tanuló csoportok stb. Ezek helyébe a szabad individuumok önkéntesen szerveződő kooperációja, közössége léphet. A meghatározó tehát - az egyénnek önmagáról való gondoskodásából, a szükségletei kielégítésének fedezetére és önmaga fejlesztésére vállalt tevékenységének a saját tudástulajdonához kötödéséből adódóan - az egyén és a személyisége lesz vagy lehet. Természetesen azt még nem, vagy nagyon dús fantáziával lehet csak belátni, hogy milyen kapcsolatok szerveződnek majd az individuumok között, lesznek -e valamiféle közösségek, s ha igen, milyen szerepet játszhatnak?

Egyrészt a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközökhöz köthető, de mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként, s befolyásolják valamilyen módon életpályája alakulását is. Másrészt a társadalom szerveződéséhez olyan technikai megoldások szükségeltetnek, amelyek interaktív kapcsolatokat tesznek lehetővé. Az Internet ebből a szempontból a ma technikájaként és eszközeként az egyik meghatározó elem, de milyen lesz a jövőben, azt még nem tudjuk, mert napjainkban kötődik a drága telefóniához, s ezért nehézkes a működtetése és a hozzáférhetőség. Azt azonban már tudjuk, hogy olyan technikai eszközök is léteznek, - pl. a műholdakon keresztüli variációk -, amelyek megkönnyítik az elterjedését. Azt lehet mindezek következményeként mondani, hogy az informatikai eszközök nem csupán egyszerű technikai eszközökként, hanem társadalomszervező erőként is megjelennek. Nem véletlenül definiálja a tudomány (egy része legalább is!) informatikai forradalomnak a folyamatot és tudástársadalomnak a jövő társadalmi rendszerét.

Van azonban még egy viszonylata, amely részben az eszközök fejlődéséhez, másrészt pedig az embernek a termelésben és társadalomban már említett módon megváltozó funkciójához, szerepéhez kapcsolódik. Ha az individuum és a tudástulajdon lesz a meghatározó, akkor azt is előre lehet látni, hogy az informatikai eszközökre nem csak azért lesz szükség, mert az egyén számára közvetítenek ismereteket, hanem azért is, mert az emberek tudásának társadalmi hasznosítását szintén segíthetik.

Az informatikai forradalom és tudástársadalom kommunikációs eszközei előreláthatóan interaktív rezsimben működnek majd. Az emberek egymás közti tudományos, kulturális, gazdasági és társadalmi jellegű érintkezése is bizonyára nem olyan közvetlen személyes jelenléttel zajlik majd, hanem többnyire interaktív rezsimben működő technikai eszközökön keresztül. Már ma is érzékelhető, hogy növekszik az interneten keresztül kommunikálók tábora, sőt barátságok, szerelmek is szövődnek már ily módon. Vagyis a távkapcsolatokat biztosító eszközök, bázisául szolgálhatnak a társadalomszervezés erőinek is. Az a demokrácia, amelyet ma ismerünk, és amelyet elsősorban a képviseleti demokráciában jelenítünk meg, eliminálódik, a parlamenti döntéshozatalnál a képviselők személyes jelenlétére nem lesz szükség, s az interaktív informatikai eszközök felhasználásával a közvetlen, folyamatosan valamennyi polgár részvételével működő demokrácia válhat a társadalom rendszerszervező erejévé. Az interaktivitás lehetővé teszi, hogy ne egymáshoz utazva, valahol összegyűlve kommunikáljunk. Az információ fog áramolni és mindenki maga szabad akaratából választhatja meg, hogy mikor és miként vesz részt a társadalomszervezésben, az ügyek intézésében.

A társadalom kettévált. Egy része képes ebben a folyamatban részt venni, van konvertálható tudása, amely elsősor­ban matematikai, számítástechnikai tudást és nyelvismeretet jelent, tehát szakértőként vagy jól fizetett - per­sze nem nyugat-európai mértékben - ­munkásként dolgozhat. Egy másik réteg képes a középszintű technika kezelésére, de nem a kibernetikával vezérelt rendszerére, közülük kerül­nek ki a középszintű szakmunkások. Jó néhányan úgy tudnak benne ma­radni a termelésben, hogy léteznek még hagyományosan működő üze­mek. Végül ott van a munkanélkü­liek népes tábora, közöttük sokan tar­tósan azok, akik képtelenek a másfaj­ta tudás megszerzésére, és sajnos ez megpecsételi gyerekeik esélyét is. Mivel az ország a mindent átfogó ál­lami tulajdonból indult, és a tulaj­donváltás struktúrateremtő, hirtelen sokszínű lett a tulajdon, így ennek megfelelően a bérmunkások helyzete is megváltozott.

