Biztonságpolitika

Ezúttal egy MiG-15-öst újít fel Az Ég katonái Hagyományőrző Egyesület!

Március 2-án a jordán hadsereg egy razzia során hét dzsihádistát ölt meg a szíriai határ mentén található Irbid városában. A hajnalig tartó razziában sajnálatos módon egy katona életét vesztette, további három megsebesült.

A Jordán Titkosszolgálat szerint az akció során meggyilkolt és elfogott személyek az Iszlám Államhoz voltak köthetőek, akik mind a civil lakosság, mind a hadsereg ellen támadást terveztek. Az eset kapcsán további 22 embert tartóztattak le, akiknél robbanószereket és gépfegyvereket találtak.

Irbid városában nem ritkák a hasonló rajtaütések. A fővárostól, Ammantól északra eső Irbid alig pár kilométerre helyezkedik el a szír határtól, így a hatóságok fokozott figyelemmel kísérik a radikális csoportosulásokat és a drogkartelleket. A terrorveszély szintje igen magas az országban köszönhetően annak, hogy Jordánia tagja annak az USA által szervezett koalíciónak, mely a múltban számos légicsapást mért az Iszlám Állam által ellenőrzött területekre, amely ezért folyamatosan igyekszik az állam stabilitását megbontani terrorakciókon keresztül.

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elindult TWITTER oldalunk, amely elérhető innen: https://twitter.com/biztpol vagy a @biztpol hívószót beütve a megfelelő keresőbe!

Két évtizede, 1996. február 29-én ért véget a II. világháború utáni időszak – 1425 napon át tartó – leghosszabb ostroma a boszniai Szarajevónál. Az évfordulóra emlékezve rendezett kerekasztal beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara 2016. március 01-jén.

A beszélgetés moderátora, Dr. Kaló József egyetemi adjunktus kiemelte, hogy a boszniai háború és Szarajevó ostromának értelmezéséhez elengedhetetlen a térség történelmi adottságainak és sajátosságaikat ismerete. A közel ötszáz éves török hódoltság, a balkáni harcok és a világháborúk, valamint a jugoszláv együttélés ugyanis nagymértékben kihatott az itt élő népekre; az elnyomott indulatok a délszláv válság során felszínre törtek és folyamatosan táplálták az egyre kegyetlenebb formákat öltő harcokat. Ennek ékes példája a szarajevói blokád, amely a modern hadtörténelem leghosszabb ideig tartó ostroma volt.

A beszélgetés során első kérdésként a NATO és az EU kapcsolata, valamint azok szerepvállalása merült fel. Dr. Ujházy László alezredes hangsúlyozta, hogy az EU számára a boszniai hadszíntér volt az első, ahol felmérhette vonatkozó katonai képességeit és fejleszthette biztonságpolitikáját. Ezzel kapcsolatban Dr. Molnár Ferenc ezredes a Berlin+ egyezmény jelentőségét emelte ki, amely a NATO technikai eszközeit és mechanizmusait bocsájtja az EU rendelkezésére. Ezáltal a politikai porondon a boszniai missziók – IFOR, SFOR, EUFOR – legitimációja megnőtt, valamint költséghatékonyan tudták ellátni feladataikat. A kérdésre válaszolva Dr. Fekete Károly alezredes az infokommunikációs eszközök terén megvalósult szoros együttműködést hozta fel példaként.

A beszélgetés résztvevői 2016. március 1-jén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Forrás: http://uni-nke.hu/hirek/2016/03/02/a-del-szlav-haboru-egyik-legnagyobb-konfliktusara-emlekeztek)

„Bosznia-Hercegovina ma sem stabil, de egyik entitás sem érdekelt abban, hogy az állam széthulljon” – fogalmazott Dr. Molnár Ferenc ezredes válaszolva arra a kérdésre, miszerint napjainkban mennyire tekinthető működőképesnek a balkáni állam. A stabilitás alapját még mindig a haderő képzi, de az elmúlt időszakban egy lényeges folyamat indult el; hamarosan ugyanis minden boszniai ezrednek szerb, horvát és bosnyák tagjai is lesznek, növelve ezáltal a hazai jelenlétet és a három államalkotó nemzet súlyát a hadseregben.

A háború utáni újjáépítés kérdéskörét tárgyalva Dr. habil. Horváth Tibor ezredes a magyar műszaki kontingens sikereit részletezte. A boszniai hadszíntéren szolgáló közel 300 fős katonai erőnek jelentős szerepe volt a NATO-csapatok mozgósításának biztosításában; a vasútvonalak helyreállítása, valamint az acél-, vasbeton- és vízi hídszerkezetek építésével jelentősen hozzájárultunk a missziók sikerességéhez.

