You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Játszóház a kígyósi vakációs bibliahéten

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 26/07/2023 - 17:49

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) mozgó játszóháza július 26-án Kígyósra látogatott, a Kígyósi Református Egyházközség vakációs bibliahetére.

A rossz idő miatt az eredetileg kültérre tervezett délelőttöt a helyi faluházban bonyolították le.

A gyerekek közös bemelegítéssel kezdtek, majd két csapatban ötötölős versenyt játszottak. Ezt követően az egyik csapat egy izgalmas akadálypályát teljesített, míg a másik művészetterápiás foglalkozáson vett részt. Mindkét csapat sikeresen teljesítette az akadályokat, a foglalkozáson pedig színes szélforgókat készítettek. Ezalatt arc- és kézfestésre is alkalmuk nyílt.

A BJMSZ játszóházának záróakkordja a kooperációs ernyőzés volt.

Több mint negyven óvodás és iskolás vett részt az eseményen.

A program célja a gyerekek mozgásának, koordinációjának, érzékelésének, reflexeinek, térlátásának, logikájának, finommotorikájának fejlesztése játékos formában, emellett a háború okozta stressz oldása.

A mozgó játszóházi program a beregszászi, a lembergi és az ivano-frankivszki Máltai Szeretetszolgálat által valósult meg a Malteser International, a Malteser in Deutschland, a Malteser Austria, a Johanniter International Assistance, a Johanniter Orders in Germany, a Johanniter-Unfall-Hilfe e.V., a Johanniter Nederland, a Johanniterhjälpen Sverige, a Swiss Johanniter Relief Service, a St John International és az Aktion Deutschland Hilft partnerségével.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma

The post Játszóház a kígyósi vakációs bibliahéten appeared first on Kárpátalja.ma.

Kárpátalja anno: a Szmutkó testvérek

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 26/07/2023 - 17:11

Egy rövid ideig Beregszászban élt és tevékenykedett a Szmutkó testvérpár, Emil és Etelka. Emil, aki római katolikus papként szolgált a városban, és Etelka, aki íróként, színészként kapcsolódott be a Vérke-parti város kulturális életébe.

Életükről méltatlanul keveset tudunk.

Szmutkó Emil 1905. május 12-én született Nagybereznán. Teológiai tanulmányait Kassán folyatta. 1929. február 17-én szentelték római katolikus pappá Beregszászban, melynek híveit rövid ideig szolgálta. 1930-ban már Pálóc és Dobóruszka, 1931-ben Tiba papja. 1933. március 17-től a csicseri egyházközségben működött plébánosként. Itt hunyt el a II. világháború alatt, 1944. november 23-án. A helyi római katolikus templom kertjében nyugszik. A visszaemlékezések szerint a II. világháború alatt híveiért, azok megmeneküléséért ajánlotta fel életét. A plébánia szomszédságában lévő ház pincéjében alakított ki óvóhelyet. A bombázás alatt egyedül őt érte találat, melynek következtében néhány órán belül meghalt.

Emil atya életéről testvére, Szmutkó Etelka írt könyvet Leborulok oltárodnál címmel. Etelka már fiatal kora óta foglalkozott vers- és prózaírással, valamint tagja volt a beregszászi amatőr színtársulatnak. A lélek énekel című könyve 1930-ban jelent meg Beregszászban. Szintén az ő műve a Rozsnyón megjelent Szegények kenyere, melyben szociális gondolatokat fogalmaz meg fiatal lányok számára levél formájában.

A Határszéli Ujság 1928. július 22-i száma is közölte az egyik Beregszászban írt versét:

Nyár-időben

Forró sugarak érlelnek

Bimbókat virágcsokorrá.

Oly szép, gyönyörű mindenik,

Lelkem egyenkint csókolná…

Lenge szellő billentése

Illathullámmal simít meg.

S az álmok színes meséje

Mesélni kezd a gyermeknek

Reményről, tavasz, nyártűzről

S érzem, hogy sírni nem tudnék,

Csak beszélni az örömről,

Mig csak álomba szunnyadnék.

Mert vétek jajgatni nyáron:

A virág szeretni tanít meg,

Bár nemsokára a fákon

Az ősznek világa dereng.

De addig ünnep van,

szent nyári Lélek ünnepe Istenhez.

Most minden testvércsókra vár

S közeledik megértéshez.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

The post Kárpátalja anno: a Szmutkó testvérek appeared first on Kárpátalja.ma.

A gyerekeknek szinte mindenről lehet mesélni, csak nem mindegy, hogyan

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 16:27
Négy gyerek- és ifjúsági irodalomban alkotó szerzőt mutatunk be a Kontűrben, akikkel a 2. SepsiBookon ismerkedtünk meg. Harcos Bálint Szofi sorozatának illusztrátora, Cristina Quiles remek érzékkel jeleníti meg Szofit a cserfes kislányt, és az őt körülvevő világot. A kisebbeknek szóló könyvek esetén...

A természetes vizekre egészen másképp kell odafigyelni

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 16:21
Nyáron a tengerpart mellett a folyó- és állóvizek partjai is népszerűvé válnak a hűsölni vágyók számára. Ugyanakkor sajnos tragédiák is előfordulnak. Ebben a hónapban két ember vesztette életét a Sebes- illetve Fekete Körös folyókban. Az úszás közbeni izomgörcsök kialakulása, a kimerültség, az alkol...

