Feed aggregator

Zord

1960-ra a Delta maga mögött hagyta első 35 évét; az úttörő húszas-harmincas éveket, a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút és az ötvenes évek légcsavaros korszakát. Megkezdődött és egy évtized alatt lezajlott az átmenet a sugárhajtású gépek üzemeltetése felé, a hetvenes években pedig szolgálatba álltak a szélestörzsű típusok is. Sorozatom második részében ezen időszak meghatározó repülőgép beszerzéseiről lesz szó.

A Delta történetében tizenhét dugattyús motoros, légcsavaros utasszállító típust jegyeztek fel. Ezek a gépek a negyvenes-ötvenes években a flotta gerincét képezték, aztán fokozatosan kiszorultak a társaság útvonalairól és a hatvanas évekre már csak négy típus maradt forgalomban. A DC-3-ast mindjárt az évtized elején, 1960-ban búcsúztatták, nyolc évvel később, a négymotoros DC-6-ostól és DC-7-estől is megváltak, végül a légcsavaros korszakot a Convair 340-es és 440-es gépek kivonása zárta 1970-ben. A Delta ezután egy rövid kitérőtől eltekintve már csak sugárhajtásúakkal repült; olyan Douglas, Lockheed és Boeing gépekkel, amelyekre manapság nosztalgiával szokás visszagondolni. Egyes típusok még az ezredfordulón túl is repültek, másokat kivonásuk után, a változó piac diktálta igények miatt modernebb kivitelben, hosszabb-rövidebb időre ismét forgalomba állítottak.

[...] Bővebben!

A Fülöp-szigeteki partraszállás hevenyészve összecsapott hadművelet volt, melynek szokatlan módon nem volt főparancsnoka. A flotta és a hadsereg nem egyeztetett, és nem hangolta össze a tevékenységét. Nimitz nagylelkűen MacArthur parancsnoksága alá rendelte az egész Hetedik Flottát, melyhez a régi csatahajók is tartoztak, míg a korszerű egységekből álló, és a flotta fő csapásmérő erejének számító Harmadik Flotta, melynek feladata a várható japán ellentámadás elhárítása volt, William Halsey parancsnoksága alatt önállóan tevékenykedett. A két flotta tevékenysége nem volt kellően összehangolva, és a köztük levő kommunikáció is akadozott, ami később sok probléma forrása lett.

A japánok szintén szétaprózták erőiket, három, egymástól gyakorlatilag függetlenül tevékenykedő hajórajra osztva őket. A tervek szerint a hadműveletet Ozawa Jisaburo tengernagy északról érkező köteléke nyitotta volna meg, melynek faladata az volt, hogy a figyelmet magukra vonva elcsalogassák az amerikai főerőket Leyte közeléből. A partraszálló erők elleni támadást ezután Kurita Takeo tengernagy nyugatról, és Shima Kiyohide altengernagy délről érkező köteléke hajtotta volna végre, harapófogóba kapva a Leyténél álló amerikai erőket. Kurita és Shima kötelékének a légifedezetét a szigeteken állomásozó, Onishi Takajiro altengernagy irányította légierő biztosította volna. Elvileg mindegyik támadó csoportot Toyoda Soemu tengernagy irányította volna a tokiói főhadiszállásról, azonban a japán rádió-összeköttetés teljesen csődöt mondott. Toyodának végig fogalma sem volt róla, mi történik a Fülöp-szigetek környékén, tehát nem volt lehetősége semmilyen központi irányításra.

[...] Bővebben!

La France insoumise se lance dans une grande entreprise doctrinale de révision de la théorie des classes, plus exactement de la classe, celle qui remettra l'histoire en mouvement. Décoller, comme elle le fait, la classe sujet de l'image du « prolétariat usinier » et de « la-classe-ouvrière », est une entreprise plus qu'opportune. Mais il ne faudrait pas non plus tomber dans l'excès inverse qui consiste à penser que la classe ouvrière a purement et simplement disparu…

Az ADHU25 keretében először került sor az új LYNX IFV-k pontonos átkelésére a Tiszán.

Ha jól számoltam, a megboldogult vezsenyi kompátkelő helyén létesített PMP szalaghíd 11 folyami és 2 parti elemből állt (egy elem hossza ~6,75 m).