A legna­gyobb létszámú csoport a hagyomá­nyos termeléshez kötődő munkáso­ké, igen, csekély azoknak a száma, akik a tudományos-technikai forra­dalomra jellemző rendszerbe be tud­tak kapcsolódni, ők egyébként zöm­mel fiatalok. Még aggasztóbb, hogy a leszakadók, vagyis a munkanélkü­liek közt sok a fiatal, ez oktatásunk kudarcát jelenti.

Milyen új társadalmi-gazdasági berendezkedés születhet?

Az ember tehát kikerül a termelés közvetlen folyamatából és – ha közben olyan társadalmi berendezkedést alakít ki, amely elősegíti az aktív életvitelét - akkor a kreatív alkotással, vagyis azzal foglalkozhat, ami csak neki sajátja. S, ha ebből indulunk ki, akkor azt is látnunk kell, hogy a ma gyermekei egy olyan társadalomban nőnek majd fel, amelyről jelenleg még szinte semmit sem tudunk. Századok óta döntő mértékben a szülők és gyermekeik, sőt több generáció is a lényegét tekintve azonos társadalmi berendezkedésben szocializálódtak. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy szülők és gyermekeik gyökeresen ellentétes társadalmi közegben szerezték illetve szerzik meg élettapasztalataikat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak - s főként nem elsődlegesen - az államszocializmusról a kapitalizmusra visszaváltott rendszerről van szó, hanem a civilizációs fejlődés fő sodrában globálisan jelentkező termelési forradalom valamennyi állam társadalmi viszonyait átrendező hatásmechanizmusairól.

A XX. század meghatározó termelési rendszere az ipari-technikai forradalomból kiteljesedett gépi-nagyipari szervezetre épült. Ennek velejárójaként az emberek döntő többsége "munkavállalóként" - szociális és technikai alávetettségben - viszonyult a "tulajdonos", a "munkaadó", vagy a "menedzser" másik emberhez, illetve a tulajdonviszonyokat is tükröző államhoz. Az érdekek és konfliktusaik is jellemzően a munkavilágának viszonyrendszerében érvényesültek. Ezért játszottak meghatározó szerepet mindmáig a gazdasági-szociális érdekeket kifejező szakszervezetek. A nem diktatórikus politikai rendszerekben megvalósuló érdekegyeztetésben pedig a pártokra alapozott képviseleti (parlamenti) demokrácia kiegészítéseként a tripartid (munkavállaló - munkáltató - az állam végrehajtó hatalma) részvételű konfliktuskezelés érvényesült. A XXI. századra jellemzővé váló tudományos-technikai forradalom és a folyamatában kialakuló posztindusztriális társadalmi berendezkedés gyökeres átalakulásokat eredményez az érdekekben és az érdekképviseletekben is. A sok embert hosszú időre helyhez kötötten foglalkoztató nagy üzemek, hivatalok helyett, feladat orientált időszakos, távmunka szervezésű stb. rugalmas szervezetek jönnek létre. Megváltozik az emberek munkájának jellege és tartalma. Megváltoznak az értékek, s az érdekek, az azokat kifejező szervezetek és a konfliktusok, a megoldásuk módozatai is. A társadalom érdekviszonyainak meghatározó színtere már nem a kötött munkaviszonyt igénylő nagyüzem, hanem az életviszonyok egész rendszere. A munka világához közvetlenül kapcsolódó érdekek mellett azonos vagy jelentősebb szerepet játszanak az életkörülményekhez, az életpálya egészéhez kapcsolódó érdekek. Az érdekek kifejezésében pedig a gyökeresen átalakuló szerepet játszó szakszervezetek mellett az un. civil érdekképviseleti szervezetek (kor és réteg ill. szociális problémákkal foglalkozó érdekvédők stb.), jelentősége növekszik meg. Megteremtődnek a feltételei az emberek technikai alávetettsége megszűnésének és ez - adekvát társadalmi átrendeződés esetén - a szociális alávetettség felszámolódásához is elvezethet. Ez utóbbihoz az érdekegyeztetésben szükségessé válik a tripartid rendszer kiegészítése a civil érdekképviseletekkel, s a politikai-hatalmi berendezkedésben pedig a képviseleti jelleg szimbiózisa a közvetlen, a részvételi demokráciával.

