Le géant de la grande distribution, Tesco, envisage de se retirer de nombreux pays d’Europe centrale, dont la Hongrie, selon le quotidien slovaque « Daily Sme ».
Les temps sont durs pour la multinationale britannique. Souffrant de la rude concurrence des hard-discounts, la chaîne, qui possède 30% du marché de la grande distribution en Hongrie pourrait pousser plus loin le vaste programme d’austérité qui avait déjà conduit à la fermeture de 13 de ses magasins sur le territoire hongrois.
Si le porte-parole de l’entreprise, n’a pas souhaité commenter ces « spéculations », M. Szatmáry, le commissaire au Gouvernement pour le commerce de détail, a déjà accusé Tesco et d’autres compagnies étrangères « d’expansion agressive pour évincer d’autres concurrents du marché ». Suivant la ligne du patriotisme économique de la majorité en place, il a ensuite incité les investisseurs hongrois à récupérer les parts de marché disponibles si le départ de la firme anglaise venait à se confirmer.
D’après un sondage de l’institut Századvég réalisé début septembre, la coalition gouvernementale chrétienne-conservatrice conserve le soutien d’une majorité relative de l’opinion publique, et le Jobbik stagne.
Malgré sa gestion contestée de la crise des migrants, le Gouvernement Fidesz-KDNP conserve la confiance des Hongrois. 31% des personnes interrogés déclarent supporter le parti au pouvoir (un point de plus qu’au mois de juin). Une très large majorité de l’échantillon (71%) souhaite également voir le Fidesz achever son quadriennat, en 2018.
La popularité du Jobbik, sur une ligne dure sur la question des réfugiés en transit en Hongrie, ne semble pas évoluer de manière significative, passant de 16 à 15%.
Pour les partis d’opposition, peu d’évolution notable : les socialistes du MSZP sont crédités de 8%, la coalition démocratique (DK) de 6%, et les écologistes du LMP de 5%.
L’Union européenne affronte, depuis le début de l’année, une crise qu’elle redoutait depuis longtemps, celle d’un afflux brutal et massif d’étrangers impossible à endiguer. Ce sont, en effet, 500.000 personnes qui ont franchi ses frontières extérieures en huit mois, un chiffre sans précédent depuis les années 50. Si une très grande majorité a vocation à obtenir le statut de réfugié, puisque ces personnes fuient des zones de guerre (Syrie, Irak, Afghanistan) ou de persécutions (Érythrée), d’autres sont simplement à la recherche d’une vie meilleure. Face à ce défi, et après les premières réactions désordonnées, très souvent égoïstes, car marquées par les agendas politiques nationaux, les Européens semblent désormais décidés à y répondre ensemble, écartant tout repli sur le « réduit national » comme l’y incitent les partis europhobes et eurosceptiques. « Il n’y aura pas de remise en cause de Schengen » supprimant les frontières intérieures, a ainsi martelé, hier devant le Parlement européen réuni à Strasbourg, Jean-Claude Juncker, le président de la Commission, lors de son discours annuel sur « l’état de l’Union ». Il a, au passage, relativisé la vague actuelle : elle ne représente que 0,11 % de la population de l’UE, alors que les réfugiés représentent 25 % de celle du Liban qui, avec la Turquie, la Jordanie et l’Égypte, accueillent 98 % des réfugiés syriens.
