A magyar nyelv tanulását is segítő Erzsébet-táborok arra is lehetőséget teremtenek, hogy Kárpátalja különböző nemzetiségű lakossága közelebb kerülhessen egymáshoz – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az Országházban, ahol kétszázhúsz, egy hetet Zánkán töltő ukrán nemzetiségű gyereket fogadott.
A kormány képviselője újságíróknak elmondta, a soknemzetiségű Kárpátalján 150-200 ezer magyar él az ukránok, a ruszinok, a szlovákok és a lengyelek mellett.
Ezen nemzetiségeknek történelmileg közös a sorsuk, ezért fontos, hogy megismerjék egymást nyelvét is – fejtette ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: az Erzsébet-táborok ebben is segítenek, továbbá a magyar kormány a programmal a kárpátaljai béke megőrzését is támogatja, mivel hallanak “olyan hangokat, amelyek ezt másképp gondolják”.
A Csap–Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou) vasúti határátkelőn a Kárpátaljai Vámhivatal dolgozói a Csapi Határőrosztag munkatársaival közösen nagy mennyiségű dohányáru illegális külföldre szállítását akadályozták meg augusztus 10-én.
A Lembergből Szlovákiába tartó tehervonat egyik vagonjában a szén alatt bukkantak rá a cigarettára.
A határrendészekhez előzetesen bejelentés érkezett arról, hogy az adott tehervonaton dohányáru lehet. Ezért speciális egységet küldtek az átrakodó-állomásra, ahol a gyanú beigazolódott. A közös határ- és a vámvizsgálat során 25000 csomag JIN LING márkájú, zárjegy nélküli cigarettát találtak a szén alatt fekete polietilén csomagolásban. A nagy fogáshoz toronydaru használatára és a vagonban lévő szén kirakodására volt szükség.
A lefoglalt csempészáru értékének felmérése folyamatban van.
Lu en dernière page d'Ouest-France ce matin ce portrait d'un jeune diplômé de l'EMIA de Saint-Cyr Coëtquidan, au parcours atypique (on peut lire le pdf ici):
Trump once labelled NAFTA, “the worst trade deal maybe ever signed anywhere”. This month, he unveiled the NAFTA negotiating agenda, providing a template for trade negotiations yet to occur with other countries – such as China, Germany, and Japan. With an emphasis on tackling tax systems and removing barriers to the US agriculture and manufacturing industries, Asian negotiators will be watching closely.
As the United States Customs and Border Protection prepares to begin construction on the first segment of President Trump’s infamous border wall with Mexico, his administration is anticipating raising trade barriers with their beleaguered southern neighbor.
Trump’s blunt mercantilism, however, risks pushing both Mexico and Canada into China’s open arms. Both countries have already expressed interest in signing a deal with China, and China has reciprocated. With North American Free Trade Agreement (NAFTA) negotiations set to begin in August, they have the potential to tilt the global trade balance even further away from Trump.
Given that Trump has defined his mantle, in terms of reducing deficits with a number of major trade partners, including China, Japan, and the EU, the negotiations provide a crucial glimpse into US trade policy moving forward. The US currently runs trade deficits with nine of its 10 top trading partners; last year, it ran a trade deficit of USD 728 billion, ranging from USD 347 billion with China and USD 146 billion with the EU, to USD 63 billion with Mexico.
According to Trump, the deficits are undoubtedly tied to exploitative trading partners, a misplaced trust on the part of an open US economy, and widespread currency manipulation. Earlier this month, the Trump administration released its broad goals for a new and improved NAFTA, demanding increased exports of its dairy products, wine and grains; opened trade in telecommunications and online purchases; an entirely new dispute settlement mechanism; greater access for US banks abroad; and new guidelines for currency manipulation.
There is much riding on an equitable outcome from the negotiations: over 80 percent of Mexico’s trade is with the US, for Canada the figure is closer to 70 percent. There can be no doubt that Canadian and Mexican negotiations face a long, drawn-out battle ahead.
What Trump may have failed to take into account, however, is China’s rising attractiveness as a global consumer and trading partner. As one of the world’s largest oil importers, China is is keen to start talks with Canada over a free trade deal. At the same time, Canada is reaching out to Asian economies in an effort to reduce its trade dependence on the US, as Trump’s unpredictable brand of protectionism keeps economists and corporations guessing.
