Feed aggregator

Lancé en 1995 dans la cadre d’une structure de l’Otan, le programme MEADS (Multinational Extended Air Defense System) n’a pas été épargné par les retards et les surcoûts dans sa phase de développement, conduite par Lockheed-Martin et les filiale du missilier MBDA en Allemagne et en Italie. Ces difficultés ont même failli avoir raison de […]

Cet article L’Allemagne choisit le système MEADS pour sa défense aérienne est apparu en premier sur Zone Militaire.

La directrice générale de l'UNESCO, Irina Bokova, rappelle le rôle central que peut jouer la culture dans la mobilisation internationale en faveur des futurs objectifs de développement durable (ODD), notamment face au « nettoyage culturel » mené par l'Etat islamique. 

Az Országgyűlésben kedden előterjesztett javaslat szerint anyagi támogatást kapnak a jövőben a második világháborús hadiözvegyek és hadiárvák. A hadigondozásról szóló törvény módosítása a javaslattevők szerint mintegy húszezer embert érint. A kormány és a kormánypártok is támogatásról biztosították az indítványt.

Az eltiltása után a világranglistán egyre feljebb kúszó, jelenleg a 28. helyen tanyázó szerb Viktor Troicki továbbjutott a Stuttgartban zajló férfitorna első fordulójából, miután könnyedén, 6:2, 6:0 arányban legyőzte a ranglistán 41. horvát Borna Čorićot. Troicki a második körben a Mate Pavić–Alexander Zverev mérkőzés győztesével találkozik.

Győzelemmel kezdett a prágai challengeren a magyar Fucsovics Márton is, aki a 7. kiemelt Gerald Melzer ellen diadalmasodott három játszmában, szetthátrányból fordítva.

Babos Tímea, aki a párosok között a magyar tenisz egyik legjobb eredményét jegyezve feljött a 10. helyre a női párosok világranglistáján, a Hertogenboschban zajló torna 1. fordulójában éppen párostársától, a francia színekben versenyző Kristina Mladenovićtól kapott ki három játszmában.

A két teniszező negyedik összecsapásából a harmadikat nyerte meg Mladenović.

Az, hogy az újságíró szabad-e, nem megválaszolatlan kérdés többé azok után, hogy Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője nem máshol, mint a címlapon von felelősségre engem, saját lapjának alkalmazottját egy véleményműfajú szövegem megjelenését követően, amelyet nem mellesleg a főszerkesztő-helyettes megjelenésre jóváhagyott.

Még a parlament nyári szünete előtt elfogadná a Fidesz azt a törvénymódosítást, amely alapján a magyar rendőrség visszafordíthatná azokat az illegális bevándorlókat, akik biztonságosnak számító harmadik országból kísérlik meg a magyar határ átlépését – mondta Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Balatonszemesen, a Latinovits Zoltán Országos Vers- és Prózamondó Versenyen vajdasági siker született: Molnár Krekity Olgát Latinovits-díjjal jutalmazták, Hajvert Ákos 1. díjban részesült.

Vidékünk alkotói értelmisége azt indítványozza, hogy az ungvári várban található Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumot Lehoczky Tivadarról, a neves történészről, régészről, néprajzkutatóról, a kárpátaljai múzeumok alapítójáról nevezzék el.

A javaslatot a megyei közigazgatási hivatal kulturális ügyekért felelős főosztálya a megyei tanács soron következő ülésén a képviselők elé terjeszti megvitatásra. A kezdeményezést a múzeum szakmai testülete, a Ridne Zakarpattya civil szervezet is támogatja, közgyűlési határozattal jóvá is hagyta.

A névadó eljárás nem igényel semminemű anyagi ráfordítást. A tervezet elfogadásával javulna a múzeumról alkotott kép, egyben méltó emléket állítanának Lehoczky Tivadarnak.

Lehoczky Tivadar munkásságával jelentős részben hozzájárult a mai Kárpátalja tudományos és kulturális fejlődéséhez a 19. század második felében és a 2O. század elején. Abban az időben nevét nemcsak vidékünkön és az Osztrák–Magyar Monarchiában, hanem annak határain túl is jól ismerték.