Egy-egy folyami és parti elem menethelyzetben a maga Krazán.

Kraz 255 várakozik a  terhelési próbára...

...a megfelelő irányítás mellett.

A készlet egyik BMK-130M motorcsónakja szintén menethelyzetben Rába H-18 vontatmányaként.

Egy eredeti teljes PMP készlet 32 folyami és 4 parti elemre terjed ki, melyből legfeljebb egy 382 m hosszú, 3,29 m széles 20 t terhelhetőségű híd, vagy egy 227 m hosszú 6,5 m széles 60 t terhelhetőségű híd állítható össze. Itt a FLF török komponensének FNSS gyártású M113-as variánsa, egy ACV kell éppen át...

...itt pedig egy BTR-80SKJ sebesült kihordó jármű. 

Hiúzfalka várakozása az ártérben a bemutató előtt.

Fröccs. A jóformán üresen is 40+ tonnás harcjármű hídra történő felhajtását az elemek közti réseken felcsapó víz kíséri. A háttérben kézi C-UAS-al felfegyverzett katona.

A vendégek ACV-it természetesen szintén török BMC trélerek hozták le Szolnok alá a Bakonyból.

Helikopterek és drónok egyszerre az átkelő fölött. Mert levegő nélkül nincs se föld, se víz, ezt jó lenne egyszer és mindenkorra tudomásul venni.

A néhai vezsenyi komp.

A szögvisszaverőkből összeállított Piramida álcahíd még a part mellett. Nagyon szép. A kérdés csak az, hogy ami anno egy A-6 BN-t, F-4D wizzót vagy RF-4C take interpretátort megtévesztett egy analóg szkópon/radarfilmen, az hogy áll ma egy MALE/HALE/taktikai drón illetve LEO műhold SAR/ISAR képalkotásával szemben (az álcázás/megtévesztés fokozódó multispektrális igényéről nem is beszélve).   

Zord

Az Egyesült Államokban 1925. március 25-én kezdte meg működését egy repülőgépes növényvédelemmel foglalkozó vállalkozás, hogy azután átnyergeljen a belföldi utasszállításra, majd később Delta Airlines néven a légiközlekedés globális szereplőjévé nője ki magát. Jól csengő nevét a Mississippi deltájáról kapta, arról a vidékről, ahol a története elkezdődött.

Kalandos kezdet a gyapotföldek felett

A Delta története a múlt század húszas éveinek elején indult az amerikai délen, ahol a pamutipar fontos gazdasági tényező volt. Ezt az iparágat veszélyeztette a pamut alapanyagát fenyegető gyapottokmányos bogár, amely komplett gyapotföldeket volt képes elpusztítani. Azt, hogy a kártevők elleni küzdelemhez repülőgépet kellene használni, először a hadsereg hadnagya, John Macready próbálta ki 1921-ben, az ohiói Daytonban. A következő, immár célzott kísérleteket az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának megbízásából Bert R. Coad kezdeményezte azzal, hogy 1922-ben a hadseregtől kölcsönkért gépekkel és pilótákkal gyapotföldeket permeteztetett Louisiana államban. A bíztató eredmények alapján Coad egy New York állambeli repülőgépgyártóhoz, a Huff, Daland & Companyhoz fordult, hogy építsenek egy kifejezetten légi növényvédelemre szolgáló repülőgépet. A Huff-Daland Duster elnevezésű típus 1924 júliusában emelkedett először levegőbe a hadseregtől a mezőgazdasági minisztériumhoz vezényelt Harold Harrissal a pilótaülésben. A három elkészült példánnyal a gyártó cég, a mezőgazdasági minisztérium valamint a georgiai állami mezőgazdasági főiskola közös szervezésében, még azon a nyáron megtartották az első nyilvános bemutatót. Nem eredménytelenül, mert szeptemberben az Egyesült Államok mezőgazdaságának történetében először szállt fel egy repülőgép kereskedelmi célú légi növényvédelemre. Az eseményre a Mississippi állambeli Heathmanban került sor, ahol egy Huff-Daland Duster 720 hektárt permetezett le. A georgiai mezőgazdasági főiskola novemberben egy újabb találkozót szervezett, amelyen a Huff, Daland & Company képviselőin kívül mezőgazdasági ügynökök és helyi farmerek is részt vettek.

