Az összes balkáni vonatkozású, magyar nyelvű hír listája egy helyen. Kövesse nyomon a Balkán angol és francia nyelvű híreit is!

You are here

Nyugat-Balkán

Kokaincsempészet óceánokon, tengereken át

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 01/03/2020 - 16:19

Nyugat-balkáni országok állampolgárai gyakran bukkannak fel az óceánokon, tengereken át folyó illegális kábítószercsempészetben. Az érintett országok hatóságai, rendőri szervei, szakszolgálatai egymással és más nemzetközi szervezetekkel együttműködve igyekeznek felvenni ellenük a harcot.  

A közelmúltban a montenegrói rendőrség is részt vett abban a nemzetközi akcióban, melynek során a dél-amerikai vizeken az Aressa teherhajón lefoglaltak öt tonna kokaint, aminek piaci értéke becslések szerint 300 millió euró. Az arubai akció a montenegrói, az angliai, a szerbiai, a hollandiai és más országok partnerszolgálataival folytatott konkrét együttműködés eredménye volt. Figyelték az Aressa mozgását a dél-amerikai partok mentén, dokumentáltak minden kikötői behajózást és kihajózást. Miután megjött az értesítés, hogy a kábítószer a hajó fedélzetén van, a holland királyi tengerészet Arubában elfogta és átkutatta a hajót. Letartóztatták a kapitányt és a teljes legénységet, akik között legkevesebb négy montenegrói állampolgár volt. Rendőrségi szakértők azt feltételezik, hogy a hajónak Kolumbiából kellett volna a kábítószert elszállítani valamelyik nyugat-európai kikötőbe.                                                   Az Alessa teherhajó 

A kokaincsempészettel párhuzamosan Montenegróban évek óta folyik a klánok háborúja. Egészen pontosan 2014 óta, amikor Valenciában eltűnt több száz kiló kokain, és az ez miatt kirobbanó harcban eddig negyvenen vesztették életüket.   

2019 közepén volt Philadelphiában az Egyesült Államok történetének legnagyobb kábítószerfogása. A svájci tulajdonú MSC Gajan teherhajón közel 20 tonna kokaint foglaltak le, aminek piaci értéke megközelítette az egymilliárd eurót. A hajó Dél-Amerikából tartott Európába, a kokaint hét konténerben találták meg, amik bort, zöldségeket, csonthéjas gyümölcsöt, fémet és más, Európába, Afrikába és Ázsiába irányuló árut szállítottak. A kábítószert kisebb hajókkal, csónakokkal vitték a teherhajóhoz, miután az elhagyta a Bahamákat. Akkor öt montenegrói állampolgárt tartóztattak le, ellenük hazájukban már vádat emeltek, legkevesebb tíz év börtön vár rájuk. Az egyik vádlott, a budvai Ivan Đurašević elmondta, hogy a kábítószer berakodásáért 50 ezer dollárt kapott készpénzben.    Ugyancsak nemzetközi akció keretében foglaltak le 20 tonna hasist 2018-ban egy montenegrói legénység által irányított hajón. A hajó Zelenik kikötőjéből indult Marokkóba, a hasis értéke 65 millió euró volt. 

Ötmillió euró értékben találtak hatvan kilogramm kokaint a Jadran haditengerészeti iskolahajó fedélzetén Tivatban. Az öt gyanúsított közül hármat letartóztattak. Ketten a montenegrói hadsereg tagjai, egy civil és két személyt még keresnek. A csempészek terve az volt, hogy a kokaint Montenegróból a tengeren elszállítják Törökországba, ahonnan eljuttatják a hálózat többi tagjához. Visszaúton  hasonló mennyiségű heroint hoznak Montenegróba, amit az országban, vagy más európai országokban értékesítenek. A 80%-os tisztaságú kábítószer mellett a hajón fegyvereket is lefoglaltak. A nyomozók soha nem beszéltek arról, vajon ez volt-e az első eset, hogy hadihajón kíséreltek meg kábítószert csempészeni, vagy történt ilyen már korábban is.                                                  A Jadran iskolahajó 

A philapedphiai eset előtt néhány hónappal a román hatóságok foglaltak le több mint egy tonna kokaint, kb. háromszázmillió euró értékben. A drogot a Duna-deltában áthaladó hajóban találták meg. Két szerb állampolgárt tartóztattak le.

A spanyol rendőrség a szerbiai szervezett bűnözés elleni hatóság közreműködésével az Azori-szigeteknél Portugália közelében egy hajón 800 kilogram kokaint foglalt le, 50 millió euró értékben. A kábítószert a hajótestben elrejtve találták meg. A letartóztatott három személyzeti tag egyike szerb állampolgár volt.Szakemberek azt mondják, üdvözlendők a nemzetközi akciók sikerei, hogy óriási mennyiségű kábítószert foglalnak le, hogy letartóztatják a csempészeket, de az nyilvánvaló, hogy az „öszvérek”, a drogfutárok kerültek rendőrkézre. Nincsenek rács mögött a szervezők, a hálózatot működtetők, az ő kilétük a nyilvánosság előtt ismeretlen. Ahhoz, hogy a kábítószer felkerüljön a hajó fedélzetére, annak megszervezése hatalmas pénzügyi forrásokat igényel, aki(k) ezt szervezik, nagy pénzügyi erővel kell rendelkezzenek. Már ahhoz is óriási tőke kell, hogy ilyen mennyiséget biztosítani tudjon. Öt tonna kokain beszerzési ára kb. százmillió euró.

Kik azok, akiknek ennyi pénzük van, akik nyilvánvalóan abból a régióból ekkora vagyonnal rendelkeznek? Miért éri meg a montenegrói és más nyugat-balkáni tengerésznek, hogy azt kockáztassa, hogy egy ilyen akció miatt lekerül a hajóról és többet egyetlen hajótársaság sem fogja alkalmazni?

És ne gondoljuk azt, hogy az ún. balkáni úthoz hasonlóan, a tengeri utakat is nem  használják a kábítószerkereskedelem mellett az illegális fegyer-, szerv-és emberekereskedelemre is.

fotó: Montenegró belügyminisztérium, Savo Prelevic 


Categories: Nyugat-Balkán

Flottabővítés a volt jugoszláv légitársaságoknál

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 01/03/2020 - 11:51

Három nyugat-balkáni légitársaság bővíti flottáját a nyári szezonra. Az Air Serbia két Airbus A319-est állít forgalomba. A gépek a 2019. októberben csődöt jelentett szlovén  Adria Airways-nél repültek, 2010-ben gyártották őket, a Carlyle Aviation Partners tulajdonában vannak. A szerb légitársaság flottája a hírek szerint két ATR72-es típusú repülőgéppel is bővül. Továbbra is repültetni kívánják a CRJ900-ast, bár ennek a gépnek a használatát a végleges lízingszerződés aláírásáig ideiglenesen felfüggesztették. Újítást tervez a flottájában a Croatia Airlines és a Montenegro Airlines is. A horvát légitársaság egy Airbus A319-est és egy Dash 8 Q400-ast lízingel. Ezzel a géppark 14 repülőre bővül: 2db A320-as, 5 db A319-es és 7 db Q400-as.  A flottanövekedés megerősítheti azokat a nemhivatalos értesüléseket, hogy a légitársaság járatokat indít Tiranába, Szkopjéba és Podgoricába. A montenegrói nemzeti légitársaság Embraer E195 típusú repülőgépekkel bővíti a flottáját, amiből az egyik a Fokker 100-ast fogja kiváltani, amit a tervek szerint a nyári szezon végén adnak vissza. A szezonalitás nem kevés problémát okoz a Montenegro Airlinesnak, hiszen a nyári kereslet jóval meghaladja a kínálatot, bár a vállalat vezetői szerint a szezonon kívüli számok is folyamatosan növekszenek. 


Categories: Nyugat-Balkán

A boszniai falu, amit megkímélt a háború

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 29/02/2020 - 13:52

Zelenkovac egy ökofalu a boszniai hegyek között, három órányi autóútra Szarajevótól, vagy Mostartól, másfél órányira Banja Lukától. Borislav „Boro” Janković festőnek nemcsak az otthona, hanem a teremtménye. 

Zelenkovac nem mindig volt olyan, mint ma, az évek során sokat változott és ez jórészt Boro érdeme. A falu története elválaszthatatlanul összefonódik az ő életével, a hely a családjához tartozott.Az 1980-as években a szarajevói és a banja lukai művészeti akadémia elvégzése után Boro Janković keresett egy helyet, ahol zavartalanul tud rajzolni és festeni a természetben. Ezért jött Zelenkovacba. Nem volt pénze, az erdőben élt elektromos áram nélkül, amiért a szomszédok „bolond Boronak” nevezték, mert nem tudták megérteni, hogy élhet az ember egyedül a vadonban. 

A falusi vízimalom még az apjáé volt, nekiállt ott egy stúdiót építeni mindenkinek, akit érdekel a természet és a művészet. A műhely 1988-ban nyílt meg, az ország minden részéből érkező művészek találkozóhelyévé lett. Jöttek nemcsak festők, hanem írók, költők is. Amellett, hogy ihletet merítettek a környezetből, segítettek is a bővítésben, ma már ötven ember számára van itt hely.A délszláv háború kitörésekor Boro nem volt az országban, akkori szerelmével Oroszországban élt, „de amint megtudtam, mi történik, nem vártam egyetlen másodpercet sem, hogy visszatérjek, és megvédjem azokat a helyeket, ahol felnőttem"- mondta egy interjúban. Másoktól eltérően nem azért jött vissza, hogy fegyvert fogjon. "A háború ellen vagyok. A háború szar, erre nincs más szó. Nem, félni nem féltem, nem erről van szó. De nem látom értelmét órákon, napokon vagy heteken át csak állni, várakozni, hogy valaki megparancsolja, hogy tedd ezt vagy azt… Mi ennek az értelme? Számomra semmi.” Egyenruha helyett úgy döntött, hogy operatőri és írói tapasztalatait hasznosítja és egy banja lukai tv társaságnál kezdett dolgozni. 

A háború után visszatért Zelenkovacba, és ott meglepő látvány fogadta. Annak ellenére, hogy az ország városaiban, falvaiban az épületek legalább kétharmadát valamilyen mértékben sújtották a harci cselekmények, a hegyi faluban a háborúnak szinte jele sem volt. Találtak eldobva egy-egy fegyvert, de ez volt minden, pedig a településen mind a három hadsereg, a szerb, a horvát és a bosnyák is állomásozott. „Hogy nem történt erőszak, hogy ezt a helyet nem pusztították el, az a béke és a természet harmóniájának ereje, ami megakadályozza, hogy az emberek agresszivvé váljanak.”  Zelenkovac története valóban hihetetlen egy olyan háborúban, amiben a civil lakosságot etnikai tisztogatás, tömeggyilkosságok, nemi erőszak, fosztogatás fenyegette éveken át. Itt nem találtak még aknát sem, míg Bosznia-Hercegovina többi részén még több mint húsz évvel a háború vége után is komoly veszélyt jelentenek. 

A háború pusztítása megkímélte a falut, a béke azonban újfajta veszélyt hozott. „A tulajdonomat a háború megkímélte, ám Zelenkovacot veszélyeztették a háborúból meggazdagodók, akik elkezdték felvásárolni a környező földeket.” Hogy ezt megakadályozza, a béke első hónapjainak zavaros időszakában, amikor még elég nagy káosz uralkodott, Boro benyújtotta projektjét a helyi és a nemzetközi hatóságoknak és Zelenkovacot ökofaluvá nyilvánították, ezzel védelmet kapott a felvásárlások ellen, de valóban azzá vált, amivé álmodta, olyan faluvá, ami összhangban van a körülvevő természettel.   

Ma a világ minden tájáról érkeznek látogatók, és nemcsak turisták. Jönnek önkéntesek, hogy segítsenek a projektben. Kibővült a vízimalomból lett galéria, gerendaházak készültek a vendégeknek. Létrehozták a Zelenkovac Öko zónát, és a Holiday Park Zelenkovacot.  A John Lennon színpadon minden júliusban a világ számos országának jazz zenészei lépnek fel, mint Vasil Hadžimanov, a volt Jugoszlávia egyik legnagyobb művésze, vagy éppen a szaxofonos Monty Waters. 

Mindez összhangban áll Boro nézetével: "Ha hosszútávú békét akarunk, hidakat kell építeni az emberek között. Sok látogató érkezik erre a helyre, hogy eltöltsön egy kis időt a természetben. A helyiek számára ez egy csodálatos lehetőség a különféle kulturális háttérrel rendelkező emberekkel való találkozásra. Ismeretségek, barátságok születnek. Ez Zelenkovac végső küldetése.” És jönnek hegymászók, gombászok, barlangászok, kerékpárosok, és mindenki, aki a természet szerelmese, hogy élvezzék 840 méter magasan a kristálytiszta hegyi levegőt, a finom ételeket, a jóízű rakiját, a friss forrásvizet. Sokan maradnak a tervezettnél hosszabb ideig, mint például azok a brit turisták, akik Nepálba tervezett kerékpáros útjukat szakították meg Zelenkovacban és hónapokig maradtak. Voltak francia turisták, akik annyira meghosszabbították tartózkodásukat, hogy végleg beköltöztek az egyik gerendaházba. 