Széleskörű és változatos tevékenysége során több mint 11 monográfiát, 3OO cikket, jelentős kéziratokat, gazdag régészeti, éremtani, történelmi és néprajzi gyűjteményeket hagyott az utókorra.

Lehoczky Tivadar 1830. október 5-én született az Adriai-tenger partján lévő kikötőváros, Fiume (ma: Rieka) közelében fekvő Fuzsinéban, ahol édesapja magyar királyi erdészi felügyelőként dolgozott. A család hamarosan visszaköltözött a Felvidékre, így Lehoczky Tivadar az iskoláit is ott végezte. 1847-től 1851-ig Rózsahegyen, Rozsnyón és Kassán tanult. Már diákéveiben nagy érdeklődést tanúsított a történelem és a néprajz iránt. A kassai jogi akadémia diákjaként az 1848-1849-es szabadságharcban tüzérhadnagyként több ütközetben részt vett.

A jogi akadémia elvégzése után 1855-ben Munkácson telepedett le, élete végéig ott dolgozott. 1865-től a Schönborn-uradalom ügyésze volt. 1915. november 25-én hunyt el. Földi maradványait a munkácsi Szent Márton-plébániatemplomban helyezték örök nyugalomra.

1850-től rendszeresen publikált történelmi tárgyú cikkeket. Kezdetben különösen a régészet érdekelte. 1863-ban jelent meg első tanulmánya a Királyháza közelében lévő Nyalábvár területén végzett ásatásairól.

Sokat foglalkozott a ruszinok néprajzával, hatalmas gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményeit az 1864-ben megjelent Magyar-orosz népdalok című kötetben adta közre. Kiváló nyelvtudása lehetővé tette, hogy behatóan tanulmányozza a középkori írásos forrásokat a Bereg megyei levéltárban. A magyar, a ruszin és a szlovák nyelven kívül jól beszélte a németet, a latint és a görögöt.

1867-ben a Történelmi Társulat megválasztotta igazgató-választmányi tagnak. Ásatásokat végzett Bereg, Ung, Ugocsa, Torna vármegyékben. Az 1876-ban a VIII. Nemzetközi Őstörténeti és Embertani Kongresszuson Budapesten bemutatta Bereg vármegye régészeti térképét és saját gyűjteményének egy részét. Tanulmányutakat tett Szerbiában és Romániában, 1867-ben, 1887-ben és 1889-ben Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Németországban és Svájcban is. 1888-ban Kis-Ázsiában járt.

Régészeti kutatásai kimagasló eredményeket hoztak. Ő tárta fel 1870-ben a Szolyva környéki honfoglalás kori magyar harcos sírját, melynek leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatóak. Európai hírű régészeti gyűjteménye nagyon népszerű volt. 1873-ban a bécsi világkiállításon gyűjteményének 54 darabját állították ki.

Archeológiai gyűjteménye több mint hétezer darabból állt, amely a legnagyobbnak számított az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén. 1907-ben megalapította a Lehoczky-Múzeum Egyesületet. Gyűjteményéből Munkácsy Mihály szülőházában Munkácson múzeumot akart nyitni, de ehhez helyiséget sajnos csak halála után, 1929-ben jelöltek ki. Így gyűjteményét családjára hagyatékozta. Felesége halála után (192O) gyermekei Munkácsról áttelepültek Magyarországra, ahol a gyűjtemény nagy részét eladták Zinger Lázár gazdag pozsonyi kereskedőnek, akitől később a Csehszlovák állam megvásárolta azt. 1929-ben végül hivatalosan is megnyitották az Országos Lehoczky-Múzeumot.

A második világháború után a kiállítási tárgyak jelentős részét átadták az akkor alapított Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumnak.

Kárpátalja.ma

Face à une polémique qui ne faiblit pas, les responsables de la majorité sont venus mercredi à la rescousse de Manuel Valls, critiqué pour avoir voyagé aux frais de l'Etat avec deux de ses enfants...

Ideiglenesen kiüríttette a washingtoni Fehér Ház sajtótájékoztatókra használt helyiségét kedden az elnök biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service.