Huff-Daland Duster

[...] Bővebben!

Ma tartották a "0"-ponton az ADHU25 bemutatónapját, ami jó alkalmat szolgáltatott ismert dinamikus témák újabb telefotós megközelítésére és a statikus részletfotózásra egyaránt.

Végre sikerült! A7-es Leo oszló tűzgömbje.

A Lynx 30-as ágyújából kilőtt airburst lövedék imitált C-UAS szerepkörben. A szárazföld meglévő automatizált lövegtornyainak, RCWS-einek ilyen célú alkalmazása, továbbfejlesztése a téma kezelésének egyik lehetséges és persze részleges megoldása lehet.

Dolgozik Rosy...

...melyet betöltve, közelről ma láttunk először...

...ahogy az elhasznált 40-es ködgránátok hüvelyeinek eltávolítását is.

Spike LR2 indítás a bal szárnyon a távolban, az alacsony dekkre tekintettel alacsony röppályán. A tipikus jóidős lövés nem férne rá egy ilyen lapos képre.

Édzsforszos H225M huszáros alacsonytámadás utáni kifordulás közben veti a 118-asokat, az MTV zavarótöltetek szépen megvilágítják a lapátvégi vortexcsíkokat.

Zord

A Puget Sound hajógyárában megtartott tíznapos próbaüzemet követően az újjáépített Tennessee 1943 május 23-án futott ki ismét a tengerre, és indult útnak San Pedro felé. A csatahajó egy teljesen új legénységgel a fedélzetén kezdte meg új életét. A Tennessee régi embereiből alig néhányan kerültek vissza a hajóra, akik az elmúlt hónapokat különböző továbbképzéseken töltötték. A tengerészek zöme teljesen zöldfülű, frissen toborzott önkéntes volt, akik elég sok fejfájást okoztak a csatahajó kapitányának, Robert Stevenson Haggart-nak. A San Pedro felé vezető tíznapos úton a csatahajó riasztócsengői úgyszólván állandóan szóltak, Haggart éjjel-nappal, folyamatosan gyakorlatoztatta újdonsült tengerészeit, akik Pearl Harbor után bevonulva nemrég kerültek csak ki a haditengerészet gyorstalpaló kiképzéséről, és ott szerzett tengerésztudásuk szakmai értéke legalábbis kétes volt. Ennek megfelelően az első gyakorlatok rendszerint bohózatba illő felfordulásba és káoszba fulladtak. Mire azonban San Pedróba értek, az intenzív tréningnek köszönhetően már javult a helyzet. A Tennessee tengerészei kezdtek megismerkedni hajójukkal, és egyelőre még inkább csak elméleti tengerésztudásukat lassan már képesek voltak átültetni a gyakorlatba is.

A csatahajó május 31-én futott be San Pedróba, azonban nem időzött ott sokáig, mivel jelenlétére már szükség volt a hadszíntéren is. Egy tankolást és a készletek kiegészítését követően a hajó a Portland cirkáló kíséretében már következő nap, június elsején kifutott első harci bevetésének színhelye, Alaszka felé.

[...] Bővebben!

Üdv Belgrádból, a szerb egység, szabadság és a nemzeti lobogó ünnepe alkalmából megrendezett katonai parádéról, mindjárt az elején két újdonsággal ;-) aztán a többivel.

Elbit PULS rakétatüzér jármű először szerepelt nyilvânos rendezvényen a beszerzés bejelentése óta.

A másik nagy újdonság szintén az izraeli cégtől érkezett, a Hermes 900-as MALE UAV.

A felvonulás (és persze az elmúlt évek batajnicai rendezvényeinek) egyik nyilvánvaló üzenete az volt, hogy a különböző célú dróntechnika jelentőségét Szerbiában megértették, és mindent megtesznek a széleskörű/spektrumú/redundáns képesség megvalósításáért. Itt az emirátusi Edge csupaszárny légcsavaros Shadow 50-es "egyirányú támadó drónja" (OWA) a trélerre telepített katapultján (előtérben). Jobbra a háttérben pedig a sugárhajtású Shadow 25-ös. A kommentárok Sahed-136/Geran-2 ekvivalenciát emlegetnek velük kapcsolatban.