A közel hároméves ostromállapotról beszélve Bakos Csaba alezredes kiemelte, hogy az addigi tapasztalatok a városharcokról – nevezetesen Sztálingrád és Leningrád ostroma – nem állták meg Szarajevó esetében teljesen a helyüket. A kialakult helyzetet az ostromlók ugyanis az ellenfél pszichikai megtörésére használták fel, és ennek egyik legbrutálisabb példája a civilek véletlenszerű likvidálása. Fekete alezredes hozzátette, hogy a boszniai főváros földrajzi fekvése, valamint a környéken állomásozó, kvázi munka nélkül maradt jugoszláv (főként szerb) erők is hozzájárultak a blokád kialakulásához. A civil lakosság ezen éveket pincékben, óvóhelyekben vészelte át; háborús körülményekre rendezkedtek be.

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző kar dékánja számos párhuzamot tárt fel a boszniai és a koszovói háború között. Utóbbira nagy hatást gyakorolt az első délszláv válságból felszabadult jelentős számú háborús tapasztalattal bíró humántőke, hiszen számos koszovói albán is megfordult a boszniai hadszíntéren a ’90-es évek elején. Közös párhuzamnak tekinthető, hogy mindkét fél részéről megfigyelhetőek voltak az erőszakos összetűzések és etnikai tisztogatások. Fontos megjegyezni, hogy mindkét konfliktus során a roma lakosság kilátásai még rosszabbak voltak, mint más balkáni népeknek.

A magyar szerepvállalás értékelése kapcsán a meghívott felek egyetértésüket fejezték ki: a magyar katonák feladataikat precízen, magas színvonalon látták el. Jól példázza ezt, hogy a magyar javaslatokat és meglátásokat a nemzetközi törzsben számos alkalommal kikérték és figyelembe vették. Az elismertség és megbízhatóság jelét az is jól mutatja, hogy a jelenlegi boszniai katonai és polgári missziókban is számos magyart találunk vezető pozícióban.

A kerekasztal-beszélgetés végére a nagyszámú hallgatóság is átfogó képet kapott a boszniai háborúról és a szarajevói blokádról. Az előadók személyes élményei pedig még jobban hozzájárultak ahhoz, hogy 20 évvel az ostrom végét követően is el tudjuk képzelni az adott helyzet összetett kihívásait és az azokra adott válaszokat.

A Krím-félsziget elcsatolásának második évfordulójához közeledve John McCain szenátor felkérte az Amerikai Egyesült Államok légierejét, hogy folytasson le vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, az ország nem sérti-e a 2014-től bevezetett Oroszországot sújtó szankciókat az RD-180-as rakétahajtómű vásárlásával. A szankciós rezsim – melyben Amerikán kívül részt vesz az Európai Unió, Kanada és számos egyéb ország – három területen korlátozza az Oroszországi Föderációval folytatott kereskedelmet: akadályozza a kijelölt állami tulajdonú cégek nyugati pénzpiacokhoz férését a banki, energetikai és védelmi szektorok tekintetében; embargót vezet be az olajfeltárásra és -kitermelésre használt csúcstechnológiai felszerelések tekintetében; valamint szintén embargót irányoz elő a katonai és kettős felhasználású termékek vonatkozásában.

A kormányzati és kereskedelmi műholdak pályára állításához az amerikai United Launch Alliance (ULA) vállalat legtöbbet használt Atlas V hordozórakétáinak egyik legfontosabb alkotórésze az említett orosz fejlesztésű RD-180-as rakétahajtómű. Amennyiben a hajtómű importját betiltják, mind az ULA, mind az amerikai kormány kényes helyzetbe kerülhet, az országban ugyanis az ULA mellett csak a SpaceX vállalat rendelkezik jogosultsággal a nemzetbiztonságot érintő rakétaindítások kivitelezéséhez. Az RD-180-as hajtómű nélkül az ULA elsődleges profiljának számító kormányzati megbízások drasztikus csökkenésével számolhat, ami jelentős kihívás elé állítja a vállalatot.