L’Union de 2015 est, quoi qu’il en soit, autrement mieux armée que la Communauté économique européenne des années 80 pour répondre à cette crise humanitaire. En 1989, lors de la chute du mur de Berlin, suivi par l’effondrement du communisme, les Douze de l’époque ont bien cru qu’ils allaient devoir affronter une déferlante venue de l’est. Les flots d’Allemands de la RDA fuyant vers l’ouest par la brèche ouverte par le régime communiste hongrois de l’époque avaient marqué les esprits. Pierre Joxe, à l’époque ministre de l’Intérieur de François Mitterrand, n’hésitait pas à dresser à ses visiteurs un tableau apocalyptique de hordes affamées de démocratie et de richesse qui ne manqueraient pas de s’installer dans nos contrées. Il ne s’est en réalité rien passé, mais cette peur a poussé les Européens à partager leur souveraineté en matière d’asile et d’immigration afin de faire front ensemble. Personne n’imaginait alors qu’un pays pourrait affronter seul une vague migratoire d’importance. Et pourtant, à l’époque, les frontières intérieures existaient bel et bien (elles ne seront supprimées qu’à la mi-1995)…
C’est à la lumière de cette grande peur que le système de Schengen a été imaginé : contrôle en profondeur de part et d’autre des frontières, renforcement des frontières extérieures, création d’une série de fichiers informatiques (Système d’information Schengen, Eurodac pour les empreintes des demandeurs d’asile, etc.), mise en commun des visas, harmonisation des contrôles, convention de Dublin sur le pays responsable du traitement d’une demande d’asile, etc. Les Européens ne se sont pas arrêté là et ont continué, depuis 1997 et le traité d’Amsterdam, à transférer leurs compétences en matière d’asile et d’immigration au niveau européen : aujourd’hui, l’arsenal législatif adopté depuis 15 ans est quasiment complet. On est donc loin de la caricature qui est faite de l’espace Schengen et plus généralement de la politique de l’Union en matière d’asile et d’immigration : Pierre Joxe et ses successeurs, loin d’avoir désarmé en matière de contrôle des étrangers, ont fait l’exact contraire. Derrière la symbolique suppression des contrôles aux frontières intérieures se cache en réalité un maillage du territoire européen qui tient davantage de la fameuse « forteresse » que craignait et dénonçait la gauche dans les années 80 que de l’espace de libre circulation ouvert à tout vent…
Il sera donc difficile d’aller beaucoup plus loin. « Nous pouvons construire des murs, nous pouvons ériger des clôtures », s’est exclamé hier Jean-Claude Juncker : « Mais imaginez un instant que ce soit vous qui vous trouviez dans cette situation, votre enfant dans les bras, et tout votre univers qui s’écroule. Il n’y a pas de prix que vous ne seriez prêt à payer, pas de mur, de mer ou de frontières que vous ne seriez prêt à franchir pour fuir la guerre ou la barbarie ». Des murs qui seraient contraires au droit d’asile, l’une des valeurs fondamentales d’une Europe « où presque chacun a un jour été réfugié », comme l’a rappelé Juncker : « notre histoire commune est marquée par ces millions d’Européens qui ont fui les persécutions religieuses ou politiques, la guerre, la dictature ou l’oppression ». Autrement dit, l’Union a un devoir d’accueil comme l’a démontré de façon magistrale la chancelière Angela Merkel, qui a vécu de l’autre côté du rideau de fer, en ouvrant ses frontières. Juncker a donc appelé hier les États à « la solidarité collective à l’égard des réfugiés » afin de « gérer » une crise humanitaire que nul ne peut endiguer par des mesures répressives.
Reprenant sa proposition de mai dernier sur la répartition, selon une clef obligatoire, du traitement des demandes d’asile entre les pays européens (sauf la Grande-Bretagne, l’Irlande et le Danemark qui ne participent pas à la politique d’asile et d’immigration) rejetée en juin dernier par une majorité d’États, dont la France, Juncker a proposé de l’amplifier vu l’aggravation de la crise : ce ne sont plus 40.000 dossiers dont il faudra soulager l’Italie, la Grèce et la Hongrie, mais 160.000 (sur deux ans), dont 24.000 pour la France. Paris, entrainé par Berlin, s’est rallié à ce mécanisme, comme l’a annoncé lundi François Hollande lors de sa conférence de presse. Les pays d’Europe de l’Est, terres d’émigration et non d’immigration, y demeurent rétifs, mais comme l’a souligné Juncker, « demain », « les réfugiés pourraient tout aussi bien venir d’Ukraine »…
Au-delà de la crise humanitaire actuelle, l’Union doit aussi réfléchir à sa politique d’immigration, sauf à se résoudre à voir périr en Méditerranée des centaines de migrants économiques tout aussi respectables que les réfugiés. Jean-Claude Juncker a appelé les Etats à ouvrir « des canaux légaux de migration », car cela permettra de « mieux gérer la migration » et « de rendre moins attrayante l’activité illégale des trafiquants d’êtres humains ». « La migration doit cesser d’être un problème pour devenir une ressource bien gérée », sur les modèles américain, canadien ou australien. Les États oseront-ils affronter leurs opinions publiques sur ce point nettement moins consensuel ?
