Türke András István Ph.D
Franciaországban a breton lobbi jelentősége François Hollande elnök hatalomra kerülése óta ugrásszerűen megnőtt. A kormányzatban ez a következő « szentháromságban » csúcsosodik ki :
- Legfőbb képviselőjük maga a honvédelmi miniszter Jean Yves le Drian,
- de ide sorolhatjuk az ún. büdzsé-ügyi delegált minisztert (2013 márc 19-től), Bernard Cazeneuve-t (volt Charbourg-i képviselő és polgármester)
- és Patricia Adam-ot, a parlament (Assemblée) elnökét, mint bresti képviselőt.
E hármas egyrészt a térségben jelen lévő, franciaországi legfontosabb hadiipari mammutcégek megmentésért, másrészt szociális téren az e cégekben dolgozók érdekeinek képviseletében gyakorol nyomást az elnöki és miniszterelnöki döntésekre. Driant az is megkülönbözteti 21, V. köztársaság-beli elődjétől, hogy nagyapja lorient-i dokkmunkás volt, neki egyedülállóan erős kapcsolatai vannak miniszterként a szavazókörzetével, valamint, hogy ő rendszeresen találkozik (és találkozott) magas rangú katonai tisztviselőkkel. (Egyébként Drian katolikus és a Grand Orient szabadkőműves páholy tagja. Egyik húga a Lorient Agglomération alelnöke és Lanester polgármestere.)
E három miniszter ill. elnök tehát közvetlenül is érintett marad a választásokban és helyi szinten is értékelhetőt kell alkotniuk, hogy újraválasszák őket. Ez pedig a helyi szintű ill. regionális breton politika felértékelődését, a kormányzati szintekre való közvetlen hatását eredményezi. A térségben a következő komplexumok vannak :
- PSA Rennes (9500 alkalmazott)
- Brest-Lorient katonai bázis (22.500 civil alkalmazott és a DCNS hajóépítő cég 5000 alkalmazottja)
- Cherbourg katonai bázis (3700 katona, 2200 DCNS alkalmazott)
A lobbi legkézzelfoghatóbb eredménye a 2013-es Védelmi Fehér Könyv és az erre épülő 2014-2019 évi katonai tervezési programcsomag. Míg ugyanis a szárazföldi erőknél 10.000 fős leépítést kalkuláltak be és 150 db Leclerc tank megrendelést töröltek, valamint a Scorpion páncélos program, az NH-90 és a Tigre helikopter megrendeléseit is jelentősen visszavágták, valamint a légierőnél 5 légibázis bezárását határozták el, a haditengerészet ill. az ezt kiszolgáló hadiipar lényegében alig szenvedett veszteséget, az összes tengeralattjáró (projekt) marad igaz, 3 FREMM fregatt és 1 helikopterhordozó megrendelését törölték. Ez utóbbi jelentős részben a breton lobbinak köszönhető, mely egyébként mindenre kész, hogy a lehető legnagyobb mértékben megakadályozza a védelmi büdzsé és a nukleáris elrettentő erők csökkentését. A breton-lobbi jellegzetessége, hogy jelenleg ez a legerősebb lobbicsoport Franciaországban. Lényegben pártokon feletti, azaz a jobboldali berkekből egyaránt vannak tagjai.
A lobbi kiváló kapcsolatokat ápol a 8 legjelentősebb francia hadiipari komplexummal ( DCNS, Thales, SNPE, Nexter, Dassault Aviation, MDBA, Safran-Sagem, EADS) és a hadsereg vezetőivel, valamint utóbbi 290.000 fős adminisztratív körével. Maga Hollande 1988-ban Tulle (Corrèze) képviselője lett ahol a Nexter Mechanics 120 alkalmazottja lőszergyártással foglalkozik.
E lobbi vétózta meg az F-18-as beszerzését is (a Rafale javára) és igen nagy mértékű korrupciós ügyletek zajlanak a tudtukkal-közreműködésükkel. Külön történet, hogy ezek az állami többségű (nacionalizált, majd renacionalizált) cégek, hogyan jutottak magánkézbe, illetve ahol ma papíron még megvan az állami többség ( Thales-60%, SNPE 100%, Nexter 100%) ott mégis hogyan veszítette el az állam döntéshozatali pozícióit... Ennek röviden kvázi az az eredménye, hogy a francia állam gyakran elavult berendezéseket, eszközöket szerez be a piaci ár többszöröséért.
Drianra legerősebben a DCNS gyakorol nyomást a további leépítések elkerüléséért. (Maga Drian polgármesterként átélte a dízel-tengeralattjáró-bázis bezárását Lorient-ban, de sikerült a bázist üdülőközponttá alakítani. Maga a végsőkig küzdött a Sarkozy regnálás alatt a második repülőgéphordozó megépítéséért.)
A breton lobbi komoly harcokat vív a dél-francia (Toulon) lobbival, hiszen azt szeretnék elérni, hogy ne Toulon, hanem Brest legyen a fontosabb haditengerészeti bázis. De ez a lobbi csak Philippe Vitel képviselőt tudta a 2012-es közgyűlésbe bejuttatni. Lényegében olyan kompromiszum született, hogy Brest végzi a tengeralattjárók, Toulon pedig a hadihajók karbantartását.