Szintén az Edge SM-2-es "autonóm cirkáló lőszere" (MTOW 70 kg, payload 10-23 kg)...

...illetve ezek halmozott szállítása.

Itt pedig a hazai fejlesztésű és gyártású "hunter-killer" komplexum, Vrabac felderítő drónnal és Oszica cirkáló lőszerekkel. (Természetesen csak a felvonulás kedvéért így installálva)

M79 Osza rakétahajtású gránátvetőkkel felszerelt hexakopter drónok is feltűntek. A kép a parádénak a kvantitatív jellemzőit is jól alátámasztja. A prototípusokat és kísérleti eszközöket leszámítva, mindenből számottevő mennyiség volt felvonultatva.

A KRET Kraszuha elektronikai hadviselési komplexum 1L269 típusú járműve VAZ-6910 alvázon.

Az orosz Tor ihlette CASIC HQ-17AE kis hatótávolságú mobil légvédelmi rakétakomplexum vezetési járműve...

...fehérorosz (MZKT) eredetű Dongfeng alvázra telepített légvédelmi harcjárműve...

...és Senhszi (Shaanxi) rakétaszállító és málházó járműve.

A Paszarsz kombinált gépágyús-rakétás légvédelmi komplexum parancsnoki járműve az amerikai M-SHORAD Strykerekről ismerős Rada (immár Leonardo) MHR radarokkal (vagy azokra nagyon-nagyon hasonlítókkal). A torony túloldalán a Mistral-3-as rakéták indítóberendezései.

"Végy pár tucat öreg BTR-t és ültesd őket termékeny földbe. Várj egy kicsit, egészen nem sokat. Látod? Kikel. Továbbra is BTR, de azért jobb. De hát most ennyire futja, ahogy látod van itt más fontosabb dolog is...ja tényleg."

A szerb korszerűsítés részletei oldalról.

 A módosított lövegtorony.

Modernizált M-84ASz2/ASz3 harckocsi.

Az újdonság aktív védelmi rendszer demo insrallációja.

Forgószárnyaséknál viszontláttuk a tavasszal Pápán járt 14503-as négylapátos D2m-et szerb (12,7 és 80 mm) fegyverzetével...

...valamint az új ötlapátos D3m-eket (itt a 14509-es), lo-vis felségjellel és 70 milliméteres FZ konténerekkel...

...hogy a felújított, átfestett, és rendszerbe állított ex-ciprusi Mi-35P gépekről ne is beszéljünk.

A szerb Fox 3 képesség fegyverzeti komponensét eddig csak a földön láttuk Batajnicán. Ezúttal a levegőben is, a parádén részt vevő francia Rafale-okat kísérő dezsurni par MiG-29SzM-jein.

A francia harci gépeket áthozó MRTT trekkje az ADS-B-n.

Zord

A hosszas (2020-25), merevszárnyú, ugróképes/rámpás, szállítórepülő hiátus lezárulta és az ÖKMP ejtőernyős század felállítása nyomán erőre kapóban van ez a két, hagyományosan egymásra utalt fegyvernemi kultúra a Magyar Honvédségben. Ennek lehettünk ma tanúi a hajmáskéri "0"-ponton, ahol a KC-390 első nyilvános hazai ugratásaira került sor.

Cseh OVP-12-es ernyőjével úton a föld felé a KM ejések egyik katonája, háttérben a hosszúfalon az ugratást végző első KC-390-esünk, a 610-es.

JTAC irányítása mellett érkezik délkelet felől a dobózóna fölé a "mini-C-17-es".

Félszemből az egyik ugrás pillanata.

Haslövés "két folyamatban lévő üggyel"....

Rárepülésenként felváltva használták a bal és jobb ugróajtót az ejtőernyősök, de természetesen van lehetőség a szimultán ugratásra is.

Na még egy kicsit közelebbről a gépelhagyás, mert érdekes.

Ejtőernyős füzér a gép mögött nagyobb látószöggel. Rárepülésenként ezúttal 10+ ugró hagyta el a gépet az 1,7 kilométeres DZ felett.

A teherzsák éppen földet ért, jöhet a többi.

A kupola gyors összeszedése kulcskérdés.

