Vous êtes ici

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság)

S'abonner à flux Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság)
Magyar Szó online, vajdasági magyar nyelvű napilap
Mis à jour : il y a 4 jours 15 heures

Európa drámája

dim, 24/05/2015 - 15:18

Az utolsó felvonáshoz érkezett Európa drámája. Az egykor világot uraló kontinens jelentéktelenné válik, nemzetközi befolyása a minimumra csökken. A világ korábban legfejlettebb földrésze lemarad a többiek mögött. A civilizáció bölcsőjének számító kontinensnek már a barbárság elhatalmasodásától kell tartania. Európa afelé tart, hogy tönkretegye magát, ismét a kettészakadás, sőt a háború réme fenyegeti. Az emberiség nagy értékeit megteremtő világrész értékei kerültek veszélybe. És mintha a kontinens is ennek tudatára ébredne, végre tenni próbál valamit e folyamat leállítására. Ez a kettőség jellemzi ma a helyzetet.

Hősbemutató készül punkos elemekkel

dim, 24/05/2015 - 14:21

A második fordulóban melyik jelöltre szavazna? Két hete ezt kérdezgették a lengyel közvélemény-kutatók, mert nagyon valószínűnek tűnt, hogy első nekifutásra nem dől el, ki lesz az államfő a következő öt évben. Így is történt.

Ukrajna továbbra is káoszba süllyed

dim, 24/05/2015 - 14:10

Ukrajna változatlanul politikai és gazdasági káoszba merül, egy évvel azután, hogy Petro Porosenkót elnökké választották és fél évvel azt követően, hogy felesküdött az új kijevi parlament. Az ország a csőd szélén áll, a politikai indítékú gyilkosságok és volt kormányzati hivatalnokok rejtélyes öngyilkosságai félelmet keltettek a fővárosban, a parlament Európa-párti többségi koalíciójában belharcok kezdődtek, eközben az orosz határon folyamatos a háborús veszély.

Kastélyok a bánáti pusztaságban

dim, 24/05/2015 - 13:14

A bánáti pusztaság közepén, a mai Kanakon, Ólécen és környékükön, ahol ma már alig élnek hétszázan, szinte a semmiből emelkednek ki olyan csodálatos kastélyok, mint amilyen a kanaki Dániel-kastély, a ma Kapetanovónak nevezett építészeti csoda, amit egykoron Botka Béla építtetett, és a Jagodić család birtoka.

Különleges hangulatú település Kanak, a kastélyok parkjait járva, az azokat övező utcákban tett séta közben az emberen úrrá lesz valamiféle nosztalgia, elképzeli, milyen is volt az élet itt annak idején, amikor bárók és bárónék sétáltak az utcán, lovaskocsik gördültek ki a sarkon a bálba érkezőkkel.

A XIX. században Dániel László, Tatarin Sándor, Gyertyánffy László dr. Meiszner Péter, Mircsov Demeter és Donát voltak a helység legnagyobb birtokosai.

„kőművesek és egyben házak is”

dim, 24/05/2015 - 12:23

A verskötet Fogantatás ciklusának nyitóverse (trailer) közvetlenségével, játékosságával, formai egyszerűségével és nem utolsósorban József Attila költészete felőli áthallásában nyomban megszólítja az olvasót, és elülteti benne a versekben kibontakozó közvetlenség reményét: „egyetemre jártam, / munkába álltam, / ha esett az eső, áztam / ha nem gyújtottam be, fáztam, / ha késett a buszom, vártam, / ha embert öltem, ástam”.

Erdélyi bravúrja Wu ellen

dim, 24/05/2015 - 12:09

A szerbiai versenyzők közül Erdélyi Annamária és Pető Zsolt szerepelt a legjobban a World-tour sorozat zágrábi állomásán. A nőknél a 64-es főtábla első fordulójában Erdélyi nagy bravúrt végrehajtva 4:1-re nyert a német-kínai Wu Jiaduo ellen, aki a világranglista 37. helyén áll. A nők közül Andrea Todorović szerepelt még a főtáblán, aki az első fordulóban 4:0-ra kapott ki a japán Morizonótól. Erdélyi a 16 közé jutásért a dél-koreai Jo Encsungtól veszített öt játszmában. A tornát a dél-koreai Csoj Hoju nyerte, aki a döntőben 4:1 arányban győzte le a német-kínai Shan Xiaonát.

