By John A. Akec*
I recently asked a young relative what small business he would start if I were to give him some money. His answer came quickly, with no hesitation whatsoever: he would be buying and selling fuel (diesel and petrol) and charcoal. In that order. I was somewhat amazed to know that charcoal business was that lucrative to be on the same league as fuel, but was not shocked to hear that diesel and petrol would sell like hot cake at a premium. And for the last few weeks, it has become apparent to this writer that many of our citizens living around our capital city have discovered yet another money-making machine through buying highly subsidised fuel and selling it on the streets at five times its original price to make a fortune. And here is how.
Nile Petroleum Corporation, the South Sudan's national oil operator, spends about one dollar (or between USD 0.98 to USD 1.05) to purchase a liter of diesel or petrol and then sells it at a retail price of 21 SSP (20 cent or USD 0.2). Retailers (Nile Petroleum Corporation included) then sell it to consumers at 22 SSP or so per liter, as from January 2016. At the beginning of 2016, South Sudan pound exchange rate against dollar in the parallel market was round 25 SSP to a dollar. That amounted to subsidies of SSP 23 million a month to supply the market with 2 million liters in January 2016 alone. As demand picked up and South Sudan pound exchange value against dollar continued to deteriorate, the value of subsidies began to increase exponentially to peak at SSP 500 million for the month September 2016 alone.
Overall, fuel subsidies, according to reliable sources, for 12 months from January to December 2016 amount to around SSP 3 billion to supply the market with 112 million liters of fuel. As things stand, and at current exchange rate, one would estimate that fuel subsidies will cost the nation some SSP 6 billion next year from January 2017 to December 2017, assuming exchange rate stays the same, which is doubtful. If not, it could cost even more to maintain the subsidies in 2017. The minimum projected fuel subsidies for year 2017 is equivalent to 20 percent of approved budget of the SSP 30 billion for fiscal year 2016/2017. It is the money our government will spend on the premise that it is helping keep low the prices of transportation services and other fuel-price sensitive goods.
Looking more critically at current fuel subsidies though, the next question is who is really benefiting and how the government has been able to afford such a huge undertaking? The beneficiaries are young men, women, and children selling fuel on roads' side, and their distributors who are pocketing subsidies at most. It explains why fuel queues are so long at our fuel distribution stations and depots. Many motorists fill their tanks with diesel or petrol at 22 SSP and sell it to young street retailers who in turn sell it at more than 100 SSP a liter, and share the differences as profits. Others would fill containers and sell the fuel themselves at higher prices. The next day, many of them are back on the queue to buy more to sell. But at whose expense? Calls to float the prices of fuel and remove subsidies as well as opening the market up to private sector providers, it seems, have fallen on deaf ears.
It is a similar story to how the system of fixed exchange rate was exploited for a decade before it was finally and partially abolished in December 2015. Those well connected were able to buy dollars at low fixed exchange rate from the central bank and made twice or three or five times the value on the black market rate. It was for that very reason that many economic activists supported the floating of the exchange rate so that government can get value for money from its oil revenues.
By the time the Ministry of Finance finally gave a go ahead to the central bank to float the exchange rate, monthly income from oil revenues had already dwindled due to fall of prices of crude oil on the world markets. An important window of opportunity had been missed, and a deep economic hole had been dug.
What's more, the system of auction of dollar at the central bank in which all the bidders – from the highest, to middle, to the lowest, won, is seen by this writer and other economists spoken to as not the best because it is open to price-fixing and, and vulnerable to internal dealings.
It is small wonder that things had not improved even after switching to floating exchange rate policy. From this author's viewpoint, the policy of floating exchange rate was a sound one. However, the implementation of the policy, as well as delayed adoption, have left much to be desired. Besides, rushing to increase salaries of the members of armed forces by 300 percent without proper cost benefit analysis has wiped out any gains that could have accrued to the nation coffers.
The other part of the question that has not been addressed adequately in this article is how does the government afford to pay for these huge subsidies? Reliable sources have informed the author that a share of South Sudan's crude oil is handed over to a foreign company that gives South Sudan a certain quantity of refined fuel every month at an agreed price. Hence, though it appears at the surface that Nile Petroleum has unlimited ability to sustain the losses month after month, ad infinitum, it is coming at the expense of reduced oil revenues to the government of South Sudan. What goes around must come around, the saying goes.
