As climate negotiators gathered in Belém for the 30th Conference of the Parties to the United Nations Framework Convention on Climate Change (COP30), the surrounding rainforest was in the spotlight, with COP30 being dubbed a “forest COP”. As one of its key projects, the Brazilian government launched the Tropical Forest Forever Facility (TFFF). The fund for the conservation and restoration of standing rainforests aims to serve as a successful and innovative initiative in multilateral cooperation through blended finance. However, there remains a gap between current forest finance and what is needed to reach the Rio Convention targets. Germany and a few other European states have pledged investments into the fund and could shape its implementation. Additional financing mechanisms for forest restoration play a complementary role and should be enhanced. Still, not all success lies in finance. Forest finance mechanisms must reconcile targets of increasing carbon sequestration and storage in forests along with biodiversity and sustainability targets, while upholding the rights of local populations.
Az amerikai űrsikló program hajnalán a NASA elképzelése az volt, hogy a többször használható űrjárművet olyan sugárhajtóművekkel látja el, amelyekkel önállóan lesz képes átrepülni a leszállásra kijelölt kaliforniai Edwards légierő bázisról a floridai Kennedy űrközpontba, a következő felbocsátás helyszínére. A megvalósításnak számos technikai akadálya volt, ezért a figyelem egy olyan speciális szállítógép felé fordult, amely képes a hátára venni az űrsiklót és átszállítani az országon.
A NASA két óriást vehetett számításba: a légierő Lockheed C-5A Galaxy teherszállító gépét, és a Boeing 747-est, a Jumbo Jetet, amely öt évvel korábban mutatkozott be az utasforgalomban. Az 1973-ban lefolytatott tesztek eredményei az utóbbit hozták ki alkalmasabbnak. A Jumbo biztonságosabbnak bizonyult, képes volt az Egyesült Államok leszállás nélküli átrepülésére, rövidebb futópályát tudott használni, és az élettartama is hosszabb volt. A NASA 1974 júniusára végleg elengedte azt az elgondolást, hogy az átrepülésekhez sugárhajtóműveket helyezzen el az űrsiklón, és jóváhagyta egy Boeing 747-es beszerzését és átalakítását űrsikló-hordozónak. A kiválasztott Jumbo egy 1970-es gyártású, kilencezer repült órával rendelkező Boeing 747-100-as volt, amelyet addig az American Airlines használt utasszállításra. A 30 millió dolláros költséggel tervezett átépítésre a Boeing everetti üzemében, Washington államban került sor.
Az európai szempontból a világ végén fekvő, zord éghajlatú Falkland-szigetek lakossága ekkoriban mintegy kétezer főt számlált, akiknek túlnyomó része a keleti szigeten élt. A szigetek egyetlen nagyobb települése Port Stanley két utcából álló városkája volt, ahol nagyjából ezer ember élt. A Falkland-szigetek kormányzói feladatait ekkor már tíz éve Sir William Lamond Allardyce látta el. Az indiai születésű, és korábban a trópusokon szolgáló Allardyce számára nem kis nehézséget jelenthetett a zord éghajlathoz való akklimatizáció, de hivatalát kifogástalanul ellátta.
Cradock hajórajának veresége után a falklandiak biztosak voltak benne, hogy ők lesznek a németek legközelebbi célpontjai, ezért amennyire lehetőségeikből tellett, megszervezték a város védelmét. A fegyverfogható férfilakosságból megalakították a helyi milíciát, a partok mentén figyelőszolgálatot hoztak létre, a kikötő bejáratát pedig házilag barkácsolt aknákkal zárták el. Egy német támadás esetén felkészültek a város kiürítésére is. A hivatalokban elégették a titkos dokumentumokat, a lakosok pedig a kertekben elásták értékeiket. November 13-ától a védelmet erősítette a Canopus is, melyet a belső kikötőöböl déli oldalán zátonyra futtattak. A hajó innen tűz alatt tudta tartani a belső kikötőbe és Port Stanley-be vezető szűk átjárót, valamint a délkeleti szektorban, ahol a tengert és az öblöt csak alacsony dombok választották el, a tenger felé is tüzelhetett, fedezve ezzel a szigetek errefelé elhelyezkedő rádióállomását is. A hajó előárbocának árbockosarát kibővítették, és erről a megfigyelőállásról állandóan szemmel tartották a kikötő bejáratához vezető útvonalakat. A csatahajó és a part között közvetlen telefonvonalat létesítettek, melyen keresztül rögtön riasztani tudták a kormányzóságot és a milíciát. A Canopus felépítményeit és kéményeit többszínű álcázófestéssel látták el, hogy minél jobban beleolvadjanak a kikötőt övező dombok hátterébe. A páncélos kisebb ágyú közül néhányat leszereltek, és átadtak a partvédelemnek.