Welcome to Thursday’s edition of our daily Brussels Briefing. To receive it every morning in your email in-box, sign up here.
So she finally got to say no. Every EU competition chief blocks a handful of mergers; Margarethe Vestager’s first veto was on Wednesday and it was delivered with some relish, stopping a £10.5bn tie-up between the UK mobile arms of Telefónica and CK Hutchison. The FT’s Lombard column has the Dane dispatching the deal to Valhalla. But this was more than routine deal-killing – it arguably marked the start of Vestager 2.0.
First the deal. The consolidation-obsessed telecoms sector tried desperately to ignore the signals, but for more than a year Ms Vestager was all but breathing fire on mobile deals, making plain her fears that they can raise prices while not really helping investment. In part to draw a line under the more accommodating approach of her predecessor Joaquin Almunia, she wanted to make a stand over a Danish telecoms tie-up, but the parties pulled out and stole her thunder. Wednesday’s decision was no surprise, but it has left the sector in a tizzy.
More broadly this was a milestone for Ms Vestager’s term in office: a threat carried through, a final decision taken, and a distinct approach set on merger control. Now her challenge is to make her mark in the biggest antitrust and state aid cases. There she has set many hares running. But issuing charges is the easy part. She has to show she can close tough cases too, including on Google, Gazprom and the blockbuster tax fight over Apple.
Read moreAz elmúlt időszak egyik legtöbbet szenvedő és keserves éveket megélő afrikai országa a Közép-afrikai Köztársaság volt (sajnos lenne még vetélytársa ezért a szörnyű címért), amely számára úgy tűnt, hogy Faustin Archange Touadera elnökké választása 2016. márciusában új fejezetet nyit az állam történelmében. A François Bozizé kormányában öt éven át miniszterelnökként dolgozó politikus kampánya során majd beiktatása után is végig hangoztatta, hogy munkájának célja egy egységes, stabil köztársaság megalkotása, de jelenleg ennek az útnak még nagyon az elején vagyunk, ugyanis túl sok változás nem érzékelhető: a nagyjából 5 millió közép-afrikai lakosból 1 millió menekültként él valahol az ország területén vagy azon kívül, a már magában is eléggé megosztott fővárost, Banguit leszámítva az államhatalom csekély mértékű vidéken, sok nagyobb várost és északi területet milíciák és hadurak felügyelnek.
Emiatt sokan egyébként már most temetik Touadera elnökségét, viszont a kétkedőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az ideiglenes elnökként funkcionáló elődhöz, Catherine Samba-Panzához képest a mostani elnök jelentősen komolyabb támogatottsággal bír vidéken is, a balaka milícisták többsége vagy az egyik legnagyobb ex-Séléka frakció, a Népfront a Közép-afrikai Újjászületéséért (FPRC) mozgalma is elismerte Touadera elnöki győzelmét (bár később eléggé feldühítette ezeket az elemeket). És ezt a stabil állapotot a mai napig sikerült megőriznie, talán azért is, mert sikerrel tartotta eddig távol magát az egykori Sélékából kivált frakcióktól és az anti-balaka csoportoktól is, sőt még azzal is szerencséje volt, hogy a választások alatt a jelentős tömegek által gyűlölt ex-elnök, Bozizé is Touadera ellenfelét, a szintén egykori miniszterelnök, Anicet-Georges Dologuélét támogatta.
De pont a különféle érdekcsoportok közötti egyensúlyozással sodorta veszélybe az ország stabilizálására vonatkozó ígéreteit, hiszen a második körben őt támogató ellenzéki jelöltek között osztott miniszteri pozíciókat, de egykori barátokat, Bozizé elnöksége alatt már súlyos korrupciós ügyekbe keveredő politikusokat is miniszterei székbe emelt ráadásul a valós hatalommal bíró csoportoknak (itt gondoljunk az anti-balaka és ex-Séléka milíciákra) nem tett engedményeket, azokat semmilyen formában nem próbálta beintegrálni politikai palettájára. Így alapvetően a biztonság megteremtésében csak két tényezőre számíthatna: az idei év végén távozni szándékozó francia erőkre és a nemzeti hadseregre, amely utóbbi viszont Banguin kívül nagyjából reménytelen helyzetben van a gombamód szaporodó fegyveres csoportokkal szemben, rosszul felszerelt és alulfinanszírozott – az ország északi és keleti része teljes egészében senki földje, ott az államhatalom minimális formában is alig képviselteti magát.
Sőt, ami még aggasztóbb, hogy egyes helyeken a fegyveres csoportok már államként vannak jelen, adókat szednek, rendőrséget üzemeltetnek, polgármestereket választanak, amely jelenség csak még jobban nehezíti az anyagi lehetőségeiben kizárólag a külföldi segítőkre támaszkodó Touadera helyzetét – így összességében ami leginkább valószínűsíthető az az, hogy az elkövetkezendő hosszú években ugyanott fog topogni az ország, ahol már évtizedek óta: Banguit leszámítva a teljes fejetlenség és káosz képviselteti magát ebben a rendkívüli szépséggel bíró ám valamiért folyton az instabilitás mocsarában senyvedő országban.
twitter.com/napiafrika
6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.