Finally, the question I need to pose is whether or not these subsides are worth it? And I fear, they are not. For once, the subsidies are not reflected on rate of transports either on fairs of matatos (mini-buses) and boda-bodas (motor cycles). This is because the owners of mini-buses and boda-bodas still pitch their fairs to reflect the inflation, even if fuel prices remain fixed officially. It therefore begs the question whether it is worth it to put our scarce resource to alleviate the economic burden on our citizens where it makes no real impact.
In conclusion, the Ministry of Finance and Economic Planning in our Republic, in its effort to cut expenditure, should consider removing fuel subsidies completely (the sooner the better), and allow private companies to supply and sell the fuel to those who need it at competitive prices which are determined by "market's invisible hand."
Redirecting resources away from fuel subsidies could help reduce the deficit in the current budget from 40 percent to about 20 percent. It will not solve all our economic owes, but will partially assist towards closing the large gap in our public finances. It will also help stabilize the exchange rate of South Sudan pound against dollar as it will increase the oil revenue coming in.
Cynics will describe such a proposal as a politically risky undertaking to pursue. However, not taking bold measures, such as this one, to put our public finances in order is simply to delay the inevitable. For sooner, or later, not doing the right thing, at the right time, will catch up with our struggling economy. To the disadvantage of us all.
*The writer is the vice chancellor of University of Juba, South Sudan. He publishes personal blog at:http://johnakecsouthsudan.blogspot.com/
Míg kicsik a gyermekeink, természetesnek veszik, hogy mi, szülők mindig a közelükben vagyunk. Ha nyűgösek, a mi ölelésünk nyugtatja meg őket; a sebeik a mi puszinktól gyógyulnak meg; nekünk rajzolnak, báboznak és énekelnek; velünk szeretnek aludni és a mi hátunkon a legjobb lovagolni. El sem tudják képzelni az életüket nélkülünk.
Miért írom le mindezt? Mert nemrég egy olyan nagycsaládot látogattam meg, amelyben a szülők arra törekednek, hogy minél többet legyenek a gyermekeikkel, s kihasználják azt a gyorsan elrepülő néhány évet, amíg a csemetéik még igénylik a törődésüket és közelségüket.
Ismerjük meg a beregdédai Körözsi családot, Sándort, Barbarát és három gyermeküket, Károlyt, Ferencet és Andrást!
– Beregdédán éltek, holott Técsőről, illetve Budapestről származtok. Ez hogyan lehet?
Barbara: – Jómagam budapesti születésű vagyok, a főváros szívében, a Budai Várnegyedben, a Mátyás-templomhoz közel nőttem fel. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legkisebb. Budapesten jártam általános és középiskolába, majd az érettségit követően a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán tanultam tovább. Református vallású vagyok, a szüleim kétéves korom óta vittek a Pasaréti Református Gyülekezetbe. Tizenhat évesen fogadtam el Krisztust Megváltómnak. Onnantól kezdve ifjúsági munkásként szolgáltam a gyülekezetben.
Már orvosként dolgoztam, amikor egy közös ismerősön keresztül találkoztam Sándorral…
– Akiről mit tudunk?
Sándor: – A Tisza partján, Técsőn születtem és nőttem fel. Egy húgom és egy nővérem van, így tőlem sem idegen a nagycsalád. Sőt, azt vallom, hogy az igazi nagycsaládban ennél is több gyermek van. Técsőn jártam iskolába és templomba. 1989-től már szabadabban gyakorolhattuk a vallásunkat. Akkoriban kapott a gyülekezetünk Bibliákat az anyaországból. Én is kaptam egyet, s ahogy elkezdtem olvasni, hamarosan megszólított Isten. Különösen megfogott Máté evangéliumának két verse: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7, 13–14)
Akkor döbbentem rá, hogy eddig én is a széles úton jártam, s ez nem jó. Isten a keskeny útra hív. Néhány hónap múlva az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy minél több embernek kell az Úrról, Krisztusról bizonyságot tennem. Ennek pedig a lelkészi hivatás az egyik legjobb lehetősége.
Isten az utamat a budapesti Károli Gáspár Református Teológiára irányította, amelyen öt éven át tanultam.