A kibontakozott, rendszerbe szerveződött posztindusztriális tudástársadalomról természetesen még nem lehetnek megdönthetetlen tapasztalatok, de az átmenet tendenciái identifikálhatóan a fent jelzett változások irányába mutatnak. Akkor is igaz ez, ha az "államszocializmusból" a magántulajdonra és piacgazdaságra visszaváltó országokban (köztük Magyarországon is) ettől eltérő - inkább az ipari-társadalom kezdeti szakaszára jellemző - konfliktusokkal, tendenciákkal találkozhatunk. Fel kell tenni a kérdést: mindezek a változások miként érintik az országok, a globálisan integrálódó világ társadalmi-gazdasági berendezkedéseit?

A jelenben az emberiség a globálisan kialakuló integráció, a kölcsönös egymásra utaltság és függőség körülményei között, minőségileg megújuló technikai és termelési-fogyasztási rendszerben keresi az adekvát társadalmi berendezkedéseit.

                                   Civilizációs korok

Termelési korok                                  Társadalmi-gazdasági formációk

1. Neolit kor Feudalizmussal bezárólag
2. Ipari forradalom kora                                         Kapitalizmus
3. Tudományos-technikai forradalom kora ?

 

Globálisan beléptünk a civilizáció posztindusztriális korszakába. Ennek során a természet törvényeinek mind mélyebb megismerése, elsajátítása és hasznosítása arra szolgál, hogy lehetővé váljon „az egyetemes ember” munkafunkcióinak mind teljesebb körű átszármaztatása olyan eszközöknek, amelyek alkalmazásával az ember véglegesen felszabadul a technikával szembeni alávetettség alól. S mindennek következtében a mainál szélesebb körű és egyre globálisabb lehetőség nyílik az „egyetemes ember” mellett az „egyes ember” számára is a csak neki megadatott kreativitás (gondolkodás, tudás, ismeret stb.) által önmaga megvalósítására. A remélt jövő, a szabad individuum megszületése. A tényleges bekövetkeztéhez azonban szükséges még az ember felszabadulása a „reális” vagyis a „szociális alávetettség” alól is.

A termelési forradalom - bár globálisan egységes folya­mat - közvetlen jelenlétét és előrehaladottságát tekintve az országok, a régiók egyenlőtlen fejlettségének a függvénye. Romboló és építő mechanizmusa részben spontán, főként pedig az eltérő indíttatású politikai stratégiák következmé­nyeiként érvényesül. A fejlettségi szintek és a felzárkózási le­hetőségek, esélyek különbözősége miatt a legtöbb ország­ban még csak külső hatásként - a kooperatív együttélés és a harc dialektikájában - jelenik meg. A belső átrendeződése­ket tekintve egyelőre eltérő típusú modernizációs (evolúci­ós) folyamatok és feladatok körvonalazódnak.

A legfejlettebb országok átlépték azt a "küszöböt", amely után elkezdődött a tudományos-techni­kai forradalom vívmányainak termelési rendszerbe állítása. Az ipari forradalom nyomán kialakult gépi nagyiparhoz ké­pest lényegileg más elvű és gyakorlati működésű termelés olyan termelékenységet hozott létre, amely nagyon rövid idő alatt többszörösére növelte a távolságot a legfejlettebb és a kevésbé fejlett országok között. Az új típusú termelés új szük­ségleteket gerjeszt, amelyek az új eszközökkel hiánytala­nul ki is elégíthetők. Az országoknak a globalitás követ­keztében kialakult kölcsönös nyitottsága azonban ezeket a szükségleteket ott is megjeleníti, ahol kielégítésükre saját for­rásból nincs esély. S ezzel nemcsak ösztönző hatás, hanem súlyos szociális feszültség is keletkezik.