A férfiaknál Pető az első fordulóban 4:2-re nyert a bolgár Gabrovszki ellen, utána pedig egy drámai mérkőzésen, hét játszmában bizonyult jobbnak a svéd Lundqvistnál, aki a májusi világranglistán a 89. helyet foglalja el. A jó formában levő temerini játékost a japán Josimura állította meg, aki a nyolcaddöntőben 4:2-re nyert Pető ellen. Mint később kiderült, Pető a tornagyőztestől veszített, ugyanis a japán játékos az elődöntőben a dél-koreai Lee Szangszut, a fináléban pedig a horvát színekben versenyző Tan Ruiwut is legyőzte.

A 64-es főtábla első fordulója jelentette a végállomást Aleksandar Karakaševićnak, akit a japán Jin Takuja győzött le 4:2-re. Marko Jevtović a 32 közé jutásért az osztrák Pfeffer ellen nyert 4:0-ra, utána pedig ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a francia Ouaiche ellen.

Szivác

dim, 24/05/2015 - 12:04

Szivác a forgalmasnak számító Zombor–Verbász-útvonalon található, közvetlenül Cservenka és Kerény között. Tisztán magyar lakossága még török idő előtt volt, azóta mindig is szerb többségű falu. Ennek ellenére számunkra, vajdasági magyarok számára igen fontos ez a település, hiszen itt élt és alkotott a vajdasági magyar irodalom megteremtésében meghatározó szerepet játszó Szenteleky Kornél. Ma, a statisztikák szerint, mindössze 400-an vallják magukat magyarnak, úgy tűnik azonban, szerepük jelentősen felértékelődött a korábbiakhoz képest. Ehhez természetesen hozzájárult a magyar állampolgárság is, de olyan nem mindennapi példákról is beszámolhatunk, hogy a magyar művelődési egyesületnek szerb táncosai is vannak, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének montenegrói tagja is van, az elvándorlás pedig sokkal inkább érinti a szerb, mint a magyar lakosságot.

Tömegsírok Malajziában

dim, 24/05/2015 - 11:39

Feltehetőleg több száz mianmari, illetve bangladesi menekült holttestét rejtő tömegsírokat találtak Malajzia északi, Thaifölddel szomszédos Perlis tartományában - jelentették vasárnap helyi lapok.

 A rendőrség 30 tömegsírt talált két helyen az Utusan Malaysia című lap szerint, a The Star című újság pedig arról számolt be, hogy csak egy sírban csaknem száz holttestet találtak pénteken. A rendőrség egyik szóvivője azt mondta: egyelőre nem nyilatkoznak, hétfőn tartanak sajtótájékoztatót az ügyben. Egy meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselő beszámolt arról, hogy fővárosi rendőrségi osztagok és igazságügyi orvosok vannak a helyszíneken. Feltételezhető, hogy a rohingja kisebbséghez tartozó mianmari, vagy esetleg bangladesi menekültek holttestei vannak a tömegsírokban, de ezt még tisztázni kell. Elképzelhető, hogy ezeknek az embereknek közük volt azokhoz, akiknek a tömegsírját a határ másik oldalán találták meg a hónap elején - tette hozzá.
Thaiföld Szongkhla nevű tartományában 26 holttestet találtak egy tömegsírban.
Az indonéz hatóságok is elkezdték a tengeren veszteglő menekültek felkutatását és mentését a hadsereg vasárnapi tájékoztatása szerint. Péntek óta négy hajó és egy repülőgép vesz részt a feladatban.
Malajzia és Indonézia szerdán megállapodott abban, hogy ideiglenesen befogadják az embercsempész-hajókon veszteglő menekülteket, ha nemzetközi szervezetektől segítséget kapnak ahhoz, hogy egy éven belül visszaszállíthatják őket hazájukba. Malajzia csütörtökön négy hajóval kezdte el a kutatást, valamint készenlétbe helyezett további hajókat és helikoptereket.