N.B.: version longue de l’article paru dans Libération du 10 septembre
Egy hónap múlva elnökválasztást fognak tartani Elefántcsontparton (papíron október 25-én) és már a korábbi hetekben látott események és előzmények alapján jogosnak mondható az a félelem, hogy az egész választási procedúra erőszakhullámba fog torkollni. Kezdetben a nyár során még csak vádaskodások, viták voltak, amelynek során a második mandátumáért induló jelenlegi elnök, Alassane Ouattara legfőbb kihívójának számító, az Elefántcsontparti Népfront (FPI) jelöltjeként induló (ezt a pártot alapította az egykori elnök, Laurent Gbagbo, aki most Hágában áll a Nemzetközi Büntetőbíróság ítélőszéke előtt) Pascal Affi N’Guessan támadta Ouattarát és vonta kétségbe az elefántcsontparti béke realitását, sőt egyes FPI frakciók még az egész választás bojkottját is hangoztatták.
Ekkor már sejteni lehetett, hogy milyen feszültségek munkálnak még mindig a lakosság és a politikai elit soraiban (a másik oldalon is, ahol az érintettek azon vitáztak, hogy mindenki támogassa-e Ouattarát vagy sem), de aztán két nappal ezelőtt, csütörtökön (09.10.) elszabadult a fizikai erőszak is, miután több elefántcsontparti városban zavargások törtek ki azután, hogy az Alkotmánybíróság közzétette az elnökválasztás hivatalos indulóinak listáját, rajta tíz névvel, köztük pedig az ellenzék által elutasított Alassane Ouattara nevével is. Az indok ismét ugyanaz, ami miatt súlyos háború robbant ki már többször az országban és a legutóbbi 2010-2011-es választás utáni erőszakhullám is ennek volt köszönhető: Ouattara szülei nem elefántcsontparti származásúak voltak.
Egyes helyeken tényleg szörnyű képsorokat lehetett látni, Logouata városában a szembenálló ellenzéki és kormánypárti felek baltákkal, bozótvágókkal, kövekkel támadtak egymásra, de Gagnoában (ez Gbagbo szülővárosa), Bonouában és Abidjan több negyedében is zavargások robbantak ki, amelyeket csak kemény rendőri fellépéssel sikerült megfékezni. Az ellenzék számára a fő ok tehát a származás kérdése volt (emlékezhetünk, Elefántcsontparton ez igen érzékeny kérdés), de egyes ellenzékiek, köztük például a Köztársaság Szabadságáért és Demokráciáért (LIDER) pártja amiatt csatlakozott a tüntetésekhez, mert úgy érzik, Ouattara kormánya az egész választási folyamatot kisajátította magának és mindent elkövet azért, hogy ellenfeleit gyengítse.
A politikailag, etnikailag és vallásilag is megoszott nyugat-afrikai államban tehát szinte bizonyosra vehető, hogy valamilyen mértékű erőszakhullámra számítani kell a választás előtt és után is, a kérdés csak az, hogy ez mekkora lesz és hogy fognak reagálni a múlt heti konfliktusokat hatékonyan kezelő elefántcsontparti biztonsági erők, ugyanis beszélhetünk a párbeszéd szükségességéről, fejlesztési programokról és hatalommegosztásról, ha a megosztottságból és az etnikailag motivált szavazásból eredő feszültségeket féken szeretné tartani az ország, akkor az elmúlt években több reformon is átesett biztonsági erők adhatják meg a helyzet kulcsát.
De így is lehet, hogy túlságosan nagy falat vár Elefántcsontpartra, hiszen valamivel több mint 6 millió ember voksolhat majd a választási névjegyzék alapján, de az ellenzék szerint az előzetes regisztráció folyamata során ebből a listából valahogy kimaradt 3 millió további ember is – tehát bőven van elégedetlenkedő, akire támaszkodni lehet egy tüntetéshullám elindításakor. Azaz a kérdés a múlt heti eseményeket látva adott: meg fog ismétlődni az, ami 2010-ben és ismét hónapokon át elszörnyedve kell figyelnünk az országban történő háborús eseményeket? Vannak pozitív jelek, amelyek arra utalnak, hogy ez nem így lesz, ilyen például a tény, hogy az egyértelműen legerősebb ellenzéki névnek számító Gbagbo Hágában várja novemberi ítéletét emberiség ellen elkövetett bűnei miatt (ergó nem indul) és az is sokat nyom a latban, hogy a stabilan növekvő elefántcsontparti gazdaság sokak szemében javított Ouattara megítélésén.