During a recent visit to Beijing, Canadian Governor General vowed to boost bilateral cooperation between the two countries; and the Ontario Premier has already scheduled her third trade mission to China for November this year. Last month, the two countries signed a bilateral security agreement regarding intellectual property, trade secrets and other confidential commercial information, an agreement may indicate a greater commercial alignment to come.
Mexico has been more explicit about its options regarding the NAFTA negotiations, pointing to an upcoming visit by Mexican officials to China as a sign that the dance card of Latin America’s second largest economy is far from waning. China’s ambassador to Mexico has also hinted at the possibility of a future free-trade agreement with Mexico, citing “no difficulty” from China’s side in broadening ties between the two countries.
Though a trade deal between the two countries would result in lower tariffs, which is a tough sell for Mexican manufacturing jobs, uncertainty over US-Mexico relations would mean that Mexico is accelerating trade talks with other partners, and China might just want a piece of the action.
As the Trump administration goes after China’s trade practices, they risk alienation, as world leaders appear determined to forge ahead with global trade liberalization. The potential impact on major US industries, and the corresponding opportunities for Chinese trade negotiators, is incalculable.
This article was originally published by Global Risk Insights and written by Joanna Eva.
The post NAFTA Negotiations will Extend China’s Influence in North America appeared first on Foreign Policy Blogs.
Freund Ádám Földiek című rövidfilmjét is jelölte a diák Oscar-díjra (Student Academy Awards) az Amerikai Filmakadémia a külföldi film kategóriában.
Az idén 44. alkalommal kiosztandó diák Oscar hét kategóriájának jelöltjeit magyar idő szerint csütörtök este jelentették be. A külföldi játékfilmek versenyében Freund Ádám Földiek című diplomafilmje is a finalisták között van.
Freund Ádám idén diplomázott Miklauzic Bence és Salamon András film- és televíziórendező osztályában, előtte az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) televíziós műsorkészítő szakon is tanult – közölte az egyetem az MTI-vel.
A Földieket Freund Ádám Fekete Ádámmal és Horváth János Antallal közösen írta, az operatőr Gyuricza Mátyás, a vágó Érdi Zsófia, a látványtervező Tasnádi Zsófia, a hangmester Zándoki Bálint, a zeneszerző Keresztes Gábor volt. A film a Cinema-Film és az SZFE gyártásában készült, a VisionTeam, a CineSuper és az AmegO Film együttműködésében.
A Földiek főszereplője egy 12 éves kisfiú, Ábel, akinek családtagjai mintha az univerzum legtávolabbi pontjain élnének. Amikor azonban a hobbifeltaláló apa valóban kilövi magát az űrbe, a fiúnak választania kell, hová tartozik.
A Földiek idén tavasszal debütált a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek elnyerte a fődíját, a film operatőre, Gyuricza Mátyás pedig az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját is megkapta diák kategóriában.
Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című 1991-es vizsgafilmjével nyerte el az 1972-ben alapított diák Oscar-díjat a legjobb külföldi filmek között.
Tavaly Kis Hajni Szép alak című vizsgafilmje hosszú idő után az első magyar jelölt volt a diák Oscaron.
A diák Oscaron a nemzetközi fikciós filmek versenyében három német, valamint egy-egy svájci, holland és brit alkotással versenyez a Földiek.
A diák Oscarra idén 1573 nevezés érkezett a világ filmes egyetemeiről, minden iskola csak egy-egy alkotást küldhetett kategóriánként.
A díjakat október 12-én adják át az akadémia Beverly Hills-i Samuel Goldwyn színházában.
A politikusok országtól függetlenül általában nyári szabadságuakat töltik és erről vérmérsékletüknek megfelelően posztolnak, vagy nem a közösségi hálókon.
A szerbiai Liberális Demokrata Párt elnökéről, Čedomir Jovanovićról, akit a régió legszexisebb politikusának neveznek, hát pestiesen szólva, nem semmi képek jelentek meg az Instagramon és járják most körbe a boszniai médiát.
Az extrém sportokat kedvelő 46 éves politikus négy gyermek édesapja, és boldog házasságban él feleségével, Jelenával.
Fotó: radio sarajevo