A napi, délután kettőkor kezdődő sajtótájékoztatón részt vevő újságírók pánik nélkül hagyták el a helyiséget. Az elnöki rezidencia és hivatal északi gyepéről is elküldtek mindenkit.
A sajtóterembe a mintegy 20 percig tartott riadó után visszaengedett újságíróknak Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy a helyiséget egy, a washingtoni rendőrséghez befutott, az elnöki hivatalnak a sajtó által használt részére vonatkozó bombafenyegetés miatt ürítették ki.
A termet bombakereső kutyával kutattatták át.
Earnest szerint Barack Obama elnököt és családját “nem mozgatták” a sajtóterem evakuálása alatt.
A nap folyamán korábban a kongresszusban is kiüríttettek egy termet, amelyben az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) működésével kapcsolatban tartottak meghallgatást. Az elnöki hivatal szóvivője nem tudta megmondani, hogy volt-e összefüggés a két incidens között.

Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van – jelentette be a vállalat.

Az autót magát nem a Baidu, hanem a vállalat tervei alapján hazai autócégek gyártják, a “kínai Google”-ként is emlegetett internetes keresőóriás a járműt vezérlő technológiáért felel – fogalmazott Vang Csin vezérigazgató-helyettes. Vang Robin Li vezérigazgató szavait erősítette meg, aki hivatalosan nem jelentette be az időpontot, korábban csupán utalt a 2015-ös lehetőségre.

A vezető nélküli autót a legújabb technológiákkal szerelték fel, így az statisztikaelemzésre, hely- és iránymeghatározásra, sőt a Baidu Brain nevű, húszmilliárd paraméter tárolására alkalmas fedélzeti komputere révén bizonyos fokú “gondolkodásra” is képes lesz.

A mesterséges intelligenciának és fejlett érzékelő-rendszerének köszönhetően a Baidu autója képes lesz közlekedési jelzések értelmezésére, hangalapú utasítások követésére és az utak állapotának felmérésére is. Az adatok kielemzése után az autó maga dönt az optimális útvonalról és határozza meg a megfelelő sebességet. A legmagasabb fokú biztonság garantálására a jármű radart, lézert, kamerát és a Baidu térképes navigációs rendszerét, a Baidu Map-et is használja majd.

A cég – saját állítása szerint – teljes mértékben felkészült a jármű piaci debütálására, az a szükséges próbateszteken is túl van, és az utakon is bizonyított már.

Az autók áráról egyelőre nem tudni, a Baidu mindezidáig annyit közölt: a fejlesztésre egymilliárd jüant, vagyis 46 milliárd forintot fordított, s vezető nélküli autók mellett ugyanilyen biciklik kifejlesztésén is dolgozik, melyek szintén idén, év vége felé várhatók.

A Baidu nem az egyetlen kínai cég, mely az úttörő járművek fejlesztésében lát piaci lehetőséget: az e-kereskedelmi óriás, az Alibaba a sanghaji SAIC autóiban kísérletezik saját technológiáinak emberi beavatkozást nem igénylő hasznosításával.

DT 8/2015 - 11/6/2015
Charles Powell
El trigésimo aniversario de la firma del Tratado de Adhesión de España a las Comunidades Europeas el 12 de junio de 1985 ofrece un excelente pretexto para recordar los aspectos más notables de la larga marcha de España hacia la Europa comunitaria.

Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló román törvénytervezetet – közölte honlapján a román parlament felsőháza.