Az fog számítani, hogy mennyi még az olyan Gbagbo-párti, Ouattara-ellenes szimpatizáns, aki hajlandó a végsőkig elmenni a kitűzött célok elérése érdekében, hiszen a mai napig több száz politikai fogoly van börtönben és Gbagbo feleségének, Simone-nak a márciusi elítélését látva sokan úgy vélik, hogy részrehajló igazságszolgáltatás zajlik, hiszen hiába láttunk brutális tetteket Ouattara hívei részéről is, nem nagyon láttunk őrizetbevételeket abból a táborból. A poszt végén persze azért ne veszítsük el teljesen a célt, azaz magát a választást, hiszen a 33 beadott jelentkezésből végül a választási bizottság tízet elfogadott, bár miután a 33 jelentkezőből csak 14 fizette be a kötelezően befizetendő letétet, 20 millió CFA frankot (10 millió forint körüli összeg), azért sejthető volt, hogy sokkal többen nem lesznek. Ami látható, hogy a többség az férfi, hiszen egyedül Henriette Lagou Adjoua és Jacqueline Claire Kouangoua lesz választható női jelölt, de ők valószínűleg nem fognak majd sok vizet zavarni – viszont annál érdekesebb és talán aggasztóbb is, hogy a 10 jelölt egyike sem észak-elefántcsontparti származású. Mondjuk a múltat és a listát figyelembe véve valószínűleg nem kérdés, hogy melyik két jelölt között fog ez a meccs lezajlani.
twitter.com/napiafrika
3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás."We would like to sincerely congratulate Prime Minister Lee on his reappointment in this historic year for the people of Singapore. We wish him every success in his renewed mandate and look forward to continuing the excellent cooperation we enjoy.
Our Free Trade and Partnership and Cooperation Agreements will deepen our bilateral ties and enable us to better address emerging global challenges. These Agreements will also serve as stepping stones for greater engagement between the EU and Southeast Asia.
As Singapore prepares for the future, we look forward to meeting Prime Minister Lee to discuss the next chapter of our relationship."
"We would like to sincerely congratulate Prime Minister Lee on his reappointment in this historic year for the people of Singapore. We wish him every success in his renewed mandate and look forward to continuing the excellent cooperation we enjoy.
Our Free Trade and Partnership and Cooperation Agreements will deepen our bilateral ties and enable us to better address emerging global challenges. These Agreements will also serve as stepping stones for greater engagement between the EU and Southeast Asia.
As Singapore prepares for the future, we look forward to meeting Prime Minister Lee to discuss the next chapter of our relationship."
"We would like to sincerely congratulate Prime Minister Lee on his reappointment in this historic year for the people of Singapore. We wish him every success in his renewed mandate and look forward to continuing the excellent cooperation we enjoy.
Our Free Trade and Partnership and Cooperation Agreements will deepen our bilateral ties and enable us to better address emerging global challenges. These Agreements will also serve as stepping stones for greater engagement between the EU and Southeast Asia.
As Singapore prepares for the future, we look forward to meeting Prime Minister Lee to discuss the next chapter of our relationship."
Lengyelországban a Rozsomák gyalogsági harcjármű több továbbfejlesztett változatát mutatták be szeptember elején. A Rozsomák-M egy továbbfejlesztett Hitfist-30P tornyot kapott a harcvezető rendszer és a javított légkondicionáló, valamint aknarobbanás esetén nagyobb védelmet adó ülések mellett. Védelmét Németországból beszerzett acélpáncélzattal növelték meg plusz 1600 kilogrammal. Ez a súlytöbblet még nem veszélyeztetni a Rozsomák-M úszóképességét. A toronyra két Spike-LR irányított rakéta szerelhető fel, de az Mk 44 Mod 2 Bushmaster II-es 30 milliméteres gépágyú lőszereiből is több málházható az átalakításoknak köszönhetően. Az így már majd 28 tonnás gyalogsági harcjármű vízben történő haladást a módosított propellerek teszik könnyebbé.