Boro és csapata fáradhatatlanul szervezi a különféle programokat, túrázásokat, kőhajítást, favágó versenyt, bab- és gombafesztivált, és persze a nyári jazzfesztivált.

foto: Luca Marinari 

 


Categories: Nyugat-Balkán

Háborús bűnös feltételes szabadlábon

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 23/02/2020 - 15:11

A hágai nemzetközi büntetőtörvényszék elnökének, Carmel Agiusnak kell a végső döntést meghoznia arról, hogy a háborús bűnökért huszonöt évre elítélt Jadranko Prlić feltételesen szabadlábra helyezhető-e.

Az illetékes brit hatóságok még tavaly novemberben arról tájékoztatták a Nemzetközi Büntetőbírósági Mechanizmust (MICT), hogy Prlić 2020. február 18-án teljesíti büntetésének felét, így az Egyesült Királyság törvényei alapján feltételesen szabadon bocsátható. "Mint tudják, az Egyesült Királyságban a szabadon bocsátásról szóló törvények ebben az esetben nem alkalmazhatók, Prlić szabadon bocsátása a bíróság kizárólagos belátása szerint történik. Hálásak lennénk, ha jelezné, mikor várható Prlić úr szabadon bocsátása" – áll a börtönhatóságnak a főbíróhoz írt levelében. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a konkrét ügyekben a büntetés kétharmadának letöltése után döntöttek. 

Jadranko Prlić boszniai horvát politikus volt a délszláv háború idején egyoldalúan kikiáltott Herceg-Boszna Horvát Köztársaság elnöke, majd miniszterelnöke, a Horvát Védelmi Tanács elnöke. A boszniai háború utolsó éveiben a föderáció miniszterelnök-helyettese és védelmi minisztere, majd 1996. januártól Bosznia-Hercegovina első külügyminisztere.   

A hágai ügyészség 2004. március 4-én emelt vádat hat korábbi herceg-boszniai vezető - Prlić, Bruno Stojić, Slobodan Praljak, Milivoj Petković, Valentin Ćorić és Berislav Pušić – ellen háborús bűnök elkövetéséért. A vádpontok között szerepelt többek között nemhorvát lakosok politikai, faji, vallási alapú üldözése, gyilkosság, erőszak, deportálás, az élettől való szándékos megfosztás, civilek erőszakos kitelepítése, bebörtönzése, embertelen bánásmód, városok, települések, falvak elpusztítása, vallási, oktatási intézmények megsemmisítése vagy szándékos megrongálása, köz- és magántulajdon eltulajdonítása, jogellenes támadás a bosnyákok ellen, 1993-ban és 1994-ben Prozor, Gornji Vakuf, Jablanica, Ljubuski, Stolac, Capljina és Vares települések támadása, Mostar ostroma, a genfi konvenció megsértése, valamint a Heliodrom és a Dretelj koncentrációs táborokban elkövetett súlyos bűncselekmények.A vádirat szerint a cél az etnikailag tiszta terület létrehozása, végleges elszakítása és Horvátországhoz történő csatolása volt a horvátországi Bánság 1939-ben létrehozott határain belül.   Prlić és társai 2004-ben önként adták fel magukat és utaztak Hágába, ahol az első meghallgatáson minden vádpontban ártatlannak vallották magukat. A hat herceg-boszniai politikus tárgyalása 2006. április 26-án kezdődött, és 2011. márciusban ért véget. Az ügyészség 145 tanút, a védelem 65 tanút vonultatott fel, 465 tárgyalási napon 4614 bizonyítékot mutattak be. Ez az ügy volt a bíróság történetének egyik leghosszabb pere. Jadranko Prlićet 2013. május 29-én huszonöt év börtönbüntetésre ítélték.

A fellebbviteli bíróság 2017. novemberben az ítéletet helybenhagyta és ugyancsak megerősítette öt társának ítéletét. Herceg-Boszna védelmi miniszterét, Bruno Stojićot, Slobodan Praljak és Milivoj Petković tábornokokat 20-20 év börtönre, a katonai rendészet parancsnokát, Valentin Ćorićot 16 évre, a fogolycserékkel megbízott vezetőt, Berislav Pušićot 10 évre ítélték.Az ítélet felolvasásakor Slobodan Praljak a tárgyalóteremben mérget ivott, és bár azonnal kórházba szállították, aznap este meghalt. Pušić mostanra már letöltötte a büntetését, Ćorićot büntetése kétharmadának letöltése után szabadon engedték,  Stojić  Ausztriában, Petković Hágában tölti büntetését. 

2019-ig Prlić is a hágai bíróság scheveningeni börtönében volt, onnan szállították a nagy-britanniai Wight-szigeten lévő börtönbe. Az elítélt a börtöncsere előtt kérte, hogy büntetését a továbbiakban Bosznia-Hercegovinában tölthesse le, ezt azonban a MICT nem engedélyezte, mivel a nemzetközi bíróság csak azon országokba küldheti, amelyeknek ezirányú szerződése van az ENSZ-szel, és Bosznia nincs ezen országok között. Jelenleg az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik volt jugoszláv tagköztársaság utódállamával sincs ilyen szerződése. Nagy-Britanniával 2004-ben írták alá a megállapodást.  Jadranko Prlić azzal indokolta a kérelmét, hogy a számára kijelölt wight-szigeti börtönben erőszakos vagy szexuális bűncselekmények elkövetői töltik büntetésüket, ezenkívül arra is figyelmeztetett, hogy ott nem biztosítják a foglyoknak a számítógép használatának lehetõségét, ami megnehezíti számára a felülvizsgálati kérelem előkészítését, valamint lehetetlenné teszi könyv írását, amit pedig eddig már tizenegyen megtettek a hágai börtönben való tartózkodásuk során. 

Az MICT tájékoztatása szerint Jadranko Prlić büntetésének fele 2020. február 18-án telt le, a büntetőbíró döntésére várnak az ideiglenesen szabadlábra helyezésről.  

fotó: ICTY


Categories: Nyugat-Balkán

Európa legfiatalabb állama Koszovó

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 22/02/2020 - 18:45

A héten, egész pontosan február 17-én ünnepelte függetlenségének tizenkettedik évfordulóját Európa legfiatalabb országa, a nyugat-balkáni Koszovó. A pristinai parlament 2008. február 17-én ünnepi ülésen jelentette be az ország függetlenségét. Az egyoldalúan kinyilvánított elszakadásról kiadott nyilatkozatot a szerb kormány még aznap este megsemmisítette, ám nem akadályozta meg az azt követő nemzetközi elismeréseket.

Február 21-én Belgrádban hatalmas tömegtüntetés volt a döntés ellen, amin részt vettek az ország vezető politikusai, Boris Tadić államfő és Vojislav Koštunica miniszterelnök. A demonstrációt követő rendzavarásban egy ember meghalt, többen megsérültek. Koštunica azt nyiltakozta, hogy „az Egyesült Államok elnöke és az ő európai követői felelősek ezért az erőszakért, Fekete betűkkel kerülnek be Szerbia történelmébe, de a nemzetközi jog és az azon alapuló világrend történelmébe is.” A jelenlegi államfő, Aleksandar Vučić akkor a Vojislav Šešelj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) főtitkára volt, formálisan a párt harmadik embere. A pártelnök éppen Hágában volt a nemzetközi bíróságon háborús bűncselekmények vádjával, Vučić az esti sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: „Koszovó Szerbia. Ahogyan nektek Koszovó független állam, nekem Koszovó Szerbia.”  

Koszovó miniszterelnöke 2008. februárban  Hasim Thaci volt, a parlamentben ő jelentette be, hogy „mától Koszovó büszke, független és szabad.” Thaci alig több mint egy hónappal a függetlenségi nyilatkozat kiadása előtt lépett hivatalba, 2008. január 8-án választották meg és azonnal bejelentette, hogy Koszovó az év első felében kihirdeti függetlenségét. Pristinában és a nagyobb városokban a kikiáltás napján az emberek eufórikus hangulatban ünnepeltek, albán, amerikai és eu-s zászlókat lengettek.   Oroszország elítélte a függetlenség kinyilvánítását az ENSZ 1244-es számú határozatának megsértése miatt, és a Biztonsági Tanács rendkivüli ülésének összehívását kezdeményezte. Vuk Jeremić szerbiai külügyminiszter a hágai nemzetközi bírósághoz fordult, ami 2010-ben hozott ítéletet, miszerint a pristinai nyilatkozat nem sértett nemzetközi jogot, nem sértette meg az 1244-es határozatát. (A határozat Koszovót Jugoszlávia részeként határozatlan ideig nemzetközi igazgatás (NATO protektorátus) alá helyezte.) 

A függetlenség deklarálása után az első elismerés Costa Ricából érkezett, majd Afganisztánból és nagyon gyorsan rá Franciaországból, Nagy-Britannibáól, Törökországból, Albániában és az Egyesült Államokból.  A koszovói külügyminisztérium honlapja szerint az országot az elmúlt 12 évben 116 állam ismerte el, köztük a világ vezető nagyhatalmai, a szomszédos Észak-Macedónia és Montenegró is.  Az Európai Unió országai közül Spanyolország, Szlovákia, Ciprus, Görögország és Románia, a nyugat-balkáni országok közül Szerbia és Bosznia-Hercegovina nem ismerték el Koszovót a belső konszenzus hiánya miatt. Hasonlóképpen az el nem ismerők között van az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagja Oroszország és Kína, akik vétójogukkal megakadályozhatják Koszovó felvételét az ENSZ-be. 

A függetlenség kinyilvánításával a polgároknak nagyok voltak az elvárásaik, ezek közül azonban nagyon sok nem valósult meg. „Koszovó még mindig nem tagja az ENSZ-nek, nincs előrelépés az európai integrációban sem. Ugyancsak nem kapott vízummentességet sem. Természetesen néhány változás történt, elsősorban az infrastruktúra terén, de az emberek ennél sokkal többet vártak. Tizenkét év telt el, és Koszovó független államként még mindig a jogait követeli, miközben az emberek jobb életre törekszenek, hogy joguk legyen, mint a régió többi országának, a szabad mozgásra és az európai perspektívára” – mondta Imer Muškoljaj politikai elemző. Persze, ha arról beszélünk, hogy hol tart ma Koszovó, azt is látni kell, hogy honnan indult. Több mint egy évtizede kiesett egy rendszerből, a nulláról kellett kezdeni mindent. Jelentős átalakuláson ment keresztül, utak épültek Tiranába, Szkopjébe és Belgrádba, európai szabvány szerinti intézményeket hoztak létre, amik ugyan még nem működnek teljesen, de külföldön képzett fiatal alkalmazottakkal töltik fel őket. A pristinai Amerikai Egyetem képezi a gazdasági, az üzleti és a közigazgatási szakembereket.  

Koszovót a régió többi országához hasonlóan korrupció és bűnözés terheli, ennek ellenére érkeznek befektetők, igaz, elsősorban a diaszpórából, főként Svájcból és Németországból. A diaszpórában élők építettek négyezer szociális bérlakást a szegényeknek, a régióban ehhez még hasonló sincs. Az ország legérzékenyebb kérdése a kapcsolata a szerb kisebbséggel, a szerb közösségekkel. Elemzők úgy látják, hogy Belgrád az, aki megakadályozza a szerb közösségnek a koszovói társadalomba történő beilleszkedését, és elutasít minden pozitív kísérletet a kapcsolatok normalizálására.  Huszonegy évvel a háború vége után az ország Szerbiával való kapcsolatának javítása még hosszú folyamat. A brüsszeli párbeszéd a két ország között 2011-ben kezdődött, először technikai kérdésekről, majd 2013-tól politikai egyeztetés is folyik, amit 2018. novemberben, amikor Koszovó egyoldalúan százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Boszniából érkező árukra, Belgrád felfüggesztett. Az újonnan alakult, Albin Kurti vezette kormánytól mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió azt várja, hogy ezt a büntetővámot Koszovó megszünteti és folytatódik a párbeszéd, amit békeszerződéssel kell lezárni, bár arra senki nem mer vállalkozni, hogy megmondja, az mikor lesz. Enélkül a megállapodás nélkül azonban Koszovó aligha válhat az Egyesült Nemzetek Szervezetének, valamint más fontos nemzetközi szervezetnek, például az Interpol vagy az  UNESCO tagjává.  