Érdekes, hogy Barbarával mind a ketten Budapesten éltünk, sőt egy gyülekezetbe jártunk akkoriban, mégsem találkoztunk.
– Mi történt a tanulmányaid befejezése után?
Sándor: – 1995-ben szereztem diplomát. Ezt követően Angliában töltöttem egy évet. Ezután hazatértem Kárpátaljára, lelkésszé szenteltek, és Beregdéda gyülekezetét bízták rám. Ennek épp az idén húsz éve.
– Már Beregdédában voltál, amikor egészségügyi gondjaid adódtak?
Sándor: – Igen. Ahogy Barbara említette, egy közös ismerős révén ismerkedhettünk meg.
Barbara: – Orvos-páciens viszonynak indult a kapcsolatunk. Eleinte telefonon érintkeztünk. Egyre többet beszélgettünk, s kiderült, hogy egyforma a gondolkodásunk a hit és az értékek területén. Idővel személyesen is találkoztunk egy református bálon.
– Két különböző állam polgára, két nagyon is meghatározó hivatás keresztezte útját általatok. Hogyan találtatok megoldást arra, hogy közösen tudjatok élni, anélkül, hogy bármelyikőtöknek fel kelljen adnia az életpályáját.
Sándor: – Elsőként bennem merült fel a kétely, hogy talán felelőtlenség a részemről, ha belemegyek egy olyan kapcsolatba, amelyben a másik félnek fel kell adnia az addigi életét, munkáját, karrierjét, s el kell jönnie egy más kultúrájú, nyelvű, gazdaságú országba. Ugyanis az volt a meggyőződésem, hogy nekem Kárpátalján kell szolgálnom, mert Ő ide hívott el. Sokat tépelődtünk Barbarával emiatt. Két hétig szünetelt is a kapcsolatunk.
Barbara: – Kárpátalján teljesen más világ várt rám, mint amilyenhez hozzászoktam Budapesten. Amikor Kárpátaljára látogattam, a gyülekezeti tagoknál kaptam szállást, s beleláthattam az itteni életbe, amely nagyon különbözött az enyémtől. Nemcsak magyarországi vagyok, hanem városi is. A falusi életforma idegen volt számomra. Eleinte azt gondoltam, hogy képtelenség ezt megszokni, s nincs az a szerelem, amely kibírná ezt az éles életmódbeli eltérést.
Isten elé tártam a kapcsolatunkat. S akkor kaptam azt az igét, amely így szól: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” (2Móz 33, 15)
Ez nagy nyugalmat adott nekem. Úgy éreztem, hogy ha Isten Kárpátaljára hív engem, helyet is készít nekem.
– Így lett?
Barbara: – Igen. Nagy változás történt az életemben, de úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. A gyermekeink megszületése után egyébként sem tudtam volna dolgozni, ám úgy gondolom, ha szükség lesz az orvosi tudásomra, akkor Isten annak a lehetőségét is megadja majd. Jó példa erre, hogy két gyermek mellett dolgoztam távmunkában egy kisorvosi cégnél, s már három csemeténk volt, amikor letettem a belgyógyász szakvizsgát Budapesten.
– Meghoztátok a döntést, s egybekeltetek. Ennek már hány éve?
Sándor: – Kilenc, s azóta is Isten kegyelmét látjuk a házasságunkban.
– Beszéljünk a házasságotok gyümölcseiről, a három fiatokról!
Barbara: – Az első fiunk, Károly 2009-ben jött a világra Budapesten. A szülésen Sándor is részt vett. Azonban rájöttünk, hogy ez nem neki való, tehetetlennek érezte magát a vajúdás alatt. Éppen ezért a másik két gyermekünknek – 2012-ben Ferencnek és 2013-ban Andrásnak – dúla közreműködésével adtam életet. Ez nekem is jobb volt. Sándorral már rögtön a szülés utáni percekben találkoztam, és ő fogta a piciket, amíg az orvos tovább vizsgált.
– Szép, hagyományos neveket adtatok a gyermekeiteknek.