Több mint háromszáz határsértőt fogtak el Csongrád megyében

dim, 24/05/2015 - 11:36

Háromszázhét határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb számú - 104 fős - csoportot Ásotthalom külterületén fogták el szombaton reggel. Közülük 102-en Afganisztánból, ketten Maliból érkeztek. Hozzátette: a határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Szombaton az országban tiltott határátlépés miatt 394 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás, két gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Exodus

dim, 24/05/2015 - 10:53

Egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika. E (tévesen) Sztálinnak tulajdonított mondás akkor is érvényes, ha „csupán” ezrekben beszélünk, hisz amikor nem látjuk az emberi arcokat, empátiánk „iránytalan”, agyunk nem képes felfogni a szörnyűség fokát. Amikor azonban e sokaságból akár egyetlen ember sorsával, életével és/vagy végzetével nézünk szembe, megértjük, átéljük az igazi tragédiát.

Luigi Ammatuna, a mintegy 20 ezres lélekszámú dél-szicíliai Pozzallo polgármestere egyike azoknak, akik menetrendszerűen szembesülnek az igazi tragédiával, hisz százával érkeznek újabb és újabb menekültek erre a településre. (Az utóbbi négy hónapban 3500 migráns ért itt partot, holott a helyi befogadó központ mindössze 180 embert tud elhelyezni.) „Aki azt mondja, küldjük őket haza, azoknak üzenem, jöjjenek el a kikötőbe, és nézzenek a hajóról leszálló, karjaikban néhány hónapos csecsemőt tartó anyák szemébe. Kinek van bátorsága azt mondani, hogy itt nem szállhatnak ki, menjenek vissza a túloldalra?” – fakadt ki a közelmúltban Ammatuna.

Április 19-én Pozzallóban és más dél-olasz városban sem kötött ki menekültekkel teli hajó. Európa és a világ ekkor nézhetett újfent szembe a tragédiával, igaz, csak a statisztika prizmáján keresztül. E fekete vasárnapon több mint nyolcszázan fulladtak a Földközi-tengerbe, miután az olasz partok felé tartó túlzsúfolt hajójuk elsüllyedt. A már különben is lesújtó statisztika egyszeriben katasztrofálissá duzzadt. (Az idén 1820 migráns veszett a hullámsírba, hússzor annyi, mint a tavalyi azonos időszakban.)

A példátlan tragédiával képletesen szólva betelt a pohár; Brüsszel kénytelen volt lépni, e baleset ugyanis ismételten bizonyította; az uniónak nincs hatékony menekültügyi politikája, az általa működtetett „mentőrendszer” elégtelen. Folyományaként akciótervet dolgoztak ki, az EU védelmi és külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon rá is bólintottak; katonai missziót indítanak az embercsempészek ellen.

A Navfor-Med nevű művelet (amelyet júniusban indítanának) a Földközi-tengeren Európába tartó menekülthullám megfékezésére irányul. A háromlépcsős terv első szakaszában feltérképezik az embercsempészek által használt útvonalakat. A másodikban megállítják és átvizsgálják a csempészgyanús hajókat, és indokolt esetben le is foglalják őket. A harmadik szakasz – amely a csempészhajók elsüllyesztését is kilátásba helyezi – azonban képlékeny, mivel az ENSZ BT jóváhagyása kellene hozzá. Brüsszel reméli, hogy megkapja a felhatalmazást, ám a BT-ben vétójoggal rendelkező oroszok már korábban jelezték, erre nem adnak zöld jelzést. További kerékkötő, hogy a misszió sikere érdekében együtt kellene működni Líbiával, hiszen az Európába irányuló üzletszerű embercsempészet 80 százaléka innen származik.

Hiú ábránd, ha tudjuk, hogy Líbiában jelenleg két párhuzamos kormány és parlament működik. A fővárost, Tripolit tavaly augusztusban a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) fegyveresei foglalták el, és önhatalmúlag kormányt és parlamentet alakítottak, azóta a nemzetközileg elismert parlament a keleti Tobrukban ülésezik. Emellett az ország jelentős részére e két kormány hatalma sem terjed ki. A partszakasz egy részét szélsőségesek – köztük az Iszlám Állam helyi sejtje – ellenőrzi, ilyetén hallani sem akarnak az unióval való együttműködésről.