McCain szenátor a szóban forgó rakétahajtómű szankciós rezsimnek való megfelelésével kapcsolatos kételyei azután fogalmazódtak meg, hogy napvilágra kerültek tervek az orosz űripar újrastrukturálásáról. A korlátozások bevezetése után 2014-ben a SpaceX kezdeményezésére már lezajlott egy vizsgálat, amely akkor az ULA számára kedvezően zárult: megállapították, hogy az NPO Enyergomas gépgyártó vállalattal folytatott kereskedelem nem sérti a szankciókat. Most azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök december végi rendeletével az Enyergomas részvényeinek nagyjából 75%-ával rendelkező United Rocket and Space Corporation beleolvad az átalakított Roszkoszmoszba. Az új Roszkoszmosz irányítása pedig jelentős részben Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes irányítása alá fog tartozni, aki egyike az Egyesült Államok által jegyzett szankciós listán található személyeknek. Értesülések szerint az irányító testület tagja lesz Szergej Csemezov is, aki a kettős felhasználású és high-tech termékekkel foglalkozó Rosztyehnologiji állami cég vezetője, és mind Csemezov, mind a vállalat megtalálható a szankciós listán.

A szankciós rezsim valószínűleg még huzamosabb ideig érvényben marad, annak eltörlését ugyanis a minszki megállapodásban foglaltak teljesüléséhez kötötték.[1] Az RD-180-as rakétahajtómű ügyében folytatott vizsgálat eredménye várhatóan egy-két héten belül lesz nyilvános. Amennyiben az eredmény szerint a kereskedelem sérti a szankciókat, a légierő kénytelen lesz felfüggeszteni használatukat. Az Amerikai Védelmi Minisztérium azonban már dolgozik az alternatíván: egy február 29-i bejelentésben nyilvánosságra hozott szerződés szerint 2019 végére egy amerikai fejlesztésű hajtóművel szeretnék helyettesíteni az RD-180-at.

A korlátozások bevezetése óta egyébként több jelentős megállapodás is meghiúsult a védelmi ipar területén, ezek közül az egyik legnagyobb figyelmet a Franciaországtól 2011-ben rendelt két Mistral típusú helikopterhordozó leszállításának kérdése kapta. A hadihajókat 2014 novemberében kellett volna átadni Oroszországnak, ám a szankciók miatt ez végül nem történt meg. A hajókat később Egyiptom vásárolta meg, Franciaország pedig visszafizette a 893 millió eurós orosz előleget.

[1] Az Európai Unió Tanácsának 2015. decemberi határozata alapján újabb hat hónappal hosszabbítják meg, a 2014-ben eredetileg egy éves időtartamra tervezett Oroszországgal szembeni uniós gazdasági szankciókat.

Edgars Rinkevičs lett külügyminiszter szerint a nukleáris fegyverek szerves részét kell hogy képezzék a NATO – washingtoni szerződés 5. cikkelyével összefüggésben álló – elrettentési politikájának. Ennek értelmében a Szövetség valamely tagállamát érő külső fegyveres támadást a NATO egésze elleni fellépésként kell értelmezni, mely maga után vonja a kollektív önvédelem szerinti fegyveres erőszak – és ezen belül szükség esetén akár a nukleáris komponens – alkalmazásának lehetőségét is. “Mindnyájan értjük, hogy a hidegháború alatt az Egyesült Államok és egyéb NATO-tagállamok nukleáris fegyverei az elrettentési politika létfontosságú részei voltak, és azt gondolom, ennek ma is így kellene lennie”– nyilatkozta Rinkevičs. A lett külügyminiszter ennek szükségességét Oroszország egyre gyakrabban előforduló, nukleáris fegyvereinek alkalmazását kilátásba helyező fenyegetéseivel próbálta alátámasztani.

A NATO egyébként a legutóbbi, 2010-es Stratégiai Koncepciójában és a 2012-es Elrettentési és Védelmi Felülvizsgálati dokumentumában sem zárta ki a nukleáris fegyverek – akár elsőként történő – bevetésének lehetőségét, csupán azt hangsúlyozta, hogy erre “rendkívül szélsőséges körülmények” esetén kerülhet sor. Ennek ellenére a NATO-orosz kapcsolatok 2014-es elhidegülését megelőző években még folytak a viták a szövetségi nukleáris politika elrettentésen belüli szerepének – főként az Egyesült Államok Európában állomásoztatott B-61-es szabadesésű bombáinak teljes vagy részleges kivonása útján történő – csökkentéséről. Ennek érdekében 2013-ban létre is hoztak egy – elsősorban – a nukleáris fegyverzetellenőrzés és leszerelés lehetőségeivel foglalkozó szervezetet (Special Advisory and Consultative Arms Control, Disarmament and Non-Proliferation Committee). A biztonsági környezet drasztikus átalakulása miatt ez a – túl sok sikert egyébként sem ígérő – folyamat azonban vélhetően megakadt, és a későbbiekben minden bizonnyal inkább a szövetségi nukleáris elrettentés szerepének kisebb-nagyobb mértékű növekedésére kell számítani.