 


Categories: Nyugat-Balkán

Félbemaradt arab befektetések, fiktív ügynökségek Boszniában

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 16/02/2020 - 11:14

Számos írás szólt arról, hogy arab befektetők vásároltak földterületeket Boszniában és tervezik turistaközpontok építését. A Szarajevó melletti Ilidžát egyenesen Kuwait Citynek nevezték, és akik az utóbbi években jártak arra, valóban megtapasztalhatták, hogy tucatnyi arab ingatlanközvetítő sorakozik egymás mellett, hogy óriási építkezések folynak, amiknek arab tulajdonosai vannak.

A legutóbbi hírek szerint azonban nem minden alakult úgy, ahogyan évekkel ezelőtt azt gondolták.  

2012-ben egyes boszniai politikusok bátorítására kezdtek el arab befektetők  tömegesen ingatlanokat vásárolni Szarajevó környékén: Ilidžán,  Vogošćán, Visokón, Trnovóban, stb., és ezzel egyidőben cégeket is alapítottak az országban. Ez a trend a következő négy évben nem változott, aztán az ingatlanforgalom elkezdett jelentősen csökkenni.

A közel-keleti, észak-afrikai országok állampolgárai leginkább földterületet vásároltak a főváros agglomerátumában és azokon öt-négyszáz villás üdülőközpontok építését tervezték. A városokban főleg többemeletes lakóépületek, szállodák, bevásárolóközpontok építéséhez vásároltak ingatlanokat. Szarajevó kanton kilenc önkormányzatában, valamint Visokoban, Brezában és Olovban legalább 120 különféle méretű üdülőparkot, üdülőövezetet jelentettek be, ehhez megvásároltak 2150 futballpályányi területet, írja az Újságírók vizsgálati központja. (CIN).  15 millió négyzetméterről, kb. 524 lakásról van szó. Ezeket az ingatlanokat az elmúlt hét évben 160 cég értékesítette, amiknek tulajdonosai egyesült arab emirátusbeli, katari, jordániai, szíriai, egyiptomi, líbiai és más állampolgárok voltak. Mivel a boszniai törvények nem engedik meg, hogy külföldi állampolgárok saját néven birtokoljanak ingatlant, ezért cégeket hoztak létre, és azok lettek a tulajdonosok.  Extraprofitot könyveltek el azok az ügynökségek, amik bosnyák állampolgároktól megvásárolt ingatlanokat arab befektetőknek adtak tovább. Nem kirívó két telek eladásából nyert ötvenezer euró haszon sem. Volt ügynökség, amelyik a Jablanica-tó partján 12 ezer euróért vásárolt meg egy ingatlant és húsz nappal később 55 ezer euróért adta tovább.  

Hogy nem minden a tervek szerint alakult, azt jól mutatják az önkormányzatok adatai, az elképzeléseknek eddig mindössze tíz százaléka épült fel teljesen vagy részben. Sok építésre szánt terület maradt szabadon és egyre több befektető hagyja félbe a tervezett projekteket. A megvásárolt területek egyharmada Visoko, Hadžić és Ilijaš településeken található, Szarajevótól kb. 20 kilométerre. Ezekben az önkormányzatokban a befektetők bejelentették több mint 70 üdülőhely építését, de a rendelkezésre álló információk szerint eddig hatot építettek részben vagy egészében.Ennek egyik oka lehet, hogy vannak olyan területek, ahol az építkezés nem lehetséges jelentős infrastrukturális beruházások nélkül, mivel a földterület magasan fekszik, messze a meglévő vízhálózattól és az utaktól, ami jelentősen növeli a beruházás költségeit, az önkormányzatok viszont általában ragaszkodnak ahhoz, hogy az építkezés megkezdése előtt rendelkezzenek víz- és szennyvízcsatornahálózatok, utak és villamos csatlakozások építésére vonatkozó engedélyekkel, hogy legyen elfogadott szabályozási terv, és csak ezután adják ki  az építési engedélyt. Ezek az eljárások néha éveket vesznek igénybe, és ez alatt az idő alatt vannak, akik feladják, és vannak, akik elkezdik az építkezést engedély nélkül. Az engedély nélküli épületeket később sem lehet legalizálni, mert Szarajevó kanton törvényei erre nem adnak lehetőséget, de nincs olyan értesülés, hogy bárhol lebonttattak volna ingatlant.A Gulf Real Estate tulajdonában lévő Sarajevo Resort 2016-ban megnyitott, a kuwaiti tulajdonosa elmondta, hogy 220 házat építettek a területen, eddig hetvenet értékesítettek. Az ingatlanok ára 145-270 ezer KM (73-135 ezer euró), amiket arabok használnak, de a tulajdonos az ügynökség. Ez a kuwaiti cég egyike azon kevésnek, amit építésre alapítottak, míg a legtöbbet csak  ingatlanbejegyzés céljából hozták létre.

A Föderációban több mint 1600 cég van bejegyezve arab tulajdonossal, a legtöbb Szarajevó kantonban és jellemzően egy alkalmazottjuk van. Üzleti tevékenységet általában nem végeznek, gyakran senki sem tartózkodik a bejelentett címen. Van, ahova húsz cég is be van jelentve, holott az ingatlan még egynek a működésére is alkalmatlan. A cégek több mint 70%-a papíron csak a minimálisan szükséges tőkével, a 2000 márkával - 1000 euró – rendelkezik, holott vannak köztük, amik értékes ingatlanokat birtokolnak, ezeket azonban nem jelenítik meg.A külföldi állampolgárságú igazgatónak, vagy a társaság más felhatalmazott személyeinek rendelkezni kell a Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma által jóváhagyott ideiglenes tartózkodási engedéllyel, amit munkavállalási engedély birtokában kaphatnak. A külföldi tulajdonosoknak általában vannak bosnyák állampolgárságú meghatalmazottjaik, de az igazgatói feladatokat ők gyakorolják, amikor az előírásokat figyelmen kívül hagyva turista vizummal tartózkodnak az országban, általában áprilistól októberig. Ezeket a visszaéléseket is megpróbálják felderíteni a tényfeltáró újságírók.  


Categories: Nyugat-Balkán

Embercsempészés háromezer euróért

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 15/02/2020 - 15:29

Hivatalos adatok szerint Bosznia-Hercegovinában több mint hétezer menekült van különböző országokból. Az ideiglenes befogadó állomásokon ötezren vannak, a többiek a táborokon kívül élnek. Többségük nem akar az országban maradni, a végső cél Olaszország, Németország és más nyugat-európai országok. A menekültek nem egyszer emberhez méltatlan körülmények között élnek annak ellenére, hogy a bosnyák hivatalok igyekeznek javítani a helyzetükön. Legnagyobb számban, négyezren Una-Sana kantonban, elsősorban Bihać környékén gyűltek össze.  

A bosnyák határőrség parancsnok-helyettese elmondása alapján 2019-ben 83 esetben rögzítettek bűncselekményt embercsempészés gyanújával, 79 esetet adtak át az illetékes ügyészségeknek. Az ügyészség az elmúlt két évben több mint nyolcvan személy ellen emelt vádat embercsempészet miatt, legtöbb esetben boszniai állampolgárok ellen, jellemzően Trebinje környékéről.   Una-Sana kanton belügyminisztériuma szerint a legnagyobb probléma az embercsempészet bizonyítása. Külföldi állampolgárok, vagy a menekültek szállítása nem tekinthető bűncselekménynek, kivéve, ha az illegális határátlépésre irányuló szándékot bizonyítják, vagy azt, hogy ezért valaki pénzt vett át. Az, hogy a menekültek egyik helyről a másikra mennek, nem illegális tevékenység.  

Az érintettek nem szívesen beszélnek arról, hogy mi az ára az illegális határátlépésnek, ez általában a menekült és az őt átvivő közötti megállapodás. Amennyire a hatóságok tudják, többet kell fizetni a bosnyák-horvát határ átlépéséért, majd belépésért Horvátországba, mint Szerbiából Boszniába. Ahol nagyobb a rizikó, ott magasabb az ár, akár többezer euró. 

A kanton belügyminiszter-helyettese elmondta, hogy nemzetközi embercsempész hálózattal állnak szemben, akik hatalmas anyagi hasznot húznak ebből és jelen vannak az egész balkáni úton Törökországtól Görögországon, Szerbián, Bosznián és Horvátországon át Olaszországig. Ezek a hálózatok elsősorban azokban az országokban indulnak, ahonnan a menekültek származnak. A hálózatnak vannak olyan tagjai, akik az egész út mentén jelen vannak, ahol a menekültek vonulnak,  és vannak, ahol azon országokban toboroznak, amiken keresztülmennek. Ezek a csempészhálózatok általában ugyanazok, mint a kábítószer- és cigarettacsempészek.Boszniában is vannak embereik, akik szervezetten viszik a menekülteket például Horvátországba. Vannak olyanok is, akik nem tartoznak a hálózathoz, de ki akarják használni az illegális bevándorlók kínálta lehetőséget a területükön, mint a taxisok, akik sokkal magasabb áron szállítják a menekülteket például Banja Luka és Bihać között. “Elvittem őket Velika Kladusaig, és onnan tovább a horvát határra. Nem látok ebben semmi kivetnivalót, nem tilos nekik a szabad mozgás”- mondta egy bihaći sofőr.

A pakisztáni Abdul Rauf 2019. december közepén beszélt a menekülteket csempészőkről. Ő maga tizenegyszer próbált meg átjutni a horvát határon. “Amikor csempészek viszik az embert, az háromezer euróba kerül Bihaćtól Szlovéniáig. Vannak, akik felkészítik a menekülteket, elviszik őket a határ közelébe. Amikor megfelelő számban összegyűltek, teherautókon viszik őket tovább bezárva, mint egy konténerben. Ez fejenként kb. háromezer euró.” Akinek nincs pénze, az gyalog próbál meg erdei utakon átjutni a határon. 

Az emberkereskedők kezében a legveszélyeztetettebbek a kiskorúak, különösen a kíséret nélküli kiskorúak. Az UNICEF nyilvántartása szerint Boszniában 478 kíséret nélküli fiatalkorú menekült tartózkodik.  

A menekültek Szerbiából, Montenegróból érkeznek illegálisan - gyakran külső segítséggel - Boszniába. Minden éjszaka legalább tízen próbálnak meg átjutnia a határon, arról nincs hivatalos adat, hogy hánynak sikerül. Pljevlja észak-montenegrói kisváros a boszniai  határ közelében, a menekültek kiindulópontja. Ide érkeznek Podgoricából menetrendszerinti autóbusszal és innen indulnak a határ felé. Van, aki rögtön továbbmegy, vannak, általában a családok, akik öt-tíz napot szállodában töltenek és az időjárástól függően indulnak tovább. Ha elsőre nem sikerül, újra és újra megpróbálják. Több útvonal is van, azokon próbálkoznak. Nem titkolják, hogy telefonon adják meg nekik az útvonalat, amit szigorúan betartanak. Szinte mindenkinek meghatározzák, hogy melyik rendõrségi pontot kerüljék el, hol várják őket, ki viszi el őket arra a helyre, ami a legközelebb van a határhoz, ez általában a Šula nevű falu, ahonnan már csak öt-hat kilométer a bosnyák határ. Akik itt átmennek, innen veszik útjukat Fočába és Szarajevóba. Ez az egyik útvonal, egy könnyű út, vannak ennél nehezebbek, hegyen át vivő utak, ahol szinte egyáltalán nem találkoznak rendőrrel, vagy határőrrel.  Taxival mennek ki a városból, a határtól 15 km-re kiteszik őket, mert a taxis nem akar a határőrökkel találkozni, onnan gyalog mennek tovább. A félórás taxizásért száz eurót kell fizetni. Akik így indulnak neki, nem tudják az embercsempészeket megfizetni, ők maguk próbálkoznak. 

A montenegrói hatóságok igyekeznek segíteni a menekülteknek. Mindenkinek biztosítanak elhelyezést, élelmet, és ha szükséges, orvosi ellátást is. Segítséget kapnak az ENSZ Menekültügyi Szervezete (IOM) mobil csapatától is, akik rendszeresen járják a befogadóközpontokat. Az IOM megszervezi a hazatérésüket is, biztosítja a szükséges okmányokat, pénzügyi segítséget ad, egyirányú jegyet a hazaútra, reintegrációs csomagot, amit az anyaországba való visszatérés után vehetnek igénybe.  

Ez utóbbi lehetőséget kevesen veszik igénybe. A harmincéves iráni Hamza többszáz kilométert gyalogolt kisebesedett lábbal, át a montenegrói, boszniai hegyeken és eljutott Horvátországba. Onnan azonban nem sikerült tovább mennie Dániába, így visszaküldték Montenegróba. Most ismét  Pljevljában van, és újra megpróbálja. 

