Az Ukrán Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátushoz tartozó több tíz lelkész -a megtorlástól való félelem miatt - Ukrajna elhagyását tervezi – írja a Rusvesna. Erről Dmitrij Szafonov a régió kapcsolatokért felelős lelkésze nyilatkozott az EBESZ konferencián Bécsben.
Vegyesvállalatot alapított Oroszországban a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. A magyar cég és a kazanyi székhelyű Ekoferma Zvenyigovo vezetői kedden írták alá a megállapodást a moszkvai magyar nagykövetségen a magyar és az orosz agrártárca képviselői jelenlétében. Varga Ferenc, a társaság tulajdonos-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy tavaly december elején vették fel vele a kapcsolatot az Ekoferma alapítói, akik víziszárnyasok tenyésztéséhez kerestek partnert.
Mindannyian időnként követünk el hibákat. Még a munkahelyünkön is. Mit tegyünk, amikor ilyen helyzetbe kerülünk? Egyáltalán kivédhetjük?
Előfordul, hogy rossz napunk van. Hirtelen sok a megoldásra váró probléma. Az ügyféllel ekkor sem lehet szitkozódva beszélni. Legyünk türelmesek mindenképp. Ha pedig mégis megtörténne a baj, kérjünk elnézést, hiszen ez nem neki szólt.
Van, amikor elfelejtünk egy-egy feladatot. Például megbíztak minket egy táblázat elkészítésével, de valahogy kiment a fejünkből. Ismerjük be a hibánkat, ez segíthet valamelyest. Talán kapunk egy óra haladékot a feladatra.
Bizony leszúrt a főnök, és épp a kollégáink előtt. Nem a legjobb és legtapintatosabb megoldást választotta a főnökünk, de mit lehet tenni, hallgassuk végig. Ne vitázzunk vele. Kérjünk tőle elnézést. Majd pedig vagy telefonon vagy e-mailben kérjünk tőle egy másnapi időpontot, hogy pontosan meg tudjuk beszélni, mit is hibáztunk. Mondja el négyszemközt lépésről lépésre, hogy mi a gond.
Néha előfordul, hogy hirtelen leblokkolunk. Talán a fáradtságtól. Ekkor se essünk kétségbe. Ha kérdezett tőlünk valamit, és mi nem figyeltünk, csak mosolyogjunk rá. Esetleg kérdezzünk rá óvatosan, hogy mi is volt a kérdése. Elmondhatjuk őszintén, hogy elnézést kérünk, de nem tudtunk az elmúlt pár percben figyelni. A kollégákat is megkérdezhetjük, hogy miről volt szó. Persze azért érdemesebb figyelni. Igyunk kávét, ha érezzük, hogy baj lesz.
Alapvetően az ugandai Hoima-járásában található Rwamutonga falujáról valószínűleg senki nem hallott volna (és egyébként a médiavisszhangot figyelembe véve nem is hallottak még most sem sokan), ha a területet birtokló nagyhatalmú üzletember, Joshua Tibangwa nem döntött volna úgy néhány évvel ezelőtt, 2012-ben, hogy területét eladja a McAlester Energy Resources Limited nevű társaságnak, hogy az a falu helyén egy, az olajkitermeléshez kapcsolódó melléktermék-feldolgozó üzemet létesíthessen. A tiltakozások és egymásra mutogatások végül 2014. nyarán érték el tetőpontjukat, amikor Tibangwa a rendőrség segítségével 201 családot lakoltatott ki a faluban, könnygáz és gumilövedék felhasználásával.
A helyszíni beszámolók szerint akkor házakat gyújtottak fel, állatokat űztek el és hatalmas pusztítást végeztek a 485 hektár méretű területen a rendőrség jelenlétében a vállalkozó “verőlegényei”, annak ellenére, hogy hivatalos kilakoltatási végzéssel nem is rendelkeztek, sőt egy, az üggyel foglalkozó elnöki megbízott külön kérte a rendőrséget és Tibangwát is a helyzet békés rendezésére (elvileg még egy bírósági határozat is kötelezte az üzletembert a kilakoltatás felfüggesztésére, bár a másik fél azzal védekezett, hogy nekik is van egy bírósági határozat a kezükben – ergó teljes káosz).
Amúgy a terület tényleg Tibangwa tulajdonjogában van egy jogerős bírósági döntés értelmében, kerítést is építettek már köré, de még mindig várni kell a végleges döntésre, hogy mi lesz az itt esetenként évtizedek óta élő emberek sorsa, akik a terület szomszédságában lévő szükségtáborban élnek a kilakoltatás óta – már persze ha azt életnek lehet nevezni, ugyanis helyszíni beszámolók szerint az elmúlt hetekben több gyermek is éhenhalt a rendkívül rossz körülmények között. Úgyhogy amíg nem születik döntés, addig ez a nagyjából 250 család kénytelen megtapasztalni a nyomor legmélyebb bugyrait és jelenleg kizárólag az adományozók és civil szervezetek adományaiból tudják átvészelni a mindennapokat – az igazságszolgáltatás malmai pedig lassan őrölnek, most már közel egy éve.
A masindi bíróság közleménye szerint egyébként a döntést július elsején fogják majd közzétenni: azaz az emberek visszatérhetnek a földjükre vagy kompenzációban részesülnek. Amióta Ugandában 2006-ban felfedezték az első, kitermelésre érdemes olajkészletet, azóta tucatnyi hasonló kilakoltatási ügy történt már, amire főként azért van lehetőség, mert rengeteg ugandai nem rendelkezik hivatalosan tulajdonjoggal azon a földön, ahol évtizedek él (öröklési úton megy a tulajdonszerzés) és családja is évszázadok óta ott műveli területét. És igazából sok esetben az önkormányzatok, a kormány sem állnak a lakosok mellett, hiszen például Rwamutonga lakosairól bizonyos körökben az a vélekedés, hogy ők csak illegális területfoglalók, akik agresszíven és civilizálatlan módon viselkednek.
Sőt, legfelsőbb szinten is születnek ilyen döntések, amikor emberek talpa alól értékesítik a földeket és cserébe az ottani lakosok nem túlságosan jelentős mértékű kompenzációt és egy új lakóhelyet kapnak – jobb esetben. Visszatérve mostani történetünkre, a McAlester időközben már kihátrált az üzletből, egyértelműen a földfoglalás körüli botrányt megnevezve a távozás okaként és mostantól már inkább kenyai üzleteikre fókuszálnak, így a bírósági per Tibangwa (akinek családja a hetvenes években érkezett a területre egy apró kis földdarab birtokosaként és azóta sikerült megszereznie az összes föld tulajdonjogát) és a lakosság között zajlik már csak.
twitter.com/napiafrika
1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.Noch immer lehnen etliche EU-Staaten eine verpflichtende Aufnahme-Quoten für Migranten ab. Das will der italienische Ministerpräsident Matteo Renzi ändern, und zwar mit einer drastischen und millionenschweren Maßnahme: Er will ein Boot mit den Leichen hunderter Flüchtlinge aus dem Mittelmeer bergen lassen und so der Welt die Flüchtlingskrise vor Augen führen.