Délutáni szórakoztató magazinműsor a család minden tagjának
Megújult formában tér vissza a képernyőre a Balatoni Nyár. A szórakoztató magazinműsor ezúttal nem a kora reggeli órákban, hanem délután lesz látható, 16.00 és 18.00 óra között.
Ahogy már megszokhattuk, a műsor a révfülöpi vízpartról jelentkezik, ám nemcsak a Balaton környéki programokról számol be, hanem számos izgalmas, országszerte aktuális eseményre is felhívja a nézők figyelmét.
Az új műsorvezetők hetente párban váltják egymást: ezúttal Kraszkó Zita és Simon Kornél színművész-páros, valamint a közszolgálati médiából ismert Rátonyi Krisztina és Sipos Dávid Günther lesznek a házigazdák.
A közmédia évek óta fontosnak tartja megmutatni Magyarország egyik legszebb régiójának érdekességeit, aktuális programjait. A kétórás élő műsor jelentős szerepet játszik a Balaton környéki turizmus élénkítésében.
A Balatoni Nyár a szórakoztató tartalmak mellett érdekes témákkal várja majd a nézőket: többek között szó lesz gyermeknevelésről, társadalmi problémákról, helyet kap az ismeretterjesztés és a horgászat is, de ahogy minden évben, ezúttal is kiváló recepteket, gasztronómiai újdonságokat ismerhet meg a közönség. A sztárvendégek mellett szakértők is megszólalnak egy-egy témában, a műsor változatos struktúráját továbbá Litkai Gergely humoros rovata is színesíti.
A műsor idén új főcímdalt kap, amely a vízparti kalandokról, gyerekkori és fiatalkori élményekről szól. A Balaton című dal alkotói: szövegíró, társzeneszerző: Dorogi Péter (Intim Torna Illegál), zeneszerző: Balázs Ádám, előadók: Dorogi Péter, Meszes Balázs (Punnany Massif) és Polgár Odett. A dal már hallható a Petőfi Rádióban.

A Balatoni Nyár június 15-től két hónapon át 16.00 és 18.00 óra között, hétköznap élő adással, hétvégenként pedig a legjobb pillanatokkal várja nézőit a Duna Televízió műsorán.

CSOBBANJUNK EGYÜTT A BALATONI NYÁRBA!

Facebook oldal: facebook.com/balatoninyar

MTVA

Dušan Vujović pénzügyminiszter a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában bejelentette, hogy a kormány meg fogja határozni a villanyáram új árát a mai ülésén, melyet követően Aleksandar Antić energetikai tárcavezető közli a részleteket a nyilvánossággal. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés felülvizsgálásával kapcsolatban kifejtette, hogy a kormány jelenleg az utolsó simításokat végzi a dokumentumon, melyet annak elkészülése után Washingtonba küldenek. 

Der Präsident des Europaparlaments, Martin Schulz, hat das für Mittwoch geplante Votum über eine TTIP-Resolution vorerst vertagt. Zwischen den Fraktionen gibt es nun heftigen Streit darüber, wer Schuld hat.

Jean-Jacques Aillagon, ancien ministre de la Culture et de la Communication et ex-président du château de Versailles, Jean-Paul Cluzel, président en titre de la Réunion des musées nationaux, ou...

Die von Wirtschaftsminister Sigmar Gabriel geplante Klimaabgabe auf alte Kraftwerke droht das Aus. Nun wollen die Versorger freiwillig Braunkohle-Blöcke abschalten, um die Klimaziele der Bundesregierung doch noch einzuhalten.

Ludovic Lepeltier-Kutasi réagit à la tribune de l’ambassadeur de Hongrie en France, Georges Károlyi, publiée le 28 mai par Médiapart, dans laquelle il considérait par exemple que « le nationalisme hongrois, un patriotisme naturel trop longtemps réprimé ».

Ludovic Lepeltier-Kutasi est doctorant en sociologie et travaille sur les ségrégations urbaines à Budapest. Il est aussi un contributeur régulier de Hu-lala.org et publie des articles sur son blog De Budapest à Casablanca.

Dans une récente tribune aux allures de droit de réponse, le diplomate hongrois Georges Károlyi est revenu sur les différentes « illusions d’optique » auxquelles seraient confrontés les pays occidentaux face à la situation politique en Hongrie. Dans un réquisitoire parfaitement bien structuré, il évoque tour à tour l’ouverture vers l’Est (sous-entendu la Russie et les ex-républiques soviétiques d’Asie centrale), la place de l’extrême-droite dans son pays (que de nombreux commentateurs décrivent comme un pilier du gouvernement en place), la dérive « autoritaire » du ministre-président Viktor Orbán,  la cabale politico-médiatique dont seraient victimes les représentants du régime dans les instances européennes, ainsi que l’état de la liberté de la presse.