A lemaradtak közé tartozik a volt "szocialista világ­rendszer" s benne Magyarország is. A termelőerők fejlődésé­nek minőségi lemaradása - a jórészt történelmi gyökerű ere­dendő elmaradottságot is figyelembe véve - azért követ­kezett be, mert a "szocialista" termelési-társadalmi viszo­nyok (a tulajdoni, az elosztási, a politikai rendszer stb.) meg­merevedtek, s nem tartalmazták azt az innovációs készséget és képességet, ami a tudományos-technikai forradalom dinamizmusához húzóerőt jelenthetett volna. Ez a tény is közrejátszott abban, hogy a lemaradás a szocializmus társadalmirendszer-specifikus tévedésévé transzformáló­dott.

Az is sajátossága a termelési rendszerváltásnak, hogy nagyságrendileg ugrásszerűen nő meg a termelékenység, s ebből adódóan a piacgazdaságokban a nagy volumenű fizetőképes kereslettel rendelkező piacok iránti igény. Az utóbbi évtized történelme arról tanúskodik, hogy a már vázolt tudományos-technikai forradalomnak köszönhetően globálissá vált világban ugyan ellehetetlenült az alternatív társadalmi rendszerek hidegháborús szembenállása, de minden eddiginél kiélezettebb lett a küzdelem a piacok újraelosztásáért. A kelet-közép-európai országok a civilizációs fejlődésnek ebben a nagysodrású forgatagában a vesztes oldalon voltak, s maradtak le szinte reménytelenül. Az 1989-90-es rendszerváltoztató kényszerek jórészt ehhez a lemaradáshoz illetve a felzárkózás reményéhez kapcsolódtak. A hidegháborúban „győztes” legfejlettebb országok az erősebb pozíciójából várták el a gyengébbnek bizonyultaktól piacaik átengedését, s a "befogadás" feltételeként szabták a rendszerükkel kompatibilis viszonyok kialakítását. Nálunk is ez a meghatározó vonulata az utóbbi évek történéseinek.

A fejlett világhoz képest szegény országunk, az ottani felgyorsult növekedéshez viszonyítva, még szegényebbnek, s a felzárkózás pedig még reménytelenebbnek tűnt a váltás kezdeteinél. A nem piaci gazdaságból a piacira történő áttérés menetében azonban, - s az elengedhetetlenül hozzákapcsolódó privatizációval, a magántulajdon dominánssá válásával, a munkanélküliség megjelenésével, - a szegény ország azonnal nem vált gazdaggá. Az egyes emberek, illetve jelentős társadalmi rétegek szegénysége pedig jobban kiviláglott, és abszolút mértékben is számottevően megnőtt. Nálunk a tartós munkanélküliség és a szegénység között szignifikáns kapcsolat alakult ki. A kilencvenes évek elején a nulláról nagyon meredek emelkedést követően a munkanélküliség 1994 és 1997 között 9,2%-os szinten állandósult. Azóta ugyan csökkent a regisztráltak aránya, de ez a szám a közel egy millióval kevesebb munkahelyhez viszonyítva alakult így, és ismeretük hiányában a regisztrációból már kikerültek száma nem szerepel benne. Hitelt érdemlő adatok azt mutatják, hogy a kilencvenes években kialakult egy olyan „társadalom alatti” réteg, amely el van vágva a munkaerő piactól, és ily módon a növekedés hasznából való részesedés lehetőségétől is. Ez a hosszú távon krónikus szegénységben maradó réteg alkotja a rendszerváltás legelesettebbjeit, akiknek megfelelő állami programok nélkül nincs esélye a társadalmi beilleszkedésre. 1992 és 1997 között a magyarok 7,5%-a élt olyan háztartásban, amely legalább egyszer megtapasztalta a szegénységet. A nem szegény háztartások 28%-a volt kitéve a szegénység veszélyének. A legújabb felmérések szerint a lakosság egyharmada érzi magát szegénynek. A tartós szegénység, a szegénységet csupán egyszer megtapasztaló háztartások jelentős részében is komoly veszélyként jelentkezett. Bár a tartósan szegény háztartások a magyar lakosságnak csupán 4-5%-át jelentik, de ennek a rétegnek egyharmada a roma népességből tevődik ki. S ez a tény igazából felmérhetetlen gondot és károkat okoz.