Még súlyosabb egyéniséggé vált a Rozsomák XP. A 30 tonnás járműnél a páncélvédelem további növelése már megkövetelte a felfüggesztés erősítését is, így nincs akadálya a jövőbeli további 2 tonnás tömegnövelésnek sem. Az új felfüggesztés további előnye, hogy a régebbi változatokon is alkalmazható lesz. A nagyobb tömeg az erőforrás cseréjét is magával hozta, így egy 604 lóerős Scania DC 13 motor került beépítésre. Egy másik variánsra a Cockerill XC-9 120HP tornya került felszerelésre, ebben egy 120 milliméteres L/47-es kaliberhosszal rendelkező löveg került beépítésre. A jövőben a Huta Stalowa Wola (HSW) által gyártott távirányítású ZSSW-30 torony is felszerelésre kerülhet majd a Rozsomákokra, amely toronygyűrűjének mérete megegyezik a Hitfist-30P tornyával, így az nagyobb átalakítások nélkül felhelyezhetővé válik.
A német légierő Panavia Tornado ASSTA 3.0-as szintre modernizált vadászbombázói megjelentek az Egyesült Államokban található Holloman légibázisán is. Az USA-ban összesen 15 aktív Tornado található, ezekkel a német pilóták és fegyverzetkezelő navigátorok képzését végzik az európainál sokkal kevésbé zsúfolt légtérben. A 15 gép közül hat a hátsó ülésből jobban vezethető, elsősorban a pilóták képzésére/gyakorlására szolgáló IDS(T) variáns. Az ASSTA 3.0-ás modifikációból jelenleg már 5 található meg az Államokban, ez év decemberében továbbiak fognak megérkezni és a 15 gépes flotta 2016 közepére fog teljes egészében már korszerűsített változatokból állni. Az ASSTA (Avionics System Software Tornado Ada) 3.0-ra összesen 760 millió eurót költenek el Németországban, míg a további elektronikai korszerűsítést és a RecceLite felderítő konténer integrációját is magába foglaló ASSTA 3.1-re már elő van irányozva 339 millió euró a légierő költségvetésében.
Ezt a szintet 2018-ig kell majd elérnie a 2025 után is szolgálatban tartható Tornadóknak. A közelmúltban Irakban és Afganisztánban szerzett tapasztalat, mely szerint jól jön, ha van gépágyú egy harci gépen, amivel közeli légi támogatást nyújt a földi csapatoknak, nem jelenti azt, hogy a gépágyú nélkül gyártott Tornado ECR változatokba beépítenék az IDS változatban is alkalmazott 27 mm-es Mauser gépágyúkat, bár ezt terv szinten sokáig szorgalmazták. Legfőbb változást a Link-16-os adatátviteli rendszer beépítése, az LJDAM bombák integrációja és a digitális video-és hangrögzítő beépítése jelenti. A Németországban 2012. február 8 óta repülő ASSTA 3.0-as változat (ugyanis az elsőnek elkészült gép, a 45+57 ekkor szállt fel első alkalommal) 2019-ig biztosan megtalálható lesz majd a Holloman légibázison, mivel a két állam által megkötött szerződés eddig él. Berlin tervei szerint ez követően egy évre szóló szerződésekkel, csak a legszükségesebb időpontig állomásoztatnának német gépeket az Egyesült Államokban.
Hollandia a jelenlegi hat CH-47F Chinook szállítóhelikopter mellé további 14-et szerez be 2019-tól kezdődően. A forgószárnyasok költségvetési okokból nem új építésűek lesznek, hanem az amerikai hadsereg által használt, de átadás előtti nagyjavításon és modernizáláson átesett példányok közül kerülnek ki. Az 1 milliárd dolláros programban a már meglévő hat CH-47F azonos képességekkel történő felruházása is szerepel. Az 1995 és 1998 között beszerzett 13 Chinook közül a napjainkban szolgálatban álló 11 CH-47D ezzel egyidőben nyugdíjazásra kerül. Ezekkel 2012-ig, mint még modernizálás után további szolgálatra alkalmas példányokkal számoltak. Az új helikopterek várhatólag 2045-ig hadrendben maradhatnak.