Habár a NATO nukleáris elrettentési reformja a hagyományos képességeinek kialakításához képest is csigalassúsággal halad, 2015 júniusában a szervezetnél dolgozó tisztségviselők már arról nyilatkoztak, hogy elkezdték a Szövetség nukleáris stratégiájának felülvizsgálatára vonatkozó előkészületek. Nem sokkal korábban Alexander Vershbow NATO-főtitkárhelyettes egy tallini biztonságpolitikai konferencián nyilvánvalóvá tette, hogy a Szövetség már egy ideje komolyan veszi Oroszország nukleáris fenyegetéseit és folyamatban van az ezekkel szembeni ellenlépések kidolgozása. Elmondása szerint ennek részeként külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy kizárják az orosz taktikai nukleáris fegyverek de-eszkalációs célzattal történő sikeres alkalmazásának lehetőségét.

A NATO az elrettentésen belül alapvetően az Egyesült Államok stratégiai nukleáris erőire támaszkodik, viszont szimbolikus értelemben talán nagyobb jelentőséggel bír a nukleáris megosztás keretében Európában (ezen belül Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban) és Törökországban telepített, eredetileg taktikai nukleáris fegyvernek számító – és így a START-szerződések hatálya alá nem tartozó – 180 db amerikai B-61-es szabadesésű bomba. Ezeket politikai jóváhagyás esetén részben amerikai, részben a befogadó nemzet pilótái saját vadászbombázó repülőgépeikkel (elsősorban PA-200 Tornadokkal és F-16-osokkal, melyek szerepét főként F-35-ösök fogják átvenni) juttathatják célba. Jelenleg folyamatban van a bombák üzemidejének meghosszabbítása és modernizációja, mellyel nagymértékben javítanak a fegyver körkörös szórásán. A jelenleg rendszerben lévő B-61-3, -4, -7 és -11-es változatok 110-170 méteres mutatója helyett a modernizált B-61-12-nél ez már várhatóan csak 30 méter lesz, így elődei feladatait jóval kisebb (400, 370 és 170 helyett 50 kilotonnás maximum) hatóerővel is el tudja majd látni. Fontos hangsúlyozni, hogy a szóban forgó bombák modernizációja már bőven az ukrán válságot megelőzően is napirenden volt, de az Oroszországgal szembeni minél hatékonyabb elrettentési és védelmi képességek kialakításának kényszere döntő erővel bírhat a fegyverekkel szemben tapasztalt európai – főként német – ellenérzések jelentőségének csökkenéséhez.

Az Egyesült Államok már figyelmeztette az Irakban tartózkodó állampolgárait, hogy az ország legnagyobb vízerőműve, a moszuli gát átszakadására reális esély van. Az Irakban lévő amerikai nagykövetség hivatalos oldalán található felhívás szerint a gát 2014-es javítási munkálatainak megszakítása okozza a veszélyt, amely az országban kialakult polgárháborúnak és a szélsőséges csoportok megerősödésének köszönhető.  A nagykövetség figyelmeztet, hogy a gát átszakadása esetén Moszultól Bagdadig, a Tigris folyó völgyében óriási pusztítást végezne a kiáradó folyó. Egyes becslések szerint Bagdadot 21 méter magas árhullám lépné el, amely szinte biztos, hogy humanitárius katasztrófával és óriási civil áldozatokkal járna. Az alsóbb folyószakaszokon lévő településeket két-három napon belül elérné az ár, amely ekkorra már nem lenne ilyen pusztító erejű, de így is képes lenne szignifikáns emelkedést okozni a helyi vizekben, amelyre a lakosság nincs felkészülve. A követségnek nincs pontos információja arra vonatkozóan, hogy mikor következhet be a szakadás, de az katasztrófa elkerülése és az állampolgárok védelme érdekében már most kiadták a figyelmeztetést. Felhívják az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy minden óvintézkedést tegyenek meg, próbáljanak meg felkészülni az esetleges katasztrófára, ugyanis ha ez bekövetkezik a követség nem lesz képes gondoskodni az állampolgárokról, tekintettel a pusztítás várható mértékére.

Az iraki vezetés próbálja mérsékelni a kialakult feszültséget, de egyelőre nincsenek pontos információik a gát állapotára vonatkozóan. Az építményt az Iszlám Állam 2014 augusztusában elfoglalta, azonban az iraki erők amerikai támogatással körülbelül két hét alatt visszafoglalták, ugyanis akkor is attól tartottak, hogy a szervezet felrobbanthatja. Husszein Hamad, a gáton dolgozó egyik főmérnök az elmúlt hónapban úgy nyilatkozott az Al Jazeera hírportálnak, hogy a gát állapota nem 100%-os. A javítási munkálatok folytatására további forrásokat keresnek, ugyanis az iraki kormány a jelenlegi költségvetéssel nem képes finanszírozni egy ekkora volumenű építkezést.