Elszállításra várnak a teherzsákok és az összecsomagolt ernyők.

A ZVP-80.08A mentőernyő m2 multi AAD barometrikus vésznyitója.

Búcsúzóul billegtetve repül át a 390-es.

Zord

A november végén megtartott hadgyakorlatról az amerikai csatahajók 1941 november 28-án érkeztek vissza Pearl Harborba, és foglalták el helyüket a csatahajók szokásos horgonyzóhelyén, a Ford-sziget mellett. December hatodikán a Második Csatahajó Kötelék három hajójáról partra szálltak azok a tengerészek és tengerészgyalogosok, akik egy feltételezett szárazföldi hadműveletben a kötelék partraszálló különítményeként vettek volna részt. A csapat szárazföldi gyakorlatra indult a sziget belsejébe. Az alakulat vezetésével a Tennessee kapitánya volt megbízva, így hatodikán a többiekkel együtt ő is távozott a hajóról, és nem tért vissza a következő nap reggelén sem.

Aznap este a csatahajók zenekarai a horgonyzóhelyen megtartott swing koncerten vettek részt. A tengerészeken kívül a túlsó partról egy másik érdeklődő is figyelemmel kísérte a történéseket. Yoshikawa Takeo, a japán követség helyettes konzulja, aki már hetek óta rendszeresen jelentette a kikötőben állomásozó hajók mozgását, elégedetten nyugtázhatta, hogy az amerikai flotta láthatóan teljes biztonságban érzi magát. Nem tettek semmilyen látható védelmi intézkedéseket, és nem feszítették ki a torpedóvédő hálókat sem. (Ilyenek nem is voltak Pearl Harborban, az amerikaiak ugyanis meg voltak róla győződve, hogy a kikötő viszonylag sekély vize nem teszi lehetővé a torpedókkal végrehajtott légitámadásokat.)

Másnap, december hetedikén reggel a kikötő ragyogó napsütésre ébredt. A Csendes-óceáni Flotta csatahajói a Ford-sziget mellett horgonyoztak, a sorban legelöl a California, mögötte a Maryland, és mellette az Oklahoma, azok mögött a Tennessee és a West Virginia, mögöttük az Arizona és a mellette álló Westal műhelyhajó, és végül hátul a Nevada. A flotta zászlóshajója, a Pennsylvania, éppen szárazdokkban volt javításon. A csatahajók a hármas készültségi fokban álltak, ami annyit jelentett, hogy hajnalban az előírásoknak megfelelően a hajók két 12,7 mm-es gépágyúját és két 127 mm-es légvédelmi lövegét készültségbe állították. A kijelölt lövegek kezelőszemélyzete elfoglalta helyét, és az ágyúkhoz lőszert cipeltek fel a raktárakból.

[...] Bővebben!

1976-ban új típus jelent meg az Egyesült Államok repülési és űrhajózási hivatala, a NASA különleges repülőgépeket felvonultató flottájában. Az eredetileg üzleti repülőgépnek tervezett Grumman Gulfstream II-esek beszerzésének célja az volt, hogy az űrrepülőgépek leendő parancsnokai és pilótái rajtuk tanulják meg és gyakorolják az űrhajózásban újnak számító manőver, a repülőgépszerű leszállás végrehajtását.