Hatalmas feladatunk, hogy adottságainkat, lehetőségeinket a leghatékonyabban kihasználva felzárkózzunk a globálisan kibontakozó tudományos-technikai forradalom elérhető maximális szintjéhez. Ezzel kell összhangba hoznunk a gazdasági szerkezetet; a műszaki (technikai-technológiai) felszereltséget; az infrastruktúrát (közlekedés, információáramlás, szolgáltatás stb.); a természeti-települési környezeti értékek megőrzését-hasznosítását.

Szinte ennél is fontosabb követelmény a humán erőforrások fejlesztése: az emberek életkörülményének, életminőségének a civilizációs eredmények szintjére emelése; a demográfiai folyamatok ésszerű irányítása; az egész életen át tartó tanulás, a konvertálható tudás feltételeinek a biztosítása; a tudomány fejlesztése; a munkavégzés tartalmában, szervezetében bekövetkező változásokhoz illeszkedő foglalkoztatás, az innováció képesség, kreativitás hasznosítási lehetőségeinek a megteremtése; az egészségügy erősítése; a regenerálódás-önmegvalósítás (kultúra, sport, szórakozás, szabadidő stb.) kiszélesítése.

Alapvető az egész oktatási rendszer átgondolása az új követelmények szerint. Ha figyelembe vesszük mindazt, amit az ember munkafunkcióinak a megváltozásáról mondtunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd a „tudás (információs) társadalom” igényelte konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely „tulajdonosaként” szabadon lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ez vonatkozik a közép és felsőfokú képzésre is. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki – a ma munkanélküli, szegény sorsú szülők gyermekei – számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

Ma már hazánkban sem elegendőek a rendszerváltást konszolidáló reformok, de a sokkterápia sem a megfelelő megoldás, differenciáltabb folytatásra van szükség, amelyben utat találunk a világcivilizáció fő áramlataihoz. Nem elegendő csupán azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a gazdaságpolitikában az államháztartás egyensúlya jelentse a prioritást, avagy az egyensúly és a fejlesztési célok kombinációja? Nem elegendő, ha a foglalkoztatási, a szociális gondokat csak a gazdaság függvényében, annak mellékágain kezeljük. Egyidejű feladatként jelentkezik a változásokkal lépést tartani képtelenek, a leszakadtak iránti szolidaritás, felzárkóztató segítség, és a multinacionális folyamatokkal való azonosulás, a bekapcsolódás a XXI. századba átvezető áramlatokba.

Az emberiség globális fejlődését és az egyes ember sorsát illetően – a bevezetőben jelzett pénzügyi problémákat is figyelembe véve – mindenképpen mielőbbi megoldásokat igénylő feladat: összhangot teremteni a kibontakozó posztindusztriális gazdasági fejlődés és az emberek szociális ellátottságának biztonsága között. Eljött az ideje annak, hogy - az új rendszerű társadalomban és gazdaságban, - a szociális kérdésekről is újszerűen gondolkodjunk, s új rendszert alkossunk. Két lábra kell állítani a társadalmat, hogy "járni", fejlődni tudjon. 

 Budapest, 2011. 04. 27.      

Elfogtak a rendőrök két tiszaújvárosi kábítószer-kereskedőt, aki új pszichoaktív anyagot adott el több fiatalnak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Dobi Tamás elmondta: a tiszaújvárosi kapitányság járőrei Nemesbikk községben ellenőriztek egy autót és annak utasait. A kocsiban ülőknél zöld növényi törmeléket találtak, a jármű utasai azt mondták, hogy az anyagot nem sokkal korábban vették Tiszaújvárosban egy lánytól és annak barátjától.

A nyomozók eljutottak a dílerekhez, akiket előállítottak. Egy 18 éves sajóörösi lány és egy 20 éves tiszaújvárosi férfi ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének, illetve bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.

Papp Károly országos rendőr-főkapitány a kontingens útba indításakor a Készenléti Rendőrség budapesti központjában elmondta: azzal, hogy néhány hete lezárták a macedón-görög határt, az illegális bevándorlással összefüggésben jelentősen megváltozott a helyzet, a macedón rendőrség támogatására nem csak Magyarország, de Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország is küldött egységeket.

Felidézte azt is: nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhónapos kiküldetéséből, munkájukról elismerően nyilatkoztak a macedón rendőrök.