Korábban már többször is felmerült a beszerzés lehetősége, de most már hivatalos.

Miután 2014-ben a népszavazás elutasította a Saab Gripen vadászgépek beszerzését, a svájci kormányzat újra megpróbálkozik a régi flotta lecserélésével.

Szíriai ellenzéki csoportok több mint 1200 tagja adta át fegyvereit a hatóságoknak kedden, a Daraa tartományban, ezzel betartván a múlt hét folyamán érvénybe lépett tűzszüneti megállapodás feltételeit. A helyi kormányzó szerint akik önként felhagynak a harccal és leteszik a fegyvert, visszatérhetnek a hétköznapi életvitelhez, és a továbbiakban az állam védelmét élvezik.

Tovább olvasom

2016. február 29-én hétfőn, az esti órákban Oroszország déli részén lezuhant egy Szu-25-ös csatarepülőgép, amelynek pilótája a balesetben életét veszítette.

1991. január 17-én éjjel az amerikai hadsereg és a légierő helikoptereiből álló különítmény száguldott célpontja felé a sivatag felett. Feladatuk az iraki lokátorok megsemmisítése volt, hogy ezzel kaput nyissanak a légierőnek a Sivatagi Vihar művelet első légicsapásaihoz. A helikopteres különítmény a Task Force Normandy nevet kapta.

Röviddel azután, hogy 1990 augusztusában Irak megszállta Kuvaitot, a 101. Légiszállítású Hadosztály készenléti dandárja Szaúd-Arábiába települt. Az első terv még csak az volt, hogy a lövészdandár mellett néhány harci helikoptert is áttelepítenek, de ezt gyorsan egy teljes helikopter zászlóaljra módosították. A tizenkét AH-64A Apache harci helikoptert és személyzetüket C-5 Galaxy szállítógépek repítették át Szaúd-Arábiába. A hadosztály többi harci helikoptere már a haditengerészet szállítóhajóin érkezett a Közel-Keletre.

Az amerikai különleges műveletekért felelős parancsnok által tartott szűk körű eligazításon nagy felbontású műhold fotókat mutattak be a jordán-iraki-szaúdi hármas határ sarkától mintegy 150 kilométerre, a szaúdi határ alig ötven kilométeres közelségébe, egymástól jól elszeparáltan telepített iraki lokátorokról. Miután a különleges erőkkel végrehajtott szárazföldi művelet ötletét elvetették, a harci helikopter zászlóalj parancsnokának a véleményét kérték ki az AH-64-esek alkalmazásáról. A parancsnok végrehajthatónak ítélte a feladatot, a felkészülés tehát ebbe az irányba fordult.

A zászlóalj a Központi Parancsnokság különleges műveleti alárendeltségébe került és a légierő 20. Különleges Műveleti Századának harci kutató-mentő feladatra specializált MH-53 Pave Low III helikoptereivel közösen megkezdte a felkészülést a feladatra, az iraki rádiótechnikai eszközök kiiktatására.

Az MH-53-asok nélkül nem sikerült volna az akció.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a földközelben végrehajtott mélységi behatolás taktikai elemeit és eljárásait gyakorolták; egy ismert pontig kirepülve harci alakzatba rendeződtek és végrehajtották a szimulált támadást. Ehhez még egy célpontot is felépítettek az egyik eldugott szaúdi gyakorlótéren. A helyszínt úgy választották meg, hogy a környezet és a távolság megfeleljen a majdani valós művelet sajátosságainak. A hajózószemélyzetek a feladatról konkrétumok nélkül ekkor még csak annyit tudtak, hogy egy különleges műveletben lesz részük.

Decemberre világossá vált, hogy Huszein hadserege nem fog kivonulni Kuvaitból. A vegyes hadsereg-légierő különítmény számára 1991. január 14-én kezdtek felpörögni az események; nyolc plusz egy tartalék AH-64 Apache-ot és egy UH-60 Black Hawk helikoptert vezényeltek az iraki határ közelébe. A helikopterek kis magasságon, egy közbenső leszállással és tankolással települtek a határtól nagyjából egyórányi repülésre lévő kisebb reptérre. A harci helikopterek felfegyverzése itt történt, mindegyikre AGM-114 Hellfire lézeres irányítású rakéták és Hydra nem irányított rakéták kerültek és a 30 mm-es gépágyúlőszereket - helikopterenként ezer darabot - is betöltötték.

A haditengerészet harci kutató-mentő célokra használt HH-60-as helikoptere.