A huszonötéves afganisztáni Dzsevad a bombázások, a gyilkosságok, a tálibok  elől menekült el két hónappal ezelőtt, és érkezett meg Görögországba, ahol, ahogy mondja, maga volt a pokol. A leszboszi menekülttáborban tűz ütött ki, alig tudtak kimenekülni. Azt mondja, folytatni szeretné tanulmányait, ezért indult el Európába. “Új életet szeretnék, a tálibok megölték az egész családomat, mindent elveszítettem. De ezen az úton újra csak rossz dolgok történnek.” Azóta, hogy a tűz miatt elhagyta a leszboszi tábort, egyfolytában vándorol “A tűz után néhányan elindultunk Görögországon át Albániába és Montenegróba. Hetekig gyalogoltunk. Az utcán aludtunk, parkokban… Nem voltunk korábban barátok, a menekültúton ismerkedtünk meg.” 

Történetét elmesélte a Vijesti újságíróinak, akik a menekültekkel készítettek interjúkat Pljevljában, és 48 óra múlva felhívta őket telefonon, hogy megérkezett Boszniába.  

 

forrás: Vijesti, RSE


Categories: Nyugat-Balkán

Bajba kerülhet az Air Serbia?

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 09/02/2020 - 16:06

Nehéz helyzetben van az Air Serbia társtulajdonosa és ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a szerb nemzeti légitársaság is. Az Etihad Airways bejelentette, hogy egymilliárd dollár értékben eladja 38 darab repülőgépét a KKR befektetési cégnek és az Altavair AirFinance lízingcégnek. 

Az Abu Dhabi székhelyű légitársaságnak évek óta pénzügyi nehézségei vannak, miután 2013-ban 67 milliárd dollár értékben rendelt meg repülőgépeket. Az elmúlt három évben öt milliárd dollár veszteséget könyvelt el, a mostani tranzakcióval az Egyesült Arab Emirátus nemzeti légitársasága a költségeit próbálja meg csökkenteni. A 38 eladásra kínált repülőgép: 22 Airbus A330, amit az Altavair Air Finance lízingcég vásárol meg, és 16 Boeing 777-300ER. ami a KKR befektetési cég tulajdonába kerül, és az Etihad visszalízingeli őket. Az Airbus A330-asokat nemzetközi ügyfeleknek ajánlják ki a következő 22 hónapban. 

A költségek csökkentése érdekében a repülőgépeladás mellett hat hónappal ezelőtt az Etihad negyven A350-900 repülőgép és két A350-1000 repülőgép megrendelését is törölte. Az Öböl-menti légitársaság bejelentette azt is, hogy megszünteti vagy csökkenti a  támogatást azoknál a légitársaságoknál, amelyekbe befektetett, így az Air Berlinnél, az Alitalianál, az Air Seychelles-nél és az Air Serbianál is. Ez nagyon rossz hír különösen azután, hogy 2019-ben az Etihad az Air Serbianak szánt tíz darab Airbus A320neo típusú repülőgépek megrendelését is törölte. A szerb nemzeti légitársaság 51%-ban a szerb állam, 49%-ban az Etihad légitársaság tulajdona. 

fotó: Etihad

 


Categories: Nyugat-Balkán

Szarajevó, az olimpiai város

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 09/02/2020 - 15:12

Harminchat évvel ezelőtt az egész sportszerető világ Szarajevóra figyelt, ott rendezték február 8-19 között a 14. Téli Olimpiai Játékokat. Az első téli olimpia volt, amit szocialista országban rendeztek meg. Dr. Ljubiša  Zečević fejében született meg a gondolat 1971-ben, de nem volt könnyű dolga a szkeptikusokkal, mert kevesen hittek a projekt megvalósíthatóságában és nem alaptalanul. Szarajevónak akkor csak néhány sípályája volt a Jahorinán és szinte egyetlen egy sportcsarnoka sem. Mindenkinek meglepetést okozott, amikor 1977. október 14-én bejelentették,hogy a város kandidál az 1984-es játékokra. Még nagyobb meglepetést okozott, hogy Franciaország és Csehszlovákia visszalépése után Szapporo és Göteborg mellett Szarajevó továbbra is versenyben maradt, sőt a harmadik fordulóra már csak a japán várossal vetélkedett. 1978. májusban Athénban végül a szavazás egyértelmű volt, a jugoszláv város a lehetséges 39-ből 36 szavazatot kapott. Az olimpia remek alkalom volt, hogy az országot a legjobb színben tüntessék fel, és ebben nem zavart senkit az a gazdasági válság sem, ami Jugoszláviát az 1980-as években sújtotta. Jelentős építkezések, beruházások indultak. Kevesebb mint három év alatt elkészült Dobrinján az olimpiai falu, a Zetra sportkomplexum az olimpiai csarnokkal és a gyorskorcsolya stadionnal, felújították a Skenderijat, és a Kosevo stadiont, felépült a Holiday Inn szálloda, kibővítették a repülőteret. Az egyik legdrágább, legigényesebb létesítmény a bobpálya volt, ami ma a háború okozta rombolás után használhatatlan, romos állapotban van, egyfajta mementójaként az esztelen pusztításnak. 

Olümpiából repülővel érkezett Dubrovnikba az olimpiai láng, hogy onnan 5289 kilométert utazva, érintve Jugoszlávia minden régióját, tartományát, 1984. február 7-én megérkezzen Szarajevóba és hatvanezer néző előtt a Kosevo stadionban 15.44 perckor Sanda Dubravčić korcsolyázó fellobbantsa. Az eseményen számos híresség vett részt, köztük a napokban elhunyt Kirk Douglas amerikai filmszínész is. Nem volt izgalommentes a kezdés, a játékokat megelőző meleg, hó nélküli napokban a szarajevóiak azt beszélték egymás között, hogy elvesztették a versenyt, de február 8-án éjszaka megindult a hóesés.  Az egész város talpon volt, mindenki havat takarított az iskolásoktól a katonákig, és mindenki boldog volt. A hadsereg egész éjszaka a Bjlašnicán és az Igmanon dolgozott, készítették elő a sípályákat. Az időjárás a későbbiekben is okozott fejtörést, olyan heves havazás volt a következő napokban, hogy a Jahorinán lehetetlenné tette az edzést, egyes újságok már azt írták, hogy a "tél a téli játékok ellen fordult". A 14. téli olimpián 49 ország 1272 sportolója vett részt, 4500 akkreditált újságíró tudósított az eseményekről. A síversenyeket a Bjelašnican  és az Igmanon, a biatlont, a sífutást és a síugrást az Igmanon, a szánkó- és a bobversenyeket a Trebevićen, míg a korcsolyát és a jégkorongot a Zetrában és a Skenderiján rendezték. A versenyen Jure Franko szlovén alpesi síelő ezüstérmet nyert óriás műlesiklásban, ezzel megszerezte Jugoszlávia első téli olimpiai érmét. Frankot a szarajevóiak a lesiklópálya szélén óriási transzparenssel várták, amire azt írták:  Jobban szeretjük Jureket, mint a bureket.

Összesen 229 érmet osztottak ki, eladtak 640 ezer belépőjegyet, a költségek akkori áron közel 150 millió dollárra rúgtak. A szlovén Jožo Trobec tervezte kabalaállatka, Vučko, ma is a város egyik szimbóluma. 

Néhány héttel ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól érkező információk szerint az Egyesült Államok, Spanyolország és Japán közösen rendezné a 2030. évi téli olimpiai játékokat. Ha ez így lesz, akkor Barcelona Szarajevót választaná partnerül, a síugrás házigazdájának. “Nincs sok olimpiai város, és Szarajevónak büszkének kell lennie erre a státusra. Nem gondolom, hogy teljes mértékben kihasználtuk az olimpiai örökséget, de lehetőséget kapunk arra, hogy egy lehetséges jelöléssel Barcelona felkérésére a 2030-as téli játékokra, Szarajevót és Bosznia-Hercegovinát ismét a legjobb fényben mutassuk be” - mondta Izet Raggio, Bosznia-Hercegovina Olimpiai Bizottságának elnöke. 

Akik 1984-ben a játékok idején Szarajevóban voltak, tanúi voltak a polgárok hihetetlen energiájának. Ünnepi légkör uralta az egész várost, sok résztvevő Szarajevót „tökéletes helynek, egyedülállónak” nevezte. A szarajevóiak ma is büszkén emlékeznek azokra a harminchat évvel ezelőtt februári napokra, amikor a világ rájuk figyelt. 


Categories: Nyugat-Balkán

A szarajevói piac elleni merénylet évfordulójára

Balkáni Mozaik Blog - Wed, 05/02/2020 - 18:31

Sok magyar turista látogat Szarajevóba, hiszen a város a kelet és a nyugat  olyan ötvözete, amit látni kell, nem beszélve az Osztrák-Magyar Monarchia korának kézzelfogható emlékeiről. Ilyen a Ferhadiján a Markale piac épülete, amit bizonyára mindenki útba ejt, aki a városba érkezik, de talán kevesebben vannak, akik a mögötte lévő utcán is tesznek egy sétát, hogy meglátogassák a Markale zöldségpiacot, ami huszonhat évvel ezelőtt a boszniai háború egyik legvéresebb támadásának helyszíne volt. 

1994. február 5-én néhány perccel dél után a Szerb Köztársaság hadserege  Mrković irányából egy gránátot lőtt ki, ami a piac aszfaltján robbant. A robbanásban a Klinikai központ, az Állami kórház és a francia zászlóalj szarajevói kórházának adatai szerint 67 civil  meghalt és 139 megsebesült. A súlyos sérülései következtében egy személy Hamburgban halt meg a kórházban.Közvetlenül a robbanás után végzett vizsgálat megállapította, hogy egy 120 mm-es lövedéket lőttek ki a piacra észak-észak-kelet irányból, a szerb állások felől. Ezt később a hágai nemzetközi ügyészség részére készített jelentés is megerősítette. A szerb katonai és politikai vezetés azonnal tagadta a mészárlás tényét, elhárították maguktól a felelősséget, sőt olyan állításokat tettek, hogy a helyszínen lévő testek textil és műanyag babák voltak. 

Az áldozatoknak, a túlélőknek közel tíz évet kellett várni az igazságszolgáltatásra. A hágai nemzetközi bíróság Stanislav Galić a Szarajevót ostromló szerb hadtest paracsnoka perében kimondta, hogy “minden kétséget kizáróan a Szerb Köztársaság Hadserege ellenőzése alatt álló területről lőtték a piacot”, amit a fellebbviteli bíróság is megerősített. Stanislav Galićot a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte.

Másfél évnek kellett még eltelnie, és egy újabb véres támadásnak újra a Markale piac ellen 1995. augusztus 28-án, hogy az Amerikai Egyesült Államok beavatkozzon és erővel visszaszorítsa a szerbeket, majd a békeasztalhoz kényszerítse őket.  

fotó: avaz


Categories: Nyugat-Balkán

A nyugat-balkáni régió légiközlekedéséről

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 02/02/2020 - 14:45

A nyugat-balkáni régió sem marad ki a légiközlekedés egész világon tapasztalható dinamikus fejlődéséből, de messze elmarad Európa többi részétől. Több oka is van ennek, de leginkább az alacsony életszínvonal, és a régión belüli országok közötti “nem felhőtlen” viszony: “Szarajevóból könnyebb repülővel eljutni New Yorkba, mint Szkopjéba” - mondja az Aviatica internetes hírportál szerkesztője.

A régióban jelenleg 24 repülőtér van, ahol 2019-ben közel 30 millió utas fordult meg. Az országokat tekintve Horvátországban a kilenc repülőtéren regisztrálták a legtöbb utast, 11.392.486-ot. Ez 8%-kal több, mint az előző évben. A képzeletbeli dobogó második fokán álló Szerbiában két polgári repülőtér üzemel, Belgrád és  Niš, december közepén nyitották meg Kraljevonál a korábban csak katonai repülőtérként üzemelő Moravat a civil forgalom előtt. 

Észak-Macedóniában is két repülőtér van, Szkopje és Ohrid, amiket koncesszióban törökök üzemeltetnek. Több mint két és fél millió utast szolgáltak ki, míg a pristinai repülőtéren 2,3 milliót. Bosznia-Hercegovina az 1,8 millió utassal megelőzte Szlovéniát, ahol a nemzeti légitársaság csődje miatt jelentősen csökkent az utasok száma, 1, 75 millióra. Nő a low cost légitársaságok forgalma, ám piaci jelenlétük  továbbra is nagyon gyenge, ha az elsődleges repülőtereket - Belgrád, Zágráb és Szarajevó - vizsgáljuk, domináns légifuvarozók viszont a másodlagos repülőtereken, Pristinában és Szkopjéban. Az elsődleges repülőtereken szezonon kívül is repülnek, a másodlagos repülőtereken azonban nem csak időszakosan. Ennek több oka is van, a repülőtéri árak, a kormányok által nyújtott támogatások hiánya és a polgárok szubjektív véleménye.