Mi történik, ha a költségvetési hiány meghaladja az 5 százalékot?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 14:13
Az előző miniszterelnök szerint az állami kiadások lefaragásával kell kezdeni a költségvetési hiány csökkentését. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Nicolae Ciucă hétfői Facebook-bejegyzésében közölte, hogy felkérte a liberális minisztereket és államtitkárokat, hogy gyorselemzésben javasoljanak konkré...

Mennyire várható még szélsőséges időjárás?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 14:05
Bihar megyében nagy károkat okozott a vihar, de Erdély más részeit sem kímélte a szélsőséges időjárás. Ugyanakkor Európa más országaiban is pusztító az időjárás: Olaszország bizonyos részein teniszlabda méretű jég esett, Görögországban képtelenek megküzdeni az erdőtüzekkel. Minek tudható be mindez, ...

Épül a kerékpáros- és gyalogoshíd Szatmáron

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 12:27
Gyors tempóban halad a Szamoson átívelő kerékpáros- és gyalogoshíd kivitelezése Szatmárnémetiben. Augusztusban újabb fontos momentumához érkezik az építkezés, jövő hónapban elkészül ugyanis a híd fém tartószerkezete.  Bumbulut Krisztina tudósítása...

Különalapot javasolnak hepatitis és HIV-szűrésre

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 12:00
A hepatitis B és C vírus, illetve a HIV tesztelésére szánt különalap létrehozását szorgalmazza a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, Adrian Streinu-Cercel. A politikus egy szakmai konferencián elmondta, az lenne a kívánatos, ha a következő két-három éven belül a háziorvosok az összes páciens...

A gyerekek soha nem félnek a lovaktól

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 10:38
Lovastáborba várják a gyerekeket Kolozsváron, a Kerekdombon. Jövő héten, július 31. és augusztus 4. között, a gyerekeknek elsősorban szabadban töltött időt ígérnek a szervezők. Lehet kocsikázni, célba lőni, fürödni, és még sok mást ki lehet próbálni. Bejárós tábor: naponta 9–17 óra között, és a gyer...

Tűz volt tegnap este egy bukaresti gyermekkórháznál

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 26/07/2023 - 08:53
Tűz ütött ki kedden késő este a fővárosi Nicolae Robănescu kórház udvarán levő egyik transzformátorban. A lángokat sikerült megfékezni azelőtt, hogy átterjedtek volna a kórház épületére, viszont két közelben parkoló személygépkocsi megégett. A kórházban tartózkodó összes embert – 79 gyermeket ...

SAV: Migráns tigrisszúnyogok fenyegetnek a délnyugati határvidék felől!

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/07/2023 - 07:20
A Magyarországgal és az Ausztriával közös határ menti területekről bekerülhet az ország területére a tigrisszúnyog, amely vírusos betegségeket terjeszt – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Viktória Čabanová, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) munkatársa.

Hűvös, borús, esős, itt-ott szeles idő – nyugaton csapadék csak helyenként

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 26/07/2023 - 07:03
Hűvös, felhős/borús időjárást jósol szerdai előrejelzésében a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Fokozatosan sok helyen várható zápor, eső, és lokális zivatar (utóbbi akár heves is lehet). Nyugaton csapadék csak helyenként valószínű.

Gyengült kedden a forint

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 20:18
Nagyot gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót délután hat órakor 380,28 forinton jegyezték a kora reggeli 377,79 forint után. (mti)

Szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt indult eljárás két személy ellen

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 19:29
Szexuális erőszak, valamint gyermekpornográfia előállítása és terjesztése miatt indult büntetőeljárást egy 30 éves férfi és egy 28 éves nő ellen.

Bradley Cooper és Sofia Coppola új filmjét is vetítik a Velencei Filmfesztiválon

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 18:59
A vasárnap kezdődő 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői kedden bejelentették a fesztivál hivatalos programjátl.

Augusztustól újabb ellátásokra köt szerződést a Bory kórházzal a VšZP

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 18:29
Az állami tulajdonban levő Általános Egészségbiztosító (VšZP) újabb ellátásokra köt szerződést a pozsonyi Bory kórházzal.

Ukrajna folytatja a támadásokat a Krími híd ellen

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 17:59
Az ukrán erők szükség esetén továbbra is csapást mérnek az oroszok által megszállt Krím félszigetre és a Krími hídra is azzal a céllal, hogy megzavarják az ellenséges logisztikát - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai televíziónak.

Legalább ötven gömbölyűfejű-delfint sodort partra a víz

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 25/07/2023 - 17:29
Legalább ötven gömbölyűfejű-delfin rekedt a nyugat-ausztrál Cheynes-partszakaszon. Próbálják őket visszajuttatni a vízbe.

Emil Boc: megmarad az Egyetem utcai fák többsége

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 25/07/2023 - 16:10
Az Egyetem utcai fák többsége megmarad – jelentette be kedden Emil Boc. A polgármester szerint a 18 áthelyezni tervezett fából 16 a helyén marad, csak két kisebbet helyeznek át; olyanokat, amelyeket két éve ültettek. Azt mondta, olyan megoldást választottak, amely részben megtartja a felújítás...

Túlélési tippek kánikula esetén

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 25/07/2023 - 15:19
Kedden Románia több megyéjére is vörös riasztást adtak ki kánikula miatt, többségben az ország déli megyéiben, ahol a maximális hőérték a 42 Celsius-fokot is meghaladhatja. Erdélyben és a Partium északi részén a sárga riasztás van érvényben. Itt a maximális hőérték 33-37 fok között helyezkedik el. A...

Pages