A helikopterszemélyzetek január 15-én kaptak teljes körű eligazítást a rájuk váró feladatról, vagyis arról, hogy Irakba repülnek és elkezdik azt a háborút, amely Sivatagi Vihar művelet néven vonul be a történelembe. Úgy kellett végrehajtani a lokátorok elleni támadást, hogy a csapásmérő gépek első hulláma helyi időben 17-én, hajnali három órakor megkezdhesse a célpontok bombázását.

A január 16-án késő este megtartott utolsó eligazítás után a személyzetek elfoglalták helyüket az AH-64-esek és az MH-53-asok fedélzetén. Az indítási és ellenőrzési procedúra után éjfélkor felszálltak és a gyakoroltak szerint négy-négy Apache és két-két Pave Low alkotta kötelékre oszlottak. A két kötelék a terepkövető radarral rendelkező MH-53-asok vezetésével földközelben, párhuzamosan repült, majd szétváltak és saját célpontjaik felé repültek tovább. Harci kutató-mentő fedezetüket a légierő és a haditengerészet közösen biztosította, két-két MH-60 és HH-60 helikopterük a kötelék mögött repült az iraki határig. Ott várakozni kezdtek arra az esetre, ha valamelyik támadó helikoptert lelövik és a személyzet azonnali mentésére kell indulni. 

A műholdas helymeghatározóval felszerelt, nagy pontosságú navigációra képes MH-53-asokról az iraki határ átrepülése után, az előre egyeztetett koordinátán, a személyzet olyan pálcákat dobott ki a sivatagba, amelyek vegyi úton bocsátottak ki fényt, amit az Apache-ok személyzete az éjjellátó szemüveggel jól látott. Az utánuk érkező harci helikopterek lassan áthúztak a fényjelzés felett és a hajózók a pontos pozíció ismeretében pontosították az Apache-ok navigációs rendszerét. Ekkor már csak tíz illetve tizenöt kilométerre voltak a két céltól, ahova az MH-53-asok nélkül repültek tovább.

Nem sokáig kellett repülniük, hogy az infravörös szenzor segítségével láthatóvá váljanak a célpontok. Ugyanazok, amelyeket a hírszerzési fotókon már láttak. Jobb lépcsőbe rendeződve közelítették meg a célokat, és amikor öt kilométerre értek, a két, egymástól elkülönítve dolgozó Apache kötelék 2 óra 38 perckor a Hellfire rakétákkal tüzet nyitott. 

Apache a sivatag felett, üres fegyvertartókkal és nem irányított rakéta konténerekkel.

Elsőként a troposzferikus kommunikációs rendszert és az áramfejlesztőket érte találat, majd sorban a P-12 (Spoon Rest), P-15 és P-15AMU (Flat Face és Squat Eye) lokátorokat. Az iraki kezelőszemélyzet kommunikációs lehetősége Bagdaddal megszűnt, ahogy az energiaszolgáltatás is. A lokátorok leálltak.  A helikopterek közelebb repültek és a nem irányított rakétákkal valamint a gépágyúkkal tűz alá vették a lokátorok közel-légvédelmét biztosító gépágyúkat és azt, ami a lokátorokból és a járművekből megmaradt. A támadásban az iraki katonák életüket vesztették. Az egész akció mindössze négy percig tartott. Később az egyik helikopteren három, golyó ütötte lyukat találtak.

Az immár fegyvertelen Apache-ok visszafordultak délnek, az MH-53-asokhoz csatlakozva Szaúd-Arábia felé vették az irányt és jelentették, hogy a feladatot veszteség nélkül végrehajtották.

Miközben lent elcsendesült a harci zaj, a magasban nagy lett a forgalom. Mindenfelé az Irak fölé tartó harci gépek villogóit lehetett látni. Az első támadó hullám a szaúdi-iraki határhoz érkezett és a harci helikopterek által nyitott kapun berepült Irak légterébe. A belépéskor minden külső fényüket kikapcsolták és az elektronikai hadviselési repülőgépek fedezete mellett, kijelölt célpontjaik felé repültek. A Sivatagi Vihar légi hadműveletei megkezdődtek.

2003. Ismét Irak felett repül a hadsereg AH-64-ese. A helikopter arról az előretolt bázisról (FOB Speicher) üzemelt, amelyet az 1991-es Öböl-háború első amerikai áldozatáról, Michael Scott Speicher, F/A-18-as pilótáról neveztek el.

* * *

Fotó: USAF, U.S. Navy, Department of Defense

Az Aeromagazin 2016. februári számában megjelent cikkem másodközlése.

2016. február 26-án pénteken, ünnepélyes keretek között mutatkozott be az új amerikai bombázó.