A csődbe ment Adria Airways helyett talán formálódik új szlovén nemzeti légitársaság, legalábbis fontolóra vesz a szlovén kormány egy közös befektetést az Izet Rastoder üzletember által létrehozott új légitársaságba, az Air Adriaticba. A “banánkirálynak” is nevezett Izet Rastoder sikeres üzletember, a Rastoder Európában a harmadik, a világon a negyedik legnagyobb banánimportőr. Az utóbbi években üzleti tevékenységét kiterjesztette hulladékgazdálkodára, ingatlanfejlesztésre és légifuvarozásra is. 1999 október végén alapított légitársaságot, az Adria vagyonának értékesítésére irányuló öt pályázat egyikét ő nyújtotta be és úgy tűnik, ő adta a legjobb ajánlatot, mert ő vásárolta meg a légitársaság minden áruba bocsájtott vagyontárgyát. Izet Rastodernek a következő hónapban 45.000 eurót kell fizetnie az Adria örökségért, ami főként repülési jogokból áll, beleértve a légiüzemeltetési engedélyt (AOC) is. Ezzel együtt használhatja az Adria Airways tagságát különböző szervezetekben, bérbe adhatja az épületeket, felszereléseket. A ljubljanai Finance c. hetilap szerint az üzletember már tárgyalt a gazdasági, fejlesztési és technológiai minisztériumban. Zdravko Počivalšek miniszter, aki a nemzeti légitársaság csődjének bejelentésétől új nemzeti légitársaság alapítását támogatja akár külföldi partnerrel is, jelen esetben fontolóra veszi az állam esetleges társulását Rastoderrel, amennyiben a légitársaság nevében a Szlovénia név is szerepel. 

A gazdasági hetilap azt is tudni véli, hogy az üzletember érdeklődést mutat a Montenegro Airlines részesedésének megszerzésére is, amire már évek óta keresnek vevőt.

 

fotó: IHO


Categories: Nyugat-Balkán

Két nő az 1915/1916-ban visszavonuló szerb hadsereg útján

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 02/02/2020 - 12:05

Két fiatal nő, Milena Mihajlović és Aleksandra Aleksić elhatározták, hogy 2020. júliusban végigjárják azt az utat, amin 1915/1916-ban a szerb hadsereg visszavonult a központi hatalmak seregei elől. A zarándoklatuk célja tisztelettel adózni az úton, az első világháború alatt meghalt sokszázezer áldozatnak. A két nő ezen túl erős üzenetet kíván küldeni a vidéki nőknek, asszonyoknak, hogy bátorítsák, erősítsék őket a társadalmi, gazdasági felzárkózásban. A tervezett út kilométereit áruba bocsájtják, a befolyt pénzt a "Peščanik" nevű kruševaci egyesületnek ajánlják, akik a nők megerősítésével, a nemek közötti egyenlőség előmozdításával foglalkoznak. Milena és Aleksandra lesznek az első nők, akik egyedül teszik meg a 280 kilométeres utat egy-egy 15 kilogrammos hátizsákkal. Az általuk tervezett út egyike annak a három iránynak, amelyen a szerb hadsereg visszavonult.  Ezen az úton van a legkevesebb aszfaltozott szakasz, ez az út halad át a legmagasabb hegyeken. A tervezett útvonal: Peć (Koszovó) – Rugova-völgye – Čakor hegy – Plav (Montenegró) – Vrmoša (Albánia) – Tamara – Skadar – Lješ – Drač (Durres). Az I. világháborúban a Szerbia elleni hadjárat tragikus fejezete a visszavonulás, miután 1915 november közepére világossá vált, hogy az utánpótlás nélküli, a végletekig elcsigázott szerb hadsereg nem képes tovább tartani magát, és Prizrenben Sándor trónörökös a kormány és a katonai vezetéssel egyetértésben a visszavonulás mellett döntött. 

Tömegesen menekültek a katonák és a civilek az albán hegyeken át a tengerpart felé, hogy onnan hajókkal szállítsák őket Olaszországba és Görögországba. A legnagyobb gond a terepviszonyok és az élelmezés volt. Sok, szűk átjárón kellett eljuttatni a kétszázezer főre becsült hadsereget az Adriai-tengerhez, sőt az élelmezésüket is meg kellett oldani. A katonák mögött civilek végeláthatalan tömege menekült, a pontos számuk nem ismert, de elérhette akár a milliós nagyságrendet is. A menekültekkel menetelt Nikola Pašić miniszterelnök, a trónörökös és a súlyos beteg Radomir Putnik főparancsnok. A visszavonuló szerb katonák és civilek közül sokaknak nem sikerült eljutniuk a tengerig. Aratott köztük a kolera és a tífusz, nem volt elegendő élelmük, megfelelő ruházatuk. Az albán hegyekben gyakran támadtak rájuk albán törzsek. Hatalmasak voltak a szerb veszteségek, kb. 650 000 civil halt meg betegségek, az éhínség az albánok támadásai és a menetelés okozta kimerültség következtében.  A katonai veszteséggel együtt a becslések szerint közel egymillió szerb vált a háború áldozatává, ami az 1914 előtti szerb lakosság 25%-át jelentette. Szerbia teljesen összeomlott.Ennek emlékére, tiszteletére indul útnak a két nő, akik a bejelentéskor tartott sajtótájékoztatón többek között azt mondták: “Naponta tanúi vagyunk az etnikumok közötti feszültség szításának, az információk manipulálásának, mert ez felel meg a politikusok érdekeinek. A célunk az is, hogy együtt emlékezzünk Esad Toptani akkori miniszterelnök segítségére, mert ha a csendőrei nem támogatták volna a katonákat az Albánián keresztül vezető úton, a szerb áldozatok száma sokkal nagyobb lett volna.” 

Milena és Aleksandra megkezdték a felkészülést, egyik segítőjük Marko Nikolić, aki a centenárium évében, 2015-ben járta végig ezt az utat. A két vállalkozó szellemű, bátor nő abban bízik, hogy akciójuk másokat is hasonló zarándokutak szervezésére ösztönöz. 


Categories: Nyugat-Balkán

A “balkáni Escobar” brutális halála

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 01/02/2020 - 12:03

Montenegró, Kotori-öböl. A természet egyik csodája, a fekete hegyek, a zöld hegyoldalak és a valószinűtlenül kék Adria. Ebbe az idilli képbe nagyon nem illik bele a bűnözés, a szervezett bűnözés, ami jelen van és nem is akárhogyan. Ez a Kotori-öböl sötét oldala. 2014-ig egy maffia klán működött itt, aztán a spanyolországi Valenciában eltűnt kétszáz, egyes híradások szerint háromszáz kilogramm kokain. A kábítószer a szerb Goran Radoman lakásáról tűnt el, aki emiatt börtönből való szabadulása után bűnözői csoportok céltáblája lett, őt vádolták a kokain eltűnéséért és 2015-ben Belgrádban egy földalatti garázsban meggyilkolták. A valenciai fiaskó volt az oka az addig egyedüli maffia klán szakadásának és a két öbölbeli település - Škarljar és Kavač - nevéből lettek a “škaljariak” és a “kavačiak”, és megkezdődött egy véres háború a két klán között.

A škaljari klán sokak szerinti vezetőjét, Igor Dedovićot és egyik tagját, Stefan Stamatovićot gyilkolták meg január közepén Athén külvárosában, Varkizában egy tavernában. Varkizát a škaljari és a zimonyi klán is új oázisnak tekintették. A görög médiában csak egyszerűen a “balkáni Escobarként” emlegetett 42 éves Dedović Athénba tette át székhelyét, hogy Pireusz kikötőjéből terjessze Európában a Kolumbiából származó kokaint. 2018-ban érkeztek Görögországba elhunyt horvátok nevére kiállított horvát útlevéllel, amiért állítólag 26 ezer dollárt fizettek. Dedović éveken keresztül utazott Európában Dragan Popović és Dušan Stanić nevére kiállított okmánnyal. Az uniós ország útlevele megkönnyítette az átjutást az ellenőrzési pontokon és lehetővé tett hosszabb tartózkodást is EU-s országban. A görög újságok szerint a két maffiózó a külalakját is megváltoztatta, lefogytak, szakállt növesztettek és megváltoztatták a hajviseletüket. Szerb nemzetiségű horvát üzletemberekként mutatkoztak be. Nem hordtak fegyvert és kerülték a bajt. Nem volt autójuk, a tömegközlekedést használták, időnként taxit. Hetente kétszer mentek a varkizai tavernába, mindig ugyanahhoz az asztalhoz ültek, mindig egymással szemben, hogy lássák ki megy, ki jön mindkét oldalon. Annak ellenére, hogy Dedović biztonságban érezte magát a görög fővárosban, azt gondolva, hogy eltüntetett maga után minden nyomot, hogy eltűnt a kavači klán szeme elől, akik szerinte azt hitték, hogy Törökországban van, szinte hetente változtatták a tartózkodási helyüket, a családjukkal és munkatársaikkal interneten keresztül tartották a kapcsolatot. 

Dedović Athénba érkezése után sem tétlenkedett, a szerbiai maffiával közösen három kokainszállítmányt finanszírozott. A kokain elérkezett a Dunáig, de a szállítóhajó ismeretlen okok miatt román területen elsüllyedt. A veszteség hatalmas volt, kb. 300 millió euró. Ezután kezdte el a škaljarci klán használni Pireusz kikötőjét. Hónapokon keresztül folyt a munka, míg 2019. szeptemberben 120 kg kokaint fedeztek fel egy banánszállítmányban. 

A görög biztonsági szolgálatok belgrádi kollégáiktól kapott információk alapján tudtak a két klántag Athénba költözéséről és tudnak az egykori Jugoszlávia területéről keresett bűnözőkről, akik aktív tevékenységet folytatnak Görögországban, amit egyes elemzők szerint a balkáni maffia a gyarmatává tett. Különleges vizsgálócsoportot hoztak létre, ami 2017-ben kezdte meg a vizsgálatokat, amikor Glifadan letartóztatták Martin Matijašević szerb állampolgárt és az ezzel egyidőben Varkizában lévő luxusapartmanjában tartott házkutatás alkalmával lefoglaltak 136 kg tiszta kokaint. Akkor a főnökének, Jovan Vukotićnak sikerült Törökországba menekülnie, de 2018-ban Antalijában letartóztatták és kiadták Szerbiának, ahol börtönben várja montenegrói kiadatását. A rendőrök szerint ezután döntött úgy Igor Dedović, hogy Athénba teszi át székhelyét, egyrészt, hogy kitöltse a Vukotić letartóztatása után keletkezett űrt, másrészt, hogy eltűnjön a “kavačiak” elől. 

Dedović túlbecsülte a pénz biztosította hatalmát és óriási hibát követett el, amikor Athénba vitte a családját és az üzlettársát, nem tudva, hogy ezzel felfedi tartózkodási helyét. Óvatlansága végzetesnek bizonyult, az ügyészség szerint ezért a könnyelműségért az életükkel fizettek. A tanúk szerint a támadók a feleséget és a gyerekeket követték és így jutottak a két maffiózó nyomára. A tavernában a család szeme láttára 24 golyót lőttek ki a két férfira, a támadók harminc másodpercen belül eltűntek a helyszínről.A görög rendőrségnek négy férfiról vannak információi, akikről gyanítják, hogy ők ölték meg Dedovićot és Stamatovićot. A média szerint csapatban dolgozó bérgyilkosokról van szó, ketten fejbe lőtték a két maffiózót, a másik kettő távolabbról tüzelt rájuk. Nincs felvétel a gyilkosságról, a tavernában a biztonsági kamera nem működött, a környező kamerák rögzítették ugyan a négy férfi mozgását, de a képek homályosak és távoliak. 

A görög biztonsági szolgálatok azt feltételezik, hogy a két montenegrói maffiatag meggyilkolásának köze lehet a tavaly nyáron Philadephiában az MSC Gajan fedélzetén lefoglalt húsz tonna, több mint egymilliárd dollár értékű kokain lefoglalásához, mivel a média szerint találtak arra utaló nyomokat, hogy a szállítmány  Dedović felelőssége volt. 

Ez a leszámolás szintet lépés a korábbiakhoz képest, mert itt a gyilkosságot a családtagok előtt követték el. Marko Nicović a belgrádi rendőrség volt első embere a boszniai Avaz c. napilapnak adott interjúban azt mondta, hogy még a legtapasztaltabb nyomozókat is aggasztja a bűncselekmény brutalitása és az, hogy a gengszterek sutba dobták a korábbi kódexeket. “Nincs többé törvény. A balkáni maffia szemmel láthatóan a mexikói és a kolumbiai maffia módszereit követi, akik megölnek egy családtagot vagy az egész családot, hogy ezzel üzenjenek a másik félnek.”  