Olaszországban a Lecce-Galatina-i bázison kezdetét vette a pilótaképzés az Alenia Aermacchi T-346A (M-346A) típusával. A légierő az eddig megrendelt 15 gépből 5-öt vett át, a fennmaradó 8 várhatólag 2016 márciusáig leszállításra kerül. Az oktatás 4. fázisában szerepet kapó új típust a gyártó harci képességekkel is el szeretné látni. Ez a változat 10%-al nagyobb tolóerejű Honeywell F124-es hajtóműveket kapna. Az M-346A Master gépekből Szingapúr 12-t, Izreael 30-at, Lengyelország 24-et rendelt meg.
Az orosz állami fegyverexportot lebonyolít Rosoboronexport cáfolta azon értesüléseket, melyek szerint Egyiptom Kamov Ka-52-es harci helikoptereket rendelt volna. Annyit közöltek csak, hogy júniusban a Paris Air Show alatt megszületett az első külföldi megrendelés a típus történetében, de megrendelt gépek mennyiségéről és a vásárló kilétéről nem nyilatkoztak.
Viszont Moszkva részéről komoly, 200 darabos megrendelés érkezett a BMP-3-as gyalogsági harcjárművekre. Az új lövészpáncélosok 2017-ig átadásra fognak kerülni, így ekkorra már 920 BMP-3-as lehet az orosz hadsereg tulajdonában. Nem zárható ki, hogy ezen 200 darabos mennyiségből pár már az 57 milliméteres gépágyúval ellátott AU-220M távirányítású toronnyal ellátott BMP-3-57-es lesz. A 7,62 milliméteres koaxiális géppuskával is felszerelt AU-220M távirányítású torony ugyanis a hírek szerint egyre közelebb került a próbák és ezek zárultával a megrendelés idejéhez is. A típus továbbélésére jó esély mutatkozik, hiszen egy újabb, átépített verzió is bemutatásra került. Ez a BMP-3M-100 Dragun, aminek 2A70 100 milliméteres lövegből, 2A72 30 milliméteres gépágyúból és 7,62 milliméteres PKTM koaxiális géppuskából álló fegyverzetét egy távirányítású toronyba szerelték. A motort és a sebességváltót a páncéltest orr-részébe szerelték. Az eddig használt UTD-29M típusú, 10 hengeres, 4 ütemű, vízhűtéses 500 lóerős erőforrást egy UTD-32-es 816 lőerősre cserélték le. A járműtest hátsó részébe került deszanttérben 8 lövészkatona szállítására van lehetőség.
Izrael eddig még nem erősített meg azt, hogy India számára további két Iljusin Il-76-os szállítógépet vásárolt meg az Israel Aerospace Industries és ezek radargéppé történő átalakítását már el is kezdték az üzbegisztáni Taskentben. A hírek szerint a két légtérellenőrző a már eddig is használt Elta Systems Phalcon radarrendszer egy modernizált változatával lesz felszerelve. India 2004-ben határozta el az orosz szállítógép izraeli elektronikával történő radargéppé átalakítását. A három gépet 2009 és 2011 között vehette át Új-Delhi. Az akkori szerződésben opcióként egy további gép is szerepelt.
Szeptember 7-én volt 50 éve annak, hogy végrehajtotta első felszállását a világ első harci helikoptere, a Bell AH-1 Cobra. A típust a vietnami harcok tapasztalatai hívták életre, és az UH-1 Huey átépítésével létrejött típus mindössze 18 hónap alatt vált tervrajzból valósággá. Az elképesztő iram továbbra is jelen volt a Cobra történetében, ugyanis a hadsereg négy nappal az eső repülés után már egy 110 darabos megrendelésről írt alá szerződést, amit még abban az évben majd 500 darabra bővítettek.
Argentínában szeptember 3-án kezdődött el az Ariete hadgyakorlat, melyen a különféle változatokban 43 éves szolgálatot a háta mögött tudó Mirage gépcsalád utolsónak még szolgálatban álló és repülésre képes öt tagja is részt vesz végső alkalommal. A Rio Gallegos légibázis ad otthont hadgyakorlatnak, amely a típus életében jelentős szerepet játszott a Falkland-szigeteki háborúban. A dél-amerikai ország szolgálatában több mint 131000 repült órát teljesítő Mirage gépek kivonásával Argentína légiereje hangsebesség feletti típus nélkül marad, mivel harci gépként már csak az amerikai segítséggel modernizált A-4AR Fighthawk gépek jöhetnek számításba.