Március 21-én lesz tíz éve, hogy Kecskemétre érkeztek az első magyar Gripenek. Emlékezzünk a tesztegység jelvényével!

Zord

Vannak olyan legendás repülőgépek, melyeket több évtizeddel hadrendbe állításuk után sem sikerül váltó típussal nyugdíjba küldeni.

Nemzetközi hírügynökségek helyszíni tudósítói arról számolnak be, hogy élettel teli hangulat van Damaszkusz utcáin, és Szíria más nagyvárosaiban, mióta megkezdődött a tűzszünet. A terrorelhárítási művelet már a nagyvárosoktól távol zajlik, az emberek újra biztonságban kimehetnek az utcára.

Tovább olvasom

Súlyos sérülései vannak annak a férfinek, aki túlélte a Tatabánya térségében történt kisrepülőgép-balesetet.

Elindult a Biztonságpolitikai Szakkollégium legújabb rendezvénysorozata, a Szakkollégiumi Esték, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy-úti Kollégiuma ad otthont. A rendezvénysorozat célja, hogy a szakkollégisták az előadásaikon keresztül bemutassák a biztonságpolitikához tartozó közkedvelt területeket, ezzel közelebb hozva és közérthetővé téve napjaink történéseit az egyetem hallgatói és minden érdeklődő számára.

A sorozat nyitányaként február 24-én Pákozdi Nóra, a BSZK tagja tartott előadást „A kihallgatás mesterei – Guantánamo története és technikái” címmel.  Nóra végigvezetett minket a “nemzetközi jog perifériáján” lévő börtön mindennapjain, a kihallgatási technikákon és a terrorizmushoz köthető hírhedt személyek elfogásán.

A Kuba területén fekvő amerikai börtönt főleg a terrorizmus támogatásának gyanújával vagy terrorcselekmény elkövetésében bizonyítottan részt vevők elzárására tartják fent. A börtönt az Egyesült Államok a 2001. szeptember. 11-én bekövetkezett terrortámadások után hozta létre. A hely körülményeivel először a Nemzetközi Vöröskereszt foglalkozott mélyrehatóan, az általuk tapasztaltakat, szörnyűségeket egy 2009-ben megjelent tanulmányban dokumentáltak. Ahogyan az előadás is részletesen kitért rá, számtalan halálközeli állapotot eredményező kihallgatási technikát használnak,  többek között említésre került az erőltetett állás, az alvásmegvonás, a hipotermiát okozó jeges fürdő, a magánzárka és a napokon át tartó frusztráló zene ismételt lejátszása. A módszerek között nem ritka az erőszak több fajtájának alkalmazása, így az erőltetett etetés és a vallási terror sem. Ezeknek a technikáknak számtalan kombinációja leginkább csak az őrök kreativitásán múlik, akik természetesen minél hatékonyabban próbálnak eljárni.

Az emberi jogok itt nem léteznek, aki bekerül, legalább 10 évre számíthat és az életkor sem mérvadó. Megtörtént eset, hogy egy személyt 13 évesen fogtak el, amihez egy gyanús cikkszámú óra viselése is elegendő volt, ugyanis ezáltal az illetőről azt feltételezték, hogy köze van a bombakészítéshez. Míg 2002-ben hozzávetőleg 780 fő raboskodott Guantánamon, ez a szám 2016-ra 100 fő körülire csökkent. Mindez részben a börtön megszüntetését célzó Obama-adminisztráció politikájának köszönhető. A korábbi választási kampányok során ígéretek születtek erre vonatkozóan, továbbá azóta több bezárási kísérelt is történt, de eddig még nem sikerült végleg becsukni a börtönt. Ezen túlmenően a rabokat gyakran nemzeti bíróságoknak is kiadnak, így ez is hozzájárult a fogvatartottak számának csökkenéséhez.

A tábor jövőjét illetően a hallgatóságtól is érkeztek kérdések.  Ezek kapcsán az előadó kitért arra, hogy Barack Obama újból ígéretet tett a börtön felszámolására, azonban ezzel szöges ellentétben áll Donald Trump, a republikánus párt elnökjelölt aspiránsának kijelentése, aki a kampányában Guantánamo mellett foglalt állást.

Összességében egy könnyed hangulatú, érdekességekkel ellátott, szemléletes előadást hallhattunk egy olyan nem mindennapi témáról, amely nem csak az amerikai elnökválasztás vonatkozásában kap figyelmet, hanem szoros összefüggésben áll Közel-Keleten zajló konfliktusokkal egyaránt.

A hétvégén éles helyzetben volt szükség a Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálatára. A Tatabánya térségében vasárnap eltűnt Cessna felkutatására a Dunántúlért felelős pápai kutató-mentő szolgálat helikoptere indult.

