A magyar-szerb határra tervezett kerítés és a menekültügyi jogszabályok szigorítása ellen tüntettek kedd este Budapesten a Migráns Szolidaritás (MigSzol) Csoport szervezésében. A cikk folytatása …
Zombor város is képviseltette magát a bajai halünnepen. A sorrendben 20. Halfőző Fesztivált szombaton rendezték meg a magyarországi város főterén, ami a főzőverseny mellett alkalmat nyújtott a régió városai költöttségeinek találkozójára is. A zombori delegációt Saša Todorović polgármester vezette, mellette Vladislav Živanović polgármester-helyettes, dr. Zoran Parčetić, a városi tanács tagja, A cikk folytatása …
Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/2766/vajdasag_zombor/130122/Zomboriak-a-bajai-halfesztiv%C3%A1lon.htm
Kishegyesen, a Nyugati temetőben, a Hegyesi csata emlékművénél tartottak megemlékezést a1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatája 166. A cikk folytatása …
Roland – német eredetű; jelentése: vakmerő hős. Idézet „Mindnyájan úgy választjuk meg társaságunkat és a környezetünket, hogy az tükrözzön minket.”
Frank Herbert
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Hodinka Antal (Ladomér, 1864. január 13. – Budapest, 1946. július 15.). Történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Iskoláit Máramarosszigeten és Ungváron végezte. Érettségi után a munkácsi egyházmegye papnövendéke lett. 1882-ben a budapesti központi teológiai akadémiára került. Az egyetem bölcsészkarán történelmi és szláv filológiai előadásokat is hallgatott. Tanulmányai befejezése után, 1888-ban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedett el, ahol a szláv nyelvű kéziratok rendezésével bízták meg. A ruszin és a magyar mellett jól ismerte egyházának liturgiai nyelvét, az egyházi szláv nyelvet, de tudott oroszul, szerbül, latinul és németül is. 1889-ben a bécsi Osztrák Történeti Intézetbe küldték, ahol diplomáciával, paleográfiával és szláv filológiával foglalkozott. Több délszláv vonatkozású munkát is írt. 1891-ben Bécsből hazatérve doktorátust szerzett, 1892-1906 között Bécsben levéltáros, könyvtáros. 1895-96-ban Rómában is kutatott. 1906-ban a pozsonyi jogakadémián a magyar művelődéstörténet, 1914-től a pozsonyi egyetemen a magyar történelem professzora, 1918-tól az egyetemes történeti tanszéket vezette. 1923-tól 1935-ig, nyugalomba vonulásáig a pécsi egyetemen volt tanár, 1932-33-ban rektor. Tudományos munkásságának jelentős részét a munkácsi egyházmegye, s ezzel együtt a ruszinság, illetve a vidék múltját megvilágító gazdasági, társadalompolitikai, valamint településtörténeti források összegyűjtése és megjelentetése képezi.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
- Szabó Gyula színész (1930) népi hősök szerepében vált ismertté.
- Pest és Vác között elindulnak az első vonatok (1846)
- Medveczky Ádám karmester, az Operaház örökös tagja születése (1941)
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
TE IS EGY „ISTVÁN” VAGY? (2)
„… válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit… akik telve vannak Lélekkel…” (Apostolok cselekedetei 6:3)
Istvánt azért is választották az újszövetségi gyülekezet vezetői közé, mert telve volt Szentlélekkel. Miért fontos ez? Mert Jézus azt mondta tanítványainak: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld legvégső határáig” (ApCsel 1:8).
Pál azt írja: „Ne részegeskedjetek, mert a borral a léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel” (Efezus 5:18). Egyszer meglátták, hogy egy lelkipásztor vacsorához elfogyasztott egy pohár bort is. A gyülekezet vezetősége Pál szavaiba kapaszkodott: „meg ne részegedjetek a bortól” (Efezus 5:18 Károli), és azonnali lemondást követelt a lelkipásztortól. A lelkész erre így válaszolt: „Akkor mindannyian adjuk be a lemondásunkat! Azt mondjátok, és nem teljesítettek a parancs első felét: »ne részegedjetek meg a bortól«, közületek azonban senki sem teljesítette a második felét: »hanem teljesedjetek be Szentlélekkel«!” Értsd meg, folyamatosan töltekezned kell Isten Lelkével. Az autód sem azzal a benzinnel megy, amit legelőször beletankoltál, amikor vetted, nem igaz? Vagy a Szentlélek vezet – vagy a saját lelked. Azt mondod, vannak talentumaid? Igen, és Isten használni is fogja őket. De amikor arról van szó, hogy felépítsük, amit ő akar felépíteni, ahhoz nem elég az emberi tehetség. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zakariás 4:6).