Itt egy pillanatra meg kell állnunk, s kicsit visszapörgetnünk az idő kerekét. Vitathatatlan, hogy amióta világ a világ, menekültek mindig voltak... és lesznek. A történelem másról sem szól, mint arról, hogy valakik valakiket valahonnan elüldöznek. Mivel azonban fentebb beszűkítettük a témát, úgy most csupán e neuralgikus pontot tegyük górcső alá.

Annak okai, hogy Líbiában milliók váltak földönfutóvá, kiszolgáltatottá, így most Európa nyakába szakadt a menekültáradat, a Nyugat érdekeire (olvasd: pénzre) vezethetők vissza... ismét. Goldman Sachs, Societé Generale, Unicredit Bank... csak néhány tekintélyesebb „játékos”, amelyeknek féltett milliárdjai miatt a szürke eminenciások 2011 telén úgy határoztak, Líbiában is ideje beköszöntenie „az arab tavasznak”.

Brit és francia nyomásra 2011. március derekán ki is csikarták az ENSZ BT-től a repüléstilalmi zóna bevezetését, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy megkezdődhetnek a légicsapások. A NATO-égisze alá „bújt”, zömmel francia, brit és olasz vadászbombázók tüstént el is kezdték szórni gyilkos terhüket és egyengetni a felkelők útját. A rezsim érthetően megbukott, Kadhafit lelőtték, mint a kutyát, kezdetét vehette a koncon (hatalmon) való marakodás. 

Aki picit is konyít(ott) az ottani – igen szövevényes – geopolitikai állapotokhoz, jó előre tudhatta, ebből nagy eséllyel anarchia lesz, minimum káosz, mint Irakban vagy Afganisztánban. Láss csodát, lett. Álszent képmutatás hát azon sopánkodniuk, hogy Líbia polgárháborúba süllyedt, hisz ha négy évvel ezelőtt e nagyokosok közül valaki nem érte volna fel ésszel, mekkora öngól volt ez a „(világ)rendcsinálás”, most a menekültek exodusa láttán kénytelen (lenne) ezt belátni.

Külön fűszerezi – borssal és paprikával – a mesét, hogy az Európai Bizottság menekültbefogadási kvótákra vonatkozó javaslatcsomagja máris éles vitákat váltott ki. Több tagállam (Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország és a balti államok) ellenzik a kötelező kvótákat. Egyesek ezt – nem alaptalanul – színlelt szolidaritásként élik meg, hisz a viszolygók valahol azt üzenik; „rendben, mentsük meg a szerencsétleneket, de mi nem kérünk belőlük”. Mérget vehetünk rá, e bort prédikálunk, vizet iszunk rezonálás a következő napokban, hetekben még számos – konszenzusra esélytelen – parázs vitát generál majd. A menekültek meg addig...

Legyenek türelemmel. És türtőztessék magukat a tengerbe-fulladástól.

A Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények

dim, 24/05/2015 - 10:38

Húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények.

Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották az úgynevezett hetek ünnepét, amelyet hellenista hatásra pentékoszténak, vagyis ötvenedik napnak neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv - számos más nyelv mellett - ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét. A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot.
Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, valamint az egyház megalapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek a keresztények.

Vasárnapi sportprogram-ajánló

dim, 24/05/2015 - 09:34

ATLÉTIKA

17.30, Sportklub 3: world challenge, Hengelo, Hollandia.

AUTÓVERSENYZÉS

9.00, Arena Sport 1, 12.00, Arena Sport 2: rali-vb, Portugál Nagydíj.

14.00, Duna, Sportklub 1: Formula–1, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, futam.

17.30, Arena Sport 5, 18.00, Digi Sport 2: IndyCar, Indianapolis 500.

0.00, hétfő, Sportklub 3: NASCAR, Charlotte.

JÉGKORONG

NHL, rájátszás: Chicago Blackhawks–Anaheim Ducks (2.00, Arena Sport 1, Sport2, nyugati főcsoport, döntő, negyedik mérkőzés, az állás: 1:2), New York Rangers–Tampa Bay Lightning (2.00, hétfő, Arena Sport 1, Sport2, keleti főcsoport, döntő, ötödik mérkőzés).

KAJAK-KENU

9.45, Eurosport2: világkupa, Duisburg, Németország.

KERÉKPÁRSPORT

14.30, Eurosport: Giro d’Italia.