Az 1970-es években a Hold-program és a hozzá kapcsolódó Apollo repülések majd a Skylab űrállomás kifutásával a NASA figyelme a többször felhasználható űrrepülőgép (Space Shuttle) felé fordult. A hivatalosan STS-nek (Space Transportation System) nevezett űrjármű két szilárd hajtóanyagú rakéta és a közöttük elhelyezett nagyméretű üzemanyagtartályból táplálkozó saját rakétahajtóművei segítségével jutott földkörüli pályára. Ha a felbocsátás emlékeztetett is a korábbi rakétaindításokra, azt már a laikus érdeklődő is látta, hogy a visszatérés más volt, mint az a hagyományos űrhajók esetében történt. A Mercury, Gemini és Apollo űrhajók visszatérő egységei – az egyszer használatos rendszer egyetlen megmaradt részei – ejtőernyővel értek földet. Pontosabban vizet, mert az amerikaiak a szovjetektől eltérően nem a szárazföldre, hanem az óceánra tértek vissza. Ezzel szemben az űrrepülőgép, nevéhez illően, repülőgépszerűen szállt le. Ez a manőver a vitorlázógépek leszállásához hasonlított, mert a jármű a hajtóművek tolóereje nélkül, a helyzeti energiát mozgási energiává alakítva, egészen a földetérésig siklásban volt. Persze nem kecses szárnyalásra kell gondolni, mert száz tonna körüli maximális leszállósúlyával, nagy felületi terhelésű deltaszárnyával és mindössze 4,5-ös siklószámával az űrrepülőgép igencsak igyekezett lefelé. A jármű vezetésére a személyzet két tagja volt kiképezve, a parancsnok és a pilóta. Az űrrepülőgép parancsnoka a leszállás hangsebesség alatti fázisában vette át a kézi irányítást és a pilóta segítségével hajtotta végre leszállást. A pontos földet érésre csak egyetlen esélyük volt, hiszen hajtóművek híján egy elhibázott megközelítésnél nem rendelkeztek az átstartolás lehetőségével.

[...] Bővebben!

Leszállóban az UR-ABA ACJ.

Zord

Az ADHU25 részeként ma Lynx gyalogsági harcjárművek hajmáskéri harcszerű vasúti kirakodását nézhettük meg Hajmáskéren egy frappánsan megrendezett bemutató keretében.

Hiúzos szerelvény a hajmáskéri vasútállomáson, kirakodás előtt. A mai napig a falu főutcáján végzett katonai vagonírozás a fotós számára ajándék. Jóformán minden más szempontból, fogalmazzunk úgy, hogy "kihívás". Na de a bölcs Papod látott már különbeket is...

Helikopteres biztosítás, ajtólövésszel. Jól látni a "spoiler" helyzetben lévő pilótafülke-ajtókat.

A földön a már devagonírozott egyik Lynx biztosít nyugati irányba.

Miniszteri beszéd az állomás rakodóján, a háttérben kirakodásra váró és már kirakott Lynxek, más támogató járművek.

Előre a pőrekocsikon a rámpa felé. A Lynx kissé szélesebb, mint a pőrekocsi, ami nagy odafigyelést igényel a leborulást elkerülendő.

Nyikorog a gumibetét, fordul a menet irányába a szerelvény utolsó Lynxje.

...aztán a kirakodás menetét egyszer csak "ellenséges dróntámadás" zavarja meg...

 ...a "ledobott bomba robbanásától" katona a földön...

...akit rögvest ellát az eü...

 ...miközben a további levegőből jövő támadásoktól a C-UAS "Skyfend" drónpuska és a győri VSHORAD oltalmaz egy IFP-s Gidrán (antenna-kamera árbóc a háttérben) empatikus támogatásával...

 ...hogy földre is kényszerítse az egyik támadót.

 Az incidens kezelése után megindul a kirakott Lynxek menete...

...a gyakorlótéren lévő várakozási körlet felé. Lassan fellélegezhetnek a zárásnál várakozni kényszerülő autósok is (lásd fenn, "kihívások").
 

Zord

A héten zajlott a szolnoki helikopteresek szokásos kitelepült SAR gyakorlata, az Air Wolf Hunting Pipishegyen. Ott ugyan nem, de azért máshonnan nem lehetett nem megnézni őket ezen a gyönyörű estén a nyárvégi Mátrában :-)

15 szerint érkezik az egyik 145-ös, háttérben bölcsen figyel a Kékes.

A minap alpinoztak róla, most egy H225M repül el a (román olajfúrótoronyból avanzsált) sástói kilátó előterében.

Keleti terepről tér vissza az egyik 225-ös. Háttérben mátraaljai falvak.

Állóhelyen.

A Sár-hegy és Gyöngyös a nyugati terepek egyikéről visszatérő gép nyomvonalának hátterében.

Zord

Török VIP-helikopter, a TCCB-1 lajstromú S-92 az erkélyről, útban Prágából. 