Miután Ágostyán község közelében megtalálták a gépet és sikerült a roncs közelében leszállni, a kutató-mentő személyzet megkezdte a mentést. A gépen tartózkodó egyik személyen sajnos már nem tudtak segíteni, a másik pilóta életét azonban megmentették, majd a sérültet átadták a helyszínre érkező polgári mentőhelikopter személyzetének.

 Életmentők és helikopterük a pápai hangárban. Balról jobbra: Korán György törzsőrmester, ejtőernyős kutató-mentő beosztott, Fodor Árpád főtörzsőrmester, fedélzeti technikus, Noé József zászlós, a kutató-mentő csoport parancsnoka, Szilágyi Zoltán alezredes, gépparancsnok, Patak János főtörzsőrmester, földi mechanikus, Lambert Jelena zászlós, kutató-mentő felcser, Szabó László főhadnagy, másod-helikoptervezető.

* * *

Forrás: Balogh Ákos / VEOL.hu

 

 

Mark A. Milley vezérezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke február 24-én egy szenátusi meghallgatás során arról nyilatkozott, hogy szükségesnek véli a haderőnem személyi állományának – a korábban tervezett lészámcsökkentéshez képest történő – növelését, amennyiben ez megfelelő források hozzárendelésével, illetve magas készenléti szinttel párosul.

Az amerikai védelmi költségvetés csökkentése jelentős mértékben érinti a szárazföldi haderőt, melynek következtében a 2012-es csúcsévhez képest az aktív létszám már így is 80 000 fővel kevesebb (jelenleg 475 000 fő), és a teljes személyi állomány (melybe az aktív komponens mellett beletartozik a Szárazföldi Nemzeti Gárda és a szövetségi szárazföldi haderő tartaléka is) a tervezett csökkentések szerint 2018-ra 920 000 főre esik vissza. Egy, a haderőnem pozíciójának javításáért lobbizó szervezet (National Commission on the Future of the Army – NCFA) január végén hozta nyilvánosságra azt a Kongresszus és az elnök számára készült jelentést, amely szerint az Egyesült Államok előtt álló katonai kihívások megfelelő kezelése érdekében a szárazföldi haderőnem teljes személyi állományának el kellene érnie legalább a 980 000 főt.

Milley – az NCFA jelentésében foglalt javaslatokkal szinte teljesen azonos – véleménye szerint a szárazföldi haderő – a források korlátozottságának figyelembe vételével történő – modernizációja és készenléti szintje közötti egyensúly az aktív személyi állomány 450 000 fős, a tartalékos komponens 196 000 fős, míg a Szárazföldi Nemzeti Gárda 335 000 fős létszáma esetén biztosítható. Milley továbbá kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államokra veszélyt jelentő öt legfőbb szereplő (Oroszország, Kína, Észak-Korea, Irán, nemzetközi terrorszervezetek) közül Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a két ország között esetlegesen kirobbanó háború össze sem lenne hasonlítható az amerikai haderő által Afganisztánban és Irakban tapasztaltakkal, ezért a szárazföldi haderőnek fel kell készülnie egy közel hasonló katonai képességekkel bíró hatalom (angol terminológia szerint near-peer competitor) által jelentett hagyományos és hibrid fenyegetések kezelésére, többek között magas intenzitású fegyveres konfliktus megvívására is.

El kell ismerni ugyan, hogy a kijelentések mögött minden bizonnyal nagy szerepet játszik az amerikai védelmi szféra szűkösebb pénzügyi forrásainak elosztása miatt felerősödő haderőnemi rivalizálás, viszont az átalakuló biztonsági környezet és az Egyesült Államok legutóbbi Nemzeti Katonai Stratégiájának megállapításai miatt az érvek nem teljesen alaptalanok. A 2012-ben meghirdetett “pivot to Asia” külpolitikai irányvonallal, az Egyesült Államok esetleges kihívójának tartott Kína feltartóztatásához szükséges erőfeszítésekkel összhangban és a két nagyhatalom közötti potenciális gyújtópontok – például a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tenger – természetéből fakadóan háború esetén valószínűleg inkább a haditengerészet, a légierő és a tengerészgyalogság kapna főszerepet. Milley tehát nem véletlenül hangsúlyozta most és már a korábbiakban is, hogy szerinte az Egyesült Államok számára Oroszország jelenti a legnagyobb katonai fenyegetést, mivel a két ország közötti esetleges fegyveres konfliktus kialakulására Kelet-Európában van a legnagyobb esély, ahol az amerikai szövetségesek viszontbiztosításában most – és várhatóan a jövőben is – a szárazföldi haderő az egyik legfontosabb szereplő.