Barbara: – Amikor az elsővel voltam várandós, Sándor elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a születendő fiunk Károly nagyapja nevét kapná, akit 35 évesen elhurcoltak málenykij robotra, ahonnan sohasem tért haza. A család meghatározó tagja volt, s szeretné, ha az emléke fennmaradna. Meghatott ez a történet, s beleegyeztem a névválasztásba. Akkor elhatároztuk, hogy a többi gyermekünk is a nagyszülők nevét kapja majd. Így lett a második fiunk Ferenc a lelkész nagyapám után, illetve András a legkisebb gyermekünk Sándor másik nagyszülője alapján.
– Külsőre eltérőek a fiúk. Ez a természetükre is igaz?
Barbara: – Károly igazi tudós alkat, kíváncsi, mindent elemez. Érdeklik a könyvek, sokat olvas. Ferenc művészi beállítottságú, érzékeny, melegszívű gyermek. Szeret színezni, énekelni, táncolni. András nagyon talpraesett, a korához képest sokkal fejlettebb. Határozott, precíz. Szeret barkácsolni.
Noha a fiúk néha veszekednek, mégis jó, összetartó testvérek, csapatot alkotnak. Kifejezetten örülök, hogy három fiunk van. Nálunk autóktól, motoroktól zsúfolt a ház. Ugyanakkor főzős játék is található nálunk. Szívesen vannak a gyerekeink a konyhában. Ennek örülök, mert fontosnak tartom, hogy minél többet megtanuljanak a hétköznapi életről, s ezáltal majd önállóbbak legyenek.
– Ha már a tanulásnál tartunk: Károly magántanuló. Ez mit jelent?
Sándor: – Barbara elvállalta a gyerekeink tanítását. Ez kemény feladat, ám eddig bevált ez a módszer. Azt még nem tudjuk, hogy ezt hány évfolyamon át tudjuk majd megoldani.
Barbara: – Károly egy magyarországi általános iskola második osztályos magántanulója. Félévkor és év végén vizsgát kell tennie minden tantárgyból, ezek alapján kap bizonyítványt. Eddig kitűnően teljesített. Ezért számára a vizsga pozitív élményt jelent. Izgul ugyan, de várja is a megmérettetést.
Sok idő és sok energia kell az otthoni tanuláshoz, ám megéri.
– Gyakran éri a magántanulókat az a vád, hogy kimaradnak a közösségből és nem szocializálódnak megfelelően. Ti hogyan tapasztaljátok ezt a gyermekeiteknél?
Barbara: – Úgy látom, hogy a mi fiaink talán még többet is vannak közösségben, mint a kortársaik. Egyrészt tagjai a gyülekezetnek, másrészt a különórákon is társaságban vannak. Vegyes korosztállyal, különböző élethelyzetekkel találkoznak. Emellett a család szabadabban tud utazni, nem köt bennünket az iskolai tanítási rend.
– Az utazást említetted. Milyen gyakran látogatjátok meg a nagyszülőket?
Barbara – Nagyjából kéthavonta megyünk Budapestre és Técsőre. A köztes időben pedig a nagyszülők jönnek el hozzánk.
– Sándor, te técsői vagy, Barbara budapesti. A gyermekeitek pedig Beregdédában nőnek fel. A gyermekeitek mit mondanak, honnan származnak?
Barbara: – Egyszerre tartják magukat budapestinek és beregdédainak. Dédán vagyunk otthon, de Budapestre és Técsőre is hazamegyünk.
Sándor: – Gyermekfejjel nem olyan egyszerű ezt felfogni. Még én is gyakran elgondolkodom magammal kapcsolatban ezen a kérdésen, hiszen életem nagyobb részét már Técsőtől távol töltöttem.
– Hogy érzitek magatokat Beregdédában?
Sándor: – Én kifejezetten jól érzem itt magam. Lehet, hogy két évtizednyi szolgálat után más lelkész már a költözést fontolgatná, ám én szeretem az állandósságot. Megszoktuk egymást a hívekkel.
Barbara: – Én is megtaláltam itt a helyem. A gyülekezet olyan számomra, mint egy család. A városi és magyarországi mivoltomból adódóan bizonyára sok mindent másképp teszek, mint az itteniek, ám igyekszem beilleszkedni a közösség életébe. Tyúkokat tartunk, s még a tehénfejést is kipróbáltam. A gyermekeinknek is sokkal jobb, hogy egy kárpátaljai faluban nőhetnek.