Továbbra is a légi matuzsálemeknél maradunk, hiszen egy kétüléses MiG-15UTI-val gyarapodott Argentínában az Országos Légiforgalmi Múzeum. A LIM-2UTI, mint az a típusjelzésből kiderül, Lengyelországban látta meg a napvilágot. 1955-től számítva 200 órányi szárnyalás után kerül kivonásra. A kommunista rendszer bukását követően került az Amerikai Egyesült Államokban, tehetős magánszemélyek jóvoltából, akik újra repülőképes állapotba hozták. 1997-ben vásárolták meg argentin vállalkozók, akik most a magas üzemeltetési költségek miatt adományozták az UTI-t a múzeumnak.
NETARZENÁL GALÉRIA
Une exposition de Cristina Passima Trifon, à la Mairie du 13e arrondissement de Paris, Galeries Athéna et Antichambre, 31 août–11 septembre 2015.
Artiste plasticienne contemporaine, pluridisciplinaire, Cristina Passima Trifon créée des œuvres – dessins, peintures, sculptures, installations, projets d'environnement urbain – à la fois minimalistes et néo-constructivistes, des images mi-figuratives, mi-abstraites simples, percutantes….
« Pourquoi cette expo ? Depuis un certain temps, je travaille sur (...)
Oh Mrs Wu, what will you do? Photograph by AFP/Getty Images
Is the Chinese economic model doomed or is the Western business press making much ado about nothing? Last month we witnessed how China’s falling stock markets, and the subsequent inadequate responses from Chinese regulatory authorities, were blamed for subsequent falls in worldwide stock markets. Many analysts scrambled for answers, insinuating that the precipitous decline in China’s stock markets must have had something to do with fundamentals—there must be something seriously wrong with the Chinese economy. An editorial in the Global Times argued that the Western investors’ panic is overdone. “The stock market’s sharp fall is like a fever, but foreign media describes it as a cancer. If so, the market plunge seven years ago would have ended the China model.”
While the jury is still out on whether or not the Chinese economy has cancer, the Global Times editorial does send a correct message: in China, the stock markets have very little to do with fundamentals. Typically, stock markets in China are driven by government announcements of loosening or tightening fiscal policy, and changes to monetary policy. Last year, public announcements by government officials on the health of the stock markets helped drive up share prices to exorbitant levels. Other actions, such as announcing that banks will have to hold smaller reserves in order to free up more money for lending (whether or not companies are in a mood to borrow) has driven stock markets higher.
If stock markets were really driven by fundamentals in China, they would not have risen dramatically over the last twelve months while slower growth targets were simultaneously being announced by Chinese authorities and commodity prices were crashing. Similarly, the fall of China’s stock exchanges (stocks in Shanghai have fallen more than 39 percent since mid-June) have little to do with the underlying economy and more with punters cashing in their gains before the Ponzi scheme collapses. The same panic in the U.S. markets (the Dow Jones Industrial Average lost 6.6 percent in August—its worst performance in three years) has very little to do with fundamentals in China, for few U.S. companies have significant profits coming out of China.
Analysts are now blaming a slowing manufacturing sector in China as Western markets continue to decline, and Beijing’s gross domestic product (GDP) growth forecast of 7 percent is also being questioned. Other analysts are probing further into such growth indicators as electricity usage, commodity prices and cement production to arrive at growth rates close to half the target.
Concern over China’s growth (data released this week showed manufacturing sector slowing at the fastest pace in three years) prompted the central bank to cut interest rates and loosen bank lending—measures which again triggered panic in stock markets worldwide. And in an effort to support its manufacturing sector, the yuan has also been allowed to weaken in order to make Chinese exports cheaper to purchase by other countries.