A rendelkezésre álló adatok szerint Szerbia és Montenegró ellenérdekű klánjai közötti összetűzésekben 2012 óta százötvenheten vesztették életüket, ebből mindössze tizenhárom eset jutott el a bíróságokig. A két rivális kotori klán közötti leszámolásoknak eddig harminchét halálos áldozata van. Tizenkilencen a  škaljari és tizenegyen a kavači klánból, heten véletlenül haltak meg. Volt, aki többször is célpont volt, de túlélte, többen súlyosan megsebesültek az összecsapásokban. Szakértők úgy vélik, hogy Igor Dedović meggyilkolása nem fogja a klán meggyengülését eredményezni annak ellenére, hogy kulcsszereplője volt a szervezetnek vitathatatlan autoritással és széleskörű kapcsolatrendszerrel a bűnözői körökben. A “kavačiak” sem álltak le, amikor lefejezték a klánt, és megölték a vezetőjét, de az kétségtelen, hogy Dedović és Stamatović meggyilkolásának brutalitása új dimenziókat adott a háborúnak. 

Az alvilág ismerői között vannak olyanok, akik szerint a škaljari klán már nem lesz olyan, mint korábban, mert nincs a tagok között olyan karizmatikus egyéniség, amilyen Dedović volt, másrészt a kavači klán jelentős belgrádi támogatást élvez, és tagjainak száma a börtönökben végzett toborzás ereményeként folyamatosan növekszik. 

Nem lehet tudni, hogy kinek lesz igaza, mert a harc - egyelőre üzengetések szintjén - a két klán között folytatódik. Jovica Vukotić a škaljarski klán állítólagos új vezetője a keresztapa meggyilkolása kapcsán a montenegrói újságokban üzent: “Nincs vége. A távozásod még több erőt ad nekünk, hogy ne adjuk fel.”    

 


Categories: Nyugat-Balkán

Egy kis szerb foci

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 26/01/2020 - 17:23

A 19. század végén  jelent meg a futball Szerbiában, először a nagyvárosokban, Belgrádban, Kragujevacban és Nišben. Egyetemisták hozták el és olyan fiúk, akik németországi és monarchiabeli városokban, mint Prága, Budapest és Bécs, tanultak. Hugo Bull volt az egyikük, ő hozta az első bőrlabdát Berlinből Belgrádba. 1896-ban játszottak vele először, a korabeli újság így számolt be róla: “A tornászok különféle játékokat játszottak egy nagy golyóval. Bizonyos szabályok szerint “dobták” és ami a legérdekesebb, hogy csak lábbal…”  1903-ban Hugo Bull vezetésével néhány egyetemista megalapította az első szerb labdarúgó klubot, a Sokot. A Sokonak 1933-ban nevet kellett változtatnia, azóta a mai napig BASK néven szerepel a bajnokságban.                                                    1896 Kragujevac

Ugyancsak 1903-ban alakult meg Kragujevacon az FK Šumadija. Alapítója Danilo Stojanović, akit a szerb futball atyjának tartanak.  

1901-ben Szabadkán alakult meg az FK Bačka. Első mérkőzéseit Dél-Magyarországon játszotta, négyszer nyerte meg a nemzeti bajnokságot. A királyság idején a Bačka tisztességesen helytállt, a második világháború után a szabadkai Spartacus árnyékába került, jelenleg ismét régi nevén a Vajdasági Szerb Ligában szerepelnek. Az FK Bačka képviselői részt vettek a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség létrehozásában 1919-ben Zágrábban. Létrejöttéig a focit Szerbiában többnyire amatőrül játszották barátságos bajnokságokon, ahol "a játékosok maguk gyűjtöttek pénzt a szervezet számára, vagy egy kereskedő, egy mecénás segítségével, aki az utazási költségeket fizette Belgrádba vagy Kragujevacba." A szövetség megalapításával teljesültek bármilyen verseny rendezésének feltételei.  

Az I. világháború idején jött létre Ivanjicában minden idők egyik legsikeresebb szerb klubja, az FK Javor. Hasonlóan a többi akkoriban alakult csapathoz, itt is egy egyetemista hozta a városba az első focilabdát. A csapat a második világháború végéig megtartotta amatőr jellegét, jelenleg a szerb élvonalban játszanak.  

Az FK Dušanovac, a mai Voždovac elődje, 1912-ben alakult Belgrádban. A csapat weboldalán lévő ismertető szerint az egyik alapítója, elnöke és első kapusa Danilo Stojanović, Čika Dača volt. 

Az FK Vojvodinát az I. világháború kitörésének évében, 1914. márciusban alapították az újvidéki pravoszláv gimnázium diákjai. A háború után a klub egyre komolyabb és erősebb lett, a megépült a Karadjordje stadion a Juda Maccabi labdarúgó klubbal együttműködve. 1966-ban megnyerték a bajnokságot, akkor a csapat középpályása Silvester Takač volt. Miután Takačot eladták a francia Stade Rennais csapatának, a Vojvodina megvásárolta “Takač szemeit”, két reflektort, amik először 1967-ben gyulladtak fel a Celtic elleni Európa bajnoki negyeddöntőben.                                      FK Vojvodina 

Az első világháború után sorra alakultak a labdarúgó csapatok, ennek több okát is mondják, egyrészt hogy a férfiak, akik a fronton harcoltak, egyebek mellett Korfun, Korzikán, Algériában, Provance-ban, Bordeauxban vagy Tunéziában, megismerték a focit, nem ritkán csapatot is alakítottak. Más magyarázat szerint a szerb katonák Nisben látták az osztrák-magyar hadifoglyokat ahogy fociznak, és eltanulták tőlük. 

Az 1920-as években drasztikusan nőtt a klubok száma, közülük néhány ma is aktív, egyesek a Szuperliga tagjai. Ezek egyike az 1926-ban alapított belgrádi FK Čukarički. Első elnökük a szerb légiközlekedés egyik úttörője, Miloš Ilić első osztályú vadászrepülő, a Királyi Légierő nyugalmazott pilótája volt. A húszas évek a munkás sportegyesületek megalakulását is hozták Jugoszláviában, az elsőt 1920-ban Belgrádban. 1923-ban még két munkáscsapatot alapítottak, egyet Krajujevacban, egyet Nišben, az FK Radnički Ništ. Ma a Szuperligában szerepelnek. Amikor a Jugoszláv Kommunista Párt nem működhetett törvényesen, ezek a munkásegyesületek a párt számára nagyon fontosak voltak, mivel teljesen törvényesek voltak. Nem volt ritka, hogy egy csapatban három-négy párttag is játszott. A kommunista párt nem alapított sportegyesületeket, de támogatta azokat, így az állam viszont nem, és ezért az egyesületek nehezen jutottak pénzhez.                                    Az 1992-es jugoszláv válogatott

A szocialista Jugoszlávia labdarúgásának fekete éve 1992, az utolsó válogatott csapatát az Európa Bajnokság idején zárta ki a nemzetközi szövetség. Az ENSZ Biztonsági Tanács 1992. május 30-án szankciókat rendelt el  Jugoszlávia ellen, és öt napra rá zárták ki a válogatottat. Helyüket Dánia csapata vette át, akik meg is nyerték a kontinenss viadalt. Az Ivica Osim irányította nemzeti tizenegy már nem volt a régi, a horvát játékosok elhagyták a csapatot, a boszniai háború kitörésekor a bosnyák labdarúgók is hazamentek.  A szankcióknak egyéb vonzata is volt, a csapatért érkező JAT repülőgépnek Stockholmban nem adtak engedélyt a tankolásra. A legenda szerint a járat kapitánya kijelentette, hogy üzemanyag nélkül is a levegőbe emelkedik a Boeing 737-essel, és ha szükséges, akkor valahol Lengyelországban leteszi egy autópályán, de nem hagyja ott a nemzeti válogatottat, és a repülőgépet a svédek kezében. Végül kaptak üzemanyagot és engedélyt a visszaútra Belgrádba. A szankciók miatt a jugoszláv labdarúgás valószínűleg legjobb válogatottja, a klubcsapatok  négy-öt évre kikerültek a nemzetközi vérkeringésből, kimaradtak az 1994. évi világbajnokságból, és az 1996. évi kontinens bajnokságból.

A szerbiai klubok rendszeres pénzügyi problémákkal, átalakulásokkal, névváltoztatással, rossz teljesítménnyel és ennek megfelelően alacsonyabb színvonalú bajnoksággal szembesülnek, de büszkék a hagyományaikra. A Szuperligában a második világháború előtt és után létrehozott klubok aránya jelenleg 9:7 az “öregek” javára..


Categories: Nyugat-Balkán

“Európa apósa”

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 25/01/2020 - 19:18

Gyakran nevezik így az első és egyetlen montenegrói királyt, Nikol Petrović Njegošt, aki öt lányát európai királyokhoz, hercegekhez adta feleségül.  

Legidősebb lánya, Ljubica Petrović Njegoš hercegnő 1864. december 23-án született Montenegró akkori fővárosában Centinjében, rögtön a Zorka becenevet kapta, és ezen a néven ismerték meg a későbbiekben. Tizennyolc éves korában lett a szerb trónörökös Peter Karađorđević felesége, és 25 éves korában, 1890-ben halt meg, ötödik gyermeke születésekor. Peter herceg 13 évvel a halála után lett Szerbia királya, fia Aleksandar Karađorđević 1929-től Jugoszlávia első királya.                                     Zorka és Peter Karađorđević

Húga Jelena Petrović Njegoš 23 éves korában a leendõ olasz király, III. Victor Emanuel felesége lett. Hogy a házasság létrejöhessen, Jelenának az ortodox hitről át kellett térnie a katolikus hitre. Jelena tíz éves korában került Szentpéterváron a Szmolnij Intézetbe, keresztapja, II. Miklós orosz cár koronázási bálján ismerkedett meg Viktor Emanuellel, Nápoly hercegével, és kötöttek házasságot 1896. októberben.  A nevét Elenára változtatta, és mikor férje az apját követve trónra lépett, az ország királynője lett 1900-1946-ig. Viktor Emanuelt 1936-ban az olasz gyarmat Etiópia császárának, 1939-ben pedig Albánia királyának nyilvánították. 1908. december 28-án Messinat hatalmas földrengés sújtotta, Elena királynő a mentőknél segített, az első világháború alatt nővérként dolgozott. 1939-ben levelet írt a még semleges hat európai állam királynőjének (Dánia, Hollandia, Luxemburg, Belgium, Bulgária, Jugoszlávia) a háború elkerülése érdekében. Nem járt sikerrel. 1946-ban emigrációba kényszerültek, a király egy évvel később meghalt, Savoyai Elena Franciaországba költözött, 1952-ben Montpellierben halt meg 80 éves korában. Giacomo Puccini neki ajánlotta Pillangókisasszony című operáját.  

A montenegrói királyi család két fiatalabb lánya, Milica és Anasztazia a Romanov családba házasodott, mindkettőjüket I. Miklós cár unokái vették feleségül, Anna hercegnő a német Franz Joseph Battenberg herceg felesége lett. Nem ok nélkül nevezték az apjukat "Európa apósának". 


Categories: Nyugat-Balkán

Aki a Baščaršija vizéből iszik, egyszer visszatér Szarajevóba

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 25/01/2020 - 16:58

Sokan vagyunk, akik Rómában járva, háttal állva aprópénzt dobtunk a Trevi-kút vizébe, mert a legenda úgy tartja, hogy aki ezt teszi, az még vissza fog térni az olasz fővárosba. Szarajevónak is van egy ilyen nevezetes helye, az is kút, abból azonban inni kell.

A nyilvános ivóvízkutak évszázadok óta szimbólumai a városnak. Elsősorban a helyi lakosoknak épültek, de azt is szolgálták, hogy az utazók, karavánok itt megálljanak pihenni. Szarajevó egy medencében fekszik, és számos település szétszóródva a dombos és magas területeken ivóvíz nélkül, ezek a közkutak biztosították a lakosságnak a friss vizet. A Szarajevó Városi Levéltár adatai szerint a 19. században 152 közkút volt szerte a városban, minden mecsetnek, minden imahelynek saját, gazdagon díszített kőkútja volt. A víz a környező hegyekből érkezett, a szarajevóiak pedig azt mondták: "Egy finom étel után igyál tiszta, hideg csapvizet."

Az iszlám öt alappillérének egyike a zakát, az alamizsnaadás kötelessége, minden muzulmánnak illik a vagyonához mérten adományokat adni. Szarajevói tehetős polgárok vallási objektumok, hidak, iskolák, nyilvános konyhák létrehozása mellett adományként gyakran építettek közkutakat.Egy ilyen kút van a Nyugat-Balkán egyik legismertebb dzsámija, a Gazi Husrev-begova dzsámi falán a Baščaršijan, és a legenda szerint, aki egyszer annak vizéből iszik, valamikor biztosan visszatér Szarajevóba. 