– Végezetül ejtsünk szót a jövőről. Milyen terveitek vannak?
Sándor: – Ezt csak az Úr tudja, s hozzá akarunk a jövőben is igazodni.
Barbara: – Az ukrajnai háborús helyzet megtanított bennünket arra, hogy akár egy-két év alatt is megváltozhat az életünk, s éppen ezért inkább Isten terveire vagyunk nyitottak.
– Köszönöm, hogy bemutattátok nekünk a családotokat! Isten áldjon meg benneteket!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
Source : ORTM
The country has a chronic skills shortage and without migrants helping to fill that gap, Britain – and Britons – would be poorer.
Britain now has more people at work than ever before. We also have a record number of job openings – around 755,000 vacancies this autumn alone. It’s no wonder that in line with that, immigration from the rest of Europe is also at a record high.
Why? Because migrants mostly come to Britain for jobs, and if there were not so many jobs, there would be little reason to come here, and therefore, not so many migrants.
Of course, none of this is any consolation to the 1.6 million people currently unemployed. But unfortunately, many of the unemployed do not have the skills now needed by employers. Britain, of course, should be spending billions in upskilling our workers, and especially the unemployed.
Similarly, we shouldn’t blame migrants that parts of the country lack sufficient schools, hospitals, homes, or that many are struggling on zero-hour contracts. For that, we should blame our political masters.
It’s too easy for the government to scapegoat migrants for our problems, when the fact is that without migrants, the country would be poorer. If all migrants went home, we wouldn’t have more schools, hospitals and homes. We would simply have a bigger shortage of teachers, doctors, nurses and builders.
In the meantime, British businesses are hungry for more skilled workers. Without them, our economy would stagnate and die. That, actually, is one way to stem the flow of migration to Britain – to trash our economy. But who would seriously advocate such a policy?
Whilst still a member of the European Union, Britain has record numbers at work, record numbers of vacancies, and unemployment at an 11-year-low of 4.8%. Helping to propel that recovery are EU migrants, most of whom are in gainful employment, working hard, paying taxes and spending most of their earnings here, in Britain.
And yet, Britain still doesn’t have enough workers to fill the profound skills gap the country is facing.
Yes, of course, we should be training more people.
But in the meantime, the government has compiled a long list of skills the country needs – now, urgently. It’s called the UK Shortage Occupation List. We need, for example:
Scientists, such as geologists; nuclear medicine experts; mechanical engineers, such as for the oil and gas industries; electronic engineers for the motoring industry; software developers for 2D/3D animation; contaminated land specialists; medical practitioners, such as psychiatrists, anaesthetics and radiographers; specialist intensive care nurses; maths and science teachers; social workers; contemporary dancers; orchestral musicians; overhead lines workers; skilled chefs..
..And the list goes on and on. Skilled workers that the country needs now.
In addition, many farms, catering establishments, hotels, care homes and builders categorically state that they simply could not survive, let alone thrive, without EU migrants. Not because they are cheaper (can you really find a cheap Polish plumber these days?). No. It’s because these establishments have more vacancies to fill than British people either can or want to fill.
Eurosceptics say they are not against migration, but want the country to have fewer migrants, and to be able to choose who can come here, based on the skills needed. And they don’t want EU migrants to come here unless they have a job in advance.
But that just creates another bureaucratic barrier to EU migrants coming here at all. And in any event, the country already does choose which migrants to employ – the decision is made by British businesses, who want the right to choose their workforce from across our continent.
If an EU migrant can’t come here without having a job first, then chances are they will go to another country, and help their economy instead. That will be our loss.
EU regulations state that any EU citizen can move to another EU country to seek a job, so long as they have the means to look after themselves and don’t become a burden to the state. And what’s wrong with that? If they come here and don’t find a job, they usually go back home.
It’s a Daily Mail myth that migrants can simply come here and immediately start claiming benefits. It simply isn’t true.
The fact is that most migrants here have jobs; jobs that British businesses desperately need them to do. Britons shouldn’t complain – especially since more Britons are now in work than ever before. Migrants are not taking the jobs our unemployed could do. Migrants are coming here mostly to do the jobs that Britons can’t all do.