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Szent Bonaventura püspök, egyháztanító
1218 körül született Viterbo közelében. A hagyomány szerint a Bonaventura (jószerencse) név a súlyos beteg gyermek Szent Ferenc imájára történt csodás gyógyulásának emléke. 1218 körül, anyja fogadalmához híven, belépett Szent Ferenc Rendjébe. Elöljárói, felismerve tehetségét, a noviciátus után Orvietóba küldték a Rend első hittudományi főiskolájára, de már egy év múlva a párizsi egyetemre. 27 éves korában pedig a híres párizsi egyetemen kezdte meg tanári működését. A fiatal ferences egykettőre Aquinói Szent Tamás mellett a legünnepeltebb tanár lett. 1257-ben, 36 éves korában a Rend generálisává választották. X. Gergely pápa, a II. lyoni egyetemes zsinatra rendelte Szent Tamást is, Bonaventurát pedig kinevezte bíborosnak. Egyhangúlag neki tulajdonították, hogy a görögök visszatértek az Egyház egységébe, mikor letették a hitvallást. Bonaventura hatalmas beszédében adott kifejezést a jelentős eseménynek. Már halálos betegen ment el a zsinat következő ülésére. Visszavonult, készült a halálra. A pápa kezéből vette a szentkenetet, és a feszületre függesztette tekintetét. Így halt meg 1274. július 15-ére virradó éjjel.
bacskaplebania.hu
Victoria Nuland, az Amerikai Egyesült Államok európai és eurázsiai kérdésekkel megbízott helyettes államtitkára kedden Belgrádban Tomislav Nikolić köztársasági elnökkel, Aleksandar Vučić kormányfővel, Ivica Dačić külügyminiszterrel és Bojan Pajtić tartományi kormányfővel, a Demokrata Párt elnökével találkozott.
Last week brought the passing of Omar Sharif, the legendary actor who became widely known to Western audiences for his work in David Lean’s World War I classic “Lawrence of Arabia.” In that film, Sharif played Sharif Ali, a fictional composite character that becomes Lawrence’s chief adviser and ally among the Arab tribes Lawrence aims to lead.
By coincidence, also last week a 70mm print of the restored “Lawrence of Arabia” had its annual summer screening at the American Film Institute in Silver Spring, Md. The film remains a technical and artistic wonder. It certainly takes its share of artistic liberties: Sharif’s fictionalized Sharif Ali is one of many. However, beyond its value to film history and in spite of its Hollywood embellishments, “Lawrence” still speaks truths about the West’s relationship to the Middle East.
It’s Not All About Oil. The money and influence oil reserves bring to Saudi Arabia and other Arab powers have dominated Western involvement in the region for decades. It makes it easy to forget that the region’s fractious and violent politics predate oil’s existence. Exploration in the region began prior to the war years depicted in the film, but it would be two more decades before the Arabian Peninsula was to be known as an oil powerhouse.
Oil is not a factor in the turmoil “Lawrence” depicts. All of the film’s political struggles stem from Western colonialism and the factionalism among the Arab tribes. The film is a reminder that oil was an added catalyst for political contentions that were already present prior to its discovery.
It’s Not All About Religion. The East/West cultural divide is the film’s over-arching theme. Sharif Ali calls Lawrence “English” throughout, and being awarded tribal robes is both a great source of pride for Lawrence and disdain among his fellow British officers.
However, the sectarianism that is a central part of today’s Middle East politics is as absent as oil from “Lawrence.” The film depicts the waning days of the Ottoman Empire, which served as the center of Muslim political life, and which Western powers sought to plunder at its demise. The absence of religion as a cause of conflict stands in stark contrast to current struggle against ISIS efforts to build a pan-Arab caliphate across existing regional borders. When asked if his men will join the cause of Arab freedom, tribal leader Auda abu Tayi (Anthony Quinn) responds, “What is an Arab?”
Tribal loyalties, and the people and resources tribal leaders control, are paramount. The role of religious identity has come to the political forefront in recent decades. Those in the region still place substantially less weight on colonial-era national borders than do Western powers. One might imagine a contemporary version of the film’s conversation ending in, “What is an Iraqi?”
Don’t Underestimate the Role of Politics Within Western Militaries. One of the film’s crucial relationships is that of Lawrence and Gen. Allenby, the head of British forces in the region. After Lawrence’s forces capture the port of Aqaba from the Turks, Allenby supports his ongoing rearguard actions against Turkish forces while insulating himself from them with a cynical detachment.
“I’ve got my orders, thank God,” Allenby says. “Not like that poor chap. He’s riding the whirlwind.”