D’un certain point de vue, cette tribune arrive à point nommé pour rééquilibrer les jugements très sévères portés sur la Hongrie dans les différentes capitales européennes. Il suffit de se rendre souvent en Hongrie pour se rendre compte par soi-même que l’atmosphère qui y règne est obstinément assez éloigné de ce qui est écrit dans les médias. S’il fallait reprendre par le menu les arguments égrainés par l’ambassadeur de Hongrie en France, il serait assez difficile de les contredire avec honnêteté. Effectivement, la Hongrie pratique une diplomatie économique pas vraiment satisfaisante du point de vue de l’éthique des relations internationales, mais pas particulièrement honteuse comparée à la position de la France sur le marché de l’armement. Concernant la place de l’extrême-droite, il a raison de rappeler que le Jobbik, bien qu’électoralement trop puissant, ne participe pas aux responsabilités et se situe à l’heure actuelle sur les bancs de l’opposition au sein de la chambre des députés. Si l’influence des néofascistes se ressent sur la rhétorique déployée par Viktor Orbán à l’égard de la démocratie libérale (ce que Georges Károlyi se garde bien de formuler de cette façon), on ne peut pas sérieusement parler de dérive autoritaire du régime.

L’ambiance du débat démocratique est surtout plombée par l’incroyable faible capacité de mobilisation et de conviction de la gauche socialiste et écologiste (MSzP, LMP, Együtt) et par la toute puissance institutionnelle du Fidesz, liée – il faut quand même le rappeler – aux résultats d’élections régulières. La situation hongroise est de ce point de vue assez comparable à celle de la France sous les années Sarkozy-Hortefeux-Besson ; ni vraiment pire, ni franchement meilleure. Ainsi, la campagne menée contre le commissaire européen Tibor Navracsis paraît effectivement assez injuste, voire complètement à côté de la plaque, si l’on s’en tient aux stricts griefs qui avaient été  retenus contre lui au moment de sa nomination. Vu de la France, pays des Droits de l’Homme où les liens entre médias dominants et pouvoir politique sont régulièrement dénoncés à raison par des organes comme Médiapart ou Arrêt sur images, la liberté de la presse en Hongrie se porte relativement bien, dans la mesure où la presse d’opposition jouit d’une vraie liberté d’expression et de ton, même si l’on a pu observer une nette inféodation de la télévision d’Etat à la parole du gouvernement.

Une fois que ces choses ont été dites, cela ne signifie en rien que l’orbanisme triomphant ne soit pas criticable, bien au contraire. Si Georges Károlyi parvient avec beaucoup d’habileté – et de cynisme – à balayer d’un revers de la main les reproches qui sont régulièrement faits à la Hongrie, c’est parce que ceux-ci révèlent à la fois les propres contradictions des autres pays européens et, partant de là, le caractère assez hypocrite de ces critiques. En réalité, la situation en Hongrie est bien plus ambivalente et complexe que ce que les commentateurs en retiennent. Sur le plan politique, la rhétorique de Viktor Orbán s’inscrit dans une volonté de « restauration symbolique de souveraineté » qui ne peut être comprise que si l’on s’intéresse un peu à l’histoire du pays.

Ancienne puissance régionale, la Hongrie est confrontée aux mêmes démons post-coloniaux que la société française, lesquels produisent des effets analogues, notamment en termes de débats sur l’essence de la nation magyare ou sur les stratégies de recouvrement d’un rayonnement culturel et linguistique en déclin. Dans le tourbillon de la mondialisation néo-libérale, ces débats identitaires mortifères se mêlent avec ceux sur l’affaissement de l’Etat protecteur, la transformation brutale de la société hongroise et la confusion de sens dans laquelle la plongent les errements du projet européen. La voie que propose le Fidesz est finalement assez analogue à celle des droites conservatrices européennes, laquelle oscille entre la réaffirmation des attributs traditionnels de l’Etat et le déplacement de la question sociale vers la condamnation morale des éternels boucs émissaires : les pauvres et les étrangers.