According to research published this week by the National Institute of Economic and Social Research, as a result of Brexit, migration to the UK could fall by well over half from now to 2020. That would mean net EU migration falling by more than 100,000.
Such a drop in EU migration would also lead to a significant reduction in GDP per capita – up to 3.4% over the period to 2030, the NIESR has calculated. That would represent an economic downfall for Britain.
Britain needs EU migrants. They are not a threat; they are a boon. Our message to them should be, “Welcome, and thank you.”
___________________________________________________
Other stories by Jon Danzig:To follow my stories please like my Facebook page: Jon Danzig Writes
___________________________________________________
Britain has more vacancies than Britons to fill them. That’s why we need EU migrants. Share @Jon_Danzig’s report: https://t.co/ndo8vFWDx7 pic.twitter.com/dhamKas1cB
— Reasons2Remain (@Reasons2Remain) 10 December 2016
The post Britain has more vacancies than Britons to fill them appeared first on Ideas on Europe.
A Mentsétek Meg Romániát Szövetség elnöke nyilatkozatában kiemelte, ez főként annak fényében számít jó eredménynek, hogy egy fiatal, fél éve létrejött politikai alakulatról van szó.
Péter Ferenc az RMDSZ Maros megyei szervezet politikai alelnöke az urnazárást követően azt nyilatkozta, minden bizonnyal 6 százalék fölötti végső eredményt ér el a Szövetség. Szerinte óriási eredmény az is, hogy sikerült megtartani a képviselők és szenátorok számát, de esély van arra is, hogy a második szenátori mandátumot is megszerezze az RMDSZ. A Maros megyei RMDSZ három képviselőt és egy szenátort biztosan küld a parlamentbe a választási eredmények alapján.
A Digi24 hírtelevízió által megrendelt IRES- közvélemény-kutatás szerint a PSD 45.4 százalékot, a PNL pedig 21 százalékot szerzett. A Mentsétek meg Romániát Szövetség 9.4 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének 6.4 százalékos támogatottsága van. A Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom Párt 4.7 százalékkal nem jut be a törvényhozásba. Az Egységes Románia Párt sem szerezte meg az 5 százalékot, 2,5 százalékos támogatottsága van Az RMDSZ meghaladta a bejutáshoz szükséges parlamenti küszöböt, 6.8 százalékot szerzett. Az exit poll-felmérések még nem tartalmazzák a külföldön leadott szavazatokat. Az Antena 3 hírtelevízió a Curs-Avangarde közvélemény-kutató intézet exit poll-felmérését közölte. Eszerint is a Szociáldemokrata Párt nyerte a választást, 45 és fél százalékkal a képviselőházban, és 45.2 százalékkal a szenátusban. A Nemzeti Liberális Párt a második helyen végzett, 21.7 százalékkal. Az USR 8 és fél százalékot kapott a képviselőházban, 8.9 százalékot a szenátusban. Az ALDE 6 és fél, a Népi Mozgalom Párt pedig 6 százalékot szerzett, eszerint tehát bejut a parlamentbe. Az RMDSZ 6 százalékkal szintén bekerül a törvényhozásba. A Sociopol felmérése szerint a Szociáldemokrata Párt valamivel kevesebbet kapott, 42.3 százalékot. A PNL 19.2 százalékkal a második, az USR pedig elérte a 10 százalékot. Az ALDE 6 százalékot, a Népi Mozgalom Párt pedig 5.2 százalékot szerzett. Az RMDSZ eszerint is meghaladta az 5 százalékos bejutási küszöböt, 5.4 százalékkal bekerül a törvényhozásba.
Un attentat à la bombe a tué 23 personnes dimanche en pleine célébration dans une église copte au Caire, la pire attaque contre cette minorité religieuse depuis des années.
« Je quittais l’église lorsque j’ai entendu une énorme explosion. Il y avait beaucoup de fumée et des gens ont commencé à courir et à crier. Les ambulances ont commencé à arriver. Ils ont sorti des morceaux de corps. Le sol était couvert de sang, il y avait des morceaux de vitres cassés partout », a raconté à l’AFP Jackline Abdel Shahid sur place.
L’attaque n’a pas été revendiquée.