KÉZILABDA

15.00, Arena Sport 2: Hamburg–Flensburg (német élvonal, 32. forduló).

18.00, RTS2: Jagodina/Knjaz Miloš–Radnički/Naisa (szerbiai női kupadöntő).

KOSÁRLABDA

NBA, rájátszás: Houston Rockets–Golden State Warriors (3.00, Sport1, Sportklub 1, nyugati főcsoport, döntő, harmadik mérkőzés, az állás: 0:2), Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers (2.30, hétfő, Sport1, Sportklub 1, keleti főcsoport, döntő, harmadik mérkőzés).

Spanyol élvonal, 34. forduló: Real Madrid–Manresa (18.00, Arena Sport 1, Sportklub (m)), Bilbao–Unicaja (18.00, Arena Sport 4).

17.30, HRT2: Cibona–Zadar (horvát élvonal, rájátszás, elődöntő, első mérkőzés).

20.45, Sportklub 1: Dinamo Sassari–Trento (olasz élvonal, rájátszás, negyeddöntő, negyedik mérkőzés).

MŰUGRÁS

22.00, Digi Sport 2: világkupa, Windsor, Kanada.

TENISZ

11.00, Eurosport1–2: Roland Garros.

TORNA

13.00, Digi Sport 2: világkupa, Anadia, Portugália.

Svéd énekes nyerte az Eurovíziót

dim, 24/05/2015 - 03:19

A svéd Måns Zelmerlöw győzelmével ért véget a Bécsben megrendezett 60. Eurovíziós Dalfesztivál döntője, amelyben 27 ország előadója lépett színpadra. A svéd énekes Heroes (Hősök) című dala 365 pontot kapott.

A 28 éves éves svéd győztes nagy fölénnyel győzött, az orosz Polina Gagarina lett a második A Million Voices-zal (303 pont), az olasz Il Volo trió és a Grande Amore (292 pont) a harmadik. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A dalfesztivál történetében hatodszor született svéd győzelem.
A Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, 19 ponttal a 20. helyen végzett Wars For Nothing című dalával. A Szerbiát képviselő Bojana Stamenov, aki szintén a keddi elődöntőből jutott a fináléba, a tizedik lett.

Szerbák Zoltán a győztes

dim, 24/05/2015 - 01:53

A Moholt képviselő Szerbák Zoltán ért be elsőnek szombaton a harmadik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtán Perun nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépe (Zobnatica) településen - számolt be honlapján az eredményről a Pannon RTV.

Második a kishegyesi Cékus Árpád lett Gádzsóval, harmadikként pedig Dudás József ért célba Oromhegyes színeiben Cézárral. A három lovas képviseli majd a Vajdaságot a budapesti Nemzeti Vágtán szeptemberben.
A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára huszonegy délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. A helyszíni jelentések szerint a rossz idő ellenére több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, amelyen a futamok mellett lovasbemutatót, huszárbemutatót, lovasíjász bemutatót, fogathajtó-versenyt, valamint különböző szórakoztató programokat tartottak. A szervezők becslése szerint első alkalommal 8 ezer, tavaly pedig kicsivel több, mint 10 ezer látogatója volt az eseménynek.
Idén először Kishuszár Vágtát is szerveztek, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon.
A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

Szerbia világbajnok!

sam, 23/05/2015 - 22:59

Szerbia férfi tekeválogatottja nyerte meg a németországi Speichersdorfban megrendezett csapat-világbajnokságot, miután a döntőben mintegy 2500 néző előtt 6:2-re (3902:3848) nyert a vendéglátó ország nemzeti együttese ellen. Szerbiának ez a harmadik világbajnoki aranyérme a csapatversenyben: 2009-ben a németországi Dettenheimban, 2011-ben pedig Szarajevóban ért véget a világbajnokság a szerbiai válogatott győzelmével. A 2013-as csapat-világbajnokságon, amelyet Zalaegerszegen rendeztek meg, Szerbia harmadik lett.

A németek elleni döntőben Szerbia az Ernyesi Róbert (638 fa), Bárány Csongor (634 fa), Miloš Simijonović (658 fa), Igor Kovačić (651 fa), Zavarkó Vilmos (705 fa), Goran Ostojić és Daniel Tepša (616 fa, 588+28) felállításban versenyzett, a tartalékok pedig Radovan Vlajkov és Uroš Jagličić voltak, a szövetségi kapitány Miloš Ponjavić volt.