Az országos rendőr-főkapitány hangsúlyozta: a magyar rendőrök nem csak Macedónia közbiztonságára fognak figyelni, nem csak Macedóniát védik, de munkájuk során a Magyarországot és az Európai Uniót is. A magyar rendőrök hőkamerás gépkocsikat, terepjárót és éjjellátó készülékeket visznek magukkal, az eszközöket egyeztették a macedón a rendőrökkel.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója múlt pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban – tette hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta két-hároezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában kétezer, Horvátországban pedig ötszáz migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk – mondta.

Hazaárulás, szolgálati titok megsértése és korrupció miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a müncheni tartományi felsőbíróság a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy volt munkatársát, amiért információkat juttatott el a szervezet munkájáról az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA).

A Markus R. néven azonosított férfit 2014-ben tartóztatták le, de nem azért, mert kémkedett az amerikaiaknak, hanem azért, mert a hatóságok arra gyanakodtak, hogy orosz titkosszolgálatoknak szivárogtat.

“Hogyhogy az oroszoknak? Én az amerikaiaknak dolgozom!” – sajtóbeszámolók szerint ez volt az első két mondata, amikor 2014 nyarán őrizetbe vették, és közölték vele, hogy mivel gyanúsítják. Nemcsak ő lepődött meg, hanem a nyomozók is, akik semmit nem tudtak arról, hogy 2008 óta rendszeresen juttat el a BND-től dokumentumokat a CIA-nak.

A szolgálatnál irodai, adminisztrációs munkát végző férfi számos dokumentumot lefénymásolt és hazavitt a munkahelyéről, majd otthon beszkennelte és különböző megoldásokat alkalmazva elküldte őket Alex fedőnevű CIA-s kapcsolatának. Az anyagokért cserébe legkevesebb nyolcvanezer eurót kapott, a pénzt rendszerint Ausztriában kapta meg, konspiratív körülmények között.

Azért bukott le, mert 2014-ben elküldött a berlini orosz nagykövetségre egy e-mailt, amelyben együttműködést ajánlott az orosz szolgálatoknak, és a német hatóságok olvasták a levelét.

Markus R. részletes beismerő vallomást tett, állítása szerint azért árult el államtitkokat a CIA-nak, mert unatkozott és izgalomra vágyott. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen dokumentumokat adott el az amerikai titkosszolgálatnak.

Több korábbi sajtóbeszámoló szerint 218 anyagról lehet szó, köztük rendkívül érzékeny ügyekről szóló dokumentumok. A Der Spiegel című hírmagazin egy 2014-es beszámolója szerint az egyik egy leirat egy 2012 februári telefonbeszélgetésről, amelyet Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter és Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár folytatott műholdas mobilszolgáltatás révén. Annan akkor az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai különmegbízottjaként dolgozott, és egy megbeszélésről számolt be Clintonnak, aki éppen repülőn utazott, ezért műholdas mobilt használt.

A BND hosszabb ideje figyeli a Közel-Keleten műholdas kapcsolattal folytatott mobiltelefonos kommunikációt, hogy minél többet megtudjon az iszlamista terrorista szervezetekről. Clinton és Annan beszélgetése így “véletlen találat” volt. A leirat a BND-nél bevett gyakorlat szerint a szervezet vezetősége elé került, ahol – ugyancsak a bevett gyakorlatot követve – elrendelték a dokumentum megsemmisítését. Ez Markus R. feladata volt, ő azonban készített egy másolatot és eljuttatta a CIA-nak.

A Der Spiegel szerint az amerikaiak fel is használták az értesülést az informatikai adatgyűjtésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Edward Snowden által leleplezett széleskörű adatgyűjtő tevékenysége körüli német vonatkozású ügyek rendezését célzó kormányközi egyeztetéseken, álszentséggel vádolva meg a berlini vezetést, amiért nyilvánosan felháborodást mutat az NSA németországi tevékenysége – egyebek között Angela Merkel kancellár hivatali mobiltelefonjának lehallgatása – miatt, miközben hírszerzői Washington ellen kémkednek.

A müncheni tartományi felsőbíróság kétrendbeli hazaárulásért és szolgálati titok megsértéséért, valamint korrupciós bűncselekmény ötrendbeli elkövetéséért ítélte el Markus R.-t, a nyolc év szabadságvesztés mellékbüntetéseként öt évre megvonták választójogát.