Allenby flatters Lawrence’s courage, but he communicates the fact that no one of his political stature would place his reputation in jeopardy to do what Lawrence is doing. That sort of institutional conservatism, and aversion to risk-taking, is not always given its due as a cause of the inertia in the region’s politics over decades. The film does a nice job of depicting the fact that it is as present a factor in the military as it is in the diplomatic world.
“Lawrence” is a feast for the eyes even for those less concerned with the region’s politics. It gave us several performances for the ages — Sharif’s included. It is as masterful a technical achievement as we are likely to see on film (and decades before computer graphics, so every camel you see in “Lawrence” is a camel).
For those following the region’s politics, however, its concluding message is more “plus ça change” than one would hope. Fifty-three years after “Lawrence” arrived on screens, we are still describing the West’s relationship with the Middle East in similar terms. That may change. To quote one of Lawrence’s favorite sayings in the film, “Nothing is written.”
Nem kétséges, hogy a mostanival teljesen ellentétes képet mutató listát is össze lehetne hozni, de a helyzet tragikusságát és kilátástalanságát figyelembe véve egyértelműen arra a kérdésre kell keresni a választ, hogy vajon Dél-Szudán megbukott-e, mint állam – következzen tehát 5 érv, amelyek szerint igen.
1. A polgárháborús helyzet tükrében nem kérdéses, hogy az első pontban arról kell említést tenni, hogy a 2011-ben függetlenné vált Dél-Szudánban a hozzávetőleg 12 milliós lakosság egyhatoda menekültként él és legalább 5 millió embernek nemzetközi segítségre van ahhoz szüksége, hogy egyáltalán életben maradjon, legyen lehetősége élelmiszerhez, ivóvízhez jutni.
2. Miután a szünet nélküli polgárháborús állapotok és a Szudánnal fennálló tranzitdíj-vita miatt a gazdaság konkrét megszűnt működni, bevételek híján az állam képtelen volt bármiféle működő intézményrendszert kialakítani – ergó képtelen megbirkózni bármiféle humanitárius problémával, ahogy azt tökéletesen láthattuk nemrégiben Juba államban a kolerajárvány kapcsán.
3. Bár anno a függetlenségi népszavazáson látott 99%-os szavazati arány az igen voks mellett azt mutathatta egy külső szemlélő számára, hogy egységes és stabil társadalmi szerkezetről beszélhetünk az ország kapcsán, ez valójában nem így van, ráadásul ez a megosztottság nem újkeletű – a dinkák politikai és katonai dominanciája (ebbe az etnikumba tartozik Salva Kiir elnök is) már az elmúlt évtizedekben is elég erőteljesen marginalizálta, elszigetelte az egyéb etnikumokat, köztük a mostani polgárháborúban a másik felet jelentő nuereket is.
4. A fentebb már taglalt állami intézményrendszer hiánya mellett a kommunikációs és közúti infrastruktúra is igencsak megsínylette az elmúlt éveket, aki járt mostanában arrafelé, tudhatja, hogy a kimagaslónak eddig sem nevezhető állapotok a háborús körülmények következtében teljesen értékelhetetlen szintre süllyedtek. Ez pedig az állami szolgáltatások teljes hiányával együtt olyan vákuumot teremtett, amelyben elég nehéz elképzelni, hogy ne lennének elégedetlen közösségeket, etnikumok, tehát a biztonsági helyzet sem éppen egy stabil állam képét mutatja.
5. A felelősségteljes, a Dél-Szudán sorsáért valóban aggódó politikai vezetők hiánya pedig egyértelműen egyre közelebb viszi ezt a fiatal államot ahhoz, hogy megszűnjön létezni, mint állam, hiszen a vezetők a legsúlyosabb pillanatokban is képtelenek voltak nézeteltéréseiket, saját céljaikat félretenni és elásni a csatabárdot egy jobb jövő érdekében és most is azt látni, hogy semmiféle komoly lépést nem próbálnak tenni a kritikus állapotok felszámolása érdekében – talán a sok évtizedes háborúskodás után már nem is tudják, milyen a békés élet.
És hogy a fentiek fényében mi lenne a megoldás? Valószínűleg a nemzetközi közösség által következetesen cáfolt ENSZ protektorátus lehetne az egyetlen út, hiszen ez lehetővé tenné a katonai jelenléten alapuló béketeremtést, az állami rendszer újraépítését, alapvető szolgáltatások ellátását, ahogy azt láttuk már Namíbiában is a nyolcvanas években. A kérdés persze, hogy erre van-e tényleges esély, hiszen egy ilyen küldetés igen komoly erőforrásokat emésztene fel a nemzetközi közösségtől – ezt majd a jövő eldönti, viszont előbb-utóbb lépni kell, ugyanis nem kell már sok hozzá, hogy ténylegesen kijelenthessük, hogy Dél-Szudán megbukott, mint állam.
twitter.com/napiafrika
1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.