Economists have long argued China needs to move away from an economy driven largely by cheap manufacturing and toward one based on services and domestic consumption. This shift is already happening, as consumption contributed 50 percent of GDP growth and manufacturing approximately 30 percent. Market watchers also argued that the Chinese stock markets are overvalued, yet many were willing to gamble. Despite the recent froth having been taken off the stock markets, many of the 9 percent of Chinese who invest in the stock markets in China have made money, though their earnings will do little to boost domestic consumption spending. The irrational exuberance of the Chinese stock market bubble is in the process of deflating.
But what of the argument that the U.S. markets will further deflate due to disappointing manufacturing data coming out of China? If we hold the other components of GDP constant, even a halving of manufacturing growth will take little off growth, since it only accounts for one-third of GDP and declines could be offset by growth in other sectors, should the Chinese government chose to stimulate agriculture, infrastructure or consumption through a variety of means.
The above sectors are the ones which could come under attack in the next few days, as market analysts try to point to other weakening components of the Chinese GDP as the cause for the fall of worldwide stock markets. Yet, with all eyes on China, how well the Party leadership responds to these concerns with greater transparency and guidance may continue to drive stock market volatility worldwide in the coming weeks.
This past year has seeing the US dollar and the US economy growing steadily after years of anemic progress following the 2009 global recession. Economies like China and Brazil, once the stable economic engines surviving the recession with a few scratches, are now the likely source of a new global economic downturn. The reliability of Chinese economic data has not been stellar, and nervous investors have fled the Chinese market this past month due to fears of a greater crash in the Chinese economy. Emerging markets that depended on Chinese growth in order to profit from raw material exports have been struggling. Economic mismanagement and a dwindling source of revenue coming from exports to China has left Brazil in a perilous economic situation—a situation they assumed was in the past and would stay in the history books.
The shrinking demand in China has affected natural resource economies in different ways. Low oil prices have hit emerging markets hard, and have even dented some otherwise healthy and diverse economies. Canada, an example of a diversified economy based on manufacturing and energy, has been able to weather a low oil price by ramping up manufacturing. With the drop in oil prices and other natural resources due to the slowdown in China, the Canadian dollar has fallen, making Canadian manufactured good less expensive on the global market. While Canada’s manufacturing regions face additional challenges, the low Canadian dollar acts as a cushion to a drop in commodity prices by boosting demand for Canadian goods.
Germany has benefited the most from previous double digit growth in China. Demand in China for high-end German manufactured goods, especially in the automotive sector, has driven much of Germany’s impressive growth over the last few years. Engineering and high-end German products helped build much of China’s transport and infrastructure during its boom. With a slowdown in Chinese growth, Germany’s source of wealthy consumers may be greatly restricted. While Canada offsets its energy sector losses with an increase in manufacturing and exports thanks to a low currency value, the slowdown in China has created a situation where funds leaving China have gone into euros. With investors seeking a safe haven for their funds, the value of the euro was up greatly compared to other world currencies this month. A slowdown in demand for German products and a high euro is creating a barrier to purchasing European goods and services for those outside the region. Even with a high US dollar, the boost in the value of the euro will deter Germany’s other large export market, the United States, from buying its products.
The slowdown in China may not be as severe as many expect, but it is unlikely that demand for German high-end products and engineering services will rebound in China for the next few months. The value of the euro may respond to Germany’s economic slowdown, but if investors keep the euro high, it will be a difficult time to purchase European goods for the rest of us. Expect the European Central Bank to address this challenge if the Euro remains high and demand does not return to a healthy level. In the end, it will really depend on China and whether investors trust the economic data coming out from the government and cushion losses in China by returning to the yuan.
Egyre több lengyel divatmárka veti meg itthon a lábát, ami nem véletlen. A lengyelek számára a stílus központi kérdés. Ha végig megyünk például Varsó utcáin, divatos, letisztult öltözékű emberek jönnek majd szembe, ízléses kiegészítőkben, korosztálytól függetlenül. Kivételek persze itt is akadnak - pl. lázadó tinik - de az ízléstelenség ritka. Reserved, CCC, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük, ugye ismerősek? És a Tatuum vagy a Mohito? Bizony ők is. Lehet, hogy éppen most Ön is viseli valamelyiket? Népszerűségük itthon ugyanis töretlenül nő.
Kapcsolódó hírek: Zöld Lengyelország a fürdőszobában Budapest néhány napra Közép-Európa divatfővárosa lehet