La communauté copte égyptienne n’avait pas connu d’attentat aussi meurtrier depuis l’attaque suicide qui avait fait plus d’une vingtaine de morts le 1er janvier 2011 à la sortie d’une église à Alexandrie.
Dimanche, l’explosion, entendue dans tout le quartier, a eu lieu vers 10H00 (08H00 GMT) à l’intérieur de l’église Saint-Pierre et Saint-Paul, contiguë à la cathédrale copte Saint-Marc, siège du pape de l’Eglise copte orthodoxe Tawadros II. La plupart des victimes de l’attentat, qui a également fait 49 blessés, étaient des femmes, selon le gouvernement.
copte Selon une source de la sécurité, la bombe était constituée d’environ 12 kg de TNT.
A l’intérieur de l’église, des chaussures et d’autres effets personnels étaient éparpillés au sol, tandis que l’odeur du sang était toujours prégnante quelques heures après l’attentat, a constaté un journaliste de l’AFP.
Les vitraux étaient presque tous brisés et les bancs de bois renversés pour la plupart, en particulier sur le côté droit de l’église.
La bombe a explosé près d’un pilier, noirci et parsemé d’éclats. Des impacts étaient aussi visibles sur le sol de marbre.
A l’extérieur, un périmètre de sécurité a été installé par la police tandis qu’une vingtaine de personnes scandaient des slogans contre le terrorisme.
Gebrail Ebeid, qui se rendait à l’église lorsque la bombe a explosé, s’interrogeait, visiblement en colère: « Comment est-ce que ça peut arriver? Qu’est-ce que j’ai fait pour que ça arrive au moment où je me rends à l’église? Où étaient les forces de sécurité? Elles occupent la rue maintenant mais c’est trop tard ».
Sur place, les autorités ont saisi les caméras de sécurité de l’église, selon des responsables policiers s’exprimant sous le couvert de l’anonymat.
– ‘Une cible facile’ –
L’évêque général de l’Eglise copte orthodoxe en Grande-Bretagne, Angaelos, a expliqué à l’AFP que le service religieux était célébré dans la petite église pendant que la cathédrale était en rénovation.
« C’est une cible facile car son entrée est à l’extérieur du périmètre (de la cathédrale) », a-t-il précisé.
De son côté, le pape Tawadros II a interrompu sa visite en Grèce pour revenir au Caire. Dans un communiqué, l’Eglise copte a rappelé « l’unité nationale qui unit les Egyptiens sur la terre bénie d’Egypte ».
Le président égyptien Abdel Fattah al-Sissi a condamné l’attentat, le qualifiant de « lâche ». Il a aussi déclaré trois jours de deuil national. Cet attentat « vise la nation avec ses chrétiens et ses musulmans », a-t-il réagi. « L’Egypte n’en sortira que (…) plus unie ».
Le grand imam d’al-Azhar, plus haute institution de l’islam sunnite, a également condamné une attaque « infâme ».
Dans un communiqué, la chef de la diplomatie européenne, Federica Mogherini, a exprimé les condoléances de l’Union européenne en notant que « tristement, ce n’est pas première attaque terroriste ces derniers jours ».
Vendredi, un attentat à la bombe a tué six policiers au Caire. Le même jour un autre attentat à la bombe au nord de la capitale égyptienne, a tué un passant et blessé deux policiers.
Le président français François Hollande a lui aussi exprimé dans un communiqué ses « condoléances » aux familles et à l’Egypte.
« Israël condamne cette attaque », a déclaré le Premier ministre israélien, Benjamin Netanyahu, appelant l’Egypte à « lutter ensemble contre le terrorisme ».
Les Coptes d’Egypte constituent la communauté chrétienne la plus nombreuse du Moyen-Orient et l’une des plus anciennes.
Cette importante minorité, qui a fait l’objet de diverses attaques en Egypte, est faiblement représentée au gouvernement et s’estime tenue à l’écart de nombreux postes de la justice, des universités ou encore de la police.
Az RMDSZ-elnöke az urnazárást követően azt nyilatkozta, hogy az összefogás az RMDSZ és az MPP között, valamint a Székelyföld-szórvány összefogás arányos képviseletet tudott biztosítani a romániai magyar közösségnek.