S’il y avait un élément qui devrait alarmer plus vigoureusement l’opinion publique européenne sur les dérives de la société hongroise, c’est précisément l’ampleur de la dégradation de la situation sociale. Si l’on s’attarde sur les statistiques de la pauvreté compilées par Eurostat, on prendrait la mesure du décrochage de la Hongrie en dépit des bons résultats économiques du Fidesz au pouvoir. En quelques dizaines d’années, le tableau de la pauvreté en Hongrie s’est considérablement assombri : alors que la situation sociale était assez comparable à celles de la République tchèque, de la Slovaquie ou de la Pologne, elle présente désormais les mêmes traits que celles de la Roumanie ou de la Bulgarie. Si les commentateurs s’attardent de façon souvent grossière et caricaturale sur la situation des Roms, la réalité de la misère sociale dépasse largement les effets de la discrimination dont beaucoup d’entre eux font effectivement l’objet. Elle s’enracine dans des régions entières, notamment les départements du Nord et de l’Est, où les chances de trouver un emploi sont très ténus pour tout le monde, tant l’Etat n’a jamais rien entrepris pour contrer les effets de la désindustrialisation du début des années 1990.

Elle tire également vers le bas les franges les plus fragiles de l’ancienne classe moyenne kadarienne (du nom de János Kádár, ancien dirigeant communiste), dont la jeunesse fuit littéralement le pays, pour trouver du travail en Allemagne, en Autriche ou au Royaume-Uni. Plus de vingt ans après la chute du rideau de fer, de nombreux actifs sont obligés de cumuler les petits emplois pour espérer améliorer l’ordinaire, sans parler des retraités qui doivent parfois travailler au noir pour étoffer leurs petites pensions. Alors que la situation du logement se dégrade pour les plus pauvres, bien qu’atténuée statistiquement par la très grande part de propriétaires privés, les collectivités locales n’ont que pour seule obsession de liquider les vestiges du logement social, sans grande considération pour celles et ceux qui ne parviennent plus à payer charges et loyers. Ce qui est vrai à Budapest l’est aussi dans les petites villes de province, où le phénomène de marchands de sommeil se développe considérablement.

On pourrait reconnaître à Viktor Orbán d’avoir identifié dans la financiarisation croissante de l’économie réelle l’un des principaux maux structurels auquel est confrontée la société hongroise. Les réponses qu’il a apportées, assez courageuses contre le secteur bancaire notamment, sont sans doute à l’origine de la crispation de Bruxelles à l’égard de Budapest, la commission européenne ne supportant visiblement pas l’idée que les Etats membres pilotent encore leurs politiques économiques. La convergence des positions de Viktor Orbán et d’une partie de la gauche européenne, telle que pointée par Jean Quatremer, n’est de ce point de vue pas totalement dénuée de sens, mais comporte par ailleurs une sacrée dose de mauvaise foi. Le renforcement de l’Etat et l’affirmation d’un discours protectionniste ne disent pas grand chose sur la réalité des politiques menées. Si chez Viktor Orbán, celles-ci sont synonyme de clientélisme et de traitement moralisateur de la pauvreté, elles n’ont pas grand chose à voir avec le projet historique des gauches européennes d’émancipation et de justice sociale.

Or, aucune voix ne s’est vraiment élevée contre le programme de réduction des aides sociales diligenté par le Fidesz ni contre le dispositif de travail quasi-obligatoire pour les chômeurs, allègrement financé par la commission européenne à travers les politiques de grands travaux et d’infrastructure mises en œuvre depuis plusieurs années. Soit dit en passant, rien non plus sur la façon dont l’instrumentalisation des fonds structurels européens nourrit une forme de pouvoir féodalisé et un réseau d’allégeance fondé sur le clientélisme dans les territoires. La seule évocation de la situation de nombreux jeunes actifs des pays d’Europe centrale en partance pour l’Europe de l’Ouest, ne se fait que par le biais des vagues d’immigration économique auxquelles serait confronté le Royaume-Uni ou de façon plus tordue par le débat récent sur le « problème des Roms » dans les grandes villes françaises. Se questionner sur les effets sociaux des politiques menées par les différents gouvernements centre-européens semble être un non-sujet, tant ces politiques sont encouragées et financées par la commission européenne.