A bíróság méltányolta, hogy Markus R. büntetlen előéletű és beismerő vallomást tett, és súlyosbító körülményként vette számításba, hogy senki nem igyekezett rávenni őt a kémkedésre, hanem önállóan, “saját kezdeményezésére kereste a kapcsolatot az amerikai, illetve az orosz képviselettel”, és több éven keresztül “jelentős számú dokumentumot” juttatott el az Egyesült Államoknak pénzért cserébe – áll a bíróság közleményében, amely szerint az ítélet nem jogerős, egy héten belül lehet fellebbezni ellene.

Az ügyészség az súlyosabb büntetés, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta, Markus R. védői enyhébb büntetést javasoltak.

A Venezuelai Légierő a napokban újabb 6 darab K-8W Karakorum típusú harci-kiképző repülőgépet vehetett át.

Barack Obama új szankciók bevezetését rendelte el Észak-Korea ellen, válaszul az év eleji tiltott rakétakísérleteire.

Hosszú idő óta a legszigorúbb büntetőintézkedéseket vezeti be Észak-Korea ellen Barack Obama amerikai elnök által tegnap aláírt elnöki rendelet. A szankciók befagyasztják az összes észak-koreai kormányzati vagyont, teljes tilalmat rendelnek el minden exportra és beruházásra, továbbá kiterjesztik a feketelistázási hatáskört minden olyan vállalatra (beleértve nem amerikai szereplőket is), melyek Phenjannal üzletelnek.

Az újra kiéleződő feszültséget egy észak-koreai műhold február 7-én történő pályára állítása alapozta meg, mely Dél-Korea és a nemzetközi közösség szerint mindössze ürügy volt egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta tesztjéhez. A most elfogadott szankciócsomag egyesíti a nemrég elfogadott 2270-es számú ENSZ BT-határozat elemeit, valamint az Obama elnök által február 19-én aláírt büntetőintézkedéseket.

A felfokozott feszültséget jelzi az amerikai Otto Warmbier letartóztatása is, akit Phenjan március 16-án “súlyos államellenes bűncselekmény” vádjával ítélt 15 évi kényszermunkára. Washington a balul elsült látogatást tevő 21 éves diák azonnali szabadon engedését  követeli, akit egy propagandajelkép ellopása miatt vettek őrizetbe januárban.

Otto Warmbier alig egyórás tárgyalása során tett vallomást
(forrás: bbc.com/news/world-asia-35827861)

További baljós előrejelzésekre ad okot az Egyesült Államok és Dél-Korea által rendszeresen ebben a hónapban rendezett éves hadgyakorlat, illetve Phenjan – lassan szokássá váló – fenyegetése, melyben előbbi két ország elleni megelőző nukleáris csapást helyezett kilátásba.

Az amerikai Lockheed Martin vállalat a napokban megerősítette, hogy átadta az első 2 KC-130J Super Hercules típusú szállító-légiutántöltő repülőgépet Szaúd-Arábiának.

Két szerb diplomata veszítette életét egy Líbiában végrehajtott amerikai légicsapás során. A Pentagon tagadja, hogy tudott volna a diplomaták jelenlétéről, de számos bizonyító erejű tény azt mutatta, hogy a halálukat “járulékos veszteségként” könyvelték el.

Tovább olvasom

Kitiltották az amerikai katonákat egy japán városból, az Okinava prefektúrában, ameddig folyamatban van egy újabb nemi erőszak eset kivizsgálása. 28 ezren vonultak fel Tokióban a parlament épülete előtt, miközben öt másik városban zajlottak hasonló megmozdulások.

Tovább olvasom

Pakisztán az Egyesült Államoktól további 10 darab block 52-es verziójú F-16C/D-t vásárolna.

Egyedülálló, háromszoros sikert mondhat magáénak a Budapest Airport!

Spanyolország külügyminisztériuma elutasítja az Európai Unió Törökországgal való megállapodását, amelynek értelmében az EU Törökországba deportálná az illegális bevándorlókat, helyettük pedig legálisan venne át migránsokat.