A nyári melegben gyakran áll hosszú sor a kút előtt, turisták és helyiek, hogy szomjukat oltsák. Mi többször is ittunk a kút vizéből, mert ez az a város, ahova annyiszor szeretnénk visszamenni, ahányszor csak tudunk. 


Categories: Nyugat-Balkán

A halálos csapdába esett szarajevói villamos

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 19/01/2020 - 18:51

A boszniai háború, a kegyetlen vérontás 1995. novemberben az amerikai Daytonban aláírt békeszerződéssel lezárult, végetért Szarajevó négy évig tartó ostroma, és amikor már azt gondolták, hogy valóban béke van, hogy fellélegezhetnek, akkor eljött január 9-e.

1996. január 9-én a korai téli sötétben a 272-es számú villamos lassan haladt a Baščaršija felé, amikor a Nemzeti Múzeum megállónál a villamoson ülők átélték újra ugyanazt, amit előtte évekig: ugyanazt a fényt látták, ugyanazt a hangot hallották. A halál hangját, színét és ízét.  A boszniai szerb hadsereg tartotta ellenőrzése alatt Grbavica kerületet és onnan lőttek ki a villamosra egy gránátot. Az a lövedék nem törődött a békével vagy  Daytonnal, és különösen nem törődött a villamoson utazókkal. 

Az élet Dayton után Szarajevóban kezdett normálissá válni, vagy inkább nagyon hinni akarták, hogy normálissá válik. A villamosvonalak háború utáni újbóli megnyitása  is ezt a hitet erősítette. Ezen a napon indult újra a villamos, az első szerelvény üresen ment, a második külföldi és belföldi hivatalnokokkal, újságírókkal és a harmadik vitte a szarajevóiakat. 

Nihad Sladić akkor tizenöt éves volt. Apjával ment hazafelé az iskolából a villamossal.  „Egy villanásra és fülsiketítő robbanásra emlékszem, és utána csak a sötétség”- emlékezett vissza. Az apja ösztönösen kihúzta a villamosból. Az ajtó mellett álltak. Ez a túlélés érzése: "Nem emlékszem a jelenetre, de emlékszem a sikolyokra és a zajra. A bal fülem csengett és éreztem, hogy a fejem bal oldala vérzik. Először tapasztaltam pánikot az édesapámnál, aki mindig nyugodt volt. Később lett egyértelmű, hogy a nagymennyiségű vér volt az oka a pániknak a fejem bal oldalán.” Az apja kirohant az útra és megpróbált megállítani egy autót, de nem tudták, hogy mi történt és nem álltak meg, a járókelők sem értették azonnal a helyzetet, de valahogy mégis eljutottak a kórházba. Ott kaotikus volt a helyzet, Nihad akkor vette észre, hogy tiszta vér, az apja ruháin emberi szövetek darabjait látta.Egy orvos azt mondta neki, hogy „szerencséje volt”, amiért csak néhány szilánk találta el a fejét. Egész életében fülzúgással küzd, és még évekkel később is légszomj kínozta, ha villamosra kellett szállnia. 

A villamost ért találat következtében tizenkilenc utas megsebesült, és hogy nem lettek többen azt szinte biztos, hogy Mehtibe  Dževlan villamosvezetőnek is köszönhetik. Mehtibe később a nemzetközi kivizsgálóknak mondta el, hogy látta a fényt és hallotta a gránát hangját pontosan a vezetőfülke fölött, de egy másik hangot is hallott, a mesterlövészek lövéseinek hangját. Emlékezett a pánikra, és ez arra ösztökélte, hogy valahogy mentse a halálos  csapdába esett embereket.

Az utasok kiugráltak a villamosból, szinte az ablakon, mivel a szerelvény tele volt. “Nagyon rossz volt, stresszes, de valahogy megtalált az erő, és valahogy tiszta fejjel tartottam magam. Sikerült megállapodnom az utasokkal az ajtó bezárásában és a továbbindulásban, mert ki voltunk téve annak, hogy a villamos bármelyik részét újra megcélozhatják, eltalálhatják”-  mondta.- “Az egyetlen célom az volt, hogy bezárjam az ajtót, hogy el tudjak indulni. Ki tudja, mi történt volna, ha ott maradunk, mert még mindig célpontok voltunk, lőhettek ránk, de amikor mozogtunk, amikor épületek között mentünk, a villamos eltalálásának lehetősége sokkal kisebb volt.” Azt mondta, hogy soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor megpróbálta megmenteni az utasokat. Elértek az Omer Maslić egészségügyi központig. Egy nőt borzalmas ütés ért a fején, Mehtibe berohant az egészségügyi központba, hogy jöjjön orvos, és nézze meg. “Akkor még azt sem tudtuk, hogy nő-e, vagy férfi, olyan szörnyű látvány volt.” 

Ő volt Mirsada Durić, a támadás halálos áldozata a békeegyezmény aláírása után. Egy gránát kioltotta az életét azután, hogy előtte négy évig ellenállt és túlélte a háború és az ostrom minden borzalmát. Mirsada élete, félelmei, reményei, álmai mind végetértek 1996. január 9-én este 17.28-kor a Nemzeti Múzeum villamosmegállóban. Mirsada szimbólum. A város szimbóluma, ami naívan, őszintén és mosolyogva fogadta a békének nevezett normalitást, tárt karokkal és tiszta arccal szívta magába ezt a békét. A meggyilkolt Mirsada és a 19 sebesült örök emlékeztető azoknak, akiknek sem a szó, sem az aláírás, sem a béke nem jelent semmit.

Számos háborús bűnöst elítéltek a hágai nemzetközi bíróságon a boszniai szerb erők által a város ostroma alatt a polgári lakossággal szembeni támadásokért. Stanislav Galić parancsnokot  életfogytiglanra, Dragomir Milosević parancsnok-helyettest 29 év börtönre, Radovan Karadzić és Ratko Mladić volt boszniai szerb politikai és katonai vezetõket életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, de ezért a bűncselekményért a háború után senkit nem vontak felelősségre, az ártatlan emberek, a civilek, az utasok, a szarajevóiak, akik végre a békét akarták, egy életre szóló traumát kaptak. 

Dzevlan a következő tíz napban dolgozott, “ahhoz” a villamoshoz senki nem nyúlt hozzá a felújítás előtt. “Amikor felszálltam rá, megdermedtem. Leültem, de nem éreztem a lábamat. Talán fel sem fogtam, hogy mi történt, amíg nem láttam a vért, az üvegszilánkokat és a húsdarabokat. Akkor elájultam. Nem tudtam járni, betegszabadságra mentem és utána munkahelyet változtattam”- mondta. Többet nem ült a villamosvezetői székbe, diszpécserként dolgozott a szarajevói közlekedési vállalatnál. 

Az utasokkal teli villamos elleni támadás 1996 januárban Szarajevó ostromának egyik legkegyetlenebb támadása volt már a békemegállapodás aláírása után. Meg kell emlékezni róla. Saját magunkért, a  gyermekeinkért, a becsületes emberekért, akik fenntartás nélkül hisznek a békében és mások jóságában, azokért az emberekért, akik életükkel, mentális és fizikai sebekkel fizettek a jóhiszeműségükért.

 

 


Categories: Nyugat-Balkán

Történelmi hajók a Duna és a Száva mélyén

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 19/01/2020 - 15:38

Korábban írtam a Duna szerbiai szakaszán, konkrétan a Vaskapunál a folyómederben található második világháborús hajóroncsokról, de a folyó nemcsak ott rejt titkokat. Az Aqua Régészeti Társaság megjelentetett egy térképet, ahol feltüntették a Duna-Száva torkolatban eddig ismert hajóroncsokat. Ez a térkép közel sem teljes, mondta a társaság elnöke, Gordan Karović régész. A térképet régi nyilvántartásokból, fényképekből, elbeszélésekből állították össze.  

A tudósok által ismert legrégebbi hajók az 1440-től II. Murat szultán Belgrád elleni ostroma idején kerültek a folyó mélyére. 1456-ban a városvédők három török gályát süllyesztettek el, maradványaik még mindig a mederfenéken vannak Zimony közelében, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek korábbi időből származó roncsok a folyókban.     A 15., 16. és 17. században elsősorban török és osztrák hadihajók és kereskedelmi hajók süllyedtek itt el, utóbbiak a harcok során a katonáknak segítettek. Nagy Szulejmán szultán, aki 1520 és 1566 között uralkodott, kötelezte a kereskedőket, hogy segítsék a török sereget, de hajóikat nem kobozták el, hanem fizettek a szolgálataikért. A 18. században is gyakran lettek áldozatok kereskedelmi hajók és csónakok. Ezekről az egyetlen megbízható adat a bírósági nyilvántartásokban lelhető fel, ahol a hajótulajdonosok jogorvoslatot, kártérítést kértek az államtól, mivel az nem védte meg őket az ellenséges erők ágyúitól.  

A folyó mélyén fekszik az újvidéki Nićifor Žigić kereskedő hajója, amit annyira túlterheltek gabonával, hogy 1792 nyarán hajótörést szenvedett és a Száva torkolatában elsüllyedt. Demet Durs kereskedő öt hajóját 1798-ban a törökök süllyesztették el.  Szerb harcosok 1806. május 20-án süllyesztettek el egy török hajót, a fedélzetén száz katonával. Nem véletlen, hogy a legtöbb hajó Belgrád vizein süllyedt el, vagy rekedt meg. A két hajózható folyó, a Duna és a Száva torkolatánál fekvő város történelmileg kereskedelmi hajók csomópontja és tranzitkikötője volt, a folyami flottillák székhelye és számos csata helyszíne. A régészek szerint nehéz megbecsülni, hogy a történelem során hány hajó végezte a Száva és a Duna fenekén, milyen kulturális örökséget őriznek, és hogy hol is vannak pontosan, de az ismert adatok azt mutatják, hogy a legtöbb hajót Zimony közelében a torkolatnál süllyedt el.  

Belgrádnak már a középkorban volt hajógyára. Az első hajóépítő műhely megalakításának pontos időpontját nem tudják, de történészek, kutatók úgy gondolják, hogy a legkorábbi idő 1430 lehet. A fellelhető adatok 1494-re nyúlnak vissza, amikor a városba érkezett Quintius olasz hajóépítő mester. Feltételezések szerint az első hajógyár a mai "Polet" közelében volt. Kezdetben könnyű, sekély vízen is hajózni képes vitorláshajókat építettek, majd a  16. században itt építették az oszmán hadiflotta egy részét, miután Mehmet Ali-pasa a lepantói csatában 1571-ben vereséget szenvedett. 

A 19.században már komoly hajógyártás folyt a belgrádi hajógyárban. A legenda szerint Miloš Obrenović fejedelem elrendelte egy gyönyörű korvett megépítését, amit 1835-ben ajándékba küldött a szultánnak. Ez az ajándék minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a török szultán fermánt (szultáni okirat) bocsásson ki, amelynek alapján Szerbiának joga volt saját zászlója alatt közlekedtetni a kereskedelmi hajóit.  

1929 márciusban a hatalmas jégtorlaszok mozgása eredményeként 112 hajó és csónak süllyedt el vagy sérült meg, többet a Száva torkolatáig tolt a jég és végül ott süllyedtek el. A legtöbb adat az I. és a II. világháború idejéből érhető el, amikor Jugoszlávia teljes folyami flottáját elpusztították.  Az Aqua Régészeti Társaság elnöke elmondja, hogy a szerbiai víz alatti régészet még gyerekcipőben jár, azt tartja legfőbb feladatuknak hogy tovább kutassák a víz alatti örökséget, megvédjék és bemutassák azt. Úgy gondolja, hogy a meder alján lévő és a hajózást nem zavaró roncsok csak akkor kerülnek eltávolításra, kiemelésre, ha egy nagy folyótisztítást rendeznek.  

Az állam sajnos nem sok jelét adja annak, hogy a víz alatt lévő kulturális örökséget felszínre hozza, ami pedig a kutatók szerint kötelességük lenne, ahogyan az is, hogy megóvják a további pusztulástól. Szerbia még nem ratifikálta az UNESCO 2001-ben Párizsban elfogadott víz alatti kulturális örökség védelméről szóló egyezményét, amit a szomszédok már igen, sőt el is kezdték annak végrehajtását Zadarban nemzetközi pénzügyi segítséggel. Szerbiában továbbra is csak nem kormányzati szervezetek foglalkoznak velük.


Categories: Nyugat-Balkán

Korlátozzák a magánszállások számát Horvátországban?