Dans cette perspective, les différentes illusions d’optique auxquelles s’attaque Georges Károlyi masquent la réalité crue à laquelle est confrontée la société hongroise, laquelle réalité mériterait d’être plus vivement questionnée par celles et ceux dont la voix porte dans l’opinion publique européenne. S’il lui est assez facile de contester une à une les différentes critiques qui sont le plus souvent adressées à la Hongrie, c’est que les ficelles employées sont d’une grosseur inouie. Or, en tirant des flèches qui ratent ainsi leur cible, les adversaires les plus virulents de l’orbanisme au pouvoir ne font que renforcer la posture victimaire dont se nourrit le ministre-président hongrois sur la scène politique nationale et contribuent à détourner le regard de que ce pouvoir fait de pire. A l’échelle européenne, cela contribue à épaissir le voile de déni sur l’aggravation de la situation sociale sur tout le continent et à alimenter le constat funeste selon lequel, de la situation des victimes du néolibéralisme – les mêmes que celles du capitalisme corporatiste à la hongroise -, tout le monde se fout.

C’est la stratégie du faible au fort : la Grèce est persuadée que ses créanciers sont terrorisés par la perspective d’un « Grexit » qui ne pourrait qu’aboutir à l’explosion de l’euro et entrainer le monde dans un nouvel hiver économique. Ils n’ont donc d’autres choix que de lui faire des concessions, sauf à couler avec elle. En face, la zone euro et le Fonds monétaire international (FMI) sont tout aussi persuadés que le gouvernement d’Alexis Tsipras ne tentera jamais un défaut de paiement - suivi d’un retour à la drachme-, car cela se traduirait par un cataclysme pour l’économie locale et une colère de son peuple qui ne l’a pas élu pour cela. La zone euro se sent d’autant plus en position de force qu’elle ne craint plus vraiment la chute du petit domino grec (2 % du PIB de la zone), car elle s’est considérablement renforcée en cinq ans. Si en 2010, la Grèce était un problème européen, en 2015, c’est un problème gréco-grec, pense-t-on dans les capitales européennes. On saura vite qui a raison : si aucun compromis n’est trouvé dans les prochains jours, Athènes sera en faillite le 30 juin.

En réalité, personne ne sait ce qui se passera en cas d’échec des négociations entre la Grèce et ses créanciers, la réaction des marchés étant par nature imprévisible. En septembre 2008, les autorités américaines assuraient ainsi à leurs partenaires que la faillite de Lehman Brother’s n’aurait aucune conséquence puisqu’il s’agissait d’une banque non systémique. On a vu... Autrement dit, jouer avec le « Grexit », c’est jouer à la roulette russe avec l’économie mondiale.

Que Syriza ait adopté dans les négociations avec ses créanciers une position très idéologique, marquée par une méconnaissance des contraintes diplomatiques et financières européennes et mondiales, n’est pas une surprise. Composée d’environ 45 % d’antieuropéens, cette confédération de plusieurs partis de gauche radicale voit dans le FMI et l’Europe une force d’occupation étrangère qu’il convient de défaire… Mais on aurait tort de ne voir que cette crispation idéologique là.

Car le FMI est tout aussi caricatural que Syriza, même s’il a su le dissimuler en militant pour la restructuration de la dette grecque (mais, bien sûr, uniquement pour la partie détenue par les Européens…). De fait, c’est lui, et non la zone euro, qui exige la réforme immédiate de l’intenable système de retraites, l’assouplissement du marché du travail ou le passage de 11 % à 23 % de la TVA sur l’électricité, déjà l’une des plus chères d’Europe. On voit qu’on est là dans la théologie ultralibérale la plus pure : pourquoi ne pas laisser la Grèce choisir ses priorités à condition qu’elle parvienne à équilibrer son budget ? Si elle veut financer ses retraites au détriment de l’éducation, des investissements ou de la santé, qu’elle l’assume vis-à-vis de son opinion publique.

Qui cédera le premier dans cet affrontement ? Tsipras, quitte à perdre le pouvoir ? Le FMI, quitte à renforcer Syriza qui apparaitra comme le grand vainqueur de ce bras de fer ? Ou aucun des deux, quitte à faire exploser l’euro ?

N.B.: édito paru dans Libération du 9 juin