Zord

Egy együléses vadászgép esetében nem kérdés, hogy aki a fülkében ül, az csakis a gép pilótája lehet, de más a helyzet, ha többen is vannak a fedélzeten. Az amerikai haditengerészet (US Navy) és tengerészgyalogság (Marines) esetében elég egy pillantást vetni az egyenruha vagy az overall bal felső részére és a jelvény azonnal megmondja, hogy viselője milyen beosztásban dolgozik egy repülőgép vagy helikopter fedélzetén.

A pilótajelvények története szinte egyidős a repülőgép katonai célú felhasználásával. Hiába gondolták a Wright fivérek, hogy valami olyat alkottak, amely megakadályozza az újabb háborúkat, a valóság nem is állhatott volna távolabb a derék úttörők alapgondolatától. Nem sok idő kellett ahhoz sem, hogy a levegő harcosai először alegységeiket, majd magukat is jelvényekkel különböztessék meg mindenki mástól. A századjelvények esetében a legkülönbözőbb megoldások születtek, a pilótajelvényeknél pedig a szárny lett a közös pont.

Az amerikai haditengerészeti repülés elmúlt több mint száz évében megannyi jelvényt hoztak létre a különböző beosztásokhoz. Szárnyas kitűzőt viselhettek a ballonpilóták, repülőorvosok, ápolónők, logisztikusok, megfigyelők, meteorológusok, ejtőernyősök és a haditengerészeti háttérrel rendelkező űrhajósok is. Néhány még ma is rendszerben van, de elsősorban három aranyszárny a meghatározó. Ezeket viselik a tiszti rendfokozatú haditengerészeti pilóták (Naval Aviator) és haditengerészeti repülőtisztek (Naval Flight Officer) valamint a legénységi állományú hajózók (Aircrew), akik a repülőgépek és helikopterek fedélzetén szolgálnak. Legyen bármilyen a szárny, közös vonásuk, hogy egyiket sem adják könnyen és megszerzésük, ha vérrel nem is, de verítékkel és esetenként könnyekkel jár. Írásomban e három, sokak által áhított és kevesek által megszerzett jelvény rövid történetéről lesz szó.

[...] Bővebben!

A Big Five öt elkészült csatahajójának teljes élettörténete túl nagy terjedelmű lenne a rendelkezésre álló keretekhez képest. Nem akarván a végtelenségig nyújtani a sorozatot, csak az elsőként elkészült egység, a Tennessee pályafutását ismertetném. (Már csak azért is, mert annak idején ezt írtam meg.) A többi négy csatahajó nagy vonalakban hasonló pályát futott be, ezekre a megfelelő helyeken kitérek majd, ahol szükséges.

Az Egyesült Államok Kongresszusa Woodrow Wilson elnök jóváhagyásával 1915 március harmadikán engedélyezte a haditengerészet számára két új csatahajó megépítését. Az új egységek azonos tervek alapján készültek az előző évben jóváhagyott három New Mexico osztályú csatahajóval, és lényegében azok kiegészítései lettek volna. A hajókon az előző osztályhoz képest később a hajtóművek típusa, elrendezése, és a torpedóvédő rendszer változott, egyébként nem sok módosítást hajtottak végre a terveken.

Az ekkor még No.43 számon nyilvántartott csatahajó megépítésére a haditengerészet 1915 december 28-án kötötte meg a szerződést a brooklyni New York Navy Yard hajógyárral. Miután az Egyesült Államok ekkor már javában készülődött a háborúba való belépésre, a hajógyár kapacitását lekötötte a teherhajók, és a konvojok kíséretére szánt kisebb hadihajók építése, így a leendő Tennessee-n csak jelentős késéssel, 1917 első felében kezdődhettek meg a munkálatok. A gerincfektetésre végül ez év május 14-én került sor, másfél hónappal az USA háborúba való belépése után. A háború miatt a munkák a szokásosnál lassabban haladtak, és a vízrebocsátásra csaknem két évvel később, már fél évvel a háború befejezése után került csak sor. (A California gerincfektetésére a Tennessee-énél fél évvel korábban került sor, de a háború miatt az építési munkálatok annyira lelassultak, hogy a hajót végül több mint egy évvel a Tennessee után állították csak szolgálatba.)

[...] Bővebben!

Az Air Base blogon márciusban bemutatott, igen sikeres SH-3 Sea King helikopter történetéhez két másik típus is kötődik. Nem meglepő, hiszen a Sikorsky konstrukciója annyira a víz feletti üzemeltetésre termett, hogy adta magát egy kisebb és egy nagyobb kutató-mentő változat kifejlesztése is.