Balkáni Mozaik Blog - Sat, 18/01/2020 - 15:17

A horvátországi turizmus számai 2019-ben minden addigi rekordot megdöntöttek: több turista, több vendégéjszaka, több bevétel. A szálláshelyek túlzott mértékű növekedése azonban jelentős terhet jelent a helyi infrastruktúrára, és ezért fontolóra veszik új turisztikai létesítmények nyitásának tiltását az egyes városokban vagy a városok egyes részein, amíg a szükséges infrastruktúra ki nem épül. Az elmúlt három évben 145 ezerrel nőtt a magánszállásoknál kivehető férőhelyek száma, míg ugyanez a szám a szállodáknák csak ötezer volt.  

A horvát nemzeti bank adatai szerint az idegenforgalom bevétele 2019 év első háromnegyedében 9.5 milliárd euró volt. A turisták többet költenek, 2019-ben napi 97 eurót, ami 2018-ban még 79 euró volt.  Zágrábban ez az összeg napi 200 euró. Az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az elmúlt években túl sok szálláshely épült, ez intézkedésre sarkallhatja a helyi hatóságokat. Példaként hozták fel Barcelonát, ahol a városvezetés úgy döntött, hogy hat hónapig nem engedélyezi új apartmanok regisztrációját a város egyes részein, ahol értékelésük szerint nem megfelelően megoldott az infrastruktúra. Ehhez hasonlóra gondolnak Horvátországban is, elsősorban a magánszállások számát korlátoznák. Dubrovnik polgármestere üdvözölne egy ilyen megoldást, javaslatot fog tenni egy, három vagy hathónapos tiltásra.  

A szakemberek mellett a civil szervezetek is tisztában vannak azzal, hogy komolyan kell venni az idegenforgalom fenntarthatóságát. A turisták oda özönlenek, ahol élményekben van részük, érezni akarják a hely légkörét, bele akarnak olvadni a helyi közösségbe, de azzal, hogy a tömegturizmus egyre nő, hogy egyre több apartman épül, a helyiek elhagyják a városközpontokat és csak azt vesszük észre, hogy a város egy nagy szállodává válik tele éttermekkel és elveszíti azt a vonzerejét, ami miatt a legtöbb turista valójában idelátogat. Szakmai szervezetek, köztük például a családi turizmus szövetség azt mondja, alapvető fontosságú lenne, hogy a minisztérium meghatározza az általános keretet, mert annak hiányában a helyi vezetők évről-évre más döntéseket hoznak arról, hogy hol nyitnak új turisztikai létesítményeket. A szállásadók szervezete azt mondja,Európa egyik leggazdagabb városát, a katalán fővárost nem lehet összehasonlítani a horvátországi településekkel, ahol szinte minden az idegenforgalomtól függ.   

A minisztériumnak van terve a magánszálláshelyek korlátozására, de azt egyelőre csak Dubrovnik kész végrehajtani, ahol már korábban is megkongatták a vészharangot, igaz nem a szálláshelyek, hanem a tengerjáró nyaralóhajók miatt. A dél-dalmáciai városban a várfalon belül szinte már nincsenek is helyi lakosok, ott minden apartman, lakás vendégeket fogad.  A tendencia más tengerparti városokban is tetten érhető, a lakáskiadás a horvát gazdaság harmadik legnagyobb iparága közvetlenül a feldolgozóipar és a kereskedelem mögött. A lakásárak és a bérleti díjak folyamatosan emelkednek, négy dalmát megyében az átlagos lakásárak már magasabbak, mint Zágrábban, a legmagasabb lakásárakkal rendelkező 80 önkormányzat között nincs olyan, amelyik nem az Adriai-tenger partján található. Rovinj lakásállományának 47% -át kizárólag turisztikai célokra használják, Dubrovnikban ez a részesedés 27%, Pulában 15%, Zadarban és Sibenikben 13%, Splitben 10%. 

Összehasonlításul, a többször is emlegetett Barcelonának 1,6 millió lakosa van és mindössze 9600 lakás, amit legálisan rövidtávra bérbe lehet venni.  A helyhatóság negyven ellenőrt alkalmaz, akik minden nap ellenőriznek és büntetik azokat, akik illegálisan adják ki a lakásukat. Splitben a lakosság ennek az egytizede, a lakások száma is ennyivel kevesebb, a kiadó apartmanok száma viszont 8340. Zadarban Barcelonánál húszszor, Dubrovnikban negyvenszer kevesebben élnek, a kiadó lakások száma ezzel szemben mindkét városban alig kevesebb, mint hatezer. 

A tportal internetes oldalon megjelent egy térkép, ami az ország azon részeit jelöli, ahol építési földterületet vásárolnak szálloda és lakásépítésre. A sötétkék (építési terület)  és a világoszöld szín (lakás, apartman) uralja a partmenti övezetet, ami a jegyzetíró szerint azt jelenti, hogy a legjobb úton vannak afelé, hogy az Adriai-tenger partja egy nagy apartman komplexummá váljon.
 


Categories: Nyugat-Balkán

Nagyalbánia - álom vagy rémálom?

Balkáni Mozaik Blog - Sun, 12/01/2020 - 17:31

A Koszovói Nyílt Társadalom Alapítvány (KFOS) és az Albánia Nyílt Társadalmi Alapítványa (OSFA) kutatást végzett, ahol olyan kérdéseket tettek fel, ami mindkét ország lakóit érinti és érdekli, de a középpontba a két ország lehetséges egyesítését állították. Az eredmény szerint, ha népszavazást írnának ki,  Albániában a válaszadók 74,8% -a, Koszovóban 63,9% szavazna arra, hogy a két ország egyesüljön. Akik elleneznék, az okok között leginkább azt jelölik meg, hogy szerintük a két állam különállóként jobban működik.

Az albániai válaszadók, akik úgy vélik, hogy az egyesülés lehetséges, azt állítják, hogy annak végrehajtásában kulcsfontosságú tényezõ lesznek a nemzetközi közösségek, míg a koszovóiak szerint egy ilyen forgatókönyvet csak a két ország vezetõi hajthatnak végre. A Nagyalbánia elképzelés, a minden albán egy államban való összefogásának gyökerei 1878-ra, a Prizreni Ligához vezethetők vissza, ami felszólított az Oszmán Birodalom összes albánjának egyesítésére. Az 1913-ban létrehozott semleges Albánia az akkori hat nagyhatalom védnöksége alá került, de határai nem terjedtek ki az etnikailag albán területek egészére, az albánok jelentős része, kb. 40%-a a környező országokban, Szerbiában, Montenegróban, Macedóniában és Görögországban élt. Ez lett a jövőbeni nemzetiségi problémák, az ellenségeskedés és a revizionizmus alapja. 1939-ben Olaszország elfoglalta és magához csatolta Albániát, és ha átmenetileg is, de létrejött a többé-kevésbé etnikailag egységes Albánia, kiegészülve Koszovóval és az albánok lakta nyugat-macedóniai területekkel. A második világháborút lezáró párizsi béke Koszovót visszaadta Jugoszláviának, ami a Vajdasággal együtt a hat, kiválási joggal is rendelkező tagköztársaság mellett autonómia státuszt kapott. 

Ennek az állapotnak a délszláv háborúk és az 1998-1999-es koszovói háború vetett véget. Akkor ismét felmerült Koszovó egyesülése Albániával, amit utóbbi csak retorikájában támogatott. Teljesítette ugyanakkor a koszovói albánok követeléseit, kikötőket és repülőtereket bocsátott a NATO rendelkezésére a szerb fegyveres erők elleni katonai fellépés esetére. Az albán kormány szemet hunyt afölött, hogy a területén koszovói albán kiképzőbázisok, fegyverraktárak és utánpótlási bázisok létesültek és nem akadályozta meg a fegyveresek, de a bűnözők szabad határátlépését sem. Az albán kormány a nemzetközi elvárások és a nép egy szűk, de befolyásos részének egyesítési akarata között lavírozott. A szerbek szerint ez az álom soha nem került le a napirendről, rendre jelennek meg hírek arról, hogyan vásárolnak fel lakásokat a diaszpórában élő albánok pusztán csak azért, hogy úgymond “elhappolják” a szerbek elől, hogy minél inkább kiszorítsák őket Koszovóból, Dél-Szerbiából. Szerintük ugyanez történik Észak-Macedóniában, ahol állításuk szerint az albánok tulajdonában van már fél Szkopje, de Montenegróban is hasonló a helyzet.  

Az Albániát körülvevő államok elfogadhatatlannak tartják a Nagyalbánia létrehozásáról szóló elképzeléseket, sem Montenegró, sem Észak-Macedónia, sem Görögország nem mondana le az albánok lakta területekről, Szerbia pedig egyenesen rémálomnak tekinti egy ilyen forgatókönyvnek még a gondolatát is. Pedig történnek kijelentések, konkrét lépések is a közeledés felé.   

Ilyen kijelentést tett Edi Rama albán miniszterelnök 2015-ben, amikor azt mondta, hogy az albániai és a koszovói albánok egyesülése elkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen.  A Koszovó Klan TV-nek adott interjúban elmondta, a kérdés csak az, hogyan fog megtörténni: „Az Európai Unió keretei között, mint egy természetes folyamat, amit mindenki elfogad, vagy reakcióként az Unió vakságára és tunyaságára.” 

2018. november végén a koszovói Pećen közös albán-koszovói  kormányülést tartottak, ahol aláírták a két ország közötti közeledésről szóló ágazati megállapodásokat, és bejelentették az egységes gazdasági piac létrehozását. Az ülésen az albán miniszterelnök felszólította a külügyminisztereket, hogy dolgozzanak ki egy közös stratégiai tervet az albánok 2025-ig történő egyesítésére. A belgrádi Blic ezt egy fotóval véli bizonyítottnak, ahol Edi Rama és Ramus Haradinaj az albán zászlón tartja a kezét. Ugyancsak ennek bizonyítékát látják abban, hogy Albánia 100%-os vámmal sújtja az észak-koszovói termékeket, míg vámmentességet kapnak a dél-koszovói áruk. A közeledés fontos bizonyítékának tekintik, hogy Albánia nemzeti ünnepét, az Albán zászló napját (november 28.) Koszovóban is nemzeti ünnepnek nyilvánították.  

                                          Edi Rama és Ramush Haradinaj 

"Nagyon jól tudom, hogy fogja Belgrád vagy mások kommentálni  ezt a célt, de úgy gondolom, hogy az Albán Unió elengedhetetlen feltétele az Európai Unióban való teljesjogú  tagságunknak" - mondta akkor Rama.  2019. január 1-vel eltörölték az Albánia és Koszovó közötti határokat, amit szerb elemzők a Nagyalbánia irányába tett lépésnek tekintenek. Szerbia arra is figyelmeztet, ahogy Koszovó az ENSZ tagja lesz, azonnal megindítja az egyesülést Albániával.

Zlatko Dizdarević boszniai újságíró, diplomata régről nagyon jól ismeri Edi Rama miniszterelnököt és mindezekről azt mondta, szerinte a politikust főleg gazdasági okok vezérlik. “Nem fog olyan lépéseket tenni, amik gyengítenék az Európai Unió építését, mert tudja, hogy az nem menne problémák nélkül. Nem lesz a határok eltörlésének zászlóvivője olymódon, hogy az szembe menjen az európai megállapodásokkal és alapelvekkel.” 

A Nagyalbánia, Nagyszerbia, Nagyhorvátország elméletek és étvágyak csak vágyak. ”A Nyugat-Balkán egyik alapvető tulajdonsága, hogy még mindig azt hisszük, hogy mi alakitjuk a sorsunkat.  Nem mi vagyunk azok, akik a határok nyitásáról és bezárásáról döntünk.” 

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Törökország erős iszlamizációs offenzívát indított Albánia és Koszovó irányába, építettek is néhány nagyon impozáns mecsetet.  Csakúgy, mint Bosznia-Hercegovinában, alulról építkeznek, kulturális intézmények és a média útján az Oszmán Birodalom idejéből való emlékekkel. Ezt a Muzulmán Testvériség működési elve szerint teszik, ami a közösség filozófiáját követi, a nemzet és az állam helyett az “elme” fontosságát ismeri el. Ez azt jelenti, hogy minden muzulmán Szudántól Afganisztánig, Albániától Boszniáig egymás testvére, és aki nem muzulmán, élnek bár egymás szomszédságában 500 vagy 600 éve, ők nem a testvéreik. És ennek következményei vannak.  Szakértők, elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a Balkán-félsziget békéje érdekében el kell kerülni az egyoldalú határmódosítás révén történő rendezést, a cél a térség államai regionális közösségének létrehozása lehet, amelyben maximálisan érvényesülnek az emberi és kisebbségi jogok, és ahol a megalapozott gazdasági tevékenység viszonylagos jólétet biztosít az emberek számára. Ezt figyelembe véve a nemzetközi közösségek világossá tették, hogy Nagyalbánia projekt nem létezik, az csak az álmok szintjén lehetséges, hiszen ha megvalósulna, az Albánia és Koszovó mellett Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia és Görögország területeit is érintené.


Categories: Nyugat-Balkán

Pages