Érdekesség, hogy a két döntőbe jutott válogatott a csoportküzdelmek során is megmérkőztek egymással, s akkor is Szerbia volt a jobb. Miloš Ponjavić kiválasztottjai a C csoportban 6:2-re (3862:3790) győztek.

Szerbia az elődöntőben Ausztriát győzte le 5:3-ra, Németország pedig ugyanilyen arányban bizonyult jobbnak a címvédő Magyarországnál (Kakuk Levente, Zapletán Zsombor, Kiss Tamás, Nemes Attila, Kiss Norbert, Karsai László, Rudolf Balázs, Boanta Claudiu).

A nőknél Horvátország végzett az első helyen, az ezüstérem itt is a németeké lett, míg a dobogó harmadik fokára Csehország és Szlovénia állhatott fel.

Százezrek gyűltek össze a csíksomlyói nyeregben

sam, 23/05/2015 - 22:33

Százezrek gyűltek össze szombaton délelőtt a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi zarándoklatra, amelynek végén teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek a zarándokok.

A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, amely elől aztán felkapaszkodtak a hegynyeregbe. A keresztaljáknak nevezett, kereszt alatt vonuló csoportok élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan a zarándokok érkeztek. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.

A szentmise kezdése előtt a szervezők Fülöp-szigetekről és Kongóból érkezett zarándokokat is bejelentettek. A zarándoklatra megérkezett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

A szentmise ünnepi szónoklatát idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja. Számára a lengyelországi Czestochowa pálos szerzetesei készítettek kimondottan erre az alkalomra egy miseruhát, amelynek melli részén a csíksomlyói szűzanya képe, hátoldalán pedig a czestochowai Fekete Madonna képe található.

Az idei búcsú jelmondata, az "Oltalmad alá futunk" a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet a csíksomlyói Mária kegyszobor készítésének 500. évfordulója alkalmából hirdettek.

ENSZ: minden határt nyitva kell tartani a szíriai menekültek előtt

sam, 23/05/2015 - 22:01

Minden határt nyitva kell tartani a szíriai menekültek előtt, legyen az Európában, a Perzsa-öbölben vagy bárhol máshol - szögezte le szombaton Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a jordániai Súnehben megrendezett Világgazdasági Fórumon.

Guterres úgy vélte, a szíriai menekültekért nem csupán a közel-keleti térség országai felelősek, hanem az egész világ.
A főbiztos megjegyezte, néhány állam a biztonságára való hivatkozással megtagadja, hogy menekülteket fogadjon be, viszont "a menekültek nem terroristák, hanem a terror első számú áldozatai". Hozzátette, nem hinné, hogy a közel-keleti térség problémái a menekültek számlájára írhatóak.
A világszervezet illetékese kifejtette, jelenleg mintegy négymillió szíriai menekültet regisztráltak a polgárháború dúlta Szíriával szomszédos országokban, és az otthonaikat hátrahagyók száma még több lehet, mivel sokan tartózkodnak Jordániában és Libanonban hivatalos regisztráció nélkül.
A csatatérré változott közel-keleti országban mintegy 7,6 millióan kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonaikat és az országhatáron belül keressenek menedéket.
Guterres sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi közösség "nem dolgozik megfelelően együtt, hogy válaszolni tudjon a szíriai humanitárius szükségletekre". Kifejtette, hogy a világszervezet az elmúlt évben a menekültek alapvető szükségleteinek csupán a 60 százalékát tudta fedezni.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nagyon súlyos finanszírozási gondokkal küzd világszerte - tette hozzá a főbiztos. "Például Jordániában 40 százalékkal kellett csökkenteni a menekülteknek kiosztott élelmiszerkuponokat" - mondta.
Emellett a világszervezet illetékese sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy mintegy hatszázezer gyermek menekült el Szíriából. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint jelenleg 2,6 millió szíriai kiskorú nem jár iskolába.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott szíriai felkelés halálos áldozatainak számát az ENSZ 2015 januárjában 220 ezerre tette.