Tovább olvasom

Mozgalmas, feladatokkal és fejlesztésekkel zsúfolt év elé néz mind az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, mind a szállítóhelikopter-zászlóalj.

Ben Hodges altábornagy, az Amerikai Szárazföldi Haderő Európai Parancsnokságának parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése aláásná a Szövetség Oroszországgal szembeni pozícióját is. Hodges szerint minden olyan lépés, amely az EU közösségét gyengíti, előbb-utóbb a NATO-n belül is kiváltja hatását. Ebből fakadóan úgy véli, hogy a britek EU-tagságának fenntartása nemcsak az Unió, de egyben a NATO stratégiai érdekének is számít.

David Cameron miniszterelnök 2016. június 23-ára tűzte ki a kilépésről szóló népszavazást, azonban addig még a szigetországban és a nemzetközi színtéren is heves viták várhatók. Az Amerikai Egyesült Államok számára fontos a britek uniós tagsága, ezért Barack Obama amerikai elnök még áprilisban Londonba látogat, hogy támogatásáról biztosítsa a brit kormányfőt, aki az ország Unióban történő maradást támogatja. Oroszország elítélte azokat a brit nyilatkozatokat, amelyek szerint az orosz fél – az Európai Unió egységének megtörése reményében – az Egyesült Királyság kilépésében lenne érdekelt.

Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz államfő váratlan bejelentést tett, miszerint Oroszország megkezdi katonai erőinek kivonását Szíriából. A két nap alatt számos elemzés, értékelés látott napvilágot ennek okáról, de a legfontosabb rész valamennyiből kimaradt; az orosz beavatkozás elérte célját, és stabilizálta az országot.

Tovább olvasom

A Légirendészeti Szolgálat leendő helikoptere, az MD 902 Explorer révén egy olyan helikoptertípus kerül az országba, amely a hagyományos, faroklégcsavaros megoldással szemben a faroklégcsavar nélküli, NOTAR (NO TAil Rotor) rendszerrel készült. A NOTAR gépek ritkaságnak számítanak és ebből a ritkaságból nem a rendőrségi helikopterek lesznek az elsők Magyarországon. Közel tíz évvel ezelőtt már üzemelt az országban egy NOTAR helikopter, az MD 600N. 

A földi mozgatást egy személy is könnyen megoldja, ha a gép a gurítható helipadra száll le. Az MD 600-asra többen is szereztek típusjogosítást, de a HA-FLY-t napi rendszerességgel csak egyvalaki repülte. A fotó 2007 nyarán készült a budaörsi repülőtéren, a háttérben szintén helipadon áll a légimentők EC-135 helikoptere.

A hátrajutó levegő szárnyprofil alakú lemezek között halad el a törzs végét lezáró, fazéknak is becézett részben, mielőtt kilép a szabadba. A függőleges felületek alsó része oldalkormányként is funkcionál.

A farokrész végén kifújt levegőt a gép tetején, a forgószárny-agy mögötti részen szívja be a hajtóműről meghajtott ventilátor. A farokrész alatt jól látszik a 808 LE tengelyteljesítményű Rolls-Royce hajtóműből kilépő forró gáz. 

Az MD 600-as forgószárnya hatlapátos. Faroklégcsavar híján a gép kb. 30 százalékkal csendesebb, mint hagyományos társai és a szűk helyen végrehajtott leszállásnál sem kell a faroklégcsavar sérülésétől tartani. 

A képen nem látszik, de a farokrész jobb oldalának teljes hosszában két rés fut végig. Ezeken a réseken a hátrafelé fújt levegő egy része távozik, ezután a forgószárnyon átáramló levegő felgyorsítja, segítve ezzel a forgatónyomaték kiegyenlítését.

A HA-FLY a Dráva utcai ideiglenes heliportról indul a Hungaroring felé a 2007-es F.1 futam előtt. 

Az MD 500-as tojás alakú törzsét a 600-as esetében meghosszabbították, így lett hely a középső üléssornak. A gép egy pilótával hat utast szállíthat. A 600-as egyébként nem a legsikeresebb típusa az MD Helicoptersnek, az MD 902 Explorer sokkal jobban bevált.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A létrehozása óta eltelt hosszú évtizedek alatt többször is változott a Kecskeméti Repülőkórház elnevezése, ám alapvető funkciója mindig ugyanaz maradt.