Amikor az Egyesült Államok Parti Őrsége (USCG – United States Coast Guard) az 1950-es évek második felében a forgószárnyas géppark cseréje mellett döntött, az új helikopterrel szemben megfogalmazott legfőbb követelmény a gázturbinás meghajtás és az úszóképesség volt. A dugattyús motorról gázturbinás hajtóműre való átállás mondhatni időszerű volt, az úszóképesség pedig egy új mentési eljárás miatt lett fontos. Akkoriban a parti őrség helikopterein nem volt szakképzett vízimentő, aki a vízbe ugorva segít a bajbajutottnak és az illetőt a gép fedélzeti technikusa csörlő segítségével emelhette a fedélzetre. A vízreszállásra alkalmas helikopterrel egy új eljárást alkalmazhattak és a mentett személyt egyszerűen behúzhatták a helikopterbe. Ez a képesség egy nyíltvízi kényszerleszállás esetén is jól jöhetett, mert a helikopter úszóképes maradt, időt adva a személyzetnek a gépelhagyásra, ráadásul szerencsés esetben a forgószárnyast bevontathatták egy közeli kikötőbe vagy a partra. Ugyanakkor bármilyen céllal is szállt vízre egy helikopter, ezt csak jó időben tehette meg. A vízen úszó gépet erős szél és már viszonylag csekély hullámzás esetén is borulásra hajlamossá tette, hogy a törzs felett elhelyezett hajtómű(vek) és a forgószárnyrendszer tömege miatt a súlypontja magasan volt. Az amerikai parti őrség történetében két olyan típus volt, amelyek megfeleltek az ötvenes évek végén megfogalmazott elvárásoknak, évtizedekig szolgálták az életmentést és amelyekről igen ritkán esik szó.

[...] Bővebben!

Ma két újdonsággal és két "sosemtudod" búcsúfélével lettünk gazdagabbak az MH szentistvánnapi légiparádéján.

Gripenek és sávok a Kossuth-téri tisztavatás feletti áthúzáskor. A rárepülés irányszöge saccperkábé 10 fok.

Az idei augusztus 20. jó alkalom volt "sosemtudod" alapon a maradék szovjet gyártmányú helikoptertípusok fotózására. A vizuális benyomás sokadik szempont, de azért nem érdektelen - eszerint nem tűnnek "lelakottnak" ezek a gépek a folytatódó ridegtartás ellenére sem.

Az L-39NG Skyfox első szereplése nyilvános rendezvényen. Nemcsak mi őt, ő is vett minket.

Szintén első auguztus 20-i "bálozó" volt a KC-390, mely nemrég esett át Portugáliában az első teherdobásain.

Ez pedig a második, nyitott rámpás áthúzás nemzeti lobogó felmutatási kísérlete.

Bemutatózik a 75-ös katasztrófavédelmi TTH, háttérben egyik MX-15-ösünk (mint kivetítő-képszolgáltató) és hordozója, az át/dekonfig 19-es MP. Bónusznak egy sirály.

Ilyen élőképet szolgáltatott néhány száz, max. 1-2 kilométerről-re tömörít/kicsomagol/szaggat módban (Médiaklikk, érdemes megnézni...). Jó tudni mindenről, hogy mire való - kapásból mit jelent az, hogy omni adás, omni vétel, pupákok.

Az infracsapdázás pillanatai a parlament sarkától, fotón. Még egy kivetett, éppen begyulladó 118-as is látszik a bal csúszótalp mellett.

Alapfokú oktatógépek tematikus köteléke.

Így nézett ki a gyakorlónapi "helikopteres szembesítés", 3-3 példánnyal az elkövetkező évtizedek két meghatározó forgószárnyas típusából. Meglátjuk - mondta a zen mester.

Végezetül egy esti kép a tüzijátékról, nem a Körúton belüli perspektívából. Néha érdemes eltávolodni, keresni egy jó helyet és visszanézni, hogy egyben is lássuk hova jutottunk. Például a centiméterekről történő, sehova sem vezető, öncélú küldöknézegetés rutinja helyett.

Zord