A menekültek mentésére szólította fel az ENSZ-főtitkár a délkelet-ázsiai országokat

sam, 23/05/2015 - 22:01

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította szombaton a délkelet-ázsiai országokat, hogy mentsék meg a térség tengerein hánykolódó menekültek életét, és egyúttal próbálják meg megszüntetni a menekültválság okait. Migrációs szakemberek és emberi jogi aktivisták szerint május 10. óta - részben nemzetközi nyomásra - több mint 3600 mianmari rohingja és bangladesi menekültet fogadott be Indonézia, Malajzia és Thaiföld, de így is még több ezren vesztegelnek számos hajón a térségben. A muszlim vallású rohingják évtizedek óta diszkriminációban élnek Mianmarban. Az utóbbi években a többségi buddhisták támadásai miatt tömegesen kezdtek menekülni a lakóhelyükről, a vietnami háború óta nem látott exodus kezdődött. Három év alatt mintegy százezer rohingja férfi, nő és gyerek hagyta el otthonát.

A vietnami látogatáson tartózkodó ENSZ-főtitkár beszámolt arról hanoi sajtóértekezletén, hogy beszélt a térségbeli érintett országok - egyebek között Mianmar, Malajzia és Thaiföld - vezetőivel, és arra kérte őket, hogy kutassák föl és mentsék meg a tengeren veszteglő menekülteket, valamint készítsenek terveket befogadásukra. "Minden veszélyben lévőt meg kell menteni, de egyúttal nem szabad őket visszaküldeni veszélyes körülmények közé" - jelentette ki Ban Ki Mun.

Malajzia és Indonézia szerdán megállapodott abban, hogy ideiglenesen befogadják az embercsempész-hajókon veszteglő menekülteket, ha nemzetközi szervezetektől segítséget kapnak ahhoz, hogy egy éven belül visszaszállíthatják őket hazájukba. Malajzia csütörtökön négy hajóval kezdte el a kutatást, valamint készenlétbe helyezett további hajókat és helikoptereket.

De most első ízben Mianmar is részt vett menekültek mentésében, mert az ország haditengerészete pénteken biztonságba helyezett több mint kétszáz bangladesit.

A védelmi miniszter gyanús ügyletei a családtagok cégeivel

sam, 23/05/2015 - 21:49

A Korrupcióellenes Ügynökség a Večernji novosti napilapnak elküldte azt az átiratot, amely azokat az okokat tartalmazza, amelyek miatt eljárást indítottak Bratislav Gašić ellen. Mint ismeretes a védelmi miniszter, a Szerb Haladó Párt alelnöke ellen pár nappal ezelőtt érdek-összeférhetetlenség gyanúja miatt eljárást indított a Korrupcióellenes Ügynökség.

A Balkáni Oknyomozó Újságírók Hálózata olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyekből az derül ki, hogy Gašić Kruševac polgármestereként támogatás formájában pénzt utalt át a városi költségvetésből a családtagjai tulajdonában álló médiumoknak.

A Korrupcióellenes Ügynökség átiratában az áll, hogy „Gašić az ADD Production nevű céggel tájékoztatással kapcsolatban kötött szerződést, amelynek a tulajdonosa a saját felesége. Ezen kívül a kruševaci önkormányzat a BNZ Higijenikkel is szerződést írt alá, amely cégben Gašić fia résztulajdonos. Az eddig összegyűjtött bizonyítékok és tények alapján gyanítjuk, hogy Gašić megszegte a törvényt, s eljárást indítottunk ellene” – olvasható a Korrupcióellenes Ügynökség levelében.

Gašić cáfolta az állításokat, és már elküldte azt a dokumentumot, amely bizonyítja feddhetetlenségét, vagyis, hogy nem vétett a törvény ellen, s amelyben javasolja, hogy „szüntessék meg ezt azt értelmetlen eljárást”.

A Večernje novosti írása szerint, amennyiben bebizonyosodik, hogy Gašić érdek-összeférhetetlenségbe került, a Korrupcióellenes Ügynökségnek nyilvánosan figyelmeztetheti, s azt is ajánlhatja, hogy mondjon le a miniszteri funkciójáról. Ha Gašićnak sikerül bizonyítania ártatlanságát, akkor az eljárást megszüntetik.

Pages