„Köszönjük azt, hogy elmentek ma szavazni, és nagy erőt ad nekünk, hogy minden nehézség ellenére ott voltak az urnáknál, és kiállt a közösség, és megmutatta, hogy Romániában, Erdélyben erős magyar közösség él. Tudja, hogy honnan jön, hol tart és hogyan szeretne jövőt építeni. Viszonylag alacsony volt a részvétel, ennek ellenére a magyarok nagy számban mentek el szavazni. Úgy látszik, hogy abból a negatív spirálból ki tudunk jönni, meg fordulni látszik az a rossz tendencia, amit az elmúlt választásokon észleltünk. Ez azt jelenti, hogy magasan az 5 százalék fölött vagyunk, az arányos képviselet azt jelenti, hogy 6 százalék fölött vagyunk, a 6.3 százalék arányos képviseletet jelent. Ezzel a programmal, amit mi felmutattunk, ezekkel a jelöltekkel, neki tudunk vágni az útnak. Azon kell dolgoznunk, hogy azt, amit a választási kampányban is mondtunk, hogy Erdély a jövő, Erdélyben a jövő, azt, hogy egy jobb Romániát akarunk, azt a mindennapi munkánkkal, döntéseinkkel, szavazatainkkal valósággá tegyük. A mi programunkat megvalósítsuk.”
Kelemen Hunort hallották. Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi magyar közösség jogait bővíteni kell, és újabb jogokkal erősíteni, ugyanakkor az oktatásban, az infrastruktúrában is reformokra van szükség. Arra is szükség van továbbá, hogy a román többség és az erdélyi magyarok kössenek egy szerződést, amely egyenlő jogokat, esélyegyenlőséget és biztonságot biztosít a magyar közösségnek.
184.425-en szavaztak eddig Maros megyében , ez a szám a szavazásra jogosultak 38.35 százalékát jelenti. Hargita megyében120.286 járultak eddig az urnák elé, ez a választásra jogosultak 44.60 százalékát teszi ki. Kovászna megyében 38.25 százalékos a szavazási arány, Kolozs megyében a lakosság csaknem 40 és fél százaléka szavazott.
Záhoczky Csenge írása
Manapság már nincs olyan dolog ezen a világon, amelynek a 365 közül ne lenne meg a maga napja. A decemberi hónapban azonban nemcsak a mosoly vagy a barátság világnapját ünnepelhetjük. December 1-jén az AIDS betegekre emlékezünk, míg december 10-én az univerzális emberi jogokért állunk ki mindannyian, akármelyik pontján is éljünk e világnak. Most szombaton 68 éve annak, hogy az ENSZ Közgyűlése elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez egy hatalmas lépés volt az egész emberiség szempontjából, hiszen alig néhány évvel a II. világháború borzalmai után sikerült meglépni azt, hogy az embereket egymás elfogadására, és mindenki életének tiszteletben tartására buzdítsák. Talán nem lenne szabad azt állítani, hogy a II. világháborúnak meg kellett történnie, de az akkori népirtások, a kegyetlen gyilkosságok, a civilek elleni merényletek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a nemzetközi közösség egyre inkább szorgalmazzon egy olyan egyezményt, mely az aláíró államokat kötelezi az összes, az egyezményben tételesen felsorolt emberi jog tiszteletben tartására – legyen szó akár a saját, akár másik állam állampolgáráról. Az alapvető emberi jogokon túl a nemzetközi szervezetek egyre inkább különös figyelmet fordítanak a különböző hátrányos helyzetben lévő csoportok jogaira, így például külön rendelkeznek a nők, a menekültek, vagy akár a nemzetiségek jogairól. Az emberi jogok tiszteletben tartása nem csupán Afrikában jelent problémát: az egyezmény elfogadása után 68 évvel még mindig nem tudott teljes mértékben elfogadottá válni, és beépülni a mindennapi gyakorlatba. Sehol a világon.
Jakab Anriett Judit írása
„Az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon” írja Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata bevezető sorában.
A Nyilatkozatot 1948. december 10.-én fogadta el az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) Közgyűlése, s ezen alkalom tiszteletére tűzték ki később az Emberi Jogok Világnapját. A megemlékezés 1950 óta tart, mely felhívja a világ figyelmet számos rendezvénnyel és konferenciával e jogok fontosságára.