A Kárpátalja Megyei Állami Adminisztráció ungvári épületének átriumában tekintheti meg a nagyközönség a holodomor áldozatainak Ungvár központjában állítandó emlékmű előzetes terveit – jelentette az UNN hírügynökség.
A tárlaton négy alkotó mutatja be pályamunkáit. A maketteket már megtekintették a szervezők, valamint a zsűri tagjai, s előadták a művészeknek a tervezetekkel kapcsolatos kívánságaikat és észrevételeiket. Az alkotók egy hónapot kaptak vázlataik befejezésére, azután ismét bemutatják munkáikat.
A megyei adminisztráció sajtószolgálata jelezte, a közönségnek nem csupán arra nyílik lehetősége, hogy megtekintse a maketteket, de a véleményüket is elmondhatják a megyei adminisztráció kulturális főosztályán.
Az UNN emlékeztet, hogy 2016 novemberében Ungváron a Függetlenség parton lerakták és megszentelték a holodomor ukrajnai áldozatai előtt tisztelgő majdani emlékmű alapkövét.
Plusieurs centaines de personnes, dont beaucoup d'acteurs culturels, ont manife
Plus de 8.000 personnes ont participé à "une course pour la paix" samedi dans les rues de Bujumbura afin, selon les organisateurs, de montrer au monde que la paix règne au Burundi plongé dans une crise politique depuis plus de deux ans.
Konitza asbl a le plaisir de vous inviter à une rencontre littéraire avec Safet Kryemadhi, auteur du livre « Traces de Faïk Konitza ». La rencontre sera animée par Kate Holman.
Samedi 27 mai à 1h30 Bar ouvert Clôture de la soirée à 22h
Pour plus d'information : courriel : konitzaasbl@yahoo.fr / info@konitza.eu Tél : 0496 76 62 21 Adresse : Service social juif, 68, avenue Ducpétiaux - 1060 Bruxelles (Saint-Gilles)
Faïk Konitza Né en 1875, le jeune aristocrate albanais Faïk Konitza s'établit à (...)
A Hmelnickij megyei Nyihin vasútállomáson személyvonattal ütközött egy mozdony, minek következtében négy gyermek és egy felnőtt kórházi ellátásra szorult – jelentette szombaton reggel Wojciech Balczun, az Ukrzaliznicja állami vasúttársaság vezetője, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.
Elmondása szerint az ütközés következtében a mozdony és a 139. számú Kijev–Kamjanec-Podolszkij személyvonat első kocsija kisiklott.
„Áldozatok nincsenek. A szerelvényen 104 gyermek utazott. A mentőorvosok négy gyermeket és egy felnőttet kórházba szállítottak. Az előzetes információk szerint ők zúzódásokat szenvedtek” – közölte Balczun.
A baleset után a vonat utasait autóbuszokkal Kamjanec-Podolszkba szállították. Az esetről és annak okairól egyelőre nem közöltek részleteket. Wojciech Balczun csupán annyit mondott, hogy a vasúttársaság bizottságot küldött a helyszínre a történtek kivizsgálására, illetve a segítségnyújtás megszervezésére.
IDEES & DEBATS Pour tout comprendre de la nouvelle séquence sociale qui s’ouvre entre le gouvernement et les syndicats – et, plus tard, de la future étatisation de l’assurance chômage -, il faut lire cette note sur le paritarisme publiée en avril dernier par la Fondapol. L’INTÉRÊT Ecrit par un contributeur régulier et apprécié de […]
Cet article Dans la jungle du paritarisme est apparu en premier sur Fondapol.
Az Összpróba Alapítvány pályázatot hirdet az Összpróba Nyári Összművészeti Alkotótáborok színház / tánc / zene / filmes szekciójában való ingyenes vagy kedvezményes részvételre.
Ha pályázni szeretnél, nincs más tennivalód, mint beküldeni:
- egy ajánlást (osztály) főnöködtől vagy az (iskola) igazgatótól vagy (szak) tanártól, felsőoktatásban tanulóknál kurzusvezetőtől (max. A4 fél oldal géppel vagy kézzel írva, aláírva, lepecsételve) és
- egy levél egy kortársadtól, miért ajánl Téged a táborba (max. A4 fél oldal géppel vagy kézzel írva)
- egy fényképes bemutatkozó levél vagy videó (ne feledd el feltüntetni az életkorodat!) – jelöld azt is hogy melyik műhelymunkában szeretnél részt venni (színház, tánc, zene, film) és miért
A pályázatokat e-mailben* vagy postai úton** várjuk a következő címekre:
Levelezési cím: Összpróba Alapítvány, 1077 Budapest, Wesselényi utca 6. V/3.
E-mail: iroda@osszproba.hu
A pályázatok korosztályonként külön elbírálásban részesülnek.
A pályázatok elbírálói: Molnár Karesz (az Összpróba Alapítvány elnöke), Nagy Viktor (az Összpróba Alapítvány szakmai vezetője), valamint 2017 Összpróba nagykövete, Szilágyi Csenge, a Vígszínház Junior Prima díjas színésznője.
A PÁLYÁZAT NYERTESE mindkét korosztályban INGYENESEN vehet részt a táborban!
MINDEN PÁLYÁZÓ 10% KEDVEZMÉNYt kap a tábor részvételi díjából!
Az ifjúsági tábor részvételi díja: 58 000 Ft/fő, mely magában foglalja a foglalkozásokat, a szállást és a napi háromszori étkezést (a pályázat nyerteseinek a szállás és étkeztetés is ingyenes!)
Ifjúsági Tábor jelentkezési lap pályázóknak (kattints!)
A felnőtt tábor részvételi díja 45 000 Ft/fő, mely magában foglalja a foglalkozásokat, a szállást és a napi háromszori étkezést (a pályázat nyerteseinek a szállás és étkeztetés is ingyenes!)
Felnőtt Tábor jelentkezési lap pályázóknak (kattints!)
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: június 2.
Információ:
Postacímünk: Összpróba Alapítvány 1077 Budapest, Wesselényi u. 6.
E-mail: iroda@osszproba.hu
Információ: Lapis Dorottya
Telefon: +36 30/ 78 69 959
Honlap: http://www.osszproba.hu
Facebook: http://www.facebook.com/osszproba
*e-mailben történő jelentkezés esetén: a tanári ajánlást lepecsételve és beszkennelve saját e-mail címről vagy szkennelés nélkül az ajánló intézmény hivatalos e-mail címéről elküldve; a kézzel írt ajánlásokat szintén beszkennelve kérjük
**a jelentkezés módja (postai úton vagy e-mailben) nem jelent különbséget az elbírálásnál
La 5e édition de la Nuit de la littérature prend ses quartiers dans le 20e arrondissement et plus précisément à Belleville et Ménilmontant, quartiers artistiques de Paris. Quoi de mieux que de mêler arts et littérature durant toute une soirée ! Ainsi venez déambuler toute une soirée à la découverte de 20 auteurs étrangers et de leurs écrits (en français ou traduction française).
Le concept d'origine de La Nuit de la littérature a été créé à Prague en République tchèque en 2006. Depuis